MOGYE: összefogás a fizetéses helyekért
A világhálón indult petíció a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fizetéses helyeinek megszerzése kapcsán. A helyektől megfosztott magyar felvételizők és szüleik petícióban követelték az egyetem vezetőségétől, az oktatási minisztériumtól és az RMDSZ vezetőitől a fizetéses helyek paritásos elosztását a MOGYE-n, s ebben az évben legkevesebb negyven fizetéses helyet kérnek az általános orvosi karra, illetve tizenötöt a fogorvosi karra.
Ádám Valérián, a helyektől megfosztott magyar felvételizők és szüleik nevében jegyzett közleményében rámutat: az RMDSZ közbenjárásával húsz fizetéses helyet biztosított a minisztérium a magyar fiatalok részére, miközben az egyetem szenátusa ugyanennyi hellyel bővítette a román tagozatot is. A magyar felvételizők és szülők a húsz helyet megalázóan kevésnek tartják, ezek elfogadását a magyarság egyenjogúságának feladásaként tekintik. A tanügyminisztérium előtt tiltakozó diákok és szüleik kérik a petíció aláíróit, hogy ezáltal hatalmazzák fel az RMDSZ-t: ne fogadja el a megszégyenítő húsz helyet, hanem követelje a szaktárcától, hogy a MOGYE-n mint multikulturális egyetemen az induló tanévben és hosszú távon is a fizetéses helyek 50 százalékát biztosítsák a magyar nemzedékek számára. „A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatás sorvasztása ma is folytatódik. Az egyetem által meghirdetett 155 fizetéses helyre öt magyar diákot vettek fel a 2012-ben felvételizettek közül” – áll a közleményben. A petíciót a www.rmogyke.ro honlapon, illetve a http://www.petitieonline.com/osszefogas_a_fizeteses_helyek_megszerzese_celjabol_a_mogye_ugyben linken lehet aláírni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.
– Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?
– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.
– A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?
– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.
EKE
– Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?
– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.
– Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…
– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.
Könyvkiadás
– Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…
– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.
A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.
– A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!
– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro.

Település nyomaira bukkantak a régészek az egykori pricskei vám körül
Írott források alapján kezdték el kutatni a régészek Gyergyószentmiklós közelében a pricske-tetői egykori országhatáron lévő vám területét. A 2009 óta zajló munkálat során két kőépület és két kőalapú faépület maradványait sikerült feltárniuk, illetve számos tárgyi leletre bukkantak.
„A felszínen tornyosuló kavicshalmokból nyilvánvalóan következtethető volt, hogy kőépület maradványai, így az ásatás ezek feltárásával kezdődött. Az épületek 13, illetve 16 méter hosszúak, szélességük 8 méter, mindkettő három helyiségből áll. A középsőnek téglával rakták le a padlóját, ez volt a konyha, a másik két helyiséget valószínűleg szobának használták. Bár a faépületek létére már szinte semmi felszíni jel nem utalt, sikerült két fából készült, kőalapozású épületet is feltárnunk. Emellett rengeteg használati tárgy, kerámia is felszínre került. Mivel ezek különböző történelmi korokból származnak, feltételezhető, hogy ezen a helyen létezett település már korábban is, esetleg átutazóktól származik a tárgyi leletek egy része” – foglalta össze az eddigi kutatómunka eredményét Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze.
A kutatási csoportok vezetőjeként tevékenykedő régész elmondta, írott források utalnak arra, hogy a pricskei vámot az 1700-as években kezdték építeni, és mintegy 100 évig működött; 1806-ban költöztették Tölgyesre. Az Erdély határvonalai mentén működő, hasonló funkciójú településekkel ellentétben a pricskei vám az egyedüli, melyen nem történt emberi beavatkozás az idők folyamán, így ez az egyetlen, amely értékes régészeti leleteket tartalmaz. A vám alaprajzát eddig nem sikerült megtalálniuk a régészeknek.
Alaprajz hiányában nehézkes lett volna a további kutatás, ebben nyújtottak segítséget a geofizikai mérések: a radarberendezés feltérképezte a felszín alatt lévő épületmaradványokat, ez alapján pedig célirányosan tervezhető tovább a feltárás. „A növénytakaró alatt, 10 centiméter mélységben boronavázas épületeket mutatott ki a műszer, jól látható alapozással. Lévén, hogy a legtöbb kőépület körül sok az omladék, ezek maradványai 60 centi mélységben jelentkeztek. Olyan kőépületet is sikerült azonosítani, melynek alaprajza egyértelműen kivehető. Pincehelyiségeket, illetve egy utat is bemért a berendezés, és az épületek közötti utcák létét is egyértelműen kimutatta” – magyarázta Demjén Andrea. Mint mondta, a geofizikai mérések egyelőre az eddigi ásatásokhoz közeli területeken, mintegy 1,4 hektáron történtek meg, a továbbiakban nagyobb területet is megvizsgálnak.
„A vám vesztegzárként is működött: járványos betegségek esetén 40, pestisjárvány idején akár 80 napig is ott tartották azokat, akik egyik országból a másikba akartak átkelni. A betegeket kerítéssel körülvett házakban különítették el. Mindenkinek volt egy szolgája, aki bevitte az ételt és a gyógyírként használandó ecetes vizet, pálinkát. Az orvos a rácson keresztül, fizikai érintkezés nélkül vizsgálta a betegeket, a vám személyzete is elkerülte a karanténba helyezetteket” – idézte fel a külföldi utazók leírásai alapján ismert erdélyi vesztegzárak körülményeit a régész.
Elmondása szerint, mivel az osztrákok által tervezett vámok területe igen rendezett volt, templomon, lakóházakon és néhány latrinán kívül más építményt nem tartalmazott, az erődítményen kívüli részben alakították ki a temetőt, itt épültek az istállók, különböző szemétgödrök, és feltételezhetően kocsma is létezett. A kápolna létére egy 1785-ös okirat utal, ami szerint a gyergyószentmiklósi plébános hetente tartott misét ezen a helyen. Demjén Andrea elmondta, a Tarisznyás Márton Múzeum egy kiadványban kívánja közzétenni a kutatások eredményeit, ehhez azonban még rengeteg levéltári és terepmunka szükséges.
Pethő Melánia, Krónika (Kolozsvár).

Nem hajlandó több helyet biztosítani a MOGYE rektora a magyar diákoknak
Határozottan elutasítja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora azt a kérést, hogy a magyar diákoknak újabb húsz helyet biztosítsanak. Mint ismeretes, az egyetem vezetősége, a felvételin elért eredményekre hivatkozva, az idén szinte kizárólag román diákokat vett fel a fizetéses helyekre, holott néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar fiatalok értek el jobb jegyeket, az egyetem szenátusa, a testvériség elvére hivatkozva, fele-fele arányban osztotta el a helyeket. Az egyetem vezetése a 2012/13-as tanévre eredetileg csupán öt magyar diákot vett fel a 155 meghirdetett fizetéses helyre.
Leonard Azamfirei nem hajlandó újabb helyeket biztosítani a magyar diákoknak
„Szóba sem jöhet a pótlás pótlása!” – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora, aki végképp elzárkózott attól a gondolattól, hogy az általános orvosi karra felvételiző magyar diákoknak további húsz fizetéses helyet biztosítson az intézmény.
A múlt héten, az RMDSZ közbenjárására, Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszternek sikerült meggyőznie az egyetem vezetőségét, hogy az államilag támogatott helyeket a magyar diákok számára is pótolja fel húsz fizetéses hellyel. A MOGYE szenátusa ezt megtette, ugyanakkor további húsz hellyel toldotta meg a román felvételizőknek járó helyek számát.
„A felvételi lezárult, a kérdést a minisztérium kéréseinek megfelelően megoldottuk, most a tanévkezdés foglalkoztat minket” – magyarázkodott Azamfirei, aki hozzátette: álláspontját a tárcavezető is osztja. A rektor, aki szerdán Bukarestben Ecaterina Andronescu miniszterrel tárgyalt, továbbá elmondta, hogy nagyon reméli, hogy az egyetemen lecsillapodnak a kedélyek és mindenki a még hiányzó akkreditálások megszerzése érdekében fog munkálkodni. Az év elején érvényes charta hiányában megválasztott rektor ugyanakkor kifejtette: szeretné, ha a MOGYE vezető testületei minél előbb kiegészülnének a magyar oktatók képviselőivel.
A RMOGYKE 220 napos tüntetést tervez
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nem hajlandó elfogadni az egyetem álláspontját és titkára, Ádám Valérián révén a továbbiakban is folytatja a több mint egy hete elkezdett bukaresti tiltakozó akcióját. „Amennyiben a MOGYE vezetői szeptember 28-ig nem teljesítik a követeléseiket, 2013 júliusáig, vagyis a következő felvételi vizsgákig folytatjuk az oktatási minisztérium épülete előtti esernyős tüntetésünket” – jelentette be lapunknak Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára. Mint ismeretes, a civil szervezet további húsz fizetéses helyet igényelt a magyar felvételizők számára az általános orvosi karra és tizenötöt a fogorvosira. A marosvásárhelyi székhelyű egyesület titkára elmondta: egyre több jelzés érkezik hozzájuk az RMDSZ részéről, hogy értelmetlenül üldögélnek Bukarestben a Berthelot tábornok utcai épület előtt, mivel a MOGYE szenátusa autonómiával rendelkezik és nem köteles több fizetéses helyet biztosítani a magyarságnak. „Arra kérnek, hogy köszönjük meg az RMDSZ-nek, hogy kiharcolt húsz helyet a magyar oktatásnak, elégedjünk meg ennyivel, és ne irigykedjünk, hogy a románok 155 helyet biztosítottak maguknak” – mondta. A RMOGYKE elfogadhatatlannak és megalázónak tartja a minisztérium és az egyetem ajánlatát.
A Néppárt is az RMDSZ-t okolja
Bírálja az RMDSZ megalkuvó politikáját az Erdélyi Magyar Néppárt is, mely szerint a szövetség egy olyan magyarellenes lépéshez járul hozzá, ami akár azt is eredményezheti, hogy jövőre az egyetem szenátusa teljesen kiszorítja a fizetéses helyekről a magyar diákokat. Az EMNP Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete csütörtökön nyílt levélben szólította fel az RMDSZ-t, hogy számoljon el azzal, milyen lépéseket tett a magyar karok megalakulása érdekében az új oktatási törvény elfogadása óta. „Kérjük továbbá, hogy vonják felelősségre azokat a személyeket, akik mulasztásából csupán húsz fizetéses hely jutott a magyaroknak, nem biztosítva ezzel az esélyegyenlőséget a fiatal nemzedék számára” – áll többek között a szerkesztőségünkbe eljuttatott levélben.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár).

