Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. december 27.
Székelyföldi diákigazolvány
Januártól még csak a Székely Nemzeti Múzeumban lesz használható, de a három székely megye után nemzetközi forgalomban is el kívánják ismertetni a sepsiszentgyörgyi városházán bemutatott Székelyföldi Diákigazolványt.
A romániai piacon elsőként létrehozott háromnyelvű (magyar, román, angol) kártyát iskolásoknak, egyetemistáknak szánják, 7-től 35 éves korig igényelhető, és különböző kedvezményekre jogosítja fel tulajdonosát: utazáskor, művelődési intézményekbe, sportlétesítményekbe, rendezvényekre való belépéskor, tanfolyamokon, szolgáltatásokban (egészségügy, szépségápolás), még üzletekben is – a hálózatot ugyanis folyamatosan bővíteni kívánja a kezdeményező Centrum Studiorum egyesület. Zsigmond József, az egyesület elnöke – az önkormányzat RMDSZ-frakciójának egyik fiatal tagja – elmondta: nálunk még csak a nagyvárosok egyetemi hallgatói rendelkeznek diákigazolvánnyal, és ezt is elég szűk körben lehet csak használni – a röviden Sic Card nevet viselő, vonalkódos kártyát azonban minél szélesebb körben szeretnék bevezetni, elsősorban a Székelyföldön, ezzel is erősítve a regionális öntudatot és a fiatalság kötődését. Az ötletet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, illetve Borboly Csaba megyei tanácselnökök is felkarolták, és Maros megyében is van rá fogadókészség. Külföldön a diákigazolvány olyan kulcs, amely nagyon sok kaput megnyit, nemcsak a kedvezményes jegyárak miatt, hanem mert státust jelent a viselőjének – mondta el Tamás, aki arra is ígéretet tett, hogy a megye minden kulturális intézménye nyitni fog a diákok felé; Antal Árpád a városi buszokra, uszodára, sípályákra látja kiterjeszthetőnek a kedvezmények rendszerét. Az elképzelést egyébként több helyi vállalkozó is támogatja – a multikat csak akkor keresik fel, ha kikerülhetetlenek, például a benzinkutak esetében –, így néhány üzletben és szórakozóhelyen, sőt, már egy fogorvosi rendelőben is készek a fogadására. A diákbarát helyek és intézmények névsorát – az általuk nyújtott, legkevesebb 5, de akár 100 százalékos kedvezménnyel – a www.diakigazolvany.ro, illetve a www.siccard.ro honlapon is lehet majd követni, s ezek az ajtajukra ragasztható matricát is kapnak. Ugyanott a kártya használatával kapcsolatos hírek meg a diákokat érdeklő – korosztályok szerint lebontott – tudnivalók (programok, pályázatok, ösztöndíjak, diákmunka stb.) is napvilágot látnak. A 2013-tól érvényes Székelyföldi Diákigazolvány ingyenes, a kiadásával járó költségeket pályázatokból kívánják fedezni. A legkisebbek számára a szülők igényelhetik, a 14–18 éveseknek fel kell mutatniuk a szülői beleegyezést, 18 éven felül fényképet is kérnek. Zsigmond József azt is fontosnak tartotta közölni, hogy a „sic card projekt” megvalósításán kizárólag hazatelepedett székelyföldi fiatalok dolgoznak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. január 10.
Nemzetpolitikai évértékelő
Nem volt a magyar nemzetpolitika, a magyar nemzeti érdekérvényesítés éve a 2012-es esztendő. Még akkor sem, ha voltak felemelő pillanatai, mint például a két békemenet, amely egyrészt megmutatta mind a nagyvilágnak, mind pedig a Kárpát-medence lakosságának, hogy az Orbán-kormánynak megvan még a belső támogatottsága, hogy a kormány nagyságrenddel nagyobb tömeget tud az utcára szólítani, mint az álbaloldali cirkuszolók.
Nagy előrelépés volt az új választási törvény is, nemcsak és nem elsősorban a regisztráció miatt, hanem azért, mert – függetlenítve a szavazati jogot a lakóhelytől – az Országgyűlés kiterjesztette azt minden magyar állampolgárra, s lehetővé tette, hogy a következő magyar parlament immár a nemzet parlamentje legyen. Így a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás ezentúl nemcsak tetszetős retorikai fordulat lesz, hanem megélt valóság. Örömteli a kulturális szférában, hogy egy szimbolikus intézmény, a magyar Nemzeti Színház élére végre méltó ember került Vidnyánszky Attila személyében Alföldi Róbert helyére, aki blaszfémikus gesztusaival mintha kifejezetten provokálta volna a kormányt idő előtti leváltására. Magyar nemzeti körökben egyfajta világhálós mém annak a jelenetnek a leírása, amelyben magyar katonák Nagy-Magyarország térképére maszturbálnak. Azt se felejtsük: nem sok híja volt, hogy a román diplomácia december elsején a magyar színjátszás szentélyének szánt nemzeti intézményben ünnepelje Magyarország 1918-as megalázását és már akkoron kilátásba helyezett megcsonkítását.
Mindezek dacára a magyar nemzeti érdekérvényesítés egyik leglényegesebb frontján a helyzet nemhogy javult, de rosszabbodott. A nemzeti erők nemhogy egységesültek volna, de minden jel szerint mélyültek közöttük a törésvonalak. Egyik oldalról a Fidesz nemzeti irányzata és a Jobbik között, másrészt Erdélyben az MPP és az EMNP között, továbbá az RMDSZ egyes, nemzeti kérdések iránt nem közömbös politikusai és az EMNP vezetősége között. Mit tesz a pártlogika, a politikai verseny? Mert az mégiscsak abszurd, hogy húsz esztendős barátságok rámehetnek arra, hogy egymást tisztelő és becsülő emberek a történelem vaskényszere nyomán egy politikai árok két oldalára kerülnek. Antal Árpád és Tamás Sándor tétlenül nézik, hogy híveik gyertyát gyújtanak Toró T. Tibor ellopott molinóból kivágott arcképe előtt? A kampányban román veszéllyel riogatnak az EMNP ellenében, majd egyikük matematikai, ténybeli abszurdumokat állít (Orbaiszék kapcsán) a kampány után is alaptalanul vádolva a néppártot? Az MPP volt elnöke arra szólít fel a nemzet televíziójában, hogy az erdélyi magyar választók szavazzanak az RMDSZ-re, s eme iránymutatását megerősíti a jelenlegi elnök, Biró Zsolt is? A minden eddigit alulmúló magyar választási részvétel vélhetőleg nemcsak a rossz idővel magyarázható, hanem azzal is, hogy a tavasszal az MPP-re voksolók jó része nem ment el szavazni. Az EMNP bármennyire szerette volna, és talán alkalmas is lett volna képviseletükre, nem tudta őket megszólítani, vezetőik pedig összevissza beszéltek. (Az EMNP közel egyharmados szavazatnövekedése ugyanakkor minden bizonnyal az MPP-bázis másik részéből adódott, valamint azon területekről érkezett voksoknak volt köszönhető, ahol tavasszal a párt nem indított jelölteket.)
Végül még durvábbá vált a helyzet az anyaországban a Fidesz és a Jobbik között. Utóbbi akkor is támadja immár a kormányt, amikor erre nem lenne oka. A termőföld ügyében zajló pályáztatások körüli visszásságok kifogásolása korrekt, megalapozott és helyes. Hogy rámutatnak a kulturális szférában tapasztalható balliberális pozícióőrzésre, az is helyénvaló. De támadni a választási regisztrációt, amely az első lépés a demokratikus folyamat racionalizálásában, és megnehezíti a befolyásolható, alapvetően érdektelen, informálatlan tömegek érdekalapú urnákhoz citálását, ez bizony a pártlogika győzelme volt az elvek felett. (Ebben az ügyben a frakcióból később okkal és joggal kizárt Lenhardt Balázs adott le elvhű, támogató voksot.) De igazságtalan és visszatetsző az is, hogy immár rutinszerűen veszi egy kalap alá a Jobbik a Fideszt és az MSZP-t. Mert ugyan bizony mikor fogadott volna el az MSZP olyan alkotmányt, amelyben utalás történik a jog folytonosságra és a Szent Korona-tanra? Mikor adott volna állampolgárságot és szavazati jogot a határon kívül szakadt magyarságnak? Mikor támogatta volna a határon túli nemzeti erőket erkölcsileg és politikailag? A kérdések sora folytatható akkor is, ha legutóbb a nem létező náciveszély ellen a Fidesz is együtt tüntetett a hisztériakeltő „baloldali” pártokkal. A Jobbik vélhetően abban bízik, hogy kemény, sokszor igazságtalan retorikájával megnyerheti a nem szavazók, a bizonytalanok egy részét. Ez akár a nemzeti szavazatmaximalizálás irányába is mutathatna. Csakhogy ennek akkor volna értelme, ha közben megmaradna a választások utáni, akár hallgatólagos együttműködés esélye. Mert igaz, hogy most a Fidesz még fölényesen vezet a biztos szavazók körében, de az MSZP kezdi összeszedni magát, s nem tudni, mit hoz a következő másfél év. A magyarság érdeke, hogy a Fidesz óvatosságból vagy külföldi nyomásra ne a „baloldali” pártok irányába orientálódjon, ha netalán nem sikerül abszolút többséget szereznie, hanem a Jobbik irányába. A két párt között dúló, kívülről totálisnak tűnő háború azonban nem ebbe az irányba mutat. Ha volt tanulsága 2012-nek, akkor az az, hogy a nemzetben gondolkodó magyarok csak egymásra számíthatnak – s egy olyan korban, amikor a magyar nemzeti érdekérvényesítésben a szomszédok és a globális világhatalom egyaránt ellenérdekelt, ne testvérharcra fecséreljék erejüket.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2013. január 18.
Tűzzük ki a székely zászlót! (Felső-háromszéki polgármesterek találkozója)
A kézdiszéki polgármesterek az esztendő első találkozóját tartották meg tegnap az esztelneki községházán, ahol a megyei önkormányzat vezetői is jelen voltak. Bemutatták az Angustia Egyesület pályázati lehetőségeit, a polgármesterek beszéltek a helyi adók és illetékek alkalmazásáról, a megyei tanács által kezdeményezett programokról.
Ferencz Lajos, a megyei tanács gazdasági osztályának vezetője a vonatkozó, december 28-án, illetve január 9-én kihirdetett kormányrendeleteket ismertetve elmondta, azon önkormányzatok, amelyek az utóbbi három évben nem emeltek adót, most húsz százalékig emelhetnek, de ez nem kötelező. Elhangzott, az önkormányzatok zöme adót emelt, hiszen Victor Ponta kormányfő azzal fenyegette meg őket, hogy akik nem teszik meg, azok nem kaphatnak pénzügyi támogatást. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke arról számolt be, sikeresnek bizonyult kezdeményezésük a művelődési otthonok felújítására, melynek során több mint hatvan háromszéki kultúrházat tataroztak közösen a helyi tanácsokkal, ez a program idén is folytatódik a sportpályák felújításával együtt. A vidéki tanintézmények számára nyújtott tízezer lejes támogatás idéntől oktatáson kívüli programok szervezését finanszírozó pályázattal bővül – mondotta Tamás Sándor, aki ugyanakkor arra kérte a jelen lévő polgármestereket, tegyék ki bátran a székely zászlót, hiszen ő négy évvel ezelőtt kitűzette azt a megyei tanács épületére, és azóta is ott lobog. A székely zászló a miénk, nem más ország zászlója – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 21.
Egyre elterjedtebb Székelyföldön a székely zászló használata
A székelyföldi Hargita megyében általános, Kovászna megyében pedig egyre elterjedtebb a székely zászló nyilvános használata.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: azt követően javasolta a székelyföldi polgármesteri hivatalokra a székely zászló kitűzését, hogy az elmúlt időszak polgármester-találkozóin maguk a települési elöljárók kezdeményezték ezt. A Kovászna megyei önkormányzati elnök hozzátette, az eredeti elképzelés az volt, hogy március 15-én lesz a zászlóbontás, de látva az érdeklődést és az igényt, valószínűnek tartja, hogy hamarabb fog ez megtörténni. Tamás Sándor megemlítette, nem tartják számon, hogy a megye hány településén leng a hivatal homlokzatán a székely zászló, de évek óta ott van a szimbólum a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi városházán illetve a megyei tanács épületén is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, tudomása szerint a prefektus csak az uzoni zászlót kifogásolta. „Valószínű, hogy a prefektus afféle próbapernek szánta az uzoni önkormányzat ellenit" – tette hozzá Tamás Sándor. A politikus örvendetesnek tartotta, hogy nemcsak a hivatalokon, hanem házakon, tömbházak erkélyein is egyre több helyen látni a székely zászlót. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ a zászló védelmében összehívott novemberi sepsiszentgyörgyi tüntetés után ezer zászlót osztott ki a megyében. A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. A zászlót azonban mindeddig nem távolították el a Hargita megyei intézményekről.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Hargita megyei hivatalok, közintézmények túlnyomó többségén lobog jelenleg is a székely zászló. „Ezt a szimbólumot nem vehetik el a közösségtől, függetlenül attól, hogy lehet-e zászlaja egy megyének, vagy sem" – jelentette ki a politikus, aki az RMDSZ országos vezetésének is tagja. Hozzátette, megítélése szerint a megyei önkormányzat nagy szolgálatot tett a jelkép terjesztése érdekében.
Borboly Csaba szerint megyezászlóról hozott határozatukat hatálytalanító jogerős ítélet azóta sem jelent meg a hivatalos közlönyben. Ha ez megtörténik, mérlegelni fogják, hogy európai fórumokhoz fordulnak-e, vagy újabb határozatot hoznak a zászló használatáról.
A Kovászna Megyei Törvényszék a megye prefektusa keresete nyomán tavaly november végén ítélte törvénytelennek, hogy Uzon község polgármesteri hivatalára a székely zászlót is kitűzték. Ráduly István, a község polgármestere az MTI-nek elmondta, a zászlót azóta sem távolították el a hivatalról, és fellebbeztek az ítélet ellen.
"Elmondtam a prefektusnak is, hogy ha egy zászlót levetet, száz jelenik meg helyette" – jelentette ki a polgármester. Hozzátette, az év végén a településen az RMDSZ negyven zászlót osztott ki olyan lakosoknak, akik ígérték, hogy kitűzik azt, és további negyven zászlót kaptak a Székely Nemzeti Tanácstól (SZNT) amelyeket az elkövetkezőkben adnak át az érdeklődőknek.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács fogadta el saját szimbólumaként. A jelkép olyan sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén az egész Székelyföld szimbólumaivá nyilvánították.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács kommunikációs alelnöke az MTI-nek elmondta, az SZNT nézete szerint a szimbólumnak nem föltétlenül kell jogi érvényt szerezni. Ferencz Csaba azt tartotta fontosnak, hogy az „az emberek szívében éljen", és a székely identitás részévé váljon.
MTI
Erdély.ma,

