Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. február 10.
Borbély László RMDSZ-képviselő az egyik román hírtelevízióban kiejtett egy olyan mondatot, melyet magyar vezetőtől az elmúlt tizenkilenc évben aligha hallottak: ,,Ilyenek vagyunk mi, románok. ” A riporter csodálkozó kérdésére észbe kapott és javított mi, magyarok is ilyenek vagyunk, nem állunk a munka mellé, és nem használjuk az eszünket. Kinek képzeli magát Borbély László volt miniszter, s mit jelenthet számára az RMDSZ, melynek tizennyolc esztendeje magas rangú tisztségviselője, ha négyévi miniszterkedés hatására a tudatalattijából ilyen furcsa mondatok törnek föl? Borbély László kismiska az RMDSZ másik nagyágyúja, Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke mellett, aki múlt héten egy sajtótájékoztatón kijelentette: felelőtlennek és kissé alávalóaknak tartja azokat, akik a helyi autonómiareferendumok megszervezését szorgalmazzák, hiszen ezekre nincs törvényes keret. A képviselők, szenátorok nem azért lennének, hogy ezeket a törvényes kereteket megteremtsék? Miért ül Kelemen Atilla ugyancsak bő évtized óta a szenátusban? /Simó Erzsébet: Magas lóról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./
2009. március 17.
Traian Basescu államfő melléfogott Sólyom László köztársasági elnök vegzálásával. Az a tény, hogy a román hatóságok megtagadták a köztársasági elnöknek, hogy repülőgéppel, illetve helikopterrel utazzék a Nyerges-tetőre, példátlan az európai demokratikus államok történetében. Nem lesz könnyű sem a román külügy, sem a közlekedésügy miniszterének a magyarázkodás. Közeledik az elnökválasztás, Basescu bármi áron még öt esztendeig a Cotroceni-palota ura akar maradni. Ha kell, nacionalista húrokat penget, ha kell, a székelyeknek gazsulál. /Simó Erzsébet: Sólyom László esete Traian Basescuval. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./
2009. március 30.
Gyurcsány lemondása és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének bedobása a politikai köztudatba sejtette, hogy a magyar miniszterelnök, az MSZP elnöke pályája végéhez közelít. Először úgy tűnt, ellenőrizni tudja az eseményeket. Terve azonban nem sikerült, a napok élénk miniszterelnök-kereséssel teltek, majd Surányi Györgytől Békesi Lászlóig többen kijelentették, a szocialisták tákolmány programját nem vállalják. Az SZDSZ háromszázalékos, de újabb koalícióra bármikor kész pártként ismét királycsináló akar lenni, bedobta: számára elfogadható lenne Bokor Lajos volt pénzügyér, az MDF európai parlamenti listavezetője is. Azonban elutasítást kaptak. Mindeközben Sólyom László államfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is kimondta: az ország jelenlegi helyzetében a döntést a nép elé kell vinni, azaz előrehozott választásokat kell tartani. Gyurcsány és köre, no meg a cselédsajtójuk hevesen tiltakozott. Azután Suchman Tamás, a szocialisták egyik ismert figurája közölte: a pártnak új elnököt kell választania, mivel Gyurcsány lejáratta magát. Erre Gyurcsány, aki a gyors véleményváltás nagymestere, bejelentette: lemond pártelnöki funkciójáról is. Azonban utódja kijelölésétől nem állt el, jelölte Bajnai Gordon ipari és gazdasági miniszter. Az MSZP rábólintott. Még az SZDSZ döntésére várnak. Ha az SZDSZ besorol Gyurcsány mögé, néhány hónappal meghosszabbítják Magyarország agóniáját. /Simó Erzsébet: Gyurcsány megbukott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 30./
2009. április 1.
A Hargita Népe régi gazdasági vezetőjének és főszerkesztőjének nyugalomba vonulása után az új menedzser, Karda Emese tavaly önkényesen leváltotta a főszerkesztőt, Sarány Istvánt, Kozán István személyében új főszerkesztő került a lap élére. Azóta tizenkét munkatárs hagyta ott a lapot. Úgy hírlett, a megyei tanács átszervezné a kiadót, menesztené a vezetőjét, leváltaná a főszerkesztőt, illetve bővítené a szerkesztőséget. A szándék hamar kitudódott, ami taktikaváltásra késztette Borboly Csabát. A tanácselnök előbb megpróbálta „lekenyerezni” Kardát egy gazdasági igazgatói állással, majd meghátrált. /Simó Erzsébet: Puccskísérlet a Hargita Népénél. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2009. április 8.
A kormányzás megszerzése, a szocdemekkel való koalíció sok jót sem Demokrata-Liberális Pártnak, sem Basescu elnöknek nem hozott. Az igazság bajnokaként számon tartott államfő tekintélye dőlt rövid idő alatt romba. Valószínűleg a hatalom mértéktelenné és elővigyázatlanná tette, családja a fejére nőtt, luxuslakást vásárló lánya, politikai pályára vágyó kisebbik csemetéje, sikeres, de gátlástalan öccse és unokaöccsei, pártjának pénzéhes üzletemberei mintha elveszítették volna a mértéket. Váratlanul megszólalt társa a kormányzásban és ellenfele az elnöki székért folytatott harcban, Mircea Geoana, a szocdemek elnöke: ügyészségi kivizsgálást követel a Basescu család vagyonosodása kapcsán. /Simó Erzsébet: Lejtőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./
2009. május 13.
Az MPP elnöksége, élén Szász Jenő elnökkel felszólította tisztségviselőit, hogy maradjanak távol az európai parlamenti választások kampányrendezvényeitől, mert az Erdélyi Magyar Összefogás Listája félrevezető, részösszefogás. A területi szervezetek zöme – Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár megye – hallani sem akar arról, hogy ne vegyen részt a Tőkés László vezette EP-lista támogatásában, Háromszéken passzívak maradnak az MPP vezetői, de Tőkés Lászlóval folytatott korábbi egyeztetés értelmében ellenkampányt sem folytatnak. Szász Jenő felhívása bizonyítja: a párt vezetése igen megosztott. Ennek súlyos következményei lehetnek, nemcsak pártjukat verik szét, de fel akarnak égetni minden utat egy későbbi megegyezés előtt. /Simó Erzsébet: Minek a bojkott, amikor össze kell fogni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./
2009. május 15.
Új, egységesnek nevezett nyugdíj- és fizetési törvényen dolgozik a Boc-kabinet, mert rájöttek: elképesztően nagy a különbség mind a legkisebb bér és a legnagyobb fizetés, mind a minimális nyugdíj és néhány kivételezettnek tekinthető szakmai csoport nyugállományi illetménye között. Az állami költségvetésből tavaly 1,4 milliárd eurót kellett átutalni a nyugdíjpénztárnak, hogy 200 000 luxusnyugdíjasnak nevezett személy járandóságát ki tudják fizetni, miközben a 4,5 millió nyilvántartott nyugdíjas egy álló esztendő során összesen 11 milliárd euróba kerül. A legalacsonyabb nyugdíjak 300 lejt tesznek ki, a legmagasabbak meghaladják a 30 000 lejt. Valamivel csökkenni fog az aránytalanság, a legnagyobb és legkisebb nyugdíj között nem százszoros, hanem csupán ötvenszeres lesz a különbség. A négy és fél millió ember ma Európában a legalacsonyabb nyugdíjellátmányban részesül. /Simó Erzsébet: Nyugdíjreform román módra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./
2009. július 22.
A Spiru Haret magánegyetem által eddig kibocsátott oklevelek érvényesek és érvényesek maradnak – jelentette ki július 21-én Ecaterina Andronescu tanügyminiszter. Elmondta, bizonyos esetekben ellenőrzik az oklevelek érvényességét. A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az egyetem nem működik együtt a tárca ellenőrző testületének tagjaival, akik a felsőfokú oktatási intézmény által kibocsátott oklevelek hitelességét és érvényességét ellenőrzik. /Érvényesek a Spiru Haret oklevelei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./ Romániában a politika mindent legyőz, mindent ural. Itt van példának Ecaterina Andronescu miniszter asszonyról esete a Spiru Haret Egyetemmel. A diplomagyárként ismert Spiru Haret Egyetem akkreditálás hiányában működő, látogatás nélküli és távoktatásos tanulmányi vonalainak diplomásait szerette volna öt éven belül szakmai ellenőrző vizsgára kötelezni. Azonban a szigorúan szakmai kérdésbe beleszól a párt, az elnökjelölt Mircea Geoana. Országos cirkuszt rendezni és megalázni egy minisztert, miközben korábban tudásközpontú társadalomról szónokoltak a pártok iskolázottabb aktivistái, enyhén szólva is különleges. /Simó Erzsébet: Mindenható pártpolitika. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./
2009. július 28.
Sepsiszentgyörgynek nem volt szerencséje a helyi televízióval. Míg élt Szalló László, és vállalkozásai jövedelméből fedezte a Selectronik tévéstúdiójának személyzeti és műszaki költségeit, sikerült megteremtenie egy elfogadható városi televíziót. A 2004-es választások idején a független helyi tévé zavarta a magyar politikusokat, Albert Álmos polgármester, az RMDSZ akkori elnöke intézkedett, később megszabadult a helyi tévét akkoriban sikeresen vezető Erdély Andrástól. Albert Álmos polgármester az üzletemberekkel, Média 3 nevű alapítványukkal nekifogtak a helyi televíziózásnak. Egy ideig egymást váltották az igazgatók. Embereiknek nem volt sem szakmai ismeretük, pénzt sem voltak hajlandóak e célra áldozni, így az egészet átadták Kereskényi Áron média szakon frissen végzett fiatalembernek. Ez lett az Aktív TV. Az elavult felszerelést kicserélték, valamennyi pénzt is szivattyúztak bele, a dolgok mégsem mentek. Az Aktív TV minden volt, csak helyi televízió nem. Végül a Média 3 Alapítvány tagjai feladták. Ez év első felében eladták a licencet Eduard Bogdan kolozsvári médiavállalkozónak. Bogdan rájött: a székelyföldi tévépiac szabad, évekkel korábban Csíkszeredában, idén Sepsiszentgyör-gyön vetette meg lábát. Egy ideig Székely TV néven futtatta vállalkozásait, majd Klub Tévé néven sugároz primitív, igénytelen műsort. Albert Álmos több mint másfél évtizedes polgármesteri regnálásának kudarcai közé besorolhatja a helyi magyar televíziózás felszámolását is. Az audiovizuális tanács honlapja szerint Sepsiszentgyörgy városában még van két tévélicenc. Egyik a bukaresti Antena 1 társaságé. Ők valamikor másfél évtizeddel ezelőtt próbálkoztak egy stúdió beindításával, de régen feladták. Műsorszórási joga van az Antal & Tamas Kft. -nek, de a tulajdonosok átadták licencüket az Erdély FM-nek. Az Erdély FM a Janovics Jenő és a Communitas Alapítvány tulajdona, s jó öt esztendeje próbálkozik a rádió mellett az erdélyi magyar televíziót is tető alá hozni. Egyelőre nem nagy sikerrel. A sepsiszentgyörgyi városi televízió megszűnt. /Simó Erzsébet: Isten veled, helyi televízió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 28./
2009. augusztus 6.
A romániai magyar politikusok lesik, mikor bomlik szét a kormánykoalíció, és kerülhetnek vissza a hatalomba. Mert oda vágynak, ezt nyíltan vállalják, s azt is, hogy nem finnyásak, ha a szocdemeknek lesz szükségük pótlékra a parlamenti többség megteremtéséhez, melléjük állnak, ha a demokrata-liberálisoknak, akkor oda. Kelemen Hunor már a kormánykoalíció bejelentésének pillanatában az érdeklődő Hír Televízióknak elmondta, szerinte életképtelen szövetség született, hamar szétesik, s akkor ismét ők következnek. Nem számít, hogy a Geoana vezette szociáldemokraták decemberben kijelentették, az RMDSZ-szel nem kívánnak szövetségre lépni, s Traian Basescu államfő közvetlenül a választások után szövetséget kínált Markó Bélának, mint utóbb kiderült, csupán azért, hogy a liberálisokkal való korábbi egyezséget szétzilálja. /Simó Erzsébet: Sült galambra várva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./
2009. augusztus 31.
Augusztus 29-án bemutatták Dr. Nagy Lajos Komolló-monográfiáját a Rétyi Napok nyitórendezvényeként. A közel fél évszázada e tájon megtelepedett és orvosként dolgozó szerző negyedik könyve is összegző mű. Nemcsak a kis falu múltját, földrajzát, flóráját és faunáját írja le, hanem embereit, családjait örökíti meg, két igen emlékezetes lakójának, Dimény Jánosnak és Benkő Kálmánnak a szerző felkérésére írott visszaemlékezéseit is felhasználva. A szerző felkutatta a kis település egyházi levéltárának anyagait is. Sylvester Lajos értékelte Nagy Lajos e könyvét és munkásságát. /Simó Erzsébet: Bemutatták dr. Nagy Lajos Komolló-könyvét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./
2009. december 3.
