Nem a PDL álláspontja?
Markó Béla kormányfőhelyettes pénteken közölte a Mediafax tudósítójával, hogy tárgyalt Emil Boc kormányfővel Ioan Oltean adminisztratív átszervezéssel kapcsolatos nyilatkozatáról, és megtudta, hogy az „nem a PDL álláspontját” tükrözi, valószínűleg Oltean javaslata.
Markó Béla azt mondta, megkérdezte Emil Boc miniszterelnöktől, hogy a PDL „egyeztetett-e” az ország átszervezési tervezetéről, amelyet a PDL főtitkára, Ioan Oltean ismertetett a nyilvánosság előtt, és amely nyolc régióról szól.
„Velünk nem konzultáltak, megkérdeztem Emil Boc kormányfőt, hogy egyeztetett-e a PDL. Megtudtam, hogy nem a PDL álláspontjáról van szó, Oltean úr valószínűleg saját javaslatát közölte. A koalícióban nem egyeztettünk, a PDL-nél sem tudnak ilyen koncepcióról. Létezik a szándék, amellyel egyetértünk, hogy Románia jelenlegi adminisztratív felosztását meg kell változtatni, hogy új szervezési formára van szükség. Egyelőre meg kell vitatnunk a dolgokat, hogy kikristályosodjék bizonyos koncepció” – mondta Markó.
Az RMDSZ képviselői azt a javaslatot támogatják, mely 16 adminisztratív egység létesítését tervezi – hangsúlyozta Markó, hozzátéve, hogy pillanatnyilag nem létezik „jól átgondolt és egyeztetett tervezet” erről.
„A felelősségvállalás csak abban az esetben lehetséges, ha a koalícióban erre a következtetésre jutunk. Egyelőre nincs erről döntés. Ha a koalíció által jól átgondolt és egyeztetett tervezetünk lenne, megfontolhatnánk a felelősségvállalás lehetőségét. Nem merül fel a kormányzásból való kilépés, nincs konfliktus az RDMSZ és a PDL között. Némelyek javaslatokat tesznek, nekünk is vannak javaslataink. Csak közösen fogadhatunk el bármilyen tervezetet” - hangsúlyozta Markó Béla, és megjegyezte, a kormányfővel nem tárgyalt az Oltean ellen hozandó esetleges intézkedésekről.
Ioan Oltean pénteki sajtóértekezletén elmondta, a mai kormányzat által javasolt változat 41 helyett nyolc megyére osztaná az országot, ami megfelel az európai irányzatoknak, és lehetővé teszi az uniós alapok ütemesebb felhasználását, sokkal hatékonyabb értékesítését.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a nyolc megyeszékhely Kolozsvár, Brassó, Temesvár, Craiova, Konstanca, Iaşi, Ploieşti és Bukarest lesz.
Ioan Oltean pénteken azt is bejelentette, hogy a kormány felelősségvállalással készül elfogadni az ország nyolc megyére való felosztását előíró jogszabályt, megjegyezve, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új törvény szerint szeretnék lebonyolítani.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Az ellopott Csíksomlyó
Haknizó politikusok, statisztává visszaminősített helyiek, szereptévesztők és kullancskampányolók. Székelyföld, a térség, amit kivetkőztettek önmagából.
Megyenapok, városnapok, Gyere haza program, székelyföldi panorámakép, ilyen-olyan adatbázisok, székelykapu-rehabilitáció, kolbásztöltés, emlékkönyv, népi termékek vására – vég nélkül sorolhatnám azokat a programokat, amelyeknek a célja a térségi öntudat, az egységes székelyföldi közösségi kép kialakítása.
Vannak jópofa, és vannak elviselhetetlenül giccses kezdeményezések,
de el kell ismerni: komoly energiákat mozgósítanak a helyi és a megyei önkormányzatok a fent jelzett cél elérése érdekében.
Tegyük zárójelbe azt a kérdést (de ne felejtsük el), hogy van-e értelme az 'egységes Székelyföld' ideológiának. (Lehet, hogy Maros megyének inkább Kolozs megyére kellene összpontosítania, mint Hargita megyére, mert hogy gazdasági, infrastrukturális szempontból ezt diktálja az elemi logika. Ugyanígy Sepsiszentgyörgy esélye és végzete Brassó, nem pedig Csíkszereda.) Fogadjuk el, hogy egy nagyon is heterogén övezet önmagát egységben képzeli el, és Székelyföldként határozza meg.
Ennek az egységnek az egyik és elengedhetetlen feltétele, hogy legyen kulturális, közösségi előzménye, hagyománya. A „hagyományteremtés” ugyanis nem annyiból áll, hogy idén ökröt sütünk, jövőre is ökröt sütünk, és akkor már elmondhatjuk, hogy „immár hagyományosan ökröt sütünk”. Ha nincs praktikus haszna a közösségi gyakorlatnak, ha a szimbolikus jelentéseknek nincs konkrét tartalma, akkor nincs az a költségvetési pénz, amivel életben lehet tartani a „hagyományt”. Ha az ember nem éhes, akkor még a nyárson sütött ökör sem csúszik.
A csíksomlyói búcsú intézménye a tökéletes bizonyíték arra, hogy valamiféle térségi összefogás hosszú ideje működik. Biztos, hogy ennek a térségi összefogásnak a határai nem esnek egybe a mai ideológiák által elképzelt Székelyfölddel, de az is biztos, hogy az egyik legjobban kitalált és felépített „brand”, ami valaha működött errefelé.
Olyan egyázi, társadalmi intézmény, amelyet ma már a térség visszavonhatatlanul elveszített. Tudatosítsuk, hogyan történt ez, és hogyan kerülhetőek el a hasonló veszteségek.
Az első és legnagyobb bűn, amit a csíksomlyói tradíció ellen elkövettek, az az, hogy kivették a kisközösségek kezéből. Mindaddig, amíg a búcsújárás személyes és közösségi felelősség volt, amíg megvolt ennek a lokális intimitása, addig mindenki a magáénak érezte, és igyekezett érvényes tartalommal feltölteni.
Nem a tévéből tudta meg, hogy ez számára miért fontos, és nem azért ment el, hogy a tévében lássa önmagát mint búcsújárót. Tanulság: hiába a nagy térségi ideológia, ha az nem helyben fogan és szökik szárba, akkor nem lesz életképes.
A második hiba az volt, hogy miután a kisközösségek kiszorultak a saját hagyományaikból, statisztává váltak, elfeledkeztek saját céljaikról, mondanivalójukról, egymáshoz való viszonyukról, egy új ideológiát is rájuk kényszerítettek.
Csíksomlyó akkor vesztette el erejét,
tartalmát, amikor valaki – Csíksomlyótól távol – kitalálta, hogy ez az esemény a nemzeti összetartozás jelképe. Korszerű fogalommal úgy mondhatnánk: globalizálták – de legalábbis a nagy magyar kulturális, sajtó- és turisztikai piacra vitték – az eseményt.
Miért baj ez? Végülis egyre többen jönnek, egyre nagyobb a bevétel, egyre „összetartóbb a nemzet”. Azért baj, mert mindezek a pozitívumok látszatok. Csíksomlyón most nem a helyi szellemiség, nem a régiós identitás működik.
Fanchise rendszerben lezajlik egy vándorcirkusz,
aminek vajmi kevés köze van ahhoz a helyhez és időhöz, ahol tulajdonképpen történik. Ha kellőképpen a térség sajátja lenne ez a búcsú, akkor egész évre kisugárzó esemény lenne. A főeseménynek egyre több leágazása lehetne, fejleszthetőnek bizonyulna.
Most azonban mi történik? Egy évben egy hétvége erejéig elözönlik a tájat messziről jött emberek, majd messzire mennek, és lehetőleg vissza sem néznek. A helyiek egyetlen haszna, hogy három napon át eladhatják portékáikat és szálláshelyeiket. Tökéletes szimbóluma ez annak, hogy miért tiszavirágéletű a Székelyföld-fejlesztés.
Idegen ideológiákat, kulturális vagy politikai mintákat nem érdemes átvenni, mert az soha nem lesz a helyiek sajátja. És ha igen, akkor többé már nem mondhatják helyinek önmagukat. Nagyon esemény-idegen fogalmakba sűrítve: a fenti struktúrában másé a copyright, és másé a haszon is.
Mégis kinek a hagyományait éljük és gyakoroljuk? A „nagy Székelyföld” sem jön létre, ha a térségi kapcsolatok faluról falura, sőt kapuról kapura nem erősödnek. A lokális viszonyokat jól jellemzi a harmadik hiba: nem tisztázottak a közösségi szerepek, közösségi felelősségek.
Ez a „buli” a katolikus egyáz bulija.
(Reméljük, ezt legalább a katolikus egyház tudja. De amíg a püspök az egyházi eseményen a szekuláris állam alkotmányáról tart beszédet, addig kételkednünk kell.) Ezt tiszteletben kéne tartani. A katolikus egyház minden évben ki is ad egy közleményt, amelyben kéri a búcsúra látogatókat, hogy tartsák tiszteletben az esemény vallási jellegét, de erre a kérésre az éppen aktuális (magyarországi) hatalom – most éppen a keresztény-demokraták – nagy ívben tesznek.
Túl csábító, hogy annyi ezer ember előtt villogtathatják a politikusok és politikai aktivisták nemzeti elkötelezettségüket. A helyi önkormányzatok vezetői között sincs elég karakán és erős ember, aki azt mondaná a csíksomlyói búcsúsnak álcázott politikai busójáróknak, hogy most az egyszer maradjanak észrevétlenek, és ne akarják lefölözni a nem nekik szóló nyilvánosságot.
Pedig ha a gyors lejáratú politikai szövetségek és behódolások hasznát nézzük, akkor jól belátható: ezek a kullancs-kampányok nem fordíthatóak tartós közösségépítésre. A KDNP-hakniból nem lesz egységes székelyföldi identitás.
Ha azonban a helyi politikai erők, egyházak, civil szervezetek helyben meg tudnának egyezni a hosszú távú együttműködésről, a közös érdekképviseletről, ha tiszteletben tartanák egymás kompetenciáját, és támogatnák is azokat, ha mindenki tisztában lenne azzal, hol a helye, és mi a szerepe: akkor a közösségépítés több lábra állna – és így jobban is haladna.
Parászka Boróka
Manna.ro

Nem enged az RMDSZ (Régiósítási háború Bukarestben)
Csatát veszített tegnap a Demokrata Liberális Párt: a koalíciós ülésen nem sikerült megállapodniuk az RMDSZ vezetőivel az ország közigazgatási átszervezéséről, a szövetség ugyanis határozottan elutasította a nyolc fejlesztési régió mamutmegyévé alakítását.
Ha a DLP ragaszkodik ehhez, elveszíti a parlamenti többséget – szögezte le tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Édler András háromszéki képviselő pedig kijelentette, az ellenzék bizalmatlansági indítványát, ezzel pedig a kormány megbuktatását is inkább kész támogatni. A vélemények a DLP-n belül is megoszlanak, többek szerint hiba volt bejelenteni, hogy a kabinet felelősséget kíván vállalni egy ilyen jogszabályért, mert ha erre sor kerül, a kormány megbukhat. Egyesek szerint a nyolc megamegye ötlete nem is a Demokrata Liberális Párttól, hanem Traian Băsescu államfőtől származik, és nincs kidolgozott tervezet. Most azonban megkezdték a tárgyalásokat a kormányban, és a következő napokban koalíciós szinten próbálják közelíteni az elképzeléseket. Emil Boc kormányfő és a DLP vezetői – köztük az átszervezéssel pénteken előállt Ioan Oltean pártfőtitkár – nem nyilatkoztak a hétfői koalíciós ülés után, tegnap azonban Sever Voinescu szóvivő kijelentette: a koalíciós pártok javában tárgyalnak, hogy konszenzusra jussanak az ország területi-közigazgatási átszervezése ügyében. Szerinte nem alakult ki zárlat a koalícióban. A törvény elfogadásának módja másodlagos – válaszolta a felelősségvállalásra vonatkozó kérdésre. “Végül kialakul a koalíció közös álláspontja” – fűzte hozzá. “Nem tudjuk elfogadni azt a változatot, hogy a nyolc fejlesztési régiót átalakítsák nyolc mamutmegyévé. Az RMDSZ egyetlen területi vagy megyei szervezete sem támogatja ezt a változatot. Számunkra a kiindulópont a tizenhat fejlesztési régióról szóló tervezetünk. Úgy véljük, nincs elég érv a nyolc mamutmegye létrehozására” – fejtette ki Kelemen Hunor tegnap a szövetség álláspontját. Szerinte ilyen átszervezés esetén előbb politikai döntésre van szükség, és azt követően lehet figyelembe venni a technikai vonatkozásokat, a dekoncentrált intézményeket, hivatalokat, azokat a hatásköröket, amelyek megyei szintűek. Ha pedig a DLP ragaszkodik a régióátszervezési projekthez, elveszíti a parlamenti többséget. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor meglepőnek tartja, hogy a magyar kormány egyelőre nem reagált a fejleményekre, mert “az olyan kérdésekben, amelyek a romániai magyar közösség jövőjét érintik, reagálni szoktak”.
A kisebbségi törvény nem váltópénz
Nem voltak és nem is lesznek olyan tárgyalások, amelyek szerint az RMDSZ támogatná a DLP régióátszervezési tervezetét a kisebbségi törvény elfogadásáért cserében – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor. “A koalíciós tárgyalások nyomán megállapodtunk abban, hogy a kisebbségi törvényt kedden és szerdán vitatják meg a képviselőház emberi jogi bizottságában, és csütörtökre el kell készülnie a törvényről szóló jelentésnek. Ha késik, akkor megbeszéljük, mit teszünk, hogyan megyünk tovább” – magyarázta az RMDSZ elnöke, aki szerint a DLP kérte, hogy “még egyszer, utoljára nézzék át a kollégáink által a múlt héten a parlamentben megtárgyalt változat végső formáját”. “Csütörtökön még tárgyalunk erről, de ezek nem kapcsolódnak egymáshoz, a kisebbségi törvény nem váltópénz a régióátszervezésre” – hangsúlyozta Kelemen, aki egy hete azt mondta, hogy kérni fogja a kormány felelősségvállalását a kisebbségi törvény esetében, ha egy héten belül nem lesz meg a bizottsági jelentés. Sever Voinescu, a DLP szóvivője nem hinné, hogy gondok adódnának a kisebbségi törvény elfogadásában. “Várjuk a jelentést, és támogatjuk a törvényt abban a formában, amely a bizottság elé került” – nyilatkozta tegnap a párt állandó bürójának ülése után.
Átszervezésre szükség van
A régiók átszervezésére szükség van, de a vonatkozó törvényt nem felelősségvállalás révén kellene elfogadni – véli Vasile Blaga DLP-s szenátor, aki szerint a párt tegnapi frakcióülésén Emil Boc bemutatta az átszervezési tervet, de “a kezdeményezés a koalíción belüli tárgyalások fázisában van egyelőre”. A megyék számáról még nem született döntés. “Nekünk van egy álláspontunk, az RMDSZ-nek más a véleménye, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a nemzeti kisebbségek még nem alakították ki álláspontjukat. Még nem dőlt el semmi. Mintegy két héten belül alakulhatna ki a koalíció álláspontja, majd tárgyalások következnek, hiszen az államfő is konzultációra hívta a pártokat” – mondotta, és emlékeztetett: a régióátszervezés szerepelt a 2009-es kormányprogramban is, amelyet a Szociáldemokrata Párttal közösen dolgoztak ki, majd a jelenlegi kormányprogramban is. “Megoldást kell találnunk, azaz 800 000 és hárommillió lakosú régiókra van szükség, hogy közvetlenül a kormány beiktatása nélkül hívhassunk le pénzeket Brüsszelből” – összegzett.
Mi a gond a Székelyfölddel?
