BBTE: Mítoszok, botrányok
A romániai magyar felsőoktatás körül időről időre különös, ám de jól dokumentált (vö. sajtóbarát) botrányok robbannak ki.
A szerző a BBTE tanársegéde. 1998 óta több-kevesebb megszakítással a BBTE az egyik „otthona”: az alapképzés (magyar nyelven), a mesteri (angol nyelven) és a doktori képzése (angol nyelven), valamint az oktatási tevékenysége (magyar és román nyelven) ehhez az intézményhez köti.
A botránykeltők – mert nem magától sarjad a cirkusz – különösen kedvelt terepe a BBTE. Szomorú, de tény, hogy ezt az intézményt szinte csak akkor emlegeti a hazai, illetve a határon túli (Románián kívüli) magyar sajtó, ha valakik valamilyen valós vagy valósnak vélt problémára hivatkozva, jól szervezett partizánakció keretén belül megszállják az egyetemet.
Az érdemi egyetemi munka azonban nem a nyilvánosságnak szól, és nem is látványos aknamunkával végezhető. Mindennapi, jól átgondolt és következetesen véghezvitt feladat. Jelen írásomban ahhoz szeretnék néhány támpontot adni, hogyan látszik a BBTE kívülről-belülről egy oktató szemével.
A BBTE az erdélyi magyarság szimbolikus, állami intézménye, és ezt fölösleges vitatni: a magyar nyelvű egyetemi oktatást választók kb. 75-80 százaléka a BBTE 104, magyar nyelven folyó alap-és mesterképzési szakának valamelyikére jár. Ennek fényében meglehetősen fölös vád, hogy a hajdani Bolyai Egyetem szellemiségét nem a BBTE képviseli. (Már ha lehet egyáltalán szellemiséget „képviselni”.) Ez az egyetem méreténél, ismertségénél fogva megkerülhetetlen: a magyar diákok igazolják a létét.
Immár ötödik éve újra és újra előkerül a táblabotrány, és a közvélemény számára újra és újra megpróbálják eladni (pl. a Bolyai Kezdeményező Bizottság), hogy itt csorbulnak a kisebbségi jogok. A konfliktuskeltés nem használ, viszont árt. Ideig-óráig megrendülhet a hallgatók vagy a belső egyetemi ügyeket kevésbé tisztán ismerők bizalma.
De mi is a BBTE valójában?
Valóban olyan fekete az ördög, amilyennek lefestik? A BBTE több mint húsz kar, megannyi kihelyezett tagozat és ki tudja hány intézet szövevénye. Természetesen ebből adódik, hogy ahány kar, annyi szokás, annyiféle magyar oktatási siker, probléma. Sokféle változata van a román és a magyar tagozat összefonódásának vagy éppen teljes szétválásának.
Így történhet meg az, hogy vannak karok, ahol már jó néhány magyar tannyelvű szakot akkreditáltak külön, máshol nem sikerült ezt elérni, például az oktatók hiánya miatt. Aki nagy általánosságban azt mondja, hogy a BBTE-n nem biztosítottak a kisebbségi jogok, a kisebbségi oktatás, akkor az vagy nem ismeri az intézményt, vagy szándékosan ferdít.
Ez az intézmény osztozik a romániai felsőoktatás összes problémájában és lehetőségében. Nincs külön út, az oktatási reform is jelzi: nem lehet az erdélyi magyar diákok érdekeit az intézmények konfliktusai és magánérdekei mentén képviselni. Aki a BBTE-n folyó oktatást nem érti, vagy kísérletet tesz annak ellehetetlenítésére, az minden erdélyi magyar diák érdekeit sérti, azokét is, akik magán vagy egyházi intézményben tanulnak tovább.
Az úgynevezett táblabotrányok
(mert ezekből több van, 2006 óta ciklikusan újrakezdődnek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a „táblahősök” politikailag pozicionálják magukat: közéleti szempontból tulajdonképpen ezekből élnek) csak arra jók, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet. A magyar felirat ugyanis egy nagyszerű hab a tortán, amelynek megvan a maga szimbolikus fontossága.
A diákjaimat azonban sokkal jobban érdekli az, hogy magyarul tanuljanak, sőt sokuk számára még ennél is fontosabb a versenyképes tudás, mint az: írja vagy sem az egyetem falain magyarul, hogy dohányozni tilos. A versenyképes tudásnak pedig többek között (a felszereltséget most hadd ne taglaljuk) az oktató az egyik kulcseleme.
Vajon, melyik oktató fogja versenyképesebben felkészíteni a diákjait: aki nemzetközi szempontból elismert kutató, és aki jelentős energiákat fektet az oktatásba az ismert bérviszonyok mellett, vagy az, aki főállásban táblákat védelmez, aki ezekről a feliratokról szónokol ahelyett, hogy a tanulni vágyó hallgató igényeire figyelne.
A világ felé egyre jobban nyitó Erdélyben
is fontos, hogy az egyetem kapuin kilépő diák versenyképes tudást és diplomát vigyen magával. Segít neki a táblavita? Nem. A BKB működése alatt rendszeresen – mániákusan? – visszatér a táblák ügyére. De a diákkal igényes munkát végezni akaró oktatóra ki figyel? Hol van mindezzel kapcsolatban a BKB lobbiereje?
Követeléseinek anakronisztikusságát hadd szemléltesse a tény, hogy a mesteri szakokat már a román kollégák sem román, hanem angol nyelven hirdetik számos esetben. A legtöbb embert elsősorban nem a felirat nyelve érdekli. Munkát, pénzt és elismerést akarnak románok és magyarok egyaránt. Természetesen nem az anyanyelven folyó oktatás ellen beszélek, hanem arról, hogy a korszerű anyanyelvi oktatás nem lehet anakronisztikus.
A világ rég elhaladt a BKB és követelései mellett. Kell a magyar egyetemi oktatás, hogy ott a diákok kiválóan megtanulják a román, az angol (stb) szaknyelvet is. Rengeteg kolléga – nemzetiségre való tekintet nélkül – már angol nyelven írja a doktorátusát. És nem féltik a nemzeti kultúrájuk csorbulását.
Eddig háromszáz diákot oktattam. Többségüknek súlyos gondja van a román nyelvvel, és fejlesztésre szorul az angol nyelvtudása is. Ez itt a nagyon nagy baj. Ezen a téren szorulnak fokozott figyelemre és segítségre. A kamerák előtt „táblázók” legfennebb magukon segítenek és könnyítenek. Nehezen megbocsátható vétek.
Silye Lóránd. Manna.ro

Születőben a Mikó-terv
Esztendőkön át a magyarországi hivatalosságok a magyarság országon belüli-kívüli lakosságát a nemzeti értékeket és érdekeket a világ globalizálódó fősodrásához úsztató politikai kompjáratával kifundálták a Merjünk kicsik lenni, nemzeti önbizalmat és önérzetet sorvasztó zagyvaságot.
Most a Merjünk nagyok lenni kétharmados parlamenti és magyar kormányzati politikai irányvonal előbb az előző nyolc esztendő alatt csontra csupált Széchenyi-terv újraélesztését tűzte ki célul, és ennek mintájára, szinte várható volt, hogy Erdélyben is lábra kapjon hasonló kezdeményezés: valamit tenni kellene Székelyföld, Közép-Erdély és a Bánság gazdasági-kulturális előbbre lépéséért. A kezdeményező az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, természetes felkarolója és partnere a Székely Nemzeti Tanács, és máris jól érzékelhető, hogy az elképzelést a többi erdélyi magyar politikai csoportosulás — párt vagy szövetség — s a civil szféra is támogatni fogja. Egyrészt amiatt, mert érzékelik az anyaországi és a határon kívüli nemzetpolitikai irányváltást, a Merjünk kicsik lenni nemzet erejét apasztó kurzusnak az erkölcsi-gazdasági-kulturális csődhelyzet felé sodró következményeit, másrészt a magyar összefogás szükségességének felismerését és az ennek alárendelt cselekvőkészség fontosságát. Példa erre az erdélyi demokrácia-központok minden várakozást felülmúló térnyerése, s az erre a sikerre rákapaszkodó más párti igyekezet, hogy a könnyített eljárású magyar állampolgárság megszerzését ők is segítsék. A Széchenyi-terv mintájára született erdélyi Mikó-terv ma még csak a képzelet, az elhatározás állapotában létezik. De semmi kétség afelől, hogy ebből a helyzetből a cselekvés szakaszába, sőt, az erdélyi sors alakulásának fő sodrásába kerülhet, akkor is, ha egyes személyek vagy pártcsoportosulások számára ez az elképzelés csak az ábrándozások világának része, mert a Széchenyi-terv erős tartógerendázata a magyar parlament és kormányzat, nálunk pedig éppen ezek a pillérek támasztékai gyengék, esetlegesek. De vannak időszakok, amikor a közakarat szinte a semmiből tud teremteni új világot. Rengeteg az innen elszármazott, vállalkozó kedvű tehetős ember, partnereink lehetnek a nem magyar külhoniak is, az EU, és ha mutatkozik eredmény, akkor az itthoni egymás elleni acsarkodás is mérséklődik, érzékelni fogja, hogy pártállásra való tekintet nélkül a parlamenti jelenlét döntően fontos a magyarság számára, és ez is feltétele annak, hogy a gazdasági kapcsolatok hídjainak pilléreit egykönnyen ne moshassa el semmilyen szennyes ár és a rajtuk felakadó politikai uszadék. A Mikó-terv — az összefogás tervének ígérete is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sirató ének Komáromy Józsefért
A kolozsvári Házsongárdi temetőben 2011. január 31-én utolsó útjára kísérték Komáromy József nyugdíjas matematikatanárt, a dr. Dobai István nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum” harmadrendű vádlottját.
A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1957. november 5-én kelt, 1795. számú ítéletével hazaárulás bűncselekményéért és az RNK belső és külső biztonsága elleni szervezkedés vétségéért a 199/1950. számú törvényrendelet 1. szakasza a) és c) betűje előírásai alapján , a Btk. 2009. szakasza 2. pontja a) bekezdése, valamint a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján a jogi minősítés megváltoztatásával, és a Btk. 325. szakasza c) betűje előírásai alapján a tiltott kiadványok terjesztésének vétségéért egyhangú szavazattal – enyhítő körülmények figyelembevételével – 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Ugyanaz a bíróság enyhítő körülmények figyelembevétele nélkül még nyolc év börtönbüntetésre ítélte, a társadalmi rend elleni szervezkedés vétségéért. Ezenfelül a tiltott kiadványok terjesztéséért még nyolc év börtönbüntetéssel sújtották. Komáromy József összbüntetése tehát 25 év kényszermunka és 16 év szigorított fegyházbüntetés. Valójában életfogytiglani büntetést kapott. Ma is előttem az arca, amikor 1996. szeptember végén A halálmenet megismétlése címmel dokumentumfilmet készítettem az erdélyi ötvenhatosokról, és akkor Komáromy József azt nyilatkozta: „Goiciu börtönparancsnok, amikor a rabszállítóval idehoztak, amolyan captatio benevolantiae-ként (szónoki beszéd elején a hallgatóság megnyerése – szerk.megj.) azzal fogadott: itt fogtok megdögleni, borítékban fogtok hazamenni. Azaz: levélben értesítik majd a családot, hogy meghaltunk.”
Objektív és szubjektív okok miatt nem vehettem részt a temetésén. A megkésett sirató ének az Ő emlékét idézi. Nagyon tiszteltem, hiszen visszaemlékezései a per egész történetére vonatkozóan nagyon pontosak, hitelesek és megbízhatóak voltak. Amikor megmutattam a börtönben készült kihallgatási jegyzőkönyveit, már-már sztoikus nyugalommal jegyezte meg: még a nevemtől is megfosztottak, hiszen következetesen Komáromi-t írtak, a Komáromy helyett.
KOMÁROMY JÓZSEF – így, csupa nagybetűvel! – 1924. december 20-án született. Gimnáziumi tanulmányait Ady Endre híres iskolájában, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen matematikatanári oklevelet szerzett. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban tanított, abban az iskolában, amelyet 1948-ban – a nagy múltú tanintézményeinkhez hasonlóan – a nevétől is megfosztottak, és Komáromy József tanári tevékenysége idején 7. számú középiskolaként szerepelt a tanügyi nyilvántartásban. Már a börtönben raboskodott, amikor az iskola felvette a Brassai Sámuel Líceum nevet.
Kiváló tanár, ember, nemzetét, népét, szülőföldjét rajongásig szerető értelmiségi volt. Meghatározó szerepe volt abban, hogy dr. Dobai István 1956 októberétől 1957. február 8-ig elkészítette, és legépelte az „ENSZ-memorandum” néven ismert dokumentumot. A perben résztvevők célja az volt, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit, az erdélyi kérdés megoldásának egyik alternatívájaként kidolgozott román-magyar lakosságcseretervet eljuttatják az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, és ott a „magyar kérdés” appendixeként ezt az elképzelést is megvitatják. Erre azonban nem került sor, mert dr. Dobai István 1957. március 20-án az „ENSZ-memorandum” egy példányát véleményezésre elvitte Márton Áronhoz, az erdélyi római katolikus egyházmegye püspökéhez, aki 1955 februárjában szabadult a börtönből. Aki egyszer belépett a gyulafehérvári püspöki palotába, annak minden lépését követték. Dr. Dobai Istvánt, amikor a kolozsvári vasútállomáson leszállt a vonatról, letartóztatták. A táskájában megtalálták az „ENSZ-memorandum” egy példányát. Azon éjszaka, 1957. március 21-ről 22-re virradó éjszaka, letartóztatták Komáromy Józsefet, nála megtalálták a hat példányban legépelt emlékirat három példányát. Letartóztatták Kertész Gábor Zilahon gyakornokoskodó ügyvédet, Bereczki Andrást, az RNK akadémiája kolozsvári fiókjának tudományos kutatóját, Gazda Ferenc nyelvészt, ugyancsak akadémiai kutatót, akinél megtalálták az „ENSZ-memorandum” harmadik példányát. Varga László abrudbányai református lelkészt, a per másodrendű vádlottját, 1957. március 27-én, Nagy József egykori ákosi földbirtokost, szamosújvári kényszerlakhelyest, Dobri János teológiai professzort 1957. március 31-én, László Dezső belvárosi református lelkész-esperest pedig 1957. július 25-én tartóztatták le.
Komáromy József önként vállalta, hogy összegyűjti és továbbítja Dobai Istvánhoz a legismertebb kolozsvári magyar értelmiségiek véleményét az erdélyi kérdés megoldásáról. A kihallgatási jegyzőkönyvekben is beismerte: az „ENSZ-memorandum” egy-egy példányát ő vitte el Gazda Ferenchez, Szabédi Lászlóhoz, Nagy Géza nyugdíjas tanárhoz, valamint brassais kollégájához, Demény Dezsőhöz. Dobai István személyesen adta át a következő példányt Jordáky Lajos történésznek, aki a házkutatás és letartóztatása előtt darabokra tépte és lehúzta a WC-ben.
Komáromy József börtönbeli vallomása fontos adalék a Szabédi László öngyilkosságához vezető golgotajárás felderítésében. Szabédi a rá jellemző rendkívüli alapossággal olvasta el a 15 oldalas emlékiratot, és annak fontosabb megállapításaival egyetértett. Továbbgondolva az alapeszmét, Szabédi az erdélyi kérdés megoldását a közép-európai államok föderalizálásában látta. Bár nincs rá levéltári bizonyíték, de sejthetően a párthűségében szilárd Szabédi Lászlót 1957. március 21-től 1959. április 18-ig azzal zsarolták, hogy ismerte Dobai István „ENSZ-memorandum”-át, de nem jelentette a Szekuritáténak. Ezt bizonyítja az 1959 áprilisában közvetlenül az öngyilkossága előtt megírt, Vaida Vasile tartományi első titkárnak írt búcsúlevele: „Mint tudják, 1957 elején azzal a kéréssel jelentkezett nálam Komáromy, hogy olvassam el egy emlékirat szövegét, melyet Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárshoz, N. Sz. Hruscsov és Kádár János kezeihez akartak eljuttatni. Megismerkedve az ellenséges és ugyanakkor gyermekded szöveggel, azt mondtam Komáromynak, hogy határozottan elítélem a kísérletet. Erről az eseményről nem jelentettem sem a pártnak, sem az illetékes államhatóságnak.”
1956 augusztusában a kolozsvári unitárius gimnázium és a román tannyelvű, mai Coşbuc Líceum diákjai közös magyarországi kiránduláson vettek részt. A diákok eljutottak Budapestre, Aggtelekre, Miskolcra, Esztergomba, Badacsonyba és a Balatonra.
Az 1957. március 25-i kihallgatáson beismerte: „1956. augusztus 16-án a csoporttal vonaton utaztunk Badacsonytomaj település felé. Balatonakarattya állomáson megszakítottam az utazást, elmaradtam a kiránduló csoporttól, azzal a céllal, hogy az illető településen felkeressem Kodolányi János írót. Csak a feleségét találtam meg, aki elmondta, hogy az író Budapesten, a lányánál van. Megmondta a címét, 1956. augusztus 21-én délelőtt, egy telefonbeszélgetés után felkerestem Kodolányi János írót. Negyven-ötven percet beszélgettünk, négyszemközt, többek között irodalmi és kulturális jellegű dolgokról. Megkérdeztem Kodolányi Jánost: mi a véleménye az erdélyi nemzetiségek átcsoportosításáról, Erdély Magyarország és Románia közötti felosztásáról? Elmondtam neki: ez a kérdés foglalkoztatja a kolozsvári értelmiségi baráti körünket, és ebben a baráti körben tárgyaltunk arról, hogy a nemzetiségek átcsoportosításával, Erdély felosztásával lehetőség van a nemzeti kérdés megoldására.
Kikértem Kodolányi János író véleményét, és megkérdeztem: hogyan látják a magyarországi értelmiségiek az erdélyi magyar nemzetiség sorsát? Kodolányi János író azt felelte nekem: az MNK-beli értelmiségiek körében az erdélyi kérdés egyelőre nem vetődik fel, és ez nagyon nehéz kérdés.” (Ugye, mennyire mai és ismerős ez a vélemény!)
Komáromy József letartóztatásakor, a házkutatás során az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején, Budapesten megjelent forradalmi verseket, prózai írásokat találtak: Tamási Lajos Keserves fáklya, Piros a vér a pesti utcán, Örkény István Fohász Budapestért, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról. A vallatás során kiderült: a verseket, írásokat Dobri János teológiai tanártól kapta, s Komáromy József barátai körében terjesztette ezeket a tiltott kiadványokat. Dobri János Varga László abrudbányai református lelkésztől vette át, aki 1956. október 23-a és november 3-a között Budapesten részt vett a Kossuth téri tüntetésen, szemtanúja volt a rádió ostromának, jelen volt a polgári pártok újraalakulásánál, lelkészként felkereste a kórházakat, hogy a sebesülteket vigasztalja.
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

Módosított javaslatok – Alapszabály-módosításokról szavazott az utóbbi évek legfontosabb SZTK-ja
Az SZKT a szövetségi elnökről szóló fejezet kibővítésével is egyetértett, az új cikkely a volt elnökök jogait szabályozza.
Az SZKT meghirdetett kezdési időpontjában barátságos, csevegős hangulat fogad a marosvásárhelyi Kultúrpalota előterében: az elnökjelöltek, politikusok és a háttéremberek kihasználják, hogy találkozhatnak egymással, sok a mosolygós arc. Az ülés több mint félórás késéssel kezdődik, de ehhez már hozzászoktunk.
Napirendi pontok
Az SZKT-t megelőző egyeztető kerekasztal által javasolt napirendi pontok ismertetésével kezdődik az ülés. Biró Rozália közölte: a javaslat szerint napirendre kerül a szövetségi elnök politikai beszámolója, az Olt megyei RMDSZ-szervezet megalakítása illetve a kongresszus előkészítése, beleértve az alapszabályzat- és programmódosító javaslatok megvitatását.
Eckstein-Kovács Péter kérte Kovács Péter kongresszusi biztosi tisztségének megvonásáról szóló határozat megszavazásának napirendre tűzését, az SZKT látható többsége elutasította ezt a kérést, amelyet Eckstein és Olosz Gergely közösen fogalmazott meg. Azt is kérte, hogy a kongresszusi szavazás tisztaságának érdekében rögzítsék pontosan a szavazás mikéntjét, ennek napirendre tűzését megszavazták.
Markó politikai tájékoztatója
20 évvel ezelőtt, szinte napra pontosan, február 10-én százezres gyertyás tüntetés volt Marosvásárhelyen – kezdte Markó Béla politikai tájékoztatóját, rámutatva: az akkor felmutatott szolidaritás ma is szükséges a romániai magyarság számára, és parancs az RMDSZ-nek.
Az oktatási törvény elfogadása az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára az elmúlt két évtized jogküzdelmének egyik legfontosabb mérföldköve, mert ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot: a jogszabály ugyanakkor átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómia bizonyos elemeit – jelentette ki Markó.
A miniszterelnök-helyettes a Szövetség nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény helyes és minél gyorsabb alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta az azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, de elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Közölte: az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a PDL-vel, amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, vagy egy gazdaság-ösztönző intézkedés-csomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja a kötött megállapodásait, és mindezt annak érdekében, hogy a magyar közösség céljait megvalósíthassa. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
A közösségen és az RMDSZ-en belüli szolidaritás fontosságáról szólva felidézte a huszonegy évvel ezelőtt, február 1o-én lezajlott százezres marosvásárhelyi könyves-gyertyás tüntetést, amely álláspontja szerint az elmúlt két évtized legfontosabb szolidaritás-példája. - Ma keveset beszélünk erről a fontos eseményről, azonban az akkor felmutatott szolidaritás ma is élő parancs: vitázhatunk, konfrontálódhatunk, de az RMDSZ-nek ma is az a felelőssége, hogy ezt a szolidaritást megőrizze – mutatott rá Markó Béla.
A Magyarországgal való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Mint fogalmazott: míg egyik vezető magyar politikus egyfajta „szentistváni intelemként”, de nagyon logikus gondolatmenetet követve, arra figyelmeztette a Szövetséget, hogy ne bontsa fel a román-magyar kapcsolatok és a magyar nemzeti érdek szempontjából fontos romániai kormánykoalíciót, és felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika, „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük, és szét akarjuk verni”.
Közölte: nem csak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-en múlt a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét. Úgy fogalmazott: amennyiben igaz az, hogy a demokrácia-központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint - egy magyar mondás szerint – „pénzzel betegséget venni”. – Ha ez tényleg így van, és igaz, hogy erre valaki pénzt ad, akkor betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy „betegsége” lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne – figyelmeztetett az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ négy platformja (Szabadelvű kör, Kereszténydemokrata Platform, Szociáldemokrata Platform és Nők a Nőkét Platform) kezdeményezésére az SZKT elfogadta az elnökválasztás lebonyolítására vonatkozó határozatot, amelynek pontjai:
• Az RMDSz X. Kongresszusán az elnök-jelöltekre való szavazás zárt fülkében történjék, annak lehetőségét kizárva, hogy a leadott szavazatot bárki ellenőrizhesse, bárkinek be lehessen mutatni.
• A fülkében, vagy annak környékén, beleértve a szavazóurnát, megfigyelők jelenléte tilos, sem személyek sem más (videokamerák, kamerás telefonok vagy bármi hasonló) nem zavarhatják a szavazás titkos jellegét.
• A megválasztandó Szavazatszámláló Bizottságba válasszák be, kötelező módon, a három jelölt legalább egy-egy képviselőjét.
Hozzászólások
A hozzászólások során Borbély László kijelentette: ne adjon senki leckét nekünk demokráciából! „Az igaz, hogy mindig van egy többség és egy kisebbség, de a kisebbségnek el kell fogadnia a többség álláspontját, a többségnek pedig védelmeznie kell a kisebbséget. Magyarországon most azzal jönnek, hogy Magyarország a magyaroké, de akkor itt mit kellene, mondani, hogy Románia a románoké? Nem, Románia mindenkié, és huszonegy év ezt bizonyítjuk” – mondta a környezetvédelmi miniszter. Borbély a marosvásárhelyi TKT-ülés kiszivárgott jegyzőkönyve kapcsán elmondta: a felvétel azt bizonyítja, hogy "végig felelősen beszéltünk, titkosan szavaztunk; még szivárogtatásból is példát adhatnánk".
A magyar kormánytól egyet kérünk: hogy partnerek legyünk; minden magyar kormánytól ezt kérjük, és azt várjuk el, hogy ők is partnerként tekintsenek az RMDSZ-re - mondta.
László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a Mátyás szobor újraavatása körüli huzavona kapcsán megjegyezte: nem a román fél miatt húzódik ez az ügy.
Winkler Gyula az Európai Néppárt 2012-es kongresszusának előkészületeiről számolt be, kiemelve, mennyire fontos a párt kisebbségekkel szembeni viszonyulásának szabályozása. Bodor László Miért-elnök a további fiatalításra helyezte a hangsúlyt, Édler András pedig az egyenlő távolság elvét kritizálta a magyarországi pártokkal kapcsolatban, arra figyelmeztetve, hogy hosszú idő óta a magyar kormány először próbál választ találni a határon túli magyarok problémáira, és hiba lenne nem elfogadni a kinyújtott kezet. Hozzátette: nem lehet egyenlő távolságot tartani, együttműködni egy Gyurcsány-típusú kormánnyal. Katona Ádám hozzászólásának legérdekesebb mozzanata az volt, hogy azt állította: 1990 márciusában Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök már egy héttel a pogrom előtt tudott róla, hogy jönnek a hodákiak, de a fiókba süllyesztette az iratot.
Eckstein-Kovács Péter az elnökválasztási folyamat leszabályozásának hiányára figyelmeztetett ismételten, ugyanakkor azt az észrevételét is megosztotta, hogy az emberek igénylik a vitát, a megmérettetést, tehát a kampánynak felhajtó ereje is van.
Olosz Gergelynek korábban nem volt alkalma az SZKT előtt bejelenteni indulását a szövetség elnöki tisztségért, ezért ezt most tette meg. A korábbi, magyar kormányhoz fűződő viszonyról szóló vitához hozzátette: a mindenkori magyar kormány az lesz, amely megteremtette a nemzeti összetartozást.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt.
“Elsősorban ott kell jelen lennünk, ahol a magyar emberek élnek. Kétségkívül, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az erdélyi jelenlétre. Az erdélyi magyarokra figyeltünk akkor is, ha ellenzékben voltunk, akkor is, ha kormányon. Akkor, amikor nyelvi, közösségi jogainkról döntöttünk a parlamentben, és akkor is, amikor az oktatási törvényt kiharcoltuk. Ez a mi erősségünk, ezt kell figyelemmel követnünk az elkövetkezőkben is, és akkor elmondhatjuk, hogy az RMDSZ jó úton halad” - jelentette ki Kelemen Hunor.
A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, hogy az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott. Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Kelemen Hunor megismételte azon meggyőződését, hogy a Szövetség megújulása, megváltozása belülről kell megtörténjen, erre a változásra kell összpontosítani, nem a máshonnan érkező javaslatokra. „Kiszámítható, ésszerű változásokat javasolok, amelyeket közösen megbeszélünk, és együtt végrehajtunk. Meggyőződésem, hogy szövetségünket meg kell újítanunk, de ennek az újításnak, változásnak belülről kell jönnie. Mi magunk tudjuk csak megváltoztatni az RMDSZ-t, nem kívülről és nem másoktól kell ezt várnunk. Én ezt a változást képviselem” – ismertette terveit Kelemen Hunor.
Markó Béla a hozzászólásokra válaszolva közölte: ő soha nem mondta azt, hogy egyforma távolságot kell tartani a magyarországi pártoktól, hanem azt, hogy egyforma közelségben kell lennünk. És ezt az MSZP nyolcéves kormányzása alatt mondtam el sokszor, ebből levonhatják a következtetéseket – tette hozzá.
Markó felszólalását többször is megszakította bekiabálásaival az első sorban ülő Katona Ádám, aki, miután Biró Rozália megpróbálta rendre utasítani, felállt, és azt kiabálva, hogy „Gyalázzák Tőkés Lászlót!”, és hogy „Ezekkel nem áll szóba Orbán Viktor!”, kivonult a teremből, általános derültség közepette. Ezt Markó így kommentálta: ezért kell tudni, mikor kell abbahagyni.
Alapszabályzat-módosítás
Kovács Péter kongresszusi biztos beszámolt a február 26-27-i nagyváradi kongresszus előkészületeiről, majd Takács Csaba ügyvezető elnök beszélt az alapszabályzat-módosító bizottság előkészítő munkájáról.
Az SZKT arról dönt, hogy az alapszabályzat-módosító javaslatok milyen formában kerülnek a kongresszus elé, ahol majd cikkelyenként megvitatják a módosításokat.
Ezt követően következett az Alapszabályzat-módosítások fejezetenkénti vitája és megszavazása.
Mint várható volt, az SZKT-küldöttek közül sokan távoztak az ülésnek erről a részéről: a legkényesebb módosító javaslatokról szóló szavazáson már csak mintegy félszázan vettek részt, miközben az ülés elején még 116 küldött volt jelen.
Az SZKT elfogadta a politikai alelnöki tisztség létrehozására vonatkozó fejezetet, Eckstein-Kovács Péter javaslatát a fejezet törléséről 16-an támogatták, és 34-en szavaztak ellene.
XIV. POLITIKAI ALELNÖK
1) A politikai alelnököt az SZKT választja meg négy éves időtartamra, a szövetségi elnök javaslata alapján, a szövetségi képviselők több mint fele szavazatával. Tagja az SZKT-nak, a SZÁT-nak és a SZE-nek.
(2) A politikai alelnök tevékenységét egy alelnöki iroda segíti.
(3) A politikai alelnök hatásköre:
a) felel a kormányzati kapcsolattartásért;
b) összehangolja és felügyeli a központi és dekoncentrált kormányzati tisztségviselők munkáját;
c) koordinálja a szövetség külpolitikáját a szövetségi elnök megbízása alapján;
d) a szövetségi elnök akadályoztatása esetén összehívja a Szövetségi Elnökséget;
e) a szövetségi elnök akadályoztatása esetén összehívja a Szövetségi Állandó Tanácsot.
(4) A politikai alelnököt az SZKT hívhatja vissza, a szövetségi elnök vagy a képviselők 1/3-nak javaslatára, az SZKT összképviselőinek több mint fele szavazatával.
Hasonló eredményt hozott az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezet vitája is.
Az SZKT az alapszabályzat szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett, az új cikkely a volt szövetségi elnökök jogait szabályozza.
Két szövetségi elnöki mandátumot betöltött személyek tagjai az SZKT-nak, SZÁT-nak és a Szövetségi Elnökségnek.
Amennyiben jelöltetik magukat a parlamenti választásokon, a Szövetség befutó helyet biztosít számukra.
A volt szövetségi elnök munkáját egy iroda segíti.
Program
Az RMDSZ Programmódosító javaslatait Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két apró módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot, így a hosszúra nyúlt alapszabályzat-módosító vita után a program vitája keveebb mint tíz percet tartott, Biró Rozália 16:33-kor lezárta az ülést. Transindex.ro

Melegítés a kongresszusra (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
A két hét múlva esedékes tisztújító kongresszust megelőző kampány rányomta bélyegét a hét végén Marosvásárhelyen lezajlott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésére. Szinte tapintható feszültség, bekiabálások, burkolt vagy nyílt, gúnyos vagy éppen cinikus támadások, stílusparódia, teremből való kitessékelés, magasba nyújtott piros lapok jellemezték az alapszabály-módosítás miatt hosszúra nyúlt tanácskozást, amelynek legfőbb témája az anyaországgal való kapcsolat, illetve az RMDSZ koalíciós politikája volt.
Hat-háromra játszik az aranycsapat
Már az ülés kezdetén éles vita bontakozott ki, Eckstein-Kovács Péter kérte, hogy tűzzék napirendre az Olosz Gergellyel közösen kezdeményezett határozattervezetet, melynek értelmében menesztették volna Kovács Péter kongresszusi biztost arra hivatkozva, hogy tevékenysége során nem bizonyult pártatlannak. A plénum elutasította a javaslatot, elfogadták ellenben a kongresszusi szavazás titkosságát biztosító tervezet napirendre tűzését. Frunda Györgynél az alapszabály-módosítás ütötte ki a biztosítékot, kifogásolta, hogy későn kapták meg a tervezetet, és szerinte amúgy sem az SZKT-nak, hanem a kongresszusnak kellene döntenie arról. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform vezetője elfogadhatatlannak minősítette, hogy egy demokratikus szövetségben az alapszabály-módosítást két nappal az SZKT előtt küldték el, bírálta az RMDSZ csúcsvezetését, az "aranycsapatot", akikkel Orbán Viktor nem áll szóba, és akik "hat-háromra játszanak", azaz a valamikor hatszázalékos támogatottságot olyannyira leépítették, hogy most a háromszázalékos eredmény is kérdéses.
Pénzzel betegséget
Ez volt az utolsó SZKT, amelyen Markó szövetségi elnökként szólalt fel, talán ezért is kezdte nosztalgikus hangnemben beszédét, utalva az 1990-es években lezajlott ülések zamatos vitáira vagy a Marosvásárhelyen lezajlott százezres tüntetésre. Az RMDSZ koalíciós politikájának elemzése kapcsán mérföldkőnek, korszakhatárnak minősítette az oktatási törvény elfogadását, melyet egyúttal kötelező házi olvasmányként ajánlott a szövetség politikusainak, rosszallóan jegyezve meg, hogy némelyek nem is ismerik a jogszabályt. Bár örök hűséget nem esküszik egy román pártnak sem, az RMDSZ betartja koalíciós megállapodásait, főleg, amíg kölcsönös ez, az ellenzéktől pedig várja, tisztázza álláspontját a tanügyi törvény kapcsán, majd gúnyosan jegyezte meg: az RMDSZ-elnökválasztási kampányban is témává vált, ki mennyire szerelmes egyik vagy másik román pártba. Leszögezte, a koalíció prioritási listáján szerepel a kisebbségi törvény. Kitért a magyar kormánnyal való kapcsolatra is, utalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbbi nyilatkozatára, melyben azt sugallta, az RMDSZ-nek ki kellene tartania jelenlegi kormányzati partnerei mellett. Csakhogy eme Szent István-i intelem mellett azt is fel kellene ismerni, hogy nem jó, ha az RMDSZ-t ütik, vágják, szét akarják verni — vélekedett Markó, aki szerint pénzzel betegséget vesz a magyar kormány, ha a Demokrácia Központokat pártalapításra használja, veszélybe sodorhatja a romániai magyarság parlamenti képviseletét.
Lecke demokráciából
A felszólalások során Lakatos Péter és Szabó Ödön viccel, pamflettel próbálta oldani a hangulatot, ez utóbbi megjegyezte: a magyar kormánynak Magyarországon van szüksége a határon túli magyarokra. Borbély László leszögezte: demokráciából senki ne adjon leckét az RMDSZ-nek, majd büszkén ecsetelte, a marosvásárhelyi zárt ülésről kiszivárgott anyag is azt bizonyítja, felelősségteljesen beszéltek a gyűlés résztvevői. László Attila a Mátyás-szobor avatása körüli bonyodalmakról, Winkler Gyula az Európai Néppárt programjának módosításáról beszélt, Lakatos András Markó Bélát méltatta, Édler András pedig kifejtette: hiba lenne a magyar kormány kéznyújtását elutasítani, kár egy szűk csoport egyéni érdekeiért feláldozni a romániai magyar közösséget, az RMDSZ-nek inkább saját háza táján kellene körülnéznie, biztosítania az esélyegyenlőséget a három elnökjelölt számára, valamint megnéznie, miként térhetnének vissza a választókhoz. Katona Ádám keserűen konstatálta, hogy most is az "aranycsapat bebetonozásán" dolgoznak, két oldalról súgnának Kelemen Hunornak, ha ő kerülne az RMDSZ elnöki tisztségébe. Mint mondta, 1990 márciusában Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök már egy héttel a véres március előtt tudomást szerzett arról, hogy jönnek a hodákiak, de a fiókba süllyesztette az iratot. "Szégyen, gyalázat" — kiáltotta, amikor Bíró Rozália SZKT-elnök felszólította, hogy fejezze be beszédét, mert túllépte az időkeretet. Eckstein-Kovács Péter a kampánytapasztalatait összegezte, sérelmezte, hogy a választás szabályozását kérő levelét válaszra sem méltatta a csúcsvezetés, majd megjegyezte: észlelte a kampány felhajtóerejét is. Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelölt az SZKT előtt is bejelentette, hogy versenybe száll, mint mondta, összefogást, jólétet akar, a magyar—magyar viszonyban az egyenlő távolságtartás helyett szövetséget, és azt szeretné, ha február 27-e után nem az RMDSZ vezetné a közösséget, hanem a közösség az RMDSZ-t. Kelemen Hunor megjegyezte: sok szó esett Budapestről, de kevés Erdélyről, márpedig az RMDSZ erőssége az Erdélyre figyelés, és ezt kell követni a továbbiakban is. Szerinte a változásnak belülről kell fakadnia.
A felszólalásokra válaszolva Markó leszögezte: ő maga nem elnökjelölt, majd az előtte felszólalók némelyikének "nyersmagyar" megfogalmazásait kigúnyolva értetlenségét fejezte ki, hogy miért baj, ha az általa megszerzett tapasztalatot, "aztat a tapasztalatot" megpróbálja átadni. Cinikusan reagált Katona Ádám felvetéseire is, aki azonban az első sorból válaszolt igen hevesen, sérelmezve, hogy Tőkés Lászlót gyalázzák, végül felszólították, hagyja el a termet. Menjenek a fenébe, aljas gazemberek! felkiáltással ki is vonult a teremből a résztvevők kacagása közepette. (Utóbb visszajött, és elnézést kért kirohanásáért.) Markó Béla közben az egyenlő távolságtartás elvét bírálóknak próbálta elmagyarázni, hogy ő ilyent soha nem mondott, mindig az egyenlő közelség elvéről beszélt. Eckstein-Kovács Péter kétkedően csóválta fejét, Markó meg is szólította, de az RMDSZ-elnökjelölt csak annyit válaszolt: "Fáj a nyakam."
Személyre szabott alapszabály
Az SZKT által javasolt formában az RMDSZ alapszabályzata rendelkezne többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozásáról, arról, hogy az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakítanák, lehetővé tennék a regionális területi szervezetek megalakítását, és létrejön a szövetségi elnökség. A politikai alelnököt az SZKT választja meg, ő felel többek között a kormányzati kapcsolattartásért, a szövetség külpolitikájáért. Az új alapszabály előírja, hogy a volt szövetségi elnökök számára (február 27-e után Markó Béla kerül ebbe a helyzetbe) létrehoznak egy irodát, és biztosan befutó helyet kapnának a parlamenti választásokon. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SZKT: az RMDSZ alapszabályának és programjának módosításairól döntöttek
A február 26-27-i RMDSZ-kongresszus elé terjesztendő alapszabály- és programmódosító tervezetek megvitatása és elfogadása volt a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombaton, Marosvásárhelyen tartott ülésének legfontosabb napirendi pontja. A javasolt módosítások értelmében az RMDSZ-ben létrejön a politikai alelnöki tisztség, főtitkársággá alakul az ügyvezető elnökség, a korábbi szövetségi elnökök pedig befutó helyet kapnak a parlamenti választásokon. Markó Béla elmondta utolsó szövetségi elnöki beszámolóját, amelyben az RMDSZ sikereit méltatta, hangsúlyozta az egység fontosságát és bírálta az EMNT pártalapítási szándékát.
A nagyváradi kongresszust előkészítő SZKT-n Markó Béla utoljára tartott politikai beszámolót szövetségi elnöki minőségében. Az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára az elmúlt két évtized jogküzdelmének egyik legfontosabb mérföldköve az oktatási törvény elfogadása, mert ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot: a jogszabály ugyanakkor átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómiának bizonyos elemeit – jelentette ki Markó.
A miniszterelnök-helyettes a Szövetség nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény helyes és minél gyorsabb alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta az azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, de elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Markó: az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, de „nem esküszik örök hűséget” egyetlen román pártnak sem
Azt is leszögezte Markó, hogy az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a PDL-vel, amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, vagy egy gazdaság-ösztönző intézkedés-csomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja a kötött megállapodásait, és mindezt annak érdekében, hogy a magyar közösség céljait megvalósíthassa. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
A közösségen és az RMDSZ-szen belüli szolidaritás fontosságáról szólva felidézte a húsz évvel ezelőtt, február 10-én lezajlott százezres marosvásárhelyi könyves-gyertyás tüntetést, amely álláspontja szerint az elmúlt két évtized legfontosabb szolidaritás-példája. „Ma keveset beszélünk erről a fontos eseményről, azonban az akkor felmutatott szolidaritás ma is élő parancs: vitázhatunk, konfrontálódhatunk, de az RMDSZ-nek ma is az a felelőssége, hogy ezt a szolidaritást megőrizze – mutatott rá Markó Béla.
„Betegséget vásárolnak” az új erdélyi magyar párt megalapításának elősegítői és finanszírozói
A Magyarországgal való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Markó kitért Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes korábbi nyilatkozatára, amelyben azt tanácsolta az RMDSZ-nek, ne lépjen ki a kormánykoalícióból, mivel ez az egyik garanciája a román-magyar együttműködés fennmaradásának, a magyar állampolgárság zökkenőmentes megszerzésének. Markó Béla szerint ez a „Szent István-i intelem” felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, de odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük és szét akarjuk verni”.
Közölte: nem csak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-szen múlott a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét.
Markó szerint, ha igaz, amit egyes demokrácia-központok vezetői nyilatkoztak, nevezetesen, hogy az EMNT által tervezett Erdélyi Magyar Néppárt megalapítását is elősegítik aláírásgyűjtéssel, és erre pénzt is adtak nekik Magyarországról, akkor ezzel a pénzzel Magyarországon „betegséget vásároltak”. „Ha ez tényleg így van, és igaz, hogy erre valaki pénzt ad, akkor betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – fogalmazott.
Az RMDSZ elnöke későbbi felszólalásában hozzátette: egyetért azzal, hogy a romániai magyar szervezetnek szoros viszonyban kell állnia a magyar kormánnyal, ám nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egységes politikai képviselet és fellépés alapvetően meghatározza a román-magyar viszonyt Romániában, valamint Magyarország és Románia kapcsolatait. Markó szerint a Vajdaságban és a Felvidéken is egységes magyar politikai képviseletre lenne szükség.
Kelemen Hunor: ott kell lennünk, ahol magyarok élnek
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt.
„Elsősorban ott kell jelen lennünk, ahol a magyar emberek élnek. Kétségkívül, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az erdélyi jelenlétre. Az erdélyi magyarokra figyeltünk akkor is, ha ellenzékben voltunk, akkor is ha kormányon. Akkor, amikor nyelvi, közösségi jogainkról döntöttünk a parlamentben és akkor is, amikor az oktatási törvényt kiharcoltuk. Ez a mi erősségünk, ezt kell figyelemmel követnünk az elkövetkezőkben is, és akkor elmondhatjuk, hogy az RMDSZ jó úton halad” – jelentette ki Kelemen Hunor. A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, hogy az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott. Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Kelemen Hunor megismételte azon meggyőződését, hogy a Szövetség megújulása, megváltozása belülről kell megtörténjen, erre a változásra kell összpontosítani, nem a máshonnan érkező javaslatokra. „Kiszámítható, ésszerű változásokat javasolok, amelyeket közösen megbeszélünk, és együtt végrehajtunk. Meggyőződésem, hogy szövetségünket meg kell újítanunk, de ennek az újításnak, változásnak belülről kell jönnie. Mi magunk tudjuk csak megváltoztatni az RMDSZ-t, nem kívülről és nem másoktól kell ezt várnunk. Én ezt a változást képviselem” – ismertette terveit Kelemen Hunor.
Módosítások: politikai alelnök, főtitkárság
Kovács Péter kongresszusi biztos beszámolt a február 26-27-i nagyváradi kongresszus előkészületeiről, majd Takács Csaba ügyvezető elnök beszélt az alapszabály-módosító bizottság előkészítő munkájáról.
Az SZKT arról döntött, hogy az alapszabály-módosító javaslatok milyen formában kerülnek a kongresszus elé, ahol majd cikkelyenként megvitatják a módosításokat. Az RMDSZ alapszabályának 127 cikkelye közül 87 paragrafus módosítására történt javaslat.
Az alapszabály módosítása során az SZKT elfogadta többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozására, valamint az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezetet, a testület a szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett, ez az új cikkely a volt szövetségi elnökök jogait szabályozza: tagja az SZKT-nak, a Szövetségi Állandó Tanácsnak és a Szövetségi elnökségnek azok a személyek, akik két szövetségi elnöki mandátumot betöltöttek, az RMDSZ pedig befutó helyet biztosít számukra a parlamenti választásokon.
Az RMDSZ Programmódosító javaslatait Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot.
Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely hiába kérte a részrehajlással vádolt Kovács Péter kongresszusi biztosi tisztségének megvonását, a küldöttek többsége a határozattervezet napirendre tűzésétől is elzárkózott.
Az RMDSZ négy platformjának – Szabadelvű Kör, Szociáldemokrata Platform, Kereszténydemokrata Platform és a Nők a Nőkért Platform – javaslatára az SZKT határozatot fogadott el az elnökválasztási szavazás lebonyolításáról. A határozat értelmében a kongresszuson a szavazás zárt fülkében történik, kizárva annak lehetőségét, hogy a leadott szavazatot bárki ellenőrizhesse és bárkinek be lehessen mutatni. Tiltja a határozat a megfigyelők és más személyek, illetve képrögzítő készülékek jelenlétét a szavazófülkében, illetve a fülke és a szavazóurna környékén. A határozat harmadik pontja kimondja, hogy a megválasztandó Szavazatszámláló Bizottságba válasszák be kötelező módon a három elnökjelölt legalább egy-egy képviselőjét is. (Olt megyében is RMDSZ-szervezet alakul. Az SZKT szombati ülésén arról is döntöttek, hogy Olt megyében is RMDSZ-szervezet alakul, amely tíz helyi szervezetből áll. Az RMDSZ-nek egyébként több Kárpátokon túli megyében is működik megyei vagy területi szervezete: Konstanca, Galac, Gorj, Iaşi, Mehedinţi, Suceava, Vâlcea megyében és Bukarestben.) Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-alapszabályzat: elfogadta az SZKT a módosító tervezetet
Az RMDSZ egy dolgot kér a mindenkori magyar kormánytól
Szombati, marosvásárhelyi ülésén elfogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a szövetség alapszabályzat- és a programmódosító tervezetét. A szokatlanul hosszúra nyúlt, heves indulatokat kiváltó tanácskozás időnként az RMDSZ hőskorára emlékeztette a résztvevőket. A vita lényegében az RMDSZ elnökjelöltjeinek kongresszust megelőző bemelegítő összecsapása volt, és az RMDSZ jövőjét meghatározó olyan fontos kérdéseket érintett, mint a szövetség átalakuló vezetőségi struktúrája – amit elfogadtak ugyan, de még a kongresszusnak is rá kell bólintania. A vitákat megelőzően Markó Béla szokásos politikai tájékoztatójában cáfolta az elmúlt napok híreszteléseit, miszerint az RMDSZ felrúgná a kormánykoalíciós megállapodást, ugyanakkor azt is kifejtette: Magyarország „betegséget vásárolt” magának és a romániai magyarságnak, ha igaz, hogy a magyar állam a demokrácia-központok révén az új párt bejegyzését is anyagilag támogatja.
A megbeszélés már az elején szokatlanul kezdődött, hiszen a küldöttek a napirendről kezdtek vitatkozni, amire az SZKT-én rég nem fordult elő. A vitát részben Eckstein-Kovács Péter két javaslata váltotta ki. A Kolozs megyei politikus Kovács Péter kongresszusi biztosnak a tisztségéből való leváltását kérte, mivel az RMDSZ elnöki posztjára pályázó volt szenátor szerint Kovács nem látja el pártatlanul biztosi feladatkörét, és Kelemen Hunort támogatja. Eckstein-Kovács a februári nagyváradi tisztújító kongresszuson az elnökválasztási szavazás procedúrájának szabályozásáról szóló határozat napirendre tűzését is javasolta – ez utóbbi határozattervezetet három platform terjesztette be az átlátható, korrekt és titkos szavazás biztosítása érdekében. A két felvetése közül csak az utóbbit fogadta el az SZKT, miután Takács Csaba ideiglenes ügyvezető elnök tájékoztatta a küldötteket arról, hogy a kongresszus szervezéséért felelős bizottság már a héten elfogadott egy hasonló szabályozást. Kovács Péter mandátuma megvonásának a napirendre tűzésével csak 21-en értettek egyet, így a testület látható többséggel elutasította Eckstein-Kovács javaslatát.
Az SZKT egyes tagjai azt kifogásolták, hogy az alapszabályzat és a program módosítására vonatkozó tervezetet csak másfél nappal a tanácskozás előtt kapták meg, így szerintük a kongresszusra kell bízni ezt a kérdést. Így érvelt Frunda György, aki, mint mondta – utalva ezzel az SZKT, illetve a kongresszus létszámára – száz ember nem dönthet hatszáz helyett. Az elégedetlenkedőknek Markó Béla válaszolt. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi kongresszusok előtt is az SZKT vitatta meg az alapszabályzat és a program módosításával megbízott testület tervezetét, így segítve a kongresszus munkáját, ami nem jelenti azt, hogy a kongresszuson már nem szerveznek vitát a módosításokról. Markó hangsúlyozta, hogy a bizottság által elutasított módosító javaslatok is fenntarthatók a kongresszuson.
Marad a koalíció
A napirend körüli vita lezárása után Markó megtartotta szokásos politikai tájékoztatóját, amelyben ismét az oktatási törvény gyors és jó alkalmazásának fontosságát hangsúlyozta. Az RMDSZ elnöke – aki ebben a minőségében az utolsó SZKT-én vett részt – cáfolta az elmúlt napok híreszteléseit, miszerint az RMDSZ felrúgná a kormánykoalíciós megállapodást. Mint mondta, a szövetségnek egyelőre nincs oka megtenni ezt, mert a megállapodás működőképes. Hangsúlyozta: nagyvonalakban egyetértés alakult ki az RMDSZ és koalíciós partnerei között a 2011-es törvényhozási prioritásokról, ezért nem vetődött fel az RMDSZ-en belül a kormányból való kilépés lehetősége. Markó szerint jó esély van arra, hogy a képviselőház megvitassa a június végéig tartó parlamenti ülésszakban a kisebbségi törvénytervezetet. Hozzátette: a gazdasági fejlesztési régiók újrarajzolásának szükségességéről is egyetértés van, abban viszont egyelőre megoszlanak a vélemények a koalícióban, hogy milyen és mekkora régiók alakuljanak meg.
Az RMDSZ elnöke kitért Semjén Zsolt nyilatkozatára, amelyben a magyar miniszterelnök-helyettes azt tanácsolta az RMDSZ-nek, ne bontsa fel a jobbközép kormánykoalíciót, amely Semjén szerint az egyik garanciája a román–magyar együttműködésnek, valamint a magyar állampolgárság zökkenőmentes kiadásának. A romániai magyar politikus elmondta, büszkeséggel töltötte el, hogy a magyar kormány egyik vezetője felismerte: az RMDSZ meghatározó szerepet játszik a román–magyar államközi kapcsolatok alakulásában, de szerinte a magyar kormánypárti politikusoknak azt is fel kellene ismerniük, hogy nem hasznos ebben a pillanatban az RMDSZ-t „ütni, szétverni”.
Magyarország betegséget vett
Markó ezzel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által tervezett pártalapításra és a demokrácia-központokra utalt. Markó szerint Magyarország „betegséget vásárolt” magának és a romániai magyarságnak is, ha igaz, hogy a magyar állam a demokrácia-központok révén az új párt bejegyzését is támogatja, és erre pénzt is adott. A tanácskozáson több felszólaló is érintette az RMDSZ és a Fidesz viszonyát, amely jelenleg rideg. Mint ismeretes, mindhárom RMDSZ-elnökjelölt programjában fontos szerepet foglal el a jelenlegi magyar kormánypárttal való viszony, amelynek rendezését sürgetik. Édler András és Olosz Gergely bírálta az RMDSZ jelenlegi vezetőségének a Fideszhez fűződő viszonyát. Édler kifogásolta az RMDSZ „egyenlő távolság elvének” politikáját a magyarországi pártok felé, Olosz pedig kijelentette: a mindenkori magyar kormány lesz az, amely megteremti a nemzeti összetartozást. Ezekre a kijelentésekre reagálva Markó kijelentette: egyetért azzal, hogy az RMDSZ-nek szoros viszonyban kell lennie a magyar kormánnyal, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egységes politikai képviselet és fellépés alapvetően meghatározza a román–magyar viszonyt Romániában, valamint Magyarország és Románia kapcsolatait. Markó szerint a Vajdaságban és Felvidéken is egységes magyar politikai képviseletre lenne szükség. Hozzátette: „nincs szükségünk arra, hogy mások pártokat szervezzenek a nyakunkra”.
Borbély László szerint az RMDSZ egy dolgot kér a mindenkori magyar kormánytól, hogy partnerei lehessenek. „Partneri viszonyban kell lennie az RMDSZ-nek a magyar kormánnyal, és a magyar kormánynak is partnernek kell lennie az RMDSZ-szel” – mondta Borbély. A környezetvédelmi miniszter beszédében kitért a marosvásárhelyi TKT-ról a múlt hétvégén nyilvánosságra került hangfelvételre. Hangsúlyozta: végig lehet hallgatni, és meg lehet győződni arról, hogy felelősen beszéltek az ülés résztvevői, nincs a felvételben semmi olyan, ami a nyilvánosság előtt ne lenne vállalható.
László Attila a Mátyás király szoborcsoport újraavatása körül kialakult helyzet méltatlanságára hívta fel a figyelmet. A politikus Szőcs Géza magyar kulturális államtitkárt hibáztatja az újraavatás többszörös halogatása miatt. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy „nem a román fél a hibás”, majd hozzátette: ha már kolozsvári születésű az államtitkár (utalva ezzel Szőcs Gézára), akkor továbbra is azt várja tőle, hogy kellő mértékben érzékelje a szobor újraavatásának jelentőségét.
Átalakul az RMDSZ vezetőségi struktúrája
Az RMDSZ alapszabályzatának és programjának módosításáról szóló két tervezet közül az előbbi váltott ki nagy érdeklődést a képviselők körében, ugyanis a kongresszuson elfogadásra javasolt dokumentum komoly szerkezeti átalakításokat ír elő az RMDSZ vezetőségében. Ezeknek a módosításoknak a java részét Kelemen Hunor támogatja, hiszen az új szerkezetet az RMDSZ elnökjelölt programja is magába foglalja.
A vita lényegében az RMDSZ elnökjelöltek kongresszust megelőző bemelegítő összecsapása volt, hiszen Eckstein-Kovács Péter megpróbálta törölni a Kelemen által tervezett legfőbb változtatásokat. Az alapszabályzat-tervezet szerint létrejön a politikai alelnöki tisztség, amely jelenleg nem létezik, az Ügyvezető Elnökség Főtitkársággá alakul, emellett létrejön, többek között a szövetségi elnököt, politikai alelnököt, főtitkárt, frakcióelnököket, az SZKT-elnököt, megyei vagy területi elnököket egyaránt magába foglaló Szövetségi Elnökség, amely a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ügyvezető hatáskörét venné át úgy, hogy a SZÁT is megmarad. A jelenleg 14 tagú SZÁT ezentúl nagyobb létszámú testület lesz, magában foglalja többek között a Szövetségi Elnökség tagjait, valamint a Kulturális Autonómia Tanács elnökét. Eckstein-Kovács nem értett egyet a politikai alelnöki tisztség és a Szövetségi Elnökség létrehozásával, de a törlésre vonatkozó javaslatait az SZKT elvetette.
Kihozta a sodrából Markót
A kongresszus egyik színfoltja Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform elnöke volt, aki Olosz Gergely RMDSZ-elnökké való megválasztását támogatja. Katona a szombati SZKT-n többször is szót kért, és rendszerint vitába keveredett Biró Rozália SZKT-elnökkel, miután ez utóbbi figyelmeztette, hogy túllépte a felszólalások engedélyezett időkeretét. Katona élesen bírálta az RMDSZ vezetőségét, azzal vádolva azt, hogy párttá alakították a szövetséget, amelyből szerinte hiányzik a demokrácia. Katona Ádám többször ingerülten közbekiabált a felszólalók beszéde alatt, és nem egyszer személyeskedő megjegyzéseket tett. A politikai vitát lezáró Markó-beszéd alatt is közbekiabált, majd amikor Biró megpróbálta rendre utasítani, Katona felállt és azt ordítva, hogy „Gyalázzátok Tőkés Lászlót!”, „Ezekkel nem áll szóba Orbán Viktor!”, kivonult a teremből.
Ez azonban csak az első felvonása volt a Katona-Markó konfliktusnak, amely az alapszabályzat-módosítás elhúzódó vitájakor tört ismét felszínre. Az adott ponton parttalan vitává terebélyesedni látszó tanácskozást Markó ügyrendi hozzászólással próbálta felgyorsítani, emlékeztetve a képviselőket, hogy a végső döntést a tervezetről kongresszusnak kell meghoznia. A hozzászólás után az emelvényről távozó Markó nyomába eredt Katona Ádám, aki ingerült hangon vetette a szövetség vezetői szemére, hogy csak másfél nappal azelőtt kapták meg a tervezet szövegét. Ezt követően a higgadtságáról közismert Markó ismét szót kért, és emelt hangon vonta felelősségre Biró Rozáliát amiatt, hogy túlságosan engedékenyen vezeti az ülést. „Sem egyik, sem másik kolléga ne álljon fel, ne rángassa a galléromat, sem az enyémet, sem a másikét, és ne üvöltözzön rám! Eddig sem volt ez az SZKT, és ezután sem lesz az! Vagy ül a helyén és hallgat, vagy kimegy! Én is kimegyek, ha így viselkednek! – ordította a szemmel láthatóan feldühödött Markó.
Az SZKT-n a derültséget kiváltó közbeszólások sem hiányoztak. Ilyen momentum volt, amikor Markó Béla azokra a bírálatokra válaszolt, amelyek az RMDSZ-nek a magyar pártokhoz való viszonyulására vonatkoztak. Markó kijavította azokat, akik folyamatosan az egyenlő távolság elvét emlegették, és hangsúlyozta, hogy pontatlanul idézik őt, hiszen mindig az egyenlő közelség politikájáról beszélt. Markó megjegyezte, személyesen Eckstein-Kovács Péterhez szólva, hogy ez így van még akkor is, ha a Kolozs megyei politikus Markó szerint bólogat. Eckstein-Kovács is felvette a kesztyűt, és kijelentette, hogy „fáj a nyakam”, amire hangos nevetésben tört ki a terem.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Markó Béla búcsú-SZKT-ja
A feszült hangulatú ülésen bemutatkozott az RMDSZ-elnök három utódjelöltje
Utolsó alkalommal vett részt RMDSZ-elnökként a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén a hétvégén Markó Béla
Történelminek nevezhető ülést tartott a hétvégén a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) Marosvásárhelyen, tekintve, hogy Markó Béla utoljára vett részt RMDSZ-elnökként ilyen rendezvényen. A nem mindennapi pillanat – a szövetség tizedik, két hét múlva Nagyváradon rendezendő kongresszusát előkészítő tanácskozás – jelentőségét a küldöttek is átérezhették, lévén hogy a megszokottnál valamivel nagyobb számban, összesen 116-an jelentek meg a szövetség „miniparlamentjének” helyet adó vásárhelyi Kultúrpalotában.
Elkapkodták az ÚMSZ-t
A szokásosnál nagyobb érdeklődés az Új Magyar Szó terjesztéséért felelősöket is meglepte: míg egy „hétköznapi” SZKT-ra kivitt száz darab ingyenes példány éppen elegendőnek bizonyult, ezúttal a kezdési időpont után fél órával már egymást kérdezgették a később érkező küldöttek: „Nincs véletlenül még egy Magyar Szód?”
Amúgy a késlekedők nem maradtak le semmi egyébről, hiszen az ülés bő fél órás késéssel kezdődött – hacsak nem a mindig hasznos „folyosói lobbi” egy részéről. No meg a napirend előtti felszólalásokról, amelyek egyikében Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelöltek kérték Kovács Péter kongresszusi biztos leváltásának napirendre tűzését.
Az államfői tanácsos és a képviselő kérését azonban nagy többséggel leszavazta az SZKT. Ez a szavazattúlsúly előrevetítette egyébként a továbbiakban megmutatkozó erőviszonyokat a szövetségen belül, ami a két elnökjelölt esélyeit illeti ellenfelükkel, Kelemen Hunor kulturális miniszterrel szemben.
Nem volt „érzékeny búcsú”
Ám még mielőtt a „hármak” összecsaptak volna, a mindenkori gyakorlatnak megfelelően a képviselők a tisztségben levő szövetségi elnök politikai beszámolóját hallgathatták meg. Aki azonban egy leköszönő elnöki búcsúbeszédet várt Markó Bélától, csalódnia kellett. Markó az „érzékeny búcsút” már letudta az ezt megelőző, decemberi SZKT-n, most pedig ereje és mandátuma teljében levő miniszterelnök-helyettesként szólt a hallgatósághoz.
Politikai beszámolójában egyébként a szövetségi elnök az oktatási törvény elfogadását nevezte meg a szövetség és az erdélyi magyarság elmúlt húsz évben kifejtett kisebbségi jogküzdelme legfontosabb mérföldkövének. Mint fogalmazott, ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot, és a jogszabály átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómiának bizonyos elemeit.
A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem- és földrajztankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, illetve elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Új koalíciós szerződés
Markó Béla leszögezte, az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, illetve egy gazdaságösztönző intézkedéscsomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
Mint kifejtette, az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja megállapodásait. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
Ellentmondásos viszony a magyar kormánnyal
A Budapesttel való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Mint fogalmazott: míg egyik vezető magyar politikus egyfajta Szent István-i intelemként, de nagyon logikus gondolatmenetet követve arra figyelmeztette a szövetséget, hogy ne bontsa fel a román–magyar kapcsolatok és a magyar nemzeti érdek szempontjából fontos romániai kormánykoalíciót, és felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük és szét akarjuk verni”.
Közölte: nemcsak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-en múlott a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét.
„Az rendben van, hogy támogatást kapnak a magyar állampolgárság megszerzésének lebonyolítására, de amennyiben igaz az, hogy a demokrácia-központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint pénzzel betegséget venni. Ha erre valaki pénzt ad, betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – figyelmeztetett Markó.
Utódjelöltek ígéretei
A szövetségi elnökjelöltek közül Eckstein-Kovács Péter szólalt fel elsőként. Traian Băsescu államelnök tanácsosa kifejtette, az elnökjelölti kampánynak felhajtó ereje is van, hiszen nagy az érdeklődés, az emberek örültek annak, hogy igazi vitát láthattak a jelöltek között. „Ez a többes jelölés nem a szétverés irányába mutat, továbbra is együtt tudunk dolgozni” – vélekedett Eckstein.
A másik „utódjelölt”, Olosz Gergely háromszéki képviselő tulajdonképpen csak most jelentette be az SZKT előtt indulását. „Az a célom, hogy az erdélyi magyarok nyerjenek, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a családok jól éljenek, a közösségeink versenyképessé váljanak, hogy minden, Romániában élő magyar érezze, nincs egyedül” – ismertette céljait a politikus.
A szövetségi elnöki tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt. A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott.
Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Élet Markó után
A leköszönő szövetségi elnök politikai beszámolóját követő felszólalásokban többnyire az összefogás, az együttműködés volt a legfontosabb közlendője a szónokoknak, akik arra figyelmeztettek, hogy az RMDSZ-nek egységesnek kell maradnia. Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, büszke arra, hogy bárhová megy, mindenhol tisztelet és odafigyelés övezi a magyarokat, az RMDSZ-t.
„Az RMDSZ az egyetlen demokratikus szövetség az országban, ne adjon senki nekünk leckét demokráciából” – üzent az Erdélyben úgynevezett demokrácia-központokat pénzelő Budapestnek Borbély, aki szerint amúgy a szövetségnek mindig partneri viszonyra kell törekednie a magyar kormánnyal.
László Attila a kolozsvári Mátyás-szobor helyreállításának felavatásáról szólt, arról, hogy nem a román fél miatt húzódik az ügy. „Szeretném, ha a kolozsvári születésű államtitkár megtalálná azt az időpontot, amikor végre felavathatjuk a Mátyás-szobrot” – fogalmazott a kolozsvári alpolgármester utalva Szűcs Géza magyar kormánytag politikai felelősségére.
Lakatos András Bihar megyei képviselő Markó Bélát „búcsúztatva” kifejtette: szerinte úgy fognak majd Markóról beszélni a történelemben, mint az ezredforduló legnagyobb magyar államférfijáról. Édler András háromszéki képviselő a magyarországi kormány védelmére kelt. Mint kifejtette, a magyar politika megoldást akar találni a határon túli magyarság problémáira is.
Szerinte „nem szabad a kinyújtott kezet visszautasítani, hanem inkább szét kéne nézni a saját házunk táján, hogy mit teszünk azért, hogy visszatérjünk az emberekhez, amikor tudatosodik bennünk, hogy nem lehetünk akárkivel partnerek, például a Gyurcsány típusú politikusokkal nem, de Orbán Viktorral igen”.
Kínos közjáték Katonával
Az Orbán Viktor magyar kormányfővel és Tőkés László európai parlamenti képviselővel fenntartott hűvös viszonyt hányta Markó Béla szemére Katona Ádám. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke előbb csak bekiabálgatott a neki nem tetsző beszédek alatt, majd amikor éppen Markó állt a pulpitusnál, Katona magából kikelve válogatott szitkokat kezdett a szónok és a teremben ülők fejéhez vágni.
„Itt az elszámolás ideje!” – jósolta az idős képviselő, majd „régi párttitkároknak, elvtársaknak, kommunistáknak” titulálta a prezídiumnál ülőket. Végül Biró Rozália SZKT-elnök többszöri felszólítására dohogva elhagyta a termet, hogy később visszatérjen, és az ülés hátralévő részében is az első sorból hangoskodjon.
Megszavazott módosítások
Ekkor még hátravoltak olyan időigényes mozzanatok, mint az alapszabályzat módosításának vitája és a programmódosítás. Az immár megcsappant létszámú SZKT elfogadta többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozásáról, valamint az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezetet.
A testület a szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett – az új cikkely a volt szövetségi elnökök hatásköreit szabályozza. A programmódosító javaslatokat Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot.
Korteskedtek és bíráltak az elnökjelöltek
Kampányakciókon vettek részt az SZKT-t megelőzően az RMDSZ-elnökjelöltek: Kelemen Hunor Temesvár és Arad után pénteken szatmári „kortesúton” vett részt, Eckstein-Kovács Péter pedig Kolozsváron sajtótájékoztatott.
Kelemen Szatmáron „beseperte” a helyiek ígéretét, hogy rá fognak szavazni, miután a miniszter is szentül ígérte, hogy az eddigieknél nagyobb szerepet szán a szövetség vezetésében a Partiumnak és ezen belül Szatmár megyének. Eckstein eközben bírálatokat fogalmazott meg az alapszabály tervezett módosításával kapcsolatban. Mint mondta, nem ért egyet az ügyvezető elnökség megszüntetésével és főtitkárság létrehozásával. (Sike Lajos, Sipos M. Zoltán)
Antal Erika, Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

SZKT: az RMDSZ alapszabályának és programjának módosításairól döntöttek
A február 26-27-i RMDSZ-kongresszus elé terjesztendő alapszabály- és programmódosító tervezetek megvitatása és elfogadása volt a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombaton, Marosvásárhelyen tartott ülésének legfontosabb napirendi pontja. A javasolt módosítások értelmében az RMDSZ-ben létrejön a politikai alelnöki tisztség, főtitkársággá alakul az ügyvezető elnökség, a korábbi szövetségi elnökök pedig befutó helyet kapnak a parlamenti választásokon. Markó Béla elmondta utolsó szövetségi elnöki beszámolóját, amelyben az RMDSZ sikereit méltatta, hangsúlyozta az egység fontosságát és bírálta az EMNT pártalapítási szándékát.
nagyváradi kongresszust előkészítő SZKT-n Markó Béla utoljára tartott politikai beszámolót szövetségi elnöki minőségében. Az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára az elmúlt két évtized jogküzdelmének egyik legfontosabb mérföldköve az oktatási törvény elfogadása, mert ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot: a jogszabály ugyanakkor átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómiának bizonyos elemeit – jelentette ki Markó.
A miniszterelnök-helyettes a Szövetség nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény helyes és minél gyorsabb alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta az azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, de elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Markó: az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, de „nem esküszik örök hűséget” egyetlen román pártnak sem
Azt is leszögezte Markó, hogy az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a PDL-vel, amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, vagy egy gazdaság-ösztönző intézkedés-csomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja a kötött megállapodásait, és mindezt annak érdekében, hogy a magyar közösség céljait megvalósíthassa. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
A közösségen és az RMDSZ-szen belüli szolidaritás fontosságáról szólva felidézte a húsz évvel ezelőtt, február 10-én lezajlott százezres marosvásárhelyi könyves-gyertyás tüntetést, amely álláspontja szerint az elmúlt két évtized legfontosabb szolidaritás-példája. „Ma keveset beszélünk erről a fontos eseményről, azonban az akkor felmutatott szolidaritás ma is élő parancs: vitázhatunk, konfrontálódhatunk, de az RMDSZ-nek ma is az a felelőssége, hogy ezt a szolidaritást megőrizze – mutatott rá Markó Béla.
„Betegséget vásárolnak” az új erdélyi magyar párt megalapításának elősegítői és finanszírozói
A Magyarországgal való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Markó kitért Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes korábbi nyilatkozatára, amelyben azt tanácsolta az RMDSZ-nek, ne lépjen ki a kormánykoalícióból, mivel ez az egyik garanciája a román-magyar együttműködés fennmaradásának, a magyar állampolgárság zökkenőmentes megszerzésének. Markó Béla szerint ez a „Szent István-i intelem” felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, de odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük és szét akarjuk verni”.
Közölte: nem csak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-szen múlott a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét.
Markó szerint, ha igaz, amit egyes demokrácia-központok vezetői nyilatkoztak, nevezetesen, hogy az EMNT által tervezett Erdélyi Magyar Néppárt megalapítását is elősegítik aláírásgyűjtéssel, és erre pénzt is adtak nekik Magyarországról, akkor ezzel a pénzzel Magyarországon „betegséget vásároltak”. „Ha ez tényleg így van, és igaz, hogy erre valaki pénzt ad, akkor betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – fogalmazott.
Az RMDSZ elnöke későbbi felszólalásában hozzátette: egyetért azzal, hogy a romániai magyar szervezetnek szoros viszonyban kell állnia a magyar kormánnyal, ám nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egységes politikai képviselet és fellépés alapvetően meghatározza a román-magyar viszonyt Romániában, valamint Magyarország és Románia kapcsolatait. Markó szerint a Vajdaságban és a Felvidéken is egységes magyar politikai képviseletre lenne szükség.
Kelemen Hunor: ott kell lennünk, ahol magyarok élnek
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt.
„Elsősorban ott kell jelen lennünk, ahol a magyar emberek élnek. Kétségkívül, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az erdélyi jelenlétre. Az erdélyi magyarokra figyeltünk akkor is, ha ellenzékben voltunk, akkor is ha kormányon. Akkor, amikor nyelvi, közösségi jogainkról döntöttünk a parlamentben és akkor is, amikor az oktatási törvényt kiharcoltuk. Ez a mi erősségünk, ezt kell figyelemmel követnünk az elkövetkezőkben is, és akkor elmondhatjuk, hogy az RMDSZ jó úton halad” – jelentette ki Kelemen Hunor. A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, hogy az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott. Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Kelemen Hunor megismételte azon meggyőződését, hogy a Szövetség megújulása, megváltozása belülről kell megtörténjen, erre a változásra kell összpontosítani, nem a máshonnan érkező javaslatokra. „Kiszámítható, ésszerű változásokat javasolok, amelyeket közösen megbeszélünk, és együtt végrehajtunk. Meggyőződésem, hogy szövetségünket meg kell újítanunk, de ennek az újításnak, változásnak belülről kell jönnie. Mi magunk tudjuk csak megváltoztatni az RMDSZ-t, nem kívülről és nem másoktól kell ezt várnunk. Én ezt a változást képviselem” – ismertette terveit Kelemen Hunor.
Módosítások: politikai alelnök, főtitkárság
Kovács Péter kongresszusi biztos beszámolt a február 26-27-i nagyváradi kongresszus előkészületeiről, majd Takács Csaba ügyvezető elnök beszélt az alapszabály-módosító bizottság előkészítő munkájáról.
Az SZKT arról döntött, hogy az alapszabály-módosító javaslatok milyen formában kerülnek a kongresszus elé, ahol majd cikkelyenként megvitatják a módosításokat. Az RMDSZ alapszabályának 127 cikkelye közül 87 paragrafus módosítására történt javaslat.
Az alapszabály módosítása során az SZKT elfogadta többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozására, valamint az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezetet, a testület a szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett, ez az új cikkely a volt szövetségi elnökök jogait szabályozza: tagja az SZKT-nak, a Szövetségi Állandó Tanácsnak és a Szövetségi elnökségnek azok a személyek, akik két szövetségi elnöki mandátumot betöltöttek, az RMDSZ pedig befutó helyet biztosít számukra a parlamenti választásokon.
Az RMDSZ Programmódosító javaslatait Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot.
Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely hiába kérte a részrehajlással vádolt Kovács Péter kongresszusi biztosi tisztségének megvonását, a küldöttek többsége a határozattervezet napirendre tűzésétől is elzárkózott.
Az RMDSZ négy platformjának – Szabadelvű Kör, Szociáldemokrata Platform, Kereszténydemokrata Platform és a Nők a Nőkért Platform – javaslatára az SZKT határozatot fogadott el az elnökválasztási szavazás lebonyolításáról. A határozat értelmében a kongresszuson a szavazás zárt fülkében történik, kizárva annak lehetőségét, hogy a leadott szavazatot bárki ellenőrizhesse és bárkinek be lehessen mutatni. Tiltja a határozat a megfigyelők és más személyek, illetve képrögzítő készülékek jelenlétét a szavazófülkében, illetve a fülke és a szavazóurna környékén. A határozat harmadik pontja kimondja, hogy a megválasztandó Szavazatszámláló Bizottságba válasszák be kötelező módon a három elnökjelölt legalább egy-egy képviselőjét is. (Olt megyében is RMDSZ-szervezet alakul. Az SZKT szombati ülésén arról is döntöttek, hogy Olt megyében is RMDSZ-szervezet alakul, amely tíz helyi szervezetből áll. Az RMDSZ-nek egyébként több Kárpátokon túli megyében is működik megyei vagy területi szervezete: Konstanca, Galac, Gorj, Iaşi, Mehedinţi, Suceava, Vâlcea megyében és Bukarestben.) Krónika (Kolozsvár)

Zsákutcában A hazai oktatási rendszer teljes egészében rossz úton jár, a nagyreményű ifjúságot a tudás felé kényszeríti, ellenállva a hétköznapi élet valós sodrásának. Humán és reál tantárgyakat tömnek, passzíroznak a gyerekekbe, és tudásalapú társadalommal hülyítik őket, mintha a tudásnak bármi köze is lehetne az életben való boldoguláshoz. Látnunk kell, hiszen mindennap tapasztaljuk, Romániában pozícióalapú társadalom van.
Kizárólag az számít, hogy ki milyen pozícióban van, és hogy miként juthat el oda. A tudásnak ehhez kevés köze van. Az egyáltalán nem számít, hogy ki mi tud, mihez ért, egyedül csak az jelent valamit, hogy kivel van jóban, és hogy annak mivel és mennyiért tud szolgálni.
Az ország egyik határától a másikig végighasító korrupciós botrányok rávilágítottak: azok a jó pozíciók, amelyek gyakorlásához tárolóedény kell. Például veder, hogy legyen, amibe összegyűjteni a pénzt. Vámosnak, határőrnek kell menni, vagy politikusnak. Vannak még más sikerágazatok is, de jelenleg ezek a szakmák, amelyek az egészre kivetíthető konkrét példákkal ábrázolják a valós helyzetet. Amint az elmúlt napokban kiderült, a nem uniós államokkal szomszédos határállomásokon tízezrével számolták a lejt mindennap. A csempészektől beszedett magánvámokból kacsalábon forgó paloták épültek, amelyek körül luxusautók parkolnak. Vámossá válni sem olcsó, de ahhoz, hogy valaki egyenesen vámfőnök lehessen, tetemes befektetésre van szükség – a vizsgálatok során a sajtónak kiszivárogtatott információk szerint 100 000 euróba kerül egy ilyen állás megszerzése. Egyáltalán nem kidobott pénz, rövid időn belül megtérül, és onnantól kezdve már tiszta nyereség minden veder pénz, csak a szokásos jutalékot kell leadni a megfelelő helyre a pozíció fenntartása, megtartása érdekében. Ennél már csak a megfelelő helyként említett pozíció megszerzése lehet csábítóbb. Erről kevés még az adat, csak annyit lehet tudni, hogy komoly pártkötődés és stabil, a felsőbb körökig elérő összeköttetés szükségeltetik, ám hogy az mennyibe kerül, nem nyilvános. Valószínűleg az sem olcsó.
Tény, ami tény, mérnökök ezrei keresnek munkát, kezdő orvosok százai koplalnak, és tanárok ezrei bánják a napot, amikor pályát választottak. Talán már ők is sejtik, nem a tudásért, hanem a pozícióért kellett volna törjék magukat. Lobogtathatják diplomáikat napestig, senkit sem érdekelnek, a megbecsülésük a nullához közelít. Ellenben ha a matematika, a fizika, a biológia, az irodalom és más obskúrus tantárgyak helyett a lopás, a csalás, a hazugság tudományát sajátították volna el, részei lehetnének az állami korrupciós rendszernek – és nem lennének többé anyagi problémáik. Hogy időnként megrendül valamelyik pozíció, hogy néhány embert letartóztatnak? Na és, minden csoda három napig tart!
Jelen pillanatban is ifjak ezrei tanulnak mérnöknek, orvosnak, tanárnak. Reménytelen esetek.
Szüszer-Nagy Róbert. Hargita Népe (Csíkszereda)

„Mubarak után”: metaforikus vonzatú közlemény
Közleményt küldött lapunknak is Tőkés László, az EP egyik alelnöke, EMNT-elnök. Aktuálpolitikai vonatú kérdésekről fejti ki meglátásait, metaforikus kérdés kapcsán. Íme az irat lényege.
Az RMDSZ zárványideológusai. Cs. Gyimesi Éva és Sike Lajos legutóbbi sajtóbéli megnyilatkozásaik alapján minden bizonnyal megérdemelnék az Ezüstfenyő-díj kongresszusi kiadását. Az önjelölt demokráciabajnokok mára teljesen elvesztették a mértéket, „kritikájuk” elvtársaik rögeszméinek kritikátlan szajkózásából áll, beszédük pedig gyűlöletbeszéd.
Részletek
A 168 Óra hetilap által készített Gyimesi-interjúban „beszólt Orbánnak az egyetemi tanár”, amint az az első – elektronikus – megjelenéskor az alcímben olvashattuk. A Meciar, Fico, Slota és Kaczynski neveit tartalmazó riporteri összeállításban ugyanis az a interjúalany a demokrácia-ellenesség „csúcstartóinak” kijáró babért Orbán Viktor miniszterelnökünknek ítélte oda.
A kommunista szócső Előre jogutódjának hasábjain, az Új Magyar Szóban megszólaló szatmári újságíró viszont Kövér László célkeresztbe állításán túlmenően Markó Béla szájába adja a magyar kormány erdélyi demokrácia központjainak nyújtott támogatás – egyenesen – „erkölcstelen”. A szövetségi elnök – hasonlóképpen a levitézlett liberálisokhoz – csupán akkor kezd erkölcsről beszélni, amikor nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok. Példának okáért: amikor az RMDSZ potentátjai rátették kezüket a státusirodákra, amelyeket – eredeti céljuktól eltérően – az elmúlt években tulajdonképpen kampánygépezetként használtak, továbbá a Medgyesy-Gyurcsány-kormányok „barátságának” köszönhetően ellenőrizetlenül és saját céljaikra, klientúrájuk építésére osztogatták a magyarországi közpénzeket, akkor sem az erkölcs nem jutott eszébe, sem pedig az, hogy „veszélyes és ostoba játék” volna a kizárólagosságra törekvő erőpolitika.
Ezekben a napokban sokaknak megegyezik a véleménye abban, hogy Mubarak elnöknek nem kellett volna megvárnia, amíg a népakarat távolítja el székéből. Ugyanígy nagyőszödi Gyurcsány Ferencnek is távoznia kellett volna a hatalomból. még mielőtt a lerombolt ország népe meneszteni volt kénytelen. Ebben a viszonylatban Markó Béla még idejében köszönt le az elnökségről. Esetében a kérdés viszont ez: ki következik az RMDSZ élén őutána? Ki jön Mubarak után – tehetjük fel a kérdést metaforikus értelemben. Alelnöke és elvtársai?! Mer ahogyan dolgok nálunk alakulnak, a kinevelt közvetlen munkatársa utódlásának lehetünk tanúi.
Láttuk, hogy Gyurcsány megbuktatásával az elsöprő erejű magyar nemzeti közakarat Orbán Viktort emelte az ország élére. Éppen ezért minden jóérzésű magyar ember számára elfoghatatlan, hogy Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét és kormányét , a rendszerváltó Fideszt és kereszténydemokrata szövetségesét Cs. Gyimesi-féle elvakult gyűlölködők ócsárolják. Annál is kevésbé jogosultak erre, mivel ők az elvszerűség álcája alatt csupán egy bizonyítottan becsődölt hatalmat, annak holdudvarát, illetve saját kiváltságait védelmezik. Bihari Napló (Nagyvárad)

Gyűlöletbeszéd
Egy magát jobboldalinak tartó – és megnyilatkozásaiban is markánsan az – régi újságíró barátom jegyezte meg nemrégiben, magánbeszélgetésben, egy Tőkés-közlemény kapcsán, hogy azt olvasva rájött, mi különbözteti meg a politikust az újságírótól. A politikus szövetségesei segítségére siet, bármi lenne is az éppen aktuális poltikai téma, míg az újságíró igyekszik elvonatkoztatni a szereplőktől, és magáról az esetről, a kijelentésről próbál saját véleményt alkotni és mondani.
Akkor Tőkés a médiatörvény kapcsán kelt Orbán Viktor védelmére, súlyos szavakkal marasztalva el azokat, akik támadni merészelik a magyar miniszterelnököt, köztük az immár EU-s bírálatok kereszttüzébe került jogszabályt elmarasztaló hazai és nyugat-európai közvéleményformálókat, értelmiséget, sajtót. Nem hagyva ki természetesen lapunkat sem az ördögtől való eszméket vallók sorából, lévén, hogy a volt püspök minden alkalmat megragad az Új Magyar Szó ócsárlására.
Nem történt ez másként tegnap sem, amikor újabb, Tőkés László aláírásával ellátott közlemény érkezett szerkesztőségünkbe. Ebben az RMDSZ „zárványideológusainak” nevezett Cs. Gyimesi Éva és Sike Lajos jelennek meg mint első számú közellenségek: előbbi a 168 Óra magyarországi hetilapban megjelent interjúja miatt, utóbbi az ÚMSZ-ben közölt írása miatt.
A gunyorosnak szánt, de elszomorítóan rossz szöveg szerint a fent nevezettek „önjelölt demokráciabajnokok”, akik „mára már teljesen elvesztették a mértéket, kritikájuk elvtársaik rögeszméinek kritikátlan szajkózásából áll, beszédük pedig gyűlöletbeszéd”. Előbbi írás egyébként a magyarországi demokratikus berendezkedés halálát vizionálja, utóbbi pedig azt firtatja, a magyar költségvetési pénzen létrehozott úgynevezett demokrácia-központok valódi célja mennyiben a honosításra vonatkozó tájékoztatás, és nem bujtatott pártfinanszírozás a Tőkés-párt számára?
Kijut a „jóból” az RMDSZ-nek is, és elsősorban Markó Béla leköszönő elnöknek, akit Tőkés Hoszni Mubarak volt egyiptomi diktátorhoz hasonlít. Miközben az RMDSZ (!) EP-képviselője megállapítja, hogy „Markó Béla még idejében köszön le az elnökségről”, felteszi a kérdést: „ki következik az RMDSZ élén őutána? Ki jön Mubarak után?”
Majd visszakanyarodunk szegény Cs. Gyimesi Évához, akiről megtudjuk, hogy „elvakult gyűlölködő” és a „168 órából” derivált „perc-emberke”, aki elvetemült módon „Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét és kormányát, a rendszerváltoztató Fideszt és keresztény-demokrata szövetségesét ócsárolja”. Végezetül az is világossá válik számunkra, hogy a Cs. Gyimesi-félék „az elvszerűség álcája alatt csupán egy bizonyítottan becsődölt hatalmat, annak holdudvarát, illetve saját kiváltságaikat védelmezik”...
„Gyűlöletbeszéd!” – sziszegi Tőkés László, a „jóérzésű magyar emberekhez” intézve gyűlölettől csöpögő szavait. Az emberi jóérzésre apellálok én is most, amikor arra kérem a jobboldali véleményformálókat, civileket, értelmiségieket (a politikusokat nem merem...): ne vállaljanak szolidaritást pusztán ideológiai alapon ilyen megnyilvánulásokkal. Régi jobboldali újságíró barátomat, a többi jobboldali újságíró kollégámat kérem: ítéljék el maguk is ezt a gyűlöletbeszédet.
És ne csak magánbeszélgetésekben.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Pereskedés és sárdobálás a premontreiek nagyváradi gimnáziuma miatt
A nagyváradi Úri utcában még mindig régi méltóságában áll a premontrei rend temploma és az ehhez tartozó iskolaépület, amelyben hosszú évtizedek óta generációk tanulnak. S majdnem két esztendeje folyik az a pereskedés, amelynek során a nagyváradi premontrei főapát, Fejes Rudolf Anzelm visszakéri az egykori egyházi gimnáziumot a váradi önkormányzattól. Az elmúlt napokban a Bihar megyei román bulvármédiában több támadás érte a visszaigénylés kapcsán a premontrei rendet, ugyanis mint kiderült, a január 26-ára kitűzött bírósági tárgyalást március 4-re halasztották, s nagyon úgy tűnik, a jogi procedúra alakulásától beijedtek azok, akik nem akarják, hogy az a nagyváradi tanintézet, amelynek alapjait 1699-ben Benkovics Ágoston akkori nagyváradi római katolikus püspök tette le, ismét egyházi tulajdonná váljon.
A nagyváradi önkormányzat részéről az eset kapcsán Delorean Gyula helyi tanácsost kérdeztük, aki az iskolákért felelős a megyeszékhelyen. Az RMDSZ-es városatya kérdésünkre csak annyit mondott, szerinte azért volna jó, ha minél előbb (így vagy úgy) tisztázódna a gimnázium tulajdonjoga, mivel akkor az RMDSZ és az önkormányzat minél hamarabb nekiláthatna olyan európai támogatásokat szerezni, amelyek segítségével felújíthatnák az iskola épületét. A per menetéről s az ehhez kapcsolódó sajtós mocskolódásról Delorean nem nyilatkozott, úgy tűnt, valójában nem is olvasta például azt a cikket, amelyben több ízben szerepel az ő neve is, s amelyben azt állítják a valóságtól sokadjára elrugaszkodott román firkászok, hogy a premontreieknek egyáltalán nincs joguk az Úri utcai épülethez, mivel azt annak idején Horthy Miklós kormányzó nacionalista szeszélyből adományozta a rendnek. Hogy mi is a helyzet valójában a volt premontrei gimnázium tulajdonjogi perével kapcsolatban, ezt magától Fejes Rudolf prépost-prelátustól kérdeztük meg.
– Mióta is folyik ez a per a váradi önkormányzat és a premontrei rend között?
– Körülbelül másfél évvel ezelőtt a bukaresti restitúciós bizottság határozatot hozott a régi premontrei gimnázium épületével kapcsolatban, miszerint két okot felsorolva elutasítják a visszaszolgáltatást. Az első ok: ez az eset nem tartozik a restitúciós törvény hatálya alá. A második ok: a telekkönyvben 1936-ban az ingatlant átírták rektifikáció jogcímen a román állam nevére.
– Ez mit jelent?
– Rektifikáció útján tulajdont nem lehet szerezni. A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Például ha engem Fejesnek hívnak, de véletlenül Fehérnek írnak be a telekkönyvbe, akkor én kérhetem azt, hogy saját nevemre írják át a telekkönyvet, tehát korrigálják. De bizonyítani kell, hogy Fejes és Fehér ugyanannak a személynek a megnevezése. Bizarr dolog tehát azt állítani, hogy a premontrei szerzetesrend és a román állam egy és ugyanaz a jogi személy, ahogy ezt el akarják hitetni. Rendünk nem mondhatja el, hogy „az állam én vagyok!”. Tehát a gimnázium átírása nélkülöz minden jogi alapot. Mondjuk ki, hogy tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás is. Azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait.
– Tehát nemcsak a premontrei rend tulajdonait kobozták el Ghibu közreműködésével?
– Nem. Konkrét eseteket is tudok sorolni a miénken kívül. Ghibu az 1930-as évek elején az Erdélyi Római Katolikus Státus vagyonát koboztatta el, 1934-ben a temesvári és a máramarosszigeti piaristák főgimnáziumát, a minoriták szilágysomlyói gimnáziumát, illetve a szigeti református gimnáziumot az összes ehhez tartozó tanárlakással. 1937-ben pedig a premontreiek ingatlanait íratta át a román állam nevére, mint jeleztem, minden jogi alap nélkül. Ezekről korabeli bizonyítékaink vannak. Szörnyű munkát végzett ez az ember – természetesen kellő politikai támogatással. 1940-ig az átíratási procedúrának nincs vége, mint ezt legutóbb a román bulvársajtóban állították egyesek, tehát hiába volt sebbel-lobbal, a törvények megkerülésével átíratva az ingatlan, hivatalosan soha, sehol nem mondatott ki, hogy a váradi premontrei gimnázium a román állam tulajdona. Az átírás tehát érvénytelen és törvénytelen. 1940-ben egy törvényerejű határozattal vissza is írták egyetlen tulajdonosként a rend nevét a telekkönyvbe. Ezután, mégpedig 1948-ban a kommunisták államosították ezt az épületet is. Ezelőtt másfél évvel, amikor a felsorolt két okra hivatkozva elutasítottak minket, azonnal, tehát a törvénynek megfelelően, harminc napon belül megtámadtuk a bíróságon a restitúciós bizottság határozatát. A per a mai napig folytatódik, s egy olyan irányt vett, hogy a két okot, amivel minket elutasítottak, két külön perbe tárgyalják.
– Úgy tűnik, a váradi önkormányzatnak ez a megoldás nem tetszik.
– A váradi önkormányzat ezt a szétválasztást egészen a semmítőszékig minden szinten megfellebbezte, de minden szinten elvesztette. Így marad a kettős per. S ez az áttekinthetőséget szolgálja. Március 4-én lesz a következő forduló, amikor is az 1936-os telekkönyvi átíratást tárgyalják, ezért úgy vélem, hogy a minap a román sajtóban megjelent, a premontrei rendet kitámadó cikk egyértelműen szándékos, irányított hangulatkeltés, uszítás akar lenni. A közvéleményt manipulálná és az igazságszolgáltatást befolyásolná, ha tudná. Ezt a cikket olvasva ugyanis az derül ki, hogy a városházi hivatalnokok egy (furcsa módon névtelenségbe burkolózó) része, illetve az Eminescu főgimnázium tanárainak egy, szintén anonim csapata nagyon megijedt attól, hogy a törvények értelmében ki kell mondani, ki is az ingatlan jogos tulajdonosa. Remélem, hogy azok, akik ilyen jellegű, megalapozatlan cikkeket írnak vagy rendelnek meg, tisztában vannak azzal, hogy egy EU-tagállamban léteznek törvények azok megregulázására, akik vallási hovatartozásuk miatt bárkit rágalmaznak, lejáratnak, bemocskolnak.
– Mivel érvelt a váradi önkormányzat, milyen állításokkal akarta azt bizonyítani, hogy az Úri tucat ingatlanegyüttes nem a premontrei rendé volt?
– Érdekes, mi több, furcsa érvek hangzottak el eddig, az önkormányzat zömmel olyan dolgokra hivatkozik, amikor megkérdőjelezi a premontreiek tulajdonjogát, amelyek csak Ghibu műveiben, azaz dokumentumoknak semmiképpen nem nevezhető levelezéseiben, folyamodványaiban, feljelentéseiben szerepelnek. Azt viszont sehol nem említik, hogy Ghibut – akinek 1990 után szobrot emeltek Váradon és akiről iskolát neveztek el – 1945-ben az a királyi román igazságszolgáltatás elítélte a fasiszta Vasgárdában kifejtett tevékenysége miatt, bár csak két évet ült a caracali börtönben. Ezt az egykori Securitate Irattarát Vizsgáló Országos Tanács is igazolta. Döbbenetes, hogy egy országban, amely éppen a schengeni csatlakozásért küzd, egyesek nem veszik komolyan az Európai Tanács azon határozatait, amelyekben sürgetik az egyházi javak visszaszolgáltatását is. Rendünk azokban a perekben, amelyeket azért kezdtünk, hogy visszakapjuk saját tulajdonainkat, mindig és messzemenően betartotta a román törvényeket, és az elhangzott, a román sajtóban megjelent vádakkal ellentétben mi soha nem követtünk el semmilyen szabálytalanságot a perek során.
– Voltak más támadások is, amik önöket érték a per során?
– Döbbenetesnek találom például azt is, hogy a rend levéltárosát (minden bizonnyal önkormányzati ukázra) egyszerűen nem szolgálták ki, amikor a váradi várban levő levéltárban a rend iratanyagát akarta átnézni. Ezzel kapcsolatban megtettük már a szükséges jogi lépéseket.
– Mik a tervei, ha esetleg visszakapják az ingatlant?
– A visszaszolgáltatás után is szándékunk a törvényes előírásokat betartani, és nyitottak vagyunk a tanügyi hatóságokkal és természetesen az önkormányzattal is egy érdemi párbeszédbe kezdeni, ami az egész város érdekeit tartja szem előtt. Természetesen mint tanító rendnek számunkra az oktatás, nevelés kérdése az elsődleges ez esetben is. Rendünk egykoron saját pénzéből és állami kölcsönből azért építette váradi gimnáziumát, hogy ott tanítás folyjon. Ezt az épületet nehéz is lenne másra használni. Éppen ezért célunk megtartani az épületet iskolának tanügyi karakterét.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

Alakuló összefogás (Háromszéken tárgyalt az EMNT és MPP)
Országosan nem, de Háromszéken megtörtént az első lépés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Magyar Polgári Párt (MPP) közeledésére, sor került egy nyitó, tapogatózó megbeszélésre, amelyen sikerült közös témákat, terveket is feltérképezni — mondta el Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke.
Év elején Kulcsár kezdeményezte az egyeztetést, majd Szász Jenő pártelnök is megismételte: szükség van az erdélyi magyar jobboldal összefogására. Háromszéken premierként jött létre a beszélgetés, mindkét szervezetet megyei vezetői képviselték. Nem politikai kérdésekről tárgyaltak, arról egyeztettek, hogy a szakbizottságok vezetői közösen veszik majd számba, ágazatonként — egészségügy, oktatás, gazdaság —, mire van szüksége Sepsiszentgyörgynek, Háromszéknek. Kidolgoznának egy megállapodásmodellt is, mely a majdani hivatalosított együttműködés alapja lehet. Kulcsár-Terza abban bízik, a háromszéki példa ragadós lesz, más megyei szervezetek is elkezdik a tárgyalásokat, és ha alulról megfogalmazódik az együttműködés igénye, akkor az elnökök sem zárkóznak el, s létrejöhet az összefogás.
Farkas Réka,Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma

Koordinátákon áll vagy bukik a házsongárdi sírok védelme
A temető igazgatósága továbbra is titkosnak nyilvánítja az adatokat
Tételenkénti pontos helyrajzi meghatározásra szorulnak a Házsongárdi temető védelemre felterjesztett sírjai, pontos helymeghatározás híján ugyanis a Házsongárd Alapítvány által összeállított síremlék-jegyzék nem teljes – hangsúlyozta tegnap Virgil Pop, a Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság főtanácsosa a Házsongárd Alapítvány igazgatójával, Gergelyné Tőkés Erzsébettel folytatott megbeszélésén. Virgil Pop úgy vélte: egységes és alkalmazható megoldást kell kidolgoznia az alapítvány szakembereivel a sírok, kripták és a gazdátlan sírkövek beazonosítására. Amennyiben a műemlékvédelem oltalmára szoruló sírjegyzék kiegészül a fent említett adatokkal, már továbbküldhető a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium nyilvántartási hivatalának, iktatás végett. A helyrajzi adatgyűjtésben sajnos a temető igazgatóságának együttműködésére egyelőre nem lehet számítani, a gazdátlan műemlékek pusztulása pedig folyatódik.
A Házsongárd Alapítvány – Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter hivatalos felkérésére – már tavaly összeállította a Házsongárdi temető védelemre felterjesztett sírjainak jegyzékét. A dokumentáció meg is érkezett a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottsághoz, Virgil Pop műemlékvédelmi tanácsos pedig a törvény oltalmát igénylő emlékeket és emlékcsoportokat felsorakoztató összeállítást tételekre bontotta, nevesítette. Azonban az immár háromszáz tételre leosztott jegyzékben minden egyes emléket pontos helyrajzi megjelöléssel kell ellátni – jelentette ki a szakember, aki bízik abban, hogy a Házsongárd Alapítvánnyal együttműködő építészekkel, építőmérnökökkel sikerül majd egy megfelelő módszert kidolgozni az említett cél megvalósítására. Mint elmondta, a műemlékvédelmi kóddal ellátott, sorszámozott, helyszínileg beazonosított házsongárdi emlékek jegyzékét a teljesség és pontosság jegyében kell felterjeszteni a szaktárca nyilvántartási hivatalához: ilyenképpen nem lenne ésszerű, ha a lista nem foglalná magába mindazokat az emlékeket, amelyek jogosan a műemlékvédelmi törvény égisze alá tartozhatnak, másrészt a Hivatalos Közlönyben is publikálandó jegyzék egyik alapkövetelménye az elhelyezkedés megjelölése. A pontosan meghatározott emlékre ekképpen összpontosul majd a törvény védelme is – magyarázta a tanácsos.
Mint elmondta, nem volt még példa ilyen jellegű műemlékjegyzék összeállítására, a temetők ugyanis egységként szerepelnek a műemlékvédelmi listán. Virgil Pop egyébként a kolozsvári Építészeti és Városrendészeti Egyetem professzoraként két tanársegédjével a házsongárdi kripták és síremlékek széleskörű építészeti felmérését kezdeményezi a IV. éves hallgatók bevonásával, akik a projekt és a restaurálási javaslatok elkészítése által tesznek majd eleget a szaktantárgy gyakorlati követelményeinek.
A pontos helyrajzi azonosítás segédeszközeként felmerült a GPS-felmérés lehetősége. László Attila alpolgármester felvállalta a városháza anyagi forrásaival végrehajtandó folyamat lebonyolítását – mondta Gergelyné Tőkés Erzsébet, hozzátéve: a Házsongárd Alapítvány a közelmúltban 500 ezer forint értékű pályázati támogatást nyert a GPS-felmérés elkészítésére, de ez nem elegendő a munkálatok teljeskörű elvégzéséhez.
A koordináták meghatározását nehezíti, hogy a temető igazgatósága tavalytól titkosította nyilvántartását, így a sírokra vonatkozó helyrajzi adatokat kizárólag a bérlőnek, vagy örökösnek szolgáltatják ki. Az unitárius egyház átiratára, amelyben a koncessziójában levő sírokra vonatkozó információk kiszolgáltatását kérte, a temető igazgatósága így válaszolt: az egyházi intézmény megbízottja a hivatalos átirat elküldése, és egy formanyomtatvány kitöltése nyomán, a megszabott ellenérték fejében kaphatja meg a nyilvántartási kivonat másolatát, amely egy hétig használható törvényhatósági fórumokon – tájékoztatott Gergelyné. Mint elmondta, Kötő József és Máté András parlamenti képviselők az adattitkosítás jogi hátterét vizsgálják, ugyanis valószínűsíthetően a közérdekű adatok kategóriájába sorolódna a temetői nyilvántartás is.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)

Törzsökfalvától Bretelinig
1920 nyarán, amikor a Kolozsvárra beköltözött Román Statisztikai Hivatal, elrendelte Erdély és a Bánság helyneveinek összeírását és „rendszerezését” (azaz a román kontinuitás elméletéhez való igazításukat), Hunyad megyében már kevés dolga akadt e „nemes” feladatra felkért bizottságnak.
A testület 1921 októberében kiadott helységnévtárának előszavában hangsúlyozza: „célunk a volt adminisztráció (Osztrák-Magyar Monarchia) által fejetlenül elkeresztelt helységek régi román nevének visszaállítása” (szerk. ford.). E cél érdekében aztán Erdély-szerte addig csavarták-tekerték a régi magyar helyneveket, míg a tordai Aranyosmohácsból Măhaciu lett, vagy Küküllőmagyarosból Măgheruş, Gyulakutából Gialacuta és százával sorolhatnánk a hasonló lelket és fület sértő „hangtani helyreigazításokat”. Néhol azért tudományosabb hozzáállással a helységnév románra fordítását is megkísérelték, így lett a pár esztendővel később napvilágot látó Sütő András kedves szülőfalujából (Pusztakamarás) „Cămăraşul deşert”… E szakszerű tanulmány és helységnévtár szolgált aztán alapjául az 1925 júliusában megszületett Román Közigazgatási Törvénynek, amelyet még az év októberében kiadott 2645-ös királyi rendelet egészít ki. Utóbbi a legfelső közigazgatási tanács által is jóváhagyott településnevek bevezetését szorgalmazza.
Hunyad megyében azonban már az 1910-es népszámlálás idején a lakosságnak 78,8%-a vallotta magát románnak, így aztán a régi magyar helységnevek jelentős része „önként megadta magát”. E vidék még a Magyar Királyság utolsó perceiben (1898–1912 között) lebonyolított helynévrendezéséből is kimaradt, Fogarassal egyetemben. Az új hatalomnak pedig nem kellett különösebben kínlódnia azon, hogy Bánpatakból Banpotocot vagy Felsőszálláspatakból Sălaşul de sust kovácsoljon, hiszen ekkor már mindkét településen, akárcsak a megye jelentős részén, alig 1 százalékot tett ki a magyarság. Nem csoda hát, hogy a településnevek főleg hangtanilag, de néhol jelentésükben is elrománosodtak.
Így is, úgy is rekettye
Hunyad megye – részben ma is élő – helynevei, akárcsak a Kárpát-medence más vidékén, többnyire a IX–XI század között, azaz a magyar honfoglalás, államalapítás idején alakultak ki. A IX. században e tájakra érkező magyarok lakatlan, illetve avarok, szlávok által gyéren lakott területre telepedtek. Így alakult ki jó néhány szláv eredetű, régi magyar településnév. Jó példa erre a Hunyad megyei Rekettyefalva, amely a kecskefűz szlávos megnevezése nyomán született. A rekettye szó azonban az évszázadok folyamán szervesen beépült a magyar nyelvbe. A falu nevét viszont a XVIII. században már a színromán lakosság a maga nyelvéhez igazítva Rekitova-ként ejti. Később Răchitova alakot ölt a helységnév, ami szláv gyökérből eredve románul is rekettyét jelent.
Vagy ott van a Szelistye, amely szintén szláv gyökérből eredve a középkori román, magyar német változatban egyaránt faluközpontot, faluhelyet jelent.
Fűből, fából helységnév
Az ősmagyar helységnevek között amúgy jelentős mértékben szerepelnek a növényekre, főleg fákra, cserjékre utaló elnevezések: Nyírmező (Mermezău Văleni), Alsó-, Felső-Szárazalmás, Almásszelistye, Alsó-, Felsőnyíresfalva (Lunca Cernii de Jos), Alsónádasd (Nădăşdia), Füzesd (Fizeş), Alsó- és Felsőszilvás, Burjánfalva (Păuliş) stb.
Az állatnevek előfordulása viszont a Hunyad megyei településnevekben meglepően gyér. A feltehetően régi magyar településnek számító Kecskedága mellett csupán a ma már jelentéktelen kis falu, az Ulászló egyik adománylevelében szereplő Farkaspataka (Valea Lupului) neve kapcsolható állatnévhez. E településről úgy tartják: innen származtak el azok a román pásztor családok, amelyek a Zsil-völgyi Lupény területén telepedtek le valamikor a XVII. században. A mai bányászváros azonban jóval később, a XIX. században alakult igazi településsé, amikor a Hoffmannok és Maderspachok elindították a szénkitermelést a vidéken, főleg német, lengyel és magyar mesterembereket telepítve ide. Talán még ide, állatneves helynévhez sorolható a Dévával ma már szinte összenőtt Marossolymos, melynek első írásos említése 1278-ból való és feltehetően az itt tanyázó uradalmi solymászokról kapta a nevét.
Személyek és szentek
Nem volt ritka az ősmagyar településnevek sorában a nemzetségektől vagy akár tisztségektől, személyektől való névátvétel sem. Ilyen például a Marosillye, melyet az Illés névnek megfelelő Illye személynévből származtatnak – első említései: Helya (1260), Elya (1266), Illye (1353); Nagybarcsa, melynek a földrajzi nevek etimológiai szótárát közre adó Kiss Lajos szerint a Barcs név szolgálhat alapjául. Sőt Hátszeget is a német eredetű Hazeko személynévhez köti. Véleménye szerint a hát és szeg összetételeként ható mai településnév minden bizonnyal népetimológiai hatásra alakult ki. Történeti névalakjai: Harszoc (1247), Haczag (1510), Hátszeg (1808).
A feltevések szerint Alsófarkadin is a Farkad névből származik, Pusztakalán neve pedig a Bár-Kalán nemzetséggel áll kapcsolatban. Habár itt némelyek szerint a kaláni római fürdő kanál alakja is névadóként szolgálhatott. De az ómagyar Turdos személynévből származtatják a régészeti lelőhelyeiről híres Tordost is, melyről 1333-ban Tordas, 1750-ben Tardos, 1808-ban Thordás alakban történik említés.
A helynévkutatók szerint a puszta személynévből való településnevek Közép-Európában főleg magyar sajátosságnak számítanak, bár a XIII. századtól betelepülő szászok szintén alkalmazták. A magyarságnál az effajta név valószínűleg a nomád időkből való, amikor a szálláshely nem volt állandó, és egy-egy jeles személy tartózkodási helyét nem valamely földrajzi pont, hanem a jeles személy neve iránt érdeklődve lehetett megtalálni.
Az államalapítástól, azaz a XI. századtól kezdődően már a települések (templomok) védőszentjei is előfordulnak a helynevekben, így például Hunyad megyében Sztrígyszentgyörgy, Szentpéterfalva, Szentandrás, Csernakeresztúr, Szentkirály stb.
Külön kategóriát képeznek a felszíni formákhoz, illetve vizekhez kötődő nevek, melyek néha -falva, -hely utótagokkal kiegészítve alakultak helynevekké: Fehérvíz, Sebestorok (Brazi), Erdőfalva (Ardeu), Erdőhát (Dumbrava), Alsó-, Felsőszálláspatak, Stejvaspatak (Ştei), vagy Berekszó (a „liget” jelentésű berek és az „időszakos vízfolyás” jelentésű aszó szavak összetétele, először 1440-ben, Berekzow alakban említették – ma Bârsău).
Néhány ómagyar szóból származó településnév is túlélte az elmúlt évezredet Hunyad megyében. Ilyen például Haró, amely Kiss Lajos szerint a „szakács” jelentésű ómagyarhoró szóból ered. Először 1360-ban Harow, majd 1389-ben Haro, 1517-ben pedig Hara alakban írták. Egy másik példa Al- illetve Felpestes, melyet a „kemence” jelentésű pest szóból eredeztetnek (1302-ben Pestus, 1325-ben Inferior Pestus, 1330-ben Pestus marios és Pesthes, 1381-ben Olpestus, 1389-ben Alsopestes, 1407-ben Alpestes).
Jófőből Dobra
Számos ősmagyar helynév azonban már a középkorban elrománosodott, mint például a Maros menti Ölyves és Kőves, melyeket az 1640-es összeírás még e néven említ, egy századdal később azonban már Ulics és Kujes néven szerepelnek. Hasonló, sőt jóval drasztikusabb jelenség tapasztalható a Sztrígy mentén is, ahol az Ulászló által Hunyadinak adományozott Havaspathaka már a XVII. században Valea Dilsi-re alakul, a Puj közeli Füzespatak, Dióspatak, Szamárospatak, Balogvíz, Fejérkőhegy, Nyíresvára, Szilfahatár pedig teljesen elenyésznek. De törlődött a köztudatból például Brettyelin régi magyar neve is, amely „Hunyadi János idejében Törzsökfalva vala s Törzsök Tivadar a rigómezei csatában látva, hogy Hunyadi lovát ellőtték, saját lova átengedésével és élete feláldozásával menté meg a vezért. Ivadékai Hunyaditól Törzsökfalvát és Kálmánföldet nyerték; de a Törzsök család neve időközben a máig létező, de eloláhosodott Ankosra, a helység pedig Brettyelinre változott” (Pallas Nagylexikon).
Hasonló változáson ment át a mai Dobra megnevezése is. Téglás Gábor leírása szerint 1387-ben még Jófő néven szerepelt a település. A XVIII. században azonban szláv „tükörfordítás” nyomán Dobra lett. Az innen származó Jófői család pedig Herbayra változtatta nevét.
Az Erdély más vidékeihez képest fokozottabb elrománosodás okát elsősorban Hunyad megye földrajzi fekvésével magyarázhatjuk, hiszen Havasalföldről folyamatosan szivárogtak át a románok. Letelepítésüket viszont maguk a magyar birtokosok szorgalmazták, hiszen népes és olcsó munkaerőt jelentettek. A tatár, később török pusztítás pedig a XIII. századtól jócskán felgyorsította ezt a folyamatot. Az első betelepítési hullám természetesen a határhoz közel eső Hátszeg vidékét érintette leginkább, ezért is tekintik mai napig ezt ősi román vidéknek. Az így „honfoglaló” románok többnyire saját kiejtésükhöz igazították a magyar helyneveket, ezek értelmi fordításával nem is próbálkoztak. Az viszont igaz, hogy számos Sztrígy menti jobbágyfalu neve például eleve román nyelven született – Nuksora, Coroieşd, Culmea, Bărbat, Peştera, Ponorics, Dumbrăviţa –, de a magyar uradalmak nevei – Pestény, Brezova, Alsó- és Felsőszálláspatak, illetve Farkadin, Füzesd vagy akár Őraljaboldogfalva – is őrzi a magyarság nyomát. Utóbbi helynév például egészen érdekesen alakult: 1315-ben Sancta Marie, 1447-ben pedig Bodogazzonfalva néven említették. Román nevének utótagja a középkori magyar Váralja alakból fejlődhetett ki, amely Hátszeg várára utalt. Ezt az elemet a 18. században a magyar névhez is hozzáadták, majd később népetimológia útján a mai Őralja- alakban értelmezték. 1769-ban Orliá Bóldogfalva Szt. Maria, 1861-ban Oralja-Boldogfalva, 1880-ban Öralja-Boldogfalva. Ma Sântămaria Orlea.
„Să cărăm!”
Érdekesen alakultak a szintén Hátszeg környéki falvak zselléreinek vándorlásával kialakult Zsil-völgyi telepek nevei is. A már említett Farkaspataka mellett, a közeli Petrosz faluból elszármazottak „alapították” Petrozsényt, az Urik (Ewrewkfalva) pásztornépei pedig Urikányt. Petrilla „alapkövét” szintén a Kendeffyek jobbágyfalvaiból ideszármazott családok tették le, az iparosítás idején pedig e telephez csatolták a Lónyay Menyhért miniszterelnökről elnevezett Lónyabányát is.
A folyamatos török-tatár pusztításokkal a XVI–XVII. századra már annyira meggyérül a magyarság, hogy az uradalmi birtokokra megyeszerte egyre több román családot kényszerültek betelepíteni. Ekkor már a Maros, illetve Körös menti települések lakossága is vegyessé vált és elindult a betelepülők egyfajta „felzárkózása” a magyarsághoz. A jövevények az eredeti településneveket is igyekeznek saját nyelvükön értelmezni. Így egyes források szerint a Bethlen Gábor által 1610-ben Fenyeofalvának emlegetett település már 1585-ben Brad néven is szerepel egy okiratban. Ez idő tájt az is előfordul, hogy a románság saját maga talál a magyar eredetitől teljesen eltérő megnevezést. Nagyágról például 1465-ben Naghag néven történik említés. Másfél századdal később már a Săcărâmb név is előfordul a település kapcsán. A Nicu Jianu helytörténész által lejegyzett, máig élő legenda szerint e név úgy született, hogy a közeli dombokon legeltető pásztornép Nagyág környékén rátalált néhány aranyércre, s egymást biztatták, hogy „să cărăm, să cărăm”, azaz „vigyük, vigyük”. Így született a település román neve.
Amúgy hasonló „szájhagyomány útján” lett román neve az 1276-ban már írásban említett Piski (Pyspuki)-nek is. A legenda szerint egy hajdani, Szűz Mária tiszteletére épített templomhoz jöttek a románok is imádkozni, és saját nyelvük hangtanához igazítva mondták, hogy mennek „Szűzmáriához”. Így született a Simeria megnevezés.
Szászok a határon
Érintőlegesen bár, de szót kell ejtenünk térségünk számos településének német megnevezéséről is. Akárcsak Erdély más részein, a nagyobb városoknak itt is megvolt a német neve, mely hangzásában, értelmében sokszor eltért a magyartól. Hunyad megye keleti csücske érintőlegesen találkozott az Andreanum által kijelölt Szászfölddel. A XII. század második felében előbb Romoszban (Rams személynévből származtatják, Ramos 1206) telepednek meg a Rajna vidékéről érkező német családok, majd a közeli kipusztult Warasban, amelyet II. András a Királyföld nyugati csücskeként jelölt meg, s amely hamarosan felveszi a Szász előnevet (Szászváros). A németek a maguk nyelvén Broosnak nevezik el új lakóhelyüket, amely eredhet személynévből is, de akár egy németalföldi település emlékét is őrizheti. A következő századokban a szászok minden jelentősebb erdélyi, így Hunyad megyei településnek is találnak megfelelő német nevet. Az 1265-ben Hungnod, néven szereplő Vajdahunyadot (1575) például rendkívül gyakorlatiasan Eisenmarktnak (Vaspiacnak) nevezik. Dévának három nevet is találtak az évszázadok folyamán Diemrich, Schlossberg, Denburg. Valamennyi figyelmen kívül hagyja a „latin Sargetia” megnevezését is a városnak, illetve a dák néveredeztetést.
Kontinuitás, egyesülés és egyéb rémségek
Az 1980-as években tetőfokára hágott dák-román kontinuitás elmélet nyomására Dévát egyre inkább a dák vár jelentésű Dava szóból eredeztették. Ekkor kényszerült az eredetileg feltehetően német telepesek által alapított (1330-ban Nempty, 1389-ben Nymiti, 1425-ben Nemethy) Marosnémeti is hivatalosan felvenni a Micia nevet, a hajdan határában állomásozó római légió emlékére. Úgyszintén Algyógyból is Germisara lett, a területén feltárt római kori fürdő kapcsán. A Hátszeg közeli Várhely (1925-ben még Grădişte) már jóval korábban megkapta a Sarmizegetusa Ulpia Traiana nevet. Ezzel kívánta az akkori hatalom igazolni a dák-román kontinuitást. Figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy e római, esetenként dák nevek közel kétezer éve homályba vesztek és csupán a XIX. században, épp magyar, illetve német tudósok elevenítették fel ismét azokat. A dák-római alapú névváltoztatásoknál már csupán Alsófarkadin szenvedett furcsábbat az elmúlt században. A Trianon utáni „keresztelő bizottság” ugyan Fărcădinul de Jos néven hagyta a települést, ám 1923-ban fel kellett vennie a román hadsereget győzelemre vivő Berthelot francia tábornok nevét, majd 1964-ben hirtelen Unirea-ra keresztelték Nopcsák hajdani birtokát. 2001-től helyi népszavazás nyomán ismét General Berhelot nevét viseli a falu. E furcsa esettől eltekintve azonban a XX. században nem sok változás történt Hunyad megye helynevei terén. Legalábbis látszólag. A gyakorlat viszont mást mutat. Hiszen Piskinek például valóban az 1900-as évek elején is létezett már a román megfelelője, de az itt élő, illetve környékbeli magyar embernek eszébe nem jutott volna, hogy Simeriaként emlegesse a vasúti csomóponttá nőtt Piskitelepet. És Marosnémeti sem hagyta el Mintiaként egyetlen magyar ember ajkát sem. Ma viszont, ha a hőerőmű magyar alkalmazottjának gyermekét kérdeznénk, hogy hol dolgozik édesapád, Marosnémetin? Gyakran hallani olyanfajta választ, hogy: Nem. Mintián! És ez nem véletlen. Hiszen az 1925-ös közigazgatási törvényt még számtalan hasonló rendelkezés követte. Egyre több olyan, amely korlátozta a magyar nyelv használatát, elsősorban a helynevekét. Előbb 1936-ban tiltották be a magyar helynevek hivatalos használatát, aztán ’45-ben erősítették meg újra, majd 1971-ben, illetve a 80-as évek derekán mind szigorúbb rendelkezésekkel szorították a hurkot a magyarság nyakán. Az 1944 augusztusáig megjelenő Hunyad megyei magyar sajtótermékeket lapozva pontosan nyomon követhető a magyar nyelvhasználat korlátozása. A Déva és Vidéke 1926 áprilisában kiadott számában például már az utcanevek is románul szerepelnek. Igaz, zárójelben még ott lehet magyar megfelelőjük is. A többi lapban is előbb csupán a fejlécben szereplő helységnév, majd a hirdetések szövegei, a harmincas évek derekán pedig az újságcikkekben szereplő helynevek is románul vannak feltüntetve. 1935-ben a Hunyad megyei élet hasábjain is, az Erdélyi Naplóban is kizárólag román helységnevek szerepelnek. Két-három évvel később némileg enyhül a helyzet: a lapoknak csupán fejlécét nyomtatják románul. A második világháborút követően viszont fejlécestül, mindenestül egy szálig megszűnnek a Hunyad megyei magyar lapok. A magyar helységnevek többsége pedig folyamatosan feledésbe merül.
Új magyar helységnévtáblák
A 2001-ben megjelent legújabb román közigazgatási törvény, mely a legalább 20%-ban magyarlakta településeken engedélyezi a hivatalos magyar helységnévtábla kitűzését, Hunyad megyében csak egészen kis mértékben állíthatta helyre a rendet. Az utóbbi népszámlás alkalmával ugyanis összesen hat Hunyad megyei faluban (Csernakeresztúr, Alpestes, Hósdát, Lozsád, Rákosd, Sztrígyszentgyörgy) találtatott még legalább 20 százaléknyi magyarság. Az utóbbi években viszont részben kereskedelmi fogásból, részben RMDSZ-nyomásra Szászváros (2005), majd Vajdahunyad (2010) bejáratához is felkerült a magyar (és német) helységnévtábla. Ez pedig, ha csepp is a tengerbe, a múlt század eseményeinek tükrében mégiscsak biztató jelenség.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

Pankota magyarsága feladta értékeit”
Lélegeztetőn az anyanyelvi oktatás
Minden jel arra mutat, hogy Pankotán a jövő tanévtől megszűnik az állami magyar oktatás. Ez már nem feltételezgetés, találgatás, hanem a száraz, szomorú valóság.
Az összevont magyar elemibe járó 5 gyerekből ugyanis jövőre 3 marad, az elemi fenntartásához pedig minimum öt diák szükségeltetik. Nincs kivel, nincs kinek továbbvinni a magyar oktatást. Gyerek nincs, magyar család is alig néhány. Ők azonban románba íratják gyermeküket. Még azokat is, akiket eredetileg magyar óvodából indítottak útnak.
Gulyás László tanár, helybéli RMDSZ-elnök/tanácsos, illetve a Csiky Gergely Egyesület elnöke szavaival élve, a pankotai magyar oktatás „teljes zuhanórepülésben” van. Az évekkel ezelőtt beindult folyamat mára visszafordíthatatlan jelenséggé vált.
A helybéli óvoda verejtékes munkával összetoborozott „magyar” tagozata gyermekeinek egy része még egymás között is románul beszél. Az óvónő igyekszik hozzájuk magyarul szólni. De ha nem értik?
Dokopil Olga készségesen fogad az icipici, improvizált, éppen csak megtűrt helyen, melyen keresztül szünetben áttrappolnak a román óvodák növendékei. Nemhogy tornázni, de még rendesen játszani sem tudnak a gyermekek az osztályban (ha annak lehet nevezni). Nagyobb helyet nem kaptak. A magyar tanácsos szerint teljesen felesleges, hisz jövőre még ennyi gyerek se lesz.
11 gyermek van feliratkozva, jelenleg 6-an járnak a magyar tagozatra. Hamarosan még négy apróság érkezik, de az óvónő attól fél, nem lesz hova ültetni őket, olyan szűk a hely. A gyerekek közül ketten beszélik a magyart. A többiek büszkén szavalják a magyar verseket, bár kétlem, hogy értenék a szöveget. Nem az ő hibájuk. Az óvónő mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy rábírja a szülőket, írassák a gyermekeiket a magyar oviba. Sok román, illetve vegyes házasságban élő pár bele is egyezett. Otthon azonban egy-két gyerek kivételével, senkivel sem beszélnek magyarul. Akkor meg mi értelme van? A gyermekek közül egészen biztosan csak egy (!) megy majd magyar iskolába. A helyi magyar református lelkészcsalád kisebbik lánya. A lelkes óvónő szerint a többi szülő már rég eldöntötte, hogy a picik románul fogják megkezdeni az első osztályt.
A negyedikesek írni-olvasni se tudnak
Az összevont magyar elemiben Szász Tünde református tiszteletes-asszony fogad, ő vállalta el az idei tanévtől az osztályt. Nem is tudta, milyen nehéz feladatra vállalkozott! Egyetlen elsősük van (nagyobbik lányuk), másodikos nincs, 2 harmadikos és 2 negyedikes jár a magyar elemibe. Összesen öten. A negyedikes, hátrányos helyzetű gyerekeket analfabétán vette át a tanítónő. Hogy hogyan jutottak el a negyedik osztályig? Ezt inkább ne vitassuk. Ilyen környezetben pedig rettentő nehéz feladat hárul a jó szándékú pedagógusra. – Próbáljuk baráti alapon meggyőzni a magyar szülőket, hogy itt legalább ugyanolyan szintű oktatás folyik, mint a román tagozaton és ettől csak többek lehetnek a gyermekek. Ők azonban már teljesen meg vannak arról győződve, hogy a gyermek román iskolában jobban érvényesülhet, hogy csak ott szerezhet barátokat, és ott nem nézik le a magyarságáért. A magyar oktatás számukra már semmit nem jelent. Mi azonban még egy-két magyar gyereknek is nagyon örülünk. Olyat is láttam, hogy beszédhibás magyar gyereket románba írattak. Innen már a teljes beolvadás következik. Szívünk szerint mindent megtennénk, hogy a magyar anyanyelvet továbbvigyük. Hogy fenntarthassuk a magyar értékeket. De nincs kivel – mondja csüggedten, kiábrándultan a tanítónő.
Közben megérkezik férje, Szász Zoltán lelkipásztor. A házaspár négy évvel ezelőtt nagy tervekkel telepedett le Pankotán. A magyarságot próbálták felkarolni és minden tőlük telhetőt megtettek ennek érdekében. Négy évig vezették a fakultatív magyar oktatást (ahova annak idején 12 gyerek járt, mára azonban fele annyian), rendszeres református táborokat szerveznek a magyar közösség gyermekeinek stb. Tavaly magyarországi önkéntes pedagógusokkal egy vasárnapi iskolát is beindítottak. – Az iskola szempontjából már a ’80-as évektől, illetve a magyar középiskola megszűnésétől megindult egy látványos leépülés a pankotai magyarság körében. Sok család elvándorolt, akik pedig itt maradtak, folyamatosan olvadnak be. Értelmiségi nincs, vallási vonalon, római katolikus részről pedig semmiféle támogatást nem kap a magyar közösség. A legtöbben reformátusok, gyerekekkel együtt olyan száz körül lehetünk. Sok mindent elmond az is, hogy még az idős generáció sem emlékszik, mikor ünnepelték utoljára a nemzeti ünnepeket. Amikor mi elkezdtük a március 15-ét megünnepelni, ledöbbentek. Valósággal féltek a kokárdát kitűzni. Nyilván nem demonstrálni akartunk, hanem egyfajta nemzeti érzést beléjük sulykolni. Nem is tudták, mit ünneplünk március 15-én. Nőnapra tippeltek. Pedig itt vagyunk Világostól néhány kilométerre. Prédikációkon is el szoktam mondani, hogy nagyon sokakat megkötöz, hogy évtizedek óta haragszanak egymásra. Hihetetlenül elzárkóznak az emberek egymástól
– festette le a szomorú pankotai realitást a lelkipásztor, aki szerint a Csiky Gergely-napot is azért vezették be, hogy összetoborozhassák a magyarokat. Ilyenkor a református imaterem valahogy mindig megtelik szülőkkel és környékbeli értelmiségiekkel. Mostanában az a gondolat is foglalkoztatja őket, hogy esetleg létesíthetnének egy magyar gyermekotthont. De ez is csak egy „vízió” szerintük.
Összefogás és alázat nélkül nem megy
Hipp János pankotai katolikus egyháztanácsi elnök úgy érzi: visszafordíthatatlan folyamattal állunk szemben. – Tavaly a nyilvántartásunk szerint egyetlen egy magyar katolikus gyermek született Pankotán. Temetés volt 12. Az elhunytak zöme magyar. Minek kell itt még iskolát építeni? Miért kell ezt erőltetni? Hisz már nincs gyerek. Nonszensz arról beszélni, hogy hogyan lehet meggyőzni a szülőket. A cigányok is azért jönnek a magyar iskolába, hogy megkapják a támogatást. Ha az nem lenne, ők se lennének. Magyar családokban a gyerekek egymás között mára románul beszélnek – mondta az RMDSZ egykori elnöke, aki szerint jelenleg 400 magyar élhet Pankotán. Az ötvenes évekig három román család lakott a főutcán. Most alig találnak három magyart. Tiszta magyar rendezvényre nem is emlékeznek. A hagyományos szüreti bál sem a régi, hisz a magyar népviseletbe öltöztetett gyerekek zöme is román nemzetiségű.
Gulyás László tanácsos is úgy érzi: szélmalomharcot vívnak. A közeljövőben, az RMDSZ indítványozására egy magyar színdarabot hoznának el Pankotára. Azt remélik, ezzel kicsit összehozhatnák a maroknyi közösség tagjait. Csak az a baj, hogy a településnek már kultúrotthona sincs, ahol egy ilyen rendezvényt megszervezhetnének.
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei vezetője másképp látja a dolgokat. Szerinte helyi összefogás és alázat nélkül nem lehet kézzelfogható eredményeket elérni egyetlen településen sem.– Pankotán kiváló magyar, vezető értelmiségiek élnek. A legnagyobb probléma azonban, hogy mindenki azt hiszi, hogy a másik nem csinálja jól. Több mint tizenhárom éve tapasztalom ezt a jelenséget. Egy olyan településben pedig, ahol össze lehet hozni magyar óvodát, magyar I–IV. osztályt, fakultatív magyar nyelvű oktatást, szüreti bált, vasárnapi iskolát, bibliaórákat, Csiky Gergely-napot, ott ne mondja senki, hogy összefogással nem lehetne tenni valamit azért, hogy iskolakezdéskor ne azért aggódjunk, hogy vajon meglesz-e az öt gyerek. Kialakult egy olyan hozzáállás is, hogy a nagyon jó képességű gyermekeket a szülők különböző megfontolásból nem hozzák a magyar osztályokba. Pankotán van legalább három-négy ember, aki ezt a problémát kézbe vehetné. Ehhez azonban alázat szükségeltetik és konszenzus. Az emberek ezt tőlünk várják el, de ezt nem lehet kívülről csinálni. Az embereket meg kell győzni arról, hogy miért fontos magyar iskolába íratni a gyermeket – nyilatkozta a pedagógus szövetség elnöke, aki szerint egy olyan településben, ahol működik magyar óvoda, de nem képesek összehozni egy magyar osztályt, komoly problémák vannak. – Ez azt jelenti, hogy gond van a magyar csoport összetételével és azzal, hogy milyen nyelven beszélnek velük egész nap. Ott, ahol van tizenöt óvodás, lehetetlen, hogy ne kerüljön ki, legalább minden második évben három-négy magyar elsős. A fakultatív magyar oktatásnak pedig csak akkor látom értelmét, ha az oktató olyan módon képes felzárkóztatni a gyermeket, hogy az kilencediktől a magyar líceumot válassza. Felkészíteni a gyermeket. Ez hiányzik Pankotán is – fűzte hozzá.
Szász Zoltán lelkipásztor úgy érzi, Pankota magyarsága rég feladta értékeit. Jelenleg „lélegeztetőre van kapcsolva”. Ezt pedig nem szabad letagadni. Orvosolni kell! – Számomra akkor lett fontos a magyarság, amikor Jézus az első helyre került az életemben. Istennel még lehet hatni az emberekre. Akkor fogom megbecsülni a nemzeti mivoltomat, amikor magát az Istent megtalálom. Ha ez megvalósul az egyén életében, akkor ez közösséget is tud formálni és a magyarság tudatot is a maga értékében tudja meglátni – vallja.
Nyugati Jelen (Arad)

Heltait zsarolással kényszeríthette együttműködésre a Securitate
Öt éven át beszervezett informátorként tartotta nyilván Heltai Pétert a Securitate. A Magyarországon élő médiaszemélyiség állítja: 2009-ig fogalma sem volt arról, hogy hálózati személyként kezelték.
Öt éven keresztül beszervezett informátorként tartotta nyilván a neves tévés személyiséget, Heltai Pétert a Securitate. Heltai állítja, egészen 2009-ig, amíg ki nem kérte a róla összeállított dossziét, fogalma sem volt arról, hogy az állambiztonság hálózati személyként kezelte. A CNSAS-tól kikért jelentések arra utalnak, hogy a szekusok megzsarolták Heltait. A Magyar Televízió korábbi főszerkesztőjéről, az InfoRádió alapítójáról november végén derült ki, hogy a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a Securitatéval (Szeku). A botrányt a Berlinben élő, kolozsvári származású képzőművész, Gáll Tibor robbantotta ki, aki az 1980-as években róla íródott jelentéseket tartalmazó dossziéban bukkant a „Hegel” fedőnevű informátorra, majd kérte a román állambiztonság iratait kezelő levéltártól (Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii – CNSAS) a fedőnév feloldását. A 2010. november 25-i keltezésű okirat szerint a Hegel név Heltai Pétert takarta. Gáll december elején a Hírszerző rendelkezésére bocsátotta a birtokába került két jelentést, melyek tanúsága szerint Heltai 1985-ben két alkalommal biztosan találkozott a Securitate két tisztjével, Valer Rusu és Gavril Neciu kapitányokkal, akik részletesen kikérdezték azokról a barátairól, ismerőseiről, akiket az állambiztonság az ellenzéki tevékenységük miatt megfigyelt. Az iratokban „informátornak” illetve „forrásnak” (informator, sursă) nevezett Hegel kilétét felfedő (szakszóval: dekonspiráló) levéltári nyilatkozat nyilvánosságra kerülése után a Transindex a CNSAS-hoz fordult, hogy tisztázza, milyen viszonyban is állt Heltai az 1980-as években a román állambiztonsággal.
A bukaresti archívumtól megkapott iratok: a személyi dosszié (dosar personal) valamint az informátor jelentéseit tartalmazó iratcsomó (mapa anexă) szerint a későbbi tévés személyiség 1982 és 1987 között állt kapcsolatban a Securitatéval. A feletteseiknek küldött, a személyi dossziéban olvasható értékelésekben több jel utal arra, hogy nem volt zökkenőmentes a kapcsolat. Ugyanakkor számos jel utal arra, hogy Heltai óvakodott attól, hogy a barátairól terhelő információkat szolgáltasson: rendszerint kerülte a politikailag kényes témákat.
A beszervezés körülményei
Heltai decemberben a Hírszerzőnek azt mondta, a román titkosszolgálat az 1980-as évek elején folyamatosan zaklatta, mert az érettségi után részt vett egy, a székelyföldi Szent Anna tónál szervezett bulin, ahol magyar zászlók is előkerültek, és a résztvevők elénekelték a székely himnuszt. Az egyik reggel a táborozókra rendőrök csaptak le, de Heltainak sikerül időben meglépnie. Ennek ellenére a Securitate tudott róla, hogy ő is ott volt, ezért többször beidézték és kihallgatták.
Heltai állításait alátámasztják a személyi dossziéjába bekerült, Neciu és Rusu által jegyzett értékelő jelentések. A feljegyzések szerint Heltait már 1981-ben kihallgatták a Szent Anna-ügyben. Ez adta az apropót, hogy próbálják meg rávenni, jelentsen egy „Kant” néven nyilvántartott célszemélyről – akinek kilétét csak találgatni lehet –, a romániai szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztésében 1982-ben részt vett Keszthelyi Andrásról, illetve egyetemi évfolyamtársairól. „Őszinte és korrekt együttműködésre törekszem az állambiztonsági szervekkel tudván, hogy segítő tevékenységemmel jóváteszem a magam dolgait” – olvasható abban a rossz románsággal megfogalmazott, kézzel írt beszervezési nyilatkozatban, melyet Heltai Péter 1982. szeptember 29-én szignált Neciu Gavril előtt. Beszervezése előtt a Securitate a szokásos eljárásrend által előírt környezettanulmányt készített az elsőéves, történelem-filozófia szakos hallgatóról, annak barátairól, szüleiről. Tudták, hogy milyen eredménnyel fejezte be a gimnáziumot, milyen volt a magaviselete, hol volt katona, mikor iratkozott be az egyetemre, kik a szülei, hol dolgoznak, valamint hogy tagja a Román Kommunista Párt ifjúsági szervezetének, az UTC-nek. A környezettanulmány azt is megállapítja, hogy a „jelöltnek” (candidat) nevezett Heltai szimpatikus, udvarias és jól kommunikál. A Szeku arra az esetre is felkészült, hogy Heltai nemet mond: a beszélgetést a Szent Anna-ügyre kellett volna terelni, mondván, hogy csak azzal kapcsolatban lettek volna kíváncsiak újabb részletekre. A beszervezést az értelmiség megfigyelésével megbízott ezredes, Florian Oprea hagyta jóvá.
Adtak a játékszabályokra
A beszervezésről szóló 1982. szeptember 30-i jelentés szerint a beszélgetés a kolozsvári egyetem egyik szobájában zajlott. Az állambiztonság tisztje jelezte Heltainak, tud arról, hogy milyen tervei vannak az egyetemmel kapcsolatban, miként a Szent Anna-ügyet is felemlegette. (Míg a beszervezési nyilatkozatot Neciu „ellenjegyezte”, a jelentést már Rusu készítette.) A nyilatkozat aláírását megelőzően arról is tájékoztatták, hogy az együttműködésről senkinek sem beszélhet, nem „dekonspirálhatja” magát. Bár a kapitány hivatali bikkfanyelven írta körül, hogy mi történt a találkozón, a 19 éves egyetemi hallgatót minden jel szerint megzsarolták: a jelentés szerint ugyanis Heltai azt mondta, már sajnálja (regretă), hogy részt vett az 1981-es székelyföldi bulin, és „reméli”, hogy ez nem lesz kihatással a tanulmányi előremenetelére. „Ennek a ’kulturált’ megfogalmazásnak nyilván az lehet az oka, hogy a törvények szerint a polgárokat nem lehetett erőszakkal rávenni az együttműködésre, és a formára a Securitate is adott” – mondta a Hírszerzőnek Piros Simona, a román állambiztonság tevékenységét kutató történész. Ugyanakkor a beszervezésről részletesen beszámoló feljegyzésekben nincsen nyoma annak, hogy Heltai akárcsak megpróbált volna ellenállni.
„Hozza be az egyetemi jegyzeteit”
Az öt év alatt 17 találkozóra kerül sor, amelyek során egy külön vezetett tartalomjegyzék (Opis) szerint 28 jelentés született: gyakran előfordult, hogy egy találkozón több összefoglaló is készült a beszélgetésekről. A romániai állambiztonság bizonyos esetekben rendkívül precíz volt, máskor kifejezetten gondatlanul végezte a munkáját. Miközben a munkával járó költségekkel a tisztek az utolsó lejig elszámoltak, sőt még a számlákat is megőrizték, 15 feljegyzés hiányzik a hálózati dossziéból. Vélhetően elvesztődtek, legfeljebb arra lehet számítani, hogy idővel előkerülnek a megfigyeltek mappáiból. Ugyanakkor felfedeztünk egy olyan jelentést is, mely nincsen feltüntetve a jelentések tartalomjegyzékében, az Opis-ban.
Ötöt kézzel írtak: a beszélgetés összefoglalóját egyes szám harmadik személyben fogalmazták („a forrás azt mondta”, „a forrás megállapította”), majd a végére ott szerepel: „Hegel” szignó. Más jelentések a Heltaival való beszélgetések összefoglalói, melyeket a tartótisztek írtak alá. Több ilyen, a tartótisztek által írt jelentés gépelt formában van meg. Néhány gépelt példány alján feltűnik az s.s. Hegel felirat, ami arra utalhat, hogy Heltai láttamozta a másolatokat is. A Hegel-dossziéból kiderül, hogy Heltai Pétert a két tiszt időközönként berendelte, a találkozókat pedig a titkosszolgálat épületén kívül, konspirációs helyeken szervezték meg. Minden találka végén megegyeztek a következő időpontban, illetve a szüleinél lakó Heltait telefonon keresték. Ha nem volt éppen otthon, üzentet hagytak: „másnap hozza be az egyetemi jegyzeteit”.
„Nemtetszését fejezte ki”
Az 1984-ben, 1985-ben készült két „haladási jelentés” szerint a tisztek elégedettek voltak Hegellel, azt írták, hogy hasznosak a vele folytatott beszélgetések, amelyek során „érdemi információk keletkeznek” és mindig pontosan érkezik a találkákra. Érdekes, hogy már 1985-ben jelezte a tartótiszteknek: az egyetem befejezése után ki akar vándorolni Romániából, egy magyarországi lányt készül feleségül venni. (A fellehető jelentéseket bemutató cikkünket pénteken közöljük, bemutatva, hogy a jelentések és összefoglalók nagy része elsősorban általános, gyakran semmitmondó információkat tartalmazott.) A hálózati dossziét 1987. március 16-án lezáró jelentés már nem dicséri az országot időközben elhagyó Heltait, sőt megállapítja, „esetenként az informátor személyes okok miatt nemtetszését fejezte ki, szóvá tette elégedetlenségét a beszélgetések alatt”. Igaz, öt hónappal később egy belső használatra készült feljegyzésben már úgy emlékeztek rá, hogy „jó minőségű tájékoztató munkát végzett”. A nyilvántartás szerint Rusu és Neciu számos alkalommal pénzt igényelt a Securitate kasszájából, hogy „ajándékokat” vegyenek belőle Heltainak. A dossziéban mellékelt számlák alapján bort, pezsgőt, kínai tollat vettek. Ugyanakkor sehol nem szerepel Heltai aláírása az ajándék átvételét igazolandó, tehát nem zárható ki, hogy az egyébként nem túl jól fizetett szekusok „zsebre tették” azokat. Ezek a tételek pár lejtől 300 lejig terjedtek (egy gyári munkás akkori fizetése 1300-2000 lej között mozgott). Készpénzt is akartak adni neki, de Heltai nem fogadta el, mondván meggyőződésből teszi, amit tesz. „Ez a fizetett ügynök-státusz visszautasításának lehetett egy kódolt módja” – mondta a Hírszerzőnek Piros Simona, aki azt is megjegyezte, hogy csak azok az informátorok részesülhettek fizetségben vagy más juttatásokban, akiknek a munkájával kifejezetten meg voltak elégedve.
Vártak rá az előadó előtt
„Nem voltam ügynök, nem állítottak rá senkire. Mikor hivatalos idézést kaptam, bementem az egyetemre, kihallgatásra. Az egyetemről vittek el, nem tudtam ellenkezni. Semmilyen konspiratív lakáson nem voltam, amikor kihallgattak, válaszoltam a kérdéseikre, de amint az anyagokból is kitűnik, érdemi információt nem kaptak tőlem. Határozottan állítom, hogy nem volt 17 alkalom, én 5 vagy 6 berendelésre emlékszem” – mondta Heltai Péter. Heltai állítja, a szekusok még attól sem féltek, hogy megjelenésükkel esetleg leleplezik, dekonspirálják az évfolyamtársai, barátai előtt. Egyébként a CNSAS nyilvántartása szerint Heltai 2009. november 20-án – tehát egy évvel a dekonspiráló okirat nyilvánosságra kerülése előtt – már belenézett a saját dossziéjába. „Többször is kérvényeztem, hogy megnézhessem, mit állítottak össze rólam, mit kezdtek azzal, ami a találkozókon elhangzott. Eleinte azt válaszolták, hogy nem találják, majd egyszer csak megkaptam az engedélyt. Elhűltem, amikor láttam, hogy informátorként kezeltek”. Heltai azt mondta, párszor szignálta az eléje tett dokumentumokat, de arra nem emlékszik, hogy aláíratták vele a beszervezési nyilatkozatot is, és soha nem érezte úgy, hogy ezek nem kihallgatások, hanem „információ-gyűjtés”. „Rusu még normálisabb volt, Neciu viszont egy vadállat volt, ütött” – beszélt a tartótisztek módszereiről. Azt mondta, az ajándékokról most hallott először, soha semmit nem kapott a Szekutól, még ha felajánlották volna, akkor sem fogadta volna el.
„Óvatosabb voltam vele”
„Nem szálltak le rólam, pontosan tudták, mikor hol voltam, kivel beszéltem, csak kérdeztek és kérdeztek” – mondta Heltai, aki állítja, Keszthelyit figyelmeztette, hogy ráállt a Securitate. Keszthelyi azt mondta, az egyik kihallgatása alatt a szekusok egy olyan információval álltak elő, amit csak barátja, Heltai tudhatott róla. „Megkérdeztem Pétert, aki azt válaszolta, hogy őt is kihallgatták az állambiztonságiak, és muszáj volt valamit mondania. Onnantól kezdve óvatosabb voltam vele” – mondta.
„Péter nem volt besúgó”
„Én is ott voltam a Szent Anna tónál, engem is négyszer behívtak, fenyegettek, kihallgattak, jegyzőkönyvet írtak, tudtam, hogy vele is ezt teszik, mint mindenkivel, aki a látókörükbe került. Minden beszélgetésről jegyzőkönyv készült, írásos nyoma volt mindennek, akár volt információértéke, akár nem. Biztos vagyok benne, hogy Péter nem volt besúgó, félelmetes, hogy ennyi év után a Securitate utána nyúlt és tönkretette – és ehhez a magyar sajtó, mint egy jámbor, gyanútlan eszköz a rendelkezésükre állt. Oknyomozás, tényszerű tájékoztatás, a források közlése helyett habozás nélkül belemásztak valakinek a becsületébe, – vélhetően politikai okokból – Péternek esélye sem volt kifejteni a saját igazát. A bűnösség vélelme – ez irányította a jobb és baloldali sajtót a Heltai ügyben. ” – mondta Kiss Csaba, aki az 1980-as évek elején a Heltai-családnál lakott albérletben.
Kányádi Sándor – akinek fia Heltai legjobb barátja volt és szintén említésre került a jelentésekben – azt mondta, a sajtó ugyanolyan sötét módszerekkel „leplezte le” Hegelt, mint amilyenekkel a Securitate dolgozott. „A körülmények, a háttér pontos ismerete nélkül ez puszta megbélyegzés” – állította Kányádi, akit az államvédelem évekig lehallgatott, Oprea pedig rendszeresen hívogatta telefonon, hol fenyegetőzve, hol hízelegve, hogy információkat próbáljon szerezni. Ám a megfigyeltek közül nem mindenki osztja ezt az álláspontot. Többen nem is akartak nyilatkozni, mások az ügy politikai vonatkozásai miatt – Heltai dolgozta ki tavaly nyáron a közmédiumok összevonásának tervét – nem vállalták névvel a véleményüket. „Nem értem, miért lepődött meg Heltai azon, hogy botrány lett az ügyből. Abban az időszakban a Securitate embereket tüntetett el, volt, akit véresre vertek egy kocsmai elszólás miatt. Akárhogy is öt évig együttműködött ezzel a szervezettel” – mondta a Hegel-ügy egyik érintettje, aki szerint hiba lenne „átesni a ló túl oldalára és mártírt kreálni Heltaiból".
Az anyag második részét pénteken közöljük.
M. L. F., S. Z.
Transindex.ro

Dokumentumkötet a Ceausescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Egy marosvásárhelyi történész dokumentumkötete a román diktátor taktikázásait és a szocialista nemzetállam ideológiájának keletkezését mutatja be.
Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája” – ezzel a címmel gyűjtötte kötetbe Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész azokat a dokumentumokat, amelyek a diktátor taktikázásait és a szocialista nemzetállam ideológiájának keletkezését mutatják be. Az első kötet az 1965-től 74-ig terjedő időszakot öleli fel, zömmel kiadatlan – román és magyar – levéltári anyagokra alapozva. A forrásértékű kötetet a napokban Magyarországon is bemutatták.
„Epoca de aur – Aranykorszak” – 1986-ban ez még nem egy történelmi dokumentumkötet címe volt Romániában, hanem a diktátor megalomániáját kiszolgáló propagandagépezet kedvenc kifejezése, amelyet a Ceausescu-éra jellemzésére használt.
A kollektív hazugságra és megfélemlítésre épülő neosztálinizmus kibontakozásához az egész ország asszisztált – a hatalom színfalai mögött zajló folyamatokat viszont hétpecsétes titkokként kezelték. Ceausescu bukása után is másfél évtizednek kellett eltelnie, amíg a társadalomkutatók előtt megnyíltak a Román Kommunista Párt és a hírhedt Securitate irattárai. Dokumentumkötet a Ceausescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Novák Csaba Zoltán egyebek mellett közzéteszi annak az 1966-ban lefolytatott vitának a jegyzőkönyvét, amellyel a kommunista párt propaganda osztálya, élén Ion Iliescuval, megalapozta Románia szocialista nemzetállamként való meghatározását, és meghirdette a homogenizációt.
A szerző – a dokumentumokat elemző – tanulmányában kifejti: a szocialista nemzet meghatározása során a párt tagadta a nemzetiségeknek az anyanemzetekkel való szoros kötődését és előrevetítette azok későbbi asszimilációját is. A román nép dák-romai folytonosságának dogmatizálásával pedig jövevénnyé, másodrangú állampolgárrá fokozott le minden más nemzetiséget. Duna Televízió – TÉRkép/hirado.hu
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
Erdély.ma

Honosítás: nem mindennapi élettörténetek az erdélyi külképviseleteken
Több filmforgatókönyvnek is témául szolgálhatnak azok az élettörténetek, amelyekkel a Magyar Köztársaság erdélyi külképviseleteinek, illetve a szükséges iratcsomók összeállításában segédkező demokrácia-központok munkatársai találkoztak januártól, amikortól igényelhető a könnyített honosítás. Nem kevésbé érdekesek a magyar származást igazoló okiratok sem.
Filmbe illő esetnek lehettünk tanúi néhány héttel ezelőtt, amikor Ibi néni, aki 1930-ban született, papírjaival együtt behozott egy régi fényképet” – idézte fel a Krónika megkeresésére Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvivője, akit arról faggattunk, hogy milyen érdekes, vidám, illetve szomorú élettörténetekkel találkoztak, amióta beindult a könnyítetthonosítás-igénylési roham a külképviseleten. A Balogh által említett fényképen Ibi néni (Szabó Ibolya) szerepel 10 éves korában egy bevonuló, ragyogó arcú magyar katona ölében. „Rendkívül spontán fotó, olyan érzése van az embernek, ha ránéz, mint a II. világháború után elhíresült Csók című képet nézve – az a fotó akkor készült, amikor az amerikai tengerészgyalogosok, meghallva a hírt, hogy véget ért a háború, spontán módon megcsókoltak fiatal lányokat az utcán. – Ezen a képen is ez az érzés látszik” – mesélte az ügyvivő.
A történet csattanója azonban az, hogy az Ibi néni papírjait újra áttekintő Böhm Dávid konzul jobban megvizsgálva a fényképet rácsodálkozott, hogy a fotó saját nagyapját ábrázolja, aki Erdélyben tartózkodott a bevonuláskor. A felismerést követően Böhm felhívta édesanyját, elkérte a létező összes korabeli fényképet, nagyapja katonakönyvét, amelyek mind azt igazolták, hogy a székely ruhás kislányt valóban Böhm Dávid konzul nagyapja tartotta a kezében. „Ez egy olyan történet, ami azt jelzi, hogy itt személyes találkozások is vannak, nem csak akkor, most is. Most összenő az, ami összetartozik – erről szól ez a történet, s akik egyszer találkoztak, újra találkozhatnak” – összegezte Balogh György ügyvivő. Noha a hivatalos ügycsomóhoz nem kötelező régi iratokat, fényképeket csatolni, Ibi néni a magyarországi munkatársaknak küldte a fotót. „A fénykép hátán ez a felirat szerepelt: sok szeretettel küldöm Budapestre azoknak a köztisztviselőknek, akik ezzel az üggyel foglalkoznak, hogy lássák, mi volt itt ezelőtt” – mesélte Balogh.
Az ügyvivő elmondta, nap mint nap hoznak be az emberek korabeli dokumentumokat, fényképeket, bizonyítványokat, amelyeket csak úgy lehetne méltóképpen archiválni, ha ezzel egy külön apparátus foglalkozna. „1916-os népfelkelési igazolványok, 1861-ből katonaelbocsátó irat, ami bizonyítja, hogy az illető 12-13 évig katona volt, tehát biztos, hogy 1848-ban is szolgált. Emellett számos megható levél és levélrészlet is érkezik be” – ecsetelte az ügyvivő.
Regényes sorsok Kolozsváron is
Nagyon sok különleges esettel, élethelyzettel találkoznak a kolozsvári főkonzulátus alkalmazottai is, a megható történetek gyakran megpróbáltatások elé állítják a hivatalnokot, hogy a törvény adta lehetőségek között, de a legnagyobb empátiával végezze feladatát – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Szűcs Zoltán konzul, aki egy nyolcvanas éveiben járó tanár megindító történetét osztotta meg lapunkkal. Az idős férfi Budapesten született, a szüleinek nyoma veszett a világháború forgatagában, ő árva maradt és a jelenlegi Románia területére sodródott. Utcagyerekként kóborolt, majd nevelőotthonba került. Magyarországról örökbe fogadó szülők jelentkeztek érte, ám végül mégsem került a magyar családhoz. A hatvanas években Romániában anyakönyvezték, az irataiban az szerepel, hogy apja-anyja és születési helye ismeretlen. A korábban magyar, valamint román nyelvet és irodalmat tanító férfi a konzulátus tájékoztató fórumán vetette fel első alkalommal, hogy ilyen körülmények között nem tudja teljesíteni a honosítási törvény által támasztott feltételeket. Szűcs Zoltán elmondta, hosszasan beszélgettek, a kolozsvári férfi hangsúlyozta, hogy szimbolikusan, érzelmi okokból igényelné a magyar állampolgárságot, hogy mint annyian a korosztályából, ő is magyarként haljon meg, viszont úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség. Végül a családi iratok között előkerült egy budapesti örökbefogadási szándéknyilatkozat, ennek az okmánynak a hátán szerepelt egy mondat, hogy mikor és hol született az örökbe fogadandó kisgyerek. Ez alapján bizonyított, hogy az idős tanár Budapesten született, a honosításának tehát nincs semmilyen akadálya – mondta el a konzul.
Kiállítás készül
Eközben a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársaiban már meg is született az ötlet, miszerint kiállítást szerveznek azoknak az iratoknak a másolataiból, amelyekkel a hozzájuk fordulók igazolják magyar származásukat. Fénymásoltak már korabeli cserkészigazolványt, esküigazolványt, 1938-ban kiadott jogosítványt, zsold-, illetve cselédkönyvet, 1956-os vitézilovagrend-igazolványt, állampolgársági bizonyítványt is – részletezte lapunknak György László, a központ önkéntese.
Félnek a csángók
Szomorú és vidám történetekkel egyaránt találkoznak a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai is a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállítása során. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi központ ügyvezetője elmondta, számukra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor kiderült, Csángóföldön még mindig félnek a hatóságoktól, attól hogy megtorlásban lesz részük, ha magyarságukat vállalják. A Forrófalváról származó, Sepsiszentgyörgyön élő család minden tagja igényelte a magyar állampolgárságot, azonban a szülőfaluban maradt testvérek közül csak egy élt a lehetőséggel, ő is csak egyedül, a felesége és gyereke számára már nem kérte a honosítást. A forrófalvi férfi felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyakönyvi iratait nehogy hazaküldjék a falujába, mert akkor megtudja a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A dokumentumokat a sepsiszentgyörgyi testvérnek fogják postázni. Nemes Előd elmondta, kiderült, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon sokan próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a magyar állampolgárságot, összeállították a dokumentumokat, majd megkapták az elutasító választ, hogy lakhely nélkül nem jár az állampolgárság. Ezeket „a sokszor pimasz hangvételű” elutasításokat viszik be most a demokrácia-központba, elpanaszolják, hogy húsz évet kellett várniuk, amíg most végre megkaphatják az őket megillető magyar dokumentumokat. Általában régi magyar keresztlevelekkel, magyar iskolai értesítőkkel igazolják a magyar eredetet, kevés a honvédkönyv, de például egy 1943-ban kiállított nyilas elismerő oklevél is előkerült, amit elfogadtak, hiszen rajta volt a magyar hivatalos pecsét, tájékoztatott Nemes Előd. Megható a nyolcvan év feletti idős emberek hozzáállása, akik azért igénylik a magyar állampolgárságot, hogy „magyarként haljanak meg”. Aki már nem tud bemenni a demokrácia-központba, a gyerekét küldi, hogy intézze helyette a honosítási papírokat. Egy 1943-ban született hölgy a demokrácia-központban tudta meg, hogy ő élete első két évében már volt magyar állampolgár, ettől annyira meghatódott, hogy azután ötpercenként sírva fakadt, mesélte a központ ügyvezetője. Egy másik hölgy – arra utalva, hogy a demokrácia-központokban is alá lehet írni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató íveket – „Hol lehet aláírni Tőkést?” felkiáltással rohant be, meglehetősen zavarba hozva a központ munkatársait. Nemes Előd elmondta, január óta több mint háromezer kérelmező fordult meg a demokrácia-központban, ötszáz iratcsomót véglegesítettek.
Csabából Decebal
A marosvásárhelyi irodában már hetek óta nem számít különlegességnek az, amikor egy-egy román ajkú, de magyarul is beszélő személy fordul tájékoztatásért. Olyan román nemzetiségű személy is akadt, akit a nagymamája kísért el a Klastrom utcai demokrácia-központba, mert ő nem beszéli a magyar nyelvet. „Az ilyeneket kénytelenek vagyunk eltanácsolni, hisz nem jogosultak az állampolgárságra” – mondta el lapunknak Kali István irodavezető. Volt viszont arra is példa, amikor a Decebal keresztnévre hallgató középkorú férfi kikérte magának: apja-anyja magyar, és ő is annak született, becsületes neve pedig Csaba, csak hát annak idején az anyakönyvi hivatalban így románosították. „Természetesen ez a személy is, mint sok más, élni kíván az állampolgársági törvény adta viszszamagyarosítás lehetőségével” – számolt be az esetről Kali. A vásárhelyi EMNT statisztikájában az állampolgárságot igénylő legidősebb személy 94 éves, a legfiatalabb alig kéthetes.
Magyarab igénylő
Sok érdekes vagy megható esettel találkoztak a nagyváradi demokrácia-központ vezetői is az utóbbi néhány hétben – mondta el a Krónikának Nagy József Barna, a központ irodavezetője. Legutóbb például egy 91 éves nénihez szálltak ki otthonába Biharra, mivel ő maga már nem tud utazni. A hölgy most harmadjára lesz magyar állampolgár, 1920-ban ugyanis annak született, majd Észak-Erdély ideiglenes visszacsatolásakor néhány évre újra az lett, 1945-ig. Most azt mondja, szeretne magyar állampolgárként meghalni – meséli az irodavezető. Egyébként, mint mondja, elsősorban az idősebbek kérnek náluk segítséget a honosítás kérelmezéséhez, ezért leggyakoribb, hogy valaki az 1940 és a 45 közötti állampolgársági igazolványával bizonyítja jogosultságát. Ám a spektrum igen tág, és mint Nagy József Barna megjegyzi, most kezd kiderülni, milyen sokan megtartották a magyar világból származó családi dokumentumaikat. Az iskolai bizonyítványokból, ellenőrzőkből, vasúti igazolványokból, katonakönyvekből kiállítást is szeretnének nyitni később – persze csak akkor, ha a dokumentumok tulajdonosai szívesen kölcsönadnák ezeket. Olyan is volt már, aki pálinka- vagy bormérési engedélyével igazolta magyar származását – meséli az irodavezető.
Az eddigi legkülönlegesebb eset, amivel a nagyváradi demokrácia-központban találkoztak, egy olyan házaspáré, amelyben a feleség csángó, a férj pedig Szíriából érkezett, és az úgynevezett magyaráb törzsből származik – ez a népcsoport mintegy 500 évvel ezelőtt vándorolt ki Észak-Afrikába, és bár magyar identitását nem őrizte meg az évszázadok alatt, sokan közülük sejtik, hogy rokonai a magyar nemzetnek – magyarázza az irodavezető. A férfi Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, és itt is dolgozik, most pedig honosítását kérné. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése értelmében csak egy igazoló okiratra van szüksége arról, hogy valóban magyaráb származású, és el is indulhat a procedúra – azóta a férfi a dokumentumot meg is szerezte. Román nemzetiségűek is szép számmal jelentkeztek Nagyváradon – mondja Nagy József Barna. Kifejti: természetesen ők is kérhetik honosításukat, de csak akkor, ha valamenynyire beszélnek magyarul, ezt azonban nem a demokrácia-központ, hanem az illetékes hivatal ellenőrzi majd. A vegyes házasságok esetében persze általában ez nem probléma, hiszen ott a román fél is sok esetben többé-kevésbé beszéli a magyart.
„Olyan többméteres díszoklevelekkel is találkoztunk, amelyeket anno az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokai állítottak ki. Volt például egy 2×3 méteres, díszített, főerdészi kinevezés, vagy olyan katonai kitüntetés is, amelyet maga Nagybányai Horthy Miklós láttamozott” – tájékoztatott Veres-Kupán Enikő, a szatmárnémeti központ vezetője. Emellett számtalan katonakönyv, első világháborús hadikitüntetés, rendfokozat, csendőrigazolvány, kinevezés, megbízólevél, iskolai oklevél kerül elő a szatmári otthonokból, amelyekkel a kérelmezők az őseik vagy saját maguk magyar származását kívánják bizonyítani. A szatmári irodában a legfiatalabb kérelmező pár hónapos kisbaba, a legidősebb 90 éves bácsi volt. „Olyan idős személyek is igénylik az állampolgárságot, akik már súlyos betegek, és nehezen mozdulnak ki otthonról. Hozzájuk a múlt héten a kolozsvári konzul személyesen látogatott el átvenni az okiratokat. Megható, hogy az idős emberek is ilyen komolysággal kezelik az állampolgárság megszerzésének kérdését. Az idős Jékel házaspár például díszmagyarban fogadta a konzult, aki otthonukban látogatta meg őket” – tette hozzá a szatmári központ vezetője.
A Mikó utca 6. szám alatt található – a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemhez tartozó – Sebészeti és Műtéttani és Urológiai Klinika 1944. május 15-én keltezett sportorvosi igazolása a legkülönlegesebb irat, amellyel a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazolta az egyik kérelmező – tudtuk meg Szabó Lillától, a kolozsvári demokrácia-központ irodavezetőjétől. Mint részletezte, a legtöbben a korabeli anyakönyvi kivonattal igazolják felmenőik magyar állampolgárságát, de hetente legalább egyszer ritka, különleges iratokkal érkezik valaki. A kérelmezők beleegyezésével fénymásolatot készítenek ezekről az okmányokról. A fent említett sportorvosi igazolást a Bástya Sportegyesület egyik játékosának állították ki, akit véglegesen eltiltottak a sportolástól. Az egyik legrégebbi okmány, amellyel jelentkeztek, 1908-as keltezésű, magyar és francia nyelven kiállított, Ferenc József korabeli útlevél. Az úti okmányt egy 23 éves rettegi (jelenleg Beszterce-Naszód megyei település) segédkereskedő nevére állították ki. Az útlevélből kiderül a segédkereskedő Romániába utazott, a Brassói Magyar Királyi Határrendészet Predeáli Kirendeltségének pecsétje legalábbis ezt tanúsítja. Szabó Lillától megtudtuk, meglehetősen gyakran fordulnak elő a beérkező iratok között az oktatási intézmények oklevelei. Ezek közül az egyik legérdekesebb iratott egy kislány nevére állították ki, amiért önként lemondott jutalomkönyvéről a „bombatámadást ért Református Kórház javára”.
Nem fél a csíki szlovák hokis
Könnyített honosítással kért magyar állampolgárságot egy szlovák jégkorongozó, aki jelenleg a HSC Csíkszereda csapatában játszik, és a magyar válogatott tagja szeretne lenni – írja a Magyar Nemzet. Ladislav Sikorcin a lépéssel vállalja azt is, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Jelenleg a magyar nyelvet tanulgatja, miután azt családi körben nemigen beszélik. Édesanyja szlovák ugyan, de beszél magyarul, anyai nagyanyja viszont magyarként született.
Krónika (Kolozsvár)

A szászok és Semjén Zsolt
Vári Attila, Élet és Irodalom
A napokban, a határon túliak állampolgárságáról beszélve, a miniszterelnök-helyettes valami olyasmit mondott a hajdani magyar alattvalókról, amiben benne volt az utóbbi bő száz esztendő minden tévedése s a birodalmi tudat pannon-turáni felületessége, az, ami Trianonhoz vezetett már egyszer.
A napokban, a határon túliak állampolgárságáról beszélve, a miniszterelnök-helyettes valami olyasmit mondott a hajdani magyar alattvalókról, amiben benne volt az utóbbi bő száz esztendő minden tévedése s a birodalmi tudat pannon-turáni felületessége, az, ami Trianonhoz vezetett már egyszer.
A brassói szászokkal példálózott. „A magyar állampolgárságot nem etnikai alapon kell igényelni, mert az diszkriminatív lenne, hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Példaként említette, hogy ha valaki brassói szász felmenőkkel rendelkezik, de kötődik a magyar kultúrához, a magyar nemzethez és valamilyen szinten beszéli a nyelvet, akkor ő ugyanúgy megkaphatja a magyar állampolgárságot, mint azok, akik önmagukat etnikai értelemben vallják magyarnak.”
Nem a máramarosi huculokkal, nem Rákóczi „leghűségesebb” ruténjaival példálózott, s még a trianoni béke ellen fegyvert fogó burgenlandiakkal sem. Nem. Példaként a legrosszabbat választotta, azokat a szászokat, akik várakozási idő nélkül lehettek a múltban is a Német Szövetségi Köztársaság állampolgárai, s akikkel a Ceauşescu-diktatúra éveiben sem tudott az erdélyi magyarság nemzetiségi kérdésekben szót érteni.
Ha csak az utolsó háromszáz esztendejét vizsgáljuk a magyar–szász kapcsolatoknak, láthatjuk, hogy már a kurucmozgalmak idején is fegyverrel és pénzzel támogatták a császáriakat, s utána is mindig Bécs oldalán álltak. 1848/49-ben sem volt mindez másként, s talán tízévnyi időről beszélhetünk, amikor némi érdeklődést tanúsítottak az erdélyi magyarok irányában. Ez pedig az 1922 táján kezdődő román alattvalóként történő ébredésüktől a hitlerizmus 1933-as diadaláig tartott.
1970 karácsonya előtt Kemény Jánossal Kós Károlytól jöttünk, s a kolozsvári sétatéren az erdélyi asszimilációról beszélgettünk, s természetszerűen került terítékre a magyar–szász ellenségeskedés, az, hogy miért nem vállalnak ma sem sorsközösséget velünk.
Ellentétben Semjén Zsolttal én éltem Brassóban (újságíróként ott kezdtem 1968-ban), nagyon sok szászt ismertem, de nem voltak sem nekem, sem pedig nemzedéktársaimnak még egyetemi éveink alatt sem szász barátaink. Még közeli kapcsolatot sem lehetett létesíteni velük. (Abban az időben még majdnem háromszázezren éltek Erdélyben, ma kb. tizenötezren, s átlagéletkoruk közel hetven év.)
Enyhén szólva lenézték az erdélyi magyarságot. A szász Universitas történelme olyan különálló, még ha a térkép színes papír-rongyán egyazon helyre kerülünk is velük, olyan, a valósnál is több, mint autonómia, amilyenről ma Európa egyetlen kisebbsége sem álmodozhat. Államot alkottak az államban, hétszáz esztendőn keresztül, egészen a kiegyezésig.
Még a kereszténységben sem voltunk egyek. A reformáció korában ők egyöntetűen a lutheri hitet követték, a magyarság pedig kálvinista, később egy részük Dávid Ferenc hatására unitárius lett.
Kemény János, a marosvécsi találkozók házigazdájaként, nem sok sikerrel próbált valamilyen egységfrontot kialakítani a szászokkal. Nem volt elfogult, sem pedig magyar nacionalista, higgadtan beszélt róluk, objektíven látta a két kisebbség viszonyát. Az évszázados feszültségeket elemezte Kemény János, és akkor rákérdeztem a szászok Romániához fűződő kapcsolataira. Arra, hogy a legenda szerint miért mondták 1918. december elsején, a gyulafehérvári román egyesülési nagygyűlésen a szászok azt, hogy akár az ördöggel is, de a magyarokkal többé soha.
– Hát ez nem igaz, nem így igaz, 1918-ban nem voltak ott, bár eléggé gyűlöltek minket, hogy hihető legyen ez – mondta Kemény János, és az 1848-as évekről kezdett mesélni, azért, hogy jobban megértsem az újabb keletű s végleges szász–magyar ellentétet. Arról, hogy a szász nemzeti mozgalom vezérét, Stefan Ludwig Rothot törvényes alap, sőt az amnesztia ellenére kivégeztette 1849-ben a magyar forradalmi főhatalom, s a szász univerzitás jogállásáról tartott előadást nekem, az évszázados vámmentességükről, arról, hogy a nemzeti fejedelmek korában a kerített városokba még a fejedelem sem léphetett be fegyveres kísérettel.
A Romániához csatolt németség önrendelkezése, utoljára ebben a formában, csak a megszálló román hadsereg gyakorolta lelki kényszer hatása alatt és Iuliu Maniu ígéretében bízva történt meg, amikor 1919. január 8-án a szász népszervezet bővített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: „a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. (…)” – idézte Kemény János, aztán valami olyasmit mondott, hogy Stefan Ludwig Roth olyan volt a szászoknak, mint nekünk Kossuth és Petőfi együttesen, s hogy képzeljem el, milyen lenne a magyarság érzelmi történelme, ha az osztrákok általános amnesztia után kivégezték volna őket.
Nézd meg ezeket a gyönyörű szász városokat, mondta. Azokban csak elvétve éltek magyarok, soha nem keveredtek velünk, nem ismerték nyelvünket sem, de a kiegyezés után a hivatalos nyelv a magyar lett, s egy kis túlzással, ez szinte olyan volt akkor, mintha Hollandiában akartuk volna egyik napról a másikra kötelezővé tenni a magyart. És Stefan Ludwig Roth kivégzésétől még két évtized sem telt el.
Szóval a brassói szászok.
De mit csodálkozok ezen a történelmi analfabetizmuson? Miniszteri irodákban látható „Nagy-Magyarország”-térkép valójában a Magyar Korona országait mutatja, s nem a Trianon előtti Magyarországot. És az autókon szinte felségjelzésként is árpádsávosan. Ilyen nincs sehol Európában. Képzeljék el, nemzetes uraim, finn térkép Karéliával egy helsinki miniszternél ugye hihetetlen lenne? S hiába kutatok emlékeimben, mert nem láttam soha Hamburgtól Passauig Nagy-Németország-térképet D felségjelű kocsikon, sem pedig Velencétől Lembergig nyújtózó Nagy-Ausztriát hirdetőt, az Osztrák Császárság- térképet, szomszédjaink autóin.
Semjén Zsolt tehát egyoldalúan megbékélt a szászokkal, állampolgár-kezet nyújtott feléjük. Ó, jaj, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, ők nem elmagyarosodott dunai-svábok, s ha már velük tetszett példálózni, talán érdemes lenne többet tudni róluk. (…) Nem csodálkoznék ezen a brassói elszóláson, ha nem tendenciát látnék benne. A birodalmi dölyfösségét.
Itt némely urak megbékélésről papolnak, de nem hajlandóak kezet sem fogni a magyar-szlovák közeledést hirdető Most-Híd vezetőivel, nem éljenezték hozsannázva azt a korszakalkotó román tanügyi törvényt sem, amelyet mostanában fogadtak el odaát, mert azzal az RMDSZ kormányzási sikerét ismernék el. Nagy-Magyarország álmodóinak nem kell a higgadt kisebbség. Újabb és újabb hűbéres pártokkal kísérleteznek Erdélyben, amolyan udvarhelyi Szász Jenőket találnak ki szövetséges gyanánt, mert Markóék túlságosan függetlenek tőlük, azt is mondhatnám, hogy transzilvánok. (…) Nem akarom fokozni. Csak annyit mondok egészen halkan, hogy ez a nemzetiségekkel szembeni érzéketlen tudatlanság vezetett Trianonig, s Isten a tudója, hogy a mai nagy szólamoknak milyen lesz a holnapi böjtjük
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)

„Nem volt időm keseregni, azon bánkódni, mi lett volna, ha…”
Gazdag életpályát tudhat maga mögött a nemrég 75. születésnapját ünneplő Asztalos Lajos, lapunk munkatársa. Jóllehet életét egészen fiatalon „kettétörte” a kommunizmus, de ennek ellenére nem hátrált meg, hanem megpróbált felemelkedni, bebizonyítva azt, hogy az ember igenis képes alkotni, dolgozni, értéket teremteni, ha igazán akarja azt.
– Életrajzi adataid után kutatva, meglepődve fedeztem fel, hogy 1936. január 31-én Párizsban láttad meg a napvilágot. Hogyan került a család a francia fővárosba, s aztán ismét haza Erdélybe, Kolozsvárra?
– 1923 márciusában, az „egységesülő nemzetállam” légkörében, kolozsvári férfiszabó édesapám egyik munkatársával Londonba akart utazni, úgymond szerencsét próbálni. De az angol konzul eltanácsolta őket. A francia viszont nem ellenezte Párizsba utazásukat. Édesapám jó állást kapott az egyik párizsi divatszalonban. Édesanyám Désről indult. Varrónő, női szabász volt. Egyik dési, szabó család és a húga adta az ötletet a Párizsba utazáshoz. 1927 márciusában ő is ott volt. A magyar szabók rendszeresen találkoztak, sportoltak, kirándultak. Könyvtáruk is volt. Szüleim megismerkedtek, összeházasodtak. Jó anyagi körülmények között éltek. A nagy gazdasági válság éveiben, 1929 és 1933 között a tengerparton vagy az Alpokban nyaraltak. Ennek ellenére édesapámnak honvágya volt, szeretett volna itthon lenni és nem onnét támogatni az édesanyját. 1936-ban úgy nézett ki, hogy gyümölcs-nagykereskedő bátyja üzlettársává fogadja. Kapott az alkalmon és az év augusztusában hazatért. Édesanyám 1933-ban hazalátogatott és a tapasztaltak alapján nem kívánkozott haza. A határon szuronyos-puskás katonák vették körül a vonatot, a vámos pedig a bőröndjeiben turkálva, vámot akart fizettetni a magának meg az édesanyjának, húgainak, anyósának, sógornőinek saját kezűleg készített ruhákért. 1936 októberében mégis, velem együtt hazatért. Nagybátyám végül nem társult apámmal, akinek román állampolgárságot sem akartak adni – magyar állampolgárként utazott el –, ráadásul a román hatóság, magyarként, sem neki, sem édesanyámnak nem adott iparűzési engedélyt. Így feketén dolgoztak, s minthogy keresetük nem fedezte a kiadásokat – házbér, bútorok, meg minden, amire az új élet alapozásához szükség volt –, a Párizsban megtakarított pénzük lassan elfogyott. Mellesleg ott az iparengedéllyel rendelkező, egymagában dolgozó iparos adómentes volt, miközben hasonló esetben itt a bőrt is lenyúzták róla a regáti adóbehajtók.
– „Politikai múltad” ellehetetlenítette egyetemi tanulmányaid folytatását, valósággal „kettétörte” az életed. Fel tudtad-e valaha dolgozni a történteket? Bele tudtál-e nyugodni ebbe a helyzetbe? Figyelembe véve a következményeket, nem bántad-e meg utólag a kommunista rendszerrel szembeni kiállásodat?
– Amikor 1958 őszén, harmadév előtt, hogy finoman mondjam, kitettek az egyetemről, az „elbocsátó szép üzenet” kézhezvétele után, úgy éreztem, számomra vége a világnak. Másnap a kari titkárságra mentem, megérdeklődni, mi áll e mögött. A levelet aláíró titkár és a titkárnő úgy nézett rám, mint kísértetre, és zavartan nyögték ki, hogy semmit sem tudnak. Egyik nagynéném nyugdíjas törvényszéki írnokként azzal vigasztalt, hogy azonnal kérjük rehabilitálásomat. Mikor a katonai törvényszéken kézhez kaptam az ítéletem kivonatát, mondtam a drága jó nagynénémnek, ezzel semmire se megyünk. Az állt benne, hogy ellenforradalmi szervezetben vettem részt, amelyik a népi demokratikus rendszerre tört. Nagynéném egykori munkatársa, a törvényszéki bíró, miután beleolvasott a szövegbe, sajnálkozva visszaadta az iratokat. Az akkor is létező, de ügyesen álcázott gazdasági válságban hónapokig nem jutottam munkához. Egy napig elvállaltam egy papírraktárban, de a 60, 80, 100, sőt 120 kilós papírkötegek nem nekem valók voltak. A Varga Katalin kötöttárugyárban végre sikerült szakképesítéssel kecsegtetőhöz jutnom, de alig egy hónap múltán behívtak dombelhárítónak. Azaz munkaszolgálatra. Előbb Arad mellett rizsföldkészítésnél lapátolni, ásni, talicskázni, aztán a magyar határon a Maros Szárazér-csatornájából iszapot lapátolni. Természetesen mindebbe nem nyugodtam bele. Miután a föld kezdett megfagyni, november legvégén „leszereltek”. Legelső dolgom volt az egyetemre menni. Az akkor már „egyesített” egyetem rektora, mikor meghallotta, miről van szó, felállt, s miközben kiabálva mondta, neki meg kell védenie az egyetemi ifjúságot az ilyen alakoktól, öklével verte az asztalt.
Ismét munkát kerestem, de malterhordáson meg hasonlókon kívül semmi sem volt. Visszatértem a Varga Katalin kötöttárugyárba. Szakképesítést szereztem, s szakmunkásként rövid idő alatt elértem a legmagasabb beosztást. Félautomata gépen dolgoztam, volt időm olvasni, jegyzetet készíteni. Ekkor készítettem első kéziratvázlataimat. Megkíséreltem szövőipari mérnökire menni, de a személyzetis, mint mondta, sajnos, nem lehet. Egyértelmű volt, miért. 1992 őszén fölvettek a nyomdába, gépszedő lettem. Csodálkoztam is, hogy a betű, a „legveszélyesebb fegyver” mellé engedtek. A kéziratok, a kezem alól kikerülő, ólomba öntött szövegek jobban lekötöttek, mint a kötöttáru. Hátránya volt viszont, hogy a kéziratot kellett olvasnom, nem azt, amit akartam. Közben megnősültem, a családi élet is lekötött. Nem volt időm keseregni, azon bánkódni, mi lett volna, ha…. Vagy miért tettem azt, amit… Természetesen szerettem volna visszajutni az egyetemre, s ezért számos kérést nyújtottam be az egyetem titkárságán, küldtem a tanügyminisztériumnak. Eredménytelenül.
– Miután az egyetemre való visszavételi kérésedet mind elutasították, autodidakta módon kezdted képezni magad, amihez feltételezhetően nagy akaraterő és ambíció kellett. Mi késztetett arra, hogy a nehézségek ellenére se add fel, és önerőből képezd magad? Nem érezted-e némelykor hiányát az egyetemi oklevélnek, úgymond a „papírnak”?
– Nem tudom, akaraterő, törekvés vagy micsoda volt bennem, de az egyetemi két év alatt elsajátított alapra építve, ismereteimet akartam bővíteni. Mindig kedvenc tantárgyam volt a földrajz, elsősorban ezt akartam tovább művelni. Az egyetemen egy eszperantó-tanfolyamon is részt vettem, s ezt a könnyű nyelvet rövid idő alatt elsajátítottam. Kiváló eszköz került a kezembe – e nyelven valóságos ablak tárult ki előttem a világra. Leveleztem hát, földrajzi anyagot cseréltem. Másnak ez bizonyára nevetségesnek, jobb esetben különösnek tűnik. De egyetem nélkül is remekül lehetett így tanulni. Mert ezt tettem. A remény, hogy előbb-utóbb visszavesznek, szintén serkentett. Minél nagyobb ismeretanyaggal a tarsolyomban szerettem volna visszakerülni. Persze, a levelezéssel párhuzamos könyv-, folyóirat-, térképcsere nem volt olcsó mulatság. A közben megjelenő írásaimért kapott szerény tiszteletdíj egy-egy cseppel pótolta a kiadásokat.
– Közismertek a spanyol, portugál, galego, baszk stb. nyelvű vers, elbeszélés és népmese-fordításaid. Honnan ered ez irányú érdeklődésed? Hogy sajátítottad el az említett nyelveket?
– Az 1950-es évek közepén mexikói filmeket is kezdtek vetíteni a mozikban. A spanyol nyelv rokonszenvesebb volt számomra, mint az olasz. Amikor 1960 után megjelent az első spanyol nyelvkönyv, hozzáláttam a tanuláshoz. Spanyol–magyar szótárt is vásároltam. Eleinte csak ízelgettem a nyelvet, játszadozva tanulgattam. Később egyik brazil levelezőbarátom több könyvet, folyóiratot küldött. Elbeszélés is volt bennük. Szeretném meg is érteni a portugált, írtam neki. Erre ő több szótárral ajándékozott meg. Eszperantóból japán népmesét fordítottam, ami megjelent a Napsugárban. Ez föllelkesített. Lassan odáig jutottam, hogy spanyolból, portugálból verseket, elbeszéléseket, népmeséket ültettem magyarra. Az Utunkcímű irodalmi hetilap a verseket, elbeszéléseket kezdte közölni. A Nagyapó mesefája a népmeséket. Ezzel mind jobban elmélyültek nyelvi ismereteim. Sajnos első, a Téka-sorozatban betervezett izlandi szága és edda-kötetem, a Kriterion élén történt igazgatócserének „köszönhetően”, az eszperantó miatt nem jelent meg.
Megismerkedtem egy Argentínából hazatért családdal. Sokat segítettek. A hetvenes évek elején latin-amerikai diákok jöttek Kolozsvárra. Argentínai ismerőseimnél találkoztam velük, s ekkor kénytelen voltam megszólalni spanyolul. Chilei barátom nicaraguai költő verskötetét küldte el. A szótárban nem szereplő ún. helyi spanyol szavakat megkérdeztem tőle, ő meg válasza mellett több, ajánlásával ellátott kötetét is elküldte. Asztúriai barátomtól hozzájutottam a fontosabb spanyolországi kiadók címjegyzékéhez. A benne szereplő több kiadótól nem egy könyvet kaptam, úgymond ajándékba, a viszonzásként felajánlott cserétől nagyvonalúan eltekintettek.
Gyűltek a könyvek, a szótárak. Betetőzésként szerettem volna a spanyol akadémia által kiadott értelmező szótárt megszerezni, de erről álmodni sem lehetett. Nagy merészen írtam a spanyol akadémiának, hogy mire használnám a szótárt, ha volna. Szinte álomnak tűnt, mikor az akadémia titkára jelezte, cserekönyv nélkül, ajándékba elküldi az előző kiadás példányát. Asztúr barátomtól a galegóról érdeklődtem. Válaszként verseskötetet küldött. Ebből is fordítottam. Gondoltam egyet, s ezt jeleztem a kötet összeállítójának. Több példányt kért az Utunk megfelelő számából. A Galego Nyelvtudományi Intézet, a költők és a saját részére. Nagyon tetszett neki, s viszonzásként számos galego könyvvel, szótárral lepett meg.
Mindez újabb ösztönzés volt számomra. Annyira, hogy a hetvenes évek közepén szerettem volna a helyszínre, Spanyolországba utazni. Persze, politikai „bűnöző” múltam miatt, hivatkozás nélkül, kétszer is elutasítottak. Az illetékes elvtárs azt ajánlotta, utazzam a tengerpartra, ott a sok spanyol látogatóval gyakorolhatom a nyelvet. Spanyolországban magától értetődően sokkal jobb lett volna. De meggyőztem magam, hogy e nélkül is lehet élni, dolgozni. Annyi galego, baszk, portugál népmese gyűlt össze a fiókomban, hogy ideje volt egy kötetre valót válogatni belőlük. Kiegészítésként jó hat év alatt bejártam majdnem minden kalotaszegi falut, és mesét, helytörténeti mondát gyűjtöttem. Ezekből néhány, brazíliai indián, kubai, katalán, spanyol stb. mesével, a mesék eredetével kiegészítve, A teknősbéka tilinkójacímmel látott napvilágot. A galego, baszk, portugál meseválogatás a cenzúra miatt – nem tetszett neki, hogy az utószóban e meséket egybevetettem a rokon magyarokkal – csak 1990 után jelent meg (Kinek szól a kakukk?, Lakodalom az égben ).
Visszafelé, azaz magyarból is fordítottam. Galegóra Madách Imre Tragédiáját. A spanyol változaton az utolsó simításoknál tartok. De galegóul írtam a spanyol, galego, katalán coche, a baszk kotxe’kocsi, gépkocsi’ magyar eredetéről, a kolozsvári magyar egyetem szükségességéről, spanyolul a csángókról.
– Már a kilencvenes évek elejétől sorozatban közölted lapunk hasábjain kolozsvári helytörténeti írásaid a régi utcanevekről, emléktáblákról, feliratokról stb. Mikor kezdted el tulajdonképpen ezt a munkát, és mi ösztönzött arra, hogy összegyűjtsd ezeket a nagyon fontos helytörténeti adalékokat?
– A történelem is érdekelt. A hatvanas évek elején kezdtem rádöbbenni arra, hogy egy mítosz, egy bizonyíthatatlan, agyaglábakon álló micsoda alapján lépett át bennünket a határ először az első, majd másodjára a második világháború után. Szerre, amit csak lehetett megszereztem. 1964 januárjában, mikor a még létező magyar utcanevek döntő többségét lecserélték, a helytörténet felé kezdtem fordulni. Érdeklődésemet látva, Gyurka László barátom hosszú évekig komoly segítséget nyújtott. Az 1970-es évek végén, az 1980-asok elején az utcanevekről írtam az újságnak. A főszerkesztő-helyettes azt kérdezte, „Asztalos elvtárs, remélem, nem gondolta komolyan, hogy ez meg fog jelenni?” Mire én: „a lehető legkomolyabban gondoltam, hogy nem fog megjelenni, de meg kellett írnom”. Ezután, mintegy válaszom folytatásaként, elkezdtem a régi feliratok, emléktáblák szövegének gyűjtését. Néhány kőkerti sírfelirat annyira lázba hozott, hogy kisebb anyagot írtam, s a róluk készült rajzzal bevittem az akkori Igazsághoz. A szerkesztő be is tördelte, de a cenzor, mikor az egyik, az 1585. évi sírfeliratot meglátta, „Mi az, hogy »Itt nyugszik Istenbe«? felkiáltással az egész újságoldalt kivétette. Így jártam az Utunknál, A Hétnél is. Ettől elment kissé a kedvem, de tovább gyűjtöttem az anyagot. Reméltem, egyszer eljön az idő, mikor mindezt közölni lehet. Mert az dolgozott bennem, hogy közölni kell. Minden bizonnyal mást is érdekel a város elhallgatott valós, torzítástól, hamisítástól mentes története. És 1990-ben eljött az idő. Az újságban megjelent anyag után, amiről azelőtt álmodni sem lehetett, következett ennek helytörténeti kötetté bővítése. Az utóbb sajnálatos módon elhunyt Tőkés Eleknek köszönhetően, az épített kincsek következtek. Remélem, a Kolozsvár – közelről felgyűlt anyaga is kötetté válik. Két kötetre, talán háromra is futja belőle.
– Mi az, amit Kolozsvár történetével kapcsolatban még nem írtál meg, de régi terveid között szerepel?
– Remélem, lesz időm rá megírni. De hogy mit, az legyen meglepetés.
Papp Annamária , Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi kérdés megoldása tárgyában tett javaslat
(Az ún. ENSZ-memorandum)
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 16-I SZÁMÁBÓL
Persze, az orosz-vazallus kormányzat kiaknázta ezt a helyzetet, és minden erejével igyekezett a „szomszédokkal való jó viszony”, „béke”, „a trianoni ország tehermentesítése” stb. jelszavakkal elterelni a közvélemény figyelmét arról, hogy a szomszédokkal való jó viszony még csak nem is látszat, míg ennyire súlyos, egymásközti kérdések megoldatlanok, hogy ez a feszültség a lehető legnagyobb mértékben teszi bizonytalanná a békét, és, hogy Magyarország a teljes nyersanyaghiány miatt állandóan a gazdasági csőd szélén áll. 1956 őszén kiderült, hogy – a maguk szempontjából – igazuk volt az oroszoknak, amikor a dunavölgyi népek közül a magyarság gyengítésére törekedtek elsősorban, és kiderült az is, hogy szomszédaink gyűlöletét csak fokozza az, hogy lemondunk az elcsatolt területekről, mert – józanul – nem hisznek ennek őszinteségében. Ez a gyűlölet pedig elegendő volt számukra – a többek [2. old.] között ahhoz, hogy függetlenségünk kivívása elé gáncsot vessenek.
A nemzetiségi kérdést tehát meg kell oldani, mert a legnagyobb mértékben veszélyezteti jövőnket. Ebben a megoldásban pedig – függetlenül pillanatnyi nemzetközi helyzetünktől – legyünk határozottak, de méltányosak. Nem mondhatunk le a jövőnket biztosító megoldásról, de ne kívánjuk szomszédainktól sem, hogy lemondjanak.
Mi, erdélyi magyarok, mint a legközelebbi érdekeltek vetjük fel most a kérdést az összes idegen uralom alá kényszerített magyar nevében. A magyar nemzet része vagyunk, és ezt a kérdést is az összmagyarság szempontjából nézzük. Közvetlen érdekeltségünk – hisszük – nem megy tárgyilagosságunk rovására, hanem még fokozza azt azzal, hogy közelről látjuk a helyzetet, és azzal, hogy mi viseljük elsősorban a következmények kockázatát.
Magyarország a magyaroké: a világon élő összes magyaré. Ezen az egyen kívül sehol sincs hazánk a földön. Ez így volt évszázadok alatt a múltban, így van – minden ellenséges nyomás ellenére – a jelenben, és bizonyosan így lesz a jövőben, amíg csak magyar él. Mindig kötelezőnek éreztük magunk számára is azt, ami az otthoni magyarokat kötelezte, és soha nem vártuk máshonnan jogaink biztosítását sem – ha minden tőlünk telhetőt meg is tettünk – csak Magyarországtól. Csak egyetlen magyar nemzet van és csak egyetlen Magyarország. Mi ugyanúgy mindent meg akarunk tenni hazánk boldogulásáért, mint az otthoniak és elvárjuk, hogy Magyarország kormánya is mindent megtegyen az összmagyarság érdekében.
Ezért terjesztjük Magyarország kormánya elé az erdélyi kérdés megoldása tárgyában ezt a javaslatot.[1]
A.
I. A Trianoni Szerződés felosztotta Magyarországot. A népek önrendelkezési jogára hivatkozva számolt fel egy olyan államot, melyben az 54,5% magyarral szemben 45,5% egyéb nemzetiség élt. Északi részét – melyen 48,2% szlovák mellett 51,8% egyéb nemzetiség volt – Csehszlovákiához, keleti részét, melyen 53,8% román és 46,2% egyéb nemzetiség élt, Romániához, és déli részét, melyen 31,4% szerb-horvát és 68,6% egyéb nemzetiség lakott, Jugoszláviához csatolta. Az így keletkezett Csehszlovákiában a csehek és szlovákok 58,7%-os, Romániában a románok 66,7%-os, Jugoszláviában a szerbek, horvátok és szlovének 74,5%-os és Magyarországon a magyarok 88,4%-os arányt értek el új és régi nemzetiségeikkel szemben. A Trianon előtti Magyarország 8 319 906 nemzetiségi lakosa helyett 6 170 366 maradt vagy lett ugyanazon a területen. Tehát elcsatoltak Magyarországtól 3 319 579 magyart, hogy a nemzetiségek számát 2 149 540-nel csökkentsék. Magyarország, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia együttesen 49 208 387 lakosából 30,2%: 14 859 555 lélek nemzetiségi sorsban maradt, vagy abba került.
Nyilvánvaló tehát, hogy az eredmény egyáltalán nem állott arányban a kétségkívül mindenki számára nagy megrázkódtatással és még nagyobb áldozatokkal járó átrendezés méreteivel, ha az átrendezés későbbi negatív hatásai feletti felelősség nagyságától el is tekintünk.
Ha Magyarország utódállamai népességének számát külön-külön a megfelelő nemzet összlétszámával vetjük egybe, aképpen, hogy a nemzetek létszámát százzal tesszük egyenlővé, a csehek és szlovákok esetében 165-öt, a románok esetében 148-at, a jugoszlávok esetében 132-t, mindhároméban együttesen 148-at kapunk, míg ugyanez a mutatószám a magyarság és országa lakói viszonyában csak 74. Ez azt jelzi, hogy a trianoni területrendezés az egyik félnek 48%-kal többet, a másiknak – a magyarságnak – viszont 26%-kal kevesebb lakosú területet szabott a méltányosnál.
Történelmi alapjai nem voltak ennek a rendezésnek, és csak egy pillantás Közép-Európa térképére, és megállapíthatjuk, hogy földrajzi okok sem késztették a trianoni rendezőket erre a magyarsággal szembeni méltánytalanságra.
A területrendezéssel a Trianoni Szerződés új alapokra [3. old.] fektette a Kárpát-medence népeinek gazdaságát is.
A Trianon előtti Magyarország agrárállam volt, éspedig – lehetőségeihez képest – eléggé elmaradott agrárállam. Mezőgazdasága azonban kiegyensúlyozott volt, mivel egészséges arányban oszlott művelési ágakra, és széles domborzati és éghajlati alapjai voltak. A szükséges belterjesedés lehetőségei megvoltak: először körül a Peremvidéken, azután – nagyobb vízszabályozási munkálatok elvégzése után – az Alföldön. A Trianoni Szerződés egyrészt még elmaradottabb mezőgazdasági államokat szabott – mint Románia és Jugoszlávia –, másrészt a fejlődés lehetőségei elé vetett gátat Csehszlovákiában és – főként a Trianoni Magyarországon, a Peremvidék kettészelésével és folyók felső szakaszainak az alsótól való elválasztásával. Ezekhez járultak még rosszul értelmezett nemzetiségi szempontok szerint végrehajtott földreformok, úgy, hogy az egyensúly mindenik utódállam mezőgazdaságában megingott: a művelési ágak, domborzati és éghajlati adottságok egyoldalúakká lettek. Még a Romániához csatolt terület – nagy méreteinél fogva is eléggé kiegyensúlyozott (korántsem annyira, mint a felosztott Magyarország), addig Csehszlovákiának jutott a hajdani ország legterméketlenebb, Jugoszláviának pedig – egész Európa – legtermékenyebb területe. Magyarország jórészt az Alföld sztyeppéjére szorult nagy mezőgazdasági emberanyaggal és csaknem semmi belterjesedési lehetőséggel. Nyilvánvaló, hogy a Trianoni Szerződés minden érdekelt nemzet mezőgazdaságának többet ártott, mint használt.
Megállapíthatjuk, habár erre statisztikai adatok nincsenek, hogy Trianon előtt a magyarság arányszámánál nagyobb mértékben részesült az ipari nyersanyagokból, bizonyosan a nemzetiségek kárára. A Trianoni Szerződés – az új terület lakosságának számát nézve – 26,7%-kal kevesebb fát, 24,3%-kal kevesebb vasércet mért Magyarországnak a méltányosnál, sóból, nemes- és színesfémből pedig semmit. Ha ezekhez még hozzászámítjuk az akkor még nem eléggé értékeltek fontosabbját, a földgázat, vízienergiát, urániumot, építőipari nyersanyagokat, gyógyvizeket, akkor képet alkothatunk egy – mezőgazdaságának egyensúlyában megingatott, és ezért – túlzott iparosodásra kényszeríttet ország gazdasági erejéről. Ha a területátrendezéssel az ipari népesség addigi arányában változást okoztak volna, vagy ha a magyarok kisebb mértékben foglalkoztak volna iparral, mint a nemzetiségiek, lenne magyarázat a nyersanyagok ilyen elosztására, de az ipari lakosság a trianoni Magyarországon kerek 10%-kal felülmúlja az általunk fentebb alapul vett általános arányszámot is. Hogy pedig a [4. old.] nemzetiségi vidékeken éppen a magyarság képviselte az iparosságot, az közismert.
Tegyük még ezekhez azt is, hogy mindezek felett Magyarországnak még jóvátételt is kellett fizetnie, és tiszta képet kapunk arról, hogy hogyan értelmezték Trianonban a népek önrendelkezési jogát gazdasági vonatkozásban.
[ACNSAS, Fond penal, nr. 104., 3. kötet, 32–46. p. Géppel írt, magyar nyelvű dokumentum. Minden oldal felső szegélyén Dobai István kézjegyével.]
1E mondat tartalmazza az eredeti elképzelés szerinti címzettet. Dobaiék a dokumentumot – a magyar kormányon kívül – az ENSZ-hez is el akarták juttatni.
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

A lövészárok kihívása
Azért, mert többen álvilági sátorba vonultak, sőt, behúzták a cippzárt is a befújó szelek elől, attól még jövő vasárnaptól új elnöke lesz az RMDSZ-nek.
S mivel az Aradra látogató két jelölt, érkezési sorrendben Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor meglepő, és részemről kalaplengető nyíltsággal szóltak a belső problémákról, terveikről, gondokról, reformokról, egyáltalán, az erdélyi magyarság jelenéről, jövőjéről, romániai helyéről és helyzetéről, a román–magyar vagy magyar–magyar viszonyról, nem akarom az új elnök pezsgős meglocsoltatását követően papírra böffenteni véleményem. Mert amúgy jövő hétfőn exponenciálisan megnő az egy négyzetméterre jutó tollak, nyelvek, tízesek vagy szekundák száma, szóval kerülném a tumultust.
Borzasztó nagy gatyábatoltszervség lenne a részemről, ha most demokratikusan elfilóznám, jaj, vajon ki lesz a Szövetség új elnöke, ómeingott, bújjunk a pártdemokrácia spílhóznijába, adjuk meg a választás lehetőségét a titkosan pixelő küldötteknek.
Szerintem a téren pingpongozó lurkók is tudják, ha megkérdezik otthon, hogy Kelemen Hunor veszi át Markó Béla varázspálcáját, szóval, zárjuk le ezt az álkampányosdi mutatványt, kár időt, energiát, észt emészteni a kongresszusi voksolás bejelentésének oltárán.
Február 27-től Kelemen Hunor viszi tovább a Céget, ezt, miként jelzém, a hülyegyerek is tudja.
Hogy mit vesz a nyakába, azt meg ő tudja a legjobban. Aradi prezentációjából számomra négy dolog volt kristályvilágos: átszervezi a döntéshozatalt, ki akar egyezni Tőkés Lászlóval, meleget lehelne az RMDSZ–Fidesz fagyos viszony sparhertjébe, és marhára utál engem, mint kiderült személyemre szóló beszólásaiból, de ezt pozitívumnak könyveltem el: legalább volt valaki a teremben, akivel emelte a színvonalat, a többit lehet, majd egyszer megdumáljuk, zárójel bezárva.
Naszóval, amint átveszi az említett varázspálcát, szerintem most a legsürgősebb számára és a Szövetségnek a kiegyezés Tőkés László alakuló pártjával, valamint a Fidesszel. Annyiban egyszerűbb a helyzete, hogy a kettő összefonódik, bátran szövögethet párhuzamosan, és biztos vagyok benne, hogy ekképp gründol. A fő kérdés, hogy ki mennyit enged elveiből, illetve a mögötte álló(k) akaratából, stratégiájából.
Nekünk viszont, és itt gondolok az egyszerű magunktól a részben vagy többségében magyar Arad megyei önkormányzatokig, a kiegyezés a legfontosabb, szerintem az RMDSZ dirigálási, döntéshozatali struktúrájának módosítása kevésbé sürgős, még biztosan módosulni fog a stratégia, amit Kelemen Hunor az elnökválasztási programjában meghirdetett. Nem másért, csak bizonyos kérdésekben homlokegyenest ellenkezik a partiumi megyei elnökök véleménye a tömbmagyar régió elképzeléseivel, ebben a kérdésben még több ezer kilométer lefutása vár az új elnökre. Ja, és a Partium sem egységes, nem lehet Aradot egy kosárba dobni Biharral vagy Szatmárral, szóval, a kocka marhára szétszóródik az elvetést követően.
Azért jeleztem elsőnek a kiegyezést, mert futnak a hónapok, nyaku(n)kon a 2012-es helyhatósági és parlamenti választás, közben választási törvényt is módosítani kellene a magyarság érdekeinek becsempészésével.
Kelemen Hunornak mindenre van fehér, rózsaszínű és fekete forgatókönyve, én viszont csak egy dolgot nem akarok látni: pirosfehérzöld vagy székelyzászlós lövészárkokat, s közöttük futkorászó magunkat.
Irházi János, Nyugati Jelen (Arad)

Böjte Csaba: Szent István-terv 1.
Az elmúlt napokban Böjte Csaba eljuttatott szerkesztőségünkbe egy nagyívű, hozzá méltó elképzelést a kárpát-medencei magyarság felemelésének tervéről. Az átfogó, hitre és tevékeny nemzeti öntudatra épülő elméleti alapok után Csaba testvér a gyakorlati megvalósításokra is kínál megoldásokat. Az atya a tervet vitaanyagnak szánta, de mivel meglehetősen hosszú, több részben fogjuk közzétenni.
Kárpát-medence közös hazánk, így természetes, hogy elfogultan, szívünkben sok-sok irgalommal szemléljük saját világunkat. De ha őszinték akarunk lenni, akkor a csodálatos szép természeti adottságok, az évszázados templomaink köré épült rendezett településeink, és a sok-sok kedves vendégfogadó, törekvő embertársunk érdeme, elismerése mellett is ki kell mondanunk, hogy nagyon sok gond, probléma van a szülőföldünkön. Az elmúlt években bejártam széltében-hosszában a Kárpát-medencét, és észrevételeimet, gondjaimat három csoportban fogalmazom meg.
I. Csodálatos tájak vannak a Kárpát-medencében. A szépen kanyargó út melletti megművelt kaszálók, szántóföldek, otthonná varázsolják a tájat. A délcegen magasló erdők szélén, a rendben tartott legelőkőn békés, kérődző jószág látványa, minden embert örömmel, békével tölt el. De sajnos az utóbbi időben nagyon sok seb is éktelenkedik szülőföldünkön. Gaz, mocsok, rendezetlenség rútítja az utak, a patakok mentét. Felhagyott földek, düledező tanyák, gondozatlan, letarolt erdők, sok-sok olyan látvány várja a jövő-menő embert, ami szomorúsággal tölthet el. Sajnos, mint egy fertőző betegség, csak terjed ez a gondozatlanság.
II. Városainkba, falvainkba jó megérkezni, hisz az épített örökség mit őseinktől kaptunk, a jól átgondolt utcasorok, ízlésesen kivitelezett házak és középületek között, otthon érezheti magát az ember. De nem kell sokat nézelődni, mivel sajnos – akárcsak egy ép fogsorban a lyukas fogak, – szembe tűnnek falvainkban, városainkban, az oda nem illő, düledező, romos házak, át nem gondolt átalakítások. Érződik, hogy néhány vályogház, elhagyott otthon felett eljárt az idő, megértek a bontásra, újjászületésre.
III. Kárpát-medencében jó az emberekkel szóba állni, hisz nagyon sok a vendégszerető, kíváncsi, tiszta szemű, dolgos ember. Jó betérni az otthonokba, leülni, elbeszélgetni az emberekkel, rácsodálkozni az egyszerű népi bölcsességre, találékonyságra. Sajnos napjainkban, a kötelező iskolai oktatás ellenére is, sok a műveletlen, tanulatlan ember. Ők nem nagyon tudnak kiigazodni a huszonegyedik század útvesztőjében, kudarcaik elől az alkoholba menekülnek, vagy egymást hibáztatják, vádolják. Nagyon sokan depresszióba süllyedve, önmagukba zárkózva várnak, hátha megszólítja őket is valaki. Mások meg a tudatlanság sötétségében tapogatózva, türelmüket veszítve, egyre agresszívabban keresik helyüket a világban.
A tények sokszor elkeserítőek, a feladatok sokak szerint meghaladják az erőnket, képességeinket, de mégse hagyhatjuk ernyedten, hogy a folyamatosan pergő hétköznapok szétmarják rendezett világunkat. Tisztségünk, Isten adta feladatunk nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megőrizni, alázattal továbbépíteni társadalmunkat, mindaz mi számunkra fontos, mit őseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket. Éppen ezért, kisebb testvéri alázattal megfogalmaztam néhány megoldásjavaslatot.
A Széchenyi terv úgy látom, hogy a társadalmunk gerincét adó polgári réteget célozta meg jótékonyan. Én a társadalom alsóbb, perifériáján levő rétegeinek a gondjait tartottam szem előtt, számukra próbálok utat keresni. Javaslataimnak a „Szent István-terv” munkacímet adtam. Az első részt, melyben a tágabb környezetünk gondjaival foglalkozom, a „Tündérkert-projekt” cím alatt foglaltam össze. A második résznek, a „Roncsház-program” nevet adtam. Itt igazából, sok egyszerű ember életét megnyomorító lakáskörülmények javítására, a mindnyájunk életterének megszépítésére próbáltam néhány gondolatot megfogalmazni. Az utolsó részben szeretném javasolni egy átfogó „Kárpát-medencei népnevelés” beindítását, mely a vágyainkat, álmainkat olyan értékek felé irányítaná, mely valóban boldoggá tudna tenni bennünket, és melyek eléréséért nem kellene egymásnak vetélytársai legyünk.
A konkrét javaslatok kidolgozása előtt, megfogalmazok néhány alapelvet.
1. A rendezett világot, csak a bölcs emberi erőfeszítés teremtheti meg. Nincs nagyobb érték, mint az otthont adó szép, rendezett szülőföld, a békés, szerető, vér szerinti család, mely szervesen, ezer szállal épül bele a népbe, melyből vétetett, s melynek minden tagja testvér, barát, hisz ők vannak veled a bajban, az örömben. Néped fiai a te testvéreid, ők segítettek mint orvosok, hogy megszülessél, és fogták kis, gyámoltalan kezed, hogy megtanuld a betűvetést, a mindennapi kenyérkeresésben ők a munkatársaid. Néped fia gyermekeit a gyermekeidnek adja, hogy családot alapítsanak, és az örömben apatársad lesz, így minden rokona immár a te rokonod is. A nép mely itt él, ezer szállal kötődik egymáshoz és a szülőföldhöz, így mi mind összetartozunk, egymásnak jóban-rosszban társai vagyunk.
2. Mint keresztény ember, hiszek a Teremtő gondviselő jóságában! Hiszem, hogy szeretetből született létünk egy óriási kirakójáték, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét. A puzzle minden egyes darabjára szükség van, senki, semmi sem fölösleges. Türelemmel, nyugodt, bölcs munkával minden kérdés megoldható. Hiszem, hogy kitartó munkából, békés összefogásból, világunk újjászülethet, megszépülhet. Nem kell senkit leírni, kiutasítani, összetörni.
3. Munkánkban nem vagyunk magunkra, mert Gondviselő Istenünk és Szent István királyunk által, népünk oltárára emelt Magyarok Nagyasszonya – Pátrónánk – velünk van. Hiszem, hogy az életet szolgáló szeretet, ha az alázat útján jár, Isten irgalmából célba is ér. Népünk útja nem torkollt zsákutcába. Hiszem, hogy tovább lehet menni is azon az úton, melyen népünk ezer éve jár, s melynek távlatai a végtelenbe vesznek.
Déva, 2011. február 17.
Csaba testvér
Erdély.ma

Elrabolt gyerekkor
A túlkapásokat nem szabad elhallgatni
Beczásy István dálnoki földbirtokos 1995-ben adta ki Bekerített élet című önéletírását, amely a kollektivizálás egyik kordokumentuma. A 2007-ben 99 évesen elhunyt agrármérnökre, Dálnok díszpolgárára sokan emlékeznek még, mert az átélt meghurcoltatások ellenére utolsó éveiben is tele volt tervekkel, életigenléssel. Lánya, Tánya a viszszaszolgáltatott birtokon él. Kérésünkre megosztotta emlékeit gyerekkoráról, amelyet durván megtört a család dobrudzsai deportálása és a szülőktől távol töltött esztendők.
– Keveseknek adatik meg az, hogy egy ilyen szép uradalomban éljen.
– Sajnos, ezért a pazar birtokért nagyon megszenvedtünk, hiszen innen hurcolták el a családunkat 1949. március 2-án éjjel, egy szál ruhában. Ezután megkezdődött a fosztogatás, még az őseink holttesteit is kihajigálták a kertben lévő kriptából. Ha a halottaknak nem kegyelmeztek a kommunisták, az élőkre még annyit sem adtak. A testvérem tíz, én hatéves voltam, ezért őt sokkal jobban megviselte a helyzet. Másfél év sepsiszentgyörgyi kényszerlakhely után továbbvitték a családot Dobrudzsába.
– Mit kezdtek a gyerekekkel a munkatáborban?
– Barakkokban laktunk, az ottani orvos igazoló papírjainak a segítségével engem hazaküldtek Marosvásárhelyre, a nővéremet Brassóba. Három év után láthattam viszont a szüleimet, de amúgy a 14 év alatt csak a nyári vakációkban engedtek hozzájuk menni, ők nem hagyhatták el kényszerlakhelyüket. Aztán apámat koholt vádak alapján bezárták, és senki nem tudta, hogy életben van-e.
– Lényegében magukra hagyva nőttek fel.
– A testvéremmel Marosvásárhelyre kerültünk, közben férjhez mentünk. Szüleink, miután szabadultak, utánunk jöttek, de már késő volt, amit elveszítettünk, azt nem lehetett visszaszerezni. Felhányódtunk nélkülözésekkel és frusztrációkkal kísérve, de ennek ellenére nem csak mi, hanem mindazok, akik ezt hasonlóan végigszenvedték, talpra álltunk és megtaláltuk helyünket az életben.
– Hogyan dolgozták fel a történteket?
– Megalázó volt, és aki érzékenyebb, azt nagyon megviselte, ezért sokan nem beszélnek az átélt tapasztalatokról. Én nem hallgatom el, mert még élnek elegen a kommunizmus hóhérjai közül is, akiknek érdekük a feledés. Édesapám mindig mondta, hogy nem az 1990 előtti kommunistákra haragszik, mert akkor az volt a trendi, hanem a mostaniakra, akik demokráciáról szónokolnak, miközben ők irányítnak ma is, és akadályozzák az igazságot. Egy csomó múltbeli és jelenlegi visszaélést fel kellene göngyölíteni ahhoz, hogy tiszta lappal lehessen továbblépni.
Jancsó Katalin, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jelentett a Szekuritáténak Balázs F. Attila Erdélyből elszármazott költő
„A z 1990 óta Pozsonyban élő Balázs F. Attila költő, író, műfordító, könyvkiadó is jelentett rólam a Szekuritáténak a hetvenes-nyolcvanas években” – hozta nyilvánosságra Kozma Szilárd csíkszeredai asztrológus, író, költő, miután a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) olvasótermében tanulmányozta megfigyelési dossziéját.
A Poetul (A költő) elnevezésű dosszié anyaga az 1978–81 közötti, illetve az 1984-től a rendszerváltásig terjedő időszakban keletkezett, és Kozma elmondása szerint három különböző fedőnév takarja az ügynököket, akiknek a jelentéseit tartalmazza.
A csíkszeredai asztrológus-irodalmár a Székelyhon hírportálnak kifejtette: kezdetben arra gyanakodott, hogy mindhárom fedőnév egykori jó barátját, Balázs F. Attilát takarja, az Erdélyből Szlovákiába elszármazott költőtárs azonban a Facebook közösségi oldalon elküldött levelében elmondta, hogy ő csak Nica Ştefan álnéven működött együtt a kommunista titkosszolgálattal. Csíkszeredában a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején heti rendszerességgel működött a Tamási Áron Irodalmi Kör, amely 1977-ben egy Ady Endre-emlékestet is szervezett. A kör tagja, majd vezetője is volt Kozma Szilárd, aki szerint az Ady-megemlékezés után kezdték el rendszeresen figyelni
Kozma elmondta: furcsa volt ugyan, hogy Csíkszeredába költözése után Balázs F. Attila máris könyvtárosi állást kapott, mégis barátságot kötött vele, és nemcsak a Tamási Áron körben tevékenykedtek együtt, de kolozsvári és nagyváradi kulturális rendezvényekre is eljártak. Balázs F. Attila 13 évig volt a csíkszeredai megyei könyvtár könyvtárosa. 1990-ben a Felvidéken telepedett le, ahol 1994-ben megalapította a pozsonyi AB-ART Könyvkiadót, 1999 és 2001 között pedig a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke volt.
„Az én becserkészésem 19 éves koromban a katonaságnál történt. Teológusként 9 hónapos szolgálatra hívtak be Sepsiszentgyörgyre. Akkoriban épült a transzfogarasi út, ahol naponta történtek munkabalesetek a nehéz terepen, így aztán gyakran hoztak lezárt fémkoporsókat a kaszárnyába. Ez a tapasztalat késztetett a Falak hatalma című poémám megírására, amelyben a nép zsarnokának neveztem a diktátort. A verset, a fentebb leírt tapasztalatokról írt levél kíséretében, elküldtem legjobb középiskolai barátomnak, nem is sejtve, hogy az általunk írt leveleket szűrik, felbontják, ellenőrzik. Lebuktam…” – olvasható Balázs F. Attila válaszában, amelyet a Székelyhonnak küldött el.
A „hazaellenes” vers miatt megfenyegették, hogy vagy jelentéseket ír a Szekuritáténak, vagy börtönbe zárják. „Kozma Szilárd nem töltött be sosem vezető funkciót, hivatalos körökben munkásköltőnek számított, tudtommal az egyetlen csoportosulás, amelyben részt vett, az irodalmi kör volt, amelyet 8-10 személy látogatott. Nem volt olyan fontos személyiség, hogy állandó megfigyelés alatt állt volna” – írta Balázs F. Attila. „A rendszerváltás után is beszéltem ezekről, talán nem eleget” – fogalmazott Balázs F., aki azt is elmondta: tiszta a lelkiismerete, mert „távol tartotta magát az események sűrűjétől, így nem jelenthetett semmi terhelőt a Szekuritáténak.
Krónika (Kolozsvár)

A kiegyensúlyozott kétnyelvűséget vizsgálták Az igazgatók szerint alaptalan a panasz
Az előzetes bejelentésnek megfelelően tegnap az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) két képviselője vizsgálódott négy marosvásárhelyi tanintézményben. A Liviu Rebreanu, a Dacia, az Európa és a 2-es Számú Általános Iskolákba járó diákok szülei korábban a Civil Elkötelezettség Mozgalomhoz (CEMO) fordultak, mivel úgy tapasztalták, hogy az említett iskolák nyelvi tájképe, azaz az egynyelvű homlokzati felirat, a folyosón levő faliújságok, a tájékoztató anyagok, az osztályok, tantermek, szaktermek, orvosi rendelő stb. feliratai nem tükrözik a valós, kiegyensúlyozott kétnyelvűséget. A CEMO által az iskolákhoz továbbított kifogásokra nem mindenütt született kedvező válasz, és mindössze a 2-es számú iskolában történt látható változás, ezért a Civil Elkötelezettség Mozgalom a szülők nevében az Országos Diszkriminációellenes Tanács segítségét kérte. A panaszlevélben a megjelölt hiányosságok feltárását és az intézményvezetők felelősségre vonását kérték az érvényben levő nyelvi jogi rendelkezések, valamint a Románia által elfogadott nemzetközi egyezmények alapján. Az iskolák, illetve a tanfelügyelőség a panaszlevélben megfogalmazott kifogásokra cáfoló levelet küldött a ODT-hez. Válaszában a tanfelügyelőség arra hivatkozott, hogy a magyar gyermekek „isszák meg a levét” a történteknek. Egyébként az iskolák által küldött önigazoló képeken az osztályok belsejét fényképezték, a panasz viszont a közösségi terekre vonatkozott.
A Marosvásárhelyre érkezett küldöttség, amelynek Silvia Dumitrache és Haller István volt a tagja, a CEMO képviselőivel tartott megbeszélést követően végigjárta a tanintézményeket. A Rebreanu iskolában az igazgató úgy vélekedett, hogy a közös terek egynyelvű felirata rendben van, az osztályokon elég, ha szerepel a magyar tanítónő neve, az osztály szó kiírása fölösleges, a közérdekű információkat pedig nem szükséges két nyelven kifüggeszteni, mert a szülők ismerik a román nyelvet, a kétnyelvű homlokzati táblák kitétele a polgármesteri hivatalra tartozik – tudtuk meg a megbeszélés résztvevőitől. Az iskolában tapasztaltakról a bizottság jelentést készít, ami kérésre kiadható a panaszosoknak – tájékoztatott Szigeti Enikő, a CEMO vezetője. A megbeszéléseken a legtöbb iskolában a magyar aligazgató nem vett részt, állítólag meg sem hívták. A valós kétnyelvűségre jó példát jelentő erdőszentgyörgyi iskolaközpontba a tervek ellenér már nem mentek el a vizsgálóbizottság tagjai.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Félreértés szoborügyben?
Megdöbbenést váltott ki, és értetlenséget eredményezett a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesületnél és a Kolozs megyei RMDSZ szervezeténél a református, unitárius és evangélikus-lutheránus püspökök által, a Szabadságban is közölt, Pontosító szó, amelyben az egyházvezetők azt állítják, nem bocsátották ki, nem írták alá, sőt, nem volt tudomásuk a két szervezet által kezdeményezett (Meg)hívó szóról. Mit több, a lapunk tegnapi számában megjelent közleményben ez áll: „Habár a kezdeményezéssel sok tekintetben egyet tudunk érteni, egyházunk nevének megkérdezésünk nélkül való feltüntetését a szervezők részéről visszaélésnek minősítjük” – áll a dokumentumban.
A kérdéssel kapcsolatban Molnos Lajos, a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesület elnöke azt állítja: a kezdeményezés a civil szervezeté, amelyet az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felkarolt. – A jegyzéken szereplő minden szervezetet meghívtunk. Tájékoztattuk, hogy milyen akciónk van, s felkértük, hogy írja alá a szöveget. Ezeket a beszélgetéseket nagyrészt én bonyolítottam le. Senkinek sem volt semmilyen kifogása, első szóra egyetértettek a kezdeményezéssel. Az Amaryllis Társaság az elején valamit félreértett, de rövid idő után tisztáztuk, így ők is csatlakoztak – jegyezte meg Molnos.
Hozzátette: az RMDSZ pénteki elnökségi ülésén jelezte, hogy a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesület vezetőjeként koszorúzást kezdeményez Mátyás király születési évfordulója kapcsán. – Tehát nem a civil szervezetek kapcsolódtak volna a Kolozs megyei RMDSZ szervezet kezdeményezéséhez, hanem fordítva. Elképzelésem az volt, hogy a négy egyház egy-egy képviselője mondjon el egy rövid imát. Ezt koszorúzás, a Himnusz eléneklése követte volna. Lévén, hogy az egyházak képviselőivel ő tartja a kapcsolatot, arra kértem László Attila alpolgármestert, az Kolozs megyei RMDSZ elnökét, keresse meg őket. Ez a jelenlétemben megtörtént. Személyesen beszélt Adorjáni Dezső evangélikus-lutheránus, Bálint Benczédi Ferenc unitárius és Pap Géza református püspökkel. Kovács Sándor katolikus főesperes jelezte, hogy mást küld, mert nem lesz itthon. Utólag Adorjáni püspök úr is ugyanezt jelezte vissza. Nem értem, hogy mi a gond – mondta Molnos.
A civil szervezet elnöke szomorúnak tartotta azt, hogy kolozsvári magyarok között ilyen problémák jelentkeznek Mátyás király születésnapján, a szobor megkoszorúzása ügyében. – Gond egy egyháznak, hogy adott esetben nem okmánybélyeges meghívót kapott? Ha valóban úgy lett volna, hogy semmit sem tud róla, akkor telefonál, hogy gyerekek, többet ilyet ne csináljatok – fakadt ki a civil szervezet vezetője.
Hozzátette: az egyházak képviselői jelen lesznek a rendezvényen, s rövid imát mondanak.
A kérdéssel kapcsolatban László Attila alpolgármester, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke leszögezte: a szöveg megfogalmazása előtt mindenkivel egyeztettek. – Aki el akar jönni, azt szeretettel várjuk, aki ott lesz, szeretettel látjuk. Eljött az idő, amikor városunk szülöttjét méltó helyen ünnepelhetjük, nem pedig kisebb-nagyobb rendezvények keretén belül. Aki eljön, eljön, aki nem, az nem – így állunk 2011-ben Kolozsváron. Ismét sikerült bebizonyítanunk, hogy civil kezdeményezésként mindenki elvégezte a dolgát, amelyet kiosztottak, s van mivel büszkélkednünk. Azt látom, hogy a kezdeményezést követően nagyon hamar eldőlt a hivatalos újraavatás dátuma – mondta László Attila.
A művelődési és örökségvédelmi miniszter sajtóirodájától az esti órákban kapott közlemény szerint, Kelemen Hunor tárcavezető „részt vesz február 23-án a Mátyás-szoborcsoport koszorúzásán.”
KISS OLIVÉR , Szabadság (Kolozsvár)