Az erdélyi magyaroknak nem örömteli, hogy annak az országnak, melyben élnek, nemzeti ünnepe a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájára, a történelmi Magyarország feldarabolására emlékeztet. Nincs mentség arra, hogy Szász Jenő, Rácz Károly és Nagy István, a Magyar Polgári Párt elöljáróinak, hogy eleget tettek Traian Basescu államfő meghívásának, s megjelentek Bukarestben az elnöki palota ünnepségén. Emlékeztetni kell 2002. december elsejére, amikor Budapesten a Kempinski Hotelben Adrian Nastase, Medgyessy Péter akkori miniszterelnökök, Verestóy Attila és más RMDSZ-vezetők együtt ünnepeltek. Az erdélyi magyarság azóta sem bocsátott meg egyiküknek sem. /Simó Erzsébet: Ki mit ünnepel? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./
2009. december 23.
Sepsiszentgyörgyön az akkori lap, a Megyei Tükör főszerkesztője, Vasas Ferenc keményen kézben tartotta a lapot, s űzte az újságírókat az üzemekbe, beszámolni a szigorúan ellenőrzött közhangulatról. A szerkesztőség egyik hátsó szobájában – melyet az újságírók maguk között Kelet-Európai Klubnak neveztek – szabadon beszéltek, vitatkoztak. Akkoriban úgy gondolták, ha már le nem írhatják, legalább szóban mondják el véleményünket. Utólag kiderült, jól gondolták: lehallgatókészüléket szereltek a szobába. Később – többszöri kérelmezés után -, máig sem szerelték azt le. 1989 decemberében készültek az ünnepekre. Beszerezték a névsor szerint osztott fejenként fél kilogramm sertéshúst, feketén kávét szereztek. Az újságírók lakásán is voltak lehallgatókészülékek. Amikor győzött a forradalom, Sepsiszentgyörgyön az akkori párttitkár, Rab István társaival a hátsó kapun elmenekült. Az újságírók rohantak a szerkesztőségbe, lapot kell csinálni. Jecza Tibor, leváltás előtt álló főszerkesztő-helyettes már megérkezett. Percek alatt összefutott a társaság kevésbé gyáva része, Áros Károly, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Incze Ibolya, Páljános Mária, B. Kovács András, Albert Levente, Tompa Ernő és Torma Sándor, akit az előző hónapokban főszerkesztő-helyettesnek készítettek elő Jecza Tibor helyett. Új lapot indítunk – döntötték el. Bejött a megyei pártbizottságtól az első titkárral együtt menekülő főszerkesztő, Vasas Ferenc is. Szokásával ellentétben csendes volt, kiment, telefonálgatott, újra visszatért. Vasas megszólalt: vegyék kicsit vissza az iramot! B. Kovács András megkérdezte: Te azt hiszed, hogy ezt a lapot veled fogjuk csinálni? Vasas hitetlenkedve szétnézett, majd sértődötten elment. Megegyeztek, Háromszék lesz a lap címe. Megérkezett Magyari Lajos. Akkoriban jó formában volt, hónapok óta nem ivott, tehetségét mindenki tisztelte, úgy határoztak, ideiglenesen irányítsa Magyari Lajos a lapot, majd sort kerítenek a vezetőségválasztásra is. Magyari Lajos két és fél évig vezette az újságot (1992-ben elment szenátornak), s el kell ismerni, a nehéz időkben végzett munkájával, napi politikai kommentárjaival beírta magát a romániai magyar sajtótörténetbe. Az első szám Győzött a nép akarata szalagcím alatt jelent meg. Az első oldalra került Magyari Lajos Kérdések című verse, Páljános Mária kis gazdasági beszámolója. A belső két oldalon Gajzágó Márton, Sylvester Lajos, Matekovics János, Áros Károly publicisztikái sorakoztak. Gyorsan elfogyott az első szám, s hónapokig 25–30 000-es példányszámban jelent meg a napilap. /Simó Erzsébet: Volt egyszer egy nap, született egy lap (Húszéves a Háromszék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./
2010. január 12.
Vitézkedés után néma csend
Az RMDSZ igen elégedettnek látszik, hogy sikerült ismét hatalmi tényezővé válnia. Minisztereit, prefektusait már kinevezték, a napokban nevesítik az államtitkárokat is, tehát jó esetben kéttucatnyi embere ismét biztonságos helyre kerül.
Markó Béla elfoglalta újra helyét a kormány asztalának sarkán, időnként gondterhelt, máskor elégedett arccal néz a kamerákba, mintha pontosan érzékelné: nem lesz diadalmenet ez a kormányzás. Nemcsak azért, mert válságos idők elé nézünk, s ilyenkor a hatalom nem öröm, inkább óriási felelősség, hanem mert bizonyára azt is látja, mind a párt, mellyel összeszövetkezett, mind Emil Boc, aki a kormányt vezeti, egy felsőbb hatalom — az államfő — eszköze, tehát kiszámíthatatlan. Igaz, ennek tudatában vállalták a nem épp hálás másod-, harmadhegedűs szerepet, s annak lehetőségét, hogy terveik, elképzeléseik töredékét sem tudják megvalósítani.
Múlt héten például szinte hitetlenkedve néztük, milyen bátor, következetes és — eddigi szereplését meghazudtolva — szociálisan érzékeny ez a szövetség, milyen határozottan követeli, hogy a kormány tartsa magát az ország törvényeihez, és emelje meg a nyugdíjpontok értékét az átlagfizetés 45 százalékára. Még azt is kilátásba helyezték, hogy nem szavazzák meg a társadalombiztosítás költségvetését. A vitézkedés huszonnégy órát, ha tartott, mert — mit tesz Isten — egy kora reggeli órában Emil Boc találkozott Markó Bélával, az RMDSZ-képviselők, -szenátorok hangja elhalt, Kerekes Károly még annyit elrebegett, hogy legalább az inflációs rátával jó lenne emelni a nyugdíjakat, majd ő is elnémult, s a bizottságokban már úgy szavaztak, ahogyan a kormánykoalíció tagjaihoz illik. Pedig senki nem hajtotta őket bele e kis lázadásba, maguk vállalták, ezért a visszalépés is őket minősíti. Az már csak ráadás, hogy a Boc-kormány miniszterelnök-helyettese mit sem tud arról, illetve a sajtóból értesült, hogy 31,1 százalékos adóval akarják sújtani a civil szerződéses munkavállalókat. Ami padlóra küldi a sajtót, a színházakat, előadókat, kiadókat. De ha már az RMDSZ kormányszerepéről beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Cseke Attila egészségügyi miniszter tevőleges hozzájárulásával az élelmiszertermékek zömének igen jelentős áremelésére adták áldásukat az egészséges táplálkozási szokások meghonosítása érdekében. Mintha nem is ezen a világon élnének, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy a nyomor szélén egyensúlyozó társadalmakban a hasonló lépések teljesen értelmetlenek, már ami az egészséget illeti, mert az állam bevételei valóban nőnek.
Különben csend van. Örülünk, hogy élünk, s annak is, hogy az RMDSZ ministrál a kormányban.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ igen elégedettnek látszik, hogy sikerült ismét hatalmi tényezővé válnia. Minisztereit, prefektusait már kinevezték, a napokban nevesítik az államtitkárokat is, tehát jó esetben kéttucatnyi embere ismét biztonságos helyre kerül.
Markó Béla elfoglalta újra helyét a kormány asztalának sarkán, időnként gondterhelt, máskor elégedett arccal néz a kamerákba, mintha pontosan érzékelné: nem lesz diadalmenet ez a kormányzás. Nemcsak azért, mert válságos idők elé nézünk, s ilyenkor a hatalom nem öröm, inkább óriási felelősség, hanem mert bizonyára azt is látja, mind a párt, mellyel összeszövetkezett, mind Emil Boc, aki a kormányt vezeti, egy felsőbb hatalom — az államfő — eszköze, tehát kiszámíthatatlan. Igaz, ennek tudatában vállalták a nem épp hálás másod-, harmadhegedűs szerepet, s annak lehetőségét, hogy terveik, elképzeléseik töredékét sem tudják megvalósítani.
Múlt héten például szinte hitetlenkedve néztük, milyen bátor, következetes és — eddigi szereplését meghazudtolva — szociálisan érzékeny ez a szövetség, milyen határozottan követeli, hogy a kormány tartsa magát az ország törvényeihez, és emelje meg a nyugdíjpontok értékét az átlagfizetés 45 százalékára. Még azt is kilátásba helyezték, hogy nem szavazzák meg a társadalombiztosítás költségvetését. A vitézkedés huszonnégy órát, ha tartott, mert — mit tesz Isten — egy kora reggeli órában Emil Boc találkozott Markó Bélával, az RMDSZ-képviselők, -szenátorok hangja elhalt, Kerekes Károly még annyit elrebegett, hogy legalább az inflációs rátával jó lenne emelni a nyugdíjakat, majd ő is elnémult, s a bizottságokban már úgy szavaztak, ahogyan a kormánykoalíció tagjaihoz illik. Pedig senki nem hajtotta őket bele e kis lázadásba, maguk vállalták, ezért a visszalépés is őket minősíti. Az már csak ráadás, hogy a Boc-kormány miniszterelnök-helyettese mit sem tud arról, illetve a sajtóból értesült, hogy 31,1 százalékos adóval akarják sújtani a civil szerződéses munkavállalókat. Ami padlóra küldi a sajtót, a színházakat, előadókat, kiadókat. De ha már az RMDSZ kormányszerepéről beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Cseke Attila egészségügyi miniszter tevőleges hozzájárulásával az élelmiszertermékek zömének igen jelentős áremelésére adták áldásukat az egészséges táplálkozási szokások meghonosítása érdekében. Mintha nem is ezen a világon élnének, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy a nyomor szélén egyensúlyozó társadalmakban a hasonló lépések teljesen értelmetlenek, már ami az egészséget illeti, mert az állam bevételei valóban nőnek.
Különben csend van. Örülünk, hogy élünk, s annak is, hogy az RMDSZ ministrál a kormányban.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. január 18.
Teher alatt
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása révén — úgy tűnik — helyreállnak megyei szinten a tavalyi kormányalakítás után a természetes állapotukból kibillentett dolgok. A megyei intézmények több mint hatvanöt százalékában újra magyar vezetőket nevezhetnek ki. Igaz, még ez sem tükrözi a természetes arányt, de mégis a méltánytalanság zömét eltünteti. Ráadásul reménykedhetünk abban, hogy a tavaly hevenyészett módon toborzott, nem épp hozzáértésükről híres igazgatók, intézményvezetők helyére sikerül képzett, versenyképes szakértőket állítaniuk, s nem a párt, illetve ahogyan mifelénk mondják, a szövetséghez való hűség lesz az egyetlen kritérium kiválasztásukkor.
Csakhogy ez még közel sem elég a boldogsághoz. Feltételezzük, a szövetség vezetői tisztában vannak azzal, hogy az említetteknél jelentősebb, jövőnk, megmaradásunk szempontjából fontosabb feladatok várnak rájuk. Tudják, hogy sokat kell még tenniük a valós decentralizációért s ennek folyományaként a kulturális és területi autonómiáért. Ha most valami titkos záradék vagy egyezség értelmében erről lemondtak, egy-két vagy három év múlva, ha újra ellenzékbe kényszerülnek, a most oly nagy csinnadrattával kinevezett vezetőket úgy vágják sutba, mint tavaly év elején.
S reméljük, helyén lesz az eszük, ha sor kerül az ország területi-adminisztratív átszervezésére. Mind a szórvány, mind a tömbmagyarság jövője attól függ, miként rajzolják majd térképre a régiókat, önálló egység marad-e a Székelyföld. Eckstein Kovács Péter, Traian Băsescu elnök kisebbségügyi tanácsadója a választások előtt úgy nyilatkozott, az államfőnek nem áll szándékában olyan javaslatot elfogadni, mely a Székelyföld egységét megbontaná. Ennek az egyetlenegy ígéretnek köszönhetően kapta talán — az RMDSZ ellenkampánya dacára — azt a sok-sok szavazatot mifelénk.
