Irodalom, gasztronómia és remek hangulat - Versünnep a Harag György Társulattal
A SzatmárON kezdeményezés keretében idén is megtartották a magyar költészet ünnepét Szatmárnémetiben. Szombat déltől kezdődően egészen estig váltották egymást a szavalók, akik kedvenc, sőt, akár saját verseiket osztották meg a résztvevőkkel, emellett pedig neves költők imádott ételeit is megkóstolhatták a Music'atbe ellátogatók.
Valami igazán különleges hangulata volt a másodszor megtartott versünnepnek is. A tavalyi évhez hasonlóan a szombat késő déli kezdéstől kezdődően estig folyamatosan érkeztek a résztvevők a Harag György Társulat rendezvényére, amelyen mindenki felolvashatta kedvenc verseit, vagy akár saját költeményeivel léphetett a közönség elé. Szavaltak idősek és fiatalok, gyerekek is bátran álltak a résztvevők elé, megosztani velük kedvenc költeményüket. A verselés mellett bemutatkozott a Sugárút kulturális folyóirat, amely második lapszámának megjelenéséhez közelít, szerkesztőivel pedig izgalmas pódiumbeszélgetés folyt a lap összeállítása kapcsán.
Színművészek csoportosan vagy egyedül szavalták legkedveltebb verseiket, elhangzottak megzenésített költemények is. Skype-kapcsolaton keresztül több neves erdélyi irodalmár szavalt, ottjártunkkor Demény Péterrel beszélgettek az internet adta lehetőségeket kihasználva a szervezők.
A versblokkok, beszélgetések, a magyar költészet ünneplésének részeként a szervezők finom falatokkal lepték meg a résztvevőket. Megkóstolhatták Petőfi Sándor kedvencét, a székely káposztát, József Attila kedvencét, a disznópaprikást főtt krumplival, a túrós csuszát tejföllel nyakon öntve, amiért Arany János rajongott, desszertként pedig Jánk Károly kedvencét, aranygaluskát szolgáltak fel.
Az esemény a The Hats zenekar koncertjével ért véget az esti órákban.
szatmar.ro

Bartók-kiállítás a Magyarság Házában
„Európainak és magyarnak maradni”
A budapesti Magyarság Házában, a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendhagyó rendezvény keretében április 9-én, szombaton megnyílt a Sógor Csaba EP-képviselő által összeállított Bartók-kiállítás. A Bartók Archívum segítségével szakszerűen megvalósított, fotódokumentumokkal és eredeti hangfelvételekkel illusztrált Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás budapesti közönségét a szervezők nevében a Petőfi-ösztöndíjas Horváth Ida és Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntötték.
„Azért vagyunk itt, hogy Bartók Béla nagyszerű munkásságára és életére emlékezzünk, de azért is, hogy a bánsági és erdélyi magyarokat arra biztassuk, hogy érdemes és hasznos európainak és magyarnak maradni” – mondta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP-képviselőcsoport) a kiállítás megnyitóján. Véleménye szerint Bartók Béla életműve példát mutat európaiságból és magyarságból: úgy tudott különböző népek zenei kultúráját kutatva és felhasználva alkotni, hogy közben mindvégig magyar maradt és büszke volt magyarságára.
Miért tartja fontosnak, hogy a brüsszeliek, a temesváriak és a nagyszentmiklósiak után a budapestiek is láthassák ezt a kiállítást? – kérdeztük Sógor Csaba EP-képviselőtől. „Természetesen nemcsak Bartók Béla születésének 135. évfordulója miatt aktuális ez a kiállítás, hiszen nagyon sokat vitatkozunk a napokban arról, hogy mit jelent európainak lenni, és magyarnak megmaradni, teljes értékű életet élni. A megnyitón elmondtam, hogy Bartók egyszerre tudott európai és magyar lenni, a román, a szlovák, az arab, a török népzenét is beépítette a zenéjébe úgy, hogy mindvégig magyar maradt. Egy lengyel zeneszerző szerint Bartók a XX. század Beethovenje! Én hosszú ideig azt hittem a Határok nélkül rádióműsor szignójáról – ez Bartók: Román táncok –, hogy magyar zene, ennyire magyarrá tudott tenni mindent! Bartók emberi nagyságával példaként áll előttünk olyan helyzetekben, amit nekünk politikusoknak néha nehezen sikerül oldani. Az a román tanár, Ion Bușiția, aki Belényes környékén elvitte őt a legjobb adatközlőkhöz, a Nagy-Romániának volt a tagja, de 1931-ben kilépett a pártból!” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sógor Csaba, aki szerint politikusként mai is sokat tanulhatunk Bartóktól a következő eset kapcsán. Köröstárkányban az első világháború leple alatt 93 magyar embert gyilkoltak le, ártatlan civileket. Bartók emberi nagysága akkor mutatkozott meg igazán, amikor 1922-ben elment Belényesre, egy hideg tornaterembe a saját és a klasszikusok műveit játszani. „Azt mondhatjuk szó szerint, hogy a gyilkosoknak és a hozzátartozóiknak, valamint az áldozatok hozzátartozóinak játszott, ezzel is segítve a békés együttélést, szolgálva a megbékélést” – mondta az EP képviselő. „Kell-e ennél fontosabb üzenet ma itt, amikor a Bánság bemutatkozik?”
Sógor Csaba olvasóinknak bevallotta: a Bartók-kiállítás kapcsán nagyon sokat tanult és olvasott a témáról, így azt is megtudta, hogy a Nobel-díjas mexikói írónak, Gabriel García Márqueznek is a kedvenc zeneszerzője volt, és a temetésén is Bartók művet játszottak. Marquez egyik művét Bartók egyik zeneművének a felépítése szerint komponálta meg! Izgalmas történet az is, hogy nagyon sokan támadták Bartókot a román népzenei gyűjtéséért, nem csak magyarok, de románok is. Mit bújja ezeket a nyekergő öregasszonyokat és bácsikat, hiszen az igazi zene ott van a bukaresti kocsmában, a román cigányok, a „lăutárok” játsszák. Bartók Béla meg Bușiția tanár úr, a belényesi román tanár, akivel életre szóló barátságot kötöttek, azonban tudták, hol van az igazi érték.
„3404 román dallamot gyűjtöttek össze román barátjával – mondta Sógor Csaba – szerintem a mához szóló legnagyobb üzenet, hogy mi úgy tudjuk tisztelni és becsülni a román, a szlovák, az arab vagy a török vagy más nép kultúráját, hogy közben ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarok vagyunk! Ez fontos azért is, mert ma nagyon sokan adják fel anyanyelvüket, identitásukat, és nem csak a Bánságban!”
A Bartók-kiállítás legközelebb a Felvidéken lesz látható, ahonnan Bartók Béla és Kodály Zoltán első közös népdalgyűjtő körútjukra elindultak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Virágok és versek a költészet napján
Virágokkal rótták le tiszteletüket a váradiak József Attila szobra előtt, a Magyar Költészet Napja alkalmából. Az ünnepség versösszeállítással folytatódott a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Évtizedes hagyományra tekint vissza, hogy a váradiak virágokkal és koszorúkkal emlékeznek a költőóriásra a Magyar Költészet Napja alkalmából. A réti RMDSZ, az MM Pódium színház, valamint a Pro Universitate Partium alapítvány szervezésében zajló hétfő délutáni ünnepség József Attila szobránál, a Petőfi parkban vette kezdetét.
Éhezett
Constantinescu Edit, a réti RMDSZ-körzet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majdKecse Gabriella, a váradi RMDSZ főtitkára, a Szacsvay Imre iskola aligazgatója szólalt fel. József Attila még csak a krisztusi kort sem érte meg, mondta, mégis versei örök menedéket nyújtanak nekünk minden viszontagságos időben, ezért vált születésnapja a Magyar Költészet Napjává. A szobrot egyébként Wagner Nándor készítette, Nagyvárad szülöttje, akinek felesége mind a mai napig Japánban él, ahol hatalmas kultusza van, tette hozzá.
József Attila minden ember lelkébe úgy lopja be magát, hogy talán észre sem vesszük; ő az a költő, aki egész életében éhezett: éhezett a szó valós értelmében és éhezett a szeretetre, amelyet soha nem kapott meg igazán. „Azt kívánom, hogy soha ne éhezzünk, mindig lakjunk olyan jól, hogy tudjunk a szellemi táplálékra koncentrálni és soha ne szenvedjünk hiányt szeretetben” – hangzott el.
Virágok
A későbbiek során Meleg Attila, az MM Pódium igazgatója, társulatvezetője az Ars Poetica című verset szavalta el, majd a jelenlévők virágokat és koszorúkat helyeztek el a szobornál – elsőként Pintér István, az MM Pódium Színház elnöke, majd Sarkadi Zsolt alapító tag ésMeleg Attila, őket követően Huszár István alpolgármester, majd a résztvevő diákok képviselői és sokan mások.
Az ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében folytatódott, ahol Meleg Vilmos színművész tolmácsolásában Nemzedéki dal férfihangra címmel kortárs nagyváradi költők verseiből készült összeállítás hangzott el. Többek között Tüzes Bálint Nemzedéki dal, Balázs Tibor Palackposta című, váradi írástudóknak címzett verse, Horváth Imre Ötszáz éves óra, Fábián Sándor Magam zárt része című versét szavalta el, mély beleéléssel. A több mint egyórás előadás során Dombi Dávid, a Szigligeti Színház zongoristája biztosította a zenei aláfestést – a versek által nyújtott élményt Albinoni Adagio című alkotása, Bach Air című műve és a zenei improvizációk teljesítették ki.
Neumann Andrea
erdon.ro

Poétai recept iskolásoknak
Az M. M. Pódium Színház Nagyvárad tegnap délelőtt tartott előadást a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Poétai recept, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiig címmel. Az előadás érdekessége, hogy van egy másik, felnőtteknek szóló verziója is, mely „sikamlósabb részeket és poénokat is” tartalmaz (ahogyan Meleg Attila, a darab rendezője fogalmazott). A gyerekeknek inkább a könnyedebb verziót adták elő, mely belefér egy órába.
Az előadás tulajdonképpen vidám, verses-zenés összeállítás Marin Lucia, Kádas Ferenc, Miklósik Gellért és Meleg Attila előadásában. Petőfi Sándor, Arany János és Csokonai Vitéz Mihály tollából származó verseket gyúrtak össze egy darabba, néhány dallal és egy Tamási Áron-történettel kiegészítve. Helyszíne leginkább egy csárda, de mezőn, borospincében vagy templomban játszódó részek is vannak benne, remek megoldássokkal a díszlet terén.
A darab felnőttesebb változatát olvasóink május 11-én nézhetik meg a Jelen Ház nagytermében.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szövétnek, száztizenegy, április
A címbeli 111 azt jelenti, ennyi számhoz ért el az aradi Szövétnek. Minthogy nem napi- vagy hetilapról van szó, a szám tekintélyt parancsoló.
Juhász Béla főszerkesztő Április c. kis vezércikkében azt olvasom: „Elsején átejt valaki. Jót nevetünk. Egész évben átejtenek. Mosolyogni sem tudok.” A Szövétnek azonban nem ejt át, hozza szokásos formáját, jó cikkeit, verseit, beszámolóit, tanulmányait. Akaratlanul is arra gondolok: valamikor jó forrás lesz arra, hogy Arad kulturális és iskolai eseményeiből, történéseiből gazdag ízelítőt kapjon az, aki nem élt ebben a korban.
Matekovits János arról ír, hogy Arad alpolgármestere megkapta a Kötő József-díjat. Minthogy laudációról van szó, nem kerülhetett bele, hogy elsőként az országban – pedig ez se mellékes. Dr. Vajda Sándor Petőfi kevéssé ismert Zoltán fiának rövid életéről nyújt számomra sok ismeretlen elemet tartalmazó képet (mint kiderül: hatalmas bibliográfiából dolgozott), Réhon József a 75. életévét nemrég betöltött Csanádi János magyartanárt, értékes könyvek szerzőjét méltatja (csatlakozik hozzá Fülöp Ferencné). Brittich Erzsébet Simonyifalva alapításáról ír lírával átszőtten, és a jövőben való bizakodással, Penke Botond professzor Az öregedés és az Alzheimer-kór c. érdekes sorozatát folytatja. Nem hiányzik a sport sem, persze nem a napi történések szintjén: a mostani számban egy volt híres aradi származású sportolótól, Killik Lászlótól vesz búcsút Piros Dénes, Pálfi Kinga pedig az egykori olimpikonnál, Veres Károlynál tett látogatásáról számol be.
És hát természetesen az irodalom.
A költészet a nemrég magas magyar állami kitüntetést kapott Böszörményi Zoltán, valamint Grosz László, Ódry Mária, Gál Z. Csaba, Szabó Péter, Ioan Dehelean révén szerepel – a hátsó borítólapon pedig egy Weöres Sándor-vers található. Prózát közöl (igen jó félperceseket) Juhász Béla, a Memoár rovatban Móré-Sághi Annamária, a kisiskolás (!), mesével jelentkező Almási Dorka, Regéczy Éva, Radnai István és hát Sarusi Mihály a 2009–2013 közötti Szalbek-Iratosról, ami szépirodalmi igénnyel született igen érdekes falurajz, egy régebbi folytatása. Puskel Péter az aradi „vörös kakasok” (tűzvészek) történetére tekint vissza, Rudolf Ágnes tanárnő egy tapasztalatcsere céljából tett törökországi látogatásra, Tatár Etelka Chicagóból egy ottani magyar kulturális összejövetelről számol be. Ha mindezekhez hozzávesszük Nótáros Lajos sok szám óta menő sorozatát, Kövér Péter áprilisi számból sem hiányzó humoros írását, Siska-Szabó Zoltán és Breznay András képzőművészeti témájú cikkeit, remélem, semmit se hagytam ki az áprilisi számból, amelyet érdemes elejétől a végéig elolvasni.
-r -a
Nyugati Jelen (Arad)

Bábszínházak kincsestára (Szent György Napok)
Minden egyes gyermekeknek szánt előadást telt ház előtt játszottak a héten, pedig volt elég, és milyen sokfélék: finoman nosztalgikus múltidézés, mai és maira hangolt vígeposz, örök klasszikus és népies produkció – ami közös bennük, az a minőség. Nemhogy a környékbeli falvakból, még Brassóból és Csíkszeredából is jött közönség a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház által szervezett bábos sorozatra, a fesztiváli rangot is megérdemlő napi öt-hat előadáson összesen mintegy 1800 gyermek és felnőtt szurkolt és tapsolt a szereplőknek.
