Első ízben készült román nyelvű dokumentumfilm a magyarországi 1956-os forradalomról és romániai hatásáról, lecsapódásáról. „Szerintem a román közönség számára, román nyelven ilyen igazmondó, mítoszromboló film még nem készült. De a romániai magyarok is sokat tanulhatnak belőle, mert a történelmi igazságot reális alapokra helyezi” – fogalmazott az RTV csatornán november 4-én és 11-én vetítendő film egyik készítője, Vígh Emese, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa. Az alapszándék az 1956-os forradalom bemutatása volt, „de a romániai események tükrében, hogy megértse a román közönség is, hogy 1956-ban Romániában sem a lakosság, sem a megtorló hatalom nem várta ölbe tett kézzel, hogy hogyan végződnek a budapesti harcok”. A dokumentumfilm két egyórás részből épül fel. A Bukott forradalmak (Revolutii esuate) az október 23. – november 4. közti időszakot mutatja be. A Nagy Imre-ügyről (Afacerea Imre Nagy) és a forradalom leverése után következő időszakról szól a második rész. „Hangsúlyozom, a film történetének nagy része Romániában zajlik: a nézők megtudhatják, hogyan reagáltak a román hatóságok a forradalom hírére, mi történt a román lakosság körében, hogyan játszotta ki a Szekuritáté a lakosság jóhiszeműségét, mondván, hogy a magyar forradalmárok Erdélyt akarják megszerezni, és ezáltal a románok nagy része elvetette a forradalom ötletét. Mítoszokat rombol le a film, és előítéletek nélkül feszegeti ezeket a kényes kérdéseket” – mondta Vígh Emese. A második rész Nagy Imre snagovi fogságának a történetét meséli el. Hogyan játszottak össze a szovjet, a román és a magyar titkosszolgálatok azért, hogy Nagy Imrét eltávolítsák Magyarországról. Az összeesküvésnek az egyik kulcsfigurája nem más, mint Walter Roman, Petre Roman volt miniszterelnök édesapja. A filmben Petre Roman elmondta, hogy az édesapja mit mesélt neki erről a történetről. A szupertitkos akció, az összeesküvés iratai fennmaradtak a SRI levéltárában, és Varga Andrea történész segítségével sikerült ezeket lefilmezni. „Hátborzongató azt látni, hogy mindent följegyeztek Nagy Imréről. Mennyit evett és mit, mikor mit mondott, mikor volt jókedvű, mikor volt kétségbeesett”. A film legfontosabb szereplői között van Vladimir Tismaneanu, Varga Andrea, Stefano Bottoni történész, Gheorghe Apostol, az RKP KB egykori tagja, Gheorghiu-Dej jobbkeze, Ileana Ioanid, aki a Nagy Imre történetét román nyelven megjelentette, továbbá Nagy Imre Budapesten élő unokái. /Debreczeni Hajnal: ’56-ról TVR-s filmpremier. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

„1956” címmel vetít a magyar forradalomról készült kétrészes dokumentumfilmet a Román Televízió, első részét november 4-én, második részét pedig november 11-én. A dokumentumfilm készítője Alin Gelmarean, a Kolozsvári Televízió munkatársa, akit Vígh Emese, a televízió magyar adásának munkatársa segített munkájában. A film első része 1956: elbukott forradalmak. A Szekuritáté gyökereiben fojtotta el a kezdeményezést, több mint 10 ezer embert ítéltek el súlyos börtönévekre. Túlélők megrázó vallomásai hangzanak el. A második rész 1956: a Nagy Imre ügy. Nagy Imrét Romániába hozták, és Snagovon szobafogságban tartották. Mintegy 50 személlyel voltak itt 1957 áprilisáig. /Rendkívüli 1956-os műsor a Román Televízióban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

Az 1956-os magyar szabadságharc ötvenedik évfordulójának alkalmából mutatták be Kolozsváron Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét. A Kolozsvár Társaság és a kolozsvári magyar főkonzulátus által közösen szervezett rendezvény keretében Mészáros Márta filmjén kívül még két hasonló témájú produkció kerül műsorra: Gothár Péter Megáll az idő, illetve Vidnyánszky Attila Liberté című alkotása. /Kiss Bence: ’56 Nagy Imre szemszögéből. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

1956. november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélkül megtámadták a magára hagyott Magyarországot, és aránytalan túlerejükkel leverték a szabadságharcot. Az összesűrűsödött történelemben annak a két hétnek minden történése, mozzanata külön jelentőséggel szolgál. A forradalom élén egy olyan legitim vezető állt, mint Nagy Imre. Nagy Imrére ma is helyén van, a történelemben és a szívünkben, írta Ágoston Hugó, a lap munkatársa, szerinte ezért tűrhetetlen a forradalom és szabadságharc eszmei kisajátításának mai kísérlete (szélső)jobboldali populista politikusok által, akiknek fő vitaeszköze a kommunistázás és hazaárulózás. /Ágoston Hugó: Tovább élő szabadság. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

Érdekes vállalkozásnak, „figyelemreméltó alkotásnak” nevezte Kántor Lajos irodalomkritikus Szőcs Géza Liberté ’56 című filmjét, amelyet az elmúlt hét végén mutattak be Kolozsváron. Az alkotás kerettörténete Magyarországon kívül játszódik: egy angliai ifjúsági klub megszokott életét éli, a fiatalok zenélnek, tréfálkoznak, isznak, biliárdoznak. Egyikük azzal a hírrel érkezik, hogy kivégezték Nagy Imrét és társait. Néhányan elhatározzák, hogy zenés formában összefoglalják és előadják azt, mi történt 1956 őszén Magyarországon. A műfajilag nehezen meghatározható, eredetileg könyv formában megjelent mű szerzője, Szőcs Géza szerint mindez nem véletlen. „Az elképzelt olvasó Magyarországon kívüli érdeklődő volt, ez a kettő összefügg. Sem mirólunk nem tudnak, sem mi magunk nem tudunk eleget ’56-ról. Az elhatározás és felismerés összefonódott, egymást kiegészítve vezették a történetet” – mondta az ÚMSZ-nek az író, hozzátéve, hogy „1956-nak nincs meg a maga Egri csillagokja, Kőszívű ember fiaija, olyan regények, amelyek ellátják a gyerekeket történelmi ismeretekkel. Ez a mű sem pótolni akarja ezt a hiányt, csupán egy vékony hozzájárulás. Komplex folyamatokat akar egyéni sorsokon keresztül bemutatni, ezért kellett Magyarországon kívülre helyezni a történetet. Mind a mai napig homályos mozzanatok vannak ’56-ról, és naiv módon magyarázza meg mindazt, amit az angol diákok tudhattak róla.” /Mihály László, Vincze Judit: Kolozsváron a Liberté ’56. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

