Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. szeptember 2.
Tamás Sándor: az MPP a kiábrándultaké
A Magyar Polgári Párt (MPP) a kiábrándultak pártja – véli Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője. A politikus kijelentésével Szász Jenő MPP-elnök korábbi kijelentésére reagált, miszerint a polgári alakulat az RMDSZ-ből kiábrándultakat szeretné megszólítani.
„Az MPP a csalódottakat és a kiábrándultakat gyűjti össze a hétvégén Marosvásárhelyen, és az ő nevükben próbál politizálni” – fogalmazott Tamás Sándor, aki szerint ezzel szemben az RMDSZ azokat képviseli, akikben van akarat, és dolgozni, haladni szeretnének.
„Az országos szinten 1,5 százalékos támogatottsággal rendelkező polgári párt és annak dölyfös elnöke el kell ismerje a kézdivásárhelyi és baróti polgármesterek eredménytelenségeit is” – szögezte le Tamás Sándor. Emlékeztetett: Nagy István baróti elöljáró a magyarellenes kirohanásairól ismert Dan Suciut, a Konzervatív Párt Kovászna megyei elnökét alkalmazta tanácsadónak, arra hivatkozva, hogy a szakmai tudására van szüksége. Tamás szerint ezáltal is bizonyítást nyert, hogy miközben az RMDSZ a magyarok érdekeit a románokkal szemben is védeni próbálja, az MPP a magyarok ellen harcol, akár magyarellenes románok segítségével is. Suciu két évvel ezelőtt Antal Árpád polgármester leváltására gyűjtötte az aláírásokat, azóta sem rukkoltak elő a kézjegyekkel, és a beharangozott referendumra sem került sor.
Mint arról beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök a párt szombati marosvásárhelyi kongresszusáról tájékoztatva elmondta, többek között az RMDSZ-ből és annak a kormányzati szerepvállalásából kiábrándultakat akarják megszólítani: a kisnyugdíjasokat, a bérük egynegyedét elveszítő tanárokat, egészségügyi dolgozókat. Az RMDSZ két évtizedes elhibázott baloldali politikájával szemben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) közösen kell a nemzeti alternatívát felállítani, a keresztyén gondoskodás jegyében erős szociális pillérrel kiegészítve, fogalmazta meg pártja politikai üzenetét Szász. Az MPP a szombati kongreszszuson a helyhatósági választásokra készül, illetve háttérintézményeket hoz létre. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 16.
Recept az autonómiára (Konferencia Dél-Tirolról a megyeházánk)
Bukarestből jövet és útban Csík felé tegnap délután a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy vendége volt a Komlóssy József által szervezett vándorkonferencia, melyet előadói a dél-tiroli területi autonómia létrejöttének és működésének szenteltek.
Kiemelkedő érdemük a kezdeményezőknek, hogy a román nyilvánossághoz fordulva olasz szemszögből is megvilágították a kérdést. E felvetés nyilván a legnagyobb érdeklődésre tarthat igényt mind román, mind magyar részről. Komlóssy József kiemelte, hogy a többségi fenntartások leszerelését is céljuknak tekintik egy mindhárom helyi népcsoport elégedettségére működő területi önigazgatási forma felmutatásával, hangsúlyozva, hogy azt nem pártoskodással, hanem párbeszéddel, toleranciával és összefogással teremtették meg.
Christoph Pan professzor, a kérdéskör nemzetközi tekintélyű ismerője történelmi áttekintésében többek közt elmondotta, hogy az I. világháború idején az Ausztriához tartozó Dél-Tirolban 3 százalék volt az olasz, 4 százalék a ladin lakosok aránya, a többiek osztrákok voltak. Az Olaszországhoz csatolt tartomány az impériumváltás, különösen a fasiszta uralom instaurálása után betelepítés célpontja lett, lakosságcsere is apasztotta a németség arányát, így az mára kétharmadot tesz ki. Az autonómia első formája, amelyet az olasz állam a békeszerződésben szavatolt, nem elégítette ki a német közösséget, negyvenévi tárgyalások, az ENSZ és a két állam közreműködésével végül létrejött a második autonómiastatútum, melyet máig 137 jogszabály, rendelet igazgat a lakosság többségének támogatásával. Ehhez az olasz hatóságoknak és közvéleménynek komolyan szakítania kellett sok beidegződésével és előítéletével. Fontos, hogy mai formájában egyforma védelmet nyújt mindenik közösségnek, egyik fél sem szenvedett el szankciókat miatta, s hozzájárult ahhoz, hogy a tartomány ma az ország egyik legfejlettebb régiója a legmagasabb egy főre eső nemzeti jövedelemmel, és a térségben gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség.
Dr. Davide Zaffi a demokrácia és nemzeti fejlődés modern kori összekapcsolásának eszméjével kezdte, kitérve a román–olasz hasonlóságokra (mindkét állam gyarapodott területileg az I. világháborút követően). A két világháború között a kisebbségek visszataszítása, másodrendű állampolgárrá való lefokozása dívott, ezt az új olasz demokrácia fokozatosan korrigálta és jóvátette. Demokráciát építeni csak demokratikus módszerekkel lehet, ezért is tartott oly hosszú ideig, alapvető mentalitásváltást is feltételezett. Eljutottak például a felismerésig, hogy a többnyelvű adminisztráció még hatékonyabban működhet, mint az egynyelvű – erről meggyőződhet a tartomány több százezerre rúgó "negyedik népcsoportja", melyet a turisták tesznek ki. Mint közismert, Dél-Tirol turistaparadicsomnak számít télen is, nyáron is.
Lucio Giudiceandrea helyi olaszként azt a nehéz folyamatot írta le, mellyel a dél-tiroli olaszok eljutottak a nekik szánt kezdeti küldetés vállalásától – hogy kisebbségbe szorítsák a németeket, és "civilizálják" úgymond őket – a felismerésig, hogy az emancipációt szavatoló második autonómiaforma számukra is elfogadható, mi több, a szemükben kezdetben hátrányos, a köztisztségek betöltésében alkalmazott arányosságelvet – 25–67–4 százalék arányban kell azokat elosztani – ma az olaszok védik a leginkább, ugyanis az fokozottabban védi őket helyi kisebbségként. A kétnyelvűség követelményét szintén nehéz volt megemészteniük, ma azonban az iskolák is gondoskodnak arról, hogy ez kiegyensúlyozott legyen, és ezért a hivatalban tízszázalékos nyelvpótlék jár. Ennek egyébként a ladinok a legfőbb kedvezményezettjei, ők ugyanis húsz százalékot kapnak. Az olaszok mentalitásváltásában a legnagyobb módosulások a kilencvenes évektől errefelé nyilatkoztak meg, beértek a feltételei a kétnyelvűség hasznos volta kiaknázásnak is.
Ezt követően Komlóssy joggal szögezhette le, hogy a gazdasági prosperitás és az autonómia közt nyilvánvaló a kapcsolat, a befektetők ugyanis oda jönnek, ahol szociális béke honol, s ezt Dél-Tirolban a területi önigazgatás garantálja.
Dan Manolăchescu hozzászólását üdvözölve – ne vesszünk bele a történelmi vitákba – Antal Árpád polgármester elmondotta, nem várja el a románoktól, hogy ők harcoljanak az autonómiáért, példa marad azonban az, ahogy a magyarnál kisebb népcsoport egy Romániánál nagyobb államban megoldotta a maga önigazgatása gondjait. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy az unió huszonhét állama közül tizenegyben működik valamilyen fajta autonómia, ez adja meg a kérdés kontinentális távlatát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 17.
Pro és kontra vélemények az új magyar párt megalakulásáról
Különféleképpen vélekednek az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezető politikusai az új magyar párt megjelenéséről. Mint ismeretes, a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését, a táblabíróság azonban csütörtökön másodfokon jogerős döntéssel jóváhagyta a politikai alakulat bejegyzését.
Az EMNP bejegyzése az RMDSZ hátrányára befolyásolja majd a jövő évben tartandó helyhatósági és parlamenti választások eredményét – nyilatkozta Eckstein-Kovács Péter volt államfői tanácsos az Agerpres hírügynökségnek.
–A szövetség tagjaként úgy vélem, hogy ilyen esetekben nem vitatható az igazságszolgáltató szervek döntése: amennyiben úgy ítélték meg, hogy a bejegyzésre javasolt politikai alakulat megfelel a törvényes előírásoknak, úgy el kell fogadnunk azt – tette hozzá a politikus. Mint kiemelte, a politikai palettán megjelent új szereplő nem szolgálja az RMDSZ és a magyar közösség javát, de a demokrácia részét képezi.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője lapunknak elmondta: nem lát semmi furcsaságot az új párt bejegyzésében. Mindamellett kiemelte Tőkés László Ideje van a szólásnak című könyvében, 1991-ben megjelent írást, amelynek kapcsán Máté elmondta: egyetért az Európai Parlament alelnöke által megfogalmazott szemponttal, miszerint egy kisebbség nem engedheti meg magának a fényűzést, hogy független részekre, több pártra szakadjon.
– Az Erdélyi Magyar Néppártot az MPP-hez hasonlónak tekintem. Kérdés, hogy mindazok, akik annak idején az RMDSZ, majd az MPP keretében nem tudtak érvényesülni, most az EMNP tagjaiként közös listákon mandátumot szerezhetnek? – vetette fel Máté András. Mint kifejtette, az RMDSZ közvélemény-kutatásai értelmében a soron következő választásokon a magyarság több mint 70 százaléka az RMDSZ-re szavazna.
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének vezetői nem aggódnak az új párt megjelenésének következményei miatt. – Az RMDSZ a választóközönségének felmutatható tettekre és megvalósításokra alapoz, és bízik az eredményeit értékelő polgárok bölcsességében – nyilatkozta az Agerpres-nek Tamás Sándor, a megyei szervezet elnöke. Mint kiemelte, a közösséget érintő fontos kérdésekben egyet kell értenie az érdekképviseleti szervezeteknek, hiszen a 2009-es választások alkalmával is bebizonyosodott, hogy együttműködve jobb eredményeket lehet elérni.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke üdvözölte az EMNP bejegyzésének tényét. Reményét fejezte ki, hogy az új politikai alakulat az MPP-vel együttműködve alternatívát jelenthet majd az RMDSZ-re. Szász Jenő örvendetesnek minősítette a romániai magyar társadalom demokratikus fejlődésének folyamatát, és említést tett arról, hogy az MPP szeptember 3-i kongresszusán olyan döntést fogadtak el, amelynek értelmében a magyar közösségen belüli rendszerváltás folyamatának érvényesítésére törekednek. A politikus úgy vélte, az RMDSZ baloldali politikájával szembeni alternatívát képező jobboldali szerveződés nagymértékben Tőkés Lászlótól függően valósulhat meg.
Az MPP kolozsvári szervezetének elnöke, Keizer Róbert lapunknak elmondta: üdvözlik az EMNP hivatalos bejegyzését, ami Tőkés László álmának huszonegy év utáni beteljesülését jelenti. Az új párttal való leendő kapcsolatukról szólva megjegyezte, hogy előbb le kell tisztulnia a képnek: az EMNP-n múlik, hogy a bal vagy a jobb oldal mellé áll. Keizer reméli, nem viselkednek majd úgy, mint Magyarországon az MDF tette, hanem igazi európai néppárt szerepét fogják betölteni. Szabadság (Kolozsvár)

