Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 16.
Tízezrek voltak kíváncsiak a Csaba királyfira
Tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján – közölte vasárnap a Székelyhon.ro portál.
A bemutató előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke is köszöntötte a közönséget. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat, különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld a mi földünk, a mi őseinknek a földje, és mi itt itthon vagyunk!” – idézte a Székelyhon a miniszterelnök-helyettest. A rockoperát G. Nagy István Ilián szerezte és rendezte. A nagyszabású előadás több székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósult meg. A mű szerzője korábban elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a csíksomlyói hegynyeregben. „Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – idézte G. Nagy Iliánt a Főtér.ro portál.
Az előadásban Csaba királyfit Ráduly Botond Manó sepsiszentgyörgyi rock-énekes alakította, a sztárvendég az egykori Pokolgép-énekes Rudán Joe, aki Látódot, a főmágust játszotta. A bemutatón közel négyszáz táncos vett részt, a Hajdú Táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes tagjain kívül székelyföldiek és csángók is felléptek. Emellett mintegy háromszáz gyimesi csángó statisztált. Az előadást a Pászka Lehel által vezetett sepsiszentgyörgyi lovasíjász csapat tette látványossá. MTI
Erdély.ma
Tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján – közölte vasárnap a Székelyhon.ro portál.
A bemutató előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke is köszöntötte a közönséget. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat, különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld a mi földünk, a mi őseinknek a földje, és mi itt itthon vagyunk!” – idézte a Székelyhon a miniszterelnök-helyettest. A rockoperát G. Nagy István Ilián szerezte és rendezte. A nagyszabású előadás több székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósult meg. A mű szerzője korábban elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a csíksomlyói hegynyeregben. „Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – idézte G. Nagy Iliánt a Főtér.ro portál.
Az előadásban Csaba királyfit Ráduly Botond Manó sepsiszentgyörgyi rock-énekes alakította, a sztárvendég az egykori Pokolgép-énekes Rudán Joe, aki Látódot, a főmágust játszotta. A bemutatón közel négyszáz táncos vett részt, a Hajdú Táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes tagjain kívül székelyföldiek és csángók is felléptek. Emellett mintegy háromszáz gyimesi csángó statisztált. Az előadást a Pászka Lehel által vezetett sepsiszentgyörgyi lovasíjász csapat tette látványossá. MTI
Erdély.ma
2015. augusztus 16.
Hatalmas termőterületeket sújt a szárazság
Eddig 163 ezer hektárnyi mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést a csapadékmentes nyár Hargita megyében. A károkat továbbra is a helyi önkormányzatoknál jelenthetik az érintett gazdák – írja hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
Két hete kezdték el a kormánybiztosi hivatalok a mezőgazdasági kultúrákban keletkezett szárazságkárok felmérését a megyei mezőgazdasági igazgatóságok közreműködésével. A szakemberek már akkor kértek minden érintett gazdát, nagyobb mezőgazdasági termelőt, hogy a helyi önkormányzatoknál megtalálható formanyomtatványok által jelezzék az őket ért károkat – ismerteti az újság.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság előzetes becslése szerint mintegy 162 780 hektárnyi területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést az idei csapadékmentes, forró nyár – számolt be a Csíki Hírlap érdeklődésére Török Jenő. A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője hozzátette, az eltelt hetekben ugyan folyamatosan érkeztek a károsult gazdák bejelentései, azonban nem minden polgármesteri hivatal mozgósította kellőképpen a helyi gazdálkodókat. Vannak olyan települések, ahonnan egyetlen ilyen bejelentést sem adtak le – fejtette ki.
Több okból is fontos a károk minél gyorsabb és hatékonyabb bejelentése: egyrészt – a múlt évhez hasonlóan – számottevő kár esetén a károsultak idén is számíthatnak úgynevezett minimis-támogatásra vagy kormányzati finanszírozású kárpótlásra, másrészt a kért adócsökkentést, -eltörlést is úgy lehet elérni, ha van bejelentés a károkról – emelte ki a szakember. Ezért ajánlják a helyi önkormányzatoknak, hogy informálják a gazdákat, és ne mulasszák el a károk jelentését.
A terméskiesés nagyobb 30 százaléknál 2760 hektárnyi kukoricaföldön – az összterület mintegy 90 százalékán –, és a Keresztúr vidékén termesztett 14 hektárnyi cukorrépa-parcella teljes területén. A pityóka esetében az idén ültetett 9050 hektárból mintegy 4900 hektáron a kár nagyobb mint harminc százalék, sőt van, ahol 45 százalékos. A takarmánynövényekből aszálykárt szenvedett 18 750, míg silókukoricából 1760 hektárnyi. Emellett jelentős kárt jelentettek a természetes kaszálók esetében, ahol 72 900 hektár érintett, illetve a havasi legelők esetében, ahol 58 750 hektár.
Török pénteken arról is beszámolt, hogy mintegy 50 napja (június 26.–augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében. A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni burgonya. Így nem találta meglepőnek azt sem, hogy a múlt héten már szedték a pityókát a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Eddig 163 ezer hektárnyi mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést a csapadékmentes nyár Hargita megyében. A károkat továbbra is a helyi önkormányzatoknál jelenthetik az érintett gazdák – írja hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
Két hete kezdték el a kormánybiztosi hivatalok a mezőgazdasági kultúrákban keletkezett szárazságkárok felmérését a megyei mezőgazdasági igazgatóságok közreműködésével. A szakemberek már akkor kértek minden érintett gazdát, nagyobb mezőgazdasági termelőt, hogy a helyi önkormányzatoknál megtalálható formanyomtatványok által jelezzék az őket ért károkat – ismerteti az újság.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság előzetes becslése szerint mintegy 162 780 hektárnyi területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést az idei csapadékmentes, forró nyár – számolt be a Csíki Hírlap érdeklődésére Török Jenő. A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője hozzátette, az eltelt hetekben ugyan folyamatosan érkeztek a károsult gazdák bejelentései, azonban nem minden polgármesteri hivatal mozgósította kellőképpen a helyi gazdálkodókat. Vannak olyan települések, ahonnan egyetlen ilyen bejelentést sem adtak le – fejtette ki.
Több okból is fontos a károk minél gyorsabb és hatékonyabb bejelentése: egyrészt – a múlt évhez hasonlóan – számottevő kár esetén a károsultak idén is számíthatnak úgynevezett minimis-támogatásra vagy kormányzati finanszírozású kárpótlásra, másrészt a kért adócsökkentést, -eltörlést is úgy lehet elérni, ha van bejelentés a károkról – emelte ki a szakember. Ezért ajánlják a helyi önkormányzatoknak, hogy informálják a gazdákat, és ne mulasszák el a károk jelentését.
A terméskiesés nagyobb 30 százaléknál 2760 hektárnyi kukoricaföldön – az összterület mintegy 90 százalékán –, és a Keresztúr vidékén termesztett 14 hektárnyi cukorrépa-parcella teljes területén. A pityóka esetében az idén ültetett 9050 hektárból mintegy 4900 hektáron a kár nagyobb mint harminc százalék, sőt van, ahol 45 százalékos. A takarmánynövényekből aszálykárt szenvedett 18 750, míg silókukoricából 1760 hektárnyi. Emellett jelentős kárt jelentettek a természetes kaszálók esetében, ahol 72 900 hektár érintett, illetve a havasi legelők esetében, ahol 58 750 hektár.
Török pénteken arról is beszámolt, hogy mintegy 50 napja (június 26.–augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében. A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni burgonya. Így nem találta meglepőnek azt sem, hogy a múlt héten már szedték a pityókát a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2015. augusztus 16.
Az elszármazottakkal együtt ünnepeltek Gyulakután
Egyre nagyobb igényeknek próbálnak megfelelni, amikor községi napokat tartanak – összegezte szerkesztőségünknek Varga József polgármester. Úgy tűnik, a hétvégén ez sikerült.
Kilencedik alkalommal rendeztek a hétvégén községi napokat Gyulakután, és idén nem csak két napra szorítkoztak. A két magyarországi testvértelepülés küldöttsége már csütörtökön megérkezett: Pétervására városát Eged István, Tófej községét Horváth Zoltán vezette, a fogadást ezúttal a helyi GYÖNGY szervezet rendezte, jelen voltak az önkormányzat munkatársai és képviselői mellett orvosok, de bármely gyulakutai lakos megismerhette a vendégeket. Pénteken a tófejiek a Békási-szorosig, a pétervásáriak Sinaiáig kirándultak. Délután rendezték a községbeli borászok hagyományos versenyét, este pedig három nagykoncert volt: a Bronx, Balázs Pali és Zoltán Erika fellépése nagy tömeget vonzott a színpad elé, de az azt követő retrobulit is alig lehetett abbahagyni hajnalban.
Szombaton reggel a helyi Szivárvány néptánccsoport tagjai szekéren, az erdőszentgyörgyi és havadi huszárok lovon, a mezőcsávási fúvószenekar autón járta be a települést, ének- és zeneszóval ébresztve és hívogatva a lakosságot az aznapi tevékenységekre. A hivatalos megnyitóra délután került sor, ahol a lakosság nagy tapssal fogadta a község polgármesterét. „Szeretem a gyulakutaiakat, és keresem bennük a jó társat, a nagy lelket, a jó szívet, azt az embert, aki mellém áll és községünkért tesz. Ez az igazi gyulakutai, és itt éppen elég van ezekből az emberekből” – mondta Varga József. Kelemen Atilla parlamenti képviselő szerint ennek a falunapnak nagyon komoly közösség- és magyarságerősítő hatása van, és az utóbbi évek munkáján meglátszik, hogy nagyon jó kezekben van a település. Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke azt hangsúlyozta ki, hogy ez a rendezvény a helyiek összetartozásának ünnepe.
Színpadra léptek a helyi és havadtői óvodások és iskolások modern és népi táncokkal, furulyajátékkal, szép műsort mutatott be a tófeji Szivárvány dalkör és a helyi szépkorúak Reménység csoportja, miközben a közelben öt üstben gulyás főtt és jókora ökröt is forgattak nyárson. Délután újabb koncertsorozat indult: Mara után Kaly lépett színpadra és kimondta a jelszót: Elmegyek az éjszakába mulatni. Igaz ugyan, hogy ő kétszáz kilométerrel odébb múlatta át az éjszakát, de a küküllőmentiek a színpad előtt maradtak és hatalmasat buliztak Janicsák Vecával, Kökény Attilával, László Attilával, Tolvai Renátával, késő este pedig Kozsó és az Ámokfutók, majd a Groovehouse társaságában. A napot látványos tűzijáték zárta: tíz perc alatt több mint kétezer fénylövedék röpült a magasba.
Vasárnap a gyulakutai reformátusoknál a 25 és 50 évvel ezelőtt konfirmáltak találkoztak ismét, a csöbi katolikusok pedig búcsúünnepükre hívták meg az elöljárókat és vendégeiket. Eközben Gyulakután a sport is teret kapott: kispályás fociban és nemzetközi szabadfogású birkózóversenyen mérhették össze képességeiket a sportolók.
A több ezres tömeget megmozgató gyulakutai faluünnepről bővebben a Vásárhelyi Hírlap augusztus 17-ei, hétfői számában olvashatnak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Egyre nagyobb igényeknek próbálnak megfelelni, amikor községi napokat tartanak – összegezte szerkesztőségünknek Varga József polgármester. Úgy tűnik, a hétvégén ez sikerült.
Kilencedik alkalommal rendeztek a hétvégén községi napokat Gyulakután, és idén nem csak két napra szorítkoztak. A két magyarországi testvértelepülés küldöttsége már csütörtökön megérkezett: Pétervására városát Eged István, Tófej községét Horváth Zoltán vezette, a fogadást ezúttal a helyi GYÖNGY szervezet rendezte, jelen voltak az önkormányzat munkatársai és képviselői mellett orvosok, de bármely gyulakutai lakos megismerhette a vendégeket. Pénteken a tófejiek a Békási-szorosig, a pétervásáriak Sinaiáig kirándultak. Délután rendezték a községbeli borászok hagyományos versenyét, este pedig három nagykoncert volt: a Bronx, Balázs Pali és Zoltán Erika fellépése nagy tömeget vonzott a színpad elé, de az azt követő retrobulit is alig lehetett abbahagyni hajnalban.
Szombaton reggel a helyi Szivárvány néptánccsoport tagjai szekéren, az erdőszentgyörgyi és havadi huszárok lovon, a mezőcsávási fúvószenekar autón járta be a települést, ének- és zeneszóval ébresztve és hívogatva a lakosságot az aznapi tevékenységekre. A hivatalos megnyitóra délután került sor, ahol a lakosság nagy tapssal fogadta a község polgármesterét. „Szeretem a gyulakutaiakat, és keresem bennük a jó társat, a nagy lelket, a jó szívet, azt az embert, aki mellém áll és községünkért tesz. Ez az igazi gyulakutai, és itt éppen elég van ezekből az emberekből” – mondta Varga József. Kelemen Atilla parlamenti képviselő szerint ennek a falunapnak nagyon komoly közösség- és magyarságerősítő hatása van, és az utóbbi évek munkáján meglátszik, hogy nagyon jó kezekben van a település. Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke azt hangsúlyozta ki, hogy ez a rendezvény a helyiek összetartozásának ünnepe.
Színpadra léptek a helyi és havadtői óvodások és iskolások modern és népi táncokkal, furulyajátékkal, szép műsort mutatott be a tófeji Szivárvány dalkör és a helyi szépkorúak Reménység csoportja, miközben a közelben öt üstben gulyás főtt és jókora ökröt is forgattak nyárson. Délután újabb koncertsorozat indult: Mara után Kaly lépett színpadra és kimondta a jelszót: Elmegyek az éjszakába mulatni. Igaz ugyan, hogy ő kétszáz kilométerrel odébb múlatta át az éjszakát, de a küküllőmentiek a színpad előtt maradtak és hatalmasat buliztak Janicsák Vecával, Kökény Attilával, László Attilával, Tolvai Renátával, késő este pedig Kozsó és az Ámokfutók, majd a Groovehouse társaságában. A napot látványos tűzijáték zárta: tíz perc alatt több mint kétezer fénylövedék röpült a magasba.
Vasárnap a gyulakutai reformátusoknál a 25 és 50 évvel ezelőtt konfirmáltak találkoztak ismét, a csöbi katolikusok pedig búcsúünnepükre hívták meg az elöljárókat és vendégeiket. Eközben Gyulakután a sport is teret kapott: kispályás fociban és nemzetközi szabadfogású birkózóversenyen mérhették össze képességeiket a sportolók.
A több ezres tömeget megmozgató gyulakutai faluünnepről bővebben a Vásárhelyi Hírlap augusztus 17-ei, hétfői számában olvashatnak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. augusztus 16.
Ezren ugranak neki újból az érettséginek
A vizsgasorozat könnyebbik részével, a kompetenciapróbákkal kezdődik a 2015-ös pótérettségi. A hétfőtől zajló vizsgákon több mint ezer fiatal próbál átmenő jegyet elérni, hogy a tudáspróba végén érettségi diplomához jusson.
A sikeresen pótvizsgázott, majd a pótérettségire múlt héten jelentkezett több mint hetven diákkal együtt összesen 1016 fiatalnak kezdődik el a pótérettségi vizsgasorozat hétfőn. Elsőként a kompetencia-próbák zajlanak a vizsgaközpontokban, ez a könnyebbik része a pótérettséginek, itt voltaképpen elbukni sem lehet, így ezeken gyakorlatilag csak olyanok vesznek részt , akik valamilyen okból hiányoztak a múlt hónapban lejárt érettségi kompetenciavizsgáiról. Hargita megyében idén 1093 vizsgázónak nem sikerült az érettségije, többségük – majdnem ezren – jelentkeztek a pótérettségire, majd a sikeresen pótvizsgázók múlt heti jelentkezési időszakában nőtt ezer fölé a Hargita megyei pótérettségizők száma.
Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő jó eredményeket vár a tudáspróba részvevőitől, mint azt megkeresésünkre elmondta, reméli, összességében javul valamelyest a Hargita megyei átmenési arány, de nem akart jóslatokba bocsátkozni, mondván, a saccolások csak idealista megközelítések, amelyeket a valóság felülírhat.
A pótérettségi kompetenciavizsgái augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, majd 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.
A vizsgák – beleértve a kompetenciapróbákat is – négy vizsgaközpontban zajlanak: a csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban pótérettségiznek, valamivel kevesebb vizsgázóval a székelyudvarhelyi vizsgaközpont áll a második helyen.
Országos szinten nagyjából 55 ezer fiatal jelentkezett a pótérettségire. A múlt hónapban lejárt érettségin az országos átmenési átlag 60,65 százalékos volt, a statisztikai adatok szerint ez az elmúlt tíz évben majdnem 25 százalékot csökkent, ugyanis 2005-ben az érettségizők 84,76 százaléka vizsgázott sikeresen. Az eredmények romlása azonban nem egyértelműen a tudáshiányt tükrözi, az elmúlt években ugyanis jelentősen megszigorodtak a vizsgafeltételek. Hargita megyében idén 55,84 százalékos volt az átmenési arány az érettségin, most több mint ezer diák szépítene ezen az eredményen.
Széchely István
Székelyhon.ro
A vizsgasorozat könnyebbik részével, a kompetenciapróbákkal kezdődik a 2015-ös pótérettségi. A hétfőtől zajló vizsgákon több mint ezer fiatal próbál átmenő jegyet elérni, hogy a tudáspróba végén érettségi diplomához jusson.
A sikeresen pótvizsgázott, majd a pótérettségire múlt héten jelentkezett több mint hetven diákkal együtt összesen 1016 fiatalnak kezdődik el a pótérettségi vizsgasorozat hétfőn. Elsőként a kompetencia-próbák zajlanak a vizsgaközpontokban, ez a könnyebbik része a pótérettséginek, itt voltaképpen elbukni sem lehet, így ezeken gyakorlatilag csak olyanok vesznek részt , akik valamilyen okból hiányoztak a múlt hónapban lejárt érettségi kompetenciavizsgáiról. Hargita megyében idén 1093 vizsgázónak nem sikerült az érettségije, többségük – majdnem ezren – jelentkeztek a pótérettségire, majd a sikeresen pótvizsgázók múlt heti jelentkezési időszakában nőtt ezer fölé a Hargita megyei pótérettségizők száma.
Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő jó eredményeket vár a tudáspróba részvevőitől, mint azt megkeresésünkre elmondta, reméli, összességében javul valamelyest a Hargita megyei átmenési arány, de nem akart jóslatokba bocsátkozni, mondván, a saccolások csak idealista megközelítések, amelyeket a valóság felülírhat.
A pótérettségi kompetenciavizsgái augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, majd 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.
A vizsgák – beleértve a kompetenciapróbákat is – négy vizsgaközpontban zajlanak: a csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban pótérettségiznek, valamivel kevesebb vizsgázóval a székelyudvarhelyi vizsgaközpont áll a második helyen.
Országos szinten nagyjából 55 ezer fiatal jelentkezett a pótérettségire. A múlt hónapban lejárt érettségin az országos átmenési átlag 60,65 százalékos volt, a statisztikai adatok szerint ez az elmúlt tíz évben majdnem 25 százalékot csökkent, ugyanis 2005-ben az érettségizők 84,76 százaléka vizsgázott sikeresen. Az eredmények romlása azonban nem egyértelműen a tudáshiányt tükrözi, az elmúlt években ugyanis jelentősen megszigorodtak a vizsgafeltételek. Hargita megyében idén 55,84 százalékos volt az átmenési arány az érettségin, most több mint ezer diák szépítene ezen az eredményen.
