Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás Sándor
1521 tétel
2011. június 1.
Székelyföld Napok – Kerekasztal-beszélgetés a székely megyék tanácselnökeivel
Székelyföld egységes, értékes és erős – ezt hangsúlyozzák manapság egyre gyakrabban a székelyföldi megyék vezetői. Azt állítják, hogy versengés helyett összefogással lehet csak megteremteni a sikeres Székelyföldet.
A közös fejlesztési stratégia része a három székelyföldi megye gazdasági és kulturális értékeit, adottságait felsorakoztató, szombaton kezdődő egyhetes Székelyföld Napok rendezvénysorozat is. A Duna Televízió Térkép című műsorának május 31-i adásában a három székelyföldi megye tanácselnökei most először egy asztalnál értékelték Hargita, Maros és Kovászna megye összefogásának konkrét célját, az együttdolgozáshoz fűzött reményeket.
Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök szerint a Székelyföld Napok rendezvénysorozat lehetőséget ad az Erdélybe látogatóknak, főként a magyarországi turistáknak, hogy akár több napot is eltöltsenek a régióban, megismerjék Székelyföld kulturális hagyományait, értékeit. „Tulajdonképpen az egy hetes rendezvénycsomaggal nagyon jó időtöltést, gazdag turistacsomagot tudunk biztosítani az ide látogatóknak” – tette hozzá az elnökasszony.
A rendezvény legfontosabb erőssége, hogy azt – idén először- közösen szervezi a három székelyföldi megye, így együtt mutathatjuk meg igazi értékeinket. Ezt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tartotta fontosnak kiemelni, szerinte a június 3-10. között zajló rendezvénysorozat esetében az időpontválasztás sem véletlen, hiszen a Pünkösd előtti időszakban nagyon sokan látogatnak haza Székelyföldre.
„Elhangzott egy kulcsszó: hazalátogatók. Nem csak turistáknak, hanem az Erdélyből, Székelyföldről elszármazottakra is számítunk” – kapcsolódott be a beszélgetésbe a Kovászna megyei tanácselnök. Tamás Sándor hangsúlyozta: „azt szeretnénk, hogy ne csak rokoni látogatásokra térjenek haza az innen elszármazottak, hanem közösségi élményekben is részük lehessen.” Kiderült az is, hogy a július 30-ra, a maksai Óriás Pincetetőre meghirdetett Székely vágta a budapesti hagyományos Nemzeti Vágta hivatalos előfutama lesz. „Úgy indulunk neki, hogy a Székely vágta nyertesét benevezzük a Nemzeti Vágtára és megnyerjük a versenyt” – mondta Tamás Sándor.
Arra a kérdésre, hogy miért együtt fogtak össze, miért nem erősebb, gazdagabb megyékkel szövetkezik a három székelyföldi megye szintén Tamás Sándor reagált. Határozottan kijelentette, hogy Székelyföld nem szegény régió, és az infrastrukturális fejlődés is szemmel látható. „Mindössze szemléletváltásra van szükség és arról a szemléletről, hogy merjünk szegényül gondolkodni, merjünk kicsik lenni, át kell térni arra a szemléletre, hogy van erőnk, vannak ötleteink, vannak programjaink, eszünk is van, a pénzügyi forrásokat pedig bukaresti és Európai Uniós forrásokból a három megye közösen elő tudja teremteni – szögezte le a Kovászna megyei előjáró. A gondolatsort Borboly Csaba folytatta: Hargita, Maros és Kovászna megye összefogásának eredménye egyértelműen látszik, a számok is azt mutatják, hogy a központi régióból a három megye tudta lehívni a legtöbb unió pénzforrást.
Egyetértésének adott hangot Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök is, mert szerinte Székelyföld igazi értékeit, hagyományait, a történelem adta gazdasági lehetőségeit a korábbi országos önkormányzati tanácsban nehézkes volt megvalósítani, ezért jó ötlet a regionális önkormányzati tanácsok megalakítása, hiszen közös stratégiában gondolkodva eredményesebb lehet az önkormányzati munka is.
Erdély.ma
2011. június 1.
Román-magyar diplomáciai csörte
Miközben tegnap délután az EU fővárosában állófogadást adtak az erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselők a székelyföldi képviselet mai megnyitója alkalmából, diplomáciai szintre jutott a tömbmagyar régió brüsszeli lobbiképviseletének létrehozása körül a román politikum és a sajtó által generált hisztériakampány: bekérették tegnap a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet, hogy magyarázatot kérjenek az ügyben. Bukarest legfőbb kifogása az, hogy az iroda a Magyar Régiók Házában kap helyet. A hecckampány ellenére a székely iroda megnyitása előtt egy nappal megtartott állófogadás sikeresen lezajlott.
A Hargita és a Kovászna megyei tanács által finanszírozott, Maros megye képviseletét is ellátó iroda megnyitása alkalmából tegnap délután a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő, Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula tartott fogadást az EP-ben, ám a román fél mindezt úgy próbálja beállítani, mintha egy „nem létező” régió képviseletének megnyitásáról lenne szó, ami szerintük illegális, és támadás az ország egysége ellen.
A tegnap késő délutáni fogadáson a megyei tanácsok küldöttségei élén Borboly Csaba Hargita és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is ott volt, és Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkárt is a belga fővárosba várták. A fogadáson beszédek hangzottak el az EP-képviselők és a tanácselnökök részéről, majd a Hargita táncegyüttes előadását tekinthették meg. „Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet a Székelyföldre” – hangoztatta a rendezvényen Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, „a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak.” Bár a román sajtó tegnap délután arról cikkezett, hogy a magyar EP-képviselők távol kívántak maradni az eseménytől, Sógor Csabától, a három erdélyi magyar EP-honatya egyikétől tegnap este, a fogadást követően megtudtuk: a rendezvényen többek között Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Glattfelder Béla és Bauer Edit is jelen volt, sőt finn és észt európai parlamenti képviselők is ott voltak a fogadáson, amelyen összesen mintegy 80–100 vendég vett részt. „Most már minden azon múlik, hogy az iroda működtetői hogyan végzik a dolgukat, hiszen az jórészt háttérmunkáról és egyeztetésekről szól” – ecsetelte lapunknak Sógor.
Román külügy: ki a Magyar Régiók Házából
A román külügy közleménye szerint a bekéretett Füzes Oszkárral folytatott megbeszélésen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a képviselet Brüsszelben a Magyar Régiók Házában nyitja meg kapuit, és további információt kértek a magyar hatóságoktól. Egyúttal kijelentették, „a stratégiai partnerség szellemében” azt várják, hogy a képviselet megnyitóján egyetlen magyar hivatalosság se legyen jelen. Teodor Baconshi román külügyminiszter tegnap kijelentette: Románia azt akarja, hogy a képviselet ne a Magyar Régiók Házában kapjon helyet, és hogy az elnevezése is feleljen meg a közigazgatási helyzetnek. Úgy vélte, arról van szó, hogy egy népelnevezést jogellenes módon próbálnak egy régió megnevezéseként használni.
Polner Gergely, a brüsszeli magyar állandó képviselet szóvivője mindezek kapcsán leszögezte: a magyar uniós elnökség nem képviselteti magát hivatalosan az eseményen, mivel nem általa szervezett rendezvényről van szó. Az Európai Néppárt (EPP) – ezen pártcsaládba tartozik az RMDSZ is – nevében Joseph Daul frakcióvezető jelezte: az EPP-nek nincs köze az iroda megnyitásához. A mai hivatalos megnyitóra viszont várják Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettest.
Sógor Csaba a román külügyminiszter aggodalmai kapcsán a Krónikának kijelentette: a romániai központi fejlesztési régió egy ideig a bajor képviselet ingyenes irodahasználati felajánlását élvezve tarthatta fenn képviseletét Brüsszelben. „Biztos vagyok benne, hogy ha Tulcea és Konstanca megye Dobrudzsa néven kívánna képviseletet nyitni, a Magyar Régiók Háza azt is szívesen befogadná” – mutatott rá a képviselő. Hozzátette: az ország föderalizálásától tartó román képviselők panaszaikkal csak nevetségesekké teszik magukat például a német képviselők előtt, akik szövetségi államból érkeztek. „A székely iroda gazdasági és turisztikai lobbit próbál végezni, hiszen érdekeltté kell tenni Európát abban, hogy szeressenek, ne folyton síró kisebbség legyünk, hanem olyan, amellyel Európa együttműködhet” – ecsetelte.
Magyar érvek, román támadás
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ korábbi elnöke mindezek kapcsán tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) elmondta: a székelyföldi képviselet „nem eredményez majd csodákat, de valószínűleg segít ráirányítani a figyelmet a vidék gazdasági potenciáljára.” A politikus egyúttal bírálta a magyarellenes diskurzus visszatérését. Markó Béla kijelentette, az RMDSZ-es EP-képviselők csupán közreműködtek az iroda megnyitásában. „Nem értek egyet azzal, hogy megpróbálják átpolitizálni az iroda megnyitását. Szerintem szükséges az ország általános gazdasági érdekeinek népszerűsítése, hogy befektetőket vonzzunk a Székelyföldre, és hogy megismertessük a régió gazdasági és idegenforgalmi potenciálját. Ha ebben segíthet egy ilyen iroda, akkor miért ne jöjjön létre? Mi a probléma?” – tette fela kérdést Markó. A politikus reményét fejezte ki, hogy a képviselet segít felhívni a figyelmet a régió gazdasági lehetőségeire, mivel ott jelenleg jelentős problémák tapasztalhatók – akárcsak Erdély egésszében.
A Brüsszelben tartózkodó Borboly Csaba szerint a képviselet mai megnyitása azért fontos, mert a három székely megye így könynyebben hozzáfér majd a regionális társulások számára kiírt pályázatokhoz, és megismertetheti magát Európában. Fontosnak nevezte, hogy így nem csupán Bukaresten vagy a fejlesztési régió központján, Gyulafehérváron keresztül, hanem közvetlenül Brüsszelben is hozzáférnek majd a fejlesztési forrásokhoz. A diplomáciai botrány kapcsán kifejtette: azt várja a román külügytől, hogy az ország schengeni csatlakozásáért és az Egyesült Államok által fenntartott vízumkötelezettség megszűnéséért küzdjön, mivel a magyar adófizetők pénzéből is működik, így elvárhatják, hogy támogassa őket. Tamás Sándor kovásznai tanácselnök még korábban elmondta, hogy a megnyitóval egy időben címerkiállítás is nyílik, a képviseletre pedig kitűzik a román és a székely zászlót is.
Az ellenzék egyébként tegnap is folytatta a hadjáratot az iroda ellen: a PSD felkérte a román EP-képviselőket, hogy írják alá azt a levelet, amelyet egy nappal korábban címeztek Jerzy Buzekhez, az EP lengyel elnökéhez, és amelyben azt kérik: az uniós törvényhozás ne ismerje el a székely képviselet törvényességét.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 2.
