Önálló magyar oktatás vagy vegyes iskolák?
Betekintés a szatmári kisebbségi oktatás rendszerébe
A megye lakosságának nemzetiségi arányához képest az oktatási rendszer magyar tagozatain jóval kevesebben képviseljük magunkat. A lakosság közel negyven százalékát kitevő magyar közösség köreiből jelenleg 3681 gyerek vesz részt anyanyelvi óvodai nevelésben (27%), 5001 tanul gyermek az elemi osztályok magyar osztályaiban (33%), 4457 gyerek részesül gimnáziumi oktatásban (31%), és a diákoknak mindössze a 22%-a – 3358 diák – a középiskolai, illetve a szakiskolai oktatásban. A magasabb osztályok felé haladva az adatsorból világosan kitűnik a lemorzsolódás.
Az elemi osztályokból a gyerekek tíz százaléka kénytelen a rendszerből adódó nehézségek miatt román tannyelvű gimnáziumi osztályokba átiratkozni, középiskolai szintre jutva pedig már harminc százalék az átiratkozottak aránya. Ezekről az anomáliákról kérdeztük a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőjét, Csapó-Ilyés Attila-Csabát, aki múlt év szeptemberétől tölti be ezt a tisztséget.
Sikerült-e átlátnia a megye oktatásának kisebbségi vonatkozásait az eltelt fél évben?
– Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy energikus csapat alakult az ősz folyamán. Az új tanügyi törvény szerint egy adott nemzetiséghez tartozó tanfelügyelők az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban kell helyet kapjanak a tanfelügyelőségen. Ez Szatmár megyében hét tanfelügyelői helyet jelentene a magyar közösség számára, de csak öt és fél helyet kaptunk. Az eddigiekhez képest ugyanakkor ezt is előrelépésként kell értékeljük. A tanítónőkért, óvónőkért, a decentralizálásért, a kémia tantárgyért, a magyar nyelvért, az idegennyelv-oktatásért felelős tanfelügyelők magyar nemzetiségűek. – Hogyan alakul a magyar gyerekek létszáma a magyarság megyei számarányához viszonyítva? – Ez az arány eléggé rossz. A napokban készült el a 2012/2013-as évre szóló beiskolázási terv, és ennek során arra törekedtünk, hogy minél több településen legyen magyar nyelvű oktatás a megyében. Ez kemény lobbiharccal, érdekegyeztetéssel járt. Szatmárnémetiben nemcsak hogy sikerült megtartani az eddigi magyar tannyelvű osztályokat, hanem még bővültek is. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Református Gimnáziumban egy-egy előkészítő és egy-egy első osztály indul ősztől, két iskolához pedig hozzácsatoltunk két magyar óvodát. A megyében Domahidán indítunk ősztől magyar nyelvű óvodát, mert bár a lakosság nagy része magyar, eddig csak román nyelvű óvoda volt a településen. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben automatikusan magyar tannyelvű első osztály is fog itt indulni – holott lenne rá igény –, hiszen elég alacsony a gyereklétszám, Kismajtényban, a községközpontban pedig már amúgy is működik magyar nyelvű elemi iskola, és a két település között iskolabusz üzemel. Így az elemi iskola indítása itt még kérdéses marad. Tasnádon egy textilszakosztályt indítunk a meglévő elméleti osztály mellé, Nagykárolyban újabb mezőgazdasági osztályt, így ott kellő magyar nyelvű oktatás lesz ősztől, Sárközújlakon pedig szintén egy mezőgazdasági osztályt tervezünk. A szatmárnémeti Művészeti Líceumban egy formatervezői-műépítészi szak indul az eddigiek mellé. A szakoktatás ilyen mértékű bővülését nagy eredménynek tartja a szakma, annál is inkább, mert a gyereklétszám csökkenni fog ősztől a tanügyi reform ismert rendelkezései folytán. Én ugyanakkor a szakoktatás sokszínűségének fontosságát hangsúlyoznám, hisz épp ez az a terület, ahol a magyar gyerekek jelentős része kénytelen elhagyni a magyar tagozatot, amennyiben nincs az elképzeléseinek megfelelő szakosztály magyar nyelven.
– Ezekben a napokban folyik a gyerekek összeírása az előkészítő, illetve az első osztályokba. Szatmár megyében mintegy 2100 gyerek kezdi meg ősztől az elemit. Van-e elegendő pedagógus a megyében? – Az köztudott, hogy nagyon sok óvodáskorú gyerek az óvodából átkerül az iskola előkészítő osztályába. Így gyakorlatilag nagyon sok óvónő állás nélkül maradna, viszont Szatmár megyében szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis az itteni nevelők kettős – óvónő-tanítónő – képesítésűek, ezért minden további nélkül követhetik a gyerekeket az előkészítő osztályba is. Azok az óvónők, akik tanítónőként nem szerezhettek gyakorlati tapasztalatot, a nyár folyamán tanfolyamon fognak részt venni. Ezzel sikerül megoldani a tanítónők hiányát.
– Keveset hallottunk mostanáig a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelői tisztségről. Olyannyira, hogy joggal merül fel a gyanú: talán be sem volt töltve. Mindez azért is furcsa erdélyi kisebbségi viszonyok között, mert a románosítási politika épp az oktatási rendszerben fejti ki legnagyobb hatását, amelyből az következne, hogy etnikai feszültségekkel terhes az oktatási rendszer. Ehhez képest mintha nemzetiségi vonatkozásban itt minden idilli lenne, látványos etnikai alapú érdekkonfliktusokról nem lehet hallani. Mi a dolga tulajdonképpen a kisebbségekért felelős tanfelügyelőnek?
– Korábban is be volt töltve, azonban aki betöltötte, az visszalépett és elfoglalta újra katedráját. Ami a tisztséggel járó feladatkört illeti, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a kisebbségi oktatást felügyeli és szervezi. Szatmár megyében a magyar mellett a német és az ukrán nyelvű oktatás felügyelete tartozik a hatáskörébe. Kisebbségként számolni kell továbbá a roma közösséggel is, nekik azonban saját tanfelügyelőjük van. Ukrán nyelvű oktatás a megyében egyetlen településen, Mikolán van, ide ugyanis sok ukrán család települt be Máramarosról még a kommunizmus idején. Óvoda és elemi iskola működik ukrán nyelven, a gimnáziumi tagozaton viszont fakultatív az ukrán közösség nyelve. Ami a német nyelvű oktatást illeti, rögtön a szatmárnémeti Johann Ettinger Német Líceum érdemel említést, amelyben a középiskolai osztályok mellett elemi és gimnáziumi tagozat is található. Szatmárnémetiben, a magyar tannyelvű Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban ugyanakkor német nyelvű óvodai csoport is működik.
– Mekkora a befolyása a kisebbségi oktatásra? Hogy érthetőbb legyek: itt vannak Szatmáron a vegyes tannyelvű általános iskolák, amelyek a multikulturalitás jegyében kettős – román–magyar – elnevezést kaptak, és olyan fából vaskarika nevet viselnek, mint a Bălcescu–Petőfi, vagy Ady–Coşbuc. De nem csak nevükben multikulturálisak, hanem tartalmukat tekintve is. Ha egy magyar gyerek bemegy egy ilyen iskolába, már a folyosón egy számára idegen kultúra szellemisége – a román – fogadja, miközben egy Ady-, vagy egy József Attila-portré, ha létezik egyáltalán, az intézményben gondosan el van rejtve. A gyerek a sajátja helyett egy idegen kulturális közegben teljesen elveszíti nemzeti azonosságtudatát. Ezek a vegyes tannyelvű iskolák a nemzetellenes politika valóságos trójai falovai az oktatási rendszerben. Van-e önnek akkora befolyása a kisebbségi oktatásra nézve, hogy ezek, a janicsárokat nevelő, vegyes tannyelvű iskolák egyszer s mindenkorra eltűnjenek Szatmárról?
– Az új tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a vegyes intézményekből az egyes tagozatok kiváljanak, illetve jogi személyiséget szerezve önálló intézményként működjenek. Erről az iskolai tanácsok dönthetnek, az intézményneveket pedig névadó bizottság bírálja el. Nagyon kényes kérdés ez, és nem is a többnevű intézmények esetében, hanem azokban, amelyek vegyes tannyelvűek ugyan, de mégis Mircea Eliadéről vagy Vasile Lucaciuról vannak elnevezve. Nos, ennek megváltoztatásához nekem nincs elegendő hatásköröm, s nem mehetek ki egy intézménybe, hogy a Lucaciu mellé biggyesszék oda Arany János nevét is.
– Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy ön, mint a kérdés ismerője élhet javaslattal, illetve felvetheti a problémát az illetékes fórumokon.
– Az igazgatóinkkal tanácskoztunk ebben a kérdésben, és a névadással kapcsolatos javaslataink eljutottak hozzájuk. Azt, hogy ezek hogyan fognak a gyakorlatban megvalósulni, a jövő dönti el. Azt viszont elmondhatom, hogy egyre több vidéki iskola vesz fel saját nevet.
– Ez a formai része a kérdésnek, de mi a helyzet a tartalmi változásokkal, a vegyes tannyelvű iskolákban a román szellemiségű légkör kizárólagosságával?
– Ha látogatásaink során ilyet tapasztalunk, nyilván szóvá teszszük. Hogy tartalmi változásokról is beszámoljak, Vetés községben például különvált a két tagozat, és mindkettő külön jogi személyiségként működik tovább. Óváriban magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre, Vetésben pedig román tannyelvű iskola működik. Decebal faluból a román gyerekeket iskolabuszok hozzák be Vetésbe, a magyar gyerekek pedig ugyancsak iskolabusszal jutnak el Óváriba. Azt kell mondanom, hogy folyamatos ez a küzdelem. Említhetném további példaként a pedagógusok továbbképző tanfolyamait, amelyeket igyekszünk magyar nyelven is megszervezni. Mindennek a megszervezése az egyik feladatom, és a pedagógusaink értékelik is ezeket az erőfeszítéseket. Ha az intézmény vezetése valamilyen gonddal hozzánk fordul, nyilván arra is próbálunk megoldást találni. – Említette Vetés község példáját. Ennek mintájára nem lehetne Szatmárnémetiben is felszámolni a vegyes tannyelvű iskolákat? Kérdezem ezt azért is, mert az önálló magyar iskolarendszer az RMDSZ programjában is szerepel, tehát mindenképpen el kellene végre mozdulni ebbe az irányba. – Van egy ilyen középtávú stratégiai elképzelés, de azt tudni kell, hogy ez nem csak rajtunk, hanem a többségi társadalmon is múlik. Azt azonban elmondhatom, hogy dolgozunk ezen a kérdésen, valamint az iskolák igazgatóit is bevontuk a munkába. Jelenleg felméréseket végzünk, hogy megállapíthassuk, mi lenne a jobb: ha minden iskolában ott lennénk, vagy pedig, ha „bástyásítunk”, azaz, egy-egy kijelölt iskolában indítanánk párhuzamos osztályokat, és a többi iskolából áthoznánk ide a gyerekeket. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha bástyásítunk, a távolabb lakó szülők vajon a magyar tannyelvű iskolát fogják-e választani, avagy a lakóhelyük közelében lévő románt? Szóval ez egy nehéz kérdés, attól pedig még nem lesz könnyebb megválaszolni, ha tudjuk, hogy hová is szeretnénk kilyukadni.
Bódi Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Halálos ölelés
Borbély Zsolt Attila Az erdélyi magyar összefogás esélyei címmel közölt egy konzisztens latolgatást az Erdélyi Napló utolsó februári számában, vázolva az erdélyi magyar demokrácia és politikai pluralizmus húsz évének fejlődési kacskaringóit is. Fejlődés? A cikkíró pozitív kicsengéssel említi: „Több mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét.” Vagyis az egységes politikai érdekképviseletet szükségesnek találja annak ellenére, hogy később maga is szűknek véli a felkínálkozott történelmi keretet (nevezzük RMDSZ-nek), hiszen a demokratikus kibontakozás és a vele járó politikai pluralizmus egy idő után már nem fért bele a tulipános ládába.
Borbély Zsolt Attila sorra veszi az adott keretet szétfeszítő tényezőket, és ha jól olvastam, akkor az autonómia kérdését és az ahhoz való viszonyulást tekinti a legfőbb szakítóerőnek. Az RMDSZ 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat a nemzeti önkormányzat modelljének. 2012-ben viszont már „a nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik.” Nos, ezzel a nélkülözhetetlenséggel van nekem bajom, mert tanult kollégám fenntartások nélkül látszik elfogadni, hogy adódhatnak olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. Szerintem viszont ma ott tartunk, hogy a közös érdek azonosítása is problematikus, sőt komoly és mélyreható viták folynak arról is, hogy egyáltalán mi a magyar érdek. Az erdélyi magyar érdek. Nemzetpolitikai paradigmákat lehet ugyan hangoztatni, de a mai romániai magyar társadalomban egyesek – egyre többen – még azt is vitatják, hogy például a legerősebb bázissal és háttérrel rendelkező RMDSZ az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeit szolgálja-e. Hogy valóban saját érvényes programja mentén politizál-e. Hogy saját alapszabályának megfelelően közképviseleti és érdekvédelmi szervezet-e, vagy csak egyike a romániai versenypártoknak. Miközben Borbély Zsolt Attila azt latolgatja idézett írásában, hogy a helyhatósági választásokon milyen kiegyezések jöhetnek szóba az RMDSZ, az EMNP és az MPP között, illetve hogy a parlamenti választásokon milyen „össznemzeti összefogás” lehetőségében érdemes gondolkodni, aközben elérkeztünk egy olyan történelmi szakaszba, amikor semmilyen politikai kínálat iránt nem érdeklődik a választásra jogosult romániai magyarok jelentős hányada, amikor bármilyen politikai diskurzus és politikusi arc érdektelenné, sőt irritálóvá vált számukra. Egyfelől. Másfelől pedig egyre többen vannak azok, akik sehol semmilyen szinten és formában nem akarnak hallani az RMDSZ-ről, olyannyira nem, hogy a másik két politikai szereplő is „leprássá” válik a szemükben, ha a tulipánnal bármilyen együttműködésre, egyáltalán párbeszédre törekszik. Lehet, hogy ez utóbbiak még nincsenek túl nagy számban, ugyanakkor nem az lenne az elv, hogy számít és fontos minden magyar és minden magyar voksa – különösen a demográfiai trendek láttán? Nem tudom, hányan lehetnek a tulipánallergiások, magam azonban legalább kéttucatnyi olyan értelmes embert ismerek, aki meg van arról győződve, hogy az RMDSZ tökéletesen beleillik a többségi nemzetpolitika determinálta keretekbe, a román államérdek és nemzetbiztonság kockázati szűrőjén simán átsiklik, miközben teljesíti azokat a feladatokat, amiket Bukarestben jelölnek ki számára. Ezen feladatok egyike – vélik sokan – kiszorítani a közéletből és politikából azokat, akik nem bírják a nemzetállam bizalmát. Ennek függvényében kérdezik az „össznemzeti összefogás” híveitől az óvatosabbak: milyen együttműködési szándékkal közeledjen az egér a macskához, hiszen az alapállás predesztinált. Mint Hofi és Koós közismert, bűbájos Macskaduettjében, ahol így énekel az RMDSZ-macska: „Tudom, hogy nem rajonghat értem minden egér, / Viszont én azért vagyok, hogy te ne is legyél.”
Dénes László
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

