TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!
A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony
Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak.
A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya.
A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan.
A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek.
A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató.
Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet.
A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe.
A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel.
A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.)
De ez még mind semmi.
A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se.
De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek.
Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete.
Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet.
Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs.
Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.)
Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja.
Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk.
A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt.
Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben.
Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát.
A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)...
A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét.
Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása.
Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne!
Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas.
Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében.
Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban.
Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság

Újabb szobrok a személyiségek sétányán
Elődeink emlékére
Temesvár napja alkalmából újabb négy szobrot helyeztek el a Központi Park egyik fő útvonalán, amelyet három évvel ezelőtt a Személyiségek Sétányának neveztek el.
Akkor, ugyancsak augusztus 3-án, a város politikai és gazdasági életében fontos szerepet betöltő hét személyiség: Florimund Mercy, Eugeniu de Savoya, Török János, Küttel Károly, Sever Bocu, Aurel Cosma és Stan Vidrigin mellszobrát avatta fel a városvezetés ünnepélyes keretek között. Néhány hónappal később a Személyiségek Sétányán foglalta el méltó helyét Bartók Béla, a régió legnagyobb szülöttének, valamint Virgil Birounak a bronzszobra.
Az idei szoboravatón ugyancsak neves személyiségek bronzmása került felállításra. Időrendben az első Hunyadi János (1387–1456) híres törökverő, akit a román nép is hőseként tisztel, Ioan de Hunedoara néven „vonult be” a Személyiségek Sétányára. Hunyadi János Magyarország kormányzója, szörényi bán, erdélyi vajda, székely ispán, nándorfehérvári kapitány, temesi ispán, Mátyás király apja nemcsak a török elleni harcokban lovagként és hadvezérként aratott sorozatos sikereivel vívta ki a kortársak és az utókor elismerését, hanem Temesvár várának újjáépítésével, erődítmény jellegének a kor hadászati szintjére emelésével is. (Ő építtette Vajdahunyad, Diósd és Beszterce várát is.) A vár és kastély, amelynek azóta többször átépített változatát Hunyadi-kastélynak nevezik ma is a temesváriak, 1490-ig maradt a Hunyadi család birtokában. Bronzszobrát Irimescu Remus fiatal szobrászművész készítette, életpályájának fontosabb mozzanatait dr. Râmneanţu Vasile egyetemi tanár idézte fel.
Telbisz Károlyt (1853–1914) legnagyobb polgármesterének, a modern Temesvár megalapítójának és kiépítőjének tartja számon a helyi történelem és a közvélemény. 1885 és 1914 között állt a város élén, nagy tudású, felelősségteljes, példamutató városatya volt. Az ő polgármestersége idején bontották le a fejlődésnek gátat vető várfalakat, készült el a város urbanisztikai terve, kezdték meg a hatalmas építkezéseket (Millenniumi templom, a Piarista Gimnázium rendház és templom, Lloyd-sor palotái, a mai Loga utca impozáns iskolaépületei stb.) Korszerűsítette a vízvezeték-hálózatot, a szennyvíz-elvezetést, bevezette a villamosközlekedést, aszfaltoztatta az utcákat, európai rangú kulturális intézményeket hozott létre. A sétányon elhelyezett szobrot Laurenţiu Balca szobrászművész készítette, kivitelezését a PG 33 Kulturális Alapítvány támogatta. Jelentőségét dr. Augustinov Petru méltatta.
Ioachim Miloia (1897–1940) festő, művészettörténész, múzeumigazgató, intézményalapító, több tudományos és művészeti könyv szerzőjének szobrát, Gheorghe Groza szobrászművész alkotását a Miloia család adományozta a városnak. A szoboravatón Aurel Turcuş író idézte fel sokoldalú tevékenységét a nagyszámú hallgatóság előtt.
Emléket állítottak a Személyiségek Sétányán Romul Ladea bánsági származású szobrászművésznek, aki Kolozsváron majd Temesváron főiskolai tanárként, mint Constantin Brâncuşi és Auguste Rodin követője, modern szobrászati iskolát teremtett. Bronz arcmását Jecza Péter mintázta meg, életpályáját Szekernyés János műkritikus méltatta.
A Személyiségek Sétányának – amint azt Gheorghe Ciuhandu polgármester elmondta – kettős célja van: méltó emléket állítani elődeinknek és a város történelmének ismeretére nevelni a fiatalokat a park nyújtotta kellemes környezetben.
Szekernyés Irén. Nyugati Jelen (Arad)

Piacfüggő az RMDSZ és a PD-L közti koalíció Kolozsváron
Péntek délben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházában ülésezett a Megyei Állandó Tanács (MÁT), hogy megvitassa: a jelenlegi körülmények közepette hogyan folytatható a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ közötti koalíció Kolozsváron? Mint ismeretes, Sorin Apostu polgármester bejelentette: kísérleti jelleggel a főtéri parkolóban mozgópiacot létesítenek szombatonként 7 és 15 óra között. A városháza ingyenesen bocsátja az őstermelők részére a főtéri parkolót, mert azok korábban arra panaszkodtak, hogy nincs pénzük megfizetni a városháza által üzemeltetett piacokon a bérleti díjat. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a MÁT-gyűlés szünetében határozottan kijelentette: amennyiben szombaton megnyitják a mozgópiacot a főtéri parkolóban az RMDSZ felfüggesztettnek tekinti a PD-L-vel kötött városi szintű egyezséget. A két kormánypárt közötti együttműködést megyei és a parlamenti szinten viszont még fenntartják. A PD-L és az RMDSZ közötti megyei együttműködés sorsáról egy későbbi MÁT-gyűlésen dönthetnek.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke tegnap megbeszélést folytatott a kibővített Megyei Állandó Tanácscsal (MÁT), hogy megvitassák az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt kolozsvári együttműködését. – Természetellenesnek tartom, hogy egy műemlék templom közelében és Magyarország kolozsvári főkonzulátusával szemben mozgópiac működjön. Erre a célra sokkal megfelelőbbnek tartom a Széchenyi téren lévő parkolót, ahol már rendeztek ilyesmit. Amennyiben szombaton reggel 7 órakor megnyílik a mozgópiac a főtéri parkolóban, akkor az RMDSZ felfüggesztettnek tekinti a Demokrata-Liberális Párttal kötött koalíciót városi szinten – nyilatkozta a sajtónak Máté András Levente megyei elnök. Hozzátette: a koalíció városi szintű felbomlása azt jelenti, hogy a városi tanács ülésén az öt RMDSZ-tanácsos úgy szavaz, ahogy akar, tehát nem kell figyelembe venni a PD-L álláspontját. Máté András Levente kitért arra is, hogy a Kolozs megyei tanácsbeli és parlamenti együttműködés még működik, ám személy szerint nehezen fogadná el a demokrata-liberális párti javaslatok megszavazását, ha a PD-L helyi szinten szabotálja az RMDSZ-t.
– Ma már többször kerestem telefonon Sorin Apostu polgármestert, ám nem vette fel a telefonját. Az RMDSZ nem kihallgatást kér a polgármestertől, hanem együttműködést – tette hozzá a megyei elnök. Máté kitért arra is, hogy a kolozsvári koalíció esetleges felfüggesztésének semmi köze Cseke Attila volt egészségügyi tárcavezető lemondásához. – Cseke lemondása saját döntése, amelyet tiszteletben kell tartani. Még a kolozsvári koalíció felfüggesztése esetében sem merül fel az RMDSZ-nek a kormányból való távozása. Meg vagyok győződve továbbá arról, hogy László Attila alpolgármestert nem mozdítják el tisztségéből. Türelmes embernek tartom magam, de nem nézem el, ha a koalíciós partner packázik velünk – hangsúlyozta Máté, majd megemlítette a PD-L-nek a kolozsvári magyarságot sértő történéseit: a Iorga-tábla elhelyezését a Mátyás király szoborcsoport előtt, a főtéren júniusban megrendezett Ursus sörfesztivált.
Csoma Botond, a kolozsvári városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője is azt hangsúlyozta: ha a koalíció felbomlik, akkor az RMDSZ városi tanácsosai saját belátásuk szerint szavaznak, és nem vesznek részt a tanácsülések előtti szokásos egyeztetésen. Csoma elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy a román tanácsosok vagy ellenségesen, vagy értetlenül állnak majd a koalíció felbontása miatti lépéseik előtt.
A PD-L és az RMDSZ közötti megyei együttműködés sorsáról egy későbbi MÁT-gyűlésen dönthetnek.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár). Szabadság (Kolozsvár)

Fogadd örökbe a múltad – kampány a történelmi iratokért
A történelmi iratok fontosságára kívánják ráirányítani a szakma és a széles közönség figyelmét a Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampány szervezői, az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének munkatársai. „Fogadj örökbe egy oklevelet, és örökbe fogadod a múltad! – nem túlzás ezt kijelenteni, hiszen Kolozsvár város levéltárában az évszázadok során összegyűlt, közel 600 folyóméternyi irat mindegyikében ott van a múltunk”, olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A Flóra Ágnes egyesületi elnök által jegyzett irat nyomatékosítja: az oklevélgyűjtemény a város évszázadokon át elnyert kiváltságleveleit, jogbiztosító okleveleit, iratait tartalmazza. Olyan jelentőségű iratokat, amelyek döntően befolyásolták a város fejlődését, történelmét. „Éppen emiatt, a gyűjtemény mindig kitüntetett figyelemnek örvendett, s történelmi értékük miatt évszázadokon át megőrizték. A gyűjtemény legrégibb eredeti oklevele 1326-ból való, azonban átiratban megtalálható az 1224-es Andreanum is. A fontosabb oklevelek közül, a teljesség igényét mellőzve, megemlíthető Zsigmond király 1405-ös kiváltságlevele, amellyel Kolozsvárt a szabad királyi városok sorába emelte, Mátyás tucatnyi különböző jogokat biztosító oklevelei. Szapolyai János oklevele, amelyben a várost a leghűségesebbnek nevezte, Izabella királyné adománylevelei vagy éppen Bethlen Gábor reneszánsz díszítésű oklevele, az 1668-as szabad királyi városi rang elvesztése utáni szabályrendelet, és annak visszaszerzésének bizonyítéka, az 1709-ik évi I. József kiváltságlevele”, írják. Emellett számos más, gazdasági és társadalmi, a város belső életét szabályozó oklevél és irat is gazdagítja a gyűjteményt.
A most induló kampány célja, hogy a Román Országos Levéltár Kolozs megyei levéltárában őrzött iratok egy részének, a rendkívül értékes oklevélgyűjteménynek, korszerű tárolást biztosítsanak. Elsősorban a korszerűtlen, savas papírból készült palliumokat és dobozokat szeretnék kicserélni jó minőségű és méretre szabott tároló anyagokkal. Egy korszerű, pergamen tárolására alkalmas doboz és pallium maximum 20 euróba kerül. Kolozsvár város levéltárának oklevélgyűjteménye közel 500 értékesebbnél értékesebb iratot tartalmaz, papír és pergamen irathordózón egyaránt, az 1224-től 1832-ig terjedő időszakra. Ez csupán egy töredéke a teljes városi anyagnak, de ha összefogással sikerül ezek tárolásán javítani, teljes sikerként értékelhető. A kolozsváriak, a történelem, a múlt iránt érdeklődők, valamint mindazok, akik a cél érdekében adományoztak, büszkén mesélhetik unokáiknak múltuk örökbefogadásának történetét. Hogy ezt elősegítsék, az örökbefogadói oklevél mellé elküldik Mátyás király azon oklevelének másolatát, amelyben a király büszkén utalt arra, hogy Isten kegyelméből ebben a városban született.
Az örökbefogadható oklevelek közül néhány, illetve Kolozsvár város levéltárában található régi iratok másolataiból összeállított kiállítás augusztus 18–19-én tekinthető meg a Román Országos Levéltár (Kogălniceanu/Farkas u. 10. szám) emeleti előcsarnokában. Csoportos tárlatvezetés augusztus 18-án és 19-én 13 és 14 órától. Tárlatvezető Flóra Ágnes levéltáros, találkozó a levéltár előtt. Az adományokat a Kolozsvári Magyar Napok keretében, az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének standjánál, illetve banki átutalással tehetik meg. További információk a 0745-198501-es telefonszámon (Flóra Ágnes) és az emle.kvar@gmail.com címen igényelhetnek az érdeklődők. Szabadság (Kolozsvár)