Megnyílt a Székelyföldi Képviseleti Iroda Brüsszelben
Június elsején nyitotta meg a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a Székelyföldi Képviseleti Irodát Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja működtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetőségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elősegítve a térség fejlődését. Az iroda működése egyelőre időszakos lesz, mivel Románia nem tartozik a Schengen-övezethez, és ez alapján a román állampolgárok egy fél évben legtöbb kilencven napot tölthetnek ott munkajogi kötelékek nélkül. Így a két legforgalmasabb időszakban fog működni a képviselet: április elejétől június végéig, valamint szeptember közepétől december közepéig.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese köszöntőjében elmondta: „A székelyföldiek képviselete Brüsszelben a legtermészetesebb dolog a 21. században”. Szerinte a székely értékek egyetemes emberi és magyar értékek, amelyeket helyes megmutatni a nagyvilágnak. A miniszterelnök-helyettes beszédében hangsúlyozta: ami a székelyeknek a javára válik, az Romániának is hasznos.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: „Úgy gondoljuk, hogy a kelet-közép-európai országok, különösen a vidéki térségek problémáinak megoldására nincs ma receptje az uniónak, s ennek az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielőbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint „A néma gyermeknek az anyja se érti a szavát. Hiába vannak csodálatos erdőink, ritka vadállat
aink, friss és egészséges vizű forrásaink, ha senki nem tud róla. Székelyföld sokat tud nyújtani, csak először meg kell ismertetni a nagyvilággal”.
A megnyitót Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székelyföldi Képviseleti Iroda ötletgazdája moderálta.
A képviselet hivatalos megnyitóján Szekeres Attila heraldikus székelyföldi címergyűjteményét állította ki az iroda helyiségében, majd a meghívottak hagyományos székely termékeket kóstolhattak.
Az eseményen jelen volt Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő, Székelyföld képviseletében pedig a tanácselnökök mellett Demeter János és Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnökei, Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Birtalan József, Hargita megyei megyemenedzser és Becze István, Hargita megyei tanácsos.
Erdély.ma
2011. június 2.
Nemzeti összetartozás: külön-külön – Megemlékezés Trianonról
Az előzetes ígéretek ellenére sem sikerül közös, méltó ünnepet szervezniük a magyar szervezeteknek, pártoknak június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.
A trianoni békeszerződés évfordulóját tavaly nevezte el így a magyar kormány, az RMDSZ megyei szervezete pedig május elején jelentette be, méltó, reményteli ünneplésre hív minden magyart Háromszék négy városába, közös szervezésre kéri fel a magyar szervezeteket. A hivatalos meghívók azonban elmaradtak, s tegnap a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta: szombaton délután fél hatkor a szokott helyen, az Erzsébet parkban tartják hatodik alkalommal is megemlékezésüket. Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök a Háromszék kérdésére elmondta, szombaton tartják az elsősorban történelmi megemlékezést – ennek helyszínét és pontos időpontját talán ma ismertetik –, rövid beszéd után történelemtanárok kapnak szót, majd kiállításon mutatják be az eseményeket, Várpalotáról kapták kölcsön az anyagot. Nem múlton búsongó, önsajnáló rendezvényt akarnak, hanem az összetartozás irányába reményt mutatót, éppen ezért a fiatalokat hívták társszervezőnek. Tamás Sándor szerint meghívtak a rendezvényre más szervezeteket is, Gazda Zoltánt említette az MPP és az SZNT képviselőjeként. Gazda elmondta, valóban kapott meghívót Tamás Sándor aláírásával, de csak tegnap délelőtt. Az MPP azonban kedd este döntött úgy, bár olvastak a sajtóban a közös ünnepről, azóta sem tájékoztatták őket ennek programjáról, így ismét megszervezik az Erzsébet parkban a trianoni megemlékezést, amelyet ők kezdeményeztek hat évvel ezelőtt, és amely azóta hagyománnyá vált. Ők is mindenkit szeretettel várnak, társzervezőként is, Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök tegnap sajtótájékoztatón sorolta fel a politikai szervezeteket – RMDSZ, EMNT, EMI –, amelyek képviselői beszédet mondhatnának, és kiderült az is, a Hatvannégy Vármegye Mozgalomtól kaptak eddig visszajelzést a részvételre. Szombaton délután fél hatkor harangzúgással kezdődik a megemlékezés, beszédek, szavalatok hangzanak el.
Tehát már bizonyos: június 4-én, szombaton Sepsiszentgyörgyön két ünnepség is lesz, egyet az RMDSZ, egyet az MPP szervez. A polgáriak ugyan bejelentették, ha meghívják őket, elmennek a másik rendezvényre is, ám úgy tűnik, a nemzeti összetartozás társszervezésig nem fejlődhetett, a két politikai szervezet külön-külön tartja politikamentesnek ígért ünnepét. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 2.
Terebélyesedik a román hisztériakeltés a brüsszeli iroda kapcsán
Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet Székelyföldre – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke kedden Brüsszelben azon a fogadáson, amelyet RMDSZ-es képviselőtársakkal közösen adott Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása alkalmából.
Tőkés László elmondta, a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak.
Sógor Csaba (RMDSZ) beszédében hangsúlyozta: a három megye által képviselt iroda azt tűzi ki célul, hogy híd legyen Brüsszel és Székelyföld között, továbbá híd legyen Románia és Magyarország között.
A fogadáson több más EP-képviselő is megjelent, köztük Szájer József, a Fidesz EP-delegációjának elnöke, és Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője is.
Közleményében Tabajdi Csaba úgy vélte: „Túlzottak és érthetetlenek a képviselet megnyitását övező romániai aggodalmak. Románia állampolgárainak – legyenek akár magyar, akár román, akár más nemzetiségűek – az új képviselet megnyitása és az ezzel járó hatékonyabb uniós érdekérvényesítés egyértelműen a javát szolgálja.”
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke azt emelte ki, hogy az iroda információs és tájékoztató jelleggel jön létre. Azt is tisztázni kívánta, hogy az irodát jogilag Kovászna és Hargita megyék önkormányzatai hozták létre és tartják fenn.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke arra emlékeztetett, hogy annak idején nemzetiségre való tekintet nélkül Székelyföld polgárai egyöntetűen az EU-csatlakozásra szavaztak. Négy évvel a csatlakozás után látható, hogy az uniós tagságnak több az előnye, mint a hátránya – hangsúlyozta.
Bogdan Nicolăscu Duvăz szociáldemokrata-párti képviselő bejelentette, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) javasolja, hogy tűzzék a parlament napirendjére az iroda megnyitásával kapcsolatos kérdések megtárgyalását.
– Az USL soha nem fog egyet érteni egy etnikai kritériumok alapján körülírt terület autonóm státusának kiépítését illetően. A szövetség a kisebbségi törvényre sem szavazna mai formájában – hangsúlyozta Duvăz. Amennyiben a Boc-kormány felelősségvállalás útján fogadtatná el a jogszabályt, az USL bizalmatlansági indítványt nyújt be. Mint elmondta, a radikalizálódó RMDSZ már nem képzelhető el lehetséges koalíciós partnerként.
Teodor Baconschi külügyminiszter kedden egy televíziós műsorban kijelentette: a kezdeményezés árthat a kétoldali államközi kapcsolatoknak, de bízik abban, hogy a jelenlegi jószomszédi viszony fényében Budapest megértést tanúsít Románia érzékenysége iránt. A román külügy kérése az volt, hogy magyar tisztségviselők ne vegyenek részt a képviselet megnyitóján. A feszült helyzet megoldását abban látja, hogy a Magyar Régiók Háza ne adjon helyet a székelyföldi képviseletnek.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 2.
Szeklerland Brüsszelben
Bukarest tiltakozása ellenére megnyílt a székely lobbiiroda az EU fővárosában
A román államvezetés és a román politikusok berzenkedése ellenére megnyílt Székelyföld képviseleti irodája tegnap Brüsszelben. A magyar kormány nem vette figyelembe Bukarestnek azt a kérését, hogy ne képviseltesse magát az eseményen: az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott.
Semjén: nem valaki ellen
„Az iroda nem valaki ellen irányul, nem sérti senkinek az érdekeit, hanem javára válik mindenkinek, így Romániának is azáltal, hogy uniós forrásokat próbál a Székelyföldre vinni” – üzente Bukarestnek megnyitón mondott beszédében Semjén Zsolt. A magyarországi politikus szerint a székelyföldiek képviselete Brüsszelben „a legtermészetesebb dolog a 21. században”.
Újságíróknak külön nyilatkozva Semjén Zsolt azt is kifejtette: a magyar kormánynak nem kell kommentálnia, hogy az iroda megnyitásával kapcsolatban a román belpolitikában bizonyos politikai erők hisztériát keltenek. Szerinte a képviselet létrehozása „teljes összhangban van az unió betűjével”.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielőbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az iroda célját úgy fogalmazta meg: „Székelyföld sokat tud nyújtani, csak először meg kell ismertetni a nagyvilággal.”
Băsescu: Székelyföld nem létezik
A román kormányt és a politikusokat az zavarja, hogy az iroda szerintük olyan területi-közigazgatási egység képviseletét látja el, amely valójában nem létezik. Ezt nyíltan meg is fogalmazta tegnap Traian Băsescu államfő, aki szerint a képviselet megnyitása a „románok és a román alkotmány” semmibevételével egyenértékű. Teodor Baconschi román külügyminiszter kedden este egy televíziós adásban úgy fogalmazott: egy adott térség népies elnevezésével (Székelyföld) nem lehet „visszaélni” úgy, hogy egy régió márkaneveként használják.
Romániai régiónak lehet nevezni például önmagában Hargita vagy Kovászna megyét – mondta a miniszter, aki szerint a Székelyföld képviseletében nyíló iroda a kétoldalú kapcsolatok szintjén kelt zavart Bukarestben, hiszen annak a Magyar Régiók Háza ad otthont. Ezért kérették be kedden a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét.
Kevésbé voltak diplomatikusak tegnap Bukarestben a román politikusok. Puiu Haşotti liberális frakcióvezető úgy fogalmazott: a képviselet megnyitása a „románellenes” Tőkés Lászlónak, az EP alelnökének tulajdonítható. „Sajnálom, hogy nem létezik olyan törvény, amelynek alapján megvonhatnánk Tőkéstől a román állampolgárságot” – közölte.
Az iroda kezdeményezői: Tamás Sándor és Borboly Csaba, illetve Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a megnyitón
Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra hívta fel a kezdeményezést támadók figyelmét, hogy Székelyföld brüsszeli képviseletét nem szimbolikus, hanem pragmatikus gesztusként kell értékelni. A politikus ironikusan válaszolt Puiu Haşottinak, aki következetesen Székelyország (Ţara Secuilor – szerk. megj.) brüsszeli képviseletéről beszélt. „Székelyország nem létezik, csak egy kis Székelyföldünk van, kérem, tegyünk különbséget” – mondta a Maros megyei politikus, majd megkérdezte szenátor kollégáitól, hogy tett-e valamelyikük valamit a régió gazdasági fellendítése érdekében.
Mi a célja az irodának?
Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja működtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetőségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elősegítve a térség fejlődését. Az iroda működése egyelőre időszakos: április elejétől június végéig, valamint szeptember közepétől december közepéig tart majd nyitva.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. június 6.
