Bibliográfia Sütő András életművéről
A XX. század erdélyi irodalmának történeti szociológiája a szakirodalomban csak rendkívül felületesen van feldolgozva, bemutatva, rengeteg fontos, személyeket és csoportokat is érintő összefüggést mindmáig nem, vagy csak részben ismerünk, ismerhetünk. Az irodalom intézményrendszerének tényleges működéséről, politikai meghatározottságának, hatalmi mechanizmusainak összetevőiről, kvázi-autonóm működésének lehetőségei köreiről például mindmáig kevés megbízható adattal rendelkezünk – ha tehát valaki egy központi szereplőnek műveit, recepcióját, szerepköreit kívánja vizsgálni, eleve számolnia kell több-kevesebb megbízhatatlan vagy nem eléggé megalapozott tényezővel is. Egy életmű- bibliográfia ebben a bizonytalanságban nyújt hathatós segítséget. Segít eligazodni s ad biztos fogódzókat, legalább a nyomtatásban megjelent szövegekre, dokumentumokra építve, egy átfogóbb és megbízhatóbb kép kialakítása érdekében – olvassuk Boka Lászlótól a Előszóban. Kuszálik Pétert gyakorlatias szempont vezérelte, átlátható szerkezetre törekedett, ezért a komoly, tudományos 'hozadék' mellett egyben 'olvasóbarát' a bibliográfia, elsődlegesen a felhasználói szempontokat veszi figyelembe. "Két nagy egységbe, 8 illetve 4 önálló csoportba sorolva, a Sütőtől (8 csoportban, A-tól H-ig) származó, és a Sütőről (4 csoportban, P-től S-ig) szóló (szak)irodalmat tárja elénk. A többszerzős vagy gyűjteményes kötetekben, antológiákban, színpadon, filmvásznon, képernyőn, rádióban, hanglemezen megjelent művek és változatok, forgatókönyvek mellett a tévés és rádiós nyilatkozatok is szerepelnek, de feltétlen pozitívum, hogy helyet kapott a tankönyvbeli szereplés is. A második rész hatalmas gyűjtése a fogadtatás alakzatait összegzi, az időszaki kiadványokban megjelent szövegkritikai értékelések, illetve a kanonikus kritika fényében."
A bibliográfia használatát mutatók könnyítik. Aki hozzájut, értelemszerűen el kell sajátítania használati módját is. "Külön hangsúlyozandó – emeli ki Boka László –, hogy a Sütő-műveket összegző részt követő ismertetések időrendi felsorolása nem csupán pontos, de érdekfeszítő képet is nyújt egyes művek korabeli recepciójáról Erdélyben, Magyarországon vagy világszerte. A recepciótörténeti, hatástörténeti szempontokon túl a bibliográfia felbecsülhetetlen jelentőségét a logikus, áttekinthető felépítés és az időrendiség mellett egyértelműen az annotációk adják. Az időszaki kiadvá-nyokban megjelent írásokat követő gyakori annotációk nem csak arról tanúskodnak, hogy a tételek feldolgozása döntő többségükben valóban kézbevétel útján történt, de komoly értékkel bírnak az életmű kutatói számára is. Kuszálik Péter ugyanis bibliográfiai tételleírásai mentén rendre felhívja a figyelmet a téves lexikon-szócikkeket, életrajzi adatokat továbbéltető forrásokra, művek megjelenésére vagy bemutatójára utaló tévedésekre, figyelmetlenségekre, közhiedelmek pontatlanságára is."
A munkát hatalmas mérföldkőként méltatja Boka László. "Majdani kiegészítése vélhetően a kritikai kiadás feladata lesz, melynek – már most jól látható – számtalan tennivalója, feladata akadhat még. Elkészültéhez mindenesetre megkerülhetetlen segítség, valódi alapmű Kuszálik Péter munkája." (Sütő András életműve. Annotált bibliográfia. Összeállította: Kuszálik Péter. OSZK – Pro-Print Könyvkiadó Budapest – Csíkszereda, 2009)
B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Magyar állami kitüntetések erdélyi díjazottjai
Érdemrendet kapott Makkai János, a Népújság volt főszerkesztője
Március 15., az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – magas állami kitüntetésben részesítette a kulturális- tudományos élet több kiemelkedő erdélyi szereplőjét. Lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének, Makkai Jánosnak kiemelkedő intézményvezetői, szerkesztői és újságírói tevékenysége elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták.
Kossuth-díjat kapott a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért Kovács András Ferenc Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, esszéíró, műfordító, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült dr. Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, a minőségi média védelme és ösztönzése, valamint az egyetem nemzetközi akkreditációja érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Arany Érdemkeresztet kapott dr. Vass Levente urológus, a Studium Alapítvány és Szakkönyvkiadó alapító tagja. Ezüst Érdemkeresztet adományoztak Kilyén Ilka színművésznőnek. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Díszoklevelet adományozott dr. Gagyi Zoltán dicsőszentmártoni művelődéstörténésznek.
Kovács András Ferenc és Gáspárik Attila Budapesten vette át a kitüntetéseket, a többieknek március 26-án Kolozsváron rendezett ünnepségen Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja adja át a kitüntetéseket.
A Maros megyeieken kívül még elismerésben részesültek: Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, aki az erdélyi magyarság néprajzi, népművészeti és népzenei kincseinek feltárása, gyűjtése és megőrzése terén végzett munkájáért, valamint a mezőségi szórványoktatás egyik központjának megteremtéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült még: Demény Attila Nádasdy Kálmán-díjas zeneszerző, zongoraművész, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar kulturális értékek megőrzése és bemutatása érdekében végzett tevékenységéért, Gábos Zoltán, az MTA külső tagja, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, dr. Nagy Tóth Ferenc biológus, az MTA külső tagja.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták Balázs-Bécsi Attilának, a Szamosújvári Téka Alapítvány elnökének, projektmenedzsernek, Bíró Rozália Ibolyának, Nagyvárad alpolgármesterének, Hegedüs Csillának, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatójának, Márton Árpád festőművésznek, nyugalmazott művészetpedagógusnak.
Cseke Péter aranytollas lett
Tizenketten vehették át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll Díjat a Magyar Sajtó Napja alkalmából pénteken Budapesten; a kitüntetéseket Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Szepesi György, az Aranytoll-bizottság elnöke nyújtotta át – közölte a MÚOSZ pénteken az MTI-vel. A Magyar Újságírók Romániai egyesülete javaslatára Cseke Péter, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikáció-tudományi Szakosztályának szervezője, illetve a Kolozsvári Médiakutató Intézet megteremtője részesült Erdélyből Aranytoll Díjban. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés: internetre a szekusokkal
A Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását kezdeményezte Tőkés László EP-képviselő a hét végén Nagyváradon megtartott sajtótájékoztatóján. A kezdeményezés célja, hogy mindazok, akik kikérték dossziéjukat a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanácstól (CNSAS), tegyék közzé azt annak érdekében, hogy segítse a további vizsgálódásokat, és fény derüljön az összefüggésekre.
A virtuális gyűjtőhely megvalósításáért munkacsoportokat kívánnak létrehozni, mondta el Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő munkatársa. Tőkés feltárta, volt sógora, Bartha Tibor, ma Budapesten élő ortopéd orvos a CNSAS-nál fellelhető dokumentumok alapján a „Stelian” nevű ügynökkel azonosítható, aki folyamatosan megfigyelte családjukat, az esküvőtől kezdve, majd 1989 után azonnal Magyarországra távozott.
Elmondta továbbá, hogy a Szekuritáté tisztjeinek, tartótisztjeinek, kollaboránsaik és a megfigyeltjeik névjegyzékének nyilvánosságra hozatala igen nagy felzúdulást keltett egyházi és közéleti körökben. Tőkés meglepődve tapasztalta, hogy míg korábban azért bírálták, mert „csak” a besúgókat leplezte le, most a tartótisztek névsorának közzétételéért is támadják.
A megtisztulás érdekében azt javasolta, hogy a volt kollaboránsok kérjék ki, és tegyék közzé dossziéikat, leplezzék le tartótisztjeiket, hozzák nyilvánosságra azok nevét, akikről jelentettek.
A protestáns egyházak alternatív átvilágítást végeznének
Szakmai egyeztető fórumot hoztak létre az erdélyi történelmi protestáns egyházak, amelynek célja az egyházak átvilágításával kapcsolatos tapasztalatok megosztása. A szakmai egyeztető fórum nagyban megkönnyítené az egyházak átvilágításának folyamatát – fejtették ki véleményüket az erdélyi protestáns egyházak képviselői.
A létrehozott fórum elsődleges célja az, hogy lehetőséget biztosítson az egyházak átvilágítása során szerzett tapasztalatok megosztására, a közérdekű információk kölcsönös ismertetésére, valamint az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására. A fórum a felesleges feszültségek előidézésének megakadályozását is szolgálja: az egyházak módszeres, összehangolt munkájukkal bebizonyíthatják, hogy a fórum lényege a múlt tisztázása, nem az egyes érintett személyek lejáratása.
A szakmai egyeztető Fórum alapító nyilatkozatát az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház, valamint a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház képviselői írták alá.
Totka László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A fekete márciusról Brüsszelben
(MTI) – Az 1990. március 16-20-i marosvásárhelyi események kivizsgálása, tetteseinek, felbujtóinak felelősségre vonása is szükséges ahhoz, hogy befejeződjék a rendszerváltozás Romániában – vélte az Európai Parlamentben szerdán e témáról tartott konferencián Tőkés László.
"Ha helye volt annak, hogy a temesvári felkelésről, a rendszerváltozásról megemlékezzünk, rendkívül fontos … megismerni annak a mechanizmusát, ahogyan eltérítették az 1989-es romániai rendszerváltozás folyamatát, … helyreállítván a Securitatét" – fogalmazott a képviselő az általa szervezett brüsszeli tanácskozást követően az MTI-nek nyilatkozva.
1990 márciusának közepén a Vatra Româneasca elnevezésű nacionalista szervezet 13 busznyi, zömében ittas "tüntetőt" szállított Marosvásárhelyre a környékről, akik megtámadták a békésen demonstráló magyar nemzetiségűeket, az RMDSZ székházát pedig fejszékkel, husángokkal ostromolták. Az összecsapásoknak 3 magyar és 2 román halottja, illetve 278 sérültje volt, és még ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat.
Tőkés László elmondta, hogy a szerdai konferencia a fekete márciusra emlékező, négy rendezvényből álló sorozat egyik tanácskozása volt. Múlt héten Budapesten, a Terror Házában emlékeztek meg a történtekről – ott különös hangsúly került a cigányság részvételére –, a mostani brüsszeli rendezvényt követően, a hét végén pedig Marosvásárhelyen fáklyás felvonulást, konferenciát és ökumenikus találkozót tartanak.
Temesváron 1989 végén egymásra találtak magyarok, románok, valamennyi náció és vallás, rá néhány hónapra pedig a kommunista típusú visszarendeződés képes volt szembeállítani a románokat a magyarokkal, és visszaállítani a korábbi magyarellenes román politikai vonalat. Eltérítették a forradalmat, a kommunista visszarendeződésnek ez volt a nyitánya – fogalmazott Tőkés László.