Széchely István
Székelyhon.ro
2015. augusztus 17.
Néptánctalálkozó Csernátonban
Tíz erdélyi néptánccsoport több száz táncosa lépett színpadra tegnap az egykori Ika-vári találkozók mintájára harmadik alkalommal megszervezett néptáncseregszemlén a felújított Ika vára alatt, a Malom feredőnél.
Az első Ika-vári találkozót 1972-ben tartották, a rendszerváltásig évente megszervezték, majd hosszú szünet után három esztendővel ezelőtt élesztették fel. A Hargita és Kovászna megyeiek mellett a szervezők a szórványban tevékenykedő néptánccsoportokat is meghívtak a Hunyad megyei Csernakeresztúrról és a Fehér megyei Magyarlapádról azzal a céllal, hogy erősítsék a tömb- és szórványmagyarság közötti kapcsolatot.
Az idei néptánctalálkozó szombat este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban kezdődött, ahol Kádár Elemér néprajzkutató Kis magyar néptánctörténet címmel tartott előadást. Tegnap délben – kedvcsinálóként és toborzóként – a pompás népviseletbe öltözött táncosok felvonultak Alsócsernáton központjában. Az ünnepség 15 órakor kezdődött az Ika-vári szabadtéri színpadon, ahol Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a táncosokat és a nagyszámú közönséget, Ágoston József, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár vezetője pedig Jókai Anna Kossuth-díjas író üzenetét olvasta fel. A csernátoni férfi dalcsoport Horthy-nótákat adott elő, majd a helyi Szakajtó és Pántlika, a csernakeresztúri hagyományőrző együttes, a csernátoni Pántlikácska, a magyarlapádi hagyományőrző együttes, a zabolai Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a csíkszentmártoni Labdarózsa, a csíkcsicsói Vadvirág és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai ropták a táncot. A találkozó közös örömtánccal és a Bod Péter Népházban táncházzal ért véget.
A szemet és lelket gyönyörködtető táncok mellett Kovászna megyei kézművesek, zömében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesületének tagjai – Szabó Erzsébet (Bimbi) csuhészobrász, Volloncs Mária üvegfestő, Gábor Mária bőrdíszműves, István Sándor fafaragó és Fazakas Sándor csontfaragó – mutatták be munkáikat, a gyermekeknek pedig a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Csiporkázó Játszóház tagjai tartottak kézműves- és játszóházi foglalkozásokat.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tíz erdélyi néptánccsoport több száz táncosa lépett színpadra tegnap az egykori Ika-vári találkozók mintájára harmadik alkalommal megszervezett néptáncseregszemlén a felújított Ika vára alatt, a Malom feredőnél.
Az első Ika-vári találkozót 1972-ben tartották, a rendszerváltásig évente megszervezték, majd hosszú szünet után három esztendővel ezelőtt élesztették fel. A Hargita és Kovászna megyeiek mellett a szervezők a szórványban tevékenykedő néptánccsoportokat is meghívtak a Hunyad megyei Csernakeresztúrról és a Fehér megyei Magyarlapádról azzal a céllal, hogy erősítsék a tömb- és szórványmagyarság közötti kapcsolatot.
Az idei néptánctalálkozó szombat este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban kezdődött, ahol Kádár Elemér néprajzkutató Kis magyar néptánctörténet címmel tartott előadást. Tegnap délben – kedvcsinálóként és toborzóként – a pompás népviseletbe öltözött táncosok felvonultak Alsócsernáton központjában. Az ünnepség 15 órakor kezdődött az Ika-vári szabadtéri színpadon, ahol Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a táncosokat és a nagyszámú közönséget, Ágoston József, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár vezetője pedig Jókai Anna Kossuth-díjas író üzenetét olvasta fel. A csernátoni férfi dalcsoport Horthy-nótákat adott elő, majd a helyi Szakajtó és Pántlika, a csernakeresztúri hagyományőrző együttes, a csernátoni Pántlikácska, a magyarlapádi hagyományőrző együttes, a zabolai Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a csíkszentmártoni Labdarózsa, a csíkcsicsói Vadvirág és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai ropták a táncot. A találkozó közös örömtánccal és a Bod Péter Népházban táncházzal ért véget.
A szemet és lelket gyönyörködtető táncok mellett Kovászna megyei kézművesek, zömében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesületének tagjai – Szabó Erzsébet (Bimbi) csuhészobrász, Volloncs Mária üvegfestő, Gábor Mária bőrdíszműves, István Sándor fafaragó és Fazakas Sándor csontfaragó – mutatták be munkáikat, a gyermekeknek pedig a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Csiporkázó Játszóház tagjai tartottak kézműves- és játszóházi foglalkozásokat.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 17.
A megkövezett példa is ragadós
Úgy tűnik, hogy román honfitársaink sok tekintetben tanulékonyak, csak ki kell várni, amíg első felháborodásuk lecsitul. Kétségtelen, hogy rendkívül kellemetlen, ahogy időnként minket, magyarokat ócsárolnak, de amikor lenyugodnak a kedélyek, és alaposan elgondolkoznak, mindazt, amit magyar részről korábban égbekiáltó "pofátlanságnak" tekintettek (lásd Basescu 2013-as marosfői kijelentését a Tusványoson elhangzottakról), hamarosan lekoppintják, feltupírozva időnként.
Jut eszembe mindez, amikor olvasom, hogy a határon túli románok idei marosfői nyári egyetemén Cristian Diaconescu, a Basescu alapította Népi Mozgalom Alapítvány elnöke, volt külügyminiszter bejelentette, hogy a határon túli románoknak magyar mintára egyszerűsített eljárással románigazolványt kellene adni. Ami megerősítené az anyaországgal való kapcsolatukat, a romániai intézményeket közvetlen jogi úton pedig arra kötelezné, hogy speciális jogokkal ruházza fel őket. A volt külügyminiszter részben azért venné át ezt a magyar kezdeményezést, mert a képviselőház áprilisban elutasította a román állampolgárság megszerzésének megkönnyítésére benyújtott törvény módosítását, amit a vajdasági románok "aljas szavazatnak" minősítettek. A sokat káromolt magyar modell viszont némileg javíthatna a helyzeten. A Timok-völgyi románok képviselője pedig, elismerését fejezve ki a magyar testvérek iránt, a külhoni magyarok nemzeti identitásának megőrzésére kidolgozott stratégiának a lemásolását javasolta. Basescu pedig arra biztatta az észak-bukovinai, dél- besszarábiai románokat, hogy kérjék a kettős állampolgárságot, mert az ukrán állam nem ismeri el ugyan, de nem is tiltja azt.
A nagybani történet egy kisebb léptékűt juttat eszembe. Egy mezőségi magyar iskola fenntartása érdekében kértük a vidéki polgármestert, hogy a törvényes előírások értelmében támogassa a környékbeli magyar gyermekek befogadását azokból a falvakból, ahol megszűnt a magyar iskola. A sok hercehurcával járó elutasítást követően a következő években kiderült, hogy a román tagozat megmentése érdekében a környékbeli román diákok beutaztatásához folyamodtak.
A sokat káromolt és betiltott, ártalmatlan és nem is feltűnő székely zászló kifüggesztése is követendő példának bizonyult. Felháborodással kísért betiltását követően a kincses városban és környékén, a marosvásárhelyi orvosi egyetem udvarán, sőt később Csíkszereda főterén is megjelentek az óriástrikolórok: ha zászló kellett nektek, nézzétek címen. Csakhogy ezeket a sok XXXL-es zászlókat méretüknél fogva nehéz karban tartani, és költséges újra cserélni, ezért az időjárás viszontagságai miatt helyenként az elmúlt hetek során piszkos feltörlőrongyhoz váltak hasonlóvá.
Ami pedig a román közvélemény felháborodását és a magyar nagyövet megkövezését illeti a Székelyföld autonómiájáról tett kijelentése kapcsán, úgy tűnik, hogy román honfitársaink ezen a téren messze előttünk járnak. Az idei marosfői nyári egyetem első programpontja ugyanis a következő volt: Besszarábia egyesülése Romániával a románok nemzeti célja 2018-ra.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Úgy tűnik, hogy román honfitársaink sok tekintetben tanulékonyak, csak ki kell várni, amíg első felháborodásuk lecsitul. Kétségtelen, hogy rendkívül kellemetlen, ahogy időnként minket, magyarokat ócsárolnak, de amikor lenyugodnak a kedélyek, és alaposan elgondolkoznak, mindazt, amit magyar részről korábban égbekiáltó "pofátlanságnak" tekintettek (lásd Basescu 2013-as marosfői kijelentését a Tusványoson elhangzottakról), hamarosan lekoppintják, feltupírozva időnként.
Jut eszembe mindez, amikor olvasom, hogy a határon túli románok idei marosfői nyári egyetemén Cristian Diaconescu, a Basescu alapította Népi Mozgalom Alapítvány elnöke, volt külügyminiszter bejelentette, hogy a határon túli románoknak magyar mintára egyszerűsített eljárással románigazolványt kellene adni. Ami megerősítené az anyaországgal való kapcsolatukat, a romániai intézményeket közvetlen jogi úton pedig arra kötelezné, hogy speciális jogokkal ruházza fel őket. A volt külügyminiszter részben azért venné át ezt a magyar kezdeményezést, mert a képviselőház áprilisban elutasította a román állampolgárság megszerzésének megkönnyítésére benyújtott törvény módosítását, amit a vajdasági románok "aljas szavazatnak" minősítettek. A sokat káromolt magyar modell viszont némileg javíthatna a helyzeten. A Timok-völgyi románok képviselője pedig, elismerését fejezve ki a magyar testvérek iránt, a külhoni magyarok nemzeti identitásának megőrzésére kidolgozott stratégiának a lemásolását javasolta. Basescu pedig arra biztatta az észak-bukovinai, dél- besszarábiai románokat, hogy kérjék a kettős állampolgárságot, mert az ukrán állam nem ismeri el ugyan, de nem is tiltja azt.
A nagybani történet egy kisebb léptékűt juttat eszembe. Egy mezőségi magyar iskola fenntartása érdekében kértük a vidéki polgármestert, hogy a törvényes előírások értelmében támogassa a környékbeli magyar gyermekek befogadását azokból a falvakból, ahol megszűnt a magyar iskola. A sok hercehurcával járó elutasítást követően a következő években kiderült, hogy a román tagozat megmentése érdekében a környékbeli román diákok beutaztatásához folyamodtak.
A sokat káromolt és betiltott, ártalmatlan és nem is feltűnő székely zászló kifüggesztése is követendő példának bizonyult. Felháborodással kísért betiltását követően a kincses városban és környékén, a marosvásárhelyi orvosi egyetem udvarán, sőt később Csíkszereda főterén is megjelentek az óriástrikolórok: ha zászló kellett nektek, nézzétek címen. Csakhogy ezeket a sok XXXL-es zászlókat méretüknél fogva nehéz karban tartani, és költséges újra cserélni, ezért az időjárás viszontagságai miatt helyenként az elmúlt hetek során piszkos feltörlőrongyhoz váltak hasonlóvá.
Ami pedig a román közvélemény felháborodását és a magyar nagyövet megkövezését illeti a Székelyföld autonómiájáról tett kijelentése kapcsán, úgy tűnik, hogy román honfitársaink ezen a téren messze előttünk járnak. Az idei marosfői nyári egyetem első programpontja ugyanis a következő volt: Besszarábia egyesülése Romániával a románok nemzeti célja 2018-ra.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 17.
Véget ért a XV. Erdélyi Gitártábor
Szombaton véget ért a XV. Erdélyi Gitártábor, amelyet ez évben a Hargita megyei Bucsinon, a Bogdán szabadidőközpontban tartottak. Mint azt a gitártábor szervezőinek sajtóközleménye tudatja, az idei eseménysorozat rendhagyónak bizonyult, ugyanis az új helyszín mellett számos meglepetéssel szolgált a tizenötödik születésnapját ünneplő rendezvény. Megújult programstruktúra, két új workshop, meglepetés-zenélések, koncertek várták a résztvevőket, akik az idei esztendőben is neves szakemberektől tanulhattak.
A PanArt Egyesület által szervezett székelyföldi tábor több mint hatvan résztvevőt foglalkoztatott. A szervezők új programstruktúrával tették változatosabbá az oktatást: több workshopot, műhelymunkát iktattak be, a hangszeroktatás fakultatív jelleget öltött, így a táborozók szabadon konzultálhattak akár több oktatóval is. A műhelymunkákra délelőtt és délután került sor. Különböző műfajokat ismertettek a tanárok: rock, dzsessz, emellett a dob, a vokál, a hangtechnika, a zeneelmélet és a művészetmenedzsment rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a résztvevők. Idén ukulele- és hegedűkurzussal is bővült az oktatási paletta. A köztes időt gyakorlással, konzultálással, próbákkal töltötték ki a fiatalok.
Ebben az évben is elismert szakemberek oktattak, sokan közülük évek óta visszajárnak a táborba. Alex Man a dzsesszgitár műfaját ismertette, Michael Acker a basszusgitár illetve nagybőgő szerepéről beszélt a dzsesszzenében. Székely Voland ritmusgyakorlatot tartott, Koszorús Krisztina, a Koszika & The HotShots énekese pedig énektechnikákat ismertetett.
Az augusztus 10-től 15-ig tartó eseménysorozatot gálaest zárta, amelyen a résztvevők bemutathatták a hét folyamán előkészített produkcióikat, és lehetőséget kaptak arra, hogy színpadra léphessenek társaik előtt. A gálaest óriási sikernek örvendett, ezt követően pedig késő estig tartó örömzenéléssel ért véget a XV. Erdélyi Gitártábor.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
Szombaton véget ért a XV. Erdélyi Gitártábor, amelyet ez évben a Hargita megyei Bucsinon, a Bogdán szabadidőközpontban tartottak. Mint azt a gitártábor szervezőinek sajtóközleménye tudatja, az idei eseménysorozat rendhagyónak bizonyult, ugyanis az új helyszín mellett számos meglepetéssel szolgált a tizenötödik születésnapját ünneplő rendezvény. Megújult programstruktúra, két új workshop, meglepetés-zenélések, koncertek várták a résztvevőket, akik az idei esztendőben is neves szakemberektől tanulhattak.
A PanArt Egyesület által szervezett székelyföldi tábor több mint hatvan résztvevőt foglalkoztatott. A szervezők új programstruktúrával tették változatosabbá az oktatást: több workshopot, műhelymunkát iktattak be, a hangszeroktatás fakultatív jelleget öltött, így a táborozók szabadon konzultálhattak akár több oktatóval is. A műhelymunkákra délelőtt és délután került sor. Különböző műfajokat ismertettek a tanárok: rock, dzsessz, emellett a dob, a vokál, a hangtechnika, a zeneelmélet és a művészetmenedzsment rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a résztvevők. Idén ukulele- és hegedűkurzussal is bővült az oktatási paletta. A köztes időt gyakorlással, konzultálással, próbákkal töltötték ki a fiatalok.
Ebben az évben is elismert szakemberek oktattak, sokan közülük évek óta visszajárnak a táborba. Alex Man a dzsesszgitár műfaját ismertette, Michael Acker a basszusgitár illetve nagybőgő szerepéről beszélt a dzsesszzenében. Székely Voland ritmusgyakorlatot tartott, Koszorús Krisztina, a Koszika & The HotShots énekese pedig énektechnikákat ismertetett.
Az augusztus 10-től 15-ig tartó eseménysorozatot gálaest zárta, amelyen a résztvevők bemutathatták a hét folyamán előkészített produkcióikat, és lehetőséget kaptak arra, hogy színpadra léphessenek társaik előtt. A gálaest óriási sikernek örvendett, ezt követően pedig késő estig tartó örömzenéléssel ért véget a XV. Erdélyi Gitártábor.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 17.
Márton Áron arcai
Több új művel gazdagodott a bucsini művésztelepen a Márton Áron-ikonográfia. A 2015. július 24–augusztus 2. között megrendezett XI. Vadárvácska Alkotótábor előre bejelentett szellemisége a nagy püspök egyénisége, példája, eszmei és hitvilága volt, s az a 19 művész, aki idén az évről évre újdonságokkal előrukkoló erdei szálláson dolgozott, hamar rá is hangolódott a témára. Ebben az is segítette őket, hogy közelebbről megismerkedhettek Márton Áron életének, munkásságának gyergyói vonatkozásaival, felkeresték a püspök szülőfaluját, Csíkszentdomokost, bejárták gyermekkorának élménynyújtó színhelyeit, hosszasan időzhettek a helybeli emlékmúzeumban, ahol alaposan betekinthettek mindabba, ami az erdélyi katolikus egyházfő példás szolgálatával, helytállásával kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy a Gyergyóalfaluban nyílt táborzáró kiállítás ennek jegyében a szokásosnál is jobban megérintette a közönséget. Az idei alkotó együttlét tematikus jellegét meghatározó házigazda, Gál Mihály és a művészeti vezető, Balázs József festőművész elképzelése e szellemiséghez méltó munkákkal teljesedett ki. Ezt Nagy Miklós Kund művészeti író is hangsúlyozta a tárlatnyitón, aki a művésztelepen született alkotásokat méltatva kiemelte: bár egyazon személyiség, azonos téma és sok közös ihletforrás ösztönözte munkára a művészeket, a végeredmény mégis kellőképpen színes, változatos lett, mindenki igyekezett, hogy saját útját, alkotói elképzeléseit, önmaga stílusát, műfaja jellegzetes jegyeit követve vetítse ki magából azt, amit számára a téma, a Márton Áron-i példázat sugall. Természetes, hogy ez esetben a művészi igényesség talán még hangsúlyozottabban, elevenebben élt a táborlakókban, mint máskor. Ki-ki a maga módján rajzolta, mintázta meg a népéért, hitéért tántoríthatatlanul kiálló Márton Áron arcát, idézte fel immár legendássá vált bérmaútjait, megpróbáltatásokkal teli börtönéveit, a lenyűgöző egyéniségéből sugárzó fényt, a szülőföldjében és népében rejlő erőt, energiát, amiből ő is táplálkozott. A művészeknek komoly kihívást jelentett mindez, hiszen el akarták kerülni a sztereotípiákat, nem a könnyebb megoldások vonulatán akartak végigmenni. Keményen megdolgoztak ezért, de nem feledhették a sokat idézett püspöki jelszót: "Non recuso laborem."