És ott a módosításra szoruló választási törvény. Most elcsendesedtek mind a pártok, mind a szavazópolgárok, de valószerűnek tűnik, valamikor, vagy az önkormányzati, vagy a parlamenti választások előtt újra napirendre kerül, s ahogyan az alig egy hónappal ezelőtt lezajlott heves vitákból kitetszett, a jelenlegi kormánypártnak, de a szocialistáknak is a tiszta egyéni körzetes választás lenne ínyükre. A képviselőket is úgy választatnák meg, mint a polgármestereket, két fordulóban, többségi szavazat alapján. Semmiféle arányosságot, még a nemzetiségit sem vennék figyelembe. Ez magyarul azt jelentené, hogy Székelyföldön kívül jó esetben még csak a Szilágyságban juthatna parlamenti képviselethez a magyarság. S ha figyelembe vesszük, hogy az elkövetkező években a „népakaratnak" megfelelően egykamarás parlamentet és háromszáz képviselőnél nem több honatyát választunk, szinte bizonyosra vehető, hogy fél kezünkön megszámolhatjuk, hány magyar koptathatja a T. Ház bársonyszékeit.
Nyugton mondhatjuk, hogy az RMDSZ előtt sok és nagy feladat áll. Talán eredményesebb lehetne, ha nem pártban gondolkodna, hanem magyarságban.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása révén — úgy tűnik — helyreállnak megyei szinten a tavalyi kormányalakítás után a természetes állapotukból kibillentett dolgok. A megyei intézmények több mint hatvanöt százalékában újra magyar vezetőket nevezhetnek ki. Igaz, még ez sem tükrözi a természetes arányt, de mégis a méltánytalanság zömét eltünteti. Ráadásul reménykedhetünk abban, hogy a tavaly hevenyészett módon toborzott, nem épp hozzáértésükről híres igazgatók, intézményvezetők helyére sikerül képzett, versenyképes szakértőket állítaniuk, s nem a párt, illetve ahogyan mifelénk mondják, a szövetséghez való hűség lesz az egyetlen kritérium kiválasztásukkor.
Csakhogy ez még közel sem elég a boldogsághoz. Feltételezzük, a szövetség vezetői tisztában vannak azzal, hogy az említetteknél jelentősebb, jövőnk, megmaradásunk szempontjából fontosabb feladatok várnak rájuk. Tudják, hogy sokat kell még tenniük a valós decentralizációért s ennek folyományaként a kulturális és területi autonómiáért. Ha most valami titkos záradék vagy egyezség értelmében erről lemondtak, egy-két vagy három év múlva, ha újra ellenzékbe kényszerülnek, a most oly nagy csinnadrattával kinevezett vezetőket úgy vágják sutba, mint tavaly év elején.
S reméljük, helyén lesz az eszük, ha sor kerül az ország területi-adminisztratív átszervezésére. Mind a szórvány, mind a tömbmagyarság jövője attól függ, miként rajzolják majd térképre a régiókat, önálló egység marad-e a Székelyföld. Eckstein Kovács Péter, Traian Băsescu elnök kisebbségügyi tanácsadója a választások előtt úgy nyilatkozott, az államfőnek nem áll szándékában olyan javaslatot elfogadni, mely a Székelyföld egységét megbontaná. Ennek az egyetlenegy ígéretnek köszönhetően kapta talán — az RMDSZ ellenkampánya dacára — azt a sok-sok szavazatot mifelénk.
És ott a módosításra szoruló választási törvény. Most elcsendesedtek mind a pártok, mind a szavazópolgárok, de valószerűnek tűnik, valamikor, vagy az önkormányzati, vagy a parlamenti választások előtt újra napirendre kerül, s ahogyan az alig egy hónappal ezelőtt lezajlott heves vitákból kitetszett, a jelenlegi kormánypártnak, de a szocialistáknak is a tiszta egyéni körzetes választás lenne ínyükre. A képviselőket is úgy választatnák meg, mint a polgármestereket, két fordulóban, többségi szavazat alapján. Semmiféle arányosságot, még a nemzetiségit sem vennék figyelembe. Ez magyarul azt jelentené, hogy Székelyföldön kívül jó esetben még csak a Szilágyságban juthatna parlamenti képviselethez a magyarság. S ha figyelembe vesszük, hogy az elkövetkező években a „népakaratnak" megfelelően egykamarás parlamentet és háromszáz képviselőnél nem több honatyát választunk, szinte bizonyosra vehető, hogy fél kezünkön megszámolhatjuk, hány magyar koptathatja a T. Ház bársonyszékeit.
Nyugton mondhatjuk, hogy az RMDSZ előtt sok és nagy feladat áll. Talán eredményesebb lehetne, ha nem pártban gondolkodna, hanem magyarságban.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. február 15.
A válság nem ért véget!
Mit ad Isten, az Országos Statisztikai Intézet múlt hét végén nyilvánosságra hozott adatai nem igazolták sem az államfő, sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter optimizmust sugalló megállapításait. Az év utolsó negyedében a gazdaság újabb 1,5 százalékkal szűkült, tehát a recessziónak nincs vége, a válság még tart, s a tavasz kedvező jelei ― ahogyan Sebastian Vlădescu költőinek szánt sajtótájékoztatóján sugallni igyekezett ― váratnak magukra.
Különben az ország vezetőin kívül senki sem hitte, hogy múlt év végén valóban sikerült kilábalnia Romániának a válságból. Egyrészt, mert Európa gazdagabb országai is ott billegnek még a válság peremén, másrészt, mert itthon azok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy enyhítsék a pénzügyi-gazdasági visszaesés hatásait, alig tettek valamit ennek érdekében.
Tavaly az év utolsó három hónapja azzal telt el, hogy az elnökválasztásokra való tekintettel igyekeztek a lakossággal a pohár tele részét láttatni: menni fog minden itt, mint a karikacsapás, ha Băsescu visszakerül a hatalomba, s ha az ő bölcs irányítása alatt marad Románia ― sugallták.
Tavaly az előző esztendei 7,1 százalékos gazdasági növekedés után drámai ― 7,6 százalékos ― zuhanás következett, amit ráadásul az ország bölcs vezetése meg sem próbált enyhíteni. Ennek dacára a gazdasági szakértők egy része azt hangoztatta, év végére, ha nem is jelentős mértékű, mindössze 0,1 százalékos növekedésre kell számítanunk, s ennek a szerényke kis számnak a szellemében folyt tovább a nép hülyítése, miszerint az ország már túl van a válság nehezén. Decemberben maga Băsescu jelentette be a közszolgálati televízióban, hogy véget ért a recesszió. Boc meg mint a papagáj, ismételgette, amit főnöke mondott. S most azzal kell szembenéznünk, hogy nemhogy a recesszió véget ért volna, de európai összehasonlításban ugyancsak rosszul állunk, csak a balti államok tesznek túl rajtunk.
Persze, a reményt nem kell feladni, a statisztikai intézet igazgatója, de az unió szakemberei szerint is még decemberben is viszonylag jól telesített a román ipar, s mivel korábban a zuhanás szokatlanul drámai volt, a legkisebb pozitív elmozdulás is érzékelhető és látványos lesz. Csak épp a kormánynak kellene néhány gazdaságélénkítő programot sikerre vinnie, s nem a folyamatos megszorításokkal, a piac lehetőségeinek még erőteljesebb beszűkítésével gátolni a kilábalást, s ami súlyosabb: egyszerre hitegetnie és riogatnia az embereket.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mit ad Isten, az Országos Statisztikai Intézet múlt hét végén nyilvánosságra hozott adatai nem igazolták sem az államfő, sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter optimizmust sugalló megállapításait. Az év utolsó negyedében a gazdaság újabb 1,5 százalékkal szűkült, tehát a recessziónak nincs vége, a válság még tart, s a tavasz kedvező jelei ― ahogyan Sebastian Vlădescu költőinek szánt sajtótájékoztatóján sugallni igyekezett ― váratnak magukra.
Különben az ország vezetőin kívül senki sem hitte, hogy múlt év végén valóban sikerült kilábalnia Romániának a válságból. Egyrészt, mert Európa gazdagabb országai is ott billegnek még a válság peremén, másrészt, mert itthon azok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy enyhítsék a pénzügyi-gazdasági visszaesés hatásait, alig tettek valamit ennek érdekében.
Tavaly az év utolsó három hónapja azzal telt el, hogy az elnökválasztásokra való tekintettel igyekeztek a lakossággal a pohár tele részét láttatni: menni fog minden itt, mint a karikacsapás, ha Băsescu visszakerül a hatalomba, s ha az ő bölcs irányítása alatt marad Románia ― sugallták.
Tavaly az előző esztendei 7,1 százalékos gazdasági növekedés után drámai ― 7,6 százalékos ― zuhanás következett, amit ráadásul az ország bölcs vezetése meg sem próbált enyhíteni. Ennek dacára a gazdasági szakértők egy része azt hangoztatta, év végére, ha nem is jelentős mértékű, mindössze 0,1 százalékos növekedésre kell számítanunk, s ennek a szerényke kis számnak a szellemében folyt tovább a nép hülyítése, miszerint az ország már túl van a válság nehezén. Decemberben maga Băsescu jelentette be a közszolgálati televízióban, hogy véget ért a recesszió. Boc meg mint a papagáj, ismételgette, amit főnöke mondott. S most azzal kell szembenéznünk, hogy nemhogy a recesszió véget ért volna, de európai összehasonlításban ugyancsak rosszul állunk, csak a balti államok tesznek túl rajtunk.
Persze, a reményt nem kell feladni, a statisztikai intézet igazgatója, de az unió szakemberei szerint is még decemberben is viszonylag jól telesített a román ipar, s mivel korábban a zuhanás szokatlanul drámai volt, a legkisebb pozitív elmozdulás is érzékelhető és látványos lesz. Csak épp a kormánynak kellene néhány gazdaságélénkítő programot sikerre vinnie, s nem a folyamatos megszorításokkal, a piac lehetőségeinek még erőteljesebb beszűkítésével gátolni a kilábalást, s ami súlyosabb: egyszerre hitegetnie és riogatnia az embereket.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. február 17.
Szó sincs közigazgatási átalakításról
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mind ez idáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció — üvöltöztek az úgynevezett román—magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban — mely ügydöntő e kérdésben — aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu—Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mind ez idáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció — üvöltöztek az úgynevezett román—magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban — mely ügydöntő e kérdésben — aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu—Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. február 18.
Erdély-féltés és eszüket vesztett politikusok – Szó sincs közigazgatási átalakításról
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mindezidáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció - üvöltöztek az úgynevezett román-magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban - mely ügydöntő e kérdésben - aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu-Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mindezidáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció - üvöltöztek az úgynevezett román-magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban - mely ügydöntő e kérdésben - aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu-Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. március 17.
Szó sincs közigazgatási átalakításról
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mind ez idáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció — üvöltöztek az úgynevezett román—magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban — mely ügydöntő e kérdésben — aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu—Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mind ez idáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció — üvöltöztek az úgynevezett román—magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban — mely ügydöntő e kérdésben — aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu—Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. május 3.
A rossz kormányzás felelőssége
Összeszorul az ember szíve, amikor Markó Béla RMDSZ-elnök urat a kormányasztal szögletén bánatos, gondterhelt arccal látja. Úgy ül ott hallgatagon, megnyúlt arccal, mint egy számkivetett ember, akit rossz helyre pottyantott a Sors. Ismerjük el, nincs sok oka örömre. Ráadásul egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy Emil Boc és demokrata liberális csapata az égadta világon mindennel hajlandó foglalkozni, csak az ország valós gondjaival nem. Nézzük például az elmúlt két hét nagy témáit.
Gondolt egyet Traian Băsescu, s úgy találta, hogy a teljes káoszba sodort ország legégetőbb feladata olyan alkotmánymódosítást végrehajtani, mely teljesen eljelentékteleníti a parlamentet, és lehetetlenné teszi, hogy még egyszer megessék az a nagy szégyen, hogy menesztenék az államfőt. Miután ezen túlestek, s most már a parlamenttől függ az alkotmánymódosítás sorsa, mintha rendelésre történt volna, az alkotmánybíróság kiherélte a feddhetetlenségi ügynökséget, s nosza az vált legégetőbb feladatává a kormánynak, hogy tíz nap leforgása alatt új törvénnyel szabályoztassák a Cătălin Macovei vezette majdnem fölösleges intézményt. És lőn. A képviselőházban kis fennakadás után, de elfogadták a jogszabályt, már csak a szenátusban kell megejteni a szavazást, hogy a duplafedelű törvény, nyilvános és titkos vagyonbevallással, még kuszábbá, még átláthatatlanná tegye a vezetők vagyoni gyarapodását. Kedd tájékán újabb halaszthatatlan feladat zúdult a kormányfő nyakába: minisztériumközi bizottságot alapított a világraszóló román találmányként beállított elektromos árammal működő autó és az azt kiszolgáló infrastruktúra kifejlesztésére. Nem maradt sok ideje az újságíróknak, hogy e nevetséges eseten köszörüljék nyelvüket, csütörtökön megérkezett Bukarestbe az IMF küldöttsége. Miután alaposan szemügyre vették a kormány eredeti vállalásait, szerény eredményeit, volt néhány keresetlen szavuk a fölösleges állami kiadásokról, de főként a válságellenes intézkedések hiányáról. Még maradnak, ellenőriznek, de a napiparancsot máris kiadták: további megszorításokra van szükség, költségcsökkentésekre, takarékosságra, eredményesebb válságkezelésre. Ha nem, Görögország sorsára jutunk...