Aggasztóvá vált a szárazság
Katasztrofális terméshozam
A tartós szárazság miatt egyre aggasztóbb a helyzet a mezőgazdaságban, ahol a gabonafélék, a törökbúza és a cukorrépa hektáronkénti hozama is több mint felére csökkent. Az előállt helyzetről tájékoztatta lapunkat Kroner Vilhelm Zoltán mérnök, a Maros Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója.
A meteorológusok szerint még október is csapadékmentes lesz. A megye településeinek nagy részén a kutak kiszáradtak. A folyóvizek vízhozama az ebben az időszakban mért átlaghoz képest 20-tól 50%-ig csökkent. Marosvásárhelyen a Maros átlagos vízhozama 20,5 köbméter másodpercenként, tegnap azonban alig 7,4-et mértek. A patakok hozama is erősen lecsökkent, és az erecskék kiszáradtak. Még szerencse, hogy a bözödi és a zetelaki víztározókban van megfelelő mennyiség ahhoz, hogy adott esetben pótolják a folyók hozamát. Eddig nem kellett különös óvintézkedést hozni.
A mezőgazdasági igazgatóság legfrissebb adatai szerint a szárazság miatt az idén a dohány és a repce kivételével a szalmásgabonából, a törökbúzából és a burgonyából az átlagtermés a felére csökkent. Törökbúzából a hektáronkénti 5500 – 6000 kg helyett alig 2800 kg-ot, a napraforgóból 3000 kg helyett 1300-at, szójából pedig 4000 kg helyett 1150 kg-ot takarítottak be. A krumpli esetében a hektáronkénti átlagos 20.000 kg helyett alig 9800 kg termett. A szőlőtermést nem érintette a szárazság, úgy néz ki, hogy 3200 kg termett az idén hektáronként.
Megyénkben 25.000 hektár termőföldet kellett volna felszántani ősszel, a talaj szárazsága miatt viszont alig a 10%-át tudták elvégezni, mindeddig az igazgatóságnak nincs információja arról, hogy valahol el is vetették volna a magokat. A tritikáléból 2700 hektárt kellene ősszel elvetni, ezenkívül 1720 hektáron árpa kell a földbe kerüljön de eddig még nincs tudomásuk arról, hogy sikerült valamit is tenni e téren. Az egyetlen jó hír, hogy a tervezett 467 ha repce helyett már 795 hektárt vetettek, de azt nem lehet megjósolni, hogy a növény miként bírja ki tavaszig az időjárási viszonyok okozta körülményeket.
A mezőgazdasági igazgatóság adatai szerint is az évi átlagcsapadék alig fele esett megyénkben, a szárazság inkább a Mezőséget, valamint Marosludas, Segesvár, Dicsőszentmárton környékét érintette. A szakember szerint 180 liter vízre lenne szükség négyzetméterenként ahhoz, hogy a talaj megfeleljen a mezőgazdasági munkálatoknak.
Ilyen körülmények között várható, hogy a gabona ára 50%-kal megdrágul. Ha megnő a gabona ára, ez elsősorban a felvásárlók, viszonteladók zsebét gazdagítja majd – mondta a szakember, majd hozzátette, még nem mer jósolni, hiszen úgyis a kereslet–kínálat viszonya, a piac dönti majd el, hogy télen, tavasszal mennyibe kerülnek majd az élelmiszertermékek.
Azt is megtudtuk, hogy megyeszinten 22.700 gazda jogosult a szárazság okozta kártérítésre, akik hektáronként 100 lejt kapnak a kormánytól. Eddig mintegy 1000 személy nyújtott be igénylést. Az APIA a napokban átküldi a mezőgazdasági igazgatósághoz a naprakész adattárt, amelynek alapján a kérvényeket ellenőrizhetik. A mérnök szerint a jövő héten várható, hogy több támogatást igénylő keresi majd fel őket. A kérvények benyújtási határideje: október 15-e. Felkérték a polgármesteri hivatalokat, hogy segítsék a gazdákat a dossziék összeállításában, így ha idejében lépnek, akkor elméletileg minden jogosult dossziéja eljuthat az asztalukra. Az aligazgató külön felhívta a figyelmet arra, hogy a feltételeket teljesítsék, mert három évre visszamenőleg leellenőrizhetik az igénylés jogosságát, ellenkező esetben a gazdának vissza kell fizetnie a támogatás összegét.
Lapunk kérdésére Kroner Vilhelm Zoltán kifejtette a megye mezőgazdasági területeinek alig 2%-án működnek öntözőberendezések. Ez nagy hiányosság. Sajnos, leállt az uniós támogatások folyósítása, az utóbbi időszakban egyre kevesebb gazda érdeklődik a pályázati lehetőségek iránt. A legtöbb esetben a bürokrácia és az önrész hiánya miatt nem folyamodnak ilyen támogatási eszközökhöz a mezőgazdászok, illetve az is igaz, hogy nincs elég kitartás a folyamat véghezviteléhez. Olyan is volt, hogy jóváhagyott tervet nem támogattak, s ez elkedvetlenítette a gazdákat – mondta a mérnök, majd hozzátette, nem tudnak egyetérteni az emberek ebben a zavaros demokráciában és nem értik meg, hogy összefogás nélkül semmire sem mennek. Azt tanácsolta, hogy a hosszan tartó szárazság miatt, ahol lehetőség van, a mezőgazdasági gépek mellé szerezzenek be mozgatható öntözőberendezéseket is, hiszen technikai lehetőség van, s ma már a traktor mellett ott kell álljon a szivattyú is. Hosszú távon ezt a "beruházási tételt" is be kell számítani a költségvetésbe és akkor kivédhető lesz a hosszan tartó szárazság káros hatása.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Értékkeresők (Beszélgetés Borcsa János irodalomkritikussal)
– Új könyved, az Értékkeresők – értékalkotók (Kriterion, 2012), mely kritikákat, portrékat, tanulmányokat tartalmaz, az „új” Kriterionnál jelent meg, mely tudtommal nem közöl kortárs, élő szépirodalmat. Kritika a kortárs irodalomról mégis belefér a profiljába? Miért a Kriteriont választottad?
– Habár kis arányban van jelen a kortárs, élő szépirodalom az „új” Kriterionnál, számomra fontos, hogy kéziratom lektorálása igen igényes volt, s a kötet szerkesztését egyik legjobb irodalmárunkra, Jakabffy Tamásra bízta a kiadó. 1984-ben különben ott jelent meg első kötetem a Forrás-sorozatban, Molnár Gusztáv szerkesztésében. Az akkori Kriterionnak, tudjuk, szinte minden kéziratért meg kellett harcolnia az uralgó kommunista kultúrpolitika körülményei között. Az én akkori kötetem esetében mindenképpen így történt, hiszen azok az írók, költők, akikről kritikáim, tanulmányaim készültek, szinte mind a rendszer tiltott vagy megtűrt szerzői között voltak azokban az években, s emellett a Vajdaságban, Felvidéken élő magyar költőkről írt kritikák is szerepeltek a kötetben (Tolnai Ottó, Cselényi László), valamint egy elemzésem az Erdélyből Budapestre repatriált Páskándi Géza költészetéről… Ilyen személyes indítékok kapcsolnak engem az „örök” Kriterionhoz. – Hozzászoktam, hogy nálad minden tudatos – s látom, hogy a jelen kötet írásait a Székelyföldben meg a Háromszékben közölted. Kérdem hát: ez is valamiféle ragaszkodás a szülőföldhöz? – Az írások nagy többségét valóban a Csíkszeredában megjelenő, de az egész magyar nyelvterületen terjesztett – és értékelt! – kulturális folyóiratban, a Székelyföldben közöltem, de közel érzem magamhoz a sepsiszentgyörgyi napilapot, a Háromszéket is, amelynek igényesen szerkesztett Kultúra rovatában jó megjelenni szűkebb pátriám olvasói előtt. – Kritikáidat máskor is gyűjtötted kötetbe. Mi lenne a mostani, reprezentatív összeállítás, megmérettetés egy szélesebb közönség előtt?
– Talán dokumentálása annak, hogy mire figyel vagy mit tart figyelemre méltónak a kritikus egy-egy rövidebb, néhány éves, mondjuk fél évtizedes időszak irodalmi terméséből. A folyóiratban, lapban közölt kritika szerepe ugyanis a – viszonylag gyors – befogadás és feldolgozás, kötetbe gyűjtve az irodalomtörténeti széttekintésben-összegzésben is segíthet, no meg a kritikus irodalomképéről is hitelesebben tanúskodik. Ilyen gondolattal állítottam össze Irodalmi horizontok (2005) és Merítés (2009) című kötetemet is, a Szövegszigettenger (1997) viszont már egy hosszabb időszak, a diktatúra utolsó évtizedének és a rendszerváltást követő néhány évnek az irodalmi produkciójából mutat be műveket és jelenségeket. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kritikus is az idő szorításában dolgozik, s így minden fontos könyv vagy irodalmi jelenség kihívásának nem tud eleget tenni.
– Szövegeid szinte kivétel nélkül kortársakról, sőt, élő kortársakról szólnak, számíthatunk irodalomtörténeti összefoglalóra?
– Az ember nemcsak várakozik a munkáját lehetővé tevő kedvező körülmények eljövetelére, hanem maga is tesz azért, hogy ezek megteremtődjenek. Egyre több feladatot vállal magára, miközben tudja, fogy a személyes ideje. Számomra az egyszemélyes vállalkozások rokonszenvesek (a legutóbbi, amelyikről tudomásom van, a Pomogáts Béláé), de a szintézis helyett én pillanatnyilag egy személyes arcképcsarnokot tudnék elképzelni…
– Boér Géza emlékét életben tartod, ebben a könyvben is szerepel, Bartis-kör, Lazics baráti társaság alakult, jelei lennének ezek a kezdeményezések egy újfajta irodalmi szerveződésnek? – Amire utalsz, marosvásárhelyi kezdeményezések, az ottani irodalmi élet tükrei, Kézdivásárhelyen viszont, ahol magam munkálkodom, a tükrök, sajnos, ilyesféle dolgokat nem tükröznek mostanában… Pedig a Boérról szóló tanulmányom írásakor ilyen szándék is vezérelt: bemutatni, hogy egykor, akkor volt valamiféle irodalmi élet a szélfútta udvarterek városában. – Több év telt el legutóbbi interjúnk óta. Akkor az Ambrózia hatodik könyvéről beszélgettünk. Létezik még az Istenek Eledele Kiadó? Hányadik kötetnél tartotok?
– Meghaladta a tucatot, de meggyőződésem szerint egyik sem tucatáru! Van köztük népi írástudó tollából született visszaemlékezés a szovjet hadifogságról, falusi értelmiségi memoárja, neves művelődés-, művészet- és egyháztörténészektől származó tanulmány felső-háromszéki műemlékekről, album, amely a régi Kézdivásárhelyt mutatja be képeslapok alapján. A tizenharmadikat teljes egészében szülőfalum bemutatásának szenteltem, magam szerkesztettem, Kézdiszentléleki breviárium címmel 2009-ben jelent meg, és olvasható az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban is.
Gergely Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sistergő sorsok (Márton Áron és Kurkó Gyárfás)
Az erdélyi magyarság zaklatott huszadik századának nem akármilyen tanulságait sűríti magában a Márton Áron római katolikus püspök, boldoggá avatott vértanú és a szintén tragikus sorsú Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének (1944–47) egymást metsző életpályája. Ráadásul unokatestvérek is voltak, mondhatni tehát, hogy e históriai tapasztalat a szűkebb, de tágabb családi voltától is sistergően tömény, ezzel is gazdagabb jelentésű, hogy jelképiségéről ne is beszéljünk.
Mindkettejüket Csíkszentdomokos faluközössége röpítette fel, a paraszti sorból szakadtak ki, s meg kellett élniük a század legkegyetlenebb kényszerpályáinak keserves vesszőfutásait. A családokat szétszaggató kor uralkodó ellentmondása a közeli rokonokat végletesen kiélezett helyzetekben állította szembe egymással, holott természetes körülmények közt egymás támaszaiként kellett volna leélniük életüket.
A Székelyföld című folyóirat kiváló csíkszentdomokosi számában (2012. augusztus) olvastuk, ahogy az egymástól teljesen elidegenedett atyafiak életútja a félreállításukra megrendezett nagy kirakatperben utoljára keresztezte egymást, s nem érdektelen pár idevágó részletet kiemelni, megvilágítandó az emberi példamutatás és jellem erejét. Mára nem vitás, kettejük közül Márton Áron volt a nagyobb formátumú és a jövőbe inkább belelátó, aki erkölcsileg és szellemileg is felkészültebbnek bizonyult a rájuk váró megpróbáltatások elviselésére. Lélekerőben is túltett unokatestvérén, a rá mért csapások kivédésében, pedig alighanem azok voltak a súlyosabbak. Kurkó Gyárfást lebecsülni azonban hiba volna, a baloldali mozgalmak felerősödésének időszakában százezrek osztoztak pontosan a hozzájuk fűződő kurkói reményekben, s estek utóbb áldozatul, akárcsak ő, e históriai illúzióknak. Kurkó Gyárfás, a lakatosságot kitanulva, a kisiparosságig vitte saját erejéből, majd a kommunisták mozgatta szervezetekbe bekerülve, idővel azok élére került, végül „meghaladandó állásponttá” akkor vált, amikor 1947-ben felismerte, amit unokatestvére kezdettől fogva jóval radikálisabb formában vallott: a magyar szervezetek önállóságát a kommunista párttal szemben meg kellene valamelyest őrizni, ha komolyan kívánjuk venni a nemzetiségi egyenjogúságot. A maga külön vonalának, „elhajlásának” követésére azonban időt sem hagytak neki, rögtön félreállították, mihelyst a bolsevikok útjába került, pár évre rá pedig a monstre perben, melyet az erdélyi magyarságnak a szélsőbalhoz felzárkózni nem kívánó többsége megfélemlítésére rendezett a frissen uralomra jutott ún. „proletárdiktatúra”, amolyan áldozati bárányként használták fel, hogy a kollektív trauma még nagyobb legyen. Itt, e megkonstruált hazug perben találkozik megint a két unokatestvér, s mint most olvasható, bár nézeteik továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz – Kurkónak különben a lelki egyensúlya is megbomlott, és valószínűleg elveszítette képességét, hogy feldolgozza, ami vele történt –, a rokoni szál sorstársi ágon ismét felizzik köztük egy alkalommal. Kurkó lánya meséli, hogy a hatvanas években Márton Áron, akkor már ismét szabadlábon, egy alkalommal pénzsegélyt küld a nyugdíjas, csendes idegbetegként tengődő Kurkónak olyan megokolással, hogy viszonozni kívánja annak a börtönben tanúsított együttérzését. A lány előadása szerint apja egy alkalommal átengedte a rab püspöknek ételadagját, amikor az nagybetegen kritikus helyzetbe került. Érdemes megemlíteni, hogy az előkerült jegyzőkönyvek szerint a püspököt vallatótisztjei több ízben megpróbálták rávenni, ártson terhelő vallomással unokatestvérének, amit az elutasított. (Azt kellett volna igazolnia, hogy Kurkó el akarta szakítani a kommunista párttól az MNSZ-t. Márton Áron nemcsak tagadta, hogy az előtte ilyen értelmű kijelentéseket tett volna, hanem pontosan az ellenkezőjét tanúsította.) Látni való erkölcsi fölénye mellett szellemi tisztánlátását is végig megőrizve ment végig a maga kálváriáján, mely különben a legkegyetlenebb fizikai bántalmazástól őt sem kímélte.
Micsoda magyar sorsokat produkált az erdélyi fátum a huszadik században!
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ingyen táblákkal a kétnyelvűségért Háromszéken
Újabb kétnyelvű táblákat osztogat ingyen az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) sepsiszentgyörgyi szervezete. Az akció egyik kezdeményezője, Nemes Előd a Sláger Rádiónak elmondta, a tavalyi sikeren felbuzdulva októbertől négyezer kétnyelvű táblát osztanak szét az önkénteseik.
Tavaly kétezer sepsiszentgyörgyi háztulajdonos, intézmény és cég kapott kétnyelvű „Parkolni tilos és Harapós kutya” feliratú táblát. Nemes Előd elmondta, idén beltéri feliratokat is osztanak: nyolc típusú táblát nyomtatnak, lesznek közöttük: Dohányozni tilos, Őrizze meg a pénztári számlát, Bejárat, Kijárat feliratok magyar és román nyelven.
A sepsiszentgyörgyi táblák elkészítését az önkormányzat támogatta, a civil szervezetet Kovászna Megye Tanácsa felkérte, hogy a programot egész megyére terjessze ki. Nemes Előd hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi kétnyelvű táblák csak 2000 lejbe kerültek, a beltérieket kartonra nyomtatták. „Nem drága a kivitelezés, ezért bízunk benne, hogy a többi háromszéki önkormányzat is támogatja, ha mégsem, előteremtjük mi a szükséges pénzt.”- mondta a kezdeményező. Az EMI 2009-ben elkészítette a város nyelvi térképét, több mint 2000 fényképet készítettek, és kiderült, hogy a magánházak bejáratának többségénél csupán román nyelvű táblákat helyeztek el az ott-lakók, és az üzletek jelentős részében is hiányosak a kétnyelvű feliratozások.
Kovács Blanka
Sláger Rádió; Erdély.ma

?Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amennyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)

