Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sricpcaru, Gheorghe
2240 tétel
2001. március 3.
"Márc. 2-án Szatmárnémetiben találkozott Szabó János magyar és Ioan Mircea Pascu román védelmi miniszter. A két küldöttségben helyet kapott Bali József helyettes államtitkár és George Maior védelempolitikai és integrációs ügyekkel foglalkozó államtitkár, továbbá a két hadsereg nagyvezérkarának helyettes vezetői, Havril András és Constantin Gheorghe tábornokok, illetve más főtisztek. Jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet is. A megbeszélés után a két miniszter sajtótájékoztatót tartott. Ioan Mircea Pascu elmondta, hogy a találkozó elérte a célját, tehát hogy "megismerjük egymást, személyes kapcsolatot alakítsunk ki". Áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat és kölcsönösen informálták egymást a két hadsereg reformjának jelenlegi állásáról. Szabó János tájékoztatta őt a NATO-csatlakozással kapcsolatos magyar tapasztalatokról, illetve szó esett a NATO-bővítés további perspektíváiról. Szóba került, hogy a magyar fél eldöntötte, F-16-os repülőket fog lízingelni. A miniszter szerint Romániának nincs miért tartania attól, hogy Magyarországnak ilyen gépei lesznek, mert Magyarország NATO-tag, és Románia is az akar lenni. Szóba került még a román-magyar-szlovák közös fellépés lehetősége Cipruson, melyről Pascu kijelentette: remélik, hogy az ENSZ emellett a hármas szereplés mellett dönt. Tárgyaltak a katonai sírhelyek kérdéséről. Miután tavaly októberben Budapesten már felavatták a román katonák sírhelyét, Pascu elismerte, hogy román részről is meg kell tenni a viszontgesztust. Úgy vélekedett, hogy a magyar kérésre nagyon hamar pozitív válasz születhet. /Wagner István: Román-magyar védelmi miniszteri találkozó. Kiváló kétoldalú kapcsolatok. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 3./"
2001. március 6.
"Octav Cozmanca közigazgatási miniszter nemtetszésének adott hangot, amiért kormányát, úgymond, nem tájékoztatták a két magyar diplomata erdélyi látogatásának részletes programjáról. Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a román hatóságok megkérdőjelezték Németh Zsolt látogatásának hivatalos jellegét, mivel erről előzetesen egyeztettek a román partnerrel. A nagykövet a hírek szerint tegnap Cristian Diaconescu államtitkárral tárgyalt ebben az ügyben. Adrian Nastase miniszterelnök márc. 5-én azt nyilatkozta, hogy Németh Zsolt romániai látogatása hivatalos volt, de Kovászna és Hargita megyékben olyan tárgyalásokat is folytatott a külhoni magyarok státustörvény tervezetéről, amelyeknek nincs helye ebben az országban. Ilyen nem hivatalos látogatást tett nemrég Kolozsváron a magyar külügyminiszter egy másik helyettese is. A jövőben véget kell vetni ennek a gyakorlatnak - jelentette ki Nastase. Nincs kivetnivalója a magyar állami tisztségviselők és a romániai magyar közösség közötti megbeszéléseknek, de a protokoll szabályait be kell tartani. Dávid Ibolya esetében a román kormányfő kijelentette: "más dolog magánemberként részt venni egy bálon, és más dolog ugyanazon alkalommal a helyi polgármesterrel a Megbékélési Parkról tárgyalni". /Nemcsak Németh Zsoltra, hanem Dávid Ibolyára is neheztelnek a román hatóságok. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./ Adrian Nastase miniszterelnök - Németh Zsolt külügyi államtitkár és Dávid Ibolya igazságügyi miniszter látogatására célozva - márc. 5-én kijelentette, magyarországi tisztségviselők csak kísérettel, a kormány tudtával és beleegyezésével folytathatnak tárgyalásokat Románia területén. Adrian Nastase kormányfő fogalmazott: Németh Zsolt hivatalos látogatása csupán Bukarestre korlátozódott, a magyarlakta megyékben pedig a tisztségviselő "olyan tárgyalásokat folytatott a státustörvényről, amelyeknek Romániában nem lett volna szabad elhangzaniuk". Nastase szerint a hazai hatóságoknak "őrizniük" kell a szomszédos országból idelátogató vendégeket. "Más az, ha valaki magánemberként utazik egy fürdőhelyre. De ha egy tisztségviselő a Megbékélés Parkjáról beszélget Arad polgármesterével, kapcsolatban kell lennie a kormánnyal is" - fejtegette Adrian Nastase. Hozzáfűzte, a magyar kormány küldötteivel a hazai kormány képviselőinek a kétoldali kapcsolatokról kell tárgyalniuk. "Nem elfogadható, hogy ezek a találkozók olyanok legyenek, mintha a senki földjén történnének. Változtatunk az ezelőtti gyakorlaton" - összegezte. - Tatiana Maxim külügyi szóvivő elmondta, hogy márc. 5-én Íjgyártó István magyar nagykövet részt vett egy külügyminisztériumi megbeszélésen, ám szó sem volt arról, hogy Mircea Geoana tárcavezető magyarázatot követeljen tőle. "A nagykövet rutintárgyalást folytatott Mihai Dobre minisztériumi főtitkárral. Az ilyenfajta megbeszélések nem mennek ritkaságszámba. Napirenden szerepelt Mircea Geoana március 26-ra tervezett magyarországi látogatása, természetesen szóba került a magyar tisztségviselők nemrég történt látogatása is" - tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette: a romániai látogatásokkal kapcsolatos nyilatkozatokat nem a külügyminisztérium kezdeményezte, a probléma nem a külügyi tárca képviselőitől indult. Octav Cozmanca Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter és Németh Zsolt külügyi államtitkár romániai látogatására utalva megjegyezte: "ha a szomszédos ország kormányának képviselői turistaként jönnek Romániába, viselkedjenek ennek megfelelően, és ne találkozzanak hazai tisztségviselőkkel". A közigazgatási tárcavezető hozzáfűzte: a történtekért Mircea Geoana külügyminiszter magyarázatot követel Magyarország bukaresti nagykövetétől, Íjgyártó Istvántól. Íjgyártó szűkszavúan nyilatkozott az MTI hírügynökségnek. Mint mondta, megdöbbentőnek tartja, hogy a román hatóságok megkérdőjelezik Németh Zsolt látogatásának hivatalos jellegét, annál is inkább, hogy a látogatás programjáról a román hatóságokat előzetesen tájékoztatták. /E. Ferencz Judit: Íjgyártó Istvánt "rutinbeszélgetésre" hívták a román külügyminisztériumba. Nastase: Erdély nem senki földje. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ Adrian Nastase miniszterelnöknek a magyar kormánypolitikusok magánlátogatásai kapcsán tett szokatlanul ingerült kijelentéseit vizsgálva feltehető a kérdés: ki van otthon Erdélyben. A román államhatalom vagy azok a magyar miniszterek, államtitkárok, akik nem átallanak olykor egy-egy baráti összejövetelre, bálra vagy keresztelőre is átugrani a határon? Az a tény - hogy a magánlátogatások ennyire érzékenyen foglalkoztatják a román kormányt - a bukaresti hatalom frusztráltságáról, féltékenységéről árulkodik. Ez a hatalom nem érzi otthon magát a Kárpát-kanyaron belül, állapította meg Gazda Árpád. A kötődést Nastase a paragrafusok szigorával próbálja kompenzálni, Gheorghe Funar pedig szobrok, táblák, zászlórudak felállításával. /Gazda Árpád: Ki van otthon Erdélyben? = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap márc. 5-i számában Disszonancia Románia és Magyarország között címmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka rövid cikkét. Oplatka rámutatott: Cozmanca kirohanása nem illik sem a román külügyminiszter közelgő budapesti látogatásához, sem ahhoz, hogy a két ország védelmi minisztere igen elégedetten nyilatkozott pénteki találkozójukról. A kirohanás célja, hogy emlékeztesse Adrian Nastase kormányfőt arra, hogy tavaly, még ellenzékben, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalos látogatása után éppen ilyen felháborodottan nyilatkozott a vendégnek a látogatáshoz csatlakozó erdélyi kirándulásáról - írta Oplatka. /A Neue Zürcher Zeitung Cosmanca különös kirohanásáról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./"
2001. március 8.
"A Szekuritáté Irattárát Átvizsgáló Bizottság megtette az első lépéseket az állam által elismert vallási felekezetek képviselői múltjának átvilágításához. Erre a kezdeményezésre a különböző civil szervezetek, valamint a művelődési minisztérium kérésére került sor. Gheorghe Onisoru, az átvilágító bizottság elnöke elmondta: elkezdték a minisztériumokban dolgozó tisztségviselők átvilágítását is. Ugyanakkor folytatják a tavalyi választásokon részt vevő parlamenti pártok jelöltjeinek az átvilágítását. /Átvilágítják az egyházak vezetőit is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 16.
"Az egykori kommunista funkcionáriusok romániai visszatéréséről írt a The Washington Times márc. 10-i számában Ion Pacepa, aki Nicolae Ceausescu uralma idején a román hírszerzés vezetőjeként Nyugatra szökött. A cikk szerint Romániában újra felütötte fejét az antiszemitizmus. Utalt egyebek közt arra, hogy amerikai zsidó szervezetek kérték Ion Iliescu államfőt, vessen véget a náci korszakbeli vezetők rehabilitálásának. Pacepa megjegyezte: teljesen összeegyeztethetetlen lenne Románia jelenlegi soros EBESZ-elnöki funkciójával, ha tisztelegne a hírhedt Ion Antonescu marsall emléke előtt. "Az új antiszemiták nem mások, mint a régi kommunisták, akik ismét többségben vannak a parlamentben" - írta Ion Pacepa. A volt kémfőnök írásában sorra vett néhány "nacionalistává átkeresztelkedett kommunistát". A törvényhozásban jelen lévők közül kiemelte Corneliu Vadim Tudort, a Ceausescu család egykori "udvari költőjét", a Nagy-Románia Párt mostani vezetőjét, Gheorghe Buzatu volt kommunista történészt, aki újabban a vasgárdistákról szóló írásaival igyekszik rehabilitálni az egykori fasisztákat, valamint Constantin Florescut, a Ceausescu-féle "kulturális miniforradalom" egyik értelmi szerzőjét, aki antiszemita és magyarellenes aktivistává "képezte át magát". Pacepa élesen bírálta Bill Clinton volt amerikai elnököt, amiért tavaly decemberben támogató hangvételű levelet küldött Bukarestbe a hatalomba visszatért kommunistáknak. Kifejezte reményét, hogy George Bush, az új republikánus elnök "hozzásegíti majd a románokat annak meglátásához, milyen csúnya az új kormányzatuk ábrázata". /Pacepa: Romániában kiújult a zsidóellenesség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 12./ Pacepa két egykori beosztottjának a karrierjére is felhívta a figyelmet: Ristea Priboi lett annak a törvényhozási bizottságnak az elnöke, amely a hírszerzés fölött gyakorol felügyeletet, Tudor Tanase nyugalmazott tábornokot pedig megbízták az elektronikus megfigyelő rendszerek részlegének irányításával. /A kommunista vezetők visszatérnek. = Brassói Lapok (Brassó), márc. 16./"
2001. március 17.