Már az unióban is pengetik, meneszteni kellene őket. Vajon az RMDSZ-t is? Vagy marad hely a nagy asztal sarkán a mi Markó Bélánknak?
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Összeszorul az ember szíve, amikor Markó Béla RMDSZ-elnök urat a kormányasztal szögletén bánatos, gondterhelt arccal látja. Úgy ül ott hallgatagon, megnyúlt arccal, mint egy számkivetett ember, akit rossz helyre pottyantott a Sors. Ismerjük el, nincs sok oka örömre. Ráadásul egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy Emil Boc és demokrata liberális csapata az égadta világon mindennel hajlandó foglalkozni, csak az ország valós gondjaival nem. Nézzük például az elmúlt két hét nagy témáit.
Gondolt egyet Traian Băsescu, s úgy találta, hogy a teljes káoszba sodort ország legégetőbb feladata olyan alkotmánymódosítást végrehajtani, mely teljesen eljelentékteleníti a parlamentet, és lehetetlenné teszi, hogy még egyszer megessék az a nagy szégyen, hogy menesztenék az államfőt. Miután ezen túlestek, s most már a parlamenttől függ az alkotmánymódosítás sorsa, mintha rendelésre történt volna, az alkotmánybíróság kiherélte a feddhetetlenségi ügynökséget, s nosza az vált legégetőbb feladatává a kormánynak, hogy tíz nap leforgása alatt új törvénnyel szabályoztassák a Cătălin Macovei vezette majdnem fölösleges intézményt. És lőn. A képviselőházban kis fennakadás után, de elfogadták a jogszabályt, már csak a szenátusban kell megejteni a szavazást, hogy a duplafedelű törvény, nyilvános és titkos vagyonbevallással, még kuszábbá, még átláthatatlanná tegye a vezetők vagyoni gyarapodását. Kedd tájékán újabb halaszthatatlan feladat zúdult a kormányfő nyakába: minisztériumközi bizottságot alapított a világraszóló román találmányként beállított elektromos árammal működő autó és az azt kiszolgáló infrastruktúra kifejlesztésére. Nem maradt sok ideje az újságíróknak, hogy e nevetséges eseten köszörüljék nyelvüket, csütörtökön megérkezett Bukarestbe az IMF küldöttsége. Miután alaposan szemügyre vették a kormány eredeti vállalásait, szerény eredményeit, volt néhány keresetlen szavuk a fölösleges állami kiadásokról, de főként a válságellenes intézkedések hiányáról. Még maradnak, ellenőriznek, de a napiparancsot máris kiadták: további megszorításokra van szükség, költségcsökkentésekre, takarékosságra, eredményesebb válságkezelésre. Ha nem, Görögország sorsára jutunk...
Már az unióban is pengetik, meneszteni kellene őket. Vajon az RMDSZ-t is? Vagy marad hely a nagy asztal sarkán a mi Markó Bélánknak?
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. június 14.
Rezeg a léc
Ma eldől, belebukik-e a Boc-kormány a bérek, fizetések, segélyek és nyugdíjak csökkentését előíró két törvénybe.
Az ellenzéknek 21—22 szavazat hiányzik ahhoz, hogy másodszor is megdöntse az Emil Boc vezette végrehajtó hatalmat, igyekeznek is kézben tartani a gyeplőt, valamennyi parlamenti képviselőjüket, szenátorukat a barikádra állítani. S meggyőzni a hatalmi szférához tartozók közt a habozókat, hogy saját politikai jövőjük meg a lakosság zömét jelentő állami alkalmazottak és nyugdíjasok érdekében szavazzanak saját kormányuk ellen.
Nem ülnek tétlenül természetesen a Demokrata Liberális Párt, az RMDSZ és a függetlenek pártjának tagjai sem, érveiket pártállástól függetlenül úgy mondják fel, mint gyermekek a memoriter céllal megtanult verset. Emiatt is tűnik úgy, nincsenek érveik, csak a szándék nagy bennük, hogy megmentsék a másodszori bukástól a miniszterelnököt. Ígérik is szaporán, hogy ha ezen a hoppon túlesnek, maguk kérik a kormányátalakítást, mert valójában nagyon elégedetlenek. De más út nincs, halljuk: a béreket, nyugdíjakat, segélyeket 25, illetve 15 százalékkal csökkenteni kell. Különben végünk.
Ez az alternatívahiány teszi leginkább gyanússá őket. Ritkán adódik ugyanis olyan gazdasági-politikai helyzet, amelyet csak egyetlen úton-módon lehetne megoldani. S most a napnál is világosabban látszik, hogy a hosszú, majdnem egy hónapos, úgynevezett egyeztető tárgyalások dacára senkit nem hallgattak meg, sem a szakszervezeteket, sem a munkavállalókat, sem a civil szférát, hanem eltökélten haladtak azon az úton, amelyet Traian Băsescu több mint egy hónappal ezelőtt kijelölt számukra. Hogy ez valójában egyetlen válságellenes intézkedést sem tartalmaz, csupán a felborult költségvetési hiányt egyenlíti ki ideig-óráig, az senkit nem érdekel. Ígérgetik ugyan, hogy ha ezen túlesnek, a válságkezelésre is gondolnak, de meggyőzőerejük halvány, s már azt pengetik, hamarosan újabb IMF-kölcsönt kell felvenni. Márpedig megvonni, kölcsönkérni a bolond is tud.
Maga Markó Béla szövetségi elnök jelentette be a szövetség állandó tanácsának ülése után: a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznak, de nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a megszorítások mellett sürgetik a gazdaságélénkítő intézkedéseket, és kiállnak a decentralizáció folytatása mellett.
Mégis rezeg a léc Emil Boc kormánya számára. Ha nem ma, később bukik el, de sorsa megpecsételődött. Elillant ugyanis a bizalom, s ha az nincs, semmi sincs.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ma eldől, belebukik-e a Boc-kormány a bérek, fizetések, segélyek és nyugdíjak csökkentését előíró két törvénybe.
Az ellenzéknek 21—22 szavazat hiányzik ahhoz, hogy másodszor is megdöntse az Emil Boc vezette végrehajtó hatalmat, igyekeznek is kézben tartani a gyeplőt, valamennyi parlamenti képviselőjüket, szenátorukat a barikádra állítani. S meggyőzni a hatalmi szférához tartozók közt a habozókat, hogy saját politikai jövőjük meg a lakosság zömét jelentő állami alkalmazottak és nyugdíjasok érdekében szavazzanak saját kormányuk ellen.
Nem ülnek tétlenül természetesen a Demokrata Liberális Párt, az RMDSZ és a függetlenek pártjának tagjai sem, érveiket pártállástól függetlenül úgy mondják fel, mint gyermekek a memoriter céllal megtanult verset. Emiatt is tűnik úgy, nincsenek érveik, csak a szándék nagy bennük, hogy megmentsék a másodszori bukástól a miniszterelnököt. Ígérik is szaporán, hogy ha ezen a hoppon túlesnek, maguk kérik a kormányátalakítást, mert valójában nagyon elégedetlenek. De más út nincs, halljuk: a béreket, nyugdíjakat, segélyeket 25, illetve 15 százalékkal csökkenteni kell. Különben végünk.
Ez az alternatívahiány teszi leginkább gyanússá őket. Ritkán adódik ugyanis olyan gazdasági-politikai helyzet, amelyet csak egyetlen úton-módon lehetne megoldani. S most a napnál is világosabban látszik, hogy a hosszú, majdnem egy hónapos, úgynevezett egyeztető tárgyalások dacára senkit nem hallgattak meg, sem a szakszervezeteket, sem a munkavállalókat, sem a civil szférát, hanem eltökélten haladtak azon az úton, amelyet Traian Băsescu több mint egy hónappal ezelőtt kijelölt számukra. Hogy ez valójában egyetlen válságellenes intézkedést sem tartalmaz, csupán a felborult költségvetési hiányt egyenlíti ki ideig-óráig, az senkit nem érdekel. Ígérgetik ugyan, hogy ha ezen túlesnek, a válságkezelésre is gondolnak, de meggyőzőerejük halvány, s már azt pengetik, hamarosan újabb IMF-kölcsönt kell felvenni. Márpedig megvonni, kölcsönkérni a bolond is tud.
Maga Markó Béla szövetségi elnök jelentette be a szövetség állandó tanácsának ülése után: a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznak, de nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a megszorítások mellett sürgetik a gazdaságélénkítő intézkedéseket, és kiállnak a decentralizáció folytatása mellett.
Mégis rezeg a léc Emil Boc kormánya számára. Ha nem ma, később bukik el, de sorsa megpecsételődött. Elillant ugyanis a bizalom, s ha az nincs, semmi sincs.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. június 24.
Tervezni könnyű
Élő embernek látszott kedden estefelé egy televíziós vitaműsorban Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Beszélt, néha még mosolygott is, bírálta kormánya lassúságát, elismerte, hogy a megszorító intézkedések parlamenti megszavazása elidegenítette választóik nagy részét, igaz, elengedhetetlenségükről majdnem ugyanazt a verset mondta fel, mint bármely demokrata liberális politikus: más lehetősége nem volt a kormánynak a nagy költségvetési hiány kiegyenlítésére. Újra bejelentette, amit hetek óta hajtogatnak a szövetség emberei: ha december 31-én nem kapják vissza a nyugdíjasok jelenlegi járadékaikat, kilépnek a kormányból. Az azért kellemetlen volt, hogy a miniszterek pillanatnyi intézkedéseiről, például Adriean Videanu ama bejelentéséről, hogy ősztől a központi fűtésre szoruló városlakók a jelenlegi költségek kétszeresét fogják fizetni, semmit nem tudott, mi több, cáfolni igyekezett azt, de ma már senki számára nem titok, hogy a miniszterek egy része öntörvényű, nem nagyon akaródzik nekik végrehajtani az átszervezést és költségcsökkentést, a tervezett közigazgatási és államreformot. A miniszterelnök-helyettes és RMDSZ-elnök úgy érzi, a magyarok jelenléte a kormányban hasznos és eredményes volt. Innen, lentről másképp látszik, ám megeshet, hogy a kis lépések politikájához szokott szövetségnek nem túl nagyok az igényei.
De szép és merész terveik vannak, a szombati SZKT-n például gazdaságösztönző intézkedéscsomagot fogadnak el, amely többek között a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a válság dacára is jelentős profitot termelő romániai bankrendszer többletadóztatását irányozza elő. Lehet, hogy nyitott kapukat döngetnek, erről beszélnek naphosszat a demokrata liberális képviselők is, a baj nem az elképzelésekkel, hanem azok kivitelezésével van. A tanügyi törvény körüli huzavona is élő bizonyíték erre.
Egy szó, mint száz, Markó bírta a csatát a nem túl barátságos újságírókkal, szinte dacosan jelentette ki, hogy kitartanak egyfajta, inkább kulturális, gazdasági, mint politikai területiautonómia-igény mellett.
Sajnos, választóikban mégis az a kép rögzült, amikor a parlamentben a szövetség szenátorai és képviselői szótlanul és jobb ügyhöz méltó fegyelemmel megszavazták a fizetések és nyugdíjak csökkentését.
Simó Erzsébet, Háromszék
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Élő embernek látszott kedden estefelé egy televíziós vitaműsorban Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Beszélt, néha még mosolygott is, bírálta kormánya lassúságát, elismerte, hogy a megszorító intézkedések parlamenti megszavazása elidegenítette választóik nagy részét, igaz, elengedhetetlenségükről majdnem ugyanazt a verset mondta fel, mint bármely demokrata liberális politikus: más lehetősége nem volt a kormánynak a nagy költségvetési hiány kiegyenlítésére. Újra bejelentette, amit hetek óta hajtogatnak a szövetség emberei: ha december 31-én nem kapják vissza a nyugdíjasok jelenlegi járadékaikat, kilépnek a kormányból. Az azért kellemetlen volt, hogy a miniszterek pillanatnyi intézkedéseiről, például Adriean Videanu ama bejelentéséről, hogy ősztől a központi fűtésre szoruló városlakók a jelenlegi költségek kétszeresét fogják fizetni, semmit nem tudott, mi több, cáfolni igyekezett azt, de ma már senki számára nem titok, hogy a miniszterek egy része öntörvényű, nem nagyon akaródzik nekik végrehajtani az átszervezést és költségcsökkentést, a tervezett közigazgatási és államreformot. A miniszterelnök-helyettes és RMDSZ-elnök úgy érzi, a magyarok jelenléte a kormányban hasznos és eredményes volt. Innen, lentről másképp látszik, ám megeshet, hogy a kis lépések politikájához szokott szövetségnek nem túl nagyok az igényei.
