Nemrég zárult Bartha József sikeres egyéni tárlata a budapesti Liget Galériában. Tavaly a bukaresti Új Galériában rendezett hasonlóan visszhangos kiállítást. Mindkét fővárosban jelentős színházaknál kapott díszlettervezői feladatot, emellett csoportos kiállítások szervezője, kurátora vagy résztvevője is volt. Hazai és külföldi alkotótáborban is dolgozott. A Munkák címet viselő, háromnyelvű (magyar, román, angol) kiadvány Bartha József 1999–2005 közötti munkásságát foglalja össze. Bartha József mediális művész hasonló struktúrákat hoz létre, mint akármelyik mai posztkonceptuális művész bárhol a világon, csakhogy a mű mégis mást jelent Marosvásárhelyen, mint New Yorkban. /Mindig más. Bartha József munkáiról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./

Május végén az ENSZ előtt lesz a Bolyai Egyetem ügye, ígérik a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai. Hantz Péter elmondta, hogy a Bolyai Egyetem ügyében a „BKB-nak van elég muníciója ahhoz, hogy évekig tartó harcot vívjon, ha az egyetem vezetősége bekeményít.” A nyilvános vita az egyetemről folytatódik: az RMDSZ-szel közösen román-magyar értelmiségi fórumot szerveznek Bukarestben, majd még egyet a Pro Europa Ligával közösen. A magyar oktatók gyűlésén a tanárok három nyilatkozatot fogadtak el. A Horváth Andor előadó tanár által megfogalmazott nyilatkozat az egyetem vezetőségét célozta meg, kérte, lássák be: a magyar egyetemi közösség által megfogalmazott kérelmek nem irányulnak etnikai szeparatizmusra, hanem az oktatási folyamat javítását célozzák. A második nyilatkozatot Egyed Emese, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője olvasta fel, ebben az RMDSZ-t szólítják fel, hogy „tegyen határozott kormányzati lépéseket annak érdekében, hogy a BBTE három önálló kara és az egyetem megfelelő belső struktúrája, nyilvánossága és döntéshozatali autonómiája intézményesüljön.” A harmadik nyilatkozatot Bakk Miklós politológus mutatta be, amelyet szintén az intézmény román vezetőségéhez intézett, ebben kifogásolták, hogy megfélemlítették azokat, akiknek a BBTE többségi álláspontjától eltér a véleményük. Hantz Péter, a BKB szóvivője kezdeményezte a bizalmatlansági szavazást, ami három személyre vonatkozott: Salat Levente és Nagy László rektor-helyettesre, és Szamosközy Istvánra, az Akadémiai Tanács alelnökére. Hosszas vita után a közgyűlés úgy döntött, hogy nem lesz bizalmi szavazás. „Az RMDSZ cselekvően részt vesz az önálló magyar karok és az önálló magyar egyetem létrehozásában” – nyilatkozta Kötő József oktatási államtitkár. Azt is kifejtette, most készül a felsőoktatási törvény módosítása, ebben az RMDSZ el szeretné érni azt, hogy az önálló karok létrehozásának hatásköre ne legyen kizárólag az egyetemek hatáskörében. /Debreczeni Hajnal: Nincs megállapodás egyetem-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Dr. Lucian Turcescu (született 1966-ban, Pitesti-en) montreali teológus professzor az Adevarul bukaresti lapban március 4-én megjelent interjújában egyház, politika, nacionalizmus összefüggéseit taglalta kutatómunkája alapján, amelyet a kanadai Centre for Post-Communist Studies igazgatójaként végzett. Az interjúból: A kommunizmust megelőző időszakban a Román Ortodox Egyház /ROE/ viszonylagos kényelemben élt, mert az 1923-as alkotmány nemzeti egyháznak nyilvánította. A kommunisták uralomra jutása után azonban addigi igényei veszélybe kerültek, mígnem Iustinian Marina pátriárka révén a rendszer támogatójává váltak. A nacionalizmus kérdésében a ROE és Ceausescu sokszor ugyanazt a nyelvet beszélték. Egykori tisztek beismerték, hogy a Securitate 1960-tól kezdett együttműködni az ortodox egyházzal. – A fejlemények igazolták a Turcescu professzort. Például a Icoana din Adanc, a ROE lapja, 1997/1-es száma a románságra és az ortodox „nemzeti vallásra” veszélyes jelenségek közé sorolja a kisebbségeknek nyújtott olyan privilégiumokat, mint az anyanyelvű oktatás, egyetem, kétnyelvű feliratok stb. Evenimentul zilei, 1997. november 4. – cím: Papok ezrei a Securitate szolgálatában. Fényképpel és rövid életrajzzal az ortodox hierarchia hat személyisége szerepel a listán. Köztük van Bartolomeu Anania, a múlt hónapban Erdély metropolitájává választott főpap is. 1958-1964 között politikai elítéltként börtönben ült, ahol egykori cellatársai szerint besúgó volt. Szabadulása után egy évvel, a Ceausescu-rezsim őt küldte ki az Egyesült Államokba, hogy elfoglalja a detroiti ortodox püspökség székét. – Evenimentul zilei, 1997. november 19.: A Ceausescu-rendszer idején a ROE nem lépett fel műemléképületei védelmében, sőt szolgalelkűségében odáig ment, hogy Scornicesti-ben (a diktátor szülőfaluja) a templom falán megörökítették Ceausescu portréját is. – 22 (a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja), 1997. november 4.: Ion Moisin szenátor papokat sorolt fel, akik besúgókként börtönbe juttatták társaikat: „Teoctist pátriárka négy évtizeden keresztül a kommunista rendszer kollaboránsa volt.” – Romania libera, 1998. március 23.: Bogdan Ficeac főszerkesztő-helyettes: „Helyet adtunk a ROE és a Securitate együttműködését leleplező írásoknak, az egyháznak meg kell tisztulnia erkölcsileg.” – Romania Literara, 2002. április 10.: Mircea Mihaies: „Ha a mai őszentségek és őboldogságok nem volnának tegnapi securitate-rangokat viselő, alázatos közhivatalnokok, hajlamos lennék hinni a harácsoló-bürokrata ROE méltósággal vállalt küldetésében. De mióta ezek a politikai aktivistákká vedlett papok kezdtek kulcspozíciókat megkaparintani a román társadalomban, jön, hogy odakiáltsam nekik: Vade retro!” /Barabás István: A tömjénfüst árnyékában. Román Ortodox Egyház (ROE) kollaborálása a kommunista rendszerrel? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Március 3-án tartották meg Temesváron a tavaly Bukarestben megalakult Romániai Magyar Üzleti Egyesület első kihelyezett közgyűlését. Hárshegyi Frigyes egyesületi elnök (OTP Bank Románia), Molnár Mihály (Malév), Kelemen László (Richter Gedeon) és Bogár Ferenc, a romániai magyar nagykövetség külgazdasági attaséja is részt vett a magyar vállalkozók „csúcstalálkozóján”. A Romániában működő német és olasz vállalkozók csoportosulásaihoz hasonlóan, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület célja egyrészt a közös érdekek képviselete, valamint egymás tevékenységének jobb megismerése. /Pataki Zoltán: Tovább bővül az üzleti egyesület. Temesváron tartották a Romániában működő magyar vállalkozók csúcstalálkozóját. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./ A Romániai Magyar Üzleti Egyesület létrehozásában nagy szerepet játszott a bukaresti magyar nagykövetség. Bogár Ferenc külgazdasági attasé hangsúlyozta: Terényi János nagykövet személyesen is felkarolta ezt a kezdeményezést. A kétoldalú forgalom volumene elérte a 2,8 milliárd eurót. A magyar export Románia felé 1,8 milliárd euró értékű volt tavaly, a román szállítások pedig több mint 900 millió eurót tettek ki. Több mint 5500 magyar tőkével bejegyzett vegyes vállalat működik Romániában, amelyeknek a jegyzett törzstőkéje 2005 végén 350 millió euró körül alakult. Ha figyelembe veszik az újra befektetett tőkét és a tőkeemeléseket is, a reális érték egymilliárd dollár körül lehet. /P. Z.: Érdekképviselet befektetőknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Jó esetben már a negyvennyolcas szabadságharc 158. évfordulójára visszakerül Háromszékre az a Gábor Áron ágyúöntő készítette bronz ágyú, melyet 1972-ben kormányhatározattal elvettek, majd az akkor megalakult bukaresti Országos Történelmi Múzeumba szállítottak. A Gábor Áron öntötte ágyúk egy-egy másolata jelenleg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban és Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban látható. A két háromszéki másolatot a kézdivásárhelyi kisipari termelőszövetkezet műhelyében öntötték az 1970-es években. Cserey Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa szerint akkor a tanárok, iskolák, tanfelügyelőség felhívására az egész megyére kiterjedő réz- és bronzgyűjtési akció indult a lakosság, főként a diákok közreműködésével. Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor a hét végén tett ígéretet a történelmi értékű ágyú hazahozatalára. Háromszéki szakértők szerint nem egy, hanem két ágyú található az országban a hetven eredetiből. Az Országos Történelmi Múzeum mellett talán a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum pincéjében is található még egy Gábor Áron-ágyú. /Domokos Péter: Hazatér a '48-as rézágyú? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./

