Szoborállítással ünnepel Sepsiszentgyörgy
Idén 550 éve, hogy először említették városként Sepsiszentgyörgyöt a dokumentumok, jobb híján tehát az 1461-es évet tartjuk a város születésnapjának. S míg másutt a települések jeles évfordulóit néhány napos, egyhetes dínomdánommal ünneplik, nálunk egész évben tart a születésnapi buli. Melyen több tíz program mellett kiemelt eseménynek ígérkezik egy "igazi" Szent György-szobor állítása.
Mint Antal Árpád András polgármester ismertette, a város lakóinak többéves igénye az igazi Szent György-szobor, s ez idén valószínűleg beérik: az 550. születésnap egyik mozzanata lesz a város névadójáról a Kolozsvári Márton és György testvérek által alkotott klasszikus szobor másolatának felállítása. Az eredeti szobor 1373-ban készült, Prágában a Hradzsin udvarán áll, róla I. Ferenc József király készíttetett két gipszmintát, egyiket az Erdélyi Múzeumnak ajándékozva ― erről készült az 1904-ben leleplezett kolozsvári Sárkányölő Szent György-szobor. Jelenleg mintát "valamelyik budapesti egyetem" őriz, így a másolat is ott készül majd, mondta a polgármester, hozzátéve, helye nem a Szent György téren lesz, hiszen a mostani Szent György-szobor a városhoz nőtt, eltávolítani nem szabad, hanem valószínűleg a Petőfi Sándor―Olt utca kereszteződésében, ahol a városrendezés folyamán terecske alakul ki.
Ami a város születésnapi ünnepségsorozatát illeti, folyamatban a programok kidolgozása. A kulturális, kreatív-interaktív és szórakoztató rendezvények minden korosztályt megszólítanak, minden érdeklődési területet átfognak, ígérik a szervezők. A programfolyamot a város múltjának és jelenének megismertetése céljával alkotják, számos partnerintézményt, civil szervezetet bevonva, illetve az amúgy is megszervezendő rendezvényeket a születésnapi sorozatba integrálva ― így például a Csutak Vilmos-szobor állítását is.
Sok-sok ötlet felmerült már, többek között korabeli vásár szervezése, fotó- és rajzpályázat kis- és nagydiákoknak, városismereti vetélkedő, illetve az 550-es évszámmal eljátszadozva például egy 550 perces koncert. Könyvsorozattal is készül a város, Sepsiszentgyörgy képes története mellett többek között egyháztörténeti kiadványt szándékszanak megjelentetni, illetve egy összegző kötetet is az év folyamán a születésnapi rendezvényekről megjelent írásokból, "hogy nyoma maradjon a városünnepnek", mondta a polgármester.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főszerepben az Erdélyi körkép (Március 15. Sepsiszentgyörgyön)
Az idei sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepség "főszereplője“ az Erdélyi körkép reprodukciója, a (néhai) Bodok Szálló előtt már napok óta készül a tartórendszere.
Ebben az esztendőben a már megszokott koszorúzási helyszíneken kívül csupán a szabadtéri ünnepség várja a nemzeti ünnepünkön részt venni szándékozókat, az elmúlt években tartott esti színházbeli előadásra nem kerül sor, és a színház sarkánál felállítandó emelvényen sem ígérnek hosszú programot.
A rendezvénysorozat már szombaton kezdődik a Gáll Lajos Futókör hagyományos emlékfutásával, hétfőn a nyugdíjasok szerveznek külön ünnepséget a Székely Nemzeti Múzeumban. Kedden, 15-én délelőtt kerül sor a koszorúzásokra és kisebb-nagyobb megemlékezésekre a történelmi helyszíneken, temetőinkben a honvédsíroknál, látványosabb talán a szemerjai csata emlékművénél lesz, hová a huszárok is kivonulnak. Az Erdélyi körkép avatását délután három órakor tartják, utána következik az Erzsébet parkbeli honvédemlékmű koszorúzása, majd négy órától a főműsor. Az Erdélyi körkép hányatott sorsú hatalmas festmény volt, a 15 méter magas, 120 méter kerületű vászon a nagyszebeni csatát örökítette meg, a magyar szabadságharc kitörésének félszázados évfordulójára készült. 1898 márciusában Budapesten, a városligeti pavilonban állították ki, esti megvilágítással is ellátták, ami külön vonzotta a látogatókat. S bár kedvező recenziókat kapott a körkép, megfelelő megbecsülésben mégsem részesült: mintegy tíz esztendeig Magyarország néhány városában kiállították még, majd 1907-ben Varsóba került, ahol utoljára mutatták be egészben. Aztán részletekre, kisebb jelenetekre és motívumokra szedték szét, darabjai pedig az idők során elkallódtak. Bem apó szülővárosának múzeuma, a Tarnówi Körzeti Múzeum már húsz éve kutat a részek után, ez idáig harminckét kisebb-nagyobb vásznat sikerült azonosítaniuk, a tarnówi gyűjtemény ezekből tizennégyet számlál. A kicsinyített reprodukciót korabeli fényképek alapján 2009-ben készítették Tarnówban, tavaly Veszprémben állították ki, Sepsiszentgyörgyre a veszprémi testvérmegyei, illetve testvérvárosi kapcsolat révén jut el, avatásán — Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mellett — Kovács Norbert, Veszprém Megye Közgyűlésének alelnöke és Ryszard Scigala tarnówi polgármester mond beszédet. A hagyományőrző huszárok természetesen itt is jelen lesznek. A központi ünnepség az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a 11. Székely Huszárezred és az uzoni huszárok bevonulásával kezdődik (a szervezők külön felhívják a figyelmet, a programban nem szereplő lovasok ne csatlakozzanak hozzájuk, őket a közönség biztonsága érdekében eltávolítják), a zenei részekről, akárcsak az elmúlt esztendőkben, a Rétyi Kováts András Fúvószenekar és a városi egyesített kórusok gondoskodnak, idén is lesz ifjúsági szónok, a kulturális műsor ezúttal a Százlábú ifjúsági néptáncegyüttes fellépéseiben merül ki. Kiemelt résztvevője a rendezvénynek Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki Dsida Jenő Psalmus Hungaricus versét adja elő — gondot okozott viszont a díszszónok kiválasztása, eredetileg Sólyom László volt köztársasági elnököt szerették volna Sepsiszentgyörgyre hívni, ő nem tudta vállalni, a szóba jöhető magyarországi politikusokat viszont nemzetpolitikai elkötelezettségük — a 16-i alkotmányi szavazás az Országgyűlésben — Budapesten tartja. Tegnap Hadnagy Miklóst, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetőjét kérték fel a díszbeszéd megtartására, neki addigra csupán betegségéből kell felgyógyulnia.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendőrség helyett szolgálati lakások (Visszaszerzett csendőrségi terület)
Hosszas egyeztetés és — Antal Árpád András megfogalmazása szerint — a "józan politizálás" eredményeként sikerült Sepsiszentgyörgynek elérnie, hogy a 90-es évek elején a belügyminisztérium által a csendőrlaktanya számára kitulajdonított területből másfél hektárnyi visszakerüljön a város tulajdonába, sőt, az itt a rendőrség székházának megkezdett építmény is más rendeltetést kapjon, lakóépületté alakítását az Országos Lakásügynökség kivitelezi. Az önkormányzat polgári frakcióját meglepte a tegnapi tanácsülésen napirendre tűzött határozattervezet, a kialkudott feltételekhez képest többet akartak elérni utólag — emiatt akár meg is bukhatott volna a határozattervezet.
A polgármester és a belügyminisztérium, illetve a fejlesztési és turisztikai minisztérium közötti tárgyalások eredményeként előbbi lemond arról a másfél hektáros területről, melyen a rendőrség székháza számára kezdték el az építkezést. Az Országos Lakásügynökség áttervezi az épületet lakások számára, és három év alatt be is fejezi az építkezést, a városnak csak az ilyen beruházások esetén szokásos közművesítési, illetve területrendezési munkálatokat kell kiviteleznie. A terület és ingatlan átadásának feltételeként azt kérték, a szolgálati lakások felét (első változatban felét, de nem kevesebb, mint száz lakrészt — ez utóbbi kitétet azonban még sikerült lealkudni) a belügyminisztériumi alkalmazottak (rendőrök, csendőrök) kapják meg, a polgármester szerint a helyi rendőrség számára is ezekből kellene szolgálati lakást biztosítani, a maradék ötvenszázaléknyi lakrész felett pedig az önkormányzat rendelkezhet. A rendőrség székhelygondja is megoldódik, a csendőrség területén korábban képzőközpontot szándékoztak létesíteni, az e célra készült épületben megfelelő körülmények lesznek a rendőrségnek — ismertette a polgármester. A polgári frakció az előzetes egyeztetések hiányát rótta fel, illetve Bálint József alpolgármester azt javasolta, a készülő lakásoknak ne felét, csupán egynegyedét adják át a belügyminisztériumnak — ebből viszont heves vita kerekedett. Az előzetes egyeztetés hiányát a polgármester azzal magyarázta, ha időnap előtt nyilvánosságra kerülnek a tárgyalások, másképp alakulhattak volna a dolgok, a "közvélemény" nyomására akár visszakozhatott volna is Vasile Blaga korábbi vagy Traian Igaş jelenlegi miniszter, befejezték volna a rendőrség székházát, és nem csak területet nem szerzett volna vissza a város, de az állam pénzén épített lakásokat sem kapott volna. Elmondta azt is, tárgyalópartnereitől ennél többet lehetetlen kialkudni, ha most újabb feltételeket támasztanak, szintén a visszalépés lehet az eredménye. A vita során elhangzott, arra is figyelni kell, egy esetleges kormányátalakítás új politikai helyzetet teremthet, s meglehet, akik jönnek, "nekünk gubicsot mutatnak". Ajándék, amit el kell fogadni, mondta Keresztély Irma (RMDSZ) — de az ajándék lehet trójai faló is, válaszolt Ferencz Csaba (MPP), utalva arra: nem tudni, kiket akarnak majd a belügyi lakrészekbe költöztetni. Az ajándék megfogalmazás egyébként egyik félnek sem tetszett, Kovács István (MPP) szerint a jogtalanul elvett tulajdonból visszacsepegtetés, Antal Árpád András szerint pedig kőkemény munka eredménye. Végül a polgári frakció szünetet kért, ötperces tanácskozásukat követően az alpolgármester visszavonta a lakrészelosztások arányainak módosítására vonatkozó javaslatát, majd a testület egyetlen tartózkodással (Gazda Zoltán, MPP) elfogadta a határozattervezetet.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kampány anyanyelvünkért
Hosszabb folyamat első megállójaként zajlott tegnap délelőtt a megyeházán a Magyar nyelvhasználat Háromszéken című konferencia, mely az előadások folytatásaként nagyon is gyakorlatias célt követ: a háromszéki magyarok éljenek törvény adta lehetőségükkel, és használják az anyanyelvüket ott, ahol lehetséges.
A megvalósításhoz magyar nyelvű űrlapokat készít a megyeháza, s erre bátorították a jó néhány megyebeli önkormányzat, illetve intézmény képviselőit is a tegnapi előadás-sorozaton. A nyomtatványok felkerülnek a megyei tanács honlapjára, majd következik az ezek használatára buzdító kampány – hangzott el. “Igen, ki kell mondani, célunk az, hogy Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett regionális hivatalos nyelv legyen a magyar. Célunk az, hogy nálunk is, itthon, Székelyföldön tökéletesítsük a kétnyelvűséget” – mondta a konferencia megnyitójában Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hozzátéve: hamarosan a beadványokra és egyéb hivatalos papírokra – bár többletmunkát és többletköltséget jelent – kétnyelvű választ ad a megyeháza. A rendezvényen előadást tartott dr. Benő Attila egyetemi docens, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető elnöke, Vitos Katalin és Kiss Tamás, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, dr. Zsigmond Győző, a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének vezetője és Nagy Balázs, a megyei tanács munkatársa.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hontalansági történet
Én még olvasó fajta vagyok, egy lassan kivesző embertípus. Ezt a könyvet* egy leültömben futottam át, bár nem gyorsolvasással. Nem vaskos, mindössze százhúsz oldal – viszont annál olvasmányosabb.
Annak ellenére, hogy nem hivatásos tollforgató műve, stílusa gördülékeny, bizonyos írói eszközöket, a késleltetést például jó érzékkel alkalmazza. Mérnökember írta, kalandregénynek “álcázva” hontalanságának történetét. A cselekmény tipikus a nyolcvanas évek Romániájában: értelmiségi magyar család, a rendszernek ellentmondó politikai nézetek, az elkerülhetetlenné váló emigráció. Tervek kovácsolása, készülődés, majd zaklatás, házkutatás. Az első meglepetést az olvasó számára az új haza keresésének folyamatában a magyarországi próbálkozás jelenti: a nyolcvanas évek “anyaországa” nem fogadja be őket. Menni kell tovább, Nyugatra – és az nem olyan egyszerű. Hamis útlevél, osztrák ismerőse megtagadja a segítséget, tovább senkiben sem bízhat, végül bejön számítása, valami olyasmi fordulat, amivel előtte nem sokan próbálkoztak. Nyugat-Németország, láger, onnan is tovább, túlélni, boldogulni, saját lábán megállni akarásának köszönhetően végül révbe ér – legalábbis anyagi boldogulását, emberi megbecsülését, gyerekei jövőjét illetően. De a lelki megnyugvást nem leli. Ide kívánkozik egy kis részlet a könyv végéről, melyben megfogalmazza az emigránsok dilemmáját: “András, mióta megszöktek, küzdött a lelkiismeretével. Az első időben azért, hogy meg tudjon mindent teremteni a gyermekeknek. Később azért, mert látta, hogyan olvadnak bele egy másik népbe. (...) Most itt ül a Duna-parti házuk teraszán, amelyiket tíz évvel ezelőtt vettek. (...) Ez volt minden álma, hogy öregkorára csak hazaköltözik. Azonban minél hosszabb egy álom, annál nagyobb a csalódás, amikor az ember felébred, és rájön, hogy tényleg csak álom volt az egész, mert a várva várt otthon nem létezik. (...) Most pont az otthon fogalmát próbálom megérteni. Hol is van nekünk az otthon? Ha most Aalenbe megyünk, akkor hazamegyünk, ha Kolozsvárra megyünk, akkor is hazamegyünk, ha pedig Németországból jövünk, akkor is hazajövünk, vagyis mindenhova hazamegyünk, de sehol sem vagyunk otthon.” Intelem ez akár a globalizálódó világ által felszippantott magyaroknak, akár az itthon otthont teremteni szándékozóknak. És még egy megjegyzés: egy nemrég közzétett közvélemény-kutatás szerint a 15 és 25 év közötti fiatalok nem sokat tudnak a kommunizmusról, és nem is nagyon érdekli őket ez a téma. A könyv hasznos olvasmány lehetne számukra. Is. Váry O. Péter
* Demeter D. Zoltán: A szabadság ára. Megvásárolható a H–Press újságárudáiban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Épül a harmadik pillér azaz Székelyföld–Szórvány Partnerség
A Székelyföld–Szórvány Partnerség magyarországi együttműködéssel egészül ki – a kétéves Összetartozunk program kiértékelése mellett erről szólt szombaton a II. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényeként szervezett szórványkonferencia. Ugyanakkor a székely–szórvány kapcsolat is bővült, pénteken Szeben és Kovászna megye képviselői írtak alá együttműködési szerződést. A Hunyad megyei RMDSZ által szervezett Összetartozunk konferencián Kelemen Hunor szövetségi elnök régóta szükséges kezdeményezésként értékelte a Hargita és Kovászna megye által két éve útjára indított szórványprogramot, kiemelve, az együttműködés akkor lehet teljes, ha a magyarországi közösségek is bekapcsolódnak. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, januárban felkérték Háromszék és Hargita testvérmegyéit, kapcsolódjanak be a közösségépítő programba, mert itt az ideje, hogy „vége legyen a szétszórtságban élő magyarok bezárkózásának, eljött az ideje a nyílt építkezésnek”. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke elmondta, húsz évvel ezelőtt Déván szervezte meg az RMDSZ az első szórványtalálkozót, amelyen kidolgozták a szövetség szórványstratégiájának alapjait, „és ha ezt ma sikerül kiegészítenünk a magyarországi partnerekkel, úgymond háromszögesíteni, akkor munkánk nem volt hiábavaló”.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban megszervezett szórványkonferenciára hét erdélyi megyéből és Magyarországról érkeztek vendégek, a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben felkérik a magyarországi testvérközösségeket, „legyenek partnereink a romániai magyarság megmaradása szempontjából legnehezebb helyzetben lévő szórvány megtartásában és megerősítésében. A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának záloga az egymásra figyelés, az együtt dolgozás és egymás támogatása. A székely–szórvány együttműködés eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy még a nyelvi és kulturális szempontból nehéz körülmények között élő magyar közösségeket is sikerült megszólítani és aktivizálni. Meggyőződésünk, hogy ezt a stratégiát folytatni kell, magyar jövőt teremtve a szórványban.”
