Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. január 29.
"A Korunk Holnap-honlap című idei első számát a folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos jan. 26-án mutatta be Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. Ugyanitt tekinthető meg a Korunk 1990-2000 közötti számaiból rendezett, vásárlással egybekötött kiállítás is. Készítette Tettamanti Béla. /Korunk: Holnap-honlap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./"
2001. január 29.
"A kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében jan. 26-án Boér Ferenc színművész Ady-estet tartott. /Vasvári-Szabó Márta: A megidézett Ady Endre. Irodalmi est a Római Katolikus Nőszövetségnél. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./"
2001. január 30.
"Nagyon kevés olyan román politikus, közíró volt 1989 után, aki annyira nyitott lett volna a romániai "magyar kérdés″ tekintetében, mint Horia Rusu, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke. A jan. 29-én autóbalesetben elhunyt liberális politikus aktív résztvevője és többször szervezője is volt a bálványosi nyári szabadegyetemnek - egyike a román "fehér hollóknak″. Hitt az egyéni kezdeményezésben, az önmegvalósításban, a szubszidiaritásban, a legkisebb közösségi szintig lebontott önrendelkezésben. /Wagner István: Egy fehér hollóval kevesebb. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 30./"
2001. január 30.
"Jan. 29-én rendkívüli ülést tartott a Kolozs Megyei Tanács, melyen megválasztották az új tanácselnököt valamint egy állandó bizottsági tagot. A helyhatósági választásokon elért eredmények alapján a megyei tanács vezetését az RTDP (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja - PDSR) vette át, mind az elnöki, mind az egyik alelnöki tisztséget, a második alelnöki tisztség az RMDSZ-nek jutott. Egyöntetűen Serban Gratiant választotta a Kolozs Megyei Tanács új elnökének, az állandó bizottsági tag pedig Rus Alexandru lett. Az RTDP és az RMDSZ közti egyezménynek megfelelően elfogadták az RMDSZ által kinevezésre javasolt igazgatókat: magyarok tölthetik be öt állami intézmény (kataszteri hivatal, művelődési felügyelőség, statisztikai hivatal, út- és hídépítő vállalat, pénzügyigazgatóság) igazgatói illetve aligazgatói tisztségeit. /Új elnöke van a Kolozs Megyei Tanácsnak. Elszigeteltségükről panaszkodtak a nagy-románia párti tanácsosok. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./"
2001. január 30.
"Varga Attila parlamenti képviselő a vele készült beszélgetésben a státustörvényről tájékoztatott. Egyes magyar pártok ″lélektani kapocs″-ról beszélnek, más pártok felteszik a kérdést: mennyibe kerül ez a törvény a magyar költségvetésnek? Ez valójában nem státustörvény, hanem a kedvezményekről szóló jogszabály. A különbség az, hogy a státus - jogállást feltételez. A kidolgozott tervezet februárban kerül a kormány elé, ezt követően pedig a parlament elé. - Az RMDSZ kifogásokat fogalmazott meg a törvénytervezettel kapcsolatban. A tervezet túlságosan általános. Pontosabban kellett volna megfogalmazni a jogszabályokat. Fontos lenne, hogy konszenzus jöjjön létre a magyarországi pártok között. Azt viszont tudni kell, hogy a kedvezmények megítélése nagy terhet ró a magyar költségvetésre, állapította meg Varga Attila. /Benedek Ildikó: Beszélgetés Varga Attila parlamenti képviselővel a ″státustörvényről″ = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 30./"
2001. január 30.
"Jan. 22-én, a magyar kultúra napján hagyományteremtőnek szánták a román-magyar határ két oldalán megszervezett idei, Nagyvárad-Berettyóújfalu kettős helyszínű ünnepséget. Délelőtt Berettyóújfaluban rendeztek fórumot a Kárpát-medencei magyarság műveltségi állapotáról, délután ugyanezen témában Nagyváradon, a Kőrösvidéki Múzeumban. Mindkét helyszínen kutatók, egyetemi tanárok, irodalomtörténészek, közösségi vezetők és más értelmiségiek fejtették ki gondolataikat. Reggel a Váradról Berettyóújfaluba utazó küldöttséget hosszasan ellenőrizték a román határrendőrök. /Délelőtt ott, délután. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 30./"
2001. január 30.
"Zsombori Vilmos, a Hargita megyei tanácselnök Magyarországon különböző szervezetekkel és a testvérmegyékkel tárgyalt. Budapesten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökével, Edvi Péterrel és Németh Zsolt külügyi államtitkárral a csíkszentmártoni gyermekotthon beruházása ügyében tárgyaltak. A magyarországi partnerrel közösen építik meg az elhagyott csecsemőket befogadó központot. A Zala megyei Közgyűlés hivatalos meghívására érkezett Zalaegerszegre Hargita megye küldöttsége. Zala megyében, ezek 60%-ban saját jövedelmükből finanszírozzák tevékenységüket. A küldöttség tagjai rövid látogatást tettek Muravidékre. Szlovéniában meglátogatták a lendvai várat. /Ígéretes kapcsolattartás. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 30./"
2001. január 30.
"Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke javaslatot dolgozott ki az Arad megyei szórványoktatás megoldására. Arad megye magyarsága 58 ezer főre tehető. A magyarság fele Aradon, fele pedig vidéken él. Aradon a város lakosságának 15 %-a magyar. A megyében magyar tannyelvű oktatásban (óvodától líceumig) 3299 fiatal részesült, ez 5,68 %-a a megye magyarságának. A fiatalok 50 %-a nem anyanyelvén tanul, pedig az iskolahálózat lehetővé tenné a magyar nemzetiségű fiatalok 80 %-nak a beiskoláztatását. Matekovits Mária javaslatában körzetekre osztotta a megyét, a jelenlegi helyzetből kiindulva tette vette számba a tennivalókat. Hegyalja vidékén teljesen leépült az anyanyelvi oktatás, annak ellenére, hogy jelentős magyar közösségek lakják a térséget. 15-20 évvel ezelőtt Gyorok és Pankota életképes I-VIII. osztályos iskolával rendelkezett, Galsán, Csermőn, Borossebesen még néhány esztendeje voltak magyar elemi iskolás tagozatok. Az elég nagyszámú, magát magyarnak valló közösségek Lippán és Borosjenőn nem igényelnek semmilyen magyar oktatást és Pankotán is éppen, hogy működik egy 5 tanulóból álló összevont osztály. Az előrelépést, a megoldást az RMDSZ, az egyházak, az EMKE és a civil szervezetek összefogása jelentheti. Fel kell térképezni az egyes területeken a közösségek hozzáállását az anyanyelvi oktatás újraindításával kapcsolatban. Mikrobuszok szükségesek iskolások szállítására. A szórványt felvállaló óvónők és tanítók számára a feltételeket meg kell teremteni /szolgálati lakás/. Fejleszteni kell az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport kollégiumát. /Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke: Arad megyei javaslatok a szórványoktatás stratégiájára. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 30./"
2001. január 31.
"Az utóbbi időszakban az RMDSZ-en belül heves vita tárgyát képezte a szövetségnek a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával (RTDP) kötött parlamenti támogatási megállapodás. Az RMDSZ két fő szárnya egymástól eltérően ítéli meg ennek hasznát. - Az RTDP, az egyezség ellenére bejelentette: módosítani szeretné a termőföldek és az erdők visszaszolgáltatásáról szóló törvényt /az úgynevezett Lupu-törvényt./ A kormánypárt ugyanis magáévá tette a székelyföldi románság érvrendszerét, s ma már úgy véli, igazságtalanság lenne az egykori közbirtokosság helyreállítása. Az RMDSZ-RTDP-megállapodás értékelésére és a szövetség 2001-es cselekvési prioritásainak nevesítésére a Szabadság Markó Béla szövetségi és Tőkés László tiszteletbeli elnököt kérte meg. a/ Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Szerinte RMDSZ-RTDP-megállapodás jó megállapodás. Iliescuéknak sincs más választásuk, mint megpróbálni Európához közeledni, onnan gazdasági és politikai támogatást kapni, és elszigetelni a Nagy-Románia Pártot. Markó marosvásárhelyi beszédében azt mondta, az RMDSZ-nek mindig azzal kell partnerségre lépnie, aki az erdélyi magyarság helyzetét jó irányba hajlandó megváltoztatni. Markó Béla bízik abban, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatási, illetve helyi közigazgatási törvényt az államfő kihirdeti. Az RMDSZ prioritásai 2001-ben: szeretnék elérni, hogy az egyházi ingatlanokkal kapcsolatban megfelelő törvénytervezet szülessen, a Babes-Bolyai Tudományegyetem ügyében is közös konklúzióra kell jutni, más főiskolákon meg kell próbálni bevezetni a magyar oktatást. Tibori Szabó Zoltán kérdésére Markó kitért a Tőkés László tiszteletbeli elnökkel való ellentétre. Jó lenne, ha a jövőben mindenki összefogna. b/ Interjú Tőkés Lászlóval, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével. A püspök az RMDSZ-RTDP-megállapodásról elmondta, hogy az őselőzmény Neptun. A neptuni csoport az RMDSZ-nek ma a meghatározó politikai garnitúrája. - Az első néhány hét alatt elért eredmények, kétségtelenül eredmények. Azonban ezt Tőkés László nem az RMDSZ sikereként látja. A mai Európában előbb-utóbb úgyis kizárt dolog, hogy egy húsz százalékon felüli népességnek ne engedjék meg, hogy a nyelvét használja. A püspök nem tartja túlságosan jónak az egyezményt. Az RMDSZ prioritásai: rá kell hajtani a követelések valóra váltására. Amit most lehetséges, azt el kell érni. /Tibori Szabó Zoltán: A kevesebb több? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./"
2001. január 31.
