Örökségünk – sikerdal és mozgalom
Örökségünk mottóval mozgalom indítását jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nemrég Budapesten. A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, erősíti a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással. Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program százötven ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik. A nagy sikerű dal szerzője Gyulai István paksi zenész, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. A dal Paks mellett, Cseresznyepusztán a határon túli magyar középiskolások táborában született 2013-ban. Vida Tünde paksi újságíró, a mozgalom ötletgazdája szeretné, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig több mint huszonkétezren tekintették meg a a YouTube videómegosztón – közölte az ötletgazda. A paksi PistiEst zenekarral tavaly nyáron kisfilmet készítettek Pakson, valamint az atomváros három határon túli testvérvárosában: Kézdivásárhelyen, Galántán (Felvidéken) és Visken (Kárpátalján) mintegy háromszáz iskolás bevonásával.
A kézdivásárhelyi videoklip a Gábor Áron-szobornál készült 2015 júniusában a Molnár Józsiás-iskola tanulóival, akik tavaly október 23-án a paksi városi ünnepségen a PistiEst zenekarral együtt kaptak vastapsot, amikor a nagyközönség első alkalommal láthatta az Örökségünk-klipet.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)
Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha.
Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró.
Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei.
Azok a kilencvenes évek!
A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték  pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték.
Erdélyi maffia?
A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják.
Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni.
Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra.
Az elmaradt vita
Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni.
Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban?
Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs azt üzeni… 
Izsák Balázs azt üzeni,  Vásárhelyre fel kell menni. Ha még egyszer azt üzeni,  Mindnyájunknak el kell menni!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!  „Ejsze” jobb lesz most elmenni,  Az ügyünkért síkra szállni,  Mert, ha nem lesz több üzenet,  Mindnyájunkat elvesztenek!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!
Már előre látom némely kedves olvasó rosszallását és tiltakozását, hogy Kossuth Lajost sejtetem összehasonlítani Izsák Balázs úrral, de ez túlzás, mert Kossuth Lajos csak egy van, úgy ahogy Batthyányi, Széchenyi és Petőfi Sándor is csak egy volt és van. És ebben igazat is adnék a kedves olvasónak, mert a jelenlegi előjáróink közül nincs olyan személyiség, aki nyomukba léphetne. De bátorkodom felhívni mindenkinek szíves figyelmét, hogy ennek alapján megvizsgálhatjuk a másik oldalon történő, egyszerű emberek hozzáállását is. 
Vajon a hőskorbeli székelyeket is nem lehetne ugyanígy egyedieknek nyilvánítani? A népet, mely odaadta saját fiait, s ha kellett önmaga is elment, hogy szaporítsa a magyar honvédek számát. És nem holmi szombat, vasárnapi békés felvonulásokra, zászlólengetésekre, hanem élet-halál harcokra. Levette harangjait, hogy ágyúkat öntsenek belőle, odaadta állatait, és búzáját, hogy a honvédeket élelmezni tudják. Mert, ahogy a korabeli krónikások írták, Bem apó nem engedélyezte a székely honvédeknek a rablást. Áldozatokat hozván tehát végig a történelem folyamán, még az értelmetlen háborúkban is. 
Nem lett volna nekik is biztonságosabb az a megalkuvó magatartás, amelyet sajnos ma egyre több magyar követ, hogy, feladom, nem küszködöm többet, török, tatár, osztrák, orosz vagy román alattvaló leszek? Családot nevelek, földet művelek más nemzetek szolgálatában, és fejet hajtok a hódítók előtt. Adót fizetek, és csendes nyugalomban sínylődöm életem végéig! 
Ők maguk is hősök voltak, nemcsak a nemzet nagyjai, mert átvészelni annyi szenvedést, bánatot és csalódást hatalmas, hősiességig menő kitartást igényelt. És akkor fel lehet tenni újra az előbb elhangzott kérdést: nekünk, közszékelyeknek, jogunkban áll, hogy nyomukba léphessünk? 
Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy jelen pillanatban kisebbségi magyar sorsunk bármennyire is sanyarú, nem kér olyan nagy erőpróbákat, mint őseinktől kért. A mostani nemzetmentő akcióink sikerét nem szuronyrohamok döntik el, taposó aknák kerülgetése, illetve mások öldöklése, hanem egyszerű demokratikus jogainkkal való békés élés. Ha még azt sem bírjuk megtenni, akkor ez nagyon szomorú, mert elmondhatjuk, mint ahogy az előbb utaltam rá, hogy a székely ember is olyan egyedi, amely csak volt, de már nincs, mert nem üti a mércét úgy, mint elöljáróink sem ütik a Kossuth, Széchenyi és a Batthyányi mércéjét! 
A lelátókról nagyképűen lekiabált bírálatokat hallgatok, vagy olvasok, miszerint nevetségesek azok a módszerek, melyekkel az SZNT harcol. Ilyen a menetelés, a határok kivilágítása, felvonulás, tüntetés, nemzetközi fórumokhoz intézett panaszok és a többi. De arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan kellene, komolyan harcolni nem adnak semmilyen választ. A bírálat javaslat nélkül olyan, mint az okoskodás megvalósítás hiányában. De egy szempontból még rosszabb, ugyanis nemcsak félrevezet, hanem elbizonytalanítja, elkedvetleníti azokat az embereket is, akik tennének valamit az ügyért. A magyarság demoralizálása egyike a legtöbbet ártó eszközöknek, fakadjon egyszerű feltűnőségi viszketegségből, rosszindulatból, vagy hatalmi és anyagi érdekből! Olyan, mint egy rákos daganat az élő szervezetben, amit azonnal el kell, távolítani mielőtt összeomlást okozna, és amit hadiállapot esetén egyszerű főbelövéssel távolítottak el.
Az erdélyi magyarok problémái csupán abból az egyszerű okból fakadnak, hogy léteznek. Most nem arról beszélünk, hogy Erdély területén a történelmi időkben mindig is ne lettek volna különböző nemzetiségek, mint a szászok, magyarok, románok, szláv népek, örmények, zsidók és mások. De voltak okos fejedelmek, akik a különböző népeket úgy vezettek és koordináltak, hogy ne egymás rovására szaporodjon el számuk, és mások elnyomásával erősödjenek meg. Hanem, hogy egyforma jogokkal rendelkezzenek, és minden nép tehetsége szerint járuljon hozzá kincses Erdély fejlődéséhez. Lásd Bethlen Gábor korát, aki, amikor a több nemzetiség veszélyével riogatták így válaszolt: egy szép, gazdag ország olyan, mint egy virágos rét és annál szebb minél változatosabb virágok pompáznak benne. Jó is lett volna a sokszínűség, és még magasabbra ívelt volna Erdély gazdagsága, ha megmaradt volna az egyetértés is. Csakhogy egy nép jobban elszaporodott, mint a többi, kivált a közösségből, és hiába éltek magasabb életszínvonalon, mint a környező országokban élő testvéreik, egyesült nemzetet alkotott velük, és ettől a perctől véget ért Erdély virágzása.
A nemzetállam féltékenységből, bizalmatlanságból nem tűri meg a nemzeti kisebbségeket, még akkor, sem ha ez gazdasági és kulturális visszaeséssel jár. Lépésről, lépésre szorította ki önmagából a más nemzetiségieket, minden történelmi fordulatot felhasználva erre a célra, eszközökben nem válogatva, a világ szeme láttára és hallgatólagos beleegyezésével olyan fondorlatos módon, amire talán nincs példa a történelemben. 
Az utolsó roham most Székelyföld mielőbbi beolvasztásáért folyik, és ebben ne kételkedjen senki, mert ugyan most, azután, hogy elnyelték majdnem egész Erdély területét, pontosan velünk tennének kivételt? Akkora veszélyt látnak bennünk, hogy még a nagyobbat jelentő migránsáradattal sem törődnek. Minden lehetséges erőt bevetnek ellenünk: a politikum zömét, a vérszomjas nacionalistákat, a hírszerzőszolgálatot, de még az ortodox egyházat is.
És mégsem ez a legnagyobb veszély. A legnagyobb veszélyt egy nemzetre nem a külvilág jelenti, amint már említettem, hanem a belső, saját testünkben ártó rákos daganatok. A különböző politikai pártok széthúzása, kik akarva, akaratlanul ellenségeink vágya szerint cselekednek. Mint például a marosvásárhelyi történések, hogy inkább vesszen a székelyek fővárosa, mint Mohács annak idején, ha nem én leszek a polgármester! Vagy vágjuk ketté az élő gyermeket, ha nem lehet az enyém! De még itt sincs vége, mert az állandó civakodás és a „devidá et impera” hatására is napról napra demoralizálódik a székely közösség. Az a közösség, aki alig négy emberöltővel ezelőtt nyomorékra verte a Habsburgokat és a forradalom ellen garázdálkodó martalócokat, és bizonyára nem győzte volna le senki, ha meg nem töri őt az orosz túlerő. Annak a maroknyi embernek a leszármazottjait is kik megadás helyett inkább hősi halált haltak a Nyerges-tetőn! 
Talán lesz, aki megéri közülünk, de ne úgy érje meg, hogy olyan ötven év teltével kényelmetlen kérdést szegezzen neki történelmünket olvasó unokája: 
- Nagyapa, hol voltatok ti, amikor népünk megsemmisítése folyt? Milyen jogon korcsosítottatok el bennünket? Úgy, ahogy őseitek megőrizték számotokra a földet, nyelvet, kultúrát és virtust, úgy nem lett volna kötelességetek nekünk átadjátok?
Székely testvéreim! Nem hiszem, hogy ezt akarjuk, és ha nem ezt akarjuk, akkor legyünk ott március tizedikén, a vásárhelyi Postaréten és mindenütt ott legyünk, amikor és ahol szükség lesz ránk, hogy lelkiismeretünk tiszta maradjon! 
Sebők Mihály. Erdély.ma

