Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2001. február 10.
"Az RMDSZ Reform Tömörülés Maros megyei csoportja febr. 8-án tartott ülésén megvitatta a legutóbbi TKT és SZKT-n történteket, a kormányzó TDRP-vel kötött megállapodást, és ezekkel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki. Ebben - többek között - rögzítették: a romániai magyarság joggal várja el, hogy az RMDSZ vezetősége a megkötött alkut a nyilvánosság előtt megindokolja, ismertesse terveit olyan fontos kérdésekben, mint az egyházi és közösségi javak visszaadása, nyelvhasználat, magyar oktatás. Sajnálatos, hogy az SZKT tagjai erre nem tartottak igényt. - A szervezeti demokráciát sértette meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa, amikor nem fogadta el az ifjúsági szervezetek SZKT-jelöltjeit, hiszen ezeknek szuverén joga dönteni arról, hogy ki képviselheti őket. - A Reform Tömörülés nem értett egyet azzal, hogy embereket távolított el például a Bernády Alapítvány kuratóriumából. Szégyenletesnek tartják azt, hogy az SZKT ülésén Tőkés László ellen támadást intézett az RMDSZ legfelső vezetése. Az a Maros megyei gyakorlat, amely az egyházaknak, a civil társadalomnak a képviselőit a tisztújításból kizárja, antidemokratikus. /Nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./"
2001. február 10.
"Fülöp Mária örömmel nyugtázta, hogy Faragó József professzor felvetette az erdélyi magyar könyvtárügy és bibliográfia ügyét /Helikon (Kolozsvár), dec. 10./. A könyvtárakban is "jogosztottak lettünk" - állapította meg Fülöp Mária. A könyvtárak állománya nem felel meg a lakosság nemzetiségi összetételének. A könyvtárakban, levéltárakban alig van magyar, a könyvtárakból mér régen eltűntek a magyar nyelvű feliratok, útmutatók. Létkérdés az Erdélyi Magyar Nemzeti Könyvtár létrehozása. Ennek alapjait lerakni legcélszerűbb lenne az önálló magyar egyetem mellett. Elképzelhető az is, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárából fejlesztenék ki ezt a könyvtárat. Ebben a jövendő erdélyi magyar könyvtárban kellene létrehozni az erdélyi magyar bibliográfia műhelyét, amely összehangolná az országban folyó bibliográfusi tevékenységet. Az EMKE Könyvtári Szakosztálya összefoghatná ezt a munkát. Össze kell állítani a kurrens Erdélyi Magyar (Nemzeti) Bibliográfiát. Ennek magába kellene foglalnia a doktori disszertációkat és egyéb kiadványokat, az elekronikus kiadványokat is. Emellett el kellene indítani a folyóiratok repertóriumát /Romániai Magyar Időszaki Kiadványok Repetóriuma/. - Jelenleg sok helyen készülnek bibliográfiák. Kuszálik Péter elkészítette a Romániai Magyar Sajtóbibliográfia 1940-1989 összefoglalót s most folytatja /1990-1997/. Egyes megyék is kiadnak bibliográfiákat, a Maros Megyei Könyvtár például kiadta a megyében megjelenő időszaki kiadványok bibliográfiáját 1990-1995-re és lesz folytatás: 1996-2000. Meg kell tehát indítani a munkát, ehhez az EME, az EMKE és a Sapientia Alapítvány segítsége szükséges. /Fülöp Mária: Kis szerény visszhang. = Helikon (Kolozsvár), febr. 10./ Fülöp Mária /Marosvásárhely/ nyugdíjas könyvtáros, bibliográfus."
2001. február 10.
"Az erdélyi unitárius ifjúság és szabadelvű vallásos fiatalok szervezete, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) szervezésében Marosvásárhelyt tartotta meg szavaló- és népdalversenyének országos döntőjét február első napjaiban. Az évente megtartott vetélkedő idei döntőjén több, mint 150 fiatal vett részt. Szabó László lelkipásztor, az ODFIE elnöke arról tájékoztatott, hogy a verseny résztvevői műhelymunka-szerű szakmai képzésen is részt vettek. /Szavaló- és népdalverseny országos döntője. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./"
2001. február 10.
"Batiz községben egészen 1966-ig nyolcosztályos volt a magyar tannyelvű iskola, ma már csupán I-IV. osztályban /összevont osztályban/ folyik magyar nyelvű oktatás, tizenhét tanulóval, közülük tizenöt cigány. Bizony mondom, feleim, ide jutottunk, az oldott kéve állapotáig, írta Gúzs Imre. /Gúzs Imre: "Mint oldott kéve..." = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 10./"
2001. február 12.
