„Nem sebeket feltépni, megbékélni kellene”
A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Murádin János Kristóf történész. A Sapientia adjunktusa szerint amíg a politikusok nem hagynak fel a feszültséggeneráló üzenetekkel, amíg nem alakul ki regionális, „tegyük tisztába a dolgainkat” típusú együttműködés a magyar, román, szlovák történészek között, nem szűnnek a száz éve tartó viták.
Heves pengeváltás alakult ki az elmúlt időszakban magyar és román kormányzati illetékesek között a trianoni évforduló apropóján. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerint itt az ideje, hogy Magyarország szomszédai, Európa vezetői kimondják, elismerjék, és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője. A román külügyminisztérium provokációnak nevezte a kijelentést, Bukarest szerint a budapesti hivatalosságok megkérdőjelezik a világháborúk után Európában kialakult jogrendet. Történészként meglepte, hogy ilyen adok-kapok robban ki a két fél között? – Se történészként, se magánemberként nem lepett meg a dolog. Minden józanul gondolkodó ember előtt valamilyen szinten nyilvánvaló, hogy a centenárium közeledtével fokozottabb lesz a feszültség a térségben, de nemcsak magyar–román viszonylatban, hanem magyar–szlovák vonalon is. Számítani lehetett erre most, amikor az Európai Unió gyengélkedik, az államok bizonytalanok, valahogy eltünedezett a kilencvenes évek bizonyossága, miszerint a nyugati integráció mindent megold, és általánossá vált a létbizonytalanság. Ilyenkor erőteljesen előtérbe tudnak kerülni ezek a traumák, mint amilyen a trianoni is.
Ráadásul még el sem érkeztünk a román egyesülés centenáriumát ünneplő 2018-hoz, amikor az egész évet betöltő megemlékezések közepette bizonyára fokozódik a feszültség. Mire számíthatunk e téren? – Igazság szerint a román egyesülés kapcsán a centenáriumot nem jó évfordulóhoz kötik, hiszen a trianoni békediktátumot – amelyet békeszerződésnek neveznek ugyan, de én békediktátumnak vallom, hiszen a magyar tárgyalófél érdemi szinten nem szólhatott bele a szerződés tartalmába – 1920. június 4-én írták alá. Jogerőre is csak jóval később, 1921. július 31-én emelkedett, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta és törvénybe iktatta. Trianonról tehát igazából csak 1920-tól vagy 1921-től beszélhetünk. Az 1918-as év nem Trianonról szól, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia állami összeomlását jelenti, Nagy-Románia létrejötte pedig egy egész folyamat volt, amelynek első lépcsője 1918, amit centenáriumként akarnak ünnepelni jövőre. Ekkor ugyanis a besszarábiai térségnek a bekebelezése, Romániához csatlakozása történt meg, és az is csak azért ilyen hamar, mert 1917-ben a cári orosz állam összeomlott, az új bolsevik vezetés pedig különbékét kötött a központi hatalmakkal, így Romániának lehetősége adódott arra, hogy megszerezze a Pruton túli területeket. De ez még távol áll Trianontól, a nagy román állam létrejöttétől. Tehát végül is hamis dátumon alapszik az egyesülés centenáriuma, amit most ünnepelni fognak, és amelynek bizonyára számos tudományos, népszerűsítő program is része lesz, no meg a politikában is rengeteg visszhangot fog kiváltani. Úgy vélem, felesleges konfliktusokat gerjesztő év lesz a 2018-as centenáriumé, amelyeket el kellene kerülni, az évfordulónak nem ez kellene hogy legyen az üzenete. Olvasva a sajtóban kibontakozott magyar és román külpolitikai vitát, ismét felötlött bennem a gondolat, hogy 1918–2018-nak éppen arról kellene szólnia, ne a régi sebeknek a feltépését, hanem a megbékélést keresse a két nép. Ha már egy százéves évfordulóhoz ragaszkodunk – ami, mint mondtam, igazából legfeljebb három év múlva állja meg a helyét –, végre itt lenne az alkalom, hogy egy pozitívabb, nem pedig egy feszültséggeneráló üzenetre használják fel a mai bizonytalan világban. – Van-e arra esély ön szerint, hogy a jövőben közeledjék magyaroknak és románoknak Trianonhoz, illetve a nagy román egyesüléshez, december elsejéhez való viszonyulása, ezeknek a történelmi momentumoknak a megítélése? – Igazság szerint ennek nagy realitása szerintem nincs. Nemigen lehet ezen változtatni, hiszen ez a két dátum mindkét nép esetében beleivódott a nemzeti öntudatba, Trianon kérdésköre magyar szempontból, illetve a nagy egyesülés témaköre román szempontból egyaránt az identitás részét alkotja. Azt viszont el lehet érni, hogy felesleges, apró szurkálódásokkal ne hergeljék egymást ebben az időszakban, illetőleg hogy a két fél között egyfajta kompromisszumos megállapodás szülessen arról, miszerint az évfordulót valahogy mind a két félnek a nemzeti érzékenységeit figyelembe véve üljék meg. Magyarország, a magyarság számára persze, hogy tragédia, ami történt, ugyanakkor a román fél nem tudja megérteni azt sem, hogy a magyar oldalnak mindenképpen rossz lett volna. Valójában állandóan az a magyar tragédiának a lényege, hogy vagy nagy államként megmarad a történelmi Magyarország, de akkor nem független, mert az osztrák fél vagy bármilyen más hatalmi tényező mellett lesz kénytelen élni, vagy független, de kis állammá válik, viszont nincs meg a nemzeti egysége. Tehát a magyarság számára semmiképpen sem származott kedvező kilépési lehetőség az első világháborúból. Másik negatívuma a román félnek, hogy a politikum gerjeszti ezeket a feszültségeket, holott az egyszerű román ember pontosan tudja, nem várható el a másiktól, a magyar féltől a nagy egyesülés megünneplése, amely mégiscsak az éppen bekövetkezett tragédiát jelenti számára. Minden logikusan gondolkodó, bizonyos kérdésekhez nem rosszindulattal viszonyuló ember belátja, hogy ezt nem lehet ünnepként felfogni magyar szempontból.
Miként lehetne tekintettel lenni a másik nép érzékenységére? Hogyan oszlatható el a gyanakvás, amikor az egyik fél határrevíziós törekvéseket vél felfedezni, a másik pedig folyamatosan igyekszik cáfolni ezeket a vádakat? – A magyar félnek is tanulnia kéne abból, hogy a román érzékenységet nem kéne felesleges politikai nyilatkozatokkal sérteni, bántani. Nyitni kellene a románok felé, előtérbe helyezve a partneri kapcsolatokat, hosszú távon kellene gondolkodni. Ezek a nyilatkozatháborúk mindkét félnek csak rosszat tesznek. A december elsejei román nemzeti ünnepet – ami végül is az erdélyi románságnak volt az akaratnyilvánítása, hogy a román nemzethez tartozzék – , illetve a magyarság számára szomorú trianoni dátumot, az ezzel kapcsolatos érzékenységet egyformán tiszteletben kellene tartania mindkét félnek. Ha a politikum ezeket az érzékenységeket figyelembe véve próbálna regionális, közép-európai centenáriumi megemlékezéssorozatot – szándékosan nem mondtam ünnepséget – tartani, akkor hosszú távon közelíteni lehetne az álláspontokat, a történelemszemléletet. És el lehetne érni egy olyan minimum minimorumot, kompromisszumos megoldást, amelynek köszönhetően kialakulhatna egy békés egymás mellett élés. Mindkét oldalon nagy felelősség hárul a politikumra. A kis közép-európai országok különösen egymásra vannak utalva most, amikor az EU gyengélkedik, továbbá migránsválság, ukrán polgárháború, görög adósságválság és számos egyéb probléma felmerül. A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története. Az interpretációknak a közelítése nagyon fontos lenne a jövő szempontjából, és erre tökéletes alkalom lenne a 2018 és 2020 közötti többéves emlékév. Magyarországon éppen most járt le a Gulág-emlékév, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások majdnem három évig tartó emlékéve, amelynek a programjai éppen a megbékélést, ennek a nehéz történeti kérdésnek a tisztázását szolgálták. Ezt lehetne a trianoni évforduló kapcsán is megtenni, ehhez azonban mindkét fél részéről politikai akaratra van szükség, mert nem a szakma, az értelmiség tud mozdulni, hanem a politikum.
Apropó, szakma: a történészek körében zajlik-e előremutató vita, egyeztetés Trianon, a román egyesülés kérdésében? Különös tekintettel arra, hogy például évtizedek óta létezik magyar–román történész vegyes bizottság, ám eredményekről nemigen hallani. – Léteznek ilyenek, de az az igazság, hogy ezek látszatfórumok. Az a szomorú helyzet, hogy a szakmában sincs kompromisszum. A tudomány nyilvánvalóan nem képes közvetlenül az egész néphez szólni, mint a politika, de a tudománynak, a szakmának is nagyon fontos, hogy kiegyezzen a két fél egymással. Jelenleg nem ez történik, még mindig két párhuzamos történetírás zajlik kisebb-nagyobb kivételekkel: Lucian Boia román, Romsics Ignác, Ormos Mária és mások magyar oldalon, akik megpróbálják több szempontból megvizsgálni ezt a nagyon kényes kérdést. Igazán objektív történetírás nincs, mert az ember az írásába akarva-akaratlanul belecsempész valamelyest a szubjektivitásából, és abban a pillanatban támadási felületet nyújt a másik fél számára. Addig nem lehet összhangról beszélni, ameddig egymás műveiben azt keressük, kinek a politikai nézőpontjait próbálja érvényesíteni az illető történész, és amíg nem arra törekszünk, hogy közös, kompromisszumos történelemképet sikerüljön kialakítani. Pedig nagyon fontos volna, mert a jövő nemzedékei a történelem tekintetében az iskolapadban vagy az egyetemi padsorokban mégiscsak a történészektől, a szakmabeliektől sajátítják el a múlt ismeretét, és ha nem egy megalapozott, közös nézőpont szerint, egységesen oktatott történelemszemléletként veszik át, akkor ez a száz éve tartó vita tovább fog gyűrűzni az újabb történészgenerációk között magyar és román oldalon. – Viszont nem segít az összhang, a közös nézőpont kialakításán Ioan Aurel Popnak, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorának minapi állítása, miszerint úgymond a budapesti kormány által létrehozott románellenes propaganda-főosztályként működik a Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoportja. Mi a véleménye az amúgy neves történészként elkönyvelt rektor félig-meddig pontosított kijelentéséről? – Ez egy zsigerileg érkezett visszajelzés, ami szerintem onnan ered, hogy a románság számára például a második bécsi döntés olyan trauma volt, amelyet a mai napig nem tudott feldolgozni. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése mutatta meg, hogy van visszaút, van lehetőség arra, hogy a nagy román egyesülés visszarendeződjék. Ez a félelem a kommunista történetírásban oly mértékben megjelent és általánossá vált a második világháború után, hogy a dák–román nemzeti mítosz is a mostani határrendszernek a megőrzését szolgálta. A mostanihoz hasonló reakciókat vált ki bármilyen kihívás, impulzus, ami arra késztethet román történészeket, hogy egy esetleges visszarendeződés veszélyét lássák. Szerintem az amúgy híres, nagy kaliberű történésznek számító Ioan Aurel Pop sem gondolta át a mondandóját, hanem zsigerileg reagált, ami nyilván az ő szocializációs időszakából, történészi formálódási korából eredő reakciókból táplálkozott, később pedig helyesbített is. Látni kell azt is, hogy a román politikumnak olyan elvárásai vannak, miszerint az ilyen funkcióban lévő embereknek éreztetniük kell, hogy figyelik ezt a kérdést, a sértésnek vélt jelenségeket, és érzékenyen érinti őket a nemzeti tudat sértése. Ettől függetlenül nem kellett volna így reagálnia, hiszen nem kormányzati testületről van szó, a „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport eredeti célja éppen az, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, hiszen még magyar oldalon sincs összhang. Ne feledjük, a magyar történészek között is kettős megítélése van a korszaknak. Egyik oldalon ott van a balos megítélés, miszerint a tanácsköztársaság bukása tulajdonképpen utat nyitott a Trianonhoz vezető ösvényen, a másik oldal pedig azt mondja, maga a tanácsköztársaság és annak a vezetői a felelősek azért, mert Trianon olyan lett, amilyen.
Trianon: „kéne végre egy közös terv” A trianoni diktátum témája a magyar identitás egyik alapkérdését feszegeti – véli Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője. 
A Lendület-csoportnak éppen az lenne a feladata, hogy egységes, letisztult, a történeti valósághoz minél inkább közelítő képet alkosson. Igen ám, de amint magyar történészek tudatosan, csoportba szerveződve kutatni kezdik Trianon kérdését, az a környező országokban – köztük Romániában - rögtön gyanakvást, félelmet vált ki, már csak a második bécsi döntés emléke miatt is.
Pedig attól függetlenül, hogy százéves évfordulót ülünk-e vagy sem, igazából a magyar és a román oldal számára egyaránt időszerű a kérdés, hiszen a trianoni problematika lényegében a mai napig nincs letisztázva. A magyar állam, a magyarság számára három olyan történelmi trauma van a 20. században, amin nem tudta túltenni magát, és nem sikerült tisztáznia: a trianoni békediktátum, az újabb, 1947-es párizsi békediktátum (mondhatni a második Trianon), valamint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése.
Ezek a történelmi pillanatok nemcsak a mai magyar államra vonatkoztak, hanem az egész régióra kihatottak, éppen ezért ameddig ezekben nincs letisztult álláspont, és nem alakul ki közös regionális, „tegyük tisztába a dolgainkat” típusú együttműködés a román, szlovák, szerb, ukrán történész kollégákkal, addig ezek az évfordulók csak problémákat fognak okozni.
Murádin János Kristóf
Történész, egyetemi oktató, Marosvásárhelyen született 1980. november elsején. A kolozsvári BBTE történelem szakán jelenkoros szakosodással végzett, ugyanott mesteri, majd 2010-ben a történelemtudományok terén doktori fokozatot szerzett. 2008-tól a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara jogtudományi és európai tanulmányok tanszékének főállású oktatója adjunktusi beosztásban, a kolozsvári kar kancellárja. Kutatási területei: erdélyi magyar civilek deportálása a Szovjetunióba 1944 őszén, az 1944-es frontátvonulás Kolozsváron, magyar kultúrintézmények Erdélyben 1944 és 1948 között, magyar–román kapcsolatok a 20. század első felében.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

