Újabb csángóföldi településen derült fény arra, hogy a helyi román pedagógusok és a polgármester megfélemlíti az iskolán kívüli magyaroktatásban részesülő diákokat és szüleiket. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) tájékoztatása szerint Klézséhez hasonlóan Lujzikalagorban is nyomás nehezedik a csángó szülőkre annak érdekében, hogy ne járassák magyar nyelvű magánórákra a gyermekeiket. Lujzikalagorban tavaly 40 kisdiák kezdett magyarórára járni iskolán kívül, az MCSMSZ által bérelt házban. Idén 15 szülő terjesztette be anyanyelvoktatás biztosítását célzó kérvényét a román állami iskolában, a tanintézet igazgatójának és tanárainak nyomására azonban négyen már visszavonták a kérelmet. Hegyeli Attila, az MCSMSZ oktatási programfelelőse elmondta, volt olyan másodikos kislány, akit tanárai hazaküldtek az iskolából, és azt mondták neki: az édesanyja és egy visszavonó kérvény nélkül ne is jöjjön többé. „Pellengérre állítják, állandóan gúnyolják a magyarórára járó gyerekeket” – számolt be a lujzikalagori állapotokról Hegyeli Attila. A csángószövetség Pásztor Gabriella oktatási államtitkár segítségét kérte az ügyben, aki kabinetfőnökét küldte bákói terepszemlére. Látogatása során Murvai László államtitkár elképedve vette tudomásul, hogy a lujzikalagori iskola tanárai megfenyegették: értesítik a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), mivel nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik, hogy a gyermekek ne tanuljanak magyarul. Az MCSMSZ panaszt tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál amiatt, hogy Augustin Pascariu, a szintén Bákó megyei Klézse katolikus plébánosa azzal fenyegette a helyi diákokat, nem engedi őket bérmálkozni, ha magyarórára járnak. /Veszély a nemzetbiztonságra? = Krónika (Kolozsvár), jún. 2./

A helyhatósági választások eredménye, az RMDSZ-re és az MPP-re leadott szavazatok megyénként. Helyhatósági választások – 2008. június 1. TÁBLÁZAT. Az RMDSZ-nek és az MPP-nek is a megyei listák hozták a legtöbb szavazatot. Ezek a legkevésbé jelöltfüggők, ezek vannak a legtávolabb a szavazóktól, ezek a tulajdonképpeni pártszavazatok. Az országosan elért szavazatszámot látva elmondható, hogy az RMDSZ és az MPP által a helyi és megyei képviselőlisták által, valamint a megyei tanácselnök-jelöltek által elért eredmény nem tér el lényegesen egymástól. A romániai magyarság 2008-ban ugyanannyi szavazatot adott helyi politikai érdekképviseletére, mint 2004-ben, bár a lakosságfogyás ennek ellenkezőjét okozhatta volna. Az RMDSZ majd minden megyében, ahol 2004-ben is indult most szavazatvesztéssel zárt. /Nagy István, az MPP pécskai szervezetének elnöke: A helyhatósági választások romániai magyar számai. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 9./

Több magyar gyermekközpont építését tervezi a moldvai csángó településeken a Moldvai Magyar Csángószövetség. Ezekben a központokban tartják majd a magyarórákat, több faluban ugyanis a tanárok saját lakásuk egyik szobáját alakították át tanteremmé. A Bákó megyei Külsőrekecsinben, a magyar gyermekközpont létesítésére kijelölt telket a Moldvai Magyar Csángószövetség vásárolta meg. A 2500 lelkes faluban hét éve működik iskolán kívüli magyar oktatás. Az órákat kezdetben a Szarka család házában tartották, majd 2003-tól engedélyezték az iskolai oktatást is. Az idei tanévben már 267 gyermek tanulja a magyar nyelv és irodalmat, de továbbra is igény van az iskolán kívüli magyar foglalkozásokra. A tervek szerint a központ októberre elkészül. /Gyermekközpontok Csángóföldön. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./

Festői szépségű tájon, a Csíki havasok keleti részén található Kostelek, a Szulca-patak medre mentén, a helybeliek által Hárompataknak elkeresztelt völgyben. Kostelek első írásos említése 1771-ből származik. A falu első telepesei az elviselhetetlen katonai szolgálat elől elbujdosó székelyek, valamint a Moldva felől érkező szegénylegények, akik itt kerestek menedéket. Itt van a gyulafehérvári egyházmegye egyik legkeletibb plébániája. Kostelek hagyományai, néprajzi sajátosságai, népviselete, ének- és tánckultúrája a gyimesi kultúra sajátosságait hordozza. Az 1900-as évek elejéig a falu szinte teljes lakossága görög katolikus vallású volt. Amikor a múlt rendszer megszüntette a görög katolikus vallást, a lakosság fele katolikus, másik fele pedig görögkeleti vallású lett. A mostani katolikus templomot 1946-ban építették, az 1950-es évek elejétől plébánia, Magyarcsügés pedig filia lett. Kosteleket 1952-ben Gyimesbükkel együtt Bákó megyéhez csatolták. Ágas község falujaként megszüntették a faluban a magyar nyelvű iskolát. Ma Kosteleken egy óvoda, egy elemi és egy általános iskola működik. A múlt rendszerben a magyar nyelvű oktatásra csak a vallásóra adott lehetőséget. Egyházi kezdeményezésre a 90-es évek végén újraindul a magyar nyelvű oktatás Salamon Antal, a falu esperes-plébánosa iskolán kívüli munkájának köszönhetően. 2005 elejétől a moldvai csángómagyar oktatási keretben az iskolán kívüli magyar oktatást szakképzett pedagógusok végzik, akik iskolán kívüli, délutáni foglalkozásokon tanítják a gyermekeket anyanyelvükön írni, olvasni. A harminc éve Kosteleken szolgálatot teljesítő Salamon Antal címzetes esperes elmondta, idén volt aranymiséje szülőfalujában, Lujzikalagorban, magyar nyelvű szentmise keretében. A plébános kéthetente átmegy Magyarcsügésre szentmisét tartani. Magyarcsügésen 1964-ben épült a katolikus templom. /Bíró Ernő: Szolgálatnak élve rendületlenül. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 13./

Az erdő-visszaszolgáltatás egy ideje helyben topog. György Ervin Kovászna megyei kormánymegbízott, a megyei tulajdonjog-megállapító (földosztó) bizottság elnöke kifejtette, keveset léptek előre, de ez elsősorban a polgármestereken, illetve a helyi földosztó bizottságokon múlt. Nem könnyű a dolguk, mert olyan kusza visszaszolgáltatási iratok kerülnek elő, hogy sok esetben nem tudnak konkrét döntést hozni. Főleg az örökösödési papírok, zsebszerződések, családon belüli adásvételek okoznak zavart. Sok esetben más is igényelte ugyanazt a területet. A Vrancea megyeiektől 13 000 hektár erdőt igényelt vissza a megye. Legnagyobb a Mikes családé, aztán az ozsdolaiaké, de az összes szomszédos községnek ott is lenne jussa. A háromszékiek elveszítették a pereket, annak dacára, hogy oda szól telekkönyvük. Némely per már Stasbourgban van, az európai bíróságon. Bereck Bákó megyével könnyebben tisztázta dolgait. /Szekeres Attila: Járni jár, de nem jut (Erdő-visszaszolgáltatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./

Az árvízkárosult családokból származó személyek egyenként 300 lejt, az elhunytak családjai pedig 5000 lejt kapnak. Az árvízben négy ember meghalt, 99 ház tönkrement, s további 122 lakást az összeomlás fenyeget. Megrongálódott több mint 2000 ház. Összesen 145 helységben voltak árvízkárok. 8 300 kút vize ihatatlan, 1408 híd és palló tönkre ment. Hargita megyében, a Kis-Homoród völgyében az esőzés okozott károkat. /Hat megyében pusztított az árvíz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./ Folytatódtak a kitelepítések az árvíz sújtotta moldvai vidékeken, 15 ezer fölé emelkedett a természeti katasztrófa miatt otthonukból távozni kényszerülők száma. Bákó megyében a Szeret vízszintje rekordmagasságot ért el, ennyire még sohasem emelkedett a folyó szintje. A Szeret több települést teljes egészében elöntött. Eddig öten haltak meg az áradásokban, 148 lakóépület megsemmisült, 123 bármikor összedőlhet, és összesen kétezer lakóházat rongáltak meg a megáradt folyók. A román hatóságok részben Ukrajnát teszik felelőssé az áradások okozta károkért. Cristian David belügyminiszter közleménye szerint rosszul működött az információcsere a két ország hatóságai között. /Balogh Levente: Újabb kitelepítések Moldvában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./

