Határtalanul: kevés magyar diák jut el Székelyföldig
A Bethlen Gábor Alap által harmadik alkalommal kiírt Határtalanul programja nagy népszerűségnek örvend a magyarországi iskolák körében. Erdély listavezető a a határon túli területek között, ám ezen belül Székelyföldre már jóval kevesebb diákcsoport érkezik. Idegenvezetők, helyi szervezők, diákok beszélnek arról, hogy miért.
Sok iskola él a Határtalanul lehetőséggel, anyagilag ugyanis nagyon megéri a diákoknak a kirándulás, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja a gyerekek utaztatását és szállásdíját, a diákoknak csak az étkezést, a belépők árát, illetve a költőpénzt kell fedezni.
Erdély a legnépszerűbb, majd Felvidék, Délvidék következik a preferencialistán. A leginkább háttérbe szoruló helyszín Kárpátalja, egyrészt az útlevél-kötelezettség, másrészt a háborús helyzet miatt. Az idei, Kárpátaljára tervezett látogatások mind elmaradtak, a csoportokat átszervezték más területekre, számol be a programról a székelyföldi Sebestyén Zita, a magyarországi Talabor utazási iroda erdélyi referense.
Népszerű és hatékony a program
„Az iskolák többsége kihasználja ezt a lehetőséget, évről évre egyre többen vannak, megírják a pályázatokat és részt vesznek a programon, ezért idéntől a kormány is több pénzt szán erre. Első esztendőben alig öt csoportunk volt Erdélyben, két év alatt azonban megnégyszereződött ez a szám. Nagyon sok iskola szívesen foglalkoztat utazási irodákat, akik vállalják a teljes szervezést, mentesítve ez alól a pedagógusokat” – mondta Sebestyén Zita idegenvezető, aki éppen Székelyföld látványosságait mutatja be egy közel ötvenfős diákcsoportnak.
Az idegenvezető szerint a Határtalanul program hatékonysága évek múltán lesz mérhető. "Nagyon zsúfolt a program, nagyon sok helyszínt meglátogatunk, katonás a tempó, és egyértelmű, hogy nem tudnak mindent megjegyezni. De amikor a jelenlegi tizenévesből huszonéves lesz, akkor valószínű, hogy más értékrend szerint gondol majd ezekre a kirándulásokra és a magyarok lakta Kárpát-medencei területekre" – magyarázta.
Kevesen látogatják Székelyföldet
Erdély megtekintése sok iskola temérdek osztályánál ki lett pipálva, ám a statisztika azt mutatja, leginkább a határhoz közeli vidékeket járják be a magyarországi diákok, elsősorban Máramaros, Partium területeit: Nagyváradon át érkeznek be Erdélybe, majd Kolozsváron át és Déván keresztül Arad irányában utaznak haza.
Az idei program úgy alakult, hogy húszból csupán egy csoport érkezik Székelyföldre. Az idegenvezető szerint ennek oka elsősorban a távolság, a hosszabb utazás miatt, hiszen a több napos program több pénzt is igényel, azonban a gyerekek számára megengedett önrész stabil, nem lehet növelni az útvonal függvényében.
„Ha egy iskolának van egy talpraesett igazgatója, aki ismeri Székelyföldet, és tudja, hogy érdemes kikerülni idáig, akkor ő ragaszkodik hozzá, hogy ide jöjjenek a gyerekek. A többség azonban, akik nem tudják, mi van itt, megjárják az erdélyi kisebb utat és ezzel a program ki van pipálva” – mondta Sebestyén Zita.
Zsúfolt program, tele látnivalóval
A program nagyon kötött és zsúfolt, de az idegenvezető szerint teljesíteni kell, "ha törik ha szakad, ha esik, ha havaz". Történelmi, kulturális, földrajzi látványosságok együtt kapnak helyet a körútban.
A Székelyföld célpontú úton Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a kanonok-sor, a Szigligeti színház, a Saspalota, majd a Királyhágón keresztül Kolozsváron Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Házsongárdi temető látogatható. Ezt követi egy hosszú és kimerítő utazás Gyergyó vidékére, ahol olyan nevezetességeket csodálhatnak meg a diákok, mint a Gyilkostó, a Békás- szoros, a Madéfalvi veszedelem emlékműve, a Szent Anna tó, Mohos tőzegláp, Sóvidék, Parajd, Szováta, Udvarhely, Farkaslaka.
A hazafelé vezető út Marosvécsen visz át, ahol Wass Albert emlékhelye, Marosvásárhely látnivalói kapnak teret az utolsó napon. Mivel a látnivalók mellett az is fontos, hogy a magyarországi gyerekek itteniekkel találkozzanak, meglátogatták a Böjte Csaba által létrehozott gyergyószárhegyi gyerekotthont is.
Ha jó a szervezés, jó a látogatottság
Gyergyó vidékén a legkeresettebb helyszín Újfalu: a program indulása óta közel ezer diákot fogadtak itt: 2012-ben százan két iskolából, egy év múlva már 324-en öt iskolából érkeztek gyerekek és idénre is van már kétszáz jelentkező. A következő évre, amennyiben a pályázatok nyertesek lesznek, további 250-300 személyt várnak ide.
2011-ben a Határtalanul! program keretében két felhívás került meghirdetésre: a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között. Az elsőben a nappali tagozatos, alapfokú képzés hetedik évfolyamán tanuló magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútja került támogatásra, míg a nagyobbaknak szóló a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos, középfokú szakképzésben résztvevő diákok olyan együttműködését támogatta, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli magyar tannyelvű partnerintézmény együttes részvételével valósult meg.
A Határtalanul számokban
2012-ben 743-an nyújtottak be pályázatot, ebből 433 nyert támogatást. 465,3 millió Ft keretösszegből 30 millió Ft egyedi támogatás, 435,3 millió Ft pályázati konstrukció alapján nyújtott támogatás volt, ebből a pénzből 17 233 diák és 1 840 tanár utazását sikerült támogatni.
2012-ben a Bethlen Gábor Alap bizottságának döntése értelmében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek c. felhívás keretében 330 pályázat, az Együttműködés szakképző iskolák között felhívásban 65 pályázat, míg az Együttműködés gimnáziumok között felhívásban 38 pályázat nyert el támogatást. 2013-ban a 713 benyújtott pályázatból 393 nyert támogatást, 17 034 diák és 1 919 tanár utazását sikerült támogatni. maszol.ro

Hunyad megyei magyar napok
Közösségi majális és véndiák-találkozó
Nagyszerű hangulat uralkodott a Hunyad megyei magyarság körében május elsején. A hagyományos majálist ezúttal a magyar napok keretében töltötték együtt Déván és Vajdahunyadon egyaránt. Petrozsényban, pedig a Zsil-völgye történetéről szóló tervezett könyv vázlatát mutatták be a szerzők, András József professzor és Wersánszki Eduárd a Caritas felekezeti központban szervezett kulturális összejövetelen. Elvárásokat felülmúló népszerűség Szép tömeg gyűlt össze a dévai magyar ház udvarán a majálisra. Többen, mint ahányra a szervezők számítottak. Idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát a magyar napok nyitórendezvényén. A gyerekek számára a szombathelyi Bogikezek hagyományőrző csoport szervezett érdekes kézműves-foglalkozásokat, az ifjak, pedig jót fociztak. Eközben a szervezők három üstben főzték a finom gulyást, hiszen az nélkülözhetetlen kelléke bármilyen szabadtéri magyar szórakozásnak. Az egybegyűltek kíváncsian fogadkoztak, vajon melyik lesz a legfinomabb: a Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök által készített, a Lengyel családé, vagy netán a viccesen protestánsnak nevezett gulyás, azaz a bármilyen külső beleszólás ellen protestáló unitárius, református és katolikus szakácsmesterek babgulyása. Közben a közönség felszabadultan beszélgetett, sörözgetett, hallgatta a jó magyar zenét, vagy Winkler Gyula EP-képviselővel és a többi RMDSZ-es vezetővel beszélgetett. Mire a finom falatok elkészültek, megérkezett Petru Mărginean, Déva polgármestere. Semmiképpen sem akart lemaradni a magyar ízekről, noha azzal egy időben éppen a városvezetés által szervezett dévai napok zajlottak a főtéren, s ott is sok mindent főztek. A polgármester személyes magyar kötődése miatt vett részt a magyarság ünnepségén, anyai ági felmenői között budapesti magyar és bukovinai székely is akad, gyermekkora nagy részét Csernakeresztúron töltötte. Elmondta: mindig öröm számára részt venni a magyarok rendezvényein, nélkülük Déva egyszerűen elképzelhetetlen lenne. Isten áldja meg a magyarokat, fejezte be magyarul a polgármester. Pogocsán Ferdinánd az együttlét örömét és az összefogásba rejlő erőt említette rövid köszöntőjében, míg a kampányban lévő Winkler Gyula kitartást, erőt és egészséget kívánt az egybegyűlteknek, emlékeztetve őket, hogy összefogásra nemcsak szórakozáskor, hanem jövőbeli céljaink eléréséhez, azok politikai támogatottságához is szükség van. Mindhárom gulyás nagyszerűnek bizonyult, olyannyira, hogy repetára is sor került, a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők később negyedszer főztek gulyást, s az is elfogyott. Hasonlóképpen történt a Téglás iskola által készített miccsel, ott is dupla adagot kellett süssenek. A mulatozás tovább tartott, mint ahogy tervezték, s nem csupán a csernakeresztúri hagyományőrző néptáncegyüttes vagy a dévai Trio Forte koncertjének kiemelkedő sikere miatt. A szomszédos Vajdahunyadon is jól alakultak a dolgok, a szórakozás ott is nagyszerű volt, a gulyás finom, a szórakozás és a jókedv általános, a hangulatot pedig a csernátoni (Háromszék) néptáncegyüttes és Ábrahám Attila zenéje fokozta. Generációkat összekötő lánc Pénteken más jellegű volt a program, Vajdahunyadon a 6-os iskola magyar tagozatának 50. évfordulóját ünnepelték, felemelő hangulatú véndiák-találkozóval. Közel 300-an gyűltek össze a városi színházban helybéliek, de Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Magyarországra vagy Kanadába került egykori diákok is hazajöttek az ünnepségre. Nem bánták meg, boldogan és meghatódva vettek részt az ünnepségen. Egykori tanítóikat, tanáraikat fölállva, vastapssal díjazták, amikor a szervezők elismerő oklevéllel és virágcsokorral várták a színpadon. 1964-es megalakulása óta a vajdahunyadi magyar tagozaton közel 1600 diák végzett több mint 50 pedagógus áldozatos munkája következtében. Olyan lánc, amely összetartja a magyarságot, amelynek első szemét 1964-ben fonták, s azóta évről évre újabb láncszemmel gazdagodott. Ne hagyják elszakadni, a szülőktől kapott ajándékot, a magyar nyelvet adják tovább gyermekeiknek, üzente az ünneplő közönségnek Kiss Mihály, a magyar tagozatnak helyt adó Matei Corvin iskola – ahova jelenleg tartozik az egykori 6-os iskola – aligazgatója. Utánpótlás nélkül hiába erősödtek meg a szórványmagyarság intézményei, az 1989-es változás elhozta ugyan a szabadságot, de megcsappant a diáklétszám. Kezdetben az élet nagyon nehéz volt, a szülők mégis mindent megtettek, hogy anyanyelvű iskolába járassák gyermekeiket, hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében az 1968-ban Brassóból Vajdahunyadra került Fazakas Tibor művész, aki több mint 40 évig volt az iskola rajztanára, számos nemzedék osztályfőnöke. Meg is köszönte a vajdahunyadiaknak szeretetüket és befogadó-készségüket, emiatt eresztett gyökereket a kohászvárosban, noha eleinte még a Cenk alatti városba való visszatérést fontolgatta. Scheibert Irén nyugalmazott tanítónő örömmel köszöntötte egykori tanítványait, a magyarság melletti kitartásra buzdítva a fiatalabb nemzedékeket. „Nem az az erős, aki sosem esik el, hanem az, aki mindig feláll”, jegyezte meg diákjai vastapsa közepette a tanítónő. Kofity Magda több szerepben köszöntötte az ünneplőket: a rendezvény házigazdájaként, az RMPSZ Hunyad megyei elnökeként, az 1964-es becsengetés első osztályos diákja- és jelenlegi tanáraként, valamint két volt diák édesanyjaként. Balogh-Botár Csaba, a dévai Téglás líceum aligazgatója a vajdahunyadiak hozzájárulását köszönte meg a dévai középiskola eddigi haladásához, illetve folytatásának reményét fejezte ki, miközben a vajdahunyadi magyar tagozat 7.-es és 8.-os diákja két színdarabbal jellemezték a magyar iskolát: a komikus jelenet az iskolai barátságokat, csínytevéseket, a Gherghina Rozália tanárnő által betanított Március 15. darabbal pedig a nemzet iránti elkötelezettséget. Olyan elkötelezettséget, mely nemcsak az együttlét örömét bizonyítja, hanem azt is, hogy bár számban a Hunyad megyei magyarság szórvány, lélekben viszont nem, ahogy a magyar napok megyei főszervezője, Takács Aranka – az iskola egykori diákja és tanára – megjegyezte.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Ujjongó tömeg, felhőtlen buli – KMDSZ Diáknapok
Talán Mátyás király sem kapott még egyszerre annyi figyelmet és tiszteletet, mint tegnap, a diáknapok nyitóbuliján. Nem véletlenül választottam a buli szót, hiszen a rendezvénysorozat valamennyi eseményére ez a legjellemzőbb: mert a diáknapok a négy napig tartó banzáj, a főtéri gyülekezés pedig az ennek kezdetét jelző füttyszó.
Minden bizonnyal azért volt akkora hangzavar, hogy mindenki tudtára adják: a következő napok nem a csendről és a nyugalomról szólnak majd. A helyszínre jóval a kezdés előtt érkeztek a csapatok, az ujjongó tömeg hangját pedig még a dobok és harsonák sem tudták überelni, hanem egymást erősítve változtatták át Mátyás udvarát Kolozsvár legzajosabb és legélőbb helyévé. Az üdvrivalgás a beszédek közben sem hagyott alább, pedig jó lett volna hallani, hogy a csapatok alkotják Kolozsvár savát-borsát, s nélkülük unalmas lenne a város. Szabadság (Kolozsvár)

Az önálló Erdély történelmét igazoló térképek
A Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása
A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás.
A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának.
A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető.
Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő.
A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép.
A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt".
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Székely zászló és Mátyás király Strasbourgban
Európa országaiból érkező fiatalokkal népesült be a hétvégén a strasbourgi Európai Parlament épülete. Az Európai Ifjúsági Fórum által szervezett, European Youth Event (EYE 2014) nevet viselő ifjúsági találkozóra Erdélyből, Székelyföldről is érkeztek fiatalok a Magyar Ifjúsági Értekezlet révén, akik többek közt a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa elnevezésű projektet népszerűsítették. Ugyanakkor a Minta Ifjúsági Szervezet a székelyföldi autonómiatörekvést vitte el a rendezvényre.
Több napon keresztül nagy volt a nyüzsgés Strasbourgban, Európa fővárosában az Európai Parlament épületében. A több országból érkezett fiatalok a pénteki megnyitót követően „birtokukba” vették az EP épületét: keresztül-kasul járták annak folyosóit, szárnyait, és különböző témájú előadásokon, fórumokon, kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt, az EU-t és a fiatalokat érintő témákban. A beszélgetések során a témákhoz hozzászóló fiatalok részéről észrevételek, bírálatok is megfogalmazódtak az EU-ra és az Európai Parlamentre vonatkozóan, amelyre a fórumok meghívottai reagáltak, nagy általánosságban hárítva a számonkérést, felelősségre vonást.