Cselekedni kell a szórványmagyarságért (Barót)
Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarokat képviselő szervezetek vezetői találkoztak szombaton Baróton, hogy megbeszéljék az idei szórványstratégiát. A felszólalók a tömbmagyarságban és a szórványban élők közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozták: csakis akkor sikerül a fogyóban levő közösségek gyors elvesztését megakadályoznunk, ha közösen cselekszünk – vallották egyöntetűen a résztvevők.
Az eseményt üdvözölte Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András, aki a szórványban élők magyarságáért küzdők megbecsülésére szólított fel, Grüman Róbert, a háromszéki megyei RMDSZ ügyvezető elnöke pedig a civil szervezeteknek mondott köszönetet munkájukért. Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke szervezetük megalakításának előzményeire, majd a 2010-es bejegyzésére emlékezett. Kiemelte: azóta számos magyarságerősítő programot szerveztek: koncerteket, színházi és bábszínházi produkciókat vittek el az évtizedek óta magyar nyelvű előadást nem élvező közösségekhez, konferenciákat tartottak, emlékjeleket állítottak, és közvetítettek a háromszéki és a szórvány diákjai között. Bár igaz, hogy a tömbben élőkhöz viszonyítva a Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarság sokkal jobban zsugorodik, a visszajelzések azt mutatják, komoly igény van a magyar szóra. Fogyásuk némileg visszafogható lenne, ha nemcsak a megyei tanácsok, hanem a székelyföldi és az anyaországi önkormányzatok is bekapcsolódnának a szórvánnyal való együttműködési programokba. Amennyiben testvértelepülési kapcsolatok alakulnának ki a döntően románok lakta városokkal és községekkel, többszörös lenne a nyeresége a magyarságnak: nemcsak segíteni tudnák önazonosságuk megőrzésében az egyre gyengülő közösségeket, hanem a magyarságot is megismertetnék a többségi nemzettel, így az előítélet falainak lebontását is elősegítenék.
Fazakas Attila Szeben megyei RMDSZ-elnök a hozzájuk eljuttatott programok fontosságát emelte ki, mondván, nekik a táborok és képzések többet jelentenek, mint a tömbben élőknek: az együttlétek nemcsak néptánctanulásról vagy táborozásról, hanem magyarságuk megéléséről szólnak. Széll Lőrincz Hunyad megyei RMDSZ-elnök a Székelyföldtől és Magyarországtól kapott támogatás meghatározó, közösségegyesítő szerepét emelte ki, majd a Hunyad Megyei Magyar Napokról szólt. Mint mondotta, az elmúlt hat évben megszervezett esemény nagyon fontos szerepet játszik életükben: közös gondolkodás és cselekvés hozta létre, s összetartó ereje van, ráadásul – mivel látványos részét az utcára is kivitték – kultúránkat és értékeinket a románsággal is megismerteti. Kun-Gazda Viola Kinga, a dévai Téglás Gábor Elméleti Középiskola magyar szakos tanára a Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezéséhez kapott segítséget köszönte meg a háromszékieknek: egymaguk nem tudnának ilyen rangos eseményt évről évre megszervezni. Antal Amália Zsil-völgyi nőszövetségi elnök úgy fogalmazott: számukra nem a nagy és látványos, hanem a gyakori kis lépések megtétele a fontos ahhoz, hogy az ezeréves magyar jelenlét „ne maradjon abba”. Régi tervüknek mondta egy lupényi szórványközpont létrehozását, amely a magyarságtudat ápolása révén a közösség megmaradásához járulhatna hozzá. Wersánszky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök az alig ötszázaléknyi magyarság magmaradásában kulcsszerepet játszó egyházi vezetők helyi magyar közéletben vállalt szerepének fontosságát és a háromszékiekkel való együttműködés jelentőségét emelte ki. Gúdor Botond nagyenyedi református esperes a 350 ezres Fehér megyében élő tizennégyezer magyar mindennapjairól szólt. Mint mondotta: arra van szükségük, hogy a politikum, az egyházak és a civil szervezetek minél inkább fogjanak össze, s tartalommal megtöltött programokat dolgozzanak ki és ültessenek gyakorlatba. Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke a dél-erdélyiek nevében mondott köszönetet Kovászna és Hargita megye tanácsának, amiért a szórványt segítik, és lehetővé teszik a Hungaricum Napokhoz hasonló események megszervezését. Szabó Gábor RMDSZ-elnök arra kérte a háromszékieket, ha Brassó és Nagyszeben között utaznak, ne hajtsanak át városukon, hanem álljanak meg, s csodálják meg a gazdag magyar történelmi emlékekkel rendelkező Fogarast. Arra figyelmeztetett, a tömbmagyarság szélén lakók igényeire igencsak oda kell figyelnünk, mert ellenkező esetben ott is felgyorsulhat az elszórványosodás: 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hiszen hatezer lakosából négyezer volt magyar, s csak kétezer román, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösségünk, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar. Hasonló helyzet játszódott le az iskolákban is – a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, mára viszont már nem létezik anyanyelvi oktatás a magyarok számára. Ezért gyakoribbá kell tenni a nemrég elkezdett fakultatív magyaroktatást a még meglévő fiataljaink számára. A Petőfi-program Fogarason tevékenykedő baróti ösztöndíjasa, Bokor Csongor a Babits Mihály Önképzőkör hasznosságát emelte ki, s bejelentette a május 7-ére tervezett Fogarasi Magyar Napok megszervezését. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa a Magyar gyermek – magyar iskola program sokszor félreértelmezett céljáról beszélt. Nem az a céljuk, hogy a szórványban élő magyar gyermekeket „elszippantsák” a tömbmagyarság számára: a magyar környezetben való szocializálódás lehetőségét csakis azok kapják meg a Székelyudvarhelyen való továbbtanulás által, akik számára otthon hiányzik az. A baróti származású Puskás Attila a program másik fontos célját is hangsúlyozta: pénzt szerezni és minden egyéb, a megmaradásukhoz hozzájáruló eszközt nyújtani a szórványban működő magyar intézmények megtartásához. Az esemény sajtónyilvános részét követően a szervezetek vezetői belső tanácskozáson tárgyalták meg a szórványstratégia idei célkitűzéseit. Mint Demeter Lászlótól megtudtuk, a szervezetek együttműködésének módozatai, illetve a gyermekekkel való foglalkozás kérdésköre került terítékre. Folytatni akarják, sőt, hangsúlyosabbá kívánják tenni a kulturális vonzata miatt megtartó erővel bíró magyar napokat, a fiatalok számára pedig olyan programok kidolgozását tennék lehetővé, amelyek magyarságtudatukat erősítik.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értekezlet a szórványban élőkért
Minden magyar felelős minden magyarért 
Szombaton a baróti református altemplom adott otthont annak a találkozónak, amelyen a székelyföldi és a szórványban élő magyarság képviselői az együttműködés lehetőségeit vizsgálták. Pontosabban, hogy Székelyföld, azaz Kovászna és Hargita megye mit tudott tenni az elmúlt években a Hunyad, Fehér, Szeben és Brassó megyében élő magyarokért, továbbá, hogy milyen hozadékai voltak a Kovászna megye és Hunyad megye között 2010-ben kötött együttműködési szerződésnek.
A találkozón jelenlevőket Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere köszöntötte, hangsúlyozva, a Székelyföld és a szórványvidékek közötti együttműködési programra szükség van, mert részint egymásra vagyunk utalva, másrészt nekünk, székelyföldieknek kell segítő kezet nyújtanunk, hiszen a szórványban élők száma fogyóban van, önazonosságuk megőrzéséért tett erőfeszítéseik felkarolása égető.
Kovászna Megye Tanácsának részéről Grümann Róbert azt emelte ki, hogy a Kovászna és Hunyad megye közötti együttműködési szerződés révén több száz közös program valósulhatott meg az elmúlt hat évben, a baróti Demeter László, a programok háromszéki koordinátora pedig vetített képek segítségével ismertette ezeket. Demeter megállapította: sem Háromszék, sem Hargita megye nem tudja egész Erdély szórványmagyarságát felkarolni, ezért azt szorgalmazná, hogy a magyarországi megyék is kössenek partnerségi kapcsolatokat azokkal a Székelyföldön kívüli erdélyi megyékkel, ahol magyarok élnek. Továbbá jó volna, ha a székelyföldi települések is arra törekednének, hogy ápolják a kapcsolatokat a szórványmagyarsággal, ha nem is feltétlenül önkormányzati szinten, de legalább egy-egy megvalósítandó közös program erejéig – hangsúlyozta.
Ezután a szórványban élő magyarok képviselői szólaltak fel. Fazekas Attila, Széll Lőrincz, Antal Amália, Kun-Gazda Kinga, Wersánszky Eduárd, Gudor Kund Botond és Serfőző Levente egyaránt a megvalósított programok hasznosságára reflektált, kifejezte háláját a székelyföldieknek, egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság örökségének megőrzése közös ügy, és úgy becsületes, ha azért ezután is együtt cselekszenek szórványbeliek és székelyföldiek.
Némileg borúlátóbb hangnemben beszélt Szabó Gábor, a fogarasi RMDSZ elnöke. Ő azt mondta, Fogaras az a város, amelyen mindenki csak átmegy, de senki nem áll meg, holott vannak olyan látnivalók, mint a fogarasi vár vagy a református templom, amely Árva Bethlen Kata eredeti menyasszonyi ruháját őrzi. Néhány éve megszűnt a városban a magyar oktatás, számbelileg már ezer alatt van a magyarok száma. „Mi már a szórvány alatt vagyunk” – fogalmazott. De a remény itt is pislákol: egy baróti egyetemista, Bokor Csongor a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaként tevékenykedik Fogarason, ahol megszervezte a Babits Mihály Önképző Kört, most meg készülnek, hogy május 7-én első alkalommal megszervezzék a Fogarasi Magyar Napokat is.
A találkozó második felében az elkövetkező időszak teendőit vitatták meg. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A mi osztályunkkal vendégszerepel Szatmáron a Szigligeti Színház
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának meghívására a szakszervezetek művelődési házának nagytermében vendégszerepel a nagyváradi Szigligeti Színház társulata Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk című előadásával.
A produkciót a szatmári társulat azon bérletesei tekinthetik meg, akik az ősszel megváltott bérletcsomagjukban ezt az előadást jelölték meg választható vendégelőadásként. A 2016. február 20. - szombat 19 órától és a 21. - vasárnap szintén 19 órától kezdődő előadásokra korlátozott számban még belépőjegyek is kaphatók.
Egy szűk osztályközösség találkozik, hogy az érettségi évfordulóját megünnepelje, lengyel és zsidó diákok vegyesen. Annak a generációnak a képviselői, akiknek sorsát megpecsételték a második világháború borzalmai. S bár maga a találkozás ünnepi esemény, a háború traumatikus emlékei felkavaróak, és drámai felismeréseket idéznek elő. A dráma a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozza. A különbségek, a másság elfogadásának védelmét, az agresszív impulzusok meghaladását, a történelmi sorsszerűség elfogadását, egy felvilágosult, kiegyensúlyozott, az igazra nyitott nézőpontból.
Az előadás rendezője a nagyváradi születésű Anca Bradu, aki a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett 1994-ben. Az 1992/93-as színházi évadban a Casandra stúdióban debütált Massimo Dursi: Bertoldo az udvarnál című előadással, amelyet a marosvásárhelyi Európai Színházi Iskolák Találkozóján díjaztak. Frank Wedekind: A tavasz ébredése című előadása 2000-ben a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat kapott. Több magyar társulatnál dolgozott, többek között a veszprémi Petőfi Sándor Színházban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, az Újvidéki Színházban, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.
Az előadás szereplői: Csatlós Lóránt, Dimény Levente, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tóth Tünde. maszol.ro

