Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lám Leó
236 tétel
2012. szeptember 15.
Surján: Alkotmányos kötelesség a felelősségvállalást a külhoni magyarokért
Alkotmányos kötelességnek nevezte Surján László a felelősségvállalást a határon túli magyarok sorsáért. Az Európai Parlament néppárti alelnöke szerint ez nemcsak az állam, hanem minden magyar ember feladata.
Surján László a Fidelitas szombati budapesti nemzetpolitikai konferenciáján kiemelte az egyházak, ifjúsági szervezetek, intézmények szerepvállalásának fontosságát is.
A kereszténydemokrata politikus szerint a nemzetpolitika fő problémája, hogy a határon túli magyarság számára szűk az intézményi kapacitás az óvodától az egyetemig bezárólag, és nem adott megfelelő mértékben az anyanyelvi nevelés biztosítéka.
Ugyanakkor jelentősen bővültek az anyaországi tanulás lehetőségei - mondta, hozzátéve, magyar adófizetők pénzét határon túliak nevelésére, oktatására költeni helyes, de "finoman elvárható", hogy ez a magyarság kinti megmaradását szolgálja, és ne az agyelszívást.
A magyar nemzetpolitikának célja kell legyen, hogy visszaadja a reményt: lehet és érdemes magyarként élni, kinek-kinek a szülőföldjén - rögzítette.
Az EP alelnöke azt javasolta, hogy a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iskoláknak szánt támogatási rendszere a jövőben terjedjen ki a civil szervezetek kölcsönös látogatásaira is. Példaként említette a cserkészcsapatokat, ifjúsági énekkarokat, ifjúsági politikai szervezeteket, és beszélt a sportkapcsolatok pozitív szerepéről is.
A határon túli magyarságot fenyegető veszélyekről szólva kitért többi között az elvándorlásra, az asszimilációs nyomásra, és azt mondta: a vegyes házasság a beolvadás irányába való elmozdulás, de vannak jó példák is, amikor mindkét kultúrára nevelik a gyermekeket.
Surján László azt mondta, "e helyről üzenik" az Európai Unió vezetőinek, hogy Románia schengeni tagságát ne használják ki napi politikai célokra. Utalva a román belpolitikai történésekre és arra, hogy Románia schengeni tagságát az EU levette a napirendről, azt mondta: a demokrácia alapelveinek betartása mindenkire nézve kötelező, ráadásul a tagság elnapolásával az embereket büntetik, akik nem tehetnek a kormányzati intézkedésekről.
Az EP-alelnök vitaindítója után tartott kerekasztal-beszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: semmi olyat nem írnak elő alkotmányos kötelezettségként a külhoni magyarokkal kapcsolatban, amit a magyar állam ne biztosítana az itt élő kisebbségeknek.
Kiemelte: az állampolgárság, a választójog kérdésében, a határon túli magyar jogérvényesítésnél pártszempontoknak nem lenne szabad szerepet játszaniuk. Ma ugyanakkor alapkérdésekben sincs egyetértés a politikai erők között - állapította meg. A külhoni magyarokat ért jogsérelmekről szólva, példaként említve Malina Hedvig ügyét és a Mikó-kollégium körüli történéseket, azt mondta: jól működő jogállamban ilyen helyzet nem állhatna elő, ez egy európai jogállam legnagyobb szégyene. Azt kellene elérni, hogy a diszkrimináció tilalmát a nemzeti kisebbségekre is kiterjesszék - jegyezte meg.
Bíró Albert, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja az elmúlt évek legfontosabb lépésének nevezte az egyszerűsített honosítást. Kitért arra, hogy egy erős magyar gazdaság a magyar kisebbség megítélésén is nagyon sokat lendítene a határon túli területeken. Kulcskérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy a magyar kisebbségeknek megfelelő képviseletük legyen a többségi parlamentekben. A jogsérelmekkel kapcsolatban szólt arról, szerinte a kisebbségek nincsenek tisztában azzal, hogy melyek az alapvető jogaik, és azokkal sem élnek, amelyekről tudnak. Felvetette a kisebbségi jogok oktatásának lehetőségét a magyar tanítási nyelvű iskolákban.
Nagy Bercel, a közigazgatási tárca nemzetpolitikai államtitkárságának titkárságvezetője egyetértett azzal, hogy érdemes lenne ilyen képzéseket indítani. Az anyanyelv őrzése kiemelt jelentőségű, az oktatás-nevelési támogatás önmagában többmilliárdos tétel, amely a külhoni magyar diákoknak plusztámogatást jelent, illetve hasonló nagyságrendű a felsőoktatási intézmények támogatása - mondta. A honosításról szólva jelezte: már túl vannak a 300 ezredik kérelmen, és több mint 220 ezren le is tették az állampolgársági esküt. Az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítása szintén fontos feladat - folytatta - hozzátéve: ez javíthatja a magyar-magyar együttműködést is.
A külhoni magyar ifjúsági szervezetek képviselői hozzászólásaikban többi között a kétnyelvű feliratok fontosságát és az ezzel kapcsolatos problémákat emelték ki. Volt olyan felvetés, hogy ha egy magyar vállalat külhoni magyar területen létesít munkahelyeket, ott a magyarok alkalmazása élvezzen előnyt.
A tanácskozás résztvevői nyilatkozatot fogadnak el, amely azt rögzíti, hogy a határon túl élő magyarokat és közösségeiket megillető jogok közül kiemelten fontos az anyanyelvhasználat joga, ennek érvényesülését segítheti az etnikailag sokszínű területeken a kétnyelvű közigazgatás megteremtése és az anyanyelvű oktatás biztosítása. Mint írták, nyomon szeretnék követni a Kárpát-medence valamennyi országában élő magyarság mindennapi életét, és az őket ért jogsértésekre "online riadólánc" életre hívásával kívánják felhívni a világ figyelmét.
A dokumentumban kitértek arra is, hogy békés demonstrációk segítségével, a nyilvánosság minden eszközével szeretnék elejét venni a magyarokat nemzeti hovatartozásuk miatt érő atrocitásoknak
MTI
2012. szeptember 28.
Nemzetpolitikai irányok - Rétvári Bence: nemzetpolitikai rendszerváltás történt az elmúlt két évben
Nemzetpolitikai rendszerváltás valósult meg az elmúlt két évben - jelentette ki a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken a fővárosban.
Rétvári Bence azt mondta: a parlamentben nem egy kis többség támogatta, hogy a határon túli magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot, hanem szinte minden képviselő megszavazta azt.
Megjegyezte: a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás utáni trauma és a legutóbbi választások "földcsuszamlásszerű változása" nemcsak a jelenlegi kormánypártokat hozta helyzetbe, hanem minden pártban levonták a konklúziókat, és nagyon kevés kivétellel konszenzus van e kérdésben Magyarországon. Nem pusztán a belső politikai arányok rendeződtek át, hanem a korábban ellenző álláspontra helyezkedő pártok magatartása is megfordult - fejtette ki.
Kitért arra, hogy a világon 115 ország biztosítja a külhoni szavazati jogot, és az unióban 27 ország közül 24 országban van erre lehetőség. A kettős állampolgárságot illetően többféle megítéléssel lehet találkozni, de elsöprő többség esetében az elfogadó magatartás jellemző.
Konjunktúrája van a kettős állampolgárságnak - állapította meg Rétvári Bence, aki ennek okát a társadalmi mobilitás fokozott jelenlétében látta.
A kereszténydemokrata politikus szerint a szavazati jog az állampolgárság elválaszthatatlan része, és lehetővé teszi, hogy megmaradjon a magyarul beszélő, de nem Magyarországon élő polgárok aktív kapcsolata az anyaországgal.
Hozzátette: az unióban nem alakult ki az állampolgárságra vonatkozó szabályozás, de ez szerinte nem is szükséges, és helyes, ha ez tagállami hatáskörben van.
Kitért az új alaptörvényre is, amely immár azt rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarokért. Ez az egységes magyar nemzetet, az összetartozást fejezi ki - hívta fel a figyelmet a parlamenti államtitkár.
Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti politikus videoüzenetében úgy fogalmazott: 2004 óta képviselőként azt tanulta meg az Európai Parlamentben, hogy minden nemzet küzd a saját érdekeiért, és úgy akar európai maradni, hogy saját érdekeinek képviseletét nem szorítja háttérbe. Az erősebb európai integráció szinte automatikusan hozza magával a nemzeti érdekérvényesítés erősödését - állapította meg.
A fideszes politikus kiemelte: minden nemzetnek külön értéke, ereje az erős diaszpóra léte, és fontos ennek "visszakötése a nemzet vérkeringésébe".
A néppárti képviselő kitért arra is, hogy a szavazati jog fontos eszköze annak, hogy a polgárok az anyaország szerves részének érezzék magukat, éljenek bárhol a világon. A nemzeti identitás meghatározó, és minden nemzetnek érdeke, hogy az egyén ezen identitását védje, intézményesített formában is - fűzte hozzá Gál Kinga.
A köszöntők után kerekasztal beszélgetést rendeztek nemzetpolitika és a kettős állampolgárság a szomszédos államokban témában.
Irina Culic, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem kutatója azt mondta: nem csak az fontos, hogy egy törvény mit rögzít, hanem a végrehajtás módja is. A román állampolgársági törvény a származáson nyugszik, és nem zárja ki a kettős állampolgárságot - emelte ki.
Viktor Koska, a zágrábi egyetem oktatója előadásában, kitérve Horvátország önállóvá válására, rámutatott: a szerbek kisebbséggé váltak egyik napról a másikra, és a kettős állampolgárság is átalakult az új állam létrejöttével. A horvát szakember kifejtette: az új állampolgársági törvény szerint csak azok számára volt lehetséges a kettős állampolgárság, akik horvátként külföldön éltek, a migránsok ugyanakkor nagyon sokszor szerb állampolgárok voltak. Az Ausztriából érkezett Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel arról beszélt, hogy az ő állampolgársági törvényük - tiltva a kettős állampolgárságot - rögzíti: aki saját akaratából szerez egy másik állampolgárságot, az elveszíti az osztrákot. Mindkét állampolgárság megtartására csak külön engedéllyel van lehetőség, indokolt esetben - közölte. Megjegyezte: szerintük nincs szükség az állampolgárságok halmozására.
Felicita Medved (Szlovénia) azt mondta: a szlovén alkotmány a törvényekre "bízta" az állampolgárság kérdését. Valamennyi Szlovéniában élő polgár elnyerte a szlovén állampolgárságot az állam függetlenné válásával - mondta. Hozzátette, hogy az állampolgársági törvény a születéssel való megszerzést rögzíti, általános honosítással azonban nehéz állampolgárságot szerezni, feltétele például 10 év helybenlakás és a szlovén nyelv ismerete.
Dusko Radosavljevic (Szerbia) arról szólt, hogy országa kétoldalú egyezményeket írt alá a környező országokkal, amelyek rögzítik az etnikai kisebbségek védelmét. Kitérve a kulturális autonómiára, a kapcsolódó lehetőségekre, azt mondta: Szerbia ma is szenved az etnikai problémák miatt. Hozzátette, hogy a szerb állampolgársági törvény határozza meg az állampolgárság feltételeit, visszaállítását, és a volt jugoszláv tagállamok polgárai szerb állampolgárok is egyben.
Michal Vasecka (Szlovákia) azt mondta: az állampolgárság a közép-európai országokban az "etnicizálás áldozatává" vált. A megbékélési folyamatok ezért sikertelenek - vélte a brnoi egyetem kutatója, aki szerint Európában a nemzet fogalmát különbözőképpen értelmezik, más szemlélet jellemző a nyugati és a közép-európai államokban.
MTI
2012. október 8.
Kezes hiénák
Valami nagy sunyiság készülődik: az utóbbi időben egyre gyakoribbak a régi értékek, a hajdani európai hírű építmények málladozó homlokzatairól készített, ügyesen vágott felvételekkel aláfestett, sopánkodó tévériportok.
A birtokos ragok folytonos idézőjelezését elkerülendő máris pontosítok: a halmozott felsőfok erdélyi nemesi kastélyokra vonatkozik, innen a nyelvtörő beszéd is, hiszen a Bethlen és Rákóczy neveket még csak-csak kiejtik valahogy, de van, ami már gondot okoz. És hogy mi ebben a sunyiság?
A filmecskéket kísérő szöveg valahogy – félelmetesen?! – ugyanaz: a ki tudja hol élő jogos tulajdonosok visszakérték értékeiket, annak rendje és módja szerint vissza is kapták, vagyis az állam levette a kezét róluk, most viszont magukra hagyottan omladoznak, s a jó pénzért bámészkodni óhajtó turisták még a belépőjegy árát sincs akinek kifizethetnék, ha csak nem ragasztják oda a „Belépni tilos! Magántulajdon!” tábla sarkába-hátuljára, ahogy a mulató kedvű nábob nyálazza a bankót a prímás homlokára.
Na itt a sunyiság: csak arról beszélnek, hogy a visszaszolgáltatással az állam levette az említett épületekről a kezét, arról egyetlen szó sincs, hogy amikor viszont rátette, akkor még az is előfordult, hogy egy tollvonásra sem volt szükség, megtette azt egy köpettel nedvesített tintaceruza is. A nép nevében... szólt a verdiktum, s ha még ott találtak valakit a „kezeskedő” hiénák a családból, az készséggel ellenjegyezte a nevezetes okiratot, örvendve, hogy nem lövik agyon. Ezt követően pedig?! Tudok olyan kastélyról, amelynek egyik szárnyában izzadó „írnokok” gömbölygették szép kerekre az egyébként soványka terméseredményeket, a másik szárny márvány fürdőmedencéjéből a termelőszövetkezet malackái lefetyelték vígan a moslékot, hogy a téli ünnepekként emlegetett karácsonyi feketevásárra ugyanolyan gömbölyűek legyenek, mint az álombeli hektárhozamok.
Most már nincsenek téeszek, vannak viszont olyan semmiből érkezett nábobok, akiknek jobban esne a prímással a mulatozás egy-egy ilyen régi kastélyban – még azzal sem átallva megfejelni „nemzeti” értékmentő igyekezetüket, hogy a vételárként lepengetett jelképes euróapró mellett az eredeti tulajdonos nevét is megtanulnák leírni. Természetesen csak ha nem túl kacifántos, ékezetes-mellékjeles az a név, hisz akkor úgysem sikerülne minden mondatukba beleszőni – mint ősiségük bizonyítékát.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 19.
Nacionalista és Európa-ellenes hangú nagygyűlés
Nacionalista hangvételű kijelentésekkel dúsított üzenetekkel „fegyverezte fel” támogatóit Victor Ponta és Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) két társelnöke, akik a bukaresti National Arénában szerdán este mintegy 60 ezer résztvevő jelenlétében megtartott kampánygyűlésen Orbán Viktor magyar miniszterelnökről és Tőkés László európai parlamenti képviselőről sem feledkeztek meg.
Ponta arra kérte a választókat, hogy decemberben az USL-t segítsék győzelemre a parlamenti választásokon. Mint mondta, 2013-ban módosítani akarják az alkotmányt, amely tisztázza az államfő, a kormányfő és a különböző állami intézmények közötti viszonyt. Ponta szerint olyan alkotmányra van szüksége Romániának, amely valódi hatalmat ad a régióknak, a megyéknek és a polgármestereknek.
Utalt a néppárt kongresszusára: kijelentette, hogy ezen a rendezvényen „Băsescu két jó barátja, Tőkés László és Orbán Viktor Románia föderalizálásáról beszéltek”. Tőkés László a román médiának nyilatkozva elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) célja Románia decentralizálása, amelynek végeredményeként az országnak egy föderális rendszerben kellene működnie. Ugyanakkor Orbán nem beszélt ilyesmiről. – Mondjuk ki világosan, hogy Románia valamennyi román állampolgáré nemzetiségre való tekintet nélkül, de se nem Tőkés Lászlóé, se nem Băsescué, hogy eladják az országot – folytatta Ponta kirohanását. Az Európai Néppárt magas rangú vendégeit sem kímélte: kijelentette, tudniuk kell az európai vezetőknek, hogy a román népnek mi a véleménye Băsescuról, amire hangos hurrogással reagáltak az USL szimpatizánsai.
Crin Antonescu sem hagyta alább, szerinte Băsescu nem Európával ült asztalhoz a parlament épületében, hiszen a nép támogatása nélkül Európában „senki vagy, esetleg szolga”. A liberális pártelnök szerint Románia Európa része, függetlenül attól, hogy ki vezeti, szabadságát „a románok vére” által nyerte el, Románia nem kapott alamizsnát senkitől, ezért neki is szavazati joga van, s nem köteles csak tanácsokat megfogadnia Európától. Hozzátette, hogy az USL vezetői nem Európa szolgái, hanem egyenlő partnerei lesznek majd Brüsszelnek. Antonescu is kitért Tőkésnek a föderalizálással kapcsolatos nyilatkozatára. Sérelmezte, hogy a demokrata pártiak nem határolódtak el tőle. – Mi viszont megmondjuk, hogy Románia a nemzeti kisebbségek bánásmódja tekintetében továbbra is modellértékű marad, és Románia mindig egységes, oszthatatlan nemzetállam lesz” – mondta Antonescu.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 23.
Interjú ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspökkel
Kiegyenesíteni a világot
– Idén szeptember elsején beszédet tartott Sepsiszentgyörgyön a Mikó kollégium ügyében. Ennek kapcsán kérdezném: mi az, amivel a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 2012 késő őszén még adós a román állam?