"A média nacionalista üzenete címen a hét végén került sor az Academia Catavencu sajtófigyelő ügynöksége szervezésében kétnapos konferenciára, melynek tárgyát a magyarországi, a jugoszláviai, a szlovákiai és romániai sajtó roma- és magyarábrázolása jelenségének elemzése képezte. Fény derült arra, hogy a sajtóban is léteznek előítéletek, amelyek mihelyt rendszeressé válnak, sablonná lesznek. Kiderült, hogy a sajtó képtelen azonosítani az etnikai konfliktusok okát, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a kisebbségeknek kell a sajtóhoz közeledniük, magukat kell ismertté tegyék. Romániában létezik olyan törvény, amely a sajtóban előforduló nemzetgyűlöletet szabályozza ugyan, ám ez a legtöbb esetben nem alkalmazható. /(Szász Attila): Nacionalizmus a sajtóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./"
2001. február 12.
"A volt titkosrendőrség archívumát vizsgáló országos bizottság egyik tagja a bizottság működési szabályzatának pontatlanságaival magyarázta, hogy tévedtek egy volt RMDSZ-képviselő: Rákóczi Lajos esetében. Az átvilágító bizottság a tavaly novemberi törvényhozási választások előtt néhány nappal hozta nyilvánosságra, hogy vizsgálatai szerint Rákóczi Lajos kötelezvényt írt alá a Securitatéval való együttműködésre, de nincs bizonyíték arra, hogy valóban együttműködött volna az egykori titkosrendőrséggel. Rákóczi fellebbezett. Ennek nyomán - december elején - a bizottság megállapította, hogy Rákóczi neve tévedésből került azok közé, akik aláírták az együttműködési kötelezvényt. Az érintettet csak idén február elején értesítették "rehabilitálásáról", de a tévedés tényét továbbra sem hozták nyilvánosságra. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megkérdezte: az erkölcsi kárpótlást ki fogja megadni Rákóczi Lajosnak azért, hogy elterjesztették róla: besúgó volt? /Súlyosan tévedett az átvilágító bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./"
2001. február 12.
"A román Antena 1 televízióban Adrian Paunescu szenátor, Ceausescu házi költője, nemzeti bárd vitatkozott egy cingár székely fiúval, Ráduly Róbert parlamenti képviselővel. Ráduly Róbert alaposan ismerte a nemrég elfogadott közigazgatási törvényt /erről szólt a vita/, habogó partnerénél szebben és érthetőbben beszélt románul, ő, a székely. Kiderült, hogy Paunescu Románia alkotmányát sem ismeri megfelelően. Azt hitte, hogy a nemzeti alaptörvényben csupa kötelezettségek vannak a román nyelv ismeretével kapcsolatban. Valóságos arculcsapásként vette Paunescu, amikor Ráduly példákkal bizonyította, hogy az Európai Unióban igenis helye van a föderalizálásnak - Németország, Ausztria... - s az unió messze nem a nemzetállamok konglomerátuma. /Sike Lajos: Ezért szavaztunk rájuk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./"
2001. február 12.
"Febr. 10-én Marosvásárhelyen, a rádió székhelyén Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Márton Árpád képviselő, a képviselőház kulturális bizottságának titkára, Kelemen Hunor képviselő, bizottsági tag, Kereskényi Sándor szenátor, a szenátus kulturális bizottságának tagja, Boros Zoltán, a rádió vezetőtanácsának tagja, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja, Andrei Dimitriu, a Román Rádiótársaság vezérigazgatója, Gheorghe Verman, a területi rádióstúdiók igazgatója, a kolozsvári és a temesvári területi rádiók igazgatói, munkatársai valamint rádiós, illetve médiaszakemberek tanácskozást tartottak többek között a közszolgálati rádiózás korszerűsítéséről. Markó Béla szövetségi elnök kifejtette, hogy az RMDSZ programjának megfelelően azt szeretnék elérni, hogy a meglévő közszolgálati rádiók magyar adásának időtartama megnövekedjen és elérjék azt, hogy 24 órát folyamatosan sugározzanak. Egyelőre az lenne megvalósítható, hogy a marosvásárhelyi, a kolozsvári, illetve a temesvári adók egy frekvencián, úgy szórják a műsort, hogy az Erdély bármely területén hallható legyen. Ahhoz, hogy Erdélyben minőségi vétel legyen, átjátszóállomásokat, erősítőket kell felszerelni, ami sok pénzbe kerül. A rádiótársaság nem hátrál meg az anyagi áldozatoktól. A megbeszélésre Borbély Melindának a marosvásárhelyi rádió aligazgatói tisztségébe való beiktatása után került sor. /Megbeszélés a rádiós szakemberekkel. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./"
2001. február 12.
