Az RMPSZ váltja az Iskola Alapítványt?
Miközben a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint ezen a héten közzéteszik a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési pályázatok kiírását, jelen pillanatban még egyetlen érintett szervezet sem tudja hivatalosan, hogy Erdélyben ki folyósítja majd a magyarul (is) tanuló diákoknak a magyar állam nyújtotta támogatást. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke úgy tudja, a program lebonyolítása átkerül az RMDSZ működtette Iskola Alapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetséghez (RMPSZ). Erre azért is van szükség, mivel az RMDSZ számos esetben és sok helyütt saját népszerűsítésére, kampányfogásként használta a magyarországi támogatás folyósítását. Az igénylő űrlapokat a párt székházaiban lehetett beszerezni vagy a párt aktivistái osztogatták, a magyarok lakta vidékeken – különösen a szórványban és az eldugottabb településeken – az emberek úgy tudták, hogy ezek a többnyire jelképes összegek „az RMDSZ-től jönnek”. Az új magyar kormányzat nem kívánja egyik vagy másik romániai politikai szervezetet előnybe hozni azáltal, hogy a magyar adófizetők pénze fölött diszponálhat.
Az RMDSZ sajtója és az Iskola Alapítvány nyilatkozatháborút indított az Orbán-kormány ellen e támogatás ürügyén is, mondván, nincs semmi ok arra, hogy elvegyék a párt alapítványától ezen összegek folyósításának lehetőségét. Ráadásul szerintük kormányközi egyezmény kötelezi Budapestet arra, hogy az ebben nevesített Iskola Alapítványnak adja ezt a jogosultságot. A nemzetpolitikai államtitkárság felrúgná a kormányközi egyezményt, ha az RMPSZ-re bízná a pályázatokat. Az RMDSZ hozzájárulása nélkül nem is lehetne módosítani ezt – szögezte le a pártsajtónak Nagy Zoltán alapítványi igazgató, aki nem mellékesen Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett államtanácsosként van fizetve. Ez alig burkolt utalás arra, hogy diplomáciai vita származhat abból, ha Budapest elveszi az RMDSZ-től a forintmilliók kezelését.
A kormánypárti magyar média úgy tudja, hogy a kabinet berkeiben megszületett az elvi döntés arról, hogy az oktatási-nevelési támogatás kezelése nyolc év után visszakerül a pedagógusszervezethez. Romániában ugyanis az első Orbán-kormány idején az RMPSZ utalta a finanszírozást, a diáktámogatás bevezetése is annak köszönhető, az MSZP és az SZDSZ hatalomra kerülése után bízta meg a Medgyessy-kabinet az RMDSZ Iskola Alapítványát a program lebonyolításával.
A támogatások kiírása ügyében különben azután gyorsultak fel az események, hogy április 18-án a budapesti Fővárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyarság forrásai fölött a jövőben rendelkező Bethlen Gábor Alapkezelő bejegyzése, ezzel elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől; az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik. A Szülőföldön magyarul program keretében az a határon túli szülő jogosult a 20 ezer forintos támogatásra, aki magyar nyelvű képzésben vagy oktatásban részesíti gyermekét; idén a támogatottak köre kibővül az óvodásokra is. A nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő közleménye szerint már ezen a héten megjelennek az oktatási-nevelési pályázatok, amelyek szakmai előkészítése befejezés előtt áll, a nyári programok pályázatait pedig előreláthatólag május közepén írják ki. Emlékeztettek arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános és középiskolai diákok, valamint egyetemi hallgatók a következő tanév szeptemberétől jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevő szakmai szervezetek segítségével ezt a határidőt az idén is tartani fogják.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Találkozó a Szivárvány csapatával
Nagyvárad – Harminc éve jelent meg először az országos Szivárvány gyermeklap. A kerek évforduló alkalmából országos turnéra indult a folyóiratot készítő kis csapat, s az első állomás Nagyvárad volt.
Az Antonio Alexe sportcsarnokban kedden nemcsak Bihar megyéből, hanem Arad, Szilágy és Temes megyékből is jöttek gyerekek, hogy megismerkedjenek azokkal, akik írják-rajzolják a gyereklapot; nem utolsósorban Csipikével és Kukucsival is találkoztak, akik ez alkalomból varázsport ettek, hogy embernagyságúként mutatkozhassanak a gyerekek előtt. Kezdetben Zsigmond Emese főszerkesztő köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: talán még soha nem érezte ennyire szorosnak a kapcsolatot a szerkesztőség és a gyerekek között, s ehhez azok a táborok is hozzájárulnak, melyek során rendszeresen találkoznak az olvasókkal. Kis csapat
Bemutatta a maroknyi csapatot, amellyel hétről hétre dolgoznak azért, hogy a folyóirat megjelenjen, és eljusson a kis olvasókhoz. Köszönetet mondott Biró Rozália alpolgármesternek, Wagner Izabellának, az alpolgármester asszony munkatársának, Pető Csilla parlamenti képviselőnek, Farkas Tünde tanfelügyelőnek, majd Tóth Ágnes nagyváradi költőt köszöntötte, akinek írásait rendszeresen közli a Szivárvány. Később Tóth Ágnes el is mondta a Zireg-zörög című versikét, amellyel a folyóiratban is találkozhatnak a gyerekek.
A találkozó a gyerekek előadásával folytatódott: felléptek többek között a szilágysomlyói Szederinda együttes tagjai, akik citerán játszottak, a szalárdi Kispitypangok, a margittai iskola tanulói s a nagyváradi George Coşbuc iskola IV. B osztályosai, akik nemzeti dalokat adtak elő. Nagy sikere volt az aradi Csiszár Balázsnak, aki a Kormorán együttes Isten ujja című számát adta elő. Koncert
A találkozó második felében Gryllus Vilmos szórakoztatta a gyerekeket megzenésített versekkel. Elhangzott többek között Kányádi Sándor Somvirág, valamint Alma, Alma, piros alma című megzenésített verse, továbbá néhány dal a Biciklizős, valamint a Maszkabál című lemezekről.
Neumann Andrea
erdon.ro

Az alapvetés
A romániai Iskola Alapítvány nem érti, hogy a magyar kormány miért nem tájékoztat az egyetlen olyan sikeres erdélyi támogatási rendszerről, amely gyakorlatilag minden magyar családhoz eljutott.
A romániai Progress Alapítvány csodálkozik, hogy miért szünteti meg a magyar kormány a státusztörvény alapján beindított működtetést, illetve miért számolja fel az intézményrendszert. Pedig sem az értetlenségre, sem a csodálkozásra semmi ok. Mindkét alapítványt különböző államközi egyezmények alapján az RMDSZ működtette, a jelenlegi magyar kormány pedig le akar számolni azzal a szervezettel, amely még Markó Béla után sem vágja magát hasra előtte, és a romániai magyarságot érintő kérdésekben saját véleménye van.
Egy erőteljesen központosított vezetésben viszont önálló gondolkodás nem létezhet, mivel nem vág össze az éppen uralkodó ideológiával. Az alapvetés, amint azt manapság Budapesten mondani szokás, a következőképpen nézhet ki: létre kell hozni egy tizenötmilliós, erőteljesen központosított nemzetet, amely kellő súllyal részt tud venni a világ újrafelosztásában. Ehhez szükséges a kettős állampolgárság, amellyel a Magyarországon apadó születésszám és kivándorlás ellenére is el lehet érni ezt a számot.
A magyarok lakta, jelenleg még mindig határon túliaknak mondott területek magyar jellegű megőrzése csupán annyira érdekes, hogy előőrsei lehessenek egy magyarországi gazdasági terjeszkedésnek. Következésképpen a szóban forgó országokban a nemzetiségi jogokért folytatott küzdelemnek semmi értelme, hiszen nemzeti összefüggésekben a magyarországi kézi vezérlés majd mindent elintéz.
Hasonló logika alapján a bukaresti parlamenti jelenlét is teljesen fölösleges, a kettős állampolgárok majd megtalálják a maguk képviseletét az Országgyűlésben. Mivel a romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai magyar nemzetiségek sajátosságait, az illető országok jog- és intézményrendszeréhez, gazdasági-társadalmi valóságához igazodó mindennapi életét nem lehet egyetlen tollvonással vagy üzenettel eltörölni, és valamennyiüket beterelni az egyazon irányba tartó közös nemzeti országútra, a fenti ideológia szempontjából olyan eljárásokra van szükség, amelyek kommunikációs szempontból is eladhatóak, magyarázhatóak.
Demokráciáról beszélve például Erdélyben olyan politikai erőt kell létrehozni, amely alá tud fűrészelni az RMDSZ-nek, pénzügyi szempontból pedig azokat az intézményeket, szervezeteket vagy magánszemélyeket kell előnyhöz juttatni, akik a nemzeti ideológiai gépezet csavarjai.
Csakhogy ebben a logikában van azért egy olyan tényező, amely felboríthatja a művet. Ez pedig nem más, mint az erdélyi magyarok sok évszázados önállósága. Gondolkodásban, lelkiségben, életvitelben, a szülőföld megőrzésének a méltóságában. Jórészt ugyanis az életnek más iskoláit járták ki. Akár iskolaalapítvány nélkül is.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szeptembertől utazhatnak a határon túlra az anyaországi diákok
Javában készülnek az erdélyi és a partiumi megyék a magyarországi diákok fogadására, miután az elmúlt héten megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Ennek keretében a magyarországi közoktatási intézmények diákjainak határon túli magyar területekre szervezett kirándulásait finanszírozza az Orbán-kormány, idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfőhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár eközben arról tájékoztatott, hogy két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint a 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki, és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra. A pályázatokat június 3-áig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-éig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, a kirándulások már szeptembertől indulhatnak. 
Adatbázisok Erdélyből
Erdélyben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) működik együtt partnerként az Apáczai Közalapítvánnyal. Sándor Krisztina MIT-elnök a Krónika kérdésére elmondta, jelenleg a közalapítvány honlapjára tervezett adatbázis elkészítésén dolgoznak. Ennek keretében azt szeretnék, ha a magyarországi diákok nemcsak helyszínek és útvonalak közül választhatnának, amikor az erdélyi turisztikai látványosságok vagy kulturális értékek között keresgélnek, hanem egy ifjúsági rendezvénynaptárt is összeállítanának számukra, hogy a városnézések, túrázások mellett helyi ünnepekbe, ifjúsági rendezvényekbe is betekintést nyerhessenek. A MIT-esek ugyanakkor egy másik adatbázist is összeállítanak, amelyben az úgynevezett magyar közösségi – egyházi vagy ifjúsági – szálláshelyeket jelenítenék meg, hiszen egy kollégium vagy vendégház sokkal elérhetőbb árú, mint egy kereskedelmi szálláshely. Természetesen a vendéglátósok is jelezhetik a közalapítvány felé, ha szeretnének kapcsolódni a programhoz, tudtuk meg. Sándor Krisztina ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adatbázisok még nem véglegesek, rendezvényszervezők és közösségi szálláshelyeket üzemeltetők jelentkezését egyaránt várják. A MIT-elnök közlése szerint az általuk begyűjtött adatok hamarosan az Apáczai Közalapítvány honlapján is elérhetőek lesznek.
Külön utakon
Eközben az erdélyi és a partiumi megyék javában készülnek az anyaországi diákok fogadására. Úgy tűnik azonban, hogy van, ahol e tekintetben is külön kezdett el szervezkedni az EMNT és az RMDSZ. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke lapunk érdeklődésére arról számolt be, hogy jelenleg egyeztetnek az magyar oktatási minisztériummal, és azon keresztül ajánlják majd a bihari látnivalókat. Addig feltérképezik az olcsó szálláslehetőségeket, s a tervek szerint majd idegenvezetést is biztosítanak a környékre látogató diákoknak. Eközben Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával, illetve az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel együttműködve már évekkel ezelőtt több könyvet jelentettek meg, amelyek a bihari látnivalókat ismertetik. A szövetség munkatársai ezeket az információkat rendszerezték most, és egy úti csomagba foglalva eljuttatták a határhoz közel eső magyarországi települések iskoláiba, a különböző testvértelepülések önkormányzataihoz. Terveznek továbbá egy honlapot is, ahol a bihari úti célokat népszerűsítik majd.
Hasonló a helyzet Szatmár megyében is, ahol az RMDSZ és az EMNT egyaránt készül a magyarországi kiránduló gyerekek fogadására. Veres-Kupán Enikő Szatmár megyei EMNT-elnök kérdésünkre elmondta, már megkezdték a szervezést a diákcsoportok fogadása érdekében, akiknek lehetőség szerint idegenvezetőt is biztosítanának. Turisztikai egyesületekkel közösen már terveztek útvonalakat, amelyek érintenék például az Ady-szülőházat vagy Kölcsey szülőfaluját, Sződemetert. Veres-Kupán arra is hangsúlyt helyezne, hogy a közös múltra felhívják a gyerekek figyelmét, például azáltal, hogy összehasonlítják Nyíregyháza és Szatmárnémeti főterét, az egy időben, hasonló stílusban készült épületeket. A szálláslehetőségek tekintetében az elnök az iskolai kollégiumokban lát lehetőséget. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök eközben arról számolt be, hogy egy európai uniós finanszírozású pályázat keretében most készül egy, a környék látványosságait népszerűsítő turisztikai kiadvány, ezzel szándékoznak felkeresni magyarországi iskolákat. A román nyelvű változat már kész van, hamarosan a magyar nyelvű is lesz, így hozzákezdhetnek a népszerűsítéshez. A szórólapban szerepelnek emlékhelyek, épületek, mint például a nagykárolyi Károlyi-kastély, a kaplonyi Károlyi-kripta vagy az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély.
Konkrét javaslatokkal rukkolnak elő
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, és minden eszközünkkel támogatjuk a program sikerességét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Papp Előd, az EMNT alelnöke. A Hargita megyei politikus arról, hogy konkrétan mit terveznek Hargita megyében, nem beszélt, mint mondta, az EMNT partnerszervezeteként működő Magyar Ifjúsági Tanács eddig is foglalkozott és ezután is foglalkozik a kérdéssel.
Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére arról számolt be, hogy már az elmúlt évben szorgosan dolgoztak azon, hogy a Székelyföld környékét válasszák a határon túli gyerekek kirándulásuk célpontjául. Mint részletezte, Hargita megyének tíz testvérmegyéje van Magyarországon, így több ezer gyerek járt már ezen a vidéken, de további csoportok fogadására is készen állnak. Borboly arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén több panzióval, szállásadóval is felvették a kapcsolatot és közösen három-, négy- vagy akár ötnapos csomagajánlatokat készítettek előnyös áron, abban bízva, hogy sok anyaországi iskola a Székelyföldet, és ezen belül Hargita megyét is választja. Borboly hangsúlyozta, ezek az ajánlatok a testvérmegyék honlapjain is elérhetőek. „Szeretnénk, hogy olyan látványosságokat tekintsenek meg a magyarországi gyerekek, amelyek identitásuk megerősítésében szerepet játszhatnak, amelyek révén átfogóbb képet kapnak a székelyföldi eseményekről, történésekről” – mutatott rá célkitűzéseikre a tanácselnök. Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a kirándulások nemcsak a természeti adottságok feltérképezéséről, az állatvilág megismeréséről, híres helyszínek megtekintéséről szólna, hanem a helyi gyerekekkel kialakított ismeretségről, barátságokról is. Sőt a tanácselnök tervei között szerepel a Hargita megye három szórványmegyéjében (Beszterce, Temes és Aranyos) élő gyerekek bevonása is a programba. Javaslatukat már továbbították a magyar állam illetékes szerveihez.
Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa, az SZNT sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, nyolcnapos úti csomagot állítottak össze az anyaországi diákok számára, ebből hét napra háromszéki látnivalókat ajánlanak, és egy napra a Brassó megyei Törcsvári-szoros megtekintését javasolják. A könnyen áttekinthető programban természeti látnivalók, történelmi vagy irodalmi vonatkozású emlékművek, székely jellegzetességek és szórakozás is szerepel. Gazda arról is beszámolt, hogy a programhoz olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket is csatoltak, ezt általában diákbentlakásokban, diákétkezdékben oldanák meg, a csillagtúrákra csomagba vihetnék magukkal a kiránduló gyerekek az elemózsiát. Háromszéken az anyaországi diákok a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben sétálhatnak, borvizet kóstolhatnak, szalonnát süthetnek, megidézhetik Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György emlékét, találkozhatnak mészégetővel, faragómesterrel, de utazhatnak kisvasúton vagy megtekinthetik a székely lovas íjászok bemutatóját. Az útianyagot a Kovászna megyei önkormányzat már eljuttatta a testvérmegyék, testvértelepülések önkormányzataihoz, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy továbbküldik az iskolákba. A javaslatot elküldték az Apáczai Közalapítványhoz is, hogy azt a Határtalanul program keretében népszerűsítse.
A Marosvásárhelytől mintegy félszáz kilométerre fekvő Holtmaros református lelkésze, Bartha József lapunknak elújságolta, hozzájuk már péceli, solti és bonyhádi diákcsoportok jelentkeztek be, akiket a helyi iskolások fogadnak majd. A lelkipásztor a kirándultatási rendelkezés megjelenése előtt is vállalta az erdélyi útikalauz szerepét. Négy éve, nyaranta jönnek hozzá Magyarország különböző településeiről gyermekcsoportok. „Egy hetet, tíz napot Erdély különböző történelmi helyein töltünk. Esténként a tábortűz mellett történelmünkről, harcainkról, várainkról, megmaradásunkról mesélek” – számolt be tevékenységéről a tiszteletes. Mint mondta, egy ilyen út után valamennyien feltöltődve, megváltozva tértek haza.
Krónika (Kolozsvár)

Otthon, a könyvek között
A könyvek szeretetéből indult, mára négy városban Erdély egyik legjelentősebb könyvhálózatát és első könyvlerakatát vezeti. Szembenézve az új kihívásokkal, dacolva azokkal, akik temetik a könyveket, a vásárlói igényeknek eleget téve sikerrel veszi az akadályokat és bizakodva tekint a jövőbe. Trombitás János könyvkereskedőt, üzletvezetőt az erdélyi vásárlói közönségről, az olvasási szokásokról, cégpolitikájáról kérdeztük.
– A könyvkereskedés, mint bármi más, elsősorban gazdasági tevékenység. A profitszerzésen túl azonban a könyvkereskedő óhatatlanul egy kulturális tevékenységet, a népművelés egy formáját vállalja fel. Hogyan lehet eleget tenni ennek a látszólag kettős szerepnek? 
– A könyvkereskedés elnevezés talán túl kommersz, ugyanis nem az a helyes jelentése, amivel az emberek első hallásra asszociálják. Persze kereskedés révén vásárlóinkra vagyunk utalva, éppúgy, mint bármely más gazdasági ágazatban próbálkozó befektető, viszont a kiindulópont, a motiváció annál mélyebb, nemesebb. Kisvállalkozásként indultunk, saját megérzéseink szerint, de így most visszanézve a kezdetekre, végtelenül örülök, hogy ezt az irányt követtük mindig újabb, kisebb-nagyobb változtatásokkal, ahogy azt az aktuális piac kívánta. Nehéz mindig résen lenni, a vásárlói közönséget annyira magunk mellett tartani, hogy akár a kezdetekben még hiánycikket jelentő jónéhány könyvcímet nálunk keressék, tőlünk várják. Elmondhatom, minket mindig vásárlóink alakítottak, viszont egyáltalán nem könnyű lépést tartani velük. Nem minden boltunkban ugyanazon könyvek jelentik a legkeresettebb címet, ami persze teljesen logikus, ha egy közgazdásszal beszélgetünk a jelenségről, hiszen más város, más elvárások, és soha nem a vállalkozó alakítja célközönségét, hanem ez pontosan fordítottan zajlik. Nehéz ezt követni. Mondok egy példát. Kezdők voltunk még a szakmában, és talán régi vásárlóink még emlékeznek, hogy akkortájt többnyire gyerekkönyvek sorakoztak boltunk polcain, később olyan könyvcímekkel bővítettük felhozatalunkat, melyekről mi úgy gondoltuk, miután mi is megismertük az illető könyveket, talán azok is tetszenének a város lakóinak. Ez a jelenség, beszerzési technika teljesen szubjektív hagyatkozás volt, ezt akkor teszi az ember, amikor még nem ismeri vásárlói közönségét, és még a szakmát sem ismeri úgy, ahogyan azt a környezete esetleg követelné tőle. Az volt nehéz a kezdetekben, hogy nem lehet a könyvpiacot bestseller és egyéb könyvek kategóriájára bontani, illetve ha lehetne, sem jelentené az előző minden vásárlói csoportnál a biztos érdeklődést, így a biztos jövedelmet. Nem is szabad ennyire kettősen gondolkozni. Véleményem szerint, aki a könyveknek csak a gazdasági oldalát látja, nem folytat sikeres politikát. Nem török mások felett pálcát, mindössze saját tapasztalatból vonom le a következtetést, hogy amennyiben családunk nem szeretné ennyire a könyveket, bizonyára már sokszor abbahagytuk volna, és valami máshoz folyamodtuk volna, ami fogalmam nincs, mi lenne... Az embernek vannak ötletei, viszont kevés az, amit igazán lelkesen tenne, és úgy látom, nincsen még egy olyan szakma, amiben ennyire otthon éreznénk magunkat.
– Gyakorta hallunk a Gutenberg-galaxis „válságáról”, a digitális éra, úgy tűnik, átalakítja az írásbeliség kultúráját. Érezhető ez a jelenség a könyvkereskedelemben, illetve jelent-e valamiféle kihívást, alkalmazkodást az esetleges változáshoz?
– Ezzel a problémával gyakran fordulnak hozzánk egy lehetséges válasz reményében. Sajnos én csak véleményt tudok mondani, ami remélem, még hosszú ideig megállja a helyét. Nekem ilyenkor mindig a lányom jut eszembe, aki egyetemi évei alatt soha nem tanult számítógépről, ugyanis szép lassan már sehol nem jelent újdonságot, hogy tankönyv helyett elektronikus forma mellett döntenek, ha segédanyagról van szó. Nem vagyok én az újítások rosszindulatú kritikusa, hiszen nagyon praktikus, amit gyakorolnak, teljesen érthető, viszont visszatérve a lányomra, ő nem tudta ezt a hidegolvasást gyakorolni. Így neveztük el a monitorról való élettelen olvasást. Rengeteg vásárlónk van, aki ugyanezt vallja, szüksége van arra, hogy kézbe vegye, érezze a könyvet, vagy esetleg az új könyv illatát beszívja, és azzal megteljen. Ezek mind olyan élmények, melyeket csakis és kizárólag a könyv, az újság, tehát a klasszikus írás jelensége nyújthat számunkra. Hál’ Istennek túlnyomórészt ilyen emberekkel van dolgunk. Leegyszerűsítve, természetesen kihívást takar a digitalizált világ a régire nézve, nekünk kultúrakedvelő emberekként csak azt kell eldöntenünk, hogy belefér-e még a könyv ebbe az új világba, tudjuk-e a kettőt ötvözni, ezt a kettősséget gyakorolni, és hogy egyáltalán szeretnénk-e igazán.
– Jelentős időt, energiát fordítanak az anyaországi könyvek importjára, magyarországi könyvkiadókkal, kereskedelmi hálózatokkal vannak állandó kapcsolatban. Üzletpolitikájukat tekintve milyen arányban dolgoznak hazai illetve magyarországi kiadókkal? 