Kétségtelen, hogy Bálint Károly érdemelte ki a legnagyobb elismerést. Olyan kivételes teljesítményt nyújtott a 80 éves szobrászművész, amilyenre talán sokkal fiatalabb kollégái sem lennének képesek: erőltetett menetben, reggeltől késő estig dolgozva, öt nap alatt agyagból megmintázta, majd gipszbe öntötte, kiállításra alkalmassá finomította Márton Áron méretes mellszobrát. Ihletett művét remélhetőleg rövidesen bronzba nemesítve illő környezetbe, köztérre helyezik valahol. De a kiállított festmények, grafikák, plasztikák, textíliák is megérdemlik, hogy minél több ember elé kerüljenek. Gyergyóalfalu után a csíkszentdomokosiak láthatják az anyagot. Pár hónap múlva Marosvásárhelyre is eljut. Ez már szinte magától értetődő, annál is inkább, mivel ezúttal is Vásárhelyről érkezett a legtöbb táborozó. Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Károly, Datu Victor, Gergely Erika, Major Gizella, Nagy Dalma, Sajgó Ilona névsorából állt össze az itteniek csapata. Miholcsa József Marossárpatakot, Orbán Endre, Ráduly Piroska Csíkszeredát, Ferencz Erzsébet, Forró Ágnes Kolozsvárt, Csutak Levente, Jakabos Olsefszky Imola Brassót, Holló Barna Nagyváradot, Ciobanu Gyula Gyergyószentmiklóst, Balázs József, Szakács Eszter Gyergyóalfalut képviselte. A helyiek, a táborszervező Sövér Elek Alapítvány és Gyergyóalfalu polgármesteri hivatala átfogó katalógusban is szeretnék megörökíteni a XI. Vadárvácska műtermését. Eddigi kiadványaik tanúsítják, hogy ennek a tervnek a megvalósítása sem lehetetlen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
Több új művel gazdagodott a bucsini művésztelepen a Márton Áron-ikonográfia. A 2015. július 24–augusztus 2. között megrendezett XI. Vadárvácska Alkotótábor előre bejelentett szellemisége a nagy püspök egyénisége, példája, eszmei és hitvilága volt, s az a 19 művész, aki idén az évről évre újdonságokkal előrukkoló erdei szálláson dolgozott, hamar rá is hangolódott a témára. Ebben az is segítette őket, hogy közelebbről megismerkedhettek Márton Áron életének, munkásságának gyergyói vonatkozásaival, felkeresték a püspök szülőfaluját, Csíkszentdomokost, bejárták gyermekkorának élménynyújtó színhelyeit, hosszasan időzhettek a helybeli emlékmúzeumban, ahol alaposan betekinthettek mindabba, ami az erdélyi katolikus egyházfő példás szolgálatával, helytállásával kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy a Gyergyóalfaluban nyílt táborzáró kiállítás ennek jegyében a szokásosnál is jobban megérintette a közönséget. Az idei alkotó együttlét tematikus jellegét meghatározó házigazda, Gál Mihály és a művészeti vezető, Balázs József festőművész elképzelése e szellemiséghez méltó munkákkal teljesedett ki. Ezt Nagy Miklós Kund művészeti író is hangsúlyozta a tárlatnyitón, aki a művésztelepen született alkotásokat méltatva kiemelte: bár egyazon személyiség, azonos téma és sok közös ihletforrás ösztönözte munkára a művészeket, a végeredmény mégis kellőképpen színes, változatos lett, mindenki igyekezett, hogy saját útját, alkotói elképzeléseit, önmaga stílusát, műfaja jellegzetes jegyeit követve vetítse ki magából azt, amit számára a téma, a Márton Áron-i példázat sugall. Természetes, hogy ez esetben a művészi igényesség talán még hangsúlyozottabban, elevenebben élt a táborlakókban, mint máskor. Ki-ki a maga módján rajzolta, mintázta meg a népéért, hitéért tántoríthatatlanul kiálló Márton Áron arcát, idézte fel immár legendássá vált bérmaútjait, megpróbáltatásokkal teli börtönéveit, a lenyűgöző egyéniségéből sugárzó fényt, a szülőföldjében és népében rejlő erőt, energiát, amiből ő is táplálkozott. A művészeknek komoly kihívást jelentett mindez, hiszen el akarták kerülni a sztereotípiákat, nem a könnyebb megoldások vonulatán akartak végigmenni. Keményen megdolgoztak ezért, de nem feledhették a sokat idézett püspöki jelszót: "Non recuso laborem."
Kétségtelen, hogy Bálint Károly érdemelte ki a legnagyobb elismerést. Olyan kivételes teljesítményt nyújtott a 80 éves szobrászművész, amilyenre talán sokkal fiatalabb kollégái sem lennének képesek: erőltetett menetben, reggeltől késő estig dolgozva, öt nap alatt agyagból megmintázta, majd gipszbe öntötte, kiállításra alkalmassá finomította Márton Áron méretes mellszobrát. Ihletett művét remélhetőleg rövidesen bronzba nemesítve illő környezetbe, köztérre helyezik valahol. De a kiállított festmények, grafikák, plasztikák, textíliák is megérdemlik, hogy minél több ember elé kerüljenek. Gyergyóalfalu után a csíkszentdomokosiak láthatják az anyagot. Pár hónap múlva Marosvásárhelyre is eljut. Ez már szinte magától értetődő, annál is inkább, mivel ezúttal is Vásárhelyről érkezett a legtöbb táborozó. Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Károly, Datu Victor, Gergely Erika, Major Gizella, Nagy Dalma, Sajgó Ilona névsorából állt össze az itteniek csapata. Miholcsa József Marossárpatakot, Orbán Endre, Ráduly Piroska Csíkszeredát, Ferencz Erzsébet, Forró Ágnes Kolozsvárt, Csutak Levente, Jakabos Olsefszky Imola Brassót, Holló Barna Nagyváradot, Ciobanu Gyula Gyergyószentmiklóst, Balázs József, Szakács Eszter Gyergyóalfalut képviselte. A helyiek, a táborszervező Sövér Elek Alapítvány és Gyergyóalfalu polgármesteri hivatala átfogó katalógusban is szeretnék megörökíteni a XI. Vadárvácska műtermését. Eddigi kiadványaik tanúsítják, hogy ennek a tervnek a megvalósítása sem lehetetlen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 17.
XXIII. Nagy Pál Alkotótábor
Kusztos Endre emlékére
A táboralapító és szellemi vezető Kusztos Endre nélkül a makfalvi tábor már sosem lesz ugyanaz, mint korábban volt, de mint az eddigi sorozatos csapásokat, súlyos veszteségeket, a község értékteremtő létesítménye ezt is túl fogja élni. Azért is, mert működtetőit, fenntartóit a fent nevezett két kiváló mester szellemisége is erre kötelezi. Ez a gondolat kimondva, kimondatlanul mindegyre megfogalmazódott az augusztus 3 – 9. között zajló tábor résztvevőiben, házigazdáiban. A záróünnepségen a népes közönség is előtt is megismételték. Folytatni kell, hiszen fontos a faluközösségnek, és a visszatérő alkotók, a törzstagok is úgy érzik, tovább kell gyarapítani a nagy értékű gyűjteményt, tovább kell vinni, amit elkezdtek. A makfalvi jelenlét lelki, szellemi felüdülést nyújt azoknak is, akik csupán belekóstolnak mindabba, amit az alkotó együttlét, az egyhetes munka teremt, jelent. Ezt az az írás is példázza, amit Doszlop Lídia Makfalvi élmények címmel küldött el szerkesztőségünknek. Kissé rövidítve közöljük az alábbiakban.
Vasárnap, augusztus 9-én zárult a XXIII. Nagy Pál Alkotótábor Makfalván. Istentiszteleten vettünk részt a református templomban, Kiss Károly tiszteletes úr szolgálatával, majd a helyi művelődési otthonban találkozás következett a művészekkel. A jelenlévőket Fülöp Irén tanárnő köszöntötte, aki a tábor lelkes szervezője évtizedek óta. Az elmúlt hét alkotásaiból nyílt kiállítást Sz. Kovács Géza festőművész méltatta és mutatta be a közönségnek. Fülöp Irén elmondta, az idei tábor az emlékezés jegyében telt, hiszen nagy veszteség érte a művészközösséget Kusztos Endre festőművész tragikus halálával.
A művésztábor 1979-ben alakult Nagy Pál, Kusztos Endre, Fülöp Dénes, Kedei Zoltán kezdeményezésére. A június 16-ra tervezett, várva várt megnyitó fényét egy tragikus esemény árnyékolta be: a táborba tartó Nagy Pál festőművész, a felesége, Kemény Zsuzsa és D. Varga Katalin bukaresti grafikusnő szörnyű halálhíre a helyszínen már összegyűlt művészek szívében mély sebet ejtett. 1980-ban emlékkiállítást szerveztek Nagy Pál tiszteletére. A kommunista hatalom nem nézte jó szemmel ezt a kezdeményezést, a festőtábort felfüggesztették. 1990-ben megalakult a makfalvi Wesselényi Művelődési Egyesület Fülöp Dénes tanár szervezésében. 1992-től – három év kihagyással – évente megszervezik az alkotótábort a Fülöp házaspár irányításával. Fülöp Dénes halála után felesége, Fülöp Irén tanárnő viszi tovább a nemes küldetést. Az idei tábor megszervezésében Fülöp Irén jobbkeze, Péterfi Levente tanár segített. Vass Imre alpolgármester a szervezésben, elszállásolásban nyújtott támogatást, a zárókiállításon a művészeknek a Makfalva, a Dózsák falva című falumonográfiát ajándékozta.
Sokan emlékeznek, hogy a festőtábor megalakulása előtt, 1969-től Makfalván Fülöp Dénes szervezésével irodalmi színpad működött. Évente kortárs írókat, költőket hívtak meg; elsőnek Kányádi Sándort, és ilyen alkalmakkor tárlatokkal tették teljesebbé a művelődési eseményt. Kusztos Endre, Suba László, Nagy Pál, Kedei Zoltán, Balázs Imre, Maszelka János, Olariu Gheorghe, Szécsi András, Kazinczy Gábor és más neves művészek működtek közre.
Idén Kusztos Endrére emlékezve a jelen lévő művészek emlékkönyvet nyitottak, ezt az állandó tárlat új helyén, a Dózsa- kúriában helyezik el. Íme az alkotók, akik egy termékeny hét után alkotásaikkal örvendeztettek meg bennünket a helyi művelődési ház kiállítótermében: Sz. Kovács Géza, Nagy Dalma, Károly-Zöld Gyöngyi, Deleanu Márta, Suba László, Kádár-Dombi Péter, Moldován Gyula, Orbán Irén, Sándor János, Kováts Mátyus Erzsébet, Joó Dénes és Bernád Ilona néprajzkutató, természetgyógyász, valamint ifj. Kovács Árpád fotós.
László János tanár Király László Menyasszonybokor című, Kusztos Endrének ajánlott versét adta elő, majd a Makfalva tiszteletére írt, Fohász a lent maradottak életéért című saját versét is elszavalta.
Isten adjon egészséget mind-annyiunknak a jövő évi viszontlátásig!
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)
Kusztos Endre emlékére
A táboralapító és szellemi vezető Kusztos Endre nélkül a makfalvi tábor már sosem lesz ugyanaz, mint korábban volt, de mint az eddigi sorozatos csapásokat, súlyos veszteségeket, a község értékteremtő létesítménye ezt is túl fogja élni. Azért is, mert működtetőit, fenntartóit a fent nevezett két kiváló mester szellemisége is erre kötelezi. Ez a gondolat kimondva, kimondatlanul mindegyre megfogalmazódott az augusztus 3 – 9. között zajló tábor résztvevőiben, házigazdáiban. A záróünnepségen a népes közönség is előtt is megismételték. Folytatni kell, hiszen fontos a faluközösségnek, és a visszatérő alkotók, a törzstagok is úgy érzik, tovább kell gyarapítani a nagy értékű gyűjteményt, tovább kell vinni, amit elkezdtek. A makfalvi jelenlét lelki, szellemi felüdülést nyújt azoknak is, akik csupán belekóstolnak mindabba, amit az alkotó együttlét, az egyhetes munka teremt, jelent. Ezt az az írás is példázza, amit Doszlop Lídia Makfalvi élmények címmel küldött el szerkesztőségünknek. Kissé rövidítve közöljük az alábbiakban.
Vasárnap, augusztus 9-én zárult a XXIII. Nagy Pál Alkotótábor Makfalván. Istentiszteleten vettünk részt a református templomban, Kiss Károly tiszteletes úr szolgálatával, majd a helyi művelődési otthonban találkozás következett a művészekkel. A jelenlévőket Fülöp Irén tanárnő köszöntötte, aki a tábor lelkes szervezője évtizedek óta. Az elmúlt hét alkotásaiból nyílt kiállítást Sz. Kovács Géza festőművész méltatta és mutatta be a közönségnek. Fülöp Irén elmondta, az idei tábor az emlékezés jegyében telt, hiszen nagy veszteség érte a művészközösséget Kusztos Endre festőművész tragikus halálával.
A művésztábor 1979-ben alakult Nagy Pál, Kusztos Endre, Fülöp Dénes, Kedei Zoltán kezdeményezésére. A június 16-ra tervezett, várva várt megnyitó fényét egy tragikus esemény árnyékolta be: a táborba tartó Nagy Pál festőművész, a felesége, Kemény Zsuzsa és D. Varga Katalin bukaresti grafikusnő szörnyű halálhíre a helyszínen már összegyűlt művészek szívében mély sebet ejtett. 1980-ban emlékkiállítást szerveztek Nagy Pál tiszteletére. A kommunista hatalom nem nézte jó szemmel ezt a kezdeményezést, a festőtábort felfüggesztették. 1990-ben megalakult a makfalvi Wesselényi Művelődési Egyesület Fülöp Dénes tanár szervezésében. 1992-től – három év kihagyással – évente megszervezik az alkotótábort a Fülöp házaspár irányításával. Fülöp Dénes halála után felesége, Fülöp Irén tanárnő viszi tovább a nemes küldetést. Az idei tábor megszervezésében Fülöp Irén jobbkeze, Péterfi Levente tanár segített. Vass Imre alpolgármester a szervezésben, elszállásolásban nyújtott támogatást, a zárókiállításon a művészeknek a Makfalva, a Dózsák falva című falumonográfiát ajándékozta.
Sokan emlékeznek, hogy a festőtábor megalakulása előtt, 1969-től Makfalván Fülöp Dénes szervezésével irodalmi színpad működött. Évente kortárs írókat, költőket hívtak meg; elsőnek Kányádi Sándort, és ilyen alkalmakkor tárlatokkal tették teljesebbé a művelődési eseményt. Kusztos Endre, Suba László, Nagy Pál, Kedei Zoltán, Balázs Imre, Maszelka János, Olariu Gheorghe, Szécsi András, Kazinczy Gábor és más neves művészek működtek közre.
Idén Kusztos Endrére emlékezve a jelen lévő művészek emlékkönyvet nyitottak, ezt az állandó tárlat új helyén, a Dózsa- kúriában helyezik el. Íme az alkotók, akik egy termékeny hét után alkotásaikkal örvendeztettek meg bennünket a helyi művelődési ház kiállítótermében: Sz. Kovács Géza, Nagy Dalma, Károly-Zöld Gyöngyi, Deleanu Márta, Suba László, Kádár-Dombi Péter, Moldován Gyula, Orbán Irén, Sándor János, Kováts Mátyus Erzsébet, Joó Dénes és Bernád Ilona néprajzkutató, természetgyógyász, valamint ifj. Kovács Árpád fotós.
László János tanár Király László Menyasszonybokor című, Kusztos Endrének ajánlott versét adta elő, majd a Makfalva tiszteletére írt, Fohász a lent maradottak életéért című saját versét is elszavalta.
Isten adjon egészséget mind-annyiunknak a jövő évi viszontlátásig!
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 17.
Csúcsra járatott művésztelepek
Teljében a művésztelepi alkotóévad, még most, a nyár vége felé is újabb képzőművészeti alkotótáborok nyílnak, nem győzzük idővel, erővel, lapterjedelemmel, hogy lépést tartsunk valamennyivel. Jó jel ez, jelzi, hogy számos vidéki településen megbecsülik a művészetet, hozzá szeretnének járulni az értékteremtéshez, és az sem mellékes, hogy az alkotók jelenléte, az ilyenkor szervezett különféle események, rendezvények megpezsdítik a helyi kulturális életet. E pár sor némiképp azt is magyarázza, miért van olyan nagy súlya mai mellékletünkben a képzőművészeti jellegű írásoknak. Több táborról, amely megérdemelné, így sem tudunk részletesen beszámolni. Egy kép, néhány információ nem tudja érzékeltetni, milyen élénk, komoly és színvonalas munka zajlik ezeken az alkalmi összejöveteleken, de talán a közeljövőben visszatérhetünk a témára.
A napokban zárult például a Varsági Műhely újabb táborozása. Bálint László, az Erdélyi Magyarokért Alapítvány elnöke – jobban mondva mindenese – gondoskodott róla, hogy a minőség vonalán mélyüljön el az itteni hosszú távra tervezett művésztelepi tevékenység. Honi és magyarországi alkotók, több nemzedék képviselői dolgoztak ott nagy odaadással. A meghívottak névsora sokat elárul erről: Csóka Szilárd Zsolt, Forró Ágnes, Horváth Krisztián, Incze Mózes mint művészeti táborvezető is, Katona Szabó Erzsébet, Kovács Ildikó, Mezey Ildikó, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula.
Másodszor gyűltek össze Gernyeszegen a Teleki- kastélyban a Kastélypark Művésztelep vendégei is. Többségük anyaországi, egyesek közülük tavaly is ott voltak, munkáikkal igazolták, milyen ihlető az ottani környezet. Művészettörténészeket is hívtak, de minderről az augusztus 20-ra tervezett zárórendezvény után még hosszasabban is szólhatunk.
Nem maradtunk le a nyárádszeredai művésztelep idei eseményeiről se. A Zereda harmadszor nyitja meg kapuit. Berze Imre szobrász, a tábor művészeti irányítója ezúttal is tehetséges, kísérletező kedvű csapattal bővítheti a Szeredában született műkollekciót.
A Mezőmadarasi Alkotótábor neve mellé immár a XIV. sorszám kerül. Mint a főszervező Czirják Lajos meghirdette, augusztus 20-án kezdenek, 29-én zárnak. Ez a telep népesebb, 20 művész jelenlétére számítanak. A lapban bizonyára erről is lesz még szó.
(mk)
Népújság (Marosvásárhely)
Teljében a művésztelepi alkotóévad, még most, a nyár vége felé is újabb képzőművészeti alkotótáborok nyílnak, nem győzzük idővel, erővel, lapterjedelemmel, hogy lépést tartsunk valamennyivel. Jó jel ez, jelzi, hogy számos vidéki településen megbecsülik a művészetet, hozzá szeretnének járulni az értékteremtéshez, és az sem mellékes, hogy az alkotók jelenléte, az ilyenkor szervezett különféle események, rendezvények megpezsdítik a helyi kulturális életet. E pár sor némiképp azt is magyarázza, miért van olyan nagy súlya mai mellékletünkben a képzőművészeti jellegű írásoknak. Több táborról, amely megérdemelné, így sem tudunk részletesen beszámolni. Egy kép, néhány információ nem tudja érzékeltetni, milyen élénk, komoly és színvonalas munka zajlik ezeken az alkalmi összejöveteleken, de talán a közeljövőben visszatérhetünk a témára.
A napokban zárult például a Varsági Műhely újabb táborozása. Bálint László, az Erdélyi Magyarokért Alapítvány elnöke – jobban mondva mindenese – gondoskodott róla, hogy a minőség vonalán mélyüljön el az itteni hosszú távra tervezett művésztelepi tevékenység. Honi és magyarországi alkotók, több nemzedék képviselői dolgoztak ott nagy odaadással. A meghívottak névsora sokat elárul erről: Csóka Szilárd Zsolt, Forró Ágnes, Horváth Krisztián, Incze Mózes mint művészeti táborvezető is, Katona Szabó Erzsébet, Kovács Ildikó, Mezey Ildikó, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula.