2011. szeptember 20.
Félszeg háromszéki kéznyújtás (Az EMNP-vel igen, az MPP-vel nem tárgyalna Tamás Sándor)
Fontos nemzeti kérdésekben szükség lesz az összefogásra – véli Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke, akinek álláspontja különbözik a szövetség országos vezetőinek viszonyulásától: Kelemen Hunorral, illetve Markó Bélával vagy Borbély Lászlóval ellentétben, ő köszönti a frissen bejegyzett EMNP-t, együttműködést keres és ígér.
Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, tudomásul kell vennünk, az RMDSZ-en kívül is van politikai élet – mondta Tamás Sándor, aki szerint bebizonyosodott ugyan, hogy a három évvel ezelőtt bejegyzett MPP csak luftballon volt, ígéreteiket nem tudták beváltani, és ahol döntő pozíciót szereztek, ott nem jobban, de rosszabbul mennek a dolgok, ám ennek ellenére oda kell figyelni a hasonló kezdeményezésekre. Tamás Sándor kiemelte, tisztában vannak azzal, hogy az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdésekben: a népszámlálás ügyében, a marosvásárhelyi polgármester-jelöltállítás, illetve a parlamenti képviselet kérdésében tárgyalni kell. "Vannak közös pontok, amelyeket meg kell találnunk, s emellett mindenki végezheti a dolgát, építkezhet" – fejtette ki Tamás Sándor. Háromszéken is van olyan település, ahol szükséges az összefogás, például a 99 százalékban magyarok lakta, de több mint másfél évtizede román polgármester által irányított Kőröspatakot csak így lehet visszaszerezni, már meg is állapodtak a helyi MPP-vel és más erőkkel, hogy egyetlen magyar jelöltet indítanak a jövő évi önkormányzati választásokon. Tamás Sándor azt is elmondta, személyesen is jó viszonyban van az EMNP megyei vezetőivel, de Toró T. Tiborral és Tőkés Lászlóval is, elismerte, ez az emberi tényező is befolyásolja az eljövendő együttműködést. Nem ugyanez a helyzet az MPP-vel. "Nem megyünk olyan udvarra, ahol mérgezik a kutat" – fejtette ki, s hozzáfűzte: "Szász Jenővel és a párt háromszéki vezetőivel nem az a legnagyobb gond, hogy már csak alig másfél százalékos a támogatottságuk, hanem az, hogy rendkívül arrogánsak, nehéz velük szót érteni." Kezet nyújt tehát az új pártnak, annak ellenére, hogy az RMDSZ csúcsvezetése igen keményen bírálta az EMNP kezdeményezőit? – tettük fel a kérdést a szövetség háromszéki vezetőjének. "Hát igen, amíg le nem vágják a kezem" – jegyezte meg Tamás Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 22.
Bizonytalan az összefogás (Erdélyi magyar együttműködés)
A megyei tanács jövő heti ülésén az MPP ismét kéri a bő két hónapja megfogalmazott, a Hargita megyével közösen szervezett tanácsülésre vonatkozó javaslatának napirendre tűzését – jelentette be Kulcsár Terza József megyei MPP-s önkormányzati képviselő. Függetlenül attól, hogy sor kerül vagy sem Románia regionális átszervezésére, fontos üzenet lenne, ha a két választott megyei testület közösen nyilvánítaná ki, Székelyföld egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta.
Az MPP háromszéki elnöke elmondta, hogy meglátása szerint az RMDSZ nem hajlandó együttműködni a polgáriakkal fontos nemzeti kérdésekben, s furcsállta, hogy most az új magyar párt, az EMNP bejegyzése kapcsán Tamás Sándor, a szövetség háromszéki elnöke fontosnak tartotta kiemelni, az új alakulattal igen, de az MPP-vel nem tud, így nem is akar szövetkezni. Kulcsár nem látja az EMNP–RMDSZ együttműködés esélyét, hisz már az RMDSZ-en belül is egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el (Tamás egészen mást mondott, mint Kelemen Hunor, Markó Béla vagy Borbély László). Szerinte azért is elképzelhetetlen az említett szövetség, mert az EMNP Tőkés László értékrendjét képviseli, aki mindig következetesen kommunizmusellenes volt, az RMDSZ pedig egy posztkommunista párt. Kulcsár Szász Jenő pártelnök véleményét ismételte el: az EMNP-nek az MPP-vel kellene együttműködnie a magyarság számára fontos ügyekben. Az MPP-n belül sem teljes az egyetértés, Nagy András, a háromszéki szervezet ügyvezető elnöke úgy látja, egy nemzeti minimum mentén megfogalmazott, teljes körű összefogásra van szükség az erdélyi magyar politikában, csak ilyen igen jelentős felhajtóerő szólíthatja meg, fordíthatja vissza a közélethez a kiábrándult tömegeket. Ez a szövetség azonban csak az RMDSZ megújulása után jöhet létre, és erre teremthet lehetőséget most az új párt bejegyzése – vélekedett.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 24.
Székelyföldön vannak még csodák
Demény Lajos (1926–2010) emlékére szervezett nemzetközi történészkonferenciát Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársának társszervezésében, a megyeháza támogatásával.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvény védnöke Egyed Ákos akadémikus és gróf Kálnoky Tibor. A tegnap zárult, Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön című kétnapos konferencia előadói mindannyian kapcsolatban álltak Demény Lajossal, témáik az Erdélyi Fejedelemség végéig terjedő időszakra szorítkoztak.
A rendezvényt köszöntötte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. Elmondta, a konferenciával igyekeznek Székelyföld egy másik vetületét az akadémiai szféra figyelmébe ajánlani. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója üdvözlőbeszédében hangsúlyozta, hogy a tudományhoz elengedhetetlen az örök párbeszéd. Kálnoky Tibor így határozta meg a konferencia lényegét: ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, kik voltunk. A Vekov Károly által a székelység történelmének egyik legjelesebb kutatójaként jellemzett Demény Lajosra egykori munkatársa, Violeta Barbu tudományos kutató emlékezett. A konferencián Kordé Zoltán a székely ispáni tisztség megjelenését igyekezett időben behatárolni, Oborni Teréz a székelység XVI. századi jogi helyzetének hullámzását ecsetelte, Vekov Károly a Tria genera Siculorum kifejezés értelmét kereste, Balogh Judit a székelyföldi udvarházakról mint a nemesi reprezentáció eszközéről tartott magával ragadó előadást, Jánó Mihály a székelyföldi donátorábrázolásokból nyújtott ízelítőt. Egyed Ákos hidvégi Mikó Ferencet és bodoki Mikó Miklóst, Csáki Árpád gróf Teleki Sámuelt, Garda Dezső szárhegyi Lázár Istvánt, Gerebei Sándor II. Rákóczi Györgyöt és székely főembereit, Papp Sándor Mikes Kelement és a törökországi magyar bujdosókat idézte meg. Utóbbi bizonyította, az Oszmán Birodalom az emigráns magyarokat önálló, autonóm közösségként (millet) kezelte. Kiss Erika a fejedelemségkori nemesek kincseiről, főként ötvösmunkákról, Pásztor Emese a főnemesi otthonok házöltözetéről tartott előadást. A székelyföldi borlogisztikáról Csoma Zsigmond értekezett. Hubert Rossel svájci kutató a francia–belga határon levő Thiérache-vidék erődtemplomai és a székelyföldi templomvárak között próbált párhuzamot vonni. Incze Lászlóra, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum alapítójára özvegye, Szabó Judit emlékezett, kiemelve, egy közösség kallódó értékeit gyűjtötte össze és adta vissza egy nagyobb közösségnek. Csáki Árpád történész és Benczédi Sándor építész az altorjai Apor-udvarház építéstörténetét bemutató előadása közben utóbbi megjegyezte: Székelyföldön vannak még csodák, csak nyitott szemmel kell járni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 26.
Az első székelyföldi Szent Gellért-emlékmű
A magyar haza védelmezőjének, Szent Gellért vértanú püspöknek állított méltó emlékművet Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért Lovagrend erdélyi Márton Áron Tartománya és a megyeszékhelyi Szent Gellért-plébánia közössége.
A szombati búcsús ünnepre Takács Dezső szentszéki tanácsos, plébános a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi püspökét, Bíró Lászlót hívta meg a Szent Gellért és Szent Imre szoborcsoport, illetve a nemrég elkészült templomtorony felszentelésére és megáldására. Bíró püspök az avatóünnepségen kihangsúlyozta, jövőt csak a múltat ismerve, belőle gyökerezve lehet építeni, fontos a szentek életének ismerete, és lényegesek a XXI. század hajnalán épülő templomtornyok, melyek az égre mutatnak. Idén a családok évében – és máskor is – az egyház tanítja a családokat, váljanak az evangélium követőivé.
Az egész alakos szobrot – mely Szent Gellért püspököt ábrázolja, amint átöleli Imre herceget – a dombóvári Varga Gábor szobrászművész és keramikus készítette, a talapzatot Zsók József öntötte, és a budapesti Majoros Lászlónak köszönhetően érkezett Székelyföldre. A búcsúra a Szent Korona Lovagrend képviselői elhozták a Szent Korona másolatát. Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor megyeitanács-elnök mellett az ünnepségen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, aki hangsúlyozta, az anyaország nagyon figyel Háromszékre, ugyanakkor az összmagyar nemzet ünnepének nevezte a szombati rendezvényt.
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 27.
Szobrot kapott Potsa József főispán (Háromszék vármegye napja)
Régi adósságát törlesztette az utókor: Potsa József, Háromszék vármegye főispánja mellszobrát, Vargha Mihály alkotását avatták tegnap, nem az egykori vármegyeházán, hanem a mai megyeháza előcsarnokában.
A szobrot Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes leplezte le, a 175 éve született hatolykai Potsa Józsefet Cserey Zoltán sepsiszentgyörgyi történész méltatta. Az avatóra az 1876-ban alakult Háromszék vármegye első közgyűlésének 135. évfordulóján került sor. Tamás Sándor ünnepi beszédében hangoztatta, időszerű volt szobrot állítani, hiszen Potsa József főispánsága idején (1877–1903) fejlődött leghatékonyabban a megye. Az elnök párhuzamot vont Székelyföld, Háromszék akkori és mostani helyzete között, s kiemelte azt a három fontos feladatot, mely ma is időszerű: a kivándorlás megfékezése végett a megye gazdasági fellendítése, a székely termékek számára piac teremtése, a fürdőkultúra felvirágoztatása. Erősödő, gyarapodó, fejlődő Székelyföldet akarunk, és annak kell lennie – zárta szavait a tanácselnök. Markó Béla először Vargha Mihály szobrászművésznek gratulált, utána mondotta el ünnepi beszédét. Kivételesnek nevezte a tegnapi eseményt, mivel királyoknak, fejedelmeknek, hadvezéreknek, íróknak, művészeknek állítunk szobrokat, de közigazgatási vezetőknek ritkán. Potsáról szólva kiemelte, ezt a földet, amely korábban megmutatta, hogy szembe tud szállni az elnyomókkal, a kiegyezés után fel tudta emelni, korszerűsíteni tudta, olyannyira, hogy Székelyföld legpolgárosodottabb térsége Háromszék volt. Cserey Zoltán arról szólt, hogy régi adósságát törleszti az utókor, mert Potsa Józsefet megbecsülték életében, de halála után alakja méltatlanul feledésbe merült. Életében a Székelyek atyjának is nevezték, a székely kérdést úgy igyekezett megoldani, hogy munkához jussanak a mezőgazdaságból, kisiparból kiszorult emberek, ekkor kezdődött a megye iparosítása. Az alkalomra megújult a megyeháza előcsarnoka. A földszinten Háromszék régi térképeinek másolata díszíti a falakat, a bordó bársonnyal burkolt emeleti részen a megyében levő közigazgatási egységek címereit állították ki. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke az emeleten adta át az egykori Székely Hadosztály emlékére szánt Árpád fejedelem-díjat, melyet a megyei tanács elnöke vett át. Az adományozó közölte, Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert munkája máshová szólította, ám levelet intézett az egybegyűltekhez, s azt felolvasta. A tárcavezető a Székely Hadosztályról írta, akkor szolgált, amikor senki nem akart szolgálni, akkor védte a hazát, amikor már senki nem védte azt. Nem győzedelmeskedett, de megvédte a zászló becsületét.