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Darabnyi Magyarország...
Két-három hete aggódva kaptuk fel fejünket a hírre: lakat kerül a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának ajtajára. Nem véglegesen, csak mintegy fél évnyire. Az ok Magyarország nem épp rózsás államháztartási állapota lett volna, hiszen néhány hónapnyi fizetés, lakbér is spórlás. De aztán megnyugtatott a mandátumát e hónap végén kitöltő intézetvezető, Hadnagy Miklós: legújabb információi szerint nem szakad meg az intézet működése, legfennebb egy hónapnyi kényszerszünet áll be tevékenységében. Utódjáról korai még beszélni – az elmúlt öt-hét évet azonban nem árt felidézni. Mert onnan nézvést sikertörténet az iroda tevékenysége, amennyiben a Székelyföld számos kiemelkedő kulturális rendezvényt fogadhatott az intézet működésének köszönhetően, de hogy ide elérhessen, rögös utat kellett bejárnia.
A zászló maradt
Magyarországi kulturális intézet Székelyföldre telepítésének ötlete nem Budapesten fogalmazódott meg, és ugyanvalóst sok tárgyalást, lobbizást igényelt, míg 2004 őszén bekövetkezett a hivatalos megnyitó – hogy majd két évre lakat kerüljön a Bod Péter Megyei Könyvtár épületében helyet kapó iroda ajtajára. A hivatalos megnyitó időpontjában ugyanis még nem volt Magyarország és Románia által ratifikált egyezmény, amely alapján működhetett volna az intézet, rá másfél évre, 2006 májusában bólintott rá a román parlament a kétoldalú egyezményre. Az év áprilisában már megérkezett Sepsiszentgyörgyre a kétfős “intézet”, Hadnagy Miklós az Illyés Közalapítványt, felesége, Portik Piroska a kulturális tárcát váltotta fel e küldetésre. Fél év előkészítés után végül 2006. november 29-én elkezdhette működését a központ – bár ezt megelőzően is volt még egy mélypont, a második Gyurcsány-kormány alakításakor olyan emberek kerültek pozícióba, akik nem igazán tudták, hová tenni ezt az intézményt. Terényi János akkori bukaresti magyar nagykövet magyarázta el a nemzetközi államtitkárnak, Bogyay Katalinnak, miért lényeges egy Erdélyben működő magyar kulturális intézet, amelynek szimbolikáját aztán az államtitkár az irodaavatáson értette meg igazán, ahol Markó Béla arról beszélt, az erkélyen van egy darab Magyarország, és ez az ország nekünk, erdélyi magyaroknak mennyire fontos. Az akkor kitűzött piros–fehér–zöld lobogó persze “téma” lett a romániai nacionalista közbeszédben, aztán ez is lecsengett, a zászló maradt (azóta a Gábor Áron utca sokak, főként idősebbek kedvelt sétálóhelyévé vált), az iroda megkezdhette működését.
Közel négyszáz rendezvény
Érdemes számokban is felidézni ez utóbbi öt évet: 390 program Erdély harmincegy településén, 117 helyszínen. Túlnyomóan a Székelyföldön, de juttattak a szórványba is kisebb jellegű rendezvényeket, többnyire kiállítást. A nagyobb lélegzetűeket pedig értelemszerűen Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen – és persze Sepsiszentgyörgyön szervezték. Ami a programok szórását illeti: képzőművészeti és zenei rendezvény a legtöbb, mindkettőből 110–120, irodalmi 50–60, közművelődési nagyjából ugyanannyi – a műfaji megosztás, nyilván, tükrözi a programszervezők érdeklődési körét, de partnereikét is. Hadnagy Miklósék ugyanis az iroda működésének első pillanatától a helyi művelődési intézményekkel kialakított kapcsolatukat az egyenrangúságra alapozták, azaz ha felmerült egy ötlet, hogy kit, milyen rendezvényt hívjanak meg, arról kikérték a helyiek véleményét is – no meg anyagi támogatásukat. Így érhették el, hogy minden esztendőben költségvetésükhöz még kétszer annyit hozzá tudtak tenni, ami természetesen a rendezvények számát is jócskán megemelte. Mert azt is tudni kell, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja számára a bőségszaru szádát Budapesten mindig is szűkösen nyitogatták. A világszerte Magyarország által működtetett tizenkilenc kulturális intézetből öt Collegium Hungaricum, ezek mindig is kiemelt helyet foglaltak el a rangsorban, a Balassi Intézet – a kulturális intézetek felügyeleti szerve – ezekre figyel elsőként, másodsorban a nagyobb európai országokban működő központokra, a harmadik kategóriába tartozik a sepsiszentgyörgyi iroda, olyan intézetek társaságában, mint amelyek Tallinban, Helsinkiben, Delhiben találhatóak. Egyértelmű tehát: rivalizálni nem is tudott volna e “nagytestvérekkel” a szentgyörgyi iroda – de nem is akart. Már az elején, néhány hónap után rájöttek munkatársai: nem Budapestnek, a Balassi Intézetnek kell megfelelniük, hanem a helyi közönségnek. És, nyilván, a helyi művelődési intézmények szintúgy felismerték az iroda létében rejlő lehetőségeket, ez a magyarázata annak, hogy jól működő, nem csupán szervezési nehézségeket megosztó, de anyagi terheket is átvállaló partneri kapcsolatok alakultak ki. Mindezekért, vagy mindenek ellenére az intézetek 2009-es évértékelésekor a Balassi főigazgatója a szentgyörgyi iroda nevét legaláb annyiszor említette, mint a nagy intézetekét – ekkortól mondható, hogy kivívta létjogosultságát.
Egy korszak vége
Épp ezért hatott oly lesújtóan a hír, hogy anyagi meggondolásból “jegelnék” az iroda működését. Hadnagy Miklós azonban megkeresésünkre elmondta, legfrissebb értesülése szerint csupán adminisztratív akadálya van a folytonosságnak, utódja, Lakatos Mihály kettős – román és magyar – állampolgár, diplomáciai feladatkört csak akkor vállalhat, ha a románról lemond. Hogy mi lesz a jövője a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának? Hadnagy Miklós szerint mindig is politikai döntés kérdése, hogy határon túli területen is működjék ilyen iroda, még ha nem is illeszkedik a klasszikus intézeti struktúrába. Bár – teszi hozzá – soha nem fog a klasszikus intézeti hálózaton belül kiemelkedő szerepet betölteni. De nem is ez a feladata. Idén, a második negyedévre, a sepsiszentgyörgyi kulturális intézet költségvetését rendkívül szűkösre szabták. Jószerint csupán egyetlen kiadvány megjelentetésére futotta belőle. Ez az Egy darab Magyarország Erdély szívében címet kapta, nyolcvan oldalon bőséges képillusztrációval a kulturális központ öt évét mutatja be. A könyv Hadnagy Miklós “hattyúdala”, egyféle köszönet is annak az Erdély-szerte mintegy száz partnernek, kikkel/melyekkel az elmúlt öt év során együtt dolgoztak. És ezzel le is zárult a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja létének első korszaka.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egységes magyar kulturális tér kell (Lakatos Mihály az új igazgató)
Újra "lakója" van a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának, Hadnagy Miklós megbízatása június végén járt le, két és fél hónapos kényszerszünetet követően Lakatos Mihály szeptember 15-i hatállyal foglalta el hivatalát. Akárcsak elődje, erdélyi származású, Székelyudvarhelyen született, "hazajövetele" előtt az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának főtanácsosaként dolgozott. Bár számos tervet forgat fejében, egyelőre nem a rövid és nem is a hosszú távú programjáról kérdeztük: csupán arról, amit tarisznyája legtetején hord.
"Intézetvezetőként egyben kormánytisztviselő is vagyok, és nyilván, figyelembe kell vennem a kormányprogramban megfogalmazott elképzeléseket – ami annál is könnyebb, mert emberként is tudok azonosulni ezekkel" – vallja Lakatos Mihály.
Lakatos Mihály számára a három legfontosabb feladat – főleg ami a határon túli magyar közösségeket, tehát az egész Kárpát-medencei magyarságot érinti – a nemzeti identitástudat és az összetartozás tudatának erősítése, az eléggé vészterhes demográfiai viszonyok napirenden tartása, annak tudatosítása, hogy hosszú távon ebből komoly problémáink származhatnak. Noha az intézet neve kulturális központ, ez nem azt jelenti, hogy tevékenysége kizárólag a kultúrára szorítkozik, figyelnie kell a magyar tudományos élet és felsőoktatás teljesítményére, és meg kell próbálnia azt közös kinccsé tenni – hangsúlyozta. "Amikor a sepsiszentgyörgyi intézetet létrehozták, nyilvánvaló volt, tevékenységét nem annyira a magyar–román, mint inkább a magyar–magyar kapcsolatokra fogja összpontosítani, és van bőven tennivaló e téren is" – fogalmazott. Lakatos azt is elmondta, már elég régi magyar kormányzati törekvés az egységes Kárpát-medencei magyar kulturális tér létrehozatala, hogy az egész magyar közösség haszonélvezője legyen mindannak a kulturális, tudományos vagy bármilyen értéknek, amely megszületik a Kárpát-medencében. "Az én elképzelésemben azon kell munkálkodnunk, hogy ez minél jobban meg is valósuljon" – magyarázta. "Nagyon nagy és szép dolgokat lehetne csinálni, de ahogy kiváló futballzsenink, Puskás Ferenc megfogalmazta: nagy pénz nagy foci, kis pénz kis foci. Tehát vannak bizonyos feltételek, és mint közismert, most nemcsak Magyarországon, de Európában sem kedvező ilyen szempontból a helyzet. De miként azt Hende Csaba miniszter mondta, azon kell munkálkodnunk, hogy kis pénzből is nagy focit csináljunk, és ha ez sikerül, azt mondhatjuk, hogy ez tényleg teljesítmény. Én is ezen akarok lenni" – vallja Lakatos.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Írótábor, szinte észrevétlen
A Szentkereszti-kastély egyik emeleti terme az erkélykijáratos. A JAK tevékenységét ismerteti az előadó, mezítláb.
Nem azért, hogy alázattal az irodalom iránt, csak mert meleg van. Alázat amúgy az irodalom iránt lenne, hiszen nem csak csinálják (ez esetben indokolt az alkotás szinonimájaként e szó, hiszen a mű elkövetője számára, akár édes gyermeke), de népszerűsítik is. Gimnáziumi élő irodalomóra. Melynek felelőse a József Attila Körnél (ez lenne a JAK) Cserna-Szabó András. Ki talán az irodalomalkotók utánpótlásánál is fontosabbnak tartja olvasót nevelni tűzzel-vassal. Persze, ez ilyképp sarkított, s nem szó szerint értendő. Annál elgondolkodtatóbb viszont. A most Árkoson zajló E-MIL (ez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának rövidítése lenne) -tábor témája ugyanis a tehetséggondozás, Király Zoltán ügyvezető elnök szerint épp azért, merthogy a százötven E-MIL-tag átlagéletkora negyven feletti. S tudják: negyven után délután... Szóval, a JAK és a gimnáziumi élő irodalomóra. Elsőként ők pályáztak ilyennel, kaptak is rá halom pénzt. Most meg már mindenki csinálja, a JAK nem kap pénzt rá. Azért folytatják. Van kérdés? Jó, akkor folytatás kinn, az erkélyen. Vagy lenn, a lefödés alatt. Hol lehet sörözni. Is. Meg beszélgetni. Azt (mármint a gimnáziumi élő irodalomórát) mi miért nem csináljuk? Pénz kéne rá, meg iskolaigazgatók, akik igénylik. Mondja Király Zoltán, s napszemüvegét feltolja homlokára. Amely nőtt utolsó találkozásunk óta. Sűrűek a gondok. Például ez a tábor is. Pályázatokból, mert hogyan másként. Csakhogy pénz majd később. Elszállásolni, etetni félszáz írót, költőt (pedig nem nagyétkűek), kölcsönből, hát nőhet az ügyvezető elnök homloka. De azért ő az ügyvezető, hogy ezt is megoldja. Vagy majd megdalolja. Költő lévén. Itt az egy négyzetméterre jutó költősűrűség igen magas. Egyet sem hívtak be a városba diákot látni. Egyetlen iskolaigazgató, de még magyartanár sem ment ki Árkosra költőt látni. Sebaj. Írótábor jövőben is lesz. Talán akkor. S ki tudja, egyszer még a Corvinára is igény lesz Sepsiszentgyörgyön.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kulturális Örökség Napjai – Pecsétes múzeum, furulyás Csernáton
Ezúttal is a körút bizonyult a Kulturális Örökség Napjai legvonzóbb programjának, egyetlen nap alatt összejött Sepsiszentgyörgyön egy buszra való közönség.
A Székely Nemzeti Múzeum családfa tematikájú családi napját is meglehetős érdeklődés övezte, a Kovászna Megyei Művelődési Központ csernátoni rendezvényén viszont nem csak az érdeklődők hiánya miatt maradtak el kézműves-foglalkozások, de a fás mesterségeket bemutatni hivatott kézművesekből is kevesen válaszoltak a felkérésre. Bejáratottá váltak immár a múzeumi családi napos műsorok, nem csak törzsközönsége alakult ki ezeknek a rendezvényeknek, de állandóan újabbak csatlakoznak hozzájuk. 