Személy szerint semmi kifogásom nincs az ellen, hogy az új megyékben bizonyos régiókat megkülönböztessünk, és semmilyen kifogásom nincs a Székelyföld elnevezés ellen – nyilatkozta tegnap Gheorghe Scripcaru brassói polgármester, aki szerint a majdani, Brassó központú közigazgatási egységen belül lehet Barcaság, Hátszeg stb. mellett önálló jogi személyiséggel nem bíró, de saját kultúrával és hagyományokkal rendelkező tájegység. Ezzel a magyarok büszkeségét is kielégítenénk – mondotta Scripcaru a DLP ülésén. Ötletét Emil Boc kormányfő nem fogadta lelkesen. Elég engedményt tettünk – válaszolta röviden. A pártnak az új régiók neveit is meg kell találniuk, eddig a nem történelmi egységek szerint szervezett vidékeken ugyanis élénk viták várhatóak. A Gândul úgy tudja, hogy a DLP júliusban rendkívüli ülésszakon szeretné elfogadtatni az új közigazgatási törvényt.
Az ellenzék tervei
A szociálliberális ellenzéki pártszövetség minden megyében népszámlálást kíván kezdeményezni a jelenlegi területi közigazgatási egységek felszámolásáról – jelentette be Victor Ponta SZDP-elnök az alkotmányra hivatkozva. Crin Antonescu liberális pártelnök azt reméli, hogy a DLP nem tesz túl sok engedményt az RMDSZ-nek. “És csak remélni lehet, hogy Băsescu úr és az övéi nem adják koncesszióba az RMDSZ-nek Románia egy darabkáját” – mondta. Az ellenzék átszervezési tervezetétben is nyolc megamegye szerepel, élükön a kormány által kinevezett prefektusokkal, ők azonban 2016-tól látják ezt megvalósíthatónak, hiszen alkotmánymódosításra is szükség lesz.
Aradon bizottság alakult
Három Arad megyei szervezet, az Aradi Kezdeményezés, a Helyi Polgári Tanács és a Szerbek Egyesülete tegnap bizottságot hozott létre Arad megye megmentéséért, és megpróbál minél több civil szervezetet és pártot a maga oldalára állítani. A DLP közigazgatási átszervezési tervezete szerint ugyanis Arad megyét felszámolnák, az új megye székhelye pedig Temesvár lenne. A bizottság közleményben szögezi le, hogy “Traian Băsescu államfő egyoldalú javaslata – amelyet utóbb a DLP is átvett – súlyosan érinti az állampolgárok pénztárcáját és a romániai demokráciát”. Ilyen összevonási tervezetre csak a sztálinista korszakban volt precedens – írják. A bizottság a következő időszakban konzultációt kezdeményez a lakosság körében, tiltakozó megmozdulásokat, tüntetéseket szervez, petíciókat és leveleket küld az Európai Unió intézményeinek. Megyei referendumot is kezdeményeznek a kérdésről. A bizottság a DLP vezetőinek csatlakozására is számít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érvekkel a megamegyék ellen
Felkészületlenül érte a Demokrata Liberális Pártot az RMDSZ határozott ellenállása – fejtette ki a Háromszék kérdésére Antal Árpád, aki szakértőként jelen volt a keddi bukaresti tárgyalásokon. Úgy véli, nem valószínű, hogy az ügy lekerül a napirendről, a legnagyobb kormánypártot választási érdekek hajtják, de szerepelt számításaikban az is, hogy így talán sikerül sarokba szorítaniuk az RMDSZ-t. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke ismertette azokat az érveket, amelyekkel a demokrata-liberálisokat is szembesítették a keddi egyeztetésen. Elmondták, hogy a jelenlegi regionális felosztás 1996-ban történt, akkor készült erről hatástanulmány, azóta eltelt tizenöt év, és kiderült, nem úgy működtek ezek a fejlesztési régiók, ahogy elképzelték.
Az európai alapelv szerint a szegényebb régiók részesülnek nagyobb támogatásban, ám ez a tizenöt esztendő bebizonyította, a jelenlegi felosztás nem alkalmas sem a szegényebb térségek felzárkóztatására – a szakadékok még nagyobbak lettek –, sem arra, hogy adott fejlesztési egységen belül a szegényebb megyék helyzete közelítsen a gazdagabbakéhoz – ismertette a legfontosabb gazdasági érvet Antal Árpád. Szerinte ez megfelelő bizonyíték arra, hogy az érvényben lévő fejlesztési régiós leosztás gazdasági szempontból nem életképes.
Nincs racionalitása a Demokrata Liberális Párt által elképzelt megamegyéknek a pénzek lehívása szempontjából sem, hiszen az önkormányzatok eddig is jól teljesítettek, a Regionális Operatív Program összes pénzét lehívták, rosszul állnak azonban a minisztériumok felelősségkörébe tartozó Szektoriális Operatív Programok. Az infrastruktúra-fejlesztésnél szintén balgaság a nagy megyékre hivatkozni, sem az országutak, sem az autópályák építése nem tartozik az önkormányzatokra. Nem szerepelt az első érvek között, de elmondták a román politikusoknak, hogy Románia három nemzetközi egyezményt is ratifikált, így kötelező számára azok alkalmazása. Ezek közül az egyik kimondja: nem lehet közigazgatási egységet úgy átszervezni, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. „Ma Hargita megyében több mint 80 százalékos a magyarok aránya, az új, nagy régióban 29 százalék lenne. Ez elfogadhatatlan” – szögezte le Antal Árpád. Elmondta azt is, felmerült, de válasz nélkül maradt még számos kérdés, például, hogy mi lesz a megyéknek alárendelt intézményekkel – nálunk a Székely Nemzeti Múzeummal vagy a Háromszék Táncegyüttessel –, mi történik a megyei önkormányzatok által felvett hitelekkel – Kovászna megyének nincs ilyen, de Brassónak annál több –, ki vállalja át a megyei tanácsok feladatkörét a községi közbeszerzések, urbanisztikai engedélyek ügyében? Egyértelmű volt, a koalíciós partner nem készítette elő javaslatát, elsősorban választási szempontok vezették, taktikázás, melynek céltáblája lehetett akár az RMDSZ is, és csak a 2012-es megmérettetést tartották szem előtt – vélekedett Antal Árpád, aki szerint a 2014 utáni uniós pénzekre hivatkozni most botorság, az RMDSZ öt éve fújja: 2012 végéig el kell készíteni a fejlesztési régiók újrafelosztását, hogy a 2013 utáni EU-s költségvetést már aszerint osszák el.
A DLP azért akarja a nyolc nagy megyét, mert alkotmánymódosítás nélkül csak ezt a változatot tudják átvinni, az alaptörvény megváltoztatásához pedig nincs többségük. 
A jelenlegi felosztás mellett érveltek, főként azzal, hogy ezt már mindenki megszokta, ha más javaslatot – például az RMDSZ-ét – fogadnának el, felborulna a rendszer. Az RMDSZ azt szeretné, ha első lépésként a fejlesztési régiókat változtatnák meg, sok érv szól az általa javasolt 16 régió mellett, s majd csak akkor alakítsák közigazgatási egységekké, ha beigazolódott alkalmasságuk – mondta Antal Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megoszlanak a vélemények a Hit Gyülekezetének nagyváradi jelenlétéről
Nem nézi jó szemmel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, hogy a részvételükkel megpályázott pénzből épített, Tempfli József nyugalmazott megyés püspök által felszentelt Ady Endre Kulturális Központban tartja istentiszteleteit a Hit Gyülekezete. Fodor József, a püspökség vikáriusa lapunk megkeresésére azt is kilátásba helyezte, hogy levélben fogják felszólítani a központot működtető, RMDSZ-hez közeli Mecénás Alapítványt: a továbbiakban ne engedélyezze az alkalmakat, de erről még további egyeztetésekre kerül sor a püspökségen belül. Azt mindenesetre megjegyezte: az Ady-központ nem a Hit Gyülekezetének, hanem Ady Endre emlékének épült. „Biztosan tiltakozni fogunk” – szögezte le Fodor József.
Mint ismeretes, a központot a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös pályázatán elnyert pénzből építették fel – a 2002-ben lezárult pályázat 320 millió forintos összegét egyébként eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte meg az Orbán-kormány, azonban az időközben hatalomra került Medgyessy-kabinet annak az alapítványnak irányította át az összeget, amelynek vezetője a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Kiss Sándor. A pénzből a reformátusok eredetileg Érmindszenten, Ady szülőfalujában hoztak volna létre a költő emlékét megidéző zarándokhelyet, a Mecénás viszont Nagyváradon építtette meg a létesítményt. A tervek szerint szabadidőközpont épült volna a Körös-parton a 320 millióból, termálhotellel és más létesítményekkel, ebből azonban mindmáig csak az Ady-központ vagy Mecénás Terem néven emlegetett konferenciaterem épült fel, a hotel építése hamar abbamaradt. A teremben a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, illetve különböző eseményekre, esküvőkre, születésnapokra adja bérbe azt az alapítvány.
Vádak a gyülekezet ellen
A Hit Gyülekezetének váradi tevékenysége ellen az elmúlt télen emelt szót az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete, amely legutóbbi közleményében a „Hit Gyülekezete titkos bihari szeretőjének” nevezi a helyi RMDSZ-szervezetet. Nagyvárad önkormányzati testülete az év elején leszavazta azt a tervezetet, amelynek alapján a neoprotestáns egyház ingyenes használatra megkapta volna a város elhagyott lovardáját, amelyet az ígéret szerint fel is újítottak volna. A tanács RMDSZ-frakciója támogatta törekvésüket, azóta az EMI többször is utalt a szövetség és a gyülekezet közötti feltételezett összefonódásokra. Szűcs István, a Hit Gyülekezetének nagyváradi lelkésze azonban határozottan elhatárolja önmagát és közösségét mindenféle politikai alakulattól.
Növekvő gyülekezet
Magyarországon már hivatalosan is egyházként jegyzik a Hit Gyülekezetét, és a bejegyeztetés Romániában is folyamatban van, a szükséges két lépcsőfok közül az elsőt már megtették, most már csak két-három évet kell várni, amíg egyház státusba lépnek – ecsetelte a Krónikának a váradi közösség vezetője. Szűcs István elmondta: Bihar megyében mintegy 700 tagja van a pünkösdi karizmatikus gyülekezetnek. Az Ady Endre Kulturális Központban azért kezdtek el már tavaly istentiszteleteket tartani, mert egyre többen voltak, és már nem fértek el az előző bérleményben – a lelkész szerint a társadalmi ellenállásnak az utóbbi időben tapasztalható erősödése is a gyülekezet növekedésének tudható be. A Hit Gyülekezete Magyarországon alakult 1979-ben, Romániában nagyjából a rendszerváltás óta van jelen, bár azok az imacsoportok, amelyekből építkezik, már korábban létrejöttek, de csak titokban működhettek az elnyomó hatalom miatt – tudtuk meg. Nagyvárad mellett Marosvásárhelyen, Brassóban, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Erdély egyéb városaiban is vannak közösségeik, több helyen román nyelven is folynak az istentiszteletek.
Nincs politikai kapcsolódás
Mindazonáltal a magyar gyökerű vallási közösség lelkésze azt mondja, számára személyesen is fontos a nemzeti identitás, éppen ezért furcsállja, hogy épp egy magyar szervezet támadja őket. „Krisztus-centrikus egyház vagyunk. Épp pünkösd vívmánya, hogy mindenki az anyanyelvén hallhatja az Igét. A keresztény ember az egységet, a békességet támogatja, nem pedig a magyar–magyar konfliktust” – fogalmazott Szűcs István. A lelkész határozottan kijelentette: a Hit Gyülekezetének semmilyen kapcsolata nincs a politikummal, és nem tetszik neki, hogy valakik pártokkal akarják összemosni közösségüket. Azt is kijelentette, hogy egyes vádakkal ellentétben közösségének nem célja, hogy a történelmi egyházaktól vegye el a híveket. „Ugyanannak a Krisztusnak a nevében próbáljuk megmenteni a bűnösöket” – jelentette ki. Hozzátette: alkalmaikon magyar ajkú nagyváradiak vesznek részt.
Csak Isten dönthet
„Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent” – idézte János evangéliumából Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, amikor a témában megkerestük. Ennek jegyében ő és egyházkerülete is türelmesen viszonyul a fiatal gyülekezethez, hiszen – mint fogalmazott – csak az Úr döntheti el, jó-e vagy rossz, amit cselekszenek. Azt azonban megjegyezte, egyértelműen nem jó, hogy tudomása szerint „az önmagát gyülekezetnek nevező közösség támadja a történelmi egyházakat”. A püspök egyébként teológiai szempontból közömbösnek tartja, hogy a gyülekezet az Ady-központban tartja alkalmait, de azt kijelentette: ha úgy épült volna meg a központ, ahogyan azt az eredeti pályázatot benyújtó és megnyerő egyházkerület tervezte, akár istentiszteleti helyszínként is funkcionálhatna, így azonban „nem lépi át a polgári kereteket. Van egy kiadó terem és egy szórakozni vágyó közösség, amelyek megtalálták egymást” – összegzett a püspök. Szerettük volna a Mecénás Alapítvány részéről Szabó Ödön ügyvezető véleményét is kikérni, de ő azt mondta, az EMI vádjaira semmit nem hajlandó reagálni, és munkatársunkat arra is megkérte, ilyen ügyben többet ne hívja. Ezenkívül anynyit mondott, hogy ha az RMDSZ-szel partnerként együttműködő történelmi egyházak részéről ellenvetés érkezik, azt föltétlenül figyelembe veszik majd.
Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei magyar újságírók: most Brassóban találkoztak
Brassó-Tatrang (Erdély) – Június 17-én és 18-án a Brassó melletti Tatrang településen tartotta idei első találkozóját a Kárpát-medencei Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója, amelynek a házigazdája a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete volt, és amelyen részt vettek a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének a képviselői is.
A Kárpát-medencei magyar újságírók idei első találkozójára a Brassó melletti Tatrangon került sor, ahol a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével (MÚRE) tartottak egy közös tanácskozást, amelynek témája a Közösségteremtő sajtó – Hagyomány és újítás volt.
A tanácskozást Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke nyitotta meg, majd bemutatta a Vajdaságból és Horvátországból érkezett kollégákat.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Kacsó Sándor szolgálata címmel tartott előadást, azt boncolgatva, hogy milyen feladat is hárul az újságíróra. A témához kapcsolódóan Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének az elnöke az ottani magyar újságírók szerepvállalásáról, feladatairól beszélt. Elmondta, hogy elsősorban a közösségteremtés, az értékmegőrzés és a hagyományok bemutatása a legfontosabb feladat. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy „az újságírók vonuljanak ki a politikából”. Majd Kriják Krisztina, a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének az elnöke elmondta, a kisszámú magyar közösségben a horvátországi magyar újságírónak nemcsak a szakmai feladatokat kell ellátnia, közösségi szerepet is vállalnia kell, majd olyan kérdéseket vetett föl, amelyek nemcsak a horvátországi, hanem az egész Kárpát-medencei írott sajtót érintik. A romániai magyar kollégák érdeklődve hallgatták a beszámolókat, amelyek aztán élénk eszmecserét indítottak el.
Karácsonyi Zsigmond a szervezők nevében lapunknak elmondta, azért is fontosnak tartotta a közös tanácskozást, hogy kollégái is megismerjék, betekintést nyerjenek a Kárpát-medence más régióiban dolgozó újságírók munkájába, az ottani médiák helyzetébe.
A tanácskozás mellett a csodálatosan szép Brassóval és környékével is megismerkedhettünk, amiről valamelyik következő számunkban bővebben is beszámolunk.
Micheli Tünde
Új Magyar Képes Újság (Eszék)

Háromszék nem alkuszik?
A felső-háromszéki polgármesterek tegnapi maksai találkozóján Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a községgazdák érdeklődésére kifejtette az RMDSZ háromszéki területi szervezetének álláspontját a régiósításról. Elmondta: az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára az egyetlen elfogadható megoldás az, ha a három székely megye együtt maradna, Szatmár, Bihar és Szilágy megye pedig szintén külön régiót képezne.
