Tőkés László református püspök, EP-képviselő nyílt levelet írt Petru Gherghel jászvásári katolikus megyéspüspöknek, szót emelve a legutóbb, a Bákó megyei Szitás faluban történtek ügyében. Az ottani plébános valóságos ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli, semmilyen törvénybe nem ütköző oktatása ellen – olyannyira, hogy még a ministrálástól is eltiltotta azokat a gyermekeket, akik magyarórára járnak. Ez nem az első hasonló eset az egyházmegyében, a csángómagyar gyülekezetekben. Ez a bánásmód „mindenekelőtt közös keresztyén hitünknek, a szeretet evangéliumi parancsolatának mond ellent” – írta Tőkés László. Lehetetlen, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között. Mindez ellentmond az európai vallási türelem és az ökumenikus testvériség szellemének, illetve Románia törvényeinek. Tőkés László kérte Petru Gherghelt, vegye személyes védelmébe „a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek. ” /Tőkés László levele Petru Gherghel jászvásári megyéspüspökhöz. = Erdely. ma, febr. 16./

Harmadik erdélyi turnéját tartotta a Magyar Kanizsai Udvari Színház, Wass Albert műve alapján rendezett nagysikerű mesejátékával. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által szervezett turné állomásai közt szerepelt több székelyföldi város, valamint Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely is, de a közönség részéről a Gyimesben, Torockón illetve Déván tapasztalták a legnagyobb lelkesedést. Torockón, a falu apraja, nagyja eljött az előadásunkra. Déván többnyire gyermekekből verbuválódott a közönség. Hat nap alatt 11 előadást tartottak, mindenhol családoknál, lelkészeknél, kollégiumokban szálltak meg A turné során gyűlt adományokat az előadóművészek a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonai számára ajánlották fel. /Gáspár-Barra Téka: Erdők meséje – a szórványban is. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./

„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

Budapesten a Kráter Könyvműhely újra kiadta 2008-ban a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom sokat vitatott regényét, Székely Mózes Zátonyát. Először 1930-ban jelent meg a Genius kiadásában, 1935-ben francia nyelvre is lefordították. A második világháborút követően tiltólistára került Romániában, szerzőjét többször bebörtönözték románellenesség vádjával. A regényíró eredeti neve Daday Loránd (1893–1954). Regénye, a Zátony azt mutatta be, hogyan hull szét az erdélyi magyar földesúri birtok a feltörő román burzsoázia és a földet követelő parasztság kettős nyomása alatt. A szerző az erdélyi magyarság magára maradottságát és tragédiáját mutatta be. /Végh Balázs Béla: Könyvespolc: A pusztuló Erdély lelke. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./

Pécskán a helyi RMDSZ közgyűlésén Csepella János elnök tartott beszámolót a tavalyi év legfontosabb eseményiről. Elmondta, a kampányokba rengeteg energiát, időt fektettek, ennek ellenére az eredmény elmaradt, mindössze három tanácsost sikerült bejuttatni az önkormányzatba. A közgyűlésen Csepella János bejelentette, elérkezett a pillanat a fiatalításra, nem vállal egy újabb jelölést az elnöki tisztségre. Kocsik Imre egyedül vállalta a jelölést az elnökségre, őt választották meg. /Irházi János: RMDSZ-közgyűlés Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./

A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt Hlavathy Károly fotóművész Találkozások című kiállítása. A félszáz portréfotóról háromszéki közéleti személyiségek köszönnek vissza. Hlavathy Károly – akit többnyire műemléképület-, illetve aktfotósként ismernek, ezenkívül folyamatosan mutatja be a székely települések világát – újabb vállalkozásba kezdett: két éve fényképezi azokat a közismert embereket, akik meghatározzák e térség szellemi erővonalait. (mózes): Találkozások a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./

