Szecesszió Kolozsváron – könyvbemutató és kiállítás a Kolozsvár Társaságnál
Szecesszió Kolozsváron címmel mutatták be péntek délután a Kolozsvár Társaságnál a Pál Emese művészettörténész tanulmányát és László Miklós fotóit tartalmazó könyvet. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke emlékeztette a jelenlévőket: ez a könyv egy sorozat harmadik darabja, ugyanis Reneszánsz Kolozsvár és A barokk Kolozsvár címmel már jelent meg 2011-ben két hasonló kötet. Kántor Lajostól azt is megtudtuk: egy hónap múlva egy stuttgarti kiállításon mutatják be László Miklós és Miklóssy Gyula Kolozsvárhoz kötődő fotóit egy ottani magyar rendezvényen.
Sidó Zsuzsa művészettörténész bemutatta a könyv tanulmányíróját, Pál Emese művészettörténészt. Mint kiderült, a szerző a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen doktorál az erdélyi örmények egyházi művészete témakörben, illetve több írást publikált már az erdélyi örményekről és a XIX. századi oltárokról. László Miklósról megjegyezte: 1971 óta fotózik, és 1989 óta a Romániai Fotóművészek Egyesületének tagja; fotóit több, Kolozsvárhoz kötődő könyvben megtalálhatjuk.
– A kolozsvári szecesszió módszeres kutatása még várat magára. A szecesszióról ugyanis még a barokknál is kevesebbet tudunk. A Szecesszió Kolozsváron című könyv a legfontosabb kolozsvári szecessziós épületeket mutatja be, ám a teljesség igénye nélkül – magyarázta a szakember.
Pál Emese művészettörténész megjegyezte: Kolozsváron nagyon kevés az igazán szecessziós épület, mert ide akkor ért el az irányzat, amikor a város középületei már megépültek; az itt lakók közül pedig elenyésző volt azok száma, akik rendelkeztek egy szecessziós palota vagy bérház megépítéséhez szükséges pénzzel.
László Miklóstól megtudtuk: 2006-tól kezdett el szecessziós épületeket fotózni, ennek eredményét akkor egy fotókiállítás örökítette meg. 2010-ben a Kolozsvár Társaság újra ki akarta állítani azt a régebbi anyagot, ám László Miklós új fotókkal jelentkezett. – A fent említett könyvben megjelent és a Kolozsvár Társaságnál ez alkalommal bemutatott fotókiállítás egy harmada új anyag – pontosított László Miklós, aki azt is megígérte, hogy a szecesszióról szóló legközelebbi kiállítására is új fotókkal jelentkezik.
Összegzésképpen Sidó Zsuzsa megjegyezte: a könyv célja a szecesszió ismertebbé tétele. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a városunkban zajló esztelen építkezés veszélyezteti a szecessziós épületek sorsát, amelyek állaga egyre romlik, és a nem megfelelő módon végzett javítások óriási kárt tehetnek bennük.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Keresztállítással ünnepeltek Perkőn (Szent István napja Háromszéken)
Tegnap a Szent István-búcsú 10 órakor Kézdiszentlélek központjában, a három évvel ezelőtt felavatott egész alakos Szent István-szobor előtti téren kezdődött, ahol több száz felső-háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok volt jelen. A szent király kőszobránál Balogh Tibor polgármester, Tamás SÁndor, a megyei tanács elnöke és Olosz Gergely képviselő mondott ünnepi beszédet. Szélyes Margit szoprán, a Kovászna Megyei Művelődési Központ zenei szakelőadója két Szent István-éneket adott elő. Az eseményen a kőkereszteket állító egyházközségek egyházi és világi képviselői, Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest XI. kerülete, Fony, Szentgál és Nyéklábháza – küldöttei is jelen voltak, továbbá dr. Csige Sándor Zoltán csíkszeredai magyar konzul, a Szent Gellért Lovagrend Márton Áronról elnevezett erdélyi rendtartománya, valamint a brassói Máltai Szeretetszolgálat képviselői és Bajorországból is érkeztek zarándokok. Bartalus Zoltán volt zabolai, jelenlegi madéfalvi plébános hetven zarándokkal érkezett Kézdiszentlélekre. A koszorúzás után a több száz fős tömeg egyházi énekeket énekelve és templomi zászlókkal az élen elindult a szent hegy felé. A kerített műemlék templomnál várakozók is csatlakoztak hozzájuk. Torja lovas huszárokkal és szekerekkel vonult fel Hatos Mihály római katolikus plébánossal, tábori lelkésszel az élen. A keresztállító egyházközségek hívei mind a tizennégy stációnál megálltak, ahol az illető település plébánosai áldást mondtak, a kézdiszentléleki egyházi kórus pedig az alkalomhoz illő énekeket adott elő. Az eddigi szokásoktól eltérően a perkői kápolna kis harangja nem délben, hanem kissé megkésve, negyven perccel később szólalt meg. A hagyományokhoz híven előző nap Kiskászon ifjúsága feldíszítette a Szent István-kápolnát és a szabadtéri oltárt. Több száz fős tömeg gyűlt össze meghallgatni az ünnepi szentmisét, hitet tenni, Szent István királyunkra emlékezni. A Dávid Emil kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar István királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. Az ünnepi szentmise főcelebránsa ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes volt. A ma megáldott keresztút örökké figyelmeztesse utódainkat, csak úgy maradhatunk meg, ha összetartunk, és ragaszkodunk keresztény hitünkhöz – hangsúlyozta a főesperes. Az ünnepi szentbeszédet Urbán János, azaz Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója mondotta el. Szent István egész életében azt akarta, hogy a magyar összetartó nép legyen, házát és hazáját sziklára építse. Építenünk kell hazát és házat – mondotta a ferences atya. A búcsús szentmise végén Vargha Béla főesperes és Csiby József kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához, valamint a Golgota keresztjeinek megépítéséhez. A Kálvária kőkeresztjeit a sepsiszentgyörgyi Balázs István építész tervezte, a kereszteket Bartalis Béla és családja készítette el, a támfalak Ráduly Barna és Vargyasi Szilveszter, valamint csoportjaik munkáját dicsérik. Az áldás és elbocsátás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A Mária Rádió élőben közvetítette a perkői búcsút.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Plágium-ügy: „Nem lehet szőnyeg alá seperni!”
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem csak a tanügyi törvény be nem tartása és a magyar oktatók és diákok ellen irányuló diszkrimináció miatt vált hírhedté, hanem vezető tisztségben levő tanárok plagizálása is a vásárhelyi egyetemre vonta az ország, de külföld figyelmét is. Az év elején a tanintézmény volt rektora, Constantin Copotoiu és rektorhelyettese, Brînzaniuc Klára esetében merült fel a plágium gyanúja, de nem sokkal később a jelenlegi rektort, Leonard Azamfireit is más személy szellemi tulajdonával való visszaéléssel vádoltak. Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy – mivel a plágiumot vizsgáló bizottság, illetve az oktatási tárca nem reagált a vádakra – a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Hantz Péter büntetőfeljelentést tett Azamfirei ellen, ugyanakkor a nemzetközi sajtó is cikkezett a román hatóságok sajátos hozzáállásáról. A BKB Azamfirei rektor lemondását és megbüntetését, valamint Copotoiu volt rektor felelősségre vonását, és a Semmelweis Egyetemen szerzett díszdoktori címének visszavonását követeli. Az ügy előzményeiről, külföldi visszhangjáról és esetleges kimeneteléről Hantz Pétert kérdezték a Központ munkatársai.
– Ön volt az, aki először nyilvánosságra hozta, hogy a MOGYE vezető tisztségeket betöltő három oktatója plagizált. Hogyan jött erre rá? Milyen kutatómunka előzte meg ezt?
– A MOGYE említett vezetőinek csalásait Stefan Hobai biokémikus, az egyetem volt oktatója leplezte le. Ez azonban csak az első lépés volt a felelősségre vonáshoz vezető rögös úton. Nem sokkal a plágium ismertté válása után magyar és román professzorok kerestek meg azzal a kéréssel, hogy vállaljam el az ügy továbbvitelét. Egy marosvásárhelyi tudósnak nemcsak a lehetőségei hiányoznak ehhez, hanem azzal is szembe kell néznie, hogy esetleg kirúgják az állásából, ahogy engem is kirúgtak a Babes-Bolyai Tudományegyetemről. Brassai Attilát, a MOGYE professzorát meg is fenyegették azután, hogy az egyetemen folyó törvénysértésekről előadást tartott az Európai Parlamentben. A plágium ténye számomra első látásra nyilvánvaló volt. Sőt azt is gyanítottam, hogy egyesek nem létező betegek fiktív adataival dolgoztak. Egy számítógépes vizsgálat után fölvettem a kapcsolatot az eredeti cikkek szerzőivel, akik válaszlevelükben megerősítették a plágium tényét, ezután pedig bejelentést tettem az Oktatási Minisztériumnál. Mivel ennek semmi foganatja nem volt – holott Romániában a plagizálás bűncselekménynek számít –, bepereltem az Oktatási Minisztériumot és az Országos Tudományos Etikai Bizottságot, és feljelentést tettem Azamfierei, a MOGYE rektora ellen. A történtekről a Bolyai Kezdeményező Bizottság a nemzetközi közvéleményt is értesítette.
– A romániai oktatási tárca, illetve az Országos Tudományos Kutatás Etikai Bizottsága eddig nem javasolt megoldást. Mit gondol, ki „tesz igazságot” az ügyben?
– A feloszlatott Etikai Bizottság tisztességesen végezte a dolgát. A jelentést a határidő lejárta előtt két héttel már elkészítették, de a korrupt román politika már eredetileg is számolt azzal, hogy esetleg egy-egy ügyben kellemetlen eredmény születhet. Így a bizottságnak megszabták, hogy csak a minisztérium láttamozása után adhatja ki munkája eredményét. A jelentéseiket látva az új kormány inkább gyorsan feloszlatta őket, és bábokat rakott a helyükre.
A jelentés tehát nem nyilvános, de több részlet is kiszivárgott belőle. A volt elnök, Ganea professzor asszony elmondta nekem, hogy a bukaresti Elias kórház beteglapjait is ellenőrizték, és mindhárom esetben szankciókat fogalmaztak meg. Marius Echim, a feloszlatott etikai bizottság alelnöke ennél tovább mert menni: a Nature magazint arról tájékoztatta, hogy mindhárom esetben megállapították a plágium tényét, és fenntartások nélkül két oktató elbocsátását javasolták. Nem árulta viszont el, hogy mely két oktatóról van szó.
A jelenlegi korrupt romániai politikai és akadémiai vezetés önszántából soha nem fog igazságot tenni. Akkor lesz majd igazság, ha a külföldi nyomás, és esetleg egy tisztességesen dolgozó ügyész ezt kikényszeríti. Ez nemsokára be fog következni, és minél inkább próbálják takargatni a mocskot, annál súlyosabbak lesznek a következmények. De ennek így is kell történnie.
– Külföldön – akadémiai berkekben – milyen visszhangja van az ügynek?
– Úgy gondolom, hogy ennél sokkal fontosabbak a politikai reakciók. A Nature és az FAZ cikke után már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ügyet nem lehet helyi szinten a szőnyeg alá söpörni.
– A plágium gyanúja megerősítést kapott éppen azoktól a tudósoktól, akiknek munkájukból másolt a három szóban forgó oktató. A külföldi kutatók nem tudnak semmit tenni a plagizáló tanárok megbüntetése érdekében?
– Külföldi tudósok nem foglalkoznak román tolvajok hajkurászásával és megbüntetésével, de ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a vásárhelyi állapotokra, amelyek hűen tükrözik mindazt, ami az országban folyik. Írásos nyilatkozatot is adtak a plágium tényéről, amelyet bárki megtekinthet a www.bolyai.eu honlapon.
– Hogyan vélekedik ön arról, hogy Romániában – amely állítólag jogállam – felelős tisztséget betöltő személyek büntetlenül plagizálhatnak?
– Románia nem jogállam, hanem a korlátlan lehetőségek országa. A román politikai elit szemlátomást keresztülgázol a törvényeken és az elemi tisztességen, de elfelejtik, hogy egy nemzetközi botrány még rajtuk is keresztül tud gázolni.
Pál Piroska
kozpont.ro

Plágium-ügy a MOGYE-n: „Nem lehet szőnyeg alá seperni!”
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem csak a tanügyi törvény be nem tartása és a magyar oktatók és diákok ellen irányuló diszkrimináció miatt vált hírhedté, hanem vezető tisztségben levő tanárok plagizálása is a vásárhelyi egyetemre vonta az ország, de külföld figyelmét is.
Erdély.ma

A történelmi magyar egyházakkal üzletel Dorin Florea
A történelmi magyar egyházaknak visszaszolgáltatott iskolaépületeket vásárolná vissza az önkormányzat számára Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea. Az elöljáró tegnap úgy nyilatkozott, a városháza hajlandó lenne fizetni a Református Kollégium – a jelenlegi Bolyai Farkas Gimnázium – és az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium (mai Unirea) épületeiért.
Néhány évvel korábban a városvezetés peres úton, ingyen próbálta megkaparintani a két impozáns épületegyüttest. Vásárhely polgármestere akkor perbe fogta az egyházakat és a restitúciós bizottságot. A végleges és megfellebbezhetetlen bírósági ítélet azonban nem változtatta meg a polgármester véleményét; tegnapi sajtótájékoztatóján butaságnak nevezte a visszaszolgáltatási folyamatot. Ugyanakkor hozzáfűzte, „nem természetes, hogy papok iskolaépületeket adminisztráljanak”.
Dorin Florea azzal érvelt, hogy az önkormányzat csak abban az esetben végezhet karbantartási és javítási munkálatokat az említett épületekben, ha azok a saját tulajdonát képezik. Bizonyos felmérések szerint a valamikori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületébe 1,5 millió eurós befektetésre lenne szükség, míg a Református Kollégium renoválása és korszerűsítése ennél is többe, mintegy 2–2,5 millióba kerülne. „Nem helyes, hogy a magyar gyermekek penészes falak között tanuljanak” – fejtette ki aggályait a városatya, hozzátéve, hogy személyes tanácsosát, Csegzi Sándort bízta meg az egyházakkal folytatandó tárgyalások lebonyolításával. A volt RMDSZ-es alpolgármester lapunknak elmondta, hogy valóban kapott egy ilyen jellegű felhatalmazást Floreatól, azonban nem most, hanem három évvel ezelőtt.
„Az már nagyon régen volt, amikor valóban felröppent a hír, hogy a gyulafehérvári érsekség áruba bocsátaná az iskolaépületet. Az illetékes kuratórium azonban egyértelműsítette, hogy a nehezen visszaszerzett ingatlan nem eladó. Szerintem a polgármester azzal is segíthetné az említett két iskolát, ha kifizetné a szerződésbe foglalt havi bért” – szögezte le Csegzi. Mint mondotta, tudomása szerint a városháza tetemes összegekkel tartozik a történelmi magyar egyházaknak, amelyeknek az idén alig juttatott valami pénzt. „Az egyházfők betartották ígéretüket, és minden egyes banit, sőt még annál többet is, visszafordítottak az épületek feljavítására” – nyilatkozta Csegzi Sándor.
A polgármester épületszerzési kísérlete a magyar iskolavezetőket, a tanulókat és az öregdiákokat is felháborította. A katolikus gimnázium öregdiákjai már több ízben kérvényezték az érsekségnél, hogy a jelenlegi vegyes tannyelvű Unirea Főgimnázium kisebbik épületében indítsa újra a felekezeti oktatást.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kapunyitás előtt a Teleki Téka
A megnyitó napján a Koncz-kódex is megtekinthető
Másfél esztendős szépítő álomból ébred a hét végén a marosvásárhelyi Teleki Téka. Az erdélyi művelődéstörténet egyik legjelentősebb fellegvárának számító épület javítási és korszerűsítési munkálatok miatt többször bezárt az elmúlt három évben, tavaly március óta pedig egyáltalán nem látogatható. Mire számíthatunk a megnyitó ünnepségen, és milyen változásokat tapasztalhatnak az elkövetkezőkben a Téka szolgáltatásait igénybe vevők? – kérdeztük Lázok Klárától, az intézmény vezetőjétől.