"Országos szinten 30 százalékkal kell csökkenteni a helyi önkormányzatok személyzetét, ezeknek számát a helység lakosságának arányában kell meghatározni - nyilatkozta Adrian Nastase kormányfő. A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy ugyanezt a módszert kell alkalmazniuk a megyei tanácsoknak is. Szokásos heti telekonferenciáján Nastase azt is közölte, hogy az önkormányzatok költségeit ezentúl nem lehet az állami pénzekből finanszírozni, ugyanakkor a tanácsosoknak járó ülésdíjak 40 százalékkal csökkennek. Serban Gratian, a Kolozs megyei tanács elnöke szerint ezt a rendelkezést nem lehet alkalmazni. Szerinte egy 1500-as lélekszámú helységben a polgármesteri hivatalok bevételeikből képtelenek lesznek fizetni az alkalmazottakat. - A kolozsvári városi tanács 468 alkalmazottja közül a polgármesternek 218-at el kell bocsátania. Erre Gheorghe Funar - mint azt néhány napja elmondta - nem hajlandó. 1992-ben Kolozsváron a városházának csak 72 alkalmazottja volt, azóta a működésének nagy részét teljesen informatizálták, a polgármester mégis 450 felettire emelte az alkalmazottak számát. Ezenkívül az évi költségvetés 11 százalékát költik a működtetésre, ami összesen 50 milliárd lejt tesz ki. /Lázár Lehel: Takarékoskodni kell. Megszorító kormányintézkedések. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./"
2001. március 19.
"Márc. 17-én Bákó város kultúrotthonában megtartotta alakuló közgyűlését a Dumitru Martinas Római Katolikus Egyesület (Asociatia Romano-Catolica Dumitru Martinas). A terem zsúfolásig megtelt, a környező falvakból és a megye nagyobb városaiból több mint ezren jöttek el. A Moldvai Csángómagyarok Szervezetét nem hívták meg. A falvakban nem hirdették meg nyilvánosan az eseményt, a különjáratokon érkező résztvevőket a helyi papok toborozták. (Klézse esetében a helyi pap és polgármester kíséretében azok a személyek jelentek meg, akik eddig is köztudottan a csángóság ellen voltak, 1995-ben részt vettek a könyvégetési akcióban, valamennyien a Nagy-Románia Párt szimpatizánsai.) A rendezvény lényege: üzenni az európai szerveknek, hogy itt románok élnek, tehát semmi keresnivalójuk Moldvában a magyar nyelvhez fűződő követeléseknek. Ismeretes: nemrég a magyar csángók elnyomatásának ügye az Európa Tanács elé került. Bejan Gheorghe, az egyesület elnöke a kommunisták utódjainak nevezte a magyarság kezdeményezőit moldvai földön, akik erőszakkal magyarosítják még a családban is románul beszélő románokat. "Isten bocsássa bűneiket!" - mondotta arra a "néhány tucat" személyre vonatkoztatva, aki, véleménye szerint, eladta lelkét idegen kenyérért és nyelvért. Az RTDP részéről Viorel Hrebenciuc levélben üdvözölte az egybegyűlteket. A levél szerint a Bákó megyei konfliktusos helyzetek fő oka az volt, hogy erdélyi politikai pártok és etnikai szervezetek hívatlan látogatásokat tettek ezekbe a román falvakba. /Hegyeli Attila: Isten magyarul beszél... = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./"
2001. április 2.
"Emlékünnepélyt rendeznek Horváth Imre tiszteletére ápr. 11-én, a magyar költészet napján Nagyváradon, a Bihar megyei magyar költők, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa, a Megyei Könyvtár, az Ady kör és a Kiss Stúdió. A Rulikowski temetőben ünnepélyesen leleplezik a költő síremlékét; megemlékező beszédet mond Kapy István nagyváradi alpolgármester, Tempfli József római katolikus megyés püspök és Gheorghe Nemes lelkész, városi tanácsos. A Kiss Stúdióban a költő életművéről lesz kerekasztal-beszélgetés. A moderátor Tavaszi Hajnal könyvtáros, a rendezvény vendége dr. Ambrus Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. Az előadók: dr. Indig Ottó irodalomtörténész (Nagyvárad), dr. Constantin Malinas egyetemi tanár, a Megyei Könyvtár igazgatója (Nagyvárad), dr. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője (Kolozsvár) és Jakobovits Miklós képzőművész (Nagyvárad). A Megyei Könyvtár kiállítást nyit és megjelentet egy retrospektív bibliográfiai kiadványt Horváth Imre munkásságáról. /Nagy Tibor: Horváth Imrére emlékeznek. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 2./"
2001. április 6.
"Ápr. 5-én Kolozsváron megnyílt az általános közszükségleti cikkeket bemutató VIII. Közép-Kelet-Európai Vásár és a IV. Vakáció Nemzetközi Vásár. A megnyitón Gheorghe Muresanu, az Expo Transilvania főigazgatója, kiemelte a pécsi társszervező, a Fair Expo Kft. együttműködését, melynek köszönhetően a nyolcvanegy kiállító között huszonnégy magyarországi cég jöhetett el Kolozsvárra. Halász János, a bukaresti magyar nagykövetség gazdasági tanácsosa utalt arra, hogy amikor 1992-ben az első Center East Euro Fairen vett részt, a magyar-román külkereskedelmi kapcsolatok csak az évi 200 millió dollárnál tartottak. Most pedig megközelítik az egymilliárd dollárt. Romániában 3500 magyar vagy vegyes tőkéjű vállalat működik, 200 millió dollárnyi össztőkével, és ebben Kolozs megye, a maga 90 millió dollárjával, vezető helyet tölt be. /Ördög I. Béla: Húsvét előtti vásár Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./"
2001. április 17.