MOGYE: kormányrendelet vagy bírói határozat dönthet
Az egyetem vezetői továbbra sem hajlandók létrehozni a magyar tagozatokat
Bár a tanügyi törvény multikulturális egyetemként egyértelműen kötelezővé teszi, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) vezetői továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az oktatási intézményen belül. Az oktatási tárca több ízben is elutasította a felsőoktatási intézmény alapokmányának elfogadását, mivel az nem rendelkezik a magyar struktúrák létrehozásáról. A MOGYE az érvénytelen charta ellenére új szenátust, sőt rektort is választott.
Február végén maga az oktatásügyi miniszter, Cătălin Baba és Király András oktatásügyi államtitkár ült közös tárgyalóasztalhoz a felekkel.
A hoszszúra nyúlt megbeszélés az álláspontok közeledése nélkül fejeződött be, ezért a minisztérium következő lépése a kormányhatározattal történő beavatkozás lehet. Mindeközben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes bejelentette: ha a MOGYE kérdése nem oldódik meg, a párt kiléphet a kormánykoalícióból. Ugyanakkor Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyílt levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu kormányfőhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy a MOGYE-ügy helyett foglalkozzon az „ország valós gondjaival”, majd emlékeztet, hogy a jelenlegi oktatásügyi miniszter – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szóvivőjeként – a magyar intézmények ellen foglalt állást tíz évvel ezelőtt.
Szintén nyílt levélben fordultak a nyilvánossághoz és diáktársaikhoz a MOGYE román hallgatói. „Ha mi nem kellünk nektek, ti kellettek nekünk! Ha ti nem akartok utcára vonulni jogaitok védelmében, majd megtesszük mi helyettetek. Vegyétek már észre, hogy nemcsak ti veszítetek, hanem mi is. Mi elveszítünk benneteket! Mi továbbra is azt reméljük, hogy egységesek leszünk. Nem lehetünk egymás versenytársai: mi jelképezzük a jövőt ebben az országban” – fogalmaztak a román diákok.
Az oktatási tárca a marosvásárhelyi egyetem nemrégiben lezajlott választási eredményeit nem ismeri el, mivel azt olyan egyetemi charta alapján rendezték, melyet a szaktárca ebben a formájában nem tekint érvényesnek. A magyar oktatók túlnyomó többsége bojkottálta a választásokat.
Király András: pozícióharc és kormányrendelet
„A megbeszélésre az oktatási miniszter kérésére került sor – mondta el lapunknak Király András oktatásügyi államtitkár –, aki arra gondolt, hogy adni kell a két félnek egy esélyt, hogy még egyszer üljenek le a tárgyalóasztalhoz és próbáljanak megegyezni, illetve hogy ne kormányhatározattal kelljen rendet tenni. Az elképzelés mindenképpen az volt, hogy értessük meg a MOGYE régi és jelenlegi vezetésével azt, hogy az egyetem multikulturalitását nem elég csak beírni a chartába, hanem meg kell adni az összes lehetőséget, hogy az struktúrájában is megmutatkozzon. Viszont a felek álláspontja sajnos egyáltalán nem közeledett.”
A kilátásba helyezett kormányhatározatról Király András szakállamtitkár elmondta: „A tanügyi törvény értelmében a kormánynak lehetőségében áll létrehozni a szakot abban az esetben, ha a tanügyi törvény előírásai nem teljesülnek egy egyetem szervezési struktúrájában. A kormányhatározat törvényerejű rendelet, és csakis azt valósítja meg, amit a törvény előír. Ez a mi esetünkben a multikulturalitásnak olyan jellegű megvalósítását jelenti, ami a struktúrából is adódik, azaz a magyar vonal, vagy magyar tagozat létrehozását, magyar főintézetek alapítását, a gyakorlat lehetőségét azon a nyelven, amelyen az oktatás folyik. A törvény tulajdonképpen pótolja azt, amit nem volt hajlandó a szenátus a chartába foglalni. Meggyőződésünk szerint a kormányhatározat lesz a megoldás. Olyan még nem fordult elő – pedig ebben az országban a törvényeket inkább magyarázni, mintsem alkalmazni szeretik –, hogy egy kormányhatározatot ne alkalmazzanak”. Az oktatási államtitkár szerint a feltételek mindenképpen adottak ahhoz, hogy kormányhatározatot fogadjanak el, viszont minderről a kormánytagok döntenek majd. Adódik a kérdés: ha a MOGYE vezetősége sorozatos ellenkezése közepette tisztában volt azzal, hogy kormányhatározattal létrejöhetnek a magyar intézetek, mi értelme volt a kitartó elutasításnak? „Szerintem ezt megérteni nem, esetleg értelmezni lehet. Úgy vélem, hogy a többségiek a törvény betartásában pozíciók feladását látják. Olyan pozíciókét, amelyeket hosszú évtizedek alatt sikerült megszerezniük a törvényesség határán belül, és ami egyrészt a magyar oktatás visszaszorításával történt meg. A magyar tagozat nem kapott lehetőséget arra, hogy meghatározza például azt, hogy milyen új állásokat hirdethetnek meg, abból mennyi az övék. A térnyerés folytonos negatív diszkrimináció révén történt. Ismerjük azt a retorikát, hogy »milyen jól voltunk eddig mi együtt«. Ezt az »együtt«-képzetet nem tudják feladni, mert tudják, hogy az eddigi »együtt« nagyjából mindig 65:35 százalék felé billent el a román oldal részére. Egyebek mellett ennek a következménye az is, hogy a szenátus kétharmados többséggel a román tagozatot képviseli, miközben a diákok majdnem fele-fele arányban magyarok, illetve románok. Tehát pozícióharcokról van szó és arról, hogy nem szívük vágya, hogy a magyar tagozat megerősödjön.”
Egy bírói ítélet többet érne a kormányhatározatnál
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) jogi képviseletét látja el, a MOGYE chartájának módosításáért indított per áthelyezését kérte. „Március 15-én dönt a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék arról, hogy a pert áthelyezi vagy sem más megyébe. Új határidőt állapítanak meg, hiszen a májusi – elfogadhatatlan – időpontot még tavaly novemberében tűzték ki” – nyilatkozta az Erdélyi Naplónak Kincses Előd. Ami a kilátásba helyezett kormányhatározatot illeti, az ügyvéd elmondta: érthetetlen, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes nem akart tárgyalóasztalhoz ülni, és megtagadta azt, hogy az RMOGYKE oldalán beavatkozzon a perbe. A per beindításakor Kincses Előd levélben kérte a politikust, hogy lépjen közbe és sürgesse az igazságszolgáltatást, vagy a per áthelyezését, ilyen módon lehetőség adódott volna, hogy ma már előbbre tartsanak a MOGYE magyar tagozatának ügyében. „Sokkal üdvösebb lett volna egy bírói ítélettel kikényszeríteni a törvény alkalmazását, mint egy kormányhatározattal, hiszen amit a politika ad, azt a politika el is veheti. Ha viszont az igazságszolgáltatás dönt, egy jogerős ítéletet nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor egy bírói ítéletnek nem lehetnek politikai felhangjai sem” – vélekedik Kincses Előd. Az ügyvéd Kelemen Hunort is felszólította, hogy álljon az RMOGYKE mellé, de az RMDSZ-elnök elutasító magatartásról tett tanúbizonyságot. „Minden más magyar politikai alakulat vezetője – Tőkés László, Toró T. Tibor, Szász Jenő – gondolkodás nélkül aláírták a beavatkozási kérelmet, és az RMOGYKE oldalára álltak a perben. Az RMDSZ esetében viszont hiába hivatkoztam a nemzeti összefogásra, hiába küldtem hivatalos megkeresést az alakulat elnökéhez, válaszra sem méltattak” – hangsúlyozta lapunknak Kincses Előd, a per elindítója. A MOGYE román vezetőinek esetében felmerült plágiumgyanúról az ügyvéd a következőket mondta: jogilag üldözendő cselekmény a plágium, viszont a feljelentést azok kell megtegyék, akiket a szerzői jogokban megsértett a plagizáló. Az ügynek erkölcsi következményei is vannak, etikai bizottság kellene elmarasztalja a vétkeseket, és ki lehetne záratni Copotoiut, a volt a rektort és Clara Brinzaniuc rektorhelyettest a szenátusból. Kincses Előd szerint sajnálatos, hogy a nemzeti összefogás jegyében az RMDSZ volt és jelenlegi elnökei nem hajlandóak a per kezdeményezői mellé állni és a közös ügyet szolgálni. Kedden, lapzárta után egyeztettek a koalíciós pártok a MOGYE ügyében.
Dénes Ida, Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szakkollégiumok a kolozsvári magyar tagozatért
Soós Anna, a BBTE frissen megválasztott rektorhelyettese a minőségi tanárképzésről
Soós Anna egyetemi docenst, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának dékánhelyettesét szavazta meg a magyar tagozat tanári kara és diákjai tagozatuk rektorhelyettesi funkciójába február 27-én. A matematikus docens ezzel együtt a felsőoktatási intézmény tanulmányi rektorhelyettesi tisztségét is elnyerte. Mindkét pozícióban elődjét, Magyari Tivadar szociológust váltja. A frissen megválasztott rektorhelyettest elképzeléseiről és terveiről kérdeztük.
A magyar tagozat két jelölt, Soós Anna és Nagy László fizikus között választhatott. Az utóbbi jelölt is rektorhelyettesi funkciót kap, mivel a BBTE-n két magyar és egy német rektorhelyettes segíti a rektor munkáját. A voksoláson a dékánhelyettes 69,3 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 64,7 százalékát nyerte el, így a következő négy évben Soós Anna fogja a magyar tagozatot vezetni. A rektorválasztás ugyanakkor még nem zárult le: az eredménytelen első forduló után az oktatók március 8-án döntenek majd Cristina Ciumaş közgazdász- vagy Ion Aurel Pop történészprofesszor között. A BBTE-n jelenleg egyébként 42 ezer egyetemista tanul, közülük 6500 a magyar tagozat hallgatója, további, nagyjából 3000 magyar diák tanul román és angol nyelven. Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna kiemeli: a BBTE az egyetlen magyar érdekeltségű romániai állami egyetem a legfelsőbb kategóriában, „tudatosítani kell a magyar oktatói közösségben, hogy lényegesen hozzájárult ennek megvalósulásához”. A professzor kérésünkre kifejtette, hogy az egyetem az országos második helyen áll, viszont egy akkora közösségben, mint a BBTE tanári kara, nem biztos, hogy a magyar kollégák megfelelőképpen érzik annak a súlyát, hogy ehhez lényegesen hozzájárultak. A BBTE kutatóegyetem, vagyis a rangsoroláskor nagy százalékban a kutatási eredmények számítottak. „Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha a két tagozatot szétszednénk, akkor külön egyik sem jutna el a legjobb kategóriába.”
Az új tanügyi törvény értelmében létrejött magyar intézetek működőképességének optimalizálását tűzi ki Soós Anna egyik legfontosabb céljaként. Az oktatási nyelvenként elkülönülő, de egyenrangú intézetek tudományos és gazdasági tekintetben rendelkeznek bizonyos saját jogkörrel. „Tagozati szinten mindenképpen az együttműködés az életképesség záloga. Van, ahol szakonként formálódtak intézetek, máshol több szakirányt is lefednek annak függvényében, hogy a kollégák hogyan látták kivitelezhetőnek. Viszont az, hogy ezek mennyire működőképesek, a jövő kérdése. Mindenesetre közöttük olyan együttműködést kell megvalósítsunk, hogy az egész tagozati rendszer megfelelően működjön. Nem lehetnek kedvelt és kevésbé kedvelt szakok, tudományegyetemként fönn kell tartani olyanokat is, amelyek önmagukban nem nyereségesek, mert a társadalomnak szüksége van rájuk. Az együttműködés jegyében a tanterveket, programokat úgy próbáljuk kialakítani, hogy a tudományterületek kiegyensúlyozottan jelenjenek meg.” Szükségesnek látja Soós Anna azt is, hogy a tagozat képviselői minden szinten képviseljék magukat a döntéshozói testületekben annak érdekében, hogy az anyagi támogatásokból (diáklétszámnak megfelelő, kutatási programok szerinti) arányosan részesüljenek, hogy ezeket az összegeket aztán úgy osszák el az intézetek közt, hogy mindegyik optimálisan működhessen.
Új kihívást jelent a 2013-tól életbe lépő tanügyi reform, mely szerint a tanárképzés didaktikai magiszteriként történik majd. Jövő ősztől háromféle mesteri program közül választhatnak majd a diákok (mindeközben nem kapnak pedagógia képzést a hároméves alapszakon): tudományos magiszteri, didaktikai mesteri a leendő tanárok számára, és gyakorlati jellegű, ami olyan szakképzést ad, mely közvetlen elhelyezkedést tesz lehetővé. Mindezek működésére a szaktárca még nem dolgozott ki pontos módszertant. Soós Anna szerint a BBTE felelőssége a romániai magyar iskolák minőségi tanárutánpótlásának biztosítása. „Fontos megfelelő tanárokat képezni, és figyelembe véve az Erdély szinten mutatkozó minőségi tanárhiányt, a didaktikai mesteri remélhetőleg vonzó lesz majd.”
Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna azt is kiemeli, hogy a BBTE-t az egész Kárpát-medencei magyar fiatalság számára kell vonzóvá tenni. Azt kérdeztük az egyetemi oktatótól, mi ennek a gyakorlati haszna a felsőoktatási intézmény és az erdélyi magyar közösség szempontjából úgy, hogy a külföldi diákok tandíjmentes helyekre is bejuthatnak. „A kategóriás egyetemként rengeteg beiskolázási helyet kapunk, s ebbe nyugodtan beleférnek a külföldről érkezett hallgatók is. A mesteri programokon például nem sikerült hallgatókkal feltöltenünk a keretszámot. A jelenlegi körülmények közt az a feladatunk, hogy programjainkat a legjobb kategóriában tartsuk, s ezzel elég helyet biztosítsunk mindenki számára.”
Soós Anna tervei között sarkalatos pontot képvisel a szakkollégiumi rendszer kiépítése. „Szakkollégiumi rendszer működtetésével a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) keretében 2005 óta már foglalkozunk. Olyan hallgatók számára kínálunk előadásokat, kutatási programokat, akik vállalják a pluszmunka pluszterheit is. A KMEI esetében viszont sajnos nem adott az egyik lényeges komponens: az, hogy a hallgatók együtt legyenek. Az Eötvös József Collegium mintájára – ami közös bentlakást is jelent – szeretném kiépíteni a román oktatásban pillanatnyilag ismeretlen szakkollégiumi rendszert, ami a közös élethely okán közös programokat is lehetővé tesz egyrészt a saját szakterületükön, másrészt olyan általános műveltséghez tartozó területeken, amelyek átjárhatóvá teszik a különböző diszciplínákat. Ráadásul mindezzel egy olyan kapcsolati háló alakul ki a hallgatók között, amelyet nem csak diákkorukban, hanem bármilyen későbbi élethelyzetükben fölhasználhatnak.” A szakkollégiumok Soós Anna szerint a bentlakások átszervezésével valósíthatóak meg, anyagi ráfordítást a meghívott előadók és a tutorok finanszírozása igényel.
A BBTE új rektorhelyettese legnagyobb kihívásként a magyar tagozat optimális működtetésére tekint, melyet oly módon kíván megszervezni, hogy minden oktató otthon érezhesse magát az intézményben. Soós Anna az önálló állami Bolyai Egyetemmel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a BBTE nem pusztán alapképzést nyújtó egyetem, a rangsorban élen jár, ezért a jelenlegi struktúrákban úgy kell megtalálnia mindenkinek a helyét, hogy a vállalt feladat ne kényszert jelentsen.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar felsőoktatási hálózat kiépítése – Bodó Barna egy új szemléletről
A hazai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kifejlődése, az, hogy a két magyar magánegyetem, a Partium és a Sapientia, valamint az állami ún. multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket, miként arra már történtek próbálkozások. E változások kívánatos irányairól kérdezte a Háromszék, dr. Bodó Barna docenst, a kérdés kutatóját.
– A nyolcvanas években utolsó roham indult a beolvasztott egykori Bolyai utolsó maradványai, a karok, tanszékek korábbi felszámolása után csökevényesen megmaradt magyar diákcsoportok ellen is. Ahol csak három-négy diák jutott be, a szak is megszűnt, mint a fizikán, a filozófián és másutt, úgyhogy a ’89-es a fordulat a csoportokból is csak néhányat talált életben. A fordulat utáni azonnali lehetőség kihasználását a Bolyai restaurálására a magyar érdekképviselet elmulasztotta, emiatt nem tudhatjuk, mit sikerült volna elérni, de ami helyette elkezdődött, és máig tart, az egy gyötrelmesen lassú és ellentmondásos építkezés, mely a hátrányos kiszolgáltatottságból a magyar, nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három tagozatot (BBTE, marosvásárhelyi orvosi és színi) máig nem tudta kiszabadítani. A Bolyai Kezdeményező Bizottság is, melynek elnöke volt, azért alakult, mert e folyamatot nem tartotta célravezetőnek. Visz-e közelebb az önállósághoz az új oktatási törvény? – Két tanulmányomban írtam le részletesen, mit gondolok erről, ezek a Romániai Magyar Felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelentek meg, melyet Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztett. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki, az az, hogy a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, egy csapda. Mint ismeretes, az RMDSZ nyomására a kormány kiadott egy törvényrendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt az alkotmánybíróságon megóvott, és az ott elbukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény nem sokat tud e fejleményről, bár a tervvel azért is elégedetlen volt, mert nem a Bolyai újralétesítését írta elő. Ön akkor a vezető garnitúrához tartozott.
– Én akkor hagytam abba az aktív politizálást. 1998-ban történt, az RMDSZ-nek döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban vagy sem. Azt az SZKT-ülést, ahol erről szavaztak, én mint alelnök vezettem. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: ha nem lesz külön magyar állami egyetem, kilép. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondja: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, vizsgálja ki az ügyet. Szerintem ez a „legbájosabb” történetek közé tartozik, a bizottság ugyanis nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem újraszavazni.
– Mennyi idő telt el a tisztázással?
– Olyan három hónap. Akkor mondtuk mi ketten Somai Józseffel, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert olyan szervezetben, mely elismeri, a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismétli meg, nem tudunk benn maradni. Mindketten lemondtunk politikai tisztségünkről, én 1999-től az egyetemre mentem tanítani. Visszatérve: a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a marosvásárhelyi orvosi kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene, hogy legyen, mivel törvény van rá, és azt kellene betartani. A vásárhelyi orvosinak nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére, az ún. intézetekre és a belőlük alakuló tagozatra szükség van, de szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúra, amely általában több szakot szolgál ki azzal a tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti ELTE-n intézet, nem tanszék. Tehát az Állam- és Jogtudományi Karon nem katedra, hanem intézet, departman. Jogosítványai ugyanazok, de mégis magasabb fokozatnak tekintik.
– Magában foglalhat tanszékeket is? – Igen, be lehet azokat is sorolni alája. Ami minket illet, a csapdahelyzet miben áll? Ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon van magyar képzés: politikatudomány, kommunikáció és újságírás. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolnak egy főtanszék, „intézet” alá, tehát van egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt személyes stratégiák játszanak bizonyára közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, de annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak egy valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – amiről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük a törvény szerint, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat – én 2006-ban mentem át a Sapientiára –, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy legtöbb három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Na most egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Megfelel-e vajon mindenkinek?
– Azért mondom, hogy milyen okokból nem alakult meg mindenütt a magyar intézet. Egyesek félnek tőle, mások a munkától félnek. Ötéves folyamat különben.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez? – Úgy vélem, nem. Annyi történik, hogy szakmai szempontból van valamelyes előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a történet úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen tettünk javaslatot arra, hogy egy Erdély-szintű új struktúrát hozzunk létre, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, nálunk is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum. Azaz a jelentkező problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána kommunikálják a politika világával. A mi esetünkben ez a Partium Egyetem, a hamarosan akkreditáltnak számító Sapientia EMTE összefogását jelentené, az egyházi főiskolákét, a Babeş–Bolyai magyar és a székelyföldi kihelyezett tagozataiét, együtt a marosvásárhelyi orvosi egyetem és művészeti akadémia magyar tagozataival. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet. A kidolgozott elképzeléseket kell aztán az érdekképviselet elé terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. A hálózat létezik. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 éve, hogy magyar állami egyetem kell nekünk, s hogy visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
3szk.ro
Erdély.ma