Pedig a tegnapi szakadó esőben nem is volt egyszerű egy-egy óvodás csoporttal végigcaplatni a lezárt központban, de elégedetlen arcot nem lehetett látni, megérte minden lépés. Lássuk csak: volt egy Benedek Elek-mese az Udvarhelyi Néptáncműhely előadásában, fellépett a disznófősajti karrierjét elpuskázó Rongy Elek, a példakép a békéscsabai Napsugár Bábszínház produkciójában, elandalodhattak a nézők a debreceni Vojtina Bábszínház Boldog képek címmel bemutatott, egyszervolt szép világán, nevethettek a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulatának friss Petőfi-feldolgozásán – merész választás volt A helység kalapácsa, amely eredetiben csak megszállottak olvasmánya, de a kisdiákok élénk figyelme igazolja a rendezést –, és a sort a házigazda Cimborák kamaszoknak szóló játéka, a Cyber Cyrano zárja. Itthon már megszoktuk a színvonalat, természetes, hogy jó a saját bábszínházunk, de ezúttal nem csupán játékuk miatt érdemlik meg az elismerést, hanem ezért a bábos seregszemléért is, ami az épp zajló színpadi történeten túlmutatva főként arról szólt, hogy kimeríthetetlen szellemi kincsestárral rendelkezünk, mérhetetlenül gazdagok vagyunk. Ezt a gyermekek még egész jól értik.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyedszázada költözhettek a magyar iskolába
Huszonöt év nem nagy idő egy iskola történetében, viszont amire nagyon büszke a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola vezetősége, hogy e negyedszázad alatt 3928 nyolcadikos fejezte be ott tanulmányait. Pénteken ünnepel az iskolaközösség.
Április 13-án huszonöt éve volt, hogy beköltözhettek a valamikori 9-es és 12-es számú iskola tanulói az új iskolaépületbe. Ehhez szükség volt László Pál néhai polgármester kiállására a magyar anyanyelvi oktatás mellett, aki 1990-ben ígéretet tett, hogy 1991 szeptemberéig megépítteti a Nagy Imre Általános Iskola épületét az 1974-ben megálmodott és 1978-ban megöntött alapokon.
Közben 31 elemista és 33, 5–8-as osztályba szervezve összesen 1739 tanuló tanult a saját iskolaépülettel még nem rendelkező iskolában, az egyesült 9-es és 12-es tanintézetből. A tanítás nehéz feltételek között, két váltásban, több helyszínen zajlott: az egykori 12-es számú általános iskola épületében, az 1-es és a 2-es számú ipari líceumok iskolaépületeiben meg diákszállásain, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola épületében.
„A gyarmaton, a mai pedagógusháznál tanult a diákok egy része, a 9-es iskolából pedig kiköltözött a magyar tagozat, abban a reményben, hogy egy új, magyar nyelvű iskolában folytathatják tanulmányaikat” – magyarázta Forró Gerda, a Nagy Imre Általános Iskola jelenlegi igazgatója. A 91 tagú tantestület élén Mandel László iskolaigazgató, Téglás Sándor és Orbán László igazgatóhelyettesek álltak.
Több név is felmerült, de szerették volna, hogy egy olyan ember nevét viselje az új iskola, aki itthon élt, alkotott, így esett a választás zsögödi Nagy Imrére – mondta Forró Gerda.
Ma már kiállítás idézi fel az emlékeket, a huszonötödik évforduló megünneplésére felkérték az egykori diákokat, vigyenek be olyan tárgyakat, amelyek a jelenleg ott tanulóknak felidézhetik, hogyan zajlott az iskolai élet „az ő idejükben”. Így kerültek az előcsarnokban megtekinthető tárlatra karszalagok, régi ellenőrzők, amelyek még három évharmadról és az elemi oktatásban való jeggyel osztályozásról tanúskodnak, régi iskolatáskák, a műhelygyakorlaton készült keresztszemesek, régi csengők, emlékkönyvek, és ott olvasható többek közt Kacsó Márta tanárnő kézírásával az iskola himnusza is. Forró Gerda szerint, ami a legnagyobb hozadéka volt a kiállítás megszervezésének, hogy a régi diákok újra betértek, felidéztek szép emlékeket, és valamennyien büszkén emlékeztek egykori iskolájukra.
A pénteken 10 órakor az Erőss Zsolt Arénában kezdődő ünnepséget megelőzően rajz-, illetve szavalóversennyel is készültek az iskola tanulói, sporttevékenységek zajlottak, valamint emlékkönyv készül. A későbbiekben film is felidézi a huszonöt év történéseit. Pénteken főként az iskola tanulói mutatkoznak be az ünnepség keretében: fellépnek az iskola kórusai, furulyásai, néptánccsoportok, lesz talajtorna-bemutató, verses összeállítás Szülőföldem címmel. Zárómomentumként gyerekek, tanítók, tanárok közös előadásában hallhatunk egy dalt, ami az Örökségünk címet viseli.
Mire lehet a legbüszkébb egy tanintézet-vezető? Forró Gerda a hálát említette, amelyet az iskolában töltött időért, gazdagodásért éreznek az egykori diákok, Kerekes Szilárd pedig kiemelte, tudtuk szerint a megye egyik legnépesebb iskolája a Nagy Imre, most össze is számolták, az elmúlt 25 évben összesen a nyolcadik osztályt 3928 nyolcadikos fejezte ott be, és sokukról tudják, hogy megállták helyüket az életben. „Lehetetlen lenne itt mindazok nevét és tetteit felsorolni, akiknek munkája öregbítette Iskolánk hírnevét” – mondta Portik Judit tanítónő, és valóban nehéz lenne összefoglalni mindazt, ami negyedszázad alatt szép emlékként él a tanintézet egykori és jelenlegi munkatársaiban, tanulóiban.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Kisdiákok mesealakban
Jubileumi, tizedik kiadásához érkezett a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskolából indult és máig ott zajló Gyermekszínjátszó Találkozó, amely öt éve országos seregszemle is.
A kezdeményező Péter Kinga tanítónő közlése szerint 280 elemista állt színpadra, és most először szurkolótáborok is jöttek. A mezőny évről évre erősebb, ami nem csoda, mert Háromszéken megyei előválogatást is tartanak, ezen egy hónappal korábban 19 produkció versengett egymással. Tegnap 54 egyéni teljesítményért osztottak különdíjat, és a helyezésekkel sem fukarkodtak. Első – Lúdas Matyi megunhatatlan és valóban majd minden évben színpadra kerülő történetével – a váradis III. B osztály lett, második a szintén váradis Többsincs királyfi és a székelyudvarhelyiek Nyisd ki, Isten, kiskapudat! című gyermekjáték-füzére, harmadik a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-iskola által feldolgozott Lázár Ervin-mese, a Vacskamati virágja, illetve a váradisok Wass Albert-meséje, a Bulámbuk, dicséretet pedig négyet is osztottak: a lövétei Székely Mózes-iskola diákjai A falu bírója, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola nebulói A gomba alatt, a Nagy Mózes-líceum tanulói A csillagszemű juhász, a Székely Mikó Kollégium elemistái pedig A szívtelen csiga színrevitelével érdemelték ki az elismerést.
A díjazás után a gyermekek zenés-táncos mulatságon, a felnőttek pedig szakmai kiértékelésen vettek részt. A zsűrielnök, Nagy-Lázár József bábszínész és rendező elsősorban azt értékelte, hogy a hét-tíz éves gyermekek tudtak csapatként dolgozni, helyzetet teremtetni, olykor eszköz nélkül is, csak testbeszéddel lényegre törően előadni; kísérletező kedv is érezhető volt némelyik produkción, az pedig egyenesen elbűvölő, hogy első osztályosok hangszereken játszottak. A megyei találkozóhoz képest is érezhető a változás, koncentráltabb energiák jelentek meg; jó lenne, ha Székelyföldön kívül is többen vállalkoznának gyermekszínjátszásra. A találkozó ma az öt-nyolc osztályosok fellépésével folytatódik.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fizikaversenyek döntői a JZSUK-ban
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) április 16-án szervezte meg az Öveges József és Vermes Miklós Fizikaversenyek országos döntőjét Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A legjobb eredményeket elért 8.–11. osztályos diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi döntőin, amelyet az EMT társszervezetei, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, illetve a Vermes Miklós Alapítvány szerveznek meg Egerben, illetve Sopronban.
A nyertesek:
Öveges József Fizikaverseny:
7. osztály: I. díj: Divin Judit (Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad, felkészítő tanára Bogdán Károly); II.: Simófi Levente (Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr, Bernád Rozália)
Szabadság (Kolozsvár)

„Ha nem lennék optimista, bedobnám a törülközőt”
A budapesti Magyarság Házában sorra került az Összkép a bánsági magyarságról című konferenciának Kántor Zoltán, PhD, szociológus, politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója volt az egyik előadója. A temesvári születésű Kántor Zoltánnal a Bemutatkozik a Bánság rendezvény létrejöttéről és annak hatásáról, az általa vezetett Intézetnek a szórványban zajló folyamatok tanulmányozására és pozitív befolyásolására tett erőfeszítéseiről beszélgettünk.
– A konferencia kezdetén elhangzott, hogy Ön volt a Bemutatkozik a Bánság rendezvény egyik ötletgazdája. Hogyan született meg ez a kitűnő ötlet?
– Molnár Zsolt parlamenti képviselővel közösen gondolkodtunk azon, hogy itt, Magyarországon is jobban meg kellene mutatni a Bánságot, Temesvárt. A Magyarság Házában rendszeresek ezek a rendezvények, ahol egy kistérséget bemutatnak. Közösen elmentünk a Magyarság Háza igazgatóságához, fölvetettük az ötletet, nekik egyből megtetszett, és elindult a szervezési munka. Lényegében a temesváriak szervezték, nekem csak egy kérésem volt, hogy minden magyar szervezet jelen legyen. Molnár Zsolt képviselő, a Petőfi Sándor programos Horváth Ida és a többi temesvári szervezet, intézmény gondolták végig, hogy mivel is érdemes ide jönni. Végül arra is gondoltunk, hogy ne csak kultúra legyen, hanem kezdődjön az egész egy kis tudományos szimpóziummal, hogy összképet kapjanak az emberek a Bánságról.
– Milyen utóhatása lehet egy ilyen rendezvénynek?
– Egy ilyen kistérségi bemutatkozásnak kettős hatása lehet. Egyrészt összehoztuk a temesváriakat a Bánság iránt érdeklődő budapestiekkel, köztük sok régi temesvárival, de azért itt vannak a nemzetpolitikai döntéshozók az Államtitkárság részéről meg a finanszírozó Bethlen Gábor Alap részéről.
A harmadik a média szerepe, amelynek köszönhetően erről nagyon sokan tudomást szereznek. Én soha se várok el csodát egy-egy ilyen rendezvénytől, de ha sok ilyen rendezvény van, a médiába is bekerül, hogy megint egy jó dolog történik vagy például arról ír a média, hogy a temesvári Erdei Ildikó magyar állami kitüntetést kapott, akkor több információ jut el az emberekhez a Bánságról.
– Ön 21 esztendővel ezelőtt jött el Temesvárról. Hogyan látszik innen Budapestről a Bánság, Temesvár?
– Igaz, hogy innen elsősorban a Székelyföld meg a nagypolitika látszik, ugyanakkor meg azt is elmondhatom, hogy a Kutatóintézetnek számtalan olyan rendezvénye van, ahol a szórványra összpontosítunk. Olyankor mindig vannak temesvári előadóink, mint Bodó Barna vagy Erdei Ildikó, akik tanulmányokat is közölnek a folyóiratunkban. Mi az intézetben stratégiai kérdésekről gondolkodunk, és olyankor mindig tipologizáljuk a településeket, a gazdasági, a szociális vagy demográfiai helyzet szerint. Temesvár, Arad, Brassó vagy Kassa, Pozsony és Újvidék – ezek nagy és jelentős városok, ahol a magyarság 5-6% körül van, de számszerűen 15-20 ezer magyarról beszélünk, ami annyi, mint egy székely kisváros lakossága. Kevésbé láthatók ezek a magyarok, de ezek rendkívül fontos centrumok minden szempontból, gazdaságilag is erős városok, amelyek bármilyen továbbgondolás, társadalomépítés esetén számítanak. Az itt elhangzott előadások is igazolják, hogy Temesváron, a nagyvárosi szórványban mekkora erőfeszítés a médiát fenntartani, az iskolát fenntartani vagy magyar egyházakhoz bevonni, kampányok esetén mobilizálni az embereket. Ami a nagyvárosi szórványokban történik, az heroikus munka!
– Önnek rálátása van a magyar szórvány helyzetére – mit lehetne tenni a fogyás megállításáért, vagy legalább a lemorzsolódás lassításáért?
– Három tényezővel tudnám összefoglalni, amit szerintem tenni kell. Az első: létezzenek és működjenek azok az intézmények, amelyek a nemzeti reprodukciót biztosítják. Ezeket az intézményeket olyan emberekkel működtessék, akik elkötelezettek. Temesváron ez látszik. Tehát intézmény és működtető. A harmadik tényező az adott országból vagy a Magyarországról érkező támogatások, mindez jól összehangolva, strukturálva, csak úgy fog működni a dolog. Ha nincs meg az összhang a különböző oktatási intézmények vagy oktatási ciklusok között, nincs összhang a különböző támogatások között vagy egyház, iskola és civil szervezetek között, akkor sokkal kevésbé fog hatékonyan működni.
Mi a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben a tudást próbáljuk rendszerezni, kutatásaink is voltak a szórványban zajló folyamatokkal kapcsolatban, pl magyar iskolaválasztás, többségi iskolaválasztás. Temesvár többször is benne volt a kutatásokban vagy intézményi feltérképezés területén, de más szórványtelepülésekkel is foglalkoztunk és a tudást összegezve próbálunk ötleteket, javaslatokat megfogalmazni. Ez egyértelműen csak a helyiekkel együtt működhet, hisz mi innen az egészet próbáljuk átlátni, de mindenhez nem érthetünk. Azt sikerült elérnünk, hogy minden egyes területről tudjuk, hogy ott kik a jó szakemberek és azokkal dolgozunk együtt.
– Lehetünk optimisták a magyar szórványközösségek jövőjét illetően?