"Közel nyolc évvel a költő halála után a magyar költészet napján, ápr. 11-én ünnepélyesen leleplezik Nagyváradon, a Rulikowski temetőben Horváth Imre síremlékét. A sírnál beszédet mond Kapy István alpolgármester, Tempfli József római katolikus megyés püspök, valamint Gheorghe Nemes ortodox lelkész, városi tanácsos. Délután a költő életművének irodalomtörténeti és művészi jelentőségéről tartanak kerekasztal-beszélgetést a Kiss Stúdió termében. A találkozón moderátora Tavaszi Hajnal könyvtáros, meghívott előadóként jelen lesz dr. Indig Ottó irodalomtörténész, dr. Constantin Malinas, a Megyei Könyvtár igazgatója, dr. Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője, Jakobovits Miklós képzőművész, dr. Ambrus Zoltán, a Békés megyei könyvtár igazgatója, továbbá Horváth Imre egykori barátai és ismerősei. /Jelt kap Horváth Imre nyughelye. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 11./ A nagyváradi költő sírkövének ünnepélyes leleplezése és felavatása után a Kiss Stúdióban találkoztak Horváth Imre barátai és tisztelői. Tavaszi Hajnal könyvtáros leszögezte: felgyorsult világunkban nem szabad feledésbe merülniük kulturális értékeinknek. Dr. Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész a Korunk új kezdeményezéséről szólt: a folyóirat irodalmi játékot indít, amelyben az általuk kiválasztott tíz legszebb 20. századi magyar verset kell megnevezniük a kérdezetteknek. - A saját válogatásomban biztosan benne lesz Horváth Imre A sárga ház című költeménye is - jelentette ki. Tavaszi Hajnal elkészíti Horváth Imre részletes bibliográfiáját, melynek kiadására 5 millió lejt hagyott jóvá a Helyi Tanács. /Baráti hangulatú emlékezés Horváth Imrére. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 13./ A sírkő végül inkább jellegtelenre sikerült, ráadásul "multikulturálisan" kétnyelvű felirat került rá. Maga az avatás is afféle hivatalos állami rendezvénnyé lépett elő, amelynek azt kellett demonstrálnia, hogy a költségvetésből kiutalt pénzt a célnak megfelelően költötték el a sírkőállítók - ugyanis efölött bizonyos kétségek merültek fel a helyi értelmiségi körökben. A vele kortárs, őt túlélő váradi írók, költők zöme távolmaradásával fejezte ki véleményét az efféle penzum-aktivizmusról. /Síremlék Horváth Imrének. Multikulturális irodalomtörténet. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 17./"
2001. április 19.
"Ápr. 17-én az Országgyűlésben Tóth Károly (MSZP) képviselő azzal kapcsolatban intézett kérdést Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy Gyula fideszes polgármestere látogatásra hívta meg Gheorghe Funar kolozsvári polgármestert. A szélsőségesen magyarellenes polgármestert abból a célból hívta meg Gyula első embere, hogy az tájékozódjon a magyarországi nemzetiségi politika felől. Ámde a szélsőségeknek tett bármilyen kedvezmény, a velük való együttműködés a nemzet egészének tragédiájához vezet - vélte a képviselő. Orbán Viktor úgy ítélte meg: nem célszerű a parlament szintjére emelni egy vélhetően nem kellően átgondolt önkormányzati kezdeményezést. /Egy "nem kellően átgondolt önkormányzati" kezdeményezésről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./ "
2001. április 21.
"Ápr. 20-án ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács, amelynek napirendjén a saját működését szabályozó törvénytervezet, a rendőrség működését szabályozó törvénytervezet, illetve a nemzetbiztonsági törvénytervezet szerepel. A Ion Iliescu vezette testület meghallgatja ugyanakkor a nemzetvédelmi minisztérium, a belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/, a Külföldi Hírszerző Szolgálat /SIE/, illetve a kormányőrség beszámolóját múlt évi tevékenységükről. A tanácskozáson részt vesz, többek közt, Adrian Nastase kormányfő, Ioan Talpes, a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes elnöki tanácsos, Mircea Geoana külügyminiszter, Ioan Mircea Pascu nemzetvédelmi miniszter, Ioan Rus belügyminiszter, Dan Ioan Popescu, az ipari tárca vezetője, Gheorghe Fulga és Radu Timofte, a külföldi, illetve a román hírszerzés vezetője, Rodica Stanoiu igazságügyminiszter. A nemzetbiztonsági törvénytervezetben szereplő "információs közösség" kialakításáról Iliescu kijelentette: "Nem vagyok híve ennek az elképzelésnek, amely nagyon zavarkeltő, és azt a látszatot kelti, mintha egy újabb Szekuritátét akarnánk létrehozni". Ez olyan szerv lenne, amelynek fennhatósága alá kerülne valamennyi hírszerzési feladatokat ellátó egység. /Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./"
2001. április 21.
"Adrian Nastase miniszterelnök szokásos heti telekonferenciáján ismertette a prefektusokkal, hogy elhárult a parlament által elfogadott és már csak az Iliescu elnök aláírására váró közigazgatási törvény életbe léptetése elől minden akadály, hiszen az Alkotmánybíróság is kedvező döntést hozott. - Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke ápr. 20-i sajtóértekezletén bírálta az Alkotmánybíróságnak a helyi közigazgatási törvénnyel kapcsolatban hozott döntését. "Amennyiben Iliescu minden figyelmeztetésünk ellenére aláírja a törvényt, hazaáruló, a Nagy-Románia Párt pedig beindítja az államfő felfüggesztésének procedúráját" - hangoztatta Tudor szenátor. Tudor szerint Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román. - Gheorghe Funar polgármester kijelentette: Kolozsváron nem érvényes a közigazgatási törvény. Véleménye szerint a magyar nyelvnek a közigazgatásban való alkalmazásával a kormánypárt az RMDSZ-szel kötött egyezménynek igyekezett megfelelni. /A közigazgatási törvény alkalmazását szorgalmazza Nastase kormányfő. Iliescu felfüggesztését kéri az NRP. - Kolozsváron nem érvényes a törvény. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./"
2001. április 27.
"Gheorghe Funar polgármester közleménye szerint "a Kolozs megyei RMDSZ, az önmagukat történelminek nevezett egyházak szélsőséges vezetői és civil szervezetek több mint egy hónapja a magyar nemzetiségű kolozsváriak úgynevezett népszámlálásán dolgoznak". A polgármester szerint a "törvénytelen és románellenes akció célja meggyőzni a polgármestert arról, hogy a magyar ajkú kolozsváriak aránya meghaladja a 22 százalékot". Funar úgy tudja, a "népszámlálásból" szándékosan kihagyják az 1991 után Kolozsvárt elhagyó magyarokat. Funar viszont az elkövetkező hónapokban "valódi" népszámlálást szeretne szervezni a városban. A polgármester szerint a kolozsvári magyarok aránya nem haladja meg a 11 százalékot, a nemrég kihirdetett és a Hivatalos Közlönyben megjelent közigazgatási törvény nem alkalmazható. /(kiss): A polgármester nem bízik az egyházak népszámlálásában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./"
2001. április 27.
