Sárpatakon a református templom 1928-ban épült, akkor több mint kétszáz református élt itt. Jelenleg már csak hárman vannak. Fehéregyháza református temploma az 1440-es években épült. Az 1848-as szabadságharc idején a kozákok felgyújtották a falut, akkor égett le a templom is. A templomot 1889-ben újjáépítették. Fehéregyháza falu lakóinak valamivel több mint húsz százaléka vallja magát magyarnak. Benefi Sándor lelkész elmondta, 1990-ben költözött Fehéregyházára, akkor a faluban 638-an vallották magukat magyar reformátusnak. A legújabb felmérések alapján mintegy százzal csökkent azóta a magyarok lélekszáma. A fiatalok zöme külföldön próbál elhelyezkedni: Magyarországon, Amerikában. A magyar óvoda idén egy tanerőssé esett vissza, az összevont elemi viszont még két pedagógussal működik. Fehéregyházán a három felekezet (a római katolikus, az unitárius, és a legnépesebb: a református) összesen 830 magyart számlál. A katolikusoknak imaházuk van, az unitáriusoknak pedig nemrég sikerült templomot építeniük. Fehéregyházának van egy több mint százéves fúvószenekara és van gazdaköre is. Az Ispánkútnál álló Petőfi-emlékművet négy évvel ezelőtt felújították, de hiába. Ellenséges érzületűek mindig meggyalázzák. /Szabó Csaba: Szeptember végén Fehéregyházán. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10., folyt.: nov. 13./

Nov. 13-én nagyszabású médiarendezvényre került sor Marosvásárhelyen: a Krónika erdélyi napilap ünnepelte a Sportcsarnokban fennállásának ötödik évfordulóját. Az egyik politikai párt – pontosabban szövetség – burkolt reklámfellépését (egy szenátor egyértelműen arra buzdította a jelenlévőket, hogy az általa képviselt szövetségre szavazzanak), a szervezők finoman "leültették". Szabó Csaba újságíró ezt helyeselte, a szenátort ugyanis visszaélt a helyzettel. Elgondolkodtató, mennyire tünékeny a népszerűség. A néhány évvel ezelőtt még istenített szenátort szinte kifütyülik a türelmetlen fiatalok. Az újságíró felvetette: amennyiben az RMDSZ minden romániai magyarért felelősnek érzi magát, akkor bizony azoknak a gondjait is fel kell vállalnia, akik magyarok ugyan, de vagy nem akarnak elmenni szavazni, vagy más pártok listájára voksolnak. Az RMDSZ-nek segítenie kellene azokon, akik az "ernyőn kívül" akarnak maradni: segítenie kellene nekik a tájékozódásban. /Szabó Csaba: A fekete bárányok szabadsága. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

A szórványiskola-térképről Kötő József, a felmérő tevékenységet irányító RMDSZ alelnök kifejtette. 1023 település – illetve 1270 iskola helyzetét felmérő ívet küldtek szét. Szeptemberre a településfelmérők közül 555, az iskolaiak közül 732 érkezett be. November elsejéig tolták ki a határidőt, hogy minél több adat beérkezzen a szórványiskola-térképhez. A fejkvótarendszer általános bevezetése 2007-re várható, tehát nem késtek el. A törvénybe – az RMDSZ javaslatára – beépültek azok az elemek, amelyek segítenek abban, hogy a fejkvótarendszer bevezetése után is legyen lehetőség kis létszámú kisebbségi iskolák működtetésére. /Szabó Csaba: Készül Erdély szórványiskola-térképe. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium sorsa egész Erdély érdeklődésére számot tarthat, ugyanis ez a tanintézmény lett Dél- Erdély utolsó oktatási szórványvára. Simon János igazgató örömmel tájékoztatott arról, hogy minden tantárgyat egyetemi végzettséggel rendelkező tanárok tanítanak. Az elmúlt év decemberében az Oktatásügyi Minisztérium egymilliárd lej támogatást utalt ki a központi fűtés korszerűsítésére. A helyi polgármesteri hivataltól 400 millió lejt kaptak az új csövek elhelyezésére. November elejére sikerült a fűtés korszerűsítése, meleg volt az osztályokban. A februárban hozott kormányhatározat alapján az Erdélyi Református Egyházkerület visszakapta a kollégium épületeinek egy részét. Néhány nap múlva a kollégium átveheti azt a modern konyhának, raktárnak, élelmiszerek feldolgozására szolgáló helyiségeknek helyet adó épületet, mely az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával épült. /Szabó Csaba: Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Átalakulóban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Sikeres volt a hétvégi pedagógus-továbbképző rendezvény Kolozsváron, amelynek szervezői a Gál Kelemen Oktatási Központ és a megyei tanfelügyelőség, főszereplői pedig a Debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola és a Gyakorló Iskola oktatói voltak. A debreceni küldöttség a szakmai előadások előtt betekintést nyerhetett a Mezőség mindennapjaiba. Szembetalálták magukat az egyházak sajátos transzszilván munkavállalásának sikereivel, az archaikus szokásokban gazdag faluval. /Szabó Csaba: Élménypedagógia továbbképző szinten. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

A harmadik elbeszélés-kötete jelenik Versánszky Ernőnek /Én itt lakom a Szamosnál (Kolozsvári hétköznapok), Stúdium Kiadó, Kolozsvár/, akit Kolozsváron régiségkereskedőnek és tollforgatónak ismernek. /Szabó Csaba: (Lét)kettősség a szőke Szamosnál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

A debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola és a Gyakorló Iskola pedagógusküldöttsége meglátogatta a Mezőség Kolozs megyei régióját, így önálló képet alkothattak a vidék oktatási helyzetéről. Kellemesen meglepetés volt számukra a régió szórványkollégiumainak élete. A korszerű pedagógiai elvek alapjaira rábukkantak: a kicsik és nagyok együtt vannak, együtt tanulnak. /Szabó Csaba: Együttlét-élmény a Mezőségen. Kisebbségben, szórványban élni jó. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

Dec. 17-én Kolozsváron az egyik iskolában a Millenium Alapítvány, illetve a kolozsvári Tinivár Könyvkiadó magyar nyelvű, ifjúsági ajándékkönyveket adott át a gyerekeknek. Vigh Klára alapítványi elnök gondolta, ha a kisdiákok nem tudnak könyvhez jutni, azon segíteni kell. /Szabó Csaba: Ajándékkönyv-kiruccanás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

A kettős állampolgársággal kapcsolatos írásokban szóba került több erdélyi fejedelmek neve, legalább megtudja az egyre sekélyesebb ismeretekkel rendelkező (romániai) magyar társadalom is, hogy kik is voltak ezek, írta Szabó Csaba, a lap munkatársa. Szerinte János Zsigmond, Báthory István, Bethlen Gábor, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc törökpártiak voltak. Erdélyben ugyanis, kiváltképpen a szórványban elképesztő a kettős állampolgársággal, de a magyarországi politikai eseményekkel kapcsolatos tájékozatlanság is. Szabó Csaba ironikusan írt a kérdésről: valójában négyes állampolgárságot kellene kérni: németet, törököt, magyart és románt. „Mert hát mind a négy ma is létező államnak részei voltunk” írta. /Szabó Csaba: Ötös állampolgárság. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

Erdély-szerte heves vita tárgyát képezi a másodikosok számára írt Környezetismeret tankönyv, amelyet az Aramis Kiadó gondozott. A szakma több ízben is keményen bírálta a fordítást. A fordítás lóhalálában történt, mert a magyar másodikosok számára semmiféle más tankönyv nem állt rendelkezésre pótmegoldásként. A Bokor Ecaterina tanárnő által fordított könyv nemcsak tükörfordítás, de szaknyelven sem megfelelő. Murvai László minisztériumi vezérigazgató elmondta, hogy a tárca Kisebbségi Főosztálya meg fogja tenni a megfelelő lépéseket a minőségi magyar tankönyvek biztosítása érdekében. Az ARAMIS Kiadón pedig számon fogják kérni ezt a fordítást. /Szabó Csaba: Nyelvileg fertőző tankönyv került forgalomba. Murvai: Számon fogjuk kérni a fordítást. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

A romániai tankönyvkiadás és a magyar nyelvű tankönyvek (fordításának) kérdésköre immár 15 éve képezi vita tárgyát. Murvai László minisztériumi főosztályvezető elmondta, hogy a törvény értelmében a minisztérium biztosítja – különböző nyelveken – tankönyvek és didaktikai anyagok elkészítését. Ugyancsak törvény mondja ki, hogy az oktatási tárca ingyen biztosítja a tankönyveket az állami tízosztályos általános és kötelező oktatás számára. Az új tankönyvek pályázatát 2004. február 25-én hirdették meg. A licitdokumentáció eredeti, a kisebbségek anyanyelvén írott tankönyvnek csak az anyanyelv és a vallástankönyveket ismerte el. Tehát az első osztályos vagy a kilencedikes matematika tankönyvet nem lehetett magyarul pályáztatni, csak fordításban. A román nyelvű tankönyvek időben elkészültek. A románról magyarra fordított új tankönyvek nem készültek el, ezek fordítására hosszabb idő kellett. A Kisebbségi Főosztály munkatársai összesítették a megyék rendeléseit, és azt 2004. augusztus 8-án a minisztérium illetékeseinek asztalára tették. Ezután hosszas huzavona kezdődött. Murvai László Asztalos Ferenc képviselőhöz fordult, aki kihallgatást kért a minisztertől a tankönyvek fordítása ügyében. A miniszter Murvai nyakába varrta az ő mulasztását, de a fordításokat elrendelte – szóban. Egy hétig még mindig nem történt semmi, ezért Murvai Borbély László közbenjárását kérte. Végre az augusztustól szeptemberig tartó szándékos huzavona után hozzá lehetett kezdeni a kisebbségi oktatásnak szánt tankönyvek fordításához: az iskolai tanév megkezdése után sikerült a minisztérium vezetőségétől megszerezni azt a rendeletet, amelyet augusztus 8-án írásban kértek. Ezután a kiadók és a minisztérium még eltöltöttek kb. három hetet a fordítás árának megállapításával. Közben a miniszter név szerint Murvait okolta azért, mert a magyar tanulók nem rendelkeznek tankönyvekkel. Végül december közepére a kisebbségi tanulók is megkaphatták azokat a tankönyveket, amelyeket szeptember közepén kellett volna megkapniuk. Egy 250–300 oldalas kéziratot nem lehet egyik hétről a másikra lefordítani. Idő kell a lektorálásra, korrektúrára. A Kisebbségi Főosztálynak nem volt beleszólása a kiadók döntésébe. A jövőben szükség lenne egy fordítói listára, amelyből a kiadó kötelezően választana. Murvai mindezt kifejtette már 2004. január 6-án, de hiába volt minden. Nincs megoldva viszont az alternatív tankönyvek kérdése. A minisztérium csak az anyanyelv tankönyvét minősítette eredeti tankönyvnek, a többinek románból való fordításnak kell lennie. Ezzel a minisztérium kizárta a lehetőségét is annak, hogy kémia, matematika stb. tankönyvet anyanyelven lehessen írni. Ez ellen Murvai főosztálya átiratban tiltakozott a minisztérium vezetőségénél. Annak ellenére, hogy az RMDSZ, az RMPSZ, a katolikus és a protestáns püspökségek (az egyházi iskolák nevében) mind beadták a maguk tiltakozását az önálló magyar könyvek kiiktatása ügyében, a helyzet a mai napig csak annyiban változott, hogy a kisebbségek történelmét és a vallásoktatás tankönyveit levették az inkriminált listáról. Murvai jelezte, ezt az áldatlan állapotot megpróbálják újból, most már a szaktárca új vezetője elé vinni. /Szabó Csaba: Tankönyvkiadás papírpárbajjal – jó pár bajjal. Interjú Murvai László tanügyminisztériumi főosztályvezetővel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19, folyt.: jan. 22./