– Könyvválasztékunk nagyobb része valóban külföldi eredetű, ami részben a kezdetekre vezethető vissza. Korábban kezdtünk el könyvesboltot nyitni, mint ahogy azt esetleg az itthoni könyvpiac megengedhette volna. Akkoriban még nem volt olyan szintű felhozatala az itthoni kiadóknak, hogy egy gazdag könyvesboltot ellássanak, és sajnos mindaddig nem is lesz, amíg a magyarországi kiadók jobb ajánlatot biztosítanak a szerzőknek. Rengeteg könyv írója hazai, viszont az anyaországi fővárosig megy el egy számára kedvező ajánlatért. Vásárlóink túlnyomórészt a nem itthoni kiadásokat keresik, ami nem kizáró jellegű, hiszen vannak olyan hazai (sőt akár marosvásárhelyi) kiadók, akik mai napig szakmai szemmel figyelik a fejlődést, és tudnak lépést tartani az igényekkel. Különféle szakkönyvek, nyelvi, orvosi, jogi és sok más tudománybeli kiadások csakis Magyarországról szerezhetők be, de emellett megtalálhatóak a gyerekkönyvek, szépirodalom, kortárs- és szórakoztató irodalom, és így folytathatnám tovább, viszont nem hanyagoljuk el a hazai kiadók keresett címeit sem. Amint már korábban is mondtam, minket mindig a vásárlói igények alakítanak, éppen ezért, a kérdésre válaszolva, valóban kevesebb hazai kiadás található könyvesboltjainkban, mint magyarországi. – A kövesdombi Kobak könyvesboltban, illetve a könyvlerakatnál is itthon újdonságnak számító tevékenységet kezdtek el: felolvasó délutánokat, könyvbemutatókat szerveztek. Várható ennek folytatása az új könyvesboltban is?
– Már korábban is szerettünk volna hasonló rendezvényeket, viszont legelső könyvesboltunk ezt fizikailag képtelenné tette. A gyerekektől indulunk mindig el, legtöbb kövesdombi Kobak-program is nekik szólt, ők azok, akik nagyon fogékonyak, és végtelenül szeretik az újdonságokat. Jelenlegi főtéri Kobak könyvesboltunkban is nekik fogunk elsősorban programokat szervezni, ilyen lesz a június eleji gyermeknapi programsor is. A könyvbemutatók kedvelőinek sem fordítunk hátat, ugyanis a nyár folyamán Dr. Gellérd Judit Ahol leoldom saruimat. Arcok és szent helyek –- erdélyi szemmel című könyve kerül bemutatásra.
– Végül óhatatlanul feltevődik a kérdés: Milyen az itthoni könyvkultúra? Olvasnak-e, vásárolnak-e könyvet a marosvásárhelyiek és mit? 
– Könyvesboltunkban elsődlegesen törzsvásárlóink fordulnak meg, akik végtelenül sokszínűek, és korosztálytól vagy csak egyéni ízléstől függően más és más könyveket kedvelnek. Próbálom gondolatban korosztályoknak megfelelően tagolni és elhatárolni a vásárlókat, de így is csak általánosságokra jutok, például a szülők, nagyszülők gyerekkönyveket keresnek, de éppúgy lépést tartanak az újonnan megjelenő, különféle kategóriába sorolható kiadványokkal is. Ez elmondható a fiatalabb korosztályokról is, az ők esetükben viszont már gyakoribb a bestseller és a szakkönyvek sokfélesége. Azt hiszem, nem lehet ennyire sztereotipizálni... Amit általánosságban elmondhatunk vásárlóinkról, hogy vagy a könyvszeretet cselekedetében, vagy pedig az erre való nevelés vágyában keresik a könyveket. 
Balogh Erzsébet 
www.kozpont.ro
Erdély.ma

Tiszta lapokkal 
A romániai politikai életben alighanem egyedülálló az a módszer, amellyel hiteles, tiszta politikusok gyülekezetévé szeretne válni a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt: az alakulat leendő tisztségviselőinek vagyonnyilatkozatot kellene letenniük, és a továbbiakban a közösség előtt kellene elszámolniuk esetleges gyarapodásukról. Így kívánják kiszűrni az opportunistákat, a politizálást saját üzleti céljaikra kihasználókat, az ügyeskedőket, és így akarják megszólítani a politikából, közéletből, pártokból kiábrándultak egyre nagyobb táborát.
Hogy mennyire lesz sikeres az elképzelés, egyelőre nem lehet tudni, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy egyáltalán felmerül a feddhetetlenség iránti igény – a már létező két magyar politikai szervezet ugyanis nem tartotta ezt fontosnak, valamiképpen magánügyének tekintette a politikusok vagyoni helyzetét, s ráadásul az utóbbi időben korrupciós botrányok is rombolták a beléjük vetett bizalmat. A már-már lehetetlennek tűnő küldetés valamiképpen az útra induló legkisebb királyfi történetét idézi: a harmadik, hivatalosan még meg sem született párt próbálkozik olyasvalamivel, ami sem az RMDSZ-nek, sem az MPP-nek nem sikerült. Persze, ezúttal sem biztos a célba érés: a szervezetépítés megannyi buktatója, a romániai politikai élet habitusa, a Dâmboviţa-parti módszerek átszivárgása, a haszonlesők hada, a magyar alakulatok versenyhelyzete és az együttműködési kényszer kettőssége számos botlás, megalkuvás csapdáját rejti magában, amit okosan kell majd kikerülnie az új pártnak. A Tőkés László által vallott értékrend felvállalása, a magyar kormánnyal kiépített partnerség mindenesetre jó vértnek tűnik, mint ahogyan a Toró T. Tibor által tegnap újfent kinyilatkoztatott, a magyar közösség számára fontos ügyekben az együttműködésre való hajlandóság is józan, felelősségteljes magatartásnak látszik. Annál érthetetlenebb viszont a ,,nagyobbik testvér” gőgje: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnapi nyilatkozatában történelmi hibának minősítette a néppárt törvényszéki bejegyzésére irányuló kezdeményezést, és ismét a megosztottság veszélyének álságos retorikájával üzent hadat.
Azt egyelőre csak találgatni lehet, miként alakul majd a magyar szervezetek közötti viszony a továbbiakban. Annyit azonban már a mesékből is tudunk: az járhat csak sikerrel, aki képes megtalálni és megbecsülni szövetségeseit.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi magyar konzultáció
Az RMDSZ a héten megkezdi az erdélyi magyar közösség konzultációját a szövetség közép- és hosszú távú stratégiájának kidolgozása végett. A következő időszakban 250 000, nyolc kérdést tartalmazó kérdőívet osztanak szét Erdély 16 megyéjében, de 125 000 tájékoztató szórólapon és 10 000 plakáton is népszerűsítik az akciót.
A cél az, hogy valós és nagyon pontos képet kapjunk a magyar közösség gondjairól és elvárásairól – közölte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szerint a konzultáció néhány hónapig tart, és a végén ,,lesz egy olyan leltárunk, amelynek alapján kidolgozhatjuk közép- és hosszú távú stratégiánkat”. Az adatokat a nyár folyamán összesítik és feldolgozzák, így őszre már körvonalazódnak az elvárások. A kérdések az életszínvonallal kapcsolatos elégedettségi szintre, a helyi hatóságokra tartozó gondokra, az RMDSZ prioritásaira vonatkoznak, és azt is felmérik, mennyire elégedettek a választók az RMDSZ tevékenységével, illetve hogy kire akarnak szavazni a 2012-es helyhatósági választásokon. A kérdőívet kitöltő személyek kérdéseket is feltehetnek az RMDSZ vezetőinek. A konzultáció lebonyolításában mintegy ezer személy vesz részt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László EMNT-elnök a leendő néppárt céljairól
Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László, előválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát indítana. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Krónikának adott interjúban úgy véli: az általa ajánlott újfajta összefogás nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben, a bejegyzés előtt álló EMNP pedig a legmodernebb párt lesz Romániában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt alapítását kezdeményező bizottság tagjai csütörtökön benyújtották a bejegyzéshez szükséges iratokat és aláírásokat az illetékes bukaresti bírósághoz. Mi indokolja egy új magyar politikai alakulat létrehozását ma, Romániában? Ön szerint mennyire van fogadókészség az erdélyi magyarok körében az új párt iránt?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása nem öncél, hanem az új párt az erdélyi magyarok politikai eszköze kíván lenni. Ezelőtt kilencven esztendővel Kós Károly már „kiáltotta a célt”, a magyarság nemzeti autonómiáját, és a hozzá vezető utat is megmutatta: „Dolgozni kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk” – írta teremtő nekifeszülésében. A Kiáltó Szó közel egyszázados évfordulóján mi ehhez a hagyományhoz nyúlunk vissza: élni akarunk, magyarként akarunk boldogulni szülőföldünkön, tehát dolgozni fogunk, munkára szerveződünk. Semmi többről vagy kevesebbről – erről van szó. A megmaradásunkhoz elengedhetetlen az önrendelkezés kivívása. Ennek kimunkálásához megítélésünk szerint egy új eszközre is szükség van – ezt pedig egy hatékony, kis költségvetésű, ám modern és európai néppártban látjuk. Az EMNP a legmodernebb párt lesz Romániában. Az iránta való igényről elég, ha annyit mondok, hogy közel harmincezer aláírást, fölös csinnadratta nélkül, rendkívüli gyorsasággal gyűjtöttünk össze – rövid idő alatt eleget tudtunk tenni Európa legkirekesztőbb párttörvénye előírásainak.
– A fogadtatáshoz tartozik az is, hogy az EMNP leendő politikai ellenfelei – vagy akár partnerei – nem várják tárt karokkal az új alakulatot. Szász Jenő MPP-elnök például megkésett, felesleges kezdeményezésnek nevezte az Ön pártalapítási szándékát, az RMDSZ pedig egy belső, részletesen nem ismertetett felmérésre hivatkozva állítja, hogy a romániai magyarság 80 százaléka nem akar újabb pártot, nem ért egyet a magyar közösség „megosztásával”. Ezekről mi a véleménye? – Mindenki a maga lovát dicséri – és ez önmagában így is természetes. Túl azonban az önös pártérdekeken, mégiscsak el kell tudnunk fogadni azt, hogy a sokszínűség, a politikai pluralizmus európai, sőt egyetemes érték. Mifelénk még mindig az a felfogás dívik, hogy csakis mások ellenében, mások puszta létjogának a tagadásával tudjuk megmutatni a saját erőnket. Mi nem valami vagy valakik ellen, hanem valakiért és valamiért: az erdélyi magyarságért, magyar közösségünk jövőjéért szervezkedünk – és ennek érdekében nem legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk a másikat. Egy olyan időszakban, melyben a tényleges megosztás már olyan mértékeket öltött, hogy erdélyi közösségünknek több mint a fele már el sem megy szavazni, vagy netalán román pártokra voksol – ebben a helyzetben végre már vegyük észre, hogy olyan plurális összefogásra van szükség, mely még azokat is megmozdítja, akik eddig távolmaradásukkal jelezték, hogy megundorodtak a politikától, elkeseredésükben pedig másokra hagyták, hogy sorsukról döntsenek. Az újfajta összefogás nemzeti korparancs, mely nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben. Ennek céljából mindenkivel a közös nevező megtalálására törekszünk.
– A legvehemensebben az RMDSZ bírálja az erdélyi néppárt létrejöttét. Hogyan kommentálja például európai parlamenti képviselőtársa, Winkler Gyula napokban tett kijelentését, miszerint az új alakulat alapítói veszélyeztetik az erdélyi magyarság egységét, és a közösség bukaresti parlamenti képviseletének felszámolásán dolgoznak?
– Winkler Gyula képviselőtársamnak joga van ehhez a véleményéhez, tiszteletben tartjuk az álláspontját, és reméljük, ő is tiszteletben fogja tartani, hogy nekünk erről egészen más az elképzelésünk. Megítélésem szerint csakis így alakulhat ki a párbeszéd, amire oly nagy szüksége van az erdélyi magyarságnak. Az egészséges, építő párbeszédre éppen azért van szükség, mert bukaresti parlamenti jelenlétünk, nem kevésbé pedig az önkormányzati, valamint európai képviseletünk is mindannyiunk közös érdeke. Legyenek bármely párt prominensei, nem a politikusok jövője a lényeges, hanem az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradása és nemzeti jövője. Ezért kell különbséget tennünk a pártegység és a nemzeti egység között. És ezért kell kiindulópontként elfogadnunk, hogy a politikai képviselet nem az önérdek terepe, hanem a köz szolgálatának a kérdése. Nem a politikusoknak kell gazdagodniuk, hanem a közösségnek kellene gyarapodnia.
– Már a pártbejegyzés előtt tapasztalható politikai iszapbirkózás is azt sejteti, hogy a három erdélyi magyar alakulat között nem lesz zökkenőmentes a kapcsolat, holott például a jövő évi romániai törvényhozási választásokra való tekintettel elengedhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen konkrét formáját és lehetőségét látja annak, hogy létrejöjjön az összefogás a magyar szervezetek között a parlamenti jelenlét megőrzése érdekében? – Én a helyhatósági választásokat sem hagynám ki, sőt véleményem szerint elsősorban ezekre kellene figyelnünk, hiszen a legtöbb, a mindennapjainkat legközvetlenebbül érintő döntést éppen az önkormányzatokban hozzák meg. Ami pedig az együttműködést illeti, nem kell feltalálnunk a „magyarviaszt”, van erre is megoldás, csupán az erdélyi magyar közösségen belül már a kilencvenes évek eleje óta megfogalmazott elvárásnak kell eleget tennünk. Javaslatom a következő: 2011 őszén népszámlálás lesz Romániában. Némi költséggel és többletmunkával ezzel párhuzamosan össze tudjuk állítani az erdélyi magyar választók jegyzékét, egyfajta erdélyi magyar nemzeti regisztert. Majd miután „megszámláltattunk”, szervezzünk az erdélyi magyarság kebelében előválasztásokat, amelynek rendjén az emberek eldönthetik, hogy kiket is látnának szívesen képviselőikként. Az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már az önkormányzati választásokon indítson közös listát. Ezt nyugodt szívvel tudnám magyar modellként elfogadásra ajánlani. Délvidéken tavaly léptettek életbe egy ilyen rendszert, mely ha nem is nevezhető tökéletesnek, de működőképes volt. Amúgy az ún. belső választások sajnálatosan meghiúsított, eredeti elképzeléséhez való visszatérésről is beszélhetünk. A magyar modell két lehetséges pozitív hozadékát emelném ki: egy ilyen „elővéleményezett”, közös lista jelentősebb számban megmozdítaná az embereket, másrészt a választási kampányban nem kiáltanának egymásra kígyót-békát a pártok és a jelöltek, hiszen közös munkára készülnek. Tehát a politikai sokszínűségünket is megőriznénk, és az erős, egységes képviselet elve sem sérülne… Könnyű elképzelni, hogy amennyiben ténylegesen módosulni fognak a választási törvények, és – példának okáért – a polgármestereket az első körben, egyszerű többséggel fogjuk megválasztani, összefogásunk milyen sok helyet biztosítana számunkra. Például visszanyerhetnénk Marosvásárhelyt, és jó eséllyel több elöljárót választhatnánk magunknak, mint amennyivel jelenleg együttvéve az RMDSZ és az MPP rendelkezik. Ráadásul az önkormányzati választásokon a koalíciókra érvényes magasabb küszöb megugrása sem jelentene problémát, azt még egy húszszázalékos lakossági arány esetében is könynyedén teljesíteni tudnánk; következésképpen tervünk megvalósításához semmi más, csak kellő politikai akarat szükségeltetik. Mindezeket szem előtt tartva, arra kérem a felelősen gondolkodó politikai szereplőket, hogy fontolják meg javaslatomat, mert ez az erdélyi magyarok érdekét szolgálná. A törvényhozási választásokra is van konkrét elgondolásunk, ám előbb azt kell látnunk, hogy az érdemi összefogásra megvan-e a szükséges közakarat.
– Megakadályozhatja-e a politikai összefogást az EMNT és az RMDSZ között az elmúlt időszakban kirobbant elszámoltatási vita? Ön szerint milyen következményekkel járna a romániai magyar közösség jogainak érvényesítése szempontjából, hogyha az RMDSZ egy ciklus erejéig esetleg elesne a bukaresti parlamenti jelenléttől? – Az első kérdésre azt tudom válaszolni, hogy a közpénzekkel való átlátható és nyilvános elszámolás, főként ha a mi nehezen megkeresett adólejeinkről van szó, nem csupán egyik vagy másik párt belügye. Az erdélyi magyarok közös érdeke és joga tudniuk, hogy pénzüket mire költik el. Nézze: a romániai politikai elit már mindenféle kombinációban vezette országunkat, de végtére mégiscsak odajutottunk, hogy országunk egy csődközeli állapotból iszonyú megszorítások árán, valamint a későbbiekben általunk visszafizetendő kölcsönökből tudott valamennyire kimászni. Ilyenképpen érthető tehát, hogy adófizető állampolgárként mindenkit érdekel, mire is ment el a befizetett pénzünk. Ráadásul a mi adólejeink RMDSZ-nek visszajuttatott része – amelyről most beszélünk – az erdélyi magyarság kultúrájának ápolására és identitásának megőrzésére szolgál. Erről szól az a törvény, amelyre a román politikusok „modellértékűként” szoktak hivatkozni. És lehet, hogy erre is költik. Akkor ellenben nem értem, miért oly nehéz tételesen közzétenni, hogy mire és mennyi pénzt fordítottak. A tényadatok nyilvánosságra hozatala nyomán jogos felvetésünk rögtön tárgytalanná válna... A második kérdésre az előbbiekben részben már válaszoltam. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy ott legyünk Románia parlamentjében, de önmagában a parlamenti jelenlét még nem minden. Törvényi garanciákra, törvénysértés esetén érvényesíthető szankciókra, illetve önálló intézményrendszerre van szükségünk. Ezen túlmenően viszont még hadd tegyük hozzá, hogy miközben joggal várunk többet a parlamenti képviselettől, vagy akár a kormányrészvételtől, ezalatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi magunk is sokat tudunk tenni saját sorsunk jobbra fordításáért. Autonómiát csak önigazgatásra képes közösség képes kivívni magának. Következésképpen téves az az álláspont, hogy a mi gondjainkat majd Bukarestben fogják megoldani. 1989 előtt volt az a szokás, hogy a Román Kommunista Párt helyettünk mindent megoldott, és helyettünk gondolkodott. Hogyha mi nem teszünk meg mindent a közösségünkért, akkor ezt a többségi nemzettől vagy a kormányapparátustól hiába várjuk. Saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, vagyis meg kell fogni a munka végét – ez a remélt jövendőnk titka.
– Ön vállalna-e tisztséget az Erdélyi Magyar Néppártban?
– Amint közismert, erre nem gondolok. Amiképpen előzőleg mondtam, az EMNP – minden más párthoz hasonlóan – nem több, mint egy eszköz. Én nem egyik vagy másik párt vezetésére, hanem magyar nemzetünk szolgálatára szegődtem. Hiszem és vallom, hogy Erdély és a Székelyföld, a Bánság és a Partium, de ugyanígy a Felvidék, a Kárpátalja vagy a Délvidék egy erős anyaország nélkül nem sokra megy. Vállat vállnak vetve kell megépítenünk a romokat, amint a Próféta mondja, és egységes nemzetként kell fellépnünk Európában. Az 1848-as forradalom 12. pontja, az „Unió Erdéllyel!” – amelyet 2007-ben, kissé átértelmezve, európai jelmondatommá választottam – ekképpen válhat 21. századi, európai megoldássá. Magyarán szólva: „Magyar uniót az Európai Unióban!” – így tudnám tömören összefoglalni a nemzetpolitikánk lényegét. Ennek szellemében dolgozunk az Európai Néppárt magyar delegációjában, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, a Magyar Állandó Értekezleten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, minden lehetséges formában és erőtérben.
– Az Orbán-kormány várhatóan még idén választójogot ad a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyaroknak. Ön mit támogat: szavazzanak majd anyaországi pártlistára, vagy saját képviselőket delegálhassanak az Országgyűlésbe a külhoniak? – Tudomásom szerint ez még nem egy lefutott ügy. Hagyjuk, hogy a nemzeti kormány, illetve a kétharmados parlamenti többség a maga idejében döntsön ebben a kérdésben. Jó magyar szokás szerint: nem kellene a szekérnek megelőznie a lovakat. És ahogyan az alkotmányozás vonatkozásában is kikérték a külhoni magyarok véleményét, úgy a választójog témakörében is megkérdeznek majd bennünket. Akkor látni fogjuk, hogy milyen megoldások közül választhatunk, és esetleg ki is tudjuk egészíteni azokat. Ennek kapcsán viszont arra hívnám fel a figyelmet: alig másfél évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy nem csupán a magyar állampolgárság megszerzése válik mindennapjaink természetes részévé, hanem már a választójog elnyerésére is gondolhatunk?! A 20. századot ténylegesen lezárva, mi, erdélyiek is egyre inkább hihetjük és remélhetjük, hogy a 21. században „a magyar név megint szép lesz”, és magyarnak lenni végre újból jó lesz. És ez a legfontosabb.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„Gumicsizmás” RMDSZ – Negyedmillió emberhez juttatják el a tegnap indított Erdélyi konzultáció kérdőíveit
„Figyelünk egymásra” mottóval egész Erdélyre kiterjedő felmérést indított tegnap az RMDSZ. Az Erdélyi konzultáció nevű közvélemény-kutatás során negyedmillió magyar emberhez szeretnének eljutni a következő két hónapban, hogy egy kérdőív segítségével megtudhassák, melyek a romániai magyarság problémái, a szövetséggel szembeni elvárásai.
Negyedmillió magyar embert keresnek fel a következő két hónapban az RMDSZ helyi szervezeteinek munkatársai és önkéntesei azzal a céllal, hogy megtudják: melyek a romániai magyarság gondjai, prioritásai, a szövetséggel szembeni elvárásait. Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kovács Péter főtitkár tegnapi tájékoztatása szerint a „Figyelünk egymásra” mottóval indított, Erdélyi Konzultáció nevű kérdőíves felmérés célja a választásokra való felkészülés, „valós kapcsolatok kiépítése” az erdélyi magyarokkal.
„Mi azt mondtuk, hogy emberközeli RMDSZ-t építünk, elvisszük a szövetséget az emberekhez. Ez a szövetség minden romániai magyar emberé, az ő döntésük következtében létezik és fog létezni a következő évtizedekben is. Valós párbeszédet folytatunk a magyar emberekkel, és problémáik megoldására építjük távlati politikai stratégiánkat” – fogalmazott kolozsvári sajtótájékoztatóján a szövetségi elnök.
Mint mondta, az Erdélyi Konzultáció során a felkeresett személyek őszintén elmondhatják, melyek a prioritásaik, ugyanakkor megjelölhetik azokat a feladatokat is, amelyekkel a jövőben megbíznák az érdekképviseleti szervezetet. „Az RMDSZ-nek mindemellett másfél éves nehéz kormányzás után és egy évvel a választások előtt, pontosan kell látnia, mit gondol a közösségünk a saját jövőjéről, a szövetségről és annak munkájáról” – fejtette ki a politikus.
A felmérés nyolc kérdésre keresi a választ. Elsőként arra, hogy mennyire elégedettek az életkörülményeikkel, majd meg kell jelölniük azt a két legfontosabb problémát, amelyet meggyőződésük szerint településük polgármesterének meg kellene oldania. A válaszadóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy a szövetség munkáját értékeljék: előbb véleményt kell mondaniuk arról, hogy mivel kellene foglalkoznia az RMDSZ-nek országos szinten, majd elmondhatják, hogy milyen mértékben elégedettek a szövetség tevékenységével.
A felmérésben részt vevők megjelölhetik azt a politikai szervezetet, amelynek bizalmat szavaznak az önkormányzati választásokon, végül pedig megfogalmazhatják üzenetüket, gondolataikat az RMDSZ vezetőinek.
A felmérés technikai részleteiről szólva Kelemen elmondta, hogy az adatlappal a helyi szervezetek képviselői és önkéntesek fogják felkeresni az erdélyi magyarokat. „Az adatokat a nyár folyamán fogjuk feldolgozni, minek eredményeként településszintű, pontos problématérképpel fogunk rendelkezni” – fogalmazott Kelemen.
Kovács Péter főtitkár tájékoztatása szerint az Erdélyi Konzultáció szervezése három szinten történik: a Főtitkárságon zajlik a központi koordináció, ezt követi a megyei és a helyi szint. Elmondta, Erdély területéről közel 1000 személy fog részt venni a program lebonyolításában. „Elsősorban az önkormányzati képviselőket fogjuk bevonni, hiszen ez a program az önkormányzati választásokra való felkészülés része, célunk egy problématérkép megrajzolása. Az önkormányzati képviselőink kell legyenek azok, akik ezeket a problémákat elsőként beazonosítják, és megpróbálják orvosolni helyi szinten, mellettük számítunk az irodai alkalmazottakra, az önkéntesekre is.”