A rendezvényen résztvevő, különböző országokból érkező fiatalok a YO! Fest névre keresztelt, a parlament épülete előtt felépült „falu” sátraiban különböző nézeteket, ügyeket képviseltek, projekteket, programokat mutattak be. A MIÉRT tagszervezetei mellett, akik a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa elnevezésű projektet mutatták be, a Minta ifjúsági szervezet is képviseltette magát, elhozva a székelység autonómiaigényét is az európai fiatalok számára, amelyet szórólapok segítségével népszerűsítettek a parlament épülete előtt. Mint elmondták, amellett, hogy eleget tettek az Európai Ifjúsági Fórum meghívásának, fontosnak tartották, hogy ezen az eseményen is hangsúlyozzák a székelység autonómiaigényét, mivel ez a kérdés nem kap elég nagy figyelmet a nemzetközi sajtóban, fórumokon, emiatt pedig más országok fiataljaihoz sem jut el az üzenete. Lőrincz Árpád, az autonómiapárti ifjúsági egyesület Hargita megyei elnöke elmondta, hogy spanyolországi, katalán kisebbségű fiatalokkal is találkoztak a programon, akikkel rövid beszélgetést folytattak az autonómiatörekvésekről. Rajtuk kívül spanyolországi baszk fiatalok is jelen voltak a találkozón: a parlament előtt egy baszk zászlót ábrázoló aszfaltrajz és alatta az Independentzia! (Függetlenséget!) felirat árulkodott az ottjártukról.
Az általunk megkérdezett bolgár Veselina Valcheva elmondta, magyarországi és erdélyi magyar ismerősei révén hallott már a székelység autonómiaigényéről, de ennek részleteiről nem sokat tud. Szerinte bármilyen demokratikus országban élő kisebbségnek joga van ahhoz, hogy az anyanyelvén intézhesse az ügyeit, saját nemzeti jelképei legyenek, és ne nyomja el a többségi nemzet. Kifejtette: ő messzemenően támogatni tudja a kisebbségben élő nemzetrészek autonómiatörekvéseit. „Azért nem ismeretlen számomra az autonómia-kérdés fogalma, mert Európa-szerte nagyon sok országban találkozhatunk vele. A Bulgária déli részén élő török kisebbség is autonómiát szeretne, én azt is támogatom” – fejtette ki.
„Nem hallottam még arról, hogy egy Romániában élő kisebbség autonómiát szeretne. Igazából Romániáról is nagyon keveset tudok, mivel még soha nem jártam Kelet-Európában – mondta el portálunknak a németországi Suzanne. Szerinte sokan azért nem hallottak még az erdélyiekről, vagy a székelyekről, mivel a nemzetközi sajtóban nem kapnak teret a törekvéseik. Egy másik fiatal, az egyesült királyságbeli Richard is hasonlóan vélekedik: mint mondta, náluk már mindenki hallott a románokról, a bevándorlás és az azt övező politikai csörte miatt, azonban a kisebbségben élő székelységről nem tudnak. Szerinte az autonómiaigényt minél szélesebb körben, nemzetközi fórumokon is népszerűsíteni kellene, ahhoz, hogy eredményes legyen.
Az egyik kerekasztal-beszélgetés során többször is elhangzott, hogy egy adott országnak, népnek magának kell megoldania a problémáit, ami sokszor nem az Európai Unió, vagy a nemzetközi fórumok feladata. Erre reagálva egy francia fiatal úgy vélekedett, hogy egy ilyen ügyben, mint az autonómia kivívása, az EU és a nemzetközi döntéshozók segítsége nélkül nem történhet meg. Elmondta: szerinte az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kellene fordítania a kisebbségek helyzetére, védelmére.
Az ifjúsági találkozó záró rendezvényén Doris Pack, német EP-képviselő válaszolt a fiatalok által felvetett kérdésekre, témákra. Egy romániai lány a fejetlen erdőkitermelés és fakivágások ellen emelte fel a szavát, kérve, hogy az EU is tegyen lépéseket az átláthatatlan erdőirtások megfékezése ellen. Több fiatal is beszélt arról, hogy szerintük sok esetben szemléletváltásra lenne szükség az európai politikában, ezért lenne szükség a fiatalok meglátásaira, és arra, hogy a fiatal korosztály is beleszólhasson a politikába. Javaslatok hangzottak el azzal kapcsolatosan is, hogy a digitális forradalom hozadékait is jobban ki kellene használni a kommunikációban, hogy az európai parlamentben folyó döntések a fiatalokhoz is átláthatóan eljuthassanak. Volt aki azt nehezményezte, hogy mivel többek között José Manuel Barosso, az Európai Bizottság elnöke és Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke sem voltak jelen a találkozón, ezért a fiatalok kérései, meglátásai süket fülekre találnak, mivel nem biztos, hogy eljutnak hozzájuk a megfogalmazott felvetések. Doris Pack végszóként elmondta: a fiataloknak is tenniük, dolgozniuk kell azért, hogy a közösségükben, egy adott probléma, helyzet terítékre kerüljön, és megoldódjon.
Tamás Attila. Székelyhon.ro

Egység a kultúrában – Elkezdődött a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Több száz ember jelenlétében nyitották meg hivatalosan csütörtök délután a 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, ezúttal a Bánffy-palota udvarán. A tavaly a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásár helyszínváltozásának fő oka, hogy a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódnak, így a standokat az impozáns főtéri ingatlan udvarán állították fel.
A Kolozsvár Társaság idei díját az IDEA nyomda érdemelte ki, mivel az ő kezdeményezésükre idén sikeresen beindult a nyomdászképzés a Báthory István Gimnáziumban. Az IDEA képviseletében az elismerést lapunk munkatársa, Könczey Elemér vette át Kántor Lajostól, a társaság elnökétől.
A megnyitón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a művelődésügyi minisztérium vezetője arról beszélt, hogy „nemcsak az létezik, ami megtalálható az interneten, ám a digitális technológia nem ellensége a könyveknek, a kettő megfér egymás mellett”.
Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke elmondta: öt éve vetődött fel, hogy a budapesti rendezvényhez határon túli helyszínt is kapcsoljanak, mára egyébként már mintegy 50 magyarországi vidéki helyszínen ünneplik meg az eseményt.
„Az igazi kultúra nem szakadhat táborokra” – fogalmazott Markó Béla költő, szenátor példaként pedig a 140 éve született Bánffy mellett Dsida Jenőt és Apáczai Csere Jánost említette, akiknek nagyságáról szerinte minden erdélyi magyar ugyanúgy elismerően vélekedik szekértáboroktól függetlenül.
Az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel lesz, aki pénteken délután négy órakor lép fel a Bánffy-palota udvarán lévő színpadon, de a „fiatalítás” jegyében a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is fellépnek ugyanott.
A számos könyvbemutató, közönségtalálkozó mellett koncertekre is sor kerül, fellép többek között a Magashegyi Underground és Ágnes Vanilla.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Versgyűjtemények hangzó csodái
Számos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten.
A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget.
A nátha mint ihletforrás
A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon.
A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott.
A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha.
A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel.
Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg.
Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege”
Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be.
A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében.
Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel.
Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól.
Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos.
Visszatérő motívumok és traumák
Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan.
Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik.
Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély.
Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra.
Egy alien „filmversei”
A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén.
Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta.
A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté.
A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”.
Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során.
Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban.
Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Sipos Zoltán
CSAK LEGENDA?
Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III.
A Jobbik területi szervezetei nem túl aktívak, a Székely Gárda a megszűnés szélén billeg, Csibi Barna Kárpátaljára költözött.
Nem kis port kavart a Jobbik erdélyi terjeszkedésével. De mint utólag kiderült, az EP-képviselői irodák sok vizet nem zavartak, a területi szervezetek pedig folyamatosan emberhiánnyal küszködnek. Cikksorozatunk harmadik részében a Jobbik erdélyi tagszervezete mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is, mely „inkább csak legenda”.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Határon túlról kevesebb, mint 3 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon a Jobbik, annak ellenére, hogy ez az egyedüli magyarországi párt, mely Erdélyben tagszervezetekkel rendelkezik. A terjeszkedés néhány éve indult. Szegedi Csanád 2010-ben nyitott EP-képviselői irodát Marosvásárhelyen, majd 2011-ben Szatmárnémetiben. Akkoriban a Magyar Polgári Párt fele tettek gesztusokat: a szatmári irodát Jánosi Annától, az MPP Szatmár megyei alelnökétől bérelték, az ideiglenes irodavezető pedig az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lett. A megnyitón Szegedi kijelentette, a Jobbik stratégiai partnerségre törekszik a Magyar Polgári Párttal.
Erdélyben sok vizet nem zavartak
Az irodák azonban sok vizet nem zavartak. A kezdeti felhördülés után nagy lett a csend az irodák körül. Hírértékű esemény itt nem történt, talán azt leszámítva, hogy a marosvásárhelyi irodavezető, egyben a városbeli Jobbik Baráti Kör elnöke, Vitus Örs 2011-ben a párt vezetésével való nézeteltérésekre hivatkozva lemondott. Úgy tudjuk, Szegedi Csanádnak párton belül szemére is hányták, hogy Erdélyben nem csinált semmit.
2012 nyarától, Szegedi Csanád jobbikos tisztségeiről való lemondásával az irodák végképp jelentőségüket vesztették. A marosvásárhelyi iroda sorsáról nem tudunk semmit, a szatmárnémeti, Hám János utcai iroda azonban ma is létezik: az orosz kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolt Kovács Béla vette azt át Szegeditől. Szatmártól nem messze, a kárpátaljai Beregszászon amúgy szintén van irodája Kovácsnak.
Alulról is építkeznek
Ezzel párhuzamosan a Jobbik alulról is elkezdett építkezni Erdélyben: összesen nyolc megyében jöttek létre fiókszervezetek.
A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek nem irodák, hanem néhány tucat párttagból álló kis alapszervezetek. Egy központi iroda hangolja össze az erdélyi szervezetek munkáját, mely 2014. januárjában nyílt Székelyudvarhelyen.
Személyes kapcsolatok
Akár a többi szervezet esetében, itt is a személyes jó viszonyok határozzák meg a pontszerű együttműködéseket. Úgy tudjuk, az erdélyi HVIM-mel jó a viszony, az EMI viszont kevésbé a helyi szervezetekkel, inkább a Jobbik országos vezetőségével van szoros kapcsolatban.
Valószínűleg ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Szávay István a nagyváradi EMI-székházban tartott sajtótájékoztatót: az EMI elnöke szerint itt egyszerű baráti szívességről volt szó, az EMI nem járul hozzá erdélyi pártépítéshez. A Jobbik ifjúsági tagozata ugyanakkor az EMNP ifjúsági szervezetével, a Mintával is jó kapcsolatot ápol.
Mindennek ellenére azonban a Jobbik Erdélyben távol áll attól, hogy magyarországi mintára integrálni tudjon különféle szubkultúrákat, és így számottevő mozgalommá nője ki magát – kommentált megkeresésünkre egy szociológus.
Emberhiány a legnagyobb probléma
Egy másik radikális szervezet vezetője szerint az emberhiány a Jobbik építkezésének a legnagyobb nehézsége. Minden szervezet figyeli, keresi a fiatal tehetségeket, próbálja őket saját holdudvarában tudni. Mivel az erdélyi „piac” telített, nulláról csakis a már létező szervezetek aktivistáinak az elcsábításával lehet ütőképes csapatot létrehozni. A Jobbik azonban nem rendelkezik olyan vonzó, Erdély-specifikus üzenettel, mely ezt lehetővé tenné – állítja forrásunk, aki szerint a jelenlegi jobbikosok szervezői kapacitása nagyon alacsony.
Budapest fele való információközvetítés
A Budapest fele való információközvetítésben látja az erdélyi Jobbik-alapszervezetek legfőbb feladatát Erdély Béla, a Jobbik kolozsvári fiókszervezetének elnöke. Elmondása szerint egyik alapvető tevékenységük az, hogy jelentéseket készítenek az erdélyi magyarok problémáiról, és azokat elküldik a budapesti központnak. Ezek az információk aztán segítik a Jobbikot megérteni az erdélyi helyzetet.
Bár a Jobbik Romániában nem rendelkezik jogi személyiséggel, az alapszervezetek ugyanúgy működnek, mint bármelyik magyarországi Jobbik-alapszervezet. A tagfelvétel, toborzás is hasonló feltételekkel működik, az erdélyi tagok száma valamivel több, mint 300.
Mivel a Jobbik nem honorációs alapon építkezik, az alapszervezetek költségvetési támogatásban nem részesülnek. Elvileg a területi szervezetek elnökei sem kapnak pénzt munkájukért, bár létezik egy szervezői keret.
Nincs is feltétlenül szükség sok pénzre: az erdélyi jobbikos rendezvények kis költségvetésűek, megemlékezésre, évfordulóra, koszorúzásra akár a tagok is össze tudnak pótolni – mondta Erdély Béla.
Nagyobb szabású rendezvény megszervezésére viszont lehet pályázni. A közelmúltban a HVIM-mel közösen megszervezett Mátyás Király Hagyományőrző Napok támogatói között például ott van a Jobbik által alapított Gyarapodó Magyarországért Alapítvány.
A történész végzettségű Erdély szerint ugyanakkor a Jobbik választási eredményei egyáltalán nem érintették a fiókszervezetek működését. A szavazatokat illető számszerű elvárások nem is voltak megfogalmazva a Jobbik központi vezetősége részéről.
A Székely Gárda
Vagy feloszlott már, vagy pedig a megszűnés határán van az erdélyi magyar radikális szervezetek leghírhedtebbje, a Székely Gárda (teljes neve: Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza). „A Székely Gárda inkább csak legenda” – jegyezte meg egy interjúalanyunk nevetve.
Vezetőjét, Mikola Bélát márciusban kommandósok toloncolták ki az országból, miután öt évre nemkívánatos személlyé lett nyilvánítva. Ugyanakkor legismertebb aktivistájuk, a csíkszeredai Csibi Barna tavaly barátnőjéhez költözött Kárpátaljára. Úgy tudjuk, egy további gárdista külföldön vendégmunkáskodik.
A Székely Gárda, illetve név szerint Csibi Barna számos, nagy feltűnést keltő akció kezdeményezője: például Dávid-csillagot festettek egy áruház bejárata elé.
Csibi hosszú időn át rendszeresen blogolt (internetes naplója részletesen dokumentálja a Székely Gárda működését és pereit), sőt, elmondása szerint a hírhedt szélsőjobbos kuruc.info-nak is küldött cikkeket, a központi, szerkesztőségi e-mail címre.
Csibi Barna akkor vált országosan ismertté, amikor 2011. március 14-én Csíkszereda központjában „elítélt”, majd felakasztott egy Avram Iancut szimbolizáló szalmamábot.
Vagy teljesen hülye, vagy beépített ember
Csibi Barna vagy teljesen hülye, vagy beépített ember, akinek a célja lejáratni mindenkit – mondta egyik, Csibit ismerő interjúalanyunk. Más beszélgetésekből az derült ki, hogy Csibi összeférhetetlen, kezelhetetlen figura, aki gyakorlatilag az összes, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezetben megfordult már, és akit viselt ügyei miatt ma már sehol nem látnak szívesen.
