Politikai “bányászjárás” – még egyszer
A címnek nem csak az 1990-es június 13-15 bányászjárás évfordulója ad aktualitást, hanem a friss romániai belpolitikai válság is, az a lincshangulat, amelyet ezúttal Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és hívei keltenek egy ideje kikezdve a Grindeanu-kormányt. Sokak vélekedése szerint mondvacsinált okokra hivatkozva.
“Kifejezetten kérem, hogy Románia elnöke vagy a többi politikai erő magyarázza meg az országnak és nekem személyesen, miért akarják leváltani a kormányt, mit akarnak elérni ezzel, mivel vádolnak, mi áll e vádak mögött és valójában hova akarnak kilyukadni. Erkölcsi jogom van magyarázatot kérni a kormány ellen indított "politikai bányászjárásra", amit a világon mindenki elítél. Ha a kormány mindegyik minisztere lemond is, én erkölcsi meggondolásokból még nyomásra sem vagyok hajlandó lemondani a miniszterelnöki megbízatásról!” Ezek nem Sorin Grindeanu, hanem valamikori elődje, a kormányfői tisztséget 1998-1999 között betöltött Radu Vasile segélykiáltása, de nyugodtan tulajdoníthatnánk a mostani kormányfőnek is. Emlékezhetünk, a Vasile és Emil Constantinescu akkori államfő közötti konfliktusnak az lett az eredménye, hogy a koalíciós pártok utasítására a kabinet minden minisztere lemondott, Vasile pedig elbarikádozta magát a kormányépületben, végül azonban csak hajlandónak mutatkozott megválni tisztségétől. Vasile akkor azért tartotta méltánytalannak menesztését, mert mindez néhány nappal azután történt, hogy Romániát - érdemei elismerése mellett – meghívták az uniós csatlakozási tárgyalásokra. A Romániában annak idején elhatalmasodó társadalmi feszültségek miatt a népszerűségét rohamosan veszítő koalíció és államfő azonban szabadulni akart Vasilétől, akit a kialakult helyzet felelősévé tett. 
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Körüludvarolják a szociáldemokraták az RMDSZ-t
Elkezdődtek a tárgyalások az RMDSZ és a PSD-ALDE kormánykoalíció képviselői, illetve az RMDSZ és a kegyvesztetté vált Sorin Grindeanu miniszterelnök között, akitől pártja, a szociáldemokraták, mint ahogy a Tăricanu vezette kisebbik kormánypárt is megvonta politikai támogatását, értesült a Mediafax bizalmas forrásokra hivatkozva. Ma mindkét szociáldemokrata tábor az RMDSZ támogatásáért udvarol a Grindeanu-kormány számára sorsdöntő szerdai szavazás előtt.
Csoma Botond képviselő a Szabadságnak elmondta: az RMDSZ összeállított egy prioritás-listát, ez képezi a tárgyalások alapját. Ezek között a legfontosabb a közigazgatásban való anyanyelvhasználatot szabályozó 215-ös törvény módosítása. Az RMDSZ május végén nyújtotta be a módosító indítványt, amelynek értelmében az anyanyelvhasználati küszöb 20 százalékról 10 százalékra csökkenne, ugyanakkor egy alternatív küszöböt is bevezetnének. Szintén a listán van a nemzeti szimbólumok akadálytalan használata, Március 15-e nemzeti ünnepé nyilvánítása is – tudtuk meg Kolozs megye RMDSZ-es képviselőjétől.
Amint azt szombaton Kelemen Hunor szövetségi elnök a Kolozsváron tartott Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülését követően bejelentette: az RMDSZ parlamenti frakciói szerdán, közvetlenül a szavazás előtt döntenek arról, hogyan voksolnak a Grindeanu-kormány ellen saját pártja által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, addig is tárgyalni kívánnak a szövetséget megkereső pártokkal, csoportosulásokkal. A szövetség nem tud és nem akar beleavatkozni egyetlenegy párt belső ügyébe sem, helyettük nem tud dönteni, azt viszont kifogásolja, hogy mindehhez a parlamentet, a kormányzást használják – összegzett szombati nyilatkozatában az RMDSZ elnöke reménykedve abban, hogy a PSD-n belüli konfliktust még szerda előtt megoldják házon belül. Erre a jelek szerint egyelőre nem került sor.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Válság a javából
Lehet, hogy a bizalmatlansági indítvány okán kirobbant magyarellenes hisztéria időben még tovább tolja a kisebbségi jogok bővítését célzó RMDSZ-kezdeményezések elfogadását. Lehet, hogy Dragneáék az RMDSZ-szel való „paktálás szégyenét” kompenzálandó most aztán jól bedurvulnak, hadd lássa ország-világ, hogy ki az igazi hazafi e tájon. Lehet … lehet bármi, de ha arra gondolok, hogy hétfőn a szenátus szakbizottságai – nem sejtve a folytatást – mégis csak megszavazták, hogy március 15. ünnep legyen Romániában, akkor azt mondom, megérte. Plénumba egyelőre biztos nem kerül a tervezet, s ha igen, Isten őrizzen meg attól, de jaj, végignéztem volna a hétfői bizottságban azt a sok reszkető nagyrománt a kormányoldalról, akiknek a nevüket kellett adniuk mindehhez. Mert nem őszinte meggyőződésből, vagy a kölcsönös tisztelet jegyében szavazták meg, az szinte biztos.