Úgy vélte, a tanácskozáson Monica Macovei román EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter találóan mutatott rá, hogy tulajdonképpen az 1989. decemberi erőszakos cselekmények, tömeggyilkosságok mögött, az 1990. márciusi marosvásárhelyi vérengzések mögött és a júniusi bukaresti bányászjárások mögött ugyanazok az erők működtek, mégpedig a tavasszal átkeresztelve újra létrehozott Securitate.
Külön foglalkozott a konferencia az etnikumok közti viszony és a média kapcsolatával, mert – mint Tőkés elmondta – a média manipulációja nélkül a marosvásárhelyi véres események nem történhettek volna meg.
Megállapították azonban azt is, hogy azóta már annyi változás történt Romániában, hogy hasonló, kártékony provokáció végrehajtása nem volna elképzelhető a média eszközeivel – foglalta össze Tőkés László a tanácskozáson elhangzottakat. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ki a felelős?
Mintha el sem telt volna azóta húsz év. Az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom óta nem hogy arra nem sikerült fényt deríteni, hogy kik állnak a magyarokat és a románokat polgárháború közeli helyzetbe taszító provokáció mögött, de még az eseményekkel kapcsolatos diskurzus is alig változott.
Érdemes megnézni a huszadik évforduló alkalmából a bukaresti sjtóorgánumokban megjelenő visszaemlékezéseket, amelyek ma is a ceausescui magyarellenes propagandagépezet által kinevelt provokátorok hazug vádjait ismétlik.
Olyan vádakat, amelyek szerint a véres események mögött Budapest Erdély elszakítására irányuló törekvései, valamint az ezek szolgálatába álló erdélyi magyar szeparatisták álltak, akik polgárháború kirobbantásával próbáltak az ország egységére törni. A szekus ihletésű propaganda két legyet próbál ütni egy csapásra: a márciusi események magyarokat befeketítő bemutatása mellett az autonómiaigényeket is diszkreditálni akarja, mondván, hogy 1990 márciusában a magyarok az egykori Magyar Autonóm Tartomány visszaállítását is követelték, amelyet az országra kívülről, Sztálin által rákényszerített “kommunista képződménynek” titulálnak. Az érvrendszer ismerős – már csak azért is, mert a mostani, március 15-i erdélyi és partiumi megemlékezések kapcsán is hasonló hangnemben próbált magyarellenes hangulatot kelteni a román politikum és sajtó egy része.
Mindez azt jelzi, hogy a fekete márciusért felelős erők öröksége ma is él, annak képviselői pedig továbbra is a dezinformálást, a nemzetiségek közötti viszony további mérgezését tekintik egyik legfőbb feladatuknak.
Talán az sem véletlen, hogy a Székelyföldön élő románok nagygyűlését is épp a fekete március évfordulós megemlékezésere szervezték rá – a húsz évvel ezelőtti események felelőseit kereső hangokat így elfedhetik a magyarok által “elnyomott” románok kívülről sugallt panaszai.
Ilyen körülmények közt egyértelműen jogos az az elvárás, hogy végre kiderüljön, valójában ki és mi állt a húsz évvel ezelőtti események hátterében, miért kellett magyarok és románok életét egyaránt követelő magyarellenes megmozdulásokat kirobbantani csak azért, hogy ismét létre hozhassák a titkosszolgálatot. A felelősöket meg kell nevezni és – ha lehet – felelősségre kell vonni, hogy az ország közelmúltbeli történetének sötét fejezetei közül legalább ez lezárulhasson végre.
Balogh Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Fogy a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma
(MTI) – Tíz év alatt kilenc százalékkal csökkenhet a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma – derül ki az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kötetéből, amelyet másik két tanulmánykötettel együtt mutattak be pénteken Budapesten.
Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését.
Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460-490 ezer fő között lesz.
A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik.
Réti Tamás, a Kincses Kolozsvár – ma című kötet szerkesztője arról beszélt, hogy a határon átnyúló, Európai Unión belüli gazdasági együttműködések számára hasznos háttéranyagokkal szolgálnak a kötet adatai. A helyi közgazdászok által megírt gazdasági tanulmánykötetből kiderül, hogy kedvező földrajzi fekvése és műszaki egyeteme miatt az erdélyi nagyváros folytatni tudja majd 2004-ben kezdődött jelentős gazdasági erősödését a nemzetközi gazdasági válság kedvezőtlen hatásai ellenére.
Törzsök Erika, az EÖKIK elnöke hozzátette, Kolozsvár tervei között szerepel, hogy pályázzon az Európa kulturális fővárosa címre, ezért figyelnek a pécsi tapasztalatokra.
Az unión belüli együttműködéssel foglalkozik az EÖKIK harmadik friss kötete is. A szlovák gazdaság és Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek fejlődése az EU-csatlakozás óta című tanulmány szerzője, Renczes Ágoston elmondta, hogy Szlovákia 2004-től kezdődő gyors gazdasági fejlődésének megtorpanása a nemzetközi gazdasági válság hatására beszűkült exportpiacoknak tulajdonítható. A határ menti régiók pedig egyértelműen húzó hatást tudnak gyakorolni egymásra – vélekedett. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Az utolsó szó jogán
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet

Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro

A stressz, a kastély és a levelek
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Lőrincz József: Így diktálta a lelkiismeretünk - Interjú
Petőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott. Hatuk közül ma már csak hárman élnek. A mindenki által Kókának ismert Lőrincz József büszke az elismerésre.
Semmit sem bánt meg. Kóka „az igazság nevében” segítette a magyarokat
Gondolt-e arra, hogy 20 év után még valaki emlékszik arra, amit önök tettek a magyarságért, és ezért ki is tünteti?
– Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy valakinek is eszébe jut a marosszentgyörgyi cigányság. Arról meg álmodozni sem mertem volna, hogy miután Budapesten átvesszük a kitüntetést, még az Országházába is eljutunk, ahol a magyar miniszterelnök fogad.
– A protokolláris részén túl miről szólt ez a találkozó?
– Jó félórás beszélgetés volt, melyre elkísért a papunk, Baricz Lajos. Miután a kormányfő megdicsért azért, amit tettünk a magyarságért, megkért, hogy meséljük el, miként zajlottak a március 20-i, marosszentgyörgyi események. Mi meg elmagyaráztuk, hogy kimentünk a tetőre és tettük, amit tennünk kellett.
– Miért épp a magyarokat segítették? Elvégre ugyanúgy állhattak volna a románság oldalára is.
– Így diktálta a lelkiismeretünk. Mi mindig is a magyarokhoz álltunk közelebb, ők azok, akik ha kell, segítenek, ők azok, akik őszintébbek hozzánk. Aztán láttuk azt a borzasztó igazságtalanságot, amit velük művelnek. Láttuk, hogy támadják őket.
– Azonkívül, hogy később börtönbüntetésre ítélték, a márciusi összetűzésben meg is verték?
– Engem nem, de nagybátyámat, unokaöcsémet és sok barátomat igen. Nem mondom, én is kaptam, de adtam is. Aztán amikor már úgy volt, elszaladtam.
– Felidézne néhány mozzanatot a történtekből?
– A szomszéd településről, Nagyernyéből telefonáltak, hogy kamionokkal jönnek a felfegyverkezett görgényvölgyiek. Ott már halálra gázoltak egy magyar embert abból a tömegből, amely megpróbálta őket feltartóztatni. Itt is áthaladt vagy két-három teherautó, amelyet egy fekete kiskocsi vezetett fel. Utána a magyarok a tetőn keresztbeállítottak egy vontatós traktort, amely elzárta az utat. A románok kénytelenek voltak megállni és megküzdeni a szentgyörgyiekkel. Akkor már ott voltunk mi is, a Csorgó meg a Temető utcában lakó cigányok. Csak úgy repültek a kövek a hodákiak kamionjaiból: nem nézték, hogy asszonyokat vagy gyerekeket dobnak főbe. Azonkívül karókkal, botokkal érkeztek, mi meg azt ragadtunk kézbe, amit lehetett. Harcoltunk, mert védenünk kellett Marosszentgyörgyöt.
– Hamarosan hatukat bíróság elé állították; csak a cigányokat. Bíztak a román igazságszolgáltatásban?
– Hogy lehetett volna bízni, hiszen csak cigányok meg magyarok voltak a letartóztatottak között! Hiába kezdték az egész cirkuszt a románok, közülük egy embert nem csuktak le! Minket hatunkat láncba vertek, pisztolyt szögeztek a tarkónkhoz, egyszer falhoz is állítottak, szóval megaláztak, majd két évre lecsuktak. Már a rendőrségi zárkában, Marosvásárhelyen kiverték a fogaimat, amikor azt mertem mondani, hogy nem vagyok hibás. Egyfolytában köpdöstek és ütöttek. Ugyanígy folytatódott a vásárhelyi börtönben is. Az egyik tiszt, valami Kendernek hívták, ha jól emlékszem, de a neve ellenére román ember volt, az aztán naponta ütött. Egyszer annyira megrúgott, hogy legurultam a lépcsőkön, máskor meg úgy beütötte a fejem, hogy elájultam. Olyan nap nem volt, hogy ne kapjak! De nem csak én, a másik öt szentgyörgyi cigány társam is. Egyszer meglátogattak valami magyarországi meg hollandiai tévések, azok le is filmezték, milyen kék meg zöld az egész testem. Miután átkerültünk a nagybányai börtönbe, megváltozott az életünk. Ott a parancsnok kijelentette, hogy aki hozzánk mer nyúlni, annak vele gyűlik meg a baja. Bányán még csak nem is sértegettek, oly rendesen bántak velünk. Az őrök is, a rabtársak is.
– A testi sértések a mára is kihatnak?
– Sajnos igen. Ha felidegesítem magam, egy ideig lebénul a bal karom. Többször kerültem kórházba, de az orvosok sem tudják, mi lehet a baj. Tóth Árpád viszont rögtön a szabadulása után, alig harmincvalahány évesen meghalt. Őt még mielőtt börtönbe vetették volna, szinte megsüketítették, amikor befektették a tank alá, majd beindították a motort. Szilveszter Kiss Péter és Puczi Béla Magyarországon halt meg. Egyikük sem volt idős.
– Szabadulása után visszavették a munkahelyére ?
– Nem, pedig sokat kérleltem a főnököket. A Constructorul szövetkezetnél dolgoztam, de sem oda, sem máshová nem alkalmaztak. Mindenütt, ahol próbálkoztam, már tudták, hogy ki vagyok, és nem akartak, vagy nem mertek felvenni.
– Miből él?
– Az elején vasat meg rezet gyűjtöttem, aztán kezdtek hívni maszekolni. Szakmám szerint kőműves vagyok. Amikor látták, hogy becsületes munkát végzek, visszahívtak. De még így sem könnyű, nincs mindig munkám. Három kiskorú gyerekem van, akiket egyedül nevelek. Szerencsémre a plébános úr még segít ezzel-azzal.
– Az RMDSZ és egyáltalán a magyarok segítették az utóbbi húsz évben?
– Szabadulásunkkor az RMDSZ-től kaptunk egy kis pénzt meg valami ruhaneműt. Azóta semmit. Még jó, hogy az állam adja a gyermekpénzt.
– Szemrehányások, fenyegetések voltak a románok részéről?
– Itt a faluban él egy Doru nevezetű ember, aki többször is hangoztatta, hogy elvágja a torkomat. Egyszer leültettem és megbeszéltem vele az ügyet. Nem tudom, hogy megértette vagy sem, de azóta békén hagy.