bölömbikával szántanak, ugye?
Fél évszázadon keresztül tanított szülőfalujában, Ördöngösfüzesen, ahol több múzeumot is alapított. A természetvédelemre való neveléssel országos hírnévre tett szert. Lapohos András nyugalmazott biológiatanárral oktatásról, nevelésről és a mezőségi magyar szórvány helyzetéről beszélgettünk.
– A rohamos gyereklétszám-apadás korában az ember nosztalgiázva gondol vissza a háború utáni évtizedekre, amikor a Mezőségen is népes magyar osztályok indultak. Ön ezt hogyan élte át pedagógusként? – Az osztályösszevonások nem a rendszerváltás után kezdődtek el. A Mezőségen jóval korábbról nyomon követhető létszámbeli apadásunk. Amikor fiatal biológiatanárként hazatértem szülőfalumba, és 1954-ben kineveztek iskolaigazgatónak Ördöngösfüzesen – hozzám tartozott Füzesmikola, Boncnyíres, Lunkabonc és Kisszék román iskolája is –, láttam, hogy csak idő kérdése a gyereklétszám-csökkenés. A mindenkori hatalomnak az volt az érdeke, hogy az első adódó alkalommal osztályokat vágjon le és szüntessen meg. Akkoriban a szamosújvári központtal működő rajonhoz tartoztunk. Egy decemberi napon beállított hozzánk a magyar tanfelügyelő tanügyi paranccsal, hogy egy magyar osztályt szüntessek meg, mert ősszel eggyel kevesebb gyerekkel indítottuk el, ami nem törvényes.
– Ellent lehetett mondani az akkori hatalomnak?  
- Abban a korban is elsősorban az iskolaigazgatón múlt, hogy keres-e megoldást, vagy szolgaian teljesíti a felülről jövő parancsokat. Én nem teljesítettem. Az ügyet a szülői bizottság elé vittem, és közös döntés született, hogy egy szomszédos község iskolájából hozunk egy gyereket, ezzel megmentjük az osztályt. Az új gyerek átiratkozási papírjaival bementem Kolozsvárra a főtanfelügyelőhöz, aki azonban hallani sem akart erről. Így jutottam el a megyei néptanácshoz, az oktatással is foglalkozó román alelnökasszonyhoz, akit sikerült meggyőznöm igazamról. Karácsony szombatján megkaptuk a tanfelügyelőségről a beleegyező papírt, hogy az osztály tovább működhet.
– A gyereklétszám-csökkenés nem állt le. Hogyan sikerült fél évszázadon át megőriznie az 1–8. osztályos magyar oktatást Ördöngösfüzesen?
– Mai szóhasználattal élve mi voltunk a környék első szórványiskolája, miután kiderült, hogy csak így lehet megmenteni a magyar oktatást. A környező magyar falvakban már 5–8. osztály nem indult, így volt utánpótlás. Senki nem biztatott arra, hogy bentlakást létesítsek, a tanfelügyelőség nem támogatott. Volt rá épület, és mi a nulláról indítottuk. A bentlakó gyerekek szüleitől kértünk alapélelmiszereket, és egy falubeli asszony megfőzte az ételt. Így indultunk. A tanárokkal felváltva pluszjuttatás nélkül biztosítottuk a gyerekek állandó felügyeletét. Én minden este addig voltam benn, amíg a gyerekek elaludtak. Szentmártonból, Feketelakról, Pujonból és Vasasszentenyedről érkeztek folyamatosan diákok. Mindenki elégedett volt a körülményekkel, és azzal, hogy magyarul tanulhatnak. Mire önerőből összehoztuk a jól működő bentlakást, mellénk állt a tanfelügyelőség is: kaptunk ösztöndíjakat, így a fenntartása könnyebbé vált.
– Miután önt nyugdíjazták, nemcsak a bentlakás, hanem pár éven belül a magyar nyelvű 5-8. osztály is megszűnt. Ennyire elapadt az utánpótlás?
– Minden csak úgy működik, ha mellé állnak, ha szívügyüknek tekintik. Nekem fél évszázadon át ez volt a szívügyem, utódaimnak már kevésbé. A rendszerváltás után a tanárok zöme évi rendszerességgel váltogatta egymást, helyettesítőként dolgozott, és aki tehette, városon maradt. Nem véletlen tehát a teljes leépülés. A községközpontban ma összevont elemi osztályok működnek a magyar gyerekek számára, az 5–8. osztály rég megszűnt. Meg lehetett volna menteni a bentlakásos oktatást, de ehhez nem volt kezdeményező.
– Van, aki azért neheztel önre, mert párttag volt és végig megmaradt iskolaigazgatónak. Mennyi kompromisszumot kellett kötnie a hatalommal?
– Az a fél évszázad, amit szülőfalumban tanítottam, iskolát vezettem és múzeumot alapítottam, nyitott könyv: nincs mit szégyellnem. Ha kompromisszumról beszélünk, az abban nyilvánult meg, hogy időről időre az ellenem megfogalmazott tanfelügyelőségi bírálatok és támadások leperegtem rólam. Ha személyemről volt szó, nem vágtam vissza, nem feleseltem, nem vitatkoztam velük. Azért hoztam létre 1957-ben az állattani múzeumot, hogy valamit felmutassak, hogy hagyjanak békén. Amikor híre ment, hogy Ördöngösfüzesen a környék állatvilágát bemutató múzeum működik, a tanfelügyelőség összehívott a faluba ötven iskolaigazgató részvételével egy tanügyi nagygyűlést. A találkozó olyan jóra sikeredett, hogy a főtanfelügyelő egyszeri alkalommal jóváhagyott számomra egy ezerlejes prémiumot és egy televíziót. A pénzt megkaptam, a televíziót soha. De ne gondolja, hogy ezt a munkát mindenki elismerte. Egy időben olyan tanfelügyelő is akadt, aki szokásos évi jelentésében azt írta rólam, hogy az ördöngösfüzesi általános iskola az egyedüli a megyében, ahol egyetlen növény sincs. Talán arra gondoltak, hogy erre a szemenszedett hazugságra cirkuszt rendezek, és leválthatnak. Nem szóltam semmit. Tudtam, hogy aki ismer, ezt nem hiszi el.
– Ön városi iskolában vagy éppen egyetemen is taníthatott volna. Soha nem akart innen elmenni?
– Amikor diákjaimmal sorra nyertük az országos versenyeket, és egyre több diákcsoport jött látogatóba a múzeumba, egyszer behívtak a tanfelügyelőségre, és felajánlották, vállaljam el a szaktanfelügyelői állást. A főtanfelügyelő értetlenkedve nézett rám, amikor elutasítottam. Nem akartam én a szülőfalumból elmenni soha. Tanártársaim vagy feletteseim a rajoni és megyei gyűléseken sokszor megkérdezték: miért hajtok annyira? Féltem az állásom, bizonyítási kényszerben szenvedek? Mit válaszolhattam volna erre? Számomra ez az életforma volt a természetes.
– Diákjait miként tudta elkötelezni a természetszeretet mellett?
– Nagyon sokat kirándultunk. Előbb a falut és annak határát cserkésztük be, aztán messzebb merészkedtünk. A gyerekeket tudatosan arra neveltem, hogy figyeljék meg a környezetüket, és jegyezzék le azt, amit látnak. Egy-egy kirándulás után mindig kaptak lapot, hogy írják le az élményeiket: mit láttak, milyen növényt és állatot ismertek meg? Ebből született mintegy nyolckötetnyi napló, amit beköttettem, és ami megtekinthető a múzeumban. A falu határában környezetvédelmi területet létesítettünk: a védett növényeket figyeltük meg és gondoztuk. Az évek során a környék növény- és állatvilágát mintegy háromezer diapozitívon örökítettem meg.
– Gondolom, ennek a fajta természetrajz-oktatásnak híre terjedt...
– Akkor figyeltek fel ránk, amikor az ördöngösfüzesi diákcsapat megnyerte a frissen elindított országos Pro Natura természetvédelmi versenyt Bukarestben. Sokan értetlenkedve kérdezték, honnan jöttünk, kik vagyunk. A második évben ennek erdélyi magyar változatát Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, onnan is a nagydíjat hoztuk haza. Ma is emlékszem, volt egy beugrató kérdés: a bölömbikával szántanak? Az ördöngösfüzesi gyerekek tudták, hogy a bölömbika egy madár... A gyerekeknek nagy élmény volt egy-egy ilyen verseny: országot láttak, sokat utaztunk. Nyaranta lementünk táborozni a tengerpartra, idehaza pedig minden évben megszerveztük védett növényünkről, a zergeboglárról elnevezett napot. Ilyenkor kicsi, nagy kiment a mezőre: mai hasonlattal élve egyféle falunap volt ez.
– Mi lett a zergeboglárral?
– Az ma is védett növény, csak éppen az általam létesített természetvédelmi terület tűnt el. A termelőszövetkezet felbomlása után a termőföldek visszakerültek magántulajdonba, de az emberek már nem gondozzák, és mi sem kaphattuk meg. A polgármesteri hivatal többszöri kérésemre sem talált megoldást, nem mérték fel egy ilyen kezdeményezés fontosságát. Itt a múzeumban maradt meg a több évtizedes környezetvédelmi foglalkozás emléke.
– Mivel kárpótolta magát nyugdíjas éveire?
– A kommunizmus idején aktív tanárként jártam a Mezőségre elkallódó magyar gyerekeket hozni az ördöngösfüzesi bentlakásba, a rendszerváltás után azonban más szemmel barangoltam be a falvakat. Az elapadó gyülekezeteket kerestem fel, és próbáltam leltározni a veszteségeket. Ebből a kilencvenes években született meg az úgynevezett falikönyvem. Sokan nem értették, mi ez. Egy jómódú egykori diákom is rákérdezett, mire azt válaszoltam: azért falikönyv, hogy kiállítva bárki belelapozhasson, mert a kiadására nincs pénzem. Rögtön felajánlotta támogatását. Így született meg a Zúgó harangok című kötet 46 mezőségi és szamosdombháti gyülekezet történetével. A rendszerváltás után összesen hét könyvem jelent meg, amelyekben feldolgoztam a környék növény- és állatvilágát is.
– A református templom szomszédságában, a néprajzi múzeumban beszélgetünk. Mennyire volt nehéz ezt tető alá hozni?
– Nehezebb volt, mint 1957-ben az állattani múzeumot elindítani. Nem a saját telkemre épített magánintézményt akartam, hanem egyházi fennhatóság alá tartozó múzeumot. Hosszú ideig ment a kötélhúzás: a presbitérium megszavazta, de a lelkész elutasította, mert attól félt, hogy az egyháznak kell eltartania. Ő csak ennyit látott a kezdeményezésből. Hiába fogadkoztam, hogy az egyháznak egy banijába sem fog kerülni. Az hozta meg az áttörést, hogy volt diákjaimmal elkészítettem a gyülekezet egykori haranglábjának makettjét – 1928-ban építették meg a templom mai tornyát, így a haranglábra nem volt már szükség. Az embereknek tetszett az ötlet, így elkezdtem levelezni ismerősökkel a világ minden részéből, és összegyűlt az építkezéshez szükséges pénzösszeg. 2001 óta áll a múzeum, amely a Mezőség magyar örökségét hivatott őrizni és bemutatni.
Lapohos András
A mezőségi Ördöngösfüzesen született 1928-ban, Szamos­újváron érettségizett 1948-ban, majd 1953-ban szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát a kolozsvári Bolyai Egyetemen. 1954 és 1990 között a kéttagozatos ördöngösfüzesi általános iskola igazgatója. 1957-ben a környező megyékben először ő létesített iskolai állattani múzeumot, majd környezetvédelmi területet hozott létre ritka növények ápolására a falu határában. Diákjaival országos versenyeket nyert, országos hírnévre tett szert. Nyugdíjazását követően az 1989-es rendszerváltás után a Mezőség szakavatott krónikása. Mintegy ötven mezőségi magyar gyülekezet történetét dolgozta fel, és néprajzi múzeumot hozott létre 2001-ben. Több ezer színes diából és egyéb dokumentumokból a környék természeti kincsei iránt érdeklődök számára történeti tárat, dokumentációs központot alapított. Idén márciusban munkája elismeréséül Kolozsváron magyar állami kitüntetést vehetett át.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Antal Árpád: elmondtuk a problémáinkat, és baráti jobbot nyújtottunk Johannisnak
kérdezett: Balázsi-Pál Előd
Az elnök tettei fogják megmutatni, milyen hatással volt rá a székelyföldi látogatás, véli Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Székelyföldi problémák felsorolásával és székely zászlóval várták Klaus Johannis államfőt Csíkszeredában, ahol a Következetesség és átláthatóság című közvitán kezdődött el a hivatalos látogatása Hargita és Kovászna megyében. Az államfőnek még a székely himnuszt is elénekelték, amelyet végighallgatott, mivel "nem csak a protokoll a fontos, hanem az is, ami az emberek lelkéből jön". A közvitán többek között Borboly Csaba és Tamás Sándor Hargita, illetve Kovászna megyei tanácselnökök, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is részt vett. A közvita után Antal Árpádot kérdeztük.
- Belülről nézve hogy tűnt, mennyire volt felkészülve az államelnök arra, hogy a szokásos udvariaskodáson túl kemény dolgokat fognak neki mondani a székelyföldi vezetők?
Antal Árpád: - Azért sejthette szerintem, hogy ha a Székelyföldre jön, akkor nem a medvékről és a mézről akarunk vele egyeztetni, hanem azokról a kérdésekről, amelyek az erdélyi magyar közösséget, Székelyföldet, a székely embereket foglalkoztatják, és ezt mi meg is tettük, amennyire ebben a másfél órában lehetett.
- Mi volt kiolvasható az államfő reakcióiból, hogyan viszonyult ezekhez a felvetésekhez, problémákhoz?
- - Amellett, hogy itt mi most elmondtuk a problémáinkat, mi egy baráti jobbot is nyújtottunk, mind az államelnök, mind a román állam irányába: azt mondtuk, hogy az, ami eddig volt, az nem volt rendben, húzzunk vonalat, kezdjük elölről, alapozzunk meg egy olyan stratégiai partnerséget Románia és az erdélyi magyarok között, amelynek az lesz az eredménye, hogy Románia egy erősebb állam lesz, mi pedig békében, békességben és jólétben tudunk élni a szülőföldünkön. Hogy ő konkrétan mit fog tenni a következőkben, azt majd meglátjuk. Ennek függvényében fogom értékelni én is, hogy hogyan viszonyult ehhez a kérdéshez.
- Az államfő korábban példaértékűnek nevezte a romániai kisebbségek helyzetét, megoldottnak tekintve a problémát. Várható az, hogy módosít ezen az álláspontján, vagy valamilyen formában újragondolja ezt a kijelentést azután, hogy a székelyföldi vezetők ennek ellenkezőjéről próbálták meggyőzni?
- Mi elmondtuk világosan azt, hogy arról, hogy mi hogyan érezzük magunkat ebben az országban, csak mi beszélhetünk. Hiába mondja azt Bukarestben valaki, hogy mi nagyon jól érezzük magunkat ebben az országban, hogyha ez nem igaz. És ide kell eljutnunk, hogy mindenki értse meg: nem Bukarestből vagy bárhonnan a nagyvilágból mondják meg azt, hogy mi hogy érezzük itt magunkat. Ezt mi kell elmondjuk, és amikor azt fogjuk mondani, hogy minden rendben van, akkor lesz minden rendben. De egyelőre azt mondjuk, hogy nincs rendben majdnem semmi, tehát ez azt jelenti, hogy nincs rendben majdnem semmi.
- Hogyan kommentálná azt, ahogyan az államfő reagált Ráduly Róbert gesztusára, aki egy székely zászlót adott át neki?
- Szerintem sportszerűen, mint amikor egy mérkőzés előtt zászlót cserélnek a csapatkapitányok. Transindex.ro