2011. október 1.
Főhajtás Incze László emléke előtt (Múzeumi névadás)
Év végéig lezárulhat a jogi eljárás, melynek nyomán néhai Incze László helytörténészről, muzeológusról nevezhetik el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Ezt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelentette ki lapunk érdeklődésére.
Az 1972 márciusában megnyílt kézdivásárhelyi múzeum gyűjteményének és jelenlegi arculatának létrehozása Incze László történelemtanár, muzeológus gyűjtő és múzeumszervező munkájának köszönhető. Irányítása alatt az intézmény folyamatosan gyarapodott, az összegyűjtött értékek megőrzését a politikailag nehéz időkben is vállalta. A diktatúra évtizedeiben a kézdivásárhelyi múzeumnak közösségformáló szerepe is volt, a számtalan kiállításmegnyitó alkalmat adott a helyi képzőművészek, különböző értelmiségi rétegek találkozására, alkotásaik bemutatására, illetve eredményeik ismertetésére. A névadás érdekében aláírásokat is gyűjtöttek, közel négy és fél ezeren támogatták, köztük jeles erdélyi közéleti személyiségek. Az eljárás szerint a megyei tanács névadó bizottsága javaslatot tesz a névadásra, ezt véleményezi a kézdivásárhelyi önkormányzat, majd a prefektúra névadó bizottsága, és azután kerül a megyei közgyűlés elé. "Nem hiszem, hogy bármilyen akadálya lenne a névadásnak, bízom benne, hogy jövő tavasszal, amikor a múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepeljük, már Incze László Céhtörténeti Múzeum lesz az intézmény neve" – közölte a tanácselnök.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés
Hét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszentgyörgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.
Az elmúlt húsz esztendőben a Hargita és Kovászna megyét sújtó tudatos elsorvasztás után készek mindent megtenni azért, hogy az itt élők szülőföldjükön tudjanak boldogulni. A miniszter asszony a Székelyföld kifejezést többször, tudatosan használta, egyszer sem az "úgynevezett“ szó hozzátoldásával, és a hangsúllyal sem sejtetett idézőjelt. Székelyföldi körútja – tegnap Borszéken járt – második napját a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban kezdte Elena Udrea, onnan átgyalogolt kísérőivel a megyei tanács gyűléstermébe. Beszédében kiemelte, most is, akár minisztersége elején, Székelyföld esélyét a turizmusban látja, tárcája ennek az ágazatnak a kifejlesztésére dolgozott ki stratégiát. Kiemelt fontosságúként a gyógyturizmust említette, de a kiegészítő szolgáltatások is jelentősek, ezért támogatja például Kovásznán a sípálya megépítését, a sugásfürdői befektetéseket, de tervezik a kommandói sikló rendbetételét is. Felemlítette A borvíz útja felélesztését, és dicsérte a népi fürdők rehabilitálására kidolgozott megyei programot. Természetesen, a vendégforgalom fejlesztéséhez szükséges az infrastrukturális befektetés is, utak építése, közművesítés, szociális és sportlétesítmények létrehozatala – tette hozzá. Célja mindezekkel, hogy az elmúlt húsz év során elhanyagolt Székelyföld példaértékű régióvá fejlődjék, ahol az emberek a kornak megfelelő szinten élhetnek – mondta Elena Udrea. "Csodálatos vidék ez, a mi hibánk, ha nem hasznosítjuk mindazt, amit a természet itt alkotott“ – hangsúlyozta. Az elmúlt két év során számos befektetés kezdődött, illetve valósult meg a Székelyföldön, mintegy 400 millió lej értékű pályázat indult be Hargita, és 300 millió lej értékű Kovászna megyében, többnyire európai uniós finanszírozásból. Most pedig, csütörtökön és pénteken a két megyében összesen újabb 130 milliós támogatásról írt alá pályázatokat. Kitért a politikára is: a Boc-kormány olyan jobboldali kabinet, amely a beruházásokba fektetett, az elmúlt fél évben uniós szinten Romániában valósult meg a legtöbb befektetés. Hoztak népszerűtlen intézkedéseket is, de szükség volt rájuk, hogy az ország elkerülhesse a gazdasági összeomlást. "Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben, pedig sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésünkre, mint korábban bármelyik kormánynak“ – zárta beszédét. Az aláírandó szerződéseket Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András polgármester ismertette: a megye egy kisebb, egymillió lej értékű, nyolc turisztikai létesítmény népszerűsítését célzó pályázatot indíthat el, illetve a központi fejlesztési régió legnagyobb értékű, 87 milliós pályázatát, mely a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Megyei Kórház felújításának befejezését teszi lehetővé két éven belül, az összeg egynegyedét orvosi felszerelés vásárlására fordítják. Klárik László megyemenedzser a kórházfelújítás kapcsán statisztikai adatot is ismertetett: a központi fejlesztési régióban Kovászna megye lakossága 8,8 százaléknyi, míg az elnyert pályázatok háromszéki részaránya 14,5 százalék. Sepsiszentgyörgy négy pályázatot írt alá ez alkalommal, az integrált városfejlesztési terv utolsó két részét: tizenhét utca teljes felújítására, illetve a Bene-ház restaurálására, vadászati múzeummá alakítására vonatkozót; a sugásfürdői infrastruktúra korszerűsítésének befejezését és a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központ megvalósítását lehetővé tevőt. A négy pályázat összértéke 25 millió lej, fele a város egyévnyi költségvetésének – tette hozzá a polgármester. A hetedik pályázat ismertetésére később került sor, Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester az aláírások előtti pillanatokban nem jutott szóhoz, utólag mondhatta el, hogy egy néhai hőközpontban a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházhoz hasonló létesítményt hoznak létre uniós pályázatból. A sajtó faggatására Elena Udrea elmondta, miért használja a Székelyföld kifejezést: annál sokkalta súlyosabb gondok vannak az országban, mintsem ilyesmikkel kelljen foglalkozni, ha jobban odafigyelnének a politikusok arra, amiket mondanak, ha a valóban fontos dolgokról beszélnének, semmi sem lenne ennyire bonyolult, mert végső soron az emberek gondjai ugyanazok mindenütt, itt talán egy kicsit nagyobbak az elmúlt húszesztendei tudatos elsorvasztás miatt. "A valós gondokat az álproblémák elé kéne helyezni“ – toldotta meg. A miniszter látogatása a Mihai Viteazul tér megtekintésével folytatódott, majd, a tervezett programtól eltérően, nem a Székely Mikó Kollégiumba mentek, hanem Sugásfürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony, majd a frissen leterített, még gőzölgő aszfalton az üdülőtelep másik részébe sétáltak át, a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról.
Váry O. Péter

2011. október 6.
Ismét Szonda Szabolcs a könyvtárigazgató
A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére meghirdetett versenyvizsga lezárult, az egyetlen jelölt kitűnő eredményt ért el, tegnaptól ismét Szonda Szabolcs az intézményvezető – jelentette be tegnap Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, megismételve korábbi nyilatkozatait: egy 75 százalékban magyar lakosságú megyében, egy 85 százalékban magyarul olvasó közönség számára olyan igazgatóra van szükség, aki alaposan ismeri a magyar nyelvet és kultúrát.
Szonda Szabolcsot egy feljelentés nyomán indult hároméves pereskedés után kellett leváltani, a bíróság ugyanis igazat adott a külföldön főként nemzetféltéssel foglalkozó Dan Tănasă érvelésének, aki szerint diszkriminatív a magyarnyelv-ismeret megkövetelése Romániában. A könyvtárat a döntés után három hónapig ideiglenes megbízott ügyvezető irányította, a fenntartó megyei tanács pedig új versenyvizsgát írt ki, amelyre egyedül Szonda Szabolcs jelentkezett. Ezúttal a feltételeket úgy fogalmazták meg, hogy a románon kívül két, az Európai Unióban hivatalosan használt nyelvet is ismernie kell a pályázónak, Szonda pedig a magyar és az angol tudását igazolta oklevelekkel. Ezenkívül ötéves menedzseri tervet nyújtott be, amire 9,96-os értékelést kapott, a tegnap délelőtti szóbelin pedig 10-est, így újbóli kinevezése már támadhatatlannak látszik. Terveiről a tegnapi sajtótájékoztatón csak annyit mondott, hogy a könyvtár közösségi tér, és a közösség szolgálatában nem zárkóznak el semmilyen kulturális kezdeményezéstől. Eddigi munkáját – 2008 ősze óta áll az intézmény élén – Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester is méltatta, sok közös programot indítottak el, és további terveik is vannak, nem kell törődni a kutyák ugatásával, a karaván halad. A románoknak saját jelöltjük sem volt, egyszerűen csak meg akarták nehezíteni a magyar közösség helyzetét, mérgezni akarták a román–magyar viszonyt, és talán az sem tudatosult bennük, hogy a legtöbbet Romániának ártanak az ilyen mondvacsinált ügyekkel: csak azt bizonyítják, hogy a kisebbségi jogok nem biztosítottak, a másfél milliós magyarság még mindig másodrendű állampolgár – vélekedett. Sajnos, a kétnyelvűség errefelé még nem természetes, még messze vagyunk attól, hogy az állam a központi költségvetésből támogassa a kisebbségek nyelvhasználatát, mint Dél-Tirolban vagy Finnországban, de olyan megyében, régióban élünk, ahol saját elképzelésünk szerint alakíthatjuk a közéletet, és mi szeretnénk a magyar nyelvet minél szélesebb körben hivatalosítani Székelyföldön – tette hozzá Tamás Sándor, aki azt is elmondta, hogy az ügynek koránt sincs vége: Dan Tănasă és Dan Suciu (utóbbi a baróti polgármester tanácsadója) ellene is büntetőeljárást kezdeményezett, mert állításuk szerint Szonda háromévi fizetésével megkárosította az államot. A kivizsgálás folyamatban, de meghátrálni nem fognak – szögezte le. Kár, hogy a volt prefektus a provokátorok mellé szegődik, kár, hogy a román igazságszolgáltatás semmibe veszi a nemzetközi és hazai jogszabályokat – többek között az Európai Unió kisebbségi jogokra vonatkozó keretegyezményét, de a román könyvtári törvényt is –, és kár, hogy alkotó energiák vesznek el ilyen hadakozásokban, de mindez hiábavaló volt, nem ért célt az ijesztgetés – mondta végül. Szonda Szabolcs költő, író, műfordító 1974-ben született Sepsiszentgyörgyön, a bukaresti hungarológia tanszéken diplomázott, később ott is tanított. Több kötete jelent meg, kulturális lapok, mellékletek szerkesztőjeként is dolgozott.
Demeter J. Ildikó

2011. október 7.
Magyarellenes igazságszolgáltatás (Kettős mérce a román bíróságon)
A román igazságszolgáltatás részrehajlásáról, az elfogult ítéletekről beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Két, majdnem egy időben érkezett végzést hasonlított össze: június végén kapta meg a döntést, mely értelmében megkímélik a börtöntől, de pénzbírságra büntetik, amiért levetette a román zászlót a Lábas Házról, pár nappal később pedig válaszoltak Tamás Sándorral közösen megfogalmazott feljelentésükre: nem találták bűnösnek azokat a filmfelvételről azonosított fiatalokat, akik meggyalázták Gábor Áron kökösi emlékművét.
A Lábas Ház zászlójának esetében a brassói román ügyész indoklása a következő: mivel két kiskorú gyermek eltartója, és nem visszaeső, azt javasolja, ne börtönbüntetéssel sújtsák Antal Árpád polgármestert, hanem a maximális pénzbírsággal. Elítélendőnek találták, ahogy a romániai hivatalos jelképekhez viszonyul. Antal Árpád kiemelte, a törvények valóban lehetővé teszik, hogy a civil szervezetek székházukra kitegyék a román zászlót, ám a Mihai Viteazul Szövetség egyetlen szobát kapott a Lábas Házban, azt ingyen használta, elvárták volna tőlük, hogy konzultáljanak a többi, ott székelő szervezettel, illetve a tulajdonos önkormányzattal. A levétellel azt akarták elkerülni, hogy mindenki oda és olyan zászlót biggyesszen ki, ahova és amilyent akar – mondotta. Ezt találta sértőnek, román jelképeket gyalázónak a bíróság. Ezzel szemben semmi elítélendőt nem láttak abban, hogy részeg fiatalok levizelik, ürülékkel kenik be Gábor Áron kökösi sírját, és egyértelmű üzenetként is megfogalmazzák, "a magyaroknak" szánják gesztusukat. A Facebook közösségi portálon népszerűsített filmecske szereplői ellen feljelentést tett Antal Árpád és Tamás Sándor emlékműgyalázás, közszeméremsértés, csendzavarás és diszkriminációra való felbujtás miatt, ebben az esetben azonban a bíróság nagyon engedékenynek bizonyult. Az ügyészi indoklás szerint az amúgy név szerint azonosított fiatalok alkoholos befolyásoltság alatt cselekedtek (ezt ő enyhítő körülménynek tekinti, amikor a jog általában súlyosbítónak), tettüket nem lehet sértőnek és diszkriminációra való felbujtásnak tekinteni – áll az ítéletben. Ez esetben az ügyészség nem javasolta a bűnvádi eljárás elindítását. Antal Árpád szerint a két ítélet összehasonlításából következik: a román igazságszolgáltatásban tapasztalható a magyarellenes hangulat, elmondta, keresi a lehetőséget, hogy a két döntést európai fórumoknak is bemutassa. Felhívta a figyelmet, pár tucatnyi itt élő román folyamatosan mérgezi az együttélést, név szerint is megemlítette a notórius feljelentőket: Dan Tănasă, Dan Suciu, Ioan Lăcătuşu, Maria Peligrad és Codrin Munteanu, akik állandóan provokálnak, románellenesnek akarják beállítani a magyar város- és megyevezetőséget. "Mi csak a magyar érdekeket próbáljuk érvényesíteni, nem a románság ellenében" – fogalmazott Antal Árpád. Hozzáfűzte: bosszantó, hogy "mások" ezeket az embereket támogatják, utalt a Dan Suciut alkalmazó baróti polgármesterre. Tamás Sándor megyeitanács-elnök szerint a "lejárt szavatosságú MPP-s politikusok" támogatják "ezeket", míg ők azon dolgoznak, hogy pályázatokat készítsenek, pénzt hozzanak a megyének. Antal Árpád úgy látja: nem véletlen mindaz, ami történik, nagyon nagy a nyomás Sepsiszentgyörgyön, hiszen Erdélyben a legnagyobb magyar többségű várossá vált, sokan dolgoznak azért, hogy ez megváltozzék.
Farkas Réka

