A Szilágy megyei Benedekfalván a magyar lakosság mintegy 30%-ot tesz ki, a magyar nyelvű I–IV. osztályt a megszűnés veszélye fenyegeti: eddig négy tanulóval működött, azonban ez a szám háromra csökkent – egy diákot gyerekotthonba helyeztek, tájékoztatott a település alpolgármestere, Gergely Csaba. A magyar tagozat megszűnése esetén a gyerekek a 7–10 kilométeres távolságra fekvő falvakba lesznek kénytelenek ingázni naponta, és félő, hogy szüleik úgy döntenek majd, román csoportba íratják gyerekeiket. Bősházán, ahol a magyarság aránya 70%, más gonddal küszködnek: az összevont I–IV. osztályban 19 gyerek tanul, így a tanító képtelen a gyerekekkel megfelelően foglalkozni. /F. I.: Megszűnik a benedekfalvi magyar osztály? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

Szakiskolásoknak készült magyar nyelv és irodalom tankönyvek jelentek meg nemrégiben a tankönyvpiacon. Az egyik Orbán Gyöngyi egyetemi tanár, a másik az Ambrus Ágnes–Bodó Anna szerzőpáros nevéhez fűződik. Ambrus Ágnes Kovászna megyei tanfelügyelő elmondta, kényszerből írta a tankönyvet. A tanterv megváltozott, annak követelményei szerint készült tankönyv viszont nincs. Tanfelügyelőként naponta azt látja, a gyakorló tanárok kínlódnak, mert ők maguk sem jutnak hozzá minden esetben a tanításhoz szükséges szakirodalomhoz. Kevés idejük volt, három hónap alatt kellett elkészülnie a tankönyvnek. Péter Tünde, a Kolozs megyei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok tanfelügyelője kiemelte: fontos pillanat a magyar nyelv és irodalom oktatás történetében az, hogy a szakiskolák számára külön tankönyvek készültek. /Szabó Csaba: Alapkérdésekkel egy kettős jégtörés körül. Külön magyar irodalom a szakiskoláknak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

A képviselőház elutasította a sajtószabadságról szóló egyszerű indítványt, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) kezdeményezett. Az indítványt a liberálisokon és a demokratákon kívül csak a Nagy-Románia Párt támogatta (NRP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és az RMDSZ pedig ellene szavazott. A dokumentum támogatói intézkedéseket kértek a kormánytól a sajtószabadságot korlátozó törvényhozási és intézményi akciók beszüntetésére. Az RMDSZ álláspontját Márton Árpád fogalmazta meg, aki szintén elismerte, hogy sok a gond ezen a téren. A szövetség azonban nem szavazza meg az indítványt, mert az nagyon sok pontatlanságot tartalmaz. /Visszautasították a sajtószabadságról szóló egyszerű indítványt. Az SZDP és az RMDSZ képviselői szavaztak ellene. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök felidézte életútját. Szülőfaluja magyarságát a második világháborúban kifosztották a Vörös Hadsereg katonái, azután megkezdődött a Kommunista Párt tagjainak toborzása. A Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakáról másodévesen kidobták, amikor apját kuláklistára tették. Mózes Árpád ezután a teológiát végezte el. Argay György püspök maga mellé vette titkárnak és segédlelkésznek. Óriási lelkesedéssel fogadták az 1956-os forradalom hírét. Mózes Árpád más evangélikus fiatalokkal megfogalmazott egy beadványt Argay püspöknek, hogy vonja felelősségre azt a két evangélikus professzort, akik éveken keresztül a baloldali eszméket hirdették. 1958. december 16-án Mózes Árpádot letartóztatták. Felhozták ellene az Argay püspöknek 1956 októberében átadott beadványt, a magyar forradalommal való szimpatizálást és azt, hogy a szovjet beavatkozás ellen fekete jelvényekkel tiltakoztak. A legsúlyosabb vád a hazaárulás volt. Tudniillik a forradalom előtt a debreceni Kossuth-egyetem egy csoportjának látogatásakor beszámolt nekik az erdélyi helyzetről. Naponta eljátszották vele, hogyan fogják felakasztani. Sorra tartóztatták le kollégáit, négy-négy evangélikus lelkészt és teológust, név szerint Antal Lászlót, aki már meghalt, Dani Pétert, Kiss Bélát, Gödri Oláh Jánost, Török Andrást, Bibó Lászlót és Veress Károlyt. Hat hónapi vallatás és halállal való fenyegetés után mindnyájukat a katonai törvényszék elé állították. Az utolsó szó jogán megkérdezte a tárgyalást vezető Valeanu őrnagyot: Uram, a szó igazi értelmében mit tettünk mi a Román Népköztársaság területi biztonsága ellen? Azt válaszolta: „Nem tettetek semmit, mert nem tudtatok, de ha tudtatok volna, tettetek volna.” Fővádlottként ezért kapott 18 évi kényszermunkát, a többiek 16, 15, 14, 9, és így lefelé, 6 éveket. Hat hónapot töltött a szamosújvári börtönben, és kereken öt évet a Duna-delta mocsaraiban. Az 1964. augusztus 3-án megjelent kegyelmi rendelettel a legutolsó, 106-os létszámú csoporttal szabadult. A börtönben olyan kiváló embereket ismerhetett meg, mint dr. Dobri János református professzor, dr. Erdő János, a későbbi unitárius püspök, Hajdó Leander, a csíksomlyói volt rendházfőnök, és sorolhatná tovább. A kis létszámú nagykárolyi gyülekezet lelkipásztoraként húsz évig szolgált. Nem voltak könnyű idők, hiszen két ember állandóan rá volt állítva, szüntelenül követték és zaklatták. Az egyházmegye lelkészi karának határozott kiállása révén 1978-ban aradi lelkésznek és esperesnek választották. Az evangélikus püspökség a legkisebb Romániában, közel 33 ezer lélek van szétszóródva Orsovától Nagybányáig. 1992-ben Szedressy Pál püspök halála után titkos szavazással utódjává választották, és a megbízatást hosszas rábeszélés után elvállalta. – Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön egy-egy új templom, ezenkívül tizenkilenc felújított templom és imaház, vendégház fűződik a nevéhez, annak ellenére, hogy életfogytiglan választották püspökké, idén mégis lemondott, egészségi állapotára való tekintettel. Mózes Árpád nyugalmazott lutheránus-evangélikus püspök 1931. július 25-én született a barcasági Krizbán. A kolozsvári Protestáns Teológián 1956-ban lett lelkész. /Benkő Levente: „A magam történetét én írnám meg” Beszélgetés Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspökkel, önkéntes ’56-os politikai elítélttel. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