Tusványos: társnemzeti státus illeti meg a külhoni magyar közösségeket
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Véget ért az Irsai Zsolt Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábor
Művésztelep és kiállítás
Ez esztendő július hónapjának első felében ismét megszervezték az Irsai Zsolt Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábort. A 2010 szeptemberében elhunyt marosvásárhelyi képzőművész, egykori táborvezető nevét 2011 óta viseli az eseménysorozat, amelyet idén a 23. alkalommal sikerült megrendezni. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) által szervezett művésztelepet Csizmadia Imola, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktorandusza vezeti, a tábor keretében a részt vevő diákok minden évben Szovátán töltenek egy hetet: a fürdővárosban igazán kellemes és inspiráló körülmények között volt és van lehetőségük alkotni.
A művésztelep idei támogatói a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) voltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pedig minden évben partnerséget vállal a szervezésben.
A tábor idejére biztosították a diákok számára a napi háromszori étkezést, a szállást, vásznat, állványt a munkához. A diákok különböző városokból érkeztek: Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről.
A képzőművészeti líceumokból érkezők X. és XI. osztályosok voltak, és különböző szakokon tanulnak: textilművészet, grafika, festészet, építészet. A tábor programját illetően pedig voltak előadások, műhelylátogatások és szabadidős tevékenységek egyaránt.
A táborba minden évben meghívott előadók is érkeznek. Az idei meghívott Veress Elza-Emőke tudományos kutató és Căbuz Andrea festőművész volt. Veress Elza-Emőke tudományos kutató A reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatása címmel tartott workshopot, amelynek során azt a kérdéskört vizsgálta a tábor résztvevőivel, hogy a mai reklám lehet-e több alkalmazott művészetnél, számontartható-e úgy, mint a művészet alkalmazása. Ennek érdekében számos, a reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatását igazoló példa elemzésére került sor, ahol nemcsak a képzőművészeti alkotások reklámokba való beemelése bírt fontossággal, hanem azon reklámok is, amelyeket művészeti alkotásként tarthatunk számon. Căbuz Andrea, festőművész, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a saját munkásságát és festészeti technikáját ismertette a diákokkal.
A tábor része a műteremlátogatás is, ez évben Kuti Dénes és Kuti Botond szovátai képzőművészek műtermeit látogatták meg. A diákok betekintést nyerhettek a két, igencsak termékeny és színvonalas festőművész munkásságába. Mindkét művész megosztotta szakmai tapasztalait, munkáikat és műtermeiket is megcsodálhatták, továbbá hasznos technikai tudással látták el a diákokat. A táborban minden évben barátságok is szövődnek, a különböző városból érkező diákoknak lehetőségük adódik, hogy betekintést nyerjenek a velük egykorúak munkásságába, ezáltal pedig egymástól is tanulhatnak.
A táborozóknak egy hét alatt minimum egy munkát kellett elkészíteni, az általuk választott és kedvelt technikával. Ennek eredményeképpen festészeti, grafikai, akvarell és vegyes technikájú alkotások születtek. A Szovátán készült munkákból az idén is megrendezték a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában az immár hagyományos kiállítást, amely nyitva áll az érdeklődők előtt szeptember hónap elejéig.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Nacionalista lavináradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el.
"Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

Operettkisebbség
Egyszerre volt morbid és szomorú az erdélyi szászok szombati nagyszebeni ünnepe, amely pontos látleletet ad arról, hogyan is viszonyul, illetve viszonyult 19. század végi létrejötte óta Románia a területén élő nem román közösségekhez. A rendezvény a kívülálló számára minden bizonnyal felemelő volt, hiszen a szászok egyik hagyományos központjukban mutathatták meg kultúrájukat, élhették meg identitásukat, ráadásul mindezt közösségük egyik legsikeresebb tagja, az államfővé avanzsált Klaus Johannis jelenlétében tehették.
Csakhogy a csillogó felszín mögött ott a szomorú valóság: a rendezvény résztvevőinek többsége Németországból érkezett, hiszen vagy őket, vagy szüleiket a nacionálkommunista román állam a szó szoros értelmében fejpénzért eladta Németországnak, két legyet ütve egy csapásra: feltöltötte a keményvaluta-tartalékokat, egyben pedig hatalmasat lépett előre a valós erdélyi multikulturalizmus felszámolása, a homogén román nemzetállam hagymázas ideáljának megteremtése felé. Így aztán a rendezvénynek otthont adó ősi szász városban mára már mutatóban is alig találni szászt, a város gyakorlatilag teljesen elrománosodott, Románia pedig saját kulturális örökségeként ajánlja a külföldi turistáknak a város épített örökségét, amely még a román állam létrejötte előtt keletkezett. A rendezvény egyik legfurcsább momentuma Klaus Johannis felszólalása volt.
A beszéd kapcsán az még korrektnek nevezhető, hogy ha már a román állam feje, a szász államfő románul és németül is elmondta beszédét, sőt akár példaként is állíthatnánk, hogy Erdélyben, az őshonos kisebbségek által még ma is jelentős számban lakott településeken hasonló módon kell biztosítani a kétnyelvűséget a hatóságokkal való érintkezésben.
Ugyanakkor nem kicsit volt visszás, hogy a szász ünnepbe belekeverte az Erdély Romániához való csatlakozására vonatkozó óhajt egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulóját is, megemlítve, hogy a 900 éve Erdélybe került szászok egy része is a Romániához való csatlakozásban látta az elődeiknek ígért szabadság megvalósulásának terét. Egyben a „centenárium Romániáját” a lehetőségek és jólét helyszínének nevezte, „a szabadság és a tolerancia projektjéhez” való csatlakozásra biztatva a hallgatóságot.
Morbid kijelentések ezek a javából, hiszen a szászok autonómia helyett ugyanúgy csak elnyomást kaptak az új román államtól, mint a magyarok, sőt a Johannis által a szabadság megvalósulása terének nevezett román állam tett meg mindent azért, hogy eltűnjenek az országból.
Így aztán a szombati ünnepségre a valaha több százezres erdélyi szász közösség néhány tízezressé zsugorodott. A résztvevők nagy része az ünnepség lezárultával hazautazott Németországba, az ittmaradottak előtt pedig a lassú eltűnés – elöregedés, elvándorlás, asszimiláció – látszik az egyetlen lehetséges útnak a szabadság és tolerancia Romániájában. Ahol Johannis is úgy lehetett államfő, hogy román nemzetiségűnek vallja magát, és a mindenkori román állam álláspontját magáénak vallva mereven elutasítja a jogos kisebbségi követeléseket.
Mindezek fényében – természetesen a szászok iránti legnagyobb tisztelet mellett – nehéz nem egyszerű operettrendezvénynek titulálni a nagyszebeni ünnepséget. Hiszen az egy zömében kivándorolt, gyorsan fogyatkozó közösségről szólt, Johannis bombasztikus beszéde és a zárórendezvények után a résztvevők zöme nem maradt Erdélyben, Nagyszeben pedig éli tovább az immár román erdélyi szász városok mindennapjait a külvilágot megcélzó, a kisebbségekkel szembeni toleranciáról szóló lózungok elpufogtatása után.
Egyértelmű, hogy Bukarest azért „szereti” most annyira a szászokat, mert egy gazdasági nagyhatalom, az EU legerősebb állama, Németország az anyaországuk. Meg persze azért, mert ők már nem jelentenek veszélyt – egy néhány tízezres közösségnek már kijár a leereszkedő hátba veregetés, hiszen alig maradt már olyan település az egykori Szászföldön, ahol többségben lennének.
Ők már nem kérnek autonómiát, nincsenek annyian, hogy tömeget képezve lépjenek fel a beolvasztó román állampolitikával szemben. Viszont kiválóan lehető őket biodíszletnek használni a toleranciáról és multikulturalizmusról szóló bukaresti hazugságpropagandához.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor román állami kitüntetésének a megvonását kezdeményezte a CNMR
A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság kedden újabb közleményben bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. Ezúttal azt kezdeményezte, hogy a Románia Csillaga adományozói indítsák el az érdemrend visszavonásának procedúráját.
"Ha ez nem történik meg, a CNMR bírósági úton indítja el a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását, amiként a CNMR több tagja, mint például Constantin Degeratu és Costin Georgescu Tőkés László kitüntetésének a megvonását is sikerrel kezdeményezte" – áll a keddi közleményben. A CNMR arra emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok" birtokolhatják akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt".
A társaság úgy vélte: az RMDSZ elnökének a múlt pénteki nyilatkozata a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szólt, és Kelemen Hunor „kiírta magát a román állampolgárok sorából" nyilatkozatával.
A CNMR két nappal korábban még Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte. Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút pénteken. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt.
"Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Jószomszédi iszony
Romániában, ahol oly példásan megoldották az együtt élő nemzetiségek – amint nevezni szeretik: kisebbségek – helyzetét, mindig akad egy jól csengő vagy éppen ismeretlen nevű szervezet, csoportosulás, amely gondoskodik arról, hogy mi, magyarok idegennek, megtűrtnek érezzük magunkat.
Ahogy közeledik a nagy egyesülés százesztendős évfordulója, az ilyesfajta megnyilvánulások szaporodnak, sűrűsödnek. Az elmúlt napokban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állampolgárságtól való megfosztását kezdeményezték, mert azt merészelte mondani: „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”.
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció – amelyről eddig nem nagyon hallottunk, de saját bevallásuk szerint egy akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság – nem kertel, meglátásuk szerint Kelemen kijelentésével „kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást”. Fulmináns nyilatkozatukban igen keményen megfeddik az RMDSZ elnökét, amiért „elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen”. S miközben arra szólítják fel a magyarságot, „ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit”, azt is leszögezik: a kisebbségek e nagyszerű paradicsomában nincs helye annak, aki többről, jobbról merészel álmodozni.
Pedig Kelemen Hunor nem tett egyebet, csak az RMDSZ jövő évi terveiről beszélt, arról, hogy hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi évében, ehelyett „el kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után”. Kiadványokkal, konferenciákkal készülnek bemutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez, kampányuk munkacíme: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Józan ésszel nehéz felfogni, mi oly sértő kijelentéseiben, hacsak nem a szembesülés, hogy száz év összes igyekezete, erőfeszítése dacára még mindig vagyunk. Hiábavalóak voltak az egyesülés utáni erőteljes románosítási törekvések, sikertelennek bizonyult Ceauşescu vad nacionálkommunizmusa, az elmúlt 27 esztendő összes próbálkozása a magyarlakta régiók gazdasági megnyomorítására, még mindig vagyunk, számban megfogyatkozva ugyan, de erős nemzeti öntudattal, élni, megmaradni akarással. Nem tudjuk, nem akarjuk megünnepelni ezt a száz esztendőt, amelynek legfontosabb ígéretei még mindig beváltatlanok, és elsősorban nem mi, hanem ők tehetnek arról, hogy a jószomszédi viszony helyett csak az iszony erősödik.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nacionalista lavinaáradatot indítottak el Kelemen Hunor kijelentései
Az RMDSZ elnöke állampolgárságának megvonását is kezdeményezhetik
Meglehetősen útszéli, durva és nacionalista reakciókat váltottak ki egyes román hírcsatornák, valamint média-szakemberek részéről Kelemen Hunor kijelentései Nagy-Románia megalakulásának jövő évi centenáriumára vonatkozóan. Az RMDSZ elnökével lapunk múlt pénteken közölt interjút, amelyben Kelemen Hunort többek között arról kérdeztük, hogyan készül a szövetség a 2018-as centenáriumra. Nyilatkozatának részleteit románra fordítva átvette a Hotnews.ro portál, ettől elindult a lavina, és többen kemény bírálatokkal illeték a román médiában az RMDSZ elnökét. Mi több, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) még azt is kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását. Az RMDSZ ma kiadott közleményében nyilvánosságra hozta a beszélgetés szövegének teljes román nyelvű fordítását, amelyet az Agerpres hírügynökség egészében közzé is tett.
Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezheti múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR). A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit, amelyek lapunknak adott, múlt hét pénteken közölt interjúban hangzottak el. "Mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at"
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. „A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at" – fejtette ki. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor szerint hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Kezdeményeznék Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását
A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
A társaság szerint az RMDSZ elnöke megnyilvánulásával saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit.
Porcsalmi Bálint: nem vehetik el a román állampolgárságot
„Oltári baromságnak tartom azt a feltevést, miszerint Kelemen Hunortól vonják meg a román állampolgárságot. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embernek ne legyen joga a szabad vélemény-nyilvánításhoz, másrészt pedig a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta lapunknak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: mindezt a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene. Közlése szerint ugyanis a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Szabadság (Kolozsvár)

Mi nem ünnepelhetünk
Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.
A magát civil szervezetként meghatározó Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) pedig úgy döntött, emiatt panaszt tesznek a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél. Sőt, kilátásba helyezték állampolgársága megvonásának és a 2000-ben neki adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonásának a kezdeményezését is. Értelmezésük szerint ugyanis politikusunk kétségbe vonta a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást.
Súlyos vádak ezek, melyek hátteréről tudni kell, hogy egy olyan szervezet részéről hangzottak el, mely szoros kapcsolatban áll a román belügyminisztériummal, mi több, annak anyagi támogatásából tartja fenn magát. Nyilván nem véletlenül.
Állásfoglalásuk tehát egyúttal a belügyminisztériumban velünk kapcsolatban uralgó gondolkodást és hozzánk való viszonyulást tükrözi. Ugyanakkor a benne kódolt üzenet is világos: „hallgassunk és tűrjünk, mert, ha nem…”
Ami pedig Kelemen Hunornak a román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentését illeti, üdvözöljük, hogy végre a magyar érdekvédelmi szervezet vezetőjéhez méltó módon, pontosan, a valós helyzetnek megfelelően és mindannyiunk nevében fogalmazott.
Hiszen édesanyja halálának az évfordulóján mindenki gyászol és senki sem ünnepel!
Márpedig mi Erdély Magyarországtól történt elcsatolásával szellemi édesanyánkat, vagyis a hazánkat veszítettük el! A mostohaszülő szerepét immár kis híján 100 esztendeje betöltő Románia pedig azóta is ellenségként kezel minket, és a létünkre tör! Így hát nekünk, magyaroknak gyásznap ez az évforduló!
Éppen ezért fel kell sorakoznunk a szövetségi elnök, valamint a témában általa képviselt álláspont mögé, és egységesen szembeszállnunk a létünkre törő sötét erőkkel.
Azon kívül ugyanis, hogy ily módon megvédjük az igazságunk és a méltóságunk, egyúttal azt is a bukaresti hatalom tudomására hozzuk, hogy nem lehet minket megfélemlíteni.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó / Erdély.ma

Megadták az alaphangot
Ha valóban ez lenne az ára Románia korszerűsítésének, akkor minden bizonnyal már megfogalmaztuk volna a nyílt levelet Kelemen Hunornak: önként adja vissza állami kitüntetését, mondjon le román állampolgárságáról, vigye el a balhét, hozza meg az áldozatot annak érdekében, hogy az ország, amelyben élünk, végre fejlődő, modern, európai, civilizált állam legyen.
Ha ugyanis a Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért nevű szervezet igen hangos és látványos, hatalmas médiavisszhangot kapott agitálását nézzük, könnyen azt hihetjük, az RMDSZ elnökének kitüntetése és állampolgársága az egyetlen akadálya annak, hogy Románia olyan hely legyen, amilyent mindannyian szeretnénk: biztonságos, élhető, fejlett.
Hogy mindez nem így van, azt persze mi jól tudjuk, de a neve alapján komolynak tűnő és fontos ügyekkel foglalkozó szervezet alighanem igen sokakat megtéveszthet: nevéhez méltó módon komolynak és fontosnak állít be olyan ügyeket, amelyekre inkább a nevetséges, groteszk, tragikomikus jelzők találnának. Vagy inkább az elkeserítő: hiszen ha 2017-ben Romániában ilyen magyarellenes hisztériát válthat ki Kelemen Hunor azon mondata, mely szerint a magyarság nem tudja és nem is akarja ünnepelni 1918-at, akkor bizony nagy bajok vannak az országban. Érdemes ezért alaposabban szemügyre venni a magát az akadémiai, üzleti, szakszervezeti és szakmai szervezeteket tömörítő társaságként meghatározó koalíció nyilvánosan felvállalt céljait, vezetői struktúráját. Szembetűnő, hogy a román társadalom minden szövetét átfogja: média-képviselők, rektorok tanácsa, szakszervezetek, megyei tanácsok szövetsége, helyi önkormányzatok, szakmai és civil szervezetek tartoznak ide.
Elnöke az igen kétes múlttal rendelkező Alexandru Cumpănaşu műsorvezető, civil aktivista (?) – sokak azt is kétségbe vonják, végzett-e egyetemet, ehhez képest a belügyminisztérium egyik kollégiumában tanít! –, de ott találjuk alelnökként többek között az 1989-es utcai eseményekben mindmáig tisztázatlan szerepet játszó Constantin Degeratu tábornokot, Costin Georgescut, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetőjét vagy Vasile Puşcaşt, Románia uniós csatlakozási főtárgyalóját. A társaság szinte valamennyi tagja tehát szorosan kötődik valamely nagyon erős állami intézményhez, többek nyílt titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkeznek – kicsit mintha ama láthatatlan, a választott politikai hatalomtól független államhatalmi struktúra villanna elő, „a rendszer”, amelyről oly sokan és oly sokat beszélnek Romániában.
A módszerek is kísértetiesen emlékeztetnek a Securitate eljárásaira: megtévesztés, diverzió, félretájékoztatás, nacionalista hangulatkeltés, magyarellenesség stb. – mintha csak a volt politikai titkosrendőrség lendült volna akcióba új név alatt, tetszetősebb, jobban csengő jelszavakat tűzve zászlójára.
Ezért oly aggasztó a román társadalom legbelsőbb szöveteibe ékelődött társaság magyarellenes kirohanása. Nem Kelemen Hunor állampolgárságát vagy kitüntetését féltjük – inkább attól tartunk: mindazok, akiknél a hatalom összpontosul, megadták az alaphangot a jövő évi centenáriumra. Farcádi Botond / Háromszék; Erdély.ma