Magyarország kitart a támogatásával a határain túl felépített intézményrendszer fenntartása mellett. A határon túli magyar ügyekért felelős Gémesi Ferenc államtitkár Kolozsváron elismerte azonban, hogy Magyarország gazdasági erejének csökkenése, valamint az a tény, hogy Szlovákia és Románia is az EU tagja, alapvetően átfogalmazták a magyar–magyar viszonyt. A nagy ügyek között a Sapientia Egyetem támogatását, a Szülőföld Alap működtetését és az oktatási-nevelési támogatás fenntartását említette. Ma még senki nem látja át, hogy az év végére oldódik-e vagy elmélyül a válság. Amennyiben súlyos válság alakul ki, akkor mindent újra kellene gondolni, tette hozzá. Fontosnak tartotta, hogy a magyar vállalatok nem vonultak ki a válság hatására Romániából. A határon túli intézményrendszer akkor alakult ki, amikor Magyarország gazdasági fölényben állt a szomszédjaival szemben. Gémesi Ferenc elmondta, 2006–2007-ben úgy alakították át a támogatási rendszert, hogy a határon túlra szánt évi tízmilliárd forint körüli összegből az alapvető intézményeket tudják finanszírozni. Emellett azt szorgalmazták, hogy a magyar szereplők saját országukban fejlesztési ügyekben legyenek jóval aktívabbak. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között kérnek-e még letelepedési engedélyt, állampolgárságot Magyarországon a határon túli magyarok, Gémesi Ferenc elmondta, évente mintegy tízezer letelepedő kap magyar állampolgárságot. Ezek többsége a szomszédos országokból érkezik, és több mint nyolcvan százalékuk magyar nemzetiségű. Azok száma, akik gazdasági megfontolásokból telepedtek Magyarországra, jócskán csökkent. – Meglátása szerint a regionális együttműködés rendkívüli módon felértékelődött. „Ma több lehetősége van Temesvárnak a Szegeddel való együttműködésre, mintha Kolozsvárral szeretne valamilyen gazdasági ügyben közösen fellépni” – tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy a gazdaságra épülő, pragmatikus határ menti együttműködést már nem hatja át a nemzeti kohézió hangulata, Gémesi Ferenc kijelentette: „amikor arról beszélünk, hogy hogyan lehet a nemzeti kohéziót, a magyar szolidaritást megújítani, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az átalakulások alapvetően megerősítik a helyi közösségek szerepét, magyar ügyekben is”. Gémesi emlékeztetett arra, hogy ma már a köztársasági elnök, az Országgyűlés, a kormány és az önkormányzatok is külön-külön együttműködési struktúrákat működtetnek. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy a magyarországi napi politikát sikerült kivonni a magyar–magyar kapcsolatokból. Ezeket szerinte egyáltalán nem érinti az, hogy Magyarországon baloldali kormány van hatalmon, a határon túli magyar szervezetek pedig többnyire az európai jobboldal politikai családjához csatlakoztak. Gémesi Ferenc elismerte, hogy a magyarországi politikának sokkal több lehetősége lenne arra, hogy hatást gyakoroljon a határain túli magyar közösségekre. Ettől a lehetőségtől azonban szerinte a magyar kormány távol tartja magát. /Gazda Árpád: Átalakuló anyaországszerep. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Dénes László, az ötödik születésnapját ünneplő Reggeli Újság főszerkesztője a vele készült beszélgetésben kifejtette, büszkék arra, hogy még léteznek. A pozícióit féltő konkurencia már akkor eltemetett lapjukat, amikor még meg sem született. Többé-kevésbé tartani tudták a színvonalat. Példányszámuk folyamatos, többnyire szerény emelkedést mutat, a lap egyszerre olvasmányos, értékorientált és hagyományőrző. Annak idején megrökönyödést keltett, hogy román üzletemberek – a Micula testvérek – alapítanak magyar lapot Nagyváradon. A városban akkor a régi pártlapból Bihari Naplóvá alakult és külföldi médiamágnásoknak eladott, elbulvárosított lap jelent meg. Miculáék soha nem ártották bele magukat a munkájába, szögezte le Dénes László, csak akkor szóltak, amikor valakik (általában politikusok) panaszkodtak a lapra, de ekkor is csak azért szóltak, hogy Dénes László tudja, honnan fúj a szél. Főszerkesztőként nem a tulajdonosokkal tartja a kapcsolatot, hanem a kiadóvezetővel, aki tárgyilagosságot és szakmai pontosságot vár el. Médiaszabadság van, de még inkább szabadosság. Ma már minden szemét nyilvánosságot kaphat, ha nem az igényesebb lapokban, akkor az elektronikus médiában, főleg az interneten. /Rostás Szabolcs: Médiaszabadosság és világkuka. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Hatvan évvel ezelőtt, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka hurcolták kényszerlakhelyekre a kastélyaikból, udvarházaikból kizsuppolt erdélyi nemesi családokat. A „kiűzetési” akció időzítése szigorúan titkos és egységes volt. Nagyon sokukat Dobrudzsába, a Duna-deltába deportálták, a szerencsésebbek Marosvásárhelyre vagy Sepsiszentgyörgyre kerültek. Különösképpen azokkal volt „kegyes” a hatalom, akik a nyugati határ mentén éltek. A kijelölt településeken a rendőrség a személyazonossági igazolványba pecsételte a hírhedt D. O. jelzést, ami a kényszerlakhely (domiciliu obligatoriu) román nyelvű rövidítése volt. A megbélyegzetteknek nem volt szabad elhagyniuk a város területét, és – végzettségüktől függetlenül – csak alsóbb rendű fizikai munkákra alkalmazták őket. A nemesi családokból származó fiatalokat jó évtizedig nem vették fel sem gimnáziumokba, sem egyetemekre, sőt az is előfordult, hogy a korábban bejutottakat egyik napról a másikra kirúgták. A kitelepítetteknek többnyire dohos pincék, mosókonyhák, padlászugok vagy vályogkunyhók jutottak lakásként. A legiszonyatosabb körülmények azokra vártak, akiket Dobrudzsába száműztek kényszermunkára. Tófalvi Zoltán publicista és történész az írástudók szerepvállalását kifogásolja a hatvan évvel ezelőtti események kapcsán. Számára érthetetlen, hogy néhány kivételtől eltekintve kevés hiteles írás, dokumentum látott napvilágot a teljes magyarságot érintő tragédiáról. Pozitív példaként Beczásy Istvánt említette, akinek ‘89 után volt ereje és bátorsága papírra vetni mindazt a borzalmat, amit 1949-től errefelé megélt /Beczásy István: Bekerített élet, Literator Kiadó, Nagyvárad, 1995/. Az egykori úri családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke, Haller Béla szerint bármennyire is furcsa, de a hatvan évvel ezelőtti kisemmizéseknek pozitív hordaléka is volt: a lakosság összefogása. Mint mondja, az emberek többsége rokonszenvvel viseltetett a földönfutóvá tett nemesek iránt. Tisza Kálmán kisgyermekként tanúja volt a zaklatásoknak, még a Bibliát is elvették. A koholt vádak alapján 14 évi börtönbüntetésre ítélt apja 1964 márciusában amnesztiával szabadult. Édesanyja a megfeszített munkába belebetegedett, hosszú időre munkaképtelenné vált, kórházba került. „Bátyám és én magunkra maradtunk, én pedig a csíksomlyói árvaházat is megjártam” – fűzte hozzá gróf Tisza Kálmán. /Szucher Ervin: Mészégető grófok, patkányirtó bárók. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Ima az emberért versszínmű emlékező előadással lép színre, amelyet az 1848-as szabadságharc emlékére többnyire kortárs szerzők költeményeiből állítottak össze. A multimédiás eszközök segítségével előadott darab Görgey Artúrt mutatja be, de a színmű a jelen aktualitására épül. /Barabás Cs. Márti: Versszínmű a Figurában. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./