175 éves a brassói Áprily Lajos Főgimnázium
Az Áprily Lajos Főgimnázium idén ünnepli az egykori Római Katolikus Főgimnázium megalakulásának 175. évfordulóját. Az iskola oktatói és diákközössége a tanév végéig tartó rendezvénysorozattal tiszteleg a közel két évszázados intézmény múltja előtt.
A rendezvénysorozat nyitóeseményére március 7-én 17 órától került sor a Főgimnázium dísztermében. Ennek során három iskolatörténeti előadás hangzott el, majd az est a további rendezvények programjának ismertetésével és az iskola diákegyüttesének fellépésével folytatódott.
A következő rendezvényre áprilisban kerül sor, amikor Áprily Lajos tiszteletére szerveznek egy szavalóversenyt. Ekkor fogják kiértékelni az iskola tanulóinak meghirdetett rajz-fotó és rövidfilm pályázat eredményeit is.
Ugyancsak áprilisban lesz a Romániai Magyar Tanítók Országos Konferenciája is.
A rendezvénysorozat május 18-án egy egész napos műsorral zárul.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Németh Zsolt: prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése
A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ma Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdaság tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Hangsúlyozta: a szomszédos országok a magyar külgazdaság legígéretesebb területei közé tartoznak, jelentős aktívummal, növekvő kereskedelmi forgalommal és további bővülési potenciállal.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője elmondta: a gazdaságstratégiai dokumentumok mindegyikében – fontos külgazdasági stratégiai célterületként – megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági tér.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre fókuszáló gazdaságfejlesztési stratégia – közölte a főosztályvezető. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
Németh Zsolt is hangsúlyozta: a Kárpát-medencei gazdasági tér elnevezés arra utal, hogy a szomszédos országokra vonatkozó külgazdasági feladatok között kiemelten fontos a határon túli magyarság jelenlétében rejlő gazdasági lehetőségek kihasználása. A szomszédsági gazdaságpolitika horizontját a szomszédos országok teljes területe, teljes fogyasztói- és munkaerő-piaca jelenti – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a közös Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégia már elindult. Németh Zsolt ismertette, hogy Romániában több mint 3.500 magyar-román vegyesvállalat volt bejegyezve tavaly november végén, összesen közel 200 millió dollárnak megfelelő tőkével. Ukrajnában 2010-ben 1.030 ukrán-magyar vegyesvállalat működött, jegyzett tőkéjük mintegy 4 milliárd hrivnya volt.
A magyar vállalatok térségben való jelenlétéről beszélve fontos, hogy ne mossuk egybe, de ne is válasszuk el túlságosan mesterségesen a diplomáciai célkitűzéseket és a gazdasági célokat – mondta Németh Zsolt. A vállalatok célja nem lehet más mint saját gazdasági célkitűzéseik megvalósítása, a vállalat hasznot, üzletet akar csinálni, ideológiai okokból más célt nem lehet rájuk kényszeríteni – vélekedett. Ha a vállalatok jól teljesítenek, az visszahat az ország megítélésére, és ez visszafelé is igaz – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: egymással kölcsönhatásban kell vizsgálni az anyaországnak a határon túli magyar közösségekhez és az érintett szomszédos országokhoz fűződő viszonyát gazdaságpolitikai kérdésekben is, és mindezt bele kell helyezni az európai és globális gazdasági összefüggésekbe.
Németh Zsolt szólt arról is, hogy a magyar külpolitika nemcsak a régióban számol a magyar cégek külföldi jelenlétével, fontos feladat a magyar cégek, multinacionális cégek érdekeinek támogatása a világ bármely pontján.
Tokai Magdolna, a Magyar Villamos Művek (MVM) üzletfejlesztési osztályvezetője elmondta: cégük közép- és hosszú távú növekedési stratégiájának alapja elsődlegesen a Kárpát-medence. A cél egy optimális regionális energiamix kialakítása, amely a maximális hatékonyságot hozná a régióban. Magyarország regionális koordinátorként léphetne fel ebben az együttműködésben, elsősorban a hasonlóan állami tulajdonú villamosenergetikai cégekkel már fel is vették kapcsolatot – mondta Tokai Magdolna, megerősítve, hogy egy regionális villamosenergiai együttműködésben gondolkoznak, az MVM vezetésével.
Dezső Attila, a Budapesti Értéktőzsde felügyelőbizottságának elnöke, ügyvéd elmondta: a nagyvállalati és a kis-és középvállalati kör között nagy különbség van, teljesen más problémákkal szembesülnek. Minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb a felelőssége, és a globális világban egyre inkább a termékekkel azonosítják az országot. Míg a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) elsősorban nemzetiségi és nyelvi kapcsolatokra építik politikájukat a Kárpát-medencében, addig a nagyok teljesen más szempontokat vesznek figyelembe. A stratégiai szolgáltatóknak geopolitikai szempontokkal is foglalkozniuk kell – hangsúlyozta.
Orosz András, a Richter exportigazgatója elmondta:10.000 munkavállalót foglalkoztatnak, akiknek fele külföldön dolgozik, 31 országban közvetlenül van jelen a Richter, 100 országba szállítanak termékeket. A román, szlovák, és a cseh piac az első 10 legfontosabb piacuk közé tartozik, három szomszédos országban – Ausztriában, Szlovéniában és Szerbiában – nemrég óta közvetlenül is jelen van a Richter – emelte ki az exportigazgató.
Ferenc I. Szabolcs, a Mol társasági kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: a Mol tevékenysége rendkívül tőkeigényes, ezért kiemelten fontos a szomszédos országokban a szabályozás kiszámíthatósága, és vannak helyek, ahol az üzleti tevékenység csak kereskedelmi területen lehetséges, például Szerbiában. Ugyanakkor Romániában, Szlovákiában intenzíven jelen van a Mol, intézményes a kapcsolat a helyi közösségekkel.
A stratégiai gáztározókkal kapcsolatos megállapodások területén ugyanakkor nem sikerült előrelépni a régióban – jegyezte meg.
MTI/Erdély.ma

Áttörés az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatában
Több mint harminc, a magyar történelmi egyházaktól korábban elkobzott ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött Bukarestben az illetékes tárcaközi bizottság – közölte pénteken az MTI-vel Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, a testület egyik tagja. A visszaszolgáltatott ingatlanok között van egyebek mellett az irgalmasok rendjétől elkobzott nagyváradi Pénzügyi Palota és a Maros művészegyüttes székházául szolgáló marosvásárhelyi műemléképület. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államtitkára szerint a magyar egyházak viszonylag jól állak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszerzése terén. Erdélyben ugyanis – a Kárpátokon túli térségekkel ellentétben – telekkönyvi rendszer működött, így nem jelent különösebb gondot a tulajdonjog bizonyítása – tette hozzá. Tájékoztatása szerint Romániában körülbelül hétezer államosított ingatlant kértek vissza az egyházak, az ezredforduló után meghozott úgynevezett restitúciós törvények alapján. Ezek közül 1500-1600-ra tehető a magyar történelmi egyházak követelése. A magyar egyházak ingatlan-visszaigényléseinek körülbelül kétharmada, mintegy ezer épület esetében hozott a tárcaközi bizottság kedvező döntést – mondta Markó Attila.
Szász János, a gyulafehérvári római katolikus érsekség gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta: a tárcaközi bizottság döntése még nem jelenti azt, hogy az egyház azonnal visszakapja államosított épületét. Ha abban közintézmény – például iskola vagy kórház – működik, akkor az öt évig még benne maradhat és ezalatt a törvény által megállapított bért kell fizetnie az egyháznak. Ilyen esetben az egyházak csak a türelmi idő lejártával dönthetnek szabadon a visszakapott ingatlan rendeltetéséről.
Az ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében illetékes tárcaközi bizottság csaknem egy éves szünet után kezdte újra munkáját. Az ebben részt vevő kisebbségügyi államtitkár maga is nehezményezi, hogy „olyan ritkák lettek az ülések, hogy a jogos igénylők egy idő után kénytelenek beperelni a bizottságot”. Markó Attila azt mondta, a testület munkáját nem akadályozhatja az, hogy őt és a tárcaközi bizottság két másik korábbi tagját beperelte a Korrupcióellenes ügyészség a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium esetében hozott döntésük miatt. Az ügyet az erdélyi magyar közéleti szereplők megfélemlítési akciónak, az ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fékezésére irányuló törekvésnek minősítetik, ami ellen tiltakozó megmozdulást is rendeztek Sepsiszentgyörgyön.
A bíróság azóta megállapította, hogy a vitatott épület valóban a református egyház tulajdona, és feloldotta az alperesek vagyonának zárlatát. Markó Attila szerint ebből logikusan kellene következnie annak, hogy a beperelt tisztségviselőket felmentsék a korrupciós vád alól, de ez az ítélet még nem született meg.
MTI
Erdély.ma

Nyolcvanéves lenne idén Dankanits Ádám
Harmincöt évvel azután, hogy a bukaresti földrengésben életét vesztette, Dankanits Ádám művelődéstörténészre, A Hét című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kincses városban élők szerdán délután, a Kolozsvár Társaság székházában. Az 1932. január 2-án született személyiség pályájáról Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke és Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese tartott előadást.
Dankanits Ádám Kolozsváron végezte tanulmányait, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát. Ezután a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárában és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán dolgozott, 1970-től A Hét szerkesztője volt, magyarázta Sipos Gábor, hozzátéve: a művelődéstörténet iránti érdeklődése a könyvtárban, a XVI. századi könyvek vizsgálata során bontakozott ki. A Kriterion gondozásában 1974-ben jelent meg összegző munkája, a XVI. századi olvasmányok című kötet, amelynek előszavában így fogalmaz a szerző: „Az erdélyi könyvtárakban becslésünk szerint több mint húszezer tizenhatodik századi külföldi nyomtatványt őriznek. Ebből a hatalmas hagyatékból Kelemen Lajos és Jakó Zsigmond munkája nyomán a kolozsvári akadémia gyűjteményében, Gustav Gündisch kutatásai alapján pedig a szebeni Brukenthal Könyvtárban sikerült kiszűrni mintegy másfélezer kötetet, amelyről névbejegyzés vagy pedig a kötéstáblán feltüntetett szignó (iniciálé) alapján bizonyítható, hogy már a tizenhatodik században Erdélybe került.”
Marosvásárhelyi, zilahi, csíkszeredai, brassói és székelyudvarhelyi gyűjteményeket vizsgált továbbá Dankanits, s eredményként a XV–XVI. századi európai irodalom recepcióját adta Erdélyben, hangsúlyozta az EME elnöke. Mint mondta, Dankanits Ádám új pászmán folytatta ezután kutatásait, a XVII–XIX. századi erdélyi életformaváltásra fókuszálva: egészségügyi, közigazgatási, termelési és művelődési vonatkozásban végezte a gyűjtést.
A földrengés okozta pusztulástól megmenekített írásai A Hétben jelentek meg 1979-ben, majd 1983-ban A hagyományos világ alkonya Erdélyben című kötetben, a Magvető Kiadónál. – Annak ellenére, hogy tanulmányai mellett mindösszesen két vékony kötete jelent meg, Dankanits Ádámot sokan idézik, és számos kutatásnak volt a serkentője – összegezte Sipos Gábor.
A Hétnél dolgozott együtt a művelődéstörténésszel Horváth Andor, aki egykori kollégájával kapcsolatban a nagyvilágban való korszerű tájékozódást, a jó értelemben vett megszállottságot és a korszerű történetírást említette. – Születésének évét tekintve szomorú, hogy nem lehet már közöttünk, ami azonban az életművét illeti, bőven van, mire emlékeznünk. Szomorú, hogy nem tudta folytatni mindazt, amit elkezdett – vélekedett a Korunk főszerkesztő-helyettese.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)