Semjén a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán: minden magyart meg kell védenünk
Semjén Zsolt szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban. A miniszterelnök-helyettes díjat adományozott többek között Horváth Annának, Kató Bélának és Tamási Zsolt Józsefnek.
„Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni” – fogalmazott Semjén Zsolt. Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban.
A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus állapotban, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik. Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.
MTI; kronika.ro

Semjén: minden magyart meg kell védenünk, bárhol él a világban
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban.
"Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni" - fogalmazott Semjén Zsolt.
Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban.
A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus állapotban, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik. Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.
"Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket" - jelentette ki.
Semjén Zsolt felidézte, hogy tavaly a díjat zömmel olyanok kapták, akiket Romániában üldöznek és joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják őket, mert a magyar nemzet emblematikus képviselői. Szerinte ez a tendencia nem ért véget, ezért a díjazottak közül külön szólt Horváth Annáról, Kolozsvár volt alpolgármesteréről, akit szerinte "egyfajta vértanúságot szenvedett", és "nyilvánvalóan koncepciós, mondvacsinált, nevetséges, aljas magyarellenes támadás" áldozata lett.
Hangsúlyozta: a magyar állam nem engedi el a kezét, ahogyan egyetlen nemzetrésznek és magyarnak sem, akit azért üldöznek, mert magyar.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Külhoni Magyarságért Díj annak a szimbóluma, hogy elszakíthatatlan egymástól az anyaországi és a külhoni magyarság. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság felelős magáért, a többi elszakított nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is, míg a magyar államnak az egyetemes magyarság megmaradása érdekében büszkének és erősnek kell lennie, valamint biztosítania kell a forrásokat az identitás megőrzéséhez és gazdaságilag is a támogatnia kell a külhoni magyarságot. Hozzátette: az állampolgárság biztosítása pedig a közjogi keret, ami "acélabroncsként" fogja egybe a magyarságot.
Közölte: a Magyar Állandó Értekezlet november eleji ülésére meglesz az egymillió új esküt tett magyar állampolgár.
Semjén Zsolt a díjátadás után újságíróknak Horváth Anna kitüntetését demonstratív kiállásnak nevezte, szerinte természetes, hogy a magyar állam minden segítséget megad neki romániai és nemzetközi fórumokon is. A venezuelai magyar közösséggel kapcsolatban megjegyezte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel előkészítették a megfelelő államigazgatási és egyéb területen a hazajövetelüket.
Arra a kérdésre, hogy egy sajtóhír szerint megmondták a nagyköveteknek, hogy fűzzék bele augusztus 20-i beszédükbe Soros Györgyöt, Semjén Zsolt úgy reagált: alapvetően Szent Istvánról és a magyar ezer évről kell szólnia az ünnepségeknek, de farizeus dolog lenne, ha csak a történelembe mennének vissza és az aktuális helyzetre nem térnének ki.
Hozzátette: Soros György támadást intézett Magyarországgal szemben, és nemzetközi színtéren, az Egyesült Államokban és Brüsszelben is Magyarország-ellenes propagandát folytat, és a magyar nép "életérdekeivel" ellentétes célokat finanszíroz. "Az önvédelemből és az életösztönből következik, hogy világosítsuk fel a világot, hogy mi Soros György mesterkedése" - mondta Semjén Zsolt, aki szerint következéseképpen helyes, ha a nagykövetek a magyar önvédelmet a középpontba állítják.
Idén tizenegy ember, illetve szervezet kapta meg Külhoni Magyarságért Díjat, amelynek alapításáról 2011-ben döntött a kormány.
A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszervezőségben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és a külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható.
Díjat kapott Zupko Mária (Szlovákia) gyógypedagógus, Vadkerti Imre (Szlovákia) színész-énekes, Verebes Krnács Erika (Szerbia) előadóművész, Pénzes János (Szerbia) szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (Ukrajna), Cár Anna (Szlovénia) tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda (Ausztria) tanár és a venezuelai magyar közösség. A miniszterelnök díjat adományozott továbbá Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének, Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Tamási Zsolt Józsefnek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának. (MTI)

A BBTE rektora kitessékelné az RMDSZ elnökét Romániából
Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Ioan Aurel Pop közölte, minden román állampolgár erkölcsi és törvényes kötelessége tiszteletben tartani a nemzeti ünnepet, mivel a rektor szerint nem lehet szétválasztani egy bizonyos államhoz való tartozást és a nemzeti jelképek iránti tiszteletet. „Kelemen Hunor kijelentése összességében sértette meg a román nemzetet, kezdve az egyszerű avasi vagy máramarosi román embertől egészen Andrei Pleșuig.
Azt mondani, hogy az elmúlt száz évben nem történtek nagy dolgok, felér az ország valamennyi polgárának megsértésével” – jelentette ki a BBTE rektora.
A szombaton sugárzott műsort egyébként az az Alexandru Cumpănașu vezette, aki az általa vezetett Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevében előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a politikusnak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.
A CNMR korábban közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal.
A Cumpănașu-féle szervezet úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a CNMR szerint a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Egy 65 személyről szóló listával bizonyítaná egy volt SRI-tiszt, hogy létezik a párhuzamos állam
Daniel Dragomir volt elhárító tiszt azt nyilatkozta kedden, hogy bemutatott a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét felügyelő bizottságnak egy 65 személyről szóló listát, akiket ki lehetne hallgatni, a "párhuzamos állam" létével kapcsolatos feltételezések ügyében.
"Tárgyaltunk az igazságszolgáltatás színéről és a nemzetbiztonsággal kapcsolatos problémákról. Egy több mindenre kiterjedő nyilatkozatot tettem. Átadtam ugyanakkor olyan dokumentumokat is, amelyekről azt gondolom, hogy a bizottság tagjainak tudomásuk kell hogy legyen ahhoz, hogy megértsék, mit értek én azalatt, hogy az utóbbi időben párhuzamos állam épült ki Romániában. Bemutattam egy 65 személyről szóló listát, akiket ki lehetne hallgatni, a párhuzamos állam létével kapcsolatban. Ezek között vannak a SRI aktív és tartalékos tisztjei, politikusok, üzletemberek és újságírók" - mondta Dragomir a meghallgatás után.
Véleménye szerint még legalább egy meghallgatásra behívják a bizottságba. Azt mondta: a meghallgatások végén "sokkal konkrétabb dolgokat is elmond azzal kapcsolatban, ami történt".
Daniel Dragomir korábban azt nyilatkozta, hogy a DNA nem az ügyészek szabályosan megszerzett bizonyítékai alapján állítja össze vádiratait, hanem azokat egy másik intézmény, konkrétan a SRI alkalmazottai állítják össze, és a DNA ügyészeinek feladata csak arra szorítkozik, hogy aláírják ezeket a vádiratokat és elküldjék a bírósághoz.
agerpres; Transindex.ro