–2012 őszéhez úgy érkeztünk, hogy Királyhágó-melléki Református Egyházkerület körülbelül 350 kéréséből, amelyek mindegyike külön-külön nagy értéket jelent egyházunk számára, kb. 220 nagyjából teljesült. Nagyon nagy gondunk még mindig a zilahi Wesselényi Kollégium, ami önmagában is hatalmas érték, illetve a máramarosszigeti iskola épületcsoportja – ez a két nagyobb ingatlan, amelyek még hiányoznak ahhoz, hogy azt mondhassuk: a legnagyobb, legértékesebb és legszükségesebbek már visszakerültek hozzánk. Persze ezek a nagy ingatlanok egy kicsit árnyékba szorítják a további követeléseinket, amelyek elsősorban az erdőink visszaszolgáltatását jelentik; ugyan erre törvényileg később lett lehetőség, de itt van az egyik legnagyobb lemaradása a román államnak, illetve el kell még mondanunk, hogy földjeink visszaszolgáltatásával is igen-igen nagy a hátrány. Annak idején az egyházi földeket szétosztották hamar olyanok között, akik később kerültek a mi vidékünkre, illetve az első törvény nyomán – öt hektár mindenkinek – az egyházak kérése, követelése kicsit a háttérbe szorult. Summa summarum: egyházkerületünk talán azon egyháztestek közé tartozik, amelyeknek nincs akkora lemaradása, mint több más nagynak. Viszont ez nem jelenti azt, ha arányában nézzük a dolgot, hogy mi jobb helyzetben lennénk. Legfeljebb olyan szempontból, hogy ilyen kiemelkedően nagy ingatlanok nem olyan hosszú sora jelentkezik, mint az Erdélyi Egyházkerületnél vagy a római katolikus egyháznál, ahol még mindig nagyon viaskodnak azért, hogy ingatlanjaik visszakerüljenek. Nagyon örülök annak, hogy az Unió részéről most egy olyan felhívás érkezett Románia részére, hogy az integrációs, restitúciós törvényt módosítsák elsősorban, de ugyanakkor alkalmazzák is. Nagyon örülnék, ha ez az uniós rendelkezés arra is vonatkozna, hogy ne csupán a statisztikák számai jöjjenek egyenesbe, hanem figyeljenek arra is, hogyan érkeznek vissza ezek a javak. Ingatlanjaink szinte egytől egyig nagyon romos állapotban kerülnek vissza, mások nem voltak ugyan nagyon romosak, de a kiköltözők, akik addig bitorolták, teljesen értelmetlen károkat okoztak bennük. A nagyváradi Lorántffy gimnáziumban az elköltözők képesek voltak a villanykapcsolókat kitépni úgy, hogy a falból is kiszakadt egy hatalmas rész. Volt olyan osztálytermünk, amelynek plafonját is tönkretették – hogy ezt miért kellett? A másik gond: hogy – ahol lehet alkalmazni (biztos, hogy nem lehet mindenhol) – megközelítőleg ugyanott kapja vissza az egyház a tulajdonát, ahol volt, ne ötven kilométerrel arrább kapjuk vissza erdeinket. Vagy a földek visszaszolgáltatása ne úgy történjék, hogy az akkor elkobzott elsőrangú földek helyett a visszakapottak egy része talán még elfogadható, más része szinte használhatatlan, mert olyan helyen vannak, ahol a mezőgazdasági munkák szinte lehetetlenek. Miért mondom ezeket a dolgokat? Mert gyakran az állam leírja ezeket a kötelezettségeit, az egyház pedig ott van – sajnos, egy lelkiismereti teherrel együtt –, hogy visszakapta ugyan a földeket, de nem tudja használni, az értéket kivenni belőle, ami viszont egy következő projektnek, missziós feladatnak lenne a munkája. Mire gondolok? Visszakapjuk a földjeinket iskoláink mellett. A földek termése arra szolgálna, hogy az iskolát fenn tudjuk tartani. De ha a föld nem munkálkodik, iskolafenntartó feladataink háttérbe szorulnak. Meg kell látni 2012-ben is, hogy az egyháznak van egy közre, közösségre néző funkciója is, itt tulajdonképpen a közfenntartás problémájának kellene előkelő helyre kerülnie, de ott van, sajnos, az, hogy az egyházat, még önmagunkat sem tudjuk a közfenntartói járulékokkal, a híveinktől beszedett összegekkel fenntartani. Ha ezek a restitúciós dolgok visszajönnének, annyira meg tudna erősödne az egyház, hogy ezeket az intézményeket fenn tudnánk tartani, nem lennénk annyira rászorulva a közfenntartásra vagy állami pénzekre, hanem saját magunk is ki tudnánk ezeket termelni. Nagyon nehéz helyzetben van Románia, de mind jobban látszik, hogy a mezőgazdaságnak egyre jobban kezd visszajönni az értéke, mindenhol kell kenyér, és ennek megszerzésében az egyházfenntartók, a gyülekezetek nagyon sok mindent tudnának tenni. Ezért emeltünk és emelünk szót a nagyváradi premontrei templomban, mert úgy gondoljuk, hogy egy ilyen ökumenikus összefogásban kellene még erőteljesebben hallatni a szavunkat, és meg is tesszük, hogy a premontrei értékeket, ingatlanokat, földeket is vissza tudjuk szerezni.
– Hogyan áll jelenleg az egyházkerületben a református oktatás ügye?
– Nagyon boldogan mondom el, hogy egyre fejlődünk. Ami most teljesen új: az egész oktatási rendszerünket elkezdtük alulról építeni, mégpedig úgy, hogy nagyobb figyelmet szentelünk az óvodákra. Világos volt eddig is előttünk, viszont a törvények részben nem engedték, részben nekünk sem nagyon volt rá lehetőségünk az óvodáknál és elemi iskoláknál elkezdeni. Főleg szórványvidéken de a tömbmagyarságban is észre lehet venni, hogy ott, ahol a gyermek már az óvodában nem kezd anyanyelven tanulni, vagy az anyanyelvű oktatástól elszakad, ott nagyon sűrű gondok kezdődnek el. Jelenleg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben 12 református magyar óvoda van. Nagy öröm, hogy szeptemberben négyet tudtunk indítani, kettőt kimondottan a szórványok szórványában, az egyiket éppen Resicán, a másikat Szatmár megyében, Domahídon, Nagykároly közelében, egy olyan helyen, ahol a reformátusok is, a magyarok is kisebbségben vannak, de az óvoda a más nyelvűeknek, más felekezetűeknek is alkalmat ad, mert hiányzott ezen a kicsi településen. Erősítjük tovább a középiskoláinkat. Három középiskolánk van, Szatmárnémeti, Zilah, Nagyvárad, annyi újdonság lett, hogy mindhármat sikerült továbbfejleszteni, azokban nemcsak a középiskolai szint működik – a Lorántffyban például első osztálytól kezdve végig tudunk tanítani, a Wesselényiben is elérkeztünk ide ebben az esztendőben, a szatmáriaknak pedig egészen nagy hagyományuk van ebben. Tovább erősítjük a Partium Keresztény Egyetemet, eljutottunk oda, hogy az ezres létszámú diákság minden esztendőben megvan. Erősítenünk kell az egyetemen az ún. humán részt – a teológia, filozófia gondban van, jelentkezők kevesebben érkeznek. Persze ennek megvan a magyarázata – ezek azok a képzések, amelyek végén a munkahely kicsi pénzzel jár, nem nagyon fizeti meg ez a modern mai világ. Valahogy úgy kell majd átstrukturálnunk, s ezen nagyon gondolkodunk, hogyan lehetne ezeket a szakokat intézni, hogy végzéskor a diákok meg tudják majd keresni a mindennapi kenyérre valót.
–Örvendetes hogy az iskolaügyről ilyen pozitív dolgokat mondhatott el, viszont az a nagy kérdés: lesz-e tíz, húsz esztendő múlva gyermek, fiatal, aki ezekbe az iskolákba járjon? Néhány éve elindult az Áldás, népesség mozgalom. Van-e látható, kézzel fogható eredménye? Hogy értékeli a jövőt ilyen szempontból?
–Egyházkerületünk a 22 esztendős történetében mindig meg-megpróbálkozott valamilyen projekttel. Az Áldás, népesség az egyik kiváló lehetőség volt. Sajnos, a program valahol ott akadt meg, ahol már az ún. nagycsaládot vagy éppenséggel a születendő gyermeket lehetett ünnepelni, de nem ment tovább, ahova szerintem mennie kellett volna, azoknak a fiatal családoknak a serkentéséig, hogy a gyermek vállalásában, tehát egy megelőző feladat végzésében tudjon nagyobb szerepet betölteni. Mi úgy próbálunk segíteni, hogy összefogtunk az RMDSZ-szel, mégpedig úgy, hogy az RMDSZ kért bennünket: próbáljunk meg megnevezni olyan embert, aki a részünkről képviselőként jelen lehetne a parlamentben. Amikor ez az ötlet fölmerült, az én fejemben az forgott: olyan embert kell szerezni, aki a román parlamentben, Bukarestben olyan témákat képvisel, amelyek a református egyháznak, meg általában az egyházaknak a közös témái. Az egyik nagyon fontos téma – az ingatlanokat és hasonlókat kivéve – a család szerepe. Oda kellene figyelni rá, hogy miként lehetne ezt a nagyon nehéz demográfiai helyzetet javítani, hogyan kellene a családot segíteni elegészen a családon belüli erőszak kiiktatásáig, a gazdaságilag nehezebb sorban élők segítéséig, hogy az embereknek ne az legyen az első gondjuk, hogy ott spórolok, hogy nem vállalok gyermeket – most már látunk olyat is, hogy ott spórolok, hogy nem házasodom, s ez mind a két nemnél felüti a fejét. Ezeket a dolgokat segíteni nem tudjuk csak azzal, hogy lelki gondozói szép beszédeket mondunk. Ezeket törvénnyel kell megerősíteni, az államot kell bevonni, az adópénzekből kell visszaosztani ezekre a helyekre. Nagyon szeretnénk Romániában végre oda jutni, hogy ne hegyre hegyet halmozzanak, mert oda jutottunk most ebben a világban, hanem nézzük meg a völgyeket, amelyeket be kell tölteni. Ézsaiás próféta a Messiásra várakozással kapcsolatban gyönyörűen leírta, hogyan kellene kiegyenesíteni ezt a világot. Így kellene szerintünk egy világot a család révén kiegyenesíteni, hogy az alapoknál kezdve megerősödjünk, s majd ünnepeljük az Áldás, népesség keretében hogy megszületnek a gyermekek, vannak nagycsaládok. De hangsúlyozom: nagyon nagy arányban ott van ma a házasságra, gyermekvállalásra egyáltalán nem készülő emberek sokasága. Mi nagycsaládot csak akkor remélhetünk, ha minél több család lesz, minél több boldogabb házasság, s ezért szeretnénk mi a törvény segítségével is minél többet megtenni.
–Idén a helyhatósági választások környékén volt egy vitája Tőkés László volt püspökkel. Ennek kapcsán kérdezném: mi a véleménye az egyház és politika viszonyáról?
–Szívesen beszélek róla azért is, mert szeretném az emberek fejében kialakult zűrzavart ezzel kapcsolatban eloszlatni. A véleményem az, hogy az egyháznak valóban ernyőszervezetként kell működnie. Nehéz ezt szerényen megfogalmazni és kimondani: az egyház fölötte áll a társadalom más egységeinek, szervezeteinek, és ezt éreztetni kell. Ha az egyház beszorul valamelyik szervezetnek a karjai közé, már nem tud ez lenni. A vitánk ott kezdődött, hogy én azt mondtam: az egyházat úgy szeretném látni, hogy az nagyon szívesen szóba tud állni minden más szervezettel, nemcsak az egyikkel vagy a másikkal, hanem mindegyikkel, sőt igyekszik úgy működni, hogy ezeknek valamilyen formában, ha más nem, ezeknek az élő lelkiismerete legyen. Ha élő lelkiismeretként tudunk működni, nagyobb tekintélye van az egyháznak is és ezeknek a politikai szervezeteknek is, amelyek ott vannak mellettünk. Azt hiszen, ezt megértették emberek, az RMDSZ ugyanis erre mondta, hogy ha az egyház így látja a dolgot, hol tudunk együttműködni. Erre azt válaszoltam: hogy az RMDSZ felé tudjak mozdulni, adjon lehetőséget rá, hogy a mi emberünk, akit mi nevezünk meg a mi feladatainkkal, ott legyen. Félreértés ne essék: vannak nekünk református képviselőink, voltak, lesznek, de olyan képviselő kell, aki – nem muszáj, hogy református vallású legyen – a református egyházat képviselje a parlamentben. Ugyanezt az elvárást, és szó szerint mondom el, a Néppárt felé is megtettük, viszont Toró Tibor május végén egy Krónikában megjelent cikkben azt nyilatkozta: a református püspök ne szóljon bele a jelölésekbe. A református püspök nem szól bele, viszont onnantól kezdve már meg kell fontolnia azt, milyen formában fogja majd rendezni, mondjuk a Néppárttal az ügyet. Én továbbra is fenntartom, hogy a politikai szervezetek fölött kell lennünk, mert nemcsak képviselni kell az érdeket, hanem érvényesíteni kell, ez az érvényesítés pedig, azt hiszem, sőt tudom, nem működik a pártok ernyője vagy befolyása alatt, hanem a pártok fölött. Egy nagyon lényeges érv: nekünk ott vannak a híveink, a Partiumban, a Királyhágó-melléken ott van 180 ezer aktív református, akiket meg tudunk szólítani 24 óra alatt. De ott van még százezer ember, aki várja, hogy megszólítsuk. Tehát nem elhanyagolható az a körülbelül 300 ezer ember, akik hallgatnak a szavunkra, s ha hallgatnak, mi csak értelmes dolgokat mondhatunk nekik. Nem ígérgetéseket, nem álmokat, nem távoli fantáziákat, hanem konkrét, elvégezhető feladatokat. Ezért mondjuk azt – hál’Istennek az igazgatótanács is egyetértett ezzel –, hogy a mi hozzáállásunk ehhez a kérdéshez az: olyan embereknek osztunk le feladatokat, akik ezt a feladatot el is vállalják, és el is akarják végezni. Minden politikát félretéve, nem erőből, nem hatalommal, hanem ahogy a Szentírás írja: Isten szeretetéből, lélekből, azért, visszatérve egy alapvető kérdésre: hogy itt tíz év múlva is magyar éljen, magyar gyerek szülessen, tíz év múlva is legyen kinek, legyen kit tanítanunk, mert valóban, ez nagyon félelmetes dolog, látjuk a statisztikai zuhanást: nagyon fontos, hogy legyenek ilyen emberek a környezetünkben, akik ezt felvállalják és akikért érdemes dolgozni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2013. január 24.
TVR: hogyan tovább, magyar szerkesztőség?
Huszonnégy fős csapattal folytatja a munkát a román köztelevízió (TVR) magyar szerkesztősége a február elsejétől életbe lépő leépítések után. Ez 25 százalékos létszámcsökkenést jelent tavaly augusztushoz képest, amikor még 32 poszt tartozott a magyar szerkesztőséghez. „Igaz, a 32 állásból már tavaly nyáron is csak 29 volt betöltve" – mondta csütörtökön a maszol.ro-nak Kacsó Sándor főszerkesztő.
Mint ismert, az elbocsátásokról szóló elvi határozat már tavaly megszületett a TVR vezetőségében, de a konkrét döntés meghozatala előtt a televízió alkalmazottainak szakmai vizsgán kellett részt venniük. A televízió vezetősége az ott elért eredmények alapján döntött az elbocsátandó személyekről.
A magyar szerkesztőség három tagja nem vett részt a szelekciós vizsgán. „Volt, akinek már nincs sok hátra a nyugdíjig, mások pedig vélhetően beérték a végkielégítéssel" – magyarázta Kacsó.
A főszerkesztő tájékoztatása szerint a szerkesztőség már tavaly elveszítette a be nem töltött három állást, mert miután májusban zárolták a TVR számláit, augusztusban a vezetőtanács eldöntötte, hogy az üres posztokra nem lehet felvenni új embereket. Novemberben jött egy újabb érvágás: távoznia kellett két szerkesztőségi kollégának, akinek rögzített időtartamú munkaszerződése volt. „Egyikük szerződése tavaly decemberben, a másiké januárban járt le, ám egyikük szerződését sem újították fel, annak ellenére, hogy részt vettek a szakmai vizsgán, és jó pontszámot értek el" – mondta a főszerkesztő.
Kacsó abban reménykedik, hogy a leépítési hullám lejárta és a TVR költségvetésének megszavazása után végre jut pénz érdemi munkára is. A közszolgálati televízióban ugyanis anyagi okokból hónapok óta szünetel a saját műsorok gyártása: a TVR-ben csak a híradóra, a sportesemények közvetítésére vagy más, rendkívüli eseményekel kapcsolatos adásokra futotta.
A megszorítások a magyar szerkesztőséget is érintették. Tavaly a havi költségvetésüknek az egyharmadát, majd csak az egyötödét kapták meg. Hosszú ideig szünetelt a magyar adás egyik legkedveltebb műsora, a Heti Krónika, mert nem volt miből kifizetni a tudósítókat.
Kacsó szerint ha lesz pénz, munka bőven akadna, mert a tavaly ősszel elfogadott műsorrács szerint heti öt órát sugároz Bukarestből magyar nyelven a TVR1 és a TVR2 csatornán a közszolgálati televízió. „Az adásidőnk megmaradt az 1-es és a 2-es csatornán is, ezekhez kell majd kapnunk műsorgyártási költségvetést. Reméljük, ez februárban megtörténik" – mondta Kacsó Sándor.
A kolozsvári területi stúdiónál 15, meghatározatlan időre szóló állás lesz a magyar szerkesztőségben, ami eggyel több az eddigihez képest. A marosvásárhelyi területi stúdió magyar szerkesztősége létszáma változatlan marad – mondta el az MTI-nek csütörtökön Nagy Zoltán, a köztelevízió vezetőtanácsi tagja. Tájékoztatása szerint a köztelevízió havi költségvetése 5 millió euró, amiből 2,1 millió eurót tesz ki a béralap, 0,9 millió eurót a bérjárulékok. A vezetőtanács döntése szerint a televízió egy maximum 20 millió euró értékű hitelt vesz fel, amiből a végkielégítéseket, az adósságok újrafinanszírozását, valamint a saját produkciók gyártásához szükséges költségeket fedezik. Nagy Zoltán szerint a leépítés leginkább a bukaresti magyar adás szerkesztőségét érinti, de nem olyan mértékben, hogy veszélybe kerüljön a műsorgyártás. A magyar szerkesztőségek közül továbbra is a bukaresti a legnagyobb létszámú, ott 24 betöltött állás marad az új struktúra szerint.
Maszol.ro,
2013. február 15.
Anyaország és autonóm nemzeti közösségek viszonya
Egy autonóm közösség és az anyaországa közötti kapcsolat attól is függ, hogy az anyaországnak fűződnek-e érdekei az együttműködéshez – hangzott el a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki műhelybeszélgetésén.
Vizi Balázs nemzetközi jogász, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének kutatója az észak-olaszországi Valle d’Aostáról tartott előadásában kiemelte, ez Olaszország legkisebb területű és lakosságú tartománya (területe 3200 négyzetkilométer, lakosainak száma 128 ezer), Franciaország és Svájc határán, elszigetelt helyen fekszik. Hozzátette: a mai napig is a terület elszigeteltsége határozza meg az ott élők identitását.
Felidézte, 1861-ben az egységes olasz állam létrejöttekor Valle d’Aosta annak részévé vált, bár a lakosság nem tartotta magát olasznak, nem is nagyon beszélt olaszul. Ekkor az állam a közoktatás révén igyekezett egységes identitást kialakítani az országban, így helyi nyelven Valle d’Aostában sem folyt oktatás – közölte. Megjegyezte, ezzel a helyiek identitását azonban nem sikerült megváltoztatni.
Emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban a partizánmozgalom a francia támogatásnak köszönhetően meglehetősen erős volt, a francia hadsereg be is vonult Valle d’Aostába. Ekkor a lakosság megosztott volt a tartomány jövőjét illetően: voltak, akik függetlenséget szerettek volna, mások az Olaszországon belüli autonómia, megint mások pedig a Franciaországhoz vagy Svájchoz való csatlakozás mellett foglaltak állást – magyarázta.
Hangsúlyozta, Valle d’Aosta végül különleges jogállású tartomány lett Olaszországon belül: a többinél sokkal nagyobb önállóságot kapott, és az olasz mellett biztosították a francia nyelv használatát is. Időközben azonban háttérbe szorultak a kapcsolatok Franciaországgal, és máig inkább az olasz befolyás a meghatározó – mondta.
A 2001-es olasz alkotmányreform kiterjesztette a tartományok önállóságát, ez a különleges jogállású területekre nem vonatkozott, így jelenleg Valle d’Aosta kiszolgáltatottabb Rómának, mint a többi tartomány.
Vizi Balázs kiemelte, Valle d’Aosta esetében különleges történelmi pillanat eredménye az autonómia létrejötte, a perifériális helyzetben lévő terület a gazdaságilag fejlett környezet ellenére azonban nem tud a gazdasági és demográfiai folyamatokkal szemben védekezni, az évek során „Piemont hátsó udvarává vált”.