A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás Sándor
Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót.
Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt.
„Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe.
Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében.
Ünnep a magyar kultúra szellemében
Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát.
A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban
Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében.
Dsida és Arany a színpadon
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt.
Díjaznak a Gyergyói-medencében
A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én.
Krónika (Kolozsvár),

2013. január 22.
Megfenyegették Tamás Sándort, a Kovászna megyei önkormányzat elnökét
Elektronikus levélben megfenyegették a székelyföldi autonómiatörekvések képviselete miatt Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus a keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, ügyészségi feljelentést tett a fenyegetés kapcsán.
Tamás Sándor elmondta, a Facebook-oldalán megjelölt személyes elektronikus postafiókjába érkezett a román nyelvű fenyegető levél, amelyben azt üzenték neki, vigyázzon az elkövetkezőkben, hogy miként veti fel az autonómia kérdését, mert „véletlen közlekedési baleset" áldozatává válhat. A fenyegető nyomatékosította: nem gondolja, hogy tréfa a levél.
Az elöljáró kijelentette, a levéllel a fenyegető a közéleti szerepéért kívánja megfélemlíteni, és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát kívánja korlátozni. Arra az újságírói kérdésre, hogy hoz-e biztonsági intézkedéseket a fenyegetés után, Tamás Sándor kijelentette: „Igen, kitűzöm a székely zászlót a házam erkélyére".