Az Amerikai Egyesült Államok hadserege támadást indíthat Románia területéről anélkül, hogy ehhez engedélyt kérne, vagy akár tájékoztatná Bukarestet, derül ki az amerikai katonai létesítmények romániai elhelyezéséről szóló egyezményből. A parlament védelmi és külügyi bizottságai március 7-én együttes ülésen tárgyaltak a tavaly decemberben aláírt egyezmény ratifikálásáról. A szenátorok, különösen Mircea Geoana, a felsőház külügyi bizottságának elnöke, valamint Norica Nicolai, a védelmi bizottság alelnöke magyarázatot kértek annak kapcsán, hogy az amerikai haderő támadást indíthat Romániából, illetve hogy a romániai amerikai támaszpontok részei lehetnek egy globális katonai programnak, például a rakétapajzsnak. /Szabad kezet kap Amerika. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./

A román-magyar gazdasági együttműködéssel megbízott kormányközi vegyes bizottság működési szabályzatát írta alá március 9-én Bukarestben Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott román miniszter és Gilyán György magyar gazdasági államtitkár. „Az Európai Unió jelenlegi határain kívül Románia Magyarország első számú kereskedelmi partnere, főként ha az export szempontjából nézzük” – értékelte Gilyán György. Románia és Magyarország között a kereskedelmi forgalom volumene 2005-ben elérte a 2 milliárd eurót, 2004-hez képest 28,51 százalékkal nőtt. A bizottságon belül három munkacsoportot is létrehoztak, amelyek a legfontosabb területek – energetika, szállítás, kis- és középvállalatok együttműködése – fejlesztésén dolgoznak majd. A Nabucco gázvezeték megépítésében, amely összekötné Törökországot Ausztriával, mind az öt partnerországnak szorosan együtt kell működnie. A Nabucco-terv kivitelezésének szükségességéről Románia és Magyarország közös állásfoglalást nyújtott be az Európai Bizottsághoz. /Gujdár Gabriella: Román-magyar kereskedelmi partnerség. Winkler-Gilyán közös állásfoglalás a Nabucco-gázvezeték kapcsán. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

