A határon túli románok lélekszámára vonatkozó számadatok eltúlzottak. A Romanii din jurul Romaniei című könyv (szerkesztette Ion Gherman egyetemi tanár, 2003) adatai szerint a térség országaiban élő románság megoszlása a következő: Moldávia Köztársaság – három és fél millió, Transznyisztria – százezer, Ogyessza tartomány – kétszázezer, Ukrajna – ötszázezer, Bukovina – kétszázezer, más volt szovjet köztársaságok – egymillió, Szerbia, Bulgária és Görögország külön-külön ötszázezer és egymillió között, Macedónia és Albánia – százezer és ötszázezer között, Magyarország – harminc-negyven ezer, Ausztria és Németország együtt másfél millió. A kérdés egyik szakértője, Valentin Hossu-Longin újságíró háromszázezerre teszi az Albániában élő arománok (macedorománok) számát. Ő is becslésről beszél, és hozzáteszi: az adatok egyrészt azért hozzávetőlegesek, mert a hivatalos statisztikák nem megbízhatóak, másrészt amiatt, hogy egyes országokban fokozott ütemben folyik a román ajkú lakosság asszimilációja. /Horváth Andor: Határon túli románok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Toader Arapasu, szerzetesi nevén: Teoctist, 1935-ben tette le a szerzetesi esküt. 1962-ben aradi, 1963-ban észak-amerikai és kanadai püspök, 1973-ban Olténia érseke, 1977-ben pedig Moldva és Bukovina metropolitája lett. Elődje, Iustinian halálát követően, 1986 novemberében „Bukarest érsekévé, Magyar–Oláhország metropolitájává és a Román Ortodox Egyház pátriárkájává” választották. Teoctist a kommunizmus idején több régi ortodox templom és kolostor lebontásába egyezett bele, ezért 1990-ben lemondatták. Három hónap múlva azonban Ion Iliescu támogatásával visszakerült a pátriárkai székbe. Bírálói elsősorban a Szekuritatéval, a kommunista hatóságokkal és a diktátorral való együttműködést vetették a szemére, de azt is, hogy teológusként, az 1941-es legionárius lázadás idején részt vett a bukaresti Antim utcai zsinagóga szétverésében. Legionárius és szekuritátés múltját soha nem tisztázta. Elmarasztalják ma azért is, mert nem modernizálta az ortodox egyházat, ellenezte a papok titkosszolgálati és az egyház pénzügyi átvilágítását. Az ortodox egyház mindmáig kiszolgálja a politikát, és nem szolgáltatta vissza a görög katolikusok eltulajdonított templomait és javait. Hívei ezzel szemben úgy látják, nehéz időkben őrizte meg egyháza egységét, amelyet 400 új kolostorral és 2000 új templommal tett gazdagabbá. Legfőbb érdemének tekintik, hogy nyitottságot mutatott az ökumenizmus irányába, így az első ortodox pátriárka volt, aki ortodox többségű országba hívta meg II. János Pál pápát. Az 1999. évi pápalátogatást Teoctist 2002-ben viszonozta, amikor a Vatikánban együtt imádkozott a pápával a két testvéregyház közeledéséért. /Teoctist (1915–2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

Egyre többen kérik a Román Ortodox Egyház átvilágítását. Az első bonyodalom éppen a most elhunyt Teoctist pátriárkával kapcsolatos. Teoctist elődei közül az első, Miron Cristea: Eminescu-monográfiát magyarul megjelentető jeles gondolkodó volt, az utána következők is – Nicodim Munteanu, Iustinian Marina, Iustin Moisescu – felvilágosult főpapok. Magas rangú ortodox vezetők korábban elismerték együttműködésüket a Szekuritátéval – Bartolomeu Anania kolozsvári mitropolita, Nicolae Corneanu bánsági mitropolita, Teodosie Tomitanu érsek és mások. Azt is tudni lehet már, hogy a két legfőbb esélyes, Daniel moldovai és bukovinai mitropolita és Teofan olténiai mitropolita (mindketten sokáig működtek külföldön, francia nyelvterületen) dossziéit eleve „nem találják”, tehát nem oszlik el mindenki feje fölül a gyanú. /Ágoston Hugó: A gyónás fokozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

Nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékeznek kultúrájuk közös bölcsőjére a Bukovinából elszármazott székely népcsoportok a hétvégén a magyarországi Bonyhádon; a Tolna megyei településen tizedik alkalommal rendezik meg a találkozót. A mádéfalvi veszedelem után Bukovinában élt népcsoportok minden évben összegyűlnek, hogy megrendezzék a bukovinai találkozásokat, azaz egy nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékezzenek kultúrájuk közös bölcsőjére – mondta el az esemény kapcsán a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége titkára, Bíró Sándorné. Évről évre hagyomány, hogy júniusban Lengyelországban, júliusban Romániában, augusztusban Magyarországon, októberben pedig Ukrajnában találkoznak a 37 tagegyesület hagyományőrző csoportjai. Amint azt a székely szövetség titkára elmondta, a rendezvény célja példát mutatni a népek barátságára a bukovinai békés együttélésre emlékezve. A közös sorsú szászok, zsidók, lengyelek, szlovákok, ukránok, románok és székelyek tisztelni tudták egymás kultúráját, s ezt teszik ma is ezeken a találkozókon – hangsúlyozta Bíró Sándorné. Augusztus 11-én Bonyhád környéki székelyek lakta településeken, Kakasdon, Zombán, Kismányokon, Csátalján látták vendégül a külföldi csoportokat. Augusztus 12-én, vasárnap színpompás felvonulással, menettánccal és gálaműsorral zárult a fesztivál, amelyen 25 művészeti csoport mutatta be műsorát a magyarországi székelység központjának számító Bonyhádon. /Bukovinai találkozások Bonyhádon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./

