Kétpárti együttműködésről állapodtak meg Szatmárnémetiben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezetői. Az MSZP delegációját Veres János pénzügyminiszter, a PSD küldöttségét Vasile Dancu, az alakulat alelnöke vezette. Dancu elmondta, az európai parlamenti választási kampányban konzultálnak az MSZP-vel, ugyanis magyar partnereik bővebb tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. A PSD alelnöke leszögezte: az MSZP az EP-választásokon jobban fogja támogatni a szociáldemokratákat, mint az RMDSZ-t. Veres János, aki az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke, hangsúlyozta: a két párt a közeljövőben együttműködik közös célkitűzéseik megvalósítása érdekében. Veres kiemelte a decemberi együttes kormányülésen elfogadott tervezetek közül a Nyíregyházát Nagybányával összekötő útvonal megépítését, valamint a teherforgalom számára Petén létrehozandó határátkelő megnyitását. Veres szerint a magyar kormány húsz, határon átnyúló együttműködési tervezetet nyújtott be, amelyeket az elkövetkező időszakban bírálnak el. A pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy a jövő évi költségvetésből több százmillió forintot fordítanak a magyarországi román közösség támogatására, és állami tulajdonban levő ingatlanokat is átutalnak a román kisebbségnek. /PSD–MSZP közeledés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./ Az MSZP küldöttsége találkozott a Szatmár megyei RMDSZ vezetőivel, Ilyés Gyulával és Szabó Istvánnal, valamint Radu Buddal, a megye prefektusával is. Ezután látogatásuk főszínhelyére érkeztek, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szervezetének Szatmár megyei székhelyére. Megbeszéléseket folytattak a PSD országos alelnökével, Vasile Dancuval, valamint a helyi szervezet vezetőivel. A sajtóértekezleten Veres János miniszter elmondta, hogy a két párt, az elmúlt években, olyan politikai tevékenységet végzett, amelynek eredményei mindkét megyében tapasztalhatóak. Jó eredményként a két határátkelőhely fejlesztését említette mint közösen elért sikert, és azt, hogy teherforgalmú határátkelőhely van Csengersima és Pete között, de Vállaj-Csanálosnál is az lesz. Veres a jövőbeni együttműködésről szólt a két hasonló elveket valló párt között. Az európai baloldal nagy családjába tartozik mindkét párt, ezért egy az érdekük is, a helyi struktúrák fejlesztése és a tömegek támogatása, mondta Gheorghe Ciocan megyei PSD-elnök, aki „Nagy testvérnek” nevezte az MSZP-t és megköszönte a támogatását. „Picit szokatlan, mert politikai szervezeteknél nem túl gyakori az ilyennemű együttműködés a mi régiónkban, viszont az EU-ban ez már gyakori”, mondta Veres miniszter. /Márkus Mónika: A Szatmár Megyei Szociáldemokrata Párt és a Szabolcs– Szatmár–Bereg Megyei Magyar Szocialista Párt találkozója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 29./

Traian Basescu és Vladimir Voronin államfő január 16-án Kisinyovban két ideiglenes román konzulátus megnyitásáról döntött Balti és Cahul városban, mivel a moldovai állampolgároknak vízumra van szükségük ahhoz, hogy Románia területére lépjenek. /Két új konzulátus Moldovában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./ Arra utalva, hogy a moldovai állampolgároknak vízumra van szükségük, hogy Romániába lépjenek, Vladimir Voronin elnök elmondta, „a helyzet rendhagyó és meg kell változtatni”. „Az állampolgárság kérelmezésével kapcsolatban Voronin elnökkel megegyeztünk, hogy a románoknak és a moldovaiaknak választási joguk van, annál is inkább, mert a két állam alkotmánya megengedi a kettős állampolgárságot” – mondta Basescu. A román elnök hangsúlyozta, jelenleg 530. 000 kérvény létezik a román állampolgárság megszerzésére. „Bizonyos kérvények 2-3 személyt vagy egy családot is magukba foglalnak, mások csak egyetlen személyre vonatkoznak. Románia nem tudja egyszerre kezelni a nagy mennyiségű kérvényt. Prioritást élveznek a Romániában egyetemet végző diákok és a felsőfokú végzettségű személyek” – mondta Basescu. /Megengedett a kettős állampolgárság. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./ Traian Basescu államfőt „Éljen Nagy-Románia!”, „Le a Ribbentrop-Molotov paktummal!” jelszavakat skandáló románok éljenezték a moldovai fővárosban. A Pruton túli „testvérnemzet” tagjainak nyilvánvalóan revizionista megnyilvánulását persze Bukarestben senki sem fogja szóvá tenni. A jelenlegi magyar kormány határon túli, illetve nemzetpolitikája elsősorban a szomszédos államok többségi lakosságának tűréshatárához alkalmazkodik, ritkán vállalva a nyílt konfrontációt éles kérdésekben. (A kolozsvári BBTE-ről eltávolított magyar adjunktusok miatti budapesti össztiltakozás is szalmalángnak bizonyult). Eközben Románia percig sem ódzkodik nemzeti érdekei hangsúlyos, szükség esetén kemény érvényesítésétől, ha ezt kívánják a határain túl élő kisebbségei. Beszédes példája ennek, ahogyan a bukaresti diplomácia nekiment Chisinaunak az új román diplomáciai kirendeltségek létesítését célzó javaslat félresöprése miatt, mint ahogy az is, hogy a román állampolgárságot és vízumot igénylő moldovaiak tömegét látva Basescu kész tények elé állította Vladimir Voronyint a román konzulátusok megnyitásáról szóló bejelentésével. És hány évet kellett várni, amíg Csíkszeredában létrejöhetett a magyar főkonzulátus? /Rostás Szabolcs: Érdekek éneke. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./

„Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során” – jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen, a márciusi események 17. évfordulóján tartott találkozón, amikor fogadta a véres események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzá tartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet. A találkozón az RMDSZ vezetői idén is átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. „A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Nagyernyén Gémes Istvánt, férjemet” – emlékezett Csipor Antal özvegye. Ketten súlyosabban, Nemes Zoltán fia könnyebben sérült meg, a negyedik elgázolt ember, Gémes István belehalt sérüléseibe. „Kísérteties álmok kínoznak ma is. Gyakran riadok fel arra, hogy börtöncellám sötétjében égő cigarettát oltanak el testemen, miközben csípős paprikát dörzsölnek a szemembe, amitől másfél órára elvesztem látásom, s ez alatt folyton csak ütnek-vernek” – tárta fel személyes tragédiájának részleteit Cseresznyés Pál, aki évekkel börtönből történt szabadulása után sem tud szabadulni a kísérteties emlékektől. „Majdnem kiverték a fél szememet, a fogaimmal viszont már nem volt szerencsém, mind odalettek”. Később bebizonyosodott, hogy a magát kulturális szervezetnek nevező Vatra Romaneasca szervezte meg a román falusiak szállítását a városba, feltüzelve őket a magyarok ellen. Idén a tetszhalott szervezet más, nem túl ismert szervezettel közösen „Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események címmel” rendez szimpóziumot. Az összejövetelre meghívót küldtek Ion Iliescu akkori állam- és Petre Roman kormányfőnek, valamint Virgil Magureanu és Ioan Talpes volt titkosszolgálati vezetőknek. Kincses Előd ügyvéd, aki az események következtében egy időre kénytelen volt elhagyni az országot, szívesen venné, ha legalább most elmenne Ilisecu, Roman és Magureanu Marosvásárhelyre, ha 17 évvel ezelőtt nem tették. Több civil szervezet és számos román értelmiségi, a Temesvári Kiáltvány 17. évfordulóján nyílt levélben fordult a romániai törvényhozáshoz és az Európai Parlamenthez, amelyben igazságügyi vizsgálatot szorgalmaznak többek között a marosvásárhelyi események okainak és hátterének felderítésére. A Pro Európa Liga tavaly perújrafelvételt kért az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a titkosszolgálat /SRI/ között. Az Igazságügyi Minisztérium azóta sem válaszolt a felkérésre. Sütő Andrást 1990. március 19-én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét esztendővel ezelőtt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20-án utcai összecsapások során sebesült meg a libánfalvi Mihaila Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti hősnek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. A véres összecsapások három magyar áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. /Bögözi Attila, Simon Judit: Ártatlan áldozatok emléke és büntetlen vétkesek között. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

A Hargita Népe február 21-én közölte Dakó Magdolna tölgyesi pedagógussal készült riportot. Dakó, az egykori könyvtáros tagja volt a szárhegyi Ferenc-rendi kolostor értékes könyveit felleltározó csoportnak. Nem tudja, mi lett az értékes könyvekkel. Az írás megjelenése után Bákai Magdolna, a gyergyószentmiklósi városi könyvtár igazgatója közölte, hogy megtalálták az akkori jegyzőkönyvet, sőt egy 1969. május 31-én kelt átiratot is, Bencze Katalin, a könyvtár akkori vezetője aláírásával, amelyben kéri a Hargita Megyei Kulturális és Művészeti Bizottságot, hogy segítse a városi könyvtárat a Lázár-kastély és a kolostor megőrzésében. Ennek részeként a ferencesek könyvtárának állományát a gyergyószentmiklósi könyvtárban képzelik el. Azért is, mert a könyvek Marosvásárhelyre szállításuk óta ott hevernek a könyvtár pincéjében, senki nem foglalkozott velük. Néhai Mészáros Józsefet, az egykori Maros Magyar Autonóm Tartomány tartományi könyvtárának főkönyvtárosát hatalmazták fel a leltár elkészítésére és az értékes könyveknek a megfelelő feltételeket biztosító helyre szállítására. A könyvek a marosvásárhelyi tartományi könyvtár állományába kerültek. Egy részük a Teleki Téka leltárában található, szakszerű felügyeletet biztosítanak számukra. Spielmann Mihály, a Teleki Téka igazgatója arról tájékoztatott, hogy 1973–74-ben kezdték katalogizálni a megyei könyvtár pincéjébe addig összehordott könyvek közül az 1800 előtt kiadottakat. Ebből a korból 56 könyv került hozzájuk a gyergyószárhegyi könyvek közül. Nem kizárt, hogy még lehetnek a megyei könyvtár pincéjében vagy akár az igazgatói iroda régi könyvei között is olyanok, amelyek a szárhegyi kolostorból származnak. A már katalogizált anyag digitalizálható. /Bajna György: Dakó Magdolna elégtétele. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 20./ Előzmény: Bajna György: A félelem nem múlik el. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./

Felháborító és mélyen elítélendő, ha Romániában anyaországi magyarokat (de akár honi magyarokra és bármely kisebbségre vonatkoztatható a tiltakozás) vernek meg. Segélyt hoztak Dévára az árvaházba. Példamutató cselekedet. A Magyar Önvédelmi Mozgalomnak fiókja is van Csongrád megyében, a MIÉP egyik leágazása. A Magyarországon megfogalmazott internetes közlemény szerint Déva, Hunyad vármegye székvárosa – falu. Déván illik okosan és méltósággal viselkedni. Erre utal Böjthe Csaba atya apró megjegyzése is: nem etnikai, hanem etikai természetű az ügy. /Seby: Déva nem falu, MÖM nem fenékig patyolat. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./

Még vannak elegen, akik élnek és tanúskodnak 1956 szabadságharca mellett, és vannak elegen azok is, akik nem feledik a tavalyi október 23-at, a véreset, a könnygázasat, a gumibotosat. Magyarország népét 2006 október 23-án megverte a magyar kormány egyenruhás rendőrsége. Ma azt vágja a szemünkbe egy mostani országgyűlési képviselő, hogy börtönből szabadult köztörvényes bűnözők és nyilaskeresztes fasiszták csinálták 1956-ot. Mi mozdulatlanok, tétlenek vagyunk akkor, amikor ellenségeink lázasan tüsténkednek, országolnak, földet osztanak, és bankot, írta Czegő Zoltán. A türelem nem volt a miénk 1956-ban. Miénk volt 2006-ban, amikor ima közben vertek meg, tette hozzá. /Czegő Zoltán: Ima közben is vernek? (Pesti posta). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

Az internet márpedig nemcsak a fiataloké! – ez is lehetne a mottója annak a nemzetközi találkozónak, amelyre november 6-án és 7-én került sor a Budapesti Művelődési Központban, és vendégül láttakt erdélyi nagyszülőket is. Megalakították a Silvernet – Ezüstnetet, az internetezni tanuló idősek Kárpát-medencei hálózatát. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Nagyi, a gép és az egér. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./

A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete az Új Jobboldal szervezet működésének betiltását kéri, úgy vélve, hogy a mozgalom etnikai gyűlöletre buzdít, jelezte Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke. A Kolozsváron megvert magyar diák esetére utalva Gazda kijelentette, hogy eltiporják az emberi jogokat, amikor valakit azért vernek meg, mert kifejezi identitását egy nemzeti ünnep alkalmából. /Az MPSZ az Új Jobb működésének betiltását kéri. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./

A magyar nyelv: érték. Az erőszak lényege a szerzés, megszerzés. Kilencven év sem volt elég ahhoz, hogy elvegyék kedvünket a magyar nyelv használatától – szülőföldünkön, írta Sebestyén Mihály. Kolozsvárott azért vernek magyarokat (fiatalokat, lányokat, egyetemi hallgatókat vagy újságírókat), mert el szeretnék tőlük venni a magyart. Nagy érték ugyanis. Nem enged elveszni, elkeveredni, szétszóródni. Megbélyegez, kiválasztottá tesz. Kolozsvárott azok vernek, akik érzik, még kilencven év után sem urai rögnek, kőnek, léleknek, emléknek, múltnak és persze ebből következően a jövőnek. /Sebestyén Mihály: A nyelv értéke. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./

Eredetileg Molot, a liberális aradi tanácselnök azt ígérte a magyarság képviselőinek, hogy az egyházak támogatására elkülönített összegnek a 7,2%-át juttatják a történelmi magyar egyházaknak – állította Gáll Sándor református esperes. Természetesen ezt meg kellett pályázni, ami meg is történt. 8 református, 2 római katolikus és egy unitárius egyházközség adott be pályázatot, 100 ezer új lejt igényelve, az egyezség értelmében. Ennek az összegnek azonban csak a felét ítélték a magyar egyházaknak, összesen 47 000 lejt, ami eltörpül a többségieknek kiosztott pénzek mellett. Ez csúfosan alacsony összeg, de mégis valami, Gáll Sándor elment a tanácshoz, hogy megkösse a szerződést. Akkor kiderült, hogy pályázataik szinte felbontatlanul hevernek az elutasított pályázatok között. Azt azonban nem mulasztották tudtára adni az esperesnek, hogy ez az aprópénz is csak akkor jár az egyháznak, ha a magyar közösségek megfelelően szavaznak. Szóban elmondták az egyházi képviselőnek, ne is álmodjon arról, hogy a megítélt összeget átutalják a számlájára. Végeztesse el a munkát és majd a kifizetetlen számlával jelenjen meg a tanácsnál. Azt fogják törleszteni. /Gáspár-Barra Réka: Mircea Molot kampánycélra használja a megyei tanács pénzét. Csúfot űzött a magyar egyházakból. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./

Augusztus 3-a nevezetes dátum lett a kaplonyi plébánia, sőt a szatmári egyházmegye életében. Dr. Vik János elköszönő plébános, miután bemutatta a visszatért ferences testvéreket, átadta a templom és kolostor kulcsait Szilveszter testvérnek, aki Erik és Tibor újmisés-, valamint Sebestyén testvérekkel folytatja a lelkipásztori tevékenységet, illetve elkezdi az újonnan indult ferences közösség életét Kaplonyban. Jó volt hallgatni a szentmise után a hívek visszaemlékezéseit, a kaplonyi ferences testvérek életéből fölidézett történeteket. /Porciunkula a kaplonyi ferences templomban. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 10./

Augusztus 11-én a kézdiszentléleki községházán ünnepélyes keretek között a község díszpolgárává avatták Annegret mallersdorfi ferences nővért, aki tizenöt éven keresztül vezette a Szent Klára Öregotthont. Annegret nővér korábban átadta az otthon vezetését Kinga nővérnek, és ebben a hónapban végleg hazatér szülőföldjére, a németországi Mallersdorfba. /Iochom István: Annegret nővért díszpolgárrá avatták. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 13./

Szlovákiában a gyűlöletlistákon a magyar van az első helyen a tizenöt éves korosztály reprezentatív statisztikai mintájában, másodikon a romák, a harmadik az iszlám terroristák szorultak. A magyar hajlamos arra, hogy saját szerepét kicsinyítse, másra hárítsa a dicsőséget, mondván: mi csak itten élünk ezeregyszáz éve, nekünk semmit se kell tennünk a népszerűségért. Előfordul, hogy kiebrudalnak a szülőföldünkről, betiltanak intézményeket, a történelmi igazságtétel nevében. A romák szinte minden posztszocialista országban szilárdan tartják az első helyet a gyűlöletlistákon, nem akarnak integrálódni, asszimilálódni, dolgozni. Valószínűleg így van ez a magyarokkal is. Csak ezek szobrokat meg emlékműveket állítgatnak ősi szlovák földön, összevissza beszélnek az utcán azon a barbár nyelvükön, iskolát meg tankönyvet akarnak, ahelyett, hogy jó szlovákokká válnának, vagy átköltöznének a Duna másik oldalára. Nem szabad föladnunk a nemes küzdelmet, írta Krebsz János, jól állunk Szerbiában és Romániában is. „Alig kell tennünk valamit, s máris gyűlölnek, megvernek, betiltanak, pedig nemigen járunk népviseletben, modernizáltságunk hasonló fokozatú, alig különbözünk. ” /Krebsz János: Megelőztük a romákat. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

Az Európai Szabad Szövetség – Tőkés László európai parlamenti képviselő frakciója – túlságosan bátortalannak tartja az Európai Unió többnyelvűségi stratégiáját, amelyet az Európai Bizottság román tagja, Leonard Orban többnyelvűségi biztos fogalmazott meg állásfoglalásában. Tőkés – Mikel Irujo baszk, valamint Jill Evans walesi európai parlamenti képviselőtársával együtt – Brüsszelben sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy sok pozitív elem található ugyan az Orban által megfogalmazott stratégiában, de a dokumentum nem az európai polgár eleve meglévő jogaként értelmezi az anyanyelvhasználatot. Az Európai Unió hallatlanul költséges luxust vállalt – az unióban 23 hivatalos nyelvre kell lefordítani a dokumentumokat –, de amikor az EU valamely országában embereket anyanyelvhasználatuk miatt meg-vernek, másokat kidobnak az állásukból, amikor akadályokba ütközik az anyanyelvi tankönyvek használata, akkor e kérdések megközelítésében az Orban-stratégia Tőkés szerint "túlságosan eufemisztikus". /Tőkés bátortalannak tartja a többnyelvűségre vonatkozó Orban-stratégiát. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./

Marosvásárhelynek van több köztéri szobra. A városépítő Bernády György, a későbbi polgármester, Emil Dandea, aztán Balcescu, Eminescu, Al. Papiu Ilarian, a jeleseink közül a Bolyaiak, Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi Sándor, Aranka György... A köztéri szobrok a város éjjeli-nappali „reklámemberei”. Sokan nem tudják, kit ábrázol a szobor. Vannak vidékek, ahol a szobor talapzatának négy oldalán négy nyelven olvasható az ismertető szöveg. Ezt a példát kellene követni itt is. Borsos Tamásról szobra sem mond sokat azoknak, akik a magyar történelemmel csak szöveggyalázatokban találkoztak eddig. Kevesebbet mond a nem magyar turistáknak. A megfelelő szövegek láttán bizonyára nem fog el zsigeri gyűlölet sokakat egy-egy magyar név láttán. Ha előbb kibetűzi, ki is építette a várat, akkor talán másként szemetel az udvarán. /Bölöni Domokos: Költségbe verném. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

Miskolc rendőrkapitánya egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az elmúlt két hónap minden köztéri erőszakos cselekményét cigányok követték el. Röviddel ezután a kapitányt fölmentették tisztségéből, majd huszonnégy óra múlva visszahelyezték. A liberális értelmiség fölháborodott, hogy ugye nagy nyilvánosság előtt elkövetett cigányozás történt. A miskolci valóságot ismerő helyi erők is megmozdultak, szimpátiatüntetést szerveztek az elmozdított rendőrvezető mellett. A nagy országos közbeszédben elsikkadni látszik, hogy fényes nappal embereket vernek meg, rabolnak ki az utcán. /Krebsz János: Cigánybűnözés. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./

Egy internetes felmérés alapján Jókai Mór a legnépszerűbb magyar író az erdélyi magyar olvasók körében. Az Impulzus.ro romániai magyar hírportál által készített felmérésben 3060 személyt kérdeztek meg olvasási szokásaikról. Jókai Mórt Wass Albert követi a népszerűségi listán, a magyar költők közül József Attila és Ady Endre a legkedveltebbek. Kedvenc magyar regényükként a legtöbben Jókai Mór Az arany ember című regényét említették, de sokan kedvelik Gárdonyi Géza Egri csillagok és Wass Albert A funtineli boszorkány, valamint Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényét. A külföldi regények közül a legtöbben a Száz év magány, Elfújta a szél, A Mester és Margarita, Büszkeség és balítélet, A kis herceg, valamint Az alkimista mellett tették le voksukat. A külföldi szerzők kategóriájában a legtöbben Paul Coelhót jelölték meg kedvencükként, de Gabriel García Márquez, Jules Verne, Dosztojevszkij és Hemingway is népszerű. Kedvenc műfajként legtöbben a történelmi témájú könyveket és a szépirodalmi témájú írásokat jelölték meg, de népszerűek a kaland- és romantikus regények is. /Jókai és Wass Albert vezet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Március 11-én Kolozsváron, a Városi Kultúrházban az eszperantó nyelvről hallhattak előadásokat az érdeklődők. A szervezők dr. Lazaro Ludovico Zamenhofra, az eszperantó nyelv megalapítójára kívántak emlékezni, születésének 150. évfordulóján. Bardi Liviu, az eszperantó nyelv egyik kolozsvári ismerője beszélt a nemzetközi nyelvről. Az előadás románul hangzott el. A másik meghívott Asztalos Lajos volt, akit arra kértek fel a szervezők, hogy magyarul is beszéljen az eszperantó nyelv jelentőségéről. Az ismert helytörténész előadása kezdetén elkezdődött a susmogás a hátsó sorban, majd hangosan is szóvá tették néhányan: miért kell magyarul is elmondani azt, ami románul már egyszer elhangzott? Az csak puszta időrablás! – hangzott el néhány felháborodott résztvevő szájából. Hiába igyekezett nyugtatni a kedélyeket az esemény egyik szervezője, Sigmond Júlia azzal, hogy az eszperantó a barátság és a béke nyelve, s hogy most erről van szó, a háborgó hölgyeket ez kevésbé érdekelte. Romániában a többségi nemzet tagjait még mindig idegesíti, ha magyar beszédet hallanak. Többeket továbbra is összevernek emiatt, például tavaly, március 15-én, a rendőrség szomszédságában. /Ferencz Zsolt: Romániában holt nyelv a béke nyelve? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ A botrányos esetről Sigmond Júlia, az esemény egyik szervezője tájékoztatta a lapot, megrázó hangvételű levélben. Megírta, hogy próbálták megnyugtatni a kiabáló nőt. Nem lehetett. A vak gyűlölet beszélt belőle: „Romániában élünk. Tanuljon meg mindenki románul!” Sigmond Júlia megkérdezte tőle: „Ha angolul beszéltünk volna, az nem zavarná?” „Az más!” – mondta. Bardi Liviu is próbálta megnyugtatni, erre a nő fenyegetni kezdte, hogy vigyázzon magára, mert megjárhatja! Paskucz Viola lefényképezte a kiabáló nőt, az meg dühében felkapta az előtte lévő székről a rózsacsokrot, és Paskucz Viola arcába csapta. Ilyen gyűlöletet kellett megtapasztalnom egy román részéről, csak azért, mert magyar vagyok, írta Sigmond Júlia. /Vak gyűlölet. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

Március 15-én sokan meghatódva nézték a városközpontban felvonuló huszárokat. Közülük az egyik, gidófalvi hagyományőrző, Kádár László állatorvos elmondta, célkitűzésük a magyar harcművészet minél szélesebb körben való megismertetése. Ennek érdekében Csillagőrző Egyesületet hoztak létre. Március 17-én reggel öt rendőr érkezett hozzá. Felszólították a birtokában lévő íjak és nyílvesszők megmutatására. A helyi őrsre kísérték, ahol már négy társa várakozott. A rendőrök közölték velük, hogy a birtokukban lévő íjak és a hozzá tartozó nyílvesszők fegyvernek minősülnek, ezért lefoglalják azokat. A lefoglalást rögzítő jegyzőkönyvben a rendőrök, a valóságtól eltérően, kiélezett hegyű nyílvesszőket említettek. A besorolást csak Kádár doktor észrevétele nyomán változtatták meg. Végül hagyományőrzőinknek írásban kellett nyilatkozniuk a fegyverek birtokába jutás időpontjáról és körülményeiről. Úgy tudták, törvényesen birtokolják a Magyarországon ajándékba kapott, nyílvesszőkkel ellátott íjakat. Akkor érdeklődésére a megyei rendőrségen közölték, hogy ezen eszközök tartása nem engedélyköteles. Most viszont iratcsomójukat az ügyészségre továbbították. Egy 2008-ban megjelent sürgősségi kormányrendelet bejelentéskötelessé tette ezek a birtoklását. A fentiek be nem tartása kihágásnak minősül, bírsággal, valamint a fegyverek elkobzásával büntethető. Európában a sportot, szórakozást vagy hagyományőrzést szolgáló eszközöket két országban minősítik fegyvernek: Romániában és Szerbiában. Vajon véletlen, hogy közvetlenül a nemzeti ünnep után csaptak le rájuk? Miért volt szükség a túlzott méretű rendőri erő felvonultatására néhány jóhiszemű ember ellen? Mi köze ehhez az ügyészségnek? A gidófalviak meghurcolásával a magyar nemzeti közösséget akarták megfélemlíteni. /Bedő Zoltán: Hagyományőrzők kálváriája (Fegyverkeznek a székelyek?). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./

Nem igaz, hogy ellenzékből nem lehet eredményeket elérni, csak így nehezebb. Gyakran kell Bukarestbe járni, hisz sok mindent ott lehet elintézni, például a kicsikart miniszteri ígéreteket behajtani. E célból járt Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester Vasile Blaga területfejlesztési miniszternél, nem tértek haza üres kézzel. Kovászna megye 16,7 millió lejes hitelkeret megnyitására kapott ígéretet, ebből 7,27 millió lej költségvetési hitel, a pénz többi részét a második félévben kapják meg – közölte Tamás Sándor. A kormányprogram vízvezetési fejezetében hatmilliós támogatásra kapott garanciát Háromszék. A pénzből elsősorban a tartozásokat kell kifizetni, illetve a megkezdett munkálatokat folytatni. Sepsiszentgyörgy polgármesterének szerényebb eredményekkel kellett ezúttal beérnie, számtalan kérése közül kettő teljesült: a Domb utcai, földrengés által megrongált tömbházak felújítási terveinek elkészítésére hetvenezer lejt, a Mikes Kelemen utcai szociális otthon befejezésére 51 ezer lejt kap a város. /Váry O. Péter: Ösvényt vernek Bukarestbe (Miniszteri ígéretek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./

Két díjat nyert el végül a jelölő zsűri által hét kategóriában is felterjesztett Három nővér című, Tompa Gábor által rendezett előadás az április 27-én megtartott UNITER díjkiosztó gálán. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata által játszott produkciót a Legjobb előadás, Tompa Gábort pedig a Legjobb rendező díjával tüntették ki. /(köllő): Két UNITER-díj a Három nővérnek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

A kisebbségi sorsban élő magyarságnak az első világháború befejezése óta számos helyen és számos alkalommal súlyos sérelmeket kellett elszenvednie magyar anyanyelvű, nem magyar állampolgárként. 1990 után mindenki reménykedett, hogy az Európai Unió jogrendszere a térség országaiban is jótékony hatású lesz, azonban 21. századba átlépve is aggasztó jelenség észlelhető. „Egyes államokban jogszabályokkal korlátozzák a magyarság nyelvhasználati lehetőségeit, s különösen a tanulóifjúságét, akiket így gátolnak anyanyelvüknek és az ahhoz kötődő kultúrájuknak az elsajátításában. Eltorzítják az egykori Magyar Királyság hiteles történelmét, művelődéstörténetét, nyilvános helyeken akadályozzák, korlátozzák a magyar nyelvű feliratok elhelyezését. Az egyik uniós tagállamban indokolatlanul váltják le a magyar nemzetiségű tisztviselőket. Szélsőséges pártok magyarellenes kampányokat folytatnak, ennek következtében a megszédített emberek meggyalázzák a magyar kulturális emlékeket, megvernek magyar nemzetiségűeket, s ezért még felelősségre sem vonják őket. A szomszédos államok európai uniós csatlakozási szándéka, illetve uniós tagsága nem hozott tartós és egyértelmű javulást a Kárpát-medencében, kisebbségi sorban élő magyarság életlehetőségeit illetően. Felszólítjuk a velünk szomszédos országok kormányait, pártjait, civilszervezeteit, írószervezeteit, az Európai Unió intézményeit, jogvédő szervezeteit: képviseljék és szorgalmazzák azt, hogy a demokrácia és az emberi jogok szellemében minél teljesebben valósulhasson meg a gyakorlatban a kisebbségi magyarok és minden kisebbség jogegyenlősége nyelvének elsajátításában és szabad használatában, valamint kulturális identitásának megőrzésében is. ” – olvasható a Magyar Írószövetség, az Írók Szakszervezete, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar PEN Club közös nyilatkozatában. /Nyilatkozat a magyar nyelvről. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 10./

A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok nem kívánják megszavazni a főtéri föld alatti parkolók létesítését célzó határozattervezetet, amelyet Dorin Florea polgármester készített elő. Benedek István városi tanácsos, az RMDSZ helyi elnöke szerinte mély-, illetve emeletes garázsokat másként is lehet létesíteni a város központi övezetében. Példaként a Kultúrpalota mögötti telket hozta fel, továbbá a Színház tér mögötti telket, valamint a volt Szentgyörgy téri parkot említette. Az mese, amit az előtanulmányban egy kolozsvári cég állít, hogy egy-két éven belül meg lehetne építeni a főtér alatti parkolót. Gondoljunk csak bele, amennyiben az ásatások archeológiai leletekre bukkannak, mennyi ideig tart azok feltárása. Arról nem is beszélve, hogy mekkora költségbe vernénk a várost” – érvelt Benedek István. Az elmúlt hetekben több magyar politikus és közéleti személyiség is szót emelt a főtér feltúrása ellen, úgy vélték, hogy annak burkolt célja a városközpont arculatának a megváltoztatása lenne. Dorin Florea polgármester kijelentette: amennyiben valaki a város fejlődését célzó terv ellen szavaz, annak személyesen is felelnie kell a lakosság előtt. /Szucher Ervin: Az RMDSZ ellenzi Marosvásárhely főterének feltúrását. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./

A szlovákiai nyelvtörvény záros határidőn belüli visszavonását követeli a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület (KREK), amely szerint a jogszabállyal megalázták a Felvidéken élő magyarokat. A KREK aggodalommal és felháborodással értesült a Szlovákiában elfogadott nyelvtörvényről, amelynek értelmében büntetni lehet a magyar nyelv nyilvános használatát. A XXI. században elfogadhatatlan a kisebbségben élők figyelmen kívül hagyása, az Európai Unió tagállamai közé éket vernek a bukott rendszerekben is szégyenletes jogszabályok. /Vonják vissza a szlovák nyelvtörvényt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 30./

Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő Strasbourgban a tisztelt ház minden képviselőjét meghívta az 1956-os forradalom emlékére szervezett ünnepségre. Sógor Csaba meghívására fellépett a kászonaltízi Zergeboglár együttes. A közös tisztelgés alkalmával Sógor Csaba köszöntötte az egybegyűlteket, és méltatta az erdélyi 1956 fontosságát. Idézett Albert Camus A magyarok vére című, 1957-ben írott kisesszéjéből: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. ” – idézte a Nobel díjas írót Sógor Csaba. Albert Camus írásának francia és angol nyelvű nyomtatott változatát minden meghívott ajándékba kapta a vendéglátók részéről. /”Fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom” = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

Megint átvernek minket a románok?
Az új Boc-kormány programjában szerepel a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása. Ezzel megkezdődik a kisebbségi törvénnyel való „fenyegetés” történetének harmadik felvonása. Hogy most lesz-e végkifejlet, vagy megint csak a politikai üzletek és játékok vesztese lesz-e az erdélyi magyarság, az 2010-ben várhatóan kiderül.
Első felvonás
A kisebbségi törvény elfogadásának ötlete nem új keletű Romániában. Először a kilencvenes évek elején került be a köztudatba a szakzsargon, amikor Románia az Európa Tanácsba való belépésekor egy ilyen törvénnyel reprezentálta volna a kisebbségi kérdés megoldását. A tervezet elfogadása eltolódott, majd a csatlakozás után – nagy meglepetésre? – elfelejtődött.
Második felvonás
Az európai uniós csatlakozás hajnalán, a 2004-es választásokat követően az RMDSZ, illetve Markó Béla ismét felvetette a kisebbségi törvény elfogadásának ötletét. Ezt az autonómia tanácsok által követelt, uniós csatlakozás előtt megvalósulandó területi autonómia alternatívájaként jelenítette meg az RMDSZ. Az elképzelés 2005 tavaszára öltött testet, és vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. (Maga mögött hagyva ezzel a székelyföldi fejlesztési régió elképzelésének tervét.)
Egy kiegyensúlyozott kép kialakításához érdemes elolvasni a 2005-ös törvénytervezettel kapcsolatban megfogalmazott fenntartásokat is! Amennyiben bővebb elemzést szeretne olvasni, ajánljuk figyelmébe Márton János és Orbán Balázs: Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetről című, a Magyar Kisebbség 2005/1-2. számában megjelent írást.
A törvény uniós csatlakozás előtti elfogadására az Európai Parlament két jelentésében is felszólította a román kormányt. Azonban a román törvényhozás ezt „kifinomult módon” halasztotta el először a csatlakozás utánra, majd megismétlődött az Európa Tanács esetében történt forgatókönyv... A törvénytervezet elfelejtődött.
Harmadik felvonás
Markó Béla RMDSZ-elnök a decemberi kormányalakítás után ismét elővette a kisebbségi törvénytervezet lehetőségét az elfelejtett irodafiókból. Január elején arról beszélt, hogy még idén szeretnék elfogadtatni a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetet, hiszen – fogalmazott Markó – egy új kormány első időszakában könnyebb érvényesíteni bizonyos megoldásokat, és ebben a román törvényhozásban ülő kisebbségi szervezetek képviselete is támogatni fogja az RMDSZ-t. Nem ugyanezt gondolta 2004-ben? Akkor nem vitte sikerre elképzelését.
Tagadhatatlan tény, hogy az erdélyi magyarságnak és Románia egyéb kisebbségeinek szüksége van egy átfogó, kisebbségi jogokat rendező törvényre. Mindenképpen jó megoldás, hogy az elképzelés nemcsak a magyar közösségre koncentrál, ezzel egyfelől csökkenti az az ellen való román uszítás lehetőségét, másfelől pedig könnyebb támogatókat és partnereket találni hozzá a többi nemzeti közösség sorai közül. Ugyanakkor egy ilyen törvénynek már a kilencvenes évek folyamán meg kellett volna születnie. Nem beszélve arról, hogy az első két felvonás felidézése után sokan – joggal – veszíthetik el a törvény, illetve az RMDSZ és Markó Béla iránti lelkesedésüket.
Az eddigi törvénytervezetekkel szemben megfogalmazódott kritikák alapján joggal vonhatjuk le a következtetést: egy politikai győzelem érdekében kapkodásban, átgondolás, valódi tartalom és hatásvizsgálat nélkül elfogadott törvény talán még árthat is a nemzeti közösségeknek. De persze az sem lenne szerencsés, ha az elhúzódó tárgyalási folyamat során a román fél ismét megváltoztatná a tervezet lényegi elemeit, megfosztva ezzel a kisebbségeket a problémák valódi megoldásától. Ha a törvény valódi jogok helyett csak a kirakatba készül, akkor jobb, ha meg sem születik. Elnézve a román nemzeti érdekérvényesítés sikereit európai szinten, egy ilyen felemás törvény elfogadása után, már senki nem hinné el Európában, hogy a magyarokat a gyakorlatban valóban diszkriminálják szülőföldjükön.
Ahhoz, hogy az első vázolt szcenárió mégis sikeres lehessen, széles konzultációt kell elindítani, amelybe a politikai döntéshozók mellett a szakmai oldalt, és a kisebbségi érdekképviseletek szintjét is bevonják. Továbbá szükség van egy nagyon határozott, politikai kompromisszumoktól mentes RMDSZ-kiállásra is. Hiszen, ahogy Markó mondja, az ördög a részletekben lakik.
Törvénytervezet vs. autonómia?
„Az erdélyi magyar közösségünknek, fennmaradása érdekében tényleges személyi elvű autonómiára, Székelyföldnek pedig területi autonómiára van szüksége.” /Memorandum/
A Székely Nemzeti Tanács a törvénytervezet kapcsánkiadott egy memorandumot, amely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Magyar Polgári Pártot, a Magyar Ifjúsági Tanácsot, és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezetét sürgeti, hogy ismét erősítsék meg a 2005-ben kiadott – autonómia-párti – közös nyilatkozatukat, továbbá foglaljanak állást a kisebbségek jogállásáról szólótörvénytervezet elfogadása ellen.
A SZNT új memoranduma kapcsán – a kisebbségi törvény és az autonómia viszonyáról – megállapítható, hogy az előbbi semmiképpen nem tekinthető a székelyföldi területi autonómia alternatívájának, ebben jogos a SZNT felvetése. Tagadhatatlan, hogy a törvény létezése a székelyföldi magyarság javát is szolgálná, de nem egy lehetséges területi autonómiával megegyező mértékben. A területi autonómia azonban egy csapásra soha nem fog megvalósulni Romániában.
Ez a látszólagos ellentét azonban nem kéne azt jelentse, hogy a magyar közösség ismét részekre szakad, és egymás ellen buzdítja a másikat. Szomorú ismételten szembesülni azzal, hogy a magyarság maga nyújt lehetőséget a román politikának arra, hogy kijátszható legyen egymás ellenében, ezzel pedig veszélyezteti mind a kisebbségi törvénytervezet, mind pedig az autonómia megvalósulásának lépéseit.
Holló. Forrás: kitekinto.hu

Elodázódott az átfogó igazságtétel – Beszélgetés Szabó László unitárius lelkésszel
Bár húsz év telt el az 1989-es rendszerváltás óta, még mindig nem mondható el, hogy sikerült leszámolni a kommunista múlt örökségével.
Miközben a hatóságok részéről felemás hozzáállás tapasztalható az ügyben, az erdélyi magyar történelmi egyházak komoly lépéseket tettek az átvilágítás és a közelmúltkutatás folyamat a terén. Jóllehet az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az ebben a munkában élen járó Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, jelenleg egy ütemben és együtt munkálkodnak a lusztráció és a kutatások kiteljesítése érdekében. Szabó László unitárius lelkész kezdeményezésére március derekán megalakul a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fóruma is.
– Mikor kezdték el az unitárius egyházon belüli átvilágítási és közelmúlt-kutatási folyamatot? Miért tartják fontosnak a lusztrációt, a közelmúlttal való szembenézést?
– Egyházunk Főtanácsa 2001-ben tette kötelezővé az egyházi választások jelöltjeinek az államvédelmi szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. E nyilatkozattételi kötelességet a Zsinat 2002-ben az egyházi alaptörvénybe is belefoglalta. Azóta a bármiféle szintű egyházi hivatalok és tisztségek betöltésére jelölt személyek kötelesek nyilatkozni az államvédelmi és titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról, valamint az alapvető emberi jogokat sértő más intézményekkel, hatóságokkal vagy politikai szervezetekkel való együttműködésükről. Mindezt a belkörű átvilágítás legenyhébb válfajának tekinthetjük, ugyanis a bevallott együttműködés ténye nem zárja ki az illető jelölt megválasztásának lehetőségét, a vallomástétel csupán felkínálja a választóknak a nyilatkozat tartalmának figyelembe vételét. Maga az ügy azért fontos, mert az egyházak számára a közelmúlttal való szembesülés nem lehet kényszer, hanem sokkal inkább tiszteletadási kötelesség az áldozatok és a helytállók iránt. Egyházunk is tartozik ezzel a tiszteletadással a kommunista rendszer áldozatainak és ellenálló hőseinek, ugyanakkor a múlt hibáinak feltárása történelmi tanulságul szolgálhat a jelen és a jövő számára. Tény, hogy az utóbbi húsz évben társadalmi szinten elodázódott az átfogó igazságtétel, így nem került sor erkölcsi megtisztulásra és az áldozatok méltányos kárpótlására. Az igazságot hirdető egyházaknak kötelessége saját hatáskörükben elősegíteni az államvédelmi szervek működésének feltárását és a velük együttműködők tevékenységének leleplezését. E nélkül elképzelhetetlen az egyházak erkölcsi megtisztulása és megújulása.
– Kiket érint elsősorban az egyházi átvilágítás?
– Az egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás célrétegéhez tartoznak mindazok, akik 1945 óta egyházi emberekként bármilyen minőségben részt vettek az egyházi életben, másfelől pedig azok is, akik annak megfigyelésében és befolyásolásában ténykedtek az államhatalom részéről. Az átvilágítás rendjén születő döntések csak az egyháztagokra lehetnek kötelező erejűek, azonban a tényfeltárás a múltunkat megkeserítő államvédelmi személyekre is kiterjed. Más szóval: nem csak azokat az egyházi embereket kell leleplezni, akik kényszerűségből vagy emberi gyarlóságból az elmúlt rendszerben megtévedtek, hanem a fő bűnösök kilétére és viselt dolgaira is fényt kell deríteni. Abból kell kiindulnunk, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban az alapvető bűnösséget maga a kommunista rendszer léte jelentette. Személyesen azokat terheli a fő bűn, akik ezt az istentelen és embertelen államhatalmi rendszert létrehozták és működtették: a különböző szintű pártvezetők, az állami és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások. Nem kevésbé bűnösök azok sem, akik az előbbiekkel szándékosan, meggyőződésből vagy haszonelvűségből rendszeresen együttműködtek. Az államhatalmi változás utáni két évtized egyik legnagyobb mulasztása ezeknek a tényeknek a tisztázása és az igazi bűnösök megnevezése, illetve büntetőjogi számonkérése. Már csak az is eredménynek számítana, ha az általuk most is élvezett előjogok (pl. a tekintélyes összegű „érdemnyugdíjak”) megszűnnének, és az áldozatok méltányos erkölcsi, illetve anyagi kárpótlásban részesülnének.
– Az unitárius egyházon belül külön munkabizottságokat hoztak létre a kérdés tanulmányozása érdekében. Hol tartanak jelenleg a kutatásokkal, illetve jutottak-e eddig valamilyen eredményre?
– A közelmúltkutatás és átvilágítás terén 2008 decemberétől kezdődően egyházunkban gyökeres változás történt. Az Egyházi Főtanács újabb két határozatot fogadott el az átvilágítási folyamat kiteljesítéséről, valamint közelmúltkutató-csoport felállításáról. Egyéves előkészítés nyomán 2009 decemberében létrejött az egyházi közelmúltkutatással megbízott történész–kutatócsoport, valamint az egyházi átvilágítási folyamatot koordináló bizottság (a továbbiakban bizottság – szerk. megj.). A kutatócsoport elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel, míg a bizottság a még életben levő személyek együttműködési ügyeivel foglalkozik. Az elmúlt évben a kutatócsoport és a bizottság működésének szakmai előkészítése zajlott, amelynek középpontjában az anyaggyűjtés állt. Az előkészítő munkacsoportunk a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács székházában eddig 36 személy iratgyűjteményébe nyert betekintést, ami összesen mintegy 14 000 oldalnyi anyagot jelent. Az előbbiekről másolatot igényeltünk, amit kiegészít azoknak a személyeknek az iratgyűjteménye, akik önkéntesen bocsátották az egyház rendelkezésére a saját tulajdonú másolataikat. Egy hónapja újabb 142 személy iratgyűjteményét kérvényeztük. Mindeközben egyházunk vezetősége felhívással fordult az egyháztársadalomhoz, minden érintett személy segítségét kérve a használható kordokumentumok (megfigyelési és együttműködési iratcsomók, más okiratok, tanulmányok, vallomások, visszaemlékezések) összegyűjtésében.
– Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást az egyházon belül, ami az átvilágítást és a múlttal való szembenézést illeti?
– Mondhatni természetes, hogy az egyházi átvilágítás borzolja egyesek kedélyét, ami azonban nem vezetett ellentámadásokhoz vagy szélsőséges megnyilvánulásokhoz. Néhány személyeskedéstől eltekintve a bizottság tagjai egyelőre nem részesültek különösebb bírálatban, ugyanakkor befolyásolási szándékot sem tapasztaltunk. Más kérdés a személyes lelkiismereti és szakmai felelősségünk súlya, amely elég emberpróbáló. Megnyugtató az ügy mellett tudni az egyházi közvélemény nagy részének támogatását, amit részben az is bizonyít, hogy a vonatkozó egyházkormányzati határozatok minden esetben közel egyhangú szavazattöbbséggel születtek.
– Milyen következménye lehet annak, ha valakiről kiderül, hogy köze volt az egykori Szekuritátéhoz? Felelősségre vonják-e az illető személyt, és ha igen, akkor ez milyen formában történik meg?
– Amennyiben semmilyen következménye nem lesz az egyháznak és az áldozatoknak kárt okozó együttműködések leleplezésének, akkor az átvilágítás fogalma és folyamata okafogyottá válik. Fontos azonban tisztázni, hogy az egyházi átvilágítás célját nem a személyes lejáratások és nyilvános megalázások képezik, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolás. A múlt igazságtalanságai és bűnei ellen nem az elhallgatás jelent megoldást, hanem az utókor igazságérzetének érvényesítése. Ugyanígy a múltbeli vétkek és botlások megbocsátásának előfeltétele azok megbánása az elkövetők által. Az említett alapelvek megvalósulását szolgálja a folyamat szabályozása. Eszerint a bizottság a szakmai anyagok tanulmányozása alapján összeállítja azoknak az élő személyeknek a jegyzékét, akik esetében feltételezhető az államvédelmi szervekkel való együttműködés valamelyik alábbi formája: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor kárt okozhatott másoknak; amikor az államhatalmi rendszer iránti lojalitásból fakadt; amikor együttműködő jutalomként anyagi juttatásokat vagy más előnyöket élvezett. Az előbbi esetekben kötelező az érintett személyek meghallgatása. Amennyiben a bizottság fenntartja a meghallgatás okát képező feltételezést, akkor az érintett személy köteles bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek az államvédelmi szervekkel való együttműködése kárt okozhatott. Az előbbiekkel párhuzamosan a bizottság összeállítja azoknak a jelenlegi egyházi tisztségviselőknek és hivatalnokoknak a jegyzékét, akik esetében eltérést észlel a 2001 óta kötelező ún. jelöltségi nyilatkozatokban foglaltak és a másfajta szakmai anyagok alapján feltételezhető tények között. Ezekben az esetekben is kötelező az érintett személyek személyes meghallgatása, ami nyomán a bizottság alaptalannak minősítheti vagy fenntarthatja a meghallgatás okát képező feltételezést. Ez utóbbi esetben az érintett személy köteles lemondani a hamis nyilatkozattétellel elnyert tisztség vagy hivatal betöltéséről.
– Az Ön kezdeményezésére megalakul az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma. Miért tartja fontosnak ennek létrejöttét, és mi lenne a fórum szerepe?
– Az elmúlt tíz-húsz évben az erdélyi protestáns egyházakban többnyire beindult egyfajta átvilágítási és elszámolási folyamat. Azok közül néhányan, akik ebben – saját egyházunkon belül – szerepet vállaltunk, az elmúlt szeptemberben tanácskozást szerveztünk a szorosabb együttműködésünk lehetőségeiről. Célszerűnek tartottuk egy olyan fórum létrehozását, amely keretében tapasztalatot cserélhetünk az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. Együttműködésünknek nem feltétele és nem is célja az egyházankénti megoldások egységesítése, így messzemenően tiszteletben tartjuk minden testvéregyházunk sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. A Szakmai Egyeztető Fórum intézményesített lehetőséget biztosít az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítással és közelmúltkutatással megbízott munkacsoportjainak a szakmai tapasztalatok és a közérdekű eredmények kölcsönös ismertetésére, az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására, továbbá az előbbiekkel kapcsolatos közös kutatói, tájékoztatási és kiadói tervek megvalósítására. Nyilvánvaló, hogy szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint kizárólagos külön utakon járva. Mindezidáig az erdélyi és a királyhágómelléki református egyházkerületek, valamint az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak vállaltak szerepet a Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. A tényleges alakuló ülésre a tervek szerint folyó év március 12-én kerül sor Kolozsváron, az egyházaink által kijelölt személyek – két-két képviselő – részvételével.
– Az egyeztető fórumhoz az összes erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott, kivéve a római katolikus egyházat. Miért?
– A kezdeményezésünkben való részvétel lehetőségét természetesen figyelmébe ajánlottuk minden testvéregyházunk vezetőségének. A római katolikus egyházmegyék elöljárói megfontolták az együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat, és közösen arra a következtetésre jutottak, hogy nem vesznek részt a Szakmai Egyeztető Fórumban. Mi kezdeményezőkként elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntésüket, ami azt is jelenti, hogy nem minősítjük, és nem magyarázzuk az álláspontjukat. Mellesleg egy adott egyház álláspontjának indoklására nem más egyházak tagjai hivatottak, tehát elsősorban őket illeti a válaszadás. Meggyőződésem, hogy ettől az állásponttól függetlenül a felekezetközi élet más területein ugyanúgy folytatódik egyházaink együttműködése, mint eddig.
– Ön szerint a hatóságok részéről mennyire komoly a kommunizmussal való leszámolási szándék?
- Amennyiben az 1989. évi népfelkeléstől kezdődően komoly szándék létezett volna, akkor össztársadalmi szinten átfogó megtisztulási folyamat indult volna be, és nem lennénk folyamatosan tanúi a nacionál-kommunista államhatalmi és egyéni érdekek nagyfokú átmentésének. A régi-új politikai osztály nagy része 1990-től kezdődően nem véletlenül utasította el az ún. temesvári kiáltvány 8. pontját. A szándék „komolyságát” – vagyis az átvilágítás ügyének kedvezőtlen társadalmi–politikai alakulását – ékesen bizonyítja az ún. átvilágítási törvény hányatott sorsa. A sokoldalú engedmények miatt amúgy is langyosra sikerült – 187/1999-es – törvényt már elfogadásától kezdődően megpróbálták „kiherélni”. Az ellenérdekelt politikai és gazdasági erőkkel összefogva a román görögkeleti (ortodox) egyház élen járt mindebben, azonban igyekezetük gyümölcsének a társadalom minden rétegében, így más egyházak körében is akadtak „haszonélvezői”. A megcsonkított törvény még így sem érvényesül rendeltetésszerűen, ugyanis a befolyásos államhatalmi körök számára néha fegyvernek bizonyul a politikai és más ellenfeleikkel való leszámoláshoz. Amúgy a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács szakmai munkájával és ügyfélbarát működésével kapcsolatos közvetlen tapasztalataink kedvezőek. Létezik egy másik közintézmény, amely mindezidáig eredményesen töltötte be hivatását: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, amelynek kiváló vezetőjét, Marius Opreát valószínűleg épp ezért kívánják eltávolítani elnöki tisztségéből. Ezekkel az intézetekkel, elkötelezett szakembereikkel és a társadalmi élet más egészséges erőivel kötelességünk szövetkezni, ha áttörést akarunk elérni. Ebben az igyekezetünkben a sajtónyilvánosság igen fontos eszközünk, ezért is köszönöm az interjú lehetőségét!
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A kisebbségi napilapok helyzetéről tanácskoztak
Az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi csoportja (Őshonos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Intergroup) szerdai, brüsszeli rendkívüli ülésén az európai kisebbségi írott sajtó kérdéskörével foglalkozott. A tanácskozáson jelen voltak a MIDAS (Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete) vezetőségének tagjai – amely szervezetnek a BIHARI NAPLÓ is tagja -, s akik bemutatták azokat a nehézségeket, amelyekkel a kisebbségi lapkiadók szembesülnek.
Az ülést Gál Kinga, a FIDESZ képviselője, az Intergroup társelnöke nyitotta meg, aki a frakcióközi csoport támogatásáról biztosította a kisebbségi lapkiadók egyesületét. A MIDAS részéről Günther Rautz főtitkár köszönte meg a lehetőséget, hogy bemutathatják törekvéseiket több európai parlamenti képviselőnek. A meghallgatott beszámolók szerint a kisebbségek sajtótermékei országról-országra eltérő helyzetben vannak. Például a Franciaországban élő bretonoknak, az elmúlt 20 évben drasztikusan megfogyatkozott közösségnek, egyetlen anyanyelvű lapja sincsen. Egyedülálló jelenség, hogy a spanyolországi baszkok új napilapot hoztak létre a közösség 25.000 tagjának anyagi hozzájárulásával. Martxelo Otamendi főszerkesztő elmondta, hogy az 5 millió eurós tőkével induló vállalkozásazt követően jön létre, hogy hat évvel ezelőtt a baszk nyelvű lapot a spanyol hatóságok betiltották, több újságíróját pedig meghurcolták, ellenük jelenleg is jogi eljárás folyik. Slezáková Edit, a pozsonyi Új Szó menedzsere elmondta, hogy Szlovákiában az Államnyelvtörvény jelent durva beavatkozást az anyanyelvhasználatba és nehezíti a szlovákiai magyar sajtó munkáját. A törvény be nem tartása akár 5.000 eurós büntetéssel sújtható. Európában mindenhol a kisebbségek nyelvén megjelenő lapoknak szembe kell nézniük a gazdasági válsággal, gyakorlatilag valamennyi lap a túlélésért küzd.
A tanácskozáson jelen volt mindhárom erdélyi európai parlamenti képviselő. Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a szlovák Államnyelvtörvény ügyében hangsúlyozta, hogy a munkacsoport mindent megtesz annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a törvény diszkriminatív, és az európai uniós normákkal ellentétes jellegére. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a sajtó gazdasági helyzetével kapcsolatban megfogalmazta, hogy véleménye szerint a gazdasági válság 2010-ben folytatódni fog, elsősorban azáltal, hogy munkahelyek szűnnek meg, ugyanakkor megmutatkoznak a válság szociális hatásai. Úgy vélte, természetszerű, hogy a sajtó egészére kedvezőtlenül hat ki a válság, a kisebbségi nyelvű sajtó azonban hatványozottan érintett, hiszen korábban is kevés sajtótermék működhetett közösségi vagy más támogatási formák nélkül. Winkler szerint még a szubszidiaritás is kétélű fegyvernek bizonyul, hiszen mindenféle pénzügyi támogatás csak nemzeti hatáskörbe tartozik, ugyanakkor viszont egyértelmű, hogy a kulturális sokféleség, a nyelvi sokszínűség európai érték, nem mindegy tehát, hogy az európai uniós intézmények ezzel kapcsolatban milyen ajánlásokat fogalmaznak meg. Az európai parlamenti képviselő szerint meg kell találni a kisebbségi sajtó támogatásának az európai uniós jogrendbe illeszkedő lehetőségeit, ezért konzultációra, közös álláspont kialakítására kérte a jelen lévő lapkiadókat.
A felvetéssel kapcsolatban Bojan BREZIGAR a trieszti szlovén napilap főszerkesztője elmondta, hogy nemrégiben tartott tanácskozásukon a kisebbségi lapok szomorú jövőt jósoltak maguknak. Nemhogy a stabilizációra nincsenek kilátásaik, de valamennyit a megszűnés veszélye fenyegeti azáltal, hogy az előfizetők száma és a reklámbevételek is csökkentek. Veszélyesnek nevezte, hogy az emberek egyre inkább leszoknak a napilapvásárlásról és egyelőre nem látszik biztosnak, hogy a válság elmúlásával visszatérnének az írott médiához. A vita során Herbert DORFMANN dél-tiroli német és Nicolas ALFONSI korzikai képviselői is a kisebbségi sajtó politikai és pénzügyi támogatásának szükségességéről beszélt, és külön kitértek azokra a kisebbségi lapokra, amelyek egyedüliként maradtak fent, mint a kihalóban lévő helyi vagy regionális európai nyelv védelmezői. A MIDAS tíz éves múltra visszatekintő civil szervezet, amely jelenleg 14 országban, 13 nyelven megjelenő mintegy 30 kisebbségi napilapot egyesít. A MIDAS-nak Romániából a Nagyváradon szerkesztett és Bihar megyében terjesztett Bihari Napló, valamint a kolozsvári Szabadság napilap a tagja. Forrás: erdon.ro

Azok a "fekete" napok…
(Húszéves az RMDSZ című kiadvány nyomán)
1990. március 15.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának első "szabad" megünneplése, incidensekkel, előzetes és hónapokig ismételgetett hisztérikus rágalmakkal. Az 1848-as forradalomra való békés emlékezéseket több városban megzavarják a Vatra Româneasca hívei. Szatmárnémetiben az ünneplőkre támadnak, magyarokat vernek meg.
Március 16.
A Tudor lakónegyedben lévő gyógyszertár bejáratára kitett kétnyelvű felirat ürügyén a Vatra Româneasca Szövetség magyarellenes provokatív tüntetést szervez Marosvásárhelyen. Magyarellenes tüntetések Szatmárnémetiben is. Az RMDSZ Országos Elnöksége nyilatkozatban, Maros megyei vezetősége, Sütő András aláírásával, nyílt levélben hozza a hatalom tudomására a magyarság fenyegetettségét.
Március 17.
• Marosvásárhelyen folytatódnak a magyarellenes megmozdulások. Feltüzelt román tüntetők behatolnak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazzák az ott tartózkodókat és feldúlják az irodát; eltávolítják az 1848-as emléktáblára a magyar követség által elhelyezett, piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorút. A rendőrség figyelmen kívül hagyta a helyi RMDSZ-vezetők ez irányú panaszát. Az RMDSZ elnöksége tiltakozik a magyarellenes provokációk ellen. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagál az RMDSZ helyzetjelentéseire.
• Kolozsváron megalakul a Bolyai Társaság (április végén a Cégbíróságon megkapta a jogi személy státusát is). Célja az önálló magyar felsőoktatási hálózat kiépítése, a kolozsvári tudományegyetem visszaállítása.
Március 18.
• Folytatódnak Marosvásárhelyen a magyarellenes megmozdulások.
• Kolozsváron megalakul a Romániai Magyar Zenetársaság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság.
Március 19.
Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntet a magyarok ellen. A környékről 13 busszal hoznak további tüntetőket. Megtámadják a magyar nemzetiségűeket és leszaggatnak minden magyar feliratot. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolják meg. Az épületben bennrekedt 75 személyt a rendőrség nem védi meg. Később a katonaság szabad elvonulást ígér a magyaroknak, viszont tétlenül szemléli, hogy a román tömeg láncokkal, botokkal támad a székházból távozókra. Sok a sebesült, Sütő András írót fél szemére megvakítják.
Március 20.
• Román tömegek rátámadnak a magyarokra, sok a sebesült. Este Iliescu elnök nyugalomra inti a románokat és a magyarokat. A válság kezelésére Bukarestben összeül az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. A megbeszélésen részt vesznek a Nemzeti Liberális Párt képviselői is.
• Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a történtek miatt, és kéri az események kivizsgálását.
•Az RMDSZ vezetősége magyarországi és romániai értelmiségi találkozón vesz részt Budapesten, hogy párbeszédet kezdjenek a két nép és a két kultúra kapcsolatainak kritikus kérdéseiről. Nyilatkozatot adnak ki a szatmárnémeti és marosvásárhelyi magyarellenes provokatív akciókról.
• Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével a nagygyűlésen elutasítják a marosvásárhelyi Vatra Româneasca provokációját. Felhívásukat a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intézik.
Az előző napi események hírére az RMDSZ sztrájkot hirdet a gyárakban, de a türelmetlen munkások a város központjába vonulnak, hogy a megyei tanács székháza előtt tiltakozzanak az előző napi magyarverések ellen. Román tömeg is gyülekezik Marosvásárhely központjában, a katonaság kordont von a magyarok és a románok közé. Ismét Szászrégen környéki román falvakból hoznak teherautókkal, autóbuszokkal románokat, akik dorongokkal, fejszékkel, rönkhúzó csáklyákkal felfegyverkezve átszakítják a kordont, és megtámadják a magyar tüntetőket, akik védekezésül visszavágnak. Az összetűzésnek 6 halálos áldozata van, majdnem félezer a sebesült. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolja a marosvásárhelyi vérengzésért. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)