Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2014. május 14.
Takarítsunk együtt Páncélcseh templománál!
Lassan megközelíti a százat azoknak az önkénteseknek a száma, akik jelentkeztek a Kolozsvári Református Egyházmegye (KRE) hétvégi szórványprogramjára: a ma már csak négy lelket számláló páncélcsehi egyházközség mintegy 800 éves, romos templomának udvarát-kertjét takarítják ki.
E kezdeményezés szép közös „nyitánya” annak az átszervezési-megújulási lendületnek, amely az egyházmegyét, annak különféle szervezeteit jellemzi az utóbbi bő egy évben. A szombati munkálkodással kapcsolódik be a kolozsvári egyházmegye a Szeretethíd nevű Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokba, amely alatt minden egyéni vagy csoportos jelentkező a saját tartózkodási helyén végez építő jellegű önkéntes munkát. Jó dolog, ha valahol erősnek is látjuk egymást – mondta a kezdeményezés kapcsán Lengyel István magyarfenesi lelkipásztor, missziói előadó.
A sírkövek többsége is eltűnt, bár ki tudhatja, mit rejt a derékig érő gaz. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 14.
Magyarabb lesz a városünnep Marosvásárhelyen
Bár a magyar nemzetiségű marosvásárhelyi lakosok rendszeresen felróják a városvezetésnek, hogy egyre inkább háttérbe szorulnak a magyar rendezvények a városnapokon, Peti András alpolgármester szerint a kínálatra idén már nem lehet panasz.
Az elöljáró elmondta, sikerült színvonalas kínálatot összeállítani, és külön kiemelte a csütörtöktől látogatható főtéri virág- és kézműves vásárt, valamint a két Omega-koncertet.
Újdonság a magyar plakát
Peti András elmondta, a kedden elkezdődött, vasárnapig tartó rendezvénysorozat egyik újdonsága, hogy a kiemelt magyar nyelvű rendezvényekre idén magyar nyelvű plakátokkal is hívogatják a nagyérdeműt. Megtudtuk, a városháza felhívására idén a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Marosvásárhelyi Örmény Kulturális Egyesület szervezi a magyar jellegű rendezvényeket.
Az alpolgármester elmondta, a városnapokra idén 260 ezer lejt költött a helyi önkormányzat, de számos helyi magánvállalkozó is támogatta a rendezvényeket. A városháza idén kedvezményesen biztosított helyet a hagyományos termékeket készítő mestereknek, a kisvállalkozóknak, a könyvforgalmazóknak.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület székházában kedden textil- és üvegképekből, magyar népi motívumokkal díszített bútorokból álló kiállítás nyílt, amelyet naponta 14–17 óra között lehet megtekinteni, délután pedig a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották meg az immár hagyományosnak számító, népszerű magyar nótaestet.
Csütörtökön 19 órától ugyanott az Oda vagyok magáért című operett- és sanzonesten vehetnek részt az érdeklődők. Szintén csütörtökön, 19 órától a Művészeti Gimnázium dísztermében operaest lesz. Május 16-án, pénteken 17 órától a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban az oltszakadáti néptáncegyüttes lép fel, majd 19 órától a marosvásárhelyi fiatalokból álló Vecker együttes koncertezik.
Tízezreket várnak az Omegára
A Marosvásárhelyi Napok keretében kétszer is fellép az Omega együttes: a legendás zenekar szombaton 19.30-tól a Vártemplomban mutatja be Oratórium című művét, vasárnap pedig a Ligetben koncertezik. A szervezők közölték: a templomban a helyek száma korlátozott, és a gyülekezet presbitereinek határozata alapján meghívókat kell igényelni. Csupán 700 személyt engednek be az épületbe, a többi érdeklődő a templom és a várfal közötti részen, óriási kivetítőn nézheti, hallgathatja az előadást.
Ötvös Emese lelkész elmondta: az Omega mindig jótékonysági céllal adja elő az Oratóriumot, így a nyomtatott belépőket adomány fejében vehetik át az érdeklődők. „Azt szeretnénk, ha a begyűlt összegből sikerülne rendbe tenni a templom déli oldalán levő freskót. Erre már elkészített tervünk is van" – tette hozzá.
Vasárnap este a marosvásárhelyi Ligetben tartott második Omega-koncertre ingyenes a belépés. „Már más megyékből is érdeklődtek az Omega- koncert iránt. Szerintem a Ligetben legalább 20 ezer ember fog összegyűlni, s a sportcsarnoknál, ahol ki lesz vetítve a koncert, ugyanannyi" – mondta Peti András.
Kolozsvári városnapok: a pécsiek biztosítják a magyar jelleget
Mivel a magyar civil szervezetek az augusztusi Kolozsvári Magyar Napokra tartogatják programjaikat, a május 23–30. között zajló kolozsvári városnapok magyar jellegű rendezvényeit pécsi meghívottak fogják biztosítani – tudtuk meg Kinizsi Zoltántól, a városháza szakreferensétől.
Elmondta, a városvezetés meghívta Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot és a baranyai megyeszékhely több kulturális és civil szervezetét, továbbá a pécsi mazsorettcsoport is Kolozsvár vendége lesz. A városünnep keretében magyar gasztronómiai napot is szerveznek, amelyen a Pécs környékére jellemző ételeket egy hatfős pécsi küldöttség fogja elkészíteni. A pécsi mazsorettcsoportot a városnapokat megnyitó május 23-ai ünnepi felvonuláson és 24-én 17 órától a Deák Ferenc (Eroirol) utcában is meg lehet tekinteni.
A pécsi civil szervezetek képviselői az Európai Kulturális Főváros projekt kapcsán folytatnak megbeszéléseket a Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület képviselőivel. „Különösen fontos ez a látogatás két okból is: egyrészt Kolozsvár és Pécs testvérvárosi kapcsolatát új alapokra szeretnénk helyezni, hogy hatékonyabb legyen az együttműködés különböző szakterületeken. A második ok tulajdonképpen az elsőhöz kapcsolódik, ugyanis Pécs önkormányzata hatékony segítséget tud nyújtani az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében, tekintve azt, hogy Pécs már 2010-ben megkapta ezt a címet" – magyarázta a szakreferens.
Kiss Előd-Gergely, Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 14.
Erdei útdíjak
Ha valaki meg is úszta, hogy ne torkolljon családi örök haragba a rendszerváltás utáni tulajdon-visszaszolgáltatás, a bosszúságoknak csak egy részétől menekült meg.
Parlagon maradt földek, pénzhiány miatt roskadozó udvarházak, szétlopott ingatlanok borzolták az idegeket, és apasztották az emberek türelmét, elszántságát. Az erdőtulajdonosok sem jártak sokkal jobban: saját hiányos ismereteik következtében, a gyors meggazdagodási vágy nyomán sokkal jobb sorsra érdemes erdők mentek pocsékba, de még a törvény is le-lesújtott az erdő-magántulajdon vulgáris értelmezésének bűnébe esettekre.
A kezdeti vadnyugat után az úgynevezett konszolidálási szakasz „áldásait” nyögik az erdőgazdák és közbirtokosságok egyaránt. A szervezkedés ugyan némi rendet teremtett, de a korábbi egyeduralkodó állami erdőgazdálkodási vállalattól, a Romsilvától való elválás korántsem fájdalommentes. Több helyen évekbe telt, míg a jogerősen visszakapott erdőkből kivonult az állam, nyomában hirtelen támadt tisztások, évek óta gondozatlan, már-már használhatatlan állapotba került erdei utak vártak a gazdákra.
Ám még így is sok helyen kénytelenek voltak visszakönyörögni magukat a Romsilva védőszárnyai alá. Jogszabály kötelezi ugyanis a tulajdonosokat szakmai konzultáns alkalmazására, s a magánerdészetek nemcsak meglehetős lassúsággal jöttek létre, de árképzésük sem veszi figyelembe a néhány száz lejes téesznyugdíjból élők pénzügyi lehetőségeit.
Miközben ugyanaz a törvényalkotás a Romsilva tulajdonában hagyta az erdei utakat, az erdőbirtokok egyetlen megközelítési lehetőségét. A cég pedig úthasználati díjat kér annak fejében, hogy a gazda eljusson a családi jussból maradt bükkösig. Mint a hűbérrendszer idején, amikor a földesúr birtokán nem lehetett csak úgy, szabadon átkocsikázni.
Ezt az anomáliát igyekszik felszámolni egyre több önkormányzat azzal, hogy szorgalmazza az erdei utak közösségi tulajdonba való átadását. Bár egyesek szerint ezt sem kellene elsietni, mivel éppen az utak gondozatlansága akadályozza meg a masszív falopásokat. Romsilva-útdíj mellett.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 14.
A tisztánlátás érdekében
A zsidó lakosság számának alakulása a 19. század második felében és a 20. század első évtizedeiben Gyergyószentmiklóson: 1857–1869: 15 fő. 1880: 8 fő. 1890: 39 fő. 1900: 177 fő. 1910: 321 fő. 1920: 270 fő. 1930: 619 fő.
A Gyergyói-medencét jelentő gyergyószentmiklósi járásban 1920-ban 592, a gyergyótölgyesi járásban pedig 471 izraelitát írtak össze. Őket az erdő faanyaga vonzotta a Gyergyói-medence településeire. Az első világháború előtt mint fakereskedelemmel és fakitermeléssel foglalkozó szakemberek kerültek Gyergyószentmiklósra. Számuk az agrárreformnak köszönhetően is emelkedett. Ők ugyanis tudták, hogy olcsó áron fához fognak jutni a kisajátítás által veszélyeztetett nagy erdőtulajdonosok részéről.
A gyergyószentmiklósi székelyek és a magyarörmények testvérgyülekezetként fogadták a zsidó közösség tagjait. Helyet adtak nekik az Ipartestületben, a Kereskedői Körben, támogatták a zsinagóga felépítését. Ha Gyergyó lakossága nem lett volna nyitott a zsidó közösséggel szemben, nem növekedett volna itt olyan gyorsan a 20. század első felében a zsidó lakosság számaránya. A korabeli Gyergyószentmiklós népességének a megoszlására vonatkozóan két évet emelnék ki: 1921 decemberében a román hatóságok 9290 személyt írtak össze Gyergyószentmiklóson. Ebből magyar 8784, zsidó 209, román 159, szerb 51, német 45, szász 23, orosz 12, bulgár 2, török 1 volt, 5 személy pedig nem nevezte meg nemzetiségét.
Az 1930-as évi népszámlálás adatait a Székely Szó szerkesztője a következőképen mutatta be: „Az összlakosság száma 10341. Ebből férfi 4969, míg nő 5372, tehát 403-mal több nő él városunkban, mint férfi. A lakosság 1561 házban lakik, tehát minden lakóházra 7 személy esik. Vallás, hit és felekezet szerint következő az eloszlás: görög keleti 174, görög katolikus 501, római katolikus 8390, örmény katolikus 179, református 494, izraelita 624, lutheránus 15, evangélikus 23, unitárius 9, adventista 28, vallás nélküli 4.”
A horthysta Magyarországon nem üldözték a zsidókat, nem szerveztek ellenük pogromokat, mint ahogy az Antonescu tábornagy Romániájában történt. 1940-től 1944 márciusáig 180.000 zsidó menekült Magyarországra. Magyarország német uralom alá kerülése után kezdődött meg a zsidók összegyűjtése, majd gettóba való szállítása. Nem lehetett ez másképp Gyergyószentmiklóson sem.
De Örményi Antal rendőrkapitány inkább lemondott tisztségéről, mintsem megszervezze a gyűjtőtábor létrehozását. Gyergyószentmiklós magyar lakossága mindent elkövetett a zsidó városlakók megmentéséért. Nem rajtuk múlt, hogy ez 1944. május 3-án nem sikerült. A németek a nekik alárendelt hatóságokat rákényszeríttették a parancs teljesítésére. 1990 után a Holokauszt-megemlékezések során a nem magyar vezérszónokok néha burkoltan, esetenként pedig nyíltan a gyergyószentmiklósi magyarokat tették felelőssé a hetven évvel ezelőtt történtekért. 1992-ben a korabeli prefektus, Voşloban tett ilyen jellegű megbélyegző kijelentést, most pedig a külügyminisztérium megbízottja a magyarokat marasztalta el. Szerencsére Szmuk Éva néni román nyelven elmondott emlékezésében kiemelte, hogy a Vaskertesben sokkal jobb viszonyok voltak, mint bárhol máshol a gyűjtőtáborokban. Ennek ellenére a szervezők a megemlékezések során bélyeget hagytak rajtunk, az iskola homlokzatán. Hadd érezze a Vaskertes iskola tanulója ősei kollektív bűnösségét az 1944. május 3-án történtekért.
Garda Dezső. Székelyhon.ro
2014. május 14.
Budapesten köszöntötték a 85 éves Kányádi Sándort
Az idén 85 esztendős Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt köszöntötték barátai, pályatársai és tisztelői születésnapja alkalmából kedden a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Az ünnepségen Kányádi Sándor verseit Havas Judit előadóművész és Őze Áron színművész mondta el, a megzenésített költeményeket a Kaláka együttes adta elő.
Kányádi Sándor az ünnepségen elmondta: az az igazi költő, akinek halála után évszázadokkal is mondják a verseit, ilyen például Petőfi Sándor. Hozzátette, hogy az ő Magyarországa addig terjed, ameddig a magyar nyelv, és ezt az általa nagyon szeretett országot addig szolgálja, ameddig csak tudja.
"Minden művészetek közül a magyar költészetet tartom a legszebbnek, a legfontosabbnak" - hangsúlyozta Melocco Miklós szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja köszöntő beszédében. Hozzátette, hogy hiába tud fejből egy verset, elmondani képtelen, mert meghatódik a szavak, a gondolatok szépségétől. Úgy fogalmazott, hogy ők Kányádi Sándorral barátok és sok időt töltenek együtt, verseit olvasva mégis gyakran megdöbben, hogy ismeri annak ma élő szerzőjét.
Kányádi Sándort hite és vallomása szerint az a cél vezeti egész életében, hogy a Kárpát-medencében és mindenhol, ahol magyarok éltek és élnek, a magyar költészetet közelebb vigye kicsikhez és nagyokhoz egyaránt - mondta E. Csorba Csilla irodalomtörténész, a PIM főigazgatója. "Napi szinten érezzük a mával foglalkozó, nagyon is modern gondolkodását, törődő szeretetét, a veszélyeztetett emberi értékekért szóló szelíd bátorságát, egyetemes igénnyel mérhető költészete mellett is fontos, gyakorlatias jelhagyó tevékenységét" - tette hozzá.
Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke arról szólt, hogy Kányádi Sándor "két lábon járó eleven példája annak, amikor a szó és a tett, a költészet és az élet egy és oszthatatlan".
A programot az MMA, a PIM, a Magyar Írószövetség és a Digitális Irodalmi Akadémia szervezte. maszol.ro
2014. május 14.
Tőkés László: az egységesülés felé tart a nemzet
"Eggyéválófélben" van a nemzet, miután sikerült megfordítani azt a folyamatot, amelyben "szétfejlődött, elhidegült" egymástól a sokfelé szakított magyarság - mondta szerdán, Győrben, európai parlamenti választási kampányrendezvényen a Fidesz-KDNP listájának harmadik helyén induló Tőkés László.
A politikus kijelentette: "a testvéri kapcsolat a legfontosabb aranyfedezete a közös érdekérvényesítésnek", a nemzeti együttműködés rendszerében megvalósult legátfogóbb nemzeti egység pedig nem állhat meg a határon, hanem arra van szükség, hogy "terjedjen ki az egész nemzetre".
Negyedszázada kettős rendszerváltoztatás történt, hiszen a berlini fal és a vasfüggöny leomlásával a kommunizmus ideológiája bukott meg, amely "nemzetünket tönkretette, megalázta, kisemmizte", ugyanakkor a nemzetpolitika révén a trianoni határokat is lebontották - mondta.
