A magyar kormány válaszolt Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyilatkozataira
A budapesti kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága tételesen válaszolt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkárának nyilatkozataira, amelyeket az Erdélyi Magyar Televízióban tett a hétvégén a magyar kormány határon túli támogatáspolitikájával kapcsolatban.
Mint arról tájékoztattunk, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a hétvégén többek között azzal vádolta a budapesti kormányt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Demokrácia központok finanszírozására fordítja azt a pénzt, amelyből kulturális intézményeket, kis- és középvállalkozásokat, vagy családtámogató programokat lehetett volna finanszírozni.
Alább közöljük a magyar kormány válaszát.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság válasza Kovács Péter (RMDSZ) valótlan állításaira
A hétvégén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára az egyik erdélyi televízióban nem egészen öt perc alatt közel féltucatnyi olyan állítást fogalmazott meg, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Sajnáljuk hogy az RMDSZ főtitkára a médiát választja a problémák megbeszélésének helyszínéül, ezért mi is kénytelenek vagyunk az ő általa választott módon reagálni. Lássuk, mik ezek a valótlan állítások, téves információk pontosan:
1. Kovács Péter: „ A magyar kormány a múlt évben „elfelejtette” folyósítani a nemzeti jelentőségű erdélyi magyar szervezetekre és programokra szánt támogatást, volt viszont bőven pénz a demokrácia központokra és az új magyar párt finanszírozására.”
Nemzetpolitikai Államtitkárság: Először is szeretnénk leszögezni: hogy az elmúlt évben is finanszíroztuk a nemzeti jelentőségű intézmények közé tartozó szervezeteket és programokat, annak ellenére, hogy a tavalyi év átmeneti volt abból a szempontból, hogy év végére fejeztük be a támogatási rendszer átalakítását és ennek körében a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásának megújítását. Meglehetősen ízléstelen a nemzeti jelentőségű intézmények kapcsán is pártpolitikai támadásokat indítani. Szeretnénk leszögezni, hogy a magyar kormány nem finanszíroz egyetlen határon túli magyar pártot sem.
2. Kovács Péter: „Míg az RMDSZ saját költségvetéséből ezévben is mintegy 4.5 milliárd lejjel támogatja a jelentős civil szervezeteket, a magyar kormány pártépítésre fordította azt a pénzt”
Nemzetpolitikai Államtitkárság: Örülünk annak hogy az RMDSZ 4,5 milliárd régi lejjel ( kb. 30 millió forinttal) támogatja a jelentős civil szervezeteket, de szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a magyar kormány erre fordított támogatásai nagyságrendekkel nagyobbak, hiszen mind nemzeti jelentőségű intézményként, mind egyedi támogatásként, mind a nyílt pályázati rendszerben nyújtunk támogatást a határon túli szervezeteknek. Még egyszer vissza szeretnénk utasítani a pártfinanszírozásra vonatkozó alaptalan vádakat.
3. Kovács Péter: „továbbra is igen „ködös”, hogy a FIDESZ-kabinet az idei évben milyen összeget kíván fordítani az erdélyi magyarság számára kiemelten fontos intézmények támogatására, de nem kiszámíthatóak, kézzelfoghatóak a kritériumok sem, amelyek alapján eldöntik, ki jogosult erre és ki nem”
Nemzetpolitikai Államtitkárság: Ami itt ködös, az nem a kritériumrendszer, hanem egyes prominens politikusok emlékezete. 2011. november 24.-én, a MÁÉRT X. ülésén – ahol Kovács főtitkár úr személyesen jelen volt – fogalmazták meg és véleményezték a tagszervezetek a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerét. Így ezt a kritériumrendszert az RMDSZ is elfogadta. A pontos támogatási összegek meghatározása most van folyamatban, ahol figyelembe vesszük az erdélyi szervezetek javaslatait, kéréseit és igyekszünk azokat a rendelkezésünkre álló források keretén belül maximálisan kielégíteni.
4. Kovács Péter: (…) tudni kell, hogy Vicén két szórványkollégium van, az egyik együttműködik a frissen bejegyzett párttal, a másik nem, és az kap támogatást, amelyik együttműködik az új párttal.
Nemzetpolitikai Államtitkárság: A magyar kormány mindkét Vicén bejegyzett egyesületet támogatta az elmúlt évben, és támogatni fogja idén is. Amíg azonban a Bástya Kollégium a nemzeti jelentőségű intézmények körébe, addig a Possibilitas Egyesület által működtetett Szent István ház a nemzeti jelentőségű programok közé nyert besorolást. Ennek indoka a két intézmény közötti nagyságrendbeli és szervezeti különbségen túl az, hogy a Bástya Egyesület tevékenysége jobban illeszkedik a szórványkollégiumi programba. Ismét szeretnénk hangsúlyozni, hogy a támogatáspolitikai döntések nem a pillanatnyi pártpolitikai érdekekhez, hanem a MÁÉRT-on elfogadott szempontrendszerhez igazodva születnek
5. Kovács Péter: „A magyar kormány programokat is meghirdetett, ez esetben sem tudni, milyen programokról és mekkora összegről van szó, hol döntenek majd erről, Magyarországon avagy Erdélyben.”
Nemzetpolitikai Államtitkárság: Sajnáljuk, ha főtitkár úrnak a meghirdetett nemzeti jelentőségű programok elnevezéséből nem világos azok tartalma. A Bethlen Gábor Alapkezelő a pályázati kiírásait március első hetében fogja közzétenni, de addig is szívesen állunk főtitkár úr rendelkezésére minden ezt érintő információval kapcsolatban.
Reméljük, főtitkár úr a partneri viszonyban álló felekhez méltó módon kívánja legközelebb megbeszélni a felmerülő problémákat, nem a sajtón keresztüli üzengetésekkel, és akkor talán az ilyen jellegű politikai felsülések is elkerülhetőek lesznek. Mi továbbra is készen állunk közös ügyeink megvitatására, és ezen megbeszélésekre várjuk főtitkár urat is.
Nemzetpolitikai Államtitkárság
Krónika (Kolozsvár)

Döbbenet
Egyik megdöbbenésből a másikba eshetünk, ha a legutóbbi romániai népszámlálás adatait vizsgáljuk. Az első megdöbbentő információval az ideiglenes eredmények közzétételekor szembesülhettünk, amikor kiderült, hogy az ország lakossága alig haladja meg a 19 milliót, ráadásul a magyarok aránya sem alakult kedvezően.
A legfrissebb megdöbbentő hír viszont az, hogy lehet: mindez tulajdonképpen egyáltalán nem igaz. Józan ésszel szinte fölfoghatatlan, hogy maradhat ki egy népszámlálásból mintegy egymillió polgár, főleg annak fényében, hogy a cenzust többhetes, intenzív tájékoztató kampány előzte meg.
A számadat kapcsán mindenesetre nehéz nem arra gondolni, hogy mindez csupán ürügy lehet a népszámlálási adatok „fölkerekítésére,” köztudott ugyanis, hogy amennyiben az ország lakosságának száma hivatalosan is húszmillió alá csökken, akkor egyrészt az Európai Unión belüli befolyása is zsugorodik – lévén, hogy csökken a Tanácsba és az EP-be delegált képviselőinek a száma – , másrészt, ami még fontosabb, az EU-s forrásokból is kevesebb jut neki. Ám ha elvetjük a találgatásokat, és elfogadjuk, hogy mégsem az adatok nyereségvágy vezérelte kozmetikázásáról van szó, a helyzet akkor is nagyon súlyos, hiszen azt kell mondanunk, hogy a statisztikai intézet, illetve a belügyminisztérium is csúnyán leszerepelt.
Ráadásul, mint arra a szakemberek is rámutatnak, a hiány „pótlására” kitalált módszer is csak a bizonytalanságot növeli, hiszen az adóhivatal adataiból, illetve a többi közintézmény által szolgáltatott információkból számos, a pontos felméréshez nélkülözhetetlen adat hiányzik. Ilyen például a nemzetiség vagy az anyanyelv, amely kulcsfontosságú a kisebbségi jogok szempontjából. Ennek fényében valóban indokolt az aggodalom azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz az anyanyelvhasználattal azon településeken, ahol húsz százalék alá csökkent a magyarok aránya.
Hiszen az adatok a jelek szerint egyáltalán nem megbízhatóak, és mivel választási év van, az sem kizárt, hogy egyes településeken a magyarok kárára „kozmetikázzák” át az amúgy is képlékeny eredményeket. Ilyen körülmények között nehéz vitatni, hogy a politikai célkitűzések között a szerzett jogok megtartásáról szóló diskurzus mellett jóval erőteljesebb hangsúlyt kell kapnia a nyelvhasználati küszöb csökkentésének.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Fejétől büdösödik a hal…
…tartja a szólás. És nem véletlenül. Mondhatni nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy így van. Meglepődünk, megdöbbenünk, amikor fiatalok időnként, szinte menetrendszerűen ordítják, firkálják a falra, „Ki a magyarokkal az országból!”, „Románia a románoké!”. De nincs miért megdöbbennünk, hiszen például a nagy nézettségű Realitatea Tv egyik, képpel is alátámasztott szövegében naponta sokszor elhangzik: „Románia a románoké. Azoké, akik nem lopnak, akik dolgoznak, akik küzdelmesen, de szeretettel nevelik gyermekeiket, azoké, akik nevetnek, barátaik vannak, szeretik egymást, olyan embereké, akiknek szép az arcuk és a lelkük, az okos embereké, akik a többség javáért feláldozzák magukat, akik alkotnak, építenek. Románia a miénk, nem az övék.” Tiszta beszéd. Aki nem román, annak kuss. Örvendjen, hogy eddig még nem űzték ki az országból.
Ezt a botrányos szöveget utólag, mintegy két hét múltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács beadványának köszönhetően, kivették a Realitatea Tv műsorából. A mag azonban el van vetve. Aki látta, egyhamar nem felejti el. A mérgező gyom kihajthat.
A magyarellenesség, mint szeg a zsákból, gyakran előbújik. Úgy is mondhatjuk, állandóan jelen van, benne van a levegőben. Ott él nem is olyan nagy mélységben, és amint teheti, fölüti a fejét. És állandóan vannak, akik gondoskodnak arról, hogy így legyen.
A kettészakadt Realitatea Tv másik fele sem akar lemaradni e nagy, e „dicső”, „nemzetféltő” tevékenységben. Február 11-én este, 10 óra után, a nagy havasalföldi hótorlaszok bemutatása után, ugyanabban a hatóságokat ócsárló műsorban – nehogy a nézők elunják magukat, amolyan emlékezetfrissítőként – ránk is sort kerítettek.
A két meghívott, a „kérdés” két „kiváló szakértője”, C. V. Tudor és Gh. Funar jelenlétében, szorgalmasan festették az ördögöt a falra. Nyomban az elején szóba került, immár ki tudja hányadszor, a szerintük nem létező Székelyföld. Az, hogy itt, saját hazájukban, úgymond kisebbségi sorban tartják a románokat. Hogy amint a maroshévízi polgármester keservesen elpanaszolta, a megyei tanács úton-útfélen hátrányos megkülönböztetésben részesíti városát, anyagilag nem támogatja őket kellőképpen stb. Hogy vérlázító módon a kormány szemet huny efölött, hogy a kisujját sem mozdítja értük.
Hargitából, saját hazájukból elüldözik a románokat. Az értelmiségiek legnagyobb része, így a tanárok, már el is költözött innét. Arról persze szó se hangzott el, hogy ezeket az „őslakosokat” az „aranykorszakban” az erőltetett iparosítással, a magyar oktatás tervszerű elsorvasztása, a helyi közigazgatás tervszerű elrománosítása idején telepítették a nem létező Székelyföldre.
A csíkszeredai főpap arról panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföld egyik falva színtiszta román volt, de mára már alig laknak benne románok. Nem említette, miért. Talán „elüldözték” őket, akár a többieket. Netán az elmagyarosítás „áldozatai” lettek.
„Természetesen” sehol egyetlen szó arról, hogyan folyt 1918 után Erdély-szerte az erőszakos románosítás. És hogyan folyik ma is, erőszakmentesen, sunyi módon, de lankadatlanul.
Aztán fölvetődött a műsor szerkesztőit és a nagy nemzetféltőket rendkívüli mértékben nyugtalanító kérdés: mi egyáltalán a székely? Amit mi, mint mondták, pillanatnyi érdekünknek megfelelően hol magyarnak, hol székelynek mondunk. S amit ők nem értenek. Nem fogják föl ezt a számukra tébolyító kettősséget. Magyarok-e tehát a székelyek vagy sem?
Következett a területi önkormányzat megvalósításának nemzetállam-fenyegető réme. A területi önkormányzat igényének törvénytelensége. Mindeközben folyt a képi aláfestés. A madéfalvi emlékmű, amint ormán a „félelmetes” turul „fenyegetőn” tárja szét szárnyait. A kedves néző idegeit borzoló „rejtélyes” jelek – vagyis rovásírásos sorok – bemutatása. „Borzalmas” képek piros-fehér-zöld kokárdát viselő „marcona”, kucsmás, bajuszos bácsikról. „Felháborító”, „idegen” piros-fehér-zöld, címeres zászlót lengető „félelmetes” atyafikról. Táncoló, „ismeretlen” – székely – népviseletbe öltözött gyermekekről.
Nem maradhattak el a térképek sem. Piros-fehér-zöld Nagy-Magyarország darabokra szabdalva, amint egy kéz Erdélyt – talán ilyen nevű terület, esetleg tartomány sem létezik –, maga felé húzza. A nem létező Székelyföld ugyanilyen színekben, körülötte sűrű szögesdrótfonadék. Aztán a területi önkormányzattal rendelkező Székelyföldtől – a bemondó szavai szerint – Magyarországig vágott, azzal összekötő széles folyosó, a második bécsi döntés utáni Észak-Erdély. Amivel a székelyföldi területi önkormányzattal kapcsolatban már több ízben is riogatták a tévénézőt.
Szóval, „remek” kis műsor volt. Egy ilyen láttán nem csoda, ha a nézőben fölmerül, „mit keresnek ezek, ezek az idegenek itt, a mi országunkban?” Majd ezt követően „ki velük az országból!” Mint ahogy az sem csoda, hogy a kolozsvári önkormányzat román tanácsosai, pártállástól függetlenül egy emberként, heves ellenvetés kíséretében – legnagyobb dicsőségükre –, megtagadták a Kolozsvári Magyar Napok folyó évi rendezvényeinek anyagi támogatását.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Új elnök az E-MIL élén
A költészet megmarad, a költők is maradnak, és az sem igaz, hogy nem olvassa már őket senki – ezekkel a Király László költő által megfogalmazott szavakkal jellemezhető leginkább a hétvégén lezajlott irodalmi fesztivál hangulata.
A háromnapos rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Írók Ligája, közismert nevén az E-MIL ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
Csütörtök este Noszlopi Botond, a 2006-ban Méhes György-debütdíjat elnyert költő A szórakoztatás mesterfoka című kötetét mutatta be Murányi Sándor Olivér. A pénteki rendezvény a Holt Költők Társaságának, azaz a fiatalon elhunyt alkotóknak állított emléket. Jancsó Noémi, a 22 évesen halálra gázolt költőnő összegyűjtött írásait tartalmazó, A webkamera-arc című kötetet Egyed Emese méltatta. „Egy nagyon fiatal és mégis veleszületett bölcsességgel rendelkező lány keresi az élet értelmét, az elvesztett szolidaritást. Jancsó Noémi a belső titkokra figyelő szerző volt, aki arra törekedett, hogy valami teljesen újat kezdjen el, valamit egészen másként csináljon” – mondta az irodalomtörténész, majd átadta a szót a két éve elhunyt Jancsó Noémi barátainak, akik felolvastak a kötetből. Egykori pályatárs, Egyed Péter költő, író emlékezett az 1998-ban, 42 évesen eltávozott Veress Gerzsonra, akinek Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét mutatta be. „Mindig lobogna, a költészeti láz-állapot természetével születik és ezzel csatlakozik a Forrás második nemzedékéhez, főleg Király Lászlónak, Farkas Árpádnak és Csiki Lászlónak a láz-állapotához. A láz marad! – kiáltja versében” – idézte meg Veress Gerzson emlékét a régi barát.
Az E-MIL szombaton közgyűlésen döntött a tisztújításról, amelynek eredményeként László Noémi költőnő vette át az elnöki tisztséget Orbán János Dénestől. Az ügyvezető elnöki feladatokat Király Zoltán látja el, a választmány további tagjai Karácsonyi Zsolt, Gáll Attila és Fekete Vince. A közgyűlés után Bréda Ferenc mutatta be Egyed Emese Briszéisz című kötetét, Király László pedig Benő Attila A kórus és a kutyák című könyvét ismertette. A fesztivál méltó zárásaként ifjabb Fodor „Netti” Sándorral és zenekarával mulatozva kívántak egymásnak további sikeres tíz évet az erdélyi írók és irodalomkedvelők.
T. K. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Számos valótlan állítást fogalmazott meg Kovács Péter
A nemzetpolitikai államtitkárság szerint közel féltucatnyi olyan állítást fogalmazott meg Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a hétvégén, amelyek „köszönőviszonyban sincsenek a valósággal”. Egyebek között leszögezték: a magyar kormány nem finanszíroz egyetlen határon túli magyar pártot sem. Az államtitkárság hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében pontról pontra cáfolva az elhangzottakat, azt írta: sajnálják hogy az RMDSZ főtitkára a médiát választja a problémák megbeszélésének helyszínéül, ezért ők is kénytelenek az általa választott módon reagálni. A közleményben Kovács Péter azon állítására, hogy a magyar kormány a múlt évben „elfelejtette” folyósítani a nemzeti jelentőségű erdélyi magyar szervezetekre és programokra szánt támogatást, volt viszont bőven pénz a demokrácia központokra és az új magyar párt finanszírozására, úgy válaszoltak: az elmúlt évben is finanszírozták a nemzeti jelentőségű intézmények közé tartozó szervezeteket és programokat. Annak ellenére tették ezt, hogy a tavalyi év átmeneti volt abból a szempontból, hogy év végére fejezték be a támogatási rendszer átalakítását és ennek körében a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásának megújítását.
Meglehetősen ízléstelen a nemzeti jelentőségű intézmények kapcsán is pártpolitikai támadásokat indítani” – fogalmaztak, hozzátéve: szeretnék leszögezni, hogy a magyar kormány nem finanszíroz egyetlen határon túli magyar pártot sem.
Arról a kijelentésről, hogy míg az RMDSZ saját költségvetéséből idén is mintegy 4,5 milliárd lejjel támogatja a jelentős civil szervezeteket, a magyar kormány pártépítésre fordította azt a pénzt, azt írták: örülnek annak, hogy az RMDSZ 4,5 milliárd régi lejjel (mintegy 30 millió forinttal) támogatja a jelentős civil szervezeteket, de szeretnének emlékeztetni arra, hogy a magyar kormány erre fordított támogatásai nagyságrendekkel nagyobbak, hiszen mind nemzeti jelentőségű intézményként, mind egyedi támogatásként, mind a nyílt pályázati rendszerben nyújtanak támogatást a határon túli szervezeteknek. Egyidejűleg ismételten visszautasították a pártfinanszírozásra vonatkozó alaptalan vádakat.
Kovács Péter azon állításáról, hogy „továbbra is igen ködös”, a Fidesz-kabinet idén milyen összeget kíván fordítani az erdélyi magyarság számára kiemelten fontos intézmények támogatására, de nem kiszámíthatóak, kézzelfoghatóak a kritériumok sem, amelyek alapján eldöntik, ki jogosult erre és ki nem, kifejtették: ami itt ködös, az nem a kritériumrendszer, hanem egyes prominens politikusok emlékezete. 2011. november 24-én, a MÁÉRT X. ülésén – ahol a főtitkár személyesen jelen volt – fogalmazták meg és véleményezték a tagszervezetek a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerét. Így ezt a kritériumrendszert az RMDSZ is elfogadta.
A pontos támogatási összegek meghatározása most van folyamatban, ahol figyelembe veszik az erdélyi szervezetek javaslatait, kéréseit és igyekeznek azokat a rendelkezésünkre álló források keretén belül maximálisan kielégíteni – írták.
Kitértek Kovács Péter vicei szórványkollégiumra vonatkozó állítására is, miszerint az egyik együttműködik a frissen bejegyzett párttal, a másik nem, és az kap támogatást, amelyik együttműködik az új párttal. Mint írták, a magyar kormány mindkét, Vicén bejegyzett egyesületet támogatta az elmúlt évben, és támogatni fogja idén is. Amíg azonban a Bástya Kollégium a nemzeti jelentőségű intézmények körébe, addig a Possibilitas Egyesület által működtetett Szent István Ház a nemzeti jelentőségű programok közé nyert besorolást – fejtették ki. Ennek indoka a két intézmény közötti nagyságrendbeli és szervezeti különbségen túl az, hogy a Bástya Egyesület tevékenysége jobban illeszkedik a szórványkollégiumi programba.
Arról, hogy Kovács Péter szerint a magyar kormány által meghirdetett programok kapcsán nem tudni, hogy mit érintenek, mekkora összegről és hol döntenek majd, Magyarországon vagy Erdélyben, leszögezték: sajnálják, ha főtitkárnak a meghirdetett nemzeti jelentőségű programok elnevezéséből nem világos azok tartalma. A Bethlen Gábor Alapkezelő a pályázati kiírásait március első hetében fogja közzétenni, de addig is szívesen állnak rendelkezésére minden ezt érintő információval kapcsolatban.
„Reméljük, a főtitkár (...) a partneri viszonyban álló felekhez méltó módon kívánja legközelebb megbeszélni a felmerülő problémákat, nem a sajtón keresztüli üzengetésekkel, és akkor talán az ilyen jellegű politikai felsülések is elkerülhetőek lesznek. Mi továbbra is készen állunk közös ügyeink megvitatására, és ezen megbeszélésekre várjuk főtitkár urat is” – zárul a kommüniké. MTI
Erdély.ma