Kovács bejelentette: a Főtitkárság stratégiai partnerséget alakított ki a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT). Mint mondta, szükség van arra a lendületre, amelyet a MIÉRT és közel 300 tagszervezete egy ilyen konzultációs folyamatba be tud hozni.
A főtitkár konkrét számadatokkal is szolgált: 250 ezer űrlapot, 120 ezer szórólapot és 10 ezer plakátot nyomtattak ki.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A Szent György-napok sikertörténete
Sepsiszentgyörgy öt és fél évszázados történetének minden kétséget kizáróan a Szent György-napok a legsikeresebb rendezvény-kavalkádja, amennyiben értékelési szempontjaink középpontjában a rendezvényfolyamok száma, színessége, a vendégfellépések szellemi és földrajzi szóródása, a kulturális és művészi események sokfélesége és a vásáriasság áll.
Játékosan azt is megjegyezhetjük, hogy az 550 évvel ezelőtt városként említett település Kárpát-medencei kisugárzású ünnepsége a 20. évfordulójára annyira megerősödött, hogy szervezői képesek voltak naptár-kiigazítására is, ami legutóbb, tudtommal, XIII. Gergely pápának sikerült 1582-ben. Városunkban a Szent György-napokat csúsztatták egy héttel arrébb, május elseje és május 8-a közé, így eshetett meg, hogy a húsvéti ünnepekkel együtt két kerek hétre kerekedett ki a háromszéki örömünnep-sorozat. Ránk is fér némi jókedv egy évnyi indokolt vagy indoktalan morgolódás, önsorsrontó, közösséget bontó elégedetlenség után. A Szent György-napok vonzerejének köszönhetően a kis- és nagyvilágba szétszóródott szentgyörgyiek tömegesen zarándokolnak haza, rendszerint magukkal hozzák baráti körüket is, ilyenkor számos idegen látogatja meg városunkat, a település és az itt élők ez alkalomkor a szebbik arcukat mutatják. Nem ártana, ha ebből a sminkeletlen, bévülről fakadó szépségből és szeretetből az esztendő szürkébb napjaira is tartalékolnánk valamennyit.
A Szent György-napok 20. alkalmára mind a szervezésben, mind a részvételben megfigyelhetünk éles generációváltást is. Ez nemcsak a résztvevők életkorán, hanem a műsorok műfaji súlypontozásán is érzékelhető. A mostani rendezvénynek a látvány és a hang a domináns eleme, az igazi és egyszer-másszor kétes értékű sztárkultusz. Míg az ének és zene, a színpadi játék nagy súllyal van jelen, addig a könyv, annak ellenére hogy városunkban és környékén sok tollforgató és könyves ember él, a Napok hamupipőkéjévé vált.
Helyi sajátosság és rendkívüli nyereség viszont a hagyományokba kapaszkodó népművészet és a népi mesterségek jelenléte. És vannak, természetesen, erőt fitogtató, rekordokat döntő programok is, hogy aki a rendkívülit keresi, meg is találhassa azt. Szólnunk kell a kevésbé látványos háttérmunka értékeiről is. Arról, amint az előző Napokon dagonyázóra taposott Erzsébet parkot sikerült megvédeni, sőt, a városgazdák az aszfaltrengeteg monotóniáját oldó zöld szigeteket, virággruppokat is ideiglenes dorongkerítéssel óvják a pusztító talpalástól.
Mindent egybevetve: a májusi Szent György-napok a város sikertörténetei között épül az erdélyi közemlékezetbe. Örüljünk neki.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar nyelv ünnepe Temesváron
A kultúra vára volt, és maradt
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége május 5–8. között Temesváron szervezi meg a Magyar Nyelv Napjai című hagyományos rendezvényét. 
A magyar nyelv ünnepe keretében kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre, amelyre idén harminc, Erdély magyarlakta településeiről érkezett egyenként háromtagú csapat nevezett be.
Az anyanyelvi vetélkedők és a szakmai tanácskozások közel 200 résztvevője a házigazda Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak zenés-verses vendégfogadó összeállításának tapsolhatott péntek reggel a Diákművelődési Házban. A Magyar Nyelv Napjai ünnepélyes megnyitóján a vendégeket és versenyzőket Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója és Marossy Zoltán temesi alprefektus köszöntötték. „Büszke vagyok rá, hogy Temesvár Károly Róbert király idején, 1315–23 között magyar főváros volt, és annak ellenére, hogy az utóbbi évszázadokban csak 40 évig volt itt hivatalos nyelv a magyar, megmaradtunk és mint az előbb látott műsor igazolja, nem is akármilyen magyarok vagyunk!” mondta köszöntője során Marossy Zoltán alprefektus. A rendezvényt támogató oktatási minisztérium képviseletében dr. Váradi Izabella, aki maga is a szórványban szerzett magyartanári tapasztalatokat, hangsúlyozta: jó alkalom ez a rendezvény a házigazda közösségnek az összefogásra, az önmagával való szembenézésre és a magyarsága megmutatására. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő a Temesvárhoz és a Bánsághoz kötődő nagy magyarok hosszú névsorát olvasva, Hunyadi Jánostól, Kinizsi Páltól kezdve, folytatva Koós Károllyal, Bartók Bélával és Ady Endrével egészen Franyó Zoltánig és Anavi Ádámig, bizonyította, hogy Temesvár mindig is a magyar nyelv és kultúra vára volt és az is maradt.
„Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége olyan, mint egy nagy család, mindenki hozzá tartozik, aki ebben az országban magyar nyelven tanul, magyar nyelven tanít, egyáltalán fontos számára az anyanyelve, az anyanyelvi műveltség átadása, aki jól érzi magát ebben a nyelvben – mondta köszöntője során dr. Péntek János nyelvész, a BBTE tanszékvezető professzora, aki ez alkalommal bejelentette: „a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díjat itt Temesváron Szekernyés Irén tanárnőnek és Szekernyés János barátunknak adjuk át!” A Laudatio-t Szabó Ferenc városi tanácsos, a Bokréta néptánccsoport vezetője olvasta fel.
A Sütő András Nyelvőrző Díjat, a maga és a felesége nevében ezekkel a szavakkal köszönte meg Szekernyés János: „Úgy érzem, hogy munkámmal csak a kötelességemet végeztem. Immár 40 éve a lapokba írok, könyveket jelentetek meg és legfőbb célom az volt, hogy ennek a tájegységnek a magyarságát, amennyire szerény erőmből telik, erősítsem magyarságtudatában, hírt adjak mindarról, ami ezen a vidéken történik. Szórványvidéken élünk, ahol a magyarság létszáma állandóan csökken, de ugyanakkor nemcsak a múltban, hanem a jelenben is vannak itt olyan értékek, amelyeket érdemes felmutatni. Köszönöm a dicsérő szavakat, a magam és a feleségem nevében is köszönöm a díjat és úgy gondolom, nem csak azért kaptam, mert Péntek Jánossal évfolyamtársak voltunk az egyetemen.” Idén első alkalommal „megosztott” Nyelvőrzés Díjat ítélt oda az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Az Okleveleken ez olvasható: „Az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. Temesvár, 2011. május 6.”, dr. Péntek János elnök aláírásával.
A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat a Bartók Béla Líceumban a hagyományos Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedővel folytatódott. A versenyzők három korosztályban szálltak küzdelembe a díjakért: kisiskolások 15 csapat (45 versenyző), általános iskolások 6 csapat (24 versenyző) és középiskolások 7 csapat (21 versenyző). Az eredményhirdetésére és díjkiosztására szombaton délután kerül a Diákművelődési Házban. 
Nyugati Jelen (Arad)

Elkobzott életek
A Gulag-szigetvilág fogolytáborai nem csupán a megtorlást szolgálták. Mint minden totalitárius uralom, úgy a kommunizmus is kíméletlenül bánt mindenkivel, akit a rendszer ellenségének kiáltottak ki. Amellett, hogy a munkatáborokban a hadifoglyok teherbírását a végsőkig kihasználták, nagy gondot fordítottak testi-lelki megalázásukra is. Akik megjárták az orosz hadifogságot, több mint fél évszázad után sem szívesen beszélnek a rabságban eltöltött évekről. Szűkszavúan, vontatottan válaszolnak a feltett kérdésekre. Székely Mihály és Cseke Sándor is nehezen mesél a félig-meddig eltemetett múltról.
A táborokban végbement borzalmak ellenére az orosz lágerek rémségei nem jutottak el a „művelt” nyugathoz kellő nyomatékkal. A szovjet államhatalom évtizedekig elzárt mindenféle adatot, dokumentumot, így a mai napig sem lehet pontosan meghatározni a foglyok, illetve a táborokban elhunyt személyek létszámát. A nyilvántartásra amúgy sem fordítottak az oroszok túl nagy gondot. Anne Applebaum amerikai történész szerint a Gulag az egész Szovjetuniót behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Lágereket létesítettek nagyvárosokban, és Közép-Ázsia eldugott településein egyaránt. Nem csupán a megfélemlítés nyílt eszközeiként működtek a fogolytáborok, hanem a gazdaság legfontosabb tartópilléreiként is.
Székely Mihály tekintete elfelhősödik, ahogy felidézi a háború emlékeit. Bajtársaival együtt 1941-ben hívták be katonának. A székely legényeknek először egy átképzésen kellett átesniük, mielőtt kivezényelték őket a frontra. Valahogy úgy érezhették magukat ők is, mint azok a székelyek, akikről Wass Albert ír a Tizenhárom almafacímű regényében. Egy hivatalnok szegezi a kérdést a legényeknek:
– Maguk is átképzősök?
– Tudtommal csak székelyek, de mától kezdve semmi se lehetetlen – válaszolták azok.
Átképzésen azok a honvédek vettek részt, akik 1940. szeptember 15-e előtt a román királyi haderőben teljesítettek katonai szolgálatot. Az intézmény szükségességét az indokolta, hogy a magyar királyi honvédség felszerelése, fegyverzete, illetve mentalitása teljesen eltért a románokétól. Az átképzés sokkal rövidebb ideig – általában egy hónapig – tartott, mint a tényleges szolgálat.
Ilyen előzmények után a lengyel frontra vezényelték ki Székely Mihályt. Az ő csapata szállította a lőszert az első vonalra. A túlerő miatt egészen Egerig vonultak vissza, ahol fogságba estek. A foksányi gyűjtőközpontba szállították a magyar katonákat, majd több hónapon át embertelen körülmények között tartották fogva őket. Nagy istállókba terelték a tömeget, ahol a higiénia teljes mértékű hiánya miatt szinte megették őket a tetvek. Néhány hét után már elviselhetetlenné vált a foglyok számára a bezártság. Amikor már végképp elcsigázott állapotba jutottak, 1943 karácsonya előtt előállt egy tiszt, és így szólt hozzájuk:
– Ki az, aki Oroszországba szeretne menni közületek? Ott meleg ételt kaptok, tisztességes ellátást, rendes munkát, és nemsokára haza is mehettek.
Sok választásuk amúgy sem lett volna a raboknak, de már nem bírták tovább. Nem számított, hogy hova, csak menjenek. Az orosz katonák beterelték a foglyokat a vagonokba, néha hatvanan, vagy még annál is többen zsúfolódtak be a szerelvénybe. Aludni csak talpon állva lehetett, egymásnak feszülve. A napi fejadagjuk némi száraz kenyér, és egy maréknyi cukor volt csupán. Vizet is alig kaptak, napi egy vederrel. A vedreket egyszerűen beadták a vagonba, de ahogy egymást lökdösték a kitikkadt foglyok, hogy vízhez jussanak, még azt is kiöntötték.
A lágerbe érkezve rögtön beosztották a foglyokat munkaszolgálatra. A bányában fejtették ki a szenet, ami a csapnivaló műszaki felszerelés miatt a végletekig próbára tette az emberek munkabíró képességét. A tábor tisztasági szempontból semmivel sem különbözött a foksányi istállóktól. A napi robot és koplalás mellett a tetvek is kínozták a kényszermunkásokat. A fertőtlenítés úgy történt, hogy a tábor udvarán nagy halom kupacba gyűjtötték össze a ruhákat, tüzet raktak mellette, s feléjük terelték a füstöt. Szelesebb időben a ruhák is lángra kaptak, ám ez nem okozott nagy problémát. Naponta haltak meg emberek, így könnyen pótolták a foglyok ruhatárát. Persze az elrongyolódott, szakadt fogolyruhát nehezen nevezhetjük ruhatárnak.
Ahogy teltek az évek, az elítéltek egyre kevésbé reménykedtek a szabadulásban. Amikor felröppent a hír, hogy végre hazamehetnek, alig akarták elhinni. Végül mégis eljött a nap, amikor elkezdték őket a vagonokba terelni. A visszafelé vezető úton az első állomás megint csak Foksány volt. A szászrégeni vonatállomás mellett állt egy borbélyüzlet, Mihály bácsi ide tért be, hogy megigazíttassa ábrázatát. A faluba vezető utat Marosjára felé már gyalog kellett megtennie. Ahogy a poros úton lépdelt, egy szekér komótos nyikorgása ütötte meg a fülét. Egy falubelije tért haza éppen a vásárból, és elképedve ismerte fel a rég nem látott földit. A kezdeti megrökönyödést hamar felváltotta a találkozás öröme. Amint felült a bakra a fogságból hazatért fogoly, az atyafi rögtön faggatni kezdte a többi falubéli sorsáról.
Évtizedek távlatából, a kilencven évet túlhaladott öregeket hallgatva talán kicsit romantikusnak tűnik minden, ám korántsem vidámak ezek a történetek. Már a cári Oroszországban is működtek kényszermunkatáborok a politikai ellenfelek megsemmisítésének céljából, de a kegyetlenkedés a „dicsőséges” sztálini kort jellemezte leginkább. Ezekbe a táborokba gyakran köztörvényesek is bekerültek, akiknek sokkal jobban ment a soruk, mint a „nép ellenségeinek”. A közönséges rablók és gyilkosok jobban megkeserítették a politikai elítéltek, a más országból származó foglyok életét, mint az őrök.
Kevesebb szó esik azokról a személyekről, akik nem térhettek vissza a fogságból, mert ők már nem mesélhetik el nyomorúságaikat. Cseke Sándor testvére, Károly is a lágerben halt meg. Öccse a hazatért fogolytársaitól tudta meg, hogy mi történt testvérével. Károlyt 1942-ben vitték leventének a szász vidéki Tekére. A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezeteiként működtek Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. Ez az intézmény a 12–21 év közötti legények katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálta.
Átképzés után a csapatot a borgói hegyekbe vezényelték, ahol összeütköztek az orosz haderővel. A hatalmas túlerő miatt visszavonulásra kényszerültek. Az ellenség a Nagybányához közel fekvő Nagysikárlón érte utol őket. A foglyokat gyalog hajtották le egészen Brassóig. Ott azzal áltatták őket, hogy nem esik bántódásuk, hamarosan szabadon bocsátják őket, de végül ők is a foksányi gyűjtőtelepre kerültek. A vonaton csupán kétnaponta kaptak egy veder vizet, és annyira kiszáradtak, hogy amikor megérkeztek a Krím-félszigetre, úgy hullottak ki a vagonokból, mint a legyek. Négyen-öten is összefogództak, de még így sem bírták egymást megtartani.
A lágerben poshadt vizet adtak az eltikkadt foglyoknak, ami sok embernek okozta a vesztét. Aki meg tudta állni, hogy ne igyon, az tovább szomjazott ugyan, de nem kapott vérhast. Vacsorára sós káposztalevet kaptak, ami az éhségüket csillapította valamelyest, de a szomjúság elviselhetetlenné vált számukra. Cseke Károly nem bírta a kínzó szomjúságot, és ivott a poshadt vízből. Csupán egy napot töltött a fogolytáborban, mivel már másnap elvitte őt a vérhas. Még a huszonegyedik életévét sem töltötte be.
A Szovjetunió nem dolgozott ki egységes tervet a fogolytáborok működtetésével kapcsolatban. Csak a táborhálózatok kialakulása után készítettek nyilvántartást, ekkorra azonban már rengeteg ember meghalt a lágerekben. Egyes adatok szerint körülbelül százötvenezerre tehető a fogolytáborokban elhunyt személyek létszáma. A rokonokat senki sem értesítette, a hazatérő foglyok közölték a halálhírt a hozzátartozókkal. A túlélők is otthagytak egy darabot az életükből, ezért mesélnek nehezen, szűkszavúan a rabság éveiről. A múlt sötét foltjait nem tudjuk ugyan megváltoztatni, de tehetünk annak érdekében, hogy meg ne ismétlődjenek.
HOVER ZSOLT, SZABÓ MIHÁLY 
Szabadság (Kolozsvár)

Diákköri konferencia a PKE-n
Tieznharmadik alkalommal nyújtott otthont a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciának
Csűry István püspök tartott reggeli áhitatot ma, az ünnepélyes megnyitó keretében. Ésaiás próféta könyvéből kiindulva arról szólt: a kiválasztott nép története mindig túlmutat a történelmiségen, a hűségesen kitartó Isten a mi nemzetünk számára is olyan ígéret, amelyben meg lehet kapaszkodni, s amely reményünk forrása lehet. Amiképpen van kezdet, úgy kell nekünk látni a jelenünket, s a jövőnket, melyet Isten ajándékba akar nekünk adni. A mindeneket megelőző kegyelem egy feleletet kell szüljön az emberben, mely a bizalom, hiszen nem is lehet visszatartani Isten szeretetét, kegyelmét. S bár a végső titok Isten kezében van, ő sokmindent megenged, hogy lássunk – s ezeknek a tikoknak a felfedezése akár a tudós diákok feladata lehet…
Erőfeszítés
Nemes Tünde Andrea főszervező szavai következtek. „Egymás munkája által épülhetünk” – mondta, kihangsúlyozva, hogy sokszor mennyi erőfeszítés előzi meg egy-egy dolgozat elkészítését. Dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora is köszöntötte az egybegyülteket. Helen Keller, valamint Hermann Hesse szavaiból kiindulva a tudomány, a tudás szerepéről szólt, valamint arról, hogy mindannyiunk egyetlen igazi megbizatása, hogy önmagunkra találjunk. Végül Katona Tibor, a Partiumi Keresztény Egyetem Diáktanácsának elnöke hangsúlyozta ki: fontos kihasználni az egyetemi éveket, s az ilyen rendezvények jó alkalmat adnak erre
Az ünnepélyes megnyitó után, különböző termekben szakosztályülésekkel vette kezdetét a 13. alkalommal megszervezett Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Mintegy nyolcvan előadással készültek a résztvevő diákok, többek között filozófiai, teológiai, képzőművészeti, közgazdaságtani témákban. A munkákat, illetve azok megvédését szakbizottságok értékelték. Számított a dolgozat tartalmi mindanivalója mellett a formája, az, hogy mennyiben mutat újat, mennyire fedi a dolgozat címe a tartalmát, helyesen használta-e a diák a szaknyelvet, a bemutatás modja, továbbá az is, hogy betartotta-e a megszabott időt. A beérkezett mintegy 80 dolgozat a legkülönfélébb témákat ölelte fel, egyesek szokatlanságukkal tűntek ki. Néhány előadás címe: A test mint önkifejező eszköz, A hermetikai mágikus gondolkodás és az asztrológiai szimbólumok a képzőművészetben, A genfi zsoltárok helye a református egyházzenében, A verbális irónia néhány szociális vonatkozása, A szofista, a költő és a filozófus alakja Platón műveiben.
Holnap délelőtt zajlik az ünnepélyes eredményhirdetés, majd a résztvevők városnéző körútra mennek.
erdon.ro

„Hazátlanokként” járták kálváriájukat
Idén hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A hazatérésre, mely a remélt boldogság helyett egy sajátos „kálvária” kezdetét jelentette, egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek. Vasárnap a budai Várban ünnepelnek.
A népcsoport története a XVIII. század második feléig nyúlik vissza – idézi fel az MNO-nak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetéségének elnöke. 1763-ban Mária Terézia határőrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követően ezrek menekültek át Moldvába. A később már a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fűződik. 1786-ig öt falut hoztak létre: Andrásfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát és Józseffalvát. A Monarchia felbomlása után a terület Romániához került.
A nagyon vallásos székelyek így nagy örömmel fogadták az 1941 májusában kezdődött tárgyalásokat a hazatelepítésről. A román-magyar egyezményt május 11-én írták alá, június végéig meg is érkeztek a Bácskába a „transzportok” az öt településről, összesen 13 800 fővel. A Völgységi Múzeumban őriznek több hazatérési igazolványt, amely a családfő pontos (termetére is vonatkozó) adatai mellett tartalmazta a gyerekek számát is. Bukovinában nagyszámú fotó is készült, melyeken a székelyek „életje”, vagyis háza és a hozzá tartozó udvar látható – mondja Csibi Krisztina.
Ott kellett hagyniuk az „életjüket”
A Bácskába érkezők ugyanakkor csak kézipoggyászt és némi készpénzt vihettek magukkal, többi értéküket Bukovinában kellett hagyniuk. A frissen Magyarországhoz csatolt terület vasútvonalai mentén táblákkal köszöntötték a „hazatérőket”, akiket huszonnyolc településen helyeztek el, a „dobrovoljácok” által elhagyott házakban. Bonczos Miklós kormánybiztos fogadta őket, az általa felolvasott és kiosztott felhívást azóta is ereklyeként őrzik a bukovinaiak. Csibi Krisztina elmondása szerint a kormány példaértékű telepítést szervezett, a székelyeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, gondoskodtak ellátásukról, valamint később gazdasági felügyelők és különféle eszközök segítették őket a gazdálkodásban. A katonaság lovakat adott, a zöldkeresztes nővéreket pedig annyira megszerették, hogy többüket keresztszülőnek is felkérték.
Aztán 1944 őszén megjelentek Tito partizánjai, így menekülniük kellett. A kiürítés gyorsan történt, javaik közül alig valamit tudtak csak magukkal vinni. A telet a Dunántúlon töltötték, szétszóródva. Azonban nem mindenkinek sikerült megmenekülnie, Szabadkánál 42 székely férfit a partizánok elfogtak, ők soha többé nem kerültek elő.
Letelepítésük szükségességét Bodor György későbbi kormánybiztos vetette fel, a telepítési hivatalt Bonyhádon állították fel – ismerteti a letelepítés körülményeit a szövetség vezetője. 1945 tavaszán a svábok kiürített házaiba költöztették a székelyeket. Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 38 településén találtak új otthonra a bukovinai székelyek (később, a gyáriparban rejlő munkalehetőségek miatt költöztek nagyobb számban Érdre és a főváros környékére). Próbáltak az eredeti falubeosztás szerint eljárni, így például Tevelre körülbelül 260 hadikfalvi került. A lengyeli internálótáborból visszaszökő svábok később azzal szembesültek, hogy bár nem kellett elhagyniuk az országot, házaikat elfoglalták, ahova csak az új lakók jóindulatán és lehetőségein múlt, hogy visszafogadták-e őket. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a népcsoportok együttélését.
Éledező büszkeség
Csibi Krisztina további konfliktusforrásként említi, hogy a hazatérő bukovinaiak alacsonyabb fejlődési színten álltak. Nem elég, hogy a dunántúli gazdálkodáshoz nem volt elég ismeretük, de nagy részük se írni, se olvasni nem tudott magyarul, hiszen román iskolába jártak csak. Az elrongyolódva, vagyon nélkül érkező menekülteket így a magyarok és a svábok is lenézték. Ezt főleg az első generáció szenvedte el, hiszen a gyermekeik már közös iskolába jártak, hasonlóképp nőttek fel – hangsúlyozza Csibi Krisztina. „Bár már az '50-es évektől köttettek vegyesházasságok, a teljesen más szokások és mentalitás, az eltérő szocializáció ezekben a kapcsolatokban mindkét felet megviselte. A következő generáció volt az, aki már – a közös oktatásnak is köszönhetően – konfliktusok nélkül tudott együtt élni.”