Az egyén legtöbbször nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként”
Hozzászólás az asszimiláció témához
Március 6-án este a kolozsvári Magyar Főkonzulátus érdekes előadásoknak és vitának volt a házigazdája. Az elhangzottakról a Szabadság olvasói tájékozódhattak is a megjelent beszámolóból. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés a jelen volt népes közönségnél is szélesebb kört érdekel, s az idő szorításában abbahagyott vitát érdemes nagyobb nyilvánosság előtt folytatni. Erre tennék kísérletet az alábbiakban.
Bodó Barna professzor a kérdés mai nyugati szakirodalmának ismeretében és azt továbbfejlesztve rajzolta meg az asszimiláció elméleti vonatkozásait. Már bevezetőben hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a kérdés politikai vonatkozásával, az egy másik gondolatmenet része lehetne. Nagyon fontos következtetése volt az, hogy az egyénnek, az egyéni döntésnek meghatározó szerepe van abban, hogy egy adott – illetve változó jellegű – asszimilációs helyzetre miképpen válaszol. Figyelmeztetett ezzel az egyén felelősségére.
Csakhogy az egyén – legtöbbször, teszem hozzá – nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként. S döntése nem kis mértékben függ attól, hogy milyen és mennyire erős az a közösség, amelynek a része ő.
Az asszimilációs helyzeteket a gyakorlat oldaláról leírók – a Regátba, a Kárpátokon túlra megélhetési célból (ideiglenesen) kikerült (vagy végérvényesen ott ragadt) magyarok sorsával foglalkozók – mindegyike (Koós Ferenctől Nagy Sándoron át Bántó Istvánig) az asszimilálódás helyzetei és típusai mellett mindegyre leírja azt is, hogy egy adott, esetükben a tömbromán környezetbe valóban egyénként, szabad döntés (?) nyomán kikerült egyedek miképpen próbálják magukat közösségbe szervezni. Főképp Bántó István könyve (Magyar művelődés a román fővárosban. Polis Könyvkiadó, 2011.) kimondottan arról szól, miképpen próbálják összefogni a tiszta román környezetbe kikerült magyarokat a Regátban is tevékenykedő magyar egyházak, milyen saját magyar egyesületeket, szervezeteket hoztak/hoznak létre és éltettek/éltetnek az ottani magyar közösségek.
Az egyén tehát, a Bodó Barna által megrajzolt döntési helyzetekben valójában ezzel a közösséggel a háta mögött (vagy szemben) dönt, és döntését nagy mértékben meghatározza az, hogy közössége milyen támogatást ad számára ehhez a döntéshez (vagy miképpen marad magára annak híján).
Még inkább ez a helyzet a saját lakóhelyéről el nem távozott, de ott asszimilációs helyzetbe kerülő egyénnel, akinek döntésében megint fontos tényező az, hogy nyújt-e számára a lakóhelyi közösség olyan feltételeket, amelyek ellensúlyozzák az asszimiláció irányába történő választását. Ezeknek a feltételeknek a sorában nagy fontossága van az intézményeknek (egyház, iskola), de az egyéni élet mindennapjait nem egyszer meghatározó erkölcsi elveknek, szokásoknak, hagyományoknak is. A téma kutatói és gyakorlati ismerői által köztudott, hogy vannak egy idegen nyelvű és kultúrájú tömbbe beékelt sziget-települések, amelyeknek fiataljai például évszázados hagyományként a tömbből (valaha elhagyott korábbi településükről) házasodnak, így biztosítva be magukat az asszimiláció folyamatában meghatározó fontosságú vegyes házasság ellen.
Az előadásokat követő hozzászólások során előjött egy példa: a dobrudzsai török és tatár közösségeké, amelyek évszázadok alatt is megőrizték a maguk különváltságát, s ahol például a vegyes házasság a közösségből való kirekesztést vonja maga után.
Ez a „megmaradás-példa” persze a mi esetünkben kivételes, mert itt a közösség önvédelmi reflexét a vallásbeli különbözőség is erősíti: a muzulmán-keresztény vegyülés egyrészt magának a közösségnek a hite, másrészt a többségi közeg megítélése szerint is elfogadhatatlan. A keresztény közösségen belül – az ortodoxia és a „magyar vallások” között – nincs ennyire éles elhatárolódás, sőt a kulturalizáció bizonyos alacsony szintjén (a vallás és a babona összemosódásának helyzeteiben) a külsőségek egész rendszerét kínáló szertartás- és szokásrend még vonzó is lehet. (Csak emlékeztetőül utalnék az irodalomban feldolgozott példákra, Rákosi Viktor Elnémult harangok vagy Nyirő József Néma küzdelem című regényeiben. Ne felejtsük el: a mezőségi vagy a Szamos-völgyi magyarság számottevő mennyiségben a 19. század folyamán asszimilálódott, amikor pedig intézményi szinten – egyház, iskolarendszer – tulajdonképpen „hatalmi helyzetben” volt.) De nyilván az identitás-megtartó intézmények között is rangsort kell felállítani hatékonyságuk szempontjából: a „hatalmi helyzet” semmit nem ér, ha nem párosul azzal, hogy az illető – megtartásra hivatott – intézmény valóban betölti-e a feladatát, vagy ellenkezőleg, taszító tényezővé válik az őt a közösség felé képviselő személyek esendősége, alkalmatlansága miatt.
És itt elérkeztem ahhoz, ami az egész asszimiláció-kérdésben a legfontosabb: az egyént „szabad döntésében” befolyásoló közösségi tényezőhöz.
Van közösség – és ezt a dobrudzsai törökök-tatárok példája bizonyítja –, amelyik képes kidolgozni és hatékonyan alkalmazni az önmegtartás közösségi stratégiáit. És van közösség, amelyik elveszíti képességét ilyen stratégia kidolgozására, vagy egy korábban meglévő stratégiát már nem képes új helyzetében alkalmazni. És itt a regáti magyarság helyzetét húsz esztendős bukaresti lelkipásztori munkája révén mélységében ismerő Nagy Sándorra hivatkoznék, aki úgy tapasztalta, hogy a tömbmagyar vidékről Bukarestbe bekerült székely sokkal hamarabb feladja identitását, mint az, aki vegyes lakosságú vidékről származik, ahol már kialakultak a közösség önmegtartó stratégiái. Az asszimilációs helyzetbe került egyént tehát – az őt is magához kapcsoló intézmény létrehozásával és életteli működésével – a közösségnek kell megtartania. S a közösség vezetőinek felmérhetetlen felelőssége az, hogy vannak-e ilyen intézmények és hogy azok megtartó erőt tudnak-e jelenteni.
És ha igaz ez – márpedig igazsága azt hiszem, nyilvánvaló –, a közösség önvédelmi hálójának létrehozásában még nagyobb a felelőssége azoknak, akik ennek a védőhálónak a létrehozására egy egész nemzeti közösség léptékében hivatottak. Olyan védőhálóról van ugyanis szó, amely átfogó rendszert képez, de ugyanakkor árnyaltan tud alkalmazkodni minden konkrét helyzethez.
Ilyen védőháló szerepét töltötte be a két világháború között a Reményik Sándor versében jelképpé emelt „templom és iskola” – nem véletlen, hogy az 1945 utáni totalitárius (de a maga nemzeti államteremtő céljait a homlokzatra kitett jelszavak mögött nagyon is tudatosan képviselő) diktatúra épp az önálló magyar oktatási rendszert likvidálta és az egyházat igyekezett hatástalanítani. (A Székelyföldről tízezres nagyságrendben kerültek munkát keresők, például a Zsil völgyébe a mezőgazdaság kollektivizálása elől menekülve, de az ott még a 40-es évek végén meglévő magyar iskolákat épp ebben az időszakban számolták fel, rohamossá téve ennek a népességnek az asszimilációját. Hol volt ez az „egyén szabad döntése”?)
A történet lényege 1989 óta is ugyanaz: a legádázabb ellenállás a hatalom (és bármely helyi hatalmasságai) részéről épp az önálló anyanyelvi oktatással szemben mutatkozik. Mert az identitásvesztés az iskolában (sőt, amint az előadás után az egyik hozzászólásban hallottuk: az óvodában) kezdődik, amikor a gyermek fejében otthonról hozott nemzeti identitása összezavarodik (jobban mondva, amikor azt tudatosan összezavarják), s eljut arra a megállapításra, hogy „eddig magyar voltam, most román vagyok”, vagy hogy „őseim a dákok és a rómaiak”. Ennek a gyereknek – és szüleinek – csak akkor szabad a döntése a maga asszimilálódása dolgában, ha rendelkezésére áll a szülőknek magyar óvoda és iskola, akár helyben, elérhető közelségben, akár – amint erre szintén történt utalás a hozzászólások során – egy lehetőleg mindenkit (vagy minél nagyobb kört) átfogó bentlakási hálózat révén.
Ennek – általában az ilyen fajta védőhálónak – a létrehozása hatékonyan csak az egész kisebbségi magyar közösség léptékében történhet meg.
És itt újra elérkeztünk a bennünket képviselő vezetők felelősségéhez.
Manapság divat a politikai porondon az „alternatívák” fontosságáról beszélni. Ezek az „alternatívák” valójában bizonyosfajta hatalomból való részesedés igényét jelentik, míg a közösséget lehetőleg minden egyedében megtartó védőháló megléte (létrehozása) pártsemleges – sőt pártokon felüli. Elgondolások többfélék lehetnek, a politikai „alternatívákat” kínálók programjai szerint. De a létre hozandó rendszernek egyetlen mértéke van: a közösség minél nagyobb körét és a rendelkezésre állítható anyagi-emberi erőforrások teljességét átfogó hatékonyság.
Az asszimilációs helyzetben „egyéni döntés” elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének „szabadsága” a szabadság arculcsapás.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár)

Ne engedjük, hogy a bánsági magyar ügy kétes pártérdek-érvényesítési kísérletek áldozata legyen!”
VÁLASZ A NYÍLT LEVÉLRE az EMNP és EMNT Temes megyei szervezeteinek többnyire azonos vezetőihez
A temesvári és a Temes megyei magyarság sorsáért felelősen cselekvő RMDSZ megyei és helyi szervezetei az elmúlt 22 év alatt nyitottak voltak minden olyan kezdeményezés előtt, ami az identitásvesztés és fogyatkozás megakadályozását vagy lassítását szolgálta.
A Temes megyei RMDSZ az eltelt időszakban szorosan együttműködött a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel, melyeket a rendelkezésére álló eszközökkel folyamatosan támogatott, többeket már a megalakulás pillanatától.
A Temes Megyei Területi Képviselők Tanácsa (továbbiakban TKT) 2012. február 29-i gyűlésén határozottak értelmében az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmával szervezett ünnepi rendezvényeit nem használja fel kampánycélra.
A TKT tagjai az EMNP országos és megyei elnökének, az önkormányzati választásokon való magyar–magyar együttműködésre vonatkozó kérését kimerítő vita után okafogyottnak nyilvánította, mivel az elfogadott jelöltállítási szabályzat 1. pontja értelmében: „Javaslattételi joga van mindenkinek, akit a magyar közösség sorsa érdekel”. Ennek szellemében lehet mindenki jelölt. A rangsorolás következtében választási listára kerülő nem RMDSZ tag írásban vállalja a tagság felvételét és az RMDSZ programját, ahogyan történt a 2009-es európai parlamenti választásokon a „Magyar Összefogás Listája” esetében is.
Az EMNP Temes megyei vezetői előtt érthetetlen ok az, hogy nem az RMDSZ vezetői, hanem a Temes megyei RMDSZ vezető testülete, a TKT utasította el a kérést, mivel a szabályzat mindenkinek esélyt ad a sorvadó temesközi magyar közösség megmaradását zászlajára tűző cselekvő tevékenységre.
A Mikó Imre terv Kós Károly Közösségi Központban tartott ismertetésére – még kevésbé az erről szóló egyeztetésre – a Temes Megyei RMDSZ elnöksége nem kapott meghívót. A Demokrácia Központ székhely igényére adott nemleges választ azzal indokoljuk, hogy az eredeti cél – a magyar állampolgárság megszerzésében nyújtott tanácsadás – mellett nyilvánvaló volt, hogy ez az iroda az új párt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtőhelye lesz. Az RMDSZ első perctől átérezte a kettős állampolgárság kiemelt fontosságú közösségi jelentőségét, ezért a temesvári Magyar Házban működő irodájában – a Demokrácia Központ által nyújtott tanácsadással egyenértékű – segítséget nyújtott minden fajta anyaországi támogatás nélkül.
A Temes Megyei RMDSZ a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel való egymásra utaltságát és az ebből fakadó együttműködést mindig is komolyan vette. Ennek megyeszerte számos eredménye született, melyeknek a magyarság nemzeti öntudatát erősítő szerepe erkölcsi, oktatási és művelődési szempontokat figyelembe véve vitathatatlan.
Meglepetésünkre szolgál az EMNT és az EMNP Temes megyei szervezetei szinte azonos vezetőségének fenntartása az RMDSZ és a szláv kisebbségek összefogása tárgyában az önkormányzati választásokon. Ez egy négyéves folyamat, melyet az RMDSZ a 2008-as helyhatósági választások előtt az EMNP jelenlegi országos elnökének hathatós közreműködésével és jóváhagyásával indított el. Ennek a nyílt levélben intoleráns módon lefitymált összefogásnak köszönhető, hogy a 2004-ben Temesváron elveszített önkormányzati képviseletet visszaszereztük.
A 2012-es választásokon a megyei RMDSZ számára a Temesváron elért eredmények megtartása mellett hangsúlyosan kiemelt célja a megyei képviselet visszaszerzéséért folyó küzdelem. Ennek érdekében nem fordítunk hátat hűséges szövetségeseinknek és arra kérünk minden felelős magyar embert, hogy közös ügyünket ne engedje holmi kétes pártérdek-érvényesítési kísérletek áldozatául esni.
Ui. A Temes Megyei RMDSZ ezennel a közleményháborút és a nyílt levelezgetést a maga részéről lezárja. Erőforrásainkat a következőkben a magyar közösség további építésére és megerősítésére fordítjuk. Szórványban élő, számarányában megfogyatkozott nemzettársaink jövőjének egyik biztosítéka, hogy jelen legyünk a rólunk szóló döntéshozatal minden szintjén. Ennek érdekében kérünk mindenkit, hogy tudatos és felelősségteljes támogatásával álljon közös ügyünk mellé.
Temesvár, 2012. március 7.
A Temes Megyei RMDSZ Területi Képviselőinek Tanácsa
Nyugati Jelen (Arad)

