Péterfy Lajos kitüntetése és méltatása
A magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök több jeles erdélyi személyiségnek adományozott állami kitüntetést ez évben is, közülük egyeseknek csak április 13-án volt alkalmuk átvenni elismeréseiket, a kolozsvári magyar főkonzulátus szervezte ünnepségen. Bréda Ferencnek, Fari Palkó Ilonának, Lapohos Andrásnak, Péterfy Lajosnak és Székely Zsuzsannának csütörtök este adta át a kitüntetéseket Mile Lajos főkonzul.
A negyed évszázada Nagyváradon lakó Péterfy Lajos színművész a magyar nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése iránt elhivatott művészi pályája, valamint példaértékű közéleti szerepvállalása, különösen az 1989-es temesvári események során a református templom és gyülekezet melletti bátor kiállása elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Laudációját Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt temesvári lelkipásztor, majd királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondta el, aki egyebek mellett kifejtette: a 81. életévébe lépett Szentgyörgyi István-díjas színművész, a temesvári Csiky Gergely Színház örökös tagja alkalmi méltatása nem törekedhet a teljességre, nem életrajz és nem monografikus pályakép. Csupán jelezni és töredékesen felvillantani lehet azt ilyenkor, ami életében és művészi szolgálatában számontartásra és felmutatásra érdemes. „Péterfy Lajos életútjának és művészi pályájának legfőbb állomásai magukért beszélnek. Nagyszebenből indult. Marosvásárhelyen sajátította el szakmája titkait és tudását. Thália papjaként Sepsiszentgyörgy, Brassó, Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad játékszínein szolgálta közönségét és közösségét. Erdélyi művész a javából, aki házas- és művésztársával, a szintén kitűnő Gáll Annamáriával együtt a kisebbségi megkötözöttségek között kibontakozott erdélyi színművészet hőskorában a színjátszást – mondhatni – szakrális szolgálatnak tekintette” – mondotta a méltató, aki felidézte az egykori temesvári művészházaspár színházi, egyházi és közéleti szerepvállalásait.
Tőkés László a kitüntetett egykori és mai harcostárs méltatását így zárta: „Évtizedek után úgy ítélem, hogy Péterfy Lajos győzte szerepeit, győzte válaszokkal, tehetséggel, hittel, tudással, emberséggel, erővel és kitartással. Ha kellett, látszólag saját kárára is, de mindig ama krisztusi »keskeny utat«, a magyar »egyenes utat» választotta. Ezért ütik ma a Magyar Érdemrend erdélyi lovagjává.”
Erdélyi EP-képviselőnk ezekkel a szavakkal gratulált a kitüntetetteknek: „Fogadják őszinte elismerésünket és jókívánságainkat, akik a mai napon rendkívüli érdemeik elismeréseképpen nemzeti közösségünk megbecsülésében részesülnek!”
Nagyvárad, 2017. április 14.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; erdon.ro

Húsvéti pásztorlevél – A keresztény egység jegyében
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Az idén ismét együtt ünnepeli a kereszténység – Kelet és Nyugat – Urunk Feltámadását, a húsvétot. Keresztény hitünknek ez a legfontosabb ünnepe, mert Krisztus Urunk feltámadása szent hitünk alapja. Szent Pál mondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus feltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje.“ (1 Kor15,16.19-20) Feltűnő, hogy az evangélisták nem számolnak be arról, hogy a Feltámadott elsőként Édesanyjának jelent volna meg. Nem volt rá szüksége? Vagy azért nem említi az evangélium, mert szülők nem lehetnek tanúk gyermekeik perében? Meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus elsőként Édesanyjának jelent meg! A Szűzanya kitörölhetetlen az evangéliumból (a megváltás örömhíréből), mert ő az első keresztény, aki elfogadja és teljesíti Isten akaratát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Ő szüli meg az Istenembert, Megváltónkat, és ezért minden kegyelemnek közvetítője. Emlékévvel ünnepli az idén Katolikus Egyházunk a Fatimai jelenések századik évfordulóját. A kinyilatkoztatás lezárult. Mindent tudunk, ami szükséges üdvösségünkhöz. Az Egyház által elismert Mária-jelenések nem hozhatnak újat. A Szűzanya jelenéseiben csak azt teszi, amit a kánai menyegzőn tett: rámutatott az emberi nyomorúságra „Nincs több boruk!” (Jn 2,3) és a szolgáknak azt mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak /Fiam/ mond!” (Jn 2,5) A hiteles Mária-jelenésekben a Szűzanya felhívja figyelmünket hitletéteményünk elfeledett igazságaira. Fatima üzenete: Tartsatok bűnbánatot és imádkozzátok a rózsafűzért. Fatimához kapcsolódik a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, az öt első szombat gyakorlata papi és szerzetesi hivatásokért, valamint Szűz Mária, Világ Királynője-emléknap. Fatima üzenete mindig időszerű!
Főegyházmegyénk csatlakozott a liturgikus magyar nyelvterületre meghirdetett Szent László-emlékévhez. Pasztorális Bizottságunk már ki is adta a pasztorális segédanyag kísérőfüzetet. A hagyomány szerint Szent László királyunk telepítette le a székelyeket a mai Székelyföldre. Ekként vált dicső királyunk Erdély védőszentjévé. (NB! Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye egyházi Védőszentje Szent Mihály Főangyal).
Büszkék vagyunk Szent László király erdélyi vonatkozású emlékhelyeire. Használjuk fel ezt az emlékévet arra, hogy igyekezzünk Szent Lászlót követni keresztény életünkben: egyházához hűséges, gyakorló katolikus, többgyermekes mintacsaládapa, keresztény hitére alapozott vitézsége és hazafias honszeretete... Trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján Erdélyország védőszentjét kérjük
A közéletben zavar minket a törvényhozás javaslata, az egyneműek együttélésének és gyermekek örökbefogadásának hivatalos engedélyezése. Örvendünk, hogy eddig a parlament visszautasította ezeket a javaslatokat. Ugyanakkor a magzatelhajtás – melynek terén Európában sajnos első helyen áll Románia – nemzeti öngyilkosság. Katolikus Püspöki Karunk gyakran tiltakozott ezek ellen. Ebben együtt vagyunk a többségi Román Ortodox Egyházzal, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházakkal és a keresztény „kultuszokkal”. A változások után (1990) megindult az egyházak kommunista időbeli vagyonelkobzásának jogi helyreállítása, azaz a visszaszolgáltatás. 27 év „demokrácia” után meg kellett érnünk, hogy történelmi egyházaink részben visszaadott javait újra államosítják azon a címen, hogy 1990 után az eljárás nem volt törvényes. Legjellegzetesebb a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium sorsa volt, egy a sok közül. Most azonban ránk jár a rúd: a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot két év után ellehetetlenítették. A története közismert: Romániában nem felekezeti kérdések vannak, hanem nemzetiek. Marosvásárhelyen a magyar Státus Líceum sok városatyát zavar. Nuncius urunk volt szíves személyesen kihallgatást kérni a vagyon-visszaszolgáltatási bizottságnál… Meghallgatták. A következményeket várjuk (ha egyáltalán lesznek). Gondolom, törvényes úton már mindent megtettünk. A Státus nevében – mivel elnöke vagyok – többször adtunk ki sajtónyilatkozatot. Örvendünk, hogy az RMDSZ teljesen mellénk állt mint magyar érdekképviseletünk. Sajnos a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudok semmit ígérni: Mi lesz a sorsa a katolikus iskolának, ha a kezdő osztályokba nem iratkozhatnak be? Köszönöm a Szülőknek, akik a megfélemlítések ellenére bátran vallották, hogy gyermekeiket katolikus iskolába akarják járatni. Követelésünk az érvényben lévő romániai Alkotmány és tanügyi törvények alapján áll! Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalábbis naptári szinten – keresztény főünnepünk közös megtartásában Keleten és Nyugaton… Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Jakubinyi György római katolikus érsek / Hargita Népe (Csíkszereda)

Néprajzkutató: a víz termékenységvarázsló erején alapszik a locsolkodás hagyománya
A víz tisztító, termékenységvarázsló erejére vezethető vissza a locsolkodás mint hagyomány kialakulása - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán hétfőn. Mindazonáltal a húsvéti ünnepkörben nem csak húsvéthétfőn locsolkodtak, nagypénteken például az állatokat vitték füröszteni, hogy egészségesek legyenek. Virágvasárnap pedig mindenki megmosdott a "szótlan" vízben, amelybe piros tojást is tettek, hogy szépek és egészségesek legyenek - ismertette a néprajzkutató.
Húsvéthétfőn a felnőtt legények közösen mentek a lányokat locsolni, akiknek udvaroltak, a gyerekek pedig keresztanyjukat mentek meglátogatni, mivel a kereszteléshez is kapcsolódik ez az időszak.
Tátrai Zsuzsanna elmondása szerint a vízzel való locsolkodás korábban kiment a divatból, amelyet részben azzal indokolt, hogy nincsenek már zárt közösségek, valamint azzal, hogy az emberek úgy gondolták, nem illő már vízzel locsolni. Azonban úgy tűnik, ismét divatba jöhet ez a hagyomány - jegyezte meg.
MTI; szabadsag.ro

Fénynek kell lenniük
Anna Lucia D’Ospina-val, a piarista nővérek generálisával nagykárolyi látogatása alkalmával beszélgettünk a kongregáció világában és Nagykárolyban betöltött helyéről, valamint feladatáról. Józsa János interjúja.
Anna Lucia D’Ospina, a piarista nővérek generálisa húsvét előtt vizitációban járt a nagykárolyi közösségnél, hogy egyeztessen a jövőre esedékes XVIII. Egyetemes Káptalan előkészítéséről, illetve időt és lehetőséget adjon a személyes beszélgetéseknek is. Látogatása alatt az interjú elől sem zárkózott el, így nyilatkozott a kongregáció életéről, működéséről a világban, illetve Nagykárolyban.
- Generális anya, a Piarista Nővérek vezetőjeként, milyennek látja a nővérek jelenlétét a világban? Hol vannak jelen most, illetve miért ott, ahol?
- A Kongregációnk Olaszországban, Firenzében született, aztán kibontakozott működése más városokban is, szerte a világon: Brazíliában – Salvador Bahiaban, Romániában – Déván, majd Nagykárolyban, Nicaraguában – Tolában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban – Inongóban. Hogy miért pontosan ezeken a helyeken? Hiszem, hogy a Szentlélek, ahogy mindannyiunkat ébreszt és vezet az úton, akik a piarista szerzetesi hivatásra kaptunk meghívást, ugyanúgy vezeti Kongregációnkat is az evangelizálás és az apostoli szolgálat útján, ott és abban a meghatározott időben, amikor szükség van rá.
A szerzetes nővéreknek, a Kongregáció és az Egyház szolgálatában, a világ különböző tájain, annak a „fénynek” kell lenniük, amely nem maradhat titokban, hanem világítaniuk kell az életükkel testvéreik között. Tanúságot kell tenniük Isten Szeretetéről, mely végtelenül árad minden teremtményére. Ezt a mindennapok adott valóságában kell megvalósítani, élő kapcsolatban azokkal a személyekkel, akiket Isten ránk bízott, abban az élethelyzetben, amelyben ők élnek.
- A nagykárolyi házat 2004-ben alapították és az idők során sokat fejlődött. Milyennek látja a nővérek nagykárolyi működését?
- Isten akarata emberi szíveken keresztül és a körülmények alakítása által 2004-ben vezetett minket Nagykárolyba. Egy kis közösség született, mindössze két nővérből. Mivel ez a közösség élő, nyitott és befogadó volt, képes volt igennel válaszolni kérdésekre, bólintani helyzetekre, szeretettel felvállalni küldetését. Az igazi szeretet mindig bőven termő: a közösség számában megnőtt, a nővérek most már többen vannak, így egyre növekedett a nyitottság, a készségesség, a ház igazi otthonná vált sok gyermek és fiatal számára; nyitott és készséges maradt a társadalommal való dialógusra, együttműködő azokkal, akik a szükséget szenvedő emberek szolgálatára szentelték az életüket. A szolgálat, amit a nővérek végeznek egy olyan munka, amely segítőkészséget és bátorságot vár el a nehézségekkel szemben, egy olyan életet, amely abban a bizonyosságban gyökerezik, hogy Isten kezében eszközök vagyunk, és a magunk egyszerűségében, alázatosságában hagyjuk, hogy Ő „nagy dolgokat” hajtson végre mindenki szívében és életében.
- Milyen gyakran látogat el Nagykárolyba? Egyértelmű, hogy a nővérekkel élő kapcsolatot tart fenn. A látogatások alakalmával ugyanakkor volt lehetősége megismerkedni a gyerekekkel is: megismerni őket, az ő érzéseiket, gondolataikat?
- Többször voltam már Nagykárolyban, mindig szívesen jövök, mert részese lehetek pár napig szerzetesi testvérközösségem életének, mely mindig befogadó, nyitott és örömteli. Természetesen a nővérekkel a dialógus töretlen, hisz mind a négyen értik az olasz nyelvet. Sajnos a gyermekekkel már nem ez a helyzet, mert nem tudok magyarul, ők pedig nem értenek olaszul, de a nővérek által ismerem a történetüket, a gondjaikat. És megértem a tekintetek nyelvét, a mosolyok, az ölelések nyelvét. Ez nagyon sok mindent visszaad az érzésvilágukból, szükségleteikből, gondjaikból, de természetesen az örömükből, derűjükből; és a nyugalomból, hogy olyanokat találtak, akik gondjukat viselik, segítenek nekik az élet útvesztőiben, testi-lelki fejlődésükben. A nővérek legnagyobb óhaja az, hogy mindegyikük, kicsi és nagy egyaránt, felnőjön, életük méltóságteljes, kiegyensúlyozott és békés legyen.
- Milyennek látja a nagykárolyi közösség jövőjét? Hogyan szeretné látni őket a jövőben?
- Ennek a közösségnek is napról napra alakul a jövője, minden nap, amelyet szenvedélyesen élnek meg, azok javára, akiket a jó Isten rájuk bízott. A jövő az Ő kezében van, mi szeretnénk együttműködni tervének kiteljesedésében, az evangélium szelleméhez hitelesen élve a mindennapi életünket, azért, hogy a mi jelenlétünk fény legyen, amely megmutatja Isten örök szeretetének horizontját.
Hálával, köszönettel tartozom ennek a közösségnek és külön-külön minden szerzetes nővérnek, mert minden egyes alkalommal, amikor itt lehetek, megtapasztalom, hogy mennyire közvetlen kapcsolatuk van az itteniekkel, és hogy milyen egyszerűen és hűségesen élik Celestina Anya karizmáját. Kívánom, hogy életük tanúságtétel legyen, és továbbra is Isten országának hirdetői legyenek. Hálás köszönettel tartozom azoknak is, akik közel állnak ehhez a közösséghez, és segítik őket abban, hogy vendégszerető család maradjanak, amely mindig közel áll a szükséget szenvedőkhöz, azokhoz, akiknek bizalmat és reményt adhatnak. szatmar.ro

A Krisztust szolgáló baróti költőnő
Ágnes nővér versei
A magyar költészet napján a székelyudvarhelyi Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek három tagja látogatott Barótra, ahol a Tortoma Önképzőkör keretében bemutatták egykori társuk, a Baróton 1920-ban született Dávid Erzsébet Mária, avagy Ágnes nővér verseskötetét, mely a 150 éves Jubileum – 150 vers címet viseli, a nővérek erdélyi letelepedésének 2014-ben ünnepelt jubileumi évfordulójára utalva.
A könyvbemutató előtt a három vendég, Bálint Ágnes, Nagy Andrea és Korodi Antonetta házigazdáik kíséretében Ágnes nővérnek a baróti temetőben található sírjánál is lerótták kegyeletüket, virágot helyezve arra, és elszavalva egyik versét. Az 1992-ben elhunyt nővér sírján ez áll: „Krisztus szolgálója voltam, azért éltem úgy, mint egy cselédlány, szolgálva mindenkinek”.
Életútjáról beszélve, társai csupa lelkendező szavakkal meséltek a közép- és időskorú barótiak emlékezetében még elevenen élő költő-nővérről. Elmondták róla, hogy iskolai tanulmányait Baróton kezdte, majd a mallersdorfi nővérek által fenntartott iskolákban folytatta. Kolozsváron végezte az egyetemet. – Kitűnő tanuló volt, egyetemista korában a tanulás mellett a betegápolást is elsajátította. Álma az volt, hogy közösségben éljen és taníthasson, ez azonban nem valósult meg – mondta Antonetta nővér.
Egy ideig tanított ugyan, de aztán az egyházi iskolák 1948-ban történt államosítása, majd a rend egy évvel későbbi feloszlatása után hazaköltözött Barótra, ahol házimunkával és a betegek gondozásával foglalkozott. A kommunizmus bukása és a rend újraalakulása után, 1992-ben be akart költözni a nővérek közé Székelyudvarhelyre, de erre halála miatt már nem kerülhetett sor. „Kedves, szeretetre méltó ember, vidám, humoros alkat volt, sokan jártak hozzá idegennyelv-órákra, ugyanis tizenegy nyelvet beszélt. Mindenről tudott verset írni” – emlékeztek rá a könyvbemutatón jelenlevő helybéliek is.
Az öt fejezetből álló verseskötetet szerkesztője, Korodi Antonetta nővér mutatta be, hozzáfűzve, hogy Ágnes nővérnek további verseit, írásait is szeretnék kiadni, ugyanis sok kéziratát őrzik még. Gyűjteményük a helyszínen is kiegészült, az egykor Ágnes nővérrel egy udvaron lakó Benkő Évike néni is átadott nekik egy kötetre valót. „A barótiak legyenek büszkék Ágnes nővérre, merítsenek életéből erőt, hitet, bátorságot” – hangzott el a könyvbemutató összegzéseképp.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Győztes szemléletű magyarságtörténet
A nagy érdeklődésre való tekintettel újra Nagyváradon tartott előadást múlt csütörtökön Bíró András Zsolt antropológus kutató, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője.
A magyarság múltja, jelene és jövője a nemzetstratégia tükrében című előadást a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartotta meg Bíró András Zsolt április 20-án, csütörtökön délután hat órai kezdettel. A vendéget meghívó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének a nevében Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke kifejtette, hogy Nagyvárad egy kultúrharc terepe, ezért nem mindegy, hogy a helyi magyarság milyen történelmi ismeretekkel rendelkezik, illetve az sem, hogy miképpen viszonyul saját múltjához, ezért fontos erősíteni a magyarságtudatot.
Nem vesztes, győztes
Ennek a célkitűzésnek a jegyében tartotta meg előadását Bíró András Zsolt, aki nem egy témát, történelmi korszakot mutatott be, hanem végighaladt a hunok, majd a magyarok történetén, kiemelve néhány sorsfordító momentumot. E rövid cikk keretében lehetetlen összefoglalni az elhangzottakat, csak jelzésszerűen említjük meg azokat a mozzanatokat, amelyek során megmutatkozott Bíró András Zsolt sajátos, a nemzettudat erősítését célzó múltinterpretációja. Például felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarok a kalandozások korában (9–10. század) bizonyítottan negyvenhét hadjáratot indítottak, és ezek közül csak kettőt veszítettek el. „Azt, hogy Merseburgnál és Augsburgnál a magyarok vesztettek, ezt mindenki tudja, de a többi negyvenöt hadjáratot ki ismeri?” – tette fel a kérdést az előadó.
Ugyanennek a korszaknak a jelentős eseménye a 907-ben vívott pozsonyi csata, amelyről alig hallani a magyar történelemkönyvekben, noha annak a győztes csatának köszönhető az, hogy ma is létezik a magyarság.