Másodszor gyűltek össze Gernyeszegen a Teleki- kastélyban a Kastélypark Művésztelep vendégei is. Többségük anyaországi, egyesek közülük tavaly is ott voltak, munkáikkal igazolták, milyen ihlető az ottani környezet. Művészettörténészeket is hívtak, de minderről az augusztus 20-ra tervezett zárórendezvény után még hosszasabban is szólhatunk.
Nem maradtunk le a nyárádszeredai művésztelep idei eseményeiről se. A Zereda harmadszor nyitja meg kapuit. Berze Imre szobrász, a tábor művészeti irányítója ezúttal is tehetséges, kísérletező kedvű csapattal bővítheti a Szeredában született műkollekciót.
A Mezőmadarasi Alkotótábor neve mellé immár a XIV. sorszám kerül. Mint a főszervező Czirják Lajos meghirdette, augusztus 20-án kezdenek, 29-én zárnak. Ez a telep népesebb, 20 művész jelenlétére számítanak. A lapban bizonyára erről is lesz még szó.
(mk)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 17.
Otthonná és otthonosabbá vált a Farkas utcai templom
Igen értékes művészettörténeti leletek kerültek elő a felújítás során
„A belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomban őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak” – jelentette ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerült püspöke a felújított kolozsvári Farkas utcai református templom vasárnapi átadási ünnepsége keretében tartott istentiszteleten. Megvalósult az épület belső és külső felújítása, a tetőszerkezet javítása, a héjazat cseréje, megakadályozták az oromfal kifele dőlését, derült ki a főtervező mérnök, Maksay Ádám beszámolójából. Az egykori kolostor kerengője és a déli torony új funkciót kapott. A faragott köveket letisztították, kiegészítették és patinázták. Restaurálták a belső bútorzatot, az orgonát, az előkerült freskórészleteket, a színezett kőelemeket, a színes üvegablakokat és természetesen a címergyűjteményt. Elkészült a templom teljes fűtésrendszerének és villanyhálózatának cseréje, a kültéri díszvilágítás.
Istentisztelet keretében, a hatodik Kolozsvári Magyar Napok előnapján adták át az uniós pénzből felújított Farkas utcai református templomot vasárnap délben. Bibza Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) egyik esperese előfohászában a Krónikák első könyvéből idézett, majd Kató Béla, az EREK püspöke hirdetett igét a 150. Zsoltárt alapul véve.
„Ez a nap nem csak az erdélyi magyar reformátusok, hanem a Kárpát-medencei magyarság ünnepe is” – kezdte igehirdetését Kató Béla. A püspök hangsúlyozta, a Farkas utcai református templom szépsége abban rejlik, hogy az „evilági és a túlvilági értékek egyensúlyban vannak”. „A 150. Zsoltár arra buzdítja a híveket, hogy adjunk hálát, most pedig van okunk az örvendezésre, a hálaadásra. Ez az a zsoltár, amely rávezet minket a csodákra, amelyek ma is megtörténhetnek velünk. A felújítás után a belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomba őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak. A hálaadás és a dicséret azonban a jövőről is szól. Tekintsünk tehát bizalommal a jövő fele, s bízzuk rá magunkat Istenre. Éljünk a jövendőnek, fogadjuk el sorsunkat, és minden helyzetben dicsőítsük Istent” – buzdított Kató Béla püspök.
Fazekas Zsolt, a belvárosi egyházközség lelkésze emlékeztette a jelenlevőket, a felújítás tízéves munka eredménye, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a Farkas utcai református templom az egymásra találó nemzedékek közös otthona legyen, ahol előző és eljövendő nemzedékek is otthon érzik magukat.
Nagy Péter, az egyházközség főgondnoka szerint a belvárosi gyülekezetre hárul az a feladat, hogy a templomot megőrizzék, és élettel töltsék meg, hiszen a templom rendeltetése otthont biztosítani a gyülekezetnek. Horváth Anna alpolgármester beszédében kiemelte, hogy az „Erdélyi Református Egyházkerület egyik legkiemelkedőbb épületének megújulását ünnepelhetjük”.
„A templomépítésnek, illetve a felújításnak a jövőnkről is kell szólnia, hogy mi magunk is közösségünk lelki templomaivá váljunk” – vélekedett Kolozsvár alpolgármestere.
Emil Boc a Farkas utcai református templom egyedülálló helyzetét emelte ki, mivel szerinte ez hidat alkot múlt és jövő között. „Kolozsvár egyedi abból a szempontból is, hogy öt vallási felekezet képviselteti magát itt érseki szinten, erre pedig alig akad példa Romániában” – magyarázta a polgármester, majd elmondta: az utca gyalogosövezetté való nyilvánítása még jobban kiemeli majd a felújított templom szépségét.
Történelmünk tükre a templom
„A Farkas utcai református templom a történelem tükre, amelyben a magyarság sorsa tükröződik már Mátyás király óta. De mi a jövőnket is látni akarjuk ebben a tükörben. Ez a templom átélt már nehéz időket, de látott Istent szerető embereket, akik áldozatot hoztak a megmaradásért. Ez a templom olyan kőszikla, amelyre mindenki felépítheti élete épületét. Ez az épület szebb és jobb állapotban van, mint mondjuk 40 vagy akár száz évvel ezelőtt, de vajon mi, jobb állapotban vagyunk?” – tette fel a kérdést Balog Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője. A miniszter kifejtette: élő, szilárd alapokkal bíró közösségnek kell lennünk, hiszen nem tudjuk, milyen idők jönnek. „Vannak aggasztó, de vannak reménykeltő jelek. Ha megtartjuk a templomot, akkor a templom is megtart minket. Ha kaptunk feladatot, megkapjuk az erőt is hozzá. Kolozsvár jövőjében benne lesz az is, amit Budapest és a jelenlegi Magyarország tud adni ehhez a jövőhöz, és amit Kolozsvár adott és ad a teljes magyarságnak. Így akarunk együttműködni, továbbá hisszük és tudjuk, hogy ez jobb ennek az országnak, Romániának is. Ebben a meggyőződésben keressük a román politikával az együttműködést, nyújtjuk ki a kezünket a magyarok érdekében, Románia érdekében és a közös Kárpát-medence érdekében – fogalmazott Balog Zoltán.
A magyar miniszter szerint a mai nemzedéknek a tradíció és az innováció közötti egyensúly megteremtésén kell fáradoznia, hiszen a tradíció nem csak múlt, és az innováció nem csak jövő. „Ahol csak tradíció van, az múzeum. Ahol meg csak innováció, az kísérleti laboratórium. Ha a kettő együtt van, élő szilárd alapokkal bíró közösségről beszélünk” – összegzett a miniszter. A templomi ünnepségen közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium kórusa (karnagy: Székely Árpád igazgató, orgonán kísért Kovács Réka tanár), Müller Márta, Balázs Ágnes, Gombár Árpád (orgona), Gebe-Fügi Renáta (hegedű), Kővári Aranka (furulya). Fazekas Zsolt lelkipásztor közölte: a Kolozsvári Magyar Napok alatt 10-19 óra között bárki meglátogathatja a templomot, este fél 7-től pedig félórás orgonakoncerteket tartanak.
Hiába a térfigyelő kamera?
Az avatás utáni sajtótájékoztatón Fazekas Zsolt lelkipásztor a Szabadság kérdésére, miszerint van-e térfigyelő kamera a közelben, hogy elejét vegyék a manapság oly gyakori rombolásoknak, azt nyilatkozta: van, de minden bizonnyal nem tudja majd megóvni a templomot a vandál kezektől. Ami a költségeket illeti, a befektetés összértéke megközelíti a 19 millió lejt, ebből a vissza nem térítendő uniós támogatás 14,951 millió lej. A kolozsvári önkormányzat 250 000 lejjel járult hozzá a munkálatokhoz, és a templom előtti járda kövezésének 40 000 lejes költségét is állta.
Megtudtuk: a bejárati ajtó mögötti és a karzatra vivő masszív faajtót egységes koncepció jegyében cserélték át modern, üveges változatra, hogy az odalátogatók megtekinthessék a templomot. A templom alatti kripta nem lesz látogatható, hiszen az értékes leletek már régóta átkerültek a történeti múzeumba, és a helyiségben nincs semmilyen különlegesség. A fenntartási és a karbantartási költségekről majd csak egy év múlva tudnak biztosat mondani. A szakemberek szerint remélhetőleg az elkövetkező 50-60 évben ilyen mérvű munkálatra nem lesz szükség. A Farkas utcai templom építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. Az obszerváns (minorita) ferencesek által, 1516-ra felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. A felekezeti villongásokat megszenvedő épületet Bethlen Gábor fejedelem romos állapotban adományozta 1622-ben a református egyháznak. 1638-ban, I. Rákóczi György fejedelem uralkodása idején kezdték el a felújítási munkálatokat, amelyek ismét használhatóvá tették a templomot. A 20. század során két alkalommal újították fel, de a legutóbbi beavatkozások óta fél évszázad telt már el, az egyre súlyosbodó károsodások pedig szükségessé tették az újabb, átfogó restaurálást. A templom felújítása tulajdonképpen 11 évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolat végeredménye – emelte ki a hálaadó istentiszteleten ünnepi beszédében Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnök, a restaurálási munkálatok főtervezője. Elmondta, életének meghatározó eseményei kapcsolják őt magát is a templomhoz, amelyben konfirmált, és ahol házasságát is megáldották. 2004-ben lett az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója, s még ugyanabban az évben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ügyvezető alelnöke. Ebben az időszakban pályázati lehetőség adódott a templom átfogó felmérésének, építészet-, és művészettörténeti kutatásainak megvalósítására, és 2005-ben meg is kapta az egyházkerület a vonatkozó támogatást – magyarázta a szakember.
NAGY-HINTÓS DIANA, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
Igen értékes művészettörténeti leletek kerültek elő a felújítás során
„A belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomban őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak” – jelentette ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerült püspöke a felújított kolozsvári Farkas utcai református templom vasárnapi átadási ünnepsége keretében tartott istentiszteleten. Megvalósult az épület belső és külső felújítása, a tetőszerkezet javítása, a héjazat cseréje, megakadályozták az oromfal kifele dőlését, derült ki a főtervező mérnök, Maksay Ádám beszámolójából. Az egykori kolostor kerengője és a déli torony új funkciót kapott. A faragott köveket letisztították, kiegészítették és patinázták. Restaurálták a belső bútorzatot, az orgonát, az előkerült freskórészleteket, a színezett kőelemeket, a színes üvegablakokat és természetesen a címergyűjteményt. Elkészült a templom teljes fűtésrendszerének és villanyhálózatának cseréje, a kültéri díszvilágítás.
Istentisztelet keretében, a hatodik Kolozsvári Magyar Napok előnapján adták át az uniós pénzből felújított Farkas utcai református templomot vasárnap délben. Bibza Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) egyik esperese előfohászában a Krónikák első könyvéből idézett, majd Kató Béla, az EREK püspöke hirdetett igét a 150. Zsoltárt alapul véve.
„Ez a nap nem csak az erdélyi magyar reformátusok, hanem a Kárpát-medencei magyarság ünnepe is” – kezdte igehirdetését Kató Béla. A püspök hangsúlyozta, a Farkas utcai református templom szépsége abban rejlik, hogy az „evilági és a túlvilági értékek egyensúlyban vannak”. „A 150. Zsoltár arra buzdítja a híveket, hogy adjunk hálát, most pedig van okunk az örvendezésre, a hálaadásra. Ez az a zsoltár, amely rávezet minket a csodákra, amelyek ma is megtörténhetnek velünk. A felújítás után a belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomba őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak. A hálaadás és a dicséret azonban a jövőről is szól. Tekintsünk tehát bizalommal a jövő fele, s bízzuk rá magunkat Istenre. Éljünk a jövendőnek, fogadjuk el sorsunkat, és minden helyzetben dicsőítsük Istent” – buzdított Kató Béla püspök.
Fazekas Zsolt, a belvárosi egyházközség lelkésze emlékeztette a jelenlevőket, a felújítás tízéves munka eredménye, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a Farkas utcai református templom az egymásra találó nemzedékek közös otthona legyen, ahol előző és eljövendő nemzedékek is otthon érzik magukat.
Nagy Péter, az egyházközség főgondnoka szerint a belvárosi gyülekezetre hárul az a feladat, hogy a templomot megőrizzék, és élettel töltsék meg, hiszen a templom rendeltetése otthont biztosítani a gyülekezetnek. Horváth Anna alpolgármester beszédében kiemelte, hogy az „Erdélyi Református Egyházkerület egyik legkiemelkedőbb épületének megújulását ünnepelhetjük”.
„A templomépítésnek, illetve a felújításnak a jövőnkről is kell szólnia, hogy mi magunk is közösségünk lelki templomaivá váljunk” – vélekedett Kolozsvár alpolgármestere.
Emil Boc a Farkas utcai református templom egyedülálló helyzetét emelte ki, mivel szerinte ez hidat alkot múlt és jövő között. „Kolozsvár egyedi abból a szempontból is, hogy öt vallási felekezet képviselteti magát itt érseki szinten, erre pedig alig akad példa Romániában” – magyarázta a polgármester, majd elmondta: az utca gyalogosövezetté való nyilvánítása még jobban kiemeli majd a felújított templom szépségét.
Történelmünk tükre a templom
„A Farkas utcai református templom a történelem tükre, amelyben a magyarság sorsa tükröződik már Mátyás király óta. De mi a jövőnket is látni akarjuk ebben a tükörben. Ez a templom átélt már nehéz időket, de látott Istent szerető embereket, akik áldozatot hoztak a megmaradásért. Ez a templom olyan kőszikla, amelyre mindenki felépítheti élete épületét. Ez az épület szebb és jobb állapotban van, mint mondjuk 40 vagy akár száz évvel ezelőtt, de vajon mi, jobb állapotban vagyunk?” – tette fel a kérdést Balog Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője. A miniszter kifejtette: élő, szilárd alapokkal bíró közösségnek kell lennünk, hiszen nem tudjuk, milyen idők jönnek. „Vannak aggasztó, de vannak reménykeltő jelek. Ha megtartjuk a templomot, akkor a templom is megtart minket. Ha kaptunk feladatot, megkapjuk az erőt is hozzá. Kolozsvár jövőjében benne lesz az is, amit Budapest és a jelenlegi Magyarország tud adni ehhez a jövőhöz, és amit Kolozsvár adott és ad a teljes magyarságnak. Így akarunk együttműködni, továbbá hisszük és tudjuk, hogy ez jobb ennek az országnak, Romániának is. Ebben a meggyőződésben keressük a román politikával az együttműködést, nyújtjuk ki a kezünket a magyarok érdekében, Románia érdekében és a közös Kárpát-medence érdekében – fogalmazott Balog Zoltán.
A magyar miniszter szerint a mai nemzedéknek a tradíció és az innováció közötti egyensúly megteremtésén kell fáradoznia, hiszen a tradíció nem csak múlt, és az innováció nem csak jövő. „Ahol csak tradíció van, az múzeum. Ahol meg csak innováció, az kísérleti laboratórium. Ha a kettő együtt van, élő szilárd alapokkal bíró közösségről beszélünk” – összegzett a miniszter. A templomi ünnepségen közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium kórusa (karnagy: Székely Árpád igazgató, orgonán kísért Kovács Réka tanár), Müller Márta, Balázs Ágnes, Gombár Árpád (orgona), Gebe-Fügi Renáta (hegedű), Kővári Aranka (furulya). Fazekas Zsolt lelkipásztor közölte: a Kolozsvári Magyar Napok alatt 10-19 óra között bárki meglátogathatja a templomot, este fél 7-től pedig félórás orgonakoncerteket tartanak.
Hiába a térfigyelő kamera?
Az avatás utáni sajtótájékoztatón Fazekas Zsolt lelkipásztor a Szabadság kérdésére, miszerint van-e térfigyelő kamera a közelben, hogy elejét vegyék a manapság oly gyakori rombolásoknak, azt nyilatkozta: van, de minden bizonnyal nem tudja majd megóvni a templomot a vandál kezektől. Ami a költségeket illeti, a befektetés összértéke megközelíti a 19 millió lejt, ebből a vissza nem térítendő uniós támogatás 14,951 millió lej. A kolozsvári önkormányzat 250 000 lejjel járult hozzá a munkálatokhoz, és a templom előtti járda kövezésének 40 000 lejes költségét is állta.
Megtudtuk: a bejárati ajtó mögötti és a karzatra vivő masszív faajtót egységes koncepció jegyében cserélték át modern, üveges változatra, hogy az odalátogatók megtekinthessék a templomot. A templom alatti kripta nem lesz látogatható, hiszen az értékes leletek már régóta átkerültek a történeti múzeumba, és a helyiségben nincs semmilyen különlegesség. A fenntartási és a karbantartási költségekről majd csak egy év múlva tudnak biztosat mondani. A szakemberek szerint remélhetőleg az elkövetkező 50-60 évben ilyen mérvű munkálatra nem lesz szükség. A Farkas utcai templom építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. Az obszerváns (minorita) ferencesek által, 1516-ra felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. A felekezeti villongásokat megszenvedő épületet Bethlen Gábor fejedelem romos állapotban adományozta 1622-ben a református egyháznak. 1638-ban, I. Rákóczi György fejedelem uralkodása idején kezdték el a felújítási munkálatokat, amelyek ismét használhatóvá tették a templomot. A 20. század során két alkalommal újították fel, de a legutóbbi beavatkozások óta fél évszázad telt már el, az egyre súlyosbodó károsodások pedig szükségessé tették az újabb, átfogó restaurálást. A templom felújítása tulajdonképpen 11 évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolat végeredménye – emelte ki a hálaadó istentiszteleten ünnepi beszédében Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnök, a restaurálási munkálatok főtervezője. Elmondta, életének meghatározó eseményei kapcsolják őt magát is a templomhoz, amelyben konfirmált, és ahol házasságát is megáldották. 2004-ben lett az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója, s még ugyanabban az évben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ügyvezető alelnöke. Ebben az időszakban pályázati lehetőség adódott a templom átfogó felmérésének, építészet-, és művészettörténeti kutatásainak megvalósítására, és 2005-ben meg is kapta az egyházkerület a vonatkozó támogatást – magyarázta a szakember.
NAGY-HINTÓS DIANA, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Aktuális – Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Kulturális fesztivál a Kolozsvári Magyar Napokon
Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! Ezzel a jelmondattal rendezik meg idén már harmadik alkalommal a Mimesis Fesztivált a Kolozsvári Magyar Napok keretében – jelentették be a szervezők hétvégi sajtótájékoztatójukon.
Az Origo Kulturális Egyesület és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének ezúttal is az egykori New York szálló (Continental) ad otthont.
Márkos Tünde, az Origo Kulturális Egyesület elnöke elmondta, kezdetben performansznak indult a fesztivál, de idén már 38 képzőművész állít ki augusztus 17. és 24. között a New York szállóban. Hozzáfűzte, a helyszínt illetően paradox a helyzet: azt szeretnék, hogy minél hamarabb újítsák fel a belvárosi műemléképületet, de mivel ez idén is elmaradt, ezért a Kolozsvári Magyar Napok újra birtokba veheti majd. Mint részletezte idén az erdélyi és magyarországi magyar alkotók mellett román képzőművészek is részt vesznek a kulturális rendezvényen.