Helyzetünk rosszabb, erkölcsi állapotunk romlottabb, mint valaha, írta Sylvester Lajos publicista. Az anyaország szerepét a magyar alkotmány értelmében is vállalni köteles ország annyira gyenge, külpolitikáját az utódállamok annyira lenullázták, hogy egyszerűen gúnyt űzhetnek a magyarság egészéből. Sólyom László köztársasági elnököt kitiltják Vajdaságból, mert március 15. tájékán azokat a kegyhelyeket is felkeresné, amelyek az ország örökös szégyenei, akárhányszor lerombolják, összezúzzák a sírkerteket és emlékjeleket. A szlovákiai, vajdasági magyarverések s a tettesek kézre kerítése körüli állami falazás már bevett szokás. Románia és Szlovákia nyelvi sovinizmusának felerősödése, a román nyelv elsajátításának szakmai félreirányítása, Szlovákiában a földrajzi nevek használata körüli bonyodalmak mind-mind a magyarság immunrendszerének meggyengülésével hozhatók kapcsolatba. Változások szükségesek, a változás kulcsa: a magyar összefogás. /Sylvester Lajos: Változásért vonít a világ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./

Március 14-én első rendezi kongresszusát a Magyar Polgári Párt (MPP). Az MPP tavaly alakult párttá, elődje a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) volt, amely alapítói szerint azért jött létre, hogy megteremtse a „választás szabadságát” az RMDSZ-el szemben. Az egykori MPSZ már a 2004-es parlamenti választásokon is próbálkozott részvétellel, de nem tudta teljesíteni a választási törvény által előírt formai kötelezettségeket. Az MPP a tavalyi helyhatósági választásokon 508 önkormányzati képviselői, 12 polgármesteri és 16 alpolgármesteri tisztséget szerzett meg, többnyire Székelyföldön. Szász Jenő nyáron nyíltan ellentmondott Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének és Orbán Viktornak a Fidesz elnökének, akik szorgalmazták, hogy az MPP fogadja el az RMDSZ ajánlatát, miszerint a szövetség listáin induljanak a polgári pártiak. /B. T.: Ma tartja első kongresszusát az MPP. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