Így volt ez szombaton is, a Kulturális Örökség Napjain a családfarajzolás népes közönséget vonzott, aki csak rajzolni tud még, többé-kevésbé felismerhető képet festett felmenőiről, aki már számítógépen is tud írni, Kocs János családfarajzoló programjával készíthetett többgenerációs családfát – ha szerencséje volt, még kapcsolódásokra is rálelhetett, hiszen az Erdélyi Genealógiai Társaság vezetője az évek során mintegy 172 000 nevet tartalmazó adatbázist pötyögtetett be. De akár kézzel rajzolt, akár nyomtatott családfa lett a délelőtt eredménye, a hitelesítés nem maradhatott el: Szeles József restaurátor, felhasználva vasútmodellező szakértelmét, múzeumi pecsétet készített, a piros szalaggal átkötött papiroson a Kós-épületet és az SZNM feliratot visszaadó viasz igazolja: valódi és igazi mindaz, ami rajta találtatik.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum udvarán kevesen akadtak, akik számba vegyék, mivel gyarapodott a gyűjtemény. Egyik régi ház árnyékában Ségercz Ferenc fúrta a fűzfa botocskát, körötte néhány gyerek áhítattal várta, mikor szólalhat meg a furulya. S amikor a mester megfújta, s hangszerkészítő társa is csatlakozott hozzá, igazi kedvcsináló kis koncert kerekedett. Csak a háziak hurcolkodtak bútorfestő kellékeikkel a közelükbe, a többi kézműves, aki alapanyagként a fát használja, el sem ment Csernátonba, bár hiába is tették volna. Persze, azért nem maradt néptelen a múzeum udvara, jöttek-mentek a különféle csoportok, s ide érkezett meg a megyei körútról is az autóbusznyi kiránduló, akiknek Tüzes István restaurátor Háromszék-szerte jó néhány faépületet mutatott meg és be: templomokat, haranglábakat és végül a csernátoni tájházakat.
Váry O. Péter
Háromszék. Erdély.ma

Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés
Hét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszentgyörgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.
Az elmúlt húsz esztendőben a Hargita és Kovászna megyét sújtó tudatos elsorvasztás után készek mindent megtenni azért, hogy az itt élők szülőföldjükön tudjanak boldogulni. A miniszter asszony a Székelyföld kifejezést többször, tudatosan használta, egyszer sem az "úgynevezett“ szó hozzátoldásával, és a hangsúllyal sem sejtetett idézőjelt. Székelyföldi körútja – tegnap Borszéken járt – második napját a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban kezdte Elena Udrea, onnan átgyalogolt kísérőivel a megyei tanács gyűléstermébe. Beszédében kiemelte, most is, akár minisztersége elején, Székelyföld esélyét a turizmusban látja, tárcája ennek az ágazatnak a kifejlesztésére dolgozott ki stratégiát. Kiemelt fontosságúként a gyógyturizmust említette, de a kiegészítő szolgáltatások is jelentősek, ezért támogatja például Kovásznán a sípálya megépítését, a sugásfürdői befektetéseket, de tervezik a kommandói sikló rendbetételét is. Felemlítette A borvíz útja felélesztését, és dicsérte a népi fürdők rehabilitálására kidolgozott megyei programot. Természetesen, a vendégforgalom fejlesztéséhez szükséges az infrastrukturális befektetés is, utak építése, közművesítés, szociális és sportlétesítmények létrehozatala – tette hozzá. Célja mindezekkel, hogy az elmúlt húsz év során elhanyagolt Székelyföld példaértékű régióvá fejlődjék, ahol az emberek a kornak megfelelő szinten élhetnek – mondta Elena Udrea. "Csodálatos vidék ez, a mi hibánk, ha nem hasznosítjuk mindazt, amit a természet itt alkotott“ – hangsúlyozta. Az elmúlt két év során számos befektetés kezdődött, illetve valósult meg a Székelyföldön, mintegy 400 millió lej értékű pályázat indult be Hargita, és 300 millió lej értékű Kovászna megyében, többnyire európai uniós finanszírozásból. Most pedig, csütörtökön és pénteken a két megyében összesen újabb 130 milliós támogatásról írt alá pályázatokat. Kitért a politikára is: a Boc-kormány olyan jobboldali kabinet, amely a beruházásokba fektetett, az elmúlt fél évben uniós szinten Romániában valósult meg a legtöbb befektetés. Hoztak népszerűtlen intézkedéseket is, de szükség volt rájuk, hogy az ország elkerülhesse a gazdasági összeomlást. "Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben, pedig sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésünkre, mint korábban bármelyik kormánynak“ – zárta beszédét. Az aláírandó szerződéseket Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András polgármester ismertette: a megye egy kisebb, egymillió lej értékű, nyolc turisztikai létesítmény népszerűsítését célzó pályázatot indíthat el, illetve a központi fejlesztési régió legnagyobb értékű, 87 milliós pályázatát, mely a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Megyei Kórház felújításának befejezését teszi lehetővé két éven belül, az összeg egynegyedét orvosi felszerelés vásárlására fordítják. Klárik László megyemenedzser a kórházfelújítás kapcsán statisztikai adatot is ismertetett: a központi fejlesztési régióban Kovászna megye lakossága 8,8 százaléknyi, míg az elnyert pályázatok háromszéki részaránya 14,5 százalék. Sepsiszentgyörgy négy pályázatot írt alá ez alkalommal, az integrált városfejlesztési terv utolsó két részét: tizenhét utca teljes felújítására, illetve a Bene-ház restaurálására, vadászati múzeummá alakítására vonatkozót; a sugásfürdői infrastruktúra korszerűsítésének befejezését és a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központ megvalósítását lehetővé tevőt. A négy pályázat összértéke 25 millió lej, fele a város egyévnyi költségvetésének – tette hozzá a polgármester. A hetedik pályázat ismertetésére később került sor, Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester az aláírások előtti pillanatokban nem jutott szóhoz, utólag mondhatta el, hogy egy néhai hőközpontban a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházhoz hasonló létesítményt hoznak létre uniós pályázatból. A sajtó faggatására Elena Udrea elmondta, miért használja a Székelyföld kifejezést: annál sokkalta súlyosabb gondok vannak az országban, mintsem ilyesmikkel kelljen foglalkozni, ha jobban odafigyelnének a politikusok arra, amiket mondanak, ha a valóban fontos dolgokról beszélnének, semmi sem lenne ennyire bonyolult, mert végső soron az emberek gondjai ugyanazok mindenütt, itt talán egy kicsit nagyobbak az elmúlt húszesztendei tudatos elsorvasztás miatt. "A valós gondokat az álproblémák elé kéne helyezni“ – toldotta meg. A miniszter látogatása a Mihai Viteazul tér megtekintésével folytatódott, majd, a tervezett programtól eltérően, nem a Székely Mikó Kollégiumba mentek, hanem Sugásfürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony, majd a frissen leterített, még gőzölgő aszfalton az üdülőtelep másik részébe sétáltak át, a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb zászlóügy – újabb bírság
Miután jónéhány évvel ezelőtt Albert Álmos volt városvezetőt pénzbírsággal sújtotta a bíróság, amiért a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról levetette a román nemzeti zászlót, most Antal Árpádon a sor. Ezúttal a sepsiszentgyörgyi ügyészség azért rótt ki ezerlejes büntetést a polgármesterre, mert levetette a Lábas Házról az épületben helyet kapott egyik román civil szervezet által kirakott trikolórt.
A Mihai Viteazul Alapítvány tavaly októberben "ünnepélyes keretek között“ tűzte ki a Lábas Ház homlokzatára Románia és az Európai Unió zászlaját, elégtelennek találták ugyanis, hogy az épületen csupán Sepsiszentgyörgy lobogója lengett. A polgármester másnap le is vetette a két zászlót, azzal érvelve, ha bárki bármit ki szeretne tenni az épületre, előbb a tulajdonos beleegyezését kellene kérnie. "Mondják el, mit szeretnének, elemezzük kérésüket, de az nincs rendjén, hogy odatámasztunk egy létrát, és bármilyen zászlót kifüggesztünk. Ez anarchia, holnap, holnapután jön másvalaki, kitesz egy másik zászlót“ – mondta akkor, az alapítvány azonban nem elégedett meg ennyivel, feljelentést tett az ügyészségen. A hatóság pedig a polgármestert "a nemzeti jelképek megsértéséért“ és "egyes jogok korlátozását eredményező hivatali visszaélésért“ bűnösnek találta, ezerlejes bírság kifizetésére kötelezve. A büntetőjogi eljárás kezdeményezését viszont elvetette a testület. A Mihai Viteazul Alapítvány nem elégszik meg ennyivel, Maria Peligrad, a szervezet elnöke a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, a polgármestertől "az állam zászlaja iránti tisztelet jeleként“ elvárja, saját kezűleg tegye ki azt a Lábas Házra, "így mutatva meg, nem nézi le Románia szimbólumait és a román népet“. A Háromszék megkeresésére Antal Árpád úgy értékelte: ez a köszönet a Mihai Viteazul Alapítványtól, amiért a város ingyen odaadta egyik irodáját. "Ha korrekt módon akartak volna eljárni, kérik az önkormányzattól, hogy kitehessék a zászlót. Továbbra is az a véleményem, mi tehetünk ki vagy vehetünk le zászlót a város tulajdonát képező épületekre, hiszen nem a Lábas Házat adta oda nekik a város, hanem annak egy helyiségét. Úgy értékelem, ezzel az akcióval – amivel engem börtönbe akartak juttatni – köszönik meg, hogy ingyen használhatják a Lábas Ház egy részét“ – fejtette ki.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Brüsszeli hullámok Sepsiszentgyörgyön
Nem ment simán a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén a Székelyföld brüsszeli irodájának működtetését felvállaló egyesület létesítéséről szóló határozattervezet megszavazása, bár az alapítók – a város és a megyei tanács – a jogilag kivitelezhető legegyszerűbb utat választották, ez számos képviselőnek nem nyerte el tetszését.
A brüsszeli iroda finanszírozását egy közösségfejlesztési társulás létrehozásával látják kivitelezhetőnek a kezdeményezők, mint Antal Árpád polgármester a tegnapi tanácsülésen ismertette, a társulást a város és a megyei tanács alapítaná, utólag lépnének majd be a hargitaiak (megyei tanács, városi önkormányzatok), illetve a marosiak közül, akik tudnak. Mint indokolta, azért e kevés alapító, mert így hamarabb és egyszerűbben, illetve Sepsiszentgyörgyön remélhetőleg akadálymentesen kivitelezhető a társulás jogi bejegyzése, ha több alapító lenne, könnyebben „megtorpedózható" lenne a hivatalosítás, volt már ilyenre példa.
Az ellenvetések sorát Gazda Zoltán kezdte, aki – bár kiemelte a brüsszeli iroda jelentőségét – „súlyos szépséghibának" nevezte, hogy a Székelyföld uniós lobbizásáért létesített iroda finanszírozását indulásból csupán a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vállalja fel, szerinte legalább a három megyei és a három megyeszékhelyi tanácsnak kellene a társulást létrehoznia, utána a Maros, Hargita, Kovászna megyei városoknak is kellene csatlakozniuk, a községektől viszont nem lehet elvárni, hogy pénzzel besegítsenek. Aztán Ivan Nicolae fogalmazott meg számos jogi kifogást, mint mondta, a határozattervezetet vissza kellene küldeni megfogalmazójának (a statútumot és az alapító oklevelet a megyei tanács dolgozta ki), hogy simítson még rajta, ráférne. A sort Bereczki Kinga zárta, aki szerint „annyi kérdés merült fel", hogy érdemes lenne átgondolni, esetleg halasztani, s majd utólag visszatérni a témára. A polgármester felvetésére, hogy mi a sok kérdés, azt felelte: az alapítók nem fedik le Székelyföld területét. Az a kérdés, mit akarunk: hogy működjék a brüsszeli iroda, vagy hogy olyan reprezentatív társulást hozzunk létre, melyet a jogi útvesztők során számtalanszor kikezdenek, s a végén nem jegyeznek be – érvelt a polgármester.
Részletkérdések megvitatása után a végső szavazásnál a határozattervezet ellen voksolt a román képviselők közül kettő, a másik kettő tartózkodott, akárcsak Gazda Zoltán, Bereczki Kinga és Bálint József is.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki EMKE-díjazottak
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) háromszéki díjazottjainak, István Ildikónak és Tóth-Birtan Tinkának adta át az elismerő oklevelet tegnap a Bod Péter Megyei Könyvtárban Kiss Jenő, az EMKE háromszéki alelnöke.
Méltatásában elmondta, István Ildikó nemzedékeket ismertet meg a magyar népdallal és tánccal, elindítva azon a biztos alappal rendelkező úton, amelyen eljuthatnak a művelődés magas fokára. Külön kiemelte közszolgálatot teljesítő, nemzeti és egyházi ünnepeken való fellépéseit. "Tudatosan vállalja és viszi tovább azt a népi kultúrát, amit otthonról hozott, s amelynek értékeitől sem a divat, sem a fogyasztói társadalom nem tudta eltávolítani" – mondta Kiss Jenő. Tóth-Birtan Tinka a Míves Házban kifejtett szervezői tevékenységével, a gyermektáncház, a fazekasság, a nemezelés oktatásának megszervezésével ugyancsak a népi kultúra éltetését szolgálja, az EMKE díját ennek okán érdemelte ki. 
Mindketten a háromszéki közművelődési élet sajátos, példamutató személyiségei, akik munkájukat úgy tudták megszervezni, hogy jelentős részben az államtól függetlenül is meg tudnak élni, ezzel is sok fiatal számára járható utat mutatva – zárta beszédét Kiss Jenő. 
István Ildikó és férje, Mihály Pál tevékenységét méltatta Szilágyi Zsolt is, elmondva, olyan munkára vállalkoztak, mely nem tartozik a nagy érdeklődésnek örvendő foglalkozások közé, de melyre annál nagyobb a szükség a mindent taroló komputervilágban.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összhang és támogatás autonómiaügyben (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma)
Minden körülmények között nemzeti együttműködésre van szükség, és az autonómia sikerre vitele érdekében maximálisan össze kell fogni – hangsúlyozta Kőszegi Zoltán, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma regionális önkormányzati munkacsoportjának társelnöke a testület tegnapi, alakuló ülésén.
A magyar parlamentben zajlott rendezvényen az új munkacsoport fő céljaként az autonómiatörekvések sikerre vitelét jelölték meg a határon túli magyarság számára. A testület a szabályzat szerint évente egyszer ülésezne, ennél azonban gyakoribb találkozókat terveznek, mint Kőszegi Zoltán kiemelte: "nagyon fel kell gyorsítani" ezt a folyamatot.