Emlékeztetett: az államelnök által szorgalmazott közigazgatási átszervezésnek az RMDSZ ellenállt, és lett is ebből óriási cirkusz, de vannak kérdések, amelyekben nem lehet, nem szabad lapítani, világosan ki kell mondani óhajunkat – fogalmazott. A szövetség a szombaton Marosvásárhelyen esedékes SZKT-n véglegesíti majd álláspontját, amelyet hétfőn, a koalíciós partnerekkel esedékes tárgyalásokon képviselni fog. Hangsúlyozta: az RMDSZ egyetlen más megoldást sem fogadhat el, szó sem lehet arról, hogy Brassóhoz csatolják a három székely megyét, mivel akkor az új megyében a magyarság számaránya 28 százalékra csökkenne. “Maros megyéről sem mondhatunk le, mert abban a pillanatban nagy veszélybe kerül a Maros megyei 45 százalékos magyarság. 1968-ban is Brassóhoz akartak csatolni, azt akkor is meg lehetett állítani, és most is meg kell akadályozni” — mondta a tanácselnök. Szerinte ha nem az általuk javasolt megoldást fogadják el, akkor veszélybe kerül és idővel felszámolódik a magyar kultúra és a magyar jövő Erdélyben. Az RMDSZ háromszéki szervezetének álláspontja nem változott a két héttel korábban nyilvánosságra hozott állásfoglaláshoz képest – szögezte le lapunk kérdésére Tamás Sándor. Az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke nem kívánt válaszolni kérdésünkre, hogy elutasítják-e azt a napokban felvillantott lehetőséget, amely szerint nyolc megamegyét hoznának létre, de Kovászna és Hargita megmaradna két külön megyének. Mint fogalmazott, a kérdést a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának mai, illetve az SZKT szombati ülésén vitatják meg, akkor alakítják ki végleges álláspontjukat. (farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad-Békés együttműködési csoportosulás – Kapcsolati váltás
A neve hosszú és kacifántos, a mögötte húzódó tartalom ellenben előremutató és úttörőnek számít Romániában, hisz ez a második ilyen, határon átnyúló csoportosulás, amelyet hamarosan bejegyeznek.
A megyei önkormányzat mai ülésén várhatóan igennel szavaznak a Békés–Arad Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás létrejöttére, s ezzel még szorosabbra húzható a kapcsolat a két megye között.
A Csoportosulás székhelye Békéscsabán lesz, s ezt romániai és magyarországi önkormányzatok hozzák létre. A tagok kötelesek részvételi szándékukról értesíteni saját államukat, amely jóváhagyja, vagy indoklás mellett elutasítja a társulás létrehozását.
A Csoportosulás célja, hogy az Európai Unió társfinanszírozásában, területi együttműködésben megvalósuló programok révén lehetővé tegye és előmozdítsa a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítését, s elsőrendű feladata, hogy az Európai Unió által nyújtott társfinanszírozások mellett területi együttműködésben létrejövő programokat, projekteket megvalósítson. További feladatai között említhetjük a vállalkozó szellem ösztönzését, a közös beruházások, tőkebefektetések elősegítését, kis- és középvállalkozások együttműködését, a természeti és kulturális erőforrások közös védelmét, a megújuló energiaforrások kiaknázását, a céltudatos, közös pályázást, megfelelő pénzügyi feltételek mellett brüsszeli képviselet létrehozását és működtetését.
Románia egyébként 2007. november 13-án fogadta el a korlátolt felelősségű európai területi együttműködési csoportosulásokra (angol rövidítése EGTC) vonatkozó végrehajtási jogszabályt. Romániai székhelyű EGTC esetében az illetékes hatóság a fejlesztési és munkaügyi minisztérium, az Arad–Békés EGTC-t viszont Békéscsabán jegyzik be, tehát ez nem kerül a bukaresti tárca ernyője alá. Az EGTC-kre vonatkozó magyarországi jogszabály némiképp szigorúbb a romániainál, mert nem engedi meg a tagok felelősségének korlátozását, azokat vagyoni hozzájárulásuk mértékében korlátlan felelősség terheli. Ez azt eredményezte, hogy a magyar önkormányzatok – a békési is –, amelyek csak korlátozott felelősségvállalást tehetnek, nem vehetnek részt romániai székhellyel rendelkező együttműködésben, ezért került a központ Békéscsabára.
Tény, az Arad–Békés EGTC megalakulása újabb csapás a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégióra, amelyből Békés már korábban kilépett, Arad pedig teljesen inaktív az annak idején kényszerből, az uniós csatlakozás reményében alakult DKMT-ben. De hasonló a helyzet Temessel is, amely az idén februárban bejegyzett Banat–Triplex–Confinium EGTC-ben, vajdasági és csongrádi településekkel közösen keresett menedéket a DKMT-ből. Remélhető, hogy a két EGTC-t sikerül tartalommal megtölteni, s erre, hiába alakult meg a Banat–Triplex hamarabb, az Arad–Békés EGTC-nek van nagyobb esélye, mivel csak két megyére szorítkozik, és a két megyei önkormányzat között aktív, megfelelő a kapcsolat, ezt bizonyítja például a Békésbe szállítandó ivóvízről kötött szerződés. Mivel Szerbia nem tagja az uniónak, ott sokkal bonyolultabb a közös projektek tető alá hozása.
Megjegyzendő még, hogy Románia, európai szemmel érthetetlen módon, miért korlátozza a magyarországi megyék hasonló társulását romániaiakkal. Románia ugyanis az Európai Tanács dokumentumai közül a Helyi Önkormányzati Chartát és a Madridi Keretegyezményt (az első olyan nemzetközi szerződés, amely intézményes formában szabályozza a transznacionális együttműködést) hatályba léptette ugyan, s az első két Kiegészítő Jegyzőkönyvet alá is írta, de a ratifikációs folyamat elmaradt. Az ok, hogy Románia a Madridi Keretegyezményhez megszorító fenntartást fűzött, amely szerint a helyi regionális szintű együttműködések szigorúan szomszédos megyékre korlátozódhatnak, s ezzel startból kizárták, például, a székelyföldi megyéket az EGTC-kből. De hasonlóan sújtotta Brassó, Szeben vagy Kolozs megyét is, ami annyiban érthető, hogy a tiszta román megyéket nem érdekli a hasonló Csoportosulás. A bukaresti minisztériumok, kormány mentalitására jellemző, hogy Románia 1996-ban aláírta a Madridi Keretegyezményt, 1998-ban a Kiegészítő Jegyzőkönyvet, de fenntartásait csak 2003-ban, a Keretegyezmény hatályba léptetésekor fogalmazta meg, s blokkolta a nem határos megyék Csoportosulását.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Az RMDSZ kikéri magának
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elutasítja Traian Băsescu kijelentéseit, miszerint az RMDSZ zsarolt volna a területi-közigazgatási átszervezés ügyében, hangsúlyozva: a szövetség döntése nem a többség és az államfő ellen irányul – mondotta.
Kelemen tegnap a Mediafax tudósítójának mondta el: "Nincs szó semmiféle zsarolásról, az ilyen döntések nem személyesek. Ha valaki elmegy hozzám, Hargita megyébe, Csíkkarcfalvára, a Szigethegységbe vagy Szovátára, és megkérdi az emberektől, hogy szeretnének-e nagyobb megyét, Gyulafehérvár székhellyel, vagy hogy a gyulafehérváriak menjenek Brassóba, akkor a válasz nemleges. Halasztásról van szó, a tárgyalás lehetőségéről, hogy megoldást találjunk, mert szükség van a közigazgatási reformra. A döntés nem a többség, nem az államfő ellen irányul. Mi értékeltük Băsescu javaslatát. Elutasítom a zsarolásról szóló kijelentést anélkül, hogy vitába szállnék az államfővel, mert jelenleg nem ez a mi feladatunk, és nem ez a fontos". Kelemennek meggyőződése, hogy tárgyalások és párbeszéd révén lehet olyan megoldást találni, amely következtében megvalósítható a minden állampolgár és minden közösség érdekeit szolgáló közigazgatási reform. (-kas) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb provokáció
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató 2008-as versenyvizsgájának peres úton való felfüggesztetése, mondhatnám, pimasz, szemtelen, pitiáner provokáció, heccelődés a magyarság ellen, de nem mondom, próbálom egy szóba sűríteni azt, ami történik: gyalázat.
Azt kétségbe vonni, hogy egy magyar múltú, sok évszázados magyar kulturális hagyományokra épülő, a betűvetéshez kapcsolható szellemi értékteremtésben európai mércével mérhető térségben ne lenne alapvető és meghatározó követelmény, hogy a könyvtárigazgató ismerje a magyar nyelvet – ez egyszerűen abszurdum.
A könyvtárigazgatói felmentés tanulságai viszont figyelemre méltóak. Először is a történetet próbáljuk meg tipizálni, és soroljuk be a manapság egyre gyakrabban előforduló provokációsorba. Ez a történet is az illyefalvi címer jóváhagyásának felfüggesztéséhez hasonlatos. Ott a fő "argumentum" az, hogy nincs Székelyföld, és Barcaság sincs, a címer heraldikai jelképeinek indoklása folytán a felterjesztők ugyanis ezekről a tájegységekről beszéltek. És ezt vissza is vonták, másodszor Brassó és Kovászna megye határáról értekeztek. Jellemző, hogy az "ítélethozatalnál" ezt figyelemre se méltatták, mert a kezdeményezőknek eltökélt szándéka volt a székely magyarság provokatív megalázása.
Szonda Szabolcs versenyvizsgájának érvénytelenítése is ide rúg ki: az anyanyelv ismerete nem szükséges, nem feltétel egy hangsúlyozottan magyar jellegű intézmény esetében sem. A téma a maga kisszerűségével a sepsiszentgyörgyi utcanévharcokhoz és megyehatártáblák körüli nemtelen viadalokhoz hasonlatos. Történik mindez olyan körülmények között, mikor a magas politikában – legalábbis magyar részről – erőfeszítéseket tesznek, hogy a két ország, a két nép és nemzet között a kapcsolatok normalizálódjanak, az európaiság felé mozduljanak el.
Az ügy kapcsán megfogalmazható tanulság viszont számunkra rendkívül fontos: előrejelzi, hogy milyen célt követ, milyen következményekkel járna Háromszék Brassóhoz való esetleges társítása a régiósítás során. Székelyföld autonómiájának megteremtése tehát egyszerűen nemzeti lét és nemlét kérdése. Vagy bolondok leszünk, s elveszünk egy szálig, vagy a mi hitünk autonómiává válik – mondhatjuk költőt parafrazálva.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos: a bejegyzés előtt álló EMNP terveiről beszéltek az ideiglenes vezetőség tagjai
Bukarest több gondot okoz, mint amennyit megold – hangzott el abban a panelben, amelyben a bírósági bejegyzés folyamatában a múlt heti, alapfokú elutasító ítélet nyomán időlegesen megrekedt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jövőjéről, céljairól, valamint a többi magyar politikai képviselettel kialakítani szándékozó kapcsolatról beszéltek a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki, második napján a jövendő párt ideiglenes vezetőségének tagjai. Toró T. Tibor, a párt létrehozása fölött bábáskodó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, az ideiglenes pártvezetés feje a beszélgetés elején a pártbejegyzés eddigi történetét ismertetve rámutatott: álláspontjuk szerint az elutasító ítéletet meghozó bukaresti törvényszék erős politikai nyomás alatt dolgozott, Romániában ugyanis a pártbejegyzés a mai napig kőkemény politikai döntés.
 „A pártokrácia továbbra is van annyira fejlett, hogy nem szívesen enged új szereplőket megjelenni, emellett a romániai magyar politikai képviselet sem látja szívesen az új riválist: az RMDSZ egy-két túlbuzgó aktivistája is megpróbálta megakadályozni a párt bejegyzését, de az ő érveik elbuktak” – ecsetelte az előzményeket Toró Tusnádfürdőn. Leszögezte: várhatóan augusztusra megkapják az alapfokú elutasító ítélet indoklását, amelyet azonnal megfellebbeznek a bukaresti táblabíróságon, és reményét fejezte ki, hogy a folyamat hamarosan – immár pozitív döntéssel – lezárul.
Temesvár protestáló szellemisége
Az EMNP keretprogramja kapcsán Toró kifejtette, a párt kezdeményezői Temesvár protestáló szellemiségét tekintik alapnak, elvetik ugyanakkor „a posztkommunista értékhálót és az illúziókon alapuló rossz kompromiszszumokat”, mint ahogy a központi érdekkoalíción alapuló rendszert is. Ezek helyett a romániai magyar közösség jövőjét szolgáló közjogi kereteket kívánják megalapozni. „Az érdekérvényesítő összefogás és a verseny helyes arányát akarjuk megvalósítani” – szögezte le a politikus arról szólva, milyen viszony kialakítására törekszik az EMNP a többi magyar politikai képviselettel, hozzátéve, vissza szeretnék állítani az egység fogalmának valós tartalmi töltetét, azt ugyanis – szerinte – az eddigi politikusok kiüresítették.
Toró azt is elmondta, hogy az olyan megoldásokat kívánják támogatni, amelyek megalapozzák a közösségi integrációt és az önkormányzatiságot. Emellett a határok fölötti nemzetegyesítés és a Kárpát-medencei magyar szolidaritás eszméjét is képviselni kívánják, amelyek leghitelesebb képviselőiként Toró Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, az EMNT elnökét, valamint Orbán Viktor miniszterelnököt nevezte meg. Toró leszögezte: az EMNP öt alapértéke a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. Emellett alapelvnek tekintik az alkotmányos régiók szolidaritását, és az aszimmetrikus regionalizmust szorgalmazzák. Toró szükségesnek nevezte, hogy a tervezett romániai közigazgatási reform ebbe az irányba induljon el, ehhez viszont – mint fogalmazott – alkotmánymódosításra is szükség van.
Leszögezte: az EMNP konszenzusorientált alakulatként kíván szerepet vállalni az erdélyi magyar politikában, nem a többségi, hegemonisztikus rendszert támogatják, amelyet jelenleg Toró szerint az RMDSZ képvisel. Kifejtette, az együttműködési eljárások intézményesítését szeretnék, erre állandó testület felállítását tartják szükségesnek. „Mindezek biztosítására erdélyi stabilitási egyezmény megkötését kezdeményezzük, amely keretbe foglalja mindezeket” – mondta Toró.
Eltérő régiók, eltérő programok
A továbbiakban a párt regionális vezetői ismertették programjukat, lévén, hogy az EMNP a tervek szerint mindegyik régió számára sajátos programot kíván kidolgozni. Zatykó Gyula partiumi régióelnök leszögezte: legfőbb célkitűzésük a magyarság megmaradása, ennek három pilléreként a gazdaságot, a kisebbségi jogokat és a családpolitikát nevezte meg. „A cél, hogy a magyarországi gazdasági teret kiterjesszük a határ partiumi oldalára is. Fontos a két országot öszszekötő autópálya továbbépítése, addig is azonban kétoldalú kezdeményezések révén gyorsforgalmi utakat kell építeni a gazdasági fellendülés érdekében” – mutatott rá Zatykó. Fontosnak nevezte emellett a határt átszelő gyorsvasutak megépítését, a két ország települései közötti állandó tömegközlekedés beindítását, valamint a mobiltelefon-hálózatok kiterjesztését a másik ország határától számított 30-40 kilométeres sávban, hogy ezáltal is megkönnyítsék a határ mentén élők munkavállalását a másik országban.
Ugyancsak szükségét látja a kis- és középvállalkozók támogatásának, a középosztály megerősítésének, az oktatás stratégiai fejlesztésének, valamint annak, hogy a politikai képviselet tagjai is gyakorolják a nyelvi jogokat. Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök rámutatott: az általa képviselt, öt tájegységből álló régió igencsak heterogén, szinte minden egyes megyében eltérő helyzetben van a magyarság. Így van olyan, amelyben tömbben is élnek, de olyan is, ahol szórványban, ezért mindegyik számára más program szükséges. Külön említette a régió központját, Kolozsvárt, amelynek kiemelt szerepet szánnak. Rámutatott: az RMDSZ azon gyakorlatával szemben, hogy a jobb szakembereket Bukarestbe viszi, „kiürítve” így a megyéket, az EMNP célja az, hogy regionális szinten is maradjanak hozzáértő szakemberek. Ennek érdekében a Sapientia-egyetem diákjainak bevonásával monitorozni kívánják az önkormányzatok munkáját, egyfajta „árnyéktanácsokat” hozva létre, így próbálva javítani az önkormányzatok munkáját. Papp Előd székelyföldi régióelnök elöljáróban leszögezte: autonómiára van szükség. Indoklásul kifejtette: a Székelyföld gazdasági, politikai és kulturális értelemben is egységes régiónak tekinthető, ugyanakkor azt is elmondta, hogy „kibővített” Székelyföldben gondolkodnak, azaz olyanban, amelynek Hargita, Kovászna és Maros megye mellett a Csángóföld és Brassó megye egyes régiói is részét képezik.
