Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás Sándor
1521 tétel
2011. november 21.
Nem hátrál meg az RMDSZ (Népszavazás Székelyföldért)
A megyei tanácsnak nem áll szándékában visszavonni a népszavazásról szóló határozatot, Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy értékelte, ha szükséges, bíróságon keresik igazukat. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem találja ördögtől valónak azt, hogy egy ilyen kérdésben kikérjék a nép véleményét, ám hangsúlyozta, ennek az érvényes törvényeknek megfelelő módon kell megtörténnie.
Tamás Sándor elmondta: megkapták a Valentin Ionaşcu alprefetus kézjegyével ellátott dokumentumot, a november végi tanácsülésen tájékoztatja a testületet, de neki az a véleménye: ne vonják vissza a népszavazás kiírásáról szóló határozatot. A kifogások többnyire értelmezési problémákat vetnek fel – fejtette ki a tanácselnök. "Elmegyünk akár a bírósági tárgyalásig is, mert ha nem indulunk el végre egy adott úton, akkor mindig csak egy helyben topogunk" – hangsúlyozta. Kiemelte, a népszavazás egy természetes válasz a bukaresti politikai köröknek, amelyek a székelyföldiek megkérdezése nélkül képzelték el a régiók, megyék átszervezését. Tamás Sándor szerint érdemes ezt az utat választani, még akkor is, ha az a tapasztalatuk, hogy a román bíróság, sok, akár teljesen egyértelmű esetben is az önkormányzatisággal szemben hozott döntést, bebizonyosodott már például a könyvtárigazgató ügyében is, hogy előbb vagy utóbb, de megszületik az a megoldás, amelyet korábban kitaláltak – fejtette ki. "A népszavazástól nem kell félni, az emberek véleményét, akaratát megismerni, azt gondolom, mindannyiunk számára fontos. Nem Kovászna megye volt az első, már legalább hat-hét megye kezdeményezett ilyen népszavazást, Konstanca megyében meg is szervezték. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy megkérdezik az embereket, milyen régióhoz, megyéhez akarnak tartozni. A lényeg: az érvényes jogszabályoknak megfelelően írják ki – fejtette ki a Háromszék kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A megyei önkormányzat október 31-én fogadta el azt az MPP által kezdeményezett határozatot, amely értelmében jövő év március 11-én helyi népszavazást tartanak egy Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozataláról. Pénteken a prefektúra az alprefektus aláírásával felülvizsgálatra visszaküldte a dokumentumot, ha nem javítja ki vagy nem vonja vissza a testület, közigazgatási bíróságon támadják meg.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 21.
Székely referendum: támad a kovásznai prefektúra
Az egységes Székelyföldről szóló népszavazásra vonatkozó határozat visszavonását kéri a Kovászna megyei prefektúra a megyei önkormányzattól. A prefektúra szerint a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. Amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon – áll a felszólításban. A Székely Nemzeti Tanács polgári engedetlenségre szólítana fel, ha a közigazgatási átszervezés során sérülne a régió egysége.
Törvénytelennek ítélte a megyei önkormányzatnak az egységes Székelyföldről szóló népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatát a Kovászna megyei prefektúra, amely a döntés visszavonására szólította fel a testületet. A prefektúra leszögezi, hogy a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. A prefektúra felszólításában leszögezi, amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A megyei tanácshoz intézett felszólítást Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de György Ervin prefektusnak is tudomása van róla, aki azt ígérte, mai sajtótájékoztatóján ad bővebb információt.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyei közgyűlés mai soros ülésén ismerteti a testülettel a prefektúra álláspontját, de azt fogja javasolni, hogy ne vonják vissza a határozatot. Kifejtette, inkább a pereskedést választja, még akkor is, ha a bíróságon korábban sok önkormányzatiságot sértő ítélet született. „Ha a bukaresti politikusok nem kérdezik meg a székelyföldieket a régióátszervezésről, akkor ilyen válaszra számíthatnak” – mondta Tamás Sándor, azon reményének adva hangot, hogy a román politikum, az állami hatóságok és a bíróság előbb-utóbb megérti, hogy adott kérdésekben a népszavazás a legmegfelelőbb döntéshozási forma.
Mint hangsúlyozta, más országokban a referendum szervezése természetesnek számít, Romániában azonban még nem alkalmazzák ezt a „demokratikus gyakorlatot”, és a bukaresti politikusok úgy akarják átrajzolni a megyéket, hogy meg sem kérdeznék az adott térség lakosságát. Holott a polgárok kell hogy az első helyen legyenek, főleg az olyan kérdésekben, mint a közigazgatási átszervezés, tette hozzá a tanácselnök, aki egyben az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének az elnöke.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: nem kell félni attól, hogy az emberek népszavazáson nyilvánítsanak véleményt a régiók és megyék átszervezéséről. Konstanca megyében már megszervezték a referendumot, és újabb öt megyében döntötték el az önkormányzatok, hogy népszavazást írnak ki a közigazgatási átszervezés kapcsán.
Nemmel szavazna az MPP
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint fel sem merül, hogy a polgári frakció megszavazza az inkriminált határozat visszavonását. „Ha jogi problémák vannak, mondja meg a prefektúra, hogy melyek azok, és korrigáljuk őket, de a határozat marad” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a polgári politikus. Hozzátette, azt remélte, „nem teszik oda” Valentin Ionaşcu alprefektust, hogy a határozat visszavonására szólítsa fel a megyei önkormányzatot. Rámutatott, az elmúlt hónapokban valahányszor a prefektúra felszólítást küldött a magyar polgármestereknek, mindig a román alprefektus látta el kézjegyével, mivel György Ervin nem akarta vállalni ezt a szerepet. Az MPP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács megalakulása óta első alkalommal volt konszenzus az RMDSZ és a polgári frakció között egy kérdésben.
Mint hangsúlyozta, a 2012. március 11-ére tervezett, a Székelyföld egységéről szóló referendumot nemcsak Kovászna, hanem Hargita és Maros megyében is meg kell szervezni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri Hargita és Maros megye önkormányzatainak magyar képviselőit, hogy követve a Kovászna megyei mintát, fogadják el a népszavazásról szóló határozatot. Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Tanács októberben megszavazta, hogy jövő év március 11-én referendumot szerveznek, amelyben Kovászna megye területének Bodzavidék nélküli módosításáról kérdezik a polgárokat, valamint arról, akarják-e, hogy a módosított területű megye a Székelyföld adminisztratív egység része legyen.
Polgári engedetlenséget javasol az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári engedetlenségre szólít, ha a kormány nem mond le a regionális újraosztás Székelyföld egységét sértő változatáról. A testület szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén mintegy 200 küldött szavazta meg a határozatot, mely szerint ha az állam megsérti az alapvető emberi jogokat, ellenségesen lép fel saját polgáraival szemben, akkor szorgalmazzák a polgári engedetlenség több formáját, a tiltakozó karszalag viselését vagy az adók és illetékek befizetésének megtagadását. A határozatban arra kérik a székelyeket, védjék meg az elvet, miszerint a „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – közölte Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki szóvivője. Elmondta, tervezik, hogy létrehoznak egy szolidaritási alapot, és ebből segíthetik majd azokat, akiket a polgári engedetlenség miatt megtorlás ér. Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári engedetlenség erőszakmentes, szerinte a lakossággal ismertetni kell ennek lényegét és kockázatait, azonban mint hozzátette, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A testület szombati ülésén arról is döntöttek, hogy áprilisban elkezdik az uniós szintű aláírásgyűjtő kampányt, hogy polgári kezdeményezésre az európai intézmények elé terjeszthessék azt a törvénytervezetet, amely sajátos jogállást biztosít azoknak a régióknak, ahol az őshonos kisebbség többségben él, mint például a Székelyföldön. Egy év alatt legalább hét európai országban egymillió kézjegyet kell összegyűjteni, mondta Izsák Balázs, aki szerint Románia és Magyarország mellett Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában gyűjtenek támogató aláírásokat, mivel ezekben az országokban több nemzetiség él együtt. Mint magyarázta, a sajátos jogállás szavatolná, hogy ezeket a térségeket úgy kell fejleszteni, hogy ne változzanak a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságaik.
RMDSZ: jegelni kellene az átszervezést
Eközben Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője pénteken Nagyváradon arról számolt be, hogy az RMDSZ a közigazgatási átszervezés „jegelését” kérte koalíciós partnerétől. Elmondta, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőivel a jövő évi választásokról folytatott egyeztetésen a megyék átszervezése is szóba került. Fekete-Szabó András szerint azzal, hogy jövőre az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, amellett hogy olcsóbb, azért is értettek egyet a szövetség szenátorai, mert a koalíción belül bizonyos alkukat kötöttek meg. A frakcióvezető elmondása szerint az RMDSZ jelenleg azt kéri a kormánytól, hogy jegelje az átszervezést, mert az országnak annál sokkal égetőbb problémái is vannak, ráadásul választási év következik. „Nem tehetünk most ekkora lépést” – fogalmazott. Úgy véli, az új megyék méreteiről még tárgyalni kell, és az átszervezés csakis úgy lehetséges, ha a történelmi régiókon alapul. A szenátor szerint a jelenlegi fejlesztési régiók is túlságosan nagyok, hiszen a kevésbé erős megyék sokszor labdába sem rúgnak a pályázatoknál – például Szatmár a Kolozsvár központú Észak-erdélyi fejlesztési régióban. Emlékeztetett: három évvel ezelőtt az RMDSZ-frakció benyújtott egy, a fejlesztési régiók átrajzolását célzó törvényjavaslatot, ám az mai napig a fiókban porosodik.
Kell a régiósítás, de nem PDL módra
A közigazgatási átszervezés kapcsán a hétvégén Marosvásárhelyen vitafórumot is szerveztek RMDSZ-közeli szervezetek, a címül választott Van-e szükség közigazgatási átszervezésre Romániában? kérdést az est házigazdája és a szervező Kós Károly Alapítvány elnöke, Markó Béla egy József Attila-idézettel válaszolta meg: „A tenger valóban kék, barátom, / Csakhogy nem úgy kék, ahogy te gondolod.” Kibontva a költői gondolatot, a kormányfőhelyettes elismerte, hogy valóban szükség van a közigazgatás átszervezésére, de nem úgy, ahogy azt a bukaresti román politikusok elképzelik.
„A magyarság legnagyobb és legfontosabb ereje az önkormányzatokban van, s nem mindegy, hogy milyen jellegű közigazgatási egységekben élhetünk” – fejtette ki az RMDSZ volt elnöke. Hasonlóan vélekedett utódja, Kelemen Hunor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés megoldását jobban elő kell készíteni. Szerinte a megyéket nem lehet egyszerűen, baltával felszámolni. A politikai érdekek háttérbe szorításával és az állampolgár előtérbe helyezésével tanulmányokra és közvitákra van szükség. Az est egyetlen civil meghívottja, Novák Zoltán helyi történész is arra hívta fel a figyelmet, hogy az egypártrendszer idején a mindenható kommunista hatalom is jobban előkészítette az 1968-as megyésítést, mint a Demokrata-Liberális Párt és, Traian Băsescu államfő a csupán néhány hónapja hangoztatott átszervezést. A második világháború után Romániában három ízben történt jelentős átszervezés. Egyik sem volt konfliktusmentes, de az erdélyi magyarság szempontjából sem az 1950-es, sem az ’52-es, de még csak a ’68-as sem járt akkora térvesztéssel, mint amekkorával járhatna a nagyobbik kormánypárt által tervezett jelenlegi régióátszabás.
Kultúrára alapuló gazdasági fejlődés
A Bernády-házban tartott beszélgetésen Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a leghatékonyabb és természetszerű átalakítási tervet az RMDSZ munkatársai dolgozták ki. Megítélésében a szövetség változata nem csak az erdélyi magyaroknak, hanem a többségi románoknak is jobb lenne. Kelemen szerint a PDL által szorgalmazott változat kidolgozói látszólag gazdasági érveket sorakoztatnak fel, ám a háttérben valójában politikai megfontolások állnak. Csutak István, az RMDSZ fejlesztési szakértője, a szövetség változatának egyik kidolgozója rámutatott: a gazdaságot valóban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, azonban csak azokat a gazdasági régiókat tartja működőképesnek, amelyeket kohéziós erőként a kultúra tart össze.
Így látja a helyzetet Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is, aki szerint sokkal könnyebb fenntartani azokat a tájegységeket, amelyek több száz évvel ezelőtt alakultak, mint azokat a mesterségesen rajzolt régiókat, melyekben például a tengerparti Konstancát a moldvai Vrancea megyével zárták össze. A természetellenesség másik példájaként a hargitai székelyeket és a Fehér megyei mócokat hozta fel.