De szép és merész terveik vannak, a szombati SZKT-n például gazdaságösztönző intézkedéscsomagot fogadnak el, amely többek között a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a válság dacára is jelentős profitot termelő romániai bankrendszer többletadóztatását irányozza elő. Lehet, hogy nyitott kapukat döngetnek, erről beszélnek naphosszat a demokrata liberális képviselők is, a baj nem az elképzelésekkel, hanem azok kivitelezésével van. A tanügyi törvény körüli huzavona is élő bizonyíték erre.
Egy szó, mint száz, Markó bírta a csatát a nem túl barátságos újságírókkal, szinte dacosan jelentette ki, hogy kitartanak egyfajta, inkább kulturális, gazdasági, mint politikai területiautonómia-igény mellett.
Sajnos, választóikban mégis az a kép rögzült, amikor a parlamentben a szövetség szenátorai és képviselői szótlanul és jobb ügyhöz méltó fegyelemmel megszavazták a fizetések és nyugdíjak csökkentését.
Simó Erzsébet, Háromszék
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. július 15.
Rosszul áll a szénánk
Napról napra szegényebbé válik az ország. Lakosságának több mint hetven százaléka, európai mércével mérve, a szegénységi küszöb határán vagy alatta él, s mifelénk még mindig csak megszorításokról, elbocsátásokról, a jövedelmek — beleértve a nyugdíjakat is — nagyobb arányú megadózásáról beszél a hatalom.
Változatos módszerekkel egyetlen célt hajszolnak: minél több pénzt megszerezni azoktól, akik még dolgoznak, mert üres az államkassza. Döbbenetes a nagyobbik kormánypárt Băsescu emlőjén nevelkedett tagjainak marcona, mindenkit leszóló szövegelése. Miközben elevenek és holtak attól rettegnek, hogy munkahely és jövedelem nélkül maradnak, az öregek meg kis nyugdíjaikat féltik, s szinte könyörögnek a hatalmasságoknak, hogy ne nyirbálják meg szűkös életük egyetlen biztos forrását, a párt ifjú aktivistái arról szónokolnak, hogy lusta, dologkerülő a nép, ezért lengi be az országot az unióban párját ritkító szegénység. Az államfő és köre jó két éve azt a hitet akarja kelteni az emberekben, hogy tizenegymillió szociálisan támogatott ember él az országban, hogy a társadalmi segélyek formájában kiosztott pénz messze meghaladja az európai átlagot, tehát természetes, hogy az államkincstár képtelen fedezni a kiadásokat.
Már maga a tizenegymilliós szám is óriási diverzió volt, mint kiderült, a Cotroceni-palota ilyen-olyan bizottságai gátlástalanul e kategóriába sorolták a nyugdíjasokat is, és erre az adatsorra alapozva határozta el Băsescu s Emil Boc meg kormánya, hogy rendet teremtenek, bármi áron csökkentik a nyugdíjakat, s megvonják a szociális támogatások egy részét, ellenőrzik a betegnyugdíjasokat, a betegszabadságon lévőket, csökkentik az anyák gyermeknevelésre szánt juttatását. Mint az utóbbi napokban kiderült, Románia feleannyit költ szociális kiadásokra, mint a közép-kelet-európai országok.
Tehát nem a kiadásokkal van baj, hanem a bevételekkel. Bocéknak sikerült padlóra küldeniük a gazdaságot, a fizetéscsökkentésekkel és elbocsátásokkal a lehető legmélyebbre süllyesztették a fogyasztást, ez meg a termelés rovására megy, így hát nem csoda, hogy hónapról hónapra egyre rosszabb eredményekről kénytelenek beszámolni. Nemcsak az állami bevételek, a társadalmi biztosításba befolyó összegek csökkennek folyamatosan, hanem egyre magasabb az államháztartási hiány is. Most hirtelen a korábbi 30 százalékról 34-re nőtt, ráadásul 30—40 milliárd lejről 19 milliárdra esett vissza az állam havi bevétele is. És a gazdaságélénkítő csomag egyre késik.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Napról napra szegényebbé válik az ország. Lakosságának több mint hetven százaléka, európai mércével mérve, a szegénységi küszöb határán vagy alatta él, s mifelénk még mindig csak megszorításokról, elbocsátásokról, a jövedelmek — beleértve a nyugdíjakat is — nagyobb arányú megadózásáról beszél a hatalom.
Változatos módszerekkel egyetlen célt hajszolnak: minél több pénzt megszerezni azoktól, akik még dolgoznak, mert üres az államkassza. Döbbenetes a nagyobbik kormánypárt Băsescu emlőjén nevelkedett tagjainak marcona, mindenkit leszóló szövegelése. Miközben elevenek és holtak attól rettegnek, hogy munkahely és jövedelem nélkül maradnak, az öregek meg kis nyugdíjaikat féltik, s szinte könyörögnek a hatalmasságoknak, hogy ne nyirbálják meg szűkös életük egyetlen biztos forrását, a párt ifjú aktivistái arról szónokolnak, hogy lusta, dologkerülő a nép, ezért lengi be az országot az unióban párját ritkító szegénység. Az államfő és köre jó két éve azt a hitet akarja kelteni az emberekben, hogy tizenegymillió szociálisan támogatott ember él az országban, hogy a társadalmi segélyek formájában kiosztott pénz messze meghaladja az európai átlagot, tehát természetes, hogy az államkincstár képtelen fedezni a kiadásokat.
Már maga a tizenegymilliós szám is óriási diverzió volt, mint kiderült, a Cotroceni-palota ilyen-olyan bizottságai gátlástalanul e kategóriába sorolták a nyugdíjasokat is, és erre az adatsorra alapozva határozta el Băsescu s Emil Boc meg kormánya, hogy rendet teremtenek, bármi áron csökkentik a nyugdíjakat, s megvonják a szociális támogatások egy részét, ellenőrzik a betegnyugdíjasokat, a betegszabadságon lévőket, csökkentik az anyák gyermeknevelésre szánt juttatását. Mint az utóbbi napokban kiderült, Románia feleannyit költ szociális kiadásokra, mint a közép-kelet-európai országok.
Tehát nem a kiadásokkal van baj, hanem a bevételekkel. Bocéknak sikerült padlóra küldeniük a gazdaságot, a fizetéscsökkentésekkel és elbocsátásokkal a lehető legmélyebbre süllyesztették a fogyasztást, ez meg a termelés rovására megy, így hát nem csoda, hogy hónapról hónapra egyre rosszabb eredményekről kénytelenek beszámolni. Nemcsak az állami bevételek, a társadalmi biztosításba befolyó összegek csökkennek folyamatosan, hanem egyre magasabb az államháztartási hiány is. Most hirtelen a korábbi 30 százalékról 34-re nőtt, ráadásul 30—40 milliárd lejről 19 milliárdra esett vissza az állam havi bevétele is. És a gazdaságélénkítő csomag egyre késik.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. július 27.
És mégis autonómia
Mikor szívbajt kapnak a román pártok képviselői egy-egy hangsúlyosabb romániai magyar követeléskor — ami általában Tőkés László nevéhez fűződik —, két dolog derül ki: a magyar politikai közképviseletek önmagukba fordulva, maguk elé beszélve politizálnak, hangjuk csak legritkább esetekben jut el Bukarestig.
Másrészt: a román közélet máig Trianon-komplexussal küszködik, nem tudja feldolgozni országa nagyra kerekedését, s minden magyar autonómiakövetelésre hisztériába torkollóan reagál. Mert amit Tőkés László tusványosi bejelentését követően a bukaresti tévék, rádiók, újságok és a bennük mutatkozó politikusok elműveltek, az túllép minden racionális határon. A megszólalókon látszik, közel állnak a szívszélhűdéshez, s nem győzik túllicitálni egymást, mit kell tenni a pastorul Tekessel és híveivel, akik nem átallják kijelenteni: a székelyföldi magyar közösségnek az utcára vonulva kellene követelnie a területi autonómiát. Amiben — ha utánagondolunk — semmi eretnekség nincs, minden közösségnek megadatott a gyülekezési, szabad véleménynyilvánítási jog, ez sem alkotmányba, sem törvénybe nem ütközik, sem a fennálló államrend elleni összeesküvés ismérvét nem meríti ki. Annyit jelent csupán, hogy sok ezer, esetleg több tíz-, százezer ember kiáll egy tágasabb főtérre vagy mezőre, és azt mondja: több jogot, több szabadságot, valós önrendelkezést akarunk, mert csak úgy maradhatunk meg. Tőkés László nem fegyverbe szólította a magyarságot, még csak civil engedetlenségre sem bátorított senkit, csak felvetette, eredményt akkor érhet el egy kisebbség, autonómiával csak akkor rendelkezhet egy milliónál nagyobb nemzetrész, ha képes céljait pontosan megfogalmazni, s önmagát, követeléseit láthatóvá, tapinthatóvá tenni. De pont erre nem képes Székelyföld magyar lakossága. Az elmúlt húsz esztendő alatt csak halvány próbálkozásokat tett az autonómia elnyeréséért, főképp a kilencvenes években, mikor még a diktatúra emléke eleven volt. De igazi tömegmegmozdulást sem a néha-néha ellenzékben lévő RMDSZ, sem az MPP, sem a Székely Nemzeti Tanács nem tudott szervezni. Az a bizonyos népszavazás is csak félsiker, féleredmény volt.
Minden bizonnyal a meglehetősen nagy megélhetési gondokkal küszködő erdélyi magyarság zöme úgy gondolja, a lassú és kis lépések politikája egyfajta önrendelkezést is hoz majd a közösségnek, s jobb beérni annyival. Különben erre biztatja a magyar közösséget az RMDSZ is, elég számára a decentralizáció ígérete, az önkormányzatok talmi megerősödése, a kormányzásból fakadó inkább kisebb, mint nagyobb előny.
Tőkés azt mondta el, amit tennünk kellene, kiállni százezer szám, akárcsak Katalóniában, és valós személyi, kulturális és területi autonómiát követelni. Egyszer, tízszer, ezerszer. Más út a megmaradásra nincs.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mikor szívbajt kapnak a román pártok képviselői egy-egy hangsúlyosabb romániai magyar követeléskor — ami általában Tőkés László nevéhez fűződik —, két dolog derül ki: a magyar politikai közképviseletek önmagukba fordulva, maguk elé beszélve politizálnak, hangjuk csak legritkább esetekben jut el Bukarestig.
Másrészt: a román közélet máig Trianon-komplexussal küszködik, nem tudja feldolgozni országa nagyra kerekedését, s minden magyar autonómiakövetelésre hisztériába torkollóan reagál. Mert amit Tőkés László tusványosi bejelentését követően a bukaresti tévék, rádiók, újságok és a bennük mutatkozó politikusok elműveltek, az túllép minden racionális határon. A megszólalókon látszik, közel állnak a szívszélhűdéshez, s nem győzik túllicitálni egymást, mit kell tenni a pastorul Tekessel és híveivel, akik nem átallják kijelenteni: a székelyföldi magyar közösségnek az utcára vonulva kellene követelnie a területi autonómiát. Amiben — ha utánagondolunk — semmi eretnekség nincs, minden közösségnek megadatott a gyülekezési, szabad véleménynyilvánítási jog, ez sem alkotmányba, sem törvénybe nem ütközik, sem a fennálló államrend elleni összeesküvés ismérvét nem meríti ki. Annyit jelent csupán, hogy sok ezer, esetleg több tíz-, százezer ember kiáll egy tágasabb főtérre vagy mezőre, és azt mondja: több jogot, több szabadságot, valós önrendelkezést akarunk, mert csak úgy maradhatunk meg. Tőkés László nem fegyverbe szólította a magyarságot, még csak civil engedetlenségre sem bátorított senkit, csak felvetette, eredményt akkor érhet el egy kisebbség, autonómiával csak akkor rendelkezhet egy milliónál nagyobb nemzetrész, ha képes céljait pontosan megfogalmazni, s önmagát, követeléseit láthatóvá, tapinthatóvá tenni. De pont erre nem képes Székelyföld magyar lakossága. Az elmúlt húsz esztendő alatt csak halvány próbálkozásokat tett az autonómia elnyeréséért, főképp a kilencvenes években, mikor még a diktatúra emléke eleven volt. De igazi tömegmegmozdulást sem a néha-néha ellenzékben lévő RMDSZ, sem az MPP, sem a Székely Nemzeti Tanács nem tudott szervezni. Az a bizonyos népszavazás is csak félsiker, féleredmény volt.
