TÍZ ÉV MÉRLEGE
Magyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett.
A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi.
Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul...
Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva.
Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli.
Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon.
Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot.
Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül.
Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van.
“Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende.
A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol.
A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal.
A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított.
A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli.
A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként.
“Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli.
B. D. T. Transindex.ro

Magyar kérdések "egyperces EP-felszólalásokban"
(MTI) – Sógor Csaba RMDSZ-es néppárti európai parlamenti (EP) képviselő a magyar EU- elnökségről, Szegedi Csanád jobbikos EP- képviselő pedig a székelységről beszélt szerdán késő éjjel, az EP brüsszeli plenáris ülésének "egyperces felszólalásai" között.
"Számos elégedetlenkedő és méltatlankodó hangot hallottunk Magyarország soros elnöksége kapcsán. Érdekes, hogy ezek egyike sem a soros elnökség uniós programjára vonatkozott. Voltak, akik a médiatörvény kapcsán emelték fel a hangjukat. Az Európai Bizottság már meg is fogalmazta kifogásait, a magyar kormány pedig késznek mutatkozott a törvény módosítására", mondta Sógor Csaba.
Feltette a kérdést, "miért nem övezte ugyanilyen nemzetközi érdeklődés a Szlovákiában mai napig érvényben levő államnyelvtörvényt, amely továbbra is pénzbírsággal sújtja az anyanyelvhasználatot. A médiatörvény kapcsán az alapjogok érvényesülését féltő hangok miért nem aggódtak akkor, amikor a szlovákiai magyar kisebbség egyik legtermészetesebb emberi joga kérdőjeleződött meg".
Szegedi Csanád felszólalásában sajnálattal emlékeztetett arra, hogy Románia elnöke a napokban ismételten kijelentette: nem támogatja a székely területi autonómiát.
"Szeretném, ha egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntenénk a pohárba itt, az Európai Parlamentben, és kijelentenénk azt, hogy a székelységnek jár a területi önrendelkezés" – fogalmazott a képviselő. Szegedi szerint az önrendelkezés "nemzetközileg elismert kötelező jog", és "tűrhetetlen az a kettős mérce, hogy az Európai Unió azt mondja, bizonyos etnikumoknak jár az autonómia, másoknak nem. A baszkoknak, katalánoknak jár, a székelyeknek nem jár az autonómia. Ebből a logikából kifolyólag azt kell mondanom teljes meggyőződéssel, hogy nem európai az, aki a székelyek autonómiatörekvését nem támogatja" – mondta Szegedi Csanád. Népújság (Marosvásárhely)

Krisztus ügyéért szenvedett
Beszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel Scheffler János közelgő boldoggá avatása kapcsán
Idén július 3-án boldoggá avatásra kerül sor Szatmárnémetiben, a Jézus Szíve Búcsú keretében. Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása nemcsak a szatmári egyházmegye hívei, de az összmagyar katolikusság számára kiemelkedő esemény, sokak közös ünnepe. Tájainkon ez lesz minden idők harmadik boldoggá avatása Szent László (1192) és Bogdánffy Szilárd (2010) után. Beszélgetőtársunkat elsősorban a vértanú püspök alakjáról, emlékéről, valamint az örömteli esemény lelki, illetve gyakorlati előkészületeiről kérdeztük.
A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel a szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktathatják. Régen várt döntés ez...
– Igen, régen vártuk ezt a napot. A kommunizmus éveiben nem is mertünk gondolni arra, hogy valaha vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatja a Szentatya. Viszont a ’89-es fordulat után lehetségessé vált az újraindult püspökség keretében a boldoggá avatás kérése. Amikor kinevezték elődömet, Reizer Pált püspökké, mindjárt az első feladatok között szerepelt ez. Természetesen nemcsak a mi egyházmegyénk volt és van ilyen helyzetben, hanem Románia-szerte nagyon sok egyházmegye.
Amikor a boldoggá avatás perének elkezdését latolgatta a püspök atya, ennek az ügynek a posztulátorává kinevezte páter Szőke János szalézi szerzetes atyát, aki az eljárást megkezdte az egyházmegyénkben. Az egyházmegyei szakaszában ennek az eljárásnak össze kellett gyűjtenie minden lényeges írott forrást, minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot Scheffler János püspök atya életútjáról és vértanúságáról. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segítette.
A történész szakértők összegyűjtöttek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálták az írásos hagyatékot, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítettek. Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a hatalmas terjedelmű anyag, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárták, lepecsételték, majd 1996 őszén Rómába küldték. Az eljárás második szakasza ott folytatódott: megvizsgálták és elismerték az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét.
Az iratok alapján 2002-ben elkészült az úgynevezett Pozíció könyv formájában, olasz nyelven, amit először a történészek vizsgáltak át, utána a teológusok. Ez után került az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoztak a dokumentációról, annak teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a vértanúságról, a bíborosok összegző és egyöntetű pozitív véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárta az ügyet, aki, mint egyedüli bíró, meghozta a döntést az életszentségről. Mivel vértanúról van szó, nem volt szükség csodára a boldoggá avatáshoz. A szentté avatáshoz viszont csoda felmutatására lesz majd szükség.
Mit is jelent pontosan valakinek a boldoggá avatása?
– A boldoggá avatás ünnepélyes kijelentése annak, hogy az elhunytat Isten felvette a boldogok seregébe, azaz Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás mindig megelőzi a szentté avatást, de teológiai tartalmuk azonos: annak ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett, azaz vértanú.
A boldoggá avatásnak területileg korlátozó hatálya van, ez azt jelenti, hogy csak egy bizonyos területen, egy bizonyos közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház, például egyházmegye, egy adott országban élő közösség, vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás, szemben a boldoggá avatással, az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja az illető szent liturgikus tiszteletét.
Milyen ember, milyen püspök volt Scheffler János?
– Erre a kérdésre, úgy érzem, nehezen tudok válaszolni. Nagyon sok mindent kellene elmondanom, és biztos, hogy kimerítően nem fog sikerülni. Megpróbálom időben és térben elhelyezni. Az időintervallum 1887– 1952. Magyar világ, majd pedig az első világháború, Trianon, aztán a második világháború előtt még a bécsi döntés, a második világháború, utána pedig a kommunista uralom.
Ezek az időbeli tények jellemzik az életét, és biztos, hogy nagyon mély nyomot hagytak benne. Kálmándon született, egy Nagykárolyhoz közeli sváb községben, de magyar világban, magyar iskolában járt, ízig-vérig magyarrá lett. Ebből a kicsi községből indult el, és elég nagy utat járt be. Tanulmányait Kálmándon, Szatmárnémetiben, Budapesten végezte, 1910. július 6-án pappá szentelték.
Utána is folytatja a tanulmányait a római Gregoriana egyetemen, ahol 1912-ben kánonjogból doktorátust szerez. Ezzel a tanulás számára nem fejeződik be, hiszen beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, és magánúton készül az alapvető és ágazatos hittan vizsgára. 1915. novemberében az egyetem a hittudomány királygyűrűs doktorává avatja. Közben volt segédlelkész, a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője és filozófiatanára, hitszónok, gimnáziumi hittanár, plébános, teológiai tanár, aztán a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének tanára 1940-ben.
1942. március 26-án érkezik a püspöki kinevezését közlő pápai bulla, majd a nagyváradi kormányzói kinevezés, május 17-én pedig a Szatmári Székesegyházban Serédi Jusztinián hercegprímás, Glattfelder Gyula csanádi és Madarász István kassai püspökök segédletével, püspökké szenteli. Nagyon szép lelkipásztori programot tűzött ki maga elé, amit első körlevelében meg is fogalmazott.
Először a püspöki címerére utalva elmondja, hogy miért is választotta azt, és miért ezt a jelmondatot: „Ut omnes unum sint” – „Hogy mindannyian egyek legyenek.” A címerének és jelmondatának mondanivalója az egyházmegye egysége. Magyarországon először a szatmári egyházmegyében Hám János püspök által szorgalmazott Jézus Szíve oltalma alatt szeretné ezt az egységet megvalósítani.
Ő Hám püspök utóda, azért imádkozik és azért ajánlja fel az egész életét, hogy az egyházmegye húsz évig külön élő három része ismét egybeforrjon. Továbbá, hogy az egyházmegye minden papja a szent szolgálatban mindig igazi testvér, egy legyen. Hogy az egyházmegye magyar, német és szlovák hívei, minden nemzetiségi gyűlöletet félretéve, Krisztus szeretetében egymásra találjon. Végül, hogy papok és hívek a püspökkel és a pápával az élen egyetértésben Krisztusban és a mennyei Atyában egyek legyenek. Minden véleménykülönbség és szellemi áramlatok ellenére Krisztus egyedül igaz tanításának forrásából merítsenek, és a szent munka közben együtt imádkozzanak.
Ez azonban áldozatot követelt...
– Akkor még nem is sejtette, milyen nagy áldozatot kíván tőle éppen ezért az egységért és az egység megőrzéséért az Isten. A megpróbáltatások hamarosan jelentkeztek. A háború borzalmai elérték Szatmárt. A város bombázásakor a püspöki palota is találatot kapott két helyen: az óvóhelyen, pincében lévő teljes tanári kar és kispapság, s néhány nővér, szám szerint huszonegyen meghalnak.
A püspök úr csak azért nincs az áldozatok között, mert előző nap Szatmárhegyre kikocsizott. Következik az oroszok bevonulása, majd pedig az egyházmegye újbóli szétdarabolása, de most már nem három, hanem négy részre. Egy része marad úgy, ahogy addig is volt, Romániához csatolva, a másik része Magyarországon, a harmadik része a Szovjetunióban, egy rész pedig Szlovákiában.
Végig kellett szenvednie sváb származású híveinek a deportálását. Mindent megpróbált, amit csak tudott és tehetett, bár eredményt nem tudott elérni. A kommunista hatalom egyeduralkodóvá válása Romániában egyértelművé tette az egyházüldözést. A kommunistáknak elsődleges célpontjai a vallási vezetők voltak. Scheffler János életében a meghurcoltatások azzal kezdődtek, hogy 1948-ban a román kormány a kultusztörvény alapján felfüggeszti püspöki működését.
1950. május 23-án kényszerlakhelyre viszik, a Déva melletti Körösbánya ferences rendi kolostorába. Letartóztatásáig itt él magányosan, övéitől teljesen elzárva. A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától független, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy báb szerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták.
1952. március 11–12-én a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Zsilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta, katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni. Hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda.
– Koncepciós per tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkretették. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni.
A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül, vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége.”
Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között.
Mit jelenthet püspök utódának és a jelenkori szatmári egyházmegyének Scheffler János alakja?
– Püspökszentelésemen Jakubinyi György érsek atya két János püspökünk példáját állította elém követendőként: Hám Jánosét és Scheffler Jánosét. Az egyházmegye mindkettőjük boldoggá avatását beindította. Scheffler János a kitartásnak, a hitnek olyan csodálatos példaképe, amelyet, azt hiszem, életemben nekem is követnem kell. Az egyház iránti hűsége, az emberek szeretete és mindenvállalása jellemezte az ő életét.
Személye felbecsülhetetlen kincs számunkra, az egyházmegye büszkesége. Ugyanakkor kihívás is arra, hogy ismerjük meg az életét, a gondolkodásmódját, a hitét és az ő csodálatos nagyságát. Hiszen csak ez után fogjuk tudni követni. Az az igazság, hogy nem sokat hallottunk Scheffler János püspökünkről a változások előtt. A papok csak egymás között mertek beszélni róla, lelkigyakorlatos könyvét használták rekollekciók alkalmával, de mi, fiatalabb kispapok, papok, nagyon keveset tudtunk róla.
Valóban nagy kihívás ez számunkra, hogy megismerjük az ő életét, és azt hiszem, az elkövetkezendő időnek ez igen komoly feladata kell hogy legyen. Nem elég, hogy boldoggá avatjuk, hanem sokkal inkább közel kell engednünk őt magunkhoz. Meg kell őt ismernünk azért, hogy megszeretve a nyomába tudjunk lépni. Már két évtizede, hogy imádkozunk az ő boldoggá avatásáért minden szentmisén. Ugyanakkor halálának évfordulóján, majd pedig születése napján szentmisékkel kértük, ostromoltuk az Eget az ő mihamarabbi boldoggá avatásáért. Ezt a kegyelmet megkaptuk.
Mit lehet tenni Scheffler János kultuszának kialakításáért?
– A boldoggá avatás előtt semmiféle kultuszt nem engedélyez az egyház, de utána igen. Egyházmegyénk számára ez is nagy kihívás lesz. Azt hiszem, ezt a kultuszt a józanság, az ésszerűség kell hogy jellemezze, és erre fogunk a legnagyobb hangsúllyal törekedni. Egy szentnek vagy boldognak a kultusza sohasem öncél. Mindig Istent és az Ő dicsőségét kell szem előtt tartanunk, és természetesen a lelkek üdvét.
A Szentatya jóváhagyásával meglesz az ő ünnepe, és természetesen az egyházmegyében ezt mindig fényesen akarjuk majd megünnepelni, ugyanakkor szeretnénk imafüzetet összeállítani az ő tiszteletére, az ő gondolataival, és természetesen imádkozni hozzá. Már nemcsak érte, hanem hozzá imádkozni, és kérni az ő közbenjárását különböző bajainkban, szükségeinkben. Hiszen ő a leginkább ismeri a mi helyzetünket, az egyházmegyét, a híveit, és hiszem, hogy hathatós közbenjárónk lesz Isten trónja előtt.
Ugyanakkor folytatni kell és folytatni fogjuk az imát azért, hogy közbenjárására Isten csodát is tegyen, és ne csak boldogként, hanem majd szentként is tisztelhessük őt. Már akkor nem csupán egyházmegyénkben, nem csupán a magyarlakta területen, hanem az egész világegyházban.
Józsa János. Új Magyar Szó (Bukarest)