Közösségünk gazdagodását szolgáló építészettörténeti örökség
„A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint még sokáig fogják közösségünk gazdagodását ugyanilyen hatékonyan szolgálni” – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes-plébános Sas Péter budapesti művelődéstörténész szerdán este bemutatott újabb kötete* kapcsán, amely a római katolikus egyháznak Kolozsvár építészettörténetében játszott szerepét tárja az olvasók elé. A két nyelven – magyarul és románul – megjelent könyvet Korom Imre, Guttmann Szabolcs, Guttmann Emese és Fodor György fordították, a felvételeket Szentes Zágon készítette.
A II. Kolozsvári Magyar Napok keretében bemutatott, nagyon szép kivitelezésű, jól dokumentált, sok illusztrációt tartalmazó könyvet Fodor György konfráter köszöntő szavai után Kovács Sándor főesperes méltatta, aki egyben a kötet bevezetőjét és ajánlását is írta. A főesperes-plébános szerint a történelem tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás, hit és Isten nélkül, s minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom, amelynek megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban ennél is fontosabb a vallásos életben az Istenhez fűző lelkület, amelynek fontos tényezője a templom. Kovács Sándor hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű kiadványok, munkák mind hiánypótlóak, és meggyőződése szerint azok mindannyiunk meggazdagodását szolgálják.
A szerző, Sas Péter szerint a könyv nem jelenhetett volna meg jobb alkalommal, mint most, a kolozsvári magyar városnapok alatt. A lassan kolozsvárinak számító budapesti művelődéstörténész hangsúlyozta: a kötet nemcsak a római katolikus egyházról szól, hanem mindenekelőtt Kolozsvárról. Nem egyszerűen vallási és egyházi kérdésről van szó, hiszen olyan épületek szerepelnek benne, amelyek egy nemzet gondolkodásmódját, identitástudatát és hovatartozását jelképezik. Sas Péter hangsúlyozta: nagyon fontos ezeknek a felbecsülhetetlen értékeknek az átörökítése a jövő számára, következésképpen felelősségteljesen kell viszonyulni a városkép formálásához, ahogyan azt mindenkoron elődeink is tették.
Szilágyi Mátyás úgy vélekedett, hogy a szóban forgó kötet nagyon szép és méltó ismertetése a kolozsváriságnak, a kolozsvári lelkiségnek az építészettörténet szempontjából. A kolozsvári magyar főkonzul beszédében kiemelte a műemléképületek restaurálásának és megmentésének a fontosságát, amelyet szerinte diplomáciai úton is segíteni kell. Elmondása szerint a Mátyás király szoborcsoport restaurálásához hasonló közös projektekre van szükség. Szilágyi Mátyás kifejtette: a bemutatott kötet kiváló lehetőséget kínál értékeink ismertetésére és feltárására. A magyar diplomata kiemelte a restitúció kérdésének a fontosságát, amelyet a magyar kormány maradéktalanul támogat. A kötet külön érdeme, hogy román és magyar nyelven jelent meg, amely – a főkonzul szerint – a legfőbb eszköz az ismeretek átadására, és a szándékos félretájékoztatás megakadályozására.
P. A. M. 
*Sas Péter: A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében, Verbum, Kolozsvár, 2011. Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – Levéltári kincsek, titkok, érdekességek nyomában
Óriási érdeklődés övezte a Román Országos Levéltár tegnapi csoportos tárlatvezetését. Flóra Ágnes levéltáros a tömeg láttán elmondta: azért nem számított ilyen nagy érdeklődésre, mert az emberek általában a levéltárakról nagyon keveset tudnak. „A médiában, a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, viszont a könyvtárakról sokkal többet tud az ember, hiszen könyve, könyvespolca, esetleg régi könyve mindenkinek van otthon” – mondta. „Valamiért emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat, ennek a kiállításnak pedig pont az a lényege, hogy felhívja a levéltári értékekre a figyelmet” – tette hozzá. Az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampánya is ehhez kapcsolódik: célja, hogy Kolozsvár régi okleveleinek olyan tárolási körülményeket biztosítson, ami valamilyen szinten garantálja azt, hogy évtizedeken, akár évszázadokon át is megőrződjenek az értékes iratok.
A tárlat egyik célja egyrészt az volt, hogy az oklevélgyűjteményt valamilyen szinten bemutassák, valamint a teljes levéltári anyagból olyan érdekességeket állítsanak ki, ami eddig ismeretlen volt a közönség számára, illetve olyan levéltári iratokat akartak a közönség elé tárni, amelyeken végig lehet követni a polgár, a város fejlődését az egészen korai időszakból a 19–20. századig.
Kuriózumnak számít a 15. századi közjegyzői oklevél, amelyen korabeli közjegyzői, ún. notáriusi jel látható. Akkoriban mindenki tudta, hogy az adott jel melyik notáriushoz tartozik, és az általa kiállított oklevél ezzel a rajzzal ellátva hiteles okmánynak számított. A tárlaton látható Kolozsvár 16. századi polgárkönyvéből is három lap, amely azon személyek névsorát tartalmazza, akik Kolozsváron polgárjogot szereztek, tehát rendelkeztek ingatlannal.
A tárlatlátogatás során megtekinthető I. Lajos király kiváltságlevele is, amelyben tulajdonképpen megerősíti Károly 1316-os oklevelét, amiben Kolozsvárt városi rangra emeli. Ugyanakkor olyan személyiségek oklevelei is láthatóak, akik különösen kötődtek Kolozsvárhoz, például János király vagy Izabella királyné. A városfejlődéshez közvetlenül kapcsolódik Mátyás király azon oklevelének másolata, amelyben a budai jogkönyv artikulusait engedélyezi alkalmazni a kolozsvári tanácsválasztás esetében.
A levéltáros szerint a kutatók és a nagyközönség is általában nagy érdeklődéssel követte a boszorkánypereket, amelyek a 16. században új reneszánszukat élték az új protestáns klerikának és puritanizmusnak köszönhetően. Egy ilyen per ítéletének írott formája látható a tárlaton, illetve a tanács határozata a paráznák megbüntetésének módjáról.
Érdekességnek számít még az Erzsébet híd egyik kivitelezetlen terve, illetve egy korabeli fotó a hídról, továbbá látható egy óratorony tervrajza is, amely a Monostor utcai óratorony adatait rögzíti az utókor számára. 1943-ban döntöttek arról, hogy a régi, tűzvészben megrongált reneszánsz tanácsházat lebontják és újat építenek helyébe. Sporlás végett ekkor lebontották a Monostor utcai óratoronyot, és kőanyagát beépítették a mai napig álló tanácsházba.
A 19. századi polgárra jellemző, hogy szereti jól tölteni a szabadidejét, ezért nőegyleti kezdeményezésre eldöntötték, hogy sétateret alakítanak ki a kolozsvári polgárság számára. Az erről készült rajzok és fotók szintén láthatók a tárlaton. Kolozsvárt bekapcsolta a nagyvárosok hálózatába a vasút építése is. A magyar keleti vasút térképe látható a levéltári kiállításon, és Mikó Imre nyilatkozata, amikor a vasút felépítése érdekében lemond a kártérítésről, amelyet földjének kisajátítása miatt fizettek volna neki.
Az oklevélmásolatok és korabeli fényképek mellett eredeti oklevelek is vannak a tárlaton, így láthatjuk a városi irattár első latin és magyar nyelvű jegyzékét, I. József császár kiváltságlevelét, az 1405-ös szabad királyi rangra emelés oklevelét, az 1537-es városi statutum oklevelét, Mátyás király oklevelét, amely tartalmazza a király kézjegyét, illetve Bethlen Gábor oklevelét Kolozsvár harckötelezettségéről.
(dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Schmitt Pál a magyar állampolgárság felvételére biztatott Kolozsváron
A magyar állampolgárság felvételére biztatta a kolozsvári főteret megtöltő, több ezer fős hallgatóságát Schmitt Pál köztársasági elnök. A magyar államfő vasárnap este, a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén mindenkinek köszönetet mondott, akik már éltek ezzel a lehetőséggel, és az eddig lelkükben meglévő kapcsolódást az anyaországukkal jogilag is kifejezték. Mint mondta, minden egyes egyszerűsített honosítási kérelem erősíti a határon túliak hitét, a nemzetet, és a nemzeti összetartozást. A kincses város elöljáróival folytatott informális megbeszélésein a Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett, történelemhamisító Iorga-tábla ügye is szóba került.
A köztársasági elnök emellett kiemelte azt is, hogy Kolozsvár nem csak a magyarokról szól, hanem a térségben több száz éve együttműködő népekről, így például a románokról, és a szászokról is. Schmitt Pál azt mondta, bizakodással tölti el, amit a városban tapasztalt, és hiszi, „szeretni tudjuk, ami a miénk és becsülni, tiszteletben tartani, ami a másé”.
A magyar államfő úgy fogalmazott, bizakodással tölti el, amit Kolozsváron tapasztal, és boldog, hogy magyarul beszélhet Európa egyik legszebb terén. Ám fontosnak tartotta a román nyelvű tolmácsolást is, mivel szerinte a saját anyanyelv iránt érzett büszkeség mellett tiszteletben kell tartani minden egyes nép és ember hasonló érzését.
Schmitt Pál vasárnap kora délután érkezett kétnapos kolozsvári látogatására. A magyar köztársasági elnök találkozott Florin Stamatiannal, Kolozs megye prefektusával, Alin Tisevel, a Kolozs megyei Tanács elnökével, Fekete Emőkével, a testület alelnökével, és László Attilával, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterével. Ezt követően ünnepi szentmisén és orgonakoncerten vett részt a Szent Mihály templomban, majd megkoszorúzta Márton Áronnak a templom előtt álló szobrát, illetve a közeli Mátyás-szobrot.
Az Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett, történelemhamisító Iorga-tábla ügye is szóba került Schmitt Pálnak a kincses városi elöljárókkal folytatott informális megbeszélésein. Schmitt Pál kora délután érkezett meg a kolozsvári nemzetközi repülőtérre, a tervezett programhoz képest mintegy félórás csúszással. Első útja a prefektúrára vezetett, ahol Florin Stamatian prefektus és László Attila, a kincses város alpolgármestere fogadta, ezt követően pedig Alin Tişe megyeitanács-elnökkel és Fekete Emőkével, a közgyűlés alelnökével találkozott kolozsvári szálláshelyén, a City Plaza Hotelben.
Schmitt Pál zsúfolt programja miatt nem nyilatkozott a prefektúrán a helyszínre összesereglett újságíróknak. Florin Stamatian arról számolt be, hogy a vele folytatott megbeszélésen Schmitt Pál szóba hozta a Iorga-tábla ügyét is. Stamatian azonban azt mondta a magyar államfőnek, hogy a táblaügy csak egy jelentéktelen, apró nézeteltérést jelent. Ugyanakkor arra emlékeztette tárgyalópartnerét, hogy – szerinte –1920-ban a Iorga-idézet mentette meg a szobrot, amelyet lebontásra vagy elköltöztetésre ítéltek, hiszen rákerült az, hogy Mátyás király tulajdonképpen román, s ezzel lecsillapodtak a kedélyek.
Stamatian leszögezte, ez pedig tény, s az itt élő románok büszkék Hunyadi Jánosra és Mátyás királyra. Mint a prefektustól megtudtuk, a mintegy félórás megbeszélés során szó esett még a két ország közös gondjairól.
László Attila alpolgármester a Krónika megkeresésére arról számolt be, hogy a Magyar Köztársaság elnökével folytatott megbeszélésen Fekete Emőkével, a Kolozs Megyei Tanács elnökével közösen mutatták be a megyét és a várost Schmitt Pálnak, valamint röviden érintették az épp aktuális gondokat. Fekete Emőkétől ugyanakkor megtudtuk, a program csúszása miatt mindössze 10–15 percet tudtak beszélgetni az államfővel, ezért csak arra volt idejük, hogy vázolják a megye és a város jelenlegi gazdasági helyzetét, valamint a fejlődési lehetőségeket. Az elöljáró lapunknak elmondta: arra kérték Schmitt Pált, hogy támogassa Kolozsvár 2020-as Európa kulturális fővárosi pályázatát, Magyarország elnöke pedig elvi támogatásáról biztosította őket.
Az államfő hétfőn - az esemény fővédnökeként - megnyitja a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, felkeresi a magyarpalatkai református iskolát, valamint a válaszúti szórványkollégiumot és a Mezőségi Néprajzi Múzeumot, továbbá hat köztársasági érdemérmet, illetve további tizenhárom állami kitüntetést is átad.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Visszafoglaltuk” Kolozsvár Főterét!
Schmitt Pál is láthatta: Erdély fővárosa nem halott város
Rég nem látott sokadalom gyűlt össze vasárnap este Kolozsvár Főterén, a Kolozsvári Magyar Napok második kiadásának záró estjén. Tizenötezer, de egyesek szerint közel húszezer ember vonult Erdély fővárosának a szívébe, hogy meghallgassa a gálaest fénypontjának, a magyarországi 100 tagú cigányzenekarnak az előadását – és előtte Schmitt Pál magyar köztársasági elnököt. Schmitt nemhivatalos látogatásra érkezett Kolozsvárra, ahol a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényét is megtisztelte jelenlétével. Román nyelvre is tolmácsolt beszédében Schmitt Pál hangsúlyozta: közösséget megtartani a legjobban a kultúra által lehet. Az ünnepi szónoklatok sorát Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke, az esemény társfőszervezője, majd a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régióelnöke folytatta, aki hangsúlyozta: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Nemhivatalos látogatásra Kolozsvárra érkezett tegnap Schmitt Pál: a magyar államfő ma megnyitja a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust. Schmitt látogatásának első állomásaként negyvenperces beszélgetést folyatott Florin Stamatian prefektussal, amelyet követően – tekintettel itt tartózkodásának nemhivatalos jellegére – nem nyilatkozott a sajtónak. A továbbiakban tárgyalt László Attila polgármester-helyettessel, Fekete Emőkével, a megyei tanács alelnökével, majd a Főtéren találkozott a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőivel, mely során ő maga is táncra perdült.
Délután részt vett a Szent Mihály-templomban megtartott ünnepi szentmisén és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten, majd megkoszorúzta Márton Áron szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot.
A Iorga-tábláról is beszéltek
A prefektúrán lefolyt beszélgetést követően Florin Stamatian prefektus a sajtónak elmondta: Schmitt Pál nagyra értékelte azt a gesztust, hogy a prefektus pihenőnapon is fogadta őt, annak ellenére, hogy csak magánjellegű látogatáson van városunkban. Stamatian kifejtette: nagyra értékeli a kolozsvári hungarológiai kongresszust, amely a román hatásokkal is gazdagodott helyi sajátos magyar kulturális hagyományok elismerése. Mint elmondta, szóba került a Mátyás szoborcsoporthoz utólag elhelyezett Iorga-idézetes tábla ügye is. A prefektus szerint minimális a véleménykülönbség, és az a jelképek félremagyarázásából ered. Annak idején, 1920-ban, Iorga ezzel a szöveggel diplomatikusan megmentette a szobrot a nacionalista népharagtól, szövege pedig nem sértő a magyarokra – mondta el Stamatian.
Schmitt Pál ezután rövid megbeszélést folytatott László Attila polgármester-helyettessel és Fekete Emőke megyei tanácsi alelnökkel, melyek során a magyar államfő ígéretet tett arra, hogy támogatja Kolozsvárt a kétoldali gazdasági kapcsolatok bővítésében és az európai kulturális fővárosi cím elnyerésében.
Európa legszebb terén
Miután a Szent Mihály-templomban részt vett a Kovács Sándor főesperes által celebrált ünnepi istentiszteleten és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten – közben rövid beszédében a kettős állampolgárságot szorgalmazta –, megkoszorúzta Márton Áron püspök szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot. A II. Kolozsvári Magyar Napok főtéri záróműsora előtti beszédében Schmitt Pál kiemelte: nagyon örül, hogy Európa egyik legszebb terén, Európa egyik legidősebb és legszebb templománál, Európa legszebb lovasszobránál és Európa legjobb cigányzenekara előtt lehet. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy gyönyörű hét áll Kolozsvár mögött, amely magyar mivoltunk szépségeiről szólt. Schmitt Pál elmondta: Kolozsvár mögött ott áll az egész magyarság, minden magyar egyformán számít. Nem engedjük el egymás kezét, senki sincs egyedül. Kiemelte azonban: nem szabad elfeledkezni arról, hogy Kolozsvár a térségben évszázadok óta együtt élő népekről, románokról és szászokról is szól, és a kultúra összekötőként szolgál a nemzetek között.
A magyar államfő köszönetet mondott azoknak, akik éltek a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségével, amely Schmitt Pál szerint erősíti a hitet, a nemzetet és az összetartozás érzését. Az államelnök hangsúlyozta, hogy közösséget megtartani legjobban a kultúra által lehet, s mindaz, amit Kolozsváron tapasztal és érez, bizakodová teszi.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke beszédében kiemelte, hogy a magyar napokon nincs helye a politikának, itt kultúráról van szó. Mutassuk meg, hogy ezen a téren mindig itt tudunk lenni, mert igenis otthon vagyunk Mátyás király szobránál – fejtette ki az esemény társfőszervezője.
Az ünnepi beszédek sorát Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője zárta, aki úgy fogalmazott: a legtermészetesebb csoda a világon, hogy hatvan virtuóz muzsikus nyilvánosan soha nem látott tömegben összehozza a románokat és a magyarokat. „Az az igazi kolozsvári tábla, amit mi az elmúlt egy hétben a világ szeme elé tártunk” – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke, majd végezetül arra kérte a magyar államfőt, hogy vigye haza a jó hírünket: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Ö. I. B., P. A. M. Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – Főtér-foglalás huszárok módjára
Mintegy 45 hagyományőrző huszár vonult be Kolozsvár főterére szombaton, meglepetésképpen, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A huszárok közt találkozhattunk hat debreceni lovassal is, akik a Bem József-emléktúrát teljes hosszában teljesítik: bejárják lóháton azokat a településeket, ahol Bem apó is megfordult az 1848–49-es szabadságharc idején.
A debrecenieken kívül itt voltak Csíksomlyó, Koronka, Marossárpatak, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Szentegyháza, Szováta hagyományőrző huszárezredeinek egyes tagjai is – mondta el Lázár Béla, a Szovátai Mátyás Huszárezred kapitánya, hozzátéve, hogy a huszáröltözet a sajátjuk. Később kiderült, hogy a lovak is általában az őket megülők tulajdona.
A huszárok pénteken gyűltek össze a Hója-erdei néprajzi parkban, majd szombat délelőtt Kisbácsba látogattak. Ezt követően bevonultak Kolozsvárra, ahol délután fél kettőkor felsorakoztak Mátyás király szobra előtt, majd 18 órakor részt vettek a Donát (Grigorescu) negyedi Szent István-templom felszentelése alkalmából tartott ünnepi szentmisén.
(k. h. i.) Szabadság (Kolozsvár)

