Egy néhai Moldvában tanított tanítónő visszaemlékezései
Oratovszkyné Vass Ibolya 1952-ben, Csíkszeredában végzett a pedagógia szakon. Abban az időben kinevezés útján kerültek el a végzett növendékek a munkahelyekre, és így történt, hogy Vass Ibolya egy számára teljesen ismeretlen környezetbe, Románia Kárpátokon túli részére, egy Bákó megyei községbe, Lujzikalagorba került. Lujzikalagor 5-6 ezer lelket számláló község a megyeszékhelytől, Bákó várostól mintegy 10 km-re délkeletre.
Az akkor 19 éve fiatal lányt az édesanyja kísérte el az ismeretlenbe. Bákó városban a megyei tanfelügyelő, Kardos János kedvesen fogadta, és Lujzikalagorban is jó benyomásokat szerzett mind a polgármesteri hivatalnál, mind pedig az iskolában. Abban az időben külön fiúiskola és külön leányiskola volt a községben, és Ibolya a fiúiskola magyar tagozatára került, ahol 20-nál több fiút irattak be az első osztályba. A lányiskolába került Háromszékről két tanító, nevezetesen Zsigmond László és Dégi Sándor.
Vass Ibolya tanárnőt Gence József családjánál szállásolták el. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a fiatal tanárnő és a Gence-család között, de ugyanilyen szeretetteljes volt a kapcsolat a tanítványokkal és a szülőkkel is. Az 1955-ös iskolai év elején azonban váratlanul megjelent az iskolában a tanácselnök (polgármester), és közölte, hogy megszüntetik a magyar nyelvű oktatást.
A Lujzikalagorban töltött éveire egy 2007-ben megjelent újságcikkben (Európai Idő) így emlékszik vissza a tanárnő:
„Első kinevezésemet Luizi Calugaraba (Bákó megye) kaptam. Mindenesetre ékes és édes anyanyelvemen tanítottam a kedves kicsi csángó magyar gyermekeket, mert ott mindenki magyarul beszélt, ahogy tudtak, de magyarul.
Kedves, tiszteletet megadó emberek között töltöttem két évet. Nagy szeretetben részesültem, mint kezdő pedagógus, ez jóleső érzés volt számomra. De az öröm keveset tartott. 2 év után megszüntették a magyar iskolát."
csangoradio.ro
Erdély.ma,

Felújítás alatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Erdély egyik legrégebbi városa Nagyenyed, helyén már a kelták idejében település állt. Történelme során többször feldúlták, de iskolája elpusztíthatatlannak bizonyult. A Magyar Örökség díjával kitüntetett híres kollégium talán még sohasem esett át ekkora méretű tatarozáson. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, Gyulafehérvár felé tartva Kolozsvárról a műúton szinte kikerülhetetlen Nagyenyed. Az út mentén, amerre a szem ellát, omladozó falak, törmelékek halmaza, égbe nyúló csupasz vasszerkezetek emlékeztetnek az egykori „ipari forradalom” idejére. A kommunizmusban gombamód szaporodtak a gyárak, üzemek, mindenféle-fajta ipari termék szaga és füstje lengte be a tájat, Kolozsvártól Tordán és Aranyosgyéresen keresztül el egészen Nagyenyedig. Az egykori ipari létesítményeket felváltva, manapság osztódással szaporodnak a hagymakupolák, ahol akad egy talpalatnyi hely, ott az ortodox egyház azonnal kitűzi győztes lobogóját. Gyárak helyett templomok magasodnak az ég felé, a munkásszállások helyét apácazárdák foglalják el.
Élni akaró város
Ha életre is kelt néha ez a vidék, a történelem viharait soha nem heverte ki egészen. Nagyenyedet és környékét az idők során többször feldúlták, a várost porig rombolták. A tatárok rátörtek és elfoglalták, Mihai Viteazul hadai felégették, majd nemsokára ismét a tatárok pusztítottak. A 18. század elején labancok garázdálkodtak a városban, de a legnagyobb csapás 1849 januárjában érte a várost: az Avram Iancu és Axente Sever által vezetett 16 ezer fős román haramia-sereg támadta meg, közel 1000 magyart mészároltak le. Akit a románok nem vertek agyon, azt kiűzték a városból. A kollégium és a levéltár dokumentumainak egy részét elpusztította, a lakóházakat lerombolta, a történelmi egyházak templomait kibelezte a fosztogató söpredék. A korabeli pusztításokat tetézte a 20. században véghezvitt betelepítési politika, amikor „újfajta” lakosokat költöztettek a városba. Szürke házfalak, vakolatukat vesztett épületek, latyakos utak várják az utazót Nagyenyeden, ezek jelzik korunk „gazdagságát”, amikor Románia kitalálta az „eredeti kapitalizmust”. Az erőszakos iparosítás következtében, amikor mindenfelől munkások érkeztek a városba, Nagyenyed dombjain tömbháznegyedek épültek, a lakosság etnikai aránya hirtelen kibillent egyensúlyából. Manapság alig három és félezer magyar lélekkel „büszkélkedhet” Erdély egyik legrégebbi városa. Munkalehetőség alig van ezen a vidéken, a több ezer embernek kenyeret adó gyárak csarnokai üresen várják végzetüket. A tömbházak lakásainak kitört ablakai mögött ma már nincs élet, sokan elvándoroltak, hátuk mögött hagyva a kilátástalan életet.
A fejedelem iskolája
Ám egy dologra századok óta büszke lehet Nagyenyed: a Bethlen Gábor által alapított kollégium kiállta az idők megpróbáltatásait, és nemzetünk legkiválóbb személyiségeit tudta útra bocsátani közel 400 éven át.
1622-ben, a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen Bethlen Gábor fejedelem elfogadtatta az akadémia alapítási tervét,hogy csökkentse azt a lemaradást, amely Nyugat-Európával szemben mutatkozott. A főiskolát a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron építették fel, ahol már az év végén beindult a tanítás, neves külföldi vendégtanárok közreműködésével. Itt volt diák, később tanár Apáczai Csere János, aki gyakran felemlegette „Bethlenes” éveit. 1662 októberében Bethlen János kancellár javaslatára II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem rendeletet adott ki, amelynek értelmében a gyulafehérvári bethleni akadémiát Nagyenyedre helyezték át. 1712-ben a fejedelmi tanács megszűntével a kollégium vezetését és irányítását a Református Egyházi Főtanács, Supremum Consistorium vette át. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították, egyházi, református jellegét megszüntették. A múlt század nyolcvanas éveiben itt is bevezették a román tannyelvű oktatást, a cél természetesen az volt, hogy idővel a magyar diákokat és tanárokat kiszorítsák a kollégium falai közül. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált, beindult a tanító- és óvónőképző, és így elérkezünk lassan a mába…
Akaratunkon kívül rosszkor érkeztünk a nagyenyedi kollégiumba, pontosan a próbavizsgák kellős közepébe toppantunk. Az iskola vezetőségének irodáiban Turzai Melánia igazgató-helyettes fogad, néhány szót váltunk, majd siet is az ügyeket intézni. Szőcs Ildikó igazgató is megérkezik, vele beszélgetünk a Bethlen jelenéről, a hatalmas munkát igénylő tatarozásról, ami már nagyon ráfért az intézmény épületeire.
Az iskolának – tudjuk meg az igazgatótól – az önkormányzat a fenntartója, és egyházi tulajdonban lévő épületben működik. Érdekes státusa van, hiszen állami intézmény, de felekezeti jellege is van. „Annak idején, a visszaszolgáltatás kapcsán a tantestület, a diákok és a szülők nagy része is kijelentette, hogy felekezeti oktatási hálózat részeként, a valamikori református kollégium utódaként óhajt működni” – mondja Szőcs Ildikó. Érdekes helyzet ez: egyházi tulajdonban lévő épületben működik egy állami iskola, ami gyakorlatilag része a felekezeti oktatási hálózatnak. A visszaszolgáltatást követően a tanügyminisztérium szerette volna megvásárolni az épületet, hogy ne kelljen bért fizetnie az egyházkerületnek. Természetesen a kollégium nem volt eladó, de szerencsés és okos megoldás született: 2007-ben sikerült olyan egyezséget kötni az egyházkerület és az önkormányzat között, aminek értelmében átadták az épületet használatra az önkormányzatnak, úgy, hogy a mindenkori Bethlen Gábor Kollégium működjék benne. A bérleti szerződés 25 évre szól, ennek értelmében az önkormányzatnak kötelessége, hogy a bérleti díjnak megfelelő összeget az intézmény fenntartására, az épület rendbe tételére használja fel. Szőcs Ildikó szerint példaértékű az együttműködés az egyházkerület és az önkormányzat között, a jelenleg zajló felújítási munkálatokra is sikerült elnyerni egy hatmillió eurós uniós pályázatot, és ha minden jól megy, 2014-re be is fejeződik a tatarozás. A tornacsarnok 1896-ban épült, ottjártunkkor ismét régi fényében pompázott. Új épület létesült a régi, omladozó konyha helyébe, az étkezdét pedig magyar állami segítséggel sikerült felújítani.
Ami a kollégiumi életet illeti, az igazgatónő hangsúlyozza: a gyerekeket a mindenkori keresztyén erkölcsi normák szellemében nevelik, és ehhez nyújt segítséget az egyházkerület. Ők alkalmazták az iskolalelkészt, aki a fogadóórákon, a különböző iskolai tevékenységeken foglalkozik a gyerekek lelki nevelésével. Napi áhítat, cserkészmozgalom, különböző önképző körök – mindez hozzátartozik a Bethlen kollégium mindennapi életéhez.
Választékban nincs hiány
A nagyenyedi kollégium bentlakásában 120 diák lakik, a környékbeli magyar iskolák megszűntével egyre többen választják a Bethlen Gábort. „Az iskolának hagyománya, hogy sok helyről érkeznek diákok. Fehér megyén kívül Maros, Kolozs, Hargita, de még Bákó megyéből is vannak tanítványaink” – mondja az igazgató. Akik messziről jönnek, általában a középfokú tanító-és óvóképzést választják, de vannak matematika-fizika, természettudományi osztályok is. A harmadik oktatási forma a Bethlenben a technikai oktatás, itt turisztika-közélelmezés szakirányon folyik a tanítás. Szakmunkásképző is van az iskolában, pincéreket oktatnak a szakma titkaira. Meggyőződhettünk tehát: sokféle lehetőséget kínál a nagyenyedi kollégium, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek román iskolákba. Akollégiumban hétszáz diák tanul, az idén három osztály végez saját anyanyelvén. Másrészt az is igaz – teszi hozzá Szőcs Ildikó –, hogy a pedagógiai szakok ázsióját sikerült úgy lerombolni Romániában, hogy a fiatalok tömegesen már nem jelentkeznek a tanító- és óvóképző középiskolába. Ennek ellenére a gyereklétszám stabil, sőt, ebben az iskolai évben némileg nőtt is. A tanárok többsége enyedi, vagy az iskola véndiákja, ebből is látszik az erős kötődés a Bethlen iránt. Egyébként az iskola által minden évben megrendezett Bethlen-bál a város kiemelkedő társasági eseménye, amelyen alkalomadtán több mint félezer ember vesz részt. A kollégiumban a nagyszerű múlt nyomai lépten-nyomon felbukkannak: a folyosókon, az épületek falain, az udvaron, a dokumentációs tárban, vagy a természetrajzi múzeum termeiben. Itt koptatta a padokat, vagy tanított mások mellett Barabás Miklós, Bod Péter, Áprily Lajos, Sütő András, Jékely Zoltán, Pápai Páriz Ferenc, Köteles Sámuel, és innen indult felkutatni a magyarok őshazáját Körösi Csoma Sándor. A múzeum Fenichel Sámuel Afrika-kutató nevét őrzi, aki értékes néprajzi, rovar- és lepkegyűjteményének egy részét az enyedi kollégiumba juttatta el.
A múzeumban – melyet diákok, tanárok és civilek egyaránt látogathatnak –, az elefántagyarak, a kitömött állatok, és érdekesnél érdekesebb kiállítási anyagok társaságában egy emberi csontváz is látható. A legenda úgy tartja, ő volt egykor a múzeum őre. Végrendeletben kérte, hogy csontvázát helyezzék el kedvenc termében. Hogy örökkön-örökké őrizze az évszádok óta tudományt fakasztó iskola mindenkori javait, diákjait, tanárait.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Életképtelen Székelyföld? – Akik bizonytalan számokkal vagdalkoznak
Életképtelen lenne Székelyföld, ha „önállósulna”: erre a következtetésre jutott az Adevărul román napilap, amely hétfői számában Hargita, Kovászna és Maros megye néhány gazdasági mutatóját elemezte. A lap azt vizsgálta, milyen gazdasági kilátásai lennének egy „etnikai alapú” székelyföldi autonóm területnek, de a forrásaira, no meg hazug állításaira való tekintettel utánanéztünk az adatoknak, mielőtt itt bemutattuk volna.
Egyrészt az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság (Comisia Naţională de Prognoză) adataira támaszkodtak, amely a maga során a statisztikai hivatalt idézte, amiben nem lenne semmi kivetnivaló. Másrészt ez a hivatal valamilyen ok miatt nem képes még azt sem közölni Románia lakosságával, hogy a 2011-es népszámlálás alapján hányan vagyunk, pedig 2013 februárját írjuk, így az adatok hitelességét gyanakodva szemléljük.
Másrészt az Adevărul (Igazság) című román napilap múlt év végén olyan fotót közölt Kovászna Megye Tanácsa felirattal, ami Jász-Nagykun-Szolnok megye székházát ábrázolta, tehát a fiúk csúsztatásban nem kezdők. De megnéztük a számokat, és ugyanabból a forrásból összevetettük egy lényegesen nagyobb régió, az északkeleti (Bacău, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava, Vaslui), no meg Románia adataival.
Az Adevărul szerint a három megye, vagyis Hargita, Kovászna és Maros összterméke tavaly körülbelül hatmilliárd eurót tett ki, ami az 1,12 millió lakosra vetítve ötezer euró körüli egy főre eső GDP-t jelentene. Erről azt írták, „csak a világ legszegényebb országaiban ilyen alacsony.”
Megnéztük pontosan, miről beszélnek, és leírjuk, miből indultunk ki.
Hargita, Kovászna és Maros megyék összlakossága 1,2 millió, írja az Adevărul, míg a tavaly közzétett előzetes népszámlálási adatok szerint 1 042 610 lakossal számolhatunk.
Bacău, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava, Vaslui lakossága 3 148 578 az idézett forrás szerint, míg Romániának 19 042 966 lakosa volt a népszámláláskor.
A lap által leírt kb. hatmilliárd euró 4,4 lejes árfolyammal számolva 5,82 milliárd, ami visszaosztva a lakosságra 5582 euró egy főre eső GDP-t jelentene. A román egy főre eső GDP 7250 euró volt, az északkeleti régióban pedig 4649 euró, amit tovább nem kommentálnánk.
A nettó fizetések tekintetében az északkeleti régió vezet, ott 1334 lej, a „székelyföldi” 1221-el szemben, míg az országos átlag nettóbér ugyanabban az időszakban 1572 lej volt.
Azt írják, „alacsony” az alkalmazottak aránya, a három megyében 216 ezer alkalmazott van, ami a lakosságnak csupán 19,1%-a. Ismét számolunk, és kiderül, hogy az arány 20,7 nálunk, míg az északkeleti régió hat megyéjében összesen 501 800 alkalmazott volt, több mint 3 milliós lakosság mellett, ami 15,93%-os arányt jelent. Nos, az valóban veszélyesen alacsony. A romániai átlag a lakosság számához képest 23,26 százalék alkalmazott. 43,2 százalék országosan a foglalkoztatottak aránya, 40,7% Hargita, Kovászna és Maros megyében, 37% az északkeleti régióban.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Székelyföld gazdaságilag életképes lenne, ahhoz komoly gazdasági elemzésre lenne szükség, amit két évtizede senki nem hajlandó megrendelni: sem a székelyföldi gazdasági szereplők, sem a székelyföldi autonómiával házaló politikum. Pedig lenne néhány előnye, a legelső, hogy netán befektetői tőkét lehetne idevonzani, másrészt a létező adatok birtokában visszakézből lehetne visszaverni az ehhez hasonló médiatámadásokat, amit itt néhány mondatban megvilágítottunk. Csak meg kellene mérni, mekkora a potenciális felvevőpiac itt, a vásárlóerő, az infrastruktúra állapota, melyik területen miféle beszállítókkal lehet számolni, mennyi és milyen minőségű szakképzett munkaerő áll rendelkezésre és hasonlókat, nem ördöngösség.
Részben ugyanazokat a forrásokat használtuk: Comisia Naţională de Prognoză, Proiecţia principalilor indicatori economico – sociali în PROFIL TERITORIAL, până în 2015, valamint COMUNICAT DE PRESĂ, 2 februarie 2012, privind rezultatele provizorii ale Recensământului Populaţiei şi Locuinţelor – 2011.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Továbbra is fennáll a területvita Hargita és Bákó megyék között
A Hargita és Bákó megye közötti területvitáról tanácskoztak hétfőn, február 18-án a csíkszeredai megyeházán Hargita Megye Tanácsának vezetősége és szakemberei, valamint az érintett Hargita megyei községek önkormányzatainak képviselői. Jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Birtalan József alelnök, valamint Csíkszentmárton, Csíkszentlélek, Csíkszentgyörgy, Pálfalva és Csíkszépvíz elöljárói, amely települések területeket vesztettek a megyehatár módosításával.
A polgármesterek beszámoltak a területek visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzetéről, a magántulajdonokat és a közbirtokosságok javait illetően. Birtalan József kifejtette: szét kell választani az adminisztrálás és a tulajdonjog kérdését, illetve minden település problémáját külön kell kezelni. El kell érni, akár peres úton, hogy a területek visszakerüljenek jogos tulajdonosaikhoz, és hogy a kataszteri hivatal kiigazítsa a hibát: Úzvölgye település tartozzon a Hargita megyei Csíkszentmártonhoz, nem pedig a Bákó megyei Dormánfalvához.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök javaslatára abban egyeztek meg az elöljárók, hogy tárgyalást kezdeményeznek Bákó Megye Tanácsa elnökével, illetve azon települések polgármestereivel, amelyeket érint a területvita a szomszédos megyéből, illetve bevonják a prefektusokat is. A találkozó helyszíne Bákó megyében lesz. Ezenkívül írásban szólítják fel a megyei kataszteri hivatalt, szükség esetén az Országos Kataszteri Hivatalt is a korrigálásra. Ha nem kapnak választ, peres útra terelik az ügyet. Céljuk elérése érdekében fontosnak tartják az erőteljes fellépést, egyeztek meg a jelenlevők.
Mint ismeretes, a Hargita és Bákó megye határán elhelyezkedő Úzvölgye település a Románia közigazgatási-területi átszervezéséről szóló 2/1968-as számú törvény melléklete szerint Csíkszentmárton községhez tartozik. Az 1972-ben és az 1985-ben készült, a két megye telekkönyvi hatóságának pecsétjével ellátott kataszteri dokumentáció szerint a megyehatár az Úz folyó mentén helyezkedik el, azaz Úzvölgye település a Bákó megyei Dormánfalvához tartozik. Ezért 2007-ben a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal bírósági eljárást kezdeményezett annak megállapítását kérve, hogy a 120 hektár terület, amely Dormánfalvához volt telekkönyvezve, Csíkszentmárton községhez tartozik.
Továbbá vita tárgya a határon elhelyezkedő tábor: 1968-ban a Hargita Megyei Táborigazgatóság tíz évre a Bákó Megyei Tanfelügyelőségnek adta azzal az indokkal, hogy Bákó megyében nem volt tábor. A tíz év letelte után ennek visszavételére, a Bákó megyeiek együttműködésének hiányában, nem került sor. 2005 októberében a táborigazgatóságok átkerültek a tanügyminisztériumtól az Országos Ifjúsági Hatósághoz (ANT). A Magyar Ifjúsági Értekezlet és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa kérést intézett a hatósághoz, amely a 919/2006-os számú rendeletével a tábor átadásáról határozott a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóságnak. A hatóság 2006 júliusában újabb rendeletet adott ki – 1093/2006-os számmal – a tábor átadásáról, de a bákóiak nem jelentek meg, és kilátásba helyezték az újabb rendelet közigazgatási bíróságon való megtámadását. A tábor átvételére irányuló későbbi kísérletek is eredménytelenül zárultak.
Erdély.ma,