A témához hozzászólók közül többen is fenntartották az RMDSZ évekkel ezelőtt kidolgozott egységes álláspontját, miszerint a három székelyföldi megyének egységes régiót kell alakítania, akárcsak a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy, Bihar és Szatmár megyében.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 22.
Hiába magyar ügy, ha törvénytelen – Magyarázkodik György Ervin
A prefektúra elsősorban a procedúra be nem tartása miatt kérte a megyei tanács népszavazásról szóló határozatának visszavonását – jelentette be György Ervin, a kormány Kovászna megyei megbízottja. Tudott a jogászok kifogásairól, ismerte a megyei tanácsnak elküldött indoklás tartalmát, és az alprefektus is felhívta telefonon, megkérdezte, aláírhatja-e a dokumentumot távollétében – mondta el tegnap reggel.
A kormánybiztosi hivatal két ponton is hibásnak találta a határozat elfogadásának eljárását – magyarázta György Ervin. A 2000/3-as törvény értelmében ilyen jellegű határozatot az elnök terjeszthet be vagy a tanácstagok egyharmada, a székelyföldi népszavazásról szóló határozatot pedig kilenc MPP-s tanácstag kezdeményezte, a tizedik, az RMDSZ-es Molnár Endre a tanácsülésen csatlakozott, tehát utólagos aláírásával már nem tekinthető indítványozónak – mondta el a kormánybiztos a jogászai által felhozott kifogást. A másik hiba, hogy az ilyen határozatokat közvitára kell bocsátani a testületi szavazás előtt, meghirdetni újságokban, kifüggeszteni, és lehetővé tenni, hogy bárki véleményt mondjon róla, ez a 2003/52-es törvény előírása – hangsúlyozta György Ervin.
A prefektus szerint azonban a procedúrán túl gyakorlati hibákat is találtak a megyei tanács által megszavazott határozatban, a referendumtörvény szerint a megyék határainak megváltoztatására vonatkozó népszavazást csak az államelnök vagy a parlament rendelheti el. Kovászna megye prefektusa szerint a Konstanca megyében jóváhagyott határozat egészen másról szólt, mint az itteni, ott arról kérdezték az embereket: akarják-e, hogy megyéjüket feloszlassák, és nem arról, hogy egyetértenek-e egy új közigazgatási egység létrehozatalával. „Egyébként a konstancaiak döntését is megtámadta az ottani prefektúra, utóbb a bíróság ítélte mégis jogszerűnek" – mondotta György Ervin. Elismerte azonban, ha a háromszéki tanácstagok nem referendumnak, hanem konzultációnak nevezik kezdeményezésüket, akkor egész más elbírálás alá esett volna.
A kormánybiztos azt is kiemelte, nem tudtán kívül támadta meg helyettese a megyei határozatot, ő kérte a jogászoktól, hogy a törvények felsorolása mellett írják le részletesen a kifogásokat, Rétyre kellett mennie az Antos-ház avatóünnepségére, ekkor hívta fel Valentin Ionaşcu, hogy elkészült az indoklás, és aláírhatja-e? Ő igent mondott. A Háromszék kérdésére válaszolva azt is elmondta: a kormány megbízottja nem azért támad meg határozatokat, mert román vagy magyar ügyet képviselnek, hanem azért, mert törvénytelenek, feladata a jogszerűség fölött őrködni. „Ha nem támadom meg, leváltanak, és két hét múlva a frissen kinevezett kormánybiztos megteszi. Ha valaki azt hiszi, csak azért kell magyar prefektus, hogy esetleg ne támadjon meg bizonyos határozatokat, az téved" – fejtette ki.
A Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozataláról szóló népszavazást az MPP kezdeményezte, de felvállalta az RMDSZ is, és október 31-én megszavazta a megyei testület. Tamás Sándor megyei RMDSZ- és tanácselnök szombaton bejelentette, ő nem javasolja a határozat visszavonását, ha kell, bíróságon védik meg igazukat. A kezdeményező MPP megyei elnöke, Kulcsár-Terza József is úgy látja, nem szabad visszalépni, ki kell javítani a hibákat a prefektúra útmutatásai alapján, de folytatni kell az utat, amely a népszavazás megszervezéséhez vezet.
Farkas Réka, Háromszék
Erdély.ma
2011. november 26.
Bemutatkozott Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület
Domokos Géza íróról, művelődésszervezőről, az RMDSZ első elnökéről elnevezett civil szervezetet alapított fia, Domokos Péter a politikus barátainak, tisztelőinek támogatásával. Az egyesület a névadó szellemi hagyatékának megőrzésével, bemutatásával, a humanizmus, a különböző kultúrák közti párbeszéd értékének népszerűsítésével, tehetséges fiatalok felkarolásával, előadások, műhelyek szervezésével kíván foglalkozni. Domokos Géza szellemében a rugalmasság, nyitottság, empátia, társadalmi érzékenység elvei szerint kívánnak a közösség javára tenni – mondta el Domokos Péter november 25-én, pénteken, a Kovászna Megyei Tanács dísztermében szervezett bemutatkozó sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor megyei tanácselnök felolvasta Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét a jelenlévő értelmiségieknek, újságíróknak, politikusoknak. Domokos Géza mindig hangsúlyozta a romániai magyarság intézményei létrehozásának, megtartásának és működtetésének fontosságát – idézte fel Kelemen. A róla elnevezett egyesület egy új intézménynek tekinthető, ennél méltóbban nem is lehetne őrizni Domokos Géza emlékét, „ehhez kívánok sok sikert és sok cselekedetet” – zárult az üzenet.
Egyed Péter író, filozófus, Domokos Géza barátja a Székelyföld folyóirat számára írt szellemi portréból olvasott fel részleteket. Felidézte, Domokos Géza „pályaképének elővonalait” egy végül soha el nem készült portréinterjú helyett írta. Domokos életében meghatározóak voltak a Székely Mikó Kollégiumban töltött évek, a kolozsvári egyetemi évek, valamint a moszkvai tanulás időszaka. Az 1965-ben „majdnem-Nobel-díjas” Pausztovszkij volt rá nagy hatással. A Maxim Gorkij Irodalmi Intézetben mai megnevezéssel „kreatív írást” tanultak, modellül legtöbbször Csehov írásai szolgáltak. Itt, a szovjet metropoliszban, ahol színházba és koncertre lehetett járni, mélyítette el az erdélyi fiatalember a minőség iránti érzékét, innen ered kiadói irodalompolitikájának magva. 1989-ben már kész politikus volt, aki kilépett a művelődéspolitika mezejéről. A kilencvenes évek közepétől, visszavonulása után megírt könyvei nélkülözhetetlenek a romániai magyar társadalomban zajló folyamatok megértéséhez – méltatta Domokost Egyed Péter. 
Lakatos Mihály író, a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója a Domokos Géza vezette Kriterion könyvkiadó felbecsülhetetlen művelődéspolitikai jelentőségét méltatta.
A kiadó könyvei csemegék voltak a könyvre éhes fiataloknak, és létfontosságú szellemi táplálékot jelentettek, a mentális egészség megőrzésének voltak garanciái. A Kriterion világítótorony volt a sötét évtizedekben, Domokos Gézának és kiváló szerkesztőinek köszönhetően, és ez a szellemi hagyaték mindig vállalható – szögezte le Lakatos. A Kriterionnal a világirodalom friss levegője áramlott be a Kárpát-medencébe, a magyarországiak számára is mértékadó kiadó volt. 
Dávid Gyula irodalomtörténész beszédét László Károly színművész tolmácsolta. Dávid felidézte, politikai elítéltként 1968-ban került szerkesztőként a Kriterionhoz, amelynek igazgatója, az ő egykori kolozsvári szobatársa, olyan ember volt, hogy ha valamit ő nem tudott elintézni, azt nem is lehetett. A moszkvai tanulmányai során szerzett, az uralkodó ideológia műveinek, érvrendszerének ismeretei, hatalmas műveltsége, határozott személyisége olyan tárgyalópartnerré tették, akinek érvei előtt gyakran kénytelen volt meghátrálni a hatalom. Sokat is tanakodtak a pártszolgák és személyes ellenségei, vajon ki állhat mögötte, hogy ennyire nyíltan mer néha szembeszegülni vagy kritikát megfogalmazni egy-egy felülről jövő utasítással szemben.
Domokost kiváló román írok védőhálója óvta – idézte fel Dávid Gyula Az igazgató emberközelből című írása -, sajnos a 80-as években egyre vékonyult ez a háló, és 1989 után teljesen megváltozott minden; néha pont régi bajtársaival kerül szemben immár a kisebbségi politikus perspektívájából. (tudósítónktól)
Transindex
2011. november 29.
Zágon a legnépesebb község
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint Zágon a legnépesebb Kovászna megyei község – számolt be az orbaiszéki polgármesterek legutóbbi találkozóján Tamás Sándor megyeitanács-elnök.
Zágon az egyedüli község, melynek lakossága meghaladja az ötezres lélekszámot. A 4500–5000 lakossal rendelkező községek: Zabola, Szitabodza, Szentlélek (egyben a megye "legmagyarabb" községe, ahol a 99 százalékot is meghaladja a magyarok aránya), Uzon, Gelence és Bardoc. Listavezető helyezése ellenére Zágonban is a lakosság csökkenése tapasztalható: idén 5180 polgárt számláltak meg a biztosok, az előző népszámláláskor viszont több mint 5500-at. Mi több, Mikes szülőföldjén teret veszít a magyarság, a 2664 román nemzetiségűvel szemben 2516 magyar él a község két településén, Zágonban és Papolcon. Az arányt Papolc rontja, ott csupán 417 magyar ajkú él a 847 román nemzetiségűvel szemben. Roma nemzetiségűnek kevesen vallották magukat Zágonban, a magyar vagy román ajkú cigányok inkább a magyar vagy román nemzetiséget választották – mondta el Kis József polgármester. Érdekes a roma lakosság részarányának változása Nagyborosnyón. Eddig 175 cigányt tartottak nyilván, a mostani népszámlálás adatai szerint csak 38-an vallják magukat romának.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 30.
Kovászna megye: várhatóan törvényszékre kerül a népszavazás ügye
A Kovászna Megyei Tanács mai ülésén úgy döntött, kiáll a megye Székelyföld régióhoz való csatlakozását célzó, népszavazásra vonatkozó határozata eredeti verziója mellett, a prefektúra jogászai által kifogásolt cikkelyeken nem változtat. A Kovászna megyei tanács október 31-i ülésén hozta azt a határozatot, hogy jövő év március 11-én, népszavazás során kéri ki a megye lakossága véleményét a csatlakozásra és a megyehatár módosítására vonatkozó kérdésekben. Azonban a határozatot a tanács jegyzője nem ellenjegyezte, mert véleménye szerint a dokumentum törvénytelen. A határozat sorsa várhatóan a törvényszéken fog eldőlni. „Bízom a hazai igazságszolgáltatás pártatlanságában, annak ellenére, hogy vannak olyan esetek, amelyekben kétségeim vannak az objektivitást illetően” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a testület mai ülését követően. (hírszerk.)
Transindex.ro
2011. december 3.
Kézdiszentlélek a legmagyarabb község
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint megyénk legmagyarabb községe a felső-háromszéki Kézdiszentlélek, ahol a magyar lakosság számaránya 99,19 százalék – közölte Tamás Sándor megyeitanács-elnök Dálnokon a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.
Az elnök a megyei népszámlálási adatokat is ismertette. Elmondta: az előző népszámlálás óta megyénk összlakossága 222 449-ről 206 884-re csökkent, a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románok száma 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re. Kézdiszéken a legnagyobb arányban, 2487 személlyel Kézdivásárhely lakossága csökkent, míg 2002-ben 20 488 polgárt számláltak meg a biztosok, jelenleg a város lakossága Nyujtóddal együtt 18 001 fő. A magyarság száma tíz esztendő alatt 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken csupán Torján és Esztelneken nőtt a lakosság, másutt, bár nem látványosan, de csökkent a lélekszám. A románság csupán Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett pár személlyel, a többi községben csökkent. A legtöbb román, 820 Bereckben, a legkevesebb, nyolc Polyánban él. 1500-as lélekszám alatti kézdiszéki község Esztelnek (1188) és Kézdialmás (1312), 2000 alatti Lemhény (1924) és Polyán (1770), 3000 feletti Bereck (3498), Szentkatolna (3351), Csernáton (3954) és Ozsdola (3506), 4000 feletti pedig Torja (4052), Kézdiszentlélek (4665) és Gelence (4722). A romák száma leglátványosabban Ozsdolán növekedett, míg tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt. Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Megyeszinten a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol alig hárman élnek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 5.
