Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. március 21.
Illegális matricázásba kezdett az RMDSZ
Több mint tízezer matricán hirdeti eredményeit az RMDSZ, az öntapadósokat a következő napokban ragasztják ki Erdély-szerte. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden, Kolozsváron bejelentette: a szövetség által „országos, megyei és helyi szinten, a kormányban, a Parlamentben, az önkormányzatokban folyamatosan ér el kiemelkedő eredményeket” hirdető több mint tízezer matricát a következő napokban ragasztják ki erdélyi településeken. Az öntapadósok elhelyezésére eddig nem kértek önkormányzati engedélyt, és az sem világos, hogy a matricákat az előírásoknak megfelelő felületeken helyezik-e el.
Engedély nélkül elhelyezett RMDSZ-matricák Kolozsváron – kattintásra galéria nyílik (fotó: rmdsz.ro)„Mi büszkék vagyunk megvalósításainkra, ezek mellett nem lehet csak egy legyintéssel elmenni. Bízunk abban, hogy ezeket gyarapítani tudjuk az elkövetkező években is. Akkor, amikor ezekről beszélünk, pozitív kommunikációt folytatunk, nem járatunk le, nem támadunk senkit. Az általunk elkészített matricák segítségével csupán néhány konkrét eredményünkre szeretnénk felhívni az emberek figyelmét.” – fogalmazott Kovács Péter.
A matricákon az RMDSZ többek között azt hirdeti: „Visszaszolgáltattunk 1100 egyházi ingatlant!”, „Nem engedtük a kis nyugdíjak csökkentését!”, „Biztosítottuk az anyanyelv használatát a közigazgatásban!”, „Erdély-szerte kétnyelvű feliratokat helyeztünk el!”, „Elindítottuk a »roncsautó« és a »zöld ház« programokat!”, „Megmentettük a Házsongárdi temető műemlék sírjait!”. Minden matricán megjelenik továbbá az „Ez az RMDSZ eredménye!” mondat, az RMDSZ tulipános logója, illetve a szövetség honlapjának címe.
A Krónika megkeresésére az RMDSZ főtitkára elmondta, a matricák köztéri kiragasztásával a szövetség megyei szervezeteit bízzák meg. Arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzati engedélyhez és illetékfizetéshez kötött köztéri hirdetések elhelyezéséhez rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel, Kovács Péter azt válaszolta: ilyen engedélyeket nem kértek, de ha a kiragasztott matricákkal kapcsolatban valaki panaszt tesz, eltávolítják a azokat.
Matrica egy épület falán (fotó: rmdsz.ro)
A Krónika felvetésére, miszerint az RMDSZ főtitkársága esetleg eleve törvénytelenség elkövetésére kéri a megyei szervezeteket, Kovács úgy pontosított, hogy a főtitkárság a megyei szervezetekre bízza azt is, hogy a matricák kiragasztása hogyan felel majd meg a törvényes előírásoknak.
Arra a kérdésünkre, hogy miként készült az az öt fotó, amely az RMDSZ honlapján eredetileg szerepelt, és amelyeken néhány kihelyezésre kerülő matrica látható, tekintettel arra, hogy például útjelző vagy közlekedési táblára, illetve távközlési- vagy villanyoszlopra semmiféle hirdetés, matrica, plakát stb. nem helyezhető el, Kovács Péter elismerte, hogy a fotókon látható matricák kiragasztásához nem kértek engedélyt.
Az öt fotón egyébként – amelyek egy része azonosíthatóan kolozsvári helyszíneken készült – egy-egy matrica látható egy házfalon, egy útjelző tábla és egy közlekedési tábla hátoldalán, illetve két villanyoszlopon.
Nem sokkal a Krónika érdeklődése után az engedély nélkül elhelyezett matricákat ábrázoló fotókat lecserélték az RMDSZ honlapján – az új képeken az öntapadósok egy fafelületre, vélhetően egy asztalra helyezve láthatók.
A köztéri plakátolás egyébként minden településen előzetes engedélyhez kötött, az előírások megszegése esetében kiszabható pénzbírság összegét az önkormányzatok állapítják meg. Ezen a területen ellenőrző hatásköre a helyi rendőrségeknek van.
Üzenet a „névtelenségbe burkolózó, negatív kampányt folytató személyeknek és szervezeteknek” Kovács Péter szerint a matricaragasztó akcióval az RMDSZ „azoknak a névtelenségbe burkolózó, negatív kampányt folytató személyeknek és szervezeteknek is üzen, akik megkérdőjelezik a Szövetség eredményességét, illetve igyekeznek minél inkább lejáratni azt”.
Mint arról tájékoztattunk, idén januárban erdélyi városok, többek között Marosvásárhely és Nagyvárad belvárosában RMDSZ-ellenes matricák jelentek meg, amelyek máig ismeretlen szerzői arra kértek választ a szövetségtől, hogy hol van a beígért erdélyi autópálya, miért kurtították meg a tanárok és az orvosok fizetését, miért űznek csúfot a kisnyugdíjasokból, ugyanakkor azt vetették az RMDSZ-vezetők szemére, hogy a bársonyszékért eladták a magyarságot.
A „matricások” később közleményben magyarázták akciójukat.
Kovács Péter akkor azt nyilatkozta: a szövetség nem tudja komolyan venni ezt az akciót.
Egyébként Marosvásárhelyen a helyi rendőrség azonosított néhány fiatalembert, akik engedély nélkül kiragasztották a matricákat. Az öt fiatal közül a négy nagykorút megbírságolták, a 18 évesnél fiatalabbat pedig elengedték.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)
Több mint tízezer matricán hirdeti eredményeit az RMDSZ, az öntapadósokat a következő napokban ragasztják ki Erdély-szerte. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden, Kolozsváron bejelentette: a szövetség által „országos, megyei és helyi szinten, a kormányban, a Parlamentben, az önkormányzatokban folyamatosan ér el kiemelkedő eredményeket” hirdető több mint tízezer matricát a következő napokban ragasztják ki erdélyi településeken. Az öntapadósok elhelyezésére eddig nem kértek önkormányzati engedélyt, és az sem világos, hogy a matricákat az előírásoknak megfelelő felületeken helyezik-e el.
Engedély nélkül elhelyezett RMDSZ-matricák Kolozsváron – kattintásra galéria nyílik (fotó: rmdsz.ro)„Mi büszkék vagyunk megvalósításainkra, ezek mellett nem lehet csak egy legyintéssel elmenni. Bízunk abban, hogy ezeket gyarapítani tudjuk az elkövetkező években is. Akkor, amikor ezekről beszélünk, pozitív kommunikációt folytatunk, nem járatunk le, nem támadunk senkit. Az általunk elkészített matricák segítségével csupán néhány konkrét eredményünkre szeretnénk felhívni az emberek figyelmét.” – fogalmazott Kovács Péter.
A matricákon az RMDSZ többek között azt hirdeti: „Visszaszolgáltattunk 1100 egyházi ingatlant!”, „Nem engedtük a kis nyugdíjak csökkentését!”, „Biztosítottuk az anyanyelv használatát a közigazgatásban!”, „Erdély-szerte kétnyelvű feliratokat helyeztünk el!”, „Elindítottuk a »roncsautó« és a »zöld ház« programokat!”, „Megmentettük a Házsongárdi temető műemlék sírjait!”. Minden matricán megjelenik továbbá az „Ez az RMDSZ eredménye!” mondat, az RMDSZ tulipános logója, illetve a szövetség honlapjának címe.
A Krónika megkeresésére az RMDSZ főtitkára elmondta, a matricák köztéri kiragasztásával a szövetség megyei szervezeteit bízzák meg. Arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzati engedélyhez és illetékfizetéshez kötött köztéri hirdetések elhelyezéséhez rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel, Kovács Péter azt válaszolta: ilyen engedélyeket nem kértek, de ha a kiragasztott matricákkal kapcsolatban valaki panaszt tesz, eltávolítják a azokat.
Matrica egy épület falán (fotó: rmdsz.ro)
A Krónika felvetésére, miszerint az RMDSZ főtitkársága esetleg eleve törvénytelenség elkövetésére kéri a megyei szervezeteket, Kovács úgy pontosított, hogy a főtitkárság a megyei szervezetekre bízza azt is, hogy a matricák kiragasztása hogyan felel majd meg a törvényes előírásoknak.
Arra a kérdésünkre, hogy miként készült az az öt fotó, amely az RMDSZ honlapján eredetileg szerepelt, és amelyeken néhány kihelyezésre kerülő matrica látható, tekintettel arra, hogy például útjelző vagy közlekedési táblára, illetve távközlési- vagy villanyoszlopra semmiféle hirdetés, matrica, plakát stb. nem helyezhető el, Kovács Péter elismerte, hogy a fotókon látható matricák kiragasztásához nem kértek engedélyt.
Az öt fotón egyébként – amelyek egy része azonosíthatóan kolozsvári helyszíneken készült – egy-egy matrica látható egy házfalon, egy útjelző tábla és egy közlekedési tábla hátoldalán, illetve két villanyoszlopon.
Nem sokkal a Krónika érdeklődése után az engedély nélkül elhelyezett matricákat ábrázoló fotókat lecserélték az RMDSZ honlapján – az új képeken az öntapadósok egy fafelületre, vélhetően egy asztalra helyezve láthatók.
A köztéri plakátolás egyébként minden településen előzetes engedélyhez kötött, az előírások megszegése esetében kiszabható pénzbírság összegét az önkormányzatok állapítják meg. Ezen a területen ellenőrző hatásköre a helyi rendőrségeknek van.
Üzenet a „névtelenségbe burkolózó, negatív kampányt folytató személyeknek és szervezeteknek” Kovács Péter szerint a matricaragasztó akcióval az RMDSZ „azoknak a névtelenségbe burkolózó, negatív kampányt folytató személyeknek és szervezeteknek is üzen, akik megkérdőjelezik a Szövetség eredményességét, illetve igyekeznek minél inkább lejáratni azt”.
Mint arról tájékoztattunk, idén januárban erdélyi városok, többek között Marosvásárhely és Nagyvárad belvárosában RMDSZ-ellenes matricák jelentek meg, amelyek máig ismeretlen szerzői arra kértek választ a szövetségtől, hogy hol van a beígért erdélyi autópálya, miért kurtították meg a tanárok és az orvosok fizetését, miért űznek csúfot a kisnyugdíjasokból, ugyanakkor azt vetették az RMDSZ-vezetők szemére, hogy a bársonyszékért eladták a magyarságot.
A „matricások” később közleményben magyarázták akciójukat.
Kovács Péter akkor azt nyilatkozta: a szövetség nem tudja komolyan venni ezt az akciót.
Egyébként Marosvásárhelyen a helyi rendőrség azonosított néhány fiatalembert, akik engedély nélkül kiragasztották a matricákat. Az öt fiatal közül a négy nagykorút megbírságolták, a 18 évesnél fiatalabbat pedig elengedték.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 21.
Szélmalomharc a segesvári és a dicsőszentmártoni magyar iskolákért
Az idén is szélmalomharcot vívnak a segesvári és dicsőszentmártoni kis magyar közösségek az oktatási törvény által szavatolt önálló magyar iskola létrehozása érdekében. Mindkét Maros megyei városban komoly ellenállást tanúsítanak a román nemzetiségű pedagógusok és az önkormányzati vezetők, ráadásul Dumitru Matei főtanfelügyelő is elutasítóan kezeli a kisebbségi iskolaügyet.
Kivitelezésre váró terv.A segesvári Aurel Moșora Általános Iskola épületében kapna helyet a magyar tanintézet Mindkét településen, ahol a magyarság aránya már csak alulról súrolja a 20 százalékos küszöböt, egy évvel ezelőtt kezdődött a közösségi érdekért folyó harc. Akkor a tanfelügyelőségről azt a választ kapták az egyébként szeparatizmussal vádolt kezdeményezők, hogy a 2011/12-es tanévtől nem hozható létre önálló magyar tanintézet. Idén semmiféle válasz nem érkezett, azonban a beiskolázási adatok között ezúttal sem szerepel a törvény értelmében kért iskola.
Mindkét Maros megyei településen három-három iskolában, szétszórva tanul a város magyar diáksága. „Mindössze annyit szeretnénk megértetni a többségi lakossággal, hogy csak a törvény által biztosított jogainkat óhajtjuk érvényesíteni, és azt, hogy ismerjék el: a közösségünket érintő kérdésekben mi, magyarok vagyunk hivatottak döntéseket hozni” – olvasható az RMDSZ segesvári szervezete által megfogalmazott közleményben.
Válaszra sem méltatták a magyarokat
A múlt év februárjában, mindjárt az új tanügyi törvény életbelépése után a segesvári RMDSZ konzultációs találkozót szervezett pedagógusokkal, szülőkkel, civil szervezetek képviselőivel, valamint a magyar történelmi egyházak lelkészeivel. A tárgyalások során a felek egyetértettek abban, hogy az identitás megőrzése érdekében a Nagyküküllő menti városban is létre kell hozni egy színmagyar tanintézetet. Ugyanez a döntés született Dicsőszentmártonban is. Mind a segesvári, mind a dicsői kezdeményezők beadvánnyal fordultak a Maros megyei tanfelügyelőséghez. Az önálló iskolát kérelmezők az új oktatási törvény 45. cikkelyének 2. és 5. pontjaira hivatkoztak, melyek előírják, hogy azokban a helységekben, ahol több olyan oktatási intézmény létezik, melyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, kötelezően működnie kell legalább egy olyan jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. „Úgy gondoltuk, hogy ha kiharcolt jogaink vannak, akkor élnünk is kell ezekkel. A beadványhoz közel 800 támogató aláírást is mellékeltünk – állítja Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári elnöke és városi tanácsosa. –A kérésre a tanfelügyelőség 2011. március 31-én válaszolt, elodázva a döntést. Dumitru Matei főtanfelügyelő akkor egyrészt arra hivatkozott, hogy lekéstük a terminusokat, másrészt, hogy nem jelentek még meg a törvényhez tartozó alkalmazási normák. A válaszra óvást nyújtottunk be, melyet már válaszra sem méltatott”. Gáll elmondása szerint december 13-án már a 2012/13-as tanévre kérték újból a magyar iskola létrehozását. „Most időben is voltunk, az alkalmazási normák is megjelentek, de sajnos erre a beadványunkra sem érkezett válasz. Mi több, január folyamán a tanfelügyelőség leküldte a helyi önkormányzathoz az új, általuk javasolt, 2012/13-as iskolai év segesvári iskolahálózat-tervezetét, amiben nyoma sem volt a magyar iskolának” – sorolja a tanfelügyelőség packázásait Gáll. Közben az önkormányzat is a tanfelügyelőséghez fordult, de Dorin Dăneşan polgármester írásban feltett kérdéseire sem érkezett válasz.
A városban adott lenne a körülmény, a három, magyar tagozattal is rendelkező iskola egyikében létre lehetne hozni az új, önálló tanintézetet. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az Aurel Moşora Általános Iskolából a román diákok helyet cserélnének a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tanulóival. A segesvári magyarok már a leendő iskola nevére is gondoltak: az a nemzeti költőről, Petőfi Sándorról lenne elnevezve, aki a várostól alig néhány kilométerre, a fehéregyházi mezőn esett el.
„Sajnos a tanácsban, bár mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra, egyetlen román képviselő sem meri felvállalni és támogatni a kérésünket” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó RMDSZ-es politikus. Gáll Ernő keserűen jegyezte meg, a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, szeparatizmussal vádolva a pár ezer fős magyar közösséget.
A románok jóindulatában bíznak a szentmártoniak
A dicsőszentmártoni helyzet sem különbözik a segesváritól. Itt is a három iskola magyar diákságát gyűjtené egybe a város világhírű zenészéről, Ligeti Györgyről elnevezendő új tanintézmény. „A tavaly minket is kapásból elutasítottak – mind önkormányzati, mind tanfelügyelőségi szinten. Az idén viszont reméljük, sikerül megvívnunk a harcunkat és érvényt tudunk szerezni a törvénynek” – fejtette ki lapunknak Szabó Albert helyi RMDSZ-tanácsos, volt alpolgármester.
A magyarellenes kirohanásairól ismert Adrian Alexandru Matei dicsői elöljáró egy évvel korábban azzal utasította el a magyar szülők kérését, hogy „a román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad szeparatista akciókkal változtatni”. Hasonlóan járt el Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki az akkor frissen megjelent törvényt alkotmányellenesnek nevezte, az önálló magyar iskola létrehozásáról pedig azt írta a szülőknek címzett levelében, hogy az emberi jogokat sértene.
Míg a dicsőszentmártoniak és Szabó Albert mindmáig bízik a románság jóindulatában, a segesváriak a jogi procedúra beindítását fontolgatják. Király András tanügyminisztériumi államtitkár szerint azonban ésszerű politikai alkura volna szükség. „Csak az egyeztetés útját tudom javasolni.
Ha a Mikulás nem hoz valamelyik közösségnek egy épületet, ahol az önálló magyar iskolát működtethetné, akkor olyan politikai egyezségre van szükség, mint amilyen Marosvásárhelyen a Bolyai ügyében, Brassóban az Áprily Lajos vagy Aradon a Csiky Gergely esetében született. Ha ez nem sikerül, a románság úgymond demokratikus módon képes leszavazni az önkormányzatokban bármilyen nemes kezdeményezést” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ államtitkára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Az idén is szélmalomharcot vívnak a segesvári és dicsőszentmártoni kis magyar közösségek az oktatási törvény által szavatolt önálló magyar iskola létrehozása érdekében. Mindkét Maros megyei városban komoly ellenállást tanúsítanak a román nemzetiségű pedagógusok és az önkormányzati vezetők, ráadásul Dumitru Matei főtanfelügyelő is elutasítóan kezeli a kisebbségi iskolaügyet.
Kivitelezésre váró terv.A segesvári Aurel Moșora Általános Iskola épületében kapna helyet a magyar tanintézet Mindkét településen, ahol a magyarság aránya már csak alulról súrolja a 20 százalékos küszöböt, egy évvel ezelőtt kezdődött a közösségi érdekért folyó harc. Akkor a tanfelügyelőségről azt a választ kapták az egyébként szeparatizmussal vádolt kezdeményezők, hogy a 2011/12-es tanévtől nem hozható létre önálló magyar tanintézet. Idén semmiféle válasz nem érkezett, azonban a beiskolázási adatok között ezúttal sem szerepel a törvény értelmében kért iskola.
Mindkét Maros megyei településen három-három iskolában, szétszórva tanul a város magyar diáksága. „Mindössze annyit szeretnénk megértetni a többségi lakossággal, hogy csak a törvény által biztosított jogainkat óhajtjuk érvényesíteni, és azt, hogy ismerjék el: a közösségünket érintő kérdésekben mi, magyarok vagyunk hivatottak döntéseket hozni” – olvasható az RMDSZ segesvári szervezete által megfogalmazott közleményben.
Válaszra sem méltatták a magyarokat
A múlt év februárjában, mindjárt az új tanügyi törvény életbelépése után a segesvári RMDSZ konzultációs találkozót szervezett pedagógusokkal, szülőkkel, civil szervezetek képviselőivel, valamint a magyar történelmi egyházak lelkészeivel. A tárgyalások során a felek egyetértettek abban, hogy az identitás megőrzése érdekében a Nagyküküllő menti városban is létre kell hozni egy színmagyar tanintézetet. Ugyanez a döntés született Dicsőszentmártonban is. Mind a segesvári, mind a dicsői kezdeményezők beadvánnyal fordultak a Maros megyei tanfelügyelőséghez. Az önálló iskolát kérelmezők az új oktatási törvény 45. cikkelyének 2. és 5. pontjaira hivatkoztak, melyek előírják, hogy azokban a helységekben, ahol több olyan oktatási intézmény létezik, melyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, kötelezően működnie kell legalább egy olyan jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. „Úgy gondoltuk, hogy ha kiharcolt jogaink vannak, akkor élnünk is kell ezekkel. A beadványhoz közel 800 támogató aláírást is mellékeltünk – állítja Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári elnöke és városi tanácsosa. –A kérésre a tanfelügyelőség 2011. március 31-én válaszolt, elodázva a döntést. Dumitru Matei főtanfelügyelő akkor egyrészt arra hivatkozott, hogy lekéstük a terminusokat, másrészt, hogy nem jelentek még meg a törvényhez tartozó alkalmazási normák. A válaszra óvást nyújtottunk be, melyet már válaszra sem méltatott”. Gáll elmondása szerint december 13-án már a 2012/13-as tanévre kérték újból a magyar iskola létrehozását. „Most időben is voltunk, az alkalmazási normák is megjelentek, de sajnos erre a beadványunkra sem érkezett válasz. Mi több, január folyamán a tanfelügyelőség leküldte a helyi önkormányzathoz az új, általuk javasolt, 2012/13-as iskolai év segesvári iskolahálózat-tervezetét, amiben nyoma sem volt a magyar iskolának” – sorolja a tanfelügyelőség packázásait Gáll. Közben az önkormányzat is a tanfelügyelőséghez fordult, de Dorin Dăneşan polgármester írásban feltett kérdéseire sem érkezett válasz.
A városban adott lenne a körülmény, a három, magyar tagozattal is rendelkező iskola egyikében létre lehetne hozni az új, önálló tanintézetet. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az Aurel Moşora Általános Iskolából a román diákok helyet cserélnének a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tanulóival. A segesvári magyarok már a leendő iskola nevére is gondoltak: az a nemzeti költőről, Petőfi Sándorról lenne elnevezve, aki a várostól alig néhány kilométerre, a fehéregyházi mezőn esett el.
„Sajnos a tanácsban, bár mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra, egyetlen román képviselő sem meri felvállalni és támogatni a kérésünket” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó RMDSZ-es politikus. Gáll Ernő keserűen jegyezte meg, a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, szeparatizmussal vádolva a pár ezer fős magyar közösséget.
A románok jóindulatában bíznak a szentmártoniak
A dicsőszentmártoni helyzet sem különbözik a segesváritól. Itt is a három iskola magyar diákságát gyűjtené egybe a város világhírű zenészéről, Ligeti Györgyről elnevezendő új tanintézmény. „A tavaly minket is kapásból elutasítottak – mind önkormányzati, mind tanfelügyelőségi szinten. Az idén viszont reméljük, sikerül megvívnunk a harcunkat és érvényt tudunk szerezni a törvénynek” – fejtette ki lapunknak Szabó Albert helyi RMDSZ-tanácsos, volt alpolgármester.
A magyarellenes kirohanásairól ismert Adrian Alexandru Matei dicsői elöljáró egy évvel korábban azzal utasította el a magyar szülők kérését, hogy „a román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad szeparatista akciókkal változtatni”. Hasonlóan járt el Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki az akkor frissen megjelent törvényt alkotmányellenesnek nevezte, az önálló magyar iskola létrehozásáról pedig azt írta a szülőknek címzett levelében, hogy az emberi jogokat sértene.
Míg a dicsőszentmártoniak és Szabó Albert mindmáig bízik a románság jóindulatában, a segesváriak a jogi procedúra beindítását fontolgatják. Király András tanügyminisztériumi államtitkár szerint azonban ésszerű politikai alkura volna szükség. „Csak az egyeztetés útját tudom javasolni.
Ha a Mikulás nem hoz valamelyik közösségnek egy épületet, ahol az önálló magyar iskolát működtethetné, akkor olyan politikai egyezségre van szükség, mint amilyen Marosvásárhelyen a Bolyai ügyében, Brassóban az Áprily Lajos vagy Aradon a Csiky Gergely esetében született. Ha ez nem sikerül, a románság úgymond demokratikus módon képes leszavazni az önkormányzatokban bármilyen nemes kezdeményezést” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ államtitkára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 21.
Visszakerül Piso a történeti múzeum élére
A bukaresti ítélőtábla semmisnek nyilvánította a Kelemen Hunor művelődési miniszter által kibocsátott Ioan Piso történészprofesszornak a történeti múzeum éléről való leváltására vonatkozó rendeletet. Az ítélőtábla döntése értelmében Pisót vissza kell helyezni a múzeum élére, és ki kell fizetni Pisónak a felfüggesztés idejére az igazgatói bérét, továbbá a perköltségeket.
Ioan Piso az ítélet kihirdetésekor Kölnben tartózkodott, ahol az ottani egyetemen tartott előadást. Piso az Agerpres hírügynökségnek elmondta: továbbra is harcolni fog a múzeum kiállítócsarnokainak rendbetételével megbízott bukaresti Artex cég ellen, illetve a céggel régebb megkötött szerződés felbontásáért, mivel Piso túl soknak találja azt a 13 millió eurót, ami a fentebbi munkálatok elvégzéséért a céget megilletné.
A minisztérium fellebbezni fog a döntés ellen.
Szabadság (Kolozsvár)
A bukaresti ítélőtábla semmisnek nyilvánította a Kelemen Hunor művelődési miniszter által kibocsátott Ioan Piso történészprofesszornak a történeti múzeum éléről való leváltására vonatkozó rendeletet. Az ítélőtábla döntése értelmében Pisót vissza kell helyezni a múzeum élére, és ki kell fizetni Pisónak a felfüggesztés idejére az igazgatói bérét, továbbá a perköltségeket.
Ioan Piso az ítélet kihirdetésekor Kölnben tartózkodott, ahol az ottani egyetemen tartott előadást. Piso az Agerpres hírügynökségnek elmondta: továbbra is harcolni fog a múzeum kiállítócsarnokainak rendbetételével megbízott bukaresti Artex cég ellen, illetve a céggel régebb megkötött szerződés felbontásáért, mivel Piso túl soknak találja azt a 13 millió eurót, ami a fentebbi munkálatok elvégzéséért a céget megilletné.
A minisztérium fellebbezni fog a döntés ellen.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 21.
Nagykorúvá vált egyetem
Önálló államvizsga-szervezés, saját oklevél kiállítása, állami támogatás, megkönnyített pályázati lehetőségek és diákcsere-programok – sorolta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt héten elnyert akkreditációjának előnyeit az intézmény rektora. DÁVID LÁSZLÓT a Sapientia jövőjéről Cseke Péter Tamás kérdezte az Erdélyi Riport 2012/9. számában.
Milyen előnyökkel jár a Sapientia számára, hogy megkapta a román államtól a teljes körű akkreditációt?
Az egyetemnek eddig is volt működési engedélye, a szakonkénti akkreditációkat megszereztük, de ez nem adta meg azt a jogot, hogy saját államvizsgát szervezzünk, és saját oklevelet állítsunk ki. A hallgatóink eddig csak egy tanulmányi mellékletet kaptak tőlünk, amely igazolta, hogy a Sapientián végezték a tanulmányaikat. A diákjainknak így államilag akkreditált egyetemekre kellett menniük államvizsgázni, és ezek a felsőoktatási intézmények állítottak ki számukra oklevelet. Valamennyi szak esetében olyan egyetemekhez irányítottuk hallgatóinkat, amelyek színvonalas képzésükről ismertek. Nem volt ez könnyű helyzet, anyagi nehézséget is okozott a diákjainknak, és mivel a Sapientia sincs jó anyagi helyzetben, segíteni sem tudtuk őket olyan mértékben, ahogy szerettük volna. Ez most megváltozott: a következő tanévtől a hallgatóink nálunk államvizsgáznak, és a Sapientia oklevelet állít ki számukra.
Akár doktori iskolát is indíthat az egyetem?
Indítani indíthatunk, de ez még időbe kerül, mert ehhez bizonyos minőségbiztosítási feltételeket kell teljesíteni. Manapság divatos az, hogy tudományos szempontból átvilágítják, és különböző kategóriákba osztják az egyetemeket és a szakokat. A besorolástól függ, hogy az intézmény indíthat-e doktori iskolát vagy sem. A Sapientiát eddig nem világították át, mert nem volt akkreditációja. Mi mindig arra hivatkoztunk, hogy tudományos eredményeinket átvilágította az Ad Astra szakmai szervezet, és a Sapientia az Ad Astra átvilágításakor jó eredményekkel szerepelt. A minisztériumi átvilágítást évente egyszer végzik el, ez idén már a Sapientiára is ki fog terjedni.
Jelent-e anyagi előnyöket az akkreditáció?
Igen. A Sapientia eddig elsősorban alapítványként pályázhatott például uniós pénzekre, most önálló entitású egyetemként pályázhat, ami jelentős anyagi könnyítésekkel jár, kisebb lesz például az egyetem önrésze. Emellett hallgatóink részt vehetnek diákcsere-programokban is.
Számítanak-e a román állam támogatására az akkreditálás után?
Természetes, hogy számítunk erre, kérvényezzük is a támogatást, hiszen ez törvény adta lehetőségünk. A Sapientia is hozzájárul ahhoz a közjóhoz, ami a fiatalság nevelését jelenti. Arra nyilván nem számítok, hogy ezt a támogatást egyik napról a másikra megkapjuk. Ez hosszú, göröngyös út lesz az egyetem számára. Ha nem is számítunk teljes finanszírozásra, reméljük, legalább részfinanszírozásban részesít a román állam. Számítunk például kutatási szerződésekre. Ilyeneket eddig is nyertünk. Büszke vagyok, hogy egy olyan versenyben, amelybe a nagy, elismert egyetemek is beszálltak, a Sapientiának sikerült kutatási szerződéseket elnyernie.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Önálló államvizsga-szervezés, saját oklevél kiállítása, állami támogatás, megkönnyített pályázati lehetőségek és diákcsere-programok – sorolta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt héten elnyert akkreditációjának előnyeit az intézmény rektora. DÁVID LÁSZLÓT a Sapientia jövőjéről Cseke Péter Tamás kérdezte az Erdélyi Riport 2012/9. számában.
Milyen előnyökkel jár a Sapientia számára, hogy megkapta a román államtól a teljes körű akkreditációt?
Az egyetemnek eddig is volt működési engedélye, a szakonkénti akkreditációkat megszereztük, de ez nem adta meg azt a jogot, hogy saját államvizsgát szervezzünk, és saját oklevelet állítsunk ki. A hallgatóink eddig csak egy tanulmányi mellékletet kaptak tőlünk, amely igazolta, hogy a Sapientián végezték a tanulmányaikat. A diákjainknak így államilag akkreditált egyetemekre kellett menniük államvizsgázni, és ezek a felsőoktatási intézmények állítottak ki számukra oklevelet. Valamennyi szak esetében olyan egyetemekhez irányítottuk hallgatóinkat, amelyek színvonalas képzésükről ismertek. Nem volt ez könnyű helyzet, anyagi nehézséget is okozott a diákjainknak, és mivel a Sapientia sincs jó anyagi helyzetben, segíteni sem tudtuk őket olyan mértékben, ahogy szerettük volna. Ez most megváltozott: a következő tanévtől a hallgatóink nálunk államvizsgáznak, és a Sapientia oklevelet állít ki számukra.
Akár doktori iskolát is indíthat az egyetem?
Indítani indíthatunk, de ez még időbe kerül, mert ehhez bizonyos minőségbiztosítási feltételeket kell teljesíteni. Manapság divatos az, hogy tudományos szempontból átvilágítják, és különböző kategóriákba osztják az egyetemeket és a szakokat. A besorolástól függ, hogy az intézmény indíthat-e doktori iskolát vagy sem. A Sapientiát eddig nem világították át, mert nem volt akkreditációja. Mi mindig arra hivatkoztunk, hogy tudományos eredményeinket átvilágította az Ad Astra szakmai szervezet, és a Sapientia az Ad Astra átvilágításakor jó eredményekkel szerepelt. A minisztériumi átvilágítást évente egyszer végzik el, ez idén már a Sapientiára is ki fog terjedni.
Jelent-e anyagi előnyöket az akkreditáció?
Igen. A Sapientia eddig elsősorban alapítványként pályázhatott például uniós pénzekre, most önálló entitású egyetemként pályázhat, ami jelentős anyagi könnyítésekkel jár, kisebb lesz például az egyetem önrésze. Emellett hallgatóink részt vehetnek diákcsere-programokban is.
Számítanak-e a román állam támogatására az akkreditálás után?
Természetes, hogy számítunk erre, kérvényezzük is a támogatást, hiszen ez törvény adta lehetőségünk. A Sapientia is hozzájárul ahhoz a közjóhoz, ami a fiatalság nevelését jelenti. Arra nyilván nem számítok, hogy ezt a támogatást egyik napról a másikra megkapjuk. Ez hosszú, göröngyös út lesz az egyetem számára. Ha nem is számítunk teljes finanszírozásra, reméljük, legalább részfinanszírozásban részesít a román állam. Számítunk például kutatási szerződésekre. Ilyeneket eddig is nyertünk. Büszke vagyok, hogy egy olyan versenyben, amelybe a nagy, elismert egyetemek is beszálltak, a Sapientiának sikerült kutatási szerződéseket elnyernie.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. március 21.
Az elvadítás lépcsőfokai
A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben.” Sebestyén Mihály publicisztikája az Erdélyi Riport 2012/9. számából.
Kezdetben volt a Hír Tv, amely erősen pártoskodó hangvételével meglepett, sokakban visszatetszést keltett, mások közömbösen továbblapoztak, ha feltűnt logója és jobbra tartó, de jobbat (etikai értelemben) nem akaró logikája, s voltak, akik teljesen rácuppantak, mint vírus a tárgylemezre. A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben. A pártosodás, a hasadozás – többek között – ugyancsak ide köthető. A folyamat fontos állomása volt a kettős állampolgárság és az autonómia körül felhabzó vita, a december 5-i rossz döntés mohácsolása (mohácsosítása). Ezt, megjegyzem, viszonylag hamar kiheverte a népesség, amely először szembesült 50 év után azzal, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség helyett közösségek vannak tartós szétfejlődéssel, más-más kulturális értékrenddel. Holott ha odafigyeltek volna az idősebbek meséire, amikor azok a kis magyar világról regéltek, azt is hallhatták, hogy az eufóriás kortársak nem ilyen magyar igazgatást vártak vissza 1940-ben.