Prefektusi körlevél a székely zászló kitűzése ellen
Körlevélben szólította fel hétfőn Kovászna megye polgármestereit Codrin Munteanu prefektus, hogy ne kövessék a megyei tanács elnökének kérését, és ne tűzzék ki a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót.
A Mediafax hírügynökség tudósítása szerint a prefektus körlevelében nyomatékosította, hogy a polgármesteri hivatalokra csakis hivatalos és törvényesen jóváhagyott szimbólumok tűzhetők ki. Codrin Munteanu arra is figyelmeztette a helyi elöljárókat, hogy nem alárendeltjei a megyei tanács elnökének.
A prefektus csatolta körleveléhez a Kovászna Megyei Törvényszék novemberi ítéletét, amelyben a törvényszék közigazgatási osztálya elrendelte a székely zászló eltávolítását az uzoni polgármesteri hivatal épületéről.
A kormány Kovászna megyei képviselője emlékeztetett arra, hogy a törvény lehetővé teszi az országos szervezetekkel rendelkező nemzeti kisebbségek számára, hogy sajátos rendezvényeiken használják jelképeiket. “A kisebbségek jelképei a nem hivatalos sajátos rendezvényeken használhatók szabadon” – fogalmazott a prefektus.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke pénteken közölte, hogy arra kérte a megye polgármestereit, tűzzék ki hivatalukra a székely zászlót. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus hétfőn az MTI-nek elmondta, eredetileg március 15-ére tervezték a zászlóbontást, de látva az érdeklődést és az igényt, valószínűnek tartja, hogy hamarabb fog ez megtörténni.
erdon.ro,

2013. január 23.
Merítsünk e kiapadhatatlan forrásból (A magyar kultúra napja)
Ismerné-e a világ Marilyn Monroe-t, ha a torjai születésű Dienes Andor (Andre de Dienes), a kor legnépszerűbb sztárfotósa róla készült fényképei nem járták volna be a világot? Milyen lett volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum az ezerkilencszázas évek elején a zágoni származású Csutak Vilmos nélkül? – kérdezhetnénk a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Sepsiszentgyörgyön bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik kötete összefüggésében.
A megyei tanács és a megyei művelődési központ legutóbbi kiadványait ismertető, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott ünnepi rendezvényt a Plugor Sándor Művészeti Líceum kvartettje (felvételünkön) a Cickom, cickom kezdetű gyermekdal Bartók Béla által komponált feldolgozásával nyitotta meg. „Kulturális és tudományos háttér, művészeti életünk nélkül nem lennénk semmik. Saját szülőföldünkön csak akkor van jövőnk, ha ismerjük történelmünket, kultúránkat” – köszöntötte az ünnepi közönséget Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki ismertette, a tegnap bemutatott Háromszék honismereti bibliográfiája és a Zabola – Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége című kiadvány a Sepsiszéki Nagy Balázs és Tóth Szabolcs által kezdeményezett Székelyföld települései sorozat első két kötete, melyet a folytatással együtt iskolákban, művelődési intézmények révén kívánnak népszerűsíteni. A honismereti bibliográfia olyan adattár, amely a jövőbeni kutatásokhoz elengedhetetlen segédeszköz, tartalmazza mindazt, amit 1844–2012 között írtak Háromszék településeiről, építkezéséről, az itt meghonosodott gazdálkodásról, táplálkozásról, szokásokról, népi tudásról, történelemről, etnikumokról, az élet bármely területéről, és amelynek alapja a Jakab Albert Zsolt által 2002-ig összegyűjtött forrásanyag, amit az utóbbi tíz év közlési termésével egészített ki Kinda István néprajzkutató. A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár közlésében kiadott Zabola-monográfia a tíz évvel ezelőtt megjelentetett kötet bővített változata, amely új összefüggésekben tárgyalja a zabolai létet, visszatükrözi a székelység sorsát, ismerteti a gazdaember, az elit, az értelmiség életét, a hétköznapok vívódásait, az ünnepek örömeit. Az említett két kötet mellett bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik füzete – amelynek szerkesztője Szőts Zsuzsa, grafikai kivitelezője Kolumbán Hanna – egy korszakot zár le, jövőben az eddig megjelentetett hírességekről készül összefoglaló, ami az elősző szerint „a háromszékiek öntudatát erősítő kiadványsorozat természetszerű hozadéka”. A rendezvényt nyitó himnusz, a művészeti líceum kvartettje előadásában bemutatott Bartók-, Kodály- és Bihari-művek mellett a három bemutatott kötet azt igazolja, a magyar kultúra kiapadhatatlan forrás, amely az anyatejhez hasonló táplálékot biztosít minden nemzedéknek.
Fekete Réka

A székely zászlóért
A Székely Nemzeti Tanács Sepsi-, Kézdi-, Orbai- és Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanácsának elnökei közleményben üdvözlik Tamás Sándor megyei tanácselnök „határozott lépését”, melyben a székely zászló kitűzésére kéri a háromszéki magyar polgármestereket – erre egyébként az SZNT is felkérte az elöljárókat, de „sajnos kevés, nemzete iránt elkötelezett polgármester érezte meg eme lépés fontosságát”.
A közlemény aláírói bíznak abban, hogy hamarosan Háromszék közintézményein is lobogni fog Székelyföld zászlója, illetve annak a reményüknek adtak hangot, hogy a prefektus hétfői körlevele – melyben arra hívja fel a háromszéki polgármesterek figyelmét, hogy (szerinte) tilos a székely zászló kitűzése – „még inkább ösztönző hatású lesz”.

Halállal fenyegették Tamás Sándor tanácselnököt
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a Kovászna megyei ügyészségen tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki nemrégiben egy Facebook üzenetben halálosan megfenyegette őt. A politikus kedden a sajtónak bemutatta a közösségi oldalon lévő profiljára érkezett fenyegető üzenetet, amelyet a vélhetően Iaşi-ban élő Catalin Bălău küldött.
„Ai grija pe viitor cum pui problema autonomiei ... din „greseala se pot intimpla si „accidente de circulaţie" ... asta daca nu te potolesti ... si sa nu crezi ca e o simpla glumita", ez áll az üzenetben, amely Tamás Sándor szerint kimeríti a büntető törvénykönyv 210-es cikkelyébe foglalt fenyegetés tényét, ezért azt kéri az ügyészségtől, hogy azonosítsák és vonják felelősségre az illetőt.
A háromszéki tanácselnök szerint a prefektus uszítása is felerősíti a magyarellenes hangulatot, hiszen elképzelhető, hogy a iaşi-i fenyegető nem látott még élő magyart.
Maszol.ro,

2013. január 24.
Zászlófeszítés
Más szelek fújnak a Székelyföldön, mint a mezőségi hepehupákon. Politikai értelemben is. Kovászna megye önkormányzatának vezetője hetek óta csatázik a megye kormánymegbízottjával a székely megnevezés és jelképek használatáról. Most a zászló miatt. Tamás Sándor múlt pénteken arra kérte a megye polgármestereit: hivataluk homlokzatára tűzzék ki a székely zászlót, így fejezzék ki szolidaritásukat Uzon polgármesterével, akit megtámadott a prefektus a székely lobogó és szimbólumok használata miatt. Erre a román kormánycsősz fenyegető körlevélben oktatta ki az atyafiságot, hogy nem merészeljen zászlót bontani. Na de nem olyan fából faragták a bajuszkirályként elhíresült háromszéki vezért, hogy erre rá ne tromfolt volna: ha a prefektus a törvény kényszerítő erejével fenyegetőzik, hát akkor az RMDSZ képviselői az állampolgárokat kérik meg arra, hogy házaikra zászlót tűzzenek. Azt az ősi napot és holdat aranycsíkos égszínkék mezőben.
Tavaly a szomszédos megyében volt zászlócsata. A hargitaiak már három éve határozatba foglalták, hogy megyezászlóként használják a székely lobogót. Ezt az önkormányzati döntést a "diszkriminált" románok bírósági eljárásban semmisnek tétették. Az eljárás most nemzetközi pályára került.
A két ügynek sok közös vonása van. Egyfelől a központi hatalomnak a hagyományaink és identitásunk ellen irányuló rendőrcsizma- mentalitása. Másfelől a két fiatal RMDSZ-politikus merész, a közösség elvárásaira figyelő ténykedése. Persze óvatoskodó elvbarátaik azzal vágnak vissza: könnyű harkovban legénykedni, de próbálnák csak meg itt Maros megyében! Valóban, a maroszéki polgármesterek miért nem lobogózzák fel falvaikat, csak úgy szolidaritásképpen a háromszékiekkel? Ha nem is a hivatalokat, de legalább a magánházakat. Hadd lássuk, milyen szelek fújnak a Nyárád és Küküllők völgyében.
De nemcsak a szimbolikus politizálásban érezhető a paradigmaváltás kényszere. Az ifjú székely
RMDSZ-titánok némelyike a magyar-magyar kapcsolatokban is másfele kutakodik. A sepsiszentgyörgyi vezérek a magyar szocialisták kolozsvári szereplésével kapcsolatban a Markó Béláéval ellentétes állásponton vannak. Némely elemző ebben a törésvonalak megjelenését véli felfedezni, mások a generációs szemléletváltás megújulást hozó fuvallatában reménykednek. Egy biztos: a sikeres székelyföldi választások után nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményüket. Már nem. Hisz ők kifogták a szelet a törpepártok vitorlájából. Mert tudták, mikor kell zászlót feszíteni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),

2013. január 25.
Magyar–magyar vita a kovásznai kampányban
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezete csütörtöki közleményében elítéli, hogy Tamás Sándor és Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-elöljárók „folytatják félrevezető tájékoztatási hadjáratukat.”
A néppárt szerint a két politikus a kovásznai időközi polgármester-választás kampányában is azzal riogatja a magyar választókat, hogy a néppártra leadott szavazatukkal a román pártokat támogatják, sőt Orbaiszék magyar parlamenti képviseletének elvesztéséért is az ellenzék szervezetét okolták, és okolják a mai napig, holott a választási eredményekből erre nem lehet következtetni.
„A számadatok azt mutatják, hogy még 2008-ban, amikor az RMDSZ magyar ellenfél nélkül indult a parlamenti választásokon, akkor sem sikerült elérni az abszolút többséget Orbaiszéken, a szövetség csupán 38,80 százalékát gyűjtötte be az érvényes szavazatoknak. A 2012-es adatokból viszont egyértelműen kiderül, hogy a magyar–magyar versenynek köszönhetően az orbaiszéki magyar szavazók többen mentek el választani, hiszen a két szervezet együtt már 46 százalékon teljesített. Ezzel együtt a magyar szervezetekre leadott voksok még az érvénytelen szavazatokkal együttesen sem voltak elegendők a mandátum elnyeréséhez szükséges abszolút többséghez az etnikai arányokból következően” – írja közleményében a néppárt.
Amint arról beszámoltunk, a kovásznai időközi választáson Málnási László Levente az EMNP, Thiesz János pedig az RMDSZ színeiben pályázza meg a tisztséget.