Tőkés László kifejtette, hogy a határok feletti nemzetegyesítést először az első Orbán-kabinet idején emelték az állami politika részévé, majd a 2002-es kormányváltást követő lenullázás után 2010-ben indulhatott tovább a folyamat.
Szavai szerint 2010-ben a magyar polgárok a nemzetegyesítésre és az Európai Unióra szavaztak, "a magyar unióra az Európai Unióban". Kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti listát állított az EP-választásokra, hiszen az ő személyében a harmadik helyen erdélyi, a kilencediken és a tizediken pedig kárpátaljai és délvidéki politikust indítanak.
A képviselőjelöltekről szólva Tőkés László megjegyezte: nem elég a szakmaiság, elengedhetetlen az indulók erkölcsi, hitbéli hozzáállása. A politikus arról is beszélt, hogy - hosszú ideig tartó meghunyászkodásra szoktató politika után - "ez a kormány Orbán Viktor példája szerint kiáll a pástra és vállalja a konfliktust". MTI
2014. május 15.
Megtört a jég Háromszéken is
Uzon község önkormányzata – Háromszéken elsőként – elfogadta azt a határozatot, amelyben kifejezésre juttatják igényüket, hogy a többi 152 székelyföldi önkormányzattal közösen egyetlen, önálló közigazgatási régióba akarnak tartozni, amely a Székelyföld nevet viselje, és amelynek különleges jogállását egy sarkalatos törvény szabályozza és ahol a magyar nyelv is hivatalos nyelv.
Kiemelt jelentőségű, hogy a határozat ezúttal is egyhangú szavazással született meg, pártállástól függetlenül az összes helyi képviselő megszavazta azt. Bízunk benne, hogy a Székely Nemzeti Tanács felkérésének egyre több önkormányzat tesz eleget, a törvény adta autoritásukkal felmutatva azt a lakossági igényt, amelynek népszavazás által megerősítését a hatóságok antidemokratikus módon megakadályozták.
A sajtóban is megjelent vélekedésekkel ellentétben ez a lépés igen nagy jelentőséggel bír, jól mutatja ezt az is, hogy a határozatot elsőként elfogadó Gyergyószentmiklós önkormányzata már választ is kapott az Európa Tanács főtitkárának hivatalától. Ebben a hivatal jelzi, hogy megkapta a határozatot, illetve tájékoztatásul továbbította azt az Európa Tanács illetékes testületeinek, s biztosította a dokumentumot megküldő polgármestert, hogy munkájuk során figyelembe fogják venni azt. Minél több határozat érkezik meg az elkövetkező időszakban Strasbourgba, Brüsszelbe, Genfbe annál inkább várható, hogy azoknak konkrét eredménye lesz.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata. Erdély.ma
2014. május 15.
Minek nekünk csendőrség?
Megszokhattuk már, Romániában vannak egyenlők és egyenlőbbek. A kisemberekkel ugyanúgy, egyenlően bánnak, másokkal „egyenlőbben”, azaz kivételezően. A legegyenlőbb – legkivételezettebb – éppen az állam, amelynek normális körülmények között példát kellene mutatnia pártatlanságból, biztosítania kellene az esélyegyenlőséget.
A napokban érkezett a hír: lejárt a csendőrség együttműködési szerződése Barót város önkormányzatával. Meg szerették volna hosszabbítani, hogy továbbra is ingyen székelhessenek az önkormányzat épületében. A képviselő-testület zöme ezzel nem értett egyet, ráadásul kiderült: a csendőrök munkájával is elégedetlenek. Amazok meg – többek között – azzal védekeznek, önállóan nem tehetnek semmit, csakis a rendőrséggel közösen. Akkor pedig felmerül a kérdés: minek nekünk csendőrség? Romániában a polgárinak kikiáltott rendőrség mellett fenntartjuk – mindannyian közösen, adólejeinkből – a csendőrséget is, amely meghatározás szerint katonai szervezet. Ráadásul a rendőrség feladatkörének töredékét végzi. Mindeközben európai elvárás a rendfenntartók polgáriasítása. Így ismét felvetődik a kérdés: mi szükség rájuk? Ha a bűnözési helyzet megköveteli, akkor a már létező rendőrség állományát kellene bővíteni, nem pedig még egy külön struktúrát fenntartani. Olcsóbb és hatékonyabb is lenne. A román állam legnagyobb háromszéki beruházása a sepsiszentgyörgyi csendőrlaktanya. A második az épülőfélben levő rendőrségi székház. Előbbi akkora, hogy elfér benne a rendőrség, és még csendőr-továbbképző iskolát is működtetnek ott. De akkor meg miért ragaszkodnak az újabb belügyes épületkolosszushoz? Az állam mindenféle adókkal és illetékekkel terheli polgárait. Amennyiben a kisember egy napot is késik a befizetéssel, kiróják a büntetőkamatot – amikor viszont az államnak kellene fizetnie, kamatmentesen késhet. Vissza Barótra: a városnak miért kellene ingyen a csendőrség rendelkezésére bocsátania ingatlanját? Ha másnak adná bérbe, pénzt kapna érte. A csendőrség miért kivétel? Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 15.
A dél-tiroli minta (Kampányban az RMDSZ)
Az áhított székelyföldi és a működő dél-tiroli autonómiáról esett szó kedd este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében az RMDSZ, az MPP és a Sepsiszéki Székely Tanács közös szervezésében lezajlott találkozón, viszonylag népes hallgatóság előtt.
A rendezvényt Hozzuk el Dél-Tirolt Erdélybe! címmel hirdették meg, mely az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltlistájának harmadik helyén levő Vincze Lóránt jelszava. A bejáratnál osztogattak néhány színes nyomtatványt: a Háromszékre látogató EP-jelölt pontokba tömörített programja mellett egy vékony receptkönyv az uniós országok és a székelyek egy-egy jellegzetes ételével, de egy igazán érdekes olvasnivaló is volt, a dél-tiroli autonómia történetéről 1914-től 1992-ig.
A dél-tiroli autonómiaforma az, amire mi leginkább vágyunk – jelentette ki az est házigazdájaként Markó Attila parlamenti képviselő, mielőtt átadta a szót Vincze Lórántnak, aki a szövetség által benyújtott (és az EB által visszadobott) európai polgári kezdeményezés részleteit kidolgozta. Az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN egyik alelnöke Kisebbségvédelem és önrendelkezés az EU-ban – a többfordulós játszma állása címmel tartott vetített képes előadást. Ismertette az Európai Unió létrejöttének körülményeit, és elmagyarázta, hogy a gazdaság az a közös nevező, amiben minden alapító állam érdekelt volt, és sokáig e kérdés körül forgott minden, egyéb értékekről politikai szinten nem tárgyaltak.
Románia hétévi uniós tagsága után sem sikerült kisebbségbaráttá tenni az EU-t, de sokáig nem seperhető félre az őshonos kisebbségek ügye – fejtette ki Vincze, aki szerint a székely autonómiakövetelések még nem érték el az EU ingerküszöbét, de az Európai Néppártnak már az alapprogramjában és a választási programjában is szerepel a kisebbségvédelem. A mi autonómiaküzdelmünk Bukarestben fog eldőlni, de nem mindegy, hogy ehhez milyen hátszél érkezik Brüsszelből, és ennek a megteremtéséhez kérik a támogatást. A dél-tiroli autonómia küzdelmes, több évtizedes történetét René Tumler, a dél-tiroli Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke ismertette: az osztrák többségű vidéket 1919-ben csatolták Olaszországhoz, az erőszakos olaszosításra előbb „földalatti iskolák” létrehozásával, a második világháború után autonómiamozgalommal válaszoltak. Előtte, a fasiszta uralom alatt tömeges áttelepedésre is kényszerültek sokan, az olasz–osztrák tárgyalások pedig 1957-ben az ENSZ közvetítésével kezdődtek meg. Az első autonómiastatútum után még folytatódó olaszosításra merényletek sorozatával válaszoltak (ezek nem emberek ellen irányultak, mindössze egy olasz áldozatuk volt), így jött létre a második autonómiastatútum, ami megteremtette a nyelvi egyenlőséget és a közintézményekbeli arányosságot: ettől, a hetvenes évektől kezdve számítják az autonómiát. Ami egyre bővül: ma már a dél-tiroli adók 90 százaléka kerül vissza a mintegy félmilliós lélekszámú, 70 százalékban német ajkúak által lakott tartományba (ahol az olaszok és a kisszámú ladinok is jól érzik magukat), és az ott elfogadott törvényeket már nem vizsgálja felül az olasz parlament. A dél-tiroli önkormányzatnak jelenleg első- és másodrangú törvényhozási jogai vannak (nem csupán az oktatásról és kultúráról, hanem kutatásról, turizmusról, mezőgazdaságról, úthálózatról, környezetvédelemről, energiapolitikai kérdésekről is szabadon dönthet, csak a közegészségügy, rendőrség, ipar esetében korlátozottan), de már vannak teljes függetlenséget követelő hangok is. Ez Tumler szerint nem megvalósítható, a teljes autonómia azonban (amelyben csak a külügy és a pénznem közös) közeledni látszik.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, Gazda Zoltán kérdésére válaszolva Tumler elmondta: az autonómia eléréséig a dél-tiroli Néppárt egyedül képviselte az ott élő osztrákok érdekeit, csak utána jelent meg néhány kisebb párt, de a Néppárt a legutóbbi választásokig abszolút többséggel rendelkezett a tartományi törvényhozásban, ezért nem kellett egyeztetnie más alakulatokkal. Most már van koalíciós partnere, de még mindig a legnagyobb politikai erő a térségben. Az autonómia elsősorban nemzeti szempontból volt fontos, de gazdaságilag is előnyös. A helyi adottságokat felmérve gyümölcstermesztésre, állattenyésztésre és turizmusra összpontosítottak, és próbálták a kis helyi vállalkozásokat támogatni; a jogalkotásban mindig figyelembe vették a szakmai tömörülések, szervezetek véleményét, és ez eredményes módszernek bizonyult, ma minden negyedik európai áruházban dél-tiroli almát árulnak. A minta meghonosítására a romániai magyarságnak azt tudja ajánlani, hogy tárgyaljon az állammal: meg kell találni a közös pontokat, és „adni kell valamit, hogy kérni lehessen”.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 15.
Hírsaláta
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 15.
120 éves az újszentesi gyülekezet
Mindeddig megsegített Minket az Úr!” Sámuel I. 7, 12.
Krisztusban szeretett Testvéreink!
Közel három héttel ezelőtt ünnepeltük Jézus Krisztus halálból való feltámadását.
Az üdvözítő Jézus, a mi Urunk és megváltónk, már keresztre feszítésekor széttárta kezeit, hogy borzalmas kínjai közepette is magához öleljen. Széttárt, kiterjesztett kezekkel, a kereszt fájdalmas magasságában is, minket áldott, értünk imádkozott. Életünk minden pillanatában kinyújtja lelki kezét, hogy az Ő áldó, mennyei kezét bármikor megfoghassuk, amikor szenvedünk, gyászolunk, vigasztalanok, reménytelenek vagyunk, amikor a bűn meggyötör.
Megfogva az Ő kezeit, tudjuk csak megfogni egymás kezeit is, hogy örömben vagy nehézségben, testvérekként élhessük életünk, Anyaszentegyházunk közösségében!
Mennyei Atyánk gondoskodott arról, hogy 120 esztendővel ezelőtt létrejöhessen, Anyaszentegyházának újszentesi gyülekezete. 1891-ben Szentes városából ide települt le 133 család, 768 református keresztyén. A letelepedés után három évvel 1894-ben megalakult a Vadászerdői Református Egyházközség. Az első istentiszteleteket egy magtárban tartották, majd 1902-ben hozzákezdtek a Bánság egyik legszebb neogótikus templomának építéséhez, melyet 1903-ban szenteltek fel. Az idők sodrásában megrongálódott templomot többször javították, nagyobb felújítási munkálatot 1991-ben a Község százéves évfordulójára végeztünk. A teljes külső és belső felújítását a templom felszentelésének százéves évfordulójára végeztük el 2003-ban, amikor az orgonát, és a parókiát is felújítottuk. Egyházunk, templomunk, hitünk és nemzeti hovatartozásunk megerősített védőbástyájaként kínálja fel a lehetőséget a találkozásokra, egymásra találásra, lelki megerősödésre.
2014. május 18-án délben 12 órakor kezdődő istentiszteleten adunk hálát mennyei Atyánk gondviselő kegyelméért, áldásaiért, melyekben részesítette a gyülekezetet az elmúlt 120 esztendőben és imádkozó lélekkel, hittel és élő reménységgel, EGYÜTT kérjük az Ő megtartó kegyelmét, áldását jelenünkre és jövendőnkre.
„Mindeddig megsegített Minket az Úr!”
A hálaadó istentiszteleten igét hirdet Főtiszteletű Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöke.
Amikor megszólal templomunk harangjainak hívó szava, jertek el, térjetek be e Szent Védőbástya hajlékába, nyerjetek vigasztalást, élő reménységet! EGYÜTT adjunk hálát mennyei Atyánknak gondviselő szeretetéért!
Szeretettel hívjuk és várjuk Testvéreinket május 18-án délben, 12 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletre és az ezt követő szeretetvendégségre!
Atyafiúi szeretettel,
Szűcs András Ottó lelkipásztor. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 15.
Elkezdődött a Donát-szobor restaurálása
Kiss Zoltán, a művelődési minisztérium engedélyével rendelkező restauráló szakember tegnap kezdte el a kolozsvári szobor konzerválását.
A helyszínen járva megtudtuk: egyelőre csak speciális anyaggal kezelik a 2 méteres szobrot és a 2,30 méter magas talapzatot, hogy aztán mielőbb elszállíthassák Magyarvistára, a kőfaragó műhelybe. Kiss Zoltán lapunknak elmondta: a szobor konzerválása és restaurálása nem jelent rekonstrukciót is, ezért a szobor továbbra is fél lábbal, kezek nélkül marad. – A barokk szobrot már jócskán kikezdte az idő, ezért nem ajánlom, hogy a restaurálást követően szabad téren tartsák. Azt javasolnám, hogy helyezzék el egy múzeumban, és az önkormányzat készíttessen másolatot erről a szoborról, amelyet aztán ki lehetne állítani. Jó lenne, ha megkerülne a szobor eredeti feje, hiszen közismert, hogy a mostani fej Vetró Artúr kolozsvári szobrászművész alkotása, és nem nevezhető tipikus barokk alkotásnak – nyilatkozta a szakember. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 15.
Bukarest, Kijev, Varsó célkeresztjében Orbán Viktor
Bukarest után Kijevben, sőt a Budapesttel jó viszonyt ápoló Varsóban is kiverte a biztosítékot Orbán Viktor miniszterelnöknek a határon túli magyarok autonómiatörekvését támogató nyilatkozata.
Az ukrán külügyminisztériumot aggasztják azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök tett a határon túli magyar kisebbség autonómiájának és kettős állampolgárságának szükségességéről, ezért bekérették a külügyminisztériumba Magyarország kijevi nagykövetét – jelentette ki az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint Jevhen Perebijnisz külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
Perebijnisz hangoztatta, hogy a magyar miniszterelnök által tett kijelentések ellentétesek az ukrán jogszabályokkal. „Ezek a kijelentések mint olyan megnyilvánulások, amelyek nem segítik az ukrajnai válság eszkalálódásának megállítását és a helyzet stabilizálását, aggodalmat keltenek bennünk” – fogalmazott a szóvivő.
