A jelenlegi körülmények között kevés a valószínűsége annak, hogy olyan politikai együttműködés alakuljon ki az MPP és az RMDSZ között, amely összhangot, stabilitást jelent az erdélyi magyarság számára. Csapdahelyzetben van mindkét párt. Az MPP önszerveződési folyamata lassú, tétova, legfontosabb politikai tőkéjét élné fel, ha alkut kötne az RMDSZ-szel. Marad a tisztességes koalíció forgatókönyve, ez azonban működésképtelen. Kolozs megyében 16 olyan település létezik, ahol fennáll a veszélye annak, hogy egyetlen magyar sem kerül be a helyi tanácsba –, amennyiben az RMDSZ–MPP koalíciónak a 8 százalékos bejutási küszöböt kellene meghaladnia a pártok számára megállapított 5 százalék helyett. /Székely Kriszta: Játszma. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

Tavaly Markó Béla azt hangoztatta Csíkszeredában, azért kampányolnak az EP-választások előtt pityókával a kezükben, hogy Brüsszelben legyen piaca a krumplinak. Most sok ezer tonna pityóka rohad a pincékben. Meggyengült Székelyföld megtartó ereje az elmúlt időszakban, állapította meg Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Székelyudvarhely történetesen sikeres városnak számít, de ez nem enyhíti az összképet. Gazdasági szempontból Hargita megye az ország egyik kullogó megyéje. Az RMDSZ tartalmilag nem tud újat mondani, negatív kampányba kezdett, lejárató hadjáratot indított az MPP ellen. Negatív kampányújságot adtak ki, amelyhez nem adta senki a nevét, afféle „szamizdat” rágalomhadjárat az 1989 előtti időszakra emlékeztető titkosszolgálati módszerekkel. És ezt az RMDSZ csúcsvezetősége műveli. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke arról panaszkodott, hogy elfajult a kampány, példának felhozta, hogy két maszkos fiatalember Borboly Csaba az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltjének arcképét megjelenítő szalmabábut égetett. Szász Jenő nem csak elhatárolódott, hanem ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen. Bihar megyében az MPP nem indított megyei tanácselnök-jelöltet, és Nagyváradon sincs polgármester-jelöltjük. Ugyanez a helyzet Nagyszalontán, Margittán, Szatmárnémetiben is. Nagykárolyban az RMDSZ-es Kovács Jenőt a sajátjuknak érzik. Kolozs megyében az MPP az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltjét támogatja, Kolozsváron polgármester-jelöltet nem indított. Marosvásárhelyen sincs önálló polgármester-jelöltjük, hogy az RMDSZ jelöltjének az esélyét növeljék. Ezekért a nagyvonalú gesztusonkért azonban nem kaptak cserébe semmit, csak lejárató kampányt. Elvárták volna a minimális támogatást, azt például, hogy Maros megyében a megyei tanácselnöki tisztségbe meghagyják az MPP-s Tőkés Andrást, mint egyetlen magyar jelöltet. Szász Jenő azt üzeni a választóknak, hogy ne féljenek, csak így tudták megváltoztatni az egypártrendszert. Ez közép- és hosszútávon megteremtheti az új összefogást. /Székely Kriszta: Megkezdődött az erdélyi magyar rendszerváltás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

A kampány során a legnagyobb kérdést mindvégig az jelentette, hogy a „választás lehetősége”, a Magyar Polgári Párt megjelenése milyen mobilizáló hatással van a szavazókra. Sok kolozsvári magyar nem etnikai, érzelmi szempontokat figyelembe véve, hanem sokkal pragmatikusabb okokat mérlegelve ütötte a pecsétet a mindenkori győztesre. Ábránd, illúzió volt, hogy a Tőkés Lászlóra novemberben leadott szavazatok átszállnak az MPP-re. Az csak rontana az RMDSZ megítélésén, ha valamennyi kudarcát az MPP-re hárítaná. Egy vérszegény RMDSZ-es polgármesteri vagy megyei tanácselnöki kampány, egy kevésbé hiteles jelölt indítása, rossz kommunikációs stratégia csakis a szövetség mulasztása, ehhez semmi köze az MPP-nek. Az RMDSZ sok helyen már nem elég arra, hogy puszta jelenlétével megtartsa szavazóit. /Székely Kriszta: Szavaztunk. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

Az RMDSZ tárgyalóasztalhoz ült az MPP-vel. Az RMDSZ úgy értékelhette: abból nyerni fog, ha nyitottnak mutatkozik a „politikai ellenféllel” való tárgyalásra. Az önkormányati választások eredményei alapján az MPP-nek valós esélye csak a sepsiszentgyörgyi választókerületben van. Ezeket figyelembe véve született meg az RMDSZ-javaslat. Szász Jenőék sajátos alkudozási taktikájukkal elérték, hogy a megegyezés „veszélye” egy pillanatig se kísértsen. Az önvizsgálat ideje érkezett el az MPP számára, írta a lap munkatársa. /Székely Kriszta: Önvizsgálat. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök nyitotta meg szeptember 6-án a küldöttgyűlést, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: az RMDSZ-es szenátor- és képviselőjelöltek rangsorolása. Az új mandátumra pályázó Eckstein-Kovács Péter szenátor elmondta: szinte minden tisztséget betöltött már, talán kapus és szövetségi elnök nem volt még az RMDSZ-ben. Szedilek Lenke idén is vállalta a szenátorjelöltséget. A képviselőjelöltek bemutatkozása Boros Jánossal kezdődött. Elmondta: az elmúlt 18 évben ő is számos funkciót töltött be az RMDSZ-ben, képviselő azonban még nem volt, nyolc éves alpolgármestersége alatt bőven volt alkalma tapasztalatot szerezni. Csoma Botond a szociális kérdésekre fektetné a hangsúlyt. A 27 éves jogász végzettségű Czika Tihamértól megkérdezték: tekintettel az egyházról, egyházi oktatásról vallott elmarasztaló véleményére (az erről szóló vitát a Szabadság is közölte), alkalmasnak tartja-e magát arra, hogy a többségében idős, konzervatív kolozsvári magyar szavazótábort meggyőzze, voksoljon rá, voksoljon az RMDSZ-re? Czika kijelentette: az említett vitát lezártnak tekinti. Soha nem állította, hogy az egyházi oktatás nem létjogosult, szerinte kompromisszumos megoldást kell találni az állami és egyházi oktatás között. Máté András Levente képviselő ismertette az elmúlt négy évben kifejtett parlamenti tevékenységét. Mátis Jenő volt képviselő, volt megyei tanácsos programjában kiemelt helyen szerepel a lét- és szociális biztonság megteremtésére, valamint az önálló állami magyar oktatásra vonatkozó javaslatok. Szenczi Bianka az önkormányzati kampányban kifejtett tevékenységét elevenítette fel. A dési Váncsa Pál jelezte: tisztában van azzal, hogy a Dés környékét felölelő választási körzetben nem nagy az esély a képviselői mandátum megszerzéséhez, ennek ellenére vállalja a kampányt. /Székely Kriszta: Kifürkészhetetlen következményei lehetnek az új választási rendszernek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

Sikertelenül végződtek az RMDSZ–MPP tárgyalások a választási együttműködésről. Az MPP bejelentette: független jelölteket indít a parlamenti választásokon, ugyanakkor azt sem tartotta kizártnak, hogy helyenként az RMDSZ jelöltjeit támogassa. Az RMDSZ-t nem fenyegeti annak a veszélye, hogy kiszorul a parlamentből, ezért nem engedett egy jottányit sem az MPP-nek tett ajánlatából a tárgyalások alkalmával. /Székely Kriszta: Függetlenül. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

„Az etnikai szavazás idejétmúlt jelenség, amelyet meg kell haladni: az RMDSZ arra törekszik, hogy a sajátosan magyar célkitűzések, érdekek hatékony képviselete mellett megfelelő megoldásokat kínáljon az egész lakosság számára” – hangoztatta májusban, a helyhatósági választási kampányban Markó Béla. Zsombolyára szoktak hivatkozni, a tízezer lakosú kisvárosban, ahol a magyarság számaránya 15 százalék, immár harmadszorra választották újra az RMDSZ-színekben induló polgármestert. Az RMDSZ jelöltjei között nem egy olyan személyiség van, aki kellő tiszteletet ébreszthet mind a magyar, mind a román választók körében. A román pártok még az ígéretek szintjén sem vállalják fel a magyar-ügyeket. A zsombolyás példák bíztató jelnek számítanak, de naivság azt hinni, hogy az elmúlt négy év alatt olyan gyökeres mentalitásváltás ment végbe a román választók körében. /Székely Kriszta: Etnikai szavazás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Végre ismét Stolojan! Az elmúlt 18 évben nem telt úgy el kormányalakítás, hogy az emberek ne mondták volna: bárcsak Stolojan! Ezt a nimbuszt 1991–1992 között vívta ki magának Theodor Stolojan, de nem elsősorban a gazdasági szakértők körében, akiknek mai napig megoszlik a véleménye a technokrata miniszterelnök által foganatosított pénzügyi intézkedésekről. A közvélemény független technokratánk tartja Stolojant, később pedig Mugur Isarescut. Valójában Stolojan Ion Iliescu elnöki kampányát vezette 1996-ban, majd egy kis világbanki kitérő után ment a liberálisokhoz. Sokan emlékeznek még a négy évvel ezelőtti jelenetre, amikor Traian Basescu könnyek közt jelentette be: kénytelen átvállalni az államfői tisztségért folytatott harcot bajtársától /”drága Stolo”/, akit valamilyen titokzatos betegség sújtott. Valójában zsarolásról – közmegegyezésről? – volt szó. Az akkori felmérésekből kitűnt, bármennyire is népszerű Stolojan, csak egy Basescu kaliberű politikusnak volt esélye a PSD-s elnökjelöltet, Adrian Nastasét lekörözni. Basescu nyert, a hirtelen meggyógyuló Stolojan pedig új feladatot kapott: hozzon létre új politikai alakulatot a demokratákhoz húzó liberálisokkal, amely majd beolvad a Demokrata Pártba. Stolojan ezt teljesítette. Román elemzők szerint kinevezését nem hogy igazságtételnek tekintenék, hanem nyíltan vallják: Basescu ismét feláldozza „bajtársát”, Stolojant, ez alkalommal a gazdasági válság diktálta népszerűtlen intézkedések oltárán. /Székely Kriszta: Stolojan II. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