2013. január 27.
Sepsiszentgyörgyön ismeretlenek felhasították a román zászlót
Vasárnapra virradóra ismeretlenek felhasították azt a román zászlót, amellyel csütörtökön egy székely szimbólumokat tartalmazó táblát takartak el a hatóságok.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint az éjszaka folyamán egy tíz centiméteres és egy ötven centiméteres hasítás jelent meg azon a román zászlón, amellyel a prefektusi hivatal előtt a Sic – Terra Siculorum (Székelyföld) feliratú táblát takarták el csütörtökön a prefektusi hivatal képviselői.
Iulia Grigoras, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője a hírügynökségnek valószínűsítette, hogy üvegszilánkkal vagy valamilyen fém tárggyal hasították fel a zászlót. A rendőrség rongálás és a nemzeti szimbólumok meggyalázása gyanújával indított vizsgálatot.
Codrin Munteanu prefektus kijelentette, a történtekért Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere visel „morális felelősséget". A kormány képviselője szerint a két elöljárónak a román szimbólumokat támadó cselekedetei és nyilatkozatai sarkallhatták az elkövetőket.
A 12 négyzetméteres Székelyföld-táblát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kovászna megyei szervezete helyezte el tavaly novemberben a prefektusi hivatal elé, hogy ezzel is tiltakozzék Codrin Munteanu prefektus székely jelképeket támadó intézkedései ellen.
A tábla elé a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulója alkalmából tartott csütörtöki megemlékezésen helyeztetett el azonos méretű román zászlót a prefektus.

2013. január 28.
A székelyföldi románok Tamás Sándor megbüntetését kérik
A Kovászna megyei tanács elnökének megbüntetését kéri a Diszkriminációellenes Tanácstól a öntözés
székelyföldi Románok Civil Fóruma.
A testület közleményben kifejti: Tamás Sándor román és demokráciaellenes nyilatkozatai sértik a románokat saját hazájukban.
A magyarellenességéről elhíresült Kovászna és Hargita megyei Románok Civil Fóruma azt kéri a diszkriminációellenes tanácstól, indítson eljárást Tamás Sándor ellen „román- és demokráciaellenes” kijelentései miatt. A románok fóruma sérelmezi, hogy Tamás Sándor sajtótájékoztatón kijelentette, nincs vitája, a Háromszéken született románokkal, hanem azokkal van, akiket a Szekuritáté költöztetett ide, és interetnikus feszültséget szítanak.
A Románok Civil Fórumának vezetője az a Ioan Lăcătuşu – akiről úgy tudják, a Román Kommunista Párt az elrománosítás összehangolását bízta rá – közleményben kifejti: Tamás Sándor kijelentésével diszkriminálta a románokat saját országukban. Ioan Lăcătusu szerint Tamás Sándorra és más magyar vezetőkre jellemző, hogy „nem szeretik a gerinces románokat, akik jól ismerik az elszékelyesített terület történelmét, hanem inkább a multikulturális románokat kedvelik, akik partnereik a szeparatizmusban”.
Tamás Sándor híradónknak elmondta: a Románok Civil Fórumának közleményére nem kíván reagálni. A háromszéki történésekre Kovács Péter az RMDSZ főtitkára blog-bejegyzésében reagált, és leszögezi, hogy Romániában nincs kisebbségbarát román anyanyelvű politikus. „Azt képzelik, amit mi, magyarok kérünk, azt tőlük, a többségi nemzettől kell elvenni. Súlyosan tévednek!”- fejti ki Kovács Péter.
kolozsvariradio.ro/Sláger Rádió

2013. január 29.
Leszerelték a zászlót – Nem a lobogó, hanem a prefektus a probléma
Nem kizárt, hogy a prefektus újabb provokációjáról van szó – kommentálta Tamás Sándor a hétvégi zászlóbotrány újabb fejezetét. A megyetanácselnök kijelentette: minden nép szimbóluma sérthetetlen, ezért haladéktalanul törvény elé kell állítani azt, aki megrongálta a román nemzeti lobogót. Tamás Sándor szerint bűncselekmény történt, amelynek felderítése a rendőrség feladata. A megyetanácselnök szerint a Mihai Viteazul téren van térfigyelő kamera, ennek felvételét ellenőrizni lehet, így ha tényleg akarják, azonosítani lehet az elkövetőt. Ugyanakkor kijelentette: nem zárható ki az sem, hogy a prefektus újabb provokációjáról van szó, hiszen kinevezése óta egyebet sem tesz, mint a kedélyeket borzolja, folyamatosan a székely szimbólumokat támadja, etnikai feszültséget szít. – Szögezzünk le egy dolgot: nekünk nem a román zászlóval van problémánk, hanem a prefektussal, aki ugyan még egyetlen rajzszeget sem hozott a megyébe, de több tucat pert indított a polgármesteri hivatalok ellen feliratok, zászlók, szimbólumok ügyében – mondja Tamás Sándor.
A tanácselnök nyilatkozata után a zászlót tegnap kora délután leszerelték. Antal Árpád polgármester megnyugvással vette tudomásul, hogy a törvényt betartották.
– Elítélendő, aki bármi módon sérti egy nép szimbólumát – mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester, majd hozzátette: örvend, hogy vége van az újabb zászlóbotránynak, mert a város dolgaival szeretne foglalkozni, nem pedig provokatív célokkal előidézett álproblémákkal.
Amint jelentettük, a hét végén ismeretlen tettes két helyen belevágott abba a nagyméretű román zászlóba, amellyel január 24-én eltakarták a prefektúrával szemben novemberben felállított SIC Terra Siculorum-táblát.
Erdély András
Székely Hírmondó

2013. január 30.
Erődemonstrációt követel a románok civil szervezete Székelyföldön
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma szerint, az országnak ebben a részében meg kell erősíteni az állam hatalmát, hogy „megállítsák a szélsőséges jobboldali magyar szervezetek folyamatos szeparatizmus hullámát”. Victor Ponta miniszterelnöktől azt kérik, tartsa meg tisztségében Codrin Munteanu prefektust, mert Kovászna megyében ő szavatolja a rendet és a törvényességet. A román civil fórum vezetői a központi hatóságokat arra szólítják fel, hogy azonosítsák és büntessék meg azokat, akik megrongálták a prefektúra elé kitett óriás román zászlót. A románok civil szervezete szerint, az állam felelősségre kellene vonja Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnököt és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, mert valójában ők az „erkölcsi elkövetők”. A közlemény szerint, a két magyar politikus folyamatosan uszít a románok, Románia, a román szimbólumok és értékek ellen.
„Emlékeztetjük a parlamentet, az államelnöki hivatalt és a kormányt, hogy azért jutottunk ebbe a helyzetbe, mert az elmúlt 23 évben folyamatosan csökkent az állam autoritása Kovászna és Hargita megyékben, mert a román pártok kompromisszumokat kötöttek a magyar kisebbség szervezeteivel, melyeknek statútumában szerepel a területi autonómia”- olvasható a közleményben.
Tudomásunk szerint, Székelyföldön több román civil szervezetnek ugyanaz a néhány személy az alapítója, több szervezet nevében tudják így nyomatékosítani magyarellenes nyilatkozataikat.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro

2013. január 31.
Leváltották Kovászna megye prefektusát
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete üdvözli azt a kormányintézkedést, amelynek alapján leváltották tisztségéből Codrin Munteanu prefektust, akit aztán a honvédelmi minisztérium főtitkárává neveztek ki. Tamás Sándor, megyei szervezet es a megyei tanács elnöke kijelentette: azért örül, mert a kormány rájött, hogy Munteanu „destabilizáló erő” volt az etnikumközi kapcsolatokban. Tamás azt is elmondta, hogy a megye jövendőbeli prefektusával, a szociáldemokrata Dumitru Marinescuval, aki egy ottani község polgármestere is volt, mindig jó volt az együttműködés. – Az eddigi jó kapcsolatok mellett remélem, hogy az új prefektus majd nem hagyja figyelmen kívül a székely közösség érzékeny pontjait, és együtt találjuk meg a megoldást az interetnikus gondokra és elősegítjük a megye fejlesztését – nyilatkozta Tamás Sándor.
Munteanu és a helybeliek között akkor robbant ki a konfliktus, amikor a volt tisztségviselő a prefektusi hivatal előtti pannót, amely Székelyföldet ábrázolta, román nemzeti zászlóval takarta le január 24-én.
Szabadság (Kolozsvár),

Nacionalisták arroganciája
Ady Endre 1905-ben a nacionalizmus alkonyáról írt pamfletet: „Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek.” Írását azzal kezdi, hogy megjósolja „az örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust.”
Ady Endre sok jóslata beteljesedett, ez nem! Históriai gazságokról beszél, de mennyi történt még 1905 után: két háború, lágervilág, kitelepítések. Egy másik író, a német Günter Grass a huszadik századot a kitelepítések évszázadának is nevezi. Uralgott az őrület, a nacionalizmus fantomja kísértett, folytatódott a „népek összeuszítása, a világosság-oltás, szabadságtiprás.” S folytatódik ma is. Nincs megállás.
Mostanság, ahogy elkerülhetetlenül a hazai politika napirendjére kerül az ország területi-közigazgatási átszervezése, az új régiók kialakítása, ismét megjelenik a horizonton, az euró-ázsiai hazugságládák képernyőin a román politika és „közgondolkodás” sokat idézett, elhessegethetetlen mumusa: a területi autonómia. Ha valamiben, ebben aztán egyetértenek a dacos román honfiak, kortól, nemtől, pártállástól, pártdoktrínáktól függetlenül (vannak ilyenek? Mindenesetre beszélnek róla!), hogy a legnagyobb veszély, amely az új évezredben a románságra (így, egészében!) leselkedik, jövőképektől, életeszményektől, sőt, élettapasztalattól is függetlenül, az ország szuverenitását aláásó magyar területi autonómia. Illetve az erre irányuló elképzelések, törekvések, tervek. Láthattuk ezt szerda este az Antena 3 műsorában. Tamás Sándorra – amikor kimondta, hogy igen, fő terv a területi autonómia létrehozása – úgy rontottak rá a tévé állandó munkatársai, szakértői, de prefektusok, sőt, történész és miniszter is, érvelésére nem figyelve, hogy egy pillanatig nem is tudtuk, mégis hányban vagyunk, visszafordult volna az idő szeszélyes kereke? A magát a CNN nevével fémjelzett tévécsaládban elgondoló tévéadó legnépszerűbb és legnézettebb műsorvezetője és vezető munkatársai példát mutattak! No, nem a tárgyilagosságról, melyre az adó, bizonyos műsorai kapcsán joggal rátarti, hanem abból, hogy miként kell frontális támadással ellehetetleníteni a vitapartnert, jelen esetben a háromszéki önkormányzat elnökét. Érvek nincsenek, hiszen a nacionalista, érzelmi alapon megnyilvánuló „vita” nem tűri az érveket, csak a kinyilatkoztatásokat. Persze, az Antena 3 nehéz helyzetbe került, tulajdonosuk, az utolsó mogul, Voiculescu (Felix fedőnéven a Szeku volt ügynöke) lemondott mandátumáról, bírósági eljárás indult ellene, ők pedig, miután elérték céljukat, és hatalomra segítették – az eszközökben nem nagyon válogatva – a szocialista-liberális koalíciót, most bizonyíthatnák azt az alapigazságot, hogy a valamit magára adó média mindég ellenzéki, hisz nem lehet a végtelenségig a tegnapi politika bírálatából megélni. Azt is vizsgálni kellene, mit tesz a kormány. De nem. Még nem. Jöjjön inkább a mindig beváló nacionalista maszlag. A meggyalázott zászlók, megalázott szimbólumok, a retusált tusák, a hősi történelem. Kiállás balszerencsés hazánk másfél millió magyarja autonómiatörekvései miatt végveszélybe kerülő szuverenitása mellett. Arrogánsan és a vitapartnerbe fojtva a szót. Mert ehhez, láthattuk, értenek, miközben ködképek gomolyognak a jövő láthatárán, s nem eltüntetésükben, előidézésükben érdekeltek!
Bogdán László

Destabilizáló tényező volt
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete üdvözli a kormány azon döntését, hogy a prefektusi tisztségből áthelyezte Codrin Munteanut a védelmi minisztérium főtitkári tisztségébe, és örül annak, hogy a kormány rájött: a prefektus destabilizáló tényező volt az entikumközi kapcsolatok szempontjából – nyilatkozta tegnap Tamás Sándor megyei tanácselnök, aki az új kormánymegbízottól jobb együttműködést vár.
Ugyanis mind neki, mind a megye polgármestereinek jó tapasztalatai vannak Dumitru Marinescuval, a megye jövendőbeli prefektusával, aki Előpatak község elöljárója volt. – Keresni fogjuk annak a módját, hogy a fejlesztési kérdésekben együttműködjünk – ígérte. – Azt remélem ugyanakkor, hogy a jövendőbeli prefektus figyelembe veszi a székely közösség érzékenységét, és együtt megoldásokat találhatunk az interetnikai gondokra és a megye fejlesztésére.

Miért „székelykedik” a háromszéki RMDSZ?
Az RMDSZ háromszéki szervezete személyes szálakon is a Fideszhez köthető, ilyen értelemben egyre inkább sziget a szövetségen belül – jelentette ki a Népszabadságban csütörtökön megjelent interjúban Magyari Nándor László szociológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa szerint ez a magyarázata annak, hogy az RMDSZ Kovászna megyei politikusai elutasítják az MSZP székelyföldi jelenlétét, ellentmondva ezzel a szövetség országos vezetőségének.
A RMDSZ Szabadelvű Kör platformja alelnöki tisztségét is betöltő szociológus megállapítja: a háromszéki szervezet két vezetője, Tamás Sándor megyei és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök kettős játékot játszik.
„Miután erős pozíciókat építettek ki maguknak, elsősorban az államelnökkel és a Băsescu-párt befolyásos vezetőivel ápolt jó kapcsolatok révén, igyekeznek maguk alá gyűrni a >>gyengekezű<< központi vezetést. Népnemzeti retorikában és szimbolikus politikai attitűdökben jobbra húznak, sőt olykor jobbról próbálják előzni a Fidesz-nyúlvány populista formációit” – magyarázta Magyari Nándor László.
Mindezzel összefüggésben az elemző úgy vélekedik, a zárt székelyföldi közösség mentálisan is egyre zárkózottabb lesz, ami intoleranciát eredményez. „Az elmúlt jó húsz esztendőben >>beültetett<< jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. Ebben benne van az úgynevezett kommunistaellenesség, a populista nagyotmondás az autonómiáról, sőt a >>rendkívüliség<< és a kiválasztottság mítosza is. Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fogalmazott Magyari Nádor László.
Antal Árpád: autonomisták vagyunk
Antal Árpád értetlenkedve fogadta és elutasította a szociológus kijelentéseit. A maszol.ro-nak elismerte, hogy személyes kapcsolatok is fűzik a Fideszhez, ám nem lát semmiféle kettős játékot abban, hogy az MSZP-látogatás kapcsán Tamás Sándorral együtt azt hangoztatták, amit eddig is: a szocialisták nemzetpolitikáját Székelyföldről nehéz pozitívan értékelni.
„Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy fel van dobva a labda az MSZP-nek. Mi azt várjuk a szocialistáktól, hogy bizonyítsák be: tényleg változtatattak a nemzetpolitikájukon. Szólíttassák meg és állítsák mellénk az európai baloldali szövetségeseiket az ügyeinkben” – mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal megjegyezte, fenntartásai vannak a jelenlegi magyarországi kormányzat nemzetpolitikájával szemben is. „Nem értékelem pozitívan azt, hogy a legnagyobb magyar gazdasági szereplők Romániában, az OTP és a MOL székhelyei Bukarestben, és nem Székelyföldön vannak” – jelentette ki.
A politikus elutasította azt a feltételezést, hogy a háromszéki RMDSZ „maga alá gyűrné” az országos vezetőséget. „Mi Kelemen Hunor szövetségi elnökkel egy csapatban játszunk, nem akarjuk magunk alá gyűrni, és nem is tudnánk ezt megtenni” – fogalmazott Antal.
A háromszéki RMDSZ vezetői Magyari által jobbosnak nevezett retorikájáról és szimbolikus politikai attitűdjéről a polgármester kijelentette: „Mi autonomisták vagyunk, ezt mindig is vállaltunk. Ebben sem látom a kettősséget, hiszen az autonómia szerepel az RMDSZ programjában, mi ezt a programot akarjuk megvalósítani Háromszéken”.
Hozzátette, az RMDSZ sokszínű szervezet, vannak, akik a magyarországi pártok egyik részével, mások a másik részével szimpatizálnak. „A Bihar megyeiekről szokták mondani, hogy az MSZP-hez közel állnak, Eckstein-Kovács Péter és Magyari Nándor László a valamikori SZDSZ-hez állt közel, és ez teljesen rendben van” – szögezte le.
Antal azzal sem ért egyet, hogy a székelyföldi közösség zártabb, mint régebb volt, vagy egyre zártabb lenne. „Tény, hogy jellemző a székelységre a zártság. Ez normális, hiszen egy nagy román tengerben élünk, ha nem zárunk össze valamilyen formában, nem tudunk megmaradni” – állapította meg.
Másfelől hangsúlyozta, nem tartozik azok közé, akik fenntartják, hogy a székelyeknek nem kell megtanulniuk az ország nyelvét. „Tamás Sándorral ott voltunk a parlamentben, senki nem szégyenkezett, amikor románul beszéltünk. Folyamatosan azt mondjuk mindenkinek, hogy igen, minden székelyföldi gyereknek tisztességesen meg kell tanulnia románul” – fogalmazott a politikus.
Szerinte a háromszéki RMDSZ vezetőinek „székelykedései” (az autonómiatüntetéseken való részvétel, a székelytábla és a székelyzászló kitűzése) nem az intolerancia jelei. „Az, hogy kiállunk a székely szimbólumok mellett, nem jelent intoleranciát. Mi a saját érdekeink mellett állunk ki, a saját régiónk mellett, mert ez a mi szülőföldünk, ezzel mi nem bántunk senkit” – jelentette ki.
Arra a felvetésünkre, hogy Sepsiszentgyörgyön a „székelykedős” hangulatban ismeretlenek megrongáltak egy román zászlót, Antal Árpád leszögezte: a zászlóhasogatás nem biztos, hogy hasogatás volt. „A zászló ki volt feszítve, lehet, magától szakadt el. Ki fog derülni, mert hat kamera van a környéken” – jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy Tamás Sándorral együtt többször hangoztatták: elítélik a nemzeti szimbólumok minden fajta rongálását, függetlenül attól, hogy melyik nemzet szimbólumaikról van szó.
Cseke Péter Tamás