Szobormentő Iorga-idézet
A Kolozs megyei kormánybiztos, Florin Stamatian a Schmitt Pál magyar államfővel való találkozása után kijelentette: 1920 után a Iorga-féle idézet elhelyezése mentette meg a Mátyás király szoborcsoportot a lebontástól, mivel a román történész – úgymond diplomatikusan – az uralkodó román származására utalt.
A kormánybiztos szerint Mátyás király fontos történelmi személyiség, aki mindkét nemzeté, és úgy vélte, hogy a tábla senkit nem sért, pusztán hangsúlyozza Mátyás király román származását. Mint ismeretes, a szoborcsoportot a román és a magyar állam restauráltatta közös anyagi erőfeszítéssel. A hivatalos áprilisi felavatás után a kolozsvári polgármesteri hivatal utasítására helyezték a szobor elé azt a táblát, amelyen egyebek között a román történésztől származó idézet is szerepel: "A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Sokismeretlenes egyenleg – Állítólag lefordították a földrajz . és történelemkönyveket
Minden bizonnyal lesznek új, magyar nyelvű tankönyvek tanévkezdésre a „Románia földrajza” és „A románok történelme” tantárgyakhoz. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesei úgy tudják, hogy ezeket már lefordították. Ami épp elég aggodalomra ad okot.
A kisebbik román kormánypárt, az RMDSZ által nagy vívmányként propagált, ám igencsak felemásra sikeredett új tanügyi törvény szerint a következő tanévtől magyar nyelven lehet tanítani Románia földrajzát és az eleve kirekesztő nevű „A románok történelme” tantárgyat a nyolcadikos, illetve tizenkettedikes diákoknak. Mivel az ördög a részletekben rejtezik, a bírálók már idejekorán kimutatták: a kerettörvény részben alkalmazhatatlan egyelőre, mert nincsenek hozzá megfelelő alkalmazási utasítások és minisztériumi rendeletek, részben pedig továbbra sem biztosítja a nemzeti kisebbségek számára az esélyegyenlőség megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges pozitív megkülönböztetéseket.
Ami a fent említett tantárgyakat illeti, a szaktárca még csak most, alig két héttel az új tanév kezdése előtt kért a megyei tanfelügyelőségektől kimutatást arról, hogy mennyi pénzre lenne szükség az új földrajz- és történelemkönyvek beszerzésére. Ráadásul eleve aggályos, hogy csak „fordításban” adják ki Románia földrajzát és „a románok történelmét”, mivel a románból fordított magyar nyelvű tankönyvekkel kapcsolatban borzasztó tapasztalatokat szerezhettek az elmúlt évek során a diákok, tanárok és szülők. A dilettantizmustól a manipuláláson át a nyelvrontásig („fertőzöttségig”) terjedő skálán. A törvény szerint a hivatalos megnevezéseket román nyelven is meg kell tanulják továbbra is a diákok mind a földrajz-, mind a történelemórán, arról azonban, hogy a román megnevezések milyen formában jelennek majd meg a tankönyvekben, csak pletykák keringenek, miként arról is, hogy a történelmi, pontos és helyes magyar elnevezések, toponímiák helyet kapnak-e bennük. (Eklatáns példa Ady Endre szülőfalujának, Érmindszentnek a hivatalos dokumentumokban való szerepeltetése a kommunisták által preferált módon: Adyfalva, sőt Ady Endre. De akár Mátyás királyt is említhetnénk, akit a román tankönyvekben Matei Corvinulként emlegetnek, holott a Matei a magyar Máté megfelelője.)
Kisebbségeknek szóló új román nyelv- és irodalomkönyv valószínűleg nem lesz tanévkezdésre, az új, a sajátos szempontokat figyelembe vevő tanterven még csak most dolgozik a minisztériumban egy munkacsoport. Elképzelhető, hogy ennek alapján már lehet más módon tanítani a román nyelvet és irodalmat a következő tanévben, mint eddig, de ennek van egy sajátos buktatója: a román nyelv- és irodalomtanárok igen nagy része (ha nem a többsége) ma már színromán nemzetiségű Erdélyben, magyarul nem beszélnek, fordítani és magyarázni a kisebbségek nyelvén képtelenek. De a földrajzot és a történelmet is tanították eddig olyan csak románul tudó oktatók, akiknek most magyarul kellene majd előadniuk Románia földrajzát és történelmét...
Törvény ide vagy oda, nagy kérdés, hogy az anyanyelvi oktatásban állítólag kiszélesedő lehetőségek vonzóbbá teszik-e a magyar nyelven való tanulást, ugyanis a rendszerváltás után húsz évvel is az a drámai helyzet, hogy a magyar nemzetiségű diákok minimum egyharmada nem az anyanyelvén járja és végzi el iskoláit. Még ott sem, ahol erre pedig lehetősége lenne, ráadásul ennek a lehetőségnek komoly korlátai vannak Dél-Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, a szórványokban és Moldvában. A teljes körű anyanyelvű állami közoktatás – az óvodától az érettségiig – magyarok számára ma csupán Románia egyes kisrégióiban (főleg a Székelyföldön) és nagyvárosaiban biztosított. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap hagyott jóvá.
Így ismét Szigligeti Színháznak hívják a magyar intézményt Nagyváradon, amely a magyar színtársulat mellett az említett báb- és tánctársulatot is magában foglalja. A névváltoztatást a színház kezdeményezte, így az évad mottója „111 éves a Szigligeti Színház” – mondta Czvikker Katalin, aki több újdonságról is beszámolt. Szeptember 5–10. között új jegyeladási rendszert tesztelnek: interneten keresztül is válthatnak jegyet az érdeklődők. A páholyok bemutatóbérleteinek ára kissé magasabb lesz, páholytól és helytől függően 150 és 250 lej között változik, ám ezek megvásárlói egy-egy szociálisan hátrányos helyzetű diák bérletét támogatják. Az új évadban 60-80 diák juthat majd el ily módon színházba. Egyébként mind a színtársulat, mind a Nagyvárad Táncegyüttes iskolai programokat is szervez ebben az évadban. Újdonság még, hogy a kisiskolások bérlete egy bábszínházi előadásra (Rómeó és Júlia), a felnőttbérletek pedig egy táncjátékra (Bartók Amerikából) is érvényesek.
Vendégművészek, bérletcserék
„A nagyváradi színház pár éven belül európai színház lesz” – mondta Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat új művészeti igazgatója, aki részletesen beszámolt az új évadról. Szeptember 14-én rendhagyó helyszínen, a Félixfürdőn az Európa című darabbal (Szabó K. István rendezése) kezdődik az évad, a kőszínházban novemberben lesz az első előadás, Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a szatmárnémeti magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi. Szilveszterkor a Mágnás Miska című operettet a magyarországi Tasnádi Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával egyébként szorosabb együttműködést terveznek, mondta a társulatvezető, ebben az évadban két darabot játszanak a szatmáriak Váradon bérletes előadásként, Carlo Goldoni Choggiai csetepaté és Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című darabját. Tavasszal Teodor Cristian Popescu rendezi Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját, ebben a debreceni Csokonai Színház művészét, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznőt is láthatja a váradi közönség. A társulatvezető tavasszal Szophoklész Oidipusz királyát viszi színre, Meleg Vilmos színművész pedig az 50 éve pályán lévő Halasi Erzsébet jubileumi egyéni előadását rendezi, melyet novemberben láthat a közönség, decemberben pedig a 80 éves magyar hangosfilm előtt tisztelegnek.
Bábszínházat, táncjátékot kicsiknek, nagyoknak
Értékközpontú, ugyanakkor rugalmas bábszínházat szeretnének, mondta Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Fontos a rugalmasság, mivel Nagyváradon 1200, Bihar megyében 2400 óvodás és kisiskolás van, ezért mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat megszólítanák előadásaikkal. Terveik között szerepel például az úgynevezett baba-bábszínház, melynek keretében tízperces foglalkozásokat tartanának háromévesnél kisebb gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, de játszóház indítását is tervezik.
Idén öt bemutatóval készülnek, és két előadást tartanak műsoron a korábban játszottakból, újdonság, hogy a bábelőadásokra is külön bérletrendszert vezetnek be mind a megyeszékhelyen, mind vidéken. Az évadot a Paprikajancsi kalandjai című vásári bábjátékkal kezdik a társulatvezető rendezésében, majd Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg Tóth Tünde rendezésében.
Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét a Váradon már jól ismert magyarországi rendező és dramaturg, Rumi László és munkatársa, Buda Ferenc állítja színpadra novemberben. Februárban a Háry János című előadást Lélek Sándor Levente rendezi, és akár felnőtteknek is ajánlják a májusban bemutatandó Tabula Rasa című nonverbális előadást a magyarországi Bartal Kiss Rita rendezésében. A Nagyvárad Táncegyüttes novemberben mutatja be Bartók Amerikából című táncjátékát, melyet a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából állít színpadra László Csaba koreográfus-rendező – mondta el Miklós János művészeti vezető. Tavasszal a jövőre tízéves fennállását ünneplő táncegyüttes nagyszabású produkcióra készül. Amatőr táncegyüttesek bevonásával, Az fényességnek diadaljáról címmel a városalapító Szent László király emléke előtt tisztelegnek majd Kádár Elemér rendezésében.
Fried Noémi Lujza. Krónika (Kolozsvár)

Szőcs Géza üzenete
Azt hallom, a kolozsvári Szabadság című újságban – amelynek szerkesztőségében, amikor a lap még Igazság néven jelent meg, magam is lehúztam öt-hat évet – a minap mint kolozsvári származásút emlegettek. Az ember csak álmélkodik: létezik-e, hogy mindazt, amit egy életen át tett, vállalt, írt és mondott városáért és közösségéért, lehetséges-e, mindezt néhány hazug és ostoba mondattal meg nem történtté tenni?
Mert itt nem is arról van szó, amit egy odafigyelni képtelen, kotnyeles és ugrifüles újságírónő valakinek a szájába kíván adni, mintha az illető ezt mondta vagy akarta volna mondani. Akarta a fene. Egy nagyszalontai származású akadémiai főtitkár szavával: vajon mi ez az exkommunikáció, ez a despotizálás, ez a kiközösítés? (Vajon az elhangzottakat miért csak kolozsváriak értették félre? A Rómában élő magyarok hogyhogy nem?) Hanem arról: mit tegyen az, aki még hisz Tamási Áron farkaslakai származású író Ábel nevű regényhősének, aki Amerikában egy ördögűzött négertől megtudta a választ arra a kérdésre, hogy mivégre vagyunk a világon?
De jó is volna, ha feltámadna és igazságot tenni eljönne szülővárosába Hunyadi Mátyás, kolozsvári származású magyar király, de la Budapesta! Akkor így szólnék hozzá: Felség, itt félreértés történt. Most éppen a Duna mellett állok szolgálatban, de ha annak végére jutok, haza szeretnék térni, ide a Szamos mellé. Amitől még gyűlölködő kolozsváriak sem vehetik el a kedvem. Akiknek azt üzenem: kolozsvári vagyok, nem származású! Szabadság (Kolozsvár)