Kutyaszorítóba került az RMDSZ, a román politikában kirobbant hatalmi harc forgatagából sem kiszállni, sem győztesként kikerülni nem lehet. A szövetségnek aligha lehetett más választása, mint megkérni borsosan az árát annak a támogatásnak, amelyre a felek igényt formáltak. A minimum március 15-e ünneppé nyilvánítása, a helyi közigazgatási törvény módosítása, sőt a több mint egy évtizede jegelt kisebbségi törvény megszavaztatása, közepén a kulturális autonómia fejezettel – ennél kevesebbért csak nem várhatta el Dragnea a támogatást. Nem is várta.  A szociáldemokraták - a sokévi tapasztalat erről szól – jól értik a kufárkodás műfaját. Mindennek megvan az ára, ellenértéke, és igenis, a történelmüket, hazájukat is eladják kilóra, ha érdekük úgy kívánja. (Pláné, ha nem is az övék ...) 
Ennél aljasabb társaság már csak a Băsescu-félék, az a veszélyes populista bandérium, amelyik viszont nem számol semminek az árával.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Előléptette Boc a vasgárdista Țenét
Mégis megnyerte a versenyvizsgát Ionut Țene, ő lett a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának vezetője. A városházán évek felügyelői tisztséget betöltő köztisztviselő, aki civilben vasgárdista eszméket terjesztő portál, a napocanews.ro szerkesztője, annak ellenére került a megüresedett vezetői tisztségbe, hogy kolozsvári civilek petíciót indítottak ellene márciusban. Ebben felhívják Emil Boc polgármester figyelmét: a köztisztviselők státusát szabályozó törvény szerint azoknak, akik ilyen funkciót töltenek be, tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől, amely rombolja a köztisztviselői státus tekintélyét. Ionut Țene ezzel szemben cikkek sorozatát jelentette meg, amelyekben nemzeti, vallási vagy szexuális kisebbségek ellen uszít. A petíciót 580-an írták alá, 80 százalékuk kolozsvári, több mint fele pedig román nemzetiségű.
Szakács István civil aktivista, az aláírásgyűjtés kezdeményező AltArt Alapítvány vezetője a Szabadságnak elmondta: Tene előléptetése anomália. Lehet ugyan, hogy a versenyvizsga feltételeinek eleget tett, de egy ilyen személynek nincs mit keresnie ebben a státusban. Szakáts szerint ez csak egy folyamat első szakasza, amely - reményei szerint – Țene távozásával zárul majd. Kérdésünkre, hogy kaptak-e választ a polgármesteri hivataltól a benyújtott petícióra, Szakáts elmondta: a rövid válaszban „biztosították” az aláírókat, hogy a versenyvizsga a törvény által előírt feltételeknek megfelelően zajlik majd.
Nem töltheti be Kolozsvár kulturális főosztályának vezetői tisztségét a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Țene! – áll a Kolozs megyei RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közelményében. A Csoma Botond parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök által aláírt állásfoglalás szerint elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségek kapcsán.
„Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Țene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője” – nyilatkozta Csoma Botond. Rámutatott: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile Țene újságírót a  Országos Diszkiminációellenes Tanácsba is javasolták, bekerülését már akkor több emberjogi szervezet ellenezte.
„Meggyőződésünk, hogy egy szélsőséges nézeteket valló személy sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet. A kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy vezetői pozíciót betöltő köztisztviselő eddigi pályája során xenofób, antiszemita, sértő vagy egyenesen uszító magatartással nyilvánuljon meg, bármely nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbség irányába” – vélekedik Csoma Botond. Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete elhatárolódik Ionuț Țene-től, akit teljesen alkalmatlannak tart a város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodavezetői tisztség betöltésére, ezért megteszi majd a szükséges lépéseket a helyzet orvoslására.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Szegény belváros
„Nem kell mindenkinek a belvárosban lakni! Aki nem tudja megengedni központi lakásának fenntartását, a homlokzat-felújításhoz való hozzájárulást, az költözzön olyan helyre, ahol ez nem jelent gondot!”, hallottam többször is a nyers választ, amikor a belvárosi ingatlanokban lakók kétségbeesetten panaszolták, hiába a polgármesteri hivatal felszólítása, nincs miből fedezni a rájuk eső részt. Még akkor sem, ha a városháza az adó megötszörözésével fenyegetőzött. (És be is váltotta.) Azóta is azt kívánom, bárcsak hasonlóan cinikus, és a lehetetlen helyzetben levő, többnyire idős szomszédjaim számára megnyugtató válasszal tudnék élni. Ez mindmáig nem sikerült. Annyit azonban magam is látok: sajnos van a város számára rosszabb helyzet is, mint a belvárosi ingatlanok fizetésképtelen kisnyugdíjasai. Mégpedig a helyükbe kerülő gazdag cégek.