A megszokottnál jóval nagyobb érdeklődés, beszervezett romák, tagsággal nem rendelkező, de szavazni akaró csoportok, a szabályzatot be nem tartó körzeti elnökök, óvások – nagyjából ezek az elemek tarkították Marosvásárhelyen az RMDSZ tisztújítási, illetve a küldöttek megválasztására szervezett gyűléseit. A Maros megyei szervezet vezetőségének több körzetben csak a gyűlések megismétlésével, valamint tagságikönyv-ellenőrök állításával sikerült a törvényes keretek közé szorítani a körzeti szinten zajló csatákat. Az RMDSZ megyei szervezete számos óvást iktatott, amiből hatnak helyet is adott, elrendelve a gyűlések megismétlését. A 13 marosvásárhelyi RMDSZ-körzetből ötnek az élére új vezető került. A végső döntést a 139 küldött hozza meg, közülük 85-öt a körzetek jelöltek, a többi pedig hivatalból rendelkezik szavazati joggal. Ilyen például a sokak számára jóformán ismeretlen 15 tagú Magyar Ifjúsági Egyeztető Tanács, a városi és megyei önkormányzat, illetve a Területi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező tagsága, valamint a parlamenti képviselők és szenátorok ötfős csoportja. A körzetekben mind a tisztújító, mind a jelölőgyűléseket soha nem tapasztalt érdeklődés övezte. Miközben néhány évvel ezelőtt egy-egy körzeti elnöknek alig sikerült összegyűjtenie húsz-harminc, netán ötven, többnyire nyugdíjas személyt a találkozóra, most százával tódultak az emberek a gyűléstermek felé. Neve elhallgatását kérve egy frissen kiállított tagsági könyvvel rendelkező roma nemzetiségű személy elmesélte, hogy „az illető személy, akire szavazni kellett, egy emberével minden cigányhoz házhoz küldte az RMDSZ-könyvecskét és a beígért figyelmességet”. Az ülések nagy részét levezető Brassai Zsombor elismerte, hogy nagyon sok olyan személy és csoportosulás jelent meg a találkozókon, akiknek addig nem sok közük volt az RMDSZ-hez. /Szucher Ervin: Zűrzavaros tisztújítás a Maros megyei RMDSZ-ben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./

Hagyománnyá vált a temesvári Magyar Nyugdíjas Klubban, hogy a tollat vagy festőecsetet ragadó nyugdíjasok alkotásait bemutatják a tagságnak. Március 21-én bemutatták Takács Imre: Álommagyar (Lugos, 2008) című könyvét. Takács Imre nyugdíjas pedagógus és sakk-bajnok a magyar igazolványok kiállításának idején lépett szorosabb kapcsolatba a lugosi magyar közösséggel, és Király Zoltán, a Lugosi Hírmondó főszerkesztőjének bíztatására kezdte papírra vetni a szórványléttel, a beolvadással kapcsolatos történeteit. Az írások zöme megjelent Lugosi Hírmondóban, a kötetet is Király Zoltán szerkesztette. Az Álommagyar cím azokra utal, akik – a többnyire önként vállalt nyelvváltoztatás után – csak álmukban beszélnek magyarul. Takács Imrét a temesvári könyvbemutatóra elkísérték Pokker László és Gergely Kálmán, a lugosi irodalmi kör tagjai egy-egy írást mutattak be a szórványlét sokféle vetületét bemutató könyvből a hallgatóságnak. /Könyvbemutató a Nyugdíjas Klubban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./

Cornel Serban, a belügyi titkosszolgálat, a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság /DGIPI/ őrizetbe vett igazgatója az ügyészek szerint azt mondta a baneasai ingatlanügy kapcsán: Gabriel (Puiu) Popoviciu üzletember annyira fontos személyiség, hogy „Basescu és Tariceanu sorban áll, hogy bejuthasson hozzá”. Az Elnöki Hivatal közleményben tiltakozott, és cáfolta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. /Sorban álló politikusok. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