Kelemen Hunor: sürgősségi kormányrendelettel kell újraalapítani a katolikus gimnáziumot
Sürgősségi kormányrendelettel kellene újralapítani a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot Kelemen Hunor szerint. Az RMDSZ elnöke többek között erről beszélt a Maszolnak adott interjúban, amelyben a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatot bővítő módosításai elfogadásának esélyeiről, a centenáriumról tett kijelentéseinek visszhangjáról és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről is kérdeztük.
- A bukaresti parlament szerdán nyilatkozatban ítélte el az ukrán oktatási törvényt. Az egyöntetűen megszavazott állásfoglalásban felszólítják Kijevet, hogy az oktatási törvényt igazítsa a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének előírásaihoz. De hát amint az RMDSZ árnyékjelentéseiből kiderül, Románia sem tartja be maradéktalanul ezeket az egyezményeket. Nincs itt ellentmondás?
- A chartával kapcsolatosan érdemes néhány dolgot egészen pontosan látni, mert másképpen nem lehet megérteni a történetet. Ez egy menü jellegű dokumentum, és a tagállamoknak a ratifikáláskor válogathatnak, hogy mi vállalnak el. Mindenik esetnél van három alpont, fokozat, és ha a tagállam a gyengébb fokozatot választja, akkor az egy teljesen más kötelezettséget jelent a részéről, mint azok esetében, akik az erősebb fokozatú megoldást fogadják el. Romániában egy olyan pillanatban sikerült ratifikálni a chartát, amikor a politikai osztály nagy többsége elfogadta az erősebb változatokat, és a menüből nagyon sokat választott. Ukrajna ehhez képest egy gyengébb fokozatot ratifikált, és csak ezt lehet számon kérni rajta. Persze, amit Ukrajna ratifikált, az még mindig megakadályozná egy ilyen, nyelvi jogokat korlátozó oktatási törvénynek az elfogadását, ha betartaná az egyezményt. De fontos ez, mert amikor én Románián számon kérem a nyelvi chartának az alkalmazását, akkor egészen mást kérek számon, mint Ukrajna esetében.
A parlamentben szerdán elfogadott dokumentumot több szempontból is fontosnak tartom. Az egyik szempont nyilván az, hogy megszületett, és fontos, hogy Románia is részt vegyen ebben az állásfoglalási hullámban, ami térségben elindult, mert jelentős román kisebbség él ott. Ugyanakkor egy jó alkalom arra, hogy Románia szembesüljön a saját kettős beszédével. Ezt mi a parlamentben is a szerdai hozzászólásunkban világossá tettük: gyakorlatilag ők most azzal találkoztak a saját nemzettársaik, az Ukrajnában, Bukovinában élő románok esetében, mint amit mi sokszor számon kérünk rajtuk a nyelvi jogokat illetően. Akkor hiteles egy állam ilyen szempontból is, ha nem használ kettős mércét, amikor a saját területén élő, és amikor a más ország területén élő kisebbségekről van szó. És talán ez egy jó alkalom arra, hogy a román politikusoknak egy része ezen elgondolkodjon. Nem hiszem azt, hogy most ettől hirtelen mindenki megvilágosodik és abbahagyja a kettős beszédet, de biztos lesznek olyanok, akik elgondolkodnak.
. Lát esélyt erre az önvizsgálatra a román politikai osztály részéről?
- Nem azt mondom, hogy látok esélyt, de ez egy jó alkalom, hogy legalább azok, akik nem elvakultan magyarellenesek és nem zsigeri gyűlölet mozgatja őket a kisebbségek ellen, elgondolkozzanak azon, hogy íme: van egy olyan helyzet, amikor nekik is a román kisebbségekkel kapcsolatosan erősebb álláspontot kell képviselni. Persze, jó lenne, ha Románia erőteljesebb nemzetpolitikát érvényesítene akár az ukrajnai, akár a szerbiai, Timok-völgyi román közösség felé. A Timoc-völgyi románokkal beszéltem, jártam a közösségükben, és az ukrajnai románok képviselőivel is talákoztam évekkel ezelőtt. Elmondták: gyakran úgy érzik, hogy őket a román állam leírta, a román politika nem foglalkozik velük. Néha küldenek egy-egy tankönyvcsomagot, bizonyos értelemben ilyen szempontból apróságnak tekinthető nyelvkönyveket, és ezzel ők letudják a problémát. Ezt ezek a román közösségek nem tartják kielégítőnek. Az ukrajnai fejlemények miatt elképzelhető, hogy ezt a román álláspontot fölülvizsgálják.
Az is fontos, hogy Németh Zsolt kezdeményezésére a román delegáció vezetője is elfogadta, hogy az Európai Tanács közgyűlésén együtt lépjenek föl az októberi ülésszakon, és együtt fogalmazzanak meg álláspontot, együtt kérjenek vitát az ukrajnai oktatási törvényről. Szóval, ha nehezen is, de van egy olyan téma, és pontosan a kisebbségvédelem, ahol a román és a magyar kormány, vagy a román és a magyar politika, parlament, közgyűlési képviselők együtt tudnak föllépni. Ez fontos, mert ebben a pillanatban a román-magyar viszony azért sok sebből vérzik, és ha kisebbségpolitikában együtt lépnek föl, akkor minden bizonyára a bizalmatlanságokból is le lehet valamennyit dolgozni.
- Az ukrán oktatási törvény már foglalkoztatta a romániai döntéshozókat, amikor Liviu Dragnea PSD-elnök kijelentette, hogy túl korainak tartja az anyanyelv-használati küszöb csökkentését a közigazgatásban. Az RMDSZ törvényhozási prioritásainak listáján az elsők közt szerepelt ez a jogszabály-módosítás. Ezek szerint kénytelen lesz a szövetség lemondani róla?
- Nem mondunk le róla, ez egy rosszul feltett kérdés. Ha valaki azt hiszi, hogy ha egy román politikus nyilatkozik valamit, akkor lemondunk a törvénykezdeményezéseinkről, törekvéseinkről, akkor szerintem leegyszerűsíti, lebutítja, és teljes mértékben kontextustól függetlené próbálja tenni ezt a kérdést. A kontextushoz tartozik, hogy miért nyilatkozta ezt Liviu Dragnea, hogy mi történt az elmúlt hónapokban, hogy mi volt júliusban. Az is benne van a képben, hogy miért lett ez hirtelen aktuális, ki pörgette föl teljesen értelmetlen, manipulatív szándékkal ezt témát a múlt héten. A Nemzeti Liberális Párt, mert a közigazgatási bizottságban erről a törvénytervezetről nem is beszélt senki, de bejelentette az egyik képviselőjük, a frakcióvezető, hogy éhségsztrájkba kezd. Ezen most már az egész ország röhög, mert az éhségsztrájk az ebédtől az uzsonnáig tartott, de akkor mindenki rászállt a témára, mintha már a PSD engedményt tett volna az RMDSZ-nek. Ezt azért tette a PNL, hogy a PSD-t tudják reakcióra késztetni, holott még el sem kezdődött a vita a közigazgatási bizottságban. Az igaz, hogy a munkaügyi bizottságban elfogadták a javaslatunkat, és azt mondják, hogy a testület elfogadta az anyanyelv-használati küszöb lecsökkentését 10 százalékra. Holott júniusban megbeszéltük, hogy 15 százalékos lesz a kompromisszum, június óta pedig nem volt semmiféle tárgyalás erről a kormánypártokkal. Tárgyalás azonban lesz, mert a közigazgatási bizottság ülése előtt le kell ülnünk és meg kell néznünk, hogy erről mit gondol a PSD.
Másrészt pedig azt is látni kell, hogy a parlamentben a kormánypártokon kívül más partner ebben a pillanatban nincs, akivel a törvénytervezeteinkről egyáltalán beszélni lehet. Ha tehát a parlamentben mi a 30 szavazatunk mellé még akarunk negyven akárhány százalékos támogatottságot, valakivel fog kelleni beszélni. Én mindig azt kérdezem azoktól, aki pontosan ismerik, látják, hogy mi van a parlamentben: mit javasolnak nekünk, kivel tárgyaljunk? Ha van egy jó javaslat, én szívesen elfogadom. Ha engem meg tud győzni valaki, hogy Traian Băsescuval vagy Ludovic Orbannal tárgyaljunk azok után, amit mondtak az RMDSZ-ről, én nagyon szívesen tárgyalok velük. Nincsen semmiféle problémám azzal, hogy a román politikában azzal tárgyaljunk, aki a parlamentbe bejutott és megbízatást kapott.
Tehát nem volt tárgyalás a törvénytervezetről a kormánypártokkal, és nem mondtunk le róla. Nem tudom, hogy a PSD-ALDE-nak mi lesz az álláspontja, amikor leülünk erről tárgyalni, és nem gondolom, hogy ma ebben a kérdésben ki lehet mondani a végszót. Egy valamit viszont gondolok erről: most a képviselőháznak első házként el kellene fogadnia egy olyan kompromisszumos megoldást, amelyet mi is jónak tartunk, a román többség is elfogad a parlamentben. És ezt a román társadalom előtt is úgy lehet felmutatni, hogy nem veszítenek, a félelmeiket nem támasztja alá. És abban bárkinek igaza van, mindegy, hogy Klaus Johannis vagy Liviu Dragnea mondja: meg kell próbálni meggyőzni a román társadalomnak a jelentős részét, hogy az elvárásaink iránt nyitott legyen, ne legyen elzárkózó. Ha az ősz folyamán sikerül a képviselőházban egy kompromisszumos jó megoldást elfogadni, akkor még mindig át fog menni a törvény a döntő házhoz, a szenátushoz. Nem vagyok biztos abban, hogy a mostani hangulatban, 2018-ban ezt át lehet vinni. De nincsen baj, mert egyrészt ott nincs hallgatólagos elfogadási határidő, nem szorít a cipő. Másrészt a román politikának 2018-ban kellene egy gesztust tennie, és azt mondania, hogy a nyelvhasználati jogokat bővítem. Ebből nem veszít semmit Románia, erősebb lesz a román társadalom, nő a kohézió, a bizalom, és éppen a századik évfordulón. Ha román politikus lennék, így gondolkodnék, és így érvelnék a román társadalom felé. Ezt javasoltam nekik is: ez lenne a centenárium esztendejében az a gesztus, amit szerintem minden további nélkül a román politika megtehetne. Hogy hogyan fognak dönteni, nem tudom, de engem rettenetesen dühít az, és nem csak engem, hogy bármi történjen ebben az országban, bárki van kormányon, az ellenzék a magyar kártyával veri a kormányoldalnak a fejét. Amikor a PSD volt ellenzékben, akkor a Demokrata Pártnak verték a fejét a MOGYE-vel, most a PSD van kormányon, a liberálisok ellenzékben, és most ők azok, akik a magyar nyelvhasználati jogokkal verik a PSD fejét. Tehát, a legnagyobb probléma az, hogy gyakorlatilag a magyar kártyát, a magyarellenességet, a szélsőséges nacionalizmust és a nem jó értelemben vett patriotizmust használják a belpolitikai harcokban. Nem arról beszélnek, hogy mi legyen az infrastruktúrával, mi legyen a gazdasággal, mi legyen a szociális ellátórendszerrel, mi legyen a egészségüggyel. Erről nekik nincsenek elképzeléseik, egyetlen gondolatuk van, hogy a mikrofontól elüvöltsék, hogy most a PSD-ALDE a hazaáruló, s eladta Erdélyt.
- A katolikus gimnázium diákjainak helyzetét ideiglenesen sikerült kormányzati beavatkozással megoldani. Miért nem lehetett ezt a lépést korábban, már a nyár folyamán megtenni?
- Én nem tartom pozitívnak azt, ami történt. Olyan félelme ugyanis senkinek nem volt, hogy nem fognak valahova iskolába járni a gyerekek a tanévkezdéskor. Azért tartom ezt ideiglenes állapotnak, mert senki nem szűntette meg törvényesen az iskolát, erről bírósági ítélet nem született. A legnagyobb probléma, hogy mégis elfogadta a tanfelügyelőség, tanügyminisztérium, hogy ennek az iskolának nincs jogi személyisége.
- Korábban azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ mielőbb kezdeményezni fogja a katolikus gimnázium újraalapítását. Megvárják, hogy előbb lezáruljanak az iskola jelenlegi peres ügyei?
- A jogászok véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Van, aki azt mondja, hogy meg kell várni a végleges bírósági döntést, én meg azt mondom, hogy nem kell megvárni, illetve azokkal a jogászokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy nem kell megvárni. Emellett szól több érv. Az egyik az, hogy ezt az iskolát nem szűntette meg még senki jogilag, a másik érv az, hogy ebben a pillanatban ennek az iskolának nincs jogi személyisége. Ilyen körülmények között minden további nélkül el lehet indítani egy iskolaalapítást, más névvel, természetesen, a következő tanévtől. Azt készséggel elismerem, hogy a 2017-2018-as tanévet nem lehet ilyen értelemben újraírni, de a 2018-2019-es tanévtől működhet jogi személyiséggel más néven, a katolikus gimnázium. A dilemma csak az, hogy ezt hogyan érjük el. Én a durvább, a fapadosabb megoldást javasoltam és javaslom a kormánynak, nem a mostani, egyszerűbbnek tűnő megoldást. Az egyszerűnek tűnő megoldás az, amit a törvény lehetővé tesz, és egyszer már belebukott ez az egész történet: önkormányzati határozat, utána tanfelügyelőségi engedély, akkreditálás, és február 25-ig, amíg az iskolahálózatot be kell jelenteni, ezt az egész procedúrát végig lehetne járni. Ez lenne a jelenlegi törvény szerinti logikus, értelmes, decentralizáció jegyében a követhető út. A marosvásárhelyi önkormányzatban ma a többséget tudjuk biztosítani az iskola létrehozásáról szóló határozat elfogadásához, ezt a nyáron elfogadott 3-4 határozattal bizonyítottuk. Jogilag is meg tudjuk pontosan indokolni, föl tudjuk építeni, hogy hogyan kell kinéznie egy ilyen önkormányzati határozatunk. A tapasztalatunk azonban az, hogy mivel ezeket a határozatokat meg lehet támadni, meg is fogják támadni a közigazgatási bíróságon, mert mindig akad olyan Dan Tănasă típusú „őrűlt”, aki ezt megtegye. Ha pedig megtámadják, akkor a bíróság felfüggeszti, és kicsúszunk a határidőkből.
Ezért azt mondtam, hogy egy durvább megoldást kellene átgondolni jogi szempontból, mert politikailag én meg tudom érvelni. Ez egy sürgősségi kormányrendelet lenne, amit nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Ehhez nyilván a tanügyi törvényt is kell módosítani: lehetővé kell tenni, hogy rendkívüli esetben a kormány hozzon létre tanintézményt. Volt már erre precedens: a Spiru Haret egyetem helyzetének rendezését is sürgősségi rendelettel oldotta meg a kormány. Tudom, hogy nem ez a legelegánsabb megoldás, de a közigazgatási bíróságon mindent megtámadnak, és nagyon sokszor veszítünk. Ha pedig nyerünk, akkor már késő, mert kiléptünk a határidőkből. Ezért szerintem ebben a helyzetben, tapasztalataink birtokában, politikailag teljességgel indokolt eszköz a sürgősségi rendelet. A közösség, az egyház a kormánytól várja a megoldást ebben az ügyben. Amúgy erre sok idő nincsen. Az iskolahálózatot a következő tanévre február 25-ig el kell fogadni, és addig jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt kell létrehozni. Ha azt várjuk, hogy a jelenlegi peres ügyek lezáruljanak, és csak utána fogunk neki az iskolaalapításnak, az igazságszolgáltatás ütemét ismerve attól tartok, hogy ez akár 2019-ig is elhúzódhat. Másrészt a mostani helyzetet csak ideiglenes, és nagyon gyenge megoldásnak tartom. Ebben az értelemben teljesen jogos a katolikus Státusnak az a döntése, hogy felbontja a szerződést az önkormányzattal az Unirea Főgimnázium befogadásáról.
- A katolikus gimnázium helyzetét összekapcsolva azzal, hogy a munkaügyi szakbizottság kedvezően véleményezte a közigazgatási törvény módosítását, elindultak sajtóspekulációk arról, hogy kormányra készül az RMDSZ. Ezt hogy kommentálja?
- Épületes marhaság ez a spekuláció. Elnézést, ha valakit ezzel a reakciómmal valakit megbántottam, de szó nincs ilyesmiről.
- Egy sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy nem csak az ellenzék, hanem a „mély állam” is érdekelt az RMDSZ elszigetelésében. Nem képzelhető el, hogy a deep state-nek köze van a magyar közösség megbélyegzésére tett kísérletnek, az óriási sajtóvisszhangú „kauflandos videónak”?
- Ez a videó egy buta, primitív provokáció volt. Én azért ennél többre tartom képesnek a deep state-et és azokat az intézményeket, amelyek ilyesmire tehetnek kísérletet.
- Valós román-magyar párbeszéddel bizonyára elejét lehetne venni ezeknek a provokációknak. De a jelek szerint ez a dialógus még a román értelmiségi elittel is nehézségekbe ütközik. Gondolok itt a BBTE rektorának az állásfoglalásaira, illetve az Andrei Pleșuval lefolytatott vitájára a centenáriumról elhangzott kijelentéseiről. Mi az ön szempontjából a tanulsága a román filozófussal folytatott vitának?
- Sok bírálat ért a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseim miatt, egyikre sem válaszoltam, csak Andrei Pleșura reagáltam. Nagyon kevés embert figyelt fel arra, ami a mondandóm egyik lényege az interjúban, illetve az interjú megjelenése után a Pleșuval folytatott vitában mondtam. Talán Marius Diaconescu volt az egyetlen, aki azt mondta: „Oké, megöltük, felnégyeltük, kiutasítottuk az országból, elvettük az állampolgárságát, kinyírtuk Kelemen Hunort. De még van valami, amiről még nem beszéltünk, és ami fölött szándékosan vagy véletlenül átsiklottunk. Kelemen egy adott pillanatban azt mondja, hogy párbeszédre van szükség a román és a magyar társadalom között. 2018 után 2019 jön, a centenárium éve után ugyanis nem ér véget a világ: van-e közös jövő? Kelemen párbeszédre hívja a román társadalmat, és mi nem válaszolunk erre. Készek vagyunk mi párbeszédet folytatni a magyarokkal? Van, aki a román társadalom részéről párbeszédet folytasson? Miért nem fogjuk szaván, lássuk, a magyarok készen állnak-e párbeszédre, vagy ezt Kelemen csak úgy bedobta a köztudatba?”
Azt gondolom, hogy túl a nacionalista hisztérián, és túl azon, hogy durva karaktergyilkossággal végigsepertek rajtam és az RMDSZ-en 5-6 héten keresztül, ezt a részét a mondandómnak nem akarták érteni vagy nem vették figyelembe. Ha van néhány ember, aki odafigyel erre, akkor azt hiszem, hogy van egy jó alkalom a párbeszédre. Ugyanis én arra is fel akartam hívni a figyelmet, hogy nincs érdemi dialógus a többség és kisebbség között. Andrei Pleșu érezte ezt, csak kicsit másként közelített hozzá.
Az nem igaz, hogy nem kezdeményeztünk párbeszédet: csak mi kezdeményeztünk. Az autonómiatervezettel például elértük az ingerküszöböt: román egyetemek például bekapcsolódtak az erről szóló vitába, utána azonban ez leült. Később még egy-két témával elértük az ingerküszöböt, de az nem korrekt, hogy mi csak ilyen dolgokkal érjük el az ingerküszöböt, utána egy pár napig akarnak beszélni, utána meg elsikkad a téma, és kapjuk a pofokat. Azt hiszem, ez egy olyan időszak, amikor lehet, hogy provokatív módon, de talán el lehet jutni oda, hogy leüljünk, s elmondjuk egymásnak, hogy mi fáj, beszéljünk a kölcsönös félelmekről. Nem azt mondom, hogy ez holnap, holnapután meg fog történni, de szándékomban áll továbbra is arra biztatni őket, hogy ezt ne spóroljuk meg, ne kíméljük egymást ettől a dialógustól.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

A voksoló katalánok többsége a függetlenségre szavazott
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő tegnap. A katalán nép jogot szerzett egy független állam létrehozására – jelentette ki Carles Puigdemont katalán elnök Barcelonában. A katalán parlament rendkívüli ülését követően – amelyen a vasárnapi eseményeket értékelték – Puigdemont a népszavazás miatt Katalóniába vezényelt spanyol rendőrök és csendőrök kivonását követelte.
„A reménynek és a szenvedésnek ezen a napján Katalónia polgárai megszerezték a jogot az önálló államiságra köztársaság formájában” – hangoztatta Carles Puigdemont. A katalánoknak joguk van arra, hogy szabad, békés és demokratikus államuk legyen – mondta. Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap este Madridban kijelentette: nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában. Kétmillióan a függetlenség mellett Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába – ismertette Jordi Turull katalán kormányszóvivő. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik. A La Vanguardia lap internetes kiadása szerint a katalán szavazók 6,8 százaléka nem támogatta a régió kiválását Spanyolországból. A katalán függetlenségi népszavazás után az első nap a rendőri erőszak elleni tiltakozásról szólt; a hatóságok és szavazók közötti összecsapásokban a katalán kormány szerint 893 civil sérült meg, míg a spanyol belügyminisztérium az eddigi 33-ról 431-re módosította a sérülést szenvedett rendőrök számát. Katalónia-szerte több ezren vonultak utcára a nap folyamán, hogy elítéljék az erőszakos cselekményeket, Ada Colau, Barcelona polgármestere pedig bejelentette: a városi önkormányzat feljelentést tesz az állampolgárok elleni rendőri intézkedések miatt. Brutálisnak minősítette a rendőri fellépést az a 33 külföldi politikai megfigyelőből álló csoport is, amely a katalán kormány felkérésére érkezett az eseményre 17 különböző országból.
Juncker: jogszerűtlen a népszavazás
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke állásfoglalásában úgy fogalmazott: a spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az erőszak újbóli alkalmazásának elkerülésére szólította fel Mariano Rajoy spanyol kormányfőt. Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő tanács vezetője Twitter-üzenetében közölte, hogy telefonbeszélgetést folytatott a spanyol miniszterelnökkel, akit arra kért, mielőbb előzze meg, hogy a jelenlegi helyzet elmérgesedjen. A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök Nagyváradon a közmédia kérdésére. A katalóniai népszavazás nyomán kialakult feszült helyzetre reagálva Teodor Meleşcanu külügyminiszter a spanyol alkotmányt tiszteletben tartó tárgyalásos megoldást szorgalmazott. Az RMDSZ elítélte a katalán függetlenségi népszavazás napján tapasztalt erőszakot. Állásfoglalásában leszögezte: sem az aránytalan rendőri túlkapás, sem más erőszakos cselekedet soha nem vezethet semmi jóra. „Egy ország állampolgárainak, de közösségeinek is joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Amennyiben ez az igény több millió állampolgár részéről fogalmazódik meg, annak semmiképpen sem szabad elkerülnie az ország vezetőinek figyelmét. Tapasztalatból tudjuk: a többség erejének sosem szabad a kisebbségek elnyomására irányulnia egy demokráciában, a többségnek minden körülmény között felelősnek kell lennie az ország területén élő kisebbségekért” – olvasható az RMDSZ állásfoglalásában. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Centenárium: „testvéri üzenetet” fogalmazna meg a magyaroknak a román kultuszminiszter
Fontos lenne testvéri üzenetet megfogalmazni a kisebbségek, különösen a magyar kisebbség irányába, hogy a románokkal együtt ünnepeljék az egyesülés centenáriumát – nyilatkozta vasárnap este a Realitatea hírtelevízióban Lucian Romaşcanu kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter.
„Azt gondolom, hogy fontos lenne testvéri üzenetet megfogalmazni a kisebbségek, különösen a magyar kisebbség irányában, hogy velünk együtt ünnepeljék azt az országot, amelyben élnek. Nagyon fontos, hogy a magyar kisebbség képviselői továbbra is azért harcoljanak, hogy a magyarok jobban éljenek Romániában, akármit is értünk ez alatt, hogy harcoljanak saját környezetük infrastruktúrájáért, gazdasági fejlődéséért” – jelentette ki a művelődési miniszter
A tárcavezető úgy vélekedett: lehet, hogy nem mindig a „túlzott” követelések a legcélravezetőbbek, de lehetnek politikai, parlamenti szintű kezdeményezések, amelyekkel az RMDSZ javíthatja a magyarok életminőségét.
Romaşcanu azt mondta: azt szeretné, hogy a centenáriummal kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem szolidaritásról tegynenek tanúbizonyságot, mert az állam létrejöttét ünnepeljük.
Kelemen Hunornak az egyesülést illető álláspontjával kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: az RMDSZ szövetségi elnöke „azóta finomította álláspontját”.
„Úgy látom, hogy Kelemen Hunor némiképpen finomított álláspontján, ami a centenáriumot illeti. Tisztában van ő is a dolgokkal, hisz egy olyan országnak volt a művelődési minisztere, amely 1918-ban alakult. (...) 1918-ban egész Európa térképe megváltozott. Létrejött Csehszlovákia, Jugoszlávia, Nagyrománia. Ezek közül csak Románia maradt meg változatlan határokkal, ugyanazokkal a nemzetekkel, ami azt jelzi, hogy a legszilárdabb és legkorrektebb alapokon nyugszik. Nem ismerem a helyzetet, ezért nem beszélek Csehszlovákiáról és Jugoszláviáról, de mi ugyanabban a felépítésben vagyunk, mint akkor, tehát ez egy korrekt konstrukció. És itt élünk, ebben az országban a magyarokkal, szászokkal, zsidókkal, romákkal – ezek a nemzetek valamennyien üdvözölték a gyulafehérvári nyilatkozatot és Erdély egyesülését Romániával” – idézte az Agerpres hírügynökség a minisztert.
Romaşcanu hangsúlyozta, hogy Románia betartja azt, amit az egyesüléskor ígért, és a magyar kisebbségnek „igen korrekt” feltételeket biztosít, jelen van a parlamentben, akárcsak a többi kisebbség, van magyar oktatás, használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban. „Azt gondolom, hogy rendben vagyunk, és betartjuk azokat az ígéreteket, amiket elődeink 1918-ban tettek” – szögezte le a művelődési miniszter. Krónika (Kolozsvár)

