Erdélyi Digitális Adattár
Erdélyi kulturális és tudományos örökség a világhálón
Az Erdélyi Digitális Adattár felavatására kerül sor 2011. június 10-én reggel 10 órától az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi székházában (Kolozsvárt, Rhédey-ház, Jókai/Napoca utca 2. szám).
Az Erdélyi Digitális Adattárat (EDA) az Erdélyi Múzeum-Egyesület azzal a céllal hozta létre, hogy archiváló és szolgáltató intézményként gyűjteményeket alakítson ki és gondozzon, valamint szolgáltatásokat fejlesszen és üzemeltessen az oktatás és a kutatás elősegítésére. 
Az Adattár elsősorban az erdélyi tudósok hagyatékainak digitalizációjára támaszkodik, de helyet kapnak benne más gyűjtésekből származó levéltári anyagok, kéziratok, könyvek, fotók és audiovizuális anyagok.
Az anyagok összegyűjtése, rendszerezése és elektronikus feldolgozása mellett az Adattárban speciális szolgáltatások is igénybe vehetők, melyek elősegítik a tudományos munkát. Az Adattárban sokoldalú keresési lehetőség működik, az érdeklődésre számot tartó dokumentumok letölthetők, illetve a saját gyűjtésű kutatási adatok feltölthetők.
Az Adattár révén az erdélyi tudományos munkákat széles körben ismertetni és terjeszteni lehet, illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványai is könnyebben elérhetővé és olvashatóvá válnak. Az Adattárban az EME Kutatóintézetében folyó kutatási programok keretében gyűjtött (forrás)anyagok, illetve a kutatási eredmények is helyet kapnak. Ugyanakkor az Adattár nyitott más szakmai csoportok által összeállított digitális gyűjtemények elhelyezésére, tárolására és hozzáférhetővé tételére.
Az Erdélyi Digitális Adattár létrehozásának gondolata a 2005 februárjában az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Országos Széchenyi Könyvtár között született együttműködési megállapodáshoz nyúlik vissza. A digitalizációs munkálatok 2005-től elkezdődtek, az Adattár keretrendszerének kiépítése és az adatok feltöltése két év óta zajlik. Az Adattár archívumában jelenleg több mint hatezer tétel szerepel.
A következő hónapokban az EME arra törekszik, hogy regionális partnerként európai szintű digitalizációs programokba is bekapcsolódjon, és digitalizált adatait az Europeana portálon keresztül is elérhetővé tegye.
Hosszú távon az Erdélyi Múzeum-Egyesület az elkobzott gyűjteményeinek feldolgozását is tervezi, melynek közzététele szintén az Adattár révén valósulhat meg. Az EME elkobzott gyűjteménye az erdélyi magyarság egyik legfontosabb kulturális öröksége, melynek mielőbbi feldolgozása, majd közzététele legalább annyira fontos, mint a tulajdonjog tisztázása.
eme.ro

Emberek a gátra
Tegnap ballagtak megyénkben az általános iskolák végzősei.
Közel hatezer nyolcadikosnak kell pályát választania abból a kínálatból, ami alig módosult az elmúlt évek során. A román tagozat 3839 végzős tanulója 132 osztály, a magyar tagozaton végzett 2112 diák 62 osztály között választhat.
Az arány, amiért 2009 óta per folyik (immár a legfelsőbb fórumon), nem sokat változott, hisz ma sincs annyi hely a középiskolák magyar tagozatos kilencedik osztályában, ahány nyolcadikos diák végez. De azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokan, elsősorban a roma diákok nem folytatják tanulmányaikat, s ma is vannak olyan vidéki családok, ahol lehetetlen az ingázási költségeket előteremteni. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a kínálat a magyar tagozaton elsősorban humán osztályokkal (a tanítóképzőben, az Egyesülés középiskolában) valamint egy sportosztállyal bővült. A népszerű szakokat működtető román tannyelvű középiskolákban továbbra sem gondolnak a nyitásra, ezért a magyar diákok egy része román nyelven tanul tovább.
A marosvásárhelyi magyarság nagy mulasztása, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtized alatt nem sikerült egy korszerű magyar tannyelvű, önálló szakközépiskolát létrehozni, a számunkra szükségesnek tartott szakirányokkal, ahogy az erdélyi falvak megmaradása szempontjából annyira fontos középfokú mezőgazdasági oktatás sem került az őt megillető helyre a végzősök szemében.
Pedig helyiség lenne, hisz sok helyen iskolaépületeket kaptak vissza az egyházak. De képesek vagyunk-e felhasználni azokat? Miközben korszerű magyar tannyelvű óvodára és általános iskolára is szükség lenne Marosvásárhely belvárosában, a szemünk előtt megy tönkre, dől össze az egykori leányiskola épülete, ami nem csak a református egyházközségek, az egész marosvásárhelyi magyarság szégyene is egyben. Ha tervezett felújítása, bővítése megtörtént volna, működhetne már a Göcsi Máté iskola. Az évek során szerkezetében is megroggyant épület azóta sem hoz hasznot, sokkal inkább kárt okoz a tulajdonosoknak.
Átgondoltan, jobban ki kellene használni a katolikusok által visszakapott iskolaépületeket is. A Sapientia egyetem példája igazolja, hogy amit nagyon akarunk, és van, aki felvállalja, az előbb-utóbb megvalósulhat. Ehhez azonban a siránkozás, a nagy szavak s a politikai egymásnak feszülés látványos mutatványai helyett a mindennapi, de a jövő szempontjából fontos dolgaink megoldására kellenének cselekedni tudó és akaró emberek a gátra. Akiket érdemes és kell is támogatni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Közösen gondolkodni közös jövőről
A pánikkeltés elsősorban a választások miatt van
Nemrég alakult meg Marosvásárhelyen a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT), amelynek elnökévé Péter Ferencet, Szováta polgármesterét választották.
– Mi a SZÖT lényege?
– Az RMDSZ egy belső szerve, akárcsak az Országos Önkormányzati Tanács vagy a megyei önkormányzati tanácsok. E kettő közé ékelődik a regionális önkormányzati tanács, amelynek gyakorlatilag ugyanazok a céljai, mint az előbbi kettőnek. Vagyis az önkormányzati érdekek képviselete. A SZÖT vezetői tagjai a Szövetségi Állandó Tanácsnak, így reméljük, az önkormányzati testületnek erőteljesebb befolyása lesz mind országos, mind európai uniós szinten. Elsősorban az önkormányzati elvekről van szó, amelyek segíteni tudnák az önkormányzatokat, de lehetne beszélni helyi autonómiáról is, és ezek mellett reméljük, nagyobb lesz a befolyásunk a jogalkotásra, a politikai döntésekre, s hogy így egy picit másként fognak nézni az önkormányzatokra, akár kormányszinten is.
– Ezzel van egy kis probléma. Mert például ha nem lesz magyar megyei tanácselnök, akkor Maros megye biztosan nem marad a Székelyföld része, s ki fogják vonni ebből a tanácsból. Ön is tudja, micsoda vihart kavart a tanács megalakulása a román politikumban, sőt a szórványban élő magyarok is úgy érzik, róluk megfeledkezik az RMDSZ.
– Szokják meg.
– Hogyhogy? És kik, a románok vagy a magyarok?
– Szerintem mindenki megszokja. Ne felejtsük el, hogy Marosszék Parajdon kezdődik, Szováta az első marosszéki település, Szováta és Parajd között van az udvarhelyszéki határ. Tehát Marosszék Szovátától Bándig tart. Ha azt vesszük, Maros megye magyarságának nagy része ezeken a marosszéki településeken lakik, Székelyföldből kihagyni Marosszéket bűn lenne, mert a székelyföldi határ nem szűnik meg Parajd és Szováta között.
Megértem, hogy Dicső, Ludas vagy Segesvár, Régen környékén is van magyarság. De azt is tudni kell, hogy Székelyföld nemcsak a magyarok érdekeit akarja védeni, hanem a románokét, a cigányokét és minden más nemzetiségét.
– Hogyan fogja erről meggyőzni például Al. Petru Frăteant vagy Ciprian Dobrét? Mindkettő a megyei tanács elnöki székére áhítozik. Ha nem lesz magyar tanácselnök, a románok biztosan nem fogják annyiban hagyni.
– Szerintem párbeszédet kell folytatni mindenkivel. Ez a hisztéria azért van, mert jövőre választások lesznek, és az az érdekük, hogy minél nagyobb cirkusz legyen ekörül. Még mindig jól eladható a kampányban. Valószínű most, a választások közeledtével mindegyik politikai párt ki fogja használni, de aki logikusan gondolkodik, annak nincs miért tiltakoznia ellene.
Ne úgy tegyük fel a kérdést, hogy mi lesz, ha nem lesz magyar tanácselnök. Olyan személyt kell indítsunk, aki meg tudja nyerni a választásokat, és abból induljunk ki, hogy Maros megyének továbbra is magyar tanácselnöke lesz. Ha meg nem úgy lesz, akkor más helyzet alakul ki, és akkor más stratégiára lesz szükség.
– Ezt a stratégiát előre ki kellene dolgozni, nem? Kell legyen, ahogy mondani szokás, egy A és egy B stratégia is. Nem lehet „majd akkor” elkezdeni gondolkodni.
– Abból indulok ki, hogy egykörös választás van, és majdnem lehetetlen, hogy ne nyerjük meg. Az a fontos, hogy a magyarság összefogjon és ne hatfelé szavazzon. Ha Maros megye magyarsága ugyanarra az emberre szavaz, lehetetlen, hogy a 38 százalékkal ne nyerjük meg a választásokat. Ebből kell kiindulni. Ne a B variánson gondolkozzunk, hanem tegyünk meg mindent, hogy az A variáns működjék. Ehhez pedig együtt kell működni a Székelyfölddel. Ha netalán másként történne, nem lesz nagy dolog, hogy létrehozzunk egy társulatot, egy társas formát a marosszéki településeknek. Ezt külön kell választani, mert sajnos minden román politikus önálló közigazgatási egységnek tekinti a Székelyföldet, holott nem erről van szó.
– Ugyanez a hisztéria a brüsszeli irodával is.
– Elsősorban arról szól, hogy közösen gondolkodunk egy közös jövőről.
Ha egy turista eljön Szovátára, az jó Maros megyének, jó az egész országnak. Érthetetlen számomra, hogy a brüsszeli iroda megnyitása, ami követendő példa kellene legyen más régiók számára, s óriási lehetőség a Székelyföldnek, egyes politikusokból hisztérikus reakciót váltott ki, bár kézenfekvő, hogy a székelyföldi románokat, németeket, cigányokat egyaránt fogja képviselni. Nem látják be, hogy bűn lenne, ha nem használnánk ki egy ilyen lehetőséget. Ezt kell felfogják a román politikusok is, pártállástól függetlenül.
– Hogyan próbálják meggyőzni őket, mert a jelek szerint nem igazán akarják felfogni azt, amit ön annyira kézenfekvőnek tart?
– Mondtam már, ez a pánikkeltés elsősorban a választások miatt van. Fontos hangsúlyozni, hogy az utóbbi évek turisztikai vásárain, ahol megjelentünk Székelyföld címszó alatt, akár Budapesten, akár Bukarestben, a Székelyföld standnak sokkal nagyobb volt a látogatottsága, mint a többieknek. Tehát azt jelenti, hogy Székelyföld jól eladható címszó. Akkor mi a gond? A Székelyföld címszó alatt kell a közös brandet kialakítani a többi településsel, mert ugyanaz az érdeke Maros, Hargita vagy Kovászna megyének. Fontos, hogy lobbizzunk az észak-erdélyi autópályáért, a marosvásárhelyi repülőtérért. Valószínű, egy másik régiónak nem a marosvásárhelyi repülőtér a legfontosabb, de ennek az önkormányzati regionális testületnek igen, s ezért lobbizik itthon és az ország határain kívül. Ha a prioritásokat tekintjük, bárki, aki logikusan gondolkozik és nem politikai hevület fűti, meg kell értse, hogy nem rossz dolog.
– Gyönyörű beszéd volt, kampányszövegnek is beillik. Azt beszélik, hogy megpályázza a megyei tanács elnöki tisztségét. Igaz, vagy esetleg a polgármesterséget kívánja folytatni?
– A jövő év még messze van. Hogy az elkövetkező évben milyen döntéseket hozok, arról egyelőre nem tudok semmit mondani. Egy dolog biztos, a szovátai polgármesteri székért indulni akarok.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Tudásbázis – Fosztó lett az európai romakutatási hálózat koordinátora
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szociálantropológus kutatója reméli, a tudományos közösségnek sikerül hatást gyakorolni a romákkal kapcsolatos politikákra.
Május 6-án adtad le a pályázatod az európai romakutatási hálózat koordinátora tisztségre. Mik voltak a jelentkezési feltételek?
Fosztó László: A kiírásban az állt, hogy olyan személyt keresnek, aki egyrészt szakmailag felkészült a romakutatások területén, rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, jó kommunikációs és szervezési készségei vannak, illetve hajlandó utazni, ha szükséges.
- Hány jelentkezőből választottak pont téged? Mivel győzted meg az elbírálókat?
- Nem tudom, hány jelentkező volt összesen. Az előválogatás után hatan maradtunk telefoninterjúra. Azt hiszem, az a húszperces beszélgetés volt a döntő, amit a projekt két vezetőjével folytattam. Persze az is számított, hogy a hálózat 12 tagú tudományos tanácsa jórészt olyan emberekből áll, akik ismerték korábbi munkámat, s ők is támogatták a pályázatom.
- Mi lesz egész pontosan a feladatod és hatásköröd?
- Ez még nincs leszögezve. Június 23-án lesz az első találkozó, akkor fognak kialakulni a szerepkörök. Valószínűleg egyfajta tudományos titkári funkciót töltök be, segítem a kommunikációt, létrehozom a hálózat résztvevőinek adatbázisát és a weblapot, koordinálom a találkozókat és a kiadványok szerkesztését.
- Mennyire befolyásolja majd a Kisebbségkutató Intézetnél végzett munkádat?
- Azt gondolom, hogy segíti. Amúgy is romakutatással és tudományos rendezvények szervezésével foglalkoztam, most ez nemzetközileg is jobban megjelenik. Horváth István, a kisebbségkutató elnöke, tudott a pályázatomról, és támogatta. Az intézetnek csak használ az, hogy egyik munkatársuk részt vesz egy nemzetközi szakmai szervezet felépítésében. A munkámat továbbra is elvégzem.
- Az European Academic Network on Romani Studies a honlapjuk szerint voltaképpen egy európai uniós projekt, aminek a lefutási ideje 2011 június-2013 május. Ez mit jelent pontosan, mi történik ebben az időszakban?
- Igen, az Európai Tanács és az Európai Bizottság közösen kezdeményezte ezt a projektet, az a terv, hogy két év alatt kiépül ez a szakmai hálózat, és utána már önfenntartóan működik tovább. Erre jó esély van szerintem, hiszen nem a semmiből kell építkezni, a romakutatók már rendelkeznek kapcsolatokkal, vannak szakmai csoportok, csak össze kell ezeket kapcsolni egy közös keretbe.
- A romakutatási hálózatnak a döntéshozók munkáját kell elsősorban segítenie, ha jól értettem. Európai vagy országos szinteken is?
- Ez még a jövő kérdése. Azt hiszem, elsősorban az európai szintű kapcsolatok és tudásbázis összeállítása a cél. A tudományos közösség az egyik célcsoport. A döntéshozók a másik. Ha az a két világ közeledhet egymáshoz európai és országos szinteken, akkor sikerről beszélhetünk.
- Hogyan lesz az európai kutatók biztosította, felhalmozott tudásanyagból know-how és jó gyakorlat, amit alkalmazni is lehet?
- Már most is nagyon sok „roma szakértő” van Európa szerte, de sok esetben hiányzik a szakmai háttér. Számomra az egyik kihívás, hogy a társadalomtudományos és az adminisztratív-politikai tudást összekapcsoljuk. A hálózat kezdeményezői megtették az első lépést a döntéshozók oldaláról, a tudományos közösség is lépni fog.
- Kik kapcsolódhatnak be ebbe az európai szintű hálózatba, hány ilyen területen dolgozó kutatóra számíthattok?
- Egy negyven főből álló előzetes listát kaptam. Ezt mindképp bővíteni kell. De mielőtt ezt megkezdjük, átlátható kritériumokat és szabályokat fogunk kidolgozni, s ez alapján válik majd el, kik is lesznek a hálózat tagjai, illetve milyen típusú tagság lesz. A szaktekintéllyel rendelkező tudósok mellett egy fiatal kutatókból álló bővebb hálózat kiépítése is szerepel a szándékok szintjén. Azt gondolom, összesen több mint száz emberről lehet szó Európa szerte.
- Milyen szerepetek lesz az uniós roma keretstratégia és a nemzeti stratégiák finomításában, tartalommal való megtöltésében?
- Ez később fog kiderülni. Ami már most is látszik, hogy sok téves feltételezés van a romákkal kapcsolatos politikákban. Ha a tudományos közösségnek sikerül néhány kérdésben hatást gyakorolni, akkor már nem volt öncélú a hálózat felépítése.
Fosztó László 1972-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát 1996-ban. Nacionalizmuselméletet tanult a Közép-Európai Egyetemen (CEU), kutatóasszisztens volt a University College London antropológia tanszékén, doktorandusz kutató volt a hallei Max Planck Szociálantropológiai Intézetben. Jelenleg a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója, az intézet Tudományos Tanácsának tagja. Kutatási témái: a romániai és kelet-európai romák kulturális és társadalmi szerveződései, roma politikai mozgalmak, a megtérés, új vallási mozgalmak antropológiája, nacionalizmuselméletek.
Transindex.ro

Semjén: a Ceausescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni
Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elfogadhatatlannak nevezte a magyarság számára az elképzeléseket.
A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le.
Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire „átpozícionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan.
”A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségű nagy megyének létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceausescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni – tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és „minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra”, hogy ebből ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység – jegyezte meg.
A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld „realitását” – mondta Semjén Zsolt.
A román kormány fő erejét alkotó PD-L a keddi koalíciós tárgyalásokon ismertette elképzeléseit az RMDSZ-szel a közigazgatás átfogó reformját előíró törvénytervezetéről. A PD-L a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót megyékké alakítaná át. Ezt az RMDSZ elsősorban azért ellenzi, mert az újonnan létrehozott közigazgatási egységekben jelentős mértékben csökkenne a magyar lakosság számaránya. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a keddi koalíciós tárgyalásokat követően is jelezte: ha a PD-L nem áll el attól a szándékától, hogy nyolcra csökkenti a megyék számát, akkor felbomolhat a kormánykoalíció.
A PD-L elképzelése szerint a romániai magyarság csaknem 90 százaléka két külön megyébe tartozna. Az egyikben a jelentős magyar lakossággal rendelkező jelenlegi három megye, Hargita, Kovászna és Maros egy közigazgatási egységet alkotna a mostani Szeben, Brassó és Fehér megyékkel, így az újonnan létrehozandó „óriásmegyében” a magyarság aránya a 30 százalékot sem érné el (legalábbis a 2002-es népszámlálási adatok szerint). A másik megyébe tartozna a jelenlegi Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy, Máramaros, Bihar és Szatmár megye. Ebben a régióban a magyarság számaránya a 20 százalékot sem éri el.