A Hír Tévét mára törölték az erdélyi vezető kábeles cég műsorrácsából, úgymond túl sokat kért a tulajdonos, ami enyhén szólva is furcsa, mert a Hír Tv a kitüntetett és támogatott magyar médiaszektorban foglal helyet, mint a három közszolgálati hűséges mellett a negyedik kiegészítő tartalék. Annyira Erdély-párti volt, hogy ha a különleges (autonóm) erdélyi magyar időt jelezni kívánta, akkor nem Kolozsvárt vagy Brassót jelölte meg a londoni és tokiói idő mellett, hanem a székelyudvarhelyit, amelyről a túrósbálnaapáti (Csinom Palkó megye) néző bátran gondolhatta, hogy Székelyudvarhely/Jenőfalva vetekszik New York és Szingapúr felhőschwartzló világvárosaival.
A szolgáltató, a partiumi magyar milliomos cserébe megajándékozta az erdélyi magyar tévébambulót (il bambulo) az Echo Tévével. Ez ugyanis a Jobbik visszhangja, ez a szélsőség ekhós szekere, melyen elhozzák székely népünknek a fasisztoid jövő vízióját és a gyűlöletbeszéd legfrissebb játékrendjét, aktorait. Élő egyenesben, orrba-szájba.
No persze, honi nézőinket sem kell biztatni, hiszen a Hír Tévé reális szükségleteket elégített ki, az emberek azt kapták, amit a tudatalattijukban a politikáról tartottak, tartanak, kis nemzeties propagandapörköltet, jajdon-szószos Erdély-lecsót, Kárpát-medencei kultúrfölény-tortát. És ennek megfelelően folyt a mozgósítás a magyar kormány melletti szimpátiatüntetésre. Hiszen a kormányok rendszerint az országgal azonosítják magukat, gyarló túlzásokba esve ezáltal.
Midőn néhány hete egy kisded jegyzetben annak a véleményemnek engedtem mozgásteret, hogy míg a székely nép fiai elmennek az Andrássy útra tüntetni a szabadságharcos magyar kormány mellett (amely éppen mostanában nem támogatja a határon túli magyar művelődést, az identitás-ápolás intézményeit, csupán szónoklatokkal és Budai Gyula kopó-csaholásával), addig nem nagyon hallottunk arról, hogy tömegesen özönöltek volna Bukarestbe vagy bárhová az év eleji tüntetésekre, amelyek a belföldön élők sorsának megváltoztatását, nyomorenyhítését célozták egészében, olykor apróbb részleteiben is, a cikk megjelenése után élénk és izgatott reagálás volt osztályrészem.
Bőszen kijelentették, azért nem mennek Bukarestbe, mert nem ők választották ezt a kormányt, sem a főkormányost, közük nincs hozzá. Ezzel máris elérték a bezárkózás, az öngettózás egyik negatív végletét: a székely emberek jelentős hányada kivonul a romániai politikai közéletből, nem szavaz, nem tiltakozik, tehát akár itthon marad, akár Martfűre megy martilaput enni, nincs jelen. (Ez pont egybevág a hatalom céljaival.) Csakhogy: nyugdíját itt kapja, jogsiját Szeredában váltja ki, háziorvost nem Mátészalkáról hív, ha kirabolják, az udvarhelyi rendőrséghez fordul, gyermekeit ehun kell óvodába-iskolába járatnia.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben.” Sebestyén Mihály publicisztikája az Erdélyi Riport 2012/9. számából.
Kezdetben volt a Hír Tv, amely erősen pártoskodó hangvételével meglepett, sokakban visszatetszést keltett, mások közömbösen továbblapoztak, ha feltűnt logója és jobbra tartó, de jobbat (etikai értelemben) nem akaró logikája, s voltak, akik teljesen rácuppantak, mint vírus a tárgylemezre. A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben. A pártosodás, a hasadozás – többek között – ugyancsak ide köthető. A folyamat fontos állomása volt a kettős állampolgárság és az autonómia körül felhabzó vita, a december 5-i rossz döntés mohácsolása (mohácsosítása). Ezt, megjegyzem, viszonylag hamar kiheverte a népesség, amely először szembesült 50 év után azzal, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség helyett közösségek vannak tartós szétfejlődéssel, más-más kulturális értékrenddel. Holott ha odafigyeltek volna az idősebbek meséire, amikor azok a kis magyar világról regéltek, azt is hallhatták, hogy az eufóriás kortársak nem ilyen magyar igazgatást vártak vissza 1940-ben.
A Hír Tévét mára törölték az erdélyi vezető kábeles cég műsorrácsából, úgymond túl sokat kért a tulajdonos, ami enyhén szólva is furcsa, mert a Hír Tv a kitüntetett és támogatott magyar médiaszektorban foglal helyet, mint a három közszolgálati hűséges mellett a negyedik kiegészítő tartalék. Annyira Erdély-párti volt, hogy ha a különleges (autonóm) erdélyi magyar időt jelezni kívánta, akkor nem Kolozsvárt vagy Brassót jelölte meg a londoni és tokiói idő mellett, hanem a székelyudvarhelyit, amelyről a túrósbálnaapáti (Csinom Palkó megye) néző bátran gondolhatta, hogy Székelyudvarhely/Jenőfalva vetekszik New York és Szingapúr felhőschwartzló világvárosaival.
A szolgáltató, a partiumi magyar milliomos cserébe megajándékozta az erdélyi magyar tévébambulót (il bambulo) az Echo Tévével. Ez ugyanis a Jobbik visszhangja, ez a szélsőség ekhós szekere, melyen elhozzák székely népünknek a fasisztoid jövő vízióját és a gyűlöletbeszéd legfrissebb játékrendjét, aktorait. Élő egyenesben, orrba-szájba.
No persze, honi nézőinket sem kell biztatni, hiszen a Hír Tévé reális szükségleteket elégített ki, az emberek azt kapták, amit a tudatalattijukban a politikáról tartottak, tartanak, kis nemzeties propagandapörköltet, jajdon-szószos Erdély-lecsót, Kárpát-medencei kultúrfölény-tortát. És ennek megfelelően folyt a mozgósítás a magyar kormány melletti szimpátiatüntetésre. Hiszen a kormányok rendszerint az országgal azonosítják magukat, gyarló túlzásokba esve ezáltal.
Midőn néhány hete egy kisded jegyzetben annak a véleményemnek engedtem mozgásteret, hogy míg a székely nép fiai elmennek az Andrássy útra tüntetni a szabadságharcos magyar kormány mellett (amely éppen mostanában nem támogatja a határon túli magyar művelődést, az identitás-ápolás intézményeit, csupán szónoklatokkal és Budai Gyula kopó-csaholásával), addig nem nagyon hallottunk arról, hogy tömegesen özönöltek volna Bukarestbe vagy bárhová az év eleji tüntetésekre, amelyek a belföldön élők sorsának megváltoztatását, nyomorenyhítését célozták egészében, olykor apróbb részleteiben is, a cikk megjelenése után élénk és izgatott reagálás volt osztályrészem.
Bőszen kijelentették, azért nem mennek Bukarestbe, mert nem ők választották ezt a kormányt, sem a főkormányost, közük nincs hozzá. Ezzel máris elérték a bezárkózás, az öngettózás egyik negatív végletét: a székely emberek jelentős hányada kivonul a romániai politikai közéletből, nem szavaz, nem tiltakozik, tehát akár itthon marad, akár Martfűre megy martilaput enni, nincs jelen. (Ez pont egybevág a hatalom céljaival.) Csakhogy: nyugdíját itt kapja, jogsiját Szeredában váltja ki, háziorvost nem Mátészalkáról hív, ha kirabolják, az udvarhelyi rendőrséghez fordul, gyermekeit ehun kell óvodába-iskolába járatnia.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. március 21.
Méltó emléket állítottak Szalárd nagy szülöttének
Bihar megye – Nagyon fontos a helyi hagyományok, értéke óvása hangzott el március 18-án, vasárnap Szalárdon, amikor ennek jegyében felavatták a helyi születésű Szalárdi János (1601-1666) krónikás szobrát a nevét viselő emlékparkban. Az iskola névadására is sor kerülhet.
A helyiek egy régi álma teljesült azzal, hogy vasárnap felavathatták Szalárd központjában I.Rákóczi György titkárának, a Gyulafehérvári Levéltár őrzőjének, Szalárdi János krónikásnak a szobrát. Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol a községhez tartozó Jákóhodos református lelkésze, Mikló István Boldizsár hirdetett igét, egyebek mellett kifejtve, hogy eleinkre emlékezve is elsősorban Istenre figyeljünk, mert a hitből fakadó cselekedet tesz képessé a célok elérésére. Borzási Gyula helyi lelkész röviden arról beszélt, hogyan jutottak el a Szalárdi-szobor avatásáig, majd nagyobb lélegzetű előadást tartott az Erdély aranykorának nevezett időszakról, ismertetve a történelmi összefüggéseket.
Helytörténeti esemény
A kórus szolgálata után az ünneplők huszárok, a Vitézi Rend tagjainak, valamint a helyi baptista közösség fúvósainak vezetésével vonultak a községközponti parkba, ahol Nagy Miklós polgármester köszönte meg mindenkinek a szoborállításhoz nyújtott segítséget, díszokleveleket is átadva. Körösi Tünde Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából adott elő részletet, majd Nagy Miklós és Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője leplezte le Deák Árpád szobrászművész alkotását. A felszólalók sorában Cseke Attila szenátor egyebek mellett arról beszélt, hogy az esemény bár nem kerül be a történelemkönyvekbe, nagyon jelentős a helyi közösségnek, hiszen fontos a helyi értékek megbecsülése. Pető Csilla képviselő Szalárdi életútját bemutatva úgy értékelte, az egykori jobbágygyerekből lett krónikás példája azt üzeni, hogy érdemes tanulni és dolgozni, nekünk pedig kötelességünk szellemiségét tovább vinni.
Helyretehető történelem
Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék tanácsosa kifejezte reményét, hogy a történelemkönyvek úgy fognak “átalakulni”, hogy azokban méltó helyükre kerüljenek a magyarság nagyjai – erre az új tanügyi törvény módot ad. Vajon a korabeli erdélyiek is aranykornak értékelték-e a ma annak nevezettet, hiszen Szalárdi egyenesen Siralmas éneknek nevezte krónikáját? – tette fel a kérdést Szabó Ödön annak kapcsán, hogy vannak, akik az RMDSZ mai politikáját is katasztrófaként állítják be. Ehhez kapcsolódóan folytatta: egyensúlykereső politikája miatt kortársai egyenesen “Mohamedán Gábornak” csúfolták azt a Bethlen Gábort, akit ma már joggal nagy politikusnak tartunk, sőt, alapítványt neveztek el róla az otthon egy tábort, Erdélyben viszont a választás szabadságát hirdetők, és “nevét olyanok veszik szájukra, akik minket román-bérencnek neveznek”, fejtette ki Szabó Ödön.
Iskolai névadás
Nagy Miklós polgármester bejelentette: a márciusi önkormányzati ülésen megszavazzák, hogy az iskola felvegye Szalárdi János nevét, ennek kapcsán Fazekas Tibor iskolaigazgató adott hangot örömüknek. Mindezek után a szobrot Mikló István Boldizsár, Borzási Gyula, továbbá Kucharszki Zoltán hegyközszentimrei református, és Kovács Gyula helyi baptista lelkész áldotta meg, majd koszorúzásokra került sor. A Himnusz éneklése után a vendégeket és meghívottakat szeretetvendégség várta.
Rencz Csaba erdon.ro
Bihar megye – Nagyon fontos a helyi hagyományok, értéke óvása hangzott el március 18-án, vasárnap Szalárdon, amikor ennek jegyében felavatták a helyi születésű Szalárdi János (1601-1666) krónikás szobrát a nevét viselő emlékparkban. Az iskola névadására is sor kerülhet.
A helyiek egy régi álma teljesült azzal, hogy vasárnap felavathatták Szalárd központjában I.Rákóczi György titkárának, a Gyulafehérvári Levéltár őrzőjének, Szalárdi János krónikásnak a szobrát. Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol a községhez tartozó Jákóhodos református lelkésze, Mikló István Boldizsár hirdetett igét, egyebek mellett kifejtve, hogy eleinkre emlékezve is elsősorban Istenre figyeljünk, mert a hitből fakadó cselekedet tesz képessé a célok elérésére. Borzási Gyula helyi lelkész röviden arról beszélt, hogyan jutottak el a Szalárdi-szobor avatásáig, majd nagyobb lélegzetű előadást tartott az Erdély aranykorának nevezett időszakról, ismertetve a történelmi összefüggéseket.
Helytörténeti esemény
A kórus szolgálata után az ünneplők huszárok, a Vitézi Rend tagjainak, valamint a helyi baptista közösség fúvósainak vezetésével vonultak a községközponti parkba, ahol Nagy Miklós polgármester köszönte meg mindenkinek a szoborállításhoz nyújtott segítséget, díszokleveleket is átadva. Körösi Tünde Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából adott elő részletet, majd Nagy Miklós és Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője leplezte le Deák Árpád szobrászművész alkotását. A felszólalók sorában Cseke Attila szenátor egyebek mellett arról beszélt, hogy az esemény bár nem kerül be a történelemkönyvekbe, nagyon jelentős a helyi közösségnek, hiszen fontos a helyi értékek megbecsülése. Pető Csilla képviselő Szalárdi életútját bemutatva úgy értékelte, az egykori jobbágygyerekből lett krónikás példája azt üzeni, hogy érdemes tanulni és dolgozni, nekünk pedig kötelességünk szellemiségét tovább vinni.
Helyretehető történelem
Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék tanácsosa kifejezte reményét, hogy a történelemkönyvek úgy fognak “átalakulni”, hogy azokban méltó helyükre kerüljenek a magyarság nagyjai – erre az új tanügyi törvény módot ad. Vajon a korabeli erdélyiek is aranykornak értékelték-e a ma annak nevezettet, hiszen Szalárdi egyenesen Siralmas éneknek nevezte krónikáját? – tette fel a kérdést Szabó Ödön annak kapcsán, hogy vannak, akik az RMDSZ mai politikáját is katasztrófaként állítják be. Ehhez kapcsolódóan folytatta: egyensúlykereső politikája miatt kortársai egyenesen “Mohamedán Gábornak” csúfolták azt a Bethlen Gábort, akit ma már joggal nagy politikusnak tartunk, sőt, alapítványt neveztek el róla az otthon egy tábort, Erdélyben viszont a választás szabadságát hirdetők, és “nevét olyanok veszik szájukra, akik minket román-bérencnek neveznek”, fejtette ki Szabó Ödön.
Iskolai névadás
Nagy Miklós polgármester bejelentette: a márciusi önkormányzati ülésen megszavazzák, hogy az iskola felvegye Szalárdi János nevét, ennek kapcsán Fazekas Tibor iskolaigazgató adott hangot örömüknek. Mindezek után a szobrot Mikló István Boldizsár, Borzási Gyula, továbbá Kucharszki Zoltán hegyközszentimrei református, és Kovács Gyula helyi baptista lelkész áldotta meg, majd koszorúzásokra került sor. A Himnusz éneklése után a vendégeket és meghívottakat szeretetvendégség várta.
Rencz Csaba erdon.ro
2012. március 21.
Az Orbán-kormány sem tart örökké
A szlovákiak parlamenti választások újra ráirányították figyelmet a külhoni magyar pártok alapvető problémájára, arra, hogy ez etnikai képviselet fenntartása hosszú távon tarthatatlan. Az Orbán-kormány nem fogadja el a szlovák-magyar Híd-Most pártot, mint a felvidéki magyarok képviseletét. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenten kívülre rekedését sokan az orbáni nemzetpolitika csődjeként értelmezik.
A transzetnikus párt gondolata nem népszerű egyetlen szomszédos ország magyar politikai elitje számára sem. Dr. Magyari Nándor László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, szociológus nemrég egy tanulmányt adott közzé egy erdélyi transzetnikus párt szükségességéről, miközben három magyar párt indul nemsokára versenybe a magyarok voksaiért. Magyari állítja: kellene egy új párt, a civil mozgalmak nem képesek a problémák orvoslására.
- Van-e köze a Híd 2010-es sikerének ahhoz, hogy 2011 végén romániai viszonylatban is felvetette a transzetnikus párt szükségességét?
-Tanulmányomban abból indultam ki, hogy a romániai politikai viszonyok és közélet jelenlegi helyzetében a változtatás szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Azt fogalmaztam meg, hogy az elmúlt húsz évben lezajlott rendszerváltás romániai viszonylatban is csődhöz vezetett, a globális válság hatásai mellett mindenekelőtt a demokrácia intézményeinek gyengesége, a mindent felülíró korrupciós láncolatok, hiteltelenné és népszerűtlenné tették mind a román, mind a romániai magyar politikai formációkat, és végül magát a politikai mezőnyt is lejáratták. Azt kezdtem vizsgálni, vajon milyen módon lehetne elképzelni a politikai és közéleti rendszer szanálását, mi lehetne a kiút a jelenlegi helyzetből? Úgy látom, hogy az az etnonacionalista keret (és itt ez alatt minden meglevő romániai magyar párt vagy formáció alapvető doktrínáját értem), amelyben a régióbeli kisebbségi politizálás kialakult, és amelybe immár egy új politikusnemzedék beleszocializálódott, nem folytatható.
Arra a következtetésre jutottam, hogy azok a gazdasági, politikai, társadalmi és környezeti stb. problémák, amelyeket az utóbbi időben láthattunk felmerülni, mind a szélesebb régió, mind a romániai magyar társadalom szintjén, a domináns etnonacionális keretben nem megoldhatóak. Más keretet és más megoldásokat kell keresnünk a válság, a globális kihívások, a környezeti problémák, a jóléti állam intézményeinek fenntartásában stb., ezért kell(ene) radikálisan átalakítani a kialakult intézményi rendszert. Ezért gondolom úgy, hogy a Híd-Most egy fél lépéssel előttünk jár, amennyiben sikerült nem csak etnikum-specifikusan elgondolni a pártépítés lehetőségét. A legfőbb érvet a transzetnikus párt mellett abban látom, hogy lehetőséget teremt az etnikai törésvonalak mentén való politizálás meghaladására, arra, hogy a szimbolikus politizálástól a probléma-megoldó politizálás felé mozdítsa el a színteret, próbálja újragondolni a közélet működését, és lépjen túl az etnikailag szegmentált politikai kultúrán.
- Lát annyi együttműködési hajlandóságot a romániai felek között, hogy a politikai gyakorlat szintjén is működőképessé váljon ez az eszme?
- Az eddigi kísérletek (melyek nem pártalapítást, hanem értelmiségi műhelyeket, a kulturális elit párbeszéd-kísérleteit jelentették, és civil társadalmi mozgalmakat céloztak, mint például a kolozsvari Provincia kétnyelvű lap, vagy a temesvári Interkulturális Társaság, körül kialakult értelmiségi csoportok) kudarca, vagy legalábbis háttérbe szorulása okot ad a pesszimizmusra. Hiszem, hogy új pártra van szükség, mert a civil társadalmi mozgalmak rendre csődöt mondanak, vagy legalábbis kiszámíthatatlanná és instabilakká válnak, ha behatolnak a politika kényszerű, fölé- és alárendeltségekkel, hatalmi pozíciókkal és “önkéntes alávetettségek” által strukturált világába. A társadalom versus állam szembenállás civil társadalmi oldala – legalábbis Európának ezen a térfelén – alulmarad a politikai kényszerek, a politikai hatalommal való megmérkőzésben, ezért a politikai mezőnyön belülről, de a rendszer átstrukturálását célként megfogalmazva lehet újragondolni a politikai (köz)életet, lehet hatékonyan tenni a fennálló viszonyok átalakításáért. Ezért gondolom, hogy van igény, és van esély egy működőképes interetnikus párt létrehozására Erdélyben (is).
A jelenlegi politizálás paradigmáiból való kiábrándultság olyan méretű (a szavazók mintegy felének nincs pártpreferenciája, nem is venne részt a szavazáson, stb.), hogy biztosan helye lenne egy olyan pártnak, mely új problémafelvetéseket követve próbálna meg pragmatikusan közelíteni a régió sajátos kihívásaihoz, újra végiggondolva “közös ügyeinket”. Ráadásul én egy regionális, azaz Erdély-centrikus transzetnikus párt lehetőségét feszegetem, amely a nemzeti elköteleződést egy regionálisra, egyfajta erdélyi közös “patriotizmusra” cserélné. Ez utóbbi biztosan gyengébb kötődést jelent a nemzeti szolidaiításnál, azaz emocionálisan, szentimentálisan kevésbé erős töltetű, de több helyet hagy a racionális, sőt újító gondolkodásnak és cselekvésnek.
- A demográfiai viszonyok eleve behatárolják az etnikai pártok távlatait. Szlovákiában a magyar közösség 9 százalékos, Romániában 6,1, a többiben meg eleve mélyen parlamenti küszöb alatt van. Emellett ott van a természetes igény az ideológiai alapú választásra – mert jelenleg ugyebár csak szavaznak, nem választanak a külhoni magyarok, ha meg kívánják őrizni parlamenti képviseletüket. És ott van az a sajátos abszurd is, hogy minden sikeres etnikai párt eredményeivel maga alatt vágja a fát, az ifjú generáció már nem is tudja, milyen volt nyelvi-kisebbségi jogok nélkül, egyáltalán nem tekinti az RMDSZ/MKP/VMSZ, stb. nehezen kiharcolt eredményének. Elég egy jól kiötlött választójogi törvénymódosítás és máris képviselet nélkül van a közösség, még akkor is, ha egyetlen pártot indít. Mi következik: transzetnikus párt, vagy a kisebbség szépen betagozódik a többségi pártok mentén?
- Én is arra gondolok, hogy “normális körülmények között” az etnikai pártok, miután eredményeket érnek el, elvesztik mozgósító képességük jórészét. Az eredmények pedig annál törékenyebbek, minél inkább csupán egy-egy kisebbségi párt védelme alatt állnak, nem intézményesen és szervesülten épülnek be a demokratikus intézmények rendszerébe. Annyiszor mondták már, hogy az RMDSZ politikájának garanciája a romániai magyarság, hogy a legfőbb partner a romániai magyar szavazó, hogy az emberek elfelejtik: a kisebbségi jogok legfontosabb garanciája a demokratikus jog- és intézményrendszer. Éppen a politikai rendszer törékenysége mutatja, hogy a jogok megtartásának garanciái a “románok”, azaz a többség kezében vannak, mint ahogy az ország demokratikus intézményeit az itteni magyarok hitelesítik, és adott esetben védik meg. Erre kellene, illetve lehetne alapozni a transzetnikus pártot. Jól látszik – többek között -, hogy a ma aktuális MOGYE-ügy (a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása körül kialakult konfliktus) azért jelent különös problémát, mert nem alakult ki konszenzus az oktatási törvény kapcsán (a kormány és benne az RMDSZ, felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül erőltette át a törvényt). Másrészt pedig nincs mögötte az akadémiai közösség megegyezése, illetve a legtöbb kívülállónak fogalma sincs, hogy miről is folyik a vita. Nos ebben a helyzetben könnyű etnikai konfliktust szítani, itt lenne mit keresnie egy erdélyi transzetnikus pártnak, az interkulturális kommunikációs készségnek
- Az Orbán-kormány álláspontja szerint az egyetlen üdvözítő, magyar szempontból elfogadható képviselet az etnikai alapú magyar párt, vagyis a két világháború között és rendszerváltás utáni sikeres modell, ami úgy túnik, nem éltethető sokáig. Ki téved: az Orbán-kormány vagy azok akik állítják, hogy előbb-utóbb el kell fogadniuk, hogy Bugár Béla ugyanolyan magyar, mint Duray Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor sem kevésbé magyar, mint Tőkés László?
- Az Orbán-kormány múlékony (sőt míg fennáll is erősen változékony), a paradigmaváltás szükségessége nem függ a pillanatnyi politikai- vagy pártpreferenciáktól. A váltás szükségessége a társadalmi folyamatok, a gazdasági kihívások a válságból való kilábalási esélyek, a megújulás kérdése.
- Véleménye szerint ebben a válaszút helyzetben mi lenne a magyar kormány feladata, a nemzetpolitika célja? Tudna-e, és ha igen miben, segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő külhoni magyar kisebbségi közösségeknek?
- Tudna, ha éppenséggel nem a meglevő intézmények szétdúlásával, a politikai bosszúval, a kicsinyes kliensrendszer kiépítésének kisded játékaival lenne elfoglalva. Képzeljük el ezzel szemben, hogy mennyire más lenne, ha minden területen – így az intézményépítés, azaz érdekképviseleti ténykedés területén is – a szükségszerű innovációra adna támogatást. Miért ne járhatnának a kisebbségi magyar értelmiségiek és szakértők az élen a krízis meghaladása stratégiájának kidolgozásában, regionális szinten? Én a kialakult válságban az értelmiségiek restségét, a dolgok végiggondolását elódázni akaró, értelmiségi nyavalygást is fontos tényezőnek gondolom, hát ezt kellene meghaladni. Ehhez jól jönne a támogatás, de hát....
- Minek tulajdonítja, hogy minden külhoni magyar párt jobboldalinak vallja magát csak egyeseket az ellenfél és Budapest lekommunistáz, de attól mind néppártiak? Romániában most három jobboldali párt küzd meg a választók kegyeiért. Budapest közülük egyet segít. És Híd sincs, amely nevető negyedikként befuthatna.
- Nincs itt a helye annak, hogy részletesen kifejtsem a kelet-európai baloldal elutasításának történeti hátterét, de mindenesetre ez a negatív sztori még mindig marginalizálja (ha nem éppen partvonalon kívülre helyezi) az egyenlőség, és a társadalmi szolidaritás eszméjét. Nem szükséges időben sokkal hátrább menni ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltásban szerephez jutó, magukat szocialistának mondó, de például romániai vonatkozásban többnyire neoliberális politikát, nacionalista és populista diskurzust folytató újgazdagokkal teletűzdelt párt, nagyban hozzájárult a baloldaliság lejáratásához. Másfelől pedig, és a romániai magyar politikai mezőny azért billent végletesen jobbra, mert az etnonacionalista politizálási keret egyedüliként való elterjedése és megerősödése mást nem tett lehetővé. Mi szociológusok két évtizede mérjük azt, hogy a romániai magyarok legfontosabb problémái a gazdasági és szociális kérdéskörbe sorolódnak, és ahelyett, hogy ezekre az igényekre válaszolnának a politikai formációk, “autonómia-versenyt” folytatnak.
Olyan retorikai elemekkel élnek, melyek a hétköznapi emberek számára nem relevánsak, sok a benne a “nemzeti” és “magyar” és “székely”, és “haza”, és “dicső múlt”, stb. és nagyon kevés a pragmatikus elem. Ez a szellemi restséggel is kapcsolatos, mert mindig könnyebb a dolgokat nacionalista retorikával elfedni, mint azokat racionálisan végiggondolni. Aztán jönnek a pofonok, most például a népszámlálás kapcsán is, mert ugyan, józanésszel gondolkodva, ki ne tapasztalhatta volna a fogyásunkat? Ha a politikai elit nem teszi kampánytémává az ügyet, akkor talán racionálisan beszélgethetnénk, vitatkozhatnánk a népfogyatkozásról, talán még segíthetnénk is annak mérséklését, pragmatikus programokkal (nota bene, nem csak mi fogyunk, íme egy nem csak etnikum-specifikus kérdéskör, mely minden itt élőt érint).
Szóval gyakorlati meggondolásokból is, hosszú távon elfogadhatatlannak vélem, a politikai paletta végzetes jobbra billenését, én egy transzetnikus baloldali-liberális párt létrejöttében bízom, mely képes lenne kiegyenlíteni, vagy visszabillenteni az elcsúszott mezőnyt.
Gál Mária
Népszava
A szlovákiak parlamenti választások újra ráirányították figyelmet a külhoni magyar pártok alapvető problémájára, arra, hogy ez etnikai képviselet fenntartása hosszú távon tarthatatlan. Az Orbán-kormány nem fogadja el a szlovák-magyar Híd-Most pártot, mint a felvidéki magyarok képviseletét. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenten kívülre rekedését sokan az orbáni nemzetpolitika csődjeként értelmezik.
A transzetnikus párt gondolata nem népszerű egyetlen szomszédos ország magyar politikai elitje számára sem. Dr. Magyari Nándor László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, szociológus nemrég egy tanulmányt adott közzé egy erdélyi transzetnikus párt szükségességéről, miközben három magyar párt indul nemsokára versenybe a magyarok voksaiért. Magyari állítja: kellene egy új párt, a civil mozgalmak nem képesek a problémák orvoslására.
- Van-e köze a Híd 2010-es sikerének ahhoz, hogy 2011 végén romániai viszonylatban is felvetette a transzetnikus párt szükségességét?
-Tanulmányomban abból indultam ki, hogy a romániai politikai viszonyok és közélet jelenlegi helyzetében a változtatás szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Azt fogalmaztam meg, hogy az elmúlt húsz évben lezajlott rendszerváltás romániai viszonylatban is csődhöz vezetett, a globális válság hatásai mellett mindenekelőtt a demokrácia intézményeinek gyengesége, a mindent felülíró korrupciós láncolatok, hiteltelenné és népszerűtlenné tették mind a román, mind a romániai magyar politikai formációkat, és végül magát a politikai mezőnyt is lejáratták. Azt kezdtem vizsgálni, vajon milyen módon lehetne elképzelni a politikai és közéleti rendszer szanálását, mi lehetne a kiút a jelenlegi helyzetből? Úgy látom, hogy az az etnonacionalista keret (és itt ez alatt minden meglevő romániai magyar párt vagy formáció alapvető doktrínáját értem), amelyben a régióbeli kisebbségi politizálás kialakult, és amelybe immár egy új politikusnemzedék beleszocializálódott, nem folytatható.
Arra a következtetésre jutottam, hogy azok a gazdasági, politikai, társadalmi és környezeti stb. problémák, amelyeket az utóbbi időben láthattunk felmerülni, mind a szélesebb régió, mind a romániai magyar társadalom szintjén, a domináns etnonacionális keretben nem megoldhatóak. Más keretet és más megoldásokat kell keresnünk a válság, a globális kihívások, a környezeti problémák, a jóléti állam intézményeinek fenntartásában stb., ezért kell(ene) radikálisan átalakítani a kialakult intézményi rendszert. Ezért gondolom úgy, hogy a Híd-Most egy fél lépéssel előttünk jár, amennyiben sikerült nem csak etnikum-specifikusan elgondolni a pártépítés lehetőségét. A legfőbb érvet a transzetnikus párt mellett abban látom, hogy lehetőséget teremt az etnikai törésvonalak mentén való politizálás meghaladására, arra, hogy a szimbolikus politizálástól a probléma-megoldó politizálás felé mozdítsa el a színteret, próbálja újragondolni a közélet működését, és lépjen túl az etnikailag szegmentált politikai kultúrán.
- Lát annyi együttműködési hajlandóságot a romániai felek között, hogy a politikai gyakorlat szintjén is működőképessé váljon ez az eszme?
- Az eddigi kísérletek (melyek nem pártalapítást, hanem értelmiségi műhelyeket, a kulturális elit párbeszéd-kísérleteit jelentették, és civil társadalmi mozgalmakat céloztak, mint például a kolozsvari Provincia kétnyelvű lap, vagy a temesvári Interkulturális Társaság, körül kialakult értelmiségi csoportok) kudarca, vagy legalábbis háttérbe szorulása okot ad a pesszimizmusra. Hiszem, hogy új pártra van szükség, mert a civil társadalmi mozgalmak rendre csődöt mondanak, vagy legalábbis kiszámíthatatlanná és instabilakká válnak, ha behatolnak a politika kényszerű, fölé- és alárendeltségekkel, hatalmi pozíciókkal és “önkéntes alávetettségek” által strukturált világába. A társadalom versus állam szembenállás civil társadalmi oldala – legalábbis Európának ezen a térfelén – alulmarad a politikai kényszerek, a politikai hatalommal való megmérkőzésben, ezért a politikai mezőnyön belülről, de a rendszer átstrukturálását célként megfogalmazva lehet újragondolni a politikai (köz)életet, lehet hatékonyan tenni a fennálló viszonyok átalakításáért. Ezért gondolom, hogy van igény, és van esély egy működőképes interetnikus párt létrehozására Erdélyben (is).
A jelenlegi politizálás paradigmáiból való kiábrándultság olyan méretű (a szavazók mintegy felének nincs pártpreferenciája, nem is venne részt a szavazáson, stb.), hogy biztosan helye lenne egy olyan pártnak, mely új problémafelvetéseket követve próbálna meg pragmatikusan közelíteni a régió sajátos kihívásaihoz, újra végiggondolva “közös ügyeinket”. Ráadásul én egy regionális, azaz Erdély-centrikus transzetnikus párt lehetőségét feszegetem, amely a nemzeti elköteleződést egy regionálisra, egyfajta erdélyi közös “patriotizmusra” cserélné. Ez utóbbi biztosan gyengébb kötődést jelent a nemzeti szolidaiításnál, azaz emocionálisan, szentimentálisan kevésbé erős töltetű, de több helyet hagy a racionális, sőt újító gondolkodásnak és cselekvésnek.
- A demográfiai viszonyok eleve behatárolják az etnikai pártok távlatait. Szlovákiában a magyar közösség 9 százalékos, Romániában 6,1, a többiben meg eleve mélyen parlamenti küszöb alatt van. Emellett ott van a természetes igény az ideológiai alapú választásra – mert jelenleg ugyebár csak szavaznak, nem választanak a külhoni magyarok, ha meg kívánják őrizni parlamenti képviseletüket. És ott van az a sajátos abszurd is, hogy minden sikeres etnikai párt eredményeivel maga alatt vágja a fát, az ifjú generáció már nem is tudja, milyen volt nyelvi-kisebbségi jogok nélkül, egyáltalán nem tekinti az RMDSZ/MKP/VMSZ, stb. nehezen kiharcolt eredményének. Elég egy jól kiötlött választójogi törvénymódosítás és máris képviselet nélkül van a közösség, még akkor is, ha egyetlen pártot indít. Mi következik: transzetnikus párt, vagy a kisebbség szépen betagozódik a többségi pártok mentén?