– Bajtársai közül a szabadulást követően többen is Magyarországra költöztek. Ön miért maradt itthon?
– Nem kívánkoztam el. De útlevelet sem akartak csinálni. Egyikünknek, Sütő Józsefnek csak három évvel ezelőtt adták ki a személyazonossági igazolványát, anélkül meg nem lehetett útlevelet kérni.
– Húsz év távlatából bánja azt, amit tett?
– Nem bánok én semmit! Nem minden magyar érdemelte meg a cigányok segítségét, de a többsége igen. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Fogy a szlovákiai és románai magyarság
Tíz év alatt kilenc százalékkal csökkenhet a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma – derül ki az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kötetéből, amelyet másik két tanulmánykötettel együtt mutattak be pénteken Budapesten.
Folyamatos térvesztés. A felmérés szerint folytatódik a magyarság fogyása „Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat” – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését. Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460–490 ezer fő között lesz. A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik. Folyamatos térvesztés. A felmérés szerint folytatódik a magyarság fogyása„Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat” – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését. Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460–490 ezer fő között lesz. A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Intermagyar – Budapesten találkozott az anyaországon kívüli sajtó
Olvasási szokásaink változása, az információáramlás új- és sokszerűsége, áldozatkész utánpótlás hiánya, elfogadható állami támogatási rendszerek szükségessége, gazdasági válság, lapterjesztési nehézségek és akadályok – mind, mind közös témáját és problémáját jelentik a határokon innen és túl, kisebbségi sorsban működő magyar lapkiadásoknak. Ezeknek a megbeszélésére nyújtott alkalmat és lehetőséget a Budapesten elmúlt hét végén megrendezett Intermagyar, a határon túli magyar sajtó találkozója.
Kétnapos rendezvényre látta vendégül a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az anyaországon kívüli sajtó képviselőit március 19-én és 20-án, a MÚOSZ budapesti székházában, amelynek keretében, a meghívott lapok bemutatkozásán és a nekik szánt sajátos témakörök megbeszélésén kívül sor került fotókiállításra, filmvetítésre, kicsik táncházára, irodalmi estre is. A rendezvényt Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke köszöntötte, Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár megnyitó beszédében pedig a határon túli, tehát anyaországon kívüli médiában tapasztalható tartalmi, szerkezeti változásokról beszélt, amelyekről szerinte keveset tudnak Magyarországon. Az eltelt húsz évben a külhoni magyar sajtó felszabadult egyrészt a direkt politikai beavatkozástól, másrészt a tartalmi kényszer alól is. Értékelte a gyors hírátvételt, és kifejtette, hogy sokszor a magyarországi politikusok előbb a határon túli médiában mondatják el üzeneteiket, amelyek ezt követően kerülnek vissza a magyarországi sajtóba.
Hasonló megmérettetési, helytállási gondokat fogalmaztak meg a rendezvényen jelen lévő, kisebbségi sorsban megjelenő lapok képviselői: Felvidékről az Új Szó és a Parameter.sk portál, Szlovéniából a Népújság, Vajdaságból a Magyar Szó és a Híd, Kárpátaljáról a Kárpáti Igaz Szó és a Kárpátinfo.net, Erdélyből pedig a Brassói Lapok, Szabadság, Új Magyar Szó és a Korunk. Az általános gazdasági válság megbélyegezte hasonló problémákkal azonban minden vidék sajtóterméke más pozícióból kényszerül szembenézni. Egyrészt különböznek a tulajdonosi struktúrák, másrészt teljesen eltérő az adott térség állami viszonyulása, hozzájárulása a kisebbségi (kultúrát is képviselő) sajtótermékekhez. Szlovákiában évente körülbelül egymillió eurót szánnak a kisebbségi kultúra támogatására, amelynek egy részére a magyar sajtó is sikerrel pályázhat, Szlovéniában pedig az állam vállalja magára például a kisebbségi média fenntartását, amely ilyen formában nem is lehet magántulajdonban. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila a Nyomott sajtó című felszólalásában tért ki a romániai magyar sajtó elé állított fő akadályokra – így a törvényes szabályozásokra, a nyereség elmaradása esetén is kötelező adózásra, a terjesztés szabadságának elégtelenségére, a terjesztési támogatás rendszerének hiányára. Barak László, a szlovákiai Parameter főszerkesztője szerint egy kisebbség hagyományait a sajtó révén is megőrizheti, az államnak pedig kötelessége ezt támogatni.
U. I. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Öt határon túli magyar színház vendégjátéka Budapesten
- Öt határon túli magyar színház mutatkozik be Vendégségben Budapesten cím alatt péntektől május végéig az Égtájak Iroda szervezésében.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare III. Richárd című drámájának pénteki, vígszínházbeli előadásával kezdődik a sorozat. A darabot Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője állította színpadra három évvel ezelőtt, azóta is játsszák havonta legalább egyszer - mondta el az MTI-nek a rendező, aki az egyesült államokbeli San Diegóban az egyetem rendezői tanszékét vezeti.
"Rendkívül korszerű, szinte brechti darab a III. Richárd, Shakespeare egyik korai drámája és anélkül kortárs, hogy ez erőltetett lenne" - fogalmazott a műről.
Arra a kérdésre, hogy miért nézzék meg a kolozsvári előadást a budapestiek, azt válaszolta: a választások előtt különösen érdekes lehet a darab, mert "a háborúk legtöbbjét a médiában, meg a politikai kulisszák mögött vívják és ott koronázzák meg III. Richárdot is. A néző szimpatizál ezzel a gazember királlyal, mert Richárd nyílt kártyákkal játszik, vállalja a gazemberségét és nagyobb formátumú, mint az őt megkoronázók társulata" - magyarázta Tompa Gábor.
Különlegessége a drámának, hogy színpadra lép benne Közép-Európa legidősebb aktív színésze, Senkálszky Endre, aki 96. évében van, 1938-tól folyamatosan a kolozsvári társulat tagja és most újabb darabban kapott szerepet - jegyezte meg a rendező.
Tompa Gábor azt is elmondta, hogy láthatják a budapestiek szombaton a Merlin Színházban Visky András Visszaszületés című darabját, amelyet szintén ő rendezett és amely Visky Hosszú péntek című színművének ikerdarabja, sok színpadi elem megmaradt, csak más a szövege. A Hosszú péntek Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének színpadi változata, a Visszaszületés pedig az 50-es évek kommunista lágeréletéről szól, "várjuk a Messiást, mikor megjön, megöljük" - foglalta össze röviden.
A Visszaszületés tavaly az avignoni színházi fesztivál legjobb előadása lett 50 kritikus szavazata alapján - tette hozzá.
Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című darabját vasárnap délután mutatja be a kolozsvári társulat a Pesti Magyar Színházban. Hétfőn ugyanott Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című előadását láthatják a nézők a világhíres Andrei Serban rendezésében. Serban romániai születésű amerikai állampolgár, 1973 óta New Yorkban él, a Columbia Egyetem színész tanszékét vezeti 1974 óta.
Tompa Gábor Magyarországra, ha hívnák sem tudna jönni rendezni, mert a következő két évadban tele van munkával, Beckettet rendez az Egyesült Államokban, a Comédie Francaise-ben Shakespeare Viharját állítja színpadra és Kolozsvárott is két darab vár rá.
Föllép még az Égtájak fesztiválon a Szabadkai Népszínház magyar társulata, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Yorick Stúdió Marosvásárhelyről és a Dramacum Bukarestből. Forrás: MTI

Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI

Sólyom a kisebbségi jogok védelméről
Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék – mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar–lengyel barátság napján mondott köszöntőbeszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia – hangsúlyozta Sólyom László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi turizmus: ne virslivel, parízerrel!
Fél év elteltével ismét egységes arculatú Székelyföld-standdal mutatkozott be Bukarestben a tegnap kezdődött országos turisztikai vásáron Hargita, Kovászna és Maros megye.
A húsvéti ünnepek közeledtére való tekintettel a borvízpiramis és a székelykapu megszokott látványát a szervezők ezúttal tojáspatkolással, tojáshímzéssel gazdagították. Termékeikből a standhoz látogató Elena Udrea területfejlesztési és turisztikai miniszternek is ajándékoztak.
Fontos belföldi vendég
„A tavaly őszi bemutatót követően a vállalkozóktól csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenki arról számolt be, hogy szálláshelyeik elfoglaltsága sok esetben megnövekedett” – fogalmazott tegnap lapunknak Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki – mint arról beszámoltunk – nemrégiben a budapesti Hungexpóra is elkísérte a standot.
„Fontos számunkra a romániai, a belföldi vendégek fogadása. A bukaresti vendégek ugyanis sokszor költekezőbbek, nagyobb érdeklődést mutatnak, mint például a Magyarországról érkező turisták” – tette hozzá Borboly.
Tamás: észre kell venni a Székelyföldet
„Ami Háromszéket és az idegen vendégek jelenlétét illeti, a vendégfogadók mentalitásán kell változtatni. Hajlamosak vagyunk belterjesen gondolkozni, és azt hinni, hogy mi el tudjuk tartani turisztikai egységeinket” – nyilatkozta lapunknak a Székelyföld standjánál Gazda Zoltán, a Kovászna megyei Turisztikai Egyesület igazgatója.
„A tapasztalat azt mutatja, a tavalyi és idei egységes fellépés nagy figyelmet kelt a politikusok, vállalkozók és a média körében is. Fontosnak tartjuk, hogy Székelyföld gazdasági potenciálját észrevegyék. Ha nemcsak Bukarestben, hanem minél több lehetőséget megragadva következetesen együtt lépünk fel, ha nem is azonnal, de előbb-utóbb a régió gazdaságán is érezhetővé válik az egységes székelyföldi stratégia eredménye” – tette hozzá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Tervekből nincs hiány
„Székelyföldön rengeteg panzió van, több a szálláshely, mint a Prahova völgyében, de ezek nagyrésze ünnepeken, falunapokon kívül üresen áll. Projekteket kell generálnunk, arra összpontosítva, hogy bemutassuk e területek másságát, különlegességét” – vélte Borboly Csaba. A tanácselnök szerint sok az alulról jövő, jó kezdeményezés Hargita megyében.
„Azt sajnálom, hogy az elmúlt 18 évben ezeket a kezdeményezéseket nem vette számba senki, ezért van ott a székelyföldi turizmus, ahol van. Sok az épített örökségünk, amit nem szabad hagyni elveszni – szögezte le Borboly. – Az nem igazi székelyföldi turizmus, amikor reggelire virslit és parizert szolgálnak fel a vendégnek, hisz a székelyeknek megvannak azok a sajátos helyi termékeik, amelyek vonzerővel bírnak a látogatók számára. Emellett azt is el szeretnénk érni, hogy minden faluban biztosítsunk egy képzett idegenvezetőt, mert nagy probléma, hogy nincs, aki megmutassa a környék szépségeit.”
A fjordoktól a Dunáig
A négy napig tartó bukaresti országos vásáron 18 ország 240 standja mutatkozott be, mindenikük árkedvezményes utazási csomagokkal csalogatva az érdeklődőket. Az Idegenforgalmi Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT) által összeállított lista szerint a hazai célpontok mögött a román állampolgárok idén legszívesebben Görögországban, Törökországban, Bulgáriában, Spanyolországban vagy Máltán nyaralnának.