Nem fulladt sem botrányba, sem rendőri brutalitásba a magyar forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója. A Fidesz szorosra zárta sorait, a 170 000-nyi csendes, fáklyás felvonuló a fél évszázaddal korábban a szovjet tankok által vérbe fojtott forradalomra és az október 23-i rendőri erőszak áldozatainak emlékére gyújtotta meg gyertyáit, fáklyáit, s vonult néma csöndben a Terror Házától az Astoriáig az Igazság szabaddá tesz felirat után. A rendőrség hatalmas erőkkel, bevetésre készen állt ugyan, de visszafogta magát, s nem támadott fölöslegesen. Október 23-át is meg lehetett volna úszni erőszak és rombolás nélkül, ha a karhatalom nem viselkedett volna a politika pincsikutyájaként. Gyurcsány Ferenc szigorú biztonsági intézkedések közepette helyezte el virágját az új ötvenhatos emlékmű talapzatánál, a 301-es parcellánál Nagy Imre, Maléter Pál és az ismeretlen forradalmár sírján, és este a Hősök terén. Ekkor ezekre a helyekre halandó ember aligha juthatott be. A kiürített Hősök terén Gyurcsányék maguk voltak virágaikkal, lelkiismeretükkel, szoros rendőrkordon védelmében. Egyszerűen azért, mert félnek – írta a lap munkatársa. Gyurcsány és szocialistái a népharag elől rendőrkordonok és pajzsok mögé menekültek, ami jelzi, nem a csodálatos -56, hanem az azt követő terrort levezénylők örökösei. /Simó Erzsébet: Az igazság szabaddá tesz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

A nemzeti gyásznapon megosztottan ugyan, de zavargások nélkül emlékeztek a magyar fővárosban az 1956-os forradalom elfojtására. Leglátványosabb a Fidesz több tízezres tömeget megmozgató fáklyás szolidaritási menete volt, a Terror Házától az Astoriáig. „Az igazság szabaddá tesz” feliratú, nagyméretű molinót tartva vonult az első sorban Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusaival, mögöttük fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal a tömeg. A Szabadság téren több szervezet is demonstrált. Köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a szovjet emlékmű lebontását követelte, hozzájuk csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, kormányellenes jelszavakat skandálva. Majd a Magyarok Világszövetsége demonstrált. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke többek között azt szorgalmazta, hogy a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál, valamint Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét. Gyurcsány Ferenc kormányfő szocialista politikusokkal, később pedig az MDF vezetősége helyezett el virágokat az október 23-án avatott új ’56-os emlékműnél, az Ötvenhatosok terére átkeresztelt Felvonulási téren. A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hősei és áldozatai tiszteletére, a Parlamentben pedig Nagy Imre teremnek nevezték el a mártír miniszterelnök 1956-os dolgozószobáját. A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény idejére a Kossuth teret hermetikusan lezárta a rendőrség, csak a meghívott vendégeket és az akkreditált újságírókat engedték át a kordonon. A főváros utcáin nagy számban jelen lévő rendőröknek a gyásznapon sehol nem kellett beavatkozniuk a rend fenntartása érdekében. /Gyásznap zavargások nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

November 9-én megnyílt a 12. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, a színház előcsarnokában. A könyvkiállítást Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke és Péliné Bán Éva, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium főtanácsosa nyitotta meg. A kiadók több mint 8000 könyvcímmel jelentkeztek. Megjelölték a vásár nyomdailag legesztétikusabb könyveit, így a Szép Könyv – 2006 első díját a kolozsvári Komp Press – Korunk Könyvkiadó vitte el a Buday György és Kolozsvár című kötetéért. A második díj a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelent Szabó András: A bőfény forrása – Zsögödi Nagy Imre művészalbumáé lett, amelyet a festő halálának 30. évfordulójára adtak ki. Az irodalmi esten Csaplár Vilmos, a budapesti Szépírók Társaságának elnöke, Márton László, Láng Zsolt, Szilágyi István és Balázs Imre József írók beszélgettek a modern történelmi regény műfajáról. /Lokodi Imre: Könyvélet a fagyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

Az 1956-os forradalom évfordulójára sok könyv jelent meg. Ezekről írt Kántor Lajos a Korunk folyóiratban. Hétszáz oldalas Karátson Gábor Ötvenhatos regény című munkája. Kós Károly 1956 őszén Budapesten tartózkodott, akkori naplóját Csapody Miklós találta meg, a naplót Sümegi György adta közre, előbb a Korunkban, majd egy gazdag dokumentumkötetben, a főként képzőművészeket idéző Naplók, interjúk ’56-ról /Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2006/ címűben. Jelentős dokumentum Nagy Imre Snagovi jegyzetek, Gondolatok, emlékezések 1956–1957. /Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Budapest, 2006/, Nagy Imre politikai vitairatát kiegészítették a könyvben Nagy Imre külföldi és magyar pártvezetőkhöz címzett leveleivel, valamint a román őrök által készített lehallgatási jegyzőkönyvek magyar fordításával. Fontos alapvetés az irodalomtörténész Dávid Gyula s az őt segítő munkatársak életrajzi adattára a Romániában börtönre vagy halálra ítéltekről: 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára /Erdélyi Múzeum-Egyesület – Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006/ Szőcs Géza Liberté 1956 /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006/ című munkája a könyv kétharmadát kitevő jegyzet- és függelék-részével kutatómunkának is fölfogható (különösen a Szovjet katonák a magyarok oldalán 1956-ban fejezet révén), elsősorban azonban mint színpadi – és filmes – megjelenítésre tett eredeti kísérlet jelentős. Az Erdélyben kiadott könyvek közül Kántor Lajos tallózó szemlézésében felsorolta még a következőket: A szabadságról és a zsarnokságról. Az ötvenhatos forradalom és a magyar irodalom /Pro Universitate Partium Alapítvány, Nagyvárad, 2006/, Történelmünk a Kárpát-medencében (1926–1956–2006) /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/, Viharok: 1956-os irodalom a Korunkban /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/. /Kántor Lajos: Közel és távol: 1956. = Korunk (Kolozsvár), dec.