Jövő hétre ígérte Tőkés László a végleges választ arra: elfogadja-e az RMDSZ együttműködési ajánlatát a májusi EP-választásokra vonatkozóan, vagy ismét külön úton indul Brüsszel irányába. Tőkés László egy pártok fölött álló listához adná nevét, ha sikerül a nemzeti összefogás és együttműködés útját megtalálni. Nyilatkozatában a püspök kifejtette: csupán befutó helyet ajánlottak neki, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról, továbbá az egypárt-rendszer gyakorlatára épülő politikai érdekképviselet valós reformjáról és autonómia-törekvéseink közös képviseletéről az RMDSZ nem volt hajlandó egyezkedni. Az RMDSZ-nek tudomásul kellett vennie a Tőkés László által egyszemélyben elért közel 40 százalékot, amely megkerülhetetlenné tette a püspököt az idei EP-lista összeállításakor. A listavezető helyre vonatkozó javaslat ennek a ténynek a kényszerű beismerése. A helyhatósági, de még inkább a parlamenti választásokon való szereplés alkalmával az RMDSZ-nek nagymértékben sikerült megőriznie pozícióját. Ugyanekkor az MPP leszerepelt. Az RMDSZ fájó szívvel vett búcsút a kormányzástól, de most maximálisan kihasználhatja kényszerű helyzetét: úgy beszélhet autonómiáról és úgy szidhatja a kormányt Székelyföldön, hogy azt Bukarestben nem kérik tőle számon. Tőkés László számára fontos, hogy ezt a róla kialakított, a magányos hős képet fenntartsa, ezért egymaga száll versenybe a szavazatokért. Székely Kriszta, a lap munkatársa úgy látja, nem lesz közösködés. /Székely Kriszta: Közös lista. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

„Legyen négy!” – hirdeti az RMDSZ-EMNT közös európai parlamenti kampánya. Ha 2007-ben, versenyhelyzetben sikerült bejuttatni egy független és két RMDSZ-jelöltet, összefogva legalább négy mandátumot kellene szereznünk! –, hangzik el naponta többször is a biztatás a különböző fórumokon. – Az EP-választások természetéből fakadóan az uniós parlamenti képviselet megválasztása iránt az érdeklődés EU-szerte alacsony, különösen az újonnan csatlakozott államokban. /Székely Kriszta: Legyen négy! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Minél fontosabb tényezővé kezd válni az EU, annál nehezebben lehet mobilizálni az uniós polgárokat, beleértve az újonnan felvett közép- és kelet-európaiakat a választásra. Romániában az EP-választásokra a lehető legalkalmatlanabb pillanatban kerül sor. A novemberi parlamenti választások után fél évvel a populista mellébeszéléssel előnyre szert tevő pártok további megszorításokra kényszerülnek. Az állami intézmények magyar vezetőinek leváltása elleni tiltakozás az RMDSZ oldalán valóban az összefogást, egységet erősíti, másfelől viszont szintén hozzájárulhat a román nacionalista szavazótábor aktivizálásához. – A legnagyobb bizonytalansági tényező a közöny. /Székely Kriszta: Összefogás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

EMKE-díjak Spectator-díj Székely Krisztának értékes újságírói munkájának és higgadt politikai elemzéseinek elismeréseként, Kacsó András-díj Mátéfi Csabának és Mátéfi Zitának az erdélyi magyar néptánckultúránk megőrzése és minőségi művelése érdekében előadói, oktatói, együttes-vezetői tevékenységükért, Bányai János-díj Zsigmond Győzőnek a romániai magyar egyetemi oktatás szervezéséért, magyar tudományosságunk külföldön való népszerűsítéséért és elismertetéséért, a romániai népi kultúránk kutatásában kifejtett tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Csirák Csabának közösségünket „kiművelt emberfőkké” tevő közművelő és helytörténészi tevékenységéért, Nagy István-díj Haáz Sándornak kiváló zenepedagógiai, karnagyi és művészetszervezői munkásságáért, Bánffy Miklós-díj a Csíki Játékszín társulatának tíz éves sikeres színházteremtő munkásságukért, Kovács György-díj Mátray Lászlónak a temesvári magyar színjátszás több évtizedes szolgálatáért, az erdélyi hagyományos közösségi színházi modell működtetésében vállalt szerepéért, Poór Lili-díj Kovács Évának a szatmári színjátszás hűséges szolgálatáért, változatos, hatásos színészetéért, beszédművelő munkásságáért, Szentgyörgyi István-díj Kubánda Olgának az amatőr színjátszásban és a Jádzó vezetőségében betöltött áldozatos tevékenységéért, Szolnay Sándor-díj Murádin Jenőnek az erdélyi magyar vizuális kultúra kiváló ismerőjének és ismertetőjének, több évtizedes művészettörténeti kutatómunkája és művészeti írói tevékenysége elismeréseként, Monoki István-díj Bende Katalinnak következetes és fáradhatatlan kultúrérték-mentésben, nemzedéknevelésben és művelődésszervezésben kifejtett munkájáért, Balázs Ferenc-díj a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnak a történelmi régiókban élő magyar közösségek versenyképességét elősegítő felnőttképzésben nyújtott támogatásáért, gr. Mikó Imre-díj Király Istvánnak az erdélyi magyar képzőművészetet pártoló tevékenységéért. /Művelődés (Kolozsvár), 2009. május-június/

Traian Basescu nemrég hitet tett a helyi autonómia mellett. „Hiszek a helyi autonómiában, és azt ajánlom, hogy önök se féljenek ettől a kifejezéstől, amelytől mindannyian tartottunk évek óta”, hirdette. Ez a merész kaland magát Basescut is megijeszthette, mert hirtelen otthagyott csapot, papot, még a feleségét is, elsietett az esetleges kérdések elől. Pedig lett volna néhány. A tusványosi táborban még azt bizonygatta, hogy autonómiáról nincs is fogalma a népnek, ezt csak ezek a ravasz politikusok csepegtetik a fülébe. Basescu nem a magyar, vagy a román szavazatokért ment le Tusnádra, hanem a Nép szavazataiért, írta Székely Kriszta, a lap munkatársa. A szabadegyetem meghívottai közt volt Valentin Stan politikai elemző is. Előadásában felelevenített néhány epizódot az elnöki képmutatásból. Basescunak az európai fórumokon való egyik fellépéséről volt szó, amelynek alkalmával a fideszes Németh Zsolt, a magyar küldöttség tagja másfél millió erdélyi magyar nevében tette fel a kérdést: miért szabotálják a kisebbségi törvényt a román parlamentben? Basescu akkor azzal indokolta azt, hogy a törvénytervezetben megfogalmazott autonómia-forma, nevezetesen a kulturális autonómia, hallatlan és elfogadhatatlan, amire egész Európában nincs kézzel fogható példa. Kis idő múlva ugyanez a Basescu megjelenik az RMDSZ kongresszusán, ahol kulturális autonómiát ígér Erdély magyarságának. Hozzá lehet tenni, idén március 15-e előtt diplomáciai botrány kerekedett abból, hogy a magyar fél a Hargita megyei önkormányzathoz (autoguvernare) címezte a Sólyom László látogatási szándékáról tájékoztató levelet, nem pedig a megyei tanácshoz (consiliul judetean). Alig néhány hónapra rá Basescua helyi autonómia mellett kardoskodott. /Székely Kriszta: Basescu és az autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

Basescu államfő referendumot indítványozott az elnökválasztások napjára olyan témában, ami népszerű a választók körében. Egyben figyelemelterelés a valós gazdasági problémákról, népszavazást javasolt az egykamarás parlament bevezetéséra a jelenlegi kétkamarás helyett. Basescu ismét a parlamentet célozta meg, ismét a törvényhozás ellen uszítja az embereket. Ujjal mutogat a parlamentre, amely véleménye szerint a korrupció melegágya. Romániában kétkamarás rendszer van, de ez gyakorlatilag az egykamarás rendszer megduplázása. /Székely Kriszta: Basescu újabb csele. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

Nehéz ma higgadt, érzelemmentes véleményt fűzni a Főtér-vitához, írta Székely Kriszta, a lap munkatársa. Az elmúlt 17 évben, a gyalázkodó Iorga-idézetnek a Mátyás szobor talapzatára kényszerítése óta a több alkalommal is hatalomra juttatott román nacionalisták rendszeresen feldúlták, csatatérré változtatták Kolozsvár főterét. Az RMDSZ-tanácsosoknak a tanácsteremben kellett volna ellenszegülniük, nem utólagos nyilatkozatokkal. /Székely Kriszta: Főtér. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Kolozsvár főterére most szerelik a jégpályát. A fiatalok elsősorban Apostut bíráló tüntetései („Miénk a tér”) kétségtelenül jogosak. Kántor Lajos azonban a „Mindent elveszítettünk” sirámaival szemben a Szabadság-szerkesztő Székely Krisztának ad igazat, a tér négy oldalát uraló házak szerencsére még a Ceausescu-, majd a Funar-érát is átvészelték, a „lecsupaszított” középső részen a Szent Mihály-templom pedig az eddiginél monumentálisabban emelkedik ki. – Egyesek aláírásokat gyűjtenek a kolozsvári magyar színház (vezetése) ellen, miközben a Bukarestben megrendezett országos színházi fesztiválon látott Csehov-előadásukat, a Három nővért a fővárosiak az egekbe emelik. Kántor kiállt a modern színház mellett. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző – 2009. november. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