Tanácskoztak az EMNT képviselői
Szombaton az EMNT székelyföldi képviselő testülete A civil mozgalom az erdélyi közéletben címmel tartott megbeszélést, majd azt követően sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt év kulturális eseményeiről, terveiről.
A megbeszélésen jelen volt Bardócz Csaba, az EMNT székelyföldi régióelnöke, Nagy Pál udvarhelyszéki, Bákai Magdolna gyergyószéki, Tiboldi László csíkszéki, Toró Tamás Brassó megyei, Marián István erdővidéki és Szabó Tünde orbaiszéki elnök. A székelyföldi képviselő-testület azzal a céllal tanácskozott Sepsiszentgyörgyön, hogy összehangolja az országos rendezvényeket. „A civil események szervezése lesz a továbbiakban is a székelyföldi EMNT-szervezetek fő célkitűzése, illetve a hálózati bővítés is a prioritásaink között szerepel” – összegzett Bardócz Csaba székelyföldi régióelnök. Toró Tamás, a szórványt képviselő Brassó megyei elnök elmondta, 1940-ben volt utoljára a Brassói Magyar Napokhoz hasonló esemény Dél-Erdélyben, a nyolc napon át tartó huszonhét rendezvényt tízezren látogatták, és idén is megrendezik.
ontos a hagyományápolás, hogy megmutassuk értékeinket, jelentette ki Szabó Tünde orbaiszéki elnök, aki szerint szükséges, hogy „a fiataljaink ne kint keressék a boldogulást, hanem idehaza”. Ennek jegyében szervezték meg az elmúlt napokban a Hagyományok Udvara elnevezésű rendezvényüket Kisborosnyón, Barátoson, Zágonban, illetve Zabolán. Május 6-án a Székelyföldet összefogó rendezvényként tervezik megszervezni a Magyar Sport Napját Kézdivásárhelyen, április 11-én pedig székenként, külön ünneplik majd a Magyar Költészet Napját, mondta Bardócz Csaba. Székely Hírmondó
Erdély.ma

Falvaink – Négyfalu, Brassó megye (II. rész)
Négyfalu négy barcasági csángó település, Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu és Türkös egyesüléséből jött létre 1950-ben Săcele néven, ami falvacskákat jelent. Ebből a román elnevezésből származott a város későbbi Szecseleváros elnevezése. Mai neve románul Săcele, magyarul pedig Négyfalu.
Lakói feltehetően a 11. századi magyar és besenyő határőrök leszármazottjai. A közeli Székelyföld lakói csángóknak nevezik a hétfalusiakat. Négyfalu másik három közeli településsel: Tatranggal, Zajzonnal és Pürkereccel együtt képezi Hétfalut.
Négyfalut 1366-ban említették először I. Lajos király adománylevelében. Hétfalu 1498-ig a Törcsvári uradalomhoz tartozott. 1498-ban II. Ulászló király a brassói szászoknak elzálogosította a hét falut, akiknek lakói így a szászok jobbágyai lettek. Szász hatásra felveszik az evangélikus vallást.
1651-ben Brassó város hűbéri birtokává váltak Négyfalu, illetve Hétfalu települései. Lakósai az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is nagy számban részt vettek a 126-os honvéd zászlóaljba tömörülve. 1848 októberében az Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen Brassó-vidék magyar csángó falvai arra kérték a nagygyűlés vezetőségét, hogy ők is a székelység honvédelmi rendszeréhez tartozhassanak.
2000 június 6-án Négyfalut municípiumnak nyilvánították.
32 ezer hektárnyi területen fekszik. A Tatrang nevű folyó szeli át, amely Négyfalu fő ivóvíz-forrását képezi. A település a Barcasági-medence déli perempontján foglal helyet, a Nagykőhavas illetve a Csukás-hegység „bejárati kapuját” képezi.
Települései gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkeznek. Híresek szőtteseik és hímes tojás mintakincsük is, melyből mintegy 150 mintát őriznek. Négyfalunak néprajzi múzeuma van, ahol az itteni szász hatásra létrejött csángó népviselet látható.
E népességből vált ki Zajzoni Rab István néprajzi író, költő, Tóthpál Dániel csángó költő és Istók János szobrászművész.
Ebben a műsorban Hochbauer Gyula magyar szakos tanár, a Magyar Művelődési Társaság elnöke, Gyerkó András zenetanár, nyugalmazott iskolaigazgató, Papp Ilonka iskolaigazgató helyettes és Balázs Rita tanítónő vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét hallhatják.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Magyar középiskolások kórustalálkozója
Zsúfolásig telt szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme. A Romániai Magyar Dalosszövetség újabb rendezvényén lehettünk jelen, melyen erdélyi magyar középiskolák kórusai léptek fel. Guttman Mihály, az RMD tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót az éneknek, mely majdnem teljes egészében magyar zeneszerzők muzsikája volt. Kodály Zoltán születésének 130. és halálának 45. évfordulójára emlékezve a következő Kodály-idézet állt a rendezvény meghívóján: “Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul zenével méltóképpen élni. S aki valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába.”
A kórustalálkozót a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula gyermekkara nyitotta Majó Julianna tanárnő vezetésével. Zongorán Kolcsár Péter kísérte a kórust. Őket a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium népviseletbe öltözött népdalcsoportja követte Fórika Éva irányítása alatt, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum kamarakórusa Bálint Annamária tanárnő vezetésével, az ugyancsak kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara Szabadi Ildikó, és a Báthory István Elméleti Líceum kamarakórusa Potyó István irányítása alatt. Székelyudvarhelyt a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vegyes kara képviselte, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vegyes kara lépett fel Szőcs Melinda vezetésével. Marosvásárhelyt egy kórus, a Református Kollégium Sola Gratia vegyes kara képviselte. Az Enyedi Csaba Márton lelkész által vezetett kórus az utóbbi években óriási fejlődést mutat. Köszönjük nekik, hogy képviselték városunkat! Újabb kolozsvári kórus következett: a Református Kollégium vegyes kara dr. Székely Árpád igazgató-tanár vezetésével. Különös színfolt volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufonia énekkara, élén Sipos Zoltánnal. Nemcsak a fiatalos, tarka “egyenruha” jelentette a színfoltot, hanem a műsoruk is. Megszoktuk már, hogy az Eufonia mindig képes magával ragadni a hallgatót, ha kórustalálkozón vagy ha kórusversenyen énekelnek. A rendezvényt a Kállay-Miklós Tünde aligazgatónő vezette kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceum vegyes kara zárta igényes műsorával.
Végül Guttman Mihály a karvezetőknek emléklapot, ajándékcsomagot adott át, a fiatal közönség őszinte vastapssal jutalmazta tanárait. A rendezvényt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia támogatta, de a fenti idézet méltó követője, Kovács András karnagy tette lehetővé, hogy meg is valósuljon. Köszönjük a fáradozását!
A jelenlevők láthatták, hallhatták, milyen jó együtt énekelni. Noha elhangzott egy-egy mű többször is, mindenik előadás tükrözte az előadónak a darabról alkotott egyéni elképzelését. Bízva bízom abban, hogy a résztvevők – nemcsak a dalosok – kedvet kaptak az éneklésre!
Szász Emese zenetanár
Népújság (Marosvásárhely)