A nyíregyházi Művészeti Hetek keretében mutatkozott be alkotásaival a nagyváradi művészházaspár. Jakobovits Márta, a temesvári egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint a rotterdami székhelyű Európai Kulturális és Művészeti Akadémia vezetőségi tagja legfrissebb, sajátos hangvételű, míves kerámiáit, Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke pedig legújabb alkotói periódusának munkáit állította ki. Kettejük közös tárlatát március 17-én az Erdélyből Magyarországra áttelepült Miklóssy-tanítvány, Madarassy György Tamás, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakának végzettje nyitotta meg. /A Jakobovits házaspár kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

Berde Máriára, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom kimagasló alakjára emlékeztek március 28-án szülőfalujában, a Kolozs megyei Kackón, az írónő születésének 120., halálának 60. évfordulója alkalmából. A mindössze nyolc magyar lelket számláló településre többnyire a Berde család tagjai érkeztek, hogy méltó módon róják le tiszteletüket a jeles író, költő, publicista, szerkesztő, irodalomszervező, irodalomkritikus, esztéta és népmesegyűjtő Berde Mária előtt. A Kozárvári Missziós Egyházközség Lelkészi Hivatala által szervezett megemlékezés védnöke Dávid Gyula irodalomtörténész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke és Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke volt. /Ferencz Zsolt: Megtartó erejű a szórványban föllelhető értékeink tisztelete. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./

Gyurcsány Ferenc és az MSZP általános erdélyi megítélését leginkább az határozza meg, hogy sokan úgy érzik, a most leköszönő miniszterelnök a kettős állampolgárság ügyében méltóságában alázta meg Erdélyt. Erdélyben Gyurcsány Ferenc az egyik legnépszerűtlenebb magyar politikus. Kelemen Attila Ármin, a Transindex portál igazgatója Gyurcsány védelmére kelt: „Gyurcsány szembesített bennünket azzal, hogy kettős (többes) nemzetépítés zajlik, és ez a status quo már annyira nyilvánvaló, hogy akár intézményesülhetne is bizonyos szimbólumok megerőszakolásán keresztül. ” A cikkíró Gyurcsány mellett az MSZP-t is megvédte. /Kelemen Attila Ármin: Az ünneptelen időszámítás. Gyurcsány Ferenc és az MSZP. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./

A sajtó szerepéről, a toleranciáról, a szólásszabadságról szervezett konferenciát a Project on Ethnic Relations április 1-jén. Az eseményt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával közösen szervező Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja, Szász Attila szerint a szólásszabadság van veszélyben. „A sajtó azért nem annyira hülye – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter kisebbségi ügyekért felelős elnöki tanácsadó, aki szerint a gyűlöletbeszédet büntetni kell. /Mihály László: Ki nevel a végén? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

Máris nagy sikere van Szatmárnémetiben, a neogótikus Vécsey-házban Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész kiállításának, pedig csak április 2-án nyitják meg. Kovács Géza eredeti végzettsége gépészmérnök, hegesztéssel készített tárgykollázsnak nevezi alkotásait, ezek többnyire használt és eldobott fémdarabokból összeállított különleges szobrok vagy inkább térplasztikák. Kovács Gézának ez már a 82. egyéni tárlata, külföldön is többször kiállított, tíz országban őrzik alkotásait, eddig 15 képzőművészeti (köztük francia és spanyol) díjjal tüntették ki. Leginkább a két éve kapott Pro Cultura Hungarica kitüntetésre büszke. /Sike Lajos: Minden fémkupacban több kompozíció. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