Franciaország a második világháború idején meg akarta szerezni Valle d’Aosta területét, és miután ez nem sikerült, a kapcsolatok nem maradtak erősek – mutatott rá. Hangsúlyozta, Párizs álláspontja szerint a kétnyelvű autonómia működik, ezért Valle d’Aosta nem szerepel kiemelt helyen a francia külpolitikában, a francia kormány nem lép fel az érdekében, mert meg akarja őrizni a jó viszonyát Olaszországgal. Korábban sem az identitás, hanem a területszerzés lehetősége miatt volt fontos ez a tartomány Franciaországnak – fűzte hozzá.
Tóth Norbert, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója a Finnországhoz tartozó Åland-szigetekről beszélt. Mint mondta, a jelenleg működő kisebbségi autonómiák közül az egyik legrégebbi, több mint 90 éve áll fenn. Jelenleg tart Finnországban a hatályos autonómiastatútum felülvizsgálata, miután 2010-ben a sziget csoport arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megváltozott körülmények miatt erre szükség van – közölte.
Kifejtette, tavaly indult el a felülvizsgálat, és január végén adtak ki egy jelentést, amely a finnek és az Åland-szigetek kétoldalú tárgyalásai alapját fogja képezni. A legfontosabb kérdésekhez nem nyúlnak hozzá, de változtatásokra van szükség, mert az ålandi belső jog és az uniós jog eltérései miatt Finnországot vonják felelősségre – magyarázta. Megjegyezte, az Åland-szigetek azért is sürget intézkedéseket, hogy védje magát a gazdasági versenyben, ugyanis a terület jelenleg Finnország egyik legtehetősebb régiója, a munkanélküliség 3 százalék alatt van, és ezt az előnyös pozíciót nem szeretné elveszíteni.
Biztonságpolitikai szempontból nagyon kedvező helyen található a szigetcsoport: éppen Finnország és Svédország között. 1919-től tartozik Finnországhoz, de bármelyik hatalomhoz tartozott is a történelemben, mindig nagy volt a jelentősége stratégiai szempontból – mutatott rá. Kiemelte, a szigetek demilitarizált státusát és állandó semlegességét a 19. század óta nemzetközi szerződésben garantálják.
Úgy látja, a helyiek nem asszimilálódnak a finnekhez, egynyelvű svéd közösséget alkotnak. Arról is beszélt, hogy Svédország nem tölt be érdemi szerepet az Åland-szigetek helyzetének alakításában, mert álláspontja szerint az autonómia jól működik. A kapcsolataik mindenesetre nagyon erősek, de politikai kérdésekkel nem foglalkoznak, inkább gazdasági, kereskedelmi ügyekről tárgyalnak – közölte Tóth Norbert.
Az Åland-szigetek csaknem 1600 négyzetkilométeres területén mintegy 28 ezer ember él – tudósít az MTI.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 1.
Bukaresti magyarok gyenge immunrendszere
Meddig lesz képes megmaradni a magyar közösség a román fővárosban?
Sokak előtt máig ismeretlen világ a román főváros magyar közössége. Nemcsak a többségi román nemzet, de az erdélyi magyarság is keveset tud a bukaresti magyarok történelméről, pedig több évszázados, tagadhatatlanul érdekes, a székelyek és a barcasági magyar csángók történelmétől egyaránt elválaszthatatlan múltról beszélhetünk.
A magyarok első bejövetele – a katolikus misszió keretében – körülbelül 1000 évvel ezelőttre tehető a mai Bukarest területén, amikor ott még erdő húzódott. Ezt Hencz Hilda írónő meséli, akinek a Magyar Bukarest – a bukaresti magyarok története a kezdetektől napjainkig című, román nyelvű könyvét román és magyar történészek is nagy érdeklődéssel fogadták. A negyven éve Bukarestben élő, aradi származású tanárnő könyvével elsősorban a románokhoz szeretett volna szólni, hogy jelezze: Bukarestben több ezer magyar segítette évtizedeken át a román közösséget, és dolgozott Románia fejlődéséért.
Magyar forradalmárok a román fővárosban
Több hullámban telepedtek a magyarok Bukarestbe. Évekkel ezelőtt a Herãstrãu park területén egy honfoglalás kori katona sírját tárták fel, ám az ásatásokat hamar betiltották, ami sokakban azt a gyanút táplálta, hogy több sírhely is létezhet a román főváros területén. Arra azonban konkrét bizonyíték is van, hogy a középkorban a mindenkori vajdának székely testőrsége volt, néhány száz székely rendszeresen szolgált a mai román főváros területén. „Ezt követően a ’48-as szabadságharc után menekült sok magyar forradalmár Bukarestbe” – mondja Buday Richárd, Bukarest legrégebbi magyar művelődési intézetének, az 1857-ben létrehozott Petőfi-háznak igazgatója. Az általa vezetett intézményt is a mai román fővárosba telepedett szabadságharcosok alapították. A Bercsényi (románul Berceni) negyed telepesei akkoriban kizárólag erdélyi magyar huszárok és szabadságharcosok voltak.
A magyarok munkalehetőségei ezekben az években meglehetősen szűkösek voltak. Kizárólag ipari vagy kereskedelmi pályán helyezkedhettek el, mivel nem voltak román állampolgárok, ezért nem rendelkeztek politikai jogokkal – az Osztrák–Magyar Monarchia védelme alatt éltek akár többnemzedéknyi ottlét után is. Földművesek sem lehettek, mert a földbirtok is állampolgársághoz kötött volt. Az 1860-as években, a Monarchia és a Román Királyság idején – I. Károly uralkodása alatt – a román hiányosságok pótlására rengeteg magyar mesterembert költöztettek Bukarestbe. Akárcsak Kolozsváron, Bukarestben is minden gyógyszertári céhet, valamennyi szűcs-, kézműves-, varga-, de még szabóműhelyt is nagyrészt magyar családok vezettek. Emellett több magyar étterem, gyorskonyha is működött. Ennek köszönhetően az 1800-as évek végére – a hivatalos adatok szerint – a bukaresti magyarság száma a 35-40 ezret is elérte.
„Mindezek ellenére a magyar oktatás és kulturális élet kibontakozását gátolták, a korszak nem egy kormányrendelete célozta az akkor igen erős magyar iskolahálózat megsemmisítését. A román állam 1916-ban elkobozta például a Szent László-, a Szent István- és más társaságok tulajdonában levő épületeket, államosították az Osztrák–Magyar Klubot, a Hungária Házat, amit aztán az angolok a második világháborúban le is bombáztak” – mesélte az Erdélyi Naplónak Buday.
Cselédek és szobalányok korszaka
A trianoni szerződés által gerjesztett hullám az, amely az első világháborút követő szegénység elől tömegesen csődítette Bukarestbe szolgálni a székelyföldi és a barcasági magyar leányokat. Az ezekben az években hozott diszkriminatív törvények – főleg a magyarlakta területeken – valósággal megbénították a mezőgazdaságot. Malommal például csak a görögkeletiek rendelkezhettek, rajtuk kívül lisztet senki nem őrölhetett a faluban.
„A mi időnkben nem volt divat iskolába járni, Sepsibükszádon a hetedik osztály volt az utolsó, utána mentünk dolgozni. A legényeket vitték katonának, a szüleink a kollektívben dolgoztak, ami nagyon nehéz munka volt, úgyhogy minket inkább küldtek románul tanulni Bákóba, Bukarestbe, Craiovára vagy szolgálni” – emlékszik vissza a 60 éve Bukarestben élő Erzsike néni. „Én 17 évesen Tusnádfürdőre kerültem pincérnek, de nem tudtam románul. Ott megismerkedtem egy úri román családdal, akikhez 1969-ben le is költöztem Bukarestbe. Visszairatkoztam az iskolába, leérettségiztem románul. Akkor volt már egy szeretőm a szülőfalumból, Pisti, akinek akkoriban az apja ezredes volt, és el tudta intézni, hogy őt is áthozzák Bukarestbe. Ritkán tudtunk találkozni, mert én az időmet pincérkedéssel töltöttem az akkor még működő Lido Szállodában, s minden második nap a családnak segítettem: főztem, vasaltam, tanultam a gyermekekkel, ilyesmik. Százszámra jöttek azokban az években a leányok ismeretség által Bukarestbe szakácsnőnek, cselédlánynak, takarítónak. Jól bántak velünk, és a fizetés is jó volt. Akkor az volt a szokás, hogy míg a legények katonák voltak, csak jegyesek lehettünk, az esküvőt csak azután lehetett megtartani, miután leszereltek. Amikor Pisti leszerelt, én még akartam egy évet maradni Bukarestben, mert jól kerestem, és akartam venni perzsa szőnyeget, televíziót, olyan dolgokat, amiket egy falusi ember otthon nem engedhetett meg magának. Ez alatt az év alatt ismerkedtem meg az első férjemmel, egy craiovai velem egy idős ezredessel. A szüleim haragudtak is az elején, hogy románhoz megyek feleségül, de mondtam nekik, hogy ezredes, jó ember, végül 1973-ban megtartottuk az esküvőt, és itt maradtunk Bukarestben” – meséli vidáman Erzsike néni, és szavain érződik, nem bánta meg, hogy életét itt élte le. Mint mondja, gyermekei tökéletesen beszélnek magyarul is, románul is, sőt a nagyobbik fia vissza is költözött Sepsibükszádra, ottani leányt vett el feleségül.
Kiveszőben? Buday Richárd szerint a székely hullám legnagyobb problémája az volt, hogy a székelyek „immunrendszere” nem volt felkészülve a szórványlétre, és ez gyors beolvadáshoz vezetett. „Nyilván az is közrejátszott, hogy oktatási és művelődési intézmények nélkül hagyták a magyar közösséget, újságok tucatját záratták be, így pedig nehéz volt megőrizni az integritást. A második generáció után a magyartudat sokakban teljesen eltűnt” – fogalmaz Buday. A második világháború alatt – miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz – tömegesen települtek vissza az emberek a Székelyföldre, sok, Bukarestben szolgáló azt hitte, hogy ha jönnek a magyarok, ők itt ragadnak egy másik országban, s többé nem tudnak majd hazamenni szüleikhez, gyermekeikhez. A kommunizmus is közrejátszott a magyarok hazaköltözésében: az iparosodással, a gyárak nyitásával, az építkezések fellendülésével új munkahelyeket teremtettek. A református és katolikus egyház nyilvántartása szerint Bukarestben ekkor körülbelül 15-20 ezres magyar közösség maradt, ami a 80-as évek közeledtével még inkább megcsappant. Budapest kezdte átvenni Bukarest szerepét, a székelyföldi, barcasági magyarok inkább mentek Magyarországra vagy még nyugatibb országokba szerencsét próbálni – mesélte lapunknak a Petőfi-ház igazgatója, aki szerint érthető, hogy a lehetőségek kibővülésével már nem jöttek Románia déli részére a magyarok. Az igazán nagy törésre viszont az 1990-es években került sor – állítja Buday –, amikor Bukarestet az az értelmiségi réteg is elhagyta, amely munkahelyéről nyugdíjba vonulva már nem kötődött a városhoz. A közösség évről évre apadt, mára 1000-1500 magyar él a román fővárosban. Ennek 25 százaléka kötődik a Petőfi-házhoz, nagyjából ennyien igénylik, hogy kapcsolatban maradjanak az itteni magyar kulturális, illetve vallási intézményekkel. Míg a 90-es években az emberek nem fértek be a templomba – a Barátok templomába 3000 család járt –, ma felmerül a kérdés: meddig lesz képes a bukaresti magyarság megmaradni, önszerveződni?
Virágzó bukaresti diákélet
Bukarest magyar fiatalságának életét elsősorban a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ) szervezi. Az egyetemi városokban már jól működő diákszervezetek mintájára alakult szövetség 1998 októberében jött létre a bukaresti magyar diákok összefogása, informálása, képzése, tudományos és szórakoztató tevékenységek szervezése céljából. A szakmai, oktatási programok közé tartoznak a Bukaresti Ifjú Közgazdászok Klubjának találkozói, a Vitakör és a frissen beindult mérnök- és nyelvészklubok is. Aktív szerepet vállalnak az Országos Magyar Diákszövetség tanügyi programjainak népszerűsítésében és lebonyolításában, valamint a különböző ösztöndíj-lehetőségek hirdetésében. Szórakoztató, szabadidős tevékenységeik közül a legkedveltebbek a Petőfi-házban tartott bulik – köztük a gólyabál és a néptánctanfolyam –, de a két évvel ezelőtt beindított borkóstolók is igen népszerűek.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2013. március 8.
Érdekfeszítő előadás, vita a Főgimnáziumban
Civil szerepek és a helyi világ
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában 15 órakor kezdődött a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetségének szervezésében az a vitával egybekötött előadás, amelyiken dr. Bodó Barna, a Sapientia Tudományegyetem tanára tartotta meg igen érdekes értekezését, Civil szerepek és a helyi világ címmel.
Bevezetőben az MCESZ eddigi munkáját ismertette: a 2005-ben történt megalapítása fordulópontot jelentett a magyar civilszervezetek életében, tekintve, hogy azok számára képzéseket, tréningeket, rendszeres tanácsadást szervezett, de közreműködött a munkájukhoz szükséges partnerkeresésben is. 2002-ben Erdély-szerte 2000 civilszervezet működött, a számuk azonban 2008-ra 1300-ra zsugorodott. A továbbiakban szakmai szempontból elemezte a civilszervezetek működésének hatékonyságát, a fejlett társadalmak életében betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepét, de olyan alapkérdést is részeire boncolgatott, mint „ki vagyok én, a civilszervezet képviselője?” A megfogalmazott 8 lehetséges válaszban az egyéntől az interperszonális szint, a család, a kiscsoport, a helyi közösség, az adott kultúra, a nemzet és az állam lépcsőfokainak érintésével eljutott az egész táradalomig. Annak a felépítését, a típusait ismertetve, eljutott a szórványvidéki szolgálat lényegéhez, a képességmegtartó népesség, illetve a népességmegtartó képesség harmonikus működéséhez. Ami a civilszervezetek felértékelődését példázza, a szubszidiaritás elvét XIII. Leó pápa már 1883-ban megfogalmazta, amikor azt állította: a helyi közösségekre vonatkozó döntéseket a közelükben kell meghozni. Az Aartusi Egyezmény 1998-ban rögzíti, hogy a lényeges döntéseknek a meghozatalába a politikum mellett a civilszférát is be kell vonni. A civil lényege az önkéntesség alapelvből kiindulva ismertette a civilszervezetek sajátosságait, típusait, valamint tevékenységi területeit. A romániai civilszervezetek 70%-ának a tevékenységi területén előkelő helyet foglal el a kultúra, noha manapság eltűnőben van a jóléti állam fogalma, kialakult az új közmenedzsment. Vagyis a közszolgáltatásoktól is elvárják a hatékonyságot, amihez feltétlenül szükség van a felek közötti együttműködésre, a fejlesztésre, a működőképesség biztosítására. 47 perces előadását követően dr. Bodó Barna megköszönte a figyelmet.
Miután az előzetesen bejelentett két előadó kollégáját kimentette, felkérte előadásának megtartására Bognár Erzsébetet, akivel számos továbbképző tanfolyam, pályázat lebonyolításában közreműködött. Bognár Erzsébet előrebocsátotta: maga a moderátor szerepét vállalná, ezért felkérte a jelen lévő civilszervezeteknek a képviselőt, ismertessék a munkájukat.
Kocsik József az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a húszéves tevékenységét, illetve a jövőbeli teveit; Matekovits Mihály az általa képviselt EMKE, valamint RMPSZ megyei szervezeteinek a munkáját; Puskel Emese a Gyöngyház Egyesület újraindításának a lehetőségeit; Nagy Etelka az Alma Mater Alapítvány diáktámogató tevékenységét; Tóth Piroska a tornyai Pro Pir Kult Egyesület hagyományőrző munkáját; Jankó András a Kölcsey Egyesület értékmentő törekvéseit; Regéczy Szabina Perle a Tóth Árpád Irodalmi Kör programjait; dr. Túsz Ferenc a Vállalkozói Központ vállalkozásserkentő törekvéseit; Nagy Zsolt és Pál Norbert az AMISZ ifjúságfoglalkoztató munkáját ismertette, de beszámoló hangzott el a Katalin Egyesület tevékenységéről is. Az előadók serkentésére, a hallgatóság között kialakult vita során számos, értékes, a civilszervezetek munkájának az összehangolására, a programok egyeztetésére, a közöttük szükséges állandó kapcsolat kiépítésére vonatkozó ötlet elhangzott. Reméljük, a hasznos előadásnak, az építő jellegű vitának folytatása is következik.
Nyugati Jelen (Arad),
2013. április 6.
Erdély kulturális sokszínűségét idézendő
Könyvbemutató a szatmári svábok két világháború közötti történetéről
A Kolozsvár Társaság főtéri székházában szerda este újabb könyvbemutatóra került sor, ahol a Kriterion Könyvkiadó újdonsült kisebbségtörténeti kötetét mutatták be. Baumgartner Bernadette, a fiatal szerző a kolozsvári történészképzés csekély számú jelenkorkutatóinak egyike, akinek a szatmári svábok két világháború közötti történetét bemutató, Kisebbség a kisebbségben című könyvét ismertették. Habár a romániai németség a szakmunkákban meglehetősen gazdagon dokumentált, a szatmári svábok két világháború közötti történetét ez idáig indokolatlanul elhanyagolták. Az 1918-as hatalomváltást követően e jelentős mértékben asszimilálódott határ menti kisebbség a magyar, román és német politikai érdekek kereszttüzében találta magát, amit a szerző találóan csak úgy fogalmazott meg, hogy az időszak feltárásával valóságos „hangyabolyba nyúlt”.
Az immár háromszáz éves történetet maga mögött tudó szatmári svábok múltfeltárása egyben rendkívül komplex identitásvizsgálat is – hívta fel a figyelmet Csucsuja István, kolozsvári történész, a szerző egykori tanára. A vonatkozó időszakban a mintegy húszezres lélekszámú szatmári svábok közül (az elmagyarosodott svábokat is beleértve) körülbelül kilencezer főre tehető azok száma, akik még beszélték a sváb nyelvet. Helyzetüket az erdélyi szászokéval összevetve – a velük való kapcsolatot H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója csak a kutya és a macska viszonyához hasonlította – egy egész más élethelyzet tárul fel előttünk. A középkor folyamán autonómiával rendelkező dél-erdélyi szászsággal szemben a szatmári svábok esetében egy szegény, német öntudatában meggyengült, elmagyarosodott rétegről beszélhetünk, melynek nem volt saját értelmisége, és nem tartván fenn szorosabb kapcsolatot a Német Birodalommal, az irodalmi német nyelv is teljességgel ismeretlen maradt körükben. De mindemellett épp e rurális környezetre hivatkozva, a korabeli svábság beolvadtságát árnyalandó azokat a Bükk-hegység aljában található falvakat is említették, ahol hosszú ideig megőrizhették sajátos nyelvüket és kultúrájukat (párhuzamként a teljességében elmagyarosodott zsidó erdélyi közhiedelmét hozták fel, holott épp a szatmári vidéken jelentős számú közösségek őrizték meg identitásukat).
H. Szabó Gyula kifejezésével élve Nagy-Románia megalakulása nyomán tényleges „harc folyt a lelkekért”, ahol a részben identitást váltott, részben identitások között ingadozó vagy identitásukat megőrző elszigetelt falusi svábok iránt megindult az államok érdekcsatározása. Így a román állam legfőbb érdeke (a legnagyobb számú kisebbség, a magyarság beolvasztása) mellett megpróbálta a kisebbségeket is egymásnak ugrasztani, a magyar állam – revíziós külpolitikai törekvéséhez igazodva – hajthatatlanul magyarnak deklarálta a szatmári svábokat, míg Bukarest és Berlin ellenvetésének adott hangot.