"Gheorghe Funar polgármester szerint gyulai útját a "magyar szélsőségesek" akadályozták meg. Mindez összefügg a magyar kormány azon törekvésével, hogy semmisnek nyilvánítsa a trianoni szerződést, és hogy igazolványt adjon a határon túli magyaroknak. Mint ismeretes, Dancs László a magyarországi Gyula polgármestere meghívta Funart, hogy saját szemével lássa, hogyan kell egy nemzeti kisebbség, nevezetesen a gyulai románok jogait tiszteletben tartani. A helyi önkormányzat, köztük a románok képviselői azonban lefújták a meghívást. /Funar neheztel a gyulaiakra. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./"
2001. április 27.
"Ápr. 26-án nyílt Balajti Károly kisgrafikai tárlata Nagyváradon, a Gheorghe Sincai Megyei Könyvtárban. A több mint száz munkát számláló anyag a nagyváradi közkönyvtár, a Romániai Ex Libris Társaság Nagyváradi Szervezete és a Zilahi Múzeum közös munkája nyomán került előbb a zilahi, most pedig a nagyváradi közönség elé. Húszéves múltra tekint vissza Balajti Károly kisgrafika iránti vonzódása. /Ex librisek zilahi alkotója. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 27./"
2001. május 8.
"Máj. 7-én Vasile Soporan Kolozs megye prefektusa megbeszélésre hívta Gheorghe Funar polgármestert. A találkozón a helyi közigazgatási törvény előírásairól esett szó elsősorban. A szóvivő szerint a megbeszélés során a törvénynek a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló előírásait egyik fél sem vetette fel. Megegyeztek abban, hogy minden hétfőn a megyei tanács elnöke, a prefektus és a polgármester megbeszélést tart a törvény alkalmazási módjáról, a felmerülő kérdésekről. A polgármester szóba hozta az unitárius egyháznak visszaszolgáltatott ingatlan kérdését is. Máj. 11-én Funar polgármester Razvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszterrel is találkozik. A polgármester felveti az unitárius egyház ingatlanában levő pedagógus szakkönyvtár kérdését. /Soporannal találkozott a polgármester. Kerülgették a helyhatósági törvény kisebbségi előírásait. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./"
2001. május 10.
"Máj. 9-én Ilie Ilascu átvette Nicolae Vacaroiutól a szenátori igazolványt. A szenátus elnöke újságíróknak kijelentette: Ion Iliescu és a román diplomácia további erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Ilascu három társa is szabadlábra kerüljön. Nicolae Vacaroiu cáfolta Corneliu Vadim Tudor kijelentéseit, miszerint a Román Hírszerző Szolgálat gyakorlatilag "megszöktette" előle a kedden Romániába érkező Ilascut. Iliescu államfő kijelentette: javasolni fogja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak, hogy az Őrző-Védő Szolgálat a továbbiakban is biztosítson állandó védelmet Ilascunak. - Ilacsu Bukarestbe érkezésekor csakis Ion Iliescuval kívánt találkozni, akit "megmentőjének" nevezett. Ilascu nem fogadta el a C. V. Tudor, illetve a párt főtitkára, Gheorghe Funar által felkínált iasi-i, valamint kolozsvári rezidenciákat, hanem a kormány által rendelkezésére bocsátott lakásba költözött. /Ilascu átvette szenátori igazolványát Biztonsági ügynökök vigyáznak a román hazafira. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ A parlament máj. 9-i ünnepi együttes ülésén felszólalt Ilie Ilascu is, megköszönve a román törvényhozásnak a tiraszpoli nehéz börtönévei alatt tanúsított szolidaritását, és ígérte, mindent tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Nagy-Románia Párt szenátoraként az ország érdekeit szolgálja. A Szabadság megkérdezte Eckstein-Kovács Péter szenátort, megítélése szerint hogyan fog beilleszkedni Románia és a Prúton túli Moldova újraegyesítéséért küzdő Ilascu egy olyan román törvényhozásban, amely nem engedheti meg magának azt, hogy a határrevízió kérdését napirendre tűzze. A jövő kérdése, hogy Ilie Ilascu végül is hogyan fog beilleszkedni a román parlamentbe, válaszolta. A mostani ülésen a nagy-romániás felszólalók kijelentették: remélik, hogy a jövő évi május 9-i megemlékezésre már Nagy-Románia parlamentjében kerül sor. Eckstein-Kovács Péter az együttes ülésen elhangzott felszólalásában az Ilascu-ügy kapcsán is az európai normák, politikai és erkölcsi elvek asszimilálásának fontosságát hangsúlyozta. Sz. K.: Május 9. üzenete: az európai normák elfogadásának fontossága. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ Románia soha nem szenvedett hiányt nemzeti hősökben. Találtatott egy ember Moldova Köztársaságban, akit - román szemmel nézve - akár újkori Robin Hoodnak is ki lehet(ett) kiáltani. Ilie Ilascu neve az elfogult nemzetféltőknek, a sovén alakoknak nyolc éven keresztül politikai tőkét jelentett. Vadim Tudor például egyetlen alkalommal sem szalasztotta el világgá kiáltani, mekkora disznóság áldozata a Prúton túli testvére. Egyetlen írott vagy elektronikus sajtótermék sem foglakozik azzal, hogy Ilascut miért ítélték halálra? Ilascu elítélésének indoklása viszonylag egyszerű: csoportot szervezett, és terrorista akciókban vett részt. A világon mindenütt a legnagyobb veszélynek a terrorizmust tartják, jegyezte meg Nánó Csaba. /Nánó Csaba: A nemzeti hős. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
2001. május 12.