Mircea Geoana, a szociáldemokraták /PSD/ jelöltje lett az államfő. Basescunak csak egy Mircea Geoana jutott ellenfélnek. A becenéven „bugyutaként” ismert Geoana a kampány finisében elkövetett néhány hibát, köztük volt a Vantu-sztori. Néhány nappal korábban elhatárolódott a hírhedt Sorin Ovidiu Vantu tőkespekulánstól, majd éjjel titokban találkozott vele, ami kiderült. Sem a liberális párt, sem az RMDSZ nem tudja testületileg Geoana mögé felsorakoztatni szavazóbázisát. Erdély soha nem kért a kommunista utódpártnak tekintett PSD-ből. /Székely Kriszta: Választottunk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Maroshévíz, 2010
Ment-e az elmúlt húsz évben, a marosvásárhelyi fekete március óta a világ elébb? – merülhetett fel többször is bennünk a kérdés az elmúlt napokban.
A válaszok skálája meglehetősen széles: vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a vitathatatlan eredmények ellenére alapjában semmi sem változott, a román politikai elit mentalitása megrekedt valahol a 19. század környékén, ezen pedig alig változtatott valamit az elmúlt két évtized. A másik végletet azok képviselik, akik szerint a ma is meg-meghangosodó magyarellenesség afféle konjunktúra-nacionalizmus, olcsó eszköz a pártoknak a hatalomért folytatott harcában. A hétvégi maroshévízi találkozó mindenesetre azt bizonyítja: Bukarestben még mindig könnyű helyről lehet bármikor előkapni a nacionalista propaganda csőre töltött fegyverét, és gondolkodás nélkül meg is teszi ezt mindenki, pártállástól, kortól, nemtől, az RMDSZ-szel való pillanatnyi viszonytól függetlenül, felelőtlenül lenullázva húsz év minden pozitív eredményét, nem számolva a szunnyadó indulatok felpiszkálásának veszélyével.
Röviden a történet: hétvégén a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok Maroshévízre invitálták a román pártok képviselőit, akik előtt hányatott sorsukról, a magyar „elnyomásról”, az őket ért diszkriminációról panaszkodtak, védelemért esdekeltek, és ez egyre „vérmesebb” magyar követelésekre hívták fel riadtan a bukaresti román hatóságok figyelmét, utalva a múlt heti székely nagygyűlésre, ahol a jelenlévők a magyar nyelv hivatalossá tételéért szálltak síkra Székelyföld-szerte. A magyarellenes hisztériának így, március idusán különben is divatja van, a forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett felvonulások – és sajnos az ezzel járó szélsőséges túlkapások mindkét oldalon –, most meg a marosvásárhelyi gyászos események húszéves évfordulója, amitől joggal szorul össze még mindig az erdélyi magyar szíve-ökle, nem utolsósorban pedig a néhány nappal azelőtti, különben meglehetősen soványra sikeredett sepsiszentgyörgyi nagygyűlés jó ürügy mindenféle ellenakcióra. Nem volt ez másként máskor sem, az idén azonban túlzottnak tarthatjuk a „csomagolást”, hiszen a választási kampányok, a pártokon belüli pofozkodások-tisztújítások épp lezajlottak, az erő- és forrásgyűjtés, a néma utálkozás, titkos cselszövések csendjének kellene honolnia a román politikában. Lélegzetvételnyi kis ideig legalábbis...
A maroshévízi találkozón ennek ellenére szép számmal jelentek meg a bukaresti politikusok, akik egymást túllicitálva ígérgettek rendcsinálást Székelyföldön, védelmet a Hargita és Kovászna megyébe többnyire a szocialista nagyiparral betelepedett román közösség számára. Az senkit sem lephet meg, hogy az eseményen jelen volt Corneliu Vadim Tudor nagyromániás EP-képviselő, hiszen az etnikai feszültségkeltés benne van munkaköri leírásában. De még az sem, hogy a szociáldemokraták is ráérnek ilyesmire ellenzékben. Annak viszont már komoly jelzésértéke van, hogy ha pártelnöki szinten képviseltetik magukat. A kis Titulescunak becézett Victor Ponta a jelek szerint a minimális diplomáciai érzékkel sem rendelkezik, különben meggondolta volna, hogy egy társaságba keveredjék C.V. Tudorral, mi több, hogy megpróbálja őt túlszárnyalni. Pontának minden esélye megvolt arra, hogy a PSD-nek az újgenerációs, európaibb arcát jelenítse meg, aki nem zsigerből, előítéletektől-sztereotípiáktól vezérelve politizál, és aki számára az ilyen nackós tömegjelenet enyhén szólva snassz. Ehelyett beszédében előkerült az osztrák-magyar monarchiában katonai szolgálatot teljesítő, majd 1917-ben dezertáló, Romániába átszökő dédapa homályos története, ami most hirtelen erkölcsi elégtételre kényszeríti az utódot. „Nincs mit vitatkozni arról, hogy Székelyföld román vagy magyar föld, hiszen Székelyföld, mint olyan, nem is létezik, téma lezárva!”, mondta bölcsen a yuppi dédunoka – akinek különben a csíki atyafi legalább olyan egzotikus fajzat, mint a Ponta-bébit nevelő fülöpszigeteki dajka – majd igazított egyet divatos nyakkendőjén, és visszaszáguldott Bukarestbe.
Az eseményen „egy kicsit” jelen voltak a liberálisok is Norica Nicolai alelnök, EP-képviselő személyében, aki szintén az ország területi egysége, a román nyelv egyetlen hivatalos nyelvként való tisztelete mellett érvelt a parlament honvédelmi bizottságában férfiasan érdessé érlelt hangján. Valahol lemaradhatott Dan Voiculescu és csapata, az elmúlt években ugyanis a konzervatív pártiak voltak azok, akik kisajátították – jobb híján – a székelyföldi románokat kampánycélokra. A magyar-ügyekben illetékes ex-nagyromániás Kolozs megyei képviselőnek, Petru Căliannak bizonyára minden idejét lefoglalja a szexbotrány, amibe keveredett, a székelyföldi románok bírják csak ki a következő kampányig! A PC románvédő kezdeményezéseiből különben soha se lett semmi. A parlamenti román pártok százszor meggondolják, hogy kiváltságokat szavazzanak meg a „harkovi” testvérek számára, ez a fajta pozitív diszkrimináció ugyanis visszaüthet olyan szórványvidékeken, ahol éppen a magyarok vagy a romák követelhetnek erre hivatkozva alanyi jogon képviseletet például az önkormányzatokban. Az aggódás Bukarest részéről tehát csak látszat, az effajta maroshévízi összeröffenés pedig hangulatkeltés.
Arra viszont tökéletes. Mármint hangulatkeltésre. A rendezvény nem a székelyföldi románok, de még csak nem is a magyar nyelv hivatalossá tételét elszántan követelő magyarok előtti erődemonstráció, hanem egyesegyedül a Boc-kormánynak szól. A demokrata-liberálisokat épp most igyekeznek felfalni a dühödt szakszervezetek, s amint a sietős hátrálásban felsejlik Boc-ék legérzékenyebb pontja, Achilles-sarka, ami jelenleg az RMDSZ, supp belé! „Nemcsak megszorító intézkedéseket hoznak, hanem „hazaárulókkal” is szövetkeznek, le velük!” – hangzik az ellenzéki csatakiáltás. Erre jó Maroshévíz, erre kell Vadim és Ponta – és egy kicsit Nicolai. A harkovi románok és székelyek – ki-ki a maga követelésével – pedig várhatnak. Kampányig biztosan. Akkor aztán megint nagy csinnadrattával megjelennek a kisebbségek elszánt, hangos protektorai. Maroshévízen és Sepsiszentgyörgyön egyaránt
SZÉKELY KRISZTA
Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