Játszadozás a kisebbségekkel: húzd meg-ereszd meg (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában (2.)
Új elemként 1971 decemberében a minisztertanács – nyilvánosságra nem hozott – határozatával megszigorítja a külföldiekkel való kapcsolattartást: széles körű jelentési kötelezettséget ír elő a külföldi állampolgárokkal folytatott beszélgetésekről.
1972 nyarán az MNDT bürójának egyik tagja levelet ír Nicolae Ceauşescunak, melyben a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva ismerteti a nemzetiségi szakoktatás gondjait. A levél adatai szerint a magyar nyelven oktató technikumok és szakmunkásképzők száma elenyésző (a 16 erdélyi megyében 269 technikum van, a magyar nyelvű tagozatok száma pedig csupán 11; a 180 szakiskolából 4-ben lesznek magyar tagozatok), gyakorlatilag szinte a nullára csökkent ez az oktatási forma magyar nyelven. A felvetett problémákra nem kap választ, de a KB propagandatitkára válaszol, megjegyezvén, hogy „Ceauşescu elvtárs csodálkozik a beadvány tartalma miatt”. Azért ősszel hat magyar tannyelvű szaklíceum indul.
Szeptemberben aztán elkezdődik a nemzetiségi tanügyi reform finomhangolása. Egy miniszteri (belső) rendelkezés szerint, amely nem semmisíti meg az 1969-es tanszemélyzeti törvényt, a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a készségtárgyakat (ének, torna, rajz, s közéjük valamiképpen becsúszik a számtan is) román tanerő is oktathatja, sőt, a román történelem is tanítható románul. Ehhez román tanárok kellenek a magyar iskolákba, ők az osztályfőnöki órákat is románul vezethetik. Fokozatosan az egész tanórán kívüli tevékenység románul folyik. A tanévkezdés előtt a szakminisztérium nem engedélyezi, hogy az „értékesebb” szakmák (optikus, műszerész, finommechanikus stb.) esetében nemzetiségi osztályokat is indítsanak. Hol van már az 1969/311-es minisztertanácsi rendelet, amely büntette volna, aki nemzetiségi iskolában nem a nemzetiség nyelvén tanít?  Másik színtér: 1972. november 27-én elmarad a magyar–román kulturális munkaterv keretében rendezendő bukaresti magyar könyvkiállítás megnyitója. A megnyitó előtt néhány nappal a román fél közli, hogy a kiállításra küldött könyvek közül 30-at nem engednek kiállítani, tehát csak ezek nélkül lehet megnyitó, vagy sehogy! A kiemelendő könyvek: például Ady Endre: Versek; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Kádár János (az MSZMP első titkára): Hazafiság és internacionalizmus; Kállai Gyula (az MSZMP PB tagja): Szocializmus, népfront, demokrácia. A magyar fél ezért lemondja a kiállítást. A történet nem előzmény nélküli: már az 1970-es kiállításon is kivették a kiállított anyagból többek közt a Hatvany Lajos: Így élt Petőfi, Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz, Juhász Gyula összes versei, Magyar Mártír Írók Antológiája, Kis Világatlasz című könyveket, de akkor a magyar fél – hiszen politikus nem szerepelt a listán – engedékenyebbnek bizonyult. Az ok: semmi olyan művet nem engedélyeznek Romániába hozni, mely a magyar nacionalizmust erősíti, ezáltal a román–magyar barátságot gyengíti. 
Az 1973. májusi államtanácsi törvényrendelet értelmében az általános iskolákban a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásban az ötödik osztály indításához minimum 25, a középfokú oktatásban pedig 36 jelentkezőre van szükség. Eddig 20 tanuló volt a minimum, de minisztériumi engedéllyel már 8–10 fővel is indíthattak nemzetiségi osztályt. Ugyanakkor ott, ahol az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén működő iskolák léteznek, függetlenül a tanulók létszámától, román nyelvű tagozatokat vagy osztályokat kötelező létesíteni: ezzel a magyar tannyelvű iskola elnevezés okafogyottá is válik. 
A módszer a továbbiakban is ugyanez, egy megengedő gesztus mellé egy megszorító: például megnyílik (1973. július 28-án) a zsögödi Nagy Imre csíkszeredai állandó kiállítóterme (Sütő András mondja az avatóbeszédet), de 1974. április 1-jén új sajtótörvény születik, benne a cenzúra pontos feladatköre.  Az MNDT 1974. április 4–5-én megtartott országos gyűlésén többek között elhangzik, hogy a főtitkár 1971-es oktatási utasításait nem hajtják végre; hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző; a magyar feliratok pedig végleg eltűntek, s hogy a hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő bármilyen használatát. 
A pártfőtitkár reakciója: a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Az anyanyelven való oktatás egyébként sem olyan fontos, mondja, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét”, ezért tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. 1974. május első hetében papírtakarékosságra hivatkozva csökkentik a napilapok és folyóiratok terjedelmét és példányszámait. 1974. június 16-án Kolozsváron letartóztatják Kallós Zoltánt, a moldvai csángó magyarság folklórjának egyik legismertebb kutatóját. (A tiltakozások hatására 1975 tavaszán csendben hazaengedik.) 1974 novemberében megjelenik a „Románia Szocialista Köztársaság nemzeti kulturális vagyonának oltalmazásáról” intézkedő törvény. A törvény államosít minden egyházi és magántulajdonban lévő műkincset, kulturális hagyatékot. 
1974. december 9-én megjelenik az államtanács törvényerejű rendelete, melynek értelmében – az első fokú rokonok kivételével – tilos magánszemélynek külföldit elszállásolnia. A rendelet megszegőit 5000–15 000 lejre büntethetik. 1976. november 9-én az államtanács ezt rendeletileg úgy módosítja, hogy a külföldi személyek elszállásolásának tilalma nem vonatkozik a román származású külföldi állampolgárokra. Az 1975. májusi törvényrendelet szabályozza a végzős egyetemi hallgatók munkába állását. A „kihelyezés” központilag szabályozott és kötelező. A diplomások legtöbbször három évet kötelesek letölteni a kijelölt munkahelyen. Ettől kezdve szisztematikusan román vidékekre helyezik a végzős magyar egyetemisták többségét. Akik nem hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek megtéríteni az oktatás költségeit, továbbá a tanügyben sem kaphatnak többé állást.   Ceauşescu 1976. október 5-ei munkalátogatásán (Hargita megyében), a Csíkszeredában tartott beszédében bejelenti, hogy az ötéves tervben hatezer lakást építenek, a város az egyik traktorgyártó központ lesz. Az ezt követő években a település belső városmagját ledózerolják, és új, beton városközpontot építenek. A város iparosítása pedig együtt jár a románosítással. Míg az 1966-os népszámlálás idején 807 román nemzetiségű lakos élt a székely városban, addig 1977-ben már 4818. Nem szeg nemzetközi törvényt a főtitkár: nincs erőszakos etnikai átrendezés, csupán olyan megoldásokat talál ki, amelyek etnikai átrendeződést jelentenek.
(Történeti-társadalmi háttérrajz
a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Elmúlt farsang el, el, el…"
Farsangi mulatság Désfalván
Az immár hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságra került sor február 16- án délután 5 órától a Désfalvi Általános Iskolában. A mulatságra szép számban gyűlt össze a falu apraja-nagyja, akiket a különböző korosztályok sokszínű és érdekes előadással: színdarabbal, tánccal, bohózattal, népi gyermekjátékokkal örvendeztettek meg.
A közönséget Balázs-Kovács Erzsébet igazgatónőnk köszöntötte. Elmondása alapján elsősorban ezen közös foglalkozások közösségformáló erejét lehet kiemelni, a színes, kulturális jellegű bemutatók nevelő hatásai mellett.
Az előadások sorozatát a népviseletbe öltözött kis óvodások ünnepi műsora indította, akik télkergető, tavaszváró mondókákkal, farsangi énekekkel és népi gyermekjátékokkal vidították fel a szülőket, nagyszülőket, a jelen levő közönséget egyaránt.
Őket követte a felkészítő és második osztályosok előadása, amelyben egy fonójelenet során felelevenítődtek a régi szokások, a hagyományos leánykérés és a tánc sem maradhatott el.
Majd az első és negyedik osztályosok előadták a Három selyp leány című népmese színpadi változatát. Zárásként táncra perdültek a moldvai táncok közé tartozó Hoina és Ördög útja dallamára.
A felsősök sem hagyták magukat, vidám pillanatokat varázsoltak körünkben. Néhány furulyázást kedvelő lány a zenetanár irányításával népdalokat mutatott be, míg a modern táncot kedvelők a testnevelő tanár segítségével egy ritmusos táncösszeállítást és egy paródiát is előadtak A désfalvi vénasszonyok címmel. Nagyon jól tükrözve napjaink nyugdíjasainak hétköznapjait, mosolyt varázsoltak mindenki arcára.
A magyartanár által felkészített tanulók egy érdekes, mai, modern jelenetben a tanulók viselkedését, de főleg a tanuláshoz való viszonyulásukat mutatták be. A tanulók tréfás bemutatás közben sajátítottak el fontos információkat Petőfi Sándorról, a magyar irodalom legnagyobb, legismertebb csillagáról.
A kedves és jó hangulat sugárzott mindenki arcáról, együtt ünnepelt kicsi és nagy, fiatal és idős a késő délutáni órában, amikor észrevétlenül telt az idő, és a finomabbnál finomabb süteményeket fogyasztottuk, amelyek a szülők, nagyszülők jóvoltából kerültek az asztalra. Köszönjük szépen a sok finomságot! Közben a jelmezbe bújt kicsinyek bálján is részt lehetett venni, amikor kedvükre táncolhattak a nyuszik, cicák, boszorkák…
Szintén köszönet illeti az iskola vezetőségét lelkes támogatásáért, valamint az együtt tevékenykedő pedagógusokat is, akik lehetővé tették ezen sokszínű, kulturális, hagyományápoló délután létrejöttét.
Kívánjuk, hogy még számos éven át meg tudjuk ünnepelni e szép, hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságot, amikor együtt lehet a falu közössége. Múlt és jelen együtt van, együtt ünnepel és egymásért tevékenykedik. Tegyünk érte, hogy ez a hagyomány fennmaradjon, fontos részévé váljon életünknek. Egy közösség csak akkor marad meg a sodró idő rohamában, ha megtanul együtt ünnepelni, együtt lenni és egymásért valamit tenni a rohanó hétközna-pokban.
Gagyi Erika és Végh Enikő pedagógusok. Népújság (Marosvásárhely)

Több tízezren olvasnak fel egy időben a világon Tamási Áron műveiből
Egyszerre olvas fel nyilvánosan kedden a világ 9 országában közel 39 ezer résztvevő Tamási Áron műveiből a VIII. Nemzetközi felolvasó maratonon. Az ötlet 8 éve Székelyudvarhelyről, László Judit zenetanár-művelődésszervezőtől indult el, és a közösségi összetartozás erejét hivatott növelni.
Csíkszeredában nyitották meg kedden egy órától a világszerte évente megszervezett felolvasó maratont, amelyen halála 50 éves évfordulóján idén Tamás Áron műveiből olvasnak fel a világ 9 országában, 170 településen. A regisztráltak száma szerint közel 39 ezren olvasnak fel az Ábel-regények szerzőjének írásaiból – tájékoztatott a főszervező Kájoni János megyei könyvtár osztályvezetője.
Kopacz Katalin elmondta, Csíkszeredában idén négyezren jelentkeztek a maraton, ez a legnagyobb  regisztrált szám a rendezvénybe bekapcsolódó városok közül. Hargita megyében összesen 19 ezren regisztráltak február 21-ig, ez megyék szintjén a legtöbb, nyilván, a szám mindenütt magasabb is lehet estére. Az osztályvezető érdekességként megemlítette: idén Belgiumban is két helyszínen olvasnak fel, a brüsszeli Magyar Házból és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő irodájából is több tucatnyian regisztráltak.
Az ötlet, hogy egy magyar szerző műveiből az egész világon, nyilvánosan tartsanak felolvasást, László Judittól, a székelyudvarhelyi Forrásközpont egykori munkatársától származik. A szándék szerint a közös felolvasás az összetartozást erősíti. Az első évben 1700-an kapcsolódtak be, a résztvevői rekord eddig a tavalyi negyvenezer fő volt.
Tamási-hangfelvételt is meghallgattak
„Az ízes magyar szavak a könyvekben laknak” – mondta a csíkszeredai nyitányon Szarka Gábor konzul, aki szerint az olvasás a fantázia erősítésére is kiváló, és ha olvasunk, saját filmünk rendezői is vagyunk. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkaközössége is bekapcsolódott a csíkszeredai maratonba, amelynek a Petőfi Sándor általános iskola V.-VI. osztályos diákjai voltak az első diák felolvasói. De hangfelvételről magát Tamásit is hallhatta pár percig a közönség.
A felnőttek közül Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője indította a sort, megköszönve a szervezőknek, hogy Tamásira esett a választás, aki a szerkesztőség számára „az alfa”. Hagyományosan az aktuális szerző fényképével és adataival ellátott, dekoratív könyvjelzőt is kapnak a felolvasók.
A Kájoni Könyvtár emellett Tamási műveiből és a róla szóló kiadványokból kiállítással készült. Érdekes összeolvasni az életrajzi forrásokat, dokumentumokat is tartalmazó kötetekből, hogy az író neve eredetileg Tamás János volt, az „i” betűt pedig szerzőként vette fel, miként azt a farkaslaki Tamások családjából kikerült diplomások tették.
A felolvasáshoz a helyszíneken csatlakozni kívánóknak a helyszíni szervezőkkel kell egyeztetniük – a rendezvény 18 órakor zárul.
2014 óta a Kájoni János Megyei Könyvtár a rendezvény főszervezője. A nemzetközi felolvasó maratonhoz bárhol a világon csatlakozni lehet, egyénileg és csoportosan is. Eddig választott szerzők: Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Kányádi Sándor és Tamási Áron.
2016-ban regisztráltak, országok szerint: 1. Románia:  32. 400 felolvasó  – 16 megye –  133  település – 210 intézményben 2. Magyarország: 4495 felolvasó–  22 település – 20 intézmény és magánszemélyek 3. Felvidék : 662 felolvasó – 7  település –  7 intézmény 4. Kárpátalja: 372 felolvasó – 4 település – 4 intézmény 5. Belgium: Brüsszel 25 felolvasó – 1  település – 2 intézmény 6. Írország: Dublin - nincs pontos adat a résztvevőkről 7. Németország: Bad König – 1 résztvevő 8. USA:  Los   Angeles,   Cleveland  61 felolvasó –   2     település   –  3  intézmény  (Magyar   Kulturális Szövetség, Bocskai Rádió, Cleveland magyar iskola) 9. Dánia: Kolding 2 felolvasó –  1  település
Gellért Edit. maszol.ro