Az ukrán külügyi tárca felszólította magyar partnereit, „megfontoltan” álljanak hozzá az olyan érzékeny kérdésekhez, mint a nemzetiségpolitika. A szóvivő szerint ugyanakkor kedvezően fogadta az ukrán fél a magyar külügyminisztérium március 28-ai közleményét, amelyben a magyar tárca elítélte a Jobbik e témában elhangzott „provokatív” nyilatkozatait.
A magyar Külügyminisztérium az MTI-nek megerősítette, hogy az ukrán külügyi tárca behívatta a kijevi magyar nagykövetet. „A magyar pozíció világos, és a nagykövet ezt elmondta” – tette hozzá Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.
Orbán Viktor szombaton a parlamentben miniszterelnökké történt újraválasztása alkalmából elhangzott beszédében kitért a külhoni magyarok önrendelkezési törekvéseire is. Kijelentette: a Kárpát-medencében élő magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. A kormányfő hangsúlyozta, mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete.
Kijev szerdán már enyhített álláspontján: Danilo Lubkinszkij ukrán külügyminiszter-helyettes úgy vélte, nem sérti hazája szuverenitását Orbánnak a határon túli magyar kisebbség autonómiájáról tett kijelentése.
„A mi álláspontunk is határozott és változatlan. Védjük az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket, különös gondoskodással, figyelemmel viszonyulunk az országunkban élő magyar kisebbséghez” – jelentette ki a diplomata, hangsúlyozva, biztos abban, hogy a Magyar kormány határozottan támogatja Ukrajnát.
Viktor Baloha kárpátaljai független parlamenti képviselő, az Egységes Központ nevű párt vezetője a RusNews.ua hírportálnak úgy vélekedett, a kárpátaljai magyarok számára biztosított a kulturális autonómia. Ennek alátámasztására megemlítette az ungvári egyetem magyar szakát, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, továbbá azt, hogy Beregszászban regionális nyelv a magyar. Szerinte a kárpátaljai magyar kisebbség kulturális és vallási jogai nagyobb tiszteletben vannak, mint az ukrán nemzetiségűeké voltak Viktor Janukovics volt államfő elnöksége alatt.
Ismeretes, a román államfő a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: bár a magyar kormányfő hosszú ideje feszegeti az önrendelkezés témáját, szerinte senki sem veszi komolyan. „Nem látok ezekben a nyilatkozatokban kockázatot Románia szempontjából. Azonkívül, hogy elmondja a véleményét a televízióban és a rádióban, nem tehet mást” – jelentette ki Traian Băsescu.
Aki amúgy kettős mércével mér, kedden este ugyanis elmondta: ha Kijevnek sikerül megállapodnia az orosz kisebbség képviselőivel a nyelvük, kultúrájuk és hagyományaik megőrzését szolgáló jogokról, Románia azonos jogokat fog követelni az Ukrajnában élő román közösség számára is. Băsescu hozzátette: elfogadhatatlannak tartaná, ha az oroszok kivételezett státusra tartanának igényt Ukrajna kisebbségei között.
Marius Paşcan demokrata-liberális (PDL) szenátor korábban úgy vélekedett, Magyarország „arrogáns” miniszterelnöke büntetést érdemel az Európai Unióban, mivel kijelentésével etnikai konfliktust szít a térségben.
Eközben a magyar álláspont nem tetszik Varsónak sem. Ukrajnával foglalkozó keddi sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel miniszterelnök „nem szerencsésnek” minősítette Orbán kijelentését. Tusk közölte, hamarosan találkozik Orbánnal a Pozsonyban rendezendő globális biztonsági konferencián, ahol ezt a véleményét nyíltan is el fogja mondani, ha el is rontja a hangulatot.
„Ma, amikor tanúi vagyunk Ukrajna szétbontásának, az ország szétszakítására irányuló kísérletnek, egy ilyen kijelentés aggodalmat kelthet” – közölte a lengyel kormányfő. Hozzátette: megérti Orbán Viktor Magyarország határain kívül élő honfitársai iránti aggodalmát, de egyidejűleg arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy „ne támogassuk a szakadárok Oroszország által támogatott akcióit, amelyek egyértelmű célja az ukrán állam szétbontása”.
Tusk álláspontja azért is furcsa, mivel Budapest és Varsó – a történelmi lengyel–magyar barátság jegyében – hagyományosan jó kapcsolatot ápol egymással. A magyar miniszterelnök múlt heti varsói vizitje volt az első külföldi látogatása újabb választási győzelmét követően, a 2010-ben szintén a lengyel fővárosba vezetett Orbán Viktor első külföldi útja.
Erőltetett párhuzamok a román és a horvát médiában
A napokban az Adevărul jegyzetírója Orbán Viktor autonómiakijelentésével állította párhuzamba az ukrajnai orosz szakadárok törekvéseit. A Tartsuk szemmel Oroszországot, de figyeljünk Magyarországra című írásban Ion M. Ioniţă úgy vélekedett: Ukrajna szétesése megmutatta, hogyan lehet klasszikus katonai invázió nélkül szétverni egy országot.
Megjegyezte: az orosz módszert igény szerint exportálni is lehet a „használati utasítással” együtt. Szerinte az ukrajnai helyzet „felébresztette a reményt” Orbánban, hogy a magyar kisebbség is autonómiát kaphat, ebben a hitében pedig megerősítette a Vlagyimir Putyinnal ápolt „nagyszerű” kapcsolata. Ioniţă hangsúlyozta: a Kárpát-medencei magyarok autonómiája Orbán politikájának vezérfonalává vált, ez pedig közvetlenül érinti Romániát.
A horvát Jutarnji list cikkében egyenesen Putyinhoz hasonlította a magyar kormányfőt. A lap szerint sokkoló volt a magyar miniszterelnök bejelentése, mely szerint támogatják a magyarok területei autonómiáját. Azt írták: ez a törekvés fogja meghatározni Orbán harmadik ciklusát, és feszültséget okozhat a szomszédos államokkal való viszonyban.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 15.
Párbeszédítés
Az RMDSZ egyik alapelve, hogy nem a konfrontációban, hanem a párbeszéd erejében hisz. Ezzel együtt még kezdeményezést is alig látni a valós eszmecserére, a nyitott vitapartnerről nem is beszélve.
A román–magyar együttélés békeforrása a kerítések két oldalán, a tömbházakban, a munkahelyeken keresendő. Csakhogy az itt tapasztaltak, illetve a többségi politikusok hozzáállása, megnyilvánulásai között óriási a szakadék. A helyzet visszássága nem új keletű, nemcsak nálunk vált természetessé, hogy akár önkormányzati, akár parlamenti képviselőről legyen szó, a tisztségviselő egy örök csatamezőn képzeli magát, ahol amúgy már rég bemocskolt ideákért kell harcolnia.
Ebbe a rossz mesébe küld rendszerint képviselőket az erdélyi magyarság is. Választottjaink egyenes háttal, kipirult arccal vallják, hogy szándékaink tiszták és nemesek, az igazság a mi oldalunkon áll, mindenkinek jót akarunk, távol áll tőlünk, hogy mások virágára tapossunk. Így nem csoda, hogy nem hallgatnak meg, hiszen a szakadékon túl minden a konfrontációról szól, de úgy látszik, ezt sohasem fogjuk megérteni.
Legyen hát párbeszéd. Kétségtelen, hogy az építő jellegű vita már közelebb áll a nagy vonalakban békés mindennapjainkhoz, de e téren is jelentős előrelépésre van szükség. Mert rendszerint azt halljuk, hogy mennyire fontos, ám alig találunk példát már megtörtént „kibeszélő” találkozókra.
Tavaly ősszel áttörésként hatott, hogy az EMNT sepsiszentgyörgyi autonómiakonferenciáján végre román politikusok – a PNL szenátora és önkormányzati képviselője – is elmondták véleményüket. Ez az egyik célja az EMNP mostani autonómiakaravánjának is, amelynek során román értelmiségiekkel közösen szeretnék megvitatni a lehetőségeket.
Ez járható út, de addig, amíg a két világ közötti függőhídon flangáló képviselőinknek nem sikerül végre – sokéves kormányzás után – markáns személyiségeket, vezető politikusokat is rábírni legalább a vitára, a konfrontáció helyetti párbeszéd szajkózása üres duma marad.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 15.
Az űrlap alja
A civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban
A Civil társadalom napja elnevezésű rendezvényt kedden délután tartották meg a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtártermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak (NCK) a szervezésében. Az esemény témája volt: a civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban, s arról is szó volt, miként telepszik rá a politika a civil szférára.
A résztvevőket dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke köszöntötte. Elmondta: 14. alkalommal szervezték meg a Civil társadalom napját, 2001 óta a Varadinum keretében. A 15. rendezvényt idén decemberben fogják megtartani, a BINCISZ 15. és az NCK 5. születésnapja alkalmából. Fleisz János elmondta: 12 alkalommal Pomogáts Béla irodalomtörténész volta meghívottjuk, aki évről évre mind pesszimistábban látta a civil társadalom helyzetét.
A felvezető után Meleg Vilmos színművész előadását tekinthették meg az érdeklődők. A színész Nagyváradhoz kötődő poéták verseiből állította össze műsorát.
Ezután Fleisz János tartotta meg Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! című előadását. Szó volt arról, hogy a romániai magyarságot illetően a ’90-es években reménykeltő helyzet volt. Ám az utóbbi időszakban a magyar (plurális) többpárti politikai tér megjelenése számos negatív, a kisebbségi társadalom fejlődésére egyenesen káros jelenséget produkál. Kifejtette: Az utóbbi időben gyakran hallottunk ’civilbe öltözött pártaktivistákról’. És valóban, a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezeti vezetők és tagok a politikai csatározás és kampányok főszereplőivé válnak. Ez nálunk is terjedőben van. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az álcivilek minden civilnek álcázott pártrendezvényükön igyekeznek azt sugallni, hogy minden eredmény, amit csak a társadalom az utóbbi időben elért, csakis az illető párt támogatásának köszönhető, és nélkülük a civil társadalom teljes válságra, sőt pusztulásra lenne ítélve. A komoly legitimációs válsággal küzdő pártok, elvesztve tagjaik többségét, szívesen veszik, ha az álcivilek tolják tovább a kátyúban mind jobban zötykölődő szekerüket.” A dolog erkölcstelensége mellett is ez nálunk nehezen lesz kiküszöbölhető mindaddig, míg például a lassan elenyésző tagsággal rendelkező magyar érdekvédelmi szervezet kezeli a, mintegy 1.250.000 magyar számára államilag szánt költségtámogatást. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát is) csak a pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya. A politika a társadalmi cselekvés része, de kihasználva a polgári társadalom jóhiszeműségét, az utóbbi évtizedekben káros módon teljesen rátelepedett az egész társadalomra. Egyes politikai tényezők úgy állítják be, hogy mindent a társadalomért tesznek. Mint elhangzott: „Sajnos a balkáni típusú demokrácia receptje egyoldalú: ígérj fűté-fát, hajtsd be szavazni bármi áron, akit lehet, gondoskodj, hogy a szavazatokat számodra kedvezően számolják, és jelentkezz be kormányozni. Négy évig aztán gyakorlatilag azt szavaznak meg, amit csak akarnak, hiszen a civilek hangja ekkor már nem érdekel senkit, a pártalkuk nyugodtan folyhatnak…” Politikai túlsúly van az életünkben. Ezután Fleisz János arról értekezett, hogy emberhez méltó-e manapság a kisebbségi sors. Idézett Makkai Sándor írónak, református püspöknek – aki 1937-ben lemondott püspöki székéről és Erdélyből Debrecenbe távozott a Láthatár című folyóiratban megjelent vitairatából is. A kisebbségi létet erkölcsi lehetetlenségnek tartotta, hiszen helyezkedés, megalázkodás, alakoskodás, színjátszás és kísértő korrupció kíséri. Később megállapította: Azt az ábrándot, melyet a liberális szellem táplált e kérdés megoldását illetően, „önmagában véve a legnagyobb hazugságnak” látja.
A magyarság mostanság jobban szétaprózódott, mint bármikor. A BINCISZ-elnök idézte Michael Waltzer amerikai politikai gondolkodót is, aki szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot.” Hozzáfűzte: Ahogy ademokratizálódó államok folyamatosan megteremtik a civil társadalom kibontakozásának lehetőségét, úgy ez utóbbi – mintegy visszahatva – maga is erősíti az ország demokratikus fejlődését. Sajnos Románia, ahol soha nem volt valódi demokrácia, még nagyon távol áll attól, hogy egy egészséges civil társadalmat tudjon létrehozni.
Ezt követően Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület debreceni elnöke szól a határ menti együttműködések jelentőségéről. Hangsúlyozta: csak úgy tudunk együttműködni, ha ismerjük egymást és értékeinket. Beszélt arról, hogy a kettészakadt Biharban együtt próbáltak különféle civil szervezeteket fejleszteni, s hozzátette: persze azért van még pótolnivalójuk.
Ezután dr. Szathmári Ibolya, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Szűcs Sándor néprajztudós életéről és munkásságáról. Szűcs Sándornak tavaly volt születése 110. évfordulója. A néprajzos a Sárrét szülötte, sohasem hagyta el biharnagybajomi otthonát, még akkor sem, amikor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumnál tevékenykedett. Szűcs Sándort Háromföld tudósának is nevezték, hiszen elsősorban a Sárrétet, Nagykunságot és a Hortobágyt, Hajdúságot kutatta. A tájra és az emberekre figyelt. Néprajzi gyűjtéseit egyedül végezte. Tudomáyos írásaira jellemző a szépirodalmi stílus, az ízes tájszólás és az olvasmányosság. A Sárrét kutatása nélküle elképzelhetetlen.
Végezetül Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elnöke mutatta be a Népfőiskolák együttműködése Európában című kiadványt. A kötetben szerepel a hasonló elnevezésű európai uniós projekt leírása, továbbá a BINCISZ-ről és néhány váradi tanintézetről is lehet olvasni. Az eseményen mindenki kapott egy-egy példányt a kötetből.
Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. május 15.
Mitől is félünk?
Igazi „világháborús” hangulat uralkodott el Bukarestben, mert a nagy „második szomszéd” egyik főnöke összevonta a szemöldökét, s rászólt a mi főnökeinkre: hátrébb az agarakkal! Ezek meg visszaszóltak: Nem hagyjuk magunkat!
Ez az egész Rogozin kontra Băsescu és Ponta ingyencirkusz két dologra mindenképpen jó. Először is megállapíthatjuk, egyik szereplő sem egészen normális, másodjára pedig örvendezni kellene minékünk, hiszen valamiben végre egy platformra került államfőnk és miniszterelnökünk!
Az első megállapításba nyugodtan beletörődhetünk, a második még nem is olyan biztos, hiszen attól, hogy egy gödörbe csúsztak, még nyugodtan és élvezettel marhatják egymást. Így is tesznek, s közben eljátsszák az itt a piros, hol a piros honi (és háborús!) változatát: ki itt a főparancsnok, s össze kell-e hívni az orosz provokációra a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot!? Hát összehívjuk, és akkor mi van?
Komoly háborús fenyegetésnek ugyan semmi jele a láthatáron, de a felhajtás illik egy magára adó nemzetállamhoz, mely példátlan vitézséget tanúsított mindenkoron: az egyik bajnok oldalán harcba szállt, a másik bajnok oldalán győztes kibicként hagyta el a pástot. Romániát ma semmiféle katonai támadás közvetlen veszélye nem fenyegeti, s nem is fogja, hacsak a Kremlben nem reggeliznek az összes tábornokok és politikusok (e kettő arrafelé nehezen választható el!) beléndeket és másfajta bolondgyökeret. Hogy mi történhet Ukrajnában, Transznisztriában, sőt még a Moldáv Köztársaságban is, az más kérdés.