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jelképeinktől a kolozsváriságig
Két héten keresztül tartott az a közvélemény-kutatás, amelyet egy román nyelvű napilap hirdetett meg a kincses város lakóinak azzal a szándékkal, hogy tizenkét „döntőbe jutott jelöltből” kiválasszák: mi tekinthető leginkább Kolozsvár jelképének. Az eredmény logikus, kissé mégis meglepő: a 6915 nyilatkozónak 57,55 százaléka nevezte meg a Főteret, beleértve a Szent Mihály-templomot és a Mátyás király szoborcsoportot, a város szimbólumának. A sorrendben pedig következtek a további, szintén jellegzetesen kolozsvárias helyszínek: botanikus kert, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Ursus sör, kolozsvári káposzta, U és CFR futballcsapatok, Bocskai (A. Iancu) tér, Nemzeti Színház, Fellegvár, Szent György legyőzi a sárkányt szobor, Karolina (Múzeum) tér.
A kialakult rangsor nagymértékben tükrözi a mai kolozsvári átlagemberek látásmódját, ízlését, de tegyük hozzá, figyelembe kell még venni azt is, hogy a véleményt formálók túlnyomó része feltételezhetően román nemzetiségű volt. Számunkra természetes és felcserélhetetlen jelkép a Mátyás-szobor, de a kialakult rangsorból is látszik, hogy mára alábbhagyott a sokáig hallgatólagosan konkurensnek kikiáltott „román főtér” (Bocskai/A. Iancu) túlértékelésébe vetett igyekezet. Városunk lakóinak többsége belátta és elfogadta a világszínvonalú értékű műalkotás uralmát az erdélyi főváros szívében. A jobb később, mint soha elv érvényesülésében az esztétikai érv mellett minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy idegenforgalmi szempontból a régi idők tartalmasságát hirdető Főtér jelenti Kolozsvár legfontosabb vonzerejét. Akkor is, ha az annak idején a Fadrusz János által Mátyás király központúra tökéletesen kigondolt eredeti tér-képet, a huszonegyedik századi globalizált világszemlélet hatására, tágas és silányabb tapstérré, tömeges tomboldává, egyszerűen önkormányzati-bevételi forrássá változtatták.
Amíg ez a helyzet még nem látszott megalapozottan kialakultnak, nyugodtan nevezhettük kolozsváriskodásnak mindazt az energiát és vehemenciát, amivel a többségiek egy része a Főtér lezüllesztésével, mellőzésével párhuzamban próbált valami más jelképet kierőltetni ennek a sokat látott városnak, hogy valamiképpen „elhallgattassák” a múltat. Most azonban megtört a jég és kijelenthető: az itteni lakosság zöme érettségről tett tanúbizonyságot, bölcsességével kiérdemelte a kolozsvári jelzőt. Amit mindenképpen büszkén viselhet akkor is, ha a már említett napilap által meghirdetett országos jelképversenyben, tizenhárom város vetélkedésében, a kolozsvári szimbólum csupán 2,2 százalékos eredményt ért el. Mert az egészséges lokálpatriotizmust nem lehet, nem szabad másokra rákényszeríteni. Benne az a fontos, hogy a Főtér, a Szent Mihály-templom és a Mátyás király szoborcsoport, a nekik kijáró megbecsüléssel, a mienk.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

A Kulturális Örökség Napjai zajlanak Erdély-szerte
Erdély és a Partium több városa is csatlakozik idén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozathoz. Az események sorában az érdeklődők idén többek között a bonchidai Bánffy-kastélyt látogathatják meg szeptember 18-án, vasárnap a Transsylvania Trust Alapítvány szervezésében.
Az érdeklődők díjmentesen járhatják be a kastély épületeit, az időszakos tárlatokat és a kastélyparkot, népi mesterségekkel ismerkedhetnek, egyben a kastélyhelyreállítást dokumentáló fényképkiállítást is megtekinthetik.
Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei műemlékvédelmi nap alkalmából. A tematika a kulturális minisztérium által megszabott témakörre rímel, idén ugyanis mindenhol a fából készült kulturális örökségre koncentrálnak ezen a napon. Nagyváradon fiatalokat bízott meg a városvezetőség azzal, hogy felmérje a megyében található értékes kapukat – mintegy nyolcvanat vettek leltárba. Ramona Novicov váradi műkritikus elmondta: a legtöbb portálé a huszadik század elejéről származik, sok közülük díszes kovácsoltvas elemeket tartalmaz, de olyan is van, amely a minimalista art deco stílusban készült. A váradi önkormányzat most azt tervezi, hogy helyi szinten védettnek nyilvánítja a nyilvántartásba vett kapukat. Egy másik terv szerint a váradi várban farestauráló műhelyt hoznának létre ezeknek a kincseknek a megőrzésére.
Pénteken 14 órakor a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, illetve népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében, pénteken Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállítását nyitják meg, majd szombaton az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket. A kulturális örökség napjai tiszteletére szervezett programra szombaton 10 és 14 óra között kerül sor. 15 órától szervezett séta indul Boér Hunor vezetésével a múzeum, Lábas Ház, Gyárfás Ház, Gyulai-műterem, Magma és Gyárfás Jenő Képtár megtekintésére.
A kétórás sétaút végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész. Az érdeklődöket 18 órára visszavárják a múzeum főépületébe, Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tart előadást. Szombaton 10–18 és vasárnap 10–14 óra között a Gyárfás Jenő Képtár és a Magma kortárs kiállítótér látogatása is ingyenes. Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni, és bemutatókat tartanak a különböző, fa alapanyagú kézműves-foglalkozásokról.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot. Krónika (Kolozsvár)

A nemzeti himnusz lélektana
Sérelmek és bosszúvágy
Andrei Pleşu, Dilema Veche
Az „Ébredj, román”-nak megvolt a maga ideje és értelme. Kétségbevonhatatlanul. Énekelték, mozgósítóan, 1848-ban, 1877-ben, a két világháború idején, Brassóban 1987-ben és a Forradalomkor.
Fel sem merül, hogy elfelejtsük a dallamát, a szövegét és azok történetét. Annál is kevésbé, hogy csúfot űzzünk belőlük. Szabad viszont kérdéseket feltennünk e tiszteletre méltó „nemzeti himnusz” jellegét illetően.
Megfelel a szerepének ebben a minőségében? Lehet-e jótékony hatása azokra, akik éneklik és azokra, akik hallgatják? És milyen mértékben reprezentatív ma az ország számára? Válaszom negatív. Az a véleményem, hogy himnuszunk szövege elavult (nem aktuális), neurotikus, öngyalázó, gyászos. Nem veszem védelmembe az 1989 előtti ideológiai változatok diadalmas hangját, erőltetett optimizmusát.
Tény azonban, hogy 1948 után a dicsőséges himnuszok szomorú egymásutánjának voltunk tanúi, míg most, amikor egy rendezettebb világ felé igyekszünk, nap mint nap a szerencsétlenség indulóját dúdoljuk. Az 1948 és 1953 közötti himnusz (Aurel Baranga szövege) szintén „bilincsekről”, „rothadó gátakról” beszélt, de legalább múlt időben idézte azokat. Túlsúlyban volt a – nyilvánvalóan képmutató – ösztönzés az „összefogásra, békére és munkára”.
Az 1953 utáni himnusz (amelyet Eugen Frunză és Dan Deşliu írt) „erős, szabad, sorsa fölött rendelkező” hazáról beszélt, és a „múlt jármáról”, amelyet „szétromboltunk”. Nem is beszélek az „Éljen a király!”-ról, az 1884-ben kelt himnuszról, amely Romániát „boldog földi paradicsom”-ként írja le.
Ezekkel ellentétben az „Ébredj, román!” egy kóma-állapotban levő népet ír le („halálos álomban”), amelyet a megsemmisítésig elnyomnak barbár zsarnokok és kegyetlen ellenségek. A hivatalosan elénekelt négy versszak közül háromból nem hiányzik a „halál” szó. A többi strófában keserűen felsoroltatnak „végzetes csapások”, „ármány”, „ravasz cselszövések”, „gonosz irigység”, „évszázados rabiga”, amelyet „barmokként” viselünk, és más hasonló rémségek, amelyektől „fegyveres kézzel”, „most vagy soha” meg kell szabadulnunk.
Megtudjuk továbbá, hogy holmi „kegyetlenek” még a nyelvünket is el akarják orozni tőlünk. Valami végső, halaszthatatlanul surgőset kell tennünk, ha nem akarunk örökké „rabszolgák” maradni a saját földünkön. Aki pedig nem ehhez tartja magát, abba „villám csapjon, kénköves ménkű”. A himnuszunk vázlatos, ám kíméletlen külpolitikai programot is sugall: „világgá kell kiáltanunk, hogy a Dunánkat ellopják”, és „bizonyítanunk kell a világnak”, hogy a rómaiaktól származunk. A szöveg odáig megy, hogy arra szólít fel bennünket, vessük magunkat az ellenségünkre, „mint farkasok a juhakolra”, ami furcsa metafora a mioritikus csobánok népe számára, amely a báránykáknak, nem pedig a felfalóiknak „hagyományos” barátja...
Nos, valóban azt akarjuk, hogy gyermekeink mindennapi hangulata ennek a nemzeti depressziónak a jegyében álljon? Kelljen naponta elénekelniük a visszafojtott kétségbeesés, a dagályos mozgósítás himnuszát („az utolsó órában”), egy olyan sorsét, amely földi pokolhoz hasonlatos? Ugyanis, bár toborzó kürtszónak tűnik, a mi himnuszunk inkább a haldoklót túlélésre kérlelő imának tűnik. Mintha nem arra rendeltetett volna, hogy méltóságteljes ünnepi alkalmakkor, egy ép emberekből álló nép sorsfordító pillanataiban adják elő, hanem a reanimációs teremben, gyógyszertartásként.
Nem mondom azt, hogy hasonló himnuszok, tele nemzeti keserűséggel, más országokban nem léteznek. A Marseillaise sem szelíd pásztorének. „Ébredésről” van szó Olaszország himnuszában is, de egy már bekövetkezett ébredésről, nem pedig egy olyanról, amelyre egy görcsbe merevedett népesség vágyik meghatóan. A himnuszok közül, amelyekbe belenéztem, egyetlenegy, a Szlovákiáé vágyik egy sorsszerű villámcsapásra, hogy az felébressze az alvó népet.
Egyébként többnyire lelkesítő, bizakodó szövegekről van szó, amelyek tiszteletben tartják a „himnusz” szó eredeti értelmét: dicsőítő ének. A német himnusz a haza „egységének, igazságosságának és szabadságának” vágyát hirdeti (örök virágzást kívánva neki). A magyar himnusz amolyan ima az Istenhez („Isten áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel...”), és elfogadja – kevéssé szokott módon –, hogy a történelmi nehézségek, amelyek a nemzetet sújtották, saját bűneinek is tulajdoníthatók. (Zárójelben mondva, van egy mulatságos hasonlóság a magyar himnusz és a román himnusz között: mindkettő nemzeti viszonyítási pontként említi Corvin Mátyást.) A norvég himnusz és a bolgár himnusz büszkén beszél a szülőföld szépségeiről.
Mindent összevéve a mi himnuszunk, a többivel összehasonlítva, egyike a legsötétebbeknek és csüggesztőbbeknek. Panaszosan az áldozat szerepére, a sirámokra és a balszerencsére hagyatkozik. Mindezt egy olyan országban, amelyet nemrég fogadott magába az Európai Unió – amelynek himnusza az Örömóda. Nem lenne jó csökkenteni egy kicsit ősi vonzalmunkat a „bánat” iránt? Nem állna-e vajon jobban nekünk egy kis férfias nyugalom, egy kevés mosoly, egészséges hit a saját képességeinkben és szerencsénkben? Nem lenne előnyösebb napjainkat valamivel derűsebb hangulatban kezdeni? (Fordította: Á. H.) Új Magyar Szó (Bukarest)

Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés György Attila csíkszeredai íróval
Író, újságíró, szerkesztő. 1971. augusztus 15-én született Csíkszeredában. 1991 és 1997 között újságíróként, az Ifi Fórum, az If, a Zabhegyező ifjúsági folyóiratok főszerkesztőjeként, valamint az Erdélyi Napló munkatársaként dolgozott. 1999-ben szerkesztette a Könyvjelző című erdélyi könyvszakmai folyóiratot, illetve az Internetto Transsylvaniae nevű internetes portált. 1997 óta szerkesztője a Székelyföld című kulturális folyóiratnak. Novellái, publicisztikái romániai és magyarországi folyóiratok hasábjain egyaránt rendszeresen jelennek meg. A Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. 2011. március 12-én a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett átadáson József Attila-díjban részesült Budapesten. Főbb művei: Ki olyan, mint a Sárkány, novelláskötet (1995), A boszorkányok feltámadása, traktátus (1997), Történetek a nyereg alól, novelláskötet (1999), Harminchárom, regény (2002), Harcosok Könyve, traktátus (2005), Az én státusom, publicisztikák (2005), Hajós a kikötőben (2009).
– Hogyan lett önből író? Volt, esetleg van egy példakép, akire felnéz, aki terelgette, terelgeti az útját, vagy egyszerűen csak így hozta a sors?
– Példaképeim nyilván voltak, de az íróvá válás nem feltétlenül volt tudatos folyamat. Igaz, hogy már körülbelül 14 éves koromban tudtam, hogy valószínűleg írásból fogok, próbálok megélni, de nem véletlen, hogy újságírással kezdtem, és sokáig azt is műveltem. Gyakorlatilag jelenleg is foglalkozom újságírással, de az irodalom most már sokkal fontosabb része az életemnek. Újságírásból most már csak a publicisztika, esetleg recenziók, tárcák írása maradt, és ez elég is egy író embernek. A napi újságírás egyébként az egyik leggyilkosabb dolog, ami a kreativitást érheti. Példaképek? Hirtelen sokat sorolhatnék fel, de olyan nem volt, akire azt mondhattam volna, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Voltak olyan emberek, akiket rendkívül szívesen olvastam, a sors nagy ajándéka, hogy ezek az emberek szinte kivétel nélkül – persze, akik élnek – jó, személyes barátaim. Mondhatnám Magyarországról Temesi Ferencet vagy Erdélyből Bogdán Lászlót, Farkas Lászlót, Király Lászlót, Mózes Attilát, és hirtelen felsorolhatnék vagy ötven embert, úgyhogy le is állok. Hála Istennek, jó széles merítésű erdélyi és anyaországi irodalmi társaság van, amellyel jó érzés találkozni, beszélgetni és egy klánba tartozni.
– Erdélyi magyarként mennyire nyomta rá írásaira a bélyegét az 50 év kommunizmus, a kisebbségi érzés, az erdélyi magyarok elnyomottsága?
– Tény, hogy aki egyetlen publicisztikámat is olvasta, az előtt tiszta és világos, hogy én annyira utálom a kommunistákat, mint Petőfi a kukoricagölődint, tehát a publicisztikáimban ez tetten érhető. Az én családomat, sok más százezer családhoz hasonlóan, a kommunizmus megnyomorította, akárcsak az egész erdélyi magyar nemzetközösséget, és nem csak a magyarokat. De szépirodalmilag, azt hiszem, ez egyáltalán nem érhető tetten. Én amúgy is szeretek más korokban élni. Ebben nyilván van egyfajta önvédelmi reflex, hogy a múltba nyúlok vissza a regényeimben és a novelláimban is. Hála Istennek, az ember szellemi immunrendszere úgy működik, hogy sosem a Kun Bélákra vagy a Gyurcsány Ferencekre fogunk emlékezni, hanem Mátyás királyra, Rákóczira vagy Csaba királyfira, tehát mindenképpen a dicsőségesebb részletek maradnak meg a kollektív nemzeti emlékezetben, és ez így rendjén is van.
– A magyar állampolgárság könnyített eljárással történő megszerzése kapcsán egyszer azt mondta, hogy 1940 óta kétségtelenül ez a legjobb hír, amit a magyarság kapott. Miért gondolja így? Ön igényelte már a magyar állampolgárságot?
– Fenntartom most is, hogy 1940 óta ez volt a legjobb dolog nemzetpolitikai szempontból, ami történt a magyarsággal. Természetesen igényeltem, meg is kaptam, úgyhogy most már büszke tápos vagyok – egyszer megesküdtem, hogy ezt a szót nem használom, mert tényleg rendkívül pejoratív értelmet kapott egy ideje, és egyre kevésbé szeretem, de amolyan baráti bosszantásként ki lehet mondani. Óriási jelentősége lesz ennek a döntésnek évtizedekben, akár évszázadokban mérve, az eddig folyamatosan fogyó magyarság most gyakorlatilag új vérátömlesztést kap, nem beszélve arról, hogy tényleg összenőtt, ami összetartozik. Ezt az állampolgárságot tőlünk úgy vették el, hogy nem kérdezték meg szüleinktől – hála Istennek, most így is kaptuk vissza. Nyilván megkérdeznek, mert kérvényezni kell, de ott van a lehetőség, és én mindig azt mondom, hogy akiben még van egy szikra a magyar nemzethez való tartozás érzéséből, az kérje. A puszta tény, hogy jelen pillanatban, ha jól tudom, csak Csíkszeredában napi 180 ember teszi le az esküt, nemzetpolitikai szempontból hihetetlen nagy dolog. Ennek nemcsak nemzeti, hanem igenis anyagi, gazdaságpolitikai vonzatai is vannak, de hát ezt mások jobban tudják, mint én.
– Ha jól követtem a munkásságát, 2009 óta nem jelent meg írása könyv formájában. Mikor számíthatunk öntől újdonságra, új kötetre? Érik-e valami a dolgozószobájában?
– Az idén mindenképpen megjelenik egy új kötetem, talán egy hónap múlva, történelmi novellák gyűjteményéről van szó. Nem egy világmegváltó kötet lesz, de én úgy gondolom, az írás elsődleges célja az, hogy jól érezze az ember magát, amikor olvassa. Én meg különösen vonzódom a történelemhez, tehát ez szívügyem volt. Ugyanakkor decemberben újra kiadják a Harminchárom című kötetemet Magyarországon, továbbá már leadtam egy kiadónak egy újabb publicisztikakötetet. Emellett nemrég fejeztem be egy macskákról szóló könyvet, de még fiókban van, várom az ajánlatokat. Úgy gondolom, hogy ez lesz a magyar irodalom első macskás könyve, legalábbis úgy tudom. Kutyákról rengeteget írtak, de arról nem tudok, hogy valaki írt volna egy egész könyvet a macskákról.
– Macskákról szóló meséket képzeljek el?
– Nem, hanem egy könyvet a macskákról, ami nyilván humorral van megközelítve, de tulajdonképpen tényleg a macskákról szól. Férfi létemre nagy macskamegszállott vagyok. A macskák lojalitásáról, a macskák szexualitásáról, a macskák területfüggőségéről szól, öt-hat oldalas részekből áll össze. Egyfajta macskakalauz: macskalauz – ez is az alcíme. De hát remélhetőleg minél hamarabb meglátják az olvasók is. Egyébként könnyebb megírni egy könyvet, mint beszélni róla.
– Ha azt kérdezném, milyen könyv található az éjjeli szekrényén, mi lenne a válasz? Mit, kit olvas legszívesebben?
– Most mea culpázok egyet, mert az igazság az, hogy egyre kevesebbet olvasok, ami talán nem is baj. Kortársakat keveset, lassan csak az ismerősöket, meg az itteni fiatalokat, akikre valaki azt mondja, hogy érdemes figyelni. Jelen pillanatban az éjjeliszekrényemen Tari István óbecsei, délvidéki írónak a könyve van, egy megrázó olvasmány a délvidéki magyarság hétköznapjairól. Meg hát az örök szerelmem, amely úgy van ott nálam, mint másnál a Biblia: Mika Waltarinak a Turms, a halhatatlan című könyve. Hogy keveset olvasok, az talán azért is van, mert így, 40 évesen kezdtem rájönni, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz könyveket olvasson az ember. Ha valami nem tetszik az első öt oldal után, akkor már nem fárasztom magam vele.
– Íróként hogyan látja a kortárs erdélyi magyar irodalmat, milyen irányba halad?
– Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) nemrég Árkoson rendezett táborában volt egy felolvasás, ahol a legújabb nemzedék mutatkozott be, négy-öt ember, neveket szándékosan nem sorolok fel. A felolvasás után összenéztünk, annak idején fiatal írók – bár most már akárhogy nézem, a középnemzedék vagyunk –, és azt tudtuk mondani, hogy megérte az elmúlt 20 év, tényleg nagyon jók ezek a gyerekek. Abszolút optimista vagyok, szerintem 1990 után olyan erős irodalmi derékalj jelent meg Erdélyben, ami messze felülmúlja az anyaországit is, és ehhez fogható talán csak a két világháború közötti irodalmi „bumm” volt. Ha az én kortársaimmal, barátaimmal szétnézünk a közvetlen prérin, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Molnár Vilmos, Orbán János Dénes, László Noémi vagy Király Zoltán, és itt megint sorolhatnám hosszan, ők 50 év múlva mind külön fejezetek lesznek az irodalomtörténetben, úgyhogy ez külön ajándék volt a sorstól, hogy én ezekkel az emberekkel együtt dolgozhatok, együtt mulathatok, esetleg egymás gyerekeit kereszteljük. Ez nagyon jó társaság, és hála Istennek elkerültük azt a csapdát, hogy nem oszlott fel sem ideológiai viták mentén, sem másként. Ha nem értünk egyet valamiben, akkor maximum nem politizálunk, de a jó emberi kapcsolatok megmaradtak.
– Március 15-én a magyar íróknak járó legnagyobb elismerést, a József Attila-díjat vehette át Budapesten, a nemzetierőforrás-minisztertől. Mit jelent ez a díj az ön számára?
– Mindig jó érzés, ha az embert díjazzák. Butaság lenne azt mondani, hogy az ember nem örül, hogy nem esik jól az elismerés, hiszen mindenkiben van egy kis egészséges hiúság. Ez így természetes. Alkotó emberként, irodalmárként az egyik lehetséges legnagyobb kitüntetés, amit adhatnak az embernek. Ezek a díjak viszont jönnek, mennek, pár hónap múlva csak egy statisztikai tény, amit esetleg a Wikipédiában említenek. Ennél sokkal fontosabb – és nem udvariasságból mondom – az olvasók visszajelzése, ódivatú szó, de az olvasók szeretete. Nekem többet jelent az, hogyha egy könyvemet újra kiadják, mintha bármilyen díjban részesítenek
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

A románok rövid története – másképpen?
Neagu Djuvara történelemkönyvéről beszélgetnek szombaton
Lényeges előszó, a szerző tollából mindjárt kettő is fogadja az olvasót a könyv első lapjain: az egyik – enyhe mentegetőzés íze dacára mégis eléggé nem helyeselhetően – a magyar kiadás számára készült. Sajnálatos, hogy a román nyelvű kiadásból kimarad, hiszen egyébként lényeges nézőpontokat tisztáz. Biztató bevezetők, amelyek világosan leszögezik, hogy a történelem nem egzakt tudomány, hanem túlnyomó részében bizonyos tárgyi emlékeknek emberi szubjektivitástól nem mentesíthető geológiai, antropológiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti stb. vizsgálata alapján született, valószínűsíthető feltételezések láncolatából áll össze.
Diákoknak, elsősorban román anyanyelvű diákoknak íródott, célja az 1989 előtti időszakban szándékosan elferdített történelmet – sikerrel – terjesztő tankönyvek téziseinek helyesbítése. Nyelvezete, megfogalmazása mentes a szigorúan akadémiai jellegű szakmaiságtól, ebben a könyvben nem találunk – a tudományos kiadványokra egyébként jellemző – lábjegyzeteket, szövege olvasmányos, gördülékeny, hat fejezete világos szerkezeti felosztásban biztosít áttekinthetőséget, követhetőséget a fiatal olvasók számára is. A románok történelmét tárja elénk Neagu Djuvara saját állítása szerint úgy, ahogyan ő látja, úgy, ahogyan azt ő megfejtette.
A többség által vallott, a XX. században általánosan elterjedt értelmezésekkel ellenkező elméletei miatt e könyv szerzője igencsak vitatott alakja a román történésztársadalomnak, sok bírálatot szerzett magának kollégái körében, akik még amatőrséggel is megvádolták, bár Franciaországban tanult történelmet és jogot. Ki kell ábrándítanom viszont azokat, akik netán olyan elvárásokkal veszik kézbe ezt a kétségtelenül érdekes könyvet, hogy benne az általános román történelemértelmezés legtöbb tézisét „leszerelő”, friss és újszerű elméleteket találnak. Neagu Djuvara a kontinuitás híve, bár kollégáival ellentétben hangsúlyozza például a román nép kialakulásában jelentős szláv hatást, esetenként elmarasztalja a hazai történelmi döntéseket, ugyanakkor a magyar–román közös történelem konfliktusos-kényes eseményeit is, bár túlfűtött nacionalizmustól mentesen, de természetesen románként értékeli, nem is teheti másként.
A román nép eredetét részletező fejezet egyik alcíme „Tíz igaz állítás a kontinuitásról”, s e kijelentés tényszerűségként való olvasói percepciójának valószínűségét aligha csökkenti az idézőjel, ami talán azt kívánhatta jelezni, amit a szerző az előszóban hangsúlyoz: ez az alcím (és fejezet) is a saját véleménye. Meggyőződése, hogy a középkor folyamán „megszakítás nélkül latin nyelvet beszélő számos közösség élt a Duna és a Kárpátok medencéjében”. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy a kiemelten fejlettebb civilizációjú rómaiak hatására alig 160 év alatt teljesen romanizált dákok helyén, az aurelianusi kivonulás után feltehetően, tehát nagy számban itt maradt, latin nyelvet beszélő lakosság a rómaiak példájára miért nem indult önálló fejlődésnek – legalább a területet birtokló és belakó kisközösségek szintjén. Másokkal ellentétben Djuvara elismeri ugyanakkor az egymást követő különböző vándornépek (avarok, bolgárok), de főleg a szlávok és kunok jelentős hatását és szerepét a román nép kialakulásában, de szól a kétszáz évig Erdélyben letelepedő besenyőkről is. Román történészkollégái bírálatát váltja ki azzal is, hogy a román nagybojárok eredetét szlávként, turániként értékeli.
Elméletei helyenként ellentmondásosak, másutt ingatagok, vitathatóak. Például, bár hangsúlyozza, hogy a Dunától északra mindig sok román élt, Havasalföld megszületését mégis honfoglalásként magyarázza. Továbbá úgy véli, a havasalföldi román államot alapító Basarab nem román, hanem kun, ám Hunyadi Jánost és Mátyás királyt románoknak tekinti – miközben tudnia kell, hogy a Hunyadiak románságát bizonyítani próbáló elméletek fontos érve éppen az, hogy a „román” Basarab leszármazottai lennének (e vajda képe is felbukkan a hunyadi vár Szilágyi Erzsébet rendeletére készült falfestményein, a család ősei között).
A négy keresztény vallásra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) kiterjedő erdélyi vallási türelemmel kapcsolatosan a szerző úgy véli: „érdekes helyzet, hogy egy külföldi megfigyelő szemében Erdély a vallási türelem valóságos oázisának tetszhet” – nem tesz említést a szabad vallásgyakorlást Európában először kimondó 1568-as tordai országgyűlésről.
Elítéli Ion Antonescut amiatt, hogy elrendelte mintegy 150 ezer besszarábiai és észak-bukovinai zsidó deportálását, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez a „kemény, elszánt, becsületes férfiú” később nem engedett a nácik követelésének az észak-erdélyi zsidók deportálását illetően, bár olvasatában Antonescu ez utóbbi tette nem változtat korábbi rendelkezéseinek súlyosságán. Klisékkel is találkozunk: a második világháborús magyar kormányt ugyanúgy nácibarátként határozza meg, óvakodik e jelző használatától az 1944 augusztusáig szintén a németek oldalán harcoló Románia esetében, amely bár később fél évig a szövetségesekkel vonult, mindamellett nem kapta meg a későbbi béketárgyalásokon előnyös helyzetet jelentő közös hadviselő státust – itt érezni lehet, hogy a szerző ezt igazságtalannak tartja. Fontos ugyanakkor a románok magyarellenességét tápláló, ma is létező Erdély-féltés indokolatlanságát hangsúlyozó megállapítása: „Ha a magyar történészek (…) be is tudnák bizonyítani, hogy a magyarok foglalták el elsőként Erdélyt, a történelmi elsőbbség semminemű jogi vagy politikai következménnyel nem járna, miután a magyar nyelvet beszélők számaránya a teljes lakosságnak mindössze hét százalékát teszi ki. A nemzetközi jog nem veszi figyelembe az állítólagos történelmi jogcímet, csak azt, (…) mit mutat a jelenlegi demográfiai helyzet (…). Ismétlem: a „kontinuitás” kérdésének nincs többé gyakorlati jelentősége, ezt meg kell érteni.”
A románok történetének Neagu Djuvara-féle, jelentősen nyitottabb értelmezése is megerősíthet abban, hogy többféle igazság van: ugyanaz a tárgy/történés különböző szemszögekből nézve másképpen látszik, és így van ez azzal a tudománnyal is, amit történelemnek hívunk. Az olvasmány további kutakodás, olvasás és elmélkedés kitűnő kiindulópontja lehet (nemcsak) az iskolai tankönyvet éppen letevők kezében, amennyiben nem tényeknek tekintik a kötetben leírtakat, komolyan véve a szerző ajánlását, miszerint ez az elmélet a saját interpretációját, véleményét tükrözi.
O scurtă istorie a românilor povestită celor tineri – megjelent a Humanitas kiadónál 1999-ben, majd magyar nyelven a Koinónia kiadónál 2010-ben /Neagu Djuvara: A románok rövid története/. A fordítást Horváth Andor végezte, a kötetben szereplő információk szerint történész nem lektorálta a magyar változatot. A kötet kapcsán kerekasztal-beszélgetést szervez nyílt napján a Koinónia kiadó október 15-én, szombaton 12 órától Horváth Andor fordító, Hunyadi Attila történész, Lupescu Radu történész, Rostás-Péter István újságíró és Salat Levente politológus részvételével.
KEREKES EDIT 
Szabadság (Kolozsvár)