A vizuális kultúra fejleszti a szépérzéket 
Muhi Sándor rajztanárral, grafikus művésszel, művészettörténésszel beszélgettünk képzőművészetről, vizuális kultúráról a Mezei Józsefről szóló új kötet kapcsán. A művészt arról is faggattuk, hogy miért tartja fontosnak a világhálós oldalak működtetését.
— Mióta foglalkozik kismonográfiák írásával?
— Túlzás lenne állítani, hogy ezzel foglalkozom, de írtam néhány ilyen jellegű tanulmányt, könyvet is, mert a művészettörténet, műkritika tanult szakmám. A rajztanári diplomám mellé a nyolcvanas évek elején művészeti muzeológia szakot is végeztem. Az első kismonográfiát a Kriterion Kiadó felkérésére készítettem Balla Józsefről harminc éve, ők kértek egy Erdős I. Pál kismonográfia megírására is, de a megjelentetésre az 1989-es változások után már nem volt igény. Írtam még két kisebb kötetet Sarkadi Sándorról, Haller Györgyről, az ötödik ilyen jellegű munkám nemrég, 2015 végén jelent meg a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál, ebben Mezei József tevékenységét mutatom be az olvasóknak.
— Megítélése szerint miért fontos, hogy az olvasók közelebbről ismerjék meg a fenti alkotóknak a tevékenységét, életművét?
— A nagy hatású, országos, nemzetközi hírű művészek munkáiról sokan, sokszor és sokat írtak, ezek hálás, könnyen kiaknázható témák. A kismesterekkel szinte senki sem foglalkozik, pedig az ő tevékenységük is tartalmaz olyan tanulságokat, amelyek egy-egy közösség számára kiemelten fontosak lehetnek. Sarkadi Sándor képzőművészeti munkásságát Szatmáron kívül még a kismonográfia megjelenése után se sokan ismerik, de az itt lakók számára nem csak fontos, hanem példamutató az egész tevékenysége, szakmai, emberi tartása, életszemlélete. A mezőteremi születésű Haller György tárlatának az anyagát a leszármazottak és Gnandt Pista hozta Budapestről Nagykárolyba, az ő hosszú ideig feledésbe merült életműve újrafelfedezésének köszönhetően mára valamennyien kicsit gazdagabbnak érezhetjük magunkat. Az európai kulturális élet perifériáján elhelyezkedő térségünkben nem dúskálunk megőrzésre méltó értékekben, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fenti teljesítményeket sem.
— Hogyan döntötte el, hogy könyvet ír Mezei Józsefről?
— A csíkszeredai Nagy Gyöngyvérnek oldalági rokona volt Mezei József, odahaza talált egy dedikált verseskötetet tőle. Eleinte azt hitte, hogy csak költő volt, de amikor egy költeményében utalást talált a festészetére, keresgélni kezdett, és a képzőművészeti tevékenységéről nagyon sok adatra lelt a világhálón. Többek között a honlapomon bukkant rá azokra a cikkekre, amelyeket Mezei Józsefnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében kifejtett tevékenységéről írtam. Rövidesen felkeresett, felkért a kismonográfia megírására, amely a rendelkezésemre bocsátott adatoknak, reprodukcióknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt készült el. Arról, hogy miért vállaltam a megírását, a kötet zárszavában is lehet olvasni: „Mezei megérdemelt és hosszan tartó népszerűsége nem véletlen. Ismert, sokat és sok helyen foglalkoztatott festő és népszerű költő volt abban a korban, amikor még országszerte elég kevés művész tevékenykedett a térségben. Ismertsége alig kopott a halálát követő években, évtizedekben. Népszerűvé tette Petőfihez fűződő barátsága, harcostársi viszonya, Orbán Balázs nagyszabású vállalkozásában való részvétele is hozzájárult ehhez. A közvetlen, barátságos természete mellett egész tevékenysége összhangban volt a kor törekvéseivel, elvárásaival. Magyarországon a szabadságharc bukása után még hosszú ideig dicsfény övezte a küzdelmek hőseit, áldozatait, és ő honvédtisztként harcolta végig az erdélyi hadjáratot. Festő volt, költő, fotográfus és a művészek egészen más, sokkal jelentősebb közéleti szerepet játszottak abban a korban. Tragikus sorsa — amelyet emelt fővel, férfiként fogadott — együttérzést és tiszteletet keltett kortársaiban, akik közül többen mellé álltak, segítették a bajban. A kultúra iránt fogékony, érdeklődő emberek tudtak oltárképeiről, költeményeiről, és becsülték ezek miatt. Tudomásuk volt vakságáról, anyagi gondjairól is, ennek és a folyamatos hirdetéseknek köszönhetően élt meg három kiadást az 1870-ben kiadott verseskötete.” Mezei József jórészt Hám János püspöksége (1827–1857) idején és közvetlenül ez után hozzávetőlegesen 50 oltárképet készített a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye számára, az impériumváltáskor ezek közül több a határon túli területekre került, de néhánnyal naponta találkozhatnak a hívek Szatmárnémetiben, Szaniszlón, Csomaközön, Nagybányán, Máramarosszigeten anélkül, hogy tudnák, kinek az alkotásai előtt imádkoznak. Festőművészi tevékenységét az is fontossá teszi számunkra, hogy Szatmárnémetiben készítette el 1846-ban azt a Petőfi Sándort ábrázoló portrét, amely egyike a költő hiteles, modell után készült arcképeinek. Ezt jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzik.
— Olvasnak-e az emberek manapság életrajzi könyveket, kismonográfiákat?
— Egyre kevesebben, ez egy erőteljesen vizualizálódó világban már-már természetes jelenség. A mostani kismonográfia viszont a Pallas-Akadémia Könyvkiadónak köszönhetően egy szép, remekül tördelt, gazdagon illusztrált, keménykötésű munka, amelynek egyszerű átlapozásával is tucatnyi értékes információhoz jut az érdeklődő. Az ehhez hasonló felismerések sokat segíthetnének a hazai sajtó és könyvkiadás gondjain is. Azokat a tanítványaimat, kollégáimat, akik nálam írják államvizsga illetve fokozati dolgozataikat is, arra buzdítom, hogy szépen tördelt, gazdagon illusztrált munkákat készítsenek, ha arra vágynak, hogy a kollégák el is olvassák ezeket. A magvas tartalom, a színvonalas, igényes fogalmazás ma már önmagában kevés, vonzóan, gazdag és változatos illusztrációs anyaggal kell tálalni a mondandót.
— Ha a tanítást említette, mondana néhány szót arról, hogy milyennek látja a vizuális nevelés helyét, szerepét napjainkban?
— Egy olyan korban, amikor egy átlagos európai lakosnak naponta tonnányi képanyag zúdul az ölébe a számítógépeknek, táblagépeknek, okostelefonoknak, kábeltelevíziónak köszönhetően, létkérdés lenne, hogy tanuljunk szelektálni, és megtanítsuk a gyerekeinket, unokáinkat is erre. Ehhez vizuális kultúra kell, amit legkönnyebben, leghatékonyabban a képzőművészeti neveléssel, a kézműves tevékenységekkel lehet kialakítani. Szomorú, kétségbe ejtő, hogy állami szinten mennyire elhanyagolják ezt a területet. Száz éve még heti két rajzóra volt kötelező az általános iskolákban, ma már csak egy maradt. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb intézményben nincs teljes katedra, sokszor még fél sem, és ezért, jobb híján képesítetlen emberekre bízzák a világ megismerésének, az információszerzésnek egyik rendkívül fontos, kézenfekvő, hatékony, aktivizáló és a tanulók által kedvelt eszközét. Ezek az emberek helyrehozhatatlan károkat okoznak anélkül, hogy tudnának erről. Miközben pedagógushiányra panaszkodunk, jó lenne végiggondolni, hogy melyik egyetemet végzett fiatalnak éri meg éhbérért dolgozni három-négy intézményben, amelyeknek vezetői a napi feladatok mellett még az iskola díszítését, a versenyeken való eredményes részvételt és ezernyi más dolgot is számon kérnek. Döbbenetes, de valahol érthető, hogy a legtöbb tanítóképző főiskolán se szakember oktatja a fenti tantárgyakat, ez a magyarázata annak, hogy nyugdíjas létemre máig vállaltam a munkát a BBTE szatmári kihelyezett tagozatán. A fentieket természetesen már minden lehetséges fórumon elmondtam, leírtam, megfogalmaztam, közzétettem, egyelőre úgy tűnik, nincs foganatja. Valószínűleg olyan okos emberek szervezik, vezetik tanügyi rendszerünket, akik mindent tudnak, és az ilyeneket sohasem érdekelte a gyakorló szakember véleménye. Csak miniszterből volt már vagy két tucat az utóbbi negyedszázadban, a politikai alapon kinevezett államtitkárokkal, vezérigazgatókkal pedig Dunát lehetne rekeszteni.
— A kortárs művészet segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk korunk nem mindig egyértelmű képi üzeneteihez?
— A művészet ismerete, szeretete mindig sokat segít, de ennek megértéséhez, befogadásához is kialakult ízlésvilágra, vizuális kultúrára van szükség. Az emberek nem azért ragaszkodnak a giccshez, a képzőművészeti alkotásként reklámozott olcsó tucattermékekhez, mert képtelenek a jót, az egyedit, a minőségi kultúrát befogadni. Megfelelő neveléssel többségük nemcsak alkalmas lenne erre, hanem a mindennapi életben is igényelné a szebb, esztétikusabb, kulturáltabb környezetet. Ezért a nemes célért a szakembernek az ízlésformáláshoz minden lehetséges fórumot igénybe kell vennie.
— Ön több olyan világhálós oldalt működtet, amelyek nemcsak az esztétikai nevelést, hanem a helyi építészet, képzőművészet értékeit is évek óta, napi rendszerességgel népszerűsítik. Melyek ezek?
— Ez a kommunikációs lehetőség azok számára, akiknek vannak közlésre méltó dokumentumaik, gondolataik, elképzeléseik, megkerülhetetlen, hiszen a módszer nemcsak interaktív, hanem rendkívül gyors és hatékony, néhány óra alatt emberek ezreihez jut el az üzenet, kép, hír, írás akár a világ túloldalára is. Természetesen a világháló ésszerű, hasznos és hatékony használatára is követhető példát kell nyújtani, hiszen a többség a társasági oldalakat önreklámozásra vagy jelentéktelen, mások számára teljesen közömbös, gyakran idegesítő cukiságok megosztására használja. Van egy szakmai jellegű honlapom, ennek eddig közel negyedmillió látogatója volt. Létrehoztam jó 5–6 éve egy Facebook-oldalt, amelyen elsősorban kulturális tartalmakat osztok meg, ennek 3500 kedvelője van. Hasonló érdeklődés követi az általam szerkesztett Szatmári Kultúra és Régi Szatmár oldalakat. Bedolgoznak természetesen külső munkatársak is Kanadából, Németországból, Svédországból, Ausztriából, Magyarországról, Romániából. Ezeken naponta nem csak a képek, reprodukciók, fotók, kulturális információk tucatjait közlöm, hanem helytörténeti, kultúrtörténeti jellegű vetélkedőket indítottam, amelyeken a résztvevők az oklevelek százait nyerhették el. Van youtube-csatornám, itt 60 saját készítésű, a szatmári építészetet, képzőművészetet népszerűsítő kisfilm tekinthető meg. Nemrég látott napvilágot a Sugárút. Szatmári műhely című, negyedévenként megjelenő kulturális folyóirat, amelynek egyik szerkesztője vagyok. Ennek is szüksége van a népszerűsítésre, de a lap szerkesztőinek is a folyamatos párbeszédre az olvasóval. Ilyen meggondolásból indítottam be pár napja a Sugárút. Szatmári műhely Facebook-oldalt, amelynek mára már több mint 300 kedvelője van.
— Vannak további tervei?
— Természetesen vannak, de egyelőre megelégszem azzal, ha az eddigi, jórészt önként vállalt feladatnak eleget tudok tenni. A tervekről akkor érdemes beszélni, ha már sikerült valami kézzelfoghatót megvalósítani belőlük, hiszen szándéknyilatkozatokkal, elképzelésekkel tele a padlás, meg a pince is, de ezektől nem leszünk se okosabbak, se szebbek, se boldogabbak.
Elek György. frissujsag.ro

Szintfelmérők: alacsony az átmenési arány Hargita megyében
A tavalyihoz képest rosszabb eredmények születtek a Hargita megyei nyolcadikos tanulók országos szintfelmérésén. A vizsgák eredményeit csütörtökön közölték az iskolákban.
A román nyelv és irodalom vizsgára 3057 tanuló iratkozott, ebből 2971 jelent meg, és mindössze 37 százalékuk érte el az ötös vagy a fölötti jegyet. Matematikából ugyancsak 3057-en iratkoztak, 2976-an jelentek meg a vizsgán, itt pedig még kevesebb, a vizsgázók 28 százaléka kapott átmenő jegyet. Magyar nyelv és irodalomból már jobb a helyzet, 2569 tanuló iratkozott, 2486 jelent meg és 78 százalékuk írt ötöst vagy annál nagyobb jegyet – derül ki a tanfelügyelőség összesítéséből.
A próbavizsgák idei eredményei elmaradnak a tavalyiakhoz képest. Tavaly románból 44, matematikából 30, magyarból 85 százalék ért el átmenő minősítést.
Hargita megyében idén a két legjobban teljesítő magyar iskola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium volt. A csíkszeredai tanintézetek közül a Petőfi Sándor Általános Iskolában és a Nagy István Művészeti Középiskolában értek el az átlagosnál jobb eredményt a diákok – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a tanfelügyelőség illetékesétől.
A próbavizsgákat február 22–24. között szervezték meg, a céljuk pedig a diákok felkészítése a nyári záróvizsgákra.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Magyar Kulturális Központ nyílt Resicabányán
Megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye Krassó-Szörény megye székhelyének új negyedében, Govondáron. A kétszobás, konyhás, fürdőszobás földszinti lakást 2015-ben vásárolta meg a Resicabányai Református Egyházközség a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Majd önkéntesek segítségével kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújította és berendezte, hogy 2016 februárjában már magyar programoknak adhasson helyet a Magyar Kulturális Központ.
Az ingatlan elhelyezkedése „stratégiai jelentőségű”, ugyanis Govondáron lakik a resicabányai magyarok többsége. Főleg az idős embereknek nagy segítség, hogy nem kell buszra szállniuk, hanem pár lépésnyire – szinte karnyújtásnyira – vannak a magyar rendezvényektől.
Programjaink között szerepel, hogy hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként 17 órától a Hóvirág Daloskör próbál a Központban, amihez csatlakozhat bárki, aki kedvet érez magában a népdal- és nótaénekléshez.
Új kezdeményezésként pedig minden szerdán 16 órától a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket egy kávéval, teával, illetve egy érdekes előadással, egy jó beszélgetéssel.
Első alkalommal, február 17-én több mint húsz resicai asszony gyűlt össze. Megyasszai Júlia köszöntője után röviden bemutatkoztak a résztvevők, illetve elmondták, mikor és hogyan kerültek Resicabányára. Noha sokan már évtizedek óta ismerték egymást, ezúttal több újdonságot megtudtak egymásról. A legidősebb résztvevő a 89 éves Csáki Mária volt, aki a Református Templomban egykor működő magyar iskolába járt, a legfiatalabb pedig 2015 szeptembere óta él a városban, miután ide jött férjhez. Az őszinte és megható vallomások után Kovács Ágnes Petőfi-ösztöndíjas tartott képes előadást Erzsébet királynéról, akiről a Monarchia idején utcát is neveztek el Resicabányán.
A govondári Magyar Kulturális Központ hivatalos megnyitójára április 30-án, a Bánsági Magyar Napok keretén belül kerül sor.
 Kovács Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