– Augusztus 25-én, szombaton délelőtt 10 órakor várjuk az érdeklődőket a Téka udvarára, ahol a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia harsonanégyese, illetve a barokk táncokat előadó kolozsvári Passeggio táncegyüttes teremt ünnepi hangulatot. Ezután a három bemutatásra váró tér felé irányítjuk a nagyérdeműt. A felújított tárlatok mellett egy időszakos kiállítással is készültünk, illetve ekkor nyílik meg az egyik földszinti helyiségben – a diófától balra – berendezett interaktív médiasarok, azaz a Téka-mozi, ahol az intézményről szóló kisfilmeket tekinthet meg, illetve az itt elhelyezett számítógépeken a Téka-programokba is bepillanthat a közönség. A napot a Tiberius vonósnégyes este 8 órakor kezdődő udvari koncertje zárja.
– Beszéljünk az időszakos kiállításról.
– A Téka legjeiből válogatást nyújtó Értékek és kuriózumok című tárlatról van szó, melynek kurátora László Kimpián Annamária. Ez a kiállítás egyrészt szakmai, könyvtörténeti szempontból kínál maradandó élményt, látogatói a megnyitó napján a legrégebbi kéziratunkat, a hatodik magyar nyelvemléket, a Marosvásárhelyi Sorokat tartalmazó Koncz-kódexet is megtekinthetik, amelyet csak erre a napra veszünk ki a páncélszekrényből. Ugyanakkor a legértékesebb könyveink mellett a legérdekesebbek is helyet kapnak ezen a kiállításon, így a közönség azt is megtudhatja, hogy melyik a Téka legkisebb, legnagyobb, illetve leghamisabb könyve.
– A megnyitót nyílt napok követik.
– Augusztus 28-tól, jövő keddtől 31-ig, csütörtökig bemutatókat tartunk a Téka új olvasótermében az intézményben zajló munkáról a restaurálástól- konzerválástól a kutatási lehetőségeken, illetve olvasótermi tevékenységeken át a gyerekprogramokig. Az előadások délelőtt 11 órától román, déli 12 órától magyar nyelven hallgathatók meg. Augusztus 31-én délután 5 órakor pedig sor kerül a Bolyai Múzeum megnyitójára. Azért nem vontuk össze ezt az eseményt a szombati ünnepséggel, hogy érzékeltessük az emlékszoba jelentőségét, amely eddig a Téka árnyékában húzódott meg. A Bolyai- emlékszoba kurátora Kovács G. György. A múzeum megnyitója után a Bolyais Világtalálkozóval közös programpontként egy Marosvásárhelyről szóló irodalmi összeállítást, illetve a Kővirág együttes koncertjét hallgathatják meg a Téka udvarára betérők, majd este 9 órától ugyanitt Sebestyén Aba Kocsis István Bolyai Jánosról szóló monodrámáját adja elő.
– Milyen újdonságok várnak a felújított Teleki Téka látogatóira, olvasóira?
– A megyei tanácsnak köszönhetően, illetve a kulturális és a vidékfejlesztési minisztérium támogatásával sikerült teljesen felújítani a műemlék épületet, mind raktárainkat, mind múzeumi tereinket. Az egyik lényeges változás az, hogy új helyiségbe költözött az olvasóterem, illetve mostantól két olvasóterme lesz a könyvtárnak, a megfelelő kutatási lehetőségek biztosítása érdekében külön teremben várjuk a kutatókat és külön teremben a dolgozataikhoz adatot gyűjtő, vizsgára készülő diákokat. Ezeket a helyiségeket az épület legszebb termeiben rendeztük be. A látogatók a kapu alatt elhelyezett érintőképernyőkön betekintést nyerhetnek programjainkba, illetve virtuálisan lapozgathatnak a régi könyveinkben. A legfontosabb újítás a már említett médiaterem. Igyekeztünk az állandó kiállításokat is "feldobni", interaktívabbá tenni, ennek érdekében minden tárlóhoz ismeretterjesztő kártyákat szerkesztettünk, egyelőre magyar és román nyelven, az angol változat jövőre készül el. Ugyanakkor jövő nyártól az egyéni látogatók számára audioguide (szerk. megj: fülhallgatós) tárlatvezető szolgáltatást biztosítunk.
– Bizonyára a gyerekprogramok is folytatódnak.
– Természetesen idén októbertől újra lesznek gyerekfoglalkozások. A kisiskolások számára újra megszervezzük a mesedélelőttöket (ezek szokás szerint minden hónap második szombatján zajlanak), az 5-8. osztályos diákok pedig az általános műveltséget gazdagító Tékagyerek tevékenységeken, illetve a Téka- könyvesműhely nevű gyakorlati foglalkozásokon vehetnek részt (minden hónap harmadik, illetve negyedik szombatján).
– Milyen terveitek vannak még a közeljövőben?
– Nagyon fontosnak tartjuk a Tékában zajló tudományos kutatásokat, szeretnénk ezeket támogatni, jelenleg néhány kutatói ösztöndíj előteremtésén dolgozunk. Ugyanakkor folyamatosan készítjük a könyvtári segédanyagokat, bővítjük állományunk elektronikus katalógusát.
– Gyarapodott-e az állomány az utóbbi időben?
– Az elmúlt évtizedben a Téka Alapítványon keresztül rendszeresen pályáztunk könyvvásárlásra, és sikerült beszereznünk a legfrissebb, társadalomtudománnyal kapcsolatos szakkönyveket.
– Mikor nyitja meg kapuit a Teleki Téka az olvasók előtt?
– A látogatókat augusztus 25-től várjuk, az olvasótermet pedig a nyílt hét után, szeptember 4- én, kedden nyitjuk meg. A nyitvatartási idő nem változott, a múzeumi terek hétfő kivételével mindennap látogathatók, keddtől péntekig 10–18 óra között, szombaton és vasárnap 10 és 13 óra között, az olvasókat keddtől péntekig szintén 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig fogadjuk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Ház ablakok nélkül: az EMI bemutatkozása
A Kolozsvári Magyar Napok utolsóelőtti napján az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), nemzeti jellegű ifjúsági- és civil szervezet és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), országos, ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet közös programjaként került megrendezésre az immár tízéves EMI-t bemutató előadássorozat. Az eredeti szándék szerint két, jellegét tekintve elkülönülő programkínálat egyetlen bemutatkozássá sűrűsödött: az erdélyi öntudat szélsőséges és/vagy nemzeti voltáról tervezett véleményütköztetés – a felkért vitapartner jelenléte híján – meghiúsult. A bemutatkozás első részének résztvevői Sorbán Örs Attila, az EMI alelnöke és Szakács Júlia, EMI titkár, a második részben Bozsó Imre Lehel, a MIT elnöke kérdezte Soós Sándort, az EMI alapító elnökét.
A szervezet célkitűzéseit taglalva, a hangsúly „az egészséges erdélyi magyar öntudat” elterjesztésére helyeződött, ami – a szervezet alelnöke szerint – visszaszorulóban van. Ennek érdekében tevékenységük nagy részét honismereti előadások megszervezése, az erdélyi magyarok jogérvényesítési törekvései (úgy, mint az önálló Bolyai Egyetem visszaállítási kísérlete, székelyföldi és érmelléki területi autonómiatörekvések, teljes jogú magyar nyelvhasználat kivívása, magyar nyelvű utcanevek visszaigénylése, a kolozsvári Mátyásszoborcsoport körül kialakult tábla-, vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy), továbbá a történelmi tragédiák emlékének ápolása teszik ki.
Az EMI szervezeti kapcsolathálójáról nyilatkozva, egyfajta stratégiai lavírozást lehetett megfigyelni a szélsőségesnek bélyegzéstől való félelem és az ideológiai preferenciák kinyilvánítása között: habár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és Jobbik Baráti Kör (JBK) szervezeteinek tagjaival magánszemélyi kapcsolatokat szorgalmaz, de a civil szférában ez átgondolandó. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezeteit fenntartásokkal kezeli, a MIT-tel jó kapcsolatot ápol. Az előadók hangsúlyozták, hogy szervezeti kapcsolataik csak rokon szellemiségük mutatója és semmilyen pártpolitikai irányítás alatt nem állnak.
„[…] hogy helyre billentsük az erdélyi magyarság sorsát” – olvasható a szervezet honlapján található interjújában, összegezvén az EMI létrejöttének miértjeit. Csakhogy a problémáinkat egyedül nem tudjuk megoldani.
Az előadás retorikája egyértelműen az ellenségkonstruálás irányába mutatott, olyan szimbolikus fogalmaktól telítve, mint „harc”, „küzdelem” vagy „visszafoglalás”. A „másik oldalra tekintés” azzal a nem túl bizalomgerjesztő gondolattal zárult, miszerint: „nem kell az összes románt kiirtsuk – van, aki ezzel nem ért egyet”. Erre az attitűdre talán nem csak az erdélyi társadalomnak, de az erdélyi magyaroknak sincs szüksége.
Mindemellett kétségtelen: a szervezet munkásságát az építkezés, védekezés vagy tettre-készség jellemzi, csakhogy ezt a házat ablakok nélkül építik. „Találjuk meg azokat a fiatalokat, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi” – hangzott el az alapító elnöktől. Azonban az értelmiségi lét: a kényelmetlenség vállalása. A kényelmesség és egyformaság esetleg biztonságot nyújthat, de a problémát nem oldja meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföld autonómiájáról az Igazság Napján
A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától hirdeti, hogy a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig megoldást csak az kínálhat, ha maga a Székely Nép határoz a maga ügyeiben. A szubszidiaritás elvének megfelelően csakis a közösség demokratikusan létrehozott, önálló intézményei képesek igazságos és méltányos döntéseket hozni az őt érintő kérdésekben.
Az egyházi és közösségi ingatlanok használatával, tulajdonjogának szabályozásával sincs másképp. Az Igazság Napjára készülve ki kell mondani: ebben a nagyon fontos ügyben is az igazat és csakis a teljes igazat szabad mondani. A Református Székely Mikó Kollégium ügyében egy jogfosztó és veszélyes bírósági ítélet született. A Református Egyház tulajdonát a román állam megpróbálja visszaállamosítani, ezzel súlyosan megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Ám a teljes igazság az, hogy a kommunista román hatóságok közösségünktől, történelmi egyházainktól, nem csak épületeket, hanem közösségünk adófizető polgárainak pénzéből finanszírozott intézményeket oroztak el. A Református Székely Mikó Kollégium nem csupán egy épület volt, hanem a székelység történelmi hagyományait ápoló, nemzeti értékeit megtartó intézmény is. Románia kötelezettségvállalása sem pusztán az egyházi javak visszaszolgáltatására, hanem az egyházi iskolák visszaállítására is vonatkozik. Emlékezzünk meg az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezéséről, amely kimondja:
A Közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, és tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására.
A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának, – amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja – tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget.
A teljes igazság, hogy tizenkilenc év halogatás, taktikázás, hazudozás után a román hatóságok a Református Székely Mikó Kollégium ügyében olyan érvekkel álltak elő, amelyeket 1993-ban nem mertek volna megfogalmazni!
A teljes igazság, hogy tizenkilenc esztendei türelmes várakozás és alkudozás után elegünk van a megtévesztésre építő balkáni politizálásból, és kinyilvánítjuk, hogy nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását. A teljes igazság, hogy Romániában nincs független bíróság, az igazságszolgáltatás intézményei még mindig a politikai hatalom kiszolgálói, politikai megrendelésre fércelték össze a Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítéletet is. Fölháborító, de egyben nevetséges is, hogy olyan, nyelvünket nem beszélő, kultúránkat nem ismerő, idegen hivatalnokok hoznak döntést a mi ügyeinkben, és érvelnek közösségeink és egyházaink múltbeli viszonyaival, akiknek elemi ismereteik sincsenek rólunk.
A teljes igazság, hogy a közösségünk által kinyilvánított és Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése a megoldás a Református Székely Mikó Kollégium ügyében is.
Menjünk minél többen Sepsiszentgyörgyre szeptember elsején, és mondjuk ki együtt: az Igazság Napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely 2012.VIII.22.
Erdély.ma

Orbán Viktor: Fegyelmezett katonák kellenek
Súlyos bajok adódnak abból, ha a magyarországi kormányzat és a külföldi magyar külképviselet-vezetők más-más kontextusban értelmezik munkájukat – mondotta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tegnap Budapesten az idei nagyköveti értekezleten, melyen száznégy külföldi magyar misszióvezető vett részt. A kormányfő hangsúlyozta: az természetesen nem várható el, hogy mindenki minden fontos dologról ugyanazt gondolja, de a kabinet és a külképviselet-vezetők értelmezési keretének azonosnak kell lennie. A magyar külügyi állomány nem veszítheti el önreflexiós képességét, de jó eredményt csak fegyelmezett katonákkal lehet elérni – fogalmazott a kormányfő. A kormányfő kitért arra is: a misszióvezetőknek a következő években is arra kell készülniük, hogy az euróválság meghatározó eleme marad az európai politikának. Orbán Viktor egyúttal ismét bírálta az európai válságkezelést, mert azt szerinte a felelősség áthárítása és a döntések eltolása jellemzi. Szerinte Magyarország és általában Közép-Európa sikeresebben kezeli a válságot, és keresi az abból kivezető utat, mint azok az országok, amelyek előidézték azt. Hozzátette, bár korábban azt remélték, hogy gyors lefutású lesz az euró válsága, úgy tűnik, elhúzódó jelenségről van szó. Fontos kérdés, hogy milyen teljesítményt nyújtunk annak a válságnak a kezelésében, amely nem tőlünk indult – mutatott rá, azt hangoztatva: ebben Magyarország remekül teljesített. A miniszterelnök azt mondta a nagyköveteknek, hogy a következő egy-két évben munkájukat sikertelen, elhúzódó európai válságkezelési közegben kell végezniük. Szerinte a legnagyobb reményünk, hogy a rossz európai válságkezelés nem húzza vissza az országot. A magyar válságkezelés más természetű, mint amit Európa választott, a magyar rövid távon is kecsegtet sikerrel, az európai pedig nem – fogalmazott. Hangsúlyozta, a közép-európai is sikeresebb válságkezelés, mint a nyugati, a lengyelek, csehek és szlovákok kiugróan sikeresek, és Magyarországnak jó esélye van rá, hogy csatlakozzék hozzájuk. A másik három ország jelenleg azért áll jobban, mint Magyarország, mert náluk alacsonyabb az államadósság, és ez szélesebb manőverezési lehetőségeket ad nekik – mutatott rá. A miniszterelnök szerint a történelem kirúgta a hónunk alól azt a mankót, amely úgy szólt, hogy ha a magyarok olyat tudnak csinálni, mint a nyugat-európaiak, akkor olyan sikeresek lesznek, mint ők. Nem attól lesz jó a magyar külpolitika, ha olyan, mint a nyugati, hanem akkor, ha jól szolgálja a nemzeti érdekeket. Ez az eddiginél sokkal kreatívabb munkát igényel a magyar külügyi állománytól – jelentette ki. Beszélt arról is: az országok vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy nemzetállami szinten is kifejlődjék a válság egy új típusa, a vezetők és a vezetettek közötti bizalomhiány, amely Brüsszel és a nemzetállamok polgárainak viszonyában már megjelent. A miniszterelnök szerint meg kell akadályozni, hogy az európai válságkezelés miatt az államadósság ismét növekedésnek induljon, ez a magyar érdekekkel szemben álló fejlemény lenne. Kifejtette, Nyugat-Európa azért sikertelenebb a válságkezelésben, mert a pénzügyi válságra olyan rövid távú választ adott, amely hosszú távú válságot idézett elő: engedte az államadósság megnövelését. Ha egy ország államadóssága 90 százalék felett van, az a reménytelen kategória; 70 százalék felett van a veszélyzóna, Magyarország itt áll – mondta, hozzáfűzve, hogy az 50 százalék körüli vagy az alatti államadósság biztonságos. Magyarország továbbra sem engedhet abból a célból, hogy csökkentse az államadósságot – emelte ki. A tehermegosztás politikája nem fog eltűnni a magyar nemzetstratégiából, ezért az ország külképviselet-vezetőinek nem védekezniük kell, amikor erről beszélnek külföldön, hanem be kell mutatniuk a magyar értelmezési keretet – jelentette ki Orbán Viktor. Ugyanakkor azt is mondta, hogy mivel az ország sikere nem átütő, nem nagy mellénnyel kell képviselni a magyar válságkezelést, de kellő öntudattal vissza kell verni azokat a kísérleteket, amelyek válságkezelésünk fontos elemeit érintik. Szólt továbbá arról, hogy azokat a – például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről felmerülő – esetleges igényeket is vissza kell utasítani, amelyek szerint a nyugdíjkifizetésekben megtakarítási lehetőségeket kellene keresni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Üzenet
Kibicként, a pálya széléről nézte végig az erdélyi magyarság az elmúlt hetek nagy román cirkuszát. Sok beleszólásunk nem volt az ügybe, ezt jelezte a népszavazásról való masszív távolmaradás is, nélkülünk, érdekeink figyelmen kívül hagyásával zajlott a bunyó Bukarestben, a legelvtelenebb eszközöktől sem ódzkodó két nagy tábor egymással volt elfoglalva.