Harangozó Gábor (MSZP), a munkacsoport társelnöke úgy fogalmazott, hogy az autonómia azon kevés kérdések közé tartozik, amiben nem csak a magyarországi pártok között teljes az egyetértés, hanem a magyar nemzethez tartozó összes párt és szervezet körében. A magyarság megmaradásának, szülőföldön való boldogulásának leghatékonyabb eszköze az autonómia elősegítése és megteremtése – mutatott rá. Javasolta, az autonómiatörekvések segítése érdekében a fejlesztési forrásokat hangolják össze, legyen egy hosszú távú gazdaságfejlesztési program és intézményfejlesztési intézkedési terv. Kalmár Ferenc (KDNP) kiemelte: támogatják a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit minden szinten. A magyar diplomáciának az is a feladata, hogy ráébressze Európát, van egy magyar kérdés, amivel foglalkozni kell, amit meg kell oldani. Az autonómia kérdése nem ördögtől való – folytatta –, hozzátette: Nyugat-Európában működő modellek vannak, amelyeket át lehetne Közép-Európába is ültetni. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) szerint a magyar nemzet újraegyesítésének eszköze az önrendelkezési jog. A jobbikos politikus azt javasolta többek között, hogy hozzanak létre egy székelyföldi munkacsoportot, amelynek EP-képviselők, országgyűlési képviselők, szakértők lennének a tagjai. A magyar diplomáciának teljes erejével oda kell állnia a székelyföldi autonómiatörekvések mellé – szögezte le. Szerinte emellett a Kárpát-medencei jogvédő hálózatnak állami feladatként kellene megvalósulnia. Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője emlékeztetett, többször hangoztatták már, a vajdasági magyarok számára az autonómia nem cél, hanem eszköz, éppen ezért támogatnak minden Kárpát-medencei autonómiatörekvést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott: a székelyföldi autonómia megteremtésének feltétele, hogy Magyarország betöltse azt a szerepet, amit Ausztria Dél-Tirol esetében. A tanácskozás azt jelzi, hogy a magyar állam intézményei részéről a szándék és az akarat megvan. Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke támogatást és partnerséget ajánlott a Székely Nemzeti Tanácsnak, mint kiemelte: az autonómia a fő cél, és ezért fognak dolgozni. László Bálint, a vajdasági Magyar Remény Mozgalom elnöke szerint a nemzeti tanács kiindulási alapnak jó, de az arra vonatkozó törvény nem elégséges, nem jó. Nem kell megállni, és a területi autonómiát sem kell feladni – mutatott rá.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házasodni nem divat (Háromszéki népfogyatkozás)
A népszámlálási adatokat igazolják a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak számai, Háromszék lakosságának évek óta tartó fogyatkozása tavaly is folytatódott.
Ami ennél feltűnőbb, a házasulási kedv nagymértékű megcsappanása — ráadásul az egyszerűsített válásnak bevezetése első évében máris akadtak hívei. A sepsiszentgyörgyi anyakönyvi hivatalban tavaly 1059 születési bizonylatot állítottak ki, egy évvel korábban 1166-ot, 2009-ben 1221-et, 2008-ban 1300-at, 2007-ben 1210-et, 2006-ban 1272-t. A számok az itt bejelentett születéseket jelentik, Sepsiszentgyörgy vonzáskörzete viszont elég nagy, hiszen a tavalyi 1059 újszülöttből mindössze 292 vált városi lakossá – és ez is a folyamatos népfogyatkozást igazolja. 2010-ben sepsiszentgyörgyi szülők lakhelyük anyakönyvi hivatalában 391 újszülöttet jelentettek be, 2009-ben 393-at, 2008-ban 420-at, 2007-ben 444-et, 2006-ban pedig 508-at. Ami az elhalálozások statisztikai alakulását illeti: 2006-ban 711, 2007-ben 698, 2008-ban 778, 2009-ben 823, 2010-ben 747, 2011-ben 753 halotti bizonyítványt állítottak ki a városházán, ezen belül Sepsiszentgyörgy lakossága 2006-ban 448, 2007-ben 457, 2008-ban 466, 2009-ben 487, 2010-ben 438, 2011-ben 420 fővel fogyatkozott.
Legfeltűnőbb a házasságkötések számának alakulása, a sepsiszentgyörgyi városháza esketőtermében 2006-ban 434 pár mondta ki az igent, 2007-ben 467, 2008-ban 425, 2009-ben 429, 2010-ben 360, tavaly meg már csupán 274 pár hivatalosította kapcsolatát. Felső-Háromszék apadása
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 522 újszülöttet, 188 elhalálozást és 75 házasságkötést vettek nyilvántartásba. Tavalyelőtt 593-an születtek, 192-en hunytak el, és 118 házaspár mondta ki a boldogító igent, míg 2009-ben 544 születést, 229 elhalálozást és 125 házasságkötést iktattak.
A születések száma azért ilyen magas, mert az egész Felső-Háromszéken világra jött babákat a céhes városban veszik nyilvántartásba, ugyanakkor tavaly több tucat sepsiszentgyörgyi nő szült Kézdivásárhelyen. A házasságkötések száma évről évre csökken, a párkapcsolatban élő fiatalok az anyakönyvvezető előtt nem kötnek házasságot. Kovács Mária Magdolna irodavezető elmondása szerint a kilencvenes évek elején évente 180 pár házasodott össze. (Iochom)
Erdővidék kivétel
A két évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva felére esett vissza a házasságkötések száma Erdővidék központjában a tavaly: míg 2009-ben 54 egybekelést jegyeztek, következő évben csak 38-at, tavaly mindössze 29-et. Szinten maradt az elhalálozások száma, az utolsó három év statisztikája: 109, 102 és ismét 109. Emelkedett viszont a születések száma: míg egy évvel ezelőtt 93-ról 67-re esett vissza, tavaly 98 babát hoztak világra. (Szekeres)
Öregedik Kovászna
Aggasztóak a kovásznai adatok is: egyre kevesebben kötnek házasságot, egyre kevesebb gyerek születik a fürdővárosban. Mindezekkel párhuzamosan az elhalálozások száma is csökkenő tendenciát mutat, 2009-ben 141 halálesetet jegyeztek, tavaly lényegesen kevesebbet, csak 104-et – amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy nő a kovásznaiak átlagéletkora, öregedik a város lakossága. 2008-ban 68 házasságot kötöttek Kovásznán, tavalyelőtt 57-et, tavaly csupán 51-et. A születések száma is drasztikusan csökken, az anyakönyvi hivatalban 2008-ban 250 újszülöttet jelentettek be, 2009-ben 239-et, tavalyelőtt már csak 200-at, és az elmúlt esztendőben mindössze 168-at. Megjegyzendő, a kovásznai szülészeten napvilágot látott gyerekek nem mind helybeliek, egész Orbaiszékről, sőt, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről is jönnek ide szülő nők – mondta Dancs Ibolya anyakönyvvezető. Idén újszülöttet még nem jegyeztek Kovásznán, egy halálesetet viszont már igen. (Bokor) Ötszáz lejes válás
Múlt évtől az egyszerűsített házasságfelbontás intézményét is bevezették Romániában, a gyermektelen, közös megegyezéssel, anyagi osztozkodási viták nélkül válni kívánó párok a polgármesteri hivatalok anyakönyvi hivatalában is érvényteleníthetik házasságukat a helyi önkormányzatok által megállapított illetékért. Sepsiszentgyörgyön 19 házaspár élt e lehetőséggel, esetenként ötszáz lejért érvénytelenítették frigyüket. Kézdivásárhely ugyanekkora illetéket szabott meg, ott három pár használta ki a lehetőséget. Barót ugyancsak ötszáz lejes házasságfelbontási taksát állapított meg, de az erdővidéki városháza kasszája ilyen illetékkel nem gyarapodott. Kovásznán csupán száz lejbe került az anyakönyvi szétválasztás, ott négy pár kérte ily módon kapcsolatuk megszüntetését
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyitókoncert az „aranycsapattal” (Szent György Napok)
Nulladik napra átköltöztetett eseménnyel, az immár hagyományos nyitókoncert­tel kezdődik ma a 21. Szent György Napok. A koncert helyszíne ezúttal is a Krisztus Király-templom, a zenei kínálat pedig ugyanvalóst kihívás a fellépők számára.
A hangverseny Johann Sebastian Bach legismertebb orgonaműveivel kezdődik Steffen Markus Schlandt, a brassói Fekete-templom orgonistája előadásában, aki – fiatal kora ellenére – Európa-szerte elismert előadó. Aztán következik az a bizonyos kihívás: Franz Schubert Asz-dúr miséje a zeneirodalom egyik leghíresebb műve, viszont ritkán játsszák, mert nagy zenekart, kórust és kiemelkedő képességű énekeseket igényel – számunkra pedig mindez adott.
Instrumentistáknak ott a csíkszeredai Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar, mely immár ötödik éves együttműködése során a régió zenei életét méltán képviselő együttessé fejlődött, Filip Ignác megfogalmazásában olyan székelyföldi "aranycsapattá" válva, amely megállná helyét bármely hírneves fesztiválon. Az idén negyvenévessé váló Vox Humana kórust dicsérni nem kell, együttműködésük a Csíki és a Georgius Kamarazenekarral is régebbi keletű immár, számos vokál-szimfonikus művet adtak elő közösen. Ami pedig a kiemelkedő képességű énekeseket illeti, azokból sincs híjával a Székelyföld: Szilágyi Zsolt tenort a szó legszorosabb értelmében ország-világ ismeri, Sebestyén Lázár Enikő szoprán és Mocanu Prezsmer Erika mezzoszoprán (aki ezúttal altot fog énekelni) az elmúlt években számos fellépésen bizonyította tehetségét. Őket egészíti ki Sándor Árpád basszus, a székelyudvarhelyi fiatalember szintén régebbi partnere a Csíki és a Georgius Kamarazenekarnak. Ők közösen ígérik azt a ritka zenei élményt, mely nemcsak "vájtfülűek" számára érdekes, hiszen – ismételten Filip Ignác szavait idézve – az Asz-dúr mise nagylélegzetű, költői, romantikus mű, amely mindenkit képes meghatni, és mindenki számára hordoz üzenetet. Azaz ritkán adódó alkalom, amelyet kár volna kihagyni.
A nyitó hangverseny belépti díjas, jegyeket a szervezőirodában lehet vásárolni, illetve a koncert előtt a helyszínen.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent György-szobrot avatott Sepsiszentgyörgy
Jövök néha, hogy lenne,
ki György vitéz lovának
tenyérből cukrot ad.
Ideje volna végre
már kapni lándzsavégre,
s nemcsak bűvölgetni
ama sárkányokat!
Farkas Árpád: Farkas utca (részlet), 1972
Sokan gyűltek össze május 5-én, szombat este Sepsiszentgyörgy központjában, hogy egy rég várt pillanat tanúi lehessenek: sárkányölő Szent György, a város védőszentje, névadója szobrának avatásának (felvételünkön). Az évszázadok során számos képzőművész dolgozta fel Szent György legendáját, hogy magyar nyelvterületen épp a Kolozsvári testvérek, Márton és György alkotásának másolatai terjedtek el, az nem véletlen: az immár Sepsiszentgyörgy központjában is álló "kicsi gyönyörűség" – miként Vargha Mihály szobrászművész jellemezte – mindent magyaráz.
Régi adósságot törlesztettünk – kezdte ünnepi beszédét Antal Árpád polgármester –, hiszen számos városlakó gondolta úgy, egy modern Szent György-szobor mellett a klasszikusnak is helye lenne a városban. Ha a Jóisten ezt a régiót bízta ránk, köszönjük védőszentünknek, hogy az idők során vigyázott ránk, mert mi, székelyek mindig egyik kezünkkel dolgoztunk, a másikkal harcoltunk, és ez most sincs másként, ma is akadnak, akik el akarják venni szülőföldünket – figyelmeztetett a polgármester. De e szobor is kifejezi ragaszkodásunkat szülőföldünkhöz, akaratunkat, hogy harcolunk érte – zárta rövid beszédét, majd Lestyán Goda János szobrászművésszel leleplezték a szobrot.
A sanyarú sorsra jutott közösség felszabadítását megjelenítő Szent György-legenda számos költőt is megihletett, Juhász Gyula költeményét Nemes Levente, Lucian Blaga versét Camelia Paraschiv tolmácsolta. Damokos Csaba elmondta, a szobrot olyképp helyezték el, hogy figyelembe vették a majdani városrendezési tervet, majd utalva a polgármester korábbi szavaira – hogy a modern Szent György-szobor is megmarad helyén, a klasszikus felállítása után nem távolítják el – saját értelmezését ismertette: miként az ember is más ruhában jár szórakozni, mint templomba, az áruház előtti alkotás legyen a koncertes, bulis jelképe, ez meg a komolyabbik, elgondolkodtatóbb szimbóluma a városnak. Vargha Mihály kiemelte, az 1373-ban készült eredeti szobor (ma a prágai Hradzsinban áll) a világ művészettörténetében mérföldkő, remekmű, melyről másolatot készíteni azzal egyenértékű alkotást eredményez, üzenete pedig változatlan: benne van múltunk, jelenünk, ember és természet egysége.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Néppárt sikertörténetről beszél
Ahhoz képest, hogy új – alig több mint fél éve a politikai porondra fellépő – szervezetként az Erdélyi Magyar Néppárt elsődleges célja az volt, megvessék lábukat, első választási „bevetésüket” sikerként élik meg Háromszéken: Nagyborosnyón máris polgármestert állíthatnak Szőcs Levente személyében.
Ami annál is nagyobb dolog, mert 2008-ban ellenzéki párt nem tudott falun nyerni – értékelte Nemes Előd, az EMNP háromszéki szervezetének elnöke a tegnapi önkormányzati választás első eredményeit. „Új szervezetként minden megszerzett önkormányzati képviselői hely sikertörténet számunkra” – emelte ki Nemes Előd, hangsúlyozva, fél év alatt a semmiből építettek pártot, s az első eredmények – tegnap este legalábbis úgy tűnt – igazolják elvárásaikat, megyeszinten 70–80 önkormányzati képviselőre számítanak. A hogyan továbbról egyelőre sokat nem közölhetett, ez volt első erőpróbájuk, „négy év kemény munka vár ránk, nem lehet csalódást okozni, mindent megteszünk, hogy bizonyítsunk” – mondta. Arról, hogy kivel lépnek koalícióra, szintén nem adhatott egységes választ, „az adott településtől függ, nincs egységes séma, a Néppárt az embert nézte, váltakozó a koalíció felállása” – jelentette ki. Lényegesnek tartja, hogy bár sok helyen nem nyerhettek, számos településen a mérleg nyelve lehetnek. Fontosnak tartotta megköszönni a Néppártba fektetett bizalmat, hiszen „ez igazából megelőlegezett bizalom, a másik két alakulatnak már volt esélye bizonyítani”, nekik nem, ez is a párt sikertörténetének bizonyítéka.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mesterek és barátok
Olvastatókönyvnek nevezi Borcsa János új kötetét (Értékkeresők – értékalkotók. Kritikák, portrék, tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2012.) Váry O. Péter a Háromszékben közölt recenziójában. (2012. június 30.)
Borcsa könyve első ciklusának a beszédes Mesterek címet adta. Akikről könyveik kapcsán ír (a közlés rendjében): Beke György, Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Jancsik Pál, Kántor Lajos, Murvai Olga, Király László, Láng Gusztáv, Méliusz József, Molter Károly, Pomogáts Béla. A második a szintén sokatmondó Barátok címet viseli, benne az idejekorán eltávozott Boér Géza mellett olyan kortárs szerzőket „olvastat” Borcsa tanár úr, mint (ugyancsak a közlés rendjében) Bogdán László, Bölöni Domokos, Cseke Péter, Egyed Emese, Fekete Vince, Ferenczes István, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Nagy Attila, Tompa Andrea.