Autonómia, mint stabilitási tényező
Szilágyi Zsolt, az EMNP külpolitikai koordinátora a jövendő párt külpolitikai célkitűzéseit vázolta. Mint kifejtette, határokon átívelő nemzetegyesítés és erős külpolitika szükséges. Ez utóbbit konszenzusos eszközökkel a Kárpát-medencei magyar politikusok bevonásával szükséges megvalósítani. „E külpolitika révén az euro-atlanti értékeket kell megvalósítani. Fontos, hogy a közösségek jól érezzék magukat, ehhez hatalommegosztás, valamint autonómia kell. Enélkül nem lesz stabilitás, Románia nem lesz jóléti állam, ha a Székelyföldnek nem lesz területi autonómiája” – hangsúlyozta Szilágyi. Hozzátette: van európai megoldás Közép-Európa stabilitására: ez a Kárpát-medencei autonómiák megvalósulása. „Bukarest több problémát okozott közösségünknek, mint amennyit megoldott – e helyzet feloldására a devolúció, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása, valamint az önrendelkezés jelenthet megoldást” – mutatott rá Szilágyi Zsolt.
Bakk Miklós politológus az EMNP programbizottságának szakmai koordinátoraként felszólalva elmondta, a programnak – német mintára – tartalmaznia kell a párt által felvállalt értékeket, mivel az egyben integrációs eszköz is, amely eligazítja az alakulat politikusait. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy meg kívánják újítani a közbeszédet, illetve a politikai nyelvezetet. Rámutatott: a képviseletet az önrendelkezés révén le kell vinni megyei szintre, emellett azonban kormányszinten is változtatni kell, az RMDSZ ugyanis szerinte eddig egypártrendszerként uralta az elosztó rendszereket. Az EMNP kulturális autonómiakoncepciójával kapcsolatosan elmondta, az abban különbözik az RMDSZ-étől, hogy míg az RMDSZ a kisebbségi törvény révén olyan kulturális autonómiatanácsokat akar létrehozni, amelyeket a kormányszint mellé rendelne – továbbra is biztosítandó hegemóniáját, az etatista modell fennmaradását –, az EMNP ezirányú programja a decentralizációra épít: a kulturális autonómiát a jövendő régióknak kellene megtölteniük tartalommal.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
Székelyföld is veszélyben!
"Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete?
Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk?
A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendže) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "ősi román" föld elrománosításához is.
Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Közlekedő kultúrák
Ha a kisfiúk kaviccsal dobálják a péket, nem kell annak azonnal két kilós kenyerekkel visszadobnia!
A brassói magyar, ha kimozdul otthonából, ma is meglepve tapasztalhatja, hogy a többnyelvűség, ami a Cenk alatt természetes, máshol tilos.
Messzire is lehet tapasztalatot gyűjteni az idegengyűlöletről. Például Szlovákiában, ahol csak a brassói könyvesboltban vásárolt útikönyvből lehet tudni, hogy Presov az az Eperjes (ott ízlett oly nagyon a nyáreleji gyümölcs II. Vak Bélának). Igaz, a múlt század elején még zömében magyarok lakta városban ma mindössze kétszáz magyar él. Loviceről sem derül ki, hogy a Fehér Asszony városa, Lőcse. Talán Kezmar nevéből még lehet következtetni Késmárkra...
De még a magyar históriában oly fontos szerepet játszó Kassán is hiába keresünk, ha nem is magyar, de legalább német vagy angol nyelvű feliratot a gazdag történelmi múltról. Az 1910-ben háromnegyedében még magyar város főterén semmi sem utal arra, hogy 1625. március 2-án itt tartotta esküvőjét Bethlen Gábor Brandenburgi Katalinnal. Arról is csak holt nyelvű, latin tábla figyelmeztet, hogy 1906-ban a dóm kriptájába temették el II. Rákóczi Ferencet.
Kapható volt viszont a turisztikai irodákban az Európai Régiófejlesztési Alapból is finanszírozott ingyenes kiadvány, az „Oficiális városi kalauz”, amelyből a magyar turista megtudhatja, hogy „a Kassai Látogatóközpontból először a város bugyraiba fognak áthaladni.” Ám megnyugodhat, mert olvashatja, hogy „ha már a városban van, összpontosult központjában problémamentes a mozgás.” S ha nem sejtené, milyen élményekkel kecsegtet a főtér, az Oficiális városi kalauz eligazítja: „A városközpontban lévő épületekre vetett tekintetünk által belemerülhetünk a porlepte sorsokba.”
Óhatatlanul Kassa, az Oficiális városi kalauz bikkfanyelve jut eszembe, amikor olvasom a közleményt: „A kolozsvári rendőrök felderítették, hogy négy magyarországi illetőségű személy magyar nyelvű helységnévtáblát helyezett el a helyszínen, majd gépkocsijukban (amelyben a 43 éves B. Ildikó és egy tízéves gyermek ült) találtak egy másik magyar nyelvű helységnévtáblát Torda felirattal. A magyar állampolgárokat közerkölcs elleni vétség és csendháborítás gyanújával kísérték be a rendőrségre.”
Elképzelem, amint a meglett férfikorban lévő magyar turisták rövid nadrágban és zokni nélkül sértegetik a híres Kolozsvári közerkölcsöt, néhány száz méterre a bájaikat kínáló – milyen szép szó! – örömlányoktól. Szinte hallom, amint a digitális fényképezőgép zümmögése felveri a nagyváros csendjét. Ám ujjongok, hogy a rendőrség éberen vigyáz a közerkölcsre és a csendre.
Dehogyis ujjongok! Fölháborító és érthetetlen a kolozsvári rendőrök ügybuzgalma. Akkor is az, ha netán igaz, hogy szélsőjobboldali provokáció történt, mert még a bibliai parancs teljesítését is mérlegelni kell. Ahogyan Karinthy írta: ha a kisfiúk kaviccsal dobálják a péket, nem kell annak azonnal két kilós kenyerekkel visszadobnia! Karhatalmi fellépés előtt meg igazán érdemes felmérni a rendőri akció következményeit!
Ezúttal ugyanis az derült ki, hogy Kassa és Kolozsvár a primitív, gyűlölettel kezelni próbált idegenfóbia tengelyének mentén helyezkedik el.
Megnyugtató hazatérni oda, hol a bejáratoknál a kölcsönös tisztelet és elfogadás jeleként Braşov–Kronstadt–Brassó felirat áll, és szabad fényképezkedni alatta!
És némileg megnyugtató az is, hogy ezen a héten Kolozsvár már nem a túlbuzgó rendőrök, a piacnyító polgármester városa, hanem az Erdélyi magyar kultúra fővárosa. De csak részben az. Egészen megnyugtató akkor lenne, ha végre több történne, mint amit Cseke Péter üdvözölt pénteki vezércikkében. Kétségtelenül fontos, hogy az RMDSZ és az EMNT összefogásával „legalább egy hétig ismét a magyaroké lehet a kincses város főtere.” Mert Kolozsvár csak akkor szakadhat le a kassai-pozsonyi tengelyről, ha a magyar napoknak (is) köszönhetően a város különböző kultúrái közeledő kultúrákká válnak, nem csupán a magyaroké, hanem a transzilvanizmust ma is elfogadó magyaroké, románoké, zsidóké, németeké, romáké lesz nem csupán a főtér, hanem egyáltalán a kulturális és politikai cselekvés tere.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Fontos a barátságos szellemiség és a konszenzusra törekvés
Interjú Sándor Krisztinával, a Magyar Ifjúsági Tanács leköszönő elnökével
Sándor Krisztina Brassóban született 1980. június 15-én, Sepsiszentgyörgyön nőtt fel. 2003-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatástudományi Karának újságírói, 2005-ben pedig politikatudományok szakán. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnökeként nyolc éven át irányította a nemzeti, keresztény, hagyományőrző és hagyományalakító irányvonalat képviselő, a szerves fejlődésre összpontosító ifjúsági ernyőszervezet munkáját. MIT-elnökségét megelőzően a homoródalmási, sepsiszentgyörgyi helyi unitárius ifjúsági egyletekben, majd az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletben (ODFIE) tevékenykedett. A fiatalok folyamatos önképzésének, aktív közösségi szerepvállalásának buzdításáért végzett lelkes munkája mindössze egyik meghatározó jellemvonása elnöksége időszakának. A MIT vezető testületének legutóbbi, kétéves megbízatása lejárt, a szeptember 2–4. között zajló lakiteleki táborban tartott mai tisztújító küldöttgyűlésen pedig új elnökséget választanak, amely Sándor Krisztina reményei szerint friss lendületet ad majd a szervezetnek. Könyv, biciklitúra, civilsuli, diákvetélkedő
– Nyolc éve irányítod a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) tevékenységét. Milyen mérföldköveket emelnél ki ebből az időszakból? Milyen akadályokkal szembesültél elnökként és melyek voltak a számodra legjelentősebb megvalósítások?
–Mérföldkőnek tekintem az első önálló MIT-iroda kialakítását 2003-ban, a 15 éves ernyőszervezet megünneplését a szovátai MIT-táborban – tortával, kis ajándékokkal, ahogy illik –, illetve ennek kapcsán a Másfél évtized című interjúkötet kiadását 2006-ban. Szintén meghatározó volt a Tekerj rá! elnevezésű, az autonómiát népszerűsítő biciklitúra megszervezése 2006-ban Székelyföldön, a Civilsuli városjáró konferenciasorozat elindítása 2007-ben egy első alkalommal elnyert európai uniós pályázatnak köszönhetően, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezésének átvétele 2008-tól, valamint az idén ötödik alkalommal megszervezett Adj, király, katonát! vetélkedősorozatunk iránti hatványozott érdeklődés és siker megtapasztalása. Ezeket így hirtelen soroltam fel, s ha ennyire jól emlékszem az évszámokra, akkor valóban mérföldköveknek is számítanak. Természetesen ezek mellett még sok kisebb-nagyobb programnak voltunk a részesei, nehéz is lenne felsorolni.
Az akadályokról szólva elmondhatom, hogy az ernyőszervezet berkeiben évekig arra figyeltünk a négytagú elnökséggel (akik közben mellettem cserélődtek), hogy a tagszervezetek egymás közötti, valamint MIT-hez való viszonyát megfelelő szinten ápoljuk, fejlesszük a közös programok és a képviselet által. Belső akadályoztatás irányomban nem volt: ha konfliktusaink akadtak – mert természetesen voltak –, akkor azt igyekeztünk kellő időben kezelni. Számomra mindig az volt fontos, hogy csapatban gondolkodjunk, s egymást folyamatosan segítsük. Ettől is több a MIT, mint külön egy-egy tagszervezete, s ezt a sokszínű csapatot másképp nehéz is volna összetartani.
– A MIT hangsúlyos szerepet tölt be az erdélyi civil életben. Melyek irányvonalának főbb meghatározó elemei? Megalakulása óta bekövetkezett-e számottevő változás a szervezet ideológiájában?
–A szervezet irányvonala az, amit szerintem sikerült megőrizni az évek során. Jelmondatunk – Mi tudjuk, mit akarunk! – nem csupán szójáték, hanem azt is jelzi, hogy határozottan képviseljük azt a nemzeti, keresztény, hagyományt őrző, alakító, és a mában megvalósítható fejlődésre figyelő irányvonalat, amely mindig is meghatározta ezt az ernyőszervezetet. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a tagszervezetekbe és a MIT-be bekapcsolódó fiataloknak azt a felfogást igyekszünk átadni, hogy a folyamatos önképzés, az aktív közösségi élet és az ehhez tartozó célok által mindannyian otthonosabban fogjuk érezni magunkat. Tudatosítani szeretnénk bennük, hogy közös felelősségünket ugyanúgy vállalni kell, ahogy mások is megtették előttünk. A legfontosabb pedig az, hogy minél több erdélyi magyar fiatal ráérezzen a közösen végzett önkéntes munka ízére, az ily módon elérhető sikerekre, tapasztalatgyűjtésre, és ezáltal a közösségi fejlődés útjára lépjen.
Négy év Tusványos
– 2008-ban a MIT átvette a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor erdélyi főszervezői szerepét. Milyen összefüggésben valósult meg ez a szervezet történetében, illetve milyen belső és külső értékelések, visszajelzések szűrődtek le mindeddig a MIT szintjén?
– Erre már úgymond pár évvel korábban készültünk, és jeleztük is az erdélyi és magyarországi alapítóknak, hogy mi úgy gondoljuk, ez pontosan a MIT-nek „való”, hiszen tömörítjük a jelentős magyar országos ifjúsági szervezeteket. Voltaképpen a következetes, jó értelemben vett lobbizás, valamint az alapítók jó irányú döntése folytán került hozzánk Tusványos erdélyi szervezése.
Idén negyedik alkalommal szerveztük meg, és az első két év majdnem felhőtlen sikerein túl már természetesen többet látunk, többet elégedetlenkedünk a saját munkánkkal szemben is. Mivel legalább kétfejű a szervezés – a MIT és a magyarországi partner, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány –, s még a korábbi szervezők is besegítenek, időnként nehéz összefogni a szálakat. Ennek ellenére mindegyik évben sikeresnek könyveltük el a rendezvény lezajlását, nagy problémák nem adódtak. Mindez elsősorban a nagyszerű szervezőcsapat érdeme, akikkel évről évre öröm dolgozni, és átélni a helyszínen mindazt, amit egy hét erőteljes munka és azt övező siker jelent. Tusványos a kedvenc, és az is marad, nemcsak nekem, hanem ma már sokak számára.
MIT MIÉRT
– Az elmúlt évek folyamán hogyan alakult a két fő erdélyi ifjúsági szervezet – a MIT és a MIÉRT – viszonya, illetve milyennek minősítenéd ezt jelenleg?
– Erről annak idején sokat írtunk, beszéltünk, nyilatkoztunk, voltak éles viták is. Mára enyhült a viszony, hiszen gyakorlatilag szinte teljesen párhuzamosan él és építkezik a két ernyőszervezet. Természetesen vannak közös felületek, mint például a Magyar Ifjúsági Konferencia ülései, illetve az erdélyi régiós ülések, de ott is többnyire a közös feladatokra figyelünk, nem arra, ami a múltban volt. Ez annak is köszönhető, hogy nálunk és a MIÉRT-ben is az évek során részben kicserélődtek az elnökségi tagok, az újakban pedig értelemszerűen nem volt olyan mély az ellentét egymással szemben. Én természetesen még „értem” a konfliktusos időszakot is, és most is csak azt mondhatom: a MIÉRT-et annak idején az RMDSZ a MIT ellenében, annak a helyére hozta létre, így értelemszerű, hogy a viszony nem lehet felhőtlen. Elvagyunk – mindkét szervezet éli a maga életét, de többre nemigen vágyik egyik sem a másiktól.
– Milyennek értékelhető a MIT és tagszervezeteinek jelenlegi viszonya? Mennyire vállalják fel az ernyőszervezet általános értékrendjét?
– Alapvetően civil ernyőszervezetként határozzuk meg magunkat, viszont fontosabb közéleti-politikai kérdésekben állást foglalunk. A tagszervezetek természetesen a MIT-nél „még civilebbek”, ha lehet így fogalmazni, hiszen sem a cserkészek, sem az IKE nem foglalkoznak közvetlen módon a közéleti-politikai történésekkel. Ám éppen azért létezik a MIT, hogy ezen a szinten igenis tudjuk kifejezni a véleményünket, bekapcsolódjunk azokba a folyamatokba, amelyeket jónak tartunk stb. A MIT-nek mindvégig erős közéleti jellege volt, s ezt igyekeztünk úgy alakítani, hogy a tagszervezeteknek is megfeleljen. Szólnom kell arról, hogy természetesen voltak ebből fakadóan nagyobb konfliktusok is. 2007-ben, amikor a MIT felvállalta, hogy segíti és támogatja Tőkés László független európai parlamenti képviselőként való indulását, akkor két addigi tagszervezetünk – az OMDSZ és a RODOSZ – kilépett köreinkből.