"A Géniusz (Kolozsvár) ifjúsági ismeretterjesztő szemle legújabb számában is helyet kapott a honismeret, helytörténet, vallástudomány és az irodalom is, jelezte Józsa István főszerkesztő. Ebben a számban - többek között - Dukrét Géza írt a Szent Jobbról és Szentjobb község történetéről, Bíró Gábor az Udvarhely környéki építészeti emlékekről, Kőhalmi Zoltán a romániai magyarságának kilátásairól, Józsa István Kempelen Farkasról írt, dr. Bartha Zoltán a tavaly nov. 15-19-én Szabadkán és Újvidéken lezajlott Kárpát-medencei magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági lapok III. találkozójáról számolt be. /Ördög I. Béla: Formájában és tartalmában színes Géniusz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./ "
2001. február 13.
"Borbély Zsolt Attila reflektált Bauer Tamásnak a Népszabadságban megjelent A hazátlanság tartósítása című cikkére. "Ha egyszer végre összeállítja valaki a Szabad Demokraták Szövetsége nevű magyarországi politikai alakzat nemzetellenes ténykedésének leltárát, akkor bizton lehet egyik fő merítési forrása Bauer Tamás publicisztikai munkássága. A jó családból származó Bauer (az apja államvédelmis tiszt volt, akinek a Rákosi-korszakban elkövetett rémtetteivel kapcsolatban egyre több adat lát nyilvánosságot) cikkei igen gyakran foglalkoznak a par excellence nemzetpolitikai törekvések elvi-eszmei kritikájával. Említett írása minden lehető és lehetetlen érvet és látszatérvet megpróbál felhozni a státustörvény eszmei alapzatának kikezdésére. Úgy véli, e jogszabály alkotmányos zsákutca, mivel a határon túli magyar szervezetek: pártok, s a magyar alkotmány szerint pártok közhatalmat nem gyakorolhatnak." Bauer szerint "a státustörvény szakít a szabad identitásválasztás elvével, amely a magyar nemzetiségi törvény elvi alapja." Borbély ezt Bíró Gáspárra hivatkozva cáfolta, továbbá Surján Lászlónak a Népszabadság január 31-i számában megjelent cikkére hivatkozva. Utóbbi éppen azt fejtette ki, hogy a magyar igazolvány elnyeréséhez olyan kritériumokat kell teljesíteni, melyek éppenséggel a magyar identitás választásával kapcsolatosak. "Bauer szerint ki kell végre mondani, hogy a határon túli magyarság a trianoni utódállamok politikai nemzeteinek részét képezi, az integrálódás útját az egyes kisebbségi szervezetek kormánykoalíciós szerepvállalása jelöli ki", ez "egybeesik az SZDSZ Eörsi Mátyás által egyértelműen megfogalmazott szándékával, miszerint e párt "nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni"." /Borbély Zsolt Attila: Hazátlanság? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), február 13./"
2001. február 13.
"Seres Dénes szenátor, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke kezdeményezésére a Szilágy megyei szervezet vezetősége panaszlevéllel fordult az RMDSZ etikai bizottságához, amelyben azt rótta fel Tőkés László püspöknek, hogy a választások idején a szövetség ellen kampányolt, nyíltan arra buzdítva a Szilágy megyei magyarokat, hogy a zilahi Református Kollégium körül kialakult áldatlan helyzet miatt ne szavazzanak Seres Dénes szenátorjelöltre. Seres szerint egy olyan ember, aki saját szervezete ellen dolgozik, nem töltheti be annak tiszteletbeli elnöki szerepét. - Emlékeztetőül: a Szövetségi Képviselők Tanácsa január végi ülésén úgy döntött: nem fogad el olyan állásfoglalást, amely elítélte volna Tőkés László tiszteletbeli elnök kampányban tanúsított magatartását. /Sz. Cs.: Megvonják a tiszteletbeli elnöki címet Tőkéstől? Seres az etikai bizottsághoz fordult. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./ "
2001. február 14
"A szenátus jogi bizottsága módosította a bérlők védelméről szóló 1999/40-es sürgősségi kormányrendeletet. Eszerint azok a személyek, akiknek az államtól bérelt ingatlanuk visszakerült a jogos tulajdonoshoz, a visszaszolgáltatástól számítva öt évig maradhatnak a lakásban. A sürgősségi kormányrendelet eredeti formájában ezt az időintervallumot 3 évre határozta meg. /Módosítják a bérlők védelméről szóló sürgősségi kormányrendeletet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14/"
2001. február 14.
