Június 28-án ismét megtelt a pusztakamarási református templom, hogy Sütő Andrásra emlékezzenek. Fájó volt hallani a helyi lelkészt, Oroszhegyi Attila Zsoltot: a létszám apadóban, a reformátusok lélekszáma 136 fő. Vetési László lelkész, szórványügyi előadó emlékeztetett, Sütő Andrásnak Pusztakamarás meghatározó élménye volt, az is, amit a két világháború közötti falumissziónak a munkája jelentett. Az írónak a kilencvenes évektől a haza-hazatérés szomorúsága volt – hogy fogy a falu, fogy a nép. „Ha van ma feladat a Mezőségen, akkor mindenképp az, ahol Sütő András elindult: hogy legyenek olyanok, akik ezeknek a falvaknak az oktatását, a nevelését, a művelődését felvállalják” – hangsúlyozta. Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi közíró, egykori művelődési vezető, színházigazgató beszélt Sepsiszentgyörgy és a drámaíró Sütő András viszonyáról. Délután a templomban rövid áhítattal és a szászrégeni vegyes kar és ifjúsági kórus közös szolgálatával ért véget az emlékezés. /Bölöni Domokos: Kamarási emlék. Erő a jövőre. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./

A napokban Bereck Gábor Áron halálának 160. évfordulójára tervezett ünnepségre készültek. Khell Ödön, a Gábor Áron Alapítvány elnöke elmondta, hogy hódmezővásárhelyi segítséggel épített és berendezett, a berecki hős nevét viselő Ifjúsági Fogadó udvarán Gábor Áron rekonstruált ágyúja mellett kopjafák vannak, ezeket az emlékház és a fogadó udvarán lévő diófa alá állítják emlékeztetőül azokra, akik Gábor Áron kultuszán munkálkodtak. Az egyik Földes Istvánnak állít emléket, aki az első Gábor Áron-színművet írta, a másik kopja Gyárfás Jenő emlékét idézi, aki Gábor Áron halálának megörökítője A kökösi csata című, egész falat elfoglaló híres festményével, amely a Székely Nemzeti Múzeum egyik ereklyéje, a harmadik Salamon Sándort sorolja, akinek színpadi műve, a Gábor Áron különféle koncepciók szerint történő megjelenítésben ma is elevenen él a hivatásos és amatőr színházak repertoárjában. Három kopjafa Bereckben – kettőt a Haszmann-fivérek faragtak, egyet Bodó Csaba berecki faragómester – irányt szab a honismereti turizmus kedvelőinek is, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: A honismereti turizmus berecki petrencéi. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 4./

Csernátonban a nagyközség három napos ünnepe zsúfolt volt programban. Kiemelkedőek voltak Csernátonban a falukapu-avatások. Egymást követő két napon azonos településen belül aligha avattak mostanság több kaput. /Sylvester Lajos: Három napon át hemzsegett a nép (Csernátoni falunapok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nyílt levélben tiltakoznak Eckstein-Kovács Péter és Czika Tihamér szervezetüket megbélyegzően szélsőséges jobboldalinak tituláló nyilatkozatai ellen, amelyekben látszólagos tájékozatlanságot és tudatos ferdítést vélnek felfedezni. Közölték, hogy az EMI Csíkszeredán a Budaházy melletti tüntetésben nem vett részt, és a rendezvényen nem képviseltette magát. Az EMI és a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két különálló szervezet, amelynek rendezvényei, programja és megjelenési formái különbözőek. A két szervezet tevékenységének összekeverése tudatos zavarkeltés. Az EMI független ifjúsági szervezet, egyetlen erdélyi vagy magyarországi politikai párt mellett sem kötelezte el magát. Az EMI táborában és különböző rendezvényein azon közéleti szereplőknek, szakértőknek, neves személyiségeknek biztosít nyilvánosságot, akik a magyarságért tevékenykednek. Az EMI radikális, következetes, de nem szélsőséges, nem kirekesztő, célja: tenni a Kárpát-medencei magyarságért. Az EMI nemzeti ügyek előmozdításáért különféle – akár politikai – szervezetekkel, csoportosulásokkal működik együtt, így lett tagja az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak (EMEF) is. A Hargita Megyei Önkormányzat nem támogatója az V. EMI-tábornak, hanem partnere, ugyanúgy, ahogy Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala és több civil szervezet is. Az EMI válaszát kézjegyével ellátó Soós Sándor elnök a továbbiakban megjegyezte, hogy az Eckstein-Kovács Péter nevével fémjelzett csoportosulás nyíltan elkötelezett partnere a magyarországi, szétesőben lévő Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ), amely párt következetesen a nemzeti érdekek elleni cselekedetekről híres, és a december 5-i népszavazáskor a NEM-re való szavazásra buzdított. Soós Sándor felkérte Eckstein-Kovács Pétert, hogy ne importálja az SZDSZ szélsőjobboldallal való riogatásait Erdélybe is. Az augusztus 5–9. között sorra kerülő V. EMI-táborba várják a szabadelvű csoportosulás tagjait is. /Sylvester Lajos: Nem szélsőségesek (Erdélyi Magyar Ifjak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 27./ Előzmény: Horváth István, Parászka Boróka, Salamon Márton László: Közpénzek a szélsőjobbnak. Anyagilag is támogatja a jobbikosokat felvonultató EMI-tábort a Hargita megyei tanács. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 15.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem Médiaműhelyében Az erdélyi és a magyarországi média a határon túli magyar–magyar ,,ütközetekben” témát járták körbe – Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Balogh Levente (Krónika), Bíró Zsolt (Marosvásárhelyi Rádió) és Sylvester Lajos részvételével, Farkas Attila (Budapest) moderátor ,,vezényletével”. Ezután következett a Nemzeti újságírás. Van-e tabu? címen tartott beszélgetés. Résztvevők: Borbély Zsolt Attila, Bayer Zsolt /Budapest/, György Attila, Farkas Réka /Háromszék/, Dénes László /Reggeli Újság főszerkesztője/, Makay József /Erdélyi Napló főszerkesztője/. A Háromszék ebben a felállásban, különállónak képzelhette magát, mert amíg Füzes Oszkár nagykövet külpolitikai újságíróként arról értekezett, hogy véleménye szerint a hagyományos sajtószabadság megszűnt, az újságíró azt írhatja meg, amit a tulajdonos vagy a főnöke engedélyez, és ezt a témát feszegette a rádiós Bíró Zsolt is, addig a Háromszék szerkesztősége, nélkülözve a különféle politikai és gazdasági érdekcsoportok támogatását, szabadon írhat. Sylvester Lajos természetesnek és általánosíthatónak tartja, hogy a kisebbségi sajtó jelentős hányadának a kisebbségi létből következően markánsan népi-nemzeti kötődésűnek kellene lennie. Ezt a Háromszék vállalja. Ebből kifolyólag magyar–magyar csaták nincsenek, inkább jelentéktelenebb ütközetek, amikor „egyik-másik pesti módi szerint öltözködő brancsbéli tollászkodó le nem nacionalistáz bennünket”, írta. Javítani kellene az Erdély-imázst, mert Magyarországon keveset tudnak Erdélyről. Szó esett egy erdélyi sajtóügynökség létrehozásának szükségességéről is. A taburól szóló vitában nagy nyomatékot kapott a náci és a kommunista bűnök egylényegűségének kimondása, az évtizedek óta folyó tabuteremtés-sorozat elutasítása. /Sylvester Lajos: Erdély-imázs (XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./

Az SZDSZ-nél kavarodó káoszban meghökkentő, hogy Retkes Attila, az új pártelnök bocsánatot kért a választóktól a magyarság kérdései iránti elkötelezettség hiánya, a vidék magára hagyása és a korrupciós ügyek miatt, ezek az evidenciák a párt nagy öregjeiből nem az egyetértés gondolatát váltják ki, hanem az ellenkezőjét, ,,soha el nem követett bűnöknek” minősítik ezt a kérdéscsoportot, és aláírásos listákkal tiltakoznak a bocsánatkérés ellen. Ezek szerint az SZDSZ-t eddig a magyarság kérdései iránti elkötelezettség jellemezte. A határon túli magyarsággal kapcsolatos viszonyt jelezte a liberális főemberek cinikus lepaktálása a nacionalista román és szlovák csoportosulásokkal, a határon túli magyarság megalázásának programszerű gyakorlata, az elszakított magyar nemzetrészek és a honiak folyamatos lenacionalistázása, az antiszemitázások és fasisztázások, a turulmadarazások, az árpádsávozások, a cigánybűnözés tagadása a háború utáni koncepciós népbírósági ítéletek elfogadása – például Wass Albert esete –, Teleki Pál szobrának Budapestről való kitiltása. Mindennek következménye az, hogy az utóbbi időkben Románia irányában csak Nagyváradig próbáltak elmerészkedni, ahol ,,érdemeik elismeréseként” udvariatlan füttykoncert, bekiabálások és nem éppen hízelgő szövegű feliratos vásznak, jelszavak fogadták őket. Retkes Attila jól érzékeli mindezt, esélyt akar teremteni az árnyaltabb nemzeti elkötelezettség felé vezető út fellelésére. A sok aláírásos petíció viszont annak a jele, hogy az SZDSZ képtelen a megújulásra. /Sylvester Lajos: Szadesz: nincs szükség bocsánatkérésre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./

Felvidéken a szlovákok tesznek a magyarok nyelvére lakatot, az ukránok Kárpátalján – ők a maguk fölrajzi tájékozódása szerint Kárpátokon túli területként érzékelik azt, ami számunkra a Kárpátokon innen van – a maradék magyar iskoláikat veszélyeztetik, eközben a román szélsőségesek a magyar anyák magzatait sértik az emberi fantázia legalávalóbb és leghitványabb minősítéseivel, vannak vidékek, ahol cigányok szedik szét a ház ereszét, s eközben a magyarok – a bajos dolgok egyeztetése helyett – azon vitatkoznak, ki hívjon össze nagygyűlést. Tőkés László rendteremtő képessége és karizmája sem elégséges ahhoz, hogy legalább alapvető dolgokban közös nevezőre jussanak. Ilyen volna a székelyföldi autonómia ügye. Van Romániai Magyar Demokrata Szövetség, ennek vannak széki szervezetei, van Székely Nemzeti Tanács, van Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, van Magyar Polgári Párt és vannak egyeztető fórumok, mindez nem elég. Most éppen az a kérdés, hogy a Székely Nemzeti Tanács meghívhatja-e sorsdöntő értekézésre az RMDSZ kötelékeihez tartozó polgármestereket vagy nem. Ilyenekkel megy az idő, ahelyett hogy valós nemzeti sérelmeket közösen összegyűjtenék és az Európai Unió elé tárnák. /Sylvester Lajos: Összefogás helyett szétfogás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 27./

Eckstein-Kovács Péternek a tusnádfürdői EU-táborban elhangzott nyilatkozatát az EMI cáfolta, erre reagált most Eckstein-Kovács Péter. Az EMI nem képviseltette magát a Csíkszeredán tartott, Budaházy melletti szimpátiatüntetésen, közölték. Eckstein-Kovács Péter az MTI július 6-i tudósítását hozta fel, eszerint a képviseltette magát az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) a tüntetésen.,,Az EMI független civil ifjúsági szervezet, egyetlen erdélyi vagy magyarországi politikai párt mellett sem kötelezte el magát” – áll az EMI nyilatkozatában. Eckstein-Kovács Péter ezt azzal cáfolta, hogy az EMI-táborba meghívták Vona Gábort, a Jobbik elnökét, más magyarországi pártok viszont nem kaptak meghívást. Eckstein-Kovács Péter a Jobbikat és a Magyar Gárdát szélsőséges szervezeteknek tartja, így gondolja ezt többek között a New York Times, a The Times, a Le Figaro és a Spiegel is. Eckstein kéri azokat a kiváló erdélyi értelmiségieket, egyházi és közéleti személyiségeket, művészeket, akik részt vesznek az EMI-táborban, vizsgálják meg, mennyire fér össze nézeteikkel, hogy képletesen egy asztalhoz üljenek a Jobbik vezetőivel. Eckstein-Kovács Péter kijelentette, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. közpénzekkel támogatja az EMI-tábort, amelyik teret enged szélsőséges politikusoknak, ez megengedhetetlen egy RMDSZ-színekben megválasztott tisztségviselő számára, ezért várja az RMDSZ vezetőségének véleményét ebben a kérdésben. /Eckstein-Kovács Péter: Válasz az EMI-nek (Visszajelzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./ Előzmény: Sylvester Lajos: Nem szélsőségesek (Erdélyi Magyar Ifjak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 27./

Borbély Bartis Júlia és Borbély Bartis Endre, Marosvásárhelyről tíz évvel ezelőtt Budapestre áttelepedett nyugdíjas jogász házaspár öt évet és a sírjukra szánt összeget fordították arra, hogy egy több mint hatszáz oldalas kötetben /Budapest – utcaneveiben mesélő történelem, Közdok Kft., Budapest/ Budapest teljes utcanévanyagából kiválogassák azokat, amelyek a trianoni békediktátum következményeként elcsatolt országrészek helynévanyagát őrzik – olvasható Metz Katalin, az ugyancsak Marosvásárhelyről áttelepedett újságíró-szerkesztőt írásában. (Magyar Hírlap) Budapest városatyái az 1920-as években úgy döntöttek, hogy utcanevekben örökítik meg az elcsatolt, valaha a történelmi Magyarországhoz tartozó települések, hegyek, folyók, neves személyiségek nevét, hogy ezek a magyar köztudat elemei maradhassanak, akkor még mit sem sejtve, hogy következhetnek olyan idők, amikor törvény által is büntethetőek lesznek a magyar helynevek használói. Ilyenkor érzékeli az elszakított országrészekben élő ember, hogy mégiscsak van anyaországa, mert ha az országvezetés meg is tagadja, el is taszítja magától, mint ahogyan ez megtörtént, mindig vannak Borbély–Bartisok, akik felvállalják ezt a szerepkört. /Sylvester Lajos: Utcanevekben mesélő történelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./

Augusztus 29-án bemutatták Dr. Nagy Lajos Komolló-monográfiáját a Rétyi Napok nyitórendezvényeként. A közel fél évszázada e tájon megtelepedett és orvosként dolgozó szerző negyedik könyve is összegző mű. Nemcsak a kis falu múltját, földrajzát, flóráját és faunáját írja le, hanem embereit, családjait örökíti meg, két igen emlékezetes lakójának, Dimény Jánosnak és Benkő Kálmánnak a szerző felkérésére írott visszaemlékezéseit is felhasználva. A szerző felkutatta a kis település egyházi levéltárának anyagait is. Sylvester Lajos értékelte Nagy Lajos e könyvét és munkásságát. /Simó Erzsébet: Bemutatták dr. Nagy Lajos Komolló-könyvét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./

A kommunista diktatúra ,,a múltat végképp eltörülni” jelszavára tűzzel-vassal, börtönbüntetéssel is tiltotta, bezúzatta, még az alkotókat is börtönbe csukatta, vagy jobb esetben megcsonkolva engedélyezte egyes irodalmi alkotások újrakiadását. Ebben a Szovjetunió kelet-európai vazallus államai egy eltéréstől eltekintve egységesek voltak. A magyarországi cenzúra abban különbözött, negatív értelemben, szomszédainak cenzurális gyakorlatától, hogy amíg az utóbbiak nacionálkommunista kurzusai a nemzeti értékek megőrzését nemcsak felkarolták, hanem torz kitalációkkal ezeket túldimenzionálták /lásd a dák–római kontinuitás elméletét /, addig a magyar kommunisták a történelmet átírták és áthangolták, s a szomszédos országok népeinek érzékenységére való tekintettel. Erre példa Benedek Elek Édes anyaföldem! című életútkönyvének csonkolásos újrakiadása. Az Édes anyaföldem! cenzúrázása két témakör kiirtását eredményezte. Az egyik az 1916-os, hadüzenet nélküli román betörés erdélyi magyarságot pusztító vandalizmusa, koldusbotra juttatása, Erdély gazdasági kifosztása, a másik Károlyi Mihály és híveinek nemzetpusztító kártevése, 1919-ben a hatalom Kun Béla és martalócainak – a Lenin-fiúk – kezére való átjátszása. Sylvester Lajos részleteket közölt ezekből a kihagyott részekből. /Sylvester Lajos: Az Édes anyaföld megcsonkított történelme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./

Csáky Pál, a szlovákiai MKP elnöke a pozsonyi Új Szó 2008. január 8-i számában azt nyilatkozta: „a szlovák társadalom egy része elfogadja az európai értékrendet, a nyugati integrációt, és elfogadható viszonyra törekszik Magyarországgal. A társadalom másik része azonban egyfajta szellemi pánszlávizmus bűvkörében él, és a szlovákságot egyik legrégibb szláv népnek tartva, a kelleténél erősebben kacsingat Moszkvára. ” A nyilatkozatot Takács Gyula, a RÉV Értelmiségi Fórum szóvivője idézte abból az alkalomból, hogy a Fórum értelmezése szerint a magyar–szlovák konfliktus az Oroszország és az EU–NATO közötti titkos háború leképeződése – is (!). Az Értelmiségi Fórum szerint ebben Szlovákia együttműködik Oroszországgal. A szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások rejtett célja etnikai konfliktus előidézése Közép-Európában, Oroszország érdekeinek megfelelően. Ebből következik, hogy a szlovák–magyar konfliktus nem két ország ügye, hanem az egész Európáé. Oroszország megkezdte befolyásának visszaállítását. Ebbe a folyamatba a közép-európai etnikai konfliktusok generálása jól beilleszthető. Ezt nagyban elősegíti, hogy van két ország – Szlovákia és Szerbia –, ahol a neopánszlávizmusra támaszkodva komoly etnikai konfliktusok gerjeszthetők. A zavarkeltést – mondják a Fórum tagjai – az oroszok jól fizetik, ez a kedvező olajárakban, nyersanyagszállításban valósul meg. /Sylvester Lajos: Összeesküvés-elméletek és a neopánszlávizmus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./

„Beder Tibor új könyvének gerince annak a történelmünket és kortársi világunkat bekalandozó folyamatnak a feltárása, amely az egykor magyar többségű térségek históriai lefaragását és elvesztését jeleníti meg, és a veszteségek ellenére a mégis megmaradás, a mégis itt maradás parancsát követi” – írta Sylvester Lajos a mű előszavában. Beder Tibor Apadó fájdalom /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda/ című munkája a szerző hetedik könyve, múltidézés hiteles forrásanyaggal alátámasztva. /Beder Tibor: Apadó fájdalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./

Szeptember 25-én Sepsiszentgyörgyön Tamás Sándor megyei tanácselnök megnyitóbeszédével kezdődött az ötnapos háromszéki Benedek Elek-emlékünnepség-folyam. A gyermekirodalomnak a Kárpát-medence egészéből Háromszékre sereglett szakemberek Gyermek a képzelet és valóság határán – a mese, az olvasás és a tanulás kapcsolódási pontjai napjainkban konferenciával indítottak. /Sylvester Lajos: Elkezdődött a Benedek Elek-emlékünnepség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./

Sylvester Lajos megrökönyödve tapasztalja, hogy erdélyi autonómiaügyekben nincs egyetértés a különböző pártok, politikai csoportosulások között, ehelyett egymással civakodnak, személyeskednek. /Sylvester Lajos: Mi mondjuk, de már mi sem halljuk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./

Napi két színházi előadás, koncertek, workshopok, szakmai értékelések és beszélgetések sorozata szerepel az október 3-án kezdődött Kisebbségi Színházak Kollokviumának programjában Gyergyószentmiklóson. Többnyire teltházas nagyszínpadi és zsúfolásig tömött stúdióelőadások, valamint igazi koncertcsemegék vannak a VIII. Kisebbségi Színházak Kollokviumán. Zsehránszky István a kollokvium történetét mutatta be, részletesen kitérve az első háromra, melyeket Sepsiszentgyörgyön szerveztek, az akkori színházigazgatók, Sylvester Lajos és Dali Sándor idejében. Az utóbbi öt kollokvium helyszíne Gyergyószentmiklós volt, 2001-ben, a kollokvium újraindításának idején a Figura Stúdió Színház vállalta magára a szervezést. A kollokviumon a romániai hivatásos kisebbségi színházak méretkeznek meg, neves kritikusokból, színházi szakemberekből álló szakmai zsűri előtt. Naponta szakmai megbeszéléseket tartanak, a frissen bemutatott darabok kapcsán. Október 5-én a kolozsvári Kakuts Ágnes Árva élet című egyéni előadása, valamint a sepsiszentgyörgyi M Stúdió által színre vitt Rómeó és Júlia volt műsoron, október 6-án a kolozsvári BBTE – Színházművészeti és Televíziós Kar végzősei mutatják be vizsgaelőadásukat. (Dürrenmatt: Fizikusok), a felolvasószínház keretében a Figura Stúdió Színház színészei Csuszner Ferenc Hátrahagyaték című drámáját olvassák fel. /Csibi Márti: Ahol többségben a kisebbség. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./

Széll János vésztői néprajzos A fa nem hazudik című könyve Máthé Ferenc vargyasi fafaragó népművész életművének monografikus, képes illusztrációkban gazdag összefoglalója. A faragóművész az 1989-es romániai fordulat után a történelmi Magyarország sok helységében, faragóiskolájában dolgozott, munkáival felmondta a magyarok történetét, megjelenítette a magyar mese- és mondavilágott. Az idén 82 éves vargyasi faragóművész fába vésett portréival, mondáival és népi életképeivel olvasható könyvet tart elénk, írta Sylvester Lajos. Vésztő önkormányzata tette lehetővé a reprezentatív kötet kiadását. /Sylvester Lajos: Forgácsok a fafaragó műhelyéből (Máthé Ferenc életművének könyve). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Székely Szabó Zoltán 60. születésnapjára könyvecskével lepte meg önmagát, címe Tutuka, avagy az utolsó Szabó. Az imakönyv méretű kiadvány testes, 265 oldalas, az olvasó végigszáguldhat az utolsó Szabó cikcakkos életén az erdélyi Mezőségtől Bécs városáig. Székely Szabó Zoltán önmeghatározása szerint Bécsi Taxinész, illetve Taxíró, a maga műfajában sajátos elménckedésre hajlamos életművész, taxisként író, íróként taxis, öniróniával megáldott, fanyar mosolyú, langaléta alkat, aki körmöli sorrendben immár a hetedik zsebkönyvét. Mezőségiként szereti Sütő András és Wass Albert örökösének hinni magát, de ezt még Bécsben sem hinnék el neki. Sylvester Lajos valamikor sokszor találkozott a szerzővel Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglőben. Székely Szabó Zoltán nemcsak ír, hanem folyamatosan szervezi a bécsi magyar életet is. Bécsben erdélyi hadakat fogadott vendégül. /Sylvester Lajos: Egy Taxinész behajt a Sugás-kertbe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./

Szászrégent és Magyarrégent 1926-ban egyesítették Szászrégen néven, ma csupán háromszáz német ajkú lakosa van a mintegy ötvenezer lakosú városnak, amelynek egyharmada magyar. A Háromszék két újságíróját, Váry O. Pétert és Sylvester Lajos a helyi magyar közösség nevében hívta meg Böjte Lídia régeni magyartanár azzal a céllal, hogy könyveikkel egyetemben bemutatkozzanak a város érdeklődő magyar közösségének. Böjte Lídia a Helikon Kemény János Alapítvány kuratóriumának tagja, Szászrégen és vidéke magyar szellemi életének meghatározó egyénisége, zágoni származású, a régi gyökerű népes Albu famíliából. A szórványban élő magyarok betűigénye hangsúlyozottabb, mint a tömbben élőké. Ez látható volt szászrégeni Magyarrégenben is. Régennek harmincszázaléknyi – mintegy tizenötezer – magyar lakosa van, és mégis magyar a polgármestere. Ritka jelenség ez, a Bánságban a zsombolyai magyar kisebbségnek van román többségű településen magyar polgármestere, Nagyszebennek pedig Klaus Johannis személyében német első embere Szászrégen Nagy András polgármestersége idején fejlődött. A harminc kilométerre levő megyeközpontban, Marosvásárhelyen a magyar széthúzás miatt a lakosság ötven százaléka körüli magyarság nem volt képes magyar polgármestert állítani. /Sylvester Lajos: A régeni példa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./

Többé soha nem siklunk Siklóval Kommandóra, írta Sylvester Lajos, a helyszínen járva. Siklót a (volt) Tündérvölgyet átszelve lehet megközelíteni. Ezt az utat azonban, mai állapotát tekintve, át kell keresztelni Pokol tornácának. Még hogy Tündérvölgy, hogy Tündér Ilona vára, meg ezekhez hasonlók? Az útnak semmiképp sem nevezhető valamin araszolgatva az utasnak veséje leszakad. Az az egykori kisvasút és az egykori Sikló – Európa egyik műszaki csodája –végpusztulásában van, kiégett kinézésű vagonsor, rozsdamarta egykori rönkszállítók, a félreálló sínek már régen nem párban szaladnak, a Sikló egykori, szép ácsolatú hídja helyén fémszalagok maradtak. /Sylvester Lajos: Mikor siklunk Siklón Kommandóra? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 9./

A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./

Sylvester Lajosnak mindenben igaza van, amikor a jelenlegi tündérvölgybeli állapotokat ostorozza (Mikor siklunk siklóval Kommandóra?, Háromszék, november 9.). A Sikló Egyesület vezetői szeretnék elérni a közgondolkodás megváltoztatását, tudatosítani, hogy a jelenleg katasztrofálisnak tűnő helyzeten lehet változtatni. Kovászna megyének ez a része még mindig nem eléggé közismert. A jól szervezett turisztikai bemutatók, az erre épülő szolgáltatóipar (szállodák, wellness, síszezon, lovas turizmus stb., stb.) hosszabb távon jelent megoldást. Kovászna megye területén található Székelyföld legnagyobb kiterjedésű és jelentőségű ipari műemlékegyüttese, a Kovászna-kommandói Erdei Vasút (KoKEV) és a hozzá tartozó siklópálya, mely a megye egyik legszebb területén vezet keresztül. Több olyan kisvasúti projekt is létezik, mely figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet, így Feketebalog (Szlovákia), Mokra Gora (Szerbia), Felsővisó (Máramaros megye). Mindhármat a tetszhalál állapotából kellett visszahozni. A kovásznai/kommandói személykocsik 1996-ban még működtek a marosvásárhelyi kisvasúton, jelenlegi állapotukat emberi kéz okozta /betört ablakok, hiányzó belső részek/. Ócskavasként végezték volna, együtt az eredetileg is itt levő platókocsikkal, teherszállítókkal. Ezek a kocsik a jövő zálogai, ugyanis Romániában gyakorlatilag két évtizede megszűnt a kisvasúti járműgyártás. Ezért bővíteni kell ezt az állományt, függetlenül a fellelt állapottól. /Markója Szilárd, Papucs András, Sikló Egyesület: Siklón Kommandóra: a roncsok a jövő zálogai (Visszajelzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./

Jeles emberre emlékeztető újabb jel kerül Uzon főterére: november 15-én avatják Beke György felmenő ági rokona, a szabadságharcos Pünkösti Gergely emlékjele mellé helyezett kopjafáját. Az ünnepségre az uzoni Jókai Mór Közművelődési Egyesület és a Szivárvány Női Kórus 15. évfordulójának kétnapos rendezvénysorozata teremt alkalmat. Ekképpen Beke György kopja-fejfáját az uzoni nagytemplom, a Tatrangi Sándor nevét viselő iskola, a polgármesteri hivatal épülete, a Jókai Mór Kultúrotthon és a két világháború hősi halottainak emlékműve állja körbe. A kétnapos uzoni rendezvénysűrítmény maga is jelképivé, szimbólummá nemesül, és holta után örökre hazaszólítja azt, aki maga vallotta: ,,Én mindig csak laktam a román fővárosban, de Erdélyben és főleg Uzonban éltem. Huszonkét éven át az egyik legmakacsabb »ingázó« lettem, aki hivatalos lakóhelyét átmeneti szálláshelynek tekinti. ” Bukarest neve mellé odailleszthető a magyar főváros neve is, mert életének utolsó éveit ott töltötte, ott alkothatott tíz könyvet, köztük a be nem fejezett Háromszéki barangolásokat, mindig Erdélyt, Uzont látta maga előtt. – Beke György végakarata szerint Uzonban tért végső nyugovóra. Ha létrejön majd Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park sétányán a jeles emberek panteonja, ott helye legyen a Mikó-kollégista Beke György portrészobra számára is. /Sylvester Lajos: Jelek, jelképek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

Uzonban november 15-én a község szülöttére, Beke Györgyre emlékeztek a központi parkban felavatott kopjafánál. Beke György hatalmas életműve – több mint húsz könyvet írt, több mint húszat fordított, több ezer publicisztikai írást közölt –a nagy elődök, elsősorban Orbán Balázs hatalmas művének, a Székelyföld leírásának továbbépítése, kiterjesztetve Erdély egészére, át-átruccant Moldvába is az ottani magyarok közé, emellett Bukarest egykori magyar világát rekonstruálta. Boltív-ember volt, és holtában is az marad: a Kárpát-medence egészében érzett és gondolkodott, híd-ember volt, aki szétszóródott magyar nemzetrészek között kapcsolatot épített, írta róla Sylvester Lajos. Az uzoni kopjaavatás a kétnapos rendezvénysorozat záró mozzanata volt. A kopjafa avatásán jelen volt és koszorút helyezett el Beke Mihály András, Beke György Budapesten élő fia. Uzon község vezetőségét dr. Ráduly István polgármester, a 15. évfordulóját ünneplő Jókai Mór Közművelődési Egyesületet Kőmíves István elnök, az ugyancsak 15 éves Szivárvány Női Kart Keresztes Enikő karnagy képviselte. /Sylvester Lajos: Beke György hazabarangolása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./

Tizenöt éves évfordulóját tartottak Uzonban: a Jókai Mór Közművelődési Egyesületét és az ennek kebelében működő, ugyancsak másfél évtizedes múltra visszatekintő Szivárvány Női Kórusét. Ez alkalommal vendégül láttak több kórust. A 7. uzoni kórustalálkozó közösségeket megtartó, az összetartást erősítő kulturális eseménnyé vált. Az uzoni asszonykórus Magyarországon is sikerrel szerepelt. A Szivárvány Kórusban jelenleg tizenhatan énekelnek, tagja a Romániai Magyar Dalosszövetségnek, 1997-ben elnyerték a bodoki egyházzenei találkozó aranyfokozatát, 1999-ben Kiemelt Nívódíjat szereztek, Keresztes Enikő karmestert Seprődi János-díjjal tüntették ki. /Sylvester Lajos: Esett, de szép szivárvány ragyogta be az eget. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./

Gidófalva községháza felújított polgári épületének falára helyezett márványtáblán olvasható: Szállj versenyre, magyar/ S fog kelni körüled az élet. (Kölcsey Ferenc) Állíttatta Nagyvázsony önkormányzata a magyar millennium és Gidófalva községgel fennálló testvérkapcsolat tiszteletére 2000. október 23-án. /Sylvester Lajos: Szállj versenyre, magyar... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./

Ambrus Anna Uzon-monográfiája a szó megszokott értelmében nem monográfia, hanem, ennél egyszerre több, de kevesebb is lehet. Az uzoni születésű szerző a marosvásárhelyi tanárképző főiskolát végezte, Uzonban tanít. Mások Uzonnal kapcsolatos legjobb írásait is belefoglalta könyvébe: dr. Binder Pál és Cserey Zoltán történész munkáját a település múltjáról, Uzon építészeti emlékeit Kónya Ádám esszéje alapján mutatta be, az uzoni református templom történetét Szabó József és Ungvári Barna András református lelkész. Ambrus Anna huszonegy írást maga jegyez a könyvben. Ezek hézagpótló könyvelemek a településtörténetnek azokat részeit járják körbe, amelyeket hol a román adminisztráció, hol a diktatórikus parancsuralom miatt nem lehetett tárgyalni: 1848–1849 Uzonban, 1940, a székelyföldi magyar világ, Uzon demográfiai képe, Az uzoni zsidóság, a Cigányok Uzonban, ezek meghatározzák a könyv karakterét. Az Uzon monográfiáját a Pro-Urbe Csorvás Egyesület adta ki, Hunyadvári András szerkesztette (Gyula). /Sylvester Lajos: Új könyv Uzonról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

Moldován István, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitális gyűjteményi osztályának vezetője szerint a mostanában gyakran emlegetett – nem tudni pontosan, hogy hány, négy- vagy ötmillió dokumentumot tartalmazó – Európai Digitális Könyvtár vagy Europeana állományában jóval kisebb a nyomtatott könyvek, az írott szövegek részaránya. A magyar irodalmat a világhálóra helyező digitalizációs program működik, ez a Digitális Irodalmi Akadémia, egy ideje a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozik. A programban alapvetően kortárs magyar szépírók művei kerülnek fel a világhálóra. Az OSZK a közelmúltban alakított ki együttműködést a székelyudvarhelyi és csíkszeredai megyei könyvtárral: az erdélyi műhelyek a saját állományukat digitalizálják és juttatják el az OSZK elektronikus könyvtárába. Olyan kincsek, 18. és 19. századi könyvek is szerepelnek köztük, amelyek nincsenek meg Magyarországon, vagy a magyar nemzeti könyvtár állományában. Néha az is megesik, hogy magyarországi vagy külhoni magyar szépírók juttatják el elektronikus formában a műveiket, kiadványaikat. A budapesti OSZK ügyel arra, hogy ne csak a szűk értelemben vett magyarországi irodalmat terjessze. Az amerikai magyarokkal éppoly jó a kapcsolatuk, mint a hollandiai Mikes Kelemen Körrel. Az OSZK elektronikus könyvtára jelenleg hét és fél ezer dokumentumot tartalmaz, naponta körülbelül 50-60 ezer ember nézi, keresi, látogatja, tölti le. /Gyulay Zoltán: Kellenek-e e-könyvek? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ 16/ A héten Csíkszeredában, a Székelyföld szerkesztőségének új székházában átadták az idei Székelyföld-díjakat, bemutatták a 2010-es Székelyföld Évkönyvet és létrejött a Romániai Írószövetség Székelyföldi Kirendeltsége, vezetője Ferenczes István költő-főszerkesztő. Az idei Székelyföld-díjasok: Katona Lajos (Kolozsvár), Pécsi Györgyi (Budapest), Vári Attila (Budapest), a Székelyföld Bicskadíjának tulajdonosa Szálinger Balázs. A közel félezer oldalas Székelyföld Évkönyv 2010 (Hargita Kiadó, Csíkszereda, szerkesztette Molnár Vilmos és Lövétei Lázár László) a Székelyek a történelemben témát járja körbe, a kötet huszonnégy tanulmányát tizenhárom év Székelyföld-terméséből válogatták össze, az évkönyv a székelység történetének legújabb kutatásokra alapozott sűrítménye, bekerülhet az iskolai oktatás háttéranyagai közé is. /Sylvester Lajos: Székelyföld üzenete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum hátsó udvarának egyik zugában kiásták a lefejezett rétyi világháborús honvédemlékművet. A múzeum szoborgyűjteménye újabb torzóval – törött szoborral – gyarapodott, hisz ugyancsak a múzeumkert hátsó traktusában találhatóak az Erzsébet-park honvédemlékművének összetört, majd elhantolt márványoroszlán-darabjai. Ott őrködnek mementóként, a különböző hullámokban elpusztított erdélyi emlékművekre, szobrokra emlékeztetve. Ott vannak az egyetemes emberi jogokat sértő magyar nemzeti szimbólumpusztítások tanúkövei. A rétyi honvédszobrot 1977-ben kellett a föld alá menekíteni. Fekete Lajos múzeumi gépkocsivezető vállalta a kockázatot, és állásával is játszva elvégezte a ,,temetést”, bízván abban, hogy lesz feltámadás. Ugyanígy hantolták el a múzeumban az Erzsébet park honvédemlékművének márványoroszlán-darabjait is. Erdővidéken Valeriu Bidu prefektus 1934-ben ökrökkel lehúzatta az 1901-ben az 1848-as decemberi véczeri csata emlékére állított obeliszket, majd ismeretlen baróti emberek üres szekérderékba emelték a lerombolt obeliszk darabjait, és megmentették azokat. Ők is hittek szobrok, emlékművek feltámadásában. A 90-es években megkereste a cikkírót az a mesterember, akinek annak idején a propagandatitkár kiadta a parancsot: verje le Sepsiszentgyörgyön a régi megyeháza timpanonjáról Háromszék vármegye címerét. Ő nem ezt tette, inkább befalazta, a vakolat jótékony takarásába helyezte. A községek többségében az 1940–44 között épített országzászló-talapzatokon is letakarták, és így megmentették az utókor számára. /Sylvester Lajos: Csavarintás a szoborrombolók orrán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 15./

Kézdivásárhely önkormányzata egyhangúlag elfogadta Rácz Károly polgármester kezdeményezésére a Vigadó Kulturális Alapítvány létrehozásáról szóló határozatot. A statútumban az önkormányzat alapítóként szerepel. Az alapítvány bejegyeztetésére azért van szükség, hogy a Kézdivásárhelyi Városi Színház pályázni tudjon, s egyéb művelődési rendezvényeket is támogatni lehessen. A testület kuratóriumi tagnak választotta Sylvester Lajos közírót, a Háromszék főmunkatársát, Csapó György színművész társulatvezetőt, Ferencz Attilát, a Vigadó Művelődési Ház igazgatóját, Bíró Béla politológust, egyetemi adjunktust, valamint Bányász István, Nagy Babos Tamás és Vetró B. András önkormányzati képviselőt. A héttagú testület utólag választja meg soraiból a kuratórium elnökét. /(iochom): Vigadó Kulturális Alapítvány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./