Daniel, Moldova és Bukovina metropolitája lett a román ortodox egyház új vezetője. Szeptember 12-én ült össze a román ortodox egyház választó testülete, hogy megválassza a nemrég váratlanul szívrohamban elhunyt Teoctist pátriárka utódját. Három választási forduló után a román ortodox egyház Szent Szinódusa végül Daniel, Moldova és Bukovina, Bartolomeu, Kolozs, Fehér, Máramaros és Körös-vidék és Ioan, Kovászna és Hargita metropolitáját jelölte a pátriárka tisztségére. A szintén esélyesnek tartott Teofan ugyanis a második fordulóban visszalépett, döntését azzal indokolva, hogy vannak mások, akik alkalmasabbak a tisztség betöltésére. A Szent Szinódus elnökévé Nicolae Corneanut, Bánság metropolitáját választották, így ő már nem indult a pátriárka tisztség megszerzéséért folyó versenyben. Daniel a román ortodox egyházon belül a nyitást és az ökumenizmust vállaló irányvonal képviselője. Mindenki számára meglepetést jelentett az 56 éves Ioan Selejan jelölése, aki a bukaresti műszaki egyetemen végezte egyetemi tanulmányait 1976-ban, és 1980-ban szerzetes lett a Lainici kolostorban. 1994. július 9-én választották meg Kovászna és Hargita egyházmegye püspökének, és 1994. július 20-án szentelték fel a Hargita megyei Maroshévíz kolostorában. Traian Basescu székelyföldi látogatása során a magas rangú egyházi vezetőt is felkereste, aki több alkalommal is arra kérte az államfőt, amikor csak teheti, keresse fel a két megyét, mivel az itt élő románok „saját hazájukban elhagyatottnak érzik magukat”. /Daniel metropolita lett Teoctist pátriárka utódja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ Hírek szerint Daniel egyike azoknak az ortodox főpapoknak, akiknek szekusdossziéit Ceausescu bukása után elégették. Kapcsolatait az egykori politikai rendőrséggel nyilvánvalóvá teszi az is, hogy a diktatúra idején Svájcban taníthatott – ehhez elengedhetetlen volt a Securitate jóváhagyása. A Temes megyei Barafalván született, Nagyszebenben végezte el az Egyetemi Teológiai Intézetet. Két–két évig Strasbourgban, a Humán Tudományok Egyetemének protestáns teológiai karán, illetve a Freiburg im Breisgau-i Albert Ludwig Egyetemen tanult. 1980-ban lett az ortodox teológiai tudományok doktora, majd a svájci Bossey Ökumenikus Intézet lektoraként tevékenykedett. Ezt követően Daniel néven a sihastriai kolostorban kapcsolódott be a szerzetesi életbe. 1990-ben Iasi érsekévé, Moldova és Bukovina metropolitájává választották. /Daniel az új pátriárka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

Október 9-én van a romániai holokauszt emléknapja. Ez az egyetlen olyan, emlékezés, amelyet a hatóságok szerveznek, a zsidó hitközség tagjai pedig meghívottként vesznek részt rajza. Néhány évvel ezelőtt még komoly létszámban jelentek meg Kolozsváron a megyei és a városi hatóságok a Tordai úti zsidó temetőben, a holokauszt-emlékműnél. Tavaly már szerényebb volt a hivatalosságok jelenléte, idén pedig botrányos módon teljesen elmaradt. Az emlékezők félórányi hiábavaló várakozás után telefonon érdeklődtek Emil Boc polgármester érkezéséről, aki elmondta, hogy rendkívül foglalt, mert itt van városban a brit nagykövet, egyébként nem értesítették őt az eseményről. A prefektusi hivatal és a megyei tanács képviselői sem jelentek meg. A hitközség felháborodottan vette tudomásul: minden egyéb fontosabb volt annál, hogy a hatóságokat valaki képviselje. Emlékezetes, hogy a holokauszt romániai fejezete sokáig tabutéma volt, a román hatóságok éveken keresztül tagadták a román területen és román hatóságok által végzett zsidó népirtást. Számos olyan mozgalom, szervezet alakult, amely a nácikkal együttműködő akkori magas rangú tisztségviselőket – például Antonescu marsallt, vagy a Vasgárda hírhedt vezetőjét, Corneliu Zelea-Codreanut dicsőítették, a romániai zsidósággal szembeni bűnös magatartásukat igyekeztek kendőzni. Csak néhány évvel ezelőtt került sor a romániai holokauszt hivatalos, államfői szintű elismerésére, a hatóságok azóta igyekeznek a feltárással, megemlékezéssel kapcsolatos nemzetközi és európai elvárásoknak eleget tenni. Emiatt iktatták törvénybe az október 11-ei emlékezést is. Bukarestben ünnepélyes szertartásra, koszorúzásra került sor felavatták a Romániai Holokausztot Tanulmányozó Országos „Elie Wiesel” Intézetet. A washingtoni Holokauszt Intézet adatai szerint 66 évvel ezelőtt Romániában, Bukovinában és Besszarábiában mintegy 280 000 román és ukrán zsidó halt meg a román hatóságok által irányított üldözés során. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Holokauszt-emléknap helyi és megyei hivatalosságok nélkül. Fontosabb volt a brit nagykövet kolozsvári látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