Maratoni megbeszélés ígéretekkel
Pénteken délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetről szóló megbeszéléssel vette kezdetét a Victor Ponta kormányfő, Ecaterina Andronescu tanügyi és Vasile Cepoi egészségügyi miniszter marosvásárhelyi látogatása.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a kormányhivatal kistermébe összehívott találkozón a helyi hivatalosságok és a vendégek mellett csak a MOGYE román vezetősége, pontosabban Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu professzor, a szenátus elnöke vesz részt, a rektor érdeklődésünkre meg is erősítette, hogy nincs szükségük senki másra. Kérdésünkre Szabó Béla professzor, a magyar oktatók választott képviselője elmondta, hogy nem kaptak meghívást a megbeszélésre. A RMDSZ-t Frunda György, majd a később megérkező Borbély László képviselte. Több mint egyórás vita után hívták meg a magyar tagozat képviselőit, a szinte futólépésben érkező Szabó Béla, Szilágyi Tibor és Lőrinczi Zoltán professzorokat.
Maratoni megbeszélés következett, amely éjjel fél háromkor ért véget. A termet először Victor Ponta kormányfő hagyta el, aki újságírók "hadserege" előtt nyilatkozott, ugyanazt az álláspontot hangoztatva, amit korábban is.
– Véleményem szerint nem jó a különálló karok ötlete, amíg a román és magyar diákok együtt tanulnak, de mivel a törvényben a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez hasonlóan a marosvásárhelyit is multikulturális egyetemnek nyilvánították, a szenátusnak és a különböző vezető testületeknek az egyharmadát a magyar oktatók kell alkossák, akiket a saját közösségük választ meg, akárcsak a románokat. Mivel ezek a kérdések politikai útra terelődtek, és mind rosszabbá vált a helyzet, ma este a reális javaslatok figyelembe vételével meg kell találni a megoldást…
A tárgyalás szünetében a miniszter asszony a következőket nyilatkozta:
– …Örvendek, hogy eljöttem, mert végre kialakult egy párbeszéd az egyetem két közössége között, ezen a vonalon kellene tovább menni, mert így minden vitás kérdést meg lehet oldani. A következő problémákról esett szó: újra kell szervezni a választásokat annak érdekében, hogy az egyetem vezetősége, a szenátus kiegészüljön a magyar fél 13 képviselőjével, továbbá a főtanszékek és karok vezetősége is. Ennek érdekében a magyar rektorhelyettes irányításával úgy fogják megszervezni a versenyvizsgát, hogy a magyar nyelvű oktatás számára szükséges helyeket címzetes oktatókkal töltsék be, s ezáltal eleget tegyenek az akkreditációs feltételeknek. Beszéltünk az egyetem értékelésének, akkreditálásának következő lépéseiről: január elsejétől az Európai Egyetemek Egyesülete méri fel a helyzetet az összes romániai felsőoktatási intézményben…, márciusban az ARACIS, a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság veszi számba az intézményi akkreditáció feltételeit. E két felmérés érdekében az egyetemi közösségnek meg kell erősödnie, hogy eleget tehessen a követelményeknek. Miután a két ellenőrzés véget ér, s a versenyvizsgák nyomán betöltik az üres állásokat, valószínű, hogy újratárgyaljuk az újabb főtanszékek létrehozásának lehetőségét a törvényes előírásoknak megfelelően.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy pillanatnyilag nem lehetséges az önálló magyar főtanszékek megalakítása, mert az egyetem nem tesz eleget a feltételeknek.
– Nem értek egyet azzal, hogy megkérdőjelezzük a magyar oktatás "programját", és senki nem vállalhatja a felelősséget, hogy megkérdőjelezzen egy olyan programot, ami annyi év óta jól működik. Én sok jót hallottam a MOGYE-ről, tisztelem a tanárokat, akik elismert, kiváló orvosok, nemzetiségüktől függetlenül, ezért az egyetem megérdemli, hogy a legjobbak közé tartozzék. Beszéltünk a fizetéses helyekről, …de az oktatók számát figyelembe véve ennél több helyet nem hagyhattunk jóvá. Ha több hallgatót vesznek fel, és nem egészül ki az oktatói közösség, akkor az egyetem léte forog veszélyben.
Lapunk kérdésére, hogy a tárgyalások nyomán módosítják-e az egyetemi chartát, a miniszter asszony nemmel válaszolt.
A kérdésre, hogy a szenátusnak miért csak az egyharmadát fogják magyar oktatókkal betölteni, Ecaterina Andronescu azt mondta, hogy a magyar oktatók csak a 27 százalékát alkotják az egyetem tanári közösségének.
A megbeszélés végéig kitartó magyar újságíróknak az előzetes megegyezés ellenére egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter: Feloldottuk a feszültséget *
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói, hallgatói oly hosszú ideje együtt vannak, hogy nagy kár lenne ezen változtatni. Egy ilyen egyetemnek megvan a képessége arra, hogy megteremtse az erőforrásokat, a módot arra, hogy bármilyen problémát megoldjon, a legfontosabb a párbeszéd. Úgy érzem, a péntek esti tárgyalások után sikerült feloldani a feszültséget a MOGYE-n. Megállapodtunk, hogy elsőként a magyar közösség 13 képviselőjének megválasztására kell sort keríteni a szenátusba, illetve a magyar oktatók arányának függvényében az egyetemi karok és főtanszékek tanácsaiba, hiszen a magyar kisebbség az egyetemen belül is kisebbséget képez: az oktatók egyharmada magyar, kétharmada román. A tavasszal sorra került választásokon ugyanis a magyar közösség nem vett részt, és egyetlen képviselőt sem küldött a szenátusba, illetve a karok, főtanszékek tanácsaiba. Jelenleg nem választhatók szét a főtanszékek (departamentumok), mert nem teljesülnek az akkreditáció feltételei, ezért azt kértem a magyar professzoroktól, hogy igyekezzenek minél több magyar fiatalt meggyőzni, hogy pályázzák meg az oktatói állásokat. Az elkövetkező időszakban versenyvizsgát hirdetnek meg a magyar vonal vezetésére megválasztott rektorhelyettes javaslatára. Ami a magyar oktatási vonal működését illeti, a szenátusnak van erről határozata, amire véleményem szerint nem is lett volna szükség, hiszen ezen az egyetemen sok éve létezik magyar nyelvű oktatás. A magyar oktatók megnyugtatására valószínűleg a chartába is belefoglalják a magyar vonal létezését. A tárgyalások során a magyar professzorok nem kérték a tanügyi törvény módosítását, de úgy vélem, erre több helyen is szükség van, hiszen a jogszabály számos előírása alkalmazhatatlan.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a MOGYE magyar tagozatának vezetője: Az egyezség minden pontjának teljesülnie kell *
Született egy hétpontos írásbeli megállapodás. Az első szerint a mi oldalunkon megismételjük a választásokat. Már eleve azzal a kikötéssel ültek le tárgyalni, hogy az én személyem mint rektorhelyettes nem jöhet szóba, amit én elfogadok. Igaz, hogy a Babes-Bolyai egyetemen van egy belső megegyezés, miszerint a magyartagozat-vezető automatikusan rektorhelyettes is, de ez nem kötelező, és az sem, hogy a rektorhelyettes automatikusan a tagozatvezető legyen. Tehát elvileg én lehetek tovább tagozatvezető, nem muszáj én legyek a rektorhelyettes. Tagozatvezető lehet az, aki a szenátusi frakciót vezeti a magyarok részéről. A választások után megtesszük a javaslatokat a rektorhelyettesi és dékánhelyettesi funkciókba, erre egy-két héten belül sor kerül. Az a hat, illetve most már csak öt ember továbbra is marad a szenátusban, elvileg mint a mi képviselőink, és melléjük jelölünk ki még annyi magyar képviselőt, amennyit eredetileg előírtak. Megegyeztünk, hogy együtt dolgozunk az akkreditáción, hogy beveszik az egyetem alapokmányába a magyar vonalnak a létét, és abban is, hogy a magyar rektorhelyettest felhatalmazzák, hogy eldöntse, milyen állásokat hoz ki a magyarok számára, azaz ezt a döntést nem a 11 tagú adminisztrációs tanácsban (ahol ő egyedül magyar) hozzák meg. Továbbra is érvényes, hogy a minket megillető tanársegédi állásokra magyarul is tudó személyeket vegyenek fel, és végül: az akkreditációs folyamat lejártával, ami jövő év április végére várható, a szenátus eldönti, hány főtanszéke lesz a magyar vonalnak. Ez szenátusi jogkör, amit eddig úgy értelmezett, hogy nulla. Mi egy csomagban egyeztünk meg, ami akkor érvényes, ha minden pontja érvényes. Ez kezdetnek, elmozdulásnak jó, a dolgok alakulása attól függ, hogy mind a két fél a saját fogadalmait hogyan tartja be.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Egyéves a MIÚJSÁG.zip !
Pont egy éve történt, hogy néhány lelkes Sapientiás hallgató fejéből kipattant az ötlet, hogy diáklapot kellene indítani.
Nekik, és az időközben hozzájuk csatlakozóknak köszönhetően született meg a MIÚJSÁG.zip, amely azóta is fontos szerepet tölt be az egyetemi élet színesítésében, a diákság véleményének megjelenítésében.
A MIÚJSÁG.zip nem hagyományos diáklap. A szerkesztőség tevékenységi köre nem merül ki az eddig megszokott diákújságokéban, mert terveik szerves részét képezik a diákokhoz közelálló, fiatalokat megmozgató rendezvények szervezése is. Azt szeretnék, ha tevékenységükkel hozzájárulhatnának a diákélet építéséhez, formálásához, valamint lehetőséget nyújthatnának a személyes fejlődésre is.
Céljuk elsősorban a hallgatók tájékoztatása az egyetemen zajló eseményekről, kulturális rendezvényekről, valamint az építő jellegű szórakoztatás. Másodsorban szeretnének szakmai tapasztalatszerzésre lehetőséget nyújtani azoknak, akik később újságírói, szerkesztői, tördelői, fényképész vagy rendezvényszervezői pályán szeretnének elhelyezkedni.
A csapat tagjai önkéntes sapientiás diákok, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak a diákok véleményének formálásához, és az egyetemi élet felpezsdítéséhez. Eddigi megvalósításaik közé tartozik a vasarhely.ro együttműködésével megszervezett Töredékek fotóverseny, melyen összesen 50 versenyző közel 250 fotója került értékelésre szakmai zsűri által. Ezen kívül tagtoborzó kampányt szerveztek, 2011 szeptemberétől havonta 110 példányszámban jelent meg az újság, ráadásul nyáron külön Tusványosi számot is szerkesztettek, melynek igen nagy sikere volt a fesztiválon.
Mindezt egy év alatt, lépésről lépésre úgy alakították, hogy sokak számára szinte „létfontosságúvá” vált az újság, megjelenése előtt érdeklődéssel várják a legfrissebb számot.
Szeptember 26-án visszalapoznak és az elmúlt évet egy gitáresttel ünneplik meg, a Sapientia 240-es termében 19 órától. Az alábbiakban tolmácsoljuk a MIÚJSÁG.zip születésnapi meghívójának szövegét:
Meghívó egy fekete-fehér szülinapra
Egy évvel ezelőtt pattant ki a fejekből a MIÚJSÁG.zip ötlete. Néhány lelkes hallgató kezdeményezésének, és még több diák csatlakozásának köszönhetjük, hogy havonta új lapszám jelenhetett meg, amelyek rólatok és nektek szólnak. Sőt, a nyári vakációban sem pihentünk, hisz külön Tusványosi számot szerkesztettünk, amelynek nagy sikere volt a fesztiválon.
Most újabb lendületes év következik! Ezt az évfordulót, a MIÚJSÁG.zip születésnapját veletek szeretnénk megünnepelni. Mindezt kellemes, laza hangulatban, szeptember 26-án, szerdán, 19 órától, egyetemünk 240-es termében. Lesz zene, ingyen tea és zsíros kenyér, meglepetés hangszerek, jókedv, mosoly és visszalapozás.
Köszönettel tartozunk támogatóinknak, partnereinknek, médiapartnereinknek, valamint főtámogatóinknak: a Népújságnak, az Aprilrednek és a vasarhely.ro-nak.
Szeretettel várunk minden kedves „fekete fehéren” kedvelőt!
A MIÚJSÁG.zip csapata
vasarhely.ro