1954. december 17-én a Bukarest melletti Jilava börtön udvarán a kivégzőosztag sortüzében tizenhét fiatalember halt meg.  A tizenhét kivégzett fiatal a hírhedt Eugen Turcanu egykori vasgárdista és csapata volt. Ehhez fogható – tömegesnek is nevezhető – ítélet évekkel a háború befejezte és a háborús bűnösök kivégzése után nem született. Később, 1955-ben még egy társukat végezték ki, majd négy, szintén halálra ítélt legionárius életfogytiglani ítélettel túlélte közösen véghezvitt, hátborzongató tetteiket, amelyeket saját börtöntársaikon követtek el Pitesti és Szamosújvár (Gherla) börtöneiben, valamint a Duna-csatorna rabtelepein. Bűnlajstromukon legalább harminc rabtársuk meggyilkolása, többnek az öngyilkosságba kergetése és legalább 700 (!!) politikai elítélt módszeres megkínzása, fizikai és lelki megcsonkítása szerepelt.   A kínzások kézé tartozott a folyamatos botozás: háton, hason, talpon, az egész testen, csupaszra vetkőztetve. Az órákon keresztüli fél lábon állás, az éjjeli virrasztás szemmel az égő felé. Napirenden volt az ürülék megetetése, a hányadék visszatömése, a szájba vizelés, a kimerülésig tartó ,,tornáztatás”, a beadott ételbe hintett só és utána a víz megvonása, az evőeszköz nélküli, hason fekve evés stb.  Nem mindenki tudta ezt elviselni. Az így megalázott rabok többen maguk is beálltak az átnevelők közé. A ,,felvételi” vizsga a legjobb barát kegyetlen megverése volt.  Ezek a verést végrehajtók orvostanhallgatók, jogászhallgatók, mérnökjelöltek, valamennyien értelmiségiek, a Vasgárdának elkötelezett huszonéves ifjak voltak. Cselekedeteik mögött – természetesen – a Szekuritáté akciója volt. Ezekben az években a Szekuritáté legfőbb parancsnoka Nikolski tábornok volt. Már 1948-tól a büntető törvénykönyv előírta a munkatáborokba internálás lehetőségét, így azután 1950-től a munkatörvénykönyv alapján elvitték az ,,engedetlen” dolgozókat, a kollektivizálással szembeszegülő parasztokat, s ez 1952-ben tömegessé vált. 1949. március 2-án éjjel összeszedték a volt nagy­birtoko­sokat, kényszer­lakhelyre inter­nálták őket. Ugyanekkor, 1950-ben az 1154-es Minisztertanácsi Határozat intézkedett az ,,ellenséges elemek” deportálásáról. Egy év alatt (1951. március 15-ig) 43 899 személyt deportálnak az ország nyugati területeiről Románia déli megyéibe. 1952-ben újabb határozat alapján mintegy 6000 ,,kizsákmányolót” deportáltak a nagyobb városokból. A letartóztatott politikai ,,bűnözők” száma 24 826-ra rúgott 1952-ben. Ezekben az években Románia hegyei még fegyveresen ellenálló ,,partizánok” uralta terültek voltak. A Vasgárda neves személyisége, Horia Sima Nyugat-Németországban élt. Románia fegyverfordítása után a honi Vasgárda-vezér, Nicolae Petrascu és a németek ellen forduló szövetség ,,fegyvernyugvási szerződést” kötött. A vasgárdisták széles körű ,,szervezőmunkát” folytattak a román értelmiségi ifjak körében. Eugen Turcanu jogászhallgató, bár az 1941-es Vasgárda-akciókban részt vett, 1947-ben belépett a Román Kommunista Pártba, és felfelé ívelt karrierje. Azonban kiderült gárdistamúltja, ezért 1948. május 15-én letartóztatták. A suceavai szekuritátén társaival – látszólag – kommunista szimpatizánsok lettek. Turcanu Nikolski tábornokkal dolgozta ki az ,,átnevelés” módozatait. Ennek négy szakasza van. Első: a kintiek leleplezése a legfontosabb a Szeku­ritáté számára. Ebben a szervezési szakaszban megalakult a Turcanu vezette ODCC (Organizatia Deti­nutilor cu Convingeri Comuniste – Kommunista Meggyőződésű Rabok Szervezete). Az említett kínzásokkal nyert adatokat Turca­nu juttatta el a pitesti-i börtön igazgatójához, Dumitrescuhoz, vagy a politikai tiszthez.  A második szakasz a bentiek, a rabtársak leleplezése. A harmadik és negyedik szakasz a legmegalázóbb: ,nyilvános erkölcsi leleplezés, amely során saját magát és hozzátartozóit kellett sárba tipornia a kiszemelt áldozatnak. Karácsonykor a vallásos rabtársaknak minden szentséggyalázást (különösen a teológusoknak) végig kellett csinálniuk.   Aki mindezt a tortúrát nem bírta ki, az beállhatott a csapatba, és ezt többen megtették.  Végül, bármennyire is titok volt a börtönök belső világa, kiszivárgott mindaz a szörnyűség, ami 1949. december 6. és 1952 augusztusa között a börtönökben végbement. A váratlanul betiltott tevékenység Tur­ca­nuék képzeletében már a jutalmat sejttette. Bukarestben a két évig tartó kivizsgálás során 22 kegyetlenkedőt vontak felelősségre.  Évek múlva négy szekustisztet és a szamosújvári orvost bűnrészességgel vádolva 5–7 év kényszermunkára ítéltek (1957. április 20.). Az a négy szerencsés ,,halálraítélt”, aki kegyelmi kérésére életfogytiglani kényszermunkát kapott, az 1964-es közkegyelemmel kiszabadult. Az egyik legkegyetlenebb, Popa Alexandru (Popa Tanu), Turcanu helyettese még 1990-ben Szeben­ben élt, és az Orvosi Társaság titkára volt. /Puskás Attila: Egy kegyetlen kísérlet emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

Traian Basescu elnök Bukarestbe kérette Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármestert, hogy személyesen tájékozódjék a március 15-i székely nagygyűlésről. Egyes hírek szerint Basescu előzőleg a belügy- és az igazságügyi miniszterrel, valamint a titkosszolgálatok vezetőivel tárgyalt. Székelyudvarhelyen zavartalanul zajlik majd le a március 15- i székely nagygyűlés – biztosította március 10-én Bukarestben Szász Basescut. Szász meghívta Basescut a március 15-ei ünnepségre, az államfő elfogadta a meghívást, de jelezte: ha nem is tudna elmenni éppen március 15-én, egy későbbi időpontban megteszi látogatását. Szász sérelmezte, hogy az MPSZ választásokon való részvételét megakadályozták 2004-ben és kérte az államfőt, hogy legyen tekintettel a választási törvény módosításának szükségességére. Elmondta: nem számít provokációra, incidensre, Corneliu Vadim Tudor fenyegetésének nem hisz. Sófalvi László, az RMDSZ helyi szervezetének vezetője szerint semmi értelme annak, hogy Basescu megjelenjen Székelyudvarhelyen. Hargita megye prefektusa, Constantin Strujan úgy nyilatkozott: nem lesznek incidensek, a szervezők ugyanis egyeztettek a csendőrséggel és rendőrséggel. C.V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke kijelentette, neki és híveinek nincs szükségük engedélyre, hogy saját hazájában oda utazzon „sétálni”, ahova akar. /Basescu Bukarestbe kérette Szász Jenőt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara (MRKIK) alakult március 10-én Kolozsváron. Az MRKIK 25 taggal indult, székhelye Kolozsváron lesz, Bukarestben pedig képviseleti irodát működtet. Az alakuló rendezvényen romániai és magyarországi kormányzati politikusok, kereskedelmi és iparkamarai, illetve önkormányzati vezetők, továbbá számos üzletember vett részt. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a magyar–román kamarát alapító 25 vállalat évi 2000 eurós tagdíjat fizet, ami elnökségi tagságot is biztosít, de közepes vállalatok évi 400, kisvállalatok pedig évi 200 eurós tagdíj mellett is beléphetnek az MRKIK-be. /T. Sz. Z.: Gazdasági összefogás az európai integrációért. Magyar–román kereskedelmi kamara alakult Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