Második alkalommal gyűltek össze az elmúlt hét végén Nagyszebenben az erdélyi magyar diaszpóra képviselői. A www.világhirnev.ro nevű internetes névsorolvasó – ahogyan a virtuális folyóiratot Szabó Csaba szerkesztő nevezi – és a nagyszebeni RMDSZ közös munkája a Szórványtengelyek elnevezésű rendezvény. Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni RMDSZ-elnök elmondta: az RMDSZ feladata megváltozik a szórványban, elsősorban a kulturális értékek megőrzésére kell odafigyelnie. Szabó Csaba kifejtette: a „kerítés” és a kerettelenség égisze alatt szervezték meg a Szórványtengelyeket. A „kerítőmunka” abban áll, hogy összehoznak embereket, kapcsolatot teremtenek bizonyos civil szervezetek és szórványtelepülések között. A szórványtelepülések ugyanis a szomszédos magyarlakta vidéken élőkkel alig vagy egyáltalán nem érintkeznek. A találkozón szilágysági, zilahi, fogarasi magyarok vettek részt. A magyar és a német együttélés kérdését taglalta Kalmár Zoltán, a Nagyszebeni Magyar Polgári Kör elnöke. A vízaknai, oltszakadáti, nagydisznódi, nagyenyedi, fogarasi felszólalók beszámoltak az eltűnő magyar közösségekről. Nagyszebenben megoldatlan a helyi magyar tagozat megmaradásának kérdése, az idei tanévben már nem indult kilencedik osztály, miközben a református egyházközség nemrég felavatott diákotthonában húsz, magyar oktatásban részt vevő tanuló kaphat szállást. A találkozón ismertették Szabó Csaba Gertrudis vére című kötetét. Bemutatkozott néhány, a szórványban megjelenő kiadvány is, így a szilágysági Hepehupa irodalmi folyóirat, az aradi Nyugati Jelen napilap, valamint a Krónika erdélyi közéleti napilap. Fellépett a Szebeni Magyar Ifjak Szervezete keretében működő Forgós néptánccsoport. A találkozón több Nagyszeben környéki települést is egy-egy ember vagy család képviselt. Így jelen volt Felek község egyetlen, egymás között még magyarul beszélő famíliája, a Kulcsár család. Eljött Vöröstorony egyetlen magyar lakosa, Korenth József is. Szutyáki Jenő nagydisznódi lakos elmondta: a városban 55 magyar van – a 2002-es hivatalos statisztikák 170 magyarról „tudnak” –, de közülük húszan már nem beszélnek magyarul. /Fám Erika: „Szórványkerítők” Nagyszebenben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

Az óradnai magyarok két tragikus eseményt szoktak felemlegetni. Az egyik a tatárjárás – ez volt az első magyarországi település, amely megismerkedett a tatárok kegyetlenségével –, a másik 1965, amikor egyik napról a másikra megszűnt a magyar nyelvű oktatás, és a gyerekeket átirányították a román tagozatra. Az óradnaiak többször is próbálkoztak a feltámasztással, de ez eddig nem sikerült. Óradnán végre beindul a magyar oktatás. A Julianus-díjas Bauer Ilona tanár elmondta, 60 óradnai diák tanul magyarul szakiskolákban, középiskolákban: február 4-én három csoportban – két óradnai és egy borbereki csoportban – sajátos magyar nyelvű tankönyvek segítségével beindult a fakultatív magyar nyelv- és irodalom oktatás. /Szabó Csaba: Ünnepnap Óradnán. Ma indul be a fakultatív magyar nyelvű oktatás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

2004-ben közel tucatnyi riportfilmet készítettek Szászföldön, főleg Nagyszeben környékén, a LIMES-sorozat lassan a régió egyik jelenségévé válik. Szombatfalvi Török Ferenc helyi RMDSZ-elnök, a riportutak kalauza szerint a LIMES-nek elsősorban a közösségformálásban volt igen nagy szerepe ezen a vidéken. A megkérdezett szórványban élők számára óriási élmény volt a LIMES, újra büszke magyarként élhetnek. Addig azt gondolták, hogy rájuk már senki nem kíváncsi. A megkérdezett emberek önbizalma megnőtt, érzik hogy tartoznak valahova. A Szórványtengelyek rendezvényei iránt nagy érdeklődést mutattak az elmagányosodott emberek. /Szabó Csaba: LIMES 2004 – sorozat és médium. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