A szemlélet a fontos
Bíró András Zsolt a későbbiekben kifejtette, hogy a tatárjárást, ami az elnevezésével ellentétben mongol hadjárat volt, szintén az országot összeroppantó hadjáratként tanítják a történelemkönyvek, amiből az előadó szerint csak annyi igaz, hogy ott, amerre a mongolok jártak, mindent elpusztítottak, de Magyarországot, a környező államoktól eltérően nem tudták elfoglalni, II. Béla királyt nem tudták elfogni, így az országot újjá lehetett építeni a támadás után. Véleménye szerint a mohácsi csatavesztés is túl van hangsúlyozva, hiszen, mint mondta, Mohács után a törökök még évekig nem is mentek Budára. Magyarország tragédiáját akkor nem a mohácsi csatavesztés okozta, hanem a belső széthúzás és a Habsburgokkal kötött „balfék” szerződés. Ugyanez érvényes Trianon esetében is, hiszen az előadó szerint az első világháborút Magyarország nem vesztette el, elvégre a magyar csapatokat az ország határaitól távol levő csataterekről kellett hazahívni, ezzel szemben a nagy háború végén a Károlyi Mihály, majd Kun Béla nevével fémjelzett, az előadó szerint belső ellenségnek tekintett erők politikája vezetett Trianon tragédiájához.
Pap István / Erdély.ma; erdon.ro

Videotárlat és filmbemutató a Szent György Napokon
A május 26-ig látogatható tárlaton a magyarországi C3 videoarchívum és médiaművészeti gyűjtemény 25 darabja tekinthető meg: videogyakorlatok, videoinstallációk, videolevél, videointerjú, videók a művészetről. Peternák Miklós művészettörténész, a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója a megnyitón megköszönte, hogy a Magma vendégül látja a négy teremben megtekinthető tárlatot, hiszen, mint mondta, sokszor ütközik akadályba a technikai eszközökön futó művek bemutatása.
Mozgóképek a médiaművészeti gyűjteményből
„Amit ma videónak hívunk, az egészen más, mint amikor ez az eszköz megszületett, nem is olyan régen. Még emlékszünk a szalagos fekete-fehér videókra, és ha azt mondjuk, hogy VHS-kazetta, az a fiatal generációnak újdonságot jelent, holott azt az idő már elsöpörte, ami pedig ma újnak számít, az öt év múlva szintén már a múlté lesz" – fejtette ki Peternák. Rámutatott, több száz felvételből válogattak ki a kiállításra a kurátorokkal mintegy 25 darabot. Különböző méretű eszközök, különböző fajta kijelzők láthatóak a kiállítótérben, digitális képkeret, analóg televízió, okostelevízió – ezek a videoalkotások keretéül szolgálnak, és nem véletlenszerűen, hiszen egy festményhez, grafikához sem véletlenül választanak keretet – mondta a művészettörténész.
A C3 katalógus, amelyből a munkákat válogatták, háttér és példatár, segítség a médiaművészet és médiatörténet elmélyültebb tanulmányozásához. Adatbázis formában, egységes szerkezetben teszi elérhetővé a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kortárs médiaművészeti gyűjteményét. A videoarchívum 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyűjtse és megőrizze a magyar videoművészeti alkotásokat. Jelenleg ez az egyetlen archívum Magyarországon, ahol a médiaművészet ezen fontos szeletét a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás nyomán tanulmányozni lehet, s egyedülálló azért is, mivel a kutatás történeti, illetve nemzetközi kontextusba ágyazva teszi a műveket hozzáférhetővé.
Az erdélyiek, akik „kevesebbet pofáznak”
A városünnep keretében vasárnap tartották Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojot című filmjének országos bemutatóját a Művész Mozi by Cityplexben. A vetítés után a rendezővel és a filmben játszó két sepsiszentgyörgyi színésszel, Mátray Lászlóval és Orbán Leventével Jakab-Benke Nándor filmkritikus beszélgetett. Ballada western elemekkel – így jellemzi Kostyál Márk rendező az alkotást, amelyet elmondása szerint személyes történet inspirált. Orbán Leventét a „tökös Erdély székely-cigány gyereke", az Erdélyből érkező építőmunkás szerepére a nézésében rejlő igazság és egyenesség miatt választotta a rendező.
Kostyál Márk hangsúlyozta, ezt a romantikus, titokzatos vonást szereti egyébként az erdélyiekben, „akik kevesebbet pofáznak, és többet gondolkodnak (mint a budapestiek)". Koncepció volt, hogy nagyrészt külhoni és filmes világban alig vagy nem ismert szereplőket választott, mert hiteles arcokat akart megmutatni, unja már a magyar filmekben ismétlődő 10-15 színészt, és nem szereti, amikor a városi ember vidéki szerepet mímel – mutatott rá a rendező.
Mátray László, aki az oligarcha fiát alakítja, kissé kilóg a sorból, mert többnyire nagy hős szerepeket osztanak rá, ő viszont ennél sokkal több és jobb művész, fogalmazta meg a rendező. Mátray szerint nem kényelmes nézni ezt a fickót, „minden vetítésen az ember kicsit elsüllyed maga előtt". A film egyik zavarba ejtő jelenetében a színész egy Máté Péter dalt énekel. Ezen a ponton a közönség egyik fele mindig nevet, s másik fele pedig tragédiaként éli meg, és ez is volt a célom – mondta a rendező. Az április 30-ig tartó Szent György Napok programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapon olvasható.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Gyarmathy János bronzszobrai Déván
Nosztalgiák
A dévai Forma Galéria ritkán kényezteti szobrászati kiállítással a helyi érdeklődőket, Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész tárlatához hasonlót pedig még sohasem láttak e falak – fogalmazott Torino Bocaniciu, a dévai képzőművészek egyesületének vezetője, házigazdaként köszöntve marosvásárhelyi művésztársát.
Gyarmathy János alkotásai valóban fantasztikusak. Ott áll a tárlatlátogató előtt egy 25-30 cm-es kis bronzszobor: magába szállt férfi, nyitott, lángoló mellkassal, s az ember érezni véli a pusztító-tisztító tüzet önmagában. És sorakozik tovább az Áldozat, az Apostol a Labirintus, Illés próféta, a Tékozló fiú hazavárása, ismert biblikus, mitológiai vagy akár hétköznapi témák kíméletlenül, mégis mély emberséggel tárva fel a lényeget, a valót.
A Nosztalgiák címmel megnyitott kiállításon elsőként, Mana Bucur kerámiaművész, a marosvásárhelyi képzőművészek egyesületének vezetője köszöntötte a művészt és a látogatókat, majd Oliv Mircea műkritikus, a tárlat kurátora mutatta be röviden Gyarmathy János művészi pályáját, illetve értékelte a kiállított 60 alkotást: a többnyire Dante ihletésű 26 bronzplakettet és 34, szintén bronzba öntött szobrot. Oliv Mircea a marosvásárhelyi művészközösség egyik tartóoszlopának nevezte Gyarmathyt, aki nyárádszeredai gyökerekkel érkezett mintegy 40 évvel ezelőtt a kolozsvári képzőművészeti akadémiára, majd 1980-ban Marosvásárhelyre, ahol azóta is kimeríthetetlen alkotókedvvel, tudással és elkötelezettséggel adja át a művészeti líceum növendékeinek a bronzba öntés titkát, szeretetét. A Déván kiállításra került alkotások kapcsán a tárlat kurátora elmondta: Gyarmathy János különleges érzékenységgel és tisztánlátással közelíti meg a lelkét átjáró törékeny témákat, melyek akár az erdélyi magyar értelmiség sajátos témáiként is értelmezhetők: a labirintus, az útkeresés, a lét és nemlét, illetve számos biblikus és mitológiai téma jellegzetes megközelítése. (…) Gyarmathy alkotásaiban ott feszül a vers, a metafora, akár allegorikus játéknak is tekinthetők a szobrok, de ennél mélyebbre kalauzolnak, a lét letisztult formáit jelenítik meg. (…) Mind tematikájukat, mind pedig anyagi megjelenítésüket tekintve a Gyarmathy-alkotásokban harmonikusan találkozik az ősi a modernizmussal, egyedi, impozáns formavilágot és üzenetet hordozva. (…). Remélhetőleg hamarosan Romániában is születnek felkérések Gyarmathy irányába köztéri szobrok megalkotására, hiszen Németországban, ahol immár évtizedek óta lehetősége nyílik műveit bronzba önteni, számos település közterét díszítik alkotásai, melyek nem csupán gyönyörködtetnek, de formaviláguk és üzenetük által nevelnek is – fogalmazott a kurátor.
A felszólalások sorát maga az alkotó zárta, aki román és magyar nyelven köszönte meg a szervezőknek és érdeklődőknek a kiállítási, találkozási lehetőséget. Kiváló alkotásait május 15-ig lehet megtekinteni a dévai Művészeti Galériában.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Ismétlődő és új dallamok a Szent György Napok fesztiválhétvégéjén
Gazdag kulturális és szórakoztató programsorozatot kínál a Szent György Napok fesztiválhétvégéje. A háromszéki városünnepen zene, irodalom, színház, képzőművészet is várja a közönséget.
Helyi közösségek parádéjával kezdődik pénteken a Szent György Napok vásári és fesztiválhétvégéje. A 26. alkalommal megszervezett városünnep kultúrhete már szombat óta zajlik Sepsiszentgyörgyön, több tucat helyszínen több száz programot kínálnak, klasszikus, dzsessz-, blues- és világzenei koncertek, színházi és bábelőadások, író-olvasó találkozók, filmvetítések és képzőművészeti kiállítások közül válogathatnak a sepsiszentgyörgyiek. A civil és szakmai szervezetek, kisközösségek pénteken 19 órától a Lábas Ház elől indulnak, megkerülik a központot, majd az új főtéren sajátosságaikat, „lovagi jelképeiket" bemutatva néznek szembe a sárkánnyal.
Albert Levente és Vargha Mihály szobrászati kiállításának megnyitójára várják a közönséget pénteken 17 órakor. A tárlat címe a zenei szakszótárból kölcsönzött Ostinato, ami makacsul ismétlődő, de mindig kicsit másként hangzó visszatérő dallamot jelent. Albert grafikai frottázsai, nyomatai, Vargha nagy méretű szoborkompozíciói konokul ismétlődő formakombinációkkal hökkentik meg a látogatót. A tárlatot Muladi Brigitta budapesti művészettörténész nyitja meg az Erdélyi Művészeti Központban.
A Beszélő Irodalom elnevezésű rendezvényen Kemény István József Attila-díjas íróval, költővel beszélget Szegő János magyarországi kritikus, szerkesztő pénteken 18 órától a Bod Péter megyei könyvtárban. Kemény Istvánnak a napokban látott napvilágot Lúdbőr című kötete, melyben esszéit, visszaemlékezéseit, tárcáit olvashatjuk. Ezekben kedvenc alkotóiról, életét meghatározó műveiről ír, illetve felidézi, miképpen élte meg a rendszerváltást. A Szent György Napok keretében sorra kerülő életútbeszélgetés sorvezetője is ez a kötet lesz, de közben szóba kerülnek legújabb versei is.
A fesztiválhétvégén négy helyszínen lesznek koncertek: a főszínpad visszakerült a főtér megyei tanács előtti részére, a Sugás áruház előtt állították fel a közösségi színpadot, megnyit a Múzeumkert és az ifjúsági udvar is. Idén is belakja a rendezvény a teljes belvárost. Pénteken a főszínpadon a Kállay Saunders Band kezd, majd Molnár Ferenc Caramel és a világzene forrásaiból építkező, azokat a legkorszerűbb tánczenékké ötvöző bécsi Ulf Lindemann alias [dunkelbunt] koncertezik. A romániai elektronikus zene királya, a Șuie Paparude zárja a pénteki főszínpadi programot.
Szombaton Luppinger Attila, a 13 éves gitáros Wings od Hope együttesének fellépésével kezdődik a koncertsorozat, ezt követően az ugyancsak sepsiszentgyörgyi, ritmusos kelta zenét játszó Selfish Murphy koncertezik. A két zenei nagyágyút felvonultató Póka-Tátrai reGeneráció 20 órakor kezd, majd a titokzatos moldovai csapat, a Carla's Dreams lép a közönség elé. Szombaton a programot Pannonia Allstars Ska Orchestra zárja.
Vasárnap az erdélyi zenei palettán sajátos hangot képviselő Koszika & The HotShots kezd a főszínpadon, majd a legendás skót hardrockegyüttes, a Nazareth tart koncertet. A zárókoncertet 21 órától Bródy János adja, aki a Ráadás című műsorával áll a sepsiszentgyörgyi közönség elé, amelyben néhány régebbi dal újraértelmezése mellett vadonatúj szerzemények szerepelnek és felcsendülnek a közönség kedvenc slágerei is. A városnapok a nemzetközi díjnyertes Pyro Events Team – Fireworks Design által bemutatott tűzijátékkal zárul. A részletes program a www.szentgyorgynapok.ro oldalon található.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Félnek megszólalni románul a Hargita megyei diákok – mi a megoldás?
A Hargita megyei színmagyar falvakban továbbra is nagy fejtörést okoz a diákok, szülők és tanárok számára is, hogy a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján rendre az országos átlag alatt teljesítenek román nyelvből és irodalomból. Annak jártunk utána, hol tart jelenleg a felzárkóztatás, illetve milyen megoldási lehetőségek vannak, mert több ötlet is megfogalmazódott már.
Vakáció van ugyan, de csütörtökön Csíkszentdomokoson a helyi és a szomszédos falvakban lakó nyolcadikosok számára románórát tartottak. A Felcsík Kistérségi Társulás kezdeményezésének, valamint a környékbeli romántanárok önkéntes munkájának köszönhetően a csíkcsicsói, a madéfalvi, a csíkrákosi, a csíkmadarasi, a csíkdánfalvi, a karcfalvi, a csíkszenttamási és a csíkszentdomokosi nyolcadikosok már a hegy alatt abrakolva ugyan, de a június 19. és 22. között zajló kisérettségire készülnek.
A tavalyi képességfelmérő vizsgán a Hargita megyei diákok 68 százaléka szerzett átmenő jegyet az első vizsgán, de a beiratkozóknak csak az 51,45 százaléka szerzett átmenő osztályzatot román nyelvből és irodalomból.
Mi lesz akkor, ha kinevetnek?
A vakációban is tanuló diákokat Görbe Péter főtanfelügyelő látogatta meg csütörtökön, akiket arra bátorított, hogy ne szégyelljenek megszólalni románul. Több nyolcadikos is elmondta, hogy értik a beszédet, azonban tényleg félnek megszólalni, elsősorban attól tartanak, hogy helytelenül beszélnek, és megbélyegzik őket emiatt. Ugyanakkor a vizsgával kapcsolatban elmondták, hogy a nyelv használatától való tartózkodás mellett, a vizsgadrukk is megnehezíti a dolgukat.
A főtanfelügyelő szerint pontosan ezt kell leküzdeni. „Amikor megtanultatok magyarul, akkor sem egyből tudtatok helyesen beszélni, így van ez a román nyelvvel is. Mi lesz akkor, ha kinevetnek? Nem történik semmi. Nektek az a dolgotok, hogy merjétek használni a nyelvet, idővel hozzászoktok, és maguktól jönnek majd a helyes szavak. Meglátjátok, hogy a mindennapi életben és a munkátokban is nagy szükség lesz a román nyelvre” – bátorította a megmérettetésre készülő diákokat a főtanfelügyelő.
Inkább beszéljenek, mint magoljanak
Bíró Katalin, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola romántanára szerint nagyon fontos az, hogy a diákok által elsajátított szavak ne a passzív szókincsükbe kerüljenek be. Erre több módszer is van, ellenben a legbeváltabb, ha természetes környezetében használják a nyelvet.
„Az a legnagyobb baj, hogy nem mernek beszélni, mivel hiányos a szókincsük. Az az igazság, hogy itt Csíkban, nincs, ahol gyakorlatba ültessék a megszerzett tudást. Ugyanakkor a megtanult szavak nagy része idővel úgymond kihal. Viszont az a tapasztalatom, hogy akik elkerülnek egyetemre, nagyobb városba, előjönnek ezek a passzív szókincsükben rejlő szavak. Hogyha valamit helyesen sikerül elsajátítaniuk, akkor az megmarad” – magyarázta a karcfalvi iskola romántanára, aki sok diákjára büszke. Azt mondja, hogy nagyon igyekvőek, román nyelvű táborokban is részt vesznek.
„Több diákom is mesélte, hogy román többségű városokban, rokonoknál járva, eleinte félénkek voltak, mert csak kevés dolgot értettek meg a mindennapi beszédből, de már a harmadik-negyedik napon kapnak annyi bátorságot, hogy beszéljenek. Nagyon érdekes ez a folyamat, és ez is bizonyítja, hogy nyelvet csak így lehet tanulni” – mondta.
A tanárnő szerint az is nagyon fontos, hogy ne csak a nyelvtani szabályokat tanulják meg a gyermekek, hanem a szavak helyes használatát is. A nemek közötti egyeztetés is fejtörést okoz nekik, ellenben azt figyelte meg az írással, fogalmazással kapcsolatban, hogyha valaki sokat olvas románul – például azokat a rövid meséket, novellákat, amiket ajánlanak a tanárok –, akkor könnyebben megy az egyeztetés is.
„Igyekszünk olyan házi olvasmányt felhagyni, amelyekben kevés a tájszólási és az archaikus szó. Megemlítjük őket órán, de a megtanításukra nem fektetek nagy hangsúlyt, mert nem tartom hasznosnak halmozni azt a tudást, ezt személyesen is merem vállalni” – fejtette ki a pedagógus.
A következő tanévtől sok minden változhat
A Felcsíki Kistérségi Társulás elnöke, Csíkszentdomokos polgármestere, Karda Róbert ötlete volt a vizsgafelkészítők megszervezése. Mint mondta, aggasztóak az elmúlt évek eredményei, ezért született meg az ötlet az ingyenes felkészítőre. A polgármester azt mondta, hogy a következő tanévtől egész évben tartanak majd ilyen különórákat, ugyanakkor Balánbányán és Bélborban szerveznének tábort az általános iskolások számára, román gyermekekkel közösen, hogy együtt, játszva tanulják a nyelvet.
Görbe Péter azzal biztatott, hogy ha minden igaz, jövőben már a kisebbségek számára összeállított speciális tanterv szerint, idegen nyelvként oktatják a románt a magyar diákoknak.
A romántanárokat külön készítik fel
Külön felkészítésben részesültek Hargita megyében azok a romántanárok, akik a nyolcadikosok képességfelmérő dolgozatait és az érettségi dolgozatokat javítják majd. A román nyelv és irodalom oktatásáért felelős tanfelügyelőtől, Manuela Nicoleta Stîngátől származó kezdeményezés célja, hogy egységes szemléletmód alapján és objektíven történjen a vizsgadolgozatok kiértékelése – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.
A tanárok kiválasztása és képzése már év elején elkezdődött, és ez lesz az első alkalom Hargita megyében, hogy külön testületet hoznak létre az országos szintű vizsgák kiértékelésére.
Manuela Nicoleta Stîngă román nyelv és irodalom tanfelügyelő úgy nyilatkozott: a tanárok önként jelentkeztek a kiértékelő testületbe, a válogatás pedig két szakaszban zajlott. Az első szakaszban 69 tanár vett részt a felkészítőn, akik a vizsgák módszertanának és elbírálási feltételeinek megbeszélése után, közösen végezték a próba-képességvizsgán és a próbaérettségin írt dolgozatok kiértékelését.