Kertész Gábor 1928-ban, Vajdakamaráson született. Édesapja ott volt lelkipásztor. 1946-ban az életére emlékező Varga Lászlóval együtt került a Bolyai Egyetem jogi karára, és jó barátok lettek. 1948-ban a régi professzorokat kiutasították az országból. Helyüket analfabéta zugügyvédek foglalták el, és tanítottak jog helyett évenként változó marxista ideológiát. A harmadév végén meglepetésszerűen a közgazdászoknak diplomát adtak és elbocsátották őket az egyetemről. Ott maradtak körülbelül tizenöten, negyedéves jogászok, közülük három átállt kommunistának. Januárban minden előkészítés nélkül kipécéztek négy hallgatót, Pásztori Ildikót, akinek édesapja, a Szociáldemokrata Párt egyik köztiszteletben álló vezetője már börtönben ült, Nagy József földbirtokos fiút, Kertész Gábort és Varga Lászlót. Ez volt az első koncepciós per Kolozsvárt. Demeter János dékán, aki később Budapesten díszsírhelyet kapott az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezéséért, vezette a megbeszélést, elsorolva a legképtelenebb vádakat. Hárman megpróbálták védeni igazukat. Kertész Gábor viszont minden ráolvasott bűnre csak a vállát vonta meg. Az eredmény: hármukat kicsapták az ország valamennyi főiskolájáról. Kertész Gábornak megkegyelmeztek. Elvégezte az egyetemet. Egyetem után behívták munkaszolgálatos katonának. Bányában, vasútépítésnél dolgoztatták. Pár hónap múlva szabadon engedték. Amint valami állásféléhez jutott, újra behívták. Ezt háromszor is megismételték vele. Végre súlyos mellhártyagyulladással lett ügyvéd Zilahon. Közben folytatta komoly tanulmányait, tartotta a kapcsolatot Dobai István nemzetközi jogásszal és Varga Lászlóval. Kertész Gábor fedezte fel Wesselényi Miklósnak egy 1846-ban írt levelét, melyben azt fejtette ki, hogy a magyar nemzet a különböző nemzetiségek közötti szétszórt állapotában fel fog szívódni. Vonuljon össze a magyarság akkora területre, melyet be tud lakni a baráti nemzetiségekkel, a németekkel és a zsidókkal, a többi területet ürítse ki és adjon ott teljes autonómiát az ellenséges hangulatú nemzetiségeknek, vallotta Wesselényi. Ez a levél vezette Kertész Gábort a lakosságcsere tervezésére, megosztva gondolatait Dobai Istvánnal. A másik elmélete: minden kérdésben döntő joggal kell felruházni a szakértőket. Ez lenne az általa gerontokráciának nevezett társadalmi rend, mely, amint azt az ötvenhatos magyar forradalom megfogalmazta a pártfeletti, azaz pártatlan közhatalom igényével. Az 1956 magyar forradalomért Kertész Gábor is lelkesedett. 1957 márciusában letartóztatták, a Dobai per fővádlottaival egy napon. Kertész Gábor nem védekezett, önmagáról mindent nyugodtan vallott, de ha mások bűneiről kérdezték, azokat is mind magára vállalta. A tárgyaláson vallotta: egész Erdélynek Magyarországhoz kell tartoznia. Ezzel a magatartásával érdemelte ki Kertész Gábor nemcsak a 25 évi kényszermunkát, hanem az iratcsomóján a jelet, hogy nem hagyhatja el élve a börtönt. A börtönéletet különben is nehezen bírta. Akiket megjelöltek, azok nem kaphattak orvosi kezelést. Gábornak betegdiéta járt volna, soha nem kapta meg. Beteg tüdejére nem kapott gyógyszert. Összezárták egy félkegyelmű besúgóval, aki naponta verte őt. Kertész Gábort tudatosan, következetesen meggyilkolták. Rákos lett, leírhatatlan kínok között halt meg. Így gyilkolták meg a kommunisták Kertész Gábort, Erdély egyik legkiválóbb, legtehetségesebb emberét. /Varga László: Kertész Gábor emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30., nov. 1., 3./