Kiss Pál /Marosvásárhely, 1911. júl. 27. – Budapest, 2001/ egyetemi tanulmányait Kolozsváron a történelem- és földrajztanári szakon 1932-ben summa cum laude eredménnyel végezte. Tanári működését a marosvásárhelyi kollégiumban kezdte el. Minden órán a tananyaghoz kapcsolódó képzőművészeti ismeretekkel bővítette magyarázatait. 1943-ban jelent meg a Marosvásárhely és a Közművelődési ház képtárának magyar értékei című két kisméretű kötete, ugyanebben az évben Marosvásárhely története című könyve. Az 1944. évi államváltozáskor köteteit elkobozták s tanári működését Budapesten folytathatta. Budapesten a Lónyai utcai gimnáziumban, majd 1951–1976 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban a történelmet és a művészetek történelmét oktatta. 1946-ban summa cum laude eredménnyel szerezte meg a művészettörténész doktori címet. 1946-tól kezdve művészettörténeti írásait M (Marosvásárhely) előnévvel jegyezte. Művészettörténeti előadásokat tartott a József Attila Szabadegyetemen Budapesten és vidéken (Szeged, Sopron, Győr, Kalocsa, Baja, Miskolc stb.). A Magyar Rádió Szabadegyeteme műsora keretében éveken át előadásokat tartott az erdélyi székely művészekről. Ismeretterjesztő előadásainak és nyomtatásban megjelent írásainak anyagát nagyrészt – az erdélyi képzőművészek életéről, alkotásairól – könyvtárak, múzeumok és magángyűjtemények felkutatása révén gyűjtötte össze. Számos ismertető cikket tett közzé Marosvásárhely műemlékeiről, valamint az erdélyi magyar festőkről és kiállításaikról. (Dósa Géza, Boér Márton, Szabó János, Vida Árpád, Bikfalvi Koréh Zsigmond, Nagy István, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Berde Amál, Gámentzi Zoltán, Karácsony János, Ferencz Júlia). A Művészettörténeti Értesítőben jelentek meg ismertető írásai. Az 1990-ben megjelent, az Erdélyi magyar művészek a XVIII–XX. században című nagy kötetében foglalta össze az alig ismert, vagy méltatlanul elfelejtett magyar festők és szobrászok életrajzi adatait és művészeti alkotásait. Társszerzőként írt a Művészeti Lexikon I–IV. köteteiben is. M. Kiss Pál 2001-ben Budapesten halt meg, a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. /Keresztes Gyula: Dr. M. Kiss Pál tanár, művészettörténész. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

Hiába viseli két iskola – a csíkszeredai művészeti középiskola és a csíkmindszenti általános iskola – is a csíkmindszenti születésű Nagy István festő nevét, keveset tudnak róla. A köztudatba nem épült be kellőképpen a neve. Nagy István személye és művészete körül nem alakult ki az érdeklődés, mint zsögödi Nagy Imrénél, állapította meg Szabó András designer-muzeológus, a Nagy Imre-hagyaték kurátora. Nagy István első kiállítása Csíkszeredában volt, 1902. június 8-án, amikor mintegy 150 munkáját mutatta be. A magánkézen levő Nagy István-rajzokból, pasztellekből vagy olajfestményekből azért nehéz kiállítást összehozni, mert az emberek félnek. Még mindig félnek, hogy elkobozzák a festményeket. A Csíki Székely Múzeum képtára alig több mint húsz Nagy István-alkotást őriz. A Pallas–Akadémia kiadásában készülő album minden bizonnyal sokat törleszt a művésszel szembeni adósságból. /Antal Ildikó: Hetven éve hunyt el Nagy István. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 13./