„Ha lehet többet csinálni, miért csináljuk a semmit?” – kommentálta saját pályáját Csibi. A beszélgetés során értésünkre adta, hogy az EMI-s szerepvállalása azért ért véget, mert túl sok munkával járt.
A HVIM-mel viszont ideológiai különbségek miatt ment össze. A Vármegyések – szerinte tévesen – az autonomista vonalat képviselik, míg Csibi álláspontja az, hogy a székelyek önálló népként kell meghatározzák saját magukat, csakis így lehet joguk a saját államhoz.
Végül a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja félig-meddig hivatalosan, de befogadta a „kemény, székely legényekből álló” szakaszát.
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának a romániai jogi személyiségként való bejegyzése azonban kudarcot vallott (a jogi hercehurcáról bőséges anyag Csibi blogján), így az erdélyi sajtóban többször hivatkozott Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület valójában soha nem létezett.
Az Avram Iancu-akasztás Csibi Barna pénzügyőri karrierjét is derékba törte. Az országos felháborodás hatására Csibit a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságról Abrudbányára, Avram Iancu szülővárosába helyezték át. Ott viszont tüntetők fogadták, akik azt kérték, nyilvánítsák nemkívánatos személlyé. Az Országos Adóhatóság erre Bukarestbe rendelte, ahol viszont Steaua szurkolók várták. Csibi nem jelent meg új munkahelyén, így kirúgták.
Beszélgetésünk során Csibi arról panaszkodott, élete teljesen ellehetetlenült Romániában politikai szerepvállalása miatt. Kis, pólókat, kitűzőket és más radikális emléktárgyakat forgalmazó boltjára, a Hunnia Serv SRL-re látványosan rászálltak a hatóságok: „nem tehetem meg, hogy illegálisan csináljak bármit is” – fogalmazott.
A Székely Gárda elleni, illetve a szervezet által indított perek pénzügyileg teljesen felőrölték, akkor is, ha Csibi saját maga látta el a képviseletet. A volt aktivista szerint sosem volt szervezetüknek támogatója, az egész „no budget” alapon működött. Felírjuk egy kartonra, hogy „Székelyföld nem Románia!”, ha az üzenet ütős, akkor működik, ehhez nem kell pénz – mondta. Trandindex.ro

Minden eddiginél többen zarándokoltak el az Ezer éves határra
Hetedik alkalommal vitték utasaikat a magyarországi zarándokvonatok az Erdély és Moldva határán lévő Gyimesbükkre. Az ezer éves határ Pünkösd vasárnapján idén is zarándokhellyé vált – székelyföldi településekről és az anyaországból is nagyon sokan érkeztek.
Idén négy különvonat hozta a magyar zarándokokat a Csíksomlyói búcsú után Gyimesbükkre. Az állomáson Deáky András tanár, a pünkösdi gyimesbükki zarándoklat egyik ötletgazdája fogadta az érkezőket a polgármesterrel és a helyi hagyományőrző csoporttal együtt.
A zarándokvonatok utasai és az autóval érkezők is a térség legrégebbi templomához, a Kontumáci kápolnához vonultak. A szabadtéri színpadon a 250 évvel ezelőtti madéfalvi veszedelem idején menekülők leszármazottjait képviselők, a gyimesi és a moldvai csángók is tartottak előadást, majd – a szintén zarándokvonattal érkező – Sebő Együttes koncertezett.
A szabadtéri oltárnál tartott pünkösdi szentmisén Salamon József plébános azt mondta: Nagy öröm ennyi emberrel együtt ünnepelni, lélekben egynek lenni. Beszédében a gyimesiek jeles példaképeire, Márton Áron püspökre, a madéfalvi veszedelem menekültjeit segítő Zöld Péter plébánosra és a templomépíttető Dani Gergely plébánosra emlékezett.
Az ünnepség végén a zarándokvonatok Gábor Áron és a Mátyás király emlékére díszített mozdonyai az ezer éves határra vonultak fel, Magyarország egykor legkeletibb vasúti őrházához, amely hét éve vasúti múzeumnak ad otthont.
hirado.hu. Erdély.ma

A Százszorszép évadzáró előadása
Az igazság ismét győzött!
Pünkösdvasárnap délutánján zsúfolásig megtelt Aradon a Minorita Kultúrház nagyterme: szülök, nagyszülők, rokonok, ismerősök, barátok, tanárok és amúgy semleges érdeklődők voltak kíváncsiak arra, miként zárja idei évadját a Kölcsey Diákszínpad Százszorszép csoportja. Nos, senki sem csalódott, az előadás végig lekötötte a közönség figyelmét, olyannyira, hogy a végén hosszan tartó vastapssal köszönték meg a csoportvezető-rendező Ujj Ágnes tanárnő munkáját és a gyerekek teljesítményét.
Az évadzárón a Kölcsey Diákszínpad gyerekcsoportja két darabot mutatott be: a Mátyás király udvari bolondja című az igazságos király mondáira alapult, míg a Lemondott a bíró című Bede Olga meséjét állította színre sok-sok játékos ötlettel. A lényeg: végül az igazság ismét győzött!
Ám ezúttal ez az állítás mindenképpen többértelmű. Ugyanis nemcsak a mesék üzenetére vonatkozik, hanem arra is, hogy a lelkes, becsületes, szeretettel övezett munkának igenis megvan az eredménye. És most nyilván a Százszorszép csoport előadásáról van szó, amelynek előzményeiről Ujj Ágnes már elöljáróban elmondta, minden nehézség ellenére mennyi támogatásban volt része kollégák, szülők, sőt viszonylag kívülállók részéről is.
A tavalyi évadzárón Ujj Ágnes – saját bevallása szerint – kissé könnyelmű ígéretet tett a folytatásra, most is tett egy hasonló ígéretet: még legalább egy évig folytatná, ugyanis most lesz 50 éve, hogy gyerekekkel foglalkozik...
Az előadást záró vastaps közepette virágkosárral köszönték meg a csoport tagjai Ági néni munkáját, aki gyorsan eltűnt a színpadról, a gyanú szerint könnyeit titkolva!
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja nyilvánosan köszönte meg Ujj Ágnes áldozatos és szeretetteljes munkáját, és reményét fejezte ki, hogy a lelkes gyerekcsoport „kiöregedő” tagjai közül minél többen sikeresen beilleszkednek majd a Kölcsey Diákszínpad társulatába.
Az évadzáró élőadást – immár hagyományosan – megismétlik, elsősorban a kisiskolások számára, 2014. június 16-án, hétfőn 11 órai kezdettel a Minorita Kultúrház nagytermében.
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)

Díj mint isteni gondviselés
A Magyar Művészetért Díjrendszer 33. gáláján díjazzák többek közt Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznőt is. A nemrégiben a Versünnep döntőjében a legjobbak között végzett színésznő Ex Libris-díjat kap pénteken, ugyanakkor tüntetik ki többek közt Böjte atyát is, aki Mátyás király-díjjal lesz gazdagabb.
Az Ex Libris-díj a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozik, amelyet 1987-ben alapítottak, majd fokozatosan különféle díjakkal bővítettek. A díjat Gubcsi Lajos alapította 2009-ben a világ magyarsága színe-javának, elismerésül történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájáért, az új nemzedékek neveléséért, kiemelkedő személyeknek és erős közösségeknek egyaránt. Az alapító mottója szerint a díj eljut oda is, ahova már csak a madár jár. Az Ex Libris-díjat egyaránt adományozzák világhírű zenésznek és építésznek, olimpiai bajnoknak és egyházi közösségnek, falusi tanítónak és történelmi jelentőséget hordozó várnak, táncosoknak és gimnáziumoknak az Úz-völgyétől a Csendes-óceánig.
Előadóművészetből jeleskedik
A Magyar Művészetért Díjrendszer 33. gáláját Budapesten tartják június 13-án, akkor adják át többek közt a Mátyás király-díjat, a Zrínyi Ilona-, az Árpád fejedelem-, valamint a Petőfi Sándor-díjat, a Magyar Művészetért 2014-es kitüntetettjei is akkor kapják meg díjukat, és összesen tizenhat Ex Libris-díj is gazdára talál.
Ezek között van Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznő is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Csíki Hajnal Magyarkirályfalván született 1981-ben, Székelyudvarhelyen tanult a Benedek Elek Tanítóképzőben, majd Marosvásárhelyen végzett a színművészeti egyetemen. Kiemelkedő előadóművészetéről tanúskodik a Hervay Gizella verseiből összeállított műsora, a Vigyázó, benne is különös erővel a költőnő verse tragikus sorsú férjéhez: „Az utolsó levél Szilágyi Domokoshoz”. Idén áprilisban Budapesten, a Versünnep döntőjében a legjobbak között végzett a színésznő: a költészet napján a magyarok által lakott területek 12 legjobb előadóművésze csillogott.
Lehetetlen körülmények közt
Az Ex Libris-díjat a Magyar Művészetért június 13-ai gáláján veszi át Csíki Hajnal is. „Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt érzi, hogy a körülmények teljesen ellehetetlenítik a létét, és legszívesebben ő maga is feladná a harcot. És ekkor lép közbe az isteni gondviselés. Én ezt a díjat annak tulajdonítom” – mondja a fiatal színésznő, aki már csak azért is nagy megtiszteltetésnek érzi a díját, mert ugyanakkor tüntetik ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetest is. A gyermekmentő munkájáról híres Csaba testvér Mátyás király-díjban részesül, mert mint valamikor nagy királyunk, ő is „álruhában jár és birodalmat épít”.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Ragyog a mindenség: líra, grafika és zene találkozása
Beszélgetés Tőzsér Lászlóval, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó vezetőjével
A vers, a rajz és a zene közös találkahelyére vezeti el az érdeklődőket a csíkszeredai Gutenberg Kiadó Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiája, amelyet rendhagyó módon, a kötethez társuló cédé bemutatásával ajánlanak kicsik és nagyok figyelmébe ezekben a napokban, Kolozsvár után Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön is. Hétfőn este a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében koncertezett a Kaláka együttes, amelynek tolmácsolásában régebbi slágerek – Fakatona, A nandu, Ukulele stb. – is felcsendültek a kiadványban szereplő versek mellett. A hangulatos műsor után az emeleti előcsarnokban dedikáltak a zenészek, valamint az antológia összeállításában szerepet vállaló költők, illusztrátorok közül is jó néhányan, ekkor beszélgettünk az ötletgazdával, Tőzsér László kiadóvezetővel.
– Mintha egy nagy családdal találkozna, olyan érzése támadhat az embernek, ha fellapozza a 24 költő, 14 illusztrátor és a négy zenész – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs – munkáját dicsérő kötetet. Hogyan indult a projekt?
– Körülbelül három éve kezdtünk ábrándozni: éppen a Mátyás királyról szóló köteteinket mutattuk be Kolozsváron, a Mátyás király szülőházában, hazafele pedig, Makkai Kingával beszélgetve szó esett arról, hogy szükség lenne egy színvonalas antológiára. Már akkor elterveztük, hogy tematikus fejezetekbe gyűjtjük a verseket, és nagyjából a szerzőket is kiválasztottuk, majd Makkai Kinga gyűjtötte össze a verseket. Az erdélyi lírából akár minden héten válogathatnánk egy kötetrevalót, annyira gazdag a rendelkezésre álló anyag, szempont volt viszont, hogy ez a mostani gyűjtemény egyedi legyen, próbáljunk úgy eljárni, hogy ezenfelül még valamilyen értéket tudjunk hozzárendelni. Eldöntöttük tehát, hogy a líra mellé a grafikát és a muzsikát is társítjuk, hogy egy nagy találkozás legyen ez az antológia. Eleinte még egyetlen grafikusra gondoltunk, de menetközben kiderült, hogy rettenetesen sok időbe telne egy személy számára, hogy 230 oldalt illusztráljon; így jött az ötlet, hogy ha már versantológiáról van szó, akkor alkossuk meg az erdélyi illusztrátorok gyűjteményét. Véleményem szerint sikeresen megvalósultak az elképzeléseink, hiszen 14 erdélyi grafikus mutathatta meg a stílusát a 24 erdélyi költő mellett, és a Kaláka együttessel lett teljes a kép. Annak ellenére, hogy a bemutatón nem volt jelen az összes szerző és grafikus, itt, Kolozsváron éreztem azt, hogy egy nagy család gyűlt össze, meghatározó élmény ez számomra. Szabadság (Kolozsvár)

Hírsaláta
KOLOZSVÁR KÉRI A MÁTYÁS-HÁZAT. Átvenné Mátyás király szülőházát a képzőművészeti egyetemtől a kolozsvári önkormányzat, az épülettel az idegenforgalmi kínálatot bővítené a 2021-es Európa kulturális fővárosa címre pályázó városvezetés. Mátyás király szülőháza Kolozsvár legrégebbi emeletes háza, az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdonában állt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet. 1443. február 23-án – az emléktábla felirata szerint március 27-én – itt született Hunyadi Mátyás.
BÖRTÖNBE SZÁLLÍTOTTÁK CSIBI ISTVÁNT. Büntetése végrehajtása érdekében előállította és a csíkszeredai börtönbe szállította hétfőn a rendőrség a jogerősen szabadságvesztésre ítélt Csibi István üzletembert. A több mint egy évtizeddel ezelőtt a hargitai megyeszékhelyt és környékét rettegésben tartó vállalkozót június 26-án kihirdetett végleges ítéletében hat év tíz hónap szabadságvesztéssel sújtotta a bákói táblabíróság erőszakos fogva tartás miatt. (ÚMSZ) KISEMBEREK KIS PÉNZE SEGÍTI AZ ORSZÁGOT. Romániában a legjelentősebb befektetők nem a nagyvállalatok vagy nemzetközi pénzcsoportok, hanem a külföldön dolgozó egyszerű munkások. Ezek tavaly 3,5 milliárd eurót küldtek haza, míg jelentős nemzetközi befektetők mindössze 2,7 milliárd eurót szántak a román gazdaságra. Igaz, ez utóbbi összeg is 27 százalékkal magasabb, mint 2012-ben. A legtöbb pénzt az Olaszországban munkát vállalók juttattak haza, őket a németországiak követik, harmadik az USA-ba boldogulásukat keresők hazajuttatott pénze. (Jurnalul Naţional) DRÁGULHAT ARATÁS ELŐTT AZ ÜZEMANYAG. Egy hete ugrott meg az olaj hordónként számított világpiaci ára, és noha ennek hatása általában egy hónappal később érezhető a kutaknál, bizonyos romániai töltőállomásoknál máris 5 banival nőtt a gázolaj ára, elérve a 6,41 lejes (kb. 1,45 euró) szintet. Az olaj jelenleg 115 dolláros világpiaci árát az iraki kormányerők és a szunnita felkelők közötti összecsapások befolyásolják: a lázadók Irak legfontosabb és legnagyobb kőolaj-finomítóját, a baiji-it vennék be, ezért annak működése már leállt, a külföldi munkásokat pedig már evakuálták. A helyi benzinkutaknál óriási sorok alakultak ki, és az eladást is racionalizálták. (7határ) SZAKKOLLÉGIUM KIVÁLÓ KÉPESSÉGŰ HALLGATÓKNAK. Mától lehet beiratkozni a BBTE Szakkollégium által meghirdetett felvételire. A 2013-ban létrehozott BBTE Szakkollégium az egyetem szerkezetének újszerű tehetséggondozási formája, amely a BBTE valamennyi karának kiemelkedő képességű hallgatóit olyan szakmai környezetbe tömöríti, ahol az egyetemi tanév során a felsőoktatási intézmény által biztosított kedvezményekben részesülhetnek. A BBTE multikulturális szerkezetét tükröző Szakkollégium a BBTE legtehetségesebb hallgatóit igyekszik bevonni, a jövő kutatóit és egyetemi oktatóit a szakkollégisták soraiból szeretné kiválasztani – áll a BBTE Magyar Tagozatának közleményében. A 2014–2015-ös egyetemi tanévre a BBTE 75 helyet biztosít a kiváló képességű hallgatók számára. Jelentkezni július 9-ig lehet.