A fesztivál megnyitóját hétfőn 17 órakor tartják, a tárlatok mellett könyvbemutatók, beszélgetések, koncertek, és különböző zenei műfajokat felvonultató bulik is helyet kapnak a New Yorkban. Ezúttal Facebook közösségi oldala is lesz a rendezvénynek, itt lehet majd nyomon követni az épp aktuális eseményeket. A második emeleti tárlatokat egészen este 8 óráig lehet látogatni.
Márkos Tünde kifejtette, a fesztivál idei kulcsszava a ringlispíl (körhinta). A sajtótájékoztatón mellékelt közlemény szerint az átszerkesztett kifejezés tartalmazza a „kör” és a „spíl”, avagy „játék” fogalmakat. Így a fesztiválon résztvevők képzőművészek többek közt arra reflektálnak, hogy az egyén, vagy akár az egész közösség ugyanazokat a rutinszerű köröket futja a társadalomban, amelyek körhintaként működnek és „a rajta ülő fokozatosan elveszti reflexiós készségét a körforgás közepette”.
Továbbá: „a történelmi, társadalmi, gazdasági, interperszonális körülmények és függések hálójában az egyén, a közösség gyakran anélkül játszik, hogy játszani szeretne. Így válik a pozitív előjelű játék negatív konnotációkkal terhes játszmává. Azért játszmázunk, mert a ringlispílen kívül látszólag nincs más tere a játéknak” – avatnak be a rendezvénysorozat tematikájába a szerevezők.
Tárlat Könczey Elemér karikatúráiból
A Kolozsvári Magyar Napok nulladik napjának várva várt pillanata Könczey Elemér Deadline című kiállításának hétvégi megnyitója volt, annál is inkább, mivel a grafikusművész, karikaturista, lapunk munkatársa a rendezvény arculatának kidolgozója, Oszkár „szülőatyja”. A fullasztó hőséget kreatív módon próbálták elűzni a szervezők: a művész alkotásaival illusztrált legyezőkkel fogadták a résztvevőket.
A megnyitón a Könczeyhez szakmailag legközelebb állók foglalták össze röviden a kiállítás legfontosabb tudnivalóit. „Több éjszakát töltöttem Könczy-vel, mint saját felesége”, nevettette meg Lucian Năstasă-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója a jelenlévőket. A grafikus nem zárkózott el az érdeklődők kérdéseitől sem. A képek elérték kívánt hatásukat: egy-egy őszinte mosolyt csaltak a jelenlévők arcára.
Krónika (Kolozsvár)
Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! Ezzel a jelmondattal rendezik meg idén már harmadik alkalommal a Mimesis Fesztivált a Kolozsvári Magyar Napok keretében – jelentették be a szervezők hétvégi sajtótájékoztatójukon.
Az Origo Kulturális Egyesület és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének ezúttal is az egykori New York szálló (Continental) ad otthont.
Márkos Tünde, az Origo Kulturális Egyesület elnöke elmondta, kezdetben performansznak indult a fesztivál, de idén már 38 képzőművész állít ki augusztus 17. és 24. között a New York szállóban. Hozzáfűzte, a helyszínt illetően paradox a helyzet: azt szeretnék, hogy minél hamarabb újítsák fel a belvárosi műemléképületet, de mivel ez idén is elmaradt, ezért a Kolozsvári Magyar Napok újra birtokba veheti majd. Mint részletezte idén az erdélyi és magyarországi magyar alkotók mellett román képzőművészek is részt vesznek a kulturális rendezvényen.
A fesztivál megnyitóját hétfőn 17 órakor tartják, a tárlatok mellett könyvbemutatók, beszélgetések, koncertek, és különböző zenei műfajokat felvonultató bulik is helyet kapnak a New Yorkban. Ezúttal Facebook közösségi oldala is lesz a rendezvénynek, itt lehet majd nyomon követni az épp aktuális eseményeket. A második emeleti tárlatokat egészen este 8 óráig lehet látogatni.
Márkos Tünde kifejtette, a fesztivál idei kulcsszava a ringlispíl (körhinta). A sajtótájékoztatón mellékelt közlemény szerint az átszerkesztett kifejezés tartalmazza a „kör” és a „spíl”, avagy „játék” fogalmakat. Így a fesztiválon résztvevők képzőművészek többek közt arra reflektálnak, hogy az egyén, vagy akár az egész közösség ugyanazokat a rutinszerű köröket futja a társadalomban, amelyek körhintaként működnek és „a rajta ülő fokozatosan elveszti reflexiós készségét a körforgás közepette”.
Továbbá: „a történelmi, társadalmi, gazdasági, interperszonális körülmények és függések hálójában az egyén, a közösség gyakran anélkül játszik, hogy játszani szeretne. Így válik a pozitív előjelű játék negatív konnotációkkal terhes játszmává. Azért játszmázunk, mert a ringlispílen kívül látszólag nincs más tere a játéknak” – avatnak be a rendezvénysorozat tematikájába a szerevezők.
Tárlat Könczey Elemér karikatúráiból
A Kolozsvári Magyar Napok nulladik napjának várva várt pillanata Könczey Elemér Deadline című kiállításának hétvégi megnyitója volt, annál is inkább, mivel a grafikusművész, karikaturista, lapunk munkatársa a rendezvény arculatának kidolgozója, Oszkár „szülőatyja”. A fullasztó hőséget kreatív módon próbálták elűzni a szervezők: a művész alkotásaival illusztrált legyezőkkel fogadták a résztvevőket.
A megnyitón a Könczeyhez szakmailag legközelebb állók foglalták össze röviden a kiállítás legfontosabb tudnivalóit. „Több éjszakát töltöttem Könczy-vel, mint saját felesége”, nevettette meg Lucian Năstasă-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója a jelenlévőket. A grafikus nem zárkózott el az érdeklődők kérdéseitől sem. A képek elérték kívánt hatásukat: egy-egy őszinte mosolyt csaltak a jelenlévők arcára.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Színházsátor és miniévad a Kolozsvári Magyar Napokon
A kincses városbeli állami magyar színház társulata idén is aktívan vesz részt a 6. Kolozsvári Magyar Napokon.
A nagy népszerűségnek örvendő Színházsátor újra megnyitja kapuit a Farkas utcában, augusztus 20-23. között gyerekeket és felnőtteket egyaránt sokszínű programokkal vár majd.
A gyerekek csütörtök délelőtt a Dzsungelmulatságon A dzsungel könyve musical szereplőivel közösen igazi dzsungellé változtathatják a sátrat – lesz zene, tánc és arcfestés is. Pénteken interaktív felolvasószínházat tartanak: Madách Imre kevésbé ismert Civilizátor című darabját olvassák fel a társulat tagjai, a nézők aktív közreműködésével, Kövesdy István rendezésében. Szombaton pedig Albert Csilla és Dimény Áron olvasnak fel részleteket Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéből.
Szintén szombaton kerül sor a Livingroom beszélgetéssorozat egyéves születésnapjának megünneplésére. Ezúttal Bodolai Balázs ötletgazdát faggatja Balla Szabolcs és Vajna Noémi. A beszélgetést követően kerti partit szerveznek, ahol a tavalyi évhez hasonlóan a társulat tagjai most is ínycsiklandó főztjeikkel várják a látogatókat. Vasárnap meglepetésekkel teli garázskvíz várja a színházrajongókat, a programok szünetében pedig a látogatók lazító perceket tölthetnek a Szusszanóban, egy színházi újság vagy könyv társaságában.
A Színházsátor programjait a Bethlen Gábor Alap támogatja. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a színház műsorra tűzi az elmúlt évad kiemelkedő előadásait is, így szerdától vasárnapig összesen hét előadást láthatnak majd a rendezvényre látogatók: szerdán délután 5 órától a #hattyúdal című előadás (rendező: Sinkó Ferenc) lesz látható a Stúdióban, fél 7-től pedig a Békéscsabai Jókai Színház vendégelőadása, a Béres László által rendezett Bernarda Alba háza a Nagyteremben.
Csütörtökön Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című előadása lesz műsoron délután 5-től a Stúdióban, pénteken pedig Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak a nagyteremben. Szombat délelőtt 11-től A dzsungel könyve musical, délután 4-től pedig Bogdán Zsolt „...függök ezen a zord élet-párkányon..." című Ady-estje látható.
A miniévadot vasárnap délután 5 órai kezdettel zárja Az öreg hölgy látogatása című, Tompa Gábor által rendezett előadás. Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-43198), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)
A kincses városbeli állami magyar színház társulata idén is aktívan vesz részt a 6. Kolozsvári Magyar Napokon.
A nagy népszerűségnek örvendő Színházsátor újra megnyitja kapuit a Farkas utcában, augusztus 20-23. között gyerekeket és felnőtteket egyaránt sokszínű programokkal vár majd.
A gyerekek csütörtök délelőtt a Dzsungelmulatságon A dzsungel könyve musical szereplőivel közösen igazi dzsungellé változtathatják a sátrat – lesz zene, tánc és arcfestés is. Pénteken interaktív felolvasószínházat tartanak: Madách Imre kevésbé ismert Civilizátor című darabját olvassák fel a társulat tagjai, a nézők aktív közreműködésével, Kövesdy István rendezésében. Szombaton pedig Albert Csilla és Dimény Áron olvasnak fel részleteket Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéből.
Szintén szombaton kerül sor a Livingroom beszélgetéssorozat egyéves születésnapjának megünneplésére. Ezúttal Bodolai Balázs ötletgazdát faggatja Balla Szabolcs és Vajna Noémi. A beszélgetést követően kerti partit szerveznek, ahol a tavalyi évhez hasonlóan a társulat tagjai most is ínycsiklandó főztjeikkel várják a látogatókat. Vasárnap meglepetésekkel teli garázskvíz várja a színházrajongókat, a programok szünetében pedig a látogatók lazító perceket tölthetnek a Szusszanóban, egy színházi újság vagy könyv társaságában.
A Színházsátor programjait a Bethlen Gábor Alap támogatja. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a színház műsorra tűzi az elmúlt évad kiemelkedő előadásait is, így szerdától vasárnapig összesen hét előadást láthatnak majd a rendezvényre látogatók: szerdán délután 5 órától a #hattyúdal című előadás (rendező: Sinkó Ferenc) lesz látható a Stúdióban, fél 7-től pedig a Békéscsabai Jókai Színház vendégelőadása, a Béres László által rendezett Bernarda Alba háza a Nagyteremben.
Csütörtökön Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című előadása lesz műsoron délután 5-től a Stúdióban, pénteken pedig Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak a nagyteremben. Szombat délelőtt 11-től A dzsungel könyve musical, délután 4-től pedig Bogdán Zsolt „...függök ezen a zord élet-párkányon..." című Ady-estje látható.
A miniévadot vasárnap délután 5 órai kezdettel zárja Az öreg hölgy látogatása című, Tompa Gábor által rendezett előadás. Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-43198), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
A fasisztaellenes törvényt bírálja egy ortodox püspök
A Bukarestbe tervezett nagyméretű mecset megépítése ellen tiltakozott, és bírálta a fasiszta szervezetek és személyek kultuszát tiltó törvényt Ambrozie giurgiui püspök.
Az ortodox egyházi vezető a bukovinai Putna kolostorában tartott szombati liturgián kelt ki a mecsetépítés és a szélsőséges szervezetekben részt vett személyiségek népszerűsítését tiltó jogszabály ellen.
A több ezer ember előtt tartott liturgián Ambrozie úgy fogalmazott: „nagy terhet jelent egy ember számára a nemzetet a vállán hordozni, és egyeseknek nem is bírja a térde”. Van, aki meg is műttette – utalt a mecsetépítést jóváhagyó kormány feje, Victor Ponta miniszterelnök közelmúltbeli műtétére „Jó lenne, ha nem veszítenénk el az eszünket, ha nem hagyna el a román józan ész. A vajdák országában nem lehet mecsetet építeni” – szögezte le.
Rámutatott: a Károly-palotában, valamint Konstancán is áll egy mecset, valamint létezik az egyházügyi egyeztető tanács, amelynek elnöki tisztségét vetésforgóban töltik be az elismert egyházak képviselői.
A fasiszta szervezetekhez tartozó politikusok és egyéb közszereplők kultuszát tiltó törvény kapcsán úgy fogalmazott: a politikusok nem fogadhatnak el „egyetlen éjszaka alatt törvényeket a saját népük ellen.” „Nem lehet elítélni a sokat szenvedett román értelmiséget, amelyről Petre Ţuţea azt mondta: leírhatatlan atrocitásokat szenvedtek el az átnevelésüket célzó román tömlöcökben és börtönökben. (…) Nem ismételhetjük meg a történelmet néhány epigon miatt” – fogalmazott Ambrozie. A főpap feltette a kérdést: ki ítéli el ma a gulágot, a szibériai vagy bărăgani deportálásokat?
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház által június végén megszavazott jogszabály betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, továbbá Romániában tilos lett háborús bűnösök emlékét ápolni. A törvény megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt.
Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni. A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel-intézet hívta fel a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot az ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak.
E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését. Ezért tartották szükségesnek a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel. A jogszabály tiltja a népirtásért elítélt nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu kultuszát is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
A Bukarestbe tervezett nagyméretű mecset megépítése ellen tiltakozott, és bírálta a fasiszta szervezetek és személyek kultuszát tiltó törvényt Ambrozie giurgiui püspök.
Az ortodox egyházi vezető a bukovinai Putna kolostorában tartott szombati liturgián kelt ki a mecsetépítés és a szélsőséges szervezetekben részt vett személyiségek népszerűsítését tiltó jogszabály ellen.
A több ezer ember előtt tartott liturgián Ambrozie úgy fogalmazott: „nagy terhet jelent egy ember számára a nemzetet a vállán hordozni, és egyeseknek nem is bírja a térde”. Van, aki meg is műttette – utalt a mecsetépítést jóváhagyó kormány feje, Victor Ponta miniszterelnök közelmúltbeli műtétére „Jó lenne, ha nem veszítenénk el az eszünket, ha nem hagyna el a román józan ész. A vajdák országában nem lehet mecsetet építeni” – szögezte le.
Rámutatott: a Károly-palotában, valamint Konstancán is áll egy mecset, valamint létezik az egyházügyi egyeztető tanács, amelynek elnöki tisztségét vetésforgóban töltik be az elismert egyházak képviselői.
A fasiszta szervezetekhez tartozó politikusok és egyéb közszereplők kultuszát tiltó törvény kapcsán úgy fogalmazott: a politikusok nem fogadhatnak el „egyetlen éjszaka alatt törvényeket a saját népük ellen.” „Nem lehet elítélni a sokat szenvedett román értelmiséget, amelyről Petre Ţuţea azt mondta: leírhatatlan atrocitásokat szenvedtek el az átnevelésüket célzó román tömlöcökben és börtönökben. (…) Nem ismételhetjük meg a történelmet néhány epigon miatt” – fogalmazott Ambrozie. A főpap feltette a kérdést: ki ítéli el ma a gulágot, a szibériai vagy bărăgani deportálásokat?
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház által június végén megszavazott jogszabály betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, továbbá Romániában tilos lett háborús bűnösök emlékét ápolni. A törvény megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt.
Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni. A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel-intézet hívta fel a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot az ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak.
E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését. Ezért tartották szükségesnek a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel. A jogszabály tiltja a népirtásért elítélt nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu kultuszát is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Megidézték Csaba királyfi alakját Csíksomlyón
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerren vettek részt a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
Az ősbemutatót a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban tartották 2011-ben, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányban is bemutatták. A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult a Hármashalom oltár elé. G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról.
„Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is” – fogalmazott Darvas-Kozma. A címadó főszereplőt a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond Manó, a 2010-es Erdély Hangja tehetségkutató győztese alakította. A szereplők zömét helyi és székelyföldi énekesek, színészek formálták meg.
Iochom Zsolt
Krónika (Kolozsvár)
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerren vettek részt a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
Az ősbemutatót a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban tartották 2011-ben, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányban is bemutatták. A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult a Hármashalom oltár elé. G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról.
„Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is” – fogalmazott Darvas-Kozma. A címadó főszereplőt a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond Manó, a 2010-es Erdély Hangja tehetségkutató győztese alakította. A szereplők zömét helyi és székelyföldi énekesek, színészek formálták meg.
Iochom Zsolt
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót Andrei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szovátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót Andrei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szovátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Tízezrek látták a Csaba királyfi rockoperát
Az esősre fordult idő ellenére tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján
A bemutató előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke is köszöntötte a közönséget.
"Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!" – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
A rockoperát G. Nagy István Ilián szerezte és rendezte. A nagyszabású előadás több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósult meg. A mű szerzője korábban elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a csíksomlyói hegynyeregben.
"Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára" – idézte G. Nagy Iliánt a Főtér.ro portál.
Az előadásban Csaba királyfit Ráduly Botond Manó sepsiszentgyörgyi rockénekes alakította, a sztárvendég az egykori pokolgépes Rudán Joe, aki Látódot, a főmágust játszotta.
A bemutatón közel négyszáz táncos vett részt, a Hajdú Táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes tagjain kívül székelyföldiek és csángók is felléptek. Emellett mintegy háromszáz gyimesi csángó statisztált. Az előadást a Pászka Lehel által vezetett sepsiszentgyörgyi lovasíjász csapat tette látványossá.
MTI
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az esősre fordult idő ellenére tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján
A bemutató előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke is köszöntötte a közönséget.
"Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!" – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
A rockoperát G. Nagy István Ilián szerezte és rendezte. A nagyszabású előadás több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósult meg. A mű szerzője korábban elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a csíksomlyói hegynyeregben.
"Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára" – idézte G. Nagy Iliánt a Főtér.ro portál.
Az előadásban Csaba királyfit Ráduly Botond Manó sepsiszentgyörgyi rockénekes alakította, a sztárvendég az egykori pokolgépes Rudán Joe, aki Látódot, a főmágust játszotta.
A bemutatón közel négyszáz táncos vett részt, a Hajdú Táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes tagjain kívül székelyföldiek és csángók is felléptek. Emellett mintegy háromszáz gyimesi csángó statisztált. Az előadást a Pászka Lehel által vezetett sepsiszentgyörgyi lovasíjász csapat tette látványossá.
MTI
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 17.
Elöregedő ország
Gyermekanyák Háromszéken
„Országos szinten, de a megyénkben is csökkent a gyermekvállalási kedv. Azonban a gyermekpénz megemelésével bizonyos szociális helyzetben lévő csoportoknál valószínűleg hamarosan megugrik a gyermekvállalás” – fejtette ki dr. Antal Álmos, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatója. A beszélgetésen szó esett a gyermekanyákról is.
Romániában ezer lakosra évente kilenc élveszülést számolnak.
– Ez egy roppant alacsony szám, és sajnos, Háromszéken is ugyanez az állapot uralkodik, idén mindeddig 533 szülést jegyzünk (a beszélgetés augusztus első hetében zajlott – szerk.). Ezt a folyamatot nagyon nehéz megfordítani. Azzal, hogy a gyermekpénzt megkétszerezték, valószínűsíthető, hogy bizonyos társadalmi helyzetben lévő emberek több gyermeket fognak vállalni – részletezte dr. Antal, hangsúlyozva, a társadalom „húzólovait”, a munkahellyel rendelkező, magukat továbbképző személyeket az amúgy is kis összegű gyermekpénz emelése nem stimulálja a gyermeknemzésben. A szakember szerint az is aggasztó, hogy országunkban a 18 évesnél fiatalabb korcsoport létszáma évente közel 40 ezer fővel csökken (jelenleg 3,9 millió főre tehető a számuk).