1956-os megemlékezések: fáklyás felvonulás Kolozsváron, politikamentes tisztelgés Nagyváradon
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeztek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. „Szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni” – fogalmazott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Kolozsváron.
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeznek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. A szabadságvágy megőrzésének fontossága volt a csíkszeredai ünnepi megemlékezés legfőbb üzenete. A rendezvényt – amely idén is a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa előtti ’56-os emléktéren, a Gloria Victis-emlékműnél zajlott – Kelemen Csongor, a volt politikai foglyok Hargita megyei szövetségének titkára nyitotta meg, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében arról a „hazug” világról beszélt, amelynek Magyarország is részévé vált a 2. világháború után. „Akkori hőseink élete mérce, cselekedeteik megmutatják: a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot” – fogalmazott a diplomata.
„Nagypéntek nélkül nincsen húsvét”
Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere visszautalva az elhangzott Márai-versre, rámutatott: „Sokszor fogjuk hallani ezeket a sorokat, de nem fog úgy a lelkünkhöz szólni, mint Kelemen Csongortól. Értük vagyunk itt, és azokért, akik már nem élnek. Ha ők nem lettek volna, mi ma nem lennénk itt: ők adták viszsza a magyarság méltóságát.” A megemlékezésen résztvevőket végül Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök és Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, rámutatva, azért van szükség a megemlékezésre, hogy a világ megnyugodjon. „Nemes ügyek érdekében mindig érdemes vállalni az áldozatot, sőts esetenként az életáldozatot is, hiszen nagypéntek nélkül nincsenek igazi húsvét” – hangsúlyozta az unitárius püspök. A beszédeket követően sor került az 5 éve leleplezett, Ercsei Ferenc szobrászművész által készített Gloria Victis-emlékmű megkoszorúzására az 1956-os téren.
Október 23. – az összmagyar forradalom napja
Egy emlékmű az előre mutató, pozitív gondolkodás jelképe is, nem csak a múltra való emlékezésé – hangsúlyozta Kántor Lajos a kolozsvári Sétatéren felállított ’56-os emlékmű koszorúzásán, szombat délelőtt. A szobrot felállító Kolozsvár Társaság elnöke kifejtette: a börtönajtót és napos rozettát ábrázoló emlékmű az egyesítés és nem a megosztás jegyében valósult meg. „A kapu múltunkat, jelenünket szimbolizálja. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életünkben a napos oldal uralkodjék” – vélekedett Kántor Lajos.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi köszöntőjében elmondta: szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni. „Világosan tudjuk, hogy 1956-ban nem csak budapesti, magyarországi forradalom zajlott. Összmagyar forradalomról beszélünk, a nemzet egységesen, osztatlan lelkülettel cselekedett. E jeles napon fejet hajtok és tisztelgek az erdélyi, partiumi mártírok előtt” – fogalmazott a főkonzul.
A megemlékezés Novák Csaba Zoltán történész előadásával folytatódott a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa kifejtette: a 40-es és 50-es éveket felölelő román történetírás egyik jellemzője a mártirológia, a nemzet áldozatként való bemutatása, ez pedig magyar vonatkozásban az ’56-os eseményeket bemutató történetírás sajátja is. „Az utóbbi években ezzel szemben már több olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyek szerzői tágabb értelemben elemzik a témát” – hangsúlyozta az előadó. Mint mondta, az 1956 előtti magyarságpolitika tekintetében a Román Munkáspárt – külső tényezők hatására – nem alkalmazott más kommunista országokra jellemző megtorlásokat. „Az 50-es években már a magyarság pozitív diszkriminációja is megfigyelhető: létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, ez pedig számos kulturális jogot von maga után. Az ’56-os eseményeket a vezetés ideológiai és politikai veszélyként érzékelte, a titkosszolgálat azonnal megkezdte a potenciális ellenfelek felkutatását, hosszú távon pedig megerősítették a nemzeti függetlenség és szuverenitás ideológiáját, etnikailag felhígították az autonóm tartomány vezetőségét” – magyarázta Novák Csaba. A kincses városi megemlékezéssorozat tegnap este fáklyás felvonulással ért véget: a résztvevők Mátyás király szülőháza elől a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjáig vonultak.
Politikamentes tisztelgés Nagyváradon
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által szervezet megemlékezésén Bognár Zalán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem történésze istentisztelet keretében tartott emlékbeszédet. Felidézte, hogyan vált a szovjet megszállás totalitárius rendszerré Magyarországon: eleinte például szórólapokon hirdették, hogy csakis a náci Németországhoz szeretnének stratégiailag közelebb kerülni, Magyarország rendszerébe nem szándékoznak beleszólni. Ez persze szemenszedett hazugságnak bizonyult. A történész kitért arra is, milyen nyomásnak vetette alá ez a hatalom az egyházakat: a keresztyén ünnepeket gyakorlatilag megszüntették, munkanappá nyilvánították, még az ország címerét is szovjet típusúra cserélték. A kultúrát is meghatározott keretek közé szorították, csakis propagandacélokra használták fel. Bognár Zalán úgy véli, az 1956-os események nem forradalomnak, hanem inkább szabadságharcnak nevezhetők: az emberek az alapvető jogaikért, személyes szabadságukért, a véleményük és a sajtó szabadságáért vívtak harcot.
Pálfi József várad-réti lelkipásztor az igehirdetés után azt hangsúlyozta, hogy az október 23-i megemlékezés nem pártesemény, és nem is lehet semmilyen politikai párt sajátja, hanem csakis a nemzeté. Ehhez híven a réti templom udvarán felállított 56-os emlékkőnél nem is hangzott el politikusi beszéd, csak a Váradi Dalnokok adtak elő két dalt, majd a gyülekezet közösen énekelte el a Szózatot. Az egybegyűltek otthonról hozott virágaikat helyezték el az emlékműnél.
(Szobrot kapott Baross Gábor. A kézdivásárhelyi vasútállomás közelében rövid megemlékezés keretében leplezték le a Baross Gábor 19. századi politikus tiszteletére készült emlékhelyet. A vasminiszterként emlegetett Baross a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, neki köszönhető, hogy megépült a Brassó és Kézdivásárhely közötti vasút. Vetró András szobrász alkotását Vargha Béla esperes áldotta meg.)
Forró Gyöngyvér, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Magyarfóbia
Ha maradt még szemernyi önbecsülés az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetőiben, akkor meg sem fordul a fejükben, hogy engedjenek a demokrata-liberálisok nyíltan magyarellenes fenyegetőzésének, és továbbra is támogatják kolozsvári alpolgármesterüket az elöljárói tisztség ideiglenes betöltésében. Nem azért, mintha László Attilát különleges képességek predesztinálnák Erdély fővárosa irányítására.
Ellenkezőleg: hosszan lehetne sorolni, hány alkalommal bizonyította politikai alkalmatlanságát a kolozsvári városházán, miként asszisztált bábként a velejéig korrupt Apostu-adminisztráció fungálásához, eltűrve a Funar-féle soviniszta megnyilvánulások kifinomultabb formáival operáló narancsos polgármester magyarellenes packázásait. (Lásd a Iorga-tábla elhelyezését vagy a Mátyás-szoborcsoport botrányos restaurálását, amelynek ügyében László Attila – a közbeszerzési eljárást lebonyolító bizottság elnökeként – a mai napig adós a magyarázattal, miként szerezhette meg a PDL „házicége” a legalacsonyabb árajánlattal a felújítás jogát, hogy végül mégis megkaphassa szinte a teljes, 800 ezer eurós összeget.)
Azok után azonban, ahogy a PDL területi és országos vezetői ország-világ értésére adták, miszerint Kolozsvár (Hunyadi Mátyás és Bocskai István szülővárosa!) ügyeit még ideiglenesen sem intézheti magyar ember, az RMDSZ-nek kutya kötelessége kőkeményen fellépni ez ellen a diktatúrabeli nacionálkommunizmust és magyarfóbiát idéző mentalitás ellen. Hiszen a demokraták magyarellenességéhez semmi kétség nem fér, ha tudjuk, hogy a városi tanácsban megvan a kényelmes többségük ahhoz, hogy ideiglenes polgármestert állítsanak.
Rászorulnak ellenben az RMDSZ szavazataira a megyei képviselő-testületben, hogy másik korrupt emberük, Radu Bica alelnök posztját megőrizzék. Éppen ezért a szövetségnek itt kell sakkban tartania koalíciós partnerét, egyúttal pedig a tudomására hoznia: korrupciós botrányai miatt a jövő évi helyhatósági választásokon várhatóan a kincses város polgármesteri székét, de megyei és helyi önkormányzati súlyát is elveszíti, és a balliberális henger ellenében csakis a magyar alakulatra támaszkodhat. És ha a demokraták ezek után is ágálnak az ügyvivő magyar polgármester ellen, akkor hagyni kell őket belefulladni az Apostu-féle politikai-gazdasági maffia mocsarába.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Romantikus román történetírás – felfokozva
Gabriel Catalan
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román—magyar megbékélésnek.
Függetlenül attól, hogy mi volt sürgősebb Mátyás király számára: a katonai jelenlét Csehországban, Lengyelországgal szemben; a házasodás; vagy a szubvenciók, amelyekre sóvárgott (főként a pápától és a keresztény világtól kapható pénzre), nem szabad letagadni azt, hogy Havasalföld és Moldva fölött felségjoga volt, sem pedig azt, hogy e felségjog következményeként katonai támogatást nyújtott nekik a törökökkel szemben. Mindkettő esetében a huzavona annak tulajdonítható, hogy Erdély és Magyarország egyes déli tartományai ottomán elözönlés veszélyének voltak kitéve, a két fejedelemség ugyanis együttműködött a törökökkel (például Laiotă Basarab 1476-ban), erre bizonyítékok találhatók a krónikákban és egyéb dokumentumokban, s a tankönyv is említést tesz arról, hogy 1479-ben Basarab Ţepelus havasalföldi vajda támogatásával a törökök betörtek Erdélybe, feldúlták Szászvárost. Báthori István erdélyi fejedelem és Kinizsi Pál temesvári főispán – a november 13-án zajlott kenyérmezei csata győztesei – pedig csak nagy erőfeszítés árán tudják kiszorítani a támadókat. Sőt a tankönyv írói még a Magyarországgal 1489-ben megkötött „új szerződést” sem fogadják el a vazallusság bizonyítékaként, hanem „Moldva újabb külpolitikai irányváltoztatásának” tekintik, „taktikai kompromisszumnak”, amelyet az ottománellenes politika újrakezdésének előkészítése érdekében tett, eltekintve a tényektől, attól, hogy Magyarország 1483-ban békét kötött a törökökkel, Moldva pedig 1487-től, miután elvesztette Chiliát és Cetatea Albát, adót fizetett a törököknek.
Éppen ezért a tankönyv által tálalt értelmezésnek teljes mértékben ellentmond az ugyancsak a tankönyvbn található alábbi megállapítás, amely Moldva és Havasalföld Magyarországgal szembeni függetlenségének az ellentétét bizonyítja: „1503-ban a két Kárpátokon túli román országot belefoglalták Magyarországnak a Portával kötött szerződésébe”, s a lecke vége dicshimnuszhoz hasonlít: „1504. július 2-án, halálakor, Ştefan cel Mare gazdag és virágzó országot hagy utódaira; olyat, amelynek biztos határai vannak, szabad, s a tekintélye elismert.”
Ugyanígy vélekednek a tankönyv szerzői a Magyarországgal a XVI. század folyamán fennálló viszonyokról is. Annak ellenére, hogy kijelentik: „Radu cel Mare 1507-ben II. Ulászló királytól megkapta (a Hunyad megyei) Algyógy uradalmát”, szót sem ejtenek a kettőjük közötti, sem pedig az utódaik közötti hűbérúr–vazallus viszonyról. Amire utal az a tény, hogy Szapolyai János „Neagoe Basarabnak adományozza Algyógy várát, annak az aktív együttműködésnek a kifejezéseként, amelyet ő a hegyeken túli gazdag városokkal folytat, Brassóval és Szebennel”. Magyarázat nélkül hagyják azt is, hogy megerősíti Radu de la Afumaţi-nak e birtok fölötti tulajdonjogát, továbbá azt, hogy az uradalom a Craioveştiek birtokába kerül, valamint a Szapolyai János erdélyi vajda (és magyar király) további birtokadományozásait: „az ötcsillagos Alvinc (a Maros mellett) és Vurpód (Szeben közelében) Radu de la Afumaţi (1529-ig), majd pedig Radu Paisie (1535–1545) tulajdona volt.
Moldva esetében kissé eltérnek a szabálytól, ugyanis bevallják: „Nagyon is feltételezhető, hogy Ştefan cel Mare 1484-et követően, amikor elvesztette Chiliát és Cetatea Albát, Csicsóvár és Küküllővár tulajdonosává vált – ezeket a birtokokat Mátyás király ajánlotta fel neki, vazallusnak járó birtokként.” Ez a „sajnálatos elszólás” nem ismétlődik meg akkor, amikor az említett uradalmak: Csicsóvár (55 falu a Nagyszamos mentén) és Küküllővár (40 falu a Küküllő mentén) ugyancsak „vazallusnak járó birtokként” kerül III. Bogdan (1504–1517), Ştefăniţă (1517–1527), Petru Rareş (1527–1538; 1541–1546), majd ideiglenesen (első uralkodása idején) Alexandru Lăpuşneanu (1552–1561) tulajdonába.
Mi több, Petru Rareş uralkodása idején más uradalmakkal bővül ez a birtok: „Beszterce városerőd a hozzá tartozó 23 faluval, Radna a hozzá tartozó egész völggyel, amely ugyanannyi falut számlált, és a Dézsakna melletti Bálványosvár, amelynek 34 falusi település volt alárendelve”; ezek közül Radna a tulajdonában marad második uralkodása idején is (1541 és 1546 között).
A tankönyv azt állítja, hogy „Petru Rareş az 1529 májusában Szapolyai Jánossal kötött Lippai Szerződéssel szerezte azokat”, s rendkívül dicsékvően szól az 1529. június 22-én Földváron a Ferdinánd hadai fölött aratott győzelemről, valamint „Brassó és Segesvár városok elfoglalásáról” – e sikerek „lehetővé tették számára, hogy uralmát kiterjessze egész Erdélyre”, mint hogyha Szapolyai János Magyarország királyaként nem lett volna a Moldvai Fejedelemség hűbérura... „Törökellenes egyezségeknek” nevezik a Habsburg Ferdinánddal 1528-ban (Radu de la Afumaţi által), illetve 1538-ban (Petru Rareş által) kötött szövetségeket is.
Még az a tény sem bírja rá a szerzőket, hogy elismerjék Magyarország felségjogát, hogy „a Fenséges Porta és a Magyar Királyság által 1519 februárjában aláírt szerződésbe félként belefoglalták Havasalföldet is, meghagyva annak területi integritását, s nem kötelezték újabb adó fizetésére”. A tankönyvírók mindössze annyit ismernek el, hogy „közeledés történt a keresztény hatalmakhoz, elsősorban Magyarországhoz”, s nyilván „folytatódtak a Román Országok közös politikai akciói”.
Szó sem esik arról, hogy 1523 és 1529 között magyar segítséggel Radu de la Afumaţi-ot többször is visszaültették a trónra, de kijelentik: „szinte bizonyított tény (?! – szerző), hogy Mihai Viteazult megelőzve Petru Rareş tudatában volt a három Kárpát-dunai ország dák egységének (?! – szerző). Petru Rareş a nagy uralkodó méltó elődjeként birtokolta Erdélyt, s azt teljes mértékben Moldvához akarta csatolni. E törekvés vezérelte őt 1542-ben is, amikor a Szulejmán által kierőszakolt politikai rendezés ellenére, a saját védelme alatt országgyűlést akart szervezni mindhárom Román Ország részvételével, amely eldöntötte volna a Kárpátok közötti provincia helyzetét.” Amint 1600-hoz közeledünk, a tankönyvírók egyre nagyobb lendülettel propagálják a román politikai és katonai egység mítoszát.
Arra hivatkoznak, hogy egyes munténiai vajdák trónra ültettek vagy védelmeztek moldvai vajdákat és fordítva (Alexandru Lăpuşneanu például 1553-ban Mircea Ciobanul, illetve 1554-ben Pătraşcu cel Bunt), azt állítják, hogy „dinasztikus szövetségek” voltak (1558–1561 és 1564– 1568 között ugyanis Mircea Ciobanu és Alexandru Lăpuşneanu rokonokká váltak azáltal, hogy feleségül vették Rareş lányait – Chiajnát, illetve Ruxandrát, az előbbi Petru cel Tânăr, vagyis a fia uralkodása fölött gyámkodott 1568-ig), valamint „dinasztikus uniókat” említenek (1574—1577; 1577—1583 és 1585—1590 között II. Alexandru Mircea, aki Petru Şchiopul testvére, és Mihnea Turcitu, aki Petru Şchiopul unokája volt, egymást támogatták a hatalom megszerzésében, illetve megtartásában).
A mítosz Mihai Viteazullal, „Dacia helyreállítójával” tetőzik – vele, „akit megöltek a román nép ellenségei”, s aki 1601-et követően „a függetlenségért és a nemzeti egységért való harc szimbólumává” válik. Így tehát maradéktalanul folytatják a romantikus történetírás hagyományát, amit a nemzeti-kommunista történetírás felfokozott, és ami jelenleg is divatban van.
Annak ellenére, hogy a XI. osztályos tankönyv jobban bemutatja a nemzetközi helyzetet, mint a VII. osztály számára írt, amely sok korrigálni valót hagy, mégis azt állítja, hogy „Mihai egymaga kezdeményezett politikai kontaktusokat Zsigmonddal és Aronnal, azután, hogy a bojárok gyűlése kinyilvánította: az ország törökellenes politikát folytat”. Ezáltal örökévalóvá kívánják tenni a (román személy által kezdeményezett) egység és a függetlenség mítoszát. Valójában a moldvai–havasalföldi–erdélyi erők egységét (most is, akárcsak a XIV. és a XV. században) nem egy román személy kezdeményezte, hanem egy magyar – Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, aki ezáltal nyilvánította ki felségjogát a két szomszédos ország fölött. A tanköny viszont azt írja, hogy „Báthori Zsigmond uralmi ambíciói súlyosan veszélyeztették a Román Országok egységét”. Jóllehet tényként említi, hogy „Báthori Zsigmond már 1595 januárjában II. Rudolf császártól azt kérte, hogy Havasalföldet és Moldvát vegyék be a szerződésbe, amelyet majd együtt írnak alá”. (Folytatjuk)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Halogatja László Attila a Iorga-tábla eltávolítását
Teljes kudarcba fulladt Kolozsváron a Nicolae Iorga történésztől származó, Mátyás királyt román nemzetiségűként beállító idézettel ellátott köztéri tábla eltávolításának terve. Noha László Attila, a kincses város alpolgármestere már december elején úgy nyilatkozott: reális esély van arra, hogy karácsonyig, legkésőbb év végéig leszereltessék a Mátyás-szoborcsoport talapzata elől a bronzplakettet, erre a mai napig nem került sor. Miközben az RMDSZ-es elöljárót a korrupcióval vádolt Sorin Apostu letartóztatása óta magyar civil szervezetek is felszólították, rendelje el a tábla eltávolítását, László Attila a Krónikának tegnap is úgy nyilatkozott: „mindent a maga idejében”.
Mint ismeretes, Fadrusz János 1902-ben leleplezett monumentális alkotására 1932-ben szerelték fel a Nicolae Iorga történésztől származó idézettel – „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – ellátott táblát. A román fél később is úgy állította be a történteket, hogy a Mátyás-szoborcsoportot tulajdonképpen az igazságos uralkodót románként beállító felirat mentette meg attól, hogy a mócok ledöntsék.
A szélsőségesen magyargyűlölő Gheorghe Funar expolgármester 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnepen helyezte el ismét a műemlék talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es táblát, ideologikus értelmezésbe helyezve „a saját nemzetére támadó, de legyőzött királyt”. A szoborcsoport 2009-ben kezdődött restaurálási munkálatai során a tábla lekerült a mellvédről, ahová a helyreállítás befejezése alkalmából 2011. április 2-án rendezett ünnepségig nem is került vissza. Nem is kerülhetett, hiszen műemlékvédő szakértők egybehangzó véleménye szerint mindez törvénytelenség lenne, hiszen annak idején Funar is építkezési engedély nélkül helyezte el a plakettet.
Csakhogy ezzel mit sem törődött Sorin Apostu akkori polgármester, aki – vélhetően román történészek, akadémikusok nyomására – május végén, az éj leple alatt kirakatta a Iorga-idézetet a talapzat előtti zöldövezetre. Különben Apostu hamisan állította, miszerint a tábla szerepelt a restaurálási tervben, ugyanakkor nem sok jót ígér, hogy annak idején vehemensen követelte a tábla újrahelyezését Radu Moisin alpolgármester is, aki Apostu letartóztatása után ideiglenesen ellátja a polgármesteri teendőket.
Apostu november 10-ei letartóztatása után a Iorga-tábla eltávolítására szólította fel László Attilát a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), amely szerint erre immár törvényes eszközökkel lehetőség nyílna. Annál is inkább, mivel az ügyben korábban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, később pedig a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium is bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen; a nyomozó hatóság azóta sem fejezte be a nyomozást. Kolozsvár alpolgármestere novemberben leszögezte: az eltávolítás nem jöhet szóba, amíg az ügyészség le nem zárja az ügyet, később, december elején több sajtóorgánumnak sokat sejtetően azt nyilatkozta, hogy a tábla eltűntetésének reális az esélye, és ez „rövidesen, karácsonyig” megtörténik.
László Attila tegnap a Krónika megkeresésére, miszerint a tábla még mindig a helyén van, úgy válaszolt: „mindent a maga idejében”. Kérdésünkre, miszerint van-e esély arra, hogy esetleg januárban eltávolítsák onnan, a politikus úgy válaszolt: „van”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