"Máj. 11-én Kolozsvárra látogatott Razvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszter, majd Vasile Soporan prefektussal, Bartolomeu Anania ortodox püspökkel, Gheorghe Funar polgármesterrel, a nemzeti színház, illetve a magyar színház és opera vezetőségével, valamint a történelmi múzeum igazgatójával találkozott. A miniszter kijelentette: ellenzi az ásatások földdel történő betömését. - Az ásatásokat folytatni kell mindaddig, míg kiderül, mit rejt a föld. A romokat nyugati mintára, kivilágított föld alatti sétányok formájában kell megőrizni - tette hozzá. Kónya-Hamar Sándor képviselő emlékeztetett: Theodorescu annak a műemlékvédő bizottságnak volt az elnöke, amely pár évvel ezelőtt a gödrök betöméséről rendelkezett. /Kiss Olivér: Nem tömik be a főtéri gödröket Razvan Theodorescu ragaszkodik a romokhoz. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./"
2001. május 15.
"Máj. 23-ra rendkívüli tanácsülést hívott össze a polgármester, amelyen a 251-ös számú helyi közigazgatási törvény alkalmazásáról tanácskoznak. Gheorghe Funar arról tájékoztatja majd a tanácsosokat, hogy a törvény Kolozsváron nem alkalmazható, hiszen a városban a "magyarajkú románok" aránya nem haladja meg a 11 százalékot. Az ügyben helyi népszavazást szerveznek - mondta a polgármester, akinek elképzelése szerint az abból állna, hogy "magyar nemzetiségű románoknak" kérvényt kellene benyújtaniuk azért, hogy anyanyelvüket használhassák a közigazgatásban. /K. O. [Kiss Olivér]: Kolozsváron kérvényezni kell az anyanyelv használatát? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./"
2001. május 15.
"A Brassai Sámuel Líceum tetőterében máj. 9-én talált karabélyok hírére reagálva Gheorghe Funar kijelentette: az ügy kapcsán máj. 17-re rendkívüli tanácsülést hív össze. A polgármester azt szeretné, ha a tanácsosok elrendelnék "a magánszemélyek és intézmények által törvénytelenül birtokolt lőfegyverek és lőszerek" mihamarabbi begyűjtését. A polgármester értesíti a Román Hírszerző Szolgálatot, a rendőrséget, a csendőrséget és az ügyészséget tervéről és arra kéri őket, szálljanak ki azokhoz a személyekhez és intézményekhez, ahol feltehetőleg fegyvereket rejtegetnek. "Kétlem, hogy a többi, önmagát történelminek tituláló egyház birtokában nincs fegyver és lőszer. Szerintem nem véletlen, hogy a fegyvereket a Brassaiban találták, ahol az unitárius egyház és az RMDSZ is székel" - mondta Funar. "Remélem, az RMDSZ kulturális szövetség marad és nem változik át fegyveres szövetséggé" - tette hozzá a polgármester. /Kiss Olivér: "Magyar fegyverek"-et keres a polgármester Rendkívüli tanácsülés csütörtökön.= Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./"
2001. május 18.
"A Brassai Líceumban talált fegyverek ügyében máj. 17-re rendkívüli tanácsülést hívott össze Gheorghe Funar polgármester. Mikó Lőrinc RMDSZ-es városatya, az unitárius egyház tanácsosa elmondta: a fegyvereket a tűzoltó berendezések felszerelése során találták a Kossuth Lajos utcai ingatlan második emeletén. A második világháború idején az épületben katonai kórház működött, a fegyverek valószínűleg akkor kerültek oda. Az RMDSZ-nek nincs székháza az épületben - mondta. A vitának Pop Adrian parasztpárti ülésvezető vetett véget, aki formai okokra hivatkozva gondolkodás nélkül áttért a második napirendi pontra. /Kiss Olivér: Mellélőtt a polgármester fegyverügyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./"
2001. május 21.
"A brassói törvényszék máj. 18-án felmentette Gheorghe Funar polgármestert a munkahelyi visszaélés vádja alól. Mint ismeretes, a Ioan Muresan vezette Alimentara Rt. többek között azzal vádolta a polgármestert, hogy a Széchenyi téri bevásárlócsarnok szupermarketté alakításához szükséges építkezési engedély felfüggesztése miatt 14 milliárdos kárt okozott a cégnek. A vizsgálatot végző ügyészek fellebbeznek a tövényszék döntése ellen. /(k. o.): Ismét megúszta a polgármester. Gheorghe Funart felmentette a brassói törvényszék. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./"
2001. május 22.
"Máj. 18-án Kolozsváron, a polgármesteri hivatalban bemutatták Ferenczy György Erdély Golgotája című, 1941-ben kiadott, és a Sedan Kiadó által román nyelven újra közölt könyvét. A hírhedt mű témája a magyar sovinizmus 1940-44 közötti erdélyi román mártírjai. Gheorghe Funar polgármester kijelentette: "Ezer éves ellenségeink újból megismételhetik a könyvben leírt atrocitásokat, ezért intézkedem, hogy a városban minden illegálisan tartott fegyvert idejében elkobozzanak, és hogy ebben az országban ne alkalmazzanak idegen törvényeket". /Könyvbemutató a városházán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./ A könyvben olvasható: "Erdély szent földje mártírjainak állít emléket, akik a szélsőséges és soviniszta magyarok intoleranciájának, a vak gyűlöletének, valamint gyilkos indulatának váltak áldozataivá." 1940-44 időszakát akarják ezzel a "művel" ismételten átírni. Történelemhamisításról van szó, a kiadvány hemzseg a sok hazugságtól, csúsztatástól, abból a politikai célból, hogy a nemzetállam keretében egy közösség ellen tömeghangulatot teremtsenek. Mostanra időzítették ezt a kiadást, mert közeledik a közigazgatási törvény életbe léptetésének ideje, egyre aktuálisabbá válik a magyar státustörvény elfogadása. A könyv a bécsi döntés nyomán Észak-Erdélyt visszafoglaló "barbár és állati ösztönökkel felruházott, vandálok módjára viselkedő" magyarokról szól, akiknek tetteire "Európa civilizált országainak történelmében nincs példa". - Iuliufurok és hajdúgyőzők, sajnos egyre többen vannak, rájuk épít a mindenkori román hivatalos és nemhivatalos propagandaszerkezet. A kolozsvári polgármester jelenlétében lezajlott könyvbemutatóról, a Szabadság kivételével, láthatóan egyetlen helyi lap sem tudósított. /Ördög I. Béla: Könyvek és szponzoraik. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./"
2001. május 22.