Antal Árpád: magyarellenes az igazságszolgáltatás
Magyarellenes hangulat uralkodik a román igazságszolgáltatásban – állapította meg Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján két ügyészségi végzést hasonlított össze, hogy így illusztrálja: különböző elbírálásban részesülnek a magyarok, illetve a románok.
A polgármestert ezer lej bírságra ítélte az ügyészség, amiért a Lábas ház homlokzatáról levétette az egyik román alapítvány által önkényesen kitett román zászlót, miközben a kökösi Gábor Áron-emlékművet meggyalázó román fiatalok ellen nem indítottak eljárást. Antal Árpád hangsúlyozta, a két döntést egymás mellé teszik, ezekhez csatolják Szonda Szabolcs megyei könyvtárigazgató meghurcoltatásának dokumentumait, és az európai fórumokhoz fordulnak.
A polgármester elmondta, az ügyészség úgy ítélte meg, ő megsértette a román nemzeti szimbólumokat, visszaélt hivatalával, amikor a Lábas ház homlokzatáról levetette a román zászlót. Az elöljárót a Mihai Viteazul Alapítvány jelentette fel, amely néhány évvel korábban azért kardoskodott, bontsák le a műemlék épületet, hogy jobban érvényesüljön az ortodox katedrális. Antal Árpád hangsúlyozta, a civil szervezetek valóban kitehetik a román zászlót a székházukra, de az önkormányzat nem az egész Lábas házat adta át az alapítványnak, hanem egy termét. Nem a zászlóval van a gond, hanem az eljárással, magyarázta az elöljáró. Antal Árpád megtámadta az ügyészség határozatát, ám visszautasították a keresetét. A kökösi emlékművet meggyalázó fiatalokról viszont megállapítja az ügyészség, hogy tettüket alkohol hatása alatt követték el, ezért ellenük nem indul eljárás.
Mint arról beszámoltunk, a tavasszal Antal Árpád és Tamás Sándor büntetőjogi feljelentést tett három férfi ellen, akik meggyalázták az 1849-es kökösi csata helyszínén álló Gábor Áron-emlékművet, az erről készült filmfelvételt pedig feltöltötték egy videómegosztó portálra. „A magyaroknak” című félperces felvételen az látható, amint egy férfi vizel az emlékmű előtt, egy másik pedig a meztelen fenekét fordítja a márványtábla felé. Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatójukon kifejtették, néhány tucatnyi románt nem a békés együttélés érdekel, és ha a székelyföldi politikusok reagálnak a támadásaikra, románellenesnek titulálják őket. Újságírói kérdésre a két politikus elmondta, Dan Tănasă, Dan Suciu, Codrin Munteanu, Ioan Lăcătuşu, Maria Peligrad neve szinte minden ellenük irányuló feljelentésben szerepel, az önkormányzatok átlag napi egy beadványt kapnak tőlük a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférést szabályozó 544-es törvény alapján.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 11.
Dúl a feliratháború (Kötelező a magyar elnevezés használata)
A kormányhivatalokban és a dekoncentrált intézményekben is kötelező a magyar feliratok használata – ezt válaszolta az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala Kovászna megye prefektusának kérdésére. György Ervin a közigazgatási törvény értelmezhetősége miatt fordult a bukaresti intézményhez, végre tisztázandó, milyen épületeken, hivatalokon kötelesek feltüntetni a hivatalos jelzéseket egy nemzeti kisebbség anyanyelvén.
A prefektus tegnap újabb körlevélben szólította fel az összes intézményt, hivatalt, használják a magyar nyelvet is tábláikon, megnevezéseikben, mert ez törvény által előírt kötelességük. György Ervin elmondta: egyfajta tábla- és feliratháború indult meg Sepsiszentgyörgyön, most már nem csak román feljelentők bombázzák észrevételeikkel, de beindult a magyar gépezet is, magánszemélyek, hivatalosságok egyaránt küldik jelzéseiket, nemcsak a magyar elnevezés hiányát észrevételezik, de fotókkal illusztrálják, hol rozsdás a tábla, hol kopott a román lobogó. Ebbe a sorba állt be Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor megyeitanács-elnök is. György Ervin, Kovászna megye prefektusa mindezt a jövő évi választások számlájára írja, kampány közeledtével mindig "élénkül a feljelentés-forgalom", román és magyar rész egyaránt politikai tőkét kíván kovácsolni a zászlós, táblás, feliratos problémákból. "Lassan-lassan megoldódnak ezek a kérdések, a dekoncentrált intézményekre is kikerülnek a magyar elnevezések" – mondotta György Ervin. A kormánybiztos hozzátette: a feljelentgetősdi elsősorban a politikusokat foglalkoztatja, nem hiszi, hogy az embereknek ez lenne a legnagyobb gondjuk, ezt tartanák a legfontosabb megoldatlan kérdésnek.

2011. október 13.
Magyar napok Szebenben
A medgyesi Traube Művelődési Házban tartott ünnepélyes megnyitóval pénteken kezdődik a XIII. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat, a Szeben megyei magyar közösség legnagyobb és legátfogóbb kulturális rendezvénye.
A megnyitón részt vesz Kelemen Hunor, Románia kulturális minisztere, az RMDSZ elnöke, Winkler Gyula az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Széll Lőrinc az Országos Ifjúsági Hatóság alelnöke, Teodor Neamţu Medgyes polgármestere.
A szervezők közleménye szerint az eseménysorozat új dimenziókat ölt, idén ugyanis tíz, magyarok által is lakott településen, 19 helyszínen, közel 30 eseményre látogathatnak el az érdeklődők. „A tíznapos rendezvénysorozat műsorai mindenkihez szólnak, fiatalokhoz és idősekhez, gyermekekhez és felnőttekhez, mindenkihez, aki kedveli a magyar hagyományokat, a kultúrát és a zenét” – fogalmaznak közleményükben a szervezők.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 24.
Székelyföldre irányítani Nyugat figyelmét
Elemzések a Székelyföldről címmel tartott műhelykonferenciát a román kormány égisze alatt működő, kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) Kovászna Megye Tanácsának támogatásával az árkosi Európai Tanulmányok Központjában szombaton.
A tudományos ülésszakon a Székelyföldhöz kapcsolódó témájú szakdolgozatokat, többnyire friss doktori disszertációk összegzését mutatták be fiatal kutatók, főleg Pécsett a Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskolában és Kolozsváron tudományos fokozatot szerzett szakemberek. Az előadók között egyetlen háromszéki sem akadt.
Kutatóiroda Sepsiszentgyörgyön
Bognár Zoltán kolozsvári kutató felvezetőjében elmondta, a konferencia a két intézmény együttműködésének köszönhető, egy folyamat része, melynek eredménye az NKI majdani székelyföldi fiókjának létrejötte. Ifj. Nagy Benedek csíkszeredai egyetemi adjunktus abban látja a konferencia lényegét, hogy azok a kutatók, akik Székelyfölddel foglalkoznak, s nagyjából ismerik is egymást, tájékozódjanak egymás munkásságáról, elinduljon közöttük a szakmai kommunikáció. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kifejtette, céljuk az NKI kutatásainak Székelyföldre való összpontosítása. Hozzátette, a székelyföldi iroda jogilag létrejött, a megyei tanács erről határozatot hozott. Fizikailag most véglegesítik: a megyeháza által átadott irodahelyiségben már csiszolják a parkettát, s egy tárgyalótermet is rendelkezésükre bocsátanak. Tartalmilag kell feltölteni az irodát, a Székelyfölddel foglalkozó kutatások gyűjtőhelyévé kell válnia, de erősíteni kell a Székelyföldre irányuló kutatásokat, és ugyanakkor új pályákat is kell nyitni – fogalmazott az elnök, hozzátéve: elsődleges cél Székelyföld területi autonómiájának szakmai alátámasztása, továbbá a nyelvi jogok körének bővítése.
Kutatási témák
Kiss Tamás, az NKI tudományos titkára elmondta, évek óta törekedtek arra, hogy az intézet Székelyföldön erősítse jelenlétét, kutatási területeik egy része székelyföldi témájú. Fontosnak tartja, hogy az iroda Sepsiszentgyörgyön nyílik, ez stratégiai döntés volt – tette hozzá. A mostani konferencia feladatként a székelyföldi kutatóhálózat feltérképezését nevezte meg, tudni kell, mely témákat sikerült lefedni és melyek hiányoznak. A székelyföldi kutatások eredményeiből kiadványsorozatot terveznek. Évente három-négy kötet kiadására van lehetőségük. A szerkesztőbizottság tagjai: Lőrincz D. József, Horváth Gyula, Benedek József, a régió és a társadalomtudományok szakemberei. Reményeik szerint már jövőben be tudják mutatni az első termékeket. A székelyföldi fiók kutatási feladatai között az autonómiakérdés és a turizmus fejlesztése mellett a romastratégia és a migráció megállítása is szerepel – mondotta. Tudja-e a székely társadalom a magyar intézményrendszeren keresztül integrálni az itteni cigányokat? – az egyik megválaszolandó kérdés. A másik: mivel tudják itthon tartani a fiatalságot? Erre a kutatásra már szövetkeztek a budapesti Kisebbségkutató Intézettel, a sepsiszentgyörgyi és a Hargita megyei önkormányzattal.
Gyors sikert akarnak
Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója felelevenítette, hogy Kolumbán Gábor elnöksége idején Hargita Megye Tanácsának támogatásával létrehozták a Székelyföld 2000 kutatócsoportot, mely Székelyföld fejlesztési stratégiájának tudományos megalapozásáról állított össze kötetet, mely a Kárpát-medence régiói című, mára tizenkét kötetre bővült sorozat első kiadványa, jelentős tudományos eredmény.
Soron következő feladatként a székelyföldi közösségnek a következő európai uniós programozási szakaszra való felkészülését jelölte meg a főigazgató. Az első periódus kedvezőtlen tapasztalatokat szült nemcsak Székelyföldön, hanem az újonnan csatlakozott keleti térségben mindenütt. Arra számítottak, hogy az EU nem más, mint a támogatások lehívásának politikai kerete, nem gondoltak arra, hogy ezeket az EU-s támogatásokat saját elgondolású fejlesztésekhez igazítsák. Azért fontosak a kutatások, mert okulva a tapasztalatokból, a következő periódusban fel lehet készülni az EU-s források lehívásához szükséges programokra. Paradigmaváltásra van szükség, hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, Székelyföld akkor lesz sikeres régió, ha olyan gazdaságpolitikát folytat, mely saját energiából táplálkozik, s a fejlesztési támogatásokat kiegészítő forrásként használja. Horváth Gyula elmondta, a kutatók idealisták, arra számítottak, először elkészül egy alapos Székelyföld-fejlesztési stratégia, s az annak megvalósításában szerepet vállalók elsajátítják ennek tételeit, a politikusok csak utána léphetnek színre. Nem így történt, mert a politikusok azonnali sikerre vágynak, s még mielőtt valami kézzelfogható eredmény született volna, telekürtölték a világot azzal, hogy készül Székelyföld fejlesztési koncepciója. A hírre reagáló vitában a tudomány nem tudott pontos választ adni a felmerült kérdésekre. A döntést előkészítők, a döntéshozók és a tudomány közötti sokkal tartalmasabb kölcsönhatásokra lenne szükség – mondotta a szakember. Fontos, hogy megfogalmazódjék a térség igénye a leendő kutatási feladatokról, ám ne a politika adja a megrendeléseket, mert a tudomány autonómiája nem sérülhet. De szükség van a párbeszédre – tette hozzá. A szakember az illetékesek figyelmébe ajánlotta, arra törekedjenek, hogy Székelyföldet regionális kutatási témaként ismertessék meg a nemzetközi tudományos közvéleménnyel, mihamarabb jelenjék meg nyugati tudományos folyóiratokban is. Ennek a szereplésnek közvetve gazdaságfejlesztő ereje is lehet, magyarázta, hozzátéve, a tapasztalok azt mutatják, hogy a nemzetközi szaklapokban szereplők felkeltik a befektetők érdeklődését, mert a nyugatiak komolyan veszik a szakirodalom megállapításait
Szekeres Attila