Túl kevesen jelentkeztek a Sapientia két csíkszeredai karára
Felemás helyzet alakult ki idén az ország egyetemein, a katasztrofális érettségi eredmények miatt ugyanis egyes karokon jelentősen csökkent a jelentkezők száma, sőt olyan szak is van, amelyet érdeklődés hiányában megszüntettek. Jelentősen romlott a helyzet a Sapientia két csíkszeredai karán, ahol a helyeknek még 50 százaléka sem telt be. Kolozsváron és Marosvásárhelyen ezzel szemben nem változott jelentősen a tanulni vágyók száma, így a felsőoktatási intézmények „telt házzal” kezdhetik a hétfőn kezdődő új egyetemi évet.
Van, ahol változatlan az érdeklődés. A kolozsvári BBTE-n idén is betelt minden, államilag támogatott hely
Nem változott jelentős mértékben az egyetemre jelentkezők száma Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – nyilatkozta a Krónikának Soós Anna rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője. Mint mondta, az államilag támogatott, ingyenes helyek mindegyik magyar szakon beteltek, az üresen maradt fizetéses helyeket pedig átcsoportosították azokra a fakultásokra, ahol túljelentkezés volt.
„A legnépszerűbb szak továbbra is a jog, az informatika, a kommunikáció, a turizmus és a pszichológia, idén pedig a tanítóképző is kedvelt volt a diákok körében. Ezzel szemben filozófiára és néprajzra az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kevesen jelentkeztek” – tudtuk meg a rektorhelyettestől. Hozzátette, lényegi változás a roma nemzetiségűek számára fenntartott helyek tekintetében történt, ahol a több mint 60 helynek alig fele telt be.
Nem fogyott a jelentkezők száma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karán sem, ahol a sikeresen érettségizett diákok mintegy 130 helyre jelentkezhettek a már megszokott négy szakon – környezettudomány, jog, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint filmművészet, fotóművészet és média fakultásokon.
Dávid László rektor a Krónikának elmondta, tavalyhoz képest nem változott a beiratkozók száma, hiszen a kincses városba az ország minden részéről érkeznek tanulni vágyók, így például a székelyföldi is különösen rossz érettségi eredmények sem okoztak gondot. A legnépszerűbb szak egyébként idén is a jog, valamint a film- és fotóművészet volt, ezeken egyenként közel 40 gólya kezdhette meg a szeptember közepén indított egyetemi évet. Nemzetközi kapcsolatokra mintegy 30-an, környezettudomány fakultásra pedig körülbelül 20-an jelentkeztek.
Dávid László ugyanakkor azt is elmondta, nem föltétlenül előnyös, hogy az ország egyetemeinek többsége azokra a szakokra helyezi a hangsúlyt, amelyeken biztos a túljelentkezés, ehelyett a felsőoktatási intézményeknek olyan szakembereket kellene képezniük, akik hatékonyan illeszkedhetnek be később a társadalomba, illetve a munkaerőpiacra. „Néhány év múlva rá fogunk döbbenni arra, hogy például nincs, aki a diákokat matematikára vagy fizikára oktassa. Hosszú távon kellene gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely az adott közösség szükségleteihez mérten képez szakembereket” – vélekedett a rektor.
Sapientia: felemás helyzet
Telt házzal indulhat október elején a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is. Balási András rektorhelyettes elmondása szerint a helyzet ugyan nem rózsás, de a körülményekhez képest még így is nagyon jó. A nyári felvételihez képest ősszel kétszeres-háromszoros túljelentkezés is volt bizonyos szakokon, csupán a teatrológián és a látványtervezői szakon maradt üresen egy-egy hely. A túljelentkezés nem lepte meg az egyetem szenátusát, Balási szerint ugyanis az intézmény olyan tanári gárdával rendelkezik, amely mágnesként vonzza a tanulni vágyókat.
Nem éreztették hatásukat az idei siralmas érettségi eredmények a Sapientia marosvásárhelyi karán sem – nyugtázta Székely Gyula, a műszaki és humántudományok kar dékánja. A változatlan iratkozási kedvet a számok is alátámasztják: míg 2011-ben 315 gólya kezdte tanulmányait a marosvásárhelyi Sapientián, idén az elsőévesek száma 346-ra ugrott.
Ezzel szemben jelentősen romlott a helyzet a Sapientia két csíkszeredai karán, ahol a helyeknek még 50 százaléka sem telt be. Az egyetem idén összesen 550 helyet hirdetett – 220 ingyeneset és 330 fizetésest –, ezekből a nyári felvételi után 405 maradt betöltetlen, az őszi pótfelvételin pedig mintegy százan iratkoztak be. A Gazdaság- és Humántudományok, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Karon tehát öszszesen 245 elsőéves fiatal kezdhette meg az új egyetemi évet, ez a helyek 44 százalékát jelenti.
Dávid László lapunknak elmondta, mivel senki nem felvételizett a Statisztika és Gazdasági Előrejelzés Szakra, idén nem tudták elindítani, emellett a műszaki fakultásokra is jóval kevesebben jelentkeztek, mint tavaly. Hozzátette, az ingyenes helyek beteltek, a hiány a fizetéses helyek esetében jelentkezett.
„A kincses várossal ellentétben Csíkszereda oktatási szempontból is zárt régió, így a székelyföldi megyeközpontban egyértelműen érződött, hogy Hargita megyében a diákoknak alig egyharmada vizsgázott sikeresen nyáron” – magyarázta Dávid.
Makó Zoltán, a gazdasági kar dékánja ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, jövőre ezzel már nem is próbálkoznak, helyette informatika-gazdasági szakot indítanak. A dékán egyébként korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, idén a normalitás felé közeledik a felsőoktatás helyzete, szerinte ugyanis helytelen mentalitás, hogy az a jó egyetem, illetve ott zajlik minőségi oktatás, ahova sokan jelentkeznek. „Idén a fiataloknak mintegy 30 százalékának sikerült az érettségije a Székelyföldön, és valójában ők jelentik azt a réteget, amelynek az egyetemen van a helye” – fogalmazott akkor Makó. Az egyetem vezetői egyébként abban bíznak, hogy az akkreditálást idén megszerző intézménynek könnyebb lesz ezután a hálózatépítés, a toborzás.
Népszerű az idén indított tanítóképző
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) a filozófia és a zenepedagógia iránt lanyhult az érdeklődés idén, a tandíjmentes helyek azonban beteltek, így minden meghirdetett szakon elindítják a képzést. János-Szatmári Szabolcs rektor lapunknak elmondta, a jelentkezők száma nem változott jelentősen a tavalyi adatokhoz képest, a bejutottak összesítése ugyanakkor jelenleg is zajlik az őszi pótfelvételi után iratkozók miatt.
A nyári felvételi után egyébként összesen 210 hallgatót vettek fel a tizenhárom alapszakra. A PKE vonzáskörzete Bihar, Szilágy és Szatmár megye, az itt található iskolákban pedig a tavalyi érettségihez képest nem romlottak számottevően a jegyek, így az egyetemre jelentkezők száma sem csökkent. A rektor rámutatott, népszerű volt az idén először indított magyar nyelvű tanítóképző, de sokan jelentkeztek gazdasági, művészeti és idegen-nyelv képzésre is.
Mint ismeretes, az idei érettségin újabb negatív rekordok születtek, a nyári vizsgaidőszakban országos szinten a diákok felének sem sikerült átmenő jegyet szerezniük, mindössze 43 százalékuk gazdagodhatott érettségi oklevéllel. A székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepeltek, Hargita és Kovászna megyében például az átmenési arány alig 30 százalékos volt. A többi erdélyi megyében valamivel jobb volt a helyzet, Kolozs megyében 54, Maros megyében 45, Bihar megyében pedig 53 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Új vezetők a Budapesti Román Kulturális Intézetnél
A Román Kulturális Intézet (ICR) idő előtt lecserélte budapesti fiókintézménye vezetőségét – áll az intézet honlapján olvasható pénteki közleményben.
A Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatójává Gabriela Matei kultúrdiplomatát, az igazgatóhelyettesi tisztségbe pedig Sebesi Karen Attila publicistát, televíziós szakembert nevezték ki. A budapesti intézet vezetőivel egy időben az ICR új vezetőt nevezett ki varsói fiókintézménye élére is. A változásokat a bukaresti központ azzal indokolta, hogy az intézet „gazdagítani kívánja tevékenységét, és nyitni kíván programjai haszonélvezői felé”.
Brinduşa Armanca, a budapesti intézet leváltott vezetője az MTI-nek nyilatkozva botrányosnak nevezte, hogy maga is a közleményből értesült leváltásáról. Elmondta: 2006-ban foglalta el az intézmény vezetői tisztségét, második mandátuma 2014-ig tartana. Hozzátette, jogi lépéseket fontolgat a – megítélése szerint politikai okokból meghozott – döntés miatt. Brinduşa Armanca emlékeztetett arra, hogy a budapesti intézet tevékenységét ezen a héten minősítette maximális osztályzattal a bukaresti központ és a román külügyminisztérium.
2013 decemberéig tartott volna a szintén visszahívott Bartha Csaba igazgatóhelyettes mandátuma is. Brinduşa Armanca megemlítette, hogy az új igazgató, Gabriela Matei korábban igazgatóhelyettese volt a budapesti intézetnek, 2007-ben fegyelmi úton távolították el tisztségéből.
A Román Kulturális Intézeten belüli változások sorozata a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló kormánypárti intézkedésekkel párhuzamosan indult el. A Ponta-kormány augusztus 2-án hozott határozatával kivonta a köztársasági elnök felügyelete alól az intézetet, és a parlament felsőháza alá rendelte. Az ICR átpolitizálása elleni tiltakozásképpen távozott az igazgatói tisztségéből Horia Roman Patapievici filozófus. Helyére szeptember 11-én Andrei Margát, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt rektorát, a Ponta-kormány első külügyminiszterét nevezték ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Tamási Áron születésének 115. évfordulóját ünnepelték Farkaslakán
Farkaslakán kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Tamási Áron születésének 115. évfordulóját. A nagy székely íróra szülőházának udvarán emlékeztek, majd ezután felszentelték a róla elnevezett idén felújított alkotóházat.
A már évtizedek óta lakatlan romos parasztházat a farkaslaki Tamási Áron Művelődés Egyesület, és a helyi önkormányzat újítatta fel. Ábel írója ugyanis itt, a húgánál, Ágnesnél, és a sógoránál szállt meg hazalátogatásai alkalmával.
A csaknem 100 éves ház szomszédságában mind Ágnes nénire, mind pedig Tamási Áronra szívesen emlékeznek az ott lakók.
Ágnes néni otthona a helyi értékeket népszerűsíti, az egyesület és az önkormányzat azt tervezi, hogy jövőben a házhoz tartozó istállót és csűrt is újjáépítik.
Duna Tv
Erdély.ma

Elfogadták az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról szóló törvényt
Vita nélkül fogadta el a szenátus azt a törvénytervezetet, amely rendelkezik a kommunizmus idején az erdélyi magyar történelmi egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról.
A jogszabályt tavaly már elfogadta a parlament, de az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította. Ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három képviselője februárban – változatlan formában – ismét beterjesztette a parlament elé a jogszabályt, amelyről mostanig a szenátusnak kellett volna döntenie. A román parlament felsőháza nem tűzte napirendre a módosító indítványt, ezért lejárt a szenátusi vitára szánt határidő, így a törvénytervezet hallgatólagosan elfogadottnak tekinthető, amelyről érdemben majd a képviselőház dönt. A Krónika című erdélyi napilap szerdai számában emlékeztet arra, hogy a jogszabályt a most kormányon és akkor ellenzékben lévő Szociál-Liberális Szövetség (USL) támadta meg az alkotmánybíróságon. Az USL tartalmi kifogásokat is emelt a jogszabály ellen. Az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását kifogásolták elsősorban, amelynek a fő haszonélvezői – mint mondták – az erdélyi magyar történelmi egyházak lettek volna.
Mircea Duşa jelenlegi belügyminiszter akkor úgy fogalmazott, hogy az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatása támadást jelent Románia egységes nemzetállamisága ellen „azáltal, hogy magánszerveknek adnák át az 1918-as egyesülésre vonatkozó dokumentumokat, a tulajdonleveleket, valamint az anyakönyveket”.
A nacionalista indulatoktól fűtött akkori állásfoglalások miatt Márton Árpád RMDSZ-es képviselő – a tervezet egyik beterjesztője – úgy véli, a jelenlegi politikai helyzetben már az is eredménynek számít, hogy a tervezetet a szenátus nem módosította a vita hiánya miatt. Márton szerint a decemberi parlamenti választások kampánya előtt így is minimális esély mutatkozik arra, hogy az alsóház elfogadja a törvényt.
„Az USL túl nagyokat nyilatkozott korábban, így nem hiszem, hogy éppen most gondolná újra álláspontját” – fogalmazott Márton Árpád.
MTI
Erdély.ma

Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma

A Bolyai – a legjobb romániai magyar középiskola
A Bolyai líceum – felkészítő osztállyal kibővülve – 1172 diákkal kezdte meg az új tanévet, amelynek kihívásairól, a megváltoztatott tanügyi törvény alkalmazásának nehézségeiről, az iskola mindennapjairól dr. Bálint István biológiatanárral, az oktatási intézmény igazgatójával beszélgettünk.
– Tudomásunk szerint az idén a Bolyai líceum az érettségi eredményeket illetően első helyre került az ország magyar középiskoláinak sorában, hiszen tudomásunk szerint a 210 végzett diákból mindössze egynek nem sikerült az érettségije, tehát a teljesítmény 99,53%-os. Ez továbbra is kötelezi mind a diákokat, mind a tanárokat, hogy megőrizzék az oktatás színvonalát. Az a tény, hogy a Bolyai a megye egyetlen kizárólagos világi magyar oktatási intézménye, nem vezet egyfajta elitképző szelekcióhoz?
– De igen, és ez nem baj. Iskolánk oktatási politikájának alapvető célkitűzése a minőségi oktatás. Azért szeretnénk a korábban már említett szelekciós kritériumot bevezetni. Mi több, ennek érdekében idén a belső szabályzaton is szigorítunk, a tanárok, a szülők és a diákszervezetek bevonásával, hiszen az említett elismerés kötelez. Az eredményre büszkék vagyunk, hiszen a diákok hozzáállása és a tanárok összehangolt munkája eredménye. S ennek érdekében külön figyelmet szentelünk a tantárgyversenyeken való részvételre, az iskolán kívüli tevékenységekre, az osztályok közötti vetélkedőkre, különböző programok indítására, amelyek a diákok személyiségfejlesztését segítik elő. Fontos számunkra az is, hogy a különböző évfolyamok összeszokjanak, erre külön rendezvényeket szerveznek a diákok. Igyekszünk áthidalni a nehézséget, amelyet a vidékről bejutott diákok oktatási színvonala jelent. Olyan batyuval látjuk el a diákjainkat, amely nemcsak az iskolán belül, hanem azon kívül is, Marosvásárhelyen, vagy akár a nagyvilágban, ahova eljutnak, egyfajta életre szóló kötelezettséget jelent. Nemrég volt a bolyaisok világtalálkozója, ahol meggyőződhettünk arról, hogy a mi és elődeink munkája – rendszerektől és oktatási törvényektől függetlenül – nem hiábavaló. Egyre nehezebb a megélhetés, az elhelyezkedés, teret kell nyernünk itthon kisebbségként, de diákjaink bárhol a világban meg kell állják a helyüket. Ez a legfontosabb kötelesség, amelyet nekünk, tanároknak teljesítenünk kell!
– Az új tanügyi törvény alkalmazásának vitatott kérdése az ún. 0. osztály beindítása volt. Hogyan sikerült megbirkózni ezzel a kihívással?
– Valóban ez jelentette számunkra az új tanév legnagyobb kihívását. Első lépésként arra gondoltunk, hogy valamelyik marosvásárhelyi óvodában indítjuk be a 0. osztályt, mivel azonban nem találtunk megfelelő helyet, itt, az iskolában bocsátottunk a felkészítő osztály rendelkezésére egy tágas tantermet. Fontosnak tartottuk azt is, hogy még tanévkezdés előtt találkozzunk a szülőkkel, akiknek bemutattuk az induló osztály tanrendjét és a tantermet. Úgy döntöttünk, hogy így a gyerekek szem előtt vannak, és az sem mellékes, hogy zárt az udvarunk, ezért ez biztonságot jelent számukra. Nagyon jól képzett tanítónő foglalkozik velük, így metodológiailag nem lesz gond. Mi több, visszatérünk a hagyományokhoz, hiszen korábban működött óvoda a Bolyaiban. Reméljük, a beilleszkedés is zökkenőmentes lesz, mivel az elemi iskolásokkal – összesen 120 gyerekről van szó – együtt vannak, s így könnyebben integrálódnak. Ami, mondjam úgy, szervezési gondot jelentett, az az, hogy a tanterem biztosítása mellett a mellékhelyiséget is át kellett alakítanunk. Ezenkívül a IX. osztályosok kéthetente más-más helyiségben tanulnak, de osztálytermekként használjuk a laboratóriumokat és a kabineteket is. A kollégák nagyon jó tantervet dolgoztak ki, így ez sem jelent akadályt.
– A felkészítő osztály beindítása mellett tapasztalatuk szerint milyen gyakorlati nehézségeket okoz az új tanügyi törvény alkalmazása?
– Az új oktatási törvény törzsanyaga jó, de a gyakorlatba ültetéséhez nagyon sok minden hiányzik, nincs még kidolgozva egyes cikkelyek alkalmazási módszere, aminek a hatását most érzékeljük. Hogy csak néhány példát említsek: még mindig nem teljesen világos az iskolák vezetőtanácsának megválasztása, összetétele. Nem dőlt el, hogy a IX. osztályok a gimnáziumhoz vagy a líceumhoz tartoznak-e. Jók a kisebbségre vonatkozó elképzelések, s az, hogy megadják az alapjogokat bizonyos tantárgyak oktatására, azonban nem tér ki a törvény az oktatási programok átszerkesztésére, a túlterheltség csökkentésére. S ami mindehhez kötődik: nem biztosítják megfelelően az oktatási intézmények önállóságát a felvételi megszervezésében, a tanárok szelekciójában, alkalmazásában. Jó lenne, ha a jelenlegi felvételi rendszer mellett szervezhetnénk profilonként képességvizsgát, amely alapján eldönthetnénk, hogy a hozzánk beiratkozott diák megbírja-e a középiskolai követelményt, illetve valóban képes-e bizonyos tantárgyak elsajátítására. Azt is figyelembe kellene venni, hogy a magyar tagozaton tanuló diák reggel 7-kor kezd, délután 3-ig van iskolában, ami megterhelő. Csökkenteni kellene az óraszámokat, de ne az anyanyelvi oktatás kárára. Elképzelhető, hogy az alaptantárgyakat másként kellene oktatni. Sajnos, abban a helyzetben vagyunk, hogy a diák túl sok információt kap, aminek véleményem szerint alig felét használja a továbbtanuláshoz és a társadalmi integrációhoz. Természetesen mindezt egyeztetni kellene az egyetemekkel is, főként a romániai magyar felsőoktatási intézményekkel. Ha valóban reformot akarunk, akkor meg kellene engedni bizonyos iskoláknak, hogy az ott oktató szaktanárok dolgozzanak ki kísérleti jellegű programokat, amelyeket egy év alatt kipróbálnának, és ha beválik, akkor akár szélesebb körben is alkalmazhatók lehetnének. Korábbi elképzelésem szerint a Bolyai is olyan tehetséggondozó és metodikai központ lehetne, ahol ki lehetne próbálni az új tankönyvek szerinti programokat, mi több, nyithatnánk az egyetemek felé is, biztosítva a pedagógiai gyakorlatot akár a Sapientián vagy a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanuló jövendőbeli kollégáknak.
– A marosvásárhelyi Művészeti Líceum épületének állapota körüli vitában a polgármester többször hangsúlyozta, hogy a Bolyai is hasonló sorsra jut, mert "nem maradt a város tulajdonában". Túl a szócsatározásokon, elkelne a főjavítás a Bolyaiban is.
– Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy tényt: az épület, amelyet a magyarok építettek, a református egyház tulajdona, az is marad, és nem eladó. Mindeddig megfelelő anyagi bázist biztosíthattunk a bolyaisoknak és a református kollégium diákjainak, s talán örömmel mondanám azt is, hogy jó lenne Marosvásárhelyen még egy önálló magyar középiskolát beindítani, mert lenne diák. Ami az épület állagát illeti, valóban vannak gondok, hiszen gyakoriak a beázások, az alagsor is gyatra állapotban van, újra kellene rakni a csempekályhákat. 2003-ban az iskolát felmérték egy PHARE-pályázattal kapcsolatosan, ami sajnos nem valósulhatott meg. Akkor a felmérések szerint 4 milliárd régi lejbe kerültek volna a munkálatok, ma ez az összeg talán megduplázódott. Kétségtelen, hogy egyszerre az egyháznak nem lesz ennyi pénze. Az is igaz viszont, hogy ha a polgármesteri hivatal rendszeresen folyósította volna az adósságát, akkor többet fordított volna a tulajdonos javításra. A kolozsvári református esperesség képviselői az idén is többször jártak nálunk, felmérték az épületet, s azt tervezik, hogy jövőre elkezdik a főjavítást, amit szakaszonként végeznének el. Rendszeres kapcsolatban vagyunk a tulajdonos által kinevezett főadminisztrátorral, Jakab Istvánnal, akit tájékoztatunk minden, épülettel kapcsolatos gondról, és közösen keressük a megoldásokat. Egyelőre ez a helyzet még nem érintette az oktatási folyamatot.
Vajda György.
Népújság (Marosvásárhely)