Bayer Zsolt /Budapest/ nyílt levelet írt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. Markó Béla jelet akart hagyni, írta Bayer, igen élesen elítélve Markó Béla tevékenységét. Vannak emberek, akik az árulás fennmaradásában érdekeltek. „Ilyen például a te Verestóy barátod”. Magyarázat mindig van. Vajon lenne még magyarság, „ha Hunyadi, Dugonics Titusz, Dózsa, Tomori, Dobó, Zrínyi, Szondi, Rákóczi, Petőfi, Kossuth, Bem, Nagy Imre, Tóth Ilona, Mansfeld Péter – és bizony Tőkés is megmagyarázta volna? Akkor már nem lenne, Bélám. Akkor Verestóy és Markó lenne minden odaát, és Gyurcsány meg Kóka lenne minden ideát. Rémes lenne. ” „Mit hagytok hátra a kilátástalanságban” – kérdezte Bayer. „Semmit, Béla. Úgy mentek el nemsokára, hogy nem marad utánatok semmi sem. ” Ti „elhitettétek a mindenre készekkel, mindenre képesekkel, hogy nincs szükség ellenállásra, csatára, önfeláldozásra, kitartásra, állhatatosságra, meg nem alkuvásra – nincsen szükség semmire, csak kussolásra, kompromisszumokra”, olvasható a cikkben, melyet szerzője így fejezett be: „Megvetlek, Béla. ” /Bayer Zsolt: Jelet hagyni. Ismét egy nyílt levél Markó Bélának. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7. - először megjelent: Magyar Nemzet, márc. 3./ Előzmény, az előző levél: Bayer Zsolt nyílt levele Markó Bélának, Magyar Nemzet, 2004. január 20. 8/ Egyre több utalás történik az erdélyi sajtóban a Budapesten megjelenő Népszabadságban kipattant vitára, amelyet Bodor Pálnak a Gyurcsány-kormány határon túli politikáját bíráló cikke váltott ki. (A baloldal nemzeti balfogásai, Népszabadság, február 15.) Az erdélyi származású publicista értetlenségének adott hangot, amiért a magyar kormány a Szülőföld Alapba olvasztva felszámolta a közalapítványokat, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) állományát töredékére csökkentette, a magyarságkutatás intézményes helyét, a Teleki László Intézetet pedig megszüntette. „Fogalmam sincs, milyen diktatúra merészelte volna a rendszerváltás előtt hosszú évekkel végre megszületett intézményes állapotot megszüntetni. Ha nem lenne ósdi és nevetséges az ilyen gyanú, azt hinném, valakik a kormányzaton belül munkálkodnak a kormányzat lejáratásán a legfortélyosabban. Hihetetlen, hogy a baloldal milyen sebeket szerez mintegy önként, s ugyanazokon a lágy részein, melyeket ellenfelei annyiszor célba vettek a nemzetietlenség vádjának nyilaival” – vélekedett Bodor Pál. Bodornak a Párizsban élő magyar író, Fejtő Ferenc válaszolt (Válasz Bodor Pál barátomnak, Népszabadság, február 20.). Fejtő szerint Bodor a jobboldali Magyar Nemzet hasábjaira illő cikket írt. Fejtő Erdélyben információkat kapott „a magyar közalapítványok financiális visszaéléséről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítványt illetően”. Fejtőnek az Illyés Közalapítvánnyal kapcsolatos megjegyzéseit Pomogáts Béla, az alapítvány leköszönő elnöke a Szabadságban is visszautasította (Tiszta lappal zárul az Illyés Közalapítvány története, Szabadság, február 26.). Fejtő azt sem érti, miért helyteleníti Bodor a HTMH állományának csökkentését és a Teleki Intézet feloszlatását. „Beismerem, nem olvastam a Teleki Intézet újabb kiadványait, de a magyarságkutatás helyett inkább a zsidókutatás egyik intézményes helyét szimatoltam bennük” – állította. Pomogáts Béla (Fejtő Ferenc bátyámnak, Népszabadság, február 24.) utalt arra a független ellenőrző intézmény által végzett vizsgálatra, semmi szóvá tenni valót nem talált az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását illetően. A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai is visszautasították Fejtő vádjait. (A tények védelmében, Népszabadság, február 24.) „Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket. ” – fogalmaztak. A vitához hozzászól Tamás Gáspár Miklós is (Fejtő Ferenc és Bodor Pál vitájához, Népszabadság, február 27.) „Bodor Pál írása igen egyszerű: a jeles középbal cikkíró – tapintatosan és szeretettel – fölrója a sajgó szívéhez oly közel álló kormánynak, hogy a határokon túli magyar (nemzeti) kisebbségek javára mindeddig működtetett állami intézmények zömét rövid úton fölszámolta. Ezek az intézmények köztudomásúlag nem működtek tökéletesen, ám hiányosan betöltött funkcióik nélkülözhetetlenek. A mindenkori kormányzatot a Magyar Köztársaság alkotmánya kötelezi a határon túl rekedt magyarság művelődésének istápolására, s ha a magyar kisebbségek – csekély s fogyó lélekszámukból, az utódállamok szegénységéből, s olykor a velük szembeni hátrányos megkülönböztetésből fakadó – hátrányait ki óhajtjuk egyenlíteni, ehhez pénzre s a pénzt méltányosan és szakszerűen használó meg elosztó intézményrendszerre van szükségünk” – összegezett Tamás Gáspár Miklós. „A kormány olyan, mint – s ez a fordulat ismerős lesz Fejtő Ferencnek Babits nevezetes Németh László-kritikájából – „az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. ” – írta. Tamás Gáspár Miklós igazat adott Bodornak, aki a miniszterelnökség honlapján megjelent nemzetiségpolitikai koncepcióról írta: „Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme. ” T. G. M. szerint Bodor Pál nemcsak azért aggódik, mert a kisebbségi magyarok elesnek néhány elengedhetetlen támogatástól, és tovább gyérül az a szakmai munka, amelynek eredményeire szükségük van, hanem azért is, mert ez rossz fényt vet az elkövetőkre. „Mit kívánhat még a kormánytábor a bírálóitól? Úgy látszik, a fönntartás nélküli dicséreten – vagy ha ez nem lehetséges, a némaságon – kívül semmit. ” T: G. M. szerint Fejtőt nyilvánvalóan fölültették, vagy valakik kihasználták „az ő nagy-nagy politikai elfogultságát, és hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolták. ” /Vita a magyarországi baloldal „nemzeti balfogásairól”. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Zsögödi Nagy Imre emlékkiállítás nyílt március 19-én a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. – A nagyváradi Szigligeti Társulat március 25-én mutatja be Paul Foster I. Erzsébet című darabját. A jubileumi előadást a társulat Fábián Enikő színművész pályakezdésének 25. évfordulója alkalmából tűzte műsorra. /Kultúr hírek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