Helytállás és hitvallás – interjú Tőkés Lászlóval
A Fidesz–KDNP erdélyi európai parlamenti képviselője, volt királyhágómelléki református püspök szerint ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyar közösségek autonómiaküzdelmében, mint amikor 1989-ben szinte esélytelenül fordult szembe temesvári gyülekezete a Ceauşescu-diktatúrával. A Figyelőnek adott exkluzív interjújában a magyar reformációról, az erdélyi ökumenizmusról, a román nemzeti kommunista titkosszolgálati szemlélet továbbéléséről, Brüsszelről és a székely lármafagyújtásról beszél.
– Ez év október 31-én pont ötszáz esztendeje tette közzé Luther Márton a vallást, a hitéletet megújító tételeit. Ezt követően Zwingli és Kálvin is elindította mozgalmát, amely Magyarországon szintén hamar fogadtatásra lelt, a reformációnak még külön erdélyi magyar ága is kialakult, az unitarianizmus. A tordai országgyűlés 1568-ban, a világon elsőként törvénybe foglalta a vallásszabadságot, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius egyház, illetve a magyar, a székely és a szász közösség egyenjogúságát. Ön szerint mi a reformáció legnagyobb értéke a magyarság számára?
– A reformáció hozadékai közül a legfontosabbnak a magyar államiság folytonosságának a megteremtését tartom. Az ország háromfelé szakadásának idején Erdély lett a Szent István-i állam letéteményese. Első királyunk Krisztus nevében alapította meg a magyar államot. Fél évezreddel később, a reformáció szellemében alakult meg az Erdélyi Fejedelemség az unitárius II. János király (János Zsigmond fejedelem) vezetésével. Karakteresen magyar szellemiségben alakult tehát ki a Magyar Királyság utódállamának nevezhető Erdélyi Fejedelemség. Az ő uralkodása alatt tartott 1568-as tordai országgyűlés nemcsak Magyarország szempontjából, hanem nemzetközileg is komoly értékkel bír; a sajátlagosan magyar unitárius egyház megalapításával egyidejűleg a modern értelemben vett lelkiismereti és vallásszabadság előhírnöke lett Európában, megelőlegezve az ökumenikus keresztény törekvéseket.
– Ekkor Európa nyugati felében még dúlt a vallásháború.
– Igen, ezen időszakban irtották ki Franciaországban, Szent Bertalan éjszakáján a hugenottákat. Mi a vallásszabadság kihirdetésével előbbre jártunk. Emellett Erdély aranykorában, a XVII. században Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György fejedelem folyamatos harcot vívott a török uralom alatt megingott magyar államiság érdekében, valamint a Habsburg-elnyomás ellenében. A magyar reformáció így nagymértékben hozzájárult a magyar szabadságharchoz, s erre a magyar katolikusok is büszkék lehetnek, hiszen ugyanebben a korban Pázmány Péter volt a katolikus egyház megújulásának a vezéralakja. Ők voltak az egyházi megújulásnak, a nemzet megerősödésének a zászlóvivői.
– Ezek a történelmi példák – illetve a magyar ökumenikus türelem – is közrejátszottak abban, hogy a román kommunizmus legsötétebb, magyarellenes időszakában Erdélyben a templom volt a legfontosabb hely, ahol az ember megélhette magyarságát. A másik felekezet istentiszteletein, miséin, rendezvényein is sokan részt vettek, hogy megerősödjenek magyarságukban.
– Valóban. Én Kálvin alapművét, az Institutiót (a keresztény vallás rendszere – a szerk.) tartottam a kezemben, Luther szellemében hirdettem az igét, amikor a múlt század 80-as éveinek utolsó harmadában felléptem a temesvári szószékre, hogy a gyülekezet megélhesse a nemcsak tiltakozó, hanem a hitvalló, valami mellett kiálló szellemiséget. Lelki motiváltságunkban szerepet játszott ez a protestáns szellemiség. Az erdélyi tolerancia Temesvár szellemére is kiterjedt, így tudtak kapcsolódni hozzánk a forradalom előtt zsidók és görögkeletiek, valamint görögkatolikusok is, a város valamennyi nációját képviselő emberek. Visszatérve a reformáció ötszázadik évfordulójára, hadd tegyem hozzá, milyen csodája a Jóistennek, hogy amiképpen a reformáció utáni Erdély volt a Habsburg- és a török uralom alatt sínylődő Magyarország segítségére, most az államiságában erős, független anyaország segít bennünket, határon túlra került magyarokat. Akkor a magyar államiság volt a tét, most a külhoni nemzetrészek puszta megmaradása. Ezért harcolunk ebben a protestáns, kurucos szellemben. Nem véletlen, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett emlékbizottság olyan nagy hangsúlyt fektet a reformáció emlékévének Kárpát-medencei megünneplésére.
– A protestáns lelkész bátorsága kellett ahhoz, hogy 1989-ben Temesváron kirobbanjon a romániai forradalom. Most erről, valamint az 1956-os magyar forradalomról tartott előadást az Egyesült Államokban, a reformátusok, kongregacionalisták által alapított Yale Egyetemen és a fairfieldi magyar közösségben.
– Vannak helyzetek, amikor meg kell vallanunk a hitünket, amikor nem szabad hallgatni. Ezt nevezi a teológiai terminológia status confessionisnak. Ilyen volt Luther Márton számára a wormsi birodalmi gyűlés, amikor kimondta a császár és a rendek előtt, hogy „itt állok, és másképp nem tehetek”. Ezt tettük Temesváron, s ez érhető tetten 56-ot tekintve is, amikor a magyarság egy emberként kelt fel a szovjet elnyomás ellen. Kimondta a nemet egy ateista, kommunista diktatúrával szemben. Ez volt az üzenetem a Yale Egyetem rendezvényén. Igyekeztem jó hírvivője lenni a magyarságnak az angolszász egyházi világban, és úgy vélem, ez sikerült.
– Romániában 1956-ban Temesváron és Bukarestben volt tüntetés, de az egész erdélyi magyarság körében nagy volt a szolidaritás, a diákok gyűléseket tartottak, szervezkedtek. Ezért a magyarországihoz mérhető terror vette kezdetét, melynek legalább százötven halottja volt, és több mint huszonötezer politikai indíttatású letartóztatásra került sor az 56-ot követő években.
– Sajnos sokan még mindig nem tudnak erről, pedig több könyv is született róla, köztük Tófalvi Zoltán újságíró-történész tízkötetes műve. A román kommunista diktatúra újabb ürügyként használta fel 56-ot az erdélyi magyarság szétzúzására. Előtte, az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején felszámolták a Magyar Népi Szövetséget, beolvasztották a kommunista pártba. A magyar közéleti személyiségeket börtönbe zárták, élükön Kurkó Gyárfással, valamint más baloldali értelmiségiekkel és Erdély híres római katolikus püspökével, Márton Áronnal. Ekkor kezdték el fokozatosan felszámolni az erdélyi magyar iskolarendszert is. Az 56-ot követő megtorlássorozat volt a kegyelemdöfés. Lefejezték a magyar közéletet, kultúrát, oktatást, az egyházakat. Az erdélyi magyarság ezt a veszteséget azóta sem tudta kiheverni. A leszámolás legszemléletesebb eseménye Kádár János pártfőtitkár 1957-es bukaresti és marosvásárhelyi látogatása volt, ahol teljesen kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionálkommunistáknak. Ceauşescu hatalomra kerülésével még sötétebb évek következtek. Abból az időből hitvallásban és kiállásban Márton Áron katolikus vezető áll hozzám a legközelebb, aki felekezetre való tekintet nélkül védte a magyarság érdekeit, minden magyart, de a román görögkatolikusokért és a kollektíven megbélyegzett erdélyi németekért is kiállt. Nem véletlen, hogy Erdélyben a reformátusok, katolikusok, evangélikusok, unitáriusok vállvetve harcoltak a kommunizmus idején az elnyomás ellen, s a jogainkért való küzdelem a rendszerváltás után is folytatódott.
– Ahogy a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatá-sáért, a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen vagy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megszüntetése miatt is együtt lépnek fel. Romániában nem szűnt meg a jogfosztásra való igyekezet, állandó elem a magyar autonómiatörekvéseket támadó magatartás, a magyar veszéllyel való riogatás. Önt pedig megfosztották attól a magas állami kitüntetéstől, amelyet 89-es forradalmi tevékenységéért kapott, mert szóba hozta Tusnádfürdőn, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi, székelyföldi magyarságért, ahogyan azt Ausztria tette a dél-tiroliak esetében, s aminek az eredménye az észak-olaszországi régió jól működő autonómiája. Bíróságon támadta meg a kitüntetés visszavonását; tavaly novemberben elvesztette a pert, de az indoklást tizenegy hónapja nem küldték meg, pedig ez kellene a fellebbezéshez.
– Éppen most tettem panaszt a román Legfelsőbb Bírói Tanácsnál emiatt Kincses Előd ügyvéddel, aki már 1989-ben is engem védett. Még van egy jogorvoslati perem Bukarestben, mert az Antena 3 hírtelevízió egy három évvel ezelőtti adásában elvitatta a temesvári forradalomban vállalt szerepemet, és a műsorban többen – köztük volt securitatés (kommunista titkosszolgálati) főnökök – hazaárulónak és magyar kémnek neveztek. Tudomásul kell venni, hogy Romániában még mindig erős pozíciói vannak a volt titkosszolgálatnak, és ez az elmúlt 27 év történetét is átszövi. Ez a mentalitás máig meghatározó. Amikor megkaptam az állami kitüntetésemtől való megfosztásom indoklását, olvashattam a szakállas szekus érveket, hogy el akarom szakítani Erdélyt az országtól, hogy magyar irredenta és románellenes vagyok, aki veszélyezteti a társadalom békéjét. Lényegében tehát változó formában ugyan, de továbbra is érvényben van az a román nemzetstratégia, amely Trianon után Erdély elrománosítását, Ceauşescu diktátor szavaival élve homogenizálását tűzte ki célul.
Ez a nemzetstratégia átitatta az egész társadalmat, ezért bármikor be lehet dobni a magyar kártyát: a nemzetféltés a gazdasági nehézségeket is felülírja. A többségiek oldaláról ránk zúduló gyűlöletbeszédnek csak az őszinte román–magyar párbeszéd, a történelmi megbékélés tudna véget vetni.
– Ön több ízben szóvá tette a Szerbiában, a Timok völgyében élő románok (vlahok) helyzetét, mert őket a vajdasági románsággal ellentétben csak nemrég ismerték el kisebbségnek, nincs anyanyelvi iskolájuk, templomi szertartásuk. De szólt a bulgáriai vagy az ukrajnai románok érdekében is.
– Én az anyaország természetes védelmét kívánom a határon túli románoknak is, és ahányszor csak lehetőségem adódik, mindig kiállok a kárpátaljai vagy a bukovinai románok jogaiért is. Az ukrán oktatási törvény most éppúgy hátrányosan érinti őket, mint kárpátaljai nemzettestvéreinket. Nem mérek kettős mércével! Eddig az volt az érzésem, hogy a románoknak nem olyan fontos a 400 ezer fős ott élő közösség, mint nekünk a 150 ezres kárpátaljai magyarság. De most úgy tűnik, elindult valami, és közös pont lehet a magyar–román viszonyban. Mi megadjuk a tiszteletet a szomszédos nemzeteknek, de ezt fordítva is elvárjuk.
– A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén is megszervezi október 29-én este Székelyföld történelmi határainak a kivilágítását. Őrtüzeket gyújtanak az auto-nómiáért. Ön most is ott lesz? Ön szerint a katalán függetlenségi népszavazás miként hat a székelyföldi törekvésekre?
– Természetesen ott leszek. A katalóniai helyzet nem tesz jót nekünk, mert felerősíti azok hangerejét, akik az autonómiában eleve szeparatizmust látnak, és Skóciára vagy Katalóniára utalva rajtunk verik el a port, holott az erdélyi magyarság nincs abban a helyzetben, hogy összemérje magát ezekkel a példaesetekkel. Rendszeresen deklaráljuk, hogy nem akarunk függetlenséget, de úgy tesznek, mintha nem hallanák. Azt kellene észrevenniük, hogy mi vezetett el idáig Katalóniában, és mi miért jutottunk el odáig Erdélyben, hogy ilyen elkeseredett módon kiállunk az auto-nómia mellett. Azért, mert ez a megmaradásunk feltétele. Példaértékű ebben testvérszervezetünk, a Székely Nemzeti Tanács politikája, mert noha az EU-s nagypolitika viszonyrendszerében szinte eszköztelenek vagyunk, nem látunk más alternatívát, csak azt, hogy kivívjuk az önrendelkezésünket, számunkra ez létkérdés. És hasonló módon cselekszik az általam létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is.
– Az EMNT, amely nemrég jelentette be, hogy mintegy 250 ezer honosítást, magyar állampolgársági ügyet segített elő, alig tíz napja Kolozsváron megerősítette szövetségét az SZNT-vel.
– Igen, együtt integrált autonómia-képviseletre törekszünk. Külön-külön nem megyünk semmire. Ilyen szempontból jól jön az önállósági törekvések összehangolásával foglalkozó magyar miniszterelnöki megbízott, Szili Katalin közvetítő szolgálata is, olyannyira, hogy az utóbbi időben még az RMDSZ-szel is asztalhoz ültünk. Ha nem sikerül a szövetség 90-es évek eleji indulásának a szellemében összefognunk, akkor autonómiatörekvéseink szétforgácsolódnak, politikailag súlytalanokká válnak. Mert nem lehetséges az, hogy kijön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Brüsszelbe, később Izsák Balázs SZNT-elnök, majd Pásztor István, a VMSZ vezetője a Vajdaságból, utána pedig Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának irányítója, valamint Brenzovics László Kárpátaljáról, és ott vagyunk mi, az Európai Parlamentben tevékenykedő nemzetpolitikusok, s külön malomban őrlünk. Ha nem lépünk fel összehangoltan ebben a kedvezőtlen politikai és kisebbségjogi környezetben, nincs esélyünk. Ezért mindent meg kell próbálnunk, hogy változtassunk Brüsszel hozzáállásán. Itt van az Európai Bizottság (EB) által befogadott kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés, a Minority SafePack, amelyhez Európa-szerte gyűjteni kell az egymillió aláírást. És ott van még az SZNT-nek az európai nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezése, amely miatt perben áll az EB-vel. Az EP kisebbségi frakcióközi bizottságának a képviselőivel együtt át szeretnénk ültetni az unió jogrendjébe az Európa Tanács kisebbségvédelmi rendszerét.
– Mit fog mondani a székelyeknek vasárnap este, a lármafagyújtáskor?
– Ugyanazt, mint a Ceauşescu-diktatúra idején, 1989-ben Temesváron, amikor úgy tűnt, hogy semmi esélyünk nincs jogaink, szabadságunk kivívására, s mégis belevágtunk. A román nacionál-kommunista apparátus célja elhitetni: úgy sincs esélyünk, s a jelenlegi magyar kormányt megelőzők némelyike ugyanezt a kishitűséget táplálta. Ha állandóan Brüsszel egét kémleljük, és azt a szomorú következtetést vonjuk le, hogy egyetlenegy migráns emberi jogai jobban foglalkoztatják őket, mint egy több százezres őshonos nemzeti közösség sorsa, akkor én is szegre akaszthatnám a palástomat. Ha sok minden nem is kedvez nekünk, meg kell találnunk az áttörési pontot, ahogyan más európai kisebbségi nemzeti közösségek is kiharcolták a megmaradásukhoz szükséges autonómia valamelyik formáját. Politikai elszántságra van szükség, ezt vállalni kell.
NÉVJEGY
Kolozsváron született, 65 éves, nős, három felnőtt gyermeke van az első házasságából, két kiskorú a másodikból
1975-ben lelkipásztori diplomát szerzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
1975 és 1984 között segédlelkész Brassóban, Désen
1984-ben az állami és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállása, kritikai tevékenysége miatt kizárják a papság köréből, két évig munkanélküli
1986-tól temesvári lelkész, az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért a kommunista hatóságok zaklatják
1989-ben a hatóságok pert indítanak ellene, megfosztják szószékétől, a szilágysági Menyő faluba száműzik, a kilakoltatás ellenében hívei és a hozzájuk csatlakozó temesváriak megmozdulása robbantja ki a forradalmat
1989 decemberében, 1990 elején a Romániát vezető Nemzeti Megmentési Front tagja
1990 és 2009 között a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja, 2003-ig tiszteletbeli elnöke, 2012-ben kilép a szervezetből
1999-ben megalapítja a Partiumi Keresztény Egyetemet, azóta is tanácsi elnöke
2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapító elnöke, többször újraválasztják
2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító elnöke
2007-ben függetlenként, 2009-ben az RMDSZ–EMNT listavezetőjeként, 2014-től pedig a Fidesz–KDNP listájáról jut be az Európai Parlamentbe, amelynek 2010 júniusától 2012 februárjáig egyik alelnöke
Számos díjat, kitüntetést kapott, több külföldi egyetem díszdoktora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje és a Magyar Becsület Rend birtokosa
Magyarul és több idegen nyelven megjelent könyvei ellenállási tevékenységét, nemzetpolitikai és egyházi írásait, elemzéseit foglalják össze Moszkovits János
Megjelent a Figyelő (Budapest) 2017/43. lapszámában. figyelo.hu

Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsa
Megfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését.
Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől.
„Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott.
Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus.
Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit.
A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”.
A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”.
Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet.
Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Az EMNP a román nemzeti ünnepen: a társadalmi béke biztosítéka az autonómia
Románia nemzeti ünnepén ismét itt a pillanat, amikor világossá tesszük: bár december 1-én az erdélyi magyar közösségnek nincs oka ünneplésre, tiszteletben tartjuk a román nép nemzeti érzéseit, és ennek szellemében továbbra is szorgalmazzuk az érdemi román—magyar párbeszédet közös dolgainkról. Ennek elsősorban alapvető közösségi jogunk, az önrendelkezés közjogi kereteinek megteremtéséről kell szólnia. A román állam legitimitását és szavahihetőségét, az erdélyi magyarok és románok közötti viszonyt nagyban meghatározza az, hogy Románia betartja-e a Gyulafehérvári Nyilatkozatban önként vállalt kötelezettségeket.
Meggyőződésünk, hogy a történelmi tények ismeretében egyetlen román elöljáró sem várhatja el, hogy közösségünk ünnepeljen Erdély elcsatolásának évfordulóján. Azonban a normalitás és békés együttélés egyik alapfeltételének tartjuk, hogy a román nemzetállam hivatalos ünnepén tartózkodjunk minden olyan megnyilvánulástól, mely a román közösség nemzeti érzéseit sérti. Ugyanakkor az is jogos elvárásunk, hogy a magyar közösséget se érje ilyen jellegű támadás – sem e napon, sem az előttünk álló centenáriumi események kapcsán.
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulása óta a párbeszéd híve, és folyamatosan keresi a belföldi és külföldi lehetőséget arra, hogy az erdélyi autonómiatörekvésekről tartalmas érdemi vitát folytasson. Szomorúan állapítjuk meg, hogy a román hatalom visszautasítja a párbeszédet az autonómiáról. Ez pedig alapvetően antidemokratikus és feszültséget okoz.
Valljuk: önrendelkezésünk csak békés eszközökkel teremthető meg, oly módon, hogy mind a román, mind pedig a magyar fél tiszteletben tartja egymás közösségi identitását, kultúráját és történelemszemléletét – akkor is, ha ez utóbbi kapcsán ellentétes értelmezéseket vallanak.
A közelgő centenárium, egy esély és egy veszély egyidőben.
Arra törekszünk, hogy a közelgő centenárium az erdélyi magyarságra nézve ne csak egy veszélyt jelentő eseménysorozat legyen, hanem olyan lehetőség is, mely során közös problémáinkról beszélhetünk, a tabutémákat is beleértve. Azon leszünk, hogy önrendelkezési törekvéseinket a román közvélemény ne démonizálja, hanem belássa: autonómia-igényünk a román állammal szembeni lehető legerősebb lojalitási nyilatkozat, hiszen a különböző autonómia-formák – amelyek semmilyen körülmények között nem veszélyeztetik Románia területi egységét – az ország stabilitását és gazdasági fellendülését eredményezik, ahogyan ezt a működő európai pédák is bizonyítják. Látnunk és láttatnunk kell: mindez nem csak az Erdélyben élő magyarság érdeke, amelynek tagjait a román államhatalom – jogaikban korlátozva – másodrendű állampolgárokként kezeli, hanem minden itt élő nemzeti közösség javát szolgálhatják. Ez ugyanakkor az európai közös érdek is, a stabilitás és a társadalmi jólét záloga.
A fentiek szellemében ismételten szorgalmazzuk: a román nemzeti ünnepet követően, induljon valódi párbeszéd közös erdélyi sorsunkat illetően.
Egyenes, tiszta beszédre és párbeszédre van szükség. Közösségeink békés egymás mellett élésének garanciája az autonómiák közjogi rendszerének megteremtése. A társadalmi béke biztosítéka: az autonómia! Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége; erdon.ro

Marius Diaconescu történész: nem ígértek autonómiát 1918-ban Gyulafehérváron
Még mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék, a romániai magyaroknak tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt – vélekedik Marius Diaconescu történész. A Bukaresti Egyetem tanára a Krónikának adott interjúban „magyar mítosznak” nevezi, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozatban autonómiát ígértek a romániai kisebbségek számára.
– Nagy vonalakban ismerjük az Erdély és Románia 1918-as egyesülését eredményező történelmi előzményeket és összefüggéseket. Mégis milyen okok és lépések vezettek az unió gyulafehérvári kinyilvánításához?
– Vlagyimir Iljics Leninnek és Woodrow Wilsonnak a népek önrendelkezési jogáról tett kijelentései kiváltották az európai többnemzetiségű birodalmak összeomlását, mivel bátorították a nemzeti politikai mozgalmakat. Az Osztrák–Magyar Monarchia részeként a Magyar Királyság többnemzetiségű állam volt.
A budapesti kormányok által 1867 után felvállalt magyarosítási politika bumeránghatást eredményezett: a nemzetiségek önrendelkezését és a királyság szakadását. Ha gazdasági értelemben a birodalom működőképesnek bizonyult, hiszen óriási piac volt Közép-Európa számára, politikai szempontból az Osztrák–Magyar Monarchia kudarcra volt ítélve. 1867-ben kompromisszum született ugyan a birodalom megmentésére, ám jelentős különbségek voltak tetten érhetők az osztrákok, illetve a magyarok nemzetiségi politikáját illetően. Miközben az osztrákok megőrizték a helyi autonómiákat és támogatták a nemzetiségeknek a politikai és közigazgatási életben való részvételét, a magyarok egységes nemzetállam létrehozása érdekében el akarták magyarosítani a románokat, szlovákokat, szerbeket stb. Emlékezzünk csak az oktatáspolitikára vagy a családnevek magyarosítására, és látható a budapesti kormány asszimilációs törekvéseinek politikai dimenziója, az a viszonyulás, amely teljesen Budapest ellen fordította a nemzetiségek politikai vezetőit. A magyaroknak fel kell vállalniuk, hogy a nemzetiségekkel szembeni agresszív magyarosítási politikájuk miatt alapvető felelősségük van a magyar királyság 1918-as szétszakadásában. Hiába siránkoznak száz év elteltével is Trianon miatt, ha nem képesek belátni saját, a nemzetiségek függetlenségéhez, valamint Magyarország 1918-as szétdarabolásához vezető tévedéseiket.
– Miként tekintenek a románok ma a nemzeti ünnepükre? Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban?
– Az egyesülés megünneplésének, a centenáriumnak semmi köze az autópályákhoz. A sztrádák építése a kormányzat hatásköre, ugyanakkor egy ország kormányzati tevékenysége folyamatos, nem köthető csak egy évfordulóhoz. Az autópályák témáját egyesek propagandisztikus célból, megosztási szándékkal dobják be. Mindazonáltal sajnálatos módon a századik évfordulónak nincs összefüggő üzenete a román társadalom szintjén. A helyi és központi közigazgatás részéről hiányzik a centenárium megünneplésének összefüggő megközelítése, ugyanakkor a nyilvánosság csak az adminisztratív káoszt érzékeli, és nem szentel figyelmet a centenárium történelmi jelentőségének.
– A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt?
– A magyar politikai vezetők szándékosan tévesen értelmezik a gyulafehérvári egyesülési nyilatkozatot. Magam is írtam már erről a magyarok számára kedves mítoszról. Ajánlom, olvassák el a Gyulafehérvári nyilatkozatnak a korabeli sajtóban napvilágot látott, magyar nyelvű változatait, egészen pontosan azokat, amelyek 1918 decemberében a központi magyar lapokban láttak napvilágot. Sehol nem találják majd nyomát autonómiának vagy önrendelkezésnek.
A kiáltvány szerzői éppen a terminológia miatti utólagos bonyodalmak elkerülése érdekében nem használták az autonómia és önrendelkezés kifejezéseket. Gyulafehérváron sem a magyaroknak, sem más, Romániában élő kisebbségnek nem ígértek autonómiát. A „nemzeti szabadság” a nemzeti kisebbségeknek a politikai életben való részvételi jogát jelenti az új állam keretében, éppen a régi magyar királyság negatív példájából kiindulva, amikor a román politikai vezetőket börtönbüntetéssel sújtották amiatt, hogy politikai jogokat követeltek a magyarországi románoknak. A romániai magyarok napjainkban helyi magyar közigazgatással rendelkeznek azokon a településeken, ahol többséget alkotnak, ugyanakkor magyar iskoláik vannak.
A magyarok éppen azzal rendelkeznek, amit Gyulafehérváron ígértek. Itt az ideje, hogy az akkori nyilatkozatot ők is helyesen értelmezzék, a magyar politikusok pedig ne magyarázzanak bele egyebet. Ez álprobléma.
– Egyesek szerint nem tekinthető Románia lojális állampolgárának az a magyar kisebbségi, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Ön miként vélekedik erről? Ugyanakkor Ön szerint is indokolatlan lenne hivatalos ünneppé nyilvánítani március 15-ét a romániai magyarok számára, ahogy azt a román politikusok többsége gondolja? Eljutunk-e valaha egymás ünnepének kölcsönös tiszteletben tartásáig?
– Még mielőtt március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérnék a maguk számára, a romániai magyaroknak elsősorban tiszteletet kellene tanúsítaniuk a románok nemzeti ünnepe, december 1-je iránt. Miként várják el a magyarok a románoktól, hogy hivatalos ünnepként ismerjék el március 15-ét, miután gyászszalagot tűznek december elsején, és nyilvánosan kijelentik, hogy ez gyásznap számukra? Ha a magyarok azt akarják, hogy a románok tiszteljék a nemzeti ünnepüket, először is át kell értékelniük a december elsejével kapcsolatos hozzáállásukat.
Ugyanakkor nem hinném, hogy a lojalitás mérhető lenne a nemzeti ünneppel kapcsolatos harcos megnyilatkozások alapján. Személy szerint nem értek egyet a kommunizmus idején rendezett ünnepségekkel sem, amikor a magyarok hórát jártak december elsején, mert erre kényszerítették őket. A magyaroknak jogukban áll nem ünnepelni, viszont szerintem kötelességük tisztelni a román többséget, amelyet ne sértegessenek románellenes nyilatkozatokkal és magatartással. Ameddig ők nem tisztelik a román többség nemzeti ünnepét, hiába várnak a románok tiszteletére.
– Tekintettel arra, hogy történészi oklevele megszerzése után Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait, ismeri a magyar történetírást is. Ön szerint van-e esély egy régóta emlegetett román–magyar történelemtankönyv megszerkesztésére, például a francia–német példa alapján? A román egyesülés centenáriuma nem jelenthet alapot a két ország történészeinek alaposabb párbeszédére?
– Először is büszke vagyok a történelemtudományokból Budapesten szerzett doktori címemre. Aki meg akarja ismerni Erdély közép- és modern kori történelmét, annak ismernie kell Magyarország történelmét is, ellenkező esetben nem fogja megérteni.
Egy közös, román–magyar történelemkönyv megszerkesztése elsősorban a két ország történészei közötti együttműködés természetes hozadéka kéne legyen. A történelem tankönyveknek a történetírás trendjét kell tükrözniük. Márpedig jelen pillanatban Erdély történelmével kapcsolatban a magyar és a román történetírás nagy vonalakban párhuzamos pályán fut.
A történészek közötti személyes kapcsolatok kivételével a hivatalos kapcsolatok gyakorlatilag nem léteznek, nincs hatásuk a történetírásra. A román–magyar történész vegyes bizottság akadémiai igényeket megfogalmazó vicc csupán, konkrét eredmények nélkül. A román fél magyar és német történészek bevonásával összeállította Erdély történelmét, ám a bizonyos fejezeteiben megőrzött nacionalista diskurzus miatt a magyar történetírás nem vesz róla tudomást. Másrészt magyar történészek nemrég háromkötetes kézikönyvet írtak a székelyek történelméről, amelyet nagy ívű tudományos megvalósításként állítanak be.
Ha már szintézis jellege van, nem lett volna helyénvaló román történészeket is bevonni ebbe? Lám, miként szalasztjuk el a valós párbeszédre alkalmas lehetőségeket.
Annak ellenére, hogy a történészeknek jelentős szerepük van a románok és magyarok közötti megbékélés és párbeszéd terén, hiszen mindkét fél számára a történelem képezi a kiindulópontot, mindkét oldalon hiányzik a valós akarat a román és magyar történészek historiográfiai diskurzusának összehangolására.
A centenárium jó alkalmat teremthetett volna a román és magyar történészek közötti párbeszédre, például Erdély és Románia egyesülése és a trianoni békeszerződés kapcsán, viszont mindkét oldalon hiányzik a kezdeményezőkészség. A történelem a múltat jelenti, amelyen nem osztozhatunk, de tanulhatunk belőle annak érdekében, hogy jobb lehessen a jövőnk.
Marius Diaconescu
1970. január 19-én született a Máramaros megyei Miszmogyoróson. 1995-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán, 1997 és 2000 között elvégezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem történelemtudományi doktori iskoláját Engel Pál és Zsoldos Attila irányítása alatt. Szakterülete a középkor történelme, 2004 óta a Bukaresti Egyetem történelem szakán oktat, a legnagyobb központi napilap, az Adevărul honlapján blogot vezet, amelyen gyakran közöl magyar témában. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Nagy román centenárium magyarságkampánnyal
„Magyarságkampányba” fog az Erdély és Románia egyesülését fémjelző 2018-as centenáriumi évre tekintettel az RMDSZ, amely Ezer év Erdélyben, száz év Romániában címmel hirdetett programsorozatot.
A szövetség politikusainak nyilatkozatai szerint az akció elsősorban a magyar közösség identitásának és önbizalmának erősítését szolgálja, másrészt ellensúlyozni kívánja a román nacionalista hangulatkeltést.
Jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy milyen reakciót vált ki egy ilyen kampány az első számú célpont, a román társadalom körében. Már önmagában az is dilemma, hogy feltétlenül meg kell-e szólalnia a modern román állam létrejötte százéves évfordulója apropóján az erdélyi magyar közösség legnagyobb, parlamenti képviselettel is rendelkező politikai képviseletének, ráadásul éppen egy ilyen hangzatos, országos kampánnyal. Túl azon ugyanis, hogy a szlogen is sántít (hiszen a magyarok valójában több mint ezerszáz éve megtelepedtek a Kárpát-medencében, ezen belül Erdélyben), kérdéses, milyen mértékben járulhat hozzá a kezdeményezés a román–magyar közeledéshez a közismert politikai előzmények közepette.
Bár egy ideje elcsendesedett ugyan az RMDSZ-elnök állami kitüntetésének javasolt visszavonása körüli vita (amelynek kapcsán majd az államfő mondja ki a végső szót), az indulatok közel sem hunytak ki Kelemen Hunor december elsejével kapcsolatos kijelentései kapcsán. Mondhatjuk úgy is, bármennyire is őszinte és békítő szándékú az RMDSZ centenáriumi üzenete, ezzel szemben a szövetség vezetőjének a román nemzeti ünnep „meg nem ünnepelhetőségéről” tett nyilatkozata miatt a többségi társadalom jelentős része erős ellenérzésekkel viseltet. A latin szállóigét parafrazálva: sokan akkor sem hisznek a magyaroknak, ha ajándékot hoznak. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a románság egy részének szemében is jelentősen romlott az RMDSZ hitele az igazságügyi törvények módosításának támogatásával.
Másrészt bármennyire is hajlamosak a románok még az egyesülés kapcsán is unos-untalan a magyarokra reflektálni, sokakban akár az is visszatetszést kelthet, hogy a nemzeti kisebbség „nem hagyja” őket nyugodtan ünnepelni, sőt bizonyára olyanok is lesznek, akik Trianon közelgő centenáriumával, az ennek kapcsán vizionált „magyar propagandával” hozzák összefüggésbe az RMDSZ-es magyarságkampányt. Vagyis a várható reakciók egyáltalán nem borítékolhatók, az akció pedig akár a visszájára is elsülhet.
Arról nem beszélve, hogy az RMDSZ meglehetősen tudathasadásos állapotban van. Miközben ugyanis erőteljesen hangsúlyozza, hogy a román államnak be kell tartania a nemzeti kisebbségeknek Gyulafehérváron tett ígéreteket, ennek megfelelően pedig biztosítania illene a magyar közösség szorgalmazta autonómiát, maga a szövetség folyamatosan halogatja az önrendelkezés igényének legmarkánsabb felmutatására hivatott törvénytervezet parlamenti beterjesztését.
Úgy tűnik, e téren Kulcsár-Terza József jobbára nemcsak az RMDSZ–MPP alkotta pártszövetségen, hanem a polgári párton belül is egyedül maradt, habár akadnak azért RMDSZ-es politikusok is, akik szerint éppenséggel a 2018-as centenárium évét kellene megragadni a statútum benyújtása, az autonómia tematizálása érdekében. Bárhogyan is alakul, a lényeg mégis csak az volna, hogy alakuljon ki nyílt, őszinte párbeszéd többség és kisebbség között az együttélés következő száz évének „alapszabályairól”. Krónika (Kolozsvár)