Szamosújvár közéletében fontos szerepet játszik a Téka Ház, amely a város magyar házaként működik. A Téka Ház a Mezőség egyik szórványközpontja: több tucat diáknak biztosítanak a továbbtanuláshoz szükséges – lakhatási, étkeztetési – körülményeket. A nyár folyamán, nagyobbrészt önkéntes munkával felújították a művelődési központhoz tartozó helyiségeket, tájékoztatott Balázs Bécsi Attila, a Téka Ház vezetője. A 13 ezer kötetes könyvtár naponta várja az olvasókat. Október 23-án kezdődtek a pedagógusok számára a továbbképző tanfolyamok. Az ingyenes továbbképző angol kezdő és haladó nyelvtanfolyamot és számítógép-kezelési tanfolyamot tartalmaz. A Téka könyvtár egyik termében az érdeklődők rendelkezésére áll 10 számítógép, fénymásoló, nyomtató, kivetítő és szkenner. Folyamatosan szerveznek időszakos rendezvényeket is. Lezajlott már a VI. Gyermek Néptáncfesztivál és az Égtájak Fesztivál. Készülnek a VIII. Mezőségi Népzene és Néptánc Fesztiválra. A Téka Kollégiumban ebben az évben 28 bentlakó gyerek tanul. Nekifogtak egy új, 75 személyes kollégiumi ingatlan felépítéséhez a Téka Ház udvarán. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány, a magyarországi Oktatási Minisztérium és a Communitas Alapítvány támogatja. /Szamosújvár. Forgalmas programközpont a Téka Ház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

„21. századi rabszolgaság”- így jellemezte az emberkereskedelmet Elena Timofticiuc az AIDRom munkatársa, aki több romániai nagyváros után Nagyváradon is ismeretterjesztő hadjáratot folytatott a hatalmas méreteket öltő embercsempészet megállítására. Az emberkereskedelemről tartott előadásában kitért a trükkös csábításokra, pénzszerzés reményében külföldre édesgetik főként a lányokat, majd prostitúcióra kényszerítik őket. A veszély ellenére külföldi munkára csábító hirdetések tucatjai jelennek meg naponta a lapokban. /Balla Tünde: Virágzó emberkereskedelem Romániában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./

Január elsejétől a hivatal a prefektúra hatáskörében működik, gyorsabb ügyintézést ígérnek a Kolozs megyei útlevélosztályon. Az útlevélosztályon jelenleg órákig kell sorban állni, a teljes procedúra akár egy hónapot is igénybe vesz. A hivatalnál évek óta naponta hosszú sorokat lehet látni. /L. L.: Átszervezést jelentett be a prefektus. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

Megalázó a határon kívülre rekedt magyarokra nézve mindazt, ami a kettős állampolgárság kapcsán az anyaországban történik, elhangzik. Drágább az élet Magyarországon, a lakosság zöme elégedetlen. Ilyen körülmények között nem nehéz a határon kívüliek ellen fordítani a közhangulatot. Az erdélyi magyarság ezer esztendeje naponta tesz tanúságot arról, hogy legalább annyira magyar, mint az anyaországiak, írta Ferencz L. Imre, a lap munkatársa. Közben a szomszédos országok zöme megoldotta a kettős állampolgárság kérdését. /Ferencz L. Imre: Megalázott magyarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

Még mindig naponta több levél érkezik a szerkesztőségbe a kettős állampolgárságra vonatkozó magyarországi népszavazás kapcsán. Az anyaországiak bocsánatot kérnek vagy együttérzésükről biztosítanak, az Erdélyből jött levelekből pedig kiábrándultság, keserűség sugárzik. /Sarány István: Egy a magyar. Egykutya. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 17./

Bizalmat szavazott a parlament a liberális Calin Popescu Tariceanu kabinetjének. A szenátus és a képviselőház december 28-i együttes ülésén 265 "igen" és 200 "nem" szavazattal, tartózkodás nélkül szavazta meg a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Román Humanista Párt szövetségével létrejött koalíciós kormányt, amelyet a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői is támogattak. Tariceanu kijelölt miniszterelnök bemutatta a kormányprogramot és 24 tagú kormányát. Tariceanu kifejtette: kormánya valamennyi román állampolgár képviselője kíván lenni, függetlenül azok politikai meggyőződésétől. A volt kormánypárt /SZDP/ részéről Victor Ponta elmondta: minden, ami pozitívum Tariceanu kormányprogramjában, azt a szociáldemokratáktól leste el, a többi demagógia. Bírálta, hogy az egyik államminiszteri tisztség az RMDSZ-nek jutott, véleménye szerint az, hogy egy magyar koordinálja a művelődést és az oktatást, a Nagy-Románia Párt malmára hajtja a vizet. A kisebbségek részéről felszólaló Varujan Pambuccian kifejtette: a nem magyar nemzeti kisebbségek alkotta frakció elégedett volt az elmúlt négy évben a szociáldemokrata kormány tevékenységével, és azt remélik, hasonló együttműködést sikerül megvalósítani a Tariceanu-kabinettel is. A NRP képviselője ez alkalommal is hangoztatta: pártja nem szavaz meg olyan kormányt, amelynek tagja az RMDSZ. Véleménye szerint ez a koalíció nemzetközi nyomásra jött létre. Az RMDSZ részéről Verestóy Attila szenátor biztosította a kormányt a szövetség támogatásáról. /Sz. K.: Bizalmat szavaztak a Tariceanu-kabinetnek. Érvényesült a papírforma. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