A központi városrész látványát nem csak az egyre elhanyagoltabb, már-már életveszélyes homlokzatok rondítják, hanem a szakszerűtlenül, és nagyon sok pénzért végzett ízléstelen, oda nem illő felújítások is. A régi házakra jellemző alacsony komfortfokozat ma már valóban csak kevesek számára jelent lakhatási alternatívát a belvárosban. Azokat találjuk itt, akiknek vagy nincs más választásuk, vagy megengedhetik maguknak, hogy rendbe tegyék otthonaikat. Az esetek többségében a gyakran közös előszobás, mellékhelyiséges lakrészeket cégek veszik át, és igyekeznek igényüknek megfelelően irodákká átminősíteni ezeket – több-kevesebb sikerrel. Egy szélesebb ívű kolozsvári séta bárki számára bebizonyíthatja, hogy a cégek bevétele nem feltétlenül arányos az ízléssel, az illető épület iránti tisztelettel. Bármikor kapásból tudok mutatni olyan házakat, amelyekkel szabályosan csúfot űztek. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Új román tankönyv magyar ötödikeseknek
Jóváhagyta az értékelő bizottság azokat az V. osztályos tankönyveket, amelyekből a diákok végre idegen nyelvként tanulhatják a románt. A 2017-2018-as tanévben ötödiket kezdő évfolyam lesz az első, amelyik nem csak az elemiben, hanem a középiskolában is új módszer szerint bővítheti román nyelvtudását, a VIII. osztály végi szakaszzáró vizsgán, majd az érettségin pedig differenciált tételek alapján mérik tudását. Értesülésünk szerint a középiskolában román nyelvet és irodalmat oktató tanárok két tankönyv közül válogathatnak majd ősztől. Hosszú évekig tartó bizonygatás-alkudozás után a román politikai elit is megérett annak az elvnek az elfogadására, hogy a nem román anyanyelvű diákok sokkal hatékonyabban tudják elsajátítani a számukra idegen nyelvnek számító románt, ha azt más módszerek alapján oktatják számukra.
Az egyik szerzője a csíkszeredai Bartolf Hedwig tanárnő, aki ajánlásában azt ígéri: az új tankönyv lényegesen megkönnyíti a tanárok munkáját és a gyerekek tanulását. Kérdésünkre, hogy mennyire lehet problémás az áttérés az új módszerre a tanárok részéről, Bartolf tanárnő elmondta: gördülékeny váltásra számít, a diákok életét pedig határozottan megkönnyíti ez az új módszer. Az általa szerkesztett tankönyvben ugyanis sokkal kevesebb a nyelvtan, az is feladatokba beépítve. Ez nem azt jelenti, hogy ötödikben ezentúl nem veszik komolyan a nyelvtant, de az elméleti rész elmarad, ami eddig nagyon megnehezítette a tanulási folyamatot, sok diáknak vette el a kedvét a román nyelvtantól – magyarázta.
Elmondta: a tankönyv nagy hangsúlyt fektet a gyerekek kommunikációs készségeinek, képességeinek a fejlesztésére, a hallás utáni megértésre, a beszédtechnikára. A tapasztalat az, hogy a diákok passzív szókincse sokkal gazdagabb az aktívnál. A tankönyvbe foglalt gyakorlatok célja, hogy ezek segítségével a gyermekek minél bátrabban használják a mindennapi kommunikáció során az elméleti tudást – magyarázta.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Elnöki bakancslista
Ha másra nem, feszültség-levezetésre jó alkalom volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása. Rázós év előtt állunk, már javában érződik az 1918-as centenárium hűvös előszele, a következő időszak még ennyire sem kedvez majd a többség-kisebbség viszony detoxifikációjának - ellenkezőleg! A vizit lehetőséget teremtett, hogy a legutóbbi kormányválság idején gerjesztett magyarellenes hangulatért valamiféle elégtételt vegyünk a hirtelen bejelentkező Johannison, aki maga is beállt a sovének kórusába. Ugyanakkor az államelnök eljátszhatta az erdélyi magyarság gondjai iránt komolyan érdeklődő politikus szerepét, aki, lám, a helyszínen tájékozódik a kisebbségben élők közérzetéről.
A székelyföldi látogatás Johannis bakancslistáján régóta szerepelhetett, a két megye magyar lakossága nagyon nagy arányban támogatta szavazatával az elnöki tisztségre pályázó szebeni polgármestert, ezért cserébe legfennebb néhány enervált reakció volt a hála, ha az elmúlt években az erdélyi magyar közösségről került szó. A régóta húzódó államfői vizitre az utolsó alkalmas pillanatban került tehát sor. Ha Johannis valóban le akart adni néhány pozitív jelzést a székelyek felé – persze, nem érdektelenül, hiszen 2018 után mégiscsak 2019, az elnökválasztás éve következik -, akkor azt még a nagyromán parádé beindulását megelőzően kellett megejteni. És lehetőleg a magyar miniszterelnök idei látogatása előtt – ez a “ki volt itt hamarabb” szindrómának tudatalatti visszaigazolása sokak felé …
Johannis nem panaszkodhat: megkapta azt a fogadtatást, ami román államfőnek Székelyföldön kijár. Székely zászló (nem csak Csíkszeredában, hanem minden portán a Sepsiszentgyörgyig vezető úton), székely himnusz nagy átéléssel, hogy tudja, honnan indítsa a párbeszédet, amit kilátásba helyezett. Johannis is készült: kis csomagban hozta magával Bukarestből a csereajándéknak szánt trikolórt – végül is mindenki azzal kedveskedik, ami a szívéhez közel áll. Elhangzott a szintén előrecsomagolt szöveg az etnikai autonómia versus regionalizáció témakörben, amikor viszont konkrét kérdést tettek fel az etnikainál lényegesebben szalonképesebb kulturális autonómiáról, idétlenkedés volt a válasz. A bukaresti törvényhozás több mint egy évtizede rejtegeti a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása – az RMDSZ által benyújtott formában legalábbis - a kulturális autonómia létrehozását jelentené. S hogy mi ennek a sorsa? A jópofi (cinikus?) válasz: “úgy tűnik, a parlament nagyon is “mélyrehatóan” tanulmányozza a tervezetet”, mondta az elnök. Ha ezzel Basescu vagánykodik egy fröccs mellett, az ember legyint, hogy hát igen, mit várunk el egy tengerésztől. A szász származású Johannistól azonban valahogy több empátiára kellene számítanunk. Autonómia-ügyben végképp. Német származásúként bizonyára első kézből vannak információi arról, hogyan működik, milyen előnyökkel jár az ilyesmi például Dél-Tirolban.