A beszélgetés során a szociális gondok is szóba kerültek, hiszen a tavalyi évhez képest a megyei sürgősségi kórházban megugrott az elhanyagolt (alultáplált, kiéheztetett stb.) gyermekek száma: idén eddig hét 1 év alatti gyermeket ápoltak már, júniusban jegyezték a legkirívóbb kázust, amikor másfél éves csecsemőt kiéhezve, kiszáradva, életveszélyes állapotban hoztak be a sürgősségre (az előpataki családban ez volt a legkisebb, a tizedik gyermek). A kiskorú anyák terén sem állunk jobban: a megyében augusztus elejéig 38 kiskorú szült (ebből két anya 14 év alatti), de dr. Antal tapasztalata szerint év végére ez a szám eléri a nyolcvanat is.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gyermekanyák Háromszéken
„Országos szinten, de a megyénkben is csökkent a gyermekvállalási kedv. Azonban a gyermekpénz megemelésével bizonyos szociális helyzetben lévő csoportoknál valószínűleg hamarosan megugrik a gyermekvállalás” – fejtette ki dr. Antal Álmos, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatója. A beszélgetésen szó esett a gyermekanyákról is.
Romániában ezer lakosra évente kilenc élveszülést számolnak.
– Ez egy roppant alacsony szám, és sajnos, Háromszéken is ugyanez az állapot uralkodik, idén mindeddig 533 szülést jegyzünk (a beszélgetés augusztus első hetében zajlott – szerk.). Ezt a folyamatot nagyon nehéz megfordítani. Azzal, hogy a gyermekpénzt megkétszerezték, valószínűsíthető, hogy bizonyos társadalmi helyzetben lévő emberek több gyermeket fognak vállalni – részletezte dr. Antal, hangsúlyozva, a társadalom „húzólovait”, a munkahellyel rendelkező, magukat továbbképző személyeket az amúgy is kis összegű gyermekpénz emelése nem stimulálja a gyermeknemzésben. A szakember szerint az is aggasztó, hogy országunkban a 18 évesnél fiatalabb korcsoport létszáma évente közel 40 ezer fővel csökken (jelenleg 3,9 millió főre tehető a számuk).
A beszélgetés során a szociális gondok is szóba kerültek, hiszen a tavalyi évhez képest a megyei sürgősségi kórházban megugrott az elhanyagolt (alultáplált, kiéheztetett stb.) gyermekek száma: idén eddig hét 1 év alatti gyermeket ápoltak már, júniusban jegyezték a legkirívóbb kázust, amikor másfél éves csecsemőt kiéhezve, kiszáradva, életveszélyes állapotban hoztak be a sürgősségre (az előpataki családban ez volt a legkisebb, a tizedik gyermek). A kiskorú anyák terén sem állunk jobban: a megyében augusztus elejéig 38 kiskorú szült (ebből két anya 14 év alatti), de dr. Antal tapasztalata szerint év végére ez a szám eléri a nyolcvanat is.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 17.
A vlah Duma András
Boian Alexandrovici Timok-völgyi (szerbiai) ortodox pap, a román érzelmű vlahok vezetője arra kérte az anyaországiakat a marosfői szabadegyetemen, hagyjanak fel a „román kisebbségi modell” népszerűsítésével, és tegyék ugyanazt, amit Magyarország saját nemzettársaiért. A nemzeti identitása megőrzéséért már börtönbüntetést is kapó lelkész elmondta, miért van erre szükség: mert a szerbek elnyomják, beolvasztják, ők pedig úgy érzik, Románia annyira levegőnek nézi a Timok-völgyi vlahokat (hogy a görögországi és bulgáriai vlahokról ne is beszéljünk), hogy az minden, a kisebbségi jogok betartására érzékeny ember számára vérlázító.
Erdélyi magyarként nagyon is tudom, miről beszél, és nem értem, miért hagyja ezt Románia (dehogynem: mert ha fellép a vlahokért, nekem is jogokat kell adnia). A vlahok helyzete annyira rossz, hogy az erdélyi magyarokéhoz nem, csak a moldvai csángókéhoz hasonlítható. Velük a hasonlóság viszont megdöbbentő: a templomban nem használhatják anyanyelvüket (ezért is zárták be Bojan Alexandrovici-ot: mert épített egy templomot, amelyben románul misézett), a vlah (román), illetve csángó (magyar) nyelv társadalmi presztízse az illető területen a nullával egyenlő, aki pedig ragaszkodni mer gyökereihez, azzal már nem is az államhatalom vagy a többségi nép, hanem janicsárrá nevelt nemzettársai bánnak el.
Timoki vlah vezetők mondják, Johannis elnök júniusi szerbiai látogatásának szervezői (a román külügy) az elnökkel való találkozásra kizárólag olyan „vlah származású” egyéneket hívtak meg, akik nemzetiségüket amúgy letagadják, és a szerb nacionalizmus szekértolói (olyan ez, mintha nem Duma Andrást, hanem a Dumitru Mărtinaș Egyesület vezetőit hívná meg Orbán Viktor, mikor Bákóban jár). Tették ezt azért, nehogy megbántsák a vendéglátókat. Pedig most erre semmi szükség nem lett volna, hiszen Szerbiában az utóbbi időben tényleges nyitás figyelhető meg a kisebbségi jogok terén.
Mondjuk ki: ami a vlah kisebbségekkel történik, az kulturális genocídium, egy nép lelkének a kiölése, nyelvének keresztre feszítése. És van egy rossz hírem Boian pap számára: az állam, melynek születésem folytán polgára vagyok (Románia) ezt soha nem fogja kimondani…
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Boian Alexandrovici Timok-völgyi (szerbiai) ortodox pap, a román érzelmű vlahok vezetője arra kérte az anyaországiakat a marosfői szabadegyetemen, hagyjanak fel a „román kisebbségi modell” népszerűsítésével, és tegyék ugyanazt, amit Magyarország saját nemzettársaiért. A nemzeti identitása megőrzéséért már börtönbüntetést is kapó lelkész elmondta, miért van erre szükség: mert a szerbek elnyomják, beolvasztják, ők pedig úgy érzik, Románia annyira levegőnek nézi a Timok-völgyi vlahokat (hogy a görögországi és bulgáriai vlahokról ne is beszéljünk), hogy az minden, a kisebbségi jogok betartására érzékeny ember számára vérlázító.
Erdélyi magyarként nagyon is tudom, miről beszél, és nem értem, miért hagyja ezt Románia (dehogynem: mert ha fellép a vlahokért, nekem is jogokat kell adnia). A vlahok helyzete annyira rossz, hogy az erdélyi magyarokéhoz nem, csak a moldvai csángókéhoz hasonlítható. Velük a hasonlóság viszont megdöbbentő: a templomban nem használhatják anyanyelvüket (ezért is zárták be Bojan Alexandrovici-ot: mert épített egy templomot, amelyben románul misézett), a vlah (román), illetve csángó (magyar) nyelv társadalmi presztízse az illető területen a nullával egyenlő, aki pedig ragaszkodni mer gyökereihez, azzal már nem is az államhatalom vagy a többségi nép, hanem janicsárrá nevelt nemzettársai bánnak el.
Timoki vlah vezetők mondják, Johannis elnök júniusi szerbiai látogatásának szervezői (a román külügy) az elnökkel való találkozásra kizárólag olyan „vlah származású” egyéneket hívtak meg, akik nemzetiségüket amúgy letagadják, és a szerb nacionalizmus szekértolói (olyan ez, mintha nem Duma Andrást, hanem a Dumitru Mărtinaș Egyesület vezetőit hívná meg Orbán Viktor, mikor Bákóban jár). Tették ezt azért, nehogy megbántsák a vendéglátókat. Pedig most erre semmi szükség nem lett volna, hiszen Szerbiában az utóbbi időben tényleges nyitás figyelhető meg a kisebbségi jogok terén.
Mondjuk ki: ami a vlah kisebbségekkel történik, az kulturális genocídium, egy nép lelkének a kiölése, nyelvének keresztre feszítése. És van egy rossz hírem Boian pap számára: az állam, melynek születésem folytán polgára vagyok (Románia) ezt soha nem fogja kimondani…
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 17.
Borboly: nem a magyarok üldözik el a románokat Székelyföldről
Nem a magyar többség üldözi el a román ajkú lakosságot Székelyföldről, a gyenge vidékfejlesztési politika annak, hogy kilátástalannak érzik jövőjüket a régióban, és ez a magyar lakosságra is érvényes – véli Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnökét a megye prefektusának múlt heti kijelentéseire reagáltattuk. Jean-Adrian Andrei a Marosfőn megszervezett nyári táborban arról beszélt, hogy a székelyföldi román közösségen eluralkodott a „tehetetlenség, a félelem és az elhagyatottság érzése”, a közösség tagjai úgy érzik, hogy csak tolerálják őket Székelyföldön, nincs jövőjük a régióban. A kormánymegbízott figyelmeztetett arra is, hogy vészesen fogyatkozik a román közösség Hargita megyében.
Borboly Csaba szerint erről nem a magyarok vagy a megyevezetés tehet. „Ez a folyamat sajnos minden rurális térséget érint. A vidék kiürül, a románok és a magyarok egyaránt külföldre vagy nagyvárosokba mennek” – mondta a Maszolnak.
A politikus szerint a jelenség oka a kormány gyenge vidékfejlesztési politikája. „Erre kellene minél több bukaresti döntéshozónak rájönnie” – fogalmazott a tanácselnök.
maszol.ro
Nem a magyar többség üldözi el a román ajkú lakosságot Székelyföldről, a gyenge vidékfejlesztési politika annak, hogy kilátástalannak érzik jövőjüket a régióban, és ez a magyar lakosságra is érvényes – véli Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnökét a megye prefektusának múlt heti kijelentéseire reagáltattuk. Jean-Adrian Andrei a Marosfőn megszervezett nyári táborban arról beszélt, hogy a székelyföldi román közösségen eluralkodott a „tehetetlenség, a félelem és az elhagyatottság érzése”, a közösség tagjai úgy érzik, hogy csak tolerálják őket Székelyföldön, nincs jövőjük a régióban. A kormánymegbízott figyelmeztetett arra is, hogy vészesen fogyatkozik a román közösség Hargita megyében.
Borboly Csaba szerint erről nem a magyarok vagy a megyevezetés tehet. „Ez a folyamat sajnos minden rurális térséget érint. A vidék kiürül, a románok és a magyarok egyaránt külföldre vagy nagyvárosokba mennek” – mondta a Maszolnak.
A politikus szerint a jelenség oka a kormány gyenge vidékfejlesztési politikája. „Erre kellene minél több bukaresti döntéshozónak rájönnie” – fogalmazott a tanácselnök.
maszol.ro
2015. augusztus 17.
Áramkimaradást okozott a vihar Csíkszeredában
Erős széllökésekkel kísért vihar vonult végig Csíkszeredán hétfő délután. A néhány percig tartó heves esőzés nyomán a városban kisebb károk keletkeztek.
A felhőszakadás áramingadozást és -kiesést okozott Csíkszereda több lakótelepén. A fennakadás az egész megyét érintette, de a vihar elvonulása után mintegy két órával javarészt sikerült helyreállítani a szolgáltatást – közölte érdeklődésünkre Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezérigazgatója.
A viharos szél a városban kisebb károkat okozott – tapasztaltuk terepszemlénken. A tömbházak cserepei érintetlenül maradtak, csupán néhány fáról került lomb a járdákra.
A szemetesek tartalmát szétszórta, míg a Szabadság tér Kossuth Lajos utca felőli részén lévő hirdető tetejét lesodorta a szél.
A rövid ideig tartó vihar miatt személyi sérüléshez nem riasztották a mentőket – tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatójától.
A kora esti órákban sok helyen még nem sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, olvasóink visszajelzése alapján a Müller László és a Kőrösi Csoma Sándor utcákban, a Testvériség sugárúton, valamint Csíksomlyó és Zsögöd nagy részében nem volt áramellátás cikkünk publikálásakor és frissítésekor. Ugyanakkor városszerte több helyen is biztonsági rendszerek szirénáztak az áramingadozás miatt. Több helyen megadták már a villanyt, viszont helyenként még nem elérhető a kábeltévé és az internetszolgáltatás.
Székelyhon.ro
Erős széllökésekkel kísért vihar vonult végig Csíkszeredán hétfő délután. A néhány percig tartó heves esőzés nyomán a városban kisebb károk keletkeztek.
A felhőszakadás áramingadozást és -kiesést okozott Csíkszereda több lakótelepén. A fennakadás az egész megyét érintette, de a vihar elvonulása után mintegy két órával javarészt sikerült helyreállítani a szolgáltatást – közölte érdeklődésünkre Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezérigazgatója.
A viharos szél a városban kisebb károkat okozott – tapasztaltuk terepszemlénken. A tömbházak cserepei érintetlenül maradtak, csupán néhány fáról került lomb a járdákra.
A szemetesek tartalmát szétszórta, míg a Szabadság tér Kossuth Lajos utca felőli részén lévő hirdető tetejét lesodorta a szél.
A rövid ideig tartó vihar miatt személyi sérüléshez nem riasztották a mentőket – tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatójától.
A kora esti órákban sok helyen még nem sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, olvasóink visszajelzése alapján a Müller László és a Kőrösi Csoma Sándor utcákban, a Testvériség sugárúton, valamint Csíksomlyó és Zsögöd nagy részében nem volt áramellátás cikkünk publikálásakor és frissítésekor. Ugyanakkor városszerte több helyen is biztonsági rendszerek szirénáztak az áramingadozás miatt. Több helyen megadták már a villanyt, viszont helyenként még nem elérhető a kábeltévé és az internetszolgáltatás.
Székelyhon.ro
2015. augusztus 17.
Megelevenedett Csaba királyfi Csíksomlyón
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerre tehető azon, szerte Székelyföldről, Erdélyből és Magyarországról érkezettek száma, akik részt vettek a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
A Csaba királyfi ősbemutatója a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban zajlott 2011-ben nagy sikerrel, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányon is bemutatták.
A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult be a Hármashalom oltár elé.
Elsőként G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a több tízezer fősre tehető közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is! Ne feledjük el, hogy nekünk itt a Kárpát-medencében kiválasztottságunk és küldetésünk van” – fogalmazott Darvas-Kozma.
A köszöntő szavak után a székely zászlót megidéző köntösben Attila főpapjának szerepében egy élő rocklegenda, Rudán Joe szegezte a nézőknek a kérdést: „Tudjátok-e, ki volt Csaba királyfi?”. A mű végén Csaba ükunokája, Álmos visszatért fiával, Árpáddal és a vezéreivel. Ekkor a székelyek visszaadták a Csaba által rájuk bízott kardot. Attila kardját Álmos fiának, Árpádnak adta tovább, mondván, az ő dolga megvédeni a népet.
A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt. A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt.
rockoperát Bene Zoltán énekes, zenész hangszerelte, ugyanakkor közreműködött Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenész (IV. jelent) és Tóth László (1/3, 2/1 dala). A stúdiófelvételek Szakál Attila basszusgitáros készítette. Az előadást sepsiszentgyörgyi lovasíjászok tették még látványosabbá Pászka Lehel vezetésével. A csíkcsomortáni és a gyergyószéki táncosok mellett a debreceni Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjai is közreműködtek.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerre tehető azon, szerte Székelyföldről, Erdélyből és Magyarországról érkezettek száma, akik részt vettek a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
A Csaba királyfi ősbemutatója a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban zajlott 2011-ben nagy sikerrel, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányon is bemutatták.
A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult be a Hármashalom oltár elé.
Elsőként G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a több tízezer fősre tehető közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is! Ne feledjük el, hogy nekünk itt a Kárpát-medencében kiválasztottságunk és küldetésünk van” – fogalmazott Darvas-Kozma.
A köszöntő szavak után a székely zászlót megidéző köntösben Attila főpapjának szerepében egy élő rocklegenda, Rudán Joe szegezte a nézőknek a kérdést: „Tudjátok-e, ki volt Csaba királyfi?”. A mű végén Csaba ükunokája, Álmos visszatért fiával, Árpáddal és a vezéreivel. Ekkor a székelyek visszaadták a Csaba által rájuk bízott kardot. Attila kardját Álmos fiának, Árpádnak adta tovább, mondván, az ő dolga megvédeni a népet.
A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt. A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt.
rockoperát Bene Zoltán énekes, zenész hangszerelte, ugyanakkor közreműködött Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenész (IV. jelent) és Tóth László (1/3, 2/1 dala). A stúdiófelvételek Szakál Attila basszusgitáros készítette. Az előadást sepsiszentgyörgyi lovasíjászok tették még látványosabbá Pászka Lehel vezetésével. A csíkcsomortáni és a gyergyószéki táncosok mellett a debreceni Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjai is közreműködtek.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. augusztus 18.
Böjte Csaba képzési központot indítana a bevándorlóknak
Sokan kérték, hogy szóljak hozzá ehhez a kérdéshez! Elolvastam több e témába vágó írást is!
Ugyanaz a kérdés, „menekültek" és két nagyon különböző válasz, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni! Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül őket nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket...
Egy harmadik utat javasolnák! Ismerős, hogy 1956 után is volt Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára, befogadó lágerek létesültek, hol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett, kellene tanulni. Aki erre hajlandó azt be lehet fogadni, aki erre nem azt haza kell toloncolni! Az autó vezetéshez hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal szerezni, megvannak a minimumok, mit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra! Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok akik közénk jönnek a káosz elöl menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy ez a oktatási, nevelési központ az ö és az ő gyermekei érdekében is van! Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába! Megtapasztaltam, hogy az elvadult utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi akkor nagyon kegyetleneké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem megnyugszik, és megérti, hogy mindaz mit neki meg kell tanulnia az az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek" mely a társadalom számára probléma volt, a képzés által a társadalom gondjaira válasz lesz! Igen, bátran állítóm, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek! Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az EURÓPAI AKADÉMIÁT, olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együtt élésre! Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk! A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból, bölcs tanításokat mondogathattak, ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győzzük az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol! Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni akkor a történelem, mind fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld!
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás!! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell ha ezt a vizsgát elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk!
Hiszek a szeretet végső győzelmében,
Csaba testvér
magnificat.ro
Erdély.ma
Sokan kérték, hogy szóljak hozzá ehhez a kérdéshez! Elolvastam több e témába vágó írást is!
Ugyanaz a kérdés, „menekültek" és két nagyon különböző válasz, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni! Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül őket nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket...
Egy harmadik utat javasolnák! Ismerős, hogy 1956 után is volt Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára, befogadó lágerek létesültek, hol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett, kellene tanulni. Aki erre hajlandó azt be lehet fogadni, aki erre nem azt haza kell toloncolni! Az autó vezetéshez hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal szerezni, megvannak a minimumok, mit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra! Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok akik közénk jönnek a káosz elöl menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy ez a oktatási, nevelési központ az ö és az ő gyermekei érdekében is van! Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába! Megtapasztaltam, hogy az elvadult utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi akkor nagyon kegyetleneké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem megnyugszik, és megérti, hogy mindaz mit neki meg kell tanulnia az az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek" mely a társadalom számára probléma volt, a képzés által a társadalom gondjaira válasz lesz! Igen, bátran állítóm, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek! Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az EURÓPAI AKADÉMIÁT, olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együtt élésre! Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk! A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból, bölcs tanításokat mondogathattak, ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győzzük az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol! Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni akkor a történelem, mind fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld!