Régi hagyományt elevenít fel a Kölcsey Egyesület
Ujj János újabb könyvének bemutatója
A Kölcsey Egyesület február 23-án megtartott beszámoló és tisztújító közgyűlésen elhangzott számos javaslat közül az egyiket máris életbe ültetné az új vezetőség.
És ez nem más, mint a korábban sikeresen működő előfizetői rendszer, pontosabban az, hogy azok a tagok, pártolók, illetve mindenki, akinek fontos az aradi magyar közművelődési élet, és évi 100 lej támogatói tagdíjjal segítik az Egyesület működését, azok ingyen juthatnak az évente megjelenő két Fecskés-könyvhöz és a hat Havi Szemléhez (kéthavonta jelenik meg). Ugyanakkor az év második felében megjelenő második Fecskés-könyvben közzé teszik azok névsorát, akik ily módon segítették az év folyamán az Egyesület tevékenységét. És ha idejében szeretnének értesülni az Egyesület rendezvényeiről, azokról e-mail-címükön rendszeresen tájékoztatják is.
A Kölcsey Egyesület elérhetőségei: Jankó András elnök, tel.: 0754-660-744, Berecz Gábor titkár, tel.: 0723-897-746, Fekete Károly elnökségi tag, tel.: 0722-275-652, e-mail-cím: kolcsey_arad@yahoo.com.
A felkínált lehetőségre nem kell sokat várni, ugyanis az első „ajándékkönyvet”, a Fecskés könyvek sorozat 23. darabját, Ujj János Aradi századok – várostörténeti tanulmányok, esszék /Az aradi Kölcsey Egyesület könyve/ című legújabb kötetét 2012. március 14-én, szerdán 17 órakor mutatják be a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. A kötetet Friss Panián Iván olvasószerkesztő és Nagy István tördelőszerkesztő ismerteti.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Rendkívüli ülés rendkívüli témája
A marosvásárhelyinél csendesebben ugyan, de Segesváron is zajlik az iskolaügy: a 4637 magyar által lakott városban az RMDSZ három közgyűlési képviselője 800 szülői aláírás, az egyházak és civil szervezetek támogatólevelének birtokában már tavaly, az új tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásai alapján kért jóváhagyást a tanfelügyelőségtől az önálló magyar iskola létrehozására. A válasz: elkéstek vele. A képviselők azonban nem adták fel: legalább a 2012/2013-as tanévtől egy épületbe szervezett magyar nyelvű oktatást szerettek volna a magyar diákok számára. Ez irányú kérelmüket Gál Ernő helyi RMDSZ-elnök szerint 2011 márciusa óta válaszra sem méltatta a megyei tanfelügyelőség.
A beiskolázási tervre vonatkozó javaslatot a segesvári tanács harmadik nekifutásra tárgyalja. Február 23-án vitatkoztak rajta először, eredménytelenül, majd a március 5-i rendkívüli tanácsülés szintén kudarc lett, így aztán március 13-án e “rendkívüli” téma vitájára ismét rendkívüli ülést hívnak össze.
Teljességgel érthetetlen, hogy a jelenleg két, egymás közelségében, a városközpontban levő tanintézményben tanuló magyar diákok miért ne tanulhatnának egy épületben?! Ehhez épületcserére lenne szükség, ami csak előnyt jelentene a román osztályok számára, hiszen kevesebb magyar diák költözne ki az Eliade líceumból, mint ahány román diák érkezne helyükbe az Aurel Mosora néven futó épületegyüttesből (ide tartozik az egykori Petőfi iskola is, jelenleg a református egyház évek óta visszakövetelt, de vissza nem szolgáltatott, pereskedés tárgyát képező tulajdona).
Az RMDSZ közgyűlési képviselők épületcserére vonatkozó javaslata meglepetésként érhette a tanácsosokat a március 5-i ülésen, és úgy érezték, meg kell hívniuk (ismét!) a tanfelügyelőség képviselőjét, akitől állítólag “magyarázatokat” várnak. A keddi rendkívüli ülés feszültséggel terhesnek ígérkezik. A dolgok remélhetőleg nem fajulnak oda, ahova a marosvásárhelyi Bernády iskolanévadási határozat vagy a MOGYE-ügy jutott, de ehhez a magyar érdekképviseletnek a közbenjárására is bizonyára szükség lesz. Mert nálunk nem elég a törvényt meghozni, betartásához hosszas egyeztetésekre, kitartó, meggyőző munkára van szükség, a siker pedig egyáltalán nem garantált...
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Ajánlás a külhoni magyar óvodák éve programról
Ajánlást fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottsága a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programról – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az elfogadott ajánlás összhangban áll a MÁÉRT plenáris ülése által egyhangúlag elfogadott Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentummal.
Az államtitkárság felidézte, hogy február 16-án jelentették be a “2012 a külhoni magyar óvodák éve” programot, amelyre 100 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program elindításának tervét már előrevetítette, hogy a tavalyi évtől az oktatási-nevelési támogatás az óvodásokra is kiterjed. A program célja, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a későbbiekben is magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszanak. A kezdeményezéssel összhangban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elindította a külhoni magyar tannyelvű óvodákra vonatkozó kutatását, amely témakör kutatása korábban a külhoni magyar tannyelvű középiskolai és felsőoktatási kutatásokhoz képest eddig kissé háttérbe szorult.
A program céljának megvalósításához olyan eszközöket jelöltek meg, mint az óvodai oktatás minőségének emelése, a pedagógiai hiányterületek pótlása, illetve a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése. A program szakmai elemei közé tartozik egy módszertani csomag összeállítása, továbbképzés és pályázatok indítása a külhoni magyar óvónők számára, illetve magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok eljuttatása a külhoni magyar óvodákba. Ez utóbbiak közül elsőként az UNESCO által is elismert Tímár-módszerrel, illetve a meseszövés módszerével ismerkedhetnek meg a határon túli magyar óvónők és óvodások – áll a közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)

Érvénytelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének a szombati közgyűlése
Érvénytelennek bizonyult a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szombatra összehívott lábnyiki küldöttgyűlése, ezért a korábban lemondott vezetőknek újabb közgyűlést kell összehívniuk.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége alapszabályában az áll, hogy a közgyűlés akkor érvényes, ha legalább 15 helyi szervezet küldöttei vesznek részt ezen. A helyi szervezetek pedig saját gyűléseiken jelölik ki a közgyűlési képviselőiket. Solomon Adrián lemondott elnök az MTI-nek elmondta, a tagoknak egy csoportja, mely az utóbbi időben aktivizálódott, felrótta, hogy a gyűlésen csupán négy szervezet képviselői vannak a szabályzatnak megfelelően jelen. A közgyűlést megelőzően ugyanis csak Kosteleken, Frumószán, Lábnyikban és Magyarfaluban gyűléseztek a helyi szervezetek.
Solomon Adrián elismerte, hogy jogos az észrevétel, de az MTI-nek elmondta, nem érzi hibásnak magát az emberek fásultsága miatt. A leköszönt elnök elmondta, megpróbálja megszervezni a helyi szervezetek közgyűléseit, és húsvét után újabb közgyűlést próbál összehívni, immár az alapszabálynak megfelelően.
A Transindex helyszíni tudósítása szerint a szombati gyűlésen mintegy negyvenen vettek részt. Jelen volt több meghívott is, köztük Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, és Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének 12 vezetője január 30-án mondott le tisztségéből, és mondta fel a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt, miután világossá vált számukra, hogy a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot.
A Moldvai Magyar Oktatási Programot az MCSMSZ a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az teszi szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában. A finanszírozó április végéig a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget bízta meg a program felügyeletével.
Erdély.ma

Etnikai csapdában
A marosvásárhelyi orvosi egyetemen kialakult cirkusz kapcsán többen felhívták a figyelmet az elmúlt napokban, milyen téves utat választottak azok, akik etnikai ügyként próbálják kezelni az elfogadott törvény alkalmazásának kérdését, politikai ideológiák össztüzébe terelték a demokratikus, akár alapvető emberi jognak tekinthető követelést.
Jó ideje zajlik a vita a MOGYE-n az önálló magyar tagozat létrehozataláról. A magyarok kérik az önálló kart, mert egyre szűkebbé váltak lehetőségeik a közösködésben, a román vezetőség “áldásos” tevékenységének köszönhetően lassan alig maradt magyar professzor, tanársegéd, s az egykori jeles magyar elődök által létrehozott skólában oly mértékben szorították háttérbe az alapítókat, hogy kérdésessé vált, egyáltalán hány évig marad még magyar csoport. Az új tanügyi törvény lehetővé tette az önálló magyar kart, ám ennek alkalmazását elutasította a szenátus, a felsőbb számonkérést pedig az egyetemi autonómia megsértésének tekintik. Úgy állítják be, mintha egy felsőfokú oktatási intézmény vezetőtestülete a jogszabályok fölött állna, az általa elfogadott belső rendelkezések, mint állam az államban, akár az alkotmányt is felülírhatják. Pedig a törvény az törvény, és még a vásárhelyi egyetemnek is be kell(ene) tartania. Önálló magyar tagozat meg nem azért lehet, mert a magyar adófizetőknek százalékos arányuk miatt járna, hanem azért, mert az ország törvényei biztosítják. Erre a megközelítésre hívták fel a figyelmet az elmúlt napokban többen, no meg arra is, hogy az etnikai szempontra hivatkozás igen heves, ugyancsak etnikai ellenreakciót vált ki. Ma már nemcsak a szeparatizmus ellen tüntető diákok, a román betegeket magyar orvosoktól féltő egyetemi professzorok, de az egyre hevesebb politikusi reakciók is ezt igazolják. Kampányolnak a szociáldemokraták, és most már a liberálisok is, pártelnökük vonul Marosvásárhelyre, hogy biztosítsa az ott helytálló román hazafikat, dönthet bármit az áruló kormány, ők majd úgyis visszaállítják a jelenlegi rendet. A demokrata-liberális politikusok egyelőre nem nyilatkoznak, de ha hinni lehet a kiszivárogtatott híreknek, a dönteni hivatott kormányüléseken sem szelídebb a hangnem: zsarolást emlegetnek, s fenyegetőznek, hogy nem engednek a követelésnek, némelyek szerint Ungureanu miniszterelnök már kisebbségi kormányzásra készül.
Újból csapdába – ezúttal etnikaiba – sodorta magát az RMDSZ. Ha kitart fenyegetése mellett, és feladja kormányzati pozícióját, légüres térbe kerül, pénzforrások, befolyás, szövetségesek nélkül kénytelen nekivágni a kampánynak, túl késő már a kudarcos vezetéstől elhatárolódni, ha maradnak, önmaguk ultimátumát köpik szembe (igaz, nem először). Egyetlen kiút lenne: a törvénynek jogot szerző kormányrendelet kicsikarása, de ma éppen ez tűnik a legreménytelenebbnek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bodó Barna docens az erdélyi magyar egyetemi hálózat kiépítéséről
[INTERJÚ] A romániai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kialakulása, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia, valamint az állami multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket – véli a lapunknak adott interjúban Bodó Barna. A Sapientia docense szerint az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatnak közösen kell elterveznie jövőjét.
– Az 1989-es rendszerváltás után a magyar érdekképviselet elmulasztotta kihasználni a Bolyai Egyetem újraindításának lehetőségét, ehelyett ma is tart egy nagyon lassú és ellentmondásos építkezés, mely máig nem tudta kiszabadítani a hátrányos kiszolgáltatottságból a nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három magyar tagozatot a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Színművészeti Egyetemen. Ön szerint közelebb visz-e az új oktatási törvény az erdélyi magyar felsőoktatás önállóságához? – Ezzel a kérdéssel két tanulmányomban is részletesen foglalkoztam, mindkettő a Romániai magyar felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelent meg, Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztésében. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki: a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, ami egy csapda. Az RMDSZ nyomására az akkori kormány kiadott egy rendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt megóvott az alkotmánybíróságon, és ott el is bukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, így csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény talán el is felejtette ezt a fejleményt. Ön, aki akkoriban még aktívan politizált az RMDSZ-ben, azért is elégedetlen volt a tervvel, mert nem a Bolyai Egyetem újraindítását írta elő.
– Éppen akkor hagytam abba az aktív politizálást. Az RMDSZ-nek 1998-ban döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban. A Szövetségi Képviselők Tanácsa alelnökeként én vezettem le a miniparlament ama ülését, amelyen erről szavaztak. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, hogy bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: kilép, ha nem lesz külön magyar állami egyetem. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondta: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, és vizsgálja ki az ügyet. A „legbájosabb” történetek közé tartozik, hogy a bizottság nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem megismételni a szavazást.
– Mennyi idő telt el, amíg kiderült, hogy szabálytalan volt a szavazás?
– Mintegy három hónap. Akkor mondtuk Somai Józseffel együtt, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert nem tudunk olyan szervezetben maradni, amely elismeri, hogy a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismételi meg. Mindketten lemondtunk a politikai tisztségünkről, én pedig 1999-től az egyetemen tanítok. Különben a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a MOGYE magyar tagozata kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene hogy legyen, mivel törvény van rá, amit be kellene tartani. A vásárhelyi felsőoktatási intézménynek nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére az úgynevezett intézetekre, és a belőlük alakuló tagozatra szükség van. De szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúrát, amely általában több szakot szolgál ki azzal a bizonyos tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen intézetként, nem tanszékként működik, vagyis az állam és jogtudományi karon nem katedra, hanem intézet, departman van. Jogosítványai ugyanazok, mégis egy magasabb fokozatnak tekintik.
– És magába foglalhat tanszékeket is?
– Igen, azokat is be lehet sorolni oda. Nálunk az teremt csapdahelyzetet, hogy ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon működik magyar képzés: a politikatudományi, a kommunikációs és az újságíró szakon. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolják egy főtanszék, „intézet” alá, tehát lenne egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt bizonyára személyes stratégiák játszanak közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, mégis annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez azonban a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – és erről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy a törvény szerint sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy maximum három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Mármost egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, hogy külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez?
– Úgy vélem, hogy nem. Szakmai szempontból van valamelyest előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a folyamat úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen javasoltuk már, hogy egy új, Erdély-szintű struktúrát kellene létrehozni, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, de Romániában is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum.
Azaz a felmerülő problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána küzlik a politikummal. A mi esetünkben ez a Partiumi Keresztény Egyetem és a nemrég akkreditált Sapientia EMTE, az egyházi főiskolák, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar, illetve a Székelyföldre kihelyezett tagozatai, a MOGYE és a marosvásárhelyi Művészeti Akadémia magyar tagozatainak összefogását jelentené. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller-projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet.
Aztán a kidolgozott elképzeléseket az érdekképviselet elé kell terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandagyar állami egyetem kell nekünk, és visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 évvel ezelőtt, hogy mőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
Krónika (Kolozsvár)

Készül a Wekerle- terv
Prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése
A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium (KüM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdaság tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Hangsúlyozta: a szomszédos országok a magyar külgazdaság legígéretesebb területei közé tartoznak, jelentős aktívummal, növekvő kereskedelmi forgalommal és további bővülési potenciállal.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője elmondta: a gazdaságstratégiai dokumentumok mindegyikében – fontos külgazdasági stratégiai célterületként – megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági tér.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre fókuszáló gazdaságfejlesztési stratégia – közölte a főosztályvezető. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
Németh Zsolt is hangsúlyozta: a Kárpát-medencei gazdasági tér elnevezés arra utal, hogy a szomszédos országokra vonatkozó külgazdasági feladatok között kiemelten fontos a határon túli magyarság jelenlétében rejlő gazdasági lehetőségek kihasználása. A szomszédsági gazdaságpolitika horizontját a szomszédos országok teljes területe, teljes fogyasztói- és munkaerőpiaca jelenti – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a közös Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégia már elindult. Németh Zsolt ismertette, hogy Romániában több mint 3.500 magyar-román vegyesvállalat volt bejegyezve tavaly november végén, összesen közel 200 millió dollárnak megfelelő tőkével. Ukrajnában 2010-ben 1.030 ukrán-magyar vegyesvállalat működött, jegyzett tőkéjük mintegy 4 milliárd hrivnya volt.
Orosz András, a Richter exportigazgatója elmondta:10.000 munkavállalót foglalkoztatnak, akiknek fele külföldön dolgozik, 31 országban közvetlenül van jelen a Richter, 100 országba szállítanak termékeket. A román, szlovák, és a cseh piac az első 10 legfontosabb piacuk közé tartozik
Ferenc I. Szabolcs, a Mol társasági kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: Romániában, Szlovákiában intenzíven jelen van a Mol, intézményes a kapcsolat a helyi közösségekkel.
Népújság (Marosvásárhely)