"A Kárpát-medencei összmagyarság szellemi integrációját szolgálja a Duna Televízió és a Magyar Rádió közös vállalkozásában működtetett kárpát-medencei regionális hírszolgálat - jelentette ki Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke jan. 29-én Budapesten. Ezzel új kommunikációs híd keletkezik az anyaországi és a határon túli magyarság között, és megszűnik az egyirányú hírszolgáltatás. Szabó Tibor utalt arra, hogy a kialakulóban lévő kommunikációs rendszer integrálhatja a határon túli magyar, illetve az anyaországi televíziós, rádiós és újságírói műhelyek tevékenységét, és egész Európában vételezhető összmagyar elektronikus médiahálózatot teremthet meg. /Kárpát-medencei regionális hírszolgálat. A határon túli magyarok élete nem ″egzotikum″ = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./"
2001. január 31.
"Erdélyi körútra indult a Duna Televízió vezetősége. Udvarhely és Csíkszereda után Kolozsvárra látogatnak, majd Nagyváradra utazik a stáb. A küldöttség tagjai: Pekár István, a DTV elnöke, Meszleny László hírigazgató, dr. Csermák Zoltán marketing igazgató, Bayer Zsolt helyettes kulturális igazgató, Renge Csilla, a PR iroda vezetője, Lukács Bea műsorvezető. /Erdélyi körúton a Duna Televízió. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./ Székelyudvarhely volt az első állomása a Duna Televízió vezetőinek az erdélyi közönségtalálkozó-sorozatban. Jan. 30-án a városban Pekár István, az televíziós társaság új elnöke az előrelépést a többi állami magyar médiával közösen kiépíthető hírhálózatban jelölte meg. A Kárpát-medence magyarok lakta vidékeire tíz-tizenkét, élő műsor szerkesztésére is alkalmas stúdió telepítését tervezik. A stúdiókból közel öt Erdélyben, az egyik pedig valószínűleg Székelyudvarhelyen működik majd. A közel kétmilliárd forint befektetést igénylő hálózat lehetővé teszi, hogy a határon túli magyarok életéről szóló híradások sokkal árnyaltabbak és aktuálisabbak legyenek. A Duna Televízió vezetői - továbbutazásuk előtt - ünnepélyesen átadják a helyi Benedek Elek Tanítóképző könyvtárának szánt több ezer kötetnyi adományt. /Zilahi Imre: Mit hozott a cseppnyi változás? Stúdiókat létesítenek a Kárpát-medencében. = Krónika (Kolozsvár), jan. 31./"
2001. január 31.
"Febr. 2-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli kibővített közgyűlést tart Nagyváradon, amelynek témája annak megvitatása lesz, miként teljesült az egyházkerület tíz éve meghirdetett helyreállítása és megépítése. A közgyűlés összehívásával kapcsolatban a nemrég létrejött Református Megújulási Közösség (RMK) különvéleményt jelentett. A részletekről Kállay László lelkipásztor számolt be. A tavaly dec. 13-án Fugyivásárhelyen megrendezett fórum óta sok minden történt. Az egyházkerület vezetősége a fórumon egyetlen személlyel sem képviseltette magát, sőt az Esperesi Kollégium és Igazgatótanács állásfoglalása az RMK-t "illegitim, romboló, egyházbomlasztó″ jelzőkkel illette. Időközben a felfüggesztett misztótfalusi lelkipásztor, Szilágyi László újrakezdett ülődemonstrációjához többen is csatlakoztak. - Kállay szerint a febr. 2-ra összehívott gyűlést nem lehet ″rendkívüli bővített közgyűlésnek″ nevezni, legfeljebb református népgyűlésnek vagy fórumnak. - A fugyivásárhelyi megbeszélésen elhangzott, hogy az egyházi megújulás kérdése ma világjelenség. Kállay szerint az egyháznak meg kell újulnia struktúrájában és nyelvezetében. Kállay László elsősorban azt kifogásolta, hogy ″nem az egyház kánona, hanem a püspök akarata a döntő az egyházi kérdések megoldásában.″ Kállay keményen elítélte a püspököt: Tőkés Lászlót a bosszúállás vezeti, határozottan ellenzi a CE-t. - Ahol Tőkés László megjelenik - az RMDSZ-ben, a Magyarok Világszövetségében, a Református Magyar Világszövetségben - csak ítélkezik és megoszt. Tőkés Lászlónak magába kellene szállnia és le kellene vonnia a konzekvenciákat. /M. Józsa Tímea: Széles képviseleti alapon. Mi teljesült az elmúlt tíz évben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./"
2001. február 1.