– Bedobnám a törülközőt, ha nem lennék optimista, ha nem hinnék abban, hogy valami tehető, első fázisban minimum a csökkenés lassításáért. Nem vagyunk vakok, látjuk hogy milyen folyamatok vannak: asszimiláció, vegyes házasság, többségi iskola de ezen a nehéz pályán azért csak lehet valamit tenni. Hiszem azt, hogy jó tudományos alappal, célirányos támogatásokkal és nagyon jól felkészült helyi emberekkel azért egy fajta revitalizáció elérhető!
Köszönjük a beszélgetést!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvadományozók a hajdúvárosban
A magyarországi Gyöngyösről érkezett Kósa Miklós, a Testvérvárosokért Egyesület képviseletében mintegy 1300 kötetet hozott Nagyszalontára. A csomagot a helyi Peter Iskolában szombaton adta át az Arany János Elméleti Líceum tanulóinak.
Érdeklődésünkre Kósa elmondta, civil szervezetük 2011-ben alakult Gyöngyösön Erdélyi Magyarokért Egyesület néven, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság nyelvi és kulturális kapcsolattartását elősegítse, s ezáltal erősítse a közösségek nemzetmegtartó erejét.
Kósa Miklós lelkesítő beszédében kiemelte: „Légy talpraesett, és ténykedj példamutatóan; beszélj hangosan, hogy halljanak. Állj fel, hogy lássanak!”.
A Magyarhonból érkezett küldöttséget Balogh János, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyszalontai elnöke fogadta. A Köröstárkányból érkezett Gábor Ferenc, a Pro Tárkány Egyesület képviseletében átadta a magával hozott könyvadományt. Hozzászólásában elmondta: „mindent megteszünk, meg kell tennünk magyarságunk fennmaradása és erősítése érdekében”.
A nagyszalontai líceum diákjai népdallal és szavalatokkal igyekeztek ünnepélyessé tenni az eseményt. Sziki Károly színművész pedig Petőfi és Arany barátságát idézte meg, műveikből adott elő részleteket.
Balogh János megköszönte mindenkinek az eredményes közreműködést. Kiss Mária, az Arany János Elméleti Líceum aligazgatója megköszönte a könyvadományt, amely regényeket, lexikonokat, iskolás könyveket, magyar, valamint a világirodalom remekműveinek fordításait is tartalmaz. Befejezésképpen Pelok Gabriella tanárnő az Isten kezében című kötetből olvasott fel szemelvényeket.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Lejtőn (Egy megfigyelt család 3.)
Minden parancsuralmi társadalmi rendszer előbb-utóbb döntéshelyzetbe hozza egyedeit. Vagy tudatában vagy annak, hogyan választottál, vagy nem tudsz róla, de olyan életre kötelezted el magad, mint egy nagy sakktáblán szereplő báb. Velem sem történt ez másként. Íme az én – rövidre fogott – történetem.
1955 őszén becsomagoltam kevés holmimat Csíkszépvizen, és beköltöztem Csíkszeredába. Az akkori közigazgatás a Magyar Autonóm Tartományt rajonokra tagolta, Csík rajon hagyományosan elit gimnáziuma volt a század első évtizedében épült vegyes líceum. Némi háttérprotekcióval (a marosvásárhelyi főtanfelügyelő asszony, Sz. M. „meggyőzésével” apám egykori, akkor neves orvos tanítványain keresztül) és kis szerencsével (éppen haza, Nagyváradra költözött a Vörösvári házaspár, mindketten természetrajz-tanárok) kerültem a líceumba.
Én hivatásból lettem – családunk immár harmadik nemzedékeként – tanár. Nagy lendülettel fogtam munkához, akárcsak több, akkoriban odakerült fiatal kolléga. Mivel csak második tagozaton kaptam órákat (Ambrus Margit tanította a felsősöket), többletet csak az utolsó évet végzőknek adhattam, akikkel aztán meg is szűnt a képző. De rájöttem, hogy a kicsikben sokkal több az érdeklődés, a lelkesedés, mint a nagy kamaszokban. Ottlétem három éve alatt tanulságos kísérleti kertet működtettem diákjaimmal. Paradicsomhonosítási kísérleteimből szakszerű dolgozat is készült. De életre keltek a város számára is újságnak számító művelődési estek: megemlékezés neves költőinkről vagy március 15-éről 1956-ban (!), színdarabok igényes előadásban (Légy jó mindhalálig) diákok és tanárok részvételével. Dicsekvésnek hathat, de ezek kezdeményezője jobbára én voltam. Vajnovszki Kázmér írja (Hétköznapok–vasárnapok, Előre, 1956. május 9.): „Kevés reménnyel fogadtuk Puskás Attila utópisztikusnak látszó javaslatát... Pár éve még valóban nehéz volt Csíkszeredában egy irodalmi estet összehozni. Most pedig egymást követik a Vörösmarty-, Ady-, Petőfi-estek – nyilatkozta Duka János, Bakó Kálmán. Tavaszi fuvallatot, élénkséget vittek be a tanári karba” – összegzi cikkében a szerző.
Sikeres kezdésemet feletteseim gyakran prémiumokkal is jutalmazták, majd előbb a rajon tanügyi kultúrfelelőse lettem, később felhívott Simon Tamás főtanfelügyelő, hogy kinevezzen – mindössze három év szolgálat után – szaktanfelügyelőnek. Ez a pártba való bekényszerüléssel is járt volna.
Kétségtelen, a csúcson voltam. De most döntenem kellett. Simon meghökkenésére visszautasítottam a kinevezést. Hiába próbált rábeszélni, csak hajtogattam: én nem ellenőrnek, hanem tanárnak jöttem. Órákat is ígért, de hajthatatlan maradtam. Eme döntésem után kezdődött a zuhanásom. A lejtő. Hideg tekintetek igyekeztek kikerülni, megértetve, hogy kegyvesztett lettem. Hogy is mertem visszautasítani, apai múltam ellenére, ezt a pártunk által felkínált elismerést!? Aztán 1958 júniusában a tanügyiek nagygyűlésén a rajoni párttitkár, a főtanfelügyelő és a kiküldött Király Károly jelenlétében minden rám zúdult, ami egy „megrögzött reakcióst” érhet. Még az is, hogy illegális párttag leányának (S. K.) udvaroltam, hogy befurakodhassak a párt bizalmába. Semmivé vált mindaz, amit tettem, és 1959. május 12-én – immár a kegyből adott Csíkdánfalván – letartóztattak, és a tanár-diák per fővádlottja lettem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszámoló az elmúlt négy évről
Lázár-Kiss Barna polgármester értékelője
Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere beszámolót tartott mandátuma négy évének megvalósításairól. Kitért részletesen arra, melyek voltak a prioritások 2012-ben, mit tartott szem előtt polgármestersége éveiben, mire törekedett.
– Azon dolgoztam az elmúlt négy évben, hogy a 2012-ben, polgármesterré választásomkor tett ígéreteimet betartsam – kezdte értékelőjét.
Mint mondta, megválasztásakor a három legfontosabb dolog, amit Barót polgárai kértek tőle, a következők voltak: teremtsen munkahelyeket, tegye rendbe a város szennyvízhálózatát, járuljon hozzá, hogy bevásárlóközpont épülhessen a városban.
„A munkahelyteremtés a cégek feladata, az önkormányzat csupán segítséget nyújthat számukra ebbéli törekvésükben. Mi ezt megtettük az elmúlt négy évben. Építkezési engedélyeket bocsátottunk ki azon cégeknek, amelyek állásokat létesítettek, fogadtuk azokat a vállalkozókat, akik eljöttek Barótra a beruházás szándékával. Közösen néztük meg, lenne-e számukra alkalmas telephely. A Platanus cég száz új munkást alkalmazott, a Valkes cég egy baróti csarnok építésén gondolkodik, ahol 250 személynek lenne állása. Még nem döntöttek véglegesen, de mi nekik is, más vállalkozásoknak is megadjuk a lehetőséget.
Korszerű szennyvízhálózat, jobb utak
Mandátumomban a legtöbb energiát, munkát a város víz- és szennyvízhálózatának korszerűsítésébe fektettünk. Összesen 3,6 kilométeren cseréltük ki a vezetékeket, folyik a város derítőállomásának felújítása is, amelyet 2018-ig át kell adni. A munkálatok során okoztunk kellemetlenségeket is a lakóknak, de ezek elkerülhetetlenek voltak, mivel dolgoztunk. Kérjük továbbra is megértésüket, hiszen a munkálatok folytatódni fognak. Néha hallottuk azt is, hogy lassan megy, ennek oka a pénzhiány volt, hiszen ezt a beruházást az állam fizeti, a megbízott cég pedig csupán annyit dolgozik, amennyi pénzt kap a kormánytól. Jelenleg a városközpontban dolgoznak a Termoconfort cég emberei, a munkálat az elkövetkezőkben a Víz utcában (itt a vízcsövek kicserélése a prioritás), valamint a Kossuth utca alsó szakaszán folytatódna.
Utak és járdák újultak meg az elmúlt négy évben. Több mint 1 kilométer hosszúságú útszakaszt újítottunk fel teljesen a városban, beleértve az azt szegélyező járdákat is, továbbá parkolóhelyeket alakítottunk ki. Jelenleg az Új soron zajlik ez a beruházás, az elkövetkező hónapban itt is új burkolatot kap az út, ahogyan a Szabadság tér egy 110 méteres szakasza is. Megtörtént a közbeszerzés a Béke utca, az 1918. december 1. utca elmaradt szakaszának felújítási munkálatára is, a Rózsa utcai tömbháznegyed (Kifli negyed) utcájára folyamatban van. Ezeket az utcákat idén felújítjuk. Következik aztán a Bányász utca, a Rózsa utcai negyed autóbuszállomás melletti szakaszának, a Petőfi utcának a felújítása, és így tovább.
Szisztematikusan végezzük a felújítást, annak függvényében, hogyan haladunk a csatornázási munkálattal. Az aszfaltozásra 700 ezer lejt költöttünk saját költségvetésünkből, egymillió lejt a város által felvett kölcsönből. További 1,8 millió lej áll rendelkezésünkre erre a célra. Terv szerint dolgozunk, fontosnak tartjuk, hogy egységes városképet alakítsunk ki, ezért néhol még használható járdafelületet is meg kell bontsunk. Szakemberek javaslatait figyelembe véve, a csatornázás során felásott földet hagyjuk tömörödni, csak utána aszfaltozunk. A falvakon is javítottunk utakat. Felsőrákoson 1,6 kilométer utat aszfaltoztunk, így már nincs por a faluban, dolgozunk azon, hogy a faluba vezető bekötőutak valamelyikét is modernizáljuk. Leaszfaltoztuk a Technika telep fele vezető utat is, tudva, hogy olyan cégek használják azt, amelyek adóikkal jelentősen kiegészítik Barót város jövedelmét. Nemrég egy új, mezőgazdasági munkálatokkal foglalkozó cég is telephelyet nyitott itt, bizonyítva, hogy városunkban a mezőgazdasági ágazat is fejlődőben van. Bibarcfalva között is megújult az út, javítását a megyei tanácsnál sikerült kilobbiznunk. Összegezve: közel 6 kilométer út lett leaszfaltozva az önkormányzat területén az elmúlt négy évben, ilyenre az azelőtti több mint két évtizedben nem volt példa.
Elhagyott területeket rendeztek, javult az oktatás
A sporttelepen egy korábban piaci árusok által használt romos területen salakos teniszpályát építettünk, de működött a strand is az elmúlt három évben, amelynek vize tavaly minden szempontból megfelelő volt. Erősíteni akarjuk a sportbázist: idén azt műfüves pályával bővítenénk. Felsőrákoson is lebontottunk két romos épületet, a telek más hasznos rendeltetést kapott.
A város parkjaira is figyelmet fordítottunk. A temető melletti park egyik fele rendben van, a másik felét is megvásároltuk, lesz ott egy félhektáros park, amely, úgy látjuk, forgalmas, használják az emberek.
Javítottunk az oktatás minőségén városunkban és falvainkban. Az oktatási intézmények alárendeltek ugyan az önkormányzatnak, de mindegyiknek igazgatója van, az oktatás minőségéért ők felelnek. Az önkormányzat az épületeket igyekszik karbantartani. Köpecen új kerítést kapott az iskolaépület, ezzel a faluképet is javítottuk, Bibarcfalván tetőt cseréltünk az iskolánál, rendbe tettük az épület emeletét, úgyhogy ide költözhetett az óvoda, ahogy Köpecen is az iskola épületébe költözhettek az óvodások. Bodosban is új tetőzet került az iskola épületére, kívül lemeszeltük azt.
A baróti Cimbora óvodához új kerítést építettünk (a prefektus felszólítására, az igazgató kérésére), azt szándékunkban áll meghosszabbítani, hogy a mellette levő játszótér is legyen bekerítve. A baróti fő iskolaépületen 93 nyílászárót cseréltünk ki, sok panasz volt a huzatos épület miatt, de most már komfortosabb, melegebb, a fűtésszámlák is csökkentek. Szándékunkban áll pályázati pénzből belül is felújítani, ám, ha nem nyernénk, a megyei tanács segítségével legalább külső szigetelést végeznénk rajta. Felsőrákoson és Bibarcfalván is újravakolnánk az iskolákat. Az óvodáknak az iskolaépületekbe való költöztetésénél pedagógiai vonatkozásokat is figyelembe vettünk: az óvodások ismerkednek az iskolával, jobban beilleszkednek, ha elérik az iskoláskort. Másrészt az oktatási intézmények fejkvóta szerint kapják a pénzt: egy épület fűtése kevesebbe kerül, mint kettőé, pénzt lehet spórolni ezáltal más célokra. Járdákat, iskolaudvarokat is javítottunk, a baróti Petőfi utcai iskolában készülünk az udvar leaszfaltozására.
Kihasznált lehetőségek
A baróti kórházat évi 120 ezer lejjel támogattuk, a megyei tanács pályázatai révén további 40 ezer lejt költünk rendbetételére. A gyermekosztálynál tetőt cserélünk, kórtermeket korszerűsítünk. Köszönet a hollandoknak is az intézmény támogatásáért, amely, bízunk benne, megmarad IV. kategóriájú kórháznak. A menedzseri állás is betöltődött az intézménynél, olyan személy által, aki annak sorsát szívügyének tekinti. Jelenleg várjuk a kórház akkreditálási folyamatának eredményét.
Baróton bevásárlóközpont épült, a lakosság 80%-ának kívánsága volt ez. Eleget tettünk az emberek kérésének, és miatta egyetlenegy kisbolt sem szűnt meg tudtommal.