Mind Csucsuja István, mind a szerző kitért arra a paradoxonra, hogy míg az 1920-as években a szatmári svábok erőteljes ellenállást fejtettek ki a német iskoláztatás ellen (kérve, hogy magyar tannyelvű iskolába járhassanak), addig az 1989-es fordulatot követően már a német nyelvet választották, holott a szülők az 1970-es években Németországba emigráltak, a fiatal generáció pedig teljesen elmagyarosodott, de boldogulásuk érdekében kifizetődőbbnek látták egykori anyanyelvük újratanulását.
A kiadóigazgató a (katolikus) egyház elmagyarosításban betöltött szerepére is rákérdezett, és bár a válasz igenlően hangzott, a szerző szerint mégsem lehet erőszakos elmagyarosításról beszélni, hisz a gazdasági és kulturális érvényesülés, a túlnyomórészt magyar környezet (nem beszélve hagyományos magyar államhűségükről) egy természetes beolvadási folyamatnak is előidézői voltak. Noha kétségtelen: az elemi iskola elvégzését követően magyar nyelven tanulhattak, így már a helyi papság is elmagyarosodott svábok közül került ki.
A Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége) ideológiája nem hagyta teljesen érintetlenül a szatmári svábokat, de már az 1920-as évektől kezdve az egyház képviselői is rendszeres délutáni foglalkozásokat tartottak közösségeikben. A politizálástól elhatárolódó szatmári svábság egyetlen feltárt nácista hangvételű levelén kívül nem bukkantak hasonló jellegű dokumentumokra – jegyezte meg a szerző.
Talán sokak számára nem ismeretlen, hogy amint az 1920-as években a román állam a németes hangzású nevek alapján kényszerítette német iskolákba a többnyire elmagyarosodott szatmári svábokat, úgy a második világháborút követően is puszta névsor után vagonírozták be s szállították el őket a szovjet hadifogolytáborokba.
Habár a szerző elmondása szerint részben elmagyarosodott sváb, részben sváb családból származik, mégis a szerző korabeli tanára, csakúgy, mint a Kriterion igazgatója a kötet elfogulatlan szemléletét méltatták, amely kiemelkedik az eddigi – többnyire németországi szerzők tollából született – meglehetősen szubjektív szakmunkák közül. H. Szabó Gyula kiemelte, hogy a kötet magunk identitására nézve is igen jelentős és súlyos tanulságok levonására késztet.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár).
2013. május 21.
Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túl
Az utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg.
A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke.
Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök.
A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket.
A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli.
Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót.
Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára.
Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor.
A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség.
A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést.
Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme.
Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést.
A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 31.
Kongresszusok egykor és most
A demokrácia működéséhez kötődő egykori illúzióinkra mi sem jellemzőbb, mint hogy a rendszerváltás után közvetlenül mekkora botránynak gondoltuk, ha egy kongresszuson nem voltak reális viták, ha mindent előre egyeztettek, a küldötteknek csak rá kellett bólintaniuk arra, amit vezetőik eleve eldöntöttek. E megoldási képleteket a múlt rendszerhez, a kommunista diktatúrához asszociáltuk, holott, tetszik vagy nem tetszik, de a demokratikusnak nevezett modern politikai rendszerek zöme bizony így működik.
Most is demagogizálhatnánk, s farizeus módon megpróbálhatnánk ráhúzni a vizes lepedőt az RMDSZ-re, hogy mennyire antidemokratikus szervezet, hiszen mindent eldönt a vezető klikk a háttérben, s 2003 óta lényegében tétnélküli kongresszusokat szerveznek. Az igazság azonban az, hogy ez nem RMDSZ-, de még nem is Románia-specifikus jelenség, hanem a versenyelvű pártdemokrácia működésének előbb-utóbb kialakuló sajátossága. Robert Michels 1923-as, Sociology of the Party System című nagy hatású munkájában látnoki erővel fogalmazta meg az „oligarchia vastörvényét”. A jeles gondolkodó szerint aki versenyelvű pártdemokráciáról beszél, az oligarchiáról beszél, mert minden szervezet, így a pártok is előbb-utóbb szükségképpen oligarchizálódnak. Oligarchián Michels a kevesek domináns pozícióját értette. Tény és való: a pártokon belül szükségszerűen kialakul egy vezető elit, többé-kevésbé zárt klikk, amely meghatározza a párt eszmei és fizikai arculatát.
Klikkek békeidőben
A pártokon belül legjobb esetben is csak formális szempontból van demokrácia, a vezető klikk általában úgy igyekszik befolyásolni a belső játékszabályokat, hogy azzal saját szervezeten belüli hatalmát stabilizálja. Bőven rendelkezik ehhez eszközökkel: elsősorban a pártalapszabályzat, amely a legtöbb esetben lehetővé teszi nemcsak a pártérdekkel (értsd: pártvezetéssel) ellentétesen cselekvők etikai bizottság elé állítását és kizárását, de akár alapszervezetek feloszlatását és újraszervezését is. Nem szólva arról, hogy alapesetben a pártvezetés dönt a helyi jelöltek személyéről, mind az önkormányzati, mind a parlamenti választásokon.
A középgárda célirányos megszervezésével ugyanakkor akár a legnagyobb szimbolikus legitimációval rendelkező alapítókat is ki lehet szorítani egy pártból, amint az az MDF-fel történt Dávid Ibolya elnökségének idején, aki nemcsak eszmeileg fordította ki a szervezetet önmagából, de sorban leszámolt a párt korábban meghatározó vezetőivel, közöttük a „sátorverő” Lezsák Sándorral is.
Ha a demokráciát olyan rendszerként értelmezzük, amelyben a polgárnak érdemi beleszólása van a közügyekbe, akkor tökéletesen igaza van Michelsnek, aki szerint a versenyelvű pártdemokrácia az oligarchiák versenye, így a demokrácia voltaképpen áldemokrácia. Annál is inkább, mivel az oligarchiákon belül nem ritka az egyszemélyes hatalom. A tényleges, megvalósult pártok versenyén alapuló „demokrácia” így működik nemcsak Kelet- és Közép-Európában, hanem lényegében mindenütt, beleértve a „demokratikus mintaállamokat” is. A különbség a diktatúrákhoz képest elsősorban abban áll, hogy az egyik oligarchiát államcsíny nélkül le lehet cserélni a másikkal békés úton, választásokon. A pártkongresszusok ebben az összefüggésrendszerben nem tényleges döntéshozó fórumok, hanem olyan fesztív események, ahol a pártoligarchia erőt demonstrálhat, üzeneteket fogalmazhat meg, felvonultathatja belföldi és külföldi szövetségeseit.
A legjobb rossz
Illúzióromboló mindez? Igen, az.
Középtávon azonban egyelőre aligha fogunk kialakítani jobb, élhetőbb, méltányosabb, a jogbiztonságot inkább garantáló, a polgároknak a közügyekbe nagyobb beleszólási lehetőséget biztosító politikai rendszert. Legjobb esetben is arra törekedhetünk, hogy a magunk pártját, a magunk közösségi létkeretét tegyük jobbá. Erre 1993-ban Erdélyben történt egy igen szép és perspektivikus kísérlet amikor az RMDSZ III. brassói kongresszusa elfogadta a nemzeti önkormányzat programját. Eszerint a szövetség állam lett volna az államban, nem pedig egy zsákmányszerző párt a sok közül. Mint e tárgykörben közölt sorozatomból is kiderült, strukturális szempontból épp a szervezet oligarchizálódása, a Markó-Neptun egységfront kialakulása, az autonómiaprogram klikkérdekű háttérbe szorítása vetett véget e szép és nemes korszaknak.
Az utolsó RMDSZ-kongresszus, amikor valami is eldőlt, a 2003-as volt. Ekkor véglegesen pártstruktúrává alakították a nemzeti önkormányzati szervezeti rendszert, és szimbolikusan leszámoltak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállás politikájával azáltal, hogy megszüntették Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét. Tőkés volt az utolsó a sorban: korábban periferizálták Király Károlyt, Szőcs Gézát, Borbély Ernőt, Kincses Elődöt. Lehetetlen ebben nem rendszert látni. De ha nem is ismerjük a hátteret, józan ésszel belegondolva akkor is rájöhetünk, hogy a kommunisták utódszervezeteivel kötött, pragmatikusnak mondott klikkérdekű kiegyezés igencsak ellenére lett volna azoknak, akik a kommunista rendszerben egzisztenciális kockázatot vagy akár életveszélyt vállalva kiálltak elveik mellett.
Happeningen túl
Az RMDSZ kihívói, az autonómiaelvű Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt ma még nem rendelkezik kellő erővel ahhoz, hogy visszaterelje az RMDSZ-t a saját programjához, az autonómia útjára. Amíg a következetes autonómiaelvű erők meg nem izmosodnak, marad a tartalmatlan sikerpropaganda, az autonómiának csak és kizárólag a magyar választói bázis felé való kommunikálása, a román hatalom magyarellenes politikájának külföldi legitimálása, az érdemi autonomista lépések megtételének további elodázása. És a tét nélküli happening-kongresszusok szervezése.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. június 28.
Az űrlap alja
Ady és a szabadkőművesek románca
Izgalmas, szellemi értelemben pedig nagyon gazdagon rétegzett könyvet írt Raffay Ernő történész Szabadkőműves béklyóban címmel Ady Endre és a hazai szabadkőművesség kapcsolatáról. A kötetben nemcsak Ady pályájának és személyiségének ellentmondásossága sejlik fel, de az a céltudatosság is, amellyel a magyar nemzetállam lebontására törekedtek a szabadkőművesek. E kötet 1905-ig követi Ady és a szabadkőművesség kapcsolatát, de már készül a folytatása. A szerzővel, Raffay Ernővel Sinkovics Ferenc, a Magyar Hírlap munkatársa beszélgetett.
– Ebből a könyvből botrány lesz.
– Felkészültem rá, bár természetesen nem a botránykeltés szándékával írtam. Hosszú ideje kutatom a magyarországi szabadkőművesség történetét, s így jutottam el Ady Endréhez is, akit egyébként gyerekkorom óta csodálok mint költőt.
– E csodálathoz képest ez egy eléggé kemény hangú, kíméletlenül realista, szinte mítoszromboló kötet. Mégis hogyan talált egymásra Ady és a magyarországi szabadkőművesség?
– A hazai szabadkőművesség átfogó és fő célkitűzése a társadalom átalakítása volt. Ennek jegyében behatoltak, pontosabban be kellett hatolniuk a kultúra területére is. Pofonegyszerűen ment az egész. Tessék megnézni, a 19. század végén a belügyminisztériumi kimutatás szerint 7400 szabadkőműves tevékenykedett Magyarországon. Ha végigböngésszük a listájukat, akkor csak két fizikai munkást találunk közöttük, a többiek orvosok, mérnökök, református lelkészek – rabbi és katolikus pap elvétve akad közöttük –, valamint írók, művészek, bankárok. Legalább kétszáz olyan író és publicista nevét tudnám nagy hirtelen felsorolni, aki szabadkőműves volt. Csak úgy, kapásból: Veigelsberg Hugó (Ignotus), Bölöni György, Schöpflin Aladár, Kunfi Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Szini Gyula, Nagy Endre és így tovább. Magától értetődik, hogy ők írásaikban is a szabadkőművesség eszmevilágát hirdették, hol direkt, hol alig felismerhető, de azért nagyon hatásos módon. Jászi Oszkár a Martinovics páholy főmestereként nyíltan ki is mondta 1911-ben, hogy mindenáron magához akarja csalogatni a magyar radikális baloldali kultúra legjelesebbjeit.
– Nagy Endrét kevésbé ismeri a ma embere. Ki volt ő voltaképpen?
– A politikai kabaré szülőatyja s egyben Ady barátja. Nagy Endre testvérbátyja, Grósz Menyhért orvos a nagyváradi László király páholy főmestere volt. Nagy rávette Adyt, hogy írjon bökverseket a politikai kabaré számára. És Ady írt is! Darabját tíz-húsz koronáért, ami nagy pénz volt akkor.
– Ne szaladjunk annyira előre, inkább vizsgáljuk meg Ady és a szabadkőművesek első találkozását!
– Adyt kezdetben senki sem tekintette kiugró irodalmi tehetségnek. Pontosan 1900. január 1-jén került a nagyváradi Szabadság című napilaphoz mint publicista. Ez a Szabadelvű Párt hivatalos városi és megyei lapja volt, tehát kormánypárti újság. A következő esztendőben Ady váltott, s május végén átment a Nagyváradi Naplóhoz, amely viszont kőkemény ellenzéki napilapnak számított. Közben írt a Nagyváradi Friss Újságnak is, igaz, ez már a bulvár világa, de itt jelent meg 1901-ben Ady egyik leghíresebb cikke, az egyházellenes Egy kis séta, amelyből komoly botrány kerekedett. A Szabadságnál és a Nagyváradi Naplónál találkozott azokkal a nála idősebb újságírókkal, szerkesztőkkel, akik lelkesen segítették eszmélését. Persze mindannyian szabadkőművesek. Itt elsősorban Várady Zsigmondra gondolok, aki a László király páholy főmestere s egyben Ady legfőbb mentora volt, vagy Laszki Árminra, a Szabadság főszerkesztőjére, aki pedig a páholy egyik alapító tagjának számított.
– Hogyan állt ekkor Ady a költészettel?
– Alig valahogy. Leghíresebb verse ekkoriban Az én menyasszonyom című költeménye, amelyet egyébként élete mind a négy vagy öt menyasszonyának is dedikált úgymond, de mindegyiknek más és más címmel.
Ezekben az időkben még nem írt komoly politikai vagy magyarságverseket, sőt amikor Léda asszonnyal kiment Párizsba, ott is csupán tizenkét költeménye született a csaknem egy év alatt. Ady ekkor még nem hajtotta be a fejét a szabadkőműves kalodába, bár testvére, Lajos, aki szintén szabadkőműves volt Budapesten, azt írta, hogy „Bandit már kiszemelte magának a nagyváradi páholy, de párizsi utazása miatt nem kerítettek sort a felvételére”.
Tett egy kisebb kitérőt 1905-ben, ekkor a darabontkormány sajtóosztályán dolgozott, politikai vezércikkeket írt havi 300 korona fizetségért. Soha másutt nem keresett ennyit. A darabontkormányhoz is egy szabadkőműves eszme, az általános és titkos választójog eszméje miatt sodródott, a kormány szerette volna bevezetni, de nem sikerült.
– Mikortól azonosult Ady a szabadkőművesség eszméivel?
– Kezdetben elég kialakulatlan volt a személyisége, ahogy már említettem, Nagyváradon érték az első komolyabb hatások mentorai részéről. Aztán 1905 és 1912 között tökéletesedett ez a tudás, de akkor már Jászi Oszkár és báró Hatvany Lajos keze alatt formálódott Ady Endre. Radikalizmusa kiteljesedett, Széll Kálmánt például egyszerűen csak hülyének nevezte ekkor írt cikkeiben, Prohászka Ottokárt pedig csuhás gazembernek. A katolikus egyház amúgy is folyamatosan a célkeresztjében volt mint olyan intézmény, amely „butaságban tartja a népet”. Különféle, szabadkőművesek által alapított jószolgálati egyesületek írattak vele cikkeket a Budapesti Naplóba, majd a szocdem Révész Béla bevitte őt a Népszavához, itt 1907-től jelentek meg politikai versei. Később az 1908-ban indult Nyugatban, majd az 1910-től megjelenő Világ című napilapban is. Ezeket az újságokat a szabadkőművesek pénzelték és tartották fenn. A Nyugat például azért kapta ezt a nevet, mert a francia szabadkőművesség s az általa elért eredmények utat mutató csillagként ragyogtak a hazai páholyok előtt.
– Térjünk a lényegre! A pénzsóvárság vitte Adyt a szabadkőművesekhez?
– Ady a magyar dzsentri legrosszabb költekező hagyományaival rendelkezett. Folyton pénzzavarban volt. Szállodákban lakott, étkezett, ivott, és persze a nők is sok pénzbe kerültek. Mindezt tudták róla a szerkesztőségek, és sokszor dupla honoráriumot adtak neki. Ezzel magukhoz láncolták a baloldali lapok, vagyis a Világ, a Népszava és a Nyugat.
– Tehát valójában megvették?
– Volt itt még valami. Ady betegesen nagyképű, öntelt figura volt, ezt többen leírták róla. Azt gondolta, ő a világtörténelem egyik legnagyobb költője. A szabadkőművesek lapjaiban egymás után jelentek meg a zsenialitásáról szóló ódák. Felismerték, hogy erre is szüksége van, ez is kell neki, egy sorban a pénzzel. Be kell vallani, a korabeli magyar írók, mondjuk úgy, Ady saját fajtája – Herczeg Ferenctől kezdve Móricz Zsigmondon át Tóth Béláig – zagyva, erotomán, züllött embernek tartották őt. Nem is segítették, nem is támogatták. Ady tehát egyszerűen rá volt szorulva a szabadkőművesekre.
– Ilyen egyszerűen elfogadta ezt a béklyót?
– Dehogy! Többször is megpróbált kitörni. Például 1907-ben, majd 1908-ban is fura vákuumba került. 1907-ben megírta a Zikcene, zakcene satöbbi című költeményét, amelyre akkor Hatvany Lajosék azt mondták, tipikusan antiszemita vers.
Ha nehezen is, de idővel elcsitult ez a botrány, ám jött 1908-ban A duk-duk affér című prózája, amelyben támogatóira és barátaira támadt. Senkik állnak körülötte, senkik próbálják utánozni, írta. Rosszulesett ez azoknak, akik a kórházi, szanatóriumi számláit is fizették. De zűrök voltak a magánéletében is, megtudta, hogy Léda megcsalja, igaz, Ady viszont amikor elment esténként Lédától és a férjétől, rendszerint még betért valamelyik bordélyba. Háromszor kapott vérbajt, ezt Czeizel Endre említi A magyar költőgéniuszok sorsa című könyvében.
Az 1912-es évben csábítja Jászi Oszkár a Martinovics páholyba a költőt, és ő be is lép, mint afféle utolsó menedékbe. Elsősorban Ady neve kellett a Martinovicsnak. Harmadik kitörési kísérlete Csinszka felbukkanásához kapcsolódik, vele akart mindent új alapokra helyezni. Hatvany ekkor már azt mondta Adyról, hogy költészetében óriási, emberileg viszont gyarló.
– Gyarló? Nem inkább nyughatatlan és kiszolgáltatott egyszerre?
– Ady ekkor már azt hitte, mindent megtehet. Fröcsög és vagdalkozik. A kötetben különben összeállítottam Ady „gyűlöletszótárát” is. Politikai versei amúgy jól megírtak és jól szavalhatók, de a tartalmuk arról tanúskodik, hogy a költő félreértette a magyarországi helyzetet. Erre mondta Szekfű Gyula, hogy Ady egy politikai analfabéta. Folyton a forradalmat várta és sürgette, ilyen értelmű verseket írt például a rendkívül harcos és agresszív Galilei körnek. Úgy gondolta, a galileisták, a szabadkőművesek és a szocdemek alkotják meg majd az új Magyarországot. Radikális, liberális és marxista eszmék egyvelege uralta a gondolatait.
– Ön az elején azt mondta, rajongott Ady költeményeiért.
