Kétséges a javítás
Ünnepli az ország az érettségi sikerét: évek óta ez a legjobb eredmény Romániában, és hitelességét senki nem vonja kétségbe. Voltak ugyan csalási kísérletek, de leleplezték őket, a Mehedinţi megyei politikus lánya is lebukott, Vaskohszikláson a fél évfolyamot kizárták, talán a tanárokat is eltiltják a katedrától, íme, működik a rendszer, hatékony volt a pár éve bevezetett szigor, a videokamerás felügyelet: a diákok többsége megértette és felkészült, a kevésbé szorgalmasak elhasaltak, ez is rendben van, nem kell mindenkinek diplomája legyen. De ha van, akkor legyen értékes.
Ilyenformán mutat kívülről az oktatási rendszer egyik legfontosabb eseménye. Csakhogy nehéz elhinni a javulást ott, ahol már 25 éve csak kapkodást és fejetlenséget látunk, ahol majdnem évenként cserélődik a miniszter, és a legutóbb tisztségbe lépett tárcavezető az érettségi szesszió közepén rukkolt ki a megyecserés dolgozatjavítás ötletével, amit sorsolásos alapon képzelt el, talán a nyugtalottóból ihletődve. Ez ugyan rögtön az első húzásnál nevetségessé vált, mégis megtartják, ahogy az érettségi kifehérítésére szolgáló keverésről sem mondtak le, csak a sors kezét irányították kissé. És ez máris gyanúok ebben a kies hazában – mert a különbség ugyancsak szembetűnő az egyes vidékek sikere és mások sikertelensége között.
Nagyon furcsa, hogy eddig átlagon felül teljesítő megyék hirtelen kétszer rosszabbul mutatnak, miközben másutt ugrásszerű javulást észleltek. Vajon a 78 százalék fölötti sikerrel büszkélkedő Bákó megyében tényleg kétszer jobbak a tanárok és a diákok, mint az alig 40 százalékot elérő Ilfovban? – kérdezi Ştefan Vlaston tanár (az Adevărul honlapján), és hozzáteszi: ha valóban így van, mit tett a minisztérium az esélyegyenlőség megteremtésére? A hullámzó adatokra egyébként rögtön magyarázatot is kínál: a korábban kiugróan magas átmenési arányokat produkáló, jelenleg utolsó helyen álló Giurgiu megyében 64 tanár, igazgató, tanfelügyelő került bíróság elé érettségi csalások miatt.
Más megyékben is indultak vizsgálatok, de ez az érettségizőket nem vigasztalja. Háromszéki diákok panaszolják, hogy a tételeket meglepően könnyűnek találták, jegyeik ennek ellenére egy-két fokkal rosszabbak a vártnál. Mi lehet az oka, hogy aranydiplomás, négy évig szintízes, rangos versenyeken díjazott, a nehezebb téli próbaérettségin is legmagasabb minősítést elérő mikósok hirtelen egyszerre gyengébben vizsgáztak? Tegyük hozzá azt is, hogy az anyanyelvi szinten megkövetelt román nagyon lehúzza a magyar fiatalok általánosát. Ami sok egyetemen számít...
Persze, aki tudott, az átment, aki nem, az megbukott. De ahhoz, hogy valóban hiteles legyen az érettségi, átláthatóbb és következetesebb vizsgarendszerre van szükség.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyökeret verő csángómentők
Bár az elmúlt időszakban stabilizálódni látszik a moldvai csángó falvakban oktató pedagógusok csoportja, még mindig van fluktuáció, így a következő tanévtől is új nevelők jelentkezését várják. Idén kilenc állást hirdetett meg a moldvai csángó magyar oktatási programot működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Márton Attila, az oktatási program koordinátora a Krónikának elmondta, hogy elsősorban a megürült állásokat próbálják betölteni, azonban több olyan helyszín is van, ahol évek óta ott dolgozó pedagógus mellé keresnek kollégát.
Csíkfaluban és Diószénen egyenesen két oktatóra van szükség, ezekre a helyszínekre akár párban is lehet jelentkezni, hívta fel a figyelmet. Emellett Bahána, Bogdánfalva, Diószeg, Lábnyik, Lujzikalagor, Pokolpatak, Szitás és Újfalu településekre keresnek a csángó gyerekeket magyarul írni és olvasni tanító pedagógusokat.
Szakképzett magyartanárok, néprajzosok, magyar tanítók, más szakképesítésű pedagógusok, illetve olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének gyerekeket magyar nyelvre, hagyományőrzésre tanítani.
Az érdeklődők július 24-éig jelentkezhetnek, a szükséges iratcsomót (beiratkozási ív, Europass szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló oklevélmásolatok, személyiigazolvány-másolat, kézzel írott motivációs indoklás, ajánlólevél) az RMPSZ csíkszeredai székhelyén (Petőfi utca 4. szám) lehet személyesen benyújtani vagy szkennelt formában elküldeni a titkarsag@rmpsz.ro e-mail címre.
Stabil tanítógárda
A havi fizetés és étkezési jegyek mellett az oktatók 700 lejes juttatásban részesülnek, amiből a lakhatási feltételeket biztosíthatják. Márton Attila szerint a szegény moldvai településeken ez az összeg anyagi biztonságot ad, így ha valaki jól gazdálkodik, javítani is tud a körülményeken.
Mint elmondta, bár az elmúlt években magyarországiak részéről is tapasztaltak érdeklődést a program iránt, és volt, aki be tudott illeszkedni, megtanulta a helyi nyelvjárást, ajánlott a románnyelv-tudás, hiszen az oktatónak helyi szinten kommunikálnia kell a hatóságokkal. Többnyire a tanítóképzőt végzett fiatalok váltak be, közülük sokan már évek óta részesei a moldvai magyar oktatási programnak.
Az állandó fluktuáció ellenére az oktatók kétharmada stabil, a 9 helyi pedagógus és 8 hagyományőrző mellett 14 olyan oktatójuk van, aki „gyökeret vert" a Csángóföldön, mesélte Márton Attila, aki lészpedi tanítóként maga is tagja a 43 fős pedagógusi csapatnak.
Az anyagi lehetőségek függvényében újabb helyi hagyományőrzőket is bevonnának a rendszerbe, mesélte az oktatási program koordinátora. Ezek a helyi viszonyok és a csángó hagyományok ismerőiként elsősorban a délutáni foglalkozások keretében tanítják a gyerekeket őseik kultúrájára, népzenére, -táncra, tevékenységük azonban az iskolai foglalkozásokra is kiterjed, hiszen a különböző ünnepélyekre is ők készítik fel a diákokat. Jelenleg Külsőrekecsinben, Magyarfaluban, Pusztinán, Klézsén és Forrófalván fejtenek ki hatékony tevékenységet.
Az állami oktatás a cél
Az RMPSZ által felügyelt oktatási program keretében jelenleg 29 moldvai településen zajlik a magyar nyelv oktatása 2070 moldvai gyerek részvételével. Az anyanyelvi oktatás 19 helységben az állami oktatás része, a többi településen pedig délutáni foglalkozások keretében tanítják magyarul írni-olvasni, oktatják a csángó hagyományokra a gyerekeket. „Azok a közösségek, ahol jó a nyelvi állapot, le vannak fedve" – jelenti ki Márton Attila, amikor a bővítési tervekről kérdezzük.
Mint mondja, lehetne ugyan terjeszkedni más, rosszabb nyelvi adottságokkal rendelkező települések irányába, jelenleg azonban arra összpontosítanak, hogy a meglévő helyszíneket „hivatalosítsák", a délutáni foglalkozásokat is bevigyék az állami oktatási rendszer keretei közé. Ez nemcsak amiatt lenne fontos, mivel jelentős anyagi terhek alól mentesítené a program működtetőit, hanem amiatt is, mivel nagyobb presztízst, folytonosságot biztosítana a magyar nyelvű oktatás számára, magyarázza a koordinátor.
Normalizálódó viszonyok
A pedagógusszövetség által felügyelt helyszíneken kívül két településen, Máriafalván és Lujzikalagorban a program korábbi működtetője, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) biztosítja a magyar nyelvű oktatást hetente tartott délutáni foglalkozások keretében.
Márton Attila elmondta, azt remélik, hogy a 2015–2016-os tanévtől az érintett 15 gyereket is sikerül beíratni az állami oktatásba, a környező településeken ugyanis hivatalosan is biztosított a magyar nyelvű oktatás. Az oktatási koordinátor szerint a korábbi nézeteltérések ellenére ma már folyamatos az egyeztetés a két szervezet között. A hatóságokkal is enyhült a korábbi, feszült, már-már ellenséges viszony, mondta az oktatási koordinátor, bár, mint fogalmazott, „ezeket a harcokat mindig helyileg kell megvívni".
A normalizálódás elsősorban annak köszönhető, hogy idén januárban együttműködési szerződést írtak alá a Bákó megyei tanfelügyelőséggel és az oktatási minisztériummal, mely legális hátteret biztosít a programban részt vevő oktatók számára, és elfogadásra ösztönzi a helyi hatóságokat. „Ez már félsikernek tekinthető" – jelentette ki Márton Attila.
Csökkenő civil támogatások
A program finanszírozása a 2012-ben történt átszervezés után ma már stabilnak mondható, jelentette ki lapunknak Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Mint mondta, ez két pilléren áll, egyrészt a magyar kormány támogatja a nemzetpolitikai államtitkárságon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül, másrészt a civil adományokat összefogó alapítványokon, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesületen és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványon (AMMOA) keresztül érkezik a pénz. Emellett az Amerikai Egyesült Államokbeli Pillangó Alapítvány felvállalta a csíkszeredai bentlakás fenntartásának teljes költségeit.
A civil támogatás megcsappant az utóbbi években, Márton Attila szerint a törés 2012-ben, a program körüli botrányok idején következett be, és azóta a két alapítvány már nem tudja ugyanolyan mértékben összefogni az adományokat, mint korábban. Mint mondta, „a közös kalap" elve már nem nagyon működik, a keresztszülők szeretnék célirányosan támogatni a különböző helyszíneket, gyerekeket.
Honorált lojalitás
Burus-Siklódi Botond szerint a megcsappant civil támogatások ellenére a program nincs veszélyben, mint mondta, a magyar kormány biztosította őket arról, hogy pótolja az alapítványoknál bekövetkezett kiesést.
A kormányzati támogatás révén a 2015–2016-os tanévtől differenciált bérezést kívánnak bevezetni és honorálni az oktatók program iránti lojalitását, mesélte az RMPSZ elnöke, aki szerint ősztől átlagban ötszázalékos béremelést biztosítanának a pedagógusoknak, hagyományőrzőknek.
Bővítésre nehezen futja
Bár a program működtetése biztosított, annak bővítése, illetve az öt–nyolc osztályt végzett diákok továbbtanulása már az anyagiak függvénye, véli Márton Attila, aki szerint elsősorban a tehetséges gyerekek számára kellene biztosítani a továbbtanulás kivételes lehetőségét. A programban részt vevő több mint 2000 gyerek közül jelenleg 64-en tanulnak tovább csíkszeredai középiskolákban, ahol külön bentlakást működtetnek számukra.
Bár a bákói oktatási központ iránti igény még mindig megvan a csángó szervezetek részéről, Márton Attila szerint arról megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e „a román tengerbe egyet cseppenteni", itt magyar kollégiumot létrehozni, vagy ennek inkább egy kisebb csángó településen lenne meg a helye a lészpedi oktatási központ mintájára, ahonnan a programot is működtetik.
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint bár a bákói központ ügyében vannak fejlemények, konkrét lépések nem történtek, egyelőre a helyszínkeresés zajlik, ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogyan lehetne fenntartani az intézményt, de egy hozzáértő ügyintézőre is szükség lenne, lehetőleg egy csángó személyében. Az oktatási központ a csángó szervezetek kerekasztalának számító Csángó Tanács július 24-ei ülésének a témája, tájékoztatott az elnök.
Az oktatási program működtetése a stabil anyagi háttérnek köszönhetően biztosított, hangsúlyozta Burus-Siklódi Botond, hozzátéve ugyanakkor, hogy látványos növekedésben nem gondolkodhatnak. Kifejtette: jelenleg legfőbb céljuk a nem hivatalos délutáni foglalkozásoknak az állami oktatási rendszerbe való bevitele.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Újabb volt miniszter a hálóban
Őrizetbe vette tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Gab­riel Berca volt belügyminisztert. A több pártot is megjárt politikust befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítják.
Berca, aki jelenleg a Románia Haladásáért Országos Szövetség soraiban tevékenykedik, az évek során több magas rangú funkciót is betöltött, a belügyminiszteri tisztségen kívül Traian Băsescu volt elnök tanácsadója és a Demokrata Liberális Párt szenátora is volt. A vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy Berca egy közvetítőn keresztül 185 ezer eurót követelt egy üzletembertől cserébe azért, hogy közbenjárjon a kormánynál, utaljanak ki támogatást egy Bákó megyei település önkormányzatának, amelynek a vállalkozó cége által elvégzett munkálatok ellenértékét kellett volna kifizetnie ebből a támogatásból. A munkálatok értéke elérte az 5,6 millió lejt. Az ügyészség szerint alapos a gyanúja annak, hogy Berca saját magának és akkori pártjának követelte ezt a pénzt, amelyet több részletben meg is kapott. A vádhatóság szerint mindez 2010 és 2012 között történt. Ebben az ügyben Mihai Banu liberális párti képviselő is érintett. Őt július elején előzetes letartóztatásba helyezték. A vád szerint 270 ezer eurót kért egy üzletembertől azért, hogy hasonló ügyben közbenjárjon a kormánynál.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Már nem kell erőszakkal románosítani, beindult a passzív asszimiláció –
Erdélyi szórványlét egy csángó magyar szemével.
Az idén augusztusban elindult Petőfi Sándor programnak az a célja, hogy segítse a kárpát-medencei szórványmagyarságot, támogassa a közösségek identitását, azokat a fiatalokat, akiknek fontos a hagyományok életben tartása.
Milyen az erdélyi szórványlét egy csángó magyar szemével? Nos, sokkal nehezebb, mint Moldvában, ahol századok óta tart az erőszakos beolvasztás, de ahol önként mondanak le a magyarságukról, ott még szomorúbb a helyzet – derült ki a Bogdán Tibor ösztöndíjassal készült beszélgetésből.
Bogdán Tibort, aki a Bákó megyei Magyarfaluból indult, Budapesten élt, dolgozott, tanulta meg a magyar betűvetést, és a Petőfi program ösztöndíjasaként visszatért Erdélybe, Oláh-Gál Elvira kérdezte. Bogdán elmondta: szeptember elsején érkezett Máramaros megyébe, Nagybányára, ahol a Teleki Ház vállalta a mentorálását, és máris felvázoltak egy feladatsort, amelyhez a Főtér Fesztivál megszervezése is hozzátartozott.
Az ösztöndíjas szomorúan tapasztalta, hogy Máramaros megyében, ahol van lehetőség magyar papokra, magyar misékre, magyar iskolákra és tanárokra, mégis rohamosabban fogy a magyarság, mint Moldvában. Hozzátette: ennek oka az, hogy Máramaros megyében a gyermekeket egyre többen íratják román iskolába, a megoldás pedig néhány iskola és óvoda elhelyezése, illetve összevonása lenne. Az erdélyi szórványban már nem erőszakkal románosítanak, mert beindult az úgynevezett passzív asszimiláció, önként mondanak le a magyarságukról – magyarázta Bogdán Tibor, aki arról is beszélt, hogy nagyon nehéz a fiatalok „befogása” a magyar programokba.
A beszélgetés végén szó esett egy úgynevezett értékleltár elvégzéséről is a megyében, illetve a Magyar Szórvány napjának megrendezéséről Máramarosszigeten.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

„Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska …” - magyarórát hallgattunk Lujzikalagorban
Isten hozott! - áll a lujzikalagori magyar iskola fehér csipkés zöld kapuján piros betűkkel. A kapuban a magyartanár, Petres László. A székelyföldi fiatal férfi – aki már hat éve oktat magyar nyelvet a Bákó megyei faluban – 6-8 eltérő életkorú gyereknek tart magyarórát. Mindannyian elmélyülten rajzolják a közelgő ünnepekre készülő karácsonyi történetet.
A lujzikalagori tanító a régi magyar deák (kántor), Cocianga János házába invitál be, aki itt „Jézuska után a második legnagyobb ember” volt. Dgyiják Jáné háza multifunkcionális: az egyik szoba a tanítóé, a másik a klásza. A tanító egyetlen szobája egyben konyha, múzeum, háló, nappali. „Magánélet? Ilyen nincs. Nem olyan, mint a hagyományos iskoláknál, hogy a tanár reggel bemegy, délután pedig távozik, itt folyamatos a jövés-menés, az oktatás” - mondja Petres, miután diszkréten szabadkozunk, a magánszférájáról még véletlenül sem akarunk fotót készíteni.
Clujról jöttünk, musafirok vagyunk!
A színes, világos osztályteremben kellemes meleg, a kályhában ropog a tűz, a gyermekek pedig lelkesen rajzolnak a padokban. Sziasztok - köszönünk széles mosollyal. Mivel nem érkezik válasz, Petres odasúgja, hogy az archaikus csángómagyar kultúrában magázódnak, a gyermekek nem ismerik a sziázást, a csókolomot, a Jó napot viszont tökéletesen megfelel.
Már ekkor világos lesz, hogy a gyerekek magyarnyelv-tudása eléggé hiányos. A tanító rövid mondatokkal tájékoztatja őket a vendégekről. A Jöttek Clujról, ők musafirok! bemutatást követően a kölcsönös üdvözlést egy kisfiú szakítja meg. Loci, ce ziceți? - emeli a magasba a rajzát. Jó lesz - válaszolja magyarul Petres. Loci, pot să fac steaua? - folytatja. Igen, igen - jön a kedves hangú válasz ugyancsak magyarul a tanítótól.
A különböző korú diákok egymás között románul beszélnek. Csak akkor szólalnak meg magyarul, amikor a magyartanár külön megkéri erre őket. Hány klászás, hány osztályos vagy? Három, öt, nyolc - válaszolják a tanulók, akik az iskola utáni, délutáni magyarórákon hetente 2-3 órát is eltöltenek.
A magyar nyelvtudás: egy puzzle
„Ezeknek a gyermekeknek a magyar nyelvtudását úgy kell elképzelni, mint egy puzzle-t” - magyarázza Petres. „Egyiknek tizenhatos, másiknak ezres puzzle, vagyis ennyi magyar szó van a fejükben” - folytatja. „Ezeket a darabkákat pedig össze kell rakni, kapcsolni, így lesznek belőlük mondatok, szövegek. Két módszer is kínálkozik: vagy új puzzle-darabkákra, vagyis „igazi” magyar szavakra cseréled a csángó szókészletüket, vagy pedig a régi csángószavakat erősíted, amelyeket otthon hallanak, azaz a csángó kultúrájukat” - mondja az oktató.
A Bákó megyei település négyezer főt számlál, nagyon sokan, főleg a fiatalok, külföldön dolgoznak – ahogy más csángóföldi falvakban is. Jelenleg Olaszországban 1800-an dolgoznak a faluból, ezen kívül vannak Spanyolországban, és a legfrissebb célország Anglia. A településen leginkább a nyugdíjasok, a munkanélküliek maradtak – meg a gyermekek, akik közül több mint hetvenen járnak magyarórára.
„A kérdés az, mit tudjon a gyerek? Egy Petőfi Sándor verset, amely számára aligha köthető valamihez, vagy a Kisgerlice, madárka csángó éneket, amit már kapcsolni tud a meglévő tudásához? Az én tapasztalatom az, hogy ezeknek a gyermekeknek a többsége nem fog magyar iskolában továbbtanulni, aki mégis, legtöbbje visszatér majd Székelyföldről. A fiatalok tetemes része ugyanakkor elmegy Olaszországba dolgozni. És akkor mit vigyen magával?” - teszi fel a kérdést a tanító.
Magyarórán a gyermekek megtanulnak magyarul írni, olvasni, az oktató emellett nagyon fontosnak tartja, hogy falujuk, a nagyszüleik örökségét tudatosítsa bennük. „Számomra az egyik nagy elégtétel, ha a téli ünnepek alatt karácsonyi énekeket tanulunk, amiből nagyon sok maradt fenn a faluban. Ezeket pedig a szülőknek is elénekelik magyarul, az ének pedig erősíti a közösségérzetüket” - mondja.
Az egyik kisdiák a beszélgetés ezen pontján legnagyobb meglepetésünkre elkéri a tanítótól a polcon heverő puzzle játékot. „Laci, kirem szípen” - szólal meg csángómagyarul.
„Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska …”
A lujzikalagori gyermekek decemberi ottjártunkkor Mikulásra és a karácsonyi műsorra készültek. A három király betlehemi útját rajzolták, Máriával, a kis Jézussal, az utat mutató angyallal, a vezércsillaggal. A legjobb rajzok az osztályterem falára kerültek.
„Tehát vannak a pásztorok, aztán mennyből az angyal lejött, a pásztoroknak mutitta, hogy menjetek Betlehembe. És ezt kell csálni. Ott van a Jézuska a jeszlába, ott van a bubeska, és Mária meg József. Adi, látod, itt van a csillag és mutitja, hová menjenek. Igen?” - adja ki az instrukciókat a tanító.
„Loci, să-l las alb?” - kérdezi Adi. Hát nem, van feteke, fejér, barna ... - jön a válasz. Majd Petres kérésére a gyermekek elénekelik a kedvünkért a Mikulás, Mikulást, majd az egyik kislány a Kisgerlice, madárkát.
Télvíz idején kistopánban
A tanítótól megtudjuk, a magyarórára érkező csoportok összetételét nem feltétlenül az határozza meg, hogy a gyermekek milyen szinten ismerik a nyelvet. „Általában a testvér a testvérrel jön, ami nem mindig jó, mert előfordul, hogy túl nagy a korkülönbség. Sokáig az volt a probléma, hogy az óvodásokat nem tudtam leültetni, most vannak kisszékek, kisasztalok. A csoport tagjai szinte kivétel nélkül ugyanazon a környéken laknak. Általában megrikoltják egymást miután végeztek az iskolával, akit pedig nincs, ki megrikoltson, az magára nem nagyon jön, mert nagy a falu” - magyarázza.
Aztán rámutat pár gyermekre a hátsó sorokban: „Ők például egy család. A nagyapjuk Gyergyóból származott, csobán volt. A lányát az esztenán megtanította magyarul írni, olvasni. Az anyuka aztán idekerült, és hozzáment egy olyan férfihoz, aki a '90 -es években kiment Magyarországra. Mivel ott nagyon rossz tapasztalatokat szerzett a hiányos magyar nyelvtudása miatt, miután hazatért, hallani sem akart arról, hogy ő otthon is magyarul beszéljen. Ennek következtében a gyerekek egyáltalán nem tudtak magyarul, azonban az édesanyjuk ragaszkodott ahhoz, hogy ide jöjjenek, mivel szép emlékeket őriz az apjáról”.
Szemünk egy kislányra téved, aki a kinti mínuszfokok ellenére kis, piros félcipőben, topánkában ül a padban, közel a kályhához. „Nicoleta édesanyja nagyon korán meghalt, kistestvérével együtt az édesapja neveli. Ha bemennétek egy-egy házba, akkor látnátok igazán, honnan jönnek...” – kapunk választ a fel nem tett kérdésre. A tanító hozzáteszi: éppen ezért van nagy szükségük a keresztszülő-programra, adományok nélkül az osztályteremben színes ceruza sem lenne.
Mintha az idős székelyek csak románul intézhetnék ügyeiket
Jellemző, hogy minél szegényebb egy család, annál inkább megtartották és beszélik a magyar nyelvet otthon - tudjuk meg, miközben szemünk a saját bakancsunkról ismét a félcipőre téved. „Aki úgymond kikupálódott és már jobb anyagi helyzetben van, igazodni akar ahhoz a világhoz, ami számunkra standard: itt pedig ez a román világ. Hogy felmérjük, mi is a helyzet Csángóföldön a magyar nyelvtudással, minden falut részleteiben kell megvizsgálni, nagyon pontosan kell látni a település hagyományát és lakóit" - magyarázza Petres.
Lujzikalagor 99,99 százaléka római katolikus csángó. 70-75 százalékuk tud, ért és beszél magyarul, pontosabban azt az archaikus csángó dialektust ismeri, amelyet szinte kizárólag Kalagorban használnak. Amikor egy csángó azt állítja magáról, hogy ő román, ezzel valójában azt akarja kifejezni, hogy ő Romániában él – oszlatja el a tévhiteket Petres.
A gyerekeket a családban elsősorban románul tanítják meg, azaz románul kommunikálnak velük, miközben a család felnőtt tagjai egymás közt a helyi nyelvjárásban beszélnek. Ebből az a fura helyzet adódik, hogy a gyermek ugyan ért magyarul, de nem beszéli a nyelvet, mivel azt senki nem kéri tőle - mutat rá a tanító. Hozzáteszi, itt jutnak szerephez a tanárok, akik ösztönözni próbálják a gyerekeket arra, hogy magyarul beszéljenek. Ez kisebb korban könnyen megy, hiszen a passzív tudás – szókincs, nyelvtani ismeretek – már megvan.
Kalagorban a nyelvváltás a kilencvenes években elején zajlott le, ekkor kezdtek olyan nemzedékek felnőni, akiknek az anyanyelve már nem a magyar. „Az átállás hosszú, bonyolult folyamat. Gondoljunk csak bele: az itt élők azzal a helyzettel szembesültek, mintha egy székely faluból az idősek csak a román nyelvet ismerő bákói hivatalba intézhették volna ügyeiket, természetesen románul. Itt nem adatott meg az, mint például Udvarhelyen vagy Csíkszeredában: hogy a hivatalban csak találsz valakit, akivel szót értesz magyarul. Erős értelmiségi réteg híján az ilyen helyzeteknek kitett csángók nem éreztek szükségét a magyar nyelv megőrzésének. A ’60-as, ’70-es évekig zárt közösségekben éltek, őseik hagyományát követték a legtöbb faluban. A kommunizmus, a kollektivizálás, az iparisítás viszont szétzilálta őket, a férfiakat elvitték szocializmust építeni – azt is románul építették. A nyelvváltás mértéke falvanként változik” - kapunk gyorstalpalót Petres Lászlótól.
Románok, magyarok vagy csángók?
Jobb, ha ezt a kérdést nem teszi fel senki Csángóföldön - hívja fel a figyelmet a tanító. Hozzáteszi: „a gyerekeket hiába kérdezed, az idősek pedig nem szívesen beszélnek erről. Az ő identitásuk meghatározó eleme, hogy római katolikusok. Egy úgynevezett prenacionális állapotban vannak, vagyis még nem mentek keresztül a nemzetté válás folyamatán. Tehát vannak a katolikusok, az ortodoxok, de mindannyian románok vagyunk, mert Romániában élünk. Ez viszont nem zárja ki, hogy sok nyelvet beszéljünk”.
Petres felvázolta, milyen az, amikor a külföldön dolgozók hazajönnek szabadságra. „Hat gyerek a tízből más országban keresi meg a kenyerét: három Olaszországból, kettő Angliából, egy Németországból jön, így az unokák olaszul, angolul és németül beszélnek. Amikor összegyűlnek, az idősek magyarul kommunikálnak, a középső generáció számára a román a presztízsnyelv, az unokák pedig mindenféle más nyelven értekeznek. Ebben a helyzetben számukra az az elsődleges, hogy ők katolikusok. Ez különbözteti meg őket a románoktól is" - szemlélteti az identitás kérdését Petres László.
A csángók helyzetéről kapott ízelítő végén azon kapjuk magunkat, hogy lejárt a magyaróra, a gyermekek pedig befejezték a rajzaikat. „Hai, vége, vegyétek fel a kusmánt. Akkor vásárnap hánykor jön a Mikulás?” - szegezi az utolsó kérdést a gyermeknek a tanítótól. „La patru” - válaszolja az egyik kislány. „Igen, négykor” - erősíti meg Petres László.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Csángó remények
Előrelépés Kalagorban és Pusztinán? 
A Bákó megyei Pusztinán élő csángó néprajzos, Nyisztor Tinka és Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke a Kossuth Rádióban beszélt a csángók jelenlegi gondjairól.
Burus-Siklódi Botond sikerként emlegeti azt, hogy tavaly kitartó munka eredményeként sikerült a Bákó tőszomszédságában levő Lujzikalagorban az iskolán kívüli magyar oktatást „belopni” a tanintézmény falai közé. Burus arról is beszélt, hogy a különböző helyszíneken, a különböző nyelvállapotokat hordozó helységekben még a délutáni oktatási formák is jelen vannak, a programban részt vevő tanulók száma 2 ezer körül mozog. Csodákat tenni nem tudnak, de már az is eredmény, hogy a csángók magyar nyelvű oktatása évről évre töretlenül zajlik.
Nyisztor Tinka, a Szent István Egyesület vezetője örömmel nyugtázta, hogy a pusztinai plébános, Benke Ágoston (Augustin Benchea) a templomban kihirdette a magyar imádkozási lehetőséget. Történelmi esemény ez, fogalmazott Nyisztor Tinka. Mint ismert, a Jászvásári Római Katolikus Egyházmegye 1884-es alapítása óta tiltja a magyar nyelv használatát a csángó közösségekben. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Értéktár – fotókiállítás Ottományban
Fesztív külsőségektől mentesen ”nyílt meg” az ottományi Komáromi kúriában az Erdélyi Értéktárat bemutató fotókiállítás az elmúlt pénteken.
A Magyar Kultúra Napján lehetett megtekinteni első lakalommal azt a fotókiállítást az ottományi Komáromi kúriában, mely az Erdélyi Értéktár ”kincseit” összegzi. A kiállítóház adminisztrátora, Szűcs György kérdésünkre a helyszínen elmondta: a kolozsvári  székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) felügyeletével történt az Erdélyi Értéktár összeállítása (hasonló zajlott pár hónapja megyénkben, a Hegyköz néhány falujában, amiről beszámoltunk – szerz.megj.), a leltárt aztán Budapestre továbbították, ahol döntenek arról, mi kerül tovább a Nemzeti Értéktárba. Az erdélyi felmérést is természetesen fotókon is dokumentálták, a felvételekből tàrlatot állítottak össze, mely Pusztina (Bákó megye) és Székelyudvarhely (Hargita megye) után – Szűcs György személyes kapcsolatai révén – érkezhetett Ottományba.
Március végéig
De mi is látható az összesen 27, a kúria folyosóján közszemlére tett pannón? A teljesség igénye nélkül néhány összefoglaló cím: kalotaszegi bútorfestés, népi építészet, népi mesterségek (szövés, fonás, hímzés, kőfaragás, fazekasság), templomi orgonák, népviselet, népzene, néptánc, népszokások, templomok. Az ünnepélyes megnyitó azért maradt el, mert KJNT minden illetékes szakértőjének előre lekötött programja volt a Magyar Kultúra Napján, ezért lehetséges, hogy formabontó módon a március végére tervezett tárlatzárás lesz meghívottak jelenlétében megtartott, ünnepélyes, addig is várják a látogatókat. Szűcs Györgytől megtudtuk még, hogy tavasszal Ottományban és a községközpont Szalacson lesz a már említetthez hasonló érték-leltározás.
Rencz Csaba. erdon.ro