Ünnepelt a Csíki Magánerdészet
Tízéves jubileumát ünnepelte csütörtökön a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet. Az erdészet székhelyén, a Haladás utca 17. szám alatt az ünnepi beszédeket követően táblaavatóra is sor került.
Köszöntőbeszédében Rafain Zoltán, a Közbirtokosságok Egyesületének elnöke ünnepnek nevezte az évfordulót, hisz tíz év távlatából lehet visszatekinteni azokra az időkre, amikor létjogosultságot kaptak a magánerdészetek. Elmondta, az egyesületet azért hozták létre, hogy egymást erősítve, támogatva létjogosultságukat tudják biztosítani. „Sok munka és kitartás van a hátunk mögött, jelenleg talán Európa egyik legnagyobb erdészete vagyunk” – jegyezte meg Rafain, aki egyúttal köszönetet mondott Verestóy Attilának, Garda Dezsőnek, Markó Bélának, valamint Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszternek, hogy segítségükkel nagyban hozzájárultak a magánerdészetek létrejöttéhez. „Önök azok, akik Erdély legnagyobb közösségi vagyonának értékét őrzik, mert ami a birtokunkban van, az biztonságban van” – kezdte ünnepi beszédét Korodi Attila parlamenti képviselő. Hozzáfűzte, vannak még olyan erdők, legelők, amik őseinké voltak, de a mai napig nem szolgáltatták azokat vissza, utalva itt a Bákó és Neamţ megyei, egykor székely tulajdonban lévő erdőkre. Megjegyezte, ez az ország a kiszámíthatatlanságról szól, sokat kell kínlódni az igazságszolgáltatással, és még sok mindent kell tenni azért, hogy érdekeink érvényesüljenek. A képviselő szólt a lehetőségekről, megemlítve a területalapú támogatásokat, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező tíz évben még jobban megerősödnek a székelyföldi gazdaság gerincét jelentő erdészetek, és nemcsak rönkfákat, hanem már feldolgozott termékeket fognak a piacra juttatni. Májer Emese, a magánerdészet vezetője röviden ismertette: tíz évvel ezelőtt, amikor az erdészet működési engedélyét megkapta, 32 ezer hektárral indult. Most közel 50 ezer hektáron gazdálkodnak. Tíz esztendeje négy magánerdészet jött létre az országban, jelenleg pedig már 139 működik. Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet feliratú, valamint azok logóit tartalmazó táblát, majd egy képet készítettek, amint Rafain Zoltán és Májer Emese egy nagy, üres lapokból álló könyvet tart kezében. Mint megtudtuk, a könyvben a magánerdészet elmúlt tíz évét, és az elkövetkező idők eseményeit fogják majd dokumentálni.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Székely zöldenergia
Hamarosan tizenöt turbina fog áramot termelni a Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében. A Hargita megyében felépült vízi erőmű egy zöldenergiás projekt keretében valósult meg egy esztendő leforgása alatt. Ráadásul a teljes vízierőmű-rendszer Kárpát-medencei magyar összefogással jön létre, és az érintettek szerint fontos állomása lehet Székelyföld saját energiatermelő hálózata kiépítésének. A zöldenergiás tervhez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
„Az építkezésen háromszázan dolgoztak. Becslések szerint egy ekkora munkálathoz három évre van szükség, azonban a kivitelező cégünk mérnökgárdáját kiegészítettük, és alvállalkozókat vontunk be, így három esztendő helyett egy év alatt sikerül eljutni a próbaüzemmódig” – tudtuk meg a főberuházótól, Lénárd András csíkszeredai vállalkozótól. Egyébként az üzletember által kidolgozott zöldenergiás projekthez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
Lénárd András a zöldenergiás projekttel kapcsolatban kifejtette: az erőmű egyelőre 7,4 megawatt teljesítményű, viszont egy éven belül kiegészül még egy 1,5 megawattos teljesítményű létesítménnyel, amelyet már az Úz völgye Bákó megyei részén építenek meg. A kivitelezés során megerősítették a meglévő villanyáram-vezetékeket – sok helyen új oszlopokat állítottak, a huzalokat mindenütt kicserélték –, valamint a földbe is fektettek kábeleket, így a megtermelt áram két párhuzamos vezetéken keresztül kerül majd az országos hálózatba Csíkszentmárton és Csíkkozmás határában. A munkálatok során mintegy hatvan kilométernyi vezetéket helyeztek el rendeltetésének megfelelően. Jelenleg a turbinák elektromos hálózathoz való csatlakozásán dolgoznak a szakemberek, ami közel három hónapos munkát igényel. „A vízi erőmű felépítése mindenféleképpen környezeti beavatkozással történik, de a beruházók és a kivitelezők arra ügyeltek, hogy a környezetet a lehető legjobban megóvják” – tájékoztatta lapunkat Lénárd. Hozzáfűzte: az energiatermelési módozatok közül az általuk használt a legkíméletesebb. A kis vízi erőművek által termelt energia megújuló energia, nem szennyezi a környezetet, és nem termel sem szén-dioxidot, sem más, üvegházhatást kiváltó gázt. A kivitelezés után a környezetet eredeti állapotába helyezik viszsza, a természet pedig rövid időn belül regenerálódik. A létesítmény működése ugyanakkor tizenöt állandó munkahelyet fog teremteni. Két turbinaházban lesz állandó felügyelet, a többit távrendszerben figyelik majd. Mint megtudtuk: az érintett települések és közbirtokosságok a beruházóval nagyon jól együtt tudtak és tudnak működni, hozzáállásuk pozitív. A közbirtokosságoknak – melyeknek területeit érintette a beruházás, például a vezetékek lefektetésével – bért fizetnek, melynek értéke megegyezik egy csíkszeredai központi ingatlan bérleti díjával. Ugyanakkor az érintett települések közösségeit különböző projektekkel támogatták.
Mint arról annak idején beszámoltunk, Lénárd András 2011 novemberében jelentette be, hogy a több millió eurós beruházás részeként a Székelyudvarhely közeli Szentegyháza felett elkészült az első erőmű. A létesítmény a vízszintkülönbségre épül, így a vizet egy magasabb szintről elvezetik a sokkal alacsonyabban elhelyezkedő turbinákig, amelyek áramot termelnek. A református egyház nyugdíjintézetének vezetősége 2010-ben döntött a közös vállalkozás létrehozásáról, amelyben az egyházi intézmény a többségi tulajdonos. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a nyugdíjintézet vezetője korábban azzal indokolta a vállalkozásban való részvételt, hogy a piacgazdaság törvényeinek megfelelően megpróbálja megőrizni az intézet tagjai – a romániai református egyházban szolgáló lelkészek, valamint a világi személyzet – által befizetett járulékok értékét.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár),