– Igen. Feleségül vette Boncza Bertát, de folytatta züllött életét. Ő írta le, hogy Csucsán egy román cselédlánytól született egy kisfia is, őt majd Octavian Goga román költő neveli fel, aki megvette a csucsai birtokot, később román miniszterelnök lett. Amikor Ady megírta Óh, fajtám vére című költeményét, visszatérni látszott magyarságához.
Istenes verseiből pedig úgy tetszik, egy züllött lélek kereste a megtisztulást, az Úrhoz vezető utat. Istenes költeményei világszínvonalra emelték Adyt, ez nem lehet kétséges.
Magyar Hírlap/Történelemportál.hu
Raffay Ernő legújabb könyve már megtalálható a nagyváradi Illyés Gyula és a Hobby Libri könyvesboltban.
Raffay Ernőí. Szabadkőműves béklyóban. Ady Endre és a szabadkőművesség I. (1899-1905) /KárpátiaStúdió – Nagy Magyarország Könyvek Kiadó, Budapest/
(Átvéve Sinkovics Ferenc: Ady és a szabadkőművesek románca című cikke - Magyar Hírlap, 2013. jún. 13.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. július 25.
Tusványos: Nemzetközivé tenni az autonómia ügyét (Régióátalakítás és nemzeti érdek)
Minden eszközt ki kell használni, ha meg akarjuk akadályozni a magyar többségű megyék román fölényű régiókba olvasztását, elengedhetetlen, hogy a magyar szervezetek megtalálják az együtt cselekvés útját, és fontos lenne ügyünk mellé állítani a nemzetközi közvéleményt – fogalmazták meg azok az előadók, akik a regionalizmus és nemzeti érdek összefüggéseire keresték a választ tegnap Tusványoson.
Bakk Miklós politológus, moderátor vitaindítójában több kérdést vetett fel: hogyan függ össze Romániában a regionalizmus és a nemzeti érdek?; milyen regionalizációra van szüksége a román államnak?, illetve, ha mégis sikerül keresztülvinnie jelenlegi terveit, milyen forgatókönyvei lehetnek azoknak a regionalistáknak és autonomistáknak, akik ezt nem fogadják el? Bakk Miklós szerint a román politikai elit fordítva ült fel a regionalizmus történelmi lovára: míg a nyugati államok kibékültek saját történelmükkel, és erre építették saját, majd az unió regionális politikáját, addig Románia az európai regionális politikára akarja ráépíteni régióit, anélkül, hogy kibékült volna történelmével. Elsőként Valentin Stan politológus, bukaresti egyetemi tanár világított rá, sajátos humorával fűszerezve a román politikusok kétszínűségére. Sokan nem akarják elfogadni Bukarestben, de Székelyföld létezik, egy erős közösség él itt, saját történelemmel. A kormány regionalizációs tervei az európai kisebbségi charta előírásainak dacára feloldanák a székely többséget a román többségben, az új közigazgatási határok meghúzása éppen ezt jelentené – fogalmazott. Kitért Crin Antonescu és Victor Ponta álságos nyilatkozataira, nem kertelt, egyértelműen fogalmazott: nem lehet megbízni egyetlen szavukban sem. Megoldást azonban nem tudott javasolni, tanácsait a végén kérdésekre válaszolva fogalmazta meg, s ezek egyértelműek voltak: magyar összefogásra van szükség, és az ügy nemzetköziesítésére. Érdekes előadást tartott Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-kutató, a római egyetem fiatal tanára. Tanulmányozta a magyar és a román történelmet, elkezdett magyarul tanulni, majd Kolozsvárra ment doktorálni. Amikor megérkezett, már tudott valamennyire magyarul, de elég volt egy hónap, és majdnem románnak érezte magát, saját bőrén is érezhette a román asszimilációs erőt, hiszen tanult Kolozsvár múltjáról, de ő már egy román várost talált, ahol élnek ugyan magyarok, de nem láthatóak. Elutazott Marosvásárhelyre, ahol azt is láthatta, hogyan zajlik jelenleg az asszimiláció. Ekkor fogott neki Székelyföld történelmét tanulmányozni, és azzal szembesült: rengeteg a hasonlóság Dél-Tirollal, az lenne számunkra is a „tökéletes történelmi modell”. Ott erőszakkal is harcoltak, terrorizmus is volt, nemcsak demokratikus küzdelem, de rákényszerítették az olasz és osztrák kormányokat a tárgyalásokra. Végül területi autonómiájuk akkor lett, amikor Ausztria nemzetközi szintre emelte az ügyet. Rávilágított: jelenleg a történelmi jogok nem szerepelnek az alapvető emberi jogok között, pedig azok elismerése lehetne a kiindulópont a kisebbségi közösség jogainak bővítésére. Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója felhívta a figyelmet: a román politikum regionalizációval kapcsolatos érvei tulajdonképpen a nemzeti érdeket akarják leplezni, és el akarják fedni a kisebbségi érdeket. Elméleti előadásában a kisebbségek legitim jogait és lehetőségeit vázolta, de szólt a rendelkezésre álló eszköztárról is, az aláírásgyűjtésről, a demonstrációról, a nemzetközi közvélemény érzékennyé tételének lehetőségéről. Csegzi Sándor, Marosvásárhely volt alpolgármestere Dorin Florea jelenlegi városvezető helyét foglalta el az asztalnál. Pragmatikus módon közelítette meg Székelyföld problémáját, szólt a három magyar többségű megye együttműködésének eddigi hiányáról, illetve a körvonalazódó konszenzusról, azaz hogy mindenki elfogadta, Marosvásárhely legyen a régió központja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egyértelműen fogalmazott: Bukarestben azt hiszik, Románia nemzeti érdeke, hogy homogén nemzetállam legyen, s ennek rendelnék alá a régióátalakítást, ezt támasztotta alá az a megrendelt tanulmány is, amely a történelmi régiók „elmaszatolására” keresett tudományos érveket. Mások azonban – és nemcsak a magyarok – úgy gondolják, erősíteni kellene a régiók szerepét, ezt tartják nemzeti érdeknek, erős, autonóm térségeket szeretnének. Ez utóbbi elképzelés megvalósítására eddig egyetlen komoly terv létezik, a Néppárt tervezete, amely a történelmi régiók mentén képzeli el a regionalizációt. Fontosnak nevezte azt is, hogy Brassó és Székelyföld külön régióba essen – ez nemcsak az etnikai arányok miatt lényeges, hanem gazdasági szempontból is, Brassó elszívja a levegőt Székelyföldtől. Toró elengedhetetlennek tartja a magyar egység megteremtését, de elmondta azt is: az RMDSZ-nek több eszköze van, mint az EMNP-nek, csakhogy le kellene vetkőznie a pártpolitikai görcsöket. Nagyon fontos lehetőségnek nevezte a közösségi akarat felmutatását, elindult egy folyamat, s ez olyan naggyá dagadhat, hogy Bukarestben sem hagyhatják figyelmen kívül. „Az ingerküszöböt elértük már, de az EMNP egyedül nem elég ehhez. Várjuk, az RMDSZ mikor fogalmazza meg a maga utcai stratégiáját, mi ott leszünk mellettük.” Szerinte is szükséges a kérdés nemzetköziesítése, ezen eszközök integrált használata vezethet eredményekhez. A közönség soraiból érkezett hozzászólások során Kolumbán Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi megyerendszerben nem elképzelhető a régiósítás, bármennyire sulykolják az ellenkezőjét, a régiók nem a központi hatalommal, hanem a megyékkel állnak szemben. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy senki nem mer hozzányúlni a ’68-as megyefelosztáshoz. Másik érdekes felvetés szintén a közönség soraiból érkezett: miért neveznek bennünket kisebbségnek, mikor mi nemzeti közösségnek tartjuk magunkat? Andrea Carteny szerint azért, mert jelenleg Romániában kisebbségben van a magyarság. A katalánok Spanyolországban nem számítanak kisebbségnek, hanem nemzeti közösségnek. Ezt kell elérnünk: meglegyenek azok a jogaink, hogy többé ne tekintsenek bennünket kisebbségnek.
Farkas Réka
Szabadság (Kolozsvár)
2013. augusztus 21.
A felpörgetett nacionalizmus
Csodálkozom, hogy csodálkoznak. Most, hogy a román államfő felvette a trikolóros mezt, és félteni kezdte Romániát a magyaroktól, sokan értetlenül nézik ezt a pálfordulást. Pedig, ha jól tudom, Traian Băsescu sosem ígért autonómiát az erdélyi magyaroknak, de még a székelyeknek sem, nem csatározott az Alkotmány nemzetállamot kimondó cikkelyének megváltoztatásáért, azt sem állította, hogy most már járna az állami magyar egyetem a transzilván tájakon élő adófizetőknek... Egyszerűen, vigyorogva megette a kürtős kalácsot, összeborult néhány magyar politikussal, majd elment előbb Besszarábiába megnyugtatni a moldávokat, hogy lesz egyesülés, majd újból ellátogatott Székelyföldre, hogy biztosítsa az ottani ortodoxokat: velük van, és a „csúnya” magyar főfejek, ha továbbra is az ideszakadt magyarok jogairól, támogatásáról szónokolnak, akkor nem lépik át a határt, mert itt nem lesz székely enklávé.
Persze, hogy Traian Băsescu a támogatottság hiánya miatt nyúlt a nacionalizmushoz, hiszen ez a „vendégszerető” román népnél mindig menő. De akár jobbra, akár balra tekintünk a román politikai palettán, a túlzott nemzeti érzelmek felgerjesztése közös módszer. Egyszerűen azért, mert – miként a volt angol miniszterelnök, George Lloyd az első világégés után nem sokkal mondta – „az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.” Ugyanakkor a román fél beígérte az erdélyi autonómiát. Immár szinte száz esztendeje reszketnek, nehogy számonkérjék a valaha mondottakat, ígérteket. Folyamatosan félnek attól, hogy a legendákból álló történelmüket nehogy átírják, de attól is, hogy egy valóban demokratikus társadalom létrejöjjön, mert az a száz esztendeje állandóan melegen tartott nagynemzeti álmok végét jelentené.
Bármilyen negédes szavakat intéznek a román politikusok néha-néha az erdélyi magyarsághoz, Nagy-Romániáról, az egységes nemzetállam létrehozásáról sosem mondtak le. Ehhez pedig elengedhetetlen a felpörgetett nacionalista érzelem. S ha szükségét látják, fel is pergetik.
Román Győző
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2013. szeptember 7.
„Tiszta” Romániát! (7)
Dél-Erdély magyarsága (1940–1944)
Antonescu uralma alatt
Ion Antonescu marsall 1940. szeptember 6-án veszi át a teljhatalmat, és szeptember 14-én Romániát „nemzeti legionárius állammá” nyilvánítja. A fasiszta Vasgárda jelentős szerephez jut, majd lázadásuk letörése után – 1941. január végétől – a kondukátor szigorú katonai diktatúrát vezet be.
Románia „Németország egyik legbiztosabb politikai és katonai” szövetségese lesz. Antonescu arra számít, a háború végén megszerzi Észak-Erdélyt, mert jól tudja, hogy a magyarok csak a kényszernek engedelmeskedve, kis létszámú haderővel fognak részt venni a németek oldalán vívott szovjetellenes hadviselésben.
A dél-erdélyi magyarság sorsa egyre embertelenebbé válik. Egy olyan ország katonai diktatúrája alatt kénytelenek élni, amelynek hadserege – minden külső kényszer nélkül – a legmegengedőbb számítás szerint is negyedmillió zsidót mészárolt le. Romániában a magyarokat mind központi, mind helyi szinten diszkriminálják. A 200 ezer észak-erdélyi román menekült is szítja a magyarellenességet. Ehhez járul még a Kolozsvárról Nagyszebenbe áttelepült román egyetem propagandatevékenysége, amely kitalált történelmi érvekkel, köztük a dákoromán őshonosság meséjével nagyszámú kiadványban hirdeti Románia történelmi jogát Erdély fölött. Nem kell csodálkozni azon, hogy a dél-erdélyi magyarság egyharmada, minden harmadik magyar ember miért dönt úgy, hogy elhagyja szülőföldjét. Ez beillik a román állam legfőbb politika céljaiba, Dél-Erdély magyaroktól való „megtisztításának” tervébe. Ezt a bécsi döntés egyik előírása is megkönnyíti, mert lehetővé teszi – a döntést követő hat hónap alatt – a román állampolgárságról való egyoldalú lemondást. A román hatóságok erre alapozva ösztönzik is a magyarokat erre.
Kultúra A dél-erdélyi magyar kulturális élet összeszűkül. Az egyházak szerepe nő. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyház 86 plébániát működtet, az Erdélyi Református Egyházkerület 205 egyházközséget, az unitáriusok és az evangélikusok is fenntartják közösségeiket. A katolikus egyház központja Gyulafehérvár marad, miközben az egyházmegye kétharmada Magyarországhoz kerül. Dél-Erdélyben a Királyhágó–melléki Református Egyházkerület hat egyházmegyéjéből kettő működik. Az Arad központú magyar evangélikus egyházkerület Erdély felosztásával négy egyházközséget veszít, míg a Brassó központú híveinek többsége egy tömbben, a Barcaságban él. Az unitáriusok fele kerül Dél-Erdélybe, a püspöki székhely Kolozsváron marad az egyházi vagyon nagyobb részével, ezért középiskolájukat és a teológiai akadémiát is Észak-Erdélyben tartják fenn. A dél-erdélyi unitáriusokat a tordai központtal megalakult Képviselő Tanács vezeti és képviseli. Mivel Románia megszünteti az állami iskolákban az anyanyelvű oktatást, és azt csak a hitvallásos iskolákban engedélyezi, az iskolafenntartás terhe az egyházakra hárul. Az iskolák igen szűkös anyagi feltételek közt működnek. Minden erőfeszítés ellenére a magyar tanulók alig felének biztosított az anyanyelvű oktatás. 1942 végén a dél-erdélyi magyaroknak egy teológiai akadémiájuk, két gazdasági, három kereskedelmi és négy tanonciskolájuk van. Alsóbb szinten 7 kisdedóvóban, 179 általános iskolában és 15 középiskolán folyik anyanyelvű oktatás. A képesítés nélküli tanítók ürügyén – mivel a képzett tanítók többsége Észak-Erdélybe menekül – az iskolákat a nyilvánosság jogának megvonása, bezárása fenyegeti. Az állam előszeretettel foglalja le a magyar középiskolák épületeit és létesít bennük hadikórházakat.
1941. június elején a kormány bizalmas körrendeletben intézkedik arról, hogy tiltsák be a magyar nyelv nyilvános használatát. A magyar könyvkiadást felszámolják, a magyar lapokat 1942-ben betiltják, csak 1943-ban engedélyezik újra az Erdélyi Gazda és a Havi Szemle megjelenését.
Gazdasági és politikai diszkrimináció
A kis- és középbirtokosok gazdasági felszerelésüket, állatállományukat, földjeiket még 1941-ben birtokolják. A Nagyenyed központú Kisegítő Takarékpénztár, a brassói Népbank mellé tömörült magyar pénzintézetek és a Hangya szövetkezeti központ eredményesen működik. A Népközösségen belül, de teljesen önállóan végzi munkáját az ugyancsak Nagyenyed központú Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, azonban a zaklatások miatt tulajdonképpeni feladatát, a gazdaképzést nem tudja megszervezni.
A román kormányzat már 1941-ben célul tűzi ki a magyarság teljes anyagi tönkretételét. Megkezdődnek a sorozatos állat- és termékrekvirálások. Az ipari üzemek elbocsátják magyar alkalmazottjaikat, az ipartestületekben nincs magyar képviselet. A magyarság képviselete a helyi adminisztrációban alacsony, a központi államhatalmi intézményekben pedig teljesen hiányzik. A közszükségleti cikkek elosztásánál a magyarok hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Túladóztatják az iparosokat, az ügyvédeket, az orvosokat, a kereskedőket. Szabotázsakciók címén bírósági eljárások folynak, önkényesen bírságolnak, sok magyart bebörtönöznek. A magyarokat nagyobb arányban viszik katonának, illetve munkaszolgálatra. A román menekültek elszállásolásával is leginkább őket terhelik, a közmunkákban is gyakrabban veszik igénybe őket. Korlátozzák a határ menti ingatlanforgalmat. A katonai parancsnokságok bizonyos körzetekben különböző tilalmakat vezetnek be. Az utazási tilalom mindvégig fennáll. A határ menti 20 km-es körzetben az egyik településből a másikba való jutást csendőri engedélyhez kötik.
Magyar érdekvédelem
1940. november 4-én alakul meg Nagyenyeden a Romániai Magyar Népközösség. A párt elnökének Gyárfás Elemért, alelnöknek Szász Pált választják. A vezetők közti ellentétek zavarják a szervezet munkáját, de legfőképp a gyülekezési az utazási szabadság hiánya, a levelek és a sajtó cenzúrája. A Népközösség aktivistái a központi és a helyi irodákon keresztül – a lehetőségekhez mérten – próbálják megoldani a nemzetiségi jogsérelmeket. Folyamatosan tájékoztatják a brassói és az aradi konzulátusokat a magyarság jogi helyzetéről.
Brassói központtal hozzák létre 1941 februárjában a magyarság jogvédelmére a vegyes tiszti bizottságot, melynek tagjait a német és az olasz kormány nevezi ki. A bizottsághoz küldött panaszok 70 százalékát nem oldják meg, a panaszosok kitérő válaszokat kapnak. Az 1518 panasz 16 százaléka kerül megoldásra. Ezek fele különféle bántalmazással, kultúrával, közellátással és földdel kapcsolatos. 1942 májusában a román kormányzat elhatározza a magyar falvak kiéheztetését, a magyar tulajdon teljes felszámolását. Ellenállás esetére számolnak a fegyveres erőszak alkalmazásával is. Szerencsére a terv megvalósítását a vegyes tiszti bizottság megakadályozza. Dél-Erdély magyartalanítása meghiúsul, de 1943-ban és 1944-ben a magyarság helyzete tovább romlik.
Észak-Erdély népessége
Az 1941-es magyar népszámlálás idején 2 578 100 lakost vettek nyilvántartásba. A nemzetiségi bevallás szerint az észak-erdélyi magyarság száma ekkor 1 380 500 (53,54 százalék), míg a románoké 1 029 000 (39,9 százalék). Rónai András, az 1941-es magyar népszámlálás egyik szervezője írja, hogy Teleki Pál miniszterelnök külön utasítására törekedni kellett a nemzetiség és az anyanyelv korrekt megállapítására, a népszámlálást szigorú szakmai ellenőrzés mellett végezték. Felhívták a számlálóbiztosok figyelmét arra, hogy „a nemzetiség nem tévesztendő össze az állampolgársággal, és nem egyezik szükségképpen az anyanyelvvel, de nem egyértelmű a származással sem”. A korrekt, pontos népszámlálás biztosítására a kérdéseket kötelező módon a „megszámlált nyelvén” tették fel, ezért a nemzetiségek nyelvét ismerő számlálóbiztosokat alkalmaztak. Hogy valaki milyen nemzetiségűnek tartja magát, azt csak a számba vett személy határozhatta meg. Észak-Erdély magyarságának száma – a spontán, részben erőszakolt népességcsere által – ugrásszerűen gyarapodott. Dél-Erdélyből 1940 őszétől 1941. január végéig a Külföldieket Ellenőrző Központi Bizottság nyilvántartása szerint 100 ezer magyar települt Észak-Erdélybe. Nem tudjuk, hányan térhettek haza azok közül, akik 1918 és 1923 között menekültek Magyarországra. Bizonyára a 197 000 eltávozottból több tízezren tértek vissza a felszabadult Észak-Erdélybe. Mivel Észak-Erdélyben hiányzott a képzett tisztviselői kar, számolnunk kell néhány ezer anyaországi magyar letelepedésével is. Az Óromániában élő magyarok többsége – mintegy 60 ezren – telepedett Észak-Erdélybe.