A kiértékelések eredményeképpen hatvan román nyelv- és irodalomtanár került be a testületbe, amelynek tagjai a képességfelmérő és az érettségi dolgozatokat javítják majd ki, „egy egységes kiértékelési szempont érdekében, tekintve, hogy a tételek többsége szubjektív jellegű”.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Tantárgy
A székelyföldi magyar fiatalok zöme a térségből kilépve szembesül azzal a ténnyel, hogy a román nyelv nem pusztán tantárgy, hanem élő nyelv, emberek használják arra, hogy egymással kommunikáljanak.
Míg a más idegen nyelveket – főleg az egyre szélesebb körben használt angolt vagy a gyakorlati értékkel bíró németet – úgy sajátítják el, hogy értelmét látják, ugyanis gyakorlati, azonnal hasznosítható tudást ad, addig a román nyelv az elvont, archaikus, tájnyelvi irodalmi szövegek nyelve, s ezen a nyelven nem lehet kenyeret vásárolni, számlát fizetni, elmondani az orvosnak, hogy hol fáj, s az a fájdalom milyen jellegű, nem alkalmas a vásárlás lebonyolítására vagy a munkahelyi beszélgetésekre.
A hétvégén ismét terítékre került a téma annak kapcsán, hogy felcsíki kezdeményezésre, a térség romántanárainak összefogásával, a tanfelügyelőség és a helyi közösségek támogatásával tenni kívánnak annak érdekében, hogy jobbak legyenek mifelénk is a jegyek a nyolcadikos záróvizsgákon és az érettségi vizsgákon a román nyelv és irodalom tárgyból.
Ez rendben is van, ugyanis valós segítséget nyújt az idén vizsga előtt állóknak arra, hogy jobban teljesítsenek, magasabb osztályzatot kapjanak, ezáltal pedig esélyük legyen jobb középiskolába nyerni felvételt vagy egyetemen folytatni tanulmányaikat. De mindez csak tüneti kezelés, nem szünteti meg az okot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy nemrégiben hallott történet, miszerint a megyeszékhely egyik jobb középiskolájába nagy számban kerülnek be az egyik felcsíki faluban végzett diákok, ugyanis romántanáruk megtanította őket… vizsgázni. Azaz elsajátították a záróvizsga-feladatok szerkezetét, azt, hogy milyen jellegű feladatokat kapnak, azokra milyen szerkezetű válaszokat kell adni, s mindezt gépiesen bemagolják. Látszólag minden rendben: a diákok jól teljesítenek a vizsgán, javul az iskola statisztikája és megítélése. A szépséghiba csupán annyi, hogy az így trenírozott gyermekek már az első félévben lemaradnak társaikhoz képest, tudásuk nem arra szolgált, hogy arra építeni lehessen, csupán az eredményes záróvizsgát és felvételit célozta. A megoldásra a szükség vitte rá a tanárt, s a pillanatnyi sikeren túl nem szolgálja a célt: a román nyelv elsajátítását.
A mostani gyermekek olyan családokban nőttek fel, amelyekben már a szülők is hasonló gondokkal küzdöttek, a román nyelv tanulása nem társult sikerélménnyel, inkább kudarcok sorozata társult hozzá: több tanóra, gyengébb vizsgaeredmények, netán sikertelen vizsga miatt elvesztegetett évek, s mindez megfejelve azzal a felismeréssel, hogy ha az ember kilépik megszokott környezetéből és román többségű közegbe kerül, kudarcok, frusztrációk sorozatával kell szembesülnie a hiányos nyelvismeret miatt.
Ki a hibás, hogy ide jutottunk? Elsősorban a román nyelv oktatásához kapcsolódó uralkodó szemlélet, miszerint az nem lehet idegen nyelv senki számára Romániában. Hibás a nyelvismeretet ránk erőltetni akaró hatalom és román közösségi elvárás. S nem utolsósorban hibásak vagyunk mi magunk is, ugyanis a mi köreinkből származnak azok a tanítók, tanárok, akik nem tudnak túllépni a teljesítménycentrikus központi oktatási szemléleten, nem képesek a tantervtől kissé elrugaszkodni és nem a vizsgákon, hanem a mindennapokban használható tudást adni a diákoknak. S hibásak vagyunk abban is, hogy a tanügyi döntéshozó szervekbe nem tudtunk politikai szervezeteink által olyan személyeket delegálni, akik az elvesztegetett lassan 28 évben érdemben tettek volna valamit az áldatlan állapotok megváltoztatása érdekében. Míg ez nem történik meg, a dicséretes felcsíki kezdeményezés és a hozzá hasonló próbálkozások csak tüneti kezelést jelentenek, de nem szüntetik meg a baj okát. El kell jutnunk oda, hogy a román nyelv ne maradjon meg tantárgynak, hanem váljék hatékony kommunikációs eszközzé.
Sarány István / Hargita Népe (Csíkszereda)

Péntektől hangolódhatunk a nagyváradi Festum Varadinumra
Több mint 150 program, egyházi események, klasszikus és könnyűzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, tudományos ülésszakok és ifjúsági események várják az érdeklődőket május 7–21. között a XXVI. Festum Varadinumon. Az ünnepségsorozatnak elő- és utórendezvényei is lesznek.
Bár hivatalosan csak vasárnap kezdődik a fesztivál, már pénteken könnyűzenei programok lesznek: 20 órától három kávéházban is koncertekre várják a rajongókat. A Gekko Pub rendezvénytermében az AK26 zenekar, a Moszkva Kávéházban az Elefánt zenekar lép fel, a Bodega Kávéházban pedig ingyenes Aurevoir-koncertre kerül sor. A Gekko Pub és a Moszkva Kávéház eseményeire jegyek elővételben, illetve a helyszínen kaphatók.
Szombaton 10 órától kezdődik a VI. Európai Fotográfiai Fesztivál, amelynek idén a Nagyváradi Vármúzeum ad otthont. Az Euro Foto Art Egyesület szervezte eseménysorozat programjában fényképészeti kiállítások és workshopok is helyet kapnak.
Ugyanaznap, 12 órától az Ady Endre Emlékmúzeumban nyitják meg a Puskás Ferenc-kiállítást, amelyet 14 órától a Varadinum Kupa labdarúgó gála követ.
Szintén szombaton, 18 órától rendhagyó Törzsasztal Könyvdélután lesz, amelyben a Noran Libro és a Naphegy kiadók újdonságait ismertetik a házigazdák.
Az estet a Moszkva Kávéházban 20 órától az ART – Po3tri összművészeti esemény, a nagyváradi várban pedig a magyar könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, a Kiscsillag szintén 20 órától kezdődő koncertje zárja.
Május 7-én, vasárnap 11 órától ünnepi istentisztelet nyitja az egyházi események sorát: az Unitárius Templomban szószéki szolgálatot végez Pap Gy. László, a Debreceni Unitárius Egyházközség lelkésze. Május 14-én Egyházmegyei Zarándoklati Nap lesz, 20-án pedig Őrizd a várat! címmel a nagyváradi várban tarják a Református Egységnapot.
A vársáncban május 7-én a Mindenki Majálisa! elnevezésű, immár hagyományos rendezvényre várják az érdeklődőket. A magyar tannyelvű iskolák, illetve intézmények bemutatkozóit követően a vársáncban felállított színpadon Magyarország legnépszerűbb zenekarai koncerteznek: 16 órától Gryllus Vilmos, 17 órától a Desperado, 18 órától pedig a Soulwave zenekar lép színpadra. Az estet 19.30-tól a Wellhello, 21 órától pedig Szikora Róbert koncertje zárja.
A rendezvénysorozat része a Körösvidéki Múzeum új székhelyénekmegnyitó ünnepsége, május 18-án 10 órától a debreceni Déry Múzeum a 20. század elején keletkezett pasztell- és akvarellképekből, szén- és ceruzarajzokból, illetve fotográfiákból álló kiállítási anyagát, valamint a Kisinyovi Természettudományi és Etnográfiai Múzeum társszervezésében nyíló tárlatot láthatja a közönség.
Az elmúlt évtized legjobb magyar filmes termésével vár mindenkit a Nagyváradi Magyar Diákszövetség által második alkalommal megszervezett Magyar Film Napjai. A XXVI. Festum Varadinum kísérőrendezvényén vígjátékok, ifjúsági- és animációs filmek, krimik és dokumentumfilmek egyaránt láthatók lesznek a Lotus Centerben található Cinema Palace vetítőtermeiben.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Tanácskozás és megemlékezés Rákóczi koráról
Április 28-án tudományos tanácskozásra és megemlékezésre került sor Szatmárnémetiben II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelme címmel. A rangos rendezvényen előadást tartott dr. Fleisz János nagyváradi történész is.
A rendezvény főszervezője a szatmárnémeti Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-szabadságharc egyike az olyan eseményeknek, amely egy táborba gyűjtötték a különböző társadalmi, vallási és etnikai kötődésű embereket, emiatt a szabadság szeretet mellett máig aktuális üzenete van: megfelelő vezető esetén létrejöhet a széles társadalmi összefogás a közös célokért.
Az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében létrejött rendezvényen mintegy 12 tudományos előadás hangzott el. Mellette színvonalas művészeti eseményekre, bensőséges koszorúzásokra és baráti beszélgetésekre került sor.
Az előadások fő kérdései az egyes területeken végbemenő események, a kutatás nemzetközi, országos és helyi eredményei, lehetőségei, különböző szintű együttműködések kialakítása volt. Szatmárnémetiben a megyei múzeum dísztermében többek között Csatáry György és Zubanics László (Beregszász) Balogh Béla (Nagybánya), Czigány István és Mészáros Kálmán (Budapest), Kónya Péter (Eperjes), Molnár Sándor (Vaja), Gyulai Éva (Miskolc), illetve Keresztesi Csaba, Mandula Tibor, Póti Eduárd-János, Kereskényi Sándor (Szatmárnémeti) tartottak előadást. Dr. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár, az EMKE alelnöke Nagyvárad és környéke a Rákóczi-szabadságharc időszakában (1703–1711) című előadását mutatta be. Ebben értekezett Nagyvárad és Bihar helyzetéről a szabadságharcban, a helyi eseményekről, illetve a váradi vár elhúzódó ostromának menetéről és a város szituációjáról a szabadságharc után. Kitért arra a kettős helyzetre, hogy a váradi várat nem sikerült elfoglalni, a várost pedig hol egyik, hol a másik tábor pusztította, a váradiak szabadságszeretete mégis a fenntartotta Rákóczi szabadságharc kultuszát, hiszen például a 20. század elején a város főutcáját Rákóczi útnak nevezték el. Összességében, a Rákóczi-kutatást tovább fejlesztő, a kuruc-kor néhány alapvető kérdését új megvilágításba helyező tanulmányok, hangzott el.
Másnap, április 29-én, szombaton „Az élő Rákóczi” néven immár 28. alkalommal megrendezett majtényi megemlékezésre került sor. Külön színfoltja volt az idei rendezvénynek, hogy a Kárpát-medence egykori Rákóczi-birtokainak jelenlegi megye vezetői is részt vettek a megemlékezésen. A nagyszabású rendezvény sorozatot jövőre is megszervezik.
F. J. Nagyvárad / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ami, aki maradandó
Egy életem, egy halálom, megpróbálom – mondták, mondják maguknak, másoknak oly sokan azok közül, akik az elmúlt években, évtizedekben külföldre távoztak a jobb, tisztességesebb megélhetés reményében. Nehéz vitatkozni a döntést meghozó polgárok millióival, erdélyi magyarok tízezreivel, akik számtalan érvet tudnak felsorakoztatni elhatározásuk mellett. Alaposan megkönnyíti dolgukat, hogy ma már kitaposott út vezet az idegenbe, hiszen napjainkban gyakorlatilag nincs olyan család, baráti kör, amelynek legalább egy tagja ne külföldön keresné kenyerét, a példa pedig ragadós. A szabad mozgás, munkavállalás előidézte elvándorlás állítólag akkora méreteket öltött, hogy – mint Andreea Păstîrnac határon túli románokért felelős miniszter a minap közölte – tavaly több gyermeknek adtak életet román állampolgárok külföldön, mint Romániában. Az uniós statisztikai adatokra hivatkozó tárcavezető szerint legalább 4,4 millió romániai él szülőhazája határain túl – természetesen túlnyomó többségük fiatal munkavállaló, akik a befogadóországukban megtapasztalt anyagi biztonság tudatában alapítanak családot. Az adatok megdöbbentőek, ijesztőek azok számára, akik a szülőföldön próbálnak boldogulni. Hiszen az itthon maradottak nemcsak érzelmi veszteséget szenvednek rokonuk, barátuk „elvesztésével”: a minden téren egyre nagyobb méreteket öltő szakemberhiány tovább ront életminőségükön, megsokszorozza mindennapi életük gondjait-bajait. Kell lennie azonban egy pontnak, amikor a megállíthatatlannak tűnő, „önpusztító” jelenség következményei oly súlyossá válnak, hogy a társadalomban ösztönösen beindul egyfajta „öngyógyító” folyamat. Ez persze nem sétagalopp: vért kell izzadni. Ha pedig a pénz beszél, akkor emlékeztetni kell az anyanyelvére. A „kényszergyógykezelés” hatásait már érzik a kis- és közepes vállalkozók, akik itt-ott már 2000–3000 lejes fizetésajánlattal vadásszák például az asztalosokat, autószerelőket, építőmunkásokat. A közszférában meghirdetett béremelések – még ha kampányfogásként indultak, és finoman szólva erőn felülinek tűnnek is – szintén elfogadhatóbbá tehetik a hazai viszonyokat, erdélyi magyar viszonylatban pedig a jelentős budapesti támogatások is elősegíthetik a szülőföldhöz kötődés megerősítését. Igen, van az a pénz, amiért egy fiatal inkább hátrahagy csapot-papot, és nekivág az idegennek, de ez ugyanúgy igaz az itthon boldogulásra is. Persze utóbbi mindig jóval kevesebb lesz, de egyes dolgok tényleg megfizethetetlenek, ha az ember elveszti őket. És ezt éppen azok tudják igazán, akik ma a világ másik végén sírják vissza édesanyjuk főztjét, a haverok poénjait, „egy életük” immár meg nem élt világát.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Hatodik alkalommal rendezik meg a Születés Hetét Váradon
A Születés Hete kiemelten non-profit rendezvénysorozat, amely a gyermekvállalás miatti új szerepekkel és szerepkonfliktusokkal szembenéző nő számára független, hiteles segítséget nyújt az információk közti tájékozódáshoz.
Ez különösen fontos akkor, amikor a modern nőkép, a karrierépítés fokozódó jelentősége nehezen egyeztethető a tradicionális valódi női szerepekkel. A család, a barátok és a média annyiféle mintát közvetítenek, hogy azok legyengítik a nők felelős döntéseihez szükséges önbizalmát. A Születés Hete segít abban, hogy a nők hiteles forrásból, és megbízható szakemberek segítségével informálódhassanak. Nagyváradon ismét a Posticum Kulturális Központ ad otthont az eseménynek, május 8–13. között. A Posticum és a nagyváradi Születés Hete rendezvény együtt kívánja támogatni a Szent Angéla Ház gyermekeit, pénzadományokkal, tartós élelmiszerekkel, tisztító-tisztálkodószerekkel és tanszerekkel. Az előadásokon, programokon, adományok fejében lehet részt venni. Az adományokat, felajánlásokat egész héten várjuk a Posticum székhelyén (Teiului 26. szám). A rendezvény ideje alatt megtekinthetőek a „Anyatej” rajzpályázat alkotásai.
Teljes program
A gyermekvárás, születés és gyermekágy szokásai. Hiedelmek, szertartások a szülés és születés körül Mexikóban. Előadó: Mihályfi Márta néprajzkutató, gyógyító, dúla. Dátum: 2017. május 8., hétfő, 18:00. Helyszín: Posticum.
Együtt a család testi, lelki egészségéért – kerekasztal beszélgetés. Előadó: Kondor Kata bába, Bálint Zsuzsa radiológus orvos, Bálint Sándor szülészorvos, hipno- és pszichoterapeuta és Bálint Balázs szülészorvos. Dátum: 2017. május 9., kedd, 18:00. Helyszín: Posticum.
„Szülés utáni érzelmi viharok…” – workshop. Előadó: Furak-Pop Claudia klinikai szakpszichológus, Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. Dátum: 2017. május 10., szerda, 18:00. Helyszín: Posticum.
Az első nap. Előadó: Bruncsák Anna önkéntes szoptatási tanácsadó, Kovács Katalin önkéntes szoptatási tanácsadó. Dátum: 2017. május 11., csütörtök, 18:00. Helyszín: Posticum.
Dúlák a női közösségben. Előadó: Holdvirág dúlakör – Cosma Sonja dúla, LoveYourBelly oktató, Szabó Orsi dúla, szülésfelkészítő, Hoffmann Kinga dúla, kismamajóga oktató, gyászcsoport vezető. Dátum: 2017. május 12., péntek, 18:00. Helyszín: Posticum.
Dúla mesék – Napszínpad-Nagyváradi Playback Színpad. Előadó: Playback társulat. Dátum: 2017. május 12., péntek, 20:00. Helyszín: Posticum.
Aranyóra – anya és gyermeke – román nyelven. Előadó: Dr. Sabau Anca neonatológus szakorvos, szoptatási tanácsadó. Dátum: 2017. május 13., szombat, 10:00. Helyszín: Posticum.
Szülés normális folyamata – román nyelven. Előadó: Dr. Cioata Bogdan szülész-nőgyógyász szakorvos. Dátum: 2017. május 13., szombat, 17:00. Helyszín: Posticum.
Dúlák a szülésnél – román nyelven. Előadó: Holdvirág dúlakör – Cosma Sonja dúla, LoveYourBelly oktató, Szabó Orsi dúla, szülésfelkészítő, Hoffmann Kinga dúla, kismamajóga oktató, gyászcsoport vezető. Dátum: 2017. május 13., szombat, 18:00. Helyszín: Posticum. erdon.ro

Kevés magyar film jut be Erdélybe
Tekervényes utat jár be egy külföldi film, amíg egy romániai moziterem vásznára kerül. A magyar filmek romániai térhódítása elé a szokásosnál is több akadályt gördítettek. Többek között annak jártunk utána, hogy a Kincsem nevű nagysikerű magyar filmet miért nem lehet két hónappal a bemutató után sem megtekinteni Erdélyben.
Az országban forgalomba kerülő filmekért elsősorban nem a mozik a felelősek: Romániában olyan filmforgalmazásra szakosodott cégek vásárolják meg az alkotásokat, amelyek erre engedélyt kapnak az Országos Filmművészeti Intézettől (CNC). A nagyobb nemzetközi, illetve magyarországi forgalmazóktól megvásárolt alkotások ára számos tényezőtől függ. Ezt például az is befolyásolja, hogy hány díjat nyert el az alkotás, vagy mekkora nyereség várható a film esetében. A vásárlás után következik a neheze: a forgalmazó cégnek minél több mozinak kell eladnia a filmet. „A filmforgalmazók a legtöbb ellenállásba a moziba kerülés során ütközhetnek, ugyanis Romániában az állami filmforgalmazó (RADEF) működteti a legtöbb mozit, ritkábban a helyi önkormányzat, illetve magánforgalmazó cégen keresztül. De amióta az Odeon nevű román vállalatot felvásárolta, a Cinema City monopol hatalmú moziként működik, így a konkurencia felett állva munkatársai olyan műsorrácsot alakítanak ki, amilyet csak akarnak” – magyarázta el lapunknak Jakab-Benke Nándor filmkritikus, a Filmtett.ro szerkesztője. A szakértő szerint a világ számos országában megtalálható Cinema City elsősorban azokat a filmeket mutatja be a közönségnek, amelyektől a legtöbb nyereséget reméli. Így sok remek európai alkotást figyelmen kívül hagyva jellemzően hollywoodi akciókat, romantikus vígjátékokat, szuperhősöket és lagymatag animációs filmeket tűznek műsorra. A nemzetközi lánccal rendelkező vetítőtermekbe művészfilmek ritkán kerülnek terítékre, főleg, ha magyar nyelvűekről van szó, hiszen nem vonzzák be az elvárt nézőtömeget. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy a Cinema City olyan cégcsoporthoz tartozik, amely külön forgalmazó és reklámkészítő ágazattal rendelkezik, tehát a cég önmagában egy összetett rendszer. Szinte nem is lenne szüksége külső forgalmazók filmjeire – magyarázza a szakember.