2013. február 1.
Uszító bérencek
Józan magyar nem fecséreli idejét a bukaresti Antena 3 tévécsatornára. Nem, mert az a román média szennycsatornája, a magyarellenes uszítás országos bajnoka. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által nemrégiben a romániai politizálás rákfenéjének nevezett Dan Voiculescu bértollnokai semmitől se riadnak vissza, ha kenyéradójuk politikai céljainak sulykolásáról van szó.
Az államelnök felfüggesztését megelőző kampányban, a decemberi parlamenti választások előkészítésében a sáskahadként támadó tévés bérencek politikacsinálónak hitték magukat, s úgy is fókuszálták műsoraikat. Sajnos az egykori szekus médiabirodalma, éppen magyarellenessége okán, meglepően nagy nézettségnek örvend a románság körében.
A Ponta-kormány megszorító s a választási ígéreteket semmibe vevő intézkedéseinek ellensúlyozására, tompítására a csatorna ismét előrángatta az ilyen időkben e balkáni tájakon jól bevált fegyverét, az erdélyi magyarok okolását s vádolását minden rosszért, amiben a románoknak részük van, részük lesz. Január 29-én, kedden a Kovászna Megyei Tanács elnökét, Tamás Sándort hívták meg késő esti kiveséző műsorukba, melyben a csatorna habzó szájú munkatársai mellett a ’89-es fordulat utáni időszak első kormányfője, Petre Roman, illetve Emil Constantinescu államelnök főtanácsadója, Mugur Ciuvică is részt vett, s mindketten fülig érő mosolygással helyeseltek a háromszéki politikust megleckéztető honvédelmi miniszter, a Maros megyei tanácselnök, illetve a műsorvezető és neki alányaló kollégái orcátlan kirohanásainak.
Kár lenne az időt s a nyomdafestéket a minden valóságalapot nélkülöző vádak felsorolására fordítani. De azt el kell mondani, hogy Tamás Sándor egyetlen mondatát se tudta befejezni. Mert nem beszéli a román nyelvet a regátiak golyószórósan pattogó sebességével (a hivatalos nyelvet viszont helyesebben beszéli, mint a románok nagy hányada), óvodásokhoz méltó grimaszokkal gúnyolták ki.
Merész vállalkozás volt Tamás Sándor részéről, hogy belépett – még ha telefonos kapcsolás útján is – az oroszlánbarlangba. Érvelései, mint a falra hányt borsó, úgy peregtek le a mindent mindenkinél jobban tudó, s az ország területi integritását mindenáron védeni akaró „partnereiről”, akik, a beszélgetés vége felé, nem lévén más érvük, a politikus bajuszába is belekötöttek. A honfiúi felháborodásuk kiváltó oka a magyar politikus kijelentése, miszerint Székelyföld területi autonómiát akar. Ennél vadítóbb vörös posztó nincs is a világon az antennások szemében. Akiknek habzó szájú rendreutasításait a Ponta-kormány néhány politikusa is támogatta.
Nem tudom, Tamás Sándornak hány alkalommal volt dolga az Antena3-mal. A történtek után valószínűleg messze elkerüli őket. Ami érthető is, hisz semmi értelme megpróbálni bármiről is meggyőzni a szenátori mandátumával saját kénye-kedve szerint játszadozó médiamogul bérenceit. Akik veszélyes hangadók, s veszélyes játékot űznek: az erdélyi magyarok és Székelyföld ellen uszítanak, fenyegetnek, hangulatot keltenek. Az amúgy is puskaporos háromszéki hangulatot csak fokozza egy-egy ilyen kerekasztal. Nem csoda, hogy a székelyföldi románok erődemonstrációt kérnek, Tamás Sándor felelősségre vonását követelik.
Ennek kapcsán, s az említett adás miatt érzett felháborodásunk jeléül üzenjük Tamás Sándornak a Mezőség szórványából, hogy igaza a mienk is. És ha kell – akárcsak a Székely Mikó Kollégium melletti felvonulásunk alkalmával – akár Sepsiszentgyörgyön is kiállunk mellette.
Ferencz L. Imre, Bethlen

Feljelentést tesz a megyeháza
A megyei tanács feljelentést tesz az Országos Audiovizuális Tanácsnál az Antena3 televízió kedd esti, Mihai Gâdea vezette műsora ellen.
A megyei tanács tegnapi soros ülésére beérkező Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke napirend előtt szót kért, s abban a hiszemben, hogy a korábban lezajlott vezetőtanácsi ülésről számol be, szót is adtak neki. A szónok kirohant az említett műsor, annak szerkesztői s belső résztvevői ellen, és kikérte a megye polgárai nevében, hogy a megyei tanács elnökével ilyen hangnemben tárgyaltak, az itteni többségi magyar lakosságot sértegették. Csatlakozott hozzá Bedő Zoltán, az EMNP-csoport tagja, aki megdöbbentőnek nevezte, mi történhet meg egy televízióban huszonhárom évvel a rendszerváltást követően, ilyen magyarellenes hangulatkeltést művelhetnek, rongynak nevezik a székely zászlót, és ez ellen állásfoglalást kezdeményezett. Kulcsár-Terza József, az MPP frakcióvezetője indítványozta, hogy közösen lépjenek fel. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, hivatalosan elkérik az Országos Audiovizuális Tanácstól az inkriminált műsor felvételét, elemzik azt, megteszik észrevételeiket, és írásban benyújtják a feljelentést.
Szekeres Attila