Szóval, szerény vélekedésem szerint eme témában fölösleges összetrombitálni a nagy haditanácsot, inkább az időjárás-jelentésekre kellene figyelmezni, mert holnap-holnapután újra elúszhat Olténia, Munténia, s ha nem vigyázunk, egyéb régiók is! Ez közvetlen fenyegetés, s legalább annyira „háborús”, mint Rogozin mester idétlen ijesztgetése. A muszka seregek egyelőre nem jönnek errefelé sem földön, sem vízen, sem a levegőben, de a víz biztosan lezúdul a hegyekből, és a különös sikerrel erdőtlenített tájak, gáttalanított vidékek földjeit, házait, termését elmossa.
Magyari Lajos. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. május 15.
„Ezt a munkát nekem találták ki”
Neki találták ki ezt a munkát – vallja Kolozsvár alpolgármestere, a csíkszeredai születésű Horváth Anna. A kétgyermekes édesanyát, a közéleti szerepet vállaló nőt kérdeztük munkájáról, életéről.
– Csíkszeredában születtem 1973. július 17-én. Az útravaló, amelyet szüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól kaptam, meghatározó szerepet játszott az életemben. Egyetemi tanulmányaimat a bukaresti Közgazdasági Akadémián végeztem. Miért döntöttem a főváros mellett? Elsősorban, mert eltökélt szándékom volt, hogy itthon, Erdélyben való érvényesülésem érdekében anyanyelvi szintre fejlesztem román nyelvtudásomat. Az ezredfordulón a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán szereztem második képesítésemet. Jelenleg Kolozsváron élek: egy kilenc évig tartó visszaszolgáltatási per eredményeként az ezredfordulón visszatérhettünk a családi házba, ahol édesapám született, nagyszüleim, dédszüleim éltek. Szeretem ezt a várost, mely felnőtté válásom, családalapításom színtere, gyermekeim – tizenhárom éves Márton és tízéves Krisztina – otthona, melyért úgy kell dolgoznom, hogy minden itt élő magyar ember számára felcserélhetetlenné váljék.
„Politikai pályafutásomat” 1996-ban kezdtem, egyetemistaként, Frunda György kampánycsapatában. Első munkahelyemen, az 1997-ben megalakult Kisebbségvédelmi Kormányhivatalban megtapasztaltam az erdélyi magyar érdekképviselet hogyanjait és mikéntjét – a „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” Bethlen Gábor-i kijelentés íratlan szabályait. Politikai „mélyvízbe dobásom” 2007 januárjában történt, amikor az RMDSZ javaslatára kineveztek a Fejlesztési, Lakásügyi és Középítkezési Minisztérium államtitkárának. Ezt a lehetőséget, utólag is, hatalmas esélyként élem meg, hiszen nemcsak a szakmai teljesítmény és bizonyítás számára adott teret, hanem olyan ismeretek, tapasztalatok felhalmozására, amelyeket igen gyakran hasznosíthattam a későbbiekben.
Jelenleg Kolozsvár alpolgármestereként és az RMDSZ Nőszervezetének önkormányzatokért felelős alelnökeként dolgozom. E munkában minden eddiginél nagyobb örömöm lelem, hiszen nap mint nap megerősít a kolozsvári magyar közösség erejébe és bölcsességébe, az egymásra figyelés szükségességébe, a közösségi összefogás és a csapatmunka sikerességébe vetett hitemben. Alpolgármesterként feladatorientált csapatmunkára, következetes, átlátható közéleti magatartásra vállalkoztam, a közképviselet szolgálati és közösségépítő jellegének, az elszámoltathatóságnak, a választókkal, a történelmi egyházainkkal, ifjúsági és civil szervezeteinkkel való folyamatos együttműködésnek a jegyében.
– Az RMDSZ képviselőházi frakciójában nincs nő, a szenátusi frakcióban pedig Bíró Rozália személyében egyetlen hölgy dolgozik. Ezzel szemben a háttérmunkát végzők között már több a nő. Mi az oka Ön szerint annak, hogy a szövetségen belül ilyen kevés nő jut vezető tisztséghez?
– A közéleti szerepvállalás, a politikai karrier, mint hosszú távú projekt egy nő számára nagy kihívás, hiszen állandó készenlétet, elérhetőséget kíván, mely óhatatlanul a magánélet, a családi kapcsolatok rovására megy. Az úgynevezett szervezeti háttérmunkát végző RMDSZ-es nők igen nagy hányada fiatal pályakezdő, akik kezdetben családi kötöttségek nélkül, lelkes tenniakarással kapcsolódnak be, segítik az „első vonalbélieket”. Később, amikor már megfelelő tapasztalati tőkét, elismerést sikerült felhalmozniuk, sokan lemorzsolódtak, mert a szervezet képtelen volt megtartani őket, odafigyelni rájuk, netán erőforrást biztosítani személyes fejlődésük, szakmai, családi és szervezeti hátterük megerősítésére. A Nőszervezet elsősorban ezeket a hiányosságokat igyekszik pótolni. A nők arányos részvétele a közéletben döntő módon befolyásolja bármely közösség jövőjének alakítását, hiszen sajátos szempontjaink, tapasztalataink érvényesítése az egész társadalom hasznát szolgálják.
– A női tisztségviselők számát tekintve férfialapú társadalomban élünk. Munkája során érte-e hátrány amiatt, hogy nőként alpolgármesteri tisztséget tölt be, netalán tudott-e előnyt kovácsolni ebből? Egyenlő félként tudják-e kezelni a férfiak a vezető tisztséget betöltő nőket?
– A közéleti és politikai szerepre vállalkozó nők ismertségük, elismertségük, szakmaiságuk révén tekintélyt szerezhetnek nemcsak maguk, hanem a hozzájuk hasonló törekvésű nőtársaik számára is. Másképpen szólva: ha egy vezető férfi elront valamit, akkor ez ennyi, amennyiben viszont egy „reflektorfényben” dolgozó nő ront el valamit, az sok más nő esélyeit ronthatja. Talán ez az a plusz teher, felelősség, amelyet a legnehezebb vinni. Női mivoltomból fakadó előítéletekkel – pozitívakkal és negatívakkal – találkoztam időnként. Ezek általában nem meghatározók, nem nőnek koloncként a nyakunkra, hanem rövid idő alatt rájuk lehet cáfolni vagy erősíteni a személyes cselekvésekkel.
– Munkájának a politikai vagy a közigazgatási részét kedveli jobban?
– Soha nem határoztam meg magam politikusként, talán a létező negatív előítéletek miatt. Ugyanakkor tudatában vagyok, hogy közigazgatási munkát vezető tisztségben ellátni csakis politikai támogatottsággal lehet. A közösségért közigazgatási képviseleti munkát csakis a közösségtől kapott, szavazatokban kifejezett megbízás, felhatalmazás mentén lehet végezni.
– Ön szerint is a női a gyengébbik nem?
– Ha játszani próbálok a szavakkal, azt mondom: lehet, hogy a nőknél gyengébb a „nem”, de erősebb az „igen”. A nők elkötelezettségével, kitartásával, munkabíró képességével szemben kevés férfi szállhat eséllyel versenybe. Ennek a felismerésnek kell minél nagyobb mértékben teret engedni, érvényt szerezni.
– Feltételezem, nem könnyű családanyaként egy nagyváros alpolgármestereként tevékenykedni. Hogyan tudja munkáját a családi élettel összeegyeztetni?
– Nem az alpolgármesteri munka, hanem ennek az összeegyeztetésnek, egyensúlykeresésnek a hogyanjai jelentették számomra első perctől a legnagyobb kihívást. Nagyon nehéz megélni a családomnak azt, hogy gyakorlatilag nem rendelkezünk jól behatárolható saját idővel, hogy hatalmas az átjárás a magánélet, a családi programok és a közéleti szereplés, a munka között. Csak remélni tudom, hogy gyerekeim megőrzik abbéli hitüket, hogy – az időnkénti látszat ellenére is – ők azok, akik számomra mindennél fontosabbak és előbbvalók, akik a mindennapok értelmét adják.
– Kolozsvárról Csíkszereda milyennek látszik? Mennyire élőek a csíkszeredai kapcsolatai?
– Példaértékű számomra az a pozitív átalakulás, melyen szülővárosom átesett az elmúlt nyolc évben. Az új városvezetés erőt, lendületet hozott, versenyképességet és szakmaiságot az uniós támogatásokért folyó versenyben, melyek értékes forrást jelentettek a város arcának megújulásához, annak gazdasági megerősödéséhez. Én sokszor megtapasztaltam Kolozsváron, hogy sok pénzből is lehet igénytelen, rossz minőségű munkát végezni, mi több elfogadni, átvenni. Csíkszeredai kapcsolataim nagyon is élőek, családomon, barátokon keresztül számtalan történésnek, eseménynek részese vagyok. Ugyanakkor a csíkszeredai önkormányzatban dolgozó kollégáimmal, barátaimmal nagyon sok esetben igyekszünk egymás segítségére lenni információval, jó megoldások, tapasztalatok megosztásával.
– Mi teszi Horváth Annát boldoggá? Milyen értékek fontosak számára?
– Az emberek, a környezetem elismerése, ha segíthetek, ha sikerül ellátnom a feladataimat, elérnem a kitűzött célokat, nagyon elégedetté, boldoggá tesz. A legnagyobb érték számomra a jól elvégzett munka, az elkötelezettség, az őszinte odaadás.
– Ha válthatna, ugyanezt az utat járná?
– Igen, úgy érzem, ebben a szerepben minden eddiginél jobban önmagamra találtam. Vagy inkább: ezt a munkát igazán nekem találták ki.
– Vannak dédelgetett álmai, vágyai akár szakmai téren, akár a magánéletben?
– Szakmai téren szeretném megtapasztalni a kolozsvári magyar érdekképviselet súlyának a visszaállítását a helyi és a megyei tanácsban. Magánéletemben arra vágyom, hogy megőrizhessem gyerekeim belső derűjét, harmóniáját, megtaníthassam őket elfogadni, túlvészelni az élet nehézségeit, értékelni annak mindennapi ajándékait.
D. Balázs Ildikó. Székelyhon.ro
2014. május 15.
Távozott tisztségéből a BBTE kihelyezett tagozatának főigazgatója
Egészségügyi okokra hivatkozva felmondott Nagy Attila, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója. Helyét az ideiglenesen kinevezett Fosztó Mónika egyetemi adjunktus tölti be.
Nagy Attila a kihelyezett tagozat közgazdaságtani, környezetmérnöki, illetve közigazgatási karainak volt főigazgatója. Felmondását már május elején beadta, elmondása alapján azért tette meg a lépést, mivel korábban egészségügyi problémákkal küszködött.
A volt főigazgató elmondta, jelenleg jól érzi magát, inkább a megelőzést szem előtt tartva hozta meg a döntést, ugyanis az intézmény vezetésével járó folyamatos stresszhelyzetek, szorongások következtében kialakult vérnyomásproblémái miatt a tavaly kórházban is feküdt.
„Semmilyen más oka nem volt távozásomnak, egyedül abból a meggondolásból tettem, hogy a jövőre nézve megelőzzem a még komolyabb egészségügyi problémákat” – hangsúlyozta Nagy Attila, aki kifejtette, hogy az intézmény keretén belül végzett oktatási tevékenységét nem fejezi be, továbbra is megtartja óráit.
Helyét ideiglenesen Fosztó Mónika egyetemi adjunktus vette át, akiről Nagy úgy nyilatkozott: „fiatalos, lendületes, továbbá megbízható munkatársa az intézménynek”. A volt vezető abbéli reményeit is kifejezte, hogy Fosztó jelentkezni, illetve indulni fog a felmondástól számított 45 napon belül megtartandó, a vezetői tisztség betöltésére szervezett szavazáson.
Az ideiglenesen kinevezett főigazgató portálunknak kifejtette, még nem szeretne nyilatkozni arról, hogy indul-e a választáson.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. május 15.
Házsongárdról tartanak nemzetközi szemináriumot Kolozsváron
A mulandóság emlékkövei címen kezdődik háromnapos nemzetközi szeminárium Kolozsváron a történeti temetők örökségi értékeinek a megőrzéséről és a Házsongárdi temető 429 évéről.
A szeminárium keretében portugál, spanyol, olasz, osztrák, angliai, amerikai, magyarországi és romániai szakemberek osztják meg a történelmi temetők irányításában, megőrzésében, népszerűsítésében szerzett eddigi tapasztalataikat, ismereteiket és szaktudásukat az érintett helyi vezetőkkel, civil szervezetekkel, kutatókkal.
A budapesti Teleki László Alapítvány által szervezett szeminárium célja olyan sikeres példáknak a felmutatása, amelyek modellértékűek lehetnek a helyi temetők gondozásában - áll az MTI-hez eljuttatott meghívóban. A program a rendezvény társszervezőjeként mutatja be a kolozsvári Házsongárd Alapítványt, ám - amint azt Gergely Erzsébet, a kolozsvári alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta - ők inkább a rendezvény haszonélvezőinek tekintik magukat.
A Házsongárdi temető csütörtök délutáni bejárása után pénteken és szombaton nyolc ország több mint húsz szakemberének az előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Gergely Erzsébet elmondta, Kolozsvár 429 évvel ezelőtt létesített temetőjének a helyzetét az teszi sajátossá, hogy érdekek ütközésének a középpontjában áll. Szerinte a sírkertet rég le kellett volna zárni, de Kolozsvár lakosságának a felduzzadásával kevés a temetkezési hely a városban, ezért ma is temetkeznek a Házsongárdba.
Az alapítvány elnöke rövid távon nem tartotta elérhető célnak a temető lezárását. "Már az is nagy haladás lenne, ha sikerülne elérni, hogy csak a sírhellyel rendelkező családok temethessék itt el a halottaikat, újaknak ne adjanak sírhelyeket. Azt is el szeretnénk érni, hogy legyen egy műemlékes szakember a temető igazgatásában, aki minden egyes építkezésnél ellenőrizni tudja a műemléki szempontok betartását, mert sokszor nem is a rosszindulat, hanem a hozzá nem értés okoz károkat az értékes örökségben" - nyilatkozta Gergely Erzsébet. maszol.ro
2014. május 15.
Magyar is van Románia legjobb száz egyetemi tanára között
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tíz oktatója kapta meg a bukaresti közgazdasági egyetem rendezett szerdai gálán a „bolognai professzor” címet, köztük Varga Richard Attila, a kémia kar tanára is.
Ezt az elismerést a diákok által legjobbaknak tartott oktatóknak adományozza évente a Romániai Egyetemi Hallgatók Országos Szövetsége. Idén 109 tanár kapta meg ezt a címet Románia fontosabb egyetemeiről – számolt be a citynews.ro.
Varga Richard Attila a BBTE kémia karának lektora, általános vegytant, koordinációs vegytant oktat, magyar nyelven is. maszol.ro
2014. május 15.
Magyarország igényli a határ menti együttműködések újragondolását
A román és szlovák határ menti együttműködési programok új irányítási rendszerét a magyar Miniszterelnökség nem kisstílű presztízsharc színtereként kezeli, hanem egy eredményesebb forráslehívás megalapozásaként tekint a kérdésre - közölte a Magyarország Miniszterelnöksége szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint érthetetlen, korábban nem tapasztalt érdeklődést mutat a sajtó a határ menti programok irányításának átalakítása iránt. Közleményükben azt írták: a felzúdulás azért is meglepő, mert az elmúlt évek eredménytelensége senkit nem zavart. „Félő, hogy a vészharangok kongatói jelen esetben saját egzisztenciájukat és nem a haza üdvét féltik ekkora lelkesedéssel" - fogalmaztak. Hozzátették: „csak 2007 óta mintegy 127 milliárd forint fejlesztési forrást égettek el eredmények nélkül a feladattal megbízott állami szereplők".