Ezen okokból kifolyólag a többség szégyellte, vagy legalábbis elhallgatta származását – mondja a szövetség elnöke. Ebben a változást szerinte az 1978-as Röpülj páva című televíziós vetélkedő hozta el, melyet az izményi hagyományőrzők megnyertek. Ez nagy népszerűséget hozott a székelyeknek, akik számára egyre inkább bebizonyosodott: nem kell szégyellniük, hogy kik ők. A következő nagy lépés a rendszerváltással jött el. Egyrészt 1989-től alakulhattak társadalmi szervezetek, aminek köszönhetően szervezett formában kezdhettek a hagyományőrzéshez. Másrészt – és ez talán az előbbinél is fontosabb volt – elkezdhettek beszélni a problémákról, melyeket addig szőnyeg alá kellett söpörni. Hiszen Trianonhoz, vagy a doni katasztrófához hasonlóan a svábok ki-, és a bukovinai székelyek betelepítéséről sem lehetett szót ejteni az előző rendszerben – emlékeztet Csibi Krisztina. Épp Sára Sándor idézte fel a napokban Bonyhádon, hogy amikor Sír az út előttem című négyrészes dokumentumfilmjét forgatta, az idős székelyek nem mertek beszélni tragédiájukról, a „hadikfalvi 42-ről” pedig főleg nem szóltak. Ez a helyzet azóta sem sokat változott – teszi hozzá a bukovinaiak vezetője.
Beépült szokások
Csibi Krisztina szerint nagyon érdekes a beilleszkedés folyamatának néprajzi vizsgálata, hiszen 1941-ben egy 150 éves önálló fejlődési pályáról mozdították ki a bukovinai székelyeket, a vándorlás és a letelepedés pedig tovább változtatta őket. Gasztronómiájuk és szokásaik mára beépültek a magyarság kultúrájába, sokszor észrevétlenül is jelen vannak a mindennapokban – hangsúlyozza a szövetség elnöke. „Többségük a nagy ünnepekhez kötődik, mint a betlehemezés, temetés, lakodalom, vagy a gyermekszületés körüli praktikák. De az emberek szeretik a hagyományőrző műsorokat is, valamint a mesemondó versenyeknek is nagy sikerük van.”
A szövetség elnöke szerint akik átélték, máig sem tudták kiheverni a vándorlás, a hazátlanság sokkját, „amit ők átéltek, senki sem érti meg” – mondják. Csibi Krisztina úgy látja, hogy „nincs még egy népcsoport, amely ennyire összetartana”. Köszönhető ez a szájról szájra hagyományozódó közös történelmi múltnak, és a nécsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi vérengzés emlékének – teszi hozzá.
Ünnep a Várban
Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége amellett, hogy a helyi hagyományőrzők munkáját segíti, több mint 10 éve néprajzi táborokat is szervez. Itt a szokások, táncok, ételek, fényképek és dokumentumok mellett visszaemlékezéseket is gyűjtenek, gyűjtöttek.
Az Emelt fővel – a Hazatérés emléknapja a Budai Várban című rendezvény vasárnap délben hálaadó szentmisével kezdődik a Budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntőt. Egy órától koszorúzás és ünnepi megemlékezés következik, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével. Kettő órától fotókiállítás nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol később emlékülés és hangverseny is lesz. A Szent István-szobor melletti szabadtéri színpadon Tágasságot nekünk es! címmel folklórműsor lesz, mely Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármesterének köszöntőjével veszi kezdetét. Őt hagyományőrző együttesek követik a színpadon, valamint fellép Kóka Rozália és Sebestyén István mesemondó is.
mno.hu
Erdély.ma

KAV-díjkiosztás a temesvári Diákházban
„Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközösség ennyire össze tud fogni egy jó ügy érdekében”
A hét végén a Magyar Nyelv Napjai és ezen belül a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő (KAV) házigazdája volt a Bartók Béla Elméleti Líceum. 
Három korosztályban – negyedikesek, V.–VIII. osztályosok és középiskolások – az ország nyolc megyéjéből, tizenkilenc erdélyi településről érkezett harminc, egyenként háromtagú csapat mérte össze magyar nyelvtudását és leleményességét a játékos, szórakoztató nyelvi vetélkedők során. Két napig a vetélkedők és a vendégfogadás lázában égett a Bartók Béla Líceum, a pedagógusok és a diákság. A rangos esemény tiszteletére a Juventus diáklap KAV-nak szentelt különkiadását is megjelentették, amely naprakészen az anyanyelvi vetélkedő díjazottainak listáját is közzéteszi!
A KAV ünnepélyes díjkiosztó ünnepségére szombaton délután került sor a Bartók Líceummal szomszédos Diákművelődési Ház nagytermében. A negyedik osztályosok versenyét, amely Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője vezetésével zajlott le, a gyulakutai Fűszál csapat (Bálint Róbert, Dósa Eszter és Gáll Botond) nyerte, Bethlen bajnokait (Székelyudvarhely) és a Nyelvkukacokat (Kézdivásárhely) megelőzve. Ebben a korosztályban régiónkból a Temesvári vitézek (Bartók Béla Líceum) és az aradi Csigabiga (Aurel Vlaicu Iskola) vett részt a verseny döntőjén.
Az általános iskolások versenyét a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szokoták csapata (Éltes Rita, Albert Antónia, Müller Henriette-Annemarie) nyerte, a Nomen est omen (Balánbánya) és a Névvadászok (Székelyudvarhely) csapatok előtt. A Bartók Béla Líceum Csillagszem csapata (Franka Noémi, Szabó Anita, Szabó Nóra), felkészítő tanár Molnos Ildikó, dicséretben részesült.
A középiskolások korosztályban a másik nagymúltú sepsiszentgyörgyi iskola, a Székely Mikó Kollégium Rabonbán csapata (Boér Ilka, Kovács Gellért Pál, Márton-Simon Anna) diadalmasokodott, második helyen a Csilengi Dásza (Marosvásárhely), harmadik az Esthajnal (Nagyvárad).
A verseny tapasztalatairól, a versenyzők teljesítményéről dr. Váradi Izaabella (Oktatásügyi Minisztérium) az alábbiakat nyilatkozta lapunknak:
„Idén a versenyzők jelentkezése elmaradt a várakozásunktól, valami miatt kevés csapat jelentkezett a KAV-ra. Erről szólt a korábbi tanácskozásunk, hogyan próbáljuk kezelni ezt a problémát. Találtunk is rá megoldásokat, de a gyermekek felkészültségén ez szerencsére nem volt észrevehető. Olyan diákok jöttek el Temesvárra, akik foglalkoztak ezzel a tematikával, a nevekkel, nagyon szépek az eredmények, kicsi a pontszámkülönbség a győztesek között.” A temesvári KAV-döntő szervezőiről, a Bartók Béla Elméleti Líceumról elismerő szavakkal beszélt dr. Váradi Izabella:
„Óriási dolog egy országos KAV versenyt megszervezni! Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szándéka szerint olyan közösségeket érintenek meg a versennyel, amelyeket építeni szeretnének. Tény, hogy van a versenyszervezésnek építő hatása is. Ilyenkor egy közössségnek össsze kell fognia, át kell gondolnia saját múltját, identitását, a magyarság mentén kell felfűznie olyan programokat, amelyekkel a vendégeit fogadja. Úgy gondolom, hogy ez a temesváriaknak fantasztikusan jól sikerült, kitettek magukért! Végig éreztük, hogy odafigyelnek ránk, alternativ programok vannak, színházba, városnézésre vitték a résztvevőket és nagyon jók a vissszajelzések, a saját diákjaimat (a nagybányai csapat – szerk. megj.) is megkérdeztem. Kirándulásra vitték a gyermekeket, akik azt mondták, olyan sulit láttak – ez az újszentesi iskola –, amelyikbe ők is szívesen járnának! Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközössség ennyire össsze tud fogni egy jó ügy érdekében!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A botrányt keltő bemutató
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hétfőn ismertette a sajtó munkatársaival a pénteki fórumra szánt bemutatót. A botrány éppen amiatt pattant ki, hogy a fórumon Szabó Ödön folytatta prezentációjának ismertetését a szervezők tiltakozása ellenére.
A bemutató több csoportra oszlott: az első kategóriába tartoztak azok a felvételek, melyek bizonyítják azt, hogy milyen előrelépések történtek az anyanyelvhasználat terén, kezdte mondandóját Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki felidézte Tőkés László EP-képviselő azon nyilatkoztát, miszerint lépésről lépésre hátrafelé haladunk az anyanyelvhasználati jogunk érvényesítése tekintetében. „Bemutatónk ezen részével viszont éppen az volt a célunk, hogy bebizonyítsuk: nem hátrafele, hanem előre haladunk etéren” – fogalmazott Szabó
A náci vonalvezetés
A prezentáció második része képezte az RMDSZ válaszát az ellenük megfogalmazott vádaskodásokra.Szabó Ödön kiragadott a Várad lelke című kiadványból két mondatot, melyek közül az egyik így hangzik: „A munka főleg az 1940-1944 közötti időszak utcaelnevezéseivel foglalkozik”, majd a következő mondatot idézte: „Szándékunk az, hogy mi, mai nagyváradi magyarok az ekkor adott utcaelnevezéseket használjuk.” Ezt követően Szabó jelezte azt, hogy a könyvben van egy nagytérkép is, amely a felirat szerint az 1942-es nagyváradi utcaneveket tartalmazza, és amelyet Csomortányi István rajzolt. Abban az időben azonban több közterület neve náci vezetőkről volt elnevezve, de a térkép készítője ezek közül a Hitler utcát és a Mussolini teret kijavította Úri utcára, és Nagyvásártérre, de benne hagyta a Ribbentrop utcát. Szabó szerint ez történészi szempontból pontatlanság, amiből szerinte arra lehet következtetni, hogy a Várad lelke könyv összeállítói Ribbentrop nevét szeretnék feltüntetni váradi közterületen. Ezt követően Szabó Ödön hivatkozott a 31/2002 számú kormányrendelet 13. cikkelyére, mely kimondja azt, hogy tilos olyan személyekről közterületet elnevezni, akik emberiség és békeelellenes tettek elkövetői. „Mi is éppen erre a cikkelyre hivatkozva tudtuk megváltoztatni az Antonescu utcanevet” – mondta Szabó, majd elmondta: „Csomortányi István vagy nem tudta azt, hogy létezik egy olyan törvény, mely tiltja azt, hogy emberiség- és békeellenes tettek elkövetőinek neveit közterületen tüntessék fel, és akkor inkompetens, vagy pedig tudott erről a törvényről, ebben az esetben pedig hazudik.”
Tükröset, vagy sem?
Majd az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőinek sajtóban megjelent, régebbi nyilatkozataiból tallózott Szabó, mely idézetek tanúsága szerint akkoriban még ők is az utcanevek tükörfordítása mellett kardoskodtak. Most azonban, hogy látják azt, hogy az RMDSZ megmozdult ebben az ügyben, akkor már a történelmi magyar utcaneveket követelik, azt állítva, hogy sosem akartak tülörfordításokat, fejtegette Szabó. „Mikor hazudtak az erdélyi magyar ifjak – akkor, vagy most?” – kérdezte. Ezt követően Szabó Ödön megjegyezte, hogy a Sf Ladislau utcaelnevezést 1994-ben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács. Akkor az RMDSZ frakció tagja volt Lengyel György is, aki jelenleg az MPP Bihar megyei elnöke. Szabó Ödön hozzátette, hogy a korabeli Bihari Naplóban abban az időszakban nem talált egyetlen tiltakozó megnyilvánulást sem Tőkés László részéről. Végezetül Szabó Ödön elmondta, hogy ebben a kérdésben nem az utcanevekről van szó, hanem arról, amit Török Sándor sajtótájékoztatón korábban már lenyilatkozott az utcanévügy összefüggésében: a politika nem maradhat tovább az RMDSZ egyeduralma alatt.
RMDSZ a betűtulajdonos
 Szabó Ödön külön kitért arra, hogy mit értett azalatt, hogy az állami színház felirat minden betűje az RMDSZ tulajdonában van. A betűket a nyíregyházi önkormányzat adományozta az RMDSZ-nek. Annak idején Sarkady Zsolt a saját kocsiján csempészte át azokat a határon, árulta el a politikus. Mivel akkoriban a betűk az intézményeken csak bronzból lehettnek, de az RMDSZ észrevette, hogy a román felirat betűi nem bronzból vannak, így a nyíregyházi önkormányzat kiöntötte broznból az összes betűt, mely az RMDSZ tulajdonában van, „éppen azért, hogy ha valakinek kifogása lesz a magyar felirattal, és ha ezért le akarja venni azokat, akkor a román betűket is le kell vegye “ – mondta Szabó.
Pap István
erdon.ro

Népszámlálás: a magyarság felvállalására buzdítanak az erdélyi magyar pártok
Nemzetiségük fenntartás nélküli felvállalására fogják buzdítani a népszámlálást megelőző időszakban a romániai magyarokat a hazai politikai-érdek-képviseleti szervezetek. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusainak célkitűzése, hogy minél kevesebb erdélyi és moldvai magyar sétáljon bele a bizonyos hatósági személyek által ismét felállított csapdába, mely külön etnikumként határozza meg, és saját anyanyelvvel ruházza fel a székelységet és a csángókat. Utóbbiak esetében eltérnek az álláspontok arról, hogy minek is kellene vallaniuk magukat.
közélet valamennyi szereplőjének erőteljes és egyértelmű fellépésére van szükség ahhoz, hogy a romániai magyarok elkerüljék az ősszel esedékes népszámláláson az 1992-ben, majd rá tíz évre újból felállított csapdát, mely több népcsoportra szaggatta a másfél milliós kisebbséget. Erre manapság is történnek kísérletek.
A napokban Maros megye prefektusa, Marius Paşcan sajtótájékoztatón buzdította arra a térség lakóit, hogy vallják magukat bátran magyarnak, székelynek, csángónak.
A Krónika megkeresésére mindhárom hazai magyar párt – a kormányzó RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – az identitás vállalása mellett és a magyarság szétdarabolása ellen foglalt állást. Az RMDSZ Maros megyei szervezete sajtóközleményben is elítélte Marius Paşcan prefektus rossz szándékúnak nevezett megosztási kísérletét, melynek „következményei beláthatatlanok kisebbségi helyzetünket illetően, ugyanis ha az erdélyi magyarságot úgynevezett magyarokra, székelyekre és csángókra osztva számlálják, statisztikai aránymutatóink jelentősen megváltozhatnak”.
RMDSZ, EMNT: óriási a tét
„Ha a román politikusoknak – gondolom, hogy a Maros megyei prefektust is közéjük sorolhatom – ennyire fontos, hogy keresztbe tegyenek a hazai magyarságnak, akkor ennek a népszámlálásnak számunkra is óriási a tétje” – vélekedett Kovács Péter. A szövetség főtitkára elmondta, hogy az RMDSZ hamarosan teljes erővel beindítja azt a tudatosító kampányát, melynek során az identitásvállalás fontosságára kívánja felhívni a hazai magyarság figyelmét. Ez nem azt jelenti az RMDSZ felfogásában, hogy az erdélyi cigányságot, illetve a bákói vagy Neamţ megyei románokat is arra fogják rávenni, hogy magyaroknak, esetleg csángóknak vallják magukat. „Legyen világos: nem fogunk nemzeti térítést végezni. De a vegyes közösségben vagy vegyes házasságban élő magyarjainkat is arra biztatjuk, hogy vállalják nemzetiségüket” – szögezte le Kovács Péter.
A közelgő népszámlálás tétjét az alakulófélben lévő Erdélyi Magyar Néppárt is átérzi. Éppen ezért a politikai alakulatot kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontja szerint a kérdésben nemcsak a politikai alakulatok illetékesek megszólalni; kötelező módon a történelmi egyházakat és a civil szférát is be kell vonni. „Éppen ezért mi nem fogunk külön kampányolni, hanem egységes fellépést szorgalmazunk” – fejtette ki a Krónikának Toró T. Tibor. Az EMNT ügyvezető elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint ha a romániai magyarok minden egyes közéleti szereplőtől, párttól, érdekvédelmi képviselettől, egyháztól és szervezettől azt hallják, hogy magyarnak kell vallaniuk magukat, ez meg is fog történni. „Ha ez beválik, meggyőződésem szerint a romániai magyarság egységesen lép, és nem sétál be az 1992-ben, majd 2002-ben felállított csapdába” – tette hozzá Toró.
Egymásnak üzenget Szász és Kovács
A múlt heti marosvásárhelyi incidens kapcsán Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke „színvallásra” szólította fel az RMDSZ-t. A polgári alakulat vezetőjének meglátásában ha az RMDSZ-szel kormányzó Demokrata–Liberális Párt (PDL) egyik prefektusa révén három különböző népcsoportra akarja osztani a romániai magyarságot, már fel kellene hogy merüljön a koalíció felbontásának kérdése.
„Nem tudom elfogadni azt a cinizmust, hogy az RMDSZ Bukarestben egy olyan párt mellett kormányoz, amely háromba szakítaná a magyarságot, miközben itthon, Erdélyben úgy tesz, mintha aggódna a magyarságért” – fejtette ki lapunknak Szász. Az MPP-elnök szerint a népszámlálás és annak eredménye több mint pártpolitikai ügy. Valamikor az RMDSZ is így látta, emlékeztetett a polgári politikus, mondván, hogy a romániai magyar kataszter összeállításáról még 1993-ban döntés született.
Szász Jenő támadására reagálva Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta: valóban ki lehetne lépni a kormánykoalícióból és duzzogó szerepet vállalni, ám ettől még nem oldódik meg egyetlen kérdés sem. „El kell fogadnunk, hogy koalíciós partnereink nem tudnak egységesen lépni, vannak még embereik, akik időnként úgymond félretrafálnak. Romániában egyetlen párt van, amelynek tagjai azt teszik, amit a vezetőjük mond, vagy akár csak kigondol, és ez éppen Szász Jenőnek a kézi vezérlésű alakulata” – replikázott az RMDSZ-főtitkár.
Kovács megítélésében nem is meglepő a Maros megyei prefektus nyilatkozata annak tudatában, hogy az elmúlt hetekben szinte egymást érték a magyarellenes kijelentések és megnyilvánulások. Kérdésünkre, hogy ezt az ügyet felhozták-e koalíciós partnerüknek, az RMDSZ főtitkára csak annyit mondott: nincs erről tudomása.
MCSMSZ: több lesz a csángó
A csángókérdésről szólva Kovács Péter beismerte, hogy ez 2011-ben is rendkívül kényes téma – főként az érintettek esetében. „Mi arra ösztönöznénk őket, hogy vallják magukat csángóknak” – fejtette ki a szövetség elöljárója. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) álláspontja azonban némiképp eltér az RMDSZ politikusaiétól.
A csángó szövetség elnöke, Solomon Adrián például azt szeretné, ha a csángók magyaroknak vallanák magukat. „Tudatában vagyunk annak, hogy még a tömbben élő és magyarul beszélő csángókat is nehéz meggyőzni erről. Mint ahogy arról is, hogy az általuk beszélt, úgynevezett csángó nyelv lényegében magyar, csak annak egy archaikus változata. Éppen ezért mi nem fogjuk sem azt mondani, hogy vallják magukat magyarnak, sem azt, hogy románoknak mondják magukat” – nyilatkozta lapunknak Solomon. Az MCSMSZ vezetője bizakodónak mutatkozik: szerinte az idén sokkal többen fogják vállalni identitásukat, mint kilenc évvel ezelőtt. Akkor – akárcsak a korábbi népszámlálások alkalmával – a moldvai magyarok jelentős része római katolikus vallású román nemzetiségűnek vallotta magát. A 2002-es népszámlálás eredményei óriási eltérést mutattak a hivatalos és valós adatokat illetően. „Mi azt szeretnénk elérni, hogy falvainkban korrekt személyek objektív népszámlálást végezzenek” – tette hozzá Solomon Adrián.
Kérdésünkre, hogy az MCSMSZ vagy a román kormányban jelen lévő RMDSZ mit tehet ennek érdekében, a csángó szövetség elnöke nem kívánt nyilatkozni. Mint mondotta, erre vonatkozóan már elkészült a stratégia, viszont még nem alkalmas nyilvánosságra hozni.
Horváth István: nincs szegregációs veszély
Az identitás kérdése a csángókon kívül a székelység esetében is felmerül. A legutóbbi, 2002-es népszámláláson már sokkal kevesebben vallották magukat székelynek, mint tíz évvel korábban. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, 2011-ben még kevesebb erdélyi magyar ragaszkodik majd székelységéhez, véli Horváth István kolozsvári szociológus.
„Nem hinném, hogy ez a szegregációs veszély fenyegetne, bár az időközben megalakult számos székely szervezet által kifejtett hatást még senki nem tanulmányozta” – fejtette ki lapunknak a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke. Szerinte az úgynevezett székelyföldi brand hangoztatásától a Székely Nemzeti Tanács puszta jelenlétéig sok mindennek lehet vonzereje, még abban az esetben is, ha ezek közül egyik sem buzdítja arra a térség lakóit, hogy a népszámláláson székelyeknek vallják magukat.
„Úgy, ahogy a szászokat meg a svábokat a népszámlálás végső feldolgozásakor a németek közé sorolják, így történik a székelyekkel is. A részletes eredményekben ugyan még külön etnikumként jelennek meg, de ezekkel a számokkal csak a politikusok szoktak manipulálni. A hivatalos statisztika szerint a székelyek is magyarok” – hangsúlyozta Horváth.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Egyeduralkodás helyett együttműködést ajánl az EMNP
A kezdeményezők célja a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséről, az aláírásgyűjtési folyamat lezajlásáról, a leendő új politikai alakulat főbb célkitűzéseiről, a magyar választópolgárok lemorzsolódásának okairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Kolozsváron Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Gergely Balázs, az EMNT Közép-Erdélyi régiójának vezetője és Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke. Toró T. Tibor közölte, hogy a párt bejegyzéséhez szükséges első tárgyalásra május 26-án kerül sor. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: céljuk a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése. Úgy vélte, az RMDSZ-nek át kell állnia a hegemonisztikus, egyeduralkodó politikáról az együttműködés politikájára. Ezért Toró tárgyalásokat kezdeményezett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében a három erdélyi politikai csoportosulás – RMDSZ, MPP és EMNP – képviselői között.
Az EMNT tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Csigi Levente elmondta: Kolozs megyén kívül Fehér és Hunyad megyében is segédkeztek az aláírások összegyűjtésében. Az EMNT Kolozs megyei elnöke közölte, Hunyad megyét kivéve, ahol Winkler Gyulának, az RMDSZ helyi elnökének az emberei burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtőket, többnyire mindenhol zökkenőmentesen zajlott az akció. Kolozs megyében, Kolozsvár mellett nagyon sok aláírást gyűjtöttek Széken, Körösfőn, Tordaszentlászlón, Magyarvistán és Várfalván. A legtöbbet, körülbelül ezret Kolozs megyében sikerült összegyűjteniük, a többi helyszínen ezek száma 850 körül tehető.
Nem az elvándorlás a fő ok
Gergely Balázs nem feltétlenül ért egyet a sajtóban napvilágot látott azon véleményekkel, amelyek szerint a magyar szavazók arányának csökkenése elsősorban a kivándorlással és a demográfiai visszaeséssel hozható kapcsolatba.
Az EMNT Közép-Erdélyi régiójának elnöke úgy véli: Kolozs megye esete jól példázza azt a folyamatot, amely egyébként országosan is megfigyelhető. Gergely emlékeztettet arra, hogy 1990-ben Kolozs megyében 90 ezer magyar szavazó járult az urnákhoz, ez majdnem 80 százaléka volt a teljes magyar választókorú lakosságnak. 2000-ben a szavazatok száma viszont 70 ezerre, 2004-ben 55 ezerre és 2008-ban 35 ezerre csökkent. Következésképpen nyolc év, azaz 2000 és 2008 között felére esett vissza a Kolozs megyei magyar voksok száma.