Fogy a népesség Kovászna megyében
A székelyföldi Kovászna megye „legmagyarabb” községe, ahol a legmagasabb a magyar lakosság számaránya, a felső-háromszéki Kézdiszentlélek. A faluban a magyar lakosság aránya 99,19 százalék – írja a Háromszék című megyei napilap internetes oldalán Tamás Sándorra, a Kovászna megyei tanács elnökére hivatkozva.
Tamás Sándor a népszámlálási adatokat ismertetve elmondta, hogy az előző, 2002-es népszámlálás óta a megye összlakossága 222 449-ről 206 884-re, ezen belül a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románoké 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re.
A magyaroknál a csökkenés nagyjából 7,3 százalék, a románoknál 11,4, míg a romáknál a növekedés mintegy 38,6 százalék.
A történelmi Kézdiszékhez tartozó Kézdivásárhelyen a magyarság száma 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken két település, Torja és Esztelnek lakosságának száma nőtt. A románság száma Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett néhány fővel, a többi községben csökkenés tapasztalható. A romák száma a leglátványosabban Ozsdolán növekedett: tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt.
Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A megyében a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol hárman élnek – írja a Háromszék.
Erdély.ma
2011. december 6.
Bírósághoz fordul a kormányhivatal (Népszavazás Székelyföldről)
A prefektúra kénytelen lesz megtámadni a megyei önkormányzat népszavazási határozatát – közölte tegnap György Ervin, a kormány helyi megbízottja. 
A múlt heti tanácsülés jegyzőkönyvét megkapták, külön értesítést nem kellett küldenie a testületnek, és nem határidőhöz kötött, hogy a kormánybiztosi hivatal mikor fordul a közigazgatási bírósághoz – magyarázta György Ervin. Hozzáfűzte: nincs más választása, meg kell támadnia a jogászai által törvénytelennek ítélt megyei tanácsi döntést. Lemondani nem áll szándékában, Kulcsár-Terza József MPP-elnök, megyei tanácstag ilyen irányú felvetésére csak annyit mondott: egy politikus azt nyilatkozik, amit akar, tulajdonképpen hetente le kellene mondania, ha azokra hallgatna, akik erre szólítják fel őt.
Kovászna Megye Tanácsa október 31-én fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében 2012. március 11-én helyi népszavazást szerveznek a megye határainak módosításáról és egy Székelyföld elnevezésű közigazgatási egység létrehozataláról. A prefektúra formai hibákra hivatkozva a döntés visszavonására szólította fel a testületet, ám a november 30-i ülésen végül az RMDSZ és Tamás Sándor tanácselnök javaslata jutott érvényre, mely szerint akár bíróságon is megvédik a határozatot. A népszavazás kezdeményezője, az MPP korábban a hibák kijavítását és egy új határozat elfogadását javasolta, ám a múlt héten végül az RMDSZ-frakcióval együtt megszavazták: nem vonják vissza az egy hónappal korábbi döntést.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 19.
SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 22.
Összevonják a sepsiszentgyörgyi speciális iskolát és az oltszemi kisegítő iskolát
Összevonják a sepsiszentgyörgyi speciális iskolát és az oltszemi kisegítő iskolát, erről döntött hosszú vita után a háromszéki önkormányzat. Tamás Sándor tanácselnök szerint azért van szükség erre az intézkedésre, mert az új tanügyi törvény alapján nem működhet önálló pénzügyi intézményként olyan iskola, ahol 100-nál kevesebb tanuló van.
Az oltszemi kisegítő iskolában mindössze 74 diák van, a sepsiszentgyörgyi háromrózsai iskolában pedig 103-an tanulnak. Kulcsár-Terza József polgári párti tanácstag arra kérte a képviselő testületet, ne siessék el a döntést, hiszen az úgyis csak 2012 szeptemberétől lépne érvénybe, addig adjanak esélyt az oltszemi iskolának, hogy gyűjtsön diákot és megmaradhasson önálló intézménynek. Hozzátette: azért ellenzik az intézkedést, mert ezzel szerintük sérül a gyerekek oktatáshoz való joga. Válaszul Tamás Sándor kifejtette: a polgári párti politikus igazságtalanságot állít, hiszen a két intézmény összevonása nem érinti a gyerekeket és pedagógusokat, mindkét intézmény a jelenlegi helyén működik tovább, mindössze az oltszemi iskola könyvelői, titkári és igazgatói állása szűnik meg, mivel ezt a munkát Sepsiszentgyörgyön látják majd el. Elbocsátás sem lesz mivel az oltszemi iskola eddigi igazgatója, az összevont iskolaközpont aligazgatója marad. Végül 21 támogató- és a 7 polgári párti tanácsos ellenszavazatával elfogadták a két tanintézmény adminisztratív összevonását. marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
2011. december 31.
Erdélyi kastélykönyv
Az első kiadás utolsó ötven példánya kelt el az "Isten segedelmével udvaromat megépítettem..." Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötetnek a minapi sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón. A Gábor Áron Teremben megtartott, mintaszerűen megszervezett ismertetőn részt vettek a szerzők, Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt fiatal csíki történészek, akik nyolcévi munkával alkották meg e fokos, átlagon felüli szakmai és nyomdai igényességgel született művet, melyet az Isten is ajándék könyvnek teremtett.
A különben több száz lejes önköltségi áron készült példányokat a mecénásoknak – köztük a Kovászna Megyei Tanácsnak – köszönhetően a Gutenberg Kiadó mindössze nyolcvan lejért tudta kereskedelmi forgalomba bocsátani.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök hangsúlyozta ez alkalomból, hogy a főnemesi erdélyi családok udvarházainak huszadik századi viszontagságos története egy kicsit a régió magyarságának sorsát is jelképezi, ugyanis a 130-valahányból ma 41 romos állapotban van. A megyénkbeli 164 kúriából és kastélyból hasonlóképpen egyharmad vár felújításra. A szerkesztő, valamint Nagy Balázs néprajzos és a szerzők beszámolóiból kiviláglott, hogy a témakörben mozgó dilettáns munkákkal szemben a kötet egy olyan történelmi osztálynak is emléket állít, melyet a diktatúra eltüntetni kívánt a süllyesztőben (1949-ben egyetlen éjszaka internálták, deportálták őket, egy részük kényszermunkatáborba került), melyet ma méltányos elbírálásban részesíteni kötelesség. Ezt szolgálja eme egyszerre építészeti és családtörténeti leírás, a szerzők ugyanis levéltári kutatásokra alapozva a főnemesi családok sorsát és hálózatát is felvázolják a kastélyismertetésekhez csatolt dolgozataikban. A szakirodalmi forrásmunka kiemelkedő színvonalú képanyagával igazi útikalauza lehet ama turistáknak is, akik a régió kultúrtörténetében kívánnak eligazodni. A szerzők terepmunkájukról színes anekdotákban számoltak be. A nyolcvan százalékban románlakta vidékeken található magyar arisztokrata kastélyok tulajdonképpeni története elhalványulóban a helyi közösségek tudatában, ha nem veszett már teljesen ki onnan; jellemző egy Hunyad megyei eset, amikor is az épületet kereső szerzőket így igazította útba egy helybeli: "Á, a Gostat épületében lakó bárót keresik? Az itt és itt található." A történelmi családok utódainak egy kisebb része valóban megpróbál hazatérni, s ha az elhanyagolt vagy lelakott udvarházakhoz birtokait is visszakapná, akár maga is hozzájárulhatna a műemlékek megmentéséhez, mint erre a zabolai Mikesek példát nyújtanak. Az épületkincs tatarozása, megőrzése különben állami és mindenképpen nemzetiségi feladatunk marad.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. január 6.
Az Erdély.ma olvasói szerint Tőkés a leggerincesebb, György Ervin a legkevésbé az
December 28-án kiírtunk egy szavazást, amelyben azt kérdeztük olvasóinktól, hogy szerintük ki volt 2011. leggerincesebb és egyben a legeredményesebb politikusa. Eredetileg csak a tisz- tességes, szavahihető és karakán tulajdonságok gyűjtőfogalmára akartunk rákérdezni, de be kellett látnunk, hogy egy jó politikus- tól a közvélemény mindezek mellett eredményességet is elvár. A politikai alkuk során gyakran kell a gerinces viselkedés határán egyensúlyozni, és szubjektív elbírálás kérdése, hogy a cél érdekében mennyit áldozott fel a karakánságából a politikus. Ezért úgy gondoltuk, hogy egy politikus esetében egyensúlyban kell lennie a gerinces és az eredményorientált viselkedésnek. Ezért tettük egymás mellé a két tulajdonságot. Technikailag nem állt módunkban túl sok személy felsorolása, ezért megálltunk az első 14 név után, ami eszünkbe jutott.
Azért, hogy a véleménynyilvánítás ne fajuljon a rokonság és a beosztottak kattintásversenyévé (rendszerünkben egy bizonyos idő után ugyanarról az IP-ről több alkalommal is lehet szavazni), a voksolás során az eredmény láthatását nem tettük lehetővé.
Az Erdély.ma olvasói szerint 2011. leggerincesebb és egyben legeredményesebb politikusa Tőkés László, aki az összes szavazat 33 százalékát szerezte meg. Őt Borboly Csaba hargitai megyeitanács-elnök követi 21 százalékkal. A sor végén – nem meglepő módon – György Ervin Kovászna megyei kormánybiztos kullog, akinek százalékban kifejezett eredménye 1 alatt van.
Íme az összes eredmény: Tőkés László EP-alelnök, 33%, (412 szavazat)
Borboly Csaba, tanácselnök HR, 21%, (262 szavazat)
Toró T. Tibor m. elnök (EMNP), 9%, (108 szavazat)
Izsák Balázs elnök (SZNT), 7%, (81 szavazat)
Árus Zsolt tanácsos HR, 5%, (63 szavazat)
Kelemen Hunor elnök (RMDSZ), 5%, (57 szavazat)
Szász Jenő elnök (MPP), 4%, (52 szavazat)
Markó Béla (RMDSZ), 4%, (46 szavazat)
Lokodi Edit Emőke, tanácselnök MS, 3%, (38 szavazat)
Sógor Csaba EP-képviselő, 3%, (41 szavazat)
Tamás Sándor, tanácselnök, Kovászna megye, 3%, (43 szavazat)
Winkler Gyula EP-képviselő, 2%, (19 szavazat)
Ladányi László prefektus HR, 1%, (7 szavazat)
György Ervin prefektus, Kovászna megye, 0%, (3 szavazat) Az összes szavazatok száma: 1232.
Erdély.ma
2012. január 23.
Monográfiasorozat készül a Székelyföldről
A Székelyföld településeit mutatja be egységes sorozatban a Kovászna megyei önkormányzat. Az idei költségvetés-tervezetben 140 ezer lejt különítettek el a célra.
Partnerséget szeretnének a helyi önkormányzatokkal is, hiszen minden településnek érdeke, hogy elkészüljön a szakszerű monográfiája, amely minden helybeli könyvespolcán ott lehet, ugyanakkor ajándéknak is kitűnő. Miután megjelent egy-két kötet, azt referenciaként használva, pályázati forrásokat kutatnak fel, ugyanakkor remélik, hogy Hargita és Maros megye önkormányzata is csatlakozik a projekthez. Nagy Balázs projektvezető elmondta, az év első felében a kutatásra fektetnek hangsúlyt, majd 2012 végéig kiadják az első két-három falu monográfiáját.
Zsigmond Győző néprajzkutatónak már van egy kötetnyi anyaga Dálnokról, erre építve szerkesztik meg valószínű elsőként a település monográfiáját. A kéthasábos tördelésű kiadványt fekete-fehér fotókkal illusztrálják, a közepére a település színes panorámafotója kerül. Egyébként a Kovászna megyei önkormányzat támogatásával jelenik meg a Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei című kiadványsorozat is, melynek immár a negyedik kötete látott napvilágot. A megyében immár negyedik éve következetesen gyűjtik a térség jeles szülötteinek évfordulóit, hogy évről-évre több megemlékezést és emlékünnepséget generáljanak, az anyagot a Háromszék Vármegye Kiadó, a Kovászna Megyei Művelődési Központ adja ki a megyei tanáccsal közösen.
