Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2001. január 17.
"Nem vonulnak ki a politikai színtérről a Magyar Ifjúsági Tanácsban (MIT) részt vevő erdélyi magyar ifjúsági szervezetek, azonban felelősebbé teszik képviseletüket ezen a téren, és ezentúl inkább a belső építkezésre fektetnek hangsúlyt - határozták el a MIT vezetői. Nagy Pál, a MIT elnöke kijelentette: kötelességüknek érzik együtt fellépni az értelmiségi fiatalok pánikszerű külföldre menekülésének megállítása érdekében. - A január elején Hétfaluba összehívott MIT küldöttgyűlésen képviseltette magát a Tanács összes tagszervezete: az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a Romániai Doktorandusz Hallgatók Szövetsége és az unitárius fiatalok Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylete. A megjelentek bemutatták az általuk képviselt szervezetek éves programjait, alkalmakat keresve a közös rendezvényszervezésre és elkerülve ezek ütköztetését. Nagy Pál, aki egyébként az Udvarhelyi Fiatal Fórum vezetője is, elmondta, az ifjúsági vezetők nem értenek egyet az RMDSZ által gyakorolt, látszateredményekkel manipuláló politizálással. Szerinte előbb-utóbb fel kell hagyni az egypártrendszeri reflexekre utaló, népbutító politizálással a magyarság nevében, és inkább azon kell munkálkodni, hogy a fiatal magyar értelmiségiek ne kényszerüljenek megélhetésüket külföldön keresni. ″A 2000-es helyhatósági és parlamenti választások alkalmából az RMDSZ nem kérte az ifjúsági szervezetek segítségét, mert érezte: ideológiailag nem vagyunk azonos hullámhosszon″ - jelezte a MIT elnöke. A MIT megújította húsztagú frakcióját az SZKT-ban. Visszahívták képviselőiket a Szövetségi Egyeztető Tanácsból, mivel megítélésük szerint a SZET-nek nincs beleszólása semmilyen politikai döntésbe. A MIT ugyanakkor tanácskozási joggal tagjai közé fogadta a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét (RMKSZ), és elhatárolta magát az ifjúsági körökben kompromittált Magyar Középiskolások Országos Szövetségétől (MAKOSZ). /Megállítanák a fiatalok külföldre menekülését A belső építkezésre fektetnék a hangsúlyt a romániai magyar ifjúsági szervezetek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 17.
"Marosvásárhelyen jan. 25-én tizedik alkalommal osztják ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői az irodalmi fórum nívódíjait. Az idén prózáért Sebestyén Mihályt, líráért Király Lászlót, esszéért Selyem Zsuzsát díjazzák. Debüt-díjat kap Farkas Wellmann Éva és Király Kinga Júlia. Gálfalvi György a Látó főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy 1992-ben osztották ki első alkalommal a Látó nívódíjait a Lakitelek Alapítvány támogatásával. Akkor vers kategóriában Lászlóffy Aladárt, prózában Kisgyörgy Rékát, esszében Visky Andrást, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztéséért Balogh Edgárt, a marosvásárhelyi rádiót teljesítményéért, a legjobb újságírói munkásságért pedig Makkai Jánost díjazták. Az évek folyamán többen kétszer is részesültek már a nívódíjban, így például Lászlóffy Aladár, Szilágyi Júlia, Sebestyén Mihály, Király László, Selyem Zsuzsa. Király Lászlónak verseiért ítélik oda másodszor a díjat, nem mintha nem lenne miből válogatni. /Antal Erika: Megújult értékek Tizedik alkalommal osztják ki a Látó nívódíjait. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 17.
"Kétnapos /jan. 18-19/ irodalmi rendezvénysorozattal emlékeznek meg Madách Imre születésének évfordulójára a magyarországi Balassagyarmaton. Jan. 19-én átadják a 2001-es Madách-díjakat. Az idei kitüntetettek: Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök, dr. Supka Magdolna művészettörténész és Őze János néptáncos. Tempfli József elmondta, hogy az elismerést azért kapja, mert néhány évvel ezelőtt exhumáltatta Madách feleségének, Fráter Erzsébetnek a földi maradványait, és a Barátok templomának kriptájában helyeztette el. A nagyváradi főpap méltatását Andor Csaba, a Madách Irodalmi Társaság elnöke mondja el. A díjátadás után fáklyás felvonulás lesz, majd megkoszorúzzák a balassagyarmati Madách-szobrot. /Madách-díj Tempfli püspöknek. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 17./"
2001. január 17.
"Egyetlen magyar író vagy költő sem szerepel a tordai városi könyvtár által rendezett kulturális rendezvények idei programjában - kifogásolta Pataki József RMDSZ-es városatya a tordai helyi tanács legutóbbi ülésén. Pataki József, a helyi RMDSZ-szervezet elnöke a jubileumi események közül elsősorban a Petőfi Sándorról való megemlékezést hiányolta. /Mellőzik Petőfit, Magellánról megemlékeznek. Nincs magyar személyiség a kulturális rendezvények listáján. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 17.
"Mózsi Ferenc huszonhárom éve Chicagóban élő költőt látta vendégül jan. 15-én Kolozsváron a Korunk szerkesztősége. Chicagóban 40-50 ezer magyar él, önazonosságtudatukat tizenöt magyar klub, katolikus templom, táncházmozgalom, több évtizede működő cserkészcsapat próbálja éltetni. Az amerikai magyarok, immár huszonhét esztendeje, az Ohio állambeli Reménység-tó partján tartják nyári találkozójukat. Az utóbbi időben azonban lemorzsolódás, érdektelenség jelei mutatkoznak. Mózsi Ferenc 1980-tól tavalyig adta ki a hosszú ideig Chicagóban és Budapesten szerkesztett Szivárvány folyóiratot, melynek 54 száma jelent meg. Az irodalmi folyóirat kétszer is elnyerte az amerikai művészeti akadémia támogatását. Azonban a munkatársak megritkultak, végül a veszteségessé váló folyóirat megszűnt. A találkozó végén Mózsi Ferenc három versét olvasta fel. /Ördög I. Béla: Szivárvány Chicagótól Kolozsvárig. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 18.