ISMÉT MEGGYALÁZTÁK A MÁTYÁS-SZOBORCSOPORTOT (FEJLEMÉNYEKKEL)
A kedd esti államfő- és kormányellenes tüntetés során meggyalázták a Mátyás-szoborcsoportot. Az ismeretlen tettes(ek) az RMDSZ-t szidalmazó trágár szavakat írt(ak) a Fadrusz János alkotásának talapzatára. A helyszínen levő csendőrök négy személyt előállítottak, és átadták őket a rendőrségnek. A kékruhások a gyanúsítottakat az 1-es számú rendőrőrsre szállították.
Amint arról beszámoltunk, tavaly ilyenkor szintén ismeretlen tettesek műanyagot égettek el a talapzatnak a Szent Mihály templom felőli oldalán.
A sajtó és a közvélemény nyomására a helyhatóság illetékesei eltávolították a nyomokat.
László Attila kolozsvári RMDSZ-es alpolgármesternek éjjel SMS-üzenetben jeleztük az incidenst, de mindeddig (szerda reggel) nem érkezett válasz.
09:35 – Máté András a képviselőház RMDSZ-es frakciójának a vezetője, az érdekvédelmi szervezet Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadság hírportálnak elmondta: mélységesen elítéli a cselekedetet. – Egyetértek a békés tüntetéssel, ugyanis ez a demokrácia velejárója. Azt viszont a leghatározottabban elítélem, hogy a demonstráció nacionalista felhangú megnyilvánulássá fajult. El tudom fogadni, mi több meg is értem, hogy a szociális vagy társadalmi gondok miatt a polgárok az utcára vonulnak és tüntetnek, de elfogadhatatlannak tartom a vandalizmust is – nyilatkozta a politikus. Tájékoztatott, hogy ma reggel megkereste Marcel Bonţidean kolozsvári rendőrfő-parancsnokot, akitől magyarázatot kért a történtekre.
- A tetteseket kihallgatták. Négy személy nevére kihágási jegyzőkönyvet állítottak ki. A rendfenntartó erők képviselői nem láthatták, amikor a tettesek felfújták a gyalázkodó szöveget, ugyanis egy molinó mögé rejtőzködve hajtották végre az akciót – közölte Máté András.
 09:47 – Információink szerint ezekben a percekben a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó egyik közüzem alkalmazottai takarítják a Mátyás-szoborcsoport talapzatát.
10:25 – A városházáról származó információink szerint László Attila kolozsvári alpolgármester folyamatosan egyeztetett Marcel Bonţidean kolozsvári rendőrfőparancsnokkal a Mátyás-szobor meggyalázása ügyében.
 10:28 – A Facebook közösségi oldalon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adatlapján megjelenő szöveg a következő: „El a kezekkel a Mátyás-szobortól! A kormány vétkeiért nem Mátyás király a felelős! Nem tagja és nem üzenőfala sem az RMDSZ-nek, sem a román kormánynak!
10:29 – Az RDMSZ honlapján a következő közlemény olvasható:
”A Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan elítéli a január 17-én, kedden este történt vandál tetteket, amelyeknek célpontja ezúttal az erdélyi magyarok jelképe, Kolozsvár szimbóluma, a Mátyás király szobor volt.
A tiltakozásnak, a tüntetésnek helye van, és helye kell legyen egy demokratikus országban. A politikusok és a politikai pártok ellen irányuló kritikának is helye van a társadalmunkban. Nincs helye viszont annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobron, féltve őrzött műemléken töltsék ki bosszújúkat. Nincs helye annak, hogy egyesek békés tiltakozást használjanak fel arra, hogy megalázzanak egy egész nemzeti közösséget.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan elítéli az ilyen és ehhez hasonló, aljas tetteket.  Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: „beszéltem a belügyminiszterrel, arra kértem, hogy határozottan lépjenek fel a huligánok ellen, és büntessék meg őket. Ezúton is szeretném hangsúlyozni, hogy a békés, civilizált tüntetéseknek helyet kell adni, de nem engedhetjük meg, hogy ezek a tiltakozások magyarellenes uszításokba torkolljanak” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Kedden este, a kolozsvári Főtéren lezajlott tüntetés után magyarellenes, sértő és gyalázkodó felirat jelent meg a Mátyás szobor talapzatán. A rendőrök azonosítottak és őrizetbe vettek négy fiatal férfit, akiket a vandál tett elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyben kivizsgálás kezdődött.”
Kiss Olivér
Előzmény:
Szabadság (Kolozsvár), 2011. jan. 17.
MEGGYALÁZTÁK MÁTYÁS KIRÁLY SZOBRÁNAK A TALAPZATÁT
Ismeretlen tettesek műanyagot égettek el Fadrusz János nemrég restaurált alkotásának a talapzatán.
Szabadság (Kolozsvár)

A Mátyás szobor megrongálása gyáva vandalizmus
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan elítéli a január 17-én, kedden este történt vandál tetteket, amelyeknek célpontja ezúttal az erdélyi magyarok jelképe, Kolozsvár szimbóluma, a Mátyás király szobor volt.
A tiltakozásnak, a tüntetésnek helye van, és helye kell legyen egy demokratikus országban. A politikusok és a politikai pártok ellen irányuló kritikának is helye van a társadalmunkban. Nincs helye viszont annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobron, féltve őrzött műemléken töltsék ki bosszújúkat. Nincs helye annak, hogy egyesek békés tiltakozást használjanak fel arra, hogy megalázzanak egy egész nemzeti közösséget.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan elítéli az ilyen és ehhez hasonló, aljas tetteket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: „beszéltem a belügyminiszterrel, arra kértem, hogy határozottan lépjenek fel a huligánok ellen, és büntessék meg őket. Ezúton is szeretném hangsúlyozni, hogy a békés, civilizált tüntetéseknek helyet kell adni, de nem engedhetjük meg, hogy ezek a tiltakozások magyarellenes uszításokba torkolljanak” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Kedden este, a kolozsvári Főtéren lezajlott tüntetés után magyarellenes, sértő és gyalázkodó felirat jelent meg a Mátyás szobor talapzatán. A rendőrök azonosítottak és őrizetbe vettek négy fiatal férfit, akiket a vandál tett elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyben kivizsgálás kezdődött.
erdon.ro