Ezúttal a magyar kártya is csak félig-meddig került elő, egy budapesti képviselő meggondolatlan nyilatkozatain csámcsogtak néhány napig, s Traian Băsescu nyakába próbálták varrni a román politikai körökben cseppet sem hízelgő magyarbarát jelzőt. A nagy játszma végkimenetelében azonban mindez aligha osztott vagy szorzott.
E hatalmas küzdelemben jóformán fel sem figyelt a román közvélemény, hogy másfél hónapja mindennap tüntetés zajlik a Székely Mikó Kollégium előtt, még a legjóindulatúbb riporterek is értetlenül bámultak, amikor egy-egy magyar politikus a sepsiszentgyörgyi iskola visszaállamosítására próbálta felhívni figyelmüket, a munkájukat végző hivatalnokok börtönbüntetésre ítélése ellen emelte fel szavát. A Dâmboviţa-parti káoszban kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél. Mintha még a a titkosszolgálatok is belevesztek volna a hatalmi harcba (persze, ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem figyelik, jelentik a történéseket), így a román politikum nem ébredt rá, hogy szeptember elsején bizony készül valamire a magyarság.
Az Igazság napjának szervezése, népszerűsítése minden fronton elindult, a médiában, világhálón naponta érkeznek a felhívások, csatlakozásra buzdítanak közéleti személyiségek, politikusok, pártállástól függetlenül. Végre egy olyan közös ügy, amelyben mindenki egyetért, árnyalatnyi különbségek akadnak, de a nagy cél egybecseng: minél többen felvonulni szeptember első napján Sepsiszentgyörgyön, mutassa meg a romániai magyarság, erős közösség, amellyel számolnia kell a román államnak, hatalomnak.
Ha hinni lehet a visszajelzéseknek, és valóban tömegesen érkeznek majd a segítő csapatok Erdély minden szegletéből, akkor elképzelhető, hogy tényleg az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb megmozdulásának lehetünk majd tanúi, résztvevői. És ennek a legnagyobbnak akkorának kell lennie, hogy a román közvéleményt is sokkolja.
Nagy szükség van tehát a mozgósításra, az összehangolt üzenetre. Jogainkért kell szót emelnünk, időben elejét vennünk egy olyan folyamatnak, amely ismét népünket fosztaná ki. S most, hogy Bukarestben lecsengett a hatalmi harc első fejezete, talán lesz szemük, fülük ránk is figyelni. Nőtt az esély, hogy célba ér az üzenet – az már rajtunk áll, hogy mennyire lesz erőteljes.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nulladik osztályok: akad szépséghiba
Gőzerővel készül a legtöbb érintett erdélyi és partiumi tanintézet a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében. Mint megtudtuk, a legtöbb helyszínen rendeződtek a teremgondok, a bútorzat és az eszköztár beszerzésével kapcsolatban azonban több helyszínen is problémák merültek fel. A megkérdezett tanfelügyelőségi képviselők szerint várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni az új tanévben, felkészítésük továbbra is folytatódik.
A tavaly februárban életbe lépett új oktatási törvény szerint szeptembertől az elemi oktatás részeként fognak működni a kötelező előkészítő (nevezik nulladiknak is) osztályok, amelyek speciálisan berendezett tantermekben kapnak helyet az iskolákban. A tanterv szerint ezekben az osztályokban az előkészítő osztályos gyerekek játszva tanulhatnak, tevékenységüket pedig nem osztályozzák. A nulladik osztály egy éve alatt a pedagógusok a betűkkel és számokkal való ismerkedésre, a gyerekek kommunikációs készségeinek, a környezettel való kapcsolatuk és a társas kapcsolatok fejlesztésére, csoporttevékenységekre és a kiegyensúlyozott testi fejlődést segítő gyakorlatokra fektetik a hangsúlyt.
Hargita megye: akadnak tisztázandó részletkérdések
Hargita megyében már elkészült az előkészítő osztályok tantermeinek a bútorzata, a székek és padok már megérkeztek az iskolákba. A megyében 175 előkészítő osztály indul a jövő hónapban kezdődő új tanévben, a tantermeket az oktatási minisztérium által kiutalt 579 406 lejből rendezték be, azaz diákonként mintegy 200 lejbe kerültek a szabványbútorok. A legtöbb iskolában már be is rendezték az előkészítő osztályok tantermeit az új bútorzattal – mondta el Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő.
A nulladik osztályok indulásával kapcsolatban azonban még van néhány tisztázásra váró kérdés. Az iskolakezdésre készülődve a szülők már érdeklődnek, hogy milyen tanszereket kellene vásároljanak az előkészítő osztályba induló gyerekeik számára, ezt a kérdést azonban még a tanintézetekben sem tudják megválaszolni. Ebben a témakörben egyelőre valóban csak az általános tudnivalókkal rendelkeznek még a megyei tanfelügyelőség illetékesei is, de a felmerülő kérdések már nem sokáig maradnak tisztázatlanok, ugyanis a megyei tanfelügyelőség általános iskolai oktatásért felelős két tanfelügyelője jelenleg Bukarestben van, egyhetes felkészítőn, ahol minden szükséges információt megkapnak az előkészítő osztályokkal kapcsolatban – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Amint a szaktanfelügyelők hazaérnek, két csoportban megkezdik a nulladik osztályokban oktató Hargita megyei pedagógusok többnapos képzését, hogy minden tanító alaposan felkészült legyen a szeptember 10-ikei iskolakezdésre – fűzte hozzá Bartolf Hedvig. A nulladik osztályt kezdő gyerekek tanszereivel kapcsolatban még elmondta, a tanszer-támogatási csomag tartalma alapján nagyjából már lehet tudni, hogy milyen taneszközökre lesz szüksége a kisdiákoknak, de a minimális tanfelszerelésre vonatkozón csak a szaktanfelügyelők bukaresti felkészítője után lesz pontos információjuk.
A szerény anyagi körülmények között élő családok gyermekeinek nyújtott tanszer-támogatási csomagok már megérkeztek Hargita megyébe, az előkészítő osztályos gyerekeknek azonban csak szeptember második felében tudják ezeket kiosztani, ugyanis az iskoláktól még be kell gyűjtsék a szülők által leadott tanszer-támogatási igényléseket – közölte a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség adatai szerint a 2856 előkészítő osztályba induló Hargita megyei gyerek közül 1352 kap majd tanszercsomagot. A csomag rajz- és vonalas füzetet, ceruzákat, vízfestéket, kis tolltartót, az előkészítő osztályos gyerekekre méretezett iskolatáskát, valamint egy modern palatáblát tartalmaz, vagyis egy olyan A4-es méretű fehér műanyag táblát, amelyre többféle írószerrel is lehet írni – tájékoztatott Bartolf Hedvig
Kutatómunkát végez a tanfelügyelőség
Felkutatja a beiskolázatlan hatéveseket a Kovászna megyei tanfelügyelőség. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, összesen 1871 gyereket írattak be a szeptemberben induló előkészítő osztályokba, ám a nyilvántartásuk szerint hatvan kisdiák kimaradt. Őket név szerint azonosították, az iskolák képviselői megkeresik a szülőket, és rábeszélik, hogy írassák be az iskolákba a gyerekeket. A főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy ezek a családok jelenleg külföldön dolgoznak, ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanévkezdés után is beiskolázhassák szeptember–októberben hazaérkező kisdiákokat. Kovászna megyében 113 előkészítő osztály indul, ezek közül 26 lesz összevont, tehát az előkészítős legkisebbek az elsős, másodikos vagy harmadikos diákokkal fognak együtt tanulni, mert az adott iskolában nincsenek annyian, hogy különálló osztályt alakíthassanak számukra. Háromszéken 95 tanítót kellett alkalmazni, hogy elindíthassák az előkészítő osztályokat, az oktatási minisztérium körlevele szerint, ezek a pedagógusok nem lehettek pályakezdők, ugyanakkor szeptember elején továbbképző tanfolyamon kell részt venniük. Keresztély Irma elmondta, a jóváhagyott 4137 állás mellett még hatvanat kért a minisztériumtól, mert a gyakorlatban nem úgy történt, hogy az óvodai előkészítő csoportok megszüntetésével az óvónői állásokat csak át kellett csoportosítani az iskolákba. Az óvodákban általában nem volt létszámcsökkentés, hiszen a háromévesnél kisebb vagy a várólistán levő gyerekeket is felvették, viszont az iskolákba tanítókat kellett alkalmazni. A főtanfelügyelő tájékoztatott, hogy a háromszéki iskolák megkapták a pénzt a bútorzat megvásárlására, a felmérések szerint ebből az öszszegből egy diákra 200 lejt költenek átlagban. Első körben úgy tűnt, ez a pénz nem lesz elég a szabványok szerint elkészítendő asztalok és székek beszerzésére, de a piac hamar alkalmazkodott, a nagycégek 198 lejes áfás áron vállalták a munkát, és jó minőségű, praktikus bútorokat készítettek – közölte továbbá Keresztély Irma.
Kolozs és Bihar megye készen áll
Az előkészítő osztályok beindításához nélkülözhetetlen iskolai bútorok már minden iskolához eljutottak Kolozs megyében is, és az is biztos már, hogy a megfelelő tanerő biztosításával sem lesz gond – közölte érdeklődésünkre Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. Hozzáfűzte, jelenleg zajlik Bukarestben azoknak a kádereknek a képzése, akik majd helyi szinten tovább képzik az iskolai tanítókat. A kurzusok Kolozs megyében augusztus 27-én kezdődnek.
Mintegy 3600 gyereket írattak be állami iskolák előkészítő osztályába, 69 gyerek pedig magán tanintézetekben fog tanulni Bihar megyében – tájékoztatta a Krónikát Kéry Hajnal megyei helyettes főtanfelügyelő. Mint elmondta, nagyjából mindenütt sikerült kijelölni az osztálytermeket, bár vidéken van, ahol még gondok vannak, de remélhetőleg szeptember elejére azok is megoldódnak. A termek előkészítése már elkezdődött, már csak a bútoroknak kell megérkezniük – erre valószínűleg szeptember ötödikéig sor kerül. Pedagógusból sincs hiány: az elmúlt két helyosztón már sok állást betöltöttek az előkészítő osztályokban is, és még hátravan a hónap végén a helyettesítő tanári állások elosztása. Temes megyében a bútorzat alig 30 százalékát sikerült beszerezni, mivel kevés cég vállalta, hogy a tanfelügyelőség által kínált összegért elkészíti a kért mennyiséget – jelezte Cornel Petroman főtanfelügyelő. A megyében egyébként 3776 gyerek számára kell asztalt és széket készíttetni, ők 145 különböző tanintézetben kezdik el az úgynevezett nulladik évet.
Amint arról beszámoltunk, az előkészítő osztályok beindításának nem sokan örültek, s amint az várható volt, hatalmas bizonytalanságot szült a szülők és a pedagógusok körében az elmúlt időszakban. Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, jobb lett volna ezt az intézkedést meg sem hozni.
Ponta elmondása szerint a következő tanévre mindössze azért tartották fenn a nulladik osztályokat, mivel hatalomra kerülésükkor már javában zajlottak a beiratkozások, így nagyobb kárt okoztak volna „a rendszer megszüntetésével, mint annak megtartásával”. A kormányfő ugyanakkor azzal vádolta meg elődeit, hogy csak azért hozták létre az előkészítő osztályokat, hogy elkölthessenek az állami költségvetésből 50 millió lejt. Az előkészítő osztályok beindítását Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is bizarrnak, erőltetettnek tartja, és úgy véli, az intézkedést komoly hatástanulmánynak kellett volna megelőznie. Ezért a következő tanév első féléve után felmérik a helyzetet, s hogy lesz-e folytatás, az valószínűleg az ősszel esedékes parlamenti választások után derül ki.
Krónika (Kolozsvár)

Megmenekülhet a romtemplom
Megtette az első lépést a Bihar megyei Keményfok (Avram Iancu) önkormányzata a községhez tartozó Tamáshida Árpád-kori templomának megmentéséért: köztulajdonba vette az épületet, és védett zónává nyilvánította az azt körülvevő területet. A B kategóriájú műemlékként bejegyzett istenháza jelenleg romokban áll, helyreállításához pedig annyi pénzre volna szükség, amennyi biztosan nem áll a község rendelkezésére.
A román stílusban épült templom sorsára vonatkozóan a pohár akkor telt be, amikor Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Művelődésügyi Igazgatóság vezetője nemrég a helyszínen járt, és azt látta, hogy a tatárjárás előtt épült templom egy részét valaki tyúkólnak használja – mesélte el a Krónikának a község jegyzője, Sorin-Marius Sabău.
A tyúkokat a tulajdonos felszólításra kiköltöztette, a helyi önkormányzati testület pedig a következő ülésén elfogadta a köztulajdonba vételről, illetve az 595 négyzetméteres terület védetté nyilvánításáról szóló határozatot. A templom és a telek tulajdonjogi helyzete egyébként azért is volt homályos, mert az épület 1920-ig a helyi földesúr tulajdonában volt, tehát nem az egyház birtokolta. Liptay Frigyes báró leszármazottai azonban nem jelentkeztek, bár a restitúciós törvény alapján visszaigényelhették volna jogos tulajdonukat – mesélte a jegyző. A mostani döntéssel már hivatalosan is a község tulajdonában van a nagy turisztikai potenciállal rendelkező romtemplom, ám hogy ezután mi lesz a sorsa, még nem tudni.
Turisztikai vonzerő lehetne
Sorin-Marius Sabău azt mondja, Tamáshida másik nevezetességével, egy védett madárfajjal együtt jelenthetne turisztikai vonzerőt a falu számára a templom, amelyhez hamarosan aszfaltos út is vezet majd. „Már felújítottuk a községi utat is, csak mintegy 300 méter maradt még hátra a templomig. A pikniktörvény alapján a közeli Körös-parton szabadidős zónát alakíthatunk ki hamarosan, és ahhoz, hogy valaki oda eljusson, el kell mennie a templom mellett. Ez a két dolog a védett madarunkkal együtt nagyot dobhatna a turizmuson. De sajnos minden a pénzen múlik, nekünk pedig nem fér bele a költségvetésünkbe a templom helyreállítása” – vélekedik a jegyző.
A védetté nyilvánított zónát egyébként az évtizedek során két magánház tulajdonosa vette birtokba udvar gyanánt, ám hivatalosan ők nem tulajdonosok. A jegyző a Krónikának azt bizonygatta, hogy a lakók jóhiszemű emberek, akik gond nélkül arrébb viszik a kerítésüket, ha a polgármester arra kéri őket.