MTI

Hisztérikus nemzetféltés
Nevetséges az a hisztéria, amit a román újságírók, hírelemzők és politikusok rendeztek szerdán, a régiós átalakítás egyeztetése alatt és után. Korábban napokig Traian Băsescun és Emil Bocon köszörülték nyelvüket a köztudatba váratlanul bedobott nyolcmegyés terv miatt, ám amikor kiderült, hogy az RMDSZ e kérdésben megvetette a lábát, elkezdte siratóénekét a gyászos kórus, és késő éjszakáig a magyarokon és az RMDSZ-en köszörülték nyelvüket.
Már-már temették az egységesnek, oszthatatlannak hitt nemzetállamukat, s vízióikban ott lebegett Nagy-Magyarország réme. Fájt nekik – bármennyire utálják Bocot, a demokrata-liberálisokat, magát Băsescut –, hogy az RMDSZ-nek sikerült legalább annyit elérnie, ne a kormány felelősségvállalásával kerüljön a parlament elé a törvénytervezet. Már-már kiloccsant a tévéstúdiókból a kétségbeesett nemzetféltés, a magyarellenesség. Megzsarolta az RMDSZ a kormányt – sziszegték. S mert a román sajtó kisebb-nagyobb diverziókra mindig kész, az igen jól informáltnak tekintett internetes újság, a Gândul tálcán kínálta az újabb és újabb döbbeneteket: Brassó polgármestere, Gheorghe Scripcaru azt találta javasolni – zárt ajtók mögött –: miért ne lehetne Székelyföldet Székelyföldnek nevezni? Emil Boc “túl sokat engedtünk már eddig is nekik” megjegyzéssel azonnal elutasította, mégis jó ideig még rágták a gumicsontot. Hamarosan jobb csemegét kínált a Gândul, egy ropogósan friss Tamás Sándor-nyilatkozatot. A megyei tanácselnök arról beszélt a lap brassói tudósítójának, hogy e térség lakossága kiáll az egységes Székelyföldért, ha kell, tüntetni fog, ha szükség lesz rá, a polgári engedetlenséghez folyamodik. S mert vagy az elnök úr fogalmazott lazábban, vagy az újságíró színezte ki nyilatkozatát, majdnem sírva fakadtak ama állítólagos kijelentése miatt, miszerint “előbb fegyver nélkül vonul utcára a nép, aztán meglátjuk...” (Nyomban hibaigazítást kért.) Fegyvereik vannak, szörnyű! – mi lesz ebből, kitépik a haza szent testéből a középső három megyét, odacsapják Magyarországhoz, s a Partiumot sem hagyják békén, ott is követelőznek, borzasztó ez a magyar kisebbség, huszonegy éve vezeti orránál fogva Romániát, minden kormányt kiszolgált, a jelenlegit is, mégsem ül nyugton. Pedig az Európai Unióban is megmondták, ez az ország mindent megadott kisebbségeinek. Beszélhetett Borbély László, Antal István, Frunda György, a rémület és pánik nem ült el. Éjfélig osztották a semmit, siratták a hazát, s féltették a hétszázalékos parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-től. A szövetség valójában csak időt nyert. Boc még aznap este a közszolgálati televízióban elmondta: nem mondanak le a nyolcmegyés területi átszervezésről, mert ez az ország korszerűsítésének egyetlen lehetséges módja. A hírek szerint júliusban rendkívüli parlamenti ülésszakot akarnak összehívni, s arra számítva, hogy az ellenzék nyári szabadságát nem szakítja meg, áterőltethetik a törvényt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely: becsapták a MOGYE magyar vezetőit 
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának tegnap kellett volna igent mondania a felsőoktatási intézmény új szerkezetére, amely a jelenleginél nagyobb önállóságot biztosít a magyar tagozatnak. A hetek óta tartó egyezkedés és ígéretek ellenére, az általános orvosi kar (ÁOK) román nemzetiségű oktatói a kari tanács tegnap délelőtti ülésén színt vallottak és nemmel szavaztak az átalakításra. Emiatt a magyar vonalat képviselő tanárok és diákok nem vettek részt a szenátus tegnapra tervezett ülésén, amit szavazatképtelenség miatt hétfőre halasztottak.
Nagyon fáj a kollégák viszonyulása, s úgy érzem, hogy a legnagyobb pofon, amit rektorhelyettesként kaphattam, miután az egyetem vezetésében vállalt 12 évi tevékenységem során az egyensúly megtartására törekedtem nyilatkozta kérdésünkre a tegnap történtekről dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE helyettes rektora. Az utóbbi időben történt egyeztetések során azt reméltük, hogy a multikulturálisnak nyilvánított egyetemen biztosítják a magyar tagozat számára azt az önállóságot, amit az új közoktatási törvény előír. Az utolsó napokban felerősödő magyarellenes hangulat, diverzió megtette a hatását. Az elképzeléseink szerint a gyógyszerészeti és a fogorvosi karon egy-egy önálló főtanszéket (departamentum) terveztünk, az általános orvosi karon végül belementünk abba, hogy öt román és három magyar főtanszék (preklinikum, belgyógyászat, sebészet) alakuljon. Az ÁOK kari tanácsa ezt sem szavazta meg, s a dékán azzal az újabb javaslattal jött, hogy öt vegyes főtanszék alakuljon, amire viszont a többségiekből álló kari tanács igent mondott. Ezek után már nem volt mit keresnünk a szenátus ülésén, amit szavazatképtelenség miatt hétfőre halasztottak. A labda most már nem a mi térfelünkön van tette hozzá a rektorhelyettes.
Szavait azzal egészíthetnénk ki, hogy a jelek szerint a közoktatási törvény 133. cikkelye a háromnegyed részben többségiekből álló szenátus hatáskörébe utalja az egyetemek új szerkezetének a jóváhagyását, ami az egyik legnagyobb hiányossága a törvény felsőoktatásra vonatkozó fejezetének. Naivság volt azt hinni még szélcsendes időkben is, hogy a román többség számunkra kedvező módon fog szavazni is, nemhogy ennyire felkorbácsolt magyarellenes hangulatban, amit célzott diverzióval sikerült kiváltani az utóbbi napokban. A történtek megerősítik azt a korábbi tapasztalatot is, hogy a célzott diverzió fegyverét minden alkalommal bevetik, amikor valamilyen kisebbségi jog megszavazásáról van szó.
De idézzük a rektorhelyettest, aki szerint a román kollégák arra hivatkoznak, hogy az új szerkezet esetében az egyetem mindkét tagozatát a törvényes előírások értelmében a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell akkreditálnia. A törvény megalkotásakor erre is jobban oda kellett volna figyelni, s a szakminisztériumnak biztosítani annyi beleszólási jogot, hogy határidőt adhasson az új szerkezet megszilárdítására, ha mégis megszavaznák azt.
Az állóháború elkezdődött, ezek után ugyanis kellemetlen lesz szembenézni a román kollégákkal, mivel a történtek nem az együttműködés pártján állók, hanem az önálló egyetemet követelő vonal malmára hajtják a vizet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Lusta, félénk magyar elöljárók
Hivatalosan magyarul – Kétnyelvűség a polgármesteri hivatalokban címmel tartott Maros megye 9 kisrégiójában képzést a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A Bethlen Gábor-alap által támogatott programban mintegy 150 magyar önkormányzati tisztségviselő és közalkalmazott vett részt. A CEMO, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyelvészei úgy látják, a legtöbb helyen csak formailag teljesül a törvény biztosította kétnyelvűség. Szigeti Enikő főszervező szerint éppen a színmagyar települések elöljárói hanyagolják a leginkább az anyanyelvhasználatot. – INTERJÚ
– A legtöbb magyarlakta településen azt látni, hogy a homlokzati és helységnévtáblák kifüggesztésében kimerül a közigazgatási törvény alkalmazása. A tréningek során önök mit tapasztaltak?
– Nagyjából ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy némely polgármesteri hivatalban az ajtókra is kikerültek a kétnyelvű táblák, illetve a színmagyar településeken értelemszerűen magyarul beszélnek az önkormányzathoz forduló személyekkel. Mindenki tud a tíz évvel ezelőtt megjelent, 215-ös számú közigazgatási törvényről, de ennek az anyanyelvi jogokra vonatkozó részeit ismerik a legkevésbé. Romániában a mai napig az az erőteljes hiedelem él, hogy ami hivatalos, az csakis román nyelvű lehet. Ha János bácsi nem tud románul, a magyar polgármesterhez címzett kérvényét nem írja anyanyelvén, inkább a szomszédhoz fordul, hogy az segítsen a fordításban. Ennél szomorúbb viszont, hogy a polgármester sem ismeri annyira az anyanyelvét, hogy írásban azon kommunikáljon. A kurzusok résztvevői kinevettek, amikor megkérdeztem, hogy polgármesterként, helyetteseként vagy jegyzőként az elmúlt évtizedben ki mit tett annak érdekében, hogy oszlassa szét a magyar nyelv másodrangúságára vonatkozó tévhitet a lakosság körében. Pedig egy egyszerű, egyoldalas felhívás kifüggesztésébe vagy egy, a település lakóihoz címzett levélbe került volna. Ha létezne egyéni felelősségvállalás, nem fordulna elő, hogy a színmagyar településeken benyújtott lakossági kérvények és formanyomtatványok alig egy százaléka íródjon magyar nyelven. Tudtam, hogy rosszul állunk ezen a területen, de abban reménykedtem, hogy ez az arány eléri az 5 százalékot. Csalódnom kellett, arról nem is beszélve, hogy a válaszok – melyek a törvény értelmében a kérvény nyelvén kell hogy íródjanak – még az egy százalékot sem érték el. Vagy mondjak mást: Maros megyében csak Vásárhelyen tartják be a törvényt, és fordítják le a közérdekű információnak minősülő tanácsi határozatokat. Hihetetlen, de azokban az önkormányzati testületekben, ahol egy-két román ajkú tanácsos is tevékenykedik, a gyűlések az állam nyelvén folynak, ritka az olyan magyar képviselő, aki anyanyelvén szólalna fel. A jegyzőkönyvet is kizárólag egy nyelven vezetik.
– Miként szembesültek az elöljárók az általuk tolerált hiányosságok feltárásával?
– A magyar nyelvhasználattal kapcsolatos törvényi cikkelyek fontossága sokakban csak a képzések során tudatosult. Ám akadtak olyan polgármesterek és jegyzők is, akik kioktatásként élték meg a nyelvészek, szociológusok, önkormányzati szakértők kérdéseit és útmutatóit. Olyan házigazdánk is volt, aki kivonult a tréningről, és a hivatal alkalmazottait is a terem elhagyására szólította fel. Holott mi nem vontunk senkit felelősségre, és nem is jelöltünk ki feladatokat. Csak elmondtuk, hogy a kétnyelvűség megvalósítása az egész magyar közösség kötelezettségévé kell hogy váljon.
– A magyar községek polgármesterei általában a román nemzetiségű jegyző ellenlépéseivel indokolják visszafogottságukat.
– Sok esetben valóban a román jegyző az, aki fékként nyilvánul meg. Ahol a polgármester nem áll a sarkára, ott a jegyző diktálja a törvényt. A Maros megyei magyar települések mintegy 80 százalékában román jegyző van. Olyan küküllőmenti magyar községben is jártunk, ahol az illető egyik rokonát alkalmaztatta anyakönyvvezetőnek, ebből kifolyólag a magyar párok esketése románul folyik. Egy másik említésre méltó túlkapás a helyi titkár részéről, hogy még a magyarországi testvértelepülésről kapott leveleket is kötelező módon román nyelvre fordíttatja a polgármesterrel. Hasonlóan negatív szerepet játszik a prefektúra is, amely nem a törvényesség fölött őrködik, inkább az anyanyelvvel kapcsolatos kezdeményezéseket próbálja elfojtani. Elmondtuk: elképzelhető, hogy visszadobnak néhány magyarul fogalmazott okiratot, de ha egy kistérség több önkormányzata bizonyos területeken egységesen lép fel, ezek a kiskirályok sem tudnak már oly vehemensen visszavágni. Sőt egy idő után beleunnának.
– Magyar polgármestereink nem tisztelik a törvényt? Vagy még rosszabb: fittyet hánynak anyanyelvükre?
– Egyszerűen nem érdekli őket. Több helyen is megkérdeztük, hogy amikor Marosvásárhely valamelyik állami intézményébe érkeznek településeik ügyeit intézni, zavarja-e őket a kétnyelvűség hiánya. A legtöbb jegyző és elöljáró nemmel válaszolt.
– Sok olyan magyar polgármesterrel lehet találkozni, aki mindig valami más tevékenységet tart fontosabbnak a kétnyelvűség alkalmazásánál. Útjavítás, vízvezetés, csatornázás stb…
– Ezzel szembesültünk mi is. „Hagyjanak engem békén, ne oktassanak a kétnyelvűségről, hisz milliárdos infrastrukturális beruházásaim vannak, most azokra kell összpontosítanom!” – jelentette ki az egyik, Marosvásárhely környéki nagyközség polgármestere. Gondolkodásmódjával nem volt egyedül, mások is előtérbe helyezik a látványos beruházásokat, holott a két ügy nem zárja ki egymást. A szórványban élők sokkal objektívebben látják a dolgokat. A dicsőszentmártoni RMDSZ elnöke meg is fogalmazta, amikor azt mondta, hogy a szövetségnek nem egy aszfaltozó vállalkozásként kell működnie.
– Az ügyintézés anyagi oldalát is szóba hozták?
– Azok, akiknek nem szívügyük a kétnyelvűség, igen. Érdekes, hogy nem a szegényebb települések elöljárói tették pénz kérdésévé a kétnyelvűség alkalmazását, hanem azokéi, ahol fürdőtelep, ipari park vagy bevásárlóközpont működik. Pedig ha a kérdés gyakorlati oldalát vesszük, a közigazgatás tele van sablonszövegekkel. Ezeket egyszer kell bepötyögni a számítógépbe, utána a másolási programmal lehetne ide-oda illeszteni – akárcsak a román nyelvű változat esetében.
– Voltak pozitív ellenpéldák?
– Minden helységben történtek jó dolgok is, de távolról sem annyi, amennyit a közigazgatási törvény lehetővé tesz. Az ellenpélda Kolozs megyéből érkezett, ahol igazán nem lehet túlzott magyarbarátsággal illetni a megyei hatóságokat. Ennek ellenére Körösfőn példamutató módon működik a kétnyelvűség.
– Amint elkészül a jelentés, bemutatják az RMDSZ vezetőségének?
– Abban az esetben, ha kíváncsiak rá. Azért mondom feltételes módban, mert a szervezet programjában ugyan szerepel az igazi kétnyelvűség megvalósítása, de én eddig semmiféle ez irányú, határozott stratégiát, netán utólagos számonkérést nem tapasztaltam. A legtöbb polgármester vagy helyettese még emlékszik arra a Markó Béla által írt körlevélre és magyar nyelvre fordított közigazgatási formanyomtatványokat tartalmazó CD-re, amit a volt RMDSZ-elnök még 2008-ban küldött szét, de a legtöbb helyen ezek a prototípusok a polgármesteri hivatal valamelyik fiókjában porosodnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elfogadhatatlan az etnikai arányok tudatos megváltoztatása (Semjén Zsolt a régiósításról)
Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás; a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió tegnap reggeli műsorában az elképzeléseket a magyarság számára elfogadhatatlannak nevezte.
A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le. Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire “átpozicionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan. “A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén szerint egy román többségű nagy megye létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauşescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni – tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és “minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra, hogy ebből ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené”. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amelyen belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység – jegyezte meg. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld realitását – mondta Semjén Zsolt. A külügy szerint belügy
Szokatlannak és nem helyénvalónak minősítette a román külügyminisztérium Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek a romániai területi-közigazgatási reformról tett tegnapi kijelentését. A tárca közleménye szerint az ország területi-közigazgatási újrafelosztása kizárólag román belpolitikai kérdés. Ezt a bukaresti magyar nagykövettel is közölték, akit bekérettek a minisztériumba. Füzes Oszkár távozása után elmondta: természetes Magyarország érdeklődése Románia területi átszervezése iránt, mivel ez a romániai magyar közösség számára is fontos kérdés – hangsúlyozta azonban, hogy ez személyes véleménye. Semmit nem fűzhetek hozzá, és nem kommentálhatom a román külügyminisztérium nyilatkozatát. Felteszünk egy kérdést: mi lesz, melyek a román kormány és parlament szándékai? Választ kaptunk, hogy egy demokratikus folyamatról van szó a román parlamentben – fogalmazott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Semjén Zsolt magatartása szokatlan és nem helyénvaló”
Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét csütörtökön behívatta a román külügyminisztérium, és „a román fél kifejtette: nem ért egyet a magyar hatóságok június 15-én elhangzott, régióátszervezésről szóló nyilatkozataival”.
„A román fél szokatlannak és nem helyénvalónak tartja a magyar fél eljárását, hiszen Románia területi átrendezése kizárólag belpolitikai ügy, és az erről szóló közvita nemrég indult” – áll a román Külügyminisztérium közleményében.
A Románia területi átszervezéséről szóló tervezet az etnikai arányok tudatos és elfogadhatatlan megváltoztatását jelentené – közölte Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, akit az MTI idézett.
A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le Semjén.
Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak, így nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire „átpozícionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan.
„A magyarság számára élethalál-kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni.
Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségű nagy megyének létrehozása azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauşescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld „realitását” – mondta Semjén Zsolt.
Szerinte, ha a Demokrata Liberális Párt (PDL) megye-összevonási elképzelését gyakorlatba ültetik, olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna.
A külügyi tárca közleményének kiadása előtt az RFI – Teodor Baconschi külügyminisztert idézve – arról tájékoztatott, hogy Magyarország bukaresti nagykövetét be fogja hívatni a román külügyminisztérium Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kijelentései miatt.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

„Teljes mértékben közbenjárt az országáért...”
Könyv Mária román királynő párizsi követjárásáról
Koszta István Csíkszeredában élő hadtörténész, újságíró Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetét – Mária román királynő párizsi követsége –1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011 – mutatták be szerdán délután a Minerva Művelődési Egyesület Jókai/ Napoca utca 16. szám alatti székhának alagsori termében. Levelek, feljegyzések, levéltári okmányok, emlékiratok, naplórészletek Mária román királynő 1919-es párizsi követjárásáról – ezt az alcímet adta mostani kötetének a szerző, a bevezető megírására pedig Borsi-Kálmán Béla budapesti történészt kérte fel, aki az est folyamán a kötet méltatását is vállalta. Az esemény házigazdája Köllő Katalin, lapunk munkatársa volt.
Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tette közzé tavaly megjelent Nem (csak) Erdély volt a tét című kötetében Koszta István, hasznos információkkal szolgálva az 1919-es párizsi békekonferencia körülményeiről. Már akkor foglalkozott Mária román királynő párizsi látogatásával, a téma pedig olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy úgy döntött: „mélyebbre ás” ezzel kapcsolatban. – Ez a két könyv tulajdonképpen eddigi kutatásaimnak a mellékterméke: illetékességem az 1869-től 1918-ig terjedő időszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére azonban képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan előkerült a vizsgálódásaim során – hangsúlyozta Koszta.