Mazsolázzunk ezekből a szövegekből! Cs. Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című könyve kapcsán ezt olvassuk: „Az állambiztonsági gépezetnek a működését, illetve a diktatúrának az egyes ember mindennapjaiban való jelenlétét szemléltetik a kötetben közölt állambiztonsági dokumentumok, s beilleszthetők azon történelmi források közé, amelyek a kommunizmus utolsó tíz-tizenöt évének társadalmi és nemzetiségi elnyomását, valamint az ellenállás különböző, egyéni és kollektív formáit tükrözik Romániában. A tudományt szolgálja ilyen tekintetben a Szem a láncban, de egyúttal erdélyi-romániai társadalmunk erkölcsi-szellemi megújulásához is hozzájárulhat, ahhoz a történelmi tisztánlátáshoz, amely esetleg megóvhat az új demokráciák és a globalizmus nem kevésbé súlyos provokációitól, mint amilyenek elé a letűnt totalitárius rendszerek állították az egyént és a közösségeket az utóbbi ötven-hatvan évben.” Fábián Ernőről megállapítja, hogy „már 1984-ben tisztázta a maga számára – amit nem sokkal később néhány neves írástudó társával meg is valósítanak –: a pártállami keretek és nyilvánosság helyett egy titkos, föld alatti fórumot és nyilvánosságot kell választania, hogy szabadon megnyilvánulhasson. Ez volt számára a Limes-kör 1985–1986-ban. ‘Egyszer s mindenkorra le kell számolni azzal az illúzióval – írta 1984-ben –, hogy egy monolitikus politikai rendszerben el lehet valamit érni érveléssel, a tények és a gondolkodás bizonyító erejével. Az utak elválnak egymástól. Választani kell az eszközlét és a szabad gondolkodás között. Ha valaki a szabad gondolkodást választja, ez a magatartásában, viselkedésében kell megnyilatkozzon, a példaadás erkölcsében.’ (78.) Egy tartalmas írástudói élet végső üzenetének is tekinthető az idézett naplóbejegyzés.” Ferenczes István költői szerepjátékáról ekként vélekedik a szerző: „…nemcsak Esteban Zazpi De Vascos Y Aitzgorri fiktív költő verseit alkotja meg, de hozzájuk egy életrajzot és szellemi portrét is felvázol a kötetet bevezető és záró részben (Prológus helyett, Epilógus helyett), valamint a versek egy részéhez kapcsolódó kommentárokban és lábjegyzetekben, s e létrehozott modell révén egy saját lehetséges pályaalakulást is meglebegtet, illetve szellemi kalandjait is szemlélteti, éppen kétszáz évvel korábbi időbe (1746 hősének feltételezett születési éve, ő maga pedig 1945-ben született) helyezve azt. Így, a koramodernségbe helyezett idegen és távoli költőben mutatja meg önmagát az utómodern kor egyik erdélyi magyar költője.” Király László írói munkásságát így mutatja be: „Az Akasztóhegy című kötet versei Király költői pályájának egy markáns vonulatát mutatják be, éspedig a tág értelemben vett szülőföld, azaz egy érzület, a hazával kapcsolatba hozható érzésvilág, valamint egy eszmekör ihlette és szülte versek sorozatán keresztül. Ez az érzület és eszmekör különben Király regényvilágában is jelen van, a Kék farkasok (1972) fiatal költő hőséből egy alkalommal például felkiáltásként szakad fel az érzés: ‘Uramisten, milyen nagy dolog, amikor otthon van az ember, vagy amikor hazatalál!’ Sőt, magának a helynek, az igazi otthonnak a részleteit is felvázolja a huszadik század közepére eső zaklatott gyermekkort felidéző hős: ‘Mert volt nekünk is rendes otthonunk – mondja –, távoli, messzeség vizén úszó otthon, nagy, tisztára sepert udvarral, diófás, szederbokros kerttel, szőlőleveles tornácú házzal, melynek tágas szobáiban egész esztendőn át árván, pókhálósan álltak a nehéz diófa bútorok. Volt otthonunk, ahova haza lehetett menni, de ahol két csodálatos öregember csak nyaranta örülhetett látogatásainknak. A nyár hazavitt, de az ősz elhozott mindig.’ A gyermekkornak ezek a helyszínei a tisztaságra és szépségre emlékeztetik a hőst, mivelhogy – elmélkedik – ‘ez a hely a legszebb, legzavartalanabb emlékek őrzője’, s újra találkozni azzal a hellyel kivételes alkalom a hős számára, hiszen a ‘legmélyebb nyomokat’ véste belé.” Markó Béla Tulajdonképpen minden című, 2009-es kötetének verseiről szólva a kritikus megállapítja, hogy azok nagy részének „nem eszmei az indítéka, hanem nagyon is konkrét-tapasztalati, érzelmi és élményszerű, viszont Markó ezekkel is általában az elvont gondolatiságot célozza meg. A látó szemnek vagy az értő értelemnek a kis dolgokban mutatkoznak meg a nagyok, az általános érvényűek, a konkrétból kiindulva könnyedén jut el az absztraktig, minthogy Markó elvonatkoztatás iránti érzéke és hajlama fokozott, de hasonlóképpen erénye az intenzív képi látásmód. Ugyanolyan könnyedén uralja a logikai ‘mutatványokat’ és konstrukciókat, mint az elemi dolgok és jelenségek plasztikus megragadását. Ennek is, annak is a szépségét érzékelteti a költő.”
Figyelmet érdemlő, hogy jóllehet Borcsa János munkássága korántsem szorítkozik az erdélyi irodalomra, nevét jól ismerik, munkásságát becsülik az anyaországban, hiszen a különböző irodalmi fórumokon rendszeresen jelentkezik kritikáival, tanulmányaival, könyveit értékelően jegyzi a szakma, ő maga elsősorban mégis a szülőföld olvasótáborát siet tájékoztatni, nekünk segít eligazodni – a gazdasági gondok ellenére is meglehetősen gazdag – könyvkínálatban. Az értékfelmutatás nemes feladatát tehát egyetlen pillanatra sem téveszti szem elől. Ezt mutatja az is, hogy a kötet huszonnégy írásából tizenkettő a Székelyföld című folyóiratban látott napvilágot, öt a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapban, kettő-kettő a Kortárs, illetve a Bárka, egy-egy pedig a Forrás, az Irodalmi Jelen és a Korunk hasábjain jelent meg első közlésként. Az sem érdektelen, hogy viszonylag friss terméséből válogatott a szerző: csak egy-egy szöveg való 2005-ből, illetve 2007-ből, kettő 2008-ból, kettő 2009-ből, viszont hét-hét 2010-ből és 2011-ből, kettő pedig 2012-es keltezésű.
BÖLÖNI DOMOKOS
Szabadság (Kolozsvár)

13020.ro – a Mikó-ügy
Honlapon is hozzáférhetőek immár a Mikó-ügyként elhíresült, a sepsiszentgyörgyi nagy múltú iskola visszaállamosítási kísérletének történései, az interneten elérhető oldal nevének – www.13020.ro – a bírósági iratcsomó számát választották. A kezdeményezők ugyanakkor arra biztatják az erdélyi magyarságot, aláírásukkal tiltakozzanak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a magyar közösséget ért támadás ellen, valamint fejezzék ki szolidaritásukat a három évre elítélt Markó Attila és Marosán Tamás iránt.
A honlapot működtető kezdeményező csoport tagjai: Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, Tamás SÁndor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Balázsi-Pál Előd, a Transindex hírportál főszerkesztője, Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője, Bodor László, a Félsziget Fesztivál igazgatója, Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány igazgatója, Horváth István, az Országos Kisebbségkutató Intézet igazgatója, valamint Kádár Magor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Mint tegnap kiadott közleményükben írják, a honlap és az egyúttal elindított Facebook-oldal (http://www.facebook.com/13020Mikougy) átfogó, pontos és hiteles információforrás kíván lenni, melyen minden adat megtalálható az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság működésétől és összetételétől kezdve a 13020-as dosszién és a peren át Markó Attila államtitkár tevékenységéig.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mégis rendőrség (Sepsiszentgyörgy)
Mégis rendőrségi székhely épül a sepsiszentgyörgyi csendőrség mellett már jó ideje meredező épületkezdeményből – holott egy mai napig érvényes megállapodás szerint a város önkormányzata átvenné a betonvázat, abban kétszáz lakást alakítva ki. A rendőrség szerint, amennyiben folyamatosan kapják rá a pénzt, jövő őszre teljesen elkészülhet új székházuk. Sepsiszentgyörgy polgármestere azonban nem hagyja annyiba, bár nem nagyon bízik benne, hogy még a városé lehet az épület.
Miután az elkezdett épületváz évekig állt egymagában, a város vezetősége annak felhasználását kezdeményezte. Antal Árpád polgármester tárgyalásba kezdett a belügyi és a fejlesztési minisztériummal, hogy adják át a városnak. Az akkor született egyezség szerint a kétszáz lakásból, amit kisebb átalakítással ki lehetett volna ott képezni, százat a város kapott volna meg, százat a belügyminisztérium használhatott volna szolgálati lakásként. Az egyezséget papírra is vetették, a megállapodást Traian Igaş belügyi, Elena Udrea fejlesztési miniszter és a polgármester írta alá, ennek alapján elkészült az épületátadáshoz szükséges kormányhatározat-tervezet is – ám mielőtt a kabinet napirendjére tűzhette volna, jött a kormányváltás, az Ungureanu-kabinet minisztereinek pedig idejük sem volt az üggyel foglalkozni, elseperte őket a Ponta-kormány – elevenítette fel a történetet Antal Árpád.
Dr. Ioan Popa megyei rendőrfőkapitány elmondta: augusztusban kezdték újra az építkezést, a belügyminisztériumtól egyelőre másfél millió lejt kaptak. Ebből a pénzből az A szárny befedését, falainak felhúzását tervezik még az év végéig. A rendőrség számára tervezett új székház – mint ismeretes, a Csíki utcai ingatlant visszaszolgáltatták néhai tulajdonosának, a Kőrösi Csoma Sándor utcabeli épület pedig túl szűkös a megyei és városi rendőrség számára, ezért vált szükségessé új székhely létesítése – három épületegyüttesből áll, tervek szerint ezek alagsorában az épületgépészeti létesítmények mellett az irattár kapna helyet, a földszintre költöztetnék be az összes, ügyfeleket fogadó részleget, a további három szinten pedig az irodákat helyeznék el. A Kőrösi Csoma Sándor utcai épületben különféle speciális osztályai maradnak a rendőrségnek, a fogdát is átköltöztetik az új helyszínre.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyarság ügye
A sepsiszentgyörgyi magyar lakosság körében készített közvélemény-kutatás többek között a Mikó-ügyre is kitér: a város lakosságának jelentős része figyelemmel követi az eseményeket. A Mikó-ügy ugyanakkor mérföldkőnek számít az igazságszolgáltatásban: a bírósági döntés megszületésével Romániában leállt az egyházi javak visszaszolgáltatása, és ez nem véletlen – vélik a www.13020.ro honlap kezdeményezői. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetője szeptember 1-jét, a tiltakozás napját tartaná megfelelőnek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum találkozójára.
A Mikó-ügy ismeretére, megítélésére vonatkozó kérdésre a Sepsiszentgyörgyön végzett közvélemény-kutatás megkérdezettjeinek 61,5 százaléka azt válaszolta: hallott róla, és nem ért egyet a bíróság döntésével, 4,1 százalék hallott róla, viszont egyetért a bíróság döntésével, 9,1 százalék hallott a Mikó-ügyről, de nincs róla kialakult véleménye. Ami nehezen érthető: a válaszadók 24 százaléka egyáltalán nem is hallott arról, hogy a Mikót az egyháznak visszaszolgáltató bizottsági döntést két sepsiszentgyörgyi magyar polgár megfellebbezte, a bíróság pedig úgy döntött, az iskola az államot illeti meg, a restitúciós bizottság tagjait meg hároméves börtönbüntetésre ítélte.
Ez utóbbi döntésre vonatkozott a közvélemény-kutatás második kérdése: milyen formában fejezné ki támogatását a Mikó-ügy elítéltjei iránt? A válaszadók 64,2 százaléka a petíció aláírását jelölte meg, 44,6 százalék a nyilvános tüntetésen való részvételt, 24,4 százalék a pénzadományt, míg 3,5 százalék akár az éhségsztrájkot is vállalná.
Azon túl, hogy precedenst teremthet, s a későbbiekben annak a mintegy 1200 visszaszolgáltatott egyházi ingatlan újraállamosításának lehetőségét is előrevetítheti a Mikó-ügy, az sem kizárható, hogy ez megtörténhet a magánszemélyekkel is – hívja fel a figyelmet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, rámutatva arra is, a per célja a megfélemlítés is lehet, azoknak a köztisztviselőknek szóló figyelmeztetés, akik az elmúlt esztendőkben nehéz körülmények között hozták meg a megfelelő döntéseket. Kelemen bízik benne, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság szabadságvesztésre ítélt tagjainak bírósági döntését a fellebbezés után megváltoztatják.