Bákó megye mindmáig egyetlen magyar tannyelvű intézete, a Dani Gergely Általános Iskola udvarán, akár korszerű sportcsarnokkal is felérő tágas sportterem épül. A Csángó Gyermekek Egyesülete, a gyimesbükki önkormányzat, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közreműködésével épül az a tornaterem. A tetőterében – megfelelő helyiségekben – kap helyet a 14 ezer kötetes könyvtár, nemkülönben a számítógépes oktatásra alkalmas informatikaterem – magyarázta Nagy Galaczi Hajnal tanítónő, az egyesület elnöke. Tetőterének helyiségeit már annyira elkészítették, hogy bármikor költözhet a könyvtár, s beszerelhetők a számítógépek is. /Kristó Tibor: Sportterem épül a magyar iskolánál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./

Augusztus 23-án, szombaton kisebb búcsús menet zarándokolt az Ágas községhez tartozó Kóstelekbe, a hívek és pap kollégák az ottani plébános aranymiséjére igyekeztek. Salamon Antal esperesplébános ugyanis olyan kolléga, akiért gondolkozás nélkül vállalták a szinte járhatatlan út kínálta viszontagságokat. Salamon Antal a moldvai Lujzikalagorban született. A nyár folyamán szülőfalujában is megtartotta aranymiséjét, ahová sokan elkísérték Kóstelekből, Csíkszeredából. Ott voltak paptársai is, akikkel együtt magyar nyelven misézett. Ötven évvel ezelőtti felszentelése után nem Moldvában, hanem Erdélyben állította szolgálatba őt püspöke. Marosillyén lett káplán, majd plébános, aztán – harminc éve – Kóstelekbe helyezték, azóta végzi ott önként vállalt feladatát. A sematizmus szerint a faluban 290 híve van, Magyarcsügés filiában pedig 50. Mivel Kóstelek Bákó megyéhez tartozik, a faluban nem volt magyar nyelvű oktatás. A rendszeresen tartott hittanórák mellett a ’89-es fordulat után azonnal elkezdte a magyar nyelv oktatását, pénzbeni fizetség nélkül. Önfeláldozó munkájának honoráriuma az a lelkesedés lehetett, amelyet a falubeliek részéről tapasztalt: a nem katolikusok is jártak óráira, hogy magyarul tanulhassanak. A kilencvenes években Robu püspök azt nyilatkozta valahol, hogy a csángó nyelv nem magyar. Erre Salamon Antal szerkesztett egy komolyan dokumentált, ráadásul megfellebbezhetetlen választ. A papság körében azóta is tisztelettel emlegetik bátor kiállását. Mint ahogy nagy tisztelettel és szeretettel szól róla Berszán Lajos esperes, iskolaigazgató is. Salamon Antal plébános kitartását, végvári küzdelmét a hitért és az anyanyelvért Tamás József püspök méltatta. /Takács Éva: A hit és a nyelv végvári vitéze. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./

Évente több száz reménykedő levél érkezik a Sírjaik hol domborulnak című műsorhoz Budapestre. Az egykori honvéd hadisírok felkutatására alapított kegyeleti műsor másfélszázadik adásához érkezett. A szerkesztők három éve kutatnak az eltűntek után, eddig már több száz katona és munkaszolgálatos sírját azonosították. A keddenként délután az m1-en jelentkező összeállításban gyakoriak a határon túlról érkező tudósítások. Emlékezetes az Uz-völgyi hadisírokról készített alkotás, Simon József munkája. Az adás a több mint ezer hősi halottnak állít emléket, akik 1944 augusztusában a román átállás után a többszörös túlerő ellen védték a Hargita és Bákó megyét elválasztó völgyet. A 11. Székely Határőr Zászlóaljat, a szövetséges Románia határán, fiatal tapasztalatlan katonákból, leventékből állították össze, akik a legcsekélyebb esély nélkül vették fel a küzdelmet a harcedzett, gépesített szovjet alakulatok ellen. Különösen érdekesnek ígérkezik a szeptember 16-i, jubileumi adás. Az Arad megyei simonyifalvi és kőröskisjenői svábok kitelepítéséről Puskel Tünde Emese készített megrázó filmet. A javarészt fiatalokból álló csoportot Krivoj-Rog bányáiba vitték, ahol az embertelen bánásmód és az éhezés következtében legtöbbjük elpusztult. A Gyimesi-szoros bunkereiről és védőállásairól a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila forgatott filmet. /A világháborúk áldozatai. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./