Néhány éve Krizbai Jenő igazgatót Simon János váltotta Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban. Simon János annak idején a nagyenyedi főiskolai szintű oktatás folytatásáért szállt síkra, eredménytelenül. Néhány napja Szőcs Ildikó az új igazgató. Most egyszerre három hölgy van a vezetőségben: egy igazgató, és két aligazgató /Kónya Mária és Demény Piroska/. Simon János elmondta, évekkel ezelőtt tudatosult benne, hogy Szőcs Ildikó lenne az ideális utódja. Szőcs Ildikó 36 éves, a Szilágyságban született, onnan került édesapjával, aki református lelkész, Magyarlónára. Kémia szakot végzett az egyetemen, Nagyenyedre jött tanítani. A kilencvenes évek közepén belevágott a „diákönkormányzati” munkába. 1997-től igazgató-helyettesként belecseppent a szervezésbe. /Szabó Csaba: Egy igazgatóváltás-sorozat filmkockái. Krizbai, Simon, Szőcs Ildikó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12., folyt.: febr. 16./

Meggyökerezett az erdélyi magyarság északi nyelvhatárán, a Radnai-havasok tövében meghúzódó bányavároskában, Óradnán a hivatalos keretek között megvalósuló, tömeges jellegű fakultatív magyar nyelv- és irodalom oktatás. A negyvenéves szünet után megszületett „szombati iskolát” egész Beszterce-Naszód megyében az óradnai csodaként emlegetik, ahova nyolcvanan járnak. Az RMDSZ és az egyház segítségével sikerült hivatalossá tenni a magyar nyelv és -irodalom oktatását Óradnán és Borbereken. Legközelebb Beszterce vagy Magyarnemegye van hozzájuk, legalább hetven kilométerre tőlünk laknak az első magyarok. Magyarul megtanulni ebben a környezetben rendkívül nehéz. /Szabó Csaba: Valóságközelben az óradnai magyar csoda. Ety, keto, harum – kapaszkodás a nagyszülőköz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

Nagyenyeden a legutóbbi tanácsülésen elfogadták a háromnyelvű helységnévtábla használatát. Kováts Krisztián alpolgármester az RMDSZ-tanácsosokkal a város múltjára hivatkozott, hozzátéve, a magyar lakosság részaránya Nagyenyeden 16%-os, de háromnyelvű a felirat Medgyesen, ahol a magyarok 11,8, míg a szászok 2,07%-ban vannak jelen. Nagyszebenben, ahol a németek aránya mára mintegy 1,6% csupán, a Sibiu elnevezés alatt a Hermannstadt nevet is feltüntették. Rácz Levente megyei RMDSZ elnök elmondta: amennyiben a prefektúra beleegyezik, akkor egy-két héten belül felkerül a város határába a háromnyelvű helységnévjelző tábla. /Szabó Csaba: Fehér megye. Az Aiud mellé felkerül a Nagyenyed is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

Megjelent az erdélyi magyar középiskolások folyóiratának, a kolozsvári Tinivár Kiadó talán legismertebb kiadványának, a Diákabraknak a 100. lapszáma. A tízéves Diákabrak főszerkesztője Molnos Lajos. /Ö. I. B.: Jubiláló Diákabrak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./ A Diákabrak 9500 példányban jelenik meg. Dr. Bartha Zoltán felelős kiadó elmondta, a szerkesztőség négy fiatal taggal bővült. A Tinivár Könyvkiadó fennállása óta 150 könyvet tett le az olvasók asztalára. A 150. könyv: Vöő Gabriella Székely ésszel című könyve, amely tréfás történetek gyűjteménye. Az utóbbi időben napvilágot látott könyvek között van Mészáros József Tömören és lazán című aforizma-gyűjteménye is. Természetbarátok, kirándulók útmutatója lehet Béldi Miklós Az erdélyi havasok című munkája. A történelmi nyomozást kedvelők érdeklődésére számít több kiadvány, például: Szabó Csaba: Gertrudis vére, Dr. Molnárfi Tibor: A Korona, S. Bokor Malvin: Árpád-vér. /Csomafáy Ferenc: Megjelent a Diákabrak 100. száma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