„Tekintettel arra, hogy a kilencvenes évek folyamán az elvándorlási hullám lejárt, a 2000-es éveknek nem ez a fő jellemzője. A lemorzsolódás okát tehát elsősorban abban látom, hogy 2003-ban Tőkés Lászlót megfosztották a tiszteletbeli elnöki tisztségtől, és ennek nyomán bekövetkezett egy törés a korábban többé-kevésbé egységes magyar érdekképviseletben” – mondta az EMNT politikusa.
Gheorghe Funar mozgósító ereje
Gergely Balázs hangsúlyozta: Kolozs megye esetében fontos mérföldkövet jelent a Funar-korszak lejárta, hiszen paradox módon ő volt az a polgármester, aki mozgósító hatást gyakorolt a magyar szavazóbázisra, „gyakorlatilag összetartotta és elkényelmesítette a nyájat”.
„Nem kellett az embereket különösebb módon mobilizálni, hanem maguktól járultak az urnákhoz” – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve: ez a korszak a 2000-es évek első harmadának a végén lezárult, ezt követően pedig a megyei politikai elit nem találta meg azokat a válaszokat és eszközöket, amelyekkel a szavazóbázist egyben tudná tartani.
„Ezt a drasztikus csökkenést megállítani csak akkor lehet, ha komolyan megpróbáljuk megkeresni azokat az eszközöket, hívó szavakat és módszereket, amelyekkel újra mozgósítani tudjuk a magyar közösséget. Ezek a választók nem tűntek el, nem vándoroltak el, hanem itt vannak közöttünk. Az új magyar párt feladatát tehát abban látom, hogy minél nagyobb arányban tudja megszólítani az elmaradt szavazókat” – szögezte le Gergely Balázs.
A politikus kiemelte, hogy Kolozsvárnak mint Erdély fővárosának fontos helyet szánnak a párt programjában. Gergely Balázs közölte: szakértői csapatot alakítottak ki annak érdekében, hogy egy ütőképes, komoly, huszonegyedik századi főváros-projekt szülessen meg. Ugyanakkor bejelentette, hogy a leendő pártban betöltendő szerepéből adódó összeférhetetlenségi okok miatt lemond a Demokrácia Központok igazgatói tisztségéről.
Toró együttműködő politikát ajánl
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az új párt célkitűzése a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése. Közölte, hogy az EMNP bejegyzéséhez szükséges első tárgyalásra május 26-án kerül sor. Elmondása szerint heteken keresztül ellenőrizték a begyűlt aláírásokat, de egy párt bejegyzése nem kizárólag csak technikai és jogi ügy, hanem „kőkemény politikai kérdés”.
„Nagyrészt érthető, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) tisztségviselői nem örülnek az új pártnak” – fejtette ki, hozzátéve: az RMDSZ-nek szép lassan át kell állnia a hegemonisztikus politikáról az együttműködő politikára, ha továbbra is képviselni akarja a magyar érdekeket.
„Mi nem egy váltópártot akarunk építeni, amely a másikat félre akarja tenni, hanem olyan politikai eszközt akarunk a magyarság kezébe adni, amellyel új lehetőségek nyílnak az érdekérvényesítés terén” – mondta Toró T. Tibor. Rámutatott: a kulcsszó az összefogás, az együttműködés és a munkamegosztás.
Az EMNT ügyvezető elnöke kitért Tőkés László EMNT-elnök javaslatára, amely szerint a jövő évi önkormányzati választások előtt szervezzenek előválasztást, és készítsék el az erdélyi magyarokat magába foglaló, választási névjegyzékként is működő nemzeti katasztert. Toró T. Tibor emlékeztetett arra, hogy a kataszter kérdése és a belső választások megszervezése hosszú éveken keresztül vita tárgyát képezte az RMDSZ-ben. Szép lassan azonban elfáradtak a szereplők, s kiszorították azokat, akik ezeket az elképzeléseket képviselték, a belső választásokat pedig egyfajta belső tisztújítássá degradálták – mutatott rá.
„Az a tény, hogy nem sikerült összeállítani a nemzeti katasztert és érvényesíteni a belső választásokat, az egyik fő oka annak, hogy 2003 után megjelentek az RMDSZ-en kívüli szerveződések, hiszen nem sikerült érvényesíteni a politikai pluralizmust a szövetségen belül” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus közölte: levelet intézett Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez és a szövetség elnökségi tagjaihoz, amelyben Tőkés László javaslatának megfontolását szorgalmazza. Ugyanakkor javasolja, hogy a három politikai csoportosulás képviselői az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében beszéljék meg az esetleges együttműködés konkrét vonatkozásait.
„Remélem, hogy mindhárom csoportosulásban többen vannak olyanok, akik igazából ebben a modellben gondolkodnak, és kisebbségben találhatók a hegemonisztikus szemléletmódot előnyben részesítők” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Vitán felüli kérdések
Hangsúlyozta: a feleknek meg kell beszélniük azokat a kérdéseket, amelyeket a pártpolitikai csatározások alól ki kell venni. Ilyen például a népszámlálás, a csángó- vagy a szórványkérdés stb., ezeket – szerinte – nem szabad átpolitizálni. Toró T. Tibor úgy vélte, az autonómiának is vitán felüli kérdésnek kell lennie.
A leendő párt anyagi hátterére vonatkozó kérdésre Toró elmondta: mint minden párt az EMNP is saját forrásokból – a tagság hozzájárulásából, a támogatóktól származó összegekből – gazdálkodik majd.
Az EMNT ügyvezető elnöke leszögezte: az EMNP nem Tőkés Lászlónak a pártja. Ez olyan értelemben Tőkés-párt, hogy a politikus által képviselt értékrendet akarja felvállalni.
„Tőkés László pártunk védnöke, nagyon szoros kapcsolatban vagyunk vele, és arra törekszünk, hogy ez így is maradjon, hiszen az ő elképzeléseit viszi tovább intézményesen a pártpolitika eszközeivel” – mondta.
• Az oktatási-nevelési támogatásokról szólva az EMNT ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor úgy vélte: pozitívnak tartja a támogatáspolitika reformját. Toró szerint jó jel, hogy az oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását visszaadták a szakmai szervezetnek, azaz a Románia Magyar Pedagógusszövetségnek (RMPSZ), hiszen ez áll a legközelebb a gyermekekhez és a szülőkhöz.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)

Gondolatok és szempontok a kettős állampolgárságról és választói jogról
A kettős állampolgárságról és a szavazati jogról szerveztek panelbeszélgetést kedden délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) az intézmény Természettudományi és Művészeti Karának nyílt napja keretében. Horváth István szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) docense, a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Székely István politológus, a Magyar Kisebbség főszerkesztője és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke folytatott szakmai és politikai érvekkel tűzdelt vitát, amelyet Bodó Barna politológus, a Sapientia EMTE docense moderált. A kerekasztalnak kiemelt aktualitást kínált az értelmezésekkel és szempontokkal terebélyesedő kérdés, amelynek lényege, hogy milyen összefüggés állítható fel az egyszerűsített honosítási eljárás által megszerezhető magyar állampolgárság és a szavazati jog között, milyen típusú választói rendszernek kell kiépülnie ahhoz, hogy a határon túliak is leadhassák szavazataikat, milyen következményekkel jár majd a magyar politikai térben a szavazóbázis kiszélesedése a határokon túlra, és így tovább.
Vitaindítóként Bodó Barna Rainer Bauböcknek az állampolgárság és a választói jog kapcsán négy pontban megfogalmazott megközelítését összegezte: a republikánus elv értelmében ugyanis, szavazati joggal csak az adott ország területén élő állampolgárok rendelkeznek. Az etnikai alapon álló nacionalisták ellenben kiterjesztenék a választói jogot mindazokra, akik magukat az adott nemzetiséghez tartozónak vallják. A harmadik csoportba a liberálisok tartoznak, akik úgy vélik, az állam területén élő valamennyi polgárnak meg kell adni a választójogot, állampolgárságától függetlenül. Az úgynevezett alternatív liberálisok szavazati jogot adnának nemcsak az ország területén, hanem a külföldön élőknek is, olyan esetekben, amikor őket érintő lényeges döntéseket kell voksukkal eldönteni. A panel résztvevői számára megfogalmazott kérdéscsomagban Bodó Barna felvetette: az állampolgárságot szerzett határon túli magyar polgárokra kiterjesztett szavazati jog miképpen befolyásolja az államokkal szembeni lojalitást? Továbbá, mennyire jelenthet dilemmát az egy ember–egy szavazat elvének kibővítése az egy ember–két szavazatra? Hogyan értékelhetők azok a szempontok, amelyek értelmében a választói jog gyakorlása az adófizetéshez kötött, illetve mit jelent általában az, ha állampolgárság és etnikum, államhatárok és kulturális határok nem esnek egybe.
A szavazati jog kiterjesztésével bővül az elvárások rendszere is
Horváth István szociológus kiemelte: az állampolgárság lehetőséget kínál bizonyos rendszerekhez való hozzáféréshez, előfeltételét képezi bizonyos jogkörök gyakorlásának, ezek azonban jellemző módon nem következnek automatikusan az állampolgárság birtoklásából. Hangsúlyos erkölcsi kérdésként felvetette: joga lehet-e polgároknak úgy dönteni, hogy annak hatásait, következményeit nem ők viselik el, példaként említve a legutóbbi romániai államelnöki választásokat, amikor a mérleg nyelvét a külföldön élők szavazatai billentették le. Kérdés, hogy miként csapódik le majd hosszútávon nemzetpolitikai szempontból, milyen törésvonalakat eredményez majd ez az erkölcsi dilemma – vetette fel Horváth István. Mint elmondta, állampolgárság és élethelyzet között sok esetben jelentős eltérések vannak, így kompromisszumos megoldásoknak kell születniük. A szociológus úgy vélte, fennáll a veszélye egyébként annak is, hogy a szavazati joggal járó elvárások rendszere zűrzavart okoz majd a társadalmi, közpolitikai valóság helyes megítélésének tekintetében: példaként említett olyan felméréseket, amelyek kimutatták, hogy a romániai magyar nők eleve kevésbé ismerik az érvényben levő szociális támogatási rendszereket, mint a román hölgyek, tehát kisebb mértékben használják azokat a jogokat, amelyekhez hozzájárulnak, és amelyek hozzáférhetőek lennének számukra.
– A lojalitás kérdése adott esetben az állampolgárság megszerzése, nem a szavazati jog kapcsán merülhet fel – értékelte Székely István politológus. A Horváth István által felvetett morális dilemmát illetően kiemelte: ennek vetületei abban az esetben válnak érdekessé, ha áttételeket teremtenek a politikai rendszerbe, és egy adott politikai magatartást indukálnak. A szavazati jog fogalmát le kell választani az állampolgárságról: noha politikusi nyilatkozatok egyféle magyar állampolgárság létét emelik ki, ebből nem következik magától értetődően a választójog, amellyel mindenki egyformán tudna élni – hangsúlyozta a politológus.
A távszavazás kidolgozása híján csorbulhat a szavazat-maximalizálási törekvés
Az egyes állampolgárságokhoz mérten különböző típusú választójogok és ezek szabályozásai léteznek, a választási törvény megalkotása pedig egyértelműen politikai döntést feltételez – magyarázta. Mint elmondta, több európai ország, így Nagy-Britannia, Írország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Horvátország és Lengyelország egyaránt biztosítják a határaikon kívül élőknek a szavazati jogot, amely nyilván megadható a honosított magyar állampolgároknak is. Az alapvető kérdés ellenben az, hogy milyen formában tudnak majd a polgárok ezzel élni. Hozzátette egyébként, hogy Svédország az egyetlen európai állam, amely adófizetéshez köti a szavazati jog megadását. Gyors számítást követően a politológus összegezte: a jelenleg érvényben levő választási rendszerek eljárásaival a szavazat-maximalizáló megfontolás szempontjából politikai értelemben nem nyereséges a szavazati jog kiterjesztése: számításai szerint egy olyan választási kampányban, ahol az ellenzék morális kérdéseket vet fel, a szavazati jog kiterjesztése által összesített 80–100 000 szavazat mindössze ellensúlyozza majd mindazokat a voksokat, amelyeket azért vesztett el a kormánypárt, mert választójogot adott a honosított polgároknak. Ilyenképpen, a megoldás a távszavazási (elektronikus úton, levélben történő) választási eljárás kidolgozása volna – vélekedett. A politikai képviselet tekintetében alapvető kérdésként merül fel, hogy külön mandátumokat különítenek-e el a határon túli magyarok számára, vagy pedig az országos listák jelöltjeire szavaznak-e majd – emelte ki.
Egy ember–két szavazat a kisebbségi sors hátrányainak ellensúlyozására
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a kérdés immár nem az, hogy ki választhat, hanem az, hogy ki jelöli majd a politikai képviseletre szánt személyeket, illetve hogyan lehet majd a választójoggal gyakorlatilag élni. Mint kiemelte, a kettős állampolgársággal rendelkezőknek lehet kettős állami lojalitása, ha pedig ellentmondás adódna köztük, azt valamilyen módon fel kell oldani. Úgy vélte, a szavazati jog esetében lakcímkártya híján is hűséget tanúsíthatunk a nemzetet megjelenítő állammal szemben, ez a jog pedig nem összeférhetetlen például a román állammal szembeni lojalitással. Ennek mértéke a maga során az identitásunk megőrzéséhez biztosított jogok függvényében változik. A politikus szerint az egy ember – két szavazat eljárás nem dilemma, hanem a kisebbségi sors tényének és az abból eredő hátrányoknak kompenzációja, erkölcsi ellensúlyozása.
Az adófizetés és a választási jog kapcsán Toró T. Tibor kiemelte: a kettő összekapcsolásának abban az esetben volna értelme, ha a választások az adózásról szólnának, és azért küldenénk a képviselőket a parlamentbe, hogy az adótörvényekről döntsenek. A magyar parlamentben pedig, akárcsak Bukarestben, igenis születnek a romániai magyarság életét is befolyásoló döntések – hangsúlyozta a politikus. Elismerte, hogy az új magyar alaptörvény elodázza a szavazati jog rendezését a sarkalatos törvénnyel, megfogalmazásában ugyanis a jogkör lakóhelyhez és egyéb feltételekhez köthető, ellenben hangsúlyozta: a kérdés az, hogy mennyire gondoljuk komolyan Orbán Viktor magyar miniszterelnök határokon átnyúló, nemzetegyesítési programját: ugyanis amennyiben ez mélyértelmű és sokrétű, akkor a nemzet polgárságához rendelt jogosítványok is erőteljesek lesznek – jelentette ki.
A nem kizárólagosan etnikai alapú szavazás fejlesztheti a politikai kultúrát
Az EMNT ügyvezető elnöke úgy vélte: csaknem bizonyos, hogy a jelenlegi vegyes választási rendszer úgy alakul majd át, hogy a kétszáz parlamenti mandátumot birtoklók fele egyéni választókerületek által megválasztott személy, a másik fele pedig a pártok listáiról kerül be. Az eddig létezett megyei listákat valószínűleg megszüntetik, és valamennyi párt számára egy országos listát hoznak majd létre, ahonnan szintén választandó majd egy jelölt. Egy teljeskörű rendszerben a határon túli magyarok az egyéni választókerületek jelöltjére és a pártlistára egyaránt szavazhatnának. Mint mondta, logikusnak tűnik, hogy Magyarországon jogosult, bejegyzett jogi személy jelölhet a politikai képviseletre, tehát magyar pártok, akik vélhetőleg megállapodást köthetnek határon túli magyar szervezetekkel. A politikus úgy vélte, a 2014-es választásokig feltételezhetően mintegy 200–400 ezer határon túli személy igényli majd a magyar állampolgárságot, a népsűrűség mértékének függvényében pedig egyéni választókerületeket kell majd létrehozni Erdélyben, a Vajdaságban, stb. A szervezési kérdéseket pedig a magyar jogalkotónak megfelelően rendeznie kell, így a távszavazási eljárásokat is, amelyeket a technika mai fejlettsége lehetővé tesz, és világszerte léteznek rá előzmények.
Az EMNT ügyvezető elnöke Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara dékánjának kérdésére válaszolva kiemelte: a politikai tér megnyílása az ő meglátásában a nemzetegyesítés folyamatának elmélyülését eredményezi, a határon túli szavazatokért folytatott verseny pedig egymás megismerését, az erdélyiek részéről pedig valószínűleg a magyar politikai élet történéseire való hangsúlyosabb odafigyelést eredményez. Mindemellett, a politikai kultúra fejlődését is befolyásolhatja az a tény, hogy az erdélyi magyar választópolgár etnikai alapokon túlmenően is mérlegelheti döntéseit.
A hozzászólások során megfogalmazódott az a vélemény is, miszerint a szavazati jog a teljeskörű állampolgársághoz kapcsolódik, illetve, hogy a magyar országgyűlésben helybelieknek kellene képviselniük a romániai magyar kisebbséget, mint korábban a történelem folyamán.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Hivatás vagy szívatás?
Ha Bibó István ma élne, szomorúan konstatálná, hogy tévedett 1946-ban, amikor Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című tanulmányában még bizakodóan ezt írta: „A politikum területe (...) nem annyira közvetlenül anyagi jellegű, hogy ott minden hazugság oly közvetlenül és hamar megbosszulná magát, mint például a műszaki alkotás vagy a termelés területén...”
Ma már a politikai cselekvés terén a honoráciorok játsszák el a főszerepet, illetve velük játszatják el a bürokrata, illetve az ellenük fellépő demagóg vezérszemélyiségek. S a fő kellék e játszmában az ugyan kicsorbult, de éppen ezért mérgezni alkalmas pénz. A rászorultságban tartottak számára: a Támogatás. Ez alól a forgatókönyv alól nem kivétel és e kelléktől sem mentes az erdélyi magyar kisebbségi politika. Tragikomikus példa rá a magyar diákok szüleinek esete a nevelési-oktatási támogatással. Az adományozó (Fidesz), a korábbi felajánló (MSZP) által kedvezményezett, RMDSZ-hez közelálló Iskola Alapítványon (így implicite az RMDSZ-en) kíván ütni vagy inkább a támogatás kiosztásával járó csekélyke szimpátiát akarja lenullázni, de valójában a gazdasági válságba lassan belesüllyedő szülőkön, a diákokat a magyarországi támogatás mézesmadzagjával is csalogató (szórvány) iskolákon üt. (Sajnos, a szép gesztussal felajánlott, de nem igazán nagy összegű, háromszáz-háromszázötven lej körüli támogatás számos erdélyi magyar család számára jelentős segítség, és fokozottan igaz itt az a mondás is, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad. Miként az is, hogy a vegyesházasságok esetén vagy a nagyvárosi szórványban sok esetben az is nyom a latba az iskolaválasztás során, hogy mikor, június-júliusban, vagy pedig szeptemberben jutnak a kedvezményhez a családok.)
De az egyedi példák boncolgatása helyett foglalkozzunk inkább azzal, hogy az erdélyi magyar politikára – anyaországi hatásra is – egyre inkább ráillik a Max Weber által leírt állapot. A politikai pluralizmus és a hatalmi struktúrák megszerzésének, illetve megtartásának a küzdelme közepette kiéleződik a pártharc a karizmatikus, illetve az eddigi honoráciorokat irányító vezérszemélyiség között. Tény: a karizmatikus vezéregyéniségtől a párthívek (mert elvhűségről mifelénk beszélni tévedés lenne!), a pártvállalkozók személyes hasznot várnak, legfőképpen azt, hogy a népszerűsége szavazatokat, mandátumokat szerezzen, amelyeknek birtokában átvehetik a hatalmi struktúrák ellenőrzését, a jelenlegiek helyett maguk váljanak honoráciorokká. Ezért eszmeileg nem egy elvont és középszerű, néhol atavisztikus pártprogram gyakorlatba ültetéséért dolgoznak, hanem egy konkrét emberért, annak győzelméért.
Ám ez nem lesz egyszerű, hiszen a másik oldal honoráciorai is megtartották befolyásukat a társadalomban. A karizmatikus vezérszemélyiséggel ha nem is mint Homo novusszal, de legalábbis mint Homo naivusszal szembesülnek, aki iránti ellenérzésüket a kétségbevonhatatlan hivatalnoki tapasztalat táplálja.
Nos, ennek a harcnak a kezdeti állapotában mindkét fél a másik elhiteltelenedésétől, elhiteltelenítésétől reméli pillanatnyi előnyét. Az anyaországi nyílt állásfoglalás sem döntheti el a pártháborút. De ettől a kettős frontvonaltól hamar eltávolodhat az erdélyi magyar választóknak az a rétege, amelyik elutasítja a szélsőségeket, mert – igen helyesen – nem a konfrontációban, hanem a kooperációban, az együttműködésben látja a lehetőséget a korszerű kisebbségi magyar társadalom építésére. Ha a kisebbségi politika Erdélyben nem a hivatásról, hanem a szívatásról szól, biztosan megjósolható, hogy mindannyian belefulladunk annak bűzébe.
Mert abban azért igaza volt Bibó Istvánnak, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat felépíteni. A demokratikus politika gyakorlatát továbbra is hiteles politikusoknak kell meghatározniuk. Mert Erdélyben a jellem megítélésének nagyon fontos politikai relevanciája van. Még.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

Totális veszélyben van a magyar irodalom
Nagyvárad – A tizenkét legszebb magyar vers összeállításával is az irodalom megmentéséért küzd Fűzfa Balázs anyaországi irodalomtörtnész, akivel a Nagy versmondás rendezvénysorozat nagyváradi alkalma után készítettünk interjút.
– Hányadjára van Váradon, és hogyan fogadták önt és újító szellemben írt magyar irodalomtankönyveit?
– Azt hiszem már negyedszer vagyok Váradon előadást tartani. Nagy örömmel jövök ide. Úgy érzem néha, hogy hazajövök. Váradot én egy nagyon rokonszenves városnak tartottam akkor is, amikor még nem ismertem ennyire, de most már lassan az utcák is ismerősek lesznek, és eligazodom a városban. Megható számomra, amilyen szeretettel fogadnak az iskolában a diákok is a tanárok, és igazi szellemi élményt jelent nekem az a nyitottság, ami itt megnyilvánul irányomban. Nekem az a legmegdöbbentőbb, ahogyan az itteni diákok és a tanárok az új típusú irodalomtankönyv iránt érdeklődnek. Ilyenfajta nyitottságot Magyarországon nem tapasztalok. Ott sokkal jobban ragaszkodnak a régi, megszokott sémákhoz, könyvekhez, irodalomtörténet tanításhoz. Az én könyveim nem ilyenek, és Nagyváradon nekem mindig az az érzésem, hogy itt az emberek fogadókészsége az innovációra sokkal jobb, mint Magyarországon. Ez biztos abból is adódik, hogy önöknek sokkal nehezebb volt nagyon sokáig itt élni, és jobban megszorítottak voltak szellemi és fizikai értelemben egyaránt, és ebből adódóan sokkal tágabb a látókörük, és ebben az új, sokszínűbb világban, amelybe mindannyian belecsöppentünk, önök szabadabban bánnak a térrel, az idővel, a szellemi dolgokkal.
– Miért tartotta szükségesnek az új tupusú irodalomtankönyvek megírását?
– Azért, hogy a mai gyerekek közelebb kerüljenek az irodalomhoz, és azért, hogy valamit megmentsünk az irodalomból a jövő számára. Az irodalom mostanában presztizsvesztésen megy át, sőt, totális veszélyben van: kisöprik nemcsak az iskolából de még a padlásról is. Érzésem szerint ezt majd önök is át fogják élni öt-tíz év múlva. Magyarországon szeptembertől a szakmunkás-képzésben megszüntették az irodalomoktatást. Vagyis Madáchról, Adyról, Babitsról, Petőfiről a jövő kőművesei, esztergályosai nem hallanak egy szót sem.
– Ez ellen nem tiltakozott senki?
– Az a döbbenetes, hogy nem! Az érthető, hogy a tanárok féltik az állásukat, de ez az egzisztenciális félelem már olyan mértékű, hogy még azt is lenyomják a torkukon, ha huszonnyolcra emelik a heti óraszámot, ami őrületesen magas szám. Én most kérdeztem egy itteni kollégát, aki azt mondta, hogy főllású tanárnak heti tizennyolc órja van.