Az évfordulós életrajzi adatgyűjtemény az ötös és tízes születési vagy elhalálozási évfordulók szerint veszi számba Háromszék nagyjait. Az idei „nagyok” között van többek között író, költő, tanár, lelkész, főpap, jogász, orvos, gyógyszerész, polgármester, udvari tanácsos, közgazdász, festőművész, színművész és lepkegyűjtő, összesen 99 szócikk. Tamás Sándor elmondta, jövőben az eddig megjelent négy kiadványt egy kötetben adják ki, kibővítve. Idén Bod Péterre emlékeznek egész éves rendezvénysorozattal születésének 300. évfordulója alkalmából. Szonda Szabolcs, az ünnepségeket koordináló megyei könyvtár igazgatója elmondta, több háromszéki településen, de Gyulafehérváron, Magyarigenben, Marosvásárhelyen és Budapesten is szerveznek programokat.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. január 27.
Tamás Sándor tanácselnök: szükség van a magyar pártok összefogására 
Aki pártot épít, az konfrontációra készül, véli Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki szerint szükség van a magyar pártok összefogására az idei parlamenti választásokon.
- Korodi Attila, RMDSZ-es parlamenti képviselő, a külügyi bizottság elnöke a Közbeszédben úgy fogalmazott, hogy Magyarország rossz nemzetközi megítélése kihatással van az erdélyi magyarságra és különösen az autonómia-törekvésekre, hiszen nehéz előre vinni és az erdélyi magyar érdekeket érvényesíteni, ennyire negatív nemzetközi visszhang mellet. Lát ön erre utaló közvetlen jeleket?
– Azt hiszem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja ennek a Magyarország körüli nemzetközi megítélésnek, mert sok más ország – Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország – sokkal rosszabb, nehezebb helyzetben van, mint Magyarország és mégsincs ekkora hisztéria Európa-szerte körülöttük. Én azt hiszem, hogy nem a melegek házasságát, a melegek jogait kellene pártolja az Európai Unió néhány országa, hanem inkább azt kéne megnézzék, hogy Felvidéken mi történik a magyar nemzetiségűekkel, akik felvették a magyar állampolgárságot, vagy mi történik Romániában, Erdélyben, mondjuk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körül, holott jogszabályok is garantálják a kisebbségi, emberi jogokat. Ha kisebbségi jogokról beszélünk, akkor az Unió nagy országai inkább ezt kellene megvizsgálják elsősorban.
– Tőkés Lászlóék tettek egy olyan javaslatot, hogy a romániai választási rendszerben a kisebbségek számára töröljék el az 5 százalékos parlamenti küszöböt és egyfajta etnikai arányosság elvét vezessék be. Ezt az RMDSZ elutasítja. Korodi Attila például alkotmányos aggályokat megfogalmazott ennek kapcsán. Mit gondol erről?
– Az etnikai arányosság kérdése egy fontos kérdés, az RMDSZ ezt rég, hogy mondja és néhány esetben sikerült is elérnünk eredményeket, de azt semmiképpen nem nyílt levéllel, hanem politikai tárgyalások során. Etnikai arányosság sok esetben szükséges a kisebbségben élő magyar közösségek számára, akár választási rendszerről beszélünk, akár kinevezett tisztségekről. Egyáltalán az etnikai arányosság, mint elv és törvénybe iktatása kétségtelen, hogy hasznos lehetne más dimenzióban, más megfogalmazásban, számukra is. Egy jó példát mondok: Dél-Tirolban, ahol etnikai arányosságról szóló törvény szabályozza azt, hogy köztisztséget – beleértve nem csak tanári állást, hanem egy óvodai takarítónői állást is – kik tudnak és milyen arányban elfoglalni. Ilyen szempontból az etnikai arányosság, mint téma, egy hálás téma. Talán szerencsésebb lett volna előre egyeztetni a magyar politikai aktorok között.
– Lát egyébként arra esélyt, hogy a magyar pártok össze tudnak fogni? Hiszen, ha mondjuk ez megtörténne, nyilván a magyarok parlamenti képviselete igazodna és jobban igazodna a lélekszámukhoz.
– Nézze, az elmúlt időszakban sok esetben konfrontáció volt, akár magyar politikai szereplők között és én azt hiszem, hogy az együttműködés fontosabb, és a mostani időszakra jobban érvényes egy együttműködés, mint a versengés. Az kétségtelen, hogy aki pártot épít, az konfrontációra készül. Mindezzel együtt én alkatilag is megegyezés-párti, együttműködés-párti ember vagyok.
– Ez meg is fog valósulni? Tehát azt gondolja, hogy úgy mennek neki a választásoknak, hogy – akár országos, akár helyhatósági szinten – összefognak a magyar pártok?
– Sok helyen igen. Jó példát mondok.: Marosvásárhelyen az RMDSZ és az EMNT sikerült közös nevezőre jusson polgármesterjelölt, Vass Levente doktor úr személyében. Ez rendkívül fontos lépés.
– De helyhatósági szint és nem országos.
– Az valószínűleg egy kicsit később fog következni, különösen, hogy nemrég döntött úgy a parlament, hogy ez a két választás egyben lesz.
– Románia is nehéz gazdasági helyzetben van, IMF köldökzsinóron. Ez konkrétan az ön megyéjében beruházásban, gazdasági helyzetben mennyire jelent negatívumokat, vagy hoz negatívumokat 2012-ben?
– Nézze, ezt jó előre láttuk, éreztük, sikerült ellensúlyozni Európai Uniós programokban való részvétellel, hiszen elvégeztük otthon a házi feladatot jó ötletek mellé, elkészítettük a kivitelezési terveket is, pályázatokat nyertünk. Tehát én azt mondom, hogy a gazdasági válság ellenére is, hogyha jól forgatjuk az eszünket és projekteket tudunk érvényesíteni, akkor lehet vinni a közberuházásokat jó ütemben előre.
Duna Tv
Erdély.ma
2012. január 30.
Huszárakadémia Bálványosfürdőn
Először került sor Háromszéken, pontosabban Bálványosfürdőn a Huszárakadémiára, miután az előző négyet Hargita megyében tartották. Szombaton és vasárnap százhúsz huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt a nemzetközi rendezvényen.
Annak, hogy a rendezvény átkerült Háromszékre, három oka is van: a múlt évtől Altorján szolgál Hatos Mihály plébános, a huszárakadémia tábori lelkésze, a főszervezője Miholcsa József hagyományőrző őrnagy, aki pár évig Torján élt, és több köztéri szobra is van a község és a megye területén, Daragus Attila, Torja polgármestere, magánvállalkozó felajánlotta, ingyen szállásolja el a résztvevőket. Szombaton szakmai előadások hangzottak el Bem apó erdélyi hadjáratáról, a huszárok hétköznapjairól, a Székely Hadosztályról és a székely betyárokról. Este a talpalávalót Ábri Béla és zenekara biztosította, közreműködött Kátay István színművész. Miholcsa József főszervező tegnap délelőtt elmondta: az ötödik Huszárakadémián Háromszéket a gidófalvi huszárok, valamint a 15. székely határőrezred gelencei és kézdivásárhelyi ütege képviselte, Hargita és Maros megyéből több huszárcsapat is jelen volt, Magyarországról Debrecenből, Somogyból és Szegedről érkeztek előadók, illetve huszárok. Tegnap reggel, a három újabb szakmai előadást követően a huszárok Altorjára mentek, ahol felvonulás után a zsúfolásig telt templomban a Hatos Mihály plébános által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt.
Daragus Attila polgármester bejelentette, hogy március 15-re elkészül nyolc huszárruha, amit torjai hagyományőrző huszárok lóháton Kézdivásárhely főterén mutatnak majd be első alkalommal. Ezt követően Daragus emléklapot és emléktárgyat nyújtott át Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek és Olosz Gergely parlamenti képviselőnek. Tamás Sándor címeres megyezászlót (az 52.-et – szerk. megj.) adott át Hatos Mihály plébánosnak. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt énekelték el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd visszamentek Bálványosra, ahol Kádár Gyula történész bemutatta a Székelyföld határán és Székely hazát akarunk című könyvét, majd Székely Tibor hagyományőrző dandártábornok a vezérkari gyűlést követően bezárta az ötödik Huszárakadémiát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 22.
Minden magyarra szükség van
Autonómiáról, polgári kezdeményezésről, Marosvásárhely visszaszerzéséről, az RMDSZ neptuni politizálásáról, a magyar pártok közötti együttműködés lehetőségeiről esett szó tegnap este Sepsiszentgyörgyön a könyvtár Gábor Áron Termében az Erdélyi Magyar Néppárt által szervezett találkozón, melynek meghívottja Tőkés László EP-képviselő, az EMNP védnöke volt.
Igazi fórumhangulat uralkodott a találkozón, a mintegy 80 résztvevő közül sokan intéztek kérdéseket Tőkéshez, fejtették ki elvárásaikat az új párttal szemben. Több helyi MPP-s politikus is részt vett, jelen voltak az SZNT képviselői is.
Tőkés László felvezetőjében többször is kitért az RMDSZ és az MPP politikájára, a két magyar párttal való viszonyra is – mely téma egyébként a kérdésekben, hozzászólásokban is felmerült. Toró T. Tibor múlt heti, Sepsiszentgyörgyön elhangzott, egyes sajtóorgánumokban torz módon visszaadott nyilatkozatára – melyben az EMNP megbízott elnöke az RMDSZ-szel való esetleges együttműködés lehetőségéről beszélt azon településeken, ahol erre szükség van – és azt követő vehemens MPP-s reakcióra utalva leszögezte: senki sem vádolhatja őt az RMDSZ-szel való összeborulással. Azt hittük, hogy még itt a legjobb az RMDSZ, ennek ellenére megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy Tamás Sándor és Antal Árpád, akik az autonómia elkötelezett híveinek mondják magukat, felvonultatják az RMDSZ-es nómenklatúrát Sepsiszentgyörgyön – fogalmazott. Emlékeztetett, korábban is arra kérte őket, ne ússzanak az árral, majd színvallásra szólította fel az RMDSZ politikusait: döntsék el, a néppel vagy a párttal tartanak-e. A helyi MPP-t arra kérte, ne keressék a konfrontálódást a néppárttal, inkább az együttműködés, az egyesülés lehetőségeit kutassák, hiszen mindkét alakulat egy tőről fakad, közel állnak egymáshoz. Visszatérő téma volt a marosvásárhelyi polgármester-állítás. Tőkés elég borúlátóan fogalmazott, mint mondta, bár lát még halvány esélyt arra, hogy az RMDSZ a magyarság közös jelöltjeként indítsa Vass Leventét, az összefogást hovatovább a tulipán uralja. Az RMDSZ országos vezetésének együttműködésről szóló nyilatkozatait hazugnak nevezte, ők úgy képzelik el, hogy az összefogás a szövetségbe való belépést jelenti, valójában nem akarnak lemondani a pénz és hatalom monopóliumáról. Sokan szóltak az uniós polgári kezdeményezésről is, Tőkés ez ügyben a SZNT, az RMDSZ és a többi Kárpát-medencei magyar szervezet közös fellépésének szükségességét emelte ki. Biztatónak nevezte, hogy az SZNT-vel egyetértésre jutottak, de hangsúlyozta: az RMDSZ-t sem lehet megkerülni
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 26.
Döntött a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Elfogadta szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) második legfontosabb döntéshozó testülete az önkormányzati választásokra vonatkozó jelölési szabályzatot, amely meghatározza, hogy a szövetség területi szervezetei milyen szempontok és szabályok szerint választják meg a jelölteket.
A megméretésre várhatóan június 10-én kerül sor. A Marosvásárhelyen ülésező, az RMDSZ “miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa által elfogadott dokumentum szerint a területi szervezeteknek március 5-éig kell dönteniük a jelöltek kiválasztási módozatáról, és április 15-éig kell megnevezniük a jelölteket.
A szabályzat szerint az RMDSZ minden olyan településen és megyében indít jelöltet, ahol a magyarság számaránya eléri a 15 százalékot. Az RMDSZ színeiben ugyanakkor nem indulhatnak olyan személyek, akik az elmúlt négy évben más pártok jelöltjeként vettek részt választásokon.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a jelöltek megnevezésében a szabályzat nagyfokú autonómiát biztosít a szövetség területi szervezeteinek. Hozzátette: a helyi koalíciók megkötése ezentúl az országos vezetőség hatáskörébe tartozik, így a választások után a területi szervezetek csak az országos vezetőség beleegyezésével köthetnek helyi szintű együttműködési megállapodásokat más pártokkal.