"A kormány még 1999-ben elfogadta a 105. számú kormányrendelet. A jogszabály kedvezményeiben az a román állampolgár részesül, aki az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között etnikai okokból üldöztetésben részesült, a következőképpen: a) gettókba és külföldi koncentrációs táborokba deportálták; b) fogházban vagy koncentrációs táborban megfosztották szabadságától; c) lakhelyéről más helységbe költöztették; d) kényszermunkában vett részt; e) túlélője volt a ″halálvonatnak″; f) házastársa (férje vagy felesége) volt az etnikai alapon kivégzett vagy meggyilkolt személynek, amennyiben nem házasodott újra. Azok a személyek, akik az a), b) és c) pontokban leírt helyzetekben voltak, minden fogvatartási, deportálási vagy más helységbe költöztetési évért 2000 novemberétől havi 300 000 lejre jogosultak. Azok a személyek, akik a d) és e) pontokban feltüntetett helyzetben voltak, az elmúlt év novemberétől havi 150 000 lejes pótlékra jogosultak minden évért, amikor kényszermunkán vagy az úgynevezett halálvonatban voltak. A rendeletben érintettek a kérés benyújtását követő hónap elsejétől részesülnek a jogszabály kedvezményeiben, valamint ingyenes és elsődleges orvosi ellátásban, gyógyszerbiztosításban, ingyenes utazás az állami vállalatok közszállítási járművein (autóbusz, trolibusz, villamos, metró); évente 6 menettérti ingyenes utazás a vasút I. osztályán; ingyenes gyógykezelési jegy minden évben; a rádió és televízió bérleti díjai alóli mentesítés; elsődlegesség a telefon beszerelésénél és ingyenes bérlet; kérésre, szintén ingyen, temetkezési helyet biztosítanak. Azt az időszakot, ameddig az etnikai okokból üldözött személy nem tudott munkába elhelyezkedni, továbbá az üldözés miatt elszenvedett rokkantságát figyelembe veszik a nyugdíj megállapításánál. A rendeletben előírt jogok megállapítására vonatkozó kéréseket márc. 31-ig kell benyújtani a területi munkaügyi igazgatóságokhoz. /Kárpótlásban részesülnek az etnikai okokból zaklatott személyek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./"
2001. január 18.
"Romániában aggasztó méreteket öltött a kivándorlás. A 11 éve folyamatosan romló életkörülmények, a munkahiány és a kilátástalanság miatt elsősorban a fiatalok, a képzett munkaerő hagyja el az országot. A távozók több mint 31 százaléka 26-40 év közötti, közel 26 százaléka pedig 18 éven aluli. A Román Akadémia keretében működő Nemzetgazdasági Intézet legutóbbi adatai szerint 1980 óta csaknem 600 ezer román állampolgár próbált szerencsét a határon túl, mondott búcsút Romániának. 1980-1989 között 288 ezer kivándorlót tartottak számon - s közöttük ott voltak az "eladott″ német és zsidó nemzetiségű román állampolgárok is -, az utóbbi tíz évben viszont 305 ezren kerekedtek föl. A legtöbben Németországba vándoroltak ki, számuk megközelíti a 150 ezret. A többi EU-tagországot több mint 140 ezren választották új hazájukként, s a mintegy 33 ezer romániai bevándorlóval Magyarország az előkelő harmadik helyen szerepel a célországok listáján. /Édes Erdély, itt hagyunk. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 18./"
2001. január 18.
"A csíkszeredai Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány két újabb első évet indít a 2001-2002-es tanévben. Dr. György Antal, az alapítvány elnöke tájékoztatása szerint a Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karával közösen vadgazdamérnöki szakon, illetve a Gödöllői Szent István Egyetem agrárközgazdász szakon indít újabb első évet. A vadgazdamérnöki szakon maximum negyven főt képeznek. Az agrárközgadász szakon 5 éves képzés után a hallgatók gazdasági agrármérnöki (agrárközgazdász) oklevelet kapnak. Az első négy évben agrárközgazdasági és agrármarketing gazdálkodási szakirányú képzésben részesülnek a hallgatók. Ötödéven szakosodni lehet, vállalkozás, számvitel és pénzügyek, gazdasági informatika, mezőgazdasági szaktanácsadás, agrármarketing, humánmenedzsment, vidék- és térségfejlesztés, környezet- és tájgazdálkodás, mérnök-tanár, szakfordító képesítést lehet szerezni. - Jelenleg a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány által magyarországi egyetemekkel közösen szervezett távoktatási formákban közel 350 hallgató vesz részt, eleddig 674-en szereztek diplomát. /Sarány István: Újabb két első év levelezési szakon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./"
2001. január 18.
"A Szatmárnémetiben levő Építőipari és Építészeti Iskolacsoport hosszú ideig az egyedüli iskola volt a megyében, amely magyar nyelvű szakképzést biztosított. Baranyai Tibor igazgató a tanügyi reform változtatásáról számolt be. Andrei Marga miniszternek sikerült beindítani a visszafordíthatatlan reformlépéseket. Ezek sorába tartozott, hogy a szakiskolákba képességvizsga nélkül is be lehet iratkozni. A tanügyi reform során a szakközépiskola elveszítette professzionális jellegét, nem nyújt szakképesítést, és egyre inkább hasonlít az elméleti típusú középiskolákhoz. - A szakképzést adó oktatási forma a szakiskola, melynek időtartama három év. 1995-1999 között az uniós országok segítségével, PHARE-program keretén belül kidolgozták a romániai szakképesítés rendszerét. Tizenöt szakterületen lehet első évet indítani, a különböző szakterületek az évek során átjárhatóak, a szakképesítés a harmadik évben történik. - Az inasiskola is lényeges változáson ment át. Két év alatt az általános műveltségi tantárgyak mellett az elméleti és gyakorlati szakképzés került előtérbe. A tanmenet kidolgozása nagyrészt az iskola feladata. Az állam fizeti az iskoláztatást, nappali képzésre beiratkozhat minden nyolc általánost végzett, 25 évet be nem töltött fiatal. A gyakorlati képzésre nincs pénz, ezt önerőből kell megoldaniuk az iskoláknak. Szatmárnémetiben ezt úgy oldották meg, hogy a két-három fős csoportokat összehoznak a munkaadókkal, és a tanulók ott végzik a gyakorlatot. /Elek Anikó: Baranyai Tibor iskolaigazgató: ″A technikai fejlődés követelménye, hogy jól képzett szakembereket neveljünk″ = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 18./"
2001. január 18.