Sólyom László hivatalos látogatása során bejárja Székelyföldet, azt a térséget, amelynek etnikai alapon is megvan a maga ,,mássága”, különbözősége, mint az ország többi régiójának, írta Sylvester Lajos. A látogatás nem követi a jelenlegi megyehatárokat, Apáca Brassó megyéhez és e város vonzásköréhez, Gyimesbükk és Sósmező Bákó megyéhez tartozik. E települések felkeresése a magyar együvé tartozás tudatának erősítésén túl jelzésértékűvé válik: ezeket a falvakat és emberi közösségeiket nem lehet és nem kell leválasztani a magyar nemzet testéről. Sólyom László a jelenlegi politikai paletta minden áramlatával és árnyalatával kapcsolatot teremt. Találkozik az RMDSZ, az MPP és az SZNT képviselőivel, egyházi és világi, civil és pártszervezetek vezetőivel. /Sylvester Lajos: Sólyom László Székelyföldön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Október 25-én, székelyföldi látogatásának harmadik napján Sólyom László köztársasági elnök kijelentette: maga is és a magyar állam is támogatja az erdélyi, a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Kifejtette: magától értetődik, hogy Európában a kisebbségeknek joguk van az autonómiához, annak különböző – személyi, kulturális vagy területi – formáihoz. Sólyom cáfolta, hogy székelyföldi látogatása romániai magyar választási célokat szolgálna. Leszögezte: az erdélyi magyar politikusokkal – Markó Béla RMDSZ-elnökkel, Tőkés László püspökkel, illetve a SZNT tagjaival – folytatott megbeszélései kizárólag tájékozódási célokat szolgáltak. Hangsúlyozta: örülne, ha az erdélyi magyarság átlagon felüli számarányban járulna az urnákhoz. A magyar államfő október 25-én Sepsiszentgyörgyön tanácskozott az SZNT vezetőivel és Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével. Ezt követően Eresztevényben megkoszorúzta Gábor Áron síremlékét, Felsőcsernátonban Rákossy Árpád volt bíró szobrát, s felkereste a felsőcsernátoni Néprajzi és Ipartörténeti Múzeumot, sétát tett Kézdivásárhely főterén, ahol számos helyi lakossal is elbeszélgetett, megkoszorúzta a székely hősök és áldozatok emlékművét, majd Gelencére hajttatott, ahol megtekintette az 1245-ben épült, nemrég restaurált római katolikus templomot. Koszorút helyezett el az ezeréves határ közelében, a Bákó megyei Ojtoztól néhány kilométerre, a Sósmezőn álló, első világháborúban elesett magyar, román és német katonák emlékművénél. Ezt követően Kovászna megye önkormányzati vezetőivel tárgyalt. Délután a Nyerges-tetőn, a szoros védelmében 1849-ben elesett székely hősök emlékművénél és tömegsírjánál helyezett el koszorút, meglátogatta a Csíkszentmártonban levő gyermekközpontot és leányanya otthont. Este Csíkszeredában Sólyom László részt vett a művelődési házban az erdélyi magyar hivatásos néptánc-együttesek gálaelőadásán, amelyen a Háromszék, a Nagyvárad, a székelykeresztúri Pipacsok, a Maros néptánc-együttesek és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes produkcióiban gyönyörködhetett. Az előadás után az elnök beszédet mondott. Rámutatott: nagy öröm számára, hogy Székelyföldre látogathatott, és megismerhette a térség nevezetességeit és embereit. Kijelentette: útja során Hargita és Kovászna megye mellett, Brassó, Bákó és Maros megyébe is ellátogatott, hogy ezzel is jelezze: a történelmi Székelyföldet kívánta felkeresni. Az államfő és kísérete este Gyergyószentmiklósra utazott, ahol Sólyom László tárgyalást folytatott a térség településeinek polgármestereivel. Október 26-án, vasárnap az államfő megtekintette a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomot, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, az abban működő alkotóközpontot, és megkoszorúzta a madéfalvi veszedelem emlékművét. A koszorúzást követően Sólyom László beszédet intézett az ünneplő székelyekhez. Kijelentette, három napja járja a Székelyföldet, mindenütt találkozott azoknak az áldozatoknak az emlékével, amelyeket a székelyek hoztak a szabadságért. „Azért is jöttem Erdélybe, hogy tanúságot tegyek a magyar nép egységéről” – mondta. Kifejtette, nagy öröm volt számára, hogy Csíkszeredában a román televízió és a világ nyilvánossága előtt elmondhatta: a magyar nemzet egységet alkot, azonos a nyelve, a történelme, az öntudata, és azonos a jövője is. Rámutatott: látogatását nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is figyelemmel kísérik, és ott is belátják, hogy aki Erdélybe jön, nem múzeumba jön, hanem egy élő, hatalmas nemzetrészt látogathat meg. Kevés nép van így szétszóródva, és mégis ennyire egy legyen a nyelve, állapította meg. „Nagyon remélem, hogy Székelyföld ezt a megbonthatatlan egységet, amit ezer éven keresztül meg tudott őrizni, továbbra is megtartja” – fejtette ki. Hozzátette: a román állam számára az volt az üzenete, hogy tekintsék értéknek az itt létező magyar világot, és ne akarják fellazítani. A magyar államfő délután Gyimesközéplokra utazott, ahol a helyi polgármesterrel és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vezetőivel folytatott megbeszélést. Délután felkereste a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumot, a gyimesközéploki csángó értékmegőrző tábort, és a Rákóczi-vár romjainak közelében, az ezeréves határon álló, nemrég felújított vasúti őrházat. Sólyom László csángó gyermekekkel és szülőkkel találkozott, s a helyi elöljárókkal is elbeszélgetett. Kovászna megyei látogatása során az államelnököt a hivatalos kísérete mellett Tamás Sándor megyei tanácselnök kísérte végig, a Hargita megyei látogatás helyszínein pedig Borboly Csaba megyei tanácselnök kalauzolta. /Tibori Szabó Zoltán: ”Azért jöttem, hogy tanúságot tegyek a magyar nép egységéről” Sólyom Lászlónak természetes az erdélyi, a székelyföldi autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Székelyföldi látogatása az ’56-os évforduló jegyében zajlik, mondta a magyar köztársasági elnök. Sólyom kifejtette: szívmelegítő érzés volt olyan székelyföldi falvakon átutazni, amelyek nevét, és amelyek szülötteit egész Magyarország ismeri. A köztársasági elnök ideutazását nagy érdeklődés fogadták Gyergyószentmiklóson, őt megelőzően utoljára 1940-ben járt Gyergyóban magyar közjogi méltóság, amikor Horthy Miklós a honvédség élén végigvonult Székelyföldön. /Székelyföld Sólyom-szemmel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ „Látogatásomnak legfontosabb célja az 1956-os forradalomnak a megünneplése. Tegnap is mondtam, a forradalom nemzeti egységet teremtett a magyarok között, és egységet az akkori, szabadságra vágyó más népekkel is. Ezért hangsúlyozom mindig, mennyi román résztvevője volt az akkori eseményeknek, sőt nagyon sok román áldozata is volt” – mondta. „Látogatásom másik célja az itteni magyarságnak szól. A magyar alkotmánynak és az én személyes meggyőződésemnek is az az alapja, hogy a magyar nemzet kulturális egységet képez. A kulturális nemzet fogalmát igyekszem mindenhol elfogadtatni Európában” – nyilatkozta Sólyom. Romániában „külön magyar világ” létezik, érték Románia számára, mint ahogy Magyarországnak is az ottani román, szlovák és más nemzetiségű világ– fejtette ki. Csíkszerdában az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetői várták az államfőt. „Szívmelengető élmény találkozni székelyföldi nagycsaládosokkal, hiszen ők igazán tudják: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, az kell, hogy szülessenek magyar gyerekek” – mondta a vendég. Meglátogatta a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai fiókintézményét is, ahol dicsérően nyilatkozott az intézményről, annak kiadványairól, az akkreditációs folyamat előrehaladásáról. Később Tőkés László EP-képviselővel tanácskozott zárt ajtók mögött. Sólyom László jelenlétében Baróton október 25-én két emlékművet is avattak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek, egyszersmind a Nagy Imre-perben, a Szoboszlai-perben, valamint az érmihályfalvi perben halálra ítéltek kivégzésének 50. évfordulójára emlékeztek. A baróti iskola udvarán a világon egyedülálló emlékművet lepleztek le, mely az 1968. évi prágai tavasz vérbe fojtását követő szovjet megszállás elleni tiltakozásaként önmagát felgyújtó cseh egyetemista, Jan Palachnak (1948–1969), a Magyarország szovjet megszállása elleni kiállásaként önmagát lángba borító budapesti Bauer Sándor (1952–1969), valamint a diktatúra miatt a brassói pártszékház előtt magát felgyújtó Moyses Márton volt egyetemi hallgató (1941–1970) arcképét és emlékét őrzi. „Nagyon nagy szó, hogy a mai fiatalok ezt megismerhetik, és az is nagyon nagy szó, hogy ők már szabadon élhetnek és gondolkodhatnak” – mondta Barót főtere szomszédságában felállított 1956-feliratú emlékmű avatóján Sólyom László, majd megkoszorúzta az Élthes Barna szobrász alkotta emlékmű talapzatát. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban Kassay Péter, a kulturális és művészeti központ igazgatója házigazdaként köszöntötte Sólyom Lászlót, és az alkotóközpont tevékenységét ismertette. /Sólyom: külön magyar világ Romániában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./

Közös levélben fordulnak a bukaresti hatóságokhoz a háromszéki polgármesterek, döntötték el a héten a felső-háromszéki polgármesterek bálványosi találkozóján. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök támogatja az ötletet, mert a föld- és erdő-visszaszolgáltatások esetén mindenütt ugyanazok a gondok. A találkozón elhangzott, hogy nincs politikai akarat a Vrancea megyéhez csatolt erdők visszaszolgáltatására. A háromszékiek telekkönyvekkel tudják igazolni, hogy több mint tízezer hektárra jogosultak, ezt azonban a szomszédos megye földosztó bizottsága nem hajlandó elismerni. Az 1968-as megyésítéskor több ezer hektár háromszéki területet átcsatoltak Vrancea, Bákó és Buzau megyéhez. Bákó és Buzau megyében a többéves eljárás eredménnyel zárult, de a Vrancea megyébe került területekért évek óta eredménytelenül harcolnak. /Közös lépés az erdőkért. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./

Tőkés László református püspök, EP-képviselő nyílt levelet írt Petru Gherghel jászvásári katolikus megyéspüspöknek, szót emelve a legutóbb, a Bákó megyei Szitás faluban történtek ügyében. Az ottani plébános valóságos ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli, semmilyen törvénybe nem ütköző oktatása ellen – olyannyira, hogy még a ministrálástól is eltiltotta azokat a gyermekeket, akik magyarórára járnak. Ez nem az első hasonló eset az egyházmegyében, a csángómagyar gyülekezetekben. Ez a bánásmód „mindenekelőtt közös keresztyén hitünknek, a szeretet evangéliumi parancsolatának mond ellent” – írta Tőkés László. Lehetetlen, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között. Mindez ellentmond az európai vallási türelem és az ökumenikus testvériség szellemének, illetve Románia törvényeinek. Tőkés László kérte Petru Gherghelt, vegye személyes védelmébe „a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek. ” /Tőkés László levele Petru Gherghel jászvásári megyéspüspökhöz. = Erdely. ma, febr. 16./