Észak-Erdélyből elmenekült románok
Az Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe, Romániába költöző románok száma a magyar népszámlálás szerint legalább 150–200 ezer főre tehető. Ők többnyire 1918 után kerültek Észak-Erdélybe Románia tudatos telepítési, románosítási politikájának eredményeképp. Bárdi Nándor írja: „Romániában 34 000 családot telepítettek a Partiumban és a Bánságban létrehozott új falvakba. 1930-ban 245 000 olyan lakója volt Erdélynek, aki nem abban a régióban született.” Sokan telepedtek le az 1921-es földreformkor kisajátított magyar birtokokra. A telepes falvak többségét a magyar–román határ közelében, Észak-Erdélyben, a Partiumban hozták létre. A román állam az etnikai arányok erőszakos megváltoztatását a magyar határ közelében, a Partiumban, Nagyvárad, Nagybánya és Máramarossziget környékén kezdte.
A románosítás másik célpontja a túlnyomórészt magyar és német lakosságú erdélyi városok. Erdély városaiban a románok számaránya 1910-ben 23,1 százalék. Rónai András azt írja, hogy Erdélyben nem volt „egyetlen román alapítású város sem”. Szerinte a Romániához csatolt területeken a városi lakosság 62 százaléka volt magyar, 16 német és mindössze 19 százaléka román. Tény, hogy alig tíz év alatt a masszív románosítás eredményeképp a magyarok aránya 1930-ra 45 százalékra esett vissza. Ennek magyarázata, hogy kb. 50 ezren Magyarországra menekültek, és ugyanennyien falvakra költöztek. Az arányok változását elősegítette még, hogy időközben tíz települést, köztük nyolc román többségűt emeltek városi rangra. Mindezek mellett zajlott a nagyszámú óromániai betelepítése, ezt bizonyítja az 1930-as népszámlás, amely szerint az erdélyi városokban 120 ezer óromániai születésű személy élt. Csak egyetlen városban, Temesváron emelkedett a magyarság számaránya. A városokba telepített román lakosság jelentős része a magyar tisztviselők, vasúti dolgozók munkahelyét foglalta el, nyelvvizsga ürügyén azok munkahely nélkül maradtak. Az új telepes románok közül került ki a csendőrség és a katonai alakulatok állománya is. Az elbocsátott magyarokkal szembeni arroganciát tükrözi Nicolae Iorga, a nagy román történész, egyetemi tanár és ellenzéki képviselő 1924-ben tartott beszéde a román parlamentben. Ez alkalomból Iorga még a kormánypárt tomboló tetszését is elnyerte. Hihetetlennek tűnik, hogy az elbocsátások, üzleteik, földjük kisajátítása miatt jogosan tiltakozókat a román nép felháborodásával fenyegetik: „Aki ebben az országban az 1919. december 9-i párizsi megállapodásra mint jogforrásra hivatkozik, az megsérti a román nemzet becsületét, és annak számot kell vetnie azzal, hogy a felháborodott román öntudat eltapossa.” Ez tükrözi a korabeli román demokrácia színvonalát, valamint hogy Románia már a Trianon utáni években sem veszi komolyan a kisebbségi jogokat garantáló nemzetközi szerződések betartását.
Kádár Gyula
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. szeptember 29.
Elhunyt Borbély Gábor ny. főesperes-plébános
Életének 83. évében szeptember 28-án, szombaton visszatért teremtőjéhez Borbély Gábor, apostoli protonotárius, kanonok, ny. főesperes-plébános.
Búcsúztatása hétfőn 14 órakor nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvarán szentmisével kezdődik, majd utolsó földi útjára kísérik a helyi régi temetőben található családi sírkertbe.
1930. november 20-án született Nagygalambfalván. A székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban tanult, majd a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta. Ekkor Márton Áron püspök már börtönben volt és első tanulmányi év után a teológiát betiltották, a kispapokat munkaszolgálatra vitték. A főpásztor szabadulása után a papnövendékek is visszatérhettek Gyulafehérvárra. A székesegyházban 1957. április 28-án szentelte fel Áron püspök.
Papi szolgálatát segédlelkészként Jobbágyfalván kezdte, majd Brassóba került. 1965. március elsején megvonta az állam lelkipásztori működésének engedélyét, a különböző plébániákra szóló kinevezését is visszautasította. 1966 októberétől Kézdivásárhelyen majd Altorján szolgálta urát és a rábízottakat. 1979-től nyugalomba vonulásáig Csíkszereda római katolikusainak volt a lelki atyja, ugyanakkor ellátta a kerület főesperesi feladatait is.
2000-től hőn szeretett szülőfalujában élt, de a pihenés éveit is tevékenyen töltötte. Bölcsőhelyét úgy is szolgálta, hogy látható jeleket hagyott: magánlakásból saját költségén hozta létre és rendezte be az Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolnát, haranglábat állíttatott, harangot öntetett. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntette a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttatott.
Felejthetetlen prédikáció közül kiemelkedik a 440. csíksomlyói búcsún /2007-ben/ elhangzott beszéde: az édesanyákért és a gyermeket várókért akkor együtt imádkozott vele a világ magyarsága.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2013. október 13.
Megtartotta harmadik közgyűlését a Székelyek Fóruma
Megtartotta harmadik közgyűlését a Székelyek Fóruma nevű kezdeményezés. A gyergyócsomafalvi Borsos Géza köré csoportosult székely atyafiak a Székely Nemzeti Tanács „puhasá- gát", a hatalommal szemben használt szűkös eszköztárát kifogásolják.
A 2006. június 18-án „összesereglett minden székelyek Nemzet- gyűlésére” hivatkoztak (Ditrói Székely Nemzetgyűlés – szerk.), amely kinyilvánította, hogy „a magyar nemzet részét képező székely nép élni akar önrendelkezésre való jogával, és ezen jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását” – írja az Erdély.mának elküldött közleményében a Fórum. Emlékeztetnek, hogy akkor közfelkiáltással eldöntötték, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2006. őszén hívja össze a Székely Nemzetgyűlést, hogy az döntsön a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról
Emlékeztetnek, hogy ebben az ügyben ez év júliusában Nagy Pál, az EMNT székelyudvarhelyi elnöke, és Bíró Edith, a Székelyudvarhelyi Székely Tanács elnöke nyílt levelet címezett Tőkés Lászlóhoz, az EMNT, és Izsák Balázshoz, az SZNT elnökéhez. Megállapítják, hogy székelység mint önszerveződésre és önigazgatásra képes, cselekvő közösség végveszélyben van. A román hatalom régiósítási tervével Székelyföld Trianonját készíti elő, a szórványosodás útjára taszítva a székely népet.
A III. Székely Fórum kijelenti, hogy a döntéshozatalt az önrendelkező székely nép kezébe kell adni. Kijeletik, hogy elérkezett az idő az önrendelkezési jog gyakorlatba ültetésére, azaz az önrendelkező gazdasági, társadalmi és kulturális élet kiépítésére.
A Fórum javaslatot tett a Székely Nemzetgyűlés összehívásának módozatára és annak összetételére vonatkozóan. A Székely Nemzetgyűlést pártpolitikai megfontolásból összehívni nem lehet, sőt, a pártoskodást teljes egészében ki kell zárni a nemzetgyűlési munkából, mert egy Nemzet önállóságát csak a Nemzet egésze (annak képviselői) nyilváníthatják ki.
A Székely Nemzetgyűlésen jelen kell lennie a Székelyföld összes települése küldöttének, a történelmi egyházak képviselőinek, a szakmák és az élethivatások képviselőinek, a székelység kíválóságainak, a tudományos-művészeti-gazdasági-pénzügyi-sportélet reprezentánsainak, az intézmények vezetőinek, mindazoknak, akik közösségi megbízatást, felhatalmazást teljesítenek, vagy annak alapján nyerték el tisztségüket, akikről köztudomású és ezt nyilatkozatban is megerősítik, hogy vállalják székely identitásukat és kinyilvánítják népükkel szembeni elkötelezettségüket.
A Székely Nemzetgyűlést, a Ditrói Székely Nemzetgyűlés határozata értelmében a Székely Nemzeti Tanács hívja össze.
A Fórum szerint a Székely Nemzetgyűlésre meghívást kell kapjanak:
Jeles székely költők, írók, Jeles székely népművészek, Jeles székely tudósok, kutatók, Jeles székely zeneművészek, Jeles székely élsportolók, A Székelyföldön mandátumot nyert és itt élő parlamenti képviselők Összesen 50 személy
A Fórum arra is javaslatot tett, hogy kik legyenek tisztségviselők a Székely Nemzetgyűlés ideje alatt:
A Sapientia Egyetem rektora és két tanszékvezetője, 3 fő A Székely Levéltár igazgatója, 1 fő A Széki múzeumok igazgatói, 1 fő A Székely Népi Együttesek igazgatói A Székelyföldi színházak képviselői, 5 fő A katolikus egyház, 20 fő A református egyház, 12 fő Az unitárius egyház, 6 fővel A bírói kar, 6 fő Az ügyészi kar, 3 fő A Magyar Polgári Párt elnöke és széki elnökei, 8 fő Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és széki elnökei, 8 fő RMDSZ széki elnökei, 8 fő A Székely Nemzeti Tanács elnöke és ÁB tagjai, 15+1 fő Rangidős székely katonatisztek, 3 fő Összesen:101 személy A Fórum szerint küldöttek útján a Székely Nemzetgyűlés tagja:
Minden székely község Települési Székely Tanácsának elnöke és 3 tagja, Minden székely város Települési Székely Tanácsának elnöke és 5 tagja, Minden székely szék Széki Tanácsának elnöke, Minden székely község és város megválasztott polgármestere ?fő Az oktatási intézmények képviselői 8 fővel, A művelődési központok képviselői 8 fővel, A múzeumok, levéltárak képviselői 8 fővel, Az önkormányzatok jegyzőinek képviselői 8 fővel, A helyi rendőrség képviselői 8 fővel, Az önkéntes tűzoltóság képviselői 8 fővel, A közjegyzők képviselői 4 fővel, Az ügyvédek képviselői 8 fővel, A könyvkiadók és könyvterjesztők képviselői 4 fővel, Az orvostársadalom képviselői 8 fővel, A gyógyszerészek képviselői 8 fővel, A kis és nagykereskedelem képviselői 8 fővel, A szállítók képviselői 8 fővel, A közlekedés képviselői 8 fővel, Az gazdaszövetségek képviselői 16 fővel, A vadásztárságok képviselői 8 fővel, Az ipar képviselői 8 fővel, Az ifjúság képviselői 16 fővel, A sport képviselői 16 fővel, A média képviselői 8 fővel, A szakszervezetek képviselői 8 fővel, A román nemzetiség 6 fővel, A cigány nemzetiség 6 fővel, A szász nemzetiség 6 fővel, A csángómagyarság 16 fővel, Az örmény nemzetiség 6 fővel, A Vitézi Rend 8 fővel, Összesen : 186 fő
A III. Székelyek Fóruma azt is meghatározta, hogy a Székely Nemzetgyűlésre kit kell vendégként meghívni: A Román Parlament küldötteit, A Román kormány küldötteit, A román pártok küldötteit, A romániai magyar pártok küldötteit, A romániai magyar szervezetek , szövetségek, egyesületek küldötteit, A Magyar Parlament küldötteit, A Magyar kormány küldötteit, A magyarországi parlamenti pártok küldötteit, A kárpát medencei magyar pártok küldötteit, A Székelyföld testvér településeinek küldötteit, Az Európai Unió tagállamainak küldötteit, Az Európai Néppárt küldötteit, Az Európa Parlament küldötteit, Az Európa Bizottság küldötteit, Az Európai Szabad Szövetség tagországait, Az Európai Régiók Gyűlése vezetését, A Közép-Európai Emberjogi Bizottság vezetését A Vatikán képviselőit, A magyarországi történelmi egyházak képviselőit, A székelyföldi és a nemzetközi írott és elektronikus sajtó képviselőit. A Székely Nemzetgyűlés, mint a Nemzet képviselete az a testület, amely által a Székely Nép (Nemzet) részt vesz az államhatalom gyakorlásában.
A Székely Nemzetgyűlés népképviseleti alapon, az ősi székely nemzetgyűlési hagyományok tiszteletben tartásával jön létre.
A Székely Nemzetgyűlés fő feladata a Nemzet akaratának kifejezése, vagyis a törvényalkotás.
Törvény formájában bármiféle akarat-kijelentés történhet. Jogi korlát nincsen.
A törvényhozó szerv az állam legmagasabb rangú, szuverén szerve; az állami szuverenitás letéteményese.
A Székely Nemzetgyűlés a parlamentáris kormányzat révén a végrehajtói hatalom gyakorlására is befolyással van.
A Székely Nemzetgyűlés tagjait különleges jogi helyzet illeti meg: fokozott büntetőjogi védelem, mentelmi jog.
A Székely Nemzetgyűlés tagjainak alkalmasságát az összeférhetetlenségi szabályok biztosítják.
A Székely Nemzetgyűlésnek a törvényhozói jogkör mellett törvénykezési jogkört is be kell töltenie.
A Székely Nemzetgyűlésen csak az a személy vehet részt, aki a Székely Nemzetgyűlést Előkészítő Bizottság megbízólevelével rendelkezik.
A székelyföldi községek, városok, székek, a székek székvárosai küldöttségét a települési székely tanácsok által összehívott állampolgári gyűlések választják és hatalmazzák fel küldötti mandátummal.
A küldöttek létszáma: községenként 4 fő, városonként 5 fő, székvárosonként 6 fő. A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagjai a Székely Nemzetgyűlés küldöttei.
Erdély.ma
2013. október 16.
Nyugvóban a román templomépítési láz
Az elmúlt két évtizedben gombamód szaporodtak a hagymakupolák Romániában, mondhatjuk némi képzavarral, illusztrálva egy hangzatos statisztikával is, miszerint az országban kétnaponta épül fel egy templom, s naponta három iskola zár be. A templomépítési lázzal kapcsolatos hiteket és tévhiteket KISS DÉNES vallásszociológus igazította helyre, akivel Kustán Magyari Attila beszélgetett.
Augusztus elején robbantott ki heves vitákat a BBC híradója, amelyben az állami támogatással épülő bukaresti katedrális látható, s megszólal Remus Cernea képviselő, a Zöld Párt elnöke is azt hangsúlyozva, hogy az ortodox egyház és a politikum szimbiózisban él: az egyik segít a kampányban, a másik közpénzekkel jutalmazza ezt. Megszólal az utca embere is: egy lány szerint a templomra szánt pénz iskoláknak és kórházaknak is járhatna, egy férfi pedig úgy véli, a híveknek kellene állniuk az építkezéseket. Victor Opaschi vallásügyi államtitkár ezzel szemben úgy érvel, a múlt rendszerben eltulajdonított épületeket mind vissza kellene adnia az államnak, ha nem nyújtana támogatást az egyháznak. A BBC egy írással is jelentkezett, amelyben azonban már tárgyi tévedések szerepeltek. Ezeket Kiss Dénes kolozsvári vallásszociológus ismertette, de őt megelőzve az ortodox egyház is reagált a hazai sajtó által átvett cikk állításaira. A közleményben az áll, nem szeszélyről van szó, hanem egy liturgiai szükségletről, elsősorban a városokban, ahol a Ceauşescu-érában tilos volt az egyháznak építkeznie. Leírják azt is, hogy a rendszerváltás óta mintegy kétezer kultikus hely épült Romániában, mivel a már meglévők nem tudták befogadni az érdeklődő tömegeket. Hozzáteszik: egy európai keresztény néphez méltóbb az új templomok építése, mint a hívők hiányában kiüresedett épületek eladása – utalva a nyugati tendenciákra, ahol a szekularizált államokban még bérelhető lakásként is árulnak egyes templomokat. Az egyház itt célba talált, felmérések szerint ugyanis tíz év alatt éppen Nagy-Britanniában 71,7 százalékról 59,3-ra esett a magukat kereszténynek vallók aránya.
Számok és arányok
A szakember azt írja, az állam által elismert egyházak egyrészt az építkezésekre és javításokra, másrészt a személyzet bérezésére kapnak támogatást, 2011 óta pedig a bukaresti Nemzet Megváltása Katedrális építésének költségeihez is hozzájárulnak.
Míg az építkezésekre és felújításokra 2008-ban 33 millió eurót szánt az állam, 2011-ig ez az összeg közel hét millióra csökkent, az egyházi személyzet fizetés-kiegészítése azonban majdnem 59 millió eurót tett ki két évvel ezelőtt, és nőtt az előző esztendőkhöz képest. Az említett katedrálist 2011-ben 2,3 millió euróval támogatták.
Kiss Dénes számításaiból az is kiderül, hogy a BBC által felvetett kontraszt az iskolák és kórházak helyzete, valamint az egyházak iránti bőkezűség között nem valós, hiszen míg két évvel ezelőtt az egyházak összesen nagyjából 68 millió eurós állami támogatásban részesültek, addig az oktatásra szánt összeg ennek harmincszorosát tette ki, azaz több mint kétmilliárd eurót, az egészségügy pedig 1044 millió eurót kapott.
Kiderült az is, hogy a Kolozsvári Ortodox Püspökség majdnem három millió eurós költségvetésének egyharmadát a hívek, 35 százalékát az állam, 18 százalékát a helyi önkormányzatok állták, továbbá a prefektúra és a megyei tanács járult hozzá a támogatásokhoz.
Soha nem elég! – Az ortodox egyház építkezik ott, ahol szükség van rá, mert sok a hívő, és építkezik missziós célból ott, ahol még nincs, aki használná az épületet, emellett jól meghatározott pontokon kolostorokat is emel – összegezte a helyzetet a szociológus. A magyarok figyelme persze elsősorban a többségében általa lakott vidékekre összpontosul, és etnikai terjeszkedésként értelmezik a jelenséget, a BBC azonban inkább az indokolt építkezésekről írt meglehetősen ellentmondásosan, hiszen a cikkíró számára kiderülhetett volna, hogy az átadott templomokat valóban használatba veszik. Kiss Dénes szerint mára átestünk a templomépítési lázon, de ennek meg is kellett történnie. A lakosság térbeli átrendeződését az egyház nem követhette a múlt rendszerben, így a városiasodó román társadalom, bár a hitét nem veszítette el, a szertartásait nem volt hol megtartania. Az építkezési hullám lecsendesülőben van, de a folyamatos mozgások miatt soha nem fejeződhet be: gondoljuk például arra, hogy újabban sokan elhagyják a nagyvárosokat a közeli kisebb települések kedvéért, tehát a kertvárosokban, alvóvárosokban újabb építkezések kezdődhetnek.
Egy másik érdekes kérdés a közpénzből támogatott építkezések ellenzőinek kiléte, ugyanis a leggyakrabban névtelen internetes hozzászólók közt találni meg őket, cikkek azonban nem igazán jelennek meg ebben a hangnemben, legfennebb blogbejegyzések. Ez is azt jelzi a szociológus meglátása alapján, hogy a templomépítési hullám többnyire legitim volt a lakosság szempontjából. Fontos megjegyzés az is, hogy a kérdést nem csak a szekularizált nyugat-európai trendek mentén lehet vizsgálni, mert a világ e szeglete kivételnek számít, hanem a többségében hívő társadalom szemszögéből is.