"A Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Kollégium és a Civil Kollégium szervezésében - Civil Akadémia II. néven jan. 18-19-én folytatódott a határon túli magyar civil szervezetek vezetői számára 1999-ben a Magyar Kollégium által Budapesten beindított szakmai képzés. A Civil Akadémia csak egy töredékét tudja ellátni a szomszédos országokban lévő magyar civil szervezetek által igényelt képzésnek. Távlatilag ennek intézményes keretet kellene kapnia. Az első Civil Akadémián résztvevők a közösségfejlesztéssel mint szakmával ismerkedtek elméleti síkon, a második, gyakorlati tudnivalók megszerzésére irányult. A képzésen olyan szakemberek vettek részt Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Horvátország és Szlovénia kulturális civil szervezeteinek küldötteiként, akik az elmúlt tíz évben jelentékeny eredményeket tudtak felmutatni ezen a téren. Erdélyből jelen volt a Domokos Pál Péter Alapítványtól András Mihály elnök Csíkszeredából (Hargita Állami Székely Népi Együttes igazgatója), az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítványtól Egri István ügyvezető igazgató Kolozsvárról, a Romániai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesületétől Musát Gyula alelnök Sepsiszentgyörgyről (Kovászna Megyei Művelődési Intézet szakreferense), a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványtól Pillich László ügyvezető elnök Kolozsvárról és a szamosújvári Téka Művelődési Alapítványtól Póka Enikő gazdasági felelős. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségtől (Csemadok) részt vett a Galántai Választmány vezetője, Mézes Rudolf és a Dunaszerdahelyi Választmány vezetője, Huszár László, aki a Csemadok erdélyi kapcsolatainak egyik alapembere, illetve Hogya György, a királyhelmeci Majláth Kör elnöke és az ugyancsak Királyhelmecen működő Mécs László Népfőiskolától Ivanega Iván elnök. Jelen volt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alelnöke, Hajnal Jenő (Thurzó Lajos Közművelődési Központ igazgatója Zentáról), a Vajdasági Magyar Folklórközponttól pedig Nagy István szakmai tanácsadó Szabadkáról. A szlovéniai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet küldötte Patyi Zoltán volt Lendváról. - Most mindegyik régió képviseltette magát. Jelenleg folyik a Kárpát-medencei közművelődési civil szervezetekről adatbázist létrehozása, melyet internetre is felvisznek. /Guther M. Ibolya: Civil Akadémia II. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./"
2001. február 1.
"Jan. 31-én Orbán Viktor kormányfő fogadta az új kárpát-medencei hírszolgálat rádiós tudósítóit. Véleménye szerint minden bizonnyal átalakítja mind terjedelmében, mind pedig tartalmában a hírműsorok szerkezetét, ha a Magyar Rádió határon túli tudósítói a helyszínről szállítják majd a híreket. Emlékeztetett arra, hogy voltak olyan történelmi időszakok Magyarország életében, amikor a hírek többnyire Moszkvából vagy Amerikából érkeztek. De - miként fogalmazott - jelenleg felerősödött az a felismerés, hogy sorsunk a közeli térséghez kötődik. - A Magyar Rádió új kárpát-medencei tudósítói közelebb lesznek a valóságos helyzethez, ennek eredményeként a rádió hírműsorai is közelebb kerülnek a mostani valósághoz - tette hozzá a miniszterelnök. A találkozón Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy valamennyi parlamenti pártban lesznek olyan képviselők, akik pártállásra való tekintet nélkül megszavazzák a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényt, és az Országgyűlésben a szavazás nem lesz pártkérdés. Orbán Viktor utalt arra, hogy a magyar társadalom gondolkodásában pozitív változás következett be a határon túli magyarok megítélésének kérdésében, s ahogy az ország kilábalt a nehéz helyzetből, kialakult az egészséges gondolkodásmód. A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény előkészítése idején elkészült közvélemény-kutatás adatai szerint jelenleg a magyar társadalom mintegy 60 százaléka egyetért a jogszabály megszületésével. /Közelebb a valóságos helyzethez. Orbán Viktor fogadta a Magyar Rádió kárpát-medencei tudósítóit. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./"
2001. február 1.
"A Postafiók rovatban három olvasói levél szerzője állt ki Tőkés László püspök mellett: Az első hozzászóló elítélte, visszautasította Kuszálik Péter cikkeit, aki "a legtöbbet mocskolódik.", nem fogadta el Máthé Éva cikkét sem. Az utolsó csepp a pohárban, ami írásra késztette, az Egeressy László írása volt. "Bodor Pál, aki már rég itt hagyott bennünket és most gyakran küldözgeti tanácsait", "elég gyakran Tőkés püspök ellenesek a cikkei". /Fekete Domokos, Bögöz: "Hálátlan nép!" / A második is kiáll a püspök mellett: Boros Zoltán, Sepsiszentgyörgy: "Meddig"? - A harmadik írás /Dr. Csiszár Ádámné, Zilah: Mit ír a lexikon/ szintén visszautasította Egeressy László "Meddig..." /RMSZ, jan. 16./ című írását. Dr. Csiszár Ádámné feltette a kérdést: "Miért kell egy kiszakadni vágyó egyházi közösségnek, összefogva a helyi és a megyei RMDSZ vezetőségével és kellő idegen hatással a Református Kollégium egyházi vezetői, főképp Tőkés László püspök úr ellen ilyen ocsmány hadjáratot indítania?" /Mindhárom hozzászólás: Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1.- Postafiók rovat/"
2001. február 1.