2011. október 25.
Székely policy – Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkuttaó iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel.
Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának.
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára.
A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán.
A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára.
Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss.
Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd.
A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek.
A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás.
A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett.
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként.
A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá.
Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását.
„Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus.
„Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá.
A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek.
„Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben.
A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében.
A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták.
Tamás Sándor: gyakorlati eredmények kellenek
„Szükség van egy olyan helyre, ahol a Székelyföldről szóló tanulmányok összegyűlnek. Ettől az irodától azt várjuk el, hogy megerősítse a régiót érintő kutatói munkát, valamint az autonómia és a nyelvi jogok terén olyan műhelyként működjön, amely az Európai Unióban elfogadott és működő kisebbségi struktúrák honosításához szolgáltathat alapot. Olyan gyakorlati eredményekhez kell vezessen ez a munka, mint amilyent Brüsszelben lehet megtapasztalni: konkrét példaként, ott egy gyógyszeres doboz feliratozása három nyelven történik, míg nálunk csupán egy nyelven” - mondta az árkosi konferencia megnyitóján Tamás Sándor megyei tanácselnök. (közlemény)
Transindex

2011. október 27.
Kihelyezett irodát nyit Székelyföldön a román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet
Székelyföldi kihelyezett irodát nyit Sepsiszentgyörgyön a román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, amelynek új területi központja regionális kutatásokkal foglalkozik majd.
Bognár Zoltán politológus – akit a kihelyezett iroda vezetésével bíztak meg – az MTI-nek szerdán elmondta: a Kovászna megyei tanács a kolozsvári székhelyű állami intézet kérésére már kijelölte azt az irodát, ahol működni fog a sepsiszentgyörgyi központ. Jelenleg folyamatban van az iroda felszerelése, valamint a kezdeti intézményépítéshez szükséges tervezés. Az iroda várhatóan a jövő év elején hirdeti meg első kutatási programját – mondta az irodavezető.
Bognár Zoltán szerint azért biztosít a kisebbségkutató intézet jogi keretet ennek az irodának, mert Romániának olyan régiójáról van szó, amelyben a lakosság többségét a magyar nemzeti kisebbség alkotja. Terveik szerint valamennyi olyan témát górcső alá vesznek, amelyek Székelyföldet érintik és kisebbségpolitikai vetülettel rendelkeznek. A kutatásaik egyebek között a romapolitikára, az etnikumok közötti viszonyokra terjednek ki, de a régiófejlesztés kérdéskörével és a közigazgatás működésével is foglalkoznak.
Az iroda megnyitását kezdeményező Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta: azért van szükség egy ilyen iroda működtetésére, mert nem elég, hogy csak a politikusok vázoljanak fel megoldásokat a székelyföldi gyakorlati problémákra. Hangsúlyozta, hogy Székelyföldön a tudományos kutatás ösztönzésére is szükség van.
MTI
Erdély.ma

2011. október 31.
A Székelyföldhöz való tartozásról tartanak népszavazást Kovászna megyében
Többórás, maratoni vita után, hétfőn, október 31-én megszületett a döntés Kovászna Megye Tanácsának legnehezebb napirendi pontjáról, amelynek célja, hogy népszavazás keretében döntsenek Székelyföld sorsáról. A népszavazás kérdése több hónapja foglalkoztatja a közvéleményt, Tamás Sándor a megyei önkormányzat vezetője, már korábban ígértet tett arra, hogy a kérdést a maga komolyságának megfelelően kezelik.
Az önkormányzati vezető elmondta: „Székelyföld mindannyiunk szívügye. Ha Bukarestben olyan elképzelések születnek, amelyek a székelyföldi embert bizonytalan helyzetbe hozzák, erre mindenképp reagál Háromszék, hiszen ha kulturális és gazdasági értelemben is szétszedik a régiót, arra lépnünk kell.
Nem hátrálunk meg egy ilyen fontosságú téma láttán. Ma, az MPP frakciónak szembesülnie kellett azzal, hogy az általuk előkészített tervezetben voltak súlyos tartalmi és formai hibák, többek közt kihagytak hat háromszéki színmagyar települést, amely nem férhetett volna be a megyehatárok módosításával átalakított régióba. Tehát a kiírandó népszavazásnak az a célja, hogy módosítsa Kovászna megye jelenlegi határait azzal a céllal, hogy a majdani Székelyföld elnevezésű közigazgatási egységhez csatlakozzon.”
A tanácsülésen részt vett Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András is, aki rámutatott: „Az RMDSZ frakcióval lényegében átírtuk a tervezetet: hiányoltuk az előzetes egyeztetést, hiszen ha ez megtörtént volna, zökkenőmentes lett volna a mai ülés. Véleményem szerint abban a kérdésben, hogy akarjuk-e Székelyföld autonómiáját mindannyian egyetértünk, a kérdés az, hogy ki gondolja ezt komolyan és ki az, aki ezt a témát csupán politikai célokra használja.”
A határozat értelmében a népszavazásra 2012 március 11-én, vasárnap kerül sor.

2011. november 12.
A székelyföldi egyetemi képzés helyzetéről értekeztek
Az egyetemi képzés székelyföldi helyzetéről, térségi szerepvállalásának és gyakorlatiasabbá tételének fontosságáról értekeztek pénteken Csíkszeredában, a megyeházán tartott Sikeres Székelyföld konferencián.
A 2009-ben indított szakmai fórumon a székelyföldi felsőoktatási intézmények vezetői, illetve munkatársai, önkormányzati vezetők, társadalomkutatók, középiskolai tanárok, közéleti szereplők vettek részt, a térség felsőfokú képzését elemezve.
A jelenlévőket elsőként Biró A. Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja köszöntötte, aki arra kereste a választ, hogy a szakmai tudást hogyan lehet a legjobban hasznosítani Székelyföldön. „Együttgondolkodás, párbeszéd szükséges a térségi felsőoktatási intézmények megerősödéséhez, a térség fejlesztése szempontjából betöltött szerepét kell erősítenünk. Közösségi érdekünk, hogy hogyan alakul a Székelyföldi térség jövője” – fogalmazott a dékán.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a térség önkormányzatainak és felsőoktatási intézményeinek a legfőbb célja a fiatalok itthon tartása kell legyen, olyan körülmények megteremtése, hogy a frissen végzettek akár a legkisebb faluban is értelmét lássák az elhelyezkedésnek. „Székelyföldet szeretnénk, de egyik napról a másikra nem lesz egy önálló, saját lábán megálló térségünk, ha azt időben nem tervezzük meg. Közös jövőkép nélkül, nincs közös Székelyföld” – emelte ki a megyeitanács-elnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az utóbbi hat-nyolc évben Székelyföldön bekövetkezett változásokra hívta fel a figyelmet, amelyek mind-mind az itt lakók életminőségének javulását szolgálják. „Székelyföld akkor lesz sikeres, ha a társadalom minden szegmense megérti ennek fontosságát, és folyamatosan érte dolgozik. Mi ezzel a rendezvénysorozattal valamennyi szegmenst megpróbáljuk megszólítani” – mondta Tamás Sándor. Beszédében kihangsúlyozta, nem baj ha a fiatalok elmennek külföldre, de jöjjenek is vissza, és szülőföldjükön hasznosítsák tudásukat, tőkéjüket, ahogy azt régen is tették.
Dr. Tóth Tamás, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának oktatója szakmai prezentációt tartott Egyetem az oktatáson, kutatáson túl címmel. Az előadó szerint az egyetemeken még mindig a tömegképzés és a kutatóegyetemmé válás a fő gondolkodási irány, és nem vált stratégiává a régió felsőoktatási intézményei körében a térségi szerepvállalás, holott erre kellene fektetni a hangsúlyt. Ezért továbbra is fontos célkitűzés a régió, illetve a helyi társadalom iránt elkötelezett szolgáltató egyetem koncepciójának kidolgozása.
A konferencia kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelyen többek között arról is szó esett, az elhangzottakról kiadvány készül.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

A Magyar Szórvány Napját ünneplik Hunyad megyében
Az RMDSZ 10. kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította.
Ennek jegyében szerveznek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében, amelynek keretében szombaton szórványkonferenciát tartanak, leleplezik Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát, a gálaesten pedig a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadását megelőzően átadják a Hunyad Megyei Oktatási és Kulturális Központ birtoklevelét. Vasárnap a marosillyei Veres Bástyában, Bethlen Gábor szülőházában tartanak megemlékezést.
Déván a prefektúra dísztermében megtartott szórványkonferencia szombaton 11 órakor kezdődik. A rendezvényt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke nyitja meg, beszédet mond Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a házigazda, Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. A szórványkonferencián jelen lesz és felszólal Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Máthé András Levente parlamenti képviselő, frakcióvezető.
Szombaton délelőtt Az oktatási törvény által nyújtott lehetőségek a szórványban címmel tart előadást Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettese, Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója a szórványkollégium programot ismerteti, majd Babos Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi elnöke bemutatja az Összetartozunk program, a Székelyföld-Szórvány partnerség eddigi eredményeit.
Déván 13 órától a prefektúra épülete előtt kerül sor Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopának ünnepélyes leleplezésére. Ez a pillanat azért is kiemelkedő a Hunyad megyei magyarság életében, mert az emlékoszlop lesz a dél-erdélyi megye első köztéri magyar emlékműve.
14.30-tól folytatódik a szórványkonferencia: Horváth István, szociológus Demográfiai tendenciák. Nagyvárosi szórványok címmel tart előadást, ezt követően Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke a Magyar Házprogramról beszél, majd Schreiber István, az EMKE dévai elnöke a Hátszegi vidéki várakról és középkori templomokról tart előadást. A szórványkonferencia Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettesének prezentációjával, valamint a konferencia zárónyilatkozatának vitájával és elfogadásával zárul.
Szombat este a dévai Művész Színházban 18 órától kezdődik a gálaest, amelyen átadják a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontnak is helyet adó Hunyad Megyei Oktatási és Kulturális Központ tulajdonlevelét. A gálaest a Kézdivásárhelyi Városi Színház Lila akác című előadásával ér véget.
Vasárnap Marosillye, azaz a Bethlen Gábor szülőházának tartott Veres bástya lesz az események színhelye. 15 órától zászlófelvonásra, reneszánsz gyerekműsorra, Bethlen Gábor életéről szóló előadásra, valamint dokumentumfilm vetítésre kerül sor.
A rendezvény szervezői: az RMDSZ országos és megyei szervezete, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács és a Téglás Gábor Iskolaközpont.
A rendezvény támogatói: RMDSZ országos szervezete, Communitas Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, Hunyad Megye Tanácsa.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A székelyföldi felsőfokú képzésről tanácskoztak Csíkszeredában
„Bizonyos kérdésekben egységesen kell fellépnünk nekünk, székelyföldi intézményvezetőknek, például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, és meg kell győznünk arról a többséget, hogy szükségünk van a saját elit utánpótlásának biztosítására, kinevelésére”- jelentette ki Borboly Csaba Csíkszeredában a Sikeres Székelyföld konferencián.
Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a térség önkormányzatainak és felsőoktatási intézményeinek a legfőbb célja a fiatalok itthon tartása vagy hazatérésének támogatása kell legyen, olyan körülmények megteremtése, hogy a frissen végzettek akár a legkisebb faluban is értelmét lássák az elhelyezkedésnek. Ennek érdekében már történtek lépések – mondta Borboly, aki példaként említette a csíkszeredai szolgálati lakások építését szakorvosok számára, amellyel a fiatal orvosokat szeretnék a megyei kórházba vonzani.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az utóbbi hat–nyolc évben Székelyföldön bekövetkezett változásokra hívta fel a figyelmet. Jelentős fejlesztések történtek az infrastruktúrában, ennek kapcsán Tamás Sándor a legnagyobb beruházásnak a Kökös–Maroshévíz-országutat nevezte meg. Ma már nem igaz az, hogy Székelyföldön a legrosszabbak az utak, jelentette ki a Kovászna megyei tanácselnök, aki hangsúlyozta, hogy a magyar fiatalok egyre nagyobb számban telepednek haza külföldről vagy nagyvárosokból, ugyanakkor tudatos gyerekvállalás jellemző körükben.
„Székelyföld akkor lesz sikeres, ha a társadalom minden szegmense megérti ennek fontosságát, és folyamatosan érte dolgozik. Mi ezzel a rendezvénysorozattal valamennyi szegmenst megpróbáljuk megszólítani” – mondta Tamás Sándor. Hozzátette: nincs ellenére, hogy a fiatalok elmenjenek innen, de jöjjenek is vissza, és szülőföldjükön hasznosítsák tudásukat, tőkéjüket, ahogy az régen is történt.
Biró A. Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja a felsőoktatási intézmények és a középiskolák kapcsolatának fontosságára hívta fel a figyelmet. Dr. Tóth Tamás, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának oktatója elmondta, az egyetemeken még mindig a tömegképzés és a kutatóegyetemmé válás a fő gondolkodási irány, és nem vált stratégiává a régió felsőoktatási intézményei körében a térségi szerepvállalás, holott erre kellene fektetni a hangsúlyt, ezért továbbra is fontos célkitűzés a régió, illetve a helyi társadalom iránt elkötelezett szolgáltató egyetem koncepciójának kidolgozása. (hírszerk.)
Transindex.ro