A Marosvásárhelyen zajló interetnikai fesztivál alkalmából főiskolai hallgatók az erdélyi kisebbségi színházakat vették számba. Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi magyar színházi társulat. Jelenleg repertoárszínházként működik, Tompa Gábor vezetésével. Az előadások nagy részét szinkronfordítással a román közönség is megtekintheti. A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház egy épületben működik a román és német nyelvű színházzal, valamint a Román Operával. A magyar társulatnak néhány hete új igazgatója van Szász Enikő személyében. A színháznak két játéktere is van, nyáron pedig a Ferencesek Udvara nyújt lehetőséget a szabadtéri előadásokra. A színészet Nagyváradon is régi hagyományokra tekint vissza. Az államosítást követő években is erős társulat működött Nagyváradon, melynek hatása mind a mai napig érződik. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatát Meleg Vilmos vezeti. A Szatmárnémeti Északi Színháznak két társulata van: a román társulat és a Harag György Társulat, a magyar, az utóbbinak Lőrincz Ágnes az igazgatója. A színházhoz tartozik még egy 100 férőhelyes stúdióterem is. A Harag György Társulat az elmúlt években nagyon sok fiatal színészt szerződtetett. A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1987-től román tagozat is működik. 1992-ben a két tagozat különvált, s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Muresanu nevét viselő román nyelvű színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független művészeti intézményként működik. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, azóta Bocsárdi László vezeti a magyar társulatot. A csíkszeredai székhelyű Csíki Játékszín 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit, Parászka Miklós vezetésével. A Csíki Játékszín befogadó színházként is tevékenykedik, így olykor Csíkszeredában több társulat előadását lehet megnézni, mint más erdélyi városokban, de nem csupán egyszeri alkalommal, hanem előadás-sorozatokban. 2004. március 4-én nyitották meg stúdiószínházi termüket, a Hunyadi László színművészről elnevezett kamaratermet. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az erdélyi magyar színházak nem hagyományos törekvéseket képviselő társulata, az egyetlen, amely hangsúlyozottan alternatív színházi programmal tevékenykedik. 1984–1990 között amatőr kísérleti színházként működött, Bocsárdi László vezetésével; 1990. szeptember 1-jétől kapott intézményesített formát Figura Stúdió Színház néven. Jelenleg Béres László az igazgató. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – mint a városi művelődési ház hivatásos tagozata – az önkormányzat támogatásával 1998. november 6-án tartotta színházmegnyitó előadását, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. Az önálló jogi státusz elérésének érdekében több lépést is tettek, eddig g eredménytelenül. Repertoárszínházként (népszínházi hagyományokat követnek) működik, de kísérleti jellegű előadásoknak is helyet ad. Romániában működik két német nyelvű hivatásos társulat és egy zsidó színház. 1876-ban Jászvárosban (Iasi) Avram Goldfaden művész és író a saját társulatával bemutatott előadásaival a világ első hivatásos zsidó színházának alapjait fektette le. A második világháború után 1948-ban a bukaresti Zsidó Színház állami intézmény lett. Az Állami Zsidó Színház számos nemzetközi turnén vett részt, ugyanakkor szervezője a jiddis nyelvű színházak fesztiváljának (1991, 1996, 2000). Az erdélyi szász kultúra a temesvári és a nagyszebeni német társulatoknak köszönhetően jelen van a színházi életben is. A Temesvári Állami Német Színházat 1953-ban hozták létre és a mai napig működik. Nagyszebenben 1788-ban épül fel Dél-kelet-Európa első kőszínháza, amelyben német nyelvű előadásokat tartottak. A kommunizmus idején több évig nem hangozhatott el német szó a nagyszebeni színpadon, azután 1956-tól folyamatosan dolgozik a Radu Stanca Színház német társulata. 1992-től Temesváron, 1997-től Nagyszebenben képeznek német nyelvű. /Turoczki Emese, Madaras Orsolya, Kádár-Dombi Katalin és Papp Ida Júlia, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói: Színházak, társulatok.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

Harmincnál több neves civil szervezet és több mint háromszáz kiemelkedő személyiség felhívással fordult Basescu elnökhöz, s arra kérik, hogy ítélje el hivatalosan a kommunizmust. A felhívást Victor Rebengiuc a Temesvári Kiáltvány megszületésének tizenhatodik évfordulóján olvasta fel a Társadalmi Dialógus Csoport székházában. Az aláírók között van Doina Cornea, Ana Blandiana, Andrei Plesu, Constantin Ticu Dumitrescu, azok az ismert ellenállók, akik erkölcsi hitelt adnak a megkésett felhívásnak. Idén, január huszonötödikén az Európai Tanács határozatban szólította fel a volt kommunista blokk országait a kommunista diktatúra elítélésére. Constantin Ticu Dumitrescu, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke szerint a kommunizmus hivatalos elítélésére április 22-én kellene sort keríteni, azon a napon, amikor tizenhat esztendővel ezelőtt a bukaresti Egyetem téren megkezdődött Románia leghosszabb, ötvenkét napon és éjszakán át tartó kommunistaellenes tüntetése. /Kilin Sándor: Levegőt! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

Magyarország saját érdekeit is szem előtt tartva, továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a hátralévő időben Románia teljesítse az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit – mondta március 12-én, vasárnap Csíkszeredában Somogyi Ferenc külügyminiszter a főkonzulátus épületének felavatásán. Mintegy ezer ember gyűlt össze az ünnepélyes megnyitóra a csíkszeredai Pál Gábor-féle ház előtt, amely mostantól a főkonzulátus hivatali helyiségeinek ad otthont. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében kifejtette: Romániának szüksége van Magyarországra, arra, hogy minél szorosabb viszonyban legyen e szomszédjával az elkövetkező időszakban. Markó utalt arra, hogy tizenhat esztendőt kellett várni a csíkszeredai főkonzulátus létrehozására, de – mint fogalmazott – hosszú esztendőket kellett várni a romániai magyarságnak erdői, földjei visszaszerzésére, a kolozsvári főkonzulátus megnyitására, és még dolgozni kell annak érdekében, hogy Sepsiszentgyörgyön megnyíljon a bukaresti Magyar Kulturális Intézet fiókintézménye. /Főkonzulátus-avató Csíkszeredában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

A romániai magyar közösség feltétlen autonómiaigényét fogalmazta meg az a két dokumentum, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) március 11-én Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban tartott ünnepi közgyűlésén fogadtak el. Az Erdélyi Memorandum a belső önrendelkezés különböző formáinak törvény általi biztosítását és az önálló állami magyar egyetem létrehozását szorgalmazta Romániában. Az Erdélyi Petícióban pedig a résztvevők ismételten megerősítették a romániai magyarság autonómiaigényét. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az EMNT elnöke a „pártpolitikán felül álló, széles körű összefogás jegyében” hirdette meg ezt az összejövetelt. Partium és Erdély képviseleti alapon összehívott szatmárnémeti nagygyűlése arra hivatott, hogy újabb lendületet adjon az autonómia-küzdelemnek, szerencsésen egészítve ki a székelyudvarhelyi március 15-i nagygyűlést – állt Tőkés felhívásában. Tőkés László emlékeztetett rá, erről a helyszínről indult útjára 2003. február 1-jén a szerinte előzőleg eltérített autonómia-mozgalom.. „Kisebbségi létünkben az autonómia egyet jelent a szabadsággal” – állapította meg Tőkés. Sipos Miklós református esperes összefoglalta, mit szeretne elérni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Elsősorban felelős minisztériumot Bukarestben, amely a kisebbségek sorsát megfelelően kezelné. Felelős minisztériumot szorgalmaz Budapesten is, amely – mint az esperes fogalmazott – nem kötelezettségből, hanem elhivatottságból vállalja fel a szétszórt nemzet sorsát. Az EMNT a törvény előtti egyenlőség mellett foglal állást, akárcsak az Európai Unió mellett, amely elősegítheti a magyar nemzet egységét, a lelkek összetartozását. Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a rendezvény díszvendége arról beszélt, hogy jelenleg az országokat elválasztó határok jelentősége egyre csökken, de a különböző nemzetekhez tartozók még most sem rendelkeznek minden lehetőséggel. A szónok szerint az autonómia csak a romániai magyarság egészének az összefogásával valósulhat meg. /EMNT-ünnepség Szatmáron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ Tőkés László kifejtette: „Erdélyben az asszimilációs politika folyományaként sok helyen felszámolták a magyar többséget, az autonómia megállítaná ezt a folyamatot.” A közgyűlés idején szokatlan biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. A közelben csendőrök járőröztek, a mellékutcákban pedig páncélozott kocsikban rohamrendőrök álltak készenlétben. Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor felszólalásában külön köszönte, hogy az EMNT az ő meghívásával is alkalmat adott az együttgondolkodásra, mert csak az egység útja járható. /Sike Lajos: Veretes szavak a Láncosban – EMNT-autonómiaülés Szatmáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