A marosvásárhelyi tanácskozás több felszólalója élesen bírálta Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a 2010-es magyarországi parlamenti választások előtt tett egyik kijelentését idézte, miszerint a magyar társadalomnak nem többszörösen osztott politikai erőre van szüksége, hanem olyan kétharmados pártra, amelynek energiáit nem a kompromisszumok kötése foglalja le. A megyei önkormányzat elnöke szerint ez a romániai magyarságra is igaz kell legyen, és hangsúlyozta, hogy Erdélyben is erős politikai szervezetre van szükség. Rámutatott: az erők koncentrálása, és nem az erők felosztása a cél.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke szerint a mostani politikai helyzetben a legfontosabb dilemma az, hogy ki dönt majd a romániai magyar közösség alapvető kérdéseiről. Leszögezte: az RMDSZ a romániai magyarság politikai képviselőjeként eddig mindig a romániai magyarság érdekei mentén döntött, és arról az elvről ezentúl sem mondanak le, hogy a romániai magyarság ügyeiről a romániai magyarok döntsenek.
Példaként a Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSSZ) magyarországi finanszírozása kapcsán kialakult vitát említette. Markó szerint ez a vita nem arról szól, hogy a csángók szervezete túl közel állt volna az RMDSZ-hez, hiszen az együttműködésük ellenére az RMDSZ-nek is volt nézeteltérése az MCSSZ-szel. Ehelyett arról van szó – mondta Markó -, hogy “bizonyos politikai koncepciót sért”, ha a csángók maguk döntenek saját kérdéseikről.
Markó a romániai belpolitikai helyzet kapcsán kijelentette, hogy az RMDSZ nem folytathatja a kormányzást, ha nem teljesülnek azok a feltételek, amelyeket megszabtak koalíciós partnereiknek a február eleji romániai kormányváltáskor. Ezeknek a feltételeknek ez egyik sarokköve – mondta Markó – a romániai oktatási törvény alkalmazása, konkrétan a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának megalapítása, amit az egyetem román többségű szenátusa ellenez.
Az RMDSZ marosvásárhelyi tanácskozása előtt a Mentsük meg Verespatakot! nevű civil szerveződés mintegy kéttucatnyi aktivistája tiltakozó akciót szervezett, amelyben azt kérték, hogy az RMDSZ egyértelműen foglaljon állást a Verespatakon tervezett ciántechnológiás aranybánya megnyitása ellen. Ez a téma végül nem szerepelt a megbeszélés napirendjén.
MTI/Szatmár.ro
2012. március 5.
Eltulipánosodott függetlenek (RMDSZ-polgármesterjelöltek)
Tulipánossá vált az összes háromszéki magyar községvezető, besoroltak az RMDSZ-be azok is, akik 2008-ban függetlenként, illetve az MPP támogatásával szereztek mandátumot – jelentette be büszkén Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, aki azt is elmondta, ezek a polgármesterek a szövetség jelöltjeiként indulnak az idei önkormányzati választásokon.
Háromszéken két városban maradt nem RMDSZ-es magyar polgármester, Baróton Nagy István, Kézdivásárhelyen pedig Rácz Károly. Az elmúlt négy évben hatásosnak bizonyult az RMDSZ-es megyevezetés “támogatáspolitikája”, és sorba váltak a szövetség tagjává a korábbi függetlenek, így ma már nem meglepő, hogy az RMDSZ színeiben mérettetik meg magukat idén. RMDSZ-es jelölt lesz Illyefalva, Bölön, Bükszád, Ozsdola és Kézdiszentlélek jelenlegi vezetője, mindannyiukat függetlenként választották meg, és nem tesz másképpen Gidófalva elöljárója, aki a zöld párt színeiben nyert mandátumot. Tamás Sándor nem ejtett szót az MPP-s támogatással függetlenként mandátumot nyert nagyajtai polgármesterről, Bihari Edömérről, értesüléseink szerint azonban ő is követi kollégái példáját. Arra a kérdésre, hogy mivel győzték meg az említett urakat az RMDSZ-hez csatlakozásról, Tamás Sándor szűkszavúan válaszolt: “Az eddig elvégzett munkánkkal.” Az RMDSZ polgármesterjelöltjeiről már mindenütt döntöttek, többnyire a helyi választmány határozott, és ezt hagyta jóvá a megyei Állandó Tanács. Árkoson is megvan az induló neve, ám egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Kőröspatakon Kisgyörgy Sándor a jelöltjük, a többi sepsiszéki községben a tisztségben levő polgármesterek vállalják újra a megmérettetést – mondta el Fodor István sepsiszéki elnök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 5.
Incze Lászlóra emlékeztek (Ünnep Kézdivásárhelyen)
Szombaton könyvbemutatóval, dokumentumfilmmel és szoboravatással egybekötött ünnepségen emlékeztek a múzeumalapítás negyvenedik évfordulójára, és az intézmény felvette megálmodója, létrehozója, Incze László (1928–2007) tanár, helytörténész, muzeológus és közéleti személyiség nevét.
Szűknek bizonyult az egykori tanácsház gyűlésterme, a jelenlegi múzeum kiállítóterme, több mint kétszázan jöttek el, a nagyon sok helybeli mellett itt voltak a szülőhely, Barót, valamint Kovászna, Kolozsvár és több erdélyi város képviselői. A főbejárat melletti falra felszerelt, kétnyelvű tábla jelzi: az intézmény ettől a naptól az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevet viseli. Elsőként Dimény Attila múzeumvezető idézte fel a negyven évvel ezelőtti múzeumnyitást, majd dióhéjban a négy évtized legfontosabb statisztikai adatait sorjázta: ez idő alatt közel félmillióan látogatták az intézményt, amely több mint hétszáz rendezvénynek adott otthont, az időszakos képzőművészeti kiállításoknak köszönhetően mára ötszáz értékes alkotással gazdagodott. Dimény beszédében külön kiemelte néhai Incze László szerepét, aki munkatársaival intézményt teremtett Kézdivásárhelyen. A megemlékezés a Vörös T. Balázs által 2001-ben készített és Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét bemutató huszonhat perces dokumentumfilm megtekintésével kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott. A kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője, Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész a múzeumalapító munkásságát méltatta, A rendhagyó székely város című, frissen megjelent, Incze László tanulmányait tartalmazó díszes könyvet özvegye, Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a kötet szerkesztője mutatta be. “Incze László neve már életében összeforrt a kézdivásárhelyi múzeummal, mert a látogatók százai találkoztak vele tárlatvezetőként. Nagy türelemmel és nem kisebb szakértelemmel mutatta be a frissen kiállított tárgyakat vagy az állandó kiállítások anyagát. Sokan ismerték őt, és őrzik emlékezetükben szerény és tiszteletre méltó alakját” – írta róla köszöntőjében dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek üzenetét Kötő József tolmácsolta. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a jelenleg a magyarországi Mezőkovácsházán élő nyolcvankét éves Király Károly levelét olvasta fel, aki a rossz időjárás és betegsége miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. Király 1968–1972 között a Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottságának első titkára volt, segítsége és aktív támogatása nélkül aligha jöhetett volna létre a céhtörténeti múzeum. Üzenetében külön kiemelte Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa érdemeit, aki abban az időben a megye kulturális tevékenységét vezette. Negyven évvel ezelőtt az avatószalagot ő vágta el. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor, kortársak, barátok és ismerősök emlékeztek Incze Lászlóra, majd a rendezvény a múzeum udvarán folytatódott, ahol leleplezték a névadó szobrát, Vetró András képzőművész alkotását. A bronz mellszobrot a Bedő Zoltán által vezetett Incze László Egyesület állíttatta. Kötő József a névadó tudományos és közéleti munkásságát méltatta, a mellszobrot Tamás Sándor és Rácz Károly polgármester leplezte le, ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és nt. Szőcs László kézdi-orbai református esperes áldotta meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 15.
Nem szabad március 15.
Nem lehet hivatalos munkaszüneti nap március 15. a brassói táblabíróság jogerős döntése szerint. A bíróság visszautasította a Magyar Polgári Párt (MPP) fellebbezését, és érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat arra vonatkozó határozatát, hogy március idusa legyen a régió ünnepe és munkaszüneti nap – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
A bíróság még nem indokolta meg a döntést, Kulcsár Terza szerint valószínűleg formai kifogást találtak.
Mint arról beszámoltunk, az MPP tanácsosai valamennyi helyi önkormányzatnál benyújtották a határozattervezeteket, hogy március 15. legyen munkaszüneti nap. A Kovászna megyei prefektúra minden esetben a határozat visszavonására szólította fel az önkormányzatokat, és ha ez nem történt meg, a döntést megtámadta a közigazgatási bíróságon, arra hivatkozva, hogy a hivatalos ünnepekről csak a parlament határozhat. Időközben Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata belefoglalták a kollektív munkaszerződésbe, hogy alkalmazottaik március 15-én és november 1-jén szabadnapot kapnak.
„Ha nem ment másként, hát kitaláltunk egy olyan jogi lehetőséget, amelyet sem prefektus, sem az ellendrukkerek nem tudnak megtámadni. Ha sorsunkat saját kezünkbe vesszük, akkor az életünket előbb-utóbb a saját szájunk íze szerint tudjuk alakítani” – mondta Tamás Sándor megyei tanácselnök. A polgári párt politikusai úgy vélik, a választások után a parlamentben kell folytatni a küzdelmet.
Kulcsár Terza József elmondta, tapasztalatuk szerint a román igazságszolgáltatásban nem lehet a prefektúra ellenében győzedelmeskedni, ezért beadványban kérik Tamás Sándor tanácselnököt, tűzze napirendre a Székelyföld önállóságáról szóló népszavazás kiírására vonatkozó határozatuk visszavonását, majd a prefektúra kifogásait figyelembe véve szavazzák meg újra azt.
A kormánybiztosi hivatal ugyanis formai hiányosságok miatt támadta meg a határozatot, többek között azért, hogy a tervezetet nem bocsátották közvitára. Előtte felszólította a megyei tanácsot, hogy vonja vissza a székelyföldi népszavazásra vonatkozó határozatát, a testület azonban úgy döntött, hogy a bíróságon védi meg igazát. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 19.
Erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létesül
Erdélyi, partiumi képzművészek, műkritikusok, kurátorok tárgyaltak szombaton Sepsiszentgyörgyön az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozásáról. A kezdeményező Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, a közel ötórás vita és beszélgetés következtetéseként a résztvevők pozitívan álltak hozzá a csúcsintézmény létrehozásának kérdéséhez.
„Az álmodozás időszakán túl kell lépni, hiszen minden városban van múzeum sok részleggel és gyűjteménnyel, de nincs egy olyan intézmény, amely gyűjti, feldolgozza és népszerűsíti az erdélyi képzőművészeti értékeket” – szögezte le Vargha Mihály. A találkozón megegyeztek, hogy létrehoznak egy szakmai grémiumot, amely kidolgozza az intézmény megalakításának stratégiáját, azonosítja a prioritásokat. Vargha emlékeztetett, a kommunizmus ideje alatt a hagyatékokat nem gyűjtötte senki, 10-20 évnyi képzőművészeti anyag hiányzik.
Az új közgyűjtemény alapja a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár gyűjteménye lehet, megfelelő kiállítótér hiányában rengeteg érték van raktáron, felvásárolnák a hagyatékokat, és meggyőződésük, hogy az új intézmény létrehozása megsokszorozná az adakozókedvet is. A sepsiszentgyörgyi képtár idén már kapott adományt, Pallos Jutta képzőművész húsz festményét, a közgyűjtemény megalakításának ötletére pedig már több erdélyi művész ajánlott fel műveiből.
Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke kifejtette, céljuk hálózatba kapcsolni az erdélyi galériákat, a kialakult gyűjteményt körbehordoznák. Erdélyben Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában van önkormányzati, adminisztratív háttér egy ilyen csúcsintézmény létrehozására, Háromszéken van erre akarat, nagyobb városoknak hiába van képzőművészeti múltjuk, ha nincs önkormányzati háttér és akarat egy ilyen közgyűjtemény kialakítására.
A közel félhektárnyi területet megvásárolták, az idei költségvetésben különítettek el pénzt a látványterv elkészítésére, a szakmának kell megfogalmaznia igényeit. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, ha meg tudnák vásárolni a csődbe ment cigarettagytár impozáns műemlék épületét, az is megfelelő lenne erre a célra, ugyanakkor szeretnék, ha a Sapientia egyetem kihelyezett képzőművészeti tagozatot hozna létre a városban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 19.