A Déván megtelepedett bukovinai székelység köréből hat éves korában elszármazott Koller Mártonné, Molnár Veronika családjával fél évszázada a magyarországi Bonyhádon él, bukovinai székelyek, felvidékiek, tolnai „őslakosok” körében. Bukovinai székely nyelvjárásban írta meg emlékeit /Koller Mártonné: Szívünkben még mindig élnek, 2006/. A könyv bemutatóját a hét végén tartották Csernakersztúron illetve Déván. A dévai bukovinai székely telep életét felelevenítő kedves történetekből László Anna dévai könyvtáros olvasott fel. Koller Mártonné 2003-ban kezdett el festeni és az utóbbi öt évben már számtalan egyéni és közös tárlaton mutatta be képeit. /Gáspár-Barra Réka: Koller Mártonné könyvbemutatója. Szívünkben még mindig élnek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 18./

Hunyad megye magyarsága három nagy csoportra osztható – írta az Akadémai Kiadó által 1982-ben megjelentetett Magyar Néprajzi Lexikon. A Hunyad megyei magyarság legősibb, de egyben legcsekélyebb számú részét a honfoglaláskor itt megtelepedett magyarok jelentik. A törökdúlások idején azonban ez a népesség többnyire kipusztult, soraikat elmagyarosodó hegyvidéki román családokból próbálták pótolni. A régi polgári magyar lakosság ma már csak kis számban maradt meg főleg Déván és Szászvároson. A másik jelentős kategória az 1888–1910 között betelepedett „dévai csángók”, azaz bukovinai székelyek, akik valójában nem csupán Dévára, hanem Csernakeresztúrra, Vajdahunyadra és Sztrígyszentgyörgyre is jelentős számban telepedtek. A harmadik fontos ága a Hunyad megyei magyarságnak a 19. század második felétől betelepedő székelyek, akik az iparosítás nyomán több hullámban jöttek e vidékre. 1883-ban a Tisza Kálmán vezette magyar kormány elindította a Bukovinába elmenekült székelyek hazatelepítését. Elsőként az Al-Duna környékére telepednek, ennek a hullámnak az 1885-ös nagy árvíz vetett véget. Déva telepeseket kért és az akkori polgármester, dr. Issekutz Gergely annyira a szívén viselte a betelepülők gondját, hogy ez utóbbiak egyenesen atyjuknak nevezték a város elöljáróját. Végül két nagy hullámban összesen 99 család telepedett be az öt bukovinai faluból (Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten), 10 holdas földeket kaptak. 1910-ig szépen fejlődött a telep. Az 1910-ig betelepült 288 lélek 1934-re 1250 főre szaporodott. 1910-ben még további 31 házat épített az állam a betelepülőknek, ez alkalommal 35 újabb család jött, összesen 292 lélek. Később, az első világháborúig még további 27 család jött, összesen 105 személy. Hasonlóan történt a betelepedés a szomszédos Vajdahunyadra is, ahova kizárólag hadikfalviak települtek. A XX. század folyamán több hullámban is jöttek a székelyek a megyébe. Számtalan tanár, orvos, művész, lelkész, illetve ezek tanulni vágyó gyermekei kerültek ide. Sokan már a nyolcvanas évek idején kitelepedtek külföldre, aki maradt, az 1989 után költözött vissza valamelyik erdélyi nagyvárosba. Napjainkban Hunyad megye 24 ezer körüli magyar lakosságának jó egyharmadát a bukovinai székelyek leszármazottai teszik ki, másik harmadát az időközben betelepülő székelyek, csupán egy sovány harmadát képezik az „őshonos” magyarok. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Sok a székely, de így is kevés. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

A bukovinai székelyek alapították az Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva nevű településeket. Itt élt közel két évszázadon át, 1941-ig ez népcsoport, majd az akkori áttelepítésével később a kálvária részesévé lett. A bukovinai székelyek sorsáról, megpróbáltatásairól több könyv jelent meg. Arról, hogy a Suceava, Radauti környékén letelepedett székelyek településeivel mára mi lett, arról ritkábban érkeznek hírek. Váradi Péter Pál Veszprémben élő, erdélyi származású fotográfus feleségével, Lőwey Lilla irodalmi szerkesztővel közösen értékes honismereti fotóalbum-sorozatot jelentetett meg Erdély – Székelyföld címen. Vállalkozásuk befejező részeire készülve felkeresték az említett bukovinai falvakat. Szépek, rendezettek, tiszták, magyar szót azonban nem hallani. Mindegyik helységben kopjafák állnak, amelyeket 1994-ben állítottak az innen hazatértek utódai „Tisztelet a szülőföld emlékének” felirattal. A temetőket több helyen belepte a gyom. Ott jobb a helyzet, ahova régebbről románok is temetkeztek. Ezekben a temetőkben az itt nyugvó bukovinai székelyek sírköveiket nem bántják, a kőkereszteken archaikus írásmóddal köszön vissza a múlt. A köztéri kopjafák feliratát sem rongálta meg senki. Néhol a falvak építkezésében felismerhető a székely népi stílus. Aki arra jár, érdemes felkeresnie Andrásfalva (Maneuti), Hadikfalva (Dornesti), Fogadjisten (Iacobesti), Istensegíts (Tibeni) és Józseffalva (Vornicenii Mari) körzetét. Váradi Péter Pál elmondta, hogy immár a sorozat 25. kötetén dolgoznak. Ősszel kerül az olvasók asztalára a Felső-Nyárádmentét bemutató album. Vármezőtől Nyárádszeredáig öleli fel a településeket. Majd az Alsó-Nyárádmente, vagyis Murokország következik. /N. M. K. : Bukovina: Istensegíts. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./