„Csángóügyben Marshall-tervre van szükség” – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a február 20-án, Nagyváradon tartott Csángónap alkalmával, a második világháború után Nyugat-Európa újjáépítésében fontos szerepet betöltő, átfogó segélyprogramra utalva. Az EMNT azzal a céllal hirdette meg a rendezvényt, hogy kiegészítse a csángókért 2000-ben indított cselekvési tervet. „Annál is inkább szüksége van a csángóságnak erre, mert Moldovában a csángók vértelen népirtásnak vannak kitéve” – hangsúlyozta az EP-képviselő, hozzátéve, hogy a csángó sorsban benne látja a magyarság sorsát is. A politikus ugyanakkor bejelentette, hogy EP-képviselői irodája megrendelte a Tismaneanu-jelentésen dolgozó magyar szakemberektől az ún. Magyar Tismaneanu-jelentést arról, hogy a kommunista rezsim milyen elnyomó, beolvasztó tevékenységet folytatott a magyar és a csángó közösség ellen. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ki kell terjeszteni a magyar nyelv oktatására vonatkozó programot, és a jelenlegi 20-ról 50-re kell növelni azoknak a településeknek a számát, ahol iskolákban vagy közösségi házakban elsajátíthatják anyanyelvűket a csángó gyerekek. Hangsúlyozták, a jelenlegi mintegy 1500 magyarul tanuló gyermeken kívül csak Bákó megyében további – hozzávetőleg – kilenc-tíz ezerre tehető azon kicsinyek száma, akik tudnak vagy értenek még magyarul. A rendezvény résztvevői közös nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben kifejtik, hogy az ezelőtt tíz évvel megfogalmazott Csángó cselekvési terv alapján stratégiai tervet dolgoznak ki a csángók védelmében. Hangsúlyozzák: az oktatási program folytatása és bővítése mellett szükségesnek tartják, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és az EMNT közösen dolgozzon ki oktatási segédanyagot a csángómagyarok történetéről és jelenlegi helyzetéről, és külön felhívják a figyelmet az Erdélybe származott csángómagyarok helyzetére, és számukra is egy oktatási és kulturális program létrehozását javasolják. A magyar misézés ügyében ugyanakkor megkereséssel fordulnak a hazai és külföldi egyházakhoz, hogy támogassák a csángómagyarok nemzeti kisebbségi, vallási és anyanyelvi jogainak az elismertetését. /Marshall-tervet a csángóknak. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

Helyteleníti Petru Gherghel iasi-i római katolikus püspök, hogy „idegenek” a magyar nyelvoktatás és misézés fontosságának hangsúlyozásával „viszályt szítanak” a moldvai csángók körében, akiknek többsége szerinte román nemzetiségű. A moldvai egyházfő Tőkés László református püspök február közepén neki címzett levelére reagált, amelyben az európai parlamenti képviselő szóvá tette, hogy a Bákó megyei Szitás falu plébánosa ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli oktatása ellen, és a ministrálástól is eltiltotta a magyarórára járó gyermekeket. Petru Gherghelhez intézett megkeresésében Tőkés úgy vélekedett: „minden igaz hitű keresztény ember számára elfogadhatatlan, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között, akik semmi egyebet, semmi rosszat nem akarnak, hanem csak azt, hogy atyáik nyelvét megtanulják, és ezen a nyelven dicsérjék az Istent”. A jászvásári püspök leszögezte: egyházmegyéjében nincsenek csángómagyar gyülekezetek. Válaszlevelében Petru Gherghel testvéreinek nevezte a magyarokat, és ama meggyőződésének ad hangot, miszerint mindenkinek jogában áll anyanyelvén dicsérni Istent. „Remélem, egyetért velem abban is, hogy tisztelni kell az emberek kinyilvánított akaratát. Az ön állításával ellentétben a iasi-i püspökség keretében nincsenek csángómagyar gyülekezetek, híveink többsége ugyanis román nemzetiségűnek és katolikus vallásúnak vallotta magát a népszámlálások során” – állapítja meg a moldvai egyházfő. (Egyébként miközben a 2002-es népszámlálás szerint Romániában összesen 1266 személy nyilvánította magát csángó, Bákó megyében pedig 4317 személy magyar nemzetiségűnek, néprajzkutatók szerint a Moldvában élő csángómagyar közösség lélekszáma 250 ezerre rúg, közülük azonban már csak mindössze 80 ezren beszélnek magyarul). Petru Gherghel szerint Szitáson és a többi moldvai településen senki nem ellenzi a magyar nyelv iskolában, törvényes keretek között történő oktatását, „ha az indokolt és igény mutatkozik rá”. A moldvai egyházfő szerint nem tesznek jó szolgálatot a nyelvjárásuk megőrzésére és ápolására törekvő helyi közösségeknek mindazok, akik „kívülállókként” számukra idegen értékeket kínálnak nekik. Miközben Tőkés László arra kéri a katolikus püspököt, vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek, Petru Gherghel a régió szegénységének leküzdése érdekében kérte az EP-képviselő támogatását. A iasi-i püspök szó nélkül hagyta Tőkés felajánlását, miszerint kész személyes találkozóra a csángóügy megoldása érdekében. /Rostás Szabolcs: Gherghel: Nincsenek csángómagyarok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./

Csángó gyerekek befogadásával próbálják megakadályozni a magyar nyelvű oktatás felszámolását a Beszterce-Naszód megyei Vicében. A Bástya Egyesület 22 csángó gyerek oktatását és ellátását vállalta, hogy ily módon nemcsak a településen, hanem 8. osztály után a közeli Besztercén is biztosítani tudják a magyar osztályok indításához szükséges diáklétszámot. A vicei Dsida Jenő Általános Iskolában frissen meszelt falak, vadonatúj hőszigetelő nyílászárók, újonnan felszerelt mosdók sorakoznak. Az 5–8. osztályos iskolai oktatás néhány éve indult újra Vicén, előtte a községközpontban, Apanagyfaluban tanultak a gyerekek, mesélte Lapohos Ella igazgató. Az iskolában 22, Pusztináról, Magyarfaluból, Külsőrekecsinből, Forrófalváról és más Bákó megyei településekről származó csángó gyermek tanul, a diákok a Bástya Egyesület működtette csángó- és szórványkollégiumban laknak. A fiatal tantestület három éve eszmélt rá, hogy néhány éven belül nem lesz kit tanítaniuk. A vicei származású Gergely István volt csíksomlyói plébános, közismert nevén Tiszti útmutatása alapján sorra járták a csángó falvakat, és ismertették a szülőkkel terveiket. Így 2007 őszére 12 gyerek gyűlt össze. Kapcsolatba kerültek a magyarországi értelmiségiek alapította Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvánnyal, segítségükkel beindították a Bástya Csángó- és Szórványmagyar Kollégiumot, amelyet az időközben megalakult Bástya Egyesület működtet. Kölcsönösen segítetik egymást: a helyiek románul tanultak a csángóktól, és cserében a magyar nyelv elsajátításában segítettek Bákó megyei társaiknak. A Bástya Egyesület a gyerekek teljes ellátásáról gondoskodik. A helybéli nevelőnők munkáját két Vácról érkezett önkéntes segíti, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatói az Erasmus diákcsereprogram keretében töltik itt három hónapos szakmai gyakorlatukat. A Bástya Egyesület a 8. osztály befejezése után sem hagyja cserben pártfogoltjait. A gyerekek ellátása, taníttatása sok pénzbe kerül, ehhez az egyesület pályázatok útján, főleg magyarországi alapítványok révén szerez támogatást. A Szülőföld Alap, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal, a Pro Diaszpóra, a Communitas és a MOL Románia alapítványa is segítette őket. /Pap Melinda: Riport: Magyarmentés Vicében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./

Több mint 800 turista érkezett a Bákó megyei Gyimesbükkre, hogy meglátogassa az Osztrák–Magyar Monarchia keleti határát – tudatta nézőivel a Realitatea TV. Ugyanez a televízió a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot a görög katolikusok ünnepeként jelölte meg. Minden bizonnyal nem kívánnak sem az ezer egyszáz éves Magyarországról, sem annak legkeletibb határáról, sem az ezeréves gyulafehérvári püspökségről valamit is elárulni nézőiknek. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Bákó Megyei Tanfelügyelőség idén is tanárokat keres csángóföldi falvakba. A jelentkezők közt elsőbbséget fognak élvezni a Csángóföldről tanulmányaik elvégzése végett elszármazott értelmiségiek. Eddig egyetlen olyan csángó sem jelentkezett a következő tanévre Moldvába tanárnak, aki magyarul végezte tanulmányait, viszont jelentkezett 82, zömében magyarországi pedagógus. /Felhívás a csángó értelmiségiekhez. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./