Johannis látogatása – bármennyire is megkésett és sterilnek tűnik sokak számára – jó alkalom volt az erdélyi magyarság, Székelyföld meg nem oldott problémáinak tematizálására. Kérdés, hogy változik-e érdemben valami, vagy maradunk elvárásainkkal és egy újabb bazi nagy trikolórral a nyakunkon.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Politikai divat
Magas politikai körökben divat, hogy minden ebek harmincadjára jutott elnök, miniszterelnök, tárcavezető bánatában pártot alapít, így próbálva megőrizni önbecsülését - ideig-óráig. Vannak, akik nem csak bánatból, hanem számításból is teszik. A cél: átmenekíteni valamennyit a hatalomból, megosztani az anyapártot. Van, akinek össze is jön. Most Victor Pontán a sor, hogy fenyegessen: új, a Szociáldemokrata Pártból (PSD) kiábrándultaknak alternatívát kínáló párt bejegyzését fontolgatja. Egyes vélekedések szerint utódja, a pártfüggetlen Dacian Cioloș is hasonló terveket dédelget.
Az ilyen természetű pártalapításnak hagyományai vannak Romániában. Kezdődött a Roman-Iliescu konfrontációval a ’90-es évek legelején. Miután az Iliescuék által a kormány éléről félreállított Petre Roman 1992-ben mégis megnyerte a Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnöki tisztséget, az akkor államelnök Iliescuhoz közel álló csoport kivált a pártból, és megalapította a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN). Ez megnyerte az 1992-es választásokat és 1996-ig kormányzott. Később felvette a Szociáldemokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet, majd 2001-től kezdve Szociáldemokrata Pártként (PSD) monopolizálja a baloldalt.
A történelem megismétli önmagát, mondják. Az elnöki mandátumait 2004-ben lezáró Iliescu azt hitte, rá vár a szociáldemokrata párt elnöki tisztsége. Nagy volt a meglepetés, amikor az ifjú Geoanăval szemben elvesztette a versenyt. Mit tesz ilyenkor egy politikus? Azt remélve, hogy ismét kihúzza a pártot ellenfele alól, új politikai alakulatot hozott létre, a Szociáldemokrata Pólust (PSD). Elsősorban az idős politikus kora miatt nem lett a dologból semmi. Annyi mégis: a pártalapítás lendületében az agg Iliescu a korábban riválisnak tartott Petre Romannal társult, aki időközben saját pártjában vált szintén kegyvesztetté, és idegesen kereste helyét a politikában - eleveníti fel az eseményeket a Gândul
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Jéu szunt Hunor!
Kedves Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció! Látom, olvassák a Szabadságot. Ezért alulírott itt jelzem, diszkréten, hogy nem csak Kelemen Hunor, hanem én, egyszerű erdélyi magyar asszony sem fogom tudni és nem is akarom ünnepelni 1918-at, ilyenformán nekem sem jár a román állampolgárság. Se nekem, se a hozzám hasonlóknak, sőt, nem túlzok, ha azt állítom, hogy elhunyt apám se bánná, ha post mortem visszavonnák román állampolgárságát, amely életében csak hátrányos megkülönböztetést, megaláztatást jelentett számára is. Ne legyenek kicsinyesek, ne ragadjanak le tehát egy személynél, a nem ünnepelni készülők listája lényegesebben hosszabb, állunk a „retorziók” elébe.
Mindenki, aki százig el tud számolni, sejthette, hogy rázós év lesz a következő. Az évforduló ürügyén máris szabadjára engedett nemzeti érzelmek és ezek koholói nem csak a jóérzés, hanem egy magára valamit is adó európai államra kötelező játékszabályokat is kezdik elfeledni. Ami centenárium címszó alatt most itt bugyborékol, annak sajnos semmi köze az ünnephez. Perverz kéjenc az a román politikus, aki elvárja az erdélyi magyaroktól, hogy román szomszédjaikkal együtt hórázzanak Erdély elcsatolásának örömére. De hát perverzek, kéjencek mindig is voltak, pláné a politikában, attól még tisztességesen is meg lehetett volna ülni az ünnepet. De nem ez készül, mint ahogy az elmúlt száz év sem erről szólt. A román hatalmi körök és az ezeket morálisan támogató civil koalíciócskák valamiféle beteges kényszert éreznek, hogy a jubileum alkalmával maguk is átéljék az ellenfél térdre kényszerítésének, leigázásának száz évvel ezelőtti gyönyörét. Afféle pótcselekvés, a száz év alatt sem modernizálódott nemzet frusztrációja. Hát ehhez kell – kellene - most az erdélyi magyarság.