Erdélyben egyedülálló múzeum nyílt meg a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban, a tojásmúzeum. A június 16-i megnyitó egyben a tizedik alkalommal szervezett Táltos kézművestábor első napja volt. Üveges vitrinekben pompázik a tíz év alatt elkészült több mint 2000 mintát felsorakoztató gyűjtemény. A készlet székelyföldi, gyimesi, háromszéki, udvarhelyszéki, Kolozsvár környéki, Fehér megyei, bukovinai, kárpátaljai, Duna–Tisza közi és balatonfelvidéki hímes tojásokat tartalmaz, de a sort ki szeretnék bővíteni a teljes Kárpát-medencei mintakészletre, jelezte Kisné Portik Irén. Tojásmúzeum létesült már Siófokon is. /Jánossy Lajos: Hímes tojások közszemlére. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./

A Csak tiszta forrásból harmadik alkalommal szervezett „Hagyományművelő családi héten” Lázárfalván népdal, népmese, rovásírás és szövés volt a programkínálat július 21–27. között. A foglalkozásokat játékkal színesítették. Magyarországról érkeztek táborozók, a falubeli vendéglátóknál szálltak meg. Budai Ilona népdalénekes moldvai, szatmári és bukovinai népdalokat tanított. Miskolczi Katalin, a tábor alapítója a citerázást vezette. A fiatalok a székelydályai mennyezet képeit tanulmányozták. A Borvízforrás Kulturális Alapítvány szervezésében zajló tábor idén is elérte célját, tartalmas nyári elfoglaltságot nyújtott, gyarapította a magyarság történelméről és kultúrtörténetünkről való ismereteket. /Hagyományművelők tábora Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./

A Studium Academicum Alapítvány nemzetközi ökumenikus konferenciát szervezett Fugyivásárhelyen szeptember 2-4-e között. Ennek keretében Pozsony Ferenc, a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora az erdélyi magyar néprajzi tájegységeket mutatta be. Az első világháborúig egy szűkebb területet, ami a Királyhágón túlra esett, neveztek Erdélynek. Trianonnal alföldi területeket is – amit a magyarok Partiumnak neveznek – Romániához csatoltak. 1920 után ezeket a vidékeket is Erdély részeként említik. Erdélyben a magyarok elsősorban a síkvidékekre, folyóvölgyekbe – Maros, Szamos és Küküllők – telepedtek le. A németek a 12. században érkeztek nagyobb csoportokban, főleg Dél-Erdélybe. A hegyes területeken erős román közösségek alakultak ki: a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben, Máramarosban. Erdélyben 800 éven keresztül két autonóm terület volt: a Székelyföld és Szászföld. Napjainkra a szászok eltűntek, de jelentős építészeti örökséget hagytak maguk után. A székelyek a Magyar Királyság keleti határait védték. Jelenleg is magyar etnikai tömb. A két autonóm tartományon kívüli részek a vármegyei területek. A román közösségek ortodox hitben éltek, majd egy részük egyesült Rómával. Ők lettek a görög katolikusok, erős központjuk jön létre Balázsfalván. A magyarság egy része a reformáció idején kálvinistává és unitáriussá vált, egy szűkebb területen katolikus maradt, főleg Székelyföld keleti részén. Néprajzi szempontból jellegzetes romániai magyar tájegységek: az Érmellék, a Szilágyság, a Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Torockó, a Mezőség, a Székelyföld, Csángóföld és a bukovinai székely vidék. Az előadással párhuzamosan a kultúrotthonban a Fugyivásárhelyi Református Nőszövetség erdélyi tárgyi emlékekből rögtönzött népművészeti kiállítást rendezett. /Létai Tibor: Fugyivásárhelyi példamutatás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 6./

Hunyad megyében talán Csernakeresztúr az egyetlen település ahol nem kell még két nyelven végezni a misét a nagyobb ünnepek alkalmával. Vasárnap, Szentkereszt ünnepén zsúfolásig megtelt a templom, a helybelieken kívül Vajdahunyadról és Déváról is jöttek. Sikerült szebbé tenni templomunkat, ablakokat, ajtót cseréltünk, székely motívumokkal faragott oszlopokon álló előtér fogadja a templomba lépőket – mondta örömmel Tóth János plébános. Megújult a helyi magyar iskola is: vadonatúj ablakokkal, padlócsempével, lambériával, fürdőkkel felszerelve fogadja a frissen festett osztályokban a kisdiákokat. Ez a közösség 98%-ban magyar tudott maradni a szórványban és őrzi a Bukovinából száz évvel ezelőtt hazatért ősei hagyatékát. /Gáspár-Barra Réka: Szentkereszt búcsú Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