Az autonómia a jövő (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát – e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az első, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntől megyeszerte a jövő felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserűségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld–szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövőt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek előadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülőföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon – mely diktátum és nem békeszerződés – mindenkinek kárára volt, győzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövő, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája – tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdődött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselője is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, “a nemzeti radikálisok példát mutatnak”, egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvű szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételű beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Előd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics Éva arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövőre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint őshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: “a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsősorban a szülőföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy”. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövő, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. “Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne” – vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. “Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amiről lemondtak” – hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 7.
Tamás Sándor: tizenhat régió kellene
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint – az európai standardokat figyelembe véve – nem lehetséges a 8 megyére vagy régióra történő közigazgatási újraosztás, az optimális 16 közigazgatási egység lenne.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn elmondta: szerinte nem megvalósítható az a közigazgatási átszervezésről szóló javaslat, hogy csak 8 megye legyen, úgy véli, az ideális 16 közigazgatási egység lenne.
Tamás Sándor emlékeztetett, az RMDSZ kidolgozott már egy törvénytervezetet a fejlesztési régiók átszervezéséről, oly módon, hogy 16 fejlesztési régió legyen, az egyik tömörítené Kovászna, Hargita és Maros megyéket.
A Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy fejlesztési régiókról vagy megyékről van szó, az RMDSZ Kovászna, Hargita és Maros megyék csoportosítását támogatja.
Tamás Sándor hozzáfűzte: nem lenne gond számára, ha a közigazgatási újraosztás nyomán felszámolnák a jelenlegi prefektúrákat és megyei tanácsokat.
„Ha arról beszélünk, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy régióba kerül, illetve ugyanabba a régióba, akkor semmi kifogásom egy-egy intézmény felszámolása ellen”, mondta a tanácselnök, aki a háromszéki RMDSZ elnöke is.
Hétfőn reggel a Demokrata Liberális Párt (PDL) országos állandó tanácsa felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy tárgyaljon a koalíciós partnerekkel egy olyan jogszabály kidolgozásáról, amely az ország területi-közigazgatási átszervezéséről szól – jelentette be Gheorghe Flutur alelnök.
Pártbeli források szerint a PDL vezetőségének a szándéka az, hogy a kormány még a héten véglegesítse az ország közigazgatási átszervezéséről szóló tervezetet. Ha a törvényt a Traian Băsescu és a PDL által támogatott formában fogadják el, Romániában 8 régió lesz majd, amelyeket továbbra is megyéknek neveznek. Ugyanakkor felszámolják a megyei tanácsokat és a prefektúrákat, mert megyénként csak egy közigazgatási struktúra lesz.
Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 9.
Egy régióba külön utakon? 
Össze kellene ülniük a három székelyföldi megye önkormányzatainak, és ezen az együttes tanácskozáson a népképviseleti demokrácia elve alapján ki kellene mondaniuk: nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyét bármilyen más megyével közös régióba próbálják sorolni – javasolta Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, a háromszéki megyei testület tagja.
Fazakas felhívással fordult Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez is, hogy támogassa az együttes ülés összehívását, és biztassa arra az RMDSZ-es többségű tanácsokat, fogadják el a javaslatot. Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt is az egy régióba tartozás akaratának kinyilvánítását javasolta, amikor Kovászna és Hargita megye közös tanácsülését tervezték. Végül a politikai ellentétek miatt az az ülés elmaradt, az RMDSZ az MPP-t, a polgáriak pedig a szövetséget okolták ezért. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Háromszék kérdésére leszögezte, nem értenek egyet a demokrata-liberálisok javaslatával, ám „még nincs végleges képlet arról, pontosan mit és hogyan gondolnak”. Azt is hozzáfűzte, „nem Fazakas Tibor mondja meg, mit tegyen az RMDSZ”. „Az a Fazakas Tibor osztogat tanácsokat, akinek a cégénél egyetlen magyar felirat sincs? Kivel fogjunk össze, a baróti polgármesterrel, aki a magyarellenes Dan Suciut veszi maga mellé tanácsadónak? Vagy Kézdivásárhely városvezetőjével, aki csak románul teszi ki az irányjelző táblákat?” – tette fel a szónokinak szánt kérdést Tamás Sándor. Elmondta, sokszor, sok formában kinyilvánították: egységes, különálló régióban képzelik el a három székelyföldi megyét, és most is megfogalmazták, hogy nem tartanak elfogadhatónak más regionális átszervezési megoldást. Tamás Sándor leszögezte, az RMDSZ foglalkozik a kérdéssel, tegnap Marosvásárhelyen a három tanácselnök találkozóján ez is napirendre került.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 15.
Tamás Sándor civil engedetlenségi akciót kezdeményez, ha nem jön létre a sajátos statútumú Székelyföld
Abban reménykedünk, hogy politikai úton oldódik meg a régióátszervezés. A mi szempontunkból elfogadhatatlan az a tény, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió alakuljon át megyékké. Számunkra az egyedüli elfogadható verzió az lenne, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy, a Székelyföld régióba tömörüljön, Szilágy, Bihar és Szatmár megye pedig ugyancsak egy entitás legyen, hiszen ott is egy sajátos magyar közösség él. Ha politikai úton ez a probléma nem oldódik meg, akkor kénytelenek leszünk polgári engedetlenségi akciókat szervezni. Az RMDSZ vezetőségével, a magyar egyházak vezetőivel, a helyi önkormányzatok vezetőivel, és a civil szervezetekkel már beszéltünk arról a lehetőségről, hogy békés felvonulást szervezzünk. Amennyiben ez úton nem érjük el célunkat, meglátjuk, mihez fogunk.” - jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke a Gândul napilapnak. A Kovásza megyei RMDSZ azt hangoztatta, hogy az egyedüli elfogadható variáns az lenne, hogy a Székelyföld Dél-Tirolhoz hasonló, speciális statútumot kapjon a régióátszervezés eredményeként. (gândul)
Transindex.ro
2011. június 16.
Hisztérikus nemzetféltés
Nevetséges az a hisztéria, amit a román újságírók, hírelemzők és politikusok rendeztek szerdán, a régiós átalakítás egyeztetése alatt és után. Korábban napokig Traian Băsescun és Emil Bocon köszörülték nyelvüket a köztudatba váratlanul bedobott nyolcmegyés terv miatt, ám amikor kiderült, hogy az RMDSZ e kérdésben megvetette a lábát, elkezdte siratóénekét a gyászos kórus, és késő éjszakáig a magyarokon és az RMDSZ-en köszörülték nyelvüket.
Már-már temették az egységesnek, oszthatatlannak hitt nemzetállamukat, s vízióikban ott lebegett Nagy-Magyarország réme. Fájt nekik – bármennyire utálják Bocot, a demokrata-liberálisokat, magát Băsescut –, hogy az RMDSZ-nek sikerült legalább annyit elérnie, ne a kormány felelősségvállalásával kerüljön a parlament elé a törvénytervezet. Már-már kiloccsant a tévéstúdiókból a kétségbeesett nemzetféltés, a magyarellenesség. Megzsarolta az RMDSZ a kormányt – sziszegték. S mert a román sajtó kisebb-nagyobb diverziókra mindig kész, az igen jól informáltnak tekintett internetes újság, a Gândul tálcán kínálta az újabb és újabb döbbeneteket: Brassó polgármestere, Gheorghe Scripcaru azt találta javasolni – zárt ajtók mögött –: miért ne lehetne Székelyföldet Székelyföldnek nevezni? Emil Boc “túl sokat engedtünk már eddig is nekik” megjegyzéssel azonnal elutasította, mégis jó ideig még rágták a gumicsontot. Hamarosan jobb csemegét kínált a Gândul, egy ropogósan friss Tamás Sándor-nyilatkozatot. A megyei tanácselnök arról beszélt a lap brassói tudósítójának, hogy e térség lakossága kiáll az egységes Székelyföldért, ha kell, tüntetni fog, ha szükség lesz rá, a polgári engedetlenséghez folyamodik. S mert vagy az elnök úr fogalmazott lazábban, vagy az újságíró színezte ki nyilatkozatát, majdnem sírva fakadtak ama állítólagos kijelentése miatt, miszerint “előbb fegyver nélkül vonul utcára a nép, aztán meglátjuk...” (Nyomban hibaigazítást kért.) Fegyvereik vannak, szörnyű! – mi lesz ebből, kitépik a haza szent testéből a középső három megyét, odacsapják Magyarországhoz, s a Partiumot sem hagyják békén, ott is követelőznek, borzasztó ez a magyar kisebbség, huszonegy éve vezeti orránál fogva Romániát, minden kormányt kiszolgált, a jelenlegit is, mégsem ül nyugton. Pedig az Európai Unióban is megmondták, ez az ország mindent megadott kisebbségeinek. Beszélhetett Borbély László, Antal István, Frunda György, a rémület és pánik nem ült el. Éjfélig osztották a semmit, siratták a hazát, s féltették a hétszázalékos parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-től. A szövetség valójában csak időt nyert. Boc még aznap este a közszolgálati televízióban elmondta: nem mondanak le a nyolcmegyés területi átszervezésről, mert ez az ország korszerűsítésének egyetlen lehetséges módja. A hírek szerint júliusban rendkívüli parlamenti ülésszakot akarnak összehívni, s arra számítva, hogy az ellenzék nyári szabadságát nem szakítja meg, áterőltethetik a törvényt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 17.
Tiltakozás a célkeresztbe vett Székelyföldért 
A román többséget adó demokrata liberális párt úgy alakítaná át Románia régióit, hogy azokban jelentősen csökkenne a magyarság számaránya. A székely megyék vezetői felkészültek a tiltakozás minden formájára, amennyiben a román kormány kitart az ország, számukra előnytelen területi közigazgatási átszervezése mellett.
- Bízom benne, hogy a román politikai elit ezt a nagy hibát nem követi el, úgy ahogy 1968-ban is, a megyésítéskor, a kommunista rendszerben sem merték meglépni azt, hogy a magyar térségek román többségi közigazgatási területhez kerüljenek mindenhol. Székelyföldről beszélve, én bízom benne, hogy erre most sem fog sor kerülni. – mondta Borboly Csaba Hargita megye önkormányzati elnöke. -Szerintem nem fog sor kerülni erre, egyrészt azért, mert még nincs egy leírt sor sem arról az elképzelésről, amit politikai nyilatkozatok szintjén az államelnök, illetve a demokrata párt néhány képviselője tett... Tehát én azt hiszem ebből nem lesz nagy dolog, nem eszik a kását olyan forrón Bukarestben, hiszen a román pártok, az RMDSZ gyakorlatilag a társadalom más rétegei is elutasítják azt az elképzelést, amelyet az államelnök a nyolc régióból nyolc megyét elképzelő-létrehozó javaslata jelent. – nyilatkozott Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzati elnöke.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
2011. június 20.
Apor Péter-szobrot és óriás kopjafát avattak (Torjai falunapok)
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leplezte le tegnap Torján Apor Péter szobrát. A községben a hét végén nyolcadik alkalommal tartottak falunapot, melyen a magyarországi testvértelepülések közül Bálványos és Gádoros képviseltette magát. Tegnap Torján újabb “világrekordot” hirdettek, az óriáspuliszka és székely kapu után egy tizenöt méter magas kopjafát avattak.