Ismét tanárokat toboroz a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) iskolai és iskolán kívüli tevékenységek megtartására a csángóföldi településekre. A tizedik éve tartó, a moldvai csángó oktatási program keretében zajló pedagóguskeresés jelenleg meglehetősen nehéz szakaszba jutott, az Erdélyben tapasztalható enyhe érdektelenség és a folyamatos fluktuáció miatt ugyanis szakemberhiánnyal küzdenek. Eddig egyetlen olyan csángó sem jelentkezett Moldvába tanárnak, aki magyarul végezte tanulmányait. Jelentkezett ugyanakkor 110, zömében magyarországi nyugdíjas pedagógus, a tapasztalatok szerint azonban az idősebbek nehezebben bírják a csángóföldi missziót, az anyaországiak pedig – a kulturális különbségek miatt – sok esetben nehezen tudnak alkalmazkodni a gyerekekhez. „Moldvában magyartanárnak lenni szinte azonos a „szolgálati magyar” szerepével, ugyanis mi képviseljük a magyarságot az illető faluban: hozzánk jönnek, ha le szeretnének fordítatni egy Magyarországról érkező levelet, de nekünk kell fölvállalnunk az iskolai kérvények begyűjtését, az oktatási-nevelési támogatások esetében is mi segítünk a szülőknek, kapcsolattartók is vagyunk a közösség és az MCSMSZ közt” – illusztrálja a csángóföldi misszió lényegét Hegyeli Attila oktatási programfelelős. A 2000-ben indult moldvai csángó oktatási program (amely előtt az ötvenes évek kivételével soha sem volt magyar nyelvű oktatás a Kárpátok keleti felében) keretében jelenleg 21 településen folyik magyar nyelvű oktatás óvodáskortól érettségiig, de legfőképpen a 7–14 éves korosztály számára. Mindez 21 településen mintegy 1500 diákot jelent, azonban becslések szerint Bákó megyében még mintegy 9000, valamilyen szinten magyarul értő, beszélő iskoláskorú gyerek él, összesen közel 50 településen. /Rostás Szabolcs: Pedagógusokat toboroznak a csángóföldi településekre. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./

Petrás Mária biblikus témájú domborműveiből nyílik tárlat augusztus 14-én a csíkszeredai Kriterion Galériában. A kiállítás következő állomásai Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Bákó és Kolozsvár. A Bákó megyei Diószénben született csángó művésznő munkáit Hegedűs Enikő művészettörténész méltatja. Petrás Mária a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán végzett 1978-ban, 1995-ben pedig a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott, ahol 1997-ben mesteri képesítést is szerzett. 1997-ben volt az első jelentősebb önálló kiállítása. Azóta több mint 170 egyéni tárlata volt. Számos köztéri alkotása áll Magyarország-szerte, de Romániában is. 2006-ban Magyar Művészetért díjban részesült, ugyanebben az évben kapta meg a Szervátiusz Jenő-díjat is, melyet minden évben egy Kárpát-medencei, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélnek oda. /Varga László: Névtelen szentek között felnőtt művész. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./

Gyimesi Éva emlékezett arra, hogy Péter fia 1989 szeptemberében sikeres felvételi után bevonult katonának. Az évfolyamából, amelynek többségét Bákó megyébe küldték, néhányukat, őt és még öt osztálytársát – elkülönítve – Krajovába rendelték. A Szekuritaté értesítette a krajovai kémelhárítási egységet, hogy Cseke Péter, a közismerten államellenes tevékenységet folytató szülők gyermeke, szeptember 28-án kezdi meg Krajovában a sorkatonai szolgálatot. A fiú megírta, felszólították őket, magyarokat, hogy kizárólag románul beszéljenek. Ráállítottak egy informátort. A sikeres lőgyakorlat után többé nem adtak a fiú kezébe lőfegyvert, majd csak a legvégén, akkor, 1989 decemberében a terroristáknak nevezett ellenség ellen kellett védeniük a kaszárnyát. /Gyimesi Éva: Húsz év után. Kiskatonák – tűzkeresztségben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./

A moldvai magyar oktatási program tizedik tanévének kezdetén huszonegy Bákó megyei településen – köztük tizennégyben állami iskolában is – több mint ezerötszáz gyermek tanul magyarul írni, olvasni, ismerkedik a magyar hagyományokkal, történelmünkkel. Hat faluban működik gyermekek háza, táborközpont létesítését tervezik Lábnyikban. A gyermekeket nyaranta táboroztatják, év közben tanulmányi versenyeken vesznek részt, népdalvetélkedőkön mutatkoznak be, és majd mindenkinek van támogató keresztszülője. Az elmúlt egy évtizedben legalább száz magyar tanító dolgozott Moldvában, jelenleg is félszázan oktatják, nevelik az iskolában és a délutáni foglalkozásokon a csángó gyermekeket. A tizedik tanévnyitót követően Hegyeli Attila, az oktatási program vezetője egy követendő pozitív példáról számol be, éspedig, hogy Lészpeden ,,az együttműködés révén a magyar nyelv, a magyar kultúra hivatalos védelmet kap, erősödik státusa. Ez nagyon nagy mértékben köszönhető Márton Attilának. /Fekete Réka: Sok még a tennivaló a csángó falvakban (Székely tanítók Moldvában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./

Eger önkormányzata évente 150 000 forintot ajánl fel egy magyarfalusi (Bákó megye) középiskolásnak, hogy ott folytassa tanulmányait, és arra bíztatja a magyarországi városokat, járjanak el hasonlóan, segítsék a moldvai csángó fiatalokat identitásuk megőrzésében. Egy egri civil szervezet hat éve tart kapcsolatot a legkeletibb csángó faluval, támogatásukkal évente megszervezik a Magyarfalusi Napokat, és nyaranta húsz csángó gyermeket táboroztatnak, mely idő alatt arra is hangsúlyt fektetnek, hogy megismerjék a magyar katolikus liturgiát. /(fekete): Minden város taníttasson egy csángó gyermeket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./

Erdő Péter bíboros, az Esztergom–Budapest főegyházmegye érseke úgy értékelte az október 17-én a Bákó megyei Lábnyikban magyar és román püspöki részvétellel három nyelven tartott misét, hogy ,,valóban egy előrelépésnek tűnő folyamat indult meg”. Elmondta, november 23–25. között a magyar püspöki kar delegációja Jászvásárba utazik, ahol találkozik a román püspöki kar képviselőivel. Október 30-án a tévében Erdő Péter elmondta, hogy korábbi tárgyalásaik alapján a román fél két felszentelt csángó származású papot küldött Magyarországra, ,,akik most már igazán jól beszélnek magyarul, tanulnak nálunk, hároméves szerződés után hazatérnek, lehetőségük lesz arra, hogy a mai magyar liturgia szerint a hívek igényeinek megfelelően rendelkezésre álljanak”. A bíboros azt is hangsúlyozta: ,,A mi katolikus keresztény hitünk lehetővé tette, hogy egy család tagjainak érezzük magunkat a szomszéd népekkel is. Tehát a nagyon etnikai jellegű kultusz sokszor azt eredményezi, hogy vagy felsőbbségi érzést sajátítunk el, vagy feszültségbe kerülünk másokkal. ” /Fekete Réka: Magyar püspöki küldöttség Jászvásáron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

Tizenötezer lejjel támogatja a Hargita Megyei Tanács a Bákó megyei csángó gyerekek magyar nyelven való oktatását, az összegből 80 diák csíkszeredai taníttatását, illetve felzárkóztató programok finanszírozását biztosítják. Az erre vonatkozó szerződést december 2-én írta alá Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és Adrian Solomon, a Moldvai Csángómagyar Szövetség elnöke. /Csáki Emese: Székely–csángó összefogás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./