Civil és politikum határán
– Hogyan látod a női érvényesülés esélyeit az erdélyi társadalmi, illetve politikai életben?
–Tulajdonképpen ugyanolyan esélyeink vannak a közéletben, politikai életben is az érvényesülésre, mint bármely más területen. Ez elsősorban az adott egyén képességeitől, tehetségétől, munkabírásától függ. A többi másodlagos, ezért nem is tartom fontosnak részletezni, mert egy adag közhelybe botlanék.
–Milyen megfontolásból döntöttél úgy, hogy lemondasz a szervezet éléről, nem vállalsz újabb elnöki megbízatást?
– Lejárt a legutóbb vállalt kétéves megbízatásom, de már akkor is azt kértem a szervezetvezető társaimtól, hogy mielőbb váltsanak le, mert itt az ideje, hogy fiatalabbak kerüljenek az élre. Ezt változatlanul így gondolom. Nekem és a szervezetnek is elég, sőt talán sok is volt a nyolc év. Nyugodt lélekkel adom át, mert tudom és látom, hogy a MIT és a tagszervezetek körül vannak tettrekész, ügyes fiatalok, s olyanok is, akik már annyit láttak és dolgoztak a MIT-ért, hogy tovább tudják vinni.
– Mennyire tekinti fontos célkitűzésének a szervezet a jövendő politikusi nemzedék, „utánpótlás” kinevelését?
– Nem ez a közvetlen cél, bár természetesen „benne van a pakliban”. A lényeg az, hogy cselekvő, a közösségükért – nemcsak politikai eszközökkel – tenni akaró, tapasztalatokkal, kiépített kapcsolatrendszerekkel rendelkező, ügyes fiatalok legyenek, akik az erdélyi, székelyföldi falvak és városok életét sikeresen és jól alakíthatják a jövőben. Végignézve a korábbi elnökségi tagok pályáját, valóban elég sokan kerültek politikai tisztségekbe. Fontosnak tartom, hogy azokat a fiatalokat, akik a MIT köreiben szereztek vezetési, szervezési tapasztalatokat, s van rá ambíciójuk, igenis támogassuk a politikai pályán való elindulásukban.
– Milyen úton kellene haladnia a jövőben a szervezetnek? A MIT leendő elnökségének milyen követendő szempontokat, javaslatokat és célokat ajánlanál?
– Arra számítok, hogy az új elnökséggel friss lendületet nyer az ernyőszervezet, s ehhez majd az is hozzájárulhat, hogy nemrég bővült a MIT egy újabb tagszervezettel, az EMI-vel. Szeretném, ha az elmúlt években kialakult országos programokat folytatnák, és ezek mellett azt, hogy megőrizzék és kövessék azt az értékrendet, ami nemcsak a MIT-é, hanem valamennyi tagszervezeté is. A leendő elnökségben bízom, és amint már nekik is elmondtam: azt ajánlom, hogy az együttműködési készség, a barátságos szellemiség, a konszenzusra törekvés mindenkor fontos legyen úgy a tagszervezetekkel való kapcsolat alakításában, mint a személyes szervezetvezetői viszonyok terén is. A céljaink megvannak, munka is van, csak kitartóan kell dolgozni, csapatban, alázattal, s nem egyéni elismerésekre várva.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Semmi sem meglepő
Az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek az értékek: a család, a műveltség, a hit.
Olvasom erdélyi magyar napilapunk öles címében, hogy „meglepő eredményeket hozott az a kutatás, amely az erdélyi magyarok identitástudatát, a többséghez, valamint a magyarországi közösséghez való viszonyát vizsgálta.”
A cím láttán – mi tagadás – összeszorult a szívem. Szóval eljutottunk odáig, ahová, reméltem, néhány évig, évtizedig még nem érünk el. A gazdasági válság, a kettős állampolgárság lehetősége lám-lám oda vezetett, hogy újrafogalmazta státusát az erdélyi magyarság; egy része bizonyára a beolvadást, másik része a kivándorlást tartja elfogadható megoldásnak. Bizonyára fájdalmas lesz az eredmények értékelése, feldolgozása – gondoltam –, de újságírói kötelességem értesülni a veszedelemről, amelyet előrejelez a felmérés. Ezért tovább olvastam a cikket...
Kiderült, a kutatókat leginkább az lepte meg, hogy a megkérdezett erdélyi magyarok többsége nemcsak a román anyanyelvűektől, hanem a magyarországi közösségtől is elkülöníti magát. Otthonukként a legtöbben Erdélyt nevezték meg, Románia csupán ennek a régiónak a kiterjesztése. Ennek ellenére azonban sokan az erdélyi magyarok közül úgy gondolják, hogy a kisebbség az ország lakosságának szerves és egyenrangú része.
Hát kérem, ez legalább akkora meglepetést okozhat egy valamire való társadalomkutatónak, mint a biológusnak, aki rájön, hogy a tehén nem hímnős, hanem emlős állat, és a borját táplálja azzal a tejjel, amelyet mi a tégladobozokból töltünk ki a reggelinél.
Mert milyen identitása legyen egy erdélyinek, ha nem transzilván? Katalán? Bácskai? Matyó? Macsó? Netán rommagyar? Szenzációs felfedezésként tálalja a lap, hogy „tudati szinten erősődik a regionalitás, valamint egy sajátos erdélyi magyar identitás van kialakulóban.”
Félretéve azt, hogy az erdélyi magyar értelmiség egy részénél, amikor ír, sajátos és sajnálatos germanizmus van visszaalakulóban, hadd kockáztassam meg, hogy tévednek a társadalomkutatók. A sajátosan erdélyi tudat nem most alakul ki. Transzilvanista volt Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos és később a Budapesten alkotó, de Brassóba, Erdélybe mindvégig visszavágyó Sánta Ferenc is. A sajátos erdélyi tudat tehát csak erősödhet. Erősödik annak eredményeként, hogy az erdélyi magyarok identitástudatában a kultúrnemzeti kötődés mellett az állampolgári hovatartozás is fontos szerepet kap. A többség számára nem jelent problémát a kettősség, és a megkérdezettek közül csak kevesen tartják úgy, hogy hátrányokkal jár magyarnak lenni Romániában.
De erősödik amiatt is, hogy a magyarországi magyarok jelentős hányadának lekezelő magatartását nem tűri el az erdélyi magyar, aki húsz éve gyógyíthatja nyugat-magyarországi betegeit, máig „a román orvos” maradt. Az erdélyi magyar életforma és a magyarországi létforma között lényegi különbségek vannak, amelyet nem kell letagadni, netán szégyenleni. Az erdélyi magyarság fennmaradása – bármennyire is közhelyes – a család-iskola-templom háromszögelésében vált lehetségessé. A felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek a konzervatívnak tartott értékek: a család, a műveltség, a hit. (Ezt az eredményt kommentálva egy másik erdélyi magyar lap újságírója elcsodálkozik azon, hogy bár az erdélyiek a leginkább templombajárók, ezzel szemben kevésbé hisznek a reinkarnációban.
Én meg azon csodálkozom, hogy olyan félműveltek mondhatnak ítéletet ma lapjainkban a hit kérdéséről, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a kereszténység és a reinkarnáció annyira egyeztethető össze mint a fagylalt és a grillezés...) A felmérésből kiderül a magyarországiak életében a legkevésbé fontos a hit, amely az erdélyi magyarok életében még a románokénál is fontosabb. Ez szintén a hitét vesztett magyarországi azonosságtudattól elkülönítő tényező!
Számomra semmi sem meglepő a felmérés tapasztalatai közül. Ellenkezőleg: természetes eredménye az elmúlt éveknek. S ami a legfontosabb: tíz százaléknál is kisebb azoknak az erdélyi magyaroknak az aránya, akiknél konfliktushelyzetet teremt a kisebbségi magyarságtudatnak a román állampolgársággal való egyeztetése.
Talán megmaradhat az erdélyi magyarság! Meglepő lenne?
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó szerint szükség van a kisebbségi törvényre
Az RMDSZ nem mond le a kisebbségi törvényről – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap Brassóban. A szövetség volt elnöke szerint a témát hamarosan újra napirendre kell tűzni, a képviselőházban folytatni kell a jogszabály vitáját, míg a koalíciónak tisztáznia kell az esetleges nézeteltéréseket.
Mint hangsúlyozta, bár az oktatási törvény révén tovább bővült a kisebbségi jogok köre Romániában, a kisebbségi törvény nagyon fontos. Markó az RMDSZ őszi prioritásai között említi a választási törvény módosításait, megerősítve, hogy a szövetség támogatja az önkormányzati és parlamenti választások összevonását. A jövő évi választások kapcsán a Maros megyei szenátor úgy értékelte, hogy a jelenlegi kormány által hozott megszorító intézkedések ellenére a közvélemény-kutatások eredményei szerint az RMDSZ népszerűsége nem csökkent. „Az volt a feladatunk, hogy megállítsuk a válságot, és fellendítsük az ország gazdaságát. Ennek érdekében fájdalmas, népszerűtlen intézkedéseket hoztunk, melyek hatására csökkent a kormány és a koalíció népszerűsége” – magyarázta Markó, aki szerint a helyzet kezd javulni, ami a közvélemény-kutatások eredményein is meglátszik, ugyanis a lakosság értékeli a javulást.
A volt szövetségi elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy „érdekes módon” az RMDSZ népszerűsége nem csökkent, a felmérések a korábbi értékeket mutatják. Markó Béla újra elismételte korábbi megjegyzését, miszerint „nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni”. A tennivalók kapcsán Markó a közigazgatási átszervezésre is kitért, kifejtve: az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben sem változott, úgy vélik, szükség van a régiók átrajzolására, hiszen a jelenlegi megyék túl kicsik ahhoz, hogy fejlesztési stratégiákat ültessenek gyakorlatba, míg a nyolc megyét magukban foglaló fejlesztési régiók túl nagyoknak bizonyultak. A politikus szerint ebben a kérdésben ki kell alakulnia egy többségi véleménynek, ehhez pedig valamennyi félnek engednie kell. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar tanárokat távolítottak el a MOGYÉ-ről
Újabb döntést hozott a magyar oktatás rovására a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa. A román többségű testület a hétvégén arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést a felsőoktatási intézmény nyugdíjas óraadó tanáraival. Mivel a tizenöt, a tavasszal nyugdíjba kényszerített, majd óraadóként szerződtetett professzor közül kilenc magyar nemzetiségű, a szenátus döntése a magyarság újabb arculcsapásának számít, és jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését.
Míg az egyetem diákságának szinte fele magyar nemzetiségű, a tanárok aránya az egyharmad alá csökkent. Határozatával az intézmény szenátusa lényegében azoktól a professzoroktól szabadult meg immár végérvényesen, akiket a tavasz folyamán, az egyetemi év közepette, egyik napról a másikra nyugdíjba küldött. Akkor a MOGYE szenátusa kegyesen felajánlotta az érintetteknek, hogy óraadó tanárként továbbra is dolgozzanak a felsőoktatási intézményben.
A diákok látják kárát az intézkedésnek
Az egyik érintett éppen Kincses Ajtay Mária, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület alelnöke. Elmondása szerint a hideg zuhany nem is annyira őt meg a hozzá hasonló helyzetben lévő idősebb professzorokat érinti a legkellemetlenebbül, hanem a felsőoktatási intézményt és annak diákságát. Mától ugyanis bizonyos tanszékek tapasztalt egyetemi tanárok nélkül maradnak. „Én hétfőn még bemegyek pótvizsgáztatni, illetve az elkövetkezendőkben is foglalkozom a két, doktorátusra készülő diákommal, mert ők nem lehetnek az efféle diszkrimináció áldozatai” – fejtette ki lapunknak Kincses Ajtay Mária volt tanszékvezető. A negyvenéves pedagógiai tapasztalattal rendelkező toxikológus szerint az idei a harmadik nagy tisztogatási hullám, ami az egyetem történelmében előfordult. Először a román tagozat megalakulása után söpörtek ki jó pár egyetemépítő magyar professzort, majd 1990-ben, az akkor rendkívül erős magyarellenes hangulatban tették lapátra az idősnek tartott tanárokat. „A mostani újabb hullám a magyar tagozat teljes elsorvasztását célozza” – vélekedett a frissen menesztett professzor.
További tiltakozásokat szerveznek
A szenátus döntése elégedetlenséget váltott ki a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) tagjaiban. A hetek óta Marosvásárhely főterén tiltakozó aktivisták újabb demonstrációra készülnek. Ezúttal az egyetem épülete előtt, hangosbemondóval készülnek fejezeteket felolvasni az új oktatási törvényből. Néhány passzust egy óriástablóra is felírattak, amit aranyozott keretbe foglaltak. A két és fél méterszer kétméteres tablót a hét folyamán készülnek átadni Constantin Copotoiu rektornak. A RMOGYKE elsősorban a szenátus román tagjai által megszavazott diszkriminatív egyetemi charta ellen tiltakozik. Mint ismeretes, a tanügyi törvénybe foglaltakkal szemben ez nem teszi lehetővé a magyar intézet megalakítását az egyetemen. „Pénteken levélben értesítettük a szenátus tagjait, hogy döntéseikkel a Románia által is felvállalt nemzetközi egyezményeket szegik meg. A héten az egyetem előtt tiltakozunk, de folytatjuk a főtéri figyelemfelhívó sétánkat is. A következő lépés az lesz, hogy megpróbáljuk rávenni a MOGYE magyar diákságát, hogy ülősztrájkkal kezdje az évet” – sorolta a civil szervezet terveit a Krónikának Ádám Valérián, a RMOGYKE ügyvezetője, az egyetem volt diákja.
Aggódó vén diákok
A MOGYE és a hazai magyar nyelvű orvosképzés jelene és jövője iránti aggodalom jegyében zajlott a hétvégén az ötven évvel ezelőtt, a felsőoktatási intézményben végzett orvosok és gyógyszerészek „aranytalálkozója” is. „Fél évszázad nagy idő. Megtörte ifjú lendületünket, letarolta reményeinket, kikezdte egészségünket, de nem törte meg az oktatóink iránti tiszteletünket, közösségi szellemünket és egymás iránti vonzódásunkat” – jelentette ki az „osztályfőnöki órán” Bakos János urológus, egyetemi tanár, a találkozó főszervezője.
Mint kiderült, a nagy múltú felsőoktatási intézményben ötven évvel ezelőtt az általános orvosi karon 108-an végeztek, közülük 73-an vannak életben, 32-en külföldre távoztak. A gyerekgyógyász karon 22-en diplomáztak, öten távoztak az élők sorából, ketten települtek ki külföldre, míg a gyógyszerészeti szak 26 végzőse közül egy él az ország határain kívül. A vén diákokat Ötvös József református főesperes köszöntötte, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte azt, hogy szólhat az idős erdélyi magyar orvosnemzedékhez. A megmaradás, a helytállás fontosságát kiemelve emlékeztetett a nehéz 1950-es, 60-as évekre. „Én és az én nemzedékem önöket példaadó generációként tisztelte, tiszteli” – jelentette ki többek között a marosvásárhelyi vártemplom lelkésze. 
Indítvány a magyar intézetért
A találkozón László Dénes indítványt terjesztett elő, amelyben az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek kérik: az egyetem szenátusa vizsgálja felül a külön magyar intézet létrehozásával kapcsolatos, negatív hozzáállását. Az idős orvosok úgy vélik: az egyetem mai, román többségű szenátusának nincs joga ahhoz, hogy megvonja a mai és jövőbeni diáktól az anyanyelven való tanulás jogát. A találkozón az egykori tanárok közül heten voltak jelen. Az ő nevükben Fazakas Béla nyugalmazott egyetemi tanár elevenítette fel a múltat, és vázolta fel a magyar tagozat jelenlegi helyzetét, külön kitérve a tanárhiány aggasztó voltára: miközben a diákok fele magyar, fele román, addig a tanároknak csupán mintegy 30 százaléka magyar nemzetiségű.