Basescu elnök Bukarestbe hívta Székelyudvarhely polgármesterét, a Magyar Polgári Szövetség elnökét, ezzel gyakorlatilag legitimizálta, elismerte őt a romániai, az erdélyi magyar politika egyik jelentős „aktorának”, az RMDSZ ellenzéke vezetőjének. Ha Basescut valóban a Székely Nagygyűlés nemzetbiztonsági következményei érdeklik, titkosszolgálatai alaposabb felvilágosítással tudnak szolgálni. Azonban ez jól megfontolt lépés, illeszkedik a basescui stratégiába. Az „oszd meg és uralkodj!” fejezetnél keresendő a dolgok nyitja. Szász Jenő meghívása ugyanis az RMDSZ-nek szánt pofon. Az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni az Országos Korrupcióellenes Hatóság átalakításáról szóló kormányrendelet szentesítésébe, illetve házkutatás-ügyben a név szerinti szavazás jóváhagyásába. Ezt kívánja megtorolni most Basescu, amikor Szász Jenővel parolázik? – kérdezte Székely Kriszta, a lap munkatársa. Toró T. Tibor képviselő említette blogján, furcsa, hogy az RMDSZ éppen a korrupció-ellenes jogszabályok kapcsán szedi elő alkotmányossági aggályait. /Székely Kriszta: Csúcs ez a találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

A március 15-i megemlékezések mögött félkatonai szervezkedés húzódik meg – olvasható a bukaresti Ziua március 9-i számában, továbbá: A négy-ötezer fős Legion Siculis különítményt Budapesten Révész Tibor, Sepsiszentgyörgyről áttelepült belügyi munkatárs szervezte meg és irányítja kiképzését, hogy a határokon túl is bármikor bevethető legyen. Terhelő bizonyítékként a lap közölte Révész Tibornak az 1997. évi országos cselgáncsbajnokságon szerzett diplomáját. A román nemzetállam megcsonkítására készülő magyar rohamosztagok „leleplezése” tizenhat éve szakadatlanul folyik. A Romania Mare 1990. november 9-én közölte: „Több romániai magyar nemzetiségű ifjú Budapesten tanulja a hírszerzést, diverziós tevékenységet. Itthon az RMDSZ képez ki rohamosztagokat az erdélyi románság elűzésére.” Szervezett kampány indult, ezt bizonyította a folytatás. A Romanul című, néhai hetilap 1991. május 27-én közölte: „Magyarországon külföldi bevetések céljára szervezett kommandók állnak készenlétben. Tagjaik budapesti, bicskei, mohácsi, békéscsabai kiképzőtáborokban tanulják a közelharc technikáját. Főhadiszállásukat a budapesti Keleti téren rendezték be, legjobb harcosaikat 1989 decemberében innen küldték Temesvárra zavargáskeltés céljából.” Romanul, 1991. szeptember 16.: Radu Ceontea marosvásárhelyi szenátor politikai nyilatkozatából: Erdély magyarsága készül Hargita és Kovászna autonómiájának kikiáltására, ezért a magyarországi Keret helységben karateoktatás folyik. – Romanul, 1991. december 15.: „Magyarország újraélesztette nemzeti gárdáit. A Honvédelmi Minisztérium képviselője az avatóünnepségen kijelentette, rendkívüli eseményekre kell felkészülni. Talán katonai akcióra Románia ellen?” Romania Mare, 1995. november 3.: Corneliu Vadim Tudor szenátor, a lap főszerkesztője, a Nagy-Románia Párt elnöke írja: „Az RMDSZ rohamosztagai Hargita és Kovászna megyében etnikai tisztogatást folytatnak, de én keresztülhúzom bárki számítását, aki Románia megcsonkítására törekszik.” – Gheorghe Funar (akkor még a PUNR elnöke és Kolozsvár polgármestere) 1995. november 13-án nyílt levelet intézett a Nagy-Románia Párthoz, ebben említi: „Kértem Ion Iliescu elnököt, utasítsa a főügyészséget, hogy vizsgálja ki Magyarország kormányának és parlamentjének hargitai és kovásznai tevékenységét, úgyszintén Erdélyben kobozza el a magyar különítmények fegyvereit és robbanóanyagait.” Ziua, 1996. március 18.: Ioan Gavra képviselő, a PUNR alelnöke szerint március 15. elmúltával is fennáll a veszély, hogy az RMDSZ fegyveres különítményei bevetésre kerüljenek Erdélyben. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ cáfolta, hogy a magyarságnak félkatonai szervezetei működnének az országban. – Evenimentul Zilei, 1997. október 14.: Hargita és Kovászna megyében a magyarok rohamosztagokat szerveztek. Kiképzőtáboraik működnek Zetelakán, Maroshévizen, Csíkmadarason, Sikaszóban, a Libán-tetőn. Zsögödfürdőn ötezer kutyát idomítanak bevetésre. C. V. Tudor sajtóértekezlete 2001. október 11-én, az 1956-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából: az RMDSZ terrorista alakulatai az év végére nagyszabású akciókat terveznek. Romania Mare, 2006. március 3.: Fogjunk fegyvert, és vegyük célba: a magyar irredentizmus március 15-re páratlan provokációt készít elő! Államot az államban! /Barabás István: Puskaporos fantáziák. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

Március 11-én Nagyszebenben a Bartók Béla Országos Ifjúsági Kórustalálkozót a magyar Nobel-díjasokat bemutató kiállítás megnyitója követte, végül pedig felavatták a Nagyszebeni Magyar Kulturális Irodát. A HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete, a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület társszervezésében emlékeztek meg a 125 éve született Bartók Béláról. A kórustalálkozón fellépett a nagyszebeni Olajág Ifjúsági Énekkar, a farkaslakai Tamási Áron és a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola egyesített énekkara, a bukaresti Ady Endre Középiskola Lyceum Konsort régizene együttese, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium leánykara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara, a kolozsvári Református Kollégium vegyes kara, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum vegyes kara és a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági vegyes kar. Bartók Bélára emlékezett Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke. A magyar Nobel-díjasokat, valamint Bartók Béla életútját bemutató kiállításról Beke Mihály a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a kiállítás Cseh Áron magyar főkonzulnak és a kolozsvári főkonzulátusnak köszönhető. A Magyar Kulturális Iroda felavatásakor Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke kifejtette, az iroda felvállalja a helyi és megyei rendezvények szervezését. Terényi János Magyarország bukaresti nagykövete szerint a nagyszebeni magyar közösség egyszerre van nehéz és könnyű helyzetben. Nehéz a helyzetük, mert kis létszámú a magyar közösség, de könnyű, mert Nagyszeben Románia egyik leggyorsabban fejlődő városa, és ezzel együtt fejlődhet a magyar közösség is. /Dézsi Ildikó: Magyar Kulturális Irodát avattak Nagyszebenben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