Szerintük a kérdés most az, hogy „tovább engedjük folyni mindazt, ami az elmúlt hét évben történt, vagy új alapokra helyezzük szomszédjainkkal az együttműködést". Ez nem egy kisstílű presztízsharc a szlovákokkal és a románokkal, hanem a felismert problémákkal való őszinte szembenézés, és azok megoldása - hangsúlyozták.
A közlemény felidézte: a Miniszterelnökség öt hónapja vette át a határ menti programok kezelését, és kezdte meg a 2014 és 2020 közötti időszak előkészítését. A programok sikere a részt vevő államok érdekeinek közös megértésétől és a kizárólag öncélt szolgáló, csak az intézményrendszeri pozíciókhoz ragaszkodó korábbi álláspont feladásától függ - fogalmaztak. Valós párbeszédre van szükség akár Romániával, akár Szlovákiával annak érdekében, hogy „kimozdítsuk a holtpontról ezeket a programokat" - húzták alá.
Azt írták: az eddigi tárgyalásokon azt tapasztalták, hogy úgy a román, mint a szlovák féllel konstruktív együttműködést sikerül kialakítaniuk. A határ menti térségek valós fejlődése olyan érdeke Magyarországnak, amelyhez nem hasonlítható, hogy a végrehajtó szervezet Pozsonyban, Bukarestben vagy Budapesten működik - tették hozzá.
A közlemény kitér arra is, hogy Lázár János államtitkár azért ajánlotta fel a román és a szlovák félnek egyaránt a végrehajtó intézményrendszer vezetését, mert - mint fogalmaztak - az elmúlt évek kudarca bebizonyította, hogy „a két szomszédunkkal való szoros együttműködés nélkül nem lehet sikereket elérni".
„Meggyőződésünk, hogy a programok sikere a ciklus elején megkötendő szakmai-tartalmi megállapodásoktól függ, nem pedig attól, hogy a közösen támogatott projekteket honnan ellenőrzik" - fogalmaztak. Hozzáfűzték: a következő időszakban „arról akarunk érdemi párbeszédet folytatni, hogy a határ két oldalán mely utakat újítsuk fel, vagy milyen együttműködést alakítsunk ki a térségben működő vállalkozások között". Szakmai alapokon nyugvó, a közös érdekeket előtérbe toló együttműködés kell, amely mindhárom nemzet javát szolgálja - írták. maszol.ro
2014. május 15.
Konferenciafelhívás – „A magyar paradigma - Magyarok és szomszédaik szociológiai nézőpontból” – A Magyar Szociológiai Társaság és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Szociológia Tanszékének közös konferenciája – Időpont: 2014. november 26-28. – Helyszín: Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Főépület – Az éves konferencia plenáris előadásai, kerekasztalai és szekciói során olyan témákkal kívánunk foglalkozni, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy felmérjük, mit tudott és tud a szociológia mondani a magyarságról, a nemzetről, a kisebbségi-többségi létről. A magyar nemzet az európai nemzetfejlődés kulturális pályájáról letérve politikai nemzetté vált, majd egy tragikus fordulatot követően szétszakadva újra kulturális keretek közé kényszerült. Ez a magyar paradigma. A nagygyűlés során e paradigma szociológiai és szociálpszichológiai következményeit kívánjuk felmérni, mellyel kilépünk a magyar nemzeti diskurzust hagyományosan meghatározó történeti keretekből. Célunk, hogy fórumot biztosítunk a szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, ausztriai és magyarországi szociológiai kutatások eredményeinek megvitatására, amitől azt reméljük, hogy világosabban látjuk majd a magyarság helyét, feladatait, életesélyeit a XXI. század európai társadalmában. A plenáris előadások az európaiságra, a kettős állampolgárságra, az egységtudatra, az etnocentrizmusra fókuszálnak. A panelek célja, hogy a kárpát-medencei társadalomtudósok reflektáljanak a főbb aktuális társadalmi problémákra. A szekciók pedig a legfrissebb kutatási eredmények bemutatására biztosítanak lehetőséget.
(http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu)
2014. május 15.
Borboly: Bogdan Diaconu "zászlótörvénye" alkotmányellenes
Alkotmányellenesnek, ráadásul számos nemzetközi egyezményt sértőnek tartja Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az a törvénytervezet, amelyet Bogdan Diaconu szociáldemokrata párti képviselő készített a területi-közigazgatási egységek zászlóinak szabályozásáról. Borboly a tervezet elutasítását javasolja teljes egészében, hiszen az, elfogadása esetén, súlyosan sértené az alapvető alkotmányos és emberi jogokat.
A Bogdan Diaconu által előterjesztett jogszabálytervezet megtiltaná, hogy Romániában a területi-közigazgatási egységek „etnikai jellegű” zászlókat tűzzenek ki, hogy köztisztviselők, állami alkalmazottak viseljék annak bármilyen formáját, vagy hogy megjelenjen közintézmények honlapján, hivatalos iratokon.
Borboly Csaba szerint a tervezet az alkotmány 6. cikkelyébe ütközik, amely kimondja, hogy a román állam elismeri polgárainak a szabad identitásválasztáshoz való jogát, és szavatolja annak megőrzését, szabad kifejezését és fejlesztését; az alaptörvény 53-as cikkelyével sincs összhangban, amely szerint a szabadságjogok korlátozása csak külön törvény alapján, nemzetvédelmi, közrendi, közegészségügyi, közerkölcsi, büntetőjogi esetekben vagy katasztrófamegelőzés céljából lehetséges, márpedig egy zászló kitűzésének vagy kicsinyített mása viselésének megtiltása a szabadságjogok korlátozását jelenti; sérti az 1995-ös Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, amely szavatolja a kisebbségeknek a szimbólumaik használatának jogát, amit Románia parlamentje is ratifikált; továbbá a törvényhozási technikai módszertannak sem felel meg, amely szerint tudományos elemzéssel meg kell alapozni a beterjesztett dokumentumokat - írja levelében Borboly.
Emellett Diaconu kezdeményezése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19-es cikkelyébe ütközik, amely kimondja az egyének szabad véleménynyilvánításának jogát - mutat rá a megyeelnök, aki a zászlók használatára európai színvonalú szabályozás kidolgozását kérte a kormánytól már több alkalommal. (közlemény/hírszerk.) Transindex.ro
2014. május 15.
Orbán Viktor csatafelhívása
Az elmúlt hétre két fontos miniszterelnöki beszéd is esett: a kormányfői székfoglaló, valamint a Fidesz–KDNP szövetség európai parlamenti kampánynyitója. Nemzetben gondolkodó embernek mindkettőt jó érzés volt hallgatni, még akkor is, ha él is bennünk a kétely, hogy a külső-belső szorítások kényszerében milyen mértékben sikerül majd megvalósítani a beszédben foglaltakat.
Szalonképesíteni a szalonképtelent
A kampánynyitó kifejezetten pozitív eleme, hogy nem próbálta meg eltagadni a legfőbb problémát: a Magyarországon tevékenykedő, gyarmatosításra törekvő háttérhatalommal paktáló, politikáját a végletekig kiszolgáló nemzetellenes erők létét. Vagyis szalonképesíteni a szalonképtelent – akár a szavazatmaximalizálás szándékával. Fontosabb a dolgok kimondása, mint néhány százalék. Arról nem is szólva, hogy bizonyos igazságok kimondása választási szempontból is szerencsés lehet, mert meglehet, hogy egy felesleges gesztus semmit nem hoz a velejéig nemzetellenes ellenoldalnak, onnan viszont demotiválhatja a saját tábort.
Nincs visszataszítóbb, mint a nemzeti jelző álcaként való használata, illetve a nemzetellenes erőket integráló hamis nemzeti egységszólam. Mielőtt 1918-ban Károlyi Mihályék megadták volna a kegyelemdöfést a történelmi Magyarországnak a hadsereg leszerelésével, a nemzeti függetlenség jelszavával „kampányoltak” és Nemzeti Tanácsnak nevezték magukat. Valódi elhivatottságukról semmi nem beszél hitelesebben, mint hogy vezetőjük előre megmondta: az országba betörőkkel szemben nem fognak fegyverrel védekezni, valósággal biztatva ellenségeinket, hogy nagyobbat harapjanak a történelemi Magyarországból. Érdemes felidézni a Károlyi Mihálynak tulajdonított szavakat: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.” Íme a „merjünk kicsik lenni” ideológia megalapozója. Károlyi Mihály leghűségesebb mai követője, Gyurcsány Ferenc is előszeretettel használja a nemzeti jelszavakat (lásd az Útközben címmel könyv formában megjelent politikai hitvallását), amikor épp nem arról beszél, hogy kormányra jutása esetén kevesebb Trianon emlékmű és székely kapu lesz az országban.
Tavares-asszociációk
Nagyon fontos leszögezni, hogy nem Orbán Viktor és a Fidesz választási fogása annak rögzítése, hogy az MSZP és csatolt részei, beleértve a történelem szemétdombjára került, önmagából kifordított MDF-et, a magyar érdek ellen léptek fel Európában, és nem csak a kormány ellen. ATavares-jelentésről mindenki tudhatja, hogy e dokumentumnak annyi köze van Európához és a hármas szellemi gyökérzetű, a keresztény értékrenden, római jogon a görög filozófián alapuló „európai gondolkodáshoz”, mint az Eurovíziós Dalfesztivált botrányos módon megnyerő szakállas álhölgynek. A sokat emlegetett dokumentum álliberális, a klasszikus, John Locke, John Sturart Mill vagy Alexis de Tocqueville által képviselt liberalizmussal köszönőviszonyban nem levő „létező baloldal” kívánságlistája, érdemi mondanivaló nélkül maradt ideológia követőinek szellemi perverziója. Örvendetes, hogy Orbán Viktor is rámutatott arra, hogy a Tavares-jelentést tollba mondó „álmagyar” politikusokat nem kell Európába küldeni, mert ott továbbra is a magyarság jogos önvédelmi törekvései ellen fognak tevékenykedni. Egyikük-másikuk – például Gyurcsány Ferenc, az álmagyar álbaloldal tényleges ideológiai vezére – ki is nyilvánította, hogy az Egyesült Európai Államok híve, ami nem mindenkiben szólaltatja meg a vészcsengőt, hiszen legtöbbek elsődleges asszociációja a sztárolt Amerikai Egyesült Államok. Miközben mit is jelent az euroföderalizmus a valóságban? Azt, hogy a maradék magyar szuverenitás is feloldódna, hogy még kevesebb eszközünk maradna az önálló magyar érdekek érvényesítésére. Miközben minden, nemzetben gondolkodó, alapszinten informált ember tudhatja: a magyar nemzeti cél a függetlenedés Brüsszeltől, a magyar szuverenitás szélesítése, ha úgy tetszik, a magyar autonómia kiteljesítése.
Az erdélyi magyarság sorsalakulásával való párhuzam kézenfekvő. A cél az Erdélyt gyarmatosító román fővárostól, Bukaresttől való minél nagyobb fokú függetlenedés. Brüsszel és Bukarest célja – a gazdasági kizsákmányoláson túl – egyaránt a homogenizáció. Míg Brüsszel alapvetően keresztény- és nemzetellenes, és általában nemzeti hagyományoknak üzen hadat, Bukarest a román etnosoviniszta nacionalizmust igyekszik lenyomni valamennyi, uralma alatt élő állampolgár torkán, korra, nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
A második magyar igazság
Persze a centrális erőtér irányelvének megfelelően „kötelező módon” kellett ütni egyet Orbán Viktornak a másik oldalra is. „Ne engedjük Brüsszelbe azokat sem, akik fejjel mennének a falnak, akik azt mondják, hogy Magyarország helye nem Európában van” – fogalmazott. Kérdés: ennek mi az értelme? A gesztus inkább a magyar választóközönségnek szólt, de mivel nem került részletezésre, vélhetően nem jelzi előre a nemzeti radikális erők elleni offenzívát. Remélni lehet, hogy a Fidesz az EP-kampányban is olyan „erélytelen” lesz a Jobbikkal szemben, mint a parlamenti kampányban. S ez nagyon jól van így.
Amikor olvashattuk nemrégiben a világhálón, hogy Lendvai Ildikó szerint pecsét került a Jobbik és a Fidesz szövetségére, mi más juthatott az ember eszébe, mint Lovas Istvánnak az első Orbán-kormány ideje alatt megfogalmazott jótanácsa, hogy a jobboldal tegye meg mindazt, amivel a baloldal meggyanúsítja. Épp erre lenne szükség: háttéregyeztetésre, színfalak mögött összekacsintásra, a nyílt színen pedig ilyenszerű, nem megsemmisítő, nem eltúlzott bírálatra. Nehéz megítélni, hogy erre milyen esély van, alapszinten igen sok frusztráció gyülemlett fel mindkét táborban. Egyik oldalon a gyurcsány-orbánozás, másik oldalon a gárda semlegesítése, az „egyenruhás bűnözés nonszensze”, a Jobbiknak idegen erők kreatúrájaként való bemutatása alapszinten reális gyűlöletet szült.
Az elitnek azonban akkor is az a felelőssége, hogy a nemzeti érdekek terén együttműködjön, s hogy a pártérdek ne írja felül a magyar érdekeket. Erre most mutatkozik némi esély. Mint ahogy arra is, amit Orbán Viktor beszédében előrevetített: „Tudjátok, három a magyar igazság. Most jön a második.” A harmadik nyilván az ősszel esedékes önkormányzati választás, amelyen a nemzeti oldalnak ismét csak jó esélye van a győzelemre és megerősödésre.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 15.
Hátizsákos rendszerváltás
Az erdélyi menekültek megsegítését célzó misszió révén a kommunista világrend összeomlását is siettette az 1990-ben önálló egyházként bejegyzett budapesti székhelyű Erdélyi Gyülekezet. A hősi időkről és az új kihívásokról beszélgettünk Zalatnay Istvánnal, a gyülekezet vezető lelkészével.
– A bejáratnál kiadó raktárfelületet hirdető felirat. Gazdálkodási szempontok alapján vagy szűkíti tevékenységét az Erdélyi Gyülekezet?
– Utóbbiról nincs szó, de az idők kétségtelenül változtak 1992 óta, amikor a gyülekezet megkapta ezt a katonai létesítményt. Annak idején Németh Géza, a gyülekezet lelkipásztora két lehetőség közül választhatott – a másik Szentendre határában –, de ez a városközpont és metróközeli terület volt a jó döntés.
– Milyen szempontok szerint választottak akkoriban?
– Annak idején Németh Géza jó érzékkel és következetességgel képviselte azt az álláspontot, hogy a határon kívüli magyarok ne jöjjenek el otthonról, de ha már úgy döntenek, az egyháznak kötelessége segíteni rajtuk. Ez érvényes volt 1990-ig, utána viszont jogosan merült fel a kérdés: van-e ennek a továbbiakban létjogosultsága? A gyülekezet életében hatalmas váltás volt, amikor a rendszerváltás pillanatától lényegében megszűnt a korábbi menekültmisszió. Kiderült azonban, hogy a sok ezer menekült egy része az új körülmények között is szeretne együtt maradni gyülekezeti közösségként. Megfogalmazódott, hogy azoknak az embereknek, akik életük határhelyzeteiben keresztyén hitből fakadó segítőkészséget tapasztaltak meg, életkörülményeik megváltozása után ugyanezt kell megtenniük – csak immár fordított irányba, a szülőföld felé. Ehhez a szolgálathoz viszont területre, épületekre volt szükség, s ezt követően kezdődött a keresgélés olyan terület után, ahol intézményi elhelyezésre, építkezésre, táborozásra nyílik lehetőség. A Reménység Szigetének otthont adó jelenlegi terület négy hektáron fekszik, ahol betegellátást, konferenciákat, akár több hónapos képzéseket lehet tartani.