1945. január derekán kezdődött el a romániai németeknek a szovjetunióbeli munkatáborokba történő deportálása. A 60-70 ezer ember túlnyomó többsége nem tért vissza. Akik viszont isteni csoda folytán hazatértek, manapság is gyakran erőt vesz azokon a rémálom, hogy a kolhoz barakkjában, tetvek, poloskák között, csontra fogyva dideregnek. Egyikük, Rabotka, született Prász Anna, elmondta, hogy január derekán vitték el. Marhavagonba tuszkolták őket, hatvanan voltak a vagonban. Két hét alatt értek az orosz határhoz. A Don-kanyarba vitték őket. Prász Anna sorstársaival barakkokban lakott, ahonnan 4 kilométerre volt a szénbánya, ott dolgoztak. Férfiak, nők egyaránt cipelték a támfákat, a rönköket. Ugyanonnan hoztak a hátukon a szenet, amivel megfőzték az ételüket. Naponta háromszori savanyú lé, amelybe egy gyűszűnyi olajat öntöttek porciózáskor. Kaptak továbbá egy darab kenyeret naponta. 250-ed magával egy kolhozba vezényeltek őket. Harmincfokos hidegben sátrakban, a földön aludtak, a következő év januárjára 50-en maradtak. Az elhunytakat szertartás nélkül, mint az állatokat, elhantolták. Prász Anna vitaminhiány miatt legyengült, lázas volt, 35 kilós és halálos beteg. Szerencséjére egy János nevű magyar felcser megsajnálta őt és csukamájolajjal táplálta. Úgy kerülhetett haza, hogy az orosz orvosnő 1947 szeptemberében berakta a legyengült, ugyancsak halálos beteg lengyelek közé, hogy ne a lágerben haljon meg. Itthon sem volt sokkal rózsásabb a helyzet: a rokonsága nagy részét a Baragánba hurcolták, ugyancsak kényszermunkára. /Balta János: Hatvanéves rémálom. Megjárta a szovjet munkatábort. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./

Forrásértékű kötet jelent meg a bukaresti Polirom Kiadónak a kommunizmus időszakának dokumentumait közreadó sorozatában: Nagy Imre: Insemnari de la Snagov, azaz Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. A könyv a néhai miniszterelnök romániai deportálása idején készített jegyzeteit tartalmazza. 1956. november 22-én a budapesti jugoszláv nagykövetséget elhagyó Nagy Imrét és csoportját a szovjetek Romániába hurcolták. A csoportot Snagovban őrizte a Securitate. 1957. április 14-én a csoport férfitagjait bilincsbe verve visszahurcolták Budapestre. Snagovban Nagy Imrét és csoportjának többi tagját a Securitate végig lehallgatta, róluk valamennyi alkalmazott, így őrzőik is, szinte naponta jelentéseket írtak, feljegyzéseiket pedig távollétük idején titokban lefényképezték. Snagovi tartózkodás idején Nagy Imre csaknem 700 oldalas füzetet írt tele. Mintegy 550 oldalas munkában elemezte a magyarországi helyzetet, a forradalom kirobbanásának körülményeit és annak történéseit, és több mint száz oldalt kitevő részletes önéletrajzát is megírta (ez utóbbi Budapesten már megjelent). 1957 tavaszán Nagy Imre valamennyi kéziratát megsemmisítette. Kéziratát éppen a Securitate mentette meg a jövő generációk számára. Ioanid Ilona a budapesti 1956-os Intézet (az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete) megbízásából 1998 óta kutatta a román titkosszolgálat és más bukaresti intézmények levéltárában a forradalom és a Nagy Imre-csoport dokumentumait. Az évek során a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) összesen 46 dossziényi aktát adott át neki az általa őrzött vonatkozó anyagok közül. Ioanid Ilona Nagy Imre 550 oldalnyi jegyzetéből, a magyar, a román és más állami, illetve pártvezetőknek írt leveleiből, a titkosszolgálati személyzet jelentéseiből és a lehallgatások anyagából kötetet állított össze. Nagy Imre jegyzeteinek teljes terjedelmű kiadását hamarabb olvashatják Romániában, mint Magyarországon. Nagy Imre fikarcnyit sem engedett meggyőződéseiből. Minden egyes, Snagovban, Nagy Imre vagy őrizői által írt papír egyenesen Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár, illetve Valter Roman (Neulander Ernő) asztalára került. A pártfőtitkár széljegyzeteket is írt a dokumentumokra, például: „Sejti, hogy mi vár rá.” /Tibori Szabó Zoltán: Sejtette Nagy Imre Snagovban, hogy mi vár rá? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

Egy éve nyitotta meg kapuit Ákosfalván az Európai Információs Pont. Az irodát vezető Antal Zoltán jogászt elmondta: az iroda célja a Nyárád és Kis-Küküllő menti kisrégiók felkészítése az uniós csatlakozás lehetőségeinek kihasználására. Tájékoztatást nyújtanak a pályázati kiírásokról, támogatási lehetőségekről. Az adatbázist naponta frissítik, s havonta megjelenik a Pályázati Figyelő, amelyet a kistérségekben terjesztenek. Megalakulása óta 14 pályázatot írtak európai uniós alapok elnyerésére. /Nagy Annamária: Eredményesen működik az Ákosfalvi Információs Pont. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./