László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligája új elnöke
László Noémi kolozsvári költőt választotta elnökének az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a szombati tisztújító közgyűlésen. A választmányba az új elnökön kívül Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és Fekete Vince került, László Noémi Orbán János Dénest váltja a 10 éves szervezet élén, az ügyvezető elnök továbbra is Király Zoltán.
Többet kell dolgozni
„A legnagyobb siker az, hogy a szervezet túlélte az első tíz évet, hogy az alapító tagok szándéka az első tíz évben megvalósult: az E-MIL kézbe vette a kortárs erdélyi magyar irodalmi élet gondozását, az eseményszervezést, valamiféle közösségi élményt sikerült kovácsolni, összetartozást különböző generációk tagjai között, amelyet felolvasásokkal és a minden évben megszervezett irodalmi táborral értünk el” – foglalta össze lapunknak a szervezet első évtizedének eredményeit László Noémi.
Hozzátette: a forrásteremtésben is sikerrel jártak, pályázati úton, illetve magánadományok segítségével évről évre sikerült annyi pénzt előteremteni, hogy azt a minimálisat nyújthassák az alkotóknak, amely által érzik, hogy tartoznak valahová. „Egy 150 tagot számláló szervezet esetében, bármily lelkesek is legyenek a vezetők, mindig akad olyan, akinek nem tetszik az amit és ahogyan tesznek. Többen felrótták, hogy a kommunikáció lehetett volna jobb, lehetett volna nagyobb nyitottság, de azt is meg kell érteni, hogy nem busásan honorált munka ez, sokszor csak a lelkesedés vezette a szervezet irányítóit. Azt hiszem viszont, hogy az öszszetartozás az itteni írók között bizonyos mértékig az E-MIL-nek köszönhető” – mondta László Noémi. Mint mondta, nagyobb változásokat nem kíván eszközölni a szervezet működésében, a fennmaradásért is egyre komolyabban kell küzdeniük a jelenlegi gazdasági helyzetben. Igyekezni fog, hogy az E-MIL a továbbiakban is tudja ugyanezt nyújtani, amit eddig.
„A válság miatt többet kell majd lobbizni, pályázni, mint eddig, de az írótábort, az E-MIL decemberi évzáró gálaestjét, illetve a lassan hagyományossá váló, az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok idején szervezett irodalmi események sorozatát ezentúl is meg akarjuk szervezni. A további irodalmi események szervezéséből is derekasan ki akarjuk venni továbbra is a részünket, nem utolsósorban honorárium biztosításával, hiszen az írónak is kell élnie valamiből, és ne felejtsük el, hogy a folyóiratok sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi” – foglalta össze legfontosabb céljait a szervezet új elnöke.
Ünnep könyvekkel
A háromnapos születésnapi ünnepségen az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában megjelent legújabb könyveket mutatták be. Csütörtök este Noszlopi Botond második, A szórakoztatás mesterfoka című verseskötetét ismertette Murányi Sándor Olivér, hangsúlyozva, hogy az első kötethez képest a szerző jóval filozofikusabb, érettebb hangot üt meg. A pénteki Holt költők társasága című eseményen két olyan alkotóról emlékeztek meg, akik korai haláluk miatt nem teljesedhettek ki alkotóként. Jancsó Noémi A webkamera-arc című, összegyűjtött írásokat tartalmazó könyvét Egyed Emese méltatta, kiemelve, hogy a 22 évesen elhunyt szerző a szövegei által most is jelen van.
„A sötétség és a világosság határán él a szerző ebben az alkotói jelenlétben” – mutatott rá Egyed Emese, akinek egyébként szombat délután mutatták be Briszéisz című új kötetét. Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét a szintén fiatalon elhunyt költő egykori barátja Egyed Péter ismertette. Egyed, aki a 80-as években a Krietrion Forrás sorozatának szerkesztője volt, kitért arra, hogy Veress örök jelölt volt a kiadónál, folyton visszakérte azonban a leadott kéziratot további javítások miatt. Végül 1995-ben jelent meg Ezer énekből vérzem című első kötetet, amelyet 1998-ban bekövetkezett haláláig még három verseskönyv követett.
Az egykori pályatársat úgy jellemezte, mint aki folyton lángolnmi akart, és ez nagyon jól állt neki. Benő Attila A kórus és a kutyák című verseskötetét Király László költő méltatta, aki A hívatlan vendég című verset emelte ki, mint a kötet erőssége. Mint mondta: Benő Attila egy építkező költő, ez a kötet egy lépcsőn való felfelé haladás egyik lépcsőfokaként is értelmezhető, az olvasó érzi, hogy a költő továbbhalad majd.
Varga László Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Orvoshiány Erdélyben is
Az országos átlagnál is súlyosabban érinti Erdélyt a helyzet, többek között Hargita megyét az egészségügyi szakemberek külföldre távozása – tudtuk meg a Hargita Megyei Orvosi Kamara elnökétől. Dr. Pázmán Enikőt annak kapcsán kérdeztük, hogy az országos kamara adatai szerint az elmúlt öt évben több mint tízezer orvos hagyta el az országot a jobb megélhetés reményében.
Dr. Pázmán szerint Hargita megyében az elmúlt négy évben húszan kérték a kamarától a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást, közülük végül 17-en hagyták el Romániát.
A kamaraelnök szerint legtöbben a közismert megélhetési okokból döntöttek a kivándorlás mellett, de akadt olyan székelyföldi is, aki a szakmai előmenetel nehézsége miatt távozott. „Egyik kollégám például tíz év régiség ellenére sem kapta meg a szakorvosi minősítést, mert nem végezte el a rezidensképzőt, ám ott, ahová végül kitelepedett, minden nehézség nélkül megkapta a diplomát az eddigi gyakorlata alapján” – magyarázta dr. Pázmán. A Nyugaton szerencsét próbálóktól kapott visszajelzések alapján kijelenthető: bár külföldön is keményen kell dolgozni, a teljesítményt értékelik, és kiszámítható életpályával díjazzák – tette hozzá.
Tüdőgyógyászt, vesegyógyászt, onkológust csak nagyítóval találni a székely megyékben
Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a szakemberhiány a családorvosok körében nem jelent gondot, viszont sürgősségi orvost, szülészorvost, intenzíves szakorvost, tüdőgyógyászt, vesegyógyászt, onkológust csak nagyítóval találni a megyében. Tájékoztatása szerint a kisebb kórházaknál tapasztalható munkaerőhiányban a rezidensképzés központosítása is komoly szerepet játszik. Mivel a kezdő orvosok csak a nagyobb egyetemi központokat ismerik, azt gondolják, hogy máshol már nem lehet érvényesülni, továbbfejlődni. „Románia sajnos duplán veszít az orvosok elvándorlásával: nemcsak a külföldre távozó szakemberek azonnali hiányával kell szembesülnie, hanem egy következő orvosnemzedék kinevelése is rengeteg időbe és pénzbe kerül” – fejtette ki Tar.
Nem tudják pótolni a nyugdíjasokat
Hargita megyétől eltérően Kovászna megyében éppen a családorvosi rendszerben okoz gondot az utánpótlás hiánya, mivel a praxisok betöltői közül sokan állnak nyugdíjazás előtt, viszont a kivándorlás nem kifejezetten jelentős. Bár az elmúlt esztendőben az 560 háromszéki orvosból 14-en jelezték kivándorlási szándékukat, végül mindössze hárman hagyták el az országot – tájékoztatta lapunkat Ágoston László, a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. Ezzel szemben Kerekes Jenő, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke hét külföldre távozó orvosról tud, ám szintén úgy véli, nem kétségbeejtő a helyzet. „Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora a kísértés: Háromszéken egy rezidens orvos bére alig 800 lej, ezzel szemben külföldön ugyanazért a munkáért 2500 és 5000 euró közti fizetést biztosítanak” – figyelmeztetett.
Négyszáz, bizony, dalolva menne
Marosvásárhelyen, a megyei sürgősségi kórházban több mint 500 állás betöltetlen a létszámstop miatt, ugyanakkor egyre többen kérik a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratokat, jóváhagyásokat – ismertette a helyzetet Lavinia Cosma, a kórház szóvivője. Maros megyében másfél év alatt közel 400 orvos és ugyanennyi szakápoló, gyógyszerész és asszisztens kérvényezte a nyugati munkakereséshez szükséges dokumentációt. A legnagyobb szakemberhiánnyal az idegsebészeten, a szülészeten és a szívsebészeten küzdenek.
Barabás Angéla hat éve végzett, általános orvosként próbált elhelyezkedni, de csak Marosvásárhelytől távoli faluban kapott volna állást egy családorvosi rendelőben. „Vagy ott kellett volna albérletet találnom, vagy naponta ingáznom. Annyi pénzt pedig nem kaptam volna, hogy bármelyik változat mellett is kecsegtető legyen a munkahely” – magyarázta a fiatal orvos, aki végül úgy döntött, Magyarországon próbál szerencsét. „Ott is vidéken dolgozom, egy kisváros kórházában, de lakást biztosítanak számomra, és az itthoninál nagyobb kezdő fizetést” – indokolta döntését. A frissen végzett orvosok közül leginkább azoknak van esélyük a külföldi munkára, akik idegen nyelveket beszélnek. „Én is és a barátom is elvégeztük az általános orvosi kart, mindketten beszélünk angolul és németül, így aztán eleve valahol ezeken a nyelvterületeken próbálkozunk” – ismertette terveit Kelemen Kata, aki elárulja azt is, hogy már az egyetem alatt tudatosan készültek arra, hogy itt megszerzett tudásukat külföldön kamatoztatják.
Ötvenhatezer aktív orvos van Romániában
Jelenleg 56 ezer aktív orvos szerepel a Romániai Orvosi Kamara nyilvántartásában, közülük 13 ezren rezidensként, kétezren pedig nyugdíjasként dolgoznak. A kamara elnöke, Vasile Astărăstoaie szerint a szakemberek számának csökkenése több okra vezethető vissza: egyrészt sokan hagyták el az országot az itthoni alacsony kereseti lehetőségek miatt, másrészt a kormány 2010-ben, a válságcsökkentő intézkedések keretében, leállította a megüresedett állások betöltését, így 45 ezer praxis orvos nélkül maradt. Ritli László egészségügyi miniszter a hétvégén bejelentette: az idei első félévben az állások egyharmadát a kormány törvénymódosítással felszabadítja a felvételi tilalom alól.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Az MCSMSZ volt és jövőbeli vezetőségéhez
Tisztelt Vezetőség!
Köszönöm a címemre küldött tájékoztatást az MCSMSZ küldöttgyűlésének összehívásáról. Az elmúlt években mind magánemberként, mind a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyar Néprajzi és Antropológiai Tanszék képviselőjeként igen jó szakmai kapcsolatban álltam az MCSMSZ-szel, és ezúton is köszönöm a szervezet mindennemű segítségét, amelyet tudományos terepkutatásainkhoz több éven át előzékenyen és önzetlenül nyújtottak. Az elmúlt hetek eseményeit, a vezetőség lemondását magam is sajnálatosnak tartom. Mindenekelőtt az oktatási program veszélyeztetettsége ad okot komoly aggodalomra, ugyanis ez program történelmi léptékkel mérve is jelentős. Amint tudjuk, a benne résztvevő tanárok kitűnő hozzáállásán túl ez a program jelentős mértékben alapult Hegyeli Attila volt tanítványom szervezőképességére és tetterejére. Az a véleményem, hogy a magyar kormány illetékes képviselői, ha akartak volna, tudtak volna más, ennél jobb megoldást is találni az anyagi ügyek jogszerű rendezésére, de hiányzott belőlük ez a szándék, ehelyett megint erőből politizáltak, és sajnos − úgy tűnik − utólag is hibásan mérik fel a Moldvában kialakult helyzetet. Remélem, az MCSMSZ új vezetősége megtalálja majd azokat a lelkes és szakmailag is kompetens embereket, akik képesek lesznek a helyszínen tovább vinni ezt a programot, és így a nagy erőfeszítéssel kialakított oktatási rendszer nem sekélyesedik el, azaz nem szűkül majd be és az oktatás minősége sem csökken. Másfelől azt is nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a magyar nemzeti kormány ellen dolgozó ideológiák hívei, akik a moldvai csángókérdés iránt is alapvetően közömbösek, az írott és elektronikus sajtóban visszatetsző módon kormányellenes hangulatkeltésre használták ki a csángó szövetség körül kialakult elszomorító helyzetet. Az MCSMSZ lemondott vezetőségének gratulálok az elmúlt évek eredményeihez, és bízom abban, hogy a küldöttgyűlés bölcs határozatokkal alapozza majd meg a jövő csángóföldi programjait.
Tisztelettel:
Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens
Kolozsvár, 2012. február 21.
Csango.ro