Keresztszülőprogram Nagyenyeden: mentőöv a szórványból érkező diákoknak
A szórványból érkező magyar diákok anyanyelvi oktatásának biztosítéka a keresztszülőprogram. Nagyenyeden magánszemélyek, vállalatok, lovagrendek támogatják egy-egy diák anyanyelvi oktatását minimum négy évig, ami nélkül ezek a gyermekek talán elvesznének a szórvánnyal gyakran járó szegénységben.
Antal Kincső negyedik éve tanul a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, most tizenkettedikes. A Bákó megyei Gyimesbükkről érkezett Fehér megyébe, egy nap az út, amíg szülőfalujából az iskolába jut. Szülei munkanélküliek, édesapja alkalmi munkából tartja fenn a családot. Hogy Kincső a kollégiumban tanulhat, egy kanadai lovagrendnek köszönhető: a lovagrend tagjai adják össze havonta azt a 60 eurót, amelyből a csángó diáklány étkeztetését fedezik. A lovagrendet képviselő kanadai házaspár, Glaser János és Heidi a több éve működő keresztszülőprogram támogatói.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban keresztszülőnek lenni nem csak anyagi hozzájárulást jelent. A programot úgy találták ki, hogy a keresztszülő és a támogatott diák folyamatosan tartsa a kapcsolatot egymással: írnak egymásnak, meg is látogathatják egymást. Glaser János és Heidi élt is ez utóbbi lehetőséggel, és Kanadából Nagyenyedre utazott, hogy lássa, hol tanul a keresztlányuk. Ajándékot is kaptam tőlük - meséli Kincső az élményt, akivel a nagy múltú, 400 éves iskolában találkoztunk.
"Magyarul kommunikálunk, beszélnek magyarul szerencsére. Tudok angolul, de éppen annyira nem, hogy ugyanolyan jó kapcsolatot tudjak fenntartani velük, mint magyarul. Elég gyakran írunk egymásnak, leginkább a Facebookon, vagy emaileken váltunk a Yahoon. Kíváncsiak arra, hogyan tanulok, hogy sikerülnek a felmérőim, én meg arra, hogy mi történik velük. Nagyon kedvesek" - magyarázza Kincső, aki néhány kulisszatitkot is elárul a programról. "Volt arra példa, hogy a diák összevitázott a keresztszülejével, el sem tudom elképzelni, hogyan történhetett. Volt úgy is, hogy csak két évet támogatták a diákot, de úgy is, hogy diák más iskolát választott, szépen megköszönte a támogatást" - tudjuk meg.
"Kenyérre még van pénzünk"
A Gyimesből Antal Kincsőn kívül még 17 diák tanul a keresztszülőprogram segítségével a Bethlen Gábor Kollégiumban. "Nekem ez a támogatás nagy esélyt jelent, a támogatottak legalább 90 százaléka így van vele. A Gyimesekből érkezők nagy része nem mondhatja, most annyira szegény, hogy kenyérre sincs pénzük, de éppen annyi nincs, hogy iskoláztatni tudjanak a szüleink. Mindenkinek jól jön a segítség, de egy olyan gyermeknek, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessék a bentlakást, az utazást, annak persze nagyon jól jön" - mondja az érettségi előtt álló diáklány, aki Csíkszeredában szeretne tovább tanulni. 
Arra a kérdésre, hogy otthon lett volna-e lehetősége magyarul tanulni, igennel válaszol. Viszont nem olyan szakon, amin tanulni szeretett volna, és nem is olyan színvonalon - teszi hozzá. "Az egyik tanárnőm hívta fel a figyelmet arra, hogy itt van ez a Bethlen Gábor Kollégium, ahol anyagi támogatást kapnak a diákok. A családban meghánytuk-vetettük, és úgy láttuk, az a legjobb nekem, ha ide jövök. Igazunk volt" - mondja magabiztosan.
Kis unszolásra a családjáról is megoszt néhány információt. Például azt, hogy édesanyja 11 éves koráig egyedül nevelte, majd mostohaapján kívül új taggal bővült a család: egy kistestvérrel. Nem szeretne kitérni arra, hogy milyen alkalmi munkából tartja el őket az apa, és hogy mit jelent így élni Csángóföldön. Arról viszont szívesen mesél, hogy a szomszédok irigykedhetnek arra, milyen jó suliba jár, hiszen ott nem mindenkinek adatik meg a középiskola.
"Jaj, azok a pontok!"
Míg beszélgetünk, előkerül egy kék füzetecske, amelyben délutáni programok és pontok sorjáznak. Ekkor derül ki, hogy a diáknak pályáznia kell az iskola fele, hogy támogatásban részesüljön, ez alól a keresztszülőprogram sem kivétel. A tanulónak minden évben bizonyítania kell, hogy megérdemli a támogatást, ezt pedig egy pontrendszerben mérik fel. Pontokat lehet szerezni például a jó jegyekkel, aki pedig nem él ezzel a lehetőséggel, az a délutáni foglalkoztatásokon tehet eleget a feltételeknek: cserkészkedhet, kórusra járhat, táncot tanulhat a reneszánsz táncegyüttesben, bekapcsolódhat a máltai szeretetszolgálat tevékenységeibe, vagy éppen bibliaórákat hallgathat, ha ahhoz van kedve.
Az elv az: mivel a támogatásban részesülő diákok a kollégiumban laknak, tehát a szülők az iskolára bízták a felügyeletüket, nevelésüket, a tanulóknak ingergazdag környezetet kell biztosítani. Az igazgatónő, Szőcs Ildikó szavaival élve: nem elég az, hogy a diák a Bethlen Gábor Kollégium folyosóján wirelessszel mobilozik, hanem meg is kell tanulnia figyelni másokra. A 2014-2015-ös tanévben a kollégium minden bentlakója sikeresen érettségizett.
"Jaj, azok a pontok..., szükséges jó, vagy rossz, nem is tudom. Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük. Az érettségi előtt állóknak nem mindig van idejük extra tevékenységekre járni" - mondja Antal Kincső, miközben mutogatja a kék füzetét. Én inkább a jegyekre összpontosítok, így szerzem meg a pontokat".
Minden bentlakásszobához külön fürdőszoba
A kék füzet után Kincső a bentlakásszobáját is megmutatja. Miközben anagyszabású és városcsőddel fenyegető felújítás alatt álló iskolában a lánybentlakás fele tartunk, tréfásan megjegyzi, biztosan azért helyezték el a lányokat az épületegyüttes legfelső emeletére, nehogy megszökjenek.
Belépve a néhány ágyas, hatalmas bentlakásszobába, rögtön megakad a szemünk a külön fürdőszobán. "Igen, külön fürdőszoba jár minden szobához. Mostmár nagyon jó környezetben vagyunk. Amikor kilencedikben idejöttem, még zajlott a felújítás itt. A jóval kisebb épületben, a Bagolyvárban voltunk elszállásolva, amelyet most is újítanak. Ott volt a kisintri, ahol pár szobára majdnem száz leány jutott. A majdnem száz leánynak volt két fürdőszobája, és a két fürdőszobában volt összesen négy zuhanyzó. Úgy oldottuk meg a zuhanyzást, hogy vagy szilenciumról kéreztünk el a nevelőnőtől, hogy kapjunk meleg vizet, vagy hideg vízben tusoltunk. De olyan is előfordult, hogy éjszaka felkeltünk, hogy meleg vízzel fürödhessünk" - meséli az élményeket.
Kincső viszont meglepetésünkre nosztalgiával gondol vissza ezekre az időkre: "Akkor talán egy kicsivel jobb is volt, mint most. Most szinte mindenki külön van, és alig találkozunk. Akkor amilyen jó vicceket hallottunk esténként a fürdőben, szerintem megért mindent. Az tagadhatatlan, hogy most nagyon kényelmes, külön fürdő, vécé, nagyok a hálók, nincs zsúfoltság, de akkor a beszélgetés, az ismerkedés sokkal könnyebben ment, jobban ismertük egymást. Most mindjárt vége az első félévnek, és van az intriben olyan kilencedikes, akit alig láttam kétszer-háromszor, nem is tudom, hogy hívják. Tavalyelőtt ilyen nem fordult elő".
Kincső azt is elárulja, hogy az iskolaigazgatónőnek köszönhető, hogy tavaly már megkapták az új bentlakást, ő sürgette a munkásokat, hogy az eredeti tervek előtt fejezzék be a munkát.
Szőcs Ildikó: keresztszülő most is kerestetik
Szőcs Ildikó iskolaigazgatót az műemléknek számító épületegyüttes felújítását végző munkások között találjuk. Most is sürget, tárgyal, magyaráz. Remélem, ősszel meglesz az avató - jegyzi meg, miközben az irodája fele haladunk.
A négyszáz éves kollégium nemcsak Fehér megye iskolája, hanem más megyéből, például Székelyföldről, Csángóföldről is érkeznek ide diákok. Olyan tanulójuk is akadt, aki román iskolába járt, majd itt folytatta tanulmányait, később pedig magyar tannyelvű egyetemet végzett. A szórványoktatásban nagyon fontos a támogatás, keresztszülőből sosem elég - mondja.
"Az a helyzet, hogy a szórvány gazdasági nyomorral is társul. Ha szórványban vagyunk, lehet munkalehetőség sincs. Ki kell mondanunk, hogy nagyonis előfordulhat: itt második, harmadik prioritás, hogy a gyermek milyen nyelven tanul. A szülőket meg kell győzni, el kell mondani, lehet, nem kerül neki pénzbe, hogy a gyermekét tanítassa, utána viszont már nagyon büszke, hogy a gyermek eredményt ér el. A szülőket leginkább azzal lehet meggyőzni, ha tudja, ösztöndíjat tudunk biztosítani" - magyarázza az iskolaigazgató.
Csíkszeredától az Egyesült Államokig
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 104 bentlakójából mindössze 4 diák nem kap támogatást. Nem mindenki az intézményes keresztszülőprogramban jut anyagi segítséghez, hiszen az iskola mellett működő, hivatalosan bejegyzett Bethlen Gábor Alapítvány egyéb adományokat is fogad. Szőcs Ildikó iskolaigazgató beszámolója szerint például egy németországi egyházközség minden évben nyolc diákot támogat. De akad olyan sepsiszentgyörgyi vállalkozó is, aki rendszeresen él azzal a lehetőséggel, hogy adója két százalékát nem az államnak, hanem az alapítványnak adja.
A keresztszülők listájára pillantva rögtön kiderül, hogy több a külföldi támogató, mint az erdélyi. "Lehet, külföldön van már előzetes tapasztalat arról, mit jelent adományozni. Itt minden vállalkozót meg kell győzni, hogy nem a saját zsebéből fizet, hiszen leírhatja adójából az adományt, csakhát nálunk még nincs meg ennek a kultúrája" - magyarázza az iskolaigazgató.
Jelenleg 65 keresztszülője van az iskolának, köztük Sógor Csaba EP-képviselő. "Nagyenyedtől Ausztráliáig mindenhonnak vannak keresztszülők. Olyanok is, akik itt végeztek annak idején. Nagyon sok olyan is akad, akit annak idején mások támogattak, most meg ő teszi ugyanezt. És persze olyanok is, akik csak egyszerűen be szeretnének kapcsolódni a karitatív tevékenységbe, mert úgy gondolják, az ifjúságé a jövő, és érdemes ebbe pénzt fektetni" - ecseteli Szőcs Ildikó.
A keresztszülőprogram arra épít, hogy a támogató minimum négy évig biztosítja a gyermek kollégiumi ellátását. Ha menet közben egy keresztszülő már nem tudja előteremteni a pénzt, az iskolának mindig van B terve, de azért előfordult olyan helyzet is, amikor nagyon rezgett a léc, és nem lehetett tudni, maradhat-e a bentlakásban a diák.
Szőcs Ildikó azzal fejezi be mondandóját, hogy keresztszülők nemcsak magánszemélyek, hanem csoportok, munkaközösségek is lehetnek, sőt van résztámogatási lehetőség is, ugyhogy szinte akármilyen megoldásra nyitottak. A program része, hogy az iskola ajánlja a diákokat a keresztszülők fele: "Nem tapasztaltuk eddig, hogy a keresztszülőknek speciális kívánságaik lettek volna a diákokkal szemben, hogy például a gyermek legyen szőke és 1,60 méter. A támogatott és a keresztszülő között a kommunikáció a fontos".
Oborocea Mónika. maszol.ro

Közbirtokosság: siker és buktatók
Egy falu életében meghatározó gazdasági és közösség-összetartó szerepe van a tizenhat évvel ezelőtt újraalakult közbirtokosságoknak. Noha mindenik más és más adottságokkal, lehetőségekkel rendelkezik, előfordul, hogy külső tényezők vagy belső viszályok nehezítik működésüket. Riportunkban a jelenlegi helyzetet járjuk körül, főként a csíki közbirtokosságok tükrében.
A közbirtokossági tagok jogaikat a közbirtokossági közgyűlésen szavazataikkal gyakorolták. A szavazati jog arányban volt a közbirtokossági vagyonrészükkel, melyekből a különböző alapszabályzatok szerint különböző részesedésekhez volt joguk – írja a tulajdon-visszaadásokért harcoló Garda Dezső A székely közbirtokosság című munkájának első kötetében. A közbirtokosságok újraalakulását a 2000. évi 1-es számú, az államosított erdők és mezőgazdasági földterületek visszaszolgáltatására vonatkozó törvény tette lehetővé.
„A közbirtokosságok szinte egy időben alakultak meg. Nagyjából ugyanazt a statútumot fogadtuk el, aztán az évek folyamán voltak módosítások, mindenki a helyi igények és adottságok szerint belevitt, vagy kivett valamit” – mutatott rá Biró Károly, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke.
A közbirtokosságokat a tagok alapították, mint résztulajdonosok. Volt, ahol bizonyos összegeket is összepótoltak, hogy el tudjanak indulni. Jére Elemér szinte az újraalakulás óta elnöke a csíkjenőfalvi közbirtokosságnak. „Az indulás nagyon nehéz volt, hiányzott a tőke. Volt egy idősebb korosztály, ők tudták, milyen területeket kell visszaigényelni, mi voltunk, akik visszavettük. Próbáltunk minden területet telekkönyveztetni. Azt tapasztaltuk, ha elődeink annak idején nem rendben hagyták volna hátra jussukat, soha nem lehetett volna visszavenni.”
Harc a területekért
Kevés az a közbirtokosság, ahol teljes mértékben visszakapták a területeket. A csíkszentgyörgyi ezek közé tartozik. „A területek visszaadásakor az egyes törvények megállapítottak egy felső határt, ez húsz hektár volt. Amikor az erdészet átadta nekünk területeinket, épp emiatt maradtak még részek, amelyeket odaadtak Bánkfalvának. Rá öt évre jött a 247-es törvény, amelyben eltörölték a felső határt és visszaadták a jog szerint járó teljes területeket. Nekünk a tanács területeiből mértek ki annyit, amennyit elvettek. Ilyen szempontból utolsó négyzetméterig visszakaptuk” – nyugtázta Kézdi József elnök.
Nem mindenik közbirtokosság van azonban ilyen szerencsésnek mondható helyzetben. Főként a Hargita megyével szomszédos – Bákó, Neamţ – megyékben található egykori közbirtokossági területekért kellett megharcolniuk, vannak olyanok, amelyekért a mai napig perelnek.
Hat község adminisztrációs határában fekszenek a borzsovai közbirtokosság területei. 2005-ig telekkönyveztetni tudták a Hargita megyei területeket, de a Bákó megyében találhatóakat nem. Gyimesben 416 hektár erdőt csak birtokbavételi jegyzőkönyvvel vettek át, de nem sikerült telekkönyveztetni. „2008-ban bepereltük a helyi tanácsokat, hogy oldják meg a problémákat. A gyimesinél kijött a végzés, hogy adják ki a tulajdonjogi papírt, de azóta sem tették ezt meg. Most újból perelünk a gyimesi és az ágasi tanáccsal is, tehát még mindig folynak a harcok” – jegyezte meg Péter István elnök. Olyan eset is volt, amikor egy Neamţ megyei területi vitára vonatkozó bírósági döntést nyolc év után tudtak érvénybe léptetni. „2014-ben sikerült úgymond besárgítanunk, azaz telekkönyveztetnünk a területet. A nyolc év alatt a Földet biztos kétszer körbe kerültük volna, annyit jártunk a szomszédos megyébe ügyintézni. Azt hallom a kollégáktól, hogy sok helyen jelenleg is folynak a viták a területek fölött. Az agrárreform idején több mint 470 hektárt vettek el, azokat nem is kértük” – magyarázta a csíkkarcfalvi közbirtokosság elnöke. A dánfalvi közbirtokosság is rendelkezik olyan Bákó és Neamţ megyei területekkel, amelyeket nehezen kapott vissza. Amikor 2009-ben a jelenlegi vezetőség átvette a közbirtokosság irányítását, a korábbi vezetőtanácstól több pert „örököltek”, amelyek részben terület-visszaszerzéssel, részben vásárlással kapcsolatosak voltak. „A területeinkből nem kaptuk vissza az összeset, hiányoznak azok, amelyekre a földreform idején a románságot rátelepítették” – magyarázta a vezetőtanács egyik tagja. Mivel a felcsíki falvak közbirtokosságai hasonló helyzetben vannak, gondolkodtak azon, hogy közösen próbálják meg visszaszerezni ezeket a területeket, viszont ameddig „erősebb képviselet nem lesz a hátuk mögött”, addig fölösleges pénzkiadásnak látják a pereskedést.
Olyan esetről is tudni, amikor nem más megyebeli önkormányzatokkal, hanem a saját településen levő polgármesteri hivatallal kénytelenek vitatkozni. „Az egyetlen konfliktusunk a polgármesteri hivatallal van: nem adják ki a birtoklevelet – ha bizonyítanunk kell, hogy tulajdonosok vagyunk, nem tudjuk” – vázolta Tatár Adolf, a csíkszentmihályi közbirtokosság elnöke. A Tusnád Közbirtokosságnak is vannak még követelései Tusnádfürdő területeivel kapcsolatban, hiszen korábban a fürdőváros a közbirtokosság területén jött létre. A visszaigényelt 1500 hektár területből 836 hektárt kapott vissza a Csíksomlyó Közbirtokosság, ezt aztán 1100 hektárig sikerült „feltornászniuk”. A Csíkcsicsói Közbirtokosságtól 3570 hektár területet államosítottak, mostanig 3385 hektárt kaptak vissza. Ebből 600 hektárra nincs birtoklevelük, de használják. „2010-ben kaptunk egy tulajdonbahelyezési lapot, de azóta sem történt semmi. Emiatt büntetést is kaptunk a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (APIA), mert csökkent a terület mérete. A faluban a területek visszamérése körül voltak-vannak problémák, nagy volt annak idején az összevisszaság” – mondta Kósa Imre, a közbirtokosság elnöke.
Felemás erdőgazdálkodás
Egyes közbirtokosságok területének bizonyos százaléka védett terület, ezeken a részeken csak a szigorú előírások szerint tudnak gazdálkodni. A Csíkszentmárton községben működő Aklos Közbirtokosság erdős területeinek kétharmada Bákó megyében található, ennek a résznek a hatvan százaléka pedig védett erdő. Gondos Imre elnöktől tudjuk: utóbbinak körülbelül az egyharmadát tudják hasznosítani. Csíkszentdomokoson a közbirtokosság területén egy 673 hektáros nemzeti park is található. „Ez a Nagyhagymás. Szép látvány, turisztikai jelentőségű, de fenn kell tartani, tehát ennek csak költsége van, hozadéka nincs. Törvény van rá, hogy kártalanítást kellene kapjunk 2008 óta, de nem adták. Pedig elég nagy összegről lenne szó. A 673 hektárból 565 hektár erdő, a többi szikla, ugyanakkor van még egy védőzóna, 350 hektár, amelyben szintén csak karbantartási munkákat végezhetünk. A gazdálkodás ki van zárva. Ezenkívül van még egy 1100 hektáros Natura 2000-es területünk, tehát eléggé nagy részen csak feltételekhez kötött munkálatokat végezhetünk” – magyarázta az elnök, László Lajos. A lázárfalvi Szent Anna közbirtokosság területén, egy 88 hektáros részen található a Mohos tőzegláp. Ez telekkönyvileg legelős területnek számít, de ezen a részen nem tudnak gazdálkodni. „Volt egy hatalmas bogártámadásunk egy hektáron, a megtámadt fákat viszont nehezen lehet kitermelni. Korlátokat szab, hogy csak télen, kézzel lehet kihozni a fákat, hogy a sok védett faj ne sérüljön.”
A csíksomlyói közbirtokosság elnöke, Mátéffy Győző elmondta, a Hármashalom-oltárnál és környékén, a pünkösdi búcsú helyszínén nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. „Csak úgy, ha száraz a fa. Akkor negyvenen felhívnak, hogy megint van egy száraz fa, mikor vágjuk le, ha pedig levágtuk, akkor negyvenen jelentkeznek, hogy megint vágják Somlyón az erdőt. Olyan kitettségű területeink vannak, amelyek inkább parkerdők, így nyilván nem hoznak bevételt, csak költségeik vannak.”
Elaprózódó jogok
Általában egy hektár terület egy jognak felel meg, de van rá eset, hogy már 50 ár is egy jog, 50 áron felül már két jognak számít, ha kevés a közbirtokossági terület. Sok közbirtokosságnál egy tag nem birtokolhat többet az összjogok öt százalékánál, éppen azért, hogy ne egy-két kézbe tömörüljön a vagyon és a döntéshozatal. Adás-vétel kevés akad az utóbbi években, annak is köszönhetően, hogy van olyan közbirtokosság, ahol egy jog után 300 lej osztalékot adnak évente, de átlagban is 100–150 lej jár.
Amennyiben eladás történik – azt is szigorúan rögzíti az alapszabályzat, hogyan kell ez ennek megtörténnie –, többnyire a három vagy öt év egy jog után járó osztalék összegét kérik. Tehát egy jog átlagban 300–1000 lej között vásárolható. Szigorúan csak tagoknak!
A legtöbb helyen a jogtulajdonos elhunyta után válhat teljes értékű taggá a jogutód. Van olyan közbirtokosság, ahol módosítottak az alapszabályzat erre vonatkozó előírásán, amiatt, hogy ne öregedjen ki a közbirtokosság és a fiataloknak is legyen beleszólásuk az ügyekbe. „Én a konzervatívabb álláspontot képviseltem mindig, mert őseink nem véletlenül alakították így. Egy vagyont összetartani általában úgy lehet, hogyha az egységet valamilyenképpen megtartjuk. Ha szabad adás-vétel lett volna vagy adományozás, akkor már rég nem lenne közbirtokosság, vagy ha létezne is, semmiképp nem ilyen formában. Őseink a gyökerekhez ragaszkodtak és a közbirtokosság léte most is ettől függ. Sok fiatal azt mondja, hogy jó volna megváltoztatni az alapszabályzatot, hogy még a tag éltében rendelkezhessen a fiatal generáció családon belül a joggal” – magyarázta Sárosi Béla, a csíkrákosi Pogányvár közbirtokosság volt elnöke.
„Nekünk van egy alapszabály-módosításunk az eredetihez képest. Hogyha a tagunk idős, az egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy aktívan részt vegyen a közgyűléseken, akkor megbízhatja az egyik gyerekét, hogy az érdekeit képviselje. Sajnos mindenütt problémát okoz, hogy egyre jobban elaprózódnak a tulajdonrészek. Külső személy nem jut be a közbirtokosságba: egy esetben engedi ezt meg az alapszabályunk, ha a közbirtokossági területtel határos erdőt birtokol, ám ehhez is külön nagygyűlési határozat kell. Ezt a zárt rendszert lehet vitatni, van előnye és hátránya egyaránt, de én azt mondom, hogy ez így jól volt kitalálva” – ezt már Gondos Imre, a csíkszentmártoni birtokosság elnöke mondta.
A vezetőtanácsot eleinte mindenhol három évre választották, most már egyes helyeken négy, esetleg ötéves mandátuma van. A vezetőtanács többnyire öttagú, mellettük működik egy háromtagú cenzorbizottság.
Belső viszályok
Néhány közbirtokosság működését a belső viszályok időszakosan megbénították. Ezek is most már újrakezdték működésüket, de az évek során zajlott pereskedések, egymás feljelentése, a közbirtokosság működésképtelenné tétele óriási anyagi károkat okozott. A kászonimpéri közbirtokosságnak 2008 és 2010 között nem volt vezetősége. „Volt, aki azt jósolta, hogy még két éve van hátra ennek a közbirtokosságnak. De mondtuk, hogy egy közbirtokosságot csak be lehet buktatni, az magától nem bukik be, mert van vagyona. Amikor átvettük a vezetését, körülbelül egymillió lej tartozása volt, 2010-ig nem volt könyvelése sem. Nem vezetőtanácsi tagként kerültünk ide, hanem elnöki rendelettel kinevezett a bíró. Attól a perctől tudtuk az ügyeket intézni. 2014 decemberében tudtunk egy normális gyűlést összehívni, ahol aztán a tagok megválasztották a mostani vezetőtanácsot” – magyarázta Sánta András, a közbirtokosság jelenlegi elnöke. A csatószegi Aszó közbirtokosság utóbbi három évét is perek, viták jellemzik. A 2012-ben történt tisztújítás miatt kezdődött a viharos időszak, amely odáig fajult, hogy működésképtelenné vált a szervezet. Bors Dénes elnök szerint megoldódni látszanak a dolgok. De ugyanígy szinte áldozata lett a belső pereskedésnek a kászonújfalvi közbirtokosság is.
Mivel sok helyen a tagok harminc–negyven százaléka már nem lakik a településen, és felhatalmazást sem küldenek, megesik, hogy nehéz összehívni a döntőképes gyűléseket: első összehívásra ugyanis a kétharmad, második összehívásra a fele plusz egy jog kell jelen legyen. „Nagyon nehéz a közgyűléseket összehívni. Nekünk 2100 tagunk van és körülbelül 200 ember szokott eljönni gyűlésre. Sajnos így kell döntéseket hoznunk” – fejtették ki Domokoson. Csíkcsicsóban saját beléptetőrendszerük van, amely mutatja, hányan vannak jelen és a felhatalmazásokkal együtt hány jog van jelen a gyűlésen. Ez sok vitát megelőz. „Erre szükség volt, mert azelőtt olyan gyűlések is voltak, amelyeken épp hogy nem verekedtek.”
Maradjon az utódoknak is erdő
A közbirtokosságok újraalakulásától kezdődött el a rendes erdőgazdálkodás – vélik szinte egyöntetűen az elnökök. Rengeteg vád éri a közbirtokosságokat, hogy letarolják az ország erdejeit. Az üzemtervben meg van határozva, hogy a kivágott részt két év múlva be kell ültetni.
Őrzésre a birtokosságok a Csíki Magánerdészettel vagy az állami erdészettel vannak szerződésben. Egyszerűbb a helyzetük ilyen szempontból azoknak, akiknek egy tömbben vannak a területeik, nem szétszórtan. Így is megesnek azonban kisebb-nagyobb falopások, de egy-egy nagyobb széldöntés vagy erdőtűz is jelentős károkat okoz.
Az ütemterv szerint előírtakat nem termelik ki mind, többen hangsúlyozzák, hogy maradjon az utódoknak is erdő. Ezért legtöbben a legelők után kapott területalapú támogatásból gazdálkodnak, illetve annak köszönhetően tudnak nagyobb befektetéseket eszközölni, illetve nagyobb osztalékot adni a tagoknak.
A kötelező legelőtakarításokhoz, csemeteültetésekhez helyi napszámosokat fogadnak a legtöbben, abból a megfontoltságból, hogy a pénz maradjon a faluban. De saját kitermelő csoporttal rendelkező közbirtokosság is van. Főként a felcsíki falvakban fektetnek hangsúlyt arra, hogy elsősorban a helyi fafeldolgozóknak adják el a fát. Aki nem maga termeli ki, többnyire „lábán” adja el a fát meghívásos licit alapján. „Mindenki haragszik az osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó vállalatra, de ha nem jött volna Romániába, most megnézhetnénk a fa árát. Ha a többi terménynél is, például pityókánál, gabonánál, húsnál, tejnél jönne egy ilyen cég, az élelmiszerárak az égbe szöknének. Van nekünk is egy fűrészüzemünk. De ha nem lenne az osztrák cég, mi itt fűrészelgethetnénk s néznénk, hogy ki viszi el vajon. Addig az arab és a kínai piacra szállították a fát, de oda is csak bukaresti cégeken keresztül tudtuk eljuttatni a faanyagunkat” – emlékezett vissza a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke.
A csíki településeken az utóbbi években megnőtt az állattartók száma és az állatlétszám is. A közbirtokosságok hangsúlyt fektetnek az állattartó gazdákra is, segítik őket, ahogy tudják. Dánfalván például tavasszal és ősszel állatvásárt szerveznek, hogy az értékesítést is elősegítsék.
Kisebb-nagyobb beruházások
Mezei és erdei utakat, hidakat építenek, javítanak a közbirtokosságok, mivel fontos, hogy az emberek meg tudják közelíteni a területeiket. Van, ahol a községi utakat is ők javítják. Segítik a helybéli óvodákat, iskolákat, az egyházat – ravatalozókat építettek, templomfelújításokba pótoltak bele.
Legtöbb közbirtokosság mára már saját székhellyel rendelkezik. Van, ahol orvosi rendelőt is terveznek, hogy még jobban kihasználják az épületet. Van, ahol megvásárolták már az épületet, de még felújítás alatt van. Ritkán, de olyan közbirtokosság is akad, ahol nincs székhely, hiányolják is a meglétét.
Magánszemélyeket is támogatnak, legtöbbször anyagi segítségre szoruló, beteg embereket, akik nem tudják maguk a kezelésüket vagy műtétjüket fizetni. Ösztöndíjakat is osztanak továbbtanuló falubeli fiataloknak, akiknek felmenői közbirtokossági tagok, de olyan is van – például Kászonaltízen – , hogy gyerek születésekor adnak „babakelengyeként” egy bizonyos összeget a tagnak.
Ha a faluban épít közbirtokossági tag vagy jogutód, azt bizonyos mennyiségű épületfával segítik, ritkább esetben ingyen, általában kedvezményes áron kínálva fel számára az anyagot.
Van olyan közbirtokosság, amelyik valamilyen nagyobb befektetést is eszközöl, hogy hosszú távon jövedelmet is hozzon. A kászonaltízi, vacsárcsi és madéfalvi közbirtokosság gyümölcsfeldolgozót, a vacsárcsi, csíkrákosi, szépvízi, borzsovai, szentmiklósi például tejfeldolgozót hozott létre. Több helyen vendégházat működtetnek vagy rendezvénytermet korszerű konyhával felszerelve. Csicsóban sípályát és bányát is működtet a közbirtokosság, és több helyen működik saját fafeldolgozó is.
„A közbirtokosságnak biztosítania kell a tagok állatainak a legelőt, a tűzifát és az épületanyagot. Annak idején a közbirtokosságok nem osztottak ennyi pénzt – nem volt honnan, nem volt ilyen pénzes világ –, hanem részt adtak fából. Most osztunk pénzt is, fát is” – összegzett a borzsovai elnök.
Sok elnök egyetért abban, hogy az APIA-s pénzeknek köszönhetően tudnak megvalósítani elképzeléseket, osztalékot adni a tagságnak, ugyanakkor kevesebb fát kivágni, mint amennyit az üzemterv lehetősége megenged. A madéfalvi közbirtokosság elnöke szerint jó lenne, ha összefognának a közbirtokosságok és régiószinten egy-két nagyobb beruházást valósítanának meg. „Mindenkinek adakozunk most, mert mindenki hozzánk fordul. De egy-két komoly beruházást kellene megvalósítani régiószinten, és akkor munkahelyek jöhetnének létre.”
A közbirtokosságnak elsősorban a közösség összetartó erejévé kell válnia a jenőfalvi elnök szerint is. „Ha megszervezzük a különböző rendezvényeket, az emberek eljönnek, együtt vannak. Ha nincs összetartó erő, akkor mindenki csak von egyet a vállán. A közösségi szerep abban áll, hogy próbálunk két irányba nézni: a múltba, amiből tanulunk, és próbálunk jó előre nézni s tervezni.”
Péter Beáta. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