Véget ért az V. Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely, amely idén – Eltűnt értékek nyomában címmel – az ezredfordulót követő korszak társadalmi, kulturális, építészeti változásait kívánta feltérképezni, zárt falusi közösségekben. Hozzájárulni a falusi kultúrák eltűnésének megakadályozásához – ezzel a céllal kerekedett fel öt ország húsz fotósa, és látogatott el egy hétre Székelyföldre, Szászföldre és Bukovinába. „Ez talán az utolsó pillanat, amikor még fel lehet lelni a hagyományos paraszti életet. Bármilyen szomorú is, félek, hogy 15 év múlva már semmit sem találunk belőle. Kihal az a generáció, amelyik még kötődik a földhöz, a föld megműveléséhez, és eltűnik egy életforma – nekünk meg kell örökítenünk ezeket az utolsó perceket”, magyarázta a mesterműhely alapvető feladatát Szabó Béla, győri fotóművész. A fotósok Székelyföldön Háromkút, a Varság mindennapjait, a Gyergyói-medence életét, Szászföldön Erked értékeit kapták lencsevégre. /Barabás Cs. Márti: Kultúrák mentőöve. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

Az 1500-as évek végén keletkezett a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Első kiadása ismeretlen, lőcsei 17. századi kiadásának csak csekély töredéke maradt meg. Dallamát és kis szövegtöredékét Kodály Zoltán találta meg 1914-ben Bukovinában, Istensegíts faluban. Dózsa Dániel újra „megformálta”, ez Kőváry László: Száz történelmi rege (Kolozsvár, 1857) című gyűjteményébe épült be. Dózsa Dániel /Makfalva, 1821. jan. 30. – Búzásbesenyő, 1889. szept. 25./ hőskölteményt is írt, több regényt publikált. Különböző kolozsvári lapok munkatársa volt. Dózsa Dániel szövege most ismét közkinccsé vált: Tündér Ilona. Széphistória. Dózsa Dániel átdolgozása, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008, a kiadást gondozta Beke Sándor. /Ráduly János: Dózsa Dániel Árgirusa. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

Hetedik alkalommal szervezték meg Csernakeresztúron a bukovinai székely mesemondó versenyt. Szabó Julianna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet elnöke immár 14 esztendeje kétévi rendszerességgel szervezi meg a mesemondó vetélkedőt. Idén lemaradtak a pályázati lehetőségekről. Végül néhány önzetlen támogató (AgroCompany, Corvin Kiadó) mellett a saját zsebükre szervezték meg a vetélkedőt. Az erőfeszítés azonban megérte. Az elődöntők után végül 16 kis mesemondó állt színpadra. /Gáspár Barra Réka: Mesemondás hetedszer. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

Románia azzal a feltétellel kapta meg az új területeket, – Erdélyt, Bánságot, Bukovinát, Besszarábiát –, hogy aláírja és betartja a nemzeti kisebbségekre vonatkozó párizsi egyezményt. 1919. december 9-án alá is írta. De nem tartotta be. Markó Béla, még a választások előtt, emlékeztetett rá, hogy december elsejével kezdődött a Romániába szakadt magyarság agóniája. Az, amit semmiképpen sem ünnepelhetünk. És jóérzésű ember nem is kívánhatja azt, hogy ünnepeljük. Legfeljebb a xenofób, nacionalista politikusok, vallási vezetők, sajtóhiénák, soviniszták kényszeríthetnek rá. Akik úgy vélekednek erről, mint, Cristian Tudor Popescu publicista. Minden országnak van nemzeti ünnepe – miért választották pontosan ezt a napot, amelyen nem örülhet mindenki Romániában? Mert ennek a napnak a vesztesei is itt élnek – még – az országban. Kordában kell őket tartani. 1918. december elsején, kilencven, éve az erdélyi románság határozatba foglalta nemcsak a Romániával való egyesülést, hanem azt is, hogy a létrejövő új államnak biztosítania kell:„1. A teljes nemzeti egyenlőséget minden együttélő nép számára. Minden nép saját nyelvén tanul, közigazgatja önmagát és részesül igazságszolgáltatásban a saját kebeléből származó személyek révén, és minden nép jogot nyer arra, hogy az őt alkotó személyek számával arányosan képviseltesse magát a Törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Az állam minden felekezete egyenlő jogokat és teljes felekezeti autonómiát, szabadságot élvez. ”Ha mindez nem marad papíron, akkor talán még mi is ünnepelhetnénk, írta Zsehránszky István. Mert akkor, a nemzetiségek jogait tekintve, Románia Európa legmodernebb állama lett volna. Az 1923-as alkotmányban már egy szó sincs a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatásáról, a nemzeti kisebbségek anyanyelvének a használatáról a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ami pedig a felekezetek egyenlőségét illeti, annak pontosan az ellentétéről szól az 1923-as román alkotmány: „Az ortodox román egyház, mivelhogy a Románok nagy többségének a vallása, uralkodó felekezet a román államban; a görög katolikusnak pedig elsőbbségük van a többi felekezettel szemben. ” Az alkotmány szerint ma is csak a román nemzet – a román etnikai nemzet – tagjai államalkotók, „a nemzeti szuverenitás a román népé” (2. szakasz, 1. bekezdés). S a többiek? Arról nincs szó. Cristian Cercel cikkében, amelynek címe: December 1., be nem váltott ígéret (Observator Cultural, 2008. dec. 4-10.) azt írja: „Hogy ezt a napot választották nemzeti ünnepként, egy etnikai közösségnek a többiekkel szembeni elsőbbségét jelképezi, vagyis azt a szemléletet, miszerint Románia nemzetállam, amelynek vannak elsőrangú állampolgárai és vannak másodrangú állampolgárai. ” Nagy dolog, hogy akad olyan román közíró, aki hajlandó leírni ezt. Még akkor is, ha külföldre kellett mennie, hogy bátorságot vegyen hozzá. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlés együttélő népekről beszél, nem pedig kisebbségekről. Ezen is érdemes elgondolkozni. /Zsehránszky István: Mit ünnepelünk? És miért? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