Üveg- és kerámiatárgyak avatott díszítője
Valójában gyerekkori álma valósult meg az érmihályfalvi Kovács Évának azzal, hogy ma már abból él, amivel szeret foglalatoskodni: rajzol, fest. Megrendelések teljesítése mellett szárnyal alkotói fantáziája is.
Beszélgetésünk közben fellapozta azokat a megőrzött rajzfüzeteket, melyekbe gyerekkorában rajzolt portrékat, tájképeket, film- és rajzfilmszereplőket, s melyekben nyomon követhető a fejlődés a másolatoktól az önálló alkotásokig. Kovács Éva Érmihályfalván született, ott járt iskolába, majd számos munkahelye volt: dolgozott az egykori Arovit konzervgyárban, varrodában, a bölcsődében, a szociális otthonban. Tehetsége nem maradt titokban közben sem, tagja lett a helyi önképző körnek és kiállításokat is szerveztek számára, például még a ’90-es években lehetett a református imateremben megtekinteni egy 12 darabos grafikasorozatát Jézus életéről. Barátai biztatására iratkozott be a Fr. Hubic Művészeti Iskolába, hogy tehetségét fejlessze és hivatalos formát is adjon neki. Eközben éppen a bölcsődében dolgozott, melynek felújításából úgy vette ki részét, hogy a falakat mesefigurákkal tette hangulatosabbakká.
Sokféle megrendelés
Legnagyobb sikereit üveg- és kerámiatárgyak festésével aratta, és mint fogalmazott, éjjel-nappal dolgozott, hiszen munkahelye mellett festett. Aztán válaszút elé érkezett: mivel munkahelyén a fizetés meglehetősen alacsony volt, úgy döntött, vállalkozóvá válik és csak a festéssel foglalkozik. Mindez 2013-ban történt és az idő bizonyítja: nem döntött rosszul, hiszen állandóan van megrendelése. Például egyházközségek számára festi tányérokra a templomot, amit ajándékba adnak a megrendelők vendégeiknek, de ugyanilyen céllal rendelnek önkormányzatok címerekkel, zászlókkal, miegyébbel díszített emléktárgyakat. Ottjártunkkor éppen a magyarországi Ibrány község címere került dísztányérokra. De természetesen magánemberektől is érkezik megrendelés például vázák, pohárkészletek, csuprok egyedi díszítésére.
Szabad alkotás
A helyi görög katolikus templomban a keresztút hirdeti tehetségét, tavaly a Magyar Kempo Szövetség rendelt nála emléktányérokat, melyeket egy küzdősport világverseny résztvevői vittek szerte a világ 40 országába. Mint említettük, Kovács Éva tagja a helyi Marcsó József Képzőművészeti Körnek, az eddig helyben szervezett 9 alkotótáborban is ott volt, most éppen Margittán vannak kiállítva alkotásai, de bemutatkozott már a balmazújvárosi vagy éppen a nagyváradi Tibor Ernő Galéria közönségének is. Hiszen a szíve csücske mindig is a szabad alkotás, amire sajnos elég kevés ideje marad. Nem véletlenül választotta alkotói mottójának Petőfi Sándor: Az apostol című művének következő sorait: „Érzem, hogy én is egy sugár vagyok / amely segíti a földet megérni”. erdon.ro

Semjén: a legfontosabb külhoni programok működnek
A magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint rendezett állapotok vannak a külhoni magyarságot érintő kérdésekben, és a legfontosabb programok működnek. Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kiemelte: eddig 801 ezer állampolgársági kérelem érkezett, 750 ezren már letették az esküt, az állampolgárság megállapítását 60 ezren kérték, a kérések közül 28 ezret utasítottak el.
Szólt arról, hogy sikeres volt a tematikus évek programja, s idén a külhoni fiatal vállalkozók évére 750 milliót különítettek el. A kormányfő helyettese a diaszpóra kiemelten sikeres programjának nevezte a Kőrösi Csoma Sándor programot, amely a Kárpát-medencére vonatkoztatva kiegészült a Petőfi Sándor programmal. Szabadság (Kolozsvár)

Bár fogy, egyre tevékenyebb a dési magyarság
Kell a Magyar Ház, kell a képviselet
A magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult 2015 legforróbb témájának Désen – hangzott el azon a találkozón, ahol az elmúlt év eredményeiről számolt be a Dési Városi Tanács két RMDSZ-es tagja. A város fogyatkozó magyarsága életképes csapattal küzd a megmaradásért, érdekeinek érvényesítéséért.
Kovrig Annamária, a dési RMDSZ elnöke és Varga Loránd vállalkozó, városi tanácsosok minden évben beszámolnak az eredményekről, kihívásokról, egyébként állandó kapcsolattartásra törekednek a dési magyarság minél szélesebb rétegeivel. A valamikor többségében magyarok lakta városban most zárni kell a sorokat: a fogyatkozó magyarságnak sok sajátos problémával kell megküzdenie. A városban zajló magyar tevékenységeket jellegzetes összefonódás jellemzi: a Civil Műhelynél, az RMDSZ-ben, a Kádár József Kulturális Egyesületben nagyjából ugyanazokat a városukért, a magyar közösségért tevékenykedő személyeket látni.
2015 legégetőbb kérdésének a magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult. A helybeliek összefogásával sikerült megakadályozni a 2015–16-os tanévkezdés után bejelentett osztályösszevonásokat, ám az anyanyelvi oktatás továbbra is sok odafigyelést igényel. Minden korosztályt összefogó közösségépítő sikerélmény a tavaly már harmadszor megszervezett dési magyar napok. Jelentős kezdeményezés eredményeként a dési magyarok havonta két alkalommal, egyenként 100-120-an a kolozsvári színház vagy opera valamelyik előadására Kolozsvárra utaznak szervezett formában. Mindezeken túl havonta népfőiskolai előadáson vehetnek részt az érdeklődő désiek, és fontos rendezvény a Petőfi szavalóverseny, Mikulás ünnepség, az 1848-as ünneplés és felvonulás az oroszlános emlékműhöz, ugyanakkor jelentős hagyomány lett immár, hogy a végzős diákok évenként felváltva hol a katolikus, hol a református templomban szerveznek ballagási ünnepséget.
LUKÁCS ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

A Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaival ünnepelnek a szórványterületen
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a Petőfi Sándor-programban részt vevő ötven ösztöndíjasa is hozzájárul ahhoz, hogy a szórványterületeken élő magyar közösségek méltó módon ünnepelhessék meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az ösztöndíjasok hagyományőrző, értékteremtő, közösségszervező munkájukkal és ötleteikkel segítik a helyi közösségek felkészülését az ünnepi programra.
Kitértek arra is, hogy Erdélyben Vicén az iskolákban, óvodákban műsorral készülnek a gyerekek, Szászrégenben a megemlékezés mellett 48-as történelmi vetélkedőt szerveznek középiskolások részére. Szeben megyében a Medgyesi Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége a Báthory István Általános Iskola diákjaival készül a Miért éppen piros-fehér-zöld? című előadással. Temesváron a száz éve közadakozásból állított Petőfi-emlékműnél tartanak megemlékezést. Kőhalomban a gyülekezetek műsora mellett a szórványdiákotthonban is megemlékeznek, idén első ízben a Petőfi-program ösztöndíjasának köszönhetően a műsor gerincét zenés-táncos betétek adják. A program ösztöndíjasának vezetésével a fiatalok is készülnek egy rövid műsorszámmal, amelyet az unitárius egyházban az ünnepi megemlékezésen adnak elő. Krassó-Szörény megyében - ahol Resicabányát és Boksánbányát leszámítva évek óta nem volt március 15-ei ünnepség - három nap alatt öt településen tartanak koszorúzást.
Kárpátalján a magyarság hagyományosan idén is megünnepli az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseit, a magyarlakta területeken csaknem kivétel nélkül mindenütt. A legnagyobb megemlékezéseket a helyi magyar politikai tömörülések szervezik.
A Délvidéken nagyon változatos képet mutat az ünnep szervezése: a pancsovai televízió magyar szerkesztősége minden évben külön adást készít a nemzeti ünnepről. Pancsován és Hertelendyfalván huszadik alkalommal ünnepelnek együtt a magyar művelődési egyesületek tagjai.
Horvátországban Dályhelyen nagyszabású műsorral készülnek, amelybe az óvodásokat, iskolásokat, fiatal felnőtteket és az idősebb korosztályt is bevonják. A program egyik ösztöndíjasa Horvátországban több településen történelmi előadásokat tart a 48-as eseményekről. A Délvidéken is déli végnek számító szemérségi szórványban Nyékinca, Mitrovica, Feketics és Dobradó közössége hat éve döntött úgy, hogy távol a tömbmagyarságtól közösen ünnepel.
A felvidéki Dunaszerdahelyen, Komáromban és más nagyobb, magyarlakta nagyvárosban, ahol stabil magyar közösség van, városi szervezésben az anyaországi megemlékezésekhez hasonlóan koszorúzás és műsor az ünnep jellemző formája. A legnagyobb akadályt az jelenti, hogy Szlovákiában nem munkaszüneti nap március 15. - olvasható az összegzésben.
Prágában 26 éve rendszeresen koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeznek meg március 15-éről, a szervező a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége és az Ady Endre Diákkör. Hivatalos és nyilvános megemlékezés csak a 1989-es bársonyos forradalom óta lehet Csehországban.
Az ausztriai magyar szervezetek az ünnepet megelőző hétvégén tartják megemlékezéseiket szerte Ausztriában - írta a nemzetpolitikai államtitkárság. MTI

Keresd a könyvet a városban!
Kolozsvár magyar kávézóiban, éttermeiben színes könyvjelzőkkel ellátott könyvek keltik fel az emberek figyelmét a könyvgyűjtési akcióra.
A gyűjtési időszaknak a közepén 300 könyv gyűlt össze. Április 10-ig lehet még könyvet adományozni az alábbi gyűjtőpontokon: Koffer kávézó (Bulevardul 21. Decembrie 1989/ Kossuth Lajos u. 48.); Szabédi László Emlékház (EMKE székhelye – Gh. Lazăr/Lázár u. 30.); Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT székhelye – Aurel Suciu/Kövespad u. 12.); Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ székhelye – Avram Iancu/Petőfi u. 21.). Szabadság (Kolozsvár)

Lázári és a Hám János diákja nyerte a Hazafias Versek Versenyét
A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) és a LiterArt magyartanárok egyesülete szombaton immár ötödször rendezte meg a Hazafias Versek Versenyét. A megmérettetésnek ezúttal a Református Gimnázium adott otthont.
A versenyre negyedszáz diák nevezett és két korosztályban mutathatták meg, mennyire jól felkészültek és ügyesek: előbb az V-VIII., majd a IX-XII. osztályosok állhattak színpadra. Teljesítményük elbírálására öt tagú szakavatott zsűri vállalkozott: Jánk Károly költő, Elek György újságíró, költő, Kovács Nikolett, a Harag György társulat színművésze, Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes, magyar tanár és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.
A rendezvényt Muresán István, a MIK elnöke és Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes nyitotta meg, majd Kereskényi Gábor köszöntötte az egybegyűlteket és bátorította a résztvevőket, a végén pedig Kovács Nikolett, Elek György és Jánk Károly értékelte a versenyt.
Amint elhangzott, ugyan a hazafias versekről elmondható, hogy a magyar irodalom egyik leggazdagabb ágát képviselik, sajnálatos módon azonban ma már kezdenek egyre kevésbé népszerűek lenni, holott nagyon fontos üzeneteket hordoznak magukban főleg számunkra, erdélyi magyaroknak.
A diákok két korcsoportban versenyeztek, így két kategóriában is hirdettek győztest. A kicsik, azaz az általános iskolások között a lázári Petőfi Sándor Szaklíceum VIII. osztályos diákja, Báthori Boglárka bizonyult a legügyesebbnek, míg a nagyok között a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum XI.-es tanulója, Sárvári Dániel kápráztatta el leginkább a zsűri tagjait.
A verseny győztesei március 15-én, kedden, a forradalom és szabadságharc emlékünnepén is megmutathatják tehetségüket. szatmar.ro