Többen vagyunk, akik másképp képzelik el az együttélést”
Határozottan elítélik a Mátyás-szoborcsoport újabb meggyalázását
Még meg sem száradt jóformán a festék a Kolozsvár főterén álló Mátyás-szoborcsoport talapzatán, a Facebook közösségi oldalon már kedden éjszaka terjedt a kétnyelvű felhívás: Igazságot Mátyásnak! Élőláncot a műemlékeinknek! Égő gyertyával a kezükben mintegy százötvenen, többségben fiatalok állták körbe tegnap délután Fadrusz János alkotását, tanúbizonyságot téve arról: nem hagyják magára Mátyás királyt, határozottan elítélik a vandalizmust és a város műemlékeinek meggyalázását. Egy évvel azután, hogy ismeretlen tettesek műanyagot és gumidarabokat égettek a szobor talapzatának Szent Mihály-templom felőli oldalán, futótűzszerűen terjedt a hír kedden este 11 óra előtt: az államfő- és kormányellenes tüntetésen fekete színű festékszóróval gyalázták meg a műemléket. Az RMDSZ és az EMNP azonnal közleményben reagált a történtekre, Radu Moisin ideiglenes polgármester bűnvádi eljárást helyezett kilátásba.
Az RMDSZ-t szidalmazó, obszcén feliratot valamikor 21.20 óra után festették a Fadrusz-alkotás talapzatára. László Attila az ügy kapcsán elmondta: kilenc óra után tíz perccel hagyta el a Főteret, amikor a tüntetők már hazafelé indultak. Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta: alig pár perccel azután, hogy távozott, telefonon értesítették a történtekről.
A Főtéren tartózkodó csendőrök még aznap este azonosították a tetteseket, a négy személyt előállítottak, és átadták őket a rendőrségnek. Anca Purdea, a Kolozs megyei rendőrkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott: a fiatalokat – Adriana M. (29 éves), Răzvan D. (22 éves), Ionuţ G. (23 éves), Raul T. (23 éves) – az 1-es számú rendőrőrsre szállították, közülük három személyt 200 lejre bírságoltak, egyiküket pedig szóbeli figyelmeztetésben részesítették. Sajtóhírek szerint a tettesek a kolozsvári U FC drukkerei. – Felelőtlennek tartom a fiatalok cselekedetét, annál is inkább, mivel az egyik elkövető újságíró – nyilatkozta László Attila, hozzátéve: nem a város szimbólumait kellett volna politikai üzenetének tolmácsolására használniuk. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a kolozsvári lakosság nem követi ezt a „mintát”.
RMDSZ–EMNP: Nincs helye a vandalizmusnak!
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője, a Kolozs megyei szervezet elnöke lapunknak tegnap reggel elmondta: mélységesen elítéli a történteket. – Egyetértek a békés tüntetéssel, ugyanis ez a demokrácia velejárója. Azt viszont a leghatározottabban elítélem, hogy a demonstráció nacionalista felhangú megnyilvánulássá fajult. El tudom fogadni, mi több, meg is értem, hogy a szociális vagy társadalmi problémák miatt a polgárok az utcára vonulnak és tüntetnek, de elfogadhatatlannak tartom a vandalizmust – nyilatkozta a politikus. Véleménye szerint a rendfenntartó erők képviselői nem láthatták, amikor a tettesek gyalázkodó szöveget mázoltak a szoborra, ugyanis egy molinó mögé rejtőzve hajtották végre az akciót.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke – az általuk képviselt szervezetekkel karöltve – úgyszintén elítélték a történteket. Közleményében az RMDSZ nyomatékosította: a tiltakozásnak, a tüntetésnek, amiként a politikusok és a politikai pártok ellen irányuló kritikának is helye van az országban, és kell is, hogy legyen egy demokratikusan működő társadalomban. „Nincs helye viszont annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobron, féltve őrzött műemléken töltsék ki bosszújúkat. Nincs helye annak, hogy egyesek békés tiltakozást használjanak fel arra, hogy megalázzanak egy egész nemzeti közösséget” – olvasható a szövetség közleményében. Kelemen Hunor arra is kitért, hogy tárgyalt Traian Igaşsal, arra kérve a belügyminisztert: büntessék meg a huligánokat.
Gergely Balázs az EMNP nevében kifejtette: felforgató jellegű provokációnak minősítik a szoborcsoportot meggyalázó akciót, amelynek célja csupán a figyelem elterelése az utóbbi napokban kirobbant kormányellenes tüntetésekről. „A román kormány megszorító intézkedéseiért nem Mátyás király, az egyik kormányzó párt tetteiért pedig nem az erdélyi magyarság a felelős!” – írták a közleményben. Elfogadhatatlannak minősítették ugyanakkor, hogy a kormányzattal szembeni elégedetlenségnek, valamint a kormány és az ellenzék között zajló állóháborúnak az erdélyi magyar közösség legyen a bűnbakja, „egyetemes értékű műemlékeink pedig csatamezővé váljanak”. A néppárt úgy gondolja, megalapozott a gyanú, miszerint a kormányellenes tüntetésen történt szoborgyalázás csakis a rendőrség és a csendőrség hallgatólagos hozzájárulásával történhetett meg, „hiszen a rendfenntartó erők rég nem látott jelenléttel »biztosították« a tüntetést”.
Bűnvádi feljelentést kezdeményezne Moisin
Elszigetelt incidensnek nevezte a felirat ügyét Radu Moisin megbízott polgármester. – A kolozsvári tüntetők bebizonyították, hogy civilizáltan tiltakoznak. Ez volt az egyedüli zavaró esemény. Négy személy követte el a vandál cselekedetet. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal jogászai már dolgoznak a bűnvádi feljelentés szövegén, amelyet Kolozsvár megyei jogú város nevében személyesen nyújtok majd be. Annál is inkább, mivel a szobrot közpénzen restaurálták – hangsúlyozta a politikus azon a sajtótájékoztatón, amelyet szerdán délelőtt a városháza üvegtermében szervezett annak kapcsán, hogy elkészült Kolozsvár 2012-es költségvetés-tervezete. Az újságírók kérdés-özöne előtt azonban meghátrálni kényszerült, és kijelentette: a találkozó célja a város közigazgatásának tárgykörébe tartozik, ezért az újságíróknak azt tanácsolja, hogy a politikai kérdéseket a Demokrata-Liberális Párt székhelyén tegyék fel. Az újságírók véleménye ez volt: a Mátyás-szoborcsoport bemocskolása nem pusztán politikai kérdés.
– Kolozsváriként önök sem akarhatják, hogy ehhez hasonló incidensek megismétlődjenek. Ami történt, az nem kihágás, hanem bűncselekmény. Ezúton hívom fel a lakosság figyelmét, hogy véleménynyilvánításkor, tiltakozásképpen őrizzék meg nyugalmukat – figyelmeztetett Moisin. Mint kiderült, a megbízott polgármester egyelőre nem szándékszik semmilyen megrovásban részesíteni Ionuţ Ţene városházi alkalmazottat, amiért a tulajdonában lévő Napoca News hírportál egyik riportere is a négy elkövető között van. Ţene egyébként a román újságírók előtt is magyarellenessége folytán vált közismertté.
Újabb felirat a prefektúránál
Már tegnap délelőtt, a sajtó és a közvélemény nyomására a köztisztasági vállalat munkatársai eltávolították a feliratot a szoborról, a nap folyamán pedig László Attila alpolgármester folyamatosan egyeztetett az ügyben Marcel Bonţidean rendőrfőparancsnokkal. A délutáni órákban a prefektúra épülete mögött lévő egyik ingatlanon ugyanaz a sértő, RMDSZ-t gyalázó szöveg jelent meg, mint kedden éjjel a Mátyás-szoborcsoport talapzatán. Feltételezhető volt, hogy a tettesek is ugyanazok, ugyanis ezt is festékszóróval mázolták az épület falára.
Igazságot Mátyásnak! Élőláncot a műemlékeinknek! címmel tett közzé felhívást Talpas Botond, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke már kedden este a Facebookon, arra biztatva a kolozsváriakat, a szerdai villámcsődületen bizonyítsák: hajlandók kiállni a szoborcsoport ügyéért, nemet mondva a vandalizmusra. A meghirdetett időpontban, délután 4 órakor mintegy 150-en gyűltek össze – többnyire fiatalok –, akik élőlánccal vették körül a szoborcsoportot, egy-egy égő gyertyával vagy mécsessel a kezükben.
– Értesítettem a román diákszervezeteket is, és ők is elítélték ezt a fajta magatartást – magyarázta a Szabadságnak Talpas Botond, a villámcsődület kezdeményezője. Hozzáfűzte: kedden este „velünk azonos korosztálybeliek követték el a műemlékgyalázást, mi pedig meg akartuk mutatni, hogy többen vagyunk olyanok, akik másképpen képzelik el a közös együttlétet”.
Lapzártakor: mindegy 200 tüntető gyűlt össze ismét Kolozsvár főterén, akik kormány- és államfőellenes rigmusokat skandáltak. A Mátyás-szoborcsoportot ezúttal csendőrök és helyi rendőrök őrizték.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét meggyalázták Mátyást
Mondhatni, szinte már várható volt, hogy az egészségügyi törvénytervezet miatt múlt héten kirobbant megmozdulások előbb-utóbb nacionalista síkra terelődnek. Ezen megnyilvánulások helyszínéül a tettesek ismét Kolozsvárt, a kincses város Főterét és az itt pompázó, nemrég felújított Mátyás-szoborcsoportot szemelték ki. Valószínűleg nem véletlenül, hiszen azok, akik a kedd esti tüntetés alkalmával meggyalázták a műalkotást, és trágár szavakat („Muie UDMR”) festettek ennek talapzatára, nagyon is jól tudták, hogy ezáltal milyen reakciókat váltanak majd ki. Nagyon is tisztában voltak azzal, hogy Fadrusz János alkotása milyen jelentőséggel bír a magyar közösség számára, milyen szellemi értékeket képvisel, és milyen érzékenységeket fognak érinteni a műalkotás összemázolásával.
Teljesen természetes, hogy az országban napok óta tartó tiltakozáshullám – amely Bukarestben összecsapásokhoz is vezetett a tiltakozók egy része és a rendfenntartó erők között – az RMDSZ ellen is irányul, hiszen az érdekvédelmi szövetség a demokrata-liberális mellett fő kormányzati tényező. Nem beszélve arról, hogy az RMDSZ kezében van az egészségügyi tárca irányítása, így a szövetség hangsúlyozottan érintett az ügyben. Egyértelmű tehát, hogy a tiltakozók felháborodásától, elégedetlenségétől és ellenszenvétől az RMDSZ sem mentesül. Az viszont teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a tüntetők közül egyesek mindezt egy műemlék meggyalázása, összemázolása és lefestése által juttassák kifejezésre. Számos lehetőség létezik arra, hogy az emberek világgá kürtöljék követeléseiket, illetve az államelnökkel, a miniszterelnökkel és a kormányt alkotó pártokkal szembeni esetleges elégedetlenségüknek hangot adjanak. Ebből is világosan látszik, hogy a Mátyás-szoborcsoport ismételt meggyalázása – legutóbb tavaly ilyenkor a nyilvánosság számára máig ismeretlen tettesek műanyagot és gumidarabokat égettek el a műalkotás talapzatának Szent Mihály-templom felőli oldalán – tudatos cselekedet volt, szándékosan követték azt el, mi több: a tettesek provokációnak szánták a trágár szavak felfestését a talapzatra.
A történtek kapcsán ugyanakkor jogosan tevődik fel immár a kérdés, hogy ettől a pillanattól kezdve mennyire tekinthetők hitelesnek az esetleges további megmozdulások, pontosan mi ezeknek a célja, illetve kik állnak az utcára vonuló tömegek mögött, kik mozgatják, irányítják a háttérből az eseményeket. Félő, hogy a Raed Arafat melletti – egyébként teljesen jogos – kiállásként országszerte elterjedt tiltakozáshullám mára egészen más dimenziót kapott. Ezt bizonyítja a kedd esti kolozsvári eset is, és a Fadrusz-alkotás meggyalázása: valaki/valakik célja a megmozdulásokat szociális síkról nacionalista „utakra” terelni, és magyarellenes hangulatot kelteni. Természetesen találgatni lehetne az okokat, hogy mindez kinek, illetve miért lenne az érdeke, tény viszont az: tudatosan jártak el a tettesek, akikről időközben kiderült, hogy az U FC focicsapat – akik köztudottan híresek magyarellenességükről – drukkerei. Nem árnyalja a helyzetet az sem, hogy hasonló feliratot fedeztek fel a tegnapi nap folyamán a Kolozs megyei prefektúra épületén is. Ha kizárólag kormány- és nem magyarellenes megnyilvánulásról lenne szó, akkor a tettesek miért csak az UDMR feliratot mázolták fel a szobor talapzatára, illetve a kormány helyi képviseletének a székhelyére? Tudtommal a fő kormánypárt nem az érdekvédelmi szervezet, hanem a PD-L…
A négy tettest, akik közül három fiú és egy lány, a kedd esti tüntetésen jelenlévő csendőrök rövidesen a (bűn)cselekmény végrehajtása után előállították, és a rendőrőrsre szállították. A hírek szerint a vonatkozó jogszabályok értelmében 1000 és 500 lej közötti pénzbírsággal sújtották őket. Ezzel azonban még az alapvető probléma nem oldódott meg, ami a Mátyás-szoborcsoport jövőbeni védelmét illeti. Hiszen mi a garancia arra, hogy egy következő tüntetés alkalmával ugyanezen csoportosulások vagy más személyek nem követnek el hasonló vandál cselekedetet. Valamelyes megoldást talán a szoborcsoport bekerítése jelentene, amelynek lehetősége korábban már felvetődött, és talán a jelenleginél hangsúlyosabb védelmet biztosítana Mátyás királyunk és hadvezérei számára. Eljött tehát az ideje annak, hogy a helyi önkormányzat, a magyar érdekképviselet, illetve a kérdésben illetékes személyek megtegyék ennek érdekében a szükséges, konkrét intézkedéseket.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)