Ravatalozóházakat építettünk Bodosban, Köpecen, Felsőrákoson és Bibarcfalván, azok berendezését a helyi közösségekre bíztuk, hiszen tudjuk, a közös dolgok a legtartósabbak. Köszönjük a közbirtokosságok támogatását ebben a tekintetben. A különböző felekezetekkel jó viszony ápolására törekedtünk, ez sikerült is, bizonyítja ezt a közös adventi ünneplés, amelybe a falvakat is bevontuk. Az elkövetkezőkben Miklósváron is nekifogunk a ravatalozó építésének.
Kihasználtuk a megyei tanács nyújtotta pályázati lehetőségeket az elmúlt években, falvainkon kultúrotthonokat, iskolákat javítottunk a pénzből. Odafigyeltünk a szociális problémákra, támogattuk a Diakónia Egyesületet, a Laura Házat, sport- és kulturális tevékenységeket, pályázatokat hirdettünk egyesületek támogatására, hozzájárulunk a megyei tanács által Baróton fenntartott gyermekotthon költségeihez.
Kutyamenhelyet építettünk a városban, nyolcról tizenhat férőhelyesre bővítettük legutóbb, de a kóbor kutyák problémájának megoldása nehéz, hiszen újabb ebek érkeznek állandóan. Figyelmet fordítottunk a helyi szállítási vállalatra, az egyetlen önkormányzati cég működésére. Telephelyének udvarát rendeztük, a város bejáratát is szépítve ezzel, buszpályaudvart alakítottunk ki a városban, a nyugdíjasok jegyét egészében, a diákokét 50%-ban térítjük meg az általa üzemeltetett járatokon.
A város közintézményeit sem hagytuk sorsukra. A pénzügy helyi kirendeltségét többször be akarták zárni, mindent megtettünk azért, hogy ez ne történjen meg. A mentőszolgálat jó működésére is törekedtünk. Hamarosan modern tűzoltóegységgel is gazdagodhat a város, amelyet a megyével és az erdővidéki községekkel közösen építünk meg.
Végül Lázár-Kiss Barna így összegzett: „A munkában kihívást láttam, a nehézségekben pedig a szolgálat lehetőségét. A négy év megvalósításai azt bizonyítják, hogy ha odafigyelünk az emberekre, ha meghallgatjuk őket, és egyenesen beszélünk, építeni tudunk: várost és közösséget egyaránt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Díjeső a háromszékieknek
X. Gyermekszínjátszók Országos Találkozója
Hargita, Maros és Kovászna megye diákjai mutatkoztak be a jubileumi Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján, amelynek a Váradi József Általános Iskola volt a házigazdája. Az elemi és gimnáziumi csoportok mellett idén első alkalommal az eredetileg versenyen kívül fellépő középiskolásokat is rangsorolta a zsűri. A háromszéki diákok 3-3 első és harmadik, valamint egy második díjat szereztek. Három előadás dicséretben részesült.
A seregszemle első napján a kisdiákok mutatkoztak be zenés darabbal, népmese-feldolgozással, népi gyerekjátékkal. Az előadások után a pedagógusok szakmai kiértékelőn vettek részt, a kicsiket a Kelekótya együttes szórakoztatta. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen kilenc csodálatos produkciót kellett rangsorolnia. Minden darabban voltak kiemelkedő alakítások, voltak, akik meggyőző művészi játékuk, csengő énekhangjuk, hangszeres tudásuk, szép kiejtésük miatt érdemelték ki a zsűri elismerését.
A produkciók rangsorolása a következőképpen alakult: I. díj: Lúdas Matyi ( Váradi József Ált. Isk.), II. díj: Többsincs királyfi (Váradi József Ált. Isk.) és Nyisd ki, Isten, kiskapudat! ( Székelyudvarhely), III. díj: Vacskamati virágja (Petőfi Sándor Ált. Isk., Kézdivásárhely) és Bulámbuk (Váradi József Ált. Isk.). Dicséret: A falu bírója ( Lövéte), A gomba alatt (Molnár Józsiás Ált. Isk., Kézdivásárhely), A szívtelen csiga (Székely Mikó Kollégium) és A csillagszemű juhász ( Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely).
A találkozó második napján a nagyok léptek színpadra. Idén első alkalommal, az eredetileg versenyen kívül fellépő középiskolásokat is rangsorolták. „Ebben az évben négy középiskolás csapat is eljött, ezért a zsűri úgy döntött, hogy a legjobbakat díjazza”, magyarázta Péter Kinga főszervező.
A gimnazisták és középiskolások előadásai nagyrészt az őket foglalkoztató problémákról: az időhiányról, a szülő-gyerek kapcsolatról szóltak, klasszikus irodalmi darabokat, modern mesefeldolgozásokat, mozgásszínházat is láthatott a közönség.
Az V-VIII. osztályos korcsoportban a következő rangsor alakult ki: I. díj: Az idő (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Elméleti Líceum), II. díj: Lúdas Matyi, avagy a libák gágogása (Kőrispatak, Hargita megye), III. díj: A mi padunk ( Illyefalva, Fábián Ernő Községi Könyvtár).
A középiskolásoknál: I. díj: Mind1 (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Elméleti Líceum), II. díj: Hófehérke és a hét törpe, III. díj: Napi hét perc (mindkettőt szászrégeniek adták elő).
„Örömmel tapasztalom, hogy a színjátszás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a diákok és pedagógusok körében. Amit hátrányként említenék: nagyon sok helyről előválogatás nélkül érkeznek a csapatok, és ez színvonalbeli különbségeket okoz. Háromszéken minden évben megszervezzük a diákszínjátszó találkozó megyei szakaszát, és csak a kiválóan teljesítő csapatok kerülnek a döntőbe, míg a többiek nyílegyenesen jelentkeznek az országos rendezvényre”, mondta Péter Kinga. A vetélkedő kitalálója és lelkes szervezője szerint a szakmai kiértékelések nagy segítséget jelentenek a pedagógusok számára. „Azt tapasztalom, hogy a kezdetekhez képest, amikor sok díszlet terhelte a színjátszást, most minimális kelléket használnak, és kitűnő előadások születnek. Sok esetben a gyerekek a testükkel hozzák létre a díszletet”.
Az elmúlt tíz év összegzéseképpen a találkozó és egyben a színjátszás legnagyobb hozadékának a közösségformálást tartja, hiszen a közös játék feltétele az egymásra való figyelés. Az a tény, hogy évről évre nő a résztvevők száma, bizonyítja, hogy igény van az ilyen jellegű seregszemlére.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar kulturális központot avattak Resicabányán
A bánsági magyar napok rendezvénysorozata keretében magyar kulturális központot avattak fel szombaton délután Resicabánya Govondár (Gavandari) negyedében.
A kulturális, közösségi központnak otthont adó 50 négyzetméteres földszinti kétszobás tömbházlakást a magyar kormány 2015-ben nyújtott támogatásával vásárolta meg és rendezte be a református egyház.
Megyasszai Bíró Attila resicabányai református lelkész, a helyi magyar közösségi életet szervező Templom és Iskola Szórványegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az ad jelentőséget a közösségi térnek, hogy Resicabányának abban a tömbháznegyedében van, amelyikben a város magyar lakosainak a többsége is él. Hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székháza is magyar közösségi házként működik, de az a város régi központjában van, hét kilométerre a govondári negyedtől.
A lelkész tájékoztatása szerint a közösség már a hivatalos avató előtt birtokba vette az új központot, hétfőnként csigatésztát készíteni gyűlnek össze az asszonyok, keddenként nótázós délutánt, szerdánként a magyar asszonyok klubját tartják az épületben, és további tevékenységek beindítását tervezik. Hozzátette: a központ fontos szerepet játszhat az asszimilációnak erősen kitett szórványközösség identitástudatának az erősítésében.
A kulturális központ avatóünnepségén Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára kijelentette: Magyarország számon tartja és nagyra becsüli a szórványban élő resicabányai magyarságot. Ezért támogatta a kulturális központ létrehozását, és ezért küldött a Petőfi Sándor-program keretében Resicabányára is ösztöndíjast a magyar közösségi élet serkentésére. A helyettes államtitkár igyekezett tudatosítani, hogy a gyermekek gazdagabbak lesznek a magyar nyelv megtanulásával, a magyar kultúra értékeinek az elsajátításával.
A 295 ezer lakosú bánsági Krassó-Szörény megye lakosságának alig egy százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A megyében regisztrált 2938 magyar nemzetiségű lakos többsége, 1553 személy a 72 ezer lakosú Resicabányán él. Amint Megyasszai Bíró Attila elmondta, a magyar lakosság többnyire a kommunista iparosítás idején került Resicabányára. A mai nagyszülők generációja még őrzi identitását, a gyermekek generációja - kevés kivétellel - vegyes házasságban él, és a legtöbb családban a mindennapi kommunikáció már román nyelven zajlik, ezért az unokák generációja már alig beszél magyarul. Az egész megyében csupán a református egyház által működtetett resicabányai óvodában tanulnak magyarul a gyermekek.
Gazda Árpád

Az összes erdélyi kőszínház képviselteti magát Kisvárdán
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Krónika (Kolozsvár)

Kopácsi-vetélkedő a magyar reformáció bölcsőjében
Öt egyházmegye tizennégy csapata vett részt az V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőn, amit ez alkalommal a Reformáció Emlékéve keretén belül szerveztek meg. Az ifjúsági találkozóra más gyülekezetből is csatlakoztak. A régiekről tanultak, történelemből írtak és remélhetőleg a történelmet írják mindazok, akik részt vettek.
Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a gazdag programmal tarkított ifjúsági nap. Kánya Zsolt Attila, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadó tanácsosa nyitotta meg az alkalmat áhítatával, melyben Gedeonról szólt, aki kilépett a csűrből, a közönyből, a félelemből és hitte, hogy Istennel együtt győzni fog. Kovács Sándor esperes is köszöntötte az ifjakat, bátorítva őket, hiszen már azzal nyertek, hogy jelentkeztek a vetélkedőre.
A versenyzők ezután megkapták az ötven kérdést tartalmazó feladatlapokat, amit Fórizs Enikő magyartanárnő állított össze. Öt egyházmegyéből tizennégy négy tagú csapat mérte össze erejét egyháztörténetből, Arad megyétől Szatmárig. Az aradi egyházmegyéből Kispereg, Pécska és Szentleányfalva, a bihari egyházmegyéből Nagyvárad- Velence és Jákóhodos, az érmellékiből Jankafalva és Nagykágya, a szilágysomlyóiból Szilágyborzás és Kraszna, a szatmáriból pedig Pusztadaróc (2 csapattal), Mikola, Szárazberek és a házigazda Erdőd. A csapatversenyen kívül egy egyéni feladatot is kaptak, melyben megadott címek alapján esszét/ fogalmazást/ jegyzetet írhattak. Egyébként idén is, a fontosabb évfordulókhoz kötötték a tananyagot a szervezők. 450 éve íródott a Második Helvét Hitvallás, a Református Egyház egyik alapirata. Viszonylag kerek évfordulója van idén a Szatmárnémeti Nemzeti Zsinatnak, 370 éve történt. Kerek fél évezrede született Drágffy Gáspár, a reformációt az első között befogadó főúr, ezért a Drágffy-családdal is megismerkedhetnek azok, aki felkészültek a vetélkedőre.
A megszépült erdődi református templomban ifjúsági istentisztelettel folytatták az együttlétet, melyben Kurta Szabolcs érendrédi lelkipásztor hirdetett Igét. A prédikátor egyháztörténeti szempontból kétszeresen is kötődik az erdődi református gyülekezethez. Egyrészt volt dobrai lelkészként tevékenyen részt vett a gyülekezeti szövetség (Erdőd-Dobra-Magyargéres-Szatmárhegy-Kismajtény) létrehozásában, másrészt érendrédi lelkipásztorként utóda annak a prédikátornak, aki a gyülekezet elüldözése miatt kényszerült elmenni Érendrédre 1769-ben. Az ifjúsági nap igei mottója alapján szolgált: "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden." (2Kor 5,17) Az igehirdető az állandóan változó világban a soha el nem múló dolgokra hívta fel a figyelmet: Isten élő szavára a Tőle kapott bölcsességre. Ez az, ami Kopácsiék és Petőfiék idejében is megtartó erő volt, de jelentkezhetett minden kor fiataljainak szívében. Ha valaki saját magáról mondja, hogy bölcs, az hazudik, akiről mások mondják, arról valószínű, elhihetjük - mondta a predikátor. Ősz Sándor Előd kolozsvári egyháztörténész Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítótól és az egyháztörténeti kutatás fortélyairól tartott lendületes és érdekfeszítő előadást. A Bízz Band és az Erdődi Dicsőítő Csapat hangulatos koncertje mutatta meg, hogy lehet az Istent felszabadulva és örömmel dicsérni.
Ezután került sor az eredményhirdetésre. Az első díj Érmellékre, a jankafalvaikhoz került, akik a lehetséges 100 pontból 97-et értek el. Második lett a mikolai csapat Szatmárból (95), a harmadik pedig a szilágysági Kraszna (90,5). Az esszéíró egyéni díjat Magyar István nyerte Mikolából, második a nagykágyai Horvát Irénke, harmadik pedig Komori Viktória Szentleányfalváról. Mindkét kategóriában a győztesek Buzogány Dezső teológiai professzor díját is átvehették a rengeteg más jutalom mellett.
Az eredményhirdetést követően Titoktalanított világ címmel színvonalas, tanulságos, épületes, üzenet-teljes, humorral tarkított előadást tartott a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csapata. Kása Melinda és Kása Zsolt néptánc-tanítással vezette le az együttlétet.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Reformáció Emlékbizottság által támogatta. A projekt címe: Erdőd, a magyar reformáció bölcsője. A bölcső előremutat, reményt sugároz, általában, az életről beszél. Ami Erdődön volt, az a szépen szóló jelen és jövő, tehetséges fiatalokkal. Lelki szemekkel lehetett látni azt is, hogy a református templom előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia össze is mosolyogtak, több mint száz magyar fiatalt láttak, értelmet és bölcsességet. A régiek elmúltak, semmiképpen sem értelmetlenül.
szatmar.ro

Aki lefestette Petőfit és Bem tábornokot
Egy verseskötet elején levő ajánlás indította arra a csíkszeredai Nagy Gyöngyvért, hogy utánanézzen, ki is a kötet szerzője. Mint kiderült, az üknagymamája testvéreként számon tartott Mezei József nem is annyira költőként, hanem festőként jeleskedett.