KISEBBSÉGBEN: Szórványoktatás
Előzetes a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége által 2016. március 19-én, szombaton, 10 órától Nagybányán szervezett „Egy iskolás” című kerekasztal-beszélgetéshez.
A szövetség vezetői olyan időszerű, és ugyanakkor igen összetett, érzelmek és sokszor indulatok által túlfűtött, feladatkört választottak a megbeszélés tárgyául, mint a szórványmegyék, térségek oktatási problémáinak feltárása.
A szervezők meghívásának objektív okokból kifolyólag nem tehetek eleget. Ezért gondoltam arra, hogy a média jóvoltából, a megbeszélés tárgyával kapcsolatos néhány gondolatot, adatot, mind a  megbeszélés résztvevőinek, mind a kedves olvasónak a szíves figyelmébe ajánlok.
Személy szerint a szórványoktatás fogalmával azoknak a megyéknek az oktatását jelöltem meg, amelyekben a magyar nyelvű iskola hálózat, illetve a beiskolázás, a szóban forgó megye összes iskolájának, illetve beiskolázásának a 10%-a alatt marad. (Lásd erről bővebben: Van még 25 évünk? In: Murvai László. Oktatásunk háza táján. Csíkszereda, Magister Kiadó. 2014.220-28.).
A magyar nyelvű szórványoktatást tehát  mennyiségi paraméterek alapján határoztam meg. A fogalom többféle és -fajta meghatározásától ezúttal eltekintettem.
Az iskolahálózat
A szórványmegyék magyar nyelvű iskoláink hálózatáról olyan táblázatot késztettem, amelyben a 2013—2014-es tanév adatait öt illetve húsz év oktatási hálózatának adataival vetettem egybe. Csak azoknak a megyéknek az oktatási hálózatát tüntettem fel, amelyekben a vizsgált időszak éveiben a megye magyar iskola hálózata a 10%-a alatt maradt. Következésképpen, ha bizonyos megyék egy-egy tanévben meghaladták a a magam számára megállapított arányszámot (10%-ot), azokat nem vettem figyelembe (pl. Arad megye esetében az 1994—1995-ös tanév vagy Brassó megye esetében az1994—1995-ös és az 1999—2000-es tanévek).
Ebből kifolyólag az iskolahálózattal kapcsolatos adattáramban csak nyolc megye és Bukarest minősült szórványnak. Vagyis abból a 17 megyéből amelyben magyar nyelvű oktatás folyik, illetve Bukarestből, kilencben beszélhetünk szórvány oktatási hálózatról.
Íme:
Sor- Megye Tanév
szám 1994-1995 % 1999-2000 % 2013-2014 %
Oktatási Oktatási Oktatási
intézmények intézmények intézmények
0 1 2 3 4 5 6 7
1 Bákó 5 0,4 4 0,3 2 0,2
2 Beszterce-Naszód 43 7,2 44 7,6 27 6,1
3 Fehér 46 5,9 47 6,5 20 5,2
4 Hunyad 31 4,1 27 3,7 11 3,1
5 Krassó-Szörény 2 0,3 2 0,3 1 -
6 Máramaros 48 7,1 35 5,6 23 6,4
7 Szeben 18 3,3 16 3,3 14 3,2
8 Temes 53 6,5 43 5,6 28 6,8
9 Bukarest 2 - 2 - 1 -
10 Összesen 248   220 127
Értelmezzük a táblázat adatait.
1994—1995-ben  azokban a megyékben, amelyekben a magyar nyelvű  iskolahálózat nem érte el a 10%-ot, 248 tanintézetünk volt, 1999—2000-ben pedig 220. Tehát az oktatási intézmények (óvodák, iskolák) száma öt év alatt  28-cal csökkent, ami 11,2%.
Amint már mondtam, a táblázat első adataitól az utolsókig (1994—2014) húsz év telt el. Ez alatt az időszak alatt iskoláink száma 248-ról 127-re csökkent.
Másként: húsz év alatt 121 oktatási intézményünk szűnt meg,  ami 48,7%-os visszaesés.
Megjegyzés:
az elemzett időszakban az iskolahálózat szervezésének feltételei is változtak (lásd: jogi személyiség, kötelező gyermeklétszám, egyebek), ami befolyásolta/befolyásolhatta az oktatási hálózat adatainak alakulását.
A beiskolázás
A beiskolázási számok közelebb állnak a valósághoz, szemléletesebbek, mint az iskolahálózat adatai. Mert egy iskolában tanulhat 150 vagy 1500 tanuló is. Mindkét esetben egy-egy iskoláról van szó. De a beiskolázási számok méginkább beszédesek, ha összehasonlító elemzés segítségével vizsgáljuk azokat.
Íme:
Sor- Megye Tanév
szám 1994-1995 1999-2000 2013-2014
Beiskolázás Beiskolázás Beiskolázás
0 1 2 3 4
1 Arad 3736 3299 2037
2 Bákó 251 219 337
3 Beszterce-Naszód 1691 1750 1369
4 Brassó 4860 4107 3257
5 Fehér 2278 2143 1410
6 Hunyad 1445 1168 1037
7 Krassó-Szörény 37 25 21
8 Máramaros 3105 2477 1770
9 Szeben 896 671 333
10 Temes 2462 1895 1358
11 Bukarest 207 204 193
13 Összesen 20968 17958 13122
Ismétlem: a táblázat adatai tehát azoknak a megyéknek a magyarul tanuló fiataljait tartalmazzák, amelyekben ezeknek a részaránya nem éri el a 10%-ot. Amint a táblázat adatai alapján megállapíthatjuk, a beiskolázási adatok alapján már a 18 magyarul oktató megyéből 11 tekinthető szórvány megyének.
Öt év alatt (1994—1995 és 1999—2000 között) a magyarul tanuló fiatalok száma ezekben a megyékben 3010 tanulóval (14,3%) lett kevesebb.  Ha az  1994—1995-ös tanév adatait a 2013—2014-es tanév adataival hasonlítjuk össze, kereken húsz év alatt  a csökkenés 7846 tanulót tesz ki (37,4%).
Gondolom, ezeknek az adatoknak a kapcsán azok is elgondolkodnak majd, akik szerint az utóbbi években Romániában a magyar nyelvű oktatás abszolút számai és arányai is „emelkedő” tendenciát mutatnak.
Annyira azért mégsem szomoríthatnak el a tények, hogy ne reménykednénk/reménykedhetnénk valami pozitív változásban. Talán abban, amit Vetési László a következőképpen fogalmazott meg: ”A problémakezelésbe tehát szinte minden kisebbségi intézményt meg kell szólítatni, be kell építeni. Nagy gond, hogy ezt miként érjük el: hogyan építse ki minden országos intézmény a maga szórvány megfelelőjét, vagy feladatmegoldásai érdekében hogyan épüljön bele az országos intézményekbe. (Kisebbségi egyházak és a szórvány. In: Tanulmányok a szórványról, Budapest. 2005.).
Esetleg abban bízhatunk, hogy a fokozott odafigyelés, az okos intézkedések és a segítőkészség mind a román, mind a magyar államvezetés részéről, a társadalmi mozgásformákat pozitívan befolyásolhatják.
Murvai László. maszol.ro