(Paprika Rádió), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Kozma Béla utca lett a Hargita utcából
Valós kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
Néhány nappal ezelőtt új, valós kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki a Hargita utcára. Az új utcanév: Dr. Kozma Béla. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere szerint ezzel a gesztussal a marosvásárhelyi magyar közösség régi igényének tettek eleget.
– A városi tanács megtette a kötelességét, a szükséges döntéseket meghozta, sajnos, a kivitelezésnél problémák adódtak. Nem a tanácsi határozatnak megfelelően kerültek ki, azt is mondhatnám, hogy félig hajtotta végre a polgármesteri hivatal a tanácsi döntést. 2010-től kezdve minden egyes utcanévadás alkalmával két nyelven fogadtuk el az utcaneveket. Legutóbb a májusi tanácsülés alkalmával a Hargita utcát dr. Kozma Béláról neveztük el, és elkezdtük kitenni az új utcanévtáblákat.
– Mikor kezdték el és hogyan haladnak?
– Van egy bizonyos ütemterv, a legfrissebbel kezdtük, tíz nappal ezelőtt kikerült a Hargita utcára az új, a Dr. Kozma Béla utcanévtábla. Ezenkívül a 2001-es tanácsi határozatoknak megfelelően kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ugyanúgy, ahogyan az megjelenik a tanácsi határozat mellékletében. Egyelőre tíz került ki, plusz a főtér. A tíz darab irányjelző táblára arányosan öt magyar és öt román név került: Bartók Béla, Bolyai, Köteles, Petőfi és Bernády, illetve a román oldalon Nicolae Iorga, Cuza Voda, Iuliu Maniu, Enescu és Horea. Most ezek következnek.
– Tehát kétfajta tábla van: az utca neve és az irányjelző…
– Igen, két típusú utcanévtábla van, az egyik a sarkon, amelyik az irányt jelzi, a másik az épület homlokzatán. Ha magánépületről van szó, természetesen szükségünk van a tulajdonos beleegyezésére. Mivel több mint 500 utca van Marosvásárhelyen, ez egy hosszabb folyamat lesz, de remélem, őszig, az iskolakezdésig, megszokottá és természetessé fog válni Marosvásárhelyen, hogy kétnyelvű utcanévtáblák köszönnek vissza.
– Azt jelenti, hogy ott, ahol eddig P-ta Trandafirilor tér volt kiírva, ott most Rózsák tere is lesz?
– Természetesen, Piata Trandafirilor – Rózsák tere lesz, sőt, jövő hétre tartogatok egy meglepetést is. Azt gondolom, hogy egy történelmi helyreigazítás is fog történni Marosvásárhelyen.
– Mi lesz azokkal az utcanevekkel, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, de le vannak fordítva románra, noha egyértelmű, hogy magyar személyiségekről van szó, mint például a Paul Chinezu vagy Gheorghe Doja?
– Ez lesz a meglepetés, és a helyreigazítás jövő héten meg fog történni. A tanácsi határozatnak megfelelően visszakerülnek a Dózsa György, Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és Mátyás király utcanévtáblák is
Mózes Edith,
Népújság (Marosvásárhely)

Átkeresztelt történelem
Két amcsival járom a tágabb Erdélyország útjait. Egy – az indiánok szerint – sápadtarcúval, s egy, a mai szóhasználattal, afro-amerikaival. Vártól várig kocsikázunk, nem egyszer olyan vidékeken, ahol ma már alig-alig élnek magyarok vagy németek. De a história konok egy dolog. Temesváron a vár maradványait látva mesélem, hogy 1492-ben Kinizsi Pál, temesi főispán lakóhelye volt. De 1514-ben itt égették meg tüzes vastrónon Dózsa Györgyöt. Amint gurulunk arrább, Lugoson mondom, hogy a Bánság 1658-ig Erdélyhez tartozott, utolsó bánja Barcsay Ákos fejedelem volt. Csodálkoznak, amikor mutatom, hogy az akkor Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Oravicabányán épült – 1817-ben – Erdély első teátruma, amely még I. Ferenc császárt is szórakoztatta. S megyünk tovább, Déva felé, amely ugyebár egyike az első transzilvániai királyi váraknak, amelyet a tatárjárás után IV. Béla épített újjá. De itt született a magyar Luthernek hívott Dévai Bíró Mátyás, s tartották fogva az unitáriusok első püspökét, Dávid Ferencet. Aztán Szeben jön, a II. Géza magyar király által Erdélybe telepített szászok létrehozta város. S utunkba esett Fogaras, ahol 1538-ban Majláth vajda húzatott fel máig is álló kővárat, s ahol később, 1690-ben meghalt Apafi Mihály, Erdélyországnak fejedelme. S meglátogattuk a büszke Brassót, a Cenk aljában romjaiban megmaradt, valaha huszonnyolc tornyos és hét bástyás várával, a Fekete templomával, egy sziklakúpon elhelyezkedő barcarozsnyói erődítményt, majd az innen nem messzire lévő, s Nagy Lajos király engedélyével felépített s máig szinte egészében megmaradt törcsvári várkastélyt. De végigjártuk a székely kastélyokat, kúriákat és erődítményeket is, majd Segesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Enyed, Beszterce köveit, útjait, még a kisebb erődítményekbe, mint Sebes és Dezső vára is eljutottunk. Csak úgy sorolhattam történelmünk, kultúránk nagy neveit, mint II. Rákóczi György, Mátyás király, Hunyadi János, Bethlen Gábor, Heltai Gáspár, a két Bolyai, Budai Nagy Antal, Johannes Honterus és Bakfark Bálint, hogy néhányat említsek.
Érdekes, mondja az amcsik közül az egyik, de mit építettek itt a románok?
Román Győző, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Üzenet Kárpátaljára
Nem volt ugyan tabudöntögető, nyílt és őszinte magyar–román párbeszéd a legbefolyásosabb bukaresti közéleti szereplők részvételével, de azért Tusványos román törzsvendégei nem maradtak el.
Smaranda Enache, Dinu Zamfirescu ott voltak, fel is vetették, hogy érdemes volna folytatni a dialógust. Sabin Gherman újra előadást tarthatott arról, hogy mit jelent számára az erdélyi identitás, Sergiu Constantin a dél-tiroli autonómia műhelyébe nyújtott betekintést – nem volt túl sok román résztvevő, politikus meg egyáltalán, de egy minden eddiginél keményebbnek ígérkező államfőválasztási kampány előtt talán nem is lehetett elvárni ennél erőteljesebb részvételt bukaresti vagy helyi román politikusok részéről.
A magyar–magyar párbeszéd is olyanná sikerült kicsit, mint Mátyás király története az okos leánnyal, aki hozott is ajándékot meg nem is, fel is öltözött, meg nem is. Volt is párbeszéd, meg nem is: a székelyföldiek ugyan eljöttek, de az RMDSZ csúcsvezetése nem képviseltette magát. A jobboldal elnökeinek vitája pedig meglehetősen felemás eredménnyel zárult: bár egymásra utaltságukkal tisztában vannak, sérelmeiken túllépni nem tudnak, így aztán Toró T. Tibor Néppárt-elnök hiába döngetett kaput, falat, Bíró Zsolt MPP-elnök mindegyre csak pártja régóta nem létező függetlenségét féltette. Jobban működött viszont Tusványos Kárpát-medencei magyar találkozóhely-funkciója: a nemzetpolitikai kerekasztal egyfajta seregszemlévé nőtte ki magát, melyen a külhoni magyar szervezetek vezetői nem csak siránkozva vázolják helyzetüket, de megosztják tapasztalataikat, tanulhatnak egymás történeteiből, megoldásokat villantanak fel. Mindenekelőtt pedig kinyilváníthatják szolidaritásukat: így lesz egyszeriben minden erdélyi számára fontossá, hogy például a felvidéki Komárom ne váljon Marosvásárhellyé, a muravidékieknek sikerüljön összehozni ama mintagazdaságot, mely talán kínálhat munkalehetőséget, megélhetést magyar fiataloknak, szurkolhatunk annak, hogy tovább fejlődjék az egyetlen működő autonómia, a vajdasági. Abban meg csak reménykedni tudunk, hogy a kárpátaljai magyarok is megéreznek valamit abból az aggódó féltésből, amely a tekintetekből áradt, amikor képviselőjük, Brenzovics László az ukrajnai helyzetet ecsetelte. Talán meghallják Tusványos hangját, és sikerül erőt meríteniük az itt elhangzott szavakból, abból, hogy a magyar kormány illetékesei biztosították őket támogatásukról, és a Kárpát-medence magyarsága szolidáris velük.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar személyiségek neve az utcanévtáblákon
A marosvásárhelyi Dózsa György utcában tizenhat, a Liszt Ferenc utcában két utcanévtáblán olvasható tegnap óta a magyar személyiség neve, amelyet annak idején románra fordítottak. Hétfőn a Kinizsi Pál utcában két, a Mátyás király téren négy kétnyelvű táblát helyeztek ki – tudtuk meg Peti András alpolgármestertől.
– Az, hogy 25 év után végre a helyükre kerültek a magyar személyiségneveket tartalmazó utcanévtáblák, talán az elmúlt negyedszázad legnagyobb megvalósítása – vélte az alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy várhatóan őszire, iskolakezdésre minden marosvásárhelyi utcában kétnyelvű táblák tájékoztatják az arra járót.
NSZI, Népújság (Marosvásárhely)

Máris megrongáltak egy vásárhelyi magyar utcanévtáblát
Alig került ki Marosvásárhely néhány épületére pár valós kétnyelvű utcanévtábla, máris megrongáltak egyet közülük. Kedden a Mátyás király téren, a Turbina-árok mellett akadtunk olyanra, amelyen a magyar nyelvű felirat egy részét piros-sárga-kék alapú lehúzós képpel takarták le.
A matricán az „Uniţi sub tricolor” (Egyesülve a trikolór alatt) felirat olvasható. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 véres márciusát megelőzően szintén a Corvin Mátyás nevét hirdető táblát mázolták le elsőként a városban.
A Turbina-híd mellett lévő kiskocsma kerítésén található tábla mostani megcsúfolásáról nem tudtak az illetékesek, sem az italozóban üldögélők. Peti András alpolgármester viszont megígérte, hogy akárcsak a folyamatosan lefestett helységnévtáblákat, az utcanévtáblákat is letisztítják vagy kijavítják.
A csere folyatódik, de milyen iramban?
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat illetékesei múlt héten több olyan egynyelvű táblát cseréltek ki, melyeken a magyar személyiségek neve mindössze románosított vagy németesített változatban jelent meg. Néhány napja a Strada Gheorghe Doja alatt a Dózsa György utca felirat is olvasható; hasonlóan jártak el a Paul Chinezunak átkeresztelt Kinizsi Pállal, a Matei Corvinnak nevezett Mátyás királlyal, valamint a Franz Lisztként írt Liszt Ferenccel.
Kérdésünkre, hogy mikor olvashatjuk magyarul szentjeink, például István király, valamint a 19. századi mócvidéki bányászmozgalom vezetőjének, Varga Katalinnak a nevét, Peti András azt ígérte: hamarosan.
„Naponta két-három utcába kerül ki új, kétnyelvű tábla” – fejtette ki az alpolgármester, aki szerint várhatóan szeptember derekára az összes vásárhelyi köztéren kétnyelvű táblák tájékoztatják majd a járókelőket.
Ezzel szemben a táblacserével megbízott városházi igazgató, Florian Moldovan azt állítja, hogy jóval hosszabb folyamatról van szó, amely csupán 2015-ben ér véget. „Mindez költségvetésfüggő” – adott hangot a hivatal álláspontjának a lapunk által megkérdezett Aurel Trif városházi szóvivő is.
A kétnyelvűséget szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő attól tart, hogy néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki lapunknak Szigeti. A Cemo-aktivista szintén cáfolta Peti András állítását, miszerint naponta több feliratot is lecserélnek: mint mondta, információik szerint a táblákat készítő cég nem kapott több rendelést.
RMDSZ-siker idegen hátszéllel
Miközben a valós kétnyelvű utcanévtáblák megjelenését múlt héten saját sikereként tálalta az RMDSZ helyi vezetősége, kiderült, hogy Dorin Florea polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kötelezte az ügy mielőbbi intézésére.
A Cemo a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként májusban feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és Maria Cioban jegyzőt, mivel diszkriminatívnak tartotta a csak román nyelven kiírt utcaneveket. A CNCD július 31-én meghozott döntése értelmében az egynyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák sértőek a marosvásárhelyi magyar közösségre nézve.
A diszkriminációellenes testület figyelmeztetésben részesítette Floreát és Ciobant, továbbá hat hónapos határidőt szabott ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére. A tanács ugyanakkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben az utcanévtáblák elkészítése nincs befoglalva a kiadások közé, mielőbb módosítsa az idei költségvetést.
Egyébként a Strada Gheorghe Doja – Dózsa György utca felirat kihelyeztetésére még 2012 őszén az Erdélyi Magyar Néppárt tett egy nem mindennapi kísérletet. A szervezet vezetői, Portik Vilmos, Jakab István és Boros Zoltán egy kész táblával állítottak be az RMDSZ Dózsa utcai székházába, és félbeszakítva a szövetség sajtótájékoztatóját, arra kérték a párt szenátor-, illetve képviselőjelöltjét, Frunda Györgyöt és Kerekes Károlyt, hogy mielőbb helyezzék ki azt az iroda külső falára.
A néppárti küldöttséget ingerült hangnemben kitessékelő Frunda György akkor úgy vélekedett, hogy „az EMNP táblája nem helyes, ugyanis a törvény azt írja elő, hogy az utcanév csak azon a nyelven legyen kiírva, amilyen a névadó nemzetisége”.
„A következetesség szép erény: akkor nem tetszett ez a kompromisszumos változat az RMDSZ-nek, most meg ezzel dicsekszik” – fogalmazott a szövetség múlt heti nyilatkozataira reagálva Portik Vilmos, a néppárt megyei elnöke.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Többnyelvűség egykor és most
Ahogy számos más erdélyi városban, ahol a románság többséget alkot, úgy Kolozsváron sem természetes ma a többnyelvű feliratozás. A kérdésre érzékeny szemek szinte mindenhonnan hiányolhatják a magyar nyelvet a 16 százalékos kisebbségi jelenlét ellenére. A város képe sokat változott az elmúlt száz évben, a folyamatot Kustán Magyari Attila összegezte fiatal történészek munkája mentén.