Civil fórumot tartottak február 6-án a vajdahunyadi Magyar Házban, Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök, EU-parlamenti képviselő, a Corvin Savaria Társaság elnökének jelenlétében. A városban jelenleg hét bejegyzett, magyar civil szervezet működik, ezek közül a Magyar Házat a Corvin Savaria Társaság működteti. Megjelent a Hunyad megyei Hírmondó új sorozatának januári száma. A lapban szó esik a bukovinai székelyekről, a dévai művelődési életről a 20. század első felében, valamint helyi kulturális eseményekről. A hét végén Vajdahunyadon, Sztrigyszentgyörgyön, Déván és Csernakeresztúron (ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek) a bátaszéki (Magyarország) Rudolf László bemutatja a bukovinai Józseffalváról írt monográfiáját. /Kun Árpád: Vajdahunyadi hírmorzsák. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./

A Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében felhívta Traian Basescu államfő figyelmét, hogy a területi autonómia fogalma nem mond ellent Románia alkotmányba foglalt területi egységének és oszthatatlanságának- Az MPP szerint az alkotmányban megfogalmazott nemzetállam fogalma meghaladott, figyelmen kívül hagyja, hogy Románia nem egynemzetiségű, hanem többnemzetiségű állam. Az MPP Románia területi-közigazgatási átszervezését a következő régiók létrehozása által javasolja: Észak-Moldva-Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körös-vidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Székelyföld és Bukarest. /MPP-s visszavágás Basescunak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./

Temesváron az elfelejtett bánsági magyar népi hagyományok – népdalok és táncok, szokások, viseletek – felelevenítése volt a célja a Bánsági Magyar Napok keretében több mint tíz esztendeje elindított Hagyománykeresőben című műsornak. A kezdeti szegényes kínálatot 14 esztendő elteltével a bőség zavara váltotta fel. Április 26-án, vasárnap Temes megyei egyik legreprezentatívabb hagyományőrző együttese, a Bartók Béla Líceum Bokréta együttesének három csoportja és citeraegyüttese nyújtott ízelítőt a temesvári Diákház 500 főnyi közönségének a néptánc- és népdal-éneklő mozgalom mai színvonaláról. Szabó Ferenc, a Bokréta együttes vezetője külön megköszönte a debreceni Jeremiás Lajos táncoktatónak a Bokréta csoportjai felkészítése érdekében végzett munkájukat. A temesvári folklórműsor vendége volt a székelykevei Szalmaszál Hagyományőrző Együttes, amely bukovinai néptáncokkal lepte meg a közönséget. A Szalmaszál tevékenységéről Dani Ernő, a székelykevei csoport vezetője beszélt a színpadon, hangsúlyozva, hogy Székelykeve a legdélebbi magyar település. “A bukovinai székelyek mindig határőrök voltak, mi pedig Székelykevén a magyar szó határőreinek tekintjük magunkat. Ha nálunk megszűnne az 1-8. osztályos magyar iskola és a Szalmaszál Kulturális Egyesület, 100 kilométerrel északabbra tolódna a magyar nyelvterület határa” – mondta Dani Ernő. /Pataki Zoltán: Hagyománykeresőben folklórgála a Diákházban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./

Kisebbségellenes falfirkák jelentek meg a Pancsovához tartozó Hertelendyfalván (Vojlovica). A gyűlölködő feliratok alatt a szerb Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) neonáci szervezet neve volt olvasható. A kisebbségek elűzésére való felhívás mellett horogkeresztet is a falra mázoltak. A helyi közösség vezető, arra emlékeztetett, hogy korábban is történt már hasonló eset. Hertelendyfalvát többségben magyarok – Bukovinából odatelepült székelyek leszármazottai – lakják. /Gyűlölködő feliratok a Vajdaságban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

Digitalizálják a szatmári katolikus egyházmegye Bibliotheca Laurenziana könyvtárának könyveit, melyet az egyházi körökben leginkább keresett kiadványok feltöltésével kezdtek meg. A projektet 2007 novemberében indították el azzal a céllal, hogy a szatmári egyházmegye ritka helytörténeti- és lelkiségi forrásmunkáinak tartalmát elektronikus formában is elérhetővé tegyék. Jelenleg már több mint 30 könyvet, dokumentumot és kiadványt sikerült digitalizálni és közzétenni, köztük a papi névtárak (így a sokat keresett 1904-es schematizmust); történeti munkákat; a szatmári építészetről, templomokról szóló műveket, életrajzi kiadványokat és szentbeszédeket is. A http://www.bibliothecalaurenziana.ro oldalon hamarosan olyan olvasmányokat is elérhetők lesznek, mint a Bukovinai és Csángó Magyarok című könyv Schlauch Lőrinctől. A Szatmári Egyházmegyei Könyvtár az egyházmegye megalakulását követően létesült, alapját pedig az Egerből kapott könyvek képezték. Ez az idők folyamán a szatmári püspökök könyvhagyatékaival és a káptalani könyvtárral gyarapodott. A jelentős előrelépést Schlauch Lőrinc püspök hozta meg azzal, hogy egyesítette a püspöki és káptalani könyvtárat, illetve 1873-ban Török János hírlapíró és könyvgyűjtő könyvtárát megvásárolta, majd azt 1887-ben, Nagyváradra való távozásakor az egyházmegyének ajándékozta. Az egyre gazdagodó kollekciónak Meszlényi Gyula építtetett tágas épületet, a könyvtárat pedig a nagy adományozónak, Schlauch Lőrincnek emléket állítva – a Bibliotheca Laurenzianára keresztelte. A szeminárium államosítása 1948-ban a Meszlényi püspök által felépített intézménynek és értékes állományának a végét jelentette. A közel másfél évszázadig gyarapodó gyűjtemény a felelőtlen, a múltat értékelni nem tudó kultúrvandalizmus áldozata lett. A pusztításból megmaradt könyveket a kolozsvári Román Akadémiai Könyvtárba szállították, ahol „feltárásukat” csak 1990 után kezdték el. Az egyházmegyei könyvtár mai formájában 2004–2006 között jött létre. Ebben az időszakban folyt a szatmári püspöki palota, a Hám János Iskolaközpontnak otthont adó szárny felújítása, s így 2004-ben a szatmári könyvtár is helyet kapott az intézményben. /Józsa János: Egyre több könyvritkaság az interneten. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 26./