"Megjelent a Hírmondó /Székelyudvarhely/, a NYÖP /Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára/ negyedévi lapjának harmadik és negyedik összevont száma. Dr. Nagy Ákos nyugdíjas tanácsos beszámolt a 2000/16-os számú törvénnyel létrehozott Idős Személyek Tanácsáról. A kiadvány megemlékezett a 130 éve alakult székelykeresztúri Állami Tanítóképzőről. /Megjelent a Hírmondó. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 18./"
2001. január 18.
"Decemberben volt egyéves a Lövétei Kiáltó közéleti havilap, amelyet a Lövétei Ifjak Egyesülete ad ki négyszáz példányban a Polgármesteri Hivatal támogatásával; főszerkesztője Sorbán József. Az újság politikamentes, minden területet felölel. A nyolcadik /decemberi/ számban a karácsonyi ünnepekről, a község időszerűkérdéseiről, a hónap jeles napjairól, a község történetéről olvashatunk. /Egyéves a Lövétei Kiáltó. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 18./"
2001. január 18.
"Jan. 20-án ülésezik Marosvásárhelyen ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/. A Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjával /PDSR/ aláírt egyezmény a törvényhozási frakciók belügye - nyilatkozta Dézsi Zoltán, az SZKT elnöke. - Az RMDSZ alapszabálya szerint arról az SZKT-nak kétharmados többséggel kellene szavaznia, a testület állandó bizottsága azonban nem tűzte napirendre. Az RMDSZ választási kampányának és az elért eredményeknek a kiértékelése, a Szövetség 2001-es évi stratégiájának megvitatása, valamint kérdések, interpellációk szerepelnek az SZKT jan. 20-i ülésének napirendjén. Az SZKT állandó bizottsága nem tüntette fel önálló napirendi pontként a leköszönt kormányzati tisztségviselők és parlamenti csoportok beszámoltatását, valamint a kormánypárttal aláírt megállapodás vitáját és megszavaztatását. /E programpontok megvitatását az RMDSZ alapszabálya írja elő a testület számára./ A Krónika kérdésére Dézsi Zoltán elmondta: az SZKT-ülésen azért nem kérik a volt kormánytagok beszámolóit, mert egyes kormánytagok már decemberben leköszöntek, egyes igazgatóságokban, illetve állami hivatalokban viszont továbbra is dolgoznak a Szövetség jelöltjei. Dézsi Zoltán hozzátette: az idei stratégia címszó alatt kerülnek majd szóba a Szövetségi Operatív Tanács határozatai és a PDSR-protokollum. Az utóbbiról az SZKT elnöke kifejtette: ″Ez egy szerződés, ami nem kormányzási részvételt jelent, hanem az RMDSZ által elkezdett folyamatok véghezvitelének érdekében megelőlegezett bizalom kifejezése.″ Dézsi szerint a dokumentumokban foglaltakat tudomásul kell vennie az SZKT-nak, de nem ez a testület hivatott dönteni róla. Az SZKT elnöke hangsúlyozta, hogy az egyezmény a két törvényhozási frakció döntési körébe tartozik, és ennek külön megtárgyalása beavatkozást jelentene a frakciók belső ügyeibe. A Krónika idézte az RMDSZ-alapszabály előírásait, ebben szerepel, hogy az SZKT a mandátum lejártakor kiértékeli a Szövetség kormányzati tisztséget betöltő tisztségviselőinek tevékenységét, valamint meghallgatja és értékeli a parlamenti csoport beszámolóját. Az alapszabály szerint az SZKT sarkalatos határozattal /kétharmados többségel/ hagyja jóvá a Szövetségre vonatkozó szerződéseket és megállapodásokat. /Gazda Árpád/Simon Judit: Nincs napirenden a protokollum. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./ A Kórnika vezércikkében szintén kifogásolta, hogy a legfontosabbnak tűnő témák hiányoznak az SZKT napirendjéről. Az SZKT nem kívánja külön vitára bocsátani az RMDSZ és a PDSR között kötött paktumot, a ″jövendőnket alakító dokumentum tartalmát, a törvényszerűen létező titkos záradékba foglaltakról nem is beszélve.″ A magyar kisebbség ″sorsát alapvetően befolyásoló pártközi egyezmény azonban mégsem maradhat egy parlamenti frakció vagy néhány ember ügye.″ /Csinta Samu: Minősített stratégia. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./ "
2001. január 19.
"Jan. 18-án a Magyar Állandó Értekezlet résztvevői Budapesten konzultáltak a szomszédos országokban élő magyarokra vonatkozó törvénytervezetről. Az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi, Takács Csaba ügyvezető és Tőkés László tiszteletbeli elnök képviselte. Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Takács Csaba ügyvezető elnök megbeszélést folytatott Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. /Konzultáció a MÁÉRT résztvevőivel. = RMDSZ Tájékoztató, jan. 18. - 1889. sz./ A megbeszélésről jan. 18-án nyilatkozott a HTMH elnöke a Kossuth rádiónak. Szabó Tibor elmondta: a Magyar Állandó Értekezlet decemberi ülésén a határon túli magyar szervezetek megfogalmaztak néhány kiegészítő javaslatot az akkor előterjesztett törvénytervezettel kapcsolatban. Ezeket a javaslatokat az elmúlt egy hónap során a jogászok beépítették a törvény tervezetébe, és jan. 18-án az utolsó egyeztetések zajlottak. Elsősorban a végrehajtást szolgáló észrevételek merültek fel, tehát olyan jellegűek, hogy az érintett családtagjára milyen módon vonatkozzanak a kedvezmények, milyen időtartamra legyen érvényes az igazolvány, és hasonlók. Olyan jellegű javaslatok voltak, hogy ha valaki megkapja a magyar igazolványt, akkor a vele egy háztartásban élő házastársa is élhessen a kedvezményekkel, illetve hogy miként jöjjön létre úgymond technikai értelemben az ajánló szervezet, és hogyan fogalmazza meg ajánlásait a magyar hatóság felé. A HTMH vezetője emlékeztetett arra, hogy már a MÁÉRT-en is olyan törvénytervezet-szöveg került a résztvevők elé, amelyből világosan körvonalazódott az, hogy a munkavállalás, az egészségügyi ellátás területén milyen szolgáltatásokra, milyen lehetőségekre számíthat a határon túli magyarság, s ebben az értelemben a mostani egyeztetés már nem hozott semmi újdonságot. A közigazgatási egyeztetés során lesz módja a szaktárcáknak arra, hogy véleményt nyilvánítsanak, esetleges módosító javaslatokat megfogalmazzanak, a határon túliak pedig annak függvényében, hogy lesznek-e ilyenek, a következő körben ismét módot kapnának véleményük kifejtésére. Szabó Tibor úgy vélte, hogy a magyar kormány február végéig vagy márciusban mindenképpen el tudja fogadni a dokumentumot, és az utána a parlamenti bizottságok elé kerül. Lapértesülések szerint tisztázódott, hogy milyen alapon juthatnak magyar igazolványhoz a határon túli magyarok. A tervezet szerint mindenki magyar, aki annak vallja magát, és öt megnevezett feltétel közül legalább egyet teljesít. A kritériumok: a magyar nyelv ismerete, magyar iskolai végzettség, magyar felmenő rokonok, magyar egyházhoz vagy valamely, a magyar közösség által létrehozott civil vagy szakmai szervezethez való tartozás. /Egyeztetés a státustörvény ügyében. Öt kritérium a magyar igazolványhoz. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 19./"
2001. január 19.