"Vasile Soporan Kolozs megyei prefektusnak nincs elvi kifogása a polgármester tiltakozó akciója ellen, csak a helyszínnel nem ért egyet. Az alkotmányismertető táblák elhelyezéséért az építkezési igazgatóság 40 millió lejre büntette Gheorghe Funar polgármestert. Funar a Szabadság szerkesztőségéhez küldött közleményében kifejtette: a prefektusnak inkább a Kőrösfőn Vasváry Pálnak állított kopjafa lebontásával kellene foglalkoznia, mint az alkotmány cikkelyeit közlő táblákkal. Dana Prelipceanu, az Interetnikus Párbeszéd Egyesület elnöke levelet intézett a prefektushoz, amelyben kifejtette: aggódnak Gheorghe Funar polgármester tervezett népgyűlése miatt. "Az előző tragikus tapasztalatokból tudjuk, hogy az utcára kivitt politikai manipuláció veszedelmes fegyver, az interetnikus feszültségek növekedéséhez vezet, amelyek nyílt konfliktust eredményezhetnek." - áll a levélben. - Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor cáfolta, hogy azt mondta volna: "az összes román állampolgár ismeri a román nyelvet". Funar ugyanis idézte a volt kisebbségvédelmi minisztert. Funar szerint Eckstein kijelentése fölöslegessé teszi a magyar nyelv használatát a helyi közigazgatásban. Eckstein-Kovács Péter azt mondta, hogy a román állampolgárok túlnyomó többsége ismeri az állam hivatalos nyelvét. /Kiss Olivér: Soporannak nincs "elvi kifogása" a pénteki tüntetés ellen. Negyvenmillióra büntette a polgármestert az építkezési igazgatóság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./ / Octav Cozmanca közigazgatási miniszter bírálta Gheorghe Funar polgármester tiltakozási akciótervét és biztosította a sajtót: egyetlen RTDP-tag sem fog részt venni a tüntetésen. Cozmanca is megerősítette: a "sárga táblák" elhelyezésére a helyi építkezési hivatal engedélyére is szükség lett volna. /Cozmanca elítéli Funar tervét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14/ A Funar által a kolozsvári Avram Iancu téren tervezett hétvégi tüntetés törvénytelen - jelentette ki a közigazgatási miniszter, Octav Cozmanca. Érvként megemlítette, hogy a helyi tanácsnak van egy határozata, amely megszabja, hol lehet nagygyűléseket tartani, az Avram Iancu tér nem szerepel köztük. Cozmanca aláhúzta: felkérte a megyei prefektust, tárgyaljon Funarral és értesse meg vele, hogy senki sem áll a törvények fölött. - A TDRP kiiktatja a helyi közigazgatási törvényből azt a szakaszt, amely szerint az ügyészség kérésére a megyefőnök felfüggesztheti a polgármestert - nyilatkozta Octav Cozmanca miniszter. /Törvénytelen a magyarellenes tüntetés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./"
2001. február 14.
"Febr. 14-én sajtóértekezlet tartott az RMDSZ-vezetés a bukaresti RMDSZ székházban. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta a közigazgatási törvény elfogadásának és alkalmazásának szükségességét. A szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, mely a törvény értelmében a választások előtt, idejében a Szekuritáté Irattárát Átvizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) elé terjesztette jelölt-listáit - emelte ki a szövetségi elnök, majd rámutatott, hogy a CNSAS részéről érkező elhamarkodott nyilatkozatok elkerülése végett szükség van az átvilágítási törvény felülvizsgálatára, módosítására. Kelemen Atilla, a földtörvényt kidolgozó képviselőházi szakbizottság elnöke elmondta, hogy az RMDSZ a Lupu-törvényt jelenlegi formájában alkalmazhatónak tartja. Markó Béla kifejtette, hogy a kormányzó párttal aláírt protokollum értelmében az állami intézményekben dolgozó magyar szakemberek továbbra is betöltik tisztségüket. Ez a kérdés nem politikai, hanem nemzetiségi vetületű, hiszen a magyarok alulreprezentáltak a különböző minisztériumoknak alárendelt intézményekben. /RMDSZ Tájékoztató, febr. 14. - 1908. sz./"
2001. február 14.
"Miron Cozma ügyvédei a bányászjárásokban elhíresült volt Zsil-völgyi szakszervezeti vezető perének újrafelvételét kérik a legfőbb ügyésztől. Miron Cozmát az államhatalom megdöntésére irányuló kísérlet vádjával ítélte 18 évi börtönbüntetésre egy bukaresti bíróság az 1991. szeptemberi bányászjárás perében. Az ítélet a Legfelsőbb Bíróság 1999. február 15-i határozata alapján jogerőssé vált. Kevés idő elteltével két Zsil-völgyi szakszervezeti szövetség az ítélet megsemmisítését és a per újrafelvételét kért, azonban ezt az akkori főügyész, Mircea Cristea elutasította. Ion Iliescu a választási kampány idején úgy nyilatkozott, megválasztása esetén elnöki kegyelemben részesíti a bányászvezért. - Nem zárható ki, hogy Cozma kiszabadulása, de legalábbis ügyének újratárgyalása bekövetkezhet. /Perújrafelvételt kér. Szabadlábra kerül Miron Cozma? = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./"
2001. február 14.