Nem mindenütt teltek be a magyar egyetemi helyek
A rossz érettségi eredmények miatt idén kevesebben jelentkeztek a magyar nyelvű egyetemi helyekre Erdélyben, mint az elmúlt években.
Az egyes tanintézményekben már elkezdődött, másokban csak a jövő héten kezdődik az egyetemi tanév, a megcsappant diáklétszám kevésbé volt érezhető a nagy hagyománnyal rendelkező egyetemi központokban. Soós Anna, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese elmondta, az államilag támogatott helyek valamennyi meghirdetett magyar szakon beteltek, az üresen maradt fizetéses helyeket pedig átcsoportosították azokra a fakultásokra, ahol túljelentkezés volt. A legnépszerűbb szak továbbra is a jog, az informatika, a kommunikáció, a turizmus és a pszichológia, idén pedig ezekhez a tanítóképző is felzárkózott. Telt házzal indítja a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is. Balási András, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes csak a körülményekhez képest tartotta jónak a helyzetet. Itt csupán a teatrológián és a látványtervezői szakon maradt üresen egy-egy hely; a helyek jelentős részét azonban csak az őszi pótfelvételin töltötték be. Felemás a helyzet viszont a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Az egyetem Kolozsvári és marosvásárhelyi karain beteltek a helyek, a csíkszeredai karokon azonban a meghirdetett helyek felét sem sikerült betölteni. Míg a Sapientia kolozsvári szakjain 130 fiatal, a marosvásárhelyieken pedig 346 kezdte el egyetemi tanulmányait, csíkszeredai karokon meghirdetett helyeknek a felét sem sikerült betölteni. A két csíkszeredai karon meghirdetett 550 helyre csak 245 fiatalt vettek fel. A Statisztika és Gazdasági Előrejelzés szak indításáról jelentkezők hiányában lemondott az egyetem.
Dávid László, a Sapientia rektora egyfelől a rossz érettségi eredményekkel magyarázta a jelenséget, másfelől pedig azzal, hogy míg a nagy egyetemi városok egész Erdély területéről vonzzák a tanulni vágyó fiatalokat, a csíkszeredai szakokra csak székelyföldi fiatalok iratkoznak be. A rektor szerint érződött, hogy mind Hargita, mind Kovászna megyében a középiskolát végzett diákok harmadrészének sikerült az érettségi vizsgája. Akik pedig elbukták az érettségit, egyetemre sem jelentkezhettek. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) a filozófia és a zenepedagógia iránt lanyhult az érdeklődés, ezeken csak a tandíjmentes helyeket tudták betölteni. János-Szatmári Szabolcs rektor elmondta, az őszi pótfelvételi adatait még nem véglegesítették, de az látszik, hogy a diáklétszám nem változik a tavalyi évhez képest. A rektor ezt azzal is magyarázta, hogy a PKE vonzáskörébe tartozó Bihar, Szilágy és Szatmár megyében nem voltak olyan katasztrofálisak az érettségi eredmények, mint Székelyföldön.
Székelyhon.ro

Könyvbemutató a révi népi fazekasságról
Kedden délután a révi polgármesteri hivatal tanácstermében mutatták be Mózes Teréz: A révi népi fazekasság monográfiája című könyv románra lefordított kötetét. Az eseményen a még aktív fazekasok is részt vettek.
A révi fazekasság kialakulását valószínűleg a környék gazdag agyagtelepei segítették elő, melyeknek jellegzetes fehér agyaga állítások szerint Európa területén csak itt található meg. Az itteni fazekasságról az első írásos adatok a 18. századból valók. 1712-ben még csak kettő, 1717-ben pedig már hat jobbágycsaládról van adat, akik e mesterséget űzték. 1896-ban s végén már ötven fazekast jegyeznek, 1937-ben 90 aktív fazekas dolgozik Réven. A második világháborút követően a fazekasok száma rohamosan csökken. A környékbeli bányák, a csempegyár beindításával egyre több fazekas hagyja abba a régi mesterséget és munkásként dolgozik tovább, hiszen ezeknél a vállalatoknál elhelyezkedve nyugdíjra is jogosultak. Emellett a műanyagedények egyre jobban betörnek a piacra, olcsóbbak és nem annyira törékenyek. Ezen okokból is kifolyólag 1966-ban Réven már csak 16 fazekas dolgozik hivatalosan, 1973-ban 20, 1978-1980 között hét, napjainkban pedig csak három fazekas forgatja még a korongot. Nagy érvágás volt az is, amikor a 89-es fordulatot követően az addig népművészeknek titulált fazekasokat a kereskedők közé sorolták, emiatt a munkaengedély kiváltása és az adók igen megnőttek.
Fazekasok
A napjainkban még munkálkodó fazekasok beteg vagy öregségi nyugdíjas, idős személy és míg valamikor apáról-fiúra szállt ez a mesterség már igen hosszú idő óta az utánpótlás, az új nemzedék várat magára. A révi fazekasok edényei eleinte fekete-fehér színezésűek voltak, de később már mázas edényeket is készítenek. Az itteni fazekasok főleg használati tárgyakat készítenek, mint például a tejes csupor, káposztás fazék, korsó, szilke, tejes csupor, szűrő és más használati tárgyak. A révi fehér kerámia nem olyan díszes mint a korondi, de egyedülálló abban, hogy mivel az agyag igen kevés vasoxidot tartalmaz égetés után is fehérek maradnak az edények.
Könyvbemutató
A keddi könyvbemutatón Dorel Cosma helyi polgármester köszöntötte a megjelenteket majd Mircea Bradu, a könyv szerkesztője méltatta Mózes Teréz munkásságát és a megjelent könyvet. A révi népi fazekasság monográfiája című könyv a Partiumi füzetek sorozatában jelent meg még 2004-ben magyarul, ekkor mutatta be Dukrét Géza Réven is. Ennek a román nyelvű fordítása (a fordítást Szombati-Gille Anna Mária) látott most napvilágot. Mircea Bradutól és Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatójától megtudhattuk azt, hogy a most Izraelben élő Mózes Teréz a Bolyai Tudományegyetemen szerzett művészettörténeti, néprajzi, valamint francia nyelv és irodalom szakon képesítő oklevelet. Pályáját mint muzeológus Nagyváradon kezdte, ugyanott a Képzőművészek Népi Iskolájának tanára, a Népi Alkotások Házának szakirányítója, majd igazgatója. Mint a Körös-vidéki Múzeum néprajzi osztályának vezetője nyugalomba vonulásáig (1964-76) az egykori Püspöki Palotában kialakította Körös-vidéke átfogó alapkiállítását s feltérképezte e vidék tájegységeit.
Díszoklevelek
A közel 18.000 darabot számláló kollekció mintegy 70%-át Mózes Teréznek köszönhetjük, mondta Aurel Chiriac. Lucian Silaghi a Bihar megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság vezetője szerint igen fontos az, hogy Réven még él a fazekasközpont, míg máshol teljesen eltűnt, majd egy díszoklevelet mutatott be, amit Mózes Teréznek juttatnak el Izraelben. A révi vezetőség a még Réven munkálkodó három fazekast Szolga G. Juliskát, Hasas Pétert és Halást Erzsébetet díszoklevélben részesítette. Az esemény végén a résztvevők és a fazekasok arra próbáltak közösen megoldást keresni, hogyan is lehetne tovább éltetni Réven a fazekasságot, mert félő, hogy hamarosan csak a falu központjában álló fazekasszobor fogja emlékeztetni majd a településre érkezőket arra, hogy valamikor itt egy fazekasközpont létezett.
Hasas János
erdon.ro

Semmit vissza?
„Az Alkotmánybíróság megakadályozta az állam egységes mivolta ellen intézett támadást, amikor alkotmányellenesnek minősítette az állami levéltári törvény módosításait” – jelentette ki még ellenzékből Mircea Duşa jelenlegi belügyminiszter, amikor a taláros testület procedurális okokra hivatkozva visszaküldte a parlament elé a kommunista hatalom által az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatását lehetővé tevő módosításokat tartalmazó jogszabályt.
A MOGYE-ügy nyomán később hatalomra került Szociálliberális Unió pedig azóta sem gyakorolt túl sok baráti gesztust a magyar kisebbség irányába, így badarság lenne azt hinni, hogy éppen most változtat hozzáállásán.
Ugyan az Emberi Jogok Európai Bíróságának keddi ítélete – amellyel elmarasztalja a román államot a gyulafehérvári Batthyáneum visszaszolgáltatásának elmulasztása miatt – normális jogállamban nem csupán a bírság kifizetésével, hanem a restitúciós folyamat felgyorsításával járna, nálunk erről álmodni sem szabad.
Nézzük csak meg, hogy milyen fontosabb események történtek a viszszaszolgáltatások terén, amióta az USL hatalmon van. Elsőként említhetjük a talán legfajsúlyosabbat: június végén a buzăui bíróság alapfokon börtönbüntetésre ítélte a restitúciós bizottság három tagját, amiért azok úgy ítélték meg, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium közadakozásból épült, az attól még az Erdélyi Református Egyházkerület jogos tulajdonát képezi. Szeptember elején a szociálliberális többségű Bihar Megyei Tanács határozott arról, hogy bíróságon támadja meg a restitúciós bizottság azon határozatát, amellyel visszajuttatta a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek a közelmúltban járóbeteg-rendelőnek otthont adó, de szép lassan romhalmazzá váló főutcai pénzügyi palotát.
Kedden ugyan a szenátuson hallgatólagosan átcsusszantak a magyar történelmi egyházak számára fontos levéltári törvényi módosítások, de ott van még döntéshozó fórumként a képviselőház, amely már egészen biztosan résen lesz.
Idén tehát semmi jót ne várjunk. Már csak azért se, mert – ne feledjük – választási hajrában vagyunk.
Bálint Eszter.
Krónika (Kolozsvár),

Képzőművészeti találkozó Sepsiszentgyörgyön
Avantage képzőművészeti találkozóra kerül sor a hétvégén Sepsiszentgyörgyön és a városhoz tartozó Benedek-mezőn. A találkozó a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa éves rendezvénysorozat része.
Veres Nagy Tímea programkoordinátor a Krónikának elmondta, a háromnapos rendezvényen a fiatal erdélyi képzőművészekkel és alkotásaikkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az elképzelés szerint a találkozó lehetőséget biztosít a művészeknek a tapasztalatcserére, ugyanakkor az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az alkotási folyamatokba.
A közös tárlatokra és a műhelymunkára eddig 15 erdélyi képzőművész jelentkezett be, mindannyian a temesvári, kolozsvári és marosvásárhelyi művészeti egyetemek hallgatói vagy végzősei. A tervek szerint a Benedek-mezőn nyitott alkotóműhelyt rendeznek be, ahol három nap alatt a képzőművészek az ifjúság témakörben hozzák létre az alkotásaikat, közben a látogatókat a szervezők végigvezetik a műhelyen, beszélgethetnek a művészekkel, kérdezhetik őket az alkotás folyamatáról vagy a műhelytitkokról.
A cél az, hogy a képzőművészek és a művészetkedvelők találkozásán elkerüljék a hagyományos kiállításokra jellemző steril, távolságtartó hangulatot. A rendezvény keretében két kiállítást nyitnak meg, pénteken este a Tamási Áron Színház előterében a részt vevő képzőművészek eddigi munkáiból összeállított szemelvényt mutatják be, mindegyik alkotó három művet állít ki műfaji megkötés nélkül, festményeket, grafikákat, kisplasztikákat. Vasárnap este a találkozó záróeseményeként a Tein Teaházban kiállítják a háromnapos alkotótáborban létrehozott műveket.
Bíró Blanka.
Krónika (Kolozsvár),

Négymilliárd forint a magyar egyetemeknek
Újabb négyszázmillió forintot ad a magyar kormány a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem fejlesztésére. A döntés a Magyar Közlönyben jelent meg a minap. Ezzel több mint négymilliárd forintra (65 millió lejre) növekedhet az az összeg, amit két év alatt fejlesztésekre költhetnek.
„Roppant pozitív dolog, hogy a magyar kormány fejlesztésekre ilyen jelentős összegeket különít el. Ezzel is jelzi felénk, hogy ha bizonyítunk, akkor érdemes továbbfejleszteni az intézményeinket. Úgy érezzük, hogy az akkreditáció megszerzésével bizonyítottunk” – jelentette ki a
Székelyhon.ro megkeresésére Dávid László, a Sapientia egyetem rektora, aki szerint a magyar kormány pozitív hozzáállása „visszaadta a hitét azoknak is, akik éveken át úgy dolgoztak, hogy csak az egyetem megmentését látták maguk előtt”.
Orbán Viktor Marosvásárhelyre látogat
Az idei tusványosi szabadegyetemen találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Sapientia egyetem vezetője. Ott beszéltek a felsőoktatási intézmény hosszú távú stratégiájáról, amelyet a miniszterelnök elfogadott. „A miniszterelnök úr jövő héten Marosvásárhelyre látogat, ahol remélhetőleg aláírjuk a fejlesztésekről szóló együttműködési megállapodást” – bizakodott a rektor. Kolozsváron és Marosvásárhelyen már látványosan zajlik az egyetemi terjeszkedés: előbbi helyszínen, a Tordai úton épül az új campus, Vásárhelyen pedig 240 férőhelyes bentlakást építenek.
Tavasszal kezdődő építkezés
„Csíkszeredában jövő tavasszal kezdődnek el a munkálatok. Az egyetem épületét teljesen felújítjuk, többek között kicseréljük a nyílászárókat és hőszigeteljük az építményt. Továbbá az egyetem udvarára egy új szárnyat is építünk, ahol oktatási felületeket alakítunk ki” – sorolta Dávid László.
A magyar kormány az elmúlt héten az idei költségvetést 400 millió forinttal egészítette ki, amit fejlesztésekre kell költeni, a fel nem használt pénzeket vissza kell küldeni. 2013-ban előreláthatóan 1,38 milliárd forintot, 2014-ben pedig 2,38 milliárd forintot különít el a magyar kormány a két romániai magán felsőoktatási intézmény (Sapientia és Partiumi egyetem) fejlesztésére.
„A tavalyi költségvetésünkből háromszáz millió forintot spóroltunk meg, abból kezdtük el építeni a kolozsvári campust. Fontos megemlíteni, hogy a felsorolt összegeken túl az egyetem minden évben megkapja a működéséhez szükséges ún. normatív alapon számított pénzalapokat is” – hangsúlyozta az intézményvezető.
Az egyetem új szakok indításán is gondolkodik – bár a rektor egyelőre nem említette, hogy melyekről lenne szó –, ráadásul új helyszíneken: Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Ezeket eddig azért nem tudták elindítani, mert – mint mondta – minden forrásukat a végleges akkreditáció megszerzésére kellett fordítaniuk.
Kozán István.
Székelyhon.ro

Folytatódik a MOGYE-ügy miatti demonstráció az oktatási minisztérium előtt
További három hétig folytatódik a műtőruhás, esernyős demonstráció a román oktatási minisztérium előtt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozásul – közölte csütörtökön az MTI-vel Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, a megmozdulás szervezője.
A két hete kezdődött tiltakozó akció résztvevői eredetileg a hónap végéig kaptak engedélyt arra, hogy a szaktárca székháza előtti járdán, hétköznap, hivatali időben, legfeljebb öt fő részvételével plakátokkal és a ruhákra, esernyőkre festett feliratokkal demonstráljanak. A megmozduláshoz a MOGYE-re felvételizett diákok és szüleik felváltva csatlakoztak. A résztvevők a magyar tannyelvű fizetéses helyek számának növelését és a magyar főtanszékek megalakítását követelték.
A 2011-ben hatályba lépett román oktatási törvény szerint a multikulturális egyetemeken – amelyek között a MOGYE-t is nevesíti a jogszabály – a nemzeti kisebbségek nyelvén működő oktatást önálló főtanszékekbe, intézetekbe, tagozatokba kell szervezni. Ezt a MOGYE román többségű szenátusa – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta.
Ádám Valérián szerint a magyarság számára is elfogadható egyetemi chartát kell jóváhagynia a MOGYE szenátusának, s addig folytatják a tüntetést. Hozzátette: jövő héten megkezdődik az új tanév, és a magyar fizetéses helyek számának növelése legfeljebb október 10-ig segítene az idei felvételizőkön, de fontos, hogy legalább a jövőre nézve az egyetem chartában rögzítsék az államilag támogatott és tandíjköteles helyek egyenlő elosztását a román és a magyar tagozat között.
Az MTI kérdésére, hogy miért a minisztérium előtt tüntetnek, Ádám Valérián azt mondta: az igaz, hogy a chartát az egyetem fogadja el, de minisztérium jóváhagyása nélkül nem lép hatályba, és a tárcának kötelessége közbelépni minden olyan esetben, amikor egy tanintézményben törvénytelenségek történnek. Elmondta: Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a demonstráció első napjaiban bekérette irodájába a tiltakozókat, és megígérte nekik, hogy megpróbálja rendezni a MOGYE-n a magyar oktatás ügyét.
„A miniszter be is tartotta a szavát, amikor Victor Ponta miniszterelnök társaságában elment Marosvásárhelyre, és megállapodást írt alá a MOGYE tanáraival, de tettek még nincsenek. Mi azt kérjük, hogy fogadják el a magyaroknak is megfelelő chartát, és alakítsák meg a magyar főtanszékeket még a decemberi parlamenti választások előtt" – mondta a RMOGYKE titkára.
Hozzátette: az jó, ha a magyarok is választhatnak képviselőket a szenátusba, de attól még továbbra is kétharmados román többség lesz a testületben, amely bármikor bármilyen magyar álláspontot felülbírálhat. Ezért fontosak az önálló főtanszékek, mert ezek nélkül nincs garancia arra, hogy nem fognak a magyarok feje felett dönteni – magyarázta. A RMOGYKE titkára szerint a román főtanszékeket is létrehozták anélkül, hogy létezne mindegyiken elegendő számú főállású tanár, tehát az akkreditációs feltételekre való hivatkozás csak ürügy a halogatásra.
Ádám Valérián az MTI kérdésére elmondta: nem érték atrocitások az oktatási minisztérium előtt. Hozzátette, a megmozdulás engedélyeztetésénél aláírta, hogy nem válaszol a provokációkra, hiszen a főpolgármesteri hivatal állandó rendőri felügyeletet rendelt ki melléjük, és a hatóságok dolga az, hogy szükség esetén közbelépjenek.
„A két hét alatt több mint ötven erdélyi magyar, aki a minisztériumba jött, megszorította a kezünket, és megköszönte azt, amit teszünk. Megkértek, ha lehet, folytassuk" – számolt be bukaresti tapasztalatairól Ádám Valérián.
MTI, Erdély.ma,

Belföldi hírek
Levéltári törvény: túl a szenátuson
Vita nélkül fogadta el a szenátus azt a törvénytervezetet, amely a kommunizmus idején az erdélyi magyar történelmi egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról rendelkezik. A jogszabályt tavaly már elfogadta a parlament, de az Alkotmánybíróság – miután a Szociál-Liberális Szövetség megtámadta azt – formai okokra hivatkozva alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította.
Ezért az RMDSZ három képviselője, Máté András, Kerekes Károly és Márton Árpád februárban – változatlan formában – ismét beterjesztette a parlament elé a jogszabályt, amelyről mostanig a szenátusnak kellett volna döntenie. A felsőház azonban nem tűzte napirendre a módosító indítványt, ezért lejárt a szenátusi vitára szánt határidő, így a törvénytervezet hallgatólagosan elfogadottnak tekinthető, amelyről érdemben majd a képviselőház dönt.
A parlament nem dönthet
Az alkotmánybíróság tegnap arról döntött, hogy az államfő és a miniszterelnök közötti nézeteltérés esetén a parlamentnek nincs joga megállapítani, melyik közméltóság képviselje Romániát az Európa Tanács ülésén. A taláros testület korábban kimondta, hogy ez a jog kizárólag az államfőt illeti meg, aki ha akarja, átadhatja a megbízást a miniszterelnöknek.
Törvénytelen igazgatótanács
Meg kell ismételnie a parlamentnek a román közszolgálati televízió igazgatótanácsának megválasztását, mivel az alkotmánybíróság tegnap megállapította, hogy a legutóbbi választás alaptörvénybe ütközött. A Demokrata Liberális Párt azért fordult keresettel a taláros testülethez, mert a június végi igazgatótanácsi választáson – mikor a jelenlegi kormánypártok a hatalom átvétele után befolyásuk alá vonták a közszolgálati médiumokat – a Szociál-Liberális Szövetség nem volt hajlandó szavazni a DLP által javasolt jelöltekről, azzal indokolva a DLP kiszorítását, hogy az ő kormányzatuk ideje alatt jutott a köztelevízió a csőd szélére.
Bonyolódó Oltchim-ügy
A magánosítási szerződés aláírására továbbra sem került sor, tegnap Dan Diaconescu képviselői számos kiegészítő és módosító javaslattal jelentek meg a gazdasági minisztériumban, ezek megtárgyalására azonban nem került sor. Daniel Fenechiu, D. D. ügyvédje viszont azt nyilatkozta, hétfőig mindenképp aláírják a szerződést. Közben visszatért az országba Diaconescu, aki kétnapos külföldi tartózkodása során öt országban fordult meg, a bukaresti média találgatása szerint pénzszerző körúton volt – hogy milyen eredménnyel, arról nem tudni, de a repülőtéren azt mondta, „ az egész világ érdekelt az Oltchim megvásárlásában”. Bejelentette, újabb külföldi útra készül, és hozzátette, megvásárolja az Arpechim vállalatot is, valamint készül a vasúttársaság áruszállító cége, a Tarom, a Hidroelectrica és a Nuclearelectrica licitjeire is. Eközben az Oltchim alkalmazottjai újrakezdték sztrájkjukat. Victor Ponta a kormányülésen bejelentette, ha Diaconescu hétfőig nem írja alá a magánosítási szerződést, az állam fogja meghitelezni a vállalatot, hogy az egy hónapja álló üzem ismét elindíthassa a termelést.
Ingyen internet iskolákban
Victor Ponta kormányfő a tegnapi kormányülésen felkérte Dan Nica távközlési minisztert, hogy a 4G licencekre kiírt versenytárgyaláson nyert összegekkel készítse elő azt a projektet, amelynek során jövő évtől kezdődően minden iskolába és közintézménybe bevezetnék az ingyenes wireless internetet. Ecaterina Andronescu oktatási miniszter rámutatott, hogy forrásokra is szükség van, a kormányfő pedig azt mondta, a gond csak az, hogy a diákok ne használják folyamatosan az internetet.
Többeknek jár élelmiszersegély
A kormány növeli azok számát, akik a hátrányos helyzetű társadalmi kategóriáknak szánt uniós közösségi intervenciós készletekből élelmiszersegélyt kapnak. A tegnapi kormányülésen végrehajtott jogszabály-módosítás nyomán segélyben részesülhetnek a garantált minimáljövedelemmel rendelkezők, a nyilvántartásban lévő munkanélküliek, a 400 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkező, állami rendszerhez tartozó nyugdíjasok, a súlyos fogyatékkal élők.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meglepő adatok: a Bihar megyei előkészítő osztályos diákok 25 százaléka magyar
Nagyobb arányt képviselnek a magyar nyelven indított Bihar megyei előkészítő osztályok a hasonló román osztályokhoz képest, mint a közoktatás felsőbb szintjein meglévő magyar tannyelvű csoportok – mondta el Biró Rozália, a nagyváradi városi képviselőtestület RMDSZ-frakciójának vezetője csütörtökön.
A bihari megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatón Biró közölte: míg a megyében összesen 216 előkészítő osztály indult, ezek közül 54-ben oktatnak magyar nyelven. Ez azért fontos, mert a hivatalos adatok szerint Nagyváradon és a megyében is 25 százalék körüli a magyarok számaránya, azonban ennél kisebb arányban tanulnak anyanyelvükön a magyar diákok.
Kéri Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes az eseményen részletesen is kifejtette, milyen arányt képviselnek a magyar tannyelvű osztályok a megyében. Rámutatott: az előkészítő osztályok 25 százalékos aránya azért számít kedvezőnek, mert felsőbb szinteken a magyar osztályok aránya mindössze 21–21,5 százalék. Az előkészítők tanmenetéről elmondta, a tanórák hossza 35 perc, a fennmaradó időt kötetlen programokkal, játékkal töltik ki. Az óvodából az iskolába való átmenetet megkönnyítő osztályokban oktató pedagógusok a tanév kezdete előtt képzésen vettek részt, ahol elsajátították az ezen osztályokban való tanítás módszertanát.
Kéri Hajnal kitért a közoktatás felsőbb szintjeinek helyzetére is. Mint elmondta, Bihar megyében összesen 924 osztályban zajlik magyar nyelvű oktatás, 22-ben német, 33-ban pedig szlovák. Idén 32 magyar nyelvű kilencedik osztály indult, 783 diákkal, ami azt jelenti, hogy közel kétszáz, tavaly nyolcadikat végzett magyar diák nem tanul magyarul tovább – mintegy öt százalékuk osztályt ismétel, 15 százalék románul tanul kilencediktől, a fennmaradó rész pedig nem folytatja tanulmányait. Jövőre várhatóan 1147 magyar tagozatos nyolcadikos végez.
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a Communitas Alapítvány jóvoltából a bihari magyar iskolások magyar nyelvű történelemkönyveket, földrajzi atlaszokat, valamint interaktív oktató CD-ket kaptak. Kiderült: folyamatos az érdeklődés a magyar nyelvű szakoktatás iránt is, Nagyváradon a Traian Vuia, a Mihai Viteazul- és az Andrei Şaguna-szakközépiskolában is vannak magyar osztályok, a Szent László Gimnáziumban is indult két gazdasági szakosztály, és Nagyszalontán is indult magyar nyelvű szakoktatás.
Balogh Levente,
Krónika (Kolozsvár),