Elmondása szerint „muszáj volt” foglalkoznia a témával, s amiként a Nagy Magyarország Dokumentumok sorozat részeként megjelent kötetnek, úgy neki is az volt a célja, hogy a „történelem kevéssé ismert mozzanatairól, vitákat kiváltó eseményeiről, személyeiről további egyedi információkat szolgáltasson” az érdeklődők számára. Mozaikokból összerakni a történetet, hogy aztán az olvasó elé tegye azt, pótolva az eddig megjelent munkák hiányosságait is: jelen esetben Mária román királynőről, a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokájáról, Nagy Románia megálmodójáról, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett.
Koszta István minden olyan dokumentumot igyekezett elolvasni, amit a királynő írt, továbbá azokat is, amelyek vele kapcsolatban napvilágot láttak, munkája során többek között Mária életrajzát és naplójegyzeteit is kézbe vette. – Az életművét úgy kell értékelni, hogy angolként cselekedett, magában hordozva azt a fajta céltudatosságot, amelyre az angol királyi ház tagjait nevelik, közben pedig teljes mértékben közbenjárt az országáért. Tudatában volt annak, hogy Nagy Romániát ő rajzolta be a világ térképére – magyarázta.
Amikor a kötet ötlete megfogalmazódott, a szerző elektronikus postán kereste meg Borsi-Kálmán Bélát, arra kérve a budapesti történészt, írjon hozzá bevezetőt. Ebből végül kisesszé lett, amelyben Borsi-Kálmán arra biztatja az olvasót: „Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen főszereplője, Mária királynő első monográfusa, Mabel Potter Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: »olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot
.”
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Kényes egyensúly
Néhány hete Németh Zsolt magyar külügyminisztériumi államtitkár – egyebekben a romániai és az erdélyi helyzet egyik legjobb magyar ismerője – kijelentette, hogy százötven esztendeje nem volt ilyen jó a magyar–román viszony, ennyire felhőtlen a két ország kapcsolata. Kiderült, kár az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik.
Azóta ugyanis történt egy és más, a Dâmboviţa partján fortyogni kezdtek a levantei politika boszorkányüstjei. Először az uniós székelyföldi iroda megnyitásával kezdődtek a jellegzetes román hazaféltés vádaskodásokkal vegyes sirámai, aztán a nyolc mamutmegye létrehozásának a terve, s az a tény, hogy az RMDSZ ezt nem támogatta, nehéz helyzetbe hozva koalíciós partnerét, végképp kiverte a biztosítékot. Újra felharsant a magyarellenes népdalkórus, amihez fogható az első Har-Kov-jelentések óta televíziókban nem hangzott el, az ember csak kapkodta a fejét: valóban, különben normális, jó képességű román politikusok és hírmagyarázók, politológusok ténylegesen el is hiszik, amit állítanak, hogy a székelyföldi autonómia egyre inkább az illúziók ködébe vesző terve befolyásolhatja a magyar–román országközi kapcsolatokat, és Románia megcsonkításához vezethet?! Minden vád, amit az elmúlt évtizedekben nemzetféltő történészek és politikusok kiejtettek a szájukon, ismét elhangzott, az ellenérvekre nem voltak kíváncsiak, ahogy mondani szokás, fáradhatatlanul fújták a magukét, mutatva, hogy a kívülről néhány hete még felhőtlennek tűnő magyar–román viszonyt milyen kényes egyensúly jellemzi, s hogy a magyarság puszta jelenléte, a székelyföldi autonómia puszta terve mennyire idegesíti a haza féltőit. Pedig amúgy lenne Romániában a magyar galuskán – ami állandóan egyesek torkán akad –, az ország területi újraelosztásán s az alkotmány megváltoztatásán kívül éppen elég baj, ami azt illeti. Az ország népessége csökken, a lakosság nagy része elszegényedik, az infláció elszabadulóban, az árak emelkednek, a kormány képtelen kezelni a növekedő korrupciót... Soroljuk még? De ez mind nem számít, a lényeg most az, hogy fújni kell a veszély trombitáit, hiszen a magyarok soha nem mondtak le Nagy-Magyarországról, és Erdély újra veszélyben van. “Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm” – skandálták a tüntetők jó húsz esztendeje, bár akkor is kérdéses volt, ha előbb meghalnak, hogyan harcolnak. Azt hittük, az ilyesmi már végképp a múlté. Hát nem. A fantomok feléledtek megint. Sárkány alszik velünk...
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A forradalmár utóélete
A véletlen műve, hogy Tőkés László pártjának bejegyzéséről épp június 16-án, Nagy Imre és forradalmár társai újratemetésének napján tárgyalt/döntött a román bíróság. A tavalyi magyarországi kormányváltás óta nem fért kétség ahhoz, hogy lesz újabb erdélyi magyar párt, ami egy év elteltével meg is valósult.
Mindenki csak Tőkés-pártként emlegeti az Erdélyi Magyar Néppártot, mivel úgy tűnik, hogy neki és őérette született. Lehetne a Fidesz erdélyi tagozatának is nevezni, vagy Orbán Viktor erdélyi pártjának, de ez nem lenne elég, ahhoz, hogy gyökeret tudjon ereszteni az erdélyi politikai életben. Kell hozzá Tőkés neve, Tőkés arca, és nem utolsó sorban az ő politikai antitalentuma. Az egykori forradalmár megtépázott hírneve, megcsorbult feddhetetlensége dacára is Orbánék egyetlen esélye erdélyi térhódításuk biztosítására és az RMDSZ “megbüntetésére”. Kockázatos, de mindenképpen esély. Nézőpont kérdése megválaszolni a címben feltett kérdést, hogy sikeres lehet ez a párt. Attól függ, kinek mit jelent a siker. Arra elég lehet, hogy kiszorítsa a román parlamentből az RMDSZ-t, ahhoz viszont túl kevés, hogy átvegye helyét. Ha csak a bosszú a cél, tökéletes eszköz lehet - a párt is és Tőkés is.
Új párt régi arcokkal
Orbánék a 2002-es bukásuk óta próbálkoztak már kihelyezett erdélyi tagozattal az RMDSZ ellenében, de Orbán személyes kampányrészvétele sem volt elegendő a polgárinak nevezett belső ellenzék győzelméhez. Az elmúlt nyolc évben egyértelműen bebizonyosodott, hogy Tőkés személye nélkül nem lehet RMDSZ ellenzéket építeni Erdélyben. Orbán Viktor és Kövér László helyi potentátjai, Szász Jenő és párttársai, rendre alulmaradtak Markóval, az RMDSZ-el szemben, egyedül Tőkésnek, egyéni jelöltként sikerült felvennie a versenyt a 2007-es EP-választás során. Nem volt teljes a győzelem, mert az RMDSZ így is bejutott a brüsszeli parlamentbe, ám a Tőkés egyéni képviselői mandátuma is összejött. Három RMDSZ képviselő helyett ugyan csak kettő jutott be, de a romániai magyarság végül is három személyt delegálhatott az európai törvényhozásba. Késélen táncolt a helyzet, a szerencsés végkifejlethez kellett a rendkívül alacsony román részvétel, ellenkező esetben brüsszeli képviselet nélkül maradt volna a legnagyobb lélekszámú kisebbségi magyar közösség. Egy év múlva, 2008-ban a román helyhatósági választásokon a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) Tőkés és Orbán személyes kampánytámogatása dacára, ismételten csúfosan alulmaradt az RMDSZ-szel szemben. Talán az volt ez volt az a pillanat, amely mind Orbán, mind az RMDSZ számára egyértelművé tette a helyzetet. Markóék kiegyeztek Tőkéssel a 2009-es EP-választásra, odaadták neki a listavezető helyet, mert talán felmérték, hogy mégha kényelmetlen, kezelhetetlen útitársról is van szó, biztonságosabb őt újra a szövetségen belül tudni, mint egy esetlegesen egységesülő ellenzék élén, tényleges vezetőként viszontlátni. Tőkés számára pedig ez volt az egyetlen megoldás a politikai túlélésre: újabb püspöki mandátumért nem indulhatott, a polgári ellenzék megosztottsága és erőtlensége folytán nem tudott politikai jövőt biztosítani. Ő általában nem szokott számolni tettei-kijelentései politikai következményeivel, talán meg is kockáztatta volna az újbóli egyéni megmérettetést, még akkor is, ha ez a brüsszeli képviselet elvesztését eredményezheti. Esetében valószínűleg nem az, vagy nem csak az döntött az RMDSZ lista mellett, hogy nem bízott saját erejében, hanem inkább az a megaláztatás, amely 2007-ben Brüsszelben érte egyéni képviselőként. A temesvári forradalom hősének azzal kellett szembesülnie, hogy a Néppárt elutasította felvételi kérelmét, s többszöri nekifutással, a Fidesz és az ősellenség RMDSZ támogatásával sem sikerült elérnie, hogy a néppárti frakció tagja lehessen. Egyedül annak a Cohn Benditnek a zöld-radikális frakciója fogadta be, aki ellen a médiatörvény és Orbán kritikája miatt az idén már közleményben tiltakozott az egykori pártfogolt. A zöld-radikális püspök szerepét nem vállalhatta újra, akkor már inkább az örökösen lekommunistázott, lenemzetárulózott RMDSZ biztos listáján mentette át magát. Orbán is ekkor, 2008-ban, ismerhette fel, hogy sem saját személye, sem Tőkés kívülálló, pártok fölött lebegő személyként nyújtott támogatása nem elég ahhoz, hogy kiüsse az RMDSZ-t a nyeregből. Tőkést csak úgy lehet felhasználni, ha számára biztosítja a megkérdőjelezhetetlen első számú vezető szerepét, kizárólag rá épít. Ezután Orbán látványosan kivonult Szász és a polgári párt mögül, s fokozatosan Tőkés emberei is kiszálltak a pártból. Kövér László támogatottjai kegyvesztettek lettek Orbánnál, úgy tűnt, hogy a Fidesz Erdély politikájában kezd a kompromisszumra hajlamosabb, racionálisabb, ún. Németh Zsolt-vonal felülkerekedni. Erre engedett következtetni a Tőkés-RMDSZ kiegyezés a 2009-es EP választásokon, ám ezt cáfolták meg a tavalyi budapesti kormányváltás óta eltelt hónapok történései. Tőkés RMDSZ listavezetőként az RMDSZ leghangosabb és legvehemensebb bírálója lett, s a régi, RMDSZ-ből kiszorult, az MPP létrehozásánál is bábáskodó politikusokkal, a magyar kormány anyagi-erkölcsi-politikai támogatásával megszületett az új párt. Neve már van, Erdélyi Magyar Néppárt, elnöke viszont még nincs, ami azt jelzi, hogy valami nincs rendben a gépezetben, Budapest stratégiájában valami nem működik olajozottan. Orbánék egyértelműen Tőkésre építették ezt a pártot, de nem tudták elérni, hogy ő fel is vállalja annak elnökségét. Az előtérbe tolt arcok, a pártépítés nem egyszerű feladatát elvégző két politikus - Toró T. Tibor volt RMDSZ-es képviselő és Gergely Balázs, Tőkés unokaöccse, az MPP volt kolozsvári elnöke - nem elegendő ahhoz, hogy a püspök konkrét, tisztségben is nevesíthető részvétele nélkül sokkal többet tudjon nyújtani, mint egy kissé felturbózott MPP.
Tőkés pedig úgy tűnik, kivár az RMDSZ brüsszeli listavezetői biztonságában. Egyetlen dolgot vállalt, nevezetesen azt, hogy egyre harsányabban támadja az RMDSZ-t, és egyre szolgaibb módon védelmezi, dicsőíti Orbánt. Ha nem sikerül Tőkéssel felvállaltatni a pártvezetést, Budapest taktikája csődöt mondhat. A püspök nyilvánvalóan arra játszik, hogy kitölti brüsszeli mandátumát, és ha majd a jövő nyáron esedékes helyhatósági választásokon sikeres lesz pártja, akkor már trónkövetelőként ő tárgyalhat az RMDSZ-el az őszi parlamenti választási együttműködés feltételeiről. De az ő személyes implikálódása nélkül akár el is úszhat a helyhatósági választás, az RMDSZ ugyanis sokkal jobban beágyazódott a helyi közösségekben. Bár Tőkésnek már sokszor, sok mindent elnézett a közösség, az azért mégis visszatetszést, sőt visszautasítást válthat ki, ha névlegesen mások vezetik pártját, ő pedig továbbra is brüsszeli RMDSZ politikusként kampányol az ellen a szervezet ellen, amelyet Európa felé képvisel, nem kis fizetésért. A kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon megoldás nincs ebben az esetben. Tőkésnek rövidesen választania kell a kecske és a káposzta között, mint ahogy azt is aránylag el kell döntenie, hogy marad az erdélyi autonómia eszme “élharcosa”, vagy Orbán Viktor és a Fidesz erdélyi helytartója. Mert, hogy a kettő együtt nem megy, az kétségtelen. Ha az új párt nem fogalmazza meg saját, a Fideszétől jól elkülöníthető, az erdélyi valósággal legalább köszönő viszonyban lévő politikai álláspontját, esélye sincs a fennmaradásra, akkor sem, ha Orbán személyesen vállalja el a pártelnökséget. Erdélyben nemcsak az RMDSZ, hanem a transzilvanizmus is erős. A kettős állampolgárság biztosítása fölötti öröm sem lesz képes sokáig elfedni, hogy a Fidesszel szembeni politikai kiszolgáltatottság és alárendeltség logikailag ütközik az erdélyi magyar önrendelkezés-autonómia eszméjével, a transzilvanizmus lényegével. Fülkeforradalmárrá lett a temesvári forradalom hőse A forradalmár Tőkés László, a püspök-politikus sikere, népszerűsége, de maga a személyisége is talány. Egyelőre nem ártott meg neki sem nyilvánvaló politikai hozzánemértése, kompromisszumképtelensége, sem egyházi emberhez nem méltó állandó politikai bosszúvágya, sőt, még botrányos magánélete, nőügyei, válása sem törte össze “erkölcsi mérce” imidzsét. Tavalyi válása idején nyilvánosságra került nőügyei kapcsán az egyik erdélyi magyar portál összeállítást készített, amelyben politológusoktól érdeklődött arról, milyen hatással lehet mindez Tőkés politikai karrierjére, mennyire hitelteleníti azt az alapállását, miszerint ő “erkölcsi” alapon ostorozza az RMDSZ-t. Az azóta néppárttá vált nemzeti tanács mozgalom egyik legfontosabb ideológusa akkor úgy nyilatkozott, hogy el kell különíteni a magánerkölcsöt a politikai erkölcstől. Tőkés nyilvánvalóan a politikai erkölcs szószólója. Bár akkor nevetségesnek tűnt ez a meghatározás, úgy tűnik bevált. Igaz, hogy Európában minél keletebbre megyünk, annál kevésbé számít rossz pontnak némi félrelépés egy férfi politikus részéről, de az ő esetében az is bebizonyosodott, hogy még a püspökök számára is bocsánatos bűn lehet. Politikailag nagyon hosszú ideig kiszámíthatóan következetes volt. Adott helyzetben előre lehetett vetíteni az ő várható reakcióját, szinte már szavait is meg lehetett jósolni. Ebben a bizonyosságban-kiszámíthatóságban hozott kiszámíthatatlan változást a tavalyi magyar kormányváltás, s Orbán Viktor miniszterelnöksége. Tőkés, aki mindeddig sohasem viselte el, hogy bármi vagy bárki beárnyékolja, megkérdőjelezze az ő első számú vezetői szerepét, az elmúlt hónapokban, rá egyáltalán nem jellemző módon, nyíltan felvállalta a másodhegedűs szerepét, most már következetesen Orbán első és leghűségesebb fegyverhordozójaként jelenik meg. Ez a váltás több más, mondhatni személyiségbeli változást is eredményezett a volt püspöknél. Tőkés László a forradalmár, aki húsz éven át a demokrácia, a jogállamiság, a sajtó-és szólásszabadság szószólójaként viselkedett, aki 1989-ben Temesváron ezek megvalósulásáért (is) kockáztatta önmaga és családja biztonságát, a Ceausescu-rendszer nyelvezetét, stílusát és szellemiségét idéző közleményekben, látszólag önként áll ki Orbán Viktor védelmében mindannyiszor, amikor kritika éri a kormányfő fülkeforradalom utáni intézkedéseit. Megvédte már a magyar médiatörvényt, Orbánt is Cohn Bendittel és mindenkivel szemben, aki rossz szót szólt a nemzet miniszterelnöke ellen. Közleményei Orbánnal kezdődnek és Orbánnal végződnek, vagy legalábbis utalnak Orbán valamely megnyilvánulására, kijelentésére, pozitívan méltatják már nem csupán a nemzet újraegyesítésére tett erőfeszítéseit, hanem időnként belpolitikai döntéseit is. Annak, aki élt az elmúlt rendszerben, és főképp a Ceausescu-diktatúrában, akaratlanul is a korabeli közlemények, nyilatkozatok jutnak eszébe. Azok, amelyek mindig Ceausescu elvtárs hasznos útmutatásaival voltak tele és folyton-folyvást az ő nagyságát bizonygatták. A forradalmár püspök-politikus ma már teljesen kritikátlanul viszonyul olyan magyarországi, Orbán-Fidesz intézkedésekhez, amelyek a tekintélyelvűség, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság korlátozása, a jogbiztonság felszámolása irányába mutatnak. Gyakorlatilag nyilvánosan elkötelezte magát egy olyan eszmerendszer mellett, amely ellen oly sikeresen harcolt 1989-ben, aminek köszönhetően máig jelen van egy olyan porondon, - a politikai erőtérben - amelynek bár az alapszabályait sem volt hajlandó elsajátítani. Sikeres lehet a párt, van-e politikai jövője Tőkésnek? A válasz röviden: nem. Orbán óriásit tévedett, amikor bedarálta Tőkést, megfosztotta jellegzetes, ellentmondásos személyiségétől. Temesvár hősét sikerült a magyar belpolitika részévé tennie, besorolnia hűséges fegyverhordozói közé. Tőkés egy lett a sokból, olyannyira, hogy az erdélyi választók szemében is rövidesen megszűnhet erdélyi politikusnak lenni. Orbánnak sikerült az, ami sem a Securitaténak, sem az RMDSZ-nek, sem az egyháznak, sem a magánéletéről szóló pletykáknak nem sikerült: azzal, hogy kiiktatta Tőkés különvéleményét, fülkeforradalmárt csinált a forradalmárból, gyakorlatilag megpecsételte politikai jövőjét is. Ez a Tőkés addig létezik, míg Orbán Viktor életben tudja, vagy akarja tartani őt, erdélyi pártja pedig addig él, amíg választói erdélyinek tudják tekinteni őt. Orbán az RMDSZ-t akarja legyőzni, s ezért akár Tőkés Lászlót is feláldozza.
Gál Mária
Népszava

Megszűnik az Ady Endre Sajtókollégium
Igen elégedettek voltak a látottakkal (a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteményével) és a hallottakkal (ifj. Haszmann Pál tárlatvezetésével) az egész Erdély területéről összesereglett, valamint az anyaország határain túlról itt vendégeskedő magyar újságírók.