„Édesanyám kapott ajándékba édesapámtól egy kis verseskötetet, mely Mezei József magánkiadásában jelent meg 1870-ben, s melyet a költő ajándékozott a lánytestvérének, az én ükanyámnak, amit ajánlósorai is igazolnak: Murin Andrásné, született Mezei Mária kedves húgomnak, emlékül Mezei József, 1870. Utánanéztem interneten, hogy ki ez a Mezei József költő, de nem találtam róla semmit, aztán, ahogy kezdtem olvasgatni a verseit, felfigyeltem azokra a sorokra, hogy »hol vagy szép múzsám, festészet múzsája, elpártoltál-e tőlem hűtlenül?«. Akkor jöttem rá, hogy ő festő volt, és ez alapján kezdtem keresni” – elevenítette fel a két évvel ezelőtt kezdődő kutatás első lépéseit Nagy Gyöngyvér.
Akkor még nem tudta biztosan, hogy az ő rokona azonos-e a festő Mezeivel. Kutatni kezdett hát, levéltáraknak, plébániáknak, muzeológusoknak írt, helytörténészekkel vette fel a kapcsolatot. Minél jobban beleásta magát a témába, annál több ösztönzést kapott arra, hogy folytassa a kutatást.
„Fontosnak tartottam, hogy az anyakönyvét meglássam. Mivel Kislétán született, írtam a nyíregyházi római katolikus egyházmegyének, hogy keresem az anyakönyvi nyilvántartását, azt a választ kaptam, hogy keresték, de a környező falvakban sem találják. Végül Pócspetriben találtuk meg egy véletlen folytán. A festőművész utolsó éveit Budafokon élte, egy ottani helytörténésszel, Bartos Mihállyal is felvettem a kapcsolatot, aki több esetben is segítségemre volt a kutatásban, tőle kaptam meg Mezei József gyászjelentőjét. Ő mindvégig biztatott és hasznos tanácsokkal látott el” – mesélte Nagy, aki aztán a festő több képét is felkutatta, valamint a Vasárnapi Újságban a visszaemlékezéseit is megtalálta.
Az akkor mérnökként dolgozó Mezei 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral Szatmáron, akit még abban az évben meg is festett. Barátságukról több feljegyzésben is olvashatunk. 1880-ban a Vasárnapi Újság közli a képet, olvasói visszajelzések szerint Petőfinek ez az egyik leghitelesebb portréja. Mezei a szabadságharcban tüzértisztként harcol Bem tábornok csapatában. Petőfi és a tisztikar biztatására Bem tábornokot is meg akarja festeni, ám a tábornokot nem lehetett rávenni. A tábornok portréját 1860-ban, emlékezetből festi meg, melyet 1867-ben sokszorosítanak, ezeket a reprodukciókat eladták és a befolyt összeggel az akkor már vak festőt segítették pártolói.
„Nagyon termékeny festő volt, a forradalom után, az ötvenes évek elején kezdett festegetni. Nagybányán rendelést kapott, a máramarosszigeti templom főoltárképe az ő festménye, Csomaközön négy oltárképe van. Orbán Balázzsal bejárta Székelyföldet és együtt fényképeztek, a Székelyföld leírása első három kötetében találhatók a fotói. Szembetegsége gátolta meg, hogy a későbbiekben Orbán Balázzsal dolgozzon. Ekkor még látott, Péczeli Ignác professzor kezelte, aki Kodály Zoltán feleségének volt a dédapja. Sok ilyen érdekes dolgot találtam, ismerte Arany Jánost, Szendrey Júliát például. Tíz éven keresztül Jókai nagynénjének lakásában lakott. Sok-sok örömmel járt ez a kutatás, és azt hiszem, ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem” – véli Nagy Gyöngyvér.
A kutatásról és Mezei Józsefről bővebben május 6-án tudhatnak meg többet az érdeklődők. A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében délután 18 órától Nagy Gyöngyvér Mezei József megtalálása címmel tart előadást a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében.
Mezei Józsefről
Mezei József 1823. május 11-én született Kislétán. Gimnáziumi tanulmányait az 1830-as évek elején kezdte Máramarosszigeten, később Szatmárnémetiben folytatta. Ekkor már arcképeket is készített. A fővárosban tanult tovább, 1846-ban mérnöki vizsgát tett, és visszatért Szatmárnémetibe. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Rá egy évre Itáliába ment tanulmányútra, majd 1848-ban részt vett a szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban Bem tábornok seregében volt tüzértiszt.
1850-ben Pesten tanulmányozta a festészetet, '51-ben pedig megfestette egyetlen önarcképét, amely a Magyar Nemzeti Galériában látható. 1852-ben Nagybányán megnősült, Pestre költözött, oltárképeket kezdett festeni. 1861-ben meghalt egyetlen kislánya nyolcéves korában. 1862-ben kiújult a szembetegsége, 1863-ban készítette el az utolsó ismert festményét, a nagybányai Szentháromság-templom nagyméretű főoltárképét. Utolsó éveit Budafokon töltötte, 1882. szeptember 8-án halt meg, a Kerepesi temetőben temették el.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Felújítják a nagykárolyi Petőfi-szobrot
Petőfi Sándor nagykárolyi mellszobrának talapzatáról néhány héttel ezelőtt lehullott pár márványlap.
Az RMDSZ helyi szervezete már a következő napon visszaragasztatta azokat. Kovács Jenő jelenlegi polgármester, az RMDSZ helyi elnöke és polgármesterjelöltje elmondta, új talapzatot fognak készíttetni a szobornak, s minderről már szakértőkkel is egyeztetett.
„Annak örüljünk, hogy van egy Petőfi Sándor-mellszobor Nagykárolyban” — alapozta meg közlendőjét Kovács Jenő, aki tudatta, hogy a szakemberek azt javasolják, újítsák fel teljes egészében a talapzatot, és kis márványlapocskák helyett egybefüggő tömbökkel díszítsék azt. „Teljes kőlapokat kell ráragasztani, ha időtálló mellszoborra vágyunk. A kivitelezésre talán még ezen a nyáron sor kerülhet. Mindenesetre a nagykárolyiak türelmét kérem, hiszen semmiképpen sem szeretnénk elkapkodni a felújítást. Az a fontos, hogy úgy építsük meg, hogy húsz év múlva ne kelljen ismét ezzel foglalkozni” — tette hozzá.
frissujsag.ro

Szívvel-lélekkel a nemzetért
A szórványban szervez magyar napot egy baróti fiatal
A baróti, 23 éves Bokor Csongor jelenleg a Babeș- Bolyai Tudományegyetem mesteriző hallgatója területfejlesztés és turizmus szakirányon. Nincs ebben semmi különleges, mondanánk, ám ha utánanézünk, emellett mennyi mindennel foglalkozik még ez a fiatalember, az már egészen biztosan leköti figyelmünket. Csak egyet említünk: ő a főszervezője az I. Fogarasi Magyar Napnak, melyet szombaton tartanak a fogarasi református egyházközség udvarán.
Miként kerül egy baróti fiatal Fogarasra, magyar napot szervezni? Bokor Csongor Baróton született és nőtt fel, ott végezte a középiskolát is. Végig tevékeny tagja volt az intézmény diáktanácsának, szerette a néptáncot, zenélt, szavalt, sok egyházi és városi esemény szervezésébe bekapcsolódott. Ebben az időszakban szerzett zenei szakdiplomát a Művészeti és Népiskolánál, Sepsiszentgyörgyön. Aztán Kolozsváron folytatta tanulmányait, 2014 júliusában diplomázott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem földrajz karán. 2010 óta tevékeny tagja a II. Rákóczi Ferenc Alapítványnak, melynek fő tevékenysége a határon túli magyar fiatalok számára évente megrendezett magyarságismereti mozgótábor.
Minden évben részt vett, csoportvezetői minőségben, a táborok szervezésében, lebonyolításában. Emellett önkéntes szervezője az alapítvány közösségépítő munkáját gyakorlatba ültető Családi Kör-találkozóknak is. Önkéntese továbbá a sepsiszentgyörgyi Kun Kocsárd Egyesület dél-erdélyi szórványmagyarságot felkaroló programjainak. A fent említett tevékenységeken kívül még számos szabadegyetemen és vezetőképzőn vett részt.
Tavaly jelentkezett a magyar kormány által meghirdetett, a szórványmagyarság revitalizációját célzó Petőfi Sándor Programba, és elnyerte annak ösztöndíját. Így került 2015 szeptemberében a Baróttól 85 km-re fekvő Fogarasra, hogy az egykor még többségben levő, ma már azonban a város összlakosságának mindössze 3%-át kitevő magyarok identitástudatába egy kis lelket, színt öntsön. És ez sikerült is neki!
Mint mondja, Fogarason az egykori magyar kultúra hagyatékát ma már csak egy maroknyi ember őrzi, akik azonban annál inkább szomjaznak a magyar kultúrára, a magyar szóra, és minden, ezek ápolását felkaroló programért lelkesednek. Így például egyre több látogatója van az általa elindított Babits Mihály Önképző Körnek, melynek nem egy alkalommal erdővidéki meghívott előadói voltak. Az önképző kör nem véletlenül vette fel a költő nevét: Babits az egykori fogarasi Magyar Állami Főgimnáziumban tanított. Ma már nincs magyar oktatás Fogarason, de a fogarasi magyar fiatalok, ugyancsak Csongornak köszönhetően, hetente több alkalommal fakultatív magyar órákra, foglalkozásokra járhatnak, magyar ifjúsági klub is alakult a településen.
Az önképző kör sikerén felbuzdulva határozta el Csongor, hogy a Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program keretében, Kovászna megye anyagi támogatásával megszervezi az I. Fogarasi Magyar Napot. Az esemény – melynek társszervezője a helyi református egyházközség és a helyi RMDSZ – programját főként erdővidéki előadókra, szervezetekre alapozta. A Csala kürtje fúvószenekar, a Syncron táncegyüttes, Kolumbán Sándor énekes érkezik Barótról Fogarasra, kiegészülve a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület tagjaival, akik egész napos gyerekfoglalkozást tartanak majd. A fogarasi magyarság részéről is több fellépő lesz, délután táncház, este koncert tarkítja a programot.
– Óriási összefogás és rengeteg háttérmunka áll a rendezvény mögött. Remélem, sokan eljönnek, és az idő is kegyes lesz hozzánk – mondta Csongor, bizakodóan tekintve a szombati nap elé.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fiatal történészek tanácskoztak Nagyváradon
Kétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte.
Párbeszéd kialakítása a cél
A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet.
Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás).
Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit.
Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése.
A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket.
Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját.
Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására.
Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt.
Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?).
Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták.
Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is.
Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva.
Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki.
Folytatást is terveznek
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta.
Bélfenyéri Tamás
Transindex.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (8.)
A kulturális élet veszített pezsgéséből Koós távozása után, minősége egyre inkább a kántortanítók szervezőkészségétől és képességeitől függött, akik közül Teleki Mózes és Kertész József tűnt ki a következő években. Talán nem érdektelen, Kertész beszámolójából kiderül, hogy mi volt egy református tanító társadalmi rangja, és milyen volt anyagi helyzete.
Kertész 1893-ban érkezett Bukarestbe, nem tudatták vele sem a vonatút hosszát, sem az állomástól mintegy két kilométerre lévő parókián rá váró körülményeket. Nem tudott románul, nem ismerte a román pénz értékét, és az állomáson sem várta senki. Megérkezésekor Kertészt lenyűgözte a fogatok sokasága, a bakon bársonyköpenyes parádés kocsisokkal. Mivel nem tudta, hogy a kocsisok nagy része magyar, szerencsétlenségére egy román kocsishoz fordult, aki három órán keresztül hordozta a városban. A hordárnak és a kocsisnak is megengedte, hogy annyit vegyenek el az átnyújtott pénzkötegből, amennyi szerintük nekik jár, és ezek jócskán ki is használták a helyzetet. Nagy későre megérkezett a református parókiára; nem tudta, hogy a paplak földszintjét bérbe adták, úgyhogy egy román újságírónál zörgetett, aki szembecsapta vele az ajtót, és a magyarokat sértő gúnynéven boanghennek nevezte. Az esperes egyetlen kis szobácskát bocsátott rendelkezésére, egy kis asztallal és egy ágynemű nélküli vasággyal. Ahogy azt más forrásból tudjuk, maga az érsek sem élt sokkal jobb anyagi körülmények között; az évi 2400 frankos fizetés csak arra volt elég, hogy „éhen ne haljon az ember”.
Kertész átvette a dal- és műkedvelő kör vezetését, és kibérelt egy próbatermet az Erzsébet sugárúton, később a próbákat már a református iskolában tartották. Habár a Magyar Társulat új épületében minden magyar művelődési rendezvénynek kellett volna hogy jusson hely, a művészeti körök és egyletek leggyakrabban arra kényszerültek, hogy nemcsak próbára, de az előadásra is termet béreljenek, mert a társulat a dísztermét mindig bérbe adta.
A magyarok mindig túl sok művelődési, zenei, színi- vagy szavalóegyletet, társulatot alapítottak, így szétforgácsolták energiájukat. Jobb lett volna, ha csökkentik számukat, a szervezést és a vezetést pedig értelmiségiek veszik át, akkor a társulat dísztermét is használhatták volna; ezt többször is javasolták az évtizedek során a magyar újságírók.
A legfontosabb zenei-művelődési együttes ebből az időszakból az 1882-ben alakult amatőr színjátszó csoport és a Magyar Társulat által 1887-ben alakított Magyar Dalárda. A színjátszó csoport fénykorát Bakai Antal, a budapesti Nemzeti Színház volt szabója idején élte. Négy éven keresztül egy magyar lap sem jelent meg, csak a Magyar Társulat és a református eklézsia értesítője. 1889-ben napvilágot látott a Bukaresti Magyar Képes Naptár Veress Endre szerkesztésében. Koós és Vándory lapjai után ez volt a legfontosabb magyar kiadvány. Veress hazafias kötelességének érezte egy kalendárium megjelentetését, hisz honfitársai szellemi táplálék nélkül maradtak. Máskülönben a magyarok száma annyira magas volt, hogy akár egy jómódú kisiparos is megengedhette volna magának egy lap kiadását, és egy kalendárium kiadásához pedig csak a jóindulat hiányzott, vélte Veress. Ezzel a kiadvánnyal vette kezdetét honfitársai történelmének kutatása. (...)