Március 10-én Székelyudvarhelyen a Városi Könyvtárban Lőrincz György író nyitotta meg Kóbori László festészeti kiállítását. Kóbori László 1971-től van jelen a város kulturális és művészeti életében, a székelyföldi városok kiállítótermeiből festményei eljutottak Bukarestbe és Budapestre is. Kóbori László kiállított munkáiban előtérbe került Székelyudvarhely tereinek megörökítése. /bágyi: Kóbori László mementói. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 13./

1942-ben Antonescu Romániája zárolta azokat a vagyonokat, amelyek birtoklói Romániával hadiállapotban álló országok polgárai voltak. A háború után, 1945 elején, a korábbi jogszabályt felmelegítve, Bukarest létrehozta a hírhedt CASBI intézményét, amelynek hatáskörébe utalta valamennyi „ellenséges hadviselő ország” és azok állampolgárainak Romániában található vagyonát. Az intézkedés elsősorban a németek és a magyarok javaira terjedt ki, s ekképpen CASBI-zár alá került elsősorban mindazok vagyona, akik 1944 őszén nem tartózkodtak itthon, Erdélyben. A CASBI az Észak-Erdélyből deportált zsidók vagyonaira is rátette a kezét, és a háború utáni sajtó tanúskodik arról, mennyi utánajárást kívánt meg az, hogy a holokauszt túlélői elbirtokolt javaik töredékét visszakaphassák. A magyarok és a németek vagyona azonban a törvény 1948-ban bekövetkezett hatályon kívül helyezését követően sem került vissza jogos tulajdonosaihoz. A háború után CASBI-zár alá vont magyar vagyon értéke, a szakemberek becslése szerint, akkori árfolyamon, meghaladta a 200 millió dollárt. A CASBI válogatás nélkül tette rá a kezét magyar és német érdekeltségű ipari és kereskedelmi vállalatokra (köztük több mint 200 magyar vállalatra), csakúgy mint valamennyi magyar állami, köz- és magánalapítványi vagyonra, többek között a sok településen felépített, alapítványi tulajdonú ONCSA-házakra. A CASBI-jogszabály végrehajtási utasításának előírásai megalkották a „vélelmezett ellenség” (inamici prezumati) fogalmát, amelynek segítségével további több tízezer erdélyi magyar teljes vagyonát kobozták el. Manapság ismét témává vált a CASBI-vagyonok ügye, miután az RMDSZ azok teljes körű restitúcióját kezdte szorgalmazni, és e célból törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek. A CASBI-tulajdonért Románia soha nem fizetett Magyarországnak kártérítést, más államoknak viszont nagy összegeket kényszerült átutalni. A CASBI-ingatlanokat a hatvanas évek végén a telekkönyvekben egyszerűen átírták román személyek nevére, s jogalapként a CASBI-rendeletet tüntették fel. Miközben a CASBI-vagyonok visszaadásától retteg, Románia az erdélyi magyarok adólejeiből (is) nyújt kárpótlást azoknak a románoknak, akik Bukovinában, Besszarábiában vagy pedig Dél-Dobrudzsa ma Bulgáriához tartozó részén kényszerültek tulajdonaik elhagyására. Romániának el kell döntenie stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? /Tibori Szabó Zoltán: Stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

Verestóy Attila annak dacára, hogy politikai szálakkal a DA Szövetséghez kötődik, üzleti kapcsolatai az SZDP-maffiához kapcsolják, írja az Evenimentul Zilei bukaresti lap. Ismertebb üzlettársai: Cristian Burici, Costel Bobic és Alexandru Bittner. /Hírsaláta. Az SZDP-maffia tagja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./

Március 15-én a korrupcióval vádolt Adrian Nastase bejelentette lemondását a képviselőházi elnöki tisztségéről. A volt kormányfő egyúttal leköszönt a Szociáldemokrata Párt (SZDP) ügyvezető elnöki tisztségéről is, párttagságát azonban megtartja. Nastase azután mondott le, hogy az SZDP területi vezetői bukaresti ülésükön távozása mellett foglaltak állást. Ez utóbbiak ugyanis úgy vélték, hogy Nastase egymillió dolláros, egyik nagynénjétől kapott öröksége körüli ellentmondások, valamint az ellene korrupciógyanúk miatt indított ügyészségi vizsgálat rontotta a párt tekintélyét. /Lemond ügyvezető és házelnöki tisztségéről Adrian Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Az RMDSZ Kézdivásárhelyen tartotta központi március 15-i rendezvényét. A 21. században a magyarságnak vissza kell szereznie azokat a jogokat, melyektől a századok folyamán megfosztották, illetve meg kell őriznie az elődöktől ráhagyott örökséget – feladatot, harcot, elvégzendő munkát – emelte ki ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. A hideg idő dacára több ezres tömeg gyűlt össze Kézdivásárhelyen. Érezhető volt a rendőrség és csendőrség jelenléte a főtéren. Az ünnepség a 15. Székely Határőr Gyalogezred hagyományőrző csoportjainak, majd a felsőháromszéki falvak felvonulásával kezdődött. Előbbiek díszes huszáregyenruhákban, lovon járták körbe a rendezvény helyszínét. A kézdivásárhelyi megemlékezésen Markó Béla mellett részt vett Cselényi László, a Duna Televízió elnöke és Terényi János bukaresti magyar nagykövet is. Ott voltak Gyöngyös, Hatvan, Kisvárda, Mezőhegyes, Mezőkövesd, Nagyatád, Paks és Szentendre testvérvárosok küldöttségei, valamint az RMDSZ-színekben megválasztott parlamenti képviselők és szenátorok. /Domokos Péter: Markó: régi jogokat kell visszavennünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./ „A Kárpát-medencei magyarság képes megerősödni, a romániai magyar közösség csak összefogással érvényesítheti jogait, Románia európai csatlakozása pedig nagyot fog változtatni e közösség életén” – fejtette ki Markó Béla RMDSZ-elnök. Hitet tett az autonómia ügye mellett, külön hangsúlyozva a székelység autonómiáját is. „Nekünk megvan az erőnk, megvan a tudásunk, megvan a politikai eszközünk hozzá! Minket ma nem lehet megkerülni Romániában, nélkülünk nem lenne kormánytöbbség, nem lenne stabilitás” – szögezte le. /Markó a romániai magyarság egységéért szállt síkra. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Azért döntöttem úgy, hogy egy nappal az ünnepségek után érkezek Székelyudvarhelyre, hogy a Magyarország nemzeti ünnepének kijáró elnöki protokoll ne borítsa fel a helyi programot. Azonban félreértés ne essék, nincsenek komplexusaim, Románia határain belül akkor és olyan ünnepségre megyek el amilyenre akarok – szögezte le március 16-án a Székelyudvarhelyre érkező Traian Basescu. A „meglepetésszerűen” Udvarhelyre érkező államfő látogatását rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. A városközpont valósággal kéklett a sok egyenruhástól. Az államfő kifejtette, látogatásának célja, hogy folytassa a Szász Jenő polgármesterrel a múlt héten Bukarestben megkezdett eszmecserét, ugyanakkor tájékozódni kíván az udvarhelyi lakosságot érintő problémákról. A Szász Jenővel zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen, többek között, Ladányi László alpolgármester, Constantin Strujan prefektus, Antal István és Mircea Dusa parlamenti képviselők is jelen voltak. A beszélgetésen terítékre került a helyi tanács és a polgármester közti konfliktus. Basescu államelnöki és volt polgármesteri minőségében is utalt arra, hogy nem szerencsés ha a helyi tanács aláássa a polgármester legitimitását. Basescu elmondta, autonómiáról csak a jelenlegi alkotmányos keretek között lehet beszélgetni. Arra a kérdésre, hogy egyet ért-e a székely nagygyűlésen elhangzottakkal, Traian Basescu elmondta: államelnökként nem érthet egyet egy tiltakozó jellegű megmozdulással, viszont tiszteli a szabad véleménynyilvánítás jogát. Az államfő és kísérete gyors látogatást tett a városi sportcsarnokban is, innen az udvarhelyi ortodox parókiához hajtott Basescu, ahol Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke fogadta. Szász Jenő a látogatást követően a Hargita Népének adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: Traian Basescuban ma jobban bízok, mint a romániai magyar politikai elitben. Jóhiszemű vagyok, ha valaki őszinte párbeszédet kezdeményez velünk, ezt jóhiszeműen kell fogadnunk. Természetesen addig, amíg nem győződünk meg az ellenkezőjéről – fűzte hozzá. /Orbán Ferenc, Szüszer-Nagy Róbert: Államfői „meglepetés-látogatás” Udvarhelyen. Basescu: autonómiáról csak alkotmányos keretek között lehet szó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