"A Korunk /Kolozsvár/ folyóirat 75 éves. Kántor Lajos főszerkesztő megjegyezte, hogy sokan különbözőképpen ítélik meg, vitatják a Korunk múltját. Febr. 16-án tudományos tanácskozást tartanak az évforduló alkalmából. A meghívott előadók: Egyed Péter, Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kötő József, Pillich László, Széles Klára (Budapest), Vetési László és Demeter Szilárd. Emellett a folyóirat múltját idéző dokumentumkiállítás nyílik a Korunk Galériában. A kiállítást Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Kántor Lajos főszerkesztő nyitja meg. /Csomafáy Ferenc: 75 éves a Korunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./"
2001. február 14.
"Négy Bihar megyei tanintézet névadásra vonatkozó igénylését hagyta jóvá a megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa. A szentjánosi nyolcosztályos iskola ezentúl Lónyay Tivadar nevét viseli, a borsi iskolát Tamási Áronról nevezték el. Az eddigi 5. számú általános iskola Biharpüspökiben a következőkben Juhász Gyula nevét viseli. A borsi gyermekek ezentúl a Borsszem nevű óvodába járnak majd. A székelyhídi középfokú oktatási intézet egy ideje már Petőfi Sándor Gimnáziumként él a köztudatban, hiszen a névadás ebben az esetben korábban történt. Az iskola vezetősége most szobor állításával is tisztelegni szeretne a költő emlékének, ezért írásban kérték a Tanfelügyelőség jóváhagyását, hogy a középiskola udvarán bronz mellszobrot helyezhessenek el. Az említett testület ezt az igénylést is jóváhagyta. /Újabb iskolanevek magyarokról. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 14./"
2001. február 15.
"Az év elejétől Bartha Csaba személyében temesvári tudósítója is van a Magyar Rádiónak. Ionescu Nicolette (Nagyvárad - Bihar megye) és Rostás István (Kolozsvár - Kolozs megye) mellett a Temesvári Rádió Magyar Szerkesztőségének vezetője, Bartha Csaba lesz a harmadik tagja az újonnan kialakult erdélyi tudósítói hálózatnak. Bartha Csaba elmondta, hogy a rádióhallgatók továbbra is a Határok nélkül műsorában, naponta 21.30-22 óra között hallgathatják tudósításaikat. Vannak kárpátaljai, vajdasági és felvidéki tudósítók is. Naponta két hírt szolgáltatnak, ezek bekerülhetnek a Krónikába is hírek, interjúk vagy riportok formájában. Lesz új bukaresti tudósító is, most jár le a pályázati határidő. Az eddigi tudósító, Márványi Péter február végén visszavonul. /Pataki Zoltán: "Nálam a Temesvári Rádió marad az első helyen" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./"
2001. február 16.
"Az új parlamenti ülésszakban az RMDSZ febr. 14-én tartotta meg első sajtóértekezletét, amelyen Markó Béla elnök megnevezte a szövetség törvénykezési prioritásait. Ezek közül a legidőszerűbb a költségvetési törvény mielőbbi véglegesítése. Markó a helyi közigazgatási törvény jelentőségét méltatta. Akik a törvény alkalmazását kívánják meggátolni, azok Románia integrációs törekvéseit fékezik. A Ticu-törvény módosítására vonatkozóan Markó Béla kifejtette, az a cél, hogy lehetővé tegye minden román állampolgár számára hozzáférését saját dossziéjához. A szövetségi elnök rámutatott: az RMDSZ talán egyike a jelenlegi politikai alakulatoknak, aki komolyan vette a Szekuritáté levéltárát felülvizsgáló tanács (CNSAS) tevékenységét, de Rákóczi képviselő esetében a testület elsiette döntését, ami egyrészt a meg nem felelő törvényrendeletnek is köszönhető. /(Szász Attila): A földtörvény jó és azonnal alkalmazható. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./"
2001. február 16.