Történelem-adásvétel
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a román–magyar megbékélésnek.
A Basta generális által vezetett császáriak (18 ezer katona) és az erdélyi nemesség közötti szövetség csupán azzal magyarázható, hogy a Habsburgok megpróbáltak rendet teremteni Erdélyben, ellenőrzésük alatt akarták tartani ezt a provinciát (valamint azt, hogy ne mondjon le a törökök elleni harcról, s hogy ne közeledjék Lengyelországhoz). Ezt bizonyítja az, hogy – amikor az erdélyi országgyűlés (a Diéta), megszegve a császárnak tett esküjét, Tordán harmadszor is Erdély trónjára ülteti Báthori Zsigmondot, Lengyelország pedig növeli befolyását Moldvában, ahol visszaülteti a trónra Ieremia Movilát, és Havasalföldön 1600 és 1601 telén fejedelemmé teszi Simion Movilát – rehabilitálják Mihai Viteazult, helyreállítják a kapcsolatait II. Rudolffal Bécsben és Prágában 100 ezer tallér katonai támogatást nyújtanak neki, valamint Zilah közelében, Goroszlónál 1601. augusztus 3-án közösen győzelmet aratnak Báthori Zsigmond fölött. De Mihai meggyilkolása, amire 1601. Augusztus 19-én került sor Aranyosgyéresen, csupán csak Basta generális „egyéni ambíciójával” indokolható, a gyűlöletté fokozott rivalitással, nem pedig „a császári udvar magatartásával”, illetve „a császár céljaival”.
Ezért számunkra hamisnak tűnik az ilyen szónoklat: „Mihai tragikus alakja meghatározóan befolyásolta a román történelmet, az ő átfogó elképzelése és bátor tette modellt állított és korszakot nyitott”, illetve az, hogy „Mihai Vitezul legendás alakja (Tisztára legendás! – a szerző megjegyzése) őrködik a középkori világ távoli végein és a modern román társadalom kora hajnalán, mint az egész történelmünkön átvonuló, soha ki nem alvó egyesülési és szabadságvágy megtestesülése.”
Amint várható volt, a XVII. századról szóló leckékben még inkább felerősítik az egyesülésről, a függetlenségről és a törökellenes harcról alkotott mítoszokat. A XI. osztályos tankönyvben a lecke címe: „Mihai Viteazul politikai öröksége”; a VII. osztályosokéban pedig így lezdődik a lecke: „A Román Országok történelme a XVII. században és a XVIII. század elején a Mihai Viteazul uralkodásával létrejött megvalósítások: a függetlenség visszaszerzése, a pasalikká válás veszélyének megszüntetése és az először létrehozott egyesülés jegyében folyt.”
Megint megfeledkeznek a Magyarország királyával (ez esetben a német-római császárral), illetve az erdélyi fejedelemmel szembeni alárendeltségről, vazallusi viszonyról, vagy pedig a fogalmazásmóddal kendőzik azt. Például azt állítják, hogy „Radu Şerban havasalföldi uralkodása első felében a Mihai Viteazultól örökölt teljes függetlenség jegyében történt (1602—1605), amikor II. Rudolf császár pártfogoltja volt, előbb a császár ültette Şerbant a trónra (1603. december 10-én), még mielőtt a szultán is megtette volna (1605 áprilisában)”. Miféle függetlenségről beszélhetünk azután, hogy az említett urakodót beiktatta valaki, és hűbérúra volt neki?!
Meg kell jegyeznünk, hogy Radu Şerban szövetségi szerződéssel hűséget esküdött több erdélyi fejedelemnek is: 1605-ben Bocskai Istvánnak, 1607-ben Rákóczi Zsigmondnak és 1608-ban Báthori Gábornak. Utóbbi 1608-ban hábérura lett Constantin Movilának is, Moldva uralkodójának. De 1611 februárjában Báthori Gábor mindkét vazallusa hűbéresi szerződést kötött II. Mátyás főherceggel, Magyarország királyával kölcsönös katonai támogatás érdekében, ugyanis Báthori Gábor 1611-ben lerohanta Havasalföldet. A tankönyvszerzők viszont úgy állítják be Radu Şerbant, mint aki „1603-ban, majd pedig 1611-ben az országegyesítő helyzetében volt”.
A Bethlen Gábor (1613—1629) fennhatóságát sem ismerik el Havasalföld fölött, jóllehet megemlítik azt, hogy 1617-ben a bojárok Lupu Mehedinţeanu pohárnok vezetésével fellázadtak, és ehhez támogatásban részesültek, továbbá azt a „Habsburg javaslatot” is, amely – „egy »dák királyság« létrehozására vonatkozott, aminek keretében helyet talált volna mindhárom Román Ország – megvalósítatlanul maradt terv volt”. De szót sem ejtenek a Gavril Movilával 1619-ben kötött szerződésről. Gavril Movilă 1618 és 1620 között Havasalföld vajdája volt.
Hasonlóképpen járnak el I. Rákóczi György (1630–1648) esetében is. Jóllehet részletesen bemutatják a bojárok ellenzéki magatartását Leon Tomşa vajdával (1630– 1632) szemben, valamint azt is, hogy 1632-ben hogyan iktatták be a brâncoveni-i Matei agát Havasalföld vajdájaként, I. Rákóczi György tetteit elhallgatják, és úgy tesznek akkor is, amikor II. Rákóczi György (1648– 1660) szerepéről kellene szólniuk.
Sem „a Matei Basarab uralkodása idején 1635-ben, 1636-ban, 1638-ban, 1640-ben, 1647-ben, 1650-ben és 1651-ben Erdély és Havasalföld között megkötött hét szerződés”, sem pedig „a Vasile Lupu idején 1638-ban és 1646-ban Moldvával megkötött két szerződés” nem tekinthető elegendőnek arra, hogy az erdélyi fejedelmek fennhatóságát bizonyítsa. Pedig néhány előírást is idéznek belőlük: Mateinak évente 5000 forintot kellett fizetnie (1635), Vasile Lupu számára megtiltották, hogy I. Rákóczi György tudta és jóváhagyása nélkül katonai akciót folytasson Matei Basarab ellen (1638), különben Matei Basarab ebben az évben tett hűségesküt I. Rákóczi Györgynek – immár harmadszor. Egyébként a XI.-es történelemkönyv is megemlíti, hogy Vasile Lupu 1648 után megszegte a szövetségi szerződéseket, és ismételten megtámadta Matei Basarabot (áthágva ezáltal az 1646-ban kötött jó szomszédi megállapodást is), 1650-ben I. Rákóczi György és Matei Basarab felújította a régi szövetségi szerződéseket, sőt 1651-ben külön megállapodást kötött: véd és dacszövetséget minden ellenséggel szemben, és „Havasalföld uralkodója nem késlekedik felhasználni ezt a megállapodást arra, hogy a Vasile Lupuval szembeni konfliktust eldöntse (1653 májusában)”. A tankönyvszerzők azonban egyszer csak „elszólják magukat”. Feltételezvén azt, hogy II. Rákóczi György részt vett a seimenek felkelésének elfojtásában (1654– 1655-ben), kijelentik: „Constantin Şerban megmentette a trónját, egy újabb szerződés árán”, amit egy „hűségi szerződés” követett (1656 januárjában), ugyanakkor megemlítik azt is, hogy ennek a szerződésnek a szövegébe „belefoglaltak olyan cikkelyeket is, amelyeket elődje sohasem fogadott volna el” (jóllehet az évi 2500 arany fizetéséről megegyeztek már 1635-ben, és hogy az erdélyi fejedelem barátai közül válasszák a tisztségviselő bojárokat, az sem újdonság – lásd az 1631-ben kötött szerződést).
A Constantin Şerban uralmát követő időszak tárgyalásakor visszatérnek a vazallusság tagadásához. Így azt állítják: „a II. Rákóczi György és III. Mihnea között létrejött szövetségi és örökös barátsági szerződésben, amelyet Nicolae Iorga kizárólag katonai szerződésnek minősített, az adott körülmények között a kapcsolatok teljes mértékben paritásosak voltak, amilyenekre Matei és Constantin a maga korában hiába törekedett, amikor a szomszédban az uralkodó összetartó arisztokráciára számíthatott és erős hadsereggel rendelkezett”.
A XVII. század végén, a Habsburgok törökellenes offenzívája közepette újabb szövetségi szerződések születtek. 1685-ben Şerban Cantacuzino (1678–1688) és Apafi Mihály (1661–1690) „védelmi szövetséget” kötött, s úgy tűnt, hogy az erdélyi fejedelem, akárcsak elődei is, a felettes helyzetében volt. Miután Apafi fejedelem és az erdélyi „rendek” (a Diétát alkotó főurak) behódolnak I. Lipót Habsburg császárnak, s kötelezik magukat, hogy évente 700 ezer forintot fizetnek annak fejében, hogy megtarthatják az ország hagyományos autonómiáját, a kiváltságaikat, és védelmet nyernek a törökökkel szemben (1686–1688), Şerban Cantacuzino havasalföldi vajda is hódoltsági szerződést köt a Habsburgokkal, amelyben „elismerik családjának örökléses uralmát és birodalmi bárói rangját”. A havasalföldi küldöttséget Iordache Cantacuzino vezette, aki 1688 októberében indult Bécsbe, azzal a céllal, hogy aláírja a fenti szerződést, s 1689 januárjában alá is írta; miután Şerban Cantacuzino meghalt, és Constantin Brâncoveanu foglalta el a trónt. Ebben a szerződésben benne volt „a Habsburgok iránti hűségeskü”. A tankönyvek gyakorlatilag tagadják ennek a dokumentumnak a létét; előbb azt állítják, hogy „Brâncoveanu visszahívta az elődje által Bécsbe küldött delegációt”, majd azt állítják: „Újabb tárgyalásokat követően, 1689-ben szerződést írtak alá a Habsburgokkal, amely elismeri Havasalföld személyiségét, de a formális behódolását is”.
A Brâncoveanu és a Habsburgok közötti 1690-es konfliktust a császári terjeszkedési érdekeknek tulajdonítják, s nem pedig annak, hogy a román vajda nem teljesítette a szerződésben előírt kötelezettségeit. S a szerzők mellőzve bármi magyarázatot, azt írják: „a szerződést nem lehetett alkalmazni”. Valójában Brâncoveanu Thököly Imrét támogatta katonailag is, a kurucok fejét, akit a törökök segítettek abban, hogy kiűzze az osztrákokat Erdélyből. 1690-ben Brassó mellett, Zernyesten Brâncoveanu a törökök, tatárok, moldvaiak (Constantin Cantemir jelentős katonai alakulatot küldött) és a kurucok oldalán harcolt, és győztek, de ez nem bizonyult tartós sikernek, a Habsburgok ugyanis rövid idő alatt újra elfoglalták Erdélyt. Hasonlóan balszerencsésnek állítják be Constantin Cantemir (1685–1693) moldvai vajda próbálkozását is. Ő azért, hogy „Lengyelország terjeszkedési akcióit meghiúsítsa”, „1690-ben Szebenben titkos szerződést kötött a Habsburgokkal, amely gyakorlatilag eredménytelen volt” (ugyanabból az okból, mint a Brâncoveanu által aláírt szerződés).
A két szerződés közötti hasonlóság – hűségeskü, az uralkodó család örökléses uralmának elismerése, nemesi cím – a moldvai uralkodó fia, Dimitrie [Dimitrie Cantemir, Moldva későbbi uralkodója] grófi címet kapott –, s feltehetőleg a törökök elleni katonai együttműködés Ausztria valóságos szándékairól tanúskodik: előszedte az Anjou-terveket.
Ugyanakkor ha tekintetbe vesszük a Cantemirek és a Brâncoveanuk közötti konfliktust, s nem utolsósorban azt, hogy Constantin Brâncoveanu mennyire változékony politikát folytatott, akkor jobban megértjük az 1690-es eseményeket; s ha hozzászámítjuk azt, hogy a Porta és Franciaország támogatta a Habsburg-uralom ellen fellázadt erdélyi nemességet, sőt fejedelmi székbe juttatta és 1690 júniusától októberéig ott tartotta Thököly Imrét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a Habsburgok törökellenes terve nem volt teljes mértékben sikeres.
Azt is megemlítenénk, hogy a tankönyv szűkszavúan kezel bizonyos dolgokat. Megelégszik azzal, hogy bejelenti: „1694-ben Constantin Duca (1693–1695) megújította a [Moldva és a Habsburgok közötti] szerződést”, néha pedig bizarrul, mondhatni kétértelműen fogalmaz: „1695-ben megerősítették a vajdának adományozott címet, azt, hogy a Német-római Szent Birodalom hercege. Brâncoveanu mindenáron megpróbálta elkerülni az ország hadszíntérré válását, vagy azt, hogy a Habsburg Birodalom részévé tegyék.”
Viszont hiányzik a képből a brâncoveanui külpolitika kétkulacsossága. Vagyis jóllehet Brâncoveanu 1703 és 1711 között [a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején] a Porta politikáját szolgálta Erdélyben, ellátta a kurucokat és menedéket nyújtott nekik (Pintea Vitéz csupán egyike volt a számos bihari és máramarosi román csapat vezetőinek, akik Rákóczi Ferenc magyar kurucainak oldalán harcoltak az osztrák uralom ellen), VI. Károly Habsburg császár mégis 1713-ra és 1714-re vonatkozóan megújította a havasalföldi vajda számára a menedékjogot, megengedte, hogy török veszély esetén családjával együtt Erdélybe meneküljön, valamint azt, hogy ott a birtokait újabb vásárlásokkal gyarapítsa; az 1701-ben kibocsátott császári oklevél alapján tehette ezt; valamint Bécs belegyezésével házat és birtokot vásárolhatott Brassó, Fogaras, Vajdahunyad vidékén. A Brassó közelében lévő Felsőszombatfalva már a tulajdonában volt, Preda Brâncoveanu országbírótól örökölte, akinek I. Rákóczi György özvegye adta zálogba, II. Rákóczi György pedig megerősítette a zálogbaadást. (Azok között a javak között, amelyekért Brâncoveanut a törökök megkínozták és lemészárolták, számos ingatlan volt – 172 havasalföldi birtok és 7 erdélyi birtok, együttes értékük 2 millió piaszter –, továbbá, marhacsordák, ékszerek, rengeteg pénz – a bécsi bankokban 244 884 forint, a velencei bankokban 196 498 dukát –, ami bőven kamatozott. Brassóban amellett, hogy több házat és telket birtokolt, sok pénze volt elhelyezve az ottani bankokban.) (Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bíróságon kívánja tisztázni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektori hivatala és szenátusa, hogy törvényes-e az egyetem működési chartája.
Az egyetem közleményben tájékoztatta szerdán a sajtót, hogy előző nap, február 21-én a marosvásárhelyi Ítélőtábla közigazgatási osztályán iktatta a szenátus és a rektori hivatal keresetét. „Reménykedünk abban, hogy az igazság kupolája alatt a törvényeknek és a román állam nemzeti érdekeinek megfelelő döntés születik” – áll az egyetem közleményében. A rektor és a szenátus tagjai egyben a bírósági eljárásra hivatkozván az egyetem ügyeibe való be nem avatkozásra szólított fel mindenkit. Az egyetem illetékese az MTI-nek elmondta: az oktatásügyi minisztériumot perelték be amiatt, hogy a tárca mind máig nem fogadta el az egyetem chartáját. A MOGYE vezetői ennek ellenére úgy tekintik, a dokumentum érvénybe lépett, hiszen a szaktárca nem jelezte a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül a dokumentum elutasítását, és értelmezésük szerint ez hallgatólagos elfogadást jelent. „Nem akarunk egyebet, mint érvényesíteni az egyetemi chartánkat” – nyilatkozta az MTI-nek Constantin Copotoiu, az egyetem rektora. Elmondta, a bírósági eljárás nem befolyásolja az egyetemen zajló belső választások kalendáriumát. „Ma (szerdán) van a rektorválasztás első fordulója, pénteken a második, és befejeztük a választást. Aztán a miniszter választhat: elfogadja a döntésünket, vagy megsemmisíti azt” – nyilatkozta Constantin Copotoiu.
A vitatott charta a tanügyi törvény előírásait figyelmen kívül hagyva nem ismeri el az egyetem önálló tagozataként az oktatási intézmény magyar nyelvű képzését. Ezért a magyar tagozat oktatói bojkottálták a – szerintük érvénytelen – alapokmány alapján kiírt egyetemi választásokat. A magyar bojkottot azonban hat magyar oktató nem vette figyelembe, őket hétfőn beválasztották az egyetem szenátusába a magyaroknak fenntartott helyekre.
Ábrám Zoltán orvosprofesszor, a leköszönt szenátus magyar tagja az MTI-nek nyilatkozva időhúzásnak tartotta a bírósági keresetet. Úgy értelmezte, az egyetem vezetői a „legjobb védekezés a támadás” elve alapján jártak el.
A MOGYE-n kialakult helyzet rendezése feltétele volt annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részt vegyen a Mihai Razvan Ungureanu vezette kormányban. Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Népújság című marosvásárhelyi napilap szerdai számában úgy értékelte, az egyetem vezetősége kész helyzet elé akarja állítani a minisztériumot és a kormányt is. „Ha ezt így folytatják, végül mindent törvényteleníteni kell és a kormány határozattal kell közbelépjen. (...) Ha a Demokrata Liberális Párt és a kormány nem képes az oktatási törvényt alkalmazni, akkor ezzel a kormánnyal nem vállalhatunk szolidaritást” – jelentette ki Markó Béla.
MTI
Erdély.ma

Tőkés László: pártegység helyett összefogás
A pártegység helyett az erdélyi magyar pártok összefogását szorgalmazza Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki az elmúlt napokban székelyföldi körúton vett részt.
A Háromszék napilap tudósítása szerint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Sepsiillyefalván tartott fórumon egy felszólalásra válaszolva elutasította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) „közös listán” induljon a mostani ellenzék. A lap beszámolója szerint Tőkés úgy vélte, az ötszázalékos parlamenti küszöbbel való riogatás az RMDSZ kampányeszköze. Felhívta a figyelmet arra, hogy a választási törvény egy alternatív választási küszöböt is megszab. Eszerint egy pártnak elég három szenátori és hat képviselői körzetben megnyernie a választásokat, és bejut a parlamentbe. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Romániában 17 magyar többségű képviselői választókerület van, így akár két magyar párt is átlépheti a parlamenti küszöböt.
Az MTI kérdésére, hogy az idézett kijelentés az EMNT eddigi álláspontjának a módosulását jelzi-e, Tőkés László elmondta, továbbra is azt vallja, hogy versenyezni kell az RMDSZ-szel, ahol a verseny nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Ahol azonban a versenyhelyzet a magyar érdeket veszélyeztetné, ott meg kell egyezni. Tőkés megjegyezte, a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állítás kapcsán merült fel az összefogás vagy versenyezés kérdése, és sepsiillyefalvi válaszában az RMDSZ jele alatti közös listaállítást zárta ki. „Tisztáztam, hogy csakis valamely választási együttműködés keretében képzelhető el az összefogás. Változatlanul készek vagyunk magyar ügyekben összefogni, de nem akarjuk már az RMDSZ malmára hajtani a vizet. Eljött az ideje a pluralizmus jegyében történő megmérettetésnek”.
Tőkés az MTI-nek azt is elmondta háromnapos székelyföldi körútján egyfelől elkeseredést, kiábrándultságot, fáradtságot tapasztalt, másfelől viszont azt is érzékelte, hogy az emberek az összefogásban, az együttműködésben gondolkoznak. Úgy vélte, az összefogás igényének mond ellent „az RMDSZ izmozása”, amellyel „erőből akarja lesöpörni politikai vetélytársait a pályáról”. MTI
Erdély.ma