2011. november 13.
A magyar szórvány napját ünnepelték Déván
Egymillió erdélyi magyar képviselője gyűlt össze szombaton Déván, a vármegyeháza szépséges dísztermébe az első alkalommal megünnepelt szórványnapra.
A körülbelül 80 vendég Erdély 13 megyéjéből érkezett, a dévai és Hunyad megyei magyarok pedig jóval nagyobb számban vettek részt az egésznapos ünnepségsorozaton.
Fokozott kihívások a „nemzet tartópilléreinél”
Ez volt a második rangos magyar esemény az Alpár Ignác által tervezett, Hunyad megyei magyar emberek és magyar egyházak adományaiból a tizenkilencedik század végén épült gyönyörűséges vármegyeházában. 1997-ben az RMDSZ már tartott itt országos SZKT-t, mondta házigazdaként üdvözlő beszédében Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke.
Létfontosságú a szórvány megerősítése, hiszen itt jóval nagyobbak a kihívások, mint a Székelyföldön, vagy akár a partiumi és közép-erdélyi vegyes vidéken, ezért az RMDSZ különös figyelmet szentel a szórványban élő magyarokra. Emiatt döntöttek a februári kongresszuson, hogy november 15-hez, a Hunyad megyei eredetű Bethlen Gábor fejedelem születésnapjához legközelebbi szombaton tartják meg a szórvány napját. A minden magyar számít nemcsak a nemrég lezajlott népszámlálás szlogenje, hanem az RMDSZ politikai credoja, üzent az egybegyűlteknek Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke. A szövetség éppen ebből a megfontolásból indította el 2009-ben – nagymértékben Winkler Gyula és Dézsi Attila javaslatára – a Szórvány–Székelyföld programot. Mert meg kell ismerjük egymást, bíznunk kell egymásban, bizalom nélkül nem lehet közösségépítésről beszélni, sőt, közösség sincs.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a 2 éve beindított Szórvány–Székelyföld program keretében a székelység felkarolja a szórványt, hiszen Háromszék Hunyad, Fehér és Szeben megyékkel alakított ki testvérkapcsolatot, Hargita, pedig Temessel és Beszterce-Naszóddal. Ez érvényes ugyan az anyagi támogatásra, viszont a tömbvidékiek is sokat tanultak a szórványból, „én magam is”, hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Jóllehet a tömbvidék magyarsága néha hajlamos saját érdekeire, célkitűzéseire összpontosítani, s megfeledkezik a szórványról, ismertette politikai tapasztalatát a kolozsvári Máté András Levente, az RMDSZ parlamenti frakcióvezetője. A helyzet természetesen különb, az érdekek összeegyeztetésére azonban különös figyelmet fordítanak.
A szórványmagyarság nemcsak dicső múltjával büszkélkedhet, hanem jelenével is. „Katonák vagyunk, mi védjük a végvárakat, iskoláinkat, egyházainkat, kultúránk intézményeit. Darabonként szerezzük vissza azt, ami a miénk, s amit elveszítettünk a huszadik század történelmi viharaiban, lépésről lépésre, a történelmi múltból erőt merítve építjük jövőnket”, mondta Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa. Eredményesen, a Téglás Gábor Iskolaközponthoz hasonló létesítmények Erdély más vidékein is épültek az utóbbi években, magyar prefektussal azonban Arad, Bihar, Kolozs vagy Maros megyék nem büszkélkedhetnek, a náluk sokkal mostohább helyzetű Hunyad viszont igen, jegyezték meg a szórványkonferencia 13 megyéből érkezett résztvevői.
Merni kell, nem kell félni, hogy köztéri eseményeink, merész céljaink sértik a románságot, mert a többség is elfogadja a magyarságot, emlékeztetett 20 éves tapasztalatára Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője. A szórványban igenis élhető az élet, boldogulásunk rajtunk múlik, hangsúlyozta az Európa-szerte híres ferences atya. Aki szerint az anyanyelvű egyetem természetesen fontos az erdélyi magyarság számára, noha emiatt téves lenne megfeledkezni az alapokról, a magyar elemi iskolákról. Hiszen ezek a nemzet tartópillérei.
Elismerés a nagy elődnek
Ezután az egybegyűltek kimentek a vármegyeháza előtti térre, ahol már több száz dévai magyar gyülekezett gróf Barcsay Ákos emlékművének felavatására. Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619–1661) erdélyi fejedelem, lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik meghatározó alakja. Az ünnepélyesen felavatott emlékművet eredetileg a XIX. században emelték, a nagybarcsai Barcsay birtok egykori parkjában. A parkot 1947 után felszámolták, mezőgazdasági területté alakították. Az emlékmű a közelmúltig egy kukoricás közepén porladt, Dézsi Attila, és néhány lelkes dévai és csernakeresztúri magyar kezdeményezésére és költségén restaurálták és a megyeháza előtt kapott méltó helyet. Mert a múlt tisztelete nélkül nem lehet jövőt építeni, mondta az emlékművet leleplező Kelemen Hunor. A köztéri magyar emlékmű töltse el büszkeséggel Déva valamennyi lakosát, nemzetiségtől függetlenül, mert a történelem ismerete közös érdek, mondta Dézsi Attila, a szórványünnepség házigazdájaként és egyik főszereplőjeként. Történelmi nagyjaink példája megerősít, újabb és újabb célkitűzések megvalósítására ösztönöz, hangsúlyozta Winkler Gyula. Történészként Marcel Morar, Déva alpolgármestere jelentős megvalósításnak nevezte az emlékmű felállítását, mivel a kutatások arra utalnak, hogy Charles (Károly) brit trónörökös Barcsay Ákos kilencedik nemzedéki leszármazottja. Amennyiben a történészek feltételezése bizonyítást nyer, Déva önkormányzata hivatalosan meghívja az Erdélyben gyakran járó brit trónörököst, hogy tekintse meg személyesen felmenője kétnyelvű emlékművét.
Gálaünnepség Délután a szórványkonferencia szakmai előadásokkal folytatódott. Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója a szórványkollégiumiprogramot, valamint az idén elfogadott oktatási törvényben rejlő lehetőségeket ismertette, Horváth István kolozsvári szociológus az eddigieknél kedvezőbbnek ígérkező erdélyi magyar demográfiai tendenciákat ismertette, Schreiber István dévai tanár pedig a Hátszeg vidéki magyar nemesi családokról tartott előadást, majd az egybegyűltek zárónyilatkozatot fogadtak el a szórvány további megerősítéséről.
Az emlékműavatás mellett a nap másik fénypontja a városi színházban volt, ahol a kézdivásárhelyi színház előadta a Lila akácok című vígjáték-drámát. Ahogy várni lehetett, a teltházas előadáson a nagy érdeklődés miatt pótszékekre is szükség volt. A színdarab előtt Winkler Gyula és Dézsi Attila a színpadról ismertette a dévai és Hunyad megyei magyarság fontosabb megvalósításait – élen a Téglás iskolával –, illetve köszönetet mondtak az összefogásért és a 22 éves lelkes munkáért.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com

Van-e élet az egyetem után Székelyföldön?
A felsőoktatás térségi szerepvállalásának és gyakorlatiasabbá tételének fontosságát hangsúlyozták november 11-én Csíkszeredában, a megyeházán tartott Sikeres Székelyföld konferencián.
A 2009-ben elkezdett rendezvénysorozat szervezői Hargita és Kovászna megye tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Székelyföld Fejlesztési Intézet, a Háromszék Fejlesztési és Kutatási Központ, valamint a Hargita Népe Kiadó. A szakmai fórumon a székelyföldi felsőoktatási intézmények vezetői, illetve munkatársai, önkormányzati vezetők, társadalomkutatók, középiskolai tanárok, közéleti szereplők vettek részt a térség felsőfokú képzését elemezve.
A jelenlévőket Biró A. Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja köszöntötte, aki annak a kérdésnek a megtárgyalását vezette fel, hogy a szakmai tudást hogyan lehet a legjobban hasznosítani Székelyföldön, és felhívta a figyelmet a felsőoktatási intézmények és a középiskolák kapcsolatának fontosságára, tekintettel a bolognai rendszerre. „Olyan megoldásokat keresünk, amelyeket saját magunk, intézményi hatáskörünkben kivitelezni tudunk” – mondta a dékán.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a térség önkormányzatainak és felsőoktatási intézményeinek a legfőbb célja a fiatalok itthon tartása vagy hazatérésének támogatása kell hogy legyen, olyan körülmények megteremtése, hogy a frissen végzettek akár a legkisebb faluban is értelmét lássák az elhelyezkedésnek. Ennek érdekében már történtek lépések, a tanácselnök példaként említette a csíkszeredai szolgálati lakások építését szakorvosok számára, amellyel a fiatal orvosokat szeretnék a megyei kórházba vonzani. Ezt hasonló lépéseknek kell követniük, közös stratégia alapján. „Bizonyos kérdésekben egységesen kell fellépnünk nekünk, székelyföldi intézményvezetőknek, például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, és meg kell győznünk arról a többséget, hogy szükségünk van a saját elit utánpótlásának biztosítására, kinevelésére” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az utóbbi hat–nyolc évben Székelyföldön bekövetkezett változásokra hívta fel a figyelmet, amelyek mind-mind az itt lakók életminőségének javulását szolgálják. Így jelentős fejlesztések történtek az infrastruktúrában, ennek kapcsán Tamás Sándor a legnagyobb beruházásnak a Kökös–Maroshévíz-országutat nevezte meg. Ma már nem igaz az, hogy Székelyföldön a legrosszabbak az utak, jelentette ki a Kovászna megyei tanácselnök, aki kitért arra a jelenségre is, hogy magyar fiatalok egyre nagyobb számban telepednek haza külföldről vagy nagyvárosokból, ugyanakkor tudatos gyerekvállalás jellemző körükben. „Székelyföld akkor lesz sikeres, ha a társadalom minden szegmense megérti ennek fontosságát, és folyamatosan érte dolgozik. Mi ezzel a rendezvénysorozattal valamennyi szegmenst megpróbáljuk megszólítani” – mondta Tamás Sándor hozzátéve: nincs ellenére, hogy a fiatalok elmenjenek innen, de jöjjenek is vissza, és szülőföldjükön hasznosítsák tudásukat, tőkéjüket, ahogy az régen is történt.
Dr. Tóth Tamás, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának oktatója a kollégájával, a szintén jelen lévő dr. Káposzta Józseffel közösen készített szakmai prezentációját mutatta be Egyetem az oktatáson, kutatáson túl címmel. Tóth szerint az az egyetemi oktató „ér valamit”, akinek gyakorlati tapasztalata van, tehát például aki közgazdaság-tudományt tanít, az vegyen részt például vállalkozás vezetésében is. Összegzőjében elhangzott, hogy az egyetemeken még mindig a tömegképzés és a kutatóegyetemmé válás a fő gondolkodási irány, és nem vált stratégiává a régió felsőoktatási intézményei körében a térségi szerepvállalás, holott erre kellene fektetni a hangsúlyt, ezért továbbra is fontos célkitűzés a régió, illetve a helyi társadalom iránt elkötelezett szolgáltató egyetem koncepciójának kidolgozása.
A konferencia kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Elhangzott, hogy a mai tanácskozásról kiadvány készül, a korábbiakhoz hasonlóan, valamint éves összefoglaló kötet kiadását is tervezik, akárcsak szakprogramok, tervek kidolgozását. A közös stratégiák kidolgozásában Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök összhangot szorgalmazott, közös adatbázisok, munkafelületek kialakításában ígérve segítséget, továbbá javasolta, hogy készüljön felmérés az elmúlt tíz év székelyföldi felsőoktatási eredményeiről, illetve dolgozzanak ki projekteket hálózati fejlesztésekre.
erdon.ro