Az Igen, tessék! mozgalom nemrég a város többnyelvűségét szemléltető, évszázados visszatekintésre vállalkozó kiállítást szervezett Kolozsvár főterén, ahol az érdeklődők megtekinthették, a különböző történelmi korokban milyen pozitív példákat találni a békés együttélésre román, magyar, zsidó részről egyaránt. A kiállítás célja a jó példák felsorakoztatása volt, így teljes kép nem rajzolódott ki, ezért arra vállalkoztunk, hogy az anyagot összeállító történészeket felkeresve leírjuk, milyen hangulat, törvénykezés uralta a korszakokat a dualizmustól napjainkig. A témát a kiállítás mellett az Acum-Most anonim szervezet akciója is aktuálissá teszi, miután néhány napig Kolozsvár Torda felőli bejáratánál a román mellé magyar és német helységnévtáblát helyeztek el. A feliratokat két nappal később ismeretlenek eltávolították.
Az elsikkadó többnyelvűség kora
A kiegyezést követően a nyelvhasználat egyike volt az országot érintő legkényesebb kérdéseknek, magyarázza Fazakas László történész. A törvényhatóságokon mindhárom nyelvet használták, a magyar és román mellett a németet is. Az átmeneti időben, a nemzetiségi törvény elfogadása előtt a kormány nagyon óvatos volt, de az „oszthatatlan egységes magyar nemzetet” kimondó törvény változtatott az addig sajátos erdélyi állapotokon, ez pedig vitathatatlanul rontott a románok és szászok nyelvhasználati helyzetén. 1869-ben feloszlatták az erdélyi Főkormányszéket, ami azt jelentette, hogy a törvényhatóságoknak ügyeik rendezésében most már a minisztériumokhoz kellett fordulniuk, ez viszont még nem jelentette az erdélyi nyelvhasználati szokásjog végleges eltűnését, hiszen egyes erdélyi hatóságok ezután is német és román nyelven küldték fel jelentéseiket a királyi biztosnak, továbbá Hunyad, Belső-Szolnok megyék, valamint Naszód és Fogaras vidéke és a szász törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelve a román, illetve a német maradt. A háromnyelvű hivatali nyelvhasználat bizonyos elemei a királyi biztos feloszlatásáig fennmaradtak, de ettől kezdődően a magyar nyelv térhódítása egyre inkább nyilvánvalóvá vált.
Kolozsvár, Cluj-Kolozsvár, Cluj
1918 karácsonyától Kolozsváron magyar impérium már nem létezett, a hatalmat fokozatosan a román állam kezdte el gyakorolni, Kolozsvár azonban – sok erdélyi városhoz hasonlóan – magyar többségű maradt. Szabó Csongor felvázolja, a város etnikai összetétele miatt is a magyar nyelv meghatározó maradt Kolozsváron, főleg az 1920-as években. A korabeli képeslapokon román és magyar nyelvű feliratok szerepelnek, emellett a héber és a német nyelv használata is számottevő. Érdekes eset a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara helyzete, ahol a jegyzőkönyveket 1926-ig román és magyar nyelven is vezették.
1926-tól Kolozsváron lehet használni a magyar nyelvet a közigazgatásban, azonban nem minden esetben bírálják el az ilyen beadványokat. 1937-től korlátozzák még nagyobb mértékben a kisebbségi nyelvhasználatot, az elnevezéseket, cégtáblákat csak román nyelven lehet használni. Ezek a hivatalos nyelvhasználatra vonatkoznak: sajtóorgánumok ugyan megjelenhettek anyanyelven, a település megnevezésekor azonban a Cluj-Kolozsvár volt használatos, 1937-től pedig csak a Cluj.
Az 1940-44 közti években aztán ismét a magyar állam részét képezte a város, így ekkor újra dominánssá vált a magyar nyelv, a korábbi román utca- és térneveket vissza-, vagy újramagyarosították (például a Mátyás-szoborra visszakerül a MÁTYÁS KIRÁLY felirat, a mai Horea utcát Horthy Miklósra nevezik át, míg a román hatalom alatt Ferdinánd király volt a neve).
A sötét korszak
Az első időszakban még volt ok a bizakodásra Takács Kincső-Eszter szerint, az erdélyi magyarság képviseletére önként vállalkozó Magyar Népi Szövetség és a Román Kommunista Párt között az együttműködés jegyében egy sor hangzatos elvárás és ígéret fogalmazódott meg, mint például a magyar anyanyelv hivatalos nyelvként való elismerése Erdélyben, a magyar nyelvű oktatás biztosítása az elemi iskolától az egyetemig.
Hatalmas fordulópont volt az erdélyi magyarság életében ‘56, utána Gheorghiu-Dej haláláig, 1965-ig több megtorlási hullám is végigsöpört az erdélyi magyarok fölött. A magyar egyenlő lett a szeparatizmussal és a nacionalizmussal, ez volt az az időszak is, amikor megtörtént a máig fájlalt egyetem-összevonás, a Babeşből és a Bolyaiból közös felsőoktatási intézmény lett.
A Ceauşescu éra első hét éve egy nyitottabb korszak volt, létrehozták a Kriterion Kiadót, a Román Televízió nemzetiségi adásait, de ezek nem sokat javítottak az általános kisebbségi helyzeten. Ekkor indultak meg a nagy betelepítési hullámok az iparosítás jegyében, 1972-től aztán már nem is csináltak többet titkot belőle, hogy Románia nemzetállam, ahol a kisebbségek asszimilációja megkövetelt és elkerülhetetlen. Az addigi hézagos többnyelvűség a nyolcvanas évektől aztán szinte teljesen eltűnt, a települések magyar neveit kivonták a forgalomból.
Erőtlen hangok
Ebben a korszakban nyilván voltak elvárásai a magyarságnak, a kérdés inkább az volt, hogy ezeket mennyire tudják publikusan hangoztatni. ‘56-ban sokan voltak, akik lehetőséget láttak a magyarországi eseményekben, de erre nagyon durva megtorlással válaszolt a hatalom. Utána sokáig nem lehetett megszólalni, a hetvenes évektől viszont egyre többen hangot adtak a panaszaiknak. Szamizdat kiadványok láttak napvilágot, a disszidensek is próbáltak elérni valamiféle változást, de fontos említeni Király Károlyt vagy Takács Lajost, a Nemzetiségi Minisztérium egykori államtitkárát (1947-1948), akik a hetvenes évek végén levélben, szóban intéztek felhívást a párthoz, többek között a magyar nyelv használatáért az oktatásban, a közigazgatásban. Ezek az egyéni megnyilvánulások, a szamizdat kiadványok, az értelmiségi vitakörök, levelek konkrét eredménnyel nem jártak, legalábbis nem azzal, amit elérni szándékoztak, de mégis fontos, hogy voltak hangok, akik mertek felszólalni, harcoltak az anyanyelv szabad használatáért, azért, hogy a magyar gyerekek magyarul tanulhassanak, egyáltalán merjenek megszólalni az utcán.
Funarizmus és fellélegzés
A rendszerváltás utáni első évek kapcsán Fodor János arról számolt be, hogy Kolozsváron olyan diskurzus indult be, amelyik közelítette a román és magyar közösséget. Sor került béketüntetésre is, amely a párbeszédet kínálta gyanakvás helyett, tárgyalásokat tartottak a Vatra Românească képviselőivel is, így késleltetve a nacionalista hangulatot.
Amikor viszont Funar lett a polgármester, minden megváltozott, és egészen a bukásáig partizánharc zajlott a magyar érdekekért. Az intézkedések negatívan érintették a magyarságot, a tiltakozások sem hatottak. Megemlítendő viszont, hogy abban az időben az egyetem korábbi rektora, Andrei Marga akadályozta meg a magyar tanszékek elsorvasztását, de több értelmiségi is hangoztatta, hogy nem a nyelvi különbségek, hanem a nemzeteken átívelő szolidaritás a fontos.
Emil Boc jelenlegi polgármester váltotta Funart 2004-ben. Ez egyértelműen a fellélegzés korszakát hozta el, folyamatosan csökkent a trikolórra mázolt padok és kukák száma, ugyanakkor beindult a gazdasági élénkülés, ami általában elfeledteti a nacionalista érzéseket. A korábban szándékosan legyengített szerveződések és magyar hangok mára közismerten felerősödtek, Kolozsvár pedig pozitív példaként említendő az erdélyi városok között a magyar-román együttélés tekintetében. Az elmúlt évszázad története azonban azt mutatja, hogy az együttélés néha jobb, néha konfliktusos, ezért a párbeszédre, az észérvek felsorakoztatásra és a békére így mindig készen kell állni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Élete fellépésére készül Tamás Gábor a Kolozsvári Magyar Napokon
Élete koncertjére készül, ugyanis régebben elérhetetlen vágyálomnak tűnt, hogy szülővárosában, Kolozsváron, Mátyás király lovasszobra előtt lépjen fel családja, barátai, ismerősei előtt – jelentette ki Tamás Gábor a kolozsvári TIFF-házban tartott hétfői közönségtalálkozóján.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében kedd este fél kilenckor a Főtéren fellépő énekes elmondta, a héttagú ceglédi Gríz zenekar kíséri élőben, és hatfős tánccsoport színesíti a produkciót. „Minden koncert fontos, de ami most jön, az lesz életem koncertje” – nyilatkozta Tamás Gábor a Paprika Rádió által élőben közvetített közönségtalálkozón.
A Svédországban elő előadó felelevenítette pályafutásának első szakaszát, amikor a kincses város szórakozóhelyein kezdett énekelni. Mostani koncertjével kapcsolatban elmondta: nehéz volt 94 dala közül kiválogatni azt a harminckettőt, amelyet ma énekel el. Mint részletezte, legismertebb dalai is felcsendülnek, ugyanakkor a november 8-án bemutatandó új lemezéről is hangzanak el dalok.
Hozzáfűzte, a ceglédi kísérő zenekar is évek óta vágyik már arra, hogy felléphessen Erdélyben. A koncert különlegessége az lesz, hogy fellép az Apáczai Csere János Gimnázium 35-40 fős gyerekkórusa is – néhány napja tartották a főpróbát a Kolozsvári Magyar Operában.
Arra kérdésre, hogy a Kolozsvári Magyar Napok milyen programjaira kíváncsi, Tamás Gábor úgy válaszolt, az Illés 50 koncertre fog elmenni, érdekesnek ígérkezik a Quimby fellépése is, de elsősorban a hangulat kedvéért marad pár napot a kincses városban. Hozzáfűzte, feldolgozásokat is előad a koncerten, így természetesen nem fog hiányozni a dalok közül a Quimby legnagyobb slágere, a Most múlik pontosan sem.
Tamás Gábor azt is elmondta, hogy a régi nagy eladók közül Horváth Charlie, Somló Tamás, Homonyik Sándor és az Apostol együttes a kedvencei, míg a legújabbak közül Tóth Vera. Azt is kifejtette, nem tetszik neki, hogy a magyarországi kereskedelmi rádiókban 5-6 külföldi dalra mindössze egy magyar jut.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldieket is elismertek (Külhoni Magyarságért Díj)
Tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól tegnap Budapesten a Parlamentben. Elismerésben részesült a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehévári Caritas, illetve a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg. Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. Idén megkapta az elismerést az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztyén Alapítvány, amely az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának, és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik. Ugyancsak elismerést kapott a Gyulafehévári Caritas, amelynek célja a szegénységben élők társadalmi reintegrációja, motivált és szakképzett személyzet biztosítása, mindezek által a helyi közösségek fejlesztése. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szintén a díjazottak között szerepel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely magyar közösségnek.
A 2005-ben alakult Alsózelei Zele törzs elsődleges feladatának hagyományaink megőrzését, a népi kultúra értékeinek gyűjtését és védelmét tekinti, munkájukat az elismeréssel jutalmazták. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok méltatása során elhangzott: az 1968. márciusi Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozóan az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján fogalmazta meg javaslatait. A nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos, 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálatát. A Csemadok 1989-ben párttá alakult, ennek ellenére 50 ezres tagságát mindmáig hatékonyan képes mozgósítani. A díjazottak közt szerepel Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanítónő, aki 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, ezt követően a szlovák kormány megfosztotta szlovák állampolgárságától. Az idén 70 éves Magyar Szó napilapot is elismeréssel jutalmazták, a méltatás során elhangzott: 1955-től a világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként tekintettek rá, számított, mit ír a Magyar Szó. A vajdasági újság felemelte szavát a délszláv háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen. A vajdasági magyar közösségért, nemzeti önazonosságának megtartásáért és fejlesztéséért kapott kitüntetést a 47 éve működő civil szervezet, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A regionális vetélkedő évente 600 középiskolásnak ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére.
Szintén a díjazottak közt szerepel a Kárpátalja hetilap. A jelenleg 110 településre eljutó újságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapította, amely fontosnak tartja a magyar lakosság objektív tájékoztatását.
A kitüntetett svédországi Őrszavak Anyanyelvápoló Egyesületet a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége alapította 1996-ban azzal a céllal, hogy évente rendezzen anyanyelvi táborokat, valamint szakmailag hangolja össze a svédországi magyar anyanyelv oktatását. A 9–10 napos anyanyelvi táborok témája minden évben egy magyar történelmi kor, mely kiegészül a Kárpát-medence földrajzának oktatásával. Idén Hunyadi Mátyás és kora lesz a fő téma.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács szintén elismerésben részesült, a szervezet célja összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozástól függetlenül, magyarságmegtartó munkájuk segítése és támogatása, megakadályozni minden romboló törekvést, és segítő kezet nyújtani a problémák megoldására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy nevek, új arcok a temesvári magyar színházban
Hat új taggal kezdi a 2014/2015-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Színház. A bánsági nagyváros magyar társulata öt új nagytermi és két új stúdióelőadás bemutatására készül, első produkciójukat ebben az évadban Silviu Purcărete román rendezővel és a német nyelvű társulattal közösen próbálják.
Egy mozgalmas nyár és munkás nyárutó után, szeptember 1-én hivatalosan is kezdetét vette a 2014/2015-ös évad a temesvári Csiky Gergely Színházban.
A színház – hagyományaihoz híven – idén is workshop-bemutatóval zárta az augusztust, melynek ez évi témája a színész hangja és teste volt. A műhelymunka során a közel 30 résztvevő egy héten keresztül olyan fizikai és hanggyakorlatokat végzett, melyeknek célja részben az állóképesség, másrészt az egymásra és önmagukra figyelés fejlesztése volt. A műhely vezetője Jerzy Grotowski egykori tanítványa, Katharina Seyferth volt. A műhely-bemutatót idén is sportnap követte, ahol a színház társulata asztalteniszben és fociban mutathatta meg, hogy a színész is labdába rúghat a sportpályán.
A 2014/2015-ös évadban öt új nagytermi és két új stúdióelőadásra várja az érdeklődőket a színház. Hat új taggal is bővült a társulat: négy fiatal színésszel és két frissen végzett bábszínésszel.
A társulat tagjai szeptember 9-én a német társulattal közösen, Silviu Purcărete rendező irányításával kezdik a próbákat. A koprodukciós előadásban a magyar társulat minden színésze (a négy új kollégát is beleértve) játszik majd. A bemutató tervezett időpontja november eleje, a temesvári Állami Német Színház Eurothalia fesztiváljának nyitónapja.