Hosszú az akadályok listája
A magyar filmek romániai mozikba kerülése nem egyszerű történet. Attól is függ, van-e épp olyan magyar gyártású film terítéken, amely nagyobb közönségnek szól. A Filmtett szerkesztője szerint egyre több olyan magyar filmművészeti alkotás születik, amely nem csak egy szűk nézői réteget vonz. Till Attila Tiszta szívvel című filmjét – amelyet legutóbb Magyarország Oscar-díjra jelölt – több erdélyi városban is vetítették, tavalyelőtt pedig Mundruczó Kornél több neves nemzetközi elismerést is begyűjtött alkotását, a Fehér Istent is elhozták Erdélybe. Az említettek többségét azonban nem az általános mozifilm-forgalmazás keretei között, hanem a Filmtett csapatának köszönhetően ismerte meg a romániai magyar közönség. A Filmtett, fesztiválja mellett évente szervez karavánvetítéseket olyan erdélyi városokban, ahol már nincs mozi. Hasonlóan a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői is igyekeznek karavánokon, illetve különleges vetítéseken keresztül megnyerni a magyar közönséget és a magyar filmek kedvelőit. Bár javulni látszik a helyzet, az eddigi adatok alapján a romániai magyar néző nem repes az örömtől, hiszen 2000-től 2016 végéig összesen 16 magyar film került forgalmazásba Romániában: például a Valami Amerika, Sorstalanság, Állítsátok meg Terézanyut! és az Aglaja. De ha ide is érnek a magyar filmek, legtöbbször jócskán lecsúsznak időben a magyarországi bemutatóhoz képest. Jakab-Benke Nándor szerint ez elsősorban a forgalmazáspolitikán múlik: megvárják ugyanis, hogy a magyarországi eredmények után kiderüljön, érdemes-e elhozni Romániába is a filmet.
A magyar produkciók vetítésének időpontja függ a fesztiválok dátumától, de a számos engedély kiváltását követelő román bürokrácia is megnehezíti az alkotások útját. Mindezek mellé lassító tényezőként társulnak olyan alapvető technikai feladatok, mint a feliratok lefordítása és másolatok készítése. Minél kisebb egy forgalmazó, annál több időre van szüksége a véglegesítéshez. Például azt sem lehet tudni, hogy a már megvásárolt Kincsem című alkotást mikor láthatjuk erdélyi mozivásznon.
Jakab-Benke kifejtette: nem csak az üzleti szempont dönt arról, hogy melyik film kerül a mozikba, ugyanis a fesztiváldíjak is sokat számítanak. Enyedi Ildikó idei, egyebek közt az Arany Medvét és a FIPRESCI-díjat elnyert, Testről és lélekről című alkotására is lecsapott már egy romániai forgalmazó, ahogy a már említett Kincsemre is. A kritikus hozzátette: a Testről és lélekről című alkotást díjnyertes művészfilmként lehet eladni, de a Kincsemért valószínűleg annyira érdeklődnek majd a román a nézők, mint egy cseh vagy lengyel kosztümös film iránt. A Filmtett szerkesztője úgy véli, minden erőfeszítés ellenére a romániai mozik még mindig nem figyelnek eléggé a magyar ajkú közönség igényeire.
Kevés a mozi Erdélyben
A mozikultúra éppen most kezd feltápászkodni Romániában – még a román filmek is köhögni szoktak a pénztáraknál –, ugyanakkor több városban nincs mozi. Az elsődleges üzleti tényező ördögi kört teremt: egy multicég ugyanis előbb látni szeretné, van-e érdeklődés a film iránt. De honnan legyen érdeklődés, ha nincs film? Viszont filmre kevés az esély, ha egész Székelyföldön alig akad mozi: a most beindult sepsiszentgyörgyi és a készülőben lévő csíkszeredai még nem elég a boldogsághoz” – magyarázza a szakértő. Jakab-Benke szerint Gyergyótól Kézdivásárhelyen át Székelykeresztúrig mindenhol létesíteni kellene legalább egytermes mozit, hiszen az érdeklődést tekintve ezek még hétköznaponként is legalább egyharmad arányban megtelnének. A szakember úgy véli, nem elképzelhetetlen újrateremteni a régi mozis időket, amikor még falvakban is működtek vetítőtermek. Csak rengeteg energiát, pénzt kell befektetni a hatékony reklámozás mellett, illetve rá kell ébreszteni a filmkedvelőket: élvezhetőbb és sok tekintetben előnyösebb társaságban, széles vásznon, megfelelő hangtechnikával filmet nézni, mint otthon szűk tévéképernyő előtt, gyenge hangberendezéssel és húszpercenként bosszantó reklámokkal.
A rendszerváltozás után rengeteg magyar filmet nézhettek a filmkedvelők az erdélyi mozikban, idővel azonban csökkent a kirobbanó kínálat. A 2000-es évek folyamán hullámzóan alakult a magyar filmek iránti érdeklődés: a Cinemagia filmes portál adatai alapján a rekordot eddig a Valami Amerika viszi, amelyre 2002-ben 8 246 néző volt kíváncsi, de 2004-ben a Simon mágusra már alig több mint 370-en ültek be. 2009-ben a Gruber utazására majdnem kétezren voltak kíváncsiak, és 2015-ben a Fehér Istent 3 439 néző látta a moziban.
Magyar szinkron és felirat: jók a kilátások
Ha a sikeresebb magyar gyártású filmeket el is hozzák a romániai forgalmazók, az idegen nyelvűeket nem szinkronizálják, sőt, a Filmtett kivételével magyar feliratot sem készítenek – bár erre éppen most találunk pozitív ellenpéldát az idén nyílt sepsiszentgyörgyi mozi esetében. Romániában az is kétséges volt, szabad-e egyáltalán a román nyelvtől eltérő feliratot vetíteni. Ám a tavaly decemberben módosított mozitörvény már lehetségessé teszi, így az ezzel kapcsolatos problémát – a jogi akadályok mellett – ismét az anyagiakban találjuk. A magyar szinkron és felirat Magyarországon élvez szerzői jogvédettséget, így a felhasználási engedély megvásárlása sokba kerül. Ha pedig az adott forgalmazó úgy látja, a román feliratot nem értő magyar közönség nem éri meg ezt az összeget, nem fizeti ki. Jakab-Benke szerint azonban a magyar feliratos filmekre utaló jelek biztatóak, de hangsúlyozza: a forgalmazónak látnia kell, hogy van vásárlóerő a magyar nézőkben, látnia kell, hogy a felirat vagy a szinkron megéri a külön befektetést és fáradtságot. „Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Romániában, az animációkat leszámítva soha nem volt erős igény a szinkronos filmek iránt, ehhez képest Magyarország a szinkron földje” – teszi hozzá a kritikus. Sepsiszentgyörgyön hosszú harcot kellett vívni a moziért. A RADEF 2009-ben adta át az épületet a helyi önkormányzatnak, a korábban ott diszkót működtető vállalkozó azonban nem fogadta el a döntést. Folyamatosan azt hangoztatta: el akarják űzni a román vállalkozókat a székelyföldi városból. Végül 28 bírósági per után 2012-ben vette át az önkormányzat az épületet, a felújítást pedig két év múlva kezdték el. Új szárnyat is építettek, amelyben az Andrei Mureșanu Színház székel stúdiótermével, a mozirész pedig két, egyenként nyolcvan férőhelyes – Chaplin és Fellini nevű – teremmel várja az érdeklődőket. Az intézményt a városi tanács tartja fenn, ezen belül is a Kónya Ádám Művelődési Ház működteti, a filmeket pedig a Cityplex forgalmazza. A Művész Moziban ugyanakkor nemcsak hollywoodi kasszasikereket, hanem hazai, európai, fesztivál- és művészfilmeket is vetítenek hagyományos változatban, néhányat pedig háromdimenziósan is – derül ki a helyi sajtóból. Rögtön a nyitáskor vetítették Till Attila Tiszta szívvel című tragikomikus drámáját és Adrian Sitaru Fixeur című alkotását. Utóbbira a rendezőt is meghívták. Idén már vetítettek magyar szinkronos filmet is – Állati nagy szökés, Halálos iramban 8 –, s bár a drága licenc és technikai okok miatt nem könnyű megoldani a magyar feliratok problémáját, a működtetők ígérik, hamarosan az is lesz. Bár lehet magyar felirattal vetíteni, a románnak mindig futnia kell a film alatt. Így a kérdés az, hogyan oldják meg, hogy kényelmesen, látható módon, a hangsávtól nem elcsúszott magyar feliratot is vetíthessenek. Eközben Csíkszeredában tavaly óta már számos alkalommal tartottak ingyenes próbavetítéseket, és amint megszerzik az engedélyt, a Hargita megyei városban is beindul a mozi.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bemutató a kamarateremben (Tamási Áron Színház)
Harold Pinter Évforduló című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját tartja a Tamási Áron Színház társulata ma 19 órától a kamarateremben. Az előadás rendezője a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija, aki korábban I. L. Caragiale Karnebál című darabját rendezte Sepsiszentgyörgyön.
Az Évforduló egy abszurd felé hajló vígjáték, mely a Nobel-díjas brit Harold Pinter késői művei közé tartozik, és amelyet a londoni Almeida Színházban mutattak be először 2000-ben. A darab színtere egy vendéglő, szereplői pedig az ott dolgozó és vacsorázó emberek, akik hétköznapinak tűnő beszélgetéseiből egyre több titok lepleződik le, megmutatva, hogy a felső társadalmi státusz máza alatt milyen triviális hazugságok és csalások lapulnak. A beszélgetés egyik kulcsfigurája a pincér, akinek a szövegei egy egészen más világot állítanak az újgazdagok mézesmázos világa mellé.
A színház ajánlója szerint a darab olyan érdekesen használja a nyelvet, mintha nem is a szereplők szavait, hanem a szerző utalásait hallanánk a párbeszédekben, az előadás sajátos pinteri humora pedig annak ellenére, hogy a valóság határát súrolja, nagyon közel áll a ionescói abszurdhoz. Mint írják, elsősorban a színészi játék által bomlik ki az előadásban az az ironikus, abszurdba hajló világ, amelyben a logikátlannak tűnő értékek helyébe a perverzió és a romlottság került.
„Azért Harold Pinter, mert ő egy nagyon kevéssé ismert, játszott szerző Romániában, annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb huszadik századi európai drámaíró, akinek az Évforduló című darabja olyanfajta fenyegetettségérzésről és rejtett veszélyről szól, amelyet egyre erőteljesebben érzünk manapság” – nyilatkozta a rendező lapunknak. Arra a kérdésre, hogyan dolgozott együtt a Tamási Áron Színház társulatával, Alexandru Dabija azt válaszolta, hogy mivel babonás ember, csak halkan jegyzi meg, nehogy megigézze a csapatot: tapasztalatai szerint a sepsiszentgyörgyi a legjobb magyar társulat az országban.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianonról szakszerűen: egy vitatott projekt perspektívái
Beszélgetés Ablonczy Balázs történésszel
Ioan Aurel Pop akadémikus, a BBTE rektora múlt héten Bukarestben, majd azt követően hivatalos Facebook-oldalán is súlyos vádakat fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított öt évre szóló, Trianon 100 Lendület Kutatócsoporttal kapcsolatban. A román történész szerint a trianoni békeszerződést első alkalommal feldolgozó grandiózus projekt súlyosan veszélyezteti Románia nemzetközi hírnevét, torzítja a román történelmet és beárnyékolja a Román kormány által 2018-ra tervezett Nagy Egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát. A román és magyar sajtót egyaránt felkorbácsoló nyilatkozatra hivatalos nyilatkozatban reagált a Magyar Tudományos Akadémia oldalán és a projekt Facebook-lapján is Ablonczy Balázs történész, aki lapunknak beszélt a Trianon 100 elnevezésű projektről, annak céljairól és perspektíváiról.
– Román akadémiai közegben és a román sajtóban is óriási visszhangot keltett Ioan Aurel Pop akadémikus, történész nyilatkozata, amely szerint az Önök projektje súlyosan árt Románia nemzetközi hírnevének és az 1918-as centenáriumi ünnepségsorozat sikerességének. A Magyar Tudományos Akadémia honlapján magyarul, míg a közösségi médiában két nyelven, a magyar mellett románul is válaszoltak a vádakra. Volt-e eddig bármilyen jellegű együttműködése a Román Akadémiával vagy annak történész-tagjaival?
– Nem vagyok még most sem biztos benne, hogy a szemrehányás nekünk szólt. Nálunk nincs titok, ez egy tudományos műhely, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia finanszíroz, nem a kormányzat. Nem szeretném magamra venni az elhangzott vádakat: a Trianon 100 viszont kétségtelenül a mi elnevezésünk. Nekem személyesen elég kevés találkozóm volt a román tudományossággal: elszórt találkozók tudományos konferenciákon, de a munkatársaimnak annál több. Vannak románul beszélő kutatók a közösségben, többen román vagy román-magyar témákban írták a doktori munkáikat.
– A projekt kétnyelvű, magyar és angol nyelvű honlapján részletesen bemutatják a trianoni békeszerződéssel eddig foglalkozó magyar és nemzetközi szakirodalmat. Felhasználják-e a román kutatás irodalmát is és milyen jellegű együttműködést terveznek a romániai magyar és román kutatókkal?
– Természetesen felhasználjuk, Zahorán Csaba kollégám például odaadóan követi a román szakirodalmat és a népszerűsítő történelmi munkákat és időnként felhívja a figyelmünket egy-egy újabb darabra. A mostanihoz hasonló afférok sohasem jönnek jól, mert a kutatástól vonnak el időt: hónapok óta készítünk elő egy workshopot román és szlovák történészekkel. Nem tudom, hogy ennek így mennyi vonzereje lesz Romániában, ki látja jobbnak, hogy távol maradjon egy tudományos eszmecserétől, csak azért mert hangulatkeltés zajlik a szervezők ellen.
– Az ötéves projekt négy fő témára összpontosít: a békeszerződés nemzetközi kontextusára és írott forrásaira, az összeomlásra és a korabeli magyar társadalomra, a békerendszer megszilárdulására és Trianon utóéletére. Milyen nehézségek és várható eredmények elé néz egy ilyen nagyméretű és 22 főből álló 5 éves projekt?
– A nehézség ilyen nagy létszámnál a munkák összehangolása, az eredményes csapatmunka kialakítása és az adminisztráció. A legfontosabb, hogy művek szülessenek, és új utakon indíthassuk el a történeti kutatást.
– Ön számos munkájában, így a Trianon – legendák című 2010-es kötetében is foglalkozott már ezzel a témával, de a műveltebb nagyközönség a televízióból is jól ismerheti, ahol több műsorban és ismeretterjesztő filmben igyekezett az ún. Trianon-szindrómához kötődő legendákat, tévhiteket feloszlatni. Hogyan látja most Trianon megítélését a magyar társadalomban és milyen hatást remél a projekt nagyközönségre gyakorolt hatásától?
– A békeszerződés történeti körülményei, a háborús összeomlás változatlanul érdekli az embereket. A célunk, hogy a történések társadalmi arcát mutassuk be: a menekültkérdést, a közellátást, az erőszak elszabadulását, a gazdasági következményeket, és hogy közép-európai összefüggésekbe helyezzük az akkor történteket. Szándékaink szerint ez egy múltfeltáró, ugyanakkor új, érvényes tudást adó, jövő nemzedékeknek erőt és ismeretet adó projekt. Régi küzdelmeket nem szeretnék újrajátszani.
Portré: Dr. habil. Ablonczy Balázs (szül. 1974, Budapest) történész, egyetemi docens, a 20. századi magyar történelem, diplomácia és művelődéstörténet elismert kutatója. Párizsi és budapesti tanulmányait követően számos tudományos intézet munkatársa volt, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként és az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docenseként dolgozik. 2011 és 2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Művei közül kiemelendő a Teleki Pálról szóló 2005-ös monográfiája, a Trianon legendák (I és II. kötet) szóló művei valamint a két kiadást megért Visszatért Erdély (1940–1944) című monográfiája. 2016 óta a Magyar Tudományos Akadémia által öt éven át 150 millió forinttal támogatott Trianon 100 Lendület kutatócsoport vezetője.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Meleşcanu a kisebbségvédelemről
A nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása szükséges ahhoz, hogy a térségben biztosítható legyen a regionális stabilitás, biztonság és a jószomszédi viszony. Ezt Teodor Meleșcanu külügyminiszter nyilatkozta tegnap egy konferencián.
Kifejtette, Románia valószínűleg azon európai országok egyike, ahol a legfejlettebbek a nemzeti kisebbségek védelmét biztosítani hivatott szabványok. Úgy vélte, hogy a kisebbségi jogok betartása az érettség jele Európában, ahol túlteng az intolerancia szelleme, ezért többször pusztított már etnikai vagy vallási többség és kisebbség közötti konfliktus. Meleşcanu aláhúzta, hogy a múlt tanulságait ma sem szabad elfelejteni a globalizáció és a társadalmi-gazdasági problémák okozta nyugtalanság közepette. Megállapította, hogy az utóbbi időben fokozódott az intolerancia által generált gyűlöletbeszéd, amit állami és nem állami entitások táplálnak többé-kevésbé finom mechanizmusokkal a kollektív mentalitás ellenőrzésére irányuló stratégiai kommunikációval és információs háborúval. Ezért Románia elköteleződése az egységes Európa és az erős transzatlanti kapcsolat mellett nemcsak a kormány külpolitikai célkitűzése, hanem a társadalom egészének a stratégiai választását is jelenti, mondta a külügyminiszter. Szabadság (Kolozsvár)

Écsi Gyöngyi: A népmese világában mindig van feltámadás
Az ízes népi nyelv időtálló
A felvidéki Écsi Gyöngyi két meseelőadással érkezett a Szent György Napokra. Mindkét produkcióban a zenének, az ízes népi nyelvnek, a mozgásnak és a kellékeknek, eszközöknek egyforma súlyuk, szerepük van. Meséi nemcsak a gyerekekhez szólnak, hanem a felnőttek számára is fontos üzenetet hordoznak, utat mutatnak. Az előadóval a bábszínházzal való találkozásáról, a népmesék időtálló üzenetéről beszélgettem.
– Szerencsés embernek mondhatom magam, mert megtalált a népmese, a bábszínház. Már kisiskolás koromban néptáncoltam, énekeltem. Az egyetemi éveim alatt népzenét is gyűjtöttem, aztán népdalköröket vezettem. Egyszer úgy adódott, hogy az éneklés kibővült néhány mozdulattal, bábbal, és így alakult ki ez a mesemondós, bábos, énekes, táncos műfaj – magyarázta.
A népmese egészben látja, láttatja a világot, minden eleme valahová beilleszthető, valamire jó, a zuhanás éppúgy, mint az emelkedés. A népmese világában mindig van feltámadás, a halál legyőzhető. Van benne humor, mindenre van szófordulat, tele van sorok közötti gondolatokkal. A mesemondás mosolyokkal előadott üzenetközvetítés. Ez egy titokzatos gyönyörűséges világ. Szeretem előkeresni a régi történeteket és másokkal is megosztani. A mese számomra egy lélekvirágzás – teszi hozzá.