Adrian Severin és Victor Bostinaru román szociáldemokrata EP-képviselők által április 2-án megtartott „Politikai stabilizáció Kelet-Közép Európában az első világháború után – A Szovjet-Magyar Köztársaság bukása” című konferencia Románia szerepét taglalta az első világháború után bekövetkezett eseményekben. A konferencia előtt több magyar EP-képviselő hevesen tiltakozott a kampányízű akció témája ellen. A főként román egyetemekről meghívott előadók voltak többségben, de akadt lengyel és szlovák meghívott is, akik országaik szerepét ismertették a jelzett periódusban. Adrian Severin hangoztatta, nem a politikusok szerepe, hogy történelmi kérdésekben döntsenek, de a múltat el kell fogadni, tanulságait fel kell dolgozni. A román előadók azt hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy 1919-ben nem győzedelmeskedett a kommunizmus Kelet Európában és hogy Románia milyen fontos szerepet játszott a szovjet bolsevizmus előretörésének megállításában. Továbbá azt állították, hogy az első világháború után kialakult ingatag helyzetben Románia felelősen és sikeresen lépett fel a térség stabilizálási folyamatában. Összehasonlították Románia és Magyarország korabeli alkotmányos rendszerét, kiemelve, hogy míg Románia ekkor demokratikus ország volt, Magyarországon viszont bolsevik kommunista diktatúra volt. Szerintük Romániának kötelessége volt közbelépni, hiszen saját demokratikus berendezkedése függött ettől. Az előadók többször idéztek magyar közéleti személyiségek írásaiból, véleményeiből. Azt a látszatot próbálták alátámasztani, hogy a magyarok pozitívan viszonyultak a román bevonuláshoz és a katonai akcióhoz, sőt hálásak is voltak. A konferencián részt vett egy magyar történész is, Hunyadi Atilla, a Babes-Bolyai Egyetem egyik előadója, aki egy alkalommal helyesbített az egyik előadás kapcsán, kiemelte, hogy Károlyi Mihály kormánya nem volt bolsevik, a bolsevik kormány csak később alakult meg Magyarországon, és figyelmeztette kollégáit: különbséget kell tenni az események tárgya és következményei között. Hunyadi Atilla nem magához a konferencia témájához szólt hozzá, sokkal inkább egy sajátos történelemkoncepciót ismertetett, az ún. „interrelated history”-t, melynek lényege, hogy különféle népcsoportok a közös történelmi múltat együtt dolgozzák fel, egymás szempontjainak figyelembevételével. A konferencia kapcsán Sógor Csaba EP-képviselő a plenáris ülésen egyperces felszólalásban foglalt állást. Hozzászólásában kiemelte: ilyen országnév, ilyen történelmi esemény nem létezett. „Elutasítok minden olyan politikai magatartást, mely nacionalista indítékkal alárendeli a nemzetállami érdekeknek azon történelmi kérdéseket, melyek összefüggnek egy állam területszerzési törekvéseinek utólagos megindokolásával. Elfogadhatatlan, hogy Magyarország 1918 novemberétől történt lerohanását, a román katonai megszállást és az ország kifosztását EP-képviselők égisze alatt szervezett eseményen regionális stabilizáló tényezőként értelmezzék itt, Európa szívében, Brüsszelben. A romániai magyar közösség nevében is határozottan tiltakozom román szocialista kollegáink cinikus magatartása és nacionalista indíttatású véleményformáló kísérlete, félrevezető tájékoztatási manővere ellen. ” /Konferencia az EP-ben a „Magyar-Szovjet Köztársaság” leveréséről. = Erdély. ma, ápr. 2./

Az esélyegyenlőség évévé nyilvánította a Caritas 2009-et. A római katolikus egyház mellett működő jótékonysági szervezet programjai révén idén nem annyira halat, mint inkább hálót kínál a rászorulóknak – derült ki a Márton András igazgató által vázolt tervekből. Önálló életvitelre akarják ösztönözni a segélyezetteket, mondta el a kilenc erdélyi megyében jelen lévő Caritas gyulafehérvári vezetője. A rászorulókat immár 19 éve szolgáló szervezet tavaly több mint tizenötezer személy problémáján enyhített. A gazdasági válság a Caritast is érinti – állapította meg Ludescher László, a segélyszervezet Maros megyei kirendeltségének vezetője. A térség 81 településén zajló otthoni beteggondozásra idén kevesebb pénz jut, mint egy évvel korábban. /Szucher Ervin: Az esélyegyenlőség éve. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./

A sajtó szerepéről szervezett konferenciát a Project on Ethnic Relations, témája: az intolerancia veszélye a sajtóban és a szólásszabadság. Ciprian Stoianovici, a Romániai Újságírók Egyesületének alelnöke szerint nem a sajtónak van szüksége szólásszabadságra, hanem magának a társadalomnak. Egy intoleráns társadalomban élünk, távolról kell megváltoztatni a dolgokat – mondta. „A sajtó azért nem annyira hülye – reagált Eckstein-Kovács Péter kisebbségi ügyekért felelős elnöki tanácsadó, aki szerint a gyűlöletbeszédet büntetni kell. „Válság van, változott az emberek szemlélete. Az pedig, hogy állandóan segítséget kérjünk, nem tartható” – mondta Eckstein. A Diszkrimináció-ellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba szerint a médiát meg kell büntetni, ha hátrányos megkülönböztetéssel él, a sajtónak pedig nevelnie kell a társadalmat. /Mihály László: Ki nevel a végén? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

A sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár igazgatói tisztségének elnyerésére kiírt versenyvizsga érvénytelenítését kéri Dan Tanasa, az állam visszaéléseivel szemben védelmező egyesület (FACIAS) elnöke. Amint arról beszámoltunk, a brassói táblabíróság visszautasította Tamás Sándor fellebbezését, és megerősítette a Diszkriminációellenes Tanács korábbi döntését, miszerint a megyei tanácselnök diszkriminált, amikor a magyar nyelv ismeretét is kérte a könyvtár-igazgatói tisztségre pályázóktól. A tavaly szeptemberben tartott versenyvizsgán csak magyarok pályáztak a tisztség betöltésére, és azt Szonda Szabolcs nyerte meg. Codrin Munteanu prefektus elmondta, megvizsgálják az ügyet. A „hivatásos feljelentő” – aki az utóbbi hónapokban tucatnyi, többnyire magyarellenes feljelentést küldött a hivatalos szervekhez – ugyanakkor azzal a kéréssel fordult az ügyészséghez, vizsgálják meg György Ervin jelenlegi alprefektus, korábbi kormánymegbízott tevékenységét, akit csalással vagy hivatali hanyagsággal gyanúsít. /Bíró Blanka: Akcióba lendült a „hivatásos feljelentő”. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./

Van egy falu Székelyföld peremén, Székelyderzs, ahol az emberek a szalonnát, a sonkát a templomerődben tárolják. Ezt a szokást dolgozta fel Fazakas Szabolcs filmje, amely turistacsalogatónak is beillik. Fazakas Szabolcs egy évig dolgozott, amíg elkészült a film – forgatott télen, a disznóvágások idején, tavasszal, nyáron és ősszel. Székelyföld peremén többnyire ma is úgy élnek az emberek, mint őseik 500 évvel ezelőtt. Csak most reklámszatyorba csomagolják a szalonnát, és úgy viszik felakasztani a szegre, illetve onnan haza a családnak. /Antal Erika: Székelyderzs éléskamrája. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./

Ha létrejön egy civil szerveződés, rendszerint olyan hiánypótló megvalósítások születnek, amelyekre a hivatalos személyek addig kevésbé figyeltek. Tulit Levente vállalkozó, panziós ötlete nyomán tavaly hét fiatal házaspár megalakította Torockón az Önkéntes Tűzoltók Egyesületét, amelynek régi hagyományai vannak. Az egyesületnek sikerült a Transilvania Trust cég és Furu Árpád mérnök segítségével felújítani a régi tűzoltó házat, a Nyíregyházi Tűzoltóság pedig, amellyel hagyományosan jó kapcsolatokat ápolnak, komoly felszerelést hozott a testvérszervezetnek. Úgy döntöttek, hogy február 7-én harminc év óta először tűzoltóbált rendeznek. A bevételből a falu gyermekeinek akartak örömöt szerezni. Eldöntötték: legyen játszótér Torockón. Folyamatosan érkeztek a jó mesteremberek, mindenkinek került munkája. Tulit Levente szerint a legfontosabb, hogy a nemes cél érdekében összefogott a közösség. /Bakó Botond: Torockó. Játszótérrel gazdagodtak a gyermekek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./

A víz- és csatornarendszer bevezetése jelenthet megoldást a háromszéki települések többéves problémájára, miszerint ihatatlan a kutak vize. Klárik László megyemenedzser szerint a háromszéki kutak 80 százalékának a vize szennyezett. Kovászna megyében 120 településen nincs vezetékes víz és csatornázás. Már bejegyezték az AquaCov egyesületet, amely a megyei víz-, és csatornahálózatot fogja működtetni. A rendszer kiépítése a megye legnagyobb és legfontosabb projektje, a tervezést 2007-ben kezdték el, ez év végéig kell leadni a pályázatot. Az összeg 80 százalékát európai uniós strukturális alapokból hívják le, 18 százalékát állami költségvetésből fedezik és 2 százalékát a Kovászna megyei vízszolgáltató fizeti ki. 2010-ben vagy 2011-ben kezdik el a munkálatokat. /Bíró Blanka: Ihatatlan a kutak vize Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./ Évekkel ezelőtt Bihar megyében is voltak hasonló problémák. Hegyközkovácsiban és Tótteleken szennyezett volt a kutak vize, de mostanra megoldódott a probléma. Szeghalmi Győző, Bihar alpolgármestere, elmondta: a vezetékek minősége nem megfelelő. Az elavult vízvezeték-hálózatot a tervek szerint a nagyváradi Vízmű venné kezelésbe. Azokban a községekben, ahol a víz annyira szennyezett volt, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlannak találták, máshonnan hoztak be vizet vezetékeken keresztül. A szennyezett vizű fúrt kutakat pedig azóta csak mosásra használják. /Nagy Orsolya: Bihar megye: már megoldódtak a gondok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./

