Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sricpcaru, Gheorghe
2240 tétel
2000. március 16.
A román lapok szerint Borbély László, a területrendezési és közmunkaügyi minisztérium RMDSZ-es államtitkára saját kezűleg hagyta jóvá a kolozsvári polgármesteri hivatal Bukarestbe eljuttatott folyamodványát, amelyben Gheorghe Funar szoboremelésre kér engedélyt. A szobor Fényes Samut, a két világháború közt élő magyar történészt örökítené meg, aki a Revizionista Magyarország című könyvével "nyerte el" a polgármester elismerését. A színhely a magyar színház és opera előtti tér lenne. Borbély László a Szabadságnak elmondta: semmit sem tud Funar kérvényéről, különben nem is az ő hatáskörébe tartozik az efféle engedélyek láttamozása. - A magyar történészek szerint Fényes Samu az ellenforradalmi megtorlások elől Romániába menekült. Bukarestben lapszerkesztő volt, az erdélyi magyar értelmiségiek szerint a "román kormány zsoldjában" állt. /Kiss Olivér: Nincs érvényes engedélye a polgármesternek a Fényes-szobor felállítására. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2000. március 22.
Andrei Marga miniszter Kolozsvárra látogatott, ahol márc. 21-én kijelentette: a visszaadott egyházi ingatlanok tulajdonosai nem fogják az utcára tenni az ott működő iskolákat. Az egyházi javak visszaszolgáltatása két tanintézetet érint Kolozsváron: az unitárius egyház tulajdonában levő Brassai Sámuel és a reformátusoknak visszaszolgáltatott Gheorghe Sincai líceumokat. Marga szerint az egyháznak a minisztérium bérleti díjat fizet majd. - A tanügyminiszter egy informatikai labor avatásán vett részt a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Andrei Marga elmondta: idén minden egyetemet és líceumot, jövőre pedig a középiskolákat is csatlakoztatják az internetre. /R. É.: Bérelt iskolák Marga: Nem kerülnek utcára a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban székelő iskolák. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2000. április 5.
"A kormány sürgősségi rendelettel 191 ezer hektárnyi területet készül a román ortodox egyháznak juttatni Suceava megyében. Ennek az "ajándéknak" nagy hatása lehet az idei választási évben, de a többi romániai egyház részéről heves bírálatok várhatók, mivel azok is már többször kérték volt erdőik visszaadását - olvasható a Cotidianulban. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter kijelentette: ha csak az ortodox egyháznak juttatják vissza a földtulajdonát, a Kisebbségvédelmi Hivatal ellenzi az eljárást. - Kolozs megyében az egyházak összesen 1200 hektárnyi termőföldre és erdőre jelentették be igényüket. Gheorghe Funar polgármester már közölte, hogy Kolozs megyében nincs elegendő termőföld és erdő az egyházak kérésének teljesítésére. Mikó Lőrinc, az unitárius egyház tanácsosa szerint Gheorghe Funar polgármester nem illetékes arról nyilatkozni, hogy van-e elegendő földterület vagy sem Kolozs megyében. /Újabb diszkrimináció? Kétszázezer hektár a suceavai ortodoxoknak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./"
2000. április 7.
Ápr. 6-án a Legfelsőbb Bíróság végleges döntést hozott Funar-ügyben: elutasította a prefektúra keresetét, így Gheorghe Funar továbbra is Kolozsvár polgármestere marad. Emlékezetese, hogy Kolozs megye főügyészének kérésére január 25-én a prefektus felfüggesztette tisztségéből Gheorghe Funart. A polgármester óvása következtében másnap a közigazgatási bíróság felfüggesztette a prefektus rendeletét. Salcudean a Legfelsőbb Bíróságon megfellebbezte a döntést. /Hivatalban marad Funar. A Legfelsőbb Bíróság elutasította a prefektúra keresetét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2000. április 8.
"Ismeretlen tettesek ápr. 7-én Kolozsváron leverték a magyar konzulátus tábláját. A magyar címerrel, valamint a konzulátus magyar és román megnevezéssel ellátott réztáblát a bejáratnál találták meg. Emlékezetes, hogy Alföldi László magyar főkonzul tavalyi kinevezésekor Gheorghe Funar polgármester utasítására a következő feliratot helyzeték az épület elé: "Itt működik a magyar kémszolgálat." Idén március 15-én a Petőfi-emléktáblánál tartott koszorúzás után eltűnt a magyar főkonzulátus koszorúja. Alföldi László megállapította, hogy Kolozsváron működnek a szélsőséges nacionalista erők. /Újabb incidens a kolozsvári magyar konzulátusnál. Leverték a címert. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./"
2000. április 19.
"Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete küldötteinek tanácsa (MKT) ápr. 19-én dönt a szervezet kolozsvári polgármester-jelöltjének személye felől, és véglegesíti városi tanácsosjelöltjeinek listáját. Az önálló polgármester-jelölt indításának mozgósító hatása lehet a magyar szavazók körében, és az RMDSZ idén sokkal eredményesebben szerepelhet a helyhatósági választásokon, mint 1996-ban. Mint ismeretes, 1996-ban Kolozsváron 256 858 személy rendelkezett szavazati joggal, ezzel 173 883-an éltek, a részvételi arány 67, 70 százalék volt. A kolozsvári magyarság esetében a lehetséges 56 118 szavazóból csupán 26 710-en adták le voksukat, a magyarság részvételi aránya alig 47, 6 százalék volt. Ennek következtében az RMDSZ a lehetséges nyolc, kilenc tanácsosi mandátum helyett csupán hatot szerezhetett meg. Bitay Leventét, a megyei szervezet ügyvezető elnöke kifejtette, hogy Kolozsvár a "legbetegebb" település a megyében. Vidéken valamennyire fel tudták rázni a lakosságot, Kolozsváron azonban Gheorghe Funar nyomasztó légkört teremtett az utóbbi nyolc évben, amelynek a hatását igazán most érzik. Az emberek többsége szerint a helyzet úgysem változik meg. A statisztikák azonban világosan mutatják, ha 1996-ban nagyobb arányban mentek volna el a magyarok is szavazni, akkor Gheorghe Funar egészen biztosan nem került volna ki győztesen az első fordulóban. - Pálffy Zoltán, a megyei kampánystáb tagja elmondta, hogy nem mindenütt értik meg a helyhatósági választások rendkívüli fontosságát. /Ma döntenek a polgármester-jelöltünkről. Mozgósító erejében bíznak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./"
2000. április 19.
"Molnos Lajos önkormányzati képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök rágalom vádjával büntető feljelentést tette Gheorghe Funar polgármester ellen. Ápr. 6-án ugyanis Gheorghe Funar azt állította a Tele 7 ABC tévéadóban, hogy "Molnos Lajos úr, volt megyei RMDSZ-elnök, városi tanácsos rám szavazott a helyhatósági választásokon és azt mondta, hogy továbbra is rám voksol". A keresetben Molnos kifejti: az állítás nem fedi a valóságot. Emiatt - írja Molnos - párttársai és a választói lebecsülik. "Több választó felkeresett és elmondta, hogy rám szavazott, tudva, hogy az ők érdekeiket képviselem, amelyek ellentétesek a polgármesterével". Hozzáteszi: mivel a polgármester a választások közeledtével tette kijelentését, rontotta hitelét és lejáratta becsületét a választók előtt. Molnos 50 millió lejes erkölcsi kártérítést kért. /Molnos beperelte a polgármestert. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./"
2000. április 20.
"A helyhatósági választásokkal egybekötve Gheorghe Funar polgármester népszavazást szervezne a kolozsvári központú magyar egyetemről. Az ápr. 20-ra összehívott tanácsülés napirendi pontjából nem derül ki, hogy Funar a Bolyai Egyetemről, a Petőfi-Schiller multikulturális egyetemről, vagy a Magyarország által kétmilliárd forinttal támogatott magyar magánegyetemről kérdezné meg a lakosokat. Korábban a polgármester már próbálkozott hasonló kérdés napirendre tűzésével: rendkívüli tanácsülést hívott össze, hogy a városi tanács foglaljon állást az RMDSZ "követelőzéseivel" kapcsolatban. Kvórum hiányában az ülést felfüggesztették. Kihasználva a törvény adta lehetőségeket, Funar most népszavazást szervezne. Ionel Chicinas parasztpárti önkormányzati képviselőt nem lepte meg a polgármester lépése, közölte, hogy a határozattervezet ellen fog szavazni, mert egy egyetem létrehozása nem a városi tanácsra vagy Kolozsvár lakóira tartozik, erről a kormány, az oktatási minisztérium és az akkreditáló bizottságok hivatottak dönteni. Romulus Zamfir nemzeti liberális városatya, polgármester-jelölt nem ellenzi, hogy népszavazást szervezzenek a magyar egyetem kérdésében. Mátis Jenő RMDSZ-képviselő szerint törvénytelen a polgármester kezdeményezése. /Kiss Olivér: Újabb polgármesteri diverzió. Népszavazás a magyar egyetemről? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./"
2000. április 20.
Ápr. 19-én tanácskoztak a Kolozs megyei RMDSZ küldöttei /MKT/. Szakértők véleménye szerint semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a polgármesteri választások második fordulójában az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje visszalépjen a Gheorghe Funar lekörözésére legesélyesebb harmadik jelölt javára, az MKT tehát dönthetett a jelölt személyéről. A két esélyes: Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter és Kónya-Hamar Sándor képviselő, megyei elnök. Lapzártakor még tartott jelenlegi tanácsosok beszámolója, az új jelöltek bemutatkozása. A jelöltek a következők: 1. Bálint Kelemen Attila, a megyei RMDSZ oktatási alelnöke, 2. Boros János, az RMDSZ önkormányzati főosztályának főreferense, városi tanácsos, 3. Kapdebó Ivó körzeti elnök, 4. Kerekes Gábor, az Országos Fejlesztési Ügynökség alelnöke, 5. Kun András József körzeti elnök, 6. Máté András Levente, 7. Mikó Lőrinc, városi tanácsos, 8. Molnos Lajos városi tanácsos, 9. Dr. Pálffy Károly a megyei RMDSZ szervezési alelnöke, városi tanácsos, 10. Papp Emanuel István körzeti elnök, 11. Pillich László, 12. Révész Erzsébet, 13. Somogyi Gyula városi tanácsos, 14. Vekov Károly 15. Veress Erzsébet. (A 15 közül az első 7 helyre rangsorolt jelöltnek van esélye.) /Sz. K.: Eckstein vagy Kónya? Az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltjéről tanácskoztak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./ Az RMDSZ Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi minisztert választotta Kolozsvár polgármester-jelöltjének. Eckstein-Kovács Péter bejelentette: vállalja a megmérettetést, és bízik abban, hogy megnyeri a kolozsvári polgármester-választás első fordulóját, és az első helyről mérkőzhet meg a második fordulóban Gheorghe Funarral. Az MKT ugyanakkor döntött a városi tanácsosok sorrendjéről is, amely így alakult: Kerekes Gábor (51), Máté András (48), Boros János (37), Pálffy Károly (31), Molnos Lajos (27), Papp Emánuel István (21), Révész Erzsébet (21), Vekov Károly (19), Mikó Lőrinc (16), Somogyi Gyula (16), Bálint Kelemen Attila (14), Pillich László (12), Veres Erzsébet (12), Kun András József (6), Kapdebó Ivó Alajos (5). /Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 20. - 1706. sz./
2000. május 10.
Máj. 8-án Nicolae Branzea vallásügyi államtitkár a magyar történelmi egyházfőkkel találkozott Kolozsváron. A megbeszélésen jelen volt dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád unitárius püspök és Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes. Az államtitkár tájékoztatta az egyházfőket, hogy újabb kormányrendelet-tervezet készül, amelynek értelmében minden magyar egyháznak tíz épületet szolgáltatnának vissza. A tervezet szerint először egy bizottság megállapítja, hogy jogosultak-e az egyházak az illető ingatlanra. Ezt követi a visszaszolgáltatás, amelyről annak az intézménynek kell döntenie, amelynek a tulajdonában van az illető épület. Mikó Lőrinc szerint Kolozsváron mindaddig ez nem kivitelezhető, amíg Gheorghe Funar a polgármester. A megbeszélésen szó esett a protestáns egyházak lelkészeinek a bérezéséről is. A 880 protestáns lelkész közül 321-en nem kapnak állami fizetést, mivel a törvény előírásainak értelmében a lelkészek fizetését a hívek számának függvényében állapítják meg. Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy a pénzügyminiszter hamarosan lépni fog az ügyben. Megegyztek abban, hogy a magyar történelmi egyházfők még a héten találkoznak Mircea Ciumara államminiszterrel. A múlt héten a magyar egyházak vezetői úgy döntöttek, nem írják alá a Románia euroatlanti integrációs törekvéseit támogató snagovi dokumentumot, mivel a jelenlegi hatalom az elmúlt tíz évben nem tett eleget az egyházak követeléseinek. Az egyházak úgy határoztak, hogy külön utakon juttatják el nyilatkozatukat Brüsszelbe /Újabb ingatlanlista készül. A vallásügyi államtitkár a magyar egyházfőknél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2000. május 17.
A Varadinum-ünnepség máj. 15-i rendezvénye volt a nagyváradi vár múltjáról és jelenéről tartott szimpózium, melyet az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság szervezett. Az előadók: Emődi János régész-történész, Doru Marta régész, dr. Gheorghe Gorun egyetemi tanár, Alexandru Pop mérnök és Dumitru Noane történész. /Péter I. Zoltán: Nagyvárad váráról értekeztek. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 17./
2000. május 19.
A kolozsvári Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóirat kezdeményezésére, Sántha Attila kolozsvári költő koordinálásával interkulturális estek sorozata kezdődött meg a kincses városban található, Music Pub nevű művészlokálban. Máj. 20-án román írók /Gheorghe Craciun, Caius Dobrescu és Ion Bogdan Lefter/ felolvasnak műveikből, illetve bemutatják a közönségnek a februárban indult, Observator Cultural című, bukaresti megjelenésű és országos terjesztésű művelődési hetilapot. /Interkulturális irodalmi estek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./
2000. május 27.
Máj. 23-án államvizsgáztak Kolozsváron a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmester szakos végzős növendékei: Lászlóffy Zsolt, Dániel Zsolt, Kulcsár Szabolcs és Barbu Ovidiu. Közülük ketten másoddiplomát szereztek. Lászlóffy Zsolt /1991 és 1996 között elvégezte a zeneszerzési szakot, majd 1996-ban beiratkozott a karmesteri szakra/. Kolozsváron a Magyar Operában már többször vezényelt, emellett a nagyváradi egyetem zenepedagógia szakán tanársegéd, ahol összhangzattant, hangszerelést és zeneelméletet tanít. Budapesten pedig zeneszerzésből doktorál. Dániel Zsolt szintén második egyetemként végezte a karmesteri szakot. Előzőleg 1995-ben végzett a Zeneakadémia ének szakán. /Bemutatjuk végzőseinket. Államvizsga a karmester szakon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./
2000. június 5.