Minden bizonnyal a meglehetősen nagy megélhetési gondokkal küszködő erdélyi magyarság zöme úgy gondolja, a lassú és kis lépések politikája egyfajta önrendelkezést is hoz majd a közösségnek, s jobb beérni annyival. Különben erre biztatja a magyar közösséget az RMDSZ is, elég számára a decentralizáció ígérete, az önkormányzatok talmi megerősödése, a kormányzásból fakadó inkább kisebb, mint nagyobb előny.
Tőkés azt mondta el, amit tennünk kellene, kiállni százezer szám, akárcsak Katalóniában, és valós személyi, kulturális és területi autonómiát követelni. Egyszer, tízszer, ezerszer. Más út a megmaradásra nincs.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. augusztus 17.
Marosfői siralomfal
Újra kidühönghették és kipanaszkodhatták magukat a hét végi összromán nyári egyetemen a többségi nacionalisták. Marosfőn így szokás ez már évek óta augusztus közepe tájt.
Tavaly a liberálisok lepték meg a közvéleményt: még Vadim Tudor is kicsinyelhette saját szájtépő képességét attól az elszabadult nacionalista szövegtől, melyet például az Európai Parlament liberális képviselője, Norica Nicolai akkor és ott elharsogott. Idén a szociáldemokraták és a nagyromániások vitték a prímet, féltették nagyon tőlünk a román hazát. Olguţa Vasilescu például egyfolytában azzal riogatja népét, hogy a román állam minden hatalmát elveszítette már e régióban.
Mircea Duşa újra elsiratta a Székelyföldön élő románságot, mert magára hagyta őket az állam, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy az itt élők (természetesen, románok) megőrizzék nemzeti önazonosságukat. Régi jó barátunk, Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője, aki az utolsó megyei pártaktívagyűlésről egyenesen az ortodox templomba oldalgott, s ott múlatja napjait kerek húsz esztendeje, arról szónokolt, hogy a románok azért nem tölthetnek be jó állásokat mifelénk, mert a versenyvizsgák kötelező előírása a magyar nyelv ismerete (ami különben szintén hazugság, igaz, itt töltött életük alatt megtanulhattak volna magyarul). Az ő szájából hangzott el ismét az a régi sirám, miszerint a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?
A koronát a panaszáradatra Horia Grama, megyénk SZDP-s képviselője tette fel, aki arról regélt, hogy a még el sem fogadott tanügyi törvény nyomán csakis román nemzetiségű tanárokat vet ki magából az oktatási rendszer. És elismételte azt a nevetséges, de sokat hangoztatott megállapítást, miszerint a történelem és földrajz esetleges anyanyelven való tanítása merénylet az egységes román állam ellen és „etnikai tisztogatás” újabb eszköze.
Mert hitvány élet jutott osztályrészül a Székelyföldön megtelepedett románoknak, a marosfői panaszfalnál pozitív diszkriminációért kiáltanak. Jövőben tán kollektív jogokat fognak követelni.
Vajon meglepődnének, ha a romániai kisebbségek — magukra is kiterjesztve azt — támogatnák őket?
Szerencsére nem visszhangoznak hegyeink e Dâmboviţa-parti nacionalista hangoktól, legfennebb a Maros és az Olt sértődik meg egyszer, amiért a Székelyföldön ered.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Újra kidühönghették és kipanaszkodhatták magukat a hét végi összromán nyári egyetemen a többségi nacionalisták. Marosfőn így szokás ez már évek óta augusztus közepe tájt.
Tavaly a liberálisok lepték meg a közvéleményt: még Vadim Tudor is kicsinyelhette saját szájtépő képességét attól az elszabadult nacionalista szövegtől, melyet például az Európai Parlament liberális képviselője, Norica Nicolai akkor és ott elharsogott. Idén a szociáldemokraták és a nagyromániások vitték a prímet, féltették nagyon tőlünk a román hazát. Olguţa Vasilescu például egyfolytában azzal riogatja népét, hogy a román állam minden hatalmát elveszítette már e régióban.
Mircea Duşa újra elsiratta a Székelyföldön élő románságot, mert magára hagyta őket az állam, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy az itt élők (természetesen, románok) megőrizzék nemzeti önazonosságukat. Régi jó barátunk, Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője, aki az utolsó megyei pártaktívagyűlésről egyenesen az ortodox templomba oldalgott, s ott múlatja napjait kerek húsz esztendeje, arról szónokolt, hogy a románok azért nem tölthetnek be jó állásokat mifelénk, mert a versenyvizsgák kötelező előírása a magyar nyelv ismerete (ami különben szintén hazugság, igaz, itt töltött életük alatt megtanulhattak volna magyarul). Az ő szájából hangzott el ismét az a régi sirám, miszerint a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?
A koronát a panaszáradatra Horia Grama, megyénk SZDP-s képviselője tette fel, aki arról regélt, hogy a még el sem fogadott tanügyi törvény nyomán csakis román nemzetiségű tanárokat vet ki magából az oktatási rendszer. És elismételte azt a nevetséges, de sokat hangoztatott megállapítást, miszerint a történelem és földrajz esetleges anyanyelven való tanítása merénylet az egységes román állam ellen és „etnikai tisztogatás” újabb eszköze.
Mert hitvány élet jutott osztályrészül a Székelyföldön megtelepedett románoknak, a marosfői panaszfalnál pozitív diszkriminációért kiáltanak. Jövőben tán kollektív jogokat fognak követelni.
Vajon meglepődnének, ha a romániai kisebbségek — magukra is kiterjesztve azt — támogatnák őket?
Szerencsére nem visszhangoznak hegyeink e Dâmboviţa-parti nacionalista hangoktól, legfennebb a Maros és az Olt sértődik meg egyszer, amiért a Székelyföldön ered.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. augusztus 21.
Irredentagyanús székely határkő
Augusztus derekán Marosfőn ismét elsiratták a Székelyföldre telepedett románok „tragikus" sorsát. A sirámok egyikét Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője fogalmazta meg.
Idézem Simó Erzsébet írását: „a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?" Nos, érdekes volna folyóméterben felmérni Sepsiszentgyörgy román és magyar nevet viselő utcáinak hosszát, és hamar kiderülne e hazugság hossza-mértéke. Ami pedig a jelképeket illeti, nézzük meg az illyefalvi címerben levő egyik jelkép értelmezését.
Az illyefalvi címer ― a román Hivatalos Közlönyben 2010 májusában jóváhagyott ― magyarázatában olvasható az „ezüsthatárkő" megnevezés. Bár egyértelműen két történelmi tájegység: a Székelyföld és a Barcaság határát szimbolizáló megnevezésről van szó, mégis nacionalista indulatokat váltott ki. A székelyföldi román civil szervezetek számára e „határkő" irredentagyanússá vált, mivel Székelyföld határát jelképezi! Ez eléggé gyanús körülmény, nem csoda, ha a közénk telepedett első, másodgenerációs románság vezetőinek némely része azonnal megbolydult, rögtön a haza területi egységének megvédésére szólították fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, követelve a kormányhatározat azonnali visszavonását, mert az sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely kimondja, hogy „Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam".
Úgy tűnik, hogy a román demokrácia nagy dicsőségére, az ún. kisebbségi jogok példás romániai biztosításának szemléltetésére ― a hivatalos okmányban ― ki fogják cserélni a hagyományos, a mintegy nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezést az alig 44 éves múlttal bíró Kovászna és Brassó megyére. Kit érdekel olyan apróság, hogy Székelyföld nem azonos a Kovásznára átkeresztelt Háromszék megyével, a Barcaság egy történelmi táj, régió, és nem egy közigazgatási egység neve.
Mivel már korábban ismertettem a Székelyföld megnevezés használatának történelmi gyökereit, ez alkalommal a címerben látható„határkő" szimbólum történelmi megalapozottságát, jogosságát mutatom be. A címerkészítésben járatlanok számára megemlítem, hogy minél régebbi gyökerekre támaszkodik egy címer, annál értékesebb. Ezt vette figyelembe Illyefalva címerének összeállítója, Szekeres Attila István heraldikus is. Ő arra törekedett, hogy az új címerbe átmentse a hajdani Illyefalva évszázados városi jogállását bizonyító címer-pecsét szimbólumainak némely részét. Idézem Szekeres erre vonatkozó sorait: „Illyefalva község címere az egykori Illyefalva mezőváros címerének egyszerűsített változata. A régi jelképből csupán a Székelyföld és Barcaság határát jelképező határkő és keresztbe tett két szablya került át a mai címerbe. A nap és a hold azt mutatja, hogy említett határ székely oldalán fekszik a község. A három csillag a közigazgatási egységet alkotó három falura utal."
Amikor a heraldikus a hagyományok tiszteletben tartására beemelte az új címerbe a régi határkőszimbólumot, nem sejtette, hogy a zavaros gondolkodású, elképzelt, kitalált történelmi múlt emlőin ringó honfiakban ez lelki traumát fog előidézni. Honnan sejthette volna, hogy a betegesen intoleráns gondolkodású egyénekben, egy helyi, egy községi címerben szereplő határkő szimbóluma ilyen riadalmat fog kelteni? Honnan gondolhatta volna, hogy a Székelyföld nevétől megremegő bús lovagok egy községi címer több száz éves múltú szimbólumában az ezeréves magyar országhatár rémképét látják? E demokraták többsége, friss telepes lévén, honnan tudhatná, hogy Illyefalva nemcsak határos volt a Barcasággal, hanem a régió határvonalán fekvő Olt-hídon, a Vámoshídon (Podul Olt) vámszedési joggal rendelkezett? E jogkört Illyefalva Aldobollyal együtt ― évszázadokon keresztül ― gyakorolta. Természetesen, az Olton átvezető híd jó karbantartása, vámosok fogadása, fizetése pénzbe került. Bizonyára a régiók közötti kereskedelmi útvonalon szedett vám fedezte a költségeket. Mivel a Székelyföld és a Barcaság Erdélyország területén helyezkedett el, ezért a címerben szereplő határkő sohasem volt országhatár-értelmű jelkép, hanem a szász jogállású Barcaság és a székely jogállású Székelyföld határának szimbóluma. Ha e sorok írójának nem hisznek, akkor bele kell lapozni a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár Illyefalva városára vonatkozó gyűjteményében szereplő számadáskönyvbe, amely tartalmazza a település 18. és 19. századi költségvetésének nyilvántartását. Mivel a vámosok fogadását áldomásivás követte, ennek költségeit feljegyezték az illyefalvi számadáskönyvbe. Néhány példa: 1789-ben a vámos fogadása 24 krajcárba került. 1796-ban „az Vámos Hídhoz vámost fogadván áldomásra 1 Rft. 14 krajcárt", 1798-ban, 1799-ben és 1801-ben évenként egy rajnai forintot fizettek. Az áldomásivás a mindennapi élet állandó kísérőjeként jogérvényesítő jellegű volt. Az adásvételeket, a szerződéseket, a pásztorok, a mészárosok, a vámosok fogadását, szerződtetését csak akkor tartották megkötöttnek, ha azt áldomásivás követte, amelynek megvolt a külön ceremóniája.
E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz ― a román–magyar együttélésre nézve ― az imaginárius történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Kérdem, mikor ihatunk áldomást arra, hogy kölcsönös tiszteletben élünk? Mikor valósul meg az együttélés, amely nem azonos az egymás mellett éléssel? Mikor lesz vége annak, hogy e hely szellemétől idegen szemléletű emberek határozzák meg egy székely magyar település népének azt, hogy használhatja-e szülőföldjének hagyományos nevét, berajzolhatja-e szülőfalujának címerébe az elődei által ― évszázadokon keresztül ― használt szimbólumokat?
Kádár Gyula, Háromszék. Erdély.ma
Augusztus derekán Marosfőn ismét elsiratták a Székelyföldre telepedett románok „tragikus" sorsát. A sirámok egyikét Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője fogalmazta meg.
Idézem Simó Erzsébet írását: „a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?" Nos, érdekes volna folyóméterben felmérni Sepsiszentgyörgy román és magyar nevet viselő utcáinak hosszát, és hamar kiderülne e hazugság hossza-mértéke. Ami pedig a jelképeket illeti, nézzük meg az illyefalvi címerben levő egyik jelkép értelmezését.
Az illyefalvi címer ― a román Hivatalos Közlönyben 2010 májusában jóváhagyott ― magyarázatában olvasható az „ezüsthatárkő" megnevezés. Bár egyértelműen két történelmi tájegység: a Székelyföld és a Barcaság határát szimbolizáló megnevezésről van szó, mégis nacionalista indulatokat váltott ki. A székelyföldi román civil szervezetek számára e „határkő" irredentagyanússá vált, mivel Székelyföld határát jelképezi! Ez eléggé gyanús körülmény, nem csoda, ha a közénk telepedett első, másodgenerációs románság vezetőinek némely része azonnal megbolydult, rögtön a haza területi egységének megvédésére szólították fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, követelve a kormányhatározat azonnali visszavonását, mert az sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely kimondja, hogy „Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam".