Mesélés közben a közönséggel kezdeményezett párbeszéddel, szerepjátékokkal igyekszik fenntartani az érdeklődést.
– Nagy öröm számomra, hogy a jelen lévők bekapcsolódnak a játékba, válaszolnak a kérdéseimre, beülnek a királynak a koronája alá, vagy magukra vállalják Jancsi szerepét. Jó azt gondolni, hogy minden történet, ami valami üzenetet át akar adni, arra tényleg szüksége van a közönségnek. Hangokat is utánozok, énekelek, mondókázok, mert ezekkel elérem, hogy figyeljenek rám. A díszletet a padláson fellelhető régi tárgyakból – motolla, guzsaly, prés – és természetes anyagokból építem fel – mondta.
Meglátása szerint a népmese sokkal magasabb fejlettségi fokon álló üzenetet hordoz és közvetít, mint a rajzfilm. A népmese több száz év összesűrített tapasztalata, és a mai kor emberének, gyermekének pont ilyen magas rangú üzenetre van szüksége.
– Kortól függetlenül bennünk van a tisztaságra való igény. Amikor nagyvárosokban játszom, s megszólal a népmese, a gyerekek először kiakadnak, mert nem értik a tájszavakat. Amikor megszólítom, látja, hogy neki beszélek, akkor válaszol, bekapcsolódik a játékba. A gond akkor lenne, ha én felkínálok egy párbeszédet, és azt mondja: bocs, de én ebből nem kérek. De ez még sose történt meg. Rájön, hogy az idegensége, a furcsasága ellenére, ez a párbeszéd értelmes. Már előre vetítődik, hogy itt különös dolog fog történni. Megértjük egymást. A mese örök érvényű és útmutató – szögezte le.
Écsi Gyöngyi a mátyusföldi Vágsellyén született 1965-ben. Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd a galántai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett. A pozsonyi egyetemen újságírónak tanult, de nem államvizsgázott, inkább jelentkezett a komáromi református teológiára, annak elvégzése óta lelkészként tevékenykedik.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Andrei Luca Popescu: Oroszországot és Magyarországot fordított távcsővel nézik Bukarestből
A Román Akadémia létrehozta az „információs háborút” elemző boszorkánykonyháját. Sikerült kifőznie – többek között –, hogy hát persze, Erdély kell a magyaroknak.
A Román Akadémia szerdán indította útjára az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot (LARICS), amelynek keretében egy Dan Dungaciu professzor által koordinált és a nemzetbiztonsági és kommunikációs területekhez közel álló több szakértőt is maguk között tudó kutatókból álló csoport fogja megvizsgálni azokat az üzeneteket és propagandastratégiákat, amelyeket Oroszország és – ahogy Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott – Magyarország is alkalmaz a román és az európai térségben. A Román Akadémián tartott bemutatón felszólaló akadémikusok és szakértők Moszkvát tartják az információs hadviselés fő mozgatójának, míg Budapestet olyan közvetítőnek, amely ugyanazokat a taktikákat használja Erdélyre vonatkozó céljai érvényesítésére. Rámutattak, hogy Románia mintha figyelmen kívül hagyná a tényt, hogy a propagandát egyre gyakrabban alkalmazzák háborús fegyverként, amely a legjobban olyan terepen működik, ahol a lakosság már nem bízik a vezetőkben és az intézményekben. A LARICS nem kíván szigorúan csak az álhírforrásokra (ami amúgy még túl homályos és nehezen meghatározható fogalom) vagy az agresszív propagandára összpontosítani, hanem a „bizalmatlanság geopolitikáját” elemezné – azokat a társadalmi környezeteket, ahol ezek a leginkább meggyökeresedhetnek, és ahol akut bizalmi és értékválság van – magyarázta Dan Dungaciu. Ezzel összefüggésben a Román Akadémia főtitkára, Victor Voicu akadémikus nyíltan a „putyini Oroszország” propagandájának agressziójáról beszélt, de az egészet összezagyválta, amikor nekiállt megvédeni az akadémikusok nagy vitát kiváltó nacionalista lépését, amelyet pont ő kezdeményezett az elmúlt télen lezajlott kormányellenes tüntetések idején, majd egy állítólagos „román–román háborúra” hivatkozott, amely az Oroszország által gyakorolt információs hadviseléshez hasonlóan a Román Ortodox Egyház, az akadémia, a hagyományos család, a román értékek vagy akár Eminescu ellen is irányul. De az akadémikus nem magyarázta el, hogy ki állhat e „belső hibrid háború” mögött, csak annyit sugallt, hogy ez Oroszországnak használna, és így beleillik a kontextusba. A Román Akadémia létrehozta tehát az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot, amely az intézmény Dan Dungaciu professzor által vezetett Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének koordinálásával működik. A bevont kutatók és szakértők a Románia és az Európai Unió ellen elsősorban Oroszország és Magyarország által folytatott információs hadviselésben használt módszerek és stratégiák elemzésével foglalkoznak majd, azokra a térségekre és környezetekre összpontosítva, ahol ezek a Romániát destabilizálni képes propagandaüzenetek a leginkább gyökeret verhetnek, vagyis ahol a legalacsonyabb az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom – magyarázta Dan Dungaciu. Dungaciu arról beszélt a Román Akadémia aulájában, hogy a LARICS kezdetben nem a propagandacélokra felhasználható álhírekre összpontosít, ahogy azt már sok más szervezet teszi az egész világon, mégpedig azért nem, mert ez a fogalom egyelőre túlságosan ködös: „Két lépésben közelítenénk az információs hadviseléshez. Elsősorban nem az álhírekkel foglalkoznánk, főleg azért, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mit is fed a fogalom. Ha szó szerint vesszük, akkor több millió ember – muzulmánok, zsidók és sokan mások – számára Jézus születése is álhír. Ez annyira bonyolult kérdés, hogy inkább bele sem megyünk. Majd oda is eljutunk, de nem ezzel kezdjük.” A LARICS kezdetben a társadalmi környezetek és az intézményekkel és vezetőkkel szembeni bizalmatlanság mechanizmusaira fog összpontosítani, amelyek alapján az információs hadviselés nemcsak Romániában, de az EU-ban is sikeres. „Amivel kezdeni akarunk, az a társadalmak – a nemzeti vagy az európai közösség – iránti bizalom. Thomas elmélete szerint egy valóságosnak tekintett hamis valóság a következményei révén valóságossá válik. És ezt egy híressé vált példával ábrázolta – ha egy közösség megtudja, hogy egy bank csődbe megy, és ez a hír hamis, de siet kivenni a megtakarításait a bankból, akkor a hír a következmények révén igazzá válik abban az értelemben, hogy a bank valóban csődbe megy. Az információs hadviselésben a társadalmon belül terjedő hamis információk következményekkel járnak. Ez a Thomas elméletében szereplő hír, ha egy szilárd bankrendszerre vonatkozóan jelenik meg, amelyben az emberek bíznak, akkor nem fogják másnap gyorsan kivenni a pénzüket a bankokból. Léteznie kell egy előzetes bizalmatlanságnak a pénzügyi rendszerrel szemben, hogy egy ilyen szóbeszédnek hatása legyen. És ezzel kapcsolatosan kétfajta elemzés létezik: egyeseket az érdekli, hogy ki indította útjára a pénzügyi rendszer válságáról szóló hírt, bennünket viszont az a társadalmi környezet, amely megbízik a bankokban, vagy nem. Két síkot kell lefednünk, a túlzásba esés pedig káros: ha szigorúan csak a hamis híreket elindítókkal foglalkozunk, de nem értjük meg azt a környezetet, amelyben elindítják a hírt, akkor lemaradunk a teljes kép legalább feléről, és valószínűleg a fontosabb feléről. Ezért az intézményekkel szemben a kérdéses közösség társadalmi szövetén belül kialakult bizalmatlanság érdekel bennünket. Az intézményi bizalmatlanság egyenesen arányos az információs hadviselés hatékonyságával” – magyarázta Dan Dungaciu. A Román Akadémia által a LARICS-ba bevont szakértők a nemzetbiztonsághoz, a kommunikációhoz közeli területekről származnak, de az akadémiai körökből és a sajtóból is. A bemutatkozó lap szerint a LARICS tagjai között van Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminiszter, Dan Dungaciu professzor, Iulian Chifu professzor (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Antonia Colibăşanu elemző (a Stratfor elemzőügynökség volt alkalmazottja), Dan Dima (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Mihaela Nicola (a The Group kommunikációs ügynökség alapítója, amely egy bizonyos arculatváltás folyamatában a Román Hírszerző Szolgálattal is együttműködött), Bogdan Ficeac, Ion M. Ioniţă, George Damian, Marcela Tuscă és Valentin Buda újságírók (az utóbbi kettő Moldova Köztársaságból), George Scarlat volt diplomata és újságíró, Petrişor Peiu tanácsadó, de Darie Cristea, Tatiana Cojocari és Lucian Dumitrescu kutató is. „Jónak tartom azt az elgondolást, hogy a Román Akadémián belül legyen egy ilyen laboratórium. Mert a világszinten tudatosult és egyértelművé tett információs hadviselést Romániában politikai szempontból nem tartom elfogadottnak. Az ilyenfajta információs hadviselés finanszírozása, az abban való részvétel a politikai vektorra tartozik. Romániában a politikum hallgat ezzel kapcsolatban. E passzivitásra két magyarázat van: vagy a romániai politikumban nem tudatosul a veszély és a hosszú távú sebezhetőség, vagy megvannak az okai a hallgatásának, ami rendkívül érdekes és bonyolult ügy lenne. Az egyik amerikai jégkorongozótól megkérdezték, miként tud folyamatosan formában maradni. A következőt válaszolta: a többi jégkorongozóval ellentétben, akik állandóan oda szaladnak, ahol a korong van, én oda szaladok, ahol lesz a korong. Az információs hadviselés nagyon is kidolgozott, rugalmas, egyszerű és olcsó eszközökkel folytatott agressziós forma, amelyhez a polgárok, az intézmények, a kormányok is hozzáférhetnek” – magyarázta Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, LARICS-tag is. A Román Akadémia főtitkára: a putyini Oroszország információs hadviselésétől a Román Ortodox Egyház, az akadémia és Eminescu elleni „román–román” háborúig. Victor Voicu akadémikus, az akadémia főtitkára nyíltan beszélt arról a fenyegetésről, amit Oroszország jelent Romániára és az EU-ra nézve, amelyet az információs hadviselés fegyvereivel és az orosz titkosszolgálat által koordinált kremli „trollhadseregen” keresztül folytat, s amelybe Oroszország hétmillió dollárt fektetett be. „Egyes szomszédaink részéről megnyilvánuló agresszivitás potenciális veszélyt jelent mind Romániára, mind az EU nagylelkű projektjére. Naivak is lennénk – de nem vagyunk azok –, ha azt hinnénk, hogy ezek a szomszédaink nem az európai család szétesését akarják, hogy elérjék politikai és expanziós céljaikat – nem feltétlenül területi terjeszkedésről beszélünk. Még akkor is, ha ezeknek a szomszédoknak a primitívsége – itt Putyin Oroszországára utalok – a történelmi hagyománynak megfelelően még csak nem is álcázza diplomácia mögé fegyveres fenyegetését. Egy leplezett, jól szervezett, európai és globális terjesztésű és lefedettségű propagandáról van szó, amelynek keretében álhírekkel, rágalmazásokkal, Putyin nagyságáról szóló propagandával manipulálják polgárok nagy tömegeit, támogatnak egyes jelölteket” – magyarázta Victor Voicu akadémikus (az eredeti szöveg rendkívül rossz, értelmiségihez méltatlan fogalmazású, a fordítás ezt csak részben tudja kijavítani – a szerk.). Voicu arra is kitért, hogy miként ismertette, torzította el az orosz propaganda az elmúlt télen lezajlott romániai kormányellenes tüntetéseket: „Az orosz sajtó a Győzelem (Victoriei) téren zajlott tüntetésekkel kapcsolatosan, az orosz Külügyminisztérium rövid üzenetét átvéve kialakította azokat a célpontokat, amelyekkel illusztrálható, hogy mi történik abban az országban, amely arról álmodott, hogy egyesül a szomszédos Moldovával. Az orosz propaganda jól irányzott és célzott volt. A kialakított célpontok: e tüntetések erőszakossága (ami nem igaz), az ország megosztottsága (nem igaz), a román Majdan, a gazdasági helyzet, az oroszellenes érzelmek, az EU nem támogatja Romániát, az a veszély, amit Románia jelent Oroszországra nézve. Nyilvánvaló a különbség az események valósága és az orosz propaganda között.” Victor Voicu akadémikus nem szalasztotta el az alkalmat, hogy elítélje a Román Akadémia ellen a 2017 februárjában, a Grindeanu-kormány elleni nagyszabású tüntetések kellős közepén közzétett „kiáltvány” alkalmával indított támadást, amely kiáltványt nacionalistának és kormánypártinak értelmeztek, mert a tüntetéseket összefüggésbe hozta Románia és a jogállamiság destabilizálásának veszélyével. Különben utólag több aláíró és akadémikus elhatárolódott ettől a „kiáltványtól”. Voicu azonban szerdán egy „román–román háború” egyik epizódjának minősítette, amelynek állítólag a Román Ortodox Egyház vagy a hagyományos család a célpontja, de nem pontosította, hogy ki állhatna egy ilyenfajta „háború” mögött – ugyanis a fentiek általában nem tartoznak Oroszország kedvenc célpontjai közzé, éppen ellenkezőleg. „Figyelembe kellene vennünk a belső, román–román hibrid háborút is. Szeretnék szóba hozni néhány szempontot, amelyekre a média is ki szokott térni – a Román Ortodox Egyház, a Román Akadémia, a hagyományos család, a román értékek, a múltbéli vagy élő kultúremberek, például Eminescu, a román nemzeti identitás ellen irányuló kampányok a médiában és az interneten. A román akadémikusok felhívására is láttam nem megfelelő, agresszív reakciókat. Felmerül a kérdés: ezek az agresszív kampányok spontánok, vagy előzetes felkészülés alapján robbantják ki őket? Mi hajtja őket harcba? Ne feledkezzünk meg egyes pszeudo-véleményvezéreknek az akadémikusok üzenetére adott reakciójáról. Szerintük véleménybűnt követtünk el. (…) Kitartóan igyekeznek kikényszeríteni a kisebbségek dominanciáját, típusuktól vagy relevanciájuktól függetlenül, az etnikai kisebbségeket is beleértve – Székelyföld statútuma megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem egyenlőséget akarnak kikényszeríteni, hanem a kisebbségek dominanciáját” – vélekedett Victor Voicu akadémikus. Ioan Aurel Pop akadémikus arról beszélt, hogy Magyarország információs hadviselésben használt arzenáljával szemben az új nemzedékek tabula rasa agya áll. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott arra, hogy miközben a világokat „az igazság kritériumai mentén építik újra” – amely igazság ma attól függ, hogy mit gondol bárki jónak vagy rossznak –, fennáll annak a veszélye, hogy olyan nemzedékek jönnek, amelyeket ismerethiányuk miatt bármilyen információval lehet bombázni: „A mai befogadó több, mint ami hajdanán a tabula rasa volt. Emlékeznek a szlogenre, hogy »nem ismeretek felhalmozására van szükség, hanem know how-ra«. Óriási lehetőséget teremt, hogy ezen a világon minden kétélű: olyan nemzedékek jönnek, amelyeket – mivel nem halmoznak fel ismereteket a jelenleg létező legjobb számítógépben, az emberi agyban – bármivel bombázni lehet. Ha a kommunikátor tudja, hogyan tegye ezt intelligensen.” Pop példaként számos olyan diskurzust és „igazságot” említett, amelyeket Magyarország egy Románia ellen folytatott igazi „kommunikációs és tájékoztatási háborúban” alkalmaz. Miközben Románia a Nagy Egyesülés 2018-as centenáriumának megünneplésére készül, Magyarország létrehozott egy állami főosztályt (valójában az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról van szó – a szerk.) a mai Magyarország határait kijelölő trianoni szerződés centenáriumának 2020-as megszervezésére. „Magyarország olyan ország, ahol egy jobboldali kormány szélsőjobbos együttműködésekkel erősíti identitását, de nem az egyetlen a térségben, amely így jár el, ugyanezt csinálják a csehek, a szlovákok, a lengyelek is. Jelenleg olyan aspektusokat használnak fel, amelyek Erdély identitására vonatkoznak – az erdélyiséget és egy új ország történelmi alapokra történő felépítésének lehetőségét, Erdély autonóm fejedelemségének létezésére hivatkozva. Ezen gondolatok közül néhány megdöbbentett”, mutatott rá Ioan Aurel Pop, aki többet is felsorolt azok közül a fogalmak közül, amelyeket Budapest egyre kitartóbban használ fel Romániával szemben ebben az „információs hadviselésben”: • Az autonómiák történelmi alappal rendelkeznek, és ezeket a nemzetállamon túlmenően kell hirdetni, de Magyarországon kívül, a történelmi Magyarország ugyanis szent föld – a másik szlogen, amely megjelent, és amelyet politikailag fel kell éleszteni. • A románok történelme új történelem, a románok a történelem nélküli népek közé tartoznak, amelyek részben a Habsburg, majd az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezték. • A vlach kifejezés nem a román szinonimája, s gyakorlati szükségletek miatt a szomszédos Szerbia is kölcsönvette. • Erdély nem Románia, mert kevesebb mint 100 éve Románia része, míg Magyarországnak egy egész történelmen keresztül a része volt, a történelmi kapcsolatok pedig erősebbek Magyarországgal, mint Romániával. • A történelmi Magyarországon 1990 után általam figyelemmel kísért történelemtankönyvekben szereplő címek (Bevezetés általános iskolás diákok számára): A történelmi Magyarország szent földje (előszó); A magyarok, a Kárpát-medence civilizátorai (egyik fejezet). • A Iancu de Hunedoara (Hunyadi János – a szerk.) helytelen, őt Ioannak kellene nevezni (románul – a szerk.), mert Ianoş volt. Ez teljesen hamis. • A román kulturális életből egyesek az állami himnusz megváltoztatását kérik. Ezt ők (értsd: a magyarok – a szerk.) is átveszik, és azt mondják, hogy a himnuszt meg kell változtatni, mert a kultúránktól idegen személyiségekre hivatkozik, például az a részlet, hogy „Mihai, Ştefan, Corvine”. A Corvinokat kellene kivenni a himnuszból, ők pedig azt állítják, hogy ezért kell megváltoztatni a szöveget. • Cluj-Napoca (Kolozsvár – a szerk.) neve: egy bukaresti kolléga (Lucian Boia – a szerk.) egyik állásfoglalása alapján Magyarországon megjelent az az elképzelés, hogy a Napoca egy ceauşescui, 1974-ben kitalált kifejezés, és el kellene távolítani. Valójában ez több mint 2000 éves kifejezés, már abból az időből is vannak forrásaink, amikor még dák falu volt, majd Napoca lett, a legrégebbi municípium Románia területén, Hadrianus uralkodásának elején alapították, és rendben vannak a papírjai. A mi információink arzenáljából vesznek át, megcsonkítva és jól irányítva. • Végül, hogy az erdélyiek 1918-ban nem akarták az egyesülést. Ezt azonnal átvették, és több idegen nyelvre is lefordították 2018-ra készülve, amikorra a németországi, franciaországi és az angol ajkú államok közvéleményét fel kell készíteni, hogy az egyesülés aktusa az erdélyi román lakosok akarata ellenére történt. A kolozsvári rektor azt magyarázta, hogy e propagandisztikus manipulálások kivédésére egyetlen megoldás van: „Mindezek a nyilvánvaló ismerethiány, a töredékes olvasottság nyomán nyernek körvonalat. Annak érdekében, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kihívásokra, gondoznunk kell a legfontosabb dolgot, ami rendelkezésünkre áll, nevezetesen az emberi agyat. Ehhez komoly nevelésre, a nevelésre való odafigyelésre van szükség, amivel mi, úgy tűnik, már nem rendelkezünk”. A bizalmatlanság geopolitikája. Dan Dungaciu: Miért hatásos Európában az orosz propaganda, miközben Oroszországba képtelen behatolni a nyugati narratíva. Dan Dungaciu professzor azt magyarázta, hogy a LARICS kezdetben főleg a „bizalmatlanság geopolitikájára” fog összpontosítani, vagyis azokra a területekre, ahol kismértékű a társadalom bizalma: „Ha megnézzük ezeket a területeket, azt tapasztaljuk, hogy ott nagyon is lehetséges egy hatékony információs hadviselés. A közösségek, kiterjedt területek, mint például az EU, most egyfajta válságban vannak, amelyet például abban is megnyilvánulni látunk, hogy Franciaországban a szavazók fele a szélsőségességet választotta. (…) Ez olyan kisülés, amelyen keresztül valamiképpen kitörhet egy mélyreható válság. Az európaiak már nem bíznak a saját vezetőikben, innen fakad egyesek készsége, hogy elfogadjanak bizonyos üzeneteket. Nem azért szavaznak Le Pen asszonyra, mert az oroszok fizetik, hanem az oroszok azért fizetik Le Pen asszonyt, mert ők rá szavaznak. Európában a bizalom hiánya oda vezet, hogy ez a térség nyitottá válik az ilyenfajta behatolásokra.” Dungaciu részletesen elmagyarázta, hogy Oroszország miért olyan sikeres az információs hadviselés terén Európában, de Romániában kevésbé, és miért ne lehetne Oroszország is hasonló típusú válasz célpontja Európa részéről, holott, ahogy azt Cristian Diaconescu volt külügyminiszter állította, nagyon nagy erő lenne egy ilyenfajta háborúban. „Miért nem tudjuk megérteni, hogy egy gazdagabb, erősebb, tájékozottabb Nyugat nem működik az Orosz Föderáció számára? Oroszország ma pontosan ellentéte az 1989 előtti Romániának. Milyen volt akkor, miért hallgattuk mindnyájan szinte vallásos áhítattal a Szabad Európát, hogy Romániáról kapjunk információkat? Két alapvető feltétel létezett: nem bíztunk a saját vezetőinkben, nem szerettük őket, és bíztunk a forrásban, a Nyugatban. Ez rendkívül nyitottá tett minket. A mai Orosz Föderáció nem bízik a Nyugatban, és szereti a vezetőit. Nem bízik a Nyugatban, bármit is mondana neki. És még mindig szereti a vezetőit, következésképpen bármilyen Orosz Föderáció felé küldött propagandaakció jelenleg hatástalan. (…) Amikor meginog a Putyinba vetett bizalom, akkor a lakosság nyitottabb lesz arra, hogy elfogadjon bizonyos nyugati üzeneteket. Amikor felmerül majd, hogy Putyin hibázik, vagy ezeknek a nyugatiaknak van igazuk, akkor Oroszország áthatolhatóvá válik az ilyenfajta üzenetek számára” – magyarázta Dan Dungaciu. A LARICS koordinátora rámutatott arra, hogy Románia egyszerű ok miatt képes tartani magát ebben a háborúban, bár vannak kockázatok: „Az Orosz Föderációval és a nyíltan onnan érkező üzenetekkel szembeni bizalom hiánya a magyarázata annak, hogy az Orosz Föderáció inkább csak marginálisan képes behatolni a román sajtóba. De létezik a romániai társadalmi, politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem lesz konfrontáció Oroszországgal. Közvetítőkön keresztül lesz. A következő években szembesülni fogunk az ilyenfajta csatával, amelyben Budapestről és Moszkvából származó üzenetek is jelen lesznek.”