Nem okozott hátrányt, hogy magyarul tanultak
Az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek alkották az utolsó olyan évfolyamot, amely kizárólag magyar nyelven sajátította el a szükséges ismereteket. A Krónikának többen azt nyilatkozták, hosszú pályafutásuk során semmilyen hátrányuk nem származott ebből. Hoványi Gyula például Nagyváradon született és évtizedeken keresztül Svédországban gyógyított. „Már amikor az egyetemre bejutottam, tökéletesen tudtam románul. Akik most nem akarják azt, hogy különálló magyar karok létezzenek, nem tudják, hogy miért jött létre a marosvásárhelyi orvosi egyetem, amikor 1945-ben a kolozsvári román tannyelvű intézmény lett. Miskolczy Dezső és Csőgör Lajos professzorok közbenjárására az akkori román miniszterelnök, Petru Groza a rendelkezésükre bocsátotta a marosvásárhelyi hadapródiskola épületét, hogy itt magyar orvosi egyetemet létesítsenek, és az itt képzett orvosok Erdély magyar nyelvű lakosságát gyógyítsák. Erre kellene tekintettel lenni ma is” – jelentette ki a Krónikának az ötven évvel ezelőtt végzett orvos.
A Brassóban született és Marosvásárhelyen nevelkedett Friedmann Vilmos Frankfurtban él. „Mind a két nyelvet jól beszéltem, soha nem volt problémám. Az egyetem elvégzése után hét évig Dicsőszentmártonban dolgoztam, a pácienseim zöme román ajkú volt. Nem volt amiatt nézeteltérés, hogy én magyarul tanultam az orvoslást” – emlékezett vissza a kezdetekre a szakember. Brassai Zoltán nyugalmazott orvosprofesszor neje, Daróczi Erzsébet marosvásárhelyi háziorvos szintén azt hangsúlyozta, pályafutása során semmilyen hátrányuk nem származott abból, hogy magyarul tanultak. „Nagyon sok kollegám Moldvába került, és ott igen megbecsült orvosként dolgozott. Szinte hihetetlen, hogy most milyen helyzet alakult ki az egyetemen. Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy a szenátussal nem lehet betartatni a törvényt” – háborgott lapunknak a szakember.
László László belgyógyásznak, aki immár negyven éve a németországi Offenburgban dolgozik szintén nem jelentett gondot pályafutása során, hogy magyarul sajátította el a szakmát. „Soha nem volt gond számomra az, hogy különféle nemzetiségű betegeket gyógyítsak. Az alaptudás volt a fontos. Romániában 12 éven át gyakoroltam a szakmát, előbb a Herkulesfürdő melletti Bozovicsban, ahol csak románok éltek. Utána a Temesvár melletti Rékáson praktizáltam, ahol négy nemzetiség él együtt. Semmilyen problémám nem volt” – emlékezett a szakember. Elmondta, sajnálattal értesültem arról, hogy a közelmúltban magyarellenes intézkedések sorát hozták a marosvásárhelyi egyetemen. „Nincs elég tanár, és erre lehet hivatkozni, amikor gátolják a külön magyar intézet létrehozását. Ez nagy baj. Szerintem azt a színvonalat, amit a mi időnkben az egyetem nyújtott, már soha nem lehet elérni, de törekedni kell arra, hogy megközelítsék azt” – vélte a szakember.
Nemzetközi jogorvoslat
Antal Zoltán csíkszépvizi származású sebész főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori orvosi egyetemen nemzetközi szinten is elismert tanárok tanítottak. „Nekünk olyan nemzetközi hírű tanári karunk volt, akiktől a szakmát igen magas színvonalon sajátítottuk el. Miskolczy és társaik vállalták, hogy Budapestről visszajönnek ide, a román világba, hogy fenntartsák a magyar orvosképzést. Példát vehetnének róluk azok a mai fiatal végzettek, akiknek a tinta alig szárad meg a diplomájukon, s máris azt nézik, hogy melyik nyugati országba távozzanak” – jelentette ki a hosszú időn át Csíkszeredában dolgozó szakember. Hangsúlyozta, az egyetem jelenlegi szenátusának meg kellene ismernie, tanulmányoznia kellene az egyetemes emberi jogok chartáját, és aszerint intéznie a felsőoktatási intézmény sorsát. „Szerintem nemzetközi síkra kell vinni ezt a problémát, mert úgy látszik, az országban nem találunk meghallgatásra” – jelentette ki a MOGYE-n kialakult helyzet kapcsán az intézményben ötven évvel ezelőtt végzett főorvos.
Szucher Ervin, Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Százharmincöt éves Háromszék megye
Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.
Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék. Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval. A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet. A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat. A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.) Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az örökség
Erdélyi magyar szemmel mégsem ez a legnagyobb dilemma.
Olvasom, hogy egy erdélyi magyar szervezet nem kivánatos személynek nyilvánította Kertész Ákost Nagyváradon, akit – gondolom – a jól ismert nagyváradi irodalmi folyóirat nem publicistaként, hanem íróként hívott meg, és több mint valószínű, ugyanúgy kisiklásnak tartja az Amerikai Népszavában megjelent általánosító jellegű, a szavak és összefüggések lehetséges magyarázatai mögé nem tekintő Kertész-írást, mint az erdélyi magyar értelmiségiek jelentős része.
Kertész Ákost viszont ezért a szövegéért aligha lehet kiírni a magyar irodalomból, mint ahogyan az éppen Nagyváradon bemutatott Csurka István daraboknak sem von le az irodalmi értékéből szerzőjének későbbi, meglehetősen zaklatott és ellentmondásos politikai pályafutása.
Kertész Ákost büntetésként kiebrudálták a budapesti díszpolgárságból, és valljuk be, ezen is el lehet tűnődni így is, meg amúgy is, méghozzá aprópénzre váltva mindazt, amit a megnevezés takar. A legáltalánosabb megfogalmazások szerint ugyanis a díszpolgári cím erkölcsi elismerés, amellyel a település tiszteletét és háláját fejezi ki a kitüntetett személynek, és a megtiszteltetést általában az nyerheti el, aki közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával eredményesen elősegítette a helység anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását.
Szóval, mindezen el lehet töprengeni. De erdélyi magyar szemmel mégsem ez a legnagyobb dilemma. Hanem az, hogy ugyanezen címtől most fosztották meg Haynau osztrák hadvezért, Jellasics horvát bánt, Windischgrätz osztrák tábornokot és Alexander von Bach osztrák belügyminisztert, valamint Ivan Paszkievicset, az 1849-es orosz hadsereg főparancsnokát és még három, mifelénk kevésbé ismert osztrák tisztségviselőt és katonai vezért.
A listáról kihúzott Sztálinról pedig azért nem beszélek, mert a Brassót lecserélő Sztálinváros és a népek atyjának állított szobrok áradata még ha nemzedékektől függő mértékben is, de mifelénk még mindig fellelhető a köztudatban.
De hogy az aradi vértanúkat és Batthyány Lajost kivégeztető, százakat várbörtönökbe küldő Haynau mostanig Budapest (akkor még Pest) díszpolgára volt? Akárcsak az az osztrák belügyminiszter, akinek nevéről az 1851-1859 között tartó, magyarországi nyílt abszolutista önkényt, a Bach-korszakot nevezték el? Vagy a magyar szabadságharc leverésére küldött hadsereg orosz hadsereg főparancsnoka, Paszkievics úgyszintén mindeddig a magyar főváros erkölcsi elismertje? És Jellasics, aki hazájában ugyan nemzeti hős, terek viselik nevét és szobrok emlékeztetnek nemzetének szabadságáért küzdő horvát bánra, de mifelénk nem is annyira a történelemkönyvekben, mint a magyar nemzeti lírában futóként, gyáváként, árulóként rögzült az alakja, még a huszonegyedik században is magyar hálára és elismerésre méltó maradt?
Mindez egy kissé meglepő. Nem is a kétely, amiről mostanság elmorfondíroznak a Duna-partján, hogy a jelenlegi budapesti tanácsnak van vagy nincs joga belekotorni az történelembe, hanem az a tény, hogy mindezen személyek az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után kapták meg a díszpolgári címet. Persze, tudjuk, hogy milyen korban, hogy a győztes akkor is vitt mindent, de ki van zárva, hogy csupán osztrákok, oroszok és horvátok adományozták volna ezt a kitüntetést. Hanem egészen biztosan ott voltak a magyarok is. Korabeli magas rangú magyar tisztségviselők. Vajon minderről miért nem olvasni a történelemkönyvekben? Mint ahogyan a nemzeti történelem más olyan eseményeiről sem, amelyet a „csak a szépre emlékezés” lázában szeretnénk szemérmesen elhallgatni. Emlékszem, valamikor kamaszkoromban megdöbbentem, amikor a történelemírás kifejezést hallottam. Hogy a történelem nem csak úgy van, hanem írják. Már régóta tudom, hogy nem is akárhogyan. De vajon nem kellene eljöjjön az ideje a higgadt és nyugodt, kiegyensúlyozott és tárgyilagos történelemírásnak, ahogyan azt más nemzetek is megtették és azóta nyugodtan néznek szembe önmagukkal? A jelenlegi hivatalos történelemszemlélet szerint a magyarság kizárólag a forradalmak és dicső csaták hevületében él tovább. És ami a forradalmak között történt? Az vajon kinek az öröksége?
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Brassó megye: kevésbé kedvező népszámlálási eredményekre számítanak
Két egyformán fontos célközönsége van az RMDSZ népszámlálási identitás-kampányának: a válaszadó és a kérdezőbiztos – jelentette ki Brassóban, a magyar kérdezőbiztosok tájékoztatására szervezett találkozón Markó Attila államtitkár, az Országos Népszámlálási Bizottság tagja. Az államtitkár szerint jelentős előrelépés, hogy 2011-ben többnyelvű a népszámlálási kampány: magyar nyelvű űrlap, plakát, kézikönyv, rádió- és tévéreklám is készült állami költségvetésből. A brassói tájékoztatón Markó Attila arra is emlékeztetett, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya 20% fölötti a kérdezőbiztosoknál magyar nyelvű űrlap is kell legyen, ezt igényelhetik a válaszadók. A magyar kérdezőbiztosok számára pedig magyar nyelvű kézikönyv is készült, amelyből könnyebben megérthetik a munkájukban fontos, románul nehezebben érthető szakkifejezéseket. Az államtitkár szerint a népszámlálási eredmények kedvezőbbek lesznek a magyarság szempontjából, hiszen a migráció alacsonyabb, mint a többségi lakosság körében.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke kevésbé kedvező népszámlálási eredményekre számít a megyében. Amint elmondta, 1992 és 2002 között tízezerrel kevesebb magyart jegyeztek Brassó megyében, a népességfogyás pedig jelentősen kihat a nyelvi, az oktatási és a kulturális jogokra. „Miközben a szórványban népességfogyásról, a romániai magyar politikai palettán pártszaporulatról számolhatunk be” – tette hozzá Kovács Attila, aki továbbá azt is elmondta, négy településre összpontosít majd a megyei szervezet identitáskampánya: Négyfalura, Kőhalomra, Bodolára és Keresztvárra. Ezeken a településeken a magyarság számaránya 20%-hoz közelít.
Ambrus Károly brassói alprefektus szerint szórványban a magyar kérdezőbiztosok jelentik azt a plusz biztonságot, hogy az adatösszeírás a valóságot tükrözi majd a magyar közösségről. „Fontos számunkra, hogy ezt a felelősséget kellőképpen átérezzék, felkészült személyek végezzék az adatösszeírást” – mondta az alprefektus, aki az összeírás technikai részleteire is kitért a brassói tájékoztatón.
A találkozón felmerült a vegyes házasságok kérdése is. Ennek kapcsán Madaras Lázár demográfiai szakértő elmondta, Dániában létezik az a gyakorlat, hogy a házastársak megegyezése alapján a gyerekek egy részét egyik szülő, másik részét a másik szülő nemzetisége és vallása alapján jegyeztetik be. „Nyugat-Európában ez egy bevett gyakorlat. Persze, erről a kérdésről a szülőknek közösen kell döntést hozniuk” – tette hozzá a szakértő.
Az RMDSZ Brassó megyei szervezete október 3-án Négyfaluban, október 4-én pedig Kőhalomban szervez regionális tájékoztatást a magyar kérdezőbiztosoknak. (hírszerk.) Transindex.ro

A nemzeti himnusz lélektana
Sérelmek és bosszúvágy
Andrei Pleşu, Dilema Veche
Az „Ébredj, román”-nak megvolt a maga ideje és értelme. Kétségbevonhatatlanul. Énekelték, mozgósítóan, 1848-ban, 1877-ben, a két világháború idején, Brassóban 1987-ben és a Forradalomkor.
Fel sem merül, hogy elfelejtsük a dallamát, a szövegét és azok történetét. Annál is kevésbé, hogy csúfot űzzünk belőlük. Szabad viszont kérdéseket feltennünk e tiszteletre méltó „nemzeti himnusz” jellegét illetően.
Megfelel a szerepének ebben a minőségében? Lehet-e jótékony hatása azokra, akik éneklik és azokra, akik hallgatják? És milyen mértékben reprezentatív ma az ország számára? Válaszom negatív. Az a véleményem, hogy himnuszunk szövege elavult (nem aktuális), neurotikus, öngyalázó, gyászos. Nem veszem védelmembe az 1989 előtti ideológiai változatok diadalmas hangját, erőltetett optimizmusát.
Tény azonban, hogy 1948 után a dicsőséges himnuszok szomorú egymásutánjának voltunk tanúi, míg most, amikor egy rendezettebb világ felé igyekszünk, nap mint nap a szerencsétlenség indulóját dúdoljuk. Az 1948 és 1953 közötti himnusz (Aurel Baranga szövege) szintén „bilincsekről”, „rothadó gátakról” beszélt, de legalább múlt időben idézte azokat. Túlsúlyban volt a – nyilvánvalóan képmutató – ösztönzés az „összefogásra, békére és munkára”.
Az 1953 utáni himnusz (amelyet Eugen Frunză és Dan Deşliu írt) „erős, szabad, sorsa fölött rendelkező” hazáról beszélt, és a „múlt jármáról”, amelyet „szétromboltunk”. Nem is beszélek az „Éljen a király!”-ról, az 1884-ben kelt himnuszról, amely Romániát „boldog földi paradicsom”-ként írja le.
Ezekkel ellentétben az „Ébredj, román!” egy kóma-állapotban levő népet ír le („halálos álomban”), amelyet a megsemmisítésig elnyomnak barbár zsarnokok és kegyetlen ellenségek. A hivatalosan elénekelt négy versszak közül háromból nem hiányzik a „halál” szó. A többi strófában keserűen felsoroltatnak „végzetes csapások”, „ármány”, „ravasz cselszövések”, „gonosz irigység”, „évszázados rabiga”, amelyet „barmokként” viselünk, és más hasonló rémségek, amelyektől „fegyveres kézzel”, „most vagy soha” meg kell szabadulnunk.
Megtudjuk továbbá, hogy holmi „kegyetlenek” még a nyelvünket is el akarják orozni tőlünk. Valami végső, halaszthatatlanul surgőset kell tennünk, ha nem akarunk örökké „rabszolgák” maradni a saját földünkön. Aki pedig nem ehhez tartja magát, abba „villám csapjon, kénköves ménkű”. A himnuszunk vázlatos, ám kíméletlen külpolitikai programot is sugall: „világgá kell kiáltanunk, hogy a Dunánkat ellopják”, és „bizonyítanunk kell a világnak”, hogy a rómaiaktól származunk. A szöveg odáig megy, hogy arra szólít fel bennünket, vessük magunkat az ellenségünkre, „mint farkasok a juhakolra”, ami furcsa metafora a mioritikus csobánok népe számára, amely a báránykáknak, nem pedig a felfalóiknak „hagyományos” barátja...