Tamáshida nagyváros volt
A jelenleg zömében románok lakta Tamáshida egyébként nem mindig volt 1100 lelkes falucska: a tatárjárás előtt jelentős, nagy kiterjedésű szász város volt – mesélte el lapunknak Pázmány Attila helyi református lelkipásztor. A tatárdúlás után újjáépítették és újratelepítették, 1550 körül pedig már erdélyi rendi országgyűlést is összehívtak itt. Az 1600-as évek közepén újra elpusztult a templom és a város, és egészen az 1700-as évekig törökök lakták. Ezután ismét újratelepítették, de már csak falu lett belőle, régi jelentőségét nem kapta vissza. „Tudjuk, hogy az itteni földesúr a reformáció idején reformátussá lett, így a korabeli szokások szerint valószínű, hogy a 12. században épült templom is református istenházaként szolgálhatott” – idézte fel a lelkipásztor. Azok a reformátusok azonban, akiket aztán idetelepítettek, nem vették birtokba a templomot, hanem újat építettek maguknak. A régi istenházát a báró családi kápolnaként használta, és 1920-ig valamennyire vigyázott is rá – teteje legalábbis volt. Mára csak a torony, illetve a szentély egy része áll, de a falakban méretes repedések vannak, és a torony is megdőlt. „A habarcs, amit használtak hozzá, égetett mész volt. Ma már szinte csak az tartja össze az épületet” – mondja Pázmány Attila. A tiszteletes egyébként lapunktól értesült a helyi közgyűlés döntéséről, és a maga részéről eléggé szkeptikus: úgy véli, látszatintézkedésről van szó, amelyet az önkormányzat az egyház és a sajtó nyomására hozott meg, következménye viszont nem biztos, hogy lesz.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Demény Péter: Vacsora államelnök nélkül
Régóta próbálok úgy élni, mintha nem ebben az országban élnék. De talán még pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék: úgy élni, mintha egyik országban sem élnék, már amennyiben ország alatt a fővárost, a kormányt, a parlamentet/országházat, az elnököt és a szóvivőket értjük. Egy romániai magyarnak megadatott az a kétes szerencse, hogy két ország ügyei érdekelhetik. Nos, engem már egyikéi sem érdekelnek.
Ne feledjük, persze, a vitaműsorokat, amelyekben különböző szakértők és „szakértők" elemeznek és osztják az észt – éppen ezek a műsorok győztek meg arról, hogy nincs mi érdekeljen. Jó esetben mindenki végighallgat mindenkit, de senki senkit nem győz meg semmiről, rossz esetben az első pillanattól kiderül, hogy ki kihez húz, s nem azért mond valamit, mert értékekben hisz, hanem azért, mert érdekei vannak, még rosszabb esetben egymás szavába vágnak, legyintenek, fensőbbségesen vigyorognak, kigyúl a fejük, a műsorvezető meg tehetetlenül hallgatja-nézi a gyomorforgató produkciót.
Szóval, nem érdekel. Ha a közügyek ebben a gusztustalan masszában kavarognak, akkor nem érdekel. Jobb- és baloldal már alig jelent valamit, legyünk bár Budapesten vagy Bukarestben, viszont legyünk bár itt vagy ott, mindenütt valamiféle hisztéria tapasztalható: egy pesti vagy bukaresti ember tudja, ki kinek a szeretője, melyik párt székházában mi történik és miért, ezért aztán nem tud távolságot tartani, elemelkedni, csak fröcsögni – tisztelet a mindenkori kivételeknek.
Nem elefántcsonttorony, amibe beköltöztem; inkább csigaháznak mondanám, hiszen kilátok belőle. Időnként elkapok valamit, ami mégiscsak érdekel, legutóbb például Sólyom László aszófői beszéde. Egy olyan helyen szeretnék élni, ahol nem élek, és mégis élek, csak nem úgy, hogy minden pillanatomat az töltené ki, amit politikának neveznek.
Nem tudom, hogyan lehetne ezt meghatározni? Leginkább talán „civil életként", bár manapság a civil egyre inkább valamiféle mozgalmárságot jelöl, amitől ezer évre vagyok, valószínűleg azért, mert a megszállottságot nem gondolom életnek, bármilyen szívmelengetőek lennének is az eredményei.
Mindez a referendum kapcsán jutott eszembe. Kire szavaztam volna? Băsescu erőszakos, basáskodó, alvilági figura, aki gyakran viselkedni sem tud; Ponta és Antonescu viszont annyira stílustalanul tették, amit tettek, a MOGYE magyar vonalának megszüntetésétől az ICR státusának megváltoztatásáig, s annyira erőszakosnak tűntek és tűnnek... De vajon csak úgy lehet élni, ha az ember ezen gondolkodik? Ha folyton azon van, hogy valamilyen ideológiát találjon a törtetésben, valami vízióra emlékeztető gondolatot a cinizmusban, valami igazi derűt az egyiknek a provokáló, a másiknak a tenyérbemászó vigyorában?
Nem szeretném tagadni az állam- és miniszterelnökök fontosságát, s hogy olyanok, mint a szükséges rossz: nem szeretjük, de belátjuk a szükségességét. Ugyanígy értem, hogy kell alkotmány, kellenek törvények és paragrafusok és rendeletek, törvényszékek és polgármesteri hivatalok és mindenfélék. Ez azonban mégiscsak az életünk kisebbik része, vagy ha nem jól mondom, hát mondom így: egyik része. Kétségtelenül befolyásolja az életünket, nem is kevéssé, hogy ki lesz az államelnök.
De nem egyedül ez befolyásolja; ennek ellenére mi úgy viselkedünk, mintha fontosabb lenne a férjünknél-feleségünknél vagy a gyermekünknél is. Visszamegy Cotroceni-be? Hát menjen, neki oda vagy onnan kell mennie. Számára egyetlen évszak van, egyetlen cél, egyetlen szórakozás: a hatalom. Mi viszont, mi, akik még sosem jártunk a cotroceni-i palotában, sokkal többen vagyunk, és más is érdekel, mint az, hogy ő vajon vissza fog-e menni. Olvasunk, zenét hallgatunk, Szovátán vagy Krétán áztatjuk magunkat, szeretünk és szenvedünk. Olykor nagy zajt csapnak, oda is nézünk, esetleg tetszik is, amit látunk; de még olyankor is tisztában vagyunk vele, hogy ez csupán egyetlen aspektusa az életünknek.
Tulajdonképpen úgyis ez történik. Klikkelgetünk a távirányítóval, dühbe gurulunk, de a lyányunknak még meg kell írnia a házi olvasmányok összefoglalóit, még le kell vinni a kutyát, már érződik a vacsora illata... Ott, ahol mi élünk, úgysem az államelnök vacsorázik. Tiszta szerencse.
Maszol.ro

Népszámlálás – A magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában
A tavalyi népszámlálás szerint nem csak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában – derül ki a bukaresti országos statisztikai intézet pénteken közzétett adataiból. Romániában a magyar anyanyelvűek száma 1.268.444, ami azt jelenti, hogy a tíz évvel ezelőtti cenzushoz képest mintegy 175 ezerrel csökkent a számuk. A februárban közölt előzetes adatok szerint – amelyek továbbra is érvényesek – Romániában 1 millió 238 ezer magyar nemzetiségű él, 194 ezerrel kevesebb, mint tíz éve.
Ugyanakkor nem változott lényegesen sem a magyar nemzetiségűek, sem a magyar anyanyelvűek aránya az összlakosság keretében. A magyar anyanyelvűek aránya jelenleg 6,7 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest, a magyar nemzetiségűeké pedig 6,5 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest.
A statisztikai hivatal pénteken felekezeti felbontásban is közölte az első eredményeket. Ezek szerint Románia lakosságának mintegy 86 százaléka ortodox vallású, a második legnagyobb felekezetnek a római katolikus számít 4,6 százalékkal, a reformátusok a harmadikok 3,2 százalékkal. Abszolút értékben kifejezve a római katolikusok száma – a román nemzetiségű római katolikusokéval együtt – eléri a 870 ezer főt, a reformátusok pedig 600 ezren vannak.
Románia állandó lakosainak száma 19.043.767, 2.637.207-tel kevesebb mint tíz évvel ezelőtt. A román anyanyelvűek és nemzetiségűek a népesség mintegy 90 százalékát teszik ki.
A magyar kisebbség után a második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,2 százalékát teszik ki. Számuk 619 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 140-hez képest.
MTI
Erdély.ma

Széphavasi Kápolna újjáépítése kalálkában
Középkori kőkápolna újjáépítésébe kezdtek Erdélyben
A legendák közül, ami leginkább meggyökeredzett itt a gyimesiek körében, az a Szent László legendavilág. A Szent László-mondakört az magyarázza, hogy Szent László Erdély védőszentje volt, a székelyek szintén védőszentjükként tisztelték, a középkorban a székelyföldi templomok északi falán megfestették a hozzá kapcsolódó történeteket. A Szent László – legendák továbbélésének egy egészen konkrét tárgyi objektum is alapot szolgáltatott: a Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, az ún. Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. A múlt század harmincas éveiben a kápolna falai – szemtanú elmondása alapján – még mellmagasságig értek.
Gyimesfelsőlok feletti Széphavason épül a kápolna!
Esztány Zsolt építésvezető családjával, folyamatosan kint tartózkodik a hegytetőn. Sátorban alszanak, pedig hajnalanta már 1-2 fokra csökken a hőmérséklet! Szükség van az áldozatra, hogy a fagyok beköszönte előtt elkészülhessen a falazás, majd fedél alá kerülhessen még a havazások előtt.
http://keresztmagazin.wordpress.com/2012/08/24/

Nagybányán folytatódik a romák kitelepítése
Folytatja a nagybányai önkormányzat a romák költöztetését a Cuprom rézfeldolgozó üzem évek óta használaton kívüli, korábban kémiai laboratóriumként működő, „halálgyárnak” is nevezett épületébe.
A költöztetés áprilisban kezdődött, azóta több mint 600 személyt vittek a város szélén található létesítménybe a Craica nevű városrészből, ahol jelenleg még további 500 roma vár az elköltöztetésre.
A cigány családok korábbi otthonául szolgáló rögtönzött viskók többségét az önkormányzat már lerombolta, megakadályozva, hogy az érintettek visszatérjenek egykori lakhelyükre, a helyszínen még körülbelül 100 létesítmény áll. Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális ügyekért felelős irodájának igazgatója elmondta, az akciónak nincs leszögezett határideje, a költöztetés folyamatosan zajlik. Hangsúlyozta, az elképzelés célja a szegénység felszámolása, illetve széleskörű terjedésének megakadályozása.
Korábban felháborodást váltott ki, hogy Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester az egykori vállalat épületébe költöztetett néhány roma családot a rendőrség és a csendőrség segítségével.
Sajtóbeszámolók szerint a Cuprom vállalat épületének több helyiségében életveszélyes kémiai vegyszereket találtak a romák, akik azonnal távozni akartak a helyszínről, a rendőrség azonban feltartóztatta őket. Az elköltöztetett családoknak a földre terített matracokon kellett aludniuk, az éjszaka folyamán azonban a vegyszerek miatt többen is rosszul lettek, a hatóságok adatai szerint 11 gyermeket és egy felnőttet kórházba kellett szállítani. Cherecheş ezzel szemben úgy nyilatkozott, vélhetően a romák vezetői elterelési szándékkal bénítógázt dobtak az épületbe, emiatt lettek rosszul a beköltöztetett személyek. A polgármester úgy vélte, a korábbi romatelepek felszámolásával kampányígéretét teljesítette. A Romani Criss jogvédő civil szervezet ugyanakkor ismételten diszkriminációval és rasszizmussal vádolta az elöljárót.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amenynyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)

A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”
Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák.
Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra.
– Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe?
– Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk…
– Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére.
– Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak?
– Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják.
– Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz?
– Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék?
Mit láthatunk a Teleki Tékában?
A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Hétfőn kezdődik a Rákóczi Szövetség idei Kárpát-medencei főiskolás tábora
Immár 24. alkalommal rendezi meg a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Főiskolás Táborát, 2012. augusztus 27. és szeptember 1. között a szentendrei Pap-szigeten. A környező országok magyar diákszervezetei mellett Csehországból is érkeznek a táborba résztvevők, akiknek politikai, gazdasági és szociológiai témákban is tartanak előadásokat.
Prágától Székelyudvarhelyig összesen 21 külhoni és magyarországi diákszervezet 110 egyetemistáját és főiskolását várják a Rákóczi Szövetség immár 24. Kárpát-medencei Főiskolás Táborába - mondta el az MTI-nek Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
A rendezvény célja az, hogy lehetőséget biztosítson a leendő Kárpát-medencei magyar értelmiség kapcsolatok kialakítására és megerősítésére, a Kárpát-medencei magyar egyetemi szervezetek együttműködésének segítése. Emellett a rendezvény előadásaival a tájékozódást és a szakmai felkészülés lehetőségét is nyújtja a hallgatóknak a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra területén.
A Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával megvalósuló tábort Hans Kaiser, az alapítvány magyarországi irodájának igazgatója nyitja meg hétfőn.
Kedden délelőtt előadást tart Boross Péter, volt miniszterelnök, Takaró Mihály, irodalomtörténész, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Délután kerekasztal-beszélgetést tartanak Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével, majd Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét és Őry Péter, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) alelnökét hallgathatják meg a táborozók. Szerdán délelőtt Gémesi György, Gödöllő polgármestere köszönti a gödöllői kastélyban az odalátogató diákokat. Délután a táborban Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese és Csaba László, közgazdász tart előadást.
Csütörtökön délelőtt Pozsgay Imre, egyetemi tanár, Gyurgyík László, felvidéki demográfus, szociológus, majd a délutáni kerekasztal-beszélgetésen Auer János és Koltay András, a Médiatanács tagjai következnek.
Utánuk Budai J. Gergő, az Invitel Távközlési Zrt jogi és szabályozási vezérigazgató-helyettese, Ferencz I. Szabolcs, a MOL kommunikációs igazgatója, majd Zichy László, pszichológus előadását hallgathatják meg a résztvevők, akiknek esténként zenei, napközben pedig kulturális programokat is szerveznek - olvasható a Rákóczi Szövetség közleményében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez
MTI

Széki cselédsors a szakember szemével
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Szászsebes – Az utolsó követ is meg kell őrizni
Szent István–napi szórványtalálkozó
Egy álom vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor Rácz Levente RMDSZ-elnök ötlete nyomán Marosszentimrén a megye magyar közössége az elhagyatott református templomban ünnepelt. Augusztus 20-a volt. Ezt követően évente mindig valahol a „mélyszórványban” volt az ünnep, és lassan új hagyomány született. Ott voltunk többek között Magyarszentbenedeken, Alvincen, Magyarigenben, Boroskrakkón, Sárdon és utoljára Asszonynépén. Idén buszok és személyautók tucatjai hozták a zarándokokat Szászsebesre, az ősi szász fészekbe, a ma is létező református közösség gyönyörű, felújított templomába. A szórványzarándoklatokban nemcsak a találkozások öröme, az örökségünkkel való törődés volt megragadó, hanem az is, hogy nyitás volt ez a javából. A magyar vándorlást a többségi helyi közösségek is érzékelték, értékelték, és egyre inkább odafigyeltek rá.
Templom- és várostörténet dióhéjban
A református templom történetét Gudor Botond vendégfogadó lelkipásztor ismertette. A Gyulafehérvártól 14 km-re fekvő Szászsebes először 1245-ben Mühlbach néven jelent meg hivatalos iratokban. Módos szász telepesek lakták, akik 1387 után Erdélyben elsőként építették meg városuk erődítményét. A város 19–20. századi fellendülése Johann Schöpp polgármesternek köszönhető. Szász Domokos püspöksége idején a reformátusok számának növekedése (1900-ben kb. száz fő) indokolta az istenháza megépítését. Alapítványt hoztak létre, és 1902–1903-ban, a várfalakon kívül, közadakozásból épült fel a neogótikus templom, amelyet 1904-ben szenteltek fel. Gudor András szolgálata idején (1997–1998) újították fel, idén pedig az önkormányzat támogatásával kisebb frissítési munkálatokat végeztek rajta. A falon elhelyezett emléktáblán olvashatók a templom történetének adatai.
A magyar közösség élete a sepsiszéki székelyek középkori betelepedésével, a katolikus egyház főesperessége révén teljesedett ki. A városban ma is ferences rendház működik, amelynek középkori ablakait a turisták gyakran megcsodálják. Az evangélikus templom szentélye Luxemburgi Zsigmond korabeli budai kőfaragó műhelyének nyomait viseli. Itt halt meg I. János királyunk (1540. júl. 17/21), akit végül Székesfehérváron temettek el. Ezután fia, János Zsigmond unitárius fejedelem uralkodásával indult be az önálló erdélyi fejedelemség. Szászsebes a középkori emlékek mellett ma a terek városa, és ez méginkább így lesz jövőre, amikor befejezik a terelőút megépítését. A lelkész szerint a mai 26 fős gyülekezet nem tudja megtölteni a templomot, de időről időre, nagy ünnepek idején ez mégis megtörténik. A tanulság pedig az, hogy „az utolsó követ is meg kell őrizni.”