Szombaton a magyar történelmi egyházak képviselői – Bakó Ferenc altorjai, Papp Antal feltorjai és Tifán Lajos futásfalvi római katolikus plébános, illetve Egyed László Levente feltorjai református lelkipásztor – áldásukat adták az életfánál a harminchárom újszülöttre és a huszonhat, idén nagykorúvá váló fiatalra, akiket a művelődési otthonban a község vezetői is megünnepeltek. Bemutatták Torja első, 150 oldalas képes albumát, majd átadták a Torjáért-díjat dr. Dobai Dénes nyugalmazott családorvosnak, Tifán Lajos ezüstmisés plébánosnak és Bardocz Lenke nyugdíjas postafőnöknek. A nagy érdeklődéssel követett nemzetközi szabadtéri főzőversenyre tizenhat – öt magyarországi, egy németországi és tíz, zömében háromszéki – csapat nevezett be. A Katrosa Vadászegyesület első alkalommal vett részt a versenyen, melyen pörköltfélék és hagyományos puliszkás ételek készültek. A zsűri elnöke Mioara Stoian Vişan, az országos falusiturizmus-szövetség alelnöke volt, értékelés után a számos érdeklődő percek alatt elfogyasztotta a finomabbnál finomabb falatokat. A szombati nap másik nagy attrakciója az ötven méter hosszú túrós puliszka volt, mely rekordidő alatt, alig négy-öt perc alatt fogyott el. A puliszka elkészítésénél, akárcsak előző években, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is tevékenykedett.
Az idei falunapok legkiemelkedőbb, kettős eseményére június 19-én délelőtt az altorjai Szent Miklós római katolikus templomban celebrált ünnepi szentmise után az Árpád-parkban került sor. “Rá kell jönnöm arra, hogy jó torjai polgármesternek lenni, büszke vagyok arra, hogy a hétszáznégy éves Torja polgármestere lehetek” – mondotta Daragus Attila a 230 kg-os bronzszobor – Miholcsa József alkotása – avatóünnepségén, amikor köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez. A szobrot Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ szövetségi elnöke leplezte le, majd a magyar történelmi egyházak képviselői áldották meg. Ezt követően ünnepi beszédet tartott Prokai Gábor, a Magyar Művelődési Intézet és Közművelődési Rektorátus művészeti osztályvezetője, aki az együvé tartozás fontosságát emelte ki. Végül a lelkészek a Vojna család által adományozott és Pethő Sándor által kifaragott, 15,15 méter magas juharfából készített kopjafát áldották meg, majd megkoszorúzták és közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt. A falunapok tegnap este Homonyik Sándor koncertjével és tűzijátékkal értek véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 24.
Háromszék nem alkuszik?
A felső-háromszéki polgármesterek tegnapi maksai találkozóján Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a községgazdák érdeklődésére kifejtette az RMDSZ háromszéki területi szervezetének álláspontját a régiósításról. Elmondta: az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára az egyetlen elfogadható megoldás az, ha a három székely megye együtt maradna, Szatmár, Bihar és Szilágy megye pedig szintén külön régiót képezne.
Emlékeztetett: az államelnök által szorgalmazott közigazgatási átszervezésnek az RMDSZ ellenállt, és lett is ebből óriási cirkusz, de vannak kérdések, amelyekben nem lehet, nem szabad lapítani, világosan ki kell mondani óhajunkat – fogalmazott. A szövetség a szombaton Marosvásárhelyen esedékes SZKT-n véglegesíti majd álláspontját, amelyet hétfőn, a koalíciós partnerekkel esedékes tárgyalásokon képviselni fog. Hangsúlyozta: az RMDSZ egyetlen más megoldást sem fogadhat el, szó sem lehet arról, hogy Brassóhoz csatolják a három székely megyét, mivel akkor az új megyében a magyarság számaránya 28 százalékra csökkenne. “Maros megyéről sem mondhatunk le, mert abban a pillanatban nagy veszélybe kerül a Maros megyei 45 százalékos magyarság. 1968-ban is Brassóhoz akartak csatolni, azt akkor is meg lehetett állítani, és most is meg kell akadályozni” — mondta a tanácselnök. Szerinte ha nem az általuk javasolt megoldást fogadják el, akkor veszélybe kerül és idővel felszámolódik a magyar kultúra és a magyar jövő Erdélyben. Az RMDSZ háromszéki szervezetének álláspontja nem változott a két héttel korábban nyilvánosságra hozott állásfoglaláshoz képest – szögezte le lapunk kérdésére Tamás Sándor. Az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke nem kívánt válaszolni kérdésünkre, hogy elutasítják-e azt a napokban felvillantott lehetőséget, amely szerint nyolc megamegyét hoznának létre, de Kovászna és Hargita megmaradna két külön megyének. Mint fogalmazott, a kérdést a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának mai, illetve az SZKT szombati ülésén vitatják meg, akkor alakítják ki végleges álláspontjukat. (farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 27.
Szent László-szobrot avattak (Falunapok Gelencén)
A tizenegyedik alkalommal megtartott gelencei falunapok legkiemelkedőbb mozzanata a tegnapi Szent László-szoboravatás volt. A szobor talapzatánál díszőrséget álltak a helyi hagyományőrzők, a 15. Székely Határőrezred gelencei ütege és a cserkészek. A szoboravatáson Encs, Dunaszentgyörgy, Balatongyörök és Nagybánhegyes testvértelepülés küldöttségei is jelen voltak.
Ft. Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa és a környékbeli papság által a műemlék templomban celebrált ünnepi szentmise után a több száz fős tömeg a szobor elé vonult, ahol elsőként Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és felidézte az ünnepség előtt egy nappal, 965 évvel ezelőtt született nagy király alakját, példaként állítva a ma embere számára. Láthattuk az elmúlt napok történéseit, ha mi nem állunk talpra, ha mi nem védjük meg érdekeinket, akkor bizony minket hamar felszámolnak, vagy ahogy faluhelyen mondják, reánk rakják a hámot – hangsúlyozta Tamás, aki összefogásra buzdította a gelenceiket, a háromszékieket, mert “csak közös összefogással lehet előbbre vinni Székelyföld ügyét”. Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, miután tolmácsolta a Magyar Köztársaság elnökének és miniszterelnökének üdvözletét, azt emelte ki, hogy “az anyaország minden határon túli magyarért kiáll, lehet, hogy területet vesztettünk, de nemzetet is nem fogunk veszíteni addig, amíg ilyen sokan összegyűlünk, ameddig minden magyar figyel a másik magyarra”. A bronzszobrot Tamás Sándor és Szakács Tibor, a nagyközség polgármestere leplezte le, majd Balog Károly ny. történelem szakos tanár méltatta a szent király életét. A koszorúzást követően Szakács Tibor polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez, anyagi támogatást nyújtottak ahhoz, hogy elkészüljön Gelence hatodik köztéri szobra. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 29.
Legyen erőforrás az emlékezés (Kétszáz éve született Kriza János)
Járjunk, keljünk elődeink tanítása szerint, és hagyjunk olyan szellemi nyomokat, amelyek eligazítanak összekuszálódott világunkban – intett tegnapi, Nagyajtán tartott szószéki beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. Kriza János születésének kétszázadik évfordulóján ünnepi műsorral, tudományos előadással és koszorúzással emlékezett meg a helyi közösség a magyar népköltészet kiemelkedő gyűjtőjéről, az íróról, műfordítóról, az erdélyi unitárius egyház neves püspökéről.
A nagyajtai unitárius templomban tartott ünnepi megemlékezésre összegyűlteket Pap Mária, a Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkör esperese köszöntötte, hangsúlyozva, az emlékezéssel múltunkat állítjuk tükörbe, és azt látjuk, ma is hittel, szeretettel és bátorsággal kell vállalnunk a szolgálatot. Ünnepi prédikációjában Bálint Benczédi Ferenc hangsúlyozta, bár erdélyi létünk többletkihívást jelent, számbeli kisebbségünknek nem kell kisebbrendűségi érzést táplálnia bennünk. Véget kell vetni az önsajnálatnak, a sírva vigad a magyar-szerű magatartásnak, és azt kell szem előtt tartanunk, hogy a felemelkedéshez egy biztató jövőképre van szükségünk. Magyarnak lenni feladat, és nem búskomor küzdelem – jelentette ki Erdély unitárius püspöke, aki szerint felelős nemzetszeretetre van szükség, valamint arra, hogy erősödjünk gyökértudatunkban. Legyen erőforrás az emlékezés a hétköznapok megpróbáltatásai között – zárta szószéki beszédét Bálint Benczédi Ferenc, majd a megtartó közösségért mondott imát. Fekete Levente helyi unitárius lelkész megköszönte a püspök szolgálatát, és hangsúlyozta, ha őrizzük és tovább éltetjük elődeink szellemi örökségét, akkor lesz jövőnk.
Kriza és a kor nagyjai nem elismerésre várva cselekedtek, hanem népszeretetből, nekünk pedig, akik a vélt és valós értékek idejében élünk, meg kell találnunk a biztos pontokat, ilyen a vallás és a nemzeti öntudat – ezekkel a szavakkal köszöntötte a nagyszámú gyülekezetet Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárságának kabinetfőnöke. Tamás Sándor megyeitanács-elnök a nemzeti önbecsülés fontosságát hangsúlyozta, mert szerinte csak ilyen közhangulatban kerülnek ki olyan szellemóriások, mint Kriza János, majd a meghívottaknak ajándékozott egy-egy példányt a megyei önkormányzat támogatásával az évfordulóra megjelentetett Vadrózsák hasonmás kiadásából. Kriza János 1863-ban megjelent Székely Népköltési Gyűjteményének ez az első, az eredetivel teljesen azonos kiadása. Kezdeményezője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár felszólalásában kiemelte, a Vadrózsák már megjelenése korában azt üzente a világnak, hogy a székelység szellemi kincsei nagyon értékes összetevői a magyar nemzeti kultúrának. Biztos jövőt akkor tudunk építeni, ha a felgyorsult polgárosodás és globalizáció idejében nem dobjuk el értékeinket, megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és újítás között. Kriza János emberi nagyságáról, a magyar népköltészet minden társadalmi réteget megszólító, széles körben történő terjesztéséről, külföldi megismertetésében játszott szerepéről a balladás püspök György nevű testvérének dédunokája, az etnográfus Kriza Ildikó, az MTA tagja tartott ismertetőt. A püspöki tanítások, a tudományosság képviselőinek tájékoztató és eligazító hozzászólásai nem lettek volna elegendőek a Kriza-szellem megidézésére a helyiek cselekvő jelenléte nélkül. A Kriza János Általános Iskola diákjai Barabás Mihály nyugalmazott magyartanár, egykori iskolaigazgató irányításával, drámajátékelemekkel tűzdelve mutattak be balladákat, adtak elő tréfás mondókákat, Fekete Judit tiszteletes asszony citerásai és a Péter Géza vezette Gazdag Miklós Polgári Daloskör a népdalok világából merített egy csokorra valót.
Az ünneplő gyülekezet megtekintette a Kriza-emlékházban berendezett, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai által felújított kiállítást, majd az egyházi és világi testületek képviselői az emlékezés koszorúit helyezték el Kriza János parkbéli mellszobránál. Az emlékünnepség az Erdővidék az én hazám kezdetű Kriza-dal közös eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 1.
Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 4.