Háború – Olvasói levél
Nos, kedves sorstársaim, aki eddig nem tudta, nem érzékelte, az elmúlt napokban megbizonyosodhatott, hogy Magyarország és a magyarok ellen totális háború folyik. Nem most kezdődött, már évtizedek óta dúl váltakozó hevességgel, mind nagyobb károkat okozva.
A minden eszközt bevető, határon túl és azon belül működő ellenség nem ismeri be aljas szándékait, mi több, a nemzettől kapott fegyverrel és magyar nyelven ontja hazugságait, szitkait, mocskait arra a nemzetre, melynek nyelvén nevelést, oktatást kapott. Hogy csak eszköz, álca e semmirekellők számára a felvett nyelv és kultúra, azt minduntalan bizonyítják. Már 1918-ban kezdődött gróf Tisza István és több ezer magyar földbirtokos, vállalkozó, polgár meggyilkolásával.
A nemzetáruló Károlyi Mihály és kommunista, magyargyűlölő segédei (Kun Béla, Samuely Tibor, Landler Jenő) mutattak példát a későbbi Rákosinak, Kádárnak. Az ő emlőiken nevelkedtek a maiak: Göncz Kinga, Kovács László, Eörsi Mátyás, Kertész Imre és Ákos, Charles Gati (Gáti?). Kevés lenne a lap, ha mindet fel kellene sorolni.
Nem is olyan rég még a határon túli magyaroktól féltették Magyarországot, most meg maguktól a magyaroktól. Mert a magyarok antiszemiták, cigánygyűlölők, nácik! A zsidóság és a cigányság fél, retteg Magyarországon, még díjazott film is készült a „cigánygyilkosságokról”, Fliegauf Bence (nemrég még Benedek) kitett magáért és vállalt sorstársaiért.
Nem félnek a magyar nyelvet használni a magyarok ellen, mi több, ellenségeik bőrében tetszelegve törnek annak létére. Mert ugyebár ők is magyarok – mondják! Persze az öreg, egyedülálló magyarok brutális gyilkosairól nem készül még egy valamirevaló és valós, igaz újságcikk sem. Sem az anyanyelvük, nemzetiségük miatt brutálisan megvert magyaroknak nem akadnak sorstársaik, akik bemutatnák őket nyugaton.
Ki ne merjük ejteni azt, hogy a magyarok gyilkosai cigányok voltak! Ki ne mondjuk, hogy a magyar nemzetet sértegető írók, politikusok, megmondóemberek többsége zsidó származású! Kitől, kinek kell itt félni? Hát nem a rablógyilkos cigány járatja le nemzettársait, hoz szégyent rájuk? Nem a magyar nemzet szellemi és anyagi létére törő zsidó származású gátlástalan spekulánsok, uzsorások, fehérgalléros bűnözők mérgezik meg a becsületes, tisztességes magyar és zsidó emberek közötti kapcsolatokat?
A baj az, hogy ezek azonosítják magukat a cigánysággal és a zsidósággal. Félnek! A magyaroktól! A hazugságtól, a becstelenségtől, a mások értékeinek az elorzásától nem félnek. Tévedés ne essék, azokról írok, akik rabolnak, gyilkolnak, csalnak, élősködnek és bűneiket takarandó a magyarokat mocskolják lépten, nyomon – nem győzöm hangsúlyozni – MAGYAR NYELVEN!
Tiltakozom az ellen, hogy a magyar cigányságot és magyar zsidóságot velük azonosítsa valaki! Mert rablógyilkosnak azt nevezik, aki rabolt és ölt, nemzetárulónak pedig azt, aki saját nemzetét árulja, szolgálja ki idegeneknek, idegen érdekeknek! Az már más lapra tartozik, de ugyancsak témába vágó, hogy a mai nemzetinek nevezett kormány uralkodása és úrhatnámsága alatt nagy gondot fordított arra, hogy a nemzet amúgy is rokkant testét még jobban megcsonkítsa.
A Magyarok Világszövetsége most jól jött volna kivédeni a külföldről jövő támadásokat, latba vetve külföldi kapcsolatrendszerét. Belföldön jól jönne a leszélsőségezett nemzeti radikális oldal segítsége, mert mint kiderült, nem is olyan nyerő az a kétharmad. Annál is inkább megszívlelendő dolgok ezek a jövőre nézve, mert ismerve (volt rá idő bőven) ellenségeinket, tudhatjuk, hogy gyilkos szorításuk egy percre sem lanyhul, sőt!
A háborúnak – amit nekünk az ő meglátásuk szerint már rég el kellett volna veszítenünk – még messze nincs vége! Támogatást csak a mieinktől várhatunk, lett légyen cigány, zsidó magyar, radikális, nemzetféltő vagy csak egyszerűen Magyarországot és a magyar társadalom értékeit tisztelő, szerető ember.
Gábor Ferenc, Köröstárkány
Reggeli Újság
Erdely.ma

Két lehetőség az önálló magyar tagozat létrehozására
Markó Béla miniszterelnök-helyettest kérdeztük
Mint ismeretes, szombaton látogatást tett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) Catalin Baba tanügyminiszter, aki a magyar tagozat létrehozásáról tárgyalt dr. Constantin Copotoiu rektorral, dr. Brînzaniuc Klara rektor-helyettessel valamint a magyar tagozatot képviselő dr. Szilágyi Tibor és dr. Lőrinczi Zoltán tanárokkal. A megbeszélésről magyar részről nem közöltek részleteket. A szenátus elnökének megválasztott rektor viszont azt nyilatkozta egy helyi román nyelvű napilapnak, hogy a miniszter egy véleményen volt vele, többek között abban is, hogy egyik napról a másikra nem lehet önállósítani a magyar tagozatot. Ehhez a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) engedélye szükséges, aminek megszerzése legkevesebb egy évbe kerül. Addig viszont meg kell őrizni az idei egyetemi év kezdetén kialakult szerkezetet, ami azt jelenti, hogy az oktatási törvény előírásai ellenére nem jöhet létre az önálló magyar tagozat a folyó egyetemi évben.
Az oktatási tárcavezető és az RMDSZ álláspontjáról Markó Béla miniszterelnök-helyettes véleményét kérdeztük:
– A tanügyminiszterrel többször is tárgyaltam azt követően, hogy a marosvásárhelyi egyetem vezetőivel találkozott. Copotoiu úr nem azt idézte fel, amit hallott, hanem amit ő gondol és ahogy a kollégáival együtt szeretnének kibújni a törvény alkalmazása alól. A miniszterrel egyértelműen és világosan megbeszéltem, hogy ebben a pillanatban két lehetőség van. Az egyik az – és véleményem szerint oda fogunk jutni –, hogy a kormány világos, tiszta, határozott döntéssel rákényszerítse az egyetemet a törvény alkalmazására, ami azt jelentené, hogy létrehozunk egy külön magyar tagozatot az egyetemen belül. A másik lehetőség szerint a miniszter mégiscsak érvényesíteni fogja az akaratát, és ráveszi az egyetem vezetőségét, hogy alkalmazzák a törvényt. Ami azt jelentené, hogy a következő napokban a chartába bele kellene foglalni mindazokat a törvényes rendelkezéseket, amelyek a multikulturális egyetemekre vonatkoznak, és amelyek alapján létre kell hozni a külön magyar intézeteket. Ezt követően újra kell szervezni a választásokat és el kell halasztani a rektorválasztást.
Elfogadhatatlan a kétféle törvényalkalmazás
– Ehhez képest azt látom, hogy az egyetem vezetősége kész helyzet elé akarja állítani a minisztériumot és a kormányt is. Kedden megválasztották a szenátus elnökét és szerdán rektort választanak. Ha ezt így folytatják, végül mindent törvényteleníteni kell és a kormány határozattal kell közbelépjen. Én nem szoktam ilyesmivel fenyegetőzni, mert általában nem tartom hasznosnak, de ha a Demokrata Liberális Párt és a kormány nem képes az oktatási törvényt alkalmazni, akkor ezzel a kormánnyal nem vállalhatunk szolidaritást. Az nem lehet, hogy ahol nekik tetszik, ott alkalmazzuk a törvényt: azonnal nyugdíjba küldjük a korhatárt betöltő professzorokat, bevezetjük az előkészítő iskolai évet, annak ellenére, hogy rengeteg problémát okoz és rengeteg szervezési kérdés még megoldatlan. Ha viszont az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezésekről van szó, azokat nem tartjuk be. Én ilyen törvényalkalmazást nem vagyok hajlandó elfogadni, de remélem, hogy nem jutunk ide, s a kormánykoalíció tudni fogja a dolgát. A miniszter frissen lett tárcavezető, s bár tisztában van a megoldással, természetesnek tartom, hogy próbálkozik. Szó sincs azonban arról, hogy olyanokat gondolna, amiről Copotoiu úr beszél. Jóhiszemű embernek tartom, és támogatom abban, hogy a következő napokban meg tudja győzni az egyetem román oktatóit arról, hogy a közoktatási törvényt alkalmazni kell.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Sajátosan értelmezett demokráciánk
A MOGYE-n az utolsó szenátusi gyűlésre került sor ebben az összetételben. Mert törvényesség ide vagy oda, a minisztérium által el nem fogadott charta megfelelő passzusaira hivatkozva, a magyar oktatók távolmaradása ellenére, megtörténtek az egyetemi választások, azaz a kari tanácsok és az egyetemi szenátus tagjainak a részleges megválasztása.
Amint tudjuk, hat személy elvállalta a nevünkben a “meg-mérettetést” az orvosi karon, némileg felidézve a csausiszta időkben használatba került “magyarul beszélő román dolgozók” fogalmát. A diákok dicséretére legyen mondva, egyetlen önjelölt sem akadt.
Az utolsó szenátusi gyűlés is az elvárt módon zajlott. Újból megtudtuk, hogy mindenért mi, magyarok vagyunk a hibásak (a választások bojkottálása mellett pl. a plágiumügyért is, ami nyilvánvaló módon Hobai professzortól indult), ezért már nem is mernek magyar orvoshoz fordulni (figyelem, kollégák!), aztán a rektor összemosta a saját álláspontját a miniszterével, és csak nagy nehezen hagyta szóhoz jutni a miniszterrel való megbeszélésen szintén jelen levő, tehát éppoly hiteles információkat szolgáltató Szilágyi professzort.
Amikor pedig a szenátus minden tagjához intéztem a kérdést: Milyennek minősíthető az a választás, ahol az abszolút többség választja meg a kisebbség képviselőit, demokratikusnak vagy antidemokratikusnak? – erre a rektor csak annyit válaszolt: törvényesnek. (Megjegyzem: a régi charta alapján a magyar oktatók maguk választották meg saját képviselőiket, az új chartát pedig még nem fogadta el a tanügyminisztérium.)
Coros doktor pedig – szenátusi társai nevében is – kifejtette, hogy neki nem az számít, hogy román vagy magyar, hanem a szakmaiság.
Az már költői kérdésnek maradt, amit ezután tettem fel: “Úgy gondolják, hogy ez a hat személy képviseli szakmailag a leginkább a magyar oktatókat?”
Lőrinczi professzor egyeseknél még azt is megkérdőjelezte, hogy mi jogon tanítanak magyarul, amire jött a dörgedelmes viszontkérdés: és az a sok magyar tanár, aki románul tanít? A román érettségi ténye nem bizonyult kielégítő válasznak. A szenátusi gyűléseken rendkívül heves, a rektort számtalanszor mindenféle felhang nélkül félbeszakító (ismerős, ugye: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad...) Marusteri Marius főtanszékvezető addig vetette a sulykot, miszerint Csíkszeredán csak heti egy órában tanítják a román nyelvet. (Tőle egy korábbi szenátusi gyűlésen különbet is hallhattunk, amikor a magyar tagozat törvényes létrehozására vonatkozó kérésünket az egyetemet szétfürészelő láncfűrész, románul druzsba metaforikus képével társította.)
Végül is költői kérdésemre a választ megkaptuk, mert mind a 24 jelen levő román szenátusi tag egyöntetűen megszavazta az új szenátusi összetételt.
Következő találkozónkra jó lenne meghívni “képviselőinket”, hogy az egyesek számára ismeretlenek legalább mutatkozzanak be, és magyarázzák el, hogy: amennyiben a magyar oktatás képviseletében vannak jelen a szenátusban, akkor miért nem tartják tiszteletben a magyar oktatók azon határozatát, amely megjelent a sajtóban, felkerült a magyar és román oktatók címlistájára, beszédtéma hónapok óta: miért vettek részt a törvénytelennek megítélt választásokon?
Esti mese helyett:
Ábrám Zoltán
Sz.m.: A gyűlésen Constantin Copotoiut választották a szenátus elnökének.
Népújság (Marosvásárhely)

Kovács Péter: a magyar kormány „telitömi pénzzel az EMNT-t”
A jelenlegi magyar vezetés valóban nem nyújtott támogatást az EMNP-nek, az EMNT-t azonban „telitömi pénzzel” – írja a budapesti kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának közleményére reagálva Kovács Péter RMDSZ-főtitkár.
Egy pontban valóban tévedtem: a magyar kormány nem nyújt támogatást az EMNP-nek. A magyar kormány betartja a romániai párttörvényt, amely tilt mindennemű külföldi finanszírozást. Az EMNP számlájára egyetlen forint sem érkezik! A magyar kormány viszont teletömi pénzzel az EMNT-t” – írja blogján közzétett válaszában Kovács Péter RMDSZ-főtitkár, aki a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság hétfőn kiadott közleményére reagált.
Az államtitkárság a közleményben tételesen kívánta cáfolni azokat az állításokat, amelyeket Kovács Péter a hétvégén tett az Erdélyi Magyar Televízióban a Fidesz-kormány határon túli támogatáspolitikájával kapcsolatban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ugyanazokban a székházakban működik, ugyanazok a fizetett alkalmazottak, ugyanaz az infrastruktúra áll rendelkezésükre, ugyanazokat a politikai üzeneteket fogalmazzák meg, „ugyanaz a szellemi nagyság lebeg mindkettő fölött, az egyikben elnökként, a másikban védnökként” – írja az RMDSZ-es politikus. Hozzáteszi: az EMNT finanszírozása jogilag rendben van, gyakorlatilag azonban szerinte közvetett pártfinanszírozásról van szó, amit szerinte Erdélyben „a kiscsoportos ovisok” is tudnak.
„Tetszik, nem tetszik, a tavalyi évben a magyar kormány nem nyújtott normatív támogatást” – írja Kovács, aki szerint a Nemzetpolitikai Államtitkárság válaszában tulajdonképpen igazat ad neki két kérdésben. Az intézmény ugyanis elismeri, hogy „a pontos támogatási összegek meghatározása most van folyamatban”, és azt is közli, hogy a finanszírozott erdélyi programoknak szánt pályázati kiírásokat márciusban teszik közzé.

Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: rossz útin jár az RMDSZ
Az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert az RMDSZ letért az útról – fogalmazta meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke székelyföldi körútja tegnapi illyefalvi állomásán. „Az RMDSZ Budapest felé indult, és Bukarestben találta magát. Nemcsak utasait térítette el, hanem az autó is rozoga, erkölcsi kopást szenvedett, ezért kell új járművet működésbe állítani” – fogalmazott. Hozzátette: „sok hamis párt van”, a magyarság sem a demokrata-liberálisokra, sem a posztkommunista szociáldemokratákra, sem pedig a liberálisokra nem tud jó lelkiismerettel szavazni.
„Hosszú ideje már az RMDSZ-re is nehezére esik voksolni” – vallja Tőkés László. Mint emlékeztetett, huszonkét évvel ezelőtt még több mint egymillió szavazatot kapott a szövetség, az elmúlt években már csak 400 ezret. EP-képviselő szerint pedig nem jó erdélyi magyar politika az, amelyet csak 400 ezer szavazat támaszt alá, és 500 ezer voks hiányzik. „Az RMDSZ beállt a kormányba, ezért felelni fog Verespatakért, az egészségügy csődjéért, a megszorító intézkedésekért” – hangsúlyozta Tőkés, aki szerint az EMNP tisztán indul, megpróbálnak olyan emberekkel szövetkezni, akik nincsenek megterhelve.
A néppárti politika középpontjában az önrendelkezés áll, és az, hogy megállítsák a népességfogyást, szögezte le az EMNT elnöke. „Ennek most jött el az ideje, amikor Orbán Viktor nemzeti kormánya Magyarország gazdasági önrendelkezéséért száll síkra. Össze kell hangolni a magyarság magyarországi, erdélyi és európai politikáját, hogy erőteljesen lehessen képviselni az érdekeinket” – fogalmazott Tőkés László, aki szerint Magyarországnak talpra kell állnia, hiszen ahogy gyengül, azonnal vérszemet kapnak az utódállamok többségi politikusai.
Nem lesz több közös lista
„Az EMNP nem indul közös listán az RMDSZ-szel a parlamenti választásokon” – szögezte le az illyefalvi fórumon a politikus, amikor az egyik résztvevő felszólalásában arra kérte, hogy többet nem „közösködjenek”. „Az RMDSZ részéről riogatás folyik, azzal zsarolják az erdélyi magyarokat, hogy parlamenti képviselet nélkül maradhatnak, holott hat képviselő és három szenátor az 5 százalékos küszöb nélkül is bejut a törvényhozásba” – fogalmazott Tőkés. Kijelentését Nemes Előd, az EMNP Kovászna megyei elnöke azzal egészítette ki, hogy jelenleg 27 RMDSZ-es politikus van a parlamentben, ám országszinten 17 választási körzetben van magyar többség, „és jobb 17 elkötelezett magyar politikus, mint 27 olyan, akit az üzleti érdek vezérel”.
A Krónika kérdésére, hogy mi a véleménye a román kormány kisebbségpolitikájáról, és mit vár el ebben a kérdésben, Tőkés László kifejtette: a mindenkori román kormányok Trianon óta tartó kisebbségekkel szembeni nacionalista kisebbségpolitikájának alapvető célkitűzése a romániai kisebbségek beolvasztása és Románia egységes nemzetállammá alakítása. „A módszerek valamennyit tompultak, de alapvető változás nem következett be. Továbbra is a Trianon utáni nemzetstratégia érvényesül. Ezt valamelyest színezi az RMDSZ kisebbségpolitikai kurzusa, amely nem nevezhető kisebbségi stratégiának, inkább egy pártpolitikai megfontolásokon alapuló alku- és engedménypolitikának” – fogalmazta meg az EMNT elnöke, hangsúlyozva, évek óta szorgalmazza egy román–magyar kerekasztal létrehozását, ahol stratégiai és alapvető szinten minden magyar vonatkozású kérdést megtárgyalnak. „Ez tiroli mintára hosszas tárgyalássorozatot jelenthet, de velünk nem akarnak szóba állni, csak az RMDSZ-szel. Megmondta Victor Ponta, nekik olyan magyar párt kell, amely olcsón adja a magyarok bőrét, a kínálatból az olcsóbb árut választják, és az RMDSZ nekik tökéletesen megfelel” – szögezte le Tőkés.
Akadály Szász Jenő az együttműködésben?
Miközben az RMDSZ-szel nem akarnak közös listát, az EMNP informális tárgyalássorozatot kezdett a Magyar Polgári Párt helyi vezetőivel. Az EMNT-elnök szerint ennek egy-két héten belül láthatóvá is válik az eredménye. Mint hangsúlyozta, szeretnék feloldani az ellentmondást, hiszen a két párt „egy tőről fakad, az RMDSZ-ben ellehetetlenülő demokrácia orvoslására alakultak, ezért nagy tévedés lenne, ha szembemennének egymással”.
„Az MPP és az EMNP nem egymás alternatívái, ezért a választások előtt rendezni kell a mostani állapotokat” – szögezte le Tőkés, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások során világossá tették, Szász Jenő személye az akadálya az együttműködésnek, ám a személyeskedést kerülni akarták, ezért az együttműködésre fektették a hangsúlyt, nem a választóvonalakra.
Szász Jenő MPP-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, amikor nemzeti ügyekről van szó, félre kell tenni a személyeskedéseket, „nincsenek ilyenkor barátságok, személyi szimpátiák vagy ellenségek”. „Ideológiák mentén egy oldalon kell felsorakozniuk a nemzeti ügyeknek elkötelezett pártoknak, szervezeteknek a posztkommunista örökség RMDSZ-szel szemben” – vallja Szász, aki az összefogást az MPP, SZNT és Tőkés László hármas fogatában képzeli el. Tőkés alatt az udvarhelyi politikus az EMNT-elnök „bármelyik háttérintézményét” érti, tudtuk meg.
Vásárhely: csalárdság készül?
A fórumon nem maradhatott ki a megvitatott témák közül a marosvásárhelyi polgármester-jelölés körüli huzavona sem. „Marosvásárhelyen nagy csalárdság készül, az RMDSZ ki akar hátrálni a több mint féléves megegyezésből, és csak a tulipán színében indítana jelöltet, mert fontosabb nekik a párt, mint a nemzet” – szögezte le Tőkés László, aki szerint Marosvásárhelyen már attól tartanak a magyarok, hogy az RMDSZ nem is akarja megnyerni a polgármesteri választást, megegyezett a román pártokkal, hogy a megyei tanácselnöki tisztéért lemond a városról.
Az EMNT-elnök ugyanakkor úgy látja, hogy Smaranda Enache támogatása kockázatos, mert az RMDSZ azzal vádolhatja meg később az EMNP-t, hogy eladta a várost a románoknak, és a szövetség rukkolt elő az egyetlen magyar jelölttel, másrészt szerinte Enache asszonyra csak a csúcsértelmiségi románok szavaznak, akik kevesen vannak a városban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Mióta is számít minden magyar gyermek?
A Magyar Ifjúsági Tanács elnökeként meglepődve értesültem arról, hogy az RMDSZ politikusai az utóbbi időben a nagycsalád népszerűsítését és a gyermekvállalást tűzték kampányzászlójukra.
Elfogadhatatlan számomra, hogy az elmúlt tíz esztendőben az ifjúságot érintő kérdésekben inkább a „némaság politikáját” folytatók, most aljas módon holmi választási előnyök megszerzéséért pártpolitikai eszközzé degradálják a gyermekvállalás és nevelés témakörét.
„minden magyar gyerek számít” tájékoztat kisbetűkkel a kampányplakát. Hirdeti a magyar iskolákban zajló román nyelvtanulás előnyeit, az anyanyelven való tanulás fontosságát, a magyar iskolában megszerezhető kulturális élményeket. Teszik mindezt úgy, hogy közben nem valósult meg a magyar tagozat létrehozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, Szalontán az anyanyelven való tanulási körülmények számos kivetnivalót hagynak maguk után, nem beszélve az évente csökkenő beiskolázási keretszámokról és a nem létező állami magyar egyetemről.
A kampánycélokat szolgáló felhívás végén 30 milliárd lejes támogatásról beszélnek a „rendezvényszervezők”, amit „saját költségvetésükből” különítettek el a fentebb említett célra. A kérdés az, hogy ez a 30 milliárd hol volt az elmúlt húsz esztendőben? Hogyhogy csak most jutott eszébe az illetékeseknek ez a felhívás? A jelszó több mint ígéretes, de mintha most találnák fel a spanyolviaszt. Az erdélyi civil és közéleti, tudományos szférában már sokan dolgoztak az elmúlt években annak érdekében, hogy valóban számítson minden magyar gyermek: az óvodákban, az iskolákban, falvakon és városokban egyaránt. A MIT tagszervezeteinek évente több száz olyan rendezvénye van, amely ezt a célt szolgálja. Egyházaink, tanintézményeink évről évre következetesen építkeznek e téren – hangzatos kampányok és gyakran a szükséges milliárdok hiányában. Az Adj, király, katonát! vetélkedő-sorozatunk a családszemléletet erősíti és a több testvér, a majdani nagycsalád vállalása felé tereli a magyar irodalom gyöngyszemeivel a gyermekeket. Ma már évente több ezer erdélyi magyar gyermek vesz részt ebben – és milliárdok nélkül neveljük, számítunk rájuk. Hasonló példákat szerencsére még bőven sorolhatnék erdélyi közösségszervezőink tevékenységéből. Ezekre mikor jutottak milliárdok az elmúlt 20 évben?
Szánalmasnak tartom és elítélem azt, ahogyan eme választási évben is hasonló csábító maszlagokat kapunk. Azt sem értékelem, hogy egyes szatmári tisztségviselők a magyar fiatalok kivándorlását pozitívnak tartják. Szerintem a külföldi munkavállalók által hazaküldött összegek semmilyen esetben nem helyettesítik azokat a fiatalokat, akik itthon családot kellene alapítsanak és gyereket vállaljanak.
A nemzeti jelentőségű intézmények támogatását illetően felhívjuk Kovács Péter főtitkár úr figyelmét arra, hogy mielőtt a magyar kormány támogatáspolitikáját kérdőre vonná, tartson tükröt maga elé, és vegye figyelembe azt, hogy az általa vezetett szövetség a romániai kisebbségeknek szánt pénzekből 2005 és 2011 között nem nyilvánosan, politikai lojalitás alapján saját holdudvarában működő civil szervezeteket támogatott, megfeledkezve jelentős országos programokat lebonyolító szervezetekről. Érdekes, hogy az általa közzétett és az RMDSZ által támogatott szervezetek között nem jelenik meg a közelmúltban megvédett Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, sőt, egyetlen csángó szervezet sem. Ellenben ott van a Miért, melyet tíz éve a MIT ellenében hoztak létre, sőt, ott van még három olyan országos ifjúsági szervezet is (egykori MIT-tagszervezetek), akiket egykor szintén politikai befolyás alá helyeztek.
Szóval, hogyan és mióta számít minden magyar gyermek? Felszólítjuk az RMDSZ tisztségviselőit arra, hogy a gyermekvállalást és az anyanyelven való tanulást mindenkor és minden szinten ne csak kampányban hangoztassák! Az általuk emlegetett 30 milliárdos és a napokban emlegetett 4,5 milliárdos támogatás pedig ne csak felfújt és kampányt szolgáló kijelentés, hanem valós, az erdélyi magyar társadalmat politikai hovatartozásától függetlenül segítő, átlátható finanszírozás legyen. Hirdessék meg azon intézmények és szervezetek számára, akik e téren már számottevő megvalósításokkal rendelkeznek! Várjuk a kiírást!
Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnökeként
Kolozsvár, 2012. február 21.
Nyugati Jelen (Arad)

Kőrösi Csoma Sándornak és Erőss Zsoltnak állítanak emléket
Az üveghegy ösvénye című 55 perces táncmisztériumot csütörtökön mutatják be. A darabot Orza Călin rendezte.
Az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első, teljesen új produkcióját mutatja be csütörtökön 19 órától. A Kőrösi Csoma Sándornak és Erőss Zsoltnak emléket állító Az üveghegy ösvényecímű darabot Orza Călin rendezte és Mihályi Gáborral közösen koreografálta.
„Habár 200 év van a két életpálya közt, egy helyen találkoznak mégis. Szintén összeköti őket a származás és a szülőföld is, ahogyan mindketten megvalósították a gyerekkori álmaikat” – magyarázta a rendező a két Kancsendzöngán elhunyt székely közötti kapcsolatot, majd elmondta régi vágya teljesül, hogy Kőrösiről készíthet előadást.
A darab során többször is megelevenítik a halált, azt nem árulta el a rendező hányszor és milyen módon, azt viszont igen, hogy szomorú hangulata ellenére ez egy nagyon hálás téma koreográfiailag. „Hőseink olyan életvitelt éltek, amelyben a halál az hétköznapi dolognak számít” – magyarázta, miért nyúlt a halálmotívumhoz Orza Călin, aki alkotótársait is felsorolta. Mihályi Gábor mellett kiemelte a csíkszeredai Molnár Szabolcsot, a darab zeneszerzőjét, Ferenc Hunort, aki a projekcióért felelős, Balázs Gyöngyvért, aki a díszlet elkészítésében segítette a társulatot.
Az előadásba két prózai jelenetet is csempésztek. Az egyik egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló népmese, amelyet a rendező szerint nagyon autentikusan mondanak a táncosok, így szándékosan nem akarta ezt irodalmi nyelvvé finomítani. A másik prózai részben válogatott tibeti népdalok és Erőss Zsolt interjúkból kiválasztott szövegek kapnak helyet.
A műsor habár két hős halálát idézi meg, mégsem végződik negatívan, a lélek testtől való elszabadulását és a történetek mitikus hátterét próbálja megerősíteni a nézőben. Ugyan a rendező tisztában van vele, hogy a lexikonban nem találunk ilyent, mégis táncmisztérium műfajba sorolja a darabot. A misztériumdrámák szentek életéről mesélnek el csodás történéseket, ezért mert Orza Călin ilyen különleges műfaji besorolást aggatni a darabra.
Gál Előd
http://uh.ro