Múltfaggató könyvböngészde
Ritka, mint a fehér holló, hogy egy szerző megvallja: könyve – az első kiadáshoz képest – két év múlva korrekcióra szorul. 2008 végén közöltünk interjút dr. Szőcs András váci orvossal, aki a Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentette Lármafák öröksége Csíkszentmihály című könyvét, s benne közzétette édesapja, Szőcs Vince hátrahagyott néprajzi örökségét is.
„Javított kiadás”
A könyv megjelenését fokozott érdeklődés, ugyanakkor éles szakmai kritika is fogadta, egyesek kétségbe vonták tudományos hitelét. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta a szerző: „Félek, hogy tovább haladva veszélyes vizekre eveznék, melynek épp műkedvelői hitelességem látná kárát... Jól ismerem a professzionalizmus és az amatőrizmus közti határt. A gyógyító munkában például a természetgyógyászat gyakran csodával határos eredményeket mutat fel, ennek ellenére nagy baj lenne, ha csak erre hagyatkoznánk... Számomra és könyvünk számára az igazi sikert az jelentené, ha lenne utóélete, ha szakemberek mondanának véleményt – elfogadva vagy elvetve vitatható állításaimat.”
Az azóta eltelt két esztendő nem múlt el haszontalanul. A könyvet Benkő Elek, az MTA régész doktora a kellő szakmai szigorral lektorálta, s a több mint egy évig tartó konzultációsorozat eredménye egy javított kiadás lehetősége lett, amelyben a korábban „ütköztetett hipotézisek” a helyükre kerültek. A szerzőnek az új kiadáshoz írt előszava szerint „szép példája jött létre a műkedvelő és a szakember együttműködésének: a képzelet teret kapott ugyan, de nem maradtak a szövegben zavaró tárgyi tévedések sem.” Figyelemre méltó a csíkszeredai Alutus kiadásában 2010 végére megjelent munka élén Benkő Elek szakmai értékelése is, amely mintegy új életet ad egy, a székely helytörténettel foglalkozó úttörő munkának.
Tanulmányok az Erdélyi Fiatalokról
Cseke Péter irodalomtörténész-közírónak egyik alapvető kutatási területe a két világháború közötti, az Erdélyi Fiatalok című lappal fémjelzett erdélyi szellemi mozgalom és annak elhelyezése a (közép-)európai kultúrkörben. Nemrégiben egyetlen könyvbe gyűjtötte össze vonatkozó eszmetörténeti tanulmányait (Fájó sebekből termő ágak.
Világtávlatban gondolkodó Erdélyi Fiatalok. Lucidus Kiadó, Budapest, 2010. Kisebbségkutatás Könyvek.), ebből kellő alapossággal és indokoltsággal kirajzolódik az a páratlan szellemi nyereség, amelynek az egészséges kisebbségi helyzettudat kialakulásában és működésében máig ható és megszívlelendő tanulságai vannak.
A kilenc tanulmányból összeálló, előszóval megfejelt gyűjtemény érdekessége, hogy a bennük megvilágított részjelenségek olyan koncentrikus körökben érintkeznek és interferálnak egyben, amelyek nyomán nem a hézagok, hanem a felvillantott összefüggések és együvé tartozások emelkednek ki elsősorban, s válnak részkutatásokból „termő ágakat” felbecsülő (kvázi) monográfiává.
Méra naplója
Egy 1944-től vezetett magánnapló kiadása (Vorzsák Anna: Méra naplója. Csíki Műemlékvédő Egyesület, Csíkszereda, 2010) keltett nagy visszhangot nem csupán a régióban, hanem szélesebb körben is. A naplóíró ugyanis papírra vetette az 1945-ös, háború végi menekülés, a Magyarországon töltött evakuálási időszak, a háború vége és a hazatérés kalandos eseményeit, folytatva a háború utáni Csíkszereda újjászerveződő életének személyi vonatkozásaival.
A naplót mindenekelőtt erőteljes érzelmi szempontok motiválják: gyorsan kibontakozó, majd beteljesületlen távszerelem krónikája a sok évet átfogó feljegyzések sorozata, különböző közjátékokkal tarkítva. Külön érdekessége az írásnak az az intim emlékezés, amivel a szerző a háborús hadműveletek során személyesen megismert Wass Albert íróhoz fűződő kapcsolatait is megörökíti.
A kötet szerkesztői, Daczó Katalin és Ferencz Réka, megérezték a kezükbe került „nyersanyag”ban a nóvumot: a magánélet felől láttatott eseményrögzítések ritka vendégek a memoárirodalomban (és a könyv a visszajelzések szerint a Wass Albert-kutatás számára is több mint érdekes!). A kézirat előkerülése és merész hasznosítása az örökösök nagyvonalúságát és a szerkesztők egészséges szimatát egyaránt dicséri.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szoborállítással ünnepel Sepsiszentgyörgy
Idén 550 éve, hogy először említették városként Sepsiszentgyörgyöt a dokumentumok, jobb híján tehát az 1461-es évet tartjuk a város születésnapjának. S míg másutt a települések jeles évfordulóit néhány napos, egyhetes dínomdánommal ünneplik, nálunk egész évben tart a születésnapi buli. Melyen több tíz program mellett kiemelt eseménynek ígérkezik egy "igazi" Szent György-szobor állítása.
Mint Antal Árpád András polgármester ismertette, a város lakóinak többéves igénye az igazi Szent György-szobor, s ez idén valószínűleg beérik: az 550. születésnap egyik mozzanata lesz a város névadójáról a Kolozsvári Márton és György testvérek által alkotott klasszikus szobor másolatának felállítása. Az eredeti szobor 1373-ban készült, Prágában a Hradzsin udvarán áll, róla I. Ferenc József király készíttetett két gipszmintát, egyiket az Erdélyi Múzeumnak ajándékozva ― erről készült az 1904-ben leleplezett kolozsvári Sárkányölő Szent György-szobor. Jelenleg mintát "valamelyik budapesti egyetem" őriz, így a másolat is ott készül majd, mondta a polgármester, hozzátéve, helye nem a Szent György téren lesz, hiszen a mostani Szent György-szobor a városhoz nőtt, eltávolítani nem szabad, hanem valószínűleg a Petőfi Sándor―Olt utca kereszteződésében, ahol a városrendezés folyamán terecske alakul ki.
Ami a város születésnapi ünnepségsorozatát illeti, folyamatban a programok kidolgozása. A kulturális, kreatív-interaktív és szórakoztató rendezvények minden korosztályt megszólítanak, minden érdeklődési területet átfognak, ígérik a szervezők. A programfolyamot a város múltjának és jelenének megismertetése céljával alkotják, számos partnerintézményt, civil szervezetet bevonva, illetve az amúgy is megszervezendő rendezvényeket a születésnapi sorozatba integrálva ― így például a Csutak Vilmos-szobor állítását is.
Sok-sok ötlet felmerült már, többek között korabeli vásár szervezése, fotó- és rajzpályázat kis- és nagydiákoknak, városismereti vetélkedő, illetve az 550-es évszámmal eljátszadozva például egy 550 perces koncert. Könyvsorozattal is készül a város, Sepsiszentgyörgy képes története mellett többek között egyháztörténeti kiadványt szándékszanak megjelentetni, illetve egy összegző kötetet is az év folyamán a születésnapi rendezvényekről megjelent írásokból, "hogy nyoma maradjon a városünnepnek", mondta a polgármester.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)

Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Nagy művelődési esemény, igazi kulturális cselekedet volt éppen harminc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (ROMIL) első kötetének megjelenése. Az akkori, szigorúan ellenőrzött romániai magyar nyilvánosság minden területén lehetett találkozni a könyv fogadtatásával, s természetesen a szabadabb magánszférában is zajlott az eszmecsere és véleménynyilvánítás az elkészült munkáról.
Számos könyvbemutatóra került sor az országban, így Sepsiszentgyörgyön is nagyszámú helybeli és "vidékről" érkezett közönség előtt mutatták be 1982. március 23-án a kötetet a főszerkesztő, Balogh Edgár jelenlétében. A lexikon terve már az 1960-as évek végén felmerült, a szerkesztőbizottság 1968-ban alakult meg, de tizenkét évbe tellett, amíg az első kötet elhagyhatta a nyomdát negyvenezer (!) példányban. Addig az időpontig sem volt akadálytalan a lexikon útja a kiadóig és az olvasóig, hiszen a kommunista hatóságok mindent elkövettek, hogy a Romániában kisebbségben élő magyarság írásbeliségének, kultúrájának teljes körű és hiteles ismereteinek tárházát ne készíthesse el a nagyszámú lexikoni munkaközösség, de az első kötet megjelenését követően magának a munkának a folytatása is már-már lehetetlenné vált. Elkészült ugyan a második kötet 1983-ra, de megjelenése már csak a rendszerváltás után, 1991-ben vált lehetségessé, húszezer példányban szintén a Kriterion Könyvkiadó adta ki. A munka megváltozott körülmények között folytatódott, a harmadik kötet (1994) már Dávid Gyula főszerkesztősége alatt készült el, de a negyedik és ötödik — kettős — kötet megjelenésére (ezeket már az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adta ki a Kriterion, és példányszámuk három-háromezerre zsugorodott!) kétszer nyolc évet kellett várni (2002, illetve 2010), ami oly nagy időbeli lemaradás lexikonnál, hogy feltételezi egy kiegészítő kötet gyors megjelentetését ahhoz, hogy hasznos kézikönyv lehessen. Különben maga az alapító főszerkesztő számolt ezzel a megoldással már az első kötet megjelenése idején, de az ötödik kötetet azzal a gondolattal bocsátotta útjára Dávid Gyula, hogy sokféle meggondolásból el kell tekintenie a pótkötet elkészítésétől, kijelentette, hogy "ennek én semmilyen esélyét nem látom". Azt gondolom, hogy szükség van a kiegészítő kötetre ahhoz, hogy ezt a négy évtizede elkezdett munkát befejezettnek lehessen tekinteni. Huszonkilenc év választja el a ROMIL első kötetének kiadását az utolsóétól. Ha az utolsó kötet munkálatainak lezárása négy-öt évvel ezelőtt be is fejeződött, akkor is több mint huszonöt év romániai magyar irodalmának, illetve írásbeliségének számbavétele, dokumentálása maradt ki az első kötetből. A második kötet megjelenését tizenkilenc év választja el az utolsótól, de minthogy 1983-mal zárult le ennek az anyaggyűjtése és szerkesztése, ez esetben is a második több mint húsz év lemaradást "gyűjtött össze" az utolsó kötethez képest. Tartalmi szempontból tehát az egész szellemi vállalkozás és az elkészült munka egyaránt bevégzetlen. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgynevezett naprakész lexikont szerkeszteni, mert már megjelenésekor az élet túlhaladja mindahányat. A ROMIL esetében viszont az egyes kötetek között — tartalmukat, lefedettségüket illetően — az elfogadhatónál is nagyobb az időbeli lemaradás. A budapesti Akadémiai Kiadó például egy hasonló esetben az időbeli lemaradás áthidalására ugyancsak kiegészítő kötet kiadását vállalta, amikor a Világirodalmi Lexikon tizennyolc kötetes sorozatát kiegészítette. Ez a kiegészítő kötet aztán "behozta" azt a huszonöt éves időbeli lemaradást, ami az első kötet 1970-ben történt megjelenésétől eltelt az utolsó kötet kiadásáig. Ezért gondolom azt, hogy a hazai magyar tudományosság három-négy nemzedékének mérvadó képviselői által vállalt és végzett munkát befejezni kötelesség, még akkor is, ha szemléletében vitatható alapokon készült, illetve ha mentséget lehet is találni az abbahagyására. Kiemelném, hogy ebben a munkában bölcsőhelyünk, Háromszék is megfelelő súllyal van jelen, nemcsak mint szellemföldrajzi hely (bemutatják Erdővidék, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési életét, valamint személyi szócikkekben számtalan alkotómunkásságát), hanem mint olyan, amely munkatársakat is adott a lexikonnak például Árvay József, Berde Zoltán, Borbáth Károly, Gazda József, Holló Ernő, Incze László, Kisgyörgy Zoltán, Salamon András, Veress Dániel személyében.
Egy lexikonnal, egy kézikönyvvel szemben támasztott legfőbb igény a megbízható tájékoztatás. Minden más, elméleti vagy értékrendre vonatkozó elv igen fontos lehet egy irodalomtörténeti szintézis megírásakor például, de másodlagosnak minősül egy lexikonnál. Ezért sürgetem a ROMIL esetében a pótkötet mielőbbi elkészítését és kiadását. Ezáltal lehet csak betetőzöttnek tekinteni egy tartalmában és koncepciójában vitatható, de igen nagy, korszakokon átívelő erélyi magyar szellemi vállalkozást.
Borcsa János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely társadalom — Településrendszerünk kialakulása, 2.
Háromszék területét három nemzetség között osztották szét. A Feketeügy bal partján elterülő tájegységet az Orbai nemzetség kapta, a Feketügy jobb partját a Kézdi, míg a Feketeügy torkolatától felfelé eső terület, az Olt völgye a sebesi nemzetség birtokába került. Hasonló a helyzet Székelyföld más tájegységeiben is.
A telegdi székelyek a Hargitától nyugatra eső tájegységet szállták meg. Egyik alcsoportjuk, a csíki ág a Csíki-medencét, másik csoport, a gyergyói ág a Gyergyói-medencét, míg a marosi székelyek a Maros középső folyásánál elterülő medencébe és a Nyárád völgyébe telepedtek le. Az összetűzések elkerülésére a nemzetségek területeinek határát a természeti adottságok alapján, patakok, folyók, völgyek, hegylábak vonalán húzták meg. Ahol erre szükség adódott, árkot ástak, és mesterséges földhányásokat emeltek. A gyepűkön, az utak kereszteződéseinél kapukat, átjárókat hagytak, amelyeket veszély idején elsáncoltak, megerősítettek. Védeni kellett az itt élő, többnyire magyar, kisebb számban szláv és türk eredetű népesség településeit, birtokait is. Ők elsősorban a királyi várak környékén, a különböző stratégiai pontokon éltek. A gyepűk nemcsak a helyi lakosság védelmét biztosították, hanem jelezték a birtok határait is. A gyepűk fenntartására nagy gondot fordítottak. Rugonfalvi Kiss István szavaival: ,,a határt halálosan komolyan vették". Erre a legjobb példa Erdővidék, ahol a szűk Baróti-medencét is kettévágták. Gyepűvonalat húztak a sebesi és a telegdi székelyek területének határán. A medence északi részét a telegdiek szállták meg, a déli részét a sebesi székelyek, határvonalként Uzonka és Barót patakát jelölték ki. ,,A gyepűvonal annyira komoly volt, hogy a Bacon nevű falut kettéosztó patak egyik partján alakult települést Telegdibacon, a másik partján lévőt Sepsibacon néven tartották nyilván egészen 1876-ig"― írja Egyed Ákos. Tehát a mai Nagybacont átszelő patakot a székelyek letelepítése idején jelölték ki nemzetségi határnak, s hiába nőtt egy faluvá a két oldalon élő telegdi és sebesi székelyek települése, mert a patak közigazgatási határként közel hétszáz éven keresztül elválasztotta őket egymástól. A pataktól északra eső falurész Bardocszék joghatósága alatt, a déli Miklósvárszék részeként szervezte életét. Megállapítható, hogy a hagyományok ereje az önkormányzat, a helyi szokásjog és törvények tiszteletének szilárd alapja volt. Egyetlen székely csoport a sepsi, amelynek mai lakóhelyére való átköltözését időhöz, évhez tudjuk kötni. A szászok jogi helyzetét szabályozó Andreanumban 1224-ben elhagyott (deserta) földnek nevezik azt a területet, ahol korábban laktak, amely azáltal vált pusztává, hogy a sebesi székelyeket elköltöztették onnan. Erre érdekes módon, s talán nem véletlenül, a Német Lovagrend fegyveres kiverésének előkészítési időpontjában került sor. II. Endre király katonai, stratégiai szempontok figyelembevételével döntött a dél-erdélyi székelyeknek a mai Háromszék területére való telepítéséről. Számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az általa 1211-ben Barcaságra letelepített lovagok ellen fegyveres fellépésre van szükség, mivel azok Magyarországtól való elszakadásra törekednek, és független államot akarnak alapítani. A király ekkor engedi át a szászoknak a Szászvárostól Barótig terjedő területeket, ekkor valósult meg a sepsi székelyek áttelepítése a köztük élő türk blak (nem vlach — a szerző megj.) és besenyő csoportokkal. Elképzelhető azonban az is, hogy a lovagrend elleni harcra való felkészülés nélkül is sor került volna e telepítésekre, mert a király a szászokat egyetlen közigazgatási egységbe, összefüggő területre szerette volna tömöríteni. E sorok írójának az a meglátása, hogy a sebesi székely nemzetség letelepítésével lezárult a háromszéki medence betelepítése. Úgy tűnik, hogy az orbai és kézdi (kozdi) székelyek többségét már korábban letelepítették a Feketeügy két oldalára. Azonban nem lehet véletlen az, hogy a király a teutonokkal való összecsapás előestéjén helyezte át a sebesi székely nemzetséget Barcaság északi határára.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex

Szociál-liberális nagyszövetség alakult
A hét végén a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Konzervatív Párt (KP) egyaránt teljesítette a megalakuláshoz szükséges formai követelményeket, így mindhárom politikai erő vezető testülete hozzájárult a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) nevű tömörülés megalapításához. Az egyúttal aláírt politikai egyezmény szerint a három párt együttműködési megállapodása 2020-ig lesz érvényes.
A szövetség megkötésének előzményéhez tartozik, hogy az NLP és a KP már január elején Jobbközép Szövetség név alatt új politikai tömörülést hozott létre, amely most a szociáldemokratákkal szövetkezve alapította meg az SZLSZ-t. A nagy ellenzéki szövetséget még a bíróságon is be kell jegyeztetni, ez várhatóan a következő hetekben történik meg. A szövetség fő célkitűzése a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választások megnyerése, és a Demokrata Liberális Párt (DLP) hatalomból való leváltása. Az SZLSZ a 2014-ben esedékes államelnök-választást is meg akarja nyerni. Crin Antonescu liberális és Victor Ponta szociáldemokrata pártelnökök — akik egyben az SZLSZ társelnökei — bizakodóak, szerintük pártjaik közös fellépése biztosítékot jelent a következő választások megnyerésére. Antonescu elmondta: saját felméréseik szerint jelenleg a romániai választók 68 százaléka a szociál-liberális szövetségre voksolna. Az új szövetség közös jelölteket állít a helyhatósági, a parlamenti és az államelnök-választáson, a szövetséget alkotó pártok megyei szervezeteinek egy hónapon belül helyi szinten is megállapodásra kell jutniuk, és közösen kell fellépniük az önkormányzatokban
Vári O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első kongresszus kérdései
A hónap végén megrendezésre kerülő RMDSZ-kongresszus körüli csatározások, meghirdetett programok, a külső és belső kényszerek a hazai magyar sajtó központi témáját jelentik ezekben a napokban. A kongresszus sok kérdésre kell választ adjon. Ha nem is lehet kétséges, hogy ki nyeri majd el az elnöki széket, attól még rengeteg megválaszolandó kérdés marad.
Múlt héten egy ismerősömmel beszélgettem, aki figyelmembe ajánlotta az első RMDSZ-kongresszus dokumentumait, beszédeit. Elfogadva a tanácsot elolvastam ezeket – érdekes élmény. Az ott (az első kongresszust is Nagyváradon szervezték, akár ezt, a tizediket) felmerülő kérdések egy része most is válaszra vár, a szervezeti kérdések, a világnézeti és a politikai stratégiák különbözőségének egyeztetése, az érdekképviselet és a belső demokrácia, valamint a politikai képviselet gyors döntésképessége közötti ellentét feloldása, az egyes szervezetek súlyának eldöntése, a szórványkérdés, a románokkal és a román médiával aló kapcsolat problémája már akkor tisztán megfogalmazódott. Fontos megjegyezni, hogy az akkori hangulatot a marosvásárhelyi események határozták meg (a rendőrség mellett több száz önkéntes védte a küldötteket). Az akkori és későbbi fejleményeket ismerjük (akkor Domokos Géza lett az elnök, Szőcs Géza a főtitkár, Tőkés László pedig a tiszteletbeli elnök), akkor még képes volt kompromisszumra az erdélyi magyar elit. Azóta a különböző erővonalak képviselői közül mindegyik több hatalmat akart magának, mint amennyit egy szervezeten belül megkaphatott volna, és elkezdődött egy olyan atomizálódás, aminek az eredménye komolyan beárnyékolhatja az erdélyi magyarság jövőképét. Akkor ott az egység jelszavát mindenki komolyan vette, senki számára sem volt kétséges, hogy e nélkül nem lehet.
Az első kongresszuson több felszólaló is felvetette a román médiával való kapcsolattartás problémáját: az akkori tapasztalat igen keserű volt, hiszen a román nyelvű médiumokban a vásárhelyi eseményekről gyalázatosan hazug, de legjobb esetben is részrehajló, sokszor uszító kommentárokkal fűszerezve számoltak be. Ebben a kérdésben azóta bizony alig jutottunk előre: a román sajtó most is kuriózumként beszél a magyarokról, és látni, hogy egyáltalán nem érti, hogy mit akarunk, és miért akarjuk. Az elmúlt húsz évben a román, főként a bukaresti média viszonya a magyar közösséghez csak annyiban változott, hogy most érdektelenebbek, mert nem lehet olyan jó olvasottságot vagy nézettséget generálni az etnikai témákkal. És ez nemcsak a román média problémája, az okokat magunkban is kell keresnünk: nem sikerült „eladjuk” magunkat a román közvéleménynek. Az RMDSZ politikai szervezetként nagyjából igen, írnak róluk, meg is hívják esetenként tévéadásokba, a belső erővonalakról is eléggé pontos képük van. De a közösségünk, az továbbra is fekete foltnak mondható. Pedig rengeteg dolog sikere múlhat azon, hogy megtaláljuk-e a megfelelő hangnemet, amivel a román közvéleményben jelentkezhetünk. Ugyanakkor azokon a módozatokon is el kellene gondolkodni, amelyekkel el lehet érni, hogy ne csak a ránk vonatkozó sztereotípiák érvényesüljenek, hanem az a kép is megjelenjen, amit mi akarunk megmutatni magunkról. Mert semmit nem tudunk elérni a többség ellenére, így a számunkra legfontosabb dolgok (mint például az autonómia) nem valósíthatók meg anélkül, hogy ne formáljuk a saját imázsunkat a román sajtóban. Miként? Erről komolyan el kell gondolkodni. Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt
Az elmúlt öt hétben mintegy húszezren kérelmeztek magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítás lehetőségével élve. Wetzel Tamás miniszteri biztos az MR1-Kossuth Rádiónak azt is elmondta, hogy a kérelmezők több mint fele román- és körülbelül a negyede szerb állampolgár. A külhoni magyarok körében továbbra is nagy az érdeklődés. A miniszteri biztos azt ajánlja, hogy üzleti vállalkozások helyett inkább a demokrácia központoktól kérjenek segítséget az érdeklődők.
Öt héttel az egyszerűsített honosítás bevezetése után is hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt a külhoni magyarok körében - mondta el a Krónikának Wetzel Tamás miniszteri biztos. Minden normálisan megy, csak jó visszajelzések érkeznek, mindenfelé dicsérik a magyar közigazgatást, hatalmas az érdeklődés, folyamatosan telnek be az időpontok - mondja a szakember. Az elmúlt öt hétben körülbelül húszezren nyújtották be az állampolgársági kérelmet, több mint 50 százalék román, közel 25 százalék pedig szerb állampolgár.
Mint ahogy arról az MR1-Kossuth Rádió az elmúlt héten beszámolt, Erdélyben, Székelyföldön üzleti vállalkozások pénzért segítik az igénylőket az állampolgársági kérelemhez szükséges dosszié összeállításánál, illetve időpont-foglalással. A miniszteri biztos azt mondja, a demokrácia központokban mindenki ingyen megkapja a szakszerű válaszokat kérdéseire, ha pedig egyedi probléma merül fel, keressék meg elektronikus levélben hivatalát, ahol azonnal válaszolnak majd.
Reggel nyolctól este kilencig dolgoznak a konzulátuson
Hallgassa meg Délvidéken az erdélyi demokráciaközpontokhoz hasonlóan az úgynevezett CMH irodák segítik az igénylőket. Kérvények átadásakor gyakran előfordul, hogy a polgárok hiányosan kitöltött dokumentumokkal jelennek meg a konzulátuson, és ez lassítja az ügyintézést. Ezért Vajdaság szerte rendszeresen szerveznek lakossági fórumokat, amelyeken részt vesznek a szabadkai főkonzulátus munkatársai is - mondja Korsós Tamás főkonzul.
Január végétől az a hat információs iroda is a polgárok rendelkezésére áll, amelyekben annakidején a magyar igazolványt kérvényezhették a vajdaságiak. Itt segítséget kaphatnak a kérvények kitöltéséhez. A kihelyezett ügyfélfogadásokat hétfőtől vehetik igénybe a polgárok 16 vajdasági településen.
Csíkszeredában kibővült a konzulátus tevékenysége, ma már bérelt épületben is fogadják az ügyfeleket, nyolc ablaknál két váltásban dolgoznak a konzulátus alkalmazottai reggel 8-tól este 9 óráig. Naponta 100-120 kérelmet továbbítanak. Fennakadás a rendszerben nem volt. Hogy ki, miért igényli? Egy fiatal gyergyószentmiklósi lány például külföldön dolgozik, és tapasztalata szerint nagy az előítélet a román útlevéllel rendelkezőkkel szemben. „Nekem fontos lenne, mert két éve élek Angliában, és látom, hogy a román állampolgárokat nem nézik jó szemmel külföldön.”
A legtöbben azonban érzelmi okokra hivatkoznak. Ez az idős asszony szükségesnek tartotta, hogy a kérelméhez mellékeljen egy verset és egy fényképet. A fotó 1940-ben készült, az ezer éves határnál, az Ojtozi-szorosban, egy magyar katonát és egy tízéves kislányt ábrázol.
Fico törvénye nélkül nagyobb lenne az érdeklődés
Hallgassa meg A Robert Fico kormánya által elfogadott, a kettős állampolgárságot gyakorlatilag kizáró szlovák törvényt nemcsak a kormányzó koalíció akarja módosítani, hanem maga Robert Fico és a koalícióhoz tartozó, de független politikát folytató egyszerű emberek is. Pozsonyban a magyar konzulátus foglalkozik a kérelmek befogadásával.
„Megértem, hogy akik követik a belpolitikai eseményeket, nem sietnek a jelentkezéssel, hiszen kormánykoalíción belül sincs meg a teljes egység, és bármikor visszajöhet az a kormány azzal a szemlélettel, amelyikkel az ellentörvényt hozta” – mondta Farkas Géza konzul.
Amíg nem egyeznek meg, marad a Fico-törvény, tehát a szlovák állampolgárság elveszítése egy másik felvétele esetén. Eddig 25-en mondtak búcsút szlovák állampolgárságuknak, közülük egy lett magyar állampolgár. „Senkit sem beszélünk rá. A hiteles, pontos tájékoztatást fontosnak tartom, de kerülök minden olyan megnyilvánulást, ami toborzásnak minősül.”
Az elmúlt egy hónapban többen is felkeresték a pozsonyi magyar konzulátust. Az internetes hírportálok névtelen felmérései azt mutatják, hogy lenne jelentős érdeklődés, ha nem járna a szlovák elveszítésével.
Kárpátalján az ungvári és a beregszászi magyar konzulátusokon igényelhetik a magyarok az egyszerűsített honosítási eljárást.
Az Ukrajnában élő magyarok helyzetét bonyolítja, hogy az ukrán alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárságot. Politológusok szerint a jelenlegi Janukovics kormány nem fogja üldözni azokat, akiknek lesz magyar útlevelük. MR