Az elmúlt hét végén a közeli Tatrangon tartotta közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), s egyúttal soros ülését a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A MÚRE úgy döntött, bezárja az általa Nagyváradon működtetett Ady Endre Sajtókollégiumot. A tizenhét éve alapított tanintézmény hiánypótló volt, padjaiból számos neves újságíró került ki, de mára annyira bővült az egyetemkínálat, hogy nem indokolt a külön sajtókollégium fenntartása. A résztvevők megemlékeztek a száztíz éve született Kacsó Sándorról, akinek munkásságát Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője méltatta, s Csernáton mellett meglátogatták Gábor Áron eresztevényi sírját, a prázsmári templomvárat és a Szent Anna-tavat. (Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Darabnyi Magyarország...
Két-három hete aggódva kaptuk fel fejünket a hírre: lakat kerül a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja sepsiszentgyörgyi irodájának ajtajára. Nem véglegesen, csak mintegy fél évnyire. Az ok Magyarország nem épp rózsás államháztartási állapota lett volna, hiszen néhány hónapnyi fizetés, lakbér is spórlás. De aztán megnyugtatott a mandátumát e hónap végén kitöltő intézetvezető, Hadnagy Miklós: legújabb információi szerint nem szakad meg az intézet működése, legfennebb egy hónapnyi kényszerszünet áll be tevékenységében. Utódjáról korai még beszélni – az elmúlt öt-hét évet azonban nem árt felidézni. Mert onnan nézvést sikertörténet az iroda tevékenysége, amennyiben a Székelyföld számos kiemelkedő kulturális rendezvényt fogadhatott az intézet működésének köszönhetően, de hogy ide elérhessen, rögös utat kellett bejárnia.
A zászló maradt
Magyarországi kulturális intézet Székelyföldre telepítésének ötlete nem Budapesten fogalmazódott meg, és ugyanvalóst sok tárgyalást, lobbizást igényelt, míg 2004 őszén bekövetkezett a hivatalos megnyitó – hogy majd két évre lakat kerüljön a Bod Péter Megyei Könyvtár épületében helyet kapó iroda ajtajára. A hivatalos megnyitó időpontjában ugyanis még nem volt Magyarország és Románia által ratifikált egyezmény, amely alapján működhetett volna az intézet, rá másfél évre, 2006 májusában bólintott rá a román parlament a kétoldalú egyezményre. Az év áprilisában már megérkezett Sepsiszentgyörgyre a kétfős “intézet”, Hadnagy Miklós az Illyés Közalapítványt, felesége, Portik Piroska a kulturális tárcát váltotta fel e küldetésre. Fél év előkészítés után végül 2006. november 29-én elkezdhette működését a központ – bár ezt megelőzően is volt még egy mélypont, a második Gyurcsány-kormány alakításakor olyan emberek kerültek pozícióba, akik nem igazán tudták, hová tenni ezt az intézményt. Terényi János akkori bukaresti magyar nagykövet magyarázta el a nemzetközi államtitkárnak, Bogyay Katalinnak, miért lényeges egy Erdélyben működő magyar kulturális intézet, amelynek szimbolikáját aztán az államtitkár az irodaavatáson értette meg igazán, ahol Markó Béla arról beszélt, az erkélyen van egy darab Magyarország, és ez az ország nekünk, erdélyi magyaroknak mennyire fontos. Az akkor kitűzött piros–fehér–zöld lobogó persze “téma” lett a romániai nacionalista közbeszédben, aztán ez is lecsengett, a zászló maradt (azóta a Gábor Áron utca sokak, főként idősebbek kedvelt sétálóhelyévé vált), az iroda megkezdhette működését.
Közel négyszáz rendezvény
Érdemes számokban is felidézni ez utóbbi öt évet: 390 program Erdély harmincegy településén, 117 helyszínen. Túlnyomóan a Székelyföldön, de juttattak a szórványba is kisebb jellegű rendezvényeket, többnyire kiállítást. A nagyobb lélegzetűeket pedig értelemszerűen Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen – és persze Sepsiszentgyörgyön szervezték. Ami a programok szórását illeti: képzőművészeti és zenei rendezvény a legtöbb, mindkettőből 110–120, irodalmi 50–60, közművelődési nagyjából ugyanannyi – a műfaji megosztás, nyilván, tükrözi a programszervezők érdeklődési körét, de partnereikét is. Hadnagy Miklósék ugyanis az iroda működésének első pillanatától a helyi művelődési intézményekkel kialakított kapcsolatukat az egyenrangúságra alapozták, azaz ha felmerült egy ötlet, hogy kit, milyen rendezvényt hívjanak meg, arról kikérték a helyiek véleményét is – no meg anyagi támogatásukat. Így érhették el, hogy minden esztendőben költségvetésükhöz még kétszer annyit hozzá tudtak tenni, ami természetesen a rendezvények számát is jócskán megemelte. Mert azt is tudni kell, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja számára a bőségszaru szádát Budapesten mindig is szűkösen nyitogatták. A világszerte Magyarország által működtetett tizenkilenc kulturális intézetből öt Collegium Hungaricum, ezek mindig is kiemelt helyet foglaltak el a rangsorban, a Balassi Intézet – a kulturális intézetek felügyeleti szerve – ezekre figyel elsőként, másodsorban a nagyobb európai országokban működő központokra, a harmadik kategóriába tartozik a sepsiszentgyörgyi iroda, olyan intézetek társaságában, mint amelyek Tallinban, Helsinkiben, Delhiben találhatóak. Egyértelmű tehát: rivalizálni nem is tudott volna e “nagytestvérekkel” a szentgyörgyi iroda – de nem is akart. Már az elején, néhány hónap után rájöttek munkatársai: nem Budapestnek, a Balassi Intézetnek kell megfelelniük, hanem a helyi közönségnek. És, nyilván, a helyi művelődési intézmények szintúgy felismerték az iroda létében rejlő lehetőségeket, ez a magyarázata annak, hogy jól működő, nem csupán szervezési nehézségeket megosztó, de anyagi terheket is átvállaló partneri kapcsolatok alakultak ki. Mindezekért, vagy mindenek ellenére az intézetek 2009-es évértékelésekor a Balassi főigazgatója a szentgyörgyi iroda nevét legaláb annyiszor említette, mint a nagy intézetekét – ekkortól mondható, hogy kivívta létjogosultságát.
Egy korszak vége
Épp ezért hatott oly lesújtóan a hír, hogy anyagi meggondolásból “jegelnék” az iroda működését. Hadnagy Miklós azonban megkeresésünkre elmondta, legfrissebb értesülése szerint csupán adminisztratív akadálya van a folytonosságnak, utódja, Lakatos Mihály kettős – román és magyar – állampolgár, diplomáciai feladatkört csak akkor vállalhat, ha a románról lemond. Hogy mi lesz a jövője a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának? Hadnagy Miklós szerint mindig is politikai döntés kérdése, hogy határon túli területen is működjék ilyen iroda, még ha nem is illeszkedik a klasszikus intézeti struktúrába. Bár – teszi hozzá – soha nem fog a klasszikus intézeti hálózaton belül kiemelkedő szerepet betölteni. De nem is ez a feladata. Idén, a második negyedévre, a sepsiszentgyörgyi kulturális intézet költségvetését rendkívül szűkösre szabták. Jószerint csupán egyetlen kiadvány megjelentetésére futotta belőle. Ez az Egy darab Magyarország Erdély szívében címet kapta, nyolcvan oldalon bőséges képillusztrációval a kulturális központ öt évét mutatja be. A könyv Hadnagy Miklós “hattyúdala”, egyféle köszönet is annak az Erdély-szerte mintegy száz partnernek, kikkel/melyekkel az elmúlt öt év során együtt dolgoztak. És ezzel le is zárult a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja létének első korszaka.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izgalmas történelem
”Olyan ez, mint amikor egy ló köré akar valaki istállót építeni. Minden kalandor tervei között szerepel egy birodalom. Ezt a szót szabadnak született ember nem tudja elfogadni. Nagyszabású feltevés. Soha nem akartunk birodalmat, az egész csak megtörtént.” (Martha Bibescu) * “A feledés jótékony homályába merült tehát a királynő párizsi követsége – mert követség volt a szó legszorosabb értelmében. A forrásokból egy rendkívül izgalmas, több szálon bonyolódó és bódítóan színes történet bontakozik ki, amelyet bűn lenne nem megosztanom a Trianon-téma iránt érdeklődőkkel.” (Koszta István) * “Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen főszereplője, Mária királynő, első monográfusa, Mabel Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: “Olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot”. (Borsi-Kálmán Béla)
Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról című könyvét Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi körben mutatták be 2010. október 13-án, a Bernády Házban, másnap pedig Kolozsvárott, a Phoenix könyvboltban – felkért méltatója dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár volt. Abban a könyvében Koszta István Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikus párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre. A bemutatón jelezte: lesz folytatás. És íme, egy év sem telt bele, itt van a második rész is: Mária román királynő párizsi követsége, 1919. Ezúttal Kolozsvárt mutatták be előbb, június 15-én, a Minerva Művelődési Egyesület Napoca/Jókai utca 16. szám alatti székhelyén, másnap pedig Marosvásárhelyen, ismét csak a Bernády Házban, harmadikként pedig június 23-án Csíkszereda közönsége ismerheti meg. “Ma nem egyszerű, vagy talán inkább nehéz megítélni Mária román királynő 1919. március-áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvően nem befolyásolhatta a békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte a konferenciának abban a szakaszában, amikor még forró volt a levegő, befolyásolta a ráfigyelés, a vitavezetés módját, és országa általános megítélését”, áll a fülszövegben. Az új könyvet a jeles budapesti történész, egyetemi tanár, Borsi-Kálmán Béla mutatta be, és a dedikálás sem maradt el. Mária királyné valójában királynő volt, hiszen a palotában és azon kívül is ő hordta a… koronát. A könyv a királynőként fogadott és tisztelt királyné párizsi követjárásáról szól, pontos címe: Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetét – Mária román királynő párizsi követsége – 1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011, és a bevezető esszé szerzője éppen a könyvet méltató Borsi-Kálmán Béla. Már az Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tartalmazó könyvben is foglalkozik Mária román királynő párizsi látogatásával, a téma annyira érdekes és izgalmas, hogy nem hagyta nyugodni. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a két kötet voltaképpeni kutatásainak csupán “mellékterméke”, ugyanis a szerző illetékessége az 1869-től 1918-ig terjedő időszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére képtelen volt figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan előkerült a vizsgálódásai során. Mozaikokból áll össze a kép, amely pótolhatja az eddigi munkák homályosságát is. Mária – románul egyértelműbb: Regina Maria – a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokája volt, Nagy-Románia megálmodója, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett. A szerző elolvasott minden hozzáférhető dokumentumot, a királynő írásait, leveleit, életrajzát és naplójegyzeteit, a róla szóló, vele kapcsolatos forrásanyagokat. “Mária királynő” angolként cselekedett, magában hordozta az angol királyi ház tagjait jellemző céltudatosságot, és teljes mértékben közbenjárt országáért. “Csak egy életünk van, de amikor az megadatott nekünk, a királynak és nekem, egy nemes cél töltötte ki: hogy munkánkkal váltsuk valóra népünk nagy álmát, Nagy-Romániát.” Tudatában volt, és büszke rá, hogy Nagy- Romániát ő rajzolta be a világ térképére.
(bölöni)
Népújság (Marosvásárhely)

Ismét birtokba veszi gernyeszegi kastélyát a hazatelepedő Teleki család
Hamarosan kiürül a fél évszázada tbc-preventóriumként használt gernyeszegi Teleki-kastély. Az egészségügyi tárcától a Maros megyei kórház fennhatósága alá került hetvenágyas intézmény Marosvásárhely meggyesfalvi negyedébe, a volt szakmai betegségek kórházába költözik át. Közben folynak a találgatások arról, mi lesz a 18. században épült, lelakott impozáns épülettel és a körülötte elterülő hatalmas parkkal.
A leszármazottaknak egyelőre nincs konkrét elképzelésük a kastély jövőjét illetően, a megyeszékhelytől 17 kilométerre fekvő község elöljárói pedig éppen emiatt nyugtalankodnak. Noha az évtizedek során avatatlan kezek már jócskán megkopasztották a barokk építészeti kincset, a júliustól őrizetlenül maradó ingatlan ismét a fosztogatók aranybányájává válhat.
Drakuláé lehetett?
Az 1462 és ’65 közötti várkastély alapjaira a 18. század második felében épült kastély már most úgy néz ki, mint egy fantomépület. Noha állapotát sok más, összedőlésre ítélt erdélyi ingatlan tulajdonosa megirigyelhetné, a Teleki család örököseinek sem lesz könnyű az épületet és a körülötte lévő többhektáros parkot rendbe tenni. A málladozó vakolat, betört ablakok, megkopott lépcsők, megcsonkított szobrok és a mindent elborító bozót csupán felszíni gondok. Az első ízben 1944 őszén feldúlt kastély jelenleg is az ’50-es évek lehangoló képét mutatja. Ódon falai között fél évszázada tbc-fertőzésnek kitett gyermekek preventóriuma működik – még pár napig. Csupán a gyermekzsivaj és egy tévékészülék kihallatszó hangja jelzi, hogy a harmadik évezredet írjuk. Amúgy az épületben mintha megállt volna az idő, néhány nyugati segélyből kapott használt tárgyon kívül nyoma sincs a ’89-es változásnak. A beutalt gyerekek számára működtetett iskola faliújságai is megkoptak, híreik rég aktualitásukat vesztették. A Tricolorii noştri címszó alatt néhány megsárgult újságcikk próbál emléket állítani Románia valamikori élsportolóinak. A Mari scriitori români (Híres román írók) és a Şcoala mea (Az én iskolám) című pannók is a tanintézet padjaiból rég kikerült diákok munkáját jelzik. Az épület folyosóin barangolva, egyetlen, a kastély vagy annak ősi tulajdonosaira utaló mondatot sem találni. Egy magyarul beszélő, tíz év körüli fiúcskát arról kérdezünk, tudja-e, milyen kastélyban lakik? Mosolyog, majd szégyenlősen megvonja a vállát. Román kollégája már jóval bátrabb, határozottan válaszol: „Vagy a Drakuláé, vagy a Ştefan cel Maréé” – mondja, mindent elárulva arról a nevelésről, amelyet a Nelu Luca doktor menedzselése alatt álló intézmény fiataljai kapnak.
A testileg-szellemileg ép, de ideológiailag „beoltott” gyermekek mit sem tudnak a Telekiekről és az Erdély történelmében játszott szerepükről, a legszebb barokk kastélynak tartott épület történetéről, a
francia rendszerű, geometrikus elrendezésű kert angolparkká alakításáról, a sétányok mentén felállított, mára megcsonkított antik istenszobrokról, a nemesi család Gyulai Pál által rendezett és katalogizált könyvgyűjteményéről.
Másodjára „kimentett” gyermekek
Konrád Judittal, a Maros megyei kórház igazgatójával nem nehéz megegyezni abban, hogy a Vásárhelyre kerülő gyerekeknek csak jót tehet a költözés. A meggyesfalvi lakónegyedben rendbe tett és korszerűen felszerelt épület várja őket. „Egy kastély meg a hozzá tartozó arborétum nagyon szép lehet a maga nemében, de semmiképp nem preventóriumnak való. A gyerekek biztos hamar megszokják a várost, és megtetszik majd nekik” – bizakodik a doktornő. Mint mondja, annak ellenére, hogy az intézmény eddig saját oktatási rendszerrel rendelkezett, a gyerekek akár „kerítésen túli” óvodába és iskolába is járhatnak. „Senkinek nem kell a Gernyeszegről behozott gyerekektől féltenie csemetéjét. Ők nem betegek, hanem olyanok, akiket sikerült kiragadni az egészségtelen környezetből” – igyekszik megnyugtatni mindenkit Konrád doktornő. A meggyesfalvi negyedben ugyanis egyre több szülő a faluról bejövő „fertőzött gyerekekről” beszél. „Legyen világos mindenki számára: a preventóriumban lévő gyerekek közül egyik sem tbc-s. Lehet, hogy valamikor az volt, de kigyógyult. A többséget viszont olyanok képezik, akiknek valamelyik családtagja tüdőbajos. Őket sikerült kiragadni abból a környezetből, hogy egészséges körülmények között nőjjenek fel” – magyarázza a kórházigazgató.
Most a cigányoktól félnek
A község elöljárói felszusszanhatnak. Míg egy hónappal korábban még azért aggódtak, mi lesz az üresen maradó kastéllyal, most már tudják, a Belgiumban élő Teleki Kálmán kész hazatelepedni és átvenni az ősi birtokot. Mindenki egyetért azzal, hogy a Telekieknek már rég vissza kellett volna kapniuk jogos tulajdonukat, ám attól tartottak, hogy amit a kommunizmus alatt úgy-ahogy, de mégiscsak sikerült megőrizni, most hetek-hónapok alatt széthordják, akárcsak az egykori disznóhizlaldát. „A törvény értelmében a községháza nem őriztetheti más tulajdonát. Ha nem lesz ki vigyázzon a kastélyra, a cigányok legtöbb egy fél év alatt széthordják, akár a disznóhizlaldát” – mondja Kolcsár Károly körzeti RMDSZ-elnök. A megyei önkormányzat tagja, Balogh József, aki szintén a pusztulástól féltette a kastélyt, úgy véli, nem a cigányoktól, hanem a minden hájjal megkent emberektől kell óvni az ingatlant.
„Gondoljuk csak meg: az elmúlt évtizedekben nem a cigányok lopták el a kastély értékes tárgyait, hanem az eddigi igazgatók hordták szét” – állítja. A vállalkozó-politikus korábban azt is felajánlotta, hogy alkalmazottjaival ingyen és bérmentve őriztetné az épületet. Ehhez viszont az őröknek be kellett volna költözniük a kastélyba. Az önkormányzat is szívesen felcserélné jelenlegi székházát a gödöllői, péceli és nagytétényi, U alakú kastélyok mintájára épült ingatlanra. „Gernyeszeg fejlődik, új intézmények jönnek létre, ipari park létesítéséről beszélünk, kellene a hely, de az önkormányzatnak nincs annyi pénze, hogy kastélyt vásároljon székhelynek” – mondja Kolcsár Gyula polgármester, amikor a marosszentgyörgyi példát említjük. A kérdést a Brüsszelből hazaköltözni készülő Teleki Kálmán készül megoldani. „A család úgy döntött: mindenképp megtartja az épületet. Vannak elképzeléseink is, kulturális, illetve turisztikai célokra szeretnénk hasznosítani. Ehhez viszont nagyon sok pénzre lenne szükség, annyira, amennyivel mi nem rendelkezünk. De nem adjuk fel, megpróbáljuk megtalálni azokat a forrásokat, amelyek segítségével újra régi pompájában fénylik majd az ősi örökség” – fejtette ki lapunknak a 63 éves gróf, a kastély utolsó lakójának, Teleki Mihálynak a fia.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A Kárpátokon túli magyarság
A század végén Alexandru cel Bun – magyar feleségének, Losonczy Margitnak, Losonczy István erdélyi vajda leányának az ösztönzésére – nagyszámú katolikus templomot építtetett. 1410 táján megalapította a Moldvabányai Római Katolikus Püspökséget.