A helyzet nem veszélytelen. 1918 okán olyan magyarellenes diskurzus nyer legitimitást, ami egy adott ponton ellenőrizhetetlenné válhat.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Gondolkodó embereket nevelni
„Meg kell határoznod a helyedet ebben a világban: világ világossága, föld sója, tartóra helyezett lámpás akarsz-e lenni, vagy együtt úszol az árral, elhagyod az igazi értékeidet. Keresztény hivatásunk alapján olyan szerepet kell betöltenünk a többi ember vonatkozásában, mint amilyent a só az étel számára: megőriz valamit a romlástól, de pusztítani is tud; láthatatlan, mert elvegyül az ételben, de ha nincs ott, érezzük a hiányát. Éppen így a keresztény ember nélkül a társadalom, a világ erőtlenné válik – mondta Kovács Sándor főesperesköszöntő beszédében a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén a Szent Mihály templomban.
„Kedves diákok, nektek úgy kell illeszkednetek a világba, mint valamely fényforrás, amely mindenkinek bátorításul, és tájékozódási pontul szolgálhat. Kereszténységünknek tettekben kell megnyilvánulnia. Amit ma teszünk, az dönti el, hogy milyen lesz holnap a világ. Sózott, világító lámpássá válni, Krisztus által, és így sózni ezt a világot és világítani ebben a világban. Így lehetséges a változás” – fogalmazott Kovács Sándor főesperes.
Timár Ágnes igazgató beszédében kifejtette: az átadott tudás mellett legalább annyira fontosnak tartják a nevelést, hiszen az oktatás nem arról szól, hogy „megtöltünk egy csöbröt, hanem hogy meggyújtunk egy tüzet.” „Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt helyzetekben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket”, idézte Csíkszentmihályi Mihály szavait. „Ez a fajta oktatás a gondolkodó emberek nevelését célozza, amely lehet, hogy nem érdeke a jövő társadalmának, de ha a megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, akkor olyan embereket kell nevelni, akik ép lélekkel képesek bármilyen körülmények között is túlélni” – tette hozzá.
Tárkányi Erika magyar szakos tanfelügyelő szerint mindannyian felelősek vagyunk az iskolai oktatás színvonaláért. Úgy kell dolgoznunk nap, mint nap, évről évre, egyre többet, hogy örömünk teljen ebben a munkában.
Rácz Levente önkormányzati képviselő, maga is a Báthory-líceum végzettje, az RMDSZ városi frakciójának és a polgármesteri hivatalnak a nevében kívánt sikerekben gazdag iskolai évet a diákoknak. „Tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom, hogy a tanárok és a diákok közössége az, ami a Báthory sajátos erejét adja, kultúráját alakítja, arcélét megrajzolja. Ne feledjétek a csapatmunka, a bajtársiasság fontosságát, mert ezek azok az évek, amikor olyan kapcsolati hálóra tehettek szert, amely pótolhatatlan lesz további pályafutásotok során” –fogalmazott.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Össznemzeti fóbiák
Mindig érdekelt, mi volt előbb: a paranoiás politikus, vagy a paranoiás nép. Vajon a politikus ragasztja a rögeszméit a népre, vagy ő igazodik a nép kényszerképzeteihez szavazatszerzés céljából? Inkább úgy néz ki, egymást gerjesztő folyamatokról van szó, ezért a szűnni nem akaró hisztéria.
Mindez a liberális Florin Romanról jutott eszembe, aki – értelmesebb ötlet híján – az RMDSZ „féktelen” követelései miatt kezdett éhségsztrájkba hétfőn a képviselőházban. Most épp arról a törvénymódosítási kezdeményezésről van szó, amelyik az anyanyelvhasználati küszöböt levinné húszról tíz százalékra. És bevezeti az alternatív küszöb fogalmát, ami lehetővé tenné, hogy minden olyan településen, ahol egy kisebbség száma meghaladja az ötezret, érvényesülhessenek a nyelvi jogok. (Ha engem kérdeznek, elsősorban nem a bukaresti többnyelvű feliratokra gondoltak a kezdeményezők. A fővárosban csupán 3500-an vallották magukat magyarnak, viszont annál többen, 24 ezren romának, de hát mindenki a maga kis fóbiájával …) A koplalás végül nem tartott sokáig, a szociáldemokrata pártvezér, Liviu Dragnea azonnal visszakozott azt állítva, ő ezt soha nem is támogatta.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

„Aki velünk …”
Szijjártó Péter rövid idő alatt immár harmadszorra találkozott román kollégájával tegnap Kolozsváron. Ez a diplomácia nyelvén – az én értelmezésem szerint legalábbis –, nem feltétlenül azt jelenti, hogy a baráti kapcsolatokat egyetlen hétre sem lehet ápolatlanul hagyni, hanem hogy Melescanu lassú felfogású, és még mindig nem érti … Azt jelenti, hogy a román külügyminiszternek még egyszer el kellett magyarázni: „jól fog járni, sőt már most is jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal”, amint azt maga Orbán Viktor magyar kormányfő is nyomatékosította hétfői nagyváradi beszédében.