Ha nem tiltakozunk, ha nem emeljük fel a hangunkat, akkor a Mikó-ügy az elkövetkezőkben az egész társadalomra negatív hatással lesz, amely ellen később már nem lehet tenni – hívta fel a figyelmet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. Példaként az 1948-ban kezdett államosítást említette: első körben a nagybirtokosoktól vették el a földet, „akkor sokan úgy gondolták, hogy ez nem az ő ügyük, holott igazságtalanság történt. Azonban a nagybirtokosok után a kisembertől is elvették a földeket, be kellett szolgáltatni a javakat. Ez is mutatja, kihat minden egyes emberre, ha elindul az igazságtalanság” – figyelmeztet a püspökhelyettes. „A Mikó-ügy mindenkit érint, lehet, hogy ma még nem közvetlenül, de az ügy következményeit holnap már a saját bőrén is érezheti mindenki. Az egyház kötelessége kiállni ebben a kérdésben, arra buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzánk az Igazság napján” – fogalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület álláspontját Kató Béla.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint „a Mikó-ügy az erdélyi magyar nemzetközösség, a történelmi egyházak, az RMDSZ reakciókészségének tesztelése, nekünk most azt kell bebizonyítani, hogy közösségünk immunrendszere egészséges, jól működik, és megfelelően tud válaszolni egy ilyen provokációra.” Kiemelte, a Mikó-ügy már rég nem a Székely Mikó Kollégiumról szól csak, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, és ő is az Igazság napján szervezett tüntetésen való részvételre szólítja az erdélyi magyarságot. A www.13020.ro honlapon egyébként tegnap délig több mint háromezren csatlakoztak a tiltakozáshoz. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az Igazság napját tartaná megfelelő alkalomnak az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum találkozójára – mutatott rá Toró T. Tibor keddi sajtótájékoztatóján. Az erdélyi magyar pártközi találkozóra Toró négy napirendi pontot javasolna megvitatásra: a Székely Mikó Kollégium, illetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét, továbbá az őszi választások és az Európai Polgári Kezdeményezés kérdését. Meglátása szerint ezek azok a haladékot nem tűrő kérdések, amelyek rendezése érdekében az erdélyi magyar pártok összefogására van szükség.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új élet és mítosz mezsgyéjén (Nemzeti zarándoklat az Úz völgyében)
Igazi nemzeti zarándokhellyé nőtte ki magát az Úz-völgyi emlékünnepség: minden esztendő augusztus 26-án itt, az Aklos- és Magyarós-tető közrezárta völgyben gyűlnek össze egykori frontharcosok emlékezni arra a napra, amikor tizenéves leventekatonákként átestek a tűzkeresztségen. Emlékeznek az egyre fogyatkozó túlélők, de ott van családjuk, ott vannak a hagyományőrzők, ott nemzettársaink Felvidékről, Kárpátaljáról, a kicsi hazából – ott mindenki, kinek valamelyest is fontos a magyarság jövője. És a közel húsz esztendeje állított kőtömbös-kopjafás emlékmű előterében gyülekeznek az egyszerű, név nélküli, csupán nemzetiszín szalaggal átkötött fakeresztek, jobbján és balján szaporodnak az újabb emlékjelek. Idén a kopjafák sora újabbal gazdagodott: Sylvester Lajos, Úz völgye igaz krónikása, az úzi ünnepségek egyik kezdeményezője emlékére is áll most már fejfa. Hogy a háromszéki zarándok az Úz völgyébe eljuthasson, kétszer is át kell lépnie az ezeréves határt: Ojtoznál ki, Dormányfalva felett be. Nem az unió vívmánya, hogy ezt személyi igazolványa fel sem mutatásával megteheti. Ojtoztelep után simábban gördül a személygépkocsi, hogy aztán Magyardormány falurésztől elkezdődjék a bíráspróba. Kátyúk, itt-ott aszfaltnyomok, majd kavicshalmok az út felét elfoglalva – előrevetítik a majdani útjavítást, véli a naiv utas. Dehogy, csak az Úz völgyén áthaladtatott valamiféle vezeték lehelyezéséhez szükségesek. Az út? Vélhetőleg rosszabb lesz jövőben, mint idén. Ami, bár ellentmondásnak tűnhet, de: így jó. Egyedüli esélye, hogy megmenekülhessen Úz völgye, ideig-óráig visszarettentse az új honfoglalókat. Kik talán attól sem rettennének vissza, hogy a temetőből a kereszteket eltüzeljék, emlékjelekről a feliratokat lekaparják. Mint a sósmezői haditemetőben, hol a kőkereszteken egykor magyar és német katonák nevei, ma már... Úz völgye: egykor virágzó település fűrészüzemmel, nyolcvan esztendőkkel ezelőtt ezernél több lakossal. Mára se üzem, se lakóház. A néhai iskola is lelakatolva, még felirat sem utal egykori rendeltetésére. A településbe beérve lakókocsitábor, hét közben itt élnek a vezetéket elásó munkások. Fennebb, a domboldalban, az első világháborús hadikápolna, látszik az útról. Máskor zárt ajtaja most nyitva, s tömeg előtte: nem mindennapi ceremónia helyszíne. Esketésre készül ugyanis a sokat látott kápolna. Dr. Szabó József János budapesti hadtörténész hozzánőtt immár az Úz völgyéhez, Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa Úz-völgyi hegyomlás könyve és azonos című dokumentumfilmje nyomán kezdte el kutatni az Árpád-vonalat, az augusztus 26-i emlékünnepségek kitartó résztvevője. Nem csak egymagában, családját is hozza-viszi – így történt, hogy hét esztendeje itt ismerkedett meg egyik fia leendő menyével, s a világi esküvőt otthon már régebb megtartva, összetartozásuk egyházi megerősítésének helyszínéül most az Úz-völgyi hadikápolnát választották. Tulajdonképpen semmi különös ebben, csak egy szép gesztus. Amit sokszorosan megszépít, hogy a ceremóniára készülvén, előző este itt moccant meg először anyja hasában dr. Szabó József János majdani unokája. Íme, nem csak az elmúlás, a múltba révedés, az emlékezés helyszíne immár Úz völgye: de az új életé. Kettős törzsű, évszázados fenyőfa uralja az Úz-völgyi temetőt, méterekre kinyúló ágai kínálva kínálják a központi szerepet: meleg lévén, a tűleveles matÚzsálem árnyában állítják fel az ünnepség „pódiumát”: egy asztalt csupán. S mert a napállás olyan, az összegyűlt több száz fős közönség nem elé, oldalt s mögé áll árnyékot keresve. Onnan nézik, amint a huszárok s székely ruhás legények Csíkszentmárton felől a csak lovakon s terepjárókon megközelíthető úton énekelve megérkeznek – jöttük s a tábori kürt recsegő hangja a jel az ünnepség megkezdésére. Dr. Szőts Dániel, Úz völgye térparancsnoka üdvözli a Kárpát-medence majd minden részéből összesereglett zarándokokat, pár szót szól az Úz-völgyi első és második világháborús harcokról. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tart ünnepi beszédet, elmélkedésre szólítva a résztvevőket: volt-e értelme a véráldozatnak? Ott, az Úz völgyében, de szerte a magyar haza határain belül és kívül is, hová apáinkat, nagyapáinkat a sors vezényelte. Családokra lebontva, nyilván, nem, csak a fájó űr s az árvák és özvegyek, de a haza tekintetében igen: ráébreszt az összefogás szükségességére. Kölcseyt – a haza minden előtt, áll a központi emlékművön is – és Wass Albertet hívja segítségül: őseinktől örökölt hagyományokat, cselekedeteket elfelednünk nem szabad. Mintha csak itthon lennénk, Sepsiszentgyörgyön, valamelyik hétköznapi délutánon a Székely Mikó Kollégium előtt. Összefognunk kell, és nem csak, míg a szó elszáll. Minden időkben, nem csak egyre nagyobb szorongattatásunkban, Sylvester Lajos is az összefogás szükségességét hangoztatta – és nem csak szóban, de tetteiben is. Kezdeményezője volt az Úz-völgyi emlékünnepségek szervezésének, az emlékmű felállításánál maga is szorgoskodott. Úz-völgyi hegyomlás című könyvével és dokumentumfilmjével a történelem fél évszázados fehér foltjának feltárását indította el, a hadtörténeti kutatások az Árpád-vonal szerepéről és jelentőségéről a második világháborúban ezek nyomán kezdődtek el. Természetes hát, hogy dr. Szőts Dániel felkérte a Sylvester Lajos által oly jellemzően kopjafadoktornak titulált Balázs Antalt, faragjon kopjafát, melyet emlékére az Úz völgyében állítanak fel. Az ünnepség e kopjafa körül folytatódott, Veress László színművész Magyari Lajos versét, az Úzoni Szivárvány női kórus a Székely balladát adta elő – valamilyen formában mindkét alkotásban „benne van” Sylvester Lajos keze. Dr. Szabó József János hadtörténészt lencsevégre kapja a Duna tévé operatőre, ki segéd híján mikrofonállvány szerepére engem kér fel. Derül-e fény manapság is újdonságra az Úz völgyével kapcsolatban, hangzik az indító kérdés, s botcsinálta riporterként folytatom magam: miért kellett ötven esztendőnek eltelnie, hogy a hadtörténeti kutatások elkezdődhessenek? Igen, mostanság is kerülnek elő dokumentumok, főként az orosz források szolgálnak újdonsággal, egy korabeli szovjet hadi mérnöki „zsurnál” még 1944-ben leírja: az Árpád-vonal minden idők legjobban kiépített hadászati védvonala. Hogy ezt csak árulással, csellel tudták áttörni itt, az Úz völgyében és tova, mindkét irányban, a Kárpátok hágóin? Mítoszok, melyek talán a történelmi valóságnál is fontosabbak. Itt, az Úz völgyében is született mítosz német tisztek egyenruhájába öltözött orosz kémekről, kik az augusztus 26-i támadás előestéjén kiszedték a védvonal titkait az erőd gyanút nem fogó, s ezért mindent eláruló tisztjeiből. Ahhoz képest elég nehezen haladtak másnap előre, s a kiürített erőd még egy napig élettelen is tartotta magát, sorolja cáfolatait dr. Szabó József János. Meg a legfontosabbat: aki személyesen beszélt a német tisztekkel, néhai Novák Mária Úz-völgyi tanítónő, azt mondta: ezek olyan németek, mint én. Novák Mária pedig sváb volt... A mítoszok megszületnek, mert meg kell születniük. Hiszen székely ember mai napig nem fogadhatja el, hogy bennünket legyőzhet bárki is. Elárulhatnak minket, esetenként akár saját vérünk is – és újból itthon vagyunk, lásd a Mikó-ügyet. Az Úz-völgyi emlékünnepség a maga rendjén folytatódott, dalárdával, koszorúzással, a huszárok és székely ruhás lovasok főhajtása mintegy keretbe foglalt mindent. S ha nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, hát a székely himnusszal kellett zárulnia. Folytatódva mégis az Úz pataka mentén a népünnepéllyel, a tömegre, az évente egy alkalommal összeverődött magyarok sokaságára igencsak rácsodálkozó Bákó megyei kirándulók tekintete közepette. Hazafelé, ismét határon át- és visszakelve, még egy Sylvester Lajos-i hagyománynak hódoltunk volna. De az Anselmo csárdában épp nem volt csórékolbász.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felixnek nincs igaza (Etnikai arányosságot a közintézményeknél)
A diszkriminációellenes tanács döntése szerint a Dan Voiculescu szenátor, a Konzervatív Párt alapítója által tett feljelentés alaptalan, a testület semmilyen jelre nem bukkant, ami azt igazolná, hogy a sepsiszentgyörgyi városházán az alkalmazásoknál etnikai diszkrimináció történt volna – jelentette be Antal Árpád polgármester az ellene indult kivizsgálás eredményét.
Ami ennél is fontosabb – emelte ki a polgármester –, hogy a diszkriminációellenes tanács a hatóságok figyelmébe ajánlja: a közintézményeknél vegyék figyelembe az etnikai arányokat. Ez a következő lépéshez nyitotta meg az utat: parlamenti képviseletünket megbízzuk, olyan jogszabálytervezetet dolgozzanak ki és terjesszenek elő az országos törvényhozásban, mely kötelezővé teszi a helyi nemzetiségi arányok betartását a közpénzekből fizetett intézményeknél, beleértve a prefektúrát, a rendőrséget, csendőrséget, a dekoncentrált intézményeket mind – mondta a polgármester. Dan Voiculescu kezdeményezése kvázi az erdélyi magyar közösség által megfogalmazott igényt támasztja alá, azaz az etnikai arányosság elvének biztosítását, magyarázta Antal Árpád, tulajdonképpen Voiculescu és a Szociál-Liberális Szövetség is ezt mondja, csak ők kettős mércét alkalmaznak: ahol a románság található kisebbségben, ott számon kérik betartását, ahol többségben vannak, nem.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyön Emlékpark után emlékmúzeum (’56-os megemlékezés)
Rendhagyó módon idén október 20-án, szombaton tartják Sepsiszentgyörgyön az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezését – ennek oka, hogy a magyarországi meghívottaknak az ünnepség napjára haza kell érniük. A sepsiszentgyörgyi ünnepség immár hat esztendeje az ’56-os események félszázados évfordulóján felavatott emlékmű körül kezdődik, s bár a köréje tervezett emlékpark addig nem készül el, egyúttal annak avatását is beiktatták a programba a szervezők. Közben készül a kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza is, ennek avatójára jövőben kerül sor.
Az október 20-ra előrehozott emlékünnepség magyarországi meghívottjai többek között a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) részéről a külügyi kapcsolatokért felelős dr. Kiss Tamás, a POFOSZ-ban az ’56-os hagyományőrzők szövetségének elnöke, Szécsi István és a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese – utóbbi, valamint Kiss Tamás beszédet is mond a szombaton 18 órakor kezdődő ünnepségen, mely az ’56-os emlékműnél lezajlott beszédek, szavalatok után fáklyás felvonulással folytatódik a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított Erzsébet parkbeli kopjafához, az ottani főhajtás után pedig szintén fáklyás menettel vonulnak az emlékünnepségen résztvevők a Székely Nemzeti Múzeumhoz, ahol könyvbemutató (Veress Sándor: Hét esztendő kálváriája), a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete által meghirdetett esszépályázat díjazása és 1956-os emlékérmek, emléklapok átadása zárja az ünnepséget. 23-án, kedden csendes felvonulással folytatódik a megemlékezés, ezúttal a helybeli volt politikai foglyok a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblánál, illetve a Csíki utcai Szalay-emléktáblánál koszorúznak. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvara most még sártenger, s bár munkások dolgoznak több helyszínen is, nyilvánvaló: szombatra leendő arcát még nem mutatja meg az ’56-os emlékpark. Török József, a VPFSZ megyei elnöke értetlenül áll a jelenség előtt, hiszen a tervek, a munkálat kiírása idejében megtörtént, eltelt a hosszú, építkezésre ugyancsak alkalmas nyár, de hát a kivitelező az anyagokat nem rendelte meg idejében, innen a csúszás – magyarázza bosszúsan.
Felderül azonban, amikor az emlékmúzeumról kérdezem. Egy alkalommal lement a Beőr-palota pincéjébe: sár, szeméttenger, ott meghúzódó hajléktalanok mindenféle maradéka, az egykori tévéstúdiótól megmaradt dobozok fogadták – ugyanakkor a nagyenyedi börtön valamelyik pincéjére emlékeztette, ehhez hasonlóban dolgoztatták elítéltetése idején. Adta hát magát az ötlet: a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát kellene ott berendezni. Mert az idő telik, az ember hamar felejt, és egyre gyakoribbak az „akkor bezzeg jobb volt” kezdetű beszélgetések. De az emberek elfelejtik, mi volt szabad, és mi nem, a börtönök tele voltak politikai foglyokkal, hogy nem fértek a cellákban, s a körülmények: a porciózott élelmiszer, másodnaponként meleg víz, fűtés csak takaréklángon, egyetlen tévéadás napi két órában, megszüntetett magyar adás, áramkikapcsolás és a legfontosabb, a politikai terror, amiről csak az nem vett tudomást, aki belesimult a rendszerbe, bólogatójánosként próbált túlélni – nos, emiatt kell a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát megvalósítani. Az ötletet azonmód támogatta a városvezetés, a Beőr-palota hatalmas pincéjét már átalakították, kiképezték a leendő helyiségeket: börtöncellát, szigorított cellát, vallatószobát, fekete szobát (a szigorított durvább változata: tenyérnyi hely szellőzés, fényforrás nélkül, amelybe alul még egy vödör vizet is beöntöttek, hogy bokáig vízben álljon a fogoly) és természetesen a kiállítófelületeket. Hatalmas kiterjedésű a Beőr-palota pincéje, de amikor Török József sorolni kezdi, mi mindent szeretnének ott elhelyezni, kiderül: kevés a százegynéhány négyzetméter. Az évek során felgyűlt dokumentumok a megfigyelési beszámolóktól a besúgók jelentésén át a periratokig, fényképekkel illusztrálva a kommunista hatalomátvételtől a rendszer bukásáig adna keresztmetszetet a korról, elsősorban az erdélyi magyarság többszörös meghurcoltatásaira (államosítás, kollektivizálás, ’56 stb.) fektetve a hangsúlyt. Mert a máramarosszigeti volt börtönből kialakított múzeumban gyakorlatilag ugyanez fellelhető, de ott az erdélyi magyarság szenvedéseit alig-alig láttatják. Az emlékház avatását jövő nyárra tervezik, bár a neheze még hátravan: a cellákhoz például eredeti börtönajtót, priccseket kellene keríteni (a Csíki utcai rendőrfogdát hamarosan felszámolják, talán a rendőrség megérti az emlékház fontosságát), a látványterv elkészítése is várat még magára, s minden bizonnyal akadnának még dokumentumok, melyeknek ott lenne a helyük.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hit a büszkeségért és a megmaradásért (’56-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)
Új helyszínen új hagyomány született: szombat délután, estébe hajlóan különleges, felemelő esemény részesei lehettek mindazok, akik az (előrehozott) ’56-os emlékünnepségen részt vettek. A felavatott emlékpark csak félig készült el ugyan, de már így is mutatja, több, mint építészeti kiválóság – igazi műalkotás. Az elhangzott beszédek pedig, különösképp a rendezvény fővédnökéé, nemcsak a múltat elevenítették fel, de hitet adtak a holnap, a holnapután megéléséhez – büszkén, emelt fővel.