Egy a kupola, egy a közösség
Érdekes megvizsgálni, hogy a megépült templomok mennyire használhatók. A társadalomtudós szerint, bár kifelé méretükben reprezentatívak, hiszen szimbolikusan kisajátítják a lakóterületeket, funkcionális szempontból nem megfelelőek, hiszen csupán kis számú hívőt tudnak befogadni. Hogy ez szándékosan történik-e így, azt nem tudni, hiszen a kint rekedt hívek mellett azoknak is misét szolgáltatnak a külső hangfalaknak köszönhetően, akik nem akarnak részt venni ebben. Történik ugyanakkor egy stílusváltás is a felépített ingatlanoknál, az új épületek ugyanis egy egységes stílusirányzat elterjedését erősítették. Ez Kiss Dénes szerint nem is történhetett másként, hiszen ilyen mennyiségű építkezés esetén valószínűleg néhány sikeres modell átvételével dolgoztak. A kulturális homogenizációnak többek között a máramarosi építmények mássága mond ellent, ezért a szociológus úgy véli, alaposabb utánajárást igényel a téma.
Az ország közel kilencven százaléka ortodoxnak vallja magát, és ezt az arányt a korábban terjedő kisegyházak sem befolyásolják komolyabban. (Legalábbis a hivatalos statisztikák szerint.) Míg sokáig gyors gyarapodást mutattak fel, és ma is terjednek, a tendencia lelassult. A második generációs hívek, tehát az adott vallású közösségbe beleszületettek többségébe kerülésével csökken az a vallási buzgalom, amely sokak számára vonzóvá teszi az újkeresztény közösségeket. Romániában ugyanakkor gyakran nehéz felvállalni, ha valaki egy kisegyházhoz tartozik, az elfogadás mértéke úgy nő, ahogyan vallási szempontból egyre sokszínűbb területet vizsgálunk. Templomépítési lázon egyébként a kisegyházak is átestek, ezek az építkezések azonban kevésbé voltak látványosak.
Egy segítőkész magyar önkormányzat
Hogy a magyar történelmi egyházak helyzetét illusztráljuk, egy új, Sepsiszentgyörgyön épülő református templom lelkipásztorát kerestük meg. Tudvalevő, hogy az Erdélyi Református Egyházkerületben jelenleg csupán csak két új templom van épülőben, a háromszéki mellett a Kolozs megyei Szászfenesen.
A nyolc éve alakult új gyülekezet vezetője, Bancea Gábor elmondta, az épület alapkövét két évvel ezelőtt tették le, azóta a több forrásból kapott támogatásoknak köszönhetően építkeznek. A mintegy 1800 fős gyülekezet hívei remélhetőleg a templom építési költségeinek – körülbelül hárommillió lejről van szó – tíz-húsz százalékát állják majd, az egyház a kultuszminisztériumnál is sikeresen pályázott, a legtöbb támogatást viszont az önkormányzattól kapták. – Az elmúlt húsz évben sokan eltávolodtak az egyháztól, gyülekezetünkben például van körülbelül ötszáz ember, akivel nehéz felvenni a kapcsolatot, de reméljük, mire megépül a templom, ez a helyzet változik – mondta a lelkipásztor, aki az egyházkerület által helyszínül biztosított Ifjúsági Házban tartja a szertartásokat, általában kétszáz-kétszázötven fő számára. A templomot kétszer ennyi hívő befogadására tervezték, Bancea Gábor szerint két év múlva, amikor az utolsó simításokat is elvégzik az épületen, háromszázötvenes létszámmal számolhatnak majd. Az építkezés szünetel egyébként, de azt remélik, egy sikeres pályázattal – Isten segedelmével – hamarosan folytathatják a munkát.
(Európa és a mecsetek
A vilagmecsetei.blogspot.com-on érdekes gyűjtemény található az iszlám térhódításáról. A Szlovénia első mecsetének alapkövét éppen ebben a hónapban tették le, s létezik olyan hollandiai város, ahol török mecset építését tervezik, Dánia első minaretje is használható lesz hamarosan. Grúziát némelyek európai, mások ázsiai országnak tartják, ez pedig talán abból is fakad, hogy augusztus végén egy minaretet lebontottak – a hívők természetesen hevesen tiltakoztak. Szabadkán épült a Kárpát-medence első modern mecsete, a város vonzáskörzetében ugyanis mintegy tízezer muzulmán vallású ember él. Magyarországon ennek két és félszeresét számlálják, az ország több megyéjében is jelen vannak, Romániában pedig mintegy hetvenezren élnek, nyolcvan különböző közösségben. A legtöbbjük török, tatár és albán, zömük Konstanca megyében él.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. október 31.
Az autonómia gondolata nem újkeletű
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskolában folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, váradi főlevéltáros tartott előadást, Észak-Erdély 1944 szeptember- 1945 március közt címmel.
Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Előadása kezdetén dr. Nagy Mihály Zoltán főlevéltáros arra hívta fel a figyelmet: az általa felvázolt, múltidéző téma olyan, napjainkban különösen aktuális témákat boncolgat, mint a közigazgatási átszervezés és az autonómia kérdése, vagy az Erdély az erdélyieké gondolata. Arra emlékeztette hallgatóságát: 1940-1944 között Erdély két részből állt, melyet tulajdonképpen gazdasági vagy földrajzi szempontok nem indokoltak. A magyar fennhatóságú Észak-Erdélyhez 1,3 millió magyar és 1 millió román került, a román vezetésű délen pedig 500 ezer magyar maradt. A reciprocitás elve alapján egyik területen sem alkalmaztak nemzetiségbarát politikát. Északon a magyarok joggal úgy érezhették, ismét államalkotó nemzetté váltak, délen viszont erősödött bennük a kisebbségi öntudat, és úgy vélték, hogy ez az állapot hosszú távon fenntarthatatlan. Mint ismert, eközben Románia 1940-ben ugyan elveszítette Észak-Erdélyt és Dél-Dobrogea-t, azonban 1941-ben megszerezte Észak-Bukovinát és Besszarábiát, illetve megszállta Transznisztriát. Zajlott a háború, a különböző csatatereken emberek haltak meg, de a politikusok, katonai szakértők már azt fontolgatták, mi legyen, ha eljön a béke- magyarázta a történész. Több elképzelés is felmerült a nagyhatalmak részéről, a Szovjetunió az oszd meg és uralkodj elve alapján úgy gondolta, hogy talán jó lenne egy önálló erdélyi állam létrehozása, mert úgy nyomást tudna gyakorolni, de azért a területrendezést attól tette függővé, hogy Magyarország és Románia milyen magatartást tanúsít.
Közigazgatás
Románia 1944 augusztusában pálfordulást hajtott végre, októberben pedig sikertelennek bizonyult Magyarország kiugrása, így úgy tűnt, Romániának kedveznek a fejlemények. A Szovjetuniónak viszont nem tetszett, hogy nem a baloldali erők szerezték meg a hatalmat, így megpróbálták befolyásolni a romániai eseményeket, például kormánybuktatásokkal. Közben a román hadsereg haladt előre Erdélyben, Iuliu Maniu azt is felvetette, hogy polgári hatóságként hozzák létre a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatásának Kormánybiztosságát. Az említett ok miatt viszont a Szovjetunió nem engedte a román közigazgatás megszervezését egész Észak-Erdélyben, végül pedig novemberben úgy döntött, hogy Észak-Erdély teljes területéről a román rendfenntartó szervek ki kell vonuljanak, illetve a politikai hatalmat is át kell adni, és szovjet katonai közigazgatást vezetnek be, opportunista megfontolásból csupán a román postai és vasúti alkalmazottak maradhatnak.
Autonomista törekvések
Észak-Erdélyben tehát 1944. november 12. és 1945. március 6. között szovjet katonai közigazgatás működött. Érdekességképpen a főlevéltáros megjegyezte: két hónappal korábban, 1944. szeptember 9-én az Erdélyi Magyar Tanács levélt intézett Horthyhoz, melyben kérte, hogy kezdeményezzen fegyverszünetet és béketárgyalásokat, Észak-Erdélyben tehát a konzervatív erők is jobban látták, hogy mi kellene tenni, mint magyarországi eszmetársaik. Dr. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta: a baloldali fordulathoz, tehát a szovjet katonai közigazgatás bevezetéséhez nem csupán a kommunisták fűztek nagy reményeket, hanem jónak találták a más érzelműek is, hiszen hatályban maradt a magyar törvénykezés (kivéve a zsidóellenes és náci törvényeket), maradt a pengő és a szovjetek úgy nevezték ki a megyei, városi, községi vezetőket, hogy figyelembe vették a nemzetiségi arányokat. Biharban például Csillag András lett a főispán, Nagyváradon pedig Csíky Gyula a polgármester. Ezekkel az intézkedésekkel magyarázható: felcsillant annak az illúziója, hogy Erdély esetleg önálló autonóm köztársaság legyen, az autonomista törekvések hívei voltak olyan baloldali személyiségek, mint Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Lakatos István, Kurkó Gyárfás vagy Bányai László, akiket később emiatt meghurcoltak, illetve börtönbe zártak. Felmerült az is, hogy az erdélyi megyék fogjanak össze és alkossanak közös kormányt. Románia természetesen szeparatista, irredenta megnyilvánulásoknak tekintette ezeket. 1945 februárjának végén az éppen regnáló román kormány megbukott, március 6-án Petru Groza lett a kormányfő, két nappal később pedig Sztálin megengedte, hogy Észak-Erdélybe visszatérjen a román közigazgatás, melynek tiszteletére március 13-án nagy ünnepséget szerveztek Kolozsváron, melyen Mihály király és Visinszkij marsall is részt vett.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2013. november 9.
Valentin Stan: jogos a székelyek autonómiaigénye
– vélekedett Valentin Stan történész, politikai elemző, a Bukaresti Tudományegyetem professzora abban a televíziós interjúban, amelyet a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán adott pénteken az MTVA bukaresti stábjának. A történész emlékeztetett arra, hogy a székelységnek a románok ígértek autonómiát. Utalt arra, hogy Románia 1919-ben Alexandru Vaida-Voevod miniszterelnök révén szerződést írt alá az antanttal a kisebbségek védelméről, és ebben vállalta, hogy etnikai autonómiát biztosít a szászoknak és a székelyeknek oktatási és vallási kérdésekben.
„Abban a pillanatban ez az egyezmény előfeltétele volt annak, hogy nemzetközi szinten elismerjék Románia kiegészülését, az egységes román nemzetállam létrejöttét” – mutatott rá a történész. Hozzátette: az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december 1-jei román nemzetgyűlés kiáltványa is teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek. Mint kifejtette, ekkor többek közt Iuliu Maniu – az egyesülés atyjának tekintett román politikus – is aláírta, hogy az erdélyi népeknek joguk lesz az anyanyelvű közigazgatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, valamint számarányos képviseletet kapnak nemcsak a törvényhozásban, hanem Románia kormányában is.
Indokolatlan félni az autonómiától
„Ezek az emberek, akik létrehozták Nagy-Romániát, úgy értékelték, hogy az autonómia megerősíti az államot, mert ők a Monarchiában éltek, és ők sem kapták meg azt, amit a magyaroknak meg kellett volna kapniuk ezeknek a dokumentumoknak az alapján. Tudták, hogy egy állam csak akkor lehet erős, ha minden polgárát képviseli, és ehhez figyelembe kell vennie minden polgára követelését”– magyarázta a bukaresti professzor.
Szerinte indokolatlan dolog 2013-ben félni az autonómiától, ha azok az elődök, akik az egyesülést megvalósították, ebben a román állam megerősítését látták. Arra a kérdésre, hogy vajon megértette-e a románság a Székelyek Nagy Menetelésének üzenetét, a székelyek autonómiakövetelését, Valentin Stan nemmel válaszolt.
„Nem tudják ezt megérteni. Az átlagromán gondolkodásmódja egy olyan közegben alakul ki, amelyben ez a kérdés nem szerepel napirenden, vagy eltorzítva jelenik meg” – magyarázta. Úgy vélekedett, a román politikustársadalom és az elit nagy része az autonómiát az elszakadás fogalmával azonosítja, és minden olyan lépést, amely a székelység etnikai, területi autonómiája felé vezet, úgy értelmezi, hogy azzal a székelyek ki akarják vonni magukat az állam ellenőrzése alól.
„Így nevelik a románokat”
„Amíg az autonómia a román állam tagadását jelképezi számukra, amíg az autonómia egy másik államberendezkedésbe való szökési kísérletet jelent, addig a románok félelemmel tekintenek rá, és a román állammal szembeni hűtlenség bizonyítékaként értékelik” – mutatott rá. Arra a kérdésre, hogy honnan ered ez a félelem, Stan azt mondta: a románokat így nevelik az osztálytermekben, a sajtóban és a politikai diskurzusok szintjén. Mint mondta, ennek kell megváltoznia ahhoz, hogy kialakulhasson egy etnikai párbeszédre nyitott társadalmi réteg, és az emberek megértsék a székelység autonómiaigényét. Szerinte annak is kulcsszerepe van, hogyan jelenítik meg a székelyek a céljaikat.
Mintha egymást kellene meggyőzniük
„Nekem az a benyomásom, hogy a székelyek és általában a romániai magyarok vezetői hajlamosak arra, hogy az egymás közti viszonyukkal foglalkozzanak, mintha egymást kellene meggyőzniük” – jegyezte meg. A román történész szerint a magyar vezetőknek ehelyett többet kellene kommunikálniuk a román értelmiséggel, és ha nem is találnának támogatásra, meg kell alapozniuk az érveken alapuló párbeszédet, hidat kell építeniük a románság felé, ha el akarják érni az autonómiát.
Október 27-én a szervezők becslése szerint 120 ezren – a hatóságok állítása szerint 15 ezren – vettek részt a Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű demonstráción, több mint 50 kilométeres összefüggő menetoszlopot alkotva egy székelyföldi országúton. A tüntetés résztvevői önrendelkezési jogukra hivatkozva Székelyföld államon belüli önkormányzását követelték. Stan nemzetközi kapcsolatokról és az európai szövetségi rendszerekről tart előadást a Bukaresti Tudományegyetemen, doktori dolgozatát pedig a szubszidiaritásnak a kisebbségvédelemben és az európai biztonságban játszott szerepéről írta.
MTI
Erdély.ma
2013. november 10.
Szórvány Napjára készülve: a szórvány, a Székelyföld és a Partium együtt tudja elérni céljait
Az RMDSZ tizedik, nagyváradi kongresszusán hozott határozata értelmében, idén harmadik alkalommal ünnepeljük Erdélyben, november 15-én a Magyar Szórvány Napját. A központi rendezvénynek ebben az évben a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium ad otthont, szimbolikus a helyszínválasztás, hiszen erdélyi fejedelmünk megválasztásának 400. évfordulójára emlékezünk az idén – tájékoztatta Winkler Gyula EP-képviselő az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei elnökségét és önkormányzati képviselőit, akikkel szombaton Besztercén találkozott.
Három kiemelt témája lesz a Kelemen Hunor szövetségi elnök védnöksége alatt zajló rendezvénysorozatnak, mondta el Winkler Gyula, ezek közül a szórványoktatás az, amely Beszterce-Naszód megyében is kulcsfontosságú kérdés. Továbbá elemzik az Összetartozunk székely-szórvány együttműködést és bemutatják az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program eredményeit. A székely-szórvány partnerség szerepét méltatva, az EP-képviselő politikai tájékoztatójában kitért arra is, hogy az RMDSZ számára fontos kezdeményezés körvonala- zódik a következő hetekben, ez a román kormány által felvállalt decentralizációs törvénytervezet, amelyet felelősségvállalással készül a parlament elé terjeszteni a kabinet.
„Az RMDSZ 11. kongresszusa idén világosan megfogalmazta azokat a feladatokat, amelyek a romániai magyar közösség előtt állnak a következő időszakban. Ezek a feladatok csak akkor valósíthatóak meg, ha a szórványközösségek a székelyföldi tömbben és a Partiumban élő magyar közösségekkel együtt szolidárisan lépnek fel a romániai, a kárpát-medencei és az európai politikai porondon. Együtt lehetünk csak sikeresek, a szórvány, a Székelyföld és a Partium szolidaritás hiányában külön-külön nem tudja elérni céljait" – fogalmazott Winkler Gyula. A decentralizáció megvalósítása és a centralizált nemzetállam lebontása, olyan célkitűzés, amely vezérfonalként köszön vissza az RMDSZ két évtizedes tevékenységében – emlékeztetett az EP-képviselő.
„Most várhatóan támogatni tudjuk a jelenlegi kormány decentralizációs törvénycsomagját, hogyha a kormányzati koalíció elfogadja javaslatainkat, amelyek a feladatok decentralizálása mellett a pénzügyi decentralizációt is szorgalmazzák. Ebben az esetben a decentralizációs törvénycsomag életbe lépése a valós önkormányzatiságot erősíti és hozzájárul a helyi közösségek önrendelkezésének biztosításához a Székelyföldön és a Partium jelentős részében. A szórványközösségek számára azonban a decentralizáció nem jelent előnyt, ezért fontos, hogy a 2005-ben, az akkori kormány által elfogadott kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitája véglegesítődjön és életbe lépjen a jogszabály. Ezáltal érvényesülhetnek a különböző körülmények között élő erdélyi magyar közösségek érdekei, így megtestesül az a közösségi akarat, amely az elmúlt időszakban a Székelyek nagy menetelésén vagy a régióátszervezés kapcsán tervezett helyi népszavazásokért gyűjtött aláírások révén nyilvánult meg" – mondta Winkler Gyula.
A megbeszélésen napirendre kerültek a jövő évi politikai kihívások, ennek kapcsán Winkler Gyula kiemelte, hogy az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás az európai parlamenti választás. „Be kell bizonyítani, hogy az Európai Unióban élő, egyik legjelentősebb kisebbség nemzeti közösségként meg akarja őrizni erős európai parlamenti képviseletét" – hangsúlyozta. Az EP-választásokkal kapcsolatos kérdésekre válaszolva, megerősítette, hogy az európai szabályozások és a választási törvény értelmében minden uniós állampolgár csak egyszer élhet szavazati jogával, választhat, hogy az állandó vagy az ideiglenes lakhely szerinti országban adja voksát az európai parlamenti jelöltek listájára. „Az erdélyi magyar közösség érdeke, hogy az EP-választáson az állandó lakhelyükből származó jogosultság szerint gyakorolják szavazati jogukat, az RMDSZ jelöltjeire szavazzanak, hiszen csak így lehet biztosítani azt, hogy az erdélyi magyar közösséget erdélyi magyarok képviseljék az Európai Parlamentben" – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula, aki szerint közösségünk államalkotó jellegét azáltal is bizonyíthatjuk, hogy Romániát nemcsak román politikusok, hanem erdélyi magyarok is képviselik Brüsszelben.