A szakma rábólintott (Erdélyi képzőművészeti múzeum Sepsiszentgyörgyön)
Szükség van egy több művészeti ágat magában foglaló erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozására – döntöttek egyöntetűen a szombaton Sepsiszentgyörgyön összegyűlt romániai magyar képzőművészek, művészettörténészek, múzeumvezetők, akik azzal is egyetértettek, hogy ehhez jelenleg Háromszéken adott a jogi, önkormányzati háttér.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Antal Árpád polgármester – mint a létesítendő intézmény helyi kezdeményezői – biztosította a szakma képviselőit, Sepsiszentgyörgy készen áll arra, hogy megtegye az első lépéseket a terv megvalósításához. Eljött az idő, hogy végre áttörjük az álmodozás falát – mondta Vargha Mihály, aki arra utalt, Erdély különböző városaiban, akárcsak Sepsiszentgyörgyön, már korábban megfogalmazódott az igény a magyar közösség képzőművészeti múzeumának létrehozására, ellenben a gyakorlati kivitelezéshez nem volt megfelelő jogi, politikai, önkormányzati háttér. A létesítendő intézményben helyet kapna az összerdélyi, partiumi, bánáti képzőművészeti közgyűjtemény; lehetőséget teremtene a létező galériák hálózatba kapcsolására, kiállításaik cseréjére, vándoroltatására; feladatai közé tartozna a képzőművészeti hagyatékok gondozása, őrzése, és lehetőséget nyújtana hazai és külföldi képzőművészek számára műtermi kutatómunkára, alkotásra. Úgy tudjuk megtartani Sepsiszentgyörgyöt, a legnagyobb magyar többségű erdélyi várost, ha erdélyi szintű intézményeket hozunk létre, ilyen lenne a képzőművészeti múzeum – mondta Antal Árpád. A polgármester ismertette, abban is gondolkodnak, hogy képzőművészeti és művészettörténész szakot indítson Sepsiszentgyörgyön a Sapientia–Erdélyi Tudományegyetem. Tudjuk, hogy egy képzőművészeti múzeum felépítése, megtöltése tartalommal és fenntartása nagyon sokba kerül, de jó ügyekre, nemzeti érdekeltségű ügyekre eddig is megtaláltuk a pénzt, a gazdasági válság e tekintetben most sem lehet akadály – szögezte le Tamás Sándor. A múzeum szomszédságában megvásárolt négyezer négyzetméternyi terület adott az építkezésre, de szóba jöhet a dohánygyár műemlék épülete is, amit, ha eladó lesz, a város megvásárolna, a gyűjtemény összeállítására is össze lehet gyűjteni a pénzt, előbb ellenben egy szakmai grémiumot kell összehívni a stratégia kidolgozására, a sürgősségi sorrend felállítására, a meglévő képzőművészeti gyűjteményekből hiányzó évtizedek alkotásainak felkutatására – összegeztek a kezdeményezők. Azt, hogy mikor nyitja meg kapuját az erdélyi képzőművészeti múzeum Sepsiszentgyörgyön, egyelőre senki nem meri megsaccolni, de a szervezőmunka, a kurátorok, támogatók keresése elindult, és ami a legfőbb, a szakma a legszélesebb körben támogatja létrejöttét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 26.
Ma is példamutató a Székely Hadosztály elkötelezettsége
Március 24-én szombaton délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be szerzői A Székely Hadosztály története című könyvet.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében megtartott könyvbemutatón megjelentek a kötet szerzői, Gottfried Barna és Nagy Szabolcs levéltárosok, történészek, valamint Illésfalvi Péter hadtörténész, aki a könyv előszavát írta, és aki méltatta a kiadványt a váradi bemutatón. A hadtörténész kiemelte annak fontosságát, hogy a tavaly megjelent kötet segítségével immár monografikus formában is hozzáférhető a Székely Hadosztály története. A Székely Hadosztály története megmutatja azt, ahogy egy maroknyi elkötelezett ember meg akarta változtatni az első világháború végén előállt reménytelen helyzetet, és úgy gondolták, továbbra is kötelességük megvédeni a hazát, fejtette ki a hadtörténész. Példát mutattak helytállásukkal, hűségükkel, önfeláldozásukkal, ezért a mai generációk számára is fontos lehet megismerni a Székely Hadosztály történetét. Helytállásuk annál is figyelemre méltóbb, hiszen a központi kormányzattól semmilyen segítséget nem kaptak, sőt előfordult olyan is, hogy miközben a Székely Hadosztály a románok ellen harcolt, a magyarországi vörös hadsereg hátba támadta őket, fejtette ki Illésfalvi Péter.
Nagy Szabolcs és Gottfried Barna a kötet megszületésének történetéről számoltak be a szép számban összegyűlt hallgatóságnak. Nagy Szabolcs veszprémi levéltáros elmondta, hogy Kratochvil Károly, a hadosztály vezetőjének emlékiratai a Veszprém Megyei Levéltárban vannak, ez az anyag keltette fel érdeklődését a téma iránt. A Székely Hadosztály történetéről szóló írások mellett egy kiállítási anyagot is összeállítottak a szerzők. Ezt a kiállítást elvitték Kovászna megyébe is, ahol találkoztak Tamás Sándorral, a Kovászna Megyei Tanács elnökével, aki azt javasolta, hogy írjanak ebből könyvet. Így született meg a monográfia megírásának ötlete. Nagy Szabolcs kifejtette, hogy magyarországi történészek Trianon okai közül hármat szoktak megemlíteni, de elhallgatják vagy nem domborítják ki eléggé a negyedik okot, Magyarország belpolitikai helyzetét. Károlyi Mihály miniszterelnöknek belpolitikai és külpolitikai nyomás alatt kellett megoldania Magyarország súlyos problémáit, és ő úgy döntött, hogy a belpolitikai rendezésre koncentrál a külpolitikai vonatkozások rovására, pedig, mint ahogy Nagy Szabolcs vélekedett, a külpolitikai problémák megoldása akkor sokkal sürgetőbb lett volna. Ez a politikai döntés oda vezetett, hogy egy hónap alatt egymillió magyar katonát szereltek le, miközben az utódállamok hadseregei bevonultak Magyarország területére. Mivel az akkori kormány nem szervezte meg a fegyveres önvédelmet, ez hozzájárult az ország széthullásához és kirablásához. Ebben a végzetes helyzetben pedig már a Székely Hadosztály hősies ellenállása sem segíthetett.
Gottfried Barna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár levéltárosa elárulta, neki eredetileg más volt a kutatási területe, 2005-től kezdett foglalkozni a Székely Hadosztállyal. „Ha ez egy gyalázatos történet lett volna, nem foglalkoztam volna vele, mint ahogy akkor sem, hogyha hősöket kellett volna kreálni” – vallotta be Gottfried Barna. „Ám ez a történet a maga megismerhető valójában megáll, szereplőinek minden erényével és gyengeségével együtt.” Végezetül kifejtette: „Nagyon fontos, hogy felismerjük a saját érdekünket mint közösség érdekeit, mert az egyéni érdekek nagyon plasztikusan körvonalazódhatnak. Ez a tanulsága a könyvnek, hisz a Székely Hadosztály felismerte a nemzet érdekeit, de nekik nem sikerült ezeket az érdekeket érvényesíteni, mert kevesen voltak.” A kötetbemutató végén a meghívottak a közönség kérdéseire válaszoltak.
tortelenemeportal.hu
2012. május 2.
Benyújtotta választási listáit a három magyar politikai szervezet
A jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választáson. A jelöltlisták az utolsó száz méteren is módosultak: Kolozsváron a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, László Attila visszalépett. A Krónika úgy értesült: a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő és a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök sem vesz részt a megmérettetésen.
jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választásokon. Az RMDSZ már korábban bejelentette: nem kíván közösködni sem az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), sem a Magyar Polgári Párttal (MPP), mi több, ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokra, mint 2008-ban. Kelemen Hunor szövetségi elnök közlése szerint az RMDSZ részéről 317 polgármesterjelölt, 8459 helyi és 703 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
Az RMDSZ továbbá Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Fehér, Kovászna, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyében pályázza meg a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. A korábbi önkormányzati választáson a szövetség 184 településen állított polgármestert, 2195 helyi és 89 megyei tanácsosi mandátumot szerzett, ugyanakkor Hargita, Kovászna, Szatmár és Maros megyében az RMDSZ-t képviselő jelölt nyerte el a megyei tanácselnöki tisztséget.
Szabó-Györke Zsombortól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos sajtófelelősétől megtudtuk: a szervezet lapzártánkig még nem véglegesítette a listáit a székelyföldi megyékben. Azt azonban tudni lehet, hogy a legfiatalabb magyar párt 74 polgármesterjelölttel, 1726 helyi és 260 megyei tanácsosjelölttel vág neki első megmérettetésének. Az EMNP ugyanakkor 7 megyében állít megyei tanácselnökjelöltet.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a szervezet közel száz településen pályázza meg a polgármesteri tisztséget, az önkormányzati képviselőjelöltek számát azonban lapzártánkig nem tudta pontosan megmondani. „A polgári párt számára a helyhatósági választások tétje az, hogy minél több polgármesteri tisztséget megszerezzen. Célunk, hogy a 2008-ban megszerzett 11 polgármesteri széket megtartsuk, de nyilván szándékunkban áll növelni a tanácsosi mandátumhoz jutott polgári pártiak számát is” – nyilatkozta lapunknak Szász Jenő.
A polgáriak első megmérettetésén egyébként 489 helyi és 10 megyei tanácsosi mandátumot szereztek. Az MPP elnöke sajnálja, hogy a párt nem tudott országos színtű koalíciót kötni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP): Szász Jenő számításai szerint egy ilyen együttműködés révén a két szervezet 54 településen szerezhette volna meg a polgármesteri tisztséget.
„Sajnos így sok helyen megoszlanak majd a jobboldali szavazatok és így az RMDSZ jelöltje lesz majd a befutó. Együttműködés révén egy olyan eredményt tudtunk volna felmutatni, amely miatt az RMDSZ kényszerhelyzetben nemzeti válogatottat kellett volna felállítson a parlamenti választásokra” – fogalmazott az udvarhelyi politikus. Szász Jenő példaértékűnek nevezte, hogy az MPP és az EMNP Kolozs megyei szervezetének sikerült megállapodnia pénteken abban, hogy közös listán indítják jelöltjeiket az önkormányzati választásokon.
A két párt Kolozs megyei szervezetének elnökei, Gergely Balázs, illetve Csép Sándor által pénteken kiadott közös közlemény szerint a megállapodás értelmében Kolozsváron a néppárti polgármesterjelöltet, Gergely Balázst támogatják, és csak a néppárt állít listát, amelynek második helyére Fodor Alpár, az MPP jelöltje kerül fel. Kolozs megyében az MPP tanácselnökjelöltjét, Csép Sándort támogatják. A megyei koalíciós listát Simon Csaba, az MPP jelöltje vezeti, második helyen Szász Péter, a néppárt jelöltje indul.
Kolozsvár: László Attila visszalépett
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, mint ismeretes, Eckstein-Kovács Pétert indítja a kincses városi polgármesteri tisztségért, míg a szervezet megyei elnöke, Máté András a megyei tanácselnöki mandátumért próbál voksokat gyűjteni június 10-én. Az amúgy is több meglepetésnevet tartogató városi tanácsosjelöltek listáján azonban az utolsó pillanatban is történtek változások: az RMDSZ jelenlegi alpolgármestere, a 7. helyre rangsorolt László Attila bejelentette, nem kíván részt venni a megmérettetésen.
László a Krónikának elmondta, a jelöltállítás „nevetséges módszerét” kifogásolja. „Nem adom a nevem ilyen bohóckodáshoz” – fogalmazott az alpolgármester. A Krónika úgy értesült, László Attilán kívül a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő sem vesz részt a megmérettetésen. Úgy tudjuk, a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke, a megyei tanácsi alelnök is visszalépett.
Marosvásárhely: leszámolások az RMDSZ-nél
Teljesen felborította az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosjelölt listáját a megyei szervezet vezetősége. Az állandó bizottság szinte semmibe vette a helyi választmány véleményét és új, a városi szervezet székházában soha meg nem fordulót, jóformán még tagsági könyvvel sem rendelkező személyeket is rangsorolt befutó helyekre. Elesett a bejutó pozíciótól maga a választmány elnöke, Csegzi Sándor is. Megyei felettesei azt vetették a város alpolgármesterének a szemére, hogy az elmúlt tizenkét év alatt nem sikerült kibújnia Dorin Florea városatya árnyékából. Nagy István színművész és rádiós személyében a listát egy civil vezeti.