Gândul; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megírta Erdély történetét a magyar–román információs háborút vizionáló rektor
Valamivel objektívebb látószögből szemlélteti legújabb könyvében Erdély történetét Ioan Aurel Pop kolozsvári történész, a BBTE rektora, aki szerint a román és a magyar történelemírás soha nem fog azonos hullámhosszra kerülni.
Soha nem fog azonos hullámhosszra kerülni a román és a magyar történelemírás, hisz száz évvel ezelőtt Románia „kiegészült”, Magyarország pedig elveszítette területének nagy részét – jelentette ki Ioan Aurel Pop kolozsvári történész. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora Marosvásárhelyen mutatta be a Ioan Bolovan kollégájával együtt írt Istoria Transilvaniei (Erdély története) című kötetét.
Pop azoknak is válaszolt, akik ötezer éves múltat vizionálnak a román nemzetnek. Legújabb munkája a nemzeti identitást erősítő „egészséges románságtudatot” hivatott népszerűsíteni: a kiadvány a néhány éve megjelent háromkötetes, ezerhatszáz oldalas könyvének leegyszerűsített változata. Ezt a szerző ismerte el, mondván, az egyesülés 100. évfordulójára egy olyan történelmi dolgozatot szeretett volna letenni az asztalra, amely a sietős átlagolvasó számára is érthető és élvezetes. A színes nyomás, a sok-sok illusztráció és a krétapapír is a Şcoala Ardeleană Kiadónál napvilágot látott könyv „fogyaszthatóságára” utal.
„Románként írtuk”
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora ezúttal kihagyta a szerzői csapatból a magyar és német kollégáit, mindössze Ioan Bolovan rektorhelyettest kérte fel társszerzőnek. Lapunk felvetésére viszont hangsúlyozni kívánta, hogy igyekezett az ő szemléletüket is bevinni munkájába. A hétvégén bemutatott könyvében Pop valóban nem tudja le mindössze pár mondatban az erdélyi magyarok, szászok és zsidók történetét. A székelyeknek külön fejezetet szán, mert szerinte „külön nemzetet alkottak”.
Persze azt is belátta, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. „Amennyire lehetett, tiszteletben tartottuk a történelmi valóságot. Nem kívántuk a rendkívül kényes, vitatott témákat feszegetni, beértük a román, illetve a magyar fél álláspontjának ismertetésével. Hogy a kettő közül melyik a helyes, és melyik a helytelen, azt csak a Fennvaló tudná megmondani. Persze attól nem tekintettünk el, hogy Erdélyben mégiscsak a románok voltak többségben, ők képezték a lakosság kétharmadát” – fejtette ki lapunknak a kolozsvári rektor.
Kiegészítés szükséges
Bár távol áll a Lucian Boia-féle mítoszromboló vagy Neagu Djuvara fájó igazságokat feltáró stílusától, Ioan Aurel Pop és Ioan Bolovan mégis objektívebb látószögből szemlélteti Erdély történelmét, mint például a mindmáig sokat idézett Constantin Daicoviciu. Popnak ki kell ábrándítania azokat, akik mindmáig úgy tudták, Románia jelenlegi területén több millió géta-dák élt. A sűrűn lakott területeken is négyzetkilométerenként legfeljebb húsz személyt tartottak számon. A dák nyelv pedig annyira hasonlított a latinra, mint például a román a németre – érzékeltette a különbségeket.
„Ha Decebal idejében itt csakugyan több millió dák élt volna, a rómaiak nem negyvenezer katonát küldenek Dacia meghódítására. Ovidius, a költő arról számolt be, hogy hat évébe telt, amíg valahogy elsajátította a dák nyelvet. Ugyanakkor azt is leírta, hogy az itt élő barbárok semmit nem értettek abból, amit ő latinul szavalt nekik. De azt sem mondhatjuk, hogy mi már ötezer éve létezünk, amikor franciák meg olaszok nem is voltak. Be kell látnunk, a mi történelmünk szegényes, részleges, és számos kiegészítésre szoruló” – jelentette ki a Ioan Aurel Pop. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban nagy port kavart az a „leleplezés”, amelyet Ioan Aurel Pop tett.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Csikidám és tücsökzene a majálison
Az idén május 7-én, vasárnap szervezték meg a Minden magyar majálisa elnevezésű rendezvényt a nagyváradi várban a XXVI. Festum Varadinum keretében. A délutáni és esti órákban a koncerteké volt a főszerep, fellépett Gryllus Vilmos és az R-Go együttes is. Rengeteg érdeklődőt, hatalmas tömeget vonzott a vasárnap délutáni, illetve esti órákban is a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület, az Ovisuli Egyesület és a Szigligeti Alapítvány által a XXVI. Festum Varadinum keretében a régi helyszínen, vagyis a vársáncban megszervezett Minden magyar majálisa. A rendezvény ezen fele olyan Bihar megyei táncműhelyek színpadi produkcióival kezdődött, melyek az elmúlt évek folyamán méltán arattak sikereket, zsebeltek be különféle díjakat számos hazai és külföldi megmérettetésen.
Az egyik ilyen a több csoporttal is remekelő Unique Dance Stúdió volt, a fiatalok dinamikus és látványos show műsora ahogy esetükben lenni szokott, sőt egyenesen elvárt, hiszen ez a népszerűségük egyik fokmérője, a nézők fülsiketítő üdvrivalgása, hangorkánja közepette zajlott. Nem csökkent a decibel ereje a székelyhídi Tini Dance Center felléptekor se: az egyszerű halandók csak kapkodták a fejüket, hogy mire képesek a táncoló, mozgó, forgó, a gravitációt szinte meghazudtoló fiatal emberi testek.
Tücsök
A továbbiakban Gryllus Vilmos a közeli kis színpadon gyűjtötte maga köré a családokat, a gyermekek magától érthető, természetes lazasággal vették körül őt és a gitárját. Énekelt nekik megzenésített költeményeket Kányádi Sándortól, mesélt sárkányról és hős lovagról, tigriskölyökről és tücsökről, annál is inkább, hogy ezen kis ciripelő lény latin neve, soha sem fogják kitalálni… gryllus. Talán mondanunk sem kell, hogy a népszerű előadóművész hosszú perceken keresztül dedikált, állt modellt közös fényképekhez rajongóinak.
Ozsváth József magánénekes örökzöld slágerekkel örvendeztette meg hallgatóságát, majd a debreceni Desperado együttes következett. A popzenei trió (Betti, Zsolti és Zoy!) 1998-ban robbant be a köztudatba, hagyott nyomot a most harmincas éveit taposó korosztály emlékezetében, annak köszönhetően, hogy ontani kezdte magából az olyan slágereket, mint a Tanár Úr!, az Akarom őt!, a Gyere és álmodj, a Szomorú alkalom, a Rajtad múlik, az Ég veled! vagy a Táncolj!, melyek a vársáncban is felcsendültek.
A Soulwave és a Welhello zenekarok már a közelmúlt produktumai, ennek megfelelően inkább a tizen- és huszonéves korosztályból kerülnek ki a csodálóik. Jellemző, hogy a Wellhello-s Fluor Tomit és Diazt valósággal „széttépték” vagy hazavitték volna a rajongóik, ha nem lettek volna csendőrök és kordonok.
Csikidám
És most egy személyes vallomás következik: az R-Go együttest és Szikora Robit e sorok szerzője először 1990 elején látta a kolozsvári Diákművelődési Házban, ez volt talán az első olyan magyarországi zenekar, mely a rendszerváltás után fellépett a kincses városban, és rögtön utána még egyszer megtette ezt. Az újdonságként ható élő koncert varázsa mellett megmaradt bennem, hogy milyen hihetetlenül sokat mozog Szikora Robi, szinte alig láttam őt megpihenni. Nos, bár azóta eltelt több mint 26 év, ez mit sem változott: a már hatvanas éveit taposó énekes még mindig pozitív értelemben vett mozgástúltengésben „szenved”, és maradt a csikidám stílus, csak valahogy a gidák nem öregszenek, aminek valószínűleg, sőt biztosan az lehet a magyarázata, hogy időnként kicserélődnek… Olyan közismert szerzeményekre lehetett tombolni most is, mint a Szeretlek is meg nem is, a Bombázó, a Tiszta erőből nyár, a Te csak mindig akkor sírsz, a Ballag a katona vagy a Ne félj, te kis bolond. Az idei majális színpompás tűzijátékkal ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Egyre népszerűbbek a vidéki kórusok – Karvezetőképző Baróton (Megyeinfó)
Lőfi Gellért vezetésével rendeztek képzést kórusvezetőknek és azoknak, akik kórust létesítenének Erdővidéken. A harmadik karvezetőképzésre Baróton került sor május 2–4. között.
A Művészeti és Népiskola tevékenységében a különböző művészeti ágak, így a zenei oktatás is kiemelt fontossággal bír. Gáj Nándor, az intézmény vezetője ennek kapcsán emlékeztetett, hogy az elmúlt évek során egyre több településen kezdett működni valamilyen dalárda vagy kórus, amelyeket a legtöbb esetben lelkes helybeli, műkedvelő önkéntes karvezetők irányítanak. „Azt mindenki érzi, hogy egy-egy ilyen megnyilvánulás, szervezkedés mekkora jelentőséggel bír egy település életében. Jó hatással van a közösségre, és az sem ritka, hogy a kórusok villámgyorsan fejlődnek, sok kiváló produkciót láttunk már. Nyilvánvaló, hogy egy-egy kórus sikerének kulcsa a karvezető személyén múlik, így arra törekedtünk, hogy a helyi közösségek életében fontos szerepet vállaló karnagyok számára szakmai segítséget nyújtsunk. Lőfi Gellért személyében nagyon lelkes képzőre találtunk, aki több hasonló akcióban bizonyította rátermettségét, hozzáértését” – magyarázta az igazgató.
Lőfi Gellért tanár kiemelte, Kovászna megyében ez az egyetlen olyan tanfolyam, amely az amatőr karnagyokra koncentrál. Értékelése szerint a visszajelzések rendkívül kedvezőek: a résztvevők folyamatosan visszatérnek, az eredmény pedig szinte kézzelfogható, hisz a képzéseket követően megközelítésben, illetve az előadásra szánt művek kiválasztásában is körültekintőbbek a karvezetők. A képzésen szó volt a kottaanyagok megválasztásáról, a művek kidolgozásáról, vezénylési és énektechnikai kérdésekről. Idén további két alkalommal tartanak még képzést karnagyoknak. A tanfolyamon tizenegyen vettek részt, az elméleti felkészítést követően pedig mindegyik karnagy a Zathureczky Gyula Református Énekkar tagjaival gyakorolhatta a frissen elsajátított technikákat. (A Megyeinfó Kovászna Megye Tanácsának fizetett tájékoztatója) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interaktív-táblahasználatra oktatták a szamosújvári pedagógusokat
Napjaikban az oktatásszervezés is a foci meg a politika sorsára jutott, mindenki ért hozzá, de legalább hozzászól. A rosszul értelmezett szülő-pedagógus együttműködésről, a diákok motivációjáról vagy túlterheltségéről, a tanterv korszerűségéről, illetve elavultságáról mindenki véleményt alkot és hangot is ad neki, az utcán és konferenciákon egyaránt.
S mégis vannak olyan elkötelezett pedagógusok, akik hisznek a nevelésben, a nevelhetőségben. Akik új utakat keresnek, amelyeken meg tudják szólítani a diákokat, hogy azok saját útjukat megtalálják. Ilyen pedagóguscsapat, a szamosújvári Magyar Elméleti Líceum tanári kara is, amely az elmúlt hétvégén az interaktív tábla használatát sajátította el, hiszen a digitális bennszülötteknek is nevezett generációt a klasszikus táblavázlat már nem köti le.
A Téka Alapítvány szakmai és anyagi támogatásával a budapesti StiefelEurocart Kft. munkatársa, Merényi László, tartotta a képzést. Pénteken délután a diákoknak szólt előadása a jelenlegi korszerű piaci munkaerőigényekről, és drónbemutatót is tartott. Pénteken és szombaton a tanárok ültek iskolapadba, illetve interaktív tábla és laptop elé.
Az interaktív tábla, a Wikipédia szerint olyan információs és kommunikációs technológiai eszköz, amely egy szoftver segítségével kapcsolja össze a táblát egy számítógéppel (és kivetítővel) úgy, hogy annak vezérlése a tábláról lehetséges lesz, szoftverében objektumokat tudunk mozgatni, illetve a táblára került tartalmak háttértárolóra menthetővé válnak. Tehát megmarad a klasszikus tábla funkció is, magyarázat közben írni is lehet, de az otthoni felkészülésben mellékelhető ábra, film, hanganyag is, amely szükség szerint használható. Több apró „trükk” birtokába is jutottak a pedagógusok, az okostábla varázsdoboza vagy varázsnagyítója biztos lenyűgözi a diákokat. Minden új funkció kipróbálása után a pedagógusok a saját tantárgyukra szabhatták a táblahasználatot.
A Téka Alapítvány által, Magyarország kormányának támogatásával 2009 és 2016 között felépített, tavaly ősszel átadott Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum 17 interaktív táblával rendelkezik, egyéb laboratóriumi és oktatási eszköz mellett. A tanári kar már több csapatépítőn, képzésen vett részt, részben saját finanszírozásún, részben a Téka Alapítvány támogatásával.
Célunk folyamatosan fejlődni, nemcsak infrastruktúrában, hanem pedagógiai és szaktudásban is, hiszen az okos eszközöket a pedagógusok alkalmazzák, a munkájuk által lesz sikeres az óra, alapos a tudás.
FODOR EMŐKE / Szabadság (Kolozsvár)

Szilágyság a hagymáját is az Európai Parlamentbe vitte, mi mégsem tudunk róla – riport
Hétvégén Zilahon kerül sor az RMDSZ 13. kongresszusára - így akarja a szövetség újra felhelyezni Szilágyságot az erdélyi magyar politika és közélet porondjára. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint a Maszolnak adott interjújában úgy fogalmazott: Szilágyság megérdemli, hogy oda vigyék a kongresszust, hiszen erős magyar közösség él ott, és vannak nagyon jó közösségépítő példáik. Megnéztük, tényleg így van-e. Riportutunk során öt településen fordultunk meg: Kraszna, Szilágyperecsen, Szilágybagos, Kárásztelek és Kémer.
2015-ben Szilágy megyében Kraszna volt a legvagyonosabb falusi település, 20 millió lejes bevétellel - olvasom a Maszolon Pengő Zoltán kollégám anyagában.
Emiatt is kíváncsian lesek ki az autó ablakán, nézem a rendezett utcákat, a felújított hivatali épületeket, a restaurált református templomot. Hogyan sikerült mindez? - kérdezzük krasznai utunk első állomásán, a polgármesteri hivatalban Bogya Miklós polgármestertől. Hát úgy, hogy abban az évben a legtöbb uniós és kormánypénzt sikerült bevonzani a községbe - érkezik a válasz a fiatal elöljárótól.
Hozzáteszi, az önkormányzat szinte minden pénzforrási lehetőséget megpróbál kihasználni, pályáznak, amikor csak lehet. Ebben az évben csak májusig három uniós pályázatot nyújtottak be: 7,5 kilométer közösségi aszfaltút kiépítésére, 14 kilométer hegyi, mezőgazdasági ut modernizálására, a községhez tartozó település, Hosszúasszó kultúrotthonának felújítására. Szintén uniós forrásból tervezik kibővíteni a már meglévő víz- és szennyvízhálózatot.