Hazaérkeztek a Paks melletti Cseresznyéspusztáról a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulói, akik július 27-től erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági középiskolásokkal együtt vettek részt a tizenhatodik olvasótáborban, melynek idei témája A magyar nyelv éve – 250 éve született Kazinczy Ferenc volt. A táborlakók megismerkednek a Magyarországon új hazára talált bukovinai és moldvai csángómagyarokkal, valamint a Völgységben megtelepült svábok sajátos kultúrájával, népi hagyományaival. /(Iochom): Kézdivásárhelyiek magyarországi olvasótáborokban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./

Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./

A moldvai Lábnyik faluban tartották a IX. Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemet augusztus 11-16-a között. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezésében zajló rendezvény Csángóföld kultúrájával és hagyományaival ismertette meg a résztvevő egyetemistákat. A kilenc éve életre hívott erdélyi kezdeményezés során a részt vevők ezúttal rendhagyó módon a moldvai csángó falvakat, a gyimesi ezeréves határt, a bukovinai kolostorokat, illetve Suceava és Bákó városait keresték fel. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a lábnyiki, pusztinai, magyarfalusi és lujzikalagori magyar csángók népszokásaiba és életvitelébe. Hat napon keresztül hang- és képanyagokat is gyűjtöttek a fiatalok, és a magyar nyelvápolás szomorú helyzetéről is tájékozódhattak: a 9000 magyarul beszélő gyermek közül mindössze 1500-an vehetnek részt fakultatív magyarórákon, ráadásul egyetlen faluban sem tartanak anyanyelvű szentmisét a katolikus csángó-magyaroknak. A tartalmas programot Háromszéken, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban zárták. A szabadegyetemen megjelent Solomon Adrián, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke is. /Néprajzi nyári egyetem Lábnyikban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

A holokauszt romániai áldozatainak tiszteletére emelt emlékművet avatott fel október 8-án Bukarestben Traian Basescu államfő. Kijelentette, hogy 1940 és 1944 között a romániai zsidó és roma közösség elleni gyilkosságok és visszaélések elkövetéséért a román állam akkori vezetőségét terheli a felelősség, akárcsak mindazokat, akik hallgattak, és nem tiltakoztak e szörnyű cselekedetek ellen. Az államfő elítélte Ion Antonescu tábornokot, Románia akkori miniszterelnökét is. Basescu szerint az áldozatok emléke arra kötelezi Romániát, hogy megismerje, vállalja múltját, és adja tovább a történelmi igazságot. Hozzátette: az emlékmű felavatásával a román állam és társadalom kinyilvánítja „saját múltja vállalása és történelmi emlékezetének visszaszerzése melletti elkötelezettségét”. Az államfő lerótta kegyeletét a Besszarábiából és Bukovinából a Dnyeszteren túli területekre deportált zsidók és romák emléke előtt, de hozzátette, hogy meg kell emlékezni az 1944-ben a magyar hatóságok által Észak-Erdélyből deportált zsidókra is. Románia hosszú hallgatás után ismerte el részvételét a zsidóság irtásában, s 2003-ban vizsgálóbizottságot állított fel a körülmények tisztázására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság megállapította, hogy az 1940 és 1944 között román irányítás alatt álló területen mintegy 270 ezer román és ukrán zsidót gyilkoltak meg. /Bukarestben is emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

Most ünnepelte 15 éves fennállását a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület, meghívták az évfordulós ünnepségre a tánccsoport jelenlegi és hajdani tagjait, illetve a kisdorogiak képviselőit is. Színpadon van a hagyományőrzők harmadik nemzedékbeli tánccsoportja. A falubeli fiatalok közül egyre többen kapcsolódnak be ebbe a mozgalomba, büszkén járva a bukovinai őseink táncát, mondta Szabó Julianna, a hagyományőrző csoport elnöke. Úgy érzi, hogy ez a tájház a 15 éves tevékenységük legnagyobb megvalósítása. Itt tudják bemutatni népcsoportjuk múltját, azokat a tárgyi emlékeket, amiket még Bukovinából hoztak ide őseik: az osztovátát, tulipános ládát, vetett ágyat, stelázsit, bölcsőt. Az évek folyamán igyekeztek minél szorosabbra fűzni a kapcsolatot más bukovinai, vagy innen elszármazott közösségekkel is, ennek köszönhetően vesznek részt a fiatalok rendszeresen a Székely Szövetség éves rendezvényein, illetve a bukovinai találkozókon. Jövőre pedig ők maguk lesznek a házigazdák a bukovinai székelyek Hunyad megyei letelepedésének századik évfordulója alkalmából rendezett nagyméretű ünnepségnek. /Gáspár-Barra Réka: Tizenöt éves a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.