Úgy tűnik, hogy a román demokrácia nagy dicsőségére, az ún. kisebbségi jogok példás romániai biztosításának szemléltetésére ― a hivatalos okmányban ― ki fogják cserélni a hagyományos, a mintegy nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezést az alig 44 éves múlttal bíró Kovászna és Brassó megyére. Kit érdekel olyan apróság, hogy Székelyföld nem azonos a Kovásznára átkeresztelt Háromszék megyével, a Barcaság egy történelmi táj, régió, és nem egy közigazgatási egység neve.
Mivel már korábban ismertettem a Székelyföld megnevezés használatának történelmi gyökereit, ez alkalommal a címerben látható„határkő" szimbólum történelmi megalapozottságát, jogosságát mutatom be. A címerkészítésben járatlanok számára megemlítem, hogy minél régebbi gyökerekre támaszkodik egy címer, annál értékesebb. Ezt vette figyelembe Illyefalva címerének összeállítója, Szekeres Attila István heraldikus is. Ő arra törekedett, hogy az új címerbe átmentse a hajdani Illyefalva évszázados városi jogállását bizonyító címer-pecsét szimbólumainak némely részét. Idézem Szekeres erre vonatkozó sorait: „Illyefalva község címere az egykori Illyefalva mezőváros címerének egyszerűsített változata. A régi jelképből csupán a Székelyföld és Barcaság határát jelképező határkő és keresztbe tett két szablya került át a mai címerbe. A nap és a hold azt mutatja, hogy említett határ székely oldalán fekszik a község. A három csillag a közigazgatási egységet alkotó három falura utal."
Amikor a heraldikus a hagyományok tiszteletben tartására beemelte az új címerbe a régi határkőszimbólumot, nem sejtette, hogy a zavaros gondolkodású, elképzelt, kitalált történelmi múlt emlőin ringó honfiakban ez lelki traumát fog előidézni. Honnan sejthette volna, hogy a betegesen intoleráns gondolkodású egyénekben, egy helyi, egy községi címerben szereplő határkő szimbóluma ilyen riadalmat fog kelteni? Honnan gondolhatta volna, hogy a Székelyföld nevétől megremegő bús lovagok egy községi címer több száz éves múltú szimbólumában az ezeréves magyar országhatár rémképét látják? E demokraták többsége, friss telepes lévén, honnan tudhatná, hogy Illyefalva nemcsak határos volt a Barcasággal, hanem a régió határvonalán fekvő Olt-hídon, a Vámoshídon (Podul Olt) vámszedési joggal rendelkezett? E jogkört Illyefalva Aldobollyal együtt ― évszázadokon keresztül ― gyakorolta. Természetesen, az Olton átvezető híd jó karbantartása, vámosok fogadása, fizetése pénzbe került. Bizonyára a régiók közötti kereskedelmi útvonalon szedett vám fedezte a költségeket. Mivel a Székelyföld és a Barcaság Erdélyország területén helyezkedett el, ezért a címerben szereplő határkő sohasem volt országhatár-értelmű jelkép, hanem a szász jogállású Barcaság és a székely jogállású Székelyföld határának szimbóluma. Ha e sorok írójának nem hisznek, akkor bele kell lapozni a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár Illyefalva városára vonatkozó gyűjteményében szereplő számadáskönyvbe, amely tartalmazza a település 18. és 19. századi költségvetésének nyilvántartását. Mivel a vámosok fogadását áldomásivás követte, ennek költségeit feljegyezték az illyefalvi számadáskönyvbe. Néhány példa: 1789-ben a vámos fogadása 24 krajcárba került. 1796-ban „az Vámos Hídhoz vámost fogadván áldomásra 1 Rft. 14 krajcárt", 1798-ban, 1799-ben és 1801-ben évenként egy rajnai forintot fizettek. Az áldomásivás a mindennapi élet állandó kísérőjeként jogérvényesítő jellegű volt. Az adásvételeket, a szerződéseket, a pásztorok, a mészárosok, a vámosok fogadását, szerződtetését csak akkor tartották megkötöttnek, ha azt áldomásivás követte, amelynek megvolt a külön ceremóniája.
E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz ― a román–magyar együttélésre nézve ― az imaginárius történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Kérdem, mikor ihatunk áldomást arra, hogy kölcsönös tiszteletben élünk? Mikor valósul meg az együttélés, amely nem azonos az egymás mellett éléssel? Mikor lesz vége annak, hogy e hely szellemétől idegen szemléletű emberek határozzák meg egy székely magyar település népének azt, hogy használhatja-e szülőföldjének hagyományos nevét, berajzolhatja-e szülőfalujának címerébe az elődei által ― évszázadokon keresztül ― használt szimbólumokat?
Kádár Gyula, Háromszék. Erdély.ma
2010. augusztus 26.
Bűn és felelősség
Amikor Cseke Attila egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a giuleşti-i tragédia miatt fontolgatta ugyan a lemondást, de végül elállt tőle, jóhiszeműen arra gondolhattunk, a magyar tárcavető abban bízik, hogy az RMDSZ-nek és magának is lesz annyi ereje, hogy átviszi a kormányon a szintén azon a bizonyos sajtóértekezleten tett bejelentését, miszerint az egészségügyben több ezer eddig zárolt helyet felszabadítanak, s ezzel megoldják az ágazat egyik alapvető gondját, a krónikus szakemberhiányt.
Tény ugyanis: mennek, menekülnek az orvosok, asszisztensek az országból, ráadásul hónapok óta nem pótolhatják a hiányzó személyzetet, mert a törvény tiltja. Pedig még mindig szép számban akadnak, akik be szeretnének kerülni a rendszerbe. Hogy jók-e, s van-e kellő tapasztalatuk, látatlanban aligha lehet megállapítani, de kétségtelenül enyhíthetnék némiképp a már-már tragikussá váló szakemberhiányt.
Ezért robbant bombaként a híre annak az ostoba dacnak, mellyel a kormány, illetve a miniszterelnök és a pénzügyminiszter a hétfői koalíciós tárgyalásokon kerek perec visszautasította az egészségügyi miniszter, tehát az RMDSZ ilyen irányú javaslatát, és egy kalap alatt elvetette azt is, hogy az egységes bértáblán valamelyest emeljék a medicinában dolgozók fizetését. Tehát a Boc-kormány továbbra is egészségünkön szándékszik takarékoskodni, és számtalan kórházi tragédia után — melyek közül a koraszülöttek tűzhalálát okozó baleset világviszonylatban is párját ritkítja — sem tanult semmit, szemmel láthatóan a demokrata liberálisok ezek után sem hajlandóak elismerni, hogy esztelen egészségpolitikájukkal, ember-, beteg- és orvosellenes intézkedéseikkel egyre mélyebbre süllyesztik az amúgy is ezer sebből vérző egészségügyet.
Különben az ügyészség hétfőn rács mögé dugta azt az asszisztensnőt, aki tizenkét és fél percre magukra hagyta a koraszülötteket, s kilátásba helyezték, hogy a villanyszereléssel megbízott cég is meglakol a kontár munkáért. Helyes. Csak az a gond, hogy az igazi felelősök, akik az anyagi és erkölcsi csőd szélére sodorták a rendszert, köszönik, jól vannak, és folytathatják áldásos tevékenységüket.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Amikor Cseke Attila egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a giuleşti-i tragédia miatt fontolgatta ugyan a lemondást, de végül elállt tőle, jóhiszeműen arra gondolhattunk, a magyar tárcavető abban bízik, hogy az RMDSZ-nek és magának is lesz annyi ereje, hogy átviszi a kormányon a szintén azon a bizonyos sajtóértekezleten tett bejelentését, miszerint az egészségügyben több ezer eddig zárolt helyet felszabadítanak, s ezzel megoldják az ágazat egyik alapvető gondját, a krónikus szakemberhiányt.
Tény ugyanis: mennek, menekülnek az orvosok, asszisztensek az országból, ráadásul hónapok óta nem pótolhatják a hiányzó személyzetet, mert a törvény tiltja. Pedig még mindig szép számban akadnak, akik be szeretnének kerülni a rendszerbe. Hogy jók-e, s van-e kellő tapasztalatuk, látatlanban aligha lehet megállapítani, de kétségtelenül enyhíthetnék némiképp a már-már tragikussá váló szakemberhiányt.
Ezért robbant bombaként a híre annak az ostoba dacnak, mellyel a kormány, illetve a miniszterelnök és a pénzügyminiszter a hétfői koalíciós tárgyalásokon kerek perec visszautasította az egészségügyi miniszter, tehát az RMDSZ ilyen irányú javaslatát, és egy kalap alatt elvetette azt is, hogy az egységes bértáblán valamelyest emeljék a medicinában dolgozók fizetését. Tehát a Boc-kormány továbbra is egészségünkön szándékszik takarékoskodni, és számtalan kórházi tragédia után — melyek közül a koraszülöttek tűzhalálát okozó baleset világviszonylatban is párját ritkítja — sem tanult semmit, szemmel láthatóan a demokrata liberálisok ezek után sem hajlandóak elismerni, hogy esztelen egészségpolitikájukkal, ember-, beteg- és orvosellenes intézkedéseikkel egyre mélyebbre süllyesztik az amúgy is ezer sebből vérző egészségügyet.
Különben az ügyészség hétfőn rács mögé dugta azt az asszisztensnőt, aki tizenkét és fél percre magukra hagyta a koraszülötteket, s kilátásba helyezték, hogy a villanyszereléssel megbízott cég is meglakol a kontár munkáért. Helyes. Csak az a gond, hogy az igazi felelősök, akik az anyagi és erkölcsi csőd szélére sodorták a rendszert, köszönik, jól vannak, és folytathatják áldásos tevékenységüket.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. október 18.
Mindig a győztes oldalán
A két ellenzéki román párt arra számít, hogy a héten általuk benyújtandó bizalmatlansági indítvány szavazásakor a két RMDSZ-frakció, ha nem is teljes egészében, de néhány képviselő, szenátor voksával megbuktatja a kormányt.
Verestóy Attila, aki a szövetség küldöttjeként részt vett a szociáldemokraták hét végi nagy banzáján, elég kétértelműen nyilatkozott: Mi együtt akarjuk Romániát építeni. A résztvevők, a meghívottak – köztük Teodor Meleşcanu liberális vendég – lecsaptak e sokértelmű közhelyre. De az, hogy épp őt küldték a szocdemek kongresszusára, és pontosan azt mondta, amit idéztünk, nem lehet véletlen.
Mint annyiszor két évtizedes működése alatt, a romániai magyarság legnagyobb közképviseleti szervezete most is válaszút elé kerülhet. A kormány inog, megeshet, hogy a bizalmatlansági indítvány átmegy, s akkor némileg új helyzet adódik.
Márpedig, ahogyan a szövetségi elnök nem egy ízben hangsúlyozta, nekik minden körülmények között kormányon kell maradniuk. Ezt az RMDSZ kisebb és nagyobb tisztségviselői folyamatosan ismételgetik, azt szuggerálva az embereknek, hogy csakis hatalmi helyzetből tudják hathatósan képviselni a romániai magyarság érdekeit.
Nos, Verestóynak az lehetett a feladata, hogy utat törjön az ellenzék felé, miközben a kormányban lapuló RMDSZ teljes mellhosszal támogatja a Boc-kormány intézkedéseit.
Igaz, azt még nem sikerült Markó Béláéknak megmagyarázniuk – magyar választóiknak –, miként szolgálja a megmaradásunkat, esetleges prosperálásunkat az új nyugdíjtörvény. Hasonló magyarázatra vár a fizetéseket megcsonkító egységes bértábla, a szociális juttatások lefaragása vagy a jövő évi költségvetési tervezet, amely látványosan kevesebb pénzt szán a tanügynek, az egészségügynek, a munkaügynek, az önkormányzatoknak, mi több, az állami beruházásokat is tovább csökkentik. Mi haszna volt eddig akár Székelyföldön, akár a szórványban élő magyarságnak abból, hogy érdekképviselete, illetve a kormányon lévő pártja képtelen volt rávenni partnereit néhány gazdaságélénkítő csomag elfogadására, s emiatt az ország gazdasági helyzete, lakóinak életszínvonala a legkilátástalanabb a régióban?
De nyilvánvaló, hogy ha az események úgy diktálják, az RMDSZ fordítani készül. Mert alapfilozófiájává vált: mindig a győztes mellé állni.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A két ellenzéki román párt arra számít, hogy a héten általuk benyújtandó bizalmatlansági indítvány szavazásakor a két RMDSZ-frakció, ha nem is teljes egészében, de néhány képviselő, szenátor voksával megbuktatja a kormányt.