"Jan. 21-én Szatmárcsekén tartották meg Magyar Kultúra Napja rendezvényeinek nyitányát. A hagyományos ökumenikus istentisztelettel kezdődő ünnepségen Nagy László, a Tiszántúli Református Egyházkerület Gyulán szolgáló főjegyzője és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek hirdette az igét. Beszédeikben a hit, nemzet és hazaszeretet elválaszthatatlan hármas egységét hangsúlyozták. A Kölcsey Társaság idei emlékplakettjével Vásárhelyi László néptáncost, koreográfust tüntették ki. A Magyar Kultúra Napja alkalmával Szatmárcsekén eddig kitüntetettek közül (többek között Makovecz Imre építész, Kányádi Sándor költő, Szabó István filmrendező és Csoóri Sándor költő ) Vásárhelyi László az első, aki kötődik e tájhoz és településhez. A 78 éves táncművész és koreográfus gyermekkorának nyarait Szatmárcsekén töltötte. Vallomása: "Számomra Szatmárcseke, Szatmár egész vidéke szent föld. Hiába jött a siker, öt világrész bebarangolása, Szatmárcseke maradt nekem a hazám." /Muzsnay Árpád: Vásárhelyi Lászlót Szatmárcseke mellett Szatmárnémeti is magáénak tekinti. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./"
2001. február 16.
"A Romániai Magyar Szó helyi lapokat, kiadványokat szemlézett. Napvilágot látott egy újabb diáklap, a Közmag ("Közgazdasági brassais diáklap", Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Kolozsvár) első száma. A Közoktatásban (romániai magyar pedagógusok lapja, Bukarest, februári szám) Gergely László főszerkesztő Félévi gondolatok című írása mellett szó esett a viselkedési problémákról és a nyelvi játékok szerepéről. Nagykároly és Vidéke (hetilap): Silimon-Várday Zoltán főszerkesztő egy nagykárolyi turulmadaras emlékműről, Bura László sorozata a csángókról, Erli Mária-Tünde az Átmentett igék című, nagykárolyi alkotók műveit tartalmazó irodalmi antológia bemutatójáról. Érted Szól (a Temesvári Magyar Diákszervezet lapja, január 29-i szám) hírt adott a TMD következő félévi stratégiáját meghatározni hivatott műhelydélutánról. Garabonciás (a budapesti Márton Áron Szakkollégium hivatalos lapja, 2000. december - 2001. januári szám) - beszámoló a Márton Áron Szakkollégium által vendégül látott Magyar Ifjúsági Konferencia munkálatairól. /Szonda Szabolcs: Mit írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./"
2001. február 16.
"Brassói magyar krónikások és barcasági evangélikus egyháztörténészek címmel jelent meg Binder Pál posztumusz kötete. Sok értékes krónikát tartalmaz a kötet, az egyik írás például, Szeli József krónikája /A barcai magyarságnak rövid történeti rajza/ fontos helytörténeti munka. /Brassói magyar krónikások és barcasági evangélikus egyháztörténészek. = Brassói Lapok (Brassó), febr. 16./"
2001. február 17.
" James C. Rosapepe amerikai nagykövet Gheorghe Funar nacionalista megnyilvánulásai miatt visszamondta kolozsvári látogatását, az Ötcsillagos város kitüntetés átadására nem került sor. A nagykövet sajtónyilatkozatban ismertette távolmaradása okát. "Funar polgármesternek az a határozata, hogy az én mára tervezett látogatásomat nacionalista nagygyűlés megrendezésére használja fel, elterelheti a figyelmet a helyi adminisztráció által végzett kiváló munkáról", hozzátette: "a kolozsvári románok tudják, hogy jobban kell félniük a viszály nyelvétől, mint egy idegen nyelvtől". Vasile Soporan prefektus, és Nelu Pop megyei rendőrfőkapitány, és Octav Cozmanca közigazgatási miniszter ugyan törvényellenesnek ítélték a tervezett tüntetést, azonban egyikük sem tett semmit az akció betiltásáért. Febr. 16-án Gheorghe Funar polgármester megtartotta a "román nyelv védelmére és az alkotmány betartására" összehívott népgyűlést. Az akció szélsőségesen nacionalista, magyarellenes tüntetésbe torkollott. A tüntetők túlnyomó többségét nemcsak a Nagy-Románia Párt különböző szervezeteinek különjárattal érkezett tagjai, hanem a kötelező módon kirendelt kolozsvári városházi alkalmazottak tették ki. Gheorghe Funar örömét fejezte ki, hogy "a románok nagy számban jelentek meg a román nyelv védelmére szervezett népgyűlésen". Valer Voda, a Hargita, Kovászna és Maros megyéből Elűzött Románok Egyesületének elnöke elmondta: azért kellett elköltözniük, mert "egyesek szerint rontották az etnikai egyensúlyt". Ioan Mihai Nastase nagy-romániás képviselő Iosif Constantin Dragannak az üzenetét olvasta fel. A Román Élet Pártjának elnöke, Pavel Corut felszólalásában átkot szórt "a budapesti fasiszták, revizionisták által irányított" RMDSZ-re. Beszédét a tömeg "Románia, a régi határok között" bekiáltással szakította meg. Szerinte a székelyeknek semmi közük a magyar nemzethez. A székelyeket erőszakosan magyarosították el - mondta Corut. Corneliu Vadim Tudor több mint másfél órás beszédet tartott. Szerinte a jelenlegi hatalom választási csalást követett el. Azért nem jöttek el többen a tüntetésre, mert a Román Hírszerző Szolgálat megakadályozta őket - mondta. Az RMDSZ-ről elmondta: nincs mit keresnie a parlamentben, be sem jegyezték a törvényszéken mint politikai pártot. - Az RMDSZ pont olyan fasiszta párt mint a németországi bőrfejűek - jelentette ki Vadim. A tüntetés az esti órákban népdalokkal és tűzijátékkal zárult. /Magyarellenes népgyűlés a Bocskai téren. Rosapepe nagykövet visszamondta kolozsvári látogatását. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./"
2001. február 17.