– A tankönyvek segíthetnek valamit ebben a nehéz helyzetben?
– Én ezt azért csinálom, mert úgy gondolom, hogy ha mi felnőttek megtanulunk kicsit tanulni a gyerekektől, elfogadni azt a világot, amelyben ők élnek, elismerve a vizuális kultúra fontosságát, ha megtanulunk mi is az sms-nyelven mi beszélni, és ha egy kicsit elfogadjuk azokat az értékeket, amelyek számukra fontosak, akkor kapunk tőlük esélyt arra, hogy valamit ők is elfogadjanak abból, amit mi fontosnak tartunk. Másképp nem megy.
– Ahhoz, hogy azt irodalom elfogadottá váljon, az irodalomoktatás helyett nem az irodalomnak magának kellene maivá válnia?
– Az irodalom részben már megcsinálta a modernizációt, gondoljunk a posztmodern irodalomra. De a magyartanárok szinte kevesebb posztmodern irodalmat olvasnak mint a diákok. Az érettségi kényszerére hivatkoznak, és emiatt gyakorlatilag Örkény Istvánnál véget ér a tanítás.
– Milyen szempontok vezérelték a tizenkét legszebb magyar vers listájának összeállításakor?
– A legfőbb szempontjaim közé tartozott az, hogy a vers minél szélesebb körben ismert legyen, és benne legyen az általános vagy középiskolai oktatásban. A lista összeállításánál arra is törekedtem, hogy az inspirálja a tudósokat is új szempontok figyelembevételére. Miután már megvolt a „tucat”, megnéztem az évfordulókat, és annak alapján állítottam fel a Nagy versmondás sorrendjét. De hangsúlyozom, hogy sem a lista, sem a sorrend nem egy rangsor.
Pap István
A tizenkét legszebb magyar vers (a költők nevének ábécé sorrendjében)
Ady Endre – Kocsi-út az éjszakában
Arany János – Szondi két apródja
Babits Mihály – Esti kérdés
Berzsenyi Dániel – A közelítő tél
József Attila – Eszmélet
Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség
Nagy László – Ki viszi át a Szerelmet
Petőfi Sándor – Szeptember végén
Pilinszky János – Apokrif
Radnóti Miklós – Levél a hitveshez
erdon.ro

Számvetés naplóban
Beszélgetés Virág György mérnökkel, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével
Beszélgetőtársunk szülei Kolozsvárról költöztek át Marosvásárhelyre a Székely Színház megalapításakor, mindketten a társulat műszaki munkatársai voltak. Gyermekkorát, de további életútját, érdeklődési körét is meghatározta a színház, az irodalom, a klasszikus kultúra. Közel másfél évtizedet töltött a Maros megyei önkormányzatban, életének mindennapjait 1988-tól 2004-es nyugdíjbavonulásáig naplóban örökítette meg, amely a közelmúltban jelent meg.
Mikor kezdett naplót írni?
- Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1988 óta vezettem naplót. Amit akkor nem írtam le, utóbb emlékezetből rekonstruáltam, de csak egy ilyen nagyobb lélegzetű kihagyás volt a tizenöt és fél év alatt, a 2000-es év. Amikor ennek az évnek a történéseit néhány napos-hetes összefoglalásban 2001. január elsején rögzítettem, úgymond a szabadnapomon, viszonylag friss emlékezetből írtam.
A többi évben, ’88. december 1-jétől kiindulva, napi rendszerességgel írtam, vagy éjszaka vagy nappal, ahogy időm akadt, tehát akkor jegyeztem fel a gondolatokat. Természetesen a szerkesztés során, amit nyugdíjazásomkor kezdtem el, 2004-ben, már bőven került szabad percem, de így is a szerkesztés három évig tartott. Ez alatt mérlegeltem, hogyan fogalmazzam elfogadhatóvá azokat a szövegeket, amelyek egyáltalán nem közlésre szánt írások voltak, hiszen nem azzal a szándékkal ültem le naplót írni, hogy majd valamikor kiadom, de az évek során egyre inkább gyűlt ez a fajta felismerés, szándék, tapasztalat, hogy majd meg kellene írnom a szerkesztett változatot is. Mert nyilvánvaló, hogy egy napi bejegyzés nem lehet olyan kerek, a gondolatokat úgy rögzítve, ahogyan az utóbb a könyvben megjelenik.
Hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy mást írtam akkor és más jelenik meg a nyomtatásban, minden kutatónak rendelkezésére fog állni az eredeti kézirásos anyag fényképmásolata, amit teljes egészében átadtam a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítványnak. A számítógépes változatot 2004 őszén kezdtem beírni és 2007 decemberében fejeztem be. Nagyon nagy munka volt, hihetetlen erőfeszítés – eredetileg 800–900 oldalt tett ki a kézi változat.
A szerkesztett forma feszesebbé vált annak ellenére, hogy a szerkesztés során bizonyos, korábban leírt eseményekről vagy személyekről amennyiben véleményem megváltozhatott és megváltozott, megengedtem magamnak, hogy 2005-ben kommentárt fűzzek ezekhez – ami utóbb eszembe jutott vagy ami éppen aktuálissá tette a dolgot. És milyen érdekes, miként ismétlődnek a helyzetek, így vagyunk állandóan az észak-afrikai helyzettel, az Öböl-háborúval, már akkor is, ’88-ban volt Öböl-helyzet, a világpolitika mai szereplői már akkor is ott voltak a világ színpadán, forog a világ, de mintha makacsul visszatérne egy-egy pontra.
Mi késztette arra, hogy naplóírásba kezdjen?
– Ha poénkodni akarnék, azt mondhatnám, itt kezdődött, ahol beszélgetünk, a Bolyai Farkas Líceumban, ahol érettségiztem. 1961-ben végeztem – éppen ötven évvel ezelőtt – , kortársaim számára én írtam meg az év krónikáját, és én olvastam fel az érettségi ünnepségen: volt tehát némi előzménye a naplóírásnak. 1988. december 1-jén volt 70 éves a gyulafehérvári román nemzetgyűlés, és annyira elfogott a keserűség, hogy még mindig ugyanazokkal a hazugságokkal, történelmi hamisításokkal, csúsztatásokkal élnek, ugyanazt szajkózzák, hogy elkezdtem írni, azt mondtam magamnak, nem lehetetlen, nem vágyálom csupán: biztos, hogy közel van a Ceauşescu-rendszer bukása.
Nem akarom belemagyarázni, hogy a dolgok állásából következően logikus volt az előérzetem, hiszen nem mertem így leírni az első lapra. Féltem. Már jócskán benne jártunk a Gorbacsov-féle nyitásban, a peresztrojkában, tehát ez is közrejátszott. Hozzájárult a naplónyitáshoz az is, hogy a Kossuth rádiót hallgatva az ember sokkal több információhoz is hozzájutott, mint az átlag romániai, elsősorban a román ember.
De engem felháborított december elseje ünneplése, nekünk azóta sem, és soha nem is lesz ünnep. Annyira sértett, hogy miután hivatali kötelességem lett volna megjelenni a december 1-jei ünnepségeken, koszorúzásokon, úgy sikerült intéznem az évek során, hogy soha nem tartózkodtam Romániában december 1-jén. Úgy adódott, hogy az eurórégiók közgyűlését mindig erre az időszakra szokták összehívni. Togănel, a főnököm nem tudott idegen nyelveket, mindig engem küldött, én pedig kapva kaptam a lehetőségen.
Így sikerült elkerülnöm az elkerülhetetlent. Ilyformán megmentettem magam attól a kínos helyzettől is, hogy kifütyüljenek, amikor koszorúzom, mert ez is megtörtént. Ugyanis kénytelen voltam többször, nem december 1-jén, más alkalommal koszorút elhelyezni és kifütyültek. Számomra ez roppant kínos volt. Másoknak is. Tehát kerültem, ha lehetett, de itt jegyzem meg, hogy sokan megróttak ezért az RMDSZ-es vezetők közül. Én ezt így rendeztem. Nem tüntető módon, nem harsányan nyilvánítottam ki különvéleményemet, hiszen mint román törvényekre felesküdött köztisztviselő, nem is tehettem volna büntetlenül.
’88 végén kezdte írni, akkor ez mit jelentett, veszélyes volt?
– Annyira veszélyes, hogy december 15-én házasodott a volt padtársam, és nem mertem leírni a nevüket. A vártemplomban volt az esküvő, és csupán annyit írtam, hogy P és A esküvője a vártemplomban. A feleségem tudta, hogy naplót írok, de nem nézett bele soha, és nem is foglalkoztatta a dolog. Én elmondtam neki, látta, hogy későig fennmaradtam vagy hajnalban keltem. A naplóírás is beépült a mindennapi életem tevékenységei közé. Később lazítottam ezen.
Amikor a Kossuth rádióban 1989-ben már elhangzott, majd január végén Pozsgay Imre kijelentette, hogy népfelkelés volt ’56, és a hasonló nagy horderejű történések kortársa lehettem, mindezek arra sarkalltak, hogy folytassam a dolgot, és egyre kevésbé figyeltem arra, mit szabad és mit nem leírni, hogy ne törődjek sokat a veszélyesnek tartott gondolatokkal. ’88-ban nagyon lényeges dolog történt, néhai Balogh Csaba barátom lakásán megismerkedtem egy fiatal magyar történésszel, aki ’87-ben diplomázott Szegeden. Bárdi Nándornak hívják, ő lett később a könyvem szerkesztője.
Többször is, szinte kéthavonta találkoztunk titokban Csaba lakásán. Mindig hozott könyveket, folyóiratokat Magyarországról, és elvitte azokat a leveleket, amelyeket Csaba megjegyzéseivel fűszerezve mi fogalmaztunk meg Füzi Miska barátommal közösen. Nándi eljuttatta a Magyar Rádióhoz, Pozsgay Imréhez és más helyekre. De ez nem valami ellenállás volt, egyszerűen úgy éreztük, hogy valamit tenni kell. Így alakult 1989 decemberéig a naplóírás.
Hogyan indult a politikai karrierje?
– 1989 decemberében a véletlen úgy hozta, hogy Király Károllyal újra találkoztam. Király négy és fél évig, ’73 és ’78 között hivatali főnököm volt, és több mint tíz éven át eljártunk tekézni a valamikori Voinţa-pályára, a Ligetbe. Mivel munkatársaim a Nemzeti Megmentési Frontba delegáltak, akkor Király Károly engem meglátott, és javasolta, hogy vállaljam el a megye gazdasági ügyeit, feleljek én azokért a Front bürójában, én ugyanis igazán ismerem Maros megyét, hiszen a megyében rengeteg kisipari szövetkezet volt.
’90 január 3-án elvállaltam, onnantól kezdve március 20-ig, a rosszemlékű etnikai konfliktusig voltam pozícióban. Eredeti munkahelyemen állásomat felfüggesztették, zárolták, és pontosan az ominózus 20-án megválasztottak a kisipari szövetkezetek elnökének, ezért aznap bent sem voltam a tanácsnál, csak este tudtam meg az eseményeket. Másnap bementem és bejelentettem, hogy abbahagyom a politizálást. Erre jött Voican Voiculescu és kinevezett alelnöknek. Leváltották Kincsest, Királyt.
Meg voltam győződve, hogy semmi dolgom nem lesz szövetkezeti elnökként. Fel voltam szabadulva, hiába mondtam a tanácsnál, hogy három napja húszezer embernek vagyok a főnöke, hiába mondtam volna akármit is, megszavazták, hogy én legyek a magyar alelnök: belecsöppentem ebbe. Egy fizetésért dolgoztam három és fél hónapig, el akartam búcsúzni, otthagyni a politikát.
Naplóírás közben a kultúrával is foglalkozott a napi politika mellett, maradt erre is ideje. A köztudat általában úgy tartja: a mérnököt nem érdekli a színház.
– Két alapvető dolgot kell megjegyeznem: én eleve irodalomi beállítottságú voltam és vagyok, nagyon szerettem az irodalmat. A másik, hogy színházban, az egykori Székely Színházban éltem le a gyermekkoromat, az meghatározta az érdeklődésemet. Villamosmérnök vagyok, büszke vagyok arra, hogy Temesváron végeztem, de én folyamatosan, a naplón ez is végigvonul, hetente színházba jártam, ha jött egy társulat vendégelőadással, azt megnéztem, és nagyon sokat olvastam. Nyitott voltam a világra.
Virág György (1944, Kolozsvár)
Mérnök, politikus. A temesvári műszaki egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett, Marosvásárhelyen a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetségének volt irodavezetője, majd energetikusa, termelési és műszaki osztályvezetője. A rendszerváltást követően vállalt politikai feladatot a Maros megyei önkormányzatban, ahol előbb alelnök, majd elnökként irányította a megye ügyeit, szívügyének tekintve a kulturális intézmények működését, a repülőtér fejlesztését. A megyei tanács éléről vonult nyugdíjba 2004-ben.
– Van még egy hobbim, a sportstatisztika, több mint ötven éve vezetem, a magyar válogatott játékosait, összes mérkőzését feljegyeztem, hányszor és kikkel játszott, hány gólt rúgott, az olimpiai szerepléseket is számon tartom, a mai napig vezetem. A román válogatottal ugyanez a helyzet. Ezt is ki lehetne adni. Szándékomban állt kiadni, de azután a munka után, ami a napló megjelentetésével járt, meggondoltam magam.
A műveltséggel kapcsolatosan hadd jegyezzem meg, a mi korosztályunk kulturális szemhatára tág, abban benne foglaltattak nemcsak a műszaki ismeretek, hanem az alapvető irodalmi művek is, tehát egy-egy idézet hallatán nem sokat kell gondolkozzunk, honnan is van ez, latin-e vagy francia. Sokat köszönhetünk tanárainknak, manapság ez ismeretlen. Mi úgy tudunk beszélgetni egymással, hogy bár húsz évig nem találkoztunk, már két mondat után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Sok éve, amikor a színház körül bajok támadtak, ön a társulat mellé állt. Ha ön nem humán beállítottságú, akkor is így tesz?
– Nos, akkor megszüntettük volna a filhamóniát, a népi együttest, a bábszínházat. A megyei tanácsosoktól szinte hetente kaptam a pofonokat a repülőtérért és a kulturális intézményekért, mondták, inkább javítsuk fel a közutakat. Tizenkét művelődési intézményt finanszíroztunk a megyei tanács költségvetéséből: Ez nem valami kegy volt, hanem csak így működhettek. A Látó folyóiratot is azért szerkeszthetik saját székházában, mert azt mondtam, hogy a lap a megyei tanács tulajdona. Ha már kirakta a Kereskedelmi Kamara a Toroczkai-Wiegand Ede-féle palotából, akkor legalább legyen egy tisztességes helye a szerkesztőségnek. A könyvtár, a képtár, a múzeum....
Most is figyeli, hogyan működik a megye.
– Fenntartom, hogy különösen itt, Marosvásárhelyen abban a helyzetben, amelyben élünk nincs más mód, mint nagyon pontos célokat kitűzni és azokért dolgozni, de nem tűzzel-vassal, sebbel-lobbal, hanem alaposan, szépen. És demokratikus módon. Amikor végre ismét kiírták a Kultúrpalotára magyarul is az intézmény nevét, egy nappal előtte a prefektus még bosszankodott ezen. Én azt szerettem volna kiírni, hogy dr. Bernády György Művelődési Palota, de nem ment. Nem ment át.
Keserűen tekint vissza?
– Ezzel a könyvkiadással túl vagyok a keserűségen. Restellem, hogy nem tudtam többet tenni, de csalódott nem vagyok. Nézze, úgy érzem, ha másképp csináltam volna a dolgokat, akkor az már nem én volnék. Nem tudtam én hasonulni ahhoz a közeghez, amiben mozognom kellett, és örvendek, hogy hatvan évesen önszántamból vonultam vissza. Nem akartam folytatni.
Jól érzi magát, amikor hazatér Vásárhelyre?
– Nem. A tavaly eldöntöttük, hogy kiköltözünk Budapestre, ott él a fiam, a menyem és két unokám. 2007-ben lettem magyar állampolgár, holott én annak születtem, akár kérhettem volna tíz évvel ezelőtt is, nem kértem, holott akkor megvolt az ideje; 2005-ben kértem, és két év múlva meg is kaptam, fizettem érte, rendesen. Nem kellett a protekció. Korábban azt hittem, hogy soha nem tudnék elszakadni lélekben Vásárhelytől. Nem állítom, hogy elszakadtam tőle, de amikor látom, hogy mi történik, hiszen interneten naponta olvasom az újságot, akkor azt gondolom, hogy Vásárhelyen már nem azt találom, amiért én a várost úgy szerettem.
A vonzalom gyakorlatilag nem 1990. március 20-án bicsaklott meg, ez egy hosszabb folyamat. Akkor súlyos csapás ért, és azóta tart ez a hosszabb folyamat. Menthetetlenül. Én mondhatok szépeket, mégis ezt érzem. Hiszen ha már Budapesten új lakást rendezünk be, jól vagyunk, jól érzem ott magam, akkor... Marad az írás és az utazások.
Az önéletrajzi regényemet tizenöt éve megírtam, de rossz. Háromszáz oldalasra tervezem, most csak száz van megírva, de az sem fényes. Ahogy Szőcs István mondja, ha valaki Vásárhelyen kívül elolvassa, nem érti meg. Ez még egy előttem álló cél, ha tényleg lesz elég ambícióm és futja a lelkesedésből, tán elkészül.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nagyenyed
Megmaradásról, szórványról, csatákról
Beder Tibor Az utolsó csata című kötetét mutatták be az Áprily-estek keretében május 12-én a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A szerző nyolcadik könyvét is éppen úgy írta meg, mint a többit. Dedikálás közben meséli: „Először úgy egy évig magamban hordozom a mondanivalót, aztán leülök, és egyben megírom.” Miközben magában hordozza a témát, sétálni szokott az erdélyi tájakon, a városokban és a falvakban. Nézelődik és szóba áll az emberekkel. Nagyenyedre éppen Sínfalváról érkezett, ahol már csak román iskola van, és ezért a magyarok nagyrészt románul beszélnek. Nem egyedi eset ez tájainkon. Sétált az enyedi könyvbemutató előtt is, és a városi tanács épülete előtt felfedezte a feliratos táblákat. Az egyiken az áll, hogy ez a bor városa – ezt eddig is tudta –, a másikon pedig, hogy a művészetek városa: ezt kevésbé tudta. Egyenes beszédű székely ember lévén azonnal ki is mondja: odaillene, hogy Enyed iskolaváros is lenne a lassan 400 éves történelmi kollégiuma révén, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem akadémiai rangra emelt. És, tegyük hozzá, ez utóbbit illene kiírni magyarul is. És hadd ne soroljuk ezúttal a történelmi indokokat.
Beder Tibort igazán a lelke mélyén érdekli magyarságunk sorsa, szétdaraboltságunk tragédiája. 1990-ben földrajztanárként, később Hargita megye főtanfelügyelőjeként elindult megvalósítani rég dédelgetett álmát, és felkereste a 400 éve elrabolt honfitársaink utódjait a törökországi Magyarfaluban (Macerkőjben) Az Utolsó csata 326 oldalas, dokumentált munka, számos, a magyar–török kapcsolatokat érintő történelmi adalékkal. A mából merített, hétköznapi példáival és tanulságaival hozzánk szól, akik még itt vagyunk. Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, az Áprily-estek lankadatlan szervezője mutatta be Beder Tibort és legújabb könyvét. Három előző kötetének is volt bemutatója itt, Enyeden. Hasonlóan más munkáihoz, a legújabb könyve is a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben.
A jelzett „csata” az anyanyelvünkért folyik, Nagyenyeden és környékén is, ahol másokkal együtt örökösei és tulajdonosai vagyunk e tájnak. A könyvben kiemelt marosszentimrei csata ma is tart –, írja a szerző. A megmaradt romos templom az erdélyi szórványsors szimbólumává vált. Eleink 560 évvel ezelőtt kellő erővel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmával szembeszegüljenek. Akkor is a megmaradásuk volt a tét. Bármilyen sokan vannak is, akik nyelvünkre, kultúránkra törnek, a harcot folytatni kell.
A szerző a példákat, eseményeket igazi székelyes beszéddel és szójárással fűszerezte. Három IX. osztályos, tanítóképzős, Csíkból jött kollégiumi diák a bemutatóhoz illő költeményeket adott elő (Molnár Noémi: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban, László Emőke: Kányádi Sándor Egy csokor orgona mellé, Pál Erika: Ferenczes István A marosszentimrei templom – 2002). A szerző a 275. oldalon Kiss Olivér újságíró a Szabadságban közölt írását idézi: „Külön színházunk, újságunk, folyóiratunk, társaságunk, barlangász-klubunk, műemlék és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk van…” Mindez véleményünk szerint nem különcködés, hanem a lehető legtermészetesebb, tudatos önszerveződés. Valamennyire szükségünk van, hogy nyelvünket megtartsuk és továbbfejlesszük, mert „nyelvében él a nemzet.” Számos hasznos gondolat és izgalmas történet található a könyvben, érdemes beleolvasni, különösen itt, a szórványban, a végvári harcok színterén.
Azon kevesek, aki eljöttek, biztosan hírvivői lesznek a Beder Tibor-i gondolatoknak, annak, hogy bátrabban kell harcolnunk, hogy ezt a csatát, ha nem is karddal vagy modern fegyverekkel, de megnyerjük. Bíznunk kell abban, hogy a jövő egyetlen lehetséges európai alternatívája a sokszínűség és a különbözőség, amelyben minden nyelvnek és kultúrának meglesz a maga helye. És nem felejthetjük: a harc egyben fennmaradásunkért folyik.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Próbanépszámlálást tartottak Kovászna megyében
Sikeresen befejeződött Kovászna megyében a próbanépszámlálás – jelentette be hétfőn heti sajtóértekezletén György Ervin.
A prefektus elmondta, a cél a technikai feltételek bemérése volt, a tapasztalatok alapján az őszi népszámlálásig módosítják ezeket, ha kell. Kovászna megyében hét körzetben dolgoztak, összesen mintegy kétezer embert írtak össze.
A próbanépszámlálás alapvető célja az volt, hogy felmérje azt, be lehet-e fejezni egy ekkora körzetet 10 nap alatt és mennyire érthető a közember számára a kérdőívben megfogalmazott 61 kérdés – mondta György Ervin.
Az általános népszámlálásra idén október 22–31. között kerül sor.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Bánt a magyar leépülés – Interjú Nagy István Arad megyei EMNT-elnökkel
Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete élén június 4-én megtörténő elnökváltás hírét sokan, sokféleképpen értelmezték, elemezték, de legfőképpen kommentálták.
Mivel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, és a belőle alakuló Erdélyi Magyar Néppártnak sem mindegy, ki vezeti a Szövetséget, erről, de más aktuális, magyarságot érintő problémákról is megkérdeztük Nagy István megyei EMNT-elnök véleményét.
– Mivel Bognár Levente csak egyedül jelentkezett a megürülő elnöki tisztségre, június 4-én csak szavazás lesz. Mi a véleménye az új elnökről, a kialakult helyzetről? – Az, hogy egyedül jelentkezett, szerintem jelzés értékű. Számomra ez a tény azt üzeni, hogy pánikba estek, reményvesztettek. Ezért nincs ellenjelölt. Hetekkel a tisztújítás előtt mindent eldöntöttek. Már csak Bognár Leventében reménykednek. Pedig három évvel korábban még azt sem vette rossz néven Király András, hogy ifjú neveltjei a politikai alelnökét, korábbi mentorát, Cziszter Kálmánt is lenyomták, amikor városi tanácsosnak jelentkezett.A Fidesz kihúzott minden sámlit alóluk, hát most legyen nagy, ha tud, Bognár, akit amúgy nagyon utálnak az ifjak – gondolják. Király Andrásnak vannak kvalitásai, de legalább annyi rossz tulajdonsága is. Ezek a választmányi ülésen általa elmondottakból is látszanak. Megtanulta, hogyan lehet morzsákhoz jutni a román versenypártok vezetőitől, de a szervezet- és közösségépítésben csődöt mondott. Ezt ékesen mutatják a szavazatszámok.Király 2001-től megyei elnök, és 2000-ben, amikor kampányfőnök volt, az Arad megyei RMDSZ-szavazólapokra 21 500-an pecsételtek, de 2009-ben, a Tőkés László vezette EP-választáson már csak 10 003-an. Mi ez, ha nem a szervezet- és közösségépítés csődje?