Több száz, népviseletbe öltözött fiatal az Ezer Székely Leány Napján
Több száz, székely ruhás leány és legény vett részt szombaton a székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepén a csíksomlyói nyeregben. A 80 éves Ezer Székely Leány Napja színes programmal várta az érdeklődőket már Csíkszeredában, ahol délelőtt ünnepi beszédekkel és közös tánccal vette kezdetét a rendezvény.
A szervezésben idén a csíkszeredai polgármesteri hivatal, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mellett részt vett Hargita és Kovászna megye önkormányzata is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki kétszáz, népviseletbe öltözött Kovászna megyei fiatallal érkezett az eseményre, ünnepi beszédében azt mondta, jövőnk záloga jelenünk, olyan lesz a jövőnk is, ahogyan ma élünk, ahogy ki tudunk állni értékeink mellett. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emlékeztetett: hitében erős, erkölcseiben tiszta és hagyományaihoz hűségesen ragaszkodó ifjúságért szálltak síkra nyolcvan évvel ezelőtt a szervezők – Domokos Pál Péter, a csángók történetének kutatója és a ferences atyák – olyan értékekért, amelyek örök érvényűek, amelyek meghatároznak bennünket, s amelyek ismerete és tiszteletben tartása nélkül elvesztünk. Az ünnepi beszédeket követően közös táncra került sor a főtéren, majd a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével folytatódott a program.
A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál délután egy órakor vette kezdetét a rendezvény. Boros Károly esperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke Isten áldását kérte a rendezvényre, majd Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere hangsúlyozta, mennyire fontos volt ez az ünnep a 80 évvel ezelőtt élt székelyeknek, illetve mennyire fontos, hogy ma is felvegyük és megmutassuk népviseletünket. A beszédek után a hagyományőrző néptáncegyüttesek fellépése következett – ez idő alatt zajlott a viseletmustra, amely során egy négytagú zsűri, Kallós Zoltán néprajzkutatóval az élén, megvizsgálta a jelentkező lányok népviseletét, majd díjazták aszerint, hogy mennyire régi és eredeti a ruha, illetve hogy áll a székely leányon. A Hármashalom-oltáron fellépett Berecz András ének- és mesemondó is, megnevettetve a néhány ezres közönséget. Este a Hargita együttes Hegyen innen, hegyen túl című előadásával ért véget a rendezvény. A szervezők elmondása szerint mintegy 2000, székely ruhás leány és legény vonult át a házigazda Csíkszentlélek által készített aranykapu alatt. Idén a falu összlakosságához képest legtöbben Csíkszentmihályról érkeztek, így ők nyerték el a székelyudvarhelyi Sándor Attila faszobrász által készített esketőszékeket és a megtiszteltetést, hogy jövőre ők lehetnek az Ezer Székely Leány Napja rendezvény házigazdái.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)
2011. július 5.
Leváltani kényszerülnek a könyvtárigazgatót (Pert nyert a prefektúra)
Végleges és visszavonhatatlan ítéletben érvénytelenítette a brassói ítélőtábla a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói székére 2008-ban kiírt versenyvizsgát.
A döntés a hét végén született, vasárnap hajnalban e-mailben küldte szét a hírt a Spanyolországban élő Dan Tănasă. Hivatalos értesítés még nem érkezett.
2008 végén Dan Tănasă az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, kifogásolva, hogy a sepsiszentgyörgyi könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgánál feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét. A diszkriminációs ügyekkel foglalkozó testület 2008. december 16-án határozatban fogalmazta meg: hátrányos megkülönböztetés történt, korlátozták valamely román állampolgár jogát ahhoz, hogy egy közintézményben munkát vállaljon. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bíróságon támadta meg a testület döntését, érvelése szerint ugyanis jogos elvárás a megyei könyvtár igazgatójával szemben, hogy beszéljen magyarul, hiszen Háromszék lakosságának háromnegyede magyar. A választások után, 2009 elején Codrin Munteanut nevezték ki Kovászna megye prefektusának, Dan Tănasă áprilisban hívta fel a figyelmét az általa diszkriminatívnak ítélt könyvtárigazgatói versenyvizsgára. Az új kormánymegbízott a Kovászna megyei törvényszéken kérte a vizsga és összes következményének érvénytelenítését. A megyei törvényszék elutasította a prefektúra kérését, de a brassói ítélőtábla elfogadta a kormányhivatal fellebbezését, és július elsején, pénteken meghozta az ítéletet: érvénytelenítette a versenyvizsgát. Dan Tanasă szerint a megyei önkormányzat kénytelen lesz felbontani Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szerződését, és új versenyvizsgát kell kiírni. Tănasă azt is tudni véli, hogy Szondának vissza kell fizetnie az elmúlt majd három évben "jogtalanul" kapott bérét. György Ervin prefektus (aki "örökölte" a pert) elmondta: még nem kaptak értesítést a bírósági döntésről, furcsállta azonban, hogy a Spanyolországban élő Tănasănak hamarabb tudomására jutott az ítélet, mint a felperes intézménynek. Nem ismeri a bírói indoklást, így nem nyilatkozhat, de nem tartja elképzelhetőnek, hogy Szonda fizetését visszakérjék, hiszen megdolgozott azért a pénzért, a törvény védi őt – mondotta. Szonda Szabolcs sem akart nyilatkozni, hivatalos értesítést még ő sem kapott, így nincs, amit kommentálnia. Elismerte, rosszul érinti, ha felbontják szerződését, hosszú távú terveket készített, elindított egy munkát, melyet kár lenne megszakítani – vélte. A megyei tanács vezetői közül tegnap senkit nem sikerült utolérnünk.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 29.
Strasbourgba viszik a könyvtárügyet
A brassói táblabíróságnak a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére 2008-ban kiírt versenyvizsgát megsemmisítő végzésével nem értenek egyet, de tiszteletben tartják azt, mondotta Tamás Sándor a megyei tanács tegnapi soros ülésén. Az elnök hozzátette, az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróságra viszik.
A román igazságszolgáltatás követelményeinek eleget téve, a testület többségi szavazattal tudomásul vette a Szonda Szabolcs igazgatói tisztségbe való kinevezését semmissé nyilvánító határozatot, ugyanakkor megbízta Hollanda Andrea osztályvezetőt az igazgatói teendők időleges ellátásával. Az intézményfenntartó önkormányzat új versenyvizsgát hirdet a tisztség betöltésére. A téma kapcsán mindhárom frakció képviselői kifejtették nézeteiket.
Az elnök ismertette a történteket, hogy Dan Tănasă és Codrin Munteanu volt prefektus megtámadta a tanácshatározatot, mert feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete. Hangsúlyozta, nem magyar nemzetiséget kértek, csupán azt, hogy egy 75 százalékban magyarok lakta megyében, egy 85 százalékban magyarok által látogatott, többségében magyar könyvállománnyal rendelkező könyvtár igazgatója ismerje a helyi többség nyelvét. Bosszantja, de nem lepi meg az állapot, hogy Románia mai napig nem érte el a demokrácia megfelelő szintjét. Említette, Románia 1995-ben aláírta a kisebbségi nyelvek európai chartáját, s a hazai könyvtárügyi törvény is megengedő. Eltévesztették a címezettet, ha azt gondolják, hogy meg fogunk hátrálni – hangoztatta Tamás Sándor. Kulcsár-Terza József, az MPP-frakció vezetője elfogadhatatlannak nevezte a táblabírósági döntést, jelesül azt, hogy Székelyföldön egy könyvtárigazgatónak nem lehet feltételül szabni, ismerje a magyar nyelvet. Párttársa, Fazakas Tibor egyenesen úgy fogalmazott, hogy durva támadás érte a székelyföldi, háromszéki magyarságot, s kíváncsi volt a román kollégák véleményére. Sabin Calinic szerint az igazságszolgáltatás helyesen döntött. Ő is úgy véli, a kitéttel diszkriminálták a magyar nyelvet nem ismerőket, mert ők eleve ki voltak zárva a vizsgáról. Ioan Solomon tanácstag furcsállta: hogy nem értik meg, ha az igazságszolgáltatás összes foka úgy vélte, hogy diszkrimináció történt, akkor ez a valóság. Értsék meg, ez a könyvtár romániai megyében van, és román állampolgárok látogatják! A tanácselnök ekkor jelentette be, hogy Strasbourgba viszik az ügyet. Baka Mátyás RMDSZ-es képviselő a román kollégáknak célozva mondta, a hazai igazságszolgáltatás minőségét mutatja az a rengeteg ügy, amely az európai bíróságra került.
Új versenyvizsga kiírásáról is döntött a testület. Az igazgatójelöltnek feltételül szabták, hogy egyetemi végzettsége, mesteri fokozata vagy egyetem utáni szakképesítése legyen, a művelődési minisztérium által elismert kulturális menedzseri képesítéssel rendelkezzék, legyen szakmai múltja, s ismerjen uniós nyelveket. Utóbbi kitét vitát váltott ki. Az előterjesztés szerint az Európai Unióban hivatalos három nyelv ismeretét követelték volna meg. Tamás Sándor azt javasolta, a követelményt a román és még két, EU-ban hivatalos nyelvre módosítsák, hogy ne adjanak felületet újabb támadásra. Pró és kontra vélemények hangzottak el. Többen említették, ha már diszkriminációról van szó, ez a kitét is diszkriminál, hiszen a versenyvizsgán az EU polgárai vehetnek részt, s jókora hányaduk nem ismeri a magyar nyelvet. Baka Mátyás azzal érvelt, hogy Craiován minden bizonnyal nem kérnék a román nyelv ismeretét, mert aki Romániában érettségizett, értelemszerűen vizsgázott az állam nyelvéből. Végül tizenegy tartózkodás mellett többségi szavazattal a román és két EU-s nyelv ismerete lesz kötelező.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 1.
Nem nyugszik bele Szonda Szabolcs leváltásába Tamás Sándor
Kénytelen volt elmozdítani a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatói tisztségéből Szonda Szabolcsot a Kovászna Megyei Tanács. Év végéig a testület a strasbourgi bírósághoz fordul az ügyben.