Zavargások nélkül zajlott le március 15-én a székelyudvarhelyi ellenzéki nagygyűlés, ez azt jelenti, hogy az autonómia – amit az RMDSZ is kénytelen volt felkarolni – nemcsak néhány, radikálisnak bélyegzett helyi vezető ambíciója, hanem széleskörű támogatásnak örvend a székelység körében. Szülőföldje sorsa alakulásában a székelység nagyobb beleszólást kíván. Az autonómiaigény mögött azonban az áll, hogy helyben jobb döntések születnek, mint a Bukarestben. Markó Béla – a székelyföldi román tisztviselők magyar nyelvismeretét követelő – felszólalása is több a székelységnek tett gesztusnál. Az RMDSZ bátorodását, a másodrangú szerep elutasítását jelképezi. /Chirmiciu András: Jelzések. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

Március 18-án tartotta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és Szövetségi Egyeztető Tanácsa együttes ülését Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, melyet az 1990. március 19–20-i marosvásárhelyi véres etnikumközi konfliktusra emlékezve kezdtek meg. Markó Béla elmondta: Traian Basescu államfőtől tudja, hogy Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester a március 15-i székely nagygyűlésen lemondott volna valamennyi autonómiával kapcsolatos dokumentum felolvasásáról annak érdekében, hogy az államelnök az ünnepségre a városba utazzon. Markó Béla a 16 évvel ezelőtti márciusi marosvásárhelyi eseményekre emlékezve leszögezte: valamennyi népnek túl kell tennie magát a történelmi sérelmeken, az emlékezetet pedig ébren kell tartania. A szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Líceum visszaszerzésért folytatott küzdelmével az erdélyi magyarság – az RMDSZ vezetésével – már 1990-ben az autonómia megteremtéséért harcolt. Ugyanígy sikerült előrelépni az egyházak, az anyanyelvű oktatás, a restitúció, a gazdaság autonómiája terén is. A székelyudvarhelyi nagygyűlésre utalva Markó annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az autonómiát nem kikiáltani, hanem kiküzdeni kell érte. Úgy vélte, ami Székelyudvarhelyen történt, csak arra volt jó, hogy a románok és a magyarok között tovább növekedjen a feszültség. Markó hangsúlyozta, az RMDSZ-nek nincs alternatívája, a szájhősködés és a megalkuvás, a hihetetlen elérzékenyülés egy államfői látogatástól, a lemondás az autonómiát célzó minden programpontról – ez nem alternatíva. Markó szerint Szász Jenő polgármester az államfővel való megbeszélése során nem említette az autonómiát. „Nekünk román politikus soha nem szabta meg azt, mit olvashatunk fel, hogyan nézzen ki a beszédünk” – mondta. Markó kifejtette: a korrupció ellen harcolni kell, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy csorbítsa a jogállamiság alapelveit, korlátozza a törvényhozás hatáskörét, és indokolatlanul növelje a titkosszolgálatok hatalmát. Kelemen Hunor SZET-elnök szerint a titkosszolgálati törvénycsomag a szolgálatok hatalmának növelésével a parlament gyengítését kívánja elérni. Kónya-Hamar Sándor pedig elítélte az „oszd meg, és uralkodj” stratégián alapuló államfői politikát, és üdvözölte, hogy a magyarság Nagyváradon az idén is együtt ünnepelte március 15-ét. Lakatos Péter a magyar futballban elterjedt „Puha vagy, Jenő!” bekiáltást vette kölcsön a székelyudvarhelyi polgármester bírálatára, Verestóy Attila viszont úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek komolyan kell vennie a március 15-én történteket. Leszögezte ugyanakkor, hogy Udvarhely nem Szász Jenőt, hanem Orbán Viktor barátját választotta meg polgármesternek, ám ennek ellenére elmondta, hogy szükségesnek tartja a kapcsolatot a magyarországi politika valamennyi irányzatával. Eckstein-Kovács Péter szerint a kisebbségi törvény megfeneklett, a kolozsvári magyar oktatók kénytelenek voltak állásfoglalásra szólítani az RMDSZ-t egyetem-ügyben. A szenátor hangsúlyozta: az RMDSZ a korrupcióellenes harcban sem áll a jó oldalon. Toró T. Tibor úgy látta, Markó Béla szokatlan ingerültsége azt jelzi, hogy bajok vannak. A képviselő szerint az RMDSZ rosszul kezelte a székelyudvarhelyi fórum ügyét, s a történtekért „az RMDSZ-ben van a felelősség”. Arra bíztatott, hogy a szövetség vegye észre: „létezik az RMDSZ-en kívül is élet”. Gaal György kifejtette, hogy a visszaszolgáltatott földek, erdők és ingatlanok (magánházak, udvarházak) elkótyavetyélését az RMDSZ próbálja megakadályozni, Markó Béla elismerte, hogy a felelősség a székelyudvarhelyi dolgokért a szövetségre is hárul. Elakadt a kisebbségi törvény – ismerte el a szövetség elnöke, de megjegyezte: – Legradikálisabb püspök urunk elérzékenyülten üdvözli az államelnök párbeszédre nyitottságát és készségét, de ugyanez az elérzékenyült püspök urunk azért csak tudja, hogy az általa megalkuvónak, gyengének, mérsékeltnek, üresnek tartott kisebbségi törvénnyel kapcsolatban az államelnök nem szólt egy szót sem, illetve amit szólt, az nem ért semmit. Markó rámutatott: magától Traian Basescutól tudta meg március 14-én folytatott telefonbeszélgetésük során, hogy aznap délután Székelyudvarhelyen „a kezdeményezők óriási vitában és veszekedésben vannak, mert próbálják teljesíteni az államelnöknek azt a kérését, hogy nincs kiáltvány, nincs nyilatkozat, nincs semmi dokumentum a nagygyűlésen, és akkor az államelnök március 15-én elmegy a nagygyűlésre”. Az államelnököt óráról órára tájékoztatták: hogy néz ki a szöveg, hova jutottak, mi van a kiáltványban, mi nincs a kiáltványban. Az RMDSZ-elnök hangsúlyozta, az országban el kell jutni oda, ahova Európa eljutott: aki a közösség kenyerét eszi, a mi kenyerünket eszi, a mi szolgálatunkra áll – nem a mi szolgánk! –, az tudjon magyarul. A marosvásárhelyi SZKT-n elhangzottakra reagálva Szász Jenő kijelentette: Markó Béla nem tudhatja, hogy ő miről beszélt a román államfővel, hiszen Bukarestben két órán át, a március 16-i székelyudvarhelyi elnöki látogatás során pedig három és fél órán keresztül szűk körben, bizalmasan tárgyalt Traian Basescuval. Többek közt éppen az erdélyi és a székelyföldi magyarság autonómiatörekvéseiről beszéltek – közölte a székelyudvarhelyi polgármester. Szász szerint a Ion Iliescu és az Adrian Nastase vezette Szociáldemokrata Párttal a párbeszéd inkább üzleti ügyekről szólt, most azonban új fejezet nyílt a magyar–román dialógusban, új, őszinte szereplőkkel. Hangsúlyozta: ez az áttörés a március 15-i székely nagygyűlés és a román államfővel való tárgyalások következménye. Az RMDSZ-nek észre kellene vennie, hogy nincs egypártrendszer, és más is létezik a politikai porondon – vélekedett az udvarhelyi elöljáró. Arra kérte Markó Bélát, látogasson el ő is Székelyudvarhelyre, ahol szívesen és nagy tisztelettel fogadná. Leszögezte: az RMDSZ-nek pedig ott volna a helye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség mellett, az autonómia ügyének közös frontján. /T. Sz. Z.: RMDSZ-bekiabálás: „Puha vagy, Jenő!” Markó Béla szerint nincs alternatívája az RMDSZ-nek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