Marossy Zoltán tizenkét évig volt Temes megyei önkormányzati képviselő, majd szakbizottsági elnök, egy hónapja alprefektus. Elmondta, hogy megyei tanácsosként úgy látták, a kormánybiztosi hivatal lassan dolgozik. Most már megérti, miért működik lassan a gépezet: rengeteg papiros gyűl össze naponta, és mindegyiket át kell nézni, továbbítani, megválaszolni vagy reagálni rá. Ezenkívül nagyon sok a függőben maradt ügy. Marossy Zoltánhoz kerültek az emberi jogokkal kapcsolatos kérdések, a társadalmi egyeztető bizottság vezetése, valamint ő felel az európai integrációért és a hulladékbegyűjtő központokért. Felügyeli még jogi és közigazgatási szempontból a megyei tanács munkáját. Most, hogy úgy látja, hogy csökkenteni kellene a prefektúrák hatáskörét. Minden olyan megyei intézmény, amelyik valamely minisztériumnak a helyi kirendeltsége, a prefektúra felügyelete alá tartozik. Ilyenből van vagy ötven. Ezeknek 75-80 százalékát vagy megyei érdekeltségűvé kellene tenni, vagy a hatásköröket össze lehetne vonni, és a megyei tanácsra bízni. /Pataky Lehel Zsolt: Az egyeztetés híve. Interjú Temes megye RMDSZ-es alprefektusával. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 26./

Kapor János majláthfalvi plébános a bánsági magyar település hitéletét három év alatt gyökeresen megváltoztatta. Vezetésével a templomot kívül-belül felújították. Tavaly a templom felszentelésének 125. évfordulójára „Vissza a gyökerekhez” mottó jegyében meghívták a majláthfalvi telepesek egykori szülőföldje, a szeged-csanádi püspökség küldöttségét is, amelynek a főpásztora, valamint az egyházmegye főpásztora is megjelent. További tervük kápolna és ravatalozó építése a temetőben. Folytatják a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását, naponta uzsonnát biztosítanak 20 iskolásnak és 10 óvodásnak. A karitatív munkát élelmiszerekkel segítik a helybeli nagygazdák. Tavaly a dévai árva gyerekeket 10 tonna gabonával segítették a majláthfalviak. /Balta János: Segíteni csodálatos érzés. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 26./

Az A Hétben folytatódtak Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán a hozzászólások: a/ Lövétei Lázár László megjegyzéseket fűzött Sipos Géza Az önfelmentő című vezércikkéhez /A Hét, febr. 24./. mondván, nem akarja Sütő Andrást védeni, de Sipos összehordott tücsköt-bogarat, a végén a cikk mondanivalója eltűnt „a sok marhaság között”. Pontatlan, hogy Sipos elhallgatta: Sütő az ötvenes évek után is kapott díjakat, ezzel Sipos azt sugallta, hogy a szorítás lazulásával – amikor irodalmi/esztétikai szempontok is érvényesültek az elbírálásban – Sütő már nem volt/nem lehetett jó író. Lövétei Lázár László szerint Sipos írásában „a legelképesztőbb baromság”, hogy Sütő életműve „csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”. Lövétei azt sem fogadta el, hogy Sütő drámái megjelenésükkor a „szelep funkcióját” töltötték be. Sipos lekismesterezte Sütő Andrást. /Lövétei Lázár László: Levél Sipos Géza szerkesztő úrhoz. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ c/ Kántor Lajos kifejtette, a Parászka Boróka vezércikkében emlegetett „fegyelmezett csend” nem most, az olasz Stefano Bottoni tanulmány részletének közlésével szakadt meg, mert már a kilencvenes évek legelején elkezdődött az 1989 decembere előtti erdélyi, romániai magyar irodalom egyes ismert-elismert szerzőinek és műveinek számonkérése. Kántor hangsúlyozta: a „diktatúra életben lévő tanúi, kiszolgálói, áldozatai, akik közül egyesek nem egyszerűen „átnyergelők”, hanem szembefordulók is voltak”. /Kántor Lajos: A megszakított csendről. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ d/ Kuszálik Péter cáfolta Sipos Gézát, aki szerint Sütő Andrásnak 57 könyve jelent meg. Kuszálik Péter kijelentette, hogy az ötvenes években „pártunk és kormányunk előszeretettel szórta a román és magyar dolgozók elé Sütő szakmányban gyártott brosúráit és könyvecskéit, ui. azok igen alkalmas propagandaanyagai voltak a kollektivizálásért folytatott harcnak.” Kuszálik Péter felsorolta, mennyi díjat kapott Sütő András. Kuszálinak erről a felsorolásról Nagy Pál korábban megállapította: „adatgyűjtő szorgoskodása valójában lejárató célzatú kötekedés”. (Látó, 2003. 10. sz.) Kuszálik szerint ez nem lejáratás, de előzőleg megjegyezte: sok adatot kellett összehordania, hogy megerősítse Sipos Géza következtetését („ez csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”). A vitában Kuszálik vállalja az ördög ügyvédjének szerepét. /Kuszálik Péter: Advocatus diaboli. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./