Kisebb költségvetésű programokra is pályázhatnak a Szülőföld Alap költségvetéséből támogatást igénylő szervezetek. Az oktatási és szakképzési kollégium 93,3 millió forint értékű romániai pályázatai mellett 10,4 millió forintot különített el erre a célra. A kulturális és egyházi kollégium 132,5 millió forint összértékű pályázati lehetőségei esetében az elkülönített summa 28,9 millió forintra emelkedik. Az önkormányzati, informatika- és médiakollégium 68,3 millió forintra rúgó pályázati összegén kívül további 7,5 millió forintos összeg áll rendelkezésre a kis költségvetésű rendezvények finanszírozására. Nagy Imre, a Szülőföld Alap irodavezetője elmondta: az intézménynél azért szabták meg az 500 ezer forintos alsó határt egy pályázatra, hogy ne aprózódjanak szét az összegek. A kisebb költségvetést igénylő rendezvények támogatására is lehetőséget hagynak. „A csatlakozás után a magyarság többsége ugyanazon politikai, gazdasági és jogi keretek közé került, tehát át kellett immár gondolni ezt a kisebbségpolitikát” – vélekedett Törzsök Erika. Eltérő a különböző országokban élő magyar kisebbség helyzete is, így mára tartalmatlanná vált az egységes magyar nemzetpolitika szlogenje. „Az eltérő adottságokat figyelembe véve kell együttműködési formákat találnunk” – hangoztatta Törzsök. Az eddigi paternalista szemléletmódot fel kell váltania a kölcsönös felelősségvállaláson és együttműködésen alapuló új támogatáspolitikának. Cél információhoz juttatni a kisebbségi magyar közösséget. „Ezek azok az eszközök, melyek sokkal többet jelentenek az itt élőknek, mint ha háromszor elénekelnénk a himnuszt – magyarázta Törzsök Erika. – Az európai gazdasági és jogi keretek nem teszik lehetővé az etnikai alapon történő bármiféle megkülönböztetést. Amikor a magyar kormány megpróbálja az információt, technikát és együttműködési modelleket bemutatni, tulajdonképpen helyzetbe akarja hozni azokat, akik a kisebbségi létből adódóan nehezebben jutnak ezekhez az információkhoz. ”Törzsök szerint „az egyesült Európában a fő feladat immár nem a régiók etnicizálása, hanem az etnikumok regionalizálása”, ezen belül a különböző autonómiaformák az adott ország decentralizációs és modernizációs kereteibe illeszkednek. Rajnai Gábor, a Nemzetpolitikai Ügyek főosztályának szakmai főtanácsadója beszámolt arról, hogy az Új Kézfogás Közalapítvány (UKKA) eddigi feladatait és szerződéseit a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. veszi át, amely garantálja az eddigi támogatási szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítését, és biztosítja a nyertes pályázók számára a támogatások zavartalan folyósítását. /Lázár Lehel: Falunapokra is jut pénz. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 26./

Az 1956-os forradalom művészettörténeti vonatkozásainak egyik legjobb ismerője, hű kutatója és feldolgozója Sümegi György magyarországi művészettörténész. A forradalom képzőművész résztvevőivel, szemtanúival készített, 2004-ben megjelent nagy sikerű Kép-Szó /PolgART Kiadó, Budapest/ című interjúkötete után nem hagyta abba kutatómunkáját. Ennek eredményeként született meg az említett könyv folytatásának is tekinthető Naplók, interjúk, ‘56-ról című gyűjtemény, valamint Gyorsjelentés megjelöléssel az 1956 Képtára című kötet. A 2006-os évfordulóra szánt gyorsjelentést kimerítőbb összegzés követi majd. „ E könyv címe láttán a kevésbé tájékozott is jól tudja, hogy csak virtuálisan számolhatunk ‘56 Képtárával. (...) Az 1956-os forradalomnak még nincs különálló, önálló intézményként kezelt képtára” – írta. E hiány felszámolásának eszköze e kötet, amelyben a szerző az 1956. október 23-tól 1989. június 16-ig terjedő időszak képi megnyilatkozásait mutatja be „vázlatos gyorsjelentés” formájában. Sok darabja nyilvánosságra sem kerülhetett, hiszen rejtegették, eldugták, elzárták alkotóik vagy tulajdonosaik. Különösképpen érdekes fejezet az Erdélyiek és 1956 című. Ebbel kiderül, hogy az 1956-os forradalmat Budapesten átélő erdélyi alkotók művekben rögzítették élményeiket. Kós Károly naplót írt és önarcképet rajzolt, Kusztos Endre fontos eseményeket rögzített fotóin. Zsögödi Nagy Imre a forradalom több író-szereplőjének a portréját rajzolta meg, néhány szimbolikus erejű festménye (Madárijesztők I. 1957, Elvonuló vihar 1957, Vihar II. 1959) a forradalom emlékéből merített, ezt Sütő Andrásnak árulta el később. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola 1956-os diákgyűlése szervezői közül Balázs Imre festőszakos és Tirnován Ari-Vid szobrászhallgatót kirakatperben elítélték és börtönbe zárták. Abodi Nagy Béla, a kolozsvári főiskola akkori festő-tanszék vezetője Tárgyalás 1957 című kompozícióján jelenítette meg a művészhallgatók tárgyalását. Tirnován Ari-Vid 1964-ben készített egy Forradalmár című szobrot. Az erdélyi magyar képzőművészeti életből a nyugati országokba került képzőművészeknek a forradalomhoz való viszonyát jelenítették meg Balogh Zoltán szitanyomatai, Nagy Éva és Török Pál rajz-sorozatai, valamint Kazinczy János Antal festményei. /N. J. : 1956 a képzőművészetben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

Meggyalázták Kádár János síremlékét a budapesti Fiumei úti temetőben, a koporsót felfeszítették, a csontokat egy részét elvitték a tettesek. A munkásmozgalmi panteonra fekete festékkel felírták: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”. A sírrongálást az összes pártok elítélték. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Antifasiszta Liga, a Kádár János Baráti Kör, a Marx Károly Társaság, a Május 1. Társaság, a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyarországi Munkáspárt 2006 közös közleményben tiltakozott a sírrongálás ellen. Kádár János 1956 novemberétől több mint harminc éven át volt Magyarország első számú pártvezetője. Az MSZMP volt első titkára 1989. július 6-án halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket. /Meggyalázták Kádár János sírját. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 3./