"A Sapientia Alapítvány által irányított egyetemépítési munka eredményeként a 2001 őszén kezdődő tanévben - talán - az első szakokon beindulhat az oktatás. Tonk Sándor kuratóriumi elnök beszámolt az eddigi tapasztalatokról. A Csíkszeredába kiszállt akkreditációs bizottság azt mérte fel, hogy az ideiglenes működési engedélykérelemben előterjesztettek megfelelnek-e a valóságnak. Tonk Sándor szerint jó eredménnyel zárult ez a szemle. Nincs olyan törvényes előírás, hogy román nyelven oktató szak nélkül nem indulhat egyetem. Az alapítvány egyelőre szakokra, nem pedig egyetemre kéri a működési engedélyt. Ettől függetlenül Csíkszeredában előrehaladott állapotban van egy román nyelv és irodalom szak akkreditációs iratcsomójának előkészítése. Az akkreditációs bizottság következő ülését jan. 26-án tartja. - Az alapítvány eddig 6 szakra nyújtotta be az ideiglenes működési engedély-kérelmet. Várják az akkreditációs bizottság ellenőrzését. Amennyiben az megtörténik, akkor az ősszel a magánegyetem csíráját jelentő első szakokon elkezdődhet az oktatási tevékenység. - Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem EMTE/ építésével párhuzamosan a Partium Keresztény Egyetemen is újabb szakok beindítását kérelmezték. Szerződést kötöttek a Partium Keresztény Egyetemmel, hogy az EMTE törvényes elismerése után a két egyetem egyesülni fog valamilyen formában. Beindult a háttérintézmények - könyvtárak, bentlakások, kutatási műhelyek - kiépítése. Első lépésként két pályázatot hirdettek meg, egy doktorit (PhD) illetve tudományos kutatóit. E pályázatok elsődleges célja az, hogy a magánegyetem számára szükséges oktatói utánpótlást biztosítsák. Az oktatói kar személyi utánpótlása sok esetben komoly gondot okoz számunkra. Kezdetben vendég- illetve társult tanárokkal kell megoldani az oktatást. A pályázatok és egyetemi tanári tapasztalata alapján úgy látja, hogy van kellő tartalék, a romániai magyarság önerőből biztosítani tudja a tudományos kutatói és oktatói tevékenység fenntartását. /Gál Mária: Van utánpótlás, van jövő - interjú dr. Tonk Sándorral, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./"
2001. január 19.
"Magyarországról, a Duna Televízió, az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jóvoltából Brassó megyéből több iskola is részesült a tananyag elmélyítését szolgáló videókazettákból. Ajándékcsomagot kapott Alsórákos, Apáca, Kőhalom, Szecseleváros, valamint Brassó magyar iskolája. Az utóbbi, az Áprily Lajos Középiskola igazgatója, Nedeczky László hangsúlyozta, hogy örömmel fogadták az ajándékcsomagot. Az elmúlt év végén az iskola kapott a tanácstól pénzt, amelyet központi fűtés beszerelésére fordítanak. Ez a pénz a város hozzájárulása a Világbank által finanszírozott projekthez, amelynek keretében sor kerül az iskola épületének korszerűsítésére is. /Tóásó Áron Zoltán: Mi újság a brassói magyar középiskola háza táján ? Beszélgetés Nedecky László városi tanácsossal, az Áprily Lajos gimnázium igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./"
2001. január 19.
" A Magyarok Világszövetségének Borsod-Abaúj-Zemplém megyei szervezete az elmúlt hetekben 133 levelet küldött szét a világba, a címzettek az európai és az amerikai nagypolitikában fontos szerepet játszó parlamenti képviseletek, kormányzati szervek, neves politikusok, emberjogi szervezetek, tekintélyes lapok és újságírók, illetve közéleti személyiségek. Mindenkinek saját anyanyelvén írtak pár sort, figyelmébe ajánlva a levélhez csatolt cikkek és tanulmányok másolatát, amelyek a moldvai csángó-magyarok helyzetével foglalkoznak. Ismert magyar szerzők mellett francia, angol, német és olasz publicisták, történészek, emberjogi harcosok csángókkal kapcsolatos írásairól van szó. Minden borítékba betették például az angol Robin Baker történész-diplomata, a Theszaloniki Balkán Tanulmányok Intézete főmunkatársának a moldovai csángók eredetéről írt nagylélegzetű tanulmányát, melyben egyértelműen állást foglal azok magyar eredete mellett, s részletesen taglalja, miként igyekeztek és igyekeznek megfosztani anyanyelvüktől, akadályozzák őket elemi emberi jogaik gyakorlásában. Néhány visszajelzés azt bizonyítja, érdemes volt elküldeni a leveleket, jóllehet az idő rövidsége miatt még csak kevesen válaszolhattak. /133 levél a moldovai csángók ügyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./"
2001. január 19.