Nos, valóban azt akarjuk, hogy gyermekeink mindennapi hangulata ennek a nemzeti depressziónak a jegyében álljon? Kelljen naponta elénekelniük a visszafojtott kétségbeesés, a dagályos mozgósítás himnuszát („az utolsó órában”), egy olyan sorsét, amely földi pokolhoz hasonlatos? Ugyanis, bár toborzó kürtszónak tűnik, a mi himnuszunk inkább a haldoklót túlélésre kérlelő imának tűnik. Mintha nem arra rendeltetett volna, hogy méltóságteljes ünnepi alkalmakkor, egy ép emberekből álló nép sorsfordító pillanataiban adják elő, hanem a reanimációs teremben, gyógyszertartásként.
Nem mondom azt, hogy hasonló himnuszok, tele nemzeti keserűséggel, más országokban nem léteznek. A Marseillaise sem szelíd pásztorének. „Ébredésről” van szó Olaszország himnuszában is, de egy már bekövetkezett ébredésről, nem pedig egy olyanról, amelyre egy görcsbe merevedett népesség vágyik meghatóan. A himnuszok közül, amelyekbe belenéztem, egyetlenegy, a Szlovákiáé vágyik egy sorsszerű villámcsapásra, hogy az felébressze az alvó népet.
Egyébként többnyire lelkesítő, bizakodó szövegekről van szó, amelyek tiszteletben tartják a „himnusz” szó eredeti értelmét: dicsőítő ének. A német himnusz a haza „egységének, igazságosságának és szabadságának” vágyát hirdeti (örök virágzást kívánva neki). A magyar himnusz amolyan ima az Istenhez („Isten áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel...”), és elfogadja – kevéssé szokott módon –, hogy a történelmi nehézségek, amelyek a nemzetet sújtották, saját bűneinek is tulajdoníthatók. (Zárójelben mondva, van egy mulatságos hasonlóság a magyar himnusz és a román himnusz között: mindkettő nemzeti viszonyítási pontként említi Corvin Mátyást.) A norvég himnusz és a bolgár himnusz büszkén beszél a szülőföld szépségeiről.
Mindent összevéve a mi himnuszunk, a többivel összehasonlítva, egyike a legsötétebbeknek és csüggesztőbbeknek. Panaszosan az áldozat szerepére, a sirámokra és a balszerencsére hagyatkozik. Mindezt egy olyan országban, amelyet nemrég fogadott magába az Európai Unió – amelynek himnusza az Örömóda. Nem lenne jó csökkenteni egy kicsit ősi vonzalmunkat a „bánat” iránt? Nem állna-e vajon jobban nekünk egy kis férfias nyugalom, egy kevés mosoly, egészséges hit a saját képességeinkben és szerencsénkben? Nem lenne előnyösebb napjainkat valamivel derűsebb hangulatban kezdeni? (Fordította: Á. H.) Új Magyar Szó (Bukarest)

Ezernyi gyermeket várnak (Bábostalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
Jó lesz gyermeknek lenni Sepsiszentgyörgyön október 2-a és 9-e között: ide költözik egy hétre Erdély összes magyar bábosa, és mindennap több előadással örvendeztetik meg az óvodásokat, iskolásokat, sőt, a felnőtteket is. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó vasárnap a házigazdák produkciójával, Ilók és Mihók menyegzőjével rajtol, és a következő vasárnapon a temesváriak Zián & Kopik történetével végződik, a seregszemlén túl azonban ismerkedésre, szakmai beszélgetésekre, tapasztalatcserére, megmérettetésre, a hol tartunk és a hogyan tovább megvitatására is alkalmat teremt a rendezvény.
A bábostalálkozó jelentőségét jelzi, hogy – az idén először – a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központon keresztül a megyei tanács is részt vállalt a szervezésben a kezdeményező Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata mellett. A társulat vezetője, Nagy-Kopeczky Kálmán örvendetesnek tartja, hogy ennyi mindenkit sikerült megmozgatni. Az előzmények ugyanis nem voltak éppen biztatóak. De nem ezzel indít. – Az idén végre mindenki eljött, és nagyon színes programot tudtunk összeállítani: eleve bábszínpadra írt művektől a kortárs darabig, népmese-feldolgozástól Petőfi János vitézéig huszonöt előadás lesz, technikában is sokfélét mutatunk: hagyományos kesztyűs és marionettbábokat, maszkos játékot, egyéni bemutatót, balladát, interaktív műsort több korosztálynak: 3, 4, 5, 6, 7 és 14 éveseknek. Néhány előadást ki tudunk vinni vidékre, így Baróton, Bereckben, Kézdivásárhelyen, Zabolán, Kőröspatakon és Uzonban is örülhetnek a gyermekek. Sajnálom, hogy Kovászna kimarad, de csak oda tudunk menni, ahol a fogadókészséghez megfelelő terem is társul. Sajnos, a saját termünk is meglehetősen szűkös, de örömmel közölhetem, hogy a bejáratát felújították, frissen meszelt lépcsőházban lehet bemenni. Mivel a Tamási Áron Színház, az M Stúdió és a Háromszék Táncegyüttes számára is megkezdődött az idény, a szakszervezetek művelődési házát és a színház nagytermét is csak egy-egy alkalomra kaptuk meg. Utóbbiban a közkívánatra visszahívott Csillaglépő Csodaszarvas legendáját adja elő a nagyváradi Szigligeti Ede Színház Liliput Társulata október 5-én, szerda délután. Minden jegy ára 5 lej, és már veszik is az óvónők, tanítónők – még Brassóból és Négyfaluból is hoznak egy-egy busznyi gyermeket –, a bevétel azonban nem a fellépőké lesz, hanem a fesztivál számlájára folyik be, így támogatja a szakma – gyakorlatilag önmagát. Ez is ritka jelenség, de magunk vagyunk, tudnunk kell megállni a saját lábunkon, kiszolgáltatottság nélkül. Erre is jó ez a találkozó: megnézni, hogy mit tudunk, mi a közös bennünk, mivel küszködünk. – Elsősorban vélhetően pénzhiánnyal, hiszen az előző találkozóra a tavalyi Szent György-napokon került sor, az idén azonban fél évet késett a rendezvény... – Az előzményekhez tartozik, hogy 1999 és 2005 között Kolozsváron szerveztek romániai magyar bábostalálkozót, de ez az egyetlen szakmai fórum is megszűnt. 2009-ben mi vállaltuk fel az újraélesztését, ez sem zökkenőmentes. A saját költségvetésünk szóra sem érdemes, a lecsupaszított fizetéseken kívül valami keveset kapunk anyagokra, tehát pályázunk. Végre van teljes fénypultunk (nem új, de legalább jó), a hangtechnikánk is elfogadható, a fesztivál fedezetét pedig több helyről egészítettük ki: a Román Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a megyei és a sepsiszentgyörgyi tanács támogatásával állt össze az anyagi alap. Az idén először friss, mesterizős kritikusokat is sikerült lehozni, délutánonként pedig tematikus szakmai beszélgetéseket terveztünk, így mélyebbre áshatunk egy-egy előadás elemzésénél. Három éve úgy éreztük, ez a vég kezdete, és ennek megbeszélésére gyűltünk össze, de úgy tűnik, újraindult az élet, és ha lassan is, de gyarapszik a bábosok száma, ámbár még mindig nem vagyunk százan. Kis csapat ez, nem azért, mert a kicsiknek játszunk, hanem mert többnyire nagyobb színházak tagozataként vagy pár fős magántársulatként dolgozunk, magunkra. Még a román és a magyarországi kollégákkal is igen nehézkes, esetleges a kapcsolatunk. – A bábszínházat mint műfajt már sokan eltemették, itt azonban mindig telt ház van. Talán mégsem rontotta el a gyermekeket a tévé... – A bábszínház érzelmi élményt nyújt, a gyerek azonosul a szereplőkkel, átéli a helyzetüket – ezt a tévében nem kapja meg. Most mindenki a gazdasági válságról beszél, mert ennek fellegei összegyülekeztek felettünk, és nem haladunk, csak kapálózunk a mocsárban. És minél jobban kapálózunk, annál jobban süllyedünk – holott talán csak azt kellene észrevenni, hogy nem jó irányba megyünk. Meg kellene állni megnyugodni, a szellemi és lelki táplálékot nyújtó művészetek felé fordulni – erre alkalom a bábostalálkozó is. Ha belegondolunk, hogy a jövő generációinak vagyunk a példaképei és útmutatói, ez felelősség és nemesség is: ez ad erőt, ezért van értelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Hétvégén Lupény megerősítette pozícióját, mint a Zsil völgye magyar fővárosa. Jóllehet a közeli Petrozsényban több magyar él, Lupényban sokkal jelentősebb magyar élet zajlik, jóval több a magyar rendezvény. Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök és csapata ügyesen összefogja a helyi közösséget, sőt, a lupényiak rendezvényei a bányavidék többi településének magyarságát is megmozgatják, szemben a passzív Petrozsénnyal.
Hétvégén sem volt különb a helyzet, a Zsil-völgyi magyar kulturális napok Lupényban zajlottak, melyen a helyieken kívül a környező települések magyarsága is részt vett.
A gazdag rendezvénysorozat Balázs Csaba fotókiállításával kezdődött pénteken, melyen a helyi fiatalember a bányavidéken és külföldön készített arcképeit tekinthették meg a szakszervezeti klubban. Este a lupényi és a bányavidék többi városából érkezett magyarság nagyszerűen szórakozott a szüreti bálon.
A rendezvénysorozat fénypontja mégis a szombati nap volt, amikor a bányavidék magyarsága bemutatkozott Erdélynek. Pontosabban a Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Brassóból és Nagyenyedről érkezett vendégeknek. A Szabó Csaba kolozsvári újságíró által indított szórványtengelyek mozgalom 21. szórványkonferenciájára ugyanis a lupényi szakszervezetek házának dísztermében került sor. A magyarok által „bőven és hangosan meglakott” bányászrégió megmaradt magyarságának problémáit térképezték fel demográfiai, oktatási, kulturális és gazdasági szempontból, illetve tapasztalatot cseréltek a többi dél-erdélyi szórványvidékkel.
Magyarok a Zsil völgyében
A hatvanas-hetvenes években a vulkáni és lupényi iskolákban még 4 párhuzamos magyar osztály volt, manapság viszont az elemi oktatás összevont osztályokkal működik, pedig 2007-től a vulkáni diákok Lupényban tanulnak, ismertette a szomorú helyzetet Kasza Mária, a lupényi iskola igazgatója. Így sikerült csak megmenteni az általános szintet, külön-külön mindkét helyen veszélybe került volna, mondta Illés Katalin, a vulkáni iskola aligazgatója. Petrozsényban sokkal jobb a helyzet, de az Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványának köszönhető.
A bányavidéken folyamatosan csökken a magyarság száma, a gyülekezetek kiöregednek, szemléltették a helyzetet Gáll Sándor református és Marthy Attila római katolikus lelkészek.
A bányavidékiek igen visszafogottan fogadták a kolozsvári Szabó Csaba és a marosvásárhelyi Ötvös József református lelkész-egyházi újságíró derűlátó kilátásait az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről. Szerintük megszűnt a magyarság demográfiai hullámvölgye, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán ugyanis a fiatal értelmiségi magyar családokban erősen elterjedt az utóbbi években a harmadik, sőt, negyedik gyermek vállalása, Marosvásárhelyen több a keresztelő, mint a temetés, legalábbis Ötvös József szerint.
Bárcsak hasonló tendencia uralkodna a bányavidéki magyarságnál is! Jelenleg a legfontosabb kihívás a közeledő népszámlálás, melyen minden magyarnask fel kell vállalnia magyarságát, hiszen a mostani számoktól függ a magyar oktatás, anyagi támogatása, társadalmi súlya országos szinten, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Aki szerint az agyonhangoztatott templom és iskola mellet az érdekképviselet a magyarság harmadik tartópillére, hiszen ez karolja fel döntéshozói szinten előbbiek ügyét.
A Zsil-völgy magyarságának helyzete elválaszthatatlan a bányavidék gazdasági helyzetétől. A szocializmus éveiben, a kőszénbányászat fellendülése idején, a magyarság száma gyorsan növekedett, a „fekete arany” hanyatlása a magyarság hanyatlását is eredményezte. Éppen ezért fontos a gazdasági alap, melynek fejlesztési elképzeléseit Dézsi Attila mutatta be az egybegyűlteknek. Lupényi származásúként Hunyad megye prefektusa komoly lépéseket tett a bányavidék kormányszintű felkarolása érdekében.
„Noha kevesen vagyunk, s számunk csökken, a Zsil-völgyi magyarság mindig is értékes embereket adott”, hangsúlyozta Benedekfi Dávid főszervező. A széles körben elismert, románok által is nagyra tartott prefektus a legjobb példa erre.
Éppen ezért zavaró, hogy sokan a Zsil völgyét csak a bányászjárásokkal társítják, az ottani magyar életről, magyar kultúráról tudomást sem vesznek, hangsúlyozta lokálpatrióta pátosszal Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő. A bányavidéki magyarságnak és oktatásának nem anyagi támogatásra van szüksége, azt saját erőből képesek megoldani, hanem segítség kell, hangsúlyozta Benedekfi Dávid a vendégek meglepetésére, kiknek mindenütt az anyagi gondokat említették szórványjárásuk során. Együtt magyarul
Miután Krizbai Jenő és Kocsis Attila igazgatók bemutatták a nagyenyedi, illetve dévai iskolákat, s a vendégek bemutatták könyveiket, szórakoztató program következett. A római katolikus közösségi házban töltött káposzta versenyt szerveztek, melyen 9 helyi konyhaművész mérte meg tudását. A nyertesek díjat kaptak, egy-egy fakanalat, a nyertes természetesen a legnagyobbat. Ezután az egybegyűltek is megkóstolták a finomságokat.
Vasárnap az Erdély különböző tájairól érkezett vendégeknek a Zsil völgye érdekességeit és természeti szépségeit mutatták be, majd a parányi urikányi magyar közösséghez látogattak. Délután a lupényi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd az idősek napját ünnepelték süteményekkel, teával és kávéval.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Belföldi hírek
Magyar Autonóm Tartomány újratöltve
A Demokrata-Liberális Párt (DLP) Románia újabb közigazgatási átszervezési térképét készül ajánlani az RMDSZ-nek – írja politikai forrásokra hivatkozva a Gândul napilap.
Az új térkép szerint Románia 12–14 régióba szerveződne, a kiindulási alapot az ország 1960-as, tizenhat megyét tartalmazó felosztása jelenti. Az új változat szerint több jelenlegi megye megszűnne, illetve kettéválna, Háromszéket és Szeben megyét például Brassó régióba olvasztanák bele. Visszaállítanák ugyanakkor a régi Bánság, Máramaros, Olténia és Székelyföld történelmi régiókat, az utóbbit Hargita megye és Maros megye nagy része alkotná. Az RMDSZ vétója esetén a demokrata-liberálisok Brassó polgármestere, a DLP alelnöke, George Scripcaru lobbierejében bíznak, aki a tavasz folyamán elfogadhatónak nevezte Székelyföld mint kulturális entitás elismerését.
Hatszáz lej felbujtásért
Hatszáz lejre bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács Florin Nahorniacot, a Ştefan cel Mare hetilap főszerkesztőjét, aki a román államvasutakon terjesztett lapban Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének meggyilkolására buzdított. "Hát senki sincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?" – írta Nahorniac. A testület elnöke, Asztalos Csaba azzal magyarázta az enyhe büntetést, hogy csak az újságírót bírságolhatták meg, mivel a lapnak nincs hivatalosan bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező kiadója, a vasúttársaság felelősségét pedig nem lehetett megállapítani. Az EP-alelnök ügyvédje, Kincses Előd sajnálatosnak tartja, hogy a bírság a minimálisan kiszabható összeg felé közelít, annál is inkább, mert az újságcikk nemcsak Tőkés Lászlót mint magánembert diszkriminálja, hanem az egész romániai magyarságot. "Nem gondolkodunk óváson, várjuk az ügyészség döntését a gyilkosságra való felbujtás ügyében" – nyilatkozta Kincses.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi báboscéhet álmodnak
Az október 2–9. között Sepsiszentgyörgyön tartott Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó, az erdélyi bábosszakma egyetlen fóruma 123 résztvevőt számlált. A meghirdetett 25 előadás helyett a nagy érdeklődésnek köszönhetően 28-at játszottak.