– Mennyire erdélyi ma az Erdélyi Gyülekezet?
– Nagyon. Az aktívak túlnyomó része erdélyi születésű vagy erdélyi gyökerekkel rendelkezik. Sőt, szervezetileg is erdélyi, mivel a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik. Ezt is Németh Géza kezdeményezte, abból a meggondolásból, hogy a gyülekezet tagjai is erdélyiek, és a túlnyomórészt kifele irányuló szolgálat is az erdélyieket célozza. A tárgyalásokat már én folytattam le, aminek következtében a Királyhágómellék 271. gyülekezete lettünk.
– Az ön számára miért volt kihívás a gyülekezet lelkészévé válni?
– Két alapvető pillér létezik az életemben: a református lelkészi mivoltom, illetve a külhoni magyarság iránti elkötelezettségem. A hetvenes években a magyar értelmiségnek volt egy rétege, amelynek életében meghatározó élmény volt az erdélyi magyarság iránti érdeklődés a nagy Erdély-járásokkal együtt – engem is akkoriban, tizenévesen kerített mindez a hatalmába. Miután 1985-ben hazatértem a genfi ösztöndíjamból, a Városligeti-fasori gyülekezetben lettem beosztott lelkész. Fél évvel később azzal hívatott Tóth Károly akkori budapesti püspök, hogy szervezzek meg egy „földalatti”, fél-legális segélyakciót Erdélybe, amelynek anyagi hátterét nyugati testvéregyházak biztosították. Ez volt a hátizsákos csempészet világa, egyetemisták, baráti körök, teológusok vitték a különböző szükséges dolgokat, leginkább gyógyszereket. Fokozatosan különböző állami szervek is bekapcsolódtak, az ipari minisztérium például kétmillió forint értékű gyógyszeradományt biztosított, ami óriási pénz volt közvetlenül a rendszerváltás előtt.
– Ehhez azért sok hátizsák kellett...
– Nagyon sok! Hatalmas történetek fűződnek ezekhez az időhöz. Ott volt például az NDK-s vonal. A hajdani Kelet-Németországban az egyház volt az ellenzéki tevékenységek ernyőszervezete, én pedig elég sok német kapcsolattal rendelkeztem, részben Balog Zoltán jelenlegi miniszter révén, akinek NDK-s volt az első felesége. Jöttek az Erdélybe tartó kelet-német csoportok, a pályaudvaron feladogattuk nekik a csomagokat, s aztán Kolozsváron, Brassóban leszedték arra beszervezett emberek. Talán furcsán hangzik, de nagy „áldás” volt, hogy Romániában a Szekuritaté, nem pedig a Stasi működött, gyakorlatilag mindig mindent meg lehetett oldani. A vámosok esetében pedig sokszor az ő igényeik is szerepeltek a listán, s ha megkapták, a többi mehetett. Az erdélyi magyarságnak akkor kimondottan jót tett az a levantei szellem, ami belengte az országot.
– Az akció koordinálása volt a „belépő” az Erdélyi Gyülekezetbe?
– Legfeljebb áttételesen. Miután ez a szerep túlnőtte az eredeti kereteket, egy idő után jeleztem a püspöknek, ehhez már státus is kellene, így lettem 1989-ben kizárólag kisebbségi ügyekkel foglalkozó zsinati referens. A rendszerváltás utáni első Miniszterelnöki Hivatal titkárságából jött létre a későbbi Határon Túli Magyarok Hivatala Entz Géza vezetésével, ennek lettem én az elnökhelyettese az 1994-es kormányváltásig. Azon az őszön kapott szívinfarktust Németh Géza, az Erdélyi Gyülekezet vezetője.
– Honnan a kapcsolat a gyülekezet alapító lelkészével?
– Régi családi barátságról van szó, édesapám és Németh Géza 1956 után együtt voltak internáló táborban. Géza bácsi roppant tehetséges, hihetetlen energiákkal megáldott lelkész volt, egyike annak a kilenc fiatalnak, akik már 1955-ben megfogalmazták az úgynevezett Hitvalló Nyilatkozatot, tiltakozva a kommunista államhatalmat kiszolgáló egyházi vezetés ellen. A forradalom utáni internáló tábor „abszolválását” követően Érdre került. A maga harmincezres lélekszámával Európa legnagyobb falvának számító település újabb református templom építését igényelte, amelyet a kezdeti elvi engedély ellenére leállítottak. Németh Géza azonban nem hagyta abba. Régi „szerelme” volt Martin Luther King, az általa képviselt erőszakmentes ellenállás elvét alkalmazta ő is, miszerint a kommunista országokban a keresztények is hasonló elnyomást szenvednek, mint Amerikában a feketék. Miután Martin Luther Kinget megölték, a gyülekezet örökbe fogadta az árváit, a konfirmandusok pedig testvéreikké – kissé teátrális, de hatalmas ötlet. Mint ahogy az is, hogy a térdmagasságig felhúzott állapotban lévő érdi templom az amerikai aktivista nevét viselje. És amikor a King-utód Ralph Abernathy Magyarországra látogatott, a csepeli munkásgyűlésen Németh Géza meghívta az amerikai lelkészt a másnapi érdi templomavatóra. Este aztán felment hozzá a szállodába, és elmondta, hogy behúzta a csőbe, és tájékoztatta a helyzetről. A politikai ellennyomás dacára Abernathy megjelent az avatón, de ez sem volt elég, a templom azóta sem épült fel, Németh Gézát pedig kirakták az egyházból.
– Hogyan kerülhetett mégis a menekültmisszió élére?
– Eltávolították a gyülekezetből, egy ideig képárusként kényszerült pénzt keresni, közben azonban országos misszió indult el. A megjelenő kihívásokról – menekültügy, kábítószer-fogyasztás – ugyanis a politikai kurzus kezdetben nem vett tudomást, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kezelni kell azokat az egyházon belül, nehogy Németh Géza „kisajátítsa”, mert akkor ellenőrizhetetlenné válik. A nyolcvanas években történt nem hivatalos, de a gyakorlatban érvényesülő részleges rehabilitálása után kapott a Moszkva tér mellett egy helyet a kábítószeres missziónak, de amikor 1987-ben elindult a menekültáradat, akkor Géza bácsi azt mondta: minden egyebet zárójelbe kell tenni, a prioritás a menekülteket segítő misszió.
– Hogyan fogadta el a hivatalos kurzus a menekültkérdés létezését? Hiszen a nyolcvanas évek derekán még kőkemény kommunizmus volt Magyarországon is...
– Valóban kényes volt a helyzet, hiszen testvéri szocialista országból érkezett emberekről beszéltünk, akik nem is lehettek menekültek, akik ugyanakkor ég és föld között élő emberek, mindenféle jogi státus, egészségbiztosítás, hivatalos munkavállalási lehetőség nélkül. Itt-ott húzták meg magukat, Németh Géza pedig igyekezett segíteni albérlet, feketemunka-lehetőség terén, érkeztek a nyugati segélyek, működött a misszió. Másrészt zajlott a hivatalosságok bombázása: tessék rendezni ezeknek az embereknek a helyzetét! Aztán egyszercsak a Magyar Közlönyben megjelent „a” módosítás. Korábban nem magyar állampolgár 30 napon át tartózkodhatott Magyarországon, ez a tartózkodási engedély pedig egy alkalommal volt meghosszabbítható. Az „egyszer” kifejezést törölték belőle, megszűnt az a jogi kényszer, ami korábban a visszatoloncolásokhoz vezetett, és ezzel egycsapásra hivatalosan is létezővé vált a menekültkérdés. E folyamat következtében megváltozott a probléma kezelésének politikai és jogi környezete, illetve fogadtatása, szétfeszítette a kommunista állam megszokott kereteit, s a keletnémet menekültek már e változás haszonélvezői voltak. Némi túlzással Németország egyesülésének egyik legfontosabb eredője Magyarország szétdarabolása volt, az abból fakadó menekültáradat, konkrétan azok az erőfeszítések, amelyeket az erdélyi menekültek fogadása és hivatalosítása érdekében fejtett ki a Németh Géza vezette misszió.
– Hogyan zajlott a stafétaváltás az elődje és ön között?
– Amikor Németh Géza ’94 őszén szívinfarktust kapott, én már nem voltam állami szolgálatban. Bizonyára érezte, hogy már nem lesz képes egyedül vinni az ügyeket, s hívott, csináljuk együtt. Elsőre nemet mondtam, ám miután fél év múlva a második infarktus végzett vele, a fia, Németh Zsolt is megkeresett. Akkor vállaltam átmeneti időre a szolgálatok végzését, zajlottak a tárgyalások is a gyülekezet csatlakozásáról a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez. Az átmeneti idő azóta is tart, 1995-től én vagyok a gyülekezet lelkésze.
– Mit tart ma a gyülekezet legfontosabb feladatának?
– Ami mindig minden gyülekezet feladata: a keresztyén hit megélését, hirdetését szóban és cselekedetben. A mi esetünkben ez sajátos „nemzeti küldetéssel” is jár. Ezen a téren különösen fontosnak tartom a magyar világ belső szerkezetének átgondolását. A gyakorlatilag Trianon óta létező alapképlet szerint van az anyaország és vannak a kisebbségi sorsban élő magyar közösségek, amelyeket az anyaország helyzettől és kormánytól függően hol kisebb, hol nagyobb mértékben segít. Márpedig ez a képlet nem felel meg a valóságnak, az értékarányoknak, hanem sokkal inkább az angolszász világfelfogás. Az ugyanis elképzelhetetlen például, hogy egy új-zélandi kevesebbnek érezze magát egy amerikainál, csak azért, mert egyik helyen hárommillióan, másik helyen pedig 300 millióan élnek. Abban a világban az értékek kiegészítik, gazdagítják egymást. A magyar kapcsolatrendszerben is valami hasonlónak kellene érvényesülnie abban az értelemben, hogy miközben erősíteni kell a Reménység Szigetének a külhoni magyarság helyzetét segítő szerepét, az ellenkező irány is legalább ennyire fontos: biztosítania kell a külhoni magyarság világának magyarországi megjelenítését. Számos programunk ezt szolgálja; például erdélyi panteonként is funkcionáló emlékkertünk vagy a ’89-es forradalom emlékének ápolása.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 15.
„Közvita” előtt az RMDSZ Székelyföld-törvénye
Elemzésünk az Erdélyi Napló felkérésére készült, amely a Mensura Transylvanica elemző csoport szakértőit kérte fel az RMDSZ által készített és a lap birtokába jutott székelyföldi autonómiastatútum értékelésére. A dokumentumok tulajdonképpen két, részben egybevágó változatban tartalmazzák az autonómiaelképzelést. Mindkét román nyelven készült tervezet a Statut special al Ținutului Secuiesc címet viseli. Az első 92 cikkelyből áll, preambulummal is rendelkezik, a második 98 cikkelyt tartalmaz és preambulum nélküli, továbbá egyes pontjai alternatívákat is megfogalmaznak. Elemzésünk az első változatot veszi alapul, és három fő kérdésre terjed ki: a) az alkotmányos alap és a közjogi beágyazottság problematikája; b) a tervezet/elképzelés összevethetősége a dél-tiroli modellel (tekintettel arra, hogy az RMDSZ vezetői többször Dél-Tirol autonómiájára hivatkoztak, mint követendő példára; c) a korábbi tervezetekkel való párhuzamok.
Az új székelyföldi autonómiatervezet elkészítésének terve 2013. május 26-án, az RMDSZ XI. csíkszeredai kongresszusán merült fel. A záró sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elnök „egy eddigieknél részletesebb tervezet” kidolgozását és parlamentben való benyújtását helyezte kilátásba. A terv 2013. novemberében került újból napirendre, amikor Kovács Péter főtitkár bejelentette egy autonómia-szakbizottság felállítását, amelynek célja a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének kidolgozása. A tervezetet 2013. decemberében szándékozták nyilvánosságra hozni, a nyilvános vitára pedig ezt követően került volna sor. A két másik erdélyi magyar párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is felajánlotta együttműködését az autonómiastatútum kidolgozásában, ezt azonban az RMDSZ elutasította. Az autonómia-szakbizottság összetétele nem került nyilvánosságra, a sajtóhírekből kiolvashatóan azonban szinte bizonyos, hogy egyik meghatározó tagja Márton Árpád képviselő lett.
A tervezet decemberi közzététele elmaradt, az RMDSZ vezetői a késlekedést 2014. januárjában a feladat „bonyolultságával” magyarázták. Ekkor a törvénytervezet benyújtását a parlament tavaszi ülésszakára tervezték, míg a nyilvános vitát a februári hónapra. Mindezt Borbély László alelnök is megerősítette, az autonómiatervezet nyilvánosságra hozatalát, valamint a nyilvános vitát azonban a „jogi szempontok és a feladatkörök” tisztázásának okán csak február végére látta megvalósíthatónak. Ezzel egyidőben Kelemen Hunor taktikai okokkal magyarázta az újabb késedelmet, arra hivatkozva, hogy a benyújtandó tervezetet az alkotmánymódosító törvénnyel is összhangba kell hozni. A tervezet végül 2014. márciusában készült el, de továbbra sem került nyilvánosságra. A szöveget eddig csak az MPP kapta meg az RMDSZ és az MPP által megkötött együttműködési megállapodás értelmében pártközi egyeztetés céljából. A tervezet véglegesítését közös munkacsoport végzi, ebbe 2014. április 10-én Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, Márton Zoltánt, Makfalva polgármesterét, valamint Kulcsár Terza Józsefet, az MPP háromszéki elnökét delegálta az MPP. A munkacsoport RMDSZ-es tagjainak nevét továbbra sem ismerhetjük. Az RMDSZ-tervezet közjogi beágyazottsága
Közismert, hogy az RMDSZ Székelyföld-stratégiájában első lépésként a Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozása szerepel. Ez jelentené azt a „területi precedenst”, amelyre alapozva Székelyföld, mint politikai-közigazgatási régió is kialakítható majd. Ezt célozta az RMDSZ törvényjavaslata, amelyet a fejlesztési régiók átalakítása érdekében – 16 új fejlesztési régió kialakításával – készítettek el (az úgynevezett Csutak-terv).
A mostani, nyilvános vitára ígért tervezet megpróbálja e stratégia két egymást követő lépését összevonni: létrehozni egy fejlesztési társulást (Hargita, Kovászna és Maros megye részvételével), ugyanakkor azt valamiféle „sajátos státussal” is felruházni. Ennek érdekében a tervezet egyrészt „sajátos státust” biztosít Hargita, Kovászna és Maros megyének (1. fejezet, 1. cikk), másrészt átruház ebből valamit a három megye részvételével létrejövő közhasznú társulásra (amely azonban a 215-ös számú, helyi közigazgatásról szóló törvény 11. cikke alapján jogi értelemben nem közjogi jellegű, hanem magánjogi társulásnak számít), és azt nevezi „régiónak”. Tehát a Székelyföld régió megyék magánjogi közhasznú társulásaként jön létre, amelyet azonban a kormány különböző közigazgatási jogosítvánnyal ruház fel.
Ez a közjogi „öszvérmegoldás” azonban több szempontból is problematikus. A régiónak ugyanis nincs közvetlenül választott tanácsa, illetőleg a régió döntéshozó testülete a résztvevő megyék képviselő-testületeinek tagjaiból áll (23. cikk). Ezért aztán gyengébb a legitimitása, és konfliktushelyzetet szülhet az is, hogy a régió tanácsában és a megyék tanácsaiban ugyanazok a képviselők ülnek, akiknek viszont különböző szinteken, tehát különböző nézőpontokból kell ugyanazon kérdésekről döntéseket hozniuk.