- Én is arra gondolok, hogy “normális körülmények között” az etnikai pártok, miután eredményeket érnek el, elvesztik mozgósító képességük jórészét. Az eredmények pedig annál törékenyebbek, minél inkább csupán egy-egy kisebbségi párt védelme alatt állnak, nem intézményesen és szervesülten épülnek be a demokratikus intézmények rendszerébe. Annyiszor mondták már, hogy az RMDSZ politikájának garanciája a romániai magyarság, hogy a legfőbb partner a romániai magyar szavazó, hogy az emberek elfelejtik: a kisebbségi jogok legfontosabb garanciája a demokratikus jog- és intézményrendszer. Éppen a politikai rendszer törékenysége mutatja, hogy a jogok megtartásának garanciái a “románok”, azaz a többség kezében vannak, mint ahogy az ország demokratikus intézményeit az itteni magyarok hitelesítik, és adott esetben védik meg. Erre kellene, illetve lehetne alapozni a transzetnikus pártot. Jól látszik – többek között -, hogy a ma aktuális MOGYE-ügy (a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása körül kialakult konfliktus) azért jelent különös problémát, mert nem alakult ki konszenzus az oktatási törvény kapcsán (a kormány és benne az RMDSZ, felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül erőltette át a törvényt). Másrészt pedig nincs mögötte az akadémiai közösség megegyezése, illetve a legtöbb kívülállónak fogalma sincs, hogy miről is folyik a vita. Nos ebben a helyzetben könnyű etnikai konfliktust szítani, itt lenne mit keresnie egy erdélyi transzetnikus pártnak, az interkulturális kommunikációs készségnek
- Az Orbán-kormány álláspontja szerint az egyetlen üdvözítő, magyar szempontból elfogadható képviselet az etnikai alapú magyar párt, vagyis a két világháború között és rendszerváltás utáni sikeres modell, ami úgy túnik, nem éltethető sokáig. Ki téved: az Orbán-kormány vagy azok akik állítják, hogy előbb-utóbb el kell fogadniuk, hogy Bugár Béla ugyanolyan magyar, mint Duray Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor sem kevésbé magyar, mint Tőkés László?
- Az Orbán-kormány múlékony (sőt míg fennáll is erősen változékony), a paradigmaváltás szükségessége nem függ a pillanatnyi politikai- vagy pártpreferenciáktól. A váltás szükségessége a társadalmi folyamatok, a gazdasági kihívások a válságból való kilábalási esélyek, a megújulás kérdése.
- Véleménye szerint ebben a válaszút helyzetben mi lenne a magyar kormány feladata, a nemzetpolitika célja? Tudna-e, és ha igen miben, segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő külhoni magyar kisebbségi közösségeknek?
- Tudna, ha éppenséggel nem a meglevő intézmények szétdúlásával, a politikai bosszúval, a kicsinyes kliensrendszer kiépítésének kisded játékaival lenne elfoglalva. Képzeljük el ezzel szemben, hogy mennyire más lenne, ha minden területen – így az intézményépítés, azaz érdekképviseleti ténykedés területén is – a szükségszerű innovációra adna támogatást. Miért ne járhatnának a kisebbségi magyar értelmiségiek és szakértők az élen a krízis meghaladása stratégiájának kidolgozásában, regionális szinten? Én a kialakult válságban az értelmiségiek restségét, a dolgok végiggondolását elódázni akaró, értelmiségi nyavalygást is fontos tényezőnek gondolom, hát ezt kellene meghaladni. Ehhez jól jönne a támogatás, de hát....
- Minek tulajdonítja, hogy minden külhoni magyar párt jobboldalinak vallja magát csak egyeseket az ellenfél és Budapest lekommunistáz, de attól mind néppártiak? Romániában most három jobboldali párt küzd meg a választók kegyeiért. Budapest közülük egyet segít. És Híd sincs, amely nevető negyedikként befuthatna.
- Nincs itt a helye annak, hogy részletesen kifejtsem a kelet-európai baloldal elutasításának történeti hátterét, de mindenesetre ez a negatív sztori még mindig marginalizálja (ha nem éppen partvonalon kívülre helyezi) az egyenlőség, és a társadalmi szolidaritás eszméjét. Nem szükséges időben sokkal hátrább menni ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltásban szerephez jutó, magukat szocialistának mondó, de például romániai vonatkozásban többnyire neoliberális politikát, nacionalista és populista diskurzust folytató újgazdagokkal teletűzdelt párt, nagyban hozzájárult a baloldaliság lejáratásához. Másfelől pedig, és a romániai magyar politikai mezőny azért billent végletesen jobbra, mert az etnonacionalista politizálási keret egyedüliként való elterjedése és megerősödése mást nem tett lehetővé. Mi szociológusok két évtizede mérjük azt, hogy a romániai magyarok legfontosabb problémái a gazdasági és szociális kérdéskörbe sorolódnak, és ahelyett, hogy ezekre az igényekre válaszolnának a politikai formációk, “autonómia-versenyt” folytatnak.
Olyan retorikai elemekkel élnek, melyek a hétköznapi emberek számára nem relevánsak, sok a benne a “nemzeti” és “magyar” és “székely”, és “haza”, és “dicső múlt”, stb. és nagyon kevés a pragmatikus elem. Ez a szellemi restséggel is kapcsolatos, mert mindig könnyebb a dolgokat nacionalista retorikával elfedni, mint azokat racionálisan végiggondolni. Aztán jönnek a pofonok, most például a népszámlálás kapcsán is, mert ugyan, józanésszel gondolkodva, ki ne tapasztalhatta volna a fogyásunkat? Ha a politikai elit nem teszi kampánytémává az ügyet, akkor talán racionálisan beszélgethetnénk, vitatkozhatnánk a népfogyatkozásról, talán még segíthetnénk is annak mérséklését, pragmatikus programokkal (nota bene, nem csak mi fogyunk, íme egy nem csak etnikum-specifikus kérdéskör, mely minden itt élőt érint).
Szóval gyakorlati meggondolásokból is, hosszú távon elfogadhatatlannak vélem, a politikai paletta végzetes jobbra billenését, én egy transzetnikus baloldali-liberális párt létrejöttében bízom, mely képes lenne kiegyenlíteni, vagy visszabillenteni az elcsúszott mezőnyt.
Gál Mária
Népszava
2012. március 22.
Miseta Attila: „Segítünk a MOGYE-nek”
Amennyiben a kormány valóra váltja ígéretét, és létrehozza a magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar egyetemek készen állnak, hogy részt vállaljanak az orvosképzésben – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem orvostudományi karának dékánja. Az orvosprofesszor a Krónikának elmondta, örül annak, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.
Miseta Attila– Az elmúlt három évben a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) hívására csaknem száz magyarországi oktató jött Marosvásárhelyre különböző hétvégi kurzust tartani magyar egyetemistáknak, orvosoknak, gyógyszerészeknek. Mi volt ezeknek a tanfolyamoknak a lényege?
– Ez egy önkéntes felajánlás volt azon magyarországi kollégák részéről, akik tudásukat át szerették volna adni itteni kezdő-, illetve leendő orvosoknak, gyógyszerészeknek. Az akcióba bekapcsolódott valamennyi magyarországi egyetem, mindenütt a vezetőség támogatta ezeket a kurzusokat és az Erdélybe látogató kollégákat. Én magam nagyon örültem annak, hogy tőlünk, Pécsről aránylag sokan bekapcsolódtak ebbe a kezdeményezésbe.
– A vásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) vezetősége viszont egyáltalán nem örült az önök jelenlétének, amit egyes professzorok nem is rejtettek véka alá.
– Valóban voltak kellemetlen élményeink is, de minket nem érdekelt a MOGYE-vezetők ellenséges álláspontja, elvégre egy szabad Európában élünk, ahol szabadon közlekedhetünk. Másrészt a tudás átadását, különösképpen, ha ehhez semmiféle anyagi érdek nem fűződik, senki nem korlátozhatja. Az én filozófiám egyszerű: annak segítünk, aki segítséget kér.
Esetünkben ez nem az egyetem, hanem az egyetemi oktatást támogató civil szervezet volt. Ez nem azt jelenti, hogy intézményi szinten nem létezik semmiféle kapcsolat a magyarországi egyetemek és a MOGYE között, de a RMOGYKE-vel ápolt viszony sokkal nagyobb intenzitású és lényegesen tartalmasabb. Persze számomra is fájdalmas azt látni, hogy az itteni oktatók között bizonyos kérdésekben nincs egyetértés.
Az viszont örömmel tölt el, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében, a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.
– Amennyiben a kormány valóra váltja ígéretét, és létrehozza a magyar struktúrákat, újabb fejezethez érkezik a marosvásárhelyi anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. Ez esetben lényegesen nagyobb segítségre lenne szükség a magyarországi egyetemek részéről. Felkészültek az ottani oktatók erre a lépésre?
– Szerintem igen. Már nagyon sok olyan kollégáról tudok, aki Nyugat-Európából vagy akár az Egyesült Államokból térne haza Magyarországra, és szívesen részt vállalna az itteni vagy akár az ottani orvosképzésben. Mellettük ott vannak azok az anyaországi oktatók, akik eddig is szívesen jöttek egy-egy hétvégére.
Meg vagyok győződve, hogy közülük nem egy olyan kolléga van, aki hosszabb időre is hajlandó lenne Erdélybe költözni és hozzájárulni a képzéshez. Nem akarok egyetlen marosvásárhelyi professzor felől sem ítélkezni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagy hibát követett el az, aki nem gondoskodott saját utánpótlásáról. Ez valamelyest a tevékenységét is jellemzi.
Ahhoz viszont, hogy a támogatásnak ebbe a fázisába lépjünk, szükség van a tanügyi törvény jogerőre való emelésére és az egyetem működését szabályzó rendelkezések harmonizálására.
Florea asztalhoz ültetné a pedagógusokat Levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnökhöz Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, melyben a MOGYE körüli botrány megakadályozását kéri. Az elöljáró tegnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, soha nem hitte volna, hogy a politikum ilyen mértékben bele tud szólni az egyetem belügyeibe. „A diákok nem azért járnak az egyetemre, hogy megtanuljanak románul vagy magyarul, hanem azért, hogy orvosok legyenek. Javasolom a professzoroknak, hogy üljenek asztalhoz és készítsenek egy olyan egyetemi chartát, mely alapján mindenki egyenlőnek érzi magát a tanintézetben” – nyilatkozta a polgármester. Benedek István, a városi RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján undorítónak nevezte a magyar kar létrehozása körüli botrányt. „Felháborító, hogy az egyértelmű belső érdekháborúk miatt hogyan manipulálják a fiatal diákokat” – mondta Benedek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Amennyiben a kormány valóra váltja ígéretét, és létrehozza a magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar egyetemek készen állnak, hogy részt vállaljanak az orvosképzésben – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem orvostudományi karának dékánja. Az orvosprofesszor a Krónikának elmondta, örül annak, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.
Miseta Attila– Az elmúlt három évben a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) hívására csaknem száz magyarországi oktató jött Marosvásárhelyre különböző hétvégi kurzust tartani magyar egyetemistáknak, orvosoknak, gyógyszerészeknek. Mi volt ezeknek a tanfolyamoknak a lényege?
– Ez egy önkéntes felajánlás volt azon magyarországi kollégák részéről, akik tudásukat át szerették volna adni itteni kezdő-, illetve leendő orvosoknak, gyógyszerészeknek. Az akcióba bekapcsolódott valamennyi magyarországi egyetem, mindenütt a vezetőség támogatta ezeket a kurzusokat és az Erdélybe látogató kollégákat. Én magam nagyon örültem annak, hogy tőlünk, Pécsről aránylag sokan bekapcsolódtak ebbe a kezdeményezésbe.
– A vásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) vezetősége viszont egyáltalán nem örült az önök jelenlétének, amit egyes professzorok nem is rejtettek véka alá.
– Valóban voltak kellemetlen élményeink is, de minket nem érdekelt a MOGYE-vezetők ellenséges álláspontja, elvégre egy szabad Európában élünk, ahol szabadon közlekedhetünk. Másrészt a tudás átadását, különösképpen, ha ehhez semmiféle anyagi érdek nem fűződik, senki nem korlátozhatja. Az én filozófiám egyszerű: annak segítünk, aki segítséget kér.
Esetünkben ez nem az egyetem, hanem az egyetemi oktatást támogató civil szervezet volt. Ez nem azt jelenti, hogy intézményi szinten nem létezik semmiféle kapcsolat a magyarországi egyetemek és a MOGYE között, de a RMOGYKE-vel ápolt viszony sokkal nagyobb intenzitású és lényegesen tartalmasabb. Persze számomra is fájdalmas azt látni, hogy az itteni oktatók között bizonyos kérdésekben nincs egyetértés.
Az viszont örömmel tölt el, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében, a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.
– Amennyiben a kormány valóra váltja ígéretét, és létrehozza a magyar struktúrákat, újabb fejezethez érkezik a marosvásárhelyi anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. Ez esetben lényegesen nagyobb segítségre lenne szükség a magyarországi egyetemek részéről. Felkészültek az ottani oktatók erre a lépésre?
– Szerintem igen. Már nagyon sok olyan kollégáról tudok, aki Nyugat-Európából vagy akár az Egyesült Államokból térne haza Magyarországra, és szívesen részt vállalna az itteni vagy akár az ottani orvosképzésben. Mellettük ott vannak azok az anyaországi oktatók, akik eddig is szívesen jöttek egy-egy hétvégére.
Meg vagyok győződve, hogy közülük nem egy olyan kolléga van, aki hosszabb időre is hajlandó lenne Erdélybe költözni és hozzájárulni a képzéshez. Nem akarok egyetlen marosvásárhelyi professzor felől sem ítélkezni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagy hibát követett el az, aki nem gondoskodott saját utánpótlásáról. Ez valamelyest a tevékenységét is jellemzi.
Ahhoz viszont, hogy a támogatásnak ebbe a fázisába lépjünk, szükség van a tanügyi törvény jogerőre való emelésére és az egyetem működését szabályzó rendelkezések harmonizálására.
Florea asztalhoz ültetné a pedagógusokat Levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnökhöz Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, melyben a MOGYE körüli botrány megakadályozását kéri. Az elöljáró tegnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, soha nem hitte volna, hogy a politikum ilyen mértékben bele tud szólni az egyetem belügyeibe. „A diákok nem azért járnak az egyetemre, hogy megtanuljanak románul vagy magyarul, hanem azért, hogy orvosok legyenek. Javasolom a professzoroknak, hogy üljenek asztalhoz és készítsenek egy olyan egyetemi chartát, mely alapján mindenki egyenlőnek érzi magát a tanintézetben” – nyilatkozta a polgármester. Benedek István, a városi RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján undorítónak nevezte a magyar kar létrehozása körüli botrányt. „Felháborító, hogy az egyértelmű belső érdekháborúk miatt hogyan manipulálják a fiatal diákokat” – mondta Benedek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 22.
A fekete márciusra emlékeztek Budapesten
A XX. Század Intézet és a Román Kulturális Intézet által Fekete március – Marosvásárhely, 1990-2012 – Akkor és ma címmel szervezett, a Terror Háza Múzeumban tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen Schmidt Mária azt mondta, ma is fontos beszélni arról, hogy 22 éve mi történt Marosvásárhelyen, mert csak így lehet elérni, hogy ne távolodjanak el egymástól a magyarok és a románok, hanem közösen dolgozzanak a jövőn.
A hatalomnak tudomásul kell vennie, hogy nincs joga játszani közösségek életével, kockára tenni a közösségek közötti viszonyt politikai céljai érdekében – hangsúlyozta.
Ki kell derülnie annak, hogy a hatalom miként manipulálta a magyarok és a románok közötti viszonyt – hangoztatta. Véleménye szerint arra is választ kell találni, hol volt a román rendőrség, amelynek feladata az lett volna, hogy megvédje a város polgárait. Tisztázni kell, hogy kitől és milyen parancsot kaptak – tette hozzá.
Király Károly közgazdász, politikus arról beszélt, Erdély mindig is soknemzetiségű térség volt, évszázadokon át “a megértés földjének” számított. Amíg a hatalom, a politika közbe nem avatkozott, nem zavarta nagyobb összetűzés az együttélést – emlékeztetett. Hozzáfűzte: a magyarok akkor sem folyamodtak erőszakhoz, amikor Erdélyt Romániához csatolták.
A fekete március eseményeiben szerinte a román televízió is nagy szerepet játszott, mert híradásaiban azt közölte, hogy a magyarok “gyilkolják a románokat”.
Smaranda Enache emberi jogi aktivista azt hangsúlyozta, optimistán azt remélte, hogy a magyar–román “megbékélés útján vannak”, mielőtt hírt kaptak a marosvásárhelyi összecsapásokról, és arról, hogy az összetűzésekben Sütő András író is megsebesült. Mint mondta, románként ő is felelősnek érezte magát a történtekért.
Radu Carp nemzetközi jogász azt emelte ki, hogy bár már 22 év telt el a fekete március óta, még mindig “titkok lengik körül” a történteket, hiszen nem világos, hogy miután évszázadokig konfliktusok nélkül élt egymás mellett a két közösség, a magyarok és a románok, miért törtek ki a zavargások.
Brindusa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója köszöntőjében azt mondta, jó, hogy Marosvásárhelyen, sem Románia más részein “nincsenek falak a közösségek között”, és az a cél, hogy ez így is maradjon.
Népújság (Marosvásárhely)
A XX. Század Intézet és a Román Kulturális Intézet által Fekete március – Marosvásárhely, 1990-2012 – Akkor és ma címmel szervezett, a Terror Háza Múzeumban tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen Schmidt Mária azt mondta, ma is fontos beszélni arról, hogy 22 éve mi történt Marosvásárhelyen, mert csak így lehet elérni, hogy ne távolodjanak el egymástól a magyarok és a románok, hanem közösen dolgozzanak a jövőn.
A hatalomnak tudomásul kell vennie, hogy nincs joga játszani közösségek életével, kockára tenni a közösségek közötti viszonyt politikai céljai érdekében – hangsúlyozta.
Ki kell derülnie annak, hogy a hatalom miként manipulálta a magyarok és a románok közötti viszonyt – hangoztatta. Véleménye szerint arra is választ kell találni, hol volt a román rendőrség, amelynek feladata az lett volna, hogy megvédje a város polgárait. Tisztázni kell, hogy kitől és milyen parancsot kaptak – tette hozzá.
Király Károly közgazdász, politikus arról beszélt, Erdély mindig is soknemzetiségű térség volt, évszázadokon át “a megértés földjének” számított. Amíg a hatalom, a politika közbe nem avatkozott, nem zavarta nagyobb összetűzés az együttélést – emlékeztetett. Hozzáfűzte: a magyarok akkor sem folyamodtak erőszakhoz, amikor Erdélyt Romániához csatolták.
A fekete március eseményeiben szerinte a román televízió is nagy szerepet játszott, mert híradásaiban azt közölte, hogy a magyarok “gyilkolják a románokat”.
Smaranda Enache emberi jogi aktivista azt hangsúlyozta, optimistán azt remélte, hogy a magyar–román “megbékélés útján vannak”, mielőtt hírt kaptak a marosvásárhelyi összecsapásokról, és arról, hogy az összetűzésekben Sütő András író is megsebesült. Mint mondta, románként ő is felelősnek érezte magát a történtekért.
Radu Carp nemzetközi jogász azt emelte ki, hogy bár már 22 év telt el a fekete március óta, még mindig “titkok lengik körül” a történteket, hiszen nem világos, hogy miután évszázadokig konfliktusok nélkül élt egymás mellett a két közösség, a magyarok és a románok, miért törtek ki a zavargások.
Brindusa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója köszöntőjében azt mondta, jó, hogy Marosvásárhelyen, sem Románia más részein “nincsenek falak a közösségek között”, és az a cél, hogy ez így is maradjon.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 22.
A magyar kormány pártatlanságot ígér
Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe – jelentette ki Martonyi János kedden Bukarestben, miután találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
A magyar külügyminiszter az RMDSZ elnökével közösen tartott sajtóértekezletén kifejtette: alapvető érdek az, hogy az erdélyi magyarság a lehető legnagyobb arányban vegyen részt a parlamenti és önkormányzati választásokon. Azt mondta: bízik benne, hogy a magyarság kulturális identitása elég erős ahhoz, hogy a részvétel nagy legyen. “Az önkormányzati választásokon meg kell barátkozni azzal, hogy különböző magyar politikai pártok egymással versenyeznek. Ami lényeges, az az, hogy ez a politikai verseny tiszta eszközökkel, tisztességes módon folyjon. Ebbe kívülről nem tudunk és nem akarunk beleszólni” – mondta a magyar külügyminiszter. Hozzátette: az erdélyi magyar politikai szervezeteknek kell egymással tisztázniuk, hogyan biztosíthatják a legerősebb parlamenti képviseletet. A magyar kormány feladata, hogy esetleges megállapodásukat támogassa. Az RMDSZ elnöke a találkozón kifejezte reményét, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyében közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetet az Ungureanu-kabinet jövő kedden elfogadja, mert ez a döntés a koalíció sorsára is hatással lesz. Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ a választásokra készül, a júniusi önkormányzati voksoláson a szövetség a 2008-as eredményét szeretné megismételni. “Az év végéig az a feladatunk, hogy úgy készüljünk, hogy ne hagyjuk képviselet nélkül az erdélyi magyarságot a parlamentben” – mondta az RMDSZ elnöke. Az MTI kérdésére, hogy kért-e valamit az RMDSZ a magyar kormánytól, Kelemen Hunor azt válaszolta: “A mi álláspontunk szerint jó, ha a romániai választásokat a romániai politikai szereplőkre bízzák, és az a legnagyobb segítség, ha senki nem avatkozik bele abba, ami itt egy belpolitikai kampányban történik.”
Népújság (Marosvásárhely)
Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe – jelentette ki Martonyi János kedden Bukarestben, miután találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
A magyar külügyminiszter az RMDSZ elnökével közösen tartott sajtóértekezletén kifejtette: alapvető érdek az, hogy az erdélyi magyarság a lehető legnagyobb arányban vegyen részt a parlamenti és önkormányzati választásokon. Azt mondta: bízik benne, hogy a magyarság kulturális identitása elég erős ahhoz, hogy a részvétel nagy legyen. “Az önkormányzati választásokon meg kell barátkozni azzal, hogy különböző magyar politikai pártok egymással versenyeznek. Ami lényeges, az az, hogy ez a politikai verseny tiszta eszközökkel, tisztességes módon folyjon. Ebbe kívülről nem tudunk és nem akarunk beleszólni” – mondta a magyar külügyminiszter. Hozzátette: az erdélyi magyar politikai szervezeteknek kell egymással tisztázniuk, hogyan biztosíthatják a legerősebb parlamenti képviseletet. A magyar kormány feladata, hogy esetleges megállapodásukat támogassa. Az RMDSZ elnöke a találkozón kifejezte reményét, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyében közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetet az Ungureanu-kabinet jövő kedden elfogadja, mert ez a döntés a koalíció sorsára is hatással lesz. Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ a választásokra készül, a júniusi önkormányzati voksoláson a szövetség a 2008-as eredményét szeretné megismételni. “Az év végéig az a feladatunk, hogy úgy készüljünk, hogy ne hagyjuk képviselet nélkül az erdélyi magyarságot a parlamentben” – mondta az RMDSZ elnöke. Az MTI kérdésére, hogy kért-e valamit az RMDSZ a magyar kormánytól, Kelemen Hunor azt válaszolta: “A mi álláspontunk szerint jó, ha a romániai választásokat a romániai politikai szereplőkre bízzák, és az a legnagyobb segítség, ha senki nem avatkozik bele abba, ami itt egy belpolitikai kampányban történik.”
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 22.
Partiumi polgármesterek Brüsszelben, az Erdély 2020 fejlesztési terv megbeszélésen – A jövő tervezése a mi felelősségünk
A mi felelősségünk, hogy szülőföldünkön úgy tervezzünk, hogy beruházásaink a jövő generációk számára is értéket jelentsenek.
Nem elég csupán felhasználni az európai uniós pénzalapokat, az iskolát, a művelődési otthont és bármilyen létesítményt a jövőre tekintve kell felépíteni, mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Arad és Szatmár megyei polgármesterekkel, önkormányzati vezetőkkel az Európai Parlament (EP) brüsszeli székhelyén szerdán délután megtartott kerekasztal-megbeszélésen. Az RMDSZ képviselője a jelenlévő polgármesterek és alpolgármesterek kérdéseire is válaszolva, utalt az uniós pályázati kiírások és elbírálások visszás helyzetekre, a folyamatban tapasztalható túlzott bürokráciára és a továbbra is meglévő erős romániai központosítási szándékra, de ugyanakkor beszélt arról a Romániában több helyen tetten érhető valóságról, hogy a tervezés önkormányzati oldalon nem mindig ésszerű.
Winkler Gyula ismertette az RMDSZ Erdély 2020, a szülőföld intelligens és fenntartható növekedésének stratégiáját, kiemelve annak kulcsszavait. A tudásalapú gazdaságról beszélve, az információs társadalomhoz való gyors felzárkózás kényszerét említette. Az információs technológiai lemaradást, annak az embernek a helyzetéhez hasonlította, aki 70 évvel ezelőtt írástudatlan volt és azzal minden előrejutási lehetőségből kimaradt. A zöldgazdaság és a megújuló energiaforrások használata hasonló szükségszerűség, hiszen a környezet felélését nem lehet olyan ütemben folytatni, amint az elmúlt évtizedekben történt, különben a következő generációk életlehetőségei lehetetlenülnek el. Harmadik kulcselem az emberközpontúság. Az értékes ember teszi az értékes társadalmat, az egyén, aki az élete derekán is képes arra, hogy új mesterséget sajátítson el, új nyelvet tanuljon, aki aktívan részt vesz a közösség életében. Ez az ember lesz a záloga közösségeink fejlődésének. Winkler Gyula ugyanakkor felkérte a jelenlévő önkormányzati vezetőket, szóljanak hozzá az Erdély 2020 elgondoláshoz és véleményezzék az RMDSZ honlapjáról letölthető keret-dokumentumokat.
A közelgő romániai önkormányzati választási kampányra utalva Winkler Gyula szólt a szlovákiai választás eredményéről, amely egyértelműen megmutatta, hogy a magyar pártok egymás általi lejáratása nem vezet jóra. „Az eltérő ideológia és tervek mentén folytatott politikai vitában hiszek, ezt az állandó harcot vívjuk a román pártokkal, de azzal nem értek egyet, hogy magyar magyart járat le a kampányban. És meggyőződésem, hogy ezt a magyar emberek sem szeretik. A választás szabadsága és a belső verseny kényszere hamis érv. Nem hiszem, hogy ha egymásnak feszülünk júniusban, fél év múlva az általános választásokon őszintén összefogva tudunk a magyar választók elé lépni. Én egy dologban hiszek: az erdélyi magyarság huszonkét éve erős szervezetében, az RMDSZ-ben, amely eredményeket hozott, és amelyben nagyon sok ember hisz Erdély minden szegletében. Ezt a szervezetet kell megerősíteni, ezzel kell büszkén kiállni kampányban” – mondta Winkler Gyula az Európai Parlamentben aradi és szatmári RMDSZ-es polgármestereknek és önkormányzati vezetőknek szervezett kerekasztal-megbeszélésen.
Nyugati Jelen (Arad)
A mi felelősségünk, hogy szülőföldünkön úgy tervezzünk, hogy beruházásaink a jövő generációk számára is értéket jelentsenek.
Nem elég csupán felhasználni az európai uniós pénzalapokat, az iskolát, a művelődési otthont és bármilyen létesítményt a jövőre tekintve kell felépíteni, mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Arad és Szatmár megyei polgármesterekkel, önkormányzati vezetőkkel az Európai Parlament (EP) brüsszeli székhelyén szerdán délután megtartott kerekasztal-megbeszélésen. Az RMDSZ képviselője a jelenlévő polgármesterek és alpolgármesterek kérdéseire is válaszolva, utalt az uniós pályázati kiírások és elbírálások visszás helyzetekre, a folyamatban tapasztalható túlzott bürokráciára és a továbbra is meglévő erős romániai központosítási szándékra, de ugyanakkor beszélt arról a Romániában több helyen tetten érhető valóságról, hogy a tervezés önkormányzati oldalon nem mindig ésszerű.
Winkler Gyula ismertette az RMDSZ Erdély 2020, a szülőföld intelligens és fenntartható növekedésének stratégiáját, kiemelve annak kulcsszavait. A tudásalapú gazdaságról beszélve, az információs társadalomhoz való gyors felzárkózás kényszerét említette. Az információs technológiai lemaradást, annak az embernek a helyzetéhez hasonlította, aki 70 évvel ezelőtt írástudatlan volt és azzal minden előrejutási lehetőségből kimaradt. A zöldgazdaság és a megújuló energiaforrások használata hasonló szükségszerűség, hiszen a környezet felélését nem lehet olyan ütemben folytatni, amint az elmúlt évtizedekben történt, különben a következő generációk életlehetőségei lehetetlenülnek el. Harmadik kulcselem az emberközpontúság. Az értékes ember teszi az értékes társadalmat, az egyén, aki az élete derekán is képes arra, hogy új mesterséget sajátítson el, új nyelvet tanuljon, aki aktívan részt vesz a közösség életében. Ez az ember lesz a záloga közösségeink fejlődésének. Winkler Gyula ugyanakkor felkérte a jelenlévő önkormányzati vezetőket, szóljanak hozzá az Erdély 2020 elgondoláshoz és véleményezzék az RMDSZ honlapjáról letölthető keret-dokumentumokat.
A közelgő romániai önkormányzati választási kampányra utalva Winkler Gyula szólt a szlovákiai választás eredményéről, amely egyértelműen megmutatta, hogy a magyar pártok egymás általi lejáratása nem vezet jóra. „Az eltérő ideológia és tervek mentén folytatott politikai vitában hiszek, ezt az állandó harcot vívjuk a román pártokkal, de azzal nem értek egyet, hogy magyar magyart járat le a kampányban. És meggyőződésem, hogy ezt a magyar emberek sem szeretik. A választás szabadsága és a belső verseny kényszere hamis érv. Nem hiszem, hogy ha egymásnak feszülünk júniusban, fél év múlva az általános választásokon őszintén összefogva tudunk a magyar választók elé lépni. Én egy dologban hiszek: az erdélyi magyarság huszonkét éve erős szervezetében, az RMDSZ-ben, amely eredményeket hozott, és amelyben nagyon sok ember hisz Erdély minden szegletében. Ezt a szervezetet kell megerősíteni, ezzel kell büszkén kiállni kampányban” – mondta Winkler Gyula az Európai Parlamentben aradi és szatmári RMDSZ-es polgármestereknek és önkormányzati vezetőknek szervezett kerekasztal-megbeszélésen.
Nyugati Jelen (Arad)
2012. március 22.
Felvonulás a meg nem született gyermekekért
„Tüntetnek ma a fizetésemelésért, tüntetnek a jobb munkakörülményekért, különböző politikai célokért, de a meg nem született gyerekekért senki nem hallatja a hangját. A megfogant, de abortuszra szánt magzatot nem védi sem az anya, sem az orvos, sem a törvény. Holott a következményei sokkal súlyosabbak, mint ahogy gondolnánk” – magyarázta Dan Fodor görögkatolikus lelkész. Romániában 1958–2010 között több mint 21 millió terhességmegszakítást végeztek. Ebben a periódusban alig valamivel több, mint 17 millió gyerek jött a világra. A rendszerváltást követő első hat évben évente tizenötezer abortuszt végeztek, és bár napjainkra ezek az számok csökkentek, még így is ezrek döntenek úgy, hogy megfogant magzatukat nem engedik megszületni. Az abortuszok számának visszaszorítása, a magzatnak az élethez való joga, a család mint a társadalom legkisebb és legjelentősebb formája, az elöregedés, az elmagányosodás, a gyerekvállalás, az örökbefogadás a központi témája annak az életmenetnek, amit a görögkatolikus egyház szervez közösen a római-katolikus egyházzal, illetve számos olyan civil szervezettel, amely a családdal, a család védelmével foglalkozik. Tegnap a szervezők sajtótájékoztatón ismertették azokat az adatokat, amelyek azt sugallták, fel kell kelteni a közvélemény figyelmét és tenni kell valamit a születésért, az élethez való jogokért. A sokkoló statisztikák szerint 1958 és 2008 között több terhességmegállítás volt, mint amennyi az ország lakossága. Tavalyig a rendszerváltás óta 992 ezer eset történt. Romániában egy nő átlagosan három abortuszon esik át élete során. Nyugaton legfennebb egy terhességmegszakítás történik egy nő életében. A meg nem született gyerekekért a felvonulás Marosvásárhelyen szombaton délelőtt a Színháztéren kezdődik 11 órakor, a résztvevők a főteret körbejárva a Művész moziban a Pro Life című film megtekintésével zárják a rendezvényt. A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben még húsz romániai, illetve a világ más-más nagyvárosaiban, többek közt New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Budapesten is tartanak hasonló felvonulást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
„Tüntetnek ma a fizetésemelésért, tüntetnek a jobb munkakörülményekért, különböző politikai célokért, de a meg nem született gyerekekért senki nem hallatja a hangját. A megfogant, de abortuszra szánt magzatot nem védi sem az anya, sem az orvos, sem a törvény. Holott a következményei sokkal súlyosabbak, mint ahogy gondolnánk” – magyarázta Dan Fodor görögkatolikus lelkész. Romániában 1958–2010 között több mint 21 millió terhességmegszakítást végeztek. Ebben a periódusban alig valamivel több, mint 17 millió gyerek jött a világra. A rendszerváltást követő első hat évben évente tizenötezer abortuszt végeztek, és bár napjainkra ezek az számok csökkentek, még így is ezrek döntenek úgy, hogy megfogant magzatukat nem engedik megszületni. Az abortuszok számának visszaszorítása, a magzatnak az élethez való joga, a család mint a társadalom legkisebb és legjelentősebb formája, az elöregedés, az elmagányosodás, a gyerekvállalás, az örökbefogadás a központi témája annak az életmenetnek, amit a görögkatolikus egyház szervez közösen a római-katolikus egyházzal, illetve számos olyan civil szervezettel, amely a családdal, a család védelmével foglalkozik. Tegnap a szervezők sajtótájékoztatón ismertették azokat az adatokat, amelyek azt sugallták, fel kell kelteni a közvélemény figyelmét és tenni kell valamit a születésért, az élethez való jogokért. A sokkoló statisztikák szerint 1958 és 2008 között több terhességmegállítás volt, mint amennyi az ország lakossága. Tavalyig a rendszerváltás óta 992 ezer eset történt. Romániában egy nő átlagosan három abortuszon esik át élete során. Nyugaton legfennebb egy terhességmegszakítás történik egy nő életében. A meg nem született gyerekekért a felvonulás Marosvásárhelyen szombaton délelőtt a Színháztéren kezdődik 11 órakor, a résztvevők a főteret körbejárva a Művész moziban a Pro Life című film megtekintésével zárják a rendezvényt. A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben még húsz romániai, illetve a világ más-más nagyvárosaiban, többek közt New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Budapesten is tartanak hasonló felvonulást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 22.