"Jan. 30-án ünnepelte újraindulásának tizedik évfordulóját a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. Csíky Boldizsár elnök megnyitóját követően Fülöp Géza titkár tekintette át az elmúlt tíz esztendő eseményeit. A megújhodott Kemény Zsigmond Társaság 95 összejövetelt tartott, színvonalas előadások hangzottak el az irodalom, a zene, a képzőművészet, az orvostudomány és a műszaki tudományok tárgyköréből. Az elmúlt időszakban a meghívottak között volt Benda Kálmán, Györffy György, László Gyula, Sütő András, Egyed Ákos, Benkő Samu, Kányádi Sándor és Dávid Gyula. Az esten bemutatták Kemény Zsigmond Társaság, 1991-2001 című kötetet. Ebben Trózner Lajos Visszapillantás a Kemény Zsigmond Társaság múltjára című dolgozata 1928-ig tárgyalja a KZST történetét, innen indul Dávid Gyula tanulmánya - A Kemény Zsigmond Társaság fénykora (1928-1948). Fülöp Géza A Kemény Zsigmond Társaság ötödik feltámadása cím alatt foglalja össze az utóbbi tíz esztendő eseményeit. Marosi Ildikó pedig a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládájának /dokumentumgyűjteményének/ keletkezéséről írt. /B. Dósa Barna: Kemény Zsigmond Társaság. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./"
2001. február 1.
"50 éve, 1951. jan. 21-én született Segesváron Kedei Mózes unitárius lelkész. Kis- és Nagykedében, Újszékelyen teljesített szolgálatot, majd Székelyudvarhelyen lelkész, 1996 óta esperes. Vallomás magunkról c. kötete angolul is megjelent. Dr. Erdő János teológiai tanár, későbbi püspök lett az eszményképe. Az ő mondása volt, hogy egy ember annyit ér, amennyit a közösségnek használ. Amikor nyugdíjba ment, akkor is tanított, és azért fizetést nem vett el; püspökké választása után is csak a nyugdíját vette fel, a püspöki fizetését bent hagyta az egyházi kasszában. Kedei Mózest 1990-ben a széki RMDSZ-szervezet alelnökének választották. 1990 júniusában megválasztották Székelyudvarhelyre lelkésznek, és egy idő után érezte, nem tudja mind a két munkát teljes értékűen végezni, lemondott a politikai szerepvállalásról. Kedei ösztöndíjjal Angliában volt, megjelent két gyűjteményes könyv a szerkesztésében, egyiket sikerült angolra is átültetni. Ez az első próbálkozás, hogy az erdélyi unitáriusok életéről, szolgálatáról, történelméről angol nyelvű könyvet adnak ki. 1999-ben javaslatára unitárius világtalálkozót szerveztek a Szejke-fürdőn, Orbán Balázs földjén. /P. Buzogány Árpád: Áldozatra és szolgálattevésre van szükség, hogy lendíthessünk közösségeink életén. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./"
2001. február 1.
"A Falufüzetek sorozat kilencedik darabjaként megjelent Benedekfi Emília és Fazakas Ilona munkája: Siménfalva rövid története /Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely, Infopress Rt. Nyomda/, melyet az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet adott ki, a Hargita Megyei Tanács Kulturális Központjának támogatásával. Siménfalva lakossága meghaladja az ezer főt. A falut az 1333-34-es pápai tizedjegyzék említette először. Székely Mózes, a későbbi erdélyi fejedelem udvarházat építtetett itt. - A sorozatban erről a vidékről eddig Homoródalmás, Székelyderzs és Homoródkarácsonyfalva jelent meg, előkészületben van a Fiatfalváról, Városfalváról és Székelyszentmihályról szóló füzet. /P. Buzogány Árpád: Székely Mózes fejedelem falujáról. Siménfalva a Falufüzetekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./"
2001. február 1.
"A magyarországi Szécsényben minden évben szavaló- és népdalversennyel emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról. Idén januárban a kolozsvári Unitárius Kollégium diákjai ötödik alkalommal vettek részt a versenyen. A népdalénekesek közül az első és második díjat a kolozsváriak szerezték meg. /Sütő Csilla Júlia, Unitárius Kollégium: Hagyományápolóink sikerei. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./"
2001. február 1.
"Megjelent a Filmtett /Kolozsvár/ idei első száma. Az 52 oldalra bővült folyóirat ezúttal a híradó elemzésével foglalkozott. /(balázs): Filmtett 7. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./"
2001. február 2.