Mezőség megmentett magyarjai (Beszélgetés a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutatóval)
Tizennégyezerre tehető az általa összegyűjtött népzenei alkotások száma, amellyel messze meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét. A kilencvenesztendős Kallós Zoltán életműve azonban nem korlátozódik a múlt kincseinek összegyűjtésére: az általa létrehozott szórványkollégium ma a lélekmentés leghatékonyabb hazai modellje.
– Barátja és kollégája, Andrásfalvy Bertalan néprajzos, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere így fogalmazott: Kallós Zoltán vezetett rá arra, hogy meggyőződéssel valljam, a művészet nem szabadidős tevékenység, hanem szükséglet. Sőt, roppant fontos egyénlélektani, emberi magatartásbeli módszer. Gondolta volna, amikor feljegyezte az első népdalokat, rigmusokat? – Gondolhatott ilyesmire egy középiskolás diák? Még a kis magyar világban Kolozsváron fogadtuk a debreceni református kollégium regös cserkészcsapatát, a vendégek hortobágyi dalokat énekeltek, anekdotákat meséltek, aztán arra kértek bennünket, hogy énekeljünk mi is valamit. Jó hangú gyerek voltam, rám esett a választás. Én addig a pillanatig azt hittem, hogy amit én tudok, azt mindenki ismeri. Kiderült azonban, hogy bizony senki sem hallotta az általam előadott dalokat. A magyartanárom, Nagy Géza meg is bízott azzal, hogy írjam össze, amit otthon, Válaszúton énekelünk. Így kezdődött. 
– A kolozsvári középiskola után rövid ideig Sepsiszentgyörgyön is megfordult. Hogyan keveredett ilyen messzire szülőhelyétől, Mezőségtől?
– Két oka volt. Az egyik, hogy hatodik osztályban megbuktam latinból, s mivel úgy láttam, hogy soha nem leszek nagy barátja ennek a klasszikus nyelvnek, 1944-ben a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe „menekültem” előle. Ha Nagyenyed nem marad Romániánál, valószínű, oda megyek. De Szentgyörggyel sem volt szerencsém, közeledett az orosz front, az 1944–45-ös tanévet már el sem kezdtük. Elindult a menekülés, amely engem is Budapestig sodort, de már ott sem nyitott ki a tanítóképző. – Rövid háromszéki tartózkodása során maradt ideje néprajzi gyűjtésekre?
– Időm lett volna, de legnagyobb megdöbbenésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy szinte senki nem énekelt már eredeti népdalokat, a táncok pedig egyértelműen polgári táncok voltak. Ezért aztán ebből a szempontból a későbbiekben sem vonzott ez a vidék, meghagytam másoknak. Ott volt nekem Mezőség, Kalotaszeg és a csángók.
– Miért éppen a mezőségi, illetve csángó népi kultúrához szegődött?
– Mert rájöttem, hogy a Mezőség ismeretlen világ a néprajzosok előtt. Palotai Gertrúdnak a széki rámás írásosokról a 40-es évek elején megjelent tanulmányát megelőzően gyakorlatilag említés sem esett erről a világról. A tanulmány elolvasása után mondta Kodály Zoltán Lajtha Lászlónak: ahol ilyen varrottasok vannak, ott jó zenének is lennie kell. Lajtha ezt követően kezdte el gyűjtéseit Széken. Moldvával a kolozsvári kollégiumban találkoztam először Domokos Pál Péter révén. A moldvai magyarság című könyvében elsősorban a leírt nyelvjárás, a szöveg szépsége, az érzékletesen ábrázolt életmód ragadott meg. Tanítónak jelentkeztem az akkor még működő moldvai magyar nyelvű oktatásba, de szűk két éven belül megszüntették a lészpedi iskolát, így költöztem délebbre, s éltem közel kilenc éven át Gyimesben.
– Moldvai periódusából eredeztethető viszont élete egyik legfontosabb találkozása a már említett Andrásfalvy Bertalannal, hiszen általa ismerte önt meg a magyarországi szakma. Mit jelentett önnek ez a „hátország”?
– Mindenekelőtt szakmai segítséget, az addigi munkám visszaigazolását. Annak lehetőségét, hogy megismerkedjem Martin Györggyel, a magyar néptánckutatás megteremtőjével, az ő tudása és intézményi háttere rendkívül fontos volt a további gyűjtések irányának bemérésében. Felhívta a figyelmemet például a tánc fontosságára, arra a tényre, hogy a zene nem tanulmányozható a tánc ismerete és alapos vizsgálata nélkül.
– Kortársai, tanítványai legendákat mesélnek az ön gyűjtési tudásáról, egyedi stílusáról. Mit tudott, amit más nem?
– Nem hiszem, hogy bármivel is többet tudtam volna, mint a többiek. Nagy előnyöm volt azonban, hogy mezőségi vagyok, a környéken igen sok embert ismertem. Rendszerint rokonoknál kezdtem a gyűjtést, tőlük kértem és kaptam meg további énekes-táncos emberek nevét is. Tudtam, kitől mit kérhetek, egy-egy ének sok változatát ismertem, így aztán egyrészt rájöttem az újabbra is, másrészt a különbségeket is érzékelni tudtam. Általában megbíztak bennem az emberek. Moldvai tanítóskodásom alatt a házigazdáim olyannyira családtagként kezeltek, hogy a lányaik esküvőjén még zsebkendőt is kaptam, ami csak a legközelebbi rokonoknak jár.
– Ellenszélben, hatósági zaklatások közepette gyűjtötte össze azt a hatalmas anyagot, amelyből aztán megszületett a műfaj talán legvisszhangosabb kiadványa, a Balladák könyve. Mit remélt tőle? – Nem voltak különösebb terveim vele, amikor leadtam a kéziratot a Kriterionnál. Illetve annyi mindenképpen, hogy legalább a gyűjtéseim töredéke váljék közkinccsé. Soha nem lehetek eléggé hálás Domokos Gézának, a kiadó igazgatójának, hogy vállalta a megjelentetés kockázatát. De azzal a Hargita, Kolozs és Bákó megyére érvényes kutatási szerződéssel is sokszor volt szerencsém, amelyet a Balladák könyve kiadása kapcsán állított ki és újított meg évente Domokos, hiszen munkaviszonyt igazolt. Ellenkező esetben egykettőre rám sütötték volna a közveszélyes munkakerülést, így viszont kénytelenek voltak szabadon engedni.
– Válaszúti múzeumában a népi kultúra tárgyi bizonyítékainak páratlan gyűjteménye látható. Honnan a varrottasok, edények iránti érdeklődése?
– Minden bizonnyal még édesanyámtól örököltem, aki jócskán megelőzte a korát azzal, hogy kancsókat és bokályokat vásárolt – értékmentésből, nem pedig szükségből. Haragudott is érte az apám, hogy minek az a sok kacat. Útjaim során én is megnéztem mindig az abroszt, falvédőt, bokályt, azt is, ki mit vett magára, mit és hogyan táncol. Minden részlet érdekelt, hiszen ezekből áll össze a népi kultúra teljessége. Magam is sok mindent megtanultam, tanító koromban Magyarvistán egy-egy kiló vajért sok mejjrevaló mintáját rajzoltam meg, varrni pedig egyenesen a legendás Pendzsi nénitől tanultam. – A rendszerváltás után a magyar állam több alkalommal is elismerte életművét. A 2005-ben önnek ítélt Csángó Kultúráért Díjat azonban visszautasította. Miért?
– Azt mondtam Bozóki Andrásnak, az akkori kulturális miniszternek, hogy a kitüntetések osztogatása helyett inkább készítsenek egy jól átgondolt támogatási rendszert. Persze, semmi foganatja nem volt, hacsak az nem, hogy a visszautasítás eléggé nehézkessé tette a szocialista kormánnyal való viszonyomat. Nemrég azonban, amikor felmerült a Hagyományok Háza megszüntetésének, illetve más intézménybe való besorolásának terve, Orbán Viktorhoz is levelet írtam, arra kérve, gondolják át alaposan a dolgot.
– Családja válaszúti birtokát ma a Kallós Alapítvány gondozza, benne a néprajzi múzeummal. Régóta ápolgatott terv volt, amely csak a megfelelő korra várt?
– A múzeum létesítése gyermekkori álmom volt. Már a kommunista időkben is megpróbálkoztam egyszer, az akkori válaszúti lelkésszel, Gudor Lajossal megbeszéltem, hogy erre a célra felújítjuk az üresen álló  kántori lakot. A megyei kultuszinspektor azonban tudomást szerzett róla, s megtiltotta a papnak a velem való közösködést. Pedig az anyag egy részét már ki is hordtam Válaszútra. Ezt követően kolozsvári lakásomba is kiszálltak leltározni a néprajzi múzeum emberei, cserepeket, textileket, mindent lajstromba vettek. Meggyújtom őket, de akkor sem adom oda, mondtam nekik. A csángó anyagot elrejtettem a padláson, majd Andrásfalvy tanácsára kijuttattam a pécsi múzeumhoz. Nagyon boldog voltam, amikor 2010-ben sikerült megnyitnunk a múzeumot. Akkor hatalmasnak láttam, de hamar rá kellett jönnünk, hogy még mindig nem elegendő, rengeteg fontos darabot őriznek még a ládák.
– Az ugyancsak az ön nevéhez fűződő szórványkollégium működtetésével immár a jövőt célozza. Milyen holnapot képzel a mezőségi szórványmagyarságnak?
– Amikor visszakaptam a válaszúti házat és birtokot, felajánlottam az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök idősek házát szeretett volna berendezni Válaszúton, én azonban már akkor határozottan elutasítottam a tervet, azt mondtam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. Végül magunk indítottuk el 1999-ben a szórványiskolát, meglehetősen drámai körülmények között, mivel az öt beiratkozottból csak három gyermek jelent meg az első tanítási napon. Akkor Balázs-Bécsi Gyöngyi tanítónővel, az alapítvány mai elnökével elindultunk körme alá nézni a dolognak. Az 1989-es fordulat utáni egyházi összeírás alig huszonöt gyermeket „talált” a környéken. Mi viszont kilencvennyolcat. A különbség abból adódott, hogy a lelkészek a keresztelési nyilvántartást vették alapul, márpedig a vegyes házasságokban született gyerekek egy részét vagy ortodoxnak, vagy meg sem keresztelték. A harminc magyar lelket számláló Esztényben például a pap szerint nem volt magyar gyermek. A román óvodában tanító magyar óvó nénitől viszont megtudtuk, hogy a vegyes családokba születőket a közösség románként tartja nyilván. Így bukkant fel az esztényi völgyben kilenc gyermek – a semmiből. Ma százhúszan vannak az első négy osztályban, illetve a mezőgazdasági iskola kilenc-tizedikes osztályában. Sokan közülük nálunk találkoznak először a magyar nyelvvel. Ők a mi gyermekeink, ha őket elveszítjük, a jelenlegi családjaikról és az általuk alapítandó családokról is lemondhatunk.
Kallós Zoltán
Néprajzkutató, népzenegyűjtő, Válaszúton született 1926. március 26-án.  Legfontosabb könyvek: Balladák könyve: élő hazai magyar népballadák (Kriterion Kiadó, 1970; Helikon Kiadó, 1974), Új guzsalyam mellett, éneklettem én özvegyasszon Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa... (Kriterion Kiadó, 1973), Tegnap a Gyimesben jártam, Gyimes-völgyi lírai dalok (Martin Györggyel közösen, Budapest, 1989), Ez az utazólevelem: Balladák új könyve kazettával (Akadémiai Kiadó, 1996), Világszárnya: moldvai magyar népmesék (Stúdium, Kolozsvár, 2003), Elindulék este guzsalyasba… – moldvai magyar népköltészet (Stúdium, Kolozsvár, 2004). Legfontosabb díjak, elismerések: Magyar Művészetért Díj (1993), Kossuth-díj (1996), Julianus-díj (1996), Martin György-díj (1997), Magyar Örökség Díj (2000), Corvin-lánc (2001), a Csángó Kultúráért Díj (2005 – visszautasította), Hazám-díj (2006), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), a Nemzet Művésze (2014), a Magyarországi Református Egyház tiszteletbeli presbitere, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Válaszúton él és alkot.
 Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bocsánatkérést várnak a hamis bizonyítékokkal megbírságoltak
Nyilvános bocsánatkérést vár a csendőrparancsnoktól az EMNT Maros megyei elnöke azok irányába, akiket „tévedésből” büntetettek meg a székely szabadság napi események miatt. A pardont pedig felelősségre vonás kövesse: vegyék elő azokat, akik hamis tényekre és adatokra hivatkozva kiállították a jegyzőkönyveket.
A Maros megyei csendőrség többeket úgy bírságolt meg a március 10-i utcai felvonulás után, hogy az illető személyek még csak a megyében sem tartózkodtak. Karácsonyi Dezső és kollégája, Petelei Csaba István, egy magáncég gépkocsivezetője és kereskedelmi ügynöke bemutatta azokat a csendőrségi jegyzőkönyveket, miszerint a hatóság ezer-ezer lejjel bírságolja őket, miközben több okirattal is bizonyítani tudják, hogy a marosvásárhelyi tüntetés napján Buzău, illetve Bákó megyében voltak. A két munkatárs március 10-én reggel kelt útra, és 11-én este ért vissza Vásárhelyre. Ezt különböző cégeknél lepecsételt kiküldetési okmányokkal, fuvarlevéllel, útközben kiállított számlákkal és egy szállodai számlával, valamint tanúkkal tudják bizonyítani. 
Ehhez képest a büntetési jegyzőkönyvben az szerepel, hogy mindkettőjüket a csendőrség lefilmezte, amint a Székely Szabadság Napja alkalmával, szervezőkként, a székely vértanúk emlékművétől a főtérig vonulva hangoskodnak. „Nem tudom, hogy készülhetett a videofelvétel, esetleg photoshoppal, de tény, hogy mi még csak a megyében sem voltunk, aznap délután, este a több száz kilométerre lévő Bákót jártuk” – nyilatkozta Petelei.
A fiatalemberek esetéhez hasonló meglepetésben volt része Cseh Gábornak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei elnökének is. Ő ugyan részt vett a postaréti megemlékezésen, viszont annak vége felé kocsiba ült és elment. „Sajnos nekem el kellett lógnom az eseményről, egy színházi esemény miatt nem vonulhattam a tüntetőkkel a főtérre. Amikor a menet a főtér felé közeledett, én már a Színház felé lépkedtem idős nagynénémmel, Debreczeni Gabi nyugalmazott színésznő társaságában” – mesélte el Cseh Gábor, hozzátéve, hogy a jegyzőkönyv szerint 18 óra 10 perckor fedezték fel a tömegben, egy olyan időpontban, amikor a színházi jubileumi esemény már elkezdődött. Az EMNT vezetőjét 400 lejjel büntették.
A napokban Cseh levelet küldött Iulius Cenan csendőrparancsnoknak, felszólítván, hogy mielőbb kérjen nyilvánosan bocsánatot azoktól, akiket „tévedésből” büntetett meg, és vonja felelősségre azokat, akik hamis tényekre és adatokra hivatkozva, kiállították a jegyzőkönyveket.
A március 10-i nagyszabású tiltakozó akció szervezői tudomása szerint eddig közel száz büntetési jegyzőkönyvet küldött szét a csendőrség. „Az is érdekes, hogy ugyanazon paragrafus szerint büntettek, egyesek csak 200, másokat 400, a pechesebbeket 600 lejjel. Csak nem attól függően, hogy ki milyen hangosan kiabált?” – tette fel a kérdést az EMNT elnöke.
Kincses Előd, aki eddig több tíz érintett képviseletét vállalta fel, elmondta, véleménye szerint jogilag tiszta a helyzet. „A székely szabadság napi események szervezője a Siculitas Egyesület volt, mást szervezőként – ahogy a büntetési jegyzőkönyvekben szerepel – megbüntetni nem lehet. Ráadásul a gyülekezési törvénybe belefér az éneklés és a hangoskodás, hisz egy kiabálás nélküli tiltakozás értelmetlen. A csendháborítás, amire a csendőrség hivatkozik, egészen más esetekre vonatkozik.”
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Szilágy: magyar alprefektust nevezett ki Cioloş
Ugyancsak magyar tisztviselőt nevezett ki Dacian Cioloş miniszterelnök Szilágy megye nemrég lemondott, tisztségéből szerdán felmentett alprefektusa, Szilágyi Róbert István helyére.
A bukaresti kabinet szerdai ülésén négy prefektust és két alprefektust váltott le posztjáról. A kormány Giurgiu, Vâlcea, Vrancea, Hunyad és Bákó megyei megbízottain kívül felmentették Szilágyi Róbert Istvánt, Szilágy megye alprefektusát is.
A hivatalát 2014 óta ellátó, korábban az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének volt ügyvezető elnöki tisztségét betöltő Szilágyi márciusban jelentette be lemondását, akkor még személyes okokra hivatkozott. A RMDSZ Szilágy megyei küldöttek tanácsának április 11-i döntése értelmében ugyanakkor Szilágyi vezeti a szövetség megyei tanácsosi jelöltlistáját a június 5-i helyhatósági választáson.
Szilágyi helyét a kormány szerdai döntése alapján Vasvári Róbert Gergely veszi át.
Krónika (Kolozsvár)

Ismét árvízkészültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az országos hidrológiai intézet több folyó székelyföldi szakaszán - többek között.
A figyelmeztetés szerint péntek éjfélig az Olt, a Feketeügy, a Teleajen, a Tatros folyó mentén várhatók áradások. A készültség tehát Kovászna, Hargita, Szeben, Brassó, Bákó, Prahova és Neamţ megyéket érinti.
Leginkább Brassó és Bákó megyében a kisebb folyók, patakok is megáradhatnak.
maszol.ro

Árvízveszély a Feketeügyön
Több folyóra, köztük a Feketeügyre, valamint a Tatros Hargita és Bákó megyei szakaszára is harmadfokú (vörös) árvízvédelmi riasztást adott ki az országos hidrológiai szolgálat tegnap, mivel a térségben hullott nagy mennyiségű csapadék miatt a hegyvidéki folyók kiléphetnek medrükből. A harmadfokú árvízvédelmi készültség a Feketeügyön és a Tatroson tegnap este 22 órától ma 18 óráig tart. Másodfokú (narancssárga) riasztás lépett érvénybe tegnap 16 órától az Olt teljes székelyföldi szakaszára, a forrásvidéktől Brassó megyéig, valamint a Háromszéken eredő Bodzára.
A riasztás szombat délig lesz érvényben, és a mellékfolyókra is vonatkozik. Elsőfokú (sárga) viharriadó is több megyében van még, zivatarok, felhőszakadások, a szokásosnál nagyobb mennyiségű csapadék várható Székelyföldön is. Tegnap estig megyénkből sehonnan nem jeleztek árvizet. Bákó megyében azonban már 29 települést öntött el az ár, néhol a víz másfél méter magasságot is elért, és várhatóan tovább emelkedik, mert a Tatros, a Beszterce és a Putna folyókra – Moldva nagyobbik felére – vörös jelzésű árvízriadót adott ki a meteorológiai intézet.
Több tucat lakost már kitelepítettek házából, két vonat is elakadt – 110 utast a tűzoltók segítségével szállítottak a bákói állomásra –, egy országúton is megszakadt a forgalom.
Háromszék
Erdély.ma

Áradások Székelyföldön: több vasútvonal járhatatlan
Több mint 500 pincét, udvart és kertet, valamint majdnem 1000 hektárnyi szántóföldet öntött el az ár csütörtökön Gyergyócsomafalván. A Hargita megyei katasztrófavédelem szerint homokzsákokkal próbálják megakadályozni a Maros további áradását.
Csíkszereda és Kománfalva között pénteken leállították a vasúti közlekedést. Gyimesbükk és Gyimesközéplok között szintén járhatatlan a vasútvonal. Csütörtök este két személyvonat utasait kellett autóval elszállítani.
Csíkajnádon, Csíkjenőfalván és Csíkmadarason is kiléptek a patakok a medrükből, Csíkszeredában pedig a csatornahálózat nem bírta a terhelést.
Az áradások Vrancea és Bákó megyében egy-egy ember halálát is okozták: mindkét helyen az ár sodorta el az áldozatokat.
Székelyföldön és az ország keleti részén szombat estig árvízriadó van érvényben. (hírszerk.)
Transindex.ro