Körülbelül százan vettek részt a Székely Nagygyűlés ellentüntetésének Bukaresten, az Egyetem téren. Az Új Jobboldal szervezte tiltakozó akción a szónokok tiltakoztak az ellen „hogy a magyaroknak sohasem elég, és Székelyföldön csak akkor kapsz munkát, ha tudsz magyarul.” /Autonómia-ellenes tüntetés. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

A Szabadság munkatársának a napilap EU-Világ mellékletében megjelent „egészséges kritikát” megfogalmazó írásai alapján az Európai Bizottság (EB) bukaresti küldöttsége úgy döntött, 2005-re Kiss Olivérnek ítéli az Európai Riporter elnevezésű díj harmadik helyét. Kiss Olivér rovatvezető Jonathan Scheele, az EB bukaresti küldöttségének vezetője és Anca Boagiu integrációs miniszter jelenlétében Bukarestben vette át a díjat. /Európai díj Kiss Olivérnek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

– Én akár Szász Jenő, akár más meghívására szívesen válaszolok, hogyha a közös gondokat kell megbeszélni. A székelyudvarhelyi polgármestert szívesen fogadom itt Bukarestben, vagy amennyiben Székelyudvarhelyen járok, szívesen leülök vele megbeszélni a székelyudvarhelyi önkormányzat gondjait, és azt, hogyan segíthetünk a városnak az elkövetkezőkben – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes. Ismeretes, hogy Szász Jenő azt nyilatkozta a sajtónak: arra kéri Markó Bélát, látogasson el Székelyudvarhelyre. Az elöljáró a meghívást azzal is kiegészítette, ha az RMDSZ elnöke nem talál időt arra, hogy Udvarhelyre utazzon, szívesen elutazik ő Bukarestbe. /Markó közigazgatásról tárgyalna Szász Jenővel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Stefano Bottoni olasz történész rámutatott, hogy Romániában 2000-ig alig voltak hozzáférhetők levéltári anyagok. Gyakorlatilag oral history módszerekkel lehetett meginterjúvolni a túlélőket, és az ezekből alkotott kép csak nagyon részleges lehetett. Eddig elsősorban a nagyvárosokról lehetett tudni: Temesvárról és a kolozsvári próbálkozásokról, a Bolyai Egyetemen meg a képzőművészeti főiskolán történtekről. Arról, hogy mi történt vidéken, Székelyföldön vagy Bukarestben, eddig nem lehetett semmit sem tudni. A levéltári anyagokból rajzolódott ki, hogy az erdélyi 56 más, mint a magyarországi eseménytörténet. Mégis országos méretű megmozdulásról van szó, meg is torolták országosan.  Bottoni a Szoboszlay-ügyre a szakirodalomban bukkant rá, amikor doktori munkáját készítette. Tíz véglegesen halálos ítéletű per alig van a román kommunista rendszer történetében. Bottonit foglalkoztatta, hogy mi vezetett ilyen méretű megtorlásra: 57 vádlottat elítéltek, 10 halálos ítéletet és további 10 életfogytiglani vagy kényszermunkára való ítéletet hajtottak végre. Megállapította, hogy volt egy komoly konspirációs terv, nem egy őrült, hanem egy nagyon elszánt és intelligens ember vezette, talált társakat is hozzá. Azért maradt névtelen forradalmár Szoboszlay, mert családja nem tudott róla: 1945 után áttelepedtek Magyarországra, miközben Szoboszlay Aladár Erdélyben maradt, és ott pappá szentelték 1948 után Temesváron. Mivel nagyon nehéz volt a kapcsolattartás a két állam között, keveset tudtak róla. Családja azt sem tudta, hogy Aladárt 1958-ban kivégezték. - Szoboszlay meg tudta győzni társait arról, hogy ezt a tervet véghez lehet vinni. Bottoni társalkotója a Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmnek. Zágoni Balázs fedezte fel a Magyar Történelmi Filmalapítvány 56-os tárgyú filmekre szóló pályázatát, és megkereste Bottonit, mint történelmi szakértőt. Majdnem egy évig dolgoztak együtt ezen a filmen. /Csóg Szidónia: Erdélyi 56. Beszélgetés Stefano Botoni történésszel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./ Zágoni Balázs filmrendező elmondta, hogy  félelmetes szakadék tátong a Szoboszlay-ügyben a legenda és a dokumentumok között. Rengeteg ember nagyon sok mindent eltemetett, mert olyan megrázó és veszélyes volt erről beszélni, hogy jobbnak látták a hallgatást választani, és sokan ma sem mernek beszélni. Zágoni Balázs számára megdöbbentő volt, ahogy Szoboszlay fokozatosan radikalizálódott. Ezek az emberek elhitték, hogy sikerül létrehozni az Osztrák–Magyar–Román Államszövetséget. /Csóg Szidónia: Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia. Beszélgetés Zágoni Balázs filmrendezővel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./