– Bognár a lehető legrosszabb periódusban ugrik bele, mert egy dolog a Városháza, és más egy megyei szervezet.
– Hát ez az. Egyedüli jelölt, mert már senki sincs ott. Talán Bölöni György, de hát érettségivel, és lakatos szakmunkás múlttal meg gyalogos kényelmességével nem XXI. századi megyei elnökideál. Régebben Pénzes Gyulát emlegették, de őt elküldte a szervezet a közegészségügyi igazgatóságra, pénzt keresni. Tóth Csaba sosem volt számomra szimpatikus. Igazam lett. Nem kapta meg a szervezet által azt, ami szerinte járt neki, és így visszavonult. Régi RMDSZ-hagyomány a parlamenti képviselő-megyei elnök párosítás. Nem tudom, Faragó Péter miért nem vállalta. Egyik jó elemző azt mondta erre a váltásra, hogy „Bognár jó RMDSZ-elnök lesz, kellőképpen gyenge ahhoz, hogy bármi lehetséges legyen. Király nagy játékos, miután kellőképpen tönkreverte a szervezetet, elhúz és otthagyja ezt a Leventét.” Bognár Leventét jól ismerem. Mindig azt mondta, hogy hivatali teendői mellett nem lenne ideje és energiája a megyei elnökségre. Ha ez igaz volt tíz évvel korábban, akkor most sokszorosan igaz. De van egy esélye! Amennyiben nem a királyi úton halad tovább – „az önkormányzati választásokon mindenki magáért fog küzdeni”, az Erdélyi Magyar Néppárt „nincs mit ígérjen az erdélyi magyarságnak”, „a magyar–magyar viszonyról Arad megyében nincs mit beszélni, tárgyalni” –, hanem az Arad megyei magyar szavazatok maximalizálásáért fog dolgozni, akkor abban szerintem az EMNP partnere lesz. – Ehhez viszont nem kellene minden sámlit kihúznia a Fidesznek az RMDSZ alól. – Hogy mit húznak ki alóluk, miért, és miképpen, és mit hagynak meg, azt nem tudhatom. Nagyon nem is izgat. Sajnos, a sámlikkal vagy nélkülük, magyarságszervezésből nálam megbuktak. A gőgjük csak feltét mindezen. Kár, hogy ennyire leépült a szervezet. Amíg ott voltam, a szervezetért haragudtam, amióta eljöttem, már nem érdekelnek.
– Az eddig elmondottakból azért kiderül, hogy önt is érdekli a szervezet, a magyar közösség leépülése, másképp nem szólna be rendszeresen az RMDSZ-nek.
– Engem minden bánt, ami magyar leépülés. Nem azért teszem mindazt, amit, hogy egyre-másra a hátrálást, a szervezeti dölyföt lássam. De hát a királyi-markói praktika csak ezt képes kitermelni. Olyanokat, akik veszik a kalapjukat, ha nem kapják meg azt, ami szerintük nekik jár, akik két-három évet bírnak ki; én ott voltam 18-at, és akkor sem azért mentem el, mert nem kaptam hivatalt, hatalmat, széket.
– Még egyszer visszatérek, tetszik vagy sem a Fidesznek, de valami szerepet az RMDSZ-nek is kell adni, abszurdum leírni őket, mert képviselnek egy magyar közösséget.
– Kaphatnának, és kaptak is volna, ha hajlandók lettek volna tárgyalni az új fölállásban, de ők a megmondó gőgös, Gyurcsány-epigon szerepet vállalták. Arra játszanak még mindig, hogy a bukás után előjöjjenek az ördögi vigyorral.
– A Szülőföldön magyarul támogatás lebonyolítását is elvették, ön szerint nem túl nagy falat az erre a feladatra logisztikával nem rendelkező RMPSZ-nek?
– Tény, az RMPSZ belebukhat. De ez nem szükségszerű. Az óvónők, tanítók, tanárok minimális erőfeszítésével példásan meg tudják oldani a feladatot.Ha azt a lebonyolításra fordított 65 millió forintot, a ráfordított pénz 16 százalékát, amit most nem az RMDSZ-nek adnak majd, hanem legalább részben a pedagógusszövetségnek, akkor ott is lesz, hogy ki földolgozza a pályázatokat. Sajnos, az RMPSZ messze nem az, amire hivatott. Az utóbbi hét év tevékenységét tagdíjfizetőként ismerem. A szervezet nincs jelen a pedagógusközösségekben, két-három, tisztséggel rendelkező személy akciózik csupán.
– Ön is tudja, de vélhetően Tőkés László és Toró T. Tibor is, hogy ha holnap az EMNP a parlamentben lesz, akkor sincs másnap székelyföldi autonómia, mert Romániában ez törvényesen kivihetetlen. – Nincs semmi garancia arra, hogy az új párt megnöveli a magyar szavazatok számát, de ha nem jön létre, attól a tulipánra nem pecsételnek többen. 1990 óta mondom, írom a közösségépítést. Sajnos, településenként csupán két-három emberre lehet számítani. Mostanra zömük megkeseredett, megfizetésükre meg senki sem ad egy banit sem.Az alkotmánymódosítás nemzetállam dolgában nem közeli realitás, bár ki tudja. Ahhoz kell a parlamenti kétharmad, amire egyhamar nem látok esélyt. Bár jövő december után meglehet a szocdem-liberális-magyar triónak, ha az RMDSZ az összefogás útjára tér. De ehhez a mostani Antonescu-ultimátummal érdemben kellene foglalkozzon a szervezet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közösségépítésben érdekelt, és ezért is jön létre. Szerintem Orbán Viktor olyan összezárást vizionál Erdélyben – a létrehozandó kiegyezés nyomán –, mint ami Magyarországon nekik sikerült. Mondjuk 700 000 szavazatot, és ismét 41 képviselőt meg szenátort. Ehhez kellene az RMDSZ-nek is felnőnie.Az RMDSZ itt még nem pusztult annyira le, mint Magyarországon az MSZP, ezért nem verhető meg annyira a jövőre esedékes választásokon, mint amennyire a Fidesznek sikerült nyernie. Konszenzuálisan kellene vért izzadni a magyar szavazatok gyarapításáért, ezzel szemben a szatmárnémeti kongresszus óta dívik az RMDSZ-ben a kirekesztés és a legyűrő versenyeztetés, ami ide vezetett.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Zötyögő fejlesztéspolitika
Székelyföld EU-forrásokra alapozott fejlesztése kiemelt figyelmet érdemel – ezzel is indokolható, hogy a magyarországi Európa Klub kedd esti rendezvényének vendége a Csíkszeredában élő Csutak István volt.
A fejlesztéspolitikai szakértő multimédiás előadáson ismertette azt a több száz grafikont, táblázatot és mátrixot tartalmazó tanulmányát, amely Székelyfölddel kapcsolatban támpontokat kíván nyújtani egy átfogó fejlesztési tervhez.
Mivel gyakorlatilag a tanulmány és, az előadás is elsősorban számokra és a belőlük levont következtetésekre épült, elkerülhetetlen, hogy néhány alapvető adatot ne ismertessünk újra. A romániai magyarság kétharmada Bihar, Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyékben él; a magyar lakosság aránya Kovászna megyében 74, Hargita megyében 85, a többiben 26-39 százalék.
A gazdasági állapotokat azonban jól jellemzi, hogy az itt élő magyarok nettó átlagjövedelme Maros megyében a legmagasabb: kevéssel a romániai átlag egyötöde fölött, míg Kovászna megyében lassan megközelíti a nullát.
Az előadó szomorú népmozgalmi képet vázolt föl: a régióban a magyar népesség nagy ütemben fogy, és romlik a korfa összetétele. Mert igaz ugyan, hogy Székelyföld mindig is „kibocsátó” szerepet játszott, de míg a távozók korábban megmaradtak magyar nyelvterületen, napjainkban nem állnak meg Magyarország nyugati határainál – másrészt pedig a belső migráció következtében (is) folyamatosan növekszik a román népesség aránya.
Össze kell hangolni
A helyzetet súlyosbítja, hogy a tartós munkanélküliség a térségben az országos átlag fölött van, a közösség egészségügyi állapota pedig már középtávon gondot okoz – ez még szükségesebbé teszi az uniós alapok jobb kihasználását. Különös jelenség, hogy miközben a szakorvosképzésre jelentkezők körében több a magyar nemzetiségű, ez a felvételnél már nem mutatkozik meg – sőt, az arány megfordul – ugyanakkor az elvándorló orvosok közt elsősorban magyarokat találunk.
Csutak István szerint a helyzet mára annyira megváltozott, hogy nem is Székelyföld felzárkóztatásáról beszélünk – ami egyébként az EU kohéziós alapjának elsőrendű célja lenne –, hanem arról, hogy a leszakadás üteme mérséklődjék. És még ehhez is szükség van az elérhető uniós források hatékonyabb megszerzésére. Reménykeltő lehet, bár az előadó szkeptikus véleményének adott hangot, hogy várhatóan még az idén nyolcvan, önálló költségvetésű helyi akciócsoport jön létre a LEADER-programon keresztül, méghozzá önálló költségvetéssel.
A jelenlegi zsákutcából való kiutat a fejlesztéspolitikai szakértő abban látja, hogy a romániai (erdélyi és partiumi), a szlovákiai (felvidéki), az osztrák (burgenlandi), a szlovéniai (Mura-vidéki) és természetesen a magyarországi akciócsoportok tevékenységét össze kell hangolni. Csutak sajnálatosnak tartja, hogy a nemzetiségpolitikának nem vált részévé a fejlesztéspolitika, ebben a kérdésben sürgős szemléletváltásra van szükség, ha eredményeket akarunk elérni.
Régiók találkozása
Érdekes különbségtételre hívta fel a figyelmet az elhangzottakkal kapcsolatban Inotai András, az Európa Klub elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. Véleménye szerint a fejlesztéspolitikai finanszírozásban három különféle irányt kellene kidolgozni. Külön pénzosztási stratégiát lehetne alkalmazni két vagy több fejlett régió társulása esetén, illetve a fejlett és kevésbé fejlett régiók összekapcsolódásakor, ahol az egyiket a lehúzás veszélyétől kell megvédeni, a másikat pedig a magasabb szint elérésében segíteni.
Ismét más típusú finanszírozásban részesülhetnének az egymás mellett élő fejletlen régiók - ezek esetében a kiemelt juttatásokat együttesen kidolgozott célok megvalósítására fordítanák. Ezzel kapcsolatban érdekes jelenség, hogy Nyugat-Erdélynek sikerült magasabb sebességre kapcsolnia, mint Kelet-Magyarországnak, a Kolozs megyei fejlődés pedig már-már Temes élszerepét is „veszélyezteti”, és Csutak István szerint látványosan gyorsuló tempója miatt egyre jobban oda kell figyelni Brassóra is.
Gyulay Zoltán, Budapest
Új Magyar Szó (Bukarest)

És mi hova szavaztunk?
A végén a körkapcsolásos szavazási ceremónia geopolitikai következtetésekre adott alkalmat.
Kedves Nézőim és Hallgatóim, akarom mondani Olvasóim! Tisztelt Moldova! Kedves Románia! Drága Magyarország! Guten Abend, Düsseldorf! Meine liebe, Deutschland! Überhaupt, Mindenki! Helló, Európa! Hogy vagy, jól vagy? Remek!
... Elnézést, nem bolondultam meg, csak nagyon belejöttem az Eurovíziós Dalfesztivál stílusába, hangulatába. Kellett ez a felidéző lelkes köszöntés, ugyanis különben szinte semmire nem emlékszem az egészből, egy közepes, egy nagy és egy még nagyobb lebőgésen kívül. De hát pont ezekről szeretnék beszélni, utólagos olvasmányaim alapján is.
Ez a só, amelyen annyira összevissza történik minden, hogy az ember összecsodálkozza magát, amikor a végén azt hallja, hogy „meg volt rendezve”, csak annyiban tudott lekötni, amennyiben a végén a körkapcsolásos szavazási ceremónia geopolitikai következtetésekre adott alkalmat. Ami nem azt jelenti, hogy értjük is a levont következtetéseket.
Például hogy van az, hogy a volt szovjet tömb országai, a kelet-európaiak olyan jól szerepeltek? Ezt olvastam: hogy jól szerepeltek – de hát akkor hogyan végzett olyan hátul Moldova (12.), Románia (17.) és Magyarország (22., a 25-ből)? (Bevallom, hogy én mindhármat dobogóra vártam – a moldovaiaknak a hosszú sapkája, a románoknak a semmivel sem magyarázható jókedve ragadott meg, Wolf Katinál pedig az, ahogyan a lüktető ritmusú dal közben egyszer mintha megmozdult volna...) No de vissza a geopolitikára! Tudnivaló, hogy elsősorban az illető ország iránti nemzetközi rokonszenv nyilvánul meg ilyenkor. Annyira, hogy ezekből a tetszési indexekből én egészen messzemenő következtetéseket vonnék le, (Utána pedig finomítanám őket.)
Megható a román színekben fellépett angol énekes utóvallomása: nem tér vissza többé hazájába csalódottságában, hogy Nagy-Britanniából egyetlen szavazatot sem kapott. Nos, a Londonban élő díjnyertes azeri énekesnő sem tér vissza a hazájába... ki érti ezt? Egyébként, valóban, az előadókon (vagy zeneszerzőkön, és még kevésbé a táncosokon és a súgókon) számon kérni a sikertelenséget ugyancsak dőre dolog lenne – olyan, mintha a Boc-kormányt elmarasztalnánk, amiért nem mondta meg, hogy az IMF-től felvett adósságot természetben is vissza lehet fizetni.
Tehát a rokonszenv! Szegény Orbán Viktor is elgondolkozhat „kegyeltje” rossz eredményén, annál is inkább, mert a saját népszerűsége otthon is, külföldön is a mélyponton van. Talán legjobb lett volna már a verseny előtt kijelenteni: nem fogadjuk el a megalázó döntést, nem hagyjuk, hogy Európa diktáljon nekünk. Mindenesetre az, amit így utólag az előkészítésről és főleg a sajátos orbáni várakozáskeltésről olvastam, annyira elborzaszt, hogy csak idézni tudom, azt is halkan. Megtudjuk, hogy Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap „a külföldi magyar nagykövetségeket és rajtuk keresztül a határokon túli magyarokat is arra buzdította, hogy segítsék Wolf Katit”.
Vagyis, jól látunk? Magyarország mozgósította a diplomáciai szervezetét a szavazat-maximálás céljából? És ez lett belőle? „Azt gondolta valaki, hogy a politika megint erőből mindent elintéz? S vajon ezt az ökörséget miért nem torpedózta meg senki? S ha már politika, akkor a Facebookon miért kellett exponálnia magát Orbán Viktornak is („Hajrá Kati!”), ami utóbb igen kontraproduktívnak bizonyult?”
Hát ez van, és hátha geopolitikai összefüggések nincsenek is. Úgyhogy fel a fejjel, Románia, fel a fejjel Magyarország! Jövőre, Bakuban lehet törleszteni.
Szinte hallom a vádat: bírálni meg ironizálni könnyű – de milyen megoldást javasolok? Ünnepélyesen kijelentem, hogy vannak megoldásaim. Elsősorban nem igazságos, hogy összeeresztik a fiúkat a lányokkal, külön kategóriákban kellene indulniuk. Másodsorban korcsoportos rendszerben kellene megrendezni a dalversenyt. Ennek előnyeit nem részletezném. Harmadsorban egy-két merészebb alkotást leszámítva alig láthatunk az előadásokon labdát, ez megengedhetetlen! Végül nem változó számban, hanem tizenegyen kellene hogy legyenek egy csapatban, a pálya pedig legyen nagyobb és fűvel borított. Akkor állandóan nézném őket, persze csak ha nem énekelnének.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Máté András Levente: A közösségépítésben látom a megoldást, mindent ennek szeretnék alárendelni
– A Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) elnökeként, Kolozs megye parlamenti képviselőjeként, azaz a szervezet egyik alapembereként hogyan értékeli a szövetségnek az utóbbi években kifejtett tevékenységét? Ha mérleget kellene vonnia az utóbbi évekről, mit tart a legnagyobb eredménynek, illetve hiányosságnak?
– Nem szeretnék elítélően beszélni a szervezet tevékenységéről, még akkor sem, ha vannak hiányosságok, és bőven van még tennivaló. A kormányzati koalíció szintjén vállalt megszorító intézkedésekről viszont mindenképpen beszélni kell ebben az összefüggésben, hiszen az elmúlt év folyamán elmélyülő gazdasági válság, a pénzalapok csökkenése óhatatlanul rányomta a bélyegét a vállalt és teljesített feladatokra, azaz a szervezet általában vett megítélésére, illetve népszerűségének aggasztó csökkenésére. Mindezek ellenére pozitív előjellel említeném a tavaly augusztusban megrendezett Kolozsvári Magyar Napokat, a Mátyás király szoborcsoport restaurálási munkálataiban és felavatásában vállalt szerepet, de akár a szórványvidék magyar iskoláiért, tagozataiért és osztályaiért folytatott küzdelmet is (lásd a tordai magyar tannyelvű iskola létrehozása, templom- és iskolajavításra kiutalt pénzalapok). A hiányosságokra egy gondolat erejéig visszatérve: nyilván a szervezet mögött álló mindenkori szavazóbázis csökkenését kell említenem, a szervezet és a választók között mélyülő szakadékra kell reflektálnom, ez a legfontosabb ok, amely az elnöki tisztségért való indulásomat magyarázza. Úgy vélem, a cél ezek kiküszöbölése, a megyei szervezet működésének intézményesítése által a tagság érdekképviseletének erősödése, és a mindennapi gondjainak megoldásában való szerepvállalás növelése.
– Amennyiben megválasztják elnöknek, ténylegesen mit kíván tenni a szervezet hatékonyabb működése érdekében? Melyek lennének programjának főbb pontjai? Kiknek a támogatására számít elsősorban, kikből állna össze a csapata?
– Elsősorban újra szeretném gondolni a kommunikációt a tagság és a szervezet között, fokozni ennek tagközpontúságát, árnyalni a feladatkörök és kompetenciák leosztásának módját. Kolozs megye különleges szellemi, gazdasági potenciállal rendelkezik, ezért közérdekű, hogy jobban kihasználjuk a megye szakértelmének potenciálját, kormányzati szerepvállalásunkból eredendően pedig fokozottabban ki kell vennünk részünket a szociális helyzetet is javító gazdasági fejlesztésből. Szeretném bevonni a fiatalokat az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének életébe, ebben a tekintetben meghatározónak ítélem: a politika iránt érdeklődő fiataloknak lehetőséget adjak arra, hogy kipróbálhassák rátermettségüket ebben a szférában. Célom az idősebbek tapasztalatának ötvözése a fiatalok lendületével, energiájával. Elkezdtem egy településekre lebontott diagnózis-térképet elkészíteni a megyéről, amely hosszú távú terveim alapjául szolgálhat. Folyamatos kapcsolattartást szándékozom kialakítani a vidék és a város helyi képviselőivel, illetve a választókkal. Képviselőjelöltként is elmondtam, nem csupán választási szlogennek tartom: a Kolozs megyei magyarság gazdasági és társadalmi fejlődésének megerősítését tartom szem előtt. Minden legitim eszközt a magyar kisebbség jogérvényesítésének szolgálatába fogok állítani. A jelenlegi gazdasági válságra, Kolozsvár sajátos kisebbségi kérdéseire fokozottan figyelni kívánok. Éppen ezért mindazok támogatására számítok, akik energiát, késztetést éreznek egy ilyen jellegű partnerségi viszony kiépítésére.
– Az évek folyamán örökös témaként vetődött fel, hogy a megyei elnöki tisztség teljes embert követel. Sokan nem tartják helyesnek azt sem, hogy a megyei szervezet élén lévő személy ügyvezető elnökre hagyatkozzon. Jelen esetben mennyire egyeztethető össze a parlamenti tisztség a megyei elnöki funkcióval? Ön a hétből legkevesebb öt napot Bukarestben tölt. Ha választania kellene a két tisztség között, akkor melyiket részesítené előnyben?
– A politika, a felelősségteljes politikai szerepvállalás általában teljes embert követel. A közmegítélés ellenére – amely egyre pejoratívabb színben látja ezt a tevékenységet – én úgy gondolom, hogy ezt másként nem lehet. Ezért is indulok a tisztségért. Helyi tanácsosként kezdtem, jelenleg második mandátumát töltő parlamenti képviselő és egyben képviselőházi frakcióvezető vagyok. Úgy vélem, számos példa igazolja, hogy ezek a tisztségek – megfelelő hozzáállás mellett – hatékonyan és sikerrel összeegyeztethetőek. Az elmúlt évek tapasztalatai az úgynevezett „nagypolitika” berkeiben nem távolítottak el, ellenkezőleg: közelítettek a helyi közösség problémái felé. Láttam, tapasztaltam, hogy a bukaresti részvétel nélkül sok minden láthatatlan és elérhetetlen marad. Az RMDSZ megyei elnöke nem akkor lesz sikeres, ha hét napból hetet Kolozsváron tölt, hanem akkor, ha a bukaresti jelenléte adta lehetőségek és információk birtokában szó szerint „ügyvezet”. Éppen ezért semmiképpen nem érzem hátránynak azt, hogy képviselői mandátum birtokában pályázok az elnöki tisztségre. Más szavakkal: a bukaresti jelenlét súlyt és erőt ad. Másfelől ez a munka minden más előtt leginkább csapatmunka. Ebben a formában az én feladatomat koordinációs, felügyeleti jellegűnek ítélem a megfelelő emberekkel való együtt dolgozás mellett. Ami pedig egy esetleges választási lehetőséget illet, egyértelműen kijelentem: azt a megbízatást fogom teljesíteni, és mindenek fölött állóként kezelni, amellyel Kolozs megye magyarsága felruházott.
– Jövőre önkormányzati és parlamenti választások lesznek, ilyen értelemben nagy a megyei elnök felelőssége, hiszen elsősorban rá tartozik a választások megszervezése és lebonyolítása. Milyen elképzelései vannak ebben a tekintetben? Indítana-e a megyei szervezet Kolozsváron polgármesterjelöltet, hány megyei és helyi tanácsosi mandátum megszerzését tűznék ki célul?
– Úgy vélem, hogy a megválasztott megyei elnök számára az első igazán nagy próbatétel a rohamosan közeledő önkormányzati és parlamenti választás lesz. Tisztában vagyok azzal, hogy akkor fog igazán kiderülni, hogy milyen irányba sikerült a jelenlegi helyzetet eltolni: milyen súlya van a megye magyarságának a helyi és országos képviselet mérlegében. Mint ahogy azt is eldöntheti, hogy milyen mértékű lesz az érdekérvényesítési képességünk. Szervezetünk és választóink egységes akaratán múlik mindez, s ennek megteremtése valóban elsőrendűen a megyei elnök felelőssége. Az, hogy az RMDSZ Kolozsváron polgármesterjelöltet állítson, kiemelten fontos, és ennek megfelelően szorgalmazni is fogom. E választás eredménye fogja elsőként tükrözni, hogy van Kolozsváron megkerülhetetlen magyar kisebbség, amely arányának megfelelően kíván részt venni az őt érintő döntések meghozatalában. Célom az, hogy az RMDSZ-nek a következő mandátumban is legyen alpolgármestere, a megyei és helyi tanácsosi mandátumokat tekintve pedig szintén egyértelmű az álláspontom: maximális mozgósítás mellett valamennyi megszerezhető mandátum birtokába kell jutnunk.
– Amint már korábban Ön is utalt rá, köztudott, hogy sok magyar választópolgár megcsömörlött a politikától, és egyre kevesebben élnek állampolgári jogukkal. Véleménye szerint mit kellene tenni, illetve mit tenne Ön, hogy az RMDSZ visszanyerje szavazóbázisát?