Ezerkétszáz táncos ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)
Szombaton tizenegyedik alkalommal szervezték meg az Erdélyi Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját, amely a kezdetektől ragaszkodik küldetéséhez: lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, de hagy időt az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre is. Idén rekordszámú jelenlétet jegyeztek, mintegy ezerkétszáz táncos lépett színpadra. Az immár hagyományos néptánctalálkozót közösen szervezte a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala. Az első találkozót 2005-ben tartották, majd 2009 kivételével azóta minden esztendőben megszervezték a Perkő zarándokhegyen. A XIV. századi Szent István-kápolna közelében felállított szabadtéri kőszínpad természeti szépségével ideális helyszínnek bizonyul.
A rendezvény a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Az én mesém című előadásával kezdődött, amelyet a meghívott táncegyüttesek gálaműsora követett. Ezt megelőzően Balogh Tibor, a vendéglátó község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, Pál Ferenc római katolikus plébános pedig megáldotta a rendezvényt.
Idén a szervezők egyetlen határon túli együttest sem hívtak meg, házira tervezték a találkozót. Öt megyéből jöttek tánccsoportok, huszonhat Kovászna megyéből, nyolc Hargita, három Maros, egy Brassó és egy Bákó megyéből. Bemutatkozásukkal párhuzamosan a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Bodvaj Egyesület, a Guzsalyas Alapítvány, a Zöld Nap Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga, Gáspár Hanna és a Vöröskereszt elsősegélynyújtó önkéntesei biztosították. A Bertis cég munkatársai Tribel Sándor szakács irányításával már kora reggel nekiálltak 550 literes üstben elkészíteni az 1300 adag babgulyást, amelyhez 33 kg szalonnát, 30 kg hagymát, 25 kg paprikát, 35 kg kolbászt, 80 kg burgonyát, 120 kg babot és különféle fűszereket használtak. A babgulyás hat óra alatt készült el, és mindenkinek nagyon ízlett.
Virág Endre főszervező, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa elmondta: régi és új fellépők egyaránt vannak, mivel fontos, hogy lássák, megfigyeljék egymást, ki hogyan szerepel, nemcsak táncban, hanem viseletben, viselkedési formában; így tanulnak egymástól, az ügyesebbek pedig követendő példaként szolgálnak. Első alkalom, hogy vissza kellett mondani egypár tánccsoportot, mivel nem lett volna idő arra, hogy fellépjenek. A rendezvény hosszú távú célja hagyományaink, népszokásaink, népi kultúránk megőrzése, ápolása és éltetése, rövid távú célként pedig a következőket tűzték ki: a székelyföldi hagyományőrző táncegyüttesek munkájának támogatása, a székelyföldi és a szórványban tevékenykedő néptáncegyüttesek közötti testvérkapcsolatok megteremtésének elősegítése, az egymástól való tanulás, tapasztalatcsere, valamint barátságok, együttműködések kialakítása. Virág Endre egyik bánatának a kevés zenekart említette. Az előadásokat követően a meghívott szakember, Jánosi József, a találkozó elindítója tartott rövid kiértékelést a vezetőknek a csoportok műsorait, a viseleteket illetően. A neves táncoktató a találkozó színvonalát jónak ítélte, véleménye szerint a fellépők évről évre fejlődnek, gazdagodik repertoárjuk. Az esti záporeső után a rendezvény tábortűzzel és közös táncházzal zárult. A talpalávalót a Heveder zenekar biztosította.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyögy)

Ezerkétszáz táncos a Perkőn
Részvételi rekordot döntött a fesztivál
Szombaton tartották meg a XI. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját a Szent István-kápolna alatti nyeregben. A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében rendezett találkozón Kovászna, Hargita, Maros, Brassó és Bákó megyékből 39 gyermek- és ifjúsági tánccsoport közel ezerkétszáz táncosa vett részt. A színes forgatagot csak délután zavarta meg enyhe eső, így sikerült minden programpontot betartani.
Mint színes virágok a réten, úgy néztek ki a gyerektáncegyüttesek tagjai, akik népviseletbe öltözve fedezték fel a környéket, keresték az előző években megismert barátokat, hiszen ez a hely és a rendezvény a hagyományápolás mellett a meglévő baráti kapcsolatok ápolásáról, újak megkötéséről is szól. A bemelegítőt a Háromszék Néptáncegyüttes tartotta, Az én mesém című előadást kicsik és nagyok egyaránt örömmel nézték végig.
Időközben javában csomagoltak a kézművesek, üzemeltek be a lacikonyhák, a kirakodóvásáron a népi mesterek portékái is asztalokra kerültek. A megnyitót Balogh Tibor polgármester tartotta, elmondva: a találkozó egy olyan alkalommá vált, amikor közeli és távoli barátok, tánccsoportok adnak egymásnak randevút, hogy a találkozásból, az együttlétből erőt, reményt és jókedvet merítsenek.
– Amikor itt találkozunk, nemcsak a közösséghez való tartozás örömét érezhetjük át, hanem sok mindent abból, amit önismeretnek, önbecsülésnek nevezünk. Sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak. De ha itt körbenézünk, és nézni fogjuk a színpadi produkciókat, beláthatjuk, hogy tévednek.
Magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket. Ebből fakad érzelmi világunk minden rendülése – mondta a polgármester, aki után Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános köszöntötte a jelenlevőket.
Ezt követően a Perkő Néptáncegyüttes fellépésével kezdetét vette a találkozó. A rendezvény gördülékenyen zajlott, ebédre 550 literes üstben főzött paszulyos–krumplis–kolbászos gulyást (recepjét lásd keretes írásunkban) szervíroztak, továbbá játszóházakba lehetett bekapcsolódni, majd este, a Heveder zenekar fellépése után a találkozó tábortűzzel ért véget.
A fesztiválon fellépő gyermek- és ifjúsági táncegyüttesek: Borsika (Kézdiszentlélek), Százlábacskák ( Sepsiszentgyörgy), Százlábú (Sepsiszentgyörgy), Szakajtó ( Csernáton), a Pántlikácska (Csernáton), Tisztás (Kézdiszentkereszt), Minitisztás (Kézdiszentkereszt), Kockás Liliomok (Kovászna), Tüzes ( Zágon), Szikrák (Zágon), Zernyealja (Gelence), Batyus (Sepsiszentgyörgy), Nagy Mózes Elméleti Líceum ( Kézdivásárhely), Gyöngyvirág (Kézdivásárhely), Hajnalcsillag ( Olasztelek), Dobó (Erdőfüle), Pásztortűz ( Nagybacon), Burusnyán (Gelence), Gyöngyharmat ( Zabola), Harmatfű (Kézdivásárhely), Kékvirág (Sepsiszentgyörgy), Kincskeresők (Sepsiszentgyörgy), Kincsek (Sepsiszentgyörgy), Recefice (Kovászna), Magok ( Gyimesközéplok, Hargita megye), Borsika ( Csíkszereda), Boróka ( Székelyudvarhely), Mereklye ( Madéfalva), Ördögborda ( Balánbánya), Mákvirágok ( Székelykeresztúr), Kispipacsok (Székelykeresztúr), Forgórózsa ( Rugonfalva), Napsugár ( Marosvásárhely), Fürgelábak ( Szabéd, Maros megye), jobbágytelki néptáncegyüttes, Rozmaring (Alsórákos, Brassó megye) és Szellőcske (Kóstelek, Bákó megye).
Főzzünk nagyban!
Amennyiben valakinek kedve szottyanna a Bertis cég szakácsának, Tribel Sándornak az 550 literes, szenzációs ízű paszulyos–krumplis–kolbászos gulyását otthon megfőzni, íme, a recept: 33 kg szalonnából készült az alap, ebben dinsztelte meg a 30 kg hagymát és 25 kg piros és zöld paprikát. Erre került rá a 80 kg krumpli és a 25 kg kolbász, illetve a 120 kg előre megfőzött bab. Ízesítése Vegetával és babérlevéllel történt. A legvégén tette bele a félig készre főzött húst, így a kb. tízórás készülési idő hatra „rövidült”. Húslével öntötte fel a gulyást, hogy az ízek ne vesszenek el. Jó étvágyat!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Trunkon jártunk a IV. Tánc és Hujjogató Találkozón
Negyedik alkalommal szerveztek Tánc és Hujjogató Találkozót június 11-én, szombaton a Bákó megyei Trunkon. A Bákótól 15 km-re, a Szeret folyó partján fekvő csángó településen több környező csángó faluból érkeztek hagyományőrző csoportok a rendezvényre. Délelőtt gyerekfoglalkozásokat tartottak (kézművesség, furulyaoktatás, moldvai táncok oktatása, hujjogatás oktatás), majd a közös ebéd után az általános iskolások mutathatták be tánc- és hujjogató tudásukat a hatalmas sátorban felállított színpadon. Este a felnőtteké volt a terep, a közös vacsora után ők léptek színpadra (ezt sajnos már nem várhattuk meg). A trunki hagyományőrző csoport, a trunki magyar oktatás (Botezatu Franciska tanító néni), a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és Dobozi Róbert falugazda által szervezett rendezvényen a következő településekről érkeztek csoportok: Forrófalva, Buda, Diószén, Diószeg, Lészped, Dumbravén, Gajdár, Külsőrekecsin, Lábnyik, Somoska, Pusztina, Rácsila, Pokolpatak, Nagypatak, Lujzikalagor, Magyarfalu, Máriafalva, Klézse. A helyi hagyományőrző csoport mellett fellépett még a Csángó Továbbtanulók közössége is. Néhány gyerek betegsége miatt a frumószaiak ezúttal „igazoltan” hiányoztak, Máthé Krisztával és Neagu Adriánnal viszont nagy öröm volt találkozni. Köszönettel tartozom László Juditnak, az ő segítségével vehettem részt a rendezvényen.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Hetven településen mentettek ki az árvíz miatt bajba kerülteket
Hetven településen volt szükség a tűzoltók segítségére a bajba kerültek megmentésében, illetve az árvíz sújtotta területeken homokzsákok pakolásában – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tegnapi közleményéből.
A közlemény szerint a tűzoltók Fehér, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dolj, Gorj, Hunyad, Maros, Neamt, Olt, Szilágy, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea és Vâlcea megyei árvíz sújtotta településeken mentettek ki bajba került embereket, segítettek a homokzsákokból történő gátak építésében. Segítségükre voltak a csendőrök, rendőrök, önkéntesek, illetve a helyhatóságok emberei.
A bihari tűzoltók három, 35 és 50 év közötti személyt mentettek meg, akik az áradás miatt a Fekete-Körösön kialakult szigeten rekedtek. A katonai tűzoltók felfújható motorcsónakkal közelítették meg a bajba kerülteket, és biztonságban kivitték őket a partra.
Temes megyében, ahol a Berzava folyón harmadfokú (piros) árvízriadó volt érvényben, a tűzoltók és az önkéntesek több mint 1300 homokzsákkal erősítették meg a gátakat. A közelbe két mentőcsapatot és hat nagy teljesítményű motoros szivattyúval rendelkező egységet küldött ki a Temes megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Hunyad megyében a Fehér-Körös partján és a Bózes-patak mentén homokzsákokból emeltek gátat azokon a helyeken, ahol a vízhozam növekedését észlelték. A helyzetet folyamatosan figyelik, Medvepatakán és Kristyor településeken az áradás által okozott károk elhárításán dolgoznak, tehát mintegy 200 elárasztott gazdaságból szivattyúzzák ki a vizet.
A lakosság és a tűzoltók segítségére az IGSU nagy teljesítményű, szállítható szivattyúkkal rendelkező mentőcsapatokat küldött Fehér, Bihar és Gorj megyébe.
Jelenleg már nincs érvényben csapadék miatti meteorológiai figyelmeztetés, ám a katasztrófavédelem emberei folyamatosan készenlétben vannak. Az érintett megyékben növelték a mentőcsapatok számát.
Népújság (Marosvásárhely)

Ítéletidő volt Háromszéken
Jelentős károkat okoztak az elmúlt napokban a Háromszéken is tomboló viharok. Mikóujfaluban hétfőn és kedden az esőzés okozta áradásokkal kellett szembenézniük, Erdővidék több településén tegnap is voltak gondok, a megyei katasztrófavédelem egységeinek több alkalommal is be kellett avatkozniuk. Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere megkeresésünkre elmondta: hétfőn kevesebb mint egy óra alatt tetemes csapadék hullott a község területén. A heves esőzés nyomán a település Málnás felőli részén folyó patakjának a vízszintje helyenként másfél méterrel is megnőtt, kilépett a medréből, és hat utcát elöntött. Ezek mind makadámmal borított utcák voltak, s a víz gyakorlatilag elsodorta az elterített kövezetet. Emellett kétszáz pince feltelt, az udvarokra iszapot és köveket hordott be a víz. Tíz tehenet elragadott az ár – egyet nem is sikerült megtalálni, vélhetőleg megfulladt –, továbbá tyúkólakat vitt magával szárnyasokkal együtt.
A polgármester elmondása szerint a gabonát több termőföldön is lefektette a vihar, használhatatlanná téve. Kedden már zajlottak a helyreállítási munkálatok a községben, Demeter Ferenc szerint mind a prefektúra, mind a katasztrófavédelem folyamatosan érdeklődött a helyzetről, de nem vették igénybe a segítségüket, helyi erőforrásokkal láttak neki a rendteremtéshez. Aznap viszont újabb felhőszakadás tört rá a településre, és a Hatod felé eső résznél a hegyről lezúduló esővíz miatt gyűlt meg a bajuk. Egy áteresz megnyitásával sikerült viszonylag hamar elvezetni a patakba az árt, de károk így is keletkeztek, egyebek mellett a vasúti közlekedést több órára le kellett állítani a sínekre került hordalék miatt (a Málnáson és Sepsibükszádon leállított szerelvények utasait a felügyelőség egységei felügyelték). Az úttest szintén hordalékkal telt meg, amit tegnap igyekeztek végleg eltakarítani. A polgármester szerint a helyreállítással nincs gond, a helyiek első perctől odaálltak, végzik a takarítást, viszont a károk mértéke alapján jelentős kiadásokra számít az önkormányzat is, hiszen csak a hat utca helyreállítása nagy összegbe kerül.
Erdővidéken Bardocon egy ház pincéjét öntötte el az ár, itt a bodzafordulói tűzoltók léptek közbe.
A baróti és a sepsiszentgyörgyi katasztrófavédelem egységeinek kedden és tegnap is Baróton, Nagybaconban illetve Uzonkafürdőn kellett beavatkozniuk, elsősorban az úttesten felgyűlt víz, illetve hordalék eltávolítása érdekében. A felügyelőség közlése szerint nincs tudomásuk arról, hogy emberéletet veszélyeztetett volna az ár. Egy kézdivásárhelyi egység ugyanakkor Bákó megyébe indult tegnap, hogy az ottani megyei felügyelőségnek segítsen az áradások okozta károk elhárításában. (Nagy D. István)
Gondok Baróton is
Baróton a Felső Víz utca környékén, a bányahíd és a kollektívhíd közti részt árasztotta el keddről szerdára virradóra a Hatodban lezúduló csapadék. Nagyobb kár abban a két lakásban keletkezett, amelynek lakóterét is érte a víz, többeknek a pincéje és kútja telt meg. Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondása szerint ezeket a gondokat meg tudták oldani, a legtöbb helyről a felgyűlt vizet ki tudták szivattyúzni, az önkormányzat alkalmazottjainak mindössze egy helyre kell visszatérniük segíteni. „A két héttel ezelőtti történet ismétlődött meg: az uzonkafürdői és nagybaconi esőt Barót patakának keskeny medre nem tudta befogadni, s a legsebezhetőbb helyeken kiöntött. A helyszínen tájékozódott Sebastian Cucu kormánymegbízott is, akinek elmondtam, véleményem szerint ez a helyzet addig fog ismétlődni, amíg Baróton is megoldódik a patakmeder kiszélesítése. Remélem, közös erővel – a kormányhivatal és a megye segítségével – sikerül elérnünk a vízügynél, hogy minél hamarabb nekifogjanak a szakasz modernizálásának” – mondotta a városi elöljáró. (hecser)
Háromszék
Erdély.ma

Moldvai Tánctábor a Bákó megyei Lábnyikon
Július 31. és augusztus 6. között gyermekeket és felnőtteket egyaránt tánctáborba várnak a Bákó megyei Lábnyikra. Az egyik legkeletibb magyarlakta falu egy héten át kikapcsolódási és tanulási lehetőséget nyújt a moldvai csángó táncok, népdalok, a moldvai muzsika iránt érdeklőknek.
Az esti táncházakban a táborozók együtt mulathatnak a moldvai falvakból érkező adatközlőkkel, hagyományőrzőkkel, gyakorolhatják a napközben tanult lépéseket.
A programok között szerepel a néptánc- és népdaloktatás, igény szerinti népzeneoktatás, kézműves foglalkozás gyermekek számára, illetve hagyományos moldvai varrástechnika-oktatás, szövésoktatás. A meghívott zenészek névsorát gazdagítja Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Klézse), Kovács Krisztián (Pusztina/Magyarország), Roman Stefan (Parava), Benke Ágoston Félix (Somoska/Magyarország), Draskóczy Lídia (Magyarország), Ségercz Ferenc (Sepsiszentgyörgy), illetve Csibi Szabolcs (Sepsiszentgyörgy).
A tábor költsége felnőtteknek 180 RON vagy 13 000 HUF, 10–14 év közötti gyermekeknek 100 RON vagy 7 500 HUF, 10 év alatt pedig ingyenes a részvétel. A hozzájárulás magában foglalja az ellátást, az oktatási díjat és a tábor rendezvényein való részvételt. A helyek függvényében a szervezők ingyenes szállást biztosítanak a Lábnyiki Táborközpontban és a Magyar Ház tetőterében, de családoknál is elszállásolnak 20 RON/fő/éjszaka áron.
Jelentkezésért, további részletekért a 0040-724411310-es telefonszámon hétköznap 9–18 óra között, valamint a moldva.kontakt@gmail.com e-mail címen érdeklődhetnek.
Pogár László,
a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke
Erdély.ma