Változtatásra elhivatottan
A forradalom óta eltelt 22 esztendő alatt úgy tűnt, a dolgok csigalassúsággal bár, de visszafordíthatatlanul araszolgatnak előre. Az elmúlt hónapok azonban látványosan rácáfoltak erre az illúzióra.
A Lehman Brothers csődje 2008-ban recessziót indított el az Egyesült Államokban, amely Európára is kihatott. Hamarosan elindult egy bizalmi válságtól kísért gazdaság-politikai fordulat kontinensünkön, mely azóta is tart. Elkezdődött a leminősítési hullámsorozat, a hitelezési folyamatok döcögni kezdtek, a piacok pedig szűkülni. A hitel és a bizalom pilléreire épült évtizedes struktúrákban gyorsan táguló repedések keletkeztek, a politikusok pedig minden igyekezetüket arra fordították, hogy mérsékeljék az erősödő pánikhangulatot. Itt tartunk ma. Egy átalakuló Európában, melyben a tagországok igyekezete arra irányul, hogy minél fegyelmezettebben próbálják feldolgozni a felelőtlen ígéretek okozta csalódásokat.
Bizalmi válság
A bizalmi válság Erdélyt is elérte. A létbizonytalanság hatására mindennapossá vált a jövő iránti aggódás, a vállalkozók pedig veszteségük miatt a politika segítségével igyekeznek menteni a menthetőt, végsőkig élezve a büdzsét kontrolláló pozíciókért zajló küzdelmet. A gazdasági prés hatására megjelent a Nyugatellenes propaganda (nyugaton meg a Keletellenes), teret nyertek a szélsőséges szemléletek, megnőtt a volatilitás és fokozódott a stabilitás iránti igény.
Ebben a környezetben történt a bukaresti kormányváltás, melynek eredményeként visszatérni látszottak azok az idők, amelyeket minden józan erdélyi igyekezett elfeledni. Egyes politikai elemzők farkast kiáltottak, az EU és az USA azonnal reagált, és végül az ő segédletükkel sikerült kordában tartani az elszabadulás szélére sodródott eseményeket. De a magyar közösséggel szembeni ellenséges megnyilvánulásokra – MOGYE, Mikó, craiovai polgármester, a legmagasabb szintekről elhangzó magyarellenes nyilatkozatok stb. – a Nyugat informáltsága dacára nem reagált.
Az etnikai jellegű, rosszindulatú megbélyegzések, úgy látszik, a Nyugatot nem érdeklik. A magyar etnikum nem tartozik a szent tehén kategóriába, ezért az EU diplomatikusan kihátrál minden olyan kezdeményezés mögül, mely az erdélyi magyarok diszkriminációját igyekszik szóba hozni. Ilyen fogadtatás mellett a diplomáciai falak áttörésén fáradozó politikusainknak nem ártana elgondolkodniuk azon, hogy az eredményesebb képviselet érdekében nem érdemesebb-e terminust és nevet változtatni? Diszkrimináció helyett használhatnának mondjuk korrupciót, erdélyi magyarok helyett pedig... Klub Rádiót. De ezt bízzuk rájuk.
Egy ilyen gazdaság-politikai környezetben luxusnak számít a reálproblémákkal való szembenézés további halogatása, hiszen az elméletesdi és az alaptalan ígérgetések világszerte bebizonyították kártékonyságukat. Azok a közösségek, amelyek most nem újulnak meg, teret veszítenek, és a káros hatások rabjai maradnak (sajnos nem kevesen vannak). Ami Erdélyt illeti, lejárt az a kor, amikor szépen emelkedtek a gazdasági mutatók, Románia a NATO- és az EU-csatlakozásra készült, majd azokon belül igyekezett helytállni. Ide tartozott a nyugati standardoknak való megfelelési kényszer is, amely megnyitotta az utat a restitúció, a magyar iskolák és egyetemek létrehozása előtt, az egyenjogúság irányába próbálva terelni a társadalmi megkülönböztetésekbe gyökeresedett folyamatokat. Most mindez visszaesni látszik.
Az utóbbi hetekben saját szemünkkel láthattuk, milyen könnyedén lepi el ismét az országot a szabadjára engedett szellemi mocsok, amiben – mint az ilyenkor lenni szokott – a disznók élvezettel lubickolnak. A társadalmi megkülönböztetések kísértése újból tombol az országban, ami kettős teher a magyar közösségek vállán. Egy olyan destruktív folyamat felerősödése zajlik most Romániában, amely veszélyessé válhat, ha nem időben, határozottan és ésszerűen kezelik. A változtatás szükségessége minden szempontból imperatívusszá vált. A változtatást vigyázva, bölcsen kell végrehajtani. És nem szabad megelégedni a felületes változtatással, ami nem változás.
Ma többre van szükség. Olyan újragondolásra, mely alapjaiban méri fel a helyzetet és az önkritika gyakorlása mellett ragaszkodik az azonos mércével kikövezett konstruktív úthoz. Az útkereső szemléletek mögött ugyanis sok esetben a látszatreform állogikája, a hatalmi harcokat kísérő ellenséges indulatok vagy a fiatalos hév naivitása áll a gyakorlati eredményekben érdekelt józan megfontolások helyett. Sokatmondó ebből a szempontból a román Szociáldemokrata Párt (PSD) példája.
Elemzők szerint a jelenlegi pártvezetés – annak dacára, hogy megfiatalodott (pl. Victor Ponta, Dan Şova) – továbbra is a régi beidegződések szerint politizál. Sőt, az újak rosszabbak a régieknél! Úgyhogy a fiatalítás nem jelent feltétlenül reformot. A reform szó lényegi változást takar. Ez létrejöhet a régiek megújulásával (elég ritka eset, de nem kizárt) vagy olyan személyek előtérbe helyezésével, akik felvállalják az értékteremtő közösség érdekében való kiállást, vagyis azt, hogy a szavakról a hangsúly visszakerüljön a tettekre, a kettős mércéről pedig az azonos mércére.
Politikai szlogencsapdák
Ami a romániai magyar etnikum politikai érdekképviseleteit illeti, nemrég néhány konstruktív javaslatot fogalmaztam meg a mesterségesen gerjesztett etnikai feszültségek ellensúlyozására és az érdekképviseletek megújulására, melyeket a nagybányai RMDSZ-gyűlésen pártfüggetlen polgárként vetettem fel. Javaslataim az átláthatóság, a helyes hozzáállás és a módszeres követés jegyében fogantak. Helyes a hozzáállása, szerintem, annak az úszónak, aki erejét megfeszítve igyekszik elérni a túlpartot, helytelen pedig a gyáva kúszónak, aki a „Világ Opportunistái Egyesüljetek!” zászlaja alatt kifekszik az önkénynek.
Az átláthatóság és a módszeres követés a lakosságarányosság szerinti egyenlő bánásmód princípiumának betartására vonatkoznak, annak mérésére és igénylésére. Ezen az elven belül három konkrét javaslatot fogalmaztam meg a nagybányai, illetve az országos RMDSZ számára. Azáltal, hogy etnikai érdekvédelmet lát el, az RMDSZ speciális szerepet tölt be a román politikában. De csak elméleti síkon, mert a gyakorlatban az etnikai érdekvédelmet a román pártok is művelik anélkül, hogy a terminus megjelenjék az alapszabályukban. Ezt a formalitásbeli különbséget kihasználva egyes hatalmi elitek éveken át támadták „többletjogáért” az RMDSZ-t.
Médiatámogatott szemléletüknek köszönhetően a román emberek szemében az RMDSZ a megrövidítésük szimbólumává vált. Az a tény, hogy az olaszországi és spanyolországi román közösségek szintén etnikai alapon igyekeztek párttá szerveződni, merthogy ez a fajta érdekvédelem a civilizált országokban jogszerű és természetes, már nem került be az információs csatornákba. Hasonló a helyzet a magyar szeparatizmussal. Ez a vád is számtalanszor elhangzott anélkül, hogy az érvek asztalánál feldolgozták volna; így aztán ez is szlogenszinten rögzülhetett a köztudatban.
Mint ahogy a pozitív diszkrimináció új verziója is, mely szerint az RMDSZ mindig hatalmon volt, és ennek köszönhetően a magyarok zavartalanul nyalogathatták a tejfölt. Az objektív szemléletre (pl. etnikai jellegű statisztikák, más pártok viselkedéskultúrájával történő összehasonlítás) ez esetben sem nagyon jutott műsoridő. A magyar választók részéről is megfogalmazódtak kritikák az RMDSZ-szel szemben. Sokan úgy vélik, a szervezet megalkudott, eladva az egyenjogúságot egy tál lencséért.
Hogy megvénült, és merevedettségének ellensúlyozásaként igyekszik vasfalakat állítva kisajátítani az érdekvédelmi palettát. 22 éves tevékenysége a kudarc 6:2-es győzelmét hozta a siker ellenében, mivel a magyar régiók a nagyfokú bukaresti centralizáltság miatt nem kaptak lehetőséget a kibontakozódásra, a magyar egyházak, iskolák és civil kezdeményezések pedig mindvégig alulfinanszírozottak maradtak román társaikkal szemben. Ide tartozik az is, hogy a vezető funkciókat betöltő magyarok aránya mélyen a lakossági arány által meghatározott mérték alatt volt és van. És ami a legrosszabb, hogy hallgatásával az RMDSZ cinkosságot vállal a magyar közösségeket hátrányosan megkülönböztető erőkkel.
Összességében elmondható, hogy az RMDSZ neve és munkássága sok román és magyar szívében kelt gyanút és kétséget egyszerűen azért, mert mindkét etnikum diszkriminálva érzi magát. A politikai szlogencsapdák közt eligazodni kívánó polgároknak korrekt tájékoztatásra van szükségük. Erre legjobb megoldás a transzparencia. Itt az ideje, hogy 22 év után az RMDSZ kiálljon és megmutassa, „hány óra”. A román és a magyar etnikum közt konstruktív viszonyulásra és kölcsönös bizalomra van szükség, nem felülről táplált gyanúra és diszkriminációra. Ezt pedig csakis a valóság felvállalása és az egyenlő mértékkel való mérés (gyakorlatban, nem elméletben!) alapján lehet eredményesen megvalósítani.
Rendszeresen be kellene számolni
A rendszeres beszámoló etnikumalapú összehasonlítást jelent a kapott pénzekről és más javakról. Eszerint az RMDSZ szervezetei negyedévenként (pl. április–július–október–január) beszámolnának választópolgáraiknak a helyi önkormányzatok és a kormány által odaítélt anyagi juttatásokról. A jelentés két alkotóelemből tevődne össze.
Egyik az ún. számlista, másik a szóbeli beszámoló. A számlista alapját az etnikai meghatározhatóság szerinti tételek képeznék. Ilyenek az iskolák, a templomok, a kultúrközpontok, a műemlékek, a könyvtárak, a civil kezdeményezések stb. anyagi támogatása, megfelelő korrekciós súlyozással. A lista összegeket és részösszegeket is tartalmaz. Vegyünk egy példát. Ha a 10 százalékos nagybányai magyarság 2 százalékot kap a helyi büdzséből, akkor az RMDSZ helyi képviselői nehezebben győzhetik meg választóikat ügyességükről, amiért kiharcoltak mondjuk egy épületfelújítást.
A helyi románok pedig – gyanúkeltő politikai szlogenek ide vagy oda – megértenék, hogy a diszkrimináció nem őket, hanem a magyar közösségeket éri. Ha viszont 15 százaléknyi pénz jut a 10 százalékos közösségnek, akkor előbb-utóbb vissza kell térni arra a szintre, amit az egyenlő arányosság elve előír. Az egyenlő mértékű finanszírozás ugyanis az esélyegyenlőség egyik alapfeltétele.
Persze felmerülnének a kifogások. Például hogy a számokat nem lehet etnikai alapon meghatározni. A büdzsé szintjén valóban nem. De szép számmal vannak olyan kategóriák, amelyek alapján kidolgozható egy elfogadható hibaszázalékú módszer, aminek a segítségével – az adott kategóriákon belül – ez az arány meghatározható. Vagy hogy nem törvényes, mert a modern törvényekben az etnikumok nem szerepelhetnek alanyként. A választókat nem a jogi, hanem az erkölcsi vetület érdekli, aminek ez tökéletesen megfelel.
„A román politikai erők ellenkezése miatt nem tudunk többet elérni”. A magyarázat elfogadható, de csak akkor, ha az okokat publikussá teszik, és az egyenlő esélyteremtés jogán átadják felsőbb fórumoknak. Mivel a titkolt ügyek a homályban lébecolnak, ezért egyes befolyásos RMDSZ-es pártvezetők ellenezni fogják a tervezetet. Akkor majd akadnak mások, akik meggyőzik őket az ellenkezőjéről. Ha nem, akkor minden szavazó levonhatja magában a következtetést, hogy érdemes-e egy ilyen szervezetbe fektetnie a bizalmát.
Milyen előnyökkel jár az elképzelés? Csökkenti az előítéleteket mindkét közösség köreiben. Ez különösen fontos egy gazdasági nyomás alatt préselődő környezetben. Megújító hatással bír azáltal, hogy átvilágít és egészséges versenyhelyzetet teremt. Pl. ha kiderül, hogy az X helységbeli RMDSZ 1,4-es arányszorzót produkált, míg az Y helységbeli csak 0,2-est, akkor az Y helységbeli képviselők kénytelenek lesznek sebességet váltani ahhoz, hogy lekerüljenek a szégyenpadról. Gyengíti a hatalmi pozíciók mámorító hatását azzal, hogy rendszeresen napfényre kerül a valóság egy lényegi szelete, az önkényesség és az opportunizmus teret veszít. Ez mindenkinek hasznos. (A módszer alkalmazható a román etnikum által is – pl. a Victor Ponta szerint „nem létező” Székelyföldön, ahol kisebbségben van vagy máshol, ahol többségben).
Halott látszat helyett élő kultúrát
Évekkel ezelőtt szorgalmas olvasója voltam a megyei könyvtárnak. A nagybányai téka csodálatosan felszerelt épület, ahova minden könyvszerető örömmel jár. Az egyik szinten vannak a román könyvek, egy különálló, nagy részlegen az angol könyvek, van egy internetrészleg, egy szellemi értékek védelmét szolgáló iroda, tágas olvasóterem, konferenciatermek, stb.
De mi van a magyar részleggel? Mikor először odavezettek, az volt az érzésem, hogy valami labirintuson keresztül haladok. Előbb átvittek a román részlegen, majd kimentünk egy lépcsőházba, ahol a kísérőm előhúzott egy kulcscsomót, és kinyitott egy ajtót, amin azt írta: „multicultural”. Ott voltak a kínai, japán, orosz, olasz stb. és a magyar könyvek. A magyar írásokat tartó állványokat a terem leghátsó részében helyezték el, a sarok mentén felépült pókbirodalom szomszédságában. Állítom, ennél jobban eldugni nem lehet. És ez így van ide s tova tíz éve.
Nem akarom minősíteni a nagybányai magyarsággal szembeni tisztelet mértékét, amit ez a gesztus kifejez. Sőt azt sem kérdem, hol voltak ez idő alatt az RMDSZ helyi képviselői? Csak arra kérem őket, hogy sürgősen pótolják ezt a komoly hiányosságot, és munkálkodjanak a román szekció szomszédságában felállítandó magyar részleg létrehozásán. Egy 650 éve itt lakó közösség kaphatna egy tisztességes helyet a helyi könyvtárban.
Egy új magyar részleg együtt járna 2-3 személy alkalmazásával is, akik aktívan támogatnák a potenciális olvasók köreiben a könyvszeretetet, és egy lakosságarányos büdzséből gazdálkodva, értelmes olvasnivalóval tölthetnék fel a silány minőségű részleget. Az embereknek élő kultúrára van szükségük, nem halott látszatokra. A jelenlegi könyvállomány olyan, mint egy elhagyatott burjántelep – többnyire használhatatlan, kidobandó művekből áll. Ponyvaregények, egy rakás kommunista kiadvány és néhány találomra kiválasztott méregdrága lexikon. Na meg a pókok és a multikulturalitás.
Etnikumarányos közmédia-képviselet
Miért nem kapnak a magyar polgárok lakosságarányos műsoridőt a közmédiában? Hiszen adófizetésükkel ugyanúgy hozzájárulnak a közszolgálati tévé (TVR) fenntartásához, mint román ajkú felebarátaik. Milyenek a jelenlegi arányok? TVR1-es csatorna: 2,2 százalékos magyar műsoridő, 1,1 százalékos német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. TVR2-es csatorna: 0,9%-os magyar műsoridő, 0,9%-os német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. TVR3-as csatorna: 1,6%-os magyar műsoridő (+ ismétlés) délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva.
Amíg működött, a TVR Cultural csatornán: 1,3%-os magyar műsoridő, 0,7%-os német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. Összátlag: 1,5 százalékos magyar és 0,68 százalékos német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva.
Az adatok önmagukért beszélnek. Nem akarom minősíteni a magyarsággal szembeni tisztelet mértékét, amit ez a gesztus kifejez. Sőt azt sem kérdem, hol voltak ez idő alatt az RMDSZ országos képviselői? Csak arra kérem őket, hogy sürgősen pótolják ezt a komoly hiányosságot, és munkálkodjanak egy lakosságarányos műsoridőért a közmédiában. Egy 1100 éve itt lakó etnikum kaphatna egy tisztességes műsoridőt a televízióban és a rádióban. Különben érdekes adalékkal szolgál a német és a magyar műsoridők összehasonlítása.
A német közösség kb. 0,35 százaléknyi számarányt képvisel, és kétszer annyi műsoridőt kap. A magyarok 6 százalékos számarányukhoz képest négyszer kevesebbet. Eszerint a németek érdekképviselete nyolcszor hatékonyabb a magyarokénál, amely mélyen arányain alul teljesít. És ne feledjük azt sem, hogy korrektül súlyozva a 1,5 százalékos arány a valóságban jóval kevesebb, mivel médiaberkekben más súllyal mérik a főműsoridőt és a hétvégét, mint az alacsony nézettségű hétköznapi délutánokat. Hasonló számításokat el lehet végezni a közrádiók és a regionális műsorok esetében is. Ám az eddig tapasztaltak valósága azt sejteti, hogy ezek esetében sem fogunk jobb aránypárokat találni.
Jó lenne 2014 januárjában – a tisztességes gazda szellemében – az 5. jelentést olvasni az RMDSZ-től, és a korábbi jelentések fényében levonhatni néhány következtetést. A számszerűsített beszámolókat kísérő grafikonok és összehasonlítások segítségével immár könnyű lesz értékelni. Thomas Jefferson szerint minden nemzedéknek forradalomra van szüksége. De hogy a változás vonata elindulhasson, át kell állítani a váltót. Fütyül-e már a gőzmozdony? Él-e még a váltókezelő? Mert a hiábavalóságnak nincs létalapja.
Lőrinczi Lóránd.
Krónika (Kolozsvár)