A polgármesteri hivatal folyosóján több álláshirdetésen is megakad a szemem. Nincs Krasznán munkanélküliség? - kérdezzük Bogya Miklóstól. „Aki komoly szándékkal szeretne dolgozni, annak van lehetősége. Folyamatosan keresnek például a községben mérnököket. Van egy építkezési vállalkozásunk, amely konkrétan vadássza a környékbeli szakembereket. Sok autószerelői műhely működik, ez több családnak is megélhetést nyújt. Mire megjelenik ez az anyag, már biztosan lesz egy újabb autószerelői műhelyünk” - süti el a poént a polgármester. Hozzáteszi, a teljes képhez hozzátartozik, hogy egész Szilágy megyében nagy gond a fiatalok elvándorlása, de jó hír, hogy az adatokból úgy tűnik, nem fogy Kraszna lakossága. Krasznán a magyar lakosság számaránya 80 százalék fölötti, a községi szinten (Kraszna, Máron, Ráton és Krasznahosszúaszó) ez az arány 60 százalék.
Krasznán külön akciócsoport segíti a helyieket abban, hogy vállalkozzanak, pályázzanak. Az akciócsoport karavánokat szervez, hogy mindenhová eljussanak az információk.
A községnek külön kórháza van
Hogy a község tényleg komolyan vette az uniós, illetve kormányzati lehetőségeket, az a kórházunkon is látszik. A pontra tett 42 ágyas krasznai krónikus kórház kellemes látványt nyújt a tiszta, zöld övezetben felújított épületeivel. A kórházban belgyógyászat, járóbetegellátó és rehabilitációs központ működik, illetve egy 12 ágyas palliatív osztály, amely egyedülálló a megyében.
Nagy Erika kórházmenedzsertől azt is megtudjuk, hogy a helyiek rendszeresen adnak vért, így segítve a betegeket. A kórházmenedzser, amikor a befektetésekről faggatjuk, megkérdezi, elmondhatja-e, hogy Cseke Attila minisztersége idején kezdődtek a komoly pénzlehívások, abban az időben jelentős támogatást kaptak a felújításra: ekkor rehabilitálták a víz- és fűtési rendszert, illetve a rehabilitációs központot is ekkor tették pontra. Az utóbbi tíz évben közel egymillió eurós befektetést sikerült kieszközölni, a források nagy része uniós pénz.
A jövőbeli tervek között szerepel a termálvizes hidroterápia biztosítása a rehabilitációs központban. Az engedélyeztetés, amely nagyon nehéz procedúra, most zajlik - magyarázza Nagy Erika. Hozzáteszi, a vizet már sikerült bevezetni az épületbe, már csak az engedélyek hiányoznak.
Ha Kraszna, akkor bor
A kórházlátogatás után a Kishegynek vesszük az irányt, a polgármester, Bogya Miklós szerint egyenesen vétek lenne nem megkóstolni Kraszna vegyes fehér borát királyleányka alappal, melyet ezerfürtűvel, kevés muskotállyal, Blauburgerrel és egy kis furminttal bolondította meg. Tényleg vétek lett volna, a kolléganőm szavai magukért beszélnek:
A szőlőművelésnek a vidéken évszázados hagyománya van, nem véletlen, hogy Kraszna címerében a szőlőfürt is helyet kapott. Krasznán járja az a mondás, hogy a szőlőt két vész pusztította eddig: a filoxéra (szőlőgyökértetű) és a gengszterváltás (rendszerváltás), amikor tönkrementek a szövetkezetek, a falvak. A második vészt Kraszna is kiheverte, '90 után már nemes szőlőket telepítenek a község határában. A községben inkább a háztáji szőlőművelés zajlik, aránylag kis területeken, egyelőre még nem találtak olyan befektetőt, amely több hektáron művelné meg szőlőt, a gazdákban pedig akkora nyomot hagytak az átkos kényszerszövetkezetei, hogy egyelőre még nem tömörültek - meséli a falugazda, Vincze Sándor. A gazdák elsősorban a királyleanykával, a muskotállyal foglalkoznak, de már szőlőfajtákkal is kísérleteznek.
Festett kazettás templomban élőben közvetített istentisztelet
Hogy a szőlőművelés tényleg évszázados hagyományokra nyúlik vissza, a község központjában álló felújított református műemléktemplom kazettás mennyezete is bizonyítja. Az eredetileg katolikus templom, amelynek központi része 1380-1400 között épült gót stílusban, a fakazettás mennyezetét 1736-ban kapta, a virágdíszítések között pedig természetesen a szőlőfürt is látható. A reformáció térhódításával folyamatosan bővítették a templomot.
A templom teljes felújítása 2007-ben kezdődött el: restaurálják a kazettás mennyezetet, újratatarozzák az épületet, felújítják a padokat, bevezetik a padlófűtést, parkosítják, kicserélik a tetőt. A restaurálás 2014-ben fejeződött be a közel 3300 lelkes gyülekezet adományából. Hogy a híveknek meghálálják a nagylelkűséget, a templomot kamerákkal látták el, és az istentiszteleteket videóra veszik, hogy később az interneten is visszanézhetők legyenek.
Ha a Szilágyságban ilyen gazdag magyar települések vannak, ennyi látnivalóval, vajon miért került ki a látómezőből? - fordulunk kíváncsian vendéglátóinkhoz. A magyarországi televíziók szinte kizárólag Székelyföldre koncentrálnak, a magyarországi buszok ritkán érintik a megyét, ugyanakkor nem igazán van Szilágyságnak helyi magyar sajtója az egy szál hetilapon, a Szilágyságon kívül - jön néhány magyarázat. A szilágysági utunkat végigkísérő Szász Tamara, az megyei RMDSZ kommunikációért felelős referense hozzáteszi, dolgoznak azon, hogy legalább online felületen friss hírekkel tartsanak lépést az eseményekkel, programokkal.
A község, ahol a Nőszervezet is tevékeny
A borkóstolás után ebédelni megyünk, ott találkozunk az RMDSZ Nőszervezet krasznai elnökével, Bogya Annával. A névazonosság nem véletlen, a szervezet elnöke a polgármester felesége. „Csakhogy én sokkal hamarabb voltam a nőszervezet elnöke, mint a férjem polgármester” - jegyzi meg viccesen. Bogya Miklós 2016-ban lett a község elöljárója, a nőszervezet pedig már négy éve működik a községben. A szervezet munkájának fő irányát az jótékonykodási akciók jelentik, lelkes és aktív csapat dolgozik azon, hogy akit lehet, felkaroljanak - tudjuk meg.
A nőszervezet munkája négy évvel ezelőtt startolt a Mosolygós karácsonyi vásárral, amely több száz embert megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát. A programok között bálok, gyerekprogramok is szerepelnek, és csaknem minden rendezvény bevételét jótékony célokra fordítják. „Négy év alatt több mint száz családot tudtuk egy kicsit megsegíteni. A legnagyobb sikerünk az volt, amikor sikerült teljesen lecserélni egy egész háztetőt. A házban egy egyedülálló édesanya lakik beteg gyermekével. Azóta is nagyon hálásak” - meséli.
Ebben a pillanatban látjuk elérkezettnek az időt, hogy megkérdezzük, mit csinálnak a nők a Krasznai Férfiak Napján. https://www.facebook.com/krasznacrasna/?ref=bookmarks „Pihennek. Mivel a férfiak napját általában karácsony és szilveszter között tartják, a nők ezen a napon pihenik a fáradalmakat” - mondja visszafogottan Bogya Anna.
Ahol a hagymával Giunness-rekordot döntöttek
Kraszna után Szilágyperecsen a következő állomásunk. Ahogy begördülünk az autóval a takaros községbe, feltűnően sok hagymaárust pillantunk meg. A gazdák, gazdasszonyok a házuk előtt értékesítik a zöld- illetve a felfont száraz hagymát. Oda is sietünk az első gazdasszonyhoz.
„A mi hagymánk nagyon híres, mert nem csípős - mondja büszkén Kerezsi Mária. - A hagymánkkal a rekordok könyvébe is bekerültünk. Felfontuk a hagymát hosszan, itt ni, a főúton. Itt volt a televízió, a sajtó, nagy városokból is jöttek, hogy lássák, Brassóból, Konstancáról, Kolozsvárról, mondhatom, hogy egész Romániából jöttek a hagymafesztiválra. Az iskolánk udvarán van is egy nagy hagymaszobor".
A rövid ízelítő után sietünk a polgármesterhez, Bonchidai Csabához, hogy megtudjuk, mikor és hogyan került be a község a Rekordok Könyvébe, és ha ilyen mozgalmas itt a hagymafesztivál, vajon mit tartogatnak az idei kiadásra. Útközben viszont újabb meglepetés ér: Bagoly Rebeka tanítónő beinvitál a saját kertjébe, hogy megtudjuk, hogyan művelik meg a híres perecseni hagymát. Hát így:
Bagoly Rebekától megtudjuk, kétféle hagymával foglalkoznak Perecsenben: az édes hagymával, amelyet palántából nevelnek, és a csípősebb fajtával, amelyet dughagymából nyernek. A hagyma értékesítése egyelőre kis tétekben történik, a környékbeli nagyvárosok piacaira viszik ki a helyiek a háztáji termesztésből megmaradt fejeket. Mivel itt sem tömörültek a gazdák szövetkezetekbe, az olcsó külföldi hagyma kezdi kiszorítani a perecseni csemegét. „A városiak megveszik az olcsó, külföldi hagymát. Nem hiszik el, hogy a külföldi nem olyan finom, nem olyan egészséges, mint a perecseni. Sok perecseni emiatt kezd lemondani arról, hogy hagymát műveljen” - hívja fel a figyelmet a tanítónő.
Úgy nem válhatunk egy a vendéglátóinktól, hogy ne kérjünk el néhány helyi, hagymás étel receptjét. Íme:
A perecseniek előszeretettel esznek előételként hagymakarikát párolva, de a hagymapogácsa is népszerű, elkészítése nagyon hasonlít a krumpli-, illetve a tepertős pogácsához. A hagymaleves elkészítése a hagyma megtisztításával kezdődik, ezeket beletesszük egy fazékba, és jól megfőzzük. A léhez tojást és tejet adunk, kihabarjuk, és így tálaljuk. Egy másik különlegesség a sült hagyma tojással és sok szalonnával. A zöldhagymás pogácsa hasonlít a hagyományos hagymapogácsához, annyi különbséggel, hogy a hagyma szára is belekerül a kelt tésztába, amelyet aztán betesznek a sütőbe. Rengeteg hagymát használnak a bográcsoshoz is. A savanyúságok szintén elképzelhetetlenek hagyma nélkül.
Winker Gyulát is provokálták
Miután kapunk ajándékba egy öl zöldhagymát Bagoly Rebeka ágyásából, a polgármesteri hivatalba sietünk. Bonchidai Csaba polgármester azzal fogad, hogy közli, megpróbálták elérni, hogy oltalom alatt álló eredet-megjelölést kapjon a perecseni hagyma az Európai Unióban, nem sok sikerrel. A polgármester úgy tájékoztat, a gondot az jelentette, hogy az eredeti faj a maga speciális tulajdonságaival eltűnt, mivel a magok keveredtek. Így stratégiát váltottak, és a kolozsvári agronómiai egyetemmel karöltve azon dolgoznak, hogy a hagyma oltalom alatt álló földrajzi jelzést kapjon. Ezt az elöljáró megítélése szerint másfél éven belül el is tudják majd érni. Amennyiben erre sor kerülne, rögtön könnyebben menne a csemege értékesítése.
Felelevenítette, hogy Szilágyperecsenben az első hagymafesztivált 2007-ben szervezték meg, és nem kis attrakcióval robbantottak: a helyi termesztők egy 45 ezer hagymából álló, 4 518 méter hosszúságú koszorút fontak, a fonat szó szerint behálózta a település utcáit - ezzel Szilágyperecsen bekerült a Rekordok Könyvébe. A rekordállítás nem állt meg itt: a teleülésen álló hat méter magas hagymaemlékmű szintén világrekordnak számít. Tavaly a hagymafesztiválon újabb rekordkísérlet zajlott: több mint 1500 személy egyszerre sütött nyárson szalonnát, amihez hagyma is járt.
„Idén leállunk az ilyen kísérletezéssel, de az őszi hagymafesztiválra azért tartogatunk meglepetést - mondja a polgármester. Parasztolimpiát akarunk szervezni, ha már Budapesten leszavazták az olimpia megszervezésének lehetőségét. Tehát parasztolimpiával próbálkozunk idén, de nem bunkóknak”. Bonchidai Csabát már nem tudjuk meggyőzni arról, hogy többet is eláruljon a parasztolimpiáról, így csak abban reménykedünk, hogy sikerül elmennünk az eseményre.
Mielőtt zárnánk a beszélgetést, megkérjük a polgármestert, mesélje el, hogyan került az Európai Parlamentbe a perecseni hagyma: „A 2010-es EP-kampányban azzal provokáltuk Winkler Gyula képviselőt és jelöltet, hogy megkérdeztük, mit ígér Szilágyságnak, ha sikeres lesz a kampány. Ő erre azzal válaszolt, ha fel tudunk mutatni valamit Szilágyságról, szívesen várnak Brüsszelbe. Éltünk is a lehetőséggel, és úgy döntöttünk: megismertetjük Brüsszelt a hagymás étkekkel, a népviseletünkkel és a népzenénkkel. Előkerültek tehát a régi abroszok, és a szilágysági népviseletbe öltött hölgyek szilágysági népzenére kínálták a szilágysági étkeket”.
Búcsúzóként a polgármester elmondja, a fenti akciók célja az, hogy mindenki érezze jól magát Perecsenben, és értékelje a helyit. „Nem elég most már az, hogy elmondjuk a fiataljainknak, ha ki is mentetek külföldre, gyertek haza. Bizonyítanunk is kell, értelmet kell adni, hogy miért jöjjenek haza. Csupán azzal a lelki beszéddel, hogy ne hagyjátok a szülőföldet, nem fogjuk elérni a célunkat, ha nem próbálunk az életkörülményeken javítani, hogy itthon érezzék magukat a fiatalok” - mondja a polgármester.
Oborocea Mónika / maszol.ro

Ma is feladat az anyanyelv karbantartása (25 éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége)
Amennyiben a nyelv olyan, mint a levegő és a friss ivóvíz, akkor nem kell foglalkozni vele, de amint változik a környezete, és a spontán beszéd, valamint az irodalmi nyelv mellett más formák is megjelennek, mint napjainkban az elektronikus nyelv, foglalkozni kell vele – véli Péntek János nyelvészprofesszor. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége elnökével a szervezet fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő hétvégi háromnapos kézdivásárhelyi rendezvénysorozat alkalmából beszélgettünk.
Fontos, hogy abban a sokféle helyzetben, ahol használjuk anyanyelvünket, legyen iránymutató az adott nyelvi minta, ami megjelenik a nyilvánosságban és az oktatásban – hangsúlyozza Péntek János kolozsvári egyetemi tanár. Szerinte a nyelv első változatát, amit mindenki a családban tanul meg, nem kell levetkőzni, nem kell elhagyni, de az élethelyzetek megkívánják a nyelv további építését, gyarapítását. Úgy véli, nagy hiányosságok vannak az oktatás terén, ami a felmérésekből is kiderül, baj van a szövegértéssel, a szakoktatásban pedig nincsenek magyar nyelvű tankönyvek, a magyar diákok a szakkifejezéseket nem anyanyelvükön sajátítják el. A nyelvészprofesszor szerint az oktatási anyagok összeállítása mögött nincs kellő szakmai háttér, bár az AESZ és az Erdélyi Tankönyvtanács felajánlotta együttműködését az oktatási minisztériumnak, tankönyv-pályáztatóknak, szerkesztőknek, szerzőknek, ezt a szakmai támogatást nagyon ritkán igénylik. Nem ezen múlik minden, de talán többet lehetne tenni akkor, ha megvolna ez az együttműködés – véli Péntek János.
A szervezet negyedszázados működésének eredményeként az AESZ elnöke kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy ma már Kárpát-medencei anyanyelvi mozgalomról lehet beszélni, amelyben a szervezetnek közvetítő és kiegyensúlyozó szerepe volt, és ez a kapcsolat nem csak közös rendezvényekről és anyanyelvi versenyekről szól, hanem a közös szakmai munkáról is. A magyar nyelv napja alkalmából szervezett kézdivásárhelyi rendezvénysorozat nem csak az AESZ fennállásának huszonötödik évfordulója okán kiemelt esemény Háromszék nyelvőrző térképén, hanem az alkalomból tartják a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt is, kiállítást rendeznek a 425 éve megjelent vizsolyi biblia történetéből, előadások hangzanak el a reformáció és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében témakörben, valamint kiosztják a Sütő András Nyelvőrzés-díjat, valamint a Tüzes Bálint-díjat.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy aradi képzőművész grandiózus vállalkozása
Az Isteni színjáték száz képben
Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása.
A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében.
Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell.
A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot.
Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében.
Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Ambrus Attila: Félúton, útközben
Már a döntés meghozatalának idején sokan vitatták, hogy van-e tétje egyáltalán a két tisztújító kongresszus között, a mandátum félidejében megtartott RMDSZ-kongresszusnak. Ma már elmondhatjuk, hogy a kongresszusnak nem tétje, hanem eredménye kell legyen ahhoz, hogy mérföldkővé váljon a romániai magyarság felgyorsult időben – sokszor pusztainak tűnő – vándorlásán, amelyet a folytonos útkeresés és időnkénti újratervezés jellemez.
A személyi kérdések – sokszor látszólagos – felvetése sem ment meg egy nagygyűlést az érdektelenségtől. S ezen az sem segít, ha a nyilvánosság, a sajtó kizárásával próbálják a szervezők növelni a titokzatosságot, a feszültséget, azt a látszatot kelteni, hogy fontos és heves véleményütköztetés nyomán vágnak utat a politika bozótosában a felelős, ám bátor politikusok.
Az RMDSZ nem folyamodott ilyen trükkökhöz, hetek óta ismert a zilahi kongresszus jelmondata, helyhez és a mai időkhöz igazítva Wesselényi Miklós mondata: Nem hátrálunk meg! Ez az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint nemcsak az érdekvédelmi szervezet munkájáról szól, hanem és főként az erdélyi magyar közösségről. Arról a közösségről, amelynek szüksége van a határozott vállalásra, a hitre, hogy a milliósnál is nagyobb közösség újra megtalálhatja az utat, amelyről nem hátrál meg, s hogy ezúttal is – mint a történelemben már többször – képes lesz veszteségeit feldolgozni, azokat zárójelbe tenni és megmaradni.
Ismertek azok az alapszabályzat-módosítások is, amelyeket a küldöttek figyelmébe ajánlanak, s amelyek noha látszólag nem olyan jelentősek, valójában döntő módon befolyásolják az erdélyi magyarok mindennapjait. Ezek a módosítások nem változtatnak a két évvel ezelőtt meghirdetett újratervezés irányán, ám határozottabban jelölik ki a haladás nyomvonalát, a következő két év cselekvési prioritásait.
Alkalom adódott az új típusú és szemléletű stratégiai program megismerésére is, amelynek egyszerre van pártprogram és kongresszusi határozat jellege is. Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese van: az erdélyi magyar közösség, mindenki más politikai partner, akivel az együttműködés célja az erdélyi magyarság szolgálatának biztosítása. A stratégia program-tervezet túllép az általánosságokon, részletezi, hogy mit is ért az RMDSZ a társadalmi párbeszéd alatt, és azt hogyan akarja felépíteni az elkövetkező két évben. A dokumentumba foglalt szakpolitikai irányok: az oktatásra, az anyanyelv-használatra, illetve a fiatal vállalkozók támogatására vonatkozik. Az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyarság jövője, ám a minőség demográfiai kérdés is, ezért szükséges próbálkozás azokkal a fiatal vállalkozókra is figyelni, akik még hisznek a szülőföldön boldogulás lehetőségében.