Tarolt a gazdaság a csíki Sapientián
Lezárult a felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, pénteken függesztették ki az eredményeket. A következő tanévre 280 diák nyert felvételt, a legtöbben Hargita megyéből érkeztek, de a határon túlról is voltak jelentkezők.
Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kellett a jelentkezőknek, csütörtök reggel tartották az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket. Eredményhirdetéskor kiderült, nyolc jelentkező azért esett ki, mert nem jelent meg az előbb említett felvételi vizsgák valamelyikén. Csíki Adél, az egyetem pr-felelőse szerint a többiek nagyon jól vették az akadályokat, a megjelentek mind sikeresen teljesítette a vizsgákat.
Csíkszeredában alapképzési szakokra 215-en, mesterképzőre pedig 65-en jutottak be. A legtöbb sikeresen felvételiző, azaz a jelentkezők 60 százaléka Hargita megyéből való, a beiratkozók 26 százaléka pedig Kovászna megyéből nyert felvételt. A diákok több mint 9 százaléka Maros megyeből érkezett, s ezzel vége is a népes csoportoknak, ugyanis a többiek elvétve érkeztek Bákó, Bihar, Fehér és Kolozs megyekből, illetve Magyarországról.
A legnépszerűbbek a gazdasági szakok voltak idén, a legtöbben, azaz 31-en a könyvelés és gazdálkodási informatika szakot választották, 30-an a gazdasági informatikát, 27-en pedig általános közgazdaság szakon folytatják tanulmányaikat. A humán szakcsoportban a román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, a társadalomtudományi szakcsoportban a kommunikáció és pr, a mérnöki szakcsoportban pedig az élelmiszeripari mérnök szak bizonyult a legnépszerűbbnek. A mesteri képzések közül a kommunikáció és közkapcsolatok szakra érkeztek a legtöbben, 46 jelentkező nyert felvételt. Legkevesebben a környezetmérnöki szakot választották, ide csupán egyetlen diák jutott be.
Az eredményhirdetést követően augusztus 1–5. között történik a helyek visszaigazolása, naponta 9 és 15 óra között várják a felvételizőket a 4-es előadóteremben, hogy töltsék ki a beiskolázási szerződést. Akik ebben az időintervallumban nem iratkoznak be, úgy tekintendők, mint akik nem tartanak igényt a felvételin elnyert helyükre.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Míg magyarul táncolunk
Közösségi élménnyé vált a csupán négy éve felújított csernátoni néptáncos találkozó: a csernátoni csonkatorony, az Ika vára alatt már nem csupán a magyar népi zene és tánc iránt érdeklődők gyűlnek össze, hanem a nagyfalu számos lakója ekkorra időzíti a hétvégi tokányos-flekkenes kiruccanást, amikor hallótávolságra a színpadtól a székely ember megéli a munkaszünet ritka pillanatait.
Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei épp az 1970-es évekig nyúlnak vissza: egész pontosan 1972-ben tartották a népi zene és tánc első ünnepét a felsőcsernátontól egy kőhajításnyira lévő várromnál, a rendezvény csodálatos módon túl is élte a kommunizmust, aztán a demokrácia első éveiben szép lassan kimúlt. Sok esztendőnek kellett eltelnie, míg a nagyközség kulturális mindenesének, az örökmozgó Ágoston Józsefnek eszébe jutott, mily sikeresek, mily közösségépítőek voltak az anno szervezett fesztiválok, s ha ő maga nem is vágott bele a felújításba, a fiatalokat sikerült megfertőznie: az Ika Ifjúsági Egyesület „ráharapott” a feldobott ötletre, és 2012-ben megszervezték az első újkori Ika-vári néptáncfesztivált. A fiatalok azonban nemcsak lelkesek, de ötletekkel sem állnak rosszul. Népi zene, népi tánc? Számos rendezvény a Kárpát-medenceében ezekre épít, Háromszéken sem éppenséggel új a kezdeményezés, hát a csernátoniak kitalálták: az Ika-vári néptáncfesztivál jellegzetessége a szórvánnyal való kapcsolatépítés legyen. Ennek jegyében hívták meg a hétvégi talákozóra Fehér megyéből Magyarlapád, Bákó megyeből Kóstelek magyar hagyományőrző társulatait, s hosszú távú tervük, hogy a szórvány-Székelyföldi kapcsolatépítésbe ne csupán az erdélyi szórványt, hanem a moldvai csángóságot is bevonják. A rendezvény amúgy folyamatos fejlődésen megy át. Idéntől kétnapos a fesztivál, első napja ugyan nem a nagyközönségnek szánt, de annál értékesebb: szombat a szakmai nap, amikor a szórványból érkezett társulatok és a csernátoni, illetve a környékbeli falvak együttesei közös táncünnepen vesznek részt, e hétvégén a népi táncról szóló dokumetumfilmet néztek meg, majd együtt táncoltak és énekeltek. Vasárnap istentiszteleten vettek részt, Felsőcsernáton református templomának ódon falai igencsak régen láttak ennyi népi viseletbe öltözött fiatalt. Aztán a déli harangszó már az Ika vára tövébe szólította az ünneplőket, ahol kézműves-tevékenységekkel, játszóházzal szórakozhattak fiatalok és idősebbek, de lehetett fürödni is, vagy egész egyszerűen csak beszélgetni, hiszen az sem mindennapos manapság, hogy ilyen dologidőben ráérjen az ember fia a szót szaporítani. Persze, megnyitója is volt a fesztiválnak, Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a rendezvény lényegét kiemelendő Kallós Zoltánt idézte: addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Fákó Alpár, a másik mindenes is szólt az egybegyűltekhez, miként Bölöni Dávid polgármester is, egyetlen kivételt kérve a hagyománytól: hogy ezúttal ne rontsa el az eső a tánctól derűssé válók jókedvét. Szőcs László tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően aztán színre léphettek a táncosok, előttük azonban még a Csernátoni Férfi Dalcsoport énekelt néhány kedvcsináló, gyönyörű nótát.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Közösségi életünk egyik gyöngyszeme”
Néptáncosok találkoztak az Ika váránál
A fenti találó kifejezéssel illette Csernáton elöljárója a hétvégén, augusztus 6–7-én megszervezett Ika-vári néptáncfesztivált. Valóban, egyenként is gyöngyszem volt minden egyes, tájegységének megfelelő népviseletbe öltözött fiatal, akik fellépését megtekinteni megnyugtatóan népes közönség gyülekezett vasárnap az Ika vára alatti téren felállított színpad elé.
Tizenhat együttes és a helyi férfi dalkör állt sorra színpadra, a programot kézművesek kiállítása, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület által tartott játszóház is színesítette, a bátrabbak a Malomferedőben hűsültek, mások a hideg sört vagy fagyit választották erre a célra.
– 1972-ben indult az Ika-vári néptáncfesztivál hagyománya, amelyet évről évre megszerveztek a 90-es évek közepéig, ám akkor megszakadt a folytonosság. 2011-ben sikerült újraindítani, előbb a faluközpontban, aztán felköltözött a jelenlegi helyszínre – részletezte kérdésünkre Mágori István, a szervező IKA Ifjúsági Egyesület elnöke.
Az újraindítás Ágoston József kezdeményezésére történt, az egyesület és az önkormányzat közös munkája révén valósult meg, a polgármesteri hivatal továbbra is társszervező mAradt. Az IKA Ifjúsági Egyesület 2005-ben alakult, jelenleg 26 tagja van, biztosítja a Pántlikácska Tánccsoport jogi hátterét, az utóbbi években a néptáncra, népzenére fókuszál. Erre fogékony a község, gyerek, ifjúsági és felnőtt tánccsoport is működik, összesen négy. Pünkösdre és András-napra rendszeresen tematikus műsorral készül az egyesület a tánccsoportok közreműködésével, éppen utóbbi lesz a soron következő nagyobb rendezvény, amire készülnek – avatott be Mágori.
– Amiben a rendezvény talán különbözik a hasonló fesztiváloktól, hogy hangsúlyosabban igyekszünk bevonni a szórványt – ismertette Fákó Alpár, az IKA-egyesület titkára. – Az elmúlt években a csernakeresztúriak voltak a vendégeink, akikkel aktív kapcsolatot alakítottunk ki. Csernakeresztúr Déva mellett fekvő település, közigazgatásilag hozzá tartozik, róluk tudni kell, hogy bukovinai székely ivadékok, amikor Bukovinából visszatelepítették a székelyeket, akkor kerültek oda. Idén nem lehettek itt, mivel Bonyhádon éppen zajlott a bukovinaiak találkozója. Tavaly kapcsolódtak be a magyarlapádiak (Fehér megye), idén hívtuk a kóstelekieket (Bákó megye) – a Háromszéki együttesekkel együtt 340 gyereket sikerült megmozgatni. Az idei, negyedik találkozó hasznos hozadéka volt, hogy a szombati napot a szórványból érkezőkkel való ismerkedésre szántuk, tematikus délután keretében bemutatkoztak egymásnak, néprajzi témájú dokumentumfilmet néztünk, táncházat tartottunk. Környékbeliek és a szórványból érkezettek, mintegy 140 fiatal barátkozhatott, építhetett ki kapcsolatot – tudhattuk meg a részleteket.
A rendezvény főtámogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt, támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Nemorosa Kft. és a csernátoni Screw-Bolt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megáldották a felújított kosteleki római katolikus templomot
Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn az erdélyi Kostelek felújított római katolikus templomát.
A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét, és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyehez csatolt, a Csíki havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög-katolikus vallást.
Az eredetileg magyar anyanyelvű görög-katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög-katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. „Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmAradni sem magyarnak, sem kereszténynek” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
MTI
Székelyhon.ro

Erdők és keresztek – Jelen időben az Úz völgyéről
Nem csendes az Úz völgye hétköznapokon sem. Nagyüzemben folyik a még állami tulajdonban levő erdőkben a favágás, láncfűrész sikolt bele a favontató traktorok, rönkszállító tehergépkocsik mélyebb hangjába. A csíkszentmártoni szoros felől a patakmedret dúlják a törpeerőmű csöveit lefektető munkagépek, a kiszélesedő völgyben legelő juhok bégetése szinte nem is hallik. Látszólag békés a táj. Látszólag. Mert, mint mindenhol Erdély-szerte, itt is zajlik a múlt átírásának fizikai folyamata. És az Úz völgyének birtoklásáért a háború ma is tart – bár most nem fegyverekkel kell küzdeni a kétszer is véráztatta földért.
„Odaesett” erdők
1944. augusztus 26-án a szovjet hadsereg ezen a völgyszoroson át lépett először magyar földre. A támadás dátuma lett a mára már zarándoklattá válott úz-völgyi megemlékezés napja, az első világháborús haditemetőben a rendezvényt Csíkszentmárton szervezi. Az a község, amelyhez mindig is tartozott az Úz völgye – most is, papíron. Mert a valóságban sem a tömérdek erdő, sem az egykori laktanyák felett nem a szentmártoniak rendelkezhetnek.
Az 1968-as megyésítéskor Csíkszentmárton második határrészét – több mint 6000 hektárnyi erdőt – Bákó megyehez csatolták. A megyehatárokat Bukarestben rajzolták meg, beleszólásuk az akkor alakuló Hargita megye elöljáróinak valószínűleg nem volt, bár lehet, nem is volt fontos számukra annak a pár ezer hektárnak a hovatartozása, hiszen akkor minden az állam kezelésében volt.
Csakhogy ennek az oda nem figyelésnek később súlyos ára lett, a 2000-es földtörvény megjelenését követően csak kínkeserves peres eljárással tudta a csíkszentmártoni közbirtokosság visszaszerezni a szomszéd megyébe szakadt erdeinek java részét, a csíkcsekefalvi közbirtokosságnak azonban több mint 1500 hektárnyi erdője ott mAradt, és azon már nem is lehet segíteni – magyarázza Gergely András szentmártoni polgármester.
Még ennél is nagyobb gond, hogy az 1783-ban II. József által a székely határőrezredek támogatására adományozott havasok, a Csíki Magánjavak több mint tízezer hektárnyi erdőbirtokának is nagy része Bákó megyebe „esett”, az sem került vissza a jogos tulajdonosához. Az állami vagyon része mai napig, és ki tudja, kinek osztják majd ki, mert nálunk az osztogatás nagy divat – jegyzi meg keserűen Gergely András.
Aberrált helyzetek
Az egykori Úz-telep nyomait lassan elrejti a természet, egyetlen háznak van csupán állandó lakója. Két új épület is megjelent a völgyben, a csíkszentmártoni közbirtokosság kantonháza már elkészült, a két község határát képező Sóvető patakán túl a csíkcsekefalviaké most épül. De hiába vetette meg a lábát a két közbirtokosság, Bákó megye az Úz völgyének ezt a kis belteleki részét is megkérdőjelezi, Dormánfalva minden áron a magáénak akarja.
Csíkszentmárton a jelenleg a Bákó megyei táborigazgatóság tulajdonában levő, enyészetre ítélt egykori kaszárnyaépületeket is szerette volna átvenni.
– El is indult valamilyen folyamat, mondja a polgármester, de sorra megtorpedózták, olyan kifogással, hogy nem biztos a település helyzete, és én törvényszéki végzéssel igazoljam, hogy ez a terület a községé. Hiába, hogy a 2-es törvény mellékletében írja, hogy Csíkszentmárton területe Úz völgye. Ilyen aberrált helyzetekbe próbálnak kényszeríteni, és ez mind arra utal, hogy egyszerűen nem akarják annak a kezelésébe adni az épületeket, aki biztosan hasznosítaná. Ha a közeljövőben nem kerülnek jó kezekbe, összeomlanak, és akkor megint egy nagy értékkel leszünk szegényebbek. Én tudom, hogy ez nekik semmit nem jelent, sőt, alig várják, hogy eltűnjön, de nekünk hihetetlen nagy érzelmi kötődésünk van nemcsak a tájhoz, hanem ehhez az épített örökséghez is.
A völgy felső felében még állnak a gerendából épített laktanyák, néhánynak ablakai betörve, másokon az elcsúszott palalemez alatt már korhad a tetőszerkezet. Egyetlen kaszárnyában laknak csupán, az úzi megemlékezés napján mindig a tábor udvarán parkol a csendőrség autója.
– Jó, hogy felépült a két közbirtokossági kantonház, mert legalább valamilyen gazdája van a völgynek, bár mi csak mutatjuk, hogy vagyunk, mert a hagymakupolás honfoglalás zenéje nagyon erős és egyre erősödik – összegez Gergely András.
Az egész völgy egy hatalmas temető
A temetőben csend van, mintha az élet zaja kívül rekedne. Az út felől székely kapun át lehet belépni, két felén új, kőből és fából épült kerítés fut – egyelőre csak ezen az oldalon, a teljes körbekerítés még várat magára. A kaput is, a kerítést is a szentmártoni önkormányzat építtette pályázati pénzekből, illetve adományokból. A szegedi Meritum Egyesülettel ápolt jó kapcsolatuk eredményeként kerültek fel a kerítésre a magyar, román, német és orosz nyelvű, az első és második világháború úz-völgyi eseményeit leíró tájékoztató táblák.
A sírkertben az elmúlt évek során az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület állított fakereszteket. Példaértékű az, ahogyan az egyesület „belekeveredett” a temetőgondozásba. Vásárhelyi Gábort a kíváncsiság hajtotta az Úz völgyébe, 2006-ban vett részt először az augusztus 26-i megemlékezésen. Aztán két év múlva már az akkor alakulóban levő egyesület több tagjával, családostul vett részt a zarándoklaton, és akkor fogalmazódott meg bennük: tenniük kell azért, hogy megőrződjék mindazok emléke, akik az első világháború folyamán az erdélyi harctereken, ez esetben az Úz völgyében életüket adták a haza védelmében.
– Akkor még a temetőben az ott járók hagytak kis faágakból készült kereszteket, nemzeti színű szalaggal átkötve, idézi fel Vásárhelyi Gábor. Megható volt, de tudtuk, hogy több kell ide, mint kis faágból készült szimbolikus kereszt. Összeadtuk a zsebpénzünket, abból készíttettük el az első ötven keresztet. Aztán támogatásra is leltünk, magánszemélyek, közbirtokosságok járultak hozzá tervünk ivitelezéséhez, ennek eredménye a temető mai kinézete. De a munkának még nincs vége, ez egy életre szóló feladat, küldetés. Ez olyasvalami, mint mikor valaki az egyik őse sírját ápolja évtizedeken át, majd a következő generációra örökíti a gondozást.
Az egyesület az évek során 650 keresztet állított az 1916–1918 közt az Úz völgyében elesett és eltemetett magyar és német katonáknak. Állítottak egy kettős apostoli keresztet mikóújfalusi andezitből az 1944. augusztus 26-án betörő orosz csapatoknak áldozatul esett magyar katonák emlékére, és egy Lengyelországból idekerült eredeti német vilmoskeresztet is elhelyeztek a temetőben, olyant, amilyen 1914-ben rendszeresítve volt az elesett német katonák sírjainak megjelölésére. – Hogy hány katona lehet eltemetve Úz völgyében? Az adatok néhol homályosak, pontos számot nem tudni. Van egy 650 nevet tartalmazó veszteségi listánk, de a temetőben több mint ezer sírhantot számoltunk meg, és nem minden hantot lehetett beazonosítani, hiszen a háborút követően az Úz völgyében élő lakosság is jónéhány sírra rátemetkezett. Nem beszélve azokról, akikkel robbanás végzett, őket a gránáttölcsérekbe temették el. Még van két hősi temető a völgyben, a Kőkertnek nevezett helyen és a Veresvíz-pataknak az Úz patakába való beömléséhez közel. Ezek mind első világháborús haditemetők. A második világháborúban elesettekről úgy tudjuk, hogy nem az úzi temetőben vannak eltemetve, de ezt konkrét bizonyítékokkal nem tudjuk alátámasztani. Az akkori frontharcosoktól tudjuk, hogy az elesetteket haláluk helyén temették el utólag, hiszen a betörő oroszok elől még a polgári lakosság is elmenekült a völgyből, és amikor visszatértek, már az előrehaladott bomlásban lévő testeket kellett elhantolniuk. Elmondható hát, hogy az Úz és környéke egy hatalmas temető. Pénz és taps nélkül
Az egyesület tagjai családostul az augusztus 26-át megelőző két hetet az Úz völgyében töltik. Mindig van és mindig lesz ott tennivaló, mert nem elég felállítani a kereszteket, folyamatosan karban is kell tartani azokat, hiszen amennyire varázslatos az Úz völgye nyáron, amikor épp nem tombol orkán erejű vihar, télen épp annyira zord ott az időjárás – mondja Vásárhelyi Gábor. És akad munkájuk Erdély-szerte másutt is, hiszen több ezer temető, temetőparcella, hősi sír várja, hogy valaki felfedezze és rendbe hozza őket.
– El kell mondani azt is, hogy ez a fajta „hazafias munka” elég keveseket vonz, sokan rótták fel nekünk, hogy miért nem mással foglalkozunk. Nem beszélve arról, hogy a pénz nagyon behatárolja a mozgásunkat, mert bár a tagság ingyen dolgozik, ez még nem elégséges ahhoz, hogy egy sírkertet rendbe tegyünk. De bízunk abban, hogy a jó Isten kirendeli mindazt, ami szükséges munkánk folytatásához. Az egyesület tagságát a Magyar Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya hadisír-gondozói jelvénnyel tüntette ki, Vásárhelyi Gábornak, az egyesület elnökének pedig a Magyar Hadisír-gondozásért Kitüntető Cím ezüst fokozatát adományozták 2014. május 21-én az Erdélyben hősi halált halt magyar honvédek emlékének megőrzése, valamint sírjaik felkutatása, felújítása érdekében végzett többéves kiemelkedő munkásságáért.
– Nem pénzért és tapsért tesszük, amit teszünk, hanem azért, mert mi, erdélyiek – és ezt nem csak az egyesületünk tagjaira értem – mind katonaősök leszármazottjai vagyunk, akiknek szent feladata volt a haza védelme. És most a mi kötelességünk azért az áldozatért, amit értünk hoztak életükkel, vérükkel, hogy megtanítsuk a mai és a jövő nemzedéket a haza szeretetére, az ősök és hősök tiszteletére. Mert milyen nemzet lennénk, ha nem lenne gyökerünk, amely ehhez a vérrel áztatott szülőföldhöz köt?
Váry O. Péter
Háromszék
Erdély.ma