"Febr. 1-jén Ion Iliescu elnök az RMDSZ vezetőivel találkozott. Az államfő kezdeményezte tanácskozáson Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács, Szabó Károly szenátor és Márton Árpád képviselő vett részt. A megbeszélésen áttekintették az elmúlt időszak teendőit és a törvényhozási prioritásokat: a tulajdonjogot szentesítő ingatlantörvényt, a földtörvény kérdését, illetve a decentralizálást biztosító közigazgatási törvényt, arra kérve az elnököt, hogy mielőbb írja alá a kihirdetésre váró jogszabályokat. Az RMDSZ képviselői kifejtették: a földtörvényt nem módosítani, hanem mielőbb alkalmazni kell. A tanácskozást követő sajtónyilatkozatában Markó Béla cáfolta, hogy Iliescu kifejtette volna véleményét a tervezet módosításokról. Szóba került az egyházi ingatlanok, illetve a regionális fejlesztés ügye, oktatási kérdések, Románia integrációja. Az RMDSZ vezetői úgy értékelték: a szövetség mindaddig megőrzi konstruktív ellenzéki pozícióját, amíg az RTDP-vel aláírt egyezmény teljesítése megfelelően halad. Az RMDSZ-szel sorra került tanácskozás előtt Ion Iliescu Corneliu Vadim Tudorral, a Nagy-Románia Párt elnökével is találkozott, aki megígérte pártja támogatását a "szociáldemokrata" jellegű törvények elfogadása esetében, de nem zárta ki bizalmatlansági indítvány benyújtását. Kifogásolta az RMDSZ "szolgalelkűségét", azt, ahogy az RMDSZ-szel, a liberálisokkal és a demokratákkal "kiegyezett", mindenekelőtt a helyi közigazgatási törvény "nemzetellenessége" ellen tiltakozva. /Ion Iliescuval találkoztak az RMDSZ vezetői. A földtörvényt alkalmazni, nem módosítani kell. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"
2001. február 2.
" Febr. 1-jén kezdődött a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlése, mely semmisnek nyilvánította novemberi határozatát a fegyelmi bizottság felfüggesztéséről. Borzási Gyula fellebbezéséről tárgyaltak, aki a novemberi közgyűlésen felfüggesztett fegyelmi bizottság elnökeként vitatta a határozatot, arra hivatkozva, hogy az a szükséges kvórum nélkül született. Ezt elismerték. Tőkés László megnyitóbeszédében kifejtette, hogy aggasztó a rend és az egység megbomlása, széthúzás, pártosság tapasztalható. Ezután öt református főpap /Hegedűs Lóránd, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, Erdélyi Géza, a felvidéki magyar reformátusok püspöke, Horkay László kárpátaljai református püspök, Márkus Mihály, a Dunántúli Egyházkerület püspöke és Pap Géza, a napokban tisztségébe iktatott erdélyi püspök/ kapott szót, s nagyváradi püspöktársuk kérésére valamennyien az egység megőrzését emelték ki. /Rais W. István, Szűcs László: Egyházkerületi Közgyűlések. Hat püspök szorgalmazta Váradon az egységet. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 2./"
2001. február 2.
"Tőkés László püspök a Szabadság múlt év december 20-i számában Fodor Sándor Elnézést... címen megjelent írására válaszolt. A szerző különbségtétel nélkül az MVSZ vezető politikusainak a szemére vetette nemcsak "pártállásukat", hanem azt is, hogy "diktálni" próbálnak a magyar kormánynak és az országgyűlésnek. A püspök visszautasította ezt az egybemosó valótlanságot, mondván, "Orbán Viktor miniszterelnök mindig is kifejezettem igényt tartott személyes véleményemre, másfelől az RMDSZ tiszteletbeli elnökének minőségében és egyházi vezetőként nem csak az MVSZ révén rendelkezem illetékességgel a közös nemzeti ügyek képviseletében." Tőkés László visszautasította Fodor Sándor azon vádját, hogy az MVSZ csúcsvezetőségének tagjaként a püspök azok közé tartozna, akik "meg nem gondolt követeléseikkel tesznek keresztbe" a magyar kormánynak. Sem a kettős állampolgárság, sem a külhoni állampolgárság kidolgozásában és képviseletében nem volt kezdeményező és meghatározó szerepe. /Tőkés László: Nem nézhetem el. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"
2001. február 2.
"Dr. Birtalan Ákos RMDSZ-es képviselő Sepsiszentgyörgyön is megnyitotta képviselői irodáját, s az eseményre meghívta a média képviselőit. Dr. Birtalan Ákos a Bethlen Gábor Alapítvány elnökeként a mikrohitelezési program tapasztalatairól nyilatkozott. Ezt az alapítványt az Erdélyi Vállalkozók Egyesülete azért hozta létre, hogy az Új Kézfogás Alapítvány mikrohitelezési programjának ügyintézője, felvigyázója legyen. A mikrohitelezés kísérleti szakaszaként a Székelyföld mellett Szatmár-Szilágy-Máramaros övezetében való bevezetését ösztönözték, a 175 ezer dolláros hitelből 75 ezer dollár az észak-nyugati megyék, százezer pedig Székelyföld vállalkozói törekvéseit igyekezett bátorítani. Háromszékről a vártnál szerényebb arányban jelentkeztek. Az alap időközben feltöltődött, ezúttal 125 ezer dollár áll rendelkezésre, ebből 100 ezer ismételten a Székelyföldet illeti meg, illetve "bővült" az övezet. A hitelfolyósítók úgy döntöttek, hogy a keretből 20 ezer dollárt a Csángóföld kisvállalkozói rendelkezésére kell bocsátani. /Flóra Gábor: Hová "gurulnak" a mikrohitelek? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./"
2001. február 2.