A következő nagytermi produkció is szinte kivétel nélkül az egész társulatot megmozgatja, hiszen a lengyel származású, kortárs rendező és írónő Katarzyna Raduszynska előadása nem csak grandiózusnak, de kétségtelenül izgalmas kísérletnek ígérkezik. Az egyelőre Hat és félcsillagos ígéretföldje szálló címet viselő előadás egy történelmi olvasztótégely, amibe Mátyás királytól Decebalig, Sissitől a híres labdarúgó Franz Beckenbauerig mindenki belekerül, egy olyan intrikus történet kapcsán, melynek alapja mi más is lehetne, mint a szerelem.
Februárban egy valódi színházi fenegyerekkel folytatja majd a munkát a társulat, aki Szerbiából érkezik Temesvárra. Kokan Mladenovic, a 2013-as TESZTen vendégszerepelt Opera Ultima rendezője, a kortárs színház egyik legmegosztóbb, legtöbbet bírált alkotója, aki nem fél megmondani a véleményét. A színház számára eszköz és nyelv, amellyel a ma társadalmának, politikájának és művészetének igyekszik tükröt tartani. Az általa rendezett, John Gay féle Koldusopera bemutatójának tervezett időpontja április.
Két külföldi rendező után áprilisban egy újabb hazai nagyágyúval dolgozik majd együtt a csapat. A Radu Afrim - Iuliana Vîlsan nemzetközileg is elismert rendező - látványtervező páros, erős, már-már hatásvadász képi világukkal írták be magukat a kortárs színház világába. Ilyen értelemben tehát valódi, kirobbanó előadásra számíthatunk tőlük, mely biztosan nem hagyja hidegen majd a temesvári közönséget.
Ezeken kívül lesz majd még két bábbemutató, a budapesti Bereczki Csilla, valamint a bukaresti Ioan Brancu rendezésében, ahol majd a társulat két új bábszínészével is találkozhatnak az érdeklődők. Ebben az évadban is lesz TESZT, ahol a régió legfrissebb és legjelentősebb színházi irányzataival és előadásaival ismerkedhet meg a közönség. Újdonságnak számít, hogy az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nyitóelőadása egy öt országot átfogó nemzetközi projekt eredménye lesz, a szlovéniai Bojan Jablanovec irányításával. A nemzetközi koprodukció eredménye egy olyan „fesztiváljáró előadás”, mely az öt résztvevő ország (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Bulgária) legrangosabb színházi fesztiváljain kerül majd bemutatásra.
Egy másik újdonság pedig, hogy az idéntől KULT Card néven bérletrendszert is hirdet a színház, hogy még közelebb hozza a kultúrát a színház látogatói számára.
maszol.ro

Nagy nevek, új arcok, fiatalos lendület
Évadot köszöntött a temesvári magyar színház
Egy mozgalmas nyár és munkás nyárutó után, szeptember 1-jén végre hivatalosan is kezdetét vette a 2014–2015-ös évad a temesvári Csiky Gergely Színházban.
Hagyományainkhoz híven, idén is workshop-bemutatóval zártuk az augusztust, melynek ez évi témája a színész hangja és teste volt, és ahol a közel 30 résztvevő egy héten keresztül olyan fizikai és hanggyakorlatokat végzett, melyeknek célja részben az állóképesség, másrészt az egymásra és önmagukra figyelés fejlesztése volt. Az évi mozgásműhely vezetője Jerzy Grotowski volt tanítványa, Katharina Seyferth volt. A műhelybemutatót idén is sportnap követte, ahol a színház társulata, asztali teniszben és fociban mutathatta meg, hogy a színész is labdába rúghat a sportpályán.
A 2014–2015-ös évadban öt nagytermi és két stúdióelőadásra várjuk az érdeklődőket, ahol nem csak nagyobbnál nagyobb nevekkel és jobbnál jobb előadásokkal, de a temesvári magyar színház hat új tagjával is találkozhatnak. A nyár folyamán ugyanis négy fiatal színésszel és két frissen végzett bábszínésszel bővült a Csiky Gergely társulata.
A társulat tagjai szeptember 9-én a német társulattal közösen, Silviu Purcărete rendező irányításával kezdik a próbákat. A koprodukciós előadásban a magyar társulat minden színésze (a négy új kollégát is beleértve) játszik majd. A bemutató tervezett időpontja november eleje, a temesvári Állami Német Színház Eurothalia fesztiváljának nyitónapja.
A következő nagytermi produkció is szinte kivétel nélkül az egész társulatot megmozgatja, hiszen a lengyel származású, kortárs rendező és írónő Katarzyna Raduszynska előadása nem csak grandiózusnak, de kétségtelenül izgalmas kísérletnek ígérkezik. Az egyelőre Hat és félcsillagos ígéretföldje szálló címet viselő előadás egy történelmi olvasztótégely, amibe Mátyás királytól Decebalig, Sissitől a híres focista Franz Beckenbauerig mindenki belekerül, egy olyan intrikus történet kapcsán, melynek alapja mi más is lehetne, mint a szerelem.
Februárban egy valódi színházi fenegyerekkel folytatjuk a munkát, aki egyenesen Szerbiából érkezik. Kokan Mladenovic, a 2013-as TESZT-en vendégszerepelt Opera Ultima rendezője, a kortárs színház egyik legmegosztóbb, legtöbbet bírált alkotója, aki nem fél megmondani a véleményét. A színház számára eszköz és nyelv, amellyel a ma társadalmának, politikájának és művészetének igyekszik tükröt tartani. Az általa rendezett John Gay féle Koldusoperabemutatójának tervezett időpontja április.
Két külföldi rendező után áprilisban egy újabb hazai nagyágyúval dolgozik együtt a csapat. A Radu Afrim–Iuliana Vîlsan nemzetközileg is elismert rendező– látványtervező páros erős, már-már hatásvadász képi világukkal írták be magukat a kortárs színház világába. Ilyen értelemben tehát valódi, kirobbanó előadásra számíthatunk tőlük.
Ezeken kívül lesz még két bábbemutató, a budapesti Bereczki Csilla, valamint a bukaresti Ioan Brancu rendezésében, ahol majd a társulat két új bábszínészével is találkozhatnak az érdeklődők. Hagyományainkhoz híven idén is lesz majd TESZT, hogy Önök se maradjanak le a régió legfrissebb és legjelentősebb színházi irányzatairól és előadásairól. Újdonságnak számít, hogy az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nyitóelőadása egy öt országot átfogó nemzetközi projekt eredménye, a szlovéniai Bojan Jablanovec irányításával. A nemzetközi koprodukció eredménye egy olyan „fesztiváljáró előadás”, mely az öt résztvevő ország (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Bulgária) legrangosabb színházi fesztiváljain kerül majd bemutatásra. Egy másik újdonság pedig, hogy az idéntől KULT Card néven bérletrendszert is hirdet a színház, hogy még közelebb hozza a kultúrát a színház látogatói számára. Vedd kézbe a KULTúrát idén is. Mindenkit várunk szeretettel!
A Csiky Gergely Színház sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)

Székelykocsárdi népi vigalom – interetnikus falunap, először
Kacskaringós utakon érkeztünk Székelykocsárdra, a románok, magyarok és cigányok lakta település első falunapjára. Tudtuk, hogy nem akármilyen történelmi színhelyen vagyunk.
Orbán Balázs megemlíti, hogy Mátyás királyunk uralma alatt 1458–59 táján országgyűlést tartottak a településen. 1662-ben itt születik meg Apafi Mihály erdélyi fejedelem nevezetes kocsárdi rendelete, a Szilágyi kastélyban, amelynek révén végleges helyére, Nagyenyedre települhet a Bethlen Gábor alapította gyulafehérvári Academicum Collegium. A kocsárdiak történelmi szerepet vállaltak több csatában a Rákóczi felkelés idején és az 1848–49-es szabadságharc és forradalomban. Visszatérve az egészen régi korokba: az ún. „Fennyenforró” fölötti, Cserevárnak nevezett magaslaton római kolóniára utaló maradványokat találtak, de a hagyomány szerint maga Kocsárd feküdt ott kezdetben, (Jópatak) majd később lehúzódott a Rosszpatak völgyébe, a Maros partjára. Itt látogattuk meg – a futballpálya és az első falunapok nagyszínpadának közelében – azt a helyet, ahol ma is szabályos kerületű sáncok jelzik a valószínű helyét a hajdani várnak. Ahogy Orbán Balázs megjegyzi, Kocsárd Aranyosszék egyik legtisztább helysége, hiszen a kocsárdiak háromszéki székely származásúak.
Szabadság (Kolozsvár)

Aláírták a marosvécsi vár átadásáról szóló jegyzőkönyvet
Kissé feszült hangulatban, nem minden fennakadás nélkül vették birtokba kedden Kemény János örökösei a marosvécsi kastély épületét és udvarát. A kórházotthonnak a kitűzött időpontig ugyanis nem sikerült teljes egészében kiköltözni a létesítményből.
A marosvécsi kastély átadásának időpontját kedd délelőtt 11-re tűzték ki. Ekkor kellett volna az örökösök képviselőinek és a kastélyban eddig működő kórházotthon igazgatójának aláírnia az átadásról, átvételről szóló jegyzőkönyvet.
A kitűzött időpontban jelen voltak a felek, Pokorny László, a kórházotthon igazgatója, Vécsi Nagy Zoltán és Nagy Kemény Géza, a Kemény János unokák, valamint a család más tagjai. Bár nem volt kifejezetten ellenséges a hangulat, némi feszültség azonban jól kiérezhető volt.
Nem sikerült még mindent kiköltöztetni
Pokorny László, aki 23 éve az intézmény igazgatója, elmondta: a kastélyépületet még 2006-ban visszaszolgáltatták a Kemény-örökösöknek, most már csak a tényleges átadásnak kellene megtörténnie. Elkészültek a gondozottak számára előirányzott új pavilonok, amelyekről az igazgató úgy nyilatkozott, hogy jobb körülményeket biztosítanak az ápoltak gondozására, mint a kastélybeli szobák. „Az utóbbi két hét folyamán az utolsó százhúsz beteget költöztettük át az új épületekbe, s aki csak egy öttagú család költözködését is látta már, tudja, mivel jár ez...” – mondta el Pokorny. Azt is elmondta, hogy nem sikerült még mindent átköltöztetni, „a hatvan év alatt felhalmozott javakat teljesen kiüríteni még néhány hétbe beletelik”, s ugyancsak költöztetésre vár a kórházotthon levéltára. Ebből ami használható és szükséges átkerül az új épületbe, ami nem, arról jegyzőkönyvet kell készíteni, s utána megsemmisíteni, s ugyancsak jegyzőkönyvezni kell azt a részt is, ami nem használható már, de a jogszabályok szerint meg kell őrizni.
„Az én irodám is készen áll a költözésre, én bármelyik pillanatban veszem a kalapomat, és megyek át az új irodába, rajtam nem múlik az átadás. Ha aláírjuk a jegyzőkönyvet, az örökösök átvehetik a kulcsokat” – mondta az igazgató.
A vécsi várkastély
Marosvécs első írásos említése nyolc évszázadra tekint vissza. II. Endre magyar király 1228-ban elvette Kacsics Simontól annak birtokait, s Dénes tárnokmesternek adta Vécs várát. Tőlük örökölték a Losonczi Bánffyak ősei. 1467-ben Mátyás király a várat egyik Hunyad megyei rokonának, Ongor János udvari vitéznek adta. Tőle került a dúsgazdag Szobi Mihály tulajdonába. 1527-ben Szapolyai János az összes Szobi-birtokot Werbőczynek adományozta, aki állítólag itt írta meg a híres Tripartitumot. II. Rákóczi György 1648 nov. 28-án a vécsi várat öt faluval Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) és utódainak adományozta. Ettől fogva Marosvécs háromszáz évig a Kemény család tulajdona, amíg nem államosították.
Ünnepi pillanatra számítottak az örökösök
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a Kemény-unokák egyike így nyilatkozott: „Mi ünnepi pillanatra számítottunk, ezért gyűltünk össze. Kaptunk egy levelet, hogy ma délelőtt 11 órakor átvesszük az épület kulcsait. A kastélyt még nem sikerült kiüríteni, ami számunkra gondot jelent. Mégis, megpróbálunk egy olyan jegyzőkönyvet összeállítani, amely mindkét félnek megfelel. Szeretnénk végre az udvart és az épületet is használni, eddig ugyanis nem tehettük, mert megtiltották nekünk azzal, hogy zavarjuk az ápoltakat.” Kifejezte reményét, hogy előbb-utóbb már csak megoldódik a birtokba vétel, hogy nagyapjuk, báró Kemény János irodalmár és mecénás szelleméhez méltó módon hasznosíthassák a kastélyt. Azt is közölte, hogy már vannak támogatóik egy kulturális központ kialakításához, s több olyan ígéret is van ilyen tekintetben, amelyekre mindenképpen számítani lehet.
Ezt követően a két örökös, valamint más családtagok a kastély földszinti részét, pincéit szemrevételezték. Utána rövid ideig konzultáltak jogi képviselőjükkel, majd újból elindultak, hogy az emeleti részeket is megnézzék.
A pezsgőzés végül nem maradt el
Délután kettőig már annyira közeledtek az álláspontok, hogy elkészült a jegyzőkönyv is az átvételről, amelyet a felek aláírtak, s az örökösök átvették a kulcsokat. A szerződés záradékában feltüntették, hogy az örökösök november 1-ig adnak haladékot a kórházotthonnak a teljes kiköltözésre, egyben vállalják, hogy a család egy tagja állandóan jelen lesz a kastélyban, s figyelemmel kíséri a költözködést.
Ezután pezsgőt bontottak, Vécsi Nagy Zoltán, mint rangidős örökös köszönő szavakat mondott, s biztosította a jelenlévőket, hogy a visszakapott kastélyt a köz szolgálatába állítják, híven nagyapjuk szelleméhez. Ezen a kis házi ünnepségen jelen volt a kórházotthon vezetőinek egy része, a jegyzőkönyvet elkészítő megyei önkormányzati tisztviselők is.
A kastély homlokzatára, a bejárat fölé kitűzték a Kemény család címerével díszített zászlót.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Ambrus Attila: Szórványra is figyelj
Brassó a magyar próza térképén ma is fehér foltnak számít. A barcaságiaknak is. Legfennebb azzal került be az irodalom- és eszmetörténetbe, hogy a Cenk alatti városban írta le Németh László a kisebbségi idegbajt és az ebben a kórban szenvedő zárványi ember három típusát. A dohogót, aki minden sérelmet számon tart, aki szinte örül az újabb és újabb igazságtalanságnak, s a sérelmet azért növeszti apokaliptikussá, hogy ne lásson lehetőséget arra, amire ereje nincsen. A lojálist, a hatalom támaszát, aki minden kis többségi gesztusban vagy pesti vállveregetésben a megdicsőítő élet felkínált lehetőségét látja. A szervezőt, aki szerint, ha fenn akarunk maradni, az anyagi létünket kell rendezni, a gazdasági függetlenségben majd fészket talál a szellem is, aki hősnek képzeli magát, noha minden kisebbségi hősiesség: neurózis. Ezeknek a kisebbségi embertípusoknak a leírása után a nemzeti író levonta a szomorú következtetést: az erdélyi magyarságnak nincs komoly hadrendje, amelybe beállni férfipróba, mert egy nagy eszme sem fut a körében szét.
Németh László szerencsére tévedett.
Ahogyan az is hibázik, aki a mai Brassó megyét a magyar irodalom térképén üres tartományként jelölné. Az jár a legközelebb az igazsághoz, aki terra incognitának tarja a Barcaságot. Így járt el a román irodalomtörténész, Vasile Şelaru is, aki összeállította a Barcasági írók és gondolkodók enciklopédiáját. A magyar írókról avatatlanoktól informálódott, ezért az első kiadás mindössze tucatnyi és szinte kivétel nélkül tucatszerzőt említett meg.