2013. február 2.
Gyűlöletkeltés egyenes adásban
Mostanáig abban a hiszemben éltem, hogy a nagy nyilvánosság előtt már nem ismétlődhetnek meg a ’90-es évek elejére jellemző magyarellenes kirohanások és gyűlöletbeszédek. Abban a hitben ringattam magamat, hogy a vérünkre szomjazó kutyafalkák csaholásának ideje lejárt, és már legfeljebb egy-egy kivénhedt ordas foghíjas harapásától kell tartani. Szerda este azonban, a volt szekus Voiculescu tulajdonában lévő Antena3 televízió fél tízkor kezdődő, A nap összefoglalója (Sinteza zilei) címet viselő műsorát nézve kénytelen voltam belátni, hogy nagyot tévedtem. Kiderült ugyanis, hogy a 21. század NATO- és európai uniós tagsággal rendelkező Romániájában semmi sem változott, továbbra is lehet méregtől habzó szájjal ellenünk uszítani. Legfeljebb a stílus vált kifinomultabbá, ugyanakkor hatásosabbá és így veszélyesebbé is.
Hölgyeim és uraim, olyan valamiről fogunk beszélni, amitől lehet, hogy hidegrázást kapnak – jelentette ki Mihai Gâdea már adásba lépésekor, ezzel megadva az általa vezetett műsor hangnemét. És miközben a nézők előtt peregtek az állítását igazolni hivatott képsorok, azt is megtudhattuk tőle, hogy a szerinte nem létező Székelyföld, valamint Magyarország zászlójának Hargita és Kovászna megyei középületekre való kitűzése a román államra nézve végzetes lehet.
A témát többek között Petre Roman levitézlett miniszterelnök, Ciprian Dobre Maros megyei képviselő, Oana Stancu újságíró és Mugur Ciuvică politikai elemző járta körbe, de telefonon bekapcsolódott Codrin Munteanu, a magyar jelképek üldözéséről hírhedtté vált háromszéki kormánymegbízott, és velük szemben Tamás Sándor megyetanácselnök is. Helyszűke miatt az ellenünk felhozott, hazugságokkal fűszerezett vádakat képtelenség felsorolni, de talán nem is érdemes. Hiszen ezek egyetlen célját Székelyföld és népe létének cáfolása, valamint az önazonosságát megjelenítő jelképek, főleg a Ciuvică által nemes egyszerűséggel rongynak nevezett székely zászló betiltásának követelése képezte.
Felháborító volt ugyan, de ezt a műsort végig kellett feszengeni, már csak a miheztartás végett is, hiszen így legalább tudjuk, mire számíthatunk. Az elhangzottakra pedig megfelelő választ csakis soraink szorosabbá zárásával és a területi autonómia tömeges, elszánt és kitartó követelésével adhatunk. Bedő Zoltán

2013. február 4.
Constantin Niță: Székelyföld területi autonómiája szóba se jöhet
Kényes vidéknek minősítette Háromszéket szombaton Sepsiszentgyörgyön, Constantin Niţă, a Szociáldemokrata Párt alelnöke. A miniszteri tisztséget is betöltő politikus szerint Székelyföld területi autonómiája nem képezheti tárgyalás tárgyát.
Az energetikai ügyekért felelős megbízott miniszter a frissen kinevezett Kovászna megyei prefektus, Dumitru Marinescu beiktatására érkezett Háromszékre. A kormány helyi képviselőjének címzett üzenetet Niţă többek között azzal fűszerezte, hogy reméli, sikerül megnyugtatni a kedélyeket, ugyanis jelen pillanatban Háromszék egyike Románia kényes vidékeinek, amelyet minden román árgus szemekkel figyel. Újságírói kérdésre a megbízott miniszter pontosított, kijelentve, hogy Tamás Sándornak, a megyei önkormányzat elnökének Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó kijelentései miatt minősítette kényesnek a háromszéki helyzetet. Arra kérdésre, hogy milyen fenntartásai vannak az önrendelkezés ezen formája kapcsán, Niţă elmondta, egyetértenek az önkormányzati autonómia kiterjesztésével, hiszen éppen a decentralizáció növelése a jelenlegi kormányzat célja, viszont Székelyföld területi autonómiája semmilyen formában nem lehet egyezkedés tárgya. Magyarán ki van zárva.
„Tamás Sándor erre vonatkozó kijelentései aggodalommal töltenek el, és mint a szomszédos Brassó megye képviselője nem is tudok egyet érteni vele. Úgy gondolom, a megyei tanács elnökének kijelentései nem egyeznek meg a megye magyar lakossága többségének véleményével” – tette hozzá a PSD-alelnök. A miniszter egyébként hiányolta mind a megyei önkormányzat elnökének, mind Sepsiszentgyörgy polgármesterének jelenlétét a prefektus beiktatásánál.
Nagy D. István
Szekelyhon.ro,

Emléktáblaavató-ünnepség huszárokkal
Nagyszabású ünnepség volt a Perkő alatti Kézdiszentléleken: az augusztus 20-i búcsújáról is híres településen emléktáblát avattak az Első magyar társastáncz koreográfusa, Szőllősy Szabó Lajos emlékére.
Kézdivásárhelyen, a kantai Nagy Mózes Líceumban szakmai előadással kezdődött az a rendezvény, amit a patinás iskola egyik tanítványának, Kézdiszentlélek község nagy szülöttének, Szőllősy Szabó Lajos emlékének szenteltek. Az Első magyar társastáncz koreográfusaként számon tartott Szőllősy életútját Bejan András történelemtanár, az iskola igazgatója ismertette, majd az előadás végén meggyújtották az alma mater fáklyáját, amit Kézdivásárhelyről a Székely Virtus hagyományőrző huszárcsapat vitt Kézdiszentlélekre.
A huszárok a Petőfi Sándor Művelődési Ház elé vonultak, ahol nagyszámú érdeklődő várta a Bartalis Béla kőfaragó mester által készített kőplakett leleplezését. A jelenlevőket Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Kevesen emlékeznek Szöllősy Szabó Lajosra, még kevesebben tudják, hogy nem csak táncmesterként, hanem honvédként is beírta magát a történelembe, hiszen kivette részét a szabadságharcból. Kézdiszentléleken, szülőfalujában fontos, hogy emlékezzünk Szöllősyre, hiszen jó helyen van a hagyaték, miután több mint 37 éve kimagasló eredményeket ér el a tánc szervezése és bemutatása a helybéli Perkő együttes által. Az egy hétig tartó eseménysorozat, az itt elhelyezett emléktábla csak részben törleszti adósságunkat irányába, hiszen ott a helye a szakirodalomban, a magyar kultúrtörténet többi kimagasló alakja mellett. Az elkövetkező hét rendezvényei ezt is előmozdítják” – mondotta a községben született elöljáró, aki ezt követően a polgármesterrel leleplezte a művelődési otthon falán lévő plakettet.
A rendezvény az otthonban folytatódott, ahol Bajna Zsóka táncszakíró tartott a magyar táncokról előadást, kitérve a szülőföldjétől távol, a miskolci szegényházban 79 éves korában, 1883-ban elhunyt Szőllősy életútjára is.
A rendezvény a Perkő és a Háromszék táncegyüttesek által bemutatott Szöllősy-féle körmagyar tánccal folytatódott, végül pedig a táncos kedvűek a kosaras bálban mutathatták meg tudásuk.
Bartos Lóránt

Thiesz János lett Kovászna polgármestere
Rekordrészvételt regisztráltak Kovásznán a vasárnapi időközi polgármester-választáson, melyet Thiesz János, az RMDSZ jelöltje nyert meg.
Thiesz 63,2 százalékot kapott Kovásznán 15 éve nem tapasztalt rekordrészvételt jegyeztek vasárnap: míg a 2012-es helyhatósági választásokon a lakosság 54,01 százaléka járult az urnák elé, február 3-án a kovásznaiak 63,43 százalékban vettek részt a választásokon. Az időközi választást Thiesz János nyerte meg, az RMDSZ jelöltjére 3795 kovásznai voksolt, így a szavazatok 63,2 százalékát kapta. Málnási Levente, az EMNP jelöltje 158 szavazatot tudhat magáénak, a voksok mintegy 2,6 százalékát, a román pártok által támogatott Popica Sorin független jelölt pedig 2053 (34,2%) szavazatot szerzett vasárnap az összesített adatok szerint.
Thiesz János kiemelte, a siker nem feledteti a novemberben elhunyt polgármester, Lőrincz Zsigmond munkáját: „Bárhol jártam, mindenkinek elmondtam, hogy jobb lett volna, ha nem kerül sor az időközi választásra. Ha azt az utat, amit Lőrincz Zsigmonddal és az RMDSZ csapatával megálmodtunk, együtt tudtuk volna bejárni. Kovászna kiemelt helyet foglal el az emberek szívében, és ezért köszönettel tartozunk Lőrincz Zsigmondnak, illetve Kovászna város lakóinak.”
Lőrincz Zsigmond emlékét idézte fel Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke is, aki kifejtette, a választást tisztességesen vitték végig. Tamás Sándor az eredmények tükrében úgy véli, a román pártok összefogása mozgósította a kovásznaiakat. Annak ellenére azonban, hogy bizonyos körzetekben megemelkedett a román részvétel, az RMDSZ szervezése képes volt ezt ellensúlyozni. „Bár az RMDSZ javasolta, hogy Thiesz János legyen a fürdőváros magyarságának közös jelöltje, az Erdélyi Magyar Néppárt ezt elutasította. Íme, újra kínosan leszerepeltek. Fél év alatt háromszor. Annak ellenére, hogy a megújulást hirdetik, bukott politikust jelöltek. Meggyőződésünk, hogy ha megvalósult volna az összefogás, még több magyar ember tartotta volna fontosnak a részvételt” – fogalmazott az elnök.
Thiesz János megköszönte a kovásznai magyarok példátlan részvételét a választásokon, a népes és lelkes RMDSZ-csapat munkáját, illetve biztosított mindenkit: továbbra is erős csapat áll a fürdőváros élén, és együtt folytatják a megkezdett munkát.
Bús Ildikó