A lengyel királyi udvar 1413-ban arról tájékoztatta a pápát, hogy Moldvabányán virágzó katolikus központ alakult ki, két templomuk van. Az egyiket a Szentháromságnak, a másikat Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték fel. Ez utóbbit alakították át püspöki katedrálissá, később ide temették el Losonczy Margitot. Moldvabánya püspöki székébe 1423-ban XIII. János pápa János dominikánus szerzetest helyezte. Baia községben az egykori székesegyház romjai még ma is láthatók. 1510-ben nevezték ki Moldvabánya utolsó püspökét, Marinoski Mihályt.
A moldvai magyar közösségek fennmaradását a 15. század végéig az erős magyar állam biztosította, a moldvai vajdaság a magyar királyság hűbéres tartománya volt. Mátyás király egyik levelében, melyet a lengyelek Moldvával kapcsolatos területi igényeinek visszautasítására írt, egyértelműen kifejtette, hogy Moldva mindig Magyarország vazallus tartománya volt. „Ama földnek joga a mienk a legrégebbi, megszakítás nélküli idők óta, amit a magyar királyi cím is igazol, (amelyet) nemcsak esetleg, hanem megszakítás nélkül viseltek elődeink... Elődeinktől tudjuk, hogy emberemlékezet óta a moldvai vajdák mindig a magyar királyoknak szolgáltak, és hogy a vajdaság feje senki sem lehetett jóváhagyásuk nélkül, a minket nemző édesapánk csupáncsak kormányzó volt, mégis következetesen és ellentmondás nélkül ő tette a vajdákat vajdákká.”
A két vajdaság területén alapított öt római katolikus püspökség 1227-től 1518-ig, mintegy háromszáz éven át irányította a többségükben magyarokból álló közösségek lelki életét. Ezek megszűnése után, 1518-tól rövid ideig Tatrosvásárhely, majd Bákó lett a katolikus magyarság lelki életének központja. A magyarság lélekszáma a 16. század végén még mindig jelentős. Ezt igazolja Brutti Bertalan moldvai kancellár 1588-ban keltezett levele, melyet a nápolyi érseknek írt. E levél valóságtartalmát megerősíti a Petru Şchiopu moldvai vajda parancsára 1591-ben készült népesség-összeírás. Mindkét forrás adatai arra utalnak, hogy Moldva népességének 30–40 százaléka római katolikus magyar, illetve kis részben szász etnikumú.
A 17. századtól kezdve a virágzó magyar települések és egyházközségek fokozatosan elsorvadtak. Megkezdődött a magyarság elnemzettelenítése. A pápa 1622-ben Moldvát és Havaselvét missziós területté nyilvánította, a protestantizmus terjedésének megakadályozására megszervezte a De Propaganda Fide nevű egyházi intézményt. A magyarok lelki gondozására többnyire olasz és lengyel származású papokat küldtek. Az 1622–1812 között kinevezett 54 missziós prefektus között egyetlen magyar sincs. A moldvai magyarság háttérbe szorítása a 19. században is folytatódott, jogfosztottságukra már a román politikusok is felfigyeltek. 1857-ben az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen Mihail Kogălniceanu 52 javaslatot terjesztett elő a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására. Az egyesült fejedelemségek korában (1859–1881) a 75 százalékban még magyar anyanyelvű csángóságnak magyarul prédikáltak, de az 1881-ben létrejött román királyságban egyre több nacionalista jellegű intézkedést hoztak. Az 1893-ban kiadott román népoktatási törvény már a hittan oktatását sem engedélyezte magyarul, azaz anyanyelven. A magyar anyanyelv teljes visszaszorítását az 1884-ben létrehozott iaşi-i püspökség és papnevelde tette lehetővé, amely nemcsak román tannyelven működött, hanem missziója volt a román szellemiségű csángó magyar papok nevelése. E renegátok feladata lett az alig megalakult független román állam római katolikus, magyar anyanyelvű polgárainak az elrománosítása. Mindezt akkor tették, amikor Magyarországon, a magyar állam támogatásával, százával alakultak meg az olyan román tannyelvű iskolák, amelyekben az oktatók töredéke ismerte az állam nyelvét, a magyart.
Az 1900-as évek fordulóján a magyarság lélekszámára vonatkoztatva értékes adatokat közölt Weigand Gusztáv lipcsei tanár, aki beszámolt 1894 és 1902 közötti moldvai tanulmányútjáról. Szerinte Moldvát 58 000 csángó magyar és 2100 székelymagyar lakta. Ekkor még Szaláncz, Ónfalva, Tatros lakosságának több mint fele székely volt.
A 20. században, leszámítva az 1950-es éveket, amikor nagyszámú (de rövid életű) magyar iskolát alapítottak, tovább folyt a moldvai magyarság erőszakos románosítása.
1929-ben, amikor Domokos Pál Péter felleltározta, feltárta a moldvai magyarság demográfiai és egyházi helyzetét, kimutatta, hogy a magyarok tízezrei, többezres lélekszámú közösségei nemcsak magyar iskolákkal, tanítókkal, de magyar anyanyelvű papokkal sem rendelkeznek. Így például a Tatros- (Tatáros – Trotuş) völgyi Szaláncon 180, Szalánctorkán 62, Aknavásáron 27, Ónfalván 280 magyar családot talált magyar pap nélkül. De hasonló volt a helyzet a tatrosi plébánia 97 százalékában. Összeírása szerint a Bákó megyei 12 plébánia 43 620 római katolikusa nem részesült anyanyelvű hitéletben. A következő évben végzett hivatalos román népszámlálás (csak) Bákó megyére vonatkoztatva 49 034 magyart mutatott ki, akik 11 plébániában, 150 fiúegyházban éltek úgy, hogy egyetlen magyar papjuk sem volt.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rövidebb lábakon Kisvárda
Az igazi fesztiválhangulatról kellett lemondania az anyagi nehézségek miatt a kisvárdai színházi fesztiválnak, amely idén szinte kizárólag csak a versenyprogramra tudott koncentrálni.
„Megszorítás van az egész országban és ez természetesen a kisvárdai fesztivált is érintette. A szűkös anyagi keretből főként a versenyprogramra kellett koncentrálnunk, amelynek javára kénytelenek voltunk megnyirbálni az igazi, a szó szoros értelmében vett fesztiválos rendezvényeinket” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Nyakó Béla. A Kisvárdai Várszínház, illetve a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója
Mínuszban az eddigi pluszok
Nyakó hangsúlyozta: ezekben a megszorításokban az a legrosszabb, hogy „amit eddig sikerült pluszként megalkotni, most arról kellett lemondanunk.”
Az igazgató elmondta az anyagi nehézségek ellenére nem került veszélybe a kisvárdai fesztivál. „Több lábon álltunk, bár kétségkívül rövidebbek lettek a lábaink” – fogalmazott. „Nekem a leginkább az fáj, hogy kimarad a mindig nagy sikert arató, a határon túli színművészeti egyetemek előadásai, produkciói és az ezzel kapcsolatos szakmai programok, work–shopok” – magyarázta lapunknak Nyakó, majd hozzátette: az elmúlt években a rendezők ezen a programon tekinthették meg a végzősöket, akiknek könnyebb volt leszerződniük így az egyes színházakhoz.
Megtudtuk, a Rákóczi stúdió terem azért nem nyílt meg idén, mert közel 3–4 millió forintra lett volna szükség a különböző fény- és hangtechnikák felszereléséhez. „Az elmúlt években megszokott szabadtéri Fesztiválszínpad kimaradása igazából a város fesztiválhangulatából vett vissza” – sorolta tovább Nyakó, de elmondása szerint a szakmát nem érinti annyira a költségvetés megnyirbálása, a versenyprogramok, beszélgetések ugyanúgy zajlanak. „És reméljük, hogy jövőtől minden visszatér a régi kerékvágányba” – bizakodott Nyakó.
Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy „bár kellemes élményekben van részük Kisvárdán, sikere volt az előadásuknak, érződik az, hogy minden a merülési vonalon történik”.
Elmondta, hogy a pécsi POSZT-on és a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozón is érezhető volt egy bizonyos szintű feszült, várakozásteli hangulat, de ennek ellenére, Nyakó Bélához hasonlóan reménykedve néz a jövő elé. Az igazgató-rendezőtől megtudtuk, hogy Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a határon túli színházak vezetőinek részvételével szombaton kerekasztal-beszélgetést tart. A beszélgetés témája: a határon túli magyar hivatásos színházak a XXI. század második évtizedében – helyzetkép, problémák és törekvések.
Jelentős erdélyi részvétel
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a szombatig tartó fesztiválon szinte mindenik erdélyi társulat jelen van. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár című darabja a fesztivált nyitotta, de Háromszékről fellépnek még az M Stúdió művészei is, illetve Kézdivásárhelyről a Városi Színház társulatának tagjai.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét, a Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművet vitték a fesztiválra.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát és a Zián és Kopik című bábelőadással utaztak Kisvárdára, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata pedig Csehov Platonovjával A székelyudvarhelyiek Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját vitték a fesztiválra, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Carlo Goldoni Hazugját mutatják be, a Csíki Játékszín pedig a Finito-val lépett fel. Az erdélyiek mellett az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek a seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)

Pomogáts Béla: a kultúra nem üzlet
Sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján Pomogáts Béla magyarországi irodalomtörténész nem csak a Magyar irodalom Erdélyben legújabb kötetéről beszélt, hanem kritikus szavakkal szólt a magyarok olvasási szokásairól, nehezményezve, hogy nagyon lealacsonyodott az olvasási kultúra. Pomogáts, aki egyben a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság – Anyanyelvi Konferencia elnöke, a jövőt illetően inkább pesszimista, mint derűlátó; úgy véli, mostanra a sör meg a pálinka felváltotta a könyvet, ma már csak „híg irodalmat, szemetet” – erotikus és ponyvaregényeket – olvas a magyarországi olvasók nagy része, s noha egyre többen bolyonganak a világhálón, szerinte az internet civilizációs eszköz, de nem kultúra.
Pomogáts Béla szerint – aki, amikor „sokat olvasott”, évente három-négyszáz könyvet tudott maga mögött – két nagy veszély leselkedik az olvasáskultúrára, az egyik, hogy teljesen átveszi a könyv szerepét az elektronikus civilizáció. Nem nagyon olvasnak ma már könyveket, magyarázza, hanem a tévé, a rádió, a „különféle digitális szerkentyűk” válnak fontosakká, és bár a magyarországi és az erdélyi könyvkiadás nagyon látványos eredményekkel jár, a kötetek egyre kisebb példányszámban jelennek meg. „Szép emlékem, hogy a nyolcvanas évek közepén jelent meg Galgóczi Erzsébetnek a Vidravas című regénye – egyik első nagy leleplező regény volt a Rákosi rendszer szörnyűségeiről –, és az első kiadás néhány hónap alatt nyolcvankétezer példányban fogyott el. Ma egy népszerű író sikeres regénye nagyon jó, ha két-háromezer példányban megjelenik, verseskötet legfennebb néhány száz példányban. Egy kiváló magyar költőnek, Rába Györgynek volt egy verseskötete, mely összesen hetvenkét példányban került el az olvasóhoz. Ezek elég szomorú statisztikai adatok.”
A másik nagy veszély Pomogáts szerint a tömegkultúra hatása: egyre kevesebben olvasnak komoly irodalmat, szakkönyveket még kevesebben. „Amikor tanár voltam egy újpesti technikumban, és villamossal jártam az iskolába, rendszeresen olvasó embereket láttam. Volt Magyarországon egy Olcsó könyvtár nevű sorozat, három forintba – egy pohár sör árába – került egy kötet, mindent kiadtak, több mint ezer kötet jelent meg. Homérosztól Németh Lászlóig és Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig bármit el lehetett olvasni, és számtalanszor láttam, hogy munkáskülsejű emberek állnak villamoson, autóbuszon, fogódzkodnak egyik kezükkel, és a másik kezükben ott van kinyitva egy Olcsó könyvtár-kötet. Ezt ma már nem lehet látni, ha valaki olvas, ezeket a rettenetes giccseket és álkalandregényeket olvassa, rosszabb esetben pedig pornográfiát”. A lakosság öt százaléka keres szépirodalmat, ezen valamiképpen meg kellene próbálni változtatni. A magyarországi olvasók csupán néhány erdélyi írót ismernek: Nyirő József, Tamási Áron, Wass Albert.
Úgy véli, olyan kulturális politikára lenne szükség, ami megpróbálja ösztönözni a könyvolvasást, jobban össze kellene fogniuk azoknak a szervezeteknek is, amelyeknek a kezébe helyezték az irodalom sorsát – írók, irodalmi társaságok, írószövetségek, könyvkiadók, könyvtárak, könyvterjesztők –, mert ebben a tekintetben is sok a mulasztás. A mai könyvárak mellett nem is lehet elvárni az emberektől, az ország lakosságának nyolcvan százalékától, hogy kenyér és szalonna helyett könyveket vásároljon. Szerinte elérhető áron kellene könyveket forgalmazni, az olvasás támogatásában a Magyar Köztársaságnak kellene határozottságot vállalnia, ezen partizánharccal nem lehet segíteni.
Szüksége lett volna a Romániai magyar irodalmi lexikon utolsó köteteire, de az egyik magyarországi nagy könyvkereskedésben azt mondták, nincs, mert „ezt a könyvet legfennebb hatvan–hetven példányban tudják eladni”. Az nekik nem érdekes, tehát csak olyan könyvet terjesztenek, amit legalább ezer példányban el tudnak adni, márpedig ezer példányban legfeljebb a giccseket, a pornográfiát, a rémregényeket lehet eladni, egy lexikont, egy verseskötetet nem – fűzi hozzá. „Meg is mondták, a könyv ugyanolyan árucikk, mint a pálinka, a kolbász és a gumióvszer”. „Nagyon nehezményezem, hogy a könyvforgalmazás teljesen alárendelődött az üzleti szempontnak, márpedig a kultúra nem üzlet, soha nem volt üzlet. Nem volt a világon olyan társadalom, ahol a kultúra üzletnek számított. Ameddig ezt a helyzetet nem lehet áttörni, akár állami intézkedéssel, akár a szellemi életnek a gazdasági életnek valami összefogásával, addig ez a helyzet nem változik meg”. Szerinte át kellene alakítani a magyar közszellemet, mert a haszonelvű, pénzközpontú világkép „elég szörnyű eredményeket hozott Magyarországon”.
Pomogáts Béla felidézte Nagy László utolsó televíziós beszélgetését, amikor megkérdezték tőle, mit üzen az emberiségnek? A költő azt válaszolta, ha még emberi formájuk lesz, akkor csókoltatja őket. „Féltem a jövőt – mondja erre Pomogáts –, nagyon meg tudom érteni Nagy Laci aggodalmát, én azonban nem csókoltatom őket”...
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ-es jelöltet támogat az EMNT
Vass Levente miniszteri tanácsost támogatná az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt a jövő évi helyhatósági választásokon Marosvásárhelyen. Egyedül az RMDSZ nem döntött még. Míg a megyei vezetés nagyjai támogatják Vasst, a városi a választmány, illetve a küldöttgyűlés véleményére kíváncsi. „Kétszer már megittuk a levét a felülről érkező kezdeményezésnek. Harmadjára nem szabad kitennünk a város magyarságát egy újabb, hasonló pofonnak” – szögezte le a Krónikának Benedek István, a marosvásárhelyi szervezet elnöke, hozzáfűzve: a jelöltet „nem az országos vezetésnek és nem is a többi pártocskának” kell megneveznie.
Miután a Bölöni-féle lufi kipukkadt, a marosvásárhelyi jobboldali magyar alakulatok egy RMDSZ-tisztségviselő nevét vetették fel lehetséges közös polgármesterjelöltként. Vass Leventét, Cseke Attila miniszteri tanácsosát mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) hajlandó támogatni a jövő évi helyhatósági választásokon. Egyedül az RMDSZ nem döntött még. A párton belüli megosztottság az esetleges jelölt megítélésére és támogatottságára is rányomja a bélyegét. Míg a megyei vezetés nagyjai támogatják Vasst, a városi visszafogottabb, a választmány, illetve a küldöttgyűlés véleményére kíváncsi. Közben a román sajtó egy része már rég kikezdte az egykori diákvezért, azt furcsállva, miként forgathat auditáló egészségügyi cégein keresztül eurómilliókat.
Az EMNT javasolta, az MPP támogatja
Az EMNT Vass Levente mellett több más személyt javasolt, mint például Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát vagy Albert Attila vállalkozót. Mégis az orvos-politikusban vélik felfedezni azt a személyt, akit saját pártja, az RMDSZ vagy legalábbis annak bizonyos szárnya támogat. „Lényeges, hogy olyan személyt javasoljunk, aki mellett kiáll az RMDSZ is, majd a választásokon felsorakozik a város összmagyarsága” – vélekedett a Krónikának Jakab István, a nemzeti tanács megyei elnöke. Érdeklődésünkre, miszerint azon túl, hogy megfelelő jelöltnek tartják, mennyire hisznek Vass esélyeiben, az EMNT vezetője bizakodónak mutatkozott. „Vassal meg lehetne nyerni a választásokat – akár Dorin Florea ellenében is” – válaszolta, hozzáfűzve, hogy ehhez a magyarságnak össze kell fognia.
Az MPP számára elfogadható az EMNT által felvetett valamennyi név. Ennek ellenére László György megyei elnök szerint még mindig Bölöni László egykori válogatott futballista, későbbi sikeredző lenne a legmegfelelőbb választás. „Mielőtt bárkiben gondolkodni kezdenénk, Bölönit kellene hivatalosan és közösen felkérni. Az ő válasza után még mindig lehet gondolkodni, és lépni” – nyilatkozta. Kérdésünkre, hogy mennyire tartanák megfelelőnek Vass jelölését, László György kijelentette: az MPP azt az embert fogja támogatni, akit a másik két párt is jelöl vagy elfogad. „Vass Leventét karizmatikus, jól felkészült személynek ismerem, aki a korát illetően is jó választásnak bizonyulhat. Viszont az MPP nem fogja senkire se ráerőltetni az akaratát” – szögezte le László.