Veress naptára Sándor József üzenetével kezdődött; Sándor József – 1885-től az EMKE elnökeként – emblematikus figurája volt a magyarságnak. Bukarestben született 1853-ban a forradalmár Sándor Dénes fiaként, és Koós tanítványa volt a református elemi iskolában. Üzenetének mottója C. A. Rosetti nyilatkozata volt: ,,Szeretem nemzetemet, nem gyűlöltem senkit.” A bukaresti magyar lapokban megjelenő nyilatkozatokkal összhangban köszönetet mond a románoknak vendégszeretetükért és toleranciájukért: ,,Áldott a föld, mely elfogad, a nemzet, mely tűzhelyet ad, a felekezet, mely véd, a törvény, mely támogat, az idegen, a más ajkú, az úr, ki nemcsak saját hazájának és népének fia, de ember is.”
Sándor József előbb a román költészettel, később a román politikával foglalkozott. 1885. december 25-én ő közölte az első magyar nyelvű Eminescu-versfordítást Cseresznyefa fehér virága (Atât de fragedă) címmel a Kolozsvári Közlönyben. Fényes politikai karriert futott be, 1896–1905 között magyarországi országgyűlési képviselő volt, 1918–1922 között a Nemzeti Magyar Párt elnöke, képviselő a román parlamentben (1922–1926) és 1926-tól szenátor; ugyanakkor a román Ókirályság református egyházmegyéjének kurátora. Képviselőként sokszor támadta a román sajtó, például azt is be kellett bizonyítania, hogy nem bordélytulajdonos. Kolozsváron halt meg 1945-ben. Az ifjabb Veress érdeme, hogy ráérzett, kik voltak a XIX. század második felében a bukaresti magyarság nagy személyiségei: Koós Ferenc lelkipásztor, Fialla Lajos orvos és saját apja, a mérnök Veress Sándor.
Veress Sándor (1828–1884) Magyarországon született református pap fiaként. Tanulmányait félbeszakította, hogy részt vehessen az 1848-as forradalomban, majd hosszas törökországi, itáliai, franciaországi és angliai vándorlás után Londonban szerzett földmérnöki diplomát. Nem tudni, hogy miért döntött a bukaresti letelepedés mellett 1859-ben. Sok nyelven beszélt, mint a legtöbb magyar kivándorló: a román mellett tudott németül, angolul, franciául, olaszul és törökül is. A román arisztokráciával szakmája révén került kapcsolatba, olyan nagybojár családok fordultak hozzá birtokaik telekkönyvezésével, mint a Ştirbei, az Obrenovici és a Lahovari; a sinaiai királyi uradalmon is végzett földméréseket. Veress vezette be a háromszögeléses és telekegyesítési mérési módszereket; sok térképéről kőlenyomatos másolat készült, és stratégiai fontosságúnak tekintették ezeket, mert a pár évtizeddel korábban készíttetett térképek már nem feleltek meg a valóságnak, Románia pedig egy törökellenes háború küszöbén állt. Több éven keresztül dolgozott az 1875-ben használatba vett Piteşti–Târgovişte vasútvonal építésénél is. Elfogadta rövid időre a református egyház kurátori és a Magyar Társulat elnöki tisztjét. Nagyon elfoglalt ember lévén, szakmája miatt legtöbbször úton volt, jól ismerte a román vidékeket, életvitelüket, szokásaikat, megírta Románia történetét is, melyen húsz évig, 1871-ig dolgozott. A kéziratban maradt mű 214 ívet tesz ki, és Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában található. Ez volt a románoknak az első magyar által írt története. Borsi-Kálmán Béla történész szerint Veress ,,a román világ egyik legavatottabb ismerőjének számít”. Habár a hatóságok által készített népszámlálások adataiból nem derül ki a havasalföldi bojárság eredete, Veress Sándor szerint csak alig 10 százalékuk volt román származású, a nagy többség görög felmenőkkel rendelkezett. A helyzet hasonló volt a bérlőknél is: négyötöd részük görög volt, továbbá szerbek és bolgárok, és csak elenyésző részük volt román. Szerinte a kereskedők, főleg a gabonakereskedők többsége görög volt, úgyhogy a Duna menti kikötőkben, Calafattól Galacig, majdnem kizárólag csak görögül beszéltek. Veressnek sikerült megragadnia azt a korszakot, amikor a külföldön taníttatott románok kezdték kiszorítani az idegeneket, ám még mindig magas maradt a külföldi szakemberek – orvosok, gyógyszerészek, építészmérnökök, művészek, fotográfusok stb. – aránya, köztük a magyaroké is.
A kézirat a románok történetének bemutatásával kezdődik – valószínű, román források alapján készült összeállítás –, folytatódik a politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási élet leírásával, de kitér a románok viseletére, hagyományaira és hiedelmeire is. Nem hiányoznak a kritikus megjegyzések sem a korrupcióról és a felületes munkavégzésről, főleg, ami az utak és hidak tervezését és kivitelezését illeti. Két fejezetben vázolta a román idegengyűlöletet, hosszan idézett antiszemita és magyerellenes írásokat az 1869–1870-ben megjelenő Românul, Trompeta Carpaților, Presa, Terra lapokból. Károly király is felfigyelt erre a xenofób magatartásra, szokása is volt mondani: „Meine Landeslaute haben die Fremden nicht gern” (Honfitársaim nem szeretik az idegeneket), jegyzi fel Veress.
Aki azt reméli, hogy lényeges adatokra lel a korabeli magyar elit életéről, nagyot csalódik, annak ellenére, hogy Veress külön fejezetet szentelt a külföldi értelmiségieknek.
Veress Sándor a bukaresti kálvinista temetőben nyugszik. A temetésen az öreg Em. Lahovari az özvegyhez ezeket a szavakat intézte: ,,Én bejártam az egész művelt világot, de becsületesebb embert, mint Veress Sándor volt, soha nem láttam, soha nem ismertem”. (...) A gondolat, hogy lefordítsa Románia királynéja, Erzsébet (Carmen Sylva) írásait, már régóta foglalkoztatta az ifjabb Veresst, de kiadásukra tett próbálkozásai kudarcot vallottak. Most felkínálkozott az alkalom, úgyhogy közölte a Dâmbovița legendájának első magyar fordítását a királyné feldolgozásában. A királynőre felfigyeltek a magyarok is, a Magyarországról érkezett újságíróknak, Vándorynak, majd később pedig Poliány Zoltánnak köszönhetően. Vándory egyik versét ajánlja neki a Bukaresti Híradóban, mire a királyné köszönetképpen koszorút küld Petőfi szobrához. 1897-ben a Budapesti Egyetem díszdoktori címet adományozott a királynénak. 1907-ben Poliány Zoltán felesége egy könyvet szentelt neki, ez volt az első ilyen témájú magyar nyelvű könyv. A Petőfi-szobrot, amelyről szó van az 1882-es cikkben, nem sikerült azonosítani. Pár szobrot jóval később csakugyan állítottak a költőnek: egy mellszobrot, Balogh Péter művét a Petőfi-ház belső udvarán. Egy másik mellszobor, Szobodka András alkotása a Herăstrău Parkban áll (fotó; a szobrász nevét elírták: M. Sobotka).
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hunyad Megyei Magyar Napok
A jövőben az irodalom kerül előtérbe Markó Béla életében
Fotókiállítás után könyvbemutatóra és koncertre került sor Petrozsényban a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. Szerdán Várpalota magyarországi testvérváros fotósművésze többnyire Veszprém megyei városok fényképeit bemutató alkotásait állították ki, csütörtökön pedig Markó Béla és a Garabonciás együttes érkezett a Zsil völgye fővárosába.
Markó Béla sokszor járt Petrozsényban politikusként, költőként viszont most először, mondta Winkler Gyula az RMDSZ volt elnökének csütörtöki könyvbemutatóján, melyre a városháza dísztermében került sor.
Markó Béla azonban megcáfolta az EP-képviselőt, a nyolcvanas években ugyanis költőként is járt Petrozsényban, sőt, akkor a bányában is járt. A rendszerváltás után viszont valóban most jár itt először költőként, Déván és Vajdahunyadon viszont már korábban is volt könyvbemutatója.
Petrozsényban a költő meleg fogadtatásba részesült, Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester köszöntője után Szász János plébános, a rendezvény fő szervezője ismertette Markó Béla irodalmi tevékenységét. A költő
két kötetét mutatta be, a Rekviem egy macskáért című publicisztikagyűjteményt, illetve a Passiócímű verseskötetet, melyből fel is olvasott néhány verset, mielőtt válaszolt volna a közönség kérdéseire, melyek leginkább a politika és a költészet viszonyát célozták. Markó Béla elismerte, hogy a kettő összefonódása korántsem magától értetődő, noha Petőfi és Ady is próbálkozott már ezzel, hiszen a politikában a kompromisszumok elkerülhetetlenek, míg a költőkre inkább a lelkesedés és a szenvedélyesség jellemző.
Mégis minek tekinti inkább magát, költőnek vagy politikusnak? Markó Béla viccesen válaszolt, hogy a politikusok között a legjobb költőnek, költők között, pedig a legjobb politikusnak tekinti magát. A válasz azonban sokkal bonyolultabb, politikusi tevékenységét ugyanis sokan megkérdőjelezik, költői mivoltát viszont nem. A politikában nem törekedett egyéni sikerre, ott a közösségi szempontok sokkal fontosabbak, irodalmi téren viszont nyilván a személyes siker, az elismerés jelentős szempont. Sokkal nyilvánvalóbb a válasz a kettő hatását illetően, e téren a politikai vonatkozás egyértelműen felülkerekedik, politikai tevékenysége jelentősen befolyásolta az egész erdélyi magyarságot. Hogy jó vagy rossz irányba, azt nyilván vitatni lehet, hangsúlyozta Markó. A jövőben viszont az irodalom kerül előtérbe, szenátori mandátuma őszi lejárta után Markó Béla visszavonul a parlamentből.
A felolvasás és a kérdések után Markó Béla dedikálta könyveit. Sőt, ajándékot is kapott, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ volt elnöke a Wersánszki Eduárd jelenlegi RMDSZ-elnökkel és Mircea Baron helytörténésszel közösen írt, a Zsil völgye és a bányászat huszadik század eleji helyzetét bemutató magyar–román kétnyelvű könyvet ajándékozta Markónak.
Az est azonban nem ért véget, a Garabonciás együttes nagyszerű koncertje következett. Noha 40 éve lépnek fel Erdély-szerte, Csutak István együttes-alapító bevallotta, hogy nagyon izgult a petrozsényi fellépés előtt. Csutak István ugyanis petrozsényi, mindig meghatódik a hazatérés felemelő érzésétől. Szülővárosában az általa vezetett együttes többnyire kuruc dalokat adott elő, illetve Markó Béla megzenésített verseit, melyeket a közönség vastapssal díjazott. A dalok mellett Csutak István az átkos rendszer zaklatásait is elmesélte, kezdve a mindent átszövő hatalmi cenzúrától rebellis előadásainak a közösség-sikeréig, a kivetítőn pedig a kommunista „aranykorszak” nyomorúságát és személyi kultuszát bemutató képek voltak láthatók.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Színház a lurkóknak is
Hét társulat, tizenöt produkció, huszonhárom előadás – foglalható össze számokban a negyedik alkalommal Csíkszeredában megrendezendő Lurkó Fesztivál. Május 16-22. között a legkisebbektől a felnőttekig, mindenki számára kínálnak magyarországi és erdélyi társulatok előadásokat több helyszínen.
„Az évad bizonyos szempontból legjelentősebb színházi eseménye következik: a gyerekek számára hoznak minőségi kínálatot különböző társulatok, ami a színházzal való találkozás legnemesebb pillanatait teremtheti számukra. Nem mintha az évad többi része nem lenne épp ilyen fontos, de ennek, hogy a gyerekeknek játszunk, különös jelentősége van, mert a jövő színházát alapozzuk” – jelentette be Parászka Miklós, a szervező Csíki Játékszín vezetője a közelgő fesztivál programját ismertető keddi sajtótájékoztatón.
Az idei fesztivál különlegessége, hogy több helyszínen tartanak előadásokat, különlegességként a Nagy Imre Általános Iskola tornatermében, továbbá a Márton Áron Gimnázium dísztermében, a Művészetek Házában, a Csíki Moziban, a Hunyadi László Kamarateremben, illetve szabad téren, a Csíki Játékszín melletti parkban.
Bemelegítő, nulladik napként hétfőn Gyerekek báboznak címmel a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola I-II. osztályos tanulóinak két csoportja mutatja be bábelőadásait a Csíki Moziban. Kedden már itt lesz a győri Vaskertes Bábszínház, a társulat öt produkcióját hozza el, minden korosztályt megszólítva – tájékoztatott Szabó Noémi sajtóreferens. A Szemenszedett mesével kezdenek négy éven felüli gyerekeknek, ami egyféle Hamupipőke-történet. Az időnk rövid története már nagyobb gyerekeknek szól. A kisebbeknek hozzák a Bob és Bobek című produkciót, a cilinderből kikerülő két nyúl történeteit. Lesz egy tárgyanimációs előadásuk, amelynek a Fehér varázs a címe, az 1-3 éveseknek szól az Egyik kicsi, másik nagy című előadás, amely gyerekversekre, mondókákra épül.
Budapestről itt lesz a Juhász Kata társulata, ők fognak a Bemelegítés című előadással a tornateremben fellépni, és ez nem föltétlenül egy testnevelés órai bemelegítésre utal, hanem egyfajta felkészülés az életre. Itt lesz Budapestről a Nézőművészeti Kft. két produkciója, A gyáva és az Ady/Petőfi. Előbbi szövege drogfogyasztók történetei alapján állt össze. A fesztivál utolsó napján, jövő vasárnap a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház két előadással örvendezteti meg a közönséget, A Hepp, cirkuszi bohócjáték kisebbeknek, este a Kövek a zsebben című előadásukat láthatjuk, mely 14 év fölöttieknek szól. Az erdélyi társulatok közül jelen lesz a fesztiválon a marosvásárhelyi Ariel román tagozata A kíváncsi kiselefánt előadással, a nagyváradi Lilliput Társulat A helység kalapácsával, szabad téren pedig a kolozsvári Puck bábszínház a Világszép nádszálkisasszonyt mutatja be. A házigazda Csíki Játékszín két előadással jelentkezik: a Hamupipőkét elsőssorban a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekeinek kínálják fel ajándékként, és lesz egy premierjük is, az 1-4 éves korosztálynak szóló Pity-Palatty című, közös játékkal végződő stúdiószínházi bemutató. A jegyek ára az előadásokra 7 és 10 lej.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Az alkotás beszéljen, vagy az agyagosládában a helye
Szent István királyt, Márton Áront, Apor Vilmost, Orbán Balázst, Petőfi Sándort, Tamási Áront, a II. világháború áldozatainak emlékszobrát már megformázta, s számos terve van még. Alkotóműhelyében rajzok, plakettek, vázlatok sorakoznak, s úgy érzi, hogy igen gyorsan telik az élet. Kőből dolgozik a legszívesebben, textilművész felesége láthatja elsőként alkotásait. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész nemrég magyar állami kitüntetésben részesült, ennek kapcsán (is) beszélgettünk életútjáról.