"Dr. Neményi Ágnes előadótanár a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékén, 1994-től a szociológia tudományok, 32 éve tanít az egyetemen. A közvélemény- kutatás rendkívül komoly dolog, ha azt megfelelő módon kezelik. Romániában kiderült, hogy különböző közvélemény-kutató intézetek vezetői különböző pártok elkötelezettjei, akik bizonyos esetekben meg is kapják az őket megillető juttatást. A közvéleménykutató-intézetek előbb-utóbb eladják magukat valamelyik pártnak. - Aki jobban tud hatni az emberekre, az annál jobban a hatalom közelébe kerülhet, vagy meg is szerezheti a hatalmat. /Csomafáy Ferenc: Ki kinek adja el magát ? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./"
2001. február 17.
"Gazda Árpád beszélgetett a Kölcsey-díjjal kitüntetett Kányádi Sándorral. A költő elmondta, hogy kapott már Kölcsey-emlékplakettet, amelyet évente adnak ki Szatmárcsekén a Himnusz születésének évfordulóján. Kányádi Kossuth-díjas, Herder-díjas, és más elismeréseket is kapott. Kányádi évente száznál is több találkozót tart, a Kárpát-medencében, Magyarországon és Felvidéken is sok helyen megfordult. - Az elmúlt rendszerben, amikor vendégei érkeztek, Kányádi figyelmeztetett a lehallgatóra. "Lehetséges, hogy most is lehallgatnak, de ez nem érdekel. Akkor sem érdekelt, csak annyiban, hogy mások ne kerüljenek bajba miattam". A költő megállapította: "mi, nemzetiségi magyarok, akár kormányon vagyunk, akár ellenzékben, mindig ellenzékiek leszünk a többség tudatában." Azelőtt a magyar írók, költők az élő lelkiismeret szerepét is betöltötték a nemzet történetében. Mára azonban ennek vége: profánul is el lehet mondani, ha rossz a világ. Az irodalom megszabadult a "közteherviseléstől". /Gazda Árpád: Közteherviseléstől szabadult irodalom. Beszélgetés a Kölcsey-díjjal kitüntetett Kányádi Sándorral. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./"
2001. február 17.
"A Romániai Színházi Szövetség (UNITER) minden év elején értékeli az elmúlt színházi évad művészi teljesítményeit. A 2001. április 2-án, az UNITER-gála keretében kiosztandó díjak jelöléseit a múlt héten hozták nyilvánosságra. A kolozsvári Állami Magyar Színház előadásait az évek során hat alkalommal terjesztették fel a legjobb előadás díjára, három alkalommal meg is kapta e kimagasló kitüntetést. Díjazott előadás volt 1990-ben A buszmegálló (rendező: Tompa Gábor), 1998-ban A velencei ikrek (rendező: Vlad Mugur) és 1999-ben a Cseresznyéskert (rendező: Vlad Mugur), ugyanerre a díjra jelölték 1992-ben A kopasz énekesnőt, 1993-ban A félreértést, és 1997-ben az Operettet. (rendező: Tompa Gábor). A legjobb előadás díjárért idén tehát hetedszer száll versenybe a sétatéri társulat; a Tompa Gábor által rendezett A mizantróppal. A Színikritikusok Nemzetközi Szövetsége romániai képviselete különdíjban részesíti azon fiatal színházi alkotókat, akik az eltelt színiévadnak különleges fényt adtak. A 12 díjazott között van Bodgán Zsolt, A mizantróp címszereplője. /Hetedszer (!) a legjobbak között Uniter-díjra jelölték A mizantrópot. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./"
2001. február 17.