Nagyenyeden, Bethlen Gábor Kollégiumban tartották a Szórványtengelyek 3. közösségi, önismeret-fejlesztő rendezvényét, melynek lényege az ismerkedés, kapcsolatteremtés volt. Megjelent Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója, a kolozsvári Tv szerkesztője és Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni RMDSZ-elnök, a Szórványtengely életre keltője. A rendezvényen Brassó, Kovászna, Szeben, Fehér, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szilágy megyei szórvány települések küldöttei vettek részt. Az estet a Kónya Tibor iskolalelkész által felkészített népi tánccsoport magyarlapádi, kalotaszegi és széki táncokkal nyitotta meg, majd Szőcs Ildikó igazgató köszöntőjében érintette Trianon kérdését. Dvorácsek Ágoston tartott előadást az elfelejtett kutatóról, Fenichel Sámuelről, Murádin László kolozsvári nyelvész és Hochbauer Gyula hétfalusi nyelvtörténész a József Attilát “eltanácsoló” professzorról, Horger Antalról beszélt, aki elsőként írta le a magyar nyelvjárásokat és területeket, a magyar igeragozás történetét, etimológiai, fonetikai könyveket jelentetett meg. Magdó János orvos, hétfalusi csángó helytörténész a méltatlanul elfelejtett Zajzoni Rab István költőről, kutatóról beszélt. Fehér megyét Lőrincz Konrád református lelkipásztor, Nagyszebent Szombatfalvi Török Réka mutatta be. A rendezvény Keresztes Enikő “Úgy szeress, mintha jó volna” című József Attila-estjével záródott (rendező: Márkos Ervin, Fogaras). A rendezvény keretében megnyílt Borsos Sz. Éva “Zsejki hangulatok” című tárlata. /T. A.: A szórvány azé, aki nem mond le róla. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 6./ A résztvevők száma találkozóról találkozóra gyarapodik. 2004 májusában az első szórványtalálkozóra három megyéből, 2005 januárjában már öt, a hétvégén Nagyenyedre hét megyéből jöttek el érdekeltek és érdeklődők. A magyar identitás szórványban is lehetséges megőrzését példázta a Bethlen Gábor Kollégium néhány hónapja megalakult tánccsoportja. Szőcs Ildikó igazgatónő jelezte, 700 diák és 60 oktató dolgozik az iskolában. Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója leszögezte, hogy „felmentő seregek márpedig nincsenek, nekünk kell összefognunk, magunknak kell cselekednünk”. „Ma már nemcsak lelkész vagyok, hanem mezőgazdász, óvó bácsi, sőt asztalos is” – mutatkozott be a szórványban dolgozók feladatkörének sokoldalúságára utalva Szabó Csongor kérői református lelkész a szórványtalálkozón. Elmondta, hogy a szórványélet a lelki gondozás mellett hatványozottan megkövetel másfajta cselekvést is. 1996–97-ben barátaik segítségével gyülekezeti otthont építettek. Öt éve a dési egyházmegyéből 40–50 fiatalt sikerült toborozni a nyári ifjúsági találkozóra, mostanra már 400–500 ifjú sereglik össze. Négy éve kis asztalosműhelyt létesítettek, amelyben ma már 14 alkalmazott dolgozik, és amelynek a termékeit immáron határon túli kiállításokon is díjazzák. Óradnán örömmel nyugtázták, hogy Gyergyóditróban 5 óradnai lány ballag, akik anyanyelvű iskola hiányában néhány éve még alig beszéltek magyarul, most meg magyarul érettségiznek. Lőrincz Konrád Artúr felenyedi református lelkész szerint a megmaradás alapja a szociális, a kulturális, a gazdasági tevékenység, ezeket segíthetik mind a bel-, mind a külföldi testvérkapcsolatok. Kerekes Edit zilahi RMDSZ-elnök és Rozs Rita Éva tanár elmondták, dacára annak, hogy Szilágyságban jelentős a magyarság száma, a megyei tanfelügyelőségen egyetlenegy, félnormás magyar állás van. /Benkő Levente: Nem várják a nem létező felmentő sereget. = Krónika (Kolozsvár), jún. 6./

Idén lenne hetvenéves Seres András néprajzgyűjtő. Két néprajzi vidék szerelmese, a Barcaságé és a moldvai csángó falvaké, amelyek gazdagságát tanulmányokban, önálló kötetekben mutatta be. Egy korrajznak is beillő interjúval emlékeznek a néprajzgyűjtőről, amelyet Pávai István 1992 tavaszán készített Seres András árkosi otthonában. A téma: Seres András moldvai emlékei és a Csángómagyar daloskönyv születése. 1991-ben jelent meg a Csángómagyar daloskönyv /Héttorony Könyvkiadó, Budapest/, Szervátiusz Tibor rajzaival. A közel 600 oldalt kitevő kottás kiadványban közölt 390 moldvai magyar dallamadat túlnyomó részét 1972 és 1988 között gyűjtötte Seres András. A teljes dallamanyagot, a szövegek tájnyelvi változatát Szabó Csaba jegyezte le. Ugyancsak ő rendszerezte és látta el jegyzetekkel a teljes gyűjteményt. Seres András húsz-huszonöt éve jár gyűjteni, mondta el 1992-ben. A Ceausescu-diktatúra idején magyarországi néprajzos nem mehetett a csángókhoz, mert rögtön felismerték és lefülelték. A falvak át voltak szőve besúgókkal. Klézsén viszont Seres András megismerkedett a falu besúgójával, Kotyor Andrással, nála viszont tudott gyűjteni, ő hívta el azokat, akik tudtak meséket, régi énekeket. Seeres megismerkedett Szabó Csaba zeneszerzővel, aki akkor Marosvásárhelyen, a Színművészeti Főiskolán tanított. Szabó Csaba lekottázta a gyűjtött dalokat. Seres András /Krizba, 1935. márc. 23. – Árkos, 1992. nov. 27./ a középiskolát Brassóban végezte. Volt gazdasági technikus, kazánfűtő, majd 1971-től – Sepsiszentgyörgyre költözésétől – a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Kovászna Megyei Központjának szakirányítója. Munkái: Barcasági csángó leányingek hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1972; Barcasági csángó férfiingek, menyecskeingek, öregasszonyingek és díszkendők hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1973; Barcasági magyar népköltészet és népszokások, Kriterion, 1984; Szabó Csaba–Seres András: Csángómagyar daloskönyv, Budapest, Héttorony Kiadó, 1991; 1848-as emlékek, 1992; Kicsi Péter, nagy Péter, 1992. Cikkei és tanulmányai a Művelődésben, az Alutában, a Népismereti Dolgozatokban, a Megyei Tükörben, valamint más heti- és napilapokban jelentek meg. /Fekete Réka: Seres András néprajzgyűjtő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 9./