Milyen sikereket ért el az EP Kisebbségi Munkacsoportja?
Gál Kinga fideszes néppárti politikus 2009 vége óta elnökként vezette az Európai Parliament Kisebbségi Munkacsoportjának munkáját, amely a nemzeti kisebbségek, regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekképviseletét tűzte zászlójára. A Kitekintő munkatársa annak kapcsán beszélgetett a képviselővel, hogy elnöki mandátumának lejártával miben látja a Munkacsoport sikereit és gyengéit.
Milyen esélye van a nemzeti kisebbségek uniós képviseletének? Hogyan foglalná össze nagyon tömören az elmúlt két és fél éves munkáját? Mire a legbüszkébb a stafétabot átadásakor? Ha valóban nagyon rövid válaszra lenne csak lehetőségem, annyit javasolnék, hogy olvassák el a munkánkat bemutató kiadványunkat, amely összefoglalóan leírja tevékenységünk sava-borsát, és ízelítőt ad a kisebbségekért vívott küzdelmes, legtöbbször sziszifuszi munkáról. Ha ennél hosszabb is lehetek, akkor azt hiszem, annak az intézményközi kapcsolatrendszernek a kialakulását nevezném meg első helyen, amelynek keretében összekötöttük azokat a releváns nemzetközi intézményeket, többek között az Európa Tanács szakosított szerveit, az EBESZ Kisebbségi Főbiztosát, az uniós Alapjogi Ügynökséget, továbbá akadémia kutatóintézeteket és magukat a kisebbségi szervezetek, amelyek aktívan tevékenykednek a nemzeti kisebbségekért és regionális nyelvekért Európában. Úgy gondolom, hogy a több mint két éves munkánk eredményeként a Munkacsoportot sikerült az európai kisebbségvédelem megkerülhetetlen pontjává tenni.
Mióta tagja a Munkacsoportnak és miért kellett átadnia az elnöki pozíciót? Mi arról értesültünk, hogy a Munkacsoport tagjai nagyon elégedettek voltak munkájával. 2004 óta vagyok tagjai a munkacsoportnak, de ez a frakcióközi formáció már több évtizede működik az EP-ben. Habár a nyolcvanas években csak a kisebbségi nyelvek védelmére koncentrált a munkacsoport, a tíz, illetve tizenkettő új tagország csatlakozása által prognosztizált változások miatt az Intergroup is nyitni kezdett az általános nemzeti kisebbségi jogok felé. A változás viszont csak 2004-ben intézményesült, amikor jómagam és Tabajdi Csaba kollégám kezdeményeztük, hogy a Munkacsoport terjessze ki figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre, illetve a nemzeti közösségekre, alkotmányos régiókra (Katalónia, Skócia, Wales, Korzika, stb.) is.
Az első öt évben alelnökként vettem részt a Munkacsoport munkájában, és a hatodik parlamenti ciklus végén politikai megállapodás született arról, hogy az új ciklusban én szervezem újjá a formációt. Az időközben megváltozott szabályokhoz alkalmazkodva ez jó pár hónapot vett igénybe, és végül 2009 decemberében társelnök, Carl Haglund finnországi svéd képviselő és jómagam vezetésével, tehát egy néppárti-liberális elnökséggel kezdte meg munkáját az újjá alakított Kisebbségi Munkacsoport. Akkor arról is döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjog értelmében, a ciklus felénél a vezetés átkerül az addig alelnöki pozíciót betöltő szocialista és zöld frakciókhoz. Így a társelnökkel 2012 januárjától alelnökként folytatjuk munkánkat, a vezetést pedig a zöld korzikai Francois Alfonsi, és a szocialista Tabajdi Csaba vették át. És való igaz, a munkacsoport népes, öt frakciót képviselő tagsága igen nagy elégedettségének adott hangot leköszönésünk alkalmával. Milyen céllal vágott bele a munkába? Melyek voltak a reálisan elérhető célok? Az egyes témák, érdekérvényesítési ügyek mentén szerveződött frakcióközi munkacsoportokról azt kell tudni, hogy nem hivatalos szervei a Parlamentnek, amely alapvetően korlátozza az egyes ügyek megjelenítésének lehetőségét. Ennek ellenére mégis nagyon fontos, hogy lehetőségünk van az ügyek napirenden tartására az EP-ben, vagy ha úgy tetszik a parlamenti szintre való „feljátszására”.
Az Kisebbségi Munkacsoport (teljes angol nevén: Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) alapvető célja, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek, a regionális és kisebbségi nyelvek, illetve az alkotmányos régiók érdekeinek képviseletét megjelenítse az európai politizálásban, a közösségek hangját úgymond felerősítse, rávilágítson az őket érő gyakori sérelmekre, a diszkriminációra, amivel szembesülnek, és a közösségek támogatásáért lépjen fel.
Kollégámmal egyik legfontosabb, a működésünk első évére kitűzött célunk az volt, hogy létrehozzuk azt az intézményi hálót, amelyről korábban már említést tettem. Így az első évben az összes olyan nemzetközi szervezettel – legyen az politikai, szakmai, akadémiai és nem-kormányzati – kiépítettünk kapcsolatot, akiknek nemzetközi szinten feladtuk a kisebbségvédelem. A Munkacsoport mára már megkerülhetetlen fórummá vált, ahova az összes kisebbségi közösség szeretne eljutni problémáival.
Az intézményeken kívül, kiket láttak vendégül az ülések során? Milyen magyar vonatkozású ügyeket sikerült „feljátszani” a Parlamentig?
Nagyon sok konkrét ötlettel kezdtük el munkánkat – az intézményi kapcsolatrendszer felépítésén túl -, de már az elejétől fogva nyitottak voltunk a tagság irányába is, akiknek lehetőségük volt téma- és meghívott javaslatot tenni a havonta, Strasbourgban ülésező Munkacsoport üléseire. Ezeknek köszönhetően a két év alatt vendégül láttuk többek között a messzi északon lakó számikat, a dán-német határvidék kisebbségeit, a frízeket, a spanyolországi katalánokat, baszkokat és galíciaiakat, a franciaországi kisebbségi nyelvek képviselőit, olaszországi szlovéneket vagy éppen a dél-tiroli németeket. Magyar szempontból kiemelkedő, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar tagozatának kérdése, a szlovákiai nyelvtörvény ügye több ízben, a szlovák állampolgársági kérdés és Boldoghy Olivér esete, továbbá a vajdasági magyar nemzeti tanácsok működése is napirendre került, úgy mint a régiók és autonómia fontossága a kisebbségvédelem területén. Kárpátalja egy rendkívüli ülés keretében került sorra, ahol mind a magyar kisebbségi oktatási, nyelvhasználati kérdést, mind pedig a választójogi törvény kisebbségi hiányosságait elemeztük.
A meghívott kisebbségi közösségek által leggyakrabban felhozott sérelmek a kisebbségi nyelvhasználat, kisebbségi oktatás, kisebbségi média, illetve a politikai problémák köré csoportosultak. Azok, akik rendszeresen követték munkánkat (http://gal.fidesz-eu.hu/hirkategoria/kisebbsegi_munkacsoport), vagy elolvassák majd kiadványukat, azok számára teljesen világossá válhat, hogy a kisebbségi közösségek problémái nagyon sokszor kísértetiesen hasonlítanak, noha más-más a közeg, amelyben előkerülnek, ezért más-más lehet a konkrét megoldás is. A könyvet olvasva nyilvánvalóvá válik, miért nem lehet egy kalapba tenni ezen közösségeket a bevándorló közösségekkel vagy éppen a roma közösségekkel.
Tud-e olyan példát említeni, ahol egy nemzeti kisebbségi közösségnek konkrétan tudtak segítségére lenni? Sikerült-e elfogadtatni bármilyen olyan parlamenti határozatot, amely a kisebbségekre utal? Jogos a kérdés. Való igaz, hogy a Munkacsoport hatása sokkal inkább közvetett, mint közvetlen. A legfontosabb szerepe, hogy egyfajta hangosbeszélőként napirenden tartsa Európában a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmeket és annak tényét, hogy ezzel foglalkozni kell Európában. Az a Parlament, aki a kihaló félben lévő halakról is elfogadott már határozatot, annak minimum, hogy a kihalás szélén álló nyelvekkel kapcsolatban is kéne aggodalmat mutatnia. Sajnos a kettős mérce intézménye kifejezetten érezhető a kisebbségvédelem területén, hiszen erősen politikai területről van szó, ezért az esetek többségében sajnos szemben kell úsznunk az árral. Ez sokszor megpecsételi az érdekérvényesítési lehetőséget. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy ahhoz képest, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekkel ellentétben, amikor viszonylag sűrűn fogadtak el határozatot kisebbségeket érintő kérdésekben, a 2004-es csatlakozás óta két olyan jelentés került elfogadásra, amely utal a nemzeti kisebbségekre. A szlovák nyelvtörvény elítélését megerősítő határozat elfogadását sem támogatta a ház többsége.
A munkacsoport egyik legfontosabb szerepe az, hogy lehetőséget biztosítson, hogy az érintett felek maguk mondhassák el problémájukat az európai szintéren, amely erősítheti lehetőségeiket az otthoni érdekérvényesítésben.
Hogyan látja, milyenek a kilátások a jövő kisebbségvédelmével kapcsolatban, az Európai Unión belül, illetve azon kívül?
Ha realista választ kell adnom, azt mondom, hogy ma sokkal nehezebb a helyzet a kisebbségvédelem területén, mint volt a kilencvenes években – amikor a problémákat nemzetközi szinten akarták rendezni a politikai szereplők. Ma azt látjuk, hogy mindenki tagállami szinten, illetve bilaterális problémaként szeretni látni a kérdések megoldását. (Holott szinte minden más emberi jogi esetben azt tapasztaljuk, hogy nemzetközi szinten kezelik a kérdéseket.) Ezen csak valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az Alapvető Jogok Karta jogi erőre emelkedése, de önmagukban még ezek sem elegek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
Ezért az Unió által kínált eszközök mindegyikét, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját aktiválnia kell egy- egy közösségnek, hogy jelen legyen Európa térképén, nem csak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt. Ilyen lehet majd az áprilistól induló polgári kezdeményezés eszköze is. Összefogással, ügyes háttérmunkával hátha ez az eszköz segíti a továbblépést a közösségi jog szintjén. Továbbá arra van szükség, hogy napi kapcsolatok kössék össze Nyugat- és Kelet Európa kisebbségeit, hogy az európai normák bikkfanyelvén építsék fel érveiket, és jelen legyenek az európai porondon. A Munkacsoport egyik fontos tanulsága, hogy a leghitelesebben maguk a kisebbségek, és azok közül is főleg az elkötelezett fiatalok tudják képviselni érdekeiket.
Személy szerint meghívást kaptam a finnországi svédek közösségétől, hogy tagja legyek annak a bizottságnak, amely a svédek jogait biztosító törvény alapján szeretne egy „road map”-at készíteni az európai kisebbségi nyelvek védelme érdekében, és amelynek védnökségét Martti Ahtisaari Béke Nobel-díjjal kitüntetett finn diplomata vállalta. Ezért zárásként csak azt tudom mondani, hogy a munkát még nem végeztük el, aktív résztvevője leszek a további folyamatoknak a Parlament falain belül és kívül.
kitekinto.hu
Erdély.ma

Borbély László az ENSZ Környezetvédelmi Programja Kormányzótanácsának alelnöke lett
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 20. és 22. között az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme/UNEP) Kormányzótanácsának 12-ik ülésén vesz részt Nairobiban.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programját 1972-ben alapították. Feladatai között szerepel a környezet állapotának figyelése, a róla szóló adatok beszerzése és terjesztése, a nemzetközi környezetvédelmi együttműködés előmozdítása és az esetleges környezeti katasztrófák kezelése. Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának Kormányzótanácsa globális miniszteri környezetvédelmi fórum, melynek keretében a világ környezetvédelmi miniszterei évente egyszer fölülvizsgálják az aktuális környezetvédelmi politikákat.
Az ülés napirendi pontjai között az idén júniusban megrendezendő Rio de Janeiró-i fenntartható fejlesztési konferenciával kapcsolatos politikai döntések előkészítése szerepelt.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja Kormányzótanácsa ülése alkalmával a tanács tagjai Borbély Lászlót, a kelet-európai csoport képviselőjét, a Kormányzótanács alelnökévé választották. Továbbá, a Kormányzótanács Bizottságának első ülésén Borbély László minisztert, a Plenáris Bizottság elnökévé nevezték ki.
A környezetvédelmi és erdészeti miniszter véleménye szerint ez az ülés azért fontos, mert itt olyan a politikai döntések születnek, amelyek meghatározóak lehetnek a „Rio+20” fenntartható fejlesztési konferencia szempontjából.
A Kormányzótanács ülésének munkálatait vezető Borbély László felkérte a tanács tagjait, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez alakommal hozzanak döntést a fenntartható termelés és fogyasztással kapcsolatos tíz éves keretprogramról. Február 20-án a politikai döntéshozók kézhez kapták az ötödik Globális Környezetvédelmi Jelentést, amely májusban válik publikussá. A Globális Környezetvédelmi Jelentés a legfontosabb aktuális környezetvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat tartalmazza.
Erdély Tv
Erdély.ma

Nem vagyunk turisták!” – kifogásolja az Igen, tessék! programot a nagyváradi EMNT–EMNP
Nem a Magyarországról jövő turisták miatt kell az önkormányzatok közönségszolgálatain jelezni, ki beszél magyarul, hanem azért, mert Erdélyben a magyar kisebbség őshonos – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke, illetve Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója.
A politikusok a Bihar megyei önkormányzat által megpályázott „Da, poftiţi! – Igen, tessék!” mottójú kampányra utaltak, amelynek értelmében a közönségkapcsolati irodák dolgozói, amennyiben a román mellett magyarul is beszélnek, a mottót hordozó matricát viselnek majd, hogy az ügyintéző állampolgár hamar megállapíthassa, kihez szólhat anyanyelvén. Csomortányi szerint a kezdeményezés a „nesze semmi, fogd meg jól” tipikus esete, ráadásul káros és veszélyes, hiszen a megyei tanács uniós pénzt fordít arra, ami valójában törvényes, állami feladatkörbe tartozna. Azt már egyenesen szégyenletesnek tartja, hogy a kampánynak a határ magyar oldalán is párja lesz, és azok az önkormányzati dolgozók, akik a magyar mellett a román nyelvet is bírják, hasonló matricákat tűznek majd ki ingükre, hiszen, mint fogalmaz, ezzel a román közigazgatási nyelv kerül be a magyarországi hivatalokba.
Elutasították a magyar táblákat
Csomortányi István felidézte: Nagyváradon állandó probléma a kétnyelvű utcanevek kérdése, illetve az, hogy több vonatkozó törvény értelmében a városban az összes tájékoztató feliratot fel kellene tüntetni magyarul is. „Hiába nyilatkozza akárhányszor az RMDSZ, hogy minden rendben van az anyanyelvhasználattal, amikor semmi nincs rendben” – szögezte le. Példaként a nagyváradi városháza előterében található információs pultot említette, amelyre szerinte hiába írták ki magyarul is, hogy „Tudakozó”, amikor az ott szolgálatot teljesítő hölgyek egy szót sem tudnak magyarul.
Az EMNP és az EMNT helyi szervezetei egyébként két hónappal ezelőtt „Beszélünk magyarul is” feliratú, asztalra helyezhető táblákat vittek be a nagyváradi városháza közönségszolgálati osztályára, és felajánlotta, hogy annyit készít belőlük, amennyi csak kell. Az illetékesek azonban visszautasították az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy hamarosan a megyeszékhely önkormányzata is csatlakozik a megyei tanács „Igen, tessék!” programjához. Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es tanácsos úgy tudja, Várad valóban csatlakozott is már, de hogy a városházán mikor lesznek láthatóak a matricák, még nem tudni.
Az önkormányzati képviselő elmondta: a megyei közgyűlés már elkészíttette a matricákat, és elkészült az a felmérés is, amelyből kiderül, hogy a különböző megyei intézményekben és hivatalokban hányan beszélnek magyarul. Erről részletes jelentést majd jövő heti ülésén kap a testület. Szabó Ödön ígérete szerint biztos, hogy márciusban már az állampolgárokkal kapcsolatot tartó dolgozók ingén is megjelennek majd a kétnyelvű matricák.
Vásárhelyen is beindul a program
Mint ismeretes, az Igen, tessék! – Da, poftiţi! mozgalom tavaly augusztus 15-én indult Kolozsváron, a civil kezdeményezés célja a kommunikáció megkönnyítése azon szolgáltatók (intézmények, cégek, civil szervezetek) és ügyfeleik között, melyek a többnyelvűséget mint erőforrást kívánják hasznosítani. Borbély László, az RMDSZ alelnöke nemrég jelentette be, hogy hamarosan Marosvásárhelyen is elindul a mozgalom a Bernády György Közművelődési Alapítvány koordinálásával. „Az Igen, tessék! mozgalom a magyar nyelv nyilvános használatára bátorít, ezért természetesen nagyon örülök, hogy általunk Marosvásárhely is csatlakozik a kezdeményezéshez” – mondta el Borbély László.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Megmenekültek” a néprajz szakos diákok
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusa megszavazta az egyetemi záróvizsgák – régi, közismert nevén: államvizsgák – új szabályzatát. Ennek értelmében az egyetem visszatér a két próbatételből – vizsga és szakdolgozat-védés – álló záróvizsgára (az utóbbi években egyetlen próbatétel, a szakdolgozat volt).
Magyar vonatkozásban annak van jelentősége, hogy Magyari Tivadar, a magyar tagozat vezetője elfogadtatta az egyetem szenátusával azt a tételt, miszerint az egyes karok vizsgabizottságainak joga van elfogadni korábbi években megszerzett azonos vizsgák eredményeit. Ezzel az volt a cél, hogy ne kelljen újra vizsgázniuk azoknak a végzősöknek, akik valamikor már elvégezték a bölcsészkar néprajz–idegen nyelv (vagy magyar nyelv) szakát, de az egyetem hibájából nem engedélyezett szakra íratták be őket, és így nem kaphatták meg az egyetemi oklevelet, és újrairatkoztak a szakra. „A múlt évtized első felében katasztrofális hiba folytán éveken keresztül nem engedélyezett szakra írattak be több mint száz magyar tagozatos és mintegy harminc román tagozatos diákot. Amint már elmondtam, mindezért az egyetem központi vezetősége és a bölcsészkar hozzá nem értő felelősei voltak hibásak. Azóta a hátrányosan érintett diákok egy része visszairatkozott az egyetemre, viszont most újra záróvizsgázniuk kellene. A most elfogadott szabály lehetővé teszi, hogy a vizsgabizottság elfogadja a korábbi vizsgaeredményeket, ezért arra kértem a bölcsészkar magyar tagozatát, hogy a korábbi vizsgaeredményeket ismerjék el” – összegzett Magyari Tivadar
Szabadság (Kolozsvár)