Önállósodó magyar iskolák
Az új oktatási törvény életbelépése után a magyar közösségek egyre több településen, kisebb-nagyobb sikerrel igénylik az önálló magyar nyelvű iskolák létrehozását. Ez Segesváron az RMDSZ-es tanácsosok ismételt próbálkozása ellenére sem sikerült, a Maros Megyei Tanfelügyelőség szerint ugyanis megkéstek a beadvánnyal. Az Arad megyei Kisjenő-Erdőhegyen is szeretnének magyar iskolát, az év elején egy fórumot is tartottak, ahol az esetleges önálló intézmény kérdéséről tárgyaltak a helyiek. Az elmúlt tíz évben több mint tíz magyar tanintézményt sikerült önállósítani Erdélyben.
Segesváron a Mircea Eliade iskolába költöznének a román tanulók, ha sikerül kiegyezni
Ezekből négy 2011-ben indult Margittán, Nagyszalontán, illetve Nagyváradon, ahol a Szent László Római Katolikus Gimnázium egy román iskola magyar tagozatát fogadta be, valamint két vegyes iskola közti tagozat-csere folytán a volt George Coşbuc Általános Iskolából Szacsvay Imre lett. Hasonlóképpen jött létre Nagyszalontán két, vegyes tannyelvű iskolából egyetlen tanintézetbe tömörítve a magyar osztályokat az Arany János Iskolaközpont. Korábban, 2008-ban Tordán sikerült kiharcolni a Jósika Miklós Elméleti Líceum megalakulását, bár a tanintézménybe járó gyerekek itt is több épületben kaptak tantermeket. Az évek folyamán önállósodott Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium, Brassóban az Áprily Lajos Elméleti Líceum, Máramarosszigeten a Lővey Klára Elméleti Líceum, valamint 2005. szeptember 1-jétől, 46 év után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum újra magyar tannyelvű intézménnyé vált.
Kétéves egyezkedés
Segesváron a helyi tanácscsal és a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel folyik a szélmalomharc. Gáll Ernő segesvári RMDSZ-es tanácsos lapunknak azt nyilatkozta, hogy kérvényt nyújtottak be a tanfelügyelőséghez, írásban kérik a választ: lesz vagy nem magyar iskola a városban. Az önkormányzati képviselő az ÚMSZ-nek úgy fogalmazott, két éve tart az „altatás” a tanfelügyelőség részéről, konkrét választ a mai napig sem kaptak. „Arra hivatkoznak, hogy már késő, mert már lezárultak az iratkozások, vagy már nem fér be a keretbe, mert az új tanév szervezése már elkezdődött” – nyilatkozta a tanácsos. Hozzátette, a segesvári polgármester már személyesen is közbenjárt, kérte a tanfelügyelőség válaszát azért, hogy a helyi iskolák támogatását eszerint igényelhessék. A román tanárok közül sokan ellenzik a magyar iskolák létrejöttét, mert attól tartanak, hogy állás nélkül maradnak, ezért arra hivatkoznak, hogy így a magyar gyerekek nem tanulnak meg románul. Gáll szerint a tanárok közül többen is elmentek a helyi tanács ülésére, ahol hangos szitkokkal kísérve hangoztatták véleményüket. „Most minden figyelem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre összpontosul, és Segesvár kimarad a köztudatból, holott itt is ugyanaz történik” – mondta a tanácsos. Szerinte csak egy cserét kellene lebonyolítani, az egyik iskolából a magyarok átköltöznének a másikba, és fordítva: ugyanezt tennék a román gyerekek is. Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő lapunknak azt nyilatkozta, nem tehetnek semmit az ügyben, amíg helyileg nem oldódnak meg a konfliktusok, és nem jelölnek ki épületet a magyar intézmény számára. Megerősítette, a segesváriak megkéstek a kéréssel, mert most már a tanerőt sem mozgósíthatják, de ha idén, szeptember 1-je után jelzik szándékukat, a 2013-as tanévtől akár el is indulhat a magyar iskola.
A döntés a helyi tanácson múlik
Király András oktatási államtitkár megkeresésünkre elmondta, már jó ideje figyelemmel kísérik a segesvári magyar diákok helyzetét. Leszögezte: a településen jogosan kérik az önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar iskolát. Mint mondta, jelenleg három tanintézetben is működik magyar tagozat, természetes volna egy önálló magyar iskola létrehozása, ehhez viszont arra van szükség, hogy a közösen használt épületekből egyikben helyet adjanak az intézménynek. „A döntés a decentralizáltság értelmében a városi tanácsot illeti, az oktatási minisztérium keze a jelenlegi körülmények között meg van kötve” – mondta az államtitkár. A jogi személyiséggel rendelkező iskola megalapításához nincs megszabva a gyerekek létszáma, akarat kérdése, és ez a segesvári magyarság részéről megvan, a továbbiakban egy egyezséget kellene kötni a városi tanáccsal” – magyarázta Király András.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese lapunknak elmondta, szükség van a segesvári magyar iskolára, bár különösebb beleszólásuk nincs. „Szemmel tartjuk a segesvári és a hasonló helyzetben lévő dicsőszentmártoni magyar iskolák sorsát. A főtitkárság feltérképezte a magyar iskolák iránti igényt” – mondta Magyari.
Bodó Rozália
Új Magyar Szó (Bukarest)
Az új oktatási törvény életbelépése után a magyar közösségek egyre több településen, kisebb-nagyobb sikerrel igénylik az önálló magyar nyelvű iskolák létrehozását. Ez Segesváron az RMDSZ-es tanácsosok ismételt próbálkozása ellenére sem sikerült, a Maros Megyei Tanfelügyelőség szerint ugyanis megkéstek a beadvánnyal. Az Arad megyei Kisjenő-Erdőhegyen is szeretnének magyar iskolát, az év elején egy fórumot is tartottak, ahol az esetleges önálló intézmény kérdéséről tárgyaltak a helyiek. Az elmúlt tíz évben több mint tíz magyar tanintézményt sikerült önállósítani Erdélyben.
Segesváron a Mircea Eliade iskolába költöznének a román tanulók, ha sikerül kiegyezni
Ezekből négy 2011-ben indult Margittán, Nagyszalontán, illetve Nagyváradon, ahol a Szent László Római Katolikus Gimnázium egy román iskola magyar tagozatát fogadta be, valamint két vegyes iskola közti tagozat-csere folytán a volt George Coşbuc Általános Iskolából Szacsvay Imre lett. Hasonlóképpen jött létre Nagyszalontán két, vegyes tannyelvű iskolából egyetlen tanintézetbe tömörítve a magyar osztályokat az Arany János Iskolaközpont. Korábban, 2008-ban Tordán sikerült kiharcolni a Jósika Miklós Elméleti Líceum megalakulását, bár a tanintézménybe járó gyerekek itt is több épületben kaptak tantermeket. Az évek folyamán önállósodott Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium, Brassóban az Áprily Lajos Elméleti Líceum, Máramarosszigeten a Lővey Klára Elméleti Líceum, valamint 2005. szeptember 1-jétől, 46 év után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum újra magyar tannyelvű intézménnyé vált.
Kétéves egyezkedés
Segesváron a helyi tanácscsal és a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel folyik a szélmalomharc. Gáll Ernő segesvári RMDSZ-es tanácsos lapunknak azt nyilatkozta, hogy kérvényt nyújtottak be a tanfelügyelőséghez, írásban kérik a választ: lesz vagy nem magyar iskola a városban. Az önkormányzati képviselő az ÚMSZ-nek úgy fogalmazott, két éve tart az „altatás” a tanfelügyelőség részéről, konkrét választ a mai napig sem kaptak. „Arra hivatkoznak, hogy már késő, mert már lezárultak az iratkozások, vagy már nem fér be a keretbe, mert az új tanév szervezése már elkezdődött” – nyilatkozta a tanácsos. Hozzátette, a segesvári polgármester már személyesen is közbenjárt, kérte a tanfelügyelőség válaszát azért, hogy a helyi iskolák támogatását eszerint igényelhessék. A román tanárok közül sokan ellenzik a magyar iskolák létrejöttét, mert attól tartanak, hogy állás nélkül maradnak, ezért arra hivatkoznak, hogy így a magyar gyerekek nem tanulnak meg románul. Gáll szerint a tanárok közül többen is elmentek a helyi tanács ülésére, ahol hangos szitkokkal kísérve hangoztatták véleményüket. „Most minden figyelem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre összpontosul, és Segesvár kimarad a köztudatból, holott itt is ugyanaz történik” – mondta a tanácsos. Szerinte csak egy cserét kellene lebonyolítani, az egyik iskolából a magyarok átköltöznének a másikba, és fordítva: ugyanezt tennék a román gyerekek is. Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő lapunknak azt nyilatkozta, nem tehetnek semmit az ügyben, amíg helyileg nem oldódnak meg a konfliktusok, és nem jelölnek ki épületet a magyar intézmény számára. Megerősítette, a segesváriak megkéstek a kéréssel, mert most már a tanerőt sem mozgósíthatják, de ha idén, szeptember 1-je után jelzik szándékukat, a 2013-as tanévtől akár el is indulhat a magyar iskola.
A döntés a helyi tanácson múlik
Király András oktatási államtitkár megkeresésünkre elmondta, már jó ideje figyelemmel kísérik a segesvári magyar diákok helyzetét. Leszögezte: a településen jogosan kérik az önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar iskolát. Mint mondta, jelenleg három tanintézetben is működik magyar tagozat, természetes volna egy önálló magyar iskola létrehozása, ehhez viszont arra van szükség, hogy a közösen használt épületekből egyikben helyet adjanak az intézménynek. „A döntés a decentralizáltság értelmében a városi tanácsot illeti, az oktatási minisztérium keze a jelenlegi körülmények között meg van kötve” – mondta az államtitkár. A jogi személyiséggel rendelkező iskola megalapításához nincs megszabva a gyerekek létszáma, akarat kérdése, és ez a segesvári magyarság részéről megvan, a továbbiakban egy egyezséget kellene kötni a városi tanáccsal” – magyarázta Király András.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese lapunknak elmondta, szükség van a segesvári magyar iskolára, bár különösebb beleszólásuk nincs. „Szemmel tartjuk a segesvári és a hasonló helyzetben lévő dicsőszentmártoni magyar iskolák sorsát. A főtitkárság feltérképezte a magyar iskolák iránti igényt” – mondta Magyari.
Bodó Rozália
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 22.
Őrségváltás” az MTI-nél
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi esti ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
A tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás. Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát. A tudósítói hálózattal kapcsolatban Havasi azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt.
Az MTI egyébként már februártól megerősítette a romániai tudósítói csapatát, ami Távirati Iroda romániai híranyagának látványos gyarapodásán is látszik. A rekord ideig – nyolc és fél évig – Bukarestben szolgálatot teljesítő Garzó Ferencet a Duna TV eddigi marosvásárhelyi tudósítója, Baranyi László váltotta fel a fővárosban. Munkáját Kolozsvárról Gazda Árpád főállású tudósító segíti, aki a MOL Rt. Közösségért Alapítványa éléről tért vissza az újságíráshoz. Az MTI romániai csapatát Borbély Tamás, a Szabadság újságírója egészíti ki, aki már Garzó Ferenc elődjének, Gózon Ferencnek is munkatársa volt Bukarestben. Tegnap Baranyi Lászlótól részleteket szerettünk volna megtudni a tevékenységükről, ám lapunk kérését elhárította, mondván: erről csak az MTI budapesti illetékesei nyilatkozhatnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi esti ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
A tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás. Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát. A tudósítói hálózattal kapcsolatban Havasi azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt.
Az MTI egyébként már februártól megerősítette a romániai tudósítói csapatát, ami Távirati Iroda romániai híranyagának látványos gyarapodásán is látszik. A rekord ideig – nyolc és fél évig – Bukarestben szolgálatot teljesítő Garzó Ferencet a Duna TV eddigi marosvásárhelyi tudósítója, Baranyi László váltotta fel a fővárosban. Munkáját Kolozsvárról Gazda Árpád főállású tudósító segíti, aki a MOL Rt. Közösségért Alapítványa éléről tért vissza az újságíráshoz. Az MTI romániai csapatát Borbély Tamás, a Szabadság újságírója egészíti ki, aki már Garzó Ferenc elődjének, Gózon Ferencnek is munkatársa volt Bukarestben. Tegnap Baranyi Lászlótól részleteket szerettünk volna megtudni a tevékenységükről, ám lapunk kérését elhárította, mondván: erről csak az MTI budapesti illetékesei nyilatkozhatnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 22.
A kétezredik lapszámot ünnepelte a Hírlap
Bensőséges rendezvény keretében ünnepelték meg a Szatmári Magyar Hírlap 2000. lapszámának megjelenését.
A jelenlegi szerkesztőség tagjain kívül jelen voltak a Hírlap régebbi munkatársai, valamint meghívott vendégek. A szerkesztőségi ünnepet megtisztelte jelenlétével Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor alpolgármester, megyei intézményvezetők, valamint a lap külső munkatársai. Megjelent Fodor Lajos halmi református lelkipásztor, a tavaly elhunyt Fodor István újságíró édesapja. A jelenlevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tavaly elhunyt Debreczeni Éva és Fodor István szerkesztőségi tagokról.
Jelen volt Bereczky Zsolt, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője is, továbbá Florin Rachitan, a satumareonline internetes hírportál főszerkesztője, továbbá Czinzel László, egykori Hírlap-munkatárs, a Szatmár.ro hírportál jelenlegi főszerkesztője. A vendégeket Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntötte, ünnepi beszédet mondott Bura László, a Szatmári Magyar Hírlap egykori tiszteletbeli főszerkesztője, köszöntötte a lapot Csehi Árpád Szabolcs, Ilyés Gyula, valamint Kereskényi Gábor. Az Informatia Zilei napilap nevében Gruita Ienasoiu köszöntötte a jubiláló lapot.
Ilyés Gyula polgármester rámutatott arra, hogy példa nélküli az a kezdeményezés, amelyet Szilágyi Ferenc vállalkozó vitt véghez a Szatmári Magyar Hírlap megalapításával és finanszírozásával, ugyanis egyelőre elég kevés az olyan magyar vállalkozó tájainkon, aki a magyar kultúra fejlesztésére is áldoz.
Valamennyi szónok kiemelte a Szatmári Magyar Hírlap szerepét a Szatmár megyei magyarság identitástudatának megőrzésében, ugyanakkor a hiteles tájékoztatás területén szerzett érdemeit is méltatva. A szónokok megemlékeztek Szilágyi Ferenc vállalkozó érdemeiről, aki 2005-ben hozta létre a Szatmári Magyar Hírlapot. Kiemelték a Szamos kulturális szemle szerepét is a szatmári magyar kultúra ápolásában, mondván, hogy jóformán ez az egyedüli magyar nyelvű írott és nyomtatott kulturális fórum a megyében.
Szilágyi Ferenc alapító laptulajdonos arról beszélt egyebek mellett, hogy továbbra is az RMDSZ-ben látja azt a politikai-szellemi erőt, amely képes a magyarság jövőjét biztosítani a szülőföldön.
Szatmár.ro
Bensőséges rendezvény keretében ünnepelték meg a Szatmári Magyar Hírlap 2000. lapszámának megjelenését.
A jelenlegi szerkesztőség tagjain kívül jelen voltak a Hírlap régebbi munkatársai, valamint meghívott vendégek. A szerkesztőségi ünnepet megtisztelte jelenlétével Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor alpolgármester, megyei intézményvezetők, valamint a lap külső munkatársai. Megjelent Fodor Lajos halmi református lelkipásztor, a tavaly elhunyt Fodor István újságíró édesapja. A jelenlevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tavaly elhunyt Debreczeni Éva és Fodor István szerkesztőségi tagokról.
Jelen volt Bereczky Zsolt, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője is, továbbá Florin Rachitan, a satumareonline internetes hírportál főszerkesztője, továbbá Czinzel László, egykori Hírlap-munkatárs, a Szatmár.ro hírportál jelenlegi főszerkesztője. A vendégeket Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntötte, ünnepi beszédet mondott Bura László, a Szatmári Magyar Hírlap egykori tiszteletbeli főszerkesztője, köszöntötte a lapot Csehi Árpád Szabolcs, Ilyés Gyula, valamint Kereskényi Gábor. Az Informatia Zilei napilap nevében Gruita Ienasoiu köszöntötte a jubiláló lapot.
Ilyés Gyula polgármester rámutatott arra, hogy példa nélküli az a kezdeményezés, amelyet Szilágyi Ferenc vállalkozó vitt véghez a Szatmári Magyar Hírlap megalapításával és finanszírozásával, ugyanis egyelőre elég kevés az olyan magyar vállalkozó tájainkon, aki a magyar kultúra fejlesztésére is áldoz.
Valamennyi szónok kiemelte a Szatmári Magyar Hírlap szerepét a Szatmár megyei magyarság identitástudatának megőrzésében, ugyanakkor a hiteles tájékoztatás területén szerzett érdemeit is méltatva. A szónokok megemlékeztek Szilágyi Ferenc vállalkozó érdemeiről, aki 2005-ben hozta létre a Szatmári Magyar Hírlapot. Kiemelték a Szamos kulturális szemle szerepét is a szatmári magyar kultúra ápolásában, mondván, hogy jóformán ez az egyedüli magyar nyelvű írott és nyomtatott kulturális fórum a megyében.
Szilágyi Ferenc alapító laptulajdonos arról beszélt egyebek mellett, hogy továbbra is az RMDSZ-ben látja azt a politikai-szellemi erőt, amely képes a magyarság jövőjét biztosítani a szülőföldön.
Szatmár.ro
2012. március 22.
Vitairatszerű dokumentumkötet – Bemutatták Gál Kingának a nemzeti kisebbségi kérdés problémaköréről szóló könyvét
Zsúfolásig telt a Magyar Külügyi Intézet nagyterme kedden Budapesten, a késő délutáni órákban, amikor Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára bemutatta Gál Kinga európai parlamenti képviselő könyvét, ahol sok szó esett a szerző által két és fél évig vezetett Kisebbségi Munkacsoport tevékenységéről és az uniós kisebbségvédelem jövőbeni lehetőségeiről is. A rendezvényt a Magyar Külügyi Intézet és a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány szervezte.
Gál Kinga angol nyelvű kötete a Traditional Minorities, National Communities and Languages – The issues raised in the European Parliament's Intergroup, 2009–2011 (Tradicionális Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek – Az Európai Parlament Munkacsoportjában felmerült kérdéskörök, 2009–2011) címet viseli. Németh Zsolt méltatása szerint a kiadvány „bizonyos értelemben dokumentumkötet, de egyben vitairat is”. Az államtitkár kiemelte: az uniós polgároknak egyforma elbírálásban kellene részesülnie minden szempontból még akkor is, ha „a kisebbségi kérdések elhanyagoltsága többek között több nagy tagállam érdeke”. Hogy még sincs teljes egyenlőség, az részben az érintett (kisebbségi) csoportok gyenge érdekérvényesítő képessége miatt is van. Németh Zsolt hangsúlyozta: a nemzetek együttélése nem vezethet az adott kisebbség beolvadásához.
„Ha Magyarországon felmerül a kisebbségi közösségek problémájának kérdése, akkor rövid időn belül felmerül Gál Kinga neve is. Ez nem véletlen: az Európai Néppárt magyar delegációjának tagja nagyon szerteágazó szakterületen tevékenykedik, amelyhez hozzátartozik a kisebbségpolitika és általában a nemzeti érdekérvényesítés” – mondta az államtitkár, kiemelve: a határon túli magyarok jogainak érdekképviselete küldetésszerűen jellemzi Gál Kinga tevékenységét. Németh Zsolt a kötetet méltatva elmondta: az egyfelől összefoglalja a már az 1980-as években megalapított Kisebbségi Munkacsoport múltját, történetét és céljainak alakulását, amely az EP legaktívabb frakcióközi csoportjaihoz tartozik, másfelől pedig részletesen bemutatja a Gál Kinga társelnök által vezetett munkacsoport tevékenységét, így a nemzetközi intézményközi kapcsolatrendszer kiépítésének folyamatát és a kisebbségi közösségek problémáinak parlamenti megjelenítését. A szerző kitér azokra a jövőbeni lehetőségekre és célokra, amelyek segíthetik a nemzeti kisebbségi és regionális nyelvet beszélő közösségek érdekérvényesítését a jövőben. A kiadvány nem titkolt célja, hogy olyan olvasók számára is elmagyarázza és könnyen érthetővé tegye a „nemzeti kisebbségi kérdéskör problémáit”, akik eddig nem foglalkoztak ezzel a tematikával.
Németh Zsolt meglátása szerint Gál Kinga kötetével azt igyekszik bizonyítani: a kisebbségi kérdés nem magyar, és még csak nem is közép-európai kérdés, hanem Európa szinte valamennyi országát érintő, átfogó problémakör. „Gál Kinga tevékenysége azt bizonyítja, hogy igenis fel lehet használni az uniót saját érdekeink érvényesítésére” – emelte ki az államtitkár, aki szerint a magyar érdekeket hatékonyan lehet érvényesíteni az összeurópai ügyek felkarolásával is. Hozzátette: a kötet politikai vitairat is az Európai Unió egyre inkább homályba vesző küldetéséről, arról, hogy Európa minden polgár Európája, a nemzeti kisebbségekhez tartozóké is. Németh Zsolt szerint nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy van-e az uniónak kisebbségvédelmi politikája. Tény, hogy az unió ezen a területen többet tesz és többet is mond a semminél, de jóval kevesebbet a szükségesnél és a kívánatosnál – mondta a politikus.
– Európában sok kisebbségi közösség van, ahol nagyon erős a fiatalokban a kiállás igénye, ezért a mi közösségeinkben is fontos az utánpótlás biztosítása – figyelmeztetett Gál Kinga, aki szerint ezen a téren a magyaroknak mindenképpen van mit pótolniuk. Rámutatott arra, hogy a Kisebbségi Munkacsoport (Intergroup) elmúlt két és fél éves időszaka alatt először sikerült elérni, hogy az Európai Bizottság képviselői jelen legyenek a viták során. „Ez nem azt jelenti, hogy a közeljövőben elmozdulás lesz a kisebbségi jogok területén” – tette hozzá Gál Kinga, aki szerint ma Európa nagyobbik felében kisebbség alatt nem a nemzetiségi közösségeket értik, hanem egyéb csoportokat is.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó (Újvidék)
Zsúfolásig telt a Magyar Külügyi Intézet nagyterme kedden Budapesten, a késő délutáni órákban, amikor Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára bemutatta Gál Kinga európai parlamenti képviselő könyvét, ahol sok szó esett a szerző által két és fél évig vezetett Kisebbségi Munkacsoport tevékenységéről és az uniós kisebbségvédelem jövőbeni lehetőségeiről is. A rendezvényt a Magyar Külügyi Intézet és a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány szervezte.
Gál Kinga angol nyelvű kötete a Traditional Minorities, National Communities and Languages – The issues raised in the European Parliament's Intergroup, 2009–2011 (Tradicionális Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek – Az Európai Parlament Munkacsoportjában felmerült kérdéskörök, 2009–2011) címet viseli. Németh Zsolt méltatása szerint a kiadvány „bizonyos értelemben dokumentumkötet, de egyben vitairat is”. Az államtitkár kiemelte: az uniós polgároknak egyforma elbírálásban kellene részesülnie minden szempontból még akkor is, ha „a kisebbségi kérdések elhanyagoltsága többek között több nagy tagállam érdeke”. Hogy még sincs teljes egyenlőség, az részben az érintett (kisebbségi) csoportok gyenge érdekérvényesítő képessége miatt is van. Németh Zsolt hangsúlyozta: a nemzetek együttélése nem vezethet az adott kisebbség beolvadásához.
„Ha Magyarországon felmerül a kisebbségi közösségek problémájának kérdése, akkor rövid időn belül felmerül Gál Kinga neve is. Ez nem véletlen: az Európai Néppárt magyar delegációjának tagja nagyon szerteágazó szakterületen tevékenykedik, amelyhez hozzátartozik a kisebbségpolitika és általában a nemzeti érdekérvényesítés” – mondta az államtitkár, kiemelve: a határon túli magyarok jogainak érdekképviselete küldetésszerűen jellemzi Gál Kinga tevékenységét. Németh Zsolt a kötetet méltatva elmondta: az egyfelől összefoglalja a már az 1980-as években megalapított Kisebbségi Munkacsoport múltját, történetét és céljainak alakulását, amely az EP legaktívabb frakcióközi csoportjaihoz tartozik, másfelől pedig részletesen bemutatja a Gál Kinga társelnök által vezetett munkacsoport tevékenységét, így a nemzetközi intézményközi kapcsolatrendszer kiépítésének folyamatát és a kisebbségi közösségek problémáinak parlamenti megjelenítését. A szerző kitér azokra a jövőbeni lehetőségekre és célokra, amelyek segíthetik a nemzeti kisebbségi és regionális nyelvet beszélő közösségek érdekérvényesítését a jövőben. A kiadvány nem titkolt célja, hogy olyan olvasók számára is elmagyarázza és könnyen érthetővé tegye a „nemzeti kisebbségi kérdéskör problémáit”, akik eddig nem foglalkoztak ezzel a tematikával.
Németh Zsolt meglátása szerint Gál Kinga kötetével azt igyekszik bizonyítani: a kisebbségi kérdés nem magyar, és még csak nem is közép-európai kérdés, hanem Európa szinte valamennyi országát érintő, átfogó problémakör. „Gál Kinga tevékenysége azt bizonyítja, hogy igenis fel lehet használni az uniót saját érdekeink érvényesítésére” – emelte ki az államtitkár, aki szerint a magyar érdekeket hatékonyan lehet érvényesíteni az összeurópai ügyek felkarolásával is. Hozzátette: a kötet politikai vitairat is az Európai Unió egyre inkább homályba vesző küldetéséről, arról, hogy Európa minden polgár Európája, a nemzeti kisebbségekhez tartozóké is. Németh Zsolt szerint nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy van-e az uniónak kisebbségvédelmi politikája. Tény, hogy az unió ezen a területen többet tesz és többet is mond a semminél, de jóval kevesebbet a szükségesnél és a kívánatosnál – mondta a politikus.
– Európában sok kisebbségi közösség van, ahol nagyon erős a fiatalokban a kiállás igénye, ezért a mi közösségeinkben is fontos az utánpótlás biztosítása – figyelmeztetett Gál Kinga, aki szerint ezen a téren a magyaroknak mindenképpen van mit pótolniuk. Rámutatott arra, hogy a Kisebbségi Munkacsoport (Intergroup) elmúlt két és fél éves időszaka alatt először sikerült elérni, hogy az Európai Bizottság képviselői jelen legyenek a viták során. „Ez nem azt jelenti, hogy a közeljövőben elmozdulás lesz a kisebbségi jogok területén” – tette hozzá Gál Kinga, aki szerint ma Európa nagyobbik felében kisebbség alatt nem a nemzetiségi közösségeket értik, hanem egyéb csoportokat is.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó (Újvidék)
2012. március 22.
Rendszeres magyar nyelvű misét kért a csángó tanács a bukaresti apostoli nunciustól
A csángó tanács küldöttsége rendszeres magyar nyelvű misék engedélyezését kérte csütörtökön Románia apostoli nunciusától – közölték az MTI-vel a küldöttség tagjai a Vatikán bukaresti külképviseletén tett látogatás után.
A jászvásári (Iasi) püspökséghez tartozó, moldvai csángó falvakban románul miséznek a katolikus papok, ez alól csak a magyarországi turisták számára rendezett alkalmi szertartások jelentenek kivételt. A delegáció tagjai a csángó tanács öt tagszervezetét képviselték. A bukaresti küldöttségben Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, Duma András, a Szeret Klézse Alapítvány elnöke, Gyurka Valentin, a Külsőrekecsinért Egyesület elnöke, Antal János, a forrófalvi Phoenix Egyesület elnöke és Duma Dániel, a csíkfalusi Csángó Rádió munkatársa vett részt. Nyisztor Tinka azt MTI-nek elmondta: hat éves szünet után jött ismét csángó küldöttség Románia és Moldva Köztársaság apostoli nunciatúrájára Bukarestbe, ahol most először találkoztak Francisco Javier Lozano pápai nunciussal. A nuncius elődje, Jean-Claude Perisset érsek a 2004-es jászvárási zsinaton elérte azt, hogy a moldvai püspökség legalább a magyarországi vendégek látogatásakor engedélyezzen alkalmi, magyar nyelvű misét a csángó templomokban – magyarázta Nyisztor Tinka. A csángó tanács most azzal a kéréssel fordult a Vatikán romániai képviselőjéhez: segítsen elérni, hogy rendszeresítsék a magyar nyelvű szertartásokat és azokról ne tiltsák ki a csángókat. “Most csak ez van nálunk, de ez nem jó, mert mi nem azért jártunk, hogy a magyarországi vendégeknek legyen miséjük Pusztinában, és csak úgy tudunk mi is misét hallgatni, őmellettük. De valóban kellett ez a hat év, hogy kiderüljön, hogy ezek a misék nem nekünk szólnak” – mondta Nyisztor Tinka. Hozzátette: előfordult olyan eset, amikor egy magyarországi csoportnak szervezett magyar mise miatt megtelt helyiekkel a pusztinai templom, de a plébános kiküldte az embereket és csak az anyaországi turistacsoport vehetett részt a vendégpap által bemutatott magyar szertartáson. A csángó küldöttség tagjai elmondták, hogy a jászvásári püspök többször is megígérte nekik a magyar nyelvű misét. Tudomásuk szerint két olyan pap is szolgál az egyházmegyében, aki évekig tanult Magyarországon, a püspök mégsem küldte őket csángóföldi szolgálatra, inkább egy állatfarmon, meg egy Jászvásár melletti faluban foglalkoztatja őket. Gyurka Valentin beszámolója szerint a nuncius barátsággal fogadta a csángó küldöttséget és azt ígérte, közbenjár ügyükben a jászvásári püspöknél. Az MTI megkeresére a Vatikán bukaresti képviselete péntekre ígért tájékoztatást az apostoli nuncius álláspontjáról.
Baranyi László
MTI
A csángó tanács küldöttsége rendszeres magyar nyelvű misék engedélyezését kérte csütörtökön Románia apostoli nunciusától – közölték az MTI-vel a küldöttség tagjai a Vatikán bukaresti külképviseletén tett látogatás után.
A jászvásári (Iasi) püspökséghez tartozó, moldvai csángó falvakban románul miséznek a katolikus papok, ez alól csak a magyarországi turisták számára rendezett alkalmi szertartások jelentenek kivételt. A delegáció tagjai a csángó tanács öt tagszervezetét képviselték. A bukaresti küldöttségben Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, Duma András, a Szeret Klézse Alapítvány elnöke, Gyurka Valentin, a Külsőrekecsinért Egyesület elnöke, Antal János, a forrófalvi Phoenix Egyesület elnöke és Duma Dániel, a csíkfalusi Csángó Rádió munkatársa vett részt. Nyisztor Tinka azt MTI-nek elmondta: hat éves szünet után jött ismét csángó küldöttség Románia és Moldva Köztársaság apostoli nunciatúrájára Bukarestbe, ahol most először találkoztak Francisco Javier Lozano pápai nunciussal. A nuncius elődje, Jean-Claude Perisset érsek a 2004-es jászvárási zsinaton elérte azt, hogy a moldvai püspökség legalább a magyarországi vendégek látogatásakor engedélyezzen alkalmi, magyar nyelvű misét a csángó templomokban – magyarázta Nyisztor Tinka. A csángó tanács most azzal a kéréssel fordult a Vatikán romániai képviselőjéhez: segítsen elérni, hogy rendszeresítsék a magyar nyelvű szertartásokat és azokról ne tiltsák ki a csángókat. “Most csak ez van nálunk, de ez nem jó, mert mi nem azért jártunk, hogy a magyarországi vendégeknek legyen miséjük Pusztinában, és csak úgy tudunk mi is misét hallgatni, őmellettük. De valóban kellett ez a hat év, hogy kiderüljön, hogy ezek a misék nem nekünk szólnak” – mondta Nyisztor Tinka. Hozzátette: előfordult olyan eset, amikor egy magyarországi csoportnak szervezett magyar mise miatt megtelt helyiekkel a pusztinai templom, de a plébános kiküldte az embereket és csak az anyaországi turistacsoport vehetett részt a vendégpap által bemutatott magyar szertartáson. A csángó küldöttség tagjai elmondták, hogy a jászvásári püspök többször is megígérte nekik a magyar nyelvű misét. Tudomásuk szerint két olyan pap is szolgál az egyházmegyében, aki évekig tanult Magyarországon, a püspök mégsem küldte őket csángóföldi szolgálatra, inkább egy állatfarmon, meg egy Jászvásár melletti faluban foglalkoztatja őket. Gyurka Valentin beszámolója szerint a nuncius barátsággal fogadta a csángó küldöttséget és azt ígérte, közbenjár ügyükben a jászvásári püspöknél. Az MTI megkeresére a Vatikán bukaresti képviselete péntekre ígért tájékoztatást az apostoli nuncius álláspontjáról.
