Erdélyi új családregény
Huber András könyvéről
Akik irodalmi értéket keresnek, vagy csupán egy könyv erejéig bele szeretnék élni magukat mások életébe, bizonyára nehezen fogják letenni kezükből Huber András nemrég megjelent regényét. Habár a regény kezdetén az események adriai- és földközi-tengeri városokba vezetnek, a későbbiekben pedig Párizsba és Budapestre, nagyrészük ennek ellenére egy kistelepülésen zajlik: Réshidán. Erről jegyzi meg a szerző: „a térképen ugyan más néven szerepel, mégis könnyen betájolható. Tipikusan erdélyi kisváros, ahol a szülői ház, és vele együtt a család fogalma sokáig meghatározó erővel bírt”.
Egy polgári család négy nemzedékének a sorsát követhetjük nyomon Huber András Ház a Domb utcában című regényében, amelyben a jelen valahogy minduntalan visszaköszön a múltnak, máskor meg a múlt fintorog, ölt nyelvet az ajtón kopogó újabb időknek. A szereplőket, legyenek szimpatikusak vagy éppenséggel ellenszenvesek, magunk között érezzük, családtagjainknak fogadjuk, és együtt találgatjuk velük: ki és mi alakította az életüket, önmaguk avagy a történelmi és társadalmi változások, amelyeket át- és megéltek?
Több mint egy évszázadot ölel fel a Ház a Domb utcában. Cselekménye a XIX. század végén indul és a XXI. század elején ér véget, ha egyáltalán véget ér a szó klasszikus értelmében... Az indíték a történet bemutatására a rendszerváltás utáni fiatalok és a szülők (ebben az esetben az apa) közötti véleménykülönbségre épül. A házát, kertjét szerető, féltő apa elmeséli gyermekeinek és azok barátainak famíliájuk történetét. Abban reménykedik, az eredmény a kölcsönös megértés lesz. Ám feloldódhat-e a nemzedékek közötti konfliktus, s hat-e még a mindig jóságos Rebike érzelmi öröksége a hovatovább elidegenedő világban? (A Rebike nevű dédmama egyébként a regény legjobban megrajzolt, legszimpatikusabb alakja.)
A család életének a bemutatása még az úgynevezett „boldog békeidő” felidézésével kezdődik, amit aztán egy katasztrofális háború, egy nemzet, egy ország erőszakos szétdarabolása követ és a továbbiakban még mennyi minden. Menekülés és a beilleszkedési kísérletek történése, az új körülményekhez való alkalmazkodás nem jár áldozatok nélkül, a család szerkezete, összetétele is változik, de az ábrázolt személyek alapos kidolgozottsága valószínűvé teszi a cselekmény pörgetését. A családban egymás mellett és ellenében állnak „a jók” és „a rosszak”, akik hála az író valóságérzékének, sem túl jók, sem túl rosszak. Emberek a maguk gyengéivel, akik közül egyesekben esetleg nagyobb mértékben érvényesül az individualizmus. Vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy 2006 nyárutóján az ősapa ükunokái immár farkasszemet néznek saját apjukkal az otthoni maradék vagyon felosztására várva. Ekkor mondja a családfő: „Az ember csak akkor tud eligazodni az életén, amikor a vége felé jár. De annak akkor már mi a haszna?”... Tegyük hozzá: szinte semmi, bár a fiatalok tanulhatnának az előttük járók példájából...
Huber András regénye mentes a didaktikus megfogalmazásoktól s a moralizáló hangtól. Nincsenek benne „unalmas” részek, ehhez járul hozzá a helyszínek és az idősíkok kitűnő mozgatása is; nemegyszer megtörténik, hogy nemcsak egyik városból a másikba, hanem egyik országból a másikba, egyik társadalmi berendezkedésből a másikban találja magát az olvasó.
Nagy érdeme a dési írónak, hogy óvakodik a (ma sok helyt még) divatos túlzásoktól. A két világháború történései és következményei meglehetősen kiegyensúlyozva jelentkeznek Huber könyvében és főleg a család és a városka életében megjelenő apróbb-nagyobb változásokban tükröződnek. Míg a keret, amely egybefogja ezeket, valóságos (háborúk, rendszerváltások stb.), addig a beléje kerülő történet az írói fantázia sikeres terméke.
A számtalan kitűnően megformált szereplő közül, Rebikén kívül, egyiket sem emelném ki név szerint, nem kívánom az olvasót megelőzni. Ők mintegy vetületei a korabeli valóságnak, úgy is viselkednek, csak jellembeli pozitív vagy negatív tulajdonságaik teszik emlékezetesebbé egyiküket-másikukat. Van közöttük, aki elvszerűen él és van, aki épp mások divatos nézeteit vállalja fel, nem épp céltalanul, de olyanokkal is találkozunk, akik szinte láthatatlanul irányítják az eseményeket, amelyekkel aztán együtt sodródnak.
Egy család, egy század, egy kisváros... Vonzó könyvről lévén szó, még a terjedelme sem riasztó (félezer oldal), szerkesztése egységes, semmi zavaró hatás nem vonja el a figyelmet. Ennek ellenére, talán nem lett volna felesleges, ha a szerző egy vázlatos családfa közreadásával megkönnyítette volna az eligazodást a szereplők között. (A szerzőtől tudjuk, regénye kéziratát többször is átdolgozta, míg tartalmilag, formailag rálelt végső alakjára.)
Családregényt írni napjainkban nehéz feladat, mert az aktív olvasók száma mind kevesebb. Jó családregényt írni még nehezebb, mert erdélyi irodalmunkban sok magas mércét kiállott precedens van erre; Huber Andrásnak mégis sikerült, talán azért is, mert nyelvileg is egységeset alkotott, ami a műve megértését segíti. Kiemelném még a regény befejezésére vonatkozó ügyes kompromisszumos megoldást is, amely nyitva hagyja a lehetőséget és elgondolkoztatja az olvasót; az alternatíva keresése korunk jellemzője.
A könyvet Lukács Solymossy Éva művészi, figyelemfelkeltő borítója díszíti.
Huber András: Ház a Domb utcában Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010.
PÁVAI GYULA, Szabadság (Kolozsvár)

A román alkotmánybíróság januárra halasztotta a döntést az oktatási törvényről
A román alkotmánybíróság január 4-ére halasztotta a döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára oly fontos oktatási törvényről, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan, emiatt a kormánykoalíció sem áll szilárd lábakon. Egyelőre nem világos, miért húzza az időt e jogszabály ügyében a taláros testület, miközben a többi döntésében gyorsnak bizonyult, alkotmányosnak minősítve a parlament által elfogadott, de az ellenzék által megtámadott törvényeket a 2011-es költségvetésről és határozott a közalkalmazottak egységes bérezését érintő kerettörvénynek, valamint annak a kormányhatározatnak az ügyében, amely korlátozza a pénzintézetek lehetőségeit a hitelszerződések módosítására.
Az oktatási törvénynek eddig is göröngyös volt az útja a parlamentben. A bonyodalmak abból eredtek, hogy a szenátus oktatási bizottsága május óta húzta-halasztotta a jogszabály vitáját. Az ellenzék azt a cikkelyt támadta a leghevesebben, amely biztosította volna a nemzeti kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került.
Az RMDSZ ezért volt kénytelen szorgalmazni koalíciós partnerénél a törvény felelősségvállalással való elfogadását. E procedúra révén az előterjesztett törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül, ha viszont átmegy, megbukik az egész kormány.
Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke azonban az alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvénybe ütközik a felelősségvállalás egy olyan jogszabály esetén, amelynek tervezetéről már folyamatban van a vita a parlamentben. Az alkotmánybíróság először alkotmányellenesnek minősítette a felelősségvállalást, de egy későbbi állásfoglalásában úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. A szociáldemokrata párt ismét az alkotmánybíróságon támadta meg a törvényt, mégpedig ugyanazzal az érvvel, miszerint azt közben párhuzamosan a parlament is vitatja.
Az RMDSZ korábban határozottan jelezte koalíciós partnerének: kormányon maradásának az a feltétele, hogy az oktatási törvényt még az év végéig elfogadják. Az alkotmánybíróság döntésének mostani halasztása után Markó Béla, az RMDSZ elnöke a bukaresti Új Magyar Szónak kijelentette: "Egyre fogy a türelmünk". Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja személyes okokat sejt a döntés hátterében. Úgy véli, nem annyira a kisebbségeket, mint inkább a felsőoktatás általános reformját érintő cikkelyek okozzák a problémát. Az alkotmánybíróság több tagja egyetemi tanár - emlékeztet a honatya. Bukaresti megfigyelők többször érzékeltették, hogy a romániai "egyetemi lobby" szerintük nem érdekelt a jelenlegi oktatási rendszer gyökeres átalakításában. Szabadság (Kolozsvár)

Nem államosíthatják vissza a Székely Mikó Kollégiumot
A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását lehetővé tevő bizottság három tagja ellen vádat emelt a korrupcióellenes hatóság. Markó Attila államtitkár visszautasítja a vádakat, s várja, az igazságszolgáltatás tisztázza az ügyet. Az ingatlan tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület bízik abban, hogy a történelmi igazságtételt nem lehet visszafordítani, s ha itthon nem, Európában megszületik a kedvező döntés.
Vizsgálat a Mikó visszaszolgáltatása ügyében című, lapunk december 24-i számában megjelent tudósításunkban beszámoltunk arról, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat visszautasította a korrupcióellenes hatóság megkeresését, és nem kíván részt venni abban a perben, melyet a tanintézmény visszaszolgáltatása kérdésében kezdeményeznek, valamint arról, hogy a három érintettnek zárolták ingó és ingatlan vagyonát.
A korrupcióellenes hatóság brassói területi kirendeltsége Markó Attila államtitkár, az etnikumközi kapcsolatok hivatalának vezetője, Marosán Tamás, az egyházkerület jogásza és Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt jogtanácsosa ellen emelt vádat különösen súlyos következményekkel járó, közérdek elleni hivatali visszaélésért.
A három vádlott a visszaszolgáltatási bizottság tagjaként 2002 májusában megállapította, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, és a jegyzőkönyv alapján az ingatlant visszaszolgáltatták az erdélyi egyházkerületnek. Az ügyészek szerint a tulajdonjog megállapítása hamis volt. Indoklásként közlik, a vádlottak feladata volt a dokumentumok törvényességének ellenőrzése, ám az egyház egy 1990-ben kibocsátott, érvénytelen telekkönyvi kivonatot mutatott be, továbbá az eredeti telekkönyvből készült fénymásolatot, amelyhez nem csatoltak hivatalos román fordítást. Ily módon szerintük a vádlottak 1,3 millió euróval károsították meg az államot. Az ügycsomót a sepsiszentgyörgyi bíróságra adták le. A korrupcióellenes ügyészség közli még, hogy a bűnügyi kivizsgálás eredménye semmiképp nem írhatja felül az ártatlanság vélelmét, mely megilleti a vádlottakat.
Markó Attila lapunk érdeklődésére kifejtette, azt kellene már valakinek észrevennie, jelesen a román igazságszolgáltatásnak, nemhogy nem követtek el bűncselekményt, még csak nem is hibáztak, hanem teljes jóhiszeműséggel és igazságérzettel végezték a dolgukat. Válaszlépésként annyit helyez kilátásba: amennyiben a román igazságügy sem látja be a nyilvánvaló tényt, hogy nem vétkesek, a strasbourgi emberjogi bíróságra szándékozik vinni az ügyet, továbbá megfontolja, hogy pert indít-e meghurcoltatás vádjával azok ellen, akik hamis vádemeléssel rosszhiszeműen ellenük fordultak. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese elmondta, nem érte váratlanul a lépés, hiszen évek óta folyik a Mikó visszaszolgáltatása körüli cirkusz. Minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy az egyház nem követel vissza olyat, ami nem az övé, sőt, örvendene, ha megkapná azt, ami az övé volt. Nem tudja, milyen hátsó szándékok vezérlik az ügyészséget, miért és miért éppen most, miért pont azokat a tisztségviselőket fogják perbe. A főjegyző úgy véli, ha az ingatlant visszaállamosítanák, az precedenst teremthet, s a többi egyházi vagyont is vissza lehetne venni. Ha olyan a szándék, mindenféle indokot fel lehet hozni addig menően, hogy nem megfelelő a telekkönyvi bejegyzés fordítása. Reméli, egy uniós ország nem mehet el oly messze, hogy egy történelmi igazságtételt visszafordítson. Bízik abban, hogy a végső döntés, mely ha nem is itthon, hanem valamely európai fórumon születik meg, kedvező lesz. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem kíván részt venni a perben, tehát jogosnak tartja a visszaszolgáltatást. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere rávilágított egy jogi gubancra: még ha jogtalanul ítélték volna oda a kollégiumot az egyháznak – ami nem így van –, akkor sem az állam károsodott volna, hanem az önkormányzat, hiszen a visszaszolgáltatás előtt annak tulajdonában volt az ingatlan.
Az ügy pikantériája, hogy az oktatási miniszter javaslatára az államfő december 20-i rendeletében a Tanügyi Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta négy rangos főgimnázium mellett a Székely Mikó Kollégiumnak is másfél évszázados minőségi oktatási tevékenysége elismeréseként.
Szekeres Attila, Háromszék, Erdély.ma

Kövér László kapja az SZNT kitüntetését
Aláírásgyűjtés Székelyföld autonómiájáért
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) évente kitüntetést adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették a székely autonómiatörekvésekért, Székelyföldért, a székelységért. A Gábor Áron-díj a szervezet szabályzata szerint egy székelyföldi magánszemélyt, egy Kárpát- medencén belül élő személyt, egy Kárpát-medencén kívüli személyt, valamint egy intézményt vagy egy jogi személyt illet meg. Az SZNT döntése idén az volt, hogy egyetlen díjat ítélnek oda, ennek kedvezményezettje pedig Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs a Népújságnak elmondta, az Országgyűlés elnöke kifejezte, hogy megtisztelőnek tartja és elfogadja a díjat és eleget tesz a meghívásnak, hogy egy székelyföldi út során vegye át ezt a kitüntetést 2011 tavaszán, Marosvásárhelyen. "Indoklásként el kell mondani azt, hogy a kitüntetést a házelnök úrnak a politikai, a törvényhozói tevékenysége, az állampolgári törvényt módosító indítványa, a trianoni trauma feloldására tett erőfeszítései elismeréseként adományoztuk, mindazon szeretetteljes baráti gesztusokért, amelyeket Székelyföld felé, a székelyek irányába tett a hosszú évek során Kövér László. Ennek csak betetőzése volt az a történelmi gesztus, hogy az Országházban az országgyűlés elnökeként elfogadta, hogy az SZNT a magyar parlamentben adjon hangot a székely autonómiatörekvéseknek" – mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A keddi sajtótájékoztatón Izsák Balázs hozzátette: a 2008-ban a sepsiszentgyörgyi gyűlésen hozott határozat értelmében kezdeményezni fogják, hogy fogadjanak el egy európai szintű szabályozást az európai őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. A Lisszaboni Szerződés 11 pontjára támaszkodnak, amely lehetővé teszi, hogy 1 millió európai uniós állampolgár szorgalmazására az EU valamilyen törvényi szabályozást napirendre tűzzön. Az SZNT aláírások gyűjtését kezdeményezi, legkevesebb hét uniós tagállamot szólítva meg ez ügyben: Szlovákiát, Magyarországot, Olaszországot, Ausztriát, Spanyolországot, Nagy-Britanniát, de terveik szerint a franciaországi baszkokat, korzikaiakat is felkérik.
(antalfi) Népújság (Marosvásárhely)

Tízéves a Sapientia (Beszélgetés Kató Béla kuratóriumi elnökkel)
Alapkőletételre került sor nemrég Kolozsváron a Tordai úti telken, új kampusza építéséhez látott hozzá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, melyet tíz évvel korábban kapott az erdélyi magyarság az anyaállamot akkor igazgató jobboldali kormány jóvoltából.
Történelmi jóvátétel, nagy jelentőségű nemzetpolitikai lépés volt. Az intézmény összetett, egyszerre állami és magánegyetemi minőségében sűrítve benne van egy nemzetrész mai helyzetének egész paradoxiája is. Az erdélyi magyar felsőoktatás állapota közel egy évszázada fokmérője a kisebbségi népcsoport emancipációjának, a legközvetlenebb tudósítás mindenkori jogállása egyik legfontosabb mutatójáról. Hogy a jogbővítés ezúttal magyar segítséggel történt, sokat elárul helyzetéről. A Sapientia EMTE-t a Bolyai Egyetem visszaállításához fűződő tízéves kudarcsorozatának tanulságait levonva hozta létre a magyar állam — a Sapientia Alapítvány közvetítésével. Évfordulós számvetésre kértük fel a kuratórium mai elnökét, Kató Béla lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, aki hét éve áll a sok viszontagságot megélt alapítvány élén.
Egyházi bábáskodás
— Tudok róla, hogy 1919-ben egyszerű hadizsákmányként elkobzott kolozsvári egyetemünket az egyházak próbálták meg bár részben tanárképzővel pótolni. A kísérletet akkor meghiúsította a román állam. 2000-ben egyházi égisz alatt született meg az önálló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Mivel magyarázható ez? — A nemrég megtartott rektori konferencián is megkérdezték tőlem, miért olyan aktívak Erdélyben az egyházak egyetemi téren. Különbözik helyzetünk sok más európai országétól. Erdélyben az egyházak és az etnikai határok egybeesnek. Emiatt ha az anyanyelvi oktatás joga valamilyen mértékben sérül, az illető felekezet olyan mértékben veszíti el híveit. A nyelvváltás ugyanis automatikusan hozza magával, bár nem minden esetben, a vallásváltást is. Hagyományosan tolerancia uralkodott, tehát nem volt jellemző az egymástól való hódítás, ennek folytán az egyházak egymás mellett autonóm közösségekként léteztek. Igaz, ma az ortodox egyházba házasság útján is be lehet tagolódni. Az újprotestáns egyházakkal mint román nyelvű térítő felekezetekkel nincs alkudni való időnk. Az oktatás tehát számunkra létkérdés. Ezen túlmenően Kató Béla úgy véli, a polgári társadalom a maga kuruc-labanc mintát követő megosztottsága miatt nem tudott egységesen fellépni az egyetemi ügyben, emiatt amikor a magyar kormány partnert keresett tervéhez, szükségszerűen kérte fel közreműködésre a történelmi egyházakat. — Tonk Sándor mint alapító rektor a református egyház főgondnoka is volt, ő nem félt az egyházatyák alapításától, sőt, úgy érezte, ez a legreprezentatívabb háttér. Ráadásul a protestáns egyházakban választják a tisztségviselőket, nem állítható tehát, hogy mi nem képviselünk senkit. Különbség van viszont a váradi és a kolozsvári alapítás között. A váradi Sulyok István Főiskolát, majd a Partiumi Keresztény Egyetemként újraalapított intézményt az egyház hozta létre, míg a Sapientia esetében az egyházatyák tették ugyanazt, ezért az utóbbinak világi a státusa. Küldetésnyilatkozata szerint a "keresztény és egyetemes emberi" értékek szerint kíván működni. Az elmúlt nyolc évben, az MSZP-kormány idején sokat vitattuk a kérdést, némely magyarországiak azt szerették volna, hogy csak az emberi értékek maradjanak, ezt én sem akartam, az alapító atyák sem, végül benne maradt. Kezdetben öt protestáns és négy katolikus tagja volt a kuratóriumnak. Az időközben megürült helyek betöltését végül Kató Béla új elnök javaslatára úgy oldották meg, hogy ne a püspökök legyenek közvetlenül kuratóriumi tagok, hanem mindenik delegáljon maga helyett valakit, így ma nyolc egyházi küldött van, s a testület további négy új taggal bővült. — Létezett egy feszültség, hogy melyik egyház befolyása lesz nagyobb. Amikor engem megválasztottak, Szilágyi Pál azért lett rektor, hogy vele mint katolikussal ezt kiegyensúlyozzák. Mire azonban Dávid László rektori megválasztására sor került — ő református —, nekem sikerült ezt annyira levezetnem, hogy csak a kompetencia került szóba. Ma ezt már nem tárgyalja senki, szinte azt sem tudják, ki hova tartozik.
Nyolc konfliktusos év — Amikor a szocialista kormány került uralomra 2002-ben, kibővítettük a kuratóriumot, ragaszkodtak hozzá például, hogy az RMDSZ is ott legyen. E kormány soha nem tekintette édesgyermekének a Sapientiát, mivel azt a Fidesz hozta létre, és bizonyos fokig koloncnak érezte a nyakán. Az első időben az volt az érzésünk, mintha meg akarná szüntetni. Illetve úgy járt el, mint aki nem üti meg ugyan a halat, de fokozatosan leengedi a vizet az akváriumból. — Szinte felére csökkentették az évi kétmilliárd forintos kiutalást. — Igen. Viszont utóbb, amikor meggyőződtek róla, hogy az intézménynek mi a tényleges szerepe, engedtek, és belátták, fenn kell tartani. "Támogatni ugyan nem nagyon akarjuk, de azért szinten tartjuk." Normatív támogatás címén kaptuk a pénzt csökkentett tételekkel. A takarékosság és mértékletesség nyilván jól fogott. Pont akkor, amikor növekednünk kellett volna, be kellett fagyasztanunk sok mindent. Nem volt a legszerencsésebb, de én ma is pozitívan értékelem, mert sikerült általa túlélnünk a szűkös esztendőket. Rengeteg élményem fűződik ahhoz, mennyi minden függ attól, hogy a kormánytisztviselők közül épp kivel tárgyalunk, az emberi kapcsolatoktól. Képes vagy-e kiismerni az illetőt, talán az Achilles-sarkát is ki tudod tapogatni... A magyar fél mindig változott, volt, amikor a tanügyminisztériumba akartak bekebeleztetni, máskor a Határon Túli Magyarok Hivatalához csatoltak, 2006-tól a Gémesi úr vezette államtitkárságnak (a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott) osztottak le. Nagyon nagy politikai kitettsége volt mindig a Sapientia ügyének, ezért én, ha szabad ezt mondani, nyolc éven keresztül folyamatosan konfliktusmenedzsmenttel foglalkoztam. Hol oldottam valamin, hol tompítottam, hogy menjen a dolog, mert hol ott, hol itthon a Tőkés—RMDSZ ellentétek miatt kerültünk kereszttűzbe. Amikor követelték, hogy egy-két RMDSZ-képviselő is benne legyen a kuratóriumban, elleneztem: "Ha több párt lesz, akkor megtöltjük pártkatonákkal? Az egyetem másról szól." Végül engedtem, egy ideig Borbély László eljárt a gyűlésekre, utóbb azonban miniszter lett, és több dolga lévén, elmaradt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy miután igyekeztek bekerülni ebbe a csapatba, adott esetben, kormány elé vive a dolgot, segítettek is, ha megakadtunk valahol. A mai napig azt gondolom, nem tesznek ellene, és Markó Béla legutóbb azt mondotta nekem az akkreditációs törvényről, úgy gondolja, most keresztül lehet vinni.
Hol a Bolyai mostanában?
— A Sapientia EMTE tízéves aprólékos belső építkezésének legfőbb győzelme az utóbbi tíz évben, hogy 2010-ben az ARACIS szakszerű vizsgálatok után megítélte számára a szakmai akkreditációt. — Kiderült ezúttal is, erőssége az, hogy nem a hazai magánegyetemek sajátos jegyeit viseli magán, hanem inkább az állami egyetemekre hasonlít. Nemcsak abban, hogy tandíjmentes helyeket tud felajánlani, vagy ösztöndíjat stb. ad, hanem főleg abban, hogy míg a magánegyetem, annak tanári kara anyagi szempontokat követve cselekszik, nálunk nem a pénzszerzés az alaptörekvés. Hanem mi? Mondok egy példát. Az őszi rektori konferencián — miután bemutatkoztak az erdélyi magyar felsőoktatás önálló intézményei, a teológia, a Partiumi és mi — következett a Babeş—Bolyai. Ott voltak a magyar prorektorok, de Andrei Marga beszélt a nevükben. Három magyar rektor a maga intézményéről és akkor a legnagyobbról és egyes körök szerint a legfontosabbról Andrei Marga adja elő magát angolul. Mintegy jelezve, mennyire önálló ott a magyar oktatás. — Micsoda misztifikáció az is, hogy magyar "vonalnak" nevezik! Sem tanszéki, sem tagozati önállósággal nem rendelkeznek, diákcsoportokra lebontva vegetál az egész. — Igen, hiányoznak a jogi garanciák egy beolvasztás, egy felszámolás megakadályozására. — Legutóbb külön akkreditálták ugyan őket mint tanulmányi vonalat, de túl apró lépésnek tűnik. — Valamit az is jelent, de mára napnál világosabb, kik azok, akik maguk dönthetik el, mi kell egy közösségnek. Egyeseknek megengednek ezt-azt, mások viszont maguk döntenek afelől, mire van szüksége a magyar felsőoktatásnak, milyen hiányzó szakokat kell pótolni, ha azokat a többség a maga számára tartotta fenn. Tapasztaltuk a régi, a mai rendszerben is. Végül Tonk Márton dékán tartott előadást a jövőképről, és feltette a kérdést: mi maradt a valamikori Bolyaiból mint koncepcióból? És meg is válaszolta: a Bolyai alapgondolatát ma a Sapientia testesíti meg, az a Babeş—Bolyaiban csak nevében van jelen. Úgy vélem, nem kell feladni a Bolyai önállósulásának célját, de ma mindenekelőtt a Sapientiát kell erősíteni, mert ez a magyarság önálló, autonóm egyeteme. Attól még működhetnek szakok a Babeş—Bolyain is.
Szakkínálat, tervek Sejthető a fentiekből, hogy az a kezdeti álláspont, miszerint a Sapientia a magyar felsőoktatásból hiányzó szakokat fogja képviselni, alaposan módosult a tíz év folyamán. — A kezdeti felháborodás miatt, mely a kezdeményezés értelmét kérdőjelezte meg, kellett arra hivatkozni, hogy a hiányokat szeretnénk mindenekelőtt pótolni, és az valóban így is történt. Nem kizárólagosan azonban. Az ellenállás felerősödött a szocialista kormány idején, ez is támogatta ezt a babeş—bolyais gondolatot, s eszerint válogatott volna terveink között, hogy mit finanszírozzon és mit nem. Műszaki szakokat indítottunk, azokat tényleg nem oktatták magyarul. Egyértelmű volt viszont, hogy tudományegyetemen másra is szükség van. Tény, kezdetben egy-egy személy lobbija is befolyással volt arra, hogy éppen mit indítottak. Viszont egy nagyon egyszerű oka is van annak, hogy Marosvásárhelyen miért gondoltunk másra is. A mérnöki szakokat 95 százalékban fiú hallgatók látogatják, márpedig mi az egész ifjúságnak kívánunk fórumot adni, lányok számára is. Abszolút kézenfekvő, hogy a kommunikáció szakra szinte kizárólag lányok jelentkeznek, a humán szakokat is ők kedvelik. Most épül a kollégium az ottani kampuszon, ott háromszáz-négyszázan együtt fognak lakni is. Egy tudományegyetem nem nyújthat egyoldalú képzést, lényeges, hogy szélesebb körű legyen. Másfelől, mivel önálló intézmény vagyunk, nem kell egy szakot nyomnunk orrvérzésig, ha megy, ha nem. Kellő rugalmassággal módosíthatunk a szerkezeten. Gyorsan dönthetünk, milyen irányban akarunk fejleszteni. Úgy látom, a műszaki szakokon lehet még bővíteni. Nagyon fontos viszont, hogy amit három éven át hiába próbáltunk, az most sikerült: jogászképzés indult az idén. Komoly háttérmunkának köszönhetjük, hogy megkaptuk rá a jóváhagyást. Kolozsváron a művészetek és az európai tanulmányok mellett a jog lesz a harmadik pillér. Meg kell fontolni, melyek a mai élet fő csapásai, milyen szakemberekre van szükség. Szerintem ilyenek az önkormányzati vezetői állások, a különböző tisztviselői kategóriák például. Egy szó, mint száz, az elnök egy szélesebb társadalomépítési keretbe helyezi e munkát. Ma a Sapientiára és a Partium Egyetemre az anyanyelvükön tanuló magyar hallgatók negyede jár, a többi a Babeş–Bolyain, a színin, az orvosin stb. tanul, a becslések szerinti többség viszont még mindig román intézmények diákja. "Ha azt vesszük, hogy Magyarországon összesen 69 felsőoktatási intézmény van magánegyetemekkel együtt, akkor nekünk, a másfél milliónak szintén járna vagy öt saját intézet, és csak egy van." A területi hálózatépítés igénye létezik, de egyelőre az erőket a kolozsvári és vásárhelyi építkezés, a csíki felújítás köti le. Nem titok, hogy a Babeş—Bolyai székelyföldi terjeszkedése a Sapientia körülbástyázását szolgálja. Az új Fidesz-kormányhoz fűzött remények kapcsán megjegyzi: "Az egyetem közben felnőtt, nyilván tisztában lesz a támogató, hogy inkább ránk kell figyelnie, arra, mire van fogadóképesség, stratégia és akarat." Végül egy fontos újdonság: — Marosvásárhelyen magáncég kezdeményezésére informatikai kutatóállomás épül az egyetem mellé, ami azért fontos, mert kutatási lehetőséget kínál az oktatásnak, egyben munkaerőre is számíthat az egyetem részéről. Az egyetem köré fel kell építenünk egy háttérvilágot, mely egyfelől működteti azt, másfelől igényli végzőseit. Az alapítvány feladata hosszabb távon létrehozni azt a gazdasági környezetet, mely nem szolgáltatja ki az intézményt a politikumnak, hanem megszilárdítja önállóságát. Ehhez kell a megfelelő támogatást megszereznünk. Úgy gondolom, ha ez nekem sikerül, átadhatom a stafétát másoknak.
B. KOVÁCS ANDRÁS, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Péntek László: „Az erő a közösségben és egységben rejlik”
Nagyon nehéz tömören összefoglalni azt a tömérdek és szerteágazó munkát, amelyet Péntek László az utóbbi két évtizedben a közösség szolgálatában kifejtett. Jelenleg szülőfaluja, Körösfő alpolgármestereként tevékenykedő, Bánffyhunyadon és környékén egyszerűen RMDSZ-Laciként ismert Péntek László mind az 1989-es rendszerváltás előtt, mind pedig utána becsülettel helyt állt. Egyszerűség, szerénység és alázat jellemzi, kiváló humorérzék s optimizmus, mindig tartogat egy-egy jópofa viccet a tarsolyában, amellyel mosolyt tud csalni a környezete arcára. Nevéhez sok minden kapcsolódik, elég, ha csak a Riszeg-tetői ifjúsági majálisra gondolunk, vagy a Vasvári-kultusz ápolására. Munkájáért több elismerésben, kitüntetésben részesült, legutóbb Sólyom László a Magyar Köztársaság érdemkeresztjét adományozta neki a kalotaszegi magyarság öntudatának nevelésében, hagyományainak ápolásában, az Erdélyben és az anyaországban élő magyarság közötti kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.
– Immár húsz éve aktív részese vagy az erdélyi magyar közéletnek, benne vagy a politikai körforgásban. Egyáltalán, hol és hogyan kezdődött el mindez?
–Hogy jobban átláthassuk, miért alakult ilyen irányba az életem, pillantsunk egy kicsit vissza azokra az időkre, amelyek meghatározóak voltak számomra. Szülőfalum Körösfő, ahol csak a rendőr és családja volt román. Aromán nyelvvel az általános iskolai tananyagban találkoztam, mely nagyon kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szabadon fogalmazzak, vagy értelmes mondatot alkossak. 1966-ban kerültem olyan, többségében román környezetbe, a sepsiszentgyörgyi szövetkezeti szakiskolába, ahol a több mint ötszáz diáknak túlnyomó része román nemzetiségű volt. Vass János igazgató úr „vas”kézzel tartotta a fegyelmet, ennek ellenére mindegyre történtek etnikai jellegű „civakodások”, amelyek mérgezték a levegőt a két színtiszta székely pincérképző osztály, valamint a női- és férfiszabó, cipész, cukrász, könyvelőket képző vegyes, vagy tiszta román osztályok között. Itt tudtam meg, mit jelent a gúnyos bozgor (hazátlan) szó, milyen érzés az, amikor csak azért, mert magyarul beszélsz jól elpáholnak. Kalotaszegről heten voltunk egy román osztályban, és nem egy alkalommal kértük a székely osztályok segítségét avédelmünkre, akik nem haboztak, és „alapos munkát” végeztek, csak az igazgató úr jóakaratán múlott, hogy nem kerültem fel a kicsapott diákok listájára. Az iskola elvégzése után Körösfőn nyitott szabóműhelyt a fogyasztási szövetkezet, amelynek 1971-ig a vezetője voltam.
Körösfőn az a szokás, hogy azok, akik behívót kapnak katonai szolgálatra, előtte reguta bált szerveznek, s úgy éjfél után a legények összefogózkodva, katonadalokat énekelve, végigjárják a falu utcáit. Akkoriban este tíz után nem volt szabad hangoskodni. Úgy éjfél után járt az idő, amikor a helyi rendőr a Bedecs utcában próbált bennünket elhallgattatni. A heves szóváltások után galléron ragadott és megpróbált a földre teperni. Ekkor az történt, amit mai napig bánok. Átvillantak az agyamon a szentgyörgyi megaláztatások és azt gondoltam: ha már itt, a szülőfalumban is ilyet tehetnek velem, hát megemberelem magam, és alaposan helyben hagytam a megdöbbent milicistát. Szegény szüleim mindent megmozgattak, hogy ne a börtönbe, hanem Tîrgu Jiuba, a légvédelmi kaszárnyába kerüljek. Itt azonban a dosszáromnak köszönhetően a büntetőszázadba kerültem, a tizenhat hónap alatt egyszer engedtek haza két heti szabadságra. A kiképzés mellett sokat tanultam, így sikerült azon ritka magyarok közé tartoznom, akik a rendfokozatok szamárlétráján a legfelsők közé verekedték magukat. Megtanultam jól románul, a szakaszvezetői rang pedig védelmet jelentett az ellen, hogy valaki büntetlenül megalázzon. Becsületére legyen a román hadseregnek, hogy egyetlen egyszer sem történt etnikai alapú konfliktus, de még szándékos sértegetés sem. Aki volt katona, az jól tudja, hogy nem volt ott senkinek sem kedve háborogni. Egy év után szegény szüleim, amikor meglátogattak a kaszárnyában, alig ismertek meg, olyan sovány és koszos voltam, hiszen éppen a gyakorlótérről hívattak a kapuhoz. Édesanyám sírva kérdezte: „Mit tettek veled fiam?!”
Így zárult le életem egyik legnehezebb, de egyben szép szakasza, minekutána visszatértem a körösfői szabóműhelybe, ahol még két kollégával dolgoztam. Egyik alkalommal, kocsmából jövet, azt kérdeztem a kollégáktól: „Vajon ki veszi el ezt az Erzsikét”, hiszen oldalról nézve nagyon soványnak tűnt, amint vizet húzott a kerekes kútból. 1975 májusában már a feleségem volt. Rá egy évre megszületett Attila fiunk, ’80-ban jött László, valamint ’83-ban Zsuzsa lányunk. Ezek az évek a szüleink által épített, de be nem fejezett családi ház rendbehozásával, a gyerekek nevelésével telt.
Nagyon sokat dolgoztunk, én a szabóműhelyben, feleségem pedig a kalotaszegi varrottasokat készítette, amelyeket édesanyám a házunk előtt értékesített, főleg külföldiek, németek, hollandok, olaszok, magyarok számára. Egyre több magyarországi vásárló fordult meg a házunkban egy kávéra, egy süteményre, amelyek közül egyre többen visszajáró vendégek lettek, és lassan barátságok szövődtek.
– Hogyan reagált minderre a hatalom, hiszen azokban az időkben egyáltalán nem volt ajánlatos külföldieket vendégül látni...!?
– Valóban a hatóságok felfigyeltek, hogy túl gyakran és túl sok anyaországi magyar tölti az éjszakát nálunk. Egyre több székely barátom keresett fel, sőt nagyobb csoportokban is érkeztek tévét nézni, amikor egy-egy fontosabb futballmeccset közvetítettek, ugyanis a magyar tévét csak a körösfői hágóig lehetett fogni. Volt, amikor az udvaromon 10–12 székely sátor is fel volt húzva egy-egy hétig is. Többször is ellenőriztek, hogy miért nem jelentem be, ha külföldi állampolgár alszik nálam, ugyanis ezt akkor törvény írta elő. A rendőrök „ették a kefét”, mert mindig csak utólag értesültek róla, hogy megint magyarok háltak Péntekéknél, melyre a cinikus válaszom mindig ugyanaz volt: „Nálam nem aludtak, hiszen egész éjjel borozgattunk”. Így ismerkedtem meg a miskolci Rakaczky János bátyámmal, akik családostól többször és több időt töltöttek nálunk, őtőle hallottam először Vasvári Pálról, hiszen mint mondta: a 1848-as szabadságharcos is görög katolikus vallású volt, akárcsak én. Többször is próbáltunk a havason Vasvári nyomára akadni, de mindig csak a havasnagyfalui Iancu keresztnél kötöttünk ki. A csúcs az volt, amikor két civil a helyi rendőr segítségével leellenőrizte azt a 28 fiatalt, akik egy hétig táboroztak az udvarunkon. Gondolták, nagy fogást csinálnak, ám látni kellett volna az arcukat, amikor mindnyájan kovásznai–hargitai román személyazonossági igazolványt mutattak fel. Távozásukkor biztosítottak afelől, hogy nem utoljára találkoztunk. És csakhamar a kolozsvári bíróságon találtam magamat egy nagyon átlátszó koholt vád alpereseként, amelyről először azt gondoltam, hogy viccnek szánták. Egy tíz évvel korábban elkövetett építkezési hibára alapozták a vádat. A több mint öt évig tartó pereskedés mintapéldája lehet annak, hogyan kell kikészíteni és tönkretenni egy családot. A negyvenedik tárgyalásig nem is fogadtam ügyvédet, arra gondolva, hogy ekkora hazugságot hivatalosan úgysem fognak elfogadni. Volt ebben a perben hamis tanúzás, okirat hamisítás, megfélemlítés. A frissen fogadott ügyvédem egyre kért, hogy bírjuk ki idegekkel, mert erre megy ki a játék.
És valóban nem volt hét, hogy ne zaklattak volna, hol a rendőr, hol a megyei tanács pribékjei. A többszöri helyszínelési jegyzőkönyvek homlokegyenest ellentétesek voltak, sőt a végén azt sem ismerték el, hogy a házam nem az enyém. Többször is arra gondoltam, hogy feladom, hiszen láttam, a család nagyon megsínyli az állandó zaklatást.
Az akkori bánffyhunyadi rendőrparancsnok, akinek többször is dolgoztunk, egy alkalommal bizalmasan csak annyit jegyzett meg: „Laci, bárhogyan is provokálunk, ne üss vissza, hiszen arra megy ki a játék, hogy lecsukjanak. Hidd el, ezt nem mi, hanem a Kolozs megyei ügyészség irányítja”. Ekkor úgy határozott a család, hogy barátom, Rakaczky János és családja kérésére kiköltözik Miskolcra. János bátyám jó anyagi helyzetben volt, kiváló munkahelyet és szép lakást biztosított számunkra. A hivatalos kiköltözés megindítása előtt családom megrökönyödésére mindent visszamondtam. Csakis Bánffyhunyadig voltam hajlandó elmenni, remélve, hogy ott majd csak békén hagynak. Többször is figyelmeztettek, hogy a Szabad Európa Rádiót hivatalos munkahelyen nem szabad bömböltetni, főleg akkor, ha a nyitott ablak előtt járnak iskolába a középiskolások, valamint a poliklinikára az orvosok és betegek. De azt sem nézik jó szemmel, hogy esténként a Zöld fának nevezett vendéglőben politikai viccekkel szórakoztatom az ivócimborákat. Közben egyre több magyarországi barátom látogatott meg, nem is sejtve, hogy mi folyik a háttérben.
Így érkezett el 1988, amikor is a Kolozs Megyei Törvényszék végérvényesen felmentett a képtelen vádak alól. Tudtam, a Legfelső Bíróság ezt már nem fogja megváltoztatni. Óriási teher alól szabadultam, újra remény volt egy normálisabb élet felé. Azonban egy nap a műhelybe belépett egy civil ruhás rendőr, s megkért, menjek vele a rendőrségre, ahol egy papírt nyomtak az orrom alá, hogy beleegyezek-e a házkutatásba a bánffyhunyadi és körösfői lakásomban. Ezt nem voltam hajlandó aláírni csakis bírósági felhatalmazással, ami csak olaj volt a tűzre. Odabilincseltek a fűtőtesthez, hogy addig is még meggondolom magam. Körülbelül négy óra múlva kijött a bánffyhunyadi rendőrparancsok és megkért, ne csináljam ezt, ő nem akar rosszat, de higgyem el, ha nem egyezek bele, akkor betörik az ajtót, és úgyis bemennek a lakásomba. Megígérte, hogy nem lesz bántódásunk, de ha megkapják, amit keresnek, akkor nem tud segíteni. Aláírtam, és két rendőrrel közre fogva kísértek Bánffyhunyad központján keresztül a lakásomig, amelyet padlástól mennyezetig felforgattak. Humoros dolgok is történtek a házkutatás alkalmával, hiszen egyik rendőr sem tudott magyarul, így nem féltem, hogy valamire is rájönnek. Az a két bakelit kis hanglemez szúrt nekik szemet, amelyen a Magyar Himnusz és a Szózat, illetve a Rákóczi induló szerepelt, a borítójukon pedig széles piros-fehér-zöld csík volt látható. Amikor diadalittasan rám ordított és az orrom alá dugta a lemezeket, hidegvérrel tájékoztattam, hogy olasz népzene van rajtuk. A tanuk alig bírták visszatartani a röhögést, amikor látták, hogy a rendőr ezeket a többi lemez közé hajítja. Így érkezett el 1989 karácsonya. Mint több millió ember, én is a karosszékből figyeltem a fejleményeket, hiszen ebben a koszos kis városban semmiféle „forradalmi” harc nem volt. Voltak a főtéren tüntetések Ceauşescu ellen, a cigányok követeltek géppisztolyokat, hála Istennek azonban a katonaság nem bocsátotta a fegyvereket a rendelkezésükre. Egyetlen „forradalmi” tettem az volt, hogy miután láttam, a Nagyvezér elszáll a helikopterrel ismeretlen helyre, összehívtam a szabóműhely, valamint a cipőfelsőrész készítőinek közel hatvan tagját, akik közül sokan még nem is értesültek a bukaresti eseményekről, s leszedtem a folyosó falán lévő Ceauşescu-képet, a földhöz vágtam, majd széttapostam a Kárpátok Géniuszának fényképét. Voltak, akik sikoltva szaladtak el, gondolván, hogy megbolondultam.
– A változások után rövid időn belül bekapcsolódtál az RMDSZ munkájába, úgymond ’89 után sem adtad fel. Mi több, a környéken úgy ismernek, hogy RMDSZ-Laci. Mivel érdemelted ki ezt a nem mindennapi nevet?
– A ’89-es decemberi események után a következő hónapokban Bánffyhunyadon is megalakult az RMDSZ, de megalakult a Vatra Românescă soviniszta szervezet is, és elkezdődtek az ócsárkodások. Ha visszaemlékezünk, egész Románia a nacionalizmus mocskában hempergett. Napirenden voltak a magyarellenes uszítások, gyalázkodások. Azután jött a marosvásárhelyi fekete március, Bánffyhunyadon is csak hajszálon múlott, hogy nem történt katasztrófa, hiszen a város 65 százaléka román nemzetiségű, többségében a havasokból betelepült móc lakja. Itt is akadt két jómadár, aki megpróbálta a városra zúdítani a hegyi románságot. Ott voltam, amikor a katonaság harci járművekkel eltorlaszolta a Kalotaszentkirály felé vezető utat.
Úgy éreztem, tenni kell valamit, ezért felajánlottam szolgálataimat az RMDSZ helyi vezetőinek, akik szívesen fogadták támogatásomat, főleg Vasas Samu székely származású tanár, a középiskola aligazgatója, akivel már régebben is jó barátságban voltam. Szórólapokon, újságcikkekben vertük vissza a soviniszták támadásait. Főleg választásokkor feszült pattanásig a húr. Közben Vasas tanár úrék újraindították a Kalotaszeg című folyóiratot, s megkért, vegyek részt Lőrinc András bátyámmal a terjesztésében. Szívvel-lélekkel jártuk a falvakat, főleg 1992 után, miután vettem egy használt piros kis 1000-es Skodát. Vasas tanár úr megkért, írjak is a lapba, ő, mint főszerkesztő tartani fogja a hátát, ha a csípős hangnemért baj érne. Nem kíméltük a kétszínűeket, de a helyi román szélsőségeseket is rendre raktuk. Előnyünk volt, hogy ebben a kicsi városban mindenki ismerte egymást, és bizony tartott a nyilvános megaláztatástól. Ünnepségeket, emléknapokat, kulturális műsorokat szerveztünk és tényleg csakhamar az RMDSZ-Laci jelzőt ragasztották rám. Nem volt könnyű, de pezsgésnek indult Kalotaszeg kulturális élete. 1994-ben a tanár úr megkért, vállaljam el az RMDSZ körösfői szervezetének a vezetését, s miután a helyi tanácsosokkal is megbeszélte a dolgot, csakhamar a rendkívüli közgyűlés az elnöki székre rakott. Kalotaszegen először Szentkirályon állítottak emlékművet, és láttam milyen összetartó erő tud lenni egy közösen elért siker. Egy alkalommal Okos Márton barátomnak említettem, hogy Körösfőn is létre kellene hozni valamit közös munkával, amely összefogná az embereket. Huncutul rám nézett és azt mondta, ott van Vasvári. 1995. július 3–4. Vasvári kopjafát szenteltünk a templom tövében. Augusztusban egy több évig zajló persorozat kezdődött, megint a kolozsvári törvényszéken találtam magamat, ugyanis a románok minden áron el akarták tüntetni még az emlékét is. Több mint öt párhuzamos per indult az ügyben, hatvannyolcszor álltam a kolozsvári törvényszék előtt, de megérte. Eckstein-Kovács Péter ügyvéd-szenátor vállalta ingyenesen a védelmünket, mely pereket rendre mind megnyerte. De meg kell említenem Antal János polgármestert is, aki szembeszegült a Kolozs Megyei Tanács fenyegetéseivel, és megvédte a Vasvári kopjafát. Vagy például Okos Mártont, aki minden erejével támogatta a körösfőieket a küzdelmükben, de említhetnék még számtalan nagyszerű embert, akik példát mutattak bátorságukról. A Vasvári kopjafa ma is áll, és lassan zarándokhellyé növi ki magát a turisták és érdeklődök számára. Közben minden erőmmel besegítettem az évente megtartott Riszegtetői ifjúsági találkozó megszervezésébe, amely több ezer magyar embert megmozgat. Alapító tagként vezetői szerepet vállaltam a Bánffyhunyadon székelő Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületben, amelynek példájára létrehozták Körösfőn a Rákóczi Kultúregyletet. Jól működik a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport, mely elismerést hoz a településnek. Közben a kolozsvári Szabadság napilap tudósítójaként könyörtelenül bíráltam a felfuvalkodott Kiskirályokat. Újra bepereltek becsületsértésért, de ez már nehéz dió volt, mivel magyar és román papok is belekeveredtek, de a végén újra felmentettek.
– Az utóbbi időszakban szerepet vállaltál az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) is. Miként látod az EMNT-nek az új erdélyi magyar párt alapítására vonatkozó szándékát?
– Az EMNT tavalyi közgyűlésére elfogadtam Gergely Balázs Kolozs megyei elnök meghívását. Tetszett a programjuk, mely arra irányult, hogy simítsa a nézetkülönbségeket az MPP és az RMDSZ között, valamint összefogja és összetartsa az erdélyi magyarságot. Ezért lettem tagja az EMNT-nek. Az EMNT idei közgyűlésén Gergely Balázs már nem vállalta a szervezet vezetését, amelyet nagyon sajnálok, hiszen az ő személyébe vetett bizalom miatt lettem tagja a szervezetnek. Az újságból értesültem, hogy egy új pártot akarnak létrehozni. Véleményem szerint nagyon veszélyes hatalmi játékba fogtak itt valakik. Mindenki tudja rólam, hogy évek óta a FIDESZ politikája a legelfogadhatóbb számomra az anyaországi politikai palettán. Ezért állok döbbenten, amikor azt látom: egy, az erdélyi magyarságot megosztani akaró szervezetet támogat nem kis mértékben ahelyett, hogy azokat az erőket segítené, amelyek az RMDSZ megújulását tűzték ki célul. Szerintem a Demokrácia Központok csak pénzpazarlást jelentenek, hiszen a már működő státusirodák nagyon is alkalmasak lennének erre a feladatra, és biztosan nem lett volna gond az EMNT befogadására ezekbe az irodákba, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Sajnálom, de az az érzésem, hogy itt csakis pénzről és hatalomról van szó.
– Jövő év februárjában újabb kongresszus elé néz az RMDSZ. Mit vársz el ettől, s a jövendőbeli szövetségi elnöktől?
– Lassú és szívós munkával teljesen meg kell újítani a szervezetet, hiszen mind a csúcsvezetés, mind pedig a megyei vezetés többsége már rég elszakadt a szavazóbázisoktól. Szeretném, ha a jövőbeni kongresszus mérföldkő lenne ebbe az irányba, ezért voltam az elsők között, akik Eckstein-Kovács Péter ügyvéd urat támogattam a szövetségi elnöki tisztségbe való jelölésre, hiszen az ő programja a változtatást tartja fontosnak, míg a Markó Béla elnök úr által pátyolgatott Kelemen Hunor a folytonosság híve. Át kell vizsgálni minden RMDSZ-es magas rangú vezető baráti és családi összefonódását, és ha felmerül a gyanú, hogy hatalmát inkább az egyén, mint a közösség szolgálatába állította, könyörtelenül el kell mozdítani a tisztségéből. Ezt el kell végezni egészen a legkisebb létszámú szervezetekig is.
– Körösfő jelenlegi alpolgármestereként milyen mértékben sikerült gyakorlatba ültetned elképzeléseidet, választási programodat?
– A választóimnak ígért programból több minden is megvalósult, csak el kell jönni Körösfőre és ezt lehet érzékelni. Az én meglátásaim természetesen beilleszkednek az RMDSZ helyi szervezetének a programjába, és a fejlődés elképzelhetetlen lenne a jelenlegi polgármester, Antal János hozzáértése nélkül. Egyik fájó pont, amit nagyon nehéz ebben a gazdasági helyzetben megvalósítani, az új munkahelyek létrehozása. Ugyanis hiába szerveztünk nemzetközi kiállításokat is a körösfői háziipari termékekből, nem igazán tudtuk felkelteni a nagykereskedők figyelmét ezen termékek iránt. Úgy érzem, a jövőben Körösfőnek is a turizmus lehetőségeit kell kiaknáznia, ennek már voltak érzékelhető jelei is.
– Mi adott erőt számodra, hogy semmilyen körülmények között ne add fel a küzdelmet?
– Az erő a közösségben van, s jóleső érzés, hogy az emberek bíznak bennem. Sőt, az emberek szeméből azt látom, hogy ezt továbbvinni kötelező számomra. A Vasvári-kultusz ápolása egyik fő feladataim közé tartozik, az emléknapok megszervezése, a múzeum továbbfejlesztése, de annak az előadássorozatnak is a folytatása, melyet iskolák, művelődési házak, kultúrközpontok meghívására tartok Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről. Lassan kirajzolódik az az ifjú csapat, amelynek tagjai szívvel-lélekkel segítenek, bennük látom a reményt a folytatáshoz.
Sokat segít a nehéz percekben, órákban, az az egészséges optimizmus, amely jellemző rám. Nem vagyok túlbuzgó református, de hiszek egy mindenható erőben, melyet én Istennek nevezek, és a legnehezebb pillanatokban is hozzá fordulók segítségért. Nálam bevált, ajánlom, próbálja ki mindenki, mert nagy lelki segítséget tud nyújtani a nehéz helyzetekben.
Mindig azt tartottam, hogy az egységben az erő. Ezt a családomtól maximálisan megkaptam, és éreztem, hogy bármikor számíthatok rájuk. Mi, férfiak azt tartjuk magunkról, mi vagyunk az erősek, a szívósak, a bátrak, a kitartóak, a célratörők. Végiggondolva az elmúlt harminc és egynéhány évet, úgy érzem, minden tisztelet azé a törékeny asszonyé, aki minden nehézségben kitartott mellettem, három gyermeket felnevelt úgy, hogy közben szorgosan dolgozott, és fürge ujjaival varrta a kalotaszegi varrottasokat.
Azzal a gondolattal kívánunk mindnyájuknak egy sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt, hogy bízva vezetőink bölcsességében, megtaláljuk a közös utat, amely egy sikerekben gazdag évet hoz majd számunkra.
PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság (Kolozsvár)

Ajánlanék egy jó befektetést a közeljövőre
December elsején az első világégést lezáró szerződés kapcsán tartott egyik rendezvény hallgatója voltam. Önjelölt magyarvezető pártunk megyei ügyelnöke meghívására határon túli balliberális történész (Romsics Ignác . szerk. megj.) ismertette múltunknak a mohácsi vésszel vetekedő pillanatát (a trianoni diktátumot . szerk. megj.). A tárgyalt momentum fájdalmas következményeit máig is sínyli minden generációnk. Ez érzékelhető volt a rossz idő ellenére is telt házat produkáló rendezvény láttán, és az előadást követő, a hallgatóság részéről elhangzó kérdések kapcsán is. De most nem a rendezvényről írnék beszámolót, mert azt már régen megtették mások, akiknek közlendő véleményük vagy hivatali közlendőjük volt azzal kapcsolatosan.
Én egy elhangzott kérdés kapcsán szeretném e néhány sor közlési lehetőségét, valamint a kedves olvasó szíves figyelmét megkapni. A kérdés nagyjából arról szólt, hogy végre mikortól tudnánk ismét itthon érezni magunkat az által is, hogy a városházán, a hivatalokban magyarul is tudnánk értekezni, ügyeinket intézni?
Az est házigazdája (Szabó Ödön . szerk. megj.), miután az elért ez irányú eredményeket felsorolta, ügyes csavarral magára a népes hallgatóságra irányította a figyelmet. Azt mondta, hogy ha mindnyájan élnénk a nehezen meghozott törvények adta lehetőségeinkkel, továbblépni is volna mód.
Állítása szerint hónapok hosszú sora alatt alig van rá példa arra, hogy helyi polgár venné a fáradtságot és anyanyelvén, magyarul fogalmazná meg egy-egy beadványát vagy kérvényét a városi hivatalok felé. Mert bár a helyi közigazgatásról szóló 2001/215. törvény ugyan lehetőséget ad rá, de úgy tűnik, hogy nincs kinek.
A közönség találva érezvén magát az ügyes vágástól, tapssal jutalmazta a szólót. Remélhetően az elismerő tapsnál egyébbel is maradunk, ha többünkben foganatja lesz az elhangzott szavaknak, felismerésnek. Magunk is meg kell hogy lépjük a sokszor kellemetlenséggel járó lépéseinket, és nem várhatjuk el ezek mások általi kiváltását. Nem arathatjuk le mind újra eleink vetését. Nem hivatkozhatunk a végtelenségig őseink munkájára, becsületére, harcaira. Mint ahogy a földeken minden évben elvetik a magot, hogy őszre betakaríthassák a termést, úgy minden nemzedék is meg kell hogy küzdjön a jussáért. Közösségi értékeink, érdekeink és persze jogaink ismerete és az azokért való egyéni és közös kiállás nélkül csak a kiszorítás a sorsunk. Nem kell országhatárt átlépnünk azért, hogy szemléletes példát kapjunk egy nacionalista államba szorult kisebbségi nemzeti entitás bekebelezésének példájáért. Az ország, amiben élünk, fennállásának kezdetétől fogva elől járt, mondhatni zászlóshajója volt annak az ügynek, hogy az állami gépezet által preferált nemzet bekebelezze, elemészsze az attól eltérő anyanyelvűek vagy más kultúrán osztozók-. Számukra mindég láb alatt lévő - tömegét. Ez az ország fennállása óta sok mindenben változott, de ebben a törekvésében, ha különböző dinamikával, agresszivitással is, de állandó maradt.
Nézzük csak a moldvai csángók vagy dobrudzsai törökök és tatárok elrománosítását, a magyarság lassan évszázados ellehetetlenítését, vagy a németség kiárusításának ügyét.
Még lehetne sorolni, de elég lesz csak a hatvanas évek elején még magyar jellegű Nagyvárad mai állapotát látnunk. Szóval, tenni kell, ha még lenni akarunk! Hinni akarom, hogy nemcsak az ingyen nótaest az, amire még hajlandó foteljéből kivájni magát az átlag helyi magyar, hanem képes a nemzeti közösségéért mást is tenni. Tudom is, hogy sokan a gyermeküket akár egy másik városnegyedbe is eljáratják óvodába, iskolába, hogy az anyanyelvén tanulhasson, lehetőleg kiváló pedagógusoktól. Mások hivatali tisztségbe kerülve mozgatnak meg mindent a kétnyelvűség meghonosításáért. Ismét mások hit- és kulturális közösségekbe járnak vagy anyanyelvükön egyetemi oktatásra iratkoznak azért, hogy nemzettársaik körében lehessenek, erősítve azt. És az is tett, ha kis pénzért a nemzeti kultúrát, a sajátos tájékoztatást szolgálják, sőt már az is, ha magyar utcaneveinket használjuk ismét a közbeszédben.
Az elméletről most had térjek át a gyakorlatra. Felbuzdulva az előadást követő, anyanyelven történő ügyintézésre való biztatáson, egy hét múlva magyarul írt kérvénnyel tértem be a nagyváradi városháza kapuján. Egy időközben érvénytelenített adó összegének visszafizetését kértem benne. A megfelelő hivatalban az ügyintéző hölgy nagy szemeket kerekített, mintha ilyet sosem látott volna, majd a falon kifüggesztett eligazításra mutatott, miszerint idegen nyelvű kérvényt nem áll módjában iktatni. Mikor azonban belátta, hogy nem tudja velem az általa kedvezményezett újlatin nyelven megíratni a kérésemet, és szent őrültként nem tágítok pultja és szándékom mellől, a közszolgálati irodába tanácsolt. Itt is furcsállották a dolgot nagyon, hogy nem oláhul íródott a kérvény, s hogy akkor nekik kellene talán maguknak értelmezhetővé tenni az iratot.
Hát várjak, ameddig érdeklődnek, intézkednek. Nos, én türelemmel vártam. A körülöttem asztalaiknál serénykedő, magyarul nem tudó KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATI, szám szerint öt hölgy komor némaságba burkolózva végezte munkáját.
Előbb-utóbb előkerült a velem foglalkozó hivatalnok is, főnökasszonya kíséretében. Őasszonysága megkérdezte, hogy bírom-e a román nyelvet, hogy megírjam a kérésemet azon? Mondtam, hogy bírom, de nem tenném ez egyszer. Pedig a pénz rögtön ütné a markomat, ha tenném. (Így ő.) Inkább adja a pénzt, és vegye el az írást. (Így én.) Akkor nem. Akkor fordíttatunk, igényelünk, s majd egyszer megkapja a pénzt. (Így ő.) Tegyen úgy! (Így én.) Csak megjegyzésként írom, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak képviselői már másfél évvel ezelőtt írásban hívták fel a városvezetés figyelmét arra, hogy a agyváradi városházán nincs semmiféle magyar nyelvű ügyfélszolgálat..
Biztatnám a kedves olvasót, hogy anyanyelvén adja be kéréseit. Ha sokan vesszük a fáradságot erre, akkor legközelebb, ha dolgom adódik a városi hivatalokban, vagy Önnek, esetleg ismerősömnek, netán gyermekemnek, ne nézzenek ott ránk, mint borjú az új kapura, amikor természetszerűleg saját nyelvükön intéztetnék ügyeiket! Esetleg alkalmaznának addigra olyan hivatalnokokat, akik értik a használandó helyi nyelveket, és dolgukat végeznék a (most éppen) csendes megbotránkozás helyett.
Teszem azt nyomtathatnának addigra kétnyelvű űrlapokat is, ami még plusz költséget sem róna a hivatalra, és a nyelvünket nem beszélő alkalmazottak sem szemlélnék értetlenül az iktatandó papirost.
A jelen állapot pontosabb feltérképezésére és a fentebb leírtakalátámasztására gyorsszemlét tettem a városháza közemberek által bejárható folyosóin, a Teleki utcai szárny első és második szintjén. Az irodahelyiségek ajtaján többnyire szerepelnek az ott dolgozó tisztviselők nevei. Szám szerint 67 nevet találtam, amelyekből mindössze 5 (öt!) volt magyarnak vélhető. Ez, akárhogy számolom is, arányában mindössze 7,5%. Ugyan az 1910-es népszámlálás még 91,4%-át találta magyarnak a város összlakosságából, az országváltás következtében a legutóbbi már csak 27,6 %-át találhatta annak. Ez az adat rendes körülmények között még mindig 3,7-szer több magyar tisztviselő jelenlétét indokolná a város hivatalában, vagyis a jelenlegi mintavétel 5 főjéhez képest legalább 18-at. Az itt és még annyi más - hatalommal, döntéshozói beosztással, jól fizető állással bíró - hivatalban, intézményben tapasztalt torzulás magáért beszél. Bizonyítja a máig működő, a más nemzetiségeket kiszorító, azok életfeltételeit elvonó román nemzetállami modellnek a meglétét, gyomszerű életképességét még az EU-ba történt besomfordálás után is.
Legyünk a megszokottnál kissé bátrabbak, vállaljuk magunkat, és már aznap este jobban fogunk aludni!
Bősze László Antal
Nagyvárad, Reggeli Újság (Nagyvárad)

20 erdélyi magyar iskolát lát el kisbusszal a kormány
Húsz erdélyi magyar iskola kap buszt a kormány decemberben hozott rendelete értelmében. Bihar megyében az érmihályfalvi Zelk Zoltán I-VIII osztályos iskola és a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum számára könnyítették meg a diákok szállítását. Beszterce megyében a magyardécsei általános iskola, Brassó megyében a tatrangi és a daróci általános iskola, Hargita megyében a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola, a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola illetve a gyergyóhollói iskola kapott iskolabuszt.
Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Iskolai Sportklub, az Ady Endre I-VIII Osztályos Iskola, továbbá a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum kapta a támogatást. Kolozs megyébe két busz érkezik, ezeket a tordai Jósika Miklós Líceum és az aranyosgyéresi Avram Iancu Átalános Iskola kapja meg. Maros megyében a gernyeszegi I-VIII osztályos Általános Iskola illetve a marosvécsi I-VIII osztályos Általános Iskola kapott kisbuszt. Máramaros megyében a domokosi I-VIII osztályos Iskola, Szatmár megyében a pálfalvi I-VIII osztályos iskola, a halmi I-VIII osztályos iskola és a krasznabélteki I-VIII osztályos iskola esetében oldódott meg a gyerekek utaztatási problémája. A huszadik iskolabusz a Szilágy megyei Kraszna Cserey Goga Iskolaközpontjához érkezik. (hírszerk.) Transindex.ro

Gazdasági önrendelkezéstől az autonómiáig
Sok politikus — nemcsak országunkban — legszívesebben letagadná, törölné a történelemből, hogy Európa-szerte komoly autonómiatörekvések léteznek. Napjainkban ezek nem annyira látványosak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nem nevezhetőek a szó szoros értelemében vett harcnak, nem járnak vérontással, nem robbantanak az önrendelkezésért küzdő gerillák.
Ma már sokkal inkább a kitartó, erélyes, meg nem alkuvó, közép- és hosszú távú tervekre alapozott politizálással kívánják elérni az autonómiát. Élen járnak ebben a tekintetben a katalánok. Maradjanak itt az adók A spanyol tartomány közel harminc éve harcolta ki az anyanyelv használatának jogát, utána a tanügyi rendszerben az önrendelkezést — azelőtt, a Franco-diktatúrában tiltott volt a katalán nyelv használata, nemcsak a tanügyben —, van kulturális autonómiájuk, erős önkormányzatiságot alakítottak ki. Most az utolsó lépésnél tartanak: a gazdasági önállóságért harcolnak, ami nem jelent egyebet, mint az adórendszer föderalizálását. Közérthetően: az adók, illetékek maradjanak helyben, ne a spanyol államkasszába folyjanak be, ahonnan csak töredékük kerül vissza a katalán régióba — mondta lapunknak az Európai Parlamentben Ramon Tremosa i Balcells spanyolországi, de katalán születésű EP-képviselő. Katalónia Spanyolország területének hat százalékát képezi, az összlakosság 16 százaléka él ott, mindezzel szemben a bruttó nemzeti össztermék több mint húsz százalékát adják a katalánok, az export közel harminc százalékát. Egyszóval: Spanyolhon leggazdagabb vidéke Katalónia. Nem véletlen, hogy a régióban, melynek Barcelona a fővárosa, egy tekintetben nagyon hasonló nézeten állnak spanyolok és katalánok egyaránt: a befizetett adók maradjanak helyben, ne Madridból osszák vissza annak csupán egy részét. Katalóniában az idei novemberi választásokig hárompárti koalíció vezetett. Nagy változást hozott, hogy a jobbközép, autonomista vonalat követő Convergència Democràtica de Catalunya (CDC) nyerte a választásokat, mi több, alig maradt el attól, hogy abszolút többsége legyen. Nemcsak katalánok, spanyolok is szavaztak a CDC-re, amit a bűvös "adórendszeri föderalizáció" ígéretével nyertek meg — magyarázta Tremosa. A lakosság tehát — nemzetiségi hovatartozástól függetlenül — támogatja Katalónia autonómiáját, önrendelkezését. Saját bőrükön érzik ugyanis, hogy több adót fizetnek, mint amennyit visszakapnak. Helyben kell maradniuk az adóknak, a repülőterek, kikötők, vasutak jövedelmének is, ha ez megvalósul — a már létező erős önkormányzatiság, működő nyelvtörvény, önrendelkező iskolai rendszer és kultúra mellett —, készen áll az alap, és már csak a tető kell, hogy rákerüljön a teljes autonómia — véli a képviselő.
A többség önrendelkezést kér A katalánok autonómiatörekvése egymagában valószínűleg nem lenne elégséges a régió önrendelkezésének megvalósításához. Szükség van a spanyol nemzetiségűek támogatására is. Sokan közülük bevándorlókként érkeztek Katalóniába, Barcelona köré telepítettek közel hárommillió spanyol nyelvű "bevándorlót". A Franco-rendszer veszélyként fogta fel az erős, de békés katalán autonómiatörekvést, ez ellen próbált lépni, védekezni az új honfoglalók "bevetésével". A katalánok viszont megkapták az "ellenszert". Spanyol nyelven nyomtattak könyveket, népszerűsítő kiadványokat — ezért is van, hogy ma Barcelona és környéke a spanyol könyvkiadás fellegvára. Az iskolában kötelező a katalán nyelv használata, de a spanyol "bevándorlók" megértették, a nyelv ismerete csak közelebb viszi őket a katalán néphez, megteremti a békés együttélés lehetőségét, mi több, közösen érhetik el a mindkét fél számára oly fontos adórendszeri föderalizálást, aminek következő lépése a teljes körű autonómia. Érdekes a Barca Guardiolájának nemzetiségvállalása is. Ha Madridban van meccsük, előre katalánul szólal meg, csak azután spanyolul — és ezt el is fogadják tőle, mivel ő nyíltan katalánnak vallja magát. Az autonómiatörekvés Katalóniában nem egyenlő a függetlenséggel, a katalánok nem akarnak saját országot, továbbra is Spanyolországban kívánnak élni, de teljes önrendelkezést kérnek, számukra már nem kérdés, hogy ez jelentheti a térségben a gazdasági, szociális jólétet is. Összefogásra van tehát szükség, a térség politikai erőinek össze kell fogniuk a közös cél érdekében — összegezett Ramon Tremosa, de emellett nem kell lemondaniuk saját ideológiájukról.
Tartózkodni a házasélettől? Levonva a következtetést a Ramon Tremosával folytatott beszélgetésből — hogy az autonómiához jól működő gazdaság is szükséges, melyhez teljes körű adórendszeri föderalizációnak kell társulnia —, Theodor Stolojantól, az Európai Néppárt román küldöttségének tagjától próbáltunk érdeklődni: milyen jeleket lát, van-e kilátás Románia gazdasági fellendülésére? A politikus — aki elismert pénzügyi szakember — sokat beszélt, de konkrétumokat nem mondott. Arról szólt, hogy miért jutott országunk oda, ahol van, mit tévedtek az előző kormányok. Nagy lendülettel beszélt viszont a gazdasági kormányzatról. A kifejezés nagyon közel áll ugyan a "gazdasági önkormányzathoz", de messze elmarad a Tremosa által felvázolt adórendszeri elképzeléstől. Erről nem esett szó, annál inkább arról, hogy az államnak meghatározó szerepet kell vállalnia a gazdasági életben, országos szinten kell "intézni" a dolgokat. Érvelése szerint 2008 végén Románia küladóssága meghaladta a belső tartalékokat. Tetézte a bajt, hogy néhány világcég — Ford, Nokia — kivételével nem a termelést, hanem a szolgáltatásokat vették célpontba a más országokból érkező befektetők. A jövőről szólva elmondta: az államkassza nem tudja fedezni az állami intézmények kiadásait, további "nadrágszíjmeghúzásokra" van szükség. El nem kerülhető kérdést provokált ki Theodor Stolojan: lehet még egyáltalán húzni a nadrágszíjon? "Ó, igen, igen, ne csináljanak ebből gondot. Ha meg akarják tudni, meddig lehet húzni a nadrágszíjat, Ghandi írásait kell olvasni. A harmadik kötetig jutottam, ott olvastam, hogy hús nélkül lehet élni, sőt, a vegetáriánus kosztot is a minimumra lehet csökkenteni. Ghandi negyvenéves korában határozta el, hogy azontúl csak nagyon ritkán lesz nemi kapcsolata a feleségével azért, hogy egyéb problémáira tudjon koncentrálni. Egy ország nagyon könnyen lecsúszhat, de annál nehezebb felemelkednie" — mondta a képviselő.
Meggondolt pártalapítás És mit szólnak mindehhez a romániai magyarság autonomistái? Tőkés László EP-képviselő — akit elkötelezett autonómiaharcosként, forradalmárként, nem utolsósorban egyházi méltóságként ismernek az EP-ben, és ez a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy parlamenti alelnökként tevékenykedhet — a romániai magyarság közös listáján nyert tisztséget. Aki addig nem hitt az összefogás erejében, akkor megbizonyosodhatott, hogy valóban egységben az erő. Ennek ellenére az autonómiáért, a magyar közösségi érdekekért folyó együttes munka felvállalása helyett Tőkés politikai szereplése — nevezzük nevén: lejáratása — az egyik legfontosabb hazai téma nemcsak román, hanem magyar körökben is. Akkori politikai szövetségesei azzal vádolják, a nevével fémjelzett párt alapításának bejelentésével a romániai magyarság széthúzását fokozza, ami akár oda vezethet, hogy a következő parlamenti választások után a magyarságnak nem lesznek képviselői, szenátorai. Tőkés László rövid beszélgetésünk alatt hangsúlyozta: nem Tőkés-párt születik, nem az ő pártját alapítják, hanem az általa is követett elvekre — köztük az autonómia igényére — alapuló politikai szervezetről van szó, melynek vezetésében ő személy szerint nem is kíván részt venni. A pártalapításról azt is elmondta: nem egy elhamarkodott, hirtelen bejelentésről van szó, már korábban szó esett a pártalapítás szükségességéről. Ebben közrejátszik az is, hogy a jelenlegi romániai magyar politizálásból szándékosan távol maradó (vagy épp kizárt) személyek is szívesen részt vennének egy, a valós magyar érdekeket képviselő pártban. Sőt, a politikai élet aktív szereplői között is vannak, akik elégedetlenek jelenlegi pártjukkal, szervezetükkel, és ők is szerepet vállalnának a friss politikai szervezetben. A demokrácia-központok megnyitása is szálka a szemben némely politikusok számára. A vád: ezeket a központokat szeretnék felhasználni a párt alapítására, megerősítésére. Ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott Tőkés, hogy az irodák az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács további működését fogják szolgálni, semmiképpen nem a pártalapítást. Többször elhangzott, Tőkés is elmondta: a pártalapítás nem az EMNT megszűnését, esetleges felszippantását fogja jelenteni. A két szervezet párhuzamosan tud működni, hiszen előbbinek civil szervezetként kell folytatnia tevékenységét, az új pártnak pedig a politikában kell ténykednie. Személyéhez, az EMNT-hez, az új párthoz hogyan viszonyul a jelenlegi magyar kormány? — kérdeztük Tőkés Lászlót. Válasza rövid volt: igen, tárgyaltak erről a kérdésről a hatalmon levő Fidesszel, és számukra az derült ki, az általa képviselt ideológiát inkább támogatják, mint a jelenleg aktív romániai magyar politikai erők irányvonalait.
Felmérik a lehetőségeket Az EMNT törekvéseiről Jakabos Janka, a háromszéki szervezet elnöke tényismerettel tudott nyilatkozni, ugyanis jelenleg Tőkés László európai parlamenti irodájában dolgozik gyakornokként, s kitűnően ráláthat az Európa-szintű történésekre. "Az EMNT gazdasági tőkéjét is próbáljuk növelni. Többek között olyan EP-képviselőkkel is ápolunk kapcsolatot, akik komoly gazdasági kapcsolatokkal rendelkeznek. Az a lényeg, hogy ezekből a kapcsolatokból egész Erdély gazdasága nyerhessen. Feltérképezzük a lehetőségeket, ezek ismeretén rengeteg múlik. Az EMNT gazdasági tevékenységének kis- és középvállalkozókat is kell segítenie, nemcsak magyarországi, hanem uniós viszonylatban is. Nemigen foglalkozik senki az általában vett Kárpát-medencei magyar gazdasággal. Intézményesített formában próbálunk segíteni. Kiemelt célterületek Erdélyben a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a turizmus, a helyi specifikumok, mint például a borvíz értékesítése" — fogalmazott Jakabos Janka. Tehát folyik a munka, és ha még nem is látványosak az eredmények, a gazdasági fejlesztést, a tőke helyben tartását alapvető kérdésként kezelik. Ezzel vissza is tértünk a Ramon Tremosával folytatott beszélgetés kulcskérdéséhez, a gazdasági önállósághoz, a fiskális föderalizáláshoz, ami — a katalán képviselő szavaival élve — az önrendelkezés azon legfelső pillére, amelyre az autonómia ,,teteje" kerülhet.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erkölcstelen gesztusnak nevezték elöljáróink állampolgársági kérését
Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hargita megyei szervezetének elnöke, a PSD képviselőházi frakcióvezetője hétfőn a Mediafaxnak elmondta: a Hargita, Maros és Kovászna megyei tanácselnökök azon gesztusa, hogy elsőként igényelték a magyar állampolgárságot, törvényes ugyan, de erkölcstelen.
A Szociáldemokrata Párt Hargita megyei szervezetének elnöke hozzáfűzte, jogilag a három tanácselnököt nem lehet megakadályozni abban, hogy benyújtsák a kettős állampolgárságra vonatkozó kérelmet.
„Jogilag nem akadályozza őket semmi, de azon gesztusuk, hogy a magyarok közül elsőként nyújtották be a kettős állampolgárságra vonatkozó kérelmeket, erkölcstelen és helytelen. Azért tartom ezt erkölcstelennek, mert ők a román állam képviselői, és választott közigazgatási vezetőkként alkotmányos és törvényes kötelezettségeik vannak” – vélekedett Duşa.
Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácselnökök, Tamás Sándor, Borboly Csaba és Lokodi Edit Emőke Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt hétfőn a csíkszeredai konzulátuson benyújtották a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentumokat.
A három tanácselnök azt nyilatkozta, azért igyekeztek már az év első munkanapján benyújtani az állampolgárság igénylésének dokumentumait, hogy példát mutassanak az erdélyi magyaroknak, arra bíztassák őket, cselekedjenek hasonlóan. Erdély.ma

Traian Băsescu aláírta a tanügyi törvényt
Aláírta kedden Traian Băsescu államfő a kormányzati felelősségvállalással decemberben elfogadott tanügyi törvényt, amely az alkotmánybíróság döntése szerint összhangban van az alkotmánnyal. A kilenctagú testület tagjai többségi szavazással, 7:2 arányban nyilvánította alkotmányossá az oktatásügyet szabályozó törvényt. Az új tanügyi törvény jelentős előrelépést hoz a kisebbségi oktatásban, mivel többek között teljes anyanyelvű oktatást biztosít és nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű iskolák számára.
Traian Băsescu államelnök néhány órával az alkotmánybírósági döntés kihirdetése után aláírta az új tanügyi törvényt - közölte az elnöki hivatal.
A törvény az elmúlt két hónap alatt harmadszor került az alkotmánybíróság elé, amely ezúttal a szociáldemokrata Mircea Geoană szenátusi elnök, valamint az ellenzéki pártok által emelt kifogásokat utasította el. Mircea Geoană az ítélethirdetés után felszólította Traian Băsescu államfőt, ne hirdesse ki a törvényt, és közölte, ismét a taláros testülethez fordul, mivel az korábban már alkotmányellenesnek ítélte a felelősségvállalást. „Az új oktatási törvény nem a felelősségvállalással elfogadott, hanem a szenátus által megszavazott jogszabály lesz” – vélte Geoană.
A kormány október végén vállalt felelősséget a parlamentben az oktatási törvényért, az ellenzék azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely november elején helyt adott kifogásaiknak, és alkotmányellenesnek nyilvánította a felelősségvállalás procedúráját.
Ezt követően Emil Boc kormányfő állásfoglalást kért a testülettől annak kapcsán, hogy folytatható-e a már beindított felelősségvállalás. Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, ám az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a felelősségvállalás nyomán benyújtott bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül. (Mint ismert, a felelősségvállalással benyújtott törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak minősül.) A Szociáldemokrata Párt (PSD) ezt követően ismét ugyanazzal az érvvel támadta meg a jogszabályt az alkotmánybíróságon, hogy azt közben párhuzamosan a szenátus is vitatja. Az RMDSZ egyébként a kormányon maradás feltételéül szabta koalíciós partnerének, a Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) az oktatási törvény mihamarabbi elfogadását.
Egyes források szerint a felelősségvállalást a koalícióban részt vevő RMDSZ kényszerítette ki a kisebbségek számára kedvező paragrafusok miatt. Az ellenzék ezekett a cikkelyeket támadta a leghevesebben, a kormány nacionalista kirohanások kereszttüzébe került, sőt a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki honatyái ki is iktatták a cikkelyeket a jogszabályból.
Az RMDSZ javaslatait teljes mértékben tartalmazó, decemberben kormányzati felelősségvállalással elfogadott tanügyi törvény kimondja, a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével, melyet sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktatnak majd. A törvénycsomag szerint az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is. Szintén az RMDSZ javaslatára került be az a cikkely is, amelynek alapján a kisebbségi oktatás kiemelt támogatásban részesülhet: annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén tovább tanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
A magyarul tanuló diákok után ugyanakkor nagyobb támogatás jár az adott iskolának, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a kisebbségi nyelvű felsőoktatásban egy diák után nagyobb pénzügyi támogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
A törvénycsomag nagyobb autonómiát nyújt a kisebbségi nyelvű tanintézetek számára, így a magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
A jogszabálycsomag azt is kimondja, az egyetemek keretében működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
A törvény szerint az előkészítő évfolyamot az elemi, a kilencedik osztályt viszont az általános iskolai képzéshez csatolnák. Tizedik osztályba csak azok az iskolák lesznek kötelesek felvételit tartani, ahol a jelentkezők száma meghaladja a felkínált helyek számát, ellenben minden 9. osztályt végző diák részt vesz az általános iskolát lezáró felméréseken: a román, magyar és egy idegen nyelvi kommunikációs készségeket ellenőrző közös írásbeli, matematikából és tudományokból szerzett ismeretek, számítógép-kezelői gyakorlati képességek ellenőrzése és társadalomtudományi ismeretek szóbelije.
Az érettségi tárgyak száma ugyanannyi marad, mint jelenleg, a román, magyar, idegen nyelv és számítógépes ismereteken kívül a végzősök profiltól függően még két tantárgyból vizsgáznak.
Szakképzésre három oktatási típusban nyílik lehetőség, a 9. és 11. osztály elvégzésével és gyakorlati vizsgával megszerezhető az első szakmai fokozat, 12. és 13. osztály elvégzése érettségire jogosít, ezt követően technikumi oktatásban lehet részt venni.
Király: szeptembertől hatályba lép a törvény
Király András, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára tegnap a Krónika megkeresésére örömének adott hangot a taláros testület döntése kapcsán. „Örülök, hogy végre pont került egy olyan ügy végére, amit már régóta meg kellett volna oldani” – mondta el Király lapunknak, hozzátéve: a felelősségvállalásra azért volt szükség, hogy elkerüljék azt az időhúzást, ami a parlamentben a kisebbségi törvény kapcsán zajlik. „Képviselőként végigéltem, hogy a kisebbségi törvénnyel is évekig eljátszadoztak, mivel a döntéshozó kamara számára nincs megszabva, mikorra kell elfogadnia a törvényt” – emlékeztetett az államtitkár arra, hogy a képviselőház szakbizottságaiban évek óta halogatják a kisebbségek jogállását szabályozó törvény megvitatását.
Király András a Krónikának kifejtette, nem csupán a kisebbségek számára kedvező cikkelyek miatt fontos a jogszabály elfogadása, hanem azért is, mert az egész oktatás számára új irányt szab, és reformokat indít el. Lapunk kérdésére az államtitkár elmondta, az új törvény már szeptembertől hatályba is léphet, de a románoktatás tekintetében csupán a kezdő évfolyamok tanulhatnak újfajta tankönyvekből, mivel a már kialakult rendszert a többi évfolyam esetében nem lehet felborítani. Derűlátóan nyilatkozott ugyanakkor a tankönyvek elkészülte kapcsán. Mint elmondta, a román nyelv tankönyvek bizonyára elkészülnek szeptemberre, és várhatóan a történelem- és a földrajz tankönyvek fordítása is. „Ha esetleg mégsem, az sem lesz probléma, hiszen a tanárok tankönyvek nélkül is képesek lesznek majd magyarul oktatni a történelmet és a földrajzot” – elevenítette fel korábbi, gyakorló történelemtanárként szerzett tapasztalatait Király András. Annak kapcsán, hogy a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki tagjai mindenképpen ragaszkodnak a parlamenti vitához, kifejtette: erőltethetik ugyan, de az alkotmánybírósági állásfoglalás után nem látja értelmét.
Bokor: nincs esélye az ellenzéknek
Bokor Tibor, a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja lapunknak nyilatkozva elmondta: az ellenzék ugyan várhatóan valóban tovább erőlteti a szenátusi vitát, de nem lát esélyt arra, hogy a felsőház az ellenzék által javasolt változatot fogadja el, hiszen minősített többséghez kötött, sarkalatos törvényről van szó.
Bokor Király Andráshoz hasonlóan elmondta a Krónikának: az új törvény – amiért szerinte „érdemes volt dolgozni és idegeskedni” – nem csupán a kisebbségi oktatás szempontjából kedvező, hanem az egész romániai oktatás számára, a közoktatás és a felsőoktatás szempontjából egyaránt. „Fontos reformok indulhatnak el, de ez még csak a kezdet, hiszen anyagi források nélkül nem lehet végigvinni a reformokat. Ezért remélem, a következő kormányok biztosítani fogják majd a szükséges összegeket” – fejtette ki Bokor Tibor.
Markót örömmel tölti el a keddi döntés
Markó Béla minisztrelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke közölte, örömmel tölti el az alkotmánybíróság ítélete, amelyet természetesnek tart, mivel álláspontja szerint a jogszabály nem vet fel alkotmányossági aggályokat – mint ahogy ezt a taláros testület állásfoglalása is bizonyította. Reményét fejezte ki, hogy az oktatási tárca már a napokban elkezdi az új jogszabály gyakorlatba ültetésének előkészítését. „Már így is rengeteget késtünk. Az oktatási törvény elfogadása lehetővé teszi, hogy a következő tanévet más feltételek között kezdjük el. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek a jogszabálynak csupán kis részét teszik ki, a fontosabb tényező az általános reform, a közoktatás decentralizálása” – hangoztatta Markó Béla.
Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint a jogszabály elfogadása fontos előrelépés a romániai oktatási rendszer számára.
Az ellenzéki PSD szerint ugyanakkor „az érdemi vita nélkül, erőszakkal elfogadtatott törvény” fenntartja a szegregációt az oktatási rendszerben, és éppenséggel a reform ellen hat. Krónika (Kolozsvár)

A román oktatási törvény kiiktatja a diszkriminatív elemeket
Az új romániai oktatási törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, ezután lehet majd a történelmet és a földrajzot minden szinten magyar nyelven oktatni Romániában, érettségizni is lehet belőlük magyarul, az iskolákkal kapcsolatos döntések pedig a helyi közösségekhez kerülnek - hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az RMDSZ közleménye szerint a szövetség ilyen értelemben mérföldkőnek tekinti a törvényt, miután a román alkotmánybíróság kedden az alaptörvénnyel összhangban lévőnek minősítette a jogszabályt, életbe lépéséhez már csak az államfői kihirdetésre van szükség.
"Számomra rendkívül nagy elégtétel a döntés" - mondta Markó Béla, aki egyben Románia miniszterelnök-helyettese is.
A törvény értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek.
A jogszabály szerint a kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és a doktori képzésben, valamint a továbbképzés során. MTI

Révbe ért az oktatási törvény
Nem ütközik az alkotmány előírásaiba az oktatási törvény — döntött tegnap az alkotmánybíróság, elutasítva Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök és az ellenzéki pártok képviselői által benyújtott óvásokat. A döntés többségi szavazattal született, a kilenc bíró közül heten értékelték úgy, hogy alkotmányos a tervezet.
A jogszabályt azonnal ki is hirdette az államfő, ezzel minden akadály elhárult hatályba lépése elől, s bár az ellenzéki pártok továbbra is tiltakoznak, és azzal fenyegetőznek, ismét a taláros testülethez fordulnak, véget érni látszik a több hónapos kálvária. Az alkotmánybírósági ítélet után Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a jogszabály kiiktatja az utolsó megszorító, diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan, lehetővé teszi, hogy a magyar diákok anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét, a román nyelvet az idegennyelv oktatási módszertana szerint tanítják, ugyanakkor az iskolákkal kapcsolatos döntések a helyi közösségek kezébe kerülnek. Üdvözölte a tegnapi döntést Traian Băsescu államfő is, élesen bírálva mindazokat, akik nacionalista szólamokban utasították el a törvény kisebbségbarát rendelkezéseit.
Göröngyös úton
Mint ismeretes, a kormány által felelősségvállalással elfogadott tervezet immár harmadik alkalommal került a taláros testület elé. Hatalmas vitákat gerjesztett, az ellenzék rendkívüli vehemenciával támadta a nemzeti kisebbségek számára előnyös rendelkezéseket, megpróbálta akadályozni a parlamenti vitát, emiatt a kormány felelősségvállaláshoz folyamodott, az alkotmánybíróság azonban először alaptörvénybe ütközőnek minősítette az eljárást, így ősszel majdhogynem kormányválság alakult ki emiatt, miután az RMDSZ a jogszabály elfogadásától tette függővé további kormányzati szerepvállalását. A taláros testület azonban később úgy döntött, a felelősségvállalási procedúrát nem lehet megszakítani, s miután a liberálisok visszavonták aláírásaikat a bizalmatlansági indítványról, bizalmi szavazást sem lehetett tartani, és a törvényt elfogadottnak minősítették. Ezt követően újabb alkotmánybírósági fellebbezés következett, ezt azonban tegnap elutasította a taláros testület.
Megszüntetett diszkrimináció
Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke tegnap hangsúlyozta: az új törvény kiiktatja az utolsó diszkriminatív rendelkezéseket az anyanyelvű oktatással kapcsolatosan. A jogszabály értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével. A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban. A román nyelvet és irodalmat külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek. A kisebbségi gyermekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Az RMDSZ közleménye szerint a jogszabály fontosabb előírásai közé tartozik az is, hogy az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés, kiemelt támogatást biztosítanak annak a diáknak, aki lakóhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit. A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire. Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve általános iskolai és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára. Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak az adott kisebbséghez kell tartoznia. A törvény előírja, hogy az egyetemeken belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek, a törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
Döntések helyben
Az új törvény értelmében minden tantárgy esetében csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25 százalékát minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel. Növekszik a választható tantárgyak aránya, csökken a heti óraszám felső határa. Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, az iskolák irányítását biztosító vezetőtanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői. A vezetőtanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tantervcsomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát. A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
A gyulafehérvári ígéretek
Üdvözölte tegnapi sajtónyilatkozatában a törvény megszületését Traian Băsescu államfő is, élesen támadva egyes szakszervezeti vezetőket, egyetemi rektorokat és ellenzéki politikusokat. Leginkább Andrei Margát és Ecaterina Andronescut ostorozta, amiért egyetemi vezetőkként saját érdekeiket követve ellenzik az oktatás megreformálását, de megkapta a magáét Mircea Geoană szociáldemokrata szenátusi elnök is, aki a törvény leghevesebb ellenzőjének bizonyult. Az államelnök hangsúlyozta: a jogszabály lehetőséget teremt az oktatási rendszer alapos átalakítására, csökkenti a gyermekre nehezedő nyomást, nagyobb beleszólást biztosít a döntésekbe a helyi közösségek számára, felelősségre neveli a szülőket, korlátozza a ,,diplomagyárak" működését, a pedagógusok számára pedig szakmai felkészültségük, hozzáértésük válik mérvadóvá, nem pedig a régiség. Élesen bírálta az államfő azokat a politikusokat is, akik nacionalista hőzöngést provokáltak a jogszabály kapcsán, és felidézte az 1918-as gyulafehérvári ígéretek egyikét, mint mondta, a kisebbségek számára az anyanyelvű oktatás biztosítása Nagy Románia megalakulásának egyik alaptézise volt. ,,Az egyik 1918-as gyulafehérvári ígéret az volt, hogy a kisebbségek számára anyanyelvű oktatást, igazságszolgáltatást, közigazgatást biztosítunk. Nem értem, hogy NATO-tagállamként, uniós tagállamként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint 1918-ban" — jelentette ki az államfő.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ 20 év távlatából
Mit köszönhetünk az RMDSZ-nek és vezetőinek az elmúlt 20 évben? Sokunkban feltevődött ez a kérdés az elmúlt hetekben lezajlott SZKT-ülést követő nyilatkozatok hallatán. Köztudott ugyanis, hogy Markó Béla elnök Úr bejelentette, hogy nem kívánja magát újrajelöltetni az RMDSZ elnöki posztjára. Sokan felkapták a fejüket, és néhányan közülünk talán még örömteli ujjongással is fogadtuk a hírt. Páran már irányváltásról, szemléletváltásról beszéltek. Azonban ez az eufórikus hangulat nem tarthatott sokáig, az elnökségre pályázó két személy nevének hallatán. Az egyik jelölt Kelemen Hunor, a másik eséllyel pályázó jelölt Eckstein-Kovács Péter. Ennek tudatában mondhatjuk, hogy az alma nem esett messze a fájától. Mondhatjuk azért, mert nyílt titok, hogy a leköszönő elnök Kelemen Hunort támogatja. Így, ez az örömittas hangulat hamar köddé vált, ugyanis a tisztújítás nem azonos a szemléletváltással. Ezt a szemléletváltást az RMDSZ testvérpártjának, a jóval erősebb gyökerekkel rendelkező, a magyarországi MSZP-nek sem sikerült megvalósítania. Mindmáig ott ül soraikban, pestiesen mondva csak „kőkomcsinak” nevezett, erős mag, amely a háttérből, a színfalak mögül bábuként mozgatja a mindenkori elnökséget. Még akkor sem, ha Kelemen Hunor erős, szavahihető RMDSZ-t képzel el a jövőt illetően. A tények tudatában, miszerint csak akkor hajlandó lemondani Markó Béla az RMDSZ elnökségéről, ha megfelelő utódot hagy maga után, szócséplésnek tűnhet az irányváltás gondolata. Ennek hangot adva, talán, az utolsó elnöki beszédében elemezte az elmúlt csaknem húsz év politikai sikereit. Egy olyan beszédben, ahol nem volt szó hibákról, tévedésekről, rossz döntésekről, ahol erényként jelent meg az ide-oda csapódás (ahogy az egyéni érdek, nem pedig a magyarság érdeke szolgálja) egy olyan beszámolóban, ahol a mindenkivel való szövetségkötés követendő példa az elkövetkező elnökségre nézve. Egy olyan irányvonalat jelölt ki, ahol a magyarság érdekérvényesítésének az útja nem az anyaország, nem az Európai Parlament, hanem Bukarest és a mindenkori román kormány felé van kikövezve. Ezen nagy szemléletváltás hallatán még az államelnök, Traian Bãsescu is nevetésben tört ki. Bátran kijelenthetjük, hogy ez az egész csak egy politikai színjáték, ahol mi, erdélyi magyarok csupán fabábuk vagyunk, akiket az orrunknál fogva lehet vezetni. Ez a színjáték már a jövő évben esedékes kampány része – vélik egyesek. És igazuk van. Talán nem is mi vagyunk a bábuk, hanem a majdani megválasztott elnökség. Senki ne higygye, hogy Markó Béla jelenlegi elnök Úr karba tett kézzel figyeli majd, ahogyan munkája kárba vész. Senki ne gondolja, hogy a háttérből nem egyengeti majd utóda útjait, és nem szól majd bele, ha az út véletlen Budapest, nem Bukarest felé venné az irányt. A másik elnökjelölt, Eckstein-Kovács Péter személye sem garancia a változásra. Ő ugyanis jelenleg az államelnök kisebbségi tanácsadója. Munkáját siker koronázza, hiszen az államelnök lépten-nyomon, ahol csak teheti, hangoztatja, hogy soha nem kap autonómiát az erdélyi magyarság. Még mindig fájó emlékként él bennünk a 2004. december 5-én lezajlott állampolgársági népszavazás, ahol az erdélyi magyarság önérzetét, identitástudatát tiporták sárba. Ennek megünneplésére hívta Kolozsvárra Eörsi Mátyást, akkori SZDSZ-es politikust, akinek előadását a kolozsvári diákság hiúsította meg. Ha az elmúlt húsz év az erdélyi magyarság szempontjából nehézkes, göröngyös is volt néha, a tények ismeretében az elkövetkezendő húsz év még nehezebb, még bizonytalanabb lesz. Mondjuk ezt annak tudatában, hogy az RMDSZ vezetésének, bárki is legyen az elnök, nem ismeretes, sőt, idegen más magyar politikai szervezetekkel az összefogás gondolata. Pedig az RMDSZ-en kívül is van élet. Ezek a hangok, ezek a törekvések egyre hangosabbak. Végezetül meg kell köszönnünk az RMDSZ-nek az elmúlt 20 év munkáját. Köszönjük a közalkalmazottak, a tanárok nevében a 25%-os bérmegvonást, a kismamák nevében a családi pótlék szigorítását, a nyugdíjasok esetében a nyugdíjra kivetett társadalombiztosítási illetéket, az egész erdélyi magyarság nevében az áfa emelését. Mindezek ellenére, bizakodunk és remélünk. Reméljük azt, hogy most nem csupán újabb színjátékról van szó. Bízunk abban, hogy az irányváltás nem csupán egy újabb üres szójáték. Ennek szellemében kívánunk mindenkinek sikerekben, megvalósításokban, eredményekben gazdag boldog új esztendőt.
Gyergyószentmiklósi Magyar Polgári Párt, Kommunikációs Osztály, Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós)

Minden jó, ha a vége jó
„A döntés nemcsak néhány hónapos politikai küzdelemnek vet véget, hanem az anyanyelvi oktatásért az utóbbi két évtizedben folytatott küzdelem fontos mérföldköve is. Legalább olyan jelentős lépés, mint amilyeneket 1990-ben, az anyanyelvi oktatás megteremtésekor tettünk” – értékelte az Új Magyar Szónak Markó Béla RMDSZ-elnök az Alkotmánybíróság döntését.
A taláros testület tegnap 7-2 arányban elutasította az ellenzéknek a tanügyi törvénnyel szemben megfogalmazott alkotmányossági kifogásait.
Markó szerint a jogszabály kiiktat minden olyan hátrányos megkülönböztetést, amely az anyanyelvű oktatásban a kisebbségeket illette. „A törvény egyébként nemcsak a magyar oktatással kapcsolatos kérdésekben, hanem a hazai oktatás általános reformját illetően is hatalmas előrelépést jelent” – tette hozzá lapunknak adott nyilatkozatában a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jogszabály egyik nagy erénye, hogy a helyi közösségek dönthetnek az őket érintő tanügyi kérdésekben.
Ami a jogszabály életbelépését illeti, Markó kifejtette: „bár sokat veszítettünk amiatt, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem sikerült már tavaly szeptemberben elfogadtatni a törvényt, a következő tanévkezdetig életbe kell léptetni minden olyan rendelkezést, ami ehhez szükséges”. Az RMDSZ elnöke tisztességtelennek tartotta az ellenzék viszonyulását a tanügyi törvényhez, és úgy vélte, érthetetlen a két ellenzéki párt viselkedése: miközben közeledni próbálnak az RMDSZ-hez, ellenségesen fogadják a kisebbségek anyanyelvű oktatását szavatoló jogszabályt.
Ősztől már alkalmazható
Király András oktatási államtitkártól megtudtuk: az új törvény előírásainak 75-80 százaléka már az új tanévtől alkalmazható. Köztük az a cikkely is, amelynek értelmében a román nyelv oktatása kisebbségi diákok számára az országostól eltérő tanterv szerint történik, illetve az a paragrafus is, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. Ehhez azonban a minisztériumnak számos rendeletet kell meghoznia a törvény alkalmazásáról – közölte Király.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárcánál már dolgoznak az illetékesek a kisebbségek számára készülő román nyelv és irodalom tanterven, és a tankönyvek is meglesznek az őszi tanévkezdésre. Megtudtuk: a törvényt csak az oktatási ciklus kezdő éveire alkalmazzák, azaz a következő iskolai évben az elsős, az ötödikes és kilencedikes diákok tanulnak majd más tantervből.
Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatása terén könnyebb a helyzet. „Itt már nem hajt a tatár, ráadásul a tanterv sem módosul, csupán a tankönyveket kell lefordítani. A tanárok saját hatáskörben lefordított tankönyvek nélkül is oktathatják majd a diákok anyanyelvén ezt a két tantárgyat” – magyarázta az ÚMSZ-nek Király András.
Geoană ismét megtámadná
A taláros döntés ismertetése után Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke „rendkívül komoly felhívással” fordult Traian Băsescu államfőhöz, hogy ne hirdesse ki a tanügyi törvényt, ellenkező esetben fenntartja magának azt a jogot, hogy ismét megtámadja az Alkotmánybíróságon a jogszabályt. „Mindenki számára egyértelmű, hogy ezzel a köztes megoldással próbáltak kibújni abból a lehetetlen helyzetből, amit az okozott, hogy politikai nyomásra az alaptörvénnyel összhangban levőnek kellett nyilvánítaniuk egy olyan törvényt, amelyet 2009-ben és 2010-ben két alkalommal alkotmányellenesnek véltek” – fogalmazott Geoană.
Hozzátette: a taláros testület indoklása után dönti el, hogy milyen alapon támadja meg ismét a tanügyi törvényt. Az ellenzék által támogatott, a szenátus oktatásügyi szakbizottságába visszaküldött tanügyi törvénnyel kapcsolatban Geoană elmondta: ha a plénum megszavazza azt a verziót, akkor azt fogják alkalmazni.
Băsescu „bölcsessége”
Az esti órákban Traian Băsescu államfő rendkívüli sajtónyilatkozatban ismertette a törvény új rendelkezéseit, külön kitérve a jogszabály kisebbségbarát cikkelyeire.
„A nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás ellenzőit emlékeztetném az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári kiáltványra, amelynek egyik cikkelye megállapítja, hogy minden nemzetnek biztosítani kell azt a jogot, hogy saját nyelvén bíráskodjon, igazgassa magát és tanuljon. Nem látom okát annak, hogy most, az Európai Unió tagállamaként miért kellene kevésbé bölcseknek lennünk, mint elődeink voltak” – fogalmazott Băsescu. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tanügyi törvény: az odisszea vége
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntésével véget ért az oktatási törvény odisszeája a kormány, a parlament két háza és a taláros testület között.
Két év telt el azóta, hogy a parlamenti pártok Traian Băsescu államfő kezdeményezésére aláírták a nemzeti oktatási paktumot, és csaknem két esztendővel ezelőtt született meg a paktum gyakorlatba ültetését szolgáló stratégia. Elmondható tehát, hogy az alkotmánybírák által most az alaptörvénnyel összhangban állónak kimondott oktatási törvény két évet késlekedett.
Két év késés
Mivel a honatyákban ennyi idő alatt sem született meg a politikai akarat az ország jövője szempontjából meghatározó jelentőségű jogszabály megszavazására, indokolttá vált az, hogy a kormány a parlament előtti felelősségvállalással szerzett érvényt a törvénynek.
A huzavona azzal magyarázható, hogy egyrészt a felsőoktatásra vonatkozó paragrafusok közül több is sértette egyes, egyetemi tanárként is ténykedő honatyák érdekeit, másrészt nacionalista politikusok mindenképpen ki akarták iktatni a törvényből a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás számára zöld utat nyitó cikkelyeket.
Az ellenzéki pártok már 2009-ben az Alkotmánybírósághoz fordultak, az alaptörvénybe ütközőnek minősítve a kormány általi felelősségvállalást. A talárosok akkor helyt adtak az óvásnak, így a parlamentben folytatódott a jogszabály csigalassúsággal haladó vitája.
Ebben a helyzetben a kormány tavaly ismét megpróbálkozott a felelősségvállalással, amelynek nyomán a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt újra az alkotmánybírákhoz fordult, akik ismét alkotmányellenesnek mondták ki a kabinet szándékát. Igaz, kiskaput is hagytak Bocéknak: döntésük megindoklásában kifejtették, hogy a taláros testület nem kötelezheti a kormányt a felelősségvállalásról való lemondásra, mivel ez meghaladná hatáskörét.
A dodonai ítélet nyomán a kormányfő kért újabb pontosítást az Alkotmánybíróságtól, amely ezúttal helyt adott a felelősségvállalásnak, és a már benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatása mellett döntött. Miután a nemzeti liberálisok több honatyája visszavonta aláírását a bizalmatlansági indítványról, a törvényt a kabinet elfogadottnak tekintette.
Ekkor fordult ismét az Alkotmánybírósághoz a szenátus elnöke, Mircea Geoană, valamint 108 ellenzéki honatya, megint csak eljárási okokra hivatkozva, illetve egyebek között Románia földrajzának és történelmének anyanyelven történő oktatását kifogásolva. Az újabb óvást a taláros testület tegnap 7–2 arányú szavazattal, elfogadhatatlannak minősítve elutasította.
Gyökeres változások
Az új törvény gyökeres változásokat hoz a hazai oktatásban. Így az ötödik évüket betöltő gyermekek előkészítő csoportba kerülnek, ez lesz a kötelező oktatás első esztendeje. Az iskolások ismereteit második osztálytól kezdve kétévenként tesztelik, az osztályzatok beszámítanak a X. osztályba történő felvételibe. A tesztek eredményeit „személyi portfóliókban” tüntetik fel, ide – IX. osztályig bezáróan – bekerül az összes érdemjegy.
A IV. osztály végén nemzetközi típusú felmérésen esnek át a tanulók, a VI. osztály befejezésekor román, modern nyelvekből – a kisebbségek nyelvén oktató iskolákban – anyanyelvből, valamint matematikából vizsgáznak. A IX. osztály végzősei országos írásbeli vizsgát tesznek egyebek között román, modern és – úgyszintén a kisebbségi iskolák esetében – anyanyelvből, matematikából, szóbelit „polgári és társadalmi ismeretekből”.
A líceumi felvétel az említett portfólió alapján történik, túljelentkezés esetén pedig 70 százalékban a gimnáziumzáró vizsgajegyek átlaga, 30 százalékban pedig a líceum által szervezett felvételin szerzett jegyek számítanak. A törvénytervezet értelmében a líceumi felvételit 2013-tól, az érettségit 2012-től szerveznék az új rendszer szerint.
Pozitív diszkrimináció kisebbségieknek
A kisebbségi iskolákban a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat – ideértve Románia történelmét és földrajzát is – mindvégig magyarul tanulhatnak a diákok. A román nyelvet és irodalmat sajátos tantervből és tankönyvből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is. Diáklétszámtól függetlenül a kisebbségi iskolák jogi személyek lehetnek. A kisebbségi iskolákat az alapfinanszírozás tekintetében nagyobb kvótarendszer illeti meg. A kisebbségi oktatási intézmények vezetésében számarány alapján vesznek részt a kisebbségiek.
A szórvány esetében óvodás csoport már tíz gyerekkel is indulhat, az elemi iskolákban és a gimnáziumokban elegendő tizenkét diák is az osztályindításhoz. Ha a gyereknek nincs lehetősége saját településén kisebbségi iskolába járni, az állam anyagilag támogatja az ingázást vagy a szállást és az étkezést.
A törvénytervezet minden szinten szavatolja a kisebbségi nyelven való felsőoktatást, ideértve a doktori szintű képzést és a továbbképzést is, a szakterületekre vonatkozóan pedig nem tartalmaz semmilyen korlátozást. A törvénytervezet meghatározza a multikulturális és többnyelvű egyetemek jogállását, azon belül pedig szabályozza a kisebbségi nyelvű tagozatok megszervezésének formáját, és biztosítja azok autonómiáját.
A törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén. A multikulturális jogállást egyelőre három felsőoktatási intézmény kapja meg: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem román, magyar és német, a marosvásárhelyi Orvosi is Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Színművészeti Egyetem román és magyar nyelven működik továbbra is.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)

Kezdik az aláírásgyűjtést
Várhatóan január második felében kezdik meg az aláírásgyűjtést az új párt bejegyzéséhez. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) január 15-én tart választmányi gyűlést, ekkor döntenek a konkrét cselekvési tervről.
A megyei elnökök feladata megszervezni az aláírásgyűjtést, ám nem kötelesek csatlakozni az új politikai alakulathoz — mondta Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke. Azt már tudják, hogy a megyében 4000 aláírást kell összeszedniük — 2000-et Sepsiszéken, 1200-at Kézdiszéken, 500-at Erdővidéken és 300-at Orbaiszéken —, és bíznak benne, ez nem okoz majd nehézséget, bár elismerik, néhány éve sokkal könnyebb volt az MPP bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése, azóta az emberek elkeseredettebbek, reményvesztettebbek lettek, sokan elfordultak a politikától. Az EMNT december elején, székelyudvarhelyi kongresszusán döntött arról, hogy kezdeményezi és támogatja a Tőkés László értékrendjét vállaló és képviselő Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Toró T. Tibor ügyvezető elnök korábban kifejtette, 2011 elején, három-négy hónap alatt szándékoznak összegyűjteni az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat, meglátása szerint ,,ha ennyi idő alatt nem sikerül, akkor fél év vagy egy év sem elegendő". A romániai párttörvény szerint egy új politikai alakulat hivatalosításához összesen 25 000 aláírást kell összegyűjteni az ország tizennyolc megyéjében és a fővárosban. Megyénként legalább hétszáz aláírásnak kell szerepelnie a listákon.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó magyarnak lenni – de hogyan?
Egy politikai szervezet érdekérvényesítő stratégiájából nyeri hitelességét. Sajnos, olyan időket élünk, amikor különböző politikai képződmények, valamiféle kedvező közéleti időjárás nyomán, gombamód dughatják ki fejüket az avarból, és szédítik az erdélyi magyarságot. Márpedig kisebbségben élő nemzeti közösségünk érdeke a következetes, tervszerű politizálás. Egyben ez a hiteles képviselet ismérve. Az RMDSZ több mint két évtizedes képviseleti szolgálatának mindenekelőtt a következetesség szavatol hatékonyságot és társadalmi hitelességet! Fenntartom ezt az állítást, annak dacára, hogy az utóbbi években politikai ripacsok kereszttüzébe kerültünk, akik életképes, realitásokból kiinduló stratégiák felmutatása helyett, kizárólag az RMDSZ elvtelen bírálatából próbálnak politikai tőkét kovácsolni önös érdekeiknek. Az erdélyi magyarság társadalmi tekintélyének megerősödése – lásd az anyanyelv-használati jogokat, az elkobzott közösségi és magánvagyonok visszaszerzését, az oktatási intézményhálózat, a művelődési intézmények és a civil szerveződés megerősödését, a magyar vidékek és térségek dinamikus gazdasági fejlődését – az RMDSZ sokat bírált, de következetes, kis lépések sorozatából kiteljesedett politikai szolgálatának a következménye. Ezt lehet elemezni, bírálni, javítani – és kell is! –, de elvitatni csakis rosszindulat árán lehet. Sajnos, tetten érhető ez a szándék, mind az erdélyi magyar közélet, mind a magyarországi politikum porondján. Éppen ezért időről időre újra kell fogalmazzuk a kérdést: mire szegődik el 2011-ben a Maros megyei RMDSZ?
Hadd vázoljam fel 2011-es stratégiánk néhány fő irányvonalát. – Merthogy ez így becsületes!
Kétségtelen, hogy a közeljövőben az RMDSZ szempontjából a februári kongresszus az egyik legnagyobb kihívás. Fontos a szövetségi elnöki tisztségre kiírt tisztújítás – hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy ki fogja tovább kormányozni a Kárpát-medence legnagyobb politikai szervezetét –, de legalább ennyire fontos a szervezeti struktúra és cselekvési program újragondolása is.
A Maros megyei RMDSZ a szövetség legnagyobb területi szervezete, éppen ezért meghatározó a mi álláspontunk. Meggyőződésem, hogy a leköszönő szövetségi elnök, Markó Béla, egy olyan politikailag érett, józanul mérlegelő, kiegyensúlyozott vezető személyiség, akit nehéz lesz pótolni az elnöki tisztségben. Szervezetünk ugyan még nem döntötte el, hogy kit támogat e fontos tisztség elnyerésében, azonban egyértelműen az lenne a kívánatos, ha a következő elnök kormányzói attitűdjét is a realitásokra hangolt politikai látásmód, a nyitott és mértékletes tárgyalókészség, a józan konfliktuskezelésre való alkalmasság, és a szövetségi jelleg érvényesítését szolgáló türelem jellemezné. Az RMDSZ leendő elnökének igen nehéz feladat jut, ugyanis még több irányba kell megfelelő diplomáciai érzékkel tárgyalásokat folytatnia – egyrészt helyt kell állni az erdélyi magyar közélet iszapbirkózásában, másrészt folyamatosan meg kell küzdenie azért, hogy az erdélyi magyarság politikai erejének tekintélyt szerezzen a többségi román politikum korántsem barátságos közegében, harmadrészt a magyarországi politikai elittel is eredményes együttműködést kell kialakítson. De, a személyi kvalitásokon túlmenően, erős szervezeti háttérre is szükség van!
Többféle elképzelés körvonalazódott már a szervezeti struktúra átalakítására. Én elsődlegesnek tartom a szövetségi jelleg erősítését – ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy még nagyobb teret enged az ideológiai sokféleség érvényesülésének, másrészt összefogja a kisebb-nagyobb magyarlakta térségeket. Az RMDSZ- nek az ereje eddig is abból származott, hogy Konstancától, Csíkszeredán át, Nagybányáig és Aradig egységes szervezetben működött, amelyben a térségi erőviszonyok kiegyensúlyozódtak, védelmet nyújtottak a szórványnak, és erőt a többségében magyarlakta vidékeknek. Véleményem szerint ezt a szervezeti formát kell erősíteni, hogy továbbra is érvényesülhessen a "minden magyar felelős minden magyarért" elv.
A szervezetépítés egy másik olyan kihívás, amivel nagyon komolyan szembe kell nézzünk Maros megyében is, ugyanis a választói háttér megerősítése nélkül nehezen ismételjük meg azokat a választási eredményeket, melyek eddig erőteljes parlamenti, kormányzati, közhatósági és önkormányzati képviseletet biztosítottak a magyarságnak. A megyei RMDSZ rendkívül fontosnak tartja a tagsággal való kapcsolattartást, ezért folyamatosan frissítjük tagságnyilvántartásunkat, illetve kiemelt figyelmet fordítunk a helyi szervezetek társadalmi szerepének meghatározására. Ezeket a kongresszus után is folytatni fogjuk.
A szervezeti megerősödés elsősorban erős önkormányzati képviseletet szavatol. Köztudott, hogy az elmúlt években az önkormányzatok szerepe, illetve az úgynevezett decentralizáció rendkívül felértékelődött a román társadalomban. Éppen ezért az RMDSZ is politikai stratégiáját hangsúlyosan erre a területre hangolta, ami a továbbiakban is fontos szempont marad. Maros megyében az RMDSZ vezeti a megyei önkormányzatot, illetve a helyi önkormányzatok több mint egyharmadában meghatározó az érdekképviseletünk jelenléte. Ez a politikai hatalom megjavított utak, felújított középületek és oktatási intézmények, korszerűsített közterületek, ivóvízhálózatok, csatornarendszerek, korszerű önkormányzati székházak, új sportcsarnokok és sportpályák számottevő megvalósításában nyilvánult meg. Ugyanakkor az is bizonyosságot nyert, hogy amennyiben mi vesszük kezünkbe településeink sorsának egyengetését, kellő politikai háttérrel és több évszázados gazdálkodói hagyományokkal képesek vagyunk magyarlakta térségeinket felzárkóztatni arra az európai szintre, mely decens életkörülményeket biztosít a magyarságnak. Ezért az önkormányzatok, illetve a kistérségi együttműködés intézményes megerősítése a megyei RMDSZ-nek elsődleges célja lesz 2011-ben is. Folytatjuk a fejlesztési programokkal kapcsolatos konzultációt, a vidékfejlesztési folyamatok monitorizálását, az illetékes tisztségviselők felkészítését, tájékoztató rendezvények, tréningek szervezését.
Dr. Kelemen Atilla
(Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Kiss Zoltán, a korszerű vasbeton csarnokszerkezetek szakértője
A temesvári Brumar könyvkiadónál jelent meg a Pavel Petroman – Cornel Jiva szerzőpáros dr. Kiss Zoltán, a Kolozsvári Műszaki Egyetem tanszékvezető tanára munkásságát bemutató román nyelvű kötete, Építészetnek szentelt élet címmel.
A korszerű vasbeton tartószerkezetek egyik legnagyobb hazai szakértője, számos Metro és Selgros áruház csarnokának, valamint a temesvári Continental és KROMBERG & SCHUBERT, az aradi Leoni gyárcsarnokok tartószerkezetének tervezője kétségkívül megérdemli a méltatást, hiszen nem csak kiváló egyetemi tanár és építőmérnök, hanem sikeres üzletember is, az 1999-ben alapított Plan 31 Ro Kft. tervező cég vezetője. A 180 oldalas, fényképekkel bőven illusztrált kötet bemutatja dr. Kiss Zoltánnak a rendszerváltás óta töretlenül felfelé ívelő szakmai pályafutását, az általa vezetett tervezőcsapat legfontosabb megvalósításait, gyakorlati példákkal, színes fotókkal és tervrajzokkal illusztrálva.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

A nyelv akkor szép, ha beszélik
„Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, gondot fordít rá, és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének” - interjú Murádin László kolozsvári nyelvésszel, nyelvjáráskutatóval.? (Nyelvész, nyelvjáráskutató, nyelvművelő. 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth-gimnáziumban, Kolozsváron a Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai-gimnáziumban végezte; a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1954-ben. Már harmadéves korában gyakornokként alkalmazta a BBTE, majd két évet tanársegédként dolgozott. 1958 óta a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézet tudományos kutatója. 1964-ben főkutató, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai, fő műve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza, ő gyűjtötte össze a nyelvföldrajzi adatokat, és ő is szerkesztette a nyelvatlaszt. Életműve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki.);;;?Nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét, és ez idő alatt olyan sok írása, könyve jelent meg, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Hogyan esett a választása a nyelvészpályára, miként vált nyelvművelővé?
– Nyolcvanévesnek lenni nem nagy öröm, csak olyan értelemben, ha az ember még tud dolgozni, gondolkozni, írni, és nem beteg, nem fekszik az ágyban. Persze jobb lenne negyvenévesnek lenni, de a kor mégis alkalmas számot adni életünk folyásáról. Már a gimnáziumban szerettem az irodalmat, azért jöttem egyetemre, hogy irodalmár legyek, de úgy alakult, hogy megkedveltem a nyelvészetet, és úgy éreztem, talán a nyelvtudomány konkrétabb, nem annyira sokoldalú, nem annyira sokféleképpen megközelíthető, mint az irodalom. Elsősorban a nyelvtörténethez vonzódtam – jó tanáraim voltak, például Szabó T. Attila, Gálffy Mózes –, olyannyira, hogy harmadéves koromban kineveztek a nyelvészeti tanszék gyakornokává. Miután elvégeztem a szakot, a tanszéken maradtam, ahol négy évet töltöttem el, kettőt gyakornokként, kettőt pedig tanársegédként. Szemináriumokat tartottam nyelvtörténetből, magyar nyelvtanból és nyelvjárástanból. Tulajdonképpen ez a négy év az én nyelvészi formálódásomnak a kora, mert az egyetem négy éve nem nagyon elég ahhoz, hogy kiforrott nyelvész legyen valakiből. Kiváló kollégám, Szabó Zoltán ott volt tanársegéd, a tanszéknek rendkívül jól felszerelt könyvtára volt Szabó T. Attila tevékenységének köszönhetően. Ott maradtunk a tanszéken esténként tízig, és mindent elolvastam, amit ebbe az időbe be tudtam szorítani.
– Mi áll közelebb a szívéhez, a nyelvjárástan vagy a nyelvművelés? Hogyan kezdett hozzá a romániai magyar nyelvjárásokat feltérképező atlaszok elkészítéséhez?
– Elsősorban nyelvjárástannal foglalkoztam, és másodsorban nyelvműveléssel. Nyelvjárástannal azért, mert az egész tanszék a nyelvatlaszkészítés lázában élt. Akkor készült el a csángó nyelvjárás hétkötetes atlasza, amelyet végül 1991-ben adtak ki, ebben tevékenyen részt vettem, főleg az ellenőrzés, kiegészítés munkájában. Ekkor kezdődött a székely nyelvjárás felmérése is, amely sajnos a mai napig nem látott napvilágot, bár úgynevezett mutatványlapok készültek belőle. Márton Gyula igyekezett minden fiatal kutatót bevonni ebbe a munkába, és szűkebb szülőhazájának falvait osztotta ki. Én Aranyosszéket kaptam, pontosabban az Aranyos-vidék nyelvjárását. A nyelvművelés nem sajátosan az én területem volt. Elsősorban Gálffy Mózes, de Gyimesi Éva is könyvet jelentetett meg nyelvművelődési témában, és lényegében minden nyelvész érezte, hogy a romániai viszonyok között a formálódó sajtóban, közbeszédben és a mozgalmi nyelvben olyan feladatok vannak, amelyeket szóvá tenni, segíteni, ajánlatokat tenni szükséges. Nincs a romániai magyar nyelvészek között olyan, aki ne foglalkozott volna nyelvműveléssel is. Ezt jól mutatja, hogy, ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén megjelent a Kriterion Könyvkiadónál Anyanyelvünk művelése címmel egy olyan könyv, amelybe lényegében valamennyi erdélyi nyelvész cikket írt Gálffy Mózes és az én szerkesztésemben. Négy év után átkerültem a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézetbe, ahol a nyelvföldrajzi kutatások intenzíven folytak. Kettéváltak a munkálatok részint a Márton Gyula, részint a Szabó T. Attila vezetésével. Márton Gyula véleménye szerint minden magyarlakta településen gyűjteni kell kis (800 címszavas) kérdőívvel. Az általános nagy atlasz sokkal kevesebb kutatóponttal, de 3400 címszóval készült. Ez egymásnak nem mond ellent, sőt kiegészíti egymást. Az egyik mélyfúrást végez, a másik összefüggéseket, a nyelvjárási határok megrajzolását segíti elő. Bihartól Moldváig, Máramarostól a szerb határszélig kb. 25 kilométernyire egy-egy falut jelöltünk ki, ami persze függött az egyes vidékek nemzetiségi megoszlásától is. A szilágyságit 8, a székelyföldit 56, a mezőségi nyelvjárást 48 kutatóközponton gyűjtöttük össze. Szabó T. Attila, aki maximalista volt, 2250 falura tervezte az atlaszt, de így 136 falu lett, ami lefedi a területet.
– Mennyire korlátozta a kommunista hatalom a nyelvészek tevékenységét?
– A nyelvtudományi intézetben 1955-ben, 1956-ban alakult egy nyelvjárás-kutatói csoport, amelynek vezetője Szabó T. Attila volt. Két főkutatót neveztek ki, Gazda Ferencet és Nagy Jenőt. Mire a kérdőív elkészült, politikai okokból Gazda Ferenc kikerült az intézetből, tulajdonképpen bezárták. Én besegítettem egy darabig. Aztán Szabó Attila kérte, hogy menjek át a nyelvkutató intézetből a nyelvtudományi intézetbe, mert hallás tekintetében kiváló dialektológiai lejegyző vagyok, míg a nagyatlasz két személyre kiosztva elkészült. Át is kerültem 1958 novemberében, de alig dolgoztam együtt Nagy Jenővel fél évig, ő is kikerült az intézetből, szintén politikai okokból. 1958-nál tartunk, amikor az ’56-os forradalom megtorlása épp divat volt. Volt neki egy nyelvtankönyve, amelynek óriási szójegyzékében, ha az ember felülről lefelé olvasta, egymás után következett Gorkij és a gorilla. Egy év vizsgálati fogság után kiengedték.
– Gondolom, a rezsim Önt is megfigyelte.
– A Nagy Jenő helyét nem töltötték be, így rám maradt mind a 3400 kérdés, ami egy-egy falut felölelő kutatóponton körülbelül 3-4 napi munkát jelentett. Emberfeletti munkát igényelt, mert figyelni kellett, meg kellett keresni a megfelelő embert, kérdéseket feltenni, fonetikusan lejegyezni mindent, ráadásul teljesen ismeretlen terepen. Közben Szabó T. Attilának is megszűnt az állása, s egyedül maradtam az atlasszal. Úgy alakult, hogy eljött hozzánk az intézetbe Bakos Ferenc magyarországi nyelvész – ő készítette az idegen szavak szótárát, és megírta a magyar nyelv román kölcsönszavainak történetét –, előgyakorlati összefoglalót adott, a mi anyagunkat jegyzetelte. Nem volt ez ellen semmi kifogásunk, bár Márton Gyulának igen, mert ő is hasonló jellegű könyvet írt a munkatársaival. Szerintem egy kicsit hangosan beszéltünk a nyelvészeti tanszéken, amire rögtön felfigyeltek az állambiztonsági szervek. Azután állandó megfigyelés alá kerültem: hová megyek, kinél alszom, mit csinálok, mikor lesz atlasz. Az intézet igazgatói nem akadályozták a munkámat, de többször feljelentettek, hogy terepezés során a papnál aludtam, amit a párttitkár egyszer mosolyogva közölt is velem. Végül megúsztam, mert nem velem volt bajuk, hanem azzal, hogy miként lehet összehozni egy olyan nyelvatlaszt, amelyben tulajdonképpen fel van tüntetve, hogy a magyarság hol, milyen vidéken, mennyire él tömbben. Ez azt is jelentette, hogy amikor már elkészítettem az egész atlaszt, és hozzá kellett volna kezdeni a térképek megrajzolásához, akkor már lekerült napirendről a magyar nyelvatlasz az intézetben. Nem bántottak engem, de az atlasz kiadásáról szó sem lehetett. Gondolkodtam, hogy ezt hogyan tudnám valamiképpen hasznosítani. Arra gondoltam, írok egy adattárat, amely tulajdonképpen felsorakoztatja a térképlapok adatait.
Végül jött a rendszerváltás, és az atlaszt a Budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadta. Eddig tíz kötet jelent meg, háromszáz térképlap minden kötetben, az utolsó várhatóan a következő két hónapban fog megjelenni, és ezzel ez a munka befejeződik.
– A nyelvjáráskutatás mellett miként maradt ideje a nyelvművelésre is?
– Egy erdélyi magyar nyelvésznek több mindennel kell foglalkoznia. Köztem és a többi nyelvész között az a különbség, hogy a többiek is közölnek egy-két nyelvművelő cikket itt-ott, de senki nem tart ki, megunják az emberek. Szilágyi N. Sándornak is rovata volt az Új Életben, egy évig csinálta, majd átadta nekem. Másoknak is volt nyelvművelő rovatuk, de általában tizenöt-húsz cikk után megunták, és inkább a szűkebb szakmájukkal foglalkoztak. Én eléggé csökönyös ember vagyok, és a nyelvjáráskutatással párhuzamosan kitartottam a nyelvművelés mellett is. A nagyközönség nem olvassa el a nyelvjárásokról szóló írásokat, az inkább a szakmának szól. Annak köszönhetően, hogy népszerűsítő és olykor bíráló cikkeket is írok, a nagyközönséggel sokkal jobb a kapcsolatom, mint a kollégáimnak. A cikkek válogatásából pedig időnként könyvek születnek, körülbelül hat nyelvművelő jellegű könyvem jelent meg, az utolsó ezelőtt két éve Mitől szép egy szó? címmel. Talán azért is szerettek engem a lapszerkesztők, mert nem voltam az a típusú nyelvművelő, aki lát egy hibát egy lapban, és azzal dörgedelmesen kioktatja a szerzőt, hogy márpedig ez így van. Nyelvművelő cikkeimet tulajdonképpen olvasmánynak szánom. Hiába mondja meg az ember, hogy ezt így kell írni, azt meg úgy, vagy ezt nem szabad használni... Szerintem az embereket egy dologra kell megtanítani: szeretni a nyelvet. Ha az ember szereti a nyelvet, ha a magáénak érzi, akkor a nyelvére vigyáz, akkor a nyelvére gondot fordít és a stílusa, a beszéde is sokkal jobb lesz.
– Egyik tanulmányában vitatkozik azokkal a nyelvészekkel, akik szerint a nyelv folyamatosan változik, ezért nem kell beavatkozni a nyelv demokratikus folyamataiba.
– Azzal persze egyetértek, hogy a nyelv változik. Ami ma hibának számít, lehet, hogy száz év múlva nem lesz az. Én csak azzal nem értek egyet, ha valahol nem figyelnek a nyelvhelyességre, nem művelik a nyelvet. Azt vallom: mindenki beszélhet úgy, ahogy akar, de ennek határt kell szabni. Elvileg nagyon szép, hogy a nyelvművelő leírhatja mindenről, ha nem jó, de nem ez a nyelvművelés útja. A nyelvművelés útja az anyanyelv ismeretének a gyarapítása, az anyanyelv szeretete. Az anyanyelv kötelezettségvállalás, az én nyelvem kifejezhet mindent, amit el akarok mondani. Vannak olyanok a nyelvészet berkeiben, akik teljesen feleslegesnek tartják a nyelvművelő, nyelvvédő munkát. Van egy másik irányzat, amelynek az a neve, hogy „határtalanul”. Szerintük nem igaz, hogy az anyaországiak beszélnek helyesen, hanem mindenki helyesen beszél, aki a magyar nyelvet használja. Azt viszont nem lehet megengedni, hogy egy szóra, fogalomra hatféle változat legyen. A második világháború óta a nyelvfejlődés nem egy irányba, az egységesülés felé, hanem az elkülönülés felé halad. Minden nyelvre hat a másik nyelv, el kell ismerni, hogy a magyar nyelvre a környezeti és az európai nyelvek hatottak. A magyar nyelv elég egyedi, de a körülötte levő indoeurópai nyelvek hatása teljesen megfigyelhető. Nem lehet elkerülni, hogy egy másik nyelvből ne vegyünk át szavakat, csak vigyázni kell, hogy mit, mikor, hogyan és miért.
– Hogyan vélekedik az erdélyi magyar sajtó nyelvhasználatáról?
– Sokaknak rossz véleménye van a sajtó nyelvéről, ami szerintem igazságtalan. Lehetne jobb, nem eléggé gondos, de nem igaz, hogy rossz a sajtó nyelve. Persze könnyű annak, aki folyóiratot szerkeszt, amelyből két szám jelenik meg egy évben, így könnyebb csiszolni a szöveget. Más viszont az, ha délután ötre le kell adnom az anyagot. De tudja, mi a baj? Valahol elsikkad az ellenőrzés. Nem tudom, most hogy működik, de régebben öt ember olvasott el egy szöveget, márpedig ebben az esetben nagy marhaság nem maradhat benne.
– Mit gondol a kortárs magyar irodalomról, a napjainkban használt nyelvről, illetve az elharapódzó vulgaritásról? Hol a határ, amelyen túl a vulgáris nyelvhasználat is hiteltelenné válik?
– Ez eléggé kérdéses a mai színházi, drámai irodalomban. Én mérlegelnék, és egyfajta középutat tartok jónak. Mert akik gyakorta használnak vulgáris szavakat, azok azt mondják: kérem, én ezzel jellemeztem azt a szereplőt, aki beszél. Minden fél mondata végén ott a bazd meg. Ebben természetesen van valami, az ember jellemét visszaadja a beszéde is, de azért arra vigyázni kell, hogy az olyan mértékkel történjék, amellyel csak épp érzékeltesse. Én jobban szeretek Mikszáthot olvasni, mint Spiró Györgyöt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom őt nagy írónak.
– Ön szerint önmagában, szakmailag vagy a társadalom egésze szempontjából fontos a nyelv művelése?
– Erre nehéz válaszolni. A hibás nyelv a társadalom számára is hibás, nemzeti identitásvesztéshez vezet. Aki szépen és jól beszél magyarul, akinek szép az anyanyelve, aki műveli magát az irodalom és a sajtó révén, az megmarad a nemzetének. Belső identitás kell ahhoz, hogy tudjam, ki vagyok. Engem rettenetesen bosszant például, hogy ha becsengetek valakihez, akiről tudom, hogy magyar, úgy válaszol nekem: „cine?” Szóvá is szoktam tenni. Saját magunk alatt vágjuk a fát, ha nem beszéljük a nyelvünket, hiszen a nyelv akkor szép, ha beszélik.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Irodalmi mozgások színpadán
Kovács András Ferenc költő úgy véli, főszerkesztői munkáját addig végezné, amíg legjobb tudása szerint teszi
Kossuth-díjas beszélgetőtársunk, a jeles marosvásárhelyi költő, műfordító magán- és szakmai életében kerek évfordulók voltak az utóbbi időben: 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, 2010-ben lett húszéves az általa főszerkesztett, rangos szépirodalmi folyóirat, a Látó. Beszélgetésünk ezt a két síkot, illetve a személyes mindennapok tekintetében összefonódásukat világítja meg, tervek és beteljesülések, gondok és örömök időtengelyén, vásárhelyi és szélesebb kitekintésben.
Hogyan helyezhető el a Látó a magyar kulturális sajtópalettán, a közönség opcióit is figyelembe véve?
– A Látó olvasottságáról igazán felmérés nem készült, mindazonáltal azt hiszem, különféle visszajelzésekből ítélve, amelyek közé természetesen beletartozik a honlapunk nézettsége és az ilyen jellegű felmértsége is az adatoknak, hogy sokan olvassák, honlapon elsősorban. Tehát a honlapon a lap megjelenése után olyan egy- másfél héttel felkerül a lapszám teljes anyaga.
Megjegyezném, hogy a Látó honlapján most már visszamenőleg a Látó-bibliográfia is olvasható Kuszálik Eszternek köszönhetően, ugyanakkor teljes a feldolgozottsága a Látó anyagának, ’90-től kezdve elérhetőek az anyagok. Ebben nagy szerepet játszott a Jakabffy Alapítvány és a Teleki Alapítvány. Tehát a Látóról mindaz, ami a húsz év alatt történt, a pillanatok nem, de a lényeges dokumentumok elérhetőek a neten. Lényegében ez az, ami számunkra nagyon fontos.
Mint minden más folyóirat, nyilvánvalóan terjesztési nehézségekkel küszködünk, mert a lapterjesztők olyanok, amilyenek, romániai színvonaluk és minőségük közismert. Segítenek, mondjuk, ebben a terjesztésben a különféle könyvesboltok, könyvterjesztő hálózatok.
Ugyanakkor azt hiszem, a nehézségek ellenére, ezen volna a legtöbb javítanivaló, csak ez a javítási szándék nem kimondottan a szerkesztőségeken múlik, hanem a partnerségeken. Másrészt pedig túlzott illúziókkal nincs miért viseltetni ezen a téren, mert az írott sajtó mintha regresszióban volna, nyilvánvalóan nem a nagy napilapokra és hetilapokra gondolok, hanem a kulturális sajtóra, nevezzük annak, lévén szó egy havi szépirodalmi folyóiratról, ami mindenütt nehezebben eladható.
Miben látja az okát ennek?
– Ezek már nem azok a társadalmi helyzetek, amelyek, mondjuk, ’89 előtt így vagy úgy meghatározták az irodalomolvasást vagy a szépirodalmi sajtó olvasását, sajnos, már nem is azok, amelyek, mondjuk, ’95-ig meghatározták, mert akkor még a nóvum erejével hatottak, annyi minden nem történt, nem jött még be, hogy talán még jobban odafigyeltek a Látóra. Nos, a Látó ettől függetlenül, a visszajelzésekből ítélve, jól áll ilyen szempontból – és, mondom, a visszajelzések nagyon egyszerűen mérhetők, a nézettségi indexével, amivel Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes kollégám foglalkozik.
Olyan hat-hét ezer az állandó nézettség. Ez lesz a jövő útja szerintem, akarjuk, nem akarjuk. Ettől függetlenül a Látónak a külalakjára mindig is adott a mindenkori szerkesztőség, 2008 óta teljesen megújított, érdekes külalakkal jelenünk meg, amit a drága jó, néhai Irsai Zsoltnak és Birtalan Kölök Zsoltnak köszönhetünk. Tehát ezzel nagyon sok érdeklődőt „fogtunk”.
Lehet egy csomó negatívumot mondani, de lehet legalább annyi pozitívumot is, vagy talán még többet is, ugyanis a Látó belső berkeiről azt mondanám, hogy óriási a sorban állás és rengeteg közül lehet válogatni, nincs olyan, hogy kézirat miatt fennakadna a megjelenés, mert nincs kézirat vagy mert nem küldenek, tehát ilyesmi nincs, rengeteg van, amiből lehet válogatni, ami jó a szerkesztőség szempontjából, mert elosztható, hogy minden hónapra minél érdekesebb lapszámokat találhatunk ki.
Nagy hozadékot jelentenek a Látó rendszeres író-olvasó találkozói, az úgynevezett irodalmi színpadai.
– Több helyszínen vagyunk jelen ezzel, elsősorban a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ha sikerül, aztán a Bernády Ház nagytermében is szoktunk lenni, hála Gabi Cadariunak a bábszínházba mindig beengednek, az egy jó kis hely, nagyon meghitt, vagy a Kultúrpalota kistermében. Ezek a Látó irodalmi színpadok is lassanként húsz éve tartanak, ezek nagy dolgok nekem. Legalább akkora dolog, mint a Látó irodalmi díjak átadása, ami ’91-től tart.
Az első év olyan szempontból volt még érdekes, hogy nemcsak szépirodalomra lehetett adni díjat, akkor még létezett olyan projekt, hogy adhattunk a romániai magyar szellemi élet vagy a média kimagasló műhelyeinek, vagy újságírói életművekre, de azután a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vette át ezt a feladatot, illetőleg aztán nem kaptunk annyit, hogy ezt már tudjuk felvállalni.
Érdekességként mondható, hogy megjelent ez az antológia, A hibátlanság vágya, amit Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor szerkesztett. Ebbe, mivel vannak többszörös Látó-díjasok is, mindenkitől egy szöveg került be, tehát olyanoktól, akik közöltek effektíve, és szépirodalmat közöltek a Látóban. Holott az első időben, érdemes megjegyezni, mert magából az antológiából ezek így kimaradtak, egy intézményről van szó, az első évben például díjat kapott a Balogh Edgár vezette munkacsoport, amely a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont szerkesztette, vagy az újraindult Marosvásárhelyi Rádió kulturális adása, ezt a díjat Jászberényi Emese vette át, ő annak idején nagyon-nagyon sokat dolgozott ebben, illetve a harmadikat, a publicisztikai tevékenységért, Makkai János, a Népújság akkori főszerkesztője kapta.
Nyilvánvaló, hogy őket az antológiában nem lehett leképezni igazán, mert nem a Látóban közöltek, tehát ez lett volna a másik irányvonala a Látó-díjaknak, és ezt nekünk nem sikerült továbbvinnünk. Viszont ami sikerült, az évről évre látszik, nagyon sok felfedezett is van, díjat adunk, van széppróza, vers, esszé kategória, sőt még a kezdet kezdetén arra is gondoltunk, hogy nevesítjük ezeket a díjakat Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával, aki még haza-hazajárt annak idején. Nagy dolog a Látó irodalmi színpada maga, hogy majdnem mindenkit vagy nagyon sok mindenkit, mindenféle műhelyt, különálló szerzőket és szerkesztőségeket is idehívtunk.
Van előre elkészített terv?
– Mindig van egy elképzelés, mindig van egy megszerkesztett terv, már volt olyan, hogy kétszer-háromszor visszatértek meghívottak, tehát tulajdonképpen azért álltunk át az utóbbi két-három évben fokozottabban arra, hogy egy-egy embert hívunk beszélgetőpartnernek, mert a műhelyeken egy kicsit most már túl vagyunk, a kiadókon, mert könyvkiadók is voltak, szintén egy kicsit túl, így külön embereket hívunk.
Namármost, ennek a látogatottsága, szerintem, meghatározó, negyven-negyvenöt ember bárhol megirigyelhető, mondjuk, még Budapesten is. Viszont azt kell mondanom, hogy egy magára valamit is és vehemens gőggel adó városban, kultúrára adó városban, mondjuk, ez nem olyan sok ... engedtessék meg, hogy bennem a nosztalgia még működjön. Előfordul, hogy néha sokan vannak, mondjuk, az Esterházy-koncerten, mert az egy koncert volt januárban Dés Lászlóval, amit a sepsiszentgyörgyi könyvtárral és az ottani magyar kulturális intézettel együtt csináltunk, de közben olyan hangokat is lehetett hallani, hogy megint Esterházy, ez miért jön ide, satöbbi. Ez megint Vásárhely.
Vásárhely nagyon sokféle, az egyik utcasarok okosabb a másiknál. Tehát mindenki mindent jobban tud, minden bizonnyal nálunk is jobban tudják, hogy milyen kell legyen egy irodalmi lap, de szerencsére ez kimondottan szépirodalmi lap, és ezt szeretném is kihangsúlyozni. És ez a szépirodalmi lap, bár lehetséges, hogy egy adott vásárhelyi, úgynevezett értelmiségi réteg nem szereti elfogadni, meg kell mondanom, egyik nevezetessége ennek a városnak.
Kovács András Ferenc (1959, Szatmárnémeti)
Költő, műfordító, szerkesztő. 1978-ban érettségizett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban, 1984-ben végzett a kolozsvári egyetem magyar–francia szakán. 1984–1991 között tanár Szentábrahámon, Siménfalván és Székelykeresztúron. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője. 1991–2002 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem dramaturgiatanára. 1997-ben a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója. 2008-tól a Látó főszerkesztője.
Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közöl. Elsősorban románból és franciából fordít, emellett esszéket, irodalmi tanulmányokat ír. Verseiből angol, bolgár, cseh, észt, francia, horvát, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd és szlovén fordítások készültek. Költészetének a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli formagazdagságát a következetes részletességgel felépített költői maszkok, alakmások (Jack Cole, Lázáry René Sándor stb.) is erősítik.
Számos rangos irodalmi elismerés, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője Díj (2006) és a Kossuth-díj (2010) kitüntetettje. (A Digitális Irodalmi Akadémia adatai nyomán)
– Hozott anyagból dolgozunk, én azt szeretném, hogy olyan korszerű, jól olvasható, szépirodalmilag jól olvasható, a kortárs irodalmi mozgásokat tükröző lap legyen, amely bármelyik vidéki, magyarországi vagy akár budapesti lappal felveszi a versenyt, és meg kell mondanom azt, amire szintén nem figyelnek Vásárhelyen, hogy a vezető szépirodalmi lapok között említik a marosvásárhelyi Látót Budapesten is, ami, azt hiszem, nagy dolog.
A főszerkesztői munka sok lemondással jár? Hátráltatja, mondjuk, a versírást, vagy arra még marad idő?
– Nagyon sok munkám maradt abba, maradt félig-meddig torzóban. Azelőtt versrovatszerkesztőként dolgoztam, most már több mint húsz éve itt vagyok, utánam jött Láng Zsolt, Vida Gábor, úgyhogy így épült, ahogy mentek el nyugdíjba, utoljára Gálfalvi György barátom. Tehát a versrovatot szerkesztettem, aztán voltam főszerkesztő-helyettes, 2008-tól én vagyok a főszerkesztő.
Nyomasztó felelősségtudattal tölt el ez a dolog, nagy boldogsággal azonban, mint gyakorló írót és rendszeresen írni szerető embert, nem tölt el, sem ma, sem holnap, sem holnapután. Ameddig a legjobb tudásom szerint tudom ezt csinálni, addig csinálom. Hátráltat, hogyne hátráltatna, főszerkesztőnek ideális esetben egy kiváló tanárembernek kellene lennie. Nem igazán hosszan elvonuló regényírónak vagy kiváltképpen nem egy alanyi költőnek.
Adminisztratíve szerencsére olyan a szerkesztőség, hogy ezt leveszi a vállamról, meg kell dicsérjem a kollegákat, és külön kiemelném Szabó Róbert Csabát is, aki mozgékony, nálam fiatalabb főszerkesztő-helyettes, ez nagyon fontos, mindent megbeszélek vele, és kétségtelen, hogy egészen más, még ha nem is teljesen más látásmódot képvisel, hanem frissebb a szeme, frissebb dolgokra hívja fel az én kiöregedő tekintetemet, a szemem figyelmét, és ez így nagyon jó.
A közelmúltban ön új kötetet tett az olvasók asztalára. Ezt mikor írta?
– Most nagyon sok minden abbamaradt, úgy jött 2008-tól az összes változás, ami azóta rám hullott, kicsit felkészületlenül talált, befejezetlen könyvek vannak. Most nem dolgozom semmin, mert leadtam egy könyvet a csíkszeredai Bookart kiadónak, amely december közepén meg is jelent. Ebben egyrészt 14 régebbi vers van, és 45 új vers is van benne. A címe Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka.
Volt egy ilyen kitalációm annak idején, amikor ’94–’95-ben Alekszej Asztrov verseit Baka István barátom vigasztalására írtam, vagy vele párhuzamosan, ugyanis neki volt egy ilyen orosz alteregója, a Sztyepan Pehotnij, ami saját nevének a fordítása, Sztyepan Pehotnij testamentuma, és akkor még élt Pista, főleg a Tiszatájban közöltem ezeket, hogy érezze a kollegialitást, akkor már nagyon beteg volt.
Tehát ezt a 14 verset vettem, nem nyúltam hozzájuk, és úgy döntöttem augusztus 18-án, hogy még írok ehhez néhány verset, írok egy történetet is, nevezzük egyelőre alakmásnak, de nem alakmás, egy érdekes könyv lett. Nagyon fáradtra dolgoztam magam, ez az igazság, de augusztus 18-tól december 8-ig sikerült befejeznem.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

Acta Siculica, 2010
Hagyomány szerint múlt esztendő végére megjelent a Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, az Acta Siculica, mely negyedik éve új alakban kerül az érdeklődők kezébe, borítóját a kiadó intézmény Keöpeczi Sebestyén József által rajzolt pecsétje díszíti.
A Kinda István, Boér Hunor, Kocs Irén, Szőcsné Gazda Enikő, Bordi Zsigmod Loránd, Méder Lóránt László, Sztáncsuj Sándor József, Csáki Árpád és Demeter Lajos által szerkesztett kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. Annak ellenére, hogy gazdaságilag gyengébb évet zárt a múzeum, új egységgel, a Magma Kiállítótérrel gyarapodott, 2010-ben hazaérkezett az Apor-kódex, melynek az Országos Széchényi Könyvtárban történt restaurálásáról Tóth Zsuzsanna számol be. A vaskos kötetben az alábbi, Háromszékhez kötődő témákról olvashatunk: adalékok az erősdi kultúra kronológiájához, az oltszEMI Auxilia ellentmondásos értelmezése, 16—17. századi kályhacsempék egy nyujtódi pincéből, kilenc falu erdőtörvénye, szárazság és pestis Háromszéken, az angyalosi honvédek, nemzetőrök, honfiak, honleányok jegyzéke, a háromszéki ágyúgyártás nehézségei, a második kökösi csata, a 19. századi közúti forgalom jellegzetességei, megélhetési taktikák válság idején, a kézdivásárhelyi, illetve kovásznai polgári fejlődés, a sepsiszentgyörgyi olvasóegylet, kaszinó, illetve a Sancta Maria intézet története, erdővidéki hímzés, orbaiszéki települések társadalmának változásai. Boér Hunor a történeti Erdély magyar népességének tagolódását tárgyalja a 2002-es népszámlálási adatok tükrében, és különleges nyelvhasználati megoldásokat javasol.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Objektív történelmi szemlélet mítoszokkal ötvözve
Ha minden jól halad, a következő tanévtől már forgathatják a Székelység története című tankönyvet a hatodikos és hetedikes diákok. A munkacsoport vezetője, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa azt mondja, objektív történelmi szemléletű tankönyvet szerkesztenek, de megkeresik a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok, a legendák, mítoszok is helyet kapjanak benne. „Ne eltűnjenek, csak kerüljenek a helyükre” – mondja Hermann. „Egy csíki községben tartottunk előadást Mihály János kollégámmal, amikor Borboly Csaba megyeitanács-elnök felvetette: szerkesszünk egy tankönyvet a székelység történetéről” – emlékezett vissza a kezdetekre a székelyudvarhelyi Hermann Gusztáv Mihály történész. A tankönyvet készítő munkacsoport koordinátora azt mondja, a székelység történetét egyelőre opcionális tantárgyként tanítják majd, később viszont – adott régióban – kötelező tantárgyként is bevezethetik. „Jómagam azt sem tartanám elvetendő ötletnek, hogy régiónkban a román osztályokban a román változatot is tanítsák, a kölcsönös megismerés jegyében” – mondja Hermann.
A leendő tankönyvet két évre, heti egy órára strukturálnák. Némi vitát szült, hogy a székelység vagy Székelyföld történetét írják meg. Hermann és a szerkesztőbizottság a székelység története mellett foglalt állást, hiszen – mint mondja – a Székelyföld története feltételezné a székelyek letelepedése előtti Székelyföld történetét is, s valószínűleg szintén vita lenne abból, hogy mit tekintsünk Székelyföldnek. „Leegyszerűsítené a dolgot, ha csak a székelységről, a székely székek közösségéről beszélnénk, de természetesen szó kell essen a székelységgel együtt élő egyéb etnikai csoportokról is” – véli a történész.
A megyei tanfelügyelőség javaslatára – a szervezés jelenlegi fázisában – egy ötfős tankönyvszerkesztő munkacsoport jött létre: Székelyudvarhelyről Mihály János és Novák Károly-István, Csíkszeredából Orbán Zsolt és Forró Albert, valamint a megyei főtanfelügyelő, Ferencz S. Alpár tagja a csoportnak, a munkálatok koordinátora pedig Hermann Gusztáv Mihály. A tartalomjegyzék nagyvonalakban elkészült, egyelőre a következő fő témák körvonalazódtak: földrajzi bevezető; Székelyföld a székelyek letelepedése előtt; székely eredetkérdés; székely honfoglalás; a székely társadalom; a változás kora; székelyek az erdélyi fejedelemség korában; székelyek a Habsburg-birodalomban; a diktatúrák kora; a dualizmus; a székelység az első világháborúban; kisebbségben, a „kicsi magyar világ” és a második világháború; a székelység a kommunizmus időszakában.
Hermann azt mondja, a szerzők egyhangúan egyetértettek abban, hogy egy objektív történelmi szemléletű tankönyv készüljön, bár mostanság egyre tágabb és magasabb körökben újra divatos a mitikus történelmet előnyben részesíteni. „Szeretném, ha szakmai szempontból szakszerű tankönyv készülne” – mondja Hermann. „Ugyanakkor meg kell keresni a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok is bekerüljenek a tankönyvbe, például az eredetmítoszok is helyet kapjanak benne. Ne tűnjenek el, csak kerüljenek a helyükre. A gyermek azután is szereti, fogyasztja a mesét, miután megtudja, hogy nincs tündér, nincs sárkány, táltos paripa. A mítosz nem történelem, de hozzátartozik a mi regionális tudatunkhoz, s azután is lehet szeretni, miután megtudjuk, hogy valójában nem úgy történt” – állítja a történész. Szerinte jól átgondolt pedagógiai módszerrel megoldható, hogy a kamasz elfogadja a történelmi valóságot, s közben nem szenved traumát, ha kiderül, hogy Csaba királyfi nem hiteles történelmi személy, ráadásul a mítoszokat a gyermek továbbra is értéknek, identitását meghatározó elemeknek tekintse – mindezt egy másik értékrendbe helyezve.
Hermann szerint ennél a korosztálynál nagyon fontos a tankönyv grafikai arculata, erre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a közeljövőben.
A munkacsoport terv szerint legközelebb január 18-án ül össze. Ahhoz, hogy a diákok már az idei szeptemberi becsengetés után kézhez kapják a Székelység történetét, legkésőbb tavaszra el kell készülnie. „Azt látom, hogy sok iskolában foglalkoznak a székely történelem kérdéseivel a pedagógusok. Ki bővebben, mélyebbre ásva, mások ritkábban, felületesebben, esetleges szakmai háttérrel. Ez a tankönyv egy átgondoltabb, szakmailag jobban ellenőrzött mederbe terelné a dolgot, s az információk is szakszerűbbek lesznek. Ez lenne a készülő tankönyv legnagyobb haszna” – állítja Hermann Gusztáv Mihály.
Jakab Árpád
Hargita Népe (Csíkszereda)

Szellemi készenlétben
A Mentor Kiadónál 1998-ban jelent meg az Erdélyi Panteon című sorozat első kötete, Művelődéstörténeti vázlatok alcímmel, ezt 1999-ben követte a második, s 2001-ben a harmadik kötet. Azóta Erdély jeles írói, művészei, tudósai közül többen elhunytak, s mindamellett rajtuk kívül is hiányoznak többen, akiknek a harmadik kötetben lett volna a helyük ennek a sorozatnak a lapjain. Ezért döntött úgy a Mentor Kiadó vezetősége, hogy folytatják az Erdélyi Panteon sorozatot, a negyedik kötetben ezúttal elhunyt és kimaradt írókat, irodalomtörténészeket mutatnak be a szerzők – olvasható a szerkesztő Nagy Pál kötet végi Jegyzetében. Terveik szerint egy következő, ötödik kötetben szerepelnek majd a művészek és tudósok. Nagy Pál olyan szövegekből válogatott, amelyek kötetben, folyóiratban korábban már napvilágot láttak. Az alábbiakban mazsolázunk ezekből. Regénye, A zöld csillag és naplószerű önéletrajzi könyve, az Íme, az emberek! Madridban jelent meg, a szerző kiadásában. Mindkét könyv a menekülttábori lét keserveiről, a hontalanságról ad számot. A székelység írója a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát a nyugati világ megnyerésére és jobb tájékoztatására fogalmazta. A pánszlávizmussal és a szovjet bolsevizmussal szemben erős Magyarországra van szükség, ez a nyugati világ érdeke. 1953. október 16-án a Fennvalóval és egyházával megbékélve hunyt el Madridban. Neve fennmarad, amíg magyarok élnek a földön. (Nyirő Józsefről – Medvigy Endre). Makkai, ha nem is vitatkozik mindezen, de az írásban közlés, a mondanivaló, az üzenet célba jutását tartja lényegesnek; a stílus helyenkénti ékessége csak némi hangszeres kedvderítő kísérlet hozzá – alkalmi eszköz, kellék... És maga az írás is! Makkai afféle kultúrhéroszi, népnevelői alkat, néppedagógus; nála az írás ennek a hivatásnak rendelődik alá. (Makkai Sándorról – Szőcs István) Tabéry regényei a társadalmi harcok mozgását, a világnézetek küzdelmét kívánták megvilágítani. A kor tablójának gazdag és festői ábrázolására, drámai jellemek és helyzetek teremtésére, a történelmi atmoszféra érzékeltetésére törekedtek. Tabéry ennek következtében zsúfolta regényeibe az adatok bőségét, és kísérletezett a nyelvi archaizálás korfestő lehetőségeivel. (Tabéry Gézáról – Pomogáts Béla) Hunyady legmaradandóbb alkotásai elbeszélései. Az élet apró mozzanatainak megragadása, emberi sorsokat jellemző tettek, magatartás és erkölcsiség művészi formába való öntése nála az elbeszélés műfajában sikerült a legjobban. (Hunyady Sándorról – Jancsó Elemér) * A bábaasszony fiában, a minden lépten visszarúgott, a puszta egzisztenciáért tíz körömmel verekedő, a tüdővészével fiatal halálraítélt Sipos Domokos írásaiban ne lett volna drámai erő? Ő, akit az élet nap nap mellett nem feszít keresztre, és nem húz karóba, talán meg se tudta volna írni a Vajúdó idők küszöbén infernális erejű utolsó mondatait, amelyeknél megrázóbban csak az evangélista örökítette meg a pillanatot, amikor a Megváltónak a kereszten felnyújtják az ecetes vizet. (Sipos Domokosról – Szentimrei Jenő) * "...amit vetett, az termést hozott, az megmarad. Abból kenyeret sütünk ma, holnap, holnapután, kenyeret, mi, s a jövő nemzedékei. A csend, amelyről De különben csend van címmel a hazai magyar költészet egyik legszebb versét írta, örökre körülzárta őt, ám olvasói számára csupa mozgás, csupa illat, '16-féle nyelven' zengő madárdal, harangszó és hattyújáték lesz továbbra is az ő csendje. (Bartalis Jánosról – Kiss Jenő) Akik ismerték, elmondhatják: nem volt mindennapi ember. Szálfatermetű – amikor én az ötvenes évek fordulóján, nem sokkal utolsó meghurcoltatása és azt követő halála előtt megismertem, már kissé hajlott hátú –. Gorkijra emlékeztető fejjel, valóságos Gorkij-bajusszal, mélyen emberi, de mégis bizonyos fajta távolságtartó gesztusokkal. (...) Nem volt mindennapi írói útja sem, mert (...) volt ereje ahhoz, hogy levonja a következtetést tévedéseiből. (...) ezt Daday Loránd a legnehezebb időkben is tettekkel, társadalmi pozíciója, sőt olykor élete kockáztatásával bizonyította. (Daday Lorándról – Dávid Gyula) Humorista volt, vagyis olyan író, aki mellre szívta a fájdalmat, azután szivárványkarikát fújt belőle. Így csak kevesen tudták a mutatvány bámészai közül, hogy a szokatlan szemfényvesztő zokog-e vagy dohányzik. (Tomcsa Sándorról – Bajor Andor) Emberi, tiszta vallomás; kortársairól, bajtársairól szólva is magáról beszél, s magára emlékezve is a nemzetiségi történelmet mondja. Őszi fényben rezdülő lírával, az elvégeztetettség érzésével. Mindenre pontosan emlékszik, mindent környezetével együtt láttat, s mégis, mintha olykor atlantiszi mélységből, beomlott tárnák alól szivárognának fel a dallamok, amikor még hitték, hogy valamit tenni lehet az emberért, még a vidéki lapok deszkapadlós szerkesztőségeiben is. (Kacsó Sándorról – Czine Mihály) Vita Zsigmond írásai a 17. századtól a 20. századig, Gyulafehérvártól Kolozsvárig, Apáczai Csere Jánostól Áprily Lajosig járták be az erdélyi magyar művelődés és irodalom útjait. Minden megállapítását, minden felfedezését gazdag levéltári anyaggal támasztotta alá, azonban a filológiai munkán, az adatok és adalékok meggyőző bőségén is minduntalan átüt személyes vonzalma, elkötelezettsége szülővárosa és az erdélyi magyar kultúra iránt. (Vita Zsigmondról – Pomogáts Béla) Beke György és nemzedéke 1944 őszén találkozik először a történelemmel; mégpedig úgy, hogy az mindjárt harcba is dobja a népi demokrácia kivívásáért, a nemzeti előítéletek eloszlatásáért, az egyenjogúságért, az egyéni és közösségi jogokat szavatoló demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Társadalmi és nemzeti rianások befolyásolták tehát kezdeti tájékozódását; aminthogy később ugyanilyen jellegű tektonikus mozgások juttatták búvópataksorsra induláskori eszményeit, hogy aztán a hatvanas évek végén újból előtérbe kerüljenek, tudatosan megtervezett munkába állítsák, majd a nyolcvanas évek végén számvetésre késztessék, hogy a 20. századi erdélyi magyarság illúzióival leszámolva életműve kiteljesítésén munkálkodhassék. (Beke Györgyről – Cseke Péter) * Huszár küldetéstudatban élte meg bukaresti létét, az idegenségérzetet a "hazánk az anyanyelv" kompenzálta, s célként fogalmazta meg e kulturális missziót. Ehhez persze munkatársakra is volt szükség. A Hétnek nagy szerepe volt abban, hogy a protokolláris Bukarestet értékes emberek gyülekezetévé varázsolták, Huszárnak pedig abban, hogy meghatározó szava volt a szerkesztőség tagjainak kiválasztásában, ennek köszönhetően az ötvenes évek végén " elásott" Földes Lászlót főszerkesztő-helyettesi rangban maga mellé véve rehabilitáltatta. (Huszár Sándorról – Bányai Éva) Bálint Tibor, az ízig-vérig kolozsvári író, az erdélyi sors különleges szavú megörökítője, a jellegzetes közép-európai társadalmi-történelmi élethelyzetek látomásos megelevenítője és az emberiségnyi léthorizontok megvilágítója: az erdélyi és az egyetemes magyar szépírás mesterei, legkiválóbbjai közül való volt – és marad. (Bálint Tiborról – Bertha Zoltán) Páskándi Géza munkássága, különösképpen drámaírása, drámaírói életműve nemcsak a modern magyar irodalom külön fejezete, hanem, mint ahogy ma már egyre inkább látszik, s remélhetőleg mindenki számára egyre bizonyosabbá, nyilvánvalóvá is fog válni, az egész európai modernségnek és főként a kelet-közép-európai drámaművészetnek is az egyik kiemelkedően jelentős alkotása. (Páskándi Gézáról – Bertha Zoltán) Ebben a tisztes korban az életmű karaktere már jól látszódik az arcon. A világító, ám fáradt fényű szem – akárcsak gazdája – begyűjtött mindent. Jót is, rosszat is, de az utóbbit nem karéjozhatta annyi bánat, hogy ne ragyogna. Avval is, hogy Torda ama híres országgyűlésének fölszabadító erejét és Mátyás igazságát, a szülötte föld és a befogadó város, Kolozsvár fényét egybemontírozta. (Lászlóffy Aladárról – Szakolczay Lajos) Erdélyi Panteon. Művelődéstörténeti vázlatok. Negyedik kötet. Szerkesztette: Nagy Pál. Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2010 Népújság (Marosvásárhely)

EMNT: magyar nyelvű szoftvereket a magyar iskolákba!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács brassói megyei szervezete azt kezdeményezi, hogy az új tanügyi törvény értelmében a tanács Oktatási Szakbizottsága szólítsa fel a tanügyminisztériumot, hogy a magyar tannyelvű iskolákban az informatika oktatása magyar nyelvű szoftverekkel történjen. Jelenleg ugyanis Románia összes iskolájában az operációs rendszertől kezdve, a szerkesztőprogramokon át, az összes programozási eszközt az informatika oktatási nyelvétől függetlenül román nyelvű szoftverek segítségével tanítják.
Kovács Lehel István, a szervezet alelnöke elmondta, hogy most, amikor a történelmet és a földrajzot immár lehet magyarul tanulni, nem megengedhető, hogy az informatika laboratóriumokban a magyar diákok minden szakkifejezéssel először román nyelven szembesüljenek. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a diákok nem veszik a fáradtságot, hogy a magyar szaknyelvet elsajátítsák, és emiatt egy magyar munkakörnyezetet használó cég esetében hátrányos helyzetbe kerülnek az alkalmazás során. Kovács Csaba P. Erdély.ma

Csupa csapás az élet – utószó helyett
Az elsorvasztott moldvai magyar oktatás könyvét az 1989-es fordulat után a Kárpátok külső lábánál élő és az Erdélybe áttelepedett csángóság anyanyelvű oktatásának visszaállítása körül kialakult bonyodalmak hívták életre. „Visszaállításról" beszélünk, mert a moldvai csángó népelem történetében első ízben 1948 és 1959 között a Magyar Népi Szövetség (1946—1953) szervezőmunkája eredményeképpen, mondhatni törzsi szinten és körülmények között, anyanyelvű iskolák, tagozatok vagy osztályok és óvodák is működtek. Ezeknek a története alig ismert, csak részkutatások és visszaemlékezések alapján tudunk róla ezt-azt. A háború utáni csángókutatás, ameddig a nacionálkommunista érában ez egyáltalán lehetséges volt, elsősorban nyelvészeti és néprajzi fogantatású. Az iskolákra vonatkozó emlékanyag feltárása háttérbe szorult. 1990-ig ez politikai tabutéma volt, az egykori magyar iskolák tanulóinak emlékezetében is megkopott, a valamikor missziós tudattal érkező vagy kényszerrel Moldvába kihelyezett erdélyi tanítók — többségük szakképzetlen — már az iskolák bezárása előtt, ha tehették, visszaszivárogtak szülőföldjükre, „Magyar Földre", ahogyan a legkeletibb csángók Erdélyt nevezik. A székelyföldi iskolákba toborzott, később kicsempészett csángó gyermekek zöme nem tért vissza szülőföldjére, jelentős részük Erdélyben „ragadt", s aki visszament, az rendszerint elrománosodott, s egyébként is, amire az első tanítóképzősök szülőföldjük iskolái felé indultak volna, ezeket brutálisan felszámolták. A könyv a szó szűkebb értelmében az 1947—1959 közötti időszak történéseit visszaemlékezések és dokumentumok alapján próbálja rögzíteni. A Csupa csapás az élet könyvborító közé fogott események, életpályák, a szerző szubjektív „csángóélményei" azonban fél évszázadnál is tágabbra kerekítik ezt az időszakot, hiszen az egykori iskolák létesítésének előzményei, a tanulók-tanítók pályaíve későbbi alakulásának ismerete nélkül nem érthető meg az a történelmi-társadalmi háttér, amely ezeknek az iskoláknak a szülőanyja, majd gyilkosa.
Az iskola- és emberi sorstörténetek kiszálazásának földrajzi háttere régiókat és országokat átfogó. Moldvában Szászkúttól vagy a jelenlegi legkeletibb csángó településtől, Lábnyiktól az északi csángó szigetig, Szabófalváig térképez fel egy hatalmas szellemi térséget, ehhez társulnak a székelyföldi kirajzások történetei s a Magyarországra különböző időszakokban áttelepedett csángó életpályák indázata.
A Csupa csapás az élet sűrített és a mozgókép műfaji követelményeihez igazított változata a Voltunk mük es… című történeti dokumentumfilmből (Magyar Történeti Dokumentumfilm és Dunatáj Alapítvány, Budapest, 1998) is megismerhető. A riportkönyv természetesen dimenzióiban és szerkezeti felépítésében is más. A szerző annak örülne, ha a könyv és film páros együtt kerülne az olvasó/néző elé.
Sylvester Lajos, Erdély.ma

Együtt emlékeztek a székelyföldi megyék elöljárói Madéfalván
Először emlékezett a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának elnöke közösen az 1764-es madéfalvi veszedelemről.
fagyos idő ellenére számos politikus, helybéli és Csángóföldre elszármazott csíki látogatott el a madéfalvi emlékműhöz, ahol arra emlékeztek, hogy 247 éve történt a madéfalvi veszedelemként emlegetett tömeggyilkosság, amelyet az osztrákok követtek el a csíki falucskában, ahol akkor összegyűltek a székely vezetők. Az ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 embert, köztük ártatlan gyermekeket és aszszonyokat mészároltak le. A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött el a székelyek kivándorlása Moldvába. A vérengzés emléke még ma is él nemcsak a madéfalviak, de a Csángóföldre került magyarok körében is.
Pénteken több mint százan gyűltek össze az emlékműnél, hogy leróják tiszteletüket a tömeggyilkosságban elhunytak előtt. Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter beszédében elmondta, bár az emberiség különböző népcsoportjai gyakran törtek egymásra azért, hogy földet, erőforrásokat szerezzenek, hogy megszüntessék egy nemzet önazonosságát vagy elvegyék szabadságát, a madéfalvi veszedelemhez fogható mészárlásra ritkán volt példa. „Voltak olyan harcok, amelyeket nem lehetett háborúnak nevezni, így 1764 sem nevezhető egyenlő felek küzdelmének, hiszen védtelen, alvó székely családokra törtek rá” – fogalmazott a tárcavezető. Kelemen szerint múltunkból le kell szűrni a tanulságot: nem szabad kompromisszumot kötnünk, ha szabadságunkról, értékeinkről, önazonosságunkról van szó, illetve soha nem fordulhatunk egymás ellen.
„Az, aki a határon áll, mindig jobban ki van téve a támadásoknak. A székely ember mindig a határon állt, még most is, amikor nem fegyverekkel harcolunk” – mondta a politikus. A megemlékezésen felszólalt Balogh György csíkszeredai konzul is, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy több évszázada azért harcoltak a magyarok, mert elvették tőlük a szabadságukat. Fontos ezért, hogy a jövőben egy nemzetként küzdjön a nép, hangsúlyozta a diplomata. Gyerkó László szenátor a jelen döntéseinek fontosságáról beszélt. „Történelmünket mi alakítjuk, döntéseink befolyásolják jövőnket, és erre a legaktuálisabb példa az oktatási törvény” – jelentette ki a honatya.
Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök kifejtette, bármi is történt közel 250 éve, nem vehették el a magyaroktól nyelvüket, kultúrájukat, és ez a kitartás feljogosítja a székelyeket a magyar állampolgárságra. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök arra buzdította a jelenlévőket, vigyék előre együtt a Székelyföld ügyét. „Székelyföld ne azoké legyen, akik kigúnyolják, hanem azoké, akik szeretik ezt a tájat, az itt lakó embereket. Ne azoké legyen, akik fékezik a szántóföldek, a legelők és az erdők visszaadását, hanem azoké, akik megművelik azokat, akiknek nem szégyen a kétkezi munka. Székelyföld ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik az adónkat, hanem azoké, akik itt termelik meg az anyagi javakat. Ne azoké legyen, akik a sót, a borvizet, az erdőt elveszik előlünk, hanem azoké, akik kitermelik az altalajkincseket és újraültetik a letarolt hegyoldalakat.
Székelyföld ne a nyakunkra ültetett ellenőrző szerveké legyen, hanem azoké, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni. Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne” – hangoztatta az elöljáró. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen úgy, ahogy közel 250 éve saját vezetőket akartak a székelyek, ma is ragaszkodnak hozzá, hogy saját soraikból válasszák tisztviselőiket. „Számunkra Madéfalva az együvé tartozás, a jó- és balsors közös vállalásának, a székely múlt ismeretének, szimbólumaink és emlékhelyeink tiszteletének, az elveink mellett a végletekig való kitartásnak, jogaink érvényesítésének, a személyes és közösségi áldozatvállalásnak, az állhatatosságnak a jelképe” – összegzett az elöljáró.
Az idei megemlékezés a madéfalvi római katolikus templomban kezdődött, ahol a Zöld Péter Általános Iskola tanulói mutattak be ünnepi műsort. A műsorral egybekötött szentmisén a madéfalviak és meghívottaik mellett csángók és hagyományőrző huszárok voltak jelen. A Siculicidium emlékművénél tartott ünnepi beszédek között szavalat és csángó asszonyok kórusának éneke hangzott el. Ezt követően került sor a koszorúzásra, amely a székely himnusszal kezdődött és a magyar himnusszal zárult. Az emlékműtől az ünnepség résztvevői a helyi iskolába vonultak, ahol a Forradalom és szabadságharc 1848–1849 című vándorkiállítást tekinthették meg.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Közművelődés Erdőszentgyörgyön
Közreadja: Bölöni Domokos
Avagy: 2010 – a Bodor Péter Művelődési Egyesületben. Kérésünkre Kovrig Magdolna ny. tanárnő, a Bodor Péter Művelődési Egyesület elnöke, az Erdőszentgyörgyi Figyelő című kiadvány főszerkesztője, a város művelődési életének egyik fő szervezője, a színjátszók helyi mentora vázolja fel az elmúlt esztendő fontosabb eseményeit Erdőszentgyörgyön.
– A 2010-ben érzékelhető mindenféle válságok a művelődési életben is éreztették hatásukat. Az emberek kevesebbet tudtak áldozni a művelődésre, nehezebb volt közönséget toborozni a rendezvényekre. Egyesületünk a szerényebb lehetőségek ellenére sem mondott le fő feladatáról, próbálkozott a korábbi évek színvonalán munkálkodni a magyar közművelődés érdekében. A programok megtervezése mellett meg kellett teremteni a rendezvények anyagi hátterét. Az év első néhány hónapja pályázatok felkutatásával és megírásával telt el. Mintegy 12 pályázatot készítettünk, és ezek nagy többsége sikeresnek bizonyult, jóllehet nem kaptuk meg az igényelt – és szükséges – összegeket teljes egészében, de a sok pályázatból lassanként összejött annyi, hogy a legfontosabb, már hagyományosnak tekinthető tevékenységeinket megvalósíthassuk. Az elmúlt évben támogatóink voltak: Erdőszentgyörgy Városi Tanácsa, a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja, az Europe Direct Központ, a Communitas Alapítvány, az Euro-Trans Alapítvány, illetve a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Corvinus Zrt, a Szülőföld Alap. Nem feledkezhetünk meg a bennünket támogató lakosok 2%-os adófelajánlásairól és adományairól sem. Külön ki kell emelnem a celldömölki Soltis Lajos Színházat, amely nemcsak a pályázataink magyarországi pénzügyi lebonyolítójának szerepét vállalta magára, de minden évben, így 2010-ben is, egyik turnéjának teljes bevételét egyesületünknek ajánlotta fel. Minden támogatónknak köszönjük a segítséget, amellyel lehetőséget teremtett arra, hogy a lakosság számára kulturális rendezvényeink elérhetők legyenek. A támogatásoknak köszönhetően rendezvényeink döntő többsége ingyenes volt és mindenki számára nyitott.
Most pedig idézzük fel néhány mondatban az egyesület fontosabb, 2010-es rendezvényeit. Az esztendő a magyar kultúra napjának (január 22.) megemlékezésével indult. Hagyománnyá vált, hogy ezen a napon értékeljük a diákok számára meghirdetett fogalmazási és képzőművészeti pályázatot. Ebben az évben a népművészet volt a téma: Vadrózsák friss hajtásai címmel érkezett be mintegy 100 pályamunka. Február 24-én vendégünk volt a Súrlott Grádics Irodalmi Kör, valamint a Cantuale férfikórus. Februárban került sor a hagyományos farsangi bálra is, amelyet egyesületünk a helyi RMDSZ-szel közösen szervezett. Február 15-én az iskola dokumentációs központjában Székely Ferenc szervezésében Molnár Dénes ex libriseiből láthattak kiállítást az érdeklődők. A farsangot a Százfonat néptánccsoport nagy sikerű, hagyományőrző farsangbúcsúztatója zárta, szervezője Ambrus Emese. Március 8-án a Caritas idősek klubjában nőnapi műsort mutatott be a színkörünk ifjúsági csoportja Kovrig Ildikó irányításával. Március központi rendezvénye hagyományosan a 15-i ünnepség. Az ünnepi beszédeket követő műsort az egyesület ifjúsági színjátszó csoportjának előadása nyitotta meg Kovrig Ildikó vezetésével, majd Ambrus Emesének a nemzeti ünnepet méltató, nagyszabású verses, zenés, táncos összeállítása zárta. Március 27-én az iskolával közösen rendeztük meg az Anyám, fekete rózsa elnevezésű nemzetközi versmondó verseny székelyföldi előválogatóját. Az áprilisi tevékenységek a Szent György-napi rendezvények előkészületeinek jegyében zajlottak, amelynek főszereplői 2010-ben a diákok voltak. Májusban egyhetes turnét szerveztünk a celldömölki Soltis Lajos Színháznak. Mesejátékot mutattak be Arany János Rózsa és Ibolya című elbeszélő költeménye alapján, mintegy kilenc környékbeli településen. A celldömölki testvérváros színészei ez alkalommal a turné bevételét egyesületünknek ajánlották fel. Május 17-én láttuk vendégül Zsapka Attila szlovákiai előadóművészt Radnóti Miklósról szóló műsorával. Júniusban az iskola egyik osztályában tapsolhattunk egykori tanítványunk, Pál Hunor nagyváradi színész előadásának. Mifelénk szokatlan műfajjal, a Klamm háborúja című "osztályterem-színházi" előadással ajándékozta meg hallgatóságát. Június végén a Bodor Péter Színkör Magyarországon, Mezőkövesden a Mátyás király tiszteletére rendezett reneszánsz városnapokon vendégszerepelt a Mandragórával. Július végén örömmel gratulálhattunk a színkör egyik legrégebbi tagjának, Márton Emőkének, aki sikeresen felvételizett a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti karára. Sikere számunkra nemcsak öröm, de bizonyíték is, hogy munkánk nem hiábavaló. Júliust a nyári amatőr színésztábor előkészítése és a Küküllő-expó műsorának szervezése töltötte ki. Augusztus első hetének végén került sor a kiállításra. Erre az alkalomra hívtuk meg a mezőkövesdieket, akik egy vígjátékkal szórakoztatták Erdőszentgyörgy közönségét. Augusztus 8–15. között Kőrispatakon tartottuk a műkedvelő színjátszók nyári táborát. Mintegy 80 színjátszó vett részt az egyhetes szakmai képzésen. A táborozók között a hazaiak mellett ott voltak a celldömölki és mezőkövesdi színjátszók is. Októberben az iskola VIII. osztályosai Bereczki Klára tanárnő vezetésével nagy sikerű szüreti mulatságot szerveztek, felelevenítve a szürettel kapcsolatos néphagyományokat. Októbert a XVIII. amatőr színjátszó-találkozó előkészületei töltötték ki. A színkör ifjúsági csoportja Páskándi Géza Az egér farkincája című darabjának bemutatójára készült Kovrig Ildikó irányításával. November 14–19. között a Soltis Lajos Színház volt a vendégünk. Turnéjuk során Weöres Sándor Csalóka Péter című darabjával 11 előadást tartottak vidékünkön. A turnét követően ők is részt vettek november 19–21. között a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszók XVIII. találkozóján. A fesztiválon 18 színjátszó csoport mutatkozott be, többségük igen színvonalas előadásokkal. December 9-én a színkör ifjúsági csapata fellépett a szászrégeni III. Kemény János Színjátszó Találkozón. Jelenleg a színkör készül a celldömölki Soltis Lajos Fesztiválra, az ifjúsági csoportot meghívták március végére a Celldömölki Mesefesztiválra. Az említetteken kívül meg kell említenem, hogy az iskola dokumentációs központjában rendszeresen kerítünk sort könyvbemutatókra, Székely Ferenc szervezésében. A népi tánc hagyományainak őrzését és továbbadását, legnagyobb örömünkre, felvállalta a Százfonat Egyesület, amelynek keretében rendszeres néptáncoktatás folyik. De a Bodor Péter Művelődési Egyesület is igyekszik támogatni a hagyományok átadását a táncházmozgalom keretében. 2010-ben a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztunk, és 200.000 forintot nyertünk erre a célra. Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten támogatni az iskolában az anyanyelven folyó szakoktatást is. Az év végén sikerült a Szülőföld Alapnál 2.500.000 forintos támogatást nyernünk egy ebédlő–kiszolgáló szakterem felszerelésére, amely lehetővé teszi majd, hogy a tanulók jobb körülmények között sajátítsák el a felszolgálás tudományát-gyakorlatát, hogy ezzel is versenyképesebbeké váljanak a hazai munkaerőpiacon.
A felsoroltak mellett tovább szerkesztjük az Erdőszentgyörgyi Figyelő című helyi lapot, amely a Corvinus Zrt. támogatásának köszönhetően az elmúlt évben gazdasági melléklettel bővült. A lap szerkesztői, munkatársai szabadidejükben, önkéntesen és fizetség nélkül vállalják a munkát, ezért gyakran időhiánnyal küszködünk, emiatt jelentkezünk összevont lapszámokkal. A nyomdai költségek előteremtésében segítenek a pályázatok és adományok. A felvázolt tevékenységek korántsem ölelik fel a művelődési élet egészét. Továbbra is léteznek olyan természetű akadályok, amelyek leküzdésére egyesületünk nem vállalkozhat. Várjuk, hogy befejeződjön a Rhédey-kastély felújítása, valamint elkezdődjön a művelődési otthon felújítása, korszerűsítése. Akkor talán lesz a kultúrához illő, megfelelő helyiség a kiállítások, színházi előadások és egyéb igényesebb művelődési rendezvények számára. Népújság (Marosvásárhely)

Fair play
Vagyis tiszta, becsületes, sportszerű játék. Az EU-nak is egyik alapvető követelménye. S nem csak a sportban, hanem a gazdaságban, kultúrában, médiában, az emberi kapcsolatokban és mindenben, ami az európaiságot meghatározza. A fair play betartása, nekünk, magyaroknak különösen fontos lenne, ha jobbik énünket kívánjuk mutatni másoknak és fel akarunk zárkózni a fejlettebb demokráciákhoz.
Vagyis tiszta, becsületes, sportszerű játék. Az EU-nak is egyik alapvető követelménye. S nem csak a sportban, hanem a gazdaságban, kultúrában, médiában, az emberi kapcsolatokban és mindenben, ami az európaiságot meghatározza. A fair play betartása, nekünk, magyaroknak különösen fontos lenne, ha jobbik énünket kívánjuk mutatni másoknak és fel akarunk zárkózni a fejlettebb demokráciákhoz. December 4-én fél Európát bejárta az erdélyi magyarság számára örvendetes hír: a román alkotmánybíróság döntő, 7/2-es szavazással jóváhagyta az új oktatási törvényt. Tanár barátom mesélte: másnap (a téli vakáció utáni első tanítási napon) osztályában alig volt más téma. Szinte ujjongtak a diákok, hogy végre szeptembertől nem úgy kell már tanulniuk, mint akiket el akarnak románosítani az iskolában, az iskolával.
Külön jó öröm, hogy a kedvezmények túllépnek a nyelvi kereteken. Úgy tudom, más iskolákban is voltak ilyen tetszésnyilvánítások, s főleg ott, ahol a tanárok nem politikai ügyként kezelik a kérdést, hanem magyarként való megmaradásunk és napi közérzetünk javításának eszközeként. Ha nem tévedek, közel kétszázezer romániai magyar gyermek és ennyi szülő, pedagógus hangulatán javított az új törvény.
Aznap este külön érdeklődéssel figyeltem a magyarországi közszolgálati televíziók műsorát. Kíváncsi voltam, hogyan reagálják le a nem mindennapi hírt. Aki látta, tudja: nem estek hasra, nem ugráltak a plafonig! A Nemzet Televíziója, vagyis a Duna TV foglalkozott vele többet, úgy három percet, mialatt pár mondat erejéig Markó Bélát is megszólaltatták.
Mindjárt az aradi demokrácia-központ avatása következett, az előbbinél több időben és Toró T. Tibor is bővebben szólhatott. A szerkesztők úgy látták: egy vidéki iroda avatása (egy a honosításra létrehozott sok hasonló közül!) fontosabb, mint kétszázezer erdélyi magyar gyermek érdeke. Lelkük rajta! Másnap a Duna TV a bálványosi nyári egyetem szervezőiről, akik Budapesten adták le honosítási kérvényüket, negyedórás külön örömriportot sugárzott. Miközben a kétszázezer erdélyi magyar fiatal öröméről nem ejtettek több szót, s nem csináltak róla külön riportot. Igaz, az m1 és m2 is beérte egy-egy rövid hírrel.
Persze az új tanügyi törvény „csak” az RMDSZ sokévi kemény munkája. A demokrácia-központokat pedig Tőkés László és Toró T. Tibor építgeti, egyelőre a legkisebb ellenállás nélkül. Az ő egyórai munkájuk is többet ér most Pesten, mint Markó Béla húsz évi küzdelme.
Hát akkor, éljen a fair play, vagyis a magyar sportszerűség és tisztesség!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Követségi „graffitiművész”
Gyalázkodó feliratok és horogkeresztek a bukaresti magyar nagykövetség kerítésén
„A kutyám lekérezkedett, és ugatott is néhány percig az éjjel, ő valószínűleg érzékelte, hogy a kerítésnél valaki ügyködik” – meséli Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka kalandjait.
„A kutyám lekérezkedett, és ugatott is néhány percig az éjjel, ő valószínűleg érzékelte, hogy a kerítésnél valaki ügyködik” – meséli Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka kalandjait.
A diplomatának a szokásosnál is sűrűbb délelőttje volt a tegnap, hiszen a reggeli órákban arról értesítették a román fővárosban működő magyar külügyi szolgálat biztonsági emberei, hogy a nagyköveti rezidencia kőkerítésére és a fémből készült kapulemezekre valaki az éjszaka leple alatt gyalázkodó feliratokat és horogkereszteket festett.
„Dacia is back”
„A parkolóőr reggel nyolc órára érkezik, ő vette észre a falfirkákat, és szólt a belső őrségnek. A belső őrség szólt nekem, kimentem, megnéztem: két vagy három, gyerekesen megrajzolt horogkereszt-graffiti volt a kerítésen, illetve két angol nyelvű „Dacia is back” („Dacia visszatért”) felirat, valamint három, szintén gyerekesen írt román nyelvű mondat, amely tartalmazta Magyarország nevét” – írja le tapintatosan a diplomata a látottakat.
Füzes mintegy két órával később fogad irodájában, és igyekszik a dolgokat humorosan felfogni. „Azt, hogy az illető a magyarokat szexuális kapcsolatra szólítja fel, gondolom, a szeretet jeleként kell értelmezni” – értelmezi az egyik obszcén szöveget a nagykövet, majd folytatja a „graffiti-kronológiát”. „Akkorra már kint volt a járőröző csendőr is, ők szóltak a román külügyminisztérium protokollfőnökének, aki azonnal a helyszínre sietett, személyesen folytatta le az ilyenkor szokásos procedúrát, és végezte el a vizsgálatot.
Már akkor világos volt számomra, hogy a román hatóságok nagyon gyorsan, nagyon határozottan és korrektül reagálnak; azonnal felajánlották a nagykövetség folyamatos védelmét. Nem sokkal később kijött a helyszínre a rendőrség és csendőrség is” – eleveníti fel a tegnap reggel történteket Füzes.
Mint mondja, megkérdezte a régi nagykövetségi munkatársakat, és ők két évtizedre visszamenőleg nem emlékeznek hasonló esetre. Felvetésünkre, miszerint politikai konnotációja lehet az incidensnek, a diplomata igen határozottan válaszol.
„Kérdezték már mások is, hogy vajon összefügg-e az állampolgársággal, autonómiával, vagy bármilyen román–magyar disputával a dolog. Határozott véleményem, hogy nem. Elszigetelt incidensről van szó, amelyet egy – hogy is mondjam – szellemileg sem túlságosan kiemelkedő képességű személy követhetett el” – vonja le a következtetést a nagykövet.
Miért horogkereszt?
S hogy miért horogkereszt? „A román propaganda egy időben a magyarokat és Magyarországot a Horthy-rendszerrel és a fasizmussal azonosította. Feltételezem, ez lehet a dolog mögött” – vélekedik Füzes, aki szerint az elkövető nem is próbált behatolni a nagykövetség területére, nem tett semmi olyat, ami a riasztóberendezést elindította volna, ezért sem észlelték a biztonságiak a jelenlétét. „Nem is akart behatolni, ő csak grafittizni akart egyet” – állapítja meg derűsen a diplomata.
A feliratokat, rajzokat mindenesetre a hatósági terepszemle után azonnal eltávolították: mire a sajtó észbe kapott, már csak néhány betű volt látható a daciás feliratból. A nagykövetség egyik alkalmazottja ekkor szorgalmasan tüntette el fehér festékkel a „gépkocsi-reklámot”; a még megmaradt szöveg fenyegetően hirdette: „...cia is back”
A román külügyminisztérium elítéli a vandalizmust
A román külügyminisztérium élesen elítéli azt a vandál cselekedetet, amelynek során ismeretlen tettesek gyalázkodó feliratokat és horogkereszteket festettek hétfőre virradóra a bukaresti magyar nagykövetség kerítésére – derül ki a tárca közleményéből. A közlemény leszögezi, ez a vandál cselekedet csupán elszigetelt eset, amely nincs összhangban a román-magyar kapcsolatok jelenlegi helyzetével és szellemével.
A külügyminisztérium már értesítette az illetékes hatóságokat, a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül pedig tájékoztatni fogja a magyar felet az esettel kapcsolatos vizsgálat fejleményeiről – olvasható a közleményben. A rendőrség eközben eljárást indított. A hatóság az ügyészséghez fordul annak megállapítása végett, hogy az eset nem esik-e a fasiszta és rasszista jelvények használatát tiltó, 2002-ben megjelent, 31. számú kormányrendelet hatálya alá.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)