"Immár a második alkalom, hogy hibás táblákat szereltek fel. Az első táblákat a tavaly szerelték fel, a Csíkszereda felirat az egyes táblákon rövid i-vel szerepelt. A mostani táblán Kézdivásárhely Municipium olvasható. A municípium szó az összes táblán rövid i-vel és nagy M-mel szerepel. A Csernáton felé vezető úton két táblán kívánnak jó utat a gépjármű-vezetőknek. Az egyik táblán az ″utat″ hosszú u-val írják, a másikon röviddel. /Harmadik az Isten-igaza? Hibás városnév-táblák. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jan. 19./"
2001. január 20.
"Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés Bukarestben. 1941. jan. 21-től kezdve egészen január 24-ig a felkelők fegyverletételéig ″több tízezres tömeg pusztított, gyújtogatott, lopott és gyilkolt a zsidó negyedekben″ - emlékezett Matatias Carp Fekete könyv, romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című - 1946 és 1948 között Bukarestben kiadott - könyvében. Zsidók tucatjait vitték a közvágóhídra, és Jilavába, ahol később meggyilkolták őket. /Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./"
2001. január 20.
"Magyarország kolozsvári főkonzulátusa több mint 11 ezer munkavállalási kérelmet regisztrált 2000-ben. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul szerint a kérelmezők többsége az építőiparban, a számítógép-szakmában, vagy a mezőgazdaságban szeretne dolgozni. A főkonzul szerint a kolozsvári főkonzulátus az isztambuli után a legtöbb vízumkérelmet regisztrálja, megelőzvén ezzel a sydney-i, los angelesi és barcelonai diplomáciai képviseleteket. "14 200 vízumot bocsátottunk ki, ebből 11 000 munkavállalási engedély, 1500 tanulmányi vízum, a többit román ösztöndíjasoknak és külföldi állampolgároknak bocsátottuk ki″, mondta Alföldi László, aki úgy véli, hogy az idén körülbelül 17 000-re nő a vízumkérelmek száma. Megjegyezte: 700 esetben tiltottak ki román állampolgárokat Magyarország területéről különböző bűncselekmények elkövetése miatt. /Isztambul után Kolozsvár... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./"
2001. január 20.
"Seres Magdolna, a zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója visszaemlékezett arra, hogyan kezdődött az egyházi és a világi iskolavezetés közötti, immár több mint egyéves múltra visszatekintő háború. 1999 őszén pénzügyi ellenőrzés volt a kollégiumban, és kiderült, hogy az akkori titkárnő hamisított, sikkasztott. Értesítette az egyházi illetékeseket a dologról, amellett új titkárnőt kellett felvenniük. Az egyház részéről egy olyan személyhez ragaszkodtak, akit Seres Magdolna megbízhatatlannak tartott és nem volt hajlandó felvenni. Végül az igazgatónő jelöltje nyerte el a versenyvizsgát, az egyháziak jelöltje nem indult a vizsgán. Eljött Tőkés László püspök is a kollégiumba, és azt mondta, hogy el kell fogadni mindazt, amit az igazgatónő eddig az iskola érdekében tett. Ezzel nem lett vége, két tanár megfellebbezte az iskolaszék döntését. Kérték, hogy az igazgatónő ismételtesse meg a versenyvizsgát, de ő erre nem volt hajlandó. Az egyház részérők felmentették Seres Magdolnát. Cikkek, közlemények, állásfoglalások, helyesbítések, vádak, ellenvádak, tiltakozások tucatjával jelennek magyar és román lapokban. Az igazgatónő a helyén maradt. /Szabó Csaba: Félreértett üzenet Ady egykori iskolájába. Interjú Seres Magdolnával, a zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatójával. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./ A kialakult helyzetről a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Csűry István, az egyházkerület generális direktora elmondta, hogy információjuk nem teljes. Szerinte az igazgatónő szabálytalanul alkalmazott egy titkárnőt, pályázat kiírása nélkül, pontosabban: az utolsó napon a pályázati ívet kifüggesztette az iskola hirdetőtáblájára. Megállapították, hogy szabálytalanság történt. - Negatívan hatott, hogy az iskolaszék hosszú ideig nem ült össze. Amikor szabálytalanságokat követett el, és az egyház ellenlépésre kényszerült, a kezdeti normális viszony annyira elhidegült, hogy az igazgatóasszony egyházellenessé vált. Az iskolai számítógéppark a Református Teológia leltárában vannak, ennek ellenére az igazgatónő a gépeket tanügyi, állami nyilvántartásba vette. Nem az egyház fordult a törvényszékhez, hanem az igazgatónő perelte be a zilahi egyházmegyét László Kálmán gondnok miatt, akit az egyház fizet, és akit Seres Magdolna nem akar elfogadni az iskolában. Tulajdonképpen a munkaadóját pereli be az igazgatónő. /Makkay József: Az igazgatónő lemondása az egyetlen megoldás. Interjú Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktorával. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./"
2001. január 20.
"Jan. 19-én 50. alkalommal mutatta be pódiumjátékát Illyés Kinga. Az élet kenyere című előadás ezúttal Kecskeméten aratott osztatlan sikert. A magyar királylány, Árpád-házi Szent Erzsébet életáldozatát feldolgozó művet a művésznő a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület és a Kecskeméti Konzervatív Polgári Kör meghívására vitte a kecskeméti közönség elé. A meghívó két kecskeméti egyesület a kiadója annak a közeljövőben megjelenő dupla CD-lemeznek is, amelyen Illyés Kinga a 20. századi erdélyi költészet - általa válogatott - gyöngyszemeit mutatja be. A Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában készült, közel két és fél órányi hangfelvételen Áprily Lajos, Wass Albert, Dsida Jenő, Szőcs Géza, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Majtényi Erik, Hervay Gizella, Markó Béla, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár versei lesznek hallgathatók. /Tóth Tamás, Kecskemét: Kecskeméten jubilált Az élet kenyere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./"
2001. január 22.