Eléggé felelőtlenül elvállaltam, hogy a lexikon második kiadására összeállítom a mai Brassó megye területén született, élt, alkotó és elhunyt magyar író lajstromát, életrajzát, életművének listáját. Felelőtlen vállalás volt, ugyanis nem gyanítottam, hogy 139 személyiségről kell kartotékokat készítenem.
Közülük most csak hármat említek: a Kossuth-díjas Sánta Ferencet (akinek sikerült átadnunk szülővárosa, Brassó az ajándékát: a kovásznai származású Csutak Levente grafikáját az Ötödik pecsét írójáról), Nyirő Józsefet és Ignácz Rózsát.
Nem csupán a barcasági, de az erdélyi olvasó is csak az elmúlt húsz-huszonöt évben fedezte fel a három jelentős szerzőt. Az ismeretlenség oka mindhármuk esetében azonos: az irodalmi kanonizáció, amely igyekezett eltemetni a kánonnak mindenben meg nem felelő életműveket. Ahogyan Jókai Anna Ignácz Rózsa irodalmi száműzetéséről írta: „Az irodalom történetéből agyonhallgatással próbálják kitörölni. A politikai diktatúra a politikai vétkeket néha – kellő vezeklés után – megbocsátja. A világlátás másságát azonban soha.”
Sánta Ferenc elbeszélés kötetének (Isten szekerén – Stúdium, Kv), illetve esszégyűjteményének megjelenése a reveláció erejével hatott a szülőföldjén. Felfedezhettünk egy XX. századi humanista szerzőt, aki kíméletlen kritikát mondott a kóros korról, amikor élt. Nyirő József újrakanonizációja is megtörtént. A szülőfalu Székelyzsombor az évente megtartott Nyirő-ünnepségek révén is ápolja az író emlékét, ezek mediatizálása is hozzájárul ismertségének növekedéséhez. Ignácz Rózsa barcasági felfedezésére azonban még várnunk kell.
Noha Ignácz Rózsa és Nyirő József egyaránt beemelte a fogarasi, erzsébetvárosi, illetve a székelyzsombori és alsórákosi tájat, embert, életérzést a magyar irodalomba, előbbi munkássága jobbára ismeretlen ott, ahol az írónő gyermek- és fiatalkorának egy részét töltötte.
Igaz, nem teljesen ismeretlen. Fogarason, a nemrég felújított református iskolaépületben, amely ma magyar közösségi házként várja a kultúrára vágyó magyarokat, illetve az anyanyelvüket, őseik történelmét, népüknek irodalmát megismerni akaró gyerekeket – akik csak román tannyelvű iskolába járhatnak, mert a magyar oktatás megszűnt, amikor még hetven magyar diák volt a városban – nos, a magyar közösségi ház tanácstermét Ignácz Rózsa teremnek nevezték el. Szász Tibor református lelkész pillanatig sem mondott le arról, hogy a város jelentős társadalmi szerepet vállaló lelkészének, Ignácz László esperesnek és lányának, az író-színművész Rózsának életét és munkásságát népszerűsítse, emlékét őrizze.
A lelkész az elmúlt években az Árva Bethlen Kata hagyaték, a református templom ápolására, megőrzésére fordította energiái, anyagi tartalékai jó részét. A felújított templom átadása, a hálaadó istentisztelet október 5-én lesz. Értesüléseim és reményeim szerint az elkövetkező években fokozott figyelmet szentelnek Fogarason az Ignácz család örökségének feltárására, megőrzésére és megismertetésére. Ehhez a kezdeményezéshez, erőfeszítéshez a Brassói Református Egyházmegye is csatlakozik.
A húsz éven át Kovásznán szolgált, majd 1918-ban püspöki kinevezéssel Fogarasra átirányított, a Magyar Párt megbízásából bukaresti képviselőséget is vállalt református lelkész apának, Ignácz Lászlónak (a püspök-író Makkai Sándor sógora) jelentős szerepe volt Rózsa íróvá válásában, ahogyan kulcsszerepe volt ebben Fogarasnak is.
Rózsa kilencéves volt, amikor a családjával a gazdag történelmi múltú  kisvárosba költözik, ahol a vár a középkori magyar királyság s az erdélyi fejedelemség fölemelő és gyászos eseményeire emlékeztet: II. Endrétől Nagy Lajosig és Mátyás királyig, Bethlen Gábortól Apafi Mihályig vezetnek a  birtokadományozások, a várépítések. És ennek a több évszázados történelemnek részesei, szereplői a havasalföldi és az erdélyi románok, illetve a szászok.
Amikor Ignácz Rózsa Fogarasra érkezik, a kisváros már alig hasonlít arra a csendes, szinte nyomasztóan néma településre, amely Babits Mihály tanári éveiben volt, s amelyről ma már egyre több Babits-kutató állítja, filozófikus gondolkodóvá és költővé avatta a Nyugat későbbi mesterét.
Ikerpályáimon című önéletrajzi írásában Ignácz Rózsa visszaemlékezik arra, hogy az 1910-ben Mikszáth Kálmán alapította gimnázium homlokzatára felkerül a Liceul Radu Negru felirat. Egyetlen drámai mondatban írja le, hogy a város magyar lakosságának fele, köztük mintegy ezer hivatalnok 1918 és 1920 között elhagyja a várost. Megemlíti azt is, hogyan ismerkedik meg Babits verseivel, regényével, illetve hogyan veti össze Babits kora Fogarasáról alkotott képét az új valósággal.
A gyerek Rózsa a felgyorsuló történelem tanúja, miként annak is, hogy az ország urai és a város lakói gyorsan kicserélődnek. A várba ezerkétszáz fogoly katonát hoznak, az ellenálló székely hadosztály volt tisztjeit és közlegényeit. Később polgári internáltak jönnek a helyükbe. A helybeli magyar polgárság összetétele megváltozik: távoznak a régi hivatalok és velük a tisztviselők, maradnak a cipészek, szabók, bádogosok, szűcsök. És marad a változás előtt éppen csak megérkezett református lelkész és családja. Ignácz Lászlóék, a kilencéves Rózsával. Bizonytalanság és sorsvállalás, kétségbeesés és abból fakadó teremtő cselekvés: a megszűnt magyar állami iskola helyébe magyar nyelvű református gimnázium teremtése, a háromezer fogarasi magyar áldozatvállalásából. Ignácz László aktív közreműködésével.
A gyermek- és serdülőkori indíttatás, a fogarasi élmény egy életre szól, Ignácz Rózsa prózáját, legalábbis az első évtizedét döntően meghatározza.
A húszas évek fogarasi élménye nélkül aligha írhatta volna le a két világháború közötti erdélyi – és a mai erdélyi – valóságra is leginkább jellemző sorokat: „…a temetőben a sírfeliratok magyarok, és arról beszélnek, hogy nem is olyan régen itt egy más nép élt, nem az, amelyik most uralkodik. A múlt, ó a múlt, a történelem, erősen kísért az új urak boldog életében, erősen háborgatja biztonságérzetüket. Pedig a huszadik században nincsenek – nem lehetnek kísértetek. A technika századában az a jelszó, hogy mindent gyártani lehet. Múltat is. Történelmet is. Csak okos emberek kezébe kell letenni a várospolitika irányítását.”
Ignácz Rózsa szociológiai éleslátásról tanúskodó írásait ma is haszonnal forgathatnák idősek és fiatalok. Nála a mai napig senki nem érzékeltette szemléletesebben a Budapestre vágyakozó magyar fiatalok és a román királyságból betelepedők dilemmáit, a Bukarestbe kitelepedők  „kis minoritár” lányok vagy jövendő román feleségek sorsát. A folyamat ma sem ért véget, csak Budapest mellé felsorakoztt opcióként London, Bécs vagy Sidney.
Felfedezéséhez azonban szükség van a rekanonizációjára, ami ellentétben Nyirővel és Wass Alberttel, tovább késik. De talán már a rekanonizáció is kevés. A mai középiskolások – a jövő olvasói – ma (valamilyen furcsa félreértés folytán) nem hallanak Szabédi Lászlóról, Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Bözödi Györgyről, Nyirő Józsefről, Ignácz Rózsáról. Az erdélyi magyar irodalomról sem, mert a legújabb iskolák szerint ilyen nem létezik. Pedig van, ahogyan van zsiráf is, hiába bizonygatja a komájának a góbé, hogy ilyen állat nincs.
Külön tantárgyként kellene megszerettetni az erdélyi magyar irodalmat a középiskolában, mert rólunk beszél, nekünk szól, nyújt eligazítást a kisebbségi sor(s)ban, kelt bennünk megválaszolásra váró kérdéseket, melyek a cselekvésre is késztetnek. Mert a miénk. Akárcsak Ignácz Rózsa, a kovásznai-fogarasi: az erdélyi író.
maszol.ro

Hivatalnoki amnéziát okozó kétnyelvűsítés
Egyáltalán nem tartják be, vagy csak részlegesen teljesítik a kétnyelvű táblák kihelyezésével kapcsolatos ígéreteiket a marosvásárhelyi önkormányzat illetékesei. Amikor hónapokkal ezelőtti vagy akár másfél éve tett nyilatkozataikkal szembesítettük őket, kiderült, hogy nem is emlékeznek arra, amit – valószínűleg a sajtó és a közvélemény megnyugtatására – hirtelenjében válaszoltak. 
Gabriela Oşant, a városháza iskolákért felelős igazgatóját év elején arról kérdeztük, mikorra kétnyelvűsítik az összes marosvásárhelyi tanintézet homlokzati feliratait? Oşan akkor – mint 2014. január 29-ei lapszámunkban beszámoltunk róla – azt mondta, hogy legtöbb tíz napon vagy két héten belül be szeretnék fejezni a tavaly késő ősszel elkezdett akciót.
Hozzátette: kis fennakadást okoz annak a négy, műemlék épületben működő gimnáziumnak az esete, melyek homlokzatára nem két egyszerű, de kirívónak számító kék színű táblát, hanem odaillő pannót szeretnének kihelyezni. Ennek mérete és alakja mind a négy iskolaépület esetében különbözik. Oşan a Bolyai Farkas Gimnáziumra, az Alexandru Papiu Ilarian, az Unirea és a művészeti iskolára célzott.
Kilenc hónapja az igazgató azzal nyugtatgatta az olvasókat, hogy a szakemberekkel és a tanintézetek vezetőivel közösen keresik a megoldást az ügyben. Azt is megígérte, hogy a közeljövőben a sportcsarnokokra is új, kétnyelvű feliratokat helyeznek ki.
Mindebből a mai napig semmit nem láttunk, holott kilenc hónap alatt ennél nagyobb dolgokat is meg lehet valósítani. Erre maga Oşan a példa, aki a közelmúltban édesanya lett. Helyettese, Horaţiu Lobonţ megvallotta, nincs tisztában a táblacserék ügyével, de hamarosan utánanéz.
Még várni kell a magyar tájékoztatóra 
Az iskolanévtáblákhoz hasonlóan a gyalogosoknak szánt, érintőgombbal ellátott jelzőlámpák ügye is feledésbe merült. A Dózsa György út Béga utca és a kémiai gimnázium közötti szakaszán másfél évvel ezelőtt, 2013. március végén helyezték üzembe a villanyrendőröket. Azóta a gyalogosok számára biztonságosabb az átkelés, hiszen a lámpák tartóoszlopain elhelyezett készülék gombját megnyomva kell megvárniuk a zöld jelzést.
Egy héttel a rendszer működésbe helyezése után tettük szóvá a városházán, hogy a járókelők ugyan elégedettek, ám kifogásolják, hogy az érintőgombok melletti információs tábla kizárólag román nyelvű, míg a szerkezet románul és angolul figyelmezteti a járókelőket arra, hogy még várniuk kell.
Amint arról 2013. április 4-ei lapszámunkban beszámoltunk, Aurel Trif, a polgármesteri hivatal szóvivője azzal próbált ránk cáfolni, hogy „mindenki elégedett”. A városházi illetékes ugyanakkor megígérte, hogy hamarosan kétnyelvűre cserélik az összes figyelmeztető táblát. „Az információs táblákat ideiglenes jelleggel helyeztük ki, a közeljövőben lecseréljük kétnyelvűekre” – mondta többek között.
Aurel Trif újabb megkeresésünkre, amikor szembesítettünk a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatával, meglepettnek mutatkozott. „Mondtam én ilyesmit? Nem emlékszem” – volt az első reakciója, majd telefonon tudakozott az ügyről Florian Moldovan igazgatónál. Kollégája elmondta, valóban tervben van a táblák cseréje, de csak 2015-ben.
Leállt az utcanévtáblák cseréje
Ha beigazolódott volna Peti András alpolgármester lapunknak tett, augusztus 5-ei lapszámunkban leközölt állítása, miszerint az önkormányzat naponta két-három utcában cseréli le a névtáblát, a folyamat már befejeződött volna.
Ehhez képest, Peti nyilatkozatával ellentétben, azóta egyetlen új, kétnyelvű utcanévtáblát sem helyeztek ki. Sőt időközben eltüntették a Kós Károly utca egyik feliratát. Ilyen körülmények között a városban még mindig csak a Dózsa György utat, a Kinizsi Pál utcát és a Mátyás király teret hirdeti új, kétnyelvű tábla.
Még a Liszt Ferenc utcát sem sikerült újratáblázni, amelyről augusztus elején az RMDSZ vezetői azt állították, hogy a Franz Liszt elnevezés alá felkerült a zeneszerző és zongoraművész magyar neve. Lapunk megkeresésére Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos vállalta, hogy még a napokban – saját költségén – kitéteti az új táblát.
Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője már augusztusban félőnek tartotta, hogy a néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügyében –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki Szigeti. A CEMO-aktivista augusztus elején is cáfolta az RMDSZ-es alpolgármester állítását, miszerint naponta több feliratot is kicserélnek, mondván, hogy a táblákat készítő cégtől megtudta, nem kaptak rendelést újabb kétnyelvű feliratokra.
Lapunk hétfőn újból megkereste Peti András alpolgármestert, aki egyrészt a közbeszerzési eljárás bürokratikus bonyodalmaival magyarázta a munkálatok megtorpanását, másrészt úgy vélte, kár lenne elsietni, hisz a 2007-ben készült utcanévlistán több fordítási hiba is van.
„Egyfelől meg kell hirdetnünk a táblakészítésre a közbeszerzési eljárást, másfelől ki kell javítanunk a fordításba becsúszott hibákat” – mondta az elöljáró. Igaz, az új lista akkor is elkészülhetett volna, ha az önkormányzat már 2007-ben nekilát a fordítások ellenőrzésének, és minden héten csupán egyetlen utcanevet korrigál.
Felvetésünkre, hogy a javított lajstrom elkészültéig miért nem lehetne a Secuilor Martiri alá kiírni a Székely Vértanúkat vagy a Sfîntul Ioan alá a Szent János nevet olyan körülmények között, hogy az efféle elnevezések fordítása nem képezheti vita tárgyát, az alpolgármester úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb csak elkezdődik a táblacsere. Eközben a város utcáiban a lakók kezdeményezésére kezdenek megjelenni a kétnyelvű utcanévtáblák.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Vásárhelyen mikor lesz?