Kevesen mentek el szavazni Kolozsváron. A becslés szerint a polgármester-jelöltek közül Gheorghe Funar és Eckstein Kovács Péter egyaránt vezetett a belvárosi szavazókörzetben. /Balló Áron: A belvárosban Eckstein-Kovács és Funar fej-fej mellett. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2000. június 6.
Kolozsváron a választások végleges eredménye: 270 049 szavazati joggal rendelkező állampolgárból 146 370 járult az urnákhoz /54,2 %/. Az érvényes szavazatok száma 143 394. A polgármester-jelöltek rangsora a következő: Gheorghe Funar (Nagy-Románia Párt) 45,88%, Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) 21,15%, Serban Radulescu (Román Demokratikus Konvenció) 11,44%, Teodor Groza (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja) 5,8%, Aurel Tamas (Román Humanista Párt) 3,78%, Romulus Zamfir (Nemzeti Liberális Párt) 2,33%. A szavazatok száma: Gheorghe Funar 65 790, Eckstein-Kovács Péter 30 330, Serban Radulescu 16 407, Teodor Groza 8322, Aurel Tamas 5418, Romulus Zamfir 3344. Egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok 51 százalékát, ezért jún. 18-án újabb forduló lesz. A városi tanácsosi listákra 140 496-an adták le voksukat, ebből 5362 szavazatot érvénytelenítettek. Az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt 8-8, az RTDP 5, az RDK és a Román Nemzeti Egységpárt 3-3, az NLP és a Szövetség Romániáért Párt pedig 2-2 tanácsost juttat a helyi döntéshozó testületbe. A szavazatok száma: RMDSZ 31 618, NRP 30 762, RTDP 16 605, RDK 10 264, NLP 5432 és SZRP 4606. Eckstein-Kovács Péter elmondta, hogy 1992-ben Kolozsváron 24 ezren, most pedig 31 ezren szavaztak az RMDSZ tanácsosi listájára. /Kiss Olivér: Eckstein-Kovács Péter a második fordulóban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter több szavazókörzetben tapasztalt szabálytalanság és törvénytelenség miatt óvást nyújtott be a Választási Bizottsághoz. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 6. - 1637. sz./
2000. június 8.
A Kolozs megyei RMDSZ döntése értelmében Eckstein-Kovács Péter miniszter, kolozsvári polgármester-jelölt nem vesz részt a polgármester-választás második körében, hanem visszalép a harmadik helyezett, a konvenciós Serban Radulescu javára. A bejelentést megelőzően hosszas tárgyalás folyt az RMDSZ, a Román Demokratikus Konvenció, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Román Társadalmi Demokrácia Pártja, a Jobboldali Erők Szövetsége és a Román Nemzeti Egységpárt helyi szervezeteinek képviselői között. Valamennyien összefognak Gheorghe Funar jelenlegi polgármester ellen. Az RMDSZ nem akarta, hogy "etnikai szavazásra" kerüljön sor a második fordulóban, hiszen egy Eckstein-Kovács Péter - Gheorghe Funar forduló egyértelműen a Nagy-Románia Párt jelöltjének a malmára hajtotta volna a vizet. Serban Radulescu orvos - a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője - megköszönte a pártoknak a támogatást. A Szabadság kérdésre, hogy mit ígér Kolozsvár magyar választóinak, Radulescu biztosított: legfőbb céljai közé tartozik a normalitás, tolerancia megteremtése, a város európai szellemiségének felélesztése. /Székely Kriszta: Eckstein-Kovács Péter visszalépett a konvenciós Serban Rădulescu javára. Az RMDSZ és a helyi román pártok összefogtak Funar ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./
2000. június 20.
Gheorghe Funar harmadszorra is megnyerte Kolozsváron a polgármesteri választásokat. A Nagy-Románia Párt jelöltje kapta a szavazatok 53,2 %-át (85.695 szavazat), a konvenciós Serban Radulescura 46,8 % (75.307 szavazat). A helyhatósági választások második fordulójában a 275 272 szavazati joggal rendelkező kolozsvári közül 161 685-en (54 %) adták le szavazatukat, amelyből 620-at érvénytelenítettek. Funar a Monostor és a Marasti negyedi, illetve a katonák számára létrehozott speciális szavazókörzetekben szerezte a legtöbb szavazatot, Radulescu a központban, a Györgyfalvi, illetve a Hajnal negyed egyes körzeteiben szerzett többséget. /Harmadik mandátum Kolozsvár polgármesterének. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./
2000. június 21.
A választás eredményeképpen a Kovászna megyei tanács 37 tanácsosi helyből 26 az RMDSZ-é, a többi az ellenzéké. Egyhangúan Demeter Jánost választották meg a megyei tanács elnökének. Az RMDSZ javaslatára Baka Mátyást és György Zsoltot választották alelnöknek, az állandó testület hét tagja közé bekerült Vlad Casuneanu és Gheorghe Predut. /(Flóra Gábor): Demeter János a háromszéki megyei tanács elnöke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./
2000. június 23.
Jún. 22-én Funar Gheorghe, Kolozsvár újraválasztott polgármestere letette az esküt, majd amikor az alpolgármester-választásra került volna sor, durva beszédben kilátásba helyezte, hogy nincs tekintettel a politikai algoritmusra, elmondta kívánalmait az alpolgármesterekkel szemben, megnevezte javasoltjait. A választás eredménye ezzel homlokegyenest ellenkező volt: nagy többséggel a parasztpárti Gavrila Mircea és az RMDSZ-es Boros János lettek az alpolgármesterek. A szavazás után a Nagy-Románia Párt kolozsvári szervezetének vezetője gyalázatosnak és szégyenletesnek nevezte a Funarral szembeni koalíciós összefogás első látványos eredményét. /Beiktatták Kolozsvár polgármesterét, az egyik alpolgármester Boros János. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./
2000. június 24.
"Nagyon fontos, hogy találkozom Martonyi János magyar külügyminiszterrel, mert nem normális dolog, hogy bár hat hónapja vagyok ebben a tisztségben, ilyen találkozó még nem volt - jelentette ki Petre Roman külügyminiszter. A román diplomácia vezetője abból az alkalomból nyilatkozott a román-magyar kapcsolatokról, hogy jún. 24-én részt vesz a Közép-Európai Kezdeményezés szegedi külügyminiszteri találkozóján. Petre Roman a megvalósulóban lévő jó példák között említette az átfogó kétoldalú környezetvédelmi megállapodást, amelyről a két szakminisztérium már tárgyalásokat folytat. Petre Roman elmondta, hogy Romániának nincs semmiféle előítélete új magyar konzulátusok megnyitásával szemben. Ezt akkor is leszögezte, amikor tavasszal közölte, hogy a választási év nem megfelelő pillanat a csíkszeredai magyar konzulátus megnyitására. Ezért fogadta sajnálattal, hogy Magyarországon volt olyan újság, mely agresszív hangnemben az ő magyarellenességéről írt. Azt elismerte, hogy Kolozsvárott Gheorghe Funar a helyhatósági választások között durván magyarellenes kampányt folytatott. - A román külügyminiszternek hat hónapja érvényes meghívása van egy hivatalos magyarországi látogatásra - közölte a magyar külügyi szóvivő az MTI kérdésére, Petre Romannak azzal a kijelentésével kapcsolatban, amely szerint természetellenes, hogy az elmúlt fél évben nem találkozott magyar partnerével, Martonyi Jánossal. A román fél bizonyos idő elteltével nyugtázta a meghívást, ám a budapesti tárgyalásokra vonatkozó időpont-elképzelést azóta sem kapott a magyar fél. /Martonyi - Roman találkozó Szegeden. Románia nem kifogásolja az új magyar konzulátusok létrehozását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./ Petre Roman külügyminiszter jún. 23-án meglátogatta a Tornya-Battonya határátkelőt, ahol megígérte: mindent megtesz, hogy itt a közeljövőben már a 20 tonnás teherszállító kamionok is átkelhessenek. Battonyán az önkormányzat székházában a külügyminiszter szörnyülködve vette tudomásul, hogy a helység ortodox templomában (ahol egyébként egy aradi lelkész teljesít szolgálatot) csupán 200 hívőt tartanak számon, s ezekből alig huszan járnak el vasárnaponként az istentiszteletre. Szükségük van az anyaország támogatására - jelentette ki Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Önkormányzatának elnöke. A magyarországi románok elpanaszolták, hogy egyetlen képviselőjük sincs a parlamentben, "viszont nem csak mi állunk rosszul, hanem az összes magyarországi kisebbség. Ígéretekkel ámítanak minket, ám a választások után mindig megfeledkeznek rólunk". Petre Roman megígérte: fellép érdekükben, hisz az anyaországon kívüli románok sorsa is foglalkoztatja. Egyelőre morálisan és könyvadománnyal támogatta őket; nem valószínű, hogy a közeljövőben konkrétan változtatni tud helyzetükön. Petre Roman jún. 24-én tárgyal Martonyi János magyar külügyminiszterrel Szegeden, többek között, a román és magyar állampolgároknak a két ország közötti határátkelőkön való zökkenőmentesebb átkelésének biztosításáról. Később 16 ország külügyminiszterével találkozik a Közép-európai Államok Szövetségének első találkozóján. /Andó András: Helyszíni tudósítónk jelentése. Gyér érdeklődéssel fogadták Petre Romant Magyarországon. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 24./"
2000. június 28.
Július elsejétől átszervezik a határrendőrséget - közölte Gheorghe Carp tábornok, a belügyminisztérium főtitkára. Az új szervezési felépítésben megszűnik a román határrendőrség eddigi nyolc területi igazgatósága. Ezek a testület főfelügyelőségének közvetlenül alárendelt 19 határrendészeti körzetté alakulnak át. Az új szervezésben a határrendészet szerkezeti felépítése erősen megközelíti a rendőrség struktúráját. Strukturális változtatásokat hajtanak végre az eddigi lakosság-nyilvántartási igazgatóság felépítésében is. Ezt egyesítik az útlevélügyekkel, az idegenekkel és bevándorlási kérdésekkel foglalkozó eddigi igazgatósággal, s így létrehozzák a személyek informatizált nyilvántartását intéző főigazgatóságot. /Átszervezik a határrendőrséget. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 28./
2000. július 10.
"Gheorghe Funar a városi tanács alakuló ülésén elborzadva jelentette be: meg kellett érnünk azt a szégyent, hogy a városnak magyar alpolgármestere legyen. Azonban Funar tévedett. Kolozsvárnak magyar alpolgármestere volt 1990. január közepétől 1990. augusztus 8-ig is, Balogh Ferenc személyében. Sőt, a polgármester lemondása után Balogh látta el a polgármesteri teendőket is. A Szabadság munkatársának kérésére Balogh Ferenc visszaemlékezett erre az időre. Balogh Ferenc elmondta, hogy részt vett a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács megalakításában. Alpolgármesternek általában építészmérnököt szoktak kinevezni, azért esett rá a választás. A románok is rá szavaztak. A tanácsban 1990 elején megmaradt a régi hivatalnoki gárda, nehéz volt velük boldogulni. A polgármesterrel az úgynevezett "magyar kérdésekben" volt vitája. Az iskolák szétválasztására vonatkozó politikai döntés megszületett. Emlékezetes botrányt kavart a Rákóczi út átkeresztelése, ez sem volt szabályos. A polgármester lemondása után hivatalosan nem neveztek ki Balogh Ferencet, alpolgármesterként látta el a polgármesteri teendőket is. 1990 március 15-e körül is épp hiányzott a polgármester, amikor éppen március 15-re hirdettek meg egy Vatra-gyűlést. Utólag Balogh Ferencnek az volt az érzése, hogy a magyarok provokálása volt a cél. Telefonon értesítették, hogy az egyik iskolából azzal küldték haza a gyerekeket, hogy jönnek a magyarok és meggyilkolják a románokat. Máshol vodkát kezdtek osztani. Újabb hír jött: darukkal indultak el a Mátyás szobor ledöntésére. Akkor Balogh Ferenc leállította a vodka osztását és felhívta a rendőrfőnököt, figyelmeztetve, hogy provokációról van szó. Románok felvonulása is meg is kezdődött. Valaki elmondta, hogy a magyarok négyszáz román falut felégettek 1848-ban, és fújták a Funar-féle számokat, izgatva a tömeget. Végül egy józan diáknak sikerült lecsillapítania a tömeget. Ha a tömeg ingyen vodkához jutott volna, nem biztos, hogy a józan ész győzedelmeskedik. Ezt igazolja az is, hogy Balogh Ferenc minden információt hivatalon kívülről kapott meg. A kereskedelmi igazgató mentegetőzéséből pedig úgy tűnt, hogy nem neki jutott eszébe italt osztani. A választások után nem váltották le. Az akkori megyei vezetés nemhivatalosan jelezte: megtartanák alpolgármesternek, ha eltávolodna az RMDSZ-től. Ezt nem vállalta, így megvált funkciójától. /Gál Mária: Volt még magyar alpolgármestere Kolozsvárnak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./"
2000. július 20.
A brassói RMDSZ a sírgyalázás miatt feljelentette Ioan Cioaca földvári polgármestert, aki június 24-én a tömegsírok fölé állított emlékművet ledöntötte. Az emlékműrombolást Ungvári Barna hídvégi tiszteletes videoszalagon rögzítette. Az RMDSZ kéri, hogy a földvári Polgármesteri Hivatal költségén állíttassák vissza a lerombolt emlékművet. - Gheorghe Funar kolozsvári polgármester viszont elismerőlevelet küldött földvári (elv)társának. /Feljelentett sírgyalázó. = Brassói Lapok (Brassó), júl. 20./
2000. július 29.
Sorin Frunzaverde védelmi miniszter Désre látogatott. Kíséretében volt Mircea Chelaru tábornok, vezérkari főnök, Gheorghe Bucse tábornok, a légierő vezérkari főnöke, Mihail Popescu tábornok, a gyalogság vezérkari főnöke. Frunzaverde elmondta: két nap alatt meglátogatta a kolozsvári, szamosfalvi és dési egységeket. Megállapította, hogy a fizetések idejében való folyósításával gondok vannak, ezek a gondok országos jellegűek. A miniszter bejelentette, hogy megkezdődött a hadsereg átszervezése. Megváltoztatják az elnevezéseket. Aug. 1-jétől például a IV. Erdélyi Hadsereg hivatalosan IV. Hadtest lesz. Hamarosan felszámolnak az országban 19 egységet, 23-at pedig átszerveznek. A IV: Hadtest keretében kevés lesz az elbocsátás, itt a létszám megmarad. /Folytatódik a hadsereg gyökeres átalakítása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
2000. augusztus 10.
A közrend és a közbiztonság szavatolására, a törvényellenes megnyilvánulások megelőzése érdekében Bogdan Cerghizan, Kolozs megye prefektusa betiltott valamennyi, a közrendet és közbiztonságot veszélyeztető tüntetést, és utcai felvonulást. Emlékezetes, hogy Gheorghe Funar arra kérte Bogdan Cerghizant, intézkedjen a kolozsvári magyar főkonzulátus épületére kitűzött zászló azonnali kicserélésére, amelyen, véli - ″dualista címer″ - díszeleg. A polgármester a sajtónak úgy nyilatkozott: amennyiben augusztus 30-ig a zászlót nem cserélik ki, a Nagy-Románia Párt utcai tüntetéseket szervez. A prefektus nem volt hajlandó megerősíteni azt, hogy a rendelet kapcsolatba hozható-e a polgármester fenyegetőzéseivel. /Augusztus végéig tilosak az utcai tüntetések, felvonulások. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./
2000. augusztus 22.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere elkészíttetett egy városnévtábla-mintát, és kiállította közszemlére a polgármesteri hivatal elé, mondván: ″hadd szokja a nép, mielőtt a rendes helyükre kerülnek″. A tábla fehér mezőjében díszeleg a Tirgu Mures név, alatta kék mezőben a Marosvásárhely és a német elnevezés szerepe. A táblák ellen tiltakozó nyílt levelet intéztek a polgármesterhez: Vasile T. Suciu professzor, tartalékos ezredes, a Hősök és Mártírok Kultusza Nemzeti Egyesület elnöke, valamint Gheorghe Iulian tartalékos ezredes, a háborús veteránok Ion Antonescu marsallról elnevezett egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke. A nyílt levél felháborítónak tartja a háromnyelvűséget. Szerintük ez a Strasbourg-majmolás nem jelent mást, mint ″a román nép meggyalázását″. Szerintük aki az európai normákat akarja kies tájainkon meghonosítani, az szélsőséges. A szóban forgó helységnévtáblák ellen a magyar atyafiak is zsörtölődnek, mert a román megnevezés nagyobb betűkkel szerepel a táblán, mint a magyar, és ″ezzel a városvezető másodrendűségünket akarja szimbolizálni″, állítják egyesek. /Többnyelvű helységnévtáblák Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22./
2000. augusztus 31.
Aug. 30-án Kolozsváron előadássorozattal emlékezett a polgármesteri hivatal a bécsi döntés hatvanadik évfordulójára. Többek között jelen volt Gheorghe Funar polgármester, Mircea Gavrila alpolgármester, Serban Gratian, a megyei tanács alelnöke, Emil Boc, a Demokrata Párt megyei szervezetének elnöke, George Gutiu görög katolikus érsek, illetve Gheorghe Tinca volt honvédelmi miniszter, aki ma a Szövetség Romániáért Párt egyik alapembere. Valamennyi felszólaló az 1940. augusztus 30-i esemény sajtóvisszhangját, a ″magyarok által elkövetett atrocitásokat″ mutatta be. Egyesek ″a magyar nép barbár voltáról″ tartottak előadást, mások pedig a bécsi döntés kapcsán az őszi választásokon szükséges nemzeti összefogás szükségességéről, a jelenlegi hatalom ″a magyar revizionisták előtti meghunyászkodásáról″ beszéltek. A korábbi tervekkel ellentétben a résztvevők nem vonultak a magyar főkonzulátus elé. Kolozs megye prefektusa, Bogdan Cerghizan ugyanis betiltott mindenféle utcai tüntetést augusztus végéig. /Elmaradt a polgármesteri tüntetés. A nacionalista szónoklatok viszont elmaradhatatlanok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2000. augusztus 31.
Többéves várakozás után Kolozsváron idén ősszel beköltözhet egykori épületébe az idén újraalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő Református Kollégium. A tanfelügyelőséggel megegyeztek, hogy a felek aug. 31-én aláírják az ingatlan átadásáról szóló szerződést. Ennek értelmében az épületben működő Gheorghe Sincai Elméleti Líceum nyolc tantermet és adminisztratív helyiségeket szabadít fel és bocsát az ingatlan jogos tulajdonosának a rendelkezésére a háromszintes Farkas utcai épületrészben. /Visszaköltözhet otthonába a Református Kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2000. szeptember 2.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség, a Református Kollégium, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum és a Viitorul Sportklub képviselői a héten véglegesítették azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében átengednek egy szintet a régi kollégium Farkas utcai épületrészében a Református Kollégiumnak. Szükség van még a polgármesteri hivatal jóváhagyására, mivel a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum átadta az épületet a helyi tanácsnak. Ez jogtalan volt, hiszen az ingatlan már nem a Tanügyminisztérium, hanem az egyház tulajdonában van. A polgármester pedig hallani sem akar a jóváhagyásról. Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa elmondta: a tavaly szeptemberben kiadott kormányhatározat értelmében a Református Kollégium egykori épületét visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a református egyháznak. A tanácsos tájékoztatása szerint a református egyház még mindig pereli a tanfelügyelőséget, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceumot, valamint a Tanügyminisztériumot, mivel nem kötöttek semmiféle bérleti, átadási szerződést az egyházzal, és így a líceum és a sportklub immár egy éve illegálisan működik az épületben. A Gheorghe Sincai Elméleti Líceum nem hajlandó bérleti szerződést kötni, vitatja az egyház tulajdonjogát. Funar mindenféle érvet felhozott, hogy akadályozza a Református Kollégium beköltözését jogos tulajdonába. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója elmondta: amíg nincsenek meg a szükséges engedélyek, a beköltözésre nem kerülhet sor. /Papp Annamária: Funar akadályozza a Református Kollégium visszaköltözését. Még mindig vitatják az egyház tulajdonjogát. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./
2000. szeptember 5.
Mariana Dragomir Kolozs megyei tanfelügyelő kijelentette, hogy azt a szerződést, melynek értelmében a kolozsvári Gheorghe Sincai Líceum egyik épületét át kellene adni a Református Kollégiumnak, semmissé fogják nyilvánítani. Gheorghe Funar polgármester közölte: a Gheorghe Sincai Líceum a helyi tanács alárendeltségébe tartozik, a 30/2000-es sürgősségi kormányrendelet értelmében pedig ebben az ügyben ki kellett volna kérni a tanács véleményét. Funar azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben az szerződést nem nyilvánítják semmissé, bűnvádi eljárást indít az aláírók ellen. A Tanügyminisztérium ezzel kapcsolatban sajtóközleményt adott ki: "Az egyetem előtti oktatási intézmények vagyonalapja a helyi hatóságok hatáskörébe került át, ők döntenek ebben az ügyben. A kolozsvári gondok kizárólag helyi gondok, és a jelenlegi törvények értelmében a Tanügyminisztérium nem javasolhat semmit, de nem is dönthet egyes tantermek vagy iskolaépületek kiosztásáról". /Mégse kapja vissza épületét a Kolozsvári Református Kollégium? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./ Szept. 4-én a református püspökségen tartott sajtóértekezleten Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Gyenge János jogtanácsos, Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója közölték: a polgármester által kezdeményezett szept. 2-i tiltakozó gyűlés eredményeképpen a tanfelügyelőség és a Sincai-líceum vezetősége hétfőn semmisnek nyilvánították azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében az ideiglenesen a 16-os Általános Iskolában székelő Református Kollégiumnak helyet kellett volna cserélnie a líceumban működő Viitorul Sportklubbal. Ugyanakkor egy újabb jegyzőkönyvet állítottak össze, amely szerint addig, amíg nem születik törvényszéki döntés a tulajdonjog kérdésében az iskolák jelenlegi helyükön maradnak. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója nem írta alá ezt a jegyzőkönyvet. Elmondta, hogy az ingatlan telekkönyvileg a református egyház tulajdonát képezi, és tízévi száműzetés után itt az ideje rendezni a kérdést. A tavaly kiadott sürgősségi kormányrendelet szerint a kommunisták által 1948-ban államosított iskolaépületet visszaszolgáltatták a református egyháznak. Mivel hosszas tárgyalások után nem sikerült megegyezni a Gheorghe Sincai Elméleti Líceummal, az egyház pert indított azzal a céllal, hogy érvényt szerezzen tulajdonjogának.. A következő tárgyalásra szeptember 18-án kerül sor. A református egyház a nemzetközi szerveket, a református testvéregyházakat, az egyházak világszövetségét, az Európa Tanácsot és a Fehér Házat is értesíti a kialakult helyzetről. A média rendelkezésére bocsátott közleményében az egyházkerület vezetősége többek közt leszögezi: a Református Kollégium és a sportklub cseréje során csupán egyszerű adminisztratív intézkedésre kellett volna sor kerülnie. A megyei tanfelügyelőség félrevezette az igazságszolgáltató szerveket, amikor a kolozsvári törvényszékhez küldött átiratban azt állította, hogy a 30/2000 sürgősségi kormányrendelet értelmében az ingatlan az önkormányzat tulajdonába került. - Amennyiben a törvényeket mégsem tartják tiszteletben, akkor ez azt jelenti, hogy az utóbbi tíz évben nem változott semmi Romániában - szögezte le Tőkés Elek. /Papp Annamária: Holtvágányon a Református Kollégium ügye. A református egyház a nemzetközi szervek segítségét kéri. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./