A gyulafehérvári főegyházmegye 282 templommal rendelkező önálló plébániája közül a Brassóhoz közel eső Feketehalomban van az egyetlen ökumenikus templom. A zernyesti egyházközség filiájaként létező 600 fős katolikus közösség önerőből nem tudott templomot emelni magának, ezért a kisváros protestáns felekezeteivel összefogva építették fel 1998-ra a közös, ökumenikus istenházát. A magyar katolikus hívők mellé a rendszerváltozást követő években Moldvából érkezett, többnyire románul beszélő csángó katolikusok települtek. Az egyházközség így kétnyelvűvé vált, de gyermekeik révén jövőképe inkább a román ajkú katolikusoknak van. A jezsuita Sebestyén Ottó, az Erdélyi Háló közösségek lelki vezetője emlékezett a kezdetre. Őt 1992-ben helyezték Zernyestre, ahová négy egyházközség tartozott: Zernyest, Rozsnyó, Vidombák és Feketehalom. Feketehalmon a szász evangélikus egyház templomában tartották az istentiszteletet a katolikusok, reformátusok, magyar evangélikusok és az unitáriusok is. A hívek elmentek egymás istentiszteleteire, ünnepségeire. Ménessy Miklós református lelkész építette az ifjúsági közösséget. Felekezeti különbség nélkül voltak ott katolikus, református és evangélikus fiatalok. Az ifjúsági csoport hetente egyszeri ifjúsági óráját a református tiszteletes és a katolikus Sebestyén Ottó felváltva tartotta. Úgy döntöttek 1996-ban, hogy a különböző felekezetek együtt építenek templomot. 1998-ra elkészült a templom, a hívek rengeteg önkéntes munkát végeztek. A mostani korban az egyházközségek fogynak, merész lépésnek tűnik, főként szórványban, önálló plébánia létrehozása, Feketehalmon mégis ez történt. A templom ökumenikusnak épült, ezért a szentelés is ilyen szertatás szerint zajlott. Tamás József segédpüspök és Csiha Kálmán református püspök végezte a szentelést. A négy felekezet összefogásával épült templom Erdély történetében is példaértékű. A 2000-től az önálló rangra emelt feketehalmi egyházközség élére Muresán Márton került, aki nyolc éven át vezette a közösséget. Sajnálatos korai halála után Sánta Pál lett a lelkipásztor. /Pénzes Lóránd: Egy ökumenikus templom születése. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 19./

Életének 72. évében Budapesten elhunyt Lászlóffy Aladár /Torda, 1937. máj. 18. – Budapest, 2009. ápr. 20./ József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Lászlóffy Aladár első írása 1946-ban, a Dolgozó Nő folyóirat gyermekmellékletében jelent meg. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetemen 1959-ben szerzett magyar irodalom szakos oklevelet. 1960–1961 között az Állami Könyvkiadónál, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében dolgozott, 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklap szerkesztője, 1970-ben pedig rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője volt. 1982-től a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap, illetve az Előre bukaresti napilap munkatársa. 1990 után a kolozsvári Helikon irodalmi lap szerkesztőségi tagja és a Korunk folyóirat munkatársa volt. 1994 után meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet oktatott. Kossuth-díjat 1998-ban kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Románia Csillaga tiszti fokozatával is. Az elmúlt évtizedben többnyire Budapesten élt. /Elhunyt Lászlóffy Aladár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

Lászlóffy Aladár művei, elsőként, költészete “megfogta”, magával ragadta Széles Klárát, annyira, hogy még életében monográfiát írt a költőről. Széles Klára kezdettől figyelte Lászlóffy Aladár költészetét. Korábban írt erről egy könyvében: Lelkünkre így ül ez a kor – Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral, Polis Kiadó, Kolozsvár, 2005. A monográfiához összegyűjtötte a korábban, folyóiratokban megjelent Lászlóffy-tanulmányait, 41 írást, ezek az összefoglaló munka tudatos előkészületei voltak. Széles Klára a Lászlóffy-monográfiához szükségesnek tartotta az elméleti, kultúrtörténeti, filozófiai stúdiumokat. Mindezek alapján írta meg Széles Klára monográfiáját: Mit látsz egy íróasztalon? – Lászlóffy Aladár világa, Budapest, Napkút, 2007./Cseke Péter Tamás: Mit lát a poéta asztalán? Beszélgetés Lászlóffy Aladárról Széles Klárával, a költő monográfusával. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./