Vassnak az RMDSZ-ben kell megvívnia a harcot
Paradox módon, annak ellenére, hogy évek óta – helyi vagy akár országos szinten – az RMDSZ által „kicsikart” tisztségeket tölt be, Vass Leventének a saját szervezetében kell megvívnia a legkeményebb harcot. A városi körzetek képviselői közül többen azért nem támogatják, mert nem ismerik. Mások meg azért nem örülnének az esetleges jelölésének, mert – mint fogalmaznak – „volt alkalmuk megismerni”. A városi szervezet elnöke, Benedek István semlegesen viszonyul hozzá. „Az egyetemen diákom volt, ügyes fiúként ismertem meg. De azóta sok idő telt el, és ezek során semmiféle kapcsolatot nem ápolt a marosvásárhelyi RMDSZ-szel. Most sem jelezte, hogy indulna, csak egy magánbeszélgetésünk alkalmával mondta el, hogy amennyiben a szövetség őt jelöli, vállalja” – ecsetelte a helyzetet Benedek. Kérdésünkre, hogy esélyesnek tartja-e Vasst, az orvosprofesszor annyit mondott, jelen pillanatban ő ezt nem tudhatja. Bárki is lesz a jelölt, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete ezúttal nem fogadja el a felülről jövő ukázt. „Kétszer már megittuk a levét a felülről érkező kezdeményezésnek. Harmadjára nem szabad kitennünk a város magyarságát egy újabb, hasonló pofonnak” – szögezte le Benedek István. Ezelőtt hét évvel, annak ellenére, hogy a körzetek Csegzi Sándor alpolgármestert javasolták, a szervezet megyei elnöke, Kelemen Atilla a vidéki polgármesterekkel folytatott nyárádselyei poharazgatáson bejelentette, versenybe száll Florea ellenében. Négy esztendővel később, 2008-ban Borbély László ütötte ki a csúcsvezetés segítségével a választmányi ülésen nála több szavazatot szerző Csegzit. Mindkét politikus már az első fordulóban csúfos vereséget szenvedett Floreától. Benedek szerint a városi szervezet nemcsak a felülről jövő ukázt, hanem az ellenzéki alakulatok javaslatait is elveti. „A jelöltet a választmányon, majd a küldöttgyűlésen keresztül nekünk kell megneveznünk. Nem az országos vezetésnek és nem a többi pártocskának. Ahogy nem az RMDSZ mondja meg a maga hét százalékával, ki legyen a kormányfő, úgy sem az MPP, sem az EMNT nem diktálhat nekünk” – vélte Benedek.
Lapunk megkeresésére Vass Levente annyit mondott, megtisztelve érzi magát, ha három különböző alakulat is benne látja az esetleges közös jelöltet. „Jól esik, de nem nekem, hanem a három szervezetnek kell kimondania, hogy közös jelöltként indítana” – jelentette ki szűkszavúan a miniszteri tanácsos.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Fődíjat nyert A velencei kalmár Kisvárdán
Záróünnepség keretében osztották ki szombaton este a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának díjait. A fődíjat idén is a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak ítélte a szakmai zsűri, W. Shakespeare A velencei kalmár című előadásukért, rendező: Bocsárdi László. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által felajánlott további díj összegét a zsűri döntése szerint megosztva kapta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata, előbbi Platonov (rendező: Harsányi Zsolt), utóbbi pedig A kisinyovi rózsa (rendező: Urbán András) című produkciójáért.
Bár idén kissé megnyirbált költségvetéssel rendelkezett a fesztivál, emiatt nem lehettek jelen például a színművészeti főiskolák végzős diákjainak előadásai, és a színházi szakma, illetve a média képviselőit is csupán néhány napra tudták fogadni – a szervezők mégis igyekeztek eleget tenni a vállalkozásuknak. A díjátadón erről is szót ejtettA a zsűri elnöke, Tasnádi Csaba rendező. – Szinte magától értetődően van ez a fesztivál, amely nagyon fontos találkozási pont a teljes magyar nyelven játszó színházi szakma számára, egy jófajta közösségi tér, igazi vásár. Az se baj, ha esetleg kevesebb a pénz, és nincsen ingyen babgulyás, mert akkor eszünk a társulatok kínálta menüsorból, és isszuk egymás szavait – jegyezte meg a zsűrielnök. Értékelő beszédében külön köszönetet mondott a Művészetek Háza dolgozóinak, akik a háttérben munkálkodva mindent megtesznek, hogy a fesztivál működjön, létezzen.
– Köszönet a szakmai beszélgetes fáradhatatlan résztvevőinek, a kritikus kollégáknak, akik sokszor igen keményen és érzékenységet nem tisztelve megmondják a véleményüket, de ez nagyon helyes, hiszen mikor beszéljük ki közös dolgainkat, ha nem itt és ilyenkor. Köszönet a válogatóknak, a Kisvárdai Lapok szerkesztőinek, az abban író személyeknek, akik éjszakákon át dolgoztak, hogy reggel friss lapot tartsunk a kezünkben – hangsúlyozta Tasnádi Csaba. A zsűrielnök végül így összegzett: „Bár voltak néha megingások, ezeket őszintén megbeszéltük a szakmai beszélgetéseken vagy este a klubban, de alapvetően nagyon jó volt látni a fesztivált, és azt, hogy a magyar nyelvű színjátszás milyen erőteljesen tartja magát, és milyen produktumokra képes”.
A díjakat Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának kabinetfőnöke, Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere és Nyakó Béla, a kisvárdai Művészetek Házának igazgatója adta át az ünnepségen.
További díjazottak:
Kisvárda város díját a Vajdasági Tanyaszínház kapta, A falu rossza című előadásáért (rendező: Táborosi Margaréta).
A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott legjobb alakítás díját a szakmai zsűri két színésznek ítélte oda:
– Szakács Lászlónak, Shylock szerepéért (A velencei kalmár, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
– László Csabának, Trileckij megformálásáért (Platonov, Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhely).
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati díjat idén Benedek Ágnes kapta, a Csíki Játékszín Finito és Csókos asszony című előadásában nyújtott alakításáért.
A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza három egyéni díjat ajánlott fel: Bandor Évának, a Komáromi Jókai Színház Cseresznyéskert című előadásában Ranyevszkaja megformálásáért, Mészáros Árpádnak A kisinyovi rózsa című előadásban nyújtott alakításáért, és Adriana Grandnak, a Csíki Játékszín Finito című produkciójának látványvilágáért.
A közönségzsűri által felajánlott díjat a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Portugál című előadásában, Csipesz szerepének megformálásáért Barabás Árpád nyerte el, és szintén a közönségzsűri díját kapta a Csíki Játékszín Finito című előadása (rendező Victor Ioan Frunză). A Nemzeti Erőforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományozott Banka Líviának, az Újvidéki Színház művészének, és Czintos Józsefnek, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat művészének.
A szakmai zsűri tagjai voltak: Bicskei István (színész), Nagy Viktor (rendező), Nánay István (színikritikus), Proics Lilla (színikritikus), Tasnádi Csaba (rendező).
KÖLLŐ KATALIN 
Szabadság (Kolozsvár)

Viskóháború a romavoksokért?
Rendhagyó falurombolás helyszíne volt a hét végén Hidegvölgy, a festői környezetben, a legszebb és legújabb kertvárosi negyedek tőszomszédságában található marosvásárhelyi roma gettó. A negyed szélén több, kisgyermekes családok által lakott házat tüntettek el a föld felszínéről a közösségi rendőrség munkatársai. Sokan vitatják, mi áll a példátlan akció mögött, mert a negyed kívülről rendezettnek látszik.
A megyei önkormányzat „színes, széles vásznú” reklámfeliratokkal kerítette körbe a Hidegvölgyet, üzeneteik a roma integráció fontosságára hívják fel a figyelmet, a paravánok mögül pedig korszerű szociális lakások bukkannak ki: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal „példaértékű” szociális gondoskodásának jelképévé vált ez a körzet.
A „primár” emberei
A rendkívül tetszetős szociális lakások árnyékában azonban többen apró, hulladékfából, papírból és rongyokból tákolt viskókban élnek. A viskólakók – többnyire asszonyok, öregek és gyerekek – kiabálva menekültek pénteken az önkormányzat buldózerei elől.
„Csak az lakhat rendes házakban, akiknek van patronja” – magyarázza az ÚMSZ kérdésére az egyik idős roma, akinek háza még áll, de úgy tudja, a hét elején őt is kilakoltatják. „Tudja, itt sokan adnak kölcsönt – folytatja –, és aki fizet, és jóban van a patronokkal, az mehet a rendes házba, aki meg nem tud fizetni, az itt lakik a Hidegvölgy szélén.”
A hetven év körüli férfi szavait Costea Tibor cáfolja. A jól öltözött, láthatólag jól szituált (aranyláncokkal dúsan felékszerezett) roma férfi önkormányzati megbízottként lép fel, és állítja: a kilakoltatottaknak azért kell menniük, mert nem rendelkeznek marosvásárhelyi állandó lakcímmel, és mert nem tartják be a közösségi szabályokat. „Én már számtalanszor szóltam, hogy ne csináljanak mucskosságot.
A primár jó ember, én megértem, hogy el akarja takarítani ezeket, mert nincs mit velük kezdetni, itt legeltetik az állataikat, szétdobálják a szemetet. Mindenki menjen haza, ahova akar, mindenkinek meg an a maga primárja, és egyezkedjen vele” – mondta a megbízott.
„Jézus nevében”
„Hova menjünk, tessék megnézni, hol maradtam három gyerekkel” – vette át a szót Gábor Zsuzsanna, aki két, egy-két év körüli gyermekével és hathetes csecsemőjével fólialapok közé húzódva vészelte át a rendkívül viharos júniusi hétvégét. „Nincs ahova menjünk, én is itt születtem, a gyerekeim is, hova vigyem őket?” – kérdezte az asszony, de nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert a helyi pünkösdista szervezet képviselője vette át tőle a szót.
„Tessék nézni, én milyen házat építettem” – mutatta a roma telep aljára épített, emeletes, úszómedencés ingatlant a férfi, majd hozzátette, Jézus is megmondta, „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Szavait nemtetszéssel fogadták az otthon nélkül maradt romák: azt kiabálták, ő az egyik „patron”, ezért ilyen jómódú.
Szavazatokra hajtanak?
Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke, emberjogi aktivista évek óta követi a negyedben élők sorsát. Lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: „a legsúlyosabb folyamatok” zajlanak a Hidegvölgyben, mert itt az uzsorakamat foglyai a legszegényebbek, akiket a telepen, illegális hitelezésből élők zsarolnak. A lerombolt házakban lakók ottjártunkkor megerősítették: úgy tudják, hogy az uzsorások közül többen együttműködnek a helyi önkormányzattal, ők döntenek arról, kik lakhatnak a szociális lakásokban, kik dolgozhatnak a köztisztasági vállalatnál és rendelkezhetnek rendszeres havi jövedelemmel.
Akik nem tudnak vagy nem akarnak fizetni – az idősek, a csonka családban élő nők és gyerekek –, a negyed szélén találják magukat, és így mint „beilleszkedni nem tudókat”, a kilakoltatás várja őket. Koreck szerint a polgármesteri hivatal „taktikusan jár el”, mert nincs szó tömeges kilakoltatásról, így a nemzetközi törvények sem védik a lerombolt viskókban élőket.
Az önkormányzat közleményben jelezte: már hónapok óta esedékes akció történt a hét végén, és az érintetteket időben, több rendben értesítették, volt idejük felkészülni. A Hidegvölgy lakói közül azonban többen úgy nyilatkoztak: a hét végi akció tulajdonképpen politikai erődemonstráció, a Demokrata Liberális Párt (PDL) egykori szavazóit ugyanis más pártok is megkörnyékezték.
Szerintük Dorin Florea PDL-s polgármester ezzel a hét végi rombolással üzent: könnyen a szociálisan tűrt és támogatott Hidegvölgy határain kívül találhatják magukat a más politikai alakulatokhoz pártolók.
Parászka Boróka
Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó Béla: Pártcsinálók
Otthon, Háromszéken, apám szűkebb pátriájában, Erdővidéken már kisgyerekkoromban megtanultam, hogy nemcsak az emberektől, hanem a tárgyaktól is lehet bocsánatot kérni. Ha elhamarkodva félredobtak egy sokat használt eszközt, és a helyette vásárolt újról kiderült, hogy nem a legjobban fungál, gyakran elsóhajtották: bocsánatot kérünk mi még a régitől. De a gazdaember óvatos volt az ilyesmiben természetesen, nem hajította el a megdrótozott vizeskorsót vagy az agyoncinezett fazekat sem, hanem gondosan félretette, így aztán egy tréfás bocsánatkéréssel valóban orvosolható volt a baj, ha valami felmondta a szolgálatot. Legtöbbször inkább a nekünk, gyermekeknek szóló figyelmeztetésként hallottam ezt a bocsánatkéréses szólásmondást, amikor az alig kopott, de éppen megunt játékot szemétre vetettük. A kenyeret az utolsó morzsáig meg kellett enni, a használható szerszámot használni kellett, és ami elromlott, azt meg kellett javítani. Egyszerű, világos, működő törvénye volt ez egy olyan közösségnek, amely még elképzelni sem tudta a fogyasztói társadalmat. Elsüllyedt világ ez természetesen, de azon gondolkodom mostanában, hogy nem kérünk-e hamarosan bocsánatot azoktól a politikai-erkölcsi értékektől, amelyeket, mielőtt felocsúdnánk, szemétre dobatnak velünk, és ráadásul nincs is helyettük semmi vadonatúj, semmi más, ami kihúzhatna a pácból.
Huszonegy esztendeje vitázom-vitázunk Romániában egymással mi, magyarok, és újabban már nem is annyira egymással, hanem magyarországi politikusokkal elsősorban, hogy kell-e közös politikai szervezet nekünk, ér-e valamit az időnként kétségtelenül Prokrusztész-ágyhoz hasonlító egységpolitika, és érdemes-e egyáltalán a bukaresti parlamentben vagy kormányban toldozgatnunk-foldozgatnunk a szakadt jövőt, vagy pedig hajítsuk el ezt az egész retyerutyát, és tegyünk helyette valami újat, kényeset-fényeset, radikálisat, forradalmit, lélegzetállítót. Nem értek egyet, persze, azokkal, akik nyűtt szerszámnak látják az RMDSZ-t, én egy számos koloncot cipelő, de mégis mindig megújulni képes, kemény politikai gépezetnek látom ezt a szövetséget, sőt, azt gondolom, hogy a térség legstabilabb magyar szervezete volt 1989 után. Igaz, nem mindenkinek érdem ez, vannak, akik unják a változatlant, új arcokra, új pártjelvényekre, új tisztségekre vágynak. Csakhogy! Csakhogy vissza szoktam kérdezni ilyenkor: ha szétverjük a régit, mit is teszünk a helyébe? Óvatos székely parasztemberek és parasztasszonyok – na jó, legyenek lófők! – unokájaként szeretném látni ugyanis a következő lépést. Az RMDSZ megfontolt előrehaladását lassúnak tartó opponensek általában érzelmes, de semmitmondó válaszokat adnak az ilyen kérdésekre, bár ezekből is kitapintható valamiféle eszközrendszer. Kezdetben, különösen a kilencvenes években a gazdag örökséget „tál lencséért” eladó, mérsékelt bukaresti politizálás hatékony alternatívájaként elsősorban a nemzetközi fórumok és szervezetek, a „nyugat” beavatkozását, illetve az országon belüli radikális fellépést, polgári engedetlenséget, passzív vagy akár aktív rezisztenciát emlegették, az utóbbit nyilván félszájjal. Emellett természetesen mindig ott volt a heves illúzió, hogy Magyarország képes gátat vetni a szomszédos országok többségi nacionalizmusainak, és megfelelő európai háttérrel kikényszeríteni a helyzetünk rendezését. Én magam sem gondoltam soha, hogy nincsen szükség nemzetközi támogatásra és Magyarország mellénk állására, sőt, az erdélyi magyarok „erődemonstrációit”, tüntetéseket, tömeggyűléseket is eszköztárunk szerves részének tekintettem, viszont eltérően a velünk szembeforduló, valamikor az RMDSZ-ben politizáló, de ott véleményüket érvényesíteni nem tudó mostani pártcsinálóktól mindezt az eredményes parlamenti politizálás kiegészítőjeként szemléltem. Tudatában voltam annak, hogy a román parlamentben vagy kormányban ránk nemcsak szavazatainkért, hanem a jó nemzetközi megítélésért, a Magyarországgal való gazdasági-politikai együttműködésért, illetve a Romániában élő másfél millió magyar egységes erejéért, az ország érdekében végzett munkájáért van szükség. Ez a gondolat az itteni magyarok előrevivő vagy visszahúzó szerepéről egyébként már Kós Károly kiáltványában, a Kiáltó Szóban jelen van. Mi az RMDSZ-ben önálló romániai magyar politikában gondolkodtunk, tudtuk, hogy nekünk kell dönteni és cselekedni, mert más nem teszi meg helyettünk, de számítottunk ebben a magyarországi pártok, a mindenkori magyar kormány segítségére folyamatosan. Volt pártütés, volt pártalakítás ebben a két évtizedben többször is, de alapvető egységünket máig megtartottuk. Máig, de még meddig, kérdezhetném, és nem véletlenül éppen most, amikor ismét pártcsinálók járják Erdélyt, és úgy tűnik, minden eddiginél nagyobb magyarországi támogatással.
Lehetne ugyan, de fölösleges, netán félrevezető lenne ezt a pártcsinálási szándékot erkölcsi kérdésként kezelni, és morális kifogásokat támasztani vele szemben. A dolog ennél súlyosabb: megítélésem szerint egy tragikusan szűk látókörű politikáról van szó, amely nemhogy a Kárpát-medencéből, de még a hegyekkel nem árnyékolt magyar alföldről sem képes kitekinteni, és azok a magyarországi politikusok – még mindig remélem, hogy nem pártokról, csak politikusokról kell beszélnem -, akik ezt a pártcsinálást propagálják, sőt, úgy hírlik, a sebtében létrehozott demokrácia-központokon keresztül közvetve pénzelik is, hiába járják be keresztül-kasul Erdélyt, mert a lényegből nem sokat vesznek észre. Ők csak annyit látnak, hogy a renitens, megbízhatatlan, önállóskodó RMDSZ helyett kellene egy engedelmes magyar párt, amely megszoríthatja, vagy „jó” esetben akár ki is ütheti a szövetséget a választásokon. Nem úgy, hogy ez az új párt jusson be helyette, hiszen ekkora naivságot azért nem kell feltételeznünk az alapítókról. Nekik már az is elégtétel lenne, ha a gyűlölt ellenfelet elüthetnék a parlamentbe jutástól. Hogy ezáltal a magyarokat is elütik a parlamenti képviselettől? Sebaj! Legalább nem kell Bukarestben tárgyalni, egyezkedni, kompromisszumot kötni, végre jöhetnek a tiszta, erős, hatékony eszközök, jöhet a részegítő szabadság, a nagy lépések politikája. És egy ilyen politika mellé már teljes mellszélességgel odaállhat Magyarország, a magyar kormány is. Így nézhet ki valahogy az erdélyi pártcsinálók eufóriája, és körülbelül eddig a pontig tart a koncepció is, mert a többi érzésem szerint sűrű homály, olyasmi, mint a novemberi köd az erdélyi utakon, elgázolt kutyák és macskák tetemével szegélyezve. Végül is jól ismerem pártcsinálóinkat, ott voltak az RMDSZ-ben, egyikük-másikuk művelt, kulturált ember, de szerintem kívül vagy belül ennyire képesek a politikában. Megpróbálni lebontani egy várat, és építeni helyette egy kulipintyót!