Az alapszabályzat-módosítás természetszerűen következett a női szervezet és a szórványlobbi következetes munkájából. Fontos, hogy felvetődött a szórvány képviseletnek és a tömb–szórvány együttműködésnek az erősítése. Akárcsak a női képviselet megerősítése, az országos és megyei testületekben a 15 százalékos női kvóta bevezetése. Azt a javaslat támogatói is elismerik, hogy még mindig alulképviseltek a nők a politikai döntéshozatalban, ám mindenképpen biztató lépés lenne az egyenjogúság felé az ilyen értelmű alapszabályzat-módosítás. (A teljes egyenjogúság akkor következik be, amikor a nők egy 50 százalékos kvóta ellen tiltakoznának, mondván: nincs szükség mesterséges küszöbre.)
A holnapi zilahi kongresszus nem tartogat meglepetéseket. Leltárkészítés lesz menet közben és az újratervezés apró korrekciójára kerülhet sor. Amit mindig meg kell tenni, ha a politikai partnerek folyton azon dolgoznak, hogy felszedjék az út közepét.
Két év múlva részletesen kell majd kielemezni, hogy sikeres volt-e az újratervezés, helyes-e az irány, együtt halad-e az RMDSZ szövetségesével, sokan maradtak-e közülünk, akik Wesselényihez hasonlóan nem hátráltunk meg. maszol.ro

Aki a világot hozta
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Káli Király István íróval, szerkesztővel, irodalomszervezővel
– Már az elején tisztázzunk egy dolgot: honnan jön a Káli név, mert az Ön családi neve Király.
– Amikor szóba került, hogy az Utunk közölné az írásaimat, keresni kellett egy nevet – a Király István név a neves irodalomtörténész, az Ady-monográfia írója által foglalt lévén az irodalomban. „Keresztapám”, Vári Attila 1973 októberében elsőként olvasta az írásaimat. Ő vitte el őket Hornyák Józsefnek, aki tudta, hogy Székelykál az édesapám szülőfaluja, az ő anyai ágának is oda nyúlnak vissza a gyökerei.
– Marosvásárhelyen született, ott is érettségizett, milyen volt a gyermekkora, hogyan emlékszik iskolás éveire, Bolyai szellemiségére?
– Bármiféle szellemiség csak utólag fogalmazódott meg, körvonalazódott bennem. Tizenegy évig abba az iskolába jártam, el sem tudtam volna képzelni, hogy másmilyen is lehet. Tanultunk, sportoltunk, színházat csináltunk, vásottkodtunk, nevettünk, izgultunk a jegyekért, ahogy a gyermekek, aztán a kamaszok szoktak. Fegyelem volt és közben nevelés. Osztályfőnöki órán olykor enni, viselkedni, vagyis illemet tanultunk. És mindig volt akire felnézzünk. És azokra, akik jók voltak, fel is néztünk. Volt egy értékrend, amit érdemes volt tisztelni és megtartani.
– Sokan nem tudják: 1970-ben vegyészmérnök lett, s csak jóval később adta fejét irodalomra. Minek vagy kinek a hatására választotta a temesvári Műszaki Egyetemet?
– Az irodalomra még azelőtt adtam a fejem, hogy mérnök lettem volna, hála magyartanárnőmnek, Kálmán Viktóriának, aki nem rikácsolva volt szigorú, és ezért el tudtuk hinni neki mindazt, amit arról mesélt, ami szép. Az érettségi előtt csak a megélhetés volt az egyedüli szempont. Viszonylag jól tudtam a mateket, fizikát, kémiát, s mert úgy gondoltam, a kombinátban mérnökként munkát, fizetést kaphatok, az ipari vegyészetet választottam. Temesvár úgy került a képbe, hogy elég jól fociztam is, oda hívtak az első ligás csapathoz. A felvételin nem segítettek, de nem is volt szükségem rá, az iskolából vittem magammal annyi tudást, ami elég volt ahhoz, hogy bejussak.
– Első írása az Utunkban jelent meg 1975-ben. Mivel dobbantott, s azelőtt próbálkozott-e kisebb elbeszéléssel vagy novellával a hazai magyar sajtóban?
– Akit a mezei nyúl szeret című írásom volt az első, amit az Utunk közölt abból, amit Vári Ata leadott. Sokáig kéthetente jelen voltam a lapban. 1968-tól szerkesztője voltam a temesvári napilap Diákszó című mellékletének, közöltem néhány versnek gondolt kis szöveget, egyikkel harmadik díjat nyertem egy pályázaton.
– Első kötete 1979-ben jelent meg a Forrás-sorozatban, amely abban az évben KISZ-díjat nyert. A következő négy évben egy regénye, két kisregénye és egy újabb novelláskötete jelent meg, a ‘89-es változásokig pedig mérnök-író és író-mérnök volt marosvásárhelyi vállalatoknál. Hogyan tudta párhuzamosan végezni mindkettőt?
– Húsz évig e kettősségben élve nem volt arra energiám, hogy az irodalom ágán az érvényesülésre gondolhassak. A mindennapi kötelező munka, ami a szakmámnál, a beosztásaimnál fogva szellemi megerőltetést igényelt, a családdal kapcsolatos gondok, a gyerekeim iránt érzett szeretet, amely mindenekfölötti volt, nem hagyott sok esélyt irodalmárkodni. Amikor éreztem a túltelítődést, tudtam, hogy a szelepnek ki kell fújnia, ha nem akarok becsavarodni. Olyankor, a napi csatazaj elülte után nekiveselkedtem, és írtam, amiről úgy gondoltam, segít rajtam, s talán másokon is, ha elolvassák. Nem vágytam különösebb érdemekre, tudtam, mire vagyok képes és azt is, hol a helyem.
– A ’89-es fordulat politikai, kulturális és irodalmi téren is meghozta a nyitás lehetőségét. Az RMDSZ egyik alelnöke lett, de egy bírósági döntés miatt nem indulhatott a városi polgármesteri székért. Miért?
– Különös és nagy kegye a sorsnak az a három év, amíg ezt a hármasságot élhettem. Minden pillanatomban hasznosnak érezhettem magam. Voltak, akik szerették, hogy olyan vagyok, amilyen, voltak, akik nem. Amikor én már nem szerettem magamat, mert éreztem, hogy lélekben túl kevés vagyok a nagy feladatokhoz, visszavonultam. Ez volt a meghasonulás szakasza, amibe majdnem belepusztultam. De addig hittem, hogy akár jó polgármester is lehetek. Lehet, odaát, az elleneink is ráéreztek erre. Az mindenképpen nyilvánvaló volt, hogy nincs olyan múltam, amivel zsarolhatnak, és érdeklobogtatással sem vagyok befogható. Ilyen emberre akkor, a manipulációk korában, nem volt szükség. Találtak egy ürügyet, amivel törölhettek a választási listáról. Olyan súlyosat, hogy azzal a váddal egy igazi bűnperben életem végéig hűvösön ülhettem volna. A mai napig sem rehabilitáltak, senki nem tett egy lépést sem ezért.
– 1990-ben Sütő Andrással együtt ott volt azon 77, padlásra felszorult személy között, akiket a felbőszített, manipulált, Bolyait kereső tömeg a szó szoros értelmében el akart tiporni.
– Azt nem lehet néhány szóban elintézni úgy, hogy mindenki értse. Előzménye és következménye volt. Valamennyit megfogalmaztam belőle a Marosvásárhely fekete márciusáról szóló Fehér könyvben, az Ellopott tavasz című írásomban, amelynek második kiadását én szerkesztettem. A tények 27 év után is tények maradnak, noha ma már mélyebben belelátok az okokba. Senkinek nem kívánom, hogy azt átélje, amit mi ott fent hetvenkilencen. A 77-es szám azért maradt fent, mert én annyi nevet jegyeztem fel bezártságunkban a kis zöld noteszembe. Volt, aki egy karcolás nélkül megúszta közülünk. Én nem. Nem szívesen vállaltam volna mártíromságot. Mégis lejöttem, át a véres szeműek dühöngő kordonján, egyik felől Judea ezredes fogta a karomat, hogy ne védekezhessem, a másik felől a derék Moldovan Mihai rendőr alezredes fogta fel a nekem szánt ütéseket, rúgásokat. Abban a néhány percben ők voltak számomra a jó és a rossz megtestesítői. De az már a múlté. Vannak vélemények, amelyek csak egy adott pillanatra érvényesen egyértelműek.
– Kulturális téren új lehetőségek adódtak a nemzeti kisebbség szellemi értékeinek új alapokra helyezése terén. Elsősorban az oktatást, a korábban visszaszorított magyar kultúra kiteljesedését, a történelmi értékek egy nemzethez való tartozását hozom fel. Ön hogyan látta akkor, és hogyan látja most ezt a fontos kérdéskört?
– Akkor is úgy láttam, ahogyan most. A kultúrák békében élhetnek egymás mellett, de a békés együttélésnek kicsi az esélye. Akárha pusztán azért is, mert az azonos szótári alakoknak kultúránként más-más a tartalmi töltetük. Mindegyik kultúrában megvannak az értékek. És azt elvitatni, hogy melyik érték a nagyobb, fölösleges: mindenkinek a magáé. A ‘89-es fordulat után természetes volt, hogy vissza kell szereznünk, állítanunk mindazt, ami a miénk. Időben eszméltünk, a nagy és ellenséges nekünk feszülés dacára sikerült sok intézményünket viszonylag „olcsón” visszaszereznünk, visszaállítanunk. És ehhez nem kellett ténylegesen a vérünket áldoznunk, csak a szellemi és a lelki vérünket! Sajnos, olykor egymás ellenében is, mert ilyenkor mindig kerül olyan egyén, aki azt hiszi, nem az a fontos, hogy a közös célt elérjük, hanem az, hogy az ő szerepe mindenek fölötti legyen.
– Harmadikként a irodalmi élet béklyóktól való „felszabadulását” látom – gondolok elsősorban a Mentor Kiadó megalakítására, a félretolt anyagok megjelentetésére, a pályázatok beindítására és a könyvterjesztésre.
– Ezt én is úgy tekintem, mint életem egyik nagy, ajándékba kapott esélyét. A Látó és annak szellemi köre határozta meg ezt az esélyt. Voltak ott néhányan, jobbak, mint én, akik gondolkodtak. Menet közben szállt át rám a döntés terhe. Merem remélni, hogy sokat tanulván tőlük, helytálltam. Abban nem kell győzködnöm magam, hogy a legjobb tudásom, mérhetetlen szellemi energiám van benne a kilencszáznál több Mentor-kötetben. Hogy mindez mennyit ér, nem tisztem megítélni. Volt egy kitűnő csapat, s ami utánunk marad, az közös érdem. Amit a Romániai Magyar Könyves Céh jelentett és jelent ma, abban egy nagyon kevéssel több az érdemem. De a hangsúly ott is a közösségen van. Erre éreztem rá, amikor az alapszabályt írtam, abban nincs jelen a demokratikus többség uralma, addig beszélünk mindenről, amíg konszenzussal eldöntjük, hogy mi a legjobb mindnyájunknak.
– Erdélyi irodalmi életünk egyik fontos színfoltja a Wass Albert-művek kiadási jogának megszerzése és a kötetek megjelentetése.
– 1996 nyarán, gróf Bethlen Anikó javaslatára, megkerestek az író fiai – először és utoljára voltak együtt Erdélyben, Holtmaroson találkoztam velük –, hogy kiadnánk-e Wass Albert valamelyik művét; az apjuk nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy itt jelenjen meg, s a bevételt erdélyi jótékonysági célokra fordítsuk. Eleinte bizalmatlanok voltak, aztán a közel háromórás beszélgetés feloldotta bennük a bizalmatlanságot, megegyeztünk a Kard és kasza kiadásában. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy személyesen a szerző kérjen fel minket. Akkor még egy kiadói tanács – Gálfalvi György, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Vida Gábor – döntött a kiadásról. Szeptember 19-én megkaptuk a levelet, és Láng Zsolt szerkesztésében december 11-re elkészült a kétkötetes könyv. Heroikus munka volt! Ezt követte a Farkasverem, majd az Adjátok vissza a hegyeimet! Az életműsorozat kiadásáról és az európai terjesztéséről szóló szerződés megkötésére a jogutód Czegei Wass Alapítvánnyal az író halála után, 1998. március 17-én került sor.
– Gondolom, nem titok: a Mentor Kiadó egyik legsikeresebb vállalkozása volt a Wass-kötetek kiadása, tegyük hozzá, szép, tetszetős kötésben. Mire fordították az innen származó jövedelmet?
– Az erdélyi magyar könyvkiadásban kevés az olyan könyv, amelyik „eltartja önmagát”, azaz van belőle annyi bevétel, hogy a ráfordítás megtérüljön. Ez főleg az értékes, de nem piacos könyvek esetében érvényes. Jól jött az a kis többletbevétel, hogy az Erdélyről szóló, hiánypótló történelmi, néprajzi, művészettörténeti, egyéb humántudományi műveket megjelentethessük.
– 1998-tól évi 40-50 kötet jelent meg a Mentor Kiadó égisze alatt, ami a magyar könyvkiadók legnagyobbjai közé emelte a céget. Meséljen az alakulásról, a kiadó arc-éléről, nehézségeiről…
– 1991 végén Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával – én akkor a Látó szerkesztőségi titkára voltam – úgy láttuk, hogy sürgősen kellene a lapnak egy kiadóvállalat, mert a Román Írószövetség megvonta támogatását. 1992 februárjában már – az akkor éppen a Látónál dolgozók személyes befektetésével – létre is hoztuk, bejegyeztettük a Mentor Kiadót. A krízishelyzet közben megoldódott, a megyei tanács vállalta a lap kiadását. Adott volt a lapnál egy kiváló szerkesztőségi struktúra, arra gondoltunk, bizonyára rengeteg a fiókokban heverő kiadatlan, eredeti erdélyi szépirodalmi mű, mi lenne, ha ezeknek az új kiadóval, ha már bejegyeztük, teret biztosítanánk. Másfél évnek kellett eltelnie, hogy az első könyvünk – Egyed Emese: Madárcsontú versek – megjelenjen. Ezt abban az évben másik négy követte, a címek száma évről évre emelkedett, közben kiderült, hogy nincs annyi a fiókokban, mint amire számítottunk, és az új művek sem hemzsegnek, adott volt viszont a kiadó kapacitása, illett kihasználni, így kalandoztunk el az értékes tényirodalom felé is. 1998-ban értük el a 45-50-es kiadványszámot. Ezt a szintet tartottuk 2010-ig, akkor vált egyértelművé a hanyatlás, amely már 2007-ben jelentkezett.
– 2015 elején zárolták a kiadó vagyonát, ami azt jelentette, hogy egy csődbiztos előkészítette a cég állóalapjának és könyvkészletének elárverezését. Jelenleg mi a helyzet a Mentor Kiadóval?
– A felszámolási folyamat a végénél tart, remélem, nemsokára megszületik a végleges ítélet, hogy törlik a cégjegyzékből, mert számomra ez így már lelkileg és fizikailag is nagyon terhes. Az elárverezett készletet, 68.000 kötetet, ami ténylegesen nagyjából az én tulajdonom volt – egy élet alatt gyűjtött megtakarításommal hiteleztem meg 2007-től kezdődően a céget ahhoz, hogy működőképes maradjon –, visszavásároltuk a közben a fiam által létrehozott Mentor Könyvek Kiadó nevére, mert sajnáltam volna, hogy akkora érték a bezúzás sorsára jusson.
– Irodalomszervezői munkásságának egyik legismertebb színfoltja az 1995-ben indult, idén a 23. évébe lépő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megszervezése és éltetése, amelynek minden alkalommal a Nemzeti Színház ad otthont.
– A Romániai Magyar Könyves Céh 1994. évi megalakulását követően, amelynek már a kezdetkor elnökévé választottak, a szakma előtt egyértelművé vált, hogy komolyak a tennivalók, ha fel szeretnénk zárkózni az európai vagy a világszínvonalhoz. A ‘90-es évek elején, amikor az olvasáséhség óriási volt, az avatatlanok azt gondolták, hogy a papírra nyomtatott betű már kész könyv, s a meggazdagodás reményében belekontárkodtak a szakmába, az emberek pedig mindenre – jóra, rosszra – vevők voltak. Tudtuk, hogy meg kell ismertetnünk az olvasni vágyókkal, milyen egy jó könyv. Nem lehetett mindenkit kivinni a világba, a világot kellett ide hozni, mintegy mércét állítva magunk elé, hogy mit, milyen színvonalat követeljenek tőlünk. Erre a legalkalmasabbnak az a helység ígérkezett, ahol Erdélyben a legtöbb magyar lakik. A kezdeti vegyes vásár alakult át aztán jobbára a magyar könyv seregszemléjévé, 2012-től pedig, amikor a Marosvásárhelyi Kulturális Központot is bevontuk a szervezésbe, megújhodott az arculatunk, és egy kicsit fesztivál jellegűvé is alakult a rendezvény.
– Fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb ez is veszteségessé, netán kevésbé látogatott könyvvásárrá váljék, ami az esemény megszűnéséhez vezetne?
– Egyelőre nem hiszem. Ez a vásár maga a csoda! Ezt a marosvásárhelyi magyarok tartják el azzal, hogy ott és akkor könyvet vásárolnak. A látogatók száma az utóbbi években fokozatosan növekedett, ezzel párhuzamosan az összforgalom is, megéri a kiadóknak standot bérelni. Nem tudjuk eléggé áldani az eszünket, hogy a fiatalok számára annyi csalogató rendezvényt kitaláltunk. Hihetetlenül nagy elégtétel ez! Talán a legnagyobb. Ma, amikor az elektronikus információdömping mindent felülír, a mi gyermekeink kézbe veszik és olvassák a könyvet. Valamilyen hallgatólagos büszkeség is van a marosvásárhelyiekben, tudják, hogy az ő érdemük ez a hagyomány, az összmagyar nyelvterület harmadik legrangosabb rendezvénye.
– A családban ketten is kötődnek a könyvhöz: lánya, Király Kinga Júlia befutott író, műfordító, István pedig a Mentor Könyvek Kiadó vezetője, aki csak nemrég úszott be a könyvkiadás, -forgalmazás mélyvizeibe. Kérem, meséljen családjáról.
– A ‘80-as évek második felében, amikor a kövesdombi tömbházlakásunkban délutánonként, esténként áramszünet volt, azt mondtam: a 20. század végén nem fogtok petróleumlámpa fényénél tanulni, tessék az iskolában úgy odafigyelni, hogy ne legyen baj. A főtérre mentünk, ott volt áram, beültünk valamelyik moziba, megnéztünk minden színielőadást, meghallgattunk minden koncertet. A gyermekeink a kultúrától fertőzötten nőttek fel. Ez lett életük kegye is, átka is egyben, mert azt csinálják, amit szeretnek – Kinga író, műfordító, dramaturg, István színházi rendező, zenét is szerez, a közeljövőben egy meseregénye is megjelenik –, csak éppen megélni nem tudnak belőle. Fohászkodom, hogy boldoguljanak, mert tudom: a teljes élethez másfajta feltételek is szükségeltetnek.
– Milyen tervei vannak, amelyeket a közeljövőben szeretne megvalósítani?
– Az idei Ünnepi Könyvhétre, vagyis május végén jelenik meg a válogatott novellákat tartalmazó kötetem Megvárom, amíg fütyül a feketerigó címmel, és egy nagyobbacska regényem, A szemfényvesztett címmel. Nem tervezek, csak remélek. Szeretném a megjelent könyveimet dedikálni, majd még újabbakat írni, ameddig van mondanivalóm, ihletem és józan tudatom. És szeretném megérni, hogy a most négy és fél éves unokám, az egyedüli, akivel életemben eddig a konfliktusmentességet megéltem, nagykorú lesz. Persze ez nem tőlem függ... Egyetlen konkrét tervem így az lehet, hogy minden napomat teljessé tegyem.
SZÉKELY FERENC / Népújság (Marosvásárhely)