„Nem jó, ha egy pártnak akár egy mandátum erejéig is abszolút többsége van Romániában”
Interjú Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével
– Mennyire rajzolja át a politikai palettát a módosított választási törvény, amennyiben e jogszabály előírásai szerint rendezik meg az őszi parlamenti választásokat?
– A választási rendszer módosításával a szándék egyértelmű: teljesen átrendezni a belpolitikai erőviszonyokat. Amennyiben a parlament által elfogadott jogszabály hatályba lép, az olyan pártok, szövetségek, amelyek az urnáknál a szavazatok 45-50 százalékát szerzik meg, a mandátumok csaknem 70 százaléka fölött rendelkezhetnek. A győztes mindent visz elv alapján az a jelölt kerül a parlamentbe, aki a legtöbb szavazatot kapja a választókörzetében. A módosítás jelen pillanatban az USL-nek kedvez, a szociáldemokrata-liberális pártszövetség akár kétharmados többséget is szerezhet az őszi parlamenti választásokon. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármit megtehetnek. Egy olyan párt pedig, mint a PDL, amelynek 20-25 százalékos a támogatottsága, a mandátumok alig 10 százalékát szerezheti meg. Ilyen körülmények közt a választói akarat aligha fog érvényesülni a politikai képviselet tekintetében, számítások szerint másfél-kétmillió szavazó érezheti úgy, hogy nincs reprezentálva a törvényhozásban. Ez az eljárás, egy ilyen erőfölény kockázatos lehet nem csak Romániában, hanem az unió valamennyi keleti országában. Ez a választási rendszer még az évszázados hagyományokkal rendelkező demokráciákban is egyre inkább döcög, Nagy-Britanniában is azt fontolgatják, hogy egy olyan rendszert vezessenek be, amely az arányos képviseletet biztosítja.
– A jelenlegi választási törvény is a szociáldemokrata-liberális szövetségnek kedvez?
– Az USL a jelenleg hatályban lévő törvény szerint is megnyerné a választásokat, bár nem lenne alkotmányozó többségük. Véleményem szerint az az érv, miszerint Romániában a politikai stabilitás megteremtése érdekében van szükség ilyen jogszabályra, butaság. Ha ugyanis ez a szövetség felbomik – és jó esély van erre –, akkor többsége egyetlen politikai alakulatnak sem lesz. Románia még sokáig arra van ítélve, hogy koalíciók kormányozzanak. Jól van ez így, mert olyan országban élünk, ahol nem jó, ha egy pártnak akár egy mandátum erejéig is abszolút többsége van. Nézzük meg az 1990–1992-es, vagy 1992–1996-os időszakot, amikor Iliescuék kormányoztak hatalmas többséggel. Ha nincsenek ellensúlyok a román politikai életben, akkor itt nagyon gyorsan rossz dolgok történhetnek. Az a jó, ha van koalíciós kényszer.
A szociáldemokraták és a liberálisok, akik nem is olyan rég még a vegyes választási rendszer mellett álltak ki, egyik napról a másikra megváltoztatták álláspontjukat ebben a kérdésben, most ugyanis ezt diktálja az érdekük. Elképzelésük szerint a parlamentet két nagy, szövetségben lévő párt uralná, a többi nem számít. Mellesleg én nagyon szkeptikus vagyok az USL sorsát illetően: ha meg is nyerik fölényesen a választásokat, a közös kormányzás nem lesz hosszú életű. Nem hiszem, hogy a szövetség túléli az alkotmánymódosítást és a köztársasági elnökválasztást. Aki figyelmesen hallgatja Ponta miniszterelnök nyilatkozatait, az érezheti, milyen súlyos nézetkülönbségek lappanganak a mélyben. A szociáldemokraták különben sem arról híresek, hogy békében tudnának bárkivel is együttműködni hosszú távon. Véleményem szerint nem lesz hosszú életű ez az együttműködés, a szövetség felbomlik majd két 30-35 százalékos parlamenti támogatottságú pártra, és szükség lesz más politikai alakulatok támogatására ahhoz, hogy kormányt alakíthassanak.
– Ezek szerint nem készül hosszú távú ellenzékiségre a szövetség?
– Azt a politikust, aki azt mondja, hogy ellenzékben akar politizálni, el lehet felejteni. A politika a döntésekben való részvételről szól. Az RMDSZ is azt szeretné – persze nem minden áron! –, ha ismét kormányzati eszközöket használhatna.
– Mennyire lenne kedvezőtlen ez a jogszabály a magyar képviselet szempontjából?
– A törvény módosítása értelmében azokban a megyékben, ahol egy nemzeti kisebbség aránya eléri a 7 százalékot, de egyetlen jelöltjük sem végez valamely egyéni választókerület első helyén, pótlagos mandátumot kap az a kisebbségi jelölt, aki a megyében a legjobb eredményt érte el. Az RMDSZ számára ez azt jelenti, hogy meg tudja őrizni mandátumainak számát. Mi több, „hivatalból” Temes megyében is jár egy mandátum, hiszen ebben a pillanatban még a 2002-es népszámlálási adatok vannak érvényben. (Ezek szerint a bánsági megyében a magyarság számaránya 7,5 százalék, az ideiglenes népszámlálási adatok szerint a megyében a magyarok számaránya már csak 6 százalék körüli. 2008-tól nincs RMDSZ-es képviselő a megyében – szerk. megj.) A székely megyékben nem csak megőrizni, hanem növelni is lehetne a képviselők számát, számítunk ugyanis arra, hogy Kovászna megyéből, pontosabban Orbaiszékről bejön a negyedik mandátum. (Ebben a választókörzetben 2008-ban az RMDSZ jelöltje került az első helyre, visszaosztáskor azonban román jelölt kapta a mandátumot. Az idén a magyar jelölt kerülhet be a parlamentbe, a helyi románság pedig kap pótlagosan egy képviselői helyet – szerk. megj.) Maros, Szatmár, Bihar és Szilágy megyéken kívül megmaradna Máramaros, Brassó, Arad és Kolozs. Sajnos, a számítások szerint Kolozs megye veszítene egy mandátumot – Pálffy Zoltán körzetéről van szó. Ha pedig Máté András Levente bánffyhunyadi körzetében nem végezne az első helyen, Kolozs megye akkor is kapna egy mandátumot, a megye magyarságának számaránya feljogosítja erre. Hosszú távon viszont elveszítenénk azokat a szavazatokat, amelyeket Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, illetve Temes megyében kapott a szövetség, ami az RMDSZ országos támogatottságának csökkenéséhez vezetne. Választóinknak azzal kell szembesülniük, hogy szavazatuk nem eredményez mandátumot, ezért elkezdenének más ráció mentén szavazni, ami – ezekben a megyékben legalábbis – az etnikai szavazatok végét jelentené. Abban reménykedem, hogy ez a választási rendszer olyannyira rossznak fog bizonyulni, hogy 2016-ban már nem alkalmazzák, hanem egy vegyes rendszer lép életbe, amely kiegyensúlyozza a képviseletet.
– Milyen esély van arra, hogy az Alkotmánybíróság kifogást emeljen a törvény ellen? Mennyire megalapozott a PDL keresete?
– A PDL keresete olyan érveket tartalmaz, amelyeket mi nem tudunk a magunkévá tenni, és ezért nem is írtuk alá. Ők a 2009-es népszavazásra hivatkoznak, amikor az egykamarás törvényhozásról és a parlamenti létszámcsökkentésről írtak ki referendumot, és amelyet az RMDSZ nem támogatott. A PDL óvásában az szerepel, hogy a 7 százalék miatt megnőne a képviselők száma. Ez megint csak azt jelenti, hogy nem értik, nem akarják érteni, miért volt ez fontos számunkra, megint ellenünk beszélnek. Az egyik nyomós érv, aminek alapján az Alkotmánybíróság kifogásokat emelhet a törvénytervezet ellen, az az alkotmány által szavatolt arányos képviselet. Másrészt: amikor az Alkotmánybíróság visszautasította az összevont választásokra vonatkozó kezdeményezést, ezt elsősorban azzal indokolta, hogy nem tartja ajánlatosnak megváltoztatni a játékszabályokat egy évvel a választások előtt. Bízom abban, hogy ha év elején érvényes volt ez az érv, akkor most is az lesz.
Amennyiben az Alkotmánybíróság visszautasítja a törvényt, az a jogszabály marad érvényben, amellyel a mostani parlamentet megválasztották. Ez rossz törvény ugyan, de biztosítja az arányos képviseletet, mert magában foglalja a megyei és országos visszaosztási mechanizmust, tehát minden leadott szavazatból ott lesz mandátum, ahol a szavazatot leadták.
– A parlamenti bejutási küszöb eltörlése előnyös az RMDSZ-szel konkuráló pártok számára. Hogyan látja ezt a helyzetet?
– Semmilyen előnyt nem jelent a konkurencia számára. Egy dolog egyéni választókerületben mandátumot nyerni, és más dolog szétverni a választókerületet. A kettőt nem lehet egyszerre csinálni. Abban a pillanatban, amikor az önkormányzati választások eredményeit ismerjük, többet tudok majd mondani, milyen támogatottsága van egyiknek, másiknak országos szinten. Ezekből az eredményekből világosan kiderül, milyen esélyei lesznek a versenypártoknak ősszel. Egy biztos, nekünk arra kell összpontosítanunk, hogy olyan jelölteket állítsunk ősszel, akik meg tudják nyerni a választókerületet.
Székely Kriszta. Szabadság (Kolozsvár)