Bírósághoz fordult chartája ügyében a MOGYE
Bíróságon kívánja tisztázni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektori hivatala és szenátusa, hogy törvényes-e az egyetem működési chartája. Az egyetem közleményben tájékoztatta tegnap a sajtót, hogy előző nap, február 21-én a marosvásárhelyi Ítélőtábla közigazgatási osztályán iktatta a szenátus és a rektori hivatal keresetét. – Reménykedünk abban, hogy az igazság kupolája alatt a törvényeknek és a román állam nemzeti érdekeinek megfelelő döntés születik – áll az egyetem közleményében. A rektor és a szenátus tagjai egyben a bírósági eljárásra hivatkozván az egyetem ügyeibe való be nem avatkozásra szólított fel mindenkit.
Az egyetem illetékese elmondta: az oktatásügyi minisztériumot perelték be amiatt, hogy a tárca mindmáig nem fogadta el az egyetem chartáját. A MOGYE vezetői ennek ellenére úgy tekintik, a dokumentum érvénybe lépett, hiszen a szaktárca nem jelezte a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül a dokumentum elutasítását, és értelmezésük szerint ez hallgatólagos elfogadást jelent. – Nem akarunk egyebet, mint érvényesíteni az egyetemi chartánkat – nyilatkozta Constantin Copotoiu, az egyetem rektora. Elmondta, a bírósági eljárás nem befolyásolja az egyetemen zajló belső választások kalendáriumát.
Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar összefogás esélyei
Több mint tíz évig úgy tűnt, hogy – ellentétben a felvidéki és a délvidéki nemzettestvérekkel – a legszámosabb elszakított nemzetrész, az erdélyi magyarság egységben tudja tartani politikai érdekképviseletét. Nem kétséges, azok számára, akik látták, hogy az immár két népszámlálás által is visszaigazolt drámai fogyás csak politikai áttöréssel állítható meg, a magyar nemzetpolitikai célokat pedig nem a vélelmezett román tűrőképességhez, hanem a magyar létérdekekhez kell igazítani, egyre szűkebb volt az RMDSZ-es zubbony az 1996-os kormányzati szerepvállalás után. A szakítás mégis egyre halasztódott, az autonomisták inkább lenyelték a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem címszó alatt jegyzett kommunikációs cselt és az ultimátumok visszavonását, a belső törvénytelenségeket, a 2000-es választás előtti machinációkat mindaddig, amíg esély volt arra, hogy rászorítsák a csúcsvezetést a brassói program kiteljesítésére.
Amikor 2003-ban kongresszusi határozattal fordított hátat az RMDSZ a nemzeti önkormányzat modelljének egyrészt az alapszabályzat pártosításával, másrészt pedig azzal, hogy az általános magyar belső választásokat részleges tisztújítással „helyettesítette”, akkor a Kolozsvári Nyilatkozat szellemét s a brassói kongresszus határozatainak lényegét komolyan vevő autonomista erők külön szervezetek alapításába kezdtek. Mára az RMDSZ mellett működik két civil szervezet, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint két politikai párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt.
A nagy kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, az, hogy az erdélyi magyar pártaréna három politikai szereplője képes lesz-e megegyezni a közösként tételezett nemzeti érdekek mentén olyan helyzetekben, amikor ez nélkülözhetetlennek látszik. Magyar többségű székelyföldi városokban a verseny nemzetpolitikai szempontból nemcsak megengedhető, hanem kívánatos is. A „pártokrata” oligarchia, az egypártrendszer által kialakított nómenklatúraszerű, bebetonozott helyi vezetés kialakulása bármely társadalomban, bármely kisközösségben veszélyes és nemkívánatos jelenség. Különösen ott, ahol a helyi vezetés ki van téve a központi idegen elit korrumpáló szándékának. Vannak viszont olyan léthelyzetek, amikor a megegyezés szolgálná a közös érdekeket. A probléma az egyes pártok közötti összeférhetethetlenséghez hasonló ellentét. Mert azért spóroljunk a végső és kategorikus ítélet kimondásával, láttunk már a politikában olyan kiegyezéseket, melyeknek sok esélyt nem adtunk volna korábban. (Hogy messzebb ne menjek, 1867-ben a szabadságharcos gróf Andrássy Gyula lett a 13 aradi vértanú haláláért felelős véreskezű császár, Ferencz József első magyar miniszterelnöke.)
Az RMDSZ vezetésével szemben hatalmas és megalapozott bizalmatlanság van az autonomista szervezetekben, hiszen hozzá kötődik a „modellértékű román kisebbségpolitika” hamis mítoszának kialakítása és életben tartása, az önálló külpolitika feladása, az autonómiaprogram félretétele, a helyzetteremtő nemzeti irányzat és azon belül a kommunista rendszerrel szembeni ellenállók kiszorítása az egykori egységes szervezetből. Most pedig hallhattuk, hogy Tőkés László szervezetének nemzetstratégiai célú anyaországi támogatását a ciánszennyezéshez hasonlították, miközben ők maguk egy környezeti katasztrófával felérő ciánszennyezéshez készülnek zöld utat adni. A másik oldalon viszont az EMNP nem szívesen egyezkedik az MPP-vel, hiszen épp az MPP elnökének törvénytelenségei tették szükségessé egy saját szervezet megalakítását. S ez nem elég, de azzal, hogy Szász Jenő Tőkés László magánéleti ügyeit próbálta felhasználni politikai lejáratásra, egyértelműen szalonképtelenné tette magát.
Ellentétben a megválasztott politikusokkal, akiknek többsége helyettesíthető, Tőkés László legitimitását, hitelét, közéleti státuszát a saját helytállásának és a történelemnek köszönheti, ő minden funkció nélkül is a magyar szabadságvágy, a magyar helytállás szimbóluma marad. S aki ellene nemtelen eszközökkel támad, hitelét roncsolni akarja, legyen az a román titkosszolgálat, Nagy Benedek, Szatmári Tibor, Bárányi Ferenc, vagy Szász Jenő, az egyben a közösség ellen is cselekszik. Félreértés ne essen: nem politikai bírálatról beszélek. Tőkés László éppen úgy bírálható politikai alapon, mint bármely más közéleti szereplő. Hogy Kovács Péter pártfőtitkár nem fogadja el, hogy Tőkés László azért nem vállalt még egy alelnöki mandátumot az Európai Parlamentben, mert energiáját az erdélyi magyar önépítkezésre kívánja fordítani és a magyar, illetőleg német néppártiak támogatását azok hivatalos nyilatkozatainak dacára is kétségbe vonja, az belefér a politikai diskurzusba, még ha nevetséges is, hogy az RMDSZ főtitkára jobban tudja, hogy mit gondol, mondjuk, Szájer József Tőkés Lászlóról, mint Szájer maga. Az viszont, hogy a privát szférát idecibáljuk csak azért, hogy ártsunk a másiknak, az nem fér bele. Elgondolkodtató az is, hogy Markó Béla válásából a belső ellenzék nem próbált politikai tőkét kovácsolni, s ezt nagyon jól tette. Erdély nem Amerika, a bulvársajtó szellemét ne hozzuk be a politikába, ezzel tartozunk saját méltóságunknak. Mindazonáltal azt mondom: a három szervezet együttműködésének egyetlen mércéje lehet: a nemzeti érdek. Marosvásárhely visszanyerésére esély mutatkozna össznemzeti összefogás keretében, különösen akkor, ha a jelölt függetlenként indul. Pártjelöltekkel az RMDSZ több ízben próbálkozott, s azok rendre kudarcot vallottak. Marosvásárhely mellett vannak még kisebb települések, ahol esély lenne a változtatásra magyar összefogás esetén. Ami pedig a parlamenti választásokat illeti, egy ésszerű és méltányos kompromisszum esetében félre kell tenni mind a jogos eszmei fenntartásokat az RMDSZ-szel szemben, mind az erkölcsieket az MPP-vel szemben. Ez esetben is csak az lehet a mérce, hogy sikerül-e a parlamenti választások ürügyén rendet tenni az erdélyi magyar közéletben, a közösséget illető anyagi támogatások igazságos szétosztásával és egy közösen létrehozott, illetve közösen működtetett szervezeti keret létrehozásával.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Határon túli magyarok: különleges helyen
Magyarország támogatja, hogy a határon túli magyarok – az európai gyakorlattal összhangban – közösségként, szülőföldjükön megmaradva élvezhessék az önkormányzatiság és az autonómia sajátos helyzetüknek leginkább megfelelő formáit és az ezekből eredő jogokat.
Elfogadta a kormány Magyarország nemzeti biztonsági stratégiáját. A határozat szerdától lépett hatályba. A biztonság nem a határoknál kezdődik
A stratégia Magyarországot földrajzi és gazdasági értelemben nyitott országként határozza meg, amelyet, földrajzi adottságai kiemelten sebezhetővé tesznek, különösen az energiabiztonsággal, az ellátási útvonalakkal és a környezeti biztonsággal összefüggésben.
Egyben megállapítja: egy Magyarország, illetve szövetségesei elleni, hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadás veszélye jelenleg elenyésző, de továbbra sem lehet figyelmen kívül hagyni bizonyos hagyományos fenyegetéseket. Még az euroatlanti térségben sem sikerült mindenhol lezárni az elmúlt évtizedek konfliktusait, és – amint a közelmúlt eseményei is példázzák – Európában és szomszédságában a 21. század elején is előfordulhat, hogy a katonai erő kap elsődleges szerepet egy regionális konfliktusban.
A dokumentum leszögezi: a globalizált világban a biztonság nem a határoknál kezdődik, a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközök globális terjedése, valamint egyes régiók erőteljes fegyverkezése is növekvő veszélyt jelent Magyarország és az euroatlanti rendszer biztonságára nézve.
Nincs ellenséges állam
Magyarországnak a világban betöltött helyéről és érdekeiről szólva a dokumentum mindenekelőtt kiemeli, hogy az ország egyetlen államot sem tekint ellenségének, vitás kérdéseit az ENSZ alapokmányának elveivel és a nemzetközi jog normáival összhangban, békés eszközökkel kívánja rendezni. Alapvető biztonsági érdekének tekinti szuverenitásának, területi épségének és alkotmányos rendjének védelmét, az ország stabilitását, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok érvényesülését. Magyarország az erős, egységes és sikeres integrációs pályán maradó Európában érdekelt, ahol a „gazdasági nehézségek idején is erős marad a kohézió, és érvényesül az egymás iránti szolidaritás”. A dokumentum szerint Magyarország biztonsága szempontjából kiemelt jelentőségű keleti és déli szomszédságának stabilitása, a demokratikus értékek térnyerése. Az országnak határozott érdeke, hogy az EU és a NATO továbbra is kiemelten foglalkozzon ezekkel a régiókkal. A magyar szomszédságpolitika fontos része, hogy Magyarország valamennyi szomszédja teljes jogú tagságot kapjon, vagy a lehető legszorosabb partneri viszony fűzze ehhez a két szervezethez.
Önkormányzatiság, autonómia
„A szomszédos országokban élő magyar közösségek helyzete iránti felelősségből adódóan ugyanez nemzetpolitikai érdekünk is” – áll a stratégiában, amely a továbbiakban leszögezi: a határon túli magyarság különleges helyet foglal el Magyarország biztonságpolitikájában; tekintettel a szomszédos államokban honos magyar közösségek jelenlétére, sajátos helyzetükre és kapcsolatukra az anyaországgal, ezen államok biztonsága elválaszthatatlan Magyarország biztonságától és fordítva. Magyarország támogatja, hogy a határon túli magyarok – az európai gyakorlattal összhangban – közösségként, szülőföldjükön megmaradva élvezhessék az önkormányzatiság és az autonómia sajátos helyzetüknek leginkább megfelelő formáit és az ezekből eredő jogokat.
E célok megvalósítása elválaszthatatlan azon országok társadalmi, gazdasági és pénzügyi fejlődésétől és biztonságától, amelyekben magyar kisebbségek élnek. Magyarország a határon túli magyar közösségekkel fenntartott kapcsolataival, a magyar közösségek legitim törekvéseinek támogatásával hozzájárul a térség stabilitásához és erősíti harmonikus kapcsolatait szomszédjaival.
Szerepel a stratégiában az is, hogy a kulturális sokszínűség tiszteletét Magyarország biztonságpolitikai szempontnak is tekinti.
A terrorizmus globális fenyegetés
A regionális konfliktusok rendezésével kapcsolatban a dokumentum hangsúlyozza: Magyarország aktívan részt vesz a stabilizáció segítésében a Nyugat-Balkánon, támogatja a posztszovjet térség befagyott konfliktusainak megoldására irányuló erőfeszítéseket, valamint a közel-keleti és észak-afrikai térségben megindult átalakulás demokratikus jellegének erősítését.
Magyarország osztja azt a nézetet, hogy amíg nukleáris fegyverek léteznek, a NATO-nak rendelkeznie kell a hagyományos és nukleáris fegyverek megfelelő kombinációjára épülő hiteles, elrettentő képességgel.
Megállapítva, hogy a terrorizmus „korunk jelentős globális fenyegetése marad”, a stratégia rámutat: a jelenség csak összehangolt intézkedésekkel küzdhető le. Magyarország nemzeti érdeke, hogy továbbra is részt vegyen a terrorizmus elleni nemzetközi fellépésben, a nemzetközi terrorellenes szervezetrendszer fejlesztésében, valamint az ENSZ, az EU és a NATO vonatkozó erőfeszítéseiben. A terrorizmus megelőzésében kiemelt szerepet kap a terrorizmust kiváltó okok kezelése, a szélsőségek elleni fellépés, a szegénység elleni küzdelem – olvasható Magyarország nemzetbiztonsági stratégiájában.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma