Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1991. április 12.
"Sütő András hónapokig volt külföldön, több műtétet végeztek a szemén. Először Budapesten kezelték, majd áprilisban Bostonban esett át egy műtéten, azután újabb műtétre ismét vissza kell térnie Bostonba. Arra akarta rábeszélni 1990. márc. 19-én Marosvásárhelyen a tömeget, hogy térjenek haza, amikor a Vatra Romaneasca által szervezett csoportok, a Libánfalváról és Hodákról teherautón behozott parasztok rátámadtak a magyarokra. Az RMDSZ-székházba menekültek be, hetvenketten. Az ostrom azonban folytatódott. "Öljétek meg őket!", Gyújtsátok rájuk az épületet, hadd égjelek meg elevenen!" - kiáltozták és vasdoronggal törték be az ajtót. Sikerült értesíteniük Judea ezredest és Scrieciu tábornokot, akik a helyszínre érkeztek és felszólították a székházban rekedt magyarokat, hagyják el a székházat, biztosítják a szabad elvonulást. Amikor kiléptek a kapun, a feldühödött románok megtámadták a kijövőket, akkor verték össze Sütő Andrást is, kiverték a fél szemét. Az írót Bukarestbe vitték, a katonai kórházba. Betegágyánál meglátogatta Iliescu elnök, aki megígérte, a támadás elkövetőit azonosítják és bíróság elé állítják. Ezt azóta sem tették meg. Sütő András elmondta még, hogy Budapesten találkozott a közlekedési balesete miatt kórházban ápolt Tőkés László püspökkel, akkor megvitatták a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány kérdéseit, melynek ők alapítói. Az alapítvány segíti mindazokat, akik kényszerűen elhagyták Romániát és most szeretnének visszatérni. Sokan kivándoroltak az országból /Magyarországra 30 ezren távoztak/, az alapítvány tevékenysége tehát jótékony hatású. Ennek ellenére támadták Sütő Andrást, az alapítvány elnökét. /Paul Vinicus: "Az általam leírt világnak nem kell visszatérnie, hiszen létezik" állítja Sütő András, aki gyilkosok össztüzében állva is hisz az erkölcsi értékekben. = Valóság (Bukarest), ápr. 12./ "
1991. augusztus folyamán
Mircea Snegur moldovai elnök a Reuternek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy Moldova független állam lesz, csak néhány év múlva egyesül Romániával, ha annak itt lesz az ideje. Olyan feltételeket kívánnak teremteni, hogy a két országban élő románok ne érezzék, hogy határ választja el őket egymástól. /MTI/
1991. október 17.
A román képviselőház nyilatkozatban ítélte el a székelyföldi politikai csoport autonómia-elképzelését, mert ez a román állam léte elleni merényletet indíthat el. A hét ellenszavazattal és 18 tartózkodással elfogadott nyilatkozat szűk körű magyar csoport szélsőséges megnyilvánulásának nevezi a tervezetet. Tudomásul vették, hogy az RMDSZ elítéli a Románia egysége ellen irányuló bármilyen kísérletet. /A Képviselőház nyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./ A nyilatkozat vitájában Tokay György és Madaras Lázár képviselték az RMDSZ-t. Az eredeti szöveg szerint törvény elé akarták állítani a Székelyföld autonómiáját felvetőket, magyarázta a két képviselő, azonban meggyőzték a többieket arról, hogy nem volt semmilyen elszakadási kísérlet, az intenciót pedig nem lehet büntetni. A magyarság körében vitatni fogják e nyilatkozat elfogadását, vetette fel Román Győző, hozzátéve, hogy több képviselő felszólalása sértette a magyarság nemzeti érzelmeit. A nyilatkozat kompromisszum eredménye, felelték a képviselők. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./
1993. április 23.
"Frunda György szenátor hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbség kifejezés a megfelelő, az Európa Tanács 1201-es ajánlásában is ez a meghatározás áll. A társnemzet meghatározásról kifejtette: új politikai megnevezés, ezzel a megnevezéssel még nem találkozott semmilyen szinten. Szerinte ez azt jelenti, hogy egy államban két állam létezik. "Például Romániában létezik egy magyar állam és egy román állam." Szerinte ez "politikailag sem lenn egy érett dolog." Az újságíró felvetette, hogy a magyarságot sokan államalkotó nemzetnek mondják. Szerinte ez nehezen vihető át a román parlamentben és nemzetközi szinten. A román politikusok jó része xenofób és intoleráns, ha mégis engednek, azért teszik, mert csak így integrálódhatnak Európába. Frunda szerint az RMDSZ-nek nemcsak az ellenzékiségre kell gondolni, hanem a kormányzásban való részvételre is, persze a demokratikus pártok oldalán. /Román Győző: Beszélgetés Frunda György szenátorral. = Orient Expressz (Bukarest), ápr. 23./"
1993. november 19.
Az RMDSZ nov. 17-én sajtóértekezleten ismertette az SZKT-tanácskozáson elfogadott kisebbségi törvénytervezetét. A román újságírók ellenségesen fogadták az autonómia fogalmát. Hiába érvelt Csapó József szenátor az európai dokumentumok vonatkozó előírásaival, ők abban a román nemzetállam létének veszélyeztetését látták. Nem fogadhatjuk el, jelentette ki Takács Csaba, hogy politikai kinyilatkoztatások miatt a kisebbség kevesebb jogot élvezzen, mint a többség. /Ferencz L. Imre: Mondani, magyarázni kell! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
1994. szeptember 15.
"Közép-Európa és a térség nemzeti kisebbségei címmel Bukarestben kétnapos nemzetközi kollokvium kezdődött szept. 15-én a Képviselőház szervezésében. A tanácskozást a PER /Project on Ethnic Relations/ finanszírozta. Meghívták az ENSZ és az EBEÉ kisebbségügyi előadóit is. Magyarországról Gellért Kis Gábor /MSZP/, Keresztes Sándor /KDNP/ képviselők, illetve Bálint-Pataki József és Fretyán István, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalának főosztályvezetője voltak jelen. Vitavezetők: Harry Barnes, Gunnar Jansson, Allen Kassof. Iliescu elnök beszédében hadat üzent az autonómiatörekvéseknek, ezeket "kalandor jellegű terveknek" nevezte, elszigetelődésnek és nem európai megoldásnak. Romániában a lakosság 90 százaléka román, hangsúlyozta. Szerinte vannak törekvések, "amelyek a kisebbségvédelem témáját politikai célokra vagy revizionista törekvések alátámasztására" használják." Románia visszatért az európai nemzetek nagy családjába. "A román nép elhivatottsága és hagyományai révén toleráns, nyílt és vendégszerető nép." Gunnar Jansson, az ET Románia-raportőre elmondta, hogy ahol viszály tör ki a többség és kisebbség között, ott mindig a kormány, a hatalom a hibás. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16., Iliescu beszéde: Dimineata(Bukarest), szept. 16., Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 28., Magyar Nemzet, Új Magyarország, szept. 16./ A rendezvényen Markó Béla Az európai integráció és a kisebbségek problémája címmel fejtette ki nézeteit. "Egyáltalán nem véletlen, hogy például Romániában éppenséggel a szélsőséges nacionalista, xenofób pártok képviselői közül kerülnek ki a központosított állam legvehemensebb védelmezői; ők azok, akik egyrészt kisebbségellenes politikát folytatnak, külpolitikai vonatkozásban pedig szembetűnően vagy leplezetlenül integráció-ellenesek, belügyekbe való beavatkozásként könyvelnek el minden közös európai integrációs határozatot." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./ Markó Béla az autonómia szükségessége mellett állt ki. Az autonómia nem mond ellent az integrációs törekvéseknek. Markó Béla kifejtette, hogy éppen az az anakronizmus, hogy amikor Romániában mintegy kétmilliós magyar kisebbség él, az országot nemzetállamnak tekintik, és a nemzeti kisebbségeknek nincs döntési mechanizmusuk, kultúrájuk a többség döntéseitől függ. A nemzetközi egyezmények önmagukban nem elegendők, hiszen Románia az ET-be felvételekor elkötelezte magát bizonyos kisebbségvédelmi intézkedések mellett, de ezeket a szabályozásokat mindmáig nem vezette be. Borbély László egy másik munkacsoportban arról szólt, hogy a nemzetállam koncepciójával mindig akkor érvelnek, amikor a kisebbségek jogairól lenne szó. Instabilitáshoz vezethet, ha nem kodifikálják a kisebbségek jogait, hangsúlyozta. Ion Coja, a Vatra alelnöke kijelentette, hogy egyes kisebbségekben lehet bízni, de a magyarokban nem. "A romániai magyarság mögött a sok évi terrorizmus mellett antilojalitásról tanúskodó nyilatkozatok állnak." - mondta. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 28., Magyar Nemzet, szept. 17./ Kassof a Neptun-ügyként ismertté vált tárgyalás létrehozója, a Poject on Ethnic Relations igazgatója."
1995. november 10.
Románia elleni etnikai jellegű polgárháború kirobbantásával vádolta meg Magyarországot nov. 7-én Bukarestben tárgyaló jugoszláv diplomaták előtt Sergiu Niculescu, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, aki alelnöke az 1989-es decemberi események kivizsgálásával foglalkozó parlamenti bizottságnak. A találkozón Adrian Motiu, a Román Nemzeti Egységpárt szenátora ennél is szélesebb körű összeesküvést vázolt fel: a jugoszláviai eseményeket már 1988-ban megtervezték, és egy Ausztria-Magyarország típusú közép-európai állam létrehozására törekedtek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./
1996. január 16.
Egész napos tanácskozásnak adott helyet a Magyarok Világszövetsége székházában, jan. 15-én, Püski Sándor szervezésében: Trianon-konferencia zajlott, azzal a céllal, hogy felhívja a közvélemény figyelmét Trianon máig ható következményei re, valamint a határon túli magyarság romló helyzetére. Raffay Ernő bevezető előadásban utalt megjelent könyvére (Trianon 75 éve /Püski Kiadó, Budapest, 1995/), amellyel fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy szót kell emelni a határon túli magyarokért. A trianoni rendszer felbomlása megkezdődött, tucatnyi ország jött létre a néhány hajdani helyén. Hol van előírva, hogy csak a magyar határok örökkévalók? Tamáska Péter azt ecsetelte, hogy a különféle egyezményeknek a magyarság javára vonatkozó részeit sohasem tartották be. Pozsgay Imre kifejtette, hogy még mindig nem vagyunk egészen szabadok, mert egy szaktudományi műben kell elbújtatni fontos és évtizedek óta tabuként kezelt gondolatokat. A bennünket körülvevő nemzetek legitimációjukat nemzeti alapon valósították meg. A magyar jogállam legitimációja viszont kurzuskérdéssé tett a magyarság egészét érintő kérdéseket. Dobos Krisztina, MDF-es parlamenti képviselő az Új Magyarországnak elmondta, hogy 1990-1994 között szoros volt az együttműködés a határon túli pedagógus- és kulturális szövetségekkel, mert a kulturális kormányzat el akarta érni, hogy ne legyen műveltségbeli különbség a határ két oldalán tanuló diákok között. A jelenlegi helyzet nem kedvez ennek a folyamatnak. - A konferencia teljes anyagát a közeljövőben megjelenteti a Püski Kiadó. /Haefler András: Trianon-konferencia az MVSZ-ben. /Új Magyarország, jan. 16./
1996. február 20.
Az államtitkokra vonatkozó törvénnyel kapcsolatban nyilatkozta Niculae Cerveni, a Demokratikus Konvencióban részt vevő Liberális Párt elnöke: Minden kormánypárti törvény tartalmaz olyan részeket, amelyek alapján biztosan megállapítható, Románia rendőrállamiság felé halad. Ezt bizonyítja a rendőrök számának növekedése, az elnökségnek közvetlenül alárendelt rendőrség, több titkosszolgálati szervezet létezése. Iliescu bizonyára egy új mandátum megszervezésére törekszik. /Nemsokára rendőrállam lesz Románia. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
1998. október 20.
"Románia egy olyan gazdasági és szociális katasztrófa küszöbén áll, amely az állam létét veszélyezteti - fogalmazták meg a Vatra Romaneasca Szövetség országos egyeztetőtanácsának Marosvásárhelyen tartott ülésén. A tanácskozáson a VRSZ tételesen foglalta össze következtetéseit és kifogásait aktuális belpolitikai eseményekkel kapcsolatban. A kormánykoalíció - állítják - határozataival megszegte az alkotmányt. Az úgynevezett multikulturális egyetem alapítására vonatkozó döntés az első lépés Románia nemzeti, egységes állami voltának elvesztése irányában. A NATO jugoszláviai akciójának támogatása a román nemzeti érdek elárulását jelenti. A kormányzat nem tesz semmit az ország föderalizálására irányuló törekvések ellen. Egyesített erőkkel meg kell teremteni a jelenlegi hatalom alternatíváját - röviden így összegezte véleményét a Vatra. /(pataky): A Vatra Romaneasca országos egyeztetőtanácsának ülése. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./
1999. február 2.
"Rosszhiszeműen fogadta a román közvélemény Frunda György szenátornak, a román ET-küldöttség tagjának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi bizottsága frissen megválasztott alelnökének azt a javaslatát, amely az európai kisebbségek jogainak tiszteletben tartását vizsgáló ad hoc bizottság létrehozását célozta. A román sajtóban napvilágot látott tudósítások szerint mind a koalíciós, mind az ellenzéki pártok hevesen tiltakoznak e bizottság létrehozása ellen, és Románia monitorizálásának felújításán való mesterkedéssel vádolják az RMDSZ-t. - "Ezt a javaslatot nem most, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének múlt heti ülésén tettem, hanem még 1998 szeptemberében, de csak az idén került napirendre" - részletezte az ügy hátterét Frunda szenátor. - A javaslatot készségesen támogatók tíz különböző országból és meglehetősen különböző ideológiájú csoportból valók. Már csak ez a tény is azt bizonyítja, hogy mennyire odafigyelnek mindenhol a kisebbségi kérdésekre, és mennyire igyekeznek orvosolni ezeket. Ennek a bizottságnak a létrehozása nem románellenes, és nem célozza Románia monitorizálásának újraindítását. Ez egy olyan testület lenne, amely felleltározná minden országban a létező kisebbségi problémákat, ugyanakkor kötelezi a tagországokat, hogy aláírják és ratifikálják a Kisebbségi Keretegyezményt, illetve a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. A bizottság ugyanakkor kidolgozna egy mellékletet az Európai Emberjogi Egyezményhez - magyarázta Frunda hozzátéve: ennek a mellékletnek a kidolgozására vonatkozó tervről még 1993-ban megegyezés született, amelyet kézjegyeikkel szentesítették az ET-tagállamainak elnökei, köztük a volt román elnök, Ion Iliescu is. "Indirekte", tehát ő maga is kezdeményezte a bizottság létrehozását. - Nem célom Románia monitorizálása - hangsúlyozta Frunda. - Sőt! Ismeretes, az Amnesty International nyomást gyakorol különböző nyugati képviselőkre, hogy indítsák végre újra a monitorizálást. Felszólalásomban viszont épp amellett érveltem, hogy igenis támogatni kell a jelenlegi román kormányt, mert csak ez szavatolhatja a demokratikus jogállam létrehozását Romániában. Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy a ET bürója elfogadta azt a nyilatkozatot, amelyet múlt hétfőn mutatott be Daniel Tarchys főtitkár, és amely feltétlen támogatásáról biztosítja a román demokráciát és kormányt - mondotta Frunda. - Egyértelmű tehát - folytatta -, hogy akik támadnak, rosszhiszeműen teszik, a céljuk nem más, mint kiszorítani az RMDSZ-t a kormányból, engem meg lehetőleg az ET küldöttségéből. Nem is csoda, hiszen ez a fajta hozzáállás egyértelműen sérti a nacionalista, posztkommunista pártok érdekeit - nyilatkozta a szenátor kijelentve: a vitatott bizottság különben a román állam számára is jogi keretet biztosíthat a külföldön élő román közösségek védelmére. Frunda Györgytől megtudtuk, mind Strasbourgban, mind a román delegáció tagjainak a részéről a javaslat fogadtatása - bár erről a román sajtó nem tájékoztat - igenis kedvező volt. /Székely Kriszta: Nem célunk Románia monitorizálásának újraindítása - nyilatkozta Frunda György szenátor. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./"
1999. június 24.
Emil Constantinescu államfő jún. 23-án az új nemzetbiztonsági stratégiáról a parlamentnek címzett üzenetében hangsúlyozta: Románia alapvető érdeke a szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam létének a biztosítása. Az üzenetet maga az elnök mondta el a parlament két házának együttes ülésén. Kiemelte, hogy most első alkalommal Románia biztonságát nem elsősorban katonai kérdésként kezelik, hanem folyamatként, mely felöleli a társadalom életének minden vetületét. Az elmúlt hat hónapban Romániának súlyos biztonsági kockázatokkal kellett szembenéznie minden, a nemzetbiztonsági stratégiát érintő területen - hangsúlyozta Constantinescu, példaként említve az év eleji bányászmegmozdulásokat, a román pénzügyi és bankrendszer, a lej összeomlásának veszélyét. Constantinescu Románia alapvető érdekei között a szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam létének biztosítását, a demokratikus politikai rendszer megszilárdítását, valamint a határon túl élő románok nemzeti azonosságának megőrzését sorolta fel. Kockázatot jelenthet a térségbeli feszültségek és katonai konfliktusok kiterjedése, a belső gazdasági, pénzügyi és szociális nehézségek elhúzódása, a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus, továbbá - az elnök szerint - a szeparatizmushoz, idegengyűlölethez, intoleranciához, az etnikai, vagy vallási konfliktushoz vezethető akciók. - Szabó Károly szerint összességében pozitívnak értékelhető a dokumentum. Újdonsága az állampolgári jogok szabad gyakorlásának a biztosítása. Mostanáig inkább az állam, mint az állampolgár biztonságára helyezték a hangsúlyt. Az alapelvek nem haladják túl az alkotmány, első cikkelyét, amely kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam. Az RMDSZ szempontjából a dokumentumból nagyon fontos alapelv rögzítése hiányzik, az, hogy a kisebbségek problémájának rendezése biztonsági tényező. A nyilatkozatba nem került be, hogy a feszültségforrások nem a kisebbségek jogos követelésének előterjesztése, hanem azok el nem ismerése miatt adódik. A nyilatkozat a Legfelső Védelmi Tanács és az elnöki hivatal munkája, és ezért nem kerül a parlament elé elfogadásra - mondta Szabó Károly. /Constantinescu államfő üzenete a parlamentnek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./
1999. október 11.
"Okt. 8-án nem hivatalos látogatásra Marosvásárhelyre érkezett Harach Péter, Magyarország szociális és családügyi kérdésekkel foglalkozó minisztere. A Caritas-házi központban, valamint, a belvárosi római katolikus plébánia nagytermében találkozott az egyházi, valamint a helybeli szociális téren tevékenykedő nemkormányzati szervezetek képviselőivel, Marosvásárhely polgármesterével, illetve RMDSZ-politikusokkal. A résztvevők az árva gyerekek, idősek, munkanélküliek, nagycsaládok, testi és szellemi fogyatékosok helyzetét, illetve azokat a próbálkozásokat ismertették, miként vállalja fel a civil társadalom és az egyház helyi szinten azt, amit az állam nem. Lőrincz János református lelkész, az Add a kezed nevet viselő, fogyatékos gyerekek óvodájának létrehozója kifejtette: a gondok góliátiak, amelyekkel csak dávidi parittyával állnak szemben. Az állam levette a gondját a társadalom elesettjeiről. Kétségbeejtő helyzetben vagyunk - összegzett gróf Bethlen Anikó -, mert akárcsak a többi alapítvány, szervezet, a magánkapcsolatoknak köszönhető külföldi segélyekre támaszkodhatunk. "Beteg társadalmat örököltünk, s az ebből adódó bajok csak egyre fokozódnak" -, mondotta Kelemen Atilla, az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetője. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, hogy csökkenőben a magyarok lélekszáma a Kárpát-medencében. A jelenlegi prognózisok szerint az anyaország lakossága 2020-ra 8 millióra csökken. Sajnos, hasonló a helyzet Erdélyben is, s az életszínvonal tartós romlása miatt egyre nagyobb számú kivándorlással kell szembenézni, mert Magyarország, amely jelentősen magasabb életszínvonalat biztosít, elszívja el a Kárpát-medence lakosságának jelentős részét. Csató Béla katolikus főesperes szerint a legnagyobb gond az, hogy az összmagyarság elbizonytalanodott, s a magyarok körében egyfajta inercia tapasztalható. Harach Péter miniszter röviden ismertette az anyaország politikáját e területen. A jelenlegi polgári kormány éppen ezért hozta létre az általa vezetett minisztériumot, hogy kezelje a szociális kérdéseket, így a fogyatékosok, az idősek, a hajléktalanok, a szenvedélybetegek, a munkanélküliek ügyét. /Mezey Sarolta: Parittyával Góliát ellen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./"
2000. január 18.
Gheorghe Funar polgármester sajtóértekezletén újból kitűnt magyargyűlöletével: okirathamisítással, sikkasztással, hazugsággal vádolta az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőit, ugyanis - szerinte - a hajdani Ady-Sincai Líceum épületét törvénytelenül táblázták be. Funar elmondta: annak érdekében, hogy a román állam lehessen mielőbb a törvényes tulajdonos, a városháza kérni fogja a telekkönyv mihamarabbi kiigazítását. A református egyház képviselői a sátán földi küldöttei, jelentette ki. Tőkés Elek református egyházkerületi tanácsos elmondta: az ingatlant három ízben is betáblázták. Az elsőt ellopták, majd újat nyitottak. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta: a tulajdonjog visszaállításáról van szó, így a líceum épületét a kormány jogosan juttatta vissza volt tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Hangsúlyozta: a sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy az ingatlan rendeltetését nem szabad megváltoztatni. /Kiss Olivér: Durva városházi offenzíva a református ingatlanok visszaszolgáltatása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./
2001. július 5.
"Július első napjaiban Adrian Nastase miniszterelnök Portugáliában részt vett a Szocialista Internacionálé 50. évfordulóján. A portugál Publico nevű lapnak adott interjújában a Magyarország parlamentje által elfogadott státustörvényről nyilatkozva kifejtette, hogy ennek meghozásával Magyarország a Romániában élő magyarok védelmét, támogatását vállalta fel, holott ez ellenkezik az Európai Unió által szabályozott törvényekkel, hiszen a nemzeti kisebbségekért az az ország felelős, amelyikben élnek. A lap riporterének arra a felvetésére, hogy a magyarok anyaországa három hónapos munkavállalási engedély kibocsátását, az orvosi ellátás biztosítását szögezi le ebben a törvényben, Adrian Nastase azt válaszolta, hogy ezt Románia állampolgárainak etnikai megkülönböztetése nélkül kellene megtegye. "Szerintünk ez a törvény nemzetiségi megkülönböztetésen alapul, és a 19. századot idézi." A román miniszterelnök furcsállta, hogy azok az államok, amelyek annak idején részt vettek Prága lerohanásában, már NATO-tagok, míg Románia nem. Nastase szerint a Balkánon Románia a legnagyobb és legstabilabb ország. Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekedik Milosevicsről, akit nemzetközi törvényszék elé állítottak mint háborús bűnöst, azt válaszolta, hogy a politika Milosevicset feláldozta, bár ő volt az, aki öntörvényűen meghatározta Jugoszlávia és az európai hatalmak valamint az amerikaiak közti tárgyalások kimenetelét. "De ez a jugoszláviai politikai pártok ügye: én erről nem mondhatok határozott véleményt, nem kommentálhatom" - hangzik Nastase ez ügyben tett óvatos nyilatkozata, aki reméli, hogy nemsokára Románia NATO-tagállam lesz. /B. B. J.: Nastase szerint a volt jugoszláv elnök áldozat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./"
2001. szeptember 25.
"Románia területén legalább tíz olyan szélsőséges, illetőleg vallási csoport működik, amelynek tevékenysége nem mindenkor illeszkedik a törvényes keretekbe - jelentette ki Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója. Timofte leszögezte: Romániában nem áll fenn terrorista merényletek veszélye. "Ebből a szempontból nagyon biztonságos térségben élünk" - fogalmazott. A SRI igazgatója elismerte: Romániában vannak olyan személyek, akikről feltételezik, hogy nemzetközi terrorista csoportokkal állnak kapcsolatban. Radu Timofte szerint az illetékes román szervek képesek voltak "nagyjából szétzilálni az ilyen köröket". Azonban a SRI nem minden esetben tud közbelépni, mert bizonyos csoportok és körök tevékenysége csak súrolja a törvényesség határát. Timofte hangoztatta, hogy a SRI most napirenden lévő átszervezése során különös gondot kívánnak fordítani az intézmény kémelhárítási és alkotmányvédelmi struktúráira. Az ország legfelsőbb védelmi tanácsa októberben foglalkozik a SRI átszervezésére vonatkozó elképzelésekkel. Radu Timofte kitért arra a kijelentésekre is, amelyek szerint Romániában terroristákat képeztek volna ki. Elmondta: "miután az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott a palesztin állam létrehozásában", három román intézmény foglalkozott palesztin őrző-védő személyzet kiképzésével. A SRI keretében az eredetileg tervezett 60 személy helyett mindössze 23 személyt képeztek ki egy 45 napos antiterrorista tanfolyamon a létrehozandó palesztin állam vezetőinek védelmére. A román kormányőrség (SPP) 56-57 palesztint, a román rendőrakadémia pedig palesztin rendőröket képezett ki - Izrael egyetértésével. /Timofte: Biztonságos térségben élünk. Romániában is vannak terroristagyanús elemek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2001. október 30.
"A státustörvényt illetően jó okunk van arra, hogy büszkék legyünk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában, okt. 28-án. Nem véletlen, hogy az előterjesztést a parlament több mint 90 százaléka megszavazta. Kifejtette, hogy a státustörvény a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését tűzte ki célul. A kormányfő közölte: a jogszabály abban próbál segítséget nyújtani a határon túli magyaroknak, hogy szülőföldjükön maradhassanak úgy, hogy ott hozzák létre a saját kis magyar világukat. - Ennek a törvénynek az a célja, hogy az elmúlt nyolcvan évben tapasztalt, magyarokat sújtó asszimilációt megállítsa, visszafordítsa, és helyette a magyar nemzethez való tartozás érzését és az önbecsülést erősítse meg - tette hozzá. Szavai szerint egy olyan úton indultunk el, amelyen 80 éve nem járt magyar. - 2015-ben szeretnék elégedett lenni, amikor azt tudjuk mondani, hogy Magyarország felzárkózott az Európai Unió tagállamainak átlagához - fogalmazott a miniszterelnök. Mint mondta, addig a magyar embereknek ki kell törölniük az elégedettség szót a szótáraikból. A kormányfő utalt arra, hogy nekünk 25 év alatt kell bejárnunk azt az utat, amelyet Európa szerencsésebb országai 70 esztendő alatt tettek meg. A velencei bizottság jelentésének megítélése kapcsán Orbán Viktor kijelentette: nem azt állítjuk, hogy magyar győzelem született. Hozzátette: a testület jelentése az összes európai kisebbség nagy győzelme. Kitért arra, hogy a jelentés olyan elemeket is megfogalmaz, amelyek visszaigazolják mindazt, amit hosszú idő óta a nemzet sorsáért aggódó magyarok gondoltak határon innen és túl, és visszaigazolják a magyar kormányzat gondolkodását és ide vonatkozó programját is. A jelentés egyes részleteinek értékelésekor leszögezte: nagyon derék dolog, hogy a magyar állam létrehoz a történelmi egyházaknak egy magyar nyelvű tudományegyetemet, de valójában az lenne a helyes, ha egy magyar nyelvű egyetem a román állam fenntartásában működhetne. Orbán Viktor elmondta: a velencei bizottság azt is kimondja, hogy az anyaországnak is lehetősége van a saját területén kívül élő kisebbségek támogatására. Az eltérő román és magyar értékelések kapcsán a miniszterelnök megjegyezte: mindenki az adott lehetőségekből próbál a legtöbbet valóra váltani. Orbán Viktor értékelése szerint Romániának az a problémája, hogy 2 millióval több, Magyarországnak pedig az, hogy 2 millióval kevesebb magyar él a területén. A státustörvény végrehajtására vonatkozó kérdésre válaszolva a kormányfő jelezte: a Magyar Állandó Értekezlet résztvevői egyetértettek abban, hogy az elfogadott jogszabályon nem kell változtatni, ettől eltérő a román, valamint a szabad demokrata álláspont. A kormányfő közlése szerint a törvény azokra terjed ki, akik három feltételnek együttesen felelnek meg: magyarnak vallják magukat, magyarul beszélnek és valamelyik magyar szervezet, vagy történelmi egyház tagjai, illetve magyarként vannak az adott országban nyilvántartva. Hozzáfűzte, hogy a jogosultságról Magyarországon fognak dönteni. A miniszterelnök szólt arról, hogy az egészségügyi ellátásokra vonatkozó szabályozások tekintetében szükség lesz az országok közti egyezetésre. Arra a román miniszterelnöki kijelentésre reagálva, miszerint Románia területén nem fogják engedni olyanok jelenlétét, akik a magyar etnikumhoz való tartozást vizsgálnák, Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem erőből kellene ezt a kérdést eldönteni. A beszélgetésből kiderült továbbá, hogy Orbán Viktort Széchenyi István gróf nemzetépítése inspirálja leginkább, és mint mondta: a bethleni feladat talán a legnagyobb volt a XX. században, amely miniszterelnökök előtt tornyosult. /Orbán Viktor: "Romániának az a problémája, hogy 2 millióval több, Magyarországnak pedig az, hogy 2 millió magyarral kevesebb él a területén" = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 30./"
2001. december 17.
"Szembenézés a múlttal címmel szervezett nemzetközi szemináriumot neves magyarországi és hazai előadók részvételével a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a temesvári forradalom 12. évfordulóján. Neves magyarországi és romániai történészek, politológusok és teológusok értekeztek a kommunista rendszer kutatásának fontosságáról, az átvilágítás szükségességéről. Dr. Schmidt Mária, a XX. Század Intézet elnöke a nyolc évvel ezelőtt nagy botrányt kavart "fekete könyv" történelemformáló szerepéről beszélt. Elmondta, a kommunista pártok központi személyiségeit megszólaltató tényfeltáró kötet olyan áttörést jelentett, amely a 90-es évek elején az addig szigorúan titkosnak nyilvánított levéltári dossziék közkézre bocsátását eredményezte. "A kommunista állam lejáratta magát. Nem a közérdeket szolgálta, hanem önmagát. Hitetlen, eszménytelen és cinikus hatalomnak adott teret, s ezáltal korrumpálta a neki alárendelt polgárt" - hangzott Tőkéczki László történész jellemzése. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) tevékenységéről Gheorghe Onisoru elnök elmondta, kutatási eredményeiket egy januárban megjelenő kiadványban teszik majd közzé. Ugyanakkor lát napvilágot az első dokumentumgyűjtemény is, amelynek anyagát titkosszolgálati tisztek kéziratai alapján állítják össze. Forró László előadó-tanácsos szerint az előző években az archívumokat, amellett, hogy megcsonkították, "felmentő" vagy "befeketítő" iratokkal kiegészítették, ezért nem támogatja a református egyházi bíróság és a CNSAS közti együttműködést Tőkés László püspök komoly gondnak ítélte azt a tényt, hogy tizenkét évvel a forradalom után még mindig nagyszámú átvilágítatlan lelkész szolgál. /Gurzó K. Enikő: Szükséges a lelkészek átvilágítása is. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./"
2002. július 25.
"A romániai magyar sajtó nagy része messzemenő szubjektivitással szolgálja az RMDSZ hatalmaskodóinak érdekeit, olvasható Kiss Kálmán, a Romániai Szabad Demokrata Párt elnöke nyilatkozatában. Az alkotmány 1-es cikkelyére vonatkozó RMDSZ- módosítási javaslattal kapcsolatban ugyanis ő nem beszélt pártja álláspontjáról, hanem kizárólag az RMDSZ 12 éves gazdasági, politikai ténykedésének eredményekénti masszív kivándorlási hullám jövőbe vetített sötét következményeiről, a romániai magyar lakosság akár 5% alá csökkenésének veszélyéről. Válasza arra utalt, hogy az RMDSZ amíg javasolgat, teljes erővel javaslatai megvalósítása ellen dolgozik. /Nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./ Szerkesztői megjegyzés: Kiss Kálmán a hivatkozott, "valósághűbb" Cuvantul liberre. A lap ezt írta: "Hogyan igényelheti az RMDSZ, hogy Románia soknemzetiségű állam legyen, midőn mi, magyarok (...) maholnap az RMDSZ politikája következtében oda jutottunk, hogy 5 százalékát jelentsük Románia népességének." A Népújságban megjelent idézet szerint "egy 5 százalék alatti kisebbség nem követelheti, hogy multinacionális ország legyen Románia." Értelmét tekintve a két tudósítás szóban forgó részlete egybecseng."
2003. március 4.
"Márc. 3-án a képviselőház és szenátus együttes ülésének vendége volt Lord George Robertson, a NATO főtitkára. Robertson méltatta a csatlakozási folyamat során Románia által eddig megtett lépéseket, ugyanakkor emlékeztette a részvevőket arra, hogy az integrációnak továbbra is fontos külpolitikai célnak kell lennie az ország számára. Lord George Robertson felsorolta azokat az irányvonalakat, amelyek elengedhetetlenek a demokrácia kiteljesedéséhez. Hangsúlyozta a katonai reform, a titkos információk biztonságának szavatolása, a közigazgatási és igazságszolgáltatási reform, a gyermekvédelem és nem utolsó sorban a gazdasági reform, valamint a korrupció-ellenes törvények alkalmazása terén megtett lépések kiteljesítésének fontosságát. A NATO főtitkára elmondta: bízik abban, hogy Románia teljesíti vállalt kötelezettségeit, és így Románia 2004-ben teljes jogú NATO tagállam lesz. /Tájékoztató a Képviselőház és a Szenátus 2003. március 3.-i együttes üléséről. = RMDSZ Tájékoztató, márc. 4., 2404. sz./ "
2003. május 21.
"A szenátus jogi bizottsága máj. 20-án úgy döntött, hogy albizottságot hoz létre Dumitru Badea nagy-románia-párti (NRP) szenátor indítványának elemzésére, amelyben a honatya az alkotmányos előírások megszegése miatt szankciókat kér Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor ellen. Badea szerint az RMDSZ-es szenátor "aktívan" részt vett a Székelyudvarhelyi Fórum megrendezésében és lebonyolításában, ahol döntés született az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról. Badea szerint a fórum "veszélyes akció a román nemzetállam léte és egysége ellen", mivel célja "a romániai magyarok kulturális és területi autonómiájának kivívása". A szenátus jogi bizottsága háromtagú albizottságot nevezett ki a kérés elemzésére. Antonie Iorgovan (SZDP), Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) és Viorel Dumitrescu vagy Aron Belascu (NRP) kivizsgálják az ügyet. Eckstein-Kovács Péter jelezte, nem ért egyet az albizottság létrehozásával, de elfogadja részvételét, lévén az RMDSZ egyetlen jogi-bizottsági képviselője. /Elemzik a Sógor elleni szankciót kérő indítványt. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. július 21.
"A csúcspozícióban lévő vezetők olyan helyzetben vannak, hogy megfelelő egzisztenciát tudnak teremteni gyermekeiknek - nyilatkozta Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója az erdélyi magyar vezetők körében végzett körkérdés kapcsán. A megkérdezett törvényhozók, önkormányzati képviselők és egyházfők gyermekei többnyire itthon élnek. Horváth István szociológus, szintén a BBTE oktatója úgy vélte: az elit esetében valamivel nagyobb a kivándorlási szándék. Az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács és a magyar állam legutóbbi döntése, miszerint nem kaphatnak ösztöndíjat a román állampolgárságú magyar egyetemisták, csökkentette a kivándorló egyetemisták számát. Országos szinten a 15-29 év közötti fiatalok távozási szándéka meghaladja az ötven százalékot mind a magyarok, mind a románok körében. /B. T.: A fiatalok mennének. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./"
2003. szeptember 1.
"Ötödik alkalommal rendezték meg a Szapáryfalvi Napokat, s a szervezőmunka dandárját a Gróf Szapáry Péter Társaskör tagjai vállalták magukra. Nevét Gróf Szapáry Péter országgyűlési képviselőről kapta a település, ugyanis a nemes felajánlotta a Lugos és Bálinc közötti birtokrészét a telepítésre, többek között azzal a feltétellel, hogy az állam létesítsen itt egy mezőgazdasági iskolát. Jelenleg több mint 240 fős a szapáryfalvi református gyülekezet, a más felekezetűekkel együtt pedig a háromszázat is meghaladja a magyarok száma. Aug. 29-én este kezdődött a rendezvény. Az istentisztelet után Erdődi Endre, a társaskör elnöke ünnepélyesen meghívta a vendégeket és a falubelieket a Szapáryfalvi Napok eseményeire. Megtartották a térség RMDSZ-vezetőségeinek kisrégiós találkozóját. Felléptek az újszentesi és lugosi néptánccsoportok, a helyi amatőr színjátszó csoport szórakoztatta az érdeklődőket, este pedig utcabál zárta a falunapokat. /Pataky Lehel Zsolt: Nyárutó a Szapáryfalvi Napok jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./"
2003. október 6.
"Botrányosan ért véget a Háromszéki Képviselők Tanácsának (HKT) legutóbbi ülése. Tulit Attila a testület támogatását kérte a települési tanácsok létrehozásához, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómiatörekvéséhez. Felkérték Tulitot, ismertesse elképzeléseit, ám a rövid beszámoló nem elégítette ki a jelenlévők kíváncsiságát. Demeter János háromszéki tanácselnök cinikusnak nevezte a kezdeményezést, és hiányolta, hogy mindeddig senki nem indítványozott tárgyalást a témában. Demeter hangsúlyozta: a Csapó-féle autonómiatervezettel nem érthetnek egyet, elavultnak tartják. Ugyanakkor javasolta, az SZNT legyen az RMDSZ társult tagja, és akkor mindenki támogatni fogja. Puskás Bálint szenátor javaslatára végül köztes megoldás született: megbízták a területi elnökséget, tanulmányozza a törekvéseket, tárgyaljon az SZNT kezdeményezőivel, hogy a tájékoztatás után a HKT kialakíthassa álláspontját. Tulit Attila az elodázó megoldást nem tartotta kielégítőnek, úgy vélte, a testület tulajdonképpen elutasította a támogatásra vonatkozó kérést, és a gyűlés végén benyújtotta a HKT-tagságról való lemondását. Ezt követően elszabadultak az indulatok, heves szóváltásra került sor, Márton Árpád képviselő, a HKT elnöke élesen és hangosan bírálta Tulitot és a sajtót. "Nem maradhatok olyan testület tagja, amely nem támogatja az általam legfontosabbnak tartott kezdeményezést, az autonómia kiharcolását" - indokolta döntését a Krónikának Tulit Attila. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke érthetetlennek nevezte a Háromszéken kialakult RMDSZ-ellenes hangulatot. A HKT tiltakozást fogalmazott meg Horia Grama Kovászna megyei prefektus magyar- és közösségellenes tevékenységével kapcsolatosan. Felkérték Adrian Nastase miniszterelnököt, vizsgáltassa ki az ügyet. /Farkas Réka: Autonómiavita után kilépés. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./"
2004. május 29.
A Dosarele Istoriei folyóirat 85-ös számának témája: a vallás Romániában. Ovidiu Bozgan, a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának adjunktusa A római katolikus egyház a kommunista Romániában című tanulmányával van jelen. Munkájában első ízben közölt a kultusz-államtitkárság irattáraiban mind ez ideig titokként kezelt kordokumentumokat, a római katolikus egyházról, Márton Áronról, Jakab Antalról, Csíksomlyóról a tények alapján szólt. Gondosan összehangolt hadjáratról volt szó, bizonyítják a szocialista országokban alkalmazott, azonos módszerek: a püspökök börtönbe vetése, a kolostorok, felekezeti iskolák felszámolása, az egyházi ingatlanok államosítása, próbálkozások a Szentszéktől független, ún. nemzeti egyházak létrehozására stb. A szerző ezek után rátért az erdélyi, moldvai és bukaresti katolicizmus történetére. Bemutatta, hogyan alakultak meg a nagyváradi, a gyulafehérvári, a csanádi, a szatmári püspökségek, majd a bukaresti (1883) és iasi-i (1884) érsekség létrejöttét. 1948-tól 1988-ig az 1111 katolikus parókiából 637 maradt meg, a hat püspökségből kettő (Gyulafehérváron Erdély és Bukarestben a Regát számára). 1948-ban 1317, míg 1982-ben már csak 685 katolikus pap szolgált, 1950 és 1976 között összesen 24 templom épült; 1988-ban hivatalos adatok szerint a katolikusok lélekszáma Romániában kevés híján másfél millió volt, ebből 850 ezer magyar. (A csángókat a hivatalos statisztika nem számította közéjük.) A diktatúra ösztönzésére áruló papok a romániai független katolikus egyház megteremtésén fáradoztak, például az 1950. szeptember 5-i gyergyószentmiklósi alakuló ülésen. (A kísérlet az állam lelkes támogatása ellenére, épp Márton Áron és körének ellenállásán bukott meg.) A bukaresti román történész korrektségét mutatja, hogy ugyanakkor Valeriu Anania (jelenleg Bartolomeu néven Kolozs és Rév érseke) Pro memoria című, 1992-ben, a Román Ortodox Egyház kiadásában megjelent könyvében – Teoctist pátriárka lelkes előszava után – bemutatja az erdélyi katolikus egyház Trianon utáni történetét, de oly módon, mint a revizionizmus fellegvárát, Márton Áront pedig a magyar sovén-nacionalizmus élharcosaként tünteti fel. A 81. oldalon Anania így összegzi véleményét: „A magyar revizionizmus a katolikus vallás közvetítésével és ennek védelme alatt a román nemzeti szuverenitás alapjainak aláásására törekedett." /Barabás István: Kétféle tükörben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 29./
2005. március 2.
Hatvan esztendő múltán Puyin Oroszország elnöke valamit ígér a hajdani legyőzött-felszabadított-megszállt ország mostani kormányfőjének. Gyurcsánynak. Magyarországnak megígérték, hogy visszaszolgáltatnak igen értékes ősnyomtatványokat, ritka kéziratos könyveket, amelyeket annak idején szovjet katonák vittek magukkal a neves sárospataki könyvtárból. Százhetvenhárom kötet sorsa talán megoldódni látszik, egyelőre. Csakhogy a hadizsákmány ennél sokkal tetemesebb. Ma a magyar állam legalább negyvenezer eltulajdonított műkincs hollétét bizonyítja. Mindhiába. Alighogy a szovjet csapatok megvetették lábukat a Duna pesti oldalán, a harcoló alakulatok nyomában megjelentek a különleges egységek, hogy elfoglalhassák a magyar főváros múzeumait, bankjait, közraktárait. Ők voltak a kincsvadászok, tanult művészettörténészek, muzeológusok, akik az orosz állambiztonsági szervezet szolgálatában dézsmáltak, részletes utasítások alapján. A rablást fél évszázados hallgatás követte. Most van már magyar-orosz restitúciós bizottság, lehet, sóhivatali szereppel. /Pakot Fülöp: Magyar levelek. Ígéret. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./
2005. április 22.
Viktor Juscsenko ukrán elnök Romániába látogatott. Április 21-én megegyezett Traian Basescu román elnökkel, hogy vegyes bizottságokat hoznak létre a két ország közötti területi viták rendezésére. Románia korábban pert indított Ukrajna ellen a Nemzetközi Bíróságon, az ENSZ bírói testületétől kérve a közös fekete-tengeri határvonal megszabását. A két állam legfőképpen a Kígyó-sziget térségében húzódó fekete-tengeri határról, illetve a térségben felfedezett földgáz- és kőolaj-lelőhelyek hovatartozásáról vitázik. További viták tárgya, hogy Ukrajna kiszélesíti a Duna torkolatvidékén épített 170 kilométer hosszúságú Bisztroje hajózási csatornáját. /Román–ukrán vegyes bizottságot hoznak létre. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./
2005. május 6.