"A csángó fiatalok erdélyi anyanyelvű oktatására fordított szellemi és fizikai energia, az anyagi ráfordítás Háromszék esetében sincs arányban az elért eredményekkel - állapította meg Sylvester Lajos a vele készült beszélgetésben. A Székely Mikó Kollégiumban és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumban csupán 4-5 tanulót sikerült "kimenekíteni" Moldvából. Az otthoni életforma, a családi és közösségi szokások erősek, az oktatás színvonala a csángólakta vidéken elképesztően alacsony. Sylvester Lajos könyve (Csupa csapás az élet, Kaláka könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000) történelmi tanúskodás amellett, hogy a moldvai magyar oktatásban negyven-ötven esztendővel ezelőtt részt vevő fiatalok és családjuk magyarsághoz kötődése pozitív töltetű, ha ez alól vannak is kivételek. A Székelyföldre "áttelepített" iskolások többsége Erdélyben honosodott meg és maradt magyarnak. A szervezett kitelepedést az elfajult román nacionalizmus valószínűleg meghiúsítaná. - A legkeletibb csángó településen, Lábnyikon az egész faluban egyetlen román van a boltos. Nem lenne gond a magyar oktatás megszervezése a többi kompakt lakosságú magyar településen sem /Klézsén, Pusztinán, Lészpeden és más déli csángó faluban/. Ehhez, természetesen, egyházi beleegyezés szükséges, de erre hiába várnak. - A csángó falvak magyarságtudata a tetszhalottak állapotában van. A missziós tudattal és tervekkel visszatelepedők moldvai jelenlétét rendkívül fontos. - A moldvai csángómagyarok tömeges áttelepítése a szászok által elhagyott nagyközségekbe vagy a kiöregedett mezőségi falvakba ismét a politikai akarat, a demokratizálódás függvénye. - A csángók magyarságtudata körül vigyázkodók között észlelhetők - néhány megszállott csángómentőt kivéve - a fáradtság, az elfásultság és a csalódottság jelei. /Mozdul-e a tetszhalott? Beszélgetés a csángósorsról Sylvester Lajossal. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./"
2001. február 2.
"Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum /Temesvár) igazgatónője képet adott az iskoláról. Az iskolák értékelésénél reprezentatív jellegű iskola lett az övék. A reprezentatív státusú iskolák maguk vehetik fel, versenyvizsgával, tanáraikat. Problémát jelent - megyei szinten is -, hogy nincs elég magyartanár. Az állást meghirdették, az egyetemen minden végzőst megkerestek, mégsem volt jelentkező. - A Bartók Béla Líceumban a gyermeklétszám sajnos az idén tovább csökkent, de mintha lassult volna a folyamat. Közel hatszáz diák van, újból sikerült beindítani a két első és a három kilencedik osztályt. Talán a státustörvény hatására megfordul ez a csökkenő tendencia. - Tovább bővültek a testvériskolai kapcsolatok. A székelykeresztúri Orbán Balázs Líceummal már csak a dokumentumok aláírására várnak. Ezzel a temesvári magyar diákok jobban megismerhetik Székelyföldet, barátságok szövődhetnek a két líceum diákjai és tanárai között. Jelentkeztek a magyar tagozatot működtető szabadkai középiskola képviselői is. - Temesváron elsőként a Bartók Béla Líceumban amerikai vendégtanár is működik. /Pataki Zoltán: A temesvári magyar líceum bel- és külföldi partnerkapcsolatokat épít. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./"
2001. február 2.
"Megváltozott formában megjelent a Lugosi Hírmondó időszakos kiadvány II. évfolyamának 1. száma. Tavaly az olvasók ingyen juthattak hozzá, az idéntől szimbolikusan ezer lej az ára. /(Király Zoltán): Lugosi Hírmondó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./"
2001. február 2.
"Megjelent a Bioterra idei első száma. A kisformátumú szaklapot a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium, valamint az Országos Mezőgazdasági Szaktanácsadási Ügynökség (ANCA) és a Romániai Biogazdálkodók Egyesülete adja ki. A Bioterra első évnegyedi terveiről, szemináriumairól Albert Imre, a szervezet elnöke írt. A jövőben Temesváron, Tenkében, Kalotaszentkirályon, majd Kolozsváron találkoznak a biotermelők. - Az Erdélyi Gazda kistestvére, a Bioterra színvonalas kiadvány. /Barazsuly Emil: Megjelent a BIOTERRA idei első száma. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"
2001. február 3.