Élni csak szabadon érdemes
A délután hat órai kezdettel meghirdetett emlékünnepségre számosan sereglettek össze, a frissen letett, még süppedő gyepszőnyeget kímélve, no meg az új helyszín be nem lakottsága miatt is a „régi” ’56-os emlékmű köré csoportosulva – holott a szónokok az új emlékmű, a pavilon túloldalán mondták majd el beszédeiket. Kissé zavaróan hatott (a tömegben néhány rosszalló megjegyzés is elhangzott emiatt), hogy a munkások hat előtt néhány perccel még nagy sebbel az utcát, járdát takarították, de az ünnepséget már nem zavarták.
A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara és Magyar Férfidalárdája a Szózat eléneklésével nyitotta meg az ünnepséget, „a lélekben felfakadó szabadságvágy tüzénél megtisztulni” összegyűlt közönséget László Károly színművész köszöntötte. Elsőként Dávid Gyula professzor, volt politikai fogoly szólalt fel, beszédében az emlékezés szilánkjait villantotta fel, kezdve: „amikor a szétdarabolt, megalázott nemzet kimondta: élni csak szabadon érdemes”, aztán a külföldi rádióadókra tapasztott füllel (mert „amit a mi újságjaink megírtak, a mi rádióink bemondtak, az színtiszta hazugság volt”) tájékozódni próbáló erdélyi magyarság, mely nemcsak együtt érzett, de segíteni is próbált – majd emiatt szenvedett, mert jöttek a letartóztatások, a kirakatperek, a kivégzések vagy a börtön, az éhezés, verés, kényszermunka szadista rabőrök hajszolásával, aztán „a szabadulás a szebbnek tűnő rabság külső világa”, majd lassan, sokak számára soha, a ’89-es változás a maga gyors kiábrándulásával, az új kiszolgáltatottság, a kor, melyben „az áldozat csak annyiban érték, amennyiben politikailag felhasználható”. Ilyen körülmények között „nem tehetünk mást, mint reméljük, unokáink, dédunokáink megérik mindannak a megvalósulását, amiért közülünk sokan életüket, még többen fiatalságukat áldozták” – zárta beszédét Dávid Gyula.
Küzdelmeink még nem értek véget
„Csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni, ezt mi, székelyek úgy hívjuk: szabadság” – kezdte beszédét a budapesti Szent István Zeneiskola előadása után Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere párhuzamot vont ’56 és napjaink között, kiemelve, bár most békésebb időket élünk, de a rendszer ma is elroppantja azokat, akik szavukat emelik az igazságtalanság ellen, akik a közért cselekszenek. „Ma is megfigyelnek bennünket, ma is lehallgatnak bennünket, mert Ceauşescu szelleme továbbra is kísért, ott van a tévékben, a parlament padjaiban. A Székely Mikó Kollégium példája bizonyítja, a régi beidegződések ma is működnek, csak az eszközök változtak” – figyelmeztetett a polgármester. „Holott mi mindig a történelem folyamán nem mások ellen, hanem magunkért küzdöttünk, és küzdelmeink még mindig nem értek véget, még nincs autonómiánk, közösségünk tagjait még mindig védenünk kell, épp ezért az ’56-os emlékpark mindig arra emlékeztessen: semmi sem elég drága, ha jogainkról van szó. Ne alkudjunk meg, és ne féljünk cselekedni” – kérte az elöljáró.
Évszázadok múlva is meséljen
Ady Endre kortársa, a Holnaposok egyik alapítója, Dutka Ákos Ember és magyar című versét Darvas László színművész adta elő, majd Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) képviseletében szólalt fel. Kiemelte, az erdélyi bajtársak kegyetlenebb elbánásban részesültek a magyarországiaknál, holott „bűnük” annyi volt csupán: elénekelték a Himnuszt, vagy az éjszaka leple alatt gyertyát gyújtottak. Felidézve ’56 történéseit, a mérhetelen lelkesedést, szabadságvágyat emelte ki legfőbb értékként – de ugyanezt érezte az erdélyiek cselekedeteiben is, tette hozzá. „Köszönet a hősöknek, akik később áldozatokká váltak” – zárta beszédét, miután elmondta azt is, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének lyukas zászlót hozott ajándékba. Octav Bjoza, a Romániai Politikai Foglyok Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc mély nyomot hagyott Európa történelmében. És hogy miért kellett bekövetkeznie? „Leigázva élni hazádban, miközben azt mondják neked, szabad vagy – hát ezt a fiataloknak igen nehéz elmagyarázni” – jelentette ki. Kifejtette, a kommunista rendszer politikai foglyainak pontos száma ma sem ismert, az 1944–1964 közötti időszakban mintegy tízezerre tehető számuk, a börtönökben pedig nem számított a nemzetiség, ott mindenki a kommunistaellenes harcosok nemzetiségéhez tartozott. „Büszke vagyok mindarra, amit nem tudtunk megvalósítani” – mondta, majd a felavatandó emlékparkra utalva reményét fejezte ki, évszázadok múlva is állni fog, mesélve a kommunista börtönök áldozatairól.
A magyarságnak köszönheti a Nyugat
A Szabad Európa Rádióhoz eljuttatott, ismeretlen politikai foglyok román nyelven írt versét Sergiu Aliuş színművész szavalta el, Ady Endre Fölszállott a páva című versét Gazda Zoltán színművész adta elő, majd a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese lépett a mikrofon elé. Az emlékezésnek, az ’56-os megemlékezésnek az egyes ember és a közösség életében kettős az értelme: hitet, erőt, büszkeséget adni és a tanulságokat levonni – kezdte beszédét. Van-e nagyobb büszkeség, mint ’56 örökösének lenni? A szónoki kérdésre válaszként kifejtette, ’56 halálos döfést vitt be a kommunizmusba, melyet nem tudott kiheverni. Hogy itt lehetünk, hogy a bolsevizmus eltűnt a történelem süllyesztőjében, azért történhetett meg, mert volt ’56-ban a magyar szabadságharc, emiatt következhetett a Prágai Tavasz, a lengyel Solidarnosc, a temesvári forradalom. És hálás lehet a Nyugat is a magyarságnak, mert az ’56-os menekültek nyitották fel azoknak a nemzeteknek a szemét, melyek már-már hajlandóak lettek volna beleszédülni a kommunizmusba, micsoda embertelen és ezért istentelen, avagy istentelen és ezért embertelen rendszertől menekültek meg. Ami a tanulságokat illeti: ’56 szerencsésen illeszkedik a magyar történelem sodrába, miként Szent Istvántól napjainkig, a magyarság nem egyebet akar: függetlensége megmaradását, jogai biztosítását. Amit más népeknek lehet, nekünk is lehessen, az autonómia bennünket éppúgy megillet, mint Európa más népeit (szavait taps szakította félbe), soha semmit nem követeltünk, ami más népeknél már meg ne lenne – mondta. A magyar nemzet megmaradását a közjogi egyesítés teszi lehetővé, jelentette ki, e felismerés követeli meg a teljes állampolgárság megadását minden magyar számára. Végezetül arra szólította fel a jelenlevőket: tegyenek hitet, mindannyian ’56 örökösei akarunk lenni, mert ez a hit a büszkeségünket és a megmaradásunkat jelenti.
Intő példa az utókornak
A Kovács Kázmér tervei alapján készült új emlékművet, a pavilonszerűen kialakított építményt – melynek tartógerendáira magyar, román, német és angol nyelven Az 1956-os magyar forradalom romániai mártírjai és bebörtönzöttjei emlékére felirat, négy tartóoszlopán pedig 774 (és a névsor még nem teljes, talán soha nem is lesz az) név olvasható – Semjén Zsolt, Antal Árpád, Octav Bjoza és Török József leplezte le, Hajdú János római katolikus esperes szentelte fel és Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész áldotta meg. A koszorúzás alatt a Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda énekelt, majd Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik az általa megálmodott emlékpark létrehozásában részt vettek, és reményét fejezte ki, a park intő példa lesz az utókornak arra, mit jelentett ’56. Egypercnyi néma tisztelgést kért még a kivégzettek emlékére, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult az emlékünnepség első fele.
Hagyomány születik
Fáklyákkal kezükben vonultak át az ünnepség folytatásában részt venni szándékozók az Erzsébet parkbeli, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafához, ahol Márton Simon Anna mikós diák Faludy György: 1956, te csillag című versét szavalta el. Koszorúzás, gyertyagyújtás – és néhány fáklya földbe szúrása, ez a gesztus, önkéntelen cselekedet, mi új lehetőséget adhat az elkövetkező ’56-os megemlékezésekhez. És innen tovább, a Székely Nemzeti Múzeumig, szintén fáklyákkal a kézben. A Bartók Teremben Vargha Mihály köszöntőbeszédében kijelentette, az ’56-os emlékpark megvalósulásával a város és lakói kimondták: polgárok vagyunk. ’56 történései megismerésében, szellemének ébren tartásában nagy felelősség hárul az iskolákra, az egyházakra, de a múzeumra is – hívta fel a figyelmet. A Pofosz által meghirdetett esszépályázat nyerteseinek díjazása, Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvének Puskás Attila általi ismertetése után Antal Árpád polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a város nevében emléklapot és emlékérmet adott át az ’56-os Bajtársi Társaság sepsiszentgyörgyi tagjainak, azoknak, „akik megmutatták az irányt, melyet ígérem, követni fogunk” – indokolta a polgármester a kitüntetést.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fehér akác Sylvester Lajos emlékére (Kisborosnyói emlékpark)
Mert Ember volt, s ebben a székelymagyar emlékparkban ennek a fának itt a helye – indokolta Damó Gyula az ő kezdeményezésére kopjafákkal, kiemelkedő közéleti személyiségek emlékére ültetett facsemetékkel benépesített kisborosnyói parkban tegnap délben, amikor Szőts Dániel egy fehér akácot ültetett el lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos emlékére.
A bensőséges kis ünnepségen az emlékfa ültetője elmondta, megtiszteltetés számára 88 évesen fát ültetni, hiszen Sylvester Lajos többszörösen is megérdemli az emlékállítást, életműve példaértékű, mindig, minden körülmények között népéért cselekedett. Az emlékére ültetett fehér akácot – a fafajta és színe egyaránt beszédes, Sylvester Lajos jelleméhez illő – az Oltból hozott vízzel locsolták meg, s majd a Csernáton patakából származó vizet is öntenek tövére, illetve a néhány méterre csörgedező Kisborosnyó patakából táplálják. Az emlékünnepségen Veres László színművész Magyari Lajos Úz-völgyi rekviem című versét adta elő, s egy régebbi történet elmesélése után (színházigazgató korában egyik előadást azért akarták betiltani, mert nemzeti imánk is elhangzott volna benne, ezt a Kossuth-nótával helyettesítve már „szalonképessé” vált a darab) Szőts Dániel vezényletével elénekelték „Sylvester Lajos magyar himnuszát”: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje – az érces hangok a ködös, nyirkos légben talán az égig is elhatoltak...
Váry O. Péter Sylvester Lajos

Bűntelenül, mégis megbüntetve
Az elmúlt huszonhárom esztendő során annyi mindent elmeséltek már „a mi ötvenhatosaink” meghurcoltatásaikról, hogy önkéntelenül adja magát a feltételezés: újat nem tudnak már mondani. Pedig ez nem így van: adalékokra, részletekre mai napig derül fény, s ők maguk sem zárták, zárhatták le bensejükben kálváriájukat. Mindannyiukat foglalkoztatja, kik voltak azok, akik őket börtönbe juttatták, s kik azok, akik szabadulásuk után – amikor Puskás Attila megfogalmazása szerint csak annyiban váltak szabadokká, hogy nem voltak zárt ajtók mögött – folyamatosan megfigyelték őket, jelentéseket írtak róluk 1989 végéig. Mert ma már hozzáférhetnek a múlt rendszer alatt róluk összegyűjtött adatokhoz (már amelyeket a volt Securitate irattárát vizsgáló bizottság megkapott), de abban a besúgók neveit letakarják, csak fedőnevük ismerhető meg. És talán az sem oktalan feltételezés, hogy megfigyelésük mai napig is folytatódik...
Securitate, SRI – egykutya
– Én azt hiszem, nem csak 1989 végéig figyeltek állandóan bennünket, és erre bizonyíték talán éppen a legutóbbi napokban származott – mondja Puskás Attila. – Nemrég Bukarestben könyvbemutatón vettem részt, ott megismerkedtem Varga Andreával, aki magyar állampolgár ugyan, de már több mint egy évtizede dolgozik a román kommunista múlt felderítésén, legutóbb pedig a nagyváradi egyházi ingatlanok visszaadásának segítésében vállalt munkát, kiemelem, a szóban forgó három épület egyikét a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) használja. Találkozásunkkor megkértem, segítsen a volt besúgóim felfedésében. Aztán néhány nap múlva nem is messze Bukarest belvárosától ököllel arcon ütötték. Ő tehát feltételezte, azt hiszem, joggal, hogy egyfajta megfélemlítés volt ez. Én a magam részéről nem tapasztaltam, hogy megfigyelnének, bár nem kétséges, hogy számon tartanak bennünket, különösen azokat, akik azután sem lettek csendesebbek, miután az úgynevezett rendszerváltás megtörtént Romániában.
– Megtisztelő, ha az embert a szervek számon tartják.