Ünnepi pillanatok
Az augusztus végi kánikulában a templom hűvöse sem hozott enyhülést az ünneplőknek. Ökumenikus szellemben hirdetett igét Somogyi László székesfehérvári református lelkipásztor, Bíró Attila kökösi unitárius lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános. A kántori szolgálatot Szabó Zsombor tordai kántor látta el. Minden prédikációt és imát a nemzeti ünnepünk körüli gondolatok hatottak át.
Magát az ünnepséget a templomkert fáinak árnyékában, hirtelen felszerelt erősítők segítségével tartották meg. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egyházi és világi vendégeket, többek között Kovács Pétert, az RMDSZ országos alelnökét és Carmen Tomşát, a szászsebesi gazdasági hivatal igazgatóját. Kiemelte, hogy az eltelt évtized ünnepein Gudor Botond több alkalommal volt vendégfogadó lelkész, hiszen ő igazán törődik az apadó gyülekezetű templomokkal. Ünnepi beszédet mondott Józsa Miklós nyugalmazott nagyenyedi magyartanár. Kiemelte Szent István intelmeit, ami mai napig is forrása a keresztény erkölcsiségnek. – Az Úr nem távozott, itt maradt, és a Fehér megyei magyarság megfogyatkozva bár, de létezik, és élni akar. A mára ünnepi díszbe öltözött templom is ezt igazolja – mondta a szónok.
Kovács Péter felhívta a figyelmet: mi egyediek vagyunk abban, hogy ünnepeinken is szomorkodunk. Majd egy fordulattal két szép, derűs Szent István-legendával ajándékozta meg a hálás közönséget.
A beszédeket a helyiek kedves kínálgatása, vendéglátása közepette rövid kultúrműsor követte. Fellépett Katona Kinga (Assissi Szent Ferenc éneke) és Gánya Ervin (Szent István-himnusz), a vargyasi szavalókör tagjai. Rövid műsorral készültek a tordai és a székelykocsárdi református egyházközségek kórusai, valamit Nagy Levente és barátai zenekara és énekese Kökösről. Szászsebesen ezúttal a jelenben futott össze a múlt és a jövő. Aznap délután Kolozsváron is jelen voltunk a Főtéren, abban a hangulatban, amit Moravetz Levente kiváló produkciója keltett. Miközben még bennünk élt a szászsebesi hangulat, Kolozsváron hangzott el: Zrínyi a várból tört ki és a halálba rohant, a mai kolozsváriak kiáramlottak a Főtérre, mert élni akarnak. Ami Kolozsváron, Erdély fővárosában zajlott, az nagyon sok helyen Erdélyben, például a tízszer kisebb Nagyenyeden is beindult, ha szerényebben is. Nevezzük nyitásnak arra a szabad térre, ahol közösségként létezhetünk, lélegezhetünk, és ahol keressük, óhajtjuk a többségi partnerséget. Ezt igazolta a kolozsvári és a szászsebesi ünneplés is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
Talán nem új a témafelvetés, de úgy gondolom, mégis érdemes ismételten elővenni és foglalkozni vele. Annál is inkább, mivel a rendelkezésemre álló forrásanyag kevésbé ismert és kevésbé képezte feltárás tárgyát az utóbbi évtizedek során. A nagyenyedi református egyházmegye irattára igen sokatmondó e tekintetben. Ennek tanulmányozása során meg-megismétlődő, megrázó események zavarták az egyházközségek békességét, nyugalmát, tevékenységük lebonyolítását, egyszóval közösségi életük mindennapjait. A lelkipásztorok által papírra vetett és a felettes egyházi hatóságokhoz eljuttatott panaszok halmaza is állításomat igazolja. Felekezeti iskolák, ifjúsági egyesületek, presbitériumi összejövetelek, egyházi javak, kulturális rendezvények, emlékünnepélyek, s nem utolsósorban maguk a lelkipásztorok váltak a támadások, tiltások, ellenőrzések célpontjává a karhatalmi erők részéről. Az alábbiak során eme panaszlevelek halmazából tallózunk napjaink olvasóközönsége számára, azon reménytől vezérelve, hogy hasonló cselekedetek soha többé meg ne ismétlődjenek Erdély tájain.
Az impériumváltozást követő időszakban elsőként Szathmáry Gyula miriszlói lelkipásztor panaszát azonosítottam, aki 1924. május 9-én az alábbiakat hozza az Esperesi Hivatal tudomására: „Ifjúsági egyesületünk 1923 kora őszétől március 15-ig (1924) szépen működött, 1924. március hó 23-ra kértük volt egy programos ünnepély megtartására az engedélyt, a primpretor azt pártolólag terjesztette fel a m. vásárhelyi katonai parancsnoksághoz, de az nem adta meg az engedélyt. Március 15-ig volt engedélyünk ifj. egyesületünkkel estélyek tartására, kértük a május 20-ig való meghosszabbítást, de a primpretor úr azt válaszolta, hogy folyamodjunk a m. vásárhelyi katonai parancsnoksághoz, mert őneki nem áll módjában az engedélyt megadni. Engedély nélkül aztán nem mertünk összejöveteleket tartani.”
Ugyanazon év május 20-án Csiky Viktor torockószentgyörgyi lévita lelkész intéz panaszlevelet, amelyben arról tudósít, hogy a miniszter bezáratta az unitárius felekezeti iskolát s helyébe állami iskolát állíttatott fel. Május 21-i keltezéssel Takács József Marosgombásról küldi panaszát az espereshez, mely szerint az ifjúsági egyesületben tartott előadásait betiltották azon a címen, hogy titkos gyűléseket tart engedély nélkül, majd több egyháztaggal együtt csendőrségi idézést kapott, ahol nem valami udvariasan bántak el velük. A továbbiak során igényelt engedély csakis nappali előadások megtartását írta elő, ami faluhelyen ugyebár lehetetlen volt, így esperesi felmentésre az előadások be lettek szüntetve.
Felvincről május 23-án Szécsi Ferenc lelkész jelenti, hogy mint egyházmegyei főjegyző, dr. Mátyás Ernő társaságában 1922 tavaszán az egyházmegye marosújvári körét vizsgálta és május 31-én Magyarszentbenedek és Hari között a szentbenedeki csendőrőrmester igazolásra szólította fel, irataikat átkutatta, néhány könyvüket elvette, és később Magyarforróban ismételten feltartóztatta, így másfél órai késéssel érkeztek meg Hariba. A csendőr, állítása szerint, felsőbb parancsra cselekedett. Marosújváron 9 elemista gyereket az állami magyar iskola tagozatáról az állami iskola román tagozatába kényszerítettek, ugyanakkor egy leánykát, arra hivatkozva, hogy apja román, egy másikat, hogy anyja román, szintén a román tagozatra helyeztek át, és hasonló módon jártak el – helyi lelkész jelentése szerint – két székelyföldvári gyerek esetében is, „nevének hangzása s állítólagos román származása miatt”.
Az aranyospolyáni református egyházközség lelkészi hivatalától 1935. március 12-én Miske Lajos lelkész intézi terjedelmes panaszlevelét az espereshez. Ebből többek között megtudjuk: az egyházközséghez tartozó Oprişani – Keresztes – szórványban tett látogatása során több mint 160 ref. lelket írt össze – akiknek ugyan egy része nem volt állandó lakos, hanem mint gazdasági cseléd, alkalmazott, vagy közeli gyári munkás tartózkodott a helységben –, és megállapodott velük, hogy havonta legalább egyszer vagy kétszer, minden hónap első vasárnapján délelőtt, harmadik vasárnapján pedig délután istentiszteletet, a tanköteles gyerekek részére pedig, kik az ott levő román iskolába jártak, hetenként egyszer vallásórát tart. Az istentiszteletek tartására Lázár Simon birtokos gazdasági intézője, Csomos János egy üres szobát engedett át a gazdaság udvarán, hol el is kezdte azok tartását, március 3-án pedig ismét istentiszteletet és úrvacsoraosztást akart tartani. A községi csendőrőrmester viszont „már azelőtt a Keresztesen lakó híveknél kérdezősködött, hogy miféle összejövetelt tartok és mi célból írtam én össze, az istentiszteleten mit prédikáltam, mit beszélgettem velük? Egyet közülük a községházára is hivatott és ott vallatta az összejövetelünk felől.” Mindezek után minisztériumi engedély felmutatását igényelte, hogy magánháznál istentiszteletet tarthasson „s figyelmeztetett, hogy addig ne tartsak összejövetelt, istentiszteletet, míg az erre vonatkozó miniszteri engedély a kezemben nincs.”
Magyarózdon az adóhátralék fejében a többszázezret érő templomi kegyszereket foglalta le a hatóság, minek folytán az Igazgatótanács a kultuszminisztériumhoz és igazságügyi minisztériumhoz fordult az ügy mielőbbi orvoslása végett. Ennek eredményeként, Sükösd lelkész jelentése szerint, „az egyház ládájának és benne az úrasztali szent edényeknek szentségtörő elvitelét Kisküküllő vármegye Prefectusa részben jóvátette, amikor sürgős rendelettel a lefoglalt és elszállított ládát a primaria által visszaadatta.”
Mivel az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tiltakozó kezdeményezései nem érték el, hogy a minisztériumok, prefektúrák, illetve egyéb állami hatóságok megakadályozzák, és a továbbiak során lehetetlenné tegyék azt, hogy „alantas csendőrségi közegek egyéni felfogásuk, tetszésük szerint alaptalan besúgások alapján a lelkészeinket és más, állandó lakással, román állampolgársággal rendelkező, köztiszteletben álló hivatalos egyházi alkalmazottainkat le ne tartóztassák és megszégyenítő módon meg ne hurcoltassák”, ezért 1935. augusztus 2-án körlevélben kérik az Esperesi Hivatalokat, hogy haladéktalanul történelmi dokumentumot készítsenek az 1930. január 1-je óta előfordult fenti megnyilvánulásokról, „hogy itten azokat megőrizhessük és azok alapján a szükséges intézkedéseket megtehessük.” E keretben számol be ismételten Takács József marosgombási ref. lelkipásztor 1936. január 29-én a megelőző évben megalakult helyi IKE áldásos tevékenységéről, amelynek keretében egyházi énekek tanulása, bibliaolvasás és magyarázás, történelmi és bibliai játékok, ismeretterjesztő előadások zajlottak szép sikerrel az ifjúság – fiúk és lányok – teljes számú részvételével, egészen január 28-ig, amikor a csendőrség, engedély hiányára hivatkozva, beszüntette az összejövetelek folytatását. Azon év május 14-én Jakab Lajos ódellői lelkész, május 28-án Zágoni Albu Zoltán marosludasi lelkész, június 5-én pedig Kónya Pál székelykocsárdi lelkész panaszolja, hogy a kolozsvári csendőri sziguranca rendeletére a továbbiak során semmiféle vallásos gyűlés vagy ünnepély nem tartható a szaktárca engedélye nélkül. Június 11-én Pap Andor szentmihályi lelkész jelenti, hogy „az utóbbi 2-3 nemzeti ünnepen állami iskolánk ref. gyermekeit, valamint a ref. vallású iparosokat, kereskedőket és nyugdíjasokat a görög keleti templomba kényszerítik, holott ugyanakkor ref. istentisztelet is tartatik.”
Szécsi Ferenc felvinci ref. lelkipásztor 1936. május 6-án közöl megrázó esetet, amely szerint a helység kéményseprője április 16-án a református egyházból a görög katolikus egyházba tért át, majd július 27-én az újdonsült görög katolikus kéményseprő magyar neje is szintén férje egyházába tér át. „Az áttérés egyiknél sem önkéntes – írja a lelkipásztor –, hanem a megindult kényszerítő eljárás következménye, nevezetesen a főszolgabíró megfenyegette a kéményseprői szolgálat elveszítésével, ha a kéményseprő és felesége át nem tér a görög katolikus egyházba. Ez az áttérés oka, a mindennapi kenyér biztosítása. Tisztelettel jelentem azt is, hogy főszolgabírónk régi református és római katolikus magyarok ma élő utódait maga elé idézi és román eredetükre hivatkozva akarja az egyedül idvezítő görög kat. egyházba térésre kényszeríteni. Így a Lazsádi, Szilágyi, Baconi, Seres családok tagjait idézte maga elé és mindazokat, akikről hallotta, hogy évtizedekkel ezelőtt reformátusokká lettek, vagy görög kat. féllel békés vegyesházasságban élnek. Ennek a hatalmaskodásnak eddig csak a fent megnevezett 2 áldozata van Felvincen, a vidékiekről nincs tudomásom”, olvasható a tudósításban. Az egyházkerület igazgatótanácsa az ügy orvoslása végett adott válaszában arról tájékoztat, hogy „az erőszakos térítések miatt csak akkor indíthatunk akciót, ha a jelentésben foglaltakat hatóság előtt tudják igazolni.”
1936. október 16-án Lőrincz Béla tordatúri ref. lelkész írja, hogy immár ő sem tudja, hányadszor jelenti az évek hosszú során, hogy Őfelsége a király születése napján folytonosan a helyi görög katolikus templomba vezényelik az állami iskolába járó református gyermekeket. 1936. november 15-én pedig az ódellői állami elemi iskola tanítói az állami elemi iskola református vallású tanítóit kényszerítették a helybeli görög katolikus templomba, részt venni a helybeli románok revízióellenes tüntetésén és nagygyűlésén. Ugyanakkor Tordatúron ismételt intézkedésekkel tiltották meg a helyi hatóságok a templomon kívüli összejövetelek, bibliakörök működését, az egyházi dalárda próbáit és a presbiteri gyűlések megtartását. Hasonló eseményekről panaszol ismételten Felvincről a lelkipásztor 1938. február 14-én. „Tisztelettel jelentem – írja Szécsi Ferenc lelkész – hogy a konfirmációra való előkészítést január 24-én 8 fiú és 18 leánynövendékkel megkezdettem és a mai napig zavartalanul folytattam. Ma délután 4 órára a leányok összegyűltek a szokott helyre, az egyház kultúrházába és mielőtt én az iskolából jőve oda érkeztem volna, a csendőrőrmester szétkergette őket, engem pedig küldönc által maga elé idézett. Megjelentem nála és értésemre adta, hogy csak a templomban jöhetünk össze ünnep- és vasárnapokon kizárólag istentiszteletre. Minden más összejövetel tilos. Így konfirmációi oktatás, vasárnapi iskolai tanítás, nőszövetségi bibliaóra, dalárda tanulása, presbiterek gyűléstartása, mind tiltva vannak.” Ugyanazon lelkipásztor 1938. június 8-án arról tesz panaszt, hogy a katonai előképzésen (premilitaria) résztvevő magyar ifjakat parancsnokuk sem Húsvét, sem Pünkösd első napján nem engedte el a ref. templomba úrvacsorát venni, hanem a görög katolikus templomba irányította őket s vasárnapokon is ugyanezt cselekedte az ifjakat irányító román állami tanító. A tordatúri 15–21 éves katonai előképzésen résztvevő ifjakkal is hasonlóképpen cselekedett parancsnokuk, akikkel minden vasárnap délelőtt pontosan akkor gyakoroltatott, amikor a ref. templomban istentisztelet tartatott, majd a déli harangszóra őket is a görög katolikus templomba irányította – jelentette Lőrincz Béla ref. lelkész.
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Csángóföldről szertültek szét – Regáti magyarok között (1.)
A Prut és a Moldovai Köztársaság közvetlen szomszédságában, több mint ezer ortodox család által lakott Galac megyei faluban ismertem meg egy csángó asszonyt, akiről úgy tartom, halála után a szentek között van a helye. Egy hetvenfőnyi katolikus közösségben négy gyermeke felnevelése után másik négy elesettet gondozott, tizenhetet keresztelt, s „amikor eljött a revolúció, és a televízióban megmutitották Krisztust”, nekifogott, és templomot épített. A galacin kívül jelenleg a folteşti-i templom az egyetlen katolikus istenháza a megyében. Búcsúját szeptember 14-én, Szentkeresztkor tartják, s hiszem, egykor az utódok annak alapítója-építője, az esztufuji származású Fergyes Borbála emlékére is minden esztendőben elmondanak legalább egy imát.
Olyan az élet, mint a nincsesség
Mielőtt a folteşti-i csángók nyomába erednénk, ismerkedjünk meg azzal a faluval, ahonnan az 1971-es árvíz miatt kellett eljönniük és megtelepedniük a Regátban, egy színtiszta ortodox faluban, ahol sokáig valamiféle szektának hitték őket, mert nem tudták, miféle hitet tartanak. Esztufujban hét házat vitt el az ár egyszerre, s ahol a házak megmaradtak, ott is nagy volt a kár, mert ahogy mondják, megindult a föld, csúszott le a hegyről. Augusztus 11-én két helybéli fiatal, Emanuel Feraru és Adelina Harabagiu esküvője napján látogattunk Esztufujba, melynek magyar nevét, Nádasfalu, mára már csak az öregek ismerik. Ebben a székelyes csángó faluban, éppúgy, mint a környék településein, tíz gépkocsiból legalább nyolc olasz rendszámú, de arra a huszonöt főnyi magyarországi csoport és jómagam sem számítottam, hogy Harabagiuék háza elé olasz rendszámú fekete limuzin gördül be az ifjú párral. Miközben kattogtak a fényképzőgépek, a rokonság néhány fiatal tagja román csujogatásokkal fogadta a polgári esküvő és a templomi szertartás között hazatérő éppen csak házasokat. A nagymámák sírtak örömükben, és azt mondták, most nagy boldogság van, egyébként „olyan az élet, mint a nincsesség”. Míg Lenţa asszony, Adelina édesanyja irányította a sürgölődő háznépet, és ő maga is bőségesen kivette részét a munkából, férjével, a menyasszony édesapjával váltottam néhány szót. Dolgozott már Spanyolországban, Németországban, Hollandiában, jelenleg Olaszországban kőműveskedik, felesége pedig takarít és felszolgál, s tán még kürtőskalács-sütödét is nyitanak, ha továbbra is ilyen jól boldogulnak. Azt mások is megerősítették, hogy kétezer euró között lehet megkeresni egy hónapban, ebből ötszáz az albérlet, ezerötszáz elmegy élelemre, számlákra, benzinre, még egy kicsi a ruházkodásra, ajándékra az itthoniaknak, de majdnem egy fizetést félretesznek, amiből itthon házat építenek. Valóban így van, majdnem minden öreg ház mellett van egy új, sokkal nagyobb és modernebb, hatalmas fürdőszobával, ami szinte a legszebb ezekben a lakásokban, de ez sem mentes a közeli pöcegödör bűzétől.
Harabagiuék szíves vendéglátását rövidre kellett fognunk, a templomi szertartásra sem maradhattunk, mert vártak a lujzikalagori gyermekek egy kis előadással, a helybéliek pedig bőséges vacsorával.
A kalagori nagytemplom
Úgy tartják, Lujzikalagor búcsús falu, egyik templomában vízkeresztkor van a búcsú, ez az egész falué, az 1990 után épült falurészben, az új negyedben – a helyiek úgy hívják, Iliescu negyed, mert az ő elnöklése idején kapták vissza az emberek a földeket – Szent Antalkor búcsúlkodnak, és a Kalagor fölé emelkedő három dombon levő kápolnácskáknál, kőkereszteknél – Sziniszló, Kálvária, Bérc – szintén egy-egy búcsút tartanak. Ezekről a magaslatokról mutogatta csoportunknak Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) volt elnöke a falurészeket: Görkútja, Hegyecske, Zerese, Bonyhafoka, Ţigănie, Korhán, Katon és Disznóhegy, ahol az 1947-ben épített kalagori nagytemplom áll, és mely dombocska onnan kapta a nevét, hogy száz évvel ezelőtt ott még vaddisznók fürödöztek. Ma már az ötezernégyszáz lakosú Lujzikalagor nagytemplomának harangja messzire elhallszik, és felirata is hirdeti: „Az élőket hívogatom, a halottakat sirogatom.” Száznyolcvan fokot fordulva a lujzikalagori látványtól, a Szeret menti csángó falvak terülnek elénk a magaslatról, még ködös időben is jól látni a bákói, trunki és klézsei duzzasztógátat. Szombat lévén igencsak furcsának tűnt, hogy osztják a búzát, de az emberek ezt nem bánták, azt ellenben igen, hogy idén a tavalyinál százötven kilóval kevesebbet kaptak, minden hektár után hatszáz kilót, ami még így is kétszer annyi, mint amit mifelénk adnak. Földjeik messze vannak a falutól Sóspatak környékén, s mert a fiatalok többnyire külföldön dolgoznak, nincs, aki megművelje a termőföldet, ezért az öregek rábízzák arra a gazdára, aki felvállalja.
Szállásadóm inkább a krumplit siratta, az bizony igen drága, egy lejért nemigen kap, de másfelet sem adott a torjai árusnak, aki egy fehér furgonnal megállt a házuk előtt. A szomszédban sem igen vettek, de a torjai ember azt mondta, olyan még nem volt, hogy pityókával tért volna haza.
Mámámék nem tudtak oláhul
Ferenţ Cristina és Valentin házában két napot töltöttem, otthon lévő három gyermekük közül egyiktől sem hallottam magyar szót, a negyedik nemrég ment el otthonról, otthagyva iskolát, szülőt, testvéreket. A legkisebb, Ciprian jár a délutáni magyarórákra, nekünk nem mutatta be nyelvi tudományát, de románul azt mondta, szereti a tanítónál. Cristina azt mondja, ha az iskolában oláhul tanulnak, akkor azt kell ismerniük, de értenek magyarul. „Mű, mikor otthon voltunk mámámnál, mikor kicsikék voltunk, magyarul beszéltünk. Mámámék nem tudtak oláhul, ez a tineret most nem beszél magyarul, de az öregecskék vannak, melyikek tartják a nyelvet eröst. Én nem tanultam éneket, se imát, én oláhul imádkozom, de vajon egy öregasszony, melyik chiar jól énekel magyarul. Idele, amikor kiérünk az ulica végibe, exact az a ház. Néni Maric, azt mondják neki, Cernic Maric, de most tán beteg.”
A nyelvi értekezésről Cristina gyorsan áttér egy másik témára, úgy tűnik, jobban foglalkoztatja annak a harminckilenc éves asszonynak a története, akit „megtalált a halál” és éppen aznap temették, amikor ott voltunk. Mellrákban hunyt el, öt gyermeket hagyott maga után. Isten nyugtassa.
Az is jó, ha kétnyelvűek
Este a délutáni magyaroktatás helyszínén gyülekezünk. Ezért a házért bért fizet az MCSMSZ, illetve amióta átvette, néhány hónapja, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Takaros kis ház, a tanterem szépen berendezve, a nagytusnádi Petres László tanítóskodik itt, minden bizonnyal jól végzi a dolgát, a gyermekek szeretik és szépen énekelnek magyarul. Hatvanan járnak a délutáni magyarórákra, még ötvenen pedig a falu másik felében a sepsiszentgyörgyi Szász Csillához, azt a házat az MCSMSZ megvásárolta. Lujzikalagorban egyelőre nincsenek magyarórák az iskolában, igen sok az ellenállás az igazgató részéről, s bár a tanítók kétszer próbálkoztak, nem tudták beindítani az iskolai oktatást. Moldvában az elmúlt tanévben huszonhárom faluban közel kilencszázan jártak az iskolai magyarórákra, és még hétszázan a délutániakra, de lenne még legalább ugyanennyi település, ahol el lehetne indítani a magyaroktatási programot. A kalagori öregek elmesélik, néhány évvel ezelőtt még azt gondolták, ennek a nyelvnek vége, s lám, most az unokáik már írni is tanulnak magyarul. Illúzióink ne legyenek, de ha ezek a gyermekek kétnyelvűek lesznek, és átadják, amit az öregektől tanulnak, akkor van értelme ennek a munkának – mondja Petres László tanító.
Meddig lesz az Istentől
A Gábor, Cociangă, Varga, Ádám, Ciampu, Ferenţ, Biró nevezetűek falujában, Lujzikalagorban augusztusban nagy a jövés-menés, ebben a hónapban jönnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, őket a hazahozott eurók jobban érdeklik, mint az, hogy gyermekeik milyen nyelven tanulnak. Olaszországban a legkisebbek is hamar beilleszkednek az iskolába, a szülők még csak alig mondogatnak néhány hétköznapi, hasznos kifejezést, ők már otthonosan csevegnek olasz barátaikkal. Az utcán nehéz megszólítani a húsz-harmincasokat, a negyvenesek is találnak maguknak sürgős tennivalót, vagy egyszerűen azt válaszolják, ők nem tudnak madzsarul, és sietősen továbbmennek. Gábor Anna néni ellenben látszólag elfáradt, tán nem csak dombos-völgyes lujzikalagori utcákon hazafelé menet, hanem az elmúlt hét évtized alatt is, s azt mondja, élete „még jól, még rosszul es, menen elé”. Nincsenek gyermekei, nem adott az Isten, így „kínlódunk ketten az embervel és az Istennel vagyunk hárman”. Biró Anna is megáll, amikor Adjon a Mária! Köszöntéssel szólítom. Négy gyermeke van, mind elmentek külföldre dolgozni, s még az unokáját sem látta, tán egy esztendeje nem volt itthon a Magyarországon élő fia, akinek ottani feleségével nem értik egymást telefonon, mert a menye azt mondja, ő „nem értődi ezt a csángós nyelvet”. A másik menye hazajött Olaszországból, és azt mondta, amikor visszamegy, tán nem is jön többet haza. Anna néni erre azt felelte: „Na, akkor bábuljon magára, mert én magamra es meghalok.” Lujzikalagori házigazdáimtól búcsúzóban, az utolsó percben kerül szóba, hogy a Galac megyei Folteşti után a Konstanca megyei Ojtozba (Ojtuz) megyünk, ahol Kalagorból elszármazottak alpítottak falut 1923-ban, és akiknek lujzikalagori rokonaikkal már találkoztunk a faluban. Cristina összecsapja a kezét: „Drága jó Istenem, az én emberemnek a fratyeja, Ion is ott ül, menjen, s lássa meg, biztosan jól fogják primilni (fogadni – szerk. megj.).”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a felújított Teleki Téka
Tizenhárom évig tartó, több szakaszban végzett restaurálási munkálatok zárultak le a marosvásárhelyi Teleki Tékában. A kétszáztíz esztendős könyvtárban, amely szombaton délelőtt nyitotta meg kapuit, ismét ünnepi hangulat uralkodott. Az egybegyűltek félretették a két évvel ezelőtt bebizonyosodott könyvlopási botrány okozta gondokat, és örömmel ünnepelték a báró Teleki Sámuel Marosvásárhelyre testált hagyatékának otthont adó épület megújulását. A hétvégi esemény ünnep volt a tékaalapító erdélyi kancellár utódai, a munkálatokat finanszírozó megyei önkormányzat, a könyvtár hajdani és jelenlegi munkatársai, de főként az alkalmi és visszatérő olvasók és látogatók számára.
„Ünnep számunkra ez a nap, mert a közönség sorain végignézve bebizonyosodni látom azt, hogy ebben a felfordult világban a Teleki Téka olyan sziget, amelyen a különböző oldalak, különböző felfogások, különböző kultúrák találkozhatnak. És ez az, ami nekem a legfontosabb a Tékában, az a szellemi komfortérzés, hogy itt a könyvekben rejlő tudomány az érték, s ettől kezdődően lehetne ez a szellemi műhely akár Párizsban, Bécsben vagy Heidelbergben is” – hangsúlyozta köszöntőbeszédében a Bolyai téri szellemi műhely fiatal vezetője, Lázok Klára, aki a hősgenerációnak nevezett elődeinek, Deé Anikónak, Zsigmond Irmának, Mesaroş Vivinek, Spielmann Mihálynak és Kelemen Sándornak mondott külön köszönetet. Mint mondta, a modern kor kínálta új eszközöket is felhasználva, a könyvtár jelenlegi csapata az ő munkájukat szeretné folytatni.
„Erről szólnak azok az újítások, amelyekkel megpróbáltuk a látogatókhoz közelebb hozni kiállításainkat, illetve megkönnyíteni olvasóink munkáját. Erről szólnak a multimédiás hordozók, erről szólnak az ismeretterjesztő kis kártyácskák a tárlók mellett, az olvasóterem kibővítése, amellyel lehetőséget szeretnénk adni a diákoknak is, hogy használhassák legfrissebben beszerzett könyveinket anélkül, hogy a kutatók munkáját zavarnák” – fejtette ki Lázok Klára, aki a munkaközösség nevében a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris Díját vehette át szombaton.
Az elmúlt szálzadok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelyének számító Teleki Tékát a Maros Megyei Tanács 3,1 millió lejes ráfordítással tette rendbe. „A munkálatok során az épület olyan volt, mint egy öreg hölgy: újabb és újabb gondjai adódtak” – jegyezte meg az önkormányzat volt elnöke, jelenlegi alelnöke, Lokodi Edit Emőke, aki a szűkös anyagi források ellenére is mindvégig szívügyének tekintette a téka rendbetételét. A hatóságok beruházását a Teleki család által létrehozott alapítványok toldották meg. Annak ellenére, hogy a kommunista diktatúra teljesen kisemmizte, megalázta, és valósággal elüldözte őket, a már öt világrész tizenhárom országában élő Telekiek egy pillanatig sem feledkeztek meg ősük 1802-ben megnyílt könyvtáráról. Amint az ünnepen megjelent Teleki Czakó Juliánna és testvére, Teleki Kálmán is hangsúlyozták, annak ellenére, hogy a család egyes tagjai már nem beszélik a magyar nyelvet, nemcsak hogy magyarnak tartják magukat, de a Teleki-hagyaték és -kultusz gondozásával magyarságukat is ápolják.
Az ünnepségen a kolozsvári Passeggio táncegyüttes barokk táncokat mutatott be a látogatóknak, majd a könyvtár értékes könyveiből és igazi kuriózumokból álló tárlat megnyitójára került sor. Lázok Klára felidézte a téka egykori könyvtárosa, Gulyás Károly szavait, aki valamikor arra biztatta, hogy „kicsi boltosok legyenek ebben a gyönyörű, nagy szellemi ingyenboltban”.
Kétszázezer kötetes tudománytár
Több mint kétszázezer kötetével a Teleki Téka enciklopédikus tudománytár, bibliográfiai ritkaságok őrzője. Törzsanyagát két nagyobb könyvgyűjtemény, a 40 ezer kötetes Teleki Téka és a 80 ezer könyvet számláló Bolyai Könyvtár képezi. Az ún. vegyes gyűjtemény több egykori magángyűjtemény, megszüntetett felekezeti iskola és egy ferences kolostor idekerült töredékkönyvtáraiból áll – ily módon a hagyományos erdélyi könyvtártípusok szinte valamennyi változata jelen van az állományban.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Országos EKE-központ épül Várfalván
Hétvégén közmunkán vett részt harminc természetkedvelő
Kiemelt fontosságú esemény zajlott péntektől vasárnapig Várfalván. A Kolozs megyei településen a Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztivál mellett az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntesei munkája zajlott: az úgynevezett EKE-Várat építették Aranyosrákoson, amely tulajdonképpen összenőtt Várfalvával. Az épület az EKE első saját ingatlana az erdélyi magyar civil szervezet újraalakulása óta. Dezső László, az egyesület országos elnöke elmondta: közel négy évig keresték a megfelelő ingatlant, a várfalvi házat egy hónapja sikerült megvásárolniuk, a hétvégén önkéntesek segítségével elkezdték a ház felújítását.
Az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Dezső László elmondta, hogy az egyesület a múlt század elején nagyon sok menedékházzal rendelkezett, amelyeket a rendszerváltás után nem sikerült visszaszerezniük. Rájöttek, hogy hiába keseregnek a múlton, és az elvesztett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület múltjának megőrzéséért és a jövőjének biztosításáért befektetéseket eszközöljenek, és új menedékházakat hozzanak létre annak érdekében, hogy a fiatalokkal, az ifjúsággal is megismertessék a természetjárás szépségeit, ugyanakkor kellemes és hasznos időtöltést, túralehetőségeket kínáljanak az egyesület tagjainak.
Közel vannak a természeti szépségek
Székelyföldön jóval drágábbak a hasonló ingatlanok, fejtette ki az egyesület elnöke, ezért döntöttek úgy, hogy Kolozs megyében alakítják ki a központot. Valamikor a Tordai-hasadékban található menedékház volt az egyesület legfontosabb pillére, ennek közelében Várfalván vásároltak meg egy 150 éves, jó állapotban lévő székely parasztházat több mint húsz ár telekkel. Az új EKE központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa, a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, Székelykő pedig két órás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni – áll az EKE elnöke által a tagoknak küldött körlevélben.
A ház felújítási munkálatai már pénteken elkezdődtek, amikor két teherautónyi alapanyag érkezett a Székelyföldről Várfalvára. A szentegyházi Vándortáborból két darab ezerliteres tartályt, a zuhanyzók faanyagát, műanyag csöveket és idomokat, valamint négy köbméter faanyagot szállítottak Várfalvára, és megérkezett a ház berendezéséhez szükséges hét emeletes ágy és azok matracai is.
A felújítási munkálatokat az EKE Tordai Osztálya koordinálja Pálfi Miklós vezetésével, az önkéntesek pedig egész Erdély területéről érkeztek: Tordáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Brassóból, Nagyváradról. Egy igazi összefogás valósult meg.
1862-ben épült parasztházat építenek újjá
A megvásárolt ingatlant székely ácsmesterek építették 1862-ben. Dezső László elmondta, hogy az EKE megalakulásakor ez a ház már harmincéves volt, ezért tisztelettel fordulnak minden egyes gerendához és ajtófélfához. A megvásárlás pillanatában az ingatlan teljesen lakható állapotban volt, ezért csak elemi átalakításokat végeznek korunk elvárásainak megfelelően. A döngölt agyagpadlót hajópadlóra cserélik, központi fűtést szerelnek, és új zuhanyzókat hoznak létre.
Szombat délelőtt az 1863-ban épült festett székely kapu mögött lázas munka folyt. A mintegy harminc önkéntes lelkesen segített a ház otthonossá tételében. Az udvaron a nők és asszonyok a bográcsgulyás és a lucskos káposzta hozzávalóit készítették elő, a kétszobás házban pedig az önkéntesek óriási porfelhőben alakították ki a központi fűtés csöveinek elhelyezéséhez szükséges árkokat, talicskával hordva ki a lomokat, törmeléket.
A kánikulában a 22 áras kert gyümölcsfái nyújtottak némi hűsölési lehetőséget, itt gondos kezek gyűjtötték össze a gyümölcsöket, és a kerítés környékét is megtisztították a bozóttól. Megtudtuk, hogy a hétvége folyamán még megtisztítják a famennyezetet, és újralakkozzák az impozáns gerendákat, lemeszelik az oldalfalakat, a szobákat hajópadlózzák, majd összeszerelik az ágyakat, hogy a következő közmunka alkalmával már a házban tudják elszállásolni a segíteni érkezőket.
Az EKE országos elnöke bízik abban, hogyha nem is heti rendszerességgel, de gyakran lesz majd hasonló közmunka a központ szépítése, építése érdekében, hiszen tervek vannak: le szeretnék bontani a telken található gazdasági épületet két kis faházat építve a helyére.
Jelenleg az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek 15 erős bástyája van Erdély különböző részein, a Székelyföldtől Partiumig, a Bánságtól a Barcaságig. Közel kétezer taggal az ország legnagyobb turistaszervezete. Ezeket a bástyákat fogja összefogni, és összetartani a most felújított „vár”
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)

Lezárult a Partiumi Magyar Napok Szatmárnémetiben
Körülbelül 35–40 ezren fordultak meg a vasárnap este véget ért Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben. Az idén tizenegyedik alkalommal megszervezett rendezvényen a pénteken koncertező Eddát, illetve a vasárnap este fellépő Fenyő Miklóst egyaránt közel 10 ezer fős tömeg hallgatta az új főtéren.
Az Identitás Alapítvány és a szatmári RMDSZ rendezvénysorozata egyébként a korábbi évektől eltérően, amikor mindössze öt napig tartott a mulatság, idén egyhetes volt. A Tűzoltótorony mellett felállított színpadon lépett fel a Nagyvárad Tánceggyüttes, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground, a nyíregyházi Everdance táncegyüttes, csütörtökön pedig szabadtéri filmvetítés volt. Hétvégén a hagyományokhoz híven a Kossuth kertben folytak a programok, ahol igyekeztek minden korosztály igényeit kielégíteni – a gyerekeket kézműves-foglalkozásra és különböző előadásokra, játékokra várták, volt továbbá egy külön sátor a karaokénak és a stand-upnak, szerveztek főzőversenyeket, a színpadon pedig olyan neves előadók léptek fel mint Csepregi Éva, a Ladánybene 27 vagy a Desperado együttes.
Stier Péter főszervezőtől megtudtuk, miután a korábbi években igyekeztek folyamatosan bővíteni az eseménysorozat programját, a rendezvény idénre kellőképpen kinőtte magát, így a jövőben igyekeznek tartani a szintet. Elmondta, a 100 tagú cigányzenekar tavalyi hatalmas sikere után kicsit tartott attól, hogy idén nem sikerül ennyi érdeklődőt vonzani. „Az idei rendezvény kapcsán leginkább annak örülök, hogy tudtunk nyitni a fiatalok felé is. Az extrémsport-verseny, valamint a stand -up és a karaoke nagyon tetszett nekik, így a jövőben is nagy hangsúlyt helyezünk majd az ilyesmire” – magyarázta a főszervező. Hozzátette, a Tűzoltótorony melletti szabadtéri színpad ötlete is bevált, így ezt is megtartják, mivel a közönség nagyra értékelte mind a táncelőadásokat, mind a filmvetítést.
Stier szerint a jövőben megpróbálnak több szponzort, lehetőleg nagy cégeket bevonni a finanszírozásba, amivel elkerülhetők lesznek az esetleges problémák az önkormányzati pénzek folyósítása körül. Kifejtette, az új városvezetés – procedurális hibákra hivatkozva – vonakodott a korábban jóváhagyott összeg átutalásától. Az idei Partiumi Magyar Napok összköltségvetése 160 ezer lej volt, melyből 40 ezret állt a városi, 38 ezret pedig a megyei tanács, a fennmaradó összeget támogatók és pályázatok révén sikerült biztosítaniuk.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Bethlen Gábor szellemisége a kincses várostól az (egri) csillagokig
97 éves korában elhunyt Dr. Árkossy Sándor
Mint hajdani tanítványa nincs szándékomban méltatni egykori igazgatónk munkásságát. Azt megteszik majd szakavatott hozzáértők.
Erre a legjobb az egri példa. Dr. Árkossy Sándor már rég nyugdíjas volt, amikor 1987-ben áttelepült a Gárdonyi Géza által halhatatlanná tett városába. Eger városa még öt évig foglalkoztatta az Egri Gyermekvárosban nevelőként. Problematikus fiatalok voltak a gondjára bízva. Talán 1991 nyarán lehetett, hogy felkerestem. A munkahelyén találtam rá. Mint hajdanán, most is nyakkendővel és kifogástalan fehér köpenyben, örömmel üdvözölt: „Még pár perc és – remélem – mehetünk!”. Bő másfél óra lett belőle, hogy elindulhattunk a Kallómalom utcai lakása felé. Mert egyre jöttek hol csoportok, hol bizalmas tanácskérésre újabb fiatalok. Mosolyogtam. Akkor már jómagam is nyugdíjas tanár voltam. Hihetetlen tapintattal oldott meg igen rázós problémákat. Mint hajdanán, most is nyugodtan, a tanítványokban mindig tisztelve az embert, vidáman, magabiztosan, hihetetlen baráti hangnemben – amely nem volt sem bizalmaskodó, sem tolakodó, – rendezte a rendezhetetlennek tűnő kérdéseket. Nem csoda, hogy Eger városa 1992-ben Comenius-díjjal ismerte el mindössze ötévi munkásságát.
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult. Abban az időben, amikor az iskola az erdélyi kollégiumok között a legszínvonalasabbak közé tartozott. Amikor még töretlenül őrizte a Bethlen Gábor-i szellemiséget. Azt, amelyik a szolgadiák Kőrösi Csoma Sándort a tibeti–angol szótár megírására késztette. Az Őrhegy tövében lévő „kollégiumi város” (ókollégium, kiskollégium, újkollégium), a tornakertbe felvezető út elején a tornateremmel, amelynek bejárata előtt ott strázsálnak a már öreg páfrányfenyők (Ginkgo biloba), különös hangulata beívódik az ember bőrébe, vérébe, agyába. És vele együtt Bethlen Gábor szellemisége: minden körülmények között, bármi áron, tenni azt, amit tenni lehet és tenni kell! Ezt a szellemiséget még a háború utáni nehéz „kommunista évtizedekben” sem tudták végleg kiirtani: sem a kollégiumból, sem hajdani diákjaiból. Mint búvópatak, a föld mélyén is utat tört magának. Pedig akkor már rég nem élt Elekes Viktor, a kollégium háború alatti rektora, Szabó Mihály, a gimnázium igazgatója, Csefó Sándor, a Tanítóképző igazgatója, és már nem rázta Magyari bácsi a kollégium messze szóló csengőit, amely után a fél város igazította a „pontos időt”.
Következtek a kolozsvári évek. Kevesen tudják, hogy 1948-ban, az úgynevezett „tanügyi reform” után, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója dr. Bodor András igazgató és dr. Árkossy Sándor, aki akkor aligazgatói tisztséget töltött be, a kollégium kegytárgyait (többek között három úrvacsorai kelyhet, 4 db. gyönyörű úrvacsorai terítőt stb.) jegyzőkönyvileg átadták a Belvárosi Református Lelkészi Hivatalnak. Mivel László Dezsőt már 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták és elhurcolták, az átvételt Nagy Jenő és Csutak Csaba látta el kézjegyével. Ezt, – abban az időben – „kidriblizni” bizony csak sok bátorsággal és megfontoltsággal lehetett. Akkor a mindvégig helytálláshoz, a „tenni, amit kell” igényelte kitartáshoz valóban Bethlen Gábor szellemiségére volt szükség.
A „tanügyi reform” után kinevezték a volt Kolozsvári Református Kollégium igazgatójának. Minden diák örvendett ennek – bár el voltunk foglalva az egymással való ismerkedéssel. A két XI. osztály úgy született meg, hogy a „refektől” és a „piariból” a két osztályt megfelezték, és a „feleket” összecsapták. Egy napon arra ébredtünk, hogy Braver Samu angol tanár, összehívatott a rajzterembe és rövid szónoklattal a tanulók tudomására hozta: „Közlöm az elvtársakkal, hogy a megyei pártbizottság kinevezett igazgatónak. Mától mindenki »igazgató elvtársnak« szólítson!” Hangos felhördüléssel távoztunk. Egy 50 lapos iskolafüzetbe, az akkori kommunista diákszövetség (U.A.E.R.) titkára és titkárhelyettese végigjárták az osztályokat, és minden diák (a hiányzókat leszámítva) gondolkodás nélkül aláírta abbeli kérelmünket, hogy azonnal hozzák vissza az igazgatónkat, kérésünket mintegy 15 pontba foglalva indokoltuk. Aznap délben az „ifjúsági szervezet” részéről egy delegáció el is vitte a megyei pártbizottsághoz. Azt hiszem, életemben sohasem láttam annyira meglepődött párttitkárt. Két nap múlva hivatalosan visszahozták dr. Árkossy Sándort, igazgatónak. Fennen hangoztattuk, hogy az egyetlen iskola, amely anyagilag is talpra állt. Indoklásaink között olyanok szerepeltek, hogy a mi iskolánk az egyedüli egész Kolozsváron, ahol egyetlen diák sem dohányzik a líceum területén. Ez akkor hihetetlennek tűnt és ezt igazi pedagógiai fogással, fenyegetés vagy büntetés nélkül érte el. 1950-ben érettségiztünk. 62 éve! Az osztálytársak alig egy negyede él, együtt koptunk ki az időből. Az évtizedek során, Árkossy igazgató úrból lassan Sándor bátyánk lett.
A kollégiumban, amit átkereszteltek „2. számú fiúlíceumnak”, a „vityin” (ma étkezde, menza, kantin stb. a neve) állandóan „jó” volt a koszt (az akkori körülményekhez képest, hiszen 1948-ban sokan haltak éhen országszerte). Ezt ügyes gazdálkodással érte el. Disznókat tartott az ételmaradékokkal, zöldség- és burgonyahéjakkal, a disznókat saját maga, személyesen vágta le (kitűnően értett ahhoz is). Így a ballagáskor ingyen vacsorát kaptunk mindannyian, a tanárokkal együtt. Gondoljuk el: alig öt évvel azután, hogy 1945-ben „kitört” a béke. Amikor még mindent fejadagra („jegyre” vásárolhattunk). Pár év múlva mégis áthelyezték a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba. Ott is arról volt híres, hogy nagyszerű gyakorlati érzékkel azonnal leült és kiszámolta, hogy mi lehetséges. Élvezetes óráin még az olyanok is figyelgettek, mint Szakács Lajos, aki akkor már balkáni bokszbajnok volt a súlycsoportjában.
1949-ben egy autószerencsétlenség miatt hosszú ideig kórházban voltam Abrudbányán, ahol rászoktam a cigarettázásra. (Dr. Borzeát, a Kolozsvári Orvosi Fakultáson a sebészet professzorát politikailag megfúrták és egyik napról a másikra Abrudbányára száműzték. Nagy szerencsémre. Kitűnő sebészként, megmentette a bal karom.) Árkossy tanár úr éppen az ipari növények termesztéséről beszélt, amikor odavetette: „A hazai dohánytermesztés eredményeiről pontos adatokat Attila fog szolgáltatni nektek!” Az acéltermelés során Uray Zolitól azt tudakolta, hogy milyen acélból készülnek a tőrben és párbajtőrben alkalmazott pengék. Pontosan tudta, hol, mikor és milyen eredménnyel versenyzett. De ezt jószerével mindenkiről elmondható volt. Pontosan értékelte mindannyiunk erényeit, hibáit. A Bethlen Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium tanáraitól több pedagógiát tanultam, mint sok fejtágító előadáson vagy kurzuson. Szerencsés halandókként kezdtük az életünket. Olyan tanáraink és igazgatóink voltak, akik puszta személyiségükkel is nevelni tudtak. Nehéz idők jártak, de mindig élt bennem a sanda gyanú: nem igazán tudtuk őket túlszárnyalni.
Sándor bátyánkat különösképpen érdekelte a csillagászat. Sohasem mertem neki bevallani, hogy mindig titkos vágyam volt e témakörrel foglalkozni. De az élet rövid. Sok álom megmarad álomnak. Talán Ő, valahol a hadak útján, Csaba királyfi csillagösvényén, az Egri Csillagok hűségével, egy szorgos, helytálló élet nyomán messze illan a kék ég végtelenjébe.
az 1950-ben érettségizett hálás tanítványai nevében
Horváth Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Új élet és mítosz mezsgyéjén (Nemzeti zarándoklat az Úz völgyében)
Igazi nemzeti zarándokhellyé nőtte ki magát az Úz-völgyi emlékünnepség: minden esztendő augusztus 26-án itt, az Aklos- és Magyarós-tető közrezárta völgyben gyűlnek össze egykori frontharcosok emlékezni arra a napra, amikor tizenéves leventekatonákként átestek a tűzkeresztségen. Emlékeznek az egyre fogyatkozó túlélők, de ott van családjuk, ott vannak a hagyományőrzők, ott nemzettársaink Felvidékről, Kárpátaljáról, a kicsi hazából – ott mindenki, kinek valamelyest is fontos a magyarság jövője. És a közel húsz esztendeje állított kőtömbös-kopjafás emlékmű előterében gyülekeznek az egyszerű, név nélküli, csupán nemzetiszín szalaggal átkötött fakeresztek, jobbján és balján szaporodnak az újabb emlékjelek. Idén a kopjafák sora újabbal gazdagodott: Sylvester Lajos, Úz völgye igaz krónikása, az úzi ünnepségek egyik kezdeményezője emlékére is áll most már fejfa. Hogy a háromszéki zarándok az Úz völgyébe eljuthasson, kétszer is át kell lépnie az ezeréves határt: Ojtoznál ki, Dormányfalva felett be. Nem az unió vívmánya, hogy ezt személyi igazolványa fel sem mutatásával megteheti. Ojtoztelep után simábban gördül a személygépkocsi, hogy aztán Magyardormány falurésztől elkezdődjék a bíráspróba. Kátyúk, itt-ott aszfaltnyomok, majd kavicshalmok az út felét elfoglalva – előrevetítik a majdani útjavítást, véli a naiv utas. Dehogy, csak az Úz völgyén áthaladtatott valamiféle vezeték lehelyezéséhez szükségesek. Az út? Vélhetőleg rosszabb lesz jövőben, mint idén. Ami, bár ellentmondásnak tűnhet, de: így jó. Egyedüli esélye, hogy megmenekülhessen Úz völgye, ideig-óráig visszarettentse az új honfoglalókat. Kik talán attól sem rettennének vissza, hogy a temetőből a kereszteket eltüzeljék, emlékjelekről a feliratokat lekaparják. Mint a sósmezői haditemetőben, hol a kőkereszteken egykor magyar és német katonák nevei, ma már... Úz völgye: egykor virágzó település fűrészüzemmel, nyolcvan esztendőkkel ezelőtt ezernél több lakossal. Mára se üzem, se lakóház. A néhai iskola is lelakatolva, még felirat sem utal egykori rendeltetésére. A településbe beérve lakókocsitábor, hét közben itt élnek a vezetéket elásó munkások. Fennebb, a domboldalban, az első világháborús hadikápolna, látszik az útról. Máskor zárt ajtaja most nyitva, s tömeg előtte: nem mindennapi ceremónia helyszíne. Esketésre készül ugyanis a sokat látott kápolna. Dr. Szabó József János budapesti hadtörténész hozzánőtt immár az Úz völgyéhez, Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa Úz-völgyi hegyomlás könyve és azonos című dokumentumfilmje nyomán kezdte el kutatni az Árpád-vonalat, az augusztus 26-i emlékünnepségek kitartó résztvevője. Nem csak egymagában, családját is hozza-viszi – így történt, hogy hét esztendeje itt ismerkedett meg egyik fia leendő menyével, s a világi esküvőt otthon már régebb megtartva, összetartozásuk egyházi megerősítésének helyszínéül most az Úz-völgyi hadikápolnát választották. Tulajdonképpen semmi különös ebben, csak egy szép gesztus. Amit sokszorosan megszépít, hogy a ceremóniára készülvén, előző este itt moccant meg először anyja hasában dr. Szabó József János majdani unokája. Íme, nem csak az elmúlás, a múltba révedés, az emlékezés helyszíne immár Úz völgye: de az új életé. Kettős törzsű, évszázados fenyőfa uralja az Úz-völgyi temetőt, méterekre kinyúló ágai kínálva kínálják a központi szerepet: meleg lévén, a tűleveles matÚzsálem árnyában állítják fel az ünnepség „pódiumát”: egy asztalt csupán. S mert a napállás olyan, az összegyűlt több száz fős közönség nem elé, oldalt s mögé áll árnyékot keresve. Onnan nézik, amint a huszárok s székely ruhás legények Csíkszentmárton felől a csak lovakon s terepjárókon megközelíthető úton énekelve megérkeznek – jöttük s a tábori kürt recsegő hangja a jel az ünnepség megkezdésére. Dr. Szőts Dániel, Úz völgye térparancsnoka üdvözli a Kárpát-medence majd minden részéből összesereglett zarándokokat, pár szót szól az Úz-völgyi első és második világháborús harcokról. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tart ünnepi beszédet, elmélkedésre szólítva a résztvevőket: volt-e értelme a véráldozatnak? Ott, az Úz völgyében, de szerte a magyar haza határain belül és kívül is, hová apáinkat, nagyapáinkat a sors vezényelte. Családokra lebontva, nyilván, nem, csak a fájó űr s az árvák és özvegyek, de a haza tekintetében igen: ráébreszt az összefogás szükségességére. Kölcseyt – a haza minden előtt, áll a központi emlékművön is – és Wass Albertet hívja segítségül: őseinktől örökölt hagyományokat, cselekedeteket elfelednünk nem szabad. Mintha csak itthon lennénk, Sepsiszentgyörgyön, valamelyik hétköznapi délutánon a Székely Mikó Kollégium előtt. Összefognunk kell, és nem csak, míg a szó elszáll. Minden időkben, nem csak egyre nagyobb szorongattatásunkban, Sylvester Lajos is az összefogás szükségességét hangoztatta – és nem csak szóban, de tetteiben is. Kezdeményezője volt az Úz-völgyi emlékünnepségek szervezésének, az emlékmű felállításánál maga is szorgoskodott. Úz-völgyi hegyomlás című könyvével és dokumentumfilmjével a történelem fél évszázados fehér foltjának feltárását indította el, a hadtörténeti kutatások az Árpád-vonal szerepéről és jelentőségéről a második világháborúban ezek nyomán kezdődtek el. Természetes hát, hogy dr. Szőts Dániel felkérte a Sylvester Lajos által oly jellemzően kopjafadoktornak titulált Balázs Antalt, faragjon kopjafát, melyet emlékére az Úz völgyében állítanak fel. Az ünnepség e kopjafa körül folytatódott, Veress László színművész Magyari Lajos versét, az Úzoni Szivárvány női kórus a Székely balladát adta elő – valamilyen formában mindkét alkotásban „benne van” Sylvester Lajos keze. Dr. Szabó József János hadtörténészt lencsevégre kapja a Duna tévé operatőre, ki segéd híján mikrofonállvány szerepére engem kér fel. Derül-e fény manapság is újdonságra az Úz völgyével kapcsolatban, hangzik az indító kérdés, s botcsinálta riporterként folytatom magam: miért kellett ötven esztendőnek eltelnie, hogy a hadtörténeti kutatások elkezdődhessenek? Igen, mostanság is kerülnek elő dokumentumok, főként az orosz források szolgálnak újdonsággal, egy korabeli szovjet hadi mérnöki „zsurnál” még 1944-ben leírja: az Árpád-vonal minden idők legjobban kiépített hadászati védvonala. Hogy ezt csak árulással, csellel tudták áttörni itt, az Úz völgyében és tova, mindkét irányban, a Kárpátok hágóin? Mítoszok, melyek talán a történelmi valóságnál is fontosabbak. Itt, az Úz völgyében is született mítosz német tisztek egyenruhájába öltözött orosz kémekről, kik az augusztus 26-i támadás előestéjén kiszedték a védvonal titkait az erőd gyanút nem fogó, s ezért mindent eláruló tisztjeiből. Ahhoz képest elég nehezen haladtak másnap előre, s a kiürített erőd még egy napig élettelen is tartotta magát, sorolja cáfolatait dr. Szabó József János. Meg a legfontosabbat: aki személyesen beszélt a német tisztekkel, néhai Novák Mária Úz-völgyi tanítónő, azt mondta: ezek olyan németek, mint én. Novák Mária pedig sváb volt... A mítoszok megszületnek, mert meg kell születniük. Hiszen székely ember mai napig nem fogadhatja el, hogy bennünket legyőzhet bárki is. Elárulhatnak minket, esetenként akár saját vérünk is – és újból itthon vagyunk, lásd a Mikó-ügyet. Az Úz-völgyi emlékünnepség a maga rendjén folytatódott, dalárdával, koszorúzással, a huszárok és székely ruhás lovasok főhajtása mintegy keretbe foglalt mindent. S ha nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, hát a székely himnusszal kellett zárulnia. Folytatódva mégis az Úz pataka mentén a népünnepéllyel, a tömegre, az évente egy alkalommal összeverődött magyarok sokaságára igencsak rácsodálkozó Bákó megyei kirándulók tekintete közepette. Hazafelé, ismét határon át- és visszakelve, még egy Sylvester Lajos-i hagyománynak hódoltunk volna. De az Anselmo csárdában épp nem volt csórékolbász.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Répás: kormány előtt a külhoni magyarok nyelvvizsgapontjait szabályozó rendelettervezet
Már a kormány előtt van az rendelettervezet, amely megoldja a külhoni magyaroknak a nyelvvizsgáért Magyarországon járó többletpontok kérdését - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden az MTI-nek.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy előadást tartott a Rákóczi Szövetség főiskolásoknak rendezett nyári táborában.
A módosítás lehetővé teszi, hogy azok a külhoni magyar diákok, akik magyar nyelvű középiskolában sikeresen leérettségiztek az államnyelvből, ezt középfokú nyelvvizsgaként tudják elfogadtatni Magyarországon, és a felvételi eljárásban is többletpontokat kaphassanak.
Erre már a 2013-as év eleji keresztféléves eljárásban lehetőség lesz - jelezte a helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna úgy fogalmazott: megszüntetik azt az igazságtalan gyakorlatot, amelyet 2007-ben, még az előző szocialista kormány alakított ki.
A rendezvényen szó volt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről, feladatairól, a környező országokban ősszel tartandó választásokról. Felmerültek az ösztöndíj-lehetőségek, így a közelmúltban indított Szász Pál jogászösztöndíjról is beszéltek.
Répás Zsuzsanna közlése szerint érintették az egyszerűsített honosítás kérdését is. Emlékeztetett, hogy eddig már több mint 300 ezren adtak be kérelmet, és meghaladja a 200 ezret az esküt tévők száma.
Az MTI kérdésére elmondta: az ősz folyamán kisebb módosítások várhatók, ezek elsősorban a nyugati magyarságot érintik majd. Mint kifejtette: a három hónapos időtartamot, amely alatt a honosítás megszerezhető, már nem igazán lehet rövidíteni, ugyanakkor a nyugati magyarok esetében, ha az állampolgárság megállapítását kérték, az hosszú, bonyolult, időigényes és költséges folyamat volt. Itt várhatóak egyszerűsítések - jelezte.
Rámutatott: két évvel ezelőtt az új kormány az összetartozást állította a nemzetpolitika középpontjába. Nagyon fontos, hogy az összetartozást meg tudják élni a 21. században is. A fiatalokat más eszközökkel kell megszólítani, és ehhez meg kell találni a megfelelő eszközöket. Emellett ugyanakkor a hagyományos fórumokat sem szabad hagyni kiüresedni - jegyezte meg Répás Zsuzsanna.
A Rákóczi Szövetség 24. alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei főiskolás táborát, augusztus 27. és szeptember 1. között a szentendrei Pap-szigeten. A környező országok magyar diákszervezetei mellett Csehországból is érkeztek a táborba résztvevők, akiknek politikai, gazdasági és szociológiai témákban is tartanak előadásokat. Prágától Székelyudvarhelyig összesen 21 külhoni és magyarországi diákszervezet 110 egyetemistáját és főiskolását várták a táborába - mondta el az MTI-nek korábban Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a Kárpát-medencei magyar értelmiségi kapcsolatok kialakítására és megerősítésére, a Kárpát-medencei magyar egyetemi szervezetek együttműködésének segítése. Emellett a rendezvény előadásaival a tájékozódást és a szakmai felkészülés lehetőségét is nyújtja a hallgatóknak a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra területén.
MTI

Beszámoló a Gondviselés Segélyszervezet 2012. évi közgyűléséről
A Gondviselés Segélyszervezet 2012. augusztus 14-én Kolozsváron tartotta az erdélyi és a magyarországi tagozatainak első összevont közgyűlését. Az Egyházi Képviselő Tanács üléstermében a Segélyszervezet közel húsz munkatársa tanácskozott, ugyanakkor a gyűlést néhány meghívott is megtisztelte jelenlétével.
A közgyűlést az anyaszervezet elnöke (Szombatfalvi József) és a magyarországi tagozat vezetője (Zoltán Csaba) nyitották meg, majd Bálint Benczédi Ferenc püspök fejtette ki alkalmi gondolatait. A meghívottak köréből a Segélyszervezet két kiemelt partnerszervezetének képviselői üdvözölték a jelenlevőket: Popa Ilona az ODFIE társelnökeként, Kiss Olivér pedig az Erdély Mentőcsoport médiafelelőseként értékelte az eddigi szervezetközi együttműködésünket.
A jelenlét számbavételével a közgyűlés megalakult, majd meghatározta a tárgysorozatot. A legrészletesebben tárgyalt napirendi pont az anyaszervezet és a területi fiókok tevékenységi jelentéseinek értékelése volt. Ennek alapját a vezető tisztségviselők által összeállított éves tevékenységi beszámoló képezte, amelyet az elnökség előzetesen elküldött a Segélyszervezet munkatársainak, akárcsak a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának. A megvitatott jelentést és a pénzügyviteli beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A következőkben a közgyűlés körvonalazta a Segélyszervezet működésének irányvonalait és kijelölte a közeljövőbeli szervezetfejlesztési tennivalókat, amelyek végrehajtásával az elnökséget bízta meg. Ezután a Segélyszervezet hitelvi alapvetésének elfogadása következett. Eszerint a Segélyszervezet küldetése: a szükségben és bajban levők segítése, s ez által az egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése. A Segélyszervezet működésének unitárius teológiai–eszmei alapjait körvonalazó szakmai anyag szerzője Székely Kinga Réka, a Magyar Unitárius Egyház hitélet-fejlesztési és missziói előadó tanácsosa.
A Segélyszervezet új alapszabályának megalkotása előtt a Közgyűlés meghatározta a szervezeti keretábra alaptényezőit. Eszerint a Gondviselés Segélyszervezet anyaszervezetének kerete egyaránt magában foglalja az erdélyi területi szervezeteket és a magyarországi fiókot, amelyek működését közös vezető testületek (országos közgyűlés, elnökség, illetve felügyelőbizottság) irányítják és felügyelik. Emellett a területileg (egyházkörönként vagy megyénként, illetve egyházközségenként vagy településenként) létrejövő fiókok saját vezető testületek által szervezik és irányítják működésüket. A Közgyűlés által egyhangúlag elfogadott alapszabály meghatározza a Segélyszervezet jellegét és céljait, működésének és szervezetének alapelveit, szerkezetét és szabályait. Az új alapszabály elfogadásával az erdélyi és a magyarországi egyházrészek közelmúltbeli (2012. június 28.) újraegyesüléséhez hasonlóan a Közgyűlés megteremtette a segélyszervezeti tevékenység egységes Kárpát-medencei szervezeti keretét és szabályait.
Az utolsó napirendi pont alatt került sor a Segélyszervezet elnökségi és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására – hároméves megbízatási időszakra –, valamint főtanácsi képviselőjének kijelölésére. A választás eredményeként a Segélyszervezet vezető tisztségviselői: Szombatfalvi József elnök (lelkész, Székelykeresztúr), Zoltán Csaba alelnök (közgazdász, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója, Budapest), Szabó László ügyvezető elnök (lelkész, Kolozsvár–Szind). Az elnökség további tagjai: Orbán Árpád (mérnök, a Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának igazgatója, Székelyudvarhely), Rácz Norbert (lelkész, Kolozsvár), Simó Sándor (lelkész–esperes, Homoródjánosfalva) és Székely Kinga Réka (lelkésznő, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének elnöke, Homoródszentpéter). A Közgyűlés a következő személyeket választotta a Felügyelőbizottság tagjává: Bartha Alpár (lelkész, Fiatfalva), Dr. Hatfaludy Zsófia (gyógyszerész, a Budapesti Unitárius Egyházközség gondnoka) és Solymosi Alpár (lelkész, Csíkszereda).
A közgyűlési választás eredményeként Zoltán Csaba lett a Segélyszervezet képviselője a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsában. Segélyszervezetünk további működésére és munkatársaim életére a jó Isten áldását kérem!
Kolozsvár, 2012. augusztusa
Szabó László
www.unitarius.org
Erdély.ma