„Bert lelkipásztor akarok lenni!”
Holland házaspár tizenöt éve a Pataréten
Sokadik eset: múlt héten ismét a hulladékot szállító kocsi kerekei alá csúszott egy szemetet válogató gyermek a Pataréten. A tizenegy éves kislány életét vesztette. Ahhoz, hogy el tudják temetni, először nyilvántartásba kellett venni, hiszen a telep lakóinak legalább a fele semmiféle hivatalos okmánnyal nem rendelkezik. Így történt meg, hogy gyakorlatilag egyszerre állították ki a születési és a halotti bizonyítványt is. Történik mindez alig 2 kilométerre az európai fővárosi rangra pályázó Kolozsvártól.
A szeméttelep felszámolása, az európai normáknak megfelelő hulladéktároló létrehozása okán a pataréti romák helyzete ismét a helyi önkormányzat napirendjére került. A tragikus eset csupán szomorú adalék: ráirányíthatja a hatóságok figyelmét arra, hogy Patarét nem csupán higiéniai kérdés, ideje lenne valamiféle értelmes megoldást találni az ott élő roma közösség helyzetére. Azok, akik nem közömbösen, vagy elutasítóan viszonyulnak a Patarét-kérdéshez, abban reménykednek, hogy a rosszemlékű Sorin Apostu féle álláspont, miszerint „ha felszámolják a szeméttelepet, elkotródnak a cigányok is”, a múlté. Ez a típusú problémamegoldás nemhogy hatástalan, embertelen, hanem Kolozsvárhoz méltatlan.
E közösség tagjainak szüksége van az önkormányzat támogatására. Ha az illetékes helyi hatóságok továbbra sem vesznek róluk tudomást, semmi esélyük a boldogulásra. Ha ugyanis nincsenek személyi okmányaik, nem tudnak segélyért folyamodni, amelyre különben a törvények szerint jogosultak lennének. Nem tudják őket alkalmazni, nem tudnak ingyenes orvosi ellátásba részesülni, gyermekeiket iskolába íratni. Egy új, integrált szeméttelep létrehozása csak részben jelent munkalehetőséget a szemétválogatást 40 éve kényszerűségből magára vállaló, közel 2000 lelket számláló roma közösség számára, amelynek apraja-nagyja hóban, kánikulában gyakran napi tizenkét órát tölt a hulladékhegyek közt, táplálékuk jelentős része a környező nagyáruházak lejárt termékeiből áll össze.
Minderről Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány alelnöke beszélt lapunknak. Közismert nevén Bert lelkipásztor Hollandiából jött igét hirdetni Romániába. Bevallása szerint azon vallásos emberek közé tartozik, akik nem csak prédikálnak, hanem cselekednek is. Húsz éve járt először az országban, tizenöt éve került a Patarétre. Feleségével, Margriet asszonnyal gyakorlatilag magukra vállalták ennek a közösségnek minden gondját-baját. Három gyermeket fogadtak örökbe, a két kislány a szamosújvári árvaházból került hozzájuk 9 évesen, a kisfiú, Benny nevelőszüleivel együtt részt vesz a telepen folyó munkálatokban.
– Tizenöt évvel ezelőtt jártunk először Pataréten. Láttuk a nyomort, elkeseredettséget, kérdeztük, miért nem tesz már valaki valamit? Mondták: lehetetlen! Ez volt az a varázsszó, ami mozgásba lendített, ami arra ösztökélt, hogy tegyek valamit ezért a közösségért. Akkor még nem tudtam elképzelni, mihez is fogok kezdeni, ennek ellenére úgy döntöttünk feleségemmel, belevágunk. Mindenekelőtt igyekeztünk a közösség tagjainak a bizalmába férkőzni, ennek hiányában ugyanis nem számíthattuk együttműködésükre, enélkül pedig nem lehet eredményt elérni. Margriet például odaállt melléjük, a hulladékot válogatókkal együtt dolgozott, üveget mosott stb. Nagyon nehéz a kívülről becsöppenőknek megmondani, hogy ezt meg ezt kell tenni, ha nincs meg ez a bizalom, ha nem nyitottak irányunkba.
Apró lépésekkel kezdtük, az elején fogalmunk sem volt, milyen intézmények segítségére lehet számítani. Menet közben derült ki, hogy létezik többek közt egy hollandiai ProRomi Alapítvány, amely a roma közösségek integrációjával foglalkozik, velük együttműködve hoztuk létre romániai változatát, a ProRromá-t, amelynek én vagyok az alelnöke. Elkezdtek innen-onnan támogatások is érkezni, többnyire ezek nagysága határozta meg, hogy milyen terveket tudunk megvalósítani. Szerencsénkre úgy alakult, hogy amikor nagyon kellett valamire pénz, váratlan külső segítség érkezett, rendszerint előkerült a hiányzó összeg.
Nehéz szegényen élni, de még nehezebb szegényen meghalni. Még az elején volt, azokban az években, amikor odakerültünk: pénz híján a család nem tudta eltemetni a hozzátartozót, a tetem ott hevert a barakkban a nyári 40 fokban. A többiek – gyerekek, felnőttek – ott ettek, aludtak mellette. Volt egy kis pénz a számlánkon, amit arra gyűjtöttünk, hogy elmegyünk a gyerekekkel valami finomat enni. Mondtam nekik, hogy sajnálom, de ebből a pénzből inkább kifizetjük a temetést. Nem sokkal később hirtelen arra ébredtünk, hogy a számlánkra egy ismeretlen jóakaró hatalmas összeget utalt. Akkor biztos voltam abban, hogy nekem itt küldetésem van. Hogy nem véletlenül kerültem ide. És lám, hogyha egymásra vigyázunk, a Jóisten is vigyáz ránk.
Ezzel az adománnyal lehetővé vált, hogy az alapítvány megvásárolja azt a pataréti földterületet, ahol jelenleg a roma közösség él, és hogy elkezdjünk építkezni. Már korábban is húztunk fel barakkokat azzal a kockázattal, hogy le fogják bontani. Nem volt mit tenni, nem nézhettem, hogy családok alusznak szabad ég alatt, a gyerekeket megharapják a patkányok.
A barakkokat saját erőnkből építjük fel, eddig 40-et sikerült összehozni. Mindig akadnak alkalmi segítségek, múlt héten például Hawaii-ról érkező fiatalok egy csoportja ásta egész álló nap a sáncot. Nemsokára dél-amerikaiakat várunk. Belgiumból, Hollandiából, Amerikából is sokszor voltak önkéntes csoportok, elsősorban fiatalok.
– Elgondolni is rossz, milyen veszélyeknek, betegségeknek vannak kitéve a kolónián a gyermekek. Kapnak-e segítséget ezen a téren?
– A gyermekeknek nagy az ellenálló képességük. Baj inkább a tüdejükkel van. A faanyagot, amit a szeméttelepen találnak, többnyire építkezésre használják, nem azzal fűtenek, hanem minden mással, ami ég. A tűzre dobott műanyag gyakran mérgező füstöt bocsát ki, ez megviseli őket. A hatóságok szerencsére segítettek annyiban, hogy hetente kétszer orvost küldenek ki, aki megvizsgálja őket, gyógyszert ír fel. Afféle családorvos. Ez persze azt is jelenti, hogy a közösség tagjait ilyenformán nyilvántartásba veszik, hiszen soknak születési bizonyítványa sincs, nemhogy egészségügyi biztosítása. Türelmesen végigjárjuk velük a hivatalokat, igyekszünk megszerezni minden papírt, ez nagyon nehéz feladat, de kitartással, sok kilincseléssel és imával sikerül.
– Komoly sikerélmény az óvoda. Hány gyerekkel tudnak foglalkozni?
– Megdöbbentett, mennyi a piszkos, fertőzött, szerencsétlen gyermek. Először csak lecsutakoltuk őket, aztán igyekeztünk valamennyi táplálékot is biztosítani számukra. Adódott egy épület a környéken, ami valamennyire alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy ott gyerekekkel foglalkozzunk. Épp akkor járt arra egy osztrák csapat, az ő – váratlan – anyagi támogatásukkal sikerült meg is venni az épületet.
Jelenleg két csoport működik 14-14 gyerekkel. A telepen körülbelül 200 gyerek van, de egyelőre ennyit tudunk befogadni. Ahogy látom a sok gömbölyödő hasat, ez a szám hamarosan nőni fog. Itt jegyezném meg, hogy tervezünk felnőttképzést is, mert a gyermek Isten áldása, de amikor nem tudod táplálni, ellátni őket, akkor nem szabad többre vállalkozni. Az ész, az ítélőképesség is Isten ajándéka, amit azért adott, hogy használjuk. Ezt kell velük megértetni.
Óvodánk nem részesül állami támogatásban, a hatóságok tudnak rólunk, elismerik munkánkat, de nincs szó arról, hogy fizetett pedagógust küldjenek, aki szakszerűen foglalkozik a gyerekekkel. A feleségem teszi ezt, önkéntesekkel, minden tudásukat, szeretetüket bevetve. Jó munkát végeznek, hiszen vannak pozitív visszajelzések: azok a gyermekek, akik a mi óvodánkból kerülnek ki, megállják a helyüket az első osztályban, sokuk úgy kerül oda, hogy ismeri az ábécét – miközben a szülők legnagyobb része írástudatlan, vagy minimális ismeretekkel rendelkezik. Tavaly 14 ovisból 12 ment elsőbe, ezek közül 9 be is fejezte az első osztályt. A pataréti gyermekek Szamosfalvára járnak iskolába, ahol szerencsére befogadják őket, nincs szó kiközösítésről. Csak a szállításukkal van baj, a gyermekek kicsik, a távolság nagy, nehezen oldható meg kísérgetésük.
Senkit sem köteleztünk arra, hogy jöjjön óvodába, hanem olyan környezetet teremtettünk, hogy a gyermekek kedvtelésből csatlakozzanak. Mindenekelőtt alapvető dolgokra tanítjuk meg: kezet mosni, evés előtt imát mondani, vécépapírt használni, az egymással való viselkedésre, bocsánatot kérni … mindezt az agresszív szülői modellek „csiszolására”. Ezek az intelmek meg is maradnak, visszahatnak a családra, mesélik a szülők, hogy otthon a gyermekek őket is figyelmeztetik a kézmosásra, evés előtti imára.
Nem volt egyszerű megértetni a szülőkkel a tanulás fontosságát, az óvoda hasznát. Ódzkodtak a gyermekeket elengedni az óvodába, mivel akkor nem tudnak segíteni a szemétválogatásban. De végül megértik, hogy ez mennyire fontos. Hónapokig magyaráztuk türelmesen: nem tudnak írni, olvasni, ha bezárják a szeméttelepet, nem lesz mihez kezdeniük. Mi megtanítjuk őket, amire csak lehet, különben nem fognak boldogulni. Megértették, most már várólista van az óvodásoknál.
– Jó vagy rossz a patarétiek szempontjából a szeméttelep felszámolása?
– Nyilván jó döntés, a romák többsége azonban megélhetését veszti el. Lehetetlen, hogy a városban alkalmazzák őket. Remélem, hogy az új szeméttelepen szükség lesz a munkájukra, ez az egyetlen esélyük. Ezzel az életmóddal vannak megszokva, lehetővé kellene tenni számukra, hogy továbbra is szemétválogatással foglalkozzanak. Jó volna, ha hivatalosan is alkalmaznák valamennyit. Ha valaki szállítási céget indít, olyan sofőröket alkalmaz, akinek több éves tapasztalata van. Ez a helyzet itt is. Ezek az emberek 40 éve válogatják Kolozsvár szemetét. Bár nem világos, mennyi is a napi bevételük, úgy saccolom, hogy a családok körülbelül 50 lejt tudnak összehozni. És mert ennek a leírhatatlan nyomornak is vannak fokozatai: a legszegényebbek azok, akiknek nincs lovuk, szekerük se. Hiába gyűjtik össze a kiválogatott szemetet, nem tudják elszállítani, vagy csak részben.
– Mennyire érzi veszélyesnek ezt a helyet? Mennyire úr az erőszak a telepen?
– Még eddig nem loptak el tőlem semmit, meg sem vertek. Nem mondhatom, hogy nem voltak „éles” helyzetek, amikor közbe kellett avatkoznom, mert baltával estek egymásnak. Érdekes módon nagy a szolidaritás közöttük. Amikor a múlt héten a villám belecsapott az egyik férfibe, aki meghalt, szó nélkül összeadták a pénzt a temetésre. Voltam már tanúja olyan jelenetnek is, hogy a kéregetőnek ők hamarabb adtak, mint mások. Képzeljék, a múltkor a cunami áldozatainak gyűjtöttek.
Sajnos a szenzációhajhász sajtó egyáltalán nem segít a romákról alkotott kép árnyalásában, a mentalitásváltásban. Rendszerint azok a hírek kerülnek előtérbe, amelyek negatívak. Nem azt mondom, hogy ezek nem igazak. De elsősorban a negatív hír kerül a sajtóba, a sok kis pozitív élmény, előrelépés, ami valóban nem sajtószenzáció, de amire lehet és érdemes építkezni, az elmarad. Azt biztos megírják, hogy tyúkot lopott. Persze, a lopás elítélendő, senki sem állítja az ellenkezőjét. De tudják, milyen, amikor nyolc gyerek bőg, hogy éhes? Gyakran nincs más megoldás. Márpedig elfajult, buta cigány van bőven, nem nehéz őket pellengérre állítani.
– Életüket végérvényesen Kolozsvárhoz kötötték?
– Nem is olyan régen valamelyik pataréti kisgyereknek tették fel a szokásos kérdést: „mi leszel, ha nagy leszel?” Széles mosollyal mondta: „Bert lelkipásztor akarok lenni!” Ha csak erre gondolok, azt mondom, megérte a Pataréten töltött tizenöt év.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

... békességet!
Semmivel sem ígérkezik nyugisabbnak a 2013-as év az RMDSZ számára, mint amilyen 2012 volt az önkormányzati és parlamenti választási kampányok minden kihívásával, nyűgével. A cél: úgy politizálni ellenzékben, a kétharmados USL-túlerő árnyékában, hogy a beszűkült mozgástér, a leértékelődött alkupozíció ellenére befolyása legyen az erdélyi magyar közösséget érintő ügyek kedvező kimenetelét illetően. Elérni, hogy a kormányoldal az RMDSZ-ben ne egy súlytalan parlamenti szereplőt lásson, egyet a pártok közül, hanem annak a magyar nemzeti kisebbségnek a szószólóját, amelynek képviselete akkor is jelentőséggel bír, ha arányait – és a jelenlegi román politikai erőviszonyokat – tekintve most épp nem a mérleg nyelve pozíciójában tetszeleg.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár),