"Jan. 20-án ülésezett Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Határozatot hoztak egy olyan bizottság létrehozásáról, amely kidolgozza az RMDSZ következő négyéves stratégiáját. A testület eldöntötte: az átvilágítást ki kell terjeszteni az RMDSZ valamennyi tisztségviselőjére, továbbá állásfoglalást fogadtak el a választásokkal kapcsolatban. Az SZKT jóváhagyta az operatív tanács elmúlt hónapokban hozott döntéseit, köztük az RMDSZ és az RTDP közti együttműködésről szóló döntését is. Markó Béla RMDSZ-elnök beszédében a választási kampányt, a választások eredményeit, az elmúlt hetekben kialakult helyzetet elemezte. Az RMDSZ-nek ebben a parlamenti ciklusban a korábbi 11, illetve 25 helyett 12 szenátori és 27 képviselői mandátuma van. A romániai magyar közösség megnyerte a választásokat. Markó megjegyezte: a választási kampányban a tiszteletbeli elnök még biztatta is a választókat, ne szavazzanak az RMDSZ-re, ezt ő tudathasadásos állapotnak tartja. - Felborult az eddigi parlamenti képlet, megváltoztak az erőviszonyok. Az RMDSZ, az erdélyi magyarság csak saját erejére támaszkodhat. A kormánypárttal megkötött egyezség, - ha tiszteletben tartják - lehetővé teszi azt, hogy ″menjünk a magunk útján tovább.″ Birtalan Ákos Kovászna megyei képviselő a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának ″színeváltozásáról″ szólt: az RTDP 1996-ig integráció-, reform-, és kisebbségellenes volt, a 2000-es választásokat követően pedig ő védi a közigazgatásban való anyanyelvhasználatról szóló jogszabályt. Szerinte az RMDSZ megmaradhatott volna ellenzékben. Ehelyett az RMDSZ néhány magyar tisztségviselőért cserébe kiegyezett az RTDP-vel. A képviselő szerint a legnagyobb baj viszont az, hogy az RMDSZ-ben hiányos a konzultáció, nincs munkamegosztás, az operatív tanács pedig monopolizálja a döntéshozatalt. Borbély Zsolt Attila, a Reform Tömörülés alelnöke szerint azért juthatott be Corneliu Vadim Tudor a második fordulóba, mert a figyelmeztetések ellenére Frunda György nem volt hajlandó visszalépni. Borbély szerint a mostani SZKT kísértetiesen emlékeztet a szövetségi képviselők 1996-os bukaresti tanácskozására, amikor az SZKT szintén kész tények elé volt állítva a kormánykoalíciós szerepvállalást illetően. Borbély véleményéhez csatlakozott a másik RT-alelnök, Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő is, aki szintén hangsúlyozta: az SZKT döntés - akárcsak négy évvel ezelőtt - post factum jön, a tanácskozásra azért volt szükség, hogy az operatív tanács döntését legitimizálja. Véleménye szerint egy ilyen horderejű kérdésben sokkal szélesebb körben kellett volna ezt a határozatot meghozni. Vekov Károly Kolozs megyei képviselő egyetértett Markóék pragmatizmusával. Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelentette: a választás ″etnikai szavazás volt″, a romániai magyarok muszájból szavaztak az RMDSZ-re. Tőkés László visszautasította a bírálatokat. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei képviselő egy lehetséges diverzióra figyelmeztetett: elemezni kell, hogy a Corneliu Vadim Tudor rémével való fenyegetés mennyire volt mesterséges. A képviselő szerint az RMDSZ még adós mind az elmúlt négy év elemzésével, mind a szövetség vezetősége és több ezer aláírás által támogatott, külhoni állampolgárság helyzetével. Toró T. Tibor Temes megyei képviselő, a Reform Tömörülés elnöke szerint az RTDP-nek nyújtott RMDSZ-támogatás minőségi és nem mennyiségi, Iliescuéknak elsősorban nem az RMDSZ parlamenti képviselőinek számszerinti szavazatára, hanem olyanszerű támogatására van szüksége, amely Nyugat előtt hitelesíti a kormánypártot. Ezért cserébe az RTDP-től minőségi áttörést vártak, de ez még nem történt meg. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezetője az RMDSZ-en belül - véleménye szerint - uralkodó erkölcsi válságra hívta fel a figyelmet. Ez az oka annak, hogy több mint 100 000-el kevesebben mentek el szavazni, hiába a több mandátum, és Frunda is sokkal kevesebbet kapott, mint négy évvel ezelőtt. Nagy Zsolt ügyvezető alelnök konkrét számokkal bizonyította: nem az úgynevezett erkölcsi válság, hanem a kivándorlás, és a demográfiai mutatók csökkenése miatt kevesebb a szavazó magyar. Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor, a Szabadelvű Kör vezetője szerint örülni kellene a választási sikernek, semmint megkérdőjelezni azt. Külön kiemelte Frunda hozzájárulását, akit emiatt szintén örökös tiszteletbeli taggá kellene avatni - javasolta. Az SZKT elfogadta Borbély László javaslatát egy programbizottság összeállításáról, amelynek feladata: az RMDSZ négyéves stratégiájának kidolgozása, illetve valamennyi RMDSZ tisztségviselő Szekuritáté-dossziéjának átvilágítása. Vita kerekedett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ba javasolt tagjai mandátumának igazolása kapcsán, amely végül oda vezetett, hogy a MIT-frakció a mandátumigazolás megtagadása ellen tiltakozva kivonult a tanácskozásról. /Székely Kriszta: Tudomásul vették a szövetségi képviselők az RMDSZ-RTDP egyezményt. Többek szerint az operatív tanács monopolizálja a döntéshozatalt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./"
2001. január 22.