"A helyhatósági törvénnyel kapcsolatos nézeteit fejtegette ismét máj. 21-i sajtóértekezletén Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere. Ismét hangsúlyozta: a városban nem alkalmazhatóak a törvénynek a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó előírásai, hiszen az 1992-ben végzett népszámlálás -véleménye szerint - már nem érvényes, a magyar nemzetiségű kolozsváriak aránya pedig nem haladja meg a 11 százalékot - állította. - Úgy értesültem, hogy keddről szerdára virradóan az RMDSZ Erdély-szerte kétnyelvű táblákat helyez el. Az akciót az éj leple alatt akarják végrehajtani - mondta. Véleménye szerint a táblák elkészítésének és kifüggesztésének költségét az RMDSZ, a magyar történelmi egyházak és a budapesti kormány alapjaiból állják. /Éjszakai RMDSZ-akciótól tart a polgármester Szerdától lép életbe a helyhatósági törvény. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./"
2001. május 22.
"A Ioan Marinescu nagy-romániás kolozsvári városi tanácsos az általa gyűjtött és szerkesztett antiszemita vicceket megjelentette a Hiparion kiadónál. Marinescu Funar polgármester hűséges támogatója. A kiadvány ellen a bukaresti izraeli nagykövetség is tiltakozott. Gheorghe Funar polgármester, aki egyben a Nagy-Románia Párt (NRP) főtitkára is, sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy antiszemita viccek megjelentek a gyűjteményben. Szerinte figyelmetlenségből közölték azokat. Corneliu Vadim Tudor közleményben fog bocsánatot kérni az izraeli nagykövetségtől és a zsidó néptől a sajnálatos eseményért - tette hozzá. Rafael Hekman, a Hiparion kiadó koordinátora úgy nyilatkozott, hogy a cég egyetlen példányt sem vont vissza a forgalomból. A könyv 20 ezer példányban jelent meg. /Kiss Olivér: Antiszemita vicceket gyűjtő NRP-tanácsos C. V. Tudor nyilvánosan kér bocsánatot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./"
2001. május 23.
"Kolozsváron többféleképpen értelmezik a máj. 23-án életbe lépő 215-ös számú közigazgatási törvény egyes előírásait. Ionel Flesariu államtitkár Kolozsváron úgy nyilatkozott: az új törvény több, Románia által aláírt és ratifikált nemzetközi egyezmény előírásait is magába foglalja. Példaként a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját hozta. Flesariu elmondta, hogy a kétnyelvű helységnévtáblákra vonatkozó előírást csupán "az elkövetkező időszakban" alkalmazzák, miután a kormány összeállítja azon települések jegyzékét, ahol a magyar vagy más nemzetiségű lakosok aránya meghaladja a törvényben meghatározott 20 százalékot. Kolozsvár polgármesterének azon felvetésére reagálva, hogy az 1992-ben végzett népszámlálást nem lehet figyelembe venni, mivel ennek adatai már nem érvényesek, Flesariu elmondta: a kormány hatáskörébe tartozik meghatározni, mikor szerveznek népszámlálást. Az utolsó cenzus adatai az újabb népszámlálás eredményeinek közzé tételéig érvényesek. A törvény értelmében a polgármestereknek az illető településen a 20 százalékot meghaladó kisebbség nyelvét ismerő személyeket kell alkalmaznia, kérésükre pedig a kisebbség nyelvén kell kibocsátania különböző iratokat. Amennyiben a tanácsosok egyharmada például magyar, a tanácsülés összehívására vonatkozó iratot, a tanács napirendjét magyarul is meg kell szerkeszteni. Ezenkívül a tanácsosok magyarul szólalhatnak fel, és tolmácsot biztosítanak nekik. Vasile Soporan prefektus nem nyilatkozott arra vonatkozóan, mit tesz, amennyiben Gheorghe Funar polgármester nem fogja betartani az új törvény egyes előírásait. Funar bejelentette: a városban nem alkalmazható a közigazgatási törvény, hiszen a város magyar nemzetiségű lakói nem haladják meg a 11 százalékot. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint Gheorghe Funar álláspontja nevetséges. Amennyiben Gheorghe Funar polgármester nem tarja be az anyanyelv használatára vonatkozó törvényes előírást, tette kimeríti a hivatali visszaélés bűncselekményét. A megyei útügyi igazgatósághoz rendelés érkezett több száz kétnyelvű tábla elkészítésére. /Kiss Olivér: Rendelés több száz kétnyelvű helységnévtáblára. A Cluj-Napoca/Kolozsvár még nincs közöttük. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./"
2001. május 24.
"Gheorghe Funar polgármester közleménye szerint 1992-2000 között a magyar nemzetiségű kolozsváriak születési aránya 13,64%, az elhalálozási ennek kétszerese, azaz 26,93% volt. Véleménye szerint ez világosan jelzi "a magyar nemzetiségű kolozsváriak természetes úton történő csökkenését". Ehhez még hozzáadódik több ezer kivándorolt is. Adrian Nastase kormányfőhöz intézett nyílt levelében Gheorghe Funar Ionel Flesariu közigazgatási államtitkár tisztségéből való felmentését kérte, azzal indokolva: a politikus a "bécsi diktátumot követő magyar megszállás idejéből származó" helységnévtáblák elhelyezését szorgalmazta. - A helyi közigazgatási törvényben előírt kétnyelvű feliratokat azokon a településeken lehet alkalmazni, ahol a kisebbségek száma az 1992-ben végzett népszámlálási adatok szerint meghaladja a 20 százalékot - nyilatkozta máj. 23-án Octav Cozmanca közigazgatási miniszter. Egyetlen hiteles okmány az Országos Statisztikai Hivatal által 1992-ben kibocsátott népszámlálási adatokat tartalmazó okirat. /Magyar születési statisztika a hivatalban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./"
2001. május 24.