Gyújtópontban – A megnyugvás ösvényein
Beszélgetés Kötő Józseffel bukaresti évekről, kolozsvári tervekről – egy kis jarash-i kitérővel
–Milyen érzésekkel válik meg Bukaresttől négy év képviselői megbízatás után?
–Könnyű szívvel hagytam ott Bukarestet, nosztalgia nélkül tekintek vissza az elmúlt négy évre. Úgy vélem, hogy a ’89 utáni román parlamenti élet egyik legválságosabb időszakát éltem meg. A vég nélküli politikai válságok, az állandó „dezertálások”, a szinte naponta változó parlamenti többség miatt az utolsó időszakban egyszerűen lehetetlenné vált a munka a törvényhozásban.
Hazajövetelemet nem úgy fogom fel, mint menekvést a feladatok, a politika elől. Nem leszek parkban sakkozó nyugdíjas. Végre úgy érzem, hogy átadhatom magamat az általam választott szakma kutatásának, művelésének. Egész életem erről a tudathasadásos állapotról szólt: valami gyors közéleti feladat mindig elszólított a munkám mellől. Karácsony Benő életműve mindig is közel állt hozzám, ő adta az egyik regényének A megnyugvás ösvényei címet. Úgy érzem, ez az új korszak a „megnyugvás ösvényeit” jelenti számomra.
Több terv is foglalkoztat. Az egyik, ami már szárba is szökkent, az első erdélyi magyar nyelvű színházi folyóirat létrehozása. Nagy szükség van egy olyan fórumra, ahol „kibeszélhetjük” gondjainkat, meghatározhatjuk azt az értékrendet, felállíthatjuk azokat a mércéket, amelyek versenyképes, európai szintű kultúrává emelik a színi kultúrát is. A színháztörténetben mindig is kétközpontúságról beszélünk: Budapest mellett Kolozsvár mindig is stílus- és értékteremtőnek számított. Olyan sajátos interkulturális térségben élünk, ami kölcsönösen ösztönzi a színházi formanyelv megújítását, gazdagítását. Az első szám már napvilágot látott, sikerült kialakítani egy olyan munkatársi gárdát, amelyik a világra nyitottan, a helyi értékek megbecsülésével tud egyetemes mércét állítani.
2009-ben megjelentettem a két világháború közötti színjátszás lexikonát, kutatásaimmal párhuzamosan ezzel az időszakkal is szeretnék tovább foglalkozni, a hiányzó adatokat megtalálni. Bízom abban, hogy eljön az idő, amikor a lexikon bővített második kiadása is megjelenhet.
Összeállt ugyanakkor az anyag, amely lehetővé teszi, hogy megírjuk az erdélyi magyar színjátszás monográfiáját – ez a harmadik csapás, amin a nyugodalmas években el szeretnék indulni.
Sok elégtétellel járt a diaszpóra képviselőjének lenni
– Egzotikus választási körzetet bíztak önre. Mekkora kihívást, felelősséget – kalandot! – jelentett erdélyi magyarnak a Közel-Kelet és Afrika területén élő román állampolgárok ügyének képviselete?
–A gyakran kilátástalannak tűnő napi politikai csatározások mellett ez a munka sok elégtétellel járt. A diaszpórában élő román állampolgárok egyik legfőbb gondja az identitás-megőrzés, erre a választási kerületemhez tartozó országokban kevés lehetőség van. Sikerült megszerveznem, hogy ott, ahol nagyszámú román közösség él, – közöttük sok magyar is – könyvtár jöjjön létre. Kidolgoztunk egy iskolai tantervet, amely az anyanyelv elsajátítására szolgált, ezt a honlapunkon lehetett elérni. Többek közt sikerült kijárni azt is, hogy Rámalláhban román konzulátus nyíljon. Ez nagy segítség volt a Palesztinában élő románok számára, akiknek különben a tel-aviv-i román nagykövetségre kellett volna menniük állampolgársági és egyéb hivatalos ügyeket intézni – mint tudjuk, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Javaslatomra létrehoztuk a parlament diaszpóra díját is. Kezdeményezésemre testvérvárosi kapcsolatot hoztunk létre Bánffyhunyad és Jarash városa között. Tavaly márciusban már küldöttség érkezett a bánffyhunyadi városnapokra.
Mindvégig nagy segítségemre volt a nemrég elhunyt Mariana Stoica, aki több évig izraeli nagykövet volt. Stoica asszonyt még kolozsvári tanfelügyelőként ismertem meg a ’90-es évek elején, a liberális politikusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar iskolák visszakapták önállóságukat. Különleges személyiség volt, az a nyitottság, az a tolerancia, amit tanúsított irántunk, ma is ritka a román politikában.
– A parlament oktatási szakbizottságának alelnöki tisztségét töltötte be az elmúlt négy évben, a testület egyik fő feladata az új – a nemzeti kisebbségek szempontjából meglehetősen pozitív – tanügyi törvény kidolgozása volt. Bár a jogszabály fogadtatása kedvező volt, a tanügyben zűrzavar uralkodik. Ön átlátja valamennyire ezt a káoszt?
– Valóban, ez a törvény kisebbségi szempontból rendkívül előnyös. Ha a jogszabály érvényben marad, akkor ez hosszú távon biztosíthatja a magyar iskolahálózat megmaradását.
Az új oktatási törvény megteremti a keretet arra, hogy minőségi oktatás jöjjön létre nem csak erdélyi magyar vonalon, hanem országosan is. A minisztérium viszont hatalmasat tévedett, amikor késve dolgozta ki a törvény gyakorlati alkalmazását lehetővé tevő metodológiákat.
Például vita tárgyát képezte az előkészítő osztályok bevezetése. Ha idejében megjelent volna az erre vonatkozó alkalmazási szabályzat, az meghatározta volna az új tantervet, a tankönyveket, pontosan behatárolta volna, hogy hol is a helye a „nulladik évnek”, az óvodában vagy iskolában, nem volt világos az oktatókra vonatkozó szabályozás sem. Júniusban még semmit sem lehetett tudni a metodológiáról, az ellenzők ki is használták zűrzavarkeltésre ezt az áldatlan helyzetet. Emiatt egy nagyon jó, előremutató kezdeményezés politikai játékok áldozatává vált. Egész Európában ez a törekvés, Angliában például már 4 éves kortól kezdik a gyerekek a rendszerbe való beilleszkedést.
Azt sem lehet még tudni, milyen struktúrája lesz az általános iskolának. Uniós viszonylatban Romániában a legnagyobb az iskolaelhagyás. Az európai stratégia legfennebb 6-8 százalékos iskolaelhagyást „tűr meg”, mi már 15 százalék fölött vagyunk. Nem mindegy tehát, hogy kötelező marad-e a kilencedik, vagy sem.
Az igazi reformot a curriculáris reform jelentette volna. Mifelénk még mindig a régi „magolásos” módszer van érvényben, ahelyett, hogy a gyerekek képességeit, kreativitását, az alkalmazni tudást fejlesztenék. Ez a reform késik, mert a minisztérium nem intézkedett. A magyar kisebbségi oktatás is óhatatlanul benne van ebben a forgatagban. Nincs stabilitás, a pedagógus nem tudja megtervezni a gyermekek életpályáját, pedig az iskola erről kellene hogy szóljon. Szorosan idetartozik a javadalmazás kérdése is: nem motivált tanári karral nem lehet reformot csinálni. Sok pénz kellene infrastruktúrára is, amely lehetővé teszi ezt a nyitást az oktatáson belül.
Életidegen az iskolakínálat. Éltetjük az elméleti líceumok mítoszát, miközben futószalagon gyártjuk a munkanélkülieket középiskoláinkban, s az egyetemeken egyaránt. Nem elég rugalmas az oktatási rendszerünk, nincs összhangban a munkaerő-kínálattal.
Új iskolahálózati térképet kell készítenünk
És akkor még nem szóltam a decentralizáció hiányáról, a tanárképzés gondjairól. A magyar oktatásban még súlyosabb a helyzet. Szembe kell néznünk a népességfogyás kérdésével. El kell készítenünk egy új iskolahálózati térképet – sajnos, nem érzek erre elég hajlandóságot. A magyar kisebbség számaránya 6 százalék az össznépességen belül, iskoláink, tagozataink aránya 12 százalék. Ez azt jelenti, hogy nagyon kis létszámú osztályokkal dolgozunk, amelyeknek a globális finanszírozás keretében nagyon nehéz fennmaradnia. Megpróbáltuk ellensúlyozni ezt azzal, hogy kértük, kiemelt módon számolják ki az alapfinanszírozást, mivel az anyanyelvükön tanulóknak több óraszámuk van, veszélyeztetet kulturális környezetben élnek, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez mindeddig nem igazán indult be.
Az óvodai és elemi képzést természetesen meg kell őrizni minden magyarok lakta településen, mert ahol kiürül a magyar szó az iskolában, ott kiürült a magyar szó a településen is. Létre kell hozni azokat az iskolaközpontokat, ahol a szórványvidéken élő gimnazisták és középiskolások bentlakásokban, ösztöndíjjal, minőségi oktatás keretében tovább tudnak tanulni anyanyelvükön. Erre jó példa Szamosújvár és Válaszút is, de sok más hasonló iskolaközpont működik még Erdély-szerte, az ilyen kísérleteknek meg kell adnunk minden támogatást.
El kell tehát kezdeni iskolahálózatunk újragondolását. Ne csak évente egyszer, amikor készül az új beiskolázási terv, fussunk a minisztériumba engedélyért a létszám alatti osztályokra, hiszen ez vagy sikerül, vagy nem. Ezt a kérdést az önálló entitással rendelkező erdélyi magyar közösségnek magának kell eldönteni. Az egyedüli megoldás az önszerveződés.
Ez a kulcskérdés. Világos, hogy Budapest összekapcsolja támogatását politikai érdekekkel és Bukarest is haszonelvűen gondolkodik. Csakis saját magunkra támaszkodhatunk, nekünk kell megteremteni a magunk intézményrendszerét.
Számoljunk le a tévhitekkel
Persze, le kell számolnunk néhány tévhittel közösségünkön belül is. Sőt, számunkra a talpon maradás egyik feltétele, hogy leszámoljunk azzal a tévhittel, miszerint okos magyar embert csak az elméleti líceum tud termelni. Egy jól fejlett társadalomban egyformán helye van az értelmiségi és a műszaki elitnek. Nyugaton a líceumok 70 százaléka szaklíceum, mert ott odafigyelnek arra, hogy a munkapiacon eladható okleveleket adjanak ki, olyan szakmákra képezzenek fiatalokat, amelyekre van társadalmi igény.
Mi még ott tartunk, hogy aki nem elméleti osztályban végez, abból másodrendű állampolgár válik. Kolozsváron jelen pillanatban óriási vita van arról, hogy csökkentsük-e az elméleti osztályok számát a szakosztályok javára, vagy sem. A regionális gazdaságfejlődés kutatására szakosodó intézetek felmérései szerint a fejlődést csak úgy tudjuk biztosítani, ha a középiskolai osztályok 45-50 százaléka szakosztállyá válik. A tanfelügyelőség ezt alkalmazni is akarta, de mivel nem volt előkészítve, ez számunkra kész tragédiát jelentett volna. A jövő viszont ez, meg kell néznünk, hogyan lehet úgy alkalmazkodni ehhez az elvhez, hogy ne érje veszteség a magyar közösséget, lehetőleg minél kevesebb magyar gyermek morzsolódjon le. De ez alól kibújni nem lehet, ugyanakkor érdekünk is! Bánnfyhunyadon, Tordán, de még Kolozsváron is működnek már szakosztályok. A Báthory-líceumban például a három elméleti osztályból kettő marad, egyikük nyomdaipari profilú lesz. Jól döntöttek, előremenekülnek. A válaszúti Kallós-alapítvány felismerte, hogy a falusi gyermekek nem nagyon tanulnak kilencedik osztály után, ebben a környezetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a magyar fiatalok elhagyják az iskolát ennek minden negatív következményével együtt. Ezekre a gyermekekre számítanak jövőre, amikor majd beindul Válaszúton a magyar mezőgazdasági szakoktatás.
Ahhoz, hogy iskolahálózatunkat meg tudjuk tartani, vissza kell hozni a román tagozatokra iratkozott magyar gyermekeket is. Az adatok szerint az óvoda és az elemi iskola szintjén a magyar gyermekek számaránya megfelel a magyarok országos 6 százalékának. Gimnáziumban már csökken, líceumban már csak 3,5-4 százaléknál vagyunk. Hova tűnnek el? A vegyes házasságokból származó gyermekek rendszerint az elemi osztály után váltanak román oktatási intézményre. Ezzel a fajta „természetes asszimilációval” nehéz szembemenni. Sok magyar gyermek viszont azért iratkozik román szaklíceumokba – többnyire itt keresendők fiataljaink – mert nincs magyar kínálat. Fel kell tehát adnunk az elméleti osztályok mítoszát, és tudomásul kell vennünk, hogy igenis reális igény van a magyar szakoktatásra. Ha nem megy végbe ez a fajta mentalitásváltás, végzetes lemaradás következhet be. Nagyon fontos lenne ezt belátni, a magyar szakoktatást megszervezni, hiszen jól tudjuk, milyen nagy az érettségi utáni munkanélküliség. Erre pedig nem az Ecaterina Andronescu-féle szakérettségi a megoldás, a munkaerőpiac ugyanis azt nézi, ki mit tud, a szakérettségivel rendelkező diák pedig egyáltalán nem tett volna szert alkalmazható tudásra az érettségi által.
Helyenként ez a felsőoktatásra is érvényes, amely afféle diplomagyárrá változott. Meg kell néznünk, hogy létezik-e minden húzóágazatban szakmai kínálat anyanyelven. Az európai stratégia szerint 2020-ig a népességnek 35-40 százaléka felsőfokú végzettséggel kellene hogy rendelkezzék. (Nálunk ez jelenleg 6-8 százalék.) Ehhez viszont megfelelő, életképes szakmai kínálat kell, csakis így leszünk versenyképesek.
Ami az egyetemi oktatást illeti, tapasztalok egyféle rugalmasságot a tanári kar részéről, valamiféle elmozdulást ebbe az irányba, különösen most, hogy a BBTE-n teljes autonómiával működik a magyar szak. De sajnos még odébb van, hogy mindezt a közgondolkodás szintjére emeljük.
– Mennyire segít be a szakma, a pedagógusok ebben a munkában?
–Nagyon sok rendkívüli képességekkel rendelkező pedagógusunk van, de érdekes módon nincs meg az a csapatszellem, az az igény az összefogásra, amely egy közös oktatásstratégia érdekében munkálkodna. Úgy tűnik, itt is meghonosodott a szekértáborszellem: ha az egyik társaság ezt mondja, akkor a másiknak óhatatlanul az ellenkezőjét kell képviselnie. Nincs egységes, kiforrott elképzelés. Ehhez kellene az a fajta közösség-összefogás, amelyet sürgetünk.
– A civil szféra megosztottsága ön szerint „leképezi” az erdélyi magyar politika megosztottságát. Ezen a téren milyen esélyt lát az összefogásra?
–Létkérdés az összefogás. Az én „radikális” elképzelésem szerint – amelyet sokan egyáltalán nem osztanak – újra kell modellezni az RMDSZ-t. Ha mi szeretjük magunkat miniparlamentnek nevezni, akkor rendezzünk ehhez „illő” belső választásokat. A népakarat eldönti majd, hogyan alakul a többség. Mint meggyőződéses híve az RMDSZ-nek, mondom, hogy ezt fel kell vállalnunk. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi arány, az RMDSZ 80-90 százalékos többsége így is megmarad, mert a józan magyar ember azt mérlegeli, ki mit tett le az asztalra. Egyébként örökké fog tartani a vita, hogy ki az erdélyi magyarok hiteles képviselője, hogy ki mond igazat. Az viszont más kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a többséggel…
Székely Kriszta