A szülőföldön való megélhetés példáit mutatták fel a besztercei szórványtalálkozón. Szabó Julianna és Bloj Anna a szeptember 17-én Besztercén ötödik alkalommal, megtartott Szórványtengelyek-találkozón elmondták: betekintést nyújtanak Csernakeresztúr, az 1911-ben idetelepített bukovinai székely falu életébe. A Szórványtengelyek-találkozókat Szabó Csaba kolozsvári újságíró, valamint Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni mérnök több mint egy éve indította el. Vajda Dániel református lelkész közölte: a Beszterce-Naszód megyei Tacson a megyei múzeum nem volt hajlandó felvállalni a tájház létrehozására használatba adott régi parókia felújítását. Azonban nem adják fel, más forrásokat keresnek tervük megvalósításához. A besztercei Mayla Júlia, a Máltai Szeretetszolgálat megyei vezetője arról tájékoztatott, hogy az 1943-ban a magyar állam által a városba telepített 32 székely család lassan beolvad, annak ellenére, hogy a jelenleg 90 ezres megyeszékhelyen, Besztercén 4–5000 magyar él ma is. A Szeben megyei Balázstelke 261 fős gyülekezetének pásztora, Kiss Csaba református lelkész arra panaszkodott, hogy a Németországba kitelepedett szászok fiai lassan mind elviszik a férjhez adandó leányokat, miközben Ambrus András kidei református pap szerint a Kolozs megyei, majdnem színmagyar településen az a baj, hogy rengeteg a legényember, ugyanis 30–40 kilométeres körzetben nincs, akit feleségül vehetnének. Ezért is jók a találkozók, hátha egymásra talál egy legényes és egy leányos falu. A mostani találkozón Benkő Leventét, a Krónika újságíróját, valamint Antal-Tövissy Ildikót, a kolozsvári televízió szerkesztőjét a szórványban élőkről készített riportjaikért Szórványhűség-díjjal jutalmazták a szervezők. /Lányos falvak keresnek legényeket. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

Október 15-én Zilahon rendhagyó találkozóra gyűltek össze a szórványvidék oktatási szakemberei. Szabó Csaba, a Világhírnév internetes honlap munkatársa hatodik alkalommal Zilahra hívta össze a szórványtengelyek műhelyét, amelyen az oktatási gondokkal foglalkoztak. A rendezvényen Szeben, Fehér, Hunyad, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy és Máramaros megye oktatásügyi szakemberei, iskolaigazgatói vettek részt. Elhangzott: Szebenben a magyar osztályokba az egész vidékről összegyűjtik a gyerekeket, de így is létszámhiánnyal küszködnek, mert a magyar családok inkább a német iskolába küldik gyerekeiket. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium aligazgatója elmondta, drasztikus létszámcsökkenést tapasztaltak a bentlakásban. A kilencvenes évek elején még 1200–1300 diákjuk volt. Akkoriban több mint négyszázan voltak a bentlakásban, mára csupán 112 diák lakik az ingatlanban. Besztercén nem annyira a gyereklétszám, mint a szakképzett magyar oktató hiányzik. Van magyar óvoda, csak éppen az óvónő nem tud magyarul. Óradnán még lakást és téli tüzelőt is tudnának biztosítani a magyar oktatónak, mégsem jelentkezik senki a meghirdetett versenyvizsgára. Máramaros és Szilágy megyében jobb a helyzet, a szilágysomlyói új magyar iskola például lényeges sikernek számít. /Józsa László: Szórványtengelyműhely. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Hét székelyföldi könyvtár vett át könyveket október 14-én Székelyudvarhelyen, az Illyés Közalapítvány 2004-ben indított könyvtártámogató programjának keretében. Idén huszonnégy erdélyi könyvtár választhatott száznegyven magyarországi kiadó címlistájáról – ugyanis ezúttal a könyvtárak maguk dönthettek a rendelésről. „Az alapítvány nem cenzúrázta az igényeket, mindössze a keretösszeget határozta meg könyvtáranként 750 ezer forintban” – mondta el Szabó Csaba, az alapítvány munkatársa. Mindenki megkapta a támogatást – a partiumi és belső-erdélyi könyvtárak maguk oldották meg a hazaszállítást, még júniusban. „Magyarország ott van, ahol magyar könyvek vannak, ahol magyar kultúra van” – mondta az átadáson Pomogáts Béla, az Illyés Alapítvány elnöke, aki – helyreigazítva az Erdélyi Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének, Kiss Jenőnek a köszönő szavait – kijelentette: „ez nem adomány, hanem adó, amivel a magyar állam tartozik a határon túli nemzetrésznek.” A szállítmányban szép számban akadtak olyan könyvek is, amelyeket – a támogatáson felül – a kiadók ajándékba küldtek az erdélyi könyvtáraknak. /Kovács Csaba: Székelyföldre is megérkeztek a könyvek az Illyés Közalapítványtól. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

Beszterce-Naszód megyében, Csicsókeresztúron, a Szent Anna gyermekotthonban rendezte meg a Világhírnév internetes névsorolvasó és a Nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület a 9. Szórványtengely-műhelyt. A Csillagotthonok című, november 4-i rendezvényre Vicéről, a Szent István Otthonból és Csíksomlyóról, a Borbély-házból érkeztek vendégek.  Itt adják át a mozgalom Szórványhűség-oklevelét is, idén Mayla Júlia, a Máltai Szeretetszolgálat Beszterce-Naszód megyei vezetőjének. A kolozsvári Keljfeljancsi Kompánia bábelőadása után a kicsik origamizni tanulnak. Lőrinczi Károly plébános az általa vezetett csicsókeresztúri és vicei árvaház mindennapjairól számolt be. „Az itt élő gyermekek ugyanazt élik meg, mint egy szökőár vagy földrengés után: a halál állandó közelségét és félelmét. Van köztük olyan, aki látta a testvérét éhen halni, vagy földgázmérgezés miatt megfulladni” – magyarázta. A nevelők egyik legnagyobb feladata az, hogy segítsenek a gyermekeknek feldolgozni a traumákat, és beilleszkedni a társadalomba. A hat éve működő otthonok legnagyobb gondját az állami támogatás teljes hiánya jelenti. Eddig magyarországi és helyi támogatók fedezték az árvaházak minden működési költségét. Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója, a rendezvény szervezője javaslatára a jelenlevők levélben kérték Szilágyi János Beszterce-Naszód megyei prefektus segítségét. Jobb helyzetben vannak a csíksomlyói otthon lakói és nevelői: a nevelők főállású fizetést, a gyermekek havi 100 lejes támogatást kapnak. /Fülöp Noémi: Erdélyi magyar kisárvaházak lakói találkoztak Csicsókeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