Az oltásellenesség visszaüt: tombol a kanyarójárvány
Az egészségügyi minisztérium szerdai közleménye szerint Maros megyeben 145 kanyarós megbetegedést regisztráltak. Néhány eset Hargita megyében is előfordult. Romániában már két gyerek belehalt a fertőzésbe, egy harmadik elhalálozás okait még vizsgálják.
Az oltási ellenkampányok miatt sok szülő nem oltatta, oltatja be a gyerekét, a romániai lakosság átoltottsága folyamatosan csökken, jelenleg csupán megközelítőleg 80 százalékos az ideálisnak tartott 95–96 százalékhoz képest.
Az egészségügyi minisztérium szerdán kiadott közleménye szerint az ország 42 közigazgatási egységének (41 megye plusz Bukarest) több mint felében kanyarójárvány van.
„Az év első nyolc hónapjában Románia 23 megyéjében 675 esetben igazolódott be a kanyarófertőzés. Két kisgyerek meghalt, egy harmadik gyanús elhalálozási esetet az elmúlt napokban jelentettek, végső megerősítésre vár az ok meghatározása. 2015-höz képest a fertőzéses esetek számának növekedése több mint riasztó: tavaly egész évben összesen csak hét kanyarós esetet regisztráltak és egyetlen haláleset sem következett be. Az egészségügyi minisztérium a leghatározottabban és legerőteljesebben elítéli a gyerekek beoltása elleni felelőtlen kampányokat, ezek eredménye ugyanis abban mérhető, hogy például egyetlen év alatt több tízszeresére nőtt a kanyarófertőzöttek száma” – áll a szaktárca által az intézmény honlapján és a közösségi oldalakon is megosztott figyelmeztető közleményben.
„Az említett három haláleset egy éven aluli csecsemőknél következett be, vagyis az a kor alatt, amikor a kanyaró elleni védőoltást beadják. Ezek a gyerekek értelmetlenül és feleslegesen haltak meg. Egy optimális átoltottságú közösségben az összes egy éven aluli gyereket az úgynevezett csoportvédelmi effektus védi a fertőzéstől. Vagyis a három elhunyt csecsemőt úgy lehetett volna megvédeni a kanyarótól, hogy a nagyobb gyerekek nem fertőződnek meg, ha be lettek volna oltva. Az egészségügyi minisztérium felhívást intéz a szülőkhöz, hogy tartsák be a – kanyaró elleni – ROR-oltás időzítését a gyerekeik egészsége érdekében. A járvány által érintett térségekben az Országos Közegészségügyi Intézet azt javasolja, hogy a csecsemőket oltsák be hét hónapos korukban, majd az oltást ismételjék meg a babák egy éves korában” – fogalmaznak.
A Maros megyei Közegészségügyi Igazgatóság szóvivője, Gabriela Uifălean szerkesztőségünk megkeresésére elmondta, valóban kanyarójárvány van Maros megyeben, amely továbbra is tart. A legfrissebb kimutatások szerint a minisztérium által közzétett adatoknál sokkal több a fertőzés a megyében.
„Ma (csütörtökön – szerk. megj.) reggel bekértem a legfrissebb statisztikát, amelyből kiderült, hogy májustól mostanáig 194 kanyarós esetet regisztráltunk. Az első esetünk májusban volt, és ennek nincs vége, folytatódik, ugyanis vannak még megfigyelés alatt álló 1 és 5 év közötti gyerekek. A betegség 90 százalékban a »veszélyeztetett közösségekben« ütötte fel a fejét, ők kapják el. A háziorvosoktól úgy értesültünk, hogy ezekben a közösségekben a gyerekeket nem oltatják be időben, vagy a szülők ellenzik az oltás beadását. A fertőzés elsősorban azokra a gyerekekre terjed át védettség hiányában, akiknek a szülei az internet vagy más befolyásoltság miatt elutasították az oltást” – mondta a szakember.
A Marosvásárhelyi édesanyákat tömörítő Védem Egyesület vezetőjét, Kovács Rékát is megkérdeztük. „Mi a szabad döntést támogatjuk, a megfelelő informáltság mellett. Vagyis azt javasoljuk, hogy a szülő szerezzen hiteles tájékoztatást, és ez alapján döntse el, mi jobb neki és gyermekének. Ne álhírek, Facebook-ellenkampányok alapján döntsön” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Védemnek nem profilja az egészségügyi tanácsadás, nem szakemberek, de azt tapasztalták, hogy a szülők többsége beoltatja a gyerekét.
Négy esetben igazolták a vírus jelenlétét Hargita megyében
A Székelyudvarhelyi Városi Kórházba az utóbbi egy-két hónapban öt gyereket vittek be szüleik kanyaró gyanúval. A legkisebb, három hónapos csecsemő laboreredményeire még várni kell, négy másik gyereknél azonban igazolódott a fertőzés gyanúja. Lőrinczi Csaba orvosigazgató tudomása szerint egyikük sem volt beoltva a vírus ellen. Az egyik tizenhárom éves gyerek anyukája megtagadta az immunizálást, a többi eset hanyagságból fordulhatott elő.
Arra vonatkozó pontos adat nincs, hogy Hargita megyében hány szülő tagadja meg a védőoltások beadását, ezért azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a számuk nő, azonban mindig vannak olyanok, akik megtagadják az oltást. Van olyan szülő, aki egyszerűen elhanyagolja, de olyan is, aki egy idő után meggondolja magát és az oltási naptártól eltérően felkeresi a családorvost, hogy pótolja az oltást – közölte a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani orvosa.
A megyében jelenleg nincs járvány, azonban három olyan Maros megyei gyereknél merült fel a megbetegedés gyanúja, akik korábban Hargita megyében tartózkodtak. Két udvarhelyszéki gyerek laborleletét elküldték Bukarestbe, a napokban várják az eredményeket.
A kanyaró
A kanyarót (latinul morbilli) népiesen vörös himlőként is emlegetik. A vírus a beteg ember váladékaival ürül, és cseppfertőzéssel terjed. A fertőződés után 9–11 nappal hirtelen fellépő nátha, láz, köhögés és kötőhártya-gyulladás jelentkezik, valamint a szájüregi nyálkahártyán úgynevezett Koplik-foltok jelennek meg, később kiütések alakulnak ki a bőrön, egyúttal a láz csökken. A betegség súlyos komplikációkkal járhat: felléphet középfül- és tüdőgyulladás, valamint különböző mechanizmusokkal kialakulhat agyvelőgyulladás (akár 15 évvel a fertőződés után is), továbbá felléphetnek egyéb bakteriális fertőzések. A fertőzés lezajlása után egész életen át tartó immunitás alakul ki a kórokozóval szemben, ezért a védőoltás legyengített vírust tartalmaz.
Románia fele érintett
A közlemény szerint Maros megyeben 145 kanyarós esetet regisztráltak, ezzel az érintett zónák sorrendjében második helyen állunk, a Beszterce-Naszód és Kolozs megyek határtérsége (219 eset) után. Továbbá Arad megyében 113 eset (2 gyerek halála), Temes megyeben 71 (1 haláleset), Brassó megyében 33, Suceava megyében 27, Hunyad megyében 14, Krassó-Szörény megyében 13, Szilágy megyében 7 és Fehér megyében 3 eset. Emellett szórványosan – azaz nincs összefüggés legalább 3 eset között – előfordultak még fertőzések Bukarestben (4 eset), Bákó, Konstanca és Szeben megyékben (3-3 eset), Dâmbovița, Neamț és Olt megyékben (2-2 eset), illetve Bihar, Giurgiu, Mehedinți és Vaslui (1-1) megyékben. Augusztusig, a járvány által érintett térségeket is beleértve, 573 1 és 15 év közötti gyereknél enyhítették a tüneteket oltással.
Dósa Ildikó, Gáspár Botond |
Székelyhon.ro

Meghirdették az Ady Endre-ösztöndíjat
A magyarországi Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) meghirdette az Ady Endre-ösztöndíjat tehetséges, ám hátrányos anyagi helyzetű Kovászna, Brassó, Bákó megyei és Bukaresti magyar VI–XII. osztályos tanulók támogatására. A részleteket Bereczki Kinga, az SZTT elnöke ismertette tegnap.
A pályázat célja a Nemzeti Tehetség Program részeként pénzügyi segítséget nyújtani a határon túli magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, VI–XII. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára annak érdekében, hogy a támogatás révén zavartalanabbul tudják folytatni tanulmányaikat. Az ösztöndíj értéke 100 ezer forintnak megfelelő lej, amelyet banki átutalással folyósítanak várhatóan jövő év márciusában. A romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevőknek összesen 175 ösztöndíjat hirdettek meg, amelyből 58-at a Sepsiszentgyörgyi székhelyű SZTT kezel, a további 117-et a Kolozsvári székhelyű Erdélyi Tehetségsegítő Tanács. Az SZTT értékelési szempontrendszert állított fel, mondta Bereczki Kinga: elsődleges a tehetség igazolása, ez az összpontszám 60 százalékát teszi ki, az anyagi helyzet 25 százalékban nyom a latban (minél kisebb a jövedelem, annál nagyobb a pontszám), 15 százalékban az iskolai szint (minél kisebb osztályos a pályázó, annál nagyobb a pontszám), ezen- kívül pluszpontot érhet el az, aki szakiskolába jár. A szociálisan hátrányos helyzet kritériumai: nagycsaládban élés, árva vagy félárva lét, a szülő egyedülálló, valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos. A családban az egy főre eső jövedelmet veszik figyelembe.
A pályázati csomaghoz szükséges űrlap letölthető a tehetsegpont.ro honlapról, ugyanott a feltételek is tanulmányozhatóak, de az SZTT székhelyén is tájékoztatást nyújtanak naponta 9–14 óra között. A pályázatot papír alapon kell beküldeni a SZTT postacímére (Sepsiszentgyörgy, Templom u. 1/A) október 25-ig (postabélyegző dátuma). Itt formailag ellenőrzik, rangsorolják, elvégzik a tartalmi értékelést, majd továbbküldik Magyarországra, ahol az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hozza meg a végső döntést.
Bereczki Kinga fontosnak tarja, hogy minél többen pályázzanak. Hangsúlyozza, rossz pályázat nincs, csak kihagyott lehetőség.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyimesbükki csoda
A település, melyet zarándokhellyé tett a magyar összefogás
„Jó értelemben vett fanatizmus nélkül az ember semmit sem valósíthat meg az életben” – vallja Deáky András panziótulajdonos, akinek vendéglátó egysége a Bákó megyehez csatolt Gyimesbükkön, a történelmi Magyarország ezeréves határától mintegy háromszáz méterre található.
A Deáky panzió azonban több egyszerű szálláshelynél: annak kéthektáros területe valóságos magyar történelmi emlékhely is, melynek külön hangulata, szentsége van. Ezt rögtön megérzi az, aki átlépi a panzió kapuját, ezen felül a vendéglátók szívélyessége, az ezeréves határ környékének magyar vonatkozású történelmi nevezetességei már csak ráadást jelenthetnek a felejthetetlen élményekhez, a rendhagyó érzelmi feltöltődéshez.
– Mióta foglalkozik vendéglátással? – kérdeztük az idén 75 éves, iskolaigazgatóként nyugdíjba vonult panziótulajdonostól.
– Idestova már 30 éve, ugyanis a rendszerváltás után egyre nagyobb számban kezdtek jönni a Gyimesekbe a főleg magyarországi turisták, akiket valahol el kellett szállásolni. Eleinte falusi turizmussal próbálkoztam, családoknál ellátni a vendégeket, de nem igazán tudták mindenhol kielégíteni az igényeiket, ezért aztán saját kezembe vettem a dolgokat. Évről évre lassan építkezve alakítottam ki a jelenlegi panziót, ma már 57 főt el tudok szállásolni, kétágyas, saját fürdőszobás szobákban. Egy évben hat hónapon keresztül működünk.
– Ma honnan jönnek inkább a turisták?
– Az ide látogatók többsége ma is magyarországi magyar, de mindenhonnan jönnek vendégek. Ausztráliai, egyesült államokbeli, de kanadai magyarok is jártak már itt. Úgy gondolom, a turizmus jövője az, ha nem csak a turisták ellátásáról, de szórakoztatásukról is gondoskodunk. Sokat jelent, ha egy kicsit egymás világára is tudunk figyelni, ha lélektől lélekig, embertől emberig elbeszélgethetünk közös dolgainkról is. Ezért találtam ki a vendégek számára többek között egy csángó népi mulatóprogramot, híres gyimesvölgyi népzenészekkel, táncosokkal, ami már egy kultúrturisztikai eseménynek is számíthat. Az évek során megismerték a nagyvilágban programjainkat, a vendégeink erdélyi útjuk fénypontjának tartják az itt töltött órákat.
– Miért érdemes még a Gyimes völgyébe látogatni?
– Itt, a Gyimesekben három dolog van, ami vonzó lehet az ide látogatók számára. Elsősorban a tájnak a szépsége, aztán a történelmi környezet. A harmadik dolog pedig a három gyimesvölgyi községben: Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon és Gyimesbükkön élő csángó etnikumnak a világa. Itt élnek a gyimesi csángó magyarok, tizenötezer lélek, akik, mint tudjuk, a csíki székelyek leszármazottjai. Érdemes figyelni népi kultúrájukra, hiszen megőrizték annak archaikus jellegét, de csodálatos a zenekultúrájuk, gyönyörű a népviseletük is.
– Kérem, beszéljen egy kicsit a történelmi környezetről is!
– Panzióm alig 300 méterre van az ezeréves határtól, ahol még állnak a Rákóczi-várnak a romjai, melyet Bethlen Gábor építtetett 1626-ban. A várral szembeni domboldalon ott van a Gyimes völgyének első római katolikus kápolnája, ami 1782-ben épült. Gyimesbükkből az elmúlt évek alatt zarándokhelyet csináltunk. Tudjuk, hogy egy helyből akkor lesz zarándokhely, ha ott valamilyen csoda történik. A csoda itt 2008. május 11-én esett meg, amikor avattuk a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, 30-as számú őrházát, mely most, mint kicsi ékszer áll a Rákóczi-lépcsők aljában.
Egykor romokban hevert az őrház, vécének használták, szégyelltem a vendégek előtt, ahogy nézett ki, és elkezdtem gyűjtögetni a pénzt felújítására, azért, hogy megmenthessük az utókor, a világ magyarsága számára. Csak egy példát mondok arra, hogy mennyire önzetlenül adakoztak az emberek e célra: egy alkalommal Budakesziről jöttek vendégeim, szám szerint öten, és amikor elmeséltem nekik egy pohár bor mellett terveimet az őrházzal, mindegyikük kivett száz-százezer forintot a zsebéből, és letették az asztalra, hazatérve pedig meggyőzték a Budakeszi Kultúra Alapítvány tagjait is, hogy adományozzanak. Így gyűlt össze rövid idő alatt az őrház felújításához szükséges ötmillió forint.
Bilibók Ágoston szívélyesen mesél a vasúti őrház látogatóinak a magyar múltról
A felújított őrház avatása fantasztikus élmény volt: negyvenezer ember volt jelen az eseményen, s ezt a számot nem én találtam ki, hanem a román rendőrség olvasta bűnként a fejemre, amikor behívattak másnap Bákóba, hogy pénzbírságban részesítsenek, mert leállítottam a forgalmat egy országúton. Akkor futott be 65 év után először magyar koronás, címeres NOHAB mozdony az ezeréves határhoz, és higgye el, hogy ott szem szárazon nem mAradt. De nemcsak a jelenlevők, hanem a Duna tévé jóvoltából a nagyvilág magyarjai is kitöröltek aznap egy könnycseppet a szemük sarkából. Az őrház egyébként lebontásra került volna, mert a román állam eladta egy román vasutasnak, aki le akarta bontani. Tőle vettem meg többszörös áron, a felújítás után a gyimesbükki önkormányzatnak adományoztam, hogy legyen a közösség tulajdona ez a szakrális hely.
– És azóta más történelmi létesítmények is megújultak a környéken…
– Igen, folytattuk a munkát, a következő évben felújítottuk a kis kontumáci kápolnát, aztán leróttuk adósságunkat azokkal szemben is, akik életüket adták a magyar hazáért, akik itt estek el, védve az ezeréves határt. Konzerváltuk a kápolna melletti vesztegzár épületének romjait, ezekre a romos falakra helyeztük el a gránittáblákat a katonák neveivel.
A következő évben a Tatros folyón átívelő vashidat tetettük rendbe, amin átsétálnak az emberek, amikor az őrházhoz mennek. Majd a kontumáci kápolna melletti hegyormon felállítottuk az Élet, a Hit és a Nemzet kapuját egy kopjafasorral.
– Mi következik ezek után?
– Van még egy nagy álmunk, és ehhez is kérjük a világ magyarságának segítségét. Szeretnénk felújítani a Rákóczi váraként ismert őrtornyot. Hat éve indítottuk el az engedélyek beszerzésének folyamatát, már-már feladva a dolgot, de idén megjött végre az építkezési engedély. Most folyik a közbeszerzés, ha az idén ez meglesz, jövő tavasszal talán nekifoghatunk a munkálatnak.
– Végül egy utolsó kérdés: honnan önben ez a sok lelkesedés, ez a magyarságtudat, ez a tenniakarásvágy?
– Ez egy belső indíttatás nálam, nem kényszerített erre senki engem. Úgy érzem, megmAradásunk záloga csak ez lehet, ha szeretjük szülőföldünket és az országot, mely a hazánk, engem legalábbis így tanítottak szüleim. Gyimesbükki vagyok, őseim a kontumáci temetőben nyugszanak. Az egyetem elvégzése után úgy döntöttem, hogy hazajövök a szülőföldre, és innen engem daruval sem fognak kiemelni. Iskolaigazgatóként vonultam nyugdíjba, én indítottam újra a 35 évig szünetelő magyar oktatást Gyimesbükkön, biztatva a csángó magyarokat, adják magyar iskolába gyermekeiket. Mindaz, amit megvalósítottunk eddig itt, az csapatmunka volt, határon átívelő összefogás eredménye. És ez az összefogás kell vezessen minket továbbra is, hiszen széthúzással sehova se jutunk.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)