A magyar kérdés „megoldása” belátható közelségbe kerül
Beszélgetés Csutak István fejlesztéspolitikai szakemberrel a régiósítási elképzelésekről
– Egyelőre nincs kidolgozott terve a kormánynak a régiósításra vonatkozóan, a találgatások azonban tartanak. A homályos megfogalmazású, félhivatalos, tapogatózó nyilatkozatokból arra lehet következtetni: a jelenlegi fejlesztési régiókat közigazgatási hatáskörökkel ruháznák fel – ennek minden következményével együtt. Ön szerint valóban prioritás, s ha igen, miért az a kormány által tervezett régiósítás. Az Ön olvasatában mit jelenthet ez Románia számára?
– A fejlesztési (Statisztikai, NUTS2-es szintű) régiók kizárólagos szerepe az EU fejlesztéspolitikája számára adatokat szolgáltatni, illetve fejlesztéspolitikai tervek számára egységes megközelítést biztosítani. Románia frenetikus fejlesztéspolitikai kudarcának elsődleges oka: a szerencsétlen fejlesztési régiók létrehozása (ez már a legelején tudni való volt, 2004-ben a bukaresti Európai Intézet tanulmányban húzta meg a vészharangot), és a régiókra épülő még szerencsétlenebb intézményi keret.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár),

Ponta megtért... Budapestről
Van egy román mondás, afféle népi bölcsesség, megszívlelendő intelem: „Să laşi loc de bună ziua!”. Magyarul az értelme valami ilyesmi: „Ne vidd kenyértörésre a dolgot!” Vagy: „Ne égess fel minden hidat a hátad mögött!” Hallottam néhányszor, meg is szívleltem, most meg eszembe jutott Victor Ponta budapesti látogatása, de különösen Bukarestbe való hazautazása alkalmával.
Victor Ponta kormányfő, a román Szociáldemokrata Párt elnöke, akit állítólag a székelyzászló-cirkusz kirobbanása, és a székely szabadság napja meghirdetése előtt hívott meg Mesterházy Attila a Magyar Szocialista Párt szombati rendezvényére, udvariasan eleget is tett a felkérésnek. Köszönt szépen magyarul: Jó napot! Aztán elmondott egy politikailag korrektnek minősíthető beszédet a mindenféle diszkrimináció elítéléséről. Megveregette Mesterházy vállát, hogy „majd mi, fiatalok …” – ezzel is hangsúlyt adva mind a magyar, mind a román baloldal azon kínos próbálkozásának, hogy a szocialista értékekhez hű, de a levitézlett kommunista utódpártok jelentette mizériától többé-kevésbé diszkréten elhatárolódó új csapatként szerezzenek hitelt, legitimitást. Majd ismét magyar nyelven búcsúzott, jelezve: neki aztán az égvilágon semmi baja sem Budapesttel, sem a magyar nyelvvel, meg a magyarokkal, na most merjék azt mondani róla, hogy kisebbségellenes, sovén, arrogáns! Küldetés teljesítve.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár),

Toró: Kamarillapolitika helyett átlátható, kiszámítható politikát
Második küldöttgyűlését tartotta Kolozsváron az EMNP
Újraválasztották Toró T. Tibort az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségébe a szombati küldöttgyűlésen. A héttagúra bővült elnökségben a visszavonulását személyes okokkal magyarázó Gergely Balázs helyett a torockói Király Melindát választották a közép-erdélyi régióért felelős alelnöknek. Az országos testület további tagjai: Szilágyi Zsolt alelnök (külügy), Papp Előd alelnök (Székelyföld), Zatykó Gyula alelnök (Partium), dr. Zakariás Zoltán, az Országos Választmány elnöke és Benedek Erika, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke. A küldöttgyűlésen többek közt elfogadták a néppártnak az alkotmánymódosításra és a regionalizációra vonatkozó programadó dokumentumát, gazdasági és vidékfejlesztési koncepcióját, az államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó elképzeléseit. Egyetértettek azzal, hogy a romániai magyarság gondjait csakis az autonómia oldhatja meg.
NAGY-HINTÓS DIANASZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Milo Băsescu Minderbinder
és mindenki elégedett, mindenki jól jár! Mint a 22-es csapdájában a Milo Minderbinder vezette szindikátusban. Az amerikai légierő beszerzéssel megbízott kapzsi tisztje feketepiaci csencseléssel kezdi, majd eszeveszett üzleti machinációkba bonyolódik a nyereség érdekében, például náci repülőgépeket bérel saját katonai bázisának bombázására. Az eredmény tetemes kár, több halott – és óriási profit, amiből természetesen mindenki, aki élve maradt, ilyen vagy olyan formában részesül, mind az amerikai, mind az ellenséges német haderő megtalálja számítását. Hazaárulásról szó sincs, csak üzletről.
Így van most (megint) ezzel a cinikus román politika is. A végeredmény: Tőkés László érdemrendjének visszavonása, legalábbis ennek kilátásba helyezése. A végkifejlet tehát még függőben, de a népszerűségi százalékokban mért profiton egyesek máris osztoznak. A román politika Minderbindere, Traian Băsescu machinációiról van szó, aki vásárra visz mindent, hazaszeretetet, nemzetféltést, becsületet. Ha politikai érdekei úgy kívánják, nem számít, hány tetemet hagy maga után.
Felmérések szerint komoly szavazóbázisra a Jobbik nem számíthat Erdélyben, legalábbis a jövő tavaszi magyarországi parlamenti választások tekintetében. Nem kimondottan kampányolni jöttek tehát, de ha már itt voltak … Az EMI-táborban tett látogatásuk, tudjuk, nem maradt visszhang nélkül, a szélsőséges párt hetek óta vezető hír a pangó politikai rovatokban, itthon és Magyarországon egyaránt. (Ha pedig mégis történik egy s más kormányszinten, sumák, drágítás, egyéb népátverés, az ilyen botrányok direkt arra jók, hogy eltereljék ezekről a figyelmet.) Szerencséjük volt: Băsescu túlméretezett reakciója Vonáék borzonti kijelentésére nemhogy elásná a nacionalista nézeteiről ismert pártot, épp ellenkezőleg, sokakban a félreértett, meghurcolt vendég imázsát erősíti. Az államfő hetek óta Románia és Moldova egyesülésére való hergeléssel próbálja a szunnyadó vágyat a határon túli románokban felpiszkálni, ennek fényében bármilyen határrevízióval kapcsolatos kijelentés akár legitimnek is tűnhet. „Csak kérni kell az egyesülést, és meglesz!”, hangoztatta az államfő – büntetlenül. Világosan felmérte: a határon túli románság az a teknő, ahonnan még új, biztos szavazatokat meríthet. (Ez egyre kevésbé érvényes a korábban Băsescu párti, de az államfő és egykori kormánypártjának teljesítményében szintén csalódott diaszpórára.)
A Jobbik-ügy kapcsán a Fidesz beinkasszált jó néhány meg nem érdemelt pofont, a magyar külügy azonban úgy döntött: óvatos lesz. A stratégia bevált: Orbán Viktor pártja megerősíthette pozícióját otthon és határon túl azok körében, akik nem konfrontatív, ugyanakkor kompromisszumot – fontos ügyekben legalábbis – nem ismerő magatartást várnak el határon túli ügyekben a budapesti kormánytól.
Itthon javában áll a bál. Băsescu egy személyben akarja megszerezni a monopóliumot a határon túli románok, Cioabă király gyászoló romái, a Nagy-Románia Párt szétszéledt szélsőségesei fölött. Szintén „líderre” vár Dan Diaconescu oszlásnak indult pártja, amely a perifériára szorultakat szólította meg nagy sikerrel és populizmussal. Így próbálja politikai tőkéjét visszaszerezni Băsescu, amivel majd a nemistudomhogyhívják új pártjának élére áll, mihelyt kikerül a Cotroceni-ből. Dupla vagy semmi játék, eszközökben ilyenkor nem válogat az ember. Tekintettel arra, hogy többé nincs szó államfői mandátumának megőrzéséről/megújításáról, Băsescunak érthetően nincs szüksége többé az erdélyi magyarok támogatására, akiknek szavazata saját pártjaik között oszlik meg. Ha az „uszítsunk csak egy kicsit” játék jól sikerül neki, nem kell attól tartania, hogy a csipkerózsika-álmából ébredező PRM malmára hajtja a vizet. Mert ez is kockázati tényező. (Nem tudom, ha másnak is feltűnt, hogy a sokak által már csak megmosolygott Gheorghe Funarnak Kolozs megye prefektusához intézett felszólítása, miszerint azonnal távolítsa el a Kolozsvári Magyar Napok magyar feliratait, egészen másként, veszélyesebben rezonál most, hogy Băsescu nacionalista húrokat penget.)
Az államfő magyarellenes kampánya nagyon jól jöhet a sunyi liberálisoknak is: az Európai Néppártba való felvétele egyre sürgősebb a PNL-nek, a májusi EP-választások előtt kéne végrehajtani a tervezett jobbra fordulást. Ezért ne csodálkozzunk, ha Crin Antonescu egyszer csak baráti gesztusokat tesz majd a Băsescutól elhidegülő Fidesz irányába. Antonescu, akinek álmát egyre inkább megzavarják az olyan híresztelések, miszerint a PSD mégiscsak saját elnökjelöltet akar, csak erő felmutatásával tudja arra kényszeríteni a PSD-t, hogy tartsa ígéretét. Kiadó szavazatok pedig a jobboldalon vannak, az ideológiai családok közti versenyről szóló EP-választások pedig tökéletes alkalom ennek megjelenítésére, becserkészésére.
„Mindenki nyer!” alapon mondom, hogy a Băsescu-féle ámokfutás sokat hoz(hat) az erdélyi magyar pártok konyhájára is. Vész idején megnő a szolidaritás, az erdélyi magyarok zárják soraikat, a közös ellenség mozgósít, ugyanakkor növeli az összefogásra való hajlamot. Hogy ezt a helyzetet az RMDSZ, az EMNP és az MPP mennyire tudja kamatoztatni – együtt és/vagy külön-külön –, az viszont nem Băsescun múlik. Az államfő máris megtett minden tőle telhetőt, hogy az erdélyi magyarokat rádöbbentse: abszurd, ha saját repülőgépeikkel bombázzák saját tankjaikat. A nyereséget ugyanis más fölözi le, nekünk csak a tetemek maradnak.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Mosolyogj, Mátyás király!
Ha megpróbálnám képzeletben előhívni azokat a fotókat, amiket az a szorgalmas kislány készített mondjukból a Kolozsvári Magyar Napok valamelyik estéjén a Főtéren, azt hiszem, szép nagy tabló kerekedne ki. Játék-fényképezőgépével előbb a fogócskázókat követte kitartóan, majd a padon pihegő nagyszülőkre kattintgatott. Vaktában nyomogatta a kioldó gombot, megörökítve ismerős, ismeretlen alakokat, jókedvűeket, nosztalgiázókat, és, gondolom, elkapott közömbös vagy épp fanyalgó arcokat is, hiszen így élethű a kolozsvári összkép. Istenemre mondom, hogy amikor a szobrot „fokuszálta”, és odakiáltott a magasba, hogy „motyojogj, Mátyás király!”, a vén uralkodó, tán életében először, tényleg mosolyra húzta a száját. Meg kell hagyni, jó oka volt a derűre ezekben a napokban.
A leglátványosabb téma a fotós szemének – és nem csak! – az esténként együtt csápoló, táncoló három nemzedék „produkciója” lehetett. A pillanatfelvételeken bizonyára felfedeznénk nagyon sok volt osztálytársat távoli vidékekről, akik körében immár szokássá vált, hogy a magyar napok idejére időzítsék hazalátogatásukat. „Hazavergődnek” azok is, akik bár itt élnek közöttünk, lélekben elsodródtak az elmúlt évtizedek sűrűjében. Kisebb-nagyobb csoportok érkeztek Magyarországról, akik közül többen talán épp a magyar napok alkalmával jártak először Erdélyben. És felbukkannak azok a kolozsvári románok is, akik számára a Thorma-kiállítás legalább annyira jelent kulturális csemegét, mint számunkra. Hogy a Házsongárd látogatói, vagy a templomtoronyba felkapaszkodók közt egyre több román szót hallani, már nem számít meglepetésnek a negyedszerre megrendezett KMN-en. Egy-két kommentet leszámítva, a helyi román média részéről mindvégig nagy volt az érdeklődés egyes programpontok iránt, részletesen tudósított a rendezvényekről. Merthogy a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával épp lehet találni fanyalogni valót, a legrosszabb benne mégiscsak az, ha az ember kimarad belőle.
Kolozsvár eddig sem hiányolta a minőségi kulturális rendezvényeket. A Kolozsvári Magyar Napok azonban „műfaját tekintve” elsősorban olyan tömegrendezvénynek számít, amely nem csak az elithez, nem csak bizonyos korosztályokhoz szól, hanem sikerül egyre szélesebb körben bevonni a közös programokba a város teljes magyar közösségét. A KMN jelentősége és sikere épp abban áll, hogy lehetőséget teremt a Kolozsváron élő valamennyi magyar számára, hogy be(vissza)kapcsolódhasson ebbe a sokszínű közösségbe, amelyben meg kell hogy találja helyét mindenki: ismertek, ismeretlenek, jókedvűek, fanyalgók, de még a közömbösek is. Ha a fesztiválon megfordulók úgy érzik, az idei KMN elérte célját, akkor a fáradhatatlan szervezők újabb sikert könyvelhetnek el.
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

Verespatak turisztikai szempontból is aranybánya lehetne
Wanek Ferenc geológus szerint felelőtlenség kiárusítani aranytartalékainkat
Verespatak is témája volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyre a Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencián került sor. A meghívott geológus szakemberek az „Aranynégyszög” környezeti gondjait próbálták megközelíteni. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezetvédelmi Tanszéke által szervezett március végi rendezvényen Wanek Ferenc geológus tartotta az egyik vitaindító előadást. Lapunknak adott interjújában a szakember a verespataki bányaterv ellen érvelt, véleménye szerint Romániának nem kellene sietnie aranytartalékainak kiárusításával. Később, más gazdasági feltételek mellett, más technológiával, akár kisebb befektetéssel és környezeti kárral a magunk hasznára termelhetnénk ki ezt a kincset, magyarázta. A képviselőház jövő heti ülésén szavaz a Verespatak ügyében alakult parlamenti különbizottság elutasító jelentéséről, a múlt heti vitán valamennyi frakció a beruházás ellen, a jelentés elfogadása mellett érvelt.
– A szakemberek véleménye megosztott Verespatak-ügyben, ez a Sapientián rendezett március végi konferencia alkalmával is kiderült. Ön már a ´70-es években végzett kutatásokat a helyszínen, behatóan ismeri az „Aranynégyszög” földtani sajátosságait, mennyire osztja azokat a véleményeket, miszerint hosszú távú környezeti katasztrófával érne fel a kitermelés engedélyezése?
– A bányászat minden körülmények között környezetromboló, a kérdés valójában az, mit mennyiért áldozunk fel. Bányászatra márpedig szükség van, hiszen nyersanyagok nélkül a legegyszerűbb dolgok előállítása is elképzelhetetlen. Mérlegelnünk kell azonban, hogy mit érdemes kitermelni, és mit nem.
A bányászati tevékenység bizonyos környezeti feltételek mellett hihetetlenül környezetromboló, más esetekben viszont kevésbé. Sivatagi környezetben például a színesfémbányászat nem jár különösebb rizikóval, itt nem áll fenn annak kockázata, hogy a vizek kimossák a zagytározókból a mérgező anyagokat. Az Erdélyi-érchegység úgynevezett „aranynégyszöge” – a Verespatak, Aranyosbánya, Nagyág és Zalatna települések által körülhatárolt terület – hihetetlenül érzékeny zóna. Magas helyzeténél fogva a kitermelt érc meddőjét, a zagytározókat a felszíni csapadékvizek átmossák, ezeknek tartalma bekerül a talajvizekbe.
SZÉKELY KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)

Fúzió
Sokan hitetlenkedve fogadták az európai parlamenti választások után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyesülésének hírét, állítólag utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a liberálisoknak sikerül-e végül megőrizniük patinás nevüket.
Pontosabban: senki sem feltételezte, hogy „okos enged” alapon Vasile Blaga józan fejjel elnézi, amint pártja feloldódik a PNL-ben. A hitetlenkedés fejezetnek itt nincs vége, a távolban egy újabb fúzió (rém)képe is feldereng: az alig néhány hónapja alakult Băsescu-ihlette Népi Mozgalom Pártja (PMP) állítólag szemet vetett a hosszú évek óta gazdátlanul sodródó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártra (PNŢCD). Ha az értesülések igazak, Corneliu Coposu egykori pártja élére Elena Udrea kerülhet.
SZÉKELY KRISZTA, Szabadság (Kolozsvár)

Üdvözlet Marosfőről
Helyére kerültek a dolgok Marosfőn, a külhoni románok idei fórumán. Titus Corlăţean külügyminiszternek sikerült egycsapásra lenullázni Victor Pontának az erdélyi magyarság irányába tett (kényszeredett) gesztusait. Nyergestetői jelenését a miniszterelnök, a szociáldemokraták államfőjelöltje, gondolom, bizalomerősítőnek szánta az elnökválasztási kampány hajnalán. Ezt kellett a másik oldalon hatástalanítania Corlăţeannak, aki különben sem hagyta volna ki az alkalmat a keménykedésre.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)