A hatvanas-hetvenes évek székelyföldi művészeti élete, a háromközpontú tájegység (Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy) gyakorlatilag átvette Kolozsvártól az erdélyi magyar képzőművészet modernizációjának megvalósítását. Kolozsvár maradt ugyan a mérce, a „hiteles hely”, de az alkotómunka új színhelyeiről származtak az impulzusok, amelyek meghatározták a nemzedék szemléletét, képzőművészeti nyelvét, stíluseszményeit. Sövér Elek – Gaál Andrással, Márton Árpáddal, Plugor Sándorral, Sükösd Ferenccel, Simon Endrével, Forró Antallal és másokkal együtt – ennek a nemzedéknek az egyik legtehetségesebb tagjaként a székely festőiskola harmadik hullámát képviselte, írta Banner Zoltán művészettörténész. A székely festőiskola alapítóinak – Márton Ferencnek, Nagy Istvánnak és zsögödi Nagy Imrének – a küldetése ennek az eddig ismeretlen szépségű tájnak, az általa meghatározott életformának festői felfedezésében rejlett. A második nemzedék – Bordi András, Bene József, Incze István, Hervai Zoltán, Piskolti Gábor, Barabás István – ezt a küldetést folytatta. Ebbe a tevékenységbe kapcsolódott be a tanítványok serege, a népes harmadik nemzedék, amely visszatelepedett a szülőföldjére –kisebb-nagyobb művészeti központok, máig működő hálózatát hozta létre. Ők nyitottak ablakot a kortárs európai művészetben végbemenő változásokra. A gyergyóalfalvi Sövér Elek a részletben az Egészet sugallta. 70 éve, 1937. július 25-én született, 25 éve, 1982. május 7-én hunyt el Sövér Elek festőművész. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó a kettős évforduló alkalmából Sövér Elek-albumot jelentet meg, Banner írása ebből való. /Banner Zoltán: Láva és hamu. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 11./

A Gyergyóalfaluban 70 évvel ezelőtt született és Csíkszeredában 25 éve elhunyt Sövér Elek festőművészre emlékeztek kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent, visszaemlékező írásokat, valamit Sövér-képeket tartalmazó kötetet ismertetve művészettörténészek és képzőművészek idézték Sövér Elek emlékét. A Nagy István, Nagy Imre és Márton Ferenc alkotta székelyföldi festőiskola első nemzedékét leginkább követendőnek tekintő Sövér Eleket a képek költőjének és a szív portréfestőjének nevezte Bucur Nicolae művészettörténész. Itthon maradását és megmaradását hangsúlyozta Balázs József festőművész. Alkotásaiban a 60-as, 70-es évek művészeti törekvései is berezegnek, és sejtetik a különböző irányzatok beszűrődését – tette hozzá Banner Zoltán művészettörténész. Sövér táj-, portré- és életképei a Mikó-várban szeptemberig láthatók. /Sövér Elek-kiállítás és -kötet. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

A madéfalvi Olti Ágoston, a budapesti ELTE doktorandusz-hallgatója tavaly az államfő által létrehozott, kommunizmust vizsgáló Tismãneanu-bizottság szakértői csoportjának tagjaként kutatásokat folytatott a Román Kommunista Párt és az Állambiztonsági Szolgálat (CNSAS) levéltáraiban. A bukaresti levéltárak a kilencvenes években szinte hozzáférhetetlenek voltak a magyar kutatók számára. A 2000-es években történt egy elmozdulás, és bizonyos anyagok kutathatóvá váltak. Csak személyekről szóló dossziékat lehet kérni, és minden újabb dosszié áttanulmányozására heteket kell várni. Jó példa erre a katolikus egyház működése. Meg kell nézniük az összes, Márton Áron körül lévő pap vagy későbbi püspök anyagát, csak akkor lehetne látni, hogyan alakult az állam-egyház, állam-szekuritáté, állam-szekuritáté-egyház viszony. Ez nagyon időigényes munka, mert egy kérés leadásától, amíg választ kaptak a CNSAS-tól, minimum két hónap telt el, így nagyon kitolódik a kutatási idő. – A szekuritáté a saját besúgóin lemérte, hogy megbízhatóak vagy nem. Olti Ágoston úgy látja, hogy mindig csak besúgókról beszélnek, de a tisztekről nem szólnak. Senki nem beszél arról, hogy mi történt, miután a szekuritáté begyűjtötte az anyagokat: hogy azokat összegezték, elemezték, és kidolgoztak egy cselekvési tervet. Végül a harmadik, a cselekvési szint, hiszen ezeket az információkat azért gyűjtötték, hogy felhasználják. A szekuritáté azért tartott fenn egy hatalmas besúgói és tiszti hálózatot, hogy a társadalmat terror, ellenőrzés alatt tartsa. És a cselekvési terveket végrehajtották. A végrehajtás pedig rendkívül változatos, nagyon sokrétű lehetett, ezek közé tartozik a félreinformálás, bizonyos szervezetek befolyásolása, bizonyos személyek vakvágányra helyezése. Tudni kell, hogy a székelyföldi tisztek nem voltak románok, ők is a magyarság soraiból kerültek ki. A rendszeren belül egy elitet jelentettek. Léteztek fedett ügynökök is, akik gyárakba, szerkesztőségekbe kihelyezve, álcázva dolgoztak. Nagy Imre csíkszeredai festőművészt például hosszú időn keresztül figyelték, az ő dossziéjában egy egész értelmiségi csoportot megfigyeltek. Nagyon gazdag anyag található róla a dossziékban, amely még feldolgozásra vár. Ő nagyon jól tudta, hogy követik, lehallgatják, elviselte, és ennek megfelelően viselkedett. A hírneve és a festészete védettséget biztosított számára. – Éltek olyan papok, akik nem voltak ügynökök, besúgók, de mivel köztiszteletnek örvendő személyiségek voltak, próbálták lejáratni őket. Magyarán, a megpróbálták elhitetni, hogy az illető ügynök. Ennek ellentéte, amikor mártírkép van festve valakiről, akiről majd kiderül, hogy teljesen orcátlanul a környezetét besúgta, jelentette. /Daczó Katalin: Besúgók, tisztek, dossziék. Csíki Hírlap. /szekelyhon. ro, aug. 24./