Szabadságvágy diákhangon
Szavalóverseny 1848 emlékére
"Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani" – ez a Babits-idézet adta meg az alaphangját a reformkor és az 1848-as szabadságharc költőinek emlékét idéző szavalóversenynek, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg tehetséggondozó (vokacionális) tanintézetek ésszakközépiskolák diákjai számára a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum.
Péntek délelőtt székely ruhás lányok és fehér inges, nyakkendős fiúk töltötték be a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termét. Amint Fábián Olga főszervezőtől megtudtuk, a megyeközponti tanintézetek – a Művészeti, az Elektromaros, a Pedagógiai Líceum, a Gheorghe Sincai, illetve a Ion Vlasiu szakközépiskolák – diákjai mellett idén először más városokból, Régenből és Szovátáról is érkeztek szavalók. Negyven diák hozta el a meghatározott történelmi korból származó kedvenc költeményét.
– Ez az együttlét nem feltétlenül a versenyről, sokkal inkább arról szól, hogy ünnepélyes keretet adjunk a szép gondolatok megszólaltatásának. A márciusi ifjak lelkesedése, gerincessége, tisztessége ma is érvényes üzenetet hordoz, követendő példának számít. Legyen ez a verseny elsősorban baráti találkozás, jókedvetekből mondjátok a verseket – kérte Fábián Olga az egybegyűlt fiatalokat. Ezt követően Csíki Zsolt, a Szász Albert Sportlíceum igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel.  "Kossuth Lajos háromszínű lobogója, de sok barna legény esküszik alatta" – énekelte a következő percekben Szőlősi Katalin művészetis diák, majd a reformkorról, a szabadság eszméjének születéséről olvasott fel gondolatokat a sportlíceum két tanulója. A verseny izgalmát oldó műsor kiemelkedő pillanatának számított Csatlós Beáta és Kerekes Eszter művészetis diákok fuvolajátéka – Petőfi két megzenésített versét szólaltatták meg –, illetve Bartha Noémi és Lakó Levente sportiskolás nyárádmenti tánca. Székely Norbert művészetis tanuló, a tavalyi szavalóverseny első díjasa Petőfi Sándor Ha férfi vagy, légy férfi című költeményét, azt a verset adta elő, amellyel 2015-ben megnyerte a tehetségpróbát. Ezt követően közös versmondásra sorakoztak fel a sportlíceum diákjai, Petőfi Bizony mondom, hogy győz most a magyar című, Marosvásárhelyen írt versével bátorították a versenybe szállókat.
Nemsokára aztán elindult a versfüzér, egymás után léptek színpadra a szavalók. A legtöbben Petőfit választották – az egyik versenyző énekelve adta elő a közismert Befordultam a konyhára... című verset –, de Vörösmarty Szózata is felcsendült, és Arany Jánostól, Gyulai Páltól is hallhatott lírai alkotást a háromtagú – Tollas Gábor színművész, Nagy Olga és Xantus Piroska magyar szakos tanárnők alkotta – zsűri. A verseny kínálatában versduett és -trió is szerepelt. Jó pár diák erőltetett színpadiasság nélkül, biztos szövegtudással, tisztán hangsúlyozva tette maivá a szabadságvágy költői megnyilvánulásait. A verseny szünetében újabb katonadalok hangzottak el – Gergely Erika volt az egyik tolmácsoló –, Rau Renáta és Szász Norbert pedig néptánccal gazdagította a műsort.
A több mint kétórás verseny természetesen díjazással zárult. A zsűri tetszését leginkább Simonfi Zsuzsannának, a szovátai Domokos Kázmér iskola diákjának szavalata nyerte el, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumból érkezett Babos Panni Emőke és a szászrégeni Lucian Blaga iskolát képviselő Barabás Zalán második díjat kapott, a sportiskolás Lőrincz Mercedesz, Peres Nelly, a Ion Vlasiu iskola diákja, illetve Deák Imola, a régeni Lucian Blaga iskola tanulója harmadik lett. Az értékelőbizottság hét versenyzőt dicséretben részesített.
A díjazottak könyvjutalmát, akárcsak a tavaly, ezúttal is a verseny főtámogatója, az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke, Csorba Árpád István biztosította. Szintén az egyesületi elnök felajánlásával minden csapatból – azaz iskolából – három diák és egy pedagógus a szovátai Teleki Oktatási Központban Érték és ifjúság címmel megrendezésre kerülő hosszú hétvégén vehet részt.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Március 15-i ünnepség Lupényban
Hőseink tisztelete felemel és kötelez
Vallási felekezettől függetlenül – évről évre váltakozó helyszínen –, a lupényi magyarság idén is együtt emlékezett meg a szabadságharc hőseire. Ezúttal a református templomban, ahol nemcsak a helyi és környékbeli települések magyarjai gyűltek össze, hanem dévai és székelyföldi vendégek is eljöttek. 1848. március 15-én a magyarság lerázta az igát, elszakította a rabság láncait legyőzhetetlen szabadságvágyát követve. A szabadság Isteni rendeltetésünk betöltése, szabadság nélkül sem az ember, sem a közösség nem egészséges, hangsúlyozta ünnepi az ünnepség házigazdájaként igehirdetésében Kovács-Szabadi Tünde református lelkész.
Gyerő Attila unitárius lelkipásztor imája után Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Március 15. a mérlegelés napja a magyarság számára: a forradalom történelmi jelentősége ugyanaz Budapesten, Székelyföldön vagy a Hunyad megyei szórványban, de megőrzésének nemzedékről nemzedékre átszálló küzdelme viszont már nem egyforma, a szórványban sokkal erősebb összefogás, sokkal verejtékesebb munka szükséges nemzeti örökségünk továbbviteléhez, anyanyelvünk és kultúránk megőrzéséhez, mint például Székelyföldön, Magyarországról nem is beszélve, hangsúlyozta az EP-képviselő.
Széll Lőrincz, a megyei ifjúsági igazgatóság ügyvezető igazgatója rövid, de felemelő beszédben az 1848-as márciusi ifjak szabadság iránti lelkesedését említette fel, amivel Európa elismerését váltották ki.
Benedekfi Dávid, a helyi RMDSZ elnöke az évről évre összefogó Zsil-völgyi magyarság iránti büszkeségét fejezte ki, magyar jövőt ugyanis csakis összefogással lehet felépíteni, ami nyilván komoly felelősséggel jár. Akárcsak a márciusi ifjak előtt, előttünk is forradalmi kihívás áll: most azonban nem fegyverrel a kézben kell kivívni a szabadságot, a harc jelképes, kitartó munkával kell átörökítenünk a következő nemzedékeknek nyelvünket, kultúránkat, történelmi örökségünket és a hazaszeretetet. A hazaszeretet ott kezdődik, ahol az összes ott élő nép szereti közös szülőföldjét.
Bodó József történelemtanár a modern magyar nemzet születését eredményező 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hunyad megyei vetületét ismertette, a híres piski csatától, Petőfi Hunyad megyei útján keresztül egészen a szabadságharc támogatásáért komoly árat fizető Maderspach nemesi család történetéig.
Amíg vannak kincseink, addig beszélhetünk élő magyar közösségről Lupényban, s kincseink igenis vannak, hangzott el a helyi magyarság fontos eseményeit tartalmazó nagykönyv átadási ünnepségén. Mint minden évben, a március 15-i megemlékezés alkalmával kerül sor a nagykönyv átadására, most a házigazda református közösség vette át a tavalyi szervező baptistáktól.
Miután Marthy Attila plébános megáldotta az egybegyűlteket, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési központ kórusa felemelően szép dalos előadása következett, majd a magyar és a székely himnusz eléneklése. A népes székely küldöttség nem érkezett üres kézzel, székely zászlókkal ajándékozta meg a Hunyad megyei magyarság képviselőit, illetve a székely zászló színeiben készített kokárdákkal. Végül az ünneplő közösség átment a római katolikus templomkertbe, ahol újabb gyönyörűséges székely dalok kíséretében megkoszorúzta a 2010-ben felállított székely kopjafát: a gyökereket szimbolizáló kopjafa ugyanis a lupényi magyarság másik nemzeti ereklyéje a nagykönyv mellett, hangsúlyozta Antal Amália, a helyi nőszervezet elnöke.
Az űrlap alja
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Több helyszínen, de közösen ünnepelnének Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen eljött az idő, hogy a nemzedékek összefogjanak és közösen ünnepeljék meg a magyar szabadságharcot – olvasható Soós Zoltán magyar polgármesterjelölt marosvásárhelyiekhez címzett nyílt levelében, amelyben közös ünneplésre hívja a város lakóit.
Portik Vilmos Facebook-oldalán jelezte, hogy elfogadja a meghívást, részt vesz az RMDSZ központi rendezvényén, és arra kérte Soós Zoltánt, ő is tisztelje meg jelenlétével a Petőfi-szobornál tartandó EMNT-ünnepséget.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének tiszteletére március 15-én, kedden 14 órától tart megemlékezést a Petőfi-szobornál. Az ünnepségen fellép a marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa (karvezető Enyedi Márton Csaba lelkész-tanár ), Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. Műsorvezető Kilyén László. A rendezvényt megtiszteli jelenlétével Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselete.
Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanáccsal közösen az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának alkalmából egész napos rendezvénysorozatot szervez kedden. 12 órakor koszorúzás lesz a Bernády téren, 16 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél. 19 órakor a Könyv és Gyertya Gálaestre kerül sor a Kultúrpalota nagytermében, majd 21 órától Fehér Március címmel slam poetry estre várják az ünneplőket a Köpeczi-Teleki Házba.
A Református Kollégium – Bolyai Farkas Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre március 16-án, szerdán 13 órától emlékezik meg és tiszteleg Lukinics József honvédszázados sírjánál a marosvásárhelyi római katolikus temetőben.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Március 15. – A rendőrség bevonatta az Erdély-zászlókat a kolozsvári felvonuláson
A március 15-i kolozsvári felvonuláson a román rendőrség az Erdély-zászlók bevonására kötelezte mindazokat, akik ilyen zászlóval vonultak – közölte az MTI-vel Fancsali Ernő, az egyik érintett.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetét vezető politikus elmondta: akárcsak a tavalyi március 15-én, néhány társával idén is kék-piros-sárga színű, a közepén Erdély-címerrel díszített zászlóval készültek részt venni a kolozsvári ünnepi rendezvényen, amely felvonulással kezdődött a város egyik forgalmas útján.
A felvonulás előtt azonban rendőrök szólították ki a tömegből az Erdély-zászlót lobogtatókat, igazoltatták és a zászlók bevonására kötelezték őket. A rendőrök a büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkoztak, mely szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal büntethető egy bizonyos csoport elleni gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszítás.
A felvonuló tömeg egyébként zavartalanul lobogtathatta a magyar és a székely zászlókat.
„A rendőr arra hivatkozott, hogy az Erdély-zászló nem jelképezi a románokat. Hiába magyaráztuk, hogy Erdély címere, amely a zászlón szerepel, benne van Románia címerében és hogy többek között ezzel a zászlóval vonultak fel az erdélyi románok 1918. december 1-jén a Romániával való egyesülésüket kimondó gyulafehérvári nagygyűlésen, őket ez nem érdekelte. De mert azzal is érveltek, hogy a felvonulás szervezőivel korábban megegyeztek abban, hogy nem lesz ilyen zászló, ezért bevontuk a zászlót, hogy ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a szervezőket" – nyilatkozta a politikus, aki korábban több mint tízezer román és magyar ember aláírását gyűjtötte össze egy Erdély autonómiáját kérő petícióra.
Fancsali Ernő elmondta, összesen öt Erdély-zászlót kellett bevonniuk. „Azt fontolgatjuk, hogy feljelentést teszünk a rendőrség ellen, mert megakadályozták, hogy méltósággal ünnepeljünk a nemzeti ünnepünkön, és nem engedték egy regionális szimbólum használatát" – jelentette ki.
A kolozsvári egykori Biasini szálló előtt tartott ünnepségen (az épület falán emléktábla őrzi, hogy Petőfi is vendége volt a szállónak) a többéves hagyománynak megfelelően a város és a megye román elöljárói is beszédet mondtak, és méltatták a magyar forradalmat.
MTI

Kossuth-díj, Széchenyi-díj, Magyar Érdemrend: átadták az elismeréseket az Országházban
A szívünk fölé kitűzött kokárda 168 éve ugyanazt jelképezi: a szabadság, a függetlenség, a polgárosodás iránti vágyat – hangsúlyozta Áder János a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor, kedden az Országházban.
Az államfő kiemelte: az 1990-es rendszerváltó nemzedék bátran választhatta volna iránytűnek Jókai Mór mondatát: „Magyarországot megalkotni jöttünk”. „Hogy a mai Magyarország kevésbé hasonlít ’90 előtti önmagára, az a ma kitüntetett tudósoknak, orvosoknak, egyetemi tanároknak, művészeknek, a lelkünk nyugalma felett őrködőknek, a közintézményekben tevékenykedőknek, a gazdasági élet vezetőinek is köszönhető” – méltatta a díjazottakat a köztársasági elnök.
Áder János úgy fogalmazott: a tehetség olyan istenáldotta adomány, amelyet ki kell bontakoztatni, hogy mások hasznára váljon; ezzel bíztatta Petőfi Sándor is Arany Jánost, aki kevésbé hitt saját képességeiben. Hozzáfűzte: az igazi kiválóság gyötrődése, tépelődése, alkotó küzdelme ugyan mindig személyes, eredménye, öröme azonban már nemcsak az övé, hanem a közösségé is.
Az államfő köszönetet mondott a kitüntetetteknek, hogy „helyettünk is kérdeznek, sikerre váltják tehetségüket, keresik az igazságot, szolgálják az életet, segítik az elesetteket, a betegeket, gondozzák a lelkünket, nevelik a következő nemzedéket és fenntarthatóvá teszik a jövőt”.
Az ünnepségen a Magyar Érdemrend különböző fokozatait huszonegyen vehették át, Kossuth Nagydíjban egyetlen alkotó részesült, tizenhét művész kapott Kossuth-díjat, Széchenyi-díjat szintén tizenheten vehettek át.
Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök társaságában az Országház Kupolatermében. Erdély.ma

Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél  – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus.  Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától),  Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatvan év után
Egy Petőfi-kutatóút emlékére
Bár március 15-én a győzelem napját ünnepeljük, ezúttal egy másik, a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos évfordulóra szeretnék emlékeztetni. A szerteágazó és immár Szibériáig is elvezető Petőfi- kutatás egyik meghatározó eseményét annak hatvanadik évfordulóján az Erdőszentgyörgyön élő Szilágyi Zoltán kérésére idézzük fel, aki kamasz fiúként 1956-ban egy különleges esemény résztvevője volt.
Erdélyi kutató kerestetik
Gépkocsivezető nevelőapja mellett belepillanthatott annak a magyar–román akadémiai vegyes bizottságnak a munkájába, amely Dienes András budapesti tudományos kutató tervei alapján 1956 augusztusában azt tűzte ki célul, hogy Petőfi Sándor életének utolsó két napját a helyszínen végigkövesse, halálának körülményeit és helyét tudományos eszközökkel meghatározza.
Az út során Dienes András végig fényképezett. A fekete-fehér és színes fotókat (esetleg diákat) készítő két gépet a kutatók munkáját kíváncsian figyelő 15 éves fiú nyakába akasztotta, ő lett a "fegy-verhordozója". A látottak-hallottak Szilágyi Zoltán egész későbbi életére meghatározó élményként hatottak. Mivel nem volt szakember, ma is úgy gondolja, hogy az eseményeket, amelyek nyomán Dienes András a Petőfi- kutatást a mai napig meghatározó könyvét megírta (Petőfi a szabadságharcban), tudományos igényességgel is fel kellene dolgozni. Erre a feladatra fiatal erdélyi történészeket tartana a legalkalmasabbnak, akik a Petőfi-kutatást Erdélyben sem hagynák kialudni. A munka folytatásán túl Szilágyi Zoltán úgy gondolja, hogy a kutatóúton készült Dienes-fotókból érdemes lenne vándorkiállítást szervezni, amely hozzájárulhatna az érdeklődés felkeltéséhez, a Petőfi-kultusz továbbéltetéséhez.
Előzmények: az első találkozás
Dienes András és a román küldöttség leglelkesebb tagjának az első találkozásáról maga Alexandru Culcer professzor írt beszámolót az Utunk című irodalmi hetilap hasábjain (Hol van Petőfi sírja?).Cikkében olvashatjuk, hogy 1948-ban mint segesvári orvos és a helyi Román–Magyar Társaság elnöke fogadta a Bukaresten keresztül Budapestről érkező Dienes András kutatót. Két héten át együtt járták be a szabadságharc tragikusan végződő fehéregyházi csatájának helyszíneit, elbeszélgettek a valamikori szemtanúk utódaival, rekonstruálták a csatát és percről percre követték Petőfi menekülését. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti Ispán-kútnál esett el, és az út menti Cionta-kertben ásott tömegsírban temethették el 20-25 harcossal együtt. Írásában Alexandru Culcer arról is beszámolt, hogy a Köllő (szerk. megj.: Miklós szobrász) által készített segesvári Petőfi-szobor egykori talapzatának faragott köveire" kétnyelvű táblát helyezett el, az egyiket a Sárpatak hídja mellett, azzal a felirattal, hogy "Innen nézte 1849. július 31-én az ütközetet Petőfi", a másikat az Ispán-kútnál az "Itt esett el Petőfi 1849. július 31-én"felirattal. Mivel román emberként, akit megragadott a Petőfi-rejtély, úgy gondolta, hogy a végső tisztázás "érthetetlenül késett" évtizedeken át, dr. Groza Péterhez és a párt Központi Bizottságához fordult. Közbenjárása nyomán a Román Tudományos Akadémia egy hármas munkacsoportot nevezett ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízottjaival elkezdhessék a tudományos kutatómunkát. Cikkében azt reméli: ha Petőfi földi maradványait a Cionta-kerti sírban megtalálják, "az egész haladó világ érdeklődéssel fordul Fehéregyháza felé".
Az Utunkban közölt nyílt levelére nem késett a válasz, amelyben Dienes András kedves román barátjának "hatalmas tárgy- és tájismeretét", "fölényes tájékozottságát" értékeli. Közös barátságukat és a "népeink közötti béke jó ízét" kiemelve úgy véli, hogy a Cionta-kerti változat mellett figyelembe kell venni Heydte báró megfigyelését, aki a csata harmadik napján a szökőkút közelében, ahol korábban a költőnek tulajdonított holttestet megtalálni vélte, egy friss sírhantot látott. Ezért Dienes András úgy gondolta, "csak a biztos halálhely megállapítása után kerülhet sor a valószínű sírhely keresésére és feltárására". Ez volt a cél 1956-ban.
Vásárhelytől Fehéregyházáig
A magyar bizottságot Barta János, a debreceni egyetem tanára, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke vezette, vele volt Dienes András tudományos kutató és Varjas Béláné Nyilassy Vilma, a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese. Az első napokban elkísérte őket Pándi Pál irodalomtörténész, a Szabad Nép munkatársa és két marosvásárhelyi újságíró is. A román akadémiai bizottság élére Constantin Daicoviciu akadémikust nevezték ki, aki Rusu Mircea tudományos kutatót küldte maga helyett. Néhány napig jelen volt Szabédi László, és a munkaközösséget Alexandru Culcer, a Kolozsvári Művészeti Főiskola tanára vezette. Szilágyi Zoltánra a legnagyobb hatással Dienes András volt, aki ritkán beszélt, de amikor szólt, súlya volt minden szavának.
A csoport 1956. augusztus 6-án délután a Szilágyi Zoltán nevelőapja vezette tízüléses kisbusszal indult útnak. Azt megelőzően Marosvásárhelyen tekintették meg a Görög-házat, amelynek első emeletén töltötte Petőfi a július 29- éről 30-ára virradó éjszakát. Bem hadiszállásáról, a Teleki-házról Dienes felvételeket készített. Az 1956-ban rogyadozó épületet korábban a Teleki Téka irattárában talált dokumentumok alapján azonosította.
Szilágyi Zoltán emlékei szerint útközben Petőfi-nótákat énekeltek. Az első megálló a kelementelki Simén-kúriánál volt, ahol a csata előtt a Gyalókay századossal utazó Petőfit vendégül látták. Erdőszentgyörgyön át a gagyi hegyen keresztül a Csekefalvi úton értek be Székelykeresztúrra. Kiderült, hogy a hajdani Szakáll fogadó, ahol Petőfi az utolsó éjszaka borozgatott, már nem létezik. A temetőben megtekintették a Petőfi-legenda emlékét, a Petőfi-sírt. Este fél 11-kor értek az Ispán-kút környékére, majd megálltak a Cionta-kertnél is. Az Utunkban közölt naplójegyzeteiben Bárdos B. Artúr beszámol arról, hogy a kert közepén végzett próbaásatás nem járt a várt eredménnyel. Augusztus 11-én kezdődött el a sárpataki hídnál Petőfi menekülésének a rekonstruálása Lengyel József székelykeresztúri sebészorvos és Gyalókay Lajos százados vallomásai alapján. A leírásokban található tájelemek azonosítását követően a vitákban kristályosodott ki Petőfi mozgástere a csata idején, és menekülésének útvonala. Ezt írta meg 1958-ban megjelent könyvében (Petőfi a szabadságharcban) részletesen Dienes András, s az ő kutatásainak eredményét használta fel Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyvében, adataira alapozott Mikó Imre a Dávid Gyulával közösen írt Petőfi Erdélyben című könyv vonatkozó fejezetében. Az ásatásokon részt vett Gábos Dezső fehéregyházi tanító, aki szerint nem a kert közepén, hanem annak nyugati oldalán kellett volna a tömegsírt keresni. Más ásatás nem történt, erősíti meg a helybeli születésű pedagógus, aki éveken át, a legszigorúbb időkben is kijárta, hogy a fehéregyházi Petőfi-ünnepségeket megtarthassák.
Dienes Andrástól eltérő véleményt fogalmazott meg a későbbiekben Papp Kálmán mérnök-kutató. Megállapításaira alapozta véleményét Szűcs Gábor fiatal budapesti kutató Petőfi halála című könyvében, ami 2011-ben jelent meg. A könyv Epilógusában olvashatjuk, hogy 2004-ben Kerényi Ferenc, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa egy olyan expedíciót készített elő, amely a "menekülési útvonal kb. 40-50 méteres sávját földradar- vizsgálatnak vetette volna alá, ezzel a módszerrel kimutatható lett volna a magányos sírok helye. Bár a kutatásra engedélyt kaptak a román nemzetvédelmi minisztertől, a magyar Honvédelmi Minisztérium elutasította a támogatást – idézi Borzák Tibornak, a Szabad Föld munkatárásának a Kerényivel készített beszélgetéséből Szűcs Gábor.
A fehéregyházi tömegsírokat nem vizsgálta meg senki
Ezt erősítette meg Szabó József, a Petőfi-emlékhely gondnoka is. A turulmadaras emlékmű hármas tömegsír fölé épült, 1897-ben a segesvári Petőfi-szoborral egyszerre avatták. A múzeumot Haller Lujza grófnő létesítette, a honvédsírok köré ő telepítette az emlékkertet, amit azóta sem bolygattak meg. A fehéregyházi polgármesteri hivatal tulajdonában levő múzeumhoz tartozik a Petőfi-emlékmű, amelyet az Ispán-kútnál, Petőfi feltételezett elestének a helye közelében állítottak 1969- ben. A Hunyadi László szobrászművész faragta domborművet megrongálták, vandál kezek nyomát az emlékmű Fehéregyháza felőli oldalán ma is őrzi. Helyére Gyarmathy János Petőfiről készült bronzplakettjét rögzítették.
A szobortalapzatból maradt követ – ami az első jel volt, de egy időben, feltételezhetően az útjavítások idején, a föld alá került – a hatvanas évek kezdetén Ajtay-Gecse Viktor marosvásárhelyi Petőfi-kutató kereste meg és állította vissza Ajtay Ernővel együtt. A forrás fölé kiépített emlékmű felállítását követően a kő eltűnt, és ma már a Sárpatak hídjánál levő másik emlékkő sincsen a helyén. Sokan keresik, ezért jó lenne, ha visszatennék oda, ahol volt. Dicséretes lenne az is, ha a fehéregyházi helyhatóság felismerné, hogy a Petőfi-kultusz ápolásából a helyi turizmust fel lehetne lendíteni. Ottjártunkkor, a különlegesen szép unitárius templom tornyából szemlélve a hajdani csata helyszíneit, gyalogos turisták csoportját láttuk a Monostorkert felé tartani, ahonnan egykoron Bem ágyúi halálra sebezték a szemben levő dombon tartózkodó orosz hadvezért.
Ha lenne szálláshely és elegendő személyzet, rendszeres emléktúrákkal legalább egynapos ott-tartózkodásra csábíthatnák a látogatókat. Ahhoz azonban a múzeum épületének a felújítása, az ispán-kúti emlékmű tágabb környezetének, a mindig szemetes parkolóhelynek a tisztán tartása is a község feladata lenne, akár önkéntesek igénybevételével. Legalább ennyivel tartozunk Petőfinek, akinek emléke, titokzatos eltűnése nemcsak az ötven évvel ezelőtti kutatóúton részt vevő Szilágyi Zoltánt, de e sorok íróját is gyermekként megbabonázta.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága
Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.
Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.
Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.
12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.
Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.
14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.
Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.
Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.
Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.
Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.
A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.  Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel. Krónika (Kolozsvár)

Tizenhárom pontos kiáltvány
Március Tizenhárom Sepsiszentgyörgyön 
Birtokába vette március 13-án Sepsiszentgyörgy új főterét a Március Tizenhárom nevű társaság. A harmadik alkalommal megszervezett akciójukon megfogalmaztak egy kiáltványt, természetesen tizenhárom pontosat, amelyet (mikor máskor?) 13 óra 13 perckor olvastak fel.
Bár korábban több száz diákot megmozgattak, az idei rendezvény csendesebbre, diszkrétebbre sikerült, noha online felületen (és csak ott) reklámozták rendesen.
– Idén kissé visszaesett a történet, ám ettől bensőségesebb lett, és így is létrehoztunk egy közösségi teret, ahol a résztvevők megnyilvánulhattak – nyilatkozta Pálffy Tibor színművész, az esemény egyik ötletgazdája.
Petőfi klasszikusából kiindulva a rendezvény „fő kérdése” az volt, mit kívánsz a talpad alá. A válaszok igen eltértek egymástól, volt, aki békét, szabadságot, mások füvet, iphone 6s-t, múltat, zoknit, zenét, tengerpartot, toleranciát, kreativitásórát a nyolcadik osztályba, Maseratit, aranyat vagy éppen felelős magyar kormányt kívántak. A mindenféle ideológiától távol tartott rendezvényen közfelkiáltással fogadták el a 12+1 pontot, amelyek többek között a másság elfogadását, a diákközpontú tanügyi rendszer bevezetését kérték. A „hetedik te magad légy”, hangzott el, de megfogalmazták azt is, hogy „nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni”, a 13. pont pedig az volt: „jövőre, ugyanitt”.
Pálffy szerint jövőben jobban bevonják az iskolákat, ahol március 13-a előtt a szabadságról kezdeményeznek beszélgetéseket. Ugyanakkor online be szeretnék vonni a történésekbe azokat a volt „március tizenharmadikásokat”, akik „kirepültek Szentgyörgyről”. 
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Ünnepünk akkor lenne igazi, ha városunkban megszűnne a széthúzás”
Rengetegen gyűltek össze március 15-én,kedden délben a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek. Az ünnepségen áldást mondtak a történelmi egyházak képviselői.
A székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred felvonulásával, a Vasszékely-szobor megkoszorúzásával, illetve a magyar himnusz eléneklésével kezdődött a Márton Áron téren tartott ünnepség, majd a történelmi magyar egyházak képviselői tartottak rövid beszédet.
Mátyás Károly katolikus főesperes úgy fogalmazott: ünnepünk akkor lenne igazi, ha városunkban megszűnne a széthúzás. Ferkő Andor református lelkipásztor Wass Albert gondolatiságát felidézve elmondta, rá kell ébreszteni a világot arra, hogy mi történt és mi történik velünk. „Ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk, és szabadító, útmutató, irányító Istenünk van” – magyarázta. „Sokan eljöttünk, de nemzetünk legszebb és legnagyobb ünnepe itt, Udvarhelyen még többet érdemelne” – mondta Kedei Mózes nyugalmazott unitárius lelkész.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei arra emlékeztetnek, hogy „a legkedvezőtlenebb helyzetekben elsősorban csak magunkra számíthatunk, saját erőnkre, saját közösségeink elszántságára” – jelentette ki Bunta Levente polgármester, akit évek óta először láthattak az udvarhelyiek felszólalni március 15-én.
Mint mondta, a szabadságharc bukása ellenére hősök voltak azok a székelyek, akik vérüket adták a hazáért. „Népünk alapvető jellemzője a szabadság szeretete, ezt évezredes történelmünk bizonyítja. Így nem tűrhetjük ma sem, hogy felülről irányítsanak. Nem tűrhetjük, hogy alacsonyabb rendű, kevesebb jogú népként kezeljenek bennünket. Nekünk jogunk van a jelenünket alakítani” – fogalmazott. Úgy vélte, március 15-én hőseinket ünnepeljük, míg jogainkat hiányoljuk, és napjainkban féltenünk kell azt is, amink van. Szerinte egy „szűk gazdasági csoportosulás igyekszik városunk szabadságát megnyirbálni, anyagi javait megszerezni, majd kiárusítani.” Ezek után Bunta kampánybeszédbe illő szónoklattal zárta mondandóját.
Hagyományőrző előadások
Az ünnepségen fellépett a Boróka Néptáncegyüttes, az Udvarhelyszék Fúvószenekar, a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyeskar és az Alla Breve Vegyeskar. Kulcsár-Székely Attila színművész egy Petőfi Sándor-verset  mondott el, majd a székely himnusz eléneklésével véget ért a Márton Áron téri megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