Egy anatóliai nyaralás például 245 eurótól kezdődik, ami egy négycsillagos szálloda szobájának hétnapos foglalását fedi, teljes ellátással, de útiköltség nélkül. Tegnapi ottjártunkkor egy standnál tíznapos lengyelországi kirándulás iránt érdeklődött egy potenciális ügyfél; mint megtudta, 785 euróba kerülne neki. Aki viszont norvégiai hajókázásra kívánkozik, 1525 eurót kell lepengetnie azért, hogy a fjordok országába juthasson.
Egy másik standnál Cosmina Vladu értékesítési menedzser arról tájékoztatott, hogy a hajós turizmus végre Romániában is kezd fellendülni. „A mi cégünk legnagyobb újdonsága idén egy májusi hajóút a Dunán, Vidin, Belgrád, Budapest, Esztergom, Pozsony és Bécs érintésével. Mindez ötcsillagos hajóval, 599 eurótól kezdődően” – büszkélkedett az értékesítési menedzser. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Martonyi: lehet kettős állampolgárság
Ha állandó letelepedés nélkül meg lehet adni a határon túli magyaroknak az állampolgárságot, akkor meg kell adni – jelentette ki Martonyi János korábbi és – Orbán Viktor, az április 11-i választásokon a győzelemre leginkább esélyesnek tartott Fidesz elnökének hétvégi közlése szerint – leendő külügyminiszter a Látleletek 2010 tavaszán címmel pénteken Budapesten rendezett konferencián.
Martonyi az eddigieknél sokkal markánsabb, erőteljesebb közép-európai politikát és határozott nemzetpolitikát szorgalmazott a konferencián. Kiemelte: lesznek vitás kérdések, de a közép-európai érdek az együttműködés mellett szól. Arról is beszélt, hogy Európa bajban van, a nagy intézményi reform, amelyen az Unió 15 évet dolgozott, nem hozta meg a várt eredményeket.
Hiányzik az egyeztetett, koordinált gazdaságpolitika is – mondta –, „ezt meg kellene csinálni”. Tőkés László európai parlamenti képviselő „nemzetpolitikai rendszerváltozást” szorgalmazott. Úgy fogalmazott, hogy „a határok feletti nemzetegyesítés szellemében kell viszonyulnunk önmagunkhoz és Európához”. Magyar integrációt kell megvalósítani a nemzetek Európájában – mondta, hozzátéve: Európának nem külön a romániai, felvidéki, délvidéki magyarokkal kell foglalkoznia, hanem „a magyar nemzettel, mint az Unió tagnemzetével” kell számolnia.
Tudnunk kell együtt képviselni a magyar ügyet – jelentette ki a református püspök. Duray Miklós, a pozsonyi parlament képviselője arról szólt, hogy a realitások figyelembevételével kell a határok felett a nemzetet egyesíteni, s ennek az anyagi és intézményi rendszerét meg kell teremteni. Reményének adott hangot, hogy miután 1998–2002 között sikerült az első lépéseket megtenni, 2010-től ezt folytatni lehet. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Gémesi Ferenc: építkező magyarság él a Kárpát-medencében
- Fizikai és szellemi értelemben is építkező magyarság él a Kárpát-medencében - jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára a Lebontott határok - Az építkező nemzet című kötet szerdai budapesti bemutatóján.
A szakállamtitkárság elmúlt négyéves tevékenységét, a nemzetpolitika eredményeit összefoglaló kötetről szólva Gémesi Ferenc fontos eredménynek nevezte, hogy "senki nem vitatja ma azt, hogy nem lehet ugyanolyan politikát gyakorolni mint négy, nyolc vagy 12 évvel ezelőtt". A külhoni magyarság ügye nem lett a napi politikai viták része - mondta -, hozzátéve, ennek köszönhetően sok feladatot el lehetett végezni.
Véleménye szerint a külhoni magyarok érdekeit szolgáló intézményi és támogatási rendszerek 2006-ban végrehajtott, döntően szerkezeti átalakításai "szerencsésen szolgálták a tartalmi megújulást, és a külhoni magyarság érdekében az új kihívásokhoz igazodó intézményi struktúra jött létre".
Kiemelte, hogy az európai uniós lehetőségeket is ki tudták használni, "eurómilliókat sikerült közös pályázatokon arra fordítani, hogy magyarlakta térségek fejlődjenek". Megítélése szerint ehhez "meg lehetett szerezni a környező országok egyetértését". Példaként említette, hogy hamarosan megkezdődhet három híd építése az Ipolyon, a magyar-szlovák határon.
Ugyancsak eredményként sorolta fel Gémesi Ferenc, hogy senki sem vitatja, a szórványban élő magyarok ügye stratégiai kérdés, amivel kiemelten és intézményesen kell foglalkozni.
A szakállamtitkár a magyar-magyar szolidaritás eredményének tartja, hogy a Vajdaság és Kárpátalja magyarsága létszámához képest kiemelt támogatást kaphatott, annak köszönhetően, hogy más régiók is támogatták a többletjuttatásokat.
Gémesi Ferenc új és specifikus területnek nevezte a Kárpát-medencén kívüli magyarság ügyét. Az első lépések egyikeként magyar nyelvű oktatási anyagok már elérhetőek az interneten azoknak, akik Magyarországhoz kötődni akarnak, a magyar nyelvet gyakorolni szeretnék.
A Lebontott határok - Az építkező nemzet című kötet tételesen ismerteti az iskola- és kulturális intézmények építését az utóbbi években, a támogatási összegek felhasználását és a nagyobb kulturális eseményeket.
A MeH a kötettel egy időben kiadta a 2009. szeptember 15-én megtartott Kisebbségek egy varratmentes Európában konferencián elhangzott előadások szövegét angol és magyar nyelven. A tavaly őszi konferencián beszédet mondott Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa is. Forrás: MTI

Németh Zsolt: Új lehetőség nyílik a kisebbségi kérdések rendezésére
A Lisszaboni Szerződés életbelépésével új lehetőség nyílik a kisebbségi jogérvényesítésre - jelentette ki Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán Budapesten.
"A Lisszaboni Szerződés ratifikációja után megkezdődhet valami a kisebbségi jogérvényesítés területén, hiszen (...) második paragrafusa a kisebbségi jogokat az alapvető emberi jogok közé emeli" - mondta Németh Zsolt a 2011-es magyar EU-elnökség és a civil szféra című nemzetközi konferencián.
A politikus szerint határon túli magyarok ügyével kapcsolatban erősödik a megértés, hiszen a kisebbségek létszáma látványosan megnőtt Közép-Európában a különböző határváltozások miatt. Olyan szomszédok esetében is nagyobb empátiával találkoznak, mint Szerbia vagy Románia - fűzte hozzá.
Egyedülálló lehetőséget jelent, hogy a határon túli magyarok 70 százaléka az országhatár mentén él. Kiemelt feladat, hogy megtörténjen a határ menti térség valódi, "schengeni jellegű" fejlesztése egyebek mellett a közlekedésben, az infrastruktúrában és a távközlésben - mondta Németh Zsolt.
A határon túli magyar szervezetek kiemelkedő szerepet töltenek be a civil társadalomban - tette hozzá -, ezért beleszólásuk kell legyen a magyar külpolitikába, térségpolitikába és a 2011-es uniós elnökség kérdéseibe.
A politikus hozzátette: fontos, hogy az unió további bővítése a határon túli magyarok érdekeinek megfelelően történjen, valamint az EU keleti szomszédságpolitikája is legyen tekintettel az ott élő magyarok érdekeire.
Magyarország nem tűnik teljesen felkészültnek az uniós elnökségre, a Fidesz ugyanakkor jól halad a felkészüléssel - mondta Németh Zsolt.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában kiemelte, hogy a Fidesz felelevenítené a lengyel-magyar barátságot a 2011-es magyar uniós elnökség idején.
"Óriási lehetőség ez a magyar politika számára, hogy ismét felelevenítsük a közép-európai együttműködés legjobb hagyományait. Óriási lehetőség ez számunkra, hogy az időnként - sajnos nem önhibánkon kívül - megtépázott lengyel-magyar barátságot ismét visszaállítsuk, ismét erőssé tegyük. Óriási lehetőség ez számunkra, hogy a lengyelekkel együttműködve Közép-Európa Európai Unión belüli helyét is újradefiniáljuk" - hangsúlyozta Navracsics Tibor.
A Fidesz a regionalizmus és a víz kérdésében látja azokat a főbb pontokat, amelyeknél Magyarország érzékelhető hozzájárulást nyújthat az európai integrációhoz - tette hozzá a politikus.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: nyolc évvel ezelőtt még példaként tekintettek az uniós tagállamok Magyarországra, most, 2011-re készülve szerényebbek a remények. Magyarország "megtépázott hírnévvel", de magabiztosan készül az uniós elnökségi feladatok ellátására. Ez újabb bizonyítási lehetőség lesz: Közép-Európa véglegesen megérkezik Európába - emelte ki.
Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő felszólalásában kiemelte, hogy a magyar elnökség idejére paradigmaváltásra van szükség a kisebbségvédelemben, hiszen Európa nem érti ezt a problémát. Meg kell tanulni elmagyarázni, miért fontos a határon túlélő kisebbségek védelme - tette hozzá.
Becsey Zsolt, a Hét Határ Egyesület elnöke a konferencián kiemelte: a regionalizmus az EU alapelve, de a szubszidiaritás csak történelmileg természetesen kialakult régiók között működik. A magyar elnökségnek nagy lehetősége van abban, hogy tovább vigye a határokon átnyúló kezdeményezéseket - mutatott rá.
Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő szerint a közép-európai térség területi felzárkózása nagyon komoly politikai, gazdasági és etnikai kockázatokkal jár, feloldásukra hatékony eszköz lehet a regionalizmus.
A konferenciát a Pro Minoritate Alapítvány és a Nézőpont Intézet szervezte. Forrás: MTI.hu

Kisebbségek: új lehetőségek
Kedvező hatással jár a nemzeti kisebbségek számára a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése – hangzott el azon a tegnapi, budapesti konferencián, amelyen a magyar EU-elnökség prioritásai és a határon túli magyarok ügye is terítékre került.
Bővülő lehetőségek. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével új lehetőség nyílik a kisebbségi jogérvényesítésre – jelentette ki Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tegnap Budapesten.
„A Lisszaboni Szerződés ratifikációja után megkezdődhet valami a kisebbségi jogérvényesítés területén, hiszen (...) második paragrafusa a kisebbségi jogokat az alapvető emberi jogok közé emeli” – mondta Németh Zsolt a 2011-es magyar EU-elnökség és a civil szféra című nemzetközi konferencián. A politikus szerint határon túli magyarok ügyével kapcsolatban erősödik a megértés, hiszen a kisebbségek létszáma látványosan megnőtt Közép-Európában a különböző határváltozások miatt. Olyan szomszédok esetében is nagyobb empátiával találkoznak, mint Szerbia vagy Románia – fűzte hozzá.