Budán a Várban felavatták a Jobbik szervezte Magyar Gárda első ötvenhat tagját. A Magyar Antifasiszta Liga, a Fiatal Baloldal és a Nagy Imre Társaság szervezte ellentüntetésen halálosan megfenyegették a Magyar Nemzet egyik újságírónőjét. A Hír TV rejtett kamerás felvétele szerint Veres Gábor, Veres János pénzügyminiszter fia egy rendezvényen háromszázezer forint ,,védőpénzt” követelt egy érvényes engedéllyel rendelkező büféstől, s amikor a férfi megtagadta a pénz kifizetését, az In-kal őrző-védő szolgálat emberei vontak kordont a büfé köré, meggátolva az árusítást. Veres János pénzügyminiszter volt az, aki hamis adatokkal küldött az Európai Uniónak, írta Bogdán László. /Bogdán László: Magyar tükör. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./

A hetvenes évek második felében Rajnai Sándor volt a magyar nagykövet Bukarestben. Charles Gati a forradalomról szóló könyvében (Vesztett illúziók, 2006) vele is interjút készített. „1957-ben Rajnai [vezérőrnagyi rangban a Politikai Nyomozó Főosztály parancsnokhelyettese] vette át Romániában Nagy Imrét és társait, hozta őket bilincsben, szemükön sötét szemüveggel Budapestre. Felügyelte kihallgatásaikat, kapcsolatot tartott a KGB helyi ‘tanácsosaival’, és ő állította össze a vádak alapjául szolgáló forgatókönyvet. Ő volt a szovjet tömb országaiban lefolytatott utolsó véres kirakatper színpadi szerzője és rendezője is. ” – emlékeztetett Charles Gati. A Rajnaitól hallottak azonban annyira nem egyeztek az általa ismert tényekkel, hogy egy alkalommal azt mondta neki: válaszai a náci háborús bűnösök védekezésére emlékeztetnek, akik nem vállalták a felelősséget tetteikért. Rajnai arca meg sem rezdült, és semmivel sem árult el többet mint korábban. /Horváth Andor: A nagykövet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./

Barabás Miklóstól Nagy Imréig és Bordi Andrásig a jeles erdélyi festők és grafikusok zöme élt az akvarell nyújtotta lehetőségekkel. Fodor Nagy Éva a lehető legkiválóbb mester, Nagy Imre irányításával kezdte pályáját. Akvarell iránti elkötelezettsége megmaradt, sikerült kialakítania egyedi művészi világát. Klasszikus harmóniák elevenednek meg munkáin, ezekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők Kolozsváron, a Bulgakov Galériában. /Németh Júlia: Klasszikus harmóniák akvarellben, avagy a szépség apológiája. Fodor Nagy Éva kiállítása a Bulgakov Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

A sorok között: az 1956-os események romániai visszhangja címmel nyílt kiállítás Temesváron. A megnyitón részt vett Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ elnöke és Varga Andrea Bukarestben élő magyarországi történész, a kiállítás összeállítója, valamint Theodor Stanca és Caius Mutiu, az 1956-os temesvári diáklázadás súlyos börtönévekre ítélt vezetői. „A kiállítást mindazoknak a névtelen romániai hősöknek ajánlom, akik életüket és szabadságukat áldozták fel eszméikért” – mondta a megnyitón Varga Andrea, aki szerint megengedhetetlen, hogy egy uniós országban 17 évvel a rendszerváltás után még mindig nem rehabilitálták a román ellenállás hőseit, köztük az 1956-os elítélteket. A vándorkiállítást – mely Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Iasi-ban és Bukarestben is látható lesz – először Temesváron mutatják be. /Pataki Zoltán: Névtelen hősök ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./ A korabeli jegyzőkönyvekről, házkutatási parancsokról, bírósági végzésekről, újságcikkekről stb. készült másolatokból készült tárlat cellaszerűen felállított pannókon böngészhető (a Szoboszlay-pernek egy egész “zárka” jutott). A tárlat anyagát összeállító Varga Andrea budapesti származású, Bukarestben élő történész Nagy Imre snagovi fogva tartásáról két filmet is készített régebben. Csendes László, a Szecuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság elnöke közölte, a tíz temesvári kivégzett áldozatnak nincs sírhelye, emlékműve. Csendes elutasította azt, hogy a rehabilitáció szót használja. “Kérdezzék csak meg az ‘56-osokat: hallani sem akarják ezt a kifejezést, hiszen ők nem tettek semmi rosszat, törvénybe ütközőt. Ráadásul rossz emlékeket is ébreszt ez bennük, hiszen akkoriban is megmondták egyeseknek, hogy álljanak be a sorba, rehabilitálják őket. De nem tették, kiálltak igazuk mellett” – fogalmazott. /Pataky Lehel Zsolt: Figyelemfelkeltő vándorkiállítás az ‘56-os romániai eseményekről. = Nyugati Jelen (Arad).

Nemrég fejezte be a csíkzsögödi Nagy Imre /1893-1976/ festőművészről szóló dokumentumfilm forgatását Dékány István magyarországi szerkesztő-rendező. Szabó András, a Nagy Imre-gyűjtemény kezelője segítette munkáját. Most következik a kísérőszöveg véglegesítése, amit Nagy Imre Följegyzések című visszaemlékezése, levelei, naplójegyzetei alapján állít össze Dékány István. /Horváth István: A zsögödi fények írója. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17/

Budapesten az Operaházban október 22-én, a forradalom kitörésére emlékező díszelőadáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet. A Fidesz és a KDMP az Astoriához várja híveit. A beszédek elhangzása után az ünneplők a Terror Házához vonulnak. Október 22-én és 23-án a rendőrség szinte a fél Budapestet lezárja. Az állami megemlékezések mellett a Fidesz nagygyűlése miatt lesznek még komoly korlátozások. A forradalom kitörése évfordulójának napján teljesen körbezárják az Opera környékét, gyalogosan sem lehet arra közlekedni. A Fidesz békés, nyugodt megemlékezést akar. Beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, ‘56-os halálraítélt, Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis vezetője, a népszavazási kampány politikai felelőse, és Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Az ünnepi megemlékezéseket megelőzően Gyurcsány azt mondta: „Másképp ítéli meg a forradalmat egy túlélő hős, és másképp az, akinek lelőtték az édesapját. Másképp ítéli meg Kádár-népe Nagy Imre örökségét, és másképp viszonyul ehhez a modern baloldal”. Szerinte egy biztos: progresszív szocialista nem közösködik Kádárral. /Megemlékezések ‘56-ra – óvintézkedésekkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