Szépréti Lilla évfordulói
Március 14-én lenne 75 éves. Idén lesz halálának 20. évfordulója is.
Íróként, újságíróként élt a köztudatban. Népszerű tollforgatónk volt. Manapság ritkán írnak, beszélnek róla. Pedig többet érdemelne. Bőven van mit felidéznünk életművéből. Ebben segít ma a szeretteitől érkezett pályarajz.
Szépréthy Lilla újságíró, író (írói nevén Szépréti) 1937. március 14-én Brassóban született, ahol 1954-ben a mostani Áprily Lajos líceumban érettségizett. 1959-ben Kolozsváron a Bolyai Egyetemen szerzett magyartanári diplomát. Ezután mindvégig Marosvásárhelyen dolgozott riporterként az akkoriban egyetlen magyar nyelvű országos képeslapnál, az Új Életnél (1989 után Erdélyi Figyelő). Későbbi legismertebb riportjait az erdélyi magyar és szász műemlékekről írta. Legnépszerűbb könyve, a Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről 1981-ben jelent meg Kolozsváron. Olthévíz és Kőhalom között 1992. május 15-én közlekedési balesetben halt meg, amikor Brassóba vezetett az Áprily Lajos gimnáziumi végzősök világtalálkozójára.
Az első könyve 1965-ben jelent meg: Egy szál svéd gyufa, kisregény; 1968-ban a Páhuzamos vonatok című (elbeszélések); 1969-ben kiadták a Zöld mécses című kisregényét; 1971-ben megjelent a Zsuzsu Seremberekben meseregénye; 1974-ben novelláskötet, Utazás anyámmal; 1975-ben A család reménysége című kisregény, a Napot járó pillangó c. meseregény; 1981-ben Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről; 1996-ban a Családregény. Ez halála után látott napvilágot Marosvásárhelyen.
Hogy miket írt a lapokban? Először is miket nem írt: nem méltatta a Ceausescu házaspárt és “pártunkat”. De rengeteg riportot készített Szatmártól Konstancáig, Temesvártól Suceaváig. Erdélyben majdnem minden városról írt. Sok faluban járt, nemcsak a hétfalusi, hanem a moldvai csángókat is felkereste. Tematikája is nagyon változatos volt. Részt vett szív- és agyműtéten, éjszakai mentőn, iskolákban, múzeumokban riportozott, írt művelődési rendezvényekről, közéleti személyekkel, képzőművészekkel, színészekkel, zenészekkel, folkloristákkal készített interjút. Bűnügyi témákról is írt, ezért járt a bíróságon, rendőrségen, még a börtönben is.
De ami főként érdekelte, azok a műemlékek voltak. Ezekről főleg azért közölt sok-sok cikket, hogy az eseményeket felelevenítse, és ezáltal erdélyi magyar múltunkat is megismerjük. Szépréti Lilla megpróbálta az erdélyi fejedelmek, jelentős személyiségek munkásságát, koruk eseményeit a műemléki leírásba becsempészni.
A műemlékekről írt cikkek képezik az 1981-ben megjelent Régi és új világ című kötetének az anyagát. A könyv nagy siker volt, sokat jelentett Szépréti Lilla és Marx József fotóművész számára, akivel nagyon szívesen járt terepre. A könyvet, ami akkori viszonylatban csak kis példányszámban jelenhetett meg (5000), nem is vitték a könyvesboltokba. Vásárhelyen az Eminescu könyvesboltban, ahol a könyvbemutatón Oláh Tibor beszélt, pár óra alatt, amíg a szerző dedikált, a több ezer példány elkelt. Kint a lépcsőkön sorban álltak az emberek, hogy hozzájussanak. Sütő András a következőt írta a kötetről: “Ez a könyv, Szépréti Lilla kitartó barangolásainak krónikája, a mi múltbéli örökségünk mohás kőfalai, tornyai felé mutat, s nem azért, hogy a jövendő felé fordított arcunkat visszafordítsa, hanem éppenséggel a jövőnek jobb megtervezése végett. Történelmi műemlékeinkről van szó. És arról, hogy aki nem ismeri a múltját, nem érti világosan a jelenét sem…”
Akár írói, szerkesztői hitvallásaként tarthatta volna sajátjának e sorokat Szépréti Lilla. Ő azonban ritkán nyilatkozott. “Csak” tette, amit kell, írta, amire közösségének oly nagy szüksége volt. És van ma is. Ezért is lenne érdemes újra elérhetővé tenni alkotásait.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar oktatás Romániában – A legnagyobb hiba a stabilitás hiánya
A rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben számtalan sajátos jelzővel illették Romániát. Sorolhatnánk oldalakon keresztül a javarészt nem hízelgő titulusokat. Közoktatás tekintetében a következő szlogen illik ránk: a kísérletek országa vagyunk – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatásügyi alelnökének, Szilágy Ferencnek tegnapelőtt kiadott közleményében.
„Minden román kormány, minden miniszter addig-addig „javítgatta” a rendszer hibáit, míg sikeresen megütöttük minden idők legalacsonyabb szintjét” – fogalmaz a szakpolitkus, aki szerint „a hibát kereshetjük az évről évre liberálisabb szellemben, az oktatásba is begyűrűző »projektelő« merkantilista szemléletben, az áleredményekkel büszkélkedő helyi álvezetőkben, a korrupcióban, a felvételi nélküli felsőoktatási bizniszben, mely a minőségi helyett a mennyiségi és főleg anyagi szempontokat helyezi előtérbe”. A legnagyobb hibaként azonban a stabilitás hiányát jegyzi meg a szerző: „Jóformán nincs olyan diák, aki abban a rendszerben fejezné be a tanulmányait, amelyben elkezdte, még ha csak négyéves ciklusokról beszélünk is. A boldog diákévek alatt egyszerűen felváltják a kisiskolákat az iskolabuszok, intézmények tűnnek el, s vele együtt a közösség és az évtizedes szellemiség. Volt felvételi, képességvizsga, egységes dolgozat, lassan már a pedagógusok is egymástól kérdezik, hogy vajon az idén hogy lesz. Illetve kérdeznék, ha lenne rá idejük. Alóluk is kicsúszott a talaj, anyagilag is egyre lejjebb csúsztak a társadalmi ranglétrán, s ez persze összefügg a közösségi tisztelet és megbecsülés erodálásával. Az amúgy is siralmas helyzetben szinte kegyelemdöfésként csapott le a román kormány szolgapolitikájának az eredménye: fizetéscsökkentés és a »szporok« megvonása. Kategóriától függően 30-50 százalék is lehetett a jövedelemcsökkenés. Az eredmény: elkeseredett pedagógusok ezreinek távozása.”
Szilágyi Ferenc kifejti, szerinte az oktató és nevelő munka sem üti meg azt a színvonalat, ami elvárható lenne. Tanítás helyett papírfogyasztás és statisztikagyártás folyik, az iskolai tevékenységet felváltja a „extrakurrikuláris” tevékenység.
A közlemény folytatásában gyakorlatilag az RMDSZ-politikát bírálja az EMNT-alelnök, aki megállapítások helyett a szervezet 1989. december 25-ei programjába, illetve a tavalyi nagyváradi, X. RMDSZ kongresszuson elfogadott programban foglaltakat kommentálja és veti a szervezet vezetőinek szemére, hogy „korábbi tömör, egyértelmű megfogalmazást egy rutinosan megcsavart, többféleképpen értelmezhető, ha akarom fehér, ha akarom fekete célkitűzés vette át”. Szilágyi mint az EMNT oktatási alelnöke a bírálja a kisebbik kormánypárt politikáját, szerinte a látszatintézkedések, az esetlegesség és a halogatás, valamint az évtizedes mulasztás a nemzetárulás fogalmát is kimeríti. „Így 22 év után továbbra is álom az önálló magyar közoktatási hálózat, máig nincs önálló magyar, állami finanszírozású tudományegyetem, Székelyföld kivételével alig létezik intézményi szinten önálló magyar szakközépiskolai oktatás, a vegyes intézményekben a magyar nyelvnek túlnyomórészt megtűrt szerepe sincs, s ugyanez jellemző a tanfelügyelőségekre s az ottani ügyfélszolgálatokra.” B. B.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Játszmák határokon belül, határokon kívül
Kevés olyan nép él Európában, amelyiknek saját parlamentjén kívül még öt ország parlamentjében van képviselete. Mi magyarok Budapesten kívül Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában vagyunk jelen. Az elmúlt 20 év során volt a magyaroknak parlamenti képviselője Kijevben is.
A két világháborút követő békék után, a 40 éven keresztül szigorú határokkal elválasztott, határok közé bezárt térségekben, autarchiákban, lájtos és kevésbé lájtos diktatúrákban éltek a kisebb, nagyobb magyar közösségek. A '80-as évek második felétől egyre keményedő feltételek között élők nem csak az adott politikai berendezkedés elnyomorító hatásaival küzdöttek akár Csehszlovákiában, akár a volt Jugoszláviában, Romániában, ill. a Szovjetunióban, hanem a kisebbségi léttel is. Magyarországra, a gulyáskommunizmus világára vágyó tekintettel pillantottak a szomszédos országokban élő magyarok és nem magyarok.
1990 után új helyzet állt elő. Legelőször az RMDSZ szerveződött meg hihetetlen gyorsasággal Romániában, de hamarost létrejött Csehszlovákiában a MPP, majd az Együttélés, a Vajdaságban a VMDK, majd a VMDSZ, Ukrajnában a KMKSZ, majd az UMDSZ. Megköttettek az un. Alapszerződések sorra a szomszédos országokkal. Nem ment simán semmi, de a délszláv háború sújtotta térségeken kívül békés körülmények között kialakultak minden országban a választott, legitim politikai képviseletei a magyaroknak. Elindult egy folyamat, melynek során egyre több, – természetesen nem elégséges – eredményt értek el az intézmények, az ingatlanok visszaszerzése, az identitás, az oktatás/ kultúra megőrzésének területein. A határon túli magyarok többségében az adott ország állapotának függvényében, egyre inkább tudatosult, hogy nekik két fővárosuk van. Az adott országé, és a magyar főváros, Budapest. A magyar közösségek tagjainak többségében tudatosult az is, hogy egzisztenciális létük attól az országtól függ első sorban, melyben a többség bizonyára mindenkor 2/3-t alkotott. A kérdés tehát mára úgy merül fel egy kisebbségi létben élő magyar esetében: élhető az adott ország, v. kevésbé élhető, mint máshol a környéken. Egy kis létszámú klientúra persze függött és függ Budapesttől minden térségben. Nemcsak politikai szerepét tekintve, de gazdasági/szociális tekintetben is. Térségektől függően ebben nagy eltérés van. Kárpátalján ez a politikai klientúra esetében 100%-os, míg más térségekben inkább a legitim parlamenti képviselettel rendelkező párt alternatívájaként, Budapestről támogatott, vagy gründolt párt klientúra számára létkérdés.
Ugyanakkor a realitás érzék, mely tudomásul veszi, hogy nem a budapesti kakaskukorékolásra kél fel a nap a szomszédos országokban, nem jellemezi a magyarországi politikát. Különösen a jobboldali kormányok vélték és vélik úgy, hogy Budapesten kell megmondani, mi a jó a határon túli magyaroknak, hogy ők is a “centrális erőtér” sugarába tartozzanak.
Ennek eszköze részben a sérelmi politika folyamatos gerjesztése, amit először státustörvénnyel, majd 2010-ben kettős állampolgársággal kívánnak “kezelni” illetve a támogatáspolitika. Az egyre szűkülő források zavaros intézményi átalakításokkal, átláthatatlan döntési folyamatokkal párosulva, a központ meleg tenyeréből etetett klientúra által vezényelve, mára a határon túli magyarság többsége számára érdektelen és enyhén szégyenletes hellyé teszik az “anyaországot” Már a legrosszabb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság sem föltétlen akar felkerekedni, hogy áttelepüljön Magyarországra.
Az átlagember számára tehát érthetetlen, hogy miért folytat komoly küzdelmet a magyar kormány és diplomácia, hogy mára veszélybe kerüljön az elmúlt 20 év diktatúráktól megszabadult magyar kisebbségek teremtette legfontosabb vívmány – a politikai érdekérvényesítő szerep az adott országok parlamentjeiben. A statisztikai adatok fényében ugyanis világos, hogy a magyar közösségek nem olyan nagy létszámúak, hogy a Fidesz által gründolt, vagy “stratégiai partnernek” kinevezett pártok megjelenésével, a választásokon megoszló szavazatok elégségesek legyenek akár egy párt bejuttatásához is. Így, amit a 20. század nem végzett el a határon túlra került magyarság életében, azt a 21. század elején a Fidesz megosztó politikája befejezi. Hiszen, ha nem lesznek magyar képviselők az adott országok parlamentjeiben, az eddig kínnal-keservvel elért, ám mégis fontos eredmények sem lesznek védhetők. Ugyan is, ha nincs is törvénybe foglalt kulturális autonómia, de annak szinte minden eleme megtalálható mind Romániában, mind Szlovákiában. Szerbiában, a Vajdaságban a Nemzeti Tanács intézménye az egész térség számára példaérték modellt hozott létre, mely tulajdonképpen a kulturális autonómia intézménye.
A nacionalizmusok ugyan minden országban rendelkezésére állnak a politikának, de jelenleg alacsony hőfokon vannak tartva. Választások idején persze felizzíthatók, de jelenleg az a nagyobb veszély pl. a szlovákiai magyar kisebbségre, hogy “Minél jobban prezentálódik az MKP a Fidesz saját akarat nélküli fiókpártjaként, annál inkább közelít szlovákiai koalíciós potenciálja a nullához. És annál kevésbé lesz az itteni magyarok számára érdekes, hogy a parlamentben izolálódik-e, avagy a parlamenten kívül. Ugyanis egyik esetben sem lesz képes tenni értük semmit, ami hasznukra válhatna” (Morvai Péter).
Az etnikai alapú magyar pártok mindenek fölött való forszírozása Budapestről végzetes tévedés. Kontraproduktív!
Több, mint árulkodó Semjén Zsolt mondata: “A magyarság megmaradása függ attól, “milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”. Ez a fajta gondolkodás, nem tudja elképzelni, hogy a Fideszen kívül, sőt a Fidesz ellenében, és után is van és lesz élet a szomszédos országok magyar társadalmai számára.
Ugyanakkor azzal, hogy Magyarország az elmúlt másfél évben feladta legnagyobb értékét: a társadalmi, gazdasági, politikai stabilitást, nemcsak a hazai társadalomnak, de a határon túli magyaroknak is árt. A kormány elszigetelte Magyarországot Európában. A magyar diplomácia mozgástere beszűkült. A kormányzati politika kockáztatja a kisebbségben élő magyarság politikai érdekképviseleteit a szomszédos országokban. S Magyarország mára már nem egy vágyott hely, ahol sokkal jobb lenne élni, mint az euróval fizető Szlovákiában, vagy az Európai Unióban és a NATO-ban felértékelődő Romániában. Horvátország uniós tagállammá válásával, tengerpartjával, Szlovénia jólétével nem vetélkedhet az egyre zsugorodó gazdasággal rendelkező Magyarország, mely hova tovább egy jól fejlett autokrácia, egypárti berendezkedéssel, leépülő jogállammal.
A 2011-es népszámlálási adatok drámai fogyást mutatnak Romániában és Szlovákiában. Az asszimilációt pedig gyorsítja, hogy a magyar identitástudatnak nem támasza Magyarország. A kettős állampolgárság törvénybe iktatásának módja és időpontja a választójog mellérendelésével – mindennél árulkodóbban bizonyítja, hogy ez elsősorban belpolitikai játszma része, és nem a magyar kisebbségekről szóló, mindent megoldó gyógyír. S hogy ez, – mint Ruprecht Polenz a német Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke mondja: “a külhoni magyaroknál lojalitási konfliktust okoz” – nem érdekli a Fidesz gőzhengerét.
Ugyanakkor, ahogy a felzárkózás és a szociális pillér mellett nem áll ki a magyar kormány Magyarországon, sőt, nap, mint nap táplálja az EU-ellenességet a társadalomban, úgy nem használja ki az európai integráció adta lehetőségeket a határon túli magyar közösségek érdekében sem . Nem számol azzal, hogy a 2012 – választások Romániában és Szlovákiában új helyzetet teremtehenet, s mi lesz a kisebbségben élő magyarokkal, ha ezekben az országokban is a “centrális erőteret” és a nemzeti burzsoázia megerősítését hirdeti meg a kétharmados többség?
Törzsök Erika
Népszava