A magyarországi támogatókat viszont már nem vagyok hajlandó megértéssel nézni, hallgatni. Még akkor sem, ha a morális kifogásoktól eltekintünk, hiszen amint azt mondani szokás, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Két elv, két eszme, két koncepció ütközik ma már élesen egymással a határon túli magyarokkal kapcsolatos elképzelésekben, és ezt nem először ugyan, de most, egy általam drámainak ítélt pillanatban szeretném ismét nyomatékosan kimondani: az önálló erdélyi – felvidéki, vajdasági, kárpátaljai? -, de Magyarország által partnerként támogatott politika eszméje áll szemben egy távirányított, zsinóron mozgatott, és saját országában emiatt korlátozott cselekvőképességű határon túli elit koncepciójával. A kettős állampolgárság lehetőségét meg kellett adni, ez fontos jóvátétel, és rendben van. De amikor a román parlamentben arról folyik a vita, hogy a nemrég törvénybe foglalt anyanyelvű oktatási jogokat miképpen lehetne visszavenni, és a többségi székely megyéket hogyan lehetne egy Szlovénia-méretű óriásmegyébe olvasztani, közben pedig egyesek rá se hederítenek erre, hanem azon lelkendeznek, hogy szavazati joguk lesz a magyar országgyűlési választásokon, akkor ez bizony nincs rendben. Kivéve, ha.... Ha ott, a budapesti Országházban, abban az épületben, ahol az én szívem is nagyobbat dobban, amikor belépek, szóval ha ott dőlnek el majd ezek a dolgok. De nem ott dőlnek el. Sajnos, rólunk, határon túli magyarokról ma, többek közt egy rossz XX. századi magyar politika következményeként is, más államok fővárosaiban döntenek. Ott, ahol keserves dolog magyarként politizálni, de időnként elégtétellel is jár: nyelvhasználati törvényt, anyanyelvű oktatást, alkotmánymódosítást, önkormányzatiságot, erdők, földek, ingatlanok restitúcióját csikartuk ki az elmúlt években. Hogy egy számot is mondjak példaként: több mint hatvan önálló magyar középiskolát indítottunk újra ebben a két évtizedben.
És végig tudtuk: mindez elrontható, visszafordítható, lebontható. Egyetlen garancia van rá, hogy nem lesz baj: csakis mi magunk, erdélyi magyarok. Akik tudjuk, hogy még Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusa sem nyílhatott volna meg a mi következetes politikánk nélkül – aki nem hiszi, járjon utána! -, és azt is tudjuk, hogy soha semmi nem ér véget: íme, fogunkat csikorgatva látjuk, hogy megint nem hagyják békén a kolozsvári Mátyás-szobrot.
De mondom, most ennél is nagyobb lehet a baj, és ha ezt ki-ki felismeri, talán előbb-utóbb megjön a kijózanodás is. Hátha sikerül végre helyes válaszokat találni arra, ami Szlovákiában történt, és ami Romániában is akármikor megtörténhet. Hátha valamikor sikerül feloldani azt az ordító paradoxont, hogy a jelenlegi jobbközép kormányt Romániában az RMDSZ tartja össze, nélkülünk nem lenne többsége, de a magyarországi jobbközép egy része mindent megtesz azért, hogy az RMDSZ-t a nyeregből kiüsse, miközben ugyanez a jobbközép büszke arra, hogy néppárti alapon baráti viszonyt ápolhat a román kormánykoalícióval és magával az államfővel, akik az RMDSZ jóvoltából kormányoznak immár másfél éve.
Ugye hogy még mondatnak is képtelenség, amit itt leírtam? Pedig ez maga a képtelen igazság. Nem kellene-e vajon elgondolkozni ezen? Nem kellene-e végiggondolni azt, hogy mi lesz, ha egy legyengített, körbeharapdált RMDSZ nem képes majd kivédeni egy olyan javaslatot, mint ami ezekben a napokban lázban tartja Romániát. Ha a tervezett közigazgatási reformot végrehajtják, megszűnik a 74 százalékos magyar többségű Kovászna megye (223 750 lakos) és a 85 százalékos magyar többségű Hargita megye (326 347 lakos), ahol magyar az önkormányzati vezetés, illetve Maros megye (38 százalék, összesen 583 210 lakos), amelyet szintén mi vezetünk (egyfordulósan, relatív többséggel közvetlenül választanak Romániában megyei elnököt), és beolvadnak abba a tervezett Közép-régióba (Brassó, Szeben és Fehér megyével együtt), amelyben attól kezdve 28-29 százalékos aránya lesz a magyarságnak (összesen 2 638 809 lakos, 34 100 négyzetkilométer). Mindezt, ismétlem, akkor kell elképzelni, amikor Erdélyben négy megyének (Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár) magyar, RMDSZ-es önkormányzati elnöke van.
Egy ilyen egyébként sem funkcionális, megvalósítása esetén valószínűleg az egész országban komoly közigazgatási zavarokat okozó tervet, sajnos, meg lehet ma pillanatok alatt szavazni Romániában. Nem kell hozzá más, csak törvénymódosítás a parlamentben. Megakadályozni pedig nem fogja Brüsszel, miért is tenné, hiszen az etnikai szempontok nem érdeklik, más normákat pedig nem sért egy ilyen átszervezés, és nem fogja elakasztani más sem.
Tudom, vannak, akik kétkedve csóválják a fejüket, hát kíváncsian várom tőlük: ki fogja ezt a szándékot eredményesen vétózni? A NATO? Magyarország? Az ENSZ? A szlovákiai közigazgatási átszervezést ki akadályozta meg néhány éve? Senki. Nálunk is ez történne, ha ebben a pillanatban nem lenne ott az RMDSZ, ahol van. A maga önálló politikájával, önálló kompromisszumaival, önálló egyezkedéseivel és – igen! – önálló víziójával a romániai magyarság nemzeti integrációjáról egy erős, cselekvő bukaresti politikai jelenlét segítségével is.
Ezt nem értik a pártcsinálók. De legalább a támogatóik értenék! Mert az a kisebb gond, hogy az esetleg félrehajított RMDSZ-től kér-e jó székely szokás szerint valaki később bocsánatot. Az igazi kérdés: ki kér majd bocsánatot magyarországi szavazati joggal felvértezett és romániai képviseletüktől végképp megfosztott gyermekeinktől?
Markó Béla
Élet és Irodalom, jún. 24. – újraközölte: Népújság (Marosvásárhely), 2011. június 30.
(A Népújság csak Markó Béla írását közölte, Demeter Szilárd reagálását /Pártkicsinálók – Válaszféle Markó Bélának, Erdély.ma, jún. 28./ nem.)
Erdély.ma

Pártkicsinálók – Válaszféle Markó Bélának
Markó Béla volt RMDSZ-elnök régi szokásához híven ismét az ÉS-ben jelentkezett egy dolgozattal, és – nem gondoltam volna – ennek most kifejezetten örülök. Ugyanis a látszattal ellentétben nem annyira nagy élvezet a Facebookon szájkaratézni Kovács Péter újonnan választott RMDSZ-főtitkárral, alig-alig szórakoztat, mert Kovács Péter főtitkár egy vonásában emlékeztet Petőfire: egy gondolat bántja. De az nagyon.
Markó Bélának viszont van stílusa, és ez ma már becsülendő erény, cikke elején a lírai felvezető egészen megkapó. Lófő őseire nem tudok rátromfolni, én a ványolós Demeterek közül való vagyok, nagyszüleim Lövétebányán éltek, mi Szentegyházán, akkoriban Vlahicának hívták, a tárgyszerető székelyekből éppen gyermekkoromban akartak sokoldalúan fejlett szocialista embert nevelni, hát érdekes kísérlet sikeredett, elvették tőlük, ami az övék volt, ők meg visszalopkodták az államtól darabonként, és aki nem ezt tette, arra azt mondták, hogy élhetetlen. Mai napig nyögjük ezt a pedagógiát, életerős férfiak mennek seregszám idő előtt betegnyugdíjba, majd világgá – régebb Magyarba’ – dolgozni, fiatalok várják a „sommert”, nézem a gyermekkori pajtásaimat, amint az utcasarkon állva éppen semmit tesznek, és nem visz rá a lélek, hogy megmondjam nekik: az én adómból teszik azt a semmit, sokba van nekem az az utcasarok.
Markó Bélával mégis van közös élményünk, azt a kenyeret az utolsó morzsáig meg kell enni figurát még én is éltem, nagyapám azt mondta, ne gazolj, fiam. Bár a jó öreg ritkán szólt hozzánk, unokákhoz, inkább a keze járt el, súlyos keze volt, meg kell hagyni, és néha én is örülnék annak, ha kinek-kinek a nagyapja a túlvilágról átnyúlna, és visszapofozná az unokát az „életbe”.
Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese talán megbocsát nekem, ha egy triviális tétellel alapozom meg válaszomat: a politikai hatalom egyetlen legitimációja a választók akarata. Vagy legalábbis abban a politikai berendezkedésben, amit mind közönségesen demokráciának szoktunk nevezni, és ennél egyelőre magam sem tudok jobbat, így a XXI. században elég fura lenne, ha a miniszterelnök Istentől eredeztetné a hatalmát. De azt valamiért mégsem tartjuk annyira furának, ha valaki mondjuk az Ész felkent papjaként – a nagybötűs Igazság kizárólagos birtokosaként – formál igényt a vezetésre, pedig hát a XX. századra visszatekintve olyan nagyon nem győzött meg a teljesítményével ez a kaszt, hogyismondják, értelmiség. Tehát én eleve kételkedve fogadok minden olyan gondolatmenetet, amely indulásból lekezelő módon viszonyul azokhoz, akiket megcéloz, „egy tragikusan szűk látókörű politikáról van szó, írja Markó Béla, amely nemhogy a Kárpát-medencéből, de még a hegyekkel nem árnyékolt magyar alföldről sem képes kitekinteni”, hát, e mondat tartalmát Magyarországon egy szóban foglalják össze, „mucsai”, mucsai magyar politika, mintha ez köszönne vissza, Markó Béla író stilizál, pedig azt mondja tulajdonképpen, hogy bunkó mindahány. Nem szép, nem elegáns, hogy az igazságtartalomról ne is beszéljünk.
De térjünk vissza a választói legitimációhoz, mert ez roppant fontos. Markó Béla volt RMDSZ-elnök számokat is idéz, és én a számokat nagyon szeretem, megmutatják igazukat, nincs annyi baj velük, mint a szavakkal.
Nézzük tehát a számokat, most vegyük az országos választásokat: 1990-ben 991 601 szavazat jutott az RMDSZ-es parlamenti képviselőkre, 1 004 353 a szenátorokra, 1992-ben 811 290 magyar szavazott a képviselőkre, 831 469 a szenátorokra, 1996-ban 812 628 voks ment a képviselőkre, 837 760 a szenátorokra, 2000-ben 736 863-an járultak az urnák elé képviselőinket támogatván, 751 310-en a szenátoraink miatt, 2004-ben 638 125 erdélyi magyar adott felhatalmazást a képviselőinknek, 637 109-en a szenátoroknak, 2008-ban pedig 425 008-re fogyatkozott az RMDSZ-es képviselők, 440 449-re a szenátorok választóinak a száma. Az utolsó népszámláláskor, 2002-ben 1 434 377 lelket számlált a romániai magyar közösségünk, szóval én ezen az adatsorokon nagyon elgondolkodnék, még mielőtt bárkire rá akarnám kenni a parlamentből való kiesés ódiumát.
Továbbmennék: a miniszterelnök-helyettes úr felsorol néhány magyar, vagy magyarok lakta megyét, nézzünk körül hát saját portánkon, és itt most mutatónak a 2008-as helyhatósági választások RMDSZ-es eredményeit venném: a 223 750 lakosú Kovászna megyében, írja Markó Béla, 74 százalékos magyar többséget képez a 164 158 székely-magyar, na, 2008-ban ebből 37 648-en méltóztattak elmenni a megyei tanács RMDSZ-es elnökét megszavazni, 36 061-en szavaztak a megyei tanácsosi listára, helyi tulipános tanácsosokra 32 413-en voksoltak, a polgármesterekre 40 981-en. Hát ennyit talán az RMDSZ-ről, és hogy ne érje szó a ház elejét, vegyük ide a Magyar Polgári Párt eredményét is, példának okáért – mert ez a legmagasabb szám – a polgármesterekre leadott szavazatokat: 18 304. Az összesen annyi, mint 59 285 magyar szavazat.
Nem élnék vissza az olvasók türelmével, végig lehet venni a miniszterelnök-helyettes úr által említett megyéket, a 85 százalékos magyar többségű Hargita megyében, ahol 326 347 lakosból 2002-ben 276 038 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 2008-ban 67 448-an szavaztak RMDSZ-es polgármesterre, 58 536-an tulipános helyi tanácsosokra, 63 551-en a megyei tanácsosi listára és 67 353-en az RMDSZ-es megyei tanácselnökre. És így tovább…
Ha mai fiatal lennék, akkor azt mondanám: ez nagyon gáz. Így csak csendesen hümmögök, ráment az életemből huszonegy év.
A másik felvetés, ami enyhén sántít Markó Béla ex-elnök sirámában, az az, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot azért hozná létre dróton rángatott bábukból az a sok alföldi mucsai politikus, hogy az RMDSZ-t „félrehajítsák”. Emlékeztetném a t. miniszterelnök-helyettes urat Tőkés László EP-alelnöknek – a Néppárt védnökének – a nyilvános ajánlatára, melynek értelmében előválasztások során kialakított közös listával lehetne indulni már az önkormányzati választásokon. És bár egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nem ugyanazt értjük az „összefogás” szó alatt, szerintem ez a megközelítés inkább elvezet az „összefogás” lényegéhez, mint a kizárólagos egységretorika. Az összefogásra való felkérésre az RMDSZ érdemben nem reagált, megvitatni nem óhajtotta, horribile dictu: párbeszédbe bocsátkozni róla közvita keretében pláne nem volt hajlandó. Lehet ugyan az ÉS-ben tilitolizni a szavakkal, t. miniszterelnök-helyettes úr, a haverek aggódó és megértő bólogatásai között mutogatni a koporsót, de megjegyezném, innen kintről nézve nagyon hülyén néz ki, amint önkezükkel verik belé a szegeket.
A végére hagytam a kedvenc tételemet: „Nálunk is ez történne [mint Szlovákiában], ha ebben a pillanatban nem lenne ott az RMDSZ, ahol van. A maga önálló politikájával, önálló kompromisszumaival, önálló egyezkedéseivel és – igen! – önálló víziójával a romániai magyarság nemzeti integrációjáról egy erős, cselekvő bukaresti politikai jelenlét segítségével is.” Ilyenkor rápillantok a gazdasági mutatókra, aggódó szemeimet az IMF-re vetem, végigolvasom a parlamenti jegyzőkönyveket, majd megbogarászom a politikusok vagyonnyilatkozatait, az oktatási reformokat már nyomon sem tudom követni – és igyekszem nem megbetegedni. Ha Székelyföldön megállít a rendőr – már ha nem ejt foglyul valamelyik tankcsapdányi gödör –, románul beszélek vele, a hivatalokban románul töltöm ki a papírt Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában egyaránt. Ha ez az RMDSZ víziója – márpedig 1996 óta kormányon vagy legalább hatalomközelben van –, akkor bocs, de nekem annyira nem jön be.
Én például el tudnám azt képzelni, hogy azt a százötven milliárd régi lejt, amit évente kap az RMDSZ az erdélyi magyarság képviselőjeként, arra fordítsam, hogy példának okáért a román nyelv minél jobb elsajátítása érdekében speciális tankönyveket írassak, nyomtassak és juttassak el ingyen minden magyar iskolásnak, ha már önálló politikával elértem, hogy ez lehetséges legyen, és ne akkor álljak neki vakarózni, amikor hosszú-hosszú küzdelem után talán tényleg elértem. Vagy azt sem tartanám ördögtől valónak, hogy az önálló vízió része legyen minden erdélyi régió összehangolt térségfejlesztési stratégiája, olyan, amilyent az ott lakók magukénak éreznek (gyakorlatilag a központ segítségégével alkotnak meg), mint ahogy az ellen sem tiltakoznék, ha a magyar vagy magyarok lakta településeinknek lenne kulturális stratégiája – egy sajátosan erdélyi kulturális stratégia integráns részeként. És bár lehet, hogy a bukaresti minisztertárs morogna, de több pénzt feccölnék az erdélyi vállalkozásfejlesztésbe, és az is egészségesebb környezetet teremtene, ha nem a helyesen írni sem tudó politikus elnökölne a szakmai kuratóriumban.
És bíznék az emberekben. Nem hülyék. Kis segítséggel óriási dolgokra képesek, tessék csak megnézni az izmosodó civil szférát.
És bíznék a magyarokban is. Nem csupán Erdélyből vagy Magyarországról, hanem szerte a világból. Van magyar tudástőke, egészen egyszerűen nyitottnak kell lenni, és lehetőséget kell teremteni arra, hogy egymást megtaláljuk – és tanuljunk egymástól. Tudja, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, azok a mucsai politikusok megcsinálták azt, amire a romániai politikum két évtized alatt nem volt képes: önálló magyar egyetem-hálózatot hoztak létre és tartanak fenn a magyarországi adófizetők pénzén. Adóforintokból képezünk magyar szakembereket Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában – azt azért illene legalább elismerni és megköszönni. Önök helyett dolgoztunk, bizony, a Sapientia–EMTE és a PKE rendszere nem csupán abban különbözik a Petőfi–Schiller Egyetemtől, hogy nem a hamis multikulturalitás égisze alatt szerveződött, hanem abban is, hogy létezik.
Kedves miniszterelnök-helyettes úr, elhiszem, hogy Bukarestben nem olyan könnyű, ha hiszi, ha nem, szurkolok Önöknek, ha másért nem is, de az én pénzemet is költik, és nekem nagyon nem mindegy, hogy mire, keményen megdolgozom érte.
Minden normális román állampolgárnak az az érdeke, hogy ez az ország fejlődjön, és ha Önök ennek az ígéretét hordoznák, akkor nem veszítettek volna annyit a népszerűségükből. De Önöknek részük és felelősségük van abban, hogy ott tart Románia, ahol, hiszen a kormánydöntéseket Önök ellenében aligha tudták volna meghozni. És a rossz kormányzást minden normális demokráciában büntetik a választók – nemzetiségi kérdéstől függetlenül.
És Ön sértődötten nekiáll védeni a védhetetlent. Saját kormánytársait csuklóból benyomja a sötét nacionalista – ellenség! – skatulyájába, ugyanakkor ugyanazzal a mozdulattal felülírja a demokrácia lényegét – a szabad társulás és a politikai véleményformálás jogát –, ráadásul mindezt belehelyezi valamiféle mucsai magyar összeesküvés-elméletbe.
Ennél azért többet várnék egy, a rajongói szerint a legnagyobb erdélyi magyar államférfitól. Például bíznék Erdélyben, ha már megidézte Kós Károlyt. Ki lehet lépni a görcsös Bukarest-paradigmából, és ki is kell – ami nem azt jelenti, hogy nem kellene ott lennünk; de nekünk Erdély az otthonunk, nem a Regát, hát helyezzük Erdélyt minden politikánk középpontjába.
Tudja, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, engem egyre inkább zavar, nem is zavar, kísért egy gyanú, főként, amikor ilyeneket olvasok Önöktől, szóval fel-felsejlik, hogy 1989-ben nagy nehezen megszabadultunk a Román Kommunista Párttól, és helyette mintha hosszú és következetes munkával megcsináltuk volna magunknak ugyanazt kicsiben, rommagyarban.