„A legkisebb segítség is számít” – Pákozdi Judit a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke
Az olvasók többsége valószínűleg a Magyar Konyha című magazin főszerkesztőjeként emlékszik Pákozdi Juditra. Szeretnénk „új” oldaláról bemutatni a neves gasztronómiai újságírót, aki több civil szervezet munkáját is segíti, három éve pedig a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke.
Rendszeresen vigyáz az unokáira, de nagymamakorát meghazudtolva olyan sokat és akkora lelkesedéssel dolgozik, mint egy pályakezdő fiatal.
– Nemrég tudósítottunk arról, hogy Láng Zsolt polgármester a csángó gyerekeknek küldött könyvadományt, az átadáskor Ön is jelen volt. Két évtizede dolgozik a csángókért, családilag kötődik hozzájuk?
– Nincsen határon túli rokonom, szinte mindenkim Budapesten született. Mégis úgy gondolok a csángó magyarokra, mint a családomra. És előfordul az is, hogy a keresztgyerekemre többet költök, mint az unokáimra. 2006 óta vagyok keresztszülő. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen támogatom a keresztgyerekem tanulmányait, magyarul levelezünk, és évente találkozunk. Az egyesülettel azért dolgozunk, hogy minél több csángó gyerek tanulhasson magyarul.
– Miért fontos ez?
– A csángók a történelem során magukra maradtak, és mára eljutottak oda, hogy kilátástalan a helyzetük. Sem magyar iskolájuk, sem magyar papjuk nem volt soha. A román oktatás nagyon gyenge, az emberek nagy része képzetlen. A férfiak és fiatalok többsége Spanyolországban és Olaszországban keres munkát, a nők pedig Európa-szerte idősekre vigyáznak. Tíz éve maroknyi lelkes magyarországi és erdélyi tanár elkezdte házaknál magyarul tanítani a gyerekeket, 2004-ben pedig elindult a „Legyen ön is keresztapa, keresztanya!” elnevezésű mozgalom.
– Mit értek el?
– Ma már közel 700 jelképes keresztszülő van, akik anyagilag és emberileg is támogatják a csángó gyerekeket. 2200 gyerek tanul magyarul, s már néhány helyen a román iskolákban is oktatatják idegen nyelvként a magyart. Jó pár gyerek tovább tanul erdélyi középiskolákban, és közülük néhányan magyar egyetemre is felvételt nyernek. Ma már tudjuk, hogy ez óriási siker. Fontos számunkra az is, hogy a magyar kultúrának az a szelete, amelyet a csángók őriznek, ne tűnjön el. Erre kicsi ugyan az esély, mert nagy az asszimiláció, de talán lassíthatunk a folyamaton.
– Az egyetemisták között vannak olyanok, akik visszatérnek a szülőföldjükre? – Sajnos, nagyon kevesen. Érthető ez: a kényelmesebb élet, a jobb boldogulási körülmények nagy vonzerőt jelentenek. Ha sikerülne elérnünk, hogy az állami iskolákban magyar nyelvű oktatás legyen Csángóföldön, akkor valószínűleg több gyerek tanulna tovább, és többen is maradnának otthon.
– Sokan támogatják az egyesületet?
– Szép számmal. Egész évben gyűjtjük az adományokat. Ünnepekre, iskolakezdésre csomagokat küldünk, nyáron táborokba hívjuk a gyerekeket. Természetesen nem akar minden adományozónk keresztszülővé válni, de ez nem is célunk, nekünk a legkisebb segítség is számít. Mecénásainkkal, társainkkal rendszeresen találkozunk, klubnapokat rendezünk, amelyekre az oktatási programban felnőtt csángó értelmiségieket, művészeket, tudósokat hívunk. Ismert csángó például Iankó Laura költőnő, a Magyar Írószövetség elnökségének tagja, vagy Diósi Felícia, a Csángó vagyok című könyv szerzője – ők mindketten a keresztszülőprogramban nőttek fel. Ugyanígy Petrás Mária keramikus és népdalénekes, vagy az Egerben énekszakon tanuló Mátyás Mónika, aki nagy örömünkre, vissza akar térni szülőföldjére. Kovács Krisztián a Zeneakadémia hallgatója, és már most népszerű előadó.
– Hogyan került kapcsolatba az egyesülettel?
– Amikor az ember befejezi aktív életének egy részét, és visszavonul a munkahelyéről, hirtelen nagyon sok szabadideje lesz. Ha valaki szívesen dolgozott egy életen keresztül, az nehezen hagyja abba. Erre jó a civil mozgalom, nagyon sok terület van, ahol lehet munkálkodni, és ahol igazán szükség van az emberre.
– A családja hogyan viszonyul a hobbijához?
– Egyedül neveltem fel a gyerekeimet, korán elváltam. Kevesen tolerálták volna, hogy fogom magam, és beülök a kocsiba, hogy elutazzam ezer kilométerre. A gyerekeim meglepően könnyen alkalmazkodtak, belenőttek ebbe a világba, a csángók élete nálunk napi téma. Az unokáim gyűjtik a játékokat és ruhákat, amiket elküldenek a csángóknak, részt vesznek a programjainkon, és találkoztak már a keresztgyerekemmel is.
– Másik szerelme a főzés, ami a csángókkal is összekapcsolódott…
– Bizony, évekkel ezelőtt megírtam a Csángó galuska című könyvet. A könyv elején egy néprajzi tanulmány olvasható arról, hogy hogyan élnek, étkeznek a csángók, utána következnek a receptek, amelyeket évek alatt gyűjtöttem össze a csángó asszonyoktól, akik csak meséltek – soha nem írtak le semmit. Kiváltságosnak érzem magam, amiért a sors engem ajándékozott meg azzal, hogy összegyűjthettem ezeket a csángó ételeket. Az idő múlásával ez az óriási kincs biztosan mind veszendőbe ment volna.
– Jut ideje a gasztronómiára nagymamaként?
– Egyrészt mindennap főzök. Másrészt rendszeresen foglalkozom gasztronómiával. Legutóbb 24 kezdő háziasszonynak tartottam háztartási tanfolyamot a Magyar Asszonyok Érdekszövetségében. Több fontos témával foglalkoztunk: gazdálkodás, készletezés, egészségmegőrzés, környezetvédelem – és persze főztünk is. Nagy volt a siker.
– Honnan van Önben ez a fiatalokra jellemző kifogyhatatlan energia?
– Egyetlen egy titka van: ha az ember valamit nagyon szeret, akkor azt könnyedén meg tudja csinálni. Akárcsak a főzésnél, ha szereti valaki, pillanatok alatt elkészíti az ételt, és az finom lesz, ha nem, akkor órákig tart, és nem lesz az igazi. Ezért lenne jó, ha mindenki azzal foglalkozhatna, amit szeret. Ezt mondom a gyerekeimnek is: elsősorban nem azt kell nézni, hogy mi az, amivel pénzt lehet keresni, hanem azt, hogy mi az, amit igazán szeretsz csinálni. Ettől lesz szép és örömteli az élet.
Novák Zsófi Aliz
***
A II. kerület márciusban kétezer kötetnyi könyvvel támogatta a csángók magyar nyelvi oktatását.
Kik azok a csángók?
A csángó több, Romániában élő magyar nyelvű kisebbségi népcsoport összefoglaló neve. A csángóknak három fő csoportjuk van: a moldvai csángók, a gyimesi csángók és a barcasági csángók. A moldvai csángók a magyar szóhasználat szerint a Romániában, Moldva tartományban élő magyar nyelvű népcsoport tagjai, akik vallási szempontból a moldvai katolikus lakosság részét alkotják. A román szóhasználatban a ceangău (’csángó’) népnevet a román nyelvű moldvai katolikusokra is alkalmazzák. Az ő hagyományos kultúrájuk szintén különbözik az ortodox vallású románokétól, és sok hasonlóságot mutat a magyar nyelvű csángókéval, tekintve, hogy elsöprő többségük elrománosodott magyar. A moldvai csángók Bákó (Bacău), Neamţ, Iaşi és Vrancea megyékben alkotnak számottevő közösségeket. A magyarul is tudó moldvaiak száma ma 62 ezer körülire tehető, ami a moldvai katolikusoknak csak mintegy az egynegyede (25,8%-a). A moldvai román anyanyelvű katolikusok jó részének ősei azonban szintén az egykori magyar lakosság között keresendők. budaipolgar.hu
Erdély.ma

Sikeres székelyföldi jelenlét Brüsszelben – Nyílt napok a Régiók Bizottságánál
A közelgő Európa-nap alkalmából az uniós intézmények Brüsszelben és Strasbourgban megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, idén az uniós nyílt napokat szombaton, május 4-én tartották meg Brüsszelben. Ez alkalommal el lehetett látogatni az európai régióknak helyet adó épületbe is.
A Régiók Bizottságánál Hargita és Kovászna megye egy-egy standdal képviselte Székelyföldet, a küldöttségek Fejér László Ödön, Kovászna megyei parlamenti képviselő és Barti Tihamér, Hargita megyei tanácsos részvételével mutatták be az érdeklődőknek a térség gazdasági és turisztikai potenciálját, természeti adottságait. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője is felkereste szombaton a Régiók Bizottságánál a székelyföldi standokat.
„Székelyföld megismertetése, népszerűsítése szempontjából fontosnak tartom a két székely megyei önkormányzat jelenlétét a Régiók Bizottsága által megszervezett nyílt napokon. Az Európai Unió a nyitottságról, a kezdeményezőkészségről szól, meg kell ismertetnünk szülőföldünket, közösségünket, hogy a jövőről szóló törekvéseinkhez európai támogatást tudjunk szerezni. Nagy mértékben erről szól a mi munkánk is az Európai Parlamentben, és erről szól most Hargita Megye Tanácsának és Kovászna Megye Tanácsának brüsszeli jelenléte. Remélem, hogy a jövőben európai képviseleti tevékenységünk egyre sokrétűbb, tartalmasabb, sokszínűbb lesz, mert Székelyföldnek, Erdélynek, a romániai magyar közösségnek minden olyan európai rendezvényen jelen kell lennie, ahol törekvéseinknek támogatást tudunk szerezni” – értékelte a székelyföldi jelenlét súlyát az uniós nyílt napokon Winkler Gyula.
A székelyföldi standok kínálatát nagy érdeklődés övezte, az Európa minden részéről érkező látogatókat nemcsak a két megye turisztikai kínálata érdekelte, hanem a székely jellegzetességekre is kíváncsiak voltak, szívesen megkóstolták a gasztronómiai ínyencségeket, jól fogyott a házi kenyér, a sajt, a kolbász, amelyet köményes és áfonyapálinkával öblítettek le. A Hargita és Kovászna megyei tanács küldöttsége a helyszínen angol és francia nyelven tájékoztatta az érdeklődőket, de tartalmas és minőségi, a térséget bemutató, népszerűsítő szóróanyaggal is ellátták a látogatókat.
A szombati rendezvényen 41 régió és város mutatkozott be 34 standon, Romániából Hargita és Kovászna megye, valamint az Észak-Keleti Régió Fejlesztési Ügynöksége (Suceava, Bacau, Vaslui, Botosani, Neamt, Iasi megye) volt jelen Brüsszelben. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton részt vett az EP-ben szervezett nyílt napon is, ahol „A Polgárok Európai Éve – hogyan tehetjük jobbá a Polgárok Európáját” című vitafórumon vett részt. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma

A gyimesbükki példa
Már jó néhány esztendeje, hogy a pünkösdi székelyföldi ünnepkör legnagyobb „felfedezettje” számomra Gyimesbükk gyönyörű emberi közössége, az a tartás, ahogyan az ezeréves határon fekvő csángó nagyközség megőrizte hitét és magyarságát. Pedig ez a község és közösség „kettős Trianont” élt át, az elsőt, amikor Erdéllyel együtt elszakadt Magyarországtól, a másodikat már a dicső kommunizmus alatt, hiszen őket Erdélytől és az egykori Csík vármegyétől is elszakították, s megkérdezésük nélkül Bákó megyéhez, Moldvához csapták.
A kiötlők bizonyosan arra számítottak, ha már nem tartozik Székelyföldhöz, a moldvai csángómagyar testvérek sorsára jut, feladja önazonosságát, nyelvet vált. Egy dologban nem tudtak dönteni a fejük felett, jelesen abban, hogy hová is tartozzék egyházjogilag e népes gyimesbükki római katolikus magyar közösség. Néhány csángó tanyával együtt (Magyarcsügés, Kostelek stb.) megmaradt Gyulafehérvár oltalma és irányítása alatt, s ezzel megőrizte anyanyelvű szertartásrendjét, megmenekedett a janicsárkodó jászvásári püspökség beolvasztó politikájától.
Gyimesbükk nem adta meg magát, magyar tannyelvű iskoláit is megtartotta, de ehhez olyan kemény és elkötelezett emberek kellettek, mint Deáky András nyugalmazott tanár és iskolaigazgató, a véle szövetkező elkötelezett pedagógusok és a nagyközség plébánosa, Salamon József, aki töretlen hittel hirdette és hirdeti Isten igéjét magyar nyelven.
A gyimesbükki pünkösdi gyülekezés mára már a nagy csíksomlyói búcsú szerves részévé, annak „függelékévé” vált, különösen azóta, hogy az anyaországból is zarándokvonatok indulnak a nagy eseményre. Utolsó állomásuk Gyimesbükk, túl Hargita megye határán, de innen még az ezerévesen, s e tündéri vidéken arra is rácsodálkozhatnak, micsoda hűséges magyarok laknak a legvégső végeken. Gyimesbükk egyébként pünkösdről pünkösdre építkezik. Először a Kontumác-dombi kápolnát építették újjá az egykori romjain, aztán az utolsó erdélyi MÁV-őrházat, majd a gyimesbükki havasokon elesett világháborús magyar honvédek emlékhelyét teremtették meg, legújabban a székely-magyar hit és hitvallás kopjafás-székelykapus „golgotáját”, de terveik között van a Rákóczi-vár romjainak újjáépítése is. Hogy együvé gyűljön a múlt, jelen és jövendő. Mert lesz Gyimesbükknek jövője is: magyar jövője.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó

Erdély.ma

Gelencei emlékjel Gyimesbükkön
A hit évében, pünkösd vasárnapján avatták fel Gyimesbükkön a kontumáci templom melletti gerincen a gelencei 78 éves Kelemen Dénes nyugalmazott tanító, fafaragó által készített székely kaput és a tizenegy emlékoszlopot, melyeket Salamon József helybeli plébános áldott meg. Az avató ünnepséget a mai Bákó megye területén működő egyetlen magyar nyelvű tanintézmény, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola tanulóinak műsora tette emlékezetesebbé.
Kelemen Dénes érdeklődésünkre elmondta: ez év januárjában hívták fel a Dunakeszi Kultúra Alapítványtól, hogy szeretnének tíz kopjafát állítani Gyimesbükkön. Sikerült meggyőznie őket, hogy a kopjafa nem zarándokhelyhez illő, az temetői jelkép, jobb, ha tizenegy emlékoszlopot rendelnek. A megrendelők rá bízták a tervezést és az oszlopok elkészítését, minek érdekében felvette a kapcsolatot a gyimesbükki plébánossal. A két méter magas tizenegy oszlopra Isten, Haza, Család, Anyanyelv, Oktatás, Jog, Kultúra, Hagyomány, Egység, Szabadság és Jövő kulcsszavak, valamint a magyar történelem egy-egy fontos évszáma, egy gyűjtőszó és az illető eseményt magyarázó három-négy szó került. Az oszlopok életjelei: hit, Föld, Hold, anya, víz, apa, Nap, lány, fiú, tűz és csillag. Miután megtervezte az oszlopokat, eléjük egy székely kaput is kértek, amin a Hit, élet és nemzet kapuja felirat olvasható. Dénes bácsi nem cifra kaput faragott, hanem egyszerűt, az ojtozi egykori honvéd kaszárnya előtti kapu motívumait véste rá. A székely kapu és az emlékoszlopok pünkösd előtt három héttel készültek el. A szükséges cserefát méretre vágva Barótról szerezte be, Szakács Mihálytól. A kaput és az oszlopokat Botond fia és gyimesbükki hívek segítségével állította fel két nap alatt. Tíz oszlop egy sorba került, a tizenegyedik, a Jövő oszlopa a kapuval szembe, egy határvédő ágyú fészkébe. Vasárnap Dénes bácsi családjával együtt volt jelen az avató ünnepségen. Attila fia az egyik zarándokvonaton érkezett, Dénes bácsi Csíkszeredában ült fel a két összekapcsolt, 440 méter hosszú szerelvényre. A felújított bakterháznál az a megtiszteltetés érte, hogy három csengőjellel ő indította a zarándokvonatot Budapest irányába.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Németh Géza-emlékhely létesült Gyimesbükkön
Bővült a Deáky Panzió köré létesített történelmi emlékpark Gyimesbükkön. Az erdélyieket és a moldvai csángókat felpártoló református lelkész születésének 80. évfordulóján Németh Géza-emlékhelyet létesítettek az ezeréves határ közelében.
Németh Géza budapesti református lelkész volt, aki a nyolcvanas években kiállt az erdélyi menekültek mellett, megsegítésükre szervezte meg Budapesten az Erdélyi Gyülekezetet és a karitatív jellegű Reménység Szigete nevet viselő intézményrendszert. Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium államtitkárának édesapja sokszor járt Erdélyben, a Gyimesekben és a moldvai csángó falvakban.
A csíkszeredai pedagógusok egy csoportja Németh Géza 1995-ben bekövetkezett halála után – hálájuk jeléül – megalakította a Németh Géza Egyesületet. A Csikós Klára által vezetett egyesület 2003 óta évente kiosztja a Németh Géza Emlékdíjat, idén pedig emlékpadot, emlékhelyet létesített.
Deáky András gyimesbükki nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Bákó megyéhez csatolt település magyar nyelvű oktatását újraindító, a település számára minden téren maradandót alkotó, sikeres vállalkozó köszöntötte az emlékhelyavatóra egybegyűlt erdélyi, moldvai és anyaországi vendégeket, hangsúlyozva, hogy Németh Géza az 1980-as években sok erdélyi embernek adta vissza a hitet és a reményt.
Kisgyörgy Borbála az gyesület nevében ismertette röviden Németh Géza életpályáját, majd felolvasta Németh Géza A fehérvárcsurgói birkalegelőn című versét. Ennek egyik szakasza került fel az emlékpadra: "De annak, akit nyírnak / annak bőrébe valahogy/ mindig belebújok"/.
Csikós Klára, az egyesület elnöke Németh Gézával kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, ökumeniai nyitottságáról, munkásságáról, meghurcolásáról, illetve lelkészi és irodalmi és tevékenységéről beszélt. Megtudtuk, hogy Németh Géza elsőként foglalkozott Magyarországon kábítószeres fiatalok lelki gondozásával, börtönmisszióval, menekült magyarok felkarolásával, ifjúsági vezetők képzésével.
A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Szarka Gábor konzul köszöntötte az ünneplőket, majd felolvasta a Németh-család üzenetét. A levélben Németh Géza három fia, ifj. Géza, Zsolt és Áron az édesapjuktól kapott értékeket osztottak meg, emlékeztek arra a lelkészre, aki szinte mindvégig üldözött volt, de mégis részt vett a társadalom gondjainak megoldásában.
Az emlékhelyet Salamon József gyimesbükki plébános áldotta meg, mondott imát előtte, majd a padra leülve elmondta: „A padon ülve el tudunk gondolkodni a világ dolgain, születhetnek filozófiai gondolatok, de nagyon fontos, hogy a padra, embertársunk mellé leülve el tudunk beszélgetni, meg tudjuk beszélni fontos dolgainkat.”
A moldvai csángók legismertebb népdalénekese, a pusztinai Nyisztor Ilona, illetve Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár szép népdalokat adott elő, majd a jelenlévők elénekelték a székely, a magyar és a csángó himnuszt. Ezt követően koszorúzásra került sor, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nevében, Sógor Csaba koszorúját Lukács Borbála, a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanárnője helyezte el. A gyimesi Németh Géza-emlékünnepség egy hársfa-, illetve két gesztenyefa-csemete elültetésével, illetve kerekasztal-megbeszéléssel zárult.
Dobos László
szekelyhon.ro

Hétezer magyar érettségiző
Közel hétezer diák számára kezdődött el szerdán a magyar nyelv és irodalom szóbeli vizsga az idei nyári érettségin. Az oktatási minisztérium adatai szerint a kisebbségek számára megrendezett anyanyelvi megmérettetésre összesen 7585 végzős iratkozott be, közülük 6691 magyar nemzetiségű.
Rajtuk kívül német, szerb, horvát, szlovák, török és ukrán nemzetiségű diákok jelentkeztek az anyanyelvi vizsgára. A tételek irodalmi és nem irodalmi szövegeket tartalmaznak, a diákoknak 10–15 percük van egy-egynek a bemutatására, elemzésére.
Bármilyen típusú segédeszköz használata tilos, a termekbe névsor szerint belépő diákoknak nemcsak a tankönyveket, szótárakat, jegyzeteket kell a folyosón hagyniuk, hanem a maroktelefonjaikat és más elektronikus eszközeiket is, azokat, akiknél mégis ott a készülék, akkor is kizárják a vizsgáról, ha nem használták azokat. A szaktárca jelentése szerint az érettségi első két napján öt diákot kellett kizárni – kettőt Bukarestben, kettőt Bákó megyében és egyet Iaşi megyében, mivel a szóbeli vizsga alatt náluk volt a maroktelefonjuk.
Az idei érettségi első szakaszának megszervezését bonyolítja, hogy kevés pedagógus jelentkezett felügyelőnek az írásbeli vizsgák idejére, így a vizsgabizottságok továbbra is várják az érdeklődőket. Aura Danielescu Temes megyei tanfelügyelő szerint egész héten lehet még jelentkezni, pénteken, pár nappal az érettségi kezdete előtt még felügyelőhiánnyal küzdöttek. Tanfelügyelőségi források szerint a pedagógusok ódzkodásának anyagi oka van, ugyanakkor egy tavaly történt incidens is elbátortalanította őket. Több felügyelőnek megvonták a bérét, amikor a Romulus Paraschivoiu Iskolacsoport beadott dolgozatai között 98 megegyező irományt találtak. A bánsági megyében egyébként az írásbeli vizsgák idejére a táblákra irányított videokamerákat szerelnek fel a tantermekben, így próbálva megakadályozni, hogy a felügyelők felírják a tételek megoldását a táblára. Cornel Petroman főtanfelügyelő szerint „most jön el az igazság pillanata", ugyanis mint rámutatott, a korábbi években számos csalás történt az érettségin, amelyekről az illetékesek tudni sem akartak, a megmérettetés csupán az elmúlt két évben zajlott az előírások szerint. Elmondta, az elmúlt években a biztonsági berendezéseket a diákokra irányították, megakadályozandó a másolást, arra azonban senki sem volt kíváncsi, hogy mi történik a táblánál.
Mint arról beszámoltunk, az idei érettségi első szakaszára 187 898 diák iratkozott be, jóval kevesebb, mint ahány végzős volt, ugyanis sokan megbuktak különböző tantárgyakból, míg mások felkészületlenségükre hivatkozva nem mertek jelentkezni a megmérettetésre. Országszerte 585 vizsgaközpont van, a hétfő–keddi román szóbeli után péntekig anyanyelvből szóbeliznek a vizsgázók, majd az idegennyelv-tudást és a számítógépes ismereteket felmérő vizsga következik. Az írásbeli vizsgák július elsején kezdődnek, a román nyelv és irodalom, illetve anyanyelvvizsga mellett a végzősöknek egy kötelező és egy választott szaktantárgyból is számot kell adniuk ismereteikről. Az írásbeli vizsgákon azok is részt vehetnek, akik a szóbeliken nem jelentek meg, azonban nem minősülnek leérettségizetteknek.
Az elmúlt években, amióta szigorították az érettségi megszervezését, jóval kevesebb a sikeresen vizsgázók aránya, mint korábban. 2011-ben, amikor a másolás megfékezése érdekében bevezették a biztonsági kamerákat, a fellebbezések megoldása előtt csupán a vizsgázók 44,47 százaléka vette sikeresen az akadályt, tavaly ez a szám 43,04 százalékra csökkent.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

„Ott ahol a Szeret vize szompolyog" – Dokumentumfilm a moldvai csángókról
A moldvai csángók Romániában, Moldva tartományban élő magyar nyelvű népcsoport tagjai, akik vallási szempontból a moldvai katolikus lakosság részét alkotják. A román szóhasz- nálatban a ceangău („csángó”) népnevet ezenkívül a román nyelvű moldvai katolikusokra is alkalmazzák. Az ő hagyományos kultúrájuk szintén különbözik az ortodox vallású románokétól, és sok hasonlóságot mutat a magyar nyelvű csángókéval, tekintve, hogy elsöprő többségük elrománosodott magyar.
Az Ott ahol a Szeret vize szompolyog című, 1990-ben készült dokumentumfilm a Kárpátokon kívül élő mintegy 200 ezres magyar népcsoport életét mutatja be Klézse és Pusztina környékén.
A filmben, amelynek szerkesztő-riportere Halász Péter, egyszerű csángó emberek beszélnek múltjukról, történelmükről, hitükről, nemzetiségükről, mindennapi, dolgaikról, küzdelmes életükről. A dokumentumfilm végén egy katolikus lelkész, aki Szászrégenben szolgál, de a Bákó megyei mintegy 8 ezres lakosú Lujzikalagorból származik, szomorúan mondja, hogy szülőfalujában nincs változás, az egyszerűsége miatt a népét nagyon félrevezetik. A népe haldoklik, segítségre lenne szüksége, de nagyon nehezen megy a csángók öntudatra ébresztése, tette hozzá lehangoltan a fiatal tisztelendő.
Duna Tv
Erdély.ma

Emigrációs térkép
Honnan hová vándorolnak Romániából?
Az Országos statisztikai hivatal által összesített népszámlálási adatok alapján, térképet is készítettek arról, hogy melyik romániai megyékből vándoroltak ki a legtöbben az elmúlt években, és milyen célországot választottak leginkább az emigránsok. Egy évnél hosszabb ideje 727 ezer román állampolgár tartózkodik külföldön, ellenben a hivatal is elismeri, hogy az adatok a valóság alatt maradnak, mivel lehetetlenség pontosan összeírni azokat a családokat, ahol mindenki kint tartózkodik.
A legtöbben a moldvai megyékből mentek el, egy tízes lista szerint az első öt helyet foglalják el moldvai megyék. A kivándoroltak többsége Olaszországot választotta célországnak, ide több mint 341 ezer romániai érkezett (nem hivatalos adatok szerint az egymilliót is meghaladja az itt tartózkodó románok száma). Izrael ellenben, ahová egy évtizeddel ezelőtt nagyon sokan kivándoroltak, ezúttal hiányzik arról a húszas toplistáról is, amely a leginkább választott országokat tartalmazza a kivándorlás céljából.
A legtöbben a következő romániai megyéket hagyták el (zárójelben a kitelepedett lakosok száma): Bákó ( 57 340), Neamţ (52 919), Suceava (49 160), Iaşi (34 938), Galaţi (32 586), Brassó (26 472), Bukarest (26 045), Kolozs (23 808), Vrancea (23 657), Prahova (23 112).
A satisztikai hivatal adataiból az is kiderül, milyen országba vándoroltak ki a legtöbben Romániából (zárójelben az adott országban tartózkodó romániaiak száma): Olaszország (341 296), Spanyolország (171 163), Nagy-Britannia (40 378), Németország (33 089), Franciaország (23 205), Görögország (15 851), Egyesült Államok (13 941), Belgium (11 611), Magyarország (10 291), Ausztria (9 075).
Szabadság (Kolozsvár)

Érettségi jegyek: javult a diákok teljesítménye
Látványosan javult az elmúlt két évhez képest a diákok teljesítménye az idei érettségin: a vasárnap este közzétett eredmények szerint 55,52 százalékuknak sikerült megszerezniük az oklevelet. A legjobban a Brăila (74,17), leggyengébben az Ilfov megyeiek (27,91) szerepeltek a vizsgákon. Tavaly a diákok 44,3, tavalyelőtt 45,72 százalékának sikerült az érettségije.
Az eredményeket egy-két százalékkal befolyásolják majd az óvások. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a sikeresen érettségizők 62,37 százaléka végezte idén a középiskolát, a többiek korábbi évek végzősei.
Az erdélyi megyék közül kiugró teljesítményt értek el a Kolozs megyei diákok (70,99 százalékos átmenési arány), az országos átlagon aluli eredményeket értek el a Kovászna (42,47) és a Hargita (42,49) megyeiek. A székelyföldiek esetében azonban így is látványos a javulás, hiszen tavaly a két megyében 30 százalékos volt az átmenési arány.
Az eredmények megyei lebontásban: Fehér: 62,22, Argeș: 57,60, Arad: 52,62, Bukarest: 50,82, Bákó: 59,36, Bihar: 63,21, Beszterce-Naszód: 58,31, Brăila: 74,17, Botoșani: 56,15, Brassó: 61,72, Buzău: 63,99, Kolozs: 70,99, Călărasi: 48,32, Krassó-Szörény: 43,02, Konstanca: 54,28, Kovászna: 42,74, Dămbovița: 46,79, Dolj: 47,10, Gorj: 56,99, Galac: 59,39, Giurgiu = nincs adat, Hunyad: 53,25, Hargita: 42,49, Ilfov: 27,91, Ialomița: 55,28, Iași: 67,55, Mehedinți: 46,94, Máramaros: 60,52, Maros: 54,69, Neamț: 57,61, Olt: 43,44, Prahova: 60,56, Szeben: 63,70, Szilágy: 57,93, Szatmár: 57,81, Suceava: 64,48, Tulcea: 57,85, Temes: 54,41, Teleorman: 35,22, Vâlcea: 56,60, Vrancea: 54,63, Vaslui: 61,20.
Pap Melinda
Maszol.ro

Szobrot állítottak Budau Lina moldvai csángómagyar népművelőnek
A Bákó megyei Magyarfaluban augusztus 4-én, vasárnap szobrot állítottak a tavaly meghalt Budau Lina népművelőnek, a moldvai magyar kultúra kiemelkedő egyéniségének – közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotását egri támogatók kezdeményezésére állították fel a magyarfalusi közösségi ház udvarán. Amint az RMDSZ hírlevele fogalmaz, Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába. A falu valamennyi magyarórára járó gyerekét és fiatalját énekre és táncra tanította. Munkájának vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amelyet a szülőktől, nagyszülőktől örökölt.
A szoboravatáson mondott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök született népművelőnek, tanítónak, értékmentőnek és értékteremtőnek nevezte Budau Linát. „Tudjuk, itt néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. (...) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása" – idézte a közlemény az RMDSZ elnökét.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében. MTI
Erdély.ma

Melyik előbb: fejlesztési régió vagy autonómia?
Eltérések az SZNT és az RMDSZ álláspontja között
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kedden este, a Marosszéki Tanács ülését követően kijelentette, hogy egyetértenek az aláírásgyűjtéssel és támogatják azt, de az SZNT nem fejlesztési régióban, hanem Székelyföld autonómiájában gondolkodik. Mint mondta, az RMDSZ- szel számos kérdésben közös az álláspontjuk, de a népszavazáson megfogalmazott kérdésben nem egyezik. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint realistának kell lenni, mert egyelőre nincs szó közigazgatási régiókról, az alkotmányban sem szerepel, ellenben a fejlesztési régiók átszervezése napirenden van.
Az alábbiakban a két nyilatkozatot olvashatják:
Mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul
Izsák Balázs: – A mi célunk nem egy fejlesztési régiónak a létrehozása, hanem az autonóm Székelyföldé. Ez 153 székely önkormányzatot jelent, amelynek a jegyzéke megtalálható a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetének a függelékében. Ezek tulajdonképpen nyolc széket alkotnak. Többször hangsúlyoztuk, hogy számunkra Székelyföld nem három megyét jelent, hanem nyolc széket. Ez nemcsak Maros megyében tér el tulajdonképpen a jelenlegi közigazgatási felosztástól, hanem Hargita és Kovászna megyében is. Bodzaforduló például soha nem tartozott a Székelyföldhöz, viszont a Brassó megyében található Apáca, Alsórákos tulajdonképpen Háromszékhez, Erdővidékhez tartozik. De beszélhetünk akár a Brassóhoz csatolt Homoródjánosfalváról is vagy Gyimesbükkről, amely jelenleg Bákó megyéhez tartozik.
Tehát mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul, és nem helyes az, hogy elsőként a fejlesztési régiók kialakítását fogalmazzuk meg célkitűzésként, ugyanis az 1059/2003-as rendelete az Európai Uniónak kimondja, hogy a fejlesztési vagy sta- tisztikai régiókat közigazgatási egységek fogják kialakítani. Előbb kell tehát a közigazgatási határokat módosítani, a közigazgatási egységeket létrehozni, s utána gondolkozni azon, hogy hogyan alakítják a fejlesztési régiókat.
Ha most sikerülne keresztülvinni azt, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy fejlesztési régió legyen, sokkal nehezebb lenne utána megváltoztatni a közigazgatási határokat, különösen, ha fölmutatják mellette éppen az érintett magyar székely lakosság akaratát.
Mi ezt nem tartjuk jó dolognak, ettől függetlenül folytatjuk az együttműködést az RMDSZ-szel is minden más területen, további egyeztetéseken próbáljuk meggyőzni, hogy ne ezen az úton haladjanak.
A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben
Brassai Zsombor: – Azt gondolom, hogy a realitások mentén kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kezdeményezzük a népszavazást a régióátszervezés ügyében. Továbbra is fenntartjuk, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyének ebben a hármas egységben kell fejlesztési régióvá átszerveződnie, hogy érvényesüljenek a regionalizációnak a célkitűzései, vagyis hogy megszűnjenek a különböző területek, megyék közti különbségek, illetve erősödjenek a helyi sajátosságok. Pillanatnyilag ennek van politikai aktualitása, és erre kell erős véleményt megfogalmazzon a térségben érintett lakosság.
Ami a közigazgatási hatáskört illeti, regionalizációs összefüggésben az RMDSZ nagyon világosan kifejezte az álláspontját, mely szerint nem támogatja egy újabb közigazgatási szint beiktatását az országos kormányzás és a megyei kormányzás közé, hiszen ez tovább bonyolítaná a bürokráciát, ami egyáltalán nem szolgálja a lakosság érdekeit. Tehát nem hiszünk egy olyan közigazgatási hatáskörrel felvértezett régióban, amelyik tovább fokozná az adminisztrációs bürokráciát. Ennek megfelelően mi a fejlesztési régiókat támogatjuk, amelyeknek realitásuk és aktualitásuk van ebben a pillanatban. Kifejezzük, hogy elfogadhatatlannak tartjuk ennek az egységességnek a beolvasztását olyan fejlesztési régió keretébe, amelyben tulajdonképpen elhalványodna a térségnek a jelentősége. A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben. Az RMDSZ nem mondott le az autonómiatörekvésekről, köztudomású, hogy a következő hetekben napvilágra kerül egy autonómiatervezet, melynek mentén a szövetség tovább küzd annak érdekében, hogy ez a cél megvalósuljon. Fontos jelzés a népszavazás mellett az október 27-ére tervezett székely nagy menetelés is, ezért támogatjuk ezt a kezdeményezést és csatlakozunk a rendezvényhez.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Aki alakíthatta a történelmet
– beszélgetés Király Károllyal, Kovászna megye egykori párttitkárával –
Király Károly közelmúltunk azon kevés politikai személyiségei közé tartozik, akik elvi meggyőződésből és népük szolgálatának feltett szándékával váltak a román kommunista hatalom részesévé. A magas tisztség és a vele járó előjogok gyakorlása sem tudta megfertőzni őket, sőt, amikor rádöbbentek, hogy a kezdetben ígéretesnek tűnő népi demokrácia helyét parancsuralmi rendszer és személyi kultusz veszi át, felálltak kényelmes bársonyszékeikből, és szembefordultak az önkényuralommal. Magatartásuk és tetteik az erdélyi magyarság jelenét és jövőjét egyaránt meghatározták. Az 1968-as közigazgatási átszervezés során megalakított Kovászna megye egykori vezetőjével Székelyföld múltjáról és jelenéről beszélgettünk.
– Ön szerint mi vezetett Románia 1968-as területi és közigazgatási felosztásának átszervezéséhez?
– A Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésének a nyíltan soha be nem vallott, de annál határozottabb szándéka, mely kivitelezésének első lépései már 1960-ban, Gheorghiu Dej pártfőtitkár vezetése alatt megtörténtek. Leválasztották a Magyar Autonóm Tartományról Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonokat, három, többségükben románok lakta területet pedig hozzá csatoltak, ezzel nagymértékben megváltoztatva a Maros–Magyar Autonóm Tartománnyá átkeresztelt közigazgatási egység nemzetiségi összetételének arányait.
– Melyek voltak a megyésítés előkészítő lépései?
– 1967 őszén politikai hadjáratot indítottak Székelyföld területi felosztása érdekében. Elképzelésük szerint a történelmi Marosszék, a már említett román területekkel együtt Maros megyét alkotta volna. Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajont, valamint Kovászna városát, Zabolát, Maksát, Dálnokot, Málnást, Nagybacont, Zágont, Bodzafordulót és egész Erdővidéket Brassóhoz, míg Tölgyest és a Gyilkos-tavat Bákó megyéhez kellett volna csatolni, a maradékból pedig létrehozták volna Hargita megyét.
– Minek köszönhető, hogy a keménykezű, ellentmondást nem tűrő kommunista hatalom mindezt végül mégsem tudta megvalósítani?
– Az összefogásnak. Annak, hogy a nép egységesen és határozottan lépett fel a bukaresti szándékok meghiúsítása és saját akaratuk érvényesítése érdekében.
– Hogyan lehetett ezt elérni?
– A helyi politikai vezetők felosztást ellenző állásfoglalásával, mely mögé – a velük egyetértő és elképzelésüket támogató értelmiség meggyőző munkája következtében – a városiak és vidékiek egyaránt felsorakoztak. Meg kell említenünk továbbá, hogy az összefogás magját képező vezetőréteg egységes álláspontjának kialakításában óriási szerepe volt Fazakas Jánosnak, aki magas rangú párttisztviselőként mindvégig kiállt a történelmi Háromszék megye visszaállításáért. Az ő következetes magatartásával és tekintélyével sikerült Sepsiszentgyörgy rajon Brassó párti vezetőinek akaratát meghiúsítani.
– Önnek milyen szerep jutott ezekben az eseményekben?
– A párt és a kormány rendkívüli megbízottjaként Hargita megye megszervezésére kaptam felhatalmazást, ezért 1967 késő őszén már a helyszínen tartózkodtam. Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár és államfő már a ’60-as évek elején ismert, megbízott bennem, ezért amikor tudomást szerzett Kézdivásárhely rajon és a hozzájuk csatlakozók Brassó ellenes viszonyulásáról, engem bízott meg a helyzet kivizsgálásával. E kérésnek eleget téve szembesültem a közakarattal, melynek hatására végül Hargita mellett, Sepsiszentgyörgy központtal egy újabb székely megye létrehozását javasoltam. Ceauşescu ezt elfogadta, csupán a Háromszék elnevezéssel szemben voltak fenntartásai, így az új megye, szintén az én sugallatomra, a Kovászna elnevezést kapta, és szintén engem bíztak meg a megalakításával is. Működését 1968. február 18-án kezdte el.
– Az Ön vezetése alatt a régi-új megye soha nem tapasztalt gazdasági és kulturális fejlődésnek indult. Hogyan sikerült mindehhez beleegyezést és anyagi támogatást szerezni?
– Okosan kihasználtam a megye adottságait, illetve a helyzetemet. Gazdag vadállományunknak köszönhetően ugyanis az államfő gyakran megfordult nálunk, megyevezetőként nekem jogom és kötelességem volt a vadászatokra elkísérni. Egy ilyen alkalommal például, miközben Kisbaconon haladtunk át, megemlítettem neki, hogy a falu lakossága neheztel rám, amiért nem rendeztünk be múzeumot a magyar Ion Creangă, vagyis Benedek Elek mesemondó emlékére. Sok medve van itt? – kérdezte rám nézve, majd igenlő válaszom után írásban kérte tőlem az emlékház létrehozására szóló javaslatom. Így lettünk gazdagabbak egy kulturális intézménnyel.
– Mi vezetett az 1972-ben bekövetkezett lemondásához?
– Tisztában voltam vele, hogy ténykedésemmel sok ellenséget szereztem magamnak Bukarestben, ezért csak idő kérdése, hogy a megye éléről elmozdítsanak. Erre 1972-ben látták elérkezettnek az időt, ugyanis ekkor szólítottak fel, hogy nevezzem meg az utódomat, s az is a tudomásomra jutott, hogy felfelé, a minisztertanácsban alelnöki tisztséget is betöltő és általam tisztelt Fazakas János helyére akarnak buktatni. Eleve viszolyogtam ettől a megoldástól, s mivel Ceauşescu és az általa vezetett mindenható párt nemzetiségi politikája is a kárunkra változott, elhatároztam, hogy további politikai szereplést nem vállalok. Döntésemben fontos szerepet játszott, hogy rádöbbentem, az előléptetést elfogadva, magam is a homogén román nemzetállam megteremtésének eszközévé válok.
– Miként látja megteremthetőnek Székelyföld területi autonómiáját?
– Csakis a néppel együtt, amennyiben a politikai és szellemi élenjárók is e küzdelem élére állnak. A hatalomhoz való dörgölőzés helyett pedig okos, bátor, következetes és egységes politizálásra van szükség. Az elmúlt 93 év alatt ugyanis Bukarest csak úgy tudott rajtunk uralkodni, hogy hol mézzel, hol korbáccsal megosztott bennünket.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Anyanyelven tanulva is teljesítenek
A Bákó megyéhez tartozó gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola törekszik élni minden – a román megye kínálta – lehetőséggel. A tanárok meglátása szerint diákjaik nem egy esetben jobban teljesítenek, sőt toleránsabbak is román iskolába járó társaiknál.
megyésítés során Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön 1963-ban beszüntették a magyar nyelvű oktatást. Azt követően csak 1990 február elsejétől tanulhattak újra anyanyelvükön a gyimesbükki diákok Deáky András akkori iskolaigazgató jóvoltából, aki a szülők kérésére indítványozta a magyar nyelvű tanintézmények újraindítását. „Az akkor kiharcolt, a falubeliek által csak nagy és kicsi iskolaként ismert intézmények azóta is lehetővé teszik a magyar ajkúak anyanyelven való tanulását” – tudtuk meg Antal Etelkától, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatónőjétől.
Minőségi az oktatás
Amíg a nagy iskolában az osztálylétszámok megfelelők, addig a kicsi iskolában összevont osztályokban tanulnak a gyermekek, mivel kevesen íratják oda gyermeküket. Ennek egyik oka, hogy a magyar anyanyelvű családok nem egy esetben a román tannyelvű iskolába járatják gyermekeiket, fejtette ki az igazgatónő. Hozzátette, nem tudja, miből ered a szülők ilyen jellegű hozzáállása, hiszen az intézményükben az oktatás – még a román is – magas színvonalú. Ezt bizonyítja, hogy a múlt évi román képességfelmérő vizsgán a legjobb eredményt magyar szakos lány írta.
„Mivel egyetlen magyar iskolaként működünk Bákó megyében, így az országos versenyeken részt tudunk venni, megvannak a helyeink. Mivel kolozsvári és váradi iskolákkal versenyzünk, a diákjaink által elért dobogós helyeket kitűnő eredményeknek látjuk” – mondta büszkén az intézményvezető. Az iskolán kívüli foglalkozásokon főszerepet kap a népviselet, a népzene, a néphagyomány, az iskola másként elnevezésű programot is rendszerint hagyományőrző foglalkozások köré építik fel – fejtette ki.
Különbségek gyermekek között
„Én tanítok román és magyar osztályban is, a gyermekek között különbséget nem teszek, viszont érzem a különbséget közöttük. Van olyan román tagozaton tanuló magyar diákom, aki érti a román nyelvű feladatot, jó logikával megoldja, azonban ha rákérdezek, nem tudja elmagyarázni, hogy hogyan sikerült. Mivel a családban magyarul beszélnek, számára nagyon nehéz megérteni és megtanulni azt, amit román szaknyelven magyarázok” – foglalta össze tapasztalatát Sárosi Mária kémiatanárnő.
Az iskolába egyaránt jár magyar, román és cigány szülő gyermeke, verekedésről, agresszióról, rongálásról mégsem kell soha jelentést írniuk. A diákokat elfogadásra nevelik, így azok bátran megfogják egymás kezét kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül, amihez hozzájárul a heti rendszerességű néptáncoktatás is – véli az igazgatónő. A vegyes házasságból származó gyermekeknek, habár otthon többnyire románul beszélnek, elmondásuk szerint nem okoz gondot nekik a magyar tanulása sem. Az egyik kislányt 5. osztálytól édesapja román iskolába szerette volna íratni, ő azonban ragaszkodott barátaihoz, tanáraihoz, a közösséghez, amelyet megszeretett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

?Belföldi hírek
Fellebbez az RMDSZ
Megtámadja az Európai Unió luxemburgi bíróságán kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésük bejegyzésének elutasítását az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) – ismertette tegnap Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN alelnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, a napokban jár le az a határidő, ameddig benyújthatják keresetüket. Ennek a szövegét ügyvéd véglegesíti.
„Az elutasítás indoklásának tartalmát kifogásoljuk, a fellebbezés elsősorban ennek ellentmondásaira kíván rávilágítani” – jelentette ki Vincze Loránt. Az Európai Bizottság szeptember 16-án közölte, hogy álláspontja szerint az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elutasítást követően úgy értékelte: politikai döntést hozott a bizottság, és azonnal kilátásba helyezte a határozat bírósági megtámadását.
Két büntetés
Két bírságot is kilátásba helyezett az Országos Diszkriminációellenes Tanács az Informaţia zilei Szatmár megyei napilap számára, mely a magyar nemzetiségűeket sértő apróhirdetést jelentetett meg. A Diszkriminációellenes Tanács nem csak a szóban forgó álláshirdetés közzététele miatt bírságolhatja meg a lapot kiadó céget, hanem információk ki nem szolgáltatása miatt is, ugyanis a kiadó nem volt hajlandó eleget tenni a testület kérésének, és nem bocsátotta rendelkezésükre a hirdető adatait.
Kevés a munkahely
Az Országos Munkaerő Ügynökség központosított adatai szerint összesen 12 400 munkahely szerepel az országos szinten meghirdetett állásbörzén, a legtöbb Bukarestben, illetve Kolozs, Iaşi, Brassó, Prahova és Argeş megyékben. A legkevesebb betölthető állás Krassó-Szörény (13), Mehedinţi (20), Ialomiţa (37), Szilágy (51), Bákó (57) és Tulcea (77) megyében található.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szórványhiányok: szakmai oktatás és magyar gyerekek
Az egyre romló demográfiai adatok mellett a szakoktatás teljes hiánya, illetve a nem kielégítő támogatási rendszer is veszélyezteti a szórványbeli magyar nyelvű oktatást. Háttérintézmények hiányában a megszűnés fenyegeti az iskolák többségét.
Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar iskola. Ezekben a helységekben ugyanis jelenleg már csak 4–6 gyereket íratnak be évente az első, illetve ötödik osztályba, az elmúlt esztendőkben pedig nem született két magyar csecsemőnél több. A Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Kutatóközpont Iskolák veszélyben című kutatói programja szerint mivel más közeli településen sem biztosított a magyar nyelvű oktatás, 2020-ra a meglévő néhány magyar gyerek valószínűleg csak román nyelven tanulhat. Az elmúlt évtizedekben is tapasztalt népességfogyás most éri el a mélypontot, és élesen kihat az iskolai populáció alakulására is. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a szövetség által is támogatott kutatási program adatait ismertetve a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség pontos önismeretét, saját tényszerű helyzetelemzését. Magyari szerint a régiónként differenciált demográfiai mutatók szintén a helyi szintű megközelítést szorgalmazzák.
Az RMDSZ Főtitkársága az említett demográfiai adatok ismeretében rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte. Első körben több hónapos műhelymunka, széles társadalmi konzultáció során a helybeliek és szakmabeliek döntik el, milyen megoldást érdemes választani az aktuális helyzetre.
A hiányzó láncszem
Az enyedi konferencián az erdélyi magyar oktatás nem túl egészséges szerkezetére is felhívták a figyelmet: az erdélyi magyar gyerekeknek csupán egyötöde tanul szakmát, és mivel a magyar nyelvű kínálat csak a székely megyékben biztosított, a diákok fele román nyelven kényszerül tanulni. Szórványban, de tömbmagyar vidéken is – például Biharban vagy Szatmárban – számos magyar gyerek épp a magyar nyelvű szakoktatás hiányában választja a román iskolát.
A helyzetre többek között az átszervezés jelenthetné a megoldást, ha megyén, régión belül újraoszthatnák a magyar osztályokat. A magyar szakosztályok indításához elméleti osztályok indításáról kellene lemondani, a meglévő nagyvárosiakat újraosztani a kerületi, megyei szinten a kisvárosi iskolák javára. A szakiskolai osztályok révén ugyanakkor növelni is lehetne az osztályok számát, ha sikerül visszacsalogatni a korábban román iskolát választó gyerekeket. Számos neves iskola azonban ódzkodik a szakoktatástól attól tartva, hogy beindítása presztízsveszteséggel járna. Magyari Tivadar szerint az említett szakoktatás mellett a szabad verseny, a diákokat szélesebb körből összegyűjtő szórványkollégiumok, illetve a helyi politikai alkuk jelenthetnek gyengébb alternatív megoldást a magyar nyelvű oktatás fenntartására.
Nem féltek a presztízsvesztéstől
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a ritka pozitív példa: nem riadtak vissza a presztízsvesztés veszélyétől, nyolc évvel ezelőtt felvállalták a szakoktatás beindítását. Szőcs Ildikó igazgató szerint ennek is köszönhető, hogy bár az iskola szórványban működik, nem csökken a diáklétszám, a nagymúltú kollégium – amely ma is számos erdélyi régióból vonz diákokat – akár a Fehér megyei tanulók révén is fenn tudna maradni. A szakoktatásnak azonban egy bizonyos stratégia mentén kell beindulnia. Mivel egyetlen iskola nem tud több szakot felvállalni, és nincs értelme ugyanazon szak beindításának több iskolában, fontos lenne régiók mentén leosztani a szakterületeket az adott térség gazdasági helyzetéhez is igazodva.
A szórványban fontos, széles körből diákokat vonzó bentlakásos iskolák fennmaradásának biztosítékát az ösztöndíjprogramban látja Szőcs Ildikó. Mint elmondta, Enyeden a keresztszülő-program révén 55 diáknak nyújtanak ingyenes ellátást. A közösségi élmény biztosítása a legfontosabb, s ha a fiatalok ezt nem kapják meg magyar iskolában, román területen keresik majd.
Ellensúlyozás nyelvtanítással
Beszterce-Naszód megyében is a román oktatásban keresi a boldogulást a magyar gyerekek jelentős százaléka, a pedagógusok szerint a negatív demográfiai mutatók mellett a szakoktatás már említett hiánya miatt is. A hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megye 26 magyar iskolájából három szűnt meg: 2005 óta Somkeréken, Bacában és Nagysajóban nem lehet már magyar nyelven tanulni. Az Iskolák veszélyben program adatai szerint az egyre csökkenő gyereklétszám miatt az évtized végére a Beszterce környéki oktatási régióban már csak két (a besztercei és a szentmátéi), míg a Bethlen környékiben öt – az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei – iskola fennmaradása biztosított, utóbbi kettőé a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A besztercei oktatási térség egyik fontos magyar szigetének számító, 85 százalékban magyarlakta Cegőtelke elemi iskolájában ma tizenöt magyar gyerek tanul egyetlen összevont osztályban, az óvodában tizenhatan vannak. A román tagozatra beíratott kilenc gyereknek szinte mindegyike vegyes házasságból származik, Székely Lilla tanítónő elmondása szerint eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy magyar tagozatra írattak vegyes házasságból született gyereket. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként az egyébként magyar végzettségű, de évtizedek óta román tagozaton tanító pedagógus választott tárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait – románokat és vegyes házasságból származókat egyaránt.
Elsősorban a községközpontbeli román iskola közelsége motiválja a szülőket, hogy román nyelven taníttassák gyerekeiket. Ma még csak a vegyes házasságból származók választják a román iskolát, félő azonban, hogy a támogatási rendszer átalakulásával, a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósításának esetleges megszűnésével egyre több magyar szülő dönt hasonlóan. A magyar nyelvű oktatás választása ugyanis súlyos anyagi pluszterhet ró a szülőkre, amit ma még sokan vállalnak. Az alig 6 kilométerre fekvő Szászlekence román tanintézetébe iskolabusz viszi a diákokat, míg a jóval nagyobb távolságra – Szentmátéban, Tekében vagy Besztercén – található magyar iskolákba való eljutást, vagy a bentlakást a szülőnek saját zsebből kell finanszíroznia. Ráadásul magyar nyelven csak elméleti oktatásban részesülhetnek a gyerekek, holott egyre több szülő szakmára taníttatná csemetéjét, a diákok egy része pedig nem is alkalmas középiskolai vagy egyetemi tanulmányokra.
Bástya a szórványban
„A magyar nyelvű szakoktatás hiánya hatalmas hátrány, számos színmagyar településen okoz problémát” – jelenti ki lapunknak Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke is. Az 5–8 osztályos iskola pedagógusai hét éve alapították a szórványkollégiumot, csángómagyar gyerekek „importálásával” biztosítva a magyar tanintézet fennmaradását. A vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar Kollégiumban jelenleg harmincegy gyerek lakik, tizennégyen Bákó megyéből, a többiek Óradnáról, illetve mezőségi szórványtelepülésekről érkeztek, ahol megszűnt vagy megszűnőben van a magyar iskola. A vicei után létesült magyardécsei kollégium tizenegy gyereknek biztosít szállást és ingyenes ellátást, az öt óradnai, négy forrófalvi és két marosjárai gyerek révén sikerült megmenteni a felszámolástól a cseresznyéjéről híres színmagyar település iskoláját.
Az egyesület emellett tizenegy csángóföldi, a vicei iskolából kikerült gyerek továbbtanulását is biztosítja: ketten Besztercén, ketten Hargita megyében, ketten Gyulafehérváron, hatan pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak, utóbbiak turisztika szakoktatáson. A mezőségi diákoknak szüleik biztosítják a szintén magyar nyelvű továbbtanulást. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van gyerekekre, de magyar közösség is van – sorolja a választási kritériumokat Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román nyelvű tanintézetekhez képest, hiszen nem mindenki való elméleti líceumba, pedig magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az egyesületi elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy néhány év múlva, a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a magyar szakképzés is biztosított lesz a Mezőségen.
Elégtelen támogatás
Beszterce-Naszód megyében nemcsak a magyar, de a román közösségben is gond a gyerekhiány, mivel a fiatalok nagy része külföldön vállal munkát. A demográfiai adatok romlását a „bástyások” is tapasztalják: míg 2005-ben öt mezőségi faluból jártak hozzájuk diákok, ma csak kettőből érkeznek. A Mezőveresegyházáról ingázókat ráadásul csak a román iskola helyszínéig, Magyarborzásig viszi az iskolabusz: Kékes község polgármestere pénzhiányra hivatkozva nem akarta finanszírozni a magyar gyerekek szállítását Vicéig, így a Bástya Egyesületnek is be kellett szállnia a költségekbe. Eközben a kollégiumok működése soha nem biztosított teljes mértékben. Nemzeti jelentőségű intézményként költségvetésének 60–70 százalékát normatív támogatásként kapja a Bástya, a többit „össze kell kalapozni” – mondja Kerekes Zoltán. November 23-án például Désen rendeztek a kollégiumok javára jótékonysági estet.
Bár mindkét helyszínen építkeznének, és Bethlenben is nyitnának egy kollégiumot, a tervek megvalósulása a támogatásoktól függ, miközben a megye magyar iskoláinak megszűnésével egyre nagyobb igény lesz munkájukra. „A háttérintézmények nélküli magyar iskolák megszűnnek, legyenek egyesületiek, egyháziak vagy bármilyen mások” – vetíti elő a sötét jövőt az egyesületi elnök. Intézményeikben egyelőre a csángó gyerekek vannak többségben, de az arányok kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. Kerekes Zoltán azt mondja: a demográfiai mutatók ismeretében készek bárkivel konzultálni a megoldás megtalálása érdekében, ha a partner nem politikai akciónak szánja kezdeményezését, hanem valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

KUTATÁSI JELENTÉS
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro

Ezek a csángó oktatási program buktatói
Nincsenek magyar szakos tanárok, nagy a fluktuáció a pedagógusok körében, egyes helyszíneken hiányoznak a legelemibb oktatási feltételek, máshol a helyi hatóságok, az iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni a magyar nyelvoktatást – a Csángó Oktatási Program legfontosabb buktatói.
Mindezekre az a jelentés világított rá, amelyet egy Csángóföldön készített felmérés alapján állított össze az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete. A kutatást Papp Z. Attila, az intézet igazgatója vezette.
A terepkutatás keretében Csángóföldön mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében, Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán pedig interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal.
Egyetlen magyar szakot végzett tanár
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyermekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma 1050 volt.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül csupán egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolta, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára komoly hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – olvasható a jelentésben.
Elvándorló pedagógusok
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok is tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie, emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jó kapcsolatot kialakítania.
A fluktuáció problémájának megoldására két javaslat is megfogalmazódott: egyrészt az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, másrészt hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Pénzügyi felügyelet
Míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. Ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű lenne felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára.
Előrehaladásként értékelhető viszont a jelentés szerint az, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ), ami csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók viszont azt tapasztalták, ezzel szemben néhány helyszínen nagy az elégedetlenség, ezért szükséges lenne figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket.
Hatósági ellenállás
A pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek számos problémával kell szembenézniük. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában. Ott is, ahol ilyen szempontból normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, személyfüggő. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolja a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
A helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések, a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék, a tankönyvek, a tanterv és munkaterv hiánya.
Hol élnének a csángó gyermekek?
A kutatók kérdőíveken mérték fel a szocio-demográfiai és egyéb háttéradatokat, a magyar nyelvismeretet, szövegértést, a kérdőív tartalmazott egy matematikai-logikai kompetenciát mérő részt is. 25 faluban, összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak.A lista túlsó végén Nagypatak és Bahána található.
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén negyven százalékban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, a képzések akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszínévé is válik a gyermekek számára.
A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
Javaslatok
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem lehet kizárólagos, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbb kell tenni. A magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések. Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják a vizsgálódást végzők.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna. A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, például ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
B T.
maszol.ro,

Galuska és magyar mise
Neve elválaszthatatlanul összenőtt a csángók magyar miséért való küzdelmével. Pedig nemcsak ezért érdemel elismerést, hanem tudományos munkásságáért is. Nyisztor Tinkával nevekről, választott utakról és étkezési hagyományokról is beszélgettünk.
– Az újságolvasók, tévénézők számára bizonyára ismerős a neve. De azt tudja esetleg, hogy miért nevezték épp Tinkának?
– Az ötvenes években divat volt ez a név, azt hiszem román hatásra, mert például Ioan Creangă szerelmét hívták Tincának. Kutakodtam a nevem után, sokáig nem szerettem, mivel román névnek tartottam. De a papnál például Katalin vagyok: Szent Katalint tartom ősszel, miután Szent Tinka nem létezik. Akárhogy is, hozzám nőtt a név, nincs mit cserélgetni rajta. A vezetéknevemmel pedig az iskolában szembesültem először, addig engem Dani Péter lányaként tartottak számon. Régen előfordult, hogy Dani Katalin néven írtam cikket, de a Dani családnevet csak Pusztinában használom, ezért az idegen volt nekem. Otthon ugyanis mindenkinek két neve van: egy, amit használtunk a faluban – magyar és nincs leírva – és a román hivatalos név. Van olyan szerencsés család, amelyik Bálintból csak Balint lett, vagy Lászlóból Laslău, de olyan is van, aki Elekesből Ciobotaru lett. Mindez a menekültfalu Pusztinában, amelynek létrejötte a madéfalvi veszedelemhez kötődik. Nem vagyok meggyőződve, hogy az emberek románosították volna a neveiket, afelől viszont igen, hogy a román hivatalnok azt írt le, amit tudott vagy akart. Budapesten pedig megelégeltem, hogy „Nistor Tincának” szólítanak, ezért átírtam Nyisztor Tinkára. Szóval én ma hivatalosan Nyisztor Tinka vagyok. És boldog vagyok így.
– Ismerve későbbi tanulmányait, feltételezhetnénk, hogy Csíkszeredában járt középiskolába. Pedig nem.
– Nem bizony, én Moinești-en érettségiztem, románul végeztem a középiskolát. Egy évig helyettesítő tanárként franciát tanítottam, de aztán nem kaptam helyet, mert minden tanár román volt a faluban, én meg kilógtam a sorból. Ezért aztán Erdélybe mentem, onnan 1989-ben Budapestre. Nem tudtam belenyugodni, mindig tanulni szerettem volna. Erdélyben tizenkét évet töltöttem, darukezelőként kezdtem, a sepsiszentgyörgyi gépgyárban épp arra lehetett szakképesítést szerezni, otthon meg nem volt miből megélni. De aztán elvégeztem még egy csomó tanfolyamot a gyárban, úgyhogy amikor ’89-ben eljöttem, segédprogramozói állást ajánlottak, mert erre is szereztem Bukarestben képesítést. Életemben mindent becsületesen, szorgalmasan végeztem, még a takarítást is diákkoromban. Sepsiszentgyörgyön végig matematikát tanultam, mert közgazdász szerettem volna lenni, ugyanis számítóközpontban dolgoztam, és az passzolt volna nekem. De a saját kultúrám is érdekelt mindig, azért mentem később Magyarországra néprajzot tanulni. Harminchárom évesen kezdtem el az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Sokan mondták, ha tanulni akartam, miért nem mentem orvosira, az legalább pénzt is hozott volna a konyhára, de engem az nem érdekel. Előtte is volt azért közöm a népi kultúrához, hisz Sepsiszentgyörgyön végeztem hagyományápolással kapcsolatos tanfolyamot is.
– Nagy tudásszomj hajthatta végül Budapestre.
– Igen, ott aztán eléggé „megragadtam”, és addig tanultam, amíg csak jól esett. Külföldi tanulmányokkal, Svájccal és Bukaresttel együtt nagyjából tíz éven át. 2001-ben utaztam haza, mert édesanyám agyvérzést kapott, aztán 2008-ban mentem vissza Budapestre, hogy megvédjem a doktori disszertációmat.
– Sőt: summa cum laude minősítéssel. A kiemelkedő teljesítményen túl ön az első doktori címet szerzett csángó?
– Vannak olyan csángók, akik románul, tehát nem anyanyelvükön szereztek doktori címet, de rajtam kívül nincs más, aki előttem anyanyelvén doktorált volna. Egyébként volt már olyan, hogy azt mondták: biztos nagyon jó dolog, de injekciózni tudsz-e? Persze nem ez a jellemző.
– Rendszerint arról értesülünk, hogy minden követ megmozgat a magyar mise érdekében. Mi a helyzet ma Pusztinában, lesz-e magyar mise?
– Meghaladja az én jövendölésemet, hogy lesz-e. Most nincs. A probléma nagyon összetett. Azt érzem – bár nehéz ezt kimondani –, mintha kicsit lemondtak volna a csángókról, és itt a nagy testvérre, a magyarságra gondolok. Rögtön a rendszerváltás után elég naivan kértük a magyar misét, de az a mai napig nem lett meg. Nem vettem számításba, hogy Jászvásáron van egy román nyelvű római katolikus teológia, amelynek román nyelvű hívők kellenek. Amikor létrejött, még nagyon kevés románul beszelő római katolikus élt, ezért a papok szerepe az volt, hogy asszimilálják a hívőket. Soha nem gondoltam volna, hogy a papok csak magukra, a saját keresetükre és a lehetőleg románul beszélő fizető hívekre gondolnak. Már az elején megmondták nekem magas rangú papok, mit akarok én, megfordítani a történelem kerekét?! Kis csoport vagyunk, nekünk nagyon fontos a magyar mise, de a hatalmaknak nem. A Vatikánnak is csak az a fontos, hogy Romániában román hívők legyenek.
– Elég nagy csalódás lehetett...
– Sok hideg zuhany ért már, a legutóbbi egy magyarországi politikus részéről, aki szerint nem éri meg magyar papokat küldeni Moldvába, mert a moldvai püspökség sokkal több román papot tud küldeni Erdélybe. Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Ha eltűnik, kihal a mostani papok generációja Moldvából, talán enyhül a magyarellenes oktatás Jászvásáron, az új papok esetleg nem lesznek ennnyire magyarellenesek.
– Ennyire távoli a változás?
– Bizonyos szempontból igen, bár most új helyzet adódott Pusztinában, sokan kértek magyar állampolgárságot, és ezzel Magyarországnak is szembe kell néznie. Néhány dolgot sikerült azért elérnünk az évek folyamán. Nincs ugyan magyar mise, de imádkozhatunk magyarul, ha előre egyeztetünk a pappal. Így már második éve minden pénteken háromtól négyig van imaóránk, ahol mindig részt veszek. Sokáig féltek, ma már nem. És nem óriási lépés ugyan, de van rendelkezés arra is, hogy ha magyarországi vagy magyarul beszélő csoport jön a faluba, és van magyarul beszélő papjuk, misét hallgathatnak magyarul a templomban. Nehéz bármit is elérni, mert a jászvásári püspökséggel nem lehet egy hullámhosszon beszélni, márpedig mi hozzájuk tartozunk. Mi imádkozunk házaknál is, kielégítjük a magyar imára vonatkozó szükségletünket. Ám mindig az jut eszembe, hogy II. János Pál pápa valamikor azt mondta, hogy a katolikus egyház jövője a kis közösségekben van. Jó kérdés, hogy ilyen hozzáállással mit lehet remélni.
– A doktori dolgozata a csángó étkezési szokásokról szól. Miért épp a táplálkozáskultúrát választotta témának? A csángó népi kultúra számos más alternatívát is szolgáltathatott volna.
– Azt hiszem, a témavezetőm, dr. Kisbán Eszter választott engem. Nekem ugyanis tényleg mindegy lett volna, hogy miben „utazom”. Úgy gondolom, hogy engem a tanáraim meg akartak óvni minden rázós témától, és ez szép lassan kezdett is belémivódni. De nem eléggé, mert mai napig nem hagyom nyugodni a vallási kérdéseket, amit felvállaltam Moldvában. Mások nem is nagyon mertek ebben a témában „labdába rúgni”: oktatással sokan foglalkoznak, de vallással senki. Azt hiszem, a táplálkozáskutatás nagyon semleges terület, nem fűződik az identitáshoz, ami például kényes téma lett volna, és nagyon hiányos a kutatása.
– Kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel jelent meg. Mit fed ez az átfogó cím?
– A szokásokhoz hasonlóan a táplálkozáskultúrát legkönnyebb az ünnepek által megfogni. De az élet nem csak erről szól, ezért vizsgálom a heti étrendet. Van a kötetben olyan lakodalomleírás, ahol a változás is érezhető, mert arra az alkalomra a városból hoztak szakácsokat, és ez nagyon meg tudta bolygatni a helyi szokásokat. Mert ugye a szokás nagy pozitívuma, hogy nem kell gondolkodni, csak be kell állni a kitaposott sávba. Változtatni nagyon nehéz.
– Nagy általánosságban mi jellemzi a csángó ételeket és étkezéseket?
– Jellemző volt például a napi kétszeri étkezés: nálunk nem volt reggeli. A másik jellemző a savanyú ízvilág: a levesek 99 százaléka savanyú leves. És jellemző a levesek jelenléte. Svájcban például ma már alig van leves, eltűnt. Az európai kutatásban általában a szegények táplálékaként tartják számon a leveseket, de itt, Kelet-Európában ez nem egészen igaz, hisz gondoljunk csak az ünnepi ebédek alkalmával a húslevesre vagy gombóclevesre. Sütemények, tészták pedig nem nagyon vannak. Korábban ez Erdélyben is így volt.
– Mit jelent a galuska egy csángó asztalon?
– Nem egészen ugyanazt, mint Erdélyben, mert nálunk az a töltött káposzta „testvére”, egyfajta töltike. Van húsos és böjtös, azaz húsmentes is, de mindkettőben nagyon sok a zöldség.
– Pusztinán ma a helyi közösséget szervezi és vendégfogadással foglalkozik. Nem jelentett ez nagy életmódváltást?
– Életmódváltásban volt már részem, hisz első-generációs értelmiségiként kellett érvényesülnöm. Ez nagyon szépen hangzik, de nem könnyű járatlan úton haladni. Én nem könyvtárban nőttem fel, a könyvek használatát is meg kellett tanulnom. Nehéz volt elfogadnom, hogy az írás is hasznos, nem csak a kemény fizikai munka. Hogy európai összefüggésben is el tudjam helyezni a csángó étkezést, sokat kellett „mászkálnom”, utazásaim során pedig nemcsak térben, hanem időben is távolságokat tettem meg. Mikor vakációra hazajöttem, egy hétig minden bajom volt, s nem tudtam miért. Aztán rájöttem, nehezen fogadom el az otthoni körülményeket, hogy nem volt fürdőszobánk. Amióta van, nyugodtabban tudok tálban is mosakodni. Mostanában sok minden vagyok egyszerre, nem csak értelmiségi, de minden szerepemet szeretem, és odaadással végzem.
Nyisztor Tinka
Néprajzkutató, közösségszervező, 1957-ben született a mai Bákó megyéhez tartozó Pusztinában. 1976-ban Moinești-en érettségizett, majd éveken át Erdélyben élt. 1996-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán, de tanult Bukarestben és a svájci Neuchatelben is. 2001 óta újra a szülőfalujában él. 2008-ban védte meg a doktori disszertációját az ELTE-n. Kötetei: Pákozdi Judit, Nyisztor Tinka: Csángó galuska – Moldvai magyar étkezési hagyományok és receptek (2009) és önálló kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel tavaly jelent meg.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A moldvai magyar oktatás helyzetéről tartottak szakmai tanácskozást Budapesten
Budapesten a Nemzetpolitikai Államtitkárságon tartottak szakmai tanácskozást a Moldvai magyar oktatás helyzetéről. A tanácskozáson a Moldvában oktató pedagógusok mellett részt vett a Bákó megyei szakfelügyelő is. Oláh Gál Elvira összeállításában először Márton Attilát, a csángó oktatás koordinátorát kérdezte:
-Elsősorban azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy biztosítva van az oktatók bérezése 2014-nek a végéig. Sikerült aláírni az szerződést és az a keret, amit erre fordítottak, mindazok ellenére, hogy mindenütt megszorítások vannak, sikerült ezt a keretet bővíteni, úgyhogy mi nagy tervekkel vágunk neki az idei évnek. A kollégák pedig külön lakhatósági juttatásokból tartják fenn a helyszíneket, tehát most már kivétel nélkül minden ingatlan, minden oktatási helyszín úgy működik Moldvában, hogy az oktatók tartják fönn.
-Az a tény, hogy a Bákói szakfelügyelőt elhozták, ő is találkozhatott magyar politikusokkal is, politikai vezetőkkel is. De ez mit jelent a gyakorlatban? -Ez a kapcsolat a román hivatalos szervekkel, konkrétan a Bákó megyei felügyelőséggel, sokat javult. Például sikerült több kollégának a szakmai előmenetelét segítő véglegesítő vizsgákra vagy fokozati vizsgákra ezeket a doszárokat átjuttatni. Kevés jóindulatot kell tanúsítsanak a Bákói tanfelügyelőség részéről, mert azért teljesen formailag mi nem férünk bele abba, hogy szakmailag mi tovább tudjuk képezni magunkat, mert nem teljesen tanítóként működünk. Nem minden tantárgyat, csak kimondottan magyar anyanyelvet tanítunk, és akkor ez feltételez egyfajta ilyen finom együttműködést.
Mi igazából nem csak itt szeretnénk találkozni, tehát van tervezett találkozó, ilyen szakmai megbeszélés, úgyhogy Kovászna-, Hargita- és Bákó megyei főtanfelügyelő legyen jelen, mert nekik van együttműködési megállapodásuk, most már több mint egy éve arra, hogy szakmai felügyeletet biztosítani tudják azoknak a kollégáknak, akiknek magyar módszertanosokat kell küldeni és Bákó megye nem tudja ezt biztosítani.
-Arra nagyon nagy szükség lenne, a moldvai magyar oktatásban, hogy óvodás korban is már a gyerekek az anyanyelvükön tanuljanak, hiszen a szülők már a hat-hét éves korú gyermekekkel nem beszélnek magyarul.
-Az iskolán kívüli oktatási forma egyelőre az, amelyik erre egyfajta megoldást biztosít és egyre több kolléga ismeri fel, hogy ennek mekkora a jelentősége, hogy kisgyerekekkel, óvodáskorú gyerekekkel kezdjenek el foglalkozni. Főleg azok a kollégák látják ebben a fantáziát, akik hosszútávon terveznek, hogy ottmaradnak Moldvában tanítani. Ugyanakkor ugye beindultak ezek az előkészítő, vagy nulladik osztályok, ami úgymond egy kicsit megkönnyítik nekünk a dolgunkat. Tehát hogyha szeretnénk már a nulladik osztályba betanítani, akkor ezt megtehetjük, reméljük, hogy majd szeptembertől.
-Megkérdeztük a Budapestre érkezett, Năstase Angel Bákó megyei oktatásért felelős szakfelügyelőt is: hogyan látja jelenleg a magyar oktatás helyzetét?
-Két típusú magyar oktatás létezik Bákó megyében. Az egyik a gyimesi példa, ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Ez egyértelmű, jól körülhatárolt a román törvényekben. A másik a Bákó megyei magyar identitású csángóknak engedélyezett magyar óra. Az állami intézmények szemszögéből nincsenek problémák, a törvény biztosítja a jogot.
-Arra a felvetésemre, hogy mégis miért vannak problémák, miért gördítenek akadályokat az iskolaigazgatók, mindenféle közjegyzői hitelesítésű kérvényeket követelve – kiderült a szakfelügyelő másként látja: -Valóban voltak a kétezres évek elején, de utóbbi években ezek a problémák eltűntek. De azt sem tagadhatjuk, hogy a lakosság jelentős része elutasítja a magyar nyelv oktatását és ők maguk befolyásolják egymást a közösségen belül.
Más intézmények, hadd ne nevezzem meg, nem akarom a fejemre zúdítani a haragjukat. Ők azok, akik meggyőzik a szülőket arról, hogy vonják vissza a már egyszer benyújtott kérvényt. Hiszen a katolikus pap a legnagyobb tekintély a faluban, mint ahogy a vallásnak is nagyon nagy szerepe van és lesz a jövőben is a csángó közösségekben.
-Mi a következtetés, melyek azok a területek, ahol erősíteni kellene? Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
-Azok az eredmények, amiket elértünk, tehát, hogy most már 27 helyszínen folyik magyar nyelvű oktatás, ebből tizenkilenc helyszínen már beengedik az iskolába, ez azt jelenti, hogy nyolc helyszínen még mindig nem engedik be. Sajnos az anyanyelvű hitéletet még mindig gátolják. Tehát ezek problémák, amelyeken szeretnénk segíteni.
De most azért gyűltünk össze a tanárokkal, hogy az eredményekről beszéljünk, hiszen megerősödött és kibővült a csángó magyar oktatási program, ez azt jelenti, hogy most már több mint, kétezer gyermeket vontunk be az oktatásba a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség segítségével megerősítettük az oktatásnak a színvonalát. Egy olyan minőségi oktatást tudunk nyújtani most már ami sokat segít az ott élőknek. Én azt szeretném, ha minél jobban ki tudnánk bővíteni, még több gyereket elérnénk.
Most új helyszínek integrálódtak a programba, de van még hova fejlődni. Külön eredménynek tartom, hogy ellátogatott velük ide a Bákó megyei tanfelügyelő is, hiszen az nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy most már számít a magyar nyelvű oktatás, oda kell rá figyelni, nem lehet nem támogatni román oldalról sem.
Erdély.ma,

Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjait
Ötödik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjakat. A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át.
A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át. Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre.
Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai.
Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett.
Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra.
A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke.
Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei
2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke.
2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa.
2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes.
2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője. 2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár.
Dobos László. Székelyhon.ro

Nagy nyelvi menetelésünk
Nem kell keresgélnem, úton és útfélen belebotlom a magyar nyelvpusztításba és pusztulásba. Nem elegendő, hogy a gengszterváltással százezerszám hagyták el magyarok az országot, országokat, merthogy a magyarságnak egyetlen szülőföldje helyett több hazát is adott trianoni végzete – most a megtartó anyanyelv is beteg. És nem csak Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad utcáin, terein keresheted hiába a magyar neveket, már két Szentgyörgy is, Erdőszentgyörgy meg Sepsi is hasonló nyelvi deszkapriccsen hever, kiszolgáltatva a műveletleneknek, igényteleneknek. És a közigazgatás tehetetlenségének. Hadd térüljek a legfrissebb, kimondottan tanároknak, tanítóknak, óvónőknek szánt közleményre, amely egyik nap jelent meg a sajtóban, és mindössze 30 sorban 25 művi, elvadítóan idegen szó éktelenkedik. Égbekiáltásom előtt hadd másoljak ide néhányat! A kulcsszereplők – mármint a pedagógusok – új kompetenciái a projekt. Tehát eddig ők illetéktelenek, inkompetensek voltak? A projektet az Európai Szociális Alap finanszírozta a Humánerőforrás… operatív program… És: az oktatási folyamat menedzsmentjének...
És szó van kreditpontokról, modulokból álló képzésről, akkreditációkról, és mindezek záradékaként „további információk lelhetők a projektmenedzsernél.”
Na, de hol lelhető az a hatalom, az az intézmény, amely egyszerűen és szigorúan bünteti – jelen esetünkben az oktató- nevelő tanárt, tanítót az anyanyelv gyalázása, magyartalanítás és végső fokon nemzeti érzelem és értelem megsértése miatt?! És még mindig nem kiáltottam égbe, hiszen ez az átkozott szöveg maga is érthetetlen.
Bákó és Kovászna megye közös közleménye – Bákó elégedett lehet ezzel a nyelvvel, Bukarest is. Nincs itt magyarkodás, kérem. Szíveskedjenek jegyezgetni az éktelen és érthetetlen szavakat százszámra lapokban, hivatalos magyar (?!) iratokban. Magyar részről 1161 pedagógus részesült konferenciában. Meg sem merem kérdezni, vajon ilyen arányú volt-e a magyar nyelv a Mikó gyűléstermében – ha egyáltalán magyarul történt a tanácskozás.
Ez is beletartozik a nagy menetelésbe, nyelvveszejtésbe.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Anyanyelvoktatás a „világ közepén”
A több évtizedes román nyelvű oktatást követően először tíz évvel ezelőtt, amolyan délutáni foglalkozásként tanulhatták anyanyelvüket a kosteleki magyar diákok. Egy esztendőre rá – a szülők kérésére – a magyart már anyanyelvként oktathatták iskolai keretek között. A tanárok mindezen túl a helybéli fiatalokat hagyományaik, magyarságuk megélésében is segítették.
„Habár azt mondják, hogy Kostelek a világ vége, mi úgy tartjuk, hogy ez a világ közepe” – osztotta meg nézetét Ferencz András, az egyik kosteleki tanár, miközben arról számolt be, hogy a települést a múlt század '50-es éveiben csatolták – a megyésítés során – Bákó megye Ágas községéhez. Az addig Szépvízhez tartozott településen az iskola nyelve magyar volt. A román megyéhez való csatolása után a tanítás is román nyelven kellett folyjon, a katolikus vallásukat viszont megőrizték a helyiek. A kosteleki magyar oktatás, a magyarság megmaradása nagymértékben köszönhető az idén elhunyt Salamon Antal plébánosnak, aki 35 évig végezte népnevelő szolgálatát a faluban.
Délutáni foglalkozásból tanóra
Szintén a plébános kezdeményezésére helyezték ki Kostelekre 2004-ben az első magyar tanárokat, Ferencz Andrást és Imre Évát. Később csatlakozott hozzájuk a kosteleki születésű – a Fölszállott a páva tehetségkutató műsorból is ismert – Vaszi Levente, aki az 1-8. osztályosok tanításával foglalkozik – számolt be Ferencz. Mint megtudtuk, 2004-ben még csak délutáni foglalkozások keretében taníthatták magyarul a gyermekeket, egy évvel később már a szülők kérésére bekerülhetett heti négy magyar óra az órarendekbe is. Jelenleg a gyermekek mindegyike – 43 iskolás, 20 óvodás – intézményi keretek között is tanulja a magyart, délutánonként pedig szakkörökre járnak a helyiek által csak magyar háznak nevezett, közösségi terembe.
Rájöttek: szükséges az anyanyelvoktatás
Habár szeretnék elérni, hogy Kosteleken induljon alsó tagozatú magyar osztály, egyelőre ezt még nem tartják kivitelezhetőnek. Az elmúlt tíz év alatt viszont sikerült túllépni a kezdeti, főként a község és az iskola vezetősége részéről tapasztalt ellenségeskedésen. „Ezt a falat sikerült lebontani. Rájöttek ők is, hogy szükséges a gyermekeket megtanítani anyanyelvükön írni, olvasni” – tette hozzá a tanár.
Ferencz elmondása szerint a gyermekek nagyon szeretik a délutáni foglalkozásokat: ha három órától kezdődik a program, már fél kettőkor ott játszanak a közösségi ház udvarán, öt órakor pedig alig lehet hazaküldeni őket. „Gondolom, hogy akik így nevelkednek, majd másképp fognak saját gyermekeik magyar taníttatása mellé állni” – reménykedett.
A zaj helyett a csendet választotta
Beavatott továbbá abba is, hogy érkezésükkor a széthúzás volt jellemző a falubeli fiatalságra. S mivel ő és párja is néptáncoltak, azzal próbálták közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat. A módszerük bevált, ezzel tudták leginkább megfogni a helyi leányokat, legényeket. Vaszi Levente is – aki most már „kutya kötelességének” érzi, hogy szülőfalujában tevékenykedjen – a néptánc által látta meg, hogy mi az igazi érték. „Először irtóztam kicsit a nagy csendtől – fiatalok vagyunk, zaj kell nekünk” – vallotta be Vaszi, miközben arról beszélt, hogy ha a fiatalok nem térnek vissza szülőhelyükre, egy idő után nem is lesz, ahová visszamenniük. Ő maga is emiatt döntött amellett, hogy félelmeit félretéve mégis Kosteleken tanítson.
Közösséget formáltak
Meglátása szerint a két tanár a magyarságot, annak milyenségét közvetítette és közvetíti ma is a tanulók felé. „Azt, hogy milyen a magyar ember. Mi ezt elfelejtettük volt. Az öregek még tudták, hogy mi az, mit jelent. Szerencsére időben rángattak vissza minket ide Kostelekre” – magyarázta Vaszi Levente. Továbbá elmondta, a néptánc kovácsolt igazi közösséget a falubeli fiatalokból, olyan közösséget, amely nemcsak a táncban és éneklésben, hanem a mindennapi életben is számíthat egymásra. Ezt a fajta összetartást szeretné kialakítani a mostani ifjak között is. Erre törekszik többek között a délelőtti földrajz-, történelem-, zene-, testnevelés és angolórák mellett a délutáni általános műveltségi, népdal-, néptánc- és gardonyoktatással is.
Fiatalokat tanít, az öregektől gyűjt
A fiatal tanár szerint, ha 2004-ben nem érkezett volna a tanár házaspár a faluba, mostanra már nem lehetne kosteleki magyar oktatásról beszélni, sőt kosteleki magyarságról sem. Hozzátette, ő maga sem élne már szülőfalujában, s véleménye szerint sokan mások is máshol keresnék a boldogulást. Jelenleg viszont az ideje nagy részét a gyermekekkel való foglalkozás tölti ki, s habár a televíziós fellépése után több helyre is hívják fellépni, első helyen mindig a diákjai állnak. Abban az esetben fogadja el a felkéréseket, ha azért nem kell a gyerekekkel közös munkáról lemondania. Szabadidejében a falu öregeivel beszélget, gyűjti a fényképeket, a népdalokat, az elmúlt idők történeteit. Nem titkolt terve, hogy szeretne egy múzeumot létesíteni, ahol az összegyűjtött anyagokat mutathatná meg a kosteleki kultúra iránt érdeklődőknek.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Magyarfalu – A falu, ahol egy fészerben kezdődött a magyar oktatás
Magyarfalu a legkeletibb csángó magyar település, ahol mindenki beszél magyarul, annak ellenére, hogy – mint Bákó megyében mindenhol – csak román nyelvű óvoda és iskola működik.
A magyartanítás az 50-es évek rövid életű magyar iskolájának bezárása után, a 2000-es évek elején kezdődött, először csak egy fészerben, ma már iskolai keretek között.
Puskás Annamária tanítónő a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: nyolc csoportban 110 gyereket tanítanak, de a Magyar Házba egyszerre csak 18 gyerek fér be az osztályba. Magyarfaluban a gyerekek és a felnőttek is beszélnek magyarul, de a kicsik gyakran váltanak át románra. Ennek Puskás Annamária szerint az az oka, hogy a gyerekek otthon hallanak ugyan magyar szavakat, de hét éves korukig csak románul tanulnak. Az elsős gyerekeket nagyon nehéz beíratni a magyar oktatásba, mivel a szülők úgy gondolják, a gyerekeknek először románul kell megtanulniuk beszélni, utána következhet csak a magyar nyelv.
Ez a mentalitás az iskolából is fakad, tette hozzá Puskás Annamária. A román iskolában a 140 gyerekből körülbelül ötvenen tanulják választható tantárgyként a magyar nyelvet. A gyerekeknek azonban csupán egy százaléka tanul tovább magyarul
hirado.hu / Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma

Középajta a művészet nyelvén
Véget ért az 5. nemzetközi alkotótábor az erdővidéki településen
Hogy miért pont Középajta? Miért ne?” – hangzott el az 5. alkalommal megrendezett Értjük egymást! - Rozumieme si! - Ne înțelegem! mottójú alkotótábor záró kiállításán szombaton, ahol három országból érkező képzőművészek mutatták be az elmúlt hét „termését”. A felvidéki Rovás Polgári Társulás és a középajtai Benkő József Közösségfejlesztési Egyesület közös eseményén 28 képzőművész vett részt Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből.
A képzőművészek egy hetet töltöttek Középajtán, a helybéli családok vendégszeretetét élvezve, a közös alkotás mellett kirándulásokon vettek részt, ellátogattak a Bákó megyei Lábnyikba, ahol csángó gyerekek számára tartottak foglalkozásokat, látogatást tettek Gyimesbükkön, a Békás-szorosnál, a Szent Anna-tónál, a Transzfogarason és Brassóban
A középajtai kultúrotthon egy hétre műteremmé avanzsált, ahová bárki ellátogathatott, aki kíváncsi volt az alkotási folyamatra, a készülő festmények és szobrok egy-egy fázisát kísérhette figyelemmel. A középajtai épületek, emberek és környezet nem egy képzőművészt megihlettek, a kész alkotásokon felfedezhető egy-egy motívum, amelyet egyértelműen az erdővidéki település hordoz magán.
– A középajtai esemény egy háromállomásos sorozat része, a tábor Tihanyban, majd Kassán folytatódik. Az öt év alatt annyira népszerűvé vált, hogy ha növelni lehetne a befogadóképességet, akár három busznyi ember is részt venne a programban – mondta el Szabó Ottó képzőművész, a felvidéki Rovás elnöke. – A tábor nem amatőr alkotókat, hanem profi képzőművészeket tömörít, célunk pedig olyan színvonalra emelni az eseménysorozatot, mint például a nagybányai művésztelep, ahol kifejlődött a magyar képzőművészet. Minden jel azt mutatja, hogy jó úton haladunk – tette hozzá.
A képzőművészek kísérői között volt dr. Czövek Éva neurológus, Havasi Péter újságíró, a Kassai Figyelő főszerkesztője, és Gergely-Papp Adrianna, a magyar többségű, Kassa melletti Debrőd település polgármestere is.
– Sajnos, sok közös vonást fedeztem fel az erdélyi települések és a felvidéki magyarlakta vidék sorsában, hiszen Szlovákiáról sem mondható el, hogy támogatná a kis falvak fejlődését. Nagyon nehéz beruházásokat véghezvinni, és nem látok reményt arra, hogy a jövőben ez másképp lesz. Éppen ezért minden lehetőséget kihasználok arra, hogy felhívjam a figyelmet: fektessünk nagyobb hangsúlyt a kis településekre, hiszen ezek nélkül elszegényedik a kultúránk – hangsúlyozta a polgármesternő.
Eva Tkáčiková szlovák anyanyelvű képzőművész is része volt a csapatnak, a magyarokkal való kapcsolatáról így vallott:
– Amíg nem találkoztam a Rovás csoporttal, nem sokat tudtam a magyarságról, de ma már azt is tudom, hogy a rovás név a régi székely írásmódot jelenti, és azt is felfedeztem, hogy az itteni emberek tehetséges fafaragók, sehol nem találkoztam még ilyen gyönyörű kapukkal. Az itteniek kultúráján kívül a konyhájuk is fenomenális, számomra a magyar szinonimája mindig is a gulyás volt. Ez az étel számos összetevőből áll, amelyeket ha összekeverünk, csodálatos ízt kapunk. Ez a művésztelep, amelyen részt vettünk, egy csodálatos gulyás volt számomra, ez a sokféle ember, aki Középajtán összegyűlt, egy csodálatos „ízkombinációt” eredményezett.
– Örülök, hogy egy tervből már öt éve működő tábort sikerült teremtenünk, amelyhez nagymértékben hozzájárul évről évre a helyiek vendégszeretete, az itteni táj és a falusi hétköznapokba való betekintés is. A képzőművészek és a helyiek között már barátságok is kialakultak, és reméljük, ez hosszú ideig fennmarad, csakúgy, mint a tábor – szögezte le Berszán István házigazda, középajtai református lelkész.
Az esemény főtámogatója a Communitas Alapítvány volt, valamint helybéli vállalkozók, magánszemélyek is hozzájárultak ahhoz, hogy a vendégek semmiben ne szenvedjenek hiányt.
Berszán Réka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)