„A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd”, fogalmazott Orbán, és vélhetően ezt az üzenetet tolmácsolta Szijjártó Péter is Melescanunak. Arról persze nincsenek pontos visszajelzések, hogy mekkora sikerrel. Hogy Bukarest érti végre, vagy sem, nem tudni, egyelőre ugyanis nem adja határozott jelét annak, hogy szívvel-lélekkel elkötelezné magát szlovénok, szlovákok, szerbek, lengyelek, csehek és magyarok, ezen belül is a Brüsszel szemében rebellis V4-ek mellett, amelyek motorja kétségtelenül Magyarország. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat…
Régészet a nagyközönség nyelvén – valahogy így lehetne körülhatárolni azt a fogalmat, amit az angolban public archeology-nak neveznek, a magyar nyelvben pedig „közönségrégészet” formában honosodhat meg. Ennek az új szakkifejezésnek azonban többet kellene jelentenie egy világnyelvből átvett újabb terminus technicus magyarításánál: mégpedig mélyreható mentalitásváltást mind a szakma, mind pedig a nagyközönség részéről. Bárhogy is alakuljon a közönségrégészet tájainkon, ahhoz kétség nem fér: sorsa T. Szabó Csaba fiatal történész nevéhez köthető, aki erdélyi viszonylatban úttörőnek számít a tudományos ismeretterjesztés műfajában. Legújabb kötete – méltatója, Csók Zsolt régészeti szakember szerint - „trendsetternek” minősül ezen a területen.
A közönségrégészetről, e mozgalom fontosságáról, a nyugati példákról T. Szabó Csaba Erdélyi régészet című könyvének bemutatóján beszélt, amelyre az újrainduló Művelődési estek keretében került sor csütörtökön a Györkös Mányi Emlékházban. A kötet az ókortörténész, publicista 2009–2017 közötti tanulmányainak, régészetről és kulturális örökségvédelemről szóló újságcikkeinek gyűjteménye. Ezek tekintélyes része – büszkén mondhatjuk – lapunk, a Szabadság hasábjain jelent meg.
A közönségrégészet fő feladata: élő kapcsolatot teremteni régészek és nagyközönség között, csakis így képzelhető el felelős, a múlt iránt érdeklődő, régészeti örökségünket ismerő és védő nagyközönség nevelése, vallja a szerző. Példának Verespatak esetét említi. Az az öntudatos civil hozzáállás - bár itt elsősorban környezetvédők fellépéséről van szó –, amely Alburnus maior védelmére kelt, megmentette – egyelőre legalábbis – a térséget az újraéledt aranyláz pusztító hatásaitól. És megmenthette volna Gyulafehérvár főterének régészeti emlékeit is, teszi hozzá a szerző, aki maga is szemtanúja volt a vár felújításakor tanúsított szakszerűtlenségnek. A fegyházi rabokkal és bulldózerekkel rekordidő alatt elvégeztetett munkálatok során nem csak a honfoglaláskori szintet nem dokumentálták, mi több, gyakorlatilag letarolták, hanem a kutatott római leleteket is meglehetősen szelektíven gyűjtötték, kerámia darabok, oszlopfő maradványok estek a jelenkori barbarizmus áldozatává. Amíg az emberek csak köveket látnak, nem becsülik meg azokat. Hogy sajátjuknak, saját örökségüknek tekintsék ezeket, az neveléssel érhető el, véli a szakember.
A szerző meggyőzően, lelkesedéssel beszélt a nyugati világban immár két évtizede tudatosan folytatott közönségrégészeti stratégiákról, azokról a módszerekről – elődadások, kiállítások, változatosabbnál változatosabb interaktív programok –, amelyek segítségével a sokak számára érthetetlennek, ismeretlennek számító régészeti tudományág képviselői igyekeznek megismertetni a nagyközönséggel, munkájuk eredményét, komoly sikerrel. Hogy gondolkodásmódban mekkora a lemaradás a nyugati világ és a mi kis erdélyi univerzumunk között ezen a téren is, az a csütörtök esti beszélgetés során hamar kiderült. A kötet bemutatására felkért Csók Zsolt, több régészeti kutatás ismert vezetője szolgáltatott példát a hazai régészek és közönségük közötti „sajátos” viszony szemléltetésére – és egyszersmind arra, hogy a közönségrégészet, közönségnevelés mennyire időszerű tájainkon, hogy a sajtónak milyen nagy felelőssége van ebben.
Nem kell félni a dákoktól …
Lapunk annak idején igyekezett részletesen tudósítani mind a tavalyi Főtér-felújítás alkalmával sorra került, mind pedig a Szent Mihály plébániatemplom restaurálásának elkezdését megelőző régészeti és geológiai ásatásokról. A kutatások sok meglepetéssel szolgáltak a szakemberek számára, és ezek nem feltétlenül a föld alól kerültek elő. Csók Zsolt megdöbbenve beszélt a felhalmozott negatív élményekről, arról, ahogyan kolozsvári magyarok vagy éppen Magyarországról érkező turisták viszonyultak a régészekhez, a tudatlanságból is fakadó sértegetésekről. A szalonképesebbek közül válogatva: voltak olyanok, akik árulással vádolták a kutatókat, amiért munkájukkal az „átkos” dákó-román kontinuitás elméletéhez igyekeznek újabb tárgyi bizonyítékokat kreálni.
„A régészet, főleg a tereprégészet olyan szakma, amelynek etikai keretei nem engedik meg a kutatónak, hogy egy lelethez etnikai szálakat kössön, ez persze sok esetben rombolja a tanult elméleteket”, hívta fel a figyelmet Csók Zsolt. „Nem kell félni a dákoktól, a rómaiaktól, ez olyan mentalitás, amin legalább nekünk át kellene végre lépnünk. Igen, van egy olyan vaskori népesség Erdély területén, amely várakat, erődítményeket emelt, kerámiát gyártott, azt viszont nem tudjuk, hol vannak temetkezési helyeik”, tette hozzá.