– Amikor nem volt színes gyurma, a gyerekek akkor is megtalálták a módját, hogy állatokat, kis figurákat „alkossanak” maguknak. Hol születtek a gyermek Hunyadi László első alkotásai és miből?
– Küküllődombón, ahol születtem, óriási tradíciója volt a kerámiaiparnak, még a 19. század végétől működött ott edénygyár, amely gyermekkoromban egy ideig a családom tulajdonában volt. A gyárban készítettek téglát, cserepet, kupáscserepet géppel is, hiszen apám, amikor hazajött Amerikából, gépeket vett, modernizálta a kis üzemet, s ott volt gázközelben, egyszerű volt az égetés. Beleszülettem „az anyagba”, s már 4–5 éves koromban elkezdtem gyurkálni. Kis állatokat, lovat formáztam, a napon megszárítottam. Később készítettem olyant, amit kiégettem. Kisiskolás koromban elcsentem mindig a krétát, s abból faragtam, csodálkoztak is néha, hova tűnik a sok kréta. A háború után bekerültem a református kollégiumba, s mit ad Isten, a rajz és kézimunka tanárom nem más lett, mint Bandi Dezső, ő irányított a mintázásban, akkor kezdtem el portrékat is mintázni. Próbálkoztam faragászattal is, de az nem ment. Akkoriban építész akartam lenni, hiszen ott nőttem fel az építőiparban, gyermekkoromban vittem a téglákat a kertbe, ahol kis épületeket építettem. Jött apám, lebontatta, visszavitette a téglákat a helyükre, aztán amikor nem látta, újra kihordtam őket a kertbe. Érdekelt a fémipar is: amikor elvégeztem az alsó tagozatot, eljöttem a fémipari iskolába a Dózsa György utcába. De azért foglalkoztam a szobrászattal is. 1950-ben alakult meg a Művészeti Iskola, akkor még a Kultúrpalotában székelt, ott voltak a műtermek, átiratkoztam oda. De mivel nem voltak felsős osztályok, az elméleti órákat az ipariban töltöttem, szakórára jártam a művészetibe. Első voltam, aki a Művészeti Középiskolában érettségizett, egyedül ültem a tanárok előtt, sokat kérdeztek, én mindenre válaszoltam.
– A Művészeti Főiskolára kétszer felvételizett, mindkétszer sikeresen.
– Kolozsvárra felvételiztem a szobrász szakra, fel is vettek, de mielőtt kezdődtek volna a félévi vizsgák, hívattak a dékáni hivatalba. Azt mondja a dékán, sajnálja, de osztályellenségnek minősítettek, többet nem járhatok egyetemre. Hazajöttem, elmentem Izsák Mártonhoz, akinél azelőtt is segédkeztem, gipszet cipeltem. Felajánlotta nekem, napi négy órában segítsek neki, és kapok egy fél tanári fizetést: ez nagyon jó ajánlat volt. A következő évben, nyár végén, kérdi Izsák: na, készülsz a félvételire? Mondom, nem készülök, mert úgysem vesznek fel. Ő biztatott, hogy menj csak, próbáld meg. Elmentem, s ösztöndíjjal felvettek. Később tudtam meg, hogy Izsák elment Bukarestbe, s a minisztériumban elintézte, hogy felvegyenek. Pártfogóm volt, s nemcsak nekem, hiszen amikor Kemény János szenet lapátolt, Izsák kivette onnan, s munkát szerzett neki, s a Kemény gyermekeket is segítette, hogy iskolába járhassanak, dolgozhassanak. A főiskolán nagyon sokat tanultam. Most is ott van a műhelyem falán az első portrém, amit egy fizetett modellről készítettem. Öten voltunk a szobrász szakon, s Ion Irimescu volt az évfolyamvezetőnk, kiváló szobrász volt. Egyszer portrét mintáztunk, ő ment mindenkihez, s szólt, hogy ezt vagy azt kell változtatni. Utolsónak jött hozzám, körbenézte a munkám, aztán elfordult, s ment ki a teremből. Az asszisztensének, aki ott állt az ajtóban, valamit mondott. Én kétségbe voltam esve, hogy arra sem méltatta az alkotásom, hogy valamint mondjon róla. Kérdem Egontól, az asszisztenstől, hogy mit mondott. Kiderült, azt, hogy ehhez nincs mit hozzátenni. Akkor megnyugodtam.
– A főiskola elvégzése után hogyan tudott elhelyezkedni egy frissen végzett szobrászművész?
– A bábszínházhoz kerültem. Már középiskolás koromban is bedolgoztam a bábszínházhoz, kellékeket és bábokat készítettem papírmaséból. Nem tartott sokáig, onnan is kirúgtak, újra kiderült, hogy osztályellenség vagyok, alkalmatlan vagyok a bábkészítésre. Közben pár barát segítségével, szüleim marosvásárhelyi kis házának udvarán berendeztem a műhelyem. Akkor kezdődtek a bontások, s bontott anyagból építettük fel. Aztán dolgoztam a Bandi Dezső által irányított népművészeti iskolában. Akkoriban félállásban két évig jártam ki Korondra, ahol népművészeti köröket szerveztünk. Kihoztuk a kerámiákat az udvarhelyi és keresztúri múzeumból, és azokat másolták le az érdeklődők. Azelőtt Korondon nagyon kezdetleges volt a színes edény festése, a tanfolyamon eredeti sóvidéki kerámiamintákat ismertettük meg velük, s akkor tértek rá a tradicionális zománcos festésre.
– Közben szobrokat is készített?
– Amikor segítettem Izsák Mártonnak, nagyjából megismerkedtem a követelményekkel, azzal, hogy milyennek kell lennie térben elhelyezve egy alkotásnak. Sok nagyobb méretű szobrot készítettem, de nem volt hol tárolni, így évek alatt tönkrementek, megette a fagy és az eső őket. Agyagból készítettem őket, s utána átmásoltam a kőbe. A követ nagyon szerettem, a márványt, ami nálunk a Déli-Kárpátokban található meg, abból elég sokat dolgoztam, s a puhább követ, ami Borszéken található – abból készítettük Kiss Leventével, Kulcsár Béla fiatalon elhunyt szobrász vázlata alapján az agyagfalvi emlékművet. Az három éves munka volt, ha jól emlékszem, 21 köbméter kő került bele.
– Hároméves munka alatt elfárad a művész, belefárad az alkotásba?
– Elfáradunk, megpihenünk, folytatjuk tovább. Amikor kapok egy felkérést, hogy valakinek elkészítsem a szobrát, akkor a róla szóló dokumentumokat át szoktam tanulmányozni. Megnézem, hogy eddig mi készült róla, ha már készült egyáltalán. S vázlatokat készítek, kiválasztom a jobbat, megcsinálom nagyobban, alakítgatom, s vagy sikerül, vagy nem. Van, amikor nem él. Gyakori, hogy nem tudom megcsinálni azt, amit érzek, a szobor nem sugallja azt az érzést. A szobor némán kell beszéljen, érzéseket előidézzen a nézőben. Ha ez nem sikerült, akkor visszakerül az agyagos ládába, bedöngölve. S kezdődik az újabb próbálkozás. Vagy lemond az ember róla. Ha nem tudom megcsinálni, amit szeretnék, akkor lemondok róla. Sokszor olyan érzéseim vannak, amit agyagban nem lehet elmondani. Konzervatív vagyok, azt a szobrászatot képviselem, ami kapcsolódik a társadalomhoz, a történelemhez és az építészethez is.
– Nemcsak szobrokat készített, hanem ékszereket, plaketteket is.
– Volt egy időszak az életemben, amikor tíz évig nem készítettem szobrot, mert nem volt lehetőség erre, akkor fémmel dolgoztam. Készítettem ékszereket, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejárati ajtaját, a vásárhelyi Házasságkötő terem csillárait, s még sok mindent. Ötvösnél nem jártam, ezt könyvekből tanultam meg. De volt olyan periódus a szocrealizmus idején, amikor évente készítettem egy szobrot, s azt az állam megvásárolta. Akkor az állam áldozott erre, a munkák általában múzeumokba kerültek. A marosvásárhelyi múzeumban van egy Vlad Þepeş szobrom, amit színes mázberakásokkal készítettem.
– Magyarországon sok szabadtéri szobra van.
– A rendszerváltás után és a millennium alkalmával is sok szobrot állítottak ott, a helyi szobrászok már nem győzték, tele voltak megbízással, így hívtak minket is. Kalocsán készült egy kis park, ott van két alkotásom, de Szentistvánon, Hajdúhadházán, Kiskunfélegyházán, Keszthelyen, Budapesten is áll szobrom. Itthon pedig Marosvécsen, Székelyudvarhelyen (Orbán Balázs egész alakos szobra), Ákosfalván, Márkosfalván, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen (többek között Petőfi Sándor egész alakos szobra).
– Számos elismeréssel értékelték már alkotásait, munkásságát, legutóbb a magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök tüntette ki tevékenysége elismeréseként.
– Nem számítottam erre. Soha nem törekedtem babérokra. Amikor felvettek a Magyar Művészeti Akadémiára, Koller-díjat kaptam. Amikor még Ion Iliescu volt a román államelnök, sok erdélyi magyar művész kapott kitüntetést, én is megkaptam a kultúra tiszti keresztjét.
– Milyen alkotáson dolgozik most?
– Sokat gondolkozom, azon, hogy mit kellene még csinálni abból a sok mindenből, amire valaha is gondoltam, amit elképzeltem. S persze, hogy mit kellett volna másképpen csinálni még. A hónap végén megyek Burgenlandba, ott is elhelyezik egy szobromat Szent Istvánról, a régi Szent István-szobor másolatát. A helikoni arcképekből sok megvan, de még néhányat el kell készítenem. Van egy megbízásom is, Simándy Józsefről kell egy plakettet készítenem, hamarosan hozzáfogok. Nagy csodálója voltam.
– Marosvásárhelyen egy Bethlen Gábor szobrot szeretnének felállítani a szabad királyi város rang odaítélésének 400 éves évfordulójára. Tagja volt a zsűrinek: hogyan értékeli a beérkezett pályamunkákat?
– Nem éppen nagyon jók, de vannak közöttük jók is. Kettőt választottunk ki, s három hónapot szabtunk meg, hogy kisebb módosításokat eszközöljenek. Fontos, hogy a kiválasztandó szobor illeszkedjen a környezetbe.
Hunyadi László
Küküllődombón született 1933-ban. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005). Készít fa- és fémszobrokat, használati és díszítő jellegű iparművészeti tárgyakat, ékszereket. Legnagyobb érdeme, hogy szobraival hozzájárul a romániai magyar kisebbség történelmi, néprajzi, irodalmi, zenei és iparművészeti hagyományainak megőrzéséhez és ápolásához.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Amputáció és elvesztett illúziók – avagy Trianon újratöltve
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap

Zenéltek és énekeltek
Fogaras vendégei voltak a barótiak
Egy nagy busznyi baróti fiatalokból álló csoport utazott nemrég Fogarasra, az első alkalommal megszervezett Fogarasi Magyar Napra.
Mind a baróti Városi Művelődési Ház Syncron táncegyüttese, mind a Csala Kürtje fúvószenekar és a Kelekótya együttes színvonalas programmal szórakoztatták a helyieket, a baróti Zöld Ifjak Környezetvédelmi Egyesület tagjai pedig gyermekfoglalkozásokkal is meglepték Fogaras legifjabb magyar lakóit.
Bokor Csongor baróti egyetemista, a rendezvény főszervezője szerint a fogarasiak jól érezték magukat a barótiak társaságában, a hangulat végig jó volt, a nap végén már igazi népünnepély részesei lehettek a jelenlevők.
A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként az elmúlt nyolc hónapban Fogarason tevékenykedő diák kifejtette: jövőre szeretné elmélyíteni a kialakulóban levő kapcsolatokat a két város polgárai között.
– Jó hangulat volt, mely a barótiak segítsége nélkül nem jöhetett volna létre. Jövőre a fogarasiak ismét visszavárják őket – mondta.
A Syncron táncegyüttest, valamint a Csala Kürtje fúvószenekart legközelebb hétvégén, a Barót Napokon láthatja-hallhatja a baróti közönség.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek) (10.)
Kezdetben a szabályzat a román nyelv és Románia történelmének oktatását csak akkor tette kötelezővé, ha az illető iskolába román gyermekek is jártak. 1903-ban Spiru Haret a királyi himnusz kötelező eléneklését is bevezette, a román nemzeti ünnepeken és iskolai ünnepségek alkalmából szervezett előadásokon is kötelezővé tette a hazafias dalokat, szavalatokat és a román népi táncokat. Haret szerette volna, ha a tanulók a szünetekben is románul beszélnek: „gyermekeink a tízperces szünet alatt nem társalognak eleget románul”, hányta a magyar iskolák vezetői szemére.
A magyar iskolában tilos volt a magyarországi történelem, földrajz és olvasókönyvek használata. Mivel nem voltak Romániában összeállított magyar tankönyvek, a bukaresti református közösség pályázatot írt ki, és egyidejűleg közzétette a Bukaresti Közlönyben a tankönyvekre vonatkozó előírásokat tartalmazó miniszteri rendeletet. (...)