A romániai gazdasági helyzetről és a jövő évi költségvetésről beszélt szombaton délután a besztercei média képviselőinek Winkler Gyula, aki Décsei Attila megyei RMDSZ elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót. Az EP-képviselő többek között annak veszélyére hívta fel az újságírók figyelmét, hogy a jövő évi állami költségvetést a választási év követelményeinek vetik alá, amelyek elsősorban szociális követelmények, és mellőzik a gazdaságélénkítő intézkedéseket, az infrastrukturális beruházások finanszírozását. „A következő évben a kormány olyan új adók és illetékek bevezetését tervezi, amelyek elsősorban a családokat és a kis- és közepes vállalkozókat sújtják. Ez egyértelműen téves út, az RMDSZ véleménye szerint a költségvetés jövedelmét nem a polgárokat és a vállalkozókat sújtó adóteherrel kell növelni, hanem az adócsalás visszaszorításával és a feketegazdaság csökkentésével" – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Az EP-képviselő szerint a költségvetési tervezetnek biztosítania kell a közigazgatási decentralizáció zavartalan megvalósítását, ezért növelni kell a helyi és a megyei önkormányzatok jövedelmét. „Az elemi logikának ellentmond az, ahogy a jelenlegi kormánykoalíció értelmezi az adórendszer hatékonyságát. Egy kirívó példa a mezőgazdasági adó, amely jelenleg a központi költségvetést gazdagítja annak ellenére, hogy begyűjtésével a helyi intézmények foglalkoznak. Az RMDSZ véleménye szerint a mezőgazdasági adóból származó bevételnek helyben kell maradnia és a helyi, illetve a megyei önkormányzat jövedelemforrását kell képeznie, nem pedig a Bukarestben központosított állami költségvetését" – mondta Winkler Gyula a besztercei sajtótájékoztatón.
RMDSZ közlemny
Erdély.ma
2013. november 28.
Nem kérnek Tőkésből
Az RMDSZ és Tőkés László között kölcsönös a bizalmatlanság, bizalom nélkül pedig elképzelhetetlen az együttműködés az európai parlamenti választásokon – szögezte le szerdán Maksán Kelemen Hunor.
Kelemen HunorAz RMDSZ elnöke kifejtette, van egy határ, amit, ha valaki átlép, már nincs visszaút. „Tőkés László Tusnádfürdőn politikai maffiának nevezte az RMDSZ-t, majd másnap bejelentette, hogy a szövetséggel akar indulni az EP-választásokon. 2009-ben azt gondoltuk, hogy bár sok mindenben nem értünk egyet, de lezártunk egy fejezetet, ehhez képest Tőkés László versenypártot hozott létre az RMDSZ ellen” – idézte fel Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök hozzátette, az RMDSZ továbbra is kiáll Tőkés László mellett, hogy ne vegyék vissza a forradalomban vállalt szerepéért kapott kitüntetést, ám a két téma között „nincs átjárás”. Kelemen Hunor szerint a szövetség számára jövő évben az EP-választás a legnagyobb kihívás, ugyanis szeretnék megőrizni a jelenlegi képviseletet. A választásokon RMDSZ-listán, RMDSZ-identitással indulnak, hangsúlyozta Kelemen. Hozzátette, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke levélben kért találkozót tőle az EP választásokkal kapcsolatban, amire december közepén kerítenek sort.
A decentralizáció kapcsán elmondta, szélesebb körű feladatleosztást szerettek volna. Rámutatott, az RMDSZ nem támogathatta a demokrata-liberálisok bizalmatlansági indítványát, hiszen akkor a központosított nemzetállam leépítése ellen tiltakoztak volna. A jövő évi költségvetés kapcsán Kelemen Hunor leszögezte, az RMDSZ semmilyen adóemeléssel nem ért egyet, inkább annak az okát kellene megkeresni, hogy idén sem sikerült begyűjteni a járulékokat. A szövetségi elnök szerint jó hír, hogy a büdzsétervezetben több pénzt szánnak az infrastruktúrára.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 18.
Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a kisebbségi frakció politikusai
Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a bukaresti parlament kisebbségi frakciójának politikusai, akiket a Nemzeti Kisebbségek Napja alkalmából szólaltatott meg szerdán az Agerpres hírügynökség. A magyar kisebbség képviselői szerint sok még a teendő.
„Messze a legjobb jogszabályi kerettel rendelkezünk Európában ezen a területen" – idézte az Agerpres Ovidiu Gantot, a kisebbségi csoport frakcióvezető-helyettesét, a romániai németek képviselőjét. Niculae Mircovici, a bolgárok parlamenti képviselője szerint Románia kisebbségpolitikájáról más európai országok is példát vehetnek. Mircovici hozzátette: a kisebbségek 1918-tól kezdődően „államalkotókként" vettek részt az egységes román nemzetállam létrehozásában. Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, a kisebbségvédelmi kormányhivatal volt elnöke az MTI-nek azt mondta: Romániában valóban számos kisebbségvédelmi rendelkezés született a rendszerváltás óta, de ez „messze nem elegendő", és alkalmazásuk terén is „óriási gondok vannak". Rámutatott: a nyelvhasználat és anyanyelvű oktatás terén eddig megszületett jogszabályok önmagukban nem hozhatnak előrelépést. Az RMDSZ azt szeretné, ha a törvények alkalmazása terén történnének előrelépések, például a magyar orvosképzésben, és a közéleti anyanyelv-használatban.
Arra a kérdésre, hogy érdekképviseleti munkájában mennyire támaszkodhat az RMDSZ a többi kisebbség parlamenti képviseletére, Markó Attila azt mondta: a magyarság számára „égető" ügyekben a kisebbségi frakció nem kiemelkedő partner. „Egészen mások az igények egy néhány ezres kis közösség és egy másfél milliós közösség esetében. Nem lehet az autonómiaigényt, vagy más nagy horderejű etnikai kérdést egyformán megközelíteni. Gyakorlatilag Romániában a húsz nemzeti közösség közül csak hét rendelkezik legalább alapfokú anyanyelvű oktatással" – mutatott rá az RMDSZ képviselője.
Hozzátette: a többi kisebbségi képviselő számára az a fontos, hogy megkapják a kormánytámogatást székházaik és anyanyelvű kiadványaik fenntartására. Markó Attila szerint viszont Romániának differenciáltan kellene kezelnie az egyes közösségeket.
„Akkor lesz mintaország Románia, ha kicsitől nagyig minden közösségnek biztosítja a jogokat, úgy, ahogy az illető közösség elvárja" – mutatott rá az RMDSZ politikusa.
Romániában másfél évtizede december 18-án ünneplik a Nemzeti Kisebbségek Napját annak emlékére, hogy az ENSZ 1992-ben ezen a napon fogadta el a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatot.
A kétkamarás román parlamentben a magyarságot képviselő RMDSZ mind a képviselőházban, mind a szenátusban saját frakcióval rendelkezik, a többi 19 nemzeti kisebbségnek pedig egy-egy képviselője van, ők könnyített eljárással jutnak mandátumhoz. A cseh és szlovák közösség képviseletét egyetlen törvényhozó látja el, így a kisebbségi frakciónak 18 tagja van a csaknem 600 fős román parlamentben.
MTI
Erdély.ma
2013. december 30.
Tiltakoznak a magyar egyházak
Tiltakozást fogalmaztak meg a sepsiszentgyörgyi történelmi magyar egyházak képviselői a Ponta-kormány egyházakkal szemben tanúsított diszkrimináló politikájával kapcsolatban, kifogásolják, hogy a kabinet 2013. december 23-i ülésén több épületet juttatott az ortodox egyház tulajdonába, és hogy ennek köszönhetően a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség lett a kovásznai Fenyő Szálloda új tulajdonosa.
„A kormány ezen döntése alapvetően diszkriminatív jellegű, mivel – miközben az ortodox egyház birtokába juttat épületeket – megtagadja a történelmi magyar egyházak elkobzott javainak visszaszolgáltatását” – áll a lelkészek tegnapi tiltakozó dokumentumában. Kifejtik, meggyőződésük, hogy „egy jogállamban – és szeretnénk remélni, hogy egyszer Románia is jogállam lesz – minden egyháznak, legyen az akár kisebbségi is, egyenlő elbírálásban kell részesülnie”. Felkérik Románia vezetőit, vessenek véget ennek a hátrányosan megkülönböztető politikának, és ha a magyar egyházaknak nem is adnak új épületeket, földterületeket, maradéktalanul szolgáltassák vissza azt, ami az övék volt, ami megilleti őket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 31.
Diszkriminációt kiáltanak a sepsiszentgyörgyi lelkipásztorok
A Ponta-kabinet diszkriminatív politikája miatt tiltakoznak a sepsiszentgyörgyi magyar történelmi egyházak.
A római katolikus, református, unitárius és evangélikus lelkészek azért emelték fel a szavukat, mert a kormány december 18-án több épületet, többek között a Kovászna városi Fenyő Szállodát is a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek adományozta.
„A kormány döntése alapvetően diszkriminatív jellegű: miközben az ortodox egyház birtokába juttat épületeket, megtagadja a történelmi magyar egyházak elkobzott javainak visszaszolgáltatását – olvasható a sepsiszentgyörgyi magyar lelkipásztorok közleményében. – Véleményünk szerint egy jogállamban – és szeretnénk remélni, hogy egyszer Románia is jogállam lesz – minden egyház, legyen az akár kisebbségi is, egyenlő elbírálásban kell részesüljön.”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a kormánynak az etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvéseként értelmezte azt a tényt, hogy a bukaresti kormány székelyföldi szállodával ajándékozta meg karácsony előtt a román ortodox egyházat. A Hargita Népe napilap hétfői számában közölt interjúban felháborodásának adott hangot a szálloda odaadományozása miatt. Úgy vélte, az adomány „arcátlan diszkrimináció”, hiszen a történelmi magyar egyházak nem szoktak hasonló ajándékokat kapni.
Arra is utalt, hogy a szálloda a kétharmad részben magyarok által lakott Kovászna városában áll – az RMDSZ elnöke úgy értelmezi, hogy az etnikai arányok megváltoztatására irányulnak az ilyen törekvések.
Amint arról beszámoltunk, a kormány a Hargita és Kovászna megye ortodox püspökségének ajándékozta a Kovászna városban lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű kovásznai szállodát. A Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt. A kormányrendelet indoklásában a kabinet „a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának az imperatívuszára” hivatkozik.
Vita az egyházak állami finanszírozásáról
A Szekuláris Humanista Egyesület (ASUR) felhívására országszerte több százan demonstráltak vasárnap este templomok, polgármesteri hivatalok, valamint a bukaresti kormány és a parlament épülete előtt, követelve a felekezetek állami finanszírozásának beszüntetését. A szekuláris állam és társadalom hívei elsősorban azt kifogásolják, hogy miközben több mint 18 ezer templom van az országban, az általános iskolák száma 4700, a kórházaké pedig 425. Az egyházellenes megnyilvánulások felerősödését az váltotta ki, hogy a Ponta-kabinet decemberben két alkalommal összesen 6,6 millió eurót folyósított sürgősségi esetekre szánt tartalékalapjából a felekezeteknek. A bírálatokra a bukaresti patriarchátus azzal válaszolt, hogy az ortodox egyház intézményei átfogó szociális, egészségügyi és oktatási tevékenységet fejtenek ki, a templomokban pedig „lélekgyógyászat” folyik
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 8.
Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2014. január 16.
Toró: az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli az erdélyi magyar pártokat
Az erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációjáról, az európai parlamenti választásokról, illetve az alkotmánymódosításról beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke január 16-án Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
„Elsődleges feladatunknak tekintjük a magyarországi választásokra való regisztrációt” – jelentette ki Toró. Mint mondta, a statisztikák szerint több mint 110 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált eddig a magyarországi választásokra, ebből 75 ezer erdélyi. Elmondta, hogy jelenleg 30 ezer fölé tehető azok száma, akik a Néppárt vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) segítségével regisztráltak papír alapú űrlapon. A következő hónapokban a regisztrációban nyújtott segítség kiemelt tevékenysége lesz a Néppártnak, ezért jelenleg országszerte segítenek a párt és az EMNT képviselői a külhoni választási névjegyzékbe való regisztrálásban mind papíron, mind online módon. „Az a célunk, hogy Erdélyben elegendően magas legyen a regisztrált magyarok száma, hogy a közösség visszaigazolhassa a magyar kormány nemzetpolitikáját” – mondta Toró. Hangsúlyozta: a magyarországi választásokon való részvétel nem pártpolitikai kérdés, mindenkinek a feladata, hogy minél több erdélyi magyar állampolgárt mozgósítson. Elmondta, hogy közéleti szereplők is egyetértenek ennek fontosságával, megemlítette, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja ezt, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Az Európai Parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet” – szögezte le Toró. Ez a megoldás azért optimális, mivel egyrészt nincs törvényi akadálya, vagyis ugyanúgy 5 százalékos a küszöb, mint az egyes pártok esetében, másrészt egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, harmadrészt Tőkés László az egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak (Václav Havel és Lech Walesa mellett), így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb. Hozzátette, hogy a Néppárton belül is nyitott a vita: több vélemény van az európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan, és mindegyikben van logika. Hivatalos döntés, stratégiai álláspont a Néppárt Országos Választmányának február 22-i ülésén várható, addig a párt belső fórumain zajlik a vita.
Toró szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne a Fidesz nemzetpolitikájának. „Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget” – szögezte le a Néppárt elnöke.
A bukaresti kormánykoalíció azzal kapcsolatos tervéről, hogy egy időben rendezzék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást, Toró T. Tibor úgy vélekedett: nem helyes a kettőt összekapcsolni, mivel a két szavazást más-más logika szerint kell megtervezni és lebonyolítani. „Jogilag nem összeférhetetlen a kettő, viszont politikailag és erkölcsileg aggályos az egyidejűség” – fogalmazott Toró. Szerinte ha ez megtörténik, akkor az erdélyi magyar közösség szempontjából megerősíti a koalíciós kényszert. A jelenlegi alkotmány és a népszavazási törvény szerint ugyanis a referendum érvényességével 50 százalék plusz egy szavazatos többség szükséges, ezért a román pártok a maximális mozgósításra törekednek, a magas román részvétel mellett pedig nehéz lesz a megfelelő magyar részvételt biztosítani az EP-választásokon.
Az alkotmánymódosítás tartalmi kérdéseiről szólva Toró megemlítette, hogy az RMDSZ három általa javasolt módosítás kapcsán beszél sikerről. Az első a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, amely a Néppárt elnöke szerint nem más, mint a probléma kivetítése a múltba, hiszen a módosítás értelmében a központosított román nemzeti egységállam létrehozásában fontos szerepet játszott az ortodox egyház, a királyi ház és a nemzeti kisebbségek. „Ez azért is tűnik majdhogynem gúnyolódásnak, mivel nem egy jövőbe mutató kitétel, nincs benne az, hogy a jövőben számolnak velünk. Ezért ezt a módosítást a jelenlegi formájában nem támogathatjuk” – fogalmazott Toró.
A másik, az RMDSZ által sikerként kommunikált módosítás a 6. cikkelyt érinti, amely a Szövetség szerint megteremti az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájának törvényes alapjait. „A módosítás problémás, mivel a parlamentben évek óta porosodó kisebbségi törvényhez köti a kitétel végrehajtását, és nem határozza meg sem a kulturális autonómia ismérveit, sem pedig azt, hogy kit tekint a közösség törvényes képviselőjének” – mondta Toró.
Hasonlóképpen problémás a nemzeti szimbólumok használatát garantáló módosítás is, mivel tulajdonképpen alkotmányos alapot teremt a székely zászló betiltásához. „A székely zászló használatát nem garantálja az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségeket említő cikkely, mivel a székelység nem etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbség” – figyelmeztetett Toró.
A Néppárt nem érthet egyet ezekkel a módosításokkal, ráadásul az elfogadott alkotmánymódosítási javaslatok között nem szerepel a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvként való elismerése, sem pedig a különleges jogállású régiók kérdése sem, mondta Toró, aki szerint az erdélyi magyar pártoknak egyeztetniük kellene, és közös álláspontot kellene kialakítaniuk az alkotmánymódosítás kapcsán. Újságírói kérdésre válaszolva Toró T. Tibor elmondta, a Néppárthoz nem jutott el az az autonómiatervezet, amelyet az RMDSZ ígért korábban, és amelyről a Szövetség vezetői azt mondták, hogy egyeztetni fognak az erdélyi magyar közösség egészével. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Kms.mtva.hu,
2014. január 26.
Mi vár a nemzeti kisebbségekre?
A román parlament illetékes bizottsága hétfőn kezdi kidolgozni az alkotmány módosításának második változatát, az új alaptörvényről népszavazás dönthet.
A végéhez közeledik a román alkotmány módosításának folyamata: a szocialista- liberális koalíció a május végi európai parlamenti választással egy időben szeretne népszavazást rendezni az új alaptörvényről. A magyar közösséget érintő legfontosabb módosító javaslatokról a napokban tett közzé elemzést a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport.
A mintegy száz előterjesztett javaslat között több olyan van, amely kifejezetten a nemzeti kisebbségekre vonatkozik. Ezek egyike elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam létrejöttében és modernizációjában, ám ez nem jelenti azt, hogy államalkotó tényezőként is elismerik őket – mondta a Kossuth Rádiónak az elemzés egyik készítője.
Bakk Miklós kifejtette: a hatodik cikkely módosítása lehetővé teszi, hogy önálló döntéshozó és végrehajtó szerveket hozzanak létre a nemzeti kisebbségek, ezzel azonban még nincs megteremtve a kulturális autonómia alapja.
A Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport elemzése a közösségi szimbólumokkal is foglalkozik. A vonatkozó cikkelyek – bár megengedőek, – olyan értelmezésre is lehetőséget adnak, amely alapján meg lehet tiltani, hogy székely zászlót tűzzenek ki közintézményekre – olvasható az elemzésben. A régiók kialakítására vonatkozó módosító javaslat pedig akár a centralizáció eszköze is lehet Bakk Miklós szerint. Ezt azzal magyarázta, hogy a régiók jogállását és hatáskörét tekintve semmilyen garanciát nem tartalmaz a módosító javaslat. A parlament alkotmánymódosító bizottsága hétfőn kezdi kidolgozni a tervezet második változatát. A kormánykoalíció célja, hogy az új alaptörvényt népszavazáson fogadtassa el az EP-választásokkal egy időben.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma,
2014. április 5.
Román politikusok
Azt hiszem, Románián kívül nincs a világon még egy olyan ország, amelynek legmagasabb tisztségviselői ne kommunikálnának egymással. Mifelénk még protokollárisan sem!
Csak a Dâmboviţa partján lehetséges, hogy egy ünnepi megemlékező ülésen (az ország tízéves NATO-tagsága) a miniszterelnök minden jelenlévő kül- és belföldit köszöntsön, kivéve a megválasztott államelnököt. Válaszként: az államelnök mindenkivel lekezelt, kivéve a kormányfőt és a szenátus elnökét.
Leszűkítve az esetet a mindennapokra: mintha egy családban a férj és feleség még akkor sem beszélne egymással, amikor a közös gyermekük sorsáról lenne szó. Romániában Băsescu és Ponta még az állam legégetőbb gondjait sem beszélik meg. Helyette sajtótájékoztatón üzengetnek egymásnak vagy elbeszélnek egymás mellett. A kormányfő a lakossági földgáz és üzemanyag ára április elsejei emelésének szükségét magyarázza az országnak. Az államelnök viszont a Nemzetközi Valutaalap beavatkozását az ország szuverenitása megsértéseként értelmezi. Ez csak a legutóbbi a sok ellentét közül.
Hogy meddig tart a helyzet, nem tudjuk. Decemberig, amikor új államelnököt választunk? Avagy a naponta gyengülő Ponta-kormány már korábban megbukik? Bármeddig, de mindannyian tudjuk, hogy ez a kutya–macska viszony nem az ország érdekeit szolgálja.
Ujj János. Nyugati Jelen (Arad)