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás!! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell ha ezt a vizsgát elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk!
Hiszek a szeretet végső győzelmében,
Csaba testvér
magnificat.ro
Erdély.ma
2015. augusztus 18.
IV. Ifjúsági Karaván Beszterce megyében
Újabb kulturális hetet szervezett a Beszterce-Naszód megyei ifjúsági szervezet, a Besztercei MADISZ az Ifjúsági Karaván által augusztus 9-15 között. Az immár negyedik alkalommal megszervezett karaván megállói közé tartozott ez alkalommal Mezőköbölkút, Tacs, Magyarborzás, Almásmálom, Várkudu, Szentmáté és Magyardécse.
Idén harmincöt fiatal indult útnak, akik a megye különböző településeiről érkeztek. A program fejlődése nyomon követhető a négy éve megszervezett eseményen, hiszen ha első alkalommal a nézőket néptánc, modern tánc és egy kis gitárest fogadta, most színdarab, néptánc, modern tánc, humorprodukció volt megtekinthető.
A mindennapi program négy órakor startolt, amikor főként a gyerekeket szólították meg a fiatalok, hiszen a Gyerekvilág program keretén belül különböző kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki: arcfestés, quilling, gyöngyfűzés, rajzolás, színezés, cserépdíszkészítés, álarckészítés, katicabogárka, kőfestés, barátságkarkötő készítés. Ezt követte a kulturális program, elsőként a Csipet-csapat színjátszó kör lépett színpadra az Egyszer volt, hol nem volt, de most itt van című humoros összeállítással, amikor is bemutatták a Hupikék törpikék és a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című mesetörténeteket. Ugyanakkor a jelenlévők megtekinthették a besztercei Vadrózsa néptánccsoport fellépését is.
Ezt követően modern táncokkal szórakoztatta a közönséget a Szelfie tánccsoport is, valamint a móka, a humor, a jókedv megtestesítői, a besztercei Mókaklub Mindenki másképp csinálja című humorprodukciója zárta a kulturális programot. A meglátogatott települések közül kettő egy meglepetéssel is fogadta a Besztercei MADISZ csapatát, hiszen Almásmálomban színpadra lépett az Almavirág néptánccsoport, valamint Szentmátéban a Kéknefelejts néptánccsoport egy kimagasló műsorral. A településeken minden este a Selena együttes hívta a helybélieket a táncparkettre élő, mulatós zenével, kivéve Magyardécsében, ahol egy fergeteges buli várta a fiatalokat Dj Picivel. A teljes programon való részvétel bérmentes volt.
A fiatalok ugyanakkor ízelítőt nyerhettek az általuk meglátogatott települések történelmi múltjából is. Magyardécsében Fekete János, helyi református lelkipásztor jó tanácsokkal is ellátta a fiatalokat útravalóul, amikor is így fogalmazott „ne sajnáltassuk magunkat, hogy szórványban élünk. Fogjunk össze és legyünk nagyon erősek.”
A program az Etnikumközi Hivatalának támogatásával zajlott le. A program célja az volt, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat, olyan településeken, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére.
„Annak csak örvendeni tudok, hogy van tenni akarás a megyei magyar fiatalokban. Ők a következő nemzedék, ők azok, akik továbbviszik a magyar értékeket, hagyományainkat, örökségünket és örvendek, hogy van bennük potenciál, van bennük akarat. Öröm velük együtt dolgozni, és természetesen bármikor bármilyen gonddal fordulhatnak az érdekvédelmi szervezethez, hiszen mi támogatjuk őket. Én csak gratulálni tudok nekik, és kívánok további sok sikert, hogy minden évben meglephessenek bennünket egy ilyen csodálatos műsorral” – fogalmazott Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke.
„Minden produkció a fiatalok átdolgozásával került színpadra. A színdarabnál megragadtunk a két mesetörténetből egy-egy jelenetet, kicsit átdolgoztuk és színpadra elevenítettük. Hasonlóképpen történt ez a modern táncokkal is, valamint a humorprodukció esetében is. Büszke vagyok a fiatalokra. Nagyon sok munka áll a háttérben, felbecsülhetetlen energiát fektettek bele ebbe a projektbe és nagyon jól esett az, amikor a helybéliek eljöttek ezt megtekinteni, megtapsolták őket, sőt a végén odamentek hozzájuk és megdicsérték. Nem is kell ennél több. Nagyon jó hetet tudhatunk a hátunk mögött, sok új barátság született, és természetesen bővült a Besztercei MADISZ tagsága is, aminek kimondottan örvendünk, hiszen felkeltettük több fiatal érdeklődését munkánk iránt. Köszönetet mondunk mindenkinek, akik segítettek, hogy sikeresen megvalósuljon ez a hét, a helybélieknek a munkáért, a szülőknek, hogy megbíztak bennünk és nem utolsó sorban támogatóinknak.” – nyilatkozta Zoltán-Sipos Tímea, a Besztercei MADISZ elnöke.
„Az ilyen és hasonló jellegű teljesítményekkel bebizonyíthatjuk, hogy sokszor tévesen ítélnek meg bennünket, fiatalokat. Amit a nézők láthattak a színpadon, az a mi munkánk. Januártól dolgozunk rajta. 2013-ban színjátszó kört alapítottunk, amelynek vannak állandó, de vannak új tagjai is. Ugyanakkor létrehoztuk a Szelfie tánccsoportot is, valamint a humorklubot is, melyet idéntől elneveztünk Mókaklubnak. Örvendünk, hogy ennyire pozitívan értékelték munkánkat, amely által bátorítást nyertünk, hogy igenis ezt nem szabad feladni és tovább kell csinálni.” – jelentette ki Barta Zsolt, a IV. Ifjúsági Karaván programfelelőse.
„A karaván nem csak ismerkedésre jó, hanem egy hét alatt megtanultunk osztozni, tisztelni egymást. A mindennapi fáradságot és az ide-oda rohanást felülmúlta egy kiváló csapat és az esti bálozgatás. Nagyon jól szórakoztunk és mindenkivel jó kapcsolatba kerültem. Néhány személlyel még szorosabb lett a kapcsolatom és ennek nagyon örülök. Nagyon nehéz egy hét után újra visszakerülni a csendbe és az otthonomba. Nagyon örültem, hogy részt vehettem és reménykedem jövőre is meg less szervezve.” – Köő Krisztina.
„Nekem nagyon tetszett a karaván, sok új embert ismertem meg, sok barátra tettem szert, sok újat tanultam egy het alatt és sikerült jobban kikapcsolódni is, habár nem volt könnyű. De a fáradság nem akadályozta meg a tevékenységeket és minden nap újabb vicces dolgok miatt tűnt el a fardság és egyre jobban szórakoztunk és nevettünk. A karaván segítségével sikerült eltávolítani a szégyenlősségemet és bátrabb lettem, többet kommunikálok és ami a lényeg, sok új dolgot tanultam, hogyan kell jobban összetartani és egymásért jóban-rosszban ott lenni. Nekem ez a hét örökre egy nagyon szép emlék marad.”- Kiss Melinda.
„Nagyon örülök, hogy részt vehettem a negyedik Ifjúsági Karavánon. Jó élmény volt számomra. Megismertem rengeteg új személyt, új barátokat szereztem. Jó volt a társaság, karaván társaim szuperek voltak. Igazán jó élmény volt egy héten át minden nap más és más faluban lenni és ott foglalkozni az ott élő gyerekekkel/fiatalokkal. Nekem nagyon tetszett és remélem jövőre is ott leszek.” – Balogh Zoltán.
Zoltán-Sipos Tímea
Erdély.ma
Újabb kulturális hetet szervezett a Beszterce-Naszód megyei ifjúsági szervezet, a Besztercei MADISZ az Ifjúsági Karaván által augusztus 9-15 között. Az immár negyedik alkalommal megszervezett karaván megállói közé tartozott ez alkalommal Mezőköbölkút, Tacs, Magyarborzás, Almásmálom, Várkudu, Szentmáté és Magyardécse.
Idén harmincöt fiatal indult útnak, akik a megye különböző településeiről érkeztek. A program fejlődése nyomon követhető a négy éve megszervezett eseményen, hiszen ha első alkalommal a nézőket néptánc, modern tánc és egy kis gitárest fogadta, most színdarab, néptánc, modern tánc, humorprodukció volt megtekinthető.
A mindennapi program négy órakor startolt, amikor főként a gyerekeket szólították meg a fiatalok, hiszen a Gyerekvilág program keretén belül különböző kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki: arcfestés, quilling, gyöngyfűzés, rajzolás, színezés, cserépdíszkészítés, álarckészítés, katicabogárka, kőfestés, barátságkarkötő készítés. Ezt követte a kulturális program, elsőként a Csipet-csapat színjátszó kör lépett színpadra az Egyszer volt, hol nem volt, de most itt van című humoros összeállítással, amikor is bemutatták a Hupikék törpikék és a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című mesetörténeteket. Ugyanakkor a jelenlévők megtekinthették a besztercei Vadrózsa néptánccsoport fellépését is.
Ezt követően modern táncokkal szórakoztatta a közönséget a Szelfie tánccsoport is, valamint a móka, a humor, a jókedv megtestesítői, a besztercei Mókaklub Mindenki másképp csinálja című humorprodukciója zárta a kulturális programot. A meglátogatott települések közül kettő egy meglepetéssel is fogadta a Besztercei MADISZ csapatát, hiszen Almásmálomban színpadra lépett az Almavirág néptánccsoport, valamint Szentmátéban a Kéknefelejts néptánccsoport egy kimagasló műsorral. A településeken minden este a Selena együttes hívta a helybélieket a táncparkettre élő, mulatós zenével, kivéve Magyardécsében, ahol egy fergeteges buli várta a fiatalokat Dj Picivel. A teljes programon való részvétel bérmentes volt.
A fiatalok ugyanakkor ízelítőt nyerhettek az általuk meglátogatott települések történelmi múltjából is. Magyardécsében Fekete János, helyi református lelkipásztor jó tanácsokkal is ellátta a fiatalokat útravalóul, amikor is így fogalmazott „ne sajnáltassuk magunkat, hogy szórványban élünk. Fogjunk össze és legyünk nagyon erősek.”
A program az Etnikumközi Hivatalának támogatásával zajlott le. A program célja az volt, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat, olyan településeken, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére.
„Annak csak örvendeni tudok, hogy van tenni akarás a megyei magyar fiatalokban. Ők a következő nemzedék, ők azok, akik továbbviszik a magyar értékeket, hagyományainkat, örökségünket és örvendek, hogy van bennük potenciál, van bennük akarat. Öröm velük együtt dolgozni, és természetesen bármikor bármilyen gonddal fordulhatnak az érdekvédelmi szervezethez, hiszen mi támogatjuk őket. Én csak gratulálni tudok nekik, és kívánok további sok sikert, hogy minden évben meglephessenek bennünket egy ilyen csodálatos műsorral” – fogalmazott Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke.
„Minden produkció a fiatalok átdolgozásával került színpadra. A színdarabnál megragadtunk a két mesetörténetből egy-egy jelenetet, kicsit átdolgoztuk és színpadra elevenítettük. Hasonlóképpen történt ez a modern táncokkal is, valamint a humorprodukció esetében is. Büszke vagyok a fiatalokra. Nagyon sok munka áll a háttérben, felbecsülhetetlen energiát fektettek bele ebbe a projektbe és nagyon jól esett az, amikor a helybéliek eljöttek ezt megtekinteni, megtapsolták őket, sőt a végén odamentek hozzájuk és megdicsérték. Nem is kell ennél több. Nagyon jó hetet tudhatunk a hátunk mögött, sok új barátság született, és természetesen bővült a Besztercei MADISZ tagsága is, aminek kimondottan örvendünk, hiszen felkeltettük több fiatal érdeklődését munkánk iránt. Köszönetet mondunk mindenkinek, akik segítettek, hogy sikeresen megvalósuljon ez a hét, a helybélieknek a munkáért, a szülőknek, hogy megbíztak bennünk és nem utolsó sorban támogatóinknak.” – nyilatkozta Zoltán-Sipos Tímea, a Besztercei MADISZ elnöke.
„Az ilyen és hasonló jellegű teljesítményekkel bebizonyíthatjuk, hogy sokszor tévesen ítélnek meg bennünket, fiatalokat. Amit a nézők láthattak a színpadon, az a mi munkánk. Januártól dolgozunk rajta. 2013-ban színjátszó kört alapítottunk, amelynek vannak állandó, de vannak új tagjai is. Ugyanakkor létrehoztuk a Szelfie tánccsoportot is, valamint a humorklubot is, melyet idéntől elneveztünk Mókaklubnak. Örvendünk, hogy ennyire pozitívan értékelték munkánkat, amely által bátorítást nyertünk, hogy igenis ezt nem szabad feladni és tovább kell csinálni.” – jelentette ki Barta Zsolt, a IV. Ifjúsági Karaván programfelelőse.
„A karaván nem csak ismerkedésre jó, hanem egy hét alatt megtanultunk osztozni, tisztelni egymást. A mindennapi fáradságot és az ide-oda rohanást felülmúlta egy kiváló csapat és az esti bálozgatás. Nagyon jól szórakoztunk és mindenkivel jó kapcsolatba kerültem. Néhány személlyel még szorosabb lett a kapcsolatom és ennek nagyon örülök. Nagyon nehéz egy hét után újra visszakerülni a csendbe és az otthonomba. Nagyon örültem, hogy részt vehettem és reménykedem jövőre is meg less szervezve.” – Köő Krisztina.
„Nekem nagyon tetszett a karaván, sok új embert ismertem meg, sok barátra tettem szert, sok újat tanultam egy het alatt és sikerült jobban kikapcsolódni is, habár nem volt könnyű. De a fáradság nem akadályozta meg a tevékenységeket és minden nap újabb vicces dolgok miatt tűnt el a fardság és egyre jobban szórakoztunk és nevettünk. A karaván segítségével sikerült eltávolítani a szégyenlősségemet és bátrabb lettem, többet kommunikálok és ami a lényeg, sok új dolgot tanultam, hogyan kell jobban összetartani és egymásért jóban-rosszban ott lenni. Nekem ez a hét örökre egy nagyon szép emlék marad.”- Kiss Melinda.
„Nagyon örülök, hogy részt vehettem a negyedik Ifjúsági Karavánon. Jó élmény volt számomra. Megismertem rengeteg új személyt, új barátokat szereztem. Jó volt a társaság, karaván társaim szuperek voltak. Igazán jó élmény volt egy héten át minden nap más és más faluban lenni és ott foglalkozni az ott élő gyerekekkel/fiatalokkal. Nekem nagyon tetszett és remélem jövőre is ott leszek.” – Balogh Zoltán.
Zoltán-Sipos Tímea
Erdély.ma
2015. augusztus 18.
SZÉKELY NEMZETI TANÁCS: a magyar-román viszony romlásáért Románia kormánya felelős
Az elmúlt héten Zákonyi Botonddal, Magyarország bukaresti nagykövetével készült, a România Liberă című lapban közölt interjú miatt kirobbant és egyre tovább gyűrűző román-magyar diplomáciai botrány kapcsán fontosnak tarjuk elmondani a következőket:
Figyelembe véve az utóbbi időben egyre erősödő romániai magyarellenességet, különösen nagyra értékeljük, hogy a nagykövet úr diplomatához méltó módon, tárgyilagosan, korrektül és visszafogottan válaszolt az újságíró kérdéseire.
Ezzel szemben túlzónak, elfogadhatatlannak, sértőnek és indokolatlannak tartjuk a román reakciókat, mind hangnemükben, mind tartalmukban. Úgy gondoljuk, hogy sokat elmond Románia miniszterelnökéről az, hogy az ország valós gondjai helyett napokon keresztül kizárólag azzal van elfoglalva, hogy Magyarországot és annak miniszterelnökét sértegesse és rágalmazza.
Mindaz, amit Magyarország a romániai magyar közösség, s azon belül a székelység érdekében tesz, azt a Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jó szomszédságról megkötött szerződés – az alapszerződés – szellemében, a romániai magyar politikai szervezetekkel és közképviseletekkel egyeztetve, közösségünk reális igényeinek megfelelően teszi.
Jellemzőnek és fontosnak tartjuk, hogy a Románián kívül élő románok pozitívan értékelik és példaként állítják Románia elé azt a módot, ahogyan Magyarország a határon túli magyarok kérdését kezeli. Nem tartjuk sem okosnak, sem igazságosnak, sem európainak azt a román kisebbségpolitikát, amely cserbenhagyja saját határon túli nemzettársait, hogy itthon zavartalanul tagadhassa a kollektív jogokat, de akár ezen túlmenően akár kormányzati szintre emelje a magyarellenességet, amely immár nem egyes szélsőséges szervezetek sajátja, hanem egyre erősebben jelenik meg a hatóságok tevékenységében. Az Európa Tanács egyre több dokumentuma állapítja meg, hogy a román állam különböző intézményei állandósult háborút vívnak közösségi jelképeinkkel és azok használóival, üldözik anyanyelvünket és korlátozzák annak használatát. Ez elképzelhetetlen egy jogállamban, ugyanakkor a térség stabilitását, békéjét és biztonságát veszélyezteti, hiszen ezeket hosszú távon szavatolni csakis az államközi szerződések, és az egyes államok nemzetközi kötelezettségvállalásainak jóhiszemű és következetes betartása mellett lehetséges.
Megállapítható tehát, hogy a hatóságok siker-propagandájával ellentétben, Románia ellenségként kezeli az itt élő magyarokat, folyamatosan megsérti nem csak az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait, de még az ország által ratifikált, a hazai jogrend részét képező kisebbségvédelmi normákat is.
Felkérjük Románia kormányát, hogy tartsa tiszteletben a két ország közötti alapszerződést, különös figyelemmel a 15. cikkely 2., 3. és 9. bekezdéseire, a 19. cikkely 2. bekezdésére, illetve Románia alkotmányának 11. cikkelyére, s haladéktalanul szüntessen be minden, a jogainkat sértő tevékenységet, illetve valóban tartsa be pontosan és jóhiszeműen azon nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyek egyéni és kollektív jogokat garantálnak számunkra.
Marosvásárhely, 2015.VIII.18.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
Az elmúlt héten Zákonyi Botonddal, Magyarország bukaresti nagykövetével készült, a România Liberă című lapban közölt interjú miatt kirobbant és egyre tovább gyűrűző román-magyar diplomáciai botrány kapcsán fontosnak tarjuk elmondani a következőket:
Figyelembe véve az utóbbi időben egyre erősödő romániai magyarellenességet, különösen nagyra értékeljük, hogy a nagykövet úr diplomatához méltó módon, tárgyilagosan, korrektül és visszafogottan válaszolt az újságíró kérdéseire.
Ezzel szemben túlzónak, elfogadhatatlannak, sértőnek és indokolatlannak tartjuk a román reakciókat, mind hangnemükben, mind tartalmukban. Úgy gondoljuk, hogy sokat elmond Románia miniszterelnökéről az, hogy az ország valós gondjai helyett napokon keresztül kizárólag azzal van elfoglalva, hogy Magyarországot és annak miniszterelnökét sértegesse és rágalmazza.
Mindaz, amit Magyarország a romániai magyar közösség, s azon belül a székelység érdekében tesz, azt a Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jó szomszédságról megkötött szerződés – az alapszerződés – szellemében, a romániai magyar politikai szervezetekkel és közképviseletekkel egyeztetve, közösségünk reális igényeinek megfelelően teszi.