" Ion Iliescu államfő háromszéki látogatása máj. 22-én este Kovásznán kezdődött. A volt Ceausescu-villában Zsuffa Levente, Kovászna város polgármestere, valamint székely és román népviseletbe öltözött helyi fiatalok virággal, illetve kenyérrel és sóval fogadták az ország elnökét. Az ünnepi vacsorára meghívták Horia Grama prefektust, Demeter János megyei tanácselnököt, Puskás Bálint RMDSZ-szenátort, valamint a TDRP részéről Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselőt. A meghívottak ismertették a régió és a város gondjait is. Máj. 23-án reggel a kovásznai polgármesteri hivatalban folytatódott a látogatás. Az államfő jó két órán át hallgatta a megye különféle körei nevében felszólalókat, a felvetésekre félórás beszédben válaszolt. Innen Sepsiszentgyörgyre látogatott Iliescu. A prefektus bemutatta a megyét, ezt követte a jó két órán át tartó problémafelvetés. Gheorghe Tatu volt megyefőnök, az ASTRA művelődési egyesület elnöke rátért a románság sérelmeinek ecsetelésére. "Nem szeretnénk megtűrtek lenni a megyében" - mondotta. I. Solomon, az Andrei Saguna Liga elnöke /aki sérelmi folyamodványok szerkesztésével vált ismertté/ felháborítónak találja, hogy egyes köztisztviselői állások betöltését magyar és román nyelvismerethez kötik. Javaslata, hogy a választási törvényt módosítsák, és a küszöb eltörlésével tegyék lehetővé a székely megyékben is egy-egy román képviselő bejutását a parlamentbe, nagy sikert aratott, Puskás szenátor és Nagy Gábor tanügyi szakszervezeti vezető is melegen támogatták: ha ezt a jogot a szórványmagyarság is megkapja, akkor a román parlamentben két román és kb. 35 magyar képviselővel lesz több, mint most. Demeter János tanácselnök hangsúlyozta: a megye fő gondja a településfejlesztés akadozása, az épülőfélben lévő vagy eltervezett iskolák, művelődési házak, kórházak, szociális lakások tető alá hozatala, a megye nem a központi költségvetéshez való hozzájárulása arányában részesül a leosztott pénzekből. Felugrott Ioan Lacatusu, a N. Colan-központ vezetője, hogy felhánytorgassa: a román nyelvet szerinte úgyszólván kitiltották a nyilvános helyekről, hogy a megye címere nem készült el, mert a magyarok ragaszkodnak a régi székely címerhez, hogy Zágonban a régi "horthysta" talapzaton helyeztek el újabban emléktáblát stb., stb. Iliescu elnök kifejtette: közös gondjainkat közösen oldhatjuk csak meg. A közigazgatási törvény szerint a hivatalos államnyelv egyértelműen a román marad - szögezte le, az anyanyelvhasználat engedélyezését pedig úgy kell felfogni, hogy az nyitás az emberek felé. Iliescu elnök végül Hargita megye felé távozott. /B. Kovács András: Iliescu látogatása Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./ "
2001. május 26.
"A máj. 25-i telekonferencián Adrian Nastase kormányfő kitért Gheorghe Funar sajátos törvényértelmezésére is, hangsúlyozta: az 1992-ben végzett népszámlálás adatai a jövőre szervezett cenzus elkészítéséig érvényesek. Mivel Vasile Soporan prefektus nem vette észre, hogy Funar fel szeretne szólalni, a telekonferencia végén a polgármester felháborodva elmondta: a kormányfő említette nevét és kijelentéseire szeretett volna válaszolni. Több telekonferencián nem vesz részt. Bejelentette, hogy mivel 14 tanácsos tisztsége összeférhetetlen a városi tanács hatáskörébe tartozó önálló vállalatok vezetőtanácsi tagságával, mandátumuk megszűnt. Ez azt jelenti, hogy 17 tanácsos marad. Nincs meg a többség, a tanács nem ülésezhet. Ő nem alkalmazza a kétnyelvű táblákra vonatkozó előírást. Amennyiben valaki kétnyelvű táblát tesz fel, ezeket le kell szedni, a tettesek pedig szigorúan büntetendők - mondta Funar polgármester. - A sajtó jelenlétében Vasile Soporan próbálta meggyőzni a polgármestert, hogy alkalmazza a törvényt, de Funar hajthatatlan maradt. /Kiss Olivér: Nastase megleckéztette Funart Csak egyféleképpen értelmezhető a törvény. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./"
2001. június 4.
"A megyei rendőrség büntetőeljárást indított Gheorghe Funar ellen. A rendőrség közérdek ellen elkövetett munkahelyi visszaéléssel vádolja a polgármestert, mivel törvénytelen és önkényes módon lepecsételtette a városháza üvegtermét, ahol a városi tanács ülésezik. A rendőrség képviselői a hétvégén úgy nyilatkoztak: a terem lepecsételése és a tanácsosok gyűlésének megakadályozása kimeríti a munkahelyi visszaélés bűncselekményét. Úgy vélik, a törvénytelen intézkedéssel a polgármester a városi tanács működését veszélyeztette. Amennyiben az ügyészek is úgy vélik, hogy Gheorghe Funar közérdek ellen elkövetett munkahelyi visszaéléssel vádolható, a polgármestert előzetes letartóztatásba helyezhetik, a prefektusnak pedig kötelessége felmenteni tisztségéből az elöljárót. /Kiss Olivér: Újabb büntetőeljárás Funar ellen A vád: munkahelyi visszaélés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./"