Egyedülálló lehetőséget jelent, hogy a határon túli magyarok 70 százaléka az országhatár mentén él. Kiemelt feladat, hogy megtörténjen a határ menti térség valódi, „schengeni jellegű” fejlesztése egyebek mellett a közlekedésben, az infrastruktúrában és a távközlésben – mondta Németh Zsolt. A határon túli magyar szervezetek kiemelkedő szerepet töltenek be a civil társadalomban – tette hozzá –, ezért beleszólásuk kell legyen a magyar külpolitikába, térségpolitikába és a 2011-es uniós elnökség kérdéseibe. A politikus hozzátette: fontos, hogy az Unió további bővítése a határon túli magyarok érdekeinek megfelelően történjen, valamint az EU keleti szomszédságpolitikája is legyen tekintettel az ott élő magyarok érdekeire.
Gémesi: építkező magyarság él a Kárpát-medencében
Fizikai és szellemi értelemben is építkező magyarság él a Kárpát-medencében – jelentette ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára a Lebontott határok – Az építkező nemzet című kötet tegnapi budapesti bemutatóján. A szakállamtitkárság elmúlt négyéves tevékenységét, a nemzetpolitika eredményeit összefoglaló kötetről szólva Gémesi Ferenc fontos eredménynek nevezte, hogy „senki nem vitatja ma azt, hogy nem lehet ugyanolyan politikát gyakorolni, mint négy, nyolc vagy 12 évvel ezelőtt”.
A külhoni magyarság ügye nem lett a napi politikai viták része – mondta –, hozzátéve, ennek köszönhetően sok feladatot el lehetett végezni. Véleménye szerint a külhoni magyarok érdekeit szolgáló intézményi és támogatási rendszerek 2006-ban végrehajtott, döntően szerkezeti átalakításai „szerencsésen szolgálták a tartalmi megújulást, és a külhoni magyarság érdekében az új kihívásokhoz igazodó intézményi struktúra jött létre”.
Kiemelte, hogy az európai uniós lehetőségeket is ki tudták használni, „eurómilliókat sikerült közös pályázatokon arra fordítani, hogy magyarlakta térségek fejlődjenek”. Megítélése szerint ehhez „meg lehetett szerezni a környező országok egyetértését”. Ugyancsak eredményként sorolta fel Gémesi Ferenc, hogy senki sem vitatja, a szórványban élő magyarok ügye stratégiai kérdés, amivel kiemelten és intézményesen kell foglalkozni.
Magyarország nem tűnik teljesen felkészültnek az uniós elnökségre, a Fidesz ugyanakkor jól halad a felkészüléssel – mondta Németh Zsolt. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában kiemelte, hogy a Fidesz felelevenítené a lengyel–magyar barátságot a 2011-es magyar uniós elnökség idején. A Fidesz a regionalizmus és a víz kérdésében látja azokat a főbb pontokat, amelyekben Magyarország érzékelhető hozzájárulást nyújthat az európai integrációhoz – tette hozzá a politikus. Navracsics Tibor hangsúlyozta: nyolc évvel ezelőtt még példaként tekintettek az uniós tagállamok Magyarországra, most, 2011-re készülve szerényebbek a remények. Magyarország „megtépázott hírnévvel”, de magabiztosan készül az uniós elnökségi feladatok ellátására.
Ez újabb bizonyítási lehetőség lesz: Közép-Európa véglegesen megérkezik Európába – emelte ki. Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség idejére paradigmaváltásra van szükség a kisebbségvédelemben, hiszen Európa nem érti ezt a problémát. Meg kell tanulni elmagyarázni, miért fontos a határon túlélő kisebbségek védelme – tette hozzá. Becsey Zsolt, a Hét Határ Egyesület elnöke a konferencián kiemelte: a regionalizmus az EU alapelve, de a szubszidiaritás csak történelmileg természetesen kialakult régiók között működik.
A magyar elnökségnek nagy lehetősége van abban, hogy tovább vigye a határokon átnyúló kezdeményezéseket – mutatott rá. Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő szerint a közép-európai térség területi felzárkózása nagyon komoly politikai, gazdasági és etnikai kockázatokkal jár, feloldásukra hatékony eszköz lehet a regionalizmus. A konferenciát a Pro Minoritate Alapítvány és a Nézőpont Intézet szervezte. Krónika (Kolozsvár)

Virtuálisan kapcsolják össze a magyarságot – Ötvenmillió forintból újul meg tizenkét határon túli e-Magyar pont
Az eMagyar és eRégió Hálózat működésének támogatását célzó pályázat nyerteseként tizenkét, határon túli magyar szervezet kap összesen ötvenmillió forintot a helyi informatikai infrastruktúra fejlesztésére és tartalomfejlesztésre.
A pályázat eredményét csütörtökön Budapesten hirdették ki; a nyertes pályázók a programot lebonyolító Puskás Tivadar Közalapítvány székházában írták alá a támogatási szerződést.
Az erdélyi, vajdasági, drávaszögi, felvidéki, kárpátaljai, ausztriai, amerikai és szlovéniai magyar szervezetek a pénzt az internet-hozzáférés biztosítására, tartalomfejlesztésre és informatikai továbbképzésre is felhasználhatják. Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára az eseményen elmondta: a határon túli informatikai fejlesztésekben már több éve együttműködnek az érintett tárcák. Az utóbbi években - tette hozzá - az anyagi támogatások ezen a téren is csökkentek, de az informatikai hálózat a jövőben is megmarad, és virtuálisan összekapcsolja a magyarságot.
Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációs államtitkárságának közpolitikai igazgatója a nyertes pályázó szervezetek képviselői előtt elmondta: a programot még 2002 őszén jelentette be Kovács Kálmán akkori informatikai és hírközlési miniszter. Azóta a világon 350 eMagyar pont működik, többségük határon túli magyar szervezetek székházában, egyharmaduk pedig művelődési házakban, iskolákban és az úgynevezett Magyar Házakban.
Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége a bécsi internetes rádió fejlesztésére használja fel a támogatást - mondta el az MTI-nek Wurst Erzsébet, a szervezet elnökségi tagja.
A Szlovákiában működő Esterházy János Társulás a pénzt a Pozsonytól Kassáig megtalálható alapszervezeteinek fejlesztésére fordítja - ismertette Lőrincz Tamás, a nonprofit társulás képviselője.
Támogatásban részesült még a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Ausztriában, az eTransylvania Egyesület Romániában, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége Horvátországban, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Szlovéniában, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács, valamint a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány.
Az első eMagyar pontok 2005-ben nyíltak meg a szomszéd országokban. Az eMagyar Hálózat eRégió nevű programja pedig a szórványhelyzetben élő magyar közösségeknek ad lehetőséget az információs társadalomhoz való felzárkózáshoz. MTI

Internet a vidéknek
A távközlési minisztériummal partnerségben a Hargita megyei önkormányzat is csatlakozik az ENGAGE – Enchanging ’Next Generation Access’ Growth in Europe – elnevezésű európai uniós pályázathoz, amelynek fő célja segíteni a vidéki régiókat Európa-szerte abban, hogy jobban megértsék, hogyan lehet költséghatékonyan kiépíteni szélessávú hálózatot a vidéki térségekben.
Minderről csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Moldován József távközlési államtitkár, valamint Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke. „Az uniós pályázatok előnye, hogy ezeket nem szűrik meg Romániában, hanem a többi országgal versenyzünk” – jelentette ki Borboly. A tanácselnök elmondása szerint már évek óta gondot jelent, hogy a kisebb vidéki településeken, tanyákon nincs megfelelő víz-, csatorna-, út-, villany-, illetve gázhálózat. „2008-ban indítottuk útjára a Hargita Hálót, és mivel már kialakult erre az igény, az emberek rászoktak az internethasználatra, tovább szeretnék fejleszteni” – fejtette ki Borboly. Hangsúlyozta, ezúttal szeretnének még több emberhez közelebb vinni a világhálót. Emellett Borboly fontos szempontként említette a tanyavilág biztonságossá tételét, olyan rendszerben gondolkodik, amely által akár egy gombnyomással elérhetővé válna a mentőszolgálat vagy a rendőrség.
Moldován József távközlési államtitkár – aki korábban a Hargita megyei önkormányzat keretében igazgatói tisztséget töltött be – fontosnak nevezte a megye előnyösebb helyzetbe való juttatását. „Megpróbáltam elérni, hogy ne csak referenciaként, hanem társként jelenjen meg a minisztérium a pályázatokban” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szükséges felzárkózni a rohamosan fejlődő digitális világhoz. Az államtitkár elképzelése szerint hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy digitális aláírás készüljön magánszemélyeknek is, valamint egy speciális rendszer segítségével nemsokára otthonról lehet majd fizetni a különböző számlákat, illetve adókat és illetékeket.
A csütörtökön beharangozott uniós pályázat Hargita megyére eső önrésze 50 ezer euró. „Ez az összeg nem épp zsebpénz, de kevés, ha a költségvetést nézzük. Olyan, mint az élesztő a kenyérben: kicsi, de a hatása nagy léptékű” – jegyezte meg Borboly, aki szerint a fent említett projekt fontossága a tapasztalatszerzésben rejlik. Elképzelésük szerint ugyanis a jövőben képesek lesznek olyan minőségű pályázatok elkészítésére, amelyet Brüsszelben biztosan elfogadnak.
Az ENGAGE nevű pályázatban összesen hét ország vesz részt, a projekt befejeződésének várható ideje 2015.
Támogatás az eTransylvaniának
Az eMagyar és eRégió Hálózat működésének támogatását célzó pályázat nyerteseként tizenkét, határon túli magyar szervezet kap összesen 50 millió forintot a helyi informatikai infrastruktúra fejlesztésére és tartalomfejlesztésre. A pályázat eredményét csütörtökön Budapesten hirdették ki; a nyertes pályázók a programot lebonyolító Puskás Tivadar Közalapítvány székházában írták alá a támogatási szerződést. Az erdélyi, vajdasági, drávaszögi, felvidéki, kárpátaljai, ausztriai, amerikai és szlovéniai magyar szervezetek a pénzt az internethozzáférés biztosítására, tartalomfejlesztésre és informatikai továbbképzésre is felhasználhatják.
Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára az eseményen elmondta: a határon túli informatikai fejlesztésekben már több éve együttműködnek az érintett tárcák. Az utóbbi években – tette hozzá – az anyagi támogatások ezen a téren is csökkentek, de az informatikai hálózat a jövőben is megmarad, és virtuálisan összekapcsolja a magyarságot. Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációs államtitkárságának közpolitikai igazgatója a nyertes pályázó szervezetek képviselői előtt elmondta: a programot még 2002 őszén jelentette be Kovács Kálmán akkori informatikai és hírközlési miniszter. Azóta a világon 350 eMagyar pont működik, többségük határon túli magyar szervezetek székházában, egyharmaduk pedig művelődési házakban, iskolákban és az úgynevezett Magyar Házakban.
Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége a bécsi internetes rádió fejlesztésére használja fel a támogatást – nyilatkozta Wurst Erzsébet, a szervezet elnökségi tagja. A Szlovákiában működő Esterházy János Társulás a pénzt a Pozsonytól Kassáig megtalálható alapszervezeteinek fejlesztésére fordítja – ismertette Lőrincz Tamás, a nonprofit társulás képviselője. Támogatásban részesült még a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Ausztriában, az eTransylvania Egyesület Romániában, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége Horvátországban, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Szlovéniában, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács, valamint a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány.