Nagy Imréhez hasonlóan kiemelkedő figurája nincs a forradalomnak, nem is lehetett, mondta Ripp Zoltán budapesti baloldali történész az MTI-nek. 1956-ban a legfőbb cél közös volt, a szabad, független és demokratikus Magyarország megteremtése. Nagy Imre néhány nap leforgása alatt vált óvatos reformerből forradalmárrá, olyan politikussá, aki vállalja a nép követeléseinek képviseletét. A forradalmat támogató néptömegek számára közösen vállalható célok és vezetői alternatíva megjelenése is szükséges ahhoz, hogy forradalmat érleljen a radikális változások óhaja. Ezek a feltételek Magyarországon adottak voltak 1956 őszén. A forradalom induló programja az egyetemisták nevezetes pontjai voltak. /Hamary Dénes: Ötvenhatról – ma. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

Garda Dezső képviselő október 23-án felszólalt a parlamentben. 1956. október 23-án, amikor a budapesti magyar egyetemisták békés tüntetést szerveztek, senki sem gondolt arra, hogy megmozdulásukkal döntő módon hozzá fognak járulni a világ első kommunistaellenes forradalmának kitöréséhez, fejtette ki. A szovjet tankok október 24-i megjelenése sem félemlítette meg a forradalmárokat. Nagy Imre miniszterelnök bejelentette Magyarország kiválását a Varsói Szerződés tagállamai közül, és kinyilvánította az ország semlegességét. A szovjet hadsereg leverte a forradalmat, Kádár János ellenforradalmi kommunista kormánya a szovjet hadsereg segítségével került hatalomra november 4-én. A romániai értelmiségiek, tudósok és egyetemisták szolidaritást vállaltak a magyarországi forradalmárokkal. Romániában a bebörtönzöttek száma meghaladta a tízezret. Számos írót, tudóst, egyetemi tanárt és egyetemistát deportáltak és köteleztek kényszermunkára. A legtöbbet a romániai magyarság képviselői szenvedtek. Így a korabeli Magyar Autonóm Tartomány területén az 1956. október 26. és 1965. december 31. közötti időszakban több mint 1100 személy ellen indult bűnvádi eljárás. Korlátozták a romániai magyarság jogait, megszüntették a kolozsvári Bolyai Egyetemet, felszámolták a korlátozott önkormányzatisággal rendelkező Magyar Autonóm Tartományt. /Dr. B. Garda Dezső felszólalása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Október 23-án az öt közjogi méltóság koszorúzott Budapesten az Ötvenhatosok terén az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművénél: Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Utánuk két ötvenhatos elítélt, majd a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök két unokája koszorúzott. A Kossuth Lajos teret a rendőrség kordonokkal teljesen lezárta. A területre csak a meghívott vendégek és az akkreditált újságírók mehettek be. A kordonon kívülről mintegy 60 személy próbálta füttyszóval, a miniszterelnököt gyalázó bekiabálásokkal megzavarni a rendezvényt. Az október 22-e esti heves összecsapásokat követően, 23-ra helyreállt a rend a magyar fővárosban, de a készültség jelei még észlelhetők voltak, mindenfelé civil rendőrautók és járőrautók cirkáltak, ha csoportosulást láttak, igazoltattak. A tüntetők és a rendőrök előző délutáni, illetve éjszakai ütközete nyomán összesen öt sérültet, egy rendőrt, három újságírót és egy tüntetőt szállítottak kórházba. A rendőrök több személyt előállítottak, Egy fiatalembert több forrás szerint „a rendőrök irányából” lábon lőttek, a helyszínen egy orvos ellátta a sebét, majd a MÁV-kórházba szállították. A rendőr-főkapitányság azt állítja, nem használtak lőfegyvert. /Keddre helyreállt a rend a magyar fővárosban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Október 22-én este kilenc óra tájban a rendőrök kiszorították a tüntetők egy részét Budapesten a lezárt Operaház környékéről, ahol eközben tartott az október 23-ai ünnepi megemlékezés, s beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Mintegy kétezer tüntető indult a Magyar Önvédelmi Mozgalom Szabadság téri demonstrációjáról az Operaház felé. A Nagymező utcánál a rendőrök könnygázgránátot vetettek be a demonstrálók ellen. Sólyom László köztársasági elnök ünnepi beszédében kifejtette: „Az ötvenhatos forradalmat immár nem csupán a tizenhárom nap történeteként ismerhetjük meg, hanem az előző és az azt követő évtized itthoni és nemzetközi összefüggéseibe ágyazva. Megtudhattuk, hogy mily keveset számított egy kis nép szabadságharca a világpolitika sakktábláján. De felmérhettük szabadságharcunk szellemi hatását is, amely az egész világon megrendítette a kommunista ideológiát, és a magyar forradalom melletti kiállást a tisztesség mércéjévé tette. Ismertté vált az is, mennyire nem voltunk egyedül. Hogy mellettünk állt a határon túli magyarság, hogy mennyien szenvedtek Csehszlovákiában és a Szovjetunióban üldöztetést, súlyos börtönbüntetést forradalmunkkal való szolidaritásukért. Csak Romániában 20 halálos ítéletet, és – szinte hihetetlen – 14 ezer évnyi börtönt szabtak ki magyarokra ‘56 miatt. Az áldozatokra való emlékezés és a velük való szolidaritás is a tavalyi évfordulón teljesedett ki, és vált mindenki számára ‘56 történetének részévé. Kértük és kérjük a romániai elítéltek rehabilitálását. Itthon pedig nemcsak arra a több száz kivégzett mártírra emlékezünk, akiknek neve Nagy Imre újratemetésén egymás után hullt bele a tömeg csendjébe. ” /Tüntetők és rendőrök összecsapása az 1956-os évforduló előestéjén Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./