Prefektusbeiktató furcsaságokkal
A kormány képviseletében Constantin Niţă energetikai miniszter iktatta be Kovászna megye új prefektusát, Dumitru Marinescut szombaton a megyeháza üléstermében. A védelmi minisztériumi főtitkárrá előléptetett Codrin Munteanu volt prefektus utolsó intézkedései egyikeként az alkalomra eltávolíttatta a teremből a kormányhatározattal elfogadott megyecímert tartalmazó megyezászlót és -lobogót.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt alelnöki tisztségét is betöltő Niţă kijelentette, Székelyföld területi autonómiája szóba sem jöhet, ugyanakkor kényes vidéknek minősítette Háromszéket. Az eseményen a minisztériumi alárendeltségű közintézmények megyei vezetőin kívül részt vett Codrin Munteanu, Horia Grama SZDP-s parlamenti képviselő, a megyei tanács két alelnöke, Henning László és Nagy József. A miniszter hiányolta Tamás Sándor elnököt és Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét. A hivatali eskü letétele után Dumitru Marinescu beszédében kifejtette, a megyében létező ellentéteket fel kell oldani, ezért hamarosan tárgyalóasztalhoz ül mind a megyei, mind a helyi önkormányzatok képviselőivel, hogy tisztázzák, mit kell tenniük a feleknek, hogy az érdekek és az igények ne sérüljenek, de a törvényességet is tiszteletben tartsák. Marinescu kijelentette, egyik elsődleges célja, hogy a megyében csend legyen. Mivel itt született, tizenkét éven át Előpatak község polgármestere volt, ismeri a vidék gondjait, elsősorban a megye fejlesztésére igyekszik összpontosítani.

2013. február 5.
Időközi választások: RMDSZ-siker két településen
Fölényes győzelmet aratott az RMDSZ jelöltje Kovászna város és Szentábrahám község időközi polgármester-választásán. A közel tízezer lakosú Kovásznán az RMDSZ színeiben induló Thiesz János korábbi alpolgármester a szavazatok 63 százalékát szerezte meg. Magyar ellenjelöltjére, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben induló Málnási Levente korábbi polgármesterre a szavazók 2,6 százaléka voksolt. A lakosság harmadrészét alkotó román közösséget képviselő független jelölt, Sorin Iordan Popica a szavazatok 34 százalékát kapta. A választáson a polgárok 60,62 százaléka adta le szavazatát
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélte, ha megvalósult volna az RMDSZ által kezdeményezett magyar összefogás, még több magyar választópolgár élt volna a szavazati jogával. A politikus szerint az EMNP „fél év alatt harmadszor szerepelt le kínosan”. A polgármester-választást Lőrincz Zsigmond polgármester novemberi váratlan halála tette szükségessé.
A 87 százalékban magyarok által lakott Hargita megyei Szentábrahám községben az RMDSZ színeiben indult Simó Dezső Szabolcsot a szavazatok 64 százalékával választották polgármesterré. A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje, Szász József Albert a szavazatok 19, az EMNP jelöltje, Simó Mózes Zoltán a szavazatok 8 százalékát szerezte meg. A választók 57 százaléka voksolt. Szentábrahámban azért kellett választást tartani, mert a tavaly júniusban megválasztott Szőcs Béla lemondott tisztségéről.

Háromszéki hadüzenet az Antena3 televíziónak
A valóság meghamisítása és gyűlöletbeszéd miatt kéri az Antena3 televízió felelősségre vonását a háromszéki önkormányzat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség illetve több központi román napilap, így az Evenimentul Zilei és az Adevărul.
Az eset előzménye, hogy a hírtévé Mihai Gâdea által vezetett Sinteza zilei nevű műsorában, január 29-én a kilenc meghívott újságíró és politikus minősíthetetlen hangnemben rohant ki a székely szimbólumok ellen, rongynak nevezték a székely zászlót, gúnyolódtak a telefonon bekapcsolt Tamás Sándor háromszéki tanácselnökön, ugyanakkor azt állították, hogy Kovászna megye tanácsa honlapjának nincs román nyelvű változata. Ez utóbbi állítás alátámasztására egy Photoshop programmal meghamisított képernyőmentést mutattak be.
Az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség közleményében rámutat, hogy a műsorban közzétettek egy másik képernyőmentést is, amely már tartalmazta az önkormányzat honlapjának nyelvváltó gombját, azonban Mihai Gâdea műsorvezető nem jelezte a különbséget, és ezzel megsértette az audiovizuális törvénybe foglalt, az információk pontos, ellenőrzött, részrehajlás nélküli és jóhiszemű közlésére vonatkozó előírásait. A román sajtófigyelő ügynökség az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA) azt várja, hogy kötelezze helyesbítésre az Antena3 televíziót és bírságolja meg az érintetteket.
Kovászna megye tanácsának legutóbbi ülésén is terítékre került az Antena3 televízió ügye. Az elemzők szerint a Mihai Gâdea által vezetett műsorban elhangzottak kimerítik a gyűlöletbeszéd és uszítás fogalmát, ezért a testület kikérte az Országos Audiovizuális Tanácstól a múlt keddi műsor felvételét, és az alapján eljárást indítanak a bukaresti hírtévé ellen.
Ezt az önkormányzat legutóbbi ülésén Tamás Sándor tanácselnök jelentette be, akit az autonómiatörekvések, a székely szimbólumok használata és az önkormányzat honlapja ügyében vettek össztűz alá a tévéműsorban. A tanácsülésen felszólalt Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke és Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke, akik arra szólították fel a magyar és román tanácsosokat, hogy közösen foglaljanak állást az Antena3 televízióban elhangzott gyűlöletbeszéd ellen.
A Néppárt sepsiszentgyörgyi elnöke keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: meggyőződése, hogy „felülről irányított" gyűlöletkeltés zajlik a magyar közösség, és a székelység ellen. Ide sorolható az Antena3 műsora, és Codrin Munteanu volt háromszéki prefektus tevékenysége. Bedő Zoltán szerint a magyar közösség megfélemlítését célozza az is, hogy a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Mircea Dusă védelmi miniszter mellé kinevezték főtitkárnak Codrin Munteanut, így a fegyveres erőknek „két székely szakértő" parancsol.
A volt prefektus által a SIC-Terra Siculorum (Székelyföld) feliratú tábla eltakarására kihelyezett román zászló elhasítása ügyében zajlanak a vizsgálatok. A Kovászna megyei rendőrség parancsnok-helyettese, Silviu Stoenescu sajtótájékoztatón kifejtette: eddig a zászló helyszínét filmező 8 kamera felvételét elemezték ki. Azon az látszik, hogy január 27-re virradóan 1.30 és 2 óra között egy férfi sétál el a zászló mellett, amelyet egy nála lévő éles tárggyal felhasít, mondta a rendőrtiszt, aki szerint a távoli, fekete-fehér felvételekről nem tudják azonosítani az elkövetőt, de előre viszi a nyomozást, hogy ismerik a nemét, a magasságát és a ruházatát. Bedő Zoltán szerint a zászlórongálás miatt a háromszéki rendőrség két fiatalt idézett be, és több órán át vallatták őket annak ellenére, hogy hat másik szemtanúval tudták igazolni: a rongálás időpontjában máshol tartózkodtak.
Kovács Zsolt

Markó Attila: Brassó nem marad parlamenti képviselet nélkül
A választások után tett ígéretéhez híven Brassó megye magyarságának képviseletét is el szeretné látni az elkövetkezendőkben – mondta Markó Attila, az RMDSZ Brassó megyei Képviselők Tanácsának (MKT) ülésén. Hozzátette: vállalását egyrészt parlamenti iroda működtetésével, fogadóórákkal, események, rendezvények támogatásával, valamint a megye magyar közösségével való közvetlen találkozással kívánja teljesíteni. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szórvány Napján a tavaly Brassóban megszervezett konferencián Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke bejelentette, hogy Kovászna megye és Brassó megye között le kell bontani a magyar közösséget elválasztó szellemi határokat. Közösségi kulturális kapcsolatok, közös rendezvények és csereprogramok kell összefogják a két megye magyarságát. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ szórványprogramjának köszönhetően az elmúlt években élő kapcsolat alakult ki a székely megyék és több szórványmegye, köztük Hunyad, Szeben, Fehér és immár Brassó megye között is. „Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha velem együtt két képviselője lett volna a brassói magyarságnak, de bizakodó vagyok, és azon dolgozunk az elkövetkezendő időszakban, hogy ez csak egy rövid ideig tartó állapot legyen" - fogalmazott Markó Attila. (közlemény)
Transindex.ro,