Szakemberek: önálló magyar egyetemre van szükség
Csak egy önálló állami magyar egyetem orvosolhatja a magyar nyelvű felsőoktatási rendszer problémáit – vélik a szakemberek. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről szóló könyv bemutatóján kiderült: csupán a szakok egyharmadán lehet magyarul tanulni, és míg összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban, alig valamivel több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén. A romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól, hangzott el.
Nagyon sok múlik rajtunk a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, az erdélyi magyar pedagógusképzés nagyon gyenge – nyilatkozta a Krónikának Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke. Az egyetemi professzor csütörtök este a KAB Felsőoktatási Munkacsoportja által jegyzett, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című könyvnek kolozsvári bemutatóját követően fejtette ki véleményét az erdélyi magyar oktatásról. A könyvbemutatóval egybekötött műhelybeszélgetésnek a kolozsvári magyar főkonzulátus adott otthont. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, az est házigazdája felvezető köszöntőbeszédében elmondta: a Csata Zsombor, Márton János, Papp Z. Attila, Salat Levente és Péntek János által írt könyv aktuális magyar nemzetstratégiai célokról szól. A főkonzul ugyanakkor felhívta az eseményre meghívott közéleti szereplők figyelmét, hogy a műhelybeszélgetésen a szakmai kérdések a fontosak, nem a politikai presztízs.
Csalóka adatok
A szerzők közül elsőként a kiadásért felelős Péntek János szólalt fel, aki szerint a kötet azért rendhagyó, mert a rá vonatkozó bírálatokat is tartalmazza, a könyv alcíme: Támpontok egy lehetséges stratégiához. A KAB elnöke előadásában elmondta: az erdélyi magyar felsőoktatás adatai csalókák, mert igaz ugyan, hogy több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén, de összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar diákok kétharmada román nyelven tanul, ez pedig azért van, mert csak a szakok egyharmadán van magyar nyelvű oktatás, például az agráregyetemeken a tárgyak egy százalékát sem tanítják magyarul. Péntek János szerint azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a felsőoktatásban nagy tartalékok vannak.
Pap Z. Attila ugyanakkor az aggasztó demográfiai adatokról beszélt. Mint mondta, 1990 és 2008 között az általános iskolások száma 40 százalékkal csökkent, míg a gimnáziumban tanulók létszáma stagnált. A gyergyószentmiklósi születésű szociológus szerint nem lehet pontosan tudni, hogy hány romániai magyar tanul egyetemen, a statisztikai adatszolgáltatásokat a nemzetiségi hovatartozást illetően sokat kell még fejleszteni. Hozzáfűzte, a 2000 óta végzett nemzetközi felmérések szerint a romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, hazánk európai szinten a sereghajtók között van, csak Albániát és Montenegrót előzi meg, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól. Salat Levente a lehetséges stratégiai célokról beszélve kifejtette: halaszthatatlan a már létező intézmények konszolidálása, illetve egy közös magyar minőségbiztosítási rendszer létrehozása. Salat ugyanakkor leszögezte, stratégiát csak az készíthet, aki döntési helyzetben van. Mint hangsúlyozta, az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, ugyanis nincs autonómiája, ezért az erdélyi magyarság sorsa azoknak a kezében van, akik eljárnak a nevében.
Nincs helyük a képzett fiataloknak
Péntek János a Krónikának elmondta: finanszírozással sok mindent el lehet érni, de ebben a tekintetben a román állam hozzáállása minősíthetetlen, hiszen jelenleg csak a lehetséges szakképzések egyharmadára kínálnak az egyetemek magyar nyelvű oktatást, a hiányzó szakok létrehozásához új önálló intézményre, magyar állami egyetemre van szükség.
„Erre nincs mit mondani. A jelenlegi gazdasági feltételek olyanok, hogy volt tanítványom, aki külföldön doktorált, most itthon van és nincs munkahelye, jog- és közgazdasági diplomával rendelkezőként munkanélküli” – reagált Péntek János azon kérdésünkre, hogy miként lehet a frissen végzett egyetemistákat meggyőzni arról, hogy itthon maradjanak, mikor például az Egyesült Államokban fizikai munkával a tízszeresét is megkeresik egy hónap alatt annak, amit itthon értelmiségiként kapnának. „A legnagyobb veszteség, hogy a képzett fiataloknak nincs helyük ebben az országban, ez az erdélyi magyar közösség legnagyobb vesztesége is” – nyilatkozta lapunknak a professzor. (Király András: nem lehet kivételezni. A művészeti iskolákat csak akkor fenyegeti a bezárás veszélye, ha nem tudnak minőségi oktatást biztosítani, ugyanis ez az új finanszírozási elvek alapján azt jelenti, hogy a gyerekek elmennek, otthagyják az iskolát – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár pénteken Kolozsváron részt vett a magyar nyelvű zenei oktatás témájában szervezett tanácskozáson, melyen az RMDSZ szakpolitikusai és az erdélyi művészeti iskolák képviselői jelentek meg. „Ami a művészeti, vagy akár a sportiskolákat illeti, az új tanügyi törvény, akárcsak a régi, megadja a lehetőséget a működtetésükre. A keretszámok ugyanazok lesznek, a művészeti oktatás számára emelt támogatás jár, az anyanyelvű művészeti oktatásra pedig duplájára emelt támogatást kapnak az iskolák. Egyetlen gond van Kolozsváron, tudom, hogy nem tudnak megfelelő számú diákot összeszedni, a törvény szerint itt nem nagyon tudunk kivételt tenni, az osztálylétszámot biztosítani kell” – nyilatkozta Király András)
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László Amerikában – Imareggeli Obama elnökkel
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa illetékes bizottságának meghívására, másfelől az Európai Parlament elnökének megbizatása alapján, illetve annak képviseletében Tőkés László EP-alelnök 2011. február 3-án, Washington városban részt vett az évenként sorra kerülő Nemzeti Imareggelin (National Prayer Breakfast). Az 59. alkalommal megrendezett, kimagasló nemzetközi eseményen és három napig tartó, különféle kísérőrendezvényein közel 140 országból mintegy 3000 személyt láttak vendégül – az amerikai közélet vezető személyiségei mellett az egyes országok diplomáciájának képviselőit, szellemi és vallásilag elkötelezett politikai vezetőit.
Az Egyesült Államok alapító atyáinak vallási örökségére, másfelől az egyes amerikai államok és helyi vezetők imaközösségeinek hagyományára épülő nemzeti imareggeli intézményét 1953-ban Dwight D. Eisenhower elnök alapította. A kongresszusi képviselők és szenátorok által önkéntesen szervezett évi alkalmak mindenkori díszvendége és főtámogatója – pártállástól függetlenül – az Egyesült Államok éppen hivatalban lévő elnöke.
Az eltelt évtizedek folyamán nemzetközivé szélesedett Nemzeti Imareggeli bevallott célkitűzése „Isten szeretetének és az egymás iránti gondoskodásnak közösségét építeni és erősíteni” a népek és országok között, és a fennálló különbözőségeket félretéve, „a barátság szellemében osztozni egymással, imádságban és hálaadásban”. „A názáreti Jézus tanítása, példája és lelkülete szolgál alapjául annak a kapcsolatépítésnek, mely megerősíteni képes a nemzetek nagy családját, és a béke és a jogosság ügyét előbbre viheti” – olvashatjuk a szervezőbizottság meghívójában.
Az imareggelin elmondott záróbeszédében Barack Obama elnök – egyebek mellett – saját életéről és családi múltjáról beszélt, valamint Krisztusban vetett hitéről tett bizonyságot.
Több más, rangos politikai vezetővel egyetemben, az imareggelin Gjorge Ivanov, a Macedón Köztársaság elnöke is részt vett. A rendezvényt követően Tőkés László EP-alelnök Macedónia washingtoni nagykövetségén találkozott az államfővel, az Amerikai Magyar Koalíció elnökének, Maximilian Telekinek a társaságában. A volt jugoszláv köztársaság euro-atlanti elkötelezettségű vezetője országa NATO- és EU-csatlakozása összefüggésében fejtette ki álláspontját. Tőkés László – az Unió bővítésében illetékes EP-alelnökként – támogatásáról biztosította a macedóniai integrációs törekvéseket, külön is kitérve román kollégáinak hasonlóképpen pozitív viszonyulására.
Február 4-én, pénteken szabad programokkal folytatódott az imareggeli rendezvénysorozat. Erdélyi képviselőnk Fearghas O’Béara, az EP Elnöki Kabinet tanácsosa társaságában First Step Forum (Első Lépés Fórum – FSF) tanácskozásán vett részt, ahol ázsiai politikusokkal és emberi jogi aktivistákkal találkozott.
A FSF ökumenikus szervezet Johan Candelin finn evangélikus lelkipásztor kezdeményezésére 2002-ben jött létre, az emberi jogok és a vallásszabadság védelmére, országos és európai parlamenti képviselők, valamint emberi jogi aktivisták és szakemberek részvételével. Alapító tagjai között találjuk Jerzy Buzek – jelenlegi – EP-elnököt, Eija-Riitta Korhola finn EP-képviselőt, Kjell Magne Bondevik volt norvégiai és Mart Laar volt észtországi miniszterelnököket, David Kilgour volt kanadai államtitkárt, Walbourga-Habsburg Douglas svédországi parlamenti képviselő és Slavi Pachovskit, Bulgária volt amerikai nagykövetét. A szervezet politikamentes – polgári – eszközökkel, a párbeszéd és a közvetítés útján, kormányzati, polgári és egyházi kapcsolatrendszere igénybevétele révén törekszik a konfliktusos helyzetek megoldására, kisebbségi voltukban és vallási hovatartozásuk miatt üldözött személyek és közösségek megsegítésére olyan harmadik világbeli országokban, mint Törökország, Marokkó, Szudán, Pakisztán, Kína és Kuba.
A péntek délelőtt folyamán az FSF testülete általános munkamegbeszélést folytatott, és küszöbön álló feladatait tárgyalta meg. Ezt követően a Sri Lanka-i, a kínai és a pakisztáni helyzettel foglalkozott, a nevezett országok képviselőinek tájékoztatását hallgatva meg. A dél-ázsiai szigetországban, az egykori Ceylonban végbement változásokról Susil Premajayantha kőolajipari miniszter számolt be, határozottan védelmébe véve a diktatórikus rendszer hírében álló országot. Bob Fu kínai polgárjogi aktivista, az 1989-es Tienanmen téri események egykori egyetemista résztvevője különösképpen a kínai keresztények kiemelkedő társadalmi szerepéről, valamint a hatóságok általi üldöztetésekről számolt be. Shahbaz Batthi pakisztáni kisebbségi miniszterrel Tőkés László megelőzően már Brüsszelben is találkozott volt. A muzulmán országok viszonylatában egyedülinek mondható, ilyen magas tisztséget elfoglaló keresztény tisztségviselő – Benazir Bhutto egykori híve – a pakisztáni keresztényekre ránehezedő vallásüldözés fokozódásáról számolt be, melynek eszközéül és ürügyéül az úgynevezett vallásgyalázási törvény (blasphemy law) szolgál. Maga a miniszter is halálos fenyegetettségben élve próbálja egyengetni a vallási türelem és megbékélés útját.
Az általános ismertetőket követően az FSF tagjai kérdéseket intéztek az előadókhoz, majd közös tennivalóikról egyeztettek. A szervezet helyszíni jószolgálati látogatásokat helyezett kilátásba, és az illető kormányok, valamint az EU irányába folytatandó közvetítő munkája ügyében egyeztetett.
Tőkés László alelnök közvetlen hatáskörébe tartozó ügyként emelte ki a keresztény üldözések fokozódásának kérdését, és az áldozatok védelmére és érdekeinek képviseletére vállalkozott az EP szintjén. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a jövőben Catherine Ashton bárónő vezette Külügy Szolgálat konkrét és hatékony valláspolitikájának kialakítására van szükség az EU-ban.
Koradélután Tőkés László alelnök Szapáry György újan kinevezett amerikai nagykövet szíves meghívásának tett eleget, amikor is ellátogatott a magyar nagykövetségre, és a diplomáciai testületnek kötetlen találkozó keretében számolt be az erdélyi magyarság helyzetéről, az új magyar nemzetpolitika előtt álló feladatokról, valamint saját és a magyar képviselők európai parlamenti munkájáról. A hozzászólások rendjén a magyar állampolgárság kiterjesztésének amerikai tapasztalatait is megvitatták, és a nagy horderejű nemzetpolitikai ügy érdekében a határon, illetve az óceánon túli magyarok együttműködésének a kialakításában egyeztek meg – adta hírül Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Miénk itt a tér
A politikus teljesítményét konkrét eredményekben mérik: törvényekbe foglalt, kihirdetett, hatályos, végrehajtható és hosszú távon, szabadon alkalmazott jogokban, emberséges és demokratikus kötelezettségekben, a politikus által kialkudott, kiügyeskedett vagy éppen kierőszakolt, népének javát szolgáló intézményekben, építményekben, megvalósításokban, s persze az általa képviselt közösség számára megszerzett, adott esetben visszaszerzett javakban, előnyökben. A politikus által létrehozott értékben tehát, amelynek mértékét – bármikor, így a visszacsatolásos ellenőrzések idején, de mérlegkészítéskor nemkülönben – egyedül a politikai vállaláshoz, a célkitűzéshez történő kíméletlen, pontos viszonyítás és kvantifikáció adhatja meg.
Fontosnak tartom ennek az egyébként régről ismert elvnek a hangsúlyozását, mert az elmúlt két évtized magyar politikájában, Erdélyben és Magyarországon is akadtak olyanok, akik ezt igyekeztek elfelejteni, figyelmen kívül hagyni. De azért is szeretnék emlékeztetni rá, mert a Markó Béla politikai publicisztikáját és előadásait magába foglaló legújabb kötete (Kié itt a tér. Válogatott közéleti cikkek, előadások, 1991-2009. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010), továbbá a szerző 1999-ben megjelent könyve (Az erdélyi macska. Szépliteratúrai utazások, 1978–1994. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999) mostani újrakiadásának (Pallas–Akadémia, Csíkszereda, 2010) megértéséhez és elfogulatlan elemzéséhez ezt elengedhetetlennek tartom.
Megszoktuk, hogy a szerző időről időre kötetbe foglalva is átnyújtja nekünk írásait, interjúit és előadásait. Ilyen volt 2000-ben a Mentor Kiadónál napvilágot látott két kötete is (A feledékeny Európa. Beszédek, előadások, interjúk, 1990–1999. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000; Önállóságra ítélve. Beszédek, előadások, interjúk, 1999–2002. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002), hogy az előzmények sorozatát ugyancsak a Pallas–Akadémia két kiadványa (A magyar dilemma. Előadások, tanulmányok, beszédek, interjúk, 2002–2004. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004; A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006) zárja. Ezek a kiadványok általában az előző könyv megjelenése óta eltelt időszak termését ötvözték kötetté, és engedtek mélyebb, összefüggések és folyamatok tettenérésére is alkalmas bepillantást mindazokba a történésekbe, amelyek végül is az erdélyi magyarság sorsát, a mi sorsunkat és boldogulási esélyeinket határozták meg.
A legújabb kötet, a Kié itt a tér című – kivétel: válogatott írásokat és előadásokat tartalmaz az elmúlt két évtized teljes terméséből. A kötet első szövege egy előadás, amelyet Markó Béla Bécsben tartott 1991-ben, az utolsó pedig egy politikai publicisztika, amelyet a szerző 2009 decemberében a budapesti Élet és Irodalom című lapban közölt. Az első felmerülő kérdés éppen ebből a két évtizednyire nyúló időszakból adódik, és ekképpen hangzik:
milyen szempontok vezérelték a politikus szerzőt,
amikor sok kötetre kiterjedő munkásságából éppen ezeket az írásokat válogatta bele mostani könyvébe, és milyen eredményt remél ettől a válogatástól?
A válasz nem egyszerű. Megleléséhez az embernek figyelmesen el kell olvasnia a kötet valamennyi írását, bele kell merülnie a szinte mindig a múltbeli tapasztalatokból kiinduló politikai fejtegetésbe, érzékelnie kell a diskurzus fő irányait, fel kell frissítenie emlékezetében az egyes időszakok fogalmait és gondolatait, és végig kell kísérnie figyelmével ezek csiszolódását, egészen a folyamat eredményeképpen összefüggő érvrendszerbe történő beépülésükig. Miközben az előadásokat és a publicisztikákat olvassa, a politikai gondolat dinamikáját kell szemmel tartania tehát, anélkül azonban, hogy szem elől tévesztené azokat a támpilléreket – elveket és célkitűzéseket –, amelyek állandókként, cövekekként bukkannak fel újra meg újra a politikus két évtizedes munkásságában. Ilyenek például a szabadság, a szolidaritás, az együttműködés, az emberi és a kollektív jogok, az önrendelkezés, az autonómia és a politikai egység, amelyekről Markó Béla soha nem mondott le. Csupán a legcélravezetőbb eszközök között válogatott, csak a hozzájuk vezető utat fürkészte, mindössze az esélyeket mérlegelte. Dilemmákkal küszködött, mint minden igazi értelmiségi.
Újabb kérdés merül fel, persze: politikus-e Markó Béla, és ha igen, mikor vált azzá? Az egyik lehetséges választ már megfogalmazták, s eszerint az érdekképviseletünket tizennyolc esztendeje vezető Markó Béla a feladat súlya alatt nőtt igazi, vérbeli politikussá. Ez a mostani könyve azonban mást bizonyít, nevezetesen azt, hogy – lásd a kötet első beszédét – a szerző már 1991-ben is politikus volt. Vagy tovább mehetnénk, és kimondhatnánk: már jóval a rendszerváltás előtt is az volt. Ami, természetesen, nem állná meg a helyét. Hacsak össze nem kapcsoljuk mindezeket korábbi megállapításunkkal, és ki nem mondjuk, hogy Markó Béla értelmiségi volt és maradt mind a mai napig. Olyan értelmiségi, akinek a gondolkodása a kihívások hatására alakult ugyan, de aki az értelmiségi létről, értékrendszerről és elvárásokról soha nem mondott le, azokból fikarcnyit sem engedett.
Íróemberhez, költőhöz illő módon birkózott meg azzal a feladattal, amelyet a kelet-közép-európai sors osztott rá. Tudta, hogy miközben az egyetemes értékek skáláján az irodalom a születésről, az örömről, az életről, a szerelemről, a bánatról és a halálról szól, minálunk, a sajátos kisebbségi sors közepette, az irodalmi műnek az identitásról is szólnia kell, s mérlegelnie kell a megmaradás lehetőségeit és esélyeit. Araszolt tehát mindig előre, a kitűzött cél fele, s közben a költő eszközeivel élve, mormolta magában, kóstolgatta, ismételgette és majszolta a szavakat, amelyek közben csiszolódtak, célratörőkké váltak, mégpedig olyanképpen, hogy nem csupán a feladatukat teljesítsék, hanem ráadásul az elért eredmények közül egyet se adjanak fel.
A szerző folyton magyaráz: Bécsben, Párizsban, Washingtonban, Budapesten és Bukarestben, Kolozsváron és Szegeden, Marosvásárhelyen, Bálványoson és Tusnádfürdőn egyaránt. Zavarja a következetlenség, az árulás, a cserbenhagyás, a célkitűzésekről vagy az elvekről történő lemondás. Az elvtelenség különösképpen. Pragmatikusan prioritásokat szorgalmaz tehát, pöröl Bukaresttel és Budapesttel is. Megdöbbenti az a tény, hogy Budapest gyakran jóval intoleránsabb módon viszonyul az általa vezetett szervezethez, mint Bukarest, és nem egy esetben e szervezet gyengítésére játszik. Igazi értelmiségiként, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai függetlenségéért harcol, és azért, hogy az RMDSZ cselekvési egységét megőrizze. A kilencvenes évek elején ugyanis a dél-tiroli németek vezetői, a legfőbb értékként az egység megőrzését kötötték Markó Béla és Takács Csaba lelkére, és saját harminc éves küzdelmükre utalva, türelemre, kitartó és céltudatos munkára biztatták őket.
Nem volt ez új gondolat erdélyi magyar ember számára. A kolozsvári református lelkész László Dezső 1937-ben írt Bomlás vagy egység? című esszéjében rámutatott: „Aki azt hiszi, hogy az ő magyarsága a magyarság, aki azt hiszi, hogy csak úgy lehet valaki magyar, ahogyan ő magyar, az annál inkább ellensége a belső lelki egységnek, minél inkább vádol másokat ennek az egységnek a megbontásával. Ez a megállapítás érvényes mindenkire, akár mágnás, akár proletár, akár protestáns, akár római katolikus az illető. (…) Mert azt ismét világosan kell látnunk, hogy azok a mozgalmak jelentik a kisebbségi magyarság belső egységének megbomlását, amelyek a kisebbségi magyarságot érzékenysége miatt külső célok szolgálatára akarják kihasználni.” (László Dezső: A kisebbség élet ajándékai. Minerva–Szabadság, Kolozsvár, 1997, 112–115. old.)
Napjainkban, amikor a 20. század első felére történő visszatekintés igen divatos, idézhetnénk továbbá Teleki Béla grófot, az Erdélyi Párt 1941–1944 közötti elnökét, aki az Észak-Erdély Magyarországhoz történő csatolását követően, folyamatosan és következetesen az erdélyi politikai különállás, és az anyaországi pártok Erdélyből való kizárása végett politizált. Teleki Béla 1941. június 17-én ismertette a magyar országgyűlésben a Kolozsváron három héttel korábban megalakult Erdélyi Párt programját. Beszédében egyebek mellett kijelentette: „Erdély köztudomásúlag nemzetiségi terület, és, mint tudjuk, a nemzetiségek politikailag egységesek szoktak lenni. Különös fontossága van tehát annak, hogy a nemzetiségekkel szemben politikailag egységes és ne megosztott magyarság álljon. Mi ezt az Erdélyi Párttal láttuk leginkább megvalósíthatónak. (...) Erdély felemelését és az erdélyi magyarság új honfoglalását és a történelmi jóvátételt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha nem politikai pártharcokkal foglalkozunk, hanem építkezünk.” A Wesselényiek Zsibójának utolsó ura pontosan tudta, hogy a magyarországi politikusok, állami és katonai vezetők, tisztség- és tisztviselők nem ismerik az erdélyi helyzetet, sem a kényes nemzetiségi viszonyokat, és bámulatos tapintatlanságokra képesek, éppen ezért igyekezett az észak-erdélyi magyarságot megóvni hatásuktól. Nem rajta múlt, hogy e próbálkozása sikertelen maradt.
Hasonlóképpen kényszerül a hozzánk közelebb álló években Markó Béla is a magyar–magyar viszony visszásságai ellen egyre sűrűbben érvelni, magyar–magyar paktum megkötését szorgalmazza, valamint „a rendelkezésre álló eszközök összehangolt használatát”. Csakhogy nézeteit, miszerint Trianon sebeit nem gyűlölettel és türelmetlenséggel, hanem európai integrációval, együttműködéssel, az európai közös ház tervéhez igazított „vagyon- és térmegosztással” kell és lehet begyógyítani, a szerző véleményével és meglátásaival szembenállók nem veszik figyelembe. Észérveire irányukból érdemleges válasz nem érkezett, érthetővé válik tehát annak oka is, hogy Markó Béla érvrendszerének újbóli és újbóli kifejtésére kényszerül. Valódi debatteurként, olykor visszafogottan, máskor viszont teljes hévvel vitatkozik, és próbálja igazáról a legyőzésében, az ellehetetlenítésében érdekelteket is meggyőzni. Határozottan ismétli a tételt, miszerint a magyar–román viszonyban a közös „virtuális tér” megosztási modelljének „minden bizonnyal a »vagyonközösség« gondolatán kell alapulnia, de a külön – személyi és közigazgatási – autonómiákat is magába kell foglalnia”, mégpedig nem úgy, ahogyan azt a 20. században képzeltük, hanem „másképpen, rugalmasabban, nyitottabban”, ahogyan azt a 21. század megkívánja. Fájdalmas a sejtésem: érvelése, akárcsak a László Dezsőé és a Teleki Béláé hetven évvel ezelőtt, csaknem hiábavaló, annak súlyát kevesen képesek átérezni.
Markó Béla politikusi tevékenységének rövid mérlegeként is értelmezhető ez a mostani kötet. Elemzéseit, meglátásait, jóslatait – kisebbségi jogokról, demokratizálódásról, szervezetépítésről, decentralizációról, uniós betagolódásról, magyar–román és magyar–magyar viszonyról – az idő igazolta, helytállóknak találta.
Az erdélyi magyarság érdekszövetségét az elmúlt tizennyolc évben vezető politikus úgy köszön le, hogy a közösség kezdeti célkitűzései közül maradéktalanul csak kettőt nem sikerült elérnie: az önálló állami finanszírozású egyetem létrehozását és a különböző autonómiaformák törvénybe iktatását.
Tagadhatatlan azonban, hogy e két cél irányába is határozott lépéseket tett, és olyan eredményeket képes felmutatni, amelyekre a továbbiakban építeni lehet. A többi cél, így a szabad anyanyelvhasználat a közigazgatásban és a bíróságokon, a kétnyelvű feliratozás, az anyanyelven történő oktatás óvodától egyetemig, s doktorátustól az egyetem utáni képzésig, kiemelt támogatással egybekötve, a hatalmas föld-, erdő- és ingatlanvagyonok visszaszolgáltatása törvénybe lett iktatva, és ezeket a jogszabályokat ma már alkalmazzák. Nagy lépéseket sikerült közösségünknek tennie Markó Béla vezetése alatt az erdélyi infrastruktúra fejlesztése terén is, az erdélyi magyar közösségek intézményépítése pedig töretlenül haladt ezekben az években. Iskolák, templomok, közösségi házak ezreit újították fel, újakat építettek oda, ahova azokra szükség mutatkozott, és emlékművek egész sorát sikerült restaurálnunk.
Markó Béla szóval, gondolattal és tettekkel magyarázta el nekünk, hogy miénk itt a tér. Teljesítményét utódjainak nehéz lesz felülmúlniuk. Erről is meggyőzött ez a legújabb kötete, mint ahogyan arról nemkülönben, hogy az értelmiségi önreflexió alapján szilárdan álló, megfontolt politikai habitusát, képességeit és tapasztalatát erdélyi magyar közösségünk a jövőben sem nélkülözheti. Eddigi teljesítményéért messzemenő elismerésünk illeti a szerzőt, gondolatainak és tapasztalatainak leírásáért, elmagyarázásáért és közzétételéért a közösség tiszteletteljes köszönetét mindenképpen megérdemli. Kötetét pedig mindenkinek el kell olvasnia, akit az erdélyi magyar politika elmúlt több mint húsz esztendeje és az erdélyi magyar jövő érdekel, ezért is ajánlom jó szívvel.
Elhangzott február 4- én, pénteken, a kolozsvári Gaudeamusban tartott könyvbemutatón.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)

szerk.
Újraválasztották Bodor Lászlót a Miért élére
Az RMDSZ-kongresszusra mindenki másnál több küldöttet delegáló ifjúsági szervezet Kelemen Hunor jelöltségét támogatja.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet a hétvégén, Szatmárnémetiben tartotta tisztújító Országos Küldöttgyűlését. Az elnöki tisztségért a HÁRIT elnöke, Grüman Róbert és a tisztséget az utóbbi két évben betöltő Bodor László indult. A többek között a Félsziget fesztiváligazgatójaként is ismert régi-új elnököt motivációjáról és a küldöttgyűlésen történtekről kérdeztük.
- Miért akartál harmadszor is elnök lenni?
– Másodszor választ a Küldöttgyűlés elnöki tisztségbe, azelőtt társelnöki tisztséget töltöttem be. Elsősorban azért, mert tovább szeretném vinni azokat az értékeket, amelyeket eddig is képviseltem ebben a szervezetben. Másodsorban azt gondolom, hogy van még mit tenni a tagszervezetek környékén, elsősorban a tagszervezetek közti arányosság megőrzése terén.
- Te is úgy jártál, mint Olosz Geri: bár sepsiszentgyörgyi vagy, a háromszéki szervezet nem a te jelöltségedet támogatta. Zavart ez?
– Álljunk meg egy szóra. Itt szó sincs erről a helyzetről, hiszen én 1998-tól Kolozsváron élek, és semmilyen tisztséggel, illetve képviseleti mandátummal nem rendelkezem vagy rendelkeztem a háromszéki szervezetben. Én a Miértbe is területi szervezeti tagság nélkül kerültem be. Ezért teljesen normális számomra, hogy a háromszéki szervezet annak elnökét támogatta a Miért elnöki tisztségbe, és nem olyan valakit, akinek nincs tagsági munkája a HÁRIT-ban.
- Mennyire volt kiélezett ez a párbaj? A „nagyoknál” azt láthatjuk, hogy a túl intenzív versengésnek káros mellékhatásai is lehetnek a szervezetre nézve.
- – Én azt gondolom, hogy a Miért nyert ebből a versenyből. Megbolydult a szervezet, erős lobby folyt, sok vita és egyeztetés, de talán ami a legfontosabb, hogy úgy tudtunk dönteni, hogy a Miért egységesen fog továbbmenni, különösebb mély sebek és sértődések nélkül. Olyan kompromisszumokra van szükség, amelyek a szervezet értékeit helyezik előtérbe, és olyan kézfogásokra, amelyek nem pillanatnyi egyezségeken alapulnak. Én remélem, hogy az RMDSZ-ben is az értékek fontosabbak, mint bármi más, és ugyanilyen bölcs döntést hoz majd a kongresszus. Meggyőződésem, a továbbiakban erős RMDSZ-t akarnak a küldöttek is, hiszen közös érdek, hogy olyan képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, aki függetlenül tud dönteni, és egyetlen szövetségese legyen, az erdélyi magyarság.
- Meglátásodban mennyire számít a MIÉRT elnöki tisztsége politikai tisztségnek?
– A Miértnek meglátásomban 3 fontos feladata van: a társadalomszervezés és a közösségépítés, az érdekfeltárás és –érvényesítés, valamint a fiatalok versenyképességének növelése. Ebből kifolyólag a Miért elnöke már nem pusztán politikai tisztség. Ennél egy picivel több:)
- De a Miértnek szervezetként mindenképp van politikai súlya is. Számos küldöttetek lesz az RMDSZ kongresszusán, és arról is döntött a szervezet, hogy melyik RMDSZ-elnökjelöltet támogatja.
– Egyik fontos célunk, hogy a fiatalok érdekeit hatékonya képviseljük, ehhez meg elengedhetetlen a politikai munka. Úgy gondolom, hogy a kongresszusi küldöttségnél sokkal súlyosabb politikai feladata is van a szervezetnek, hiszen az RMDSZ csúcsvezetésében is helye volt és lesz a Miértnek, ezen kívül meg a szovátai ajánlás értelmében 15%-os képviseleti normája van az RMDSZ különböző döntéshozó testületeiben mind országos, mind területi szinten. Viszont úgy, ahogy azt gondolom, hogy a RMDSZ-nek sem csak a politikai képviselet az egyetlen feladata, mint mondjuk egy pártként szerveződő alakulatnak, hanem a társadalom szervezése is fontos jellemzője, úgy a Miértben is nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre. Nos, ezért mondom azt, hogy több mint politikai tisztség. Ami a Miért döntését illeti, mi a küldöttgyűlés előtt úgy határoztunk, hogy nincs szükség arra, hogy a Miért küldöttgyűlésére meghívjuk az RMDSZ elnökjelöltjeit, ugyanis ez a kgy a Miért életének egy soros mozzanata. A Miért minden évben küldöttgyűlést szervez, kétévente meg tisztújítást tart. Nos, nekünk fontos, hogy semmi ne befolyásolja ezeknek a döntéseknek a meghozatalát, és ne nyomja rá a bélyegét. Mi el tudjuk dönteni, hogy mit akarunk, és, ha szükséges, döntéseket is meg tudunk hozni. Ez történt most is: megoldottuk saját feladatainkat, és utána meg döntöttünk. Mi azt javasoljuk, hogy a Miért 56 választott és 11 SZKT-listán mandátumot nyert küldöttje az RMDSZ X. Kongresszusán Kelemen Hunort támogassa.
- Ütközött ellenállásba a Kelemen Hunor támogatásáról szóló határozat elfogadtatása? Mennyire számít ez a döntés kötelező érvényűnek a kongresszusi küldöttek számára?
– A Miért azért tud hatékonyan dolgozni és erős ifjúsági szervezetként viselkedni, mert vannak vélemények és ellenvélemények, de mindig a konszenzus kialakítása vezényel bennünket, illetve ha nincs konszenzus, a többség elve érvényesül. A kongresszuson az elnökválasztás titkos szavazással történik, a Miért küldöttgyűlésének meg az a javaslata, hogy ezen a titkos szavazáson a Miért küldöttjei Kelemen Hunort támogassák.
- A Miért korábbi vezetői ma már fontos politikai tisztségeket töltenek be az RMDSZ-ben. Számíthatunk rá, hogy a te pályád is így folytatódik?
– Érdekes kérdés. Egyelőre nincsenek a korábbi elnökökhöz hasonló politikai törekvéseim, de megtanultam azt, hogy soha ne mondd, hogy soha. A politikában jó nagyon határozott célokat kitűzni, ha meg tisztségekre tör az ember, akkor azokat időben eldönteni, és annak mentén alakítani a tevékenységet. Azt hiszem, hogy az én eddigi tevékenységemből az derül ki, hogy nincsenek előre lefektetett politikai tisztség utáni törekvéseim. Én szeretem, amivel foglalkozom, és egyelőre teljesen jól érzem magam abban a munkakörben és tevékenység-kavalkádban, amelyet kiépítettem.
- De csak nem akarsz ifjúsági vezetőként megöregedni?
– Két év mandátumot kaptam, és ígérem, hogy ezek az utolsó évek ifjúsági mozgalmárként, habár a korom megengedné, hogy tovább tevékenykedjem ifjúsági szervezetekben. Nem szeretném sms-ben részletezni, hogy nagyon sok más tevékenységem van, ahol tovább kamatoztathatom a Miértben szerzett tapasztalatot, anélkül, hogy feltétlenül politikai pályára lépjek. Transindex.ro

Kisebbségi törvény: start!
A nemzeti kisebbségek képviselői is sürgették tegnap a koalíciós tanács ülésén a kisebbségek jogállásáról szóló törvény vitájának felgyorsítását – tudtuk meg Márton Árpádtól.
A nemzeti kisebbségek képviselői is sürgették tegnap a koalíciós tanács ülésén a kisebbségek jogállásáról szóló törvény vitájának felgyorsítását – tudtuk meg Márton Árpádtól.
A jogszabály elfogadása a kormányzó pártok közötti, aláírásra váró együttműködési megállapodás tervezetében is szerepel, s az RMDSZ-es politikus szerint sikerült megteremteni a feltételeit annak, hogy vitája még ebben az ülésszakban kimozduljon a holtpontról. A törvény korábban megfeneklett a képviselőház oktatási, jogi és emberi jogi szakbizottságánál, amelyeknek együtt kell elkészíteniük jelentésüket a tervezetről.
Márton Árpád szerint az elakadás oka az volt, hogy egy korábbi házbizottsági határozat értelmében a három szakbizottság együttes ülése csak akkor volt döntőképes, ha a testületekben külön-külön megvolt a kvórum. Ez az akadály részben elhárult már, mivel a képviselőház vezetőségében most az az egyezség született, hogy a tanügyi bizottság tagjainak már nem kell részt venniük az üléseken – tájékoztatott a képviselő.
Az egyezség hátterében gyakorlati megfontolások is állnak, hogy a törvény cikkelyenkénti vitájában a tanügyi fejezet végére érkeztek a szakbizottságok, így már nincs érdemi szükség az oktatási testület munkájára.
Márton Árpád nem tudott arról tájékoztatni, mikor folytatódik a jogszabály vitája. Elmondta, a törvény újbóli napirendre tűzésében a három szakbizottság elnökének kell megegyeznie. „Vannak azonban más lehetőségeink is arra, hogy ismét napirendre kerüljön a jogszabály” – mondta a képviselő, de nem kívánta részletezni, milyen lehetőségekre utalt.
Hosszú utat kell még bejárnia a kisebbségi törvénynek, amíg a képviselők a plénumban szavazhatnak róla
Az RMDSZ-es politikus fontos előrelépésnek nevezte, hogy tartalmi kérdésekben is sikerült megegyezni a koalíciós partnerekkel. „Megállapodtunk abban, hogy a vitát ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, vagyis az oktatási fejezet végétől. Időközben sikerült rekonstruálni a korábbi szakbizottsági ülések jegyzőkönyveit is” – magyarázta a képviselő. Arra utalt: korábban – jegyzőkönyvek híján – vita tárgya volt az is, melyik paragrafustól kellene folyatni a cikkelyenkénti vitát.
Márton Árpád szerint a törvény kulturális autonómiatanácsokról szóló fejezete lehet még vita tárgya a koalícióban. „Ebben majd a pártelnököknek kell egyezségre jutniuk. Dolgunkat némileg megkönnyíti, hogy a kulturális autonómiatanácsokhoz hasonló testületek alakultak nemrégiben Szerbiában is” – mondta a képviselő.
A tervezet szerint a Kulturális Autonómia Nemzeti Tanácsai jogi személyiséggel rendelkező autonóm közigazgatási hatóságok lesznek. A testületek javaslatára a parlament, a kormány, a választott helyi közigazgatási hatóságok olyan jogszabályokat fogadhatnak el, amelyekkel a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi önazonosságának megőrzésére, kinyilvánítására és fejlesztésére való jogok gyakorlására vonatkozó saját hatáskörüket a Kulturális Autonómia Nemzeti Tanácsára ruházzák át.
A kisebbségi törvény tervezetét 2005-ben terjesztette a parlament elé az RMDSZ.
A jogszabály kimondja a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként történő elismerését, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási önazonosságuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kinyilvánításához. A tervezet a nemzeti kisebbségek önazonosságát a román állam törvény által védett, alapvető értékként határozza meg.
Tiltja a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet szítását, a kisebbségek elleni uszítást, a közvetlen vagy közvetett asszimilációt, a nemzeti kisebbségek által lakott régió etnikai összetételének megváltoztatását, szavatolja a nemzeti kisebbségek nemzeti szimbólumainak használatát, nemzeti és vallási ünnepeik megszervezését, a törvény feltételeinek megfelelően.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tiszavirág a csillagösvényen
Csírázik már az internetes, génmódosítatlan magyar világkataszter, és az lesz majd az igazi világszövetség.
Olvasom, hogy a múlt héten a Magyarok Világszövetségének elnöke díszoklevéllel tüntette ki az egyik székelyföldi város polgármesterét a szegedi székelykapu-állításért.
De hát azt is olvastam, amikor a múlt nyáron a szegedi panelházak lakói kisebb-nagyobb csoportokban tiltakoztak azért, hogy közvetlen szomszédságukban, a síkság egyetlen mesterséges dombján ne legyenek székely kapuk, mert elveszik a gyermekek szánkózóhelyét, és a leírt mondatok jórészét alighanem a magyarországi vagy kárpát-medencei magyar politikai alakulatok egyike sem tűzné ki a nemzet egységének egyre növekvő virtuális faliújságára.
A „leggyönyörűbb” megfogalmazások a „prolik kontra lófők” témakörben láttak napvilágot, de a nyomdafestéket tűrők közül ez sem mindennapi: „Elkészült a világ legkülönlegesebb felvonója a világ legkisebb dombján! Attrakció! Ráadásul fából! Ide fognak járni az osztrákok meg az olaszok, mert ilyen még a világon nem volt! Szeged az ország leginnovatívabb városa!”
Pedig az ott felállított székely kapuk szépek. Mívesek. Motívumkincsükön, elkészítésük minden apró részletén látszik, hogy a székely adófizetők pénzén megfizetett székely faragómesterek beleadtak apait-anyait.
Csakhogy a székely kapuk úgy találnak az ott sorjázó panelházakhoz mint mondjuk a Louvre-üvegpiramisa a csernátoni falumúzeum udvarára.
A székely kapukat ugyanis egykoron azért állították a székelyföldi házak mellé, hogy mindenekelőtt kapuk legyenek: alattuk ki és be lehessen járni az udvarra. Hogy békét kínáljanak a bejövőnek és áldást a kimenőnek. Amikor ezeket a székely kapukat ott állítják helyre, ahol roskadoznak, akkor megbecsülik a múltat. Akkor is ugyanúgy tesznek, amikor új vagy felújított falusi házak mellé állítanak új székely kapukat.
De amikor a kapu alapfunkcióját figyelembe nem vevő, más helyszíneken azon versenyeznek, hogy ki állít nagyobbat, szélesebbet, díszesebbet, galambdúcosabbat, nemzetieskedő giccsfaragásokkal jobban telezsúfoltat, ilyen meg amolyan vegyszerekkel jobban lekezeltet, olyan építményt vagy építmény-sorozatokat, amelyek alatt-mellett jobban lehet szónokolni és a kamerák előtt díszelegni, akkor a székely kapukat közönséges díszletté alacsonyítják le és éppen az oly sokat kárhoztatott globalizáció oltárán áldozzák fel.
És nem a kapu az egyetlen. Miközben egyre többet beszélnek a hagyományos termékekről, a kolbász mindinkább csak akkor érdekes, ha legalább száz méteres, a feltekert túrós puliszka, ha eléri a fél kilométert, a kürtöskalács, ha vetekszik egy még le nem bontott gyárkémény hosszával, a töltött káposzta pedig, ha olyannyira eredeti, hogy vadrózsalevélből készül és a növény bogyójával, valamint fenyőtűkkel töltik meg, a szabadultság utolsó pillanatán túl is emlékeztetve fogyasztóját a nagyszerű székelyföldi élményekre. Mert csak így lehet bekerülni a Rekordok Könyvébe. Mert csak így jönnek a turisták.
Csak hát a turisták a tavaly a gazdasági élet egy százalékában jöttek a Székelyföldre. Szegediek pedig alig. Elegük volt talán a székely kapukból? Netán a kölcsönösség jegyében pisztrángból készített szegedi halászlével kellett volna várni őket?
Szegeden januárban elég nagy hó esett és a szegediek újból kezdték piszkálgatni a székely kapukat. A nemzetegyesítés magyar kormánya pedig a Magyarok Világszövetségét, hogy miképpen is szerezte meg azt a budapesti székházat, amelynek a bérleményeiből él. És hogy egyáltalán mi dolga a világon, hiszen csírázik már az internetes, génmódosítatlan magyar világkataszter, és az lesz majd az igazi világszövetség, akkor pedig a réginek nem jut sem díszoklevélre járó pénz, sem dolmányra való posztó.
És megint ki kell találni valami pótcselekvést. Érdemes ide jönni, minták vannak bőven a Székelyföldön. Készen álló magyar közigazgatási űrlapok használata helyett űrlapkészítő buzgalom. Munkahelyek helyett munkahelyteremtő stratégia. Csatornázás helyett a közpénzek felszín alatti csatornázása. Turisták helyett turistautak festése, erdőmentés helyett a hegyimentők erősítése. Segíteni kell mindazokon, akik tiszavirágot gyűjtenek a csillagösvényen...
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Rajtunk múlik, hogy a tanügyi törvény mennyire lesz jó”
Konzultációk folynak, munkacsoportok alakulnak a tanügyi törvény tartalommal való megtöltésére. Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke válaszol.
Gyanítható, hogy nem lesz egyszerű az oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó részeinek az alkalmazása. Hol állnak a munkában? Lakatos András: – Az új oktatási törvény február 9-én lép életbe. Tudni kell, hogy ez egy kerettörvény, tehát csak irányvonalat szab meg. A következő 8 hónapban körülbelül 150 jogszabályt kell elfogadni. A törvény konkrét alkalmazásának a folyamata 3-4 évet vesz majd igénybe.
- A 150 jogszabályt kormányrendeletekkel módosítják majd?
– Körülbelül ötvenet módosítanak kormányrendeletekkel, a fennmaradó száz rendelkezés a módszertani eljárásokban eredményez változásokat. Ezeket a szaktárca a szakmával, a megyei tanfelügyelőségekkel együtt dolgozza ki. Nekünk azon programok megszerkesztése a feladatunk, melyek a törvény értelmében kisebbségi hatáskörbe kerültek.
Pénteken az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén 25 zenetanárral találkoztunk: megalakultak azok a munkacsoportok, melyek a különböző nevelési szinteken a különféle jellegű oktatási intézmények területén összeállítják a zeneoktatás tantervét a magyar zenei hagyományoknak megfelelően. A zene nagyon fontos szegmense az oktatásunknak, az identitástudatunk ápolásának, megőrzésének. Korábban a gyakorlatban a román szakemberek által kidolgozott tantervet kellett alkalmazni. 2002 óta létezik egy magyar iskolák számára kidolgozott tanterv, melyet azonban vagy alkalmaztak, vagy nem. A törvény most nagyon egyértelmű: a zeneoktatás területén az egész nevelési cikluson keresztül sajátos tantervet kell készítsenek azok a kisebbségek, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.
- A földrajz és történelem-oktatás módszertanával, tankönyvekkel kapcsolatban van-e valamilyen előrelépés?
– Hetek óta egy ütemterven dolgozunk, hogy meghatározzuk, melyek a legsürgősebb lépések. A történelmet és földrajzot a második félévtől már magyarul lehetne tanítani. Csakhogy nincsenek meg az ehhez szükséges tankönyvek, így ez mind a tanárnak, mind a diáknak problémát jelent majd. A 2011-2012-es tanévtől, tehát szeptembertől szeretnénk, ha már a magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyvekből lehetne tanulni. Nyilván ezek a még érvényben levő román programok szerint megírt tankönyvek. A lefordítandó tankönyveket a tanügyi tárca egy kutatása alapján választottuk ki, mely során felmérték, melyek a legnépszerűbb, legelterjedtebb tankönyvek a magyar diákok körében a magyar tagozatokon. Az eredmény az, hogy a Corint kiadó nyolcadikos, illetve tizenkettedikes földrajzkönyveit fogjuk lefordíttatni. Történelemből a nyolcadikosok számára a Humanitas tankönyvét, a tizenkettedikesek számára pedig a Corintét fordítjuk le. A nyolcadikos könyveket 10 700 példányban nyomtatjuk ki: a nyomtatási költségek 350 ezer lejt tesznek ki, ezt a számlát a tanügyi tárca állja. A tizenkettedikes tankönyvek példányszáma 2500 lesz, nyomtatásukat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a Communitas Alapítvány finanszírozza. Mindkét osztály könyveit a Nemzeti Tankönyvkiadó fogja kiadni.
- Eddig úgy tűnik, a román nyelv tanítása kapcsán lesz a legtöbb teendő...
– Évekkel ezelőtt, 2007-2008 folyamán a tanfelügyelőséggel és a pedagógus szövetséggel együttműködve kidolgoztunk egy sajátos, magyar diákok igényeihez igazodó programot, az elemitől a líceumig. A programot a Balázs Lajos professzor úr által koordinált csapat készítette, és jelenleg Bukarestben van. Ez lesz a kiinduló alap, azonban át kell dolgozni, mert még a régi rendszer, a háromszor négy éves ciklusok szerint volt tervezve. Meg kell várni, hogy elkészüljön a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, kiderüljön, melyik tárgyat hány órában tanítjuk, és csak utána jön az analitikus és tantárgyi tantervek kidolgozása. Ez is egy nagyon nagy feladat, továbbá a magyar nyelv és irodalomra, valamint a romániai magyarság történelmére vonatkozó programokat is a mi szakembereinknek kell összeállítaniuk. RMDSZ-vonalon elindítottunk egy sor konzultációt ez ügyben: Brassóban a megyei tanfelügyelőkkel találkoztunk, jövő héten pedig a Felsőoktatási Tanács keretein belül az egyetemek vezetőivel találkozunk. Tárgyalásokra kerül sor majd az egyházak vezetőivel is.
- Az eddigi konzultációk alapján hogyan néz ki, miben lesz más a román nyelv tanítása az eddigiekhez képest?
– Célunk az, hogy a diákjaink minél könnyebben megtanulhassák az alkalmazható, napi szinten beszélt román nyelvet. Sokkal jobban igazodik majd a magyar nyelv jellegzetességeihez, és sokkal gyermek- és életközpontúbb lesz. Nem regionalizmusokra, különféle nyelvjárásban megfogalmazott szövegekre fog épülni. Hogy ez milyen lesz, és mennyire lesz sikeres, végső soron tőlünk függ. Ez egyébként az egész törvényre érvényes: hogy ez a törvény mennyire lesz jó, elfogadható, az rajtunk, a szakembereken múlik. Ez egy lehetőség amivel kell tudnunk élni. A törvény keretjellege azért jó, mert mozgásteret biztosít, amellett, hogy megszabja az általános irányvonalat. Stabilitást mutat, ugyanakkor lehetőséget ad a menetközi kiigazításokra. Nagyobb felelősséget ró mindannyiunkra.
- Lesz tervek szerint valamilyen különbség a román nyelvtanítás módszerében mondjuk a kolozsvári gyermek számára, aki azért találkozgat a román nyelvvel, valószínűleg beszéli is valamilyen szinten, illetve egy székelyföldi diák számára, akinek teljesen idegen nyelvként kell ezt megtanítani?
– A tantervben minden nevelési szintre meg vannak határozva a követelmények, hogy az adott ciklus végén mi kérhető számon az adott gyermektől. Emellett felsorolja azokat a témaköröket, amelyek mentén ezt a tudást el lehet érni. Az már a pedagógus szabadsága, hogy ezekkel a lehetőségekkel hogyan fog élni. A törvényben az is nagyon jó, hogy az órák 75 százaléka vonatkozik a törzsanyagra, ismeretek közlésére, begyakorlására, ellenőrzésére. A fennmaradó 25 százalékban a pedagógus maga döntheti el, hogy mihez kezd. Tiszta magyar környezetben a pedagógusnak arra van lehetősége, hogy tovább gyakoroltassa a diákokat. Ott, ahol a gyermekek nagyrészt román környezetben vannak, és a nyelvtanulás nem okoz gondot, a tanár nyithat az irodalmi nyelv fele, bővítheti a szókincset. A kulcsfigura itt a pedagógus.
S. Z. Transindex.ro

Levert magyar feliratok, fogva tartott újságírók a BBTE-n – Közlemény
A múlt év végén a BKB pályázatot hirdetett a BBTE magyar feliratozására. A beérkezett pályamunkák értékelésére és a Molnár Zsolt genfi fizikus által felajánlott díjak ünnepélyes kiosztására szerdán kerítettünk sort. Szilágyi Endre oktatópilóta, a Mátyáskert Étterem és a Galathea Búvárközpont is várja díjazottainkat, a Magyar Élettér Alapítvány pedig egy-egy autóatlaszt ajánlott fel nekik.
Sajnos már egyetlen magyar felirat sincs a helyén, de egyiket sem román diákok vagy tanárok törtek le. A kihelyezett feliratok mindaddig a helyükön maradtak, amíg egy (nyelv)őrjárat a nyomukra nem bukkant: mindegyik az egyetem vezetősége intoleranciájának esett áldozatául.
Mi több, az első díjas feliratunkat senki észre nem vette, amíg az újságírók oda nem mentek fényképezni azt. Ekkor a kapusok az újságírókat vádoltak meg azzal hogy ők ragasztották ki a feliratot, és kettőjüket be is zárták a kapusfülkébe. A kiérkező rendőröknek felháborodva mesélték a történt „szörnyűséget". A rendőrparancsnok maga sem értette hogy mi a baj egy magyar felirattal, és intézkedett az újságírók azonnali szabadon bocsátásáról. Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöksége. Erdély.ma

Pillanatképek a sötét korszakból – Szécsi Antal könyvének bemutatója
Szécsi Antal Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről című könyvével ismerkedhetett meg a nagyérdemű február 8-án, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében tartott könyvbemutatón. (Dr. Borbáth Károly 1931. január 13-án született az erdővidéki Vargyason. Az elemi iskolát Vargyason járta, majd középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron végezte. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán kezdte Kolozsváron, majd a II. évfolyamtól a Victor Babeş Tudományegyetemen folytatta, és itt is fejezte be 1954-ben, kitűnő eredménnyel. 1954–1958 között Leningrádban volt doktorképzőn, és megszerezte a doktori címet a történelemtudományokban. 1958–1968 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem lektora volt, majd 1977-ig a nagyenyedi dokumentációs könyvtárat vezette. Itt egyre nagyobb nyomás nehezedett rá a Securitate részéről. Az 1977–1978-as tanévben általános iskolai tanár volt Torockószentgyörgyön. 1978. szeptember 1-jétől tragikus haláláig (1980. április 20.) szülőfalujában, Vargyason tanított az V–VIII. osztályokban.)
Dr. Borbáth Károly életének fontosabb állomásait Fábián Lajos ismertette, aki érdekes, keserűen humoros részleteket is kiemelt a könyvből. Megtudtuk, Szécsi 502 oldalt dolgozott fel a kötetben, melyhez a történészről készült több mint 200 oldalas lehallgatási anyag fontosabb részleteit is csatolta. „A könyvben lépten-nyomon olvasható, hogy a Securitate (Állambiztonsági Igazgatóság) nacionalista, soviniszta és irredenta törekvéseket akar rávarrni Borbáthra” – magyarázta Fábián, majd a szerző szavait idézte: „Ez a három szó uralja a megfigyelési anyagot, de szerintem egyik sem volt jellemző dr. Borbáth Károlyra. Nem volt „mellveregető magyar”, sem romángyűlölő, még kevésbé revizionista. A dokumentumokon alapuló történelmi igazságért küzdött”. A könyvbemutatón megjelent közönség a Borbáth Károllyal készült utolsó interjút is hallhatta, melyet 1975 szeptemberében a marosvásárhelyi rádió Megy a magnó vándorútra című műsorában sugároztak.
A továbbiakban Szécsi elmondta, Vargyassal, a falu lakosaival szembeni kötelességének érezte a könyv megírását. „Nagyon kötődök Vargyashoz, Erdővidék egyik legszebb falvához, ez a település pedagógiai pályámnak is egy fontos állomása” – fűzte hozzá a szerző. Nem csupán emlékeztetőnek, hanem a „sötét korszakot” idéző kordokumentumnak nevezte a Meglesett életet Szécsi, mely a 2008-ban kiadott, szintén Borbáth életét dokumentáló kötet folytatása, kiegészítése. Megtudtuk, a könyv első bemutatója idén január 18-án, Borbáth Károly születésének 80. évfordulója alkalmából Vargyason volt, a róla elnevezett iskolában. „Vargyason emléke még most is él. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem, kollégája lehettem” – mondta el a könyv szerzője, aki Borbáth Vargyasra helyezésének idejében a helyi iskola igazgatója volt. A „Bărbănţan” fedőnévvel ellátott történészről ezekben az években is számos jelentés született, a szerző bevallása szerint barátját próbálta megóvni ezen kellemetlenségektől. „Borbáth ideje nagy részét a tanáriban töltötte, a község és az iskola monográfiáján is dolgozott. Számos kirándulást szervezett, a diákokkal ellátogattunk a környező falvakba, egy alkalommal még négynapos erdélyi túrán is voltunk. Minden ilyen kiszállásra részletes helytörténeti munkákat készített, így a diákok ismerték azon falvak történetét, amelyeken áthaladtunk” – mesélte Szécsi.
A könyvben a fedőnevekbe burkolózó kollaboránsok jelentéseiből néhol kitűnik: a besúgó valamilyen körülmények folytán elvállalta az együttműködést az Állambiztonsági Igazgatósággal, viszont csak pozitívan írt Borbáthról. „Voltak felismerhető jelentések, ahol a körülményekből adódóan kiderült a besúgó kiléte, viszont ezen személyek identitásának feltárása nem állt, nem áll szándékomban, mivel a kutatásra azzal a feltétellel kaptam jóváhagyást, hogy az így megszerzett információt nem használom személyek elleni támadásra” – magyarázta a szerző. Végezetül a közönség kérdésére Szécsi elárulta, ő maga is kíváncsi volt, ki jelentett ellene, ezért saját iratait is kérvényezte: „Mindenki maga dönti el, hogy kíváncsi-e a róla szóló jelentésekre. Nagyon remélem, eljön az az idő, amikor lehull a lepel a fedőnevek mögé burkolózó besúgók arcáról, de akkor már nem az érintettek, hanem utódaik fognak szenvedni.” A Meglesett élet megjelenésének apropójára Egyed Ákos levelet írt a szerzőnek, melyből egy részletet ki is emelt Szécsi: „Megdöbbentő, hogy mennyire félt a rendszer a történelmi események feltárásától”.
Kovács Eszter
Szécsi Antal: Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2011/ Székelyhon.ro

Sikeresek az alternatív színtársulatok
Két alternatív társulat is sikeresen működik Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat által finanszírozott Tamási Áron Színházon kívül. A Krónika arra volt kíváncsi, hogyan tud megélni a most jubiláló Osonó és az M Studió a „hagyományos” társulat mellett a városban.
Hármas évfordulót ünnepelt a napokban a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely: február első hetére esett ugyanis az alternatív társulat 18. és a Részletek a bolyongás meséiből című előadás 4. születésnapja, ugyanakkor a csapat éppen egy éve Kelet-Európát képviselte Thaiföldön, a Pathumtani Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Ebből az alkalomból kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében levetítették a Thaiföldön Osonó című dokumentumfilmet, amelyet a háromhetes turné során Erdély András készített. Az Osonó Diákszínház 1993-ban alakult, majd később ebből nőtt ki az Osonó Színházműhely, amelyben a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, a Művészeti Népiskola színészosztályának és a Mikes Kelemen Főgimnázium Diákszínházának tanulói lépnek fel. A társulat vezetője, Fazakas Misi színész-rendező, a Plugor Sándor Gimnázium drámatagozatának tanára elmondta, az elmúlt 18 év alatt a műhelyben 140 diák tevékenykedett. Összesen 13 bemutatót vittek színre, amelyekre 17 hazai és nemzetközi díjat kaptak. A diákokból verbuvált csapat vezetői sokat pályáznak, a sepsiszentgyörgyi, a Kovászna megyei önkormányzatoktól is nyertek támogatást, ugyanakkor magáncégek, szülők is segítik őket, továbbá intenzíven kampányolnak, hogy minél többen nekik utalják adójuk 2 százalékát. A thaiföldi turné költségeire is az önkormányzatok kulturális alapjaiból hívtak le pénzt, és mecénások támogatták őket. „A színház csak ürügy” motívumra alapozva az egyik elhagyott sepsiszentgyörgyi kazánházban szeretnének ifjúsági kulturális központot létrehozni, az épületet a sepsiszentgyörgyi tanácstól szeretnék megkapni. Az átalakítást később szintén pályázati forrásokból finanszíroznák. Az Osonó márciusban kéthetes magyarországi turnén vesz részt, majd áprilisban bemutatják új előadásukat.
Az M Studio 2005-ben, a Háromszék Táncegyüttes műhelyeként jött létre, s máig a mozgás- és táncszínház területén alkot. Ekkor még a Kovászna Megyei Tanács finanszírozta. Tavaly azonban a megszorító intézkedések következtében az alternatív társulatot a teljes felszámolás veszélye fenyegette, azért pedig, hogy ezt elkerüljék, átvette a Tamási Áron Színház, és így a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fennhatósága alá került. Hogy ezzel a váltással mennyiből gazdálkodhatnak, még nem lehet tudni, ugyanis a tavalyi csonka év volt, az idei költségvetést pedig még nem fogadta el a közgyűlés. Az önkormányzat januárban hosszabbította meg Bocsárdi László színházigazgató szerződését, az elvárások között megfogalmazták, hogy a teátrumhoz tartozó M Studio is köteles évadonként három új előadást színpadra állítani.
A társulat ugyanakkor a büdzsé elfogadásáig sem ül tétlenül: mivel anyagi fedezet hiányában nem tudtak vendégrendezőket szerződtetni, Uray Péter társulatvezető kitalálta a Rendezd magad! projektet, amelynek keretében a társulat színészei rendezőként mutatkoznak be. A sorozat első rendezését Szekrényes László vállalta, február elején a Csehov Medve című darabja alapján készült, MDV nevet kapott huszonöt perces előadást vitte színre, ötvözve a klasszikus és a mozgásszínházi elemeket. Az M Studio egyébként új műfajt teremtett Erdélyben és Romániában, az ország egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulataként is elfogadtatták magukat a közönséggel. Nem a gyors siker, hanem a színházépítés volt a fontos, öt év alatt 15 bemutatót tartottak. Az ötödik évben, tavaly a népszerűség terén jelentős előrelépést könyveltek el: 13 hazai és külföldi fesztiválra kaptak meghívást.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Helységnévtáblák kizárólag románul
Szatmár megye - Szatmárnémeti és Piskolt között, a 19–es jelzésű országút összes településéről szerda reggelre váratlanul eltűntek a magyar és német nyelvű helységnévtáblák.
A régi táblák helyett új, de kizárólag román nyelvű táblák kerültek. Az érintett településeken élő kisebbségek vezetői a táblák kicserélése miatt felháborodásuknak adtak hangot. Szamosdob község RMDSZ–es tisztségviselői szerdán délelőtt szerkesztőségünktől értesültek arról, hogy az eddigi kétnyelvű — román és magyar — helységnévtábla helyett egy új, kizárólag román nyelvű tábla került. Tasi Kálmán, RMDSZ–es helyi tanácsos, Bartha József RMDSZ–es alpolgármester, Kóka Gáspár, az RMDSZ szamosdobi szervezetének elnöke, valamint Kóka Tibor, a Szamosdobi Református Egyházközség főgondnoka (fotónkon balról–jobbra haladva) megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a kétnyelvű helységnévtábla helyett szerda reggeltől óta már csak ennyi olvasható a településük határában: Doba.
A szerdai nap folyamán számos telefonos bejelentés is érkezett szerkesztőségünkhöz, miszerint a 19–es jelzésű országút Szatmárnémeti és Piskolt közötti szakaszán a települések önkormányzatainak tudta és beleegyezése nélkül cserélték le a többnyelvű helységnévtáblákat.
Törvényszegés történt
Megkeresésünkre Erdei D. István, RMDSZ–es parlamenti képviselő kérdésünkre elmondta, hogy a táblákat kicserélők törvényszegést követtek el. „A 2001/215–ös számú törvényrendelet egyértelműen kimondja, hogy mindazokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, jogosan kérhetik, hogy az állam hivatalos nyelvén kívül a kisebbség anyanyelvén is szerepeljen a település neve a helységnévtáblákon” — fejtette kia képviselő, majd hozzáfűzte, hogyha pár napon belül nem lesznek újra kitéve a többnyelvű helységnévtáblák, a jövő hét folyamán a Képviselőházban, napirend előtti felszólalásában felveti az Erdontól megtudott problémát, s ha kell, egy politikai nyilatkozatot is közhírré tesz, amelyben követelni fogja a jogsértés mihamarabbi orvoslását. „Ha ez sem lesz elég, levél formájában egy interpellációt is benyújtok majd az illetékes szaktárcához — figyelmeztetett Erdei.
Egymásra mutogatnak
Szerda délután a törvényszegésért felelős cégek és intézmények után kutakodva, regénybe illő nyomozást folytattunk le. Mint megtudtuk, a kizárólag román nyelvű helységnévtáblákat a Suceava megyei Loial Impex cég munkásai helyezték el. Az említett vállalat központi telefonszámát nyomban fel is tárcsáztuk, hogy megkérdezzük, ki adott számukra engedélyt a táblák elhelyezésére. A cég titkárnője csupán annyit tudott mondani, hogy Sorin Iacob cégtulajdonos jelenleg Lengyelországban tartózkodik, a fia, Cristian Iacob pedig, aki a helységnévtáblák elhelyezésének törvényes lebonyolításáért felel, mobiltelefonján szerdán egész nap elérhetetlen volt. Mint később kiderült, a suceavai céget a Strabag cégcsoport bízta meg a táblák elhelyezésével. „Kun Nechita Adrian, a Strabag vezérigazgatója elismerte a tévedést és ígéretet tett arra, hogy pár napon belül, minden településen, ahol a polgármesterek ezt kérik, a Strabag saját költségén elkészítteti a többnyelvű helységnévtáblákat” — nyilatkozta portálunk kérdésére az Országos Útügyi Hivatal Szatmár megyei kirendeltségének vezetője, Ardelean Petru mérnök. „A települések vezetői ez iránti kérésüket február 10–e, csütörtök reggeltől kezdődően a 0261–714–710–es telefonszámon jelezhetik” — tette hozzá Ardelean Petru.
Erdon.ro

Segédanyag egy hiánypótló tantárgyhoz
Nagyvárad – Néhány váradi magyar osztályban már bevezették, és további Bihar megyei oktatási intézményekre is kiterjesztenék a helytörténet oktatását, mint opcionális tantárgyat. Elkészült az első segédanyag a tantárgyhoz.
Nagyváradi pedagógusok és a Bihar megyei RMDSZ vezetőségének összefogásával készülhetett el az a munkafüzet, mely a helytörténeti tantárgy oktatásában kíván segédkezet nyújtani az óvodai és általános iskolai oktatóknak. Az első könyvecske Faragó Emese és Kecse Gabriella tollából született és az 5-8 éveseket célozza meg, tudhattuk meg egy tegnapi sajtótájékoztatón, melyen mindazok részt vettek, akik hozzájárultak a kezdeményezés megvalósulásához. Biró Rozália alpolgármester beszélt a könyv, illetve a tantárgy fontosságáról és céljáról. Már az óvodások vagy kisiskolások esetében fontos, hogy azt a helyet ahol élnek otthonuknak tekintsék, ahova erős gyökerek fűzzék. Ennek jegyében Szabó Ödön ötlete alapján indult el az a pedagógusokkal való eszmecsere, melynek végeredménye lett Az én városom Nagyvárad elnevezésű helytörténeti segédanyag. Úgy kellett becsomagolni a tananyagot, hogy a gyerekek szeressék lapozgatni a könyvet és szívesen tanuljanak belőle.
Készül a második
Kecse Gabriella a munkafüzet egyik összeállítója a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a Megyei Tanács, illetve a Bihar megyei RMDSZ támogatásával számos helytörténeti monográfia látott már napvilágot jeles helytörténészek közreműködésével. Ezek, bár magas szakmai színvonalat képviselnek, nem szólítják meg a gyerekeket. A legkisebb kor, a gondtalanság ideje amikor is minden élmény belevésődik az emlékezetbe, így ezt a kort ki kell használni a gyerekek nevelésében. Manapság, amikor a pénz világában élünk a szülőknek nincs idejük a gyerekek nevelésére, így nagy felelősséget hárítanak az iskolákra. Mindeddig nem volt tanterv a helytörténet tanításához, ez a munkafüzet pótolja ezt a hiányt. A könyvből a tanárok új ötleteket meríthetnek, illetve tovább is fejleszthetik a benne foglaltakat. Kecse Gabriella azt is elmondta, hogy további két kötetet terveznek megjelentetni megszólítva ezzel a nagyobb korcsoportot is. Faragó Emese, aki többek között a rajzokat is készítette a játékosság fontosságára hívta fel a figyelmet, amit a könyv összeállításakor is figyelembe vettek. A pedagógusoknak ki kell lépjenek az iskola falai közül, ahol többnyire lexikális tudást adhatnak át a gyerekeknek. A városban való sétára, az épületek, szobrok megismerésére buzdít a könyv, majd visszatérve az iskolába alkalmat teremt arra, hogy a gyerekek elgondolkozzanak azon, amit láttak. Élményeikről illusztrációkat készíthetnek, rajzolhatnak, illetve levonókat ragaszthatnak a könyvbe, magyarázta Faragó Emese. Tunyogi Katalin a munkafüzet felelős szerkesztője volt. Tőle megtudhattuk, hogy a kiadvány a Tanoda Egyesület megbízásából, a Bihar Megyei Tanács pénzügyi támogatásával készült el. A szerkesztés során az átláthatóság volt az elsődleges szempont. A gyerekek kiigazodását különböző piktogramok, segítik. Arra is odafigyeltek, hogy az óvodások is használni tudják a könyvet, annak ellenére, hogy még nem tudnak olvasni. Farkas Tünde szaktanfelügyelő arról szólt, hogy jó volna, ha minél több iskolában már ettől az évtől bekerülhetne a helytörténet a választható tantárgyak közé. Szerinte óriási nevelő hatása van és erősíti a a szülőföldön való megmaradást is.
„A legszebb tantárgy”
Több osztályban is felmérték a munkafüzet gyerekek általi fogadtatását. Az egyik ilyen osztály Péter Emília osztálya volt. A tanítónő három kisdiákja kíséretében érkezett a sajtótájékoztatóra, akik elhozták az osztálytársak üzenetét is, miszerint „a helytörténet a legszebb tantárgy, amit tanulnak”. A gyerekek elmondták, hogy nagyon élvezték az érdekes foglalkozásokat és játékokat. Péter Emília ezt azzal egészítette ki, hogy tanítványai még a vakációban is a könyvet lapozgatták, szüleiket is bevonva a tanulásban. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke végül elmondta, hogy az érdekvédelmi szervezet célja a tudományosság népszerűsítése. Nem hiába adtak ki az utóbbi években összesen 200 helyi és megyei vonatkozású monográfiát, vagy dolgozták ki a Szacsvay Akadémiát. A munkakönyv is ezt a célt szolgálja, ne landoljon tehát a fiókokban. A tervek között szerepel a nagyobb Bihar megyei településekről is elkészíteni a hasonló munkafüzeteket, hogy az ottani diákok is tanulhassanak helytörténetet. Remélik, hogy a pedagógusok, illetve a szülők felkarolják ezt a kezdeményezést.
Mészáros Tímea. erdon.ro

Professzorok tiltólistán
Kényszernyugdíjba küldi a 65 éven felüli oktatókat a tegnap életbe lépett tanügyi törvény
Kényszernyugdíjba küldi a hazai felsőoktatásban részt vevő oktatók zömét a tegnap életbe lépett új tanügyi törvény: a 65 év fölötti professzorok már csak óraadókként vehetnek részt az egyetemi életben. A szigorítás az utánpótlást is veszélyezteti, a doktori iskolák zöme vezető nélkül maradhat.
Lefejezi az oktatási törvény a hazai felsőoktatást: a tegnap érvénybe lépett jogszabály nyugdíjba küldi a 65 évnél idősebb oktatókat. A rendelkezés 1500 személyt érint:, akik óraadókként még foglalkoztathatók, de teljes állást már nem tölthetnek be. A legérzékenyebben a doktori iskolákat érinti a reform, a nyugdíjköteles professzorok ugyanis a továbbiakban csak társult tanárként vehetnek részt a tudományos képzésben, a fiatalabb tanerőkkel együttműködve.
22-es csapdája, felsőfokon
Ha viszont nem sikerül helyettesíteni a leköszönőket, az utánpótlás sincs biztosítva: a doktori képzést vezetők nyolcvan százaléka távozni kényszerül. „Tény, hogy szigorú feltételei vannak a jogszabálynak, de az is biztos, hogy az idős tanárok tudásáról és tapasztalatáról nem szabad lemondani.
Egyelőre haladékot ígért az oktatási minisztérium a tanév végéig, utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta megkeresésünkre Veres Valér szociológus, az RMDSZ felsőoktatásért felelős szakértője, aki arra figyelmeztetett: az elöregedés súlyos problémákat jelent a román és a magyar nyelvű felsőoktatásnak egyaránt.
„Mi már évek óta készülünk erre a kényszerhelyzetre, most mégis nehézségekkel nézünk szembe. Az utóbbi három évben negyven százalékkal nőtt a fiatal kollégák száma, de azt a két oktatót, akiket nyugdíjba küld a törvény, nehezen tudnánk pótolni” – nyilatkozta lapunk megkeresésére Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, aki szintén bízik az oktatási minisztérium által ígért haladékban.
Magyari Tivadar, a Babe–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese arra figyelmeztet: a nyugdíjas oktatók óraadóként a professzori fizetés töredékét kaphatják csak meg. „A BBTE magyar tagozatán tizenöt személyt érint a törvény, közülük egyesek már rég betöltötték a 65. évüket. A szakemberhiányt újabb oktatók felvételével egyes szakokon lehet pótolni, de gazdasági okok miatt csak nagyon kismértékű létszámbővítésről lehet szó” – sorolja a nehézségeket az egyetemvezető, aki elmondta: kísérletet tettek a „gyorsított ritmusú” fiatalításra.
„Három éve kiegyeztünk a román tagozattal, hogy a magyar oktatói létszámhátrányt ellensúlyozandó gyorsított ütemben, arányon felül alkalmazunk fiatal magyarokat. Ezt az egyezséget a pénzügyi válság hiúsította meg” – emlékeztet az ÚMSZ-nek nyilatkozó Magyari.
Elhamarkodták?
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora súlyosnak látja a helyzetet. „Ez a kitétel azt eredményezi, hogy kollégáink egyharmadát elveszítjük. Az egyetlen járható út a fiatalítás. Ezzel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim” – hangsúlyozta az egyetem vezető, aki elmondta: vannak tanszékek, ahol sikerült megfelelő tudományos fokozatot szerezniük a pályakezdőknek, és vannak olyanok is, ahol a folyamat akadozik.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Horváth Gizella szerint az oktatási törvény életbelépése nem befolyásolja jelentős mértékben az intézmény tevékenységét. Tájékoztatása szerint „csak egy-két tanárkollégát” érint a 65 éven felüliek nyugdíjaztatására vonatkozó előírás. Mindazonáltal Horváth Gizella szerint a jogszabályt elhamarkodottan léptették életbe.
„Szerintem a törvény sok szempontból komoly változásokat ír elő, amelyek akár javíthatják is a felsőoktatás minőségét. Kétlem viszont, hogy valamennyi előírását rögtön, az egyetemi év közepén életbe lehet léptetni úgy, hogy ez ne okozzon komoly problémákat az oktatási folyamatban” – mondta az ÚMSZ-nek a rektorhelyettes
Összeférhetetlenek
Nemcsak az oktatás minőségét érinti a kötelező nyugdíjkorhatár bevezetése, de az oktatás szervezését is, nyugdíjazás után ugyanis az érintettek már nem vállalhatnak semmilyen vezető beosztást. Az oktatási reform célul tűzi ki a hazai egyetemek „politikamentessé” tételét is, ennek értelmében nem vállalhatnak vezető szerepet politikai pártban a felsőoktatási intézmények vezetői.
A szigorítás szinte valamennyi hazai egyetem vezetőjét érinti: Ecaterina Andronescu, a Bukaresti Műszaki Egyetem rektora a Szociáldemokrata Pártban, Andrei Marga, a BBTE rektora a Nemzeti Liberális Pártban tölt be tisztséget. Sajátos „védettséget” élvez Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki nem rektorként, hanem elnökként vezeti a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsát. Új Magyar Szó (Bukarest)

Névtelen diverzió, nemtelen vádaskodás (Nem csitul a Mikó-botrány)
Folytatódik a diverzió a Mikó-ügyben, az érintettek félretájékoztatással, álnéven írt levelekkel próbálják megvezetni a közvéleményt. Az elmúlt napokban szerkesztőségünkbe is eljutott az az iskolában tanuló diákok szüleinek nevében megfogalmazott levél, melyben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert azzal vádolják, hogy a város pénzét bérleti díj formájában átjátssza a református egyház zsebébe.
A Kacsó Árpád e-mail címéről érkezett, de alá nem írt levél feladóját nem sikerült azonosítanunk, hiába jeleztük, hogy csak akkor közölhetjük álláspontját, ha a tiltakozó szülők névvel vállalják véleményüket, nem válaszolt megkeresésünkre. Utóbb kiderült, a Székely Mikó Kollégium negyvenöt tagú szülői választmányában nincs ilyen nevű apuka. A megvádolt polgármester sajnálja, hogy ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodtak a gáncsoskodók, megjegyezte azonban, nem jól felkészültek, akik irányítják ezt a kampányt, a megfogalmazott kifogások nem állnak a lábukon. Bemutatta azt a 2008-ban még elődje, Albert Álmos által aláírt szerződést, amelyből kitetszik, az önkormányzat 2020-ig nem fizet bérleti díjat a Székely Mikó Kollégium használatáért az egyháznak. Azért született ez az egyezség, mert abban az évben készült el az 1,2 millió lej értékű pályázat a Mikó épületének felújítására, amelynek kétszázalékos önrészét az önkormányzat fedezi. Antal Árpád szerint minden tisztességes ember hasonlóan járt volna el, szomorú azonban, hogy vannak, akik önző érdekből semmilyen eszköztől nem riadnak vissza.
Első alkalommal említette a polgármester a gáncsoskodók között a már jól ismert, tanári lakások megvétele miatt pereskedő Benedek és Fejér család mellett az iskola szomszédságában lakó Nemeséket is, akik a polgármester szerint az önkormányzat nevére telekkönyvezett udvaruk egy darabkáját féltik. ,,Az iskoláé lenne az a terület, de nem engedik a kerítés lebontását, s mivel egy MPP-s politikus, Nemes Tibor családjának házáról van szó, én sem erőltethettem, nehogy politikai ügyet kovácsoljanak belőle" — állítja a polgármester. Nemes Tibor elismeri, hogy vitáznak az önkormányzattal a kétszáz négyzetméteres udvar sorsáról, s tiltakozik amiatt, hogy politikai nyomásgyakorlással próbálják elvenni tőlük azt, amit 54 éve használnak. ,,Az épületben két család lakott, édesapám (Nemes Antal — szerk. megj.) és Salamon Sándor 1990-ben felajánlotta, hogy elköltözik onnan, ha adnak másik lakást, Orbán Árpád akkor azt mondta, nincs rá szükség, így amikor lehetőség adódott, megvásárolták a lakásokat, de a lakás körüli területet valóban nem" — mondja Nemes Tibor. Ragaszkodnak ahhoz a részhez, tárgyalnak, s ha muszáj, bíróságon is keresik majd igazukat, ám névtelen leveles lejárató kampányhoz, aljas diverzióhoz semmilyen módon nem folyamodnának. ,,Sértő még a feltételezés is, én mindig vállaltam a véleményemet" — mondotta.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét táblaügy a BBTE-n: letépték a magyar feliratokat
Bezártak két újságírót a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas (Kogălniceanu) utcai főépületébe az egyetem portásai, mert lefényképezték a kapusszobával szemben levő oszlopra kihelyezett magyar nyelvű feliratot.
Tudakozó feliratot tartalmazó táblát Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) ifjúsági szervezet elnöke függesztette ki közvetlenül az Informaţii felirat alá, eleget téve ezzel a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) felhívásának. Mint arról beszámoltunk, a BKB tavaly októberi felhívásában pénzjutalmat és díjakat ígért azoknak, akik magyar feliratokat helyeznek el a felsőoktatási intézményben. Az első díj – 50 euró és egy kétszemélyes sétarepülés a Duna-kanyar fölött – annak járt, aki a BBTE főépületének kapusfülkéjétől jobbra elhelyezkedő Informaţii felirat alá magyar feliratot helyezett el úgy, hogy azt ne lehessen nyom nélkül eltávolítani. „Szimbolikus jelentősége van annak, hogy egy román és egy magyar újságírót ártatlanul meghurcolnak azért, mert egy magyar nyelvű feliratot fényképeztek. És annak is, hogy a felirat órákon át észrevétlen maradt az újságírók érkezéséig, és a román rendőrök sem értették, hogy mi a gond ezzel. Csak az egyetem szélsőséges vezetőségét és a magyar kollaboráns vezetőket zavarják a magyar feliratok” – nyilatkozta a Krónikának az épp Svájcban tartózkodó Hantz Péter, a BKB tagja.
Nem a pénzért tette
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke szerda este nyerte el az első díjat azzal, hogy kifüggesztette a Tudakozó feliratot. Soós lapunknak elmondta, a második és harmadik helyet érő magyar feliratokat korábban már kifüggesztették, ezért megígérte Hantz Péternek: kiteszi az első díjat erő táblát, ha január közepéig más nem teszi ezt meg. „Felkészültem arra, hogy kisebb incidens lehet majd a kapussal, de hogy ne legyen meggátolható, és dokumentálva is legyen, operatőrrel és fényképésszel mentem. Meglepetésünkre senki sem volt a bejáratnál így akadálytalanul fel tudtuk szerelni a magyar feliratú táblát, aztán kisétáltunk” – mesélte el a történteket lapunknak Soós Sándor. Az EMI-elnök elbeszélése szerint a táblát két órán keresztül senki sem vette észre, csak amikor az újságírók visszatértek ellenőrizni azt, akkor tűnt fel a kapusnak. „Az volt a cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy bár öt éve kirúgták az egyetemről Hantz Pétert és Kovács Lehelt, és ígéretet tettek a helyzet javítására, mindeddig csak látszatlépések voltak” – részletezte az EMI elnöke. Mint mondta, nem a díjért vállalta a feladatot, és nem is tartja ezt meg, hanem továbbítja majd a 3. Királyfi vagy királylány című irodalmi pályázatuknak. A pályázatot az EMI erdélyi gimnazista diákoknak írta ki, témája a harmadik testvér iránti szeretet, illetve az utána való vágyakozás.
„Bezárt” újságírók
„Délután fél hatkor szerelte fel Soós Sándor a Tudakozó feliratú táblát, úgy bő két óra múlva visszamentünk Titus Crăciunnal, a Ziua de Cluj főszerkesztőjével, hogy fotózza le a táblát, de akkor két portás rohant ki a fülkéből és elkezdtek üvöltözni” – emlékezett vissza lapunk kérdésére a szerda esti történésekre Lepedus Péter, a Duna Tv munkatársa. Elmondta, a portások kulcsra zárták az egyetem ajtaját, és a személyazonossági igazolványukat kérték, de az újságírók a minősíthetetlen viselkedésükre hivatkozva nem adták oda. „Egy kapusnak nincs joga mások mozgási szabadságát korlátozni” – szögezte le lapunknak Lepedus. A portások ezt követően hívták a rendőrséget, akik igazoltatták az újságírókat, és arra kérték a Ziua de Cluj főszerkesztőjét, törölje mobiltelefonjából a frissen készült fényképet. Tekintettel a történtekre, ezt természetesen visszautasították. „Kész röhej, ami történt. Nem tudom, hogy lehet ilyen embereket alkalmazni” – kommentálta az esetet az újságíró.
BBTE: no comment
Az egyetem magyar tagozatának vezetősége nem kommentálja az esetet – erősítette meg a Krónikának Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese a magyar tagozat sajtóosztálya által tegnap hajnalban elküldött közleményben írtakat. Ennek írói félresikerültnek nevezik az akciót. „A táblakitevő akció mint demonstráció (annak demonstrálása, hogy nem létezhet magyar felirat a BBTE-n) ismét félresikerült, mint 2007 augusztusában” – áll a közleményben. Indoklásuk szerint azért, mert a főépület előcsarnokában több magyar nyelvű hivatalos szöveg is jól látható helyen megjelenik. Példaként említik, hogy a bejáratnál felszerelt plazmakijelzőkön a tanárképzéshez szükséges részletes beiratkozási információk olvashatók magyar nyelven, illetve az egyetem vezetősége magyarul is sikeres vizsgaidőszakot kíván a diákoknak.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Botrány a BBTE-n: feltartóztatott újságírók
Szerdán 20 óra tájt két ismert kolozsvári újságírót, pontosabban Lepedus Pétert, a Duna Tv munkatársát, valamint Titus Crăciunt, a Ziua de Cluj főszerkesztőjét feltartóztatták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem épületében. Az incidensre azt követően került sor, hogy a sajtósok a felsőfokú oktatási intézmény főépületének kapusszobájával szemben lévő oszlopra kihelyezett magyar nyelvű feliratot vették szemügyre. Amint az Vadász-Szatmári Huba felvételén is látszik, a magyar nyelvű Tudakozó feliratot a román alá szintén tegnap 18 óra tájt Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke helyezte el. A felsőfokú oktatási intézmény kapusa azt hitte, hogy a feliratot az újságírók tették ki, ezért azonnal riasztotta a rendőrséget. Amíg a kékruhások a helyszínre érkeztek, feltartóztatta őket.
A kapus egyszerűen bezárta az ajtót, s nem engedte ki az újságírókat, így a sajtósok akaratuk ellenére nem tudtak távozni. Ugyanakkor azzal vádolta őket, hogy hosszabb ideje figyelik és fényképezik BBTE főépületét.
Gina Pop, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője a citynews.ro hírportálnak azt nyilatkozta: a két újságírót a kapus tartóztatta fel, ugyanis nem voltak hajlandók igazolni magukat.
– A kapus azt gyanította, hogy a két személy helyezte el a feliratot. Azt kérte az újságíróktól, maradjanak a helyszínen, amíg megérkezik a rendőrség. A helyszínre az 1-es számú rendőrőrs munkatársai érkeztek, akik igazolták a két személyt, majd elengedték őket – mondta a szóvivő.
Információink szerint a helyszínre érkezett kékruhások értetlenségüknek adtak hangot a kapus viselkedését illetően.
Az incidenssel kapcsolatban Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (KBK) alelnöke a Szabadságnak azt nyilatkozta, sikeresnek minősíthető a civil szervezet azon kezdeményezése, hogy különböző, fiataloknak tetsző díj ellenében a létező románok mellé magyar nyelvű feliratokat helyezzenek el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem épületeiben.
– Az eset jól bizonyítja azt, hogy a kétnyelvű feliratok sem a magyar, sem a román diákokat és tanárokat nem zavarják, ezek csak a felsőfokú oktatási intézmény vezetőségét irritálják. Észre sem vették, hogy valamit kitettek. Érdemes megjegyezni azt is, hogy információm szerint a kapus által a helyszínre hívott rendőr sem értette, mi a gond – tette hozzá Hantz.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese a Szabadságnak „semmilyen formában nem kommentálta” az incidenst. Csak annyit jegyzett meg: naponta van valamilyen provokáció, hol elektronikus postán, hol levélben. – Az oktatók folyamatosan panaszkodnak – mondta.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) közleményben tudatta: a magyar és kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozó pályázatot. Így Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnökének markát 50 euró üti, ráadásul nem mindennapi élményben lesz része: kétszemélyes sétarepülés a festői Dunakanyar fölött. A pénzjutalmat Molnár Zsolt genfi fizikus, a különdíjat pedig Szilágyi Endre oktatópilóta ajánlotta fel a BKB-nak
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

Kettős esemény a Várban
Nagyvárad – Kettős esemény helyszíne volt péntek délelőtt a nagyváradi vár multifunkcionális terme az M.M. Pódium szervezésében. Kiállításmegnyitóra és bábszínházi bemutatóra egyaránt sor került.
Farsangi maszk kiállítás és bábszínházi bemutató helyszíne volt tegnap délelőtt a nagyváradi vár multifunkcionális terme. Először Bányai Szabados Katalin, a Tibor Ernő Galéria vezetője által készített maszkokból nyílt kiállítás. Nagy EMIlia mutatta be a gyerekeknek valamint a kiállítás iránt érdeklődő felnőtteknek a sokoldalú képzőművész által készített maszkokat. Elmondta: „Szabados Katalin olyan ember, akit megihlet egy látvány, egy átélt élmény vagy hangulat. Így történt ez akkor is, amikor Budapesten megállt a Hősök terén és végigtekintett történelmi nagyjaink méltóságteljes kőszobrain. Úgy döntött lerója kegyeletét azok előtt, akik a magyarságnak hazát adtak, azt megvédték és dicső módon vezették. Különleges módját találta ki az emlékállításnak, maszkokat készített az uralkodók és hősök arcvonásaival, szellemüket megidézve. Játékos történelem ez.”
Játékos történelem
Többek között maszkjaival felidézte a Csodaszarvas legendát, Árpád vezért és a honfoglalást, ősmagyarjainkat, Géza fejedelmet, Dózsa Györgyöt, Mátyás királyt. Mivel a maszkokat ismerték és használták az ókori kínaiak, egyiptomiak, aztékok, illetve a pogány népek sámánjai is, ezekből is kaphattunk ízelítőt, például Konfuciust, Kleopátrát, vagy a kis Natut ábrázoló maszkok által. Nagy Emilia arra biztatta a jelen lévő gyerekeket, hogy most amikor az álarcos bálok ideje van készítsenek saját kezűleg jelmezeket, hiszen ez izgalmas családi szórakozást jelent. Meleg Attila, az M.M. Pódium vezetője azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy Bányai Szabados Katalin rendszeresen közreműködik a társulattal, így ő készítette A halász meg a felesége című bábjáték díszlet- és plakáttervét is. A kiállítást egyébként hétköznap 10 és 12, illetve 16 és 18 óra között lehet megtekinteni, körülbelül még két hétig.
A halász meg a felesége
A kiállításmegnyitó után A halász meg a felesége című jubileumi zenés bábjátékot adták elő a Matyi Műhely Bábszínház bábosai: Meleg Attila, Bocskai Tímea és Fodor Lénárt. A Grimm testvérek meséje alapján a darabot Meleg Attila rendezte. Az előadás keretében több zenei mű is felcsendült: Chopin, Smetana, valamint udvari zenék. A gyerekek, akik mellesleg a 16-os számú Általános Iskolából érkeztek tátott szájjal nézték végig, majd nagy tapssal jutalmazták az előadást.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Megújul az RMDSZ „alkotmánya”
Az RMDSZ X. kongresszusa
Ügyvezető elnökség helyett főtitkárság, a kormányzati kapcsolatokért és az RMDSZ külpolitikájáért felelős politikai alelnök, regionális RMDSZ-szervezetek létrehozása, kétszintű politikai döntéshozatal, Kulturális Autonómia Tanács – íme néhány eleme az RMDSZ alapszabály-módosításának.
Az RMDSZ kongresszusain fontos napirendként szerepelt az alapszabályzat elfogadása, illetve módosítása. Ilyen tekintetben a soron következő, tizedik sem képez kivételt. A nagyváradi kongresszus elő terjesztendő újabb tervezetről holnap, a Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülésén folytatnak majd vitát.
Struktúraváltás – tizennyolc év után
Vitathatatlan igazság: egy politikai alakulat alapszabályzata olyan, mint egy ország alkotmánya: az elfogadás pillanatában a lehető legközelebb van a megfogalmazott igényekhez, idővel azonban ezek az igények átalakulnak, illetve újabbak jelennek meg. Az RMDSZ alapszabályzatának módosítása a kongresszus kizárólagos hatásköre. A dokumentum olyan keretet jelent, amely a szervezet mindennapjait is meghatározhatja. Kongresszusról kongresszusra kiderül, hogy hol kell hozzányúlni, melyek azok az elemek, amelyek esetleg nem, vagy csak részlegesen működnek, illetve milyen módosítások szükségesek ahhoz, hogy a szövetség a leghatékonyabban végezhesse a munkáját.
A jelenlegi RMDSZ-struktúrát lényegében 1993-ban alakították ki. A szövetség akkori vezetői állammodellben gondolkodtak; létrehozták a szervezeten belüli három hatalmi ágat: a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a parlament, az Ügyvezető Elnökség a kormány, a Szövetségi Szabályzat-felügyelő Bizottság pedig az igazságszolgáltatás hatáskörét látta el. Ez a struktúra 18 éven keresztül működött. Az évek során voltak ugyan változások, de a struktúra lényegében nem módosult. A jelenlegi körülmények között az RMDSZ hatékonyabban tud működni, ha ez a rendszer változik – ezért mutatkozik szükségnek az alapszabályzat módosítása.
Új elemek
Az egyik fontos új elem az alapszabályzat-