Idén lenne hetvenesztendős Szabó Csaba zeneszerző, zenetudós, népzenekutató /1936 – 2003/, a Marosvásárhely melletti Ákosfalva szülötte, aki a kolozsvári G. Dima Zeneakadémián szerezte meg zeneszerzői diplomáját. Pályáját 1957-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestereként és zeneszerzőjeként kezdte, majd 1963-1987 között a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola adjunktusa, itt zeneelméletet, zenetörténetet és beszédtechnikát tanított. Tagja volt a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének. 1987 után áttelepült Magyarországra, ahol 1988-tól haláláig, 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanára volt. A kommunista időszakban alantas szakmai támadássorozat indult ellene, a mellette való kiállást meggátolták. A nyilvánosság előtt ezután kerülte a találkozást. Nem magát féltette. A magyar zenei művelődés szolgálatára szegődött, egy egységes nemzettudat hitével volt európai rangú zeneszerző, zenetudós és tanár. A zenetanítás módszertani kérdései éppúgy foglalkoztatták, mint a magyar népzene ügye, kutatása, tanítása vagy a zenei prozódia kérdései. Az erdélyi kórusmozgalom alakulása legbensőbb szívügye volt. 1999-ben nyerte el a Magyar Művészeti Akadémia Aranydíját az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című tudományos munkájáért. Sokrétű zeneszerzői munkásságából ad ízelítőt december 12-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában a Szabó Csaba emlékére elhangzó hangszeres- és kórusest, melyen fellép a zeneszerző fia, Szabó Péter és Lénárt Ágota zongoraművésznő is. /Csíky Csaba: Szabó Csaba-emlékhangverseny. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./

Tartalék anyaország címmel szervezett országos szórványtengely-műhelyt Nagyszebenben a helyi Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a kolozsvári Vílághírnév internetes névsorolvasó. A rendezvény főszereplője az a Szilágy megyei küldöttség volt, amely Fekete-Szabó András RMDSZ-szenátor vezetésével „örökbe fogadni” érkezett a Nagyszeben környéki szórványközösségeket. A többnyelvűség jegyében zajló rendezvény csúcspontja az örökbefogadási folyamat volt, amelynek ceremóniamestere az ötletgazda Szabó Csaba kolozsvári tévészerkesztő volt. /Tartalék anyaországot keres a szórvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./

Beke Györgyre emlékeztek a 11. Szórványtengely alkalmával Besztercén. Az 1980-ban megjelent Búvópatakok című riportkönyvének alanyai szólaltak fel a római katolikus templomban, emlékezve a Beszterce-Naszód megyébe oly sokszor ellátogató székely íróra. A rendezvényre eljött Murádin László nyelvész, aki sokszor elkísérte Bekét gyűjtőútján, Vetési László szórványkutató és Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa is. Végh Sándor a két megye, Szilágy és Beszterce-Naszód falvai testvérkapcsolatainak megkötésére érkezett. Szervezőként jelen volt Szabó Csaba, a kolozsvári magyar adás szerkesztője, aki a Limes tévésorozatban azon települések dokumentumfilmjeit mutatta be, melyeket Beke György könyvének útvonala alapján készített. Ezután Ilosva, Óradna, Retteg települések Szilágy megyei testvértelepülési kapcsolatot kötöttek. /Mayla Júlia: Szórványtengelyek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./ „Arra vigyázzunk, hogy a tengely ne törjön el, mert ha ez bekövetkezik, akkor nincs tovább” – mondta a Szórványtengely-találkozón Vetési László református lelkész. Szabó Csaba, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengely-találkozókat szervező Világhírnév internetes honlap gazdája bejelentette: a „szórványcsalád” újabb két közösséggel gyarapodott. A Beszterce-Naszód megyei Alsóilosva és Radnaborberek reményeik szerint testvérkapcsolatot létesít. Felmerült az is, hogy a körbe a Szilágy megyei Selymesilosva is kapcsolódjék be. Szabó Csaba szerint „Beke György nélkül ma alig tudnánk valamit a Beszterce-Naszód megyei magyarságról”. Kocsis András, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnöke Radnaborbereket említette, ahol Reményik Sándor megírta Templom és iskola című versét, de ahol a ma élő több száz magyar már csak románul vallja magyarságát. „Idejutunk, ha megszűnnek az iskoláink” – jelentette ki Kocsis András. Gáll Mihály református lelkész kifejtette, felőri gyülekezete most építi szórványkollégiumát, amelyben magyarul oktatnak majd. /Benkő Levente: Beszterce – Szórványtengely-találkozót tartottak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./