Tegnap a Kovászna Megyei Tanács semmisnek nyilvánította azt a határozatot, amely révén Szonda Szabolcsot a Bod Péter Megyei Könyvtár élére helyezték ki. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a brassói Táblabíróság július elején jogerős ítéletben helyt adott a Dan Tănasă magyarellenes megnyilvánulásairól ismert sepsiszentgyörgyi lakos és Codrin Munteanu volt prefektus által a könyvtárigazgatói tisztség betöltésére vonatkozó kiírás kapcsán megfogalmazott kifogásoknak. Szonda Szabolcs a bírósági határozat miatt távozott a könyvtár éléről, a tegnapi tanácsülésen Hollanda Andrea osztályvezetőt bízták meg a megyei könyvtár ideiglenes vezetésével. A tanácsülésen a könyvtári igazgatói tisztség kapcsán egy újabb pályázat kiírásáról döntött a testület. A pályázóktól ezúttal nem kérik expliciten a magyar nyelv ismeretét, a kiírás szerint a román nyelv és két, uniós szinten hivatalos nyelv ismerete szükséges. Emellett egyetemi és magiszteri végzettséget, illetve kulturális menedzseri képesítést tanúsító, a szakminisztérium által elismert okleveleket is fel kell mutatniuk a pályázóknak, illetve szakmai régiséggel is kell rendelkezniük.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a tanácsülésen elmondta, elfogadják, ám nem értenek egyet a brassói Táblabíróság döntésével. Kijelentette, nem hagyják annyiban az ügyet, jogorvoslatot a strasbourgi emberjogi bíróságon keresnek. A két feljelentő egyébként diszkriminációra hivatkozva azt kifogásolta, hogy 2008-ban, a könyvtári vezetőségi tisztség betöltésére vonatkozó kiírásakor kritériumként jelölték meg a magyar nyelv ismeretét. A tanácsülésen Tamás Sándor továbbá kijelentette, a könyvtár egy kulturális intézmény, amelynek tevékenysége nem a könyvek kikölcsönzésében merül ki: Szonda Szabolcs igazgató mandátuma alatt számos kulturális eseményt szerveztek, rengeteg projekt vette kezdetét. Emellett hangsúlyozta, a kiírás világos volt: nem magyar nemzetiségű személyek jelentkezését várták, hanem olyanokét, akik ismerik a magyar nyelvet. Tamás a Transindexnek elmondta, a magyar nyelv ismerete elengedhetetlen egy olyan megyében, ahol a magyar lakosok aránya 75%-os, a könyvtár látogatói 85%-a magyar, és a 220 ezer példányt számláló könyvállomány zöme is magyar nyelvű. 
Megkeresésünkre Szonda kijelentette, ismét megpályázza a tisztséget, hiszen mandátuma alatt megkezdett, jelen pillanatban befejezetlen vagy jelenleg zajló projektet kell lebonyolítania az intézménynek, ebben a munkában pedig részt szeretne vállalni. Elmondta, a versenyvizsgára benyújtandó menedzseri terve ezekre a projektekre is kitér: továbbra is folytatná a különböző életkorú és érdeklődési körű könyvtárlátogatóknak szánt differenciált foglalkozások szervezését. 
Hozzátette, a mozgókönyvtár is egy fontos projekt, hiszen már nemcsak mozgássérültekhez, hanem iskolásokhoz és óvodásokhoz is könyveket juttatnak el. Folytatná ugyanakkor a könyvkelengye programot is, amely révén az újszülöttek szüleinek ajándékoznak könyvcsomagot, a köteteket három éves korú gyerekeknek szánják, így próbálják már a legkisebbeknek és szüleiknek jelezni a könyvtár fontosságát. Emellett digitalizálási munkába kezdtek, zajlik a Biblionet program is, aminek második fordulójában újabb pályázatot nyertek. „Ezek a programok szerves részét képezik annak a folyamatnak, amely útján fel tudunk zárkózni a tendenciákhoz. A ritmust tartani kell, bár most úgy látom, hogy a táblabírósági döntéssel ez a ritmus megtört” - mondta el megkeresésünkre Szonda. 
Kertész Melinda. Transindex.ro
2011. augusztus 2.
Közös fellépés körvonalazódik (Régiósítás)
Még augusztusban megpróbálnak egy asztalhoz ülni a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat RMDSZ-es és MPP-s képviselői, hogy együtt döntsék el, milyen válaszlépést kezdeményeznek Traian Băsescu államfő és a nagyobbik kormánypárt régiósítási elképzeléseire – közölte lapunk érdeklődésére Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a szövetség háromszéki szervezetének vezetője, miután tegnap találkozott Kulcsár-Terza Józseffel, a polgáriak megyei vezetőjével.
Mint arról beszámoltunk, az MPP megyei önkormányzati frakciói a két székelyföldi megye tanácsa elé terjesztettek egy-egy határozattervezetet, melyben kezdeményezik az együttes tanácsülést, illetve népszavazás kiírását javasolják arról, hogy az itt élők akarják-e a székelyföldi régió létrehozását. A tervezetet egyik megyében sem tűzték napirendre, a háromszéki önkormányzat legutóbbi ülésén az MPP képviselői elégedetlenségüknek adtak hangot emiatt, végül abban maradtak, hogy Tamás Sándor és Kulcsár-Terza József egyeztet a kérdésről.
A tegnapi találkozó után mindketten úgy nyilatkoztak, közös fellépés körvonalazódik az ügyben. Azt is hangsúlyozták: egyetértenek abban, hogy a régiósítás ügye nem pártpolitikai kérdés, ezért nem szeretnék elpolitizálni a témát.
Kulcsár-Terza József szerint augusztus folyamán közös állásfoglalást fogalmaznak meg, az együttes tanácsülést is támogatja a Kovászna megyei tanácselnök. A népszavazás kérdésében sincsenek elvi nézeteltérések, a kérdés megfogalmazását, a konkrétumokat azonban később rögzítik – fejtette ki a Háromszék érdeklődésére, hozzáfűzve: ő maga szeptember végét javasolja a referendum időpontjának, hogy az egyetemisták is szavazhassanak. Tamás Sándor lapunknak elmondta: egyeztet Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel, hogy augusztusban üljenek össze a két önkormányzat MPP-s és RMDSZ-es tagjai, Kulcsár-Terza Józsefre a Hargita megyei MPP-sekkel való konzultáció feladata hárul. Ezen a találkozón döntenek majd, hogy mi lesz a következő lépés, ha együttes tanácsülést szerveznek, akkor mit tűznek annak napirendjére.
 Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 3.
Közösen védik Székelyföldet
A régióátszervezés kérdésében közös álláspont körvonalazódik a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok RMDSZ-es és MPP-s képviselői között. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat RMDSZ-es elnöke és Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, megyei tanácstag találkozóján többek között abban állapodtak meg, hogy augusztusban megpróbálnak megszervezni egy közös tanácskozást a Hargita megyei önkormányzat vezetőivel és képviselőivel is.
Ennek érdekében Tamás Sándor vállalta, hogy egyeztet Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel, Kulcsár Terza József pedig a szomszédos megye MPP-s vezetőivel folytat megbeszélést a konzultációról.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a találkozó után kifejtette: vannak pártok feletti ügyek, amelyeket nem kell elpolitizálni, ilyen a tervezett régióátszervezés és Székelyföld ügye is. Ezekben a kérdésekben a Kovászna és Hargita megyei RMDSZ-es és MPP-s vezetőknek le kell ülniük és közös álláspontot kell kialakítaniuk arra az esetre, ha újra napirendre kerül a Traian Băsescu államfő által kezdeményezett régióátszervezés.
Kulcsár Terza József, a háromszéki MPP elnöke lapunknak elmondta: múlt héten felháborította, hogy Kovászna Megye Tanácsa nem tűzte napirendre az általuk kezdeményezett népszavazásról szóló határozatot. Ezért kereste fel Tamás Sándor tanácselnököt, akivel megállapodtak, hogy közösen kell megvédeniük Székelyföldet, hiszen őket a székely nép választotta meg – fejtette ki Kulcsár Terza József.
Szerinte mindkét politikai szervezetnek van egy állásfoglalása a tervezett régióátszervezésről, és ezeket szeretnék úgy összefésülni, hogy mindkét alakulat számára elfogadható legyen. Az MPP háromszéki elnöke ugyanakkor szorgalmazza, hogy még ebben a hónapban szervezzék meg a közös Kovászna és Hargita megyei tanácsülést, ahol határozhatnának a népszavazásról, amelyen az itt élők kinyilváníthatnák akaratukat a régiófelosztásról. Erre meghívnák a Maros megyei önkormányzat magyar tanácstagjait is.
Kulcsár Terza József szerint azért lenne fontos az időzítés, mert ha szeptemberben szervezik a referendumot, akkor még az itthon tartózkodó egyetemisták is szavazhatnának. Hozzátette: a népszavazáson eldöntendő kérdésről még meg kell állapodniuk a feleknek.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. augusztus 3.
Közös állásponton a romániai magyar pártok a régióügyben
Közös álláspont körvonalazódik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna és Hargita megyei önkormányzati képviselői között a Romániában tervezett területi-közigazgatási átszervezés kérdésében - adta hírül szerdán az Új Magyar Szó című napilap.Az újság beszámolt arról, hogy Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke és Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke megállapodtak abban: augusztusban megpróbálnak szervezni egy közös tanácskozást a Kovászna és a Hargita megyei önkormányzat vezetőivel és képviselőivel együtt a tervezett területi-közigazgatási átalakításról.
Tamás Sándor szerint vannak pártok feletti ügyek, amelyeket nem kell elpolitizálni, ilyen a tervezett közigazgatási átszervezés és Székelyföld ügye is. A felek azért akarnak közös álláspontot kialakítani, mert ősszel ismét napirendre kerülhet a Traian Basescu román államfő által kezdeményezett régió-átszervezés.
A román államfő azt javasolta júniusban, hogy alakuljon nyolc nagy régió vagy tíz úgy, hogy a nyolc nagy régió mellett Hargita és Kovászna megye maradjon meg a jelenlegi határai között. Az RMDSZ elutasította mindkét javaslatot, ugyanis az első változat szerint a romániai magyarság mintegy 90 százalékát magába foglaló két nagyrégióban a magyarság aránya 30, illetve 20 százalék alá csökkent volna, a második változat pedig figyelmen kívül hagyja a belső-erdélyi és partiumi magyarság érdekeit.
Az MPP azt akarja, hogy a Kovászna és a Hargita megyei önkormányzat határozzon egy népszavazás kiírásáról, amelyen a két megyében élő lakosság kinyilváníthatja véleményét a régiófelosztásról. Közben egy olyan kimutatás került napvilágra a Gandul című román elektronikus újságban, amely szerint Hargita és Kovászna megye a középmezőnyben található a romániai megyék között abban a tekintetben, hogy a romániai megyék mennyi pénzzel járulnak hozzá az országos költségvetéshez, és abból mennyit kapnak vissza a kormánytól.
A román újság számításai szerint Hargita megye a befizetett pénz 59,5 százalékát, míg Kovászna 60,5 százalékát kapja vissza az államtól, és ezzel a középmezőnyben helyezkednek el számos moldvai, dobrudzsai, vagy havasalföldi megyét megelőzve.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és Tamás Sándor a Krónika című napilapnak elmondták: a román újság adatai azt támasztják alá, amit maguk is számtalanszor hangsúlyoztak, hogy a székely megyéket nem az állam tartja el, azok képesek megállni a saját lábukon. Ugyanakkor úgy vélik, a kormánynak a jelenleginél több pénzt kellene kiutalnia a térségnek, hogy behozza az elmúlt évtizedek lemaradásait, amikor a kommunista rezsim tudatosan alulfinanszírozta a magyarlakta megyéket. MTI/Bumm.sk
2011. augusztus 24.
Összevont választások jöhetnek
Miután Traian Băsescu államfő a tisztán egyéni választókerületes választási rendszerre való áttérést szorgalmazta már jövő évtől, a nagyobbik kormányerő, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) újabb, a választásokkal kapcsolatos módosítást szorgalmaz: ezúttal a rendszerint nyáron megrendezett önkormányzati választásokat vonná össze az őszi parlamenti választásokkal. A PDL javaslatát koalíciós partnere, az RMDSZ is támogatja, és az ellenzék sem utasítja el, így megvalósulására nagy az esély. Arról ugyanakkor, hogy melyik időpontban rendeznék meg az összevont voksolást, még nincs javaslat.