In memoriam: dr. Könyves Tóth Kálmán (1929–2007)
Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe.
Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”)
2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött.
Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot.
Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról.
Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni.
Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról.
Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük.
Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten.
Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette.
Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása.
IRODALOM
Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm
OLÁH-GÁL RÓBERT
Népújság (Marosvásárhely)

Késik a tankönyv (A székelység története)
Hargita megyében már tanítanak belőle, Kovászna megyében a tanárok és a diákok még nem is látták A székelység története kézikönyvet, amely több, mint tankönyv, kortól függetlenül minden magyar család könyvespolcán helye lenne. Háromszéken közel 2500 hatodikos és hetedikes magyar diák számára választható tantárgy a székelység története, ellenben csupán tíz iskola jelezte, hogy heti egy órában tanítaná.
Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, VI. és VII. osztályban heti egy órában tanítható a választott tantárgy, ez legtöbb iskolában évek óta az informatika. Mivel a magyar osztályokban az 1999/2000-es tanévtől a törzsanyagban szerepel a magyarság története mint kötelező tantárgy, a legtöbb iskolában ezen az órán foglalkoznak majd a székelység történetével is, csupán nyolc-tíz helyről jelezték, hogy választható tárgyként külön szeretnék tanítani.
Tekintve, hogy a Hermann Gusztáv Mihály történész szerkesztésében egy héttagú szerzői csoport által megjelentetett tankönyv nem kizárólag ennek a korosztálynak szól, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban három középiskolai osztály is az új tantárgy mellett döntött a szabadon választott kategóriában – közölte a tanfelügyelő. A harmadik változat, hogy délutáni történelmi körön ismertetik a székelység történetét, ez ellenben nem kötelező, nincs is minden iskolában, és a tapasztalat szerint a diákok csupán kis hányada jár ezekre. Ráadásul a délutáni foglalkozásokat az iskola nem fizetheti, általában az iskola mellett működő alapítvány fedezi ezek költségeit, sok esetben pedig a pedagógusok ingyen tartják a köröket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a tankönyv mikor érkezik meg Háromszékre, Victor Sibianu javasolja, hogy első körben azokhoz a diákokhoz juttassák el, akiknek órarendjében külön tárgyként szerepel a székelység története.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint négyszáz diákkal kezdte el a tanévet a Partiumi Keresztény Egyetem
Több mint négyszáz diákkal kezdte el az új tanévet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), ebből az alkalomból Tőkés László európai parlamenti képviselő szülőföldjükön maradásra buzdította a diákokat.
Az EP-képviselő sajtóirodájának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a tanévnyitó - az intézmény keresztény szellemiségéhez híven - istentisztelettel kezdődött.
Igehirdetésében Tőkés László arra biztatta az egyetemi hallgatókat, hogy emelkedjenek felül a világra jellemző "vulgáris materializmuson", és ne csak a személyes boldogulás vágya hajtsa őket, hanem az igazság szeretete és a közösségért való tenni akarás. "A legjobb nyugati fizetés sem kárpótolja a családjaink, szeretteink vagy szülőföldünk hiányát" - mondta Tőkés, otthon maradásra buzdítva a fiatalokat.
János-Szatmári Szabolcs rektor szerint nem csökkent a PKE-re beiratkozó diákok száma, annak ellenére sem, hogy az idei gyenge romániai érettségi eredmények miatt éles verseny volt az egyetemek között. Mint mondta, összesen 420 hallgató kezdte meg a tanévet tizennégy alapszakon és hét mesteri szakon.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kárpát-medencei egységes magyar felsőoktatás kiépítésének fontosságáról szólt. Borsodi Csaba, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese szerint az egységes magyar felsőoktatás felelőssége, hogy kiművelje azokat az értelmiségi fiatalokat, akik az egyetem végeztével "a nemzet szolgálatába állnak".
MTI

Kopár sziklán havasi gyopár...
Régi álma valósult meg a zilahi magyar közösségnek: a történelmi hagyományokkal rendelkező Református Wesselényi Kollégium idén három új osztállyal indult neki a tanévnek. Az előkészítő és az első osztály mellett az újdonságot az ötödikesek jelentik, és egyben ők a folytonosság letéteményesei is, hiszen általuk megvalósulhat Zilahon az önálló magyar oktatás óvodától érettségiig, egy keresztyén szellemiségben és értékek szerint működő intézmény keretei között. Bár az egykori épületet mindmáig nem kapták vissza, és jelenleg egy régi bentlakás épületében működnek, igyekeznek megteremteni a több mint félezer diák számára megfelelő körülményeket. Ugyanakkor folyik az eljárás az ókollégium tulajdonjogának visszaszerzéséért, amelyet a református egyház kész peres útra is terelni, amennyiben nem marad más megoldás.
Idén már ötödik osztályt is sikerült indítani a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban, a szilágysági magyar oktatás fellegvárában. Az iskola jelenlegi helyzetéről, a legközelebbi tervekről, valamint az intézménynek a zilahi magyar közösség életében betöltött szerepéről Bara Lajos matematikatanár, az intézmény aligazgatója tájékoztatta lapunkat.
– A zilahi Református Wesselényi Kollégium Erdély egyik legrégibb református oktatási intézménye, amely évszázadokon keresztül Szilágy megye egyetlen református középiskolájaként működött. Az 1991-ben újraindult kollégium törvényes jogutódja az 1948-ban államosított Wesselényi Kollégiumnak. Célja, hogy továbbvigye az ősi református iskola szellemiségét, folytatva a több mint 350 évre visszatekintő hagyományokat az iskolai nevelés terén. Az iskola ez utóbbi húsz évben a gyökerekhez való visszatalálás küzdelmét folytatta. Identitását keresve olyan értékekre talált, amelyekbe belekapaszkodhatott, amelyekből kinőhetett, s mustármagnyi léte ellenére fává erősödhetett, a szilágysági magyarság megtartatását szolgálva.
Az egyetlen olyan református kollégium vagyunk Erdélyben, amely máig sem kapta vissza az épületét. Az iskolát az állam az egyháztól vette el, következésképpen az egyház jogában áll annak visszaigénylése. A dokumentumcsomag, amely alátámasztja a jogviszonyt a református egyház és a református kollégium között, és ugyanakkor megfogalmazza az épület visszaigénylésére vonatkozó kérelmet, az országos visszaszolgáltatási bizottság asztalán áll. 2008 őszén kész volt a határozattervezet az épület visszaszolgáltatására, ám a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium körüli zűrzavaros helyzet leállította a folyamatot. Bízunk azonban abban, hogy ez a folyamat visszafordítható, és megoldódik, akár a bizottság döntésének végrehajtása, akár az egyház peres úton történő eljárása folytán.
Az újraindulás óta intézményünk egy volt bentlakásépületben működik, s mi ezen mostoha körülmények ellenére, gyakran erőnkön felül is próbáljuk biztosítani gyermekeink számára a lehető legjobb feltételeket. A régi épületben jelenleg is egy állami iskola működik, erős magyar tagozattal, de oda szeretnénk visszaköltözni.
– Milyen helyet foglal el a Wesselényi-kollégium a zilahi oktatásban?
– Ez Zilah egyetlen magyar nyelvű oktatási intézménye, amely biztosítja a magyar oktatást óvodától érettségiig, mostmár minden beiskolázási szinten. Mellette működik még két, magyar tagozattal is rendelkező középiskola és négy vegyes tannyelvű általános iskola. A református iskola a nemzet nélkülözhetetlen erődítménye volt a kezdetek óta. A zilahi kollégium mindig is a térség magyar nyelvű közösségének szellemi bástyája volt, és az ma is. Jelen pillanatban is Szilágyság különböző településeiről érkezik a diákjaink 60–70%-a. Hisszük, hogy a felekezeti iskolának meghatározó szerepe van és lesz a jövőben is, a zilahi társadalomra és a teljes szilágysági magyarságra nézve.
– Hány pedagógust foglalkoztatnak?
– Évente a diákok létszámának növekedésével arányosan nő az intézményünkhöz tartozó pedagógusok száma is. Jelenleg 31 magyar pedagógust számlál a tanári kar, tehát három tanügyi káderrel többet, mint tavaly. Két óvónő, öt tanítónő és huszonnégy tanár látja el a kollégium oktatási-nevelési feladatait.
– Milyen eredményeket tudnak felmutatni az elmúlt évekből?
– Néhány esztendővel ezelőtt még azzal a fenyegető veszéllyel nézett szembe az iskola, hogy elveszítheti jogi személyiségét azáltal, hogy a diákok létszáma a bűvös háromszázas határ alá csökken. Ma örvendetes helyzetben vagyunk, hiszen 533 diákot számlálhatunk. Köszönhető ez a létszám az időközben beindított esti tagozatnak, amely felkarolta Szilágyság azon magyarjait, akik valamilyen oknál fogva nem fejezhették be középiskolai tanulmányaikat, de köszönhető a beindított ovis csoportoknak, a teljes létszámmal működő nyolc középiskolai osztálynak, a második esélyes csoportoknak és nem utolsósorban a nagy létszámmal működő elemi osztályoknak, valamint természetesen az idén először induló ötödik osztálynak. Gyermekeinknek az adott körülmények ellenére is a legjobb tanulási feltételeket igyekszünk biztosítani. Tágas, kiválóan felszerelt tantermekben tanulhatnak.
– Hogyan sikerült elérni, hogy idén indulhasson 5. osztály?
– Lini István, az iskola volt diákja és tanára írta pedagógiai hitvallásában: „Abban a híres iskolában átéltem, hogy magának az iskolának kellett mindennap megküzdenie a létéért és fennmaradásáért.” A kisebbségi lét kiállást és küzdelmet követel. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt is. Nem véletlen, hogy az 1646-ból ránk maradt, fémből készült pecsétnyomó egy kopár szikla oldalán megkapaszkodó havasi gyopárt ábrázol. Iskolánknak mindig is meg kellett küzdenie a létért. Ez ma sincs másként. Az ötödik osztály beindítása is egy hosszú és kitartó küzdelem következménye. Négy évvel ezelőtt sikerült ugyan megszereznie az iskolának az ARACIP engedélyt, amely lehetővé tette, hogy az intézmény kibővítse oktatási-nevelési tevékenységét az elemi és általános szintekre is, azaz jogot szerzett arra, hogy indítson első és ötödik osztályokat, de a beindítás még néhány évig váratott magára. A helyi tanács és akár a helyi magyarság köztudatában is időre volt szükség, hogy megérjen az a gondolat, amely elfogadhatóvá teszi egy zilahi magyar iskola megerősítésének fontosságát. Annál is inkább, mivel elemi és általános szinten Szilágysomlyón és Szilágycsehben is jó ideje működik már magyar iskola. A kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy az ötödik osztály beindításának sikere az RMDSZ Szilágy megyei és zilahi magyar érdekképviseletének és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint a szilágysági magyar református egyházmegyék között létrejött összefogás eredménye.
– Mit várnak ettől a fejleménytől?
– Az idén beindult osztályok egyféle biztosítékot jelentenek az iskola számára a jövőbeli osztályok beindításának folyamatossága tekintetében. Úgy gondolom, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat, és már csak idő kérdése, hogy a még hiányzó negyedik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályok is megtalálják helyüket az immár működőképes zilahi magyar iskola közösségében.
– Mit jelent Zilah magyarsága számára, hogy a kollégiumban megvalósították a folytonosságot?
– Az ötödik osztály beindítása fontos láncszem volt az óvodától érettségiig történő zilahi magyar oktatás kiépítésének folytonosságában. Mindenképpen a nevelési-oktatási folyamat minőségi javulását szolgálja, és egy erős helyi magyar oktatási intézmény kiépítését eredményezi.
– Hány diákjuk van most összesen?
– A 2012–2013-as tanévben 533 diák lépte át az intézményünk küszöbét, ebből 34 óvodás, 94 elemista, 17 általános iskolás, 230 középiskolás a nappali tagozaton, 130 középiskolás az esti tagozaton, és 28 diák tanul a második esély oktatási formában – ez hátrányos helyzetű felnőtteknek szóló felzárkóztató program.
– Mit várnak az idei tanévtől?
– Megmaradni és fejlődni szeretnénk, és ez jelen pillanatban tervezést, folyamatos megújulást, elkötelezettséget és áldozatos munkát követel mindannyiunk részéről.
Nem titkolt célunk egy stabil oktatási rendszer kiépítése, amely keresztyén értékek mentén haladva, színvonalas magyar oktatást biztosíthat a szilágysági magyar közösség gyermekei számára, óvodától egyetemig.
S.B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)