Az első eMagyar pontok 2005-ben nyíltak meg magyar nyelvterületeken. Az eMagyar Hálózat eRégió nevű programja pedig a szórványhelyzetben élő magyar közösségeknek ad lehetőséget az információs társadalomhoz való felzárkózáshoz.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

A tanító és az ő grófi felesége
Újabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét.
A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált.
A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Újrakezdések
Az újrakezdések ideje következik a magyarországi belpolitikában, ahol a tegnapi választások eredményeként várhatóan több gyökeres változás áll elő. A hivatalos és a becsült eredmények ismerete nélkül is megállapítható, hogy eltűnik a magyarországi rendszerváltást levezető és meghatározó két párt, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), valamint a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). A Magyar Szocialista Párt (MSZP) várhatóan megalázó vereséget szenved, és történelmi mélypontra kerül. Tagja lehet viszont a magyar Országgyűlésnek a Lehet Más a Politika (LMP) civil kezdeményezésként létrejött párt, amely baloldali zöldpártként határozza meg magát.
A tegnapi választásnak csak egy nyertese lesz, a szélsőjobboldali nézeteket valló Jobbik, amely minden bizonnyal fennállása óta a legjobb eredményt produkálja. A megmérettetés abszolút győzteseként beharangozott Fidesz elsöprő győzelmére is számítani lehetett, de a nyolc éve ellenzékben lévő jobboldali erő fényes diadalát beárnyékolja, hogy a mostani választáson nem is volt ellenfele, hiszen az MSZP önmaga árnyékává zsugorodott.
Elsősorban a szocialistáknak kell újrakezdeniük az építkezést, hiszen meglehetősen kérdésessé vált, hogy a mostani megalázó pozícióból fel tud-e még állni valaha a Magyarországot az elmúlt húsz évből tizenkét évig irányító MSZP, vagy az SZDSZ-szel és az MDF-el együtt a román parasztpárt sorsára jut, és eltűnik a történelem süllyesztőjében. A magyarországi pártstruktúra szétzilálódása azt vetíti előre, hogy újabb politikai erők jelennek meg a következő időszakban, és nem kizárt, hogy visszatérnek a frontvonalba az elmúlt időszakban háttérbe vonult egyes tapasztalt politikusok. Egyelőre az is kérdés, hogy viharvert egykori pártjuk fedélzetére jönnek vissza, vagy újabb politikai konstrukció keretében kezdenek ismét politizálni. A nagy visszatérők között emlegetik többek között Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és Kuncze Gábor egykori liberális pártvezért.
A politikai pártpalettán várható mozgások intenzitását elsősorban a Jobbik választási szereplése fogja befolyásolni. A szélsőjobboldali párt sikerének esetleges megdöbbentően magas arányai ugyanis fokozott mozgósító jelleggel hathatnak a demokrácia iránt elkötelezett magyarországi politikai és civil társadalmi körökben, amelyeket politikailag aktivizálhat a szélsőjobb riasztó előretörése. Az is meghatározó lesz e tekintetben, hogy mit kezd a Fidesz az ölébe hullt egyeduralmával. Hiszen még a kétharmados győzelem híján is kényelmes többségben kormányozhat majd Orbán Viktor, akit hatalmas felelősség terhel a következő négy évben, hogy milyen irányba vezeti Magyarországot.
Az újrakezdés kényszerétől a Fidesz sem szabadul meg, amelynek várhatóan a kormányzás egyedüli felelőseként újból elő kell kotornia naftalinszagúvá vált pragmatikus énjét. A Magyarországgal szomszédos országok vezető politikai köreiben tartanak a Fidesz győzelmétől, még ha Bukarestben ezt egyelőre csak az ellenzéki pártok fogalmazzák meg nyíltan. A román és a szlovák politikai elit által nacionalista pártnak tartott Fidesztől elszoktak ugyanis Bukarestben és Pozsonyban, és többnyire csak az elmúlt nyolc év ellenzékiségére emlékeznek. Viszont a Fidesz legutóbbi kormányzása alatt, 1998 és 2002 között bizonyította, képes racionálisan politizálni, hiszen akkor meglehetősen pragmatikusan alakította Magyarország és szomszédjai diplomáciai kapcsolatait. A Fidesznek ismét rá kell térnie erre az útra, s erre kényszeríti a Jobbik megerősödése is, hiszen Orbánéknak muszáj lesz markánsan érzékeltetniük a közvéleménnyel, főleg Nyugattal, hogy alapjában véve különböznek az ordas eszméket felkaroló Jobbiktól. Ma Bukarestben és Pozsonyban is gyakran egybemossák a két alakulatot, ami a Fidesznek, Magyarországnak és a határon túli magyarságnak egyaránt káros.
A Fidesz egyeduralma az erdélyi magyar politizálásra is minden bizonnyal kihat majd, hiszen az RMDSZ, az MPP és az EMNT tevékenységét mindig Bukarest és Budapest koordinátái határozták meg. Az MPP és az EMNT mindig is a Fidesz csatlósaként működött. Ez a két szervezet eleve meg sem kísérelt önálló erdélyi magyar politizálást folytatni, amit az RMDSZ sikeresen tett az elmúlt húsz évben. A jelek szerint azonban a romániai magyarság legreprezentatívabb érdekvédelmi szervezete is belefáradt az önállóságba, és főként a fiatal vezető nemzedéke révén hajlik a magyarországi pártokkal szemben képviselt egyenlő közelség elvének a feladására. Úgy tűnik, már csak az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetősége képviseli töretlenül ezt az elvet, amit azért is lenne kár feláldozni, mert a történelem során bebizonyosodott, hogy a sorsfordító pillanatokban a Magyarországot vezető politikai elit soha nem volt képes megfelelő árnyalt víziót képviselni az erdélyi magyarság sorsának kedvező alakítása érdekében. A Fidesznek elsősorban azt a csapdát kell elkerülnie, hogy magyarországi belpolitikai érdekeknek vesse alá a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikáját.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Huszárszobrot kap Székelyudvarhely
Várhatóan még a héten újabb alkotással gazdagodik a szobrok városaként is emlegetett Székelyudvarhely: Bunta Levente polgármester a magyar Országgyűlés épületében rendezett csütörtöki ünnepélyen vette át azt az oklevelet, amelynek köszönhetően egy ideig Székelyudvarhelyé lesz annak a tizennyolc életnagyságú huszárszobornak egyike, melyek korábban Budapesten voltak kiállítva.
Ajándék a magyar kormánytól. Bunta Levente még keresi a szobor helyét. A magyar kormány március 15. – Közös Tavaszunk című ünnepi programsorozata részeként bemutatott huszárszobor-kiállítást március 9–19. között több százezren tekintették meg Budapest kilenc forgalmas pontján.
Az érdeklődők a helyszíneket végigjárva megismerhették valamennyi 1848-ban harcoló huszárezred díszes egyenruháját, a szobrok talapzatán pedig az adott huszárezred történetéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről olvashattak magyar és angol nyelven. A nagy érdeklődésre való tekintettel a miniszterelnöki hivatal felhívást tett közzé a huszárszobrok végleges elhelyezésére. A felhívásra 21 magyarországi és határon túli település jelentkezett.
A szobrok sorsáról háromtagú szakmai bírálóbizottság döntött a települések történelmi és a huszárhagyományokhoz való kötődése alapján. Székelyudvarhelyen kívül Sepsiszentgyörgy pályázata is nyert, így a háromszéki megyeszékhely is kaphat egy szobrot, melyet az Erzsébet parkban állítanak ki.
A tizennyolc életnagyságú, műgyantából készült szobor azt a tizennyolc huszárezredet jelképezi, amely részt vett az 1848–1849-es szabadságharcban, mindegyik szobor ezredének egyenruháját viseli.
Székelyudvarhely a 15. számú Mátyás huszárezred erdélyi alakulatát jelképző szobrot kapta meg. „Ez a szobor valójában megtiszteltetés Székelyudvarhely számára, hiszen mind a magyar történelemben vállalt szerepünk, mind pedig a huszárhagyományok ápolásában elért sikereink elismerését is jelenti” – mondta Bunta Levente polgármester.
A szobrot egyébként csak meghatározatlan ideig kapta meg Székelyudvarhely, mivel tervezik egy brüsszeli kiállítás megszervezését is. Addig viszont Székelyudvarhelyen állítják ki, de egyelőre nem tudni a pontos helyét, ugyanis a polgármesteri hivatal azt tervezi, hogy a lakók döntsenek arról, hogy az életnagyságú alkotást hol látnák szívesen. A szoborelhelyezési javaslatokat a varoshaza@varoshaza.ro e-mail címre várja a polgármesteri hivatal.
Csáki Emese
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai változásban bíznak az erdélyi vezetők
Üdvözölték az erdélyi magyar politikai szervezetek a Fidesz győzelmét a magyarországi országgyűlési választásokon, nemzetpolitikai szemléletváltást, az autonómiatörekvések támogatását és jó együttműködést várnak az új budapesti kabinettől.
A Fidesszel korábban is stratégiai partnerséget vállaló, Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nemzetpolitikai rendszerváltásra számít a következő időszakban. Toró T. Tibor, a szervezet ügyvezető elnöke elmondta: számítottak az eredményre, közös sikerként értékelik azt, hiszen a Fidesz korábban is hűséges partnere volt az erdélyi magyar jobboldalnak.
A rendszerváltás befejezését, illetve a nemzetpolitikára való kiterjesztését, a korábbi Orbán-kormány által elkezdett összmagyar nemzeti integráció folytatását várják el a Fidesztől. Abban bíznak, hogy újra felélesztik a nemzetstratégiai ügyekkel foglalkozó intézményeket, és átszabják a támogatáspolitikát is.
Az autonómiatörekvések tekintetében szeretnék, ha az új kormány és a magyar diplomácia teljes mellszélességgel felvállalná azokat, és nemzetközi szinten is megjelenítené az egységes Kárpát-medencei magyar ügyet.
A Háromszék kérdésére, miszerint a magyarországi választási eredmények kihatnak-e az erdélyi magyar szervezetekkel való kapcsolatra, Toró T. Tibor azt mondta: értékorientált viszonyra lenne szükség, jóllehet az RMDSZ a semleges, egyenlő távolság elvét hirdette meg. A nemzeti minimum kidolgozásában mindenkinek részt kell vennie, a viszony mélységét azonban annak kell meghatároznia, hogy mely szervezet mennyi részt vállal a célok megvalósításában.
Jó együttműködésben bízik Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is, aki két képviselőtársával, Édler Andrással és Derzsi Ákossal Semjén Zsolt KDNP-elnök meghívására Budapestre utazott a választások napjára. Olosz hangsúlyozta: a magyarországi vezető első szavaival mondott köszönetet az egyetemes magyarságnak, amiért ,,hitben, reménykedésben, támogatásban" együtt voltak a jobboldal választóival. ,,Meggyőződésem, hogy jól tudunk majd együttműködni mindazokon a területeken, ahol ez szükséges lesz az összmagyarság érdekében" - szögezte le az RMDSZ frakcióvezetője.