Úgy tűnik, a régészeket minden ág húzza, a tekintélyes szakmának másféle előítéletekkel is meg kell küzdenie. „A régészeti kutatást nyűgnek tekintik Romániában, elsősorban minket okolnak az infrastruktúra-felújítás lassúságáért, az autópályák hiányáért. A régészeket állítólag nagy pénzekkel kell megfizetni, ezért, ha lehet, bármilyen beavatkozást gyorsan markolóval nyélbe kell ütni, vélik sokan”, fejtette ki Csók Zsolt. Nem csak urbánus legenda: az alapozással foglalkozó első éves tartószerkezeti mérnököket arra tanítják, hogy nekik két főellenségük van: a víz és a régészek! – méltatlankodott a kutató.
Ami pedig a fordítottját, vagyis a régészek ellenségét illeti, ezek közül az elsőszámú a helyi adminisztráció, amelynek halvány fogalma sincs arról, hogy létezik régészeti vagy örökségvédelmi kerettörvény. Példa erre a kolozsvári Főtér esete, amikor utolsó percben állították meg a bulldózeres munkásokat. Kiderült: az az engedély, amit az országos műemlékvédelmi bizottság kibocsátott, világosan leszögezte, hogy a felújítás régészeti felügyelet mellett történjen, a polgármesteri hivatal viszont ezt teljességgel semmibe vette, Emil Boc számára fontosabb volt, hogy minél hamarabb túlessen a dolgon, és a sörnapokra át tudja adni a tér nyugati részét.
Sajnos, a régészeti kutatásokról, illetve az épített örökség védeleméről rendelkező jogszabályok is olyanok, amilyenek, nagyon sok kiskaput hagynak a befektetők számára, hogy azt tehessenek a markolókkal, amit akarnak – mondta Csók Zsolt. Erre különben szomorú példa a nagyenyedi vártemplom felújítása is: amint azt a teremben felszólaló enyedi tanárnő elmondta, kétségbeejtő, ahogy a vár bástyáinak „rendbetételét” kivitelezték: a faragott köveket kivették, a falakat betonból újraöntötték, a civilek pedig tehetetleneknek érzik magukat e rombolás láttán. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Kisebbségek Romániában
Nem tudathasadással, hanem a román állam több évtizedes asszimilációs politikájának eredményességével magyarázható a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek elutasító magatartása – kaptunk magyarázatot arra, miért szavaz állandóan az RMDSZ ellen a többi romániai kisebbség. Úgy tűnik, számukra inkább nyűg, mint lehetőség az RMDSZ kezdeményezései a kisebbségek identitás-megőrzése, az önrendelkezés terén.
Legutóbb a közigazgatási törvényben rögzített anyanyelv-használati küszöb csökkentésére vonatkozó RMDSZ-es indítványt szavazta le a szakbizottsági vitán a nem magyar kisebbségek nevében Mariana Popescu, a macedón kisebbség képviselője.
„Egyeztettünk a kisebbségi frakcióban és úgy döntöttünk, hogy nem támogatjuk a kezdeményezést. Az anyanyelv-használati küszöb csökkentése 20 százalékról 10-re törvénytelen, egész Európában a 20 százalék érvényes. Úgy ítéljük meg, hogy Románia épp elég jogot biztosít nekünk, kisebbségeknek, mi elégedettek vagyunk azzal, amit a román államtól kapunk”, érvelt Popescu.
Semmiféle autonómia nem hatja meg őket
„Alig akad ma romániai kisebbségi közösség, amelynek ambíciói, elvárásai, igényei összehasonlíthatóak lehetnének a magyar közösség elvárásaival. Ennek oka részben a közösség méretében, illetve az ebből fakadó asszimilációban keresendő – mondta el lapunknak Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának volt vezetője.
Úgy véli, a kisebbségi képviselők – a mindenkori hatalomhoz való közeledési „reflexeken” túl – azért helyezkednek gyakran a magyar igényekkel szembe, mert azok messze meghaladják saját elvárásaikat, azokat a kisebbségi jogokat, amelyek számukra fontosak, már rég elérték – fejtette ki. „A népszámlálási adatok szerint az 1,23 milliós magyar közösség után már csak a roma, ukrán és német közösség száma haladja meg a 30 ezret, ezek közül pedig egyik sem rendelkezik olyan közösségi öntudattal, amely bármelyiket is az RMDSZ partnerévé tehetné egy kisebbségi jogbővítési harcban”, vélekedett Markó Attila. Elmondta: már a kisebbségi törvénytervezet tizenkét évvel ezelőtti vitáján kiderült, hogy a nem magyar nemzeti kisebbségek képviselőit semmilyen típusú autonómia nem hatja meg. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Soós nyílt levele László Attilához: az RMDSZ által is megszavazott rendelet veszélyezteti Verespatakot
Magyarázatot kér Soós Sándor László Attilától, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke felszólítja az RMDSZ-es szenátort, mondja el, miért szavazott meg egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a védett természeti területek határainak módosítását, az alattuk található altalaj kincsek kibányászását.
Hétfőn a szenátus, köztük az RMDSZ hat szenátora, 66 igen szavazattal fogadta el az említett tervezetet, áll az EMNP-közleményben. Soós szerint a rendelkezés – melyet a képviselőház is jóvá kell hagyjon – egyértelműen veszélyezteti Verespatakot, és zöld utat adhat az oda tervezett káros, ciántechnológiás bányaberuházásnak. Soós azzal vádolja a politikai vezetőket, hogy a választók akarata ellenére „kiskapukat biztosítva igyekeznek legféltettebb kincsünket, természeti környezetünket, kiárulni.”