Irodalmi emléktúrákat szorgalmaztak a radnaborbereki Reményik-megemlékezésen. Emlékszobát alapítottak a tiszteletére, mesélte Gegő Sándor nyugalmazott bányatisztviselő, aki saját otthonában létesített Reményik-kiállítást. A Gegő család a kétszáz lelkes Beszterce-Naszód megyei bányászfaluban néhány éve megvásárolta azt a kis ingatlant, amelyről Reményik Sándor 1921-ben Az utolsó ház című versét írta. Radnaborbereken Gegőék panzióvá fejlesztették a nagyobbik épületet, továbbá a Reményik által megörökített havasi faházban saját költségen és a magyarországi Kráter Műhely Egyesület támogatásával vendégfogadásra is alkalmas emlékházikót hoztak létre. Ezt avatták fel szeptember 1-jén az óradnai Reményik Sándor Római Katolikus Művelődési és Kultúrotthon, valamint a Kráter Műhely Egyesület szervezésében. Tölgyfatábla hirdeti a kis ház falán, hogy Reményik Sándor Radnaborbereken alkotta a Vadvizek zúgása versciklusát, a szobában Reményik-relikviák, ezek között kézirat- és levélmásolatok, valamint fényképek láthatók. A költő ritkaságszámba menő, 1924-ben megjelent, A műhelyből című verseskötetét Németh László lánya, Németh Ágnes adta át az emlékszoba alapítóinak. E kötet értékét növeli, hogy a Reményik költészetéről tanulmányt író Németh László ceruzával írt bejegyzéseit tartalmazza. Reményik Sándor felfedezéséről beszélt előadásában Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész is. Dávid Gyula kiemelte: a Trianon utáni nagy erdélyi költőtriász – Áprily Lajos, Reményik Sándor és Tompa László – tagjai közül egyedül Reményik költészetéből hiányzik a tájleírás, ugyanis az ő figyelmét nem a festői látvány, hanem a hely lelke kötötte le. Szabó Csaba televíziós szerkesztő, a Világhírnév című portál tulajdonosa azt szorgalmazta: irodalmi turizmust kell indítani, Reményik-, Áprily- és Kós-túrákat kell szervezni ahhoz, hogy az érdeklődők, főleg a fiatalok a korabeli alkotások születésének helyszínein ismerkedjenek az erdélyi magyar irodalommal. /Benkő Levente: Emlékszoba az „utolsó házban”. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./

1956-ról Bölöni Domokosnak egyetlen ember élete és halála jut az eszébe. Marosvásárhely közelében van Szászcsávás falu. Többszólamú énekhagyománya tette híressé, újabban pedig cigányzenekara öregbíti hírnevét. Az egyházi többszólamúság Szászcsáváson a mai napig fennmaradt és teljesen folklorizálódott: a falu magyar lakosai kottaismeret és kóruspróba nélkül is tudják, a fülükben hallják a szüleiktől eltanult ötszólamúság elveit, írta róluk Szabó Csaba zenetudós. A dalárda megalapítása Dali István segédpap és Belle József tanító nevéhez fűződik. 1837. február 12-én szólalt meg először a szászcsávási kórus. A falu dalárdájának karnagyai között az ötödik Keszeg János, aki 1954 és 1973 között tanított Szászcsáváson. A csávási dalárda akkor már nagy hírű volt, minden jelentősebb dalos versenyen felléptették. Márkanév lett Szászcsávás. Keszeg János tanító bebörtönzésével azonban elnémult a híres dalárda. A rendtartó falu megmakacsolta magát, egy emberként állt ki karnagya mellett. Egyik folyamodványt a másik után menesztették az állami és pártszervekhez a szerencsétlenül járt pedagógus kiszabadítása érdekében. És megtörtént, ami sehol másutt Erdélyben: egy kistelepülés megzsarolta a pártállamot: „Ha nem jön haza a tanító úr, nem énekelünk!” Keszeg János végül kiszabadult, és Csáváson ismét felhangzott az ének. Keszeg János élete végéig megbélyegzettje maradt a rezsimnek. Állandó megfigyelés alatt tartották, házassága tönkrement, idegrendszere összeomlott, a fiatalember megroppant, egyre többször nézett a pohár fenekére, s végül magára maradva, betegen, hosszas szenvedés után halt meg. Ez a tanító dalos nemzedékek sorát nevelte fel, a felnőtteket a szőlőoltás tudományára oktatta. Bölöni Domokos a hatvanas évek végén szintén ott tanítóskodott, nála talált szállásra. Az az állítólagos elszólása, hogy „na, emberek, eddig volt, ami volt, de most magyar világ lesz” – a sírig kísérte és kísértette. Ötvenhat még mindig itt zajlik, a levegőben, a vizekben, a tájak fölött, a hegyek és földek és erdők között, a falvak és városok utcáin – és mindenekelőtt az elmékben és a szívekben, írta Bölöni. Azokéban, akik még élnek, és azok emlékében, akik mártírjai voltak a zsarnokságnak. Ötvenhat az erdélyi magyarság szabadságának és függetlenségének éltető valósága. /Bölöni Domokos: Ötvenhat legbelül. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Ünnepi istentisztelettel és kopjafa-avatással emlékeztek április 13-án Ákosfalván a falu szülöttére, Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ zeneszerzőre halálának ötödik évfordulóján. Balla Lóránd református lelkipásztor elmondta: „Szabó Csaba Ákosfalván született, ez a falu jelentette neki az otthont, a szülőföldet. Több évig a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen oktatott, egykori tanítványai minden bizonnyal elmondhatják, hogy a zenetudománytól és az emberi értékektől sugárzó előadásait jó volt hallgatni. Egyházzenei munkássága mindig maradandó értéket fog nyújtani” Csíky Csaba karnagy a kopjafa-avatás előtt mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, ezzel az emlékművel az erdélyi magyarság nagy zeneszerzője előtt tisztelgünk, aki református hitét munkásságában is őrizte, zsoltárfeldolgozásai, kórusfeldolgozásai szárnyalóak. A rendezvényt a Csíky Csaba vezényelte Musica Humana női kamarakórus, Marton Irén énekművész fellépése, valamint az ákosfalvi iskolások műsora tette emlékezetessé. /Berekméri Ildikó: Kopjafa a zeneszerzőnek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./