Kicsi, savanyú, de a miénk, vagy hogy is van ez.
És nagyon nem szeretem ezt az érzést.
Demeter Szilárd 
Erdély.ma

Román–magyar munkaügyi találkozó volt tegnap Nagyváradon
Tegnap Nagyváradon találkoztak a magyarországi és a romániai munkaügyi felügyelőségek képviselői, hogy egyeztessenek közös vizsgálatokról, szervezeti és működési felépítésük hasonlóságairól, valamint a feketemunka visszaszorításáról.
Reggeltől tanácskoztak a váradi megyeháza nagytermében a magyarlakta romániai megyék területi munkaügyi felügyelőségeinek képviselői magyarországi kollégáikkal. Délben egy rövid sajtótájékoztató idejére szakították félbe a megbeszélést. A szakmai együttműködés egyébként nem új keletű, még 2008-ban kötött a két ország illetékes hatósága erre vonatkozó megállapodást.
Ionuţ Bogdan Barbu, a román Országos Munkaügyi Felügyelőség helyettes főfelügyelője számolt be arról, hogy a délelőtt folyamán a két hatóság tevékenységének és működésének megismerésén volt a hangsúly, hogy például miként ülteti gyakorlatba a másik fél a különböző előírásokat. Több közös pontot fedeztek fel, sok hasonlóságot, és továbbra is védik a munkavállalót és a munkaadót, összegezte Barbu. Hangsúlyt fektetnek a feketemunka megszüntetésére. Bakos József, a magyar Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke részletezte a tevékenységeiket az együttműködés keretében (például rendszeres tapasztalatcsere, jogszabályváltozások ismertetése a másik félnek stb.). A találkozó bizonyítja – mondta –, hogy mennyire érdeklődnek a romániai kollégáik munkája iránt, őt például az új itteni munkatörvénykönyvbe bevezetett megszorítások érdekelték, mivel néhány év múlva Magyarországon is elmozdulnak ebbe az irányba, fejtette ki.
Újságírói kérdésekre válaszolva Barbu többek között arról szólt, Magyarországon sokkal szigorúbban veszik a bírságokat, másként is számolják ki azok értékét, ehhez azonban itt törvénymódosításra lenne szükség. Az alkalmi munka kapcsán pedig Bakos kifejtette, náluk 1997 óta ismerik el ezt az atipikus munkavállalási formát, a korábbi visszaélések miatt tavaly augusztus óta elektronikus adatbázisba kell bevinni a dolgozó adatait még a munka megkezdése előtt.
Különbség a két ország munkajogi törvényei között, hogy Magyarországon feketemunka esetén a munkaadót bírságolják, de ha a munkavállalót kétszer elkapják hivatalos papírok nélkül dolgozni, kizárják az állami álláskeresési lehetőségből, és szociális segélyt sem kap tovább. Az is kiderült, amióta Románia is európai uniós tagállam, nincs statisztika arról, hányan vállalnak munkát a határ túloldalán. A nap további részében a további közös projektekről folytak egyeztetések.
F. E.
Reggeli Újság
Erdély.ma

Néptánctalálkozó Hajdúnánáson
A Nyíló Akác csoport harmadik alkalommal volt jelen az eseményen
Bihar megye – Az elmúlt hét végén rendezték meg a Hajdú-Bihar megyei Hajdúnánáson a IV.Kárpát-medencei Ifjúsági Néptánc Találkozót.
A néptánctalálkozón – a megjelent összesen kilenc csoport között – ott volt egyaránt harmadik alkalommal az érmihályfalvi Nyíló Akác, és az érsemjéni Ezüstpetje is. A pénteki és szombati fellépések végén most sem maradt el a Szent Iván éji tűzugrás, illetve a táncház. Vasárnap a két csoport hazafelé útba ejtette Nyíradonyt is, ahol a Ligetalja Fesztiválon vettek részt.
erdon.ro

Tusványos: összenő, ami összetartozik
Időszerű társadalmi és politikai témákat, mint a népszámlálás, a jövő évi parlamenti és önkormányzati választások, a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztése, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakulása, különböző gazdasági valamint közoktatást érintő kérdéseket boncolgat az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Idén is gazdag programra számíthatnak a Tusványosra látogatók, a július 19–24., a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szerevezésében zajló tábort immár 22. alkalommal szervezik. A ma délben, Kolozsváron, a Spritz Caféban tartott sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, főszervező, a MIT elnöke hangsúlyozta: az idei tábor tematikája a kettős állampolgárság köré csoportosul majd, hiszen ez egy nagyon aktuális politikai és közéleti kérdés. A főszervező jelezte azt is: idén is elmaradhatatlanok lesznek a gazdasági válságot, környezetvédelmet érintő témák, valamint közismert politikusok is részt vesznek a táborban. Sándor Krisztina elmondásából kiderült: Orbán Viktor, magyar kormányfő, Tőkés László, EP képviselő, és Traian Băsescu, román államfő jelenlétére is számítanak, azonban a politikai nagyságok szombati jelenléte valószínűleg a tábor szerdai napján lesz száz százalékosan biztos. „Igazán biztos, akkor lesz, amikor már ott lesznek. De ha szerda-csütörtökön megjelennek a táborban a hírszerző szolgálat emberei, akkor már azt mondhatjuk, jön a román államfő is” – fogalmazott. Mint az kiderült: a táborba meghívást kapott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, azonban még egyelőre nem érkezett válasz a napokban elküldött meghívóra.
A programok kapcsán megtudtuk: a fősátorban fog zajlani a politika, közélet, oktatás tematikája köré csoportosuló előadások nagy része, a MISZ sátorban az ifjúságot érintő témákat boncolgatnak majd, mint például a kábítószer fogyasztás vagy az összeesküvés elméletek. Mindezek mellett élménybeszámolót hallhatunk a székely hegymászóktól is, valamint elmaradhatatlanok lesznek a bulik és a koncertek.
A táborban a Kultúrsátor is tartogat idénre érdekességeket. A program teljes egészében nincs még pontosítva, de ami biztos, hogy kortárs irodalomra, filmvetítésekre, táncházra, színházat érintő beszélgetésekre, előadásokra, valamint, stand-up comedyra lehet majd számítani.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fénypontja most is az esti koncertek lesznek. Idén is színvonalas együtteseket láthatunk majd a színpadon, kedden este lép fel a Kiscsillag, a Kaláka és a Budapest Bár. Szerdán az Intim Torna Illegál, illetve a Shantel lép színpadra. Csütörtökön a Magna Cum Laude, a Maszkura és a Tücsökraj együttesek produkcióira lehet bulizni, pénteken pedig az Edda és a Beatrice rajongóknak kedvez a tér. Az utolsó napon a Ghymes, valamint a Role dallamaiban lehet gyönyörködni, valamint Illés Lajos emlékkoncertre is sor kerül. Az idei tábor költségvetése kapcsán Sándor Krisztina elmondta: a tavalyi évhez képest vissza kellett fogniuk magukat, 150 000 euróból gazdálkodtak csupán, akárcsak a tavaly, idén is az Ursus a főszponzor, de számos civil, üzleti, önkormányzati támogató is besegített.
A szállások ügyében az idei tábor tartogathat kellemetlen meglepetéseket azok számára, akik nem foglalnak időben helyet. A nyugdíjasok gyógyüdültetését célzó országos programhoz több tusnádfürdői vendéglátó-ipari egység is csatlakozott. Az erre vonatkozó törvény értelmében kötelesek több helyet is fenntartani számukra. Így a helyek száma napi százzal lesz kevesebb tavalyhoz képest, olyannyira, hogy néhány a táborban fellépő zenekar számára Csíkszeredában kellett szállást foglalniuk a szervezőknek. Aki időben szeretne faházikóra szert tenni, talán még van esélye, de biztosabb idén, ha sátorral táborozik az ember –tudtuk meg. Egy napra egy személy számára a sátorhely 20 lejbe kerül, egy hétre 100 lejt kell fizetni. Egy kétszemélyes faház 400 lejbe fog kerülni. Varga Melinda
Erdély.ma

Filológia = olvasni, olvasni, olvasni?!
Röpkutatás: hogyan látják az egyetemi képzést a bölcsészhallgatók
Magyar–angol szakos hallgatóként felmerült bennem a kérdés, hogy miért látok örökké elcsigázott diákokat a folyósokon, miért hallok állandóan panaszokat és negatívumokat az egyetemről, vezetőségről, adminisztrációról, rendszerről stb. Bár magam is tapasztalom saját bőrömön, hogy mit is jelent erre a fakultásra járni, nem lehetek biztos abban, hogy helyesen és objektíven ítélem meg a dolgokat. De nem is objektivitás kell ide, hanem mindennapi tapasztalatok. Éppen ezért látom értelmét több vélemény összevetésének: így 2011. április-májusában felmérést végeztem a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom főszakos és idegen nyelv mellékszakos hallgatói körében.
Kutatásom célja az alapképzéssel kapcsolatos élmények, tapasztalatok, a továbbtanulási lehetőségek, jövőbeli munkalehetőségek, illetve a pedagógiai modullal kapcsolatos vélemények körülbelüli feltérképezése volt. A felmérés során a megkérdezetteknek 24 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük, amely által szerettem volna általános, de természetesen nem tökéletesen valósághű képet kapni a hallgatók véleményéről, tájékozottságáról a fent említett témakörökben. A hallgatók először is felvilágosítást kaptak, hogy miben áll a felmérés, mi a célja, milyen következményekkel jár a részvétel. Ezek után mindenki szabadon választhatott, hogy vállalja a feladatot vagy sem, hiszen ez nem kikérdezésnek indult, amelyre filológiai pontossággal előkészített válaszok kellenek, hanem a szabad véleménynyilvánítás volt a cél. A koordinálás során hangsúlyoztam, hogy őszinte, teljesen szubjektív válaszokra van szükségem ahhoz, hogy később többé-kevésbé hiteles következtetéseket vonhassak le a kérdésekre adott válaszokból. Aki végül a részvétel mellett döntött, szabadon eldönthette, hogy vállalja-e nevét vagy sem.
Minden válaszsorozat egyedi látásmódról tanúskodik. Bár egyes kérdőívek mutattak ilyen-olyan hasonlóságot, mégis minden válasz egyedinek mondható valamilyen szempontból.
Elvárások, aggályok, egyéni benyomások – összegzés
Az egyik kérdés az alapképzéssel kapcsolatos előzetes elvárásokra fókuszált. A hallgatók zöme a tudástár bővítését, kommunikációs készségek tökéletesítését, a tanári képességek ki- és továbbfejlesztését várta el a választott szaktól, az oktatóktól.
Azokra a kérdésekre, melyek a bölcsészkarral kapcsolatban megfogalmazott általános nézetekre (csak tanárnak/fordítónak jó a bölcsész?) irányultak, vegyes, megosztó véleményeket kaptam. Volt, aki sajtóval kapcsolatos állásokat nevezett meg a lehetőségek között, mások multinacionális cégek berkeiben is el tudták képzelni magukat bölcsészdiplomával; megint mások pedig kommunikációs médiát (televízió, rádió) soroltak fel.
A bolognai rendszerrel kapcsolatos kérdések is helyet kaptak a felmérésben. Az általános nézet szerint az előnyök száma és minősége eltörpül a felsorolt hátrányok mellett. Legtöbben a zsúfolt programra, az alapképzés rövidségére, felületességére hívták fel a figyelmet; mások arra helyezték a hangsúlyt, hogy a tananyag mennyisége nem csökkent párhuzamosan a képzés idejével. Néhány hallgató a kreditrendszerrel kapcsolatban fejtette ki aggályait, amely főleg a tantárgycsomagok esetében okoz problémákat. Szinte kivétel nélkül mindenki a kevesebb elmélet, több gyakorlat elve mellet foglalt állást, az utóbbi évek tapasztalataira alapozva. A pedagógiai modullal kapcsolatban sem egyhangúak a benyomások. Ezek főleg személyes alapúak. Előnyös dolognak tartják a hallgatók azt, hogy a három év elvégzése után két nyelv oktatására feljogosító diplomát szerezhetnek, ám a szervezés és kivitelezés terén számos problémát látnak.
A mesterképzéssel kapcsolatban általános a nézet, miszerint előbb vagy utóbb „mindenképpen el kell végezni”, hiszen úgy látják, hogy a 21. század munkaerőpiaca, illetve az egyetemi diplomások számának rohamos növekedése nagyobb elvárásokat, követelményeket állít a fiatal munkavállalók számára.
Szkeptikus vélekedés a diákok körében
Következésképpen elmondható, hogy a további lehetőségekről, lehetséges módosításokról a megkérdezett bölcsészek szkeptikusan vélekednek. Szerintük ugyanis apró szervezési változtatásokkal, vagy néhány száz oldal bibliográfia kiiktatásával sem változnak meg az alapvető problémák.
Szerintük gyökeres átszervezésekre lenne szükség ahhoz, hogy a hallgatók úgy tudják teljesíteni a követelményeket, ahogy azt tőlük elvárják, illetve megszerzett diplomájuk által el tudjanak helyezkedni az általuk választott munkaterületen. A hallgatók általában nyitottak a feltett kérdésekre, ötleteik, jól körülírható véleményük van, de úgy érzik, hogy nincs igény észrevételeikre, hozzászólásaikra. Pedig ha valamilyen formában hangot adhatnak véleményüknek, még az is elképzelhető, hogy kielégítő választ kapnánk arra a kérdésre, hogy miért marad egy 80–90 fős évfolyamon 40 hallgató, és ennek miért csak 30 százaléka jut el a záróvizsgáig a bölcsészkaron?
Megoldáskeresés, vagy idő- és papírpocsékolás?
Technikai szempontból a kutatás/felmérés során változatos visszajelzésekkel, különböző attitűdökkel találkoztam – a teljesen nyitott pozitív viszonyulástól egészen a kategorikus elutasításig. Az a benyomásom, hogy a megkérdezettek egy részét érdekelték a kérdések, és szerettek volna többet megtudni a tárgyalt problémákról.
Mások azonban kifejezetten idő- és papírpocsékolásnak tartották a részvételt, nem látták pillanatnyi, gyakorlati hasznát, és hangsúlyozták, hogy ezzel úgysem változik semmi. Ez utóbbi hozzáállás sokat elmond arról, hogy mit gondolnak a bölcsészhallgatók saját rendszerükről, egyetemükről, és mennyire tartják azt rugalmasnak, saját igényeiknek megfelelően alakíthatónak – persze bizonyos határokon belül maradva.
BAKÓ VERA 
Szabadság (Kolozsvár)

Tudományos rasszizmus?
Kikéri magának Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök, hogy rasszista lenne az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának szombati ülésén tett kijelentése a Székelyföld „elcigányosodásáról”. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában elhangzott beszédről és a beszéd által kiváltott reakciókról lapunk is beszámolt; mint arról hírt adtunk, Borboly Csaba felszólalása után Bognár Zoltán, a Szabadelvű Kör elnöke tiltakozott a Hargita megyei politikus rasszistának minősített fogalomhasználata ellen.
Nem baj, csak…
A Hargita megyei önkormányzat elnöke levélben fordult szerkesztőségünkhöz, hogy tisztázza a vitatott kifejezést. Borboly a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek a térségre vonatkozó demográfiai előrejelzését idézte, amely szerint Keresztúr térsége „elcigányosodik”.
A Hargita megyei tanácselnök felvetésével kapcsolatban Kiss Tamás szociológus lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az „elcigányosodás” kifejezést nem pejoratív értelemben használták, a magyar nyelvű szakirodalomban a fogalom a romák arányának növekedése mellett a terület ezzel járó társadalmi és gazdasági leértékelődését jelenti. „A leértékelődésre pedig – teszi hozzá a társadalomkutató – részben a romákkal szembeni előítéletek miatt kerül sor.”
„A szóban forgó kifejezést abban az értelemben használtam, ahogyan a fenti idézetben Kiss Tamás szociológus” – hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott levelében Borboly Csaba, akit marosvásárhelyi felszólalása után is arra kértünk, pontosítsa a beszédében mondottakat. Akkor a politikus úgy nyilatkozott: az „elcigányosodás” azt jelenti, hogy „az elnéptelenedő falvakba a cigány közösség tagjai költöznek be, ami nem baj, csak nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás”.
A Hargita megyei roma közösségekkel való együttműködést és párbeszédet a politikus példaértékűnek nevezte, de arra a kérdésre, hogy mit szólnak az érintettek ahhoz, hogy a megyei önkormányzat vezetője tart az „elcigányosodástól”, Borboly Csaba kitérő választ adott. Az elöljáró annyit fűzött hozzá, „erről őket kellene megkérdezni”.
Vitatható többértelműség
Kiss Tamás szociológus lapunk kérésére pontosította a fogalom tudományos tartalmát. „Ezt a kifejezést valóban társadalmi folyamatok leírásához használtam. Látni kell, hogy 1989 után új, addig nem létező marginalitásba került a romák egy része. Míg a múlt rendszerben állandó jövedelmük volt, munkát találtak maguknak a termelő szövetkezetekben, a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerőpiacról, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a területi szegregáció. Az elcigányosodást nem én használom először, ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos falvakban, kistérségekben a romák aránya nő” – nyilatkozta a társadalomkutató, aki elismerte, hogy a vitathatóan többértelmű a kifejezés.
„Lehet, hogy van Borboly szavaiban kétértelműség, és az is lehet, hogy nem szerencsés az elcigányosodás fogalmának a használata. De tény, hogy maga a szegénység etnicizálódik” – egészítette ki mondanivalóját Kiss. A szakértőt arról is kérdeztük, mennyire tartja eredményesnek a Hargita megyei önkormányzat romapolitikáját a két évvel ezelőtti csíkszentkirályi és csíkszentmihályi konfliktusok óta.
„Nem látom a megyét aktív szereplőnek, nem látom, hogy jelentős előrelépés történt volna” – mutatott rá a szociológus, aki hozzátette: a hazai önkormányzatok sikertelensége ezen a területen általános.
Nem tudományos és félrevezető
Tavaly Fosztó László, Magyari Nándor László és Koreck Mária mutatott be terjedelmes tanulmányt a székelyföldi roma–magyar konfliktusokról. Magyari Nándor László az ÚMSZ-nek úgy nyilatkozott: a helyi etnikai konfliktusokat is figyelembe véve nem szerencsés kifejezés az elcigányosodás. „Ez a fogalom nemcsak, hogy nem tudományos, de politikailag sem korrekt, ráadásul félrevezető” – cáfolta kollégája érveit a kolozsvári társadalomkutató, aki hangsúlyozta: szakmai körökben a „demográfiai stressz” kifejezést tartják elfogadhatónak.
„Ezzel a fogalommal aszimmetrikus demográfiai folyamatokat lehet leírni: például az elöregedő és a jelentős gyereklétszámot magáénak tudó közösségek együttélését. A társadalmi lecsúszást, elszegényedést a gettósodás, illetve a slummosodás kifejezésekkel szokták jellemezni” – figyelmeztetett Magyari, aki úgy véli, ezek a kifejezésekk a faji, etnikai szempontokat is láttatni engedik, mégsincs rasszista, pejoratív, megbélyegző jellegük.
Parászka Boróka
Új Magyar Szó (Bukarest)