Hatékony székely régiófejlesztés
Külföldi turisták számára kedvezményeket biztosító Székelyföld-kártya bevezetését tervezik a székelyföldi megyék elöljárói. Együttműködésük kiértékelőjén elmondták: hamarosan a magyarországi piacon is kaphatók lesznek a székelyföldi termékek.
A székelyföldi megyék együttműködése révén az elmúlt két évben sikerült elérni, hogy egységes arculattal, a régió fejlesztésére fordított energiákat összefogva, a Székelyföld konkrét eredményeket tudjon felmutatni – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a székely önkormányzati vezetőkkel közösen tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Az elöljáró szerint hatalmas előrelépést jelentett, hogy az elmúlt évben, a bukaresti turisztikai kiállításon Bukovina, Dobrogea és más régiók mintájára a Székelyföld külön standdal szerepelt a Romexpo nevű bukaresti nemzetközi kiállításon, ahol a rendezvény leglátogatottabb standjává vált. A székely kapuk megőrzésére, illetve új kapuk állítására indított projekt az egységes székelyföldi arculat kialakítását célozza – közölte az elöljáró.
Mint mondta, hamarosan megalakítják a Székelyföld Turisztikai Ügynökséget is, amely az országban és külföldön népszerűsítené a térséget. Hasonló céllal közös brüsszeli irodát is nyitnak. A turizmus fejlesztését szolgálná ugyanakkor a Székelyföld-kártya – Seklercard bevezetése is: ha a turista megvásárolja ezt a kártyát, kedvezményben részesül a régióban működő vendéglátó-ipari egységek, valamint kulturális szolgáltatók és programszervezők részéről.
Antal Árpád: székelyföldi intézményekre van szükség
„A Székelyföldet intézményekkel, politikai testületekkel és cselekvési konszenzussal lehet csak építeni” – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a székelyföldi önkormányzatok közös cselekvési tervének és eredményeinek bemutatóján. A cselekvési terv olyan programok, tervek megvalósítását és olyan alapok létrehozását tűzi ki célul, mint a Székelyföldi Fejlesztési Alap vagy a Székelyföldi Hazatérési Alap, székely történelemkönyv kiadása vagy a Székelyföldi Turisztikai Ügynökség megalapítása.
Antal Árpád kifejtette, a másfél évvel ezelőtt gyerekcipőben járó megyei és városi együttműködés mára jelentőssé nőtte ki magát, az önkormányzati vezetők rendszeresen egyeztetnek fontos fejlesztési kérdésekben. „Nagyon sok munka és nagyon sok kompromiszszum szükséges ahhoz, hogy hosszú távú terveinket megvalósítsuk. A Székelyföld fejlesztése időt, munkát és türelmet igényel” – összegezte a polgármester. Tőkés András nyilatkozatára utalva, miszerint a székelyföldiek nem tudnának mit kezdeni az autonómiával, Antal kijelentette: véleménye szerint az autonómia szükséges és fontos velejárója a Székelyföld fejlődésének.
Pozitív térségfejlesztési példa
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint örvendetes, hogy Kovászna és Hargita megye közös projektjeihez az elmúlt három-négy hónapban Maros megye is csatlakozott, a térség egyre nagyobb figyelmet kap, politikai, turisztikai és kulturális téren is létjogosultságot nyert. „A kilencvenes években HarKov-ként emlegetett régió negatív megítélését sikerült úgy megváltoztatni, hogy a Székelyföldet a román politikusok is az összetartás, térségfejlesztés pozitív példájaként emlegetik” – mondta Borboly.
Tudatosult az értékmegőrzés fontossága
A székely kapuk megőrzésére, illetve új kapuk állítására indított projekt is az egységes székelyföldi arculat kialakítását célozza: ebben a projektben Kovászna és Hargita megye is részt vesz. Tavaly húszezer eurót fordítottak erre a célra, ám a program legnagyobb nyeresége az volt, hogy sok székely emberben tudatosult az értékmegőrzés fontossága – mondta Borboly, aki szerint örvendetes, hogy több településen a helybeliek önerőből kezdték felújítani a régi kapukat. A két megye tanácsa ötletpályázatot is hirdet az egységes rendszerű helységjelzők építésére is, melyek a Székelyföld szimbólumrendszerét használják.
Székelyföldi termékek a magyarországi piacon
Borboly Csaba ugyanakkor bejelentette: Magyarországon a Cora üzletlánc az első multinacionális cég, amely székelyföldi termékeket fog kínálni a helyi vásárlóknak. Mint ismeretes, a Székelyföld márkanevet Hargita, Kovászna és Maros megye együtt regisztrálta az elmúlt év során. „Az első komoly megmérettetése a Székelyföld márkának, valamint a termékeknek a magyarországi akció lesz, hiszen sikeres szereplés esetén a helyi vállalkozók új piacot hódíthatnak” – mondta a Hargita Megyei Tanács elnöke.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)