Néhány éve meghalt Nagyenyeden Horváth Zoltán, a Bethlen Kollégium egykori természettudomány tanára, nemrég kísérték a temetőbe feleségét, Horváth Zoltánné Kézdialbisi Elekes Ida magyar-történelem szakos tanárnőt. A Horváth és Elekes-család Nagyenyed szellemi életének valaha meghatározó jelentőségű tényezője volt. A kommunizmus idejét keményen meg kellett szenvedniük: Targu-Jiu-i internálás, majd a birtokuk elkobzása, tanári állásuktól való megfosztás, házkutatások, szinte teljes elszigetelésük a kollégiumtól és a város magyarságától. Azonban a családot nem törték meg. Fizikai, majd tisztviselői munkával, falusi pedagógusi tevékenységgel kellett felcserélniük a Bethlen Kollégium katedráit. Az 1989-es fordulat után spontán módon köréjük gyűlt a város magyar értelmiségének egy része. Ettől kezdve lett barátságos otthonuk sokunknak szellemi eszmecserék, sokszor könyvcserék színhelye. Házuk mindig nyitva állt a jószándékú emberek előtt. Távozásukkal Enyeden egy kis magyar sziget szűnt meg. /Józsa Miklós: Eltűnt egy világ Nagyenyeden. A Horváth házaspár emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Már nem lehet a postán külföldre táviratot küldeni, ez a szolgáltatás egy idő óta a Romtelecomhoz tartozik. Fel kell hívni a 957-es telefonszámot, be kell mondani a szöveget, aztán majd a telefonszámlán kell fizetni. Az adott szám Bukarestben van, s a készüléknél ülő csak románul tud. Amennyiben Magyarországra akar valaki táviratozni, akkor az egész szöveget le kell betűznie. A jövő hónap elején megtudhatják, hogy mindez mennyivel növelte a telefonszámlát. Jogos az igény, hogy legyen magyarul tudó is a táviratot felvevők között. Az egyik olvasó panaszkodott, Szatmárnémetiben a rendőrségen senki sem tudott magyarul. Az olvasó kérdezte, miért nem intézkednek a magyar vezetők? Sike Lajos, a lap munkatársa elmagyarázta, hogy az nem az ő dolguk, miután már az új román közigazgatási törvény kötelezi erre a rendőrséget. Hozzátette: egyénenként, mindenkinek harcolnia kell jogaiért. /Sike Lajos: Naponta meg kell vívnunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

A Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság /CNSAS/ március 10-én átvette a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ az első öt tonnányi szekus-dossziét. Az összesen 100 méter hosszú iratmennyiséget a bizottság új központjában helyezték el. A következő időszakban naponta érkeznek majd iratszállítmányok a bizottsághoz, mint a fővárosi, mind a vidéki SRI-archívumokból. /Öt tonnányi szekus-dosszié az átvilágítóknak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Március 22-én Csíkszeredában, a Sapientia – EMTE aulájában jeles személyiségek tartottak előadást az európai tapasztalatokról, az erdélyi mezőgazdaság és vidék esélyeiről a csatlakozási időszakban. Glattfelder Béla magyarországi agrárszakértő, európai parlamenti képviselő ismertette a csatlakozást követő kihívásokat. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke /akit nemrég a legnagyobb magyarországi agrárdemonstráció alkalmával naponta lehetett látni a tévében/ beszélt a magyar csatlakozás körülményeiről, a csalódások okairól. Ha nem épül ki az intézményrendszer, ha a kormányok nem veszik komolyan az agráriumot és annak a háta mögött cselekednek – bekövetkezik a dráma. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke és az Erdélyi Református Egyház főjegyzője a veszélyeket vázolta, számos eddigi megvalósítás nem felel meg az EU-s követelményeknek. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke kifejtette, hogy az elsietett csatlakozás Románia esetében felelőtlenség, mert nincsenek meg hozzá a feltételek. /Ferencz Imre: A mezőgazdaság és a vidék esélyei. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 23./ Tárgyalják újra a mezőgazdasági fejezetet, és halasszák el Románia uniós integrációját – kérte a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke, Sebestyén Csaba Csíkszeredában a Sapientia Egyetemen tartott nemzetközi szemináriumon. Ellenőrök járták végig a fel­dolgozóipar egységeit, és kiderítették többek között a LAM Alapítvány által felállított tíz háromszéki kis sajtgyárról és az összes kis húsgyárról, hogy azokra bezárás vár, ha nem képesek technológiai megújulásra, jelezte Kató Béla püs­pök-helyettes, a LAM mentora. Kolumbán Gábor, a Sapietia regionális és vidékfejlesztési kara adjunktusának előadása szerint a székelység teljességgel felkészületlen az integrációra, azt ennek ellenére a nyugat-európaiak tető alá fogják hozni, mert itt lényegében az EU bővítéséről van szó mindenekelőtt, és nem a romániai beilleszkedésről. /(b. kovács): A székelység felkészületlen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 24./

Az A Hét közölte Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmányát. Ehhez újabb hozzászólások láttak napvilágot az új számban: a/ Sebestyén Mihály kifejtette, hogy Földes László leváltása az Utunk hetilap éléről beletartozott a RKP ki nem mondott káderpolitikájába: eltávolították a zsidókat a vezetői-irányítói posztokról. Szülei annak idején háborogtak, hogy a zsidók megint kikerültek a hatalom berkeiből. Romániában a párt „aggályosan számon tartotta azokban a látszólag zsidókérdés mentes években is, hogy ki kicsoda.” /Sebestyén Mihály: Egyet s mást Földes leváltásáról. Szubjektív szempontajánlat. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ b/ Egry Gábor rámutatott, Sütő András állította, hogy nem követett el hibát, nincs mit megbánnia, Bodor Pál történeti fejtegetésekbe burkoltan próbálta magyarázni a történteket, Kuszálik Péter pedig filológiai pontatlanságokat, hibákat sorolt. Vajon segíthet-e a nyilvánosság, a múlt dokumentumainak megismerése, kérdezte Egry. A nyilvánosság mindenképpen hasznosabb, mint a további (el)hallgatás, adta meg a választ a kérdésre. /Egry Gábor: A múlt foglyai. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ c/ Stefano Bottoni tanulmánya nem írók műveit értékeli, nem kér számon semmit. Romániai magyar értelmiségi csoportok hatalomhoz való viszonyát elemzi, írta Oláh Sándor. Az ötvenes évekre emlékező erdélyi értelmiségiek közül keveseknek volt bátorsága leírni, amit Szabó Gyula megtett regényfolyamában: „színlelés, hamisság, álság, hazugság töltötte be az életet, sokszor tapsoltunk annak, amit szívünk mélyén gyűlöltünk, s lett általános társadalmi »vétek« a »morálvesztés«, odáig menően, hogy sok hatalomvágyó és törtető éppen a morálvesztés hágcsóján érvényesülhetett és boldogulhatott”. (Szabó Gyula i.m. IV. 438.) Az ötvenes évek kutatásánál felmerül a dokumentumok hitelességének problémája. Oláh Sándor terjedelmes írásában Szabó Gyula alapos munkájára hívta fel a figyelmet, idézve az összegző munkából. /Oláh Sándor: Írók a társadalomtörténet mérlegén. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ d/ Kántor Lajos leszögezte: a Bottoni-tanulmányt alapvetően jónak, fontosnak tartja. Sipos Géza vezércikke viszont tévedett, amikor Sütő András politikai-irodalompolitikai múltját, megítélését összekeverte a művek önértékével – ami viszont szintén nem független a kortól. Aki megélte a hetvenes-nyolcvanas évek Romániáját, az nem fricskázhatja le „szelep funkcióval”, Sütő történelmi drámáit és ezek Harag György rendezte óriási visszhangú, kiváló előadásait. /Kántor Lajos: Jár nekünk. Nyílt levél Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./