"A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénytervezetről a Határon Túli Magyarok Hivatalánál jan. 18-án megbeszélést tartottak. Erről kérdezte a lap Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. Markó elmondta, hogy a különböző cikkelyek kiegészítéséről volt szó. A módosító javaslatoknak a célja, hogy a törvénytervezet minél pontosabb legyen. Az RMDSZ 28 pontba foglalta észrevételeit a törvénytervezetről, ezek nem jelentenek elvi nézetkülönbségeket. Lényeg azoknak a kritériumoknak a meghatározása, hogy kik kerüljenek a státustörvény hatálya alá. Elsősorban nyilatkozatról van szó, mert a hovatartozás szabad bevallás kérdése. Azonban bizonyítani kellene egy minimális nyelvtudást, vagy azt, hogy valaki magyar iskolába járt, vagy magyar egyházhoz tartozik. Alternatív kritériumok lennének. - Takács Csaba ügyvezető elnök részletesebben vázolta az RMDSZ módosító javaslatait. A jogászok dolga lesz annak a kérdésnek az eldöntése, hogy milyen módon szabályozzák például a magyar igazolványra jogosult személy nem magyar házastársának jogviszonyát. Több módosító javaslatot fogalmaztak meg az oktatási, kulturális, tudományos téren biztosított jogosítványok pontosítására, illetve a nemzeti identitás őrzésének intézményeivel kapcsolatos együttműködési keretek bővítésére. Felvetették annak a kérdését, hogy a Magyarországon meghívásos vagy megbízásos alapon konzultánsi, előadói, szakreferensi vagy tudományos munkát, kutatást végzők nem sorolhatók a három hónapos munkaviszony keretébe. /Guther M. Ilona: Készülő kedvezménytörvény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./"
2001. január 22.
"Az utóbbi napokban a sajtóban olyan feltételezések jelentek meg, miszerint az RMDSZ belső ellenzéke és a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt (RMSZDP) esetleg szövetkezni fog, aminek az lehet az eredménye, hogy Erdélyben új magyar politikai alakulat jön létre. Kincses Előd ügyvédet, a szövetségi belső ellenzék markáns személyisége nyilatkozott erről. Az RMSZDP-nek Marosvásárhelyen van a főhadiszállása, Kiss Kálmán elnök szintén marosvásárhelyi lakos. Kincses elmondta, hogy az utcán találkozott Kiss Kálmánnal, aki elmondta, hogy rendkívüli kongresszust hívnak össze, ahol szeretnének nagyon lényeges változtatásokat eszközölni a párt alapszabályzatában, esetleg a nevét is megváltoztatják. Azt is mondta: jó lenne, ha e munkába Kincses is bekapcsolódna. Kincses Előd erre kijelentette, hogy ő az RMDSZ tagja és egy új pártnak a létrehozása most nem aktuális. - Az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetősége - fejtette ki Kincses - magyarázza a bizonyítványt, anélkül, hogy jól felelnének a politikai kérdésekre. Mindaz, amit most megvalósít a PDSR - állítólag a koalíciós szerződés következtében - már három évvel ezelőtt sürgősségi kormányrendelet szintjén megvalósult, illetve szavazásra készen volt a régi kormány idején, és a PDSR-hatalom technikusai addig húzták az időt, hogy most PDSR-sikerként lehessen feltüntetni e törvényeket. Kincses leszögezte: az RMDSZ egysége már nagyon régen megbomlott. Az úgynevezett mérsékeltek és radikálisok már tíz évvel ezelőtt is szemben álltak egymással. Ehhez a belső ellentmondáshoz Kiss Kálmánék semmilyen módon nem járultak hozzá. ″Ez az RMDSZ eredendő születési hibájából következik, hiszen felülről hozták létre baráti csoportok, és ezek a csoportok azóta is egymást újraválasztják. E körön belülre szinte egyáltalán nem lehet bekerülni, vagy aki bekerül, csak akkor maradhat benn, ha átáll. Ha fenntartja az azelőtti politika krédóját, akkor menthetetlenül ledarálják.″ /Máthé Éva: Lesz-e új hazai magyar párt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./"
2001. január 22.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben elmérgesedett a helyzet, a feszültséget jelzi az egyházkerület közlönyének, a Partiumi Közlönynek az új száma is. A szerkesztőségi cikk címe: Belső egyházi anarchia előidézésre irányuló provokációsorozat. Tőkés László püspök, az egyházkerületi vezetőség és több lelkész között egyre élesebb az ellentét. A szembenálló harminc lelkész és világi tisztségviselő megalakította a Református Megújulási Közösséget. A sajtóban több indulatos vitacikk jelent meg. /Partiumi Közlöny (Nagyvárad), jan. 22. - XI. évf. 1. sz./"
2001. január 22.
"Gaál György folytatásokban közölt kronológiájában /Kolozsvári kronológia/ 1944 októberéig ért: 1944. október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár - Észak-Erdéllyel együtt - szovjet fennhatóság alatt autonóm terület volt, március közepén kebelezte be a román közigazgatás. 1944 októberétől a szovjet parancsnokság Tudor Bugnariu tanárt Kolozsvár polgármesterévé, Demeter János ügyvédet pedig alpolgármesterré, Teofil Vescan tanárt a megye prefektusává, Csőgör Lajos fogorvost pedig alprefektussá nevezi ki. 1944 decembere és 1948 februárja között Erdély címmel szociáldemokrata napilap, 1944-1952 között Világosság, a Magyar Népi Szövetség napilapja /szerk.: Balogh Edgár/, 1945 márciusától az Erdélyi Szikra című hetilap /Kommunista Párt Kolozsvár Kerületi Bizottságának lapja/, mely rövidesen Igazság címen napilapként jelent meg 1989 decemberéig. /Gaal György: Kolozsvári kronológia. Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Kolozsváron tehát 1944-1948 között három magyar napilap jelent meg. Azóta évtizedekig egy napilap volt /1989 december vége óta Szabadság néven/. Második magyar nyelvű napilappal Szőcs Géza akart indulni, azonban az Új Ezrednek csak négy száma jelent meg /1993. jan. 15-19./. A Krónika 1999. október 30-i indulása sikeres volt: azóta két magyar napilap létezik Erdély fővárosában. "
2001. január 23.