Kertész József tanító, aki Bukarestben tanított 1893–1895 között, összeállított egy, az előírásoknak megfelelő olvasókönyvet a II–III. osztályok számára. Csak a tankönyv kéziratához sikerült hozzájutnunk. A kéziratban Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata is helyet kapott; megzenésítve mindkettő bekerült a református zsoltárok közé: a 346., Isten, áldd meg a magyart kezdetű, illetve a 408., Hazádnak rendületlenül... kezdetű zsoltárként. Ezt a két zsoltárt, az 55., a bibliai Dávidnak a Zsoltárok könyvéből átvett zsoltárával együtt aztán évtizedekre betiltották, mivel „sértik a román nép hazafias érzelmeit”. Az erdélyi református püspökség csak az 1999-es kiadásában vette vissza hivatalosan a három zsoltárt a zsoltároskönyvbe. Kertész tankönyvében volt egy Petőfi- és egy Arany-vers is, Benedek Eleknek egy elbeszélése és egy olvasmány a magyarok eredetéről. Mást semmit sem tudhattak meg a gyermekek Magyarországról; maga az ország neve is csak elvétve bukkan fel a 134 olvasmány során. A szerző különbséget tett a haza és az otthon közt, kijelentve, hogy a romániai magyaroknak Románia az otthonuk. A gyermekek mégiscsak megtudhattak egyet-mást Székelyföldről, két, az erdélyi tankönyvekből átvett olvasmányból.
Kertész tankönyvének eredeti része a románokról és Romániáról s elsősorban a magyar szórványról szól. Hét leckének a román történelem a témája: a fanarióta uralom, a Tudor Vladimirescu vezette felkelés, a román társadalom nagy változásai Cuza alatt, a függetlenségi háború, a plevnai és grivicai harcok, I. Károly király uralkodása. Más olvasmányok Románia természeti szépségeit és jelen megvalósításait mutatják be: a vasúti hálózatot, Sinaiát és Jászvásárt. Több olvasmány is szól a bukaresti magyarok életéről és foglalkozásaikról: a kocsigyártókról, kovácsokról, asztalosokról, kőművesekről, cipészekről stb. A magyarok békésen élnek együtt a románokkal és szeretik őket becsületességükért és szorgalmukért, állítja a szerző. Felsorolja a román városokat, ahol magyar iskola és templom van, és Mihály László etnográfus adatai alapján a moldvai és bukovinai magyar csángó falvakról is említést tesz. A tankönyv a szerző két saját fordítását is tartalmazza: a királyi himnuszét és egy, a Dâmbovița „édes vizéhez” szóló versét.
A tankönyvet jóváhagyták, és 1901-ben meg is jelent. A szerző legjobb szándéka ellenére a könyv a nemzeti történelem emlékezetből való kitörlésével fontos szerepet játszott a magyar szórvány asszimilációjában. 1904-ben több nagy botrány robbant ki az idegen iskolák nem megfelelő működése miatt; a hatóságok és a parlament figyelme elsősorban a Notre Dame de Sion bukaresti és vidéki ( Brăila, Galac és Jászvásár) katolikus iskolahálózatra irányult.
Az Oktatásügyi Minisztérium Állandó Tanácsa megvizsgálta az intézet ellen felhozott vádakat és ideiglenesen felfüggesztette működését. Csak néhány magas rangú ember közbelépésének köszönhették az enyhe büntetést, kiknek gyermekei ebbe a katolikus iskolába jártak; a tanulók közt ortodox papok leányait is megtalálhattuk.
Egy 1904-es parlamenti felszólalásban Petre Grădișteanu szenátor, aki ennek az iskolának, de a magyar református iskolának is esküdt ellensége volt, az idegen iskolák bezárását követelte. Spiru Haret elismerte, hogy ellenőrző eszközei korlátozottak, de már 1903-ban határozatban utasította a Notre Dame de Sion intézet iskoláit, hogy „a román nyelvet és vallást megfelelő módon tanítsák”, és a magyar iskolák csak azzal a „tételesen megszabott feltétellel” működhetnek, hogy „egyetlen román gyermeket se fogadnak”.
Spiru Haret álláspontja az idegen iskolákkal – és általában a nem románokkal – szemben egyre radikálisabbá vált, ahogy az a nacionalista iskoláról (Școala naționalistă) szóló brosúrájában is olvasható. Az idegen felekezeti iskolákat kimondottan veszélyesnek tartotta, és szigorú ellenőrzés alatt akarta tartani. „Valóságos államok az államban – mondta felháborodottan –, amelyekhez senki sem mer hozzányúlni.” Nem akarta, hogy külföldi tanárok tanítsanak ezekben az intézetekben, mivel szerinte ellenségesek voltak a román állammal szemben és a románok megvetésére tanították diákjaikat. Első ízben Haret hozta szóba azokat a más nemzetiségű – és mint ilyen, a román népszámlálásokon figyelmen kívül hagyott – román állampolgárokat, akik kompakt tömegben élnek „évszázadok óta itt letelepedve”. A bolgárok, ruténok, magyarok egész falvairól volt szó, akik elfogadhatatlan módon nem akartak megtanulni románul. A moldvai magyar falvakban a román állam iskolái, ahol kizárólag románul tanítottak, „üresen állnak”, és a gyermekek a „moldvai magyar gyerekek ábécéskönyvét” és a „romániai magyarok kalendáriumát” használják, utalt Poliány Képes Naptárára; ezek a könyvek minden háznál megvoltak, és a papjaik örök kárhozattal fenyegették azokat, akik román iskolába merészelték küldeni gyermekeiket. Azt állította, hogy „nem arról van szó, hogy elfelejtessük nyelvüket, azt megtarthatták”, de fel sem merült a nemzetiségi tannyelvű iskolák alapítása, hanem kizárólag román nyelven folyt a oktatás, a legjobb tanítók segítségével, akik ezért fizetéskiegészítést is kaptak. Ezzel megtörtént volna az asszimilálásuk: „mindenki egyesülése ugyanannak a hazaszeretetnek a jegyében”, ugyanis „egy állam egysége és ereje szükségessé teszi a területén élő nemzetiségek beolvasztását”.
A moldvai csángók elleni offenzívának több évtizedes múltja van a román politikában. Röviddel az 1857-es ideiglenes díván ülése után, Cuza idejében, egy szabófalvi származású képviselőjük révén a csángók román állampolgárokká váltak. Demény Lajos szerint ez a csángó képviselő Ioan Robu, jelenlegi bukaresti katolikus érsek őse volt.
Tudjuk, hogy volt egy szabófalvi származású, Mihai Robu nevű jászvásári püspök a két világháború között. A jászvásári papnevelde, a „janicsáriskola” végzettjeként 1924-ben nevezték ki. Netzhammer püspök így írt erről: „a nemzetiségiek, és mindenekelőtt a magyarok nemkívánatosak”. A román hatóságoknak nem kellett aggódniuk, a csángó püspök kijelentette ugyanis, hogy nincs módjában magyar iskolákat alapítani a csángóknak, és magyar papokat sem tud biztosítani számukra, mert „én nem csinálhatok nemzetiségi mozgalmat, nem is politizálhatok, mert az egyház célja a lelkiség”. Habár az 1866-os alkotmány biztosította a vallásszabadságot a csángóknak is, évtizedekig nyomás nehezedett rájuk, hogy megtagadják nyelvüket. Ismert egy magyar pap esete, aki feletteseitől szigorú megróvásban részesült, amiért magyarul merészelt misézni, merthogy ezzel a nyelvvel „kompromittálta a katolicizmust”. Közvetlenül az egyesülés után, az új kormány azonnal a csángók elrománosítását célzó politikába kezdett, V. A. Urechia, a vallásügyi osztály főnöke jogalkotási lépései révén, amely során a katolikusok is a román állam felügyelete alá kerültek volna. Kormányhatározattal megalapították a jászvásári katolikus püspökséget és papneveldét, azonban ezeket a határozatokat nem léptették érvénybe. Urechia mégis megszerezte a Román Fejedelemségekben tevékenykedő, a Propaganda Fide kongregációnak alárendelt katolikus papok beleegyezését a moldvai magyar papok eltávolításához. Teljesen azonban nem sikerült eltüntetnie őket, 1868-ban, a Forrófalvához tartozó csángó falvakat meglátogató I. C. Brătianu liberális politikus még magyar kémeknek titulálta őket.
A magyarok asszimilációjában döntő és áldatlan szerepet játszott a román állam fennhatósága alatt álló jászvásári katolikus püspökség. 1884-ben a moldvai egyházmegye 65 ezer hívőt számlált; gyanítható, hogy nagyrészük magyar csángó volt, ezt a feltételezést Netzhammer püspök is megerősíti. Véleménye szerint, amelyet jóval később, 1918-ban egy, az osztrák–magyar közös külügyminiszternek, Czernin grófnak benyújtott kérésében is kifejtett, szükséges, hogy a romániai hívek megőrizzék anyanyelvüket, a román kormánynak kötelessége nem gátolni az anyanyelvű hitgyakorlást, és „biztosítani utódaik számára, hogy megtanulhassanak legalább írni és olvasni anyanyelvükön”. Mintegy 80 ezer román állampolgárságú katolikus csángó élt, elsősorban Bákó és Roman körzetében, valamint 3000 bolgár katolikus a főváros környékén (Ciopleán és Popești-en). 1920-ban kijelentette, hogy a moldvai egyházközség „több mint nyolcvan százalékban földműves magyar csángóból” áll. A püspök hivatkozik egy, a D. Sturdza vezette román kormány és Dominicus Jaket jászvásári püspök közti titkos megállapodásra is, amelyben megtiltották a magyar nyelvű prédikációkat és hittanórákat a csángók számára. 1893-tól a katekizmust csak román nyelven tanították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Identitáserősítő és közösségépítő vetélkedő
Marosvásárhely adott otthont a hétvégén megszervezett Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőnek. Az ország magyar tannyelvű iskoláiból 90 diák vett részt.
A május 20–22. közötti rendezvény sokkal több volt, mint vetélkedő: kultúraápolás, nemzeti identitáserősítés, közösségépítés. „Kilencven diák, összesen 131 vendégünk volt. A verseny döntőjébe a megyei szakasz győztesei jutottak. Az anyanyelvi játékok célja, hogy felmérjük a nyelvi készséget, a nyelvhasználati ügyességet. Emellett ellátogattunk a gernyeszegi kastélyba, megtekintettük a Maros Művészegyüttes előadását, játszóház és közös táncház is volt, így a gyerekek nagyon jól érezték magukat. A szervezésből kivette a részét a megye összes magyar tanítója, minden módszertani közösség, úgyhogy ez szerintem tekinthető a magyar pedagógusok sikerének is” – tájékoztatott a Maros megyei magyar tanítókért felelős tanfelügyelő, Fejes Réka.
A huszonnegyedik alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőnek 2002 után másodszorra adott otthont Marosvásárhely, ezzel párhuzamosan pedig a szakemberek, nyelvészek, pedagógusok számára nyelvművelő konferenciát is szerveztek Erdélyi magyar helységneveink témakörben. A diákoknak a pedagógiai középiskolában biztosítottak szállást és étkezést, a 4. osztályosokból álló tizenhat csapat versenyét a Deus Providebit Házban, az 5–12. osztályosok tizenkét csapatának megmérettetését a Pedán szervezték. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap szerkesztősége, a Maros megyei tanfelügyelőség, a Református Kollégium, a Bolyai Farkas Gimnázium és a Római Katolikus Gimnázium támogatásával megszervezett rendezvény megnyitóját és díjosztó ünnepségét a Kultúrpalota nagytermében tartották.
A negyedikesek versenyét a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákjai, Bartha Ákos, Gombocz Ágnes és Makkai Márton nyerték, megelőzve a gyulakutai iskola (Antal Sára Panna, Császár Klára, Dósa Balázs), valamint a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Kalocsai Petra Adrienn, Linzenbold Frida, Sárvári Zsófia) csapatát.
Dicséretben részesült a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola (Kántor Kincső, Kósa Emese Izabella, Tóbiás Noémi) és a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola (Bocskor Salló Farkas, Borbély Ágnes, Herta Noémi) csapata. A nagyok (V–XII. osztályosok) között két csapat megosztva kapta az első díjat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot képviselő Damokos Beatrix, Szonda Gergő és Péter Brigitta, illetve a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Portik Kriszta, Jánosi Mária Beatrice és Portik Sándor Szilárd. Második helyezett a nagyváradi Ady Endre Gimnázium (Divin Judit, Kohán Zsófia Emma, Társi Kristóf Zsolt) és a Székely Mikó Kollégium (Dénes Petra, Izsák Arnold Róbert, Man Rebeka) csapata lett. Harmadik díjat nyert a marosvásárhelyi Bolyait képviselő Góga Andrea, Koós Imola és Magyari Zsuzsanna, valamint a nagyváradi 11-es számú középiskolát képviselő Zefer Szilvia Petra, Moghis Bianca és Zsebe Adél.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro

Nemzetpolitika a Kárpát- medencében
Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arra biztatott minden marosvásárhelyi magyart, hogy menjen el szavazni június 5-én, mert csak magyar városvezető fogja gazdasági értelemben is segíteni a magyar közösséget.
Az eseményre, amelynek címe Közösségépítés és gazdaságfejlesztés a nemzetpolitikában – Nemzetpolitika a Kárpát-medencében – Hogyan tovább, Marosvásárhely? volt, pénteken délután a Vártemplom gótikus termében került sor. Részt vettek a magyar történelmi egyházak képviselői, Soós Zoltán, a vásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje, Péter Ferenc megyei tanácselnökjelölt, tanácsosjelöltek. Az eseményt a szervezők nevében Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke üdvözölte.
Az államtitkár ismertette a magyar nemzetpolitika intézményrendszerét, a támogatások struktúráját és a legfontosabb programokat. A Kőrösi Csoma Sándor-program célja a magyar önazonosság és a magyar nemzeti összetartozás megerősítése, a diaszpóra magyarsága magyar nyelvtudásának fejlesztése. Öt kontinens 24 országában működik. A Petőfi Sándor programot tavaly indították el, ez a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő program. A Mikes Kelemen-program célja a diaszpóra könyvtári örökségének szervezett módon történő összegyűjtése és gondozása. Beszélt a Kárpát-medencei testvértelepülési programról, amelynek célja a kapcsolatépítés, ismertette a kárpátaljai programokat, illetve elmondta, hogy kiemelt programjuk a Márton Áron-emlékév.
Véleménye szerint Marosvásárhelyen a magyarság megtartása és megerősítése csak úgy lehetséges, ha magyar polgármester és magyar megyei tanácselnök lesz, amelynek megvalósítására, megfelelő mozgósítással, jó esély van.
A találkozón Soós Zoltán kijelentette: Marosvásárhelyen a politikai összefogás megtörtént, most társadalmi összefogásra van szükség.Péter Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a családcentrikus gondolkodás megteremtésében nagy szerep jut az egyházaknak, a munkahelyteremtésben pedig a vállalkozóknak.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)