A vers emlékmű szerzője: Kányádi Sándor. Címe: Nyerges­tető. Nyergestetőn az 1897-ben felavatott emlékmű áll, ez a hely egyik leglátogatottabb Kárpát-mendencei zarándokhellyé vált. A kőobeliszkkel szemben sírkert létesült. Ez a kegyhely az év minden szakában, de különösen március idusán és augusztus elsején – a nyergestetői csata évfordulóján – tovább építi magát, mondhatni spontán ösztönösséggel. A kegyeleti hely folyamatosan új elemekkel gyarapodik. Az ideérkezők tízével helyezik el a faragott fejfákat, kopjákat, emlékkereszteket, és ezekre rögzítik az emléktáblákat, plaketteket és egyéb szimbolikus jeleket. A kegyhelyet a Kárpát-medence egészének magyarsága a magáénak tartja, sőt, a nyugati szórványban élő magyarok is elhelyezik a kegyelet kopjáit, keresztfáit. A nyergestetői közösségi alkotásnak párja is van: a Muhi csata keresztekkel teletűzdelt emlékdombja a csonka országban. Ez egy statikus alkotás, amely köré a folytonosan frissülő virágok és az egymást váltó látogatók visznek mozgást. A Kányádi-vers szerint ,,Végre csellel, árulással / délre körülvették őket, / meg nem adta magát székely, / mint a szálfák, kettétörtek”. A Kányádi-verset négy évtizede mondják, szavalják, értelmezik, a vers emlékmű a nemzeti azonosulás és önazonosság mementójaként épült a köztudatba, a közemlékezetbe. Az ehhez a közösséghez tartozók úgy látták, hogy ,,Nem csak szép, de híres hely is, / fönn a tetőn, a nyeregben / ott zöldellnek a fenyőfák / egész Csíkban a legszebben, / ott eresztik legmélyebbre / gyökerüket a vén törzsek, / nem mozdulnak a viharban, / inkább szálig kettétörnek.” Ha nincs ez a vers, akkor a helybéliek kegyeleti helye maradt volna továbbra is a Nyergestető. /Sylvester Lajos: Vers emlékmű a Nyergestetőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./

Hat marosszentgyörgyi lakost /Tóth Árpád, Szilveszter-Kiss Péter, Puczi Béla, Szilágyi József, Sütő József és Lőrinczi József/ az 1990. március 19-20-i, marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után tartóztattak le. Ketten utólag belehaltak sérüléseikbe, egyikük külföldön keresett menedéket. Az áldozatokra a marosszentgyörgyi római katolikus templomban emlékeztek április 10-én. – 1991-ben temették el Tóth Árpádot, 13 éve pedig Magyarországon, Velencén Szilveszter-Kiss Pétert. Úgy érezték, szükség van rájuk – emelte ki emlékbeszédében Baricz Lajos plébános. 1990. március 19-én a megrészegített görgény-völgyieket teherautókkal, kiskocsikkal és buszokkal hozták Marosvásárhelyre. Kétszáz, zömében roma lakos élő kordont alkotva zárta el akkor a megyeközpont felé vezető utat. „A hodákiak, görgényiek botokkal jöttek, köveket, Molotov-koktélt hajítottak a tömegbe, gyerekeket találtak el. Aztán március 27-én jöttek minket letartóztatni. A kazánházba bújtunk, de valaki elárulta búvóhelyünket, s lefogtak. 12 vádpont szerepelt a letartóztatási parancson. Három hónapig Vásárhelyen, a rendőrségi fogdában tartottak, majd Nagybányára vittek. Hét hónap után szabadultunk. Végig kínoztak, faggattak, azt akarták, valljuk be, mi romboltunk, zúztunk, gyújtogattunk. Naponta hideg vízzel öntöttek le. Egy adott pillanatban 62 botütést számoltak meg a hátamon. 27 napig éhségsztrájkoltam, 37 kilóra fogytam le” – eleveníti fel az átélt borzalmakat Lőrinczi József. /Nagy Annamária: Emlékezzünk, ne felejtsünk! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

Akár tizenkét évbe is telhet, mire teljes mértékben hozzá lehet majd jutni a román titkosszolgálatok irattárából a Bukarest közelében lévő Popesti-Leordeni raktárba szállított dossziékhoz, mivel az ottani alkalmazottak azt az utasítást kapták, hogy a tizenkét kilométernyi összvastagságú dossziéhalmaz dokumentumait oldalanként számozzák meg. Az egyik dolgozó elmondta: egy folyóméternyi dossziéhalmaz ötezer oldal dokumentumot tartalmaz. Tíz ember legfeljebb húszezer oldalt képes beszámozni naponta. /”Súlyos” szekus múlt. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 13./