Az előadások zömét a Cimborák Bábszínház hetven férőhelyes stúdiótermében mutatták be, átlagban 85–90 nézővel, de a Tamási Áron Színház nagytermében és a Szakszervezetek Művelődési Házában is telt ház fogadta a bábosokat. A Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ együttműködése révén létrejött találkozó célja volt lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkája megismerésére, megmérettetésére. A találkozón bemutatkozhattak továbbá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteriző bábszakos hallgatói. Az ötvenöt fellépő művész huszonnyolc előadására 2997-en voltak kíváncsiak: 2028 gyermek, 388 fiatal és 581 felnőtt. A sepsiszentgyörgyiek mellett Brassóból, Erdővidékről és a közeli településekről érkeztek lelkes gyereknézők. A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata Bereckben és Zabolán is fellépett, a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház előadását a kőröspataki iskola is fogadta. Az esti szakmai beszélgetéseken a bábszínház kapcsolatát taglalták más művészeti ágakkal (pl. mozgásművészet, zene, képzőművészet, bábirodalom és bábkritika, idő- és téralkotás), majd az előadásokat értékelték. A találkozó szakmai zsűrijét Simó Enikő képzőművész, Vincze László kolozsvári bábos szakember, valamint Nagy Enikő dramaturg és tévés szakember alkotta. Az előadásokról, a szakmai beszélgetésekről három dramaturgiát tanuló kolozsvári egyetemista, Avram Laura, Bodor Emőke és Deák Katalin rendszeresen beszámolt a fesztivál blogján, a cimborakbabostalalkozo.blogspot.com címen. A záróbeszélgetésen az erdélyi bábosszakma jövője került terítékre, felmerült erdélyi báboscéh létrehozásának és nemzetközi fesztivál megszervezésének a gondolata
Péter Orsolya
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódó román betelepedés Sepsiszentgyörgyön?
A népszámlálás kapcsán szervezett tegnap sajtóértekezletet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete, érdekes kulisszatitkokra is rávilágítva. Nemes Előd széki ügyvezető igazgató Jakabos Janka elnök társaságában többek között egy, a magyar öntudatú székelyföldi romákkal kapcsolatos, aggodalomra okot adó jelenséget nevezett meg, illetve a Sepsiszentgyörgyre történő román betelepülés folytonosságáról beszélt.
Nemes Előd elmondása szerint a háromszéki roma vezetők egy ideje emberjogi kérdésekkel foglalkozó képzésekre járnak Bukarestbe, amelyek kizárólag román nyelven zajlanak. A cenzus tekintetében ez annyiban érdekes, hogy a jelek szerint az országos roma szervezetek nincsenek tekintettel az itteni cigány közösség magyar anyanyelvére és sajátos identitására, és ez az összeíráskor gondot okozhat.
Ráadásul a jelenség idővel oda vezethet, hogy bukaresti nyomásra a háromszéki romák is ellenségesen viszonyulhatnak a magyar közösséghez, ami eddig nem volt tapasztalható. A roma öntudat erősödésére utal ugyanakkor, hogy a rendszerváltás óta lezajlott két népszámlálás során több mint megduplázódott Háromszéken a magukat ehhez az etnikumhoz tartozónak vallók száma, 1992-ben 2641, 2002-ben 6022 volt a számuk.
Egy másik folyamat is aggodalomra adhat okot, éspedig, hogy az EMNT felmérése szerint Sepsiszentgyörgynek a Brassóból történő bevándorlás által leginkább érintett Állomás negyedében a románok aránya 40-ről 42 százalékra nőtt, ami 77 családot jelent. Ez városi szintre levetítve megközelítőleg ennek tízszeresét jelentheti, bár a valós szám ennél kevesebb, 500 család körüli, vagyis 1300-1400 személy.
A szervezet megkapta az engedélyt az összeírás monitorizálására, amit a helyi központokban végeznek majd. Emellett az EMNT országos szervezete felhívást is indított a Magyarországon élő erdélyiek számára, Otthonról haza címmel, amelyben arra kérik az időszakosan kint tartózkodókat, hogy juttassanak haza egy fénymásolatot a személyi igazolványukról, hogy őket is nyilvántartásba vehessék. Az űrlapokkal kapcsolatosan Nemes Előd ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy elírták a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevét, ezért az érintett magyarok jelezzék a biztosoknak, hogy a 16-os kódú felekezeti besorolásba tartoznak, különben a román evangélikus egyházhoz sorolják be őket.
Kit számolnak és kit nem?
A ma kezdődő népszámlálásról tartott sajtótájékoztatót Illés Andrea, a Kovászna megyei Statisztikai Hivatal vezetője is. Az intézményvezető elmondta: a cenzusnak van egy úgynevezett referencia-hete, ez az október 13-19. közötti időszakot fedi. Ha valakinek gyereke született október 19-én éjfélig, a csecsemőt nyilvántartásba veszik, ha viszont 20-án jött világra, akkor nem, még abban az esetben sem, ha a számlálóbiztos október 25-én látogatja meg a családot. Hasonló a helyzet az elhalálozásokkal is. Az a családtag, aki október 20-án vagy ez után hunyt el, élőként lesz nyilvántartva. Kovászna megyében 1070 számlálóbiztos végzi a terepmunkát, ugyanennyi körzetben október 20-31. között.
Nagy D. István, Székely Emőke
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Rendellenességek Brassóban és Sepsiszentgyörgyön a népszámlálás során
Rendellenességre hívta fel a figyelmet Marthy Mátyás, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
A Szövetség képviselője azzal kapcsolatban fordult a Brassó városi és megyei népszámlálási bizottsághoz, hogy október 19-én egy népszámlálási biztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre, és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést azzal vezette fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne ezekről a kérdésekről, amit a népszámlálási biztos csak többszöri felszólításra volt tudomásul venni.
A Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke az esettel kapcsolatban panaszt tett le a városi és megyei népszámlálási bizottsághoz.
Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó regisztrálni azon személyek adatait, akik nem tartózkodtak otthon. A megkérdezett személy az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezte a rendellenességet, minek következtében a Szövetség megyei szervezete felszólította a Kovászna megyei Statisztikai Hivatalt, amely orvosolta a kérdést.
Kovács Péter főtitkár a két eset kapcsán elmondta: „Beigazolódik, hogy amennyiben a magyar emberek időben jelzik a tájékozatlanságnak vagy rosszindulatnak betudható rendellenességeket, a Szövetség munkatársai el tudnak járni a probléma kezelése érdekében.”
Az RMDSZ ismételten felhívja mindenki figyelmét, hogy a népszámlálási biztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, az erre adott választ be kell írnia az űrlapba. Nem az ő tiszte, hogy eldöntse, a válaszadó akar-e nyilatkozni ezekről a kérdésekről, vagy nem. Amennyiben bármilyen rendellenességet tapasztalunk, jelezzük azt a helyi RMDSZ-nél, vagy a Szövetség által működtetett 0800-802009 ingyenes zöld számon.
erdon.ro

Az EMNT szerint a háromszéki romák eltávolodhatnak a magyarságtól
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint a romániai Kovászna megyében a magyar anyanyelvű roma közösség eltávolodhat a magyarságtól, mivel a helyi cigányság vezetői Bukarestbe járnak kiképzésekre - jelentette ki Nemes Előd, az EMNT sepsiszéki ügyvezető igazgatója.
Az ügyvezető igazgató a romániai népszámlálás kapcsán csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a Kovászna megye nagy részét képező történelmi Háromszéken 16-17 százalék a roma közösség számaránya, akiknek körülbelül a fele magyar anyanyelvű, másik fele pedig román anyanyelvűnek vallja magát.
Az ügyvezető igazgató szerint a nemzeti identitást tekintve bonyolult a helyzet, hiszen faluról falura is változhat, hogy a helyi romák éppen minek vallják magukat. De azért eddig az volt a jellemző, hogy a magyar anyanyelvű cigányok többsége magyar nemzetiségűnek vallotta magát, míg a román anyanyelvűek inkább románként határozták meg nemzeti önazonosságukat - hívta fel a figyelmet.
Nemes Előd szerint a romák helyi vezetői egyre gyakrabban járnak Bukarestbe roma kisebbségi jogvédő szervezetek kiképzéseire, ahol nincsenek tekintettel arra, hogy a háromszéki romák egy része magyar anyanyelvű. Emiatt az ügyvezető igazgató szerint előfordulhat, hogy a helyi romák elidegenednek a magyarságtól, és akár az autonómia ellenségeivé is válhatnak, holott gyerekeiket magyar iskolába járatják, és nem él bennük a magyarokról semmilyen ellenségkép.
Az EMNT sepsiszéki szervezetének ügyvezető igazgatója szerint a székelyföldi politikai elitnek foglalkoznia kellene a romák helyi vezetőinek képzésével, és fel kellene világosítaniuk őket arról is, hogy melyek a székelyföldi magyarok gondjai, igényei. Rámutatott: ez a politikai elit eddig a romák valós gondjaira sem figyelt eléggé, így azok rendszerint csak választási kampányok idején kerültek napirendre.
Nemes Előd szerint az idei népszámláláson várhatóan folytatódik a romák nemzeti öntudatra való ébredése, hiszen 2002-ben is megkétszereződött már Háromszéken a magukat romának valló romák számaránya az 1992-es cenzushoz képest. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Brassóból egyre nagyobb számban beköltöző románok is módosíthatják a jelenleg 75 százalékban magyarok által lakott Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy etnikai arányait. Mint mondta, tízéves jelenségről van szó, amelynek okai elsősorban gazdaságiak, hiszen főként azok jönnek Háromszékre, akiknek túl költséges az élet a gazdasági központnak számító Brassóban.
MTI

Népszámlálás: sok a rendellenesség
Alig kezdődött el, máris rengeteg rendellenességet jelentettek a lakosok a népszámlálás kapcsán, a csütörtöki panaszok elsősorban a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatosak. A legsúlyosabb visszaélést Kolozsvárról, a Györgyfalvi lakónegyedbeli Detunata utcáról jelentették, ahol a számlálóbiztos indokolatlanul visszautasította a nemzetiséget, anyanyelvet és a vallást rögzítő P űrlap bemutatását, és a háztartásra vonatkozó adatokat rögzítő G űrlapot is csak többszöri felszólításra vette elő, a kitöltését azonban határozottan viszszautasította.
Máté András megyei RMDSZ-elnök a bejelentés alapján panaszt emelt a kolozsvári népszámlálási bizottságnál a törvénysértő cenzor felelősségre vonását, illetve a panasztevő adatainak megfelelő regisztrálását kérve.
Elutasított etnikai, vallási jellemzők
Rendellenességre hívták fel a figyelmet Brassóból is, ahol a számlálóbiztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést azzal vezette fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne, amit a cenzor csak többszöri felszólításra volt hajlandó tudomásul venni. A megyei RMDSZ ügyvezető elnöke panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál. Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó regisztrálni azon személyek adatait, akik nem tartózkodtak otthon. A megkérdezett az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezte a rendellenességet, minek következtében a szövetség megyei szervezete felszólította a megyei statisztikai hivatalt, amely orvosolta a kérdést. Az Arad megyei Fazekasvarsándon több háztartásban ceruzával akarták kitölteni az anyanyelvre, nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat. Az RMDSZ panaszt tett a helyi népszámlálási bizottságnál, így az érintett személyek adatait ismét rögzítik. Bihar megyében több településről is jeleztek rendellenességeket a polgárok az RMDSZ megyei szervezetének forródrótján. Több ízben is előfordult, hogy a számlálóbiztos vagy nem akarta helyben beírni a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat, vagy azt állította, hogy családtagnak nem áll jogában nyilatkozni hozzátartozója etnikai és vallási jellemzőiről.
Kovács Péter RMDSZ-főtitkár az esetek kapcsán elmondta, ezek is igazolják, hogy amennyiben a magyar válaszadók időben jelzik a rendellenességeket, kiküszöbölhető a probléma. Ismételten felhívta a figyelmet, hogy a számlálóbiztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, és a választ be kell vezetnie az űrlapra. Akik rendellenességet tapasztalnak, a szövetség által működtetett 0800-802009-es, ingyenesen hívható zöldszámon vagy a helyi RMDSZ-nél jelezhetik, a bihari szervezet egy mobilszámot is működtet a cenzus alatt, a 0742–084503-as szám éjjel-nappal hívható. 
Diverzió Sepsiszentgyörgyön
A népszámlálás első napjára, csütörtökre virradóra Jelentem: székely vagyok! feliratú lapok jelentek meg a sepsiszentgyörgyi postaládákban, amelyek megtévesztésig hasonlítanak a Magyar Polgári Párt (MPP) Jelentem: magyar vagyok! mottójú képeslapjára. Antal Árpád polgármester is kapott egyet, ő hívta fel az MPP vezetőinek a figyelmét a diverzióra, majd sajtótájékoztatóra hívta Kulcsár Terza József megyei elnököt, hogy tisztázza a félreértést. Utóbbi hangsúlyozta, pártjának semmi köze a reklámanyagokhoz, feljelentést tett az ügyészségen, hogy ismeretlen tettesek visszaéltek az alakulat nevével és logójával. Mint arról beszámoltunk, az MPP Jelentem magyar vagyok! felirattal több ezer képeslapot szórt ki Erdély-szerte. A diverziós lapokon ugyanaz a kis huszár látható, a másik oldalon az MPP logója jelenik meg a következő szöveggel: „Vállaljad (sic!) nemzetedet az októberi népszámláláson! Mindig székelyek voltunk! Székelyeket Székelyföldnek!”.
Antal Árpád hangsúlyozta, a magyar közösség számára fontos események előtt gyakoriak a hasonló diverziók, volt már a választások vagy március 15. előtt is. Szerinte a diverzió hátterében azok állnak, akiknek érdekük, hogy a népszámlás után az derüljön ki: csökkenjen a magyarság aránya. Sepsiszentgyörgy Románia legnagyobb, többségben magyarok lakta városa, 2002-ben a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak. Akkor a székely nem jelent meg külön etnikumként, ám mindössze 14-en szerepeltek a „más nemzetiségű” öszszesítésnél, valószínűleg ők székely nemzetiségűnek vallották magukat. Antal Árpád elmondta, a román hatalom már 1930-ban próbálkozott azzal, szerencsére sikertelenül, hogy a székely etnikum megjelenjen a népszámlálási íveken, majd 1977-ben ez megtörtént. Az RMDSZ 2011-ben sem tudta ezt az opciót kivetetni, holott a román regionális identitást, például a mócként vagy morosánként bemutatkozókat automatikusan román nemzetiségűnek regisztrálják. Szász Jenő MPP-elnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján egyébként felrótta az RMDSZ-nek, hogy nem sikerült megakadályoznia, hogy az űrlapokon a maghiar mellett az ungur, a secui és a ceangău is megjelenjen etnikumként.
Eközben a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma bejelentette, hogy a három megyében felügyelni fogja a népszámlálás menetét. A szervezet ezt azért tartja szükségesnek, mivel „a magyar szervezetek túlzott etnikai jelleget tulajdonítanak ennek a közigazgatási akciónak. Mint írják, a magyarok „különböző manipulációs eszközökkel mesterségesen növelnék a magyarság számát”, hogy alátámaszthassák a területi autonómia igényét.
A népszámlálás kezdése egyébként országszerte gondot jelentett a számlálóbiztosok nagyszámú visszalépése miatt, Kolozsváron például csütörtökön reggel 160 cenzor visszakozott és napközben is zajlott a pótlistán lévők felkészítése. Emil Boc kormányfő a helyzet kiértékelését kérte. (A pszichológiai küszöb alatt? A 20 milliós „pszichológiai küszöb” alá csökkenhet Románia lakosságának hivatalos száma – figyelmeztet Mircea Kivu szociológus. A szakember szerint a lakosság száma 21 millióra tehető, de ebből 2–3 millióan külföldön dolgoznak, és többé-kevésbé le vannak telepedve ott. Hangsúlyozta, hogy a hiányzók az aktív lakosság soraiból kerülnek ki, így az új adatok szerint a lakosság még nagyobb része lehet eltartott, azaz nyugdíjas, munkanélküli vagy kiskorú.)
Krónika (Kolozsvár)