"Jan. 22-én magyarországi parlamenti pártok megbeszélést tartottak a szomszédos országokban élő magyaroknak biztosított kedvezményekről szóló törvényről (státustörvény). A Mádl Ferenc államfő által kezdeményezett egyeztetésen kiderült, hogy az ellenzéki pártok kisebb-nagyobb különbségekkel ellenzik a törvényt, a kormánypártok pedig örvendenek a törvény puszta létének. Nem sikerült megteremteni a Fidesz-MPP által oly áhított politikai konszenzust. Az ellenzéki pártok nem támogatják a kormány által javasolt törvényt. Kövér László, a Fidesz-MPP elnöke azt nevezte a legnagyobb eredménynek, hogy ilyen jogszabály megalkotására egyáltalán sor kerül. Kövér szerint senki nem törekedik arra, hogy a határon innen és a határon túli magyarokat egymással szembeállítsa, és valamelyik kárára többletkedvezményt biztosítson. Kovács László, az MSZP elnöke szerint szükség van a törvényre, de figyelembe kell venni a magyarországi lakosság érdekeit, a költségvetés teherbíró képességét, a törvény nem akadályozhatja Magyarország EU-csatlakozását. Az MSZP szerint nem elfogadható az a pártok közötti verseny, ahol az a legmagyarabb, aki a legtöbbet ígéri a határon túliaknak Szent-Iványi István, a szabad demokraták (SZDSZ) frakcióvezetője kijelentette: pártja jelenlegi formájában nem támogatja a törvényt. Nem tudni, kiket érintene, mit biztosítana, milyen áron, és azt meg ki állná. Szerinte a határon túli magyarokat szülőföldjükön kell támogatni, a jelenlegi törvénytervezet pedig az elvándorlást fogja felgyorsítani. Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke is támogatásáról biztosította a törvényt annak ellenére, hogy szerinte szélesebb körű kedvezményeket kellene a határon túli magyaroknak biztosítani. A kisgazdák a Magyarok Világszövetsége által kidolgozott külhoni állampolgárságot is elfogadhatónak tartják. /Vass Enikő: Márciusban terítéken. A státustörvény. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./"
2001. január 23.
"Jan. 20-án a Magyar Ifjúsági Tanács képviselőcsoportja felfüggesztette tevékenységét az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában. Döntésüket azzal indokolták, hogy az SZKT nem fogadta el a MIT küldöttgyűlésének határozata által megbízott új képviselőket. Az ifjúsági szervezet a MIT belső ügyeibe való durva beavatkozásnak minősítette az SZKT ez ügyben tanúsított álláspontját. Nyilatkozatukban kifejtették: a küldöttállítási eljárás az eddigiekhez hasonlóan történt, ezért a küldöttek igazolásának elhalasztása nyilvánvalóan politikai okokat takar. A MIT reméli, hogy az RMDSZ is fontosnak tartja a partneri viszony fenntartását, és konkrét lépéseket tesz a probléma megoldása érdekében. Az SZKT állandó bizottsága nem igazolta a MIT új SZKT-küldötteinek mandátumát. Szabályzatsértéssel vádolták meg az ifjúsági vezetőket. Szatmári Tibor küldött szerint a MIT-et kisajátította egy ″ideológiai csoport″, a testület vezetősége nem biztosítja a széles körű konzultációt az ifjúsági szervezetek között. Válaszában Nagy Pál, a MIT elnöke a szervezet nevében kikérte magának azt a vádat, miszerint egy ″ideológiai csoport″, nevezetesen a Reform Tömörülés ″csatlósai″ lennének. Markó Béla szövetségi elnök szerint a MIT már rég nem tölti be eredeti szerepét: tagszervezetei között nincs kommunikáció, az RMDSZ számára már nem jelent partnert. Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő szerint minden ″jelzés″ ellenére az SZKT és annak állandó bizottsága nem teheti meg, hogy semmibe vegye az alapszabályzatot, amelynek értelmében a MIT-nek szuverén joga, hogy kiket delegál a tanácsba. - Hajdó Csaba, a MIT frakcióvezetője elmondta: 8-9 személyt érintett a mandátumigazolás elutasítása. - A MIT annak tudatában választott SZKT-képviselőket, hogy egy vagy két ülésen vesznek részt. A belső választások időpontjának kitűzése óta eltelt egy év, így az ifjúsági szervezetek vezetői újak lettek. - Szabó Ödön nagyváradi RMDSZ-ügyvezető elnök és Asztalos Csaba az SZKT-n megóvta a demokratikusan, egyhangúlag elfogadott új MIT-küldöttlistát. - A MIT január 31-én Kolozsváron tartja rendkívüli küldöttközgyűlését, ahol újratárgyalja viszonyrendszerét az RMDSZ-szel. - Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Szabadságnak elmondta: az SZKT 66 mellette, 27 ellene szóló és 11 tartózkodó szavazattal fogadta el a mandátum-érvényesítő bizottság jelentését. Takács szerint a MIT-ben egyes személyeket felkértek arra, mondjanak le mandátumukról. Az alapszabályzat elfogadásától számított 90 napon belül a RMDSZ társszervezeteinek kötelességük lett volna letenni alapszabályzatukat. Ezt nem tették meg. A MIT kizárta tagjai sorából a Magyar Középiskolások Országos Szövetségét, a MAKOSZ-t, anélkül, hogy jelezték volna ezt a RMDSZ alapszabály-felügyelő bizottságának. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./"
2001. január 23.
"Egyetlen román nagypáholyba egyesül Románia két szabadkőműves nagypáholya, a Romániai Nemzeti Nagypáholy és Románia Egységes Nemzeti Nagypáholya, közölte a sajtóval az új nagypáholy vezetősége. A hivatalos egyesítésre jan. 24-én kerül sor. Az új nagypáholy nagymestere Gheorghe Comanescu, segédje Eugen Ovidiu Chirovici. /Holnap egyesülnek a szabadkőműves nagypáholyok. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./"
2001. január 23.
"A magyar külügyminisztérium tisztségviselői februárban elkezdik a párbeszédet az új bukaresti kormány diplomatáival. Febr. 5-6-án Lőrincz Csaba helyettes államtitkár hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezik, hogy áttekintse román partnereivel az együttműködés jelenlegi állapotát és lehetőségeit. Őt várhatóan Németh Zsolt államtitkár követi. A nagykövetség közlése szerint a politikai államtitkár bukaresti tárgyalásait követően erdélyi körútra indul. A tárgyalásokon minden bizonnyal az új magyar diplomáciai képviseletek megnyitásának ügye is felmerül. A leköszönt román kormány nem kifogásolta a csíkszeredai és konstancai magyar konzulátus megnyitását, nem tartotta azonban erre alkalmasnak parlamenti és elnökválasztásokat közvetlenül megelőző időszakot. Amint a nagykövetség tájékoztatásából kiderül, májusban valószínűleg a két ország hadseregének vezérkari főnökei és honvédelmi miniszterei is találkoznak. /Magyar diplomaták jönnek Bukarestbe. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./"