László Attila a Szabadságnak úgy nyilatkozott: az RMDSZ szenátusi frakciójának nem volt közös álláspontja ebben a kérdésben, mindenki saját belátása szerint szavazott. Azt ugyan nem tudta pontosan megmondani, hogy a rendelet mennyiben jelent veszélyt Verespatakra nézve, de minden jel arra vall, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányanyitásának terve halott dolog, mondta. A rendelet arról szól, hogy azokon a területeken, ahol altalaj kincsek kitermelése kezdődött el, akkor is folytatni lehessen a munkát, ha időközben a kitermeléssel foglalkozó cég saját tulajdonát képező területet védett területnek nyilvánították. Mindezt persze az érvényben levő környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartásával – tette hozzá.
– Személyes véleményem az, hogy ideje némi racionalitást bevinni a környezetvédelembe, állatvédelembe. Amikor ugyanis az emberek megélhetése, mi több élete múlik bizonyos rendelkezéseken, lásd a medvék kilövési engedélyének kibocsátását, az autópályák megépítésének blokkolását, vagy épp a már elkezdett beruházás folytatásának lehetővé tételét, akkor az embernek, a közösség érdekének kell elsőbbséget élveznie – mondta a szenátor. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Gyurcsány ámokfutása
Gyurcsány Ferencet az erdélyi magyar sajtóban szidni olcsó hatásvadászat, tudom. Az egykori magyar miniszterelnök őrzi hirhedtségét és népszerűtlenségét a határon túliak körében, róla írni kimeríti a bulvár fogalmát. Most azonban Gyurcsány maga kiált pofonokért legújabb kezdeményezésével, aminek célja: ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és akik ilyenformán nem viselik szavazatuk következményeit. Elsősorban tanácstalanságomban foglalkozom a dologgal: vajon lehet, hogy Gyurcsány tulajdonképpen szívességet tesz? Mostanig Erdélyben akadozott a magyarországi szavazáshoz szükséges regisztráció, nézzék csak meg, hogy felpörög majd a Gyurcsány-kampány hírének hallatára! Csakazértis!
A könnyített honosítással szerzett állampolgársággal járó szavazati jog körüli hangulatkeltésnek kicsit déjà vu jellege van. A 2005-ös decemberi népszavazás előtt sok a pro és kontra érvek közül már elhangzott, Gyurcsány Ferenc, Magyarország akkori kormányfője, az MSZP–SZDSZ koalíció politikusaival összhangban keményen kampányolt a Magyarok Világszövetségének kezdeményezése ellen 800 000 határon túli magyar áttelepülésének veszélyével riogatva. Ugyanez a vita megismétlődött 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány előterjesztésére az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta, hogy a határon túli magyarok könnyített úton szerezzék meg (vissza) magyar állampolgárságukat. Akkor kimondatott: nem létezik kétféle állampolgárság, egy, amelyik szavazati joggal jár, és másik, amelyik nem. Hogy akar-e élni a határon túli magyar szavazati jogával, vagy úgy érzi, nincs erkölcsi alapja befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, nos az mindenkinek saját belátására volt és van bízva. Mint tudjuk, a könnyített eljárással szerzett állampolgárság 2014-ben hozta meg először „gyümölcsét”: a határon túli magyar voksok legfennebb 1 százalékot nyomtak a latba. Négy év persze sok idő, a helyzet valamelyest változott, a határon túli magyarok körében a magyar állampolgárok száma tavaszig elérheti az egymilliót, ennek 65 százaléka szavazókorú.
Mint tudjuk, a 800 ezer magyar áttelepülőből nem lett semmi, mint ahogy 2001-ben, a státustörvény elfogadásakor a 25 millió román munkavállaló magyarországi inváziójából sem – ezzel még a Medgyessy-kormány riogatott annó. A szocialisták később beismerték, „túlbecsülték a veszélyt”, legalábbis ami a státustörvény hatásait illeti, 2013-ban pedig Kolozsváron Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök ünnepélyesen bocsánatot kért pártja nevében, amiért elvitatták a határon túliaktól a könnyített honosításhoz való jogot. Úgy tűnt tehát, hogy a közvélemény, de még a berzenkedő magyarországi pártok is napirendre tértek a dolog fölött, beletörődve abba: határon túl – per pillanat – nem nekik áll a zászló.
De nem áll Magyarországon sem – a legújabb felmérések szerint legalábbis, amelyek masszív Fidesz-előnyt jeleznek. Hogy az 5 százalékra taksált Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció mire alapozva, mekkora rokonszenvre számítva indította ezt a kezdeményezést? Elképzelni nem tudom. Már csak azért sem, mert arról a Gyurcsány Ferencről van szó, aki a harmadik világbeli menekültekkel sorsközösséget vállalva oly hevesen támadja a magyar kormányt, bezárkózással, idegengyűlölettel vádolva migrációs politikája miatt. Most meg mitől olyan ideges, ha a (számára legalább annyira idegen) határon túli magyarokról van szó? Túl Gyurcsány Ferenc ámokfutásán: tényleg lehet ma erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarokkal riogatva szavazatokat szerezni odaát? Vagy a Magyarországon felpörgött fenyegetettség-érzetet próbálja kijátszani-kihasználni az MSZP egykori frontembere? Merthogy a félelem, ha szárba szökken, nem ismer határokat…? Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)