Kolozsvárott megkéseltek egy magyart, majd Bársony András külügyi államtitkár a román hatóságokkal teljes egyetértésben megállapította, hogy az ügyeknek semmiféle nemzetiségi vonatkozása nem volt. A sértetteket az atrocitások közben bozgorozták – magyarul: hazátlanozták. Ezt Bársony András nem tartja nemzetiségi jellegű afférnak. Vajdaságban naponta vernek félholtra magyarokat, s a szerb hatalom ,,felelőtlen ifjoncok összetűzésének” nevezi az incidenseket. Amikor viszont néhány szerb megverésének ügyében kell dönteni, hatvanegy esztendős büntetést szabtak ki az elkövető magyarok ellen. Ez így lesz mindaddig, „amíg a magyar külpolitika egyfolytában bocsánatot kér a pribékektől és agresszoroktól. Amíg Bársony Andrások külpolitizálnak Magyarországon”, írta Magyari Lajos. Bugár Béla fölvetette a felvidéki magyarság 1945 és ’48 közötti jogfosztását, erre Meciar és Tico azonnal kizárná őt a szlovákiai közéletből. /Magyari Lajos: Kárpát-medencei anziksz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 14./

Nagyon sok félreértés forrása lehet, ha valakit pontatlanul idéznek. Márton Árpád képviselő szövegének sajátos olvasata lehetővé tette Makkay Józsefnek, hogy egy megdöbbentő kijelentést tegyen „… valóban éretlen az erdélyi magyarság. Elsősorban azért, mert tizenöt év után is mindig egységesen szavazott …”. Fey László leszögezte: az egységes szavazás a magyarok érettségét, józanságát bizonyítja. Fey László Makkayval szemben kiállt az RMDSZ mellett: az RMDSZ azt ígérte, hogy harcolni fog a jogainkért, ezt az ígéretét pedig becsületesen teljesítette. Az egyik legfontosabb eredmény, hogy, megjavult a légkör, a magyarellenes jelszavakra már jóval kevesebb a vevő. /Fey László: Csak pontosan, hitelesen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./

A Kossuth Rádióban Oláh-Gál Elvira naponta tudósít Székelyföld történéseiről. Elmondta, hogy Budapesten 1925. december 1-jén a rádió alapító elnöke úgy indította útjára az első adást, hogy „minden határon túl” eljusson a magyar szó. A ’80-as években a Vasárnapi Újság volt az erdélyi magyarság egyik biztató ereje. 1992-től a határon túli magyar szerkesztőségek – ungvári, újvidéki, marosvásárhelyi, temesvári és pozsonyi rádió magyar szerkesztőségei – bekapcsolódtak a Határok nélkül címen megjelent új műsorba. 2001-ben számos határon túli tudósítót szerződtetett a rádió, a Krónika-műsorokba is hangsúlyosabban bekerültek a határon túli hírek, így lett ő is állandó tudósító, külső munkatárs. Oláh-Gál Elvira a bukaresti rádió magyar adásának is tudósítója. Április 20-án például a gyergyószentmiklósi örmény templom harangja szólt délben a Kossuth Rádióban, amihez ő is hozzájárult. /Sarány István: Székelyföld a Kossuthon. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 26./

Rövidesen az erdélyi könyvkiadók és könyvkereskedők is bekapcsolódhatnak az elektronikus könyv-, térkép-, tankönyv-kereskedelembe, illetve kép- és hanghordozók kereskedelmébe, ígérte a budapesti székhelyű Sunbooks Kft. vezérigazgatója, Rényi Gábor. A cég május 4-én Kolozsváron mutatkozik be a romániai magyar könyvszakmának. A kft. számítógépes rendszere lehetővé teszi, hogy egy 50 ezer kötetet meghaladó raktárkészletből Magyarország bármelyik viszonteladója kiválaszthassa, amire szüksége van, s rendelését 24 órán belül kézhez is kapja. A vállalkozás ma 1850 – köztük több erdélyi – könyvkiadó megbízásából több mint 4000 eladóhelyet szolgál ki. Naponta 10–30 ezer kötet közötti mennyiséget visznek ki 300–1000 címre. A Sunbooks Kft. úgy számol, hogy Romániában 30–100 könyvkereskedővel kötnek majd szerződést. A világhálós csatlakozás nem igényel jelentős infrastrukturális beruházásokat, akár egy internetkávézóból is bárki hozzáférhet a rendszerhez. Kezdetben közel ezer kötetet kínálnak az erdélyi piacnak – mélyen az eredeti árak alatt. Az 50 ezres kínálatban több mint 1500 cím erdélyi kiadóktól származik. /Csinta Samu: Könyvpiac a neten. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27.

A Bukarestben élő Szász János író négy évvel ezelőtt elvesztette szeme világát. Gondolatban fogalmazza meg mondanivalóját, azután ha alkalma van, lediktálja. Nagyon nehéz így dolgozni. Ilyen körülmények között született meg önéletrajzi regénye, Az utolsó oldal /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004/. A 78. évében levő Szász János azelőtt hosszú évtizedeken át naponta jelentkezett írásaival, először az Előrénél, majd a Romániai Magyar Szónál. /Irházi János: Beszélgetés Szász Jánossal. = Irodalmi Jelen (Arad), ápr./