Hatáskörének nincs alkotmányos garanciája. Ez a törvény szövegében is megjelenik: a 14. cikk (3) és (5) bekezdése szerint az állam nem csupán delegálhat, hanem el is vonhat hatásköröket. Ez viszont megkérdőjelezi a társulás autonómiáját.
Tisztázatlan a statútum alkotmányos jogállása is. A preambulum a Gyulafehérvári Nyilatkozatra és az 1945. évi Nemzetiségi Statútum elveire alapozza a tervezetet. Utóbbi hivatkozás önmagában is kuriózum, mert a Nemzetiségi Statútumnak nincsenek olyan elvei, amelyek ma ne lennének jelen a nemzetközi kisebbségi jogban, illetve az alkotmányban – az 1945-ös törvénynek ma egyetlen hivatkozásra érdemes része van, ez az anyanyelvhasználat szabályozása az igazságszolgáltatásban. Továbbá a 83. cikk szerint a statútumot az alkotmányos törvényeknek megfelelő eljárással lehet módosítani. Viszont a román alkotmány 73. szakasza szerint az alkotmányos törvények tárgya csupán az alkotmány módosítása lehet, elfogadásuk pedig minősített, kétharmados, illetve háromnegyedes többséget feltételez. Következésképpen ez a cikkely önmagában is alkotmánymódosítást igényel. A statútumnak ugyanakkor nincs semmilyen alkotmányos alapja, ezért az idézett előírásai nem rendelkeznek külön garanciával, legfeljebb annyival, amennyit egy sarkalatos (organikus) törvény biztosíthat.
A fentiekből következően hasznos lenne, ha a statútum nyilvános vitájához kapcsolódóan az RMDSZ nyilvánosságra hozná a megfelelő alkotmánymódosító javaslatait is.
Az RMDSZ-tervezet és a dél-tiroli modell
A szövetség vezetői többször is arról nyilatkoztak, hogy a készülő statútum a dél-tiroli autonómia meghatározó mintáját követi. Ez számos vonatkozásban meg is valósult a tervezetben, például a régióelnök választásának váltásos rendszerében (a 27. és a 33. cikk), a határozathozatalban biztosított „etnikai vétóban” (a 49. cikk), a régió hivatalos kétnyelvűségében (a 80–82. cikkek, bár az ezt szabályozó XIV. fejezetnek helyesebb lett volna a Régió hivatalos nyelvei és nem a Magyar nyelv használata címet adni, ami önmagában is a magyar nyelv „nem éppen egyenlő” voltát sugallja), az oktatásban alkalmazott tanárok anyanyelvének jelentőségében (17. cikk) vagy a Székelyföld számára biztosított EP-mandátum tekintetében (72. cikk).
A tervezet azonban nagyon elnagyolt a dél-tiroli modell egyik kardinális jelentőségű kérdésében. Ez az úgynevezett „etnikai kvóták” alkalmazása a közalkalmazotti-köztisztviselői szférában. A statútumtervezet 71. cikke csak általánosan rendelkezik arról a közalkalmazotti körről, amelyben érvényesíteni kell az etnikai arányosság elvét, de hasznos lenne az érvényesítés konkrét mechanizmusát is beépíteni a statútumba, mivel az identitásválasztás és -kinyilvánítás, továbbá a nyelvi kompetenciák ellenőrzésének egyik legfontosabb (politikailag leginkább érzékenynek tekintett) kérdéséről van szó. A nyelvcsoport-arányos foglalkoztatás – amint a dél-tiroli modell története is mutatja – számos olyan technikai kérdést vet fel, amely súlyos konfliktust generálhat. Következésképpen az olyan kérdéseket mint a közalkalmazotti „etnikai kataszter” naprakészen tartása, a vizsgabizottságok összetétele, az ezzel kapcsolatos jogorvoslati utak stb. hasznos lenne a szabályozás magasabb szintjén is megjeleníteni.
Következtetések Az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezete Hargita, Kovászna és Maros megye társulásos (fejlesztési) régiójának a kialakítását, valamint „sajátos státussal” való felruházását fogalmazza meg. Ennek érdekében a három megye is sajátos státust nyer, és a fejlesztési társulás „sajátos státusa” a megyék „sajátos státusára” épül. E megoldási javaslat azonban közjogilag meglehetősen problematikus.
Az RMDSZ-tervezet jóval kevesebb hatáskört biztosít a székelyföldi régió számára, mint az SZNT vagy az EMNP tervezete. E mögött valószínűleg az a stratégiai megfontolás rejlik, hogy a hatásköri jogosultságokat sikeresebb „menet közben”, a régió autonómiájának a „fejlesztésével” elérni. A tervezett régió beillesztése a román alkotmányjogi keretekbe meglehetősen bizonytalannak, nemcsak politikai, hanem közjogi szempontból is kivitelezhetetlennek tűnik. Ezért a nyilvános vita eredményes lefolytatásához az RMDSZ-nek ki kell dolgoznia és mellékelnie kell a tervezethez a saját alkotmánymódosító opcióit, illetve alternatíváit is.
Párhuzamok korábbi tervezetekkel
Az 1989 után kibontakozó erdélyi magyar autonómiamozgalomnak 2005–2006-ig két nagy szakasza volt a tervezetek tekintetében. Az első szakaszban (1990–1996) készült tervezeteknek elsősorban politikai identitást formáló és ideológiai szerepük volt: megalapozták az RMDSZ átfogó mozgalmi jellegét, kijelölték a belső csoportok közötti határvonalakat, ugyanakkor hozzájárultak a kisebbségi kollektív jogok romániai megjelenítéséhez is. A második szakaszba a 2003 után napvilágot látott tervezetek tartoznak, ezeket az immár RMDSZ-en kívül szerveződő ellenzék, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tűzte napirendre. Szerepük a politikai küzdelem újratematizálása volt: politikai szempontból ekkor az autonómia kérdése vált az RMDSZ és ellenzéke (MPP, EMNT, majd EMNP) közötti szembenállás fő választóvonalává. Mindkét szakasz tervezeteire jellemző, hogy közpolitikai tartalmuk némiképp szegényes maradt. Egy újabb, harmadik szakaszról beszélhetünk 2012-től, amelyet alapvetően két kihívás határozott meg: a kormányzat által szorgalmazott regionális reform, valamint a székely autonómiatörekvések mozgalmi összetevőjének megerősödése (az SZNT tevékenysége, a Székelyek Nagy Menetelése stb.), amelytől az RMDSZ immár nem tekinthetett el.
Jelenleg három olyan, jogi formátumban is megfogalmazott tervezet létezik, amelynek szerepe lehet az esedékes nyilvános vitában: az SZNT Székelyföld-statútuma, az EMNT-EMNP kerettörvény-tervezete a régiókról, valamint az RMDSZ itt vizsgált Székelyföld-statútuma. Az előbbi kettő nyilvános, az utóbbi pedig még csak munkadokumentum formájában létezik. Az RMDSZ-tervezet és az SZNT statútumjavaslata közötti legfontosabb különbségek: – az SZNT-tervezet a történelmi Székelyföldre vonatkozik, közjogi megfogalmazása pedig a dél-tiroli, illetve a spanyol autonóm közösségi statútumok mintáját követi; – az RMDSZ-tervezet Hargita, Kovászna és Maros megye társulására épít (tehát a történelmi Székelyföldnél nagyobb területre vonatkozik), és e társulást ruházza fel közigazgatási kompetenciákkal; – mindkét tervezet esetében hiányzik a román alkotmányos kerethez való illesztés pontosabb meghatározása. Az EMNP-kerettörvénye és az RMDSZ-tervezet:
– Az EMNP-kerettörvény többféle régiós hatáskört különböztet meg: az állammal megosztva gyakorolt, valamint az állam által átruházott hatásköröket. Ezeket a régió statútumába foglalják, amelyet a parlament egyoldalúan nem módosíthat. – Az RMDSZ-tervezetben a három megye és a megyék társulása kap többlethatásköröket. Ezek gyengébbek, mint a kerettörvényben megszabottak, és garanciális elemekkel sem rendelkeznek. Azaz sarkalatos törvénnyel átalakíthatók, illetve megszüntethetők. – Az RMDSZ-tervezet pénzügyi fejezete sokkal kidolgozottabb, mint a másik kettőé.
Székelyföld speciális státusa
A birtokunkba került, román nyelven íródott munkapéldányból szerkesztőségi fordítás alapján közlünk részleteket.
Preambulum Figyelembe véve a helyi közigazgatás és a közszolgáltatás decentralizációját; tudomásul véve a román nép képviselőinek 1918. december 1-jén, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen vállalt kötelezettségeit arról, hogy „oktatását, önkormányzatát és igazságszolgáltatását minden nép saját nyelvén és saját emberein keresztül biztosítja”; elfogadva azt a tényt, hogy a helyi közigazgatás intézményei minden demokratikus rendszer alapját képezik; tudatában annak, hogy az állampolgároknak az európai uniós tagországok demokratikus alapelve szerint joga van részt venni a közügyek rendezésében, és ez a jog legjobban az emberekhez közeli, széles hatáskörrel felruházott helyi önkormányzati rendszer intézményein keresztül gyakorolható, a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó 1945/86-os törvény alapján, Románia Parlamentje elfogadja az alábbi jogszabályt.
1. cikkely: Az egységes és oszthatatlan Romániában, az alkotmány által garantált helyi autonómia elve alapján, valamint az 1945/86-os törvény és a jelenlegi statútum szellemében, a Kovászna, Hargita és Maros megyéből álló Székelyföld speciális jogállást kap. 11. cikkely: A 2001/215-ös, a helyi közigazgatást szabályozó törvény 11. cikkelyének 1. és 2. bekezdése értelmében, a jelen jogszabály alapján szavatolt hatáskörökkel, regionális fejlesztési projektek valamint közösségi szolgáltatások céljából Kovászna, Hargita és Maros megye részvételével közjogi és magánjogi fejlesztési társulás jön létre. Az ebben részt vevő helyi önkormányzatok törvényhozó és végrehajtó szervei a jelen törvény értelmében megőrzik önrendelkezésüket. 17. cikkely: A Székelyföldhöz tartozó megyékben a román és a magyar nyelvű elemi, gimnáziumi és középiskolai oktatásban csak azok a tanárok vehetnek részt, akiknek anyanyelve az oktatás nyelve. A második nyelvet csak olyan tanár oktathatja, akinek ez az anyanyelve. A második nyelv tanítása az elemi oktatás második osztályától kötelező. A német és a cigány nyelv oktatása az elemi, a gimnáziumi és a középiskolai intézményekben a szülők kérésére történhet olyan településeken, ahol a kisebbségek számaránya ezt szükségessé teszi. Amennyiben a német vagy a cigány kisebbség számaránya a településen eléri a 20 százalékot, a román vagy a magyar nyelvű iskolákban a németet, illetve a cigány nyelvet is tanítani kell. Székelyföld területén egyetemet csak a régió vagy a megye beleegyezésével lehet alapítani. 23. cikkely: Székelyföld önkormányzatának vezető tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzati képviselőkből áll.
25. cikkely: Székelyföld vezető tanácsa – a három megyeszékhelyen felváltva – évente három ülésszak keretében fejti ki tevékenységét.
27. cikkely: Székelyföld vezető tanácsa egy elnököt és három alelnököt választ. Az elnök és az alelnökök kétéves időtartamra választhatóak. Ha az első periódusban az elnök a magyar közösség soraiból származik, a következő kétéves mandátumot a román közösség tagja nyeri el. Az egyik alelnöknek kötelezően más nemzetiségűnek kell lennie, mint az elnöknek. 33. cikkely: Székelyföld elnökségi jogkörét az elnök és a három alelnök gyakorolja. Az elnökség nemzetiségi összetételét arányaiban tükröznie kell Székelyföld önkormányzata nemzetiségi összetételének. 48. cikkely: Székelyföld regionális önkormányzata, valamint a megyei önkormányzatok által elfogadott jogszabálytervezeteket a területileg illetékes prefektusi hivatalhoz kell eljuttatni. Amennyiben a prefektus ezt 30 napon belül nem támadja meg a helyi közigazgatási bíróságon, ezek közlésre kerülnek és érvénybe lépnek.
49. cikkely: Amennyiben egy törvénytervezet a különböző nemzetiségekhez tartozó egyének egyenlőségét vagy kulturális és nemzetiségi önazonosságtudatának szabadságát sérti, Székelyföld Területi Önkormányzatának érintett nemzetiségi csoportja a tervezetről saját csoportjában kérhet külön szavazást. Ha ennek a szavazásnak az eredményét a többség nem fogadja el, illetve figyelmen kívül hagyja az önkormányzat keretében működő nemzetiségi csoport kétharmadának a kérését, a kisebbségi csoport harminc napon belül az Alkotmánybírósághoz fordulhat. 50. cikkely: Székelyföld önkormányzatának és a három megye önkormányzatának törvényei Székelyföld Hivatalos Közlönyében jelennek meg román és magyar nyelven. A jogszabály a megjelenést követően hét nappal lép érvénybe, kivéve azokat az eseteket, amikor a törvény más terminust ír elő. A Hivatalos Közlöny egy példányát elküldik a területileg illetékes prefektusnak. 71. cikkely: Székelyföld területén a közalkalmazotti státusra civil állásokat hoznak létre a közszolgáltatások szükségleteinek függvényében. Ez az előírás nem vonatkozik a belügyi, a közbiztonsági és a honvédelmi intézmények számára. A közszolgáltatásokban dolgozó alkalmazottak nemzetiségi összetételének tükröznie kell a megye nemzetiségi összetételét a legutolsó népszavazás adatai alapján.
A nemzetiségek arányszáma szerint meghatározott közalkalmazotti állások betöltése a megüresedő állások függvényében történik.
72. cikkely: Székelyföldnek joga van a képviselethez mind az Európai Parlamentben, mind Románia Parlamentjében. A székelyföldi önkormányzat döntése értelmében joga van kirendeltségeket működtetni az Európai Unió intézményei mellett.
Mensura Transylvanica. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 15.
Augusztus: a magyar térfoglalás hónapja
Kolozsváron ötödik alkalommal szerveznek Magyar Napokat, Marosvásárhelyen második kiadásához érkezett a Forgatag. Míg az előbbi rendezvény helyszínei és kínálata bővült, a Vásárhelyi Forgatag szervezői még nem tudják, hogy a város központjában kapnak-e területfoglalási engedélyt.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői is tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi rendezvényt, hiszen 2013-ban minden a legekről szólt: többek között elhozták az István, a király rockoperát, amelyet a kincses város főterén álló eddigi legnagyobb színpadon mutattak be a legnépesebb közönség előtt. Az idei, augusztus 17. és 24. között, ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos rendezvény inkább a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.
Óperrrencián innen és túl az idei magyar napok mottója – ennek kapcsán Gergely Balázs azt mondta: a fesztivál a valóság és a mesevilág határán mozog, „hiszen évente egy héten át kicsit meseszerűvé válik Kolozsvár főtere és más helyszínei, de arra is vonatkozik a mottó, hogy a szervezők, akárcsak a mesebeli hősök, mindig megtalálják szövetségeseiket a támogatókban, partnerekben, akikkel együtt sikerre viszik a történetet”. Hogy valóban mennyire meseszerű az egész augusztusi fesztivál, azt jól érzékelteti, hogy ott ünnepel immár ötödik éve Kolozsvár magyarsága – és nemcsak –, ahol alig egy évtizede még kotrógépek, gödrök, nemzeti színű padok és oszlopok csúfították a város képét.
Újításokban az idén sincs hiány: a kezdetben viszonylag szerény, háromnapos sokadalom tavaly már egy hetesre bővült, a szervezők az idén ezt is megtoldották egy nappal. A Magyar Napok eseményeinek helyszínei immár az egész várost átszövik, és minden alkalommal újabbak adódnak hozzájuk. Felújítási munkálatok miatt kimarad ugyan az idén a Farkas utcai romkert, de média- és múzeumok sétányával bővül a kínálat. Újdonság, hogy ezúttal a kolozsvári magyar színház is részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor autentikus középkori forgatag várja a közönséget, a közös múlt és jövő jegyében a velünk együtt élő nemzeti közösségek, kiemelten a zsidó közösség felé történik nyitás ebben az évben.