Jellemzőnek és fontosnak tartjuk, hogy a Románián kívül élő románok pozitívan értékelik és példaként állítják Románia elé azt a módot, ahogyan Magyarország a határon túli magyarok kérdését kezeli. Nem tartjuk sem okosnak, sem igazságosnak, sem európainak azt a román kisebbségpolitikát, amely cserbenhagyja saját határon túli nemzettársait, hogy itthon zavartalanul tagadhassa a kollektív jogokat, de akár ezen túlmenően akár kormányzati szintre emelje a magyarellenességet, amely immár nem egyes szélsőséges szervezetek sajátja, hanem egyre erősebben jelenik meg a hatóságok tevékenységében. Az Európa Tanács egyre több dokumentuma állapítja meg, hogy a román állam különböző intézményei állandósult háborút vívnak közösségi jelképeinkkel és azok használóival, üldözik anyanyelvünket és korlátozzák annak használatát. Ez elképzelhetetlen egy jogállamban, ugyanakkor a térség stabilitását, békéjét és biztonságát veszélyezteti, hiszen ezeket hosszú távon szavatolni csakis az államközi szerződések, és az egyes államok nemzetközi kötelezettségvállalásainak jóhiszemű és következetes betartása mellett lehetséges.
Megállapítható tehát, hogy a hatóságok siker-propagandájával ellentétben, Románia ellenségként kezeli az itt élő magyarokat, folyamatosan megsérti nem csak az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait, de még az ország által ratifikált, a hazai jogrend részét képező kisebbségvédelmi normákat is.
Felkérjük Románia kormányát, hogy tartsa tiszteletben a két ország közötti alapszerződést, különös figyelemmel a 15. cikkely 2., 3. és 9. bekezdéseire, a 19. cikkely 2. bekezdésére, illetve Románia alkotmányának 11. cikkelyére, s haladéktalanul szüntessen be minden, a jogainkat sértő tevékenységet, illetve valóban tartsa be pontosan és jóhiszeműen azon nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyek egyéni és kollektív jogokat garantálnak számunkra.
Marosvásárhely, 2015.VIII.18.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
2015. augusztus 18.
A megújulásról beszélt Németh Zsolt Kolozsváron
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején „újrafogalmazta Európát és a magyarságot", és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy „újrafogalmazza Erdélyt". A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van. Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román-magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.
„Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk" – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke. A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet. A nyitógála előtti köszöntő beszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.
A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra, és úgy tűnik, ezt már nemcsak az anyaországtól, hanem Erdélytől is megkapja – mondta Németh Zsolt az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Németh Zsolt gratulált a rendezvény szervezőinek, hogy ezen az ünnepi eseményen gondoltak arra, hogy „Kárpátalján most nem ünnepelnek, hanem gyakorlatilag háborús helyzet van", amikor olyan helyzetben van egy magyar nemzetrész, mint a kilencvenes években a délvidéki magyarok voltak.
Rendkívül nagy szükségük van a szolidaritásra a kárpátaljai magyaroknak, és úgy látszik, ezt már Erdélytől is megkapják – mutatott rá.
Németh Zsolt arról is beszélt, hogy mintegy négymillió euróból felújították a kolozsvári Farkas utcai református templomot, amely – mint mondta – a Kárpát-medence és egész Délkelet-Európa legjelentősebb egyhajós gótikus temploma, és amely most ismét eredeti fényében pompázik, úgy, ahogyan azt annak idején Mátyás király megálmodta.
Több hasonló projekt is megvalósult a városban az elmúlt időben, ami azt bizonyítja, hogy Kolozsvár valóban Erdély fővárosa, és a város megújul – vélekedett. Hozzátette: e megújulási folyamat része a most kezdődött rendezvény is.
MTI
Erdély.ma
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején „újrafogalmazta Európát és a magyarságot", és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy „újrafogalmazza Erdélyt". A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van. Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román-magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.
„Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk" – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke. A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet. A nyitógála előtti köszöntő beszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.
A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra, és úgy tűnik, ezt már nemcsak az anyaországtól, hanem Erdélytől is megkapja – mondta Németh Zsolt az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Németh Zsolt gratulált a rendezvény szervezőinek, hogy ezen az ünnepi eseményen gondoltak arra, hogy „Kárpátalján most nem ünnepelnek, hanem gyakorlatilag háborús helyzet van", amikor olyan helyzetben van egy magyar nemzetrész, mint a kilencvenes években a délvidéki magyarok voltak.
Rendkívül nagy szükségük van a szolidaritásra a kárpátaljai magyaroknak, és úgy látszik, ezt már Erdélytől is megkapják – mutatott rá.
Németh Zsolt arról is beszélt, hogy mintegy négymillió euróból felújították a kolozsvári Farkas utcai református templomot, amely – mint mondta – a Kárpát-medence és egész Délkelet-Európa legjelentősebb egyhajós gótikus temploma, és amely most ismét eredeti fényében pompázik, úgy, ahogyan azt annak idején Mátyás király megálmodta.
Több hasonló projekt is megvalósult a városban az elmúlt időben, ami azt bizonyítja, hogy Kolozsvár valóban Erdély fővárosa, és a város megújul – vélekedett. Hozzátette: e megújulási folyamat része a most kezdődött rendezvény is.
MTI
Erdély.ma
2015. augusztus 18.
A normalitás hangja
Mikor már azt hittük, a jövő évi választások előtt immár kampány üzemmódba kapcsolt romániai pártok miatt aligha találkozunk majd a normalitás hangjával a bennünket érintő magyar ügyekben, a legfőbb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt legalább részben rácáfolt aggodalmunkra. Hétvégi állásfoglalásukban ugyanis egyértelműen Victor Ponta kormányfőt teszik felelőssé a magyar–román kapcsolatok zátonyra futtatásáért.
Persze, meglehetősen kései e reakció, a magyar–román diplomáciai botrány ugyanis múlt hét elején, közepén tetőzött. Kicsit mintha félve is vállalnák fel: nem az alakulat valamely frontembere állt elő azzal, hanem közleményben reagált a főtitkár. Ráadásul kínosan próbálnak egyensúlyozni, hiszen igen határozottan sietnek leszögezni: ellenzik az etnikai autonómiát (jelentsen az bármit), és az is igaz, hogy elsősorban legfőbb politikai ellenfelüknek, Victor Pontának kívánnak odacsapni, semmint a magyaroknak üzenni.
Mindezek ellenére több szempontból figyelemre méltó, hogy a reakció egyáltalán megszületett. Mindenekelőtt azért, mert hozzászoktunk már ahhoz, hogy kampányban vagy az azt megelőző időszakban valahányszor magyar ügy kerül terítékre, a román politikusok egymást felülmúlva igyekeznek megvédeni a hazát, gyakorta nyílt verseny zajlik, melyben az lesz a befutó, aki erőteljesebben szidja a magyarokat – ezt a trendet tűnik megszakítani a liberálisok állásfoglalása, és ez mégiscsak kedvező fejlemény számunkra. Annál is inkább, mert nem kis politikai kockázatot vállaltak ezzel, lám, Victor Ponta máris lecsapott az üzenetre, szolgalelkűeknek, aljasoknak titulálva az ellenzékieket, egyfajta apokalipszist helyezve kilátásba arra az esetre, ha ők kerülnek majd hatalomra. Az is nagy igazság – és jó lenne, ha ezt Európában is mind többen belátnák –, amit a liberálisok megjegyeznek közleményükben, éspedig hogy azért nincs szélsőséges párt Romániában (legalábbis számottevő támogatottságot felmutató, tesszük hozzá), mert nacionalizmusban és populizmusban senki nem tud versenyre kelni a szociáldemokratákkal. De nemcsak számunkra, erdélyi magyarok számára pozitív a liberálisok üzenete, hanem a budapesti kormány számára is. Visszaigazolja ugyanis azt, amit Orbán Viktor és a magyar kormány az elmúlt időszakban többször is jelzett: a két szomszédos állam kapcsolatai a 2012-es kormányváltás után romlottak meg, nem Budapesten kell a bajok okát keresni, hanem Bukarestben. Igen fontos tehát a legfőbb ellenzéki alakulat állásfoglalása, a normalitás hangjának hitelességét azonban megkérdőjelezik azok a jogfosztások, amelyekre erdélyi nagyvárosokban – például Marosvásárhelyen, Kolozsváron – megválasztott saját polgármestereik vetemednek, valahányszor kétnyelvű feliratokról, táblákról, nyelvi jogok biztosításáról van szó.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mikor már azt hittük, a jövő évi választások előtt immár kampány üzemmódba kapcsolt romániai pártok miatt aligha találkozunk majd a normalitás hangjával a bennünket érintő magyar ügyekben, a legfőbb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt legalább részben rácáfolt aggodalmunkra. Hétvégi állásfoglalásukban ugyanis egyértelműen Victor Ponta kormányfőt teszik felelőssé a magyar–román kapcsolatok zátonyra futtatásáért.
Persze, meglehetősen kései e reakció, a magyar–román diplomáciai botrány ugyanis múlt hét elején, közepén tetőzött. Kicsit mintha félve is vállalnák fel: nem az alakulat valamely frontembere állt elő azzal, hanem közleményben reagált a főtitkár. Ráadásul kínosan próbálnak egyensúlyozni, hiszen igen határozottan sietnek leszögezni: ellenzik az etnikai autonómiát (jelentsen az bármit), és az is igaz, hogy elsősorban legfőbb politikai ellenfelüknek, Victor Pontának kívánnak odacsapni, semmint a magyaroknak üzenni.
Mindezek ellenére több szempontból figyelemre méltó, hogy a reakció egyáltalán megszületett. Mindenekelőtt azért, mert hozzászoktunk már ahhoz, hogy kampányban vagy az azt megelőző időszakban valahányszor magyar ügy kerül terítékre, a román politikusok egymást felülmúlva igyekeznek megvédeni a hazát, gyakorta nyílt verseny zajlik, melyben az lesz a befutó, aki erőteljesebben szidja a magyarokat – ezt a trendet tűnik megszakítani a liberálisok állásfoglalása, és ez mégiscsak kedvező fejlemény számunkra. Annál is inkább, mert nem kis politikai kockázatot vállaltak ezzel, lám, Victor Ponta máris lecsapott az üzenetre, szolgalelkűeknek, aljasoknak titulálva az ellenzékieket, egyfajta apokalipszist helyezve kilátásba arra az esetre, ha ők kerülnek majd hatalomra. Az is nagy igazság – és jó lenne, ha ezt Európában is mind többen belátnák –, amit a liberálisok megjegyeznek közleményükben, éspedig hogy azért nincs szélsőséges párt Romániában (legalábbis számottevő támogatottságot felmutató, tesszük hozzá), mert nacionalizmusban és populizmusban senki nem tud versenyre kelni a szociáldemokratákkal. De nemcsak számunkra, erdélyi magyarok számára pozitív a liberálisok üzenete, hanem a budapesti kormány számára is. Visszaigazolja ugyanis azt, amit Orbán Viktor és a magyar kormány az elmúlt időszakban többször is jelzett: a két szomszédos állam kapcsolatai a 2012-es kormányváltás után romlottak meg, nem Budapesten kell a bajok okát keresni, hanem Bukarestben. Igen fontos tehát a legfőbb ellenzéki alakulat állásfoglalása, a normalitás hangjának hitelességét azonban megkérdőjelezik azok a jogfosztások, amelyekre erdélyi nagyvárosokban – például Marosvásárhelyen, Kolozsváron – megválasztott saját polgármestereik vetemednek, valahányszor kétnyelvű feliratokról, táblákról, nyelvi jogok biztosításáról van szó.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 18.
Mátyás, az igazságos
Nézegetem a sokadik merénylet áldozatává lett, bronzból készült kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot, a már gyerekkoromtól csodált Fadrusz-művet. És mint mindig az utóbbi negyedszázadban, ahányszor napocai dákoromán hazafiak román táblákkal próbáltak változtatni a magyar emlékműszobrászat kiemelkedő alakja, az ösztöndíjjal Bécsben tanult egykori lakatosinas fő művén, keserűség és bánat kerít hatalmába.
Igen, ezt a sokszor megrongált, megalázott, hét évig készült szoborcsoportot tartja a szakma Fadrusz János fő művének, amely korának neobarokk pátoszát elkerülve, a főalak összefogott mintázásával erőt és monumentalitást fejez ki.
Nem tudjuk, ki volt a két évvel ezelőtti Mátyás-szoborrongálás elkövetője. Ki hajlította el a király bal sarkantyúját, vagy kik törték le az egyik bronzzászló rúdját. S mert az emlékműrongálók kilétét sosem derítik ki a rend őrei, nem szűnik elmémben a magányos tűnődés: milyen szüleik lehetnek, milyen az iskola, ahol tanultak, a baráti közösség, ahol, akik közt szórakoznak? Szidhatom ismeretlenül, hogy gyáva gazember, aki pénzért vagy hazafias érzelmektől vezérelve ilyent tesz? Napilapban megjelent fényképről figyelem Nagy Benjámin restaurátor mestert, aki minden szakmai tehetségét kamatoztatva próbálja megtisztítani nemcsak a talapzatot ért, lefolyó barna festéktől az emlékművet, szemcseszórásos technológiát alkalmazva. És szurkolok neki Székelyföldről, hogy kitűnő „sebészorvosként” tudja „meggyógyítani” az igazságos királyunkat ért sebeket. E gondolatok kíséretében emelem le a polcról mindhárom, Mátyásról szóló könyvemet, hátha valamelyikben említenének olyan emberi vagy uralkodói hibát, amiért gyűlölni kellene vagy haragudni rá. Nos, figyelmesen olvasva sem találtam bennük olyan utalásokat, „tévedéseket”, amelyeket Magyarország, a magyarság országa és nemzete kárára és ellenére tett. (Kiss Dénes: Így élt Mátyás király, Móra Kiadó, 1990; Fenyvesi László: Mátyás király fekete serege, Zrínyi Kiadó, 1990; Harsányi Zsolt: Mátyás király életregénye, Corvina Kiadó, 2014.) Elfogultságom bizonyítékaként idézek Kiss Dénes jól dokumentált kötetéből: „Szinte minden kérdést meg tudott oldani, amit a magyar királynak meg kellett oldania, kivéve egyet. Hogy méltó hitvest ültessen maga mellé a trónra. Ha valami tehát jóvátehetetlen s végérvényesen az, az a királyné végzetes személye...”
„Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” De hát végül is mi volt Mátyás király igazsága? Mert igenis volt saját, külön, emberre-királyra szabott igazsága! Az életben, a hétköznapokban megfoghatatlanok az általános igazságok. Mátyás igazsága a tudás, a műveltsége volt. Ez pedig alighanem örök emberi igazság, hogy a tudás hatalom. Ezt felismerni Mátyás király életművében nem nehéz.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nézegetem a sokadik merénylet áldozatává lett, bronzból készült kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot, a már gyerekkoromtól csodált Fadrusz-művet. És mint mindig az utóbbi negyedszázadban, ahányszor napocai dákoromán hazafiak román táblákkal próbáltak változtatni a magyar emlékműszobrászat kiemelkedő alakja, az ösztöndíjjal Bécsben tanult egykori lakatosinas fő művén, keserűség és bánat kerít hatalmába.
Igen, ezt a sokszor megrongált, megalázott, hét évig készült szoborcsoportot tartja a szakma Fadrusz János fő művének, amely korának neobarokk pátoszát elkerülve, a főalak összefogott mintázásával erőt és monumentalitást fejez ki.
Nem tudjuk, ki volt a két évvel ezelőtti Mátyás-szoborrongálás elkövetője. Ki hajlította el a király bal sarkantyúját, vagy kik törték le az egyik bronzzászló rúdját. S mert az emlékműrongálók kilétét sosem derítik ki a rend őrei, nem szűnik elmémben a magányos tűnődés: milyen szüleik lehetnek, milyen az iskola, ahol tanultak, a baráti közösség, ahol, akik közt szórakoznak? Szidhatom ismeretlenül, hogy gyáva gazember, aki pénzért vagy hazafias érzelmektől vezérelve ilyent tesz? Napilapban megjelent fényképről figyelem Nagy Benjámin restaurátor mestert, aki minden szakmai tehetségét kamatoztatva próbálja megtisztítani nemcsak a talapzatot ért, lefolyó barna festéktől az emlékművet, szemcseszórásos technológiát alkalmazva. És szurkolok neki Székelyföldről, hogy kitűnő „sebészorvosként” tudja „meggyógyítani” az igazságos királyunkat ért sebeket. E gondolatok kíséretében emelem le a polcról mindhárom, Mátyásról szóló könyvemet, hátha valamelyikben említenének olyan emberi vagy uralkodói hibát, amiért gyűlölni kellene vagy haragudni rá. Nos, figyelmesen olvasva sem találtam bennük olyan utalásokat, „tévedéseket”, amelyeket Magyarország, a magyarság országa és nemzete kárára és ellenére tett. (Kiss Dénes: Így élt Mátyás király, Móra Kiadó, 1990; Fenyvesi László: Mátyás király fekete serege, Zrínyi Kiadó, 1990; Harsányi Zsolt: Mátyás király életregénye, Corvina Kiadó, 2014.) Elfogultságom bizonyítékaként idézek Kiss Dénes jól dokumentált kötetéből: „Szinte minden kérdést meg tudott oldani, amit a magyar királynak meg kellett oldania, kivéve egyet. Hogy méltó hitvest ültessen maga mellé a trónra. Ha valami tehát jóvátehetetlen s végérvényesen az, az a királyné végzetes személye...”
„Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” De hát végül is mi volt Mátyás király igazsága? Mert igenis volt saját, külön, emberre-királyra szabott igazsága! Az életben, a hétköznapokban megfoghatatlanok az általános igazságok. Mátyás igazsága a tudás, a műveltsége volt. Ez pedig alighanem örök emberi igazság, hogy a tudás hatalom. Ezt felismerni Mátyás király életművében nem nehéz.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 18.
Kétszáz cserkész Bálványosfürdőn
Az augusztus 10–16. között Bálványosfürdőn, az Ibolya forrás környékén megtartott körzeti cserkésztáborban mintegy kétszáz felső-háromszéki cserkész vett részt. Az idei tábor témája Etelköz volt.
A cserkészek megismerkedtek a hét vezérrel, megtanultak egy népként, egy törzsként élni, művelni, széppé tenni azt a földet, amelyet őseink ezer évvel ezelőtt választottak. A programból a kézműves-foglalkozás és a tábori mise sem hiányzott. Az egyhetes tábor vasárnap ért véget, vezetője dr. Kerekes László cserkésztiszt, csapatparancsnok, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom plébánosa, segédje pedig Bíró Zsuzsa csapatparancsnok-helyettes volt. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az augusztus 10–16. között Bálványosfürdőn, az Ibolya forrás környékén megtartott körzeti cserkésztáborban mintegy kétszáz felső-háromszéki cserkész vett részt. Az idei tábor témája Etelköz volt.
A cserkészek megismerkedtek a hét vezérrel, megtanultak egy népként, egy törzsként élni, művelni, széppé tenni azt a földet, amelyet őseink ezer évvel ezelőtt választottak. A programból a kézműves-foglalkozás és a tábori mise sem hiányzott. Az egyhetes tábor vasárnap ért véget, vezetője dr. Kerekes László cserkésztiszt, csapatparancsnok, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom plébánosa, segédje pedig Bíró Zsuzsa csapatparancsnok-helyettes volt. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)