MTI-évértékelő: az erdélyi magyarság megtapasztalta a politikai alkuk kockázatait, a magyar–román viszony sérülékenységét
Az RMDSZ és a román kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román–magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve.
Az RMDSZ a 2016 decemberében hatalomra jutott baloldali-liberális kormánykoalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, mert a hatalomtól remélte a kisebbségi jogok bővítését. Miközben a jogok bővítésében csak parányi lépést sikerült tennie, a szövetség presztízsveszteséget szenvedett el amiatt, hogy támogatta a koalíció erősen vitatott döntéseit. Az együttműködés nem kezdődött rosszul. Májusban olyan törvénymódosítást sikerült elfogadtatni, mely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi azokat a kórházakat és szociális intézményeket, amelyek a kisebbségek által lakott területeken működnek. A kisebbségi jogokkal való érdemi politikai cserekereskedelemre azonban júniusban nyílott lehetőség, amikor amiatt alakult ki kormányválság Romániában, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítvánnyal próbált szabadulni a saját soraiból származó Sorin Grindeanu miniszterelnöktől és kormányától. A baloldali-liberális koalíció nem tudta pontosan felmérni, hogy soraiból hányan állnak Grindeanu mellé, és az RMDSZ-szavazataival szerette volna biztosítani a kormánybuktatás sikerét. A szövetség kisebbségi jogok parlamenti elfogadásában kérte meg a támogatás árát. Kérésére a parlamentben letörölték a port a kulturális autonómia alapjait is rögzítő, 12 éve benyújtott kisebbségi törvény tervezetéről, a parlamenti bizottságok tárgyalni kezdték a közigazgatási törvény módosítását, a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését, és azt a törvénytervezetet, amely a magyar közösség tagjai számára munkaszüneti nappá nyilvánítja március 15-ét, a magyar nemzeti ünnepet. Az ajánlat azonban magyarellenes indulatokat váltott ki a román társadalomban. Nemcsak a parlamenti ellenzék, hanem a kormánypártok soraiban ülő képviselők egy része is úgy találta: a koalíció a román nemzeti érdeket áldozza fel a vezető kormánypárt belső ügyeinek a rendezése érdekében. Az alku bukott, a koalíció saját erőből is le tudta váltani miniszterelnökét, a kisebbségi jogok nem bővültek, az RMDSZ nem vett részt a szavazáson. Az év végén az RMDSZ az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag elfogadtatásához nyújtott kockázatos segítséget a kormánykoalíciónak, cserébe pedig az őszi tanévkezdéskor megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraalapításához várt támogatást a parlamenti többségtől.
Ezúttal is csak részeredményeket könyvelhetett el. A parlament ugyan elfogadta az iskolaalapításhoz szükséges törvénymódosítást, de Klaus Johannis államfő a törvénymódosítás alkotmánybírósági felülvizsgálatát kérte, így kérdéses, hogy a 2018-2019-es tanévtől újraalakulhat-e a Római Katolikus Gimnázium.
Azért volt kockázatos a koalíciónak nyújtott politikai támogatás, mert a kérdés a romániai társadalmat, és az erdélyi magyar társadalmat is megosztja. Míg az RMDSZ a romániai ügyészállam lebontásának a szükségességét emlegette, a törvénycsomagra a romániai társadalom meghatározó része a korrupt politikusoknak a bűnüldözést ellehetetlenítő kísérleteként tekint. Ráadásul az Európai Unió meghatározó tagállamai, valamint az Egyesült Államok és az Európai Néppárt is az igazságszolgáltatás függetlenségét gyengítő kísérletnek tekintette a törvénymódosításokat. Így az RMDSZ éppen azokkal az erőkkel találta szemben magát, amelyektől segítséget remél a kisebbségi jogok bővítéséhez. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumért folytatott küzdelem végigkísérte az évet. A Maros megyei tanfelügyelőség négy nappal a tanévkezdés előtt jelentette be, hogy a katolikus iskola a 2017-2018-as tanévtől megszűnik önálló intézményként működni. Válaszként a magyar kormány közölte: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen. Később, amikor Liviu Dragnea PSD-elnök biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétóját. A román–magyar viszony sérülékenységét a politikától független epizódok is megmutatták. Szeptember elején egy videóblogger gerjesztett erős magyarellenes indulatokat, amikor olyan telefonnal készített kisfilmet mutatott be, amely látszólag azt bizonyította, hogy egy nagy áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grill részlegén az elárusító nem szolgálja ki a hozzá román nyelven folyamodó vásárlót. Később térfigyelő kamerák felvételeivel sikerült tisztázni, hogy a bloggert azért nem szolgálták ki, mert a nyitás előtt akart vásárolni, és a kisfilm a harmadik vásárlási próbálkozását mutatja be. Erős indulatokat váltott ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek az a kijelentése is, hogy az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején, az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulóján. A kijelentés ritka egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot, de alig akadt román támogatója. Egy bukaresti civil szervezet előbb Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását, majd a magyar politikusnak 2000-ben adományozott Románia Csillaga érdemrend visszavonását kezdeményezte. Az RMDSZ és a kormánykoalíció viszonyáról árulkodik, hogy a kezdeményezést az érdemrend becsületbírósága is támogatta, a testületet pedig többnyire a kormánypártok korábbi vagy jelenlegi politikusai alkotják. MTI Krónika (Kolozsvár)

A hatalom árnyékában
Az RMDSZ és a kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román–magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve: a szövetség a hatalomtól remélve a kisebbségi jogok bővítését, a koalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, de a jogok bővítésében csak parányi lépést sikerült tennie, ellenben presztízsveszteséget szenvedett el amiatt, hogy támogatta a koalíció erősen vitatott döntéseit – foglalja össze évértékelőjében az MTI.
Az RMDSZ és a kormánykoalíció együttműködése nem kezdődött rosszul: májusban olyan törvénymódosítást sikerült elfogadtatni, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi azokat a kórházakat és szociális intézményeket, amelyek a kisebbségek által lakott területeken működnek – ennek azonban végrehajtási utasításait egyik érintett minisztérium sem dolgozta ki.
A kisebbségi jogokkal való érdemi politikai cserekereskedelemre júniusban nyílott lehetőség, amikor amiatt alakult ki kormányválság, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) bizalmatlansági indítvánnyal próbált szabadulni a saját soraiból származó Sorin Grindeanu miniszterelnöktől és kormányától. A koalíció nem tudta pontosan felmérni, hogy soraiból hányan állnak Grindeanu mellé, és az RMDSZ szavazataival szerette volna biztosítani a kormánybuktatás sikerét. A szövetség a kisebbségi jogok parlamenti elfogadásában kérte meg a támogatás árát. Kérésére a parlamentben letörölték a port a kulturális autonómia alapjait is rögzítő, tizenkét éve benyújtott kisebbségi törvény tervezetéről, a parlamenti bizottságok tárgyalni kezdték a közigazgatási törvény módosítását, a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését és azt a törvénytervezetet, amely a magyar közösség tagjai számára munkaszüneti nappá nyilvánítja március 15-ét. Az ajánlat azonban magyarellenes indulatokat váltott ki a román társadalomban. Nemcsak a parlamenti ellenzék, hanem a kormánypártok soraiban ülő képviselők egy része is úgy találta: a koalíció a román nemzeti érdeket áldozza fel a vezető kormánypárt belső ügyeinek rendezése érdekében. Az alku bukott, a koalíció saját erőből is le tudta váltani miniszterelnökét, a kisebbségi jogok nem bővültek, az RMDSZ nem vett részt a szavazáson. Az év végén az RMDSZ az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag elfogadtatásához nyújtott kockázatos segítséget a kormánykoalíciónak, cserébe pedig az őszi tanévkezdéskor megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraalapításához várt támogatást a parlamenti többségtől. Ezúttal is csak részeredményeket könyvelhetett el. A parlament ugyan elfogadta az iskolaalapításhoz szükséges törvénymódosítást, de Klaus Iohannis államfő a törvénymódosítás alkotmánybírósági felülvizsgálatát kérte, így kérdéses, hogy a 2018–2019-es tanévtől újraalakulhat-e a Római Katolikus Gimnázium. Azért volt kockázatos a koalíciónak nyújtott politikai támogatás, mert a kérdés a romániai társadalmat és az erdélyi magyar társadalmat is megosztja. Míg az RMDSZ az ügyészállam lebontásának a szükségességét emlegette, a törvénycsomagra a romániai társadalom meghatározó része a korrupt politikusoknak a bűnüldözést ellehetetlenítő kísérleteként tekint. Ráadásul az Európai Unió meghatározó tagállamai, valamint az Egyesült Államok és az Európai Néppárt is az igazságszolgáltatás függetlenségét gyengítő kísérletnek vélte a törvénymódosításokat. Így az RMDSZ éppen azokkal az erőkkel találta szemben magát, amelyektől segítséget remél a kisebbségi jogok bővítéséhez. A román–magyar viszony sérülékenységét a politikától független epizódok is megmutatták. Szeptember elején egy videóblogger gerjesztett erős magyarellenes indulatokat, amikor olyan telefonnal készített kisfilmet mutatott be, amely látszólag azt bizonyította, hogy a Kaufland áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grillrészlegén az elárusító nem szolgálja ki a hozzá román nyelven folyamodó vásárlót. Később térfigyelő kamerák felvételeivel sikerült tisztázni, hogy a bloggert azért nem szolgálták ki, mert a nyitás előtt akart vásárolni, és a kisfilm a harmadik vásárlási próbálkozását mutatja be. Erős indulatokat váltott ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek az a kijelentése is, hogy az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés évfordulóján. A kijelentés ritka egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot, de alig akadt román támogatója. Egy bukaresti civil szervezet előbb Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását, majd a politikusnak 2000-ben adományozott Románia Csillaga Érdemrend visszavonását kezdeményezte. Az RMDSZ és a kormánykoalíció viszonyáról árulkodik, hogy a kezdeményezést az érdemrend becsületbírósága is támogatta, a testületet pedig többnyire a kormánypártok korábbi vagy jelenlegi politikusai alkotják. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)