Szimfonikusoktól a legendákig
Jóval nagyobb teret kapnak az idei Magyar Napok keretében a komolyzene művelői. Kolozsvár főterén láthatjuk ugyanis az MR Szimfonik Live produkcióját, amelyet eddig Magyarországon kívül sehol sem mutattak be. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara olyan előadókat kísér, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, és a Pannonia All Stars Orchestra (PASO). A Kolozsvári Magyar Operában fellép a Magyar Rádió Szinfonikus Zenekara, az MTVA archívumából pedig filmeket, ezen belül gyerekfilmeket mutatnak be, de lesz sajtófotó-kiállítás is a Magyar Távirati Iroda tavalyi terméséből. Sánta Levente fesztiváligazgatótól heti bontásban is megtudhattuk a fesztivál főbb programpontjait. Vasárnap, augusztus 17-én, a nyitógálán mutatják be a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével. Hétfőn a főtéri nagyszínpadon egész estés, mintegy négyórás rockkoncert zajlik majd, a fellépők között lesz a Kalapács együttes régi Pokolgép- és Omen-dalokkal, a Dinamit együttes Rudán Joe-val, Varga Miklós, a Takács Tamás Dirty Blues Band és mások. Kedden Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon, szerdán a nemzetközi Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaelőadása zajlik, csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby lép fel. Pénteken az MR Szimfonik Live produkciójára kerül sor, szombaton Illés-emlékkoncert Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívott vendégeik: Feke Pál, Vastag Tamás és Vastag Csaba, Csobot Adél, Baricz Gergő és Gubik Petra közreműködésével. Vasárnap este a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukciót tekintheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon. A Farkas-utcai színpadon a fellépők között lesz Palya Bea, a 100 Folk Celsiust és a Parno Graszt.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napokon is folytatódnak a már hagyományossá vált programok: lesznek gyerek- és ifjúsági, valamint képzőművészeti és irodalmi rendezvények, filmnapok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és borászati rendezvények. A sokak által látogatott Fesztivál-utca a Farkas-utcában újra várja az érdeklődőket, és természetesen a Szent István-napi Néptánctalálkozóra is sor kerül. A Magyar Napok 2014-ben az eddigi legnagyobb összegű, 130 ezer lejes támogatást kapja a kolozsvári önkormányzattól, a háromszorosát a két évvel ezelőttinek.
Marosvásárhely: a helyzet változatlan
Alig érnek véget Kolozsvárott a Magyar Napok eseményei, augusztus 27-én a kikapcsolódni vágyók máris vonulhatnak száz kilométerrel odébb: Marosvásárhelyen immár második alkalommal szervezik meg a Forgatagot. A tavalyi rendezvény elsődleges gondja állandósulni látszik: Soós Zoltán fesztiváligazgató és csapata már a tavaly is szerette volna a rendezvényt Marosvásárhely belvárosába vinni, de a polgármesteri hivataltól erre nem kapott engedélyt. Még le sem járt a tavalyi forgatag, a szervezők már benyújtották a kérést, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, egyelőre azonban még válaszra sem méltatták őket. Amit tudni lehet: rendezvények lesznek a színházban, a múzeumban, a zsinagógában, a Teleki Tékában és a Maros partján. Soósék még bíznak abban, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, de nagy reményeket nem fűznek a nacionalista kirohanásairól ismert Dorin Florea polgármesterhez.
A Forgatag művészeti vezetője az idén Sebestyén Aba színművész, aki sok szempontból kihívásként éli meg a rendezvényt, hiszen a különböző kulturális programok mellett helyet kell szorítani a populáris műfajoknak is.
Finanszírozás tekintetében viszont idén jobban áll a Forgatag. „A szervező Vásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – nyilatkozta Portik Vilmos főszervező.
A Forgatag programjai most körvonalazódnak: ami biztos, hogy Rúzsa Magdi lesz az idei esemény egyik főszereplője.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 15.
Megvédték a templomot a lerombolástól
„…és feltört a hit” a címe annak a kötetnek, mellyel szerzői és támogatói azoknak kívánnak emléket állítani, akik ötven évvel ezelőtt megvédték a Szent László templomot a lerombolástól.
A különleges minőségű és küllemű könyv a Nagyvárad Újvárosi Szent László plébánia egyháztanácsának ötlete alapján látott napvilágot és azok mellett a magánemberek mellett, akik az ügy mellé álltak, a Megyei Tanács támogatását is elnyerték – tudtuk meg Pék Sándor plébánostól a könyvbemutatót beharangozó sajtótájékoztatón.
Nagyon kevesen tudják már a váradiak közül is, hogy mi történt itt ötven évvel ezelőtt, mondta Pék Sándor. Május 17-én, pünkösd vasárnapján – folytatta – a Szent László templomban kihirdették, hogy a városvezetés városrendezési terve alapján a Szent László templomot bezárják, majd lebontják.
Egy napra rá, a hétfői misére rengetegen érkeztek, sokkal többen, mint más alkalmakkor. A szentmise után a plébános megkérte az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében menjenek ki, ez meg is történt, azonban tovább gyülekeztek a templom körül. Hétfő estétől csütörtök reggelig az emberek felváltva, éjjel és nappal őrt álltak a templom körül, énekeltek, virágokat hoztak, gyertyákat gyújtottak. Nem reakció volt ez, sokkal inkább kiállás, szép és tiszta fájdalommegnyilvánulás – mondta Pék Sándor. A történet csütörtökön ért véget, amikor kiderült, hogy a városvezetés elállt a lebontás tervétől.
A plébános hozzáfűzte: fontosnak tartotta, hogy megemlékezzenek minderről e kerek évforduló alkalmából, annál is inkább, mivel tíz-húsz év múlva már nehezebben tudtak volna élő tanúkat találni. Ezek a történések már szinte feledésbe merültek, pedig tudnunk kellene „Váradnak e szép, áldott eseményéről”. Ez egyúttal egy pozitív jelzés is a váradiak felé arról, hogy milyen nagyszerűek tudnak lenni, tette hozzá a plébános. Hiszen mindez nem csak a katolikus hívekről szólt, nem is csupán a magyarokról, a templom körül ugyanis különböző vallású és nemzetiségű emberek gyűltek össze – románok, zsidók, cigányok is. „Ez a csendes, békés és mégis összefogó lendület Várad jellegzetessége” – tette hozzá Pék Sándor.
Tanúk beszámolói
A könyv több fejezetre van osztva, a Szent László templom építéséhez fűződő történelmi adatok, illetve jellegzetességei ismertetése mellett jelentős helyet kapnak a tanúk beszámolói, valamint a témával kapcsolatban megjelent újságcikkek. A tanúkat Szilágyi Aladár, a kötet szerkesztője kereste fel, a történelmi adatokat Péter I. Zoltán helytörténész szolgáltatta, a korabeli képeslapok is az ő gyűjteményéből származnak. Az ajánlást Böcskei László püspök írta, az előszót pedig Szabó Ödön, az egyháztanács alelnöke. A nyomdai feldolgozás Voiticsek Ilona, Voiticsek Árpád és Voiticsek Attila munkája. A kötethez egy CD is tartozik, melyen a Varadinum Film Pünkösdi templommentők című dokumentumfilmje látható.
Egyelőre 350 példányban nyomtatták ki, nem lesz kapható szabadárusításban, csak a Szent László templomban, 20 lejes adományért cserébe.
Keresik őket
A történethez az is hozzátartozik, hogy néhány héttel ezelőtt, Nagy Mihály történész, a Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettese utánajárásának köszönhetően sikerült megtudni, kik voltak azok a személyek, akiket az ötven évvel ezelőtti eseményeket követően letartóztattak. Azt is megtudták, hogy több mint kétezer oldalas anyag van róluk Bukarestben, azonban ehhez csak az érintettek, illetve családtagjaik kérésére lehet hozzáférni. Így hát kérik mindazokat, akik tudnak róluk, vagy rokonaikról valamit, tudassák velük a plébánia elérhetőségét. Ők pedig a következők: Darabont Imre, Perei Ferenc, Ursz Béla, Tóth Tibor, Darabont Lajos, Varga Andor, Simon István, Dombi Lajos, Mátyás István, Darabont János, Nagy Imre, Takács Károly.
A könyv bemutatója, mely a Festum Varadinum keretében zajlik, május 18-án, vasárnap 16 órakor lesz, a Szent László templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Neumann Andrea. erdon.ro
2014. május 15.
Szkepszis és hit a könyvbemutatón
Kétkedés és bizonygatás találkozott a PKE-n tartott kötetbemutatón és előadáson, amelyik olyan vitás témáról szólt, mint például a Szent Korona-tan. Ám a kettő nem feszült egymásnak, inkább megfért egymás mellett…
Két szerzővendége volt a Partiumi Magyar Művelődési Céh legújabb rendezvényének: kedd este Kocsis István és Vetési Zoltán több kötetét mutatták be, illetve előadást is meghallgathattak a résztvevők a PKE-n. Vetési például a Magyar kincsek, egyetemes értékek című kötetét, valamint a Szent Korona-tant vizsgáló több, sorozatban megjelent könyvét hozta el, míg Kocsis A Szent Korona üzenete és az A fény éjszakája címűt is népszerűsítette a rendezvény alkalmával.
A fókusz a Szent Korona-tanra helyeződött a rendezvényen, mivel mindkét szerző foglalkozik ezzel. A bemutatásra felkért Szilágyi Aladár közíró őszinte, a szokott kliséket, paneleket messze elkerülő felvezetőt tartott. Ebben hangsúlyozta, hogy becsüli e munkákat, a szerzők régi baráti is, mégsem tud e műveknek maradéktalanul örülni. Nyíltan, ám nem sértő hangvételben például így fogalmazta meg szkepszisét: “Honnan tudjuk mi azt, hogy isten kiválasztott nemzete lennénk? ÉS azt, hogy küldetést adott volna, és miért pont nekünk adta volna? És azt honnan tudnánk, hogy isten adta nekünk a szent koronát?”
Mi is ez?
Mint ismeretes, a szóban forgó tan az a középkorban kialakult magyar hagyomány, amely az addig még nem létező államelméletet pótolva, a korona „testének” elképzelésében hozta létre a király személyétől független magyar államiság fogalmát, amelynek része, „tagja” volt – maga az uralkodó mellett – egyrészt a Magyar Királyság területe, másrészt pedig az uralkodó osztály. A legenda szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján az államalapító király, Fehérvárott a Mennybe emelt Szűz Mária templomában országát a korona képében Szűz Máriának ajánlotta fel. A misztikus magyarázat alapján ezzel egy szerződést hozott létre az Ég és Föld között, amely a Kárpát-medencét Szűz Mária birodalmává tette, úgy, hogy ezen a földi hatalmak ne változtathassanak. Magyarország tehát Mária országa, a Regnum Marianum, ahol a hatalmat Szűz Mária gyakorolja, a Szent Korona pedig az ő szuverenitását testesíti meg. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a szuverenitás nem lehet kizárólagosan sem egy abszolút uralkodóé, sem pedig a népé. Az első világháború után a Szent Korona tana segített ébren tartani a területi revízió reményét, ezért mind a legitimista erők, mind a szabad királyválasztás Horthy kormányzó köré tömörülő hívei gyakran hivatkoztak rá. A magyar királyi korona 1978-as visszaadása után Magyarországon újra megélénkült a téma iránti érdeklődés, és – különösen a rendszerváltás után – új, misztikus elméletek is fejlődésnek indultak. Ezeknek az egymástól is sokban különböző elképzeléseknek a közös vonása, hogy a Szent Korona tanát egyedülálló magyar jelenségnek tartják, ami az ősi magyar társadalomban gyökerezik, és igazi tudománynak hivve kutatják és publikálnak róla.
Tézisek
A rendezvényen a két szerző különbözőképp reagált a felvezetésben elhangzottakra. Vetési Zoltán azt hangoztatta, hogy ő nem szakértő, hanem reál képzettségű emberként, gondolkodóként “észrevett bizonyos összefüggéseket”, ennek nyomán kezdte tanulmányozni a témát. Mint mondta, kötete első részére állhatna a moderátor néhány meglátása, ám ő, a szerző már az első részben sem állítani akart semmit, hanem inkább összefoglalását nyújtani a témával kapcsolatos téziseknek. A Szent Korona üzenete című könyve második részében az ezzel összefüggő, szerinte létező erkölcsiséget és küldetést mutatja be. Szerinte ugyanis e tanok egyetemes értékrendet képviselnek, amelynek a magyarság része, és amely “a magyarság újjáépítkezésének alapja lehet”.
Kocsis István egy konferencián megismert francia ismerőse példájával igyekezett válaszolni, akinek odaadta a Szent Korona-tan 26 oldalas összefoglalóját, majd ezt elolvasva az illető “az élet tanának” nevezete azt, és egyetértő lelkesedéssel viszonyult. Azt is jelezte, hogy a magyar kvázi hagyományok ilyen vonulatait több nemzet képviselői (angolok, olaszok) is jönnek néha tanulmányozni. Kocsis István egyúttal rövid, ismeretterjesztő jellegű előadást is tartott a témáról, bevezetést nyújtva hallgatóságának az általa kutatott témakör lényegébe. A rendezvény második felében Vetési Zoltán tartott prezentációt.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2014. május 15.
Huszonöt éves a Tibor Ernő Galéria
Május 14-én, szerdán jubileumi kiállítással ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját a nagyváradi Tibor Ernő Galéria.
A XXIII. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében tartotta meg a Tibor Ernő Galéria (TEG) huszonöt éves jubileumi kiállításának megnyitóját május 14-én, délután. A szép számú egybegyűltet és a magyarországi vendégeket Bányai Szabados Katalin köszöntötte, majd Gavrucza Tibor osztotta meg ünnepi gondolatait: „Csak köszönet töltheti el a szívünket, hogy negyed évszázada már, hogy működik alkotóközösségünk. A köszönet főként az Urat illeti, aki lehetővé tette, hogy itt legyünk és alkossunk. Mindannyian tálentumokat kaptunk: a tehetségünk nem a miénk, hanem attól a nagy művésztől kaptuk, aki ezt a világot is megalkotta. A Teremtőnek kell köszönetet mondani azért, hogy tálentumokat adott és azt is, hogy éltünk ezekkel. Ennek a bizonysága ez a kiállítás is”.
Ünnepi műsor
A TEG alkotóközösségének munkáiból összeállított jubileumi kiállítást Deák Árpád képzőművész nyitotta meg, felidézve a huszonöt évvel ezelőtti körülményeket. Az ünnepi alkalmon emléklapot kaptak a kiállítás létrehozásában közreműködő művészek és zenészek. Fellépett Oláh Boglárka – hegedű, Kinda Péter – nagybőgő, Thurzó Sándor József – brácsa és Trifán László – gitár, ének. Az alkalmi kvartett többek között Jan Alexander Stryckers flamand zeneszerző kifejezetten erre az alkalomra írt művét adta elő. Továbbá szavalattal közreműködött S. Németh Katalin, a galéria tiszteletbeli tagja. A kiállításon Barbici Éva, Bányai Szabados Katalin, Bora Ilona, Csathó Töhötöm, Egei György, Gavrucza Tibor, Márton Katalin, Mierluţiu Emilia, Popon Krisztina, Rob Ibolya, Rob Tibor, Staharóczky Júlia, Széll Katalin, Trifán László munkái tekinthetők meg.
Nagy Noémi
erdon.ro