A Magyar Szórvány Napja – egyedülálló kezdeményezés a magyar nemzetközösségben
„Itt kell megvessük a lábunkat annak érdekében, hogy a szórvány ne tűnjön el, hogy a tömb megerősödjön, és ne szórványosodjon el” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton, Déván, a Magyar Szórvány Napjának megnyitóján.
Az RMDSZ 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének a napját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította. Ennek jegyében szerveztek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében.
Szombaton délelőtt szórványkonferenciával kezdődött a rendezvénysorozat. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke nyitotta meg a konferencia munkálatait, mondván, több mint egy millió magyar ember megválasztott képviselőit üdvözölheti ezen a konferencián.
„ Mi, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői az elmúlt 22 évben rengeteget terveztünk, dolgoztunk, voltak kudarcaink és sikereink egyaránt. Az egyik nagy kihívás számunkra a szórványban élő magyar emberek sorsának, jövőjének a mindenki által elfogadott rendezése volt. Az interetnikus közegben elő magyar emberek sorsa továbbra is kiemelten fontos számunkra, ezért is fogadtuk el a nagyváradi kongresszuson a Szórvány Napjának megünneplésére vonatkozó javaslatot” – mondta el megnyitóbeszédében Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke párhuzamba állította az 1989 óta eltelt 22 évet a két világháború közötti 22 évvel, amelyről Mikó Imre készített felmérést.
„A mi 22 évünk nagyon gyorsan eltelt, számvetésre, új tervekre, célkitűzésekre van szükségünk. Az erdélyi magyar közösségen belüli kapcsolatok megerősödtek, ilyen szempontból példamutató a székelyföldi és a szórványmegyék közötti együttműködés. Az összefogás újabb ékes bizonyítéka ez a kapcsolat, amellyel ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a kishitűséget. Nemzeti értékeink mellett közösségünk számára a legfontosabb a bizalom. Ezt mi a legválságosabb időkben is megőriztük, ezt kell tovább erősítenünk a jövőben is. A népszámlálási kampányunkban hasznát „Minden magyar számít” szlogenünk továbbra is aktuális, főként itt, a szórványban, ez a konferencia is ezt szolgálja” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
„A Szórvány Napja jó alkalom arra, hogy közösen, összefogásban a történelmi egyházak, a civil és szakmai szervezetek és a politikum képviselői olyan projekteket, terveket dolgozzanak ki, amelyek megerősítik a szórványközösségeket” – jelentette ki Winkler Gyula a Szórvány Napjának megnyitóján, majd Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. „Élnek magyarok a Tündérkerten belül is, nekünk elsősorban velük kell keresnünk a kapcsolatot. Az Összetartozunk programot sikerült tartalmas és jó rendezvényekkel feltöltenünk, az elmúlt évben pontosan 77 közös eseményt szerveztünk a program keretei között” – számolt be Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus végvári katonáknak nevezte a Hunyad megyei magyarságot, majd röviden ismertette a Megyeháza épületének történetét, amely az egykori Hunyad Vármegye Háza volt.
Végezetül Böjthe Csaba testvér szólalt fel, aki arról beszélt, hogy 20 éve él Déván és megállapította, hogy élhető itt az élet. „2300 gyereket nevelünk Dél-Erdélyben és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk. Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Értékelem ennek a konferenciának a hangnemét és egyetértek vele: nem a vészharangokat kell kongatni, mert élhető itt az élet magyarként, hanem közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal” – osztotta meg gondolatait Böjthe atya.
A szórványkonferencia délelőtti előadásán Az oktatási törvény által nyújtott lehetőségek a szórványban címmel tartott előadást Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese, Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója pedig a szórványkollégium programot ismertette.
13 órától került sor a dévai prefektúra épülete előtt a Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopának ünnepélyes leleplezésére, amely Hunyad megye első köztéri magyar emlékműve. Kelemen Hunor szövetségi elnök az ünnepélyes leleplezésen elmondta: „sokszor vádolnak minket, erdélyi magyarokat azzal, hogy a múlt fele fordulunk. Azonban mi úgy véljük, ahhoz, hogy tudjuk, mire alapozunk, mire építjük jövőnket, ismernünk és vigyáznunk kell múltunk értékeire”.
Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619-1661) erdélyi fejedelem, lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik meghatározó alakja. A most felavatott emlékművet eredetileg a XIX. században emelték, a nagybarcsai Barcsay birtok egykori parkjában. A parkot 1947 után felszámolták, mezőgazdasági területté alakították. Az emlékmű a közelmúltig egy kukoricás közepén porladt, most restaurálták és a Hunyad megyei prefektúra épülete, a hajdani vármegyeháza előtt kapott méltó helyet.
A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett programok vasárnap is zajlanak, ekkor Marosillye, azaz a Bethlen Gábor szülőházának tartott Veres bástya lesz az események színhelye. 15 órától zászlófelvonásra, reneszánsz gyerekelőadásra, Bethlen Gábor életéről szóló előadásra, valamint dokumentumfilm vetítésre kerül sor.
A rendezvény szervezői: az RMDSZ országos és megyei szervezete, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács, a Téglás Gábor Iskolaközpont.

2011. november 14.
Emlékműavatás Déván (A Magyar Szórvány Napja)
Jó, hogy van egy olyan nap, amikor arról beszélhetünk, mi a teendő, hogyan tudunk közösen gondolkodni és tenni mi, a szórvány- és tömbmagyarság tagjai.
A mai nap az ünnep mellett a munka napja is, amellett, hogy számot vetünk az elmúlt huszonkét év megvalósításairól, meg kell fogalmaznunk a következő évek célkitűzéseit is – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő a Magyar Szórvány Napja alkalmából szombaton tartott dévai szórványkonferencián. A rendezvény fénypontját Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopának leleplezése jelentette.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében a nap fontosságát emelte ki, példaértékűnek nevezve a székelyföldi megyék által kezdeményezett Összetartozunk programot, mely együttműködést eredményezett Beszterce-Naszód, Temes, Fehér, Hunyad és Szeben megye, valamint Aranyosszék magyarságával. "A Minden magyar számít szlogenünk nem csak tegnap, a népszámlálás alkalmával volt aktuális, hanem ma és holnap is annak kell lennie. Jelmondatunkat a mindennapi munkával és tetteinkkel tudjuk aláhúzni és megerősíteni" – mondta zárszóként Kelemen Hunor. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus arra figyelmeztetett: "Mi felkiáltójelként vagyunk itt, Dél-Erdélyben az összmagyar nép számára. Ha a végvárak elesnek, a fő vár porladozni fog. Merjünk lenni, és merjünk alkotni."
A konferencián részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki javaslatként fogalmazta meg: a Székelyföld ne legyen kedvezményezettje a különféle pályázatoknak, a Communitas Alapítvány kiírásaira csak a szórványban dolgozó szervezetek pályázhassanak. "A szórványmegyékben tevékenykedőknek nagyobb támogatásra van szükségük. Itt az ideje annak, hogy tegyük lehetővé a pozitív diszkrimináció alapján: ott, ahol nehezebb, ott segítsünk rá a munkára" – mondta. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az Összetartozunk programot ismertette, kiemelve: "Akkor lesz erős továbbra is Székelyföld, ha Erdélyben tudjuk stabilizálni azokat a közösségeket, ahol kisebbségben van a magyarság. Székelyföldnek belső anyaországként kell működnie a szórványmagyarság számára."
A politikusok után Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője osztotta meg gondolatait: "Élhető az élet magyar emberként a szórványban is. Álmainkat, céljainkat itt is valóra tudjuk váltani. 2300 gyereket nevelünk Dél-Erdélyben, és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk. Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Értékelem ennek a konferenciának a hangnemét, és egyetértek vele: nem a vészharangokat kell kongatni, hanem közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal." Beszédében szorgalmazta az óvodák és általános iskolák támogatását a kis szórványtelepülések esetében. "Ahol valakik mernek és összefognak, ott az álmokat valóra lehet váltani" – volt rövid beszédének fő üzenete.
A nap fénypontját Hunyad megye első köztéri magyar emlékművének, Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopának az ünnepélyes felavatása jelentette. "Amikor a múlt értékeire figyelünk, akkor természetes, hogy a múlt felé fordulunk. A mai nap a múlt felé fordulásnak és egyben a jövő tervezésének a napja, amikor Barcsay Ákos fejedelemnek emléket állítunk. Ma a XIX. században felállított és a XX. században halálra ítélt emlékét újra kihozzuk a köztérre" – hangsúlyozta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter. Nagybarcsay Barcsay Ákos, az egykori Déva vár birtokosa, Hunyad megye főispánja, Erdély fejedelme tiszteletére a XIX. században emeltek emlékművet a Barcsay-birtok egyik parkjában. A parkot 1947 után megszüntették, mezőgazdasági területté változtatva, az emlékmű a közelmúltig egy kukoricás közepén hányatott sorsban árválkodott. "Merjük tisztelni múltunkat, elődeinket és hőseinket" – hangsúlyozta ünnepi beszédében Dézsi Attila prefektus, az emlékoszlop restaurálásának és köztérre állításának kezdeményezője. Az emlékművet Kelemen Hunor és Marcel Morar, Déva alpolgármestere leplezte le.
Délután a demográfiai tendenciákról, a nagyvárosi szórványról, valamint az EMKE Magyar Ház-programjáról tudhattak meg többet az érdeklődők. A szórványkonferencia a hozzászólások után zárónyilatkozat elfogadásával ért véget. Ezt követően a dévai Művész Színházban megtartott gálaesten a Kézdivásárhelyi Városi Színház Szép Ernő Lila ákác című darabját mutatta be. Tegnap a Déva közelében található Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában ünnepelték meg a fejedelem születésnapját és a Magyar Szórvány Napját, ahol reneszánsz gyermekelőadásra, Bethlen Gábor életéről szóló műsorra, valamint dokumentumfilm-vetítésre került sor. Ugyancsak tegnap a szórványprogram keretében Tamás Sándor és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere Nagyenyeden újabb együttműködési szerződést írt alá.
Megalakult az EMNT Szórványtanácsa
A Szórványtanács megalakulásával, annak konkrét struktúrájának, céljainak meghatározásával zárult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett Konferencia az Erdélyi Szórványért második, Brassóban szombaton szervezett tanácskozása. A Szórványtanács vezetésével Szegedi László református esperest, a kőhalmi szórványközpont vezetőjét bízták meg, aki hangsúlyozta, a szórványkérdést depolitizálni kell. Kiemelte, az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, amely saját forrást is biztosít majd a munkacsoport programjaihoz. A Szórványtanács körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok gondjait, és személyes felkeresések, kérdőívezés, statisztikai felmérések előzik majd meg a konkrét megoldáscsomagot. (vop)