Verestóy Attila, aki a szövetség küldöttjeként részt vett a szociáldemokraták hét végi nagy banzáján, elég kétértelműen nyilatkozott: Mi együtt akarjuk Romániát építeni. A résztvevők, a meghívottak – köztük Teodor Meleşcanu liberális vendég – lecsaptak e sokértelmű közhelyre. De az, hogy épp őt küldték a szocdemek kongresszusára, és pontosan azt mondta, amit idéztünk, nem lehet véletlen.
Mint annyiszor két évtizedes működése alatt, a romániai magyarság legnagyobb közképviseleti szervezete most is válaszút elé kerülhet. A kormány inog, megeshet, hogy a bizalmatlansági indítvány átmegy, s akkor némileg új helyzet adódik.
Márpedig, ahogyan a szövetségi elnök nem egy ízben hangsúlyozta, nekik minden körülmények között kormányon kell maradniuk. Ezt az RMDSZ kisebb és nagyobb tisztségviselői folyamatosan ismételgetik, azt szuggerálva az embereknek, hogy csakis hatalmi helyzetből tudják hathatósan képviselni a romániai magyarság érdekeit.
Nos, Verestóynak az lehetett a feladata, hogy utat törjön az ellenzék felé, miközben a kormányban lapuló RMDSZ teljes mellhosszal támogatja a Boc-kormány intézkedéseit.
Igaz, azt még nem sikerült Markó Béláéknak megmagyarázniuk – magyar választóiknak –, miként szolgálja a megmaradásunkat, esetleges prosperálásunkat az új nyugdíjtörvény. Hasonló magyarázatra vár a fizetéseket megcsonkító egységes bértábla, a szociális juttatások lefaragása vagy a jövő évi költségvetési tervezet, amely látványosan kevesebb pénzt szán a tanügynek, az egészségügynek, a munkaügynek, az önkormányzatoknak, mi több, az állami beruházásokat is tovább csökkentik. Mi haszna volt eddig akár Székelyföldön, akár a szórványban élő magyarságnak abból, hogy érdekképviselete, illetve a kormányon lévő pártja képtelen volt rávenni partnereit néhány gazdaságélénkítő csomag elfogadására, s emiatt az ország gazdasági helyzete, lakóinak életszínvonala a legkilátástalanabb a régióban?
De nyilvánvaló, hogy ha az események úgy diktálják, az RMDSZ fordítani készül. Mert alapfilozófiájává vált: mindig a győztes mellé állni.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. november 25.
Célegyenesben?
Fellélegezhetett az RMDSZ, az Alkotmánybíróság szabad utat adott a kormánynak, felelősséget vállalhat a parlamentben a tanügyi törvénytervezetért. A parlamenti szavazás ilyen esetben puszta formalitás, legfennebb annyit kell tenniük a frakcióvezetőknek, hogy röghöz, illetve székhez kössék ismét képviselőiket.
Mi természetesen örülhetünk, hogy néhány, kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkely — ha minden igaz — szeptembertől életbe lép, nyugtalanító ellenben, hogy mindez ilyen ellenszenvhullám közepette történik. Az ellenzéki pártok már-már felesküdtek, hogy az első adódó alkalommal módosítják a törvényt, s bár demokratikus gyakorlat tiltja az elnyert jogok megcsonkítását, jóindulatukra aligha számíthatunk. Ha csak az RMDSZ a következő koalícióban is nem találja a jelenlegihez hasonló, kiváltságos helyzetben magát. De addig sok-sok megalkuvást, kétes értékű kompromisszumot, s ami kényesebb, jó néhány, behódolásnak tűnő lépést kell a szövetségnek megmagyaráznia. Majd a választásokon, hamarabb a közelgő kongresszuson, ahol nemcsak beszámolni, de elszámolni is illenék. És végre nem tabu a szövetségi elnöki tisztség elnyerése. Markó ugyan nem jelentette még be szándékát, de két trónkövetelő nevét már ismerjük: mind Eckstein-Kovács Péter, mind Kelemen Hunor szívesen lenne RMDSZ-elnök. Nem titok, Kelement jó ideje edzik, hogy a tizenkilenc éve elnökösködő Markó Béla örökébe lépjen. Kicsit mintha az alteregója is lenne. Előny ez? Hátrány? Eckstein míg a Cotroceni Palotába nem került, igazán rokonszenves alakja volt az RMDSZ-nek, de az államelnök közelsége neki sem tett jót.Szabad a vásár? Lesz-e harmadik? Ki tudhatja, de végre olyan kongresszus elé néz az RMDSZ, melyen választás lesz, nem szavazás! Lényeg mégis: célegyenesben az oktatási törvény. Ha valóban jó ez a jogszabály, ha pénz is lesz a reformhoz, ha a pedagógusokat legalább jövő esztendőtől nagyobb anyagi megbecsülés övezi, ha a gyermek, diák, egyetemista tudásra is szert tesz az óvodában, iskolában, egyetemen és főiskolán, az RMDSZ kicsije-nagyja elmondhatja, nem volt teljesen hiábavaló egy gyékényen árulniuk Bocékkal.
Simó Erzsébet, MTI
Fellélegezhetett az RMDSZ, az Alkotmánybíróság szabad utat adott a kormánynak, felelősséget vállalhat a parlamentben a tanügyi törvénytervezetért. A parlamenti szavazás ilyen esetben puszta formalitás, legfennebb annyit kell tenniük a frakcióvezetőknek, hogy röghöz, illetve székhez kössék ismét képviselőiket.
Mi természetesen örülhetünk, hogy néhány, kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkely — ha minden igaz — szeptembertől életbe lép, nyugtalanító ellenben, hogy mindez ilyen ellenszenvhullám közepette történik. Az ellenzéki pártok már-már felesküdtek, hogy az első adódó alkalommal módosítják a törvényt, s bár demokratikus gyakorlat tiltja az elnyert jogok megcsonkítását, jóindulatukra aligha számíthatunk. Ha csak az RMDSZ a következő koalícióban is nem találja a jelenlegihez hasonló, kiváltságos helyzetben magát. De addig sok-sok megalkuvást, kétes értékű kompromisszumot, s ami kényesebb, jó néhány, behódolásnak tűnő lépést kell a szövetségnek megmagyaráznia. Majd a választásokon, hamarabb a közelgő kongresszuson, ahol nemcsak beszámolni, de elszámolni is illenék. És végre nem tabu a szövetségi elnöki tisztség elnyerése. Markó ugyan nem jelentette még be szándékát, de két trónkövetelő nevét már ismerjük: mind Eckstein-Kovács Péter, mind Kelemen Hunor szívesen lenne RMDSZ-elnök. Nem titok, Kelement jó ideje edzik, hogy a tizenkilenc éve elnökösködő Markó Béla örökébe lépjen. Kicsit mintha az alteregója is lenne. Előny ez? Hátrány? Eckstein míg a Cotroceni Palotába nem került, igazán rokonszenves alakja volt az RMDSZ-nek, de az államelnök közelsége neki sem tett jót.Szabad a vásár? Lesz-e harmadik? Ki tudhatja, de végre olyan kongresszus elé néz az RMDSZ, melyen választás lesz, nem szavazás! Lényeg mégis: célegyenesben az oktatási törvény. Ha valóban jó ez a jogszabály, ha pénz is lesz a reformhoz, ha a pedagógusokat legalább jövő esztendőtől nagyobb anyagi megbecsülés övezi, ha a gyermek, diák, egyetemista tudásra is szert tesz az óvodában, iskolában, egyetemen és főiskolán, az RMDSZ kicsije-nagyja elmondhatja, nem volt teljesen hiábavaló egy gyékényen árulniuk Bocékkal.
Simó Erzsébet, MTI
2010. december 11.
Băsescu ölében
Traian Băsescu államfő másfél órára bekukkantott Kovásznára, a kereszténydemokrata mozgalom harmadik kongresszusára, majd találkozott a megye nagyjaival, s nyilatkozataiból kiderült, igen hálás az RMDSZ-nek és úgy általában a magyaroknak, székelyeknek, hogy ezekben a nehéz időkben a Demokrata Liberális Párttal együtt vállalta a kormányzás felelősségét.
Látjuk mi is, magyarjaink ott, Bukarestben jól bírják a gyűrődést, csak ritkán szegülnek szembe az államfői akarattal, s azt is, ha a megye vezetői szemtől szembe kerülnek ő elnökségével, a jól ismert lemezen kívül, miszerint el kellene már fogadnia annak a pernahajder parlamentnek a tanügyi törvényt, s végre ki kellene fizetnie az államnak a vállalkozásokat csőd szélére sodró adósságokat, esetleg instálnak még egy kis pénzt, hogy az önkormányzatok ne fulladjanak teljesen bele az anyagi gondokba — sokat nem kérnek. Nem emlegetik már az autonómiát, nem sürgetik a valós decentralizációt, sem a gazdasági régiókat, bólogatnak, s örülnek a megtisztelő látogatásnak. Lenyelik az államfő neoliberális eszmefuttatásait, miszerint az állam már nem felelős polgáraiért, minden egyén a maga szerencséjének kovácsa, elhiszik, hogy bár Európa recseg-ropog, Románia kilábalóban a válságból. S mert részesei a hatalomnak, bizonyára azon sem lepődtek meg, hogy ennek a nemes és nagyszerű koalíciónak a szebb jövő érdekében szembe kell mennie ,,a lakossággal, melyet félrevezettek, hazugságokkal megosztottak, s elhitették vele, hogy lehet az is, ami nem lehetséges". Ez magyarul annyit jelent, hogy Băsescu, a kormány, benne az RMDSZ fentről dirigált reformokkal, a lakosság akarata ellenében hozott intézkedésekkel kívánja ráerőltetni akaratát a közösségre. Ez az, ami demokratikus viszonyok közt megvalósíthatatlan.
A nagy látogatást, egyik kereszténydemokrata szervező szerint, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó hozta össze. Mondta, hálásak nagyon neki. Lehetnek is, hisz ha be nem kukkant Traian Băsescu a Héphaisztosz Hotelben tartott kiscsoportos foglalkozásukra, az égadta világon senki nem vette volna észre, hogy kongresszust tartottak Kovásznán.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Traian Băsescu államfő másfél órára bekukkantott Kovásznára, a kereszténydemokrata mozgalom harmadik kongresszusára, majd találkozott a megye nagyjaival, s nyilatkozataiból kiderült, igen hálás az RMDSZ-nek és úgy általában a magyaroknak, székelyeknek, hogy ezekben a nehéz időkben a Demokrata Liberális Párttal együtt vállalta a kormányzás felelősségét.
Látjuk mi is, magyarjaink ott, Bukarestben jól bírják a gyűrődést, csak ritkán szegülnek szembe az államfői akarattal, s azt is, ha a megye vezetői szemtől szembe kerülnek ő elnökségével, a jól ismert lemezen kívül, miszerint el kellene már fogadnia annak a pernahajder parlamentnek a tanügyi törvényt, s végre ki kellene fizetnie az államnak a vállalkozásokat csőd szélére sodró adósságokat, esetleg instálnak még egy kis pénzt, hogy az önkormányzatok ne fulladjanak teljesen bele az anyagi gondokba — sokat nem kérnek. Nem emlegetik már az autonómiát, nem sürgetik a valós decentralizációt, sem a gazdasági régiókat, bólogatnak, s örülnek a megtisztelő látogatásnak. Lenyelik az államfő neoliberális eszmefuttatásait, miszerint az állam már nem felelős polgáraiért, minden egyén a maga szerencséjének kovácsa, elhiszik, hogy bár Európa recseg-ropog, Románia kilábalóban a válságból. S mert részesei a hatalomnak, bizonyára azon sem lepődtek meg, hogy ennek a nemes és nagyszerű koalíciónak a szebb jövő érdekében szembe kell mennie ,,a lakossággal, melyet félrevezettek, hazugságokkal megosztottak, s elhitették vele, hogy lehet az is, ami nem lehetséges". Ez magyarul annyit jelent, hogy Băsescu, a kormány, benne az RMDSZ fentről dirigált reformokkal, a lakosság akarata ellenében hozott intézkedésekkel kívánja ráerőltetni akaratát a közösségre. Ez az, ami demokratikus viszonyok közt megvalósíthatatlan.
A nagy látogatást, egyik kereszténydemokrata szervező szerint, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó hozta össze. Mondta, hálásak nagyon neki. Lehetnek is, hisz ha be nem kukkant Traian Băsescu a Héphaisztosz Hotelben tartott kiscsoportos foglalkozásukra, az égadta világon senki nem vette volna észre, hogy kongresszust tartottak Kovásznán.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)