Gyarapodik Kossuth regimentje
Újabb hagyományőrző huszárcsapat tette le az esküt a hétvégén Havadon, ahol Kossuth szobra előtt emlékezett a tömeg az 1848-49-es szabadságharcra.
Tavaszi napsütés és hósipkás dombok fogadták szombaton a Havadra érkezőket. No meg a faluvégen strázsáló lovas huszárok. Közel ezer fős tömeg gyűlt össze a település központjában, Kossuth Lajos két éve állított szobránál: fúvószenekar kíséretében érkeztek a huszárok, autókkal a szomszédos rigmányi fiatalok, de nemzeti és székely zászlókkal sereglett a nép a Nyárád, a Kisküküllő mentéről és a megyeközpontból is. Szombaton nemcsak az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek Havadon, hanem a nemrégiben alakult helyi lovas huszárcsapat is letette az eskűt. „Forradalmaink, nemzeti megmozdulásaink mindig megmutatták a világnak, hogy a magyar nem született szolganép, hanem szabadságra, függetlenségre, önállónemzeti létre hivatott történelmi közösség” – hangzott el a megnyitón, ahogyan az is, hogy az értékek változása, a nemzet fogyatkozása közepette „megemlékező ünnepségünk figyelmeztetés kell legyen”. Felesküdtek az új huszárok
Kossuth szobránál Veress Gergely polgármester elmondta: ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, magyarságunkért, identitásunkért, gyerekeink oktatási lehetőségeiért. De Kossuth regimentje nem fogyatkozik itt, és minden magyar szívnek együtt kell dobbannia. Ugyanis itt megalakult a 15. Mátyás huszárezred 5. századának helyi hagyományőrző csapata, amely ekkor tette le fogadalmát. „Remélem, úgy fogtok majd helytállni, viselkedni, hogy nemcsak a községnek hoztok jó hírt, hanem az egész nemzetünknek” – mondta a polgármester. Az ünnepélyes pillanaton jelen voltak a torboszlói székely kopjás lófők, a 9. huszárezred marosvásárhelyi, valamint a a 15. Mtáyás huszárezred szovátai és marossárpataki csoportjai. A helyiek vezetője, Csípán Csaba hadnagy Miholcsa József őrnagy előtt tette le fogadalmát, majd feleskette társait is.
„Dicső őseink iránti tisztelettel, és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve fogadom, hogy napjaimat a Szent Korona isteni törvényeihez igazítom, családom és környezetem felemelkedésén munkálkodom, segítek megőrizni múltunk hagyatékából mindent, ami megtart és előre mutat. Elöljáróim jó példáját és cselekvéseit követem legjobb tudásom szerint. Hűséges leszek csapataimhoz, nem hozok szégyent bajtársaimra, mert tudom, hogy velük, valamint emberi tartásommal, fegyelemmel példát mutatva nemzetünk önbecsülését, jövőbe vetett hitét és feltámadását szolgálom úgy Székelyföldön, mint az egész Kárpát-medencében. Isten engem úgy segéljen!” Miután a 11 helyi huszár felesküdött, felavatták a csapat zászlaját, amelybe szeget vertek a polgármester mellett a politikusok is: Lokodi Edit Emőke, Kerekes Károly, Szabó Árpád, továbbá Miholcsa József huszár főparancsnok, Jakab Viktor lelkész és a magyarországi Hévizgyörk polgármestere, Tóth Tibor is. A szegek jelképezik a vezető személyek vagy méltóságok jegyeit arról a felhatalmazásról, miszerint a csapatot zászlóval ruházzák fel. A lobogót Nagy Attila helyi lelkész áldotta meg, kérve Istent, hogy „cselekedje, hogy emlékezésünkből erő, bátorság és remény áradjon”. Ezután Adorjáni Judit „zászlóanya” felkötötte a díszszalagot, lobogóik összeérintésével a csapatok pedig elfogadták új bajtársaikat.
Csak közösen érhető el eredmény
A 164 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékezve Veress Gergely polgármester ünnepi beszédében kifejtette: 1848. március 15. a magyarok ünnepe volt és marad. Boldog ünnep, mert létünkért való küzdelmünket, a közös ügyünkért való összefogást jelenti számunkra. Ma is tudjuk, milyen jövőt szeretnénk teremteni, de ez a mi elhatározásunkon múlik, és ezért tenni kell és nem kétségbeesni. Mert általunk születik a jövő. „Kötelez minket a múlt, az elődök példája és szelleme. Szabadság ott van, ahol tisztelik egymást az emberek. Ahol szent az adott szó, ahol megbecsülik a múlt emlékeit. Itt az idő, hogy megtegyük azt, ami rajtunk áll” – figyelmeztetett az elöljáró, aki szerint március 15. nemcsak az emlékezés napja, hanem a jövőlátásé is: „El kell hinnünk, hogy csak közösen érhetünk el eredményt. Mi, erdélyi magyarok nem engedhetjük meg, hogy csak nagyravágyás miatt szétszaggassák nemzetünket, kockáztatva jelen és jövő nemzedék magyarságát és identitását.”
„Csodaként maradtunk meg Európában”
Amikor a magyarság megérkezett Európába, erős nép volt és nagyhatalom lett. És ezt ma sem tudják elnézni az európai nemzetek, az EU is árgus szemmel figyel mindent, amit a magyarok csinálnak. „Csodaként maradtunk meg Európában” – hangsúlyozta Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke – , mert tudunk emlékezni, vállaltuk anyanyelvünk, identitásunk megtartását, és székelyekként arra vagyunk ítélve, hogy harcoljunk az autonómiánkért. „Vissza kell térnünk önazonosságunk, emberségünk gyökereihez. Az összefogás, az egység, a mai ünnepség a nemzet széthúzása elleni üzenet legyen innen, havadról” – emelte ki a megyei tanács elnöke.
„Csak az a miénk, amit ki tudunk harcolni”
Ez volt az üzenete Kerekes Károly parlamenti képviselő beszédének, aki emlékeztetett a marosvásárhelyi Kossuth utcanév miatti sikertelen harcra, a 2. számú iskola elnevezésének vagy a MOGYE magyar kara megalakításának akadályozására, nemkülönben a közeli Nyárádszeredára, ahol harcolni kell a főtér megtartásáért.
Kelemen Attila képviselő üzenete is hasonló hangot ütött meg: ebben az országban magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, álmodunk, sírunk, de résen kell lennünk, mert a mi „állóképességünkön” múlik a siker, és ha meghátrálunk, minden elért eredményt feláldozunk. Az összetartást hagsúlyozta Bárczi Győző alispán is, míg Havad anyaországi testvértelepülése, Hévízgyörk polgármestere elismerését fejezte ki. Tóth Tibor szerint az erdélyi kistelepülések nagyobb tetteket tudnak végrehajtani, mint a magyarok „a nagyhazában”.
„Isten áldd meg a magyart!”
Az ünneplő közösséget Bustya Ferenc rigmányi lelkész a bibliai „Békesség néktek” megszólítással köszöntötte, míg a gegesi református kórus a magyarok világhimnuszát énekelte el, a havadi Vadburusnyán egyesület pedig Petőfi Nemzeti dalát. László János nyugalmazott tanár Gábor Ferenc Magyarnak lenni című költeményét, míg a helyi Csalóka Ernő teológus Petőfi Csatadalát adta elő. A költő visszatér – énekelte a helyi Baki Tünde, míg Veress Gergely polgármester Vörösmarty Szózatát szavalta el. Az ünnepség végén Lokodi Edit Emőke díszokleveleket osztott ki, majd Kossuth szobra előtt koszorút helyezett el a Megyei Tanács, Kerekes Károly, a helyi önkormányzat, a községi RMDSZ szervezet, az iskola, a község egyházai, a helyi huszárok és Hévízgyörk küldöttsége. A politikusok ajándéka
Tizenegy huszár tett eskűt szombaton: Csípán Csaba, Kiss Csanád, Bodoni Levente, Vass Tamás, Csipán László, Rigmányi Zsombor, Szabó Zsolt, Kádár Zsolt, Pál András, Pál Hunor és Bíró István. A huszárok egyenruhája kibédi posztóból készült Székelyudvarhelyen, információink szerint egy egyenruha ára 2500 lej volt. A szükséges összegeket Markó Béla szenátor és Borbély László képviselő biztosították a havadi csoport számára.
Szekelyhon.ro

Szórvány és egyház: szórványtanácskozás Köröstárkányban
A Belényesben megszervezett őszi szórványtalálkozó folytatásaképpen 2011. március 10-én, szombaton szórványtanácskozásra került sor a Bihar megyei Köröstárkányban. A Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által közösen meghirdetett szakmai megbeszélés-sorozat második találkozóján Nagy József Barna, az MPE elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte a református egyházközség gyülekezeti termében egybegyűlteket, majd Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkipásztor mutatta be a települést, illetve az itt élő reformátusok életét. Köröstárkány az egyedüli magyar település a Belényesi-medencében, lakói messze földön ismertek a fóliasátras zöldségtermesztésükről, hangzott el a bevezetőben. Sajnos a szórványélet hátrányai – vegyes házasságok, több elhalálozás, kevesebb születés – egyre jobban megmutatkoznak a településen. Dukrét Géza a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Belényesi-medence történelmének viszontagságos évszázadait ismertette, külön hangsúlyt fektetve a magyar vonatkozású történelmi adatokra. A helytörténész két témába vágó kötetet is bemutatott: Györffy István, A Fekete-Körös völgyi magyarság című munkáját, valamint A Belényesi-medence turistakalauzát. A szórványtalálkozás szervezői ezzel a két kötettel ajándékozták meg az érdeklődőket, ugyanakkor a vidék magyar gyülekezeteinek, iskoláinak és könyvtárainak is több kötetet ajándékoztak.
Burian Sándor ágyai (Arad megye) háziorvos, az EMNT szórványtanácsának tagja az Arad megyei magyar térvesztésről tartott előadást. Arad a második védvonal című, statisztikákkal, ábrákkal is alátámasztott előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy Arad megye magyarsága, mintegy második „védvonal”, napjainkban a végleges megsemmisülés útjára lépett. Ezt a „védvonalat” mégsem szabad veszni hagyni, mert akkor a belső erdélyi, ma még tömbmagyarságnak számított vidékek válnak jobban sebezhetővé.
Bartha Mária Zsuzsanna nagykárolyi (Szatmár megye) unitárius lelkész – aki szintén tagja az EMNT szórványtanácsának – az egyház, főleg az unitarizmus és a szórvány kapcsolatáról tartott előadást. A tanácskozás további részében a résztvevők meglátogatták a magyarremetei Árpád-kori templomot, ahol szent királyaink (Szent István, Szent Imre, Szent László) egyedülálló ábrázolásait, illetve a bibliai témájú freskókat tekintették meg. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló szórványkonferencia a várasfenesi tájház megtekintésével zárult.
Harangszó (Nagyvárad)

„Ezzel a teherrel gyarapodunk”
Nagyvárad – Dr. Tőkés István nyugalmazott professzor hirdetett igét, majd IGE-hirdetés című, prédikációkat tartalmazó kötetét mutatták be vasárnap délelőtt, a nagyvárad-olaszi református templomban.
Jézus mindenkit egyformán hív, s bár sokan tapasztaljuk, hogy belefáradunk az életbe, úgy érezzük, hogy nincs tovább, Jézussal nem történhet meg a felmondása az életnek – mondta a nyugalmazott teológiai professzor „Jöjjetek énhozzám, mert megtartalak és megnyugosztalak titeket” – s ez a felhívás mindenkinek egyformán szól. De vajon mit jelent a megnyugtatás – tevődik fel a kérdés. Jézus nem veszi el a fáradtságot, ám saját igáját adja – azaz lehetőséget arra, hogy viseljük a terhet. Ezzel a teherrel pedig erőnk gyarapszik és el tudjuk viselni a megpróbáltatásokat, az iga pedig nem más, mint maga Jézus „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” – mondja, és ez az iga soha meg nem szűnik, hiszen ő velünk van és vele tudunk járni.
Szép magyar szó
Az igehirdetést követően Veres-Kovács Attila lelkipásztor méltatta a 96 esztendőt betöltött professzort. „Köszönjük, hogy eljött, segítse az Úr, hogy tovább szolgálja anyaszentegyházát” – mondta a lelkipásztor, majd Kiss Tünde zenetanár és Kiss Huba Ernő kántor megzenésített zsoltárokat adott elő furulyán és gitáron.
A későbbiekben Hermán M. János előadótanácsos szólt a professzor által írt negyedik prédikációs kötetről. Mint megemlítette, Orbán Viktor magyaroroszági miniszterelnök is idézett a kötetből, „s ha egy magyar miniszterelnök is olvassa, miért ne olvashatnánk mi is, miért ne lehetnénk rá büszkék?” – tette fel a kérdést. Dr. Geréb Zsolt teológiai professzor méltatásából idézve elmondta: a kötet az élő ige üzenetét hordozza közérthető, világos és szép magyar szóval, szeretettel ajánlja minden igére szomjas embernek.
Ajándékok tárháza
Az előadótanácsos az evangéliumi szabadságról is szólt, melynek során a jézusi igát kell viselni, s egyúttal felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy szabadidejében olvassanak prédikációt. „Ez a kötet lelki épülésünkre szolgál, s azt kívánjuk, hogy éljen bennünk a Krisztus, nélküle véletlenül sem cselekedhetünk jót” – hangzott el. Ezzel a kötettel ajándékokkal ékes tárházat kapunk, melynek birtokában megajándékozottak vagyunk; a nehéz anyagi körülmények nemegyszer meggátolják a jó cselekvését, hitünkből azonban nem hagyhatunk, s általa másoknak is tudunk segíteni. A prédikáció bátorságot ad, segít a tisztánlátásban – nem csak arra való, hogy a templomban örvendezzünk neki. A későbbiekben Hermán M. János megemlítette: sajnos Krisztus gyermekei nincsenek mindig egy akaraton, a legnagyobb baj, hogy olykor ellenségei egymásnak…
Üzenet
„Hálás vagyok, hogy megjelent ez a kötet” – mondta a későbbiekben a nyugalmazott professzor, kihangsúlyozva: a kötet nem Tőkés Istvánról szól, hanem az igéről; akik az Úrban bíznak, azoknak az ereje megújul, s ha ez a kötet hozzájárul ahhoz, hogy ez az üzenet eljusson az emberekhez, akkor már elérte a célját.
Tőkés László EP-alelnök beszéde során megemlítette: Orbán Viktor miniszterelnököt támadások érték az EP plenáris ülésén, ám ő bizonyságot tett hitéről, s bebizonyította, hogy jogunk van a kereszténységünkhöz. Később édesanyjáról is szólt, akinek komoly szerepe volt abban, hogy édesapja prédikálhatott és megírhatta köteteit, s aki a szívén viselte a magyar falvak sorsát. Azt is elmondta: a prédikáció csak látszólag szerény műfaj, valójában a legtöbb ember nem novellákat olvas, hanem prédikációt hallgat és olvas, talán csak a tévéfilmek vetekedhetnek a prédikációk népszerűségével. Megemlítette még Tőkés László, hogy a Felvidéki Magyar Párt nem jutott be a parlamentbe – „ez vár ránk is, ha nem szedjük össze magunkat” – továbbá azt, hogy „fele árpa, fele víz politikai irányba haladunk, s meg fogjuk inni a levét annak, ha csak szavaljuk Petőfi Talpra magyarját, de nem állunk talpra”.
Dedikálta
A március 15-i programról is szólt, melynek kapcsán megemlítette: meg akarták gátolni ünneplésüket, de nem hagyták magukat. „Krisztus igáját felvesszük, de a szolgaság igáját nem; mindenkit szeretettel hívunk és várunk, Dávidként nem ülünk fel Góliátok gúnyolódására.”
A későbbiek során Bach D dúr szvitjének egy része hangzott el Gergely Bálint, Antal Sándor és Lászlóffy Zsolt közreműködésével. Az ünnepség a Lorántffy-központban folytatódott, ahol dr. Tőkés István nyugalmazott professzor dedikálta kötetét.
Neumann Andrea
erdon.ro