A Rádió GaGa kereskedelmi adó igazgatóját Benedek István, a városi szervezet elnöke, Gombos Csaba egykori wu-shu világbajnok, illetve Peti András jogász követi. Utóbbi kettőt a közvélemény a szervezet nagyágyúinak számító Lokodi Edit Emőke, Kelemen Atilla és Borbély László bizalmi embereiként tartja számon. Az RMDSZ megyei elnökének a fia is bejutó helyre került: Kelemen Márton azonban nem a városi, hanem a megyei önkormányzatot célozta meg.
Azon túl, hogy választmányi elnökként megyei felettesei a 10. pozícióra rangsorolták, Csegzi Sándor úgy érzi, az állandó bizottság méltánytalanul járt el, hisz a listára olyan személyeket is elhelyeztek, akiket ő is jobbára csak névről és hallásból ismer. Véleményét osztja a választmány is; a testület több tagja is szóvá tette, hogy Kelemen Atilla megyei elnök olyanokat kezdett „futtatni”, akiket eddig még soha nem láttak az RMDSZ székházában.
„Számomra provokáció és jelzés is egyben az, hogy a 10. helyre rangsoroltak. Ugyanakkor biztató, hisz még jelentek valamit a marosvásárhelyi magyarság számára, ha azok az emberek állítottak félre, akik ezt megtették” – reagált a Krónikának Csegzi, aki az állandó bizottság döntése után viszszalépett. Az alpolgármester – aki az elmúlt években többször is lemondott mások javára a polgármester-jelöltségről, az idén pedig második lett Vass Levente mögött – belátta, hogy ő, felettesei elvárásával ellentétben, nem akart fék lenni mindabban, amit a város polgármestere, Dorin Florea tesz. Csegzi Sándor ugyanakkor jó ideje az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozik.
A párt országos főtitkára, Kovács Péter szerint azért volt szükség a marosvásárhelyi tanácsosjelölt-lista átszabására, mert a felmérések szerint csökkent a helyi magyarság bizalma a városi RMDSZ-szervezetben és a helyi önkormányzati képviselők egy részében. A Többszemközt című ETV-s műsor meghívottjaként azonban elhallgatta, hogy a közvélemény-kutatás szerint a szövetségnek semmi esélye visszaszerezni a polgármesteri széket. Kovács Péter úgy vélte: ha a polgármester-választáson minden magyar Frunda Györgyre szavaz, Marosvásárhelyen lehet győzni.
A leköszönő tanácsosok mindenáron való menesztési hevében az állandó bizottság egy olyan személyt is rangsorolt a listára, aki zsenge koránál fogva nem választható. Az RMDSZ megyei vezetői utólag belátták tévedésüket, és lecserélték Csata Tímeát. Ezzel szemben az EMNP listája sokkal kevesebb meglepetést tartalmaz. Mint várható volt, a marosvásárhelyi tanácsosjelöltek lajstromát a szervezet megyei, illetve helyi elnöke vezeti, Portik Vilmos és Kali István.
Az igazi húzónevek a harmadik és a negyedik helyet foglalják el, Nagy László unitárius esperes és Hollanda Dénes, a Sapientia volt dékánja és egyben alapítója személyében. A néppártiak listáján továbbá több olyan személy is szerepel, aki korábban az RMDSZ színeiben foglalt el különböző tisztséget: a hatodik helyezett Kirsch Attila például 2000 és 2008 között két mandátumot töltött ki a városi önkormányzat tulipános frakciójában. Az EMNP nem indít saját polgármesterjelöltet, de bejelentette, a függetlenként megméretkező Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga társelnökét támogatják a megmérettetésen.
Bizonyos híresztelésekkel ellentétben nem mond le a polgármester-jelöltségről az MPP-hez igazolt Benedek Imre. Az ismert kardiológusprofesszor, aki több mandátumon keresztül az RMDSZ megyei tanácsosa volt, kijelentette, esze ágában sincs visszalépni, és folytatja a harcot, amire ötezer támogató aláírás jogosítja fel. A szövetség vezetői Dorin Florea demokrata-liberális polgármester emberének tartják Benedeket, akit az utóbbi időben egyre többször láttak vendéglői asztalnál ülni a jelenlegi városvezetővel.
Háromszéken a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor újabb mandátumra pályázik, kihívói a néppárt részéről Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke és a polgári pártot képviselő Kulcsár Terza József lesznek.
Az EMNP Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádot támogatja, aki újabb polgármesteri mandátumot szerezne a megyeszékhelyen, a többi háromszéki városban azonban hármas verseny várható.
Hargita megyében Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben, míg az RMDSZ égisze alatt induló Borboly Csaba újrázna a megyei tanács élén. Csíkszeredában Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe.
Bihar megye: új és régi arcok
Tegnap, a határidő szerinti utolsó pillanatban nyújtotta be megyei tanácsi, illetve váradi helyi önkormányzati jelöltlistáját a Bihar megyei RMDSZ-szervezet. Nagyvárad polgármesteri címére Cseke Attila jogászt, korábbi egészségügyi minisztert jelölik, a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület élére pedig Pásztor Sándor mérnök, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője pályázik. Az RMDSZ listáit ugyanakkor a megszokottnak mondható nevek vezetik, némileg rendhagyó módon a polgármester- és az elnökjelölt helyett: a városi önkormányzati jelöltek közül Biró Rozália foglalja el az első helyet, ami azt mutatja, hogy az alakulat júniustól is számít rá nagyváradi alpolgármesterként – harmadik mandátumában.
A megyei lista élén pedig az a Kiss Sándor áll, aki korábban már betöltötte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségét, igaz, még azelőtt, hogy ezt a posztot egyéni választókörzetes szavazással lehetett volna elnyerni. Jelenleg Kiss a megyei önkormányzati alelnök, és a lista alapján valószínű, hogy ezután is az marad. Cseke Attila szenátor nem szerepel egyik listán sem, Pásztor Sándor pedig éppúgy, mint legutóbb, a váradi tanácsosjelölti listán foglal el befutó helyet.
Ezen a jelöltlistán egyébként nincs sok változás, egyetlen kivétellel ugyanazok a nevek szerepelnek a befutó helyeken, akik jelenleg is tanácsosi széket foglalnak el Váradon. Az egyetlen személyi változást Fleisz János történész eltűnése jelenti, akinek helyét Ritli László Csongor jogász, Ritli László egészségügyi miniszter fia vette át a lista egyik, biztos nyerőnek számító helyén. Fleisz Jánost, akinek mandátumvégi tanácsosi beszámolóját el sem fogadta a frakció, tegnap telefonon kerestük meg, ő pedig kérdésünkre kijelentette: a továbbiakban nem kíván politikai szerepet vállalni más párt színeiben sem.
Cseke Attilának egyébként Nagyvárad jelenlegi polgármesterével, Ilie Bolojannal kell felvennie a harcot, ha nyerni akar, magyar ellenfelei ugyanakkor azzal kampányolnak, hogy sem neki, sem más magyar jelöltnek nincs valós esélye a váradi győzelemre. Tény, hogy az előzetes felmérések alapján Bolojan tulajdonképpen biztos nyertesnek látszik. Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének egy friss közleményéből az is kiderül, hogy a szervezet saját, reprezentatív felmérése alapján sok váradi magyar is a népszerű, liberális párti városvezetőre kívánja leadni voksát.
A vélt esélytelenség miatt indít saját váradi polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt Zatykó Gyula mérnök személyében, a Bihar megyei önkormányzat élére pedig Szilágyi Ferenc egyetemi tanárt jelölik. Az EMNP még nem hozott nyilvánosságra sem váradi, sem megyei jelöltlistát. Függetlenként jelölteti magát Érmihályfalván a polgármesteri tisztségbe Kovács Zoltán. Mi is beszámoltunk róla, hogy a jelenlegi érmihályfalvi polgármester nemrég kilépett az RMDSZ helyi szervezetéből, később pedig a szövetségből is.
Szilágy megye: RMDSZ vs. EMNP
Szilágy megyében már tudvalevő, hogy huszonegy polgármesterjelöltet indít az RMDSZ. Zilahon Sojka Attila János vállalkozó száll versenybe a polgármesteri címért, a megyei önkormányzat elnöki tisztségéért pedig Csóka Tibor mérkőzik meg. Az EMNP Zilahon Tunyogi Tímeát, a párt helyi elnökét jelöli polgármesternek, a megyei tanács elnöki tisztségére pedig Sándor József orvost.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezet állít megyei tanácselnökjelöltet, Szatmárnémetiben viszont a polgármesteri tisztség elnyeréséért csak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) száll ringbe.
Az RMDSZ a megyei tanácselnöki székért Csehi Árpádot indítja ismét, aki jelenleg is ellátja ezt a tisztséget, a megyeszékhelyen pedig polgármesterjelöltjük Ilyés Gyula, aki második mandátumát tölti városi elöljáróként. Az MPP négy évvel ezelőtt – saját bevallásuk szerint az RMDSZ kérésére, akik azt akarták, hogy magyar ellenjelöltek ne veszélyeztessék a szövetség pozícióit – nem szállt ringbe sem a szatmárnémeti polgármesteri, sem a Szatmár megyei tanácselnöki székért. Most viszont mindkét pozíciót megpályázzák, mivel úgy vélik, az RMDSZ nem honorálta akkori gesztusukat.
Tanácselnökjelöltjük a párt megyei elnöke, országos MPP-alelnök, Hegedűs Pál, Szatmárnémetiben pedig Zazula Béla helyi vállalkozó lenne polgármester. Az EMNP megyei tanácselnökjelöltje szintén az alakulat megyei szervezetének vezetője, Tivadar Dénes lesz. Polgármesterjelöltet viszont nem indítanak Szatmárnémetiben, amint sajtótájékoztató keretében elmondták, egy általuk végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján döntöttek így, melyből az derült ki, hogy a megyeszékhelyen élő magyarok nem akarják, hogy több magyar nemzetiségű polgármesterjelölt induljon, megyei szinten viszont szeretnének változást.
Tanácsosi listájuk viszont lesz a városban is, melyet szintén Tivadar Dénes vezet. Nagykárolyban az RMDSZ és a néppárt jelöltje száll ringbe az elöljárói székért – a szövetség a jelenlegi polgármestert, Kovács Jenőt jelölte ismét, az EMNP pedig a városi szervezet elnökét, Konglovits Évát indítja a magyar többségű településen. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 3.
Végleges RMDSZ-jelöltlisták
Közel tízezer, egészen pontosan 9976 jelöltet indít az RMDSZ a június 10-i helyhatósági választáson – tájékoztatott tegnap Kolozsváron Kovács Péter főtitkár.
Közel tízezer, egészen pontosan 9976 jelöltet indít az RMDSZ a június 10-i helyhatósági választáson – tájékoztatott tegnap Kolozsváron Kovács Péter főtitkár. A politikus elmondta, a jelölési határidő lejártát követően vált véglegessé, hogy 319 polgármesterjelölt, 8854 helyi, 789 megyei tanácsosjelölt, 14 megyei tanácselnökjelölt méretkezik meg a szövetség színeiben.
A megyei tanácselnöki tisztségért versenybe száll Faragó Péter Arad, Solomon Adrian Bákó, Décsei Attila Beszterce-Naszód, Pásztor Sándor Bihar, Kovács Attila Brassó, Borboly Csaba Hargita, Kerekes György Fehér, Tamás Sándor Kovászna, Máté András Levente Kolozs, Lokodi Edit Emőke Maros, Böndi Gyöngyike Máramaros, Csehi Árpád Szatmár, Csóka Tibor Szilágy és Halász Ferenc Temes megyében.
„Célunk a 2008. évi eredmények megismétlése, amikor 184 polgármester, 2195 helyi tanácsos, 89 megyei tanácsos és 4 megyei tanácselnök nyert mandátumot az RMDSZ színeiben, de természetesen szeretnénk ezeket a számokat meghaladni, és bízunk abban, hogy ez sikerülni is fog. Olyan jelöltjeink vannak, akiknek az elmúlt években számottevő eredményt sikerült elérniük, ezekre pedig az elkövetkezőkben is építkezni tudnak. Olyanok is indulnak, akik még nem dolgoztak önkormányzati struktúrákban, de szakmájukban többszörösen bizonyító szakemberek, akik konkrét programmal kívánják megszerezni közösségük bizalmát” – fogalmazott Kovács.
MPP-sek álltak át az EMNP-be Háromszéken
A jelöltlisták leadásának utolsó napján három háromszéki település MPP-s csapata váltott pártot. Kulcsár Terza József, a polgári párt háromszéki elnöke sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy kedden reggel a nagybaconi polgármesterjelöltjük és a tanácsosjelöltjeik nagy része távozott, és beálltak az EMNP-be. Hasonló lépést tettek az MPP köröspataki és bölöni tanácstagjelöltjeik is. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyében 12 településen indít saját polgármester jelöltet, míg Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es, Kovásznán az MPP-s polgármester jelöltet támogatják, Zágonban pedig közös jelöltet indítanak a polgári párttal. Emellett további 30 háromszéki településen állítanak saját tanácsoslistát, jelentette be Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 5.
Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 10.
Nemet mondanak a székelyek Pontáéknak
Nem fizeti vissza a kormány tartalékalapjából kapott pénzösszegeket Hargita és Kovászna megye önkormányzata. A Hargita megyei tanács 6 millió lejt kapott az Ungureanu-kabinettől, míg Kovászna megye önkormányzatának 4,8 millió lejt utaltak Bukarestből.
Közös fellépés. Nem adnák vissza a pénzt a székelyföldi megyei elöljárók Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette: nem adják vissza a kormánypénzt, hiszen törvényesen kapták, és ha kell, perre mennek érte. Elmondása szerint az összeget az európai uniós beruházások önrészeként akarják felhasználni. „2009-ben is, amikor az RMDSZ ellenzékben volt, csak uniós pénzekből gazdálkodtunk, nem kaptunk kormánytámogatást, és mégis sikerült megkétszerezni a megye költségvetését” – emlékeztetett Borboly.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke szintén leszögezte, hogy a pénzt törvényesen kapták, kormányhatározat rendelkezik róla, és tanácsi határozattal belefoglalták már a megyei költségvetésbe, nem adják vissza. A tanácselnök szerint pimaszság a Ponta-kormány részéről visszavenni a kormánytámogatást. Úgy vélte, lehet, hogy a Bukarestből kapott pénzt más megyékben rendezvényekre már „elpallták”, viszont a két székely megye megspórolta a támogatást, hogy azt rendeltetésszerűen, uniós beruházásokra fordíthassák.
Mint arról beszámoltunk, az új kormány rendeletet fogadott el, mely szerint az önkormányzatoknak – amennyiben még nem költötték el – vissza kell fizetniük azt a pénzt, amit április elején az Ungureanu-kabinet utalt ki számukra a tartalékalapból.
A rendelet a Hivatalos Közlönyben is megjelent. A két székelyföldi politikus tegnapi sajtótájékoztatóján élesen bírálta a Ponta-kabinetet, mint hangsúlyozták, a területi autonómia jelenthet megoldást arra, hogy a magyar közösség ne legyen kiszolgáltatva a bukaresti kormányváltásoknak. „Nem jó gyűlöletből szabályt alkotni, az erőszakos intézkedések, a bukaresti magyarellenes politizálás visszavetheti a helyi szinten folytatott román–magyar párbeszédet, és ennek következményeit a székelyföldi románok is megérzik” – vélte Borboly Csaba.
Tamás Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában huszonkét év után is bármi visszafordítható, a megszerzett jogokat és a kapott pénzeket is elvehetik. Egy új miniszter átrendezheti a költségvetési tételeket, egy tollvonással megváltoztatja a kormányzati programokat, és bár nem tudja megakadályozni, késleltetni tudja az EU-s pályázatokat, összegzett a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Erősítenék a székely térségi identitást A sikeres Székelyföld fórumsorozatot tartották tegnap Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényen Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség identitása összekapcsolódik az etnikai identitással, ezért sokáig hallgatni kellett róla. Mint mondta, az ünnepek, a kiadványok, a jelképek, a szimbolikus térhasználat, az arculatépítés gyakorlati megoldások a térségi identitás előtérbe helyezésére. Ezeket a fejlesztéspolitikai eszközöket a versenyképesség és a megélhetés szolgálatába kell állítani, szögezte le a szakember. Mint elhangzott, a fórum célja, hogy a székelyföldi térség fejlesztésének fő irányvonalait meghatározó cselekvési tervek készüljenek. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök hangsúlyozta, az európai példa is azt mutatja, hogy ahol erős az identitás, ott gazdasági fellendülés is tetten érhető. Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy saját erőből kell megtalálni a helyes utat, gazdálkodni és felmutatni az értékeinket.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 10.
A magyarellenes Munteanu a háromszéki prefektus
Ismét a szociáldemokrata Codrin Munteanu lesz Kovászna megye prefektusa, ő váltja a Ponta-kabinet által leváltott György Ervint. Munteanu kinevezését már keddi ülésén eldöntötte a kormány, ám akkor iktatják be, amikor a határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A liberális párt Kovászna megyei politikusai Milik Ottót, a Bevándorlási hivatal Otopeni-i központjának vezetőjét javasolták a kormányhivatal élére, ő valószínűleg megkapja az alprefektusi posztot. A 35 éves Codrin Munteanu 2009-ben már volt Kovászna megye prefektusa, akkor is György Ervint váltotta, majd ugyancsak neki adta vissza a tisztséget.
Munteanu közigazgatási jogból doktorált, kilenc évig vezette a Kovászna megyei prefektúra jogi osztályát, 2008-ban Bukarest alprefektusi tisztségét töltötte be, 2011-től kormányfelügyelő. Kovászna megyei prefektusként az volt a vezérelve, hogy véget vet annak a gyakorlatnak, miszerint ami nem tilos, az megengedett, és hadat üzent a székely jelképeknek, a magyar feliratoknak. Horia Grama, a PSD Kovászna megyei elnöke a sajtónak elmondta, „szakmai szempontok” alapján jelöltek prefektust.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács és a háromszéki RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a többségében magyarok lakta Háromszéken a kormány képviselője kellene ismerje a magyar kultúrát, beszélje a magyar nyelvet, és fontos az etnikai arányosság betartása is. „A magyar közösség számára Milik Ottó lenne elfogadhatóbb, hiszen ő a románokkal és a magyarokkal is szót tud érteni, míg Codrin Munteanu csak a román nacionalistákkal” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 11.
Választások – Jelöltmustra Székelyföldön
Ma megkezdődött az önkormányzati választási kampány Romániában, amely június 9-én reggel 7 órakor, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt 24 órával ér véget.
Három magyar párt mintegy 15 ezer jelöltje mérkőzik meg egymással és a román ellenfelekkel Erdélyben a június 10-i önkormányzati választásokon. A polgármesterek és megyei tanácsok elnökeinek megválasztásánál sem lesz második forduló: a legtöbb voksot összesítő jelölt foglalja el a tisztséget, függetlenül attól, hogy megszerezte-e a választók legalább felének bizalmát.
Székelyföldön kiélezett magyar-magyar verseny várható az önkormányzati választásokon. Minden nagyobb településen több magyar jelölt verseng a polgármesteri székért és a legtöbb helyen saját tanácsosi (önkormányzati képviselői) listát indít mindhárom magyar párt. A legtöbben a tulipán jele alatt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben indulnak. A Magyar Polgári Párt (MPP) is a Székelyföldre összpontosít. Választási jelükre, a fenyőre, már négy éve is itt ütötték a legtöbb pecsétet: akkor a székelyföldi voksok több mint harmadát szerezte meg. Mindkettőtől átcsábíthat szavazókat a tavaly bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely a közélettől elfordult magyarokat is arra bíztatja: érdemes visszatérni a szavazófülkébe az új párt jele, a csillag kedvéért.
A legmagyarabb székely városban, Székelyudvarhelyen az RMDSZ a tisztségben lévő Bunta Leventét indítja a polgármester-választáson, aki a 2004-2008 ciklus idején a Hargita megyei önkormányzat élén állt. Visszatérne a város élére Szász Jenő, az MPP elnöke is, aki már három mandátumot töltött (1996 és 2008 között) Székelyudvarhely polgármesteri székében. Az EMNP részéről is jelentkezik kihívó Tankó László közgazdász, vállalkozó személyében.
A megyeközpont Csíkszeredában Ráduly Róbertnek, a nyolc éve tisztségben lévő RMDSZ-es polgármesternek két orvos kihívója van a másik két párt részéről. Az EMNP Szabó-Soós Klára családorvos „gyógyító kezeire" bízná a várost, aki az MPP-től igazolt át az új párthoz. Az MPP Bokor Márton gyermekgyógyászt, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság korábbi vezetőjét indítja polgármesterjelöltként.
Gyergyószentmiklóst MPP-s polgármester vezeti négy éve: Mezei János újraválasztását az EMNP is támogatja. Leváltásával egy szintén MPP-s múlttal rendelkező tanár, Lázár Zoltán atomfizikus próbálkozik az RMDSZ részéről. A korábbi alpolgármester az egyik helyi lapnak azt mondta, nem akar magányos farkas lenni: ezért fogadta el az RMDSZ felkérését.
A Hargita megyei közgyűlés elnöki tisztségét Borboly Csaba, az RMDSZ egyik csúcsvezetője tölti be, aki négy éve Szász Jenő MPP-s elnökkel mérkőzött meg – sikeresen – a „legmagyarabb" romániai megye vezetéséért. Mostani kihívói Salamon Zoltán közgazdász az MPP, illetve Sorbán Attila mérnök az EMNP részéről.
Kovászna megyében a párt háromszéki elnöke, Nemes Előd pályázza meg az EMNP részéről a megyei tanács elnöki tisztségét, amelyet Tamás Sándor RMDSZ politikus tölt be. Ugyancsak megyei elnökét, Terza József jogászt küldi harcba a székért az MPP is.
A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön az EMNP a tisztségben lévő Antal Árpád RMDSZ-es polgármester újraválasztását támogatja. MPP-s kihívója Bálint József építési vállalkozó, jelenlegi alpolgármester lesz.
Felső-Háromszék központjában, Kézdivásárhelyen, újabb mandátumra pályázik a négy éve tisztségben lévő MPP-s polgármester, Rácz Károly, akit a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly márciusban kenőpénz elfogadásának gyanújával vett őrizetbe, majd egy hónappal később szabadlábra helyezték. Rácz akkori sajtótájékoztatóján azt mondta: a kérdéses összeget kölcsönkérte. „A Brassói Táblabíróság végre hozott egy politikailag nem befolyásolt döntést, és elismerte, hogy azok a szedett-vedett állítások, amelyek az aktacsomókban szerepelnek, nem állják meg a helyüket. Nem hogy a letartóztatásomat meghosszabbítsák, de azonnali hatállyal megszüntették azt" – interpretálta a polgármester a döntést.
Az RMDSZ a mostani választáson a térség szenátorára, Bokor Tiborra bízta a polgármesteri tisztség visszaszerzését. Az EMNP Johann Taierlingot, egy Németországból hazatelepült kommunikációs szakembert jelölt a tisztségre.
A Székelyföld történelmi fővárosában, Marosvásárhelyen él Erdély legnépesebb magyar közössége, ám a románság van többségben. A magyar pártok egy éve hangoztatják, hogy a város lakosságának 45 százalékát kitevő magyarságnak csak egy közös jelölttel lenne esélye visszaszerezni a 12 éve elvesztett polgármesteri széket, mégsem jutottak megállapodásra. Az RMDSZ szerint az összefogás egyedüli módja az lehetett volna, hogy a másik két párt is felsorakozik a tulipán jele alatt induló „közös" jelölt mögé, a másik két párt pedig koalíciós megállapodást követelt. Végül mindenki megy a maga útján: az RMDSZ Frunda György szenátort jelölte polgármesternek, az MPP – az RMDSZ-ből kizárt – Benedek Imre szívsebész professzort indítja, az EMNP pedig bejelentette, hogy a függetlenként induló emberjogi harcost, a Pro Európa Liga társelnökét Smaranda Enachet támogatja. A marosvásárhelyi összefogást leghangosabban szorgalmazó új párt szerint még mindig nem lenne késő visszaléptetni Frundát és Benedeket, hogy a magyarok körében nagy tiszteletnek örvendő Smaranda Enachenak esélyt biztosítsanak a negyedik mandátumára készülő Dorin Florea polgármester leváltására, ám sem az RMDSZ, sem az MPP nem mutat erre hajlandóságot.
A magyar pártok közötti megegyezés hiánya a megyei tanácselnöki tisztség megtartását is kérdésessé teszi. Maros megye lakosságának valamivel több mint harmada magyar és négy évvel ezelőtt úgy sikerült az RMDSZ-es Lokodi Editnek megnyernie a választást, hogy a román szavazatok megoszlottak több párt jelöltje között. Most a megye eddigi prefektusa, a demokrata-liberális Marius Pascan lesz fő ellenfele, a másik két magyar párt pedig az MPP-s Bíró Zsoltot, a Marosszéki Székely Tanács elnökét támogatja a tanácselnöki választáson.
MTI. Erdély.ma