Lobbi a kisebbségekért
A lisszaboni szerződés életbe lépésével, no meg az új EB alakulásával változni látszik a brüsszeli politika, a kisebbségekhez való viszonyulás is. Erről és a közeljövőben várható kezdeményezéseikről kérdezte Sógor Csaba EP-képviselőt a Háromszék.
— Milyen változások várhatóak Brüsszelben az új „kormány", az Európai Bizottság felállása után — kérdeztük Sógor Csaba EP-képviselőt. — Tapasztalják-e, hogy más lett a kisebbségekkel szembeni hangulat?
— Tudatában voltunk, hogy a biztosokat a kormányalakításra hasonlítható meghallgatáson kell szavukon fognunk. Ezt próbáltuk, bár tisztában voltunk, s néhány jelöltön látszott is, hogy José Manuel Barroso, az EB elnöke figyelmeztette, nem szabad túl sokat ígérniük. A kisebbségek ügyének kiemelt figyelemmel követését nemcsak Viviane Reding, a civil szabadságjogok, igazság- és belügyek biztosa ígérte meg, hanem Androulla Vassiliou, a ciprusi biztos is, aki a soknyelvűségért is felel. Reding asszony esetében az is biztató, hogy vállalta, egy embere külön csak a hagyományos nemzeti kisebbségek sorsával foglalkozik majd. Bukarest a kis, Brüsszel az apró lépések parlamentje, de hát csak a háború meg a diktatúra gyors. Ez is egy kis lépés előre.
— Változott a brüsszeli hangulat az autonómia kérdésében?
— Ami változott, az a Lisszaboni Szerződés életbe lépésének köszönhető. Az autonómia vagy a kisebbségi törvény kérdése nem az unió, hanem a nemzeti parlament hatáskörébe tartozik, de az autonómiákkal szembeni diszkrimináció, a nyelvtörvények, a kisebbségek jogainak semmibevétele, a Benes-dekrétumok már uniós problémák. Nekünk az a feladatunk, felmutatva a jó példákat az unióban arra biztassuk a nemzeti parlamenteket, hogy a kisebbségi kérdés megoldása, többség-kisebbség viszonyának rendezése autonómián keresztül, kisebbségi törvényen keresztül — kinek hogy sikerül — biztonságpolitikai kérdés és gazdaságpolitikai kérdés is, lásd Dél-Tirol esetét, ahol már az ott lakó olaszok sem akarják felrúgni az egyezséget, a létrejött autonómiát. Abban bízunk, mindazok az országok, amelyek ma még ellenzik, sőt, tagadják, hogy létezne kisebbség területükön, például Görögország, tanulnak a jó példából. Olyan ez, mint a gazdasági kérdés. Morális, pénzügyi, gazdasági és szociális válság van, nem lehet csak az egyiket kezelni. Hiába oldom meg a bankok gondjait, azzal nem lesz vége a válságnak. Nem emelni kell az adót, hanem csökkenteni. Ahhoz, hogy a kisebbség és többség viszonya rendben legyen, hogy béke legyen, a kisebbségek sorsát megnyugtatóan kell rendezni. Görögország most gazdaságilag is a legrosszabbul áll az unióban. Ma már nincs Kelet és Nyugat a kisebbségek szempontjából, hiszen Franciaország sem rendelkezik a legrendezettebb kisebbségpolitikával. Szociológusok, politológusok, szakírók feladata feldolgozni, kimutatni, hogyan függ össze például Gö­rögország jelenlegi rossz gazdasági helyzete, az uniós lehetőségek fel nem használtsága azzal, hogy kisebbségi politikában is hazug úton jár. Minden alkalommal erre próbálunk rávilágítani. Legutóbb az egyiptomi vagy a malajziai keresztyén kisebbségekkel szembeni intolerancia kapcsán hívtuk fel a figyelmet, hogy Európának akkor lehet hiteles hangja, akkor szólalhat fel eredményesen ezeknek a kisebbségeknek az ügyében, ha maga is megbecsüli saját vallási és nemzeti kisebbségeit. Hogy kellőképpen meg tudjuk védeni a kisebbségek igazát, ki kell tudnunk mondani a többség hazugságait. Még ha fáj is, még ha félnek is tőle. Igenis, van nyelvi népirtás az unió területén, nemcsak Szlová­kiában, hanem van Franciaországban és van Romániában is, ha a csángókra gondolok, mert ezt a kérdést sem oldottuk meg megnyugtatóan. Még nagyon sokszor kell kormányon lennünk ehhez. Bukarestben talán sikerült valamelyest megváltoztatnunk a légkört, de a Bákó és Neamţ megyei hivatalnokok és lelkészek agyában nem sikerült.
— Milyen látványos akciókat terveznek idén?
— Bürokratikus dolgokon múlik, de ha kapunk termet, még idén szeretnénk egy szakmai konferenciát szervezni, ahol a nyelvtörvényről és autonómiákról szólva a szlovákiai, romániai, franciaországi vagy görögországi helyzeteket szembeállíthatnánk a jó példákkal, Finnországgal, Olaszországgal. Beindult a kisebbségi munkacsoport, most egy finnországi svéd liberális képviselő az elnöke, és megyünk tovább a két évvel ezelőtt eldöntött munkaterv szerint, azt szeretnénk, ha sikerülne egy egész Európára kiterjedő, egységes, mindenféle hagyományos nemzeti kisebbséget, a roma, bevándorló és állampolgárság nélküli kisebbségeknek jogait védő kerettörvényt kidolgoznunk.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángóprogram Csíkban
Idén is támogatja a Hargita megyei önkormányzat a csángó diákok székelyföldi oktatását – döntötte el a napokban a testület. A megyeszékhelyen 76 gyerek tanul jelenleg is a megyei tanács segítségével, a testület erre a célra idén 25 ezer lejt különített el.
A segítséget azért tartják fontosnak az önkormányzati képviselők, mert a diákprogram révén élő és perspektivikus kapcsolat alakulhat ki a helyiek és a Bákó megyéből tanulni ide érkezők között, ez pedig nemcsak a segélyezettek, de a régió számára is fontos.
Mint megtudtuk, a csíki „csángópolitika” nemcsak az oktatásszervezésben merül ki. Ebben az évben két akció is felhívta a figyelmet az összefogás és a támogatás fontosságára. Csíkszeredában a kapcsolattartás jegyében bemutatták Posch Dániel Csángó magyarok Moldvában című kötetét, valamint Iancu Laura, Budapesten élő csángó származású költőnő könyveit.
Benke Pável Bákó megyei RMDSZ-elnök és Ferencz Éva, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási programfelelőse pedig az együttműködés további lehetőségéről tárgyalt a helyi politikusokkal.
A kezdeményezők úgy vélik, a siker érdekében fontos a minél szélesebb társadalmi figyelem és támogatás, ezért Csíkszeredában ősszel csángó napokat tartanak. A jövőben rendszeressé kívánják tenni a csángó táncház működését, a szervezők abban bíznak, hogy a hagyományőrző csoportok részvétele mindenki számára vonzó, értékes élményt kínál.
Inczefi Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kettős elvárásnak megfelelni. Tízéves a moldvai magyar oktatás
Felbecsülhetetlen az eredménye a tíz évvel ezelőtt indított oktatási programnak, de még az út elején vagyunk, és csak akkor lehetünk nyugodtak, ha minden moldvai csángómagyar gyermeknek, aki magyarul akar tanulni, meglesz erre a lehetősége — szögezte le Sógor Csaba EP-képviselő szombaton azon a találkozón, amelyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a moldvai magyar oktatási program tízéves évfordulója alkalmából szervezett a gyimesközéploki Borospatakán.
Jelenleg Bákó megye huszonkét településén tanítanak iskolában, illetve iskolán kívül magyar nyelvet, a programban részt vevő gyermekek száma meghaladja az ezerötszázat. A korábbi és jelenlegi tanárok részvételével rendezett, az eddigi munka eredményeit összegző találkozón Hegyeli Attila programvezető hangsúlyozta, bár valóban sokatmondóak az eredmények, mert sikerült valamit megváltoztatni az érintett közösségekben, önmagában az oktatás nem fékezheti meg az asszimilációt. Borbáth Erzsébet, a csíkszeredai (nyelvi) felzárkóztató csángóoktatás közel húsz évvel ezelőtti kezdeményezője, nyugdíjazásáig vezetője kiemelte, a Moldvában tanító magyartanároknak kettős elvárásnak kell megfelelniük, a támogatókénak és csángó közösségének. Solomon Adrián, a csángószövetség elnöke megköszönte a tanárok kitartó munkáját, azt, hogy sokan „életüket teszik rá, hogy mentsék, ami menthető", és arra kérte őket, a régiek jöjjenek vissza, a jelenlegiek maradjanak, mert sok még a tennivaló.