"Egy évvel ezelőtt bezárták a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) levéltárát, azóta "leltároznak". A kutatók azóta csak várakoznak. A leltár oka állítólag a tavaly elfogadott átvilágítási törvény, amely a szekusdossziékba történő bepillantást is szabályozza. Megdöbbentő, hogy Romániában, ahol az aktív lakosság mintegy harmada valamilyen módon kapcsolatban állt a kommunista titkosszolgálattal, ma már egy-egy parlamenti párt akár több száz nevet tartalmazó képviselő- és szenátorjelölt listájából alig két-három személy ha fennakad a rostán. Az irattárak bezárásának másik oka, hogy a hatalmon lévők rájöttek: nem lehet tudni, mi minden kerülhet elő. A fiatal történészek például a kibányászott iratokat azonnal világgá kürtölik. Például Dorin Dobrincu az SRI-levéltárban tavaly érdekes aktára bukkant. Egy 1950. január 30-i dokumentum szerint Teoctist Arapasu volt legionárius, aki részt vett a [legionárius] felkelésben, s aki más legionáriusokkal együtt szétverte az Antim utcai zsinagógát. "Arapasu a Iustinian Marina pátriárkával való jó viszonyának köszönhetően befolyással rendelkezett ez utóbbinál, aki támogatni szándékszik Arapasut, hogy a következő választásokon Moldva mitropolitai posztját elfoglalja". A mai román pátriárkáról van szó, Teoctistról, a Román Ortodox Egyház fejéről. Miután a dokumentumot idén január közepén két román napilap is közölte, Teoctist hivatala azonnal cáfolta annak tartalmát. Azt mondták, a jelentés tulajdonképpen a szovjetek diverziója nyomán születhetett. Azonban egy másik fiatal történész, Gabriel Catalan, ehhez hasonló dokumentumot talált 1949. augusztus 30-i keltezéssel, egyet pedig a bukaresti központi történelmi levéltárban, 1949. január 20-i dátummal. A legutóbbi Nicolae Balan mitropolita kijelentése. Teoctist ezt már nem tudta cáfolni, a román sajtó is azonnal elhallgatott. Mégiscsak az ortodox egyház fejéről van szó, tette hozzá Tibori Szabó Zoltán. Nem lehet Teoctist pátriárkát kikezdeni, hiszen az akadémia tagja lett, találkozott II. János Pál pápával, az ökumenizmus bajnoka és rengeteg kitüntetés birtokosa. Ki merne arra emlékezni, hogy Teoctist nem csupán legionárius volt, antiszemita és pogromok résztvevője, hanem a kommunista rendszer egyik legalázatosabb kiszolgálója is? Teoctist ezért 1990 elején saját egyháza nyomására lemondott, majd néhány hónappal később meggondolta magát, és visszatért pátriárkai trónusára. - Idén január 21-én Bukarestben megemlékeztek az 1941. január 21-i bukaresti pogrom áldozatairól. A bukaresti ortodox székesegyházban Teoctist pátriárka mise keretében emlékezett meg "az antiszemitizmus és az idegengyűlölet azon ártatlan áldozatairól, akiket hatvan évvel ezelőtt gyilkoltak meg Bukarestben". Tibori megjegyezte: A gyilkosok tarthatnak bűnbánatot és imádkozhatnak bűneik megbocsátásáért, de csakis bűneik nyilvános bevallása után. /Tibori Szabó Zoltán: Őtúlboldogsága és a zsidók. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./"
2001. február 3.
"Martonyi János külügyminiszterrel készített interjút a Romániai Magyar Szó munkatársa. Az interjú előtt írta alá Martonyi János a Mircea Geoana román külügyminiszternek címzett levelét, amelyben javasolja, márciusban vagy esetleg áprilisban román partnere tegyen látogatást Budapesten. - Martonyi kifejtette, hogy a "romániai választások eredménye kezdetben komoly aggodalommal töltött el bennünket is, megdöbbentett a Nagy-Románia Párt előretörése." Megnyugtató volt viszont az, ami a választások óta eltelt időszakban történt, így például a PDSR-RMDSZ megállapodás, a törvényalkotási fejlemények és nem utolsósorban az, hogy a Nagy-Románia Párt semmilyen formában nem vesz részt a kormányzásban. - A kétoldalú kapcsolatok keretében a legkülönbözőbb területeken kell majd előrelépni. Szeretnék napirendre tűzni a csíkszeredai és a konstancai főkonzulátusnak a megnyitását. Új szociális és társadalombiztosítási egyezmény megkötését kezdeményezik, amelyet a szomszédos országokban élő magyarokról szóló, készülőben lévő törvény is szükségessé tesz. Javítani szeretnék az együttműködést a migráció és a menekültügy terén. Szükséges a határátkelőhelyek bővítése, a Szeged-Temesvár vasútvonal újjáépítése vagy az észak-erdélyi útépítés. Szükség van egy új környezetvédelmi egyezmény és határvízi megállapodás megkötése, átfogóan szabályozni kellene a Tisza vízgyűjtőterületén folytatott gazdasági tevékenységet, katasztrófavédelmi egyezményt kellene kidolgozni. - Remélhetően 2001-ben a két ország között a kereskedelmi forgalom meg fogja haladni az 1 milliárd eurót. Tavaly ez körülbelül 900 millió volt. A magyar vállalatok eddig összesen 160 millió eurót fektettek be Romániában, körülbelül 3000 közös vállalat működik. - A román félnek fel kellene számolnia a magyar húskivitelt érintő korlátozást. Martonyi leszögezte: "Nekünk nagyon fontos az, hogy az RMDSZ egységes legyen. És ez fontos az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak is, hiszen látjuk, hogy amíg egységes, addig biztos, hogy bejut a parlamentbe, és a román politikai élet fontos tényezője." /Guther M. Ilona: Interjú MARTONYI JÁNOS külügyminiszterrel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./"