Örömét fejezte ki a magyarországi választások eredménye kapcsán Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, aki bízik abban, hogy okos és határozott nemzetpolitikát folytat majd az új kormány. Székelyföld ügyében azt a magatartást várják el az új kabinettől, amelyet Ausztria tanúsított a dél-tiroli autonómiatörekvések kapcsán - fejtette ki a Háromszék érdeklődésére Izsák, aki szerint az új magyar kormány ezt meg is tudja valósítani. Az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájához képest váltást, a korábbi nemzeti kormányok politikájának következetes folytatását reméli az SZNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szatmárnémeti fekete márciusa – interjú Formanek Ferenccel
A román és magyar közösség közötti feszültség hiányának tudható be, hogy 1990 márciusában az akkori hatalomnak nem sikerült a marosvásárhelyihez hasonló véres eseményeket előidézni Szatmárnémetiben – mondja a Krónikának adott interjúban Formanek Ferenc, Szatmár megye egykori alelnöke. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács megyei alelnöke szerint akárcsak Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben sem lehet spontán gyülekezésről beszélni. Szerinte úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra.
– Írásban jelezte, hogy pontatlan a Kincses Előd lapunknak adott interjújában az az állítás, mely szerint 1990-ben Szatmárnémetiben a magyarság nem állt ki ön és Pécsi Ferenc mellett, így már nem hozták be az avasi románokat, és elmaradt a véres összecsapás. Nem így volt?
– Nem egészen. Annak idején RMDSZ-elnökségi határozatot hoztunk arról, hogy megünnepeljük március 15-ét. Az ünneplés azonban már pár nappal az esemény előtt problémássá vált. Ha jól emlékszem, 12-én megjelentek a Szatmár megyei adminisztrációs palotában a helyi Vatra Românească vezetői, és kifejtették: tudomásuk van róla, hogy sokan érkeznek a határ túloldaláról erre az ünnepre azzal a hátsó szándékkal, hogy visszacsatolják Szatmárnémetit Magyarországhoz. A látogatást nem vettük komolyan, mert nem észleltünk semmilyen román–magyar feszültséget.
– A román kollégái nem bizonyultak fogékonyaknak a Vatra felvetéseire?
– A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsnak Szatmár megyében Nicolae Popdan volt az elnöke, Nicolae Manea és én voltunk az alelnökei. Nálunk mind iskolaügyben, mind egyéb kérdésekben mondhatni problémamentes volt az együttműködés. A román kollégák majdhogynem kacagásba törtek ki, amikor meghallották a vatrás félelmeket. Meg is egyeztünk, hogy ezek hőzöngők, akiket nem kell komolyan venni. Aztán 15-ét megelőzően megérkezett Bukarestből egy Iordan Rădulescu nevű ezredes, aki azt mondta, azért küldték, hogy a román–magyar feszültséget enyhítse. Nem értettük a látogatást, hiszen mi semmilyen feszültséget nem éreztünk. Ha jól emlékszem, az ezredes elbúcsúzott tőlünk, és azt mondta, Marosvásárhelyre megy.
– Nem éreztek feszültséget, mégsem ünnepelhették meg március 15-ét úgy, ahogy tervezték.
– Arra készültünk, hogy két koszorút helyezzünk el: egyet Szatmárnémeti belvárosában a Bălcescu-szobornál, egyet pedig Erdődön a Petőfi-emlékműnél. 15-én reggel azonban összeverődött pár száz román ellentüntető a Bălcescu-szobornál, így azt nem lehetett megközelíteni.
– Úgy gondolja, hogy az említett Rădulescu ezredest küldték megszervezni az eseményeket?
– Ha nem is személyesen szervezte, de ezt spontán gyülekezésnek nem lehet nevezni. Abban az időben egyetlen párt sem lett volna képes arra, hogy vidékről a városba szállítsa emberek százait. Efféle mozgósításra az akkori viszonyok között még a megyei tanács sem lett volna képes. A tanácselnök sem diszponált akkor a szállítóvállalatok szállítási eszközei fölött.
– De hát az RMDSZ korábban közel százezres néma tüntetést tudott szervezni Marosvásárhelyre. Nem lehet, hogy pusztán a nemzeti öntudat, az okkal vagy ok nélkül érzett veszélyhelyzet gyűjtötte össze a román közösséget is?
– Ezt nem a mostani szemmel kell tekinteni. A marosvásárhelyi gyertyás-könyves felvonulás hét végén, munkaszüneti napon történt. Március 15-e viszont csütörtökre esett. Akkoriban még mindenki munkaviszonyban állt, és nem volt annyira ura a helyzetének, hogy spontán módon abba tudja hagyni a munkát, és elmenjen tüntetni. Amikor tudomására jutott az avasújvárosi kórházigazgatónak, hogy szervezik az emberek szatmári utazását, lebeszélte őket az útról. Ha egy igazgató úgy döntött, hogy felvonul a munkásaival, akkor azok felvonultak, ha egy igazgató ellenezte a felvonulást, a munkások sem mentek. Itt spontaneitásról nem lehet beszélni. Valaki szólt az igazgatóknak, hogy engedjék el az embereket.
– Hogyan viszonyult a magyarság az ellentüntetéshez?
– Amikor látszott, hogy konfliktust, verekedést akarnak szítani, beláttuk, annak semmi értelme, hogy odamenjünk lökdösődni a koszorúval. Így azt egy Krisztus-szoborhoz tettük le. Az ellentüntetők azonban megindultak a főtér felé, és akin kokárdát láttak, azt ütlegelni kezdték. Többnyire úgy indult a dolog, hogy le akarták tépni a kokárdát. Mi Kossuth-kokárdákat készíttettünk, melyeken a román és a magyar nemzeti színeket kombináltuk össze, ezzel is jelezvén, hogy az 1848-as forradalom mindannyiunké. A kokárdák alapján könnyű volt kiszúrni a magyar ünneplőket. Sajnos többen súlyosan meg is sérültek. A dolognak az vetett véget, hogy a magyarok autókba szálltak, és elmentek Erdődre. A provokáció azonban mind a városban, mind pedig Erdődön folytatódott. A Petőfi-szobornál levágták a hangosításunkat. 12 óra tájt valaki jelezte, hogy Pécsi Ferivel vissza kellene mennünk a városba, mert zavargások vannak. Ekkorra már küzdőtérré alakult a város központja, egy önmagát ünneplő román tömeg pedig az adminisztratív palota előtt Pécsi Ferenc és az én lemondásomat követelte. Amikor odaértünk, a rendőrség széttárta a karját és azt mondta, ők semmit sem tehetnek, mert feljelentés történt ellenünk, amelyben etnikai ellentétek szításával és anyagi visszaélésekkel vádolnak. A tömeg azt skandálta, álljunk ki eléjük, ha merünk. Annyira nem voltak tisztában azzal, hogy ki-kicsoda, hogy amikor kimentem, meg is tapsoltak. Csak akkor kezdtek fütyülni, amikor kiderült, hogy én vagyok Formanek.
– Hogyan oszlott fel végül is a román tüntetés?
– Amikor hallották, hogy a rendőrség és az ügyészség megkezdi az ellenünk szóló névtelen feljelentés kivizsgálását, szétszéledt a tömeg. Másnap az RMDSZ tanácskozásán többen is voltak, akik utcai demonstrációt követeltek, de én elleneztem, mert úgy éreztem, éppen ezt várják tőlünk, hogy aztán lehessen intézkedni ellenünk. Több napon keresztül folytak a politikai egyeztetések, és a végső kompromisszum lényege pedig az volt, hogy az RMDSZ megtarthatta a megyei alelnöki tisztséget, de ezt nem tölthetem már én be. Arról viszont nem szoktak beszélni, hogy a teljes román vezetést is leváltották.
– Nekik az volt a bűnük, hogy tárgyaló viszonyban voltak a magyarokkal?
– Nem indokolták meg a leváltásukat, de egyértelműen ez volt az ok. Utána Románia-szerte megváltozott a légkör. Március 15-ét arra használták fel, hogy az 1989 decemberében kialakult román–magyar szolidaritást felszámolják. Ebben pedig Szatmárnémetinek kiemelt szerepet szántak. A Pécsi Ferenc ellen és ellenem szóló névtelen feljelentést az ügyészség három napig vizsgálta, aztán ejtette a vádakat.
– Hogyan látszott Szatmárnémetiből az, ami néhány nappal később Marosvásárhelyen történt?
– A családommal elmentünk Szatmárról, mert nem éreztük biztonságban magunkat. Belőttek a lakásunk ablakán.
– Fegyverrel?
– Nem tudjuk mivel, de az ablak ki volt lyukadva, és egy ólomgolyót találtunk a hálószobánkban. Minekutána mind én, mind a feleségem vásárhelyiek voltunk, hát hazamentünk. Március 19-én hajnalban Király Károllyal együtt utaztam Bukarestbe. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ országos alelnökeként én voltam Bukarestben a szövetség legmagasabb rangú tisztségviselője. Domokos Géza és a többiek ugyanis Budapestre utaztak, ahol a román–magyar megbékélésről szóló értelmiségi találkozót szerveztek, Király Károlynak pedig nem volt RMDSZ-tisztsége. Március 20-án kihallgatást kértem Ion Iliescutól, hogy tájékoztassam a helyzetről. Miközben tombolt a verekedés Marosvásárhely főterén, én Iliescu előszobájában várakoztam, de végül nem fogadott. Az események szervezettségét azonban az is jelzi, hogy közben Gelu Voican Voiculescuval beszélgettem, aki tudott már arról, hogy bányászvonatok vannak útban Vásárhely felé.
– Húsz év telt el a fekete március óta. Látszik már, hogy miért éppen Szatmárnémeti és Marosvásárhely volt a célpont?
– Úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. Ma már interneten is kutatható a magyar állambiztonsági szerveknek jó pár erre utaló dokumentuma. Elérhető egy olyan 1989 júliusában keltezett jelentés is, mely szerint Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben a román államhatalom a magyar veszélyre hivatkozva gyakorlatokat tartott. Ez azért érdekes, mert 1990 márciusában mind Marosvásárhelyen, mind Szatmárnémetiben a hatalom széttárt karokkal nézte, hogy mi történik. Ezt a konfliktust minden bizonnyal központilag hagyták jóvá, de találtak hozzá mind román, mind magyar oldalon olyan embereket, akik a hangulatot ebbe az irányba terelték.
– Ha ugyanaz volt a forgatókönyv, miért sült el másképpen a történet a két városban?
– Kincses Előd folyamatosan panaszkodott Marosvásárhelyen, hogy nem tud szót érteni a helyi román vezetőkkel. Ezzel szemben Szatmárnémetiben politikai színtéren nem volt román–magyar konfrontáció.
– Az iskolaügy is másképpen alakult a két városban. Marosvásárhelyen már azt is extrém követelésnek tekintették, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium 1990 szeptemberétől, az új tanév kezdetétől magyar iskolává váljék, Szatmárnémetiben viszont már 1990 januárjától magyar iskolaként működött a Kölcsey-gimnázium.
– Ez a két város vezetői közötti különbséget jelezte. Szatmáron a román kollégák, ha időnként értetlenkedve fogadták is a kéréseinket, lehetett velük tárgyalni, és meg lehetett találni a kompromisszumos megoldásokat. Szatmárnémeti akkor is nyitottabb volt, ma is nyitottabb, mint Marosvásárhely. Amikor két közösség politikai elitje párbeszédet folytat, általában nincsenek konfliktusok, ha viszont a politikai elitben nincs meg a szándék a kompromisszumos megoldások megkeresésére, konfrontáció alakul ki. Lám, Szatmáron párbeszéd és magyar polgármester van, Marosvásárhelyen pedig ma sincsen szándék arra, hogy a helyi vezetők bármiről kompromisszumos megállapodást kössenek, román a polgármester, és megmaradt a feszültség.