"Székelyudvarhelyen a megnyílt az új épületbe költözött városi könyvtár. /Zsidó Ferenc: Újra itt a könyvtár! = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./"
2001. február 17.
"Harmadik kiadása is megjelent a Székely templomerődök című leltáros monográfiának. Gyöngyössy János /Székelyudvarhely/ maga írta-rajzolta a könyvet még 1990-ben. A középkori barátbetűkkel barnában-pirosban megírt könyv természetesen Kós Károlyt idézte, aki hasonló módszerrel írta és rajzolta még 1907-ben, jövendőbelijének ajándékul a Székely balladákat. Gyöngyössy János könyvének második kiadása 1993-ban látott napvilágot az Infopress Rt. Kiadónál, 3000 példányban. Most pedig itt a Székely templomerődök harmadik, bővített kiadása. /Középkoriasan. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./ "
2001. február 19.
"Márciustól önálló lapként jelenik meg a második évfolyamában lépő Provincia - jelentették be febr. 16-án sajtóértekezlet keretében a szerkesztők. A magyar és román nyelven kiadott lap egy éve a Krónika, illetve a Ziua de Ardeal havi mellékleteként került az olvasók elé. Az "önállósodást" a költségeket felvállaló kiadó, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja tette lehetővé. Amint az a januári-februári összevont számban Molnár Gusztáv politológusnak, a lap egyik felelős szerkesztőjének a Provincia egyéves pályafutását értékelő írásából kiderül, teljesítették a célt: "sikerült megteremteni az erdélyi és bánsági nyilvánosságban egy olyan közös fórumot, amelyben az erdélyiséget identitásuk fontos, de nem kizárólagos elemének tekintő román, magyar és német értelmiségiek otthon érzik magukat, és hasonlóképpen értelmezve a legfontosabb fogalmakat és kategóriákat, értelmes és hasznos eszmecserét tudnak folytatni egymással". A szerkesztőgárda tagjai között van Alaxandru Cistelecan (felelős szerkesztő), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Marius Lazar, Ovidiu Pecican, Traian Stef, Szokoly Elek, Daniel Vighi. /Önálló Provincia. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./ Molnár Gusztáv "Budapest és Kolozsvár között ingázó politológus" és Daniel Vighi, a szerkesztőbizottság tagja február 15-én Temesváron bemutatták az önállósult Provincia folyóiratot. A Provincia megteremti az erdélyi és a bánsági nyilvánosságban azt a közös, transzetnikus vitafórumot, amelyben román, magyar és német értelmiségiek egyaránt otthon érzik magukat, jelentette ki Molnár Gusztáv. A Provincia és a köré csoportosuló értelmiség számára a nemzeti identitásnál fontosabb a közép-európai, illetve földrajzilag jobban körülhatárolva az erdélyi és bánsági identitás. Úgy tűnik, a Provincia hasábjain, a transzszilvanizmus közös nevezőjén sikerült egy olyan román-magyar-német értelmiségi párbeszédet beindítani, amelynek során végre megbeszélhetjük közös dolgainkat, leásva az ellentétek gyökeréig és felmutatva a bennünket összekötő értékeket. - Egy román regionalista pártra gondolnak, amely nyitott lenne a magyarság és a kisebb nemzeti közösségek felé - fejtette ki Molnár Gusztáv. /Pataki Zoltán: Bemutatkozott az önálló Provincia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./"
2001. február 19.
"A Nemzeti Liberális Párt kongresszusán eddigi első alelnökét, Valeriu Stoicát választotta elnökké. Stoica már jó ideje az első számú döntéshozó pártjában. A párt második embere Theodor Stolojan, a liberálisok tavalyi államfőjelöltje lett. A tisztújítás kapcsán a liberálisok kongresszusának igazi tétje az volt, hogy megmarad-e az alakulat eddigi politikai irányvonala. Az NLP - akárcsak az RMDSZ - együttműködési megállapodást kötött a kormányzó Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával, vállalva, hogy az idén nem nyújt be és nem támogat a parlamentben bizalmatlansági indítványt a Nastase-kabinet ellen. Stoica pártbeli ellenfelei az RTDP-vel való együttműködés megszakítása mellett voltak. Stoica két hónapos "próbaidőt" javasolt. Elképzelése szerint ez idő alatt az NLP központi vezető testülete figyelemmel követné, hogy az RTDP betartja-e a protokollumba foglalt ígéreteit, és a tapasztalatok szerint dönt majd a két párt jövőbeni viszonyáról. /Nincs pályamódosítás a szabadelvűeknél. Stoica lett az NLP elnöke. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 19./"