Élhető magyar élet, szórványban
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján.
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: fordulatra van szükség a kisebbségi képviseletben.
„Itt kell megvetnünk a lábunkat annak érdekében, hogy a szórvány ne tűnjön el, hogy a tömb megerősödjön, és ne szórványosodjon el” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton Déván, a Magyar Szórvány Napjának megnyitóján. Az RMDSZ 10. kongresszusán november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította az érdekképviselet: ennek megfelelően szerveztek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében.
„Új tervek kellenek”
„A többnemzetiségű környezetben élő magyar emberek sorsa továbbra is kiemelten fontos számunkra, ezért is fogadtuk el a nagyváradi kongresszuson a szórvány napjának megünneplésére vonatkozó javaslatot” – emlékeztetett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke párhuzamba állította az 1989 óta eltelt 22 évet a két világháború közötti 22 évvel, amelyről Mikó Imre készített felmérést.
„A mi 22 évünk nagyon gyorsan eltelt, számvetésre, új tervekre, célkitűzésekre van szükségünk. Az erdélyi magyar közösségen belüli kapcsolatok megerősödtek, ilyen szempontból példamutató a székelyföldi és a szórványmegyék közötti együttműködés.
Az összefogás újabb ékes bizonyítéka ez a kapcsolat, amellyel ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a kishitűséget. Nemzeti értékeink mellett közösségünk számára a legfontosabb a bizalom” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki hangsúlyozta: a népszámlálási kampány jelszava, a „Minden magyar számít” továbbra is érvényben marad, és ennek a szemléletnek különösen a szórványban nagy jelentősége van.
„Pozitív diszkriminációt!”
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szövetség tisztségviselői számára az egyik legnagyobb kihívás a szórványban élő magyar emberek sorsának, jövőjének mindenki által elfogadott rendezése.
Winkler házigazdaként vett részt a rendezvénysorozat megnyitóján, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus végvári katonáknak nevezte a Hunyad megyei magyarokat.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök figyelmeztetett arra, hogy a szórvány „pozitív diszkriminációt” érdemel, a székelyföldi pályázóknak a jövőben le kell mondaniuk a Communitas Alapítvány támogatásáról az ezeken a vidékeken élők javára.
„Nem kell kongatni a vészharangot”
Böjte Csaba ferences szerzetes felszólalásában elmondta: húsz éve él Déván, és megtapasztalhatta, hogy a nehézségekkel együtt is élhető itt az élet. „Összesen 2300 gyereket nevelünk itt, Dél-Erdélyben, és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk.
Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Nem a vészharangokat kell kongatni, hiszen élhető itt az élet magyarként. Közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal” – osztotta meg gondolatait Csaba atya.
A múlt kötelez
A dévai prefektúra épülete előtt a résztvevők felavatták Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát – ez Hunyad megye első köztéri magyar emlékműve. „Sokszor vádolnak minket, erdélyi magyarokat azzal, hogy a múlt felé fordulunk. Ám ahhoz, hogy tudjuk, mire építjük jövőnket, ismernünk és vigyáznunk kell múltunk értékeire” – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ és Communitas Alapítvány által támogatott eseményen.
Háromszék is felvállalja a szórványt
Együttműködési szerződést írt alá a hét végén a nagyenyedi vártemplomban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület és a magyarigeni református Bod Péter Alapítvány vezetőivel a szórványmagyarok kulturális értékeinek támogatásáról.
„Belső egységünk erősítésére, pozitív jövőkép kialakítására kell törekednünk, ezért Hargita megyéhez hasonlóan, Kovászna megye is kiveszi részét e belső építkezésből” – mondta beszédében Tamás Sándor. Az ünnepségen felszólalt Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere, illetve Demeter László, a Kovászna Megyei Tanács kulturális bizottságának vezetője. (Tamás András)

2011. november 16.
Lassítani a magyarság fogyását (Szórványtanácskozás Sepsiszentgyörgyön)
Háromszék ezer szállal kötődik a Hunyad, Fehér és Szeben megyei magyar szórványvidékhez, aki fogékony erre, további gyökérkereséssel is lehet erősíteni az összetartozást – vélekedett tegnap Sepsiszentgyörgyön tartott rendezvényen Demeter László megyei önkormányzati képviselő, az Összetartozunk szórványprogram felelőse.
A Magyar Szórvány Napja – november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja – alkalmából a megyeházán tegnap tartott tanácskozáson háromszéki intézményvezetők, civil és kulturális szervezetek, valamint egyházak képviselői beszéltek a Székelyföld–szórvány partnerségről, eddigi eredményekről, jövőbeli lehetőségekről. Háromszék ebben a vonatkozásban három térséggel – Fehér, Hunyad és Szeben – kötött testvérmegyei szerződést, de jövőre bővíteni szeretnének, a Bákó megyei csángó közösségre is kiterjesztenék a programot.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy fogalmazott, közösségépítésről van szó, a program fontos célja, hogy identitásuk megőrzésében segítsék az asszimilációnak kitett erdélyi magyar lakosságot. Az eddigi tevékenység legjelentősebb eredménye, hogy Hunyad megyében lelassult a magyarok fogyása. Szervezett kapcsolatépítésre van szükség, intézmények, egyházak segítségére, de a megyeháza mellett a programban eddig is szerepet vállalt Sepsiszentgyörgy önkormányzata, civil szervezetek, egyházak egyaránt – fűzte hozzá, megköszönve Demeter László és Nemes Előd korábbi programvezető munkáját. Demeter László vázolta az eddigi kulturális, szociális rendezvényeket, olyan "torokszorító élményekről" beszélt, amelyek azt erősítik, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni. Hunyad megyében van olyan település, ahol egyetlen magyar maradt, akinek az a feladata, hogy harangozzon az ottani református templomban – magyarázta, de azt is láthatta, milyen, amikor szórványvidékiek sírnak egy néptáncbemutatón. Hangsúlyt fektettek a gyermekprogramokra, mert leginkább az ifjúságot veszélyezteti az asszimiláció, jó érzés volt hallani, amint Hunyad megyei gyermekek arra buzdították egymást, beszéljenek magyarul, s látni, a fiatalok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése barátságok mellett szerelmet is eredményezhet. A Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvények célja az együttgondolkodás, a jövő tervezése civil szervezetek, kulturális intézmények, egyházak bevonásával – összegezett, hozzáfűzve, hogy "a szórványvidékiek épülése a mi épülésünkre is szolgál". Így tegnap is többen fogalmazták meg 2012-re vonatkozó javaslataikat, kulturális programajánlatukat, ezeket decemberig összesítik, nemcsak időpontok rögzítéséért, hanem azért is, hogy forrásokat tudjanak elkülöníteni. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes szerint mindig személyes kapcsolatokon múlik, hogy miként tudunk cselekedni a szórványban élőkért, tartós viszony ottani és itteni családok között alakul ki, míg Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója úgy vélekedett, az iskolának sajátos küldetése, hogy figyeljen a szórványra.

Együttműködik Fehér és Kovászna megye
Ünnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott.
Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében.
Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

2011. november 19.
A lámpás-ember (Csutak Vilmos-évforduló)
Készül a szobor Petrovits István műtermében. Középen a háttérben Bocskay Vince szobrász, a zsűriző bizottság elnöke
Csutak Vilmos alakja kiesett közösségünk, Sepsiszentgyörgy történelmi tudatából. A nagy többség – talán a Mikó Kollégiumban végzetteken kívül – vagy semmit nem tud róla, vagy csak hallotta a nevét.
Ez a felismerés késztette Keresztes Lászlót, a Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványával közösen kezdeményezze Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását az egyre szépülő városközpontban, az iskola épületének közelében. Az alapítvány ebbéli szándéka szerencsésen illeszkedik a polgármesteri hivatal minden fontosabb magyar kulturális intézmény elé tervezett szoborállítási programjába, ugyanis Antal Árpád András polgármester elképzelése az, hogy a szobrokat a kapcsolódó intézmény közelébe állítanák, s ezek mintegy őrködnének ezen intézmények szellemisége, szellemi öröksége fölött. (A képtár bejáratához állított Gyárfás Jenő már példázza a fenti elképzelést.)
Pedig "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét. S bár ideje nagy részét a nevelői és igazgatói teendők vették igénybe, a történetírásban is maradandót alkotott" – olvashatjuk a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító Közösség és művelődés című kötetének Egyed Ákos akadémikus által írt előszavában. Az egyre apadó emlékezet frissítésére elevenítsük fel Csutak Vilmos alakját, életpályáját, szerteágazó tevékenységét.
Zágon szülöttjét tanítójának biztatására az elemi osztályok elvégzése után a Székely Mikó Kollégiumba íratják. Az érettségin történelemből és latinból adott kitűnő feleletei arra késztetik az elnöklő Szádeczky Kardoss Lajost, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárát, hogy rábeszélje a jogásznak készülő diákot elképzeléseinek megváltoztatására. Így történt, hogy 1898 őszén már a kolozsvári egyetem bölcsészkarán találjuk. Történelem-latin szakos oklevéllel a kezében 1903-tól alma materében vállal tanári állást. 1916-ban kinevezik az intézmény igazgatójává, melyet húsz éven át, 1936-ban bekövetkezett haláláig odaadással, szakértelemmel és bölcsességgel irányít. Ez az időszak egybeesett az első világháború román betörést hozó heteivel, nélkülözésekben és kilátástalanságban őrlődő utolsó hónapjaival, az 1918-as impériumváltozás elkeseredettségével, a kisebbségi oktatásra ránehezedő Anghelescu-féle oktatási törvény nemzetiségpusztító paragrafusainak alkalmazásával. Ilyen körülmények között Csutak Vilmosra hárult, hogy a hajlék nélkül maradt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskolák tanulói előtt megnyissa a Mikó Kollégium kapuját, vállalva a túlzsúfoltság okozta nehézségeket és a felekezeti alapon való újjászervezés kivitelezését. Kezdeményezésére 1926–27-ben Kós Károly tervei alapján közadakozásból felépítették a Székely Mikó Leánygimnáziumot (ma Kós Károly Iskolaközpont), majd 1935-ben az internátust. Kós Károly az építkezésről értekezve arra a kérdésre, hogy Csutak honnan vette a szükséges pénzt, így válaszolt: "Előteremtette. A semmiből. A háromszéki székelyektől szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót." Csutak Vilmos pedagógusi munkássága mellett a helytörténeti értékek kutatójaként vált ismertté. Kedvelt kutatási területe a kuruc kor helyi vonatkozásainak feltárása, amelyek a Háromszék felkelése a Rákóczi-szabadságharc idején, Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés, Bujdosó kurucok Moldovában és Havasalföldön 1707–1711-ben című tanulmányok megírásához vezettek. Élete harminc éven át egybefonódik a Székely Nemzeti Múzeuméval, melynek őrévé 1908-ban nevezik ki. 1911–12-ben jelen van a múzeum új hajlékának építésénél, s berendezését tudós kollégájával, dr. László Ferenccel kezdi meg. A világháború alatt az épületet katonai kórháznak foglalták le. Az 1916. évi román betörés nem okozott kárt a gyűjteményben, hála Csutak kitűnő diplomáciai érzékének és Alexandru Tzigara Samurcaş európai gondolkodású tudós közbelépésének (a háború és a politikai változások miatt a teljes bebútorozásra csak az 1921–22. évi gyűjtés után kerülhetett sor). László 1925-ben bekövetkezett halála után az intézmény minden gondja-baja az ő vállára nehezedett. Csutaknak köszönhetően maradt az intézmény "az erdélyi magyarság egyetlen igazán élő, sőt, határozottan fejlődő kulturális intézménye... egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának." (Sas Péter) A pénzhiány mérséklésére tett intézkedéseiről Kós Károly említett írásából idézünk ismét: "a két múzeumőri lakásba két kollégiumi tanárt költöztetett (egyik ő maga); a tanári lakbért a múzeum kapja, a múzeumkertben teniszpályát építtetett, és azt bérbe adta, a múzeumőri fizetést megtakarítja: nem ád fizetést saját magának, a múzeum szolgáját, illetve kapusát nem pénzzel fizeti, de a szuterénban lakást és műhelyt ad neki, megengedi, hogy önkéntes adományokat adjon bárki a múzeum számára." Múzeumi és tudományos munkásságának fő műve s egyben betetőzője az általa szerkesztett és 1929-ben megjelent Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, melyben olyan ismert kutatók, a művelődés jelentős személyiségei közöltek írásokat, tanulmányokat, mint Kodály Zoltán, dr. Roska Márton, Keöpeczi Sebestyén József, Huszka József, Lyka Károly, dr. Szádetzky Kardoss Lajos, Al. Tzigara Samurcaş vagy Childe V. Gordon, akik abban az időben valamilyen vonatkozásban a Székelyfölddel és annak népeivel foglalkoztak. A múzeum építési munkálatainak történetét 1933-ban Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum címmel megjelent tanulmányában tette közzé. Sokirányú munkálkodása közepette sem feledkezett meg egyházáról. Mint az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagja hosszú éveken át eredményes egyházépítő tevékenységet fejtett ki. Az erőltetett munkaütem, az állandó feszültségben élés azonban végül is felőrölte szervezetét, és 1936. május 14-én agyvérzés következtében váratlanul elhunyt. Sepsiszentgyörgy városa sem azelőtt, sem azután nem látott akkora, végtisztességre összegyűlt tömeget, mint 1936. május 16-i búcsúztatásán. A szemerjai református temetőben alussza örök álmát. A legtöbb erdélyi folyóirat és újság megemlékezett a szomorú eseményről. Már 1936 májusában Csutak Vilmos Emlékbizottság alakult öröksége ápolására. "Csutak Vilmos lámpás-ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, akár Benedek Elek, vagy Kós Károly. Nemcsak Csutak Vilmos, hanem szülőfaluja, Zágon is példája annak, hogy következetességgel és kitartó munkával jelentős eredményeket lehet felmutatni" – jellemezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szülőfalujában 2010-ben leleplezett mellszobrának avatóünnepségén. A Mikó Kollégium déli szárnya mellett felállítandó egész alakos szobra Petrovits István munkája.
A szobor avatása november 19-én lesz.
József Álmos