Sever Voinescu, a PDL szóvivője tegnap kifejtette: azért jó ötlet összevonni a helyhatósági választásokat a parlamentiekkel, mert „rossz román szokás szerint” külön választásokkal az intézmények egy évre lebénulnak, a politikusok pedig „megbolondulnak”. Voinescu elmondta, a PDL tárgyal koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, mert törvénymódosítás csak politikai többséggel valósítható meg, és leszögezte: a demokrata-liberálisok a koalíció javaslatát akarják a parlament elé terjeszteni. Voinescu elmagyarázta, miért jó ötlet a két választás összevonása. „Így tanulták meg a román köztisztviselők az elmúlt húsz évben: választási évben semmit nem csinálnak. Mi több, választási évben a politikusok is elveszítik a fejüket, mert a két választási megmérettetés köti le minden pillanatukat. Következésképpen Románia számára jobb lenne, ha egyszerre kerülne sor az önkormányzati és parlamenti választásokra, majdnem egy évről egy, legfeljebb két hónapra csökkenne a választási forrongás ideje” – magyarázta. Elmondta, az összevonás mellett szól az is, hogy olcsóbb lenne, és jelen körülmények között Románia nem engedheti meg, hogy „megmaradjon a rossz hagyományok mellett”.
Voinescu szerint szükség lesz néhány törvénymódosításra a helyi közigazgatási törvényben, de ez csak akkor valósítható meg, ha létezik ilyen irányú többségi politikai akarat. A választási rendszerrel kapcsolatban Voinescu elmondta, hogy a 2008-as választásokon alkalmazott szabályokat meg kell változtatni, mert a „kiegyenlítés címén olyan emberek kerültek a parlamentbe, akik elveszítették a választásokat, és nem jutottak be olyanok, akik megnyerték”. Emil Boc miniszterelnök kedden azt nyilatkozta, hogy elméletileg lehetséges az önkormányzati és parlamenti választások összevonása 2012-ben, ennek időszerűségét a koalícióban elemzik, és ott hoznak döntést is a kérdésről. A miniszterelnök azt is elmondta, a koalíció elemzi az egyéni választókerületes, mandátum-visszaosztásos rendszer kiiktatását. „A koalíció jövő héten kezdi elemezni a választási rendszer kérdését. Tárgyalunk az ellenzékkel is. Egyelőre nincs koalíciós szinten elfogadott forma, mert még nem kezdtünk el tárgyalni” – tette hozzá Boc.
Az RMDSZ is benne van
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap elmondta, a magyar szervezet támogatja az önkormányzati és a parlamenti választások egyidejű megrendezését. „A koalíciós ülésen szó esett erről, és azt mondtuk, hogy szerintünk jó ötlet. Mi magunk is szorgalmaztuk még 2008-ban” – mutatott rá. Kelemen szerint egyrészt gazdasági, másrészt mobilizációs szempontok is indokolják az összevonást, mivel az önkormányzati választásokon rendszerint nagyobb a részvételi arány, mint a parlamentieken. Az egyéni választókerületes rendszer kapcsán kifejtette: ebben az esetben az RMDSZ csupán azon kerületekben nyerhetne, ahol a magyarok többségben élnek, a szórvány elveszne, ezért az arányos képviseletet tartja jobbnak. Kifejtette ugyanakkor, hogy még elemzik a kérdést, így egyelőre nem tud konkrét választ adni arra, hogy jó lenne a választási rendszer módosítása, vagy sem. Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Erdélyben általában a PDL-nek kedvezhet az összevonás, míg Kovásznában az RMDSZ-nek kedvezhet, mivel az emberek jórészt elégedettek a szövetség polgármestereinek tevékenységével. Az ellenzék sem zárkózik el: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint pártja akár összevont rendszerben is minél hamarabb megrendezné a választásokat, „csak ne csalják el azokat”. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) másik társelnöke szerint az USL számára nem lesz tragédia az összevonás, de a PDL sem ér el vele sokat.
„Ellenzéki” hangok
Az RMDSZ elnökével ugyanakkor a szövetség berkeiből nem mindenki ért egyet: Lakatos Péter Bihar megyei képviselő, aki rendszerint bírálja azon kormány döntéseit, amelynek saját pártja is tagja, úgy vélte, nem jó összemosni a dolgokat, mert így az önkormányzati választások átpolitizálódnának, és nem a helyi kérdésekről szólnának. Biharban egyébként az ellenzéki pártok képviselői is „rebellisek”: Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a PNL városi elnöke a Lakatoséhoz hasonló érvek alapján utasítja el a kezdeményezést, és Ioan Mang PSD-s vezető sem támogatja, mivel szerinte a PDL mindezt azért akarja, hogy a parlamenti választásokat a még meglévő saját polgármesterei és megyei vezetői szervezhessék meg, és így elcsalhassák azokat. (A megyében amúgy az országos helyzettel ellentétben a PDL van ellenzékben, az RMDSZ a két ellenzéki alakulattal kötött együttműködési megállapodást.) Cristian Preda, a PDL európai parlamenti képviselője szerint ugyanakkor jó ötlet összevonni a két választást, ám a pusztán egyéni választókerületes voksolás bevezetése esetére úgy vélte, sem a százalékos, sem az alternatív küszöböt nem lehet megtartani. Rámutatott, az ilyen reform kedvezne a kis alakulatoknak, és demokratikusabbá tenné a választásokat. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) szerint egyébként ahhoz, hogy a választásokat összevonják, új törvényre van szükség, amely mindenféle szavazást szabályozna. Marian Muhuleţ, a hatóság alelnöke elmondta: a helyhatósági és a parlamenti választások összevonásához új jogszabályra van szükség, semmiképpen nem lehet azt sürgősségi rendelet révén elfogadni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 26.
Nem lesz közös tanácsülés
Nem jön létre a Magyar Polgári Párt háromszéki és Hargita megyei szervezete által közösen kezdeményezett Kovászna és Hargita megyei együttes tanácsülés, melynek célja az lett volna, hogy helyi népszavazást írjanak ki Székelyföld mint önálló közigazgatási egység létrejöttének igényéről.
Az MPP megyei önkormányzati frakciója és Tamás Sándor, illetve Henning László, a megyei tanács elnöke és helyettese közötti tegnapi tárgyalást követően Kulcsár-Terza József frakcióvezető, az MPP háromszéki elnöke érdeklődésünkre úgy nyilatkozoztt, arról értesültek Tamás Sándortól, hogy Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke arra hivatkozva, hogy nem tud egyezségre jutni az ottani MPP-csoporttal, nem hajlandó a kérdésről tárgyalni. Kulcsár hangsúlyozta, a személyes konfliktusokat felül kellene írnia egy ilyen horderejű kérdésnek. Ez ellentmond Schmitt Pál magyar államfő egységre szólító üzenetének, és nemzeti bűnnek tartják, hogy ebben a kérdésben a másik fél nem kíván egyeztetni – tette hozzá.
Tamás Sándor lapunknak azt nyilatkozta, ő azt hozta az MPP-csoport tudomására, hogy Hargita megyében az RMDSZ és az MPP közötti feszült hangulat miatt nincs lehetőség olyan együttes tanácsülés megtartására, ahol az MPP diktálja a napirendet.
Borboly Csaba megkeresésünkre kifejtette: Székelyföld autonómiája nem két, nem három romániai megye, illetve azok megyei tanácsainak ügye, hanem erdélyi, illetve szélesebb értelemben fogalmazva Kárpát-medencei fontosságú nemzetpolitikai kérdés. Ilyen jelentőségű ügyben bármiféle érdemi lépést megtenni csak úgy lehet, ha az erdélyi magyar közélet, a civil szervezetek, az egyházak egyértelműen és világosan támogatják azt.
Továbbá fontosnak tartja kikérni az anyaországi politikum, különösen a Magyar Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt egyértelmű és világos állásfoglalását is a tekintetben, hogy mi az, amire részükről ténylegesen számíthatunk, mi az, amiben tudnak segíteni, ha az esetlegesen összefogó román pártok részéről jogcsorbító intézkedések érnének. Borboly Csaba figyelmeztet, Székelyföld autonómiáját, illetve akár a Maros, Hargita és Kovászna megye egy közigazgatási egységbe vagy fejlesztési régióba való egyesítésére vonatkozó döntést nem Csíkszeredában, nem Sepsiszentgyögyön, még csak nem is Budapesten vagy Brüsszelben kell meghozni, hanem Bukarestben. A román törvényhozás az a fórum, amely ezen kérdésekben kimondja a végső szót. És ha mi nem vagyunk képesek ezen törekvéseinkben magunk mellé állítani a székelyföldi románságot, akkor ezen döntések minden bizonnyal nem fognak Bukarestben megszületni. Nem magunkat kell győzködnünk, hanem szövetségeseket kell szereznünk törekvéseinkhez. És legfontosabb szövetségesünk nem lehet más, csak a székelyföldi románság. E téren pedig az elmúlt húsz évben nem történt semmi.
A Hargita megyei elnök a legfontosabbnak azt tartja, hogy Székelyföld központja Marosvásárhelyre, magyar vezetés alá kerüljön, emellett az is fontos, hogy megőrizzük a magyar pozíciókat Szatmárnémetiben, Szászrégenben meg másutt.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 26.
Elpuskázták Gábor Áron ágyúját?
Mégsem kerül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúja. Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön szavazott arról, hogy az alárendeltségébe tartozó múzeum az ágyút más műtárgyakra cserélhesse, azonban a Magyar Polgári Párt szavazatain a terv elbukott. Az MPP-frakció szerint az ágyú „a székely nép tulajdona, nem lehet alku tárgya, nem kell adni érte semmit”.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Székely Nemzeti Múzeum és a Bukaresti Történelmi Múzeum vezetőtanácsa hoszszas egyeztetés után megegyezett, hogy a fővárosi intézmény átadja Gábor Áron ágyúját a sepsiszentgyörgyi múzeumnak, cserébe pedig 12 darab, rézkorból származó erősdi kerámiát, 61 római ezüstérmét a „szemerjai dák kincsből”, valamint az ágyú másolatát kérték. Hogy a csere létrejöhessen, első lépésben a háromszéki önkormányzatnak kellett volna megszavaznia kétharmados arányban a tervezetet. Tulit Attila MPP-s önkormányzati képviselő azonban a csütörtöki ülésen rákérdezett, hogy mennyi a cseretárgyak leltári értéke. Vargha Mihály múzeumigazgató elmondta, az ágyút 150 ezer lejre értékelték, a cserébe felkínált műtárgyak középkategóriásak, és összesen feleennyit érnek. Tulit Attila kifejtette, fenntartásaik vannak a cserével kapcsolatban, majd felidézte a székely ereklye hazakerülésének több mint egy éves történetét, hangsúlyozva, hogy eddig nem volt szó arról, hogy bármit is kellene adni érte. Ugyanakkor kifogásolta, hogy bár a múzeumok között már több hónapja tart az alkudozás, erről a közvéleményt nem tájékoztatták, ezzel megfosztották a tiltakozás vagy esetleg a gyűjtés lehetőségétől. Az MPP csak négy napja értesült, hogy „áruba bocsátják a székely nép tulajdonát”, és szerintük nem dönthetnek a közösség megkérdezése nélkül. „A csere precedenst teremthet, később akár az Apor-kódexet vagy éppenséggel az ágyút is elcserélik” – mondta Tulit. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke egyenesen népirtással felérőnek nevezte a székely nép tulajdonjogának sérülését.
Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke kifejtette: egyetért azzal, hogy 1971-ben a székely közösséget jogtalanul fosztották meg az ágyú tulajdonjogától, ám negyven év után sikerült hazahozni, és szeretnék otthon tartani. A múzeumi törvény csak a cserét teszi lehetővé, a műtárgyakat sem átadni, sem eladni nem lehet, szögezte le a tanácselnök. A sepsiszentgyörgyi múzeum tulajdonában a szemerjai leletből 3054 darab ezüstérme van, ebből csak 61-et adnának cserébe, a 12 kerámia pedig az erősdi műtárgyegyüttesnek mindössze 4 százaléka, „ezzel nem csorbul az intézmény vagyona és becsülete”. A kilenc MPP-s képviselő ellenszavazatával a határozatot visszautasították, mert vagyonkérdési ügyekben kétharmados többségre van szükség.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, meghosszabbítják az ágyú kölcsönbérleti szerződését, és gondolkodnak azon, mi legyen a következő lépés, abban reménykedve, hogy a képviselők jobb belátásra térnek. „A lehető legjobb alkut kötöttük, az intézmény érdeke, hogy az ágyú itthon maradjon, hiszen amióta visszakerült, 15 százalékkal növekedett a múzeum látogatottsága. Ha a múzeumi szakma nem lett volna teljesen biztos benne, hogy megfelelő alkut kötöttünk, politikai nyomásra soha nem léptünk volna” – szögezte le az igazgató. Amint arról beszámoltunk, Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúja 1906-ban került elő, 1971-ben elkobozták, és a bukaresti múzeumban helyezték el, tavaly március 15-én pedig visszakölcsönözték.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 26.
Az RMDSZ nem tartja időszerűnek a Hargita–Kovászna megyei tanácsülést
Nem tartják időszerűnek a közös Hargita–Kovászna megyei tanácsülés összehívását a megyei önkormányzatok elnökei. A két székely megye képviselő-testületének magyar polgári párti (MPP-s) frakciója már korábban kezdeményezte, majd augusztus elején újra felvetette, hogy együttes ülésen nyilvánítsák ki, hogy ragaszkodnak az egységes Székelyföldhöz, és elutasítják a PDL régióátszervezési tervét.
A Magyar Polgári Párt tervei szerint ezen az ülésen el kell hogy döntsék, népszavazást szerveznek, melynek keretében a székelyek az egységes Székelyföld-régió mellett tehetik le a voksukat. Kulcsár Terza József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette, szerinte az együttes ülésre még ebben a hónapban sort kell keríteni, hogy szeptemberben, mielőtt az egyetemisták elutaznak, megtarthassák a referendumot.
Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke elmondta, Tamás Sándor háromszéki tanácselnök további egyeztetésekre hívta őket, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök pedig jogi akadályokra hivatkozva utasította vissza a kezdeményezést. Fazakas szerint „Borboly hangján az RMDSZ csúcsvezetése szólalt meg”. Úgy véli, a közös tanácsülés és a döntés elodázása politikai bűn, amiért az RMDSZ-t terheli a felelősség.
Borboly Csaba Thamó Csaba hargitai MPP-s frakcióvezetőnek címzett, csütörtöki keltezésű levelében fejtette ki, a két megyei tanács által elfogadott deklaratív határozatok nem vinnék előre a Székelyföld ügyét, mert pártpolitikai megalapozottságúak, és ezeket nem előzte meg széles körű társadalmi vita. Borboly Csaba szerint a Székelyföld autonómiája nemcsak a székely megyék ügye, hanem erdélyi, illetve Kárpát-medencei fontosságú nemzetpolitikai kérdés.
Borboly elmondta, a kérdésben ki kell kérni az anyaországi politikum, a magyar kormánypárt állásfoglalását is, hogy miben tudnak segíteni, ha a romániai magyarokat az esetlegesen összezáró román pártok részéről jogcsorbító intézkedések érik. „Ha a román politika részéről jogcsorbító intézkedésekre kerül sor, akkor élni fogunk minden rendelkezésre álló eszközzel, amibe a népszavazások kezdeményezése, tiltakozások szervezése, nemzetközi fórumokhoz való fordulás egyaránt beletartozik” – szögezte le a hargitai politikus. Borboly Csaba a Krónikának kifejtette, jelenleg a Székelyföld szempontjából a legfontosabb, hogy központja, Marosvásárhely élére magyar polgármester kerüljön, ugyanakkor az erdélyi magyarság szempontjából fontos, hogy a magyarság megőrizze eddigi pozícióit, például Szatmárnémetiben és Szászrégenben is.
Tamás Sándor lapunknak kifejtette, az egységes Székelyföld pártpolitikai érdekek felett áll, azonban jelenleg a PDL politikai napirendjéről lekerült a megyék újrarajzolása, éppen azért, mert az RMDSZ világossá tette, hogy ragaszkodik Kovászna–Hargita–Maros és Bihar–Szatmár–Szilágy megyék egységéhez.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 29.
Szobrot állítottak Domokos Gézának (Zágon ünnepe)
Domokos Géza (1928–2007) író, szerkesztő, politikus szobrát avatták augusztus 27-én, szombaton a zágoni Mikes–Szentkereszty-udvarház immár szoborparknak nevezhető kertjében a Zágoni Napok nyitányaként. A folytatásban a száz évvel ezelőtt született, gyermekéveit Zágonban töltő Kiss Manyi (1911–1971) színésznőre emlékeztek.
Barabás Tünde, a Mikes Kelemen Művelődési Központ vezetőjének köszöntője után Kis József polgármester megnyitóbeszédében elmondta, még éltében megígérte Domokos Gézának, hogy szobrot állít emlékére, s lám, teljesítette azt.
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke ünnepi beszédében elmondta, 1990-ben együtt indultak a politikai pályán, akkor a parlamentben magyarellenes hangulat uralkodott, ám Domokos Géza bölcsességével, tapasztalatával, türelmével arra intette őket, forróbb fejű fiatalokat, felelős embereknek szóba kell állniuk, tárgyalniuk kell a hatalommal, de nem kell megalkudniuk, és azt, amit lelkünkben hordozunk, lépésről lépésre érvényesítenünk kell. Mindig az első vonalban volt, nem állt félre soha, még akkor sem, amikor kevesen maradtak mellette, mondta a politikus, hozzátéve, Domokos Géza olyan erkölcsi értékeket adott át, amelyekről nem szabad lemondanunk.
Tamás Sándor, a megyei tanács és a háromszéki RMDSZ elnöke hangoztatta, Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ alapítója, első elnöke írástudóként, politikusként mindvégig az értelmes lét lehetőségét kereste, azt, hogy miként lehet hatékonyan cselekedni a magyarságért, társadalomért, hogyan lehet a történelem csapdáiban a közösség számára előnyöket formálni. Olyan ember volt, aki építeni tudott, legfőbb hagyatéka, hogy építenünk kell, intézményeket, emlékhelyeket, múzeumokat, szellemi műhelyeket kell létrehoznunk. Az elnök idézte II. Rákóczi Ferencet: "a lecke ennyi, a magam személye elé helyezem a közügyet", s ezt érvényesnek mondotta Domokos Gézára is, aki, bár nem fogalmazta meg így, de ennek szellemében dolgozott egész életében.
A szobrot a polgármester és a tanácselnök közösen leplezte le, megáldotta Balázs Imre római katolikus plébános, nt. Incze Sándor ny. református esperes és Nicolae Hagiu ortodox lelkész. Balázs Imre a Kriterion Könyvkiadót alapító Domokos Gézát méltatta. Incze Sándor arra a Domokos Gézára emlékezett, aki 66 évvel ezelőtt fogadta őket a Székely Mikó Kollégiumban, akinek szeméből a szeretet sugárzott, továbbá hangsúlyozta, Domokos Géza hívő keresztény ember volt, a bentlakásban sokszor ő tartotta a kisebb diákoknak a bibliaórát.
Varga Gábor dombóvári szobrász alkotásának megkoszorúzása után Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa megnyitotta a Székely Nemzeti Múzeummal közösen létrehozott In memoriam Kiss Manyi kiállítást, melyet a kúriában berendezett Kiss Manyi-emlékszobában helyeztek el. Elmondta, Zágon és a család mindennél fontosabb volt Kiss Manyi számára: nyaranként vissza-visszatért a székelyföldi faluba, művészete is ebből a talajból gyökerezett. Bár a tárgyak, képek csak halvány lenyomatai lehetnek egy ember életének, egy művész pályája szempontjából mégis konkrét fogódzót jelentenek az emlékek megőrzéséhez. Segíthetnek abban, hogy mind a falu, mind az ide látogató emlékezetében a színésznő, a 20. századi magyar színjátszás egyik legnagyobb tehetsége méltó módon fennmaradjon. A megnyitón közreműködött Zorkóczy Zenóbia előadóművész.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 1.
A közelgő népszámlálás kockázatai
Kiss Tamás, a közvélemény-kutatásokat, felméréseket készítő kolozsvári Kvantum Research Kft. képviselője szerint a népszámlálás különösen fontos a magyarság számára, az a cél, hogy minél nagyobb legyen a nyilvántartásba kerülő magyar nemzetiségű polgárok száma. A kérdezőbiztos a nemzetiségre nyílt kérdéssel kérdez rá (nem ad meg válaszlehetőséget), így csak azokat regisztrálják magyarként, akik „ungur" vagy „maghiar" nemzetiséget diktálnak be. A regionális identitást – pl. székelyföldi, háromszéki, kovásznai – vállalók csökkentik a magyarság összlétszámát. A székely valószínűleg a más nemzetiségek kategóriájába kerül, és ugyanez történik a magukat csángónak vallókkal is, így minden ilyen nyilatkozattal kevesebb lesz a magyar – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is. A hivatalos kérdőívek román nyelvűek, de azokon a településeken, ahol a 2002-es adatok szerint a magyarság aránya eléri a húsz százalékot, a kérdezőbiztosok magyar nyelvű mintakérdőíveket is kaphatnak. Ezeket igényelhetik, használhatják azok, akik nem biztosak egy-egy román kifejezésben, kérdésben – hangsúlyozta Kiss. 
A népszámlálás alatt több kockázati tényezővel is kell számolni. Fontos, hogy minden magyart regisztráljanak, ezért be kell diktálni a rövidebb ideig távol lévő családtagokat is – figyelmeztetett Kiss. A régebbről távol lévők – külföldön tanulók, munkát vállalók –, akik 12 hónapnál hosszabb ideig nem tartózkodnak itthon, külön kerülnek a nyilvántartásba, de őket is mindenképpen be kell jelenteni. A vegyes házasságú családokban pedig mindenkit arra kell biztatni, vállalja magyar nemzetiségét – mondta Kiss. A népszámlálással kapcsolatos magyar nyelvű információk a nepszamlalas.ro internetes oldalon találhatók, ahol a hírlevélre is fel lehet iratkozni. Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)