– Be kell látnunk, hogy ezt a kérdést tényként kezelhetjük. Folyamatról van szó, amely nem tegnap kezdődött, és amelyet a jelenlegi gazdasági helyzet is súlyosbít. Természetesen ez nem lehet magyarázat vagy kifogás arra, hogy mit tesz, vagy inkább nem tesz meg egy szervezet. Egyértelmű, hogy Kolozs megyében az RMDSZ az utóbbi években csak veszített szavazóbázisából, különös tekintettel a városi lakosokra. Úgy vélem, ez leginkább annak tudható be, hogy nem működött az építő jellegű párbeszéd, az állandó visszacsatolás választóink felé. Sokszor utaltam már rá: az RMDSZ mindenkori szavazóit nem négyévente kell megszólítani. Más megközelítésben: nincsen közösség a szervezet mögött. A közösségépítésben látom a megoldást, mindent ennek szeretnék alárendelni. Szeretném bevonni választóinkat a szervezet életébe, az élet minden területére kiterjedő olyan programok megvalósítását tervezem, amelyek tudatosítani kívánják a közösség és az érdekképviselet „egymásra utaltságának” fontosságát. Ehhez az embereknek naponta érezniük kell, hogy teszünk értük, és hogy nem utolsósorban ők tehetnek legtöbbet magukért.
– Ha megalakul az új erdélyi magyar párt, nagy a valószínűsége annak, hogy Kolozs megyében is indítanak majd jelölteket mind a helyi, mind pedig a parlamenti választásokon. Hogyan képzeli el a polgári oldallal való együttműködést?
– Emlékeztetnék korábbi nyilatkozataimra ilyen, illetve ehhez hasonló kérdések kapcsán. Következetesen azt az elvet vallottam, hogy a politikában, különösen a kisebbségi politizálásban a konfrontáció és a párbeszédre való hajlandóság hiánya képezi a legnagyobb buktatót. Lássuk be, hogy jelenleg itt a legnagyobb a kockázat, és valós veszély – amivel egyébként, remélem, az új magyar párt kezdeményezői is tisztában vannak – megint a magyarság helyi és parlamenti képviseletének kompromittálása. Hangsúlyozom: nem vagyok a megosztottság híve, viszont fel szeretném hívni a figyelmet arra, ha az új párt Kolozs megyében indul a helyhatósági választásokon, elsősorban nem az RMDSZ ellen indul, hanem a megye magyarsága ellen. Ez a fajta megosztottság Kolozsváron kiemelten veszélyes, és semmiképpen nem vezet eredményre, sokkal inkább kudarcot szül.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

A romániai magyar elit fantomképe
Egyedülálló felmérés nyomán dolgozta ki a romániai magyar elit fantomképét a miskolci egyetem szociológiai intézetének docense, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa által vezetett kutatócsoport.
Kik a romániai magyar kulturális, gazdasági és politikai elit legismertebb, legbefolyásosabb képviselői, melyek az „elitgazdag”, illetve „elitkibocsátó” erdélyi városok – egyebek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a Párhuzamos világok? Az erdélyi magyar gazdasági és kulturális elit szocio-demográfiai jellemzői című tanulmányban közölt felmérésből.
Gazdasági, kulturális, politikai rangsorok
Nagy általánosságban a romániai magyar elit fantomképét így írhatnánk le: mérsékelt jobboldali beállítottságú, egyetemi végzettséggel rendelkező férfi. Konkrétabban, a gazdasági és kulturális elit megkérdezett tagjainak válaszai szerint, a romániai kulturális elit kiemelkedő tagjai között a listavezető Kányádi Sándor és Tompa Gábor; előbbire a gazdasági és kulturális elitet képviselők 24,6 illetve 40,7, utóbbira pedig 6,6 valamint 29 százaléka szavazott.
A rangsor a következőben – a gazdasági elit szerint – Markó Béla, Gáspárik Attila, Szőcs Géza, és holtversenyben Kovács András Ferenc továbbá Tőkés László, a kulturális elit viszont a harmadik helyen Kovács András Ferencet, majd Egyed Ákost, Kántor Lajost és Bocsárdi Lászlót nevezte meg.
Az úgynevezett gazdasági reputációs elit listájának első helyét illetően ismét megegyezik a gazdasági és kulturális személyek véleménye: mindkét csoport Verestóy Attilát nevezte meg 22,6 valamint 27,5 százalékos szavazataránnyal. A „gazdaságiak” szerint azonban a második helyen Teszári Zoltán áll, majd Pászkány Árpád, Szarvadi Lóránd, László János, Péter Pál és Kurkó János György következik, míg a megkérdezett kulturális személyiségek által felállított sorrendben Pászkány Árpád, Teszári Zoltán, Kurkó János György, Péter Pál, Szarvadi Lóránd, majd holtversenyben László János és Böszörményi Zoltán követi az RMDSZ szenátorát.
A megkérdezettek felállították a közvéleményre legnagyobb hatással lévő romániai magyar személyek rangsorát is, itt a gazdasági elit Tőkés Lászlót, a kulturális elit pedig Kántor Lajost helyezte az élhelyre. A politikai elit tekintetében a gazdasági és kulturális elit csoportjának véleménye az első két hely esetében ismét megegyezik: 45,9 illetve 65,6 százalékban Markó Bélát, majd 42 valamint 57,7 százalékban Tőkés Lászlót nevezték meg.
A sorrend ezután a „gazdaságiak” szerint így alakult: Borbély László, Kelemen Hunor, Frunda György és Verestóy Attila, a kulturális személyiségek pedig a továbbiakban a Kelemen Hunor, Borbély László, Frunda György és Eckstein-Kovács Péter sorrendet állították fel.
Hol születik?
Érdekes módon, a gazdasági elit tagjainak túlnyomó része, 55 százaléka székelyföldi születésű, Hargita, Kovászna illetve Maros megyei, legtöbben közülük – 32,2 százalék – Hargita megyéből származnak. A kulturális elit esetében Hargita megye viszont 19,5 százalékkal csupán a második helyen áll, a 22,1 százalékos Kolozs megyét – nagyrészt Kolozsvárt – követően.
A népszámlálási adatokkal összevetve világossá válik, hogy a kisebbségi elit – Kolozs megyén kívül – leginkább a viszonylag nagyobb magyar nemzetiségi aránnyal rendelkező régiókban tömörül. Ebből viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy többnyire eltűnik a szórványmagyar területeken.
A gazdasági és kulturális elit tagjainak közel fele kilenc helységben született: Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen. A gazdasági elit közül legtöbben három városból: Marosvásárhelyről (8,2 százalék), Székelyudvarhelyról (7,7 százalék) és Kolozsvárról származnak. A kulturális elit legtöbb tagját szintén ugyanez a három város adta, csak a sorrend változik: Kolozsvárról 16,7 Marosvásárhelyről 9,9, Székelyudvarhelyről 4 százalék származik.
Nemzetiségi, nyelvi kötődés a családban
A felmérésből az is kitűnik, hogy a gazdasági elit „gyermekbarátabb” a kulturális elitnél: 85,2 százalékának vagy gyermeke, utóbbiak 79,7 százalékos arányához képest. A kulturális elit viszont inkább választ magának magyar élettársat – részarányuk 93,4 százalék – a gazdasági elit azonban kevésbé ragaszkodik a házasság szempontjából nemzetiségi gyökereihez, csupán 82,8 százaléka él magyar házastárssal.
Ezek után igen érdekes a következő adat, miszerint mindkét csoport tagjai nagyjából hasonló arányban – 85–86 százalék – használják a magyar nyelvet otthonukban. Emellett az elittagok román és más idegen nyelven jobban beszélnek, mint az erdélyi magyarok általában. Adalékként még megemlíthető, hogy a kulturális elit a német, a francia, a spanyol és az orosz nyelvet beszéli jobban, a gazdasági pedig a román és olasz nyelvben jártasabb, az angoltudás részaránya viszont nagyjából mindkét csoport esetében azonos.
A közösségi hovatartozás szempontjából fontos és jellemző adat: a gazdasági és a kulturális elitcsoport tagjainak mintegy kétharmada – 36,2 és 36,4 százaléka – elsősorban erdélyinek, 26,3 illetve 32,7 százaléka pedig erdélyi magyarnak vallotta magát. Emellett a gazdasági elit 13,5 és 9,1 százaléka székelynek, illetve magyarnak tekinti magát, a kulturális elitnél ez a részarány 12,5 és 6,9 százalék – utóbbi esetében viszont a kulturális elit hozzáteszi a „romániai” jelzőt is.
ÚMSZ/Transindex
Új Magyar Szó (Bukarest)

Átállás autokratikus üzemmódra
Debreczeni József politikai elemző egykor tanácsadója volt Orbán Viktornak, ma a miniszterelnök egyik legélesebb bírálója. A Miskolcon élő publicistával – aki Antall Józsefről, Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről is írt már könyvet – a második Fidesz-kabinet első évéről beszélgettünk. „Orbán törekvése ugyanaz, mint Szász Jenő esetében: erős riválist állítani, pártot gründolni az RMDSZ-szel szemben, kockáztatva azt a katasztrófát, hogy a megosztottság nyomán a magyarság nem tud képviseletet küldeni a román parlamentbe.”
Magyarországon a tavalyi választások után lezárult egy nyolcéves korszak. Miként értékeli a második Orbán-kormány első évét, Mi az, amire számított, s mi az, ami meglepte ez idő alatt?
Azzal kezdem, hogy nem nyolcéves korszak zárult le, hanem két évtizedes, a harmadik Magyar Köztársaságé. 1998-ban még az volt a szlogen, hogy ami történt, az több mint kormányváltás, most fülkeforradalomról beszélnek, illetve arról, hogy véget ért az átmenet korszaka, s csakugyan egy teljesen új időszak kezdődött. A választások előtt pár hónappal megjelent egy könyvem, amelyről akkor sokan azt mondták, hogy túl pesszimista jövőképet vázoltam fel arról, hogy mi történhet, hogy ha a Fidesznek meglesz az általam akkor már biztosra vett kétharmados többsége. Ma nemcsak azt mondják, hogy igazam lett, hanem azt, hogy nem voltam elég pesszimista.
A választási eredmény ismeretében lehetett is számítani arra, hogy a Fidesz gyakorlatilag mindenhez hozzányúl, amire kétharmados többsége felhatalmazza.
Mindenekelőtt a parlamentáris demokráciának az intézményrendszerét autokratikus üzemmódra állította át pár hét leforgása alatt. Az összes elérhető közjogi intézményben olyan személycserék történtek, hogy Orbán mindegyik élére a közvetlen bizalmasát ültette. Vagy pedig feloszlatott szervezeteket, mint az Országos Választási Bizottságot a mandátuma lejárta előtt, továbbá az ORTT-t, az összes kuratóriumot feloszlatták, s egy új hatóságot hoztak létre kilencéves mandátummal. A legfőbb ügyészi posztra visszaültették Polt Pétert, az alkotmánybírák jelölésének a módját megváltoztatták, illetve hamarosan 15-re emelik a létszámukat. Közben az Alkotmánybíróság jogkörét csökkentették. Hosszasan lehetne még sorolni, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a kivételével minden posztot elfoglaltak. A korai római császársághoz hasonló hatalmi képlet jött létre, ott is megvoltak a különböző, a demokráciához tartozó intézmények, csakhogy mindegyik vezetését ugyanaz a személy töltötte be. Itt nem ugyanaz a személy, csak ugyanannak a személynek a bizalmasai. A másik jelenség, hogy megindult egy támadás a demokratikus alapjogok ellen, például a médiatörvény óriási vihart kavart a nyugati sajtóban is, most a független bíróságok vannak terítéken, alkotmányban rögzítették a bírák nyugdíjaztatását 62 éves koruktól, ami azzal a gyakorlati következménnyel fog járni, hogy az összes ítélőtáblán, a megyei bíróságok élén, a fővárosi kerületi bíróságok élén is radikális személycserék következnek. Az új alkotmány már egy következő lépés. Az előző korszak úgy írható le, mint egy már meglévő, korábbi intézmény átállítása autokratikus üzemmódra, most viszont az intézményeket is hozzáigazítják az egyeduralomhoz. Én nem félek az önkényuralom szó használatától sem, hiszen amikor visszamenőleges hatállyal hoznak törvényeket, s amikor az Alkotmánybíróságot kasztrálják, s jogállami korlátok nem határolják be, akkor az egyeduralom önkényuralomként kezd működni. Az új alkotmány pedig még arra az esetre is biztosítékul szolgál, ha netán a Fidesz elvesztené a következő választást, hiszen az összes fontos poszton, az Állami Számvevőszéktől a médiahatóságig, olyan hatalmi bástyákkal lenne egy új kabinet körbevéve, hogy béna kacsaként mozdulni sem tudna. Sőt, az új Alkotmányban kétharmadossá teszik azokat az ügyeket, amelyek minden hagyományos parlamenti demokráciában a kormányzat hatáskörébe tartoznak. Az adó- és nyugdíjügyeket, az állami vagyonnal való gazdálkodást, a családtámogatás ügyét. A következő kormánynak saját gazdaságpolitikája sem lehetne. Az is ki van találva, hogy a Költségvetési Tanácsnak olyan jogosultságot ad az új alkotmány, hogy megvétózhatja az elfogadott költségvetést, míg a köztársasági elnök új jogosítványa az, hogy ha az országnak március végéig nincs hatályos költségvetése, akkor feloszlathatja a Parlamentet. Tehát az Orbán szempontjából legrosszabb forgatókönyv esetén, ha netán elveszti a következő választást, akkor egy év múlva e szerint a forgatókönyv szerint simán visszakerülhet a hatalomba.
Mit gondol, mi lehet az oka a hatalom ilyen túlbiztosítottságának? Mintha a kabinet nem bízna a saját sikerében, hogy ilyen módszerekkel igyekszik garantálni hatalmon maradását? Mintha nem az lenne a legfontosabb, hogy mi van most, hanem az, mi lesz, ha 2014-ben veszítenek.
Látszólag nincs probléma Orbán önbizalmával, persze kívülről ezt nem könnyű megítélni. Inkább azt mondanám, hogy az egész politikusi pályafutása azt mutatja, hogy ő rendkívül autokratikus személyiség, aki soha nem tudott tartósan politikai partnerekkel, szövetségesekkel együttműködni, csak alá- és fölérendeltségi viszonyokban tudott gondolkodni, egyáltalán a kompromisszum, a konszenzus idegenek az ő szokásaitól, a mindenre kiterjedő hatalom az, amiben gondolkodni és cselekedni tud. Most az történik az országgal, ami a Fideszben a kilencvenes évek első felében már megtörtént. Azt is látni kell, hogy amiről beszélek, az az átlagemberek kilencven százalékát nem érinti, nem érdekli, nem gondolkodnak közjogi szisztémában és alkotmányos alapelvekben.
Mostanában mégis úgy tűnik, hogy a választás évfordulójára jelentősnek mondható a Fidesz támogatottságának a csökkenése.
A korábbival szemben a mostanában tapasztalható lemorzsolódásnak már elsősorban szociális okai vannak, a demokráciát veszélyeztető intézkedések nem váltottak ki ilyen hatást, láthattuk, az új alkotmány elleni tiltakozások öszszesen alig pár tízezer embert mozgattak meg. Az egykulcsos, 16 százalékos adó például egyértelműen a nagykeresetűek számára biztosított előnyöket, ugyanők azok, akik nagy adótámogatásokat tudnak leírni. A munkanélküli-támogatást radikálisan, három hónaposra csökkentették, sok más egyéb olyan szociális megszorítás van, amit az emberek ma már a saját bőrükön éreznek. A kormánypárt korábban alig érzékelhető népszerűségvesztése most már egyértelmű, a politikai elégedetlenségnél sokkal erősebb hatású a szociális elégedetlenség.
A lemorzsolódás, a népszerűségvesztés nem igazán jelenik meg a többi párt népszerűségének növekedésében, ma a választókorúak abszolút többsége a bizonytalanok, preferencia nélküliek „táborát” erősítik. Ez átmeneti állapot, a tömeg előbb-utóbb megtalálja a maga kedvencét?
Az természetes menetrend, hogy az új kormányból kiábránduló emberek szimpátiája nem fordul más szervezet felé; most ezeknek az aránya a meglepő, azoké, akik most nem szavaznának vagy nem tudnák, kire szavazzanak. Minimális mértékben növekedett a szocialisták, a Jobbik, illetve az LMP támogatottsága.
A baloldal óriási vereségen van túl, az MSZP nem vonzó párt a maga törzsszavazóit leszámítva, ráadásul nincs vagy csak minimális az együttműködése az LMP-vel, márpedig az adott helyzet e két párt számára sokkal erősebb együttműködést indokolna. A nagy kérdés az, hogy a Fideszről anyagi okok miatt lemorzsolódó csalódottakat a baloldal tudja-e fölszívni, vagy a Jobbik. A jelek szerint a Fidesz abban érdekelt, hogy a baloldal minél kevésbé tudja ezeknek az embereknek a rokonszenvét visszaszerezni. Inkább menjenek a Jobbikhoz?
Hát, inkább sehova. Azt is tudni kell, hogy a kétharmados törvények sora fog most következni a választójogi törvénytől kezdve az alkotmánybírósági törvényig. A választást illetően a Fidesz érdekei azt diktálják, hogy egyfordulós választás legyen, egyszerű többséggel elnyerhető mandátum, illetve az egyéni kerületek túlsúlya. Ez önmagában demokratikus, Angliában is ilyen rendszer működik. Ha az ellenzék szétforgácsolt, akkor ilyen rendszerben 25-30 százalékkal könynyedén lehet nyerni akkor is, ha a Fidesznek súlyosan csökken a támogatottsága. A demokratikus ellenzéknek ilyen helyzetben nincs más választása, mint minden körzetben egyetlen jelölt személyében megegyezni, sőt, valami közös listában is, ami nagyon nehéz lesz. Ide tartozik a határon túli magyarok szavazati jogának a megadása is, hiszen a Fidesz azt reméli, hogy több szavazatot tud kapni, mint a riválisai.
Ennek többek közt az is lehet az oka, hogy a szocialisták láthatóan teljesen átengedték ezt a témát, a nemzetpolitika terén nincs semmilyen mondanivalójuk, egyáltalán nincs gazdája a párton belül a témának, mióta Szili Katalin száműzte magát az MSZP-ből.
2004-ben olyan csatát nyert meg a Gyurcsány-kormány a népszavazással, amivel a háborút – legalábbis csaták sorozatát – elvesztette. Egy ideig úgy tűnt, hogy az MSZP a nemzeti kérdésben nyitni tud, meg tudja törni a jobboldal fölényét ezen a téren, aztán jött a népszavazás, s az MSZP beleállt egy olyan pozícióba, hogy a határon túli magyarok számára – akik ezt érthető módon érzelmi alapon rosszul élték meg – azóta nem tért magához a baloldal. Ráadásul a tavalyi választás után olyan törvényeket szavazott meg a parlament – Trianon-nap, kettős állampolgárság –, amelyekkel a Fidesz kifejezetten a Jobbik vitorlájából igyekezett kifogni a szelet. A megvert MSZP pedig zavarban volt ezeknél, világos álláspont helyett csak frusztráltság és zavar van. Ráadásul a szocialistáknál vezetési válság is van, a pártelnök Mesterházy Attila, de vannak, akik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölti szerepét inkább el tudnák képzelni, s mindennel együtt Gyurcsány Ferenc is nagyobb formátumú politikus. Sok minden nem tisztázódott még, de tény, hogy az MSZP továbbra is igen rossz állapotban van.
Arra lát esély, hogy Magyarországon egy új politikai szereplő jelenjen meg a színen, esetleg az LMP erősödhet meg látványosan?
Az elképzelhetetlen, hogy az LMP gyűjtőpártként a Fidesz riválisa legyen a következő választáson. A Fidesszel szembeni oldalon most egyáltalán nem valószínűsíthető egy nagy gyűjtőpárt, inkább azt tudom elképzelni, hogy többszereplős ellenzék lesz, szoros együttműködésben elindulva a választásokon. Ami egy új párt megjelenését illeti, szerintem van hiátus, elsősorban az MDF kiesése az, ami felveti a lehetőségét annak, hogy egy konzervatív-liberális, mérsékelt európai jobboldali párt megjelenjen. Tudtommal Bokros Lajosnak vannak ilyen ambíciói, hogy ami nem sikerült az MDF-fel, azt egy új párttal megtegye.
Van még a Fidesz számára egy problematikus szervezet, az RMDSZ. Utóbbiban nem kevesen rokonszenveznek ugyan a Fidesszel, ám a budapesti szándék egyértelmű: megbüntetni, gyengíteni, megosztani a legnagyobb határon túli politikai szervezetet. Hasonlóan hűvös a viszony a felvidéki Híddal. Mindez ugyanoda vezet vissza, amiről már beszéltem, Orbán Viktor személyiségéhez. Egyértelmű volt, hogy az RMDSZ nem hajlandó hűbéresként vagy alárendeltként betagolódni a Fidesz politikájába, Markó Béla vezetésével megőrizte önállóságát. Orbán törekvése most is ugyanaz, mint Szász Jenő esetében: erős riválist állítani, pártot gründolni az RMDSZ-szel szemben, kockáztatva azt a katasztrófát, hogy a megosztottság nyomán a magyarság nem tud képviseletet küldeni a román parlamentbe. Most Tőkés Lászlóra alapozva kísérlik meg a rivális párt létrehozását. Ilyen kérdésekben Orbán hajthatatlan.
Ha az ellenzék 2014-ben nyerni akar, ahhoz az összefogás mellett alighanem egy olyan erős politikai személyiség is kellene, aki alkalmas arra, hogy Orbán kihívója legyen. Hogyan rajzolná meg a robotképét annak a kihívónak, aki sikerrel lépne fel a mai miniszterelnök ellen?
Valóban, ha egy többszereplős ellenzéki koalíció is lesz, egy miniszterelnök-jelöltet meg kell neveznie. Az én megítélésem szerint politikusi kvalitások tekintetében, stratégiai gondolkodás, szónoki képességek, szívósság tekintetében ma Gyurcsány Ferenc a szerepre legalkalmasabb kaliberű politikus. Ez viszont csupán az érem másik oldala. A másik az, hogy ő amortizálva van, egyrészt a kormányzás, másrészt a Fidesz bűnbakképző hadjárata rendkívüli módon amortizálta, s nagyon kétséges, hogy képes lesz regenerálódni oly módon, hogy elfoglalja ezt a közös jelölti pozíciót. Egyáltalán van ambíció benne e szerep betöltésére?
Politikusi ambíciói mindenképpen vannak, nem fog visszavonulni az üzleti szférába. A legújabb fejlemények alapján persze a kérdés most inkább az, hogy börtönbe zárják-e vagy sem, megindult ellene a büntetőeljárás.
Ez az eljárás, esetleges letartóztatása nem éppen a gyorsabb regenerációjához járulhat hozzá?
 Persze, csinálhatnak belőle mártírt. Mindenképpen nagyon súlyos akció, amit a Fidesz megindított. Ha a bíróság felmenti Gyurcsányt, az óriási nyereség lenne neki, ha pedig elítélik és lecsukják, az is visszafelé sülhet el. Ezzel együtt inkább el tudom képzelni Bajnai szerepvállalását. Kormányfőként kiválóan működött. Nem annyira karizmatikus, mint Gyurcsány, ugyanakkor távolról sincs annyira amortizálva. A semmiből aligha fog előkerülni olyan figura, akiből az ellenzék közös vezére legyen. Még akkor sem, ha a közönség láthatóan erősen igényel egy ilyet. Ráadásul az igazi változásokhoz kétharmaddal kellene megverni a Fideszt, amit én a jelen helyzetben kötve hiszek. Ha mégis ilyen közhangulat alakulna ki, a kormány ilyen méretű elutasítottsága, akkor még idejében olyan választói törvényt alkothatnak, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a kétharmados többséget.
Szűcs László
Erdélyi Riport (Nagyvárad)