A veszteségek, a felhalmozódott nyomda- és papírköltségek miatt május 4-e óta csak elektronikus formában jelenik meg s csak az interneten olvasható a Romániai Magyar Szó – áll Gyarmath János főszerkesztő közleményében. A főszerkesztő lehetőségként említette, hogy ugyanezzel az újságírói közösséggel egy új napilapot indít. Birtalan József, a Romániai Magyar Szót kiadó Transil Kft. főrészvényese arról számolt be, hogy a legutóbbi részvényesi közgyűlésen nem a lap beszüntetéséről, hanem a tevékenység folytatásáról döntöttek. /Szünetelteti megjelenését a Romániai Magyar Szó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./ A május 5-i, pénteki lapszám még látható lesz a világhálón, ezután már sem ott, sem nyomtatásban nem jelenik meg az újság. Gyarmath János főszerkesztő szerint 1996 óta nem részesültek jelentős anyagi segítségben, a magyarországi Illyés Közalapítványtól pályázati úton kapott évi 200–300 ezer forintos, azaz 30–45 millió lejes támogatások a kiadásoknak csak elenyésző részét fedezték. Gyarmath szerint azért kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert az állam leállította a hirdetéseit. Birtalan József, a hatvan alkalmazottat foglalkoztató Transil Rt. többségi tulajdonosa cáfolta, hogy ő rendelkezett volna a Romániai Magyar Szó szüneteltetéséről. A közalkalmazottak országos ügynökségének elnöki tisztségét is betöltő Birtalan elmondta: „Ragaszkodom ahhoz, hogy a Romániai Magyar Szó továbbra is megjelenjen, ehhez azonban át kell vészelnünk a nehéz anyagi időszakot. A lap úgy fog újra megjelenni, hogy a jó oldalait megtartjuk, a rosszakat viszont nem.” A többségi tulajdonos leszögezte: a rövid átmeneti krízis idején sem bocsátanak el senkit a laptól, mindenki megkapja bérét. A Romániai Magyar Szó 2002 szeptemberében ünnepelte 55. születésnapját. Az 1947. szeptember 1-jén indított újság nevét az 1950-es évek közepén Előrére változtatták, majd Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásakor, 1989. december 22-én éjszaka a szerkesztők az eredeti Romániai Magyar Szó-fejlécre cserélték vissza az Előrét. Az 1990-es évek elején a lap példányszáma meghaladta a 120 ezret. /Benkő Levente: Felfüggesztette megjelenését a Magyar Szó. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2005. augusztus 17.
Nem fogadta el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által augusztus 20-a alkalmából neki adományozott Csángó-díjat Kallós Zoltán, Kossuth- és Corvin-láncdíjas néprajztudós. A Bozóki András miniszterhez címzett levelében a neves tudós megköszönte, hogy a Csángó-díjra őt találták méltónak, de hozzáfűzte: „csalódottan tapasztalom, hogy az utóbbi időben, az általam legfontosabbnak gondolt szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerének támogatására nincs megfelelő akarat, ezért a szülőföldön magyarként való boldogulás esélye nagyon leszűkült.” Kallós nem akarja, hogy politikai ügy legyen ebből. Trianon után a magyar kormány részéről született egy törvénytervezet, amely szerint az egész évi jövedelem egy százalékát a határon túli magyarok kulturális tevékenységére fordítják. Ebből az egy százalékból mára 0,14 százalék jut a támogatásra. Ez nagyon kevés. A szórványvidékeken kollégiumokat kellene létesíteni, iskolákat építeni. Csángóföldön a magyar nyelv oktatását nem csupán fakultatív módon kellene végezni. Hivatalosan be kellene vezetni az első osztálytól a magyar nyelvet. /Köllő Katalin: Visszautasította az NKÖM Csángó-díját Kallós Zoltán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./ „Borzasztóan kevés az Erdélynek, és azon belül a csángóságnak szánt támogatás, ezért volna szükség új támogatási stratégiára” – magyarázta Kallós a Krónikának. Lakatos András, az NKÖM Nemzeti és Etnikai kisebbségek főosztályának vezetője nem kívánt reagálni a Kallós Zoltán kolozsvári néprajzkutató levelére, mivel azt Kallós személyesen Bozóki András miniszternek címezte. Kallós Zoltán levelére a tárcavezető sem óhajt reagálni. A Csángó Kultúráért Díjat a csángó magyarok ügyében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységért adományozzák, eddig ketten vehették át a szaktárca kitüntetését. 2003-ban a finn Tytti Isohookana-Asunmaa, a csángók ügyének nemzetközi fórumokon történő képviseletéért, tavaly pedig Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Utóbbi javasolta kitüntetésre Kallós Zoltánt is. /Lázár Lehel: Gazdátlan állami kitüntetés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./ A magyar kormány igyekszik minél kevesebb szót ejteni arról, mi is a véleménye a Kárpát-medencében kialakult dacszövetségről. Kallós Zoltán visszautasítását válasz nélkül hagyta Bozóki András kultuszminiszter, elődje, Hiller István megfutamodott tavaly novemberben, a határon túli magyarságot megalázó negatív kampány megkezdése után. A felelősséget vállalni kellene. A kormány azonban ehelyett látványosan kerüli a határon túli magyarokkal való párbeszédet: nemcsak Erdélyben, Budapesten is. A Magyar Állandó Értekezlet összehívásának folyamatos halogatása, szerepének lenullázása csak az egyik ilyen jel. A jelenlegi budapesti vezetés a szülőföldön való boldogulás fokozott segítségét ígérte, amikor december 5. előtt a kolduló határon túliak százezreinek sáskajárásával ijesztgette honfitársait, írta Kiss Csaba. Jót lenne, ha a kormány végre nyíltan és őszintén tisztázná, hogyan képzeli el a viszonyát a határon túliakkal. /Kiss Csaba: Dac és hallgatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./
2005. november 25.
Moldova Köztársaságnak nem áll szándékában egyesülni Romániával – jelentette ki Vlagyimir Voronyin moldovai államfő a közszolgálati televíziónak adott interjúban. “Két független országról van szó. A román államfővel megállapodtunk, hogy Moldova Köztársaság és Románia két független és szuverén állam lesz az EU keretében” – hangsúlyozta Voronyin. A moldovai államfő kérte a Romániával tervezett politikai alapszerződés mielőbbi aláírását, amelynek kidolgozása több mint tíz éve kezdődött. “Ez a szerződés, amelyet egyenlő partnerekként írunk majd alá, tükrözni fogja a XXI. századi valóságot” – szögezte le Voronyin, aki elutasította a román államfő nemrég tett kijelentését, miszerint a két nemzet ugyanazon etnikai csoport, a román részét képezi. /Két ország, nem egy. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 25./