Kitüntetés a ma hőseinek: két személy és egy szervezet kapott Ezüst Tulipán Díjat
Kedden késő délután a Szakszervezetek Művelődési Házában adta át idei díjait a Szatmári RMDSZ. Idén is közösségépítés, oktatás-nevelés valamint ifjúság és sport témakörben adtak át díjat. Az eseményt a szatmárnémeti magyar középiskolák által összeállított műsorok tették ünnepibbé.
A nemzeti ünnep alkalmából a Szatmári RMDSZ minden évben átadja díjait. Kilenc esztendeje minden évben három díjazottat tüntetnek ki az idéntől Ezüst Tulipán díjnak elnevezett elismeréssel. Ez történt idén is a Szakszervezetek Művelődési Házában megtartott rendezvényen, melynek keretében középiskolások produkcióit láthattuk és rendhagyó történelmi előadást hallhattunk a forradalmi események kapcsán.
Elsőként Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlevőket. „Március 15-én önkéntelenül is visszatekintünk a múltunkra. Felidézzük az iskolában tanultakat, a nagyszüleinktől s azok őseitől a családjainkban megmaradt történeteket, hőstetteket emlegetünk, amelyeket kiemelkedő személyiségek vittek véghez. Egyetlen egy dolog közös bennük: a bátorságuk. Nekünk is meg kell ezt találnunk magunkban. Mert a magyar bátor nemzet. Több mint ezer év vihara sem tudja ezt kitörölni belőlünk. Pedig próbálkoznak. Minden évszázadnak megvan az az egy vagy több történése, amelynek tudatalatti célja az volt, hogy megtörjön minket: az akaratunkat, az erőnket, a bátorságunkat.” Pataki szerint a magyarság vezetőit egyre gyakrabban érik tervszerű támadások napjainkban és egy egész rendszer dolgozik azon, hogy a kiharcolt jogainkból visszavegyenek.
Dr. Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet kutatója, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseinek kitűnő ismerője rendkívül izgalmas és humoros előadásban idézte fel a forradalom első évfordulját. Cáfolta a Petőfivel kapcsolatos Oroszországba való menekülésről szóló elméleteket, szóba kerültek váltóhamisítók, huszárok, akik folyton leestek a lóról, de eredményes hadmozdulatok is. Sőt, az is kiderült, hogy az osztrákok is ünnepeltek 1849. március 15-én: az alkotmányuk napját.
"Március 15-én a forradalom hőseire emlékezünk, de nem szabad megfeledkeznünk a mai napok hőseiről sem" - vezette fel az Ezüst Tulipán díjak átadását Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke. Most is közösségépítés, oktatás-nevelés és sport-ifjúság témakörökben adtak ki díjat.
A közösségépítés kategória 2016-os díjazottja: Gönczy Gábor, a Szatmárnémeti Véndiákszövetség elnöke.
Szatmárnémetiben született 1960. június 30-án. A szatmári Magyar Líceumban érettségizik, ezt követően a Temesvári Műszaki Egyetemen szerez gépészmérnöki diplomát. Dolgozott az IPSUIC-ban (későbbi Saturn), majd 2003-tól részlegvezető egy szatmári vállalatnál. 1991-ben alapító tagja, 2004-től elnöke a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Véndiákszövetségnek, amely 1992-ben alakult és összefogja az összes diákot, aki Szatmáron tanult. A szövetség céljai közé tartozik a kapcsolatteremtés a szatmári iskolák között, az iskolai hagyományok megőrzése, kulturális rendezvények, kiállítások, könyvbemutatók szervezése, az iskolák és rászoruló diákok támogatása, iskolával kapcsolatos könyvek és kiadványok szerkesztése / kiadása és nem utolsó sorban az évenként megrendezésre kerülő Véndiáktalalkozók megszervezése, amelyeken általában 1500-2000 véndiák vesz részt. 2002-től tagja a Szatmárnémeti Székesegyház kórusának, 2008-tól  a Szatmárnémeti Székesegyház Egyháztanácsának, 2009-ben a Szent György Lovagrend lovagjává avatták, 2015-től a Szatmári priorátus priorja. Több évig volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatótanácsának tagja.
Gönczy Gábor igazi szatmári polgár: iskolatörténeti és a régi Szatmárral kapcsolatos dokumentumokat gyűjt és több helytörténeti, családtörténeti előadást tartott és írást közölt a helyi médiában.
Az oktatás-művelődés kategória 2016-os díjazottja: Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője
1956-ban született Szatmárnémetiben. A középiskola elvégzése után 1981-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a Bölcsészettudományi Kar magyar-francia szakán. Ezt követően előbb  Nagyváradon, majd Szatmárnémetiben tanított. 1991-től az újrainduló Szatmárnémeti Református Gimnázium tanára, aligazgatója majd 1995-től  igazgatója és magyartanára.
Az eltelt húsz év alatt  az intézmény  diákságának létszáma megtízszereződött, s mára óvodája, elemi és gimnáziumi tagozata, három párhuzamos osztállyal működő líceumi tagozata és kétéves posztlíceális szakosztálya van. Megerősödött  az iskola  ösztöndíjrendszere és  hivatalosan bejegyzett ECL és ECDL központtá vált. Szilágyi Éva a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kurátora, kuratóriumi titkára, s két évtizede a Láncos Egyházközség presbitere.
A több mint három évtizedes magyartanári tevékenysége során sok szakmai elégtételben volt része, de leginkább arra büszke, hogy tizenkét magyartanár, harmincnyolc lelkész  tanítványa volt, ezen felül sok-sok tanító, óvónő, színész, újságíró és közéleti személyiség, akik hivatásuk, munkájuk révén közösségünket szolgálják. Tanári, igazgatói és közemberi tevékenységéért  a Magyarországi Református Egyház Zsinata Makkai Sándor-díjjal tüntette ki, megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat (iskolaszervezés, közösségépítés), a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia-díját, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség pedig életmű díjával, az Ezüstgyopár-díjjal tüntette ki.
Az ifjúság és sport kategória 2016-os díjazottja: a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés
A MIK 1999-ben alakult, 16 éve töretlenül igyekszik összetartani a szatmári magyar ifjúságot. A szervezet jelenleg közel 150 bejegyzett taggal rendelkezik, amelyből 50 aktív tag rendszeresen részt vállal a rendezvények szervezésében és lebonyolításában. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nevéhez  olyan immár hagyománnyal bíró események fűződnek mint a Partiumi Focikupa, a Szatmári Ifjúsági Napok, a Nemzetközi Ifjúsági Sportnapok, a Hazafias Versek Versmondó Versenye és az ingyenes német nyelvtanfolyamok, társszervezőként pedig a kezdetektől részt vesz a Partiumi Magyar Napok, a Családi hétvége és a Március 15-i ünnepség  megszervezésében.
Mivel a fiatalok folyamatosan változó igényeinek nem könnyű megfelelni, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés az ifjúsági élet valamennyi szinterén igyekszik jelen lenni. A kezdetben csupán a magyar ifjúság összefogására és kultúrális rendezvényekre öszpontosító szervezet napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a diákok problémáinak feltérképezésére és lehetőségek szerinti segítségnyújtásra, továbbtanulási és ösztöndíj lehetőségek népszerűsítésére is, és teszi  mindezt természetesen a hagyományok megőrzésére ösztönözve a fiatalokat.
A MIK jelenlegi vezetői és tagjai eltökéltek abban, hogy továbbra is támogassák a fiatalok aktív társadalmi szerepvállalását, a fiatalokkal a fiatalokért az itthonmaradást népszerűsítve, hogy „A jövő veled ugyanitt" ne váljon tartalom nélküli szlogenné. „Köszönet az eddigi elnököknek: Bartha (Popomájer) Helgának, Kovács Jácintnak, Veres Norbertnak és Muresán Istvánnak" - mondta a díjat átadó Kereskényi Gábor. Az elismerést Muresan István jelenlegi MIK-elnök vette át.
A díjátadást a szatmári magyar középiskolák diákjainak előadása tette színesebbé. A Hám János diákjai énekeltek és táncoltak, a kölcseysek az  „A kőszívű ember fiai” című regény néhány részletét vitték színre, a refisek pedig az iskola gyermekkórusának és a Lelkészek Kórusának közös fellépésével emelték az est fényét. szatmar.ro

Nemzetünk fejlődik, ha hitében él
Az 1848-1849-es forradalom egyik legmarkánsabb alakja Petőfi Sándor Erdődön kötött házasságot Szendrey Júliával, ezért nemzeti ünnepünk egyik fellegvára a Bükk aljai település. Ennek megfelelően az Erdődi Petőfi Kör a történelmi egyházakkal karöltve szervezte meg az ünnepet. Képviseleti alapon jelen voltak Erdőd város testvértelepülései is.
Kedden délelőtt 11 órától az erdődi református templomban Rácz Ervin erdődi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét a Lukács írása szerinti evangélium 15. részének 16-tól 20-ig terjedő versei alapján. A tékozló fiú történetének sorsdöntő szakaszából szólt az Ige, amikor a kisebbik fiú, aki eltékozolta mindenét, mélységre jutott, magába szállt és elindult haza. Az igehirdető feltette a kérdést, vajon mi lett volna a megoldás, a cél abban a helyzetben? A megmaradás? Nyilvánvalóan nem, hanem az elindulás, a fejlődés, a tettek mezejére lépés. Hibásan mondjuk ilyenkor a következőt: segíts magadon, az Isten is megsegít. NEM! Segíts magadon, MERT az Isten segít. Az ő segítségéből merítünk erőt akkor, ha a tékozló fiúhoz hasonlóan eszünkbe jut identitásunk, az Atya háza, a hozzá való tartozás. Ugyanakkor az igehirdető elmondta, nemcsak nyelvében, hanem elsősorban hitében él a nemzet. Az Istenbe vetett hitünk ad nemcsak megmaradást, hanem fejlődést, kultúrát, jó és biztos utat. Szétesik nemzetünk is a kegyelem kötőanyaga nélkül. Nekünk, magyaroknak, van miben, van kiben reménykednünk.
Az igehirdetést követően Varga Sándor színművész szavalta el Arany János Él még az Isten című versét, majd Kereskényi Sándor irodalomtörténész Petőfi ars poeticájáról tartott tartalmas előadást. A tőle megszokott szókimondással rávilágított a lázadó, szenvedélyes és sokszor kegyetlen költő alkati problémáira. Népvezérnek készült, az is volt, de a szerinte gyáva, megalkuvó népet megvetette - belerúgni mégsem volt képes. - mondta Kereskényi, hozzátéve: Petőfi e meghasonlás elől menekült a honvédtiszti egyenruhába, ami már messze nem költő küldetés volt számára. Mégis miért fordulunk minden március 15-én Petőfi felé, és éltetjük könnyesen? Ez a sorsunk, a magyar sors üzenete: a magyar ember a magát demokratikusnak hirdető imperátort imádja.
Az istentisztelet után 12 órakor a templom előtt található Petőfi-Szendrey szobornál folytatódott az ünnepély. Lukács Gyöngyi az erdődi iskola aligazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket, beszédet mondott Ovidiu Duma erdődi polgármester és Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Ezután Mészáros Mónika magyartanárnő felkészítésében az erdődi diákok műsora következett, majd koszorút helyeztek el a szoborcsoportnál.
Jelen voltak az Erdődről elszármazottak és a környező településeken lakók is, Szatmárhegyről, Dobráról, Halmiból, Kismajtényból is érkezett egy-egy küldöttség, valamint a magyarországi testvértelepülések, Napkor, Nagyecsed és Szakoly küldöttsége. szatmar.ro