Konzulátus a Szörényi Bánságban
Magyar tiszteletbeli konzulátust avattak fel kedden a Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin). A képviselőetet az évtizedek óta a Duna-parti városban élő Molnár Endre vállalkozó vezeti. A terület utoljára Mátyás király idejében tartozott a Magyar Királysághoz, Szörényi Bánság néven.
„Igyekszünk az egész országban biztosítani a konzuli érdekvédelmet. Megnyílt a Bulgária és Románia közötti Vidin–Calafat Duna-híd, és nagyon megnőtt az átmenő kereskedelmi forgalom, illetve a turizmus is a Vaskapu környékén, a régi Bánságnak ezen a déli részén, Herkulesfürdő és Mehádia környékén” – magyarázta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, hogy mi indokolja a szörényvári képviselőet megnyitását.
Molnár Endre köztiszteletnek örvendő, jó kapcsolatokkal rendelkező, a helyi és országos politikában is jártas vállalkozó, a Tropical szálloda tulajdonosa – mutatta be a tiszteletbeli konzult a nagykövet. Az olténiai megyék (Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt, Vâlcea) tartoznak az új konzuli területhez, amelyek távol esnek a hagyományos magyar misszióktól. Molnár az MTI-nek elmondta: már azelőtt, hogy kinevezték volna tiszteletbeli konzullá, és kihelyezték volna a magyar címert és zászlót az irodára, öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért.
Magyarországnak Jászvásárban és Konstancán van még tiszteletbeli konzuli irodája Romániában. A temesvári képviselőet jelenleg nem működik, mert még nem nevezték ki a közelmúltban elhunyt Pánczél Zoltán tiszteletbeli konzul utódját.
Az MTI érdeklődésére, hogy van-e valamilyen fejlemény a Marosvásárhelyre tervezett, a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozó konzuli iroda ügyében, amelynek a megnyitásához a román fél nem járult hozzá, Zákonyi Botond annyit mondott: „Reméljük, hogy felismerik: a magyar diplomáciai jelenlét bővülése elősegíti a két ország közötti kapcsolatok élénkülését mind gazdasági, mind kereskedelmi, turisztikai és kulturális területen, ami mindkét félnek fontos”. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben)
„Az 1956-os magyar forradalom nemzeti történelmünknek az az eseménye, mely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.”
(Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában)
„1956 különös »lélektani« problémát is okozott Romániában. A pártvezetés a kilencvenes évekig egyértelműen revizionista veszélyforrásnak tekintette a magyarországi felkelést és az erdélyi »magyar« jellegű megmozdulásokat. Az ’56-ot követő megtorlásról és annak áldozatairól nem volt ildomos beszélni. Előfordulhat tehát, hogy miközben a román véleményformáló értelmiség masszívan antikommunistának vallja magát, a román állam mégsem rehabilitálja az ’56-os elítélteket, és az 1958-as Szoboszlai-per tíz kivégzettjének sírhelye továbbra is ismeretlen marad. (Az érmihályfalvi csoport perében halálra ítélt, 1958. december 2-án délután fél három órakor a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán református lelkész, dr. Hollós István hadbíró százados, tanár, az ugyancsak a szamosújvári börtönben 1959. április 20-án délután három óra és negyed négy között kivégzett ozsdolai molnár, Szígyártó Domokos sírja is több mint ötven év eltelte után teljesen ismeretlen! Senki sem tudja, nem akarja tudni, hol kaparták el őket! Rehabilitálásról – perek sokasága ellenére! – szó sem esik, továbbra is hazaárulóknak minősítik őket! A hozzátartozók hiába küldik a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz a kéréseiket, a világon egyedülállóan szeretteik földi maradványait emberhez méltóan nem tudják eltemetni! – T. Z.)  De az erdélyi magyar társadalomban is ambivalens módon van jelen az »itthoni« 1956. (…) Az »ötvenhatosok« emlékezésdiskurzusát (…) elsősorban a történelemhez vonzódó, de nem szakmabeli újságírók, riporterek közvetítik a társadalom számára. Ebből a fajta feldolgozásból azonban hiányoznak a szükséges árnyalatok. Az eseményekben részt vevők ábrázolása szinte mitikus: ők a hősök (a román sovinizmus ártatlan áldozatai). A köztudatban viszont erősen él az a bukaresti hatalom és a hivatalos magyar elit által szorgalmazott hozzáállás, miszerint felelőtlen kalandornak tekintendő az, aki 1956-ban felmondta az integrációs paradigmát, az egységdiskurzust, és helyette demokráciát, kulturális/területi autonómiát vagy egyenesen revíziót követelt. Nem meglepő, hogy sokan a »rossz« ’56-os szerepléssel magyarázzák a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését és a Magyar Autonóm Tartomány területének átalakítását. Eszerint az erdélyi magyar elit elleni támadássorozat elsősorban annak lenne tulajdonítható, hogy egyesek felelőtlenül  megszegték a politikai lojalitás parancsolatát, és megharagították Bukarestet” – idézzük Carlo Bottini  Korunk-beli tanulmányát (2006. augusztus).
A rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad során – elsősorban az utóbbi évtizedben – a romániai, erdélyi ötvenhatos szervezkedéseket, szervezkedési kísérleteket, a román kommunista hatalom által elindított és levezényelt, párját ritkító kegyetlen retorziót tekintélyes irodalom, kötetek sora mutatja be. A romániai magyarság – az Illyés Gyulának tulajdonított vallomás szellemében – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” azonnal meghallotta.
A nacionalista kurzust állampolitika rangjára emelő román kommunista hatalom számára a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel való leszámolásra, hanem a hangsúlyozottan magyarellenes megtorlásokra is. A romániai magyarság 1956-ért számarányához viszonyítva nagyobb véráldozattal fizetett, mint az anyaország! Csak az akkori Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között a Kolozsvári Katonai Törvényszék kihelyezett marosvásárhelyi tárgyalásain 826 személyt ítélt el, közülük 620 (75,1 százalék) magyar, 184 (22,5 százalék) román, 18 (2,1 százalék) német anyanyelvű volt! Rajtuk kívül még két zsidót, két cigányt is elítéltek. Az eltelt nyolc év kutatásai nyomán csak a Magyar Autonóm Tartományban elítéltek száma 900 fölé emelkedett. Hozzájuk kell számítanunk az ország különböző hadbíróságai által elítélt, a Magyar Autonóm Tartományban született magyar anyanyelvűeket is! E sorok írója kutatásai nyomán az egyetemes magyar kollektív emlékezetbe is beépült: a Budapesten kivégzett 225 forradalmár közül nyolc (3,5 százalék) erdélyi származású volt!
Megmozdul a román diákság
A temesvári, a bukaresti, jászvásári, brassói, Craiovai Egyetemi központok román anyanyelvű hallgatói magyar közvetítéssel, tolmácsolásban első kézből szereztek tudomást mindarról, ami Magyarországon, Budapesten történt.
A magyar forradalom eszméivel való teljes azonosulást mindennél ékesebben bizonyítja a temesvári műegyetemi hallgatók 1956. október 30-án 14 órakor a híres 115-ös teremben ismertetett tizenkét pontos követelése is. A diákjóléti követelések az egyetemi reform mellett megfogalmazták a szovjet csapatok kivonásának igényét, a személyi kultusz, a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás, normarendszer felszámolását, az alkotmányban biztosított sajtószabadság szavatolását, az erőszakos kollektivizálás megszüntetését. Egy csoport műegyetemi hallgatót már a gyűlés után letartóztattak. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Heinrich Drobny, Nagy László, Octavian Vulpe, Aurelian Păuna, Nicole Boldea és mások nevével fémjelzett diáktüntetés, Temesvár főterén a Craiováról hozott karhatalmistákkal 1956. október 30-án lezajlott nyílt összecsapás, majd a Securitate által 1956. október 30-ról 31-re virradó éjszaka levezényelt, mintegy 3000 egyetemi hallgató letartóztatása, a kisbecskereki szovjet laktanyába való szállítása – ahonnan a csapatok az előtte való napon indultak el Magyarországra, a magyar forradalom vérbe fojtására! –, az 1956. december közepén hozott és példát statuáló ítéletek sora – akárcsak a bukaresti, jászvásári, brassói egyetemi központok diákjainak, tanárainak (köztük olyan szellemi nagyságok, mint Ştefan Augustin Doinaş, Alexandru Ivasiuc, Paul Goma író) elítélése – önmagában is jelzi: 1956 a magyar–román, a magyar–szász–sváb kapcsolatok történetében kiemelkedő, a történetírás, a diplomácia, az államközi kapcsolatok sorában is kivételes, mindmáig fájdalmasan elhanyagolt, egyáltalán ki nem aknázott pillanata! Felfoghatatlan és érthetetlen: a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatokban miért nem lehet építeni a román közvélemény, kollektív emlékezet által is elismert tényre, román gimnazisták, egyetemi hallgatók, tanárok, gazdálkodók azért járták meg a politikai börtönök poklát, mert azonosultak a magyar forradalom eszméivel? A román falvakban ma is hangsúlyozzák: a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást! Tanulmányok, kötetek hiteles dokumentumai bizonyítják: az „Erdély elrablásának” rémképe a legfelsőbb román párt- és államvezetés diverziója, félrevezetése volt, egyetlen magyarországi programban, tervezetben sem követelték Erdély Magyarországhoz való csatolását! A temesvári diákszervezkedésről, diáktüntetésről könyvet publikáló Mihaela Sitaru – a magyar forradalom eszméinek ismeretében – Temesvárt „a szabadság oázisa”-ként aposztrofálta.
A kolozsvári egyetemisták szervezkednek
Így kap – úgymond – történelmi hátszelet mindaz, ami 1956 októberében, novemberében Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, a Bolyai Tudomány­egyetemen, a Protestáns Teológián, az Agronómián történt! Amikor az egész világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a híres lovagteremben 1956. október 24-én este a kincses város magyar egyetemeinek, tagozatainak küldöttei (meghívták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjait is, de ők késve érkeztek!) – egy korábban meghirdetett program alapján – a nyugati hatalmak által követelt országos Diákszövetség létrehozásáról tárgyaltak, vitáztak. A budapesti százezres diáktüntetés, a műegyetemi hallgatók programjáról, a debreceni 16 pontos egyetemi memorandumról, a Magyar Rádiónál lezajlott véres harcokról érkezett hírek hatására a Mátyás király szülőházában tartott, a Budapestről néhány nappal korábban visszatért Balázs Imre VI. éves képzőművész-hallgató – a későbbi kiváló festőművész, grafikus, műkritikus (2012-ben Vácon hunyt el) –, a bolgár származású Tirnován Vid szobrászhallgató vezette diákgyűlés átalakult az egyetemi autonómiát, egyetemi reformot sürgető felejthetetlen hangulatú tüntetéssé.
Az öt pontból álló diákszövetségi program nemcsak az egyetemi autonómiát és reformot tűzte zászlajára, követelték, hogy a képzőművészeti főiskolai felvételin a tehetség legyen a meghatározó, módosítsák a tantárgyak rendszerét, a marxizmus ne legyen kötelező, az ösztöndíjakat az elért tanulmányi eredmények és ne az Ifjúmunkás Szövetségben vagy a kommunista pártban betöltött különböző tisztségek alapján határozzák meg. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók először tiltakoztak a kollégiumokban, a diákmenzán uralkodó borzalmas, középkori állapotok ellen. Mátyás király szülőházát 1956. október 24-én este belügyis alakulatok vették körül, a környező utcákon veszteglő teherautókon állig felfegyverzett karhatalmisták ültek. Csíky Boldizsár zeneszerző részt vett a lovagteremben tartott diákgyűlésen. Vallomása szerint civilbe öltözött szekus tisztek fényképezték a résztvevőket, később csak azokat nem vallatták, akik az oszlopok fedésében ültek. A Bolyai Tudományegyetem perének harmadik csoportjában hat év börtönbüntetésre ítélt Páll Lajos festőművész visszaemlékezése szerint, amikor kijöttek az épületből, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, a kollégiumban egész éjszaka a Magyarországon lezajlott forradalmi eseményekről vitáztak.*
A tizenegy év börtönbüntetésre ítélt Fülöp G. Dénes református lelkész – a marosvásárhelyi Vártemplom posztumusz Magyar Örökség díjjal kitüntetett lelkésze –, a kolozsvári protestáns teológusok küldöttségének tagja élete meghatározó pillanataként értékelte a Mátyás király szülőházában megtartott diákszövetségi alakuló ülést. Elkövette azt a később végzetesnek bizonyult hibát, hogy részletes jegyzeteket készített a lovagteremben elhangzottakról. Balázs Imrét, Tirnován Videt és a nagybányai születésű Walter Frigyest – róla teljes mértékben megfeledkeznek a visszaemlékezések, tanulmányok! – 1956. október 25-én reggel a Képzőművészeti Főiskola Kollégiumában letartóztatták. A magyar forradalom kitörése ürügyén végrehajtott első letartóztatásokra nem Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden került sor, hanem Kolozsváron! Balázs Imrét és Tirnován Videt a Kolozsvári Katonai Törvényszék gyorsított eljárásban az 1956. december 13-án hozott 1956/344-es számú ítéletével nyilvános izgatás, lázítás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, Walter Frigyest pedig felmentették. A fellebbviteli katonai bíróság 1957. február 11-én kelt módosító határozatával a börtönbüntetést mindkettőjük esetében öt évre mérsékelte. Balázs Imre és Tirnován Vid a szamosújvári börtönben raboskodott, előbbi 1959. december 4-én, utóbbi 1959. december 10-én szabadult. A perirat, a CNSAS-nál található korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a Képzőművészeti Főiskola akkori román rektora a gyűlés előtt megfenyegette a diákokat, majd személyesen kérte a szekus különítmények segítségét. A per teljes történetét, kihatásait, gazdag irodalmát 1956 erdélyi mártírjai című sorozatom egyik következő kötetében tárom az olvasó és a történészszakma elé.
(folytatjuk)
* A gyűlésen elhangzottakról lásd még: P. Sebők Anna: Kolozsvári perek. A Hamvas Intézet kiadása, Budapest
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

56-ra emlékeztek Kolozsváron is
Az 56-os forradalomra emlékeztek a kolozsvári Sétatéren a Szakáts Béla készítette, börtönajtót idéző 1956-os emlékműnél.
A rendezvényen Dávid Gyula, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke is felszólalt, aki az utolsó forradalmároknak egyike, aki akkoriban tanársegéd volt. A megemlékezésen Horváth Anna alpolgármester méltató beszédében elmondta, hogy „aki ma 1956-ról gondolkodik, beszél annak első sorban a mának kérdéseire, kihívásaira kell választ keresni. A következőkben Horváth Anna nyilatkozatát hallják.
Barabás János vezető konzul az ünnepségen elmondta, „ma 1956 a szabadság szeretetét, élményét és reményét jelenti". Ezen kívül a felszólalók hangsúlyozták, a forradalom szelleme elősegítette és folyamatosan biztosította a magyar kultúra és önazonosság megmaradását Kolozsváron is.
A megemlékezést koszorúzás zárta. 56'-ra emlékeztek tegnap délután, Mátyás király szülőháza előtt, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács szervezte ünnepségen is. A megemlékezésen elhangzott, hogy csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről, mivel a romániai történelemkönyvek alig foglalkoznak, csupán pár mondatban intézik el az 56-os események bemutatását.
paprikaradio.ro
Erdély.ma