– Hogyan tekint ma az akkori szerepvállalására?
– Jó lenne egyszer tisztán látni az akkori történéseket, de ma sincs betekintésünk az iratokba. Engem a hatalom arroganciája zavar a leginkább. Különbség van a diktatúra és a mai világ között, de minduntalan azt érezni, hogy csak átalakult a hatalom. Megmaradt az a hatalmi góc, amelyik annak idején még Ceauşescu körül alakult ki. Ezért nem akarnak ma sem elszámolni a ’89-es vérengzésekkel, a szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi fekete márciussal. Én azután még három hónapot dolgoztam az RMDSZ-ben, de a feleségem és a kislányom nem akart már hazatérni, és 1990 szeptemberében én is kértem a magyarországi tartózkodási engedélyt. Azóta is ott élek, és nem politizálok.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Erdély, a magyar politika barométere
A magyarhoni választások első fordulója után a győztes Fidesz nem ünnepelt, de a Vörösmarty téri éjszakai spontán összejövetel heve hozzánk, Erdélybe is átsütött. Az intenzív érdeklődés, amely még a romániai belpolitikai eseményekről is elterelte a figyelmet, nemcsak ezekre az órákra volt jellemző.
Az erdélyi magyarság többsége a Fidesz 2002-es kormányzatból való kibillentésének döbbenete után gyorsan felocsúdott, s akik rokoni, baráti, ismeretségi kapcsolataik révén ezer és ezer szállal kötődtek az anyaországhoz nyolc esztendőn át, a legreménytelenebb pillanatokban is hittek abban, hogy vége lesz egyszer a nagy szoci és ballib lakomának, és a nemzetpolitikában visszaköszön az Antall József-i és Orbán Viktor-i időkből az, ami jó.
Be kell ismernünk, hogy ezt a reményt nemcsak az táplálta, hogy a Fidesz ezekben a nehéz időkben is, ellenzéki lehetőségeinek függvényében, magára vállalta az elszakított nemzetrészek képviseletét, hanem az is erősítette hitünket, hogy fokozatosan a végletekig elpimaszodó cinikus magyar kormányok folyamatosan maguk ellen hergelték a határokon kívül élő nemzetrészek magyarjait.
A külmagyarok elidegenedése csak a hatalmat gyakorló és ezzel visszaélő pártokkal való viszonyban volt érzékelhető, a társadalom minden más rétegéhez tartozó közmagyarok erdélyi kapcsolatai eközben pozitív irányba mozdultak el. Tartalommal és érzelmekkel, élettel telítődtek a testvérintézményi, a testvértelepülési és a civil kapcsolatok. A 2005. december 5. miatti szégyen tömegjelenséggé vált. A mostani választásokon szégyenpadra ültetett pártkorifeusoknak észre kellett volna venniük, hogy a kisebbségből fakadó erősebb nemzettudatot milyen mértékben sérti az ostoba turulmadarazás és árpádsávozás, a minálunk az örökös magyar nemzeti értékek közé sorolt Wass Albert, gróf Teleki Pál kitiltása Budapestről.
Utólag elmondhatjuk, hogy a mostan szétoszlott vagy csúfosan megvert hadak politikai intrikáinak köszönhetően született Erdélyben száz és száz turulmadár, ezek a politikai idétlenségek is besegítettek abba, hogy a csíksomlyói, a perkői búcsú, az ezer székely lány ünnepe és általában az erdélyi vonzatú magyar turizmus megélénkülése ennek a nem anyaországhoz méltó ellenséges viselkedésnek köszönhető.
Ez a kiközösítés nemcsak a kormánypártiaknak szólt. Dávid Ibolyának sorozatos köpönyegforgatásai miatt a csíksomlyói búcsú helyett a tápiószentmártoni Attila-dombon kellett energiával feltöltődnie, ami most az akkumulátorából végleg kifogyott. Hiller István művelődési miniszternek az erdélyi fiatalok tüntetése miatt a sepsikilyéni templom freskóinak avatóünnepségére nem volt tanácsos eljönnie. Eörsi Mátyás Kolozsvárról távozott oly módon, mint a napóleoni háborúban a győri vitézek.
Mindeközben a Fidesz és a kereszténydemokraták emberei otthonosan mozogtak nálunk, Tusványos valóságos Fidesz-fórummá vált, a mindenhol szeretettel fogadott nemzeti érzelmű magyarok, mint olykor az emigrációba szorult cseh, lengyel kormányok, itt érezhették az övéik között magukat. És természetesen otthon, ahol mostanig milliókat állítottak maguk mögé, azok közül is, akik a tavaly még bíztak a szocialistákban.
Erdély a magyarság vállalásának barométere volt. A most bukott vagy szétporladt pártok nem érzékelték a higanyszál mozgását, és most a felkelő nap felé fordulva rázzák öklüket.
Sylvester Lajos, Háromszék
Erdély.ma

„Az MTA romániai területi bizottságaként működik”
Nagyvárad – Nagyváradon tartotta első határon túli kihelyezett ülését a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdasági- és Jogtudományi Osztálya. A rendezvény partnerszervezője a Kolozsvári Akadémia Bizottság volt.
Ez alkalomból exkluzív interjút adott az erdon.ro-nak dr. Péntek János nyelvész-professzor, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) vezetője, az Erdélyi Múzeum Egyesület egyik alelnöke.
– Hány romániai tagja van a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Több mint negyven-ötven éves története van annak, hogy Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia öt területi bizottságban szerveződik, természetesen azon kivül, hogy léteznek az akadémia osztályok, és maga az MTA Budapesten. 1990 után lényeges változások történtek a tudománypolitikában is, és ennek a stratégiának az egyik fontos része az volt, hogy az Akadémia tagokat választott a határon túli területekről is, akik az MTA-nak a külső tagjai lettek. Ez volt tehát az egyik lépés, ami jelenleg számunkra azt jelenti, hogy innen, Romániából a Magyar Tudományos Akadémiának tizenöt tagja van. Május első hetében lesz a következő tagválasztás, valószínűleg bővülni fog ez a keret. 1993-ben létrehozták ugyanakkor az MTA köztestületét, ennek munkájában azok a személyek vesznek részt, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, vagyis tudományos címük vagy doktori fokozatuk van. 2000-ben ezt is kiterjesztették az egész Kárpát-medencére.
– Mikor jött létre a Kolozsvári Akadémiai Bizottság?
– 2007-ben döntötte el az Akadémia azt, hogy területi bizottságot hoz létre Romániában, melynek központja Kolozsváron lesz. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) tehát a Magyar Tudományos Akadémia romániai területi bizottsága, így is szerepel az akadémiai törvényben, hogy működési területe Románia. Ugyan regionális munkabizottságunk működik Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is, de a központunk a kincses városban van. Az elnevezés is Kolozsvárhoz kapcsolódik. Ennek hátterében az említett tizenöt akadémikus áll, akik tagjai az Akadémiának. Az MTA-nak ugyanakkor közel hatszáz köztestületi tagja van Romániából. Ők olyan személyek, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, és csatlakoztak a Magyar Akadémiához, olyan értelemben, hogy magyar témával foglalkoznak vagy magyar nyelven is publikálnak.
Román MTA-tagok
Ez azt is jelenti, hogy például Nagyváradról is van román köztestületi tagja is az MTA-nak, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) egyik történészprofesszora, s nem ő az egyetlen. A lényeg az, hogy román nemzetiségű MTA köztestületi tagok is vannak, olyanok, akik tudnak magyarul vagy magyar kutatással is foglalkoznak. A hatszáz romániai köztestületi tagból épült tehát fel a KAB három évvel ezelőtt. Az alapításhoz nagymértékben hozzájárult, hogy Románia 2007. január 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz. Az uniós keretben ez természetesen történhetett meg, és hát azért ebben az is benne volt, hogy a Román Tudományos Akadémia partnere az MTA-nak, és ebből kifolyólag nekünk is partnerünk lett. A Román Akadémiának egyébként szintén filiáléja van Kolozsváron, a területi bizottsága nagyon jól együttműködik velünk.
– Hogyan működik a KAB?
– Az MTA területi bizottságainak a működése a szaktestületekben zajlik. A KAB keretében huszonegy szakbizottság alakult meg eddig, ugyanis előfordulhat, hogy lesznek még olyan tudományterületek, melyek majd szakbizottságokba szerveződnek. Valamennyi szakbizottság ott alakult meg, ahol a legtöbben vannak az adott szakterületről. Nyilván ebből az is következik, hogy a szakbizottságok többségének központja Kolozsváron található, de van három Marosvásárhelyen és kettő Csíkszeredában is, valamint regionális munkatestület működik Temesváron és Bukarestben is. Ennek az a lényege, hogy ezek a bizottságok, illetve maga a KAB is akadémiai testületként nagyon szoros kapcsolatban áll az MTA-val. Ugyanakkor a kolozsvári területi bizottság szaktestületeiben ugyanaz a személy két-három grémiumnak is a tagja lehet. Nincs ebben semmifajta korlátozás. Ha jól tudom például dr. Benedek József professzor is két vagy három szakbizottságnak a tagja, többek közt ő az elnöke a Regionális Kutatások Szakbizottságának. Ugyanúgy, ahogy én is az Erdélyi Múzeum Egyesület egyik alelnöke és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének az elnöke is vagyok. A KAB tagság tehát nem zár ki egyéb ilyen funkciókat, a feltétel csupán annyi, hogy- amint az imént már említettem- aki ebben részt vesz, tudományos fokozattal kell rendelkezzen. A magot az akadémikusok szűkebb csoportja adja, úgyhogy nem egyesület, hanem akadémiai testület jellege van a KAB-nak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Csángóprogram Csíkban
Idén is támogatja a Hargita megyei önkormányzat a csángó diákok székelyföldi oktatását – döntötte el a napokban a testület. A megyeszékhelyen 76 gyerek tanul jelenleg is a megyei tanács segítségével, a testület erre a célra idén 25 ezer lejt különített el.
A segítséget azért tartják fontosnak az önkormányzati képviselők, mert a diákprogram révén élő és perspektivikus kapcsolat alakulhat ki a helyiek és a Bákó megyéből tanulni ide érkezők között, ez pedig nemcsak a segélyezettek, de a régió számára is fontos.
Mint megtudtuk, a csíki „csángópolitika” nemcsak az oktatásszervezésben merül ki. Ebben az évben két akció is felhívta a figyelmet az összefogás és a támogatás fontosságára. Csíkszeredában a kapcsolattartás jegyében bemutatták Posch Dániel Csángó magyarok Moldvában című kötetét, valamint Iancu Laura, Budapesten élő csángó származású költőnő könyveit.
Benke Pável Bákó megyei RMDSZ-elnök és Ferencz Éva, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási programfelelőse pedig az együttműködés további lehetőségéről tárgyalt a helyi politikusokkal.
A kezdeményezők úgy vélik, a siker érdekében fontos a minél szélesebb társadalmi figyelem és támogatás, ezért Csíkszeredában ősszel csángó napokat tartanak. A jövőben rendszeressé kívánják tenni a csángó táncház működését, a szervezők abban bíznak, hogy a hagyományőrző csoportok részvétele mindenki számára vonzó, értékes élményt kínál.
Inczefi Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)