Sántha Attila bemutatta a kézdivásárhelyi Zelegor Kiadó által megjelentetett, Tíz év Moldvában című, a tanárok beszámolóit tartalmazó kötetet, Nistor Ilona saját CD-jét ismertette, csángó témájú dokumentumfilmeket vetítettek, a találkozó főszereplői, a tanárok pedig moldvai élményeikről számoltak be.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tíz évig működik szervezett formában való magyar nyelvű oktatás Csángóföldön
A moldvai csángók szervezett formában való magyar nyelvű oktatásának tizedik évfordulóját ünnepelték a hétvégén Gyimesközéplokon. „Tíz év után valóban van ok az ünneplésre” – állapította meg az oktatási program felelőse, Hegyeli Attila. Hegyeli megvallotta: 2000-ben nem számított ekkora sikerre, azonban azt is hozzátette, hogy az eredmények még így sem arányosak a szervezet és az oktatók erőfeszítéseivel.
Jelenleg 22 Bákó megyei településen folyik szervezett formában magyar nyelvű oktatás. Idén 1600 gyermek tanul magyarul, közülük közel ezren az iskolában. Azonban a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) programvezetője szerint ez a szám jóval nagyobb is lehetne.
A magyartanítás előzményei
Az egy évtizeddel ezelőtt szervezett formában beindított iskolai és fakultatív oktatásnak előzményei is voltak. Az 50-es években rövid ideig állami magyar iskolák működtek, hogy a következő három-négy évtizedben teljesen kiűzzék a magyar szót Moldva összes tanintézetéből. ’89 után Perka Mihály a szabófalvi gyerekeknek kezdte tanítani a magyar nyelvet. Lészpeden Olaru Fazekas Kolonel Jóska bácsi és Fehér Kati néni saját otthonába gyűjtötte össze a falu nebulóit.
Csíkszeredában Borbáth Erzsébet, Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos iskolaalapító plébános szervezte meg a csángóföldi gimnazisták beiskolázását. „Egy percig sem kételkedtem abban, hogy kezdeményezésem átterjed Moldvára. Kár, hogy a folyamat lassú” – mondta a kezdetekről Borbáth Erzsébet, a Kájoni János Gimnázium volt tanárnője. Számos egykori diák, aki úgy kezdte el a magyarórák látogatását, hogy vajmi keveset értett a nyelvből, ma már büszkén vállalja eredetét és anyanyelvét. Olyan is akad, aki oktatóként tért vissza.
Ne temessük a moldvai magyarságot!
Sógor Csaba EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad hinni azoknak, akik folyton temetik a magyarságot és a magyar nyelvet, pozitív példaként említve az MCSMSZ és pedagógusai tevékenységét. „Bármit is tehetünk mi Bukarestben, az Európai Parlamentben vagy az Európai Tanácsban, civil kezdeményezés nélkül semmi nem működik” – mondta az RMDSZ-es politikus. Az asszimiláció megfékezésére azonban korántsem elegendő az oktatási program – vélekedett Hegyeli Attila.
Valamit kezdeni kell a vallási kérdéssel, a szociális problémákkal, a vidékfejlesztési gondokkal, de nem szabad megfeledkezni az ifjúsági és kulturális programok megszervezéséről, illetve a helyi, politikai kérdésekbe való beleszólási jogról. „Ha ezeken a területeken létezett is valamiféle kezdeményezés, édeskevésnek bizonyult” – figyelmeztet Hegyeli. Úgy vélte, az oktatási programra is ráfér az izmosodás. Bár a pedagóguscsapat jól képzett, a feladat nagyságához az ötven személy kevésnek bizonyul. Bákó és Neamţ megyében a szövetség közel harminc olyan települést tart számon, ahol a gyerekek beszélik a magyar nyelvet, de nem részesülnek anyanyelvi oktatásban a pénzhiány miatt.
Marasztalt, visszavárt oktatók
A volt és jelenlegi pedagógusok többsége – az iskolaigazgatókkal, papokkal, polgármesterekkel, rendőrökkel, de olykor a szülőkkel is folytatott „viaskodás” ellenére – szeretettel gondol a Moldvában töltött évekre. „Aki nem volt közénk való, arról hamar kiderült. Néhány hónap után szedte a sátorfáját és továbbállt. Viszont a tanárok zöme hivatásként kezeli a csángóföldi oktatás kérdését” – mondta el a Krónikának Hegyeli.
Az ötvenes éveit taposó Lódi Erika megvallása szerint élete legszebb három évét töltötte a Csángóföldön, holott azelőtt nem is járt Romániában. „Ma már azt vallom, hogy mesterségem címere: csángóföldi pedagógus” – állítja büszkén. Szász Anna szintén Magyarországról érkezett és nemcsak a vidékbe, hanem egy csángó legénybe is beleszeretett. Mára mint feleség férjével együtt az oktatási program keretében tevékenykedik. Székelyföldi lányt vett el, de a Csángóvidékre költözött a szintén anyaországi Farkas-Ferencz Endre is. Egyed Zsuzsánna története sem mindennapos. Németországban tartózkodott, amikor a Duna Televízióban meghallotta Nyisztor Ilonát énekelni. Ezek után úgy döntött, Nyugat-Európát Moldvára cseréli.
Az anyaországi pedagógusokon kívül szép számban vannak székelyföldi, illetve Erdély szórványvidékeiről származó tanárok. Ugyanakkor megjelentek az oktatási program első eredményei is. A gimnázium és az egyetem elvégzése után Rosu Anna Pusztinára, Gyurka Valentin Külsőrekecsinbe tért vissza. Utóbbi keserűen mesélte, hogy szülőfalujában egyik tanítványa azzal fogadta: „Apukám azt mondta, minek nekem anyanyelven továbbtanulni, hisz a tanár úr is ezt tette, és mégis ide került vissza”. Másként viszonyul a magyar nyelvhez Márton Attila két lészpedi kisdiákja.
A fiúk úgy neveztek be az egyik bákói bevásárlóközpont által szervezett szavalóversenyre, hogy a magyarul nem értő közönség és zsűri előtt anyanyelvű verseket adtak elő, melyeket az elbírálók kérésére utólag lefordítottak románra. „Ha az általunk oktatott csángó gyerekek a későbbiekben nem is fognak magyar gimnáziumban vagy egyetemen tanulni, egy biztos: soha nem fogják elfelejteni identitásukat” – vonta le a következtetést Hegyeli. Azt, hogy a pedagógusok sem felejtik el a csángóföldi élményeiket és sokat tanultak a helyiektől, a soraikból alakult Veres Keldár (vödör) emlékzenekar is bizonyítja, mely kizárólag a csángó folklórra építette repertoárját.
Miután felsorolta a programban részt vevő összes oktató nevét, Solomon Adrián, az MCSMSZ elnöke valamennyiüknek megköszönte áldozatos munkájukat, így biztatva őket: „Maradjatok! Jöjjetek vissza! Mert érdemes.”
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Hegyeli Attila: szolgálatos magyarok kellenek
A moldvai magyarság számára biztosított, jól működő oktatási program sem tudja megállítani, vagy legalább lelassítani a csángók asszimilációját – szögezte le a Krónikának adott interjújában Hegyeli Attila. A Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSMSZ) programvezetője szerint ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a pedagógusok munkája mindössze csepp a tengerben.
– Ha tíz évvel ezelőtt meg kellett volna jósolnia, hogy 2010-ben hol fog tartani a moldvai magyarság oktatási programja, mit előlegezett volna meg a jövőnek?