Baranyi László
MTI
2012. március 22.
Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet indít EMNP és az EMNT
Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetem keretében készíti fel az önkormányzati választásokra jelöltjeit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A hétvégeken tartandó képzéseken húsz helyszínen összesen mintegy ezer önkormányzati képviselőjelölt, polgármesterjelölt számára tartanak előadásokat a néppárti politikáról, az önkormányzati munkáról, a politikai kommunikációról. A pénteken kezdődő képzésről – mely a Bálványosi Intézet ernyője alatt folyik majd – Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke számolt be egy kolozsvári sajtótájékoztatón.
Toró T. Tibor elmondta, első lépésben a választásokra készítik fel az EMNP jelöltjeit, második szakaszban pedig az önkormányzati mandátumot szerzett képviselőknek és polgármestereknek szeretnének hasznos tudást nyújtani. Hosszabb távon azonban azt tervezik, hogy a közszolgálati szabadegyetem képzéseit valamennyi erdélyi magyar ember számára megnyitják, aki közszolgálati szerepet vállal, függetlenül attól, hogy az EMNP, a Magyar Polgári Párt (MPP) vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keretében tevékenykedik.
Sándor Krisztina elmondta, a hétvégeken zajló képzések résztvevőit úgy próbálják összeválogatni, hogy valamennyi településről legyenek a hallgatók között, ahol az EMNP jelöltet állít. Így tudják biztosítani, hogy a képzés résztvevői hazatérvén azoknak is átadják a megszerzett tudást, akik esetleg nem vehettek részt az előadásokon. Az EMNT ügyvezető elnöke szerint a hétvégeken tartandó előadások kiegészítéseként a program résztvevői elektronikus anyagot is kapnak majd, amellyel otthon bővíthetik tudásukat. A képzésért nem kell fizetniük a résztvevőknek.
Az MTI kérdésére Toró T. Tibor elmondta, az oktatók elsősorban az EMNP vezető politikusai, szakértői lesznek, de magyarországi előadókat is várnak. “A Fidesz a legsikeresebb európai néppárt, tanulni szeretnénk tőle” – jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke arról is tájékoztatott, hogy a párt helyi szervezetei április elejéig nevezik meg jelöltjeiket a június 10-én tartandó önkormányzati választásokra. Hozzátette, a párt megyei, országos fórumai csak akkor kívánnak beleavatkozni a folyamatba, ha helyi szinten nézeteltérés támad. A választási törvény értelmében április 16. és 30. között lehet választási szövetségeket kötni. Toró megjegyezte, továbbra is verseny és az együttműködés helyes arányára törekszenek a többi magyar párttal, tömbmagyar vidékeken versenyeznek, máshol közösen állítanának jelölteket a többi magyar politikai szervezettel.
Gazda Árpád
MTI
Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetem keretében készíti fel az önkormányzati választásokra jelöltjeit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A hétvégeken tartandó képzéseken húsz helyszínen összesen mintegy ezer önkormányzati képviselőjelölt, polgármesterjelölt számára tartanak előadásokat a néppárti politikáról, az önkormányzati munkáról, a politikai kommunikációról. A pénteken kezdődő képzésről – mely a Bálványosi Intézet ernyője alatt folyik majd – Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke számolt be egy kolozsvári sajtótájékoztatón.
Toró T. Tibor elmondta, első lépésben a választásokra készítik fel az EMNP jelöltjeit, második szakaszban pedig az önkormányzati mandátumot szerzett képviselőknek és polgármestereknek szeretnének hasznos tudást nyújtani. Hosszabb távon azonban azt tervezik, hogy a közszolgálati szabadegyetem képzéseit valamennyi erdélyi magyar ember számára megnyitják, aki közszolgálati szerepet vállal, függetlenül attól, hogy az EMNP, a Magyar Polgári Párt (MPP) vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keretében tevékenykedik.
Sándor Krisztina elmondta, a hétvégeken zajló képzések résztvevőit úgy próbálják összeválogatni, hogy valamennyi településről legyenek a hallgatók között, ahol az EMNP jelöltet állít. Így tudják biztosítani, hogy a képzés résztvevői hazatérvén azoknak is átadják a megszerzett tudást, akik esetleg nem vehettek részt az előadásokon. Az EMNT ügyvezető elnöke szerint a hétvégeken tartandó előadások kiegészítéseként a program résztvevői elektronikus anyagot is kapnak majd, amellyel otthon bővíthetik tudásukat. A képzésért nem kell fizetniük a résztvevőknek.
Az MTI kérdésére Toró T. Tibor elmondta, az oktatók elsősorban az EMNP vezető politikusai, szakértői lesznek, de magyarországi előadókat is várnak. “A Fidesz a legsikeresebb európai néppárt, tanulni szeretnénk tőle” – jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke arról is tájékoztatott, hogy a párt helyi szervezetei április elejéig nevezik meg jelöltjeiket a június 10-én tartandó önkormányzati választásokra. Hozzátette, a párt megyei, országos fórumai csak akkor kívánnak beleavatkozni a folyamatba, ha helyi szinten nézeteltérés támad. A választási törvény értelmében április 16. és 30. között lehet választási szövetségeket kötni. Toró megjegyezte, továbbra is verseny és az együttműködés helyes arányára törekszenek a többi magyar párttal, tömbmagyar vidékeken versenyeznek, máshol közösen állítanának jelölteket a többi magyar politikai szervezettel.
Gazda Árpád
MTI
2012. március 23.
Összefogás Erdélyben magyar módra
Hangolódnak a magyar pártok is az idei román helyhatósági és parlamenti választásokra. Bár mindenki az összefogást hangsúlyozza, egyelőre csak a széthúzás látszódik.
Bár méltó keretek között ünnepelték meg március 15-ét a határon túl is, Erdélyben kicsit kampányízűre sikeredtek a megemlékezések – figyelmeztetett a Krónika. Ahol sikerült is a három magyar politikai szervezetnek egy táborba gyűlni, ott sem maradtak el az egymást kritizáló kijelentések. Azóta pedig a helyzet egyre fokozódik: a médián keresztül üzengetnek egymásnak a pártok vezetői, sőt, a korrupt, hazug kifejezések sem maradnak el – pedig hol vannak még a júniusi, illetve novemberi választások...
Román összefogás...
Mint arról korábban beszámoltunk, a román pártok a biztos győzelem érdekében választási szövetségeket alkotnak. Sőt, Székelyföldön, ahol a románok „kisebbségben” vannak, a PSD az USL keretében a pártok lehető legszélesebb palettáját kívánja összefogni a biztos képviselet érdekben.
...magyar széthúzás
Mindeközben a magyar pártok körében is jellemző az együttműködés lebegtetése, noha a konkrét példák még nem túl meggyőzőek. Pedig tanulságok sora áll rendelkezésre: a legfrissebb „élmény” a szlovákiai voksolás eredménye, ahol a magyar etnikai párt, az MKP-nek immár másodszor sem sikerült átlépni a parlamentbe jutáshoz előírt 5 százalékos küszöböt. A Híd-Most relatív sikere ellenére Markó Béla nyilatkozatában leszögezte, hogy a jövő nem a vegyes pártoké. Erdélyben ugyanakkor az önálló és eredményes politizálással kerülhető el az MKP-éhez hasonló kudarc.
A matricák egyelőre még az asztalon (rmdsz.ro)Az elért eredményeket az RMDSZ – az önreklám jegyében – a Krónika beszámolója szerint nem is rejti véka alá: hamarosan elárasztják Erdélyt azok a matricák, amelyek a magyar kormánypárt eddigi sikereit hirdetik. Igaz, hogy köztéri plakátolás engedélyhez kötött, amit mindeddig nem szereztek be a párt szervezetei, már csak idő kérdése, hogy a megyei szervezetek hozzálássanak szétszórásukhoz.
Emellett az MPP szerint az RMDSZ nyomást gyakorol az erdélyi magyar sajtóra is. Bíró Zsolt a párt tanácselnök-jelöltje kijelentése alapján egyes esetekben pénzzel, másokban pedig családi összefonódások révén szerez befolyást az erdélyi sajtóorgánumokban, amiért az erdélyi magyarokat kiállásra buzdította szólás és sajtószabadságukért a Marosvásárhelyi Rádió fél éves fizetés nélküli szabadságán lévő munkatársa.
Beszáll a ringbe az Erdélyi Magyar Párt is
Az új magyar párt, az EMNP egyelőre saját szervezetei építgetésével van elfoglalva, de nem zárkózik el a néha már-már provokatívnak számító nyilatkozatoktól sem. Az együttműködés fontosságát Toró T. Tibor is kiemelte, noha kikötötte, hogy ez nem mehet mindenáron.
A Tőkés Lászlóval tartott közös sajtótájékoztatón a verseny mellett tették le voksukat – legalábbis azokon a területeken, ahol a magyarság többséget alkot. Ahol a románok vannak többségben, ott hajlandóak a közösen indított jelöltek támogatására, bár nem feltétel nélkül: a közös jelölt a marosvásárhelyi polgármester-állítás körüli vitából kiindulóan nem indulhat kizárólagosan egy párt színeiben, és nem lehet korrupt sem, ami nem ritka az RMDSZ soraiban.
A kölcsönös vádaskodások sem maradnak el: az EMNP szerint elsősorban az RMDSZ-t hibáztatja az együttműködés akadályozása végett, miközben Markó szerint pártja csak magára számíthat – szemben a Magyarországról „mesterségesen létrehozott párttal”.
Valószínűleg erre válaszolt Martonyi János a minap Bukarestben, Kelemen Hunorral történt egyeztetése után. A sajtótájékoztatón ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem szól bele a versenyben. Ugyanakkor közös érdekként nevezte meg a megegyezés szükségességét, hiszen a romániai magyarság közös érdeke, hogy a lehető legtöbb képviseleti helyet szerezze majd meg.
Viharos szakítás
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni Tőkés László kilépését az RMDSZ-ből, ami tovább szította az indulatokat. Az európai parlamenti képviselő március 12-én jelentette be ezirányú szándékát, majd nem sokkal később közölte, hogy az RMDSZ levélben kérte a képviselő kizárását az Európai Néppárt soraiból. Kelemen Hunor viszont bejelentette, hogy a református püspök hazudott, mikor ezt a nyilatkozatot tette, ő mindössze arról tájékoztatta párt elnökét, hogy ezentúl Tőkés kijelentései nem tudhatóak be az RMDSZ álláspontjának.
Bár még hónapok vannak hátra a mindkét helyi, megyei és országos szintű választásokig, az összefogás reális esélye még távolibbnak tűnik. Míg minden megfigyelő arra figyelmeztet, hogy a magyar képviselők számát maximalizálni kell és nem ismétlődhet meg az MKP kudarca Erdélyben, a szereplők láthatóan nemcsak ezt a szempontot veszik figyelembe. Toró szerint ugyanis a 2008-ban elfogadott „alternatív küszöb szabálya” szerint elég, ha egy párt 6 képviselőt és 3 szenátort szerez, amivel automatikusan bejut a törvényhozásba. Na de elég ez a romániai magyaroknak?
Zsár Virág
kitekinto.hu
Erdély.ma
Hangolódnak a magyar pártok is az idei román helyhatósági és parlamenti választásokra. Bár mindenki az összefogást hangsúlyozza, egyelőre csak a széthúzás látszódik.
Bár méltó keretek között ünnepelték meg március 15-ét a határon túl is, Erdélyben kicsit kampányízűre sikeredtek a megemlékezések – figyelmeztetett a Krónika. Ahol sikerült is a három magyar politikai szervezetnek egy táborba gyűlni, ott sem maradtak el az egymást kritizáló kijelentések. Azóta pedig a helyzet egyre fokozódik: a médián keresztül üzengetnek egymásnak a pártok vezetői, sőt, a korrupt, hazug kifejezések sem maradnak el – pedig hol vannak még a júniusi, illetve novemberi választások...
Román összefogás...
Mint arról korábban beszámoltunk, a román pártok a biztos győzelem érdekében választási szövetségeket alkotnak. Sőt, Székelyföldön, ahol a románok „kisebbségben” vannak, a PSD az USL keretében a pártok lehető legszélesebb palettáját kívánja összefogni a biztos képviselet érdekben.
...magyar széthúzás
Mindeközben a magyar pártok körében is jellemző az együttműködés lebegtetése, noha a konkrét példák még nem túl meggyőzőek. Pedig tanulságok sora áll rendelkezésre: a legfrissebb „élmény” a szlovákiai voksolás eredménye, ahol a magyar etnikai párt, az MKP-nek immár másodszor sem sikerült átlépni a parlamentbe jutáshoz előírt 5 százalékos küszöböt. A Híd-Most relatív sikere ellenére Markó Béla nyilatkozatában leszögezte, hogy a jövő nem a vegyes pártoké. Erdélyben ugyanakkor az önálló és eredményes politizálással kerülhető el az MKP-éhez hasonló kudarc.
A matricák egyelőre még az asztalon (rmdsz.ro)Az elért eredményeket az RMDSZ – az önreklám jegyében – a Krónika beszámolója szerint nem is rejti véka alá: hamarosan elárasztják Erdélyt azok a matricák, amelyek a magyar kormánypárt eddigi sikereit hirdetik. Igaz, hogy köztéri plakátolás engedélyhez kötött, amit mindeddig nem szereztek be a párt szervezetei, már csak idő kérdése, hogy a megyei szervezetek hozzálássanak szétszórásukhoz.
Emellett az MPP szerint az RMDSZ nyomást gyakorol az erdélyi magyar sajtóra is. Bíró Zsolt a párt tanácselnök-jelöltje kijelentése alapján egyes esetekben pénzzel, másokban pedig családi összefonódások révén szerez befolyást az erdélyi sajtóorgánumokban, amiért az erdélyi magyarokat kiállásra buzdította szólás és sajtószabadságukért a Marosvásárhelyi Rádió fél éves fizetés nélküli szabadságán lévő munkatársa.
Beszáll a ringbe az Erdélyi Magyar Párt is
Az új magyar párt, az EMNP egyelőre saját szervezetei építgetésével van elfoglalva, de nem zárkózik el a néha már-már provokatívnak számító nyilatkozatoktól sem. Az együttműködés fontosságát Toró T. Tibor is kiemelte, noha kikötötte, hogy ez nem mehet mindenáron.
A Tőkés Lászlóval tartott közös sajtótájékoztatón a verseny mellett tették le voksukat – legalábbis azokon a területeken, ahol a magyarság többséget alkot. Ahol a románok vannak többségben, ott hajlandóak a közösen indított jelöltek támogatására, bár nem feltétel nélkül: a közös jelölt a marosvásárhelyi polgármester-állítás körüli vitából kiindulóan nem indulhat kizárólagosan egy párt színeiben, és nem lehet korrupt sem, ami nem ritka az RMDSZ soraiban.
A kölcsönös vádaskodások sem maradnak el: az EMNP szerint elsősorban az RMDSZ-t hibáztatja az együttműködés akadályozása végett, miközben Markó szerint pártja csak magára számíthat – szemben a Magyarországról „mesterségesen létrehozott párttal”.
Valószínűleg erre válaszolt Martonyi János a minap Bukarestben, Kelemen Hunorral történt egyeztetése után. A sajtótájékoztatón ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem szól bele a versenyben. Ugyanakkor közös érdekként nevezte meg a megegyezés szükségességét, hiszen a romániai magyarság közös érdeke, hogy a lehető legtöbb képviseleti helyet szerezze majd meg.
Viharos szakítás
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni Tőkés László kilépését az RMDSZ-ből, ami tovább szította az indulatokat. Az európai parlamenti képviselő március 12-én jelentette be ezirányú szándékát, majd nem sokkal később közölte, hogy az RMDSZ levélben kérte a képviselő kizárását az Európai Néppárt soraiból. Kelemen Hunor viszont bejelentette, hogy a református püspök hazudott, mikor ezt a nyilatkozatot tette, ő mindössze arról tájékoztatta párt elnökét, hogy ezentúl Tőkés kijelentései nem tudhatóak be az RMDSZ álláspontjának.
Bár még hónapok vannak hátra a mindkét helyi, megyei és országos szintű választásokig, az összefogás reális esélye még távolibbnak tűnik. Míg minden megfigyelő arra figyelmeztet, hogy a magyar képviselők számát maximalizálni kell és nem ismétlődhet meg az MKP kudarca Erdélyben, a szereplők láthatóan nemcsak ezt a szempontot veszik figyelembe. Toró szerint ugyanis a 2008-ban elfogadott „alternatív küszöb szabálya” szerint elég, ha egy párt 6 képviselőt és 3 szenátort szerez, amivel automatikusan bejut a törvényhozásba. Na de elég ez a romániai magyaroknak?
Zsár Virág
kitekinto.hu
Erdély.ma
2012. március 23.
Könyv formájában is megjelent a Székelyföldi Legendárium
A székelyderzsi unitárius erődtemplom szalonnás bástyájában mutatták be pénteken délután a Székelyföldi Legendárium című könyvet.
A kötet 155 székelyföldi mondát és legendát tartalmaz a gyermekek által is könnyen érthető nyelvezetben színes illusztrációkkal.
Fazakas Szabolcs televíziós operatőr, a székelyföldi legendárium program ötletgazdája, szervezője az MTI-nek elmondta, egy brüsszeli látogatáson került a kezébe egy gyerekeknek szánt Európa-térkép, amelyen Romániából csupán a bukaresti Atheneum rajza, egy római oszlop és Drakula szerepelt. Ebből jött az ötlet, hogy készítsék el Székelyföld térképét, amelyen a településeket a hozzájuk kötődő mondák, legendák egy-egy jellegzetes jelenetének az ábrázolásával jelölik be.
Hamar kiderült, hogy a térkép nem elég, a legendárium más-más vetületeire is igény mutatkozik. Elkészült a legendárium honlapja (www.legendarium.ro), amelyen a településekre kattintva megjelenik a településhez kapcsolódó monda, legenda ábrázolása, és a mondák egy része már meg is hallgatható. Igény mutatkozott arra is, hogy könyv formájában adják ki az összegyűjtött anyagot.
Fazakas Szabolcs elmondta, Orbán Balázs, Benedek Elek, Ambrus Lajos gyűjtését vették alapul, de a mondáknak, legendáknak csak a történetéhez ragaszkodtak, a szövegeket Kudelász Nóbel íróval fogalmaztatták át egy a mai gyermekek által könnyen befogadható nyelvezetre. Az illusztrációkat Márton Erika képzőművész rajzolta, rajzait Cseke Tímea és János Levente dolgozták fel számítógépes módszerekkel.
„Nem törekedtünk arra, hogy minden kép tele legyen székely kapuval és székely ruhával. Az volt a cél, hogy a gyerekek értsék meg, szeressék meg ezeket a mondákat” – jelentette ki Fazakas Szabolcs, majd nevetve hozzátette – „155 székely monda ejsze csak felér egy Drakulával”.
Amint tájékoztatott, a könyvet 10 ezer példányban nyomtatták ki, és Erdélyben is, Magyarországon is a kiskereskedésekben szeretnék forgalmazni, az érdeklődők azonban a honlapon is megrendelhetik azt a legendárium térképével együtt. Hozzátette, hogy az újságírókat azért hívták a székelyderzsi unitárius erődtemplom bástyájába a könyvbemutatóra, hogy a helyszínnel is ráhangolják őket a hagyományok, a legendák világára. A székelyderzsi családok ma is az erődtemplom egyik bástyájában tartják a szalonnát egy olyan kor hagyományaként, amikor gyakran kellett a betörő tatárok, törökök elől a templomerőd falai közé menekülni.
MTI
Erdély.ma
A székelyderzsi unitárius erődtemplom szalonnás bástyájában mutatták be pénteken délután a Székelyföldi Legendárium című könyvet.
A kötet 155 székelyföldi mondát és legendát tartalmaz a gyermekek által is könnyen érthető nyelvezetben színes illusztrációkkal.
Fazakas Szabolcs televíziós operatőr, a székelyföldi legendárium program ötletgazdája, szervezője az MTI-nek elmondta, egy brüsszeli látogatáson került a kezébe egy gyerekeknek szánt Európa-térkép, amelyen Romániából csupán a bukaresti Atheneum rajza, egy római oszlop és Drakula szerepelt. Ebből jött az ötlet, hogy készítsék el Székelyföld térképét, amelyen a településeket a hozzájuk kötődő mondák, legendák egy-egy jellegzetes jelenetének az ábrázolásával jelölik be.
Hamar kiderült, hogy a térkép nem elég, a legendárium más-más vetületeire is igény mutatkozik. Elkészült a legendárium honlapja (www.legendarium.ro), amelyen a településekre kattintva megjelenik a településhez kapcsolódó monda, legenda ábrázolása, és a mondák egy része már meg is hallgatható. Igény mutatkozott arra is, hogy könyv formájában adják ki az összegyűjtött anyagot.
Fazakas Szabolcs elmondta, Orbán Balázs, Benedek Elek, Ambrus Lajos gyűjtését vették alapul, de a mondáknak, legendáknak csak a történetéhez ragaszkodtak, a szövegeket Kudelász Nóbel íróval fogalmaztatták át egy a mai gyermekek által könnyen befogadható nyelvezetre. Az illusztrációkat Márton Erika képzőművész rajzolta, rajzait Cseke Tímea és János Levente dolgozták fel számítógépes módszerekkel.
„Nem törekedtünk arra, hogy minden kép tele legyen székely kapuval és székely ruhával. Az volt a cél, hogy a gyerekek értsék meg, szeressék meg ezeket a mondákat” – jelentette ki Fazakas Szabolcs, majd nevetve hozzátette – „155 székely monda ejsze csak felér egy Drakulával”.
Amint tájékoztatott, a könyvet 10 ezer példányban nyomtatták ki, és Erdélyben is, Magyarországon is a kiskereskedésekben szeretnék forgalmazni, az érdeklődők azonban a honlapon is megrendelhetik azt a legendárium térképével együtt. Hozzátette, hogy az újságírókat azért hívták a székelyderzsi unitárius erődtemplom bástyájába a könyvbemutatóra, hogy a helyszínnel is ráhangolják őket a hagyományok, a legendák világára. A székelyderzsi családok ma is az erődtemplom egyik bástyájában tartják a szalonnát egy olyan kor hagyományaként, amikor gyakran kellett a betörő tatárok, törökök elől a templomerőd falai közé menekülni.
MTI
Erdély.ma
2012. március 23.
Írásbeli figyelmeztetést kapott Brassai Attila, a MOGYE oktatója
Írásbeli figyelmeztetésben részesítette a MOGYE etikai bizottsága Brassai Attila tanárt, aki az Európai Parlament előtt ismertette a magyar nyelvű oktatás helyzetét. A testület – melynek mindössze egyetlen magyar tagja van – úgy vélte: a múlt év novemberében a Strasbourgba látogató Brassai professzor „rossz szolgálatot tett” az egyetemnek. Eközben a szenátus magyar tagjai levélben tiltakoztak a leköszönő rektor, Constantin Copotoiu alaptalan vádaskodásai ellen. Az aláírók szerint nem igaz, hogy egyes magyar tanárok nem hajlandók románul beszélni a román nemzetiségű diákokkal.
Továbbra sincs nyugalom a MOGYE háza táján
Továbbra sincs nyugalom a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) háza táján. Csütörtökön újabb közmeghallgatást szerveztek a magyar karok létrehozására vonatkozó kormányhatározat-tervezet kapcsán. Miután egy nappal korábban a szakszervezeti vezetők nevezték törvényellenesnek a kormány lépését, csütörtökön az egyetemen összegyűlt román oktatók és politikusok fejtették ki hasonló véleményüket.
Közben az etikai bizottság írásbeli figyelmeztetésben részesítette Brassai Attilát, aki az elmúlt év novemberében Strasbourgban, az Európai Parlament előtt ismertette a magyar nyelvű oktatás helyzetét. A testület – melynek mindössze egyetlen magyar tagja van – úgy vélte: a múlt év novemberében a Strasbourgba látogató Brassai professzor „rossz szolgálatot tett” az egyetemnek. Eközben a szenátus magyar tagjai levélben tiltakoztak a leköszönő rektor, Constantin Copotoiu alaptalan vádaskodásai ellen. Az aláírók szerint nem igaz, hogy egyes magyar tanárok nem hajlandók románul beszélni a román nemzetiségű diákokkal.
Mint ismeretes, Brassai Attila 2011. november 17-én, az Európai Parlamentben ismertette az erdélyi magyarság huszonkét éve tartó küzdelmét, amely a Ceauşescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. A professzor – aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke is – elmondta, hogy a MOGYE román többségű vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben.
Brassait a múlt héten hallgatta meg az etikai bizottság, az egyetem vezetősége pedig szerdán közölte vele a döntést. „Ez előre megfontolt megtorlás volt, hisz a bizottság az én esetemben nem ismerte az ártatlanság vélelmét, arról nem is beszélve, hogy semmiféle bizonyíték nem állt a rendelkezésükre abból, amit én Strasbourgban tettem vagy mondtam. Olyasmikkel jöttek, hogy olvasták az egyik román újságban, hogy a magyar lapban megjelent, hogy egy francia politikus azt kérdezte tőlem, hogy…, és így tovább, és így tovább. Egyenesen nevetséges” – vélekedett lapunknak Brassai Attila a Constantin Copotoiu leköszönő rektor által aláírt figyelmeztetésről.
Alaptalanul vádol Copotoiu
A szenátus volt magyar tagjai, akiket az oktatói közösség a mai napig is a magyarság szószólóinak tart, tiltakozással fordultak az egyetem vezetőségéhez, cáfolva Constantin Copotoiu volt rektor legújabb vádjait. A leköszönő intézményvezető a hét elején azt állította a magyar oktatókról, hogy a gyakorlatokon némelyikük nem hajlandó románul megszólalni, és a magyar nyelv elsajátítására kötelezi a román nemzetiségű diákokat. Copotoiu szerint a magyar professzorok a diploma megszerzéséhez is feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét.
„Veszélyesnek tartjuk az efféle alaptalan, bizonyítékok híján tett kijelentéseket. Etnikum közötti feszültséget kelthetnek, és befolyásolhatják a MOGYE gondjait megoldandó kormányrendeletre összpontosuló közvéleményt” – írják a magyar tanügyi káderek. A Benedek Imre vezette kardiológiai klinika munkatársai még a hét első felében reagáltak a volt rektor vádjaira. Valamennyi – magyar és román – munkatárs által aláírt levélben rámutatnak, hogy az ott dolgozó egyetemi oktatók minden egyes diákkal és beteggel a maga anyanyelvén beszélnek, a gyakorlati órákat pedig románul tartják.
A tiltakozó levél is arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Copotoiu által emlegetett egyetemi klinikákon szinte nincs is magyar nemzetiségű orvosprofesszor, aki esetleg más nyelven szólhat a román diákhoz, mint az állam nyelvén. Egyik példaként éppen az exrektor által vezetett sebészetet hozzák fel, amelynek egyetlen magyar egyetemi oktató alkalmazottja sincs. „Mi románul is, magyarul is elmondjuk, főként, ha van erre igény. Nem értem, mi lenne ebben a kivetnivaló? Annál is inkább, mivel így tettek az én tanáraim is annak idején, a ’89 előtti időszakban” – mondta el a Krónikának a levél egyik aláírója, Sipos Emese egyetemi docens.
„Előre gyártott” közmeghallgatás
Szintén csütörtökön egy újabb közmeghallgatást szerveztek az egyetemen, amelyen zömében román oktatók és politikusok vettek részt. A magyar tanárok ezúttal is távol maradtak, ott volt és felszólalt viszont Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, Hollanda Dénes, a Sapientia EMTE korábbi marosvásárhelyi dékánja, Kincses Előd jogász és Peti András városi tanácsos. Ezzel a témával foglalkozott egyébként csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is, aki elítélte és „veszélyesnek” nevezte „az egyetem illegitim vezetőségének” a fellépését.
„Nem tudjuk a törvény betartása érdekében szót emelő emberek felelősségre vonását elfogadni, és ki fogunk állni mellettük, akár Brüsszelben is” – mondta a néppárt elnöke. Hozzátette: nem csoda, hogy a schengeni kapu nem nyílik ki Románia előtt, ha az ország képtelen saját törvényeit betartani.
A közmeghallgatáson felszólaló román politikusok többsége – az egyre magyarellenesebb hangot megütő – Cornel Brişcaru, Alexandru Petru Frătean és Ciprian Dobre azt próbálták bizonygatni, hogy mennyire káros következményei lehetnek a kormányhatározat életbelépésének. Ezúttal is törvénytelenséget, szeparatizmust, szegregációt és diszkriminációt kiáltottak. Őket már csak az egyetemi tanárok szárnyalták túl. Silvia Duşa, Vasile Boloş, Florin Buicu, Ioan Pascu, Ioan Rus, akik szerint a magyar kar létrejötte a román nemzeti vagyon elorzásával és az állam nyelvének a meggyalázásával egyenlő.
A megye korábbi prefektusa, a liberális Ciprian Dobre folytonos bekiáltásokkal próbálta megzavarni az RMDSZ nevében felszólaló Peti Andrást. Amikor a szövetség képviselője kijelentette, hogy ez a közvita is politikai síkon folyik, Dobre és társai nevetéssel, hangoskodással és tapssal szakították félbe.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Írásbeli figyelmeztetésben részesítette a MOGYE etikai bizottsága Brassai Attila tanárt, aki az Európai Parlament előtt ismertette a magyar nyelvű oktatás helyzetét. A testület – melynek mindössze egyetlen magyar tagja van – úgy vélte: a múlt év novemberében a Strasbourgba látogató Brassai professzor „rossz szolgálatot tett” az egyetemnek. Eközben a szenátus magyar tagjai levélben tiltakoztak a leköszönő rektor, Constantin Copotoiu alaptalan vádaskodásai ellen. Az aláírók szerint nem igaz, hogy egyes magyar tanárok nem hajlandók románul beszélni a román nemzetiségű diákokkal.
Továbbra sincs nyugalom a MOGYE háza táján
Továbbra sincs nyugalom a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) háza táján. Csütörtökön újabb közmeghallgatást szerveztek a magyar karok létrehozására vonatkozó kormányhatározat-tervezet kapcsán. Miután egy nappal korábban a szakszervezeti vezetők nevezték törvényellenesnek a kormány lépését, csütörtökön az egyetemen összegyűlt román oktatók és politikusok fejtették ki hasonló véleményüket.
Közben az etikai bizottság írásbeli figyelmeztetésben részesítette Brassai Attilát, aki az elmúlt év novemberében Strasbourgban, az Európai Parlament előtt ismertette a magyar nyelvű oktatás helyzetét. A testület – melynek mindössze egyetlen magyar tagja van – úgy vélte: a múlt év novemberében a Strasbourgba látogató Brassai professzor „rossz szolgálatot tett” az egyetemnek. Eközben a szenátus magyar tagjai levélben tiltakoztak a leköszönő rektor, Constantin Copotoiu alaptalan vádaskodásai ellen. Az aláírók szerint nem igaz, hogy egyes magyar tanárok nem hajlandók románul beszélni a román nemzetiségű diákokkal.
Mint ismeretes, Brassai Attila 2011. november 17-én, az Európai Parlamentben ismertette az erdélyi magyarság huszonkét éve tartó küzdelmét, amely a Ceauşescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. A professzor – aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke is – elmondta, hogy a MOGYE román többségű vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben.
Brassait a múlt héten hallgatta meg az etikai bizottság, az egyetem vezetősége pedig szerdán közölte vele a döntést. „Ez előre megfontolt megtorlás volt, hisz a bizottság az én esetemben nem ismerte az ártatlanság vélelmét, arról nem is beszélve, hogy semmiféle bizonyíték nem állt a rendelkezésükre abból, amit én Strasbourgban tettem vagy mondtam. Olyasmikkel jöttek, hogy olvasták az egyik román újságban, hogy a magyar lapban megjelent, hogy egy francia politikus azt kérdezte tőlem, hogy…, és így tovább, és így tovább. Egyenesen nevetséges” – vélekedett lapunknak Brassai Attila a Constantin Copotoiu leköszönő rektor által aláírt figyelmeztetésről.
Alaptalanul vádol Copotoiu
A szenátus volt magyar tagjai, akiket az oktatói közösség a mai napig is a magyarság szószólóinak tart, tiltakozással fordultak az egyetem vezetőségéhez, cáfolva Constantin Copotoiu volt rektor legújabb vádjait. A leköszönő intézményvezető a hét elején azt állította a magyar oktatókról, hogy a gyakorlatokon némelyikük nem hajlandó románul megszólalni, és a magyar nyelv elsajátítására kötelezi a román nemzetiségű diákokat. Copotoiu szerint a magyar professzorok a diploma megszerzéséhez is feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét.
„Veszélyesnek tartjuk az efféle alaptalan, bizonyítékok híján tett kijelentéseket. Etnikum közötti feszültséget kelthetnek, és befolyásolhatják a MOGYE gondjait megoldandó kormányrendeletre összpontosuló közvéleményt” – írják a magyar tanügyi káderek. A Benedek Imre vezette kardiológiai klinika munkatársai még a hét első felében reagáltak a volt rektor vádjaira. Valamennyi – magyar és román – munkatárs által aláírt levélben rámutatnak, hogy az ott dolgozó egyetemi oktatók minden egyes diákkal és beteggel a maga anyanyelvén beszélnek, a gyakorlati órákat pedig románul tartják.
A tiltakozó levél is arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Copotoiu által emlegetett egyetemi klinikákon szinte nincs is magyar nemzetiségű orvosprofesszor, aki esetleg más nyelven szólhat a román diákhoz, mint az állam nyelvén. Egyik példaként éppen az exrektor által vezetett sebészetet hozzák fel, amelynek egyetlen magyar egyetemi oktató alkalmazottja sincs. „Mi románul is, magyarul is elmondjuk, főként, ha van erre igény. Nem értem, mi lenne ebben a kivetnivaló? Annál is inkább, mivel így tettek az én tanáraim is annak idején, a ’89 előtti időszakban” – mondta el a Krónikának a levél egyik aláírója, Sipos Emese egyetemi docens.
„Előre gyártott” közmeghallgatás
Szintén csütörtökön egy újabb közmeghallgatást szerveztek az egyetemen, amelyen zömében román oktatók és politikusok vettek részt. A magyar tanárok ezúttal is távol maradtak, ott volt és felszólalt viszont Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, Hollanda Dénes, a Sapientia EMTE korábbi marosvásárhelyi dékánja, Kincses Előd jogász és Peti András városi tanácsos. Ezzel a témával foglalkozott egyébként csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is, aki elítélte és „veszélyesnek” nevezte „az egyetem illegitim vezetőségének” a fellépését.
„Nem tudjuk a törvény betartása érdekében szót emelő emberek felelősségre vonását elfogadni, és ki fogunk állni mellettük, akár Brüsszelben is” – mondta a néppárt elnöke. Hozzátette: nem csoda, hogy a schengeni kapu nem nyílik ki Románia előtt, ha az ország képtelen saját törvényeit betartani.
A közmeghallgatáson felszólaló román politikusok többsége – az egyre magyarellenesebb hangot megütő – Cornel Brişcaru, Alexandru Petru Frătean és Ciprian Dobre azt próbálták bizonygatni, hogy mennyire káros következményei lehetnek a kormányhatározat életbelépésének. Ezúttal is törvénytelenséget, szeparatizmust, szegregációt és diszkriminációt kiáltottak. Őket már csak az egyetemi tanárok szárnyalták túl. Silvia Duşa, Vasile Boloş, Florin Buicu, Ioan Pascu, Ioan Rus, akik szerint a magyar kar létrejötte a román nemzeti vagyon elorzásával és az állam nyelvének a meggyalázásával egyenlő.
A megye korábbi prefektusa, a liberális Ciprian Dobre folytonos bekiáltásokkal próbálta megzavarni az RMDSZ nevében felszólaló Peti Andrást. Amikor a szövetség képviselője kijelentette, hogy ez a közvita is politikai síkon folyik, Dobre és társai nevetéssel, hangoskodással és tapssal szakították félbe.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 23.
Kolozsvári szerzők gyermekkönyveit jelentette meg a Magvető
Négy gyerekkönyvet is megjelentet a Magvető Könyvkiadó a 19. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra: új kötettel jelentkezik Darvasi László, Ljudmila Ulickaja, a kolozsvári Máté Angi és a kolozsvári származású Szabó T. Anna is.
„Eddig is voltak mesék a Magvető kínálatában, gondoljunk csak Darvasi László Trapitijére vagy Lakatos István Dobozvárosára, ám szeretnénk erősíteni a kiadó gyerekirodalmi profilját” – mondta Turi Tímea szerkesztő az MTI-nek. A Trapiti-történetek után Darvasi László a fiatalabb korosztály felé fordult a Pálcika, ha elindul című kötetében. A Koncz Tímea által illusztrált könyvben rövidebb történetek olvashatók Pálcikáról, aki útnak indul, hogy megismerje a világot.
Szintén áprilisban jelenik meg a népszerű orosz írónő, Ljudmila Ulickaja második mesekönyve magyar nyelven, a Történetek gyerekekről és felnőttekről. Szabó T. Anna költő, író Tatoktatok című kötete főleg nyelvpörgető mondókákat, dalokat, ritmikus rögtönzéseket tartalmaz, emellett néhány meseszerű történetet. A tárgyi világ mögött egy család mindennapjai bontakoznak ki, a költőnő könyvében a Weöres Sándor-i hagyományokat folytatja.
A 96 oldalas kötetet Kárpáti Tibor a gyerekrajzok formavilágát idéző képei díszítik. A Bródy Sándor-díjas Máté Angi, aki tavaly megkapta az IBBY Év Gyermekkönyve díjat a Pagonynál megjelent Volt egyszer egy című könyvéért, ezúttal egy „uniszex” történettel jelentkezett – mondta Turi Tímea. A Kapitány és Narancshal című kötet egy parancsolgatós tengerészkapitányról szól, aki megunja a tengereket, és partra száll barátjával, egy befőttesüvegben lakó, kicsi, narancssárga hallal. A kötetet az ismert illusztrátor, Rofusz Kinga rajzai színesítik. A köteteket a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatják be április 22-én.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
Négy gyerekkönyvet is megjelentet a Magvető Könyvkiadó a 19. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra: új kötettel jelentkezik Darvasi László, Ljudmila Ulickaja, a kolozsvári Máté Angi és a kolozsvári származású Szabó T. Anna is.
„Eddig is voltak mesék a Magvető kínálatában, gondoljunk csak Darvasi László Trapitijére vagy Lakatos István Dobozvárosára, ám szeretnénk erősíteni a kiadó gyerekirodalmi profilját” – mondta Turi Tímea szerkesztő az MTI-nek. A Trapiti-történetek után Darvasi László a fiatalabb korosztály felé fordult a Pálcika, ha elindul című kötetében. A Koncz Tímea által illusztrált könyvben rövidebb történetek olvashatók Pálcikáról, aki útnak indul, hogy megismerje a világot.
Szintén áprilisban jelenik meg a népszerű orosz írónő, Ljudmila Ulickaja második mesekönyve magyar nyelven, a Történetek gyerekekről és felnőttekről. Szabó T. Anna költő, író Tatoktatok című kötete főleg nyelvpörgető mondókákat, dalokat, ritmikus rögtönzéseket tartalmaz, emellett néhány meseszerű történetet. A tárgyi világ mögött egy család mindennapjai bontakoznak ki, a költőnő könyvében a Weöres Sándor-i hagyományokat folytatja.
A 96 oldalas kötetet Kárpáti Tibor a gyerekrajzok formavilágát idéző képei díszítik. A Bródy Sándor-díjas Máté Angi, aki tavaly megkapta az IBBY Év Gyermekkönyve díjat a Pagonynál megjelent Volt egyszer egy című könyvéért, ezúttal egy „uniszex” történettel jelentkezett – mondta Turi Tímea. A Kapitány és Narancshal című kötet egy parancsolgatós tengerészkapitányról szól, aki megunja a tengereket, és partra száll barátjával, egy befőttesüvegben lakó, kicsi, narancssárga hallal. A kötetet az ismert illusztrátor, Rofusz Kinga rajzai színesítik. A köteteket a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatják be április 22-én.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 23.
Kétnyelvű Echinox-lapszám jelent meg fiatal magyar szerzők munkáival
Kétnyelvű magyar irodalmi antológia alcímmel jelent meg a kolozsvári bölcsészhallgatók által szerkesztett Echinox irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma, amelyet kedd este ismertettek a kincses városi Insomnia kávéházban.
Kétnyelvű irodalom. Rareş Moldovan, Vízi Tünde, Potozky László és Balázs Imre József
A hét fiatal magyar szerző eredeti és románra átültetett szövegeit tartalmazó antológiát Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, az antológiát létrehozó csapat irányítója, a diákszerkesztők nevében Serestély Zalán, valamint Rareş Moldovan, az Echinox lapigazgatója ismertették, a szerzők közül pedig Váradi Nagy Pál, Potozky László és Vízi Tünde olvasott fel a közönségnek.
Rajtuk kívül az időközben elhunyt Jancsó Noémi, valamint László Szabolcs, Láng Orsolya és Takács István írásait tartalmazza a megjelenésében, kivitelezésében is tetszetős, igényes lapszám. Balázs Imre József A másfajta „nyolcvanasok” című lapindító írásában kitér arra, hogy ebben az esetben érdemes megvizsgálni, hogy a forradalom előtt és után született, azaz a „nyolcvanasok” és „kilencvenesek” szövegei és e szövegek „emlékei” közötti különbségre hívja fel a figyelmet, megközelítési irányt és lehetőséget mutatva az olvasónak.
A szerkesztők nevében Serestély Zalán a válogatás kritériumaival kapcsolatban elmondta: terjedelmét is figyelembe véve az antológia nem is hiánypótló, inkább hiánymegjelölő jellegű, jelezvén azt, hogy ez a fajta kulturális közvetítés még mindig egy igen szűk értelmiségi réteg feladata. „A szerkesztés során, amikor eszünkbe jutott, hogy ezeknek a szerzőknek a műveit románra is át kellene ültetni, akkor szembesültünk azzal, hogy ez nem is annyira egyszerű. Sok szerző, akit felkértünk azért nem vállalta az antológiában való szereplést, mert félt, hogy nem tudná tökéletesen átültetni a szövegét románra.
Aztán az történt, hogy a szerzők egymás szövegét kezdték fordítani, ami szerintem nagyon szépen áthidalta ezt a gondot. Úgy vélem nagyon tanulságos volt ez a munka a szerzőknek is” – fejtette ki. Balázs Imre József hozzátette, hogy a megjelent román szövegek csiszolásában az Echinox román szerkesztői is segítséget nyújtottak. Serestély Zalán elmondta: a válogatásban az is fontos szempont volt, hogy valóban fiatal szerzőket találjanak, akik nem rendelkeznek saját kötettel, Potozky László Áradás című kötete is azután jelent meg, hogy a lapszám anyaga összeállt. „Reméltük azt is, hogy ez a közös munka jelzés lesz a szerzőknek arra nézve, hogy a csoportos szereplés talán jobb stratégia az enyészettel szemben, mint az egyéni utak taposása” – fogalmazott Serestély.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Kétnyelvű magyar irodalmi antológia alcímmel jelent meg a kolozsvári bölcsészhallgatók által szerkesztett Echinox irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma, amelyet kedd este ismertettek a kincses városi Insomnia kávéházban.
Kétnyelvű irodalom. Rareş Moldovan, Vízi Tünde, Potozky László és Balázs Imre József
A hét fiatal magyar szerző eredeti és románra átültetett szövegeit tartalmazó antológiát Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, az antológiát létrehozó csapat irányítója, a diákszerkesztők nevében Serestély Zalán, valamint Rareş Moldovan, az Echinox lapigazgatója ismertették, a szerzők közül pedig Váradi Nagy Pál, Potozky László és Vízi Tünde olvasott fel a közönségnek.
Rajtuk kívül az időközben elhunyt Jancsó Noémi, valamint László Szabolcs, Láng Orsolya és Takács István írásait tartalmazza a megjelenésében, kivitelezésében is tetszetős, igényes lapszám. Balázs Imre József A másfajta „nyolcvanasok” című lapindító írásában kitér arra, hogy ebben az esetben érdemes megvizsgálni, hogy a forradalom előtt és után született, azaz a „nyolcvanasok” és „kilencvenesek” szövegei és e szövegek „emlékei” közötti különbségre hívja fel a figyelmet, megközelítési irányt és lehetőséget mutatva az olvasónak.
A szerkesztők nevében Serestély Zalán a válogatás kritériumaival kapcsolatban elmondta: terjedelmét is figyelembe véve az antológia nem is hiánypótló, inkább hiánymegjelölő jellegű, jelezvén azt, hogy ez a fajta kulturális közvetítés még mindig egy igen szűk értelmiségi réteg feladata. „A szerkesztés során, amikor eszünkbe jutott, hogy ezeknek a szerzőknek a műveit románra is át kellene ültetni, akkor szembesültünk azzal, hogy ez nem is annyira egyszerű. Sok szerző, akit felkértünk azért nem vállalta az antológiában való szereplést, mert félt, hogy nem tudná tökéletesen átültetni a szövegét románra.
Aztán az történt, hogy a szerzők egymás szövegét kezdték fordítani, ami szerintem nagyon szépen áthidalta ezt a gondot. Úgy vélem nagyon tanulságos volt ez a munka a szerzőknek is” – fejtette ki. Balázs Imre József hozzátette, hogy a megjelent román szövegek csiszolásában az Echinox román szerkesztői is segítséget nyújtottak. Serestély Zalán elmondta: a válogatásban az is fontos szempont volt, hogy valóban fiatal szerzőket találjanak, akik nem rendelkeznek saját kötettel, Potozky László Áradás című kötete is azután jelent meg, hogy a lapszám anyaga összeállt. „Reméltük azt is, hogy ez a közös munka jelzés lesz a szerzőknek arra nézve, hogy a csoportos szereplés talán jobb stratégia az enyészettel szemben, mint az egyéni utak taposása” – fogalmazott Serestély.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 23.
Hiányolják a magyar nyelvű műszaki képzést
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát, amelyen erdélyi, magyarországi és felvidéki kutatók, oktatók, egyetemi hallgatók vesznek részt. A konferencia ma szilágysági körúttal zárul.
A tegnap délelőtti megnyitón a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a szervezők nevében Bitay Enikő szakosztályi elnök azt emelte ki, hogy idén 13 egyetemről és 5 tudományos intézettől 155 szerző 100 dolgozata hangzik el. Az összes konferenciakötet már elérhető az Erdélyi Digitális Adattárban. Gyenge Csaba EME-alelnök ennek a hagyományos konferenciasorozatnak az ipari és tudományos élet gazdagításában betöltött szerepét hangsúlyozta. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul a seregszemle tudományos eredményközlő jelentőségét, a romániai magyar szakoktatás hiányát, és a fiatalok itthon tartásának társadalompolitikai feladatát húzta alá. Köszöntőt mondtak még a következők: Dudás László (Miskolci Egyetem), M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem), Dobránszky János (Budapesti Műegyetem), Dávid László (Sapientia EMTE), Rácz Pál (Óbudai Egyetem), Kodácsy János (Kecskeméti Főiskola), Pokorádi László (Debreceni Egyetem), Kodor Tamás (Pécsi Tudományegyetem), Kostyál Péter (Pozsonyi Műszaki Egyetem), Csibi Vencel (Kolozsvári Műszaki Egyetem) és Péntek János (Kolozsvári Akadémiai Bizottság).
Több felszólaló említette a romániai magyar nyelvű műszaki felsőoktatási képzés hiányát, amely megoldásra vár. Ezután két plenáris előadás hangzott el, majd első alkalommal adták át a tavaly elhunyt kolozsvári akadémikus emlékére alapított Maros Dezső-díjat. A kitüntetett ifj. Orbán György (doktorandusz, Kolozsvári Műszaki Egyetem) volt, aki kiemelkedő kutatási eredményeivel és előadásaival érdemelte ki az elismerést. A délelőtti találkozót a magyar opera művészeinek (Hary Juditot és Maneszes Mártont zongorán Nagy Ibolya kísérte) műsora színezte. Délután három szekcióban zajlottak le a tudományos előadások.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát, amelyen erdélyi, magyarországi és felvidéki kutatók, oktatók, egyetemi hallgatók vesznek részt. A konferencia ma szilágysági körúttal zárul.
A tegnap délelőtti megnyitón a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a szervezők nevében Bitay Enikő szakosztályi elnök azt emelte ki, hogy idén 13 egyetemről és 5 tudományos intézettől 155 szerző 100 dolgozata hangzik el. Az összes konferenciakötet már elérhető az Erdélyi Digitális Adattárban. Gyenge Csaba EME-alelnök ennek a hagyományos konferenciasorozatnak az ipari és tudományos élet gazdagításában betöltött szerepét hangsúlyozta. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul a seregszemle tudományos eredményközlő jelentőségét, a romániai magyar szakoktatás hiányát, és a fiatalok itthon tartásának társadalompolitikai feladatát húzta alá. Köszöntőt mondtak még a következők: Dudás László (Miskolci Egyetem), M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem), Dobránszky János (Budapesti Műegyetem), Dávid László (Sapientia EMTE), Rácz Pál (Óbudai Egyetem), Kodácsy János (Kecskeméti Főiskola), Pokorádi László (Debreceni Egyetem), Kodor Tamás (Pécsi Tudományegyetem), Kostyál Péter (Pozsonyi Műszaki Egyetem), Csibi Vencel (Kolozsvári Műszaki Egyetem) és Péntek János (Kolozsvári Akadémiai Bizottság).
Több felszólaló említette a romániai magyar nyelvű műszaki felsőoktatási képzés hiányát, amely megoldásra vár. Ezután két plenáris előadás hangzott el, majd első alkalommal adták át a tavaly elhunyt kolozsvári akadémikus emlékére alapított Maros Dezső-díjat. A kitüntetett ifj. Orbán György (doktorandusz, Kolozsvári Műszaki Egyetem) volt, aki kiemelkedő kutatási eredményeivel és előadásaival érdemelte ki az elismerést. A délelőtti találkozót a magyar opera művészeinek (Hary Juditot és Maneszes Mártont zongorán Nagy Ibolya kísérte) műsora színezte. Délután három szekcióban zajlottak le a tudományos előadások.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 23.
Közszolgálati egyetem az EMNP-jelölteknek
Jövőtől bárki számára nyitott a részvétel – tájékoztatott Toró T. Tibor és Sándor Krisztina –
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke bejelentette: a hét végén kezdődik az Erdélyi Magyar Közszolgálati Egyetem, amelynek keretében az EMNT és a Bálványos Intézet ingyenes, másfél napos továbbképzésben részesíti a 2012. júniusi helyhatósági választásokon befutó helyen szereplő közel ezer EMNP-jelöltet. A képzés során az önkormányzati tevékenységre, a választási kampányra, illetve politikai kommunikációra vonatkozó alapismereteket szerezhetnek a résztvevők. Összesen 20 helyszínen, 5 hétvégén, egyenként 50 jelöltnek szervezik meg ezt a fajta képzést. A március 23-a és 25-e között megrendezendő szabadegyetem Nagyváradon, Nagykárolyban, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban rajtol.
Az EMNT és a Bálványos Intézet között már tavaly ősszel felvetődött a szabadegyetem megszervezésének gondolata. Egyelőre a 2012-es helyhatósági választásokra való felkészülés jegyében a befutó helyen szereplő jelöltjeinket képezzük ki, de szándékaink szerint idén ősztől vagy jövőtől bárki számára nyitott lesz a részvétel az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemen. Ezen kívül majd a már bejutott tanácsosoknak, illetve az őszi parlamenti választások jelöltjeinek külön képzést szervezünk – nyilatkozták a politikusok. A Szabadság azon kérdésére, hogy mi történik akkor, ha a képzésen átesett jelölt mégsem vállalja a megmérettetést, Toró T. Tibor azt válaszolta: a bizalomra építenek, és remélik, hogy ilyesmi nem fordul elő. Amennyiben mégis, „felírják a veszteségi listára”.
Az előadók – akiknek nevét nem akarták elárulni – ingyenesen tartják a képzést. – Reméljük, hogy a képzésen lesznek magyarországi szakemberek is. Felvettük a kapcsolatot azokkal a személyekkel, akik a Fidesz-jelöltek képzésével foglalkoztak. Számítunk ezeknek a személyeknek a tudására, akik készek lennének azt átadni – közölte Toró T. Tibor. Megtudtuk: a tervek szerint Kolozsváron két alkalommal szerveznek képzést: április 13-a és 15-én, illetve 27-én és 28-án.
Toró T. Tibor kifejtette: mivel a választási törvény szerint április 16-a és 30-a között kell bejelenteni a helyhatósági választások alkalmával megkötött helyi és megyei együttműködéseket, ahol a magyar közösség érdeke ezt kívánja, készek az együttműködésre a másik két magyar párttal, ám országos szinten erre nagyon kevés esélyt lát. Kolozs megyében is a magyar pártokkal való együttműködést látják a legjobb megoldásnak. Toró T. Tibor szerint az EMNP nem utasítja el az előválasztás gondolatát sem, ám erre eddig nem lát semmi igényt. Toró felháborodottan jelentette be, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) etikai bizottsága írásos figyelmeztetésben részesítette Brassai Attila egyetemi oktatót, aki az Európai Parlament szakbizottságában ismertette a MOGYE ügyét. – Ne csodálkozzunk, ha ezek után a Schengen-kaput bezárják Románia előtt – tette hozzá Toró.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Jövőtől bárki számára nyitott a részvétel – tájékoztatott Toró T. Tibor és Sándor Krisztina –
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke bejelentette: a hét végén kezdődik az Erdélyi Magyar Közszolgálati Egyetem, amelynek keretében az EMNT és a Bálványos Intézet ingyenes, másfél napos továbbképzésben részesíti a 2012. júniusi helyhatósági választásokon befutó helyen szereplő közel ezer EMNP-jelöltet. A képzés során az önkormányzati tevékenységre, a választási kampányra, illetve politikai kommunikációra vonatkozó alapismereteket szerezhetnek a résztvevők. Összesen 20 helyszínen, 5 hétvégén, egyenként 50 jelöltnek szervezik meg ezt a fajta képzést. A március 23-a és 25-e között megrendezendő szabadegyetem Nagyváradon, Nagykárolyban, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban rajtol.
Az EMNT és a Bálványos Intézet között már tavaly ősszel felvetődött a szabadegyetem megszervezésének gondolata. Egyelőre a 2012-es helyhatósági választásokra való felkészülés jegyében a befutó helyen szereplő jelöltjeinket képezzük ki, de szándékaink szerint idén ősztől vagy jövőtől bárki számára nyitott lesz a részvétel az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemen. Ezen kívül majd a már bejutott tanácsosoknak, illetve az őszi parlamenti választások jelöltjeinek külön képzést szervezünk – nyilatkozták a politikusok. A Szabadság azon kérdésére, hogy mi történik akkor, ha a képzésen átesett jelölt mégsem vállalja a megmérettetést, Toró T. Tibor azt válaszolta: a bizalomra építenek, és remélik, hogy ilyesmi nem fordul elő. Amennyiben mégis, „felírják a veszteségi listára”.
Az előadók – akiknek nevét nem akarták elárulni – ingyenesen tartják a képzést. – Reméljük, hogy a képzésen lesznek magyarországi szakemberek is. Felvettük a kapcsolatot azokkal a személyekkel, akik a Fidesz-jelöltek képzésével foglalkoztak. Számítunk ezeknek a személyeknek a tudására, akik készek lennének azt átadni – közölte Toró T. Tibor. Megtudtuk: a tervek szerint Kolozsváron két alkalommal szerveznek képzést: április 13-a és 15-én, illetve 27-én és 28-án.
Toró T. Tibor kifejtette: mivel a választási törvény szerint április 16-a és 30-a között kell bejelenteni a helyhatósági választások alkalmával megkötött helyi és megyei együttműködéseket, ahol a magyar közösség érdeke ezt kívánja, készek az együttműködésre a másik két magyar párttal, ám országos szinten erre nagyon kevés esélyt lát. Kolozs megyében is a magyar pártokkal való együttműködést látják a legjobb megoldásnak. Toró T. Tibor szerint az EMNP nem utasítja el az előválasztás gondolatát sem, ám erre eddig nem lát semmi igényt. Toró felháborodottan jelentette be, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) etikai bizottsága írásos figyelmeztetésben részesítette Brassai Attila egyetemi oktatót, aki az Európai Parlament szakbizottságában ismertette a MOGYE ügyét. – Ne csodálkozzunk, ha ezek után a Schengen-kaput bezárják Románia előtt – tette hozzá Toró.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 23.
A radnóti kastély az Erdélyi Fejedelemség legépebb, tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékű emléke”
– Melyek a radnóti kastély építéstörténetének mérföldkövei? Hogyan alakultak az idők folyamán tulajdonviszonyai?
– A mai kastély előzménye egy udvarház volt, amely a 15. században itt kialakult birtoktest központjaként a Bogáti család tulajdonában őrizte a marosi révhez vezető utat. A 16. század közepén már castrumnak – kisebb várnak tekintik az ágakra szakadozott Maros mocsaras árterületén megbúvó épületet, amelyet hihetőleg Bogáti János és később, 1554 előtt, özvegye, Bánffi Magdolna övezett védőfalakkal. Ezeknek maradványai a 17. század végén még látszottak.
A régi kúriát talán a mai épület északkeleti, Maros felőli szárnyának a földszinti helyiségeiben kereshetjük. Egy (ma másodlagosan elhelyezett) reneszánsz kőkeretére a Bogáti család egyik tagja, a kerelőszentpáli csata (1575) után pártütőként kivégzett Gábor idejében vésték az 1574-es évszámot. Kendi Ferenc fejedelmi tanácsúr beboltoztatta az északkeleti szárny földszinti helyiségeit, s az ő építkezéseinek tulajdoníthatjuk a keleti bástyával szomszédos helyiség triglifes fejezetű pilaszterekkel díszített ajtókeretét is. Hónapokig vendégeskedett itt Petru Cercel havaselvi vajda. Kendi Ferencet 1594-ben kivégezték, a kastély következő ura, Geszthy Ferenc pedig 1596-ban hunyt el.
Nem annyira a kastélyhoz fűződő balszerencse, mint inkább a zavaros idők magyarázzák, hogy erőszakos halál lett osztályrésze a 17. század eleji birtokosok közül Bogáti Menyhértnek és Kornis Boldizsárnak is. Péchi Simon, Bethlen Gábor fejedelem kancellárja tervezte, s 1621 előtt talán el is kezdte a kastély átépítését, amely azután Bethlen Gábor birtoklása alatt, 1626 után ment végbe. A „nagy fejedelem” olasz építésze, Giacomo Resti készíthette el a négy sarokbástyás kastély terveit úgy, hogy abba belefoglalta a korábbi épületeket is. A fejedelem halála (1629) után félbemaradt építkezést az új tulajdonos, Kornis Zsigmond fejedelmi tanácsúr (megh. 1648-ban) is folytatta, immár a saját igényeinek megfelelő szerényebb mértékben. Az épület befejezésére azonban csak azután került sor, miután II. Rákóczi György 1649-ben megvásárolta és feleségének, Báthory Zsófiának ajándékozta a birtokot. A fejedelem velencei származású építésze, Agostino Serena (1648–1653 között) a délnyugati szárny emeleti loggiáját tervezhette, amelynek ma csak a befalazott félköríves árkádjai látszanak az udvar felől, a külső homlokzaton pedig két-két egyszerű ablak világítja meg az egykori árkádnyílások mögött kialakított kisebb termeket. Az építést vezető velencei építész emlékét ma már alig olvasható felirat őrzi az északkeleti szárny kapujának zárókövén: „AVGVSTINVS SERENA ARCHITECTVS VENETVS OPERA REGIT”.
Ennek a kapunak az oromzatát ékesítette az építtetők, II. Rákóczi György és Báthory Zsófia családi címere, amelyet most a loggiás szárny alatt láthatunk viszont. Apafi Mihály fejedelem felesége, Bornemisza Anna II. Rákóczi György bukása után lett a kastély úrnője. Ő az északi bástya emeletét lakta, mellette komornáinak a szobái voltak. A kapu fölötti erkélyes helyiség volt a fejedelem lakószobája, mellette fogadóterem, a kisebbik ebédlő és az ünnepélyes alkalmakkor használt, a délkeleti szárny egész emeletét átfogó ebédlőpalota következett; az utóbbi „előszobája” volt az említett folyosó, amelyet az udvarról felvezető, ma már nem létező díszlépcsőn keresztül lehetett megközelíteni.
A fejedelemség bukása és II. Apafi Mihályné Bethlen Kata halála után a kincstári birtokot gróf Bethlen Gábor kancellár szerezte meg 1758-ban, s egyik méltatlan utóda kártyázta el 1885-ben a család küküllővári és teremi uradalmával egyetemben. A kastély az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonába került, és gazdasági iskolát hoztak létre benne. Az egyházi javak 1948-as államosítását követően is ilyen jellegű iskola működött a gyakorlóbirtok nélkül maradt épületben is.
– Milyen helyet foglal el ez az együttes az erdélyi épített örökségben? Miben áll művészettörténeti jelentősége?
– A Bethlen Gábor fejedelem olasz építésze által tervezett együttes neves reneszánsz építészek, Baldassare Peruzzi és Sebastiano Serlio elképzeléseit, vagyis az olasz késő reneszánsz építészet elveit valósítja meg. Erdélyben a romos Alvinc, a jóformán teljesen átalakított Balázsfalva, a romjaiból a 18. században újjáépített Csíkszereda, illetve Szárhegy kastélyai és a váradi vár jelenleg restaurálás alatt álló fejedelemi palotája képviselik a közvetlen rokonságát. A velencei Agostino Serena tulajdonképpen a fejedelmi reprezentáció által megkívánt nagy termekkel egészíthette ki és fejezte be az együttest az 1650-es években. A kapukeret és a kastély más faragványai név szerint is ismert kolozsvári kőfaragók munkái. Nagyon fontos lenne a kutatása, mert ezt az együttest – jóformán egyedüliként az említettek közül – nem égették fel az 1658–1660-ban Erdélybe tört török-tatár csapatok; így évtizedek óta reménykedem, hogy nemcsak udvari homlokzatát, hanem a reprezentatív termek díszítését, a 17–18. században emlegetett falfestmények maradványait is fel lehetne tárni. A tűzvészben az egykor Teleki Mihály által is lakott Maros felőli emeleti bástyaszoba sérült meg, a másik, az országút felőli bástya emeleti lakóját nem ismerjük, valószínűnek látszik, hogy 1684-ben az ifjú, tizenkettedik évében járó II. Apafi Mihály lakott ott.
– Mit lehet tudni a kastély jelenlegi tulajdonjogi helyzetéről?
– A két bástya teljesen leégett fedélszerkezete bizonyítja, hogy mekkora károkat okoznak nálunk a visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezések bürokratikus ellentmondásai. Az épületben a visszaszolgáltatási eljárás megindulásáig (előző jogos tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus igényelte vissza – szerk. megj.) iskola és bentlakás működött. A kastély kiürítése azonban nem jelentette a helyzet tisztázását. Tudomásom szerint, a pereskedés tíz éve húzódik valamilyen, a telken a szocializmus éveiben emelt épület miatt. A még mindig tisztázatlan tulajdonviszony ellenére a kastélyt a Római Katolikus Státus őrizteti.
– Miért lenne szükséges, és kinek a felelőssége volna az épületegyüttes mielőbbi helyreállítása? Általában milyen állapotban volt a kastély a tűzvész előtt?
– Egy ilyen teljesen váratlanul bekövetkezett rombolás, mint ez a tűzvész, lavinaszerű romlási folyamatot indíthat el. Nagyon gyorsan kellene lépni, hogy legalább szükségfedél készüljön, amellyel ideig-óráig még késleltetni lehetne a romosodást.
Elgondolható, hogy államunk és törvényhozása most szemét forgatva az egyházra fogja hárítani a helyreállítást, mondván, hogy tehetetlen a hatályos törvényekkel szemben. Én nem vagyok jogász, így csak laikusként tűnődöm el azon, hogy vajon az egyház felelős-e azért, hogy: annak idején „előre megfontoltan” megsemmisítették az általa működtetett mintagazdaságot, amely a parasztgazdákat oktató mezőgazdasági iskoláját és épületeit is eltartotta; azért, hogy több mint hatvan éven át rongálták akarva-akaratlanul az épületet, hogy műemléki státusával szemernyit sem törődve alakítgatták és lelakták, a kilencvenes évek elején pedig még valamilyen kisüzemet is beleköltöztettek, majd végül kiürítették; azért, hogy kibontottak és szétvertek mindent, ami még használható lett volna; azért, hogy sehol az országban nem tartják be a tarlóégetésre vonatkozó törvényi tilalmat; azért, hogy a hatóságok ahelyett, hogy az elképesztő nagyságrendű károkat okozó tarlóégetőkkel foglalkoznának, pereskednek az annak idején kisemmizett tulajdonossal egy általuk emelt, a műemléki környezetet zavaró építmény miatt?
Hogyan vélekedhetünk tehát erről a helyzetről? Szaladjon-e az egyház most külföldi segélyek után? Mondjon-e le a hivatásából adódó, nem kevés pénzbe kerülő szociális feladatok betöltéséről? Vagy esetleg mégis megtörténhet, hogy az állam, amely adóinknak oly nagyvonalú adminisztrátora, talál esetleg valamilyen jogi megoldást és némi aprópénzt arra, hogy ezt a közép-európai szinten jóformán egyedülálló reneszánsz kastélyt, az Erdélyi Fejedelemség még így is legépebb, esztétikailag, de tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű emlékét megmentse?
Nagyon szeretném, ha találna, és úgy vélem, hogy szavazópolgárként és adófizetőként szót is emelhetek saját és európai múltunk emlékeinek a sorsával kapcsolatban. Balsejtelmek gyötörnek mégis, mert látom, hogy a kastélyról leválasztott 18. századi kapuépület, az úgynevezett Kígyós Ház, amely tudtommal állami kezelésben van, milyen katasztrofális állapotban leledzik. Azt mondhatnám, hogy az a hatóság, amelyik képes éveken keresztül perlekedni egy parazita építményért, pusztulni hagyja a birtokában levő műemléképületet.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
– Melyek a radnóti kastély építéstörténetének mérföldkövei? Hogyan alakultak az idők folyamán tulajdonviszonyai?
– A mai kastély előzménye egy udvarház volt, amely a 15. században itt kialakult birtoktest központjaként a Bogáti család tulajdonában őrizte a marosi révhez vezető utat. A 16. század közepén már castrumnak – kisebb várnak tekintik az ágakra szakadozott Maros mocsaras árterületén megbúvó épületet, amelyet hihetőleg Bogáti János és később, 1554 előtt, özvegye, Bánffi Magdolna övezett védőfalakkal. Ezeknek maradványai a 17. század végén még látszottak.
A régi kúriát talán a mai épület északkeleti, Maros felőli szárnyának a földszinti helyiségeiben kereshetjük. Egy (ma másodlagosan elhelyezett) reneszánsz kőkeretére a Bogáti család egyik tagja, a kerelőszentpáli csata (1575) után pártütőként kivégzett Gábor idejében vésték az 1574-es évszámot. Kendi Ferenc fejedelmi tanácsúr beboltoztatta az északkeleti szárny földszinti helyiségeit, s az ő építkezéseinek tulajdoníthatjuk a keleti bástyával szomszédos helyiség triglifes fejezetű pilaszterekkel díszített ajtókeretét is. Hónapokig vendégeskedett itt Petru Cercel havaselvi vajda. Kendi Ferencet 1594-ben kivégezték, a kastély következő ura, Geszthy Ferenc pedig 1596-ban hunyt el.
Nem annyira a kastélyhoz fűződő balszerencse, mint inkább a zavaros idők magyarázzák, hogy erőszakos halál lett osztályrésze a 17. század eleji birtokosok közül Bogáti Menyhértnek és Kornis Boldizsárnak is. Péchi Simon, Bethlen Gábor fejedelem kancellárja tervezte, s 1621 előtt talán el is kezdte a kastély átépítését, amely azután Bethlen Gábor birtoklása alatt, 1626 után ment végbe. A „nagy fejedelem” olasz építésze, Giacomo Resti készíthette el a négy sarokbástyás kastély terveit úgy, hogy abba belefoglalta a korábbi épületeket is. A fejedelem halála (1629) után félbemaradt építkezést az új tulajdonos, Kornis Zsigmond fejedelmi tanácsúr (megh. 1648-ban) is folytatta, immár a saját igényeinek megfelelő szerényebb mértékben. Az épület befejezésére azonban csak azután került sor, miután II. Rákóczi György 1649-ben megvásárolta és feleségének, Báthory Zsófiának ajándékozta a birtokot. A fejedelem velencei származású építésze, Agostino Serena (1648–1653 között) a délnyugati szárny emeleti loggiáját tervezhette, amelynek ma csak a befalazott félköríves árkádjai látszanak az udvar felől, a külső homlokzaton pedig két-két egyszerű ablak világítja meg az egykori árkádnyílások mögött kialakított kisebb termeket. Az építést vezető velencei építész emlékét ma már alig olvasható felirat őrzi az északkeleti szárny kapujának zárókövén: „AVGVSTINVS SERENA ARCHITECTVS VENETVS OPERA REGIT”.
Ennek a kapunak az oromzatát ékesítette az építtetők, II. Rákóczi György és Báthory Zsófia családi címere, amelyet most a loggiás szárny alatt láthatunk viszont. Apafi Mihály fejedelem felesége, Bornemisza Anna II. Rákóczi György bukása után lett a kastély úrnője. Ő az északi bástya emeletét lakta, mellette komornáinak a szobái voltak. A kapu fölötti erkélyes helyiség volt a fejedelem lakószobája, mellette fogadóterem, a kisebbik ebédlő és az ünnepélyes alkalmakkor használt, a délkeleti szárny egész emeletét átfogó ebédlőpalota következett; az utóbbi „előszobája” volt az említett folyosó, amelyet az udvarról felvezető, ma már nem létező díszlépcsőn keresztül lehetett megközelíteni.
A fejedelemség bukása és II. Apafi Mihályné Bethlen Kata halála után a kincstári birtokot gróf Bethlen Gábor kancellár szerezte meg 1758-ban, s egyik méltatlan utóda kártyázta el 1885-ben a család küküllővári és teremi uradalmával egyetemben. A kastély az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonába került, és gazdasági iskolát hoztak létre benne. Az egyházi javak 1948-as államosítását követően is ilyen jellegű iskola működött a gyakorlóbirtok nélkül maradt épületben is.
– Milyen helyet foglal el ez az együttes az erdélyi épített örökségben? Miben áll művészettörténeti jelentősége?
– A Bethlen Gábor fejedelem olasz építésze által tervezett együttes neves reneszánsz építészek, Baldassare Peruzzi és Sebastiano Serlio elképzeléseit, vagyis az olasz késő reneszánsz építészet elveit valósítja meg. Erdélyben a romos Alvinc, a jóformán teljesen átalakított Balázsfalva, a romjaiból a 18. században újjáépített Csíkszereda, illetve Szárhegy kastélyai és a váradi vár jelenleg restaurálás alatt álló fejedelemi palotája képviselik a közvetlen rokonságát. A velencei Agostino Serena tulajdonképpen a fejedelmi reprezentáció által megkívánt nagy termekkel egészíthette ki és fejezte be az együttest az 1650-es években. A kapukeret és a kastély más faragványai név szerint is ismert kolozsvári kőfaragók munkái. Nagyon fontos lenne a kutatása, mert ezt az együttest – jóformán egyedüliként az említettek közül – nem égették fel az 1658–1660-ban Erdélybe tört török-tatár csapatok; így évtizedek óta reménykedem, hogy nemcsak udvari homlokzatát, hanem a reprezentatív termek díszítését, a 17–18. században emlegetett falfestmények maradványait is fel lehetne tárni. A tűzvészben az egykor Teleki Mihály által is lakott Maros felőli emeleti bástyaszoba sérült meg, a másik, az országút felőli bástya emeleti lakóját nem ismerjük, valószínűnek látszik, hogy 1684-ben az ifjú, tizenkettedik évében járó II. Apafi Mihály lakott ott.
– Mit lehet tudni a kastély jelenlegi tulajdonjogi helyzetéről?
– A két bástya teljesen leégett fedélszerkezete bizonyítja, hogy mekkora károkat okoznak nálunk a visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezések bürokratikus ellentmondásai. Az épületben a visszaszolgáltatási eljárás megindulásáig (előző jogos tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus igényelte vissza – szerk. megj.) iskola és bentlakás működött. A kastély kiürítése azonban nem jelentette a helyzet tisztázását. Tudomásom szerint, a pereskedés tíz éve húzódik valamilyen, a telken a szocializmus éveiben emelt épület miatt. A még mindig tisztázatlan tulajdonviszony ellenére a kastélyt a Római Katolikus Státus őrizteti.
– Miért lenne szükséges, és kinek a felelőssége volna az épületegyüttes mielőbbi helyreállítása? Általában milyen állapotban volt a kastély a tűzvész előtt?
– Egy ilyen teljesen váratlanul bekövetkezett rombolás, mint ez a tűzvész, lavinaszerű romlási folyamatot indíthat el. Nagyon gyorsan kellene lépni, hogy legalább szükségfedél készüljön, amellyel ideig-óráig még késleltetni lehetne a romosodást.
Elgondolható, hogy államunk és törvényhozása most szemét forgatva az egyházra fogja hárítani a helyreállítást, mondván, hogy tehetetlen a hatályos törvényekkel szemben. Én nem vagyok jogász, így csak laikusként tűnődöm el azon, hogy vajon az egyház felelős-e azért, hogy: annak idején „előre megfontoltan” megsemmisítették az általa működtetett mintagazdaságot, amely a parasztgazdákat oktató mezőgazdasági iskoláját és épületeit is eltartotta; azért, hogy több mint hatvan éven át rongálták akarva-akaratlanul az épületet, hogy műemléki státusával szemernyit sem törődve alakítgatták és lelakták, a kilencvenes évek elején pedig még valamilyen kisüzemet is beleköltöztettek, majd végül kiürítették; azért, hogy kibontottak és szétvertek mindent, ami még használható lett volna; azért, hogy sehol az országban nem tartják be a tarlóégetésre vonatkozó törvényi tilalmat; azért, hogy a hatóságok ahelyett, hogy az elképesztő nagyságrendű károkat okozó tarlóégetőkkel foglalkoznának, pereskednek az annak idején kisemmizett tulajdonossal egy általuk emelt, a műemléki környezetet zavaró építmény miatt?
Hogyan vélekedhetünk tehát erről a helyzetről? Szaladjon-e az egyház most külföldi segélyek után? Mondjon-e le a hivatásából adódó, nem kevés pénzbe kerülő szociális feladatok betöltéséről? Vagy esetleg mégis megtörténhet, hogy az állam, amely adóinknak oly nagyvonalú adminisztrátora, talál esetleg valamilyen jogi megoldást és némi aprópénzt arra, hogy ezt a közép-európai szinten jóformán egyedülálló reneszánsz kastélyt, az Erdélyi Fejedelemség még így is legépebb, esztétikailag, de tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű emlékét megmentse?
Nagyon szeretném, ha találna, és úgy vélem, hogy szavazópolgárként és adófizetőként szót is emelhetek saját és európai múltunk emlékeinek a sorsával kapcsolatban. Balsejtelmek gyötörnek mégis, mert látom, hogy a kastélyról leválasztott 18. századi kapuépület, az úgynevezett Kígyós Ház, amely tudtommal állami kezelésben van, milyen katasztrofális állapotban leledzik. Azt mondhatnám, hogy az a hatóság, amelyik képes éveken keresztül perlekedni egy parazita építményért, pusztulni hagyja a birtokában levő műemléképületet.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 23.
Erdélyben nem járható a felvidéki magyarok útja
Erdélyben egy magyar–román vegyes pártnak nem lenne esélye, azonban egy erdélyi regionális párt magyar szavazatokra is számíthatna – hangzott el a Választások Szlovákiában magyar szemmel. Mit mondanak az eredmények az erdélyi magyaroknak? című kolozsvári fórumon.
A szerda esti rendezvényre a Sapientia–Jakabffy Klub kerekasztalbeszélgetés-sorozat keretében került sor a Sapientia EMTE-nek otthont adó Bocskai-ház Óváry Termében. A szlovákiai választás eredményeiről, illetve annak magyar vonatkozásairól Rákóczi Krisztián politológus, jogász, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, és Székely István Gergő politológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója értekeztek, a beszélgetést Toró Tibor politológus, a Sapientia EMTE Jogtudományok és Európai tanulmányok tanszékének oktatója moderálta.
A két kutató előadásában többek közt elhangozott: a magyarok részvételi aránya alacsonyabb volt a választásokon, mint a többségi szlovákoké. A Híd-Most magyar–szlovák vegyes párt sikere a színmagyar Magyar Koalíció Pártjával szemben, amellett, hogy a szlovák szavazók egy részét is megtudta szólítani, Bugár Béla, a Híd elnökének népszerűségével, karizmájával magyarázható. A szlovák választási rendszer ugyanis nyílt listás, azaz a választópolgárok kizárólag pártlistára szavazhatnak, ugyanakkor a pártlistán kiválaszthatják azt a jelöltet, akit inkább szeretnének a parlamentben látni. Ezzel együtt a felvidéki magyar közösségen belül a két párt támogatottsága gyakorlatilag egyforma.
Toró Tibor felvetésére, hogy nálunk sikeres lehet-e egy vegyes párt, Székely István Gergő leszögezte: Erdélyben egy vegyes pártnak nincs esélye. Felvidéken magasabb a vegyes házasságok aránya, és kisebb a társadalmi távolság a két etnikum között. Erdélyben az etnikai törésvonal mellett a vallási törésvonal is nagyobb távolságot teremt magyarok és románok között. A fórumon részt vevő Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus is úgy nyilatkozott: Erdélyben nem lesz „Híd”, de egy erdélyi regionális párt ugyanakkor elviheti a magyar szavaztok egy részét.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Erdélyben egy magyar–román vegyes pártnak nem lenne esélye, azonban egy erdélyi regionális párt magyar szavazatokra is számíthatna – hangzott el a Választások Szlovákiában magyar szemmel. Mit mondanak az eredmények az erdélyi magyaroknak? című kolozsvári fórumon.
A szerda esti rendezvényre a Sapientia–Jakabffy Klub kerekasztalbeszélgetés-sorozat keretében került sor a Sapientia EMTE-nek otthont adó Bocskai-ház Óváry Termében. A szlovákiai választás eredményeiről, illetve annak magyar vonatkozásairól Rákóczi Krisztián politológus, jogász, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, és Székely István Gergő politológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója értekeztek, a beszélgetést Toró Tibor politológus, a Sapientia EMTE Jogtudományok és Európai tanulmányok tanszékének oktatója moderálta.
A két kutató előadásában többek közt elhangozott: a magyarok részvételi aránya alacsonyabb volt a választásokon, mint a többségi szlovákoké. A Híd-Most magyar–szlovák vegyes párt sikere a színmagyar Magyar Koalíció Pártjával szemben, amellett, hogy a szlovák szavazók egy részét is megtudta szólítani, Bugár Béla, a Híd elnökének népszerűségével, karizmájával magyarázható. A szlovák választási rendszer ugyanis nyílt listás, azaz a választópolgárok kizárólag pártlistára szavazhatnak, ugyanakkor a pártlistán kiválaszthatják azt a jelöltet, akit inkább szeretnének a parlamentben látni. Ezzel együtt a felvidéki magyar közösségen belül a két párt támogatottsága gyakorlatilag egyforma.
Toró Tibor felvetésére, hogy nálunk sikeres lehet-e egy vegyes párt, Székely István Gergő leszögezte: Erdélyben egy vegyes pártnak nincs esélye. Felvidéken magasabb a vegyes házasságok aránya, és kisebb a társadalmi távolság a két etnikum között. Erdélyben az etnikai törésvonal mellett a vallási törésvonal is nagyobb távolságot teremt magyarok és románok között. A fórumon részt vevő Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus is úgy nyilatkozott: Erdélyben nem lesz „Híd”, de egy erdélyi regionális párt ugyanakkor elviheti a magyar szavaztok egy részét.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 23.
Keresek 100 ezer magyart…
Megmondom őszintén – mert nem tartottam és nem tartom illetékesnek magam –, sokáig vártam, hogy megszólaljanak a népszámlálás kapcsán az úgymond „illetékesek”. A magyar egyházak, a civil szervezetek, népesedési kutatók, a magyar újságok, újságírók, bárki.
A politikai szervezeteink vezetői. Ha másért nem, csak hogy elsirassuk magunkat. Nem csendben, hangosan! Hangosan, sírva, zokogva. Ahogy Dsida tette a Psalmus Hungaricusban. Mert 200 ezer mégiscsak nagy szám.Nagyon nagy!
Marosvásárhelyen az elmúlt tíz évben közel 13 ezer fővel apadt a város magyarságának létszáma.
Még azután is vártam néhány napot, miután a napokban megjelent: bukaresti román lapok megkérdőjelezték a saját népszámlálási adataik hitelességét, és vélt vagy valós igazuk igazolásul embereket szólaltattak meg, egész tömbházak lakóit, akiket nem kerestek meg a számlálóbiztosok. Aztán elemezték azt is, mi lesz a következménye annak, hogy „hiányzik” a népszámlálási adatokból egymillió román állampolgár. No nézz oda – mondtam magamnak –, ha már ők is kételkednek a saját népszámlálásuk adataiban, akkor én, a Küküllő-parti magyar miért ne kételkedhetnék? Miért? És vártam.
Vártam, hogy megszólaljanak a népesedési kutatóink, s elmondják, ha mást nem is, hogy egzisztenciális okai vannak ennek a hatalmas csökkenésnek. A magyarság a városlakók legszegényebb rétege, a vegyes házasságban élők nem vállalják a magyarságukat. Vagy adatokkal igazolják, hogy valóban elment 300 ezer magyar. Annál is inkább, mert ha a vénüléssel bölcsebb nem is lettem, de ott motoszkált, s motoszkál bennem már a változások óta, hogy amikor jelentették a Kárpátok Géniuszának, hogy Marosvásárhelyen a románság létszáma meghaladta a magyar lakosságét, a központi bizottság ülésén pezsgőt bontatott a hír örömére. Pedig el tudom képzelni azt is, hogy s miként igyekezett a Maros megyei párttitkár, hogy Ceauşescu elvtársnak megszerezze ezt az örömöt. Ahogy ismertem a párttitkárokat – lásd: opriţi recoltarea, aţi depăşit hotarele ţării –, el tudtam képzelni, hogy még egy kicsi csalás is belefért ebbe a jelentésbe.
És megmondom őszintén, már most az elején azt is, hogy népesedési kutatás ide vagy oda, hogyha népszámlásról van szó, én mindig ebből a jelentésből indulok ki. Ebből az örömből. Ceauşescu elvtárs végtelen öröméből!
De ne kanyarodjak el a témától. Térjünk csak vissza a bukaresti lapok feltételezéséhez.
Nos, csemegéztem a számokon, s a felsorolt gondokon, hogy mi következik ebből, amíg egyszer csak minden előzmény nélkül rá nem döbbentem. Te Jóisten – mondtam magamnak –, hogyha valóban hiányzik egymillió román állampolgár, ahogy az újságok írják, abból akárhogy is számolom, szerény véleményem szerint 100 ezer mi vagyunk! Vagyis a szép magyar fajunk.
Mert azért annyit csak engedjenek meg nekem a népesedési kutatóink is, hogy feltételezzem, a román hatalom sohase azon jeleskedett a népszámlálások során, hogy felkutassa az utolsó magyart is. Nem, nem és nem! Pontosabban – és valószínűleg nem tévedek sokat –, mindig is csak azt szerette volna. Felkutatni az utolsó magyart. Az utolsót, csakis az utolsót! Ha másért nem, azért, hogy a nemzetközi közvélemény előtt igazolja, hogy nem asszimilálódott a magyarság. Él, létezik. Egyedül, magányosan, de a magyar magányos, és egyedül volt mindig. És persze igazolni azt is, hogy itt senki sem akarja és senki sem akarta asszimilálni soha a magyar kisebbséget.
Nem és nem. Ha asszimilálódtak, önmaguktól tették, mert a magyar, amilyen „moslékzabáló” hajlamos az önfeladásra. Ezer éven át, amióta kijött Ázsiából, s zabálta – egyesek szerint a moslékot, mások szerint a nyereg alatt puhított húst –, mást se tett, csak önfeladta magát. Elment Augsburgig is ezért. De ha itthon volt is, próbálkozott. Hol Mohácsnál, hol Nándorfehérvárnál, hol Mohinál, bárhol. Most pedig számoljunk egy kicsit. A harmincnégyezres Székelyudvarhelynek van hat líceuma. Ezzel szemben Temesváron az egykor harmincötezres magyarságnak szintén egy líceuma. Ahogy Brassónak is! Csak azért, hogy ne adják fel maguk.
Pedig gondolkozzunk el: a temesvári vagy brassói magyarság, amelyről már-már lélekben szinte le is mondtunk, az ottani magyarok nehéz, kemény küzdelme ellenére, annyi, mint 10 – jól olvassák, kedves olvasóim –, 10 darab 3000 vagy 3500 lélekszámú magyar falu. Mint a Gyergyói-medence, vagy Felcsík, és sorolhatnám. És ahogy a román újságok, újságírók el kezdtek számolni, én is elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi lesz ennek a következménye. Mert az sem lehet – gondoltam magamban –, hogy a következő népszámláláskor megint eltűnik csak úgy ukk-mukk-fukk újabb százezer magyar, s aztán oda jutunk egy pár év múlva, miközben nyessük a fenyőfát itt Ábelként a Hargita fenyveseiben, hogy a statisztikákban nem lesz egy magyar se. Nem.
Mert miért is lenne, ha nem hiányzik senkinek? Hogyha a népességkutatóink vagy előre, vagy utólag igazolják ezt. Mintha valóban el lehetett volna fogadni 1930-tól a román népesedési adatokat. Pedig, mit ad az Isten, kiderült, hogy még az Európai Unióban is, ha nem is singgel, darabszámra mérik az embert. Annak a függvényében kapnak támogatást, uniós parlamenti helyeket, döntési jogot és sorolhatnám. Arról már nem is beszélek, hogy egy jó pár helységben itt is, talán éppen a hiányzó 100 ezer magyarnak köszönhetően kerül húsz százalék alá a magyarság létszáma.
Azt pedig tudjuk, mit jelent. És azért az mégsem megy, kedves olvasóim, hogy itt is eltűnik 100 ezer magyar, és Szlovákiában is, s úgy teszünk, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még akkor is, hogyha emlékezhetünk, a Római Klub tagjai valószínűleg velünk akarták egyensúlyozni Kína népszaporulatát, a hetvenes években, hét millióban határozták meg a magyarság elfogadható létszámát. Persze egyes politikusainkat se hagyjuk ki, akik jó szándékkal ugyan, de mindegyre azt hangsúlyozzák – talán valamilyen, román hatalmat bíráló céllal –, hogy a rendszerváltozás óta elment 300 ezer magyar.
Valóban kell ez? Kell? Statisztikai adatok híján szinte egy évtizede ilyent állítani? Persze, meg kell kongatni a harangjainkat, s nemcsak azért, mert „minden magyar felelős minden magyarért”, de azért is, hogy tudatosítsuk: mi hozzuk az utódainkat kisebbségbe! Mintha átok lenne rajtunk, nem gondolkozunk el, milyen sors vár – főleg faluhelyen – az utódaink utódaira. Én azok közül való vagyok, akik nem a gendert (valakinek a neme – szerk. megj.) tartják a magyarság legfontosabb kérdése egyikének, hanem igenis azt hangsúlyozzák, amit – Isten nyugtassa – Fekete Gyula Éljünk magunknak? című, vészharangot kongató könyvében. S amelynek, lásd, mára minden sora betelt.
Egy orvos barátom mondta, úgy beszélünk nap mint nap, mintha öngyilkosságra készülnénk. Sose az örömöt, csak a bánatot hangsúlyozzuk. És – folytatta – hogyha egy betegnek mindig csak azt hangsúlyozzák, hogy milyen súlyos az állapota, mennyire reménytelen a helyzete, még ha egészséges lenne, akkor is elveszítené a remény utolsó morzsáit is.
Persze – én is állítom – tenni kell valamit. Mozgalmat hirdetni az iskolákon, egyházakon, a politikai szervezeteinken keresztül, hogy kiket nem írtak össze, s miért. Hol, kinél nem írták be a nemzetiségi adatokat. Hol írták be csak ceruzával. Adatokat keresni, s az újabb népszámlálások előtt hangsúlyozni, miként, s hogyan kell eljárni, leellenőrizni, hogy azt írtak-e, írnak-e be, amit diktálunk. Mert ezt sem tettük meg. Mintha nem vettük, senki nem vette volna komolyan ezt a népszámlálást. Sem utólag, sem előtte. Igen, tenni valamit. Bármit. És nem az önfeladásba menekülni!
Dr. András Zoltán barátom emlékére
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)
Megmondom őszintén – mert nem tartottam és nem tartom illetékesnek magam –, sokáig vártam, hogy megszólaljanak a népszámlálás kapcsán az úgymond „illetékesek”. A magyar egyházak, a civil szervezetek, népesedési kutatók, a magyar újságok, újságírók, bárki.
A politikai szervezeteink vezetői. Ha másért nem, csak hogy elsirassuk magunkat. Nem csendben, hangosan! Hangosan, sírva, zokogva. Ahogy Dsida tette a Psalmus Hungaricusban. Mert 200 ezer mégiscsak nagy szám.Nagyon nagy!
Marosvásárhelyen az elmúlt tíz évben közel 13 ezer fővel apadt a város magyarságának létszáma.
Még azután is vártam néhány napot, miután a napokban megjelent: bukaresti román lapok megkérdőjelezték a saját népszámlálási adataik hitelességét, és vélt vagy valós igazuk igazolásul embereket szólaltattak meg, egész tömbházak lakóit, akiket nem kerestek meg a számlálóbiztosok. Aztán elemezték azt is, mi lesz a következménye annak, hogy „hiányzik” a népszámlálási adatokból egymillió román állampolgár. No nézz oda – mondtam magamnak –, ha már ők is kételkednek a saját népszámlálásuk adataiban, akkor én, a Küküllő-parti magyar miért ne kételkedhetnék? Miért? És vártam.
Vártam, hogy megszólaljanak a népesedési kutatóink, s elmondják, ha mást nem is, hogy egzisztenciális okai vannak ennek a hatalmas csökkenésnek. A magyarság a városlakók legszegényebb rétege, a vegyes házasságban élők nem vállalják a magyarságukat. Vagy adatokkal igazolják, hogy valóban elment 300 ezer magyar. Annál is inkább, mert ha a vénüléssel bölcsebb nem is lettem, de ott motoszkált, s motoszkál bennem már a változások óta, hogy amikor jelentették a Kárpátok Géniuszának, hogy Marosvásárhelyen a románság létszáma meghaladta a magyar lakosságét, a központi bizottság ülésén pezsgőt bontatott a hír örömére. Pedig el tudom képzelni azt is, hogy s miként igyekezett a Maros megyei párttitkár, hogy Ceauşescu elvtársnak megszerezze ezt az örömöt. Ahogy ismertem a párttitkárokat – lásd: opriţi recoltarea, aţi depăşit hotarele ţării –, el tudtam képzelni, hogy még egy kicsi csalás is belefért ebbe a jelentésbe.
És megmondom őszintén, már most az elején azt is, hogy népesedési kutatás ide vagy oda, hogyha népszámlásról van szó, én mindig ebből a jelentésből indulok ki. Ebből az örömből. Ceauşescu elvtárs végtelen öröméből!
De ne kanyarodjak el a témától. Térjünk csak vissza a bukaresti lapok feltételezéséhez.
Nos, csemegéztem a számokon, s a felsorolt gondokon, hogy mi következik ebből, amíg egyszer csak minden előzmény nélkül rá nem döbbentem. Te Jóisten – mondtam magamnak –, hogyha valóban hiányzik egymillió román állampolgár, ahogy az újságok írják, abból akárhogy is számolom, szerény véleményem szerint 100 ezer mi vagyunk! Vagyis a szép magyar fajunk.
Mert azért annyit csak engedjenek meg nekem a népesedési kutatóink is, hogy feltételezzem, a román hatalom sohase azon jeleskedett a népszámlálások során, hogy felkutassa az utolsó magyart is. Nem, nem és nem! Pontosabban – és valószínűleg nem tévedek sokat –, mindig is csak azt szerette volna. Felkutatni az utolsó magyart. Az utolsót, csakis az utolsót! Ha másért nem, azért, hogy a nemzetközi közvélemény előtt igazolja, hogy nem asszimilálódott a magyarság. Él, létezik. Egyedül, magányosan, de a magyar magányos, és egyedül volt mindig. És persze igazolni azt is, hogy itt senki sem akarja és senki sem akarta asszimilálni soha a magyar kisebbséget.
Nem és nem. Ha asszimilálódtak, önmaguktól tették, mert a magyar, amilyen „moslékzabáló” hajlamos az önfeladásra. Ezer éven át, amióta kijött Ázsiából, s zabálta – egyesek szerint a moslékot, mások szerint a nyereg alatt puhított húst –, mást se tett, csak önfeladta magát. Elment Augsburgig is ezért. De ha itthon volt is, próbálkozott. Hol Mohácsnál, hol Nándorfehérvárnál, hol Mohinál, bárhol. Most pedig számoljunk egy kicsit. A harmincnégyezres Székelyudvarhelynek van hat líceuma. Ezzel szemben Temesváron az egykor harmincötezres magyarságnak szintén egy líceuma. Ahogy Brassónak is! Csak azért, hogy ne adják fel maguk.
Pedig gondolkozzunk el: a temesvári vagy brassói magyarság, amelyről már-már lélekben szinte le is mondtunk, az ottani magyarok nehéz, kemény küzdelme ellenére, annyi, mint 10 – jól olvassák, kedves olvasóim –, 10 darab 3000 vagy 3500 lélekszámú magyar falu. Mint a Gyergyói-medence, vagy Felcsík, és sorolhatnám. És ahogy a román újságok, újságírók el kezdtek számolni, én is elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi lesz ennek a következménye. Mert az sem lehet – gondoltam magamban –, hogy a következő népszámláláskor megint eltűnik csak úgy ukk-mukk-fukk újabb százezer magyar, s aztán oda jutunk egy pár év múlva, miközben nyessük a fenyőfát itt Ábelként a Hargita fenyveseiben, hogy a statisztikákban nem lesz egy magyar se. Nem.
Mert miért is lenne, ha nem hiányzik senkinek? Hogyha a népességkutatóink vagy előre, vagy utólag igazolják ezt. Mintha valóban el lehetett volna fogadni 1930-tól a román népesedési adatokat. Pedig, mit ad az Isten, kiderült, hogy még az Európai Unióban is, ha nem is singgel, darabszámra mérik az embert. Annak a függvényében kapnak támogatást, uniós parlamenti helyeket, döntési jogot és sorolhatnám. Arról már nem is beszélek, hogy egy jó pár helységben itt is, talán éppen a hiányzó 100 ezer magyarnak köszönhetően kerül húsz százalék alá a magyarság létszáma.
Azt pedig tudjuk, mit jelent. És azért az mégsem megy, kedves olvasóim, hogy itt is eltűnik 100 ezer magyar, és Szlovákiában is, s úgy teszünk, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még akkor is, hogyha emlékezhetünk, a Római Klub tagjai valószínűleg velünk akarták egyensúlyozni Kína népszaporulatát, a hetvenes években, hét millióban határozták meg a magyarság elfogadható létszámát. Persze egyes politikusainkat se hagyjuk ki, akik jó szándékkal ugyan, de mindegyre azt hangsúlyozzák – talán valamilyen, román hatalmat bíráló céllal –, hogy a rendszerváltozás óta elment 300 ezer magyar.
Valóban kell ez? Kell? Statisztikai adatok híján szinte egy évtizede ilyent állítani? Persze, meg kell kongatni a harangjainkat, s nemcsak azért, mert „minden magyar felelős minden magyarért”, de azért is, hogy tudatosítsuk: mi hozzuk az utódainkat kisebbségbe! Mintha átok lenne rajtunk, nem gondolkozunk el, milyen sors vár – főleg faluhelyen – az utódaink utódaira. Én azok közül való vagyok, akik nem a gendert (valakinek a neme – szerk. megj.) tartják a magyarság legfontosabb kérdése egyikének, hanem igenis azt hangsúlyozzák, amit – Isten nyugtassa – Fekete Gyula Éljünk magunknak? című, vészharangot kongató könyvében. S amelynek, lásd, mára minden sora betelt.
Egy orvos barátom mondta, úgy beszélünk nap mint nap, mintha öngyilkosságra készülnénk. Sose az örömöt, csak a bánatot hangsúlyozzuk. És – folytatta – hogyha egy betegnek mindig csak azt hangsúlyozzák, hogy milyen súlyos az állapota, mennyire reménytelen a helyzete, még ha egészséges lenne, akkor is elveszítené a remény utolsó morzsáit is.
Persze – én is állítom – tenni kell valamit. Mozgalmat hirdetni az iskolákon, egyházakon, a politikai szervezeteinken keresztül, hogy kiket nem írtak össze, s miért. Hol, kinél nem írták be a nemzetiségi adatokat. Hol írták be csak ceruzával. Adatokat keresni, s az újabb népszámlálások előtt hangsúlyozni, miként, s hogyan kell eljárni, leellenőrizni, hogy azt írtak-e, írnak-e be, amit diktálunk. Mert ezt sem tettük meg. Mintha nem vettük, senki nem vette volna komolyan ezt a népszámlálást. Sem utólag, sem előtte. Igen, tenni valamit. Bármit. És nem az önfeladásba menekülni!
Dr. András Zoltán barátom emlékére
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 23.
Vissza az időben – egészen máig – beszélgetés Lakatos-Balla Attila történésszel
1977. január 30-án született Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, 2001-ben pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–régészet szakán diplomázott. A budapesti ELTE BTK Régészeti Intézet doktori iskolájának hallgatója, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum munkatársa Lakatos-Balla Attila.
– Mivel ismerem a fiataloknak azt a sajátos érzését, hogy nagyon könnyen összemossák a szüleik fiatalkorát akár az ókorral is, és „rég volt” minősítéssel lelegyintik, mindig érdekelt, minek köszönhetően fordul egy fiatalember a történelem tanulmányozása felé. Tetten érhető esetleg egy olyan esemény, aminek a későbbi életpálya köszönhető?
– Ilyen konkrét eseményre vagy valamiféle sajátos indíttatásra nem emlékszem, csupán csak arra, hogy hatodik osztályos voltam, amikor a szüleimnek bejelentettem: történész leszek. Feltehetőleg történt akkor valami, de mondom, én nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy pofont ugyan nem kaptam, de nagyon komoly, felnőttes figyelmeztetészuhatagot igen, arra vonatkozóan, hogy ebből nem lehet megélni – felejtsem hát el gyorsan. Arra sem emlékszem, hogy a szülői intelmek következtében magamba szálltam volna, és megkezdtem valamilyen más irányú érdeklődés építgetését – de hogy a ’90 utáni történelemtanáraimtól annyit tanultam, olyan sok érdekességet, hogy visszakanyarodhattam kisiskolás-elképzeléseimhez. Mindenképpen szeretném mindkét történelemtanárom nevét megemlíteni, hiszen nekik – Fodor Ferencnek és Miklós Mihálynak – köszönhetem a történelem iránti, örökre szóló elkötelezettségemet. Ezúttal is köszönöm nekik. Hogy aztán az érdeklődési körömbe a régészet is bekapcsolódott, az viszont már egy véletlennek köszönhető – ha életpályák esetében egyáltalán lehet véletlenekről beszélni. Egy barátom meghívott Gyulafehérvárra, és éppen aznap látogattunk el a várba, amikor 130 év után kinyitották az északnyugati, a Márton Áron Teremből felvezető toronylépcsőt. Az ott tároltak láttán dőlt el – azt hiszem – a sorsom. Felvételizhettem hát Kolozsváron a történelem-régészet szakra, ami akkor még egy kissé a hőskori állapotokról árulkodott, úgymond „átmeneti” tanszék volt, viszont az egész kutatási apparátus a kezünk alá játszott, a rendelkezésünkre állt.
– Még a tudományokban járatlanoknak sem kell mondanunk, nemhogy a szakembernek: a történelem óriási tér-idő koordináták között mozog, s bármennyire is szenvedélyes történész legyen valaki, az egészet még pontosan áttekinteni sem tudja, a kutatásról nem is szólva. Lakatos-Balla Attilának melyik a kedvenc tere és ideje?
– A középkor érdekelt elsősorban, különös tekintettel Zsigmond király korára. Az viszont, hogy aránylag hamar sikerült visszafelé haladnom a kutatással az időben, az az értetlenségemnek köszönhető. Vagyis, hogy Zsigmond korát megértsem, ahhoz meg kellett ismernem és értenem az Anjou-kort, amit viszont képtelenség megérteni az Árpád-kor, végső soron a honfoglalásig nyúló kor nélkül... De a honfoglalás sem áll csak úgy egymagában térben és időben – természetes tehát, hogy eljutottam a népvándorlásig. Itt aztán, a késői népvándorlás koránál meg is ragadtam. Vagyis a „szűk” szakterületem a 6–12. század.
– És mondhatjuk azt, hogy Nagyvárad és környéke ilyen szempontból a kutató „kezére játszik”?
– Vidéken azért nem beszélhetünk éppen ilyen kutatási „luxusról”. Itt – Ady szavaival élve – afféle muszáj-Herkulesek vagyunk. Vagyis azt ássuk, amit ásni kell, nem ritkák az úgynevezett mentőásatások.
– De azért a munkája nemcsak afféle kötelező napi penzum, mivel azt hallottam, hogy a levéltári anyagok digitalizálásán is dolgozik. Ezzel kapcsolatban inkább kósza hírek keringenek, illetve egyfajta ketyegő időzített bombának is nevezhetően fel-felkapják, egyelőre még csak érintőlegesen, de a közelgő kampányban valószínűleg gyakrabban terítéken lesz. Jó volna bizonyos vonatkozásokat máris tisztán látni.
– Megpróbálok némi fényt deríteni, tisztázni az összefüggéseket, de ez azért nem olyan egyszerű, mert az alaphelyzet vált mostanra eléggé bonyodalmasnak. És mondjuk ki az elején, hogy mesterségesen, vagyis tudatosan bonyolódott-bonyolították azok, akiknek érdekében állt a levéltárak helyzetét minél átláthatatlanabbá tenni. Kezdeném azzal, hogy az általános európai szokással ellentétben nálunk nem a kultuszminisztériumhoz tartoznak a levéltárak, hanem a belügyhöz. Ez pedig egy alapparanoiának a következménye, s ha mondom is az egyik eklatáns példát, máris világos lesz, mire utalok: a nagyváradi káptalan gyűjteménye, a vármegye, a középkori céhek levéltári anyaga – Râmnicu Vâlceán található. Mégpedig az egész eredeti anyag.
Amit ha valaki kutatni akar, nemcsak hogy el kell oda mennie, de gyakorlatilag nem is sikerül neki az anyaghoz hozzáférnie. 1992-ben vitték el, hivatkozva arra a „reális kockázatra, hogy Magyarország megtámadja a Partiumot”... Ezt a bődületet gondolom nem is kell kommentálnom, tény viszont, hogy Váradon megvan ugyan a mikrofilmekre vett változat, de az gyakorlatilag – épp a belügyi függőség miatt – hozzáférhetetlen. Látszólag a legkézenfekvőbb volna Vâlceáról visszakérni, ők viszont nem adják, mert – ugyancsak a belügyi szabályzatokra hivatkozva – „megőrzésre” kapták, és ehhez tartják is magukat. Ilyen körülmények között aztán nem igazán könnyű Bihar megyei monográfiát összeállítani.
– És remény sincs a változásra? Amíg világ a világ, a belügy fogja „őriztetni” a levéltárakat?
– Remény az van, hisz reménynek mindig kell lennie, de félretéve bármiféle élcelődést: tavaly készült el egy viszonylag modern levéltári törvény. Ezt az RMDSZ teljes mellszélességgel és erős lobbival képviselte, de – ahogy az nálunk annyi törvénnyel megtörtént-megtörténik – még nem jogerős (a jogszabályt a román alkotmánybíróság formai hiba miatt az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította – szerk. megj.) Ha az lesz, akkor ez a törvény lenne a biztosítéka az anyag visszakerülésének, illetve az állami monopólium feloldásának.
A jelenleg hatályban lévő törvény ugyanis ilyen értelemben fogalmaz, a kérdés csak az, hogy az állam jó gazdája-e vagy sem a levéltári állománynak. Vannak olyan megyei archívumok, amelyekkel jobb a helyzet, a miénk sajnos olyan, amilyenről az előbb szóltam. Amikor Bukarestben részt vettem egy levéltárosképzőn, ott a kollégákkal megbeszéltük a problémáinkat. Ott derült ki például, hogy 99 százalékuk az iratállományunk nyelvét sem érti. Hogy lehet akkor jó kezelője? Arról nem is beszélve, hogy a két érintett megye dokumentumlistája sokszor egészen más. Hát ezért is kapják fel a politikusok időről időre az említett demagóg szöveget, hogy a magyarok (értsd: az RMDSZ) „eladnák” még a levéltári dokumentumokat is.
– Félek, hogy az idei – durvának ígérkező – kampány során ilyesféle vadságokat fognak egyesek szajkózni. Ezért volna jó a mielőbbi törvényerőre emelése a rendelkezésnek, na de hát ezt nem mi döntjük el. A digitalizálás viszont – úgy hallottam – helyi projekt.
– Igen, a nagyváradi és a Hajdú-Bihar megyei levéltár közös, részben műtárgyi, részben információs projektje. Sziszifuszi munka, mivel le kell fényképezni a meglévő anyagot, nyilvánossá tenni a 10–12 ezer folyóméternyi „papírt”. Természetesen vannak prioritásaink, olyan anyagok, amelyek műtárgyként és információként is fontosak. Körülbelül egy éve indult be a munka, az első fél évben 65 ezer oldalt sikerült ily módon megmenteni. A projekt lejárt, de a városnak van egy projektkövetői feladata, még néhány éven át működni is fog. Azon gondolkodunk, hogy ki kellene terjeszteni – e téren a legkellemesebb meglepetésünk, hogy a bukaresti Nemzeti Levéltár nagyon lelkesen állt az elképzelés mögé. A szakma hozzáállása tehát nagyon jó, de az emberi gyarlóság ismét közbeszólhat.
– Vagyis?
– Sokan megszokták a belügyi függőséget, ami ugyan sokkal több kötöttséget jelent, ugyanakkor például nagyobb fizetéssel, több juttatással is jár. Ha ettől sikerülne valahogy megszabadulnunk, s ha a politikának sem lesz majd aktuálisan meglobogtatható témája, akkor – jelképesen – túlléphetünk a saját eddigi árnyékunkon, és sikerül végre a levéltári anyag segítségével az időben annyira visszamennünk, hogy szellemiségben eljuthassunk egészen a máig.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
1977. január 30-án született Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett, 2001-ben pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–régészet szakán diplomázott. A budapesti ELTE BTK Régészeti Intézet doktori iskolájának hallgatója, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum munkatársa Lakatos-Balla Attila.
– Mivel ismerem a fiataloknak azt a sajátos érzését, hogy nagyon könnyen összemossák a szüleik fiatalkorát akár az ókorral is, és „rég volt” minősítéssel lelegyintik, mindig érdekelt, minek köszönhetően fordul egy fiatalember a történelem tanulmányozása felé. Tetten érhető esetleg egy olyan esemény, aminek a későbbi életpálya köszönhető?
– Ilyen konkrét eseményre vagy valamiféle sajátos indíttatásra nem emlékszem, csupán csak arra, hogy hatodik osztályos voltam, amikor a szüleimnek bejelentettem: történész leszek. Feltehetőleg történt akkor valami, de mondom, én nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy pofont ugyan nem kaptam, de nagyon komoly, felnőttes figyelmeztetészuhatagot igen, arra vonatkozóan, hogy ebből nem lehet megélni – felejtsem hát el gyorsan. Arra sem emlékszem, hogy a szülői intelmek következtében magamba szálltam volna, és megkezdtem valamilyen más irányú érdeklődés építgetését – de hogy a ’90 utáni történelemtanáraimtól annyit tanultam, olyan sok érdekességet, hogy visszakanyarodhattam kisiskolás-elképzeléseimhez. Mindenképpen szeretném mindkét történelemtanárom nevét megemlíteni, hiszen nekik – Fodor Ferencnek és Miklós Mihálynak – köszönhetem a történelem iránti, örökre szóló elkötelezettségemet. Ezúttal is köszönöm nekik. Hogy aztán az érdeklődési körömbe a régészet is bekapcsolódott, az viszont már egy véletlennek köszönhető – ha életpályák esetében egyáltalán lehet véletlenekről beszélni. Egy barátom meghívott Gyulafehérvárra, és éppen aznap látogattunk el a várba, amikor 130 év után kinyitották az északnyugati, a Márton Áron Teremből felvezető toronylépcsőt. Az ott tároltak láttán dőlt el – azt hiszem – a sorsom. Felvételizhettem hát Kolozsváron a történelem-régészet szakra, ami akkor még egy kissé a hőskori állapotokról árulkodott, úgymond „átmeneti” tanszék volt, viszont az egész kutatási apparátus a kezünk alá játszott, a rendelkezésünkre állt.
– Még a tudományokban járatlanoknak sem kell mondanunk, nemhogy a szakembernek: a történelem óriási tér-idő koordináták között mozog, s bármennyire is szenvedélyes történész legyen valaki, az egészet még pontosan áttekinteni sem tudja, a kutatásról nem is szólva. Lakatos-Balla Attilának melyik a kedvenc tere és ideje?
– A középkor érdekelt elsősorban, különös tekintettel Zsigmond király korára. Az viszont, hogy aránylag hamar sikerült visszafelé haladnom a kutatással az időben, az az értetlenségemnek köszönhető. Vagyis, hogy Zsigmond korát megértsem, ahhoz meg kellett ismernem és értenem az Anjou-kort, amit viszont képtelenség megérteni az Árpád-kor, végső soron a honfoglalásig nyúló kor nélkül... De a honfoglalás sem áll csak úgy egymagában térben és időben – természetes tehát, hogy eljutottam a népvándorlásig. Itt aztán, a késői népvándorlás koránál meg is ragadtam. Vagyis a „szűk” szakterületem a 6–12. század.
– És mondhatjuk azt, hogy Nagyvárad és környéke ilyen szempontból a kutató „kezére játszik”?
– Vidéken azért nem beszélhetünk éppen ilyen kutatási „luxusról”. Itt – Ady szavaival élve – afféle muszáj-Herkulesek vagyunk. Vagyis azt ássuk, amit ásni kell, nem ritkák az úgynevezett mentőásatások.
– De azért a munkája nemcsak afféle kötelező napi penzum, mivel azt hallottam, hogy a levéltári anyagok digitalizálásán is dolgozik. Ezzel kapcsolatban inkább kósza hírek keringenek, illetve egyfajta ketyegő időzített bombának is nevezhetően fel-felkapják, egyelőre még csak érintőlegesen, de a közelgő kampányban valószínűleg gyakrabban terítéken lesz. Jó volna bizonyos vonatkozásokat máris tisztán látni.
– Megpróbálok némi fényt deríteni, tisztázni az összefüggéseket, de ez azért nem olyan egyszerű, mert az alaphelyzet vált mostanra eléggé bonyodalmasnak. És mondjuk ki az elején, hogy mesterségesen, vagyis tudatosan bonyolódott-bonyolították azok, akiknek érdekében állt a levéltárak helyzetét minél átláthatatlanabbá tenni. Kezdeném azzal, hogy az általános európai szokással ellentétben nálunk nem a kultuszminisztériumhoz tartoznak a levéltárak, hanem a belügyhöz. Ez pedig egy alapparanoiának a következménye, s ha mondom is az egyik eklatáns példát, máris világos lesz, mire utalok: a nagyváradi káptalan gyűjteménye, a vármegye, a középkori céhek levéltári anyaga – Râmnicu Vâlceán található. Mégpedig az egész eredeti anyag.
Amit ha valaki kutatni akar, nemcsak hogy el kell oda mennie, de gyakorlatilag nem is sikerül neki az anyaghoz hozzáférnie. 1992-ben vitték el, hivatkozva arra a „reális kockázatra, hogy Magyarország megtámadja a Partiumot”... Ezt a bődületet gondolom nem is kell kommentálnom, tény viszont, hogy Váradon megvan ugyan a mikrofilmekre vett változat, de az gyakorlatilag – épp a belügyi függőség miatt – hozzáférhetetlen. Látszólag a legkézenfekvőbb volna Vâlceáról visszakérni, ők viszont nem adják, mert – ugyancsak a belügyi szabályzatokra hivatkozva – „megőrzésre” kapták, és ehhez tartják is magukat. Ilyen körülmények között aztán nem igazán könnyű Bihar megyei monográfiát összeállítani.
– És remény sincs a változásra? Amíg világ a világ, a belügy fogja „őriztetni” a levéltárakat?
– Remény az van, hisz reménynek mindig kell lennie, de félretéve bármiféle élcelődést: tavaly készült el egy viszonylag modern levéltári törvény. Ezt az RMDSZ teljes mellszélességgel és erős lobbival képviselte, de – ahogy az nálunk annyi törvénnyel megtörtént-megtörténik – még nem jogerős (a jogszabályt a román alkotmánybíróság formai hiba miatt az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította – szerk. megj.) Ha az lesz, akkor ez a törvény lenne a biztosítéka az anyag visszakerülésének, illetve az állami monopólium feloldásának.
A jelenleg hatályban lévő törvény ugyanis ilyen értelemben fogalmaz, a kérdés csak az, hogy az állam jó gazdája-e vagy sem a levéltári állománynak. Vannak olyan megyei archívumok, amelyekkel jobb a helyzet, a miénk sajnos olyan, amilyenről az előbb szóltam. Amikor Bukarestben részt vettem egy levéltárosképzőn, ott a kollégákkal megbeszéltük a problémáinkat. Ott derült ki például, hogy 99 százalékuk az iratállományunk nyelvét sem érti. Hogy lehet akkor jó kezelője? Arról nem is beszélve, hogy a két érintett megye dokumentumlistája sokszor egészen más. Hát ezért is kapják fel a politikusok időről időre az említett demagóg szöveget, hogy a magyarok (értsd: az RMDSZ) „eladnák” még a levéltári dokumentumokat is.
– Félek, hogy az idei – durvának ígérkező – kampány során ilyesféle vadságokat fognak egyesek szajkózni. Ezért volna jó a mielőbbi törvényerőre emelése a rendelkezésnek, na de hát ezt nem mi döntjük el. A digitalizálás viszont – úgy hallottam – helyi projekt.
– Igen, a nagyváradi és a Hajdú-Bihar megyei levéltár közös, részben műtárgyi, részben információs projektje. Sziszifuszi munka, mivel le kell fényképezni a meglévő anyagot, nyilvánossá tenni a 10–12 ezer folyóméternyi „papírt”. Természetesen vannak prioritásaink, olyan anyagok, amelyek műtárgyként és információként is fontosak. Körülbelül egy éve indult be a munka, az első fél évben 65 ezer oldalt sikerült ily módon megmenteni. A projekt lejárt, de a városnak van egy projektkövetői feladata, még néhány éven át működni is fog. Azon gondolkodunk, hogy ki kellene terjeszteni – e téren a legkellemesebb meglepetésünk, hogy a bukaresti Nemzeti Levéltár nagyon lelkesen állt az elképzelés mögé. A szakma hozzáállása tehát nagyon jó, de az emberi gyarlóság ismét közbeszólhat.
– Vagyis?
– Sokan megszokták a belügyi függőséget, ami ugyan sokkal több kötöttséget jelent, ugyanakkor például nagyobb fizetéssel, több juttatással is jár. Ha ettől sikerülne valahogy megszabadulnunk, s ha a politikának sem lesz majd aktuálisan meglobogtatható témája, akkor – jelképesen – túlléphetünk a saját eddigi árnyékunkon, és sikerül végre a levéltári anyag segítségével az időben annyira visszamennünk, hogy szellemiségben eljuthassunk egészen a máig.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 23.
A repülős főszerkesztő
Eléggé ellentmondásos Szilágyi Dezső, az Előre volt főszerkesztőjének megítélése. Többek szerint igazi káder volt, aki szolgai módon végrehajtotta a párt utasításait, köztük azokat is, amelyek saját közössége vagy éppen szerkesztősége ellen irányultak. Állítólag vannak erre bizonyítékok is. Ám ki mert abban az időben ellentmondani vagy másképpen cselekedni funkciója feladása, biztos kirúgatása nélkül? Ráadásul tudva, hogy az utána következő sem lehet kevésbé hűséges kutyája a PCR-nek, amit mi sokszor, környezetünket megtévesztve és önmagunkat is kigúnyolva, pecsenyének neveztünk.
Két év híján csaknem három évtizedig dolgoztam Szilágyi Dezsőnek nem is a keze, inkább a fennhatósága alatt, mert negyedszázadot tőle és Bukaresttől távol, Szatmárnémetiben, mint vidéki munkatárs éltem. Ebből következik, hogy ritkán, évente úgy háromszor-négyszer találkoztunk és beszélgettünk. Leginkább a szerkesztőségi gyűléseken. (…) Szilágyi a léhűtőket és a hantagyurikat nagyon nem szerette, bár hízelgéssel és talpnyalással pár ilyen is sokáig kihúzta környezetében. A kirúgottak vagy inkább áthelyezettek természetesen nem keltették jó hírét, s még mást is mondtak róla, mint amennyi terhelte. Többekkel együtt magam is állítom: a húzó és karakteres embereket megbecsülte, s ha szükség volt rá, nehéz helyzetben is megvédte őket.
Jelentések önmagamról című könyvében Cseke Gábor költő és író, hosszú évekig a lap szerkesztője (s mellesleg egyik legőszintébb barátom) jobbára megerősíti ezt. Egyebek mellett azt írja: „Amit a politikában vaskézzel és következetesen képviselt, s amihez megpróbált minél több embert maga mellé rántani a sárba, azt emberi kapcsolataiban megpróbálta felülírni. Szerette az olyan típusokat, akik előbb dolgoznak, s utána veszik elő kifogásaikat. Az ilyenekkel szívesen vitázott, sose harcolt. A szájhősökre kegyetlenül lecsapott. Igyekeztem nem sokat tartózkodni a látókörében, ahogy csak tehettem, leléptem a szerkesztőségből.” Marosi Barna, az egyik legjobb erdélyi magyar riporter, sokáig az Előre főmunkatársa, a rendszerváltás utáni első szerkesztőségi gyűlésen (a lapot akkor már, korábbi népfrontos nevét visszavéve, Romániai Magyar Szónak hívták) szó szerint azt mondta Szilágyi Dezsőről: „Legyünk őszinték, abban a rossz korban tőle jobb főszerkesztőt nem kaphattunk volna!” Senki nem vitatta.
Hogy árnyaljam a képet, levélben megkérdeztem a már hosszabb ideje Olaszországban élő neves erdélyi magyar írót, Lőrinczi Lászlót is, aki sokat írt az Előrének, be-bejárt a szerkesztőségbe. Többek között az alábbi sorokat küldte róla: „Magyar nemzetiségű román! Mint ahogy Hajdú Győző is mondta magáról a bukaresti tévében. De belátta, hogy nem tud írni magyarul, nem erőszakolta a dolgot, s az 1958-as nagy represszió után igyekezett felfrissíteni az Előre gárdáját, s gyakorlatilag megnyitotta a magyar értelmiség előtt a lap hasábjait...”
Lőrinczi viszont nem ismerhette Szilágyi pályájának kezdetét, mert korábban igenis tudott magyarul írni, erről nemcsak a fennmaradt újságlapok, de szatmári diáktársai is tanúskodhattak, mint Páskándi Géza vagy Panek Zoltán. Egyik volt újságíró kollégája, Berger Heki sokat mesélt nekem arról az időről, amikor a helyi Dolgozó Népet szerkesztették. Szerinte Szilágyi elég jól írt, és nem tartozott a törtető, főleg a másokon átgázoló típusú elvtársak közé. Az adott politikai-társadalmi helyzet, benne véletlenek vagy éppen a szerencse, tolta előre. Azzal kezdődött, hogy Szilágyi egy május elsejét köszöntő cikkben, rossz taktikai érzékkel, a végére írta a magát atyaistennek tartó városi első titkár (ha nem tévedek, bizonyos Lakner elvtárs) nevét. A politikai bakit a szerkesztő figyelmetlensége csak megfejelte. Az első oldalon indított cikk végét a hátsó oldalra tördelte, így Lakner elvtárs is oda került. Lett ebből olyan botrány, hogy a főszerkesztő, vagyis Szilágyi egyből repült. Méghozzá egyenesen Bukarestbe!
Egyszer, Szatmárnémetiben járva (megpróbált visszacsalogatni a fővárosba, méghozzá kétszer nagyobb fizetésért) a részleteket is elmondta nekem. Miután az „első” istenesen lehordta, visszazavarta a szerkesztőségbe, ahol már várta a katonai behívó. De milyen! Két óra múlva kofferral a katonai körzetnél kellett lennie! (...) Másnap vitte őket a vonat Bukarestbe, ahol egy repülősöket kiszolgáló műszaki alakulathoz került. Hónapok múlva újságírókat kerestek a frissen induló, Aripiile Patriei (A Haza Szárnyai) című repülős laphoz.
Jelentkezett, felvették! Román katonai újságíró lett. Az adott környezet az évek során sok mindenben átformálta, s szinte megfosztotta anyanyelvétől. Már századosi (kapitányi) rangban rovatvezető volt, amikor következett a magyar 1956. Elmondása szerint maga lepődött meg a legjobban, amikor az országos magyar lap, a nem sokkal később Előrére változtatott Romániai Magyar Szó főszerkesztői székébe, Robotos Imre helyére ültették. Ahonnan csak a rendszerváltás napjaiban állt fel, nyugdíjba küldve vagy inkább küldetve magát. (...)
Nem ismerem közelről Bodor Pál, Huszár Sándor, Panek Zoltán és más, a rendszerváltás előtt Budapestre települt neves erdélyi magyar író véleményét a volt főszerkesztőről. Szilágyi nagyon értett ahhoz, hogy befogadja és „eldugja” a pártközpont által feketelistára tett írókat. Bodor Pál például a Román Televízió magyar adásának főszerkesztőjeként vált kényelmetlenné vagy inkább fölöslegessé egy idő után, Huszár Sándornak pedig A Hét című hetilap éléről kellett távoznia. Azt hallottam, hogy Szilágyi mindkét esetben valami olyasmit mondott az elvtársaknak: jöjjenek csak hozzám, én majd rendre tanítom őket! Meg kell adni, ügyesen, taktikusan, fondorlatosan csinálta.
Megegyezett velük, hogy az adott (nem ám kezdőknek járó!) fizetésért ennyi és ennyi cikket kell írniuk. S ráadásul nem kell bejárniuk a szerkesztőségbe (naná, ne rontsák a különben sem rózsás hangulatot!), a fizetésüket is hazaküldik! Ennek viszont az volt az ára, hogy jobbára termelési riportokat, a „sokoldalúan fejlett és a kommunizmus felé menetelő román szocialista társadalom” építőiről írjanak. Ezzel politikai megbízhatóságukat is igazolhatták. (...)
Azt se sokan tudják, hogy volt, akit megélhetési gondok miatt is támogatott a főszerkesztő. Például Szilágyi Domokost, aki nemegyszer az apja kabátját viselő, abból alig kilátszó, később az 1977-es bukaresti földrengés áldozatává vált Kobak fiával jött az Előre szerkesztőségébe, hogy felvegye cikkdíját. Páskándi Gézának gyűjtést rendeztünk, amikor kiengedték a Duna-delta „paradicsomából”. Szilágyi jó ideig álnéven, majd nyilvánvalóan taktikai okokból is választott bukaresti román felesége nevén közölte verseit. Ellesett beszélgetésükből kiérződött, hogy Szilágyi és Páskándi barátsága régi keletű, utóbbi mindig Döszinek szólította egykori szatmári diáktársát.
Nem szeretném túlértékelni, még kevésbé tisztára mosni volt főszerkesztőmet, de általában tisztelte magán- és családi életünket. Ő maga leszámolt azzal, hogy előbbi „repülős” környezetének, majd nősülésének (is) köszönhetően családja elrománosodott, s nem tudok róla, hogy valakinek saját modelljét ajánlotta volna. Azt se hallottam, hogy valakit meg akart volna győzni: román iskolába írassa gyermekét, mert az előnyösebb! Én inkább úgy láttam, hogy tartásosabbnak, jellemesebbnek ítéli azt a munkatársát, aki korrektül vállalta magyarságát. Ezért is mondtam egy cifrát, amikor még a rendszerváltás előtt Magyarországra települt egyik vidéki kollégánk odaát úgy próbált jó pontokat (s vele jó állást és lakást!) szerezni, hogy többek között Pozsgay Imrének is elsírta: az ő gyermekeit román iskolába kényszerítették! (Mert végül azért minden kitudódik.) Érdekes, az én csemetéimet és sok kolléga gyermekét nem kényszerítették! Igaz, mi nem feltétlenül kerestük a román pártelvtársak kegyét és nem jártunk velük vadászatra...
(Részletek a szerző Tollasodásom története címmel 2011 őszén megjelent önéletírásából)
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)
Eléggé ellentmondásos Szilágyi Dezső, az Előre volt főszerkesztőjének megítélése. Többek szerint igazi káder volt, aki szolgai módon végrehajtotta a párt utasításait, köztük azokat is, amelyek saját közössége vagy éppen szerkesztősége ellen irányultak. Állítólag vannak erre bizonyítékok is. Ám ki mert abban az időben ellentmondani vagy másképpen cselekedni funkciója feladása, biztos kirúgatása nélkül? Ráadásul tudva, hogy az utána következő sem lehet kevésbé hűséges kutyája a PCR-nek, amit mi sokszor, környezetünket megtévesztve és önmagunkat is kigúnyolva, pecsenyének neveztünk.
Két év híján csaknem három évtizedig dolgoztam Szilágyi Dezsőnek nem is a keze, inkább a fennhatósága alatt, mert negyedszázadot tőle és Bukaresttől távol, Szatmárnémetiben, mint vidéki munkatárs éltem. Ebből következik, hogy ritkán, évente úgy háromszor-négyszer találkoztunk és beszélgettünk. Leginkább a szerkesztőségi gyűléseken. (…) Szilágyi a léhűtőket és a hantagyurikat nagyon nem szerette, bár hízelgéssel és talpnyalással pár ilyen is sokáig kihúzta környezetében. A kirúgottak vagy inkább áthelyezettek természetesen nem keltették jó hírét, s még mást is mondtak róla, mint amennyi terhelte. Többekkel együtt magam is állítom: a húzó és karakteres embereket megbecsülte, s ha szükség volt rá, nehéz helyzetben is megvédte őket.
Jelentések önmagamról című könyvében Cseke Gábor költő és író, hosszú évekig a lap szerkesztője (s mellesleg egyik legőszintébb barátom) jobbára megerősíti ezt. Egyebek mellett azt írja: „Amit a politikában vaskézzel és következetesen képviselt, s amihez megpróbált minél több embert maga mellé rántani a sárba, azt emberi kapcsolataiban megpróbálta felülírni. Szerette az olyan típusokat, akik előbb dolgoznak, s utána veszik elő kifogásaikat. Az ilyenekkel szívesen vitázott, sose harcolt. A szájhősökre kegyetlenül lecsapott. Igyekeztem nem sokat tartózkodni a látókörében, ahogy csak tehettem, leléptem a szerkesztőségből.” Marosi Barna, az egyik legjobb erdélyi magyar riporter, sokáig az Előre főmunkatársa, a rendszerváltás utáni első szerkesztőségi gyűlésen (a lapot akkor már, korábbi népfrontos nevét visszavéve, Romániai Magyar Szónak hívták) szó szerint azt mondta Szilágyi Dezsőről: „Legyünk őszinték, abban a rossz korban tőle jobb főszerkesztőt nem kaphattunk volna!” Senki nem vitatta.
Hogy árnyaljam a képet, levélben megkérdeztem a már hosszabb ideje Olaszországban élő neves erdélyi magyar írót, Lőrinczi Lászlót is, aki sokat írt az Előrének, be-bejárt a szerkesztőségbe. Többek között az alábbi sorokat küldte róla: „Magyar nemzetiségű román! Mint ahogy Hajdú Győző is mondta magáról a bukaresti tévében. De belátta, hogy nem tud írni magyarul, nem erőszakolta a dolgot, s az 1958-as nagy represszió után igyekezett felfrissíteni az Előre gárdáját, s gyakorlatilag megnyitotta a magyar értelmiség előtt a lap hasábjait...”
Lőrinczi viszont nem ismerhette Szilágyi pályájának kezdetét, mert korábban igenis tudott magyarul írni, erről nemcsak a fennmaradt újságlapok, de szatmári diáktársai is tanúskodhattak, mint Páskándi Géza vagy Panek Zoltán. Egyik volt újságíró kollégája, Berger Heki sokat mesélt nekem arról az időről, amikor a helyi Dolgozó Népet szerkesztették. Szerinte Szilágyi elég jól írt, és nem tartozott a törtető, főleg a másokon átgázoló típusú elvtársak közé. Az adott politikai-társadalmi helyzet, benne véletlenek vagy éppen a szerencse, tolta előre. Azzal kezdődött, hogy Szilágyi egy május elsejét köszöntő cikkben, rossz taktikai érzékkel, a végére írta a magát atyaistennek tartó városi első titkár (ha nem tévedek, bizonyos Lakner elvtárs) nevét. A politikai bakit a szerkesztő figyelmetlensége csak megfejelte. Az első oldalon indított cikk végét a hátsó oldalra tördelte, így Lakner elvtárs is oda került. Lett ebből olyan botrány, hogy a főszerkesztő, vagyis Szilágyi egyből repült. Méghozzá egyenesen Bukarestbe!
Egyszer, Szatmárnémetiben járva (megpróbált visszacsalogatni a fővárosba, méghozzá kétszer nagyobb fizetésért) a részleteket is elmondta nekem. Miután az „első” istenesen lehordta, visszazavarta a szerkesztőségbe, ahol már várta a katonai behívó. De milyen! Két óra múlva kofferral a katonai körzetnél kellett lennie! (...) Másnap vitte őket a vonat Bukarestbe, ahol egy repülősöket kiszolgáló műszaki alakulathoz került. Hónapok múlva újságírókat kerestek a frissen induló, Aripiile Patriei (A Haza Szárnyai) című repülős laphoz.
Jelentkezett, felvették! Román katonai újságíró lett. Az adott környezet az évek során sok mindenben átformálta, s szinte megfosztotta anyanyelvétől. Már századosi (kapitányi) rangban rovatvezető volt, amikor következett a magyar 1956. Elmondása szerint maga lepődött meg a legjobban, amikor az országos magyar lap, a nem sokkal később Előrére változtatott Romániai Magyar Szó főszerkesztői székébe, Robotos Imre helyére ültették. Ahonnan csak a rendszerváltás napjaiban állt fel, nyugdíjba küldve vagy inkább küldetve magát. (...)
Nem ismerem közelről Bodor Pál, Huszár Sándor, Panek Zoltán és más, a rendszerváltás előtt Budapestre települt neves erdélyi magyar író véleményét a volt főszerkesztőről. Szilágyi nagyon értett ahhoz, hogy befogadja és „eldugja” a pártközpont által feketelistára tett írókat. Bodor Pál például a Román Televízió magyar adásának főszerkesztőjeként vált kényelmetlenné vagy inkább fölöslegessé egy idő után, Huszár Sándornak pedig A Hét című hetilap éléről kellett távoznia. Azt hallottam, hogy Szilágyi mindkét esetben valami olyasmit mondott az elvtársaknak: jöjjenek csak hozzám, én majd rendre tanítom őket! Meg kell adni, ügyesen, taktikusan, fondorlatosan csinálta.
Megegyezett velük, hogy az adott (nem ám kezdőknek járó!) fizetésért ennyi és ennyi cikket kell írniuk. S ráadásul nem kell bejárniuk a szerkesztőségbe (naná, ne rontsák a különben sem rózsás hangulatot!), a fizetésüket is hazaküldik! Ennek viszont az volt az ára, hogy jobbára termelési riportokat, a „sokoldalúan fejlett és a kommunizmus felé menetelő román szocialista társadalom” építőiről írjanak. Ezzel politikai megbízhatóságukat is igazolhatták. (...)
Azt se sokan tudják, hogy volt, akit megélhetési gondok miatt is támogatott a főszerkesztő. Például Szilágyi Domokost, aki nemegyszer az apja kabátját viselő, abból alig kilátszó, később az 1977-es bukaresti földrengés áldozatává vált Kobak fiával jött az Előre szerkesztőségébe, hogy felvegye cikkdíját. Páskándi Gézának gyűjtést rendeztünk, amikor kiengedték a Duna-delta „paradicsomából”. Szilágyi jó ideig álnéven, majd nyilvánvalóan taktikai okokból is választott bukaresti román felesége nevén közölte verseit. Ellesett beszélgetésükből kiérződött, hogy Szilágyi és Páskándi barátsága régi keletű, utóbbi mindig Döszinek szólította egykori szatmári diáktársát.
Nem szeretném túlértékelni, még kevésbé tisztára mosni volt főszerkesztőmet, de általában tisztelte magán- és családi életünket. Ő maga leszámolt azzal, hogy előbbi „repülős” környezetének, majd nősülésének (is) köszönhetően családja elrománosodott, s nem tudok róla, hogy valakinek saját modelljét ajánlotta volna. Azt se hallottam, hogy valakit meg akart volna győzni: román iskolába írassa gyermekét, mert az előnyösebb! Én inkább úgy láttam, hogy tartásosabbnak, jellemesebbnek ítéli azt a munkatársát, aki korrektül vállalta magyarságát. Ezért is mondtam egy cifrát, amikor még a rendszerváltás előtt Magyarországra települt egyik vidéki kollégánk odaát úgy próbált jó pontokat (s vele jó állást és lakást!) szerezni, hogy többek között Pozsgay Imrének is elsírta: az ő gyermekeit román iskolába kényszerítették! (Mert végül azért minden kitudódik.) Érdekes, az én csemetéimet és sok kolléga gyermekét nem kényszerítették! Igaz, mi nem feltétlenül kerestük a román pártelvtársak kegyét és nem jártunk velük vadászatra...
(Részletek a szerző Tollasodásom története címmel 2011 őszén megjelent önéletírásából)
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)