– Azért erről a megtiszteltetésről az ember szívesen lemondana, de engem nem foglalkoztat. Viszont az kétségtelen, hogy mai napig is leszámolási játszmák történnek az országban a SRI segítségével. Én azt vallom, hogy annak idején Iliescuék nem a hadsereggel, hanem a Securitatéval egyeztek ki, ezt sok minden bizonyítja. Egyébként az nem természetellenes dolog, hogy minden államnak van egy biztonsági szervezete, amelyik többnyire nem nyilvánosan működik, ez önmagában véve nem jelentene bajt, hiszen minden állam igyekszik polgárai védelmét biztosítani. A SRI-vel az a gond, hogy politikailag elkötelezett, eszméket és azok fenntartóit védelmezi, ez volt a baj a Securitatéval is, egy diktatórikus rendszer hatalmi gépezete volt, melynek mi voltunk a szenvedő alanyai, bűnökkel vagy anélkül, bűntelenül és mégis megbüntetve.
Mellékes áldozatok
– Puskás Attilának mi volt a nagy bűne?
– 1958-ban kipenderítettek a csíkszeredai iskolából, mert már gyűltek a fellegek a fejem felett, egy kicsit szabadszájú voltam, büntetésből Csíkdánfalvára küldtek tanítani. 1959 elején egy tanuló, Sánta Imre (aki nyilvánvalóan nem azonos a mai bikfalvi lelkésszel – szerk. megj.) megkeresett azzal, hogy ő abbahagyja a tanulást, színész lesz, író lesz, egyfajta petőfies stílusban. De hátrahagyott egy levelet, hogy ne kutassanak utána, mert baj származhat belőle, hiszen neki olyan jellegű politikai vonatkozású írásai vannak, hogy meggyűlhet a bajom. Persze, megkezdődik az utánakutatás, ő hamar vissza is tér, de a Securitate közben felfigyel ezekre a mondatokra, házkutatást tartanak nála, kezdik felgöngyölíteni a dolgokat, kiderül, hogy rendszerellenes verseket ír, kiderül, még két társa ugyanilyen verseket ír. A kommunista törvénykezés idején az volt az alapállás, hogy a diák nem lehet hibás a rendszerellenes gondolataiért, hanem csakis a felnőttek, nyilván, a tanárai, szülei adott esetben. Így aztán bekerültünk öt diák mellett hat tanár, kiderült, ’56-ban együtt hallgattuk a rádiót, én egy tanárkollégám lakodalmán felolvastam azt a saját versemet, amely a Háromszék múlt pénteki lapszámában megjelent, ez volt az egyik vádpont. A másik a gyerekekkel való kapcsolattartás, aztán az is kiderült, hogy én gyászszalagot viselek, holott nem halt meg hozzátartozóm, sőt, mondtam, hogy a magyar forradalom áldozataiért viselem ’56 novemberében. Aztán az is, hogy Földi István Gábor Áron-színdarabját kezdtem betanítani 1958-ban, s bár azt próba közben az igazgató letiltotta, az is a vádpontok között szerepelt. Végül engem tettek meg fővádlottnak, húsz évre ítéltek el, plusz tíz évet tiltott iratok forgalmazásáért kaptam, a nagyobb büntetést alkalmazták.
– Akkor is demokráciának hívták a rendszert, de ezek a vádpontok, a mai jogrend felől nézvést, teljesen nevetségesek.
– Nyilvánvaló, de hát minden politikai perben, még a Szoboszlayék esetében is, akiket halálra ítéltek, mi volt a lényeg? Ezek a perek, az ítéletek a társadalom féken tartását, megfélemlítését szolgálták, szétválasztani az emberi közösségeket, megteremteni a bizalmatlanság légkörét, tulajdonképpen mi nem bűnösök, hanem egy cél feláldozott egyénei voltunk, annak a célnak, hogy ezt a rendszert a félelemre és az egymás iránti bizalmatlanságra építsék fel. Ugyanez történt a bolsevista rendszer minden utódállamában, ennek következménye a poznani lázadás, azelőtt a berlini, és a legnagyobb, a magyar ’56, amihez a mi ügyeinket is kapcsolták, mert mi sem volt ennél egyszerűbb. A legfontosabb tőke...
– Ha arról beszélek, milyen büntetéseket alkalmaztak, ezek a szörnyűségek borzolják a kedélyeket, de nem ezeken a hangsúly, hanem azokon a szellemi, érzelmi megaláztatásokon, amiken mi átmentünk. Egy tanárember, aki fel van vértezve bizonyos tudománnyal, annak moslékot adnak enni, mert nem nevezhető másként, felteszik rá a fekete szemüveget, és naponta egyszer lökdösik előre a vécére, aztán, ha máskor is kell neki, oldja meg, ahogy tudja, egy padlóhoz rögzített széken hallgatják ki, mert attól is félnek, nehogy azt a széket indulatában valamelyik kihallgatótiszthez vágja, és kényszerítik, hogy aláírja azokat a vallomásokat, amelyeket soha nem mi fogalmaztunk meg, hanem mindig a tiszt, és amelyek napról napra jobban terheltek minket. A végrehajtó börtönökről nem is beszélve, mikor én Szamosújvárra kerültem, 1960 januárjában, vékony vászon csíkos ruhát adtak, abban kellett mennünk dolgozni a bútorgyárba. Azzal a koszttal napi 12 órát fizikai munkát végeztünk. Aki nem bírta, vegyük csak a Szalay Attila esetét, ő ott halt meg, gyomorfekélyből származó gyomorvérzése volt, ugyan bevitték a rendelőbe, de nem kezelték, nem adtak megfelelő gyógyszereket, tulajdonképpen közvetett módon megölték. Ezeket a dolgokat jó tudni, a kommunista propaganda alaptétele – hazugságból – az volt, hogy a legfontosabb tőkénk az ember, és ennek pontosan az ellenkezője volt igaz.
Besúgók, téglák
– És azt jó-e tudni, kik voltak a besúgók?
– Volt olyan, akinek a nevét tudom. A Securitate irattárát vizsgáló bizottságnál a fedőneveket nem takarják le, de hogy kit fednek, nehéz tudni. Például voltunk Pro Natura kiránduláson Kisborosnyón, onnan jelentés született – sejtem, ki írta, de várjuk meg, hátha sikerül Varga Andreának kiderítenie. Egy másik jelentésben Olteanu nevű szerepel, fogalmam sincs, ki lehetett, de azt viszont tudom, hogy egy Mesaroşiu szekus hadnagy volt az én „őrangyalom”. Összesen 19 dosszié, 2216 oldal szól a mi tizenegyünk ügyéről, mindenik vádlottnak és az ügy egészének is külön dossziéja volt.
– A börtönben is voltak besúgók.
– Elmondanék egy dolgot. A börtönben átnevelési folyamat kezdődött, főleg 1963–64-ben, amikor történelmi, politikai tájékoztató előadásokat tartottak. Az volt a cél, hogy olyan embereket bocsássanak ki, akik ismerik a megváltozott viszonyokat, másrészt, hogy alkalmazzák azokat a módszereket, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszalépjen az úgynevezett becsületes útról. Nagygyűléseket szerveztek vasárnaponként, erre felkértek embereket, hogy vállalják a mea culpát, mert abban semmi rossz nincs, ha megmondják, rosszul gondolkoztak, de megváltoztak. Aki ezt vállalta, elmondta, miért volt bezárva, hogy nagyon helytelenül cselekedett, mert ez és az biztatta fel, de meggyőződött, helytelen úton járt, és amikor kiszabadul, becsületes polgára lesz a szocialista társadalmi rendnek. Akik nem vállalták a bűnbevallást és megtérést a nagyközönség és a szekustiszt előtt, azokat nem nézték jó szemmel, azokról mindenféle jelentéseket kértek. Ezek nem besúgójelentések, mert az illető a saját nevével adta.
– Az alapkérdés: jó-e megtudni, kell-e megtudni és kell-e a nagyközönségnek megtudnia a besúgók nevét? – A NSZK így járt el. Amikor nagy hirtelen és előkészületlenül ledőlt a berlini fal, felelős személyek azonnal birtokba vették a Stasi székházát, kezet tettek az ottani dokumentumokra, és attól fogva következetesen rendelkezésére bocsátották – és nem névtelenül – a német embereknek az iratokat. A lengyeleknél is hasonlóképpen felszabadították ezeket az adatokat, bizonyos mértékig Magyarországon is, bár ott még mindig vannak teljesen titkosított dokumentumok is. Romániában az első időszakban nem névtelenítették az aktákat, de nagyon rövid idő múlva ezt tették, mert kezdték az emberek számon kérni azokat, akik őket börtönbe juttatták. Azt tudni kell, a Securitate arra nem volt alkalmas, hogy bizonyítékokat szerezzen, ezeket mind a besúgók szállították nekik. Maguk a szekustisztek képtelenek lettek volna bármilyen bizonyítékokat előkotorászni a bűnösségünkre, még akkor is, ha lehallgató készüléket szereltek volna be. A besúgók – hol megfélemlítésből, hol zsarolásból, hol anyagi vagy más érdekből – a Securitate szolgálatába szegődtek, aláírták, hogy titokban tartják működésüket, van erre pontos űrlap, tehát én azt mondom, hogy a besúgó is épp annyira bűnös egy-egy vádirat elkészítésében, mint maguk a szekustisztek.
Maradjon az ő szégyenük
– A besúgói kérdést csak azért erőltetem, mert mindannyiunknak véges az élete. És ha titkainkat sírba visszük...
– Nem azért titkoljuk adott esetben. Volt egy erdővidéki börtöntársam, mai napig él, tudtára adtam, hogy megvannak a beszámolói. Előbb tagadta, aztán elküldtem neki a másolatokat, és azt mondtam neki, függeszd ki a lakásod falára, hogy te és az összes hozzátartozód is lássa, milyen ember voltál, és szenvedj érte, mert megérdemled. És más közeli, sőt, nagyon közeli ismerőseim közül is többen vállaltak besúgó szerepet a vizsgálati fogság alatt, ezt szégyenkezve mondom. Tégláknak neveztük az ilyeneket. Soha nem láttuk őket végrehajtó börtönökben vagy munkatáborokban. Ezek az emberek végig ott maradtak, celláról cellára jártak, hazug névvel és legendával próbáltak a rabok bizalmába férkőzni. Nekem is volt egy Oprea nevű „téglám“, azt próbálta tőlem megtudni, hol vannak a verseim, a naplóm, az írásaim, amelyek számukra bizonyítékul szolgáltak volna. Ugyanis az történt, hogy fülest kaptam letartóztatásomról egy nappal korábban, május 11-én, és még aznap este a háziasszonyomnak az összes irományomat odaadtam, hogy rejtse el, mert ni, mi vár rám. Valóban jöttek, házkutatási paranccsal, és igen bosszúsak voltak, hogy nem találtak semmit, amit bizonyítékként elvihetnek. Na most, ha én a vizsgálati fogságban, ami egészen szeptember elejéig tartott, elfecsegem hogy a háziasszonyom eldugta a papírokat, letartóztatják, akár a férjét is, és bűnpártolásért elítélik. Én valahogy megsejtettem, hogy Oprea beépített ember, azt hazudta, ő is politikai elítélt, bojkottálta a Szovjetunióba szállítandó urániumércet. Csakhogy én észrevettem, sem az övet, sem a cipőfűzőt nem vették el tőle. Attól kezdve nagyon ügyeltem, annyit mondtam neki, sajnálom, letartóztatásom előtt elégettem a papírjaimat. Ki is vették tőlem, az engem kivizsgáló Fábián Márton szekusszázadosnak értéktelen jelentést írt. De a téglák, köztük az én igen közeli ismerőseim is, nagyon sok embert tönkretettek. Ezek az emberek kivetkőztek mindenből, ami értelmiségi, ami magyar, ami emberszámba vehető...
– És mégis, a besúgás nem magánügy, hanem közügy.
– Ez így van, de ezeknek az embereknek élnek a családtagjaik, akiknek semmi bűnük nincs abban, hogy az apjuk, nagyapjuk mit követett el, ők vinnék a hátukon a szégyent, olyanokká válnának, mint mi: bűntelenül, mégis megbüntetve.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felértékelődő Székelyföld
Tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán mutatták be azt a nemzetközi projektet, mely a demográfiai folyamatok, a migráció vizsgálata révén próbál szakmai hátteret nyújtani a hosszú távú közpolitikák megalkotására – közérthetőbben: eme folyamatok elemzésével olyan előrevetítéseket alkotnak, melyekből kiderül, hogy például harminc év múlva hány bölcsődei helyre lesz szüksége Sepsiszentgyörgynek. És ami talán ennél is nagyobb haszon az erdélyi magyarság számára: olyan stratégiák kidolgozásához szolgáltat támpontokat, melyek révén megállítható a népességfogyatkozás.
A programban 11 ország 28 intézménye vesz részt, irányítását a Magyar Központi Statisztikai Hivatal végzi, romániai partner a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI), Hargita Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata, összköltségvetése három és egynegyed millió euró, kivitelezésére pedig harminc hónap áll rendelkezésre – ismertette a számadatokat Buja Gergely szociológus, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat projektvezetője. Horváth István, az NKI elnöke a hivatalos nevén A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában (rövidítése SEEMIG) projekt megszületésének körülményeit ismertette, Markó Attila államtitkár az NKI egykori létrehozatalának szükségességéről beszélt. Antal Árpád polgármester – távolabbról közelítve a témához – kiemelte, a gazdasági válság nemcsak gondot, de lehetőséget is jelenthet, ebben a versenyben, aki jobban megalapozza tevékenységét, jobban tud előzni, mert amikor dübörög a gazdaság, a nagyvárosok elhúznak: a demográfiai folyamatokat figyelembe véve, ha okos közpolitikát építünk e kisvárosra, akár Brassót is meg tudjuk előzni válság idején – mondta. A politikum, a gazdasági vezetők, választott tisztségviselők állandóan pillanatképeket készítenek a társadalomról, de a folyamatok ismerete nélkül ezek mit sem érnek, ugyanakkor különféle programokkal befolyásolni is lehet e folyamatokat – tette hozzá. A SEEMIG-projekt konkrét hozadékaként egy székelyföldi statisztikai intézet létrehozását nevesítette, mely évente követné Székelyföld demográfiai helyzetét, megvilágítaná azokat a folyamatokat, melyek a gazdasági tervezéshez fontosak. Kiss Tamás demográfus, az NKI kutatója a demográfiai és migrációs folyamatok erdélyi és romániai összehasonlítása révén kimutatta Székelyföld felértékelődő szerepét a magyarság számára. Példaként említette, míg 1992-ben a romániai magyarság 33 százaléka élt Székelyföldön, a 2012-es népszámlálás adatai szerint ez az arány 38 százalékos. A tömbmagyarság ugyanakkor lehetővé teszi regionális szinten a magyar közpolitika kialakítását, olyan programok kidolgozását, melyek a magyar közösség reprodukciójának szolgálatába állíthatóak, és ismertette a különböző politikai szereplők (önkormányzat, kormány) mozgásterét a népesedés- és migrációpolitikában. A projekt hasznát – az említett székelyföldi statisztikai adatszolgáltatás mellett – a népesség-előreszámítás kérdésének kezelésében, illetve a közpolitikák alakításában látja. A júniusban indított projekt az előtanulmányok elkészítésével folytatódik, konkrét cselekvési terveket jövő őszre dolgoznak ki.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)