Alulírott Tőkés László, kilépek az RMDSZ-ből
NYILATKOZAT
Alulírott Tőkés László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítója, 1990-től a 2003-as kiebrudaltatásomig annak tiszteletbeli elnöke, jelenleg pedig a szervezet Temes megyei tagja, ezennel kilépek az RMDSZ-ből.
Indoklásom a következő:
A cianidos bányászatot betiltó, sikeres európai parlamenti határozat egyik kezdeményezőjeként vállalhatatlan számomra a kisebbik kormánypárt Verespatakkal kapcsolatos megengedő és a beruházást elősegítő álláspontja. A brüsszeli parlament folyosóin számomra egyre kínosabb választ adni az aggódó kollégák azon kérdéseire, hogy akkor most pontosan mi is történik Romániában?! Azt azért csak nem mondhatom, hogy a kanadai vállalat megvásárolta volna a minisztereinket…
Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, ám a schengeni övezetbe mind a mai napig nem fogadták be – többek között a mindent átfonó korrupcióra való hivatkozással. Vállalhatatlannak, és nem csupán számomra, hanem az egész erdélyi magyarságunkra nézve szégyenletesnek tartom azt, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői arra törekszenek, hogy ellehetetlenítsék a köztisztviselők vagyonosodását vizsgálni hivatott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), illetve a Korrupcióellenes Főügyészség (DNA) munkáját.
Soha nem értettem egyet az alibi-feltételeken alapuló kormányzati szerepvállalással. A hatalom öncélú akarása miatt az RMDSZ vezetői beáldozták az önálló állami magyar egyetemünket, igazgatói és prefektusi állásokra váltották autonómiánkat, aprópénzért hajlamosak kiárusítani Erdély természeti kincseit. Azok közé tartoznak, akik a hozzánemértés és a szabadrablás eredményeképpen csődbe vezették országunkat, ennek árát viszont népünkkel fizettették és fizettetik meg; munkahelyteremtés helyett csontig hatoló megszorítások, valamint egy több mint harmincmilliárd eurós külföldi kölcsön árán tartják lélegeztetőgépen Romániát.
Elutasítom az RMDSZ – zsákmányszerző pártlogikán alapuló – kirekesztő és az erdélyi magyarságot megosztó gyakorlatát. Minekutána az összes közpénzre rátette a kezét, és ezek java részét saját önös céljaira használja fel, 2012-ben már ott tartunk, hogy nemzeti ünnepeinket, szobrainkat és szimbolikus tereinket is egypárti önkénnyel igyekszik kisajátítani.
Meggyőződésem, hogy nem az erdélyi magyarság van az RMDSZ-ért, hanem éppen fordítva: erdélyi magyar pártjainknak, választott tisztségviselőinknek kell mindenkoron egész közösségünket szolgálniuk.
Nagyvárad, 2012. március 12.
Tőkés László
EP-képviselő
Erdély.ma

Hegyaljai vérengzések
Erdély történelmébe fekete betűkkel vannak beírva a mócok 1848–49-es magyarellenes rémtettei, melyeknek kb. tízezer védtelen csecsemő, gyermek, asszony és öreg esett áldozatul. A bécsi udvarral a magyar szabadságharc ellen szövetkező, Avram Iancu, Axente Sever és Prodan Simion pópa által vezetett román felkelők ugyanis megtámadták és felégették Alsó-Fehér megye magyarok lakta városait és falvait, s megdöbbentő kegyetlenséggel halomra gyilkolták azok ártatlan lakóit.
Az első mészárlás 1848. október 19-én Kisenyeden történt, az utolsó 1849 májusában Bucsesden. Többek között Zalatna, Nagyenyed, Marosújvár, Gyulafehérvár, Naszód és Abrudbánya városát is lerombolták. A rablóhadjáratok során pótolhatatlan kulturális értékek váltak a lángok martalékává. Enyeden például a református püspökség levéltára és a kollégium híres könyvtára is megsemmisült. A honvédseregbe bevonult és osztrák csapatok ellen küzdő férfiak hiányában ezek könnyen véghezvihető, de aljas cselekedetek voltak, melyek elkövetéséért a román nép a mai napig bocsánatkéréssel tartozik.
A lerombolt és elpusztított falvak egyikében, a napjainkban alig 15 magyar lelket számláló Magyarigenben tevékenykedik Dr. Gudor Kund Botond református lelkész és történész, aki elfogulatlanul és tudományos igényességgel munkálkodik a történtek feldolgozásán. Kutatásainak eddigi eredményét egy könyvbe foglalta össze, melynek sepsiszentgyörgyi bemutatója előtt alkalmunk nyílt elbeszélgetni vele az akkori eseményekről. Az elhangzottak rövidített változatát alább olvashatják.
– Az Erdélyi-érchegység környékén és az egykori fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron napjainkban csak elvétve lehet magyar szót hallani. Ez nem a véletlen, hanem a térségben a történelem folyamán többször megismétlődő népirtás következménye. A folyamat az 1784-es, Horea–Cloşca–Crişan-féle parasztfelkeléssel vette kezdetét. Ön tüzetesen elmélyült a témában, beszélne ennek kiváltó okairól?
– A Maros mentén 1658-ban végigseprő török- és tatárjárás, illetve az 1738-as pestisjárvány következtében a térség magyar lakossága megtizedelődött, ezért a földesurak újabb román tömegeket telepítettek a vidékre. Mindezek következtében egyes helyeken a román lakosság túlsúlyba került, azonban ez még önmagában nem vezetett a magyar népesség eltűnéséhez. A tragikus folyamat valódi okai az ön által is említett Horea-vezette parasztlázadásban gyökereznek. A téma tárgyalása még ma is hálátlan feladat, ugyanis a hivatalos román történetírás az eseményeket dogmatizálta, azok főszereplőit pedig szinte szentekké avatta. Státuszszimbólumokat formált belőlük, ezért nem lehet hozzájuk érni. Ennek ellenére a lázadásokban játszott szerepüket és azok hatását megpróbálom a maguk nyers valóságában láttatni, hiszen a történtek során nemcsak a nemesi kúriákat és azok lakóit pusztították el ritka kegyetlenséggel, hanem a környékbeli magyar lakosság egészét is.
Az okokat elemezve meg kell állapítanunk, hogy a román jobbágyság régióbeli számbeli fölényéből fakadóan, abban a korban elképzelhetetlen társadalmi jogokra tartott igényt. Éppen ezért II. József uralkodása alatt hiába ismerik el az ortodoxiát, a többi felekezet iránt részükről megnyilvánuló vallási türelmetlenség és a jobbágyterhek megnövekedése konfliktushoz vezetett. Ennek kirobbanásához hozzájárultak az uralkodó két erdélyi körútján tett, de soha be nem váltott ígéretei is. Ugyanakkor a felkelésnek etnikai indíttatása is volt, mely főleg az örmény és magyar kereskedők iránt megnyilvánuló ellenséges magatartásból fakadt. Így az sem véletlen, hogy a lázadás végül is a piactéren italt árusító örmény kereskedőkkel történt kocsmai összetűzés nyomán kapott lángra.
– Ugorjunk az időben az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc korszakáig, mikor a Mócvidék az elnyomó osztrák hatalmat támogatva ismét a magyarság ellen fordul. Ez a magatartás ugyanazokra az okokra vezethető vissza?
– Valamivel árnyaltabb a kép, mivel ebben az esetben hadszíntérről, katonai alkukról és egy olyan történelmi pillanatról beszélünk, melyben Bécs, a maga törékeny és veszendő helyzetében megpróbált szövetségeseket találni, hogy segítségükkel a magyarokat sakkban tarthassa. Az udvar által fellázított és felfegyverzett románok irányítása végül kicsúszott az ellenőrzésük alól, de a vérengzéseket meg sem próbálták gátolni. Így kapta meg Hegyalja magyar lakossága a történelem folyamán másodszor is a magáét, és zuhant egy nagyot ismét demográfiailag.
Az események hátterében azonban ezúttal nem jobbágyokat kell keresni, hanem bizonyos katonai és félkatonai alakulatokat, például Avram Iancu légióit, melyek katonai megállapodásokat írnak alá az osztrák kézen lévő Szebennel és Gyulafehérvárral. Mivel a Şaguna és társai által országgyűlési szinten működtetett román komité politikai erőként áll mögéjük, magyar részről a mozgalmuk joggal minősíthető ellenforradalomnak.
– Az itteni történelemszemlélet a magyarral szöges ellentétben ítéli meg az eseményeket. Ön erről hogyan vélekedik?
– A történetírás csak akkor tud előbbre jutni, és csak akkor kezdődhet el benne egy megtisztulási folyamat, hogyha mítoszok és félistenek gyártása helyett a tényekkel szembesül. Hogyha a saját történetírásuk által meg sem említett 1848–49-es román vérengzések nem számítanak többé tabutémának. Amíg azonban a politika elferdített, felnagyított és egyoldalúan beállított tragikus eseményekkel példálózik, addig csak konfliktust gerjeszthetünk.
– A román történészek körében észlelhető-e az igazsággal való szembenézésre irányuló szándék? – Igen, csak sajnos, ezek a történészek nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint azok, akik a hivatalos történetírást próbálják erősíteni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Semjén Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel találkozott
Bemutatkozó látogatáson vesz részt hétfőn és kedden az EMNP elnöksége a magyarországi parlamenti pártoknál, Budapesten. Az erdélyi párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a budapesti bemutatkozó körút Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökénél kezdődött.
A kapcsolatfelvételről a párt február 25-i, csíkszeredai országos küldöttgyűlése döntött, az újonnan megválasztott vezetőség tagjai közül jelen volt: Toró T. Tibor elnök, valamint Gergely Balázs és Zatykó Gyula alelnökök.
Az Erdélyi Magyar Néppárt tájékoztatása szerint a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével a Kárpát-medence magyar vonatkozású aktualitásait tekintették át, külön kitérve a szlovákiai választások nemzetpolitikai szempontból aggasztó eredményeire.
A továbbiakban Toró T. Tibor bemutatta és átadta az Erdélyi Magyar Néppárt politikai keretprogramját, majd a közelgő romániai önkormányzati választások kihívásairól, az Erdélyi Magyar Néppárt választási stratégiájáról tartott rövid összefoglalót – írták a közleményben, amelyben kitértek az ősszel esedékes parlamenti választásokra is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke külön felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét arra, hogy a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb mellett a romániai választási törvény rendelkezik egy alternatív küszöbről is, mely szerint elegendő hat képviselői, valamint három szenátori választó körzetben egyszerű többséget szerezni ahhoz, hogy egy párt mandátumokhoz jusson.
A találkozón a közlés szerint elhangzott, hogy nincs alapja annak a riogatásnak, hogy az erdélyi magyarság kieshet a parlamentből, ahogyan az a felvidékiek esetében történt. A találkozó végén a jelenlévők megegyeztek, hogy a közelgő önkormányzati, valamint az azt követő parlamenti választásokra való tekintettel havi egyszeri, rendszeres találkozókra kerül majd sor az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői és a miniszterelnök-helyettes között.
MTI
Erdély.ma

Érvénytelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közgyűlése
Érvénytelennek bizonyult a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szombatra összehívott lábnyiki küldöttgyűlése, ezért a korábban lemondott vezetőknek újabb közgyűlést kell összehívniuk, melyre várhatóan húsvét után, áprilisban kerül sor.
A Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége alapszabályában az áll, hogy a közgyűlés akkor érvényes, ha legalább 15 helyi szervezet küldöttei vesznek részt ezen. A helyi szervezetek pedig saját gyűléseiken jelölik ki a közgyűlési képviselőiket. Ehhez képest a gyűlésen csupán négy település képviseltette magát. A közgyűlésen Kovács Péter RMDSZ-főtitkár mellett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is részt vett.
Béres István kukujeci küldött lapunknak eljuttatott levelében furcsállja, hogy az MCSMSZ lemondott vezetősége a korábban elfogadott alapszabály legalapvetőbb előírásainak sem próbált megfelelni, mindezt „annak ellenére, hogy a szövetség korábbi vezetői lemondásukkal a szervezet elmúlt 10 évének legnagyobb krízisét okozták”.
„Mint kiderült, a szervezet tagsága 2009-től az új alapszabályzatnak köszönhetően 1200 főről összesen 20 tagra csökkent. Annak ellenére, hogy jogszerű keretek között a közgyűlést nem lehetett megtartani, a vezetőség az RMDSZ képviseletében megjelent Kovács Péter főtitkár támogatásával a közgyűlés megtartását kezdeményezte” – mutatott rá a sajtóhoz eljuttatott levelében Béres István. Solomon Adrián lemondott elnök közölte, a tagoknak egy csoportja, mely az utóbbi időben aktivizálódott, felrótta, hogy a gyűlésen csupán négy szervezet képviselői vannak a szabályzatnak megfelelően jelen.
Elmondta azonban, a közgyűlést megelőzően ugyanis csak Kosteleken, Frumószán, Lábnyikon és Magyarfaluban gyűltek össze a helyi szervezetek. Solomon Adrián elismerte, hogy jogos az észrevétel, de az MTI-nek elmondta, nem érzi hibásnak magát az emberek fásultsága miatt. Amint arról beszámoltunk, a csángó oktatási programmal kapcsolatos feladatok ellátását Márton Attila oktatási felelős vette át – a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) egyeztetve – Figula Olimpiu eddigi programfelelőstől. Figula közölte, a személyét ért méltatlan és egyre durvább támadásokkal indokolta lemondását. Figula Olimpiut február 27-i hatállyal nevezték ki – eredetileg áprilisig – a csángó oktatási program menedzserévé.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár még február elején jelentette be, hogy komoly anomáliákra derült fény a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) gazdálkodásában az átvilágítás során. Akkor közölte, hogy a szövetség által bonyolított oktatási program ugyanakkor mindenképpen folytatódik, április végéig az RMPSZ közreműködésével. A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét, 70 millió forintot biztosítja a kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) adja.
A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul tovább tanuló diákok számára pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában. Az MCSMSZ 12 tagú vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A tisztségviselők szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Leégett a háromkúti magyar iskola
Porig égett pénteken hajnalban a Neamţ megyei Háromkút magyar iskolája. A helybeliek szerint a faépület percek alatt a tűz martalékává vált, idő sem volt arra, hogy a tűzoltókat kihívják. Imre Anna tanítónő elmondta, több mint ezer könyv, a nemrég adományként kapott felszerelés (számítógépek, nyomtató, fénymásoló) is odaveszett.
A 140 négyzetméternyi felületű, faszerkezetű ingatlant nem lehetett megmenteni. A pedagógus szerint ki van zárva, hogy valaki szándékosan gyújtotta volna fel az egykoron szövetkezeti vegyesboltként működő épületet, a kémény nélküli, 140 négyzetméternyi felületű ingatlan valószínűleg a villanyhálózatban keletkezett szikra miatt lobbanhatott lángra. „Tizenhárom éve úgy dolgozom, hogy mindig tudtam, ez a veszély fennáll, ezért mindig mindent ellenőriztem. Az óvónő úgyszintén. Nap végén a dugaszokból is kihúztunk mindent. Miután a gyermekek elmentek, mindig ellenőriztük, hogy minden rendben van-e. Most sem vettünk észre semmi gyanúsat. Sem füstöt, sem füstszagot” – mondta a tanítónő. Az iskolában nyolc gyermek, az óvodában 18 gyermek tanult.
A tanítónő elmondta, egy ideiglenes épületet keresnek, amelyben tovább folytatódhat a magyar oktatás. Amint arról már beszámoltunk, már korábban gyűjtést szerveztek egy új iskola felépítésére, mivel 2010 nyarán a települést ért árvíz után megfogalmazódott egy új iskolaépület építésének gondolata.
Krónika (Kolozsvár)

A közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el Frunda Kiegészítő jegyzőkönyv-tervezetét
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Állandó Bizottsága pénteki (március 9.), párizsi ülésén elfogadott Állásfoglalás és Ajánlás értelmében a tagállamoknak szükséges elfogadniuk a Frunda György által kidolgozott és előterjesztett Kiegészítő jegyzőkönyv- tervezetet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez.
Figyelembe véve a számos nemzeti kisebbség bizonytalan helyzetét, valamint a Nemzeti kisebbségek oltalmazásáról szóló keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának alkalmazása során jelentkező problémákat, a közgyűlés kifejezetten fontosnak tartja elfogadni a Kiegészítő jegyzőkönyv- tervezetet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, amely lehetővé tenné az egyes nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek, hogy egyénileg vagy kollektív módon az Európai Emberjogi Bírósághoz forduljanak.
Ez az európai szintű nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó garancia az alábbiakra terjed ki:
– minden személy azon joga, hogy kifejezze valamely nemzeti kisebbséghez való tartozását
– politikai jogok (politikai pártokba való szabad tömörülés, választáson való részvétel, arányos képviselet a közéletben, helyi és központi szinten)
– kulturális jogok, a kulturális autonómiához való jog, mint az identitás megtartásának fő eszköze
– az egyes autonómiaformákról való döntés joga, az európai, illetve a nemzeti és regionális gyakorlatnak megfelelően
– az anyanyelv szabad használata a magán- és a közéletben, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban ott, ahol a nemzeti kisebbségek jelentős számban élnek.
Népújság (Marosvásárhely)