– Tíz évvel ezelőtt nem reméltem azt, hogy mára ekkora méreteket ölt. Ugyanakkor azt hiszem, ha annak idején tudtam volna, hogy ez mivel is jár, nem biztos, hogy nekivágok. Most is kiráz a hideg, amikor az indulás első esztendeire gondolok, az akkori nehézségekre, meg egyáltalán arra, hogy mindent szinte a nulláról kezdtünk. Azt semmiképpen nem hittem, hogy ennyi embert sikerül megmozgatnunk, és ekkora területet sikerül átölelnünk. Mára az oktatási programot egy nagy, összetartó társaság, ötvenfős csapat végzi. Mintegy huszonkét Bákó megyei faluban vagyunk jelen, foglalkozunk a csángó gyerekek oktatásával, nevelésével. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy egy évtizeddel korábban bizonyos szempontokból sokkal optimistábbak voltunk. Azt hittük, hogy a befektetett energiánk sokkal eredményesebben kamatozhat.
– Értsem úgy, hogy a tíz év megfeszített munka nem hozta meg a várt eredményt?
– Nem fogalmaznék ennyire mereven. Inkább azt mondanám, hogy annak idején kissé elszámítottam magam. Azt hittem, hogy az anyanyelvű oktatásnak sokkal nagyobb hatása van az identitástudat alakulására. Sajnos tévedtem. Ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a mi munkánk mindössze csepp a tengerben. Ha a moldvai római katolikus papság nem tartja értéknek a magyar nyelvű imádkozást, misézést, mi több megpróbálja kiűzni a templomból meg az emberek agyából, akkor az oktatási program egymagában nem éri el a célját. Ahogy nem éri el akkor sem, ha a csángóságnak nincsenek ifjúsági programjai, vagy hiányoznak a gazdasági projektjei. Ha nincs egy olyan vállalkozó, aki például Klézsén azt mondaná, hogy az ő cégénél a kommunikációs nyelv a magyar, és ezt minden egyes alkalmazottnak tiszteletben kell tartania, ha a szociális kérdésekre nem találunk megoldást, ha nem tudunk időseinkkel foglalkozni, nem szervezzük meg kulturális vagy sportéletünket, akkor be kell látnunk, hogy csak az oktatással képtelenek vagyunk megállítani az asszimilációs folyamatot.
– 1990-hez képest a jól működő oktatási program, meg az emberek felvilágosodása ellenére is megállíthatatlan asszimilációról beszélhetünk?
– Sajnos igen. Ki kell mondanunk, hogy az asszimilációs folyamat sokkal előrehaladottabb állapotban van, mint húsz évvel ezelőtt.
– Mindezek ellenére miként sikerül a csángószövetségnek évről évre előteremteni azt a csodálatos félszáz pedagógust, azokat a tanárokat, akik nem egy munkahely betöltésére, hanem szolgálatra jelentkeznek Moldvába?
– Aki csupán munkahelyet keres, az elég hamar ráébred, hogy rossz helyen kopogtat és továbbáll. Ezért nem veszünk fel sorainkban olyant, aki előzőleg nem jön el, nem tájékozódik a helyszínen, és nem győződik meg arról, hogy mire vállalkozik. Itt szolgálatos magyarnak kell lenni a csángóság körében. Olyannak, aki, ha kell, kis ovisokat tanítgat versikékre, ha kell, a szülőknek ad útbaigazítást, vagy szükség esetén, a Magyarországon dolgozó apuka orvosi papírjait fordítja. Ez se nem négy-, se nem nyolcórás munkahely, ez huszonnégy órás taposómalom, amit csak életformaszerűen lehet felfogni és végezni. Ezért nem is engedjük a tanárainknak, hogy ingázzanak, nekik állandóan ott kell lenniük a faluban, a közösségben.
– Mivel magyarázható, hogy a cudar körülményeket oly sok magyarországi, köztük számos budapesti pedagógus vagy tanárjelölt felvállalja?
– Ők talán jobban látják és átérzik a felelősségvállalás fontosságát és erkölcsi súlyát. Mi, erdélyi magyarok kissé pironkodhatnánk is azért, hogy a budapestieket jobban érdekli mindaz, ami a végeken történik, mint minket. Nem elég néhány táncház és kiállítás megszervezésével letudni a csángókérdést. A külföldiek előtt hajlamosak vagyunk büszkélkedni a csángóinkkal meg az ő néphagyományaikkal, esetleg még fel is kérjük Kallós Zoltánt, hogy meséljen az ő ötven évvel ezelőtt átélt moldvai élményeiről. Ennyi viszont nem elég. Mint ahogy az is édeskevés, amit az RMDSZ tesz a csángómagyarokért.
– Úgy tudom, az oktatási programot is többnyire anyaországi szervezetek és intézmények pénzelik?
– Valahogy így. A tíz év alatt az RMDSZ egy fillérrel nem járult hozzá. Az eltelt időszakban mindössze két olyan momentum volt, amikor valóban magunk mellett érezhettük a szövetséget. Az RMDSZ vezetősége ugyan sokat segített a magyar nyelv állami oktatási rendszerbe való bevezetésében, ezen kívül azonban még számtalan olyan kérdés van, amiben nem sikerült közös nevezőre jutnunk. Erdélyi magyarként és székely emberként azért is szégyellem magam, mert a keresztszülő programban mindössze két százalékban képviseltetjük magunkat, a többi jótékonykodó magyarországi. Vagy ott van Csíkszeredában a csángó gyerekek bentlakásának ügye. Örvendetes lenne, ha több értelmiségi – pedagógus, pszichológus, lelkész vagy vállalkozó – bekapcsolódna a gyerekek délutáni foglalkoztatásába, nevelésébe vagy akár támogatásába is. Mit veszítene egy nagytermelő, ha például évente egyszer odaküldene egy szekér pityókát és azt mondaná, ez a tiétek, fogyasszátok egészséggel! Mi, erdélyi magyarok elvárjuk az anyaországtól, hogy velünk foglalkozzék, nemzetpolitikájába építsen be, azonban nem vesszük észre, hogy úgymond középső testvérként elhanyagoljuk a moldvai kistestvéreinket, a nálunk sokkal sanyarúbb sorban élő csángókat. Lássuk be azt is, hogy ugyanúgy lerománozzuk őket itt, Erdélyben, ahogyan minket is lerománoznak Budapesten. Máig sem értem miért nem tudunk tanulni azokból a pofonokból, amiket az anyaországi nagytestvéreinktől kapunk.
– A Bákó megyei tanfelügyelőséggel meg a vidéki iskolaigazgatókkal folytatott kötélhúzásban sem segít az RMDSZ, illetve a párt visszaszerzett kormánypozíciója?
– A tanügy-minisztérium új magyar államtitkára és igazgatója még nagyon új. Ennek ellenére én derűlátó vagyok, és bízom abban, hogy előbb-utóbb megpróbálnak segíteni. Most, hogy szinte kéttucatnyi iskolában folyik a magyar nyelv oktatása, nagyon elkelne legalább egy ember, aki a tanfelügyelőségen képviselné az ügyeinket. Nem elég, hogy tanfelügyelőségi szinten most már szinte senki nem gáncsoskodik; szükségünk van egy emberre, aki nem szemléli passzívan mindazt, amit egyes igazgatók önszorgalomból tesznek ellenünk. Akkor nem fordulhatnának elő olyan esetek, mint például Lujzikalagorban, ahol az iskolaigazgató rendszeresen sanyargatja, bukással fenyegeti és megszégyeníti azokat az elemistákat, akiknek szülei merészelni kérték a magyar nyelv oktatásának bevezetését. Mikor a harmadikos kislányt a tantestület előveszi, nekiszögezvén a kérdést, hogy gyermekem, nem félsz attól, hogy megbuksz, ha magyarul tanulsz, a csöppség azt is megbánja, hogy magyarnak született. Az ilyesmin pedig a tanfelügyelőségen csak kuncognak, örülnek, hogy még akadnak olyan iskolaigazgatók, akik kordában tartják a moldvai magyarságot.
– Mi lesz azzal a mintegy huszonöt-harminc településsel, ahol nem az iskolaigazgatók gátolják a nyelvoktatás bevezetését, hanem az MCSMSZ-nek még nem sikerült megszerveznie?
– Mindenki, beleértve a hazai és anyaországi politikumot, ettől az egy csángó civil szervezettől várja a megoldást, de arról megfeledkezik, hogy mi nem rendelkezünk egy normatív támogatással, hanem évente, mindig újból és újból elő kell valahonnan teremtenünk azt a pénzt, amivel tanáraink ittlétét finanszírozzuk. A Fennvaló a megmondója annak, hogy sokszor jómagam sem tudom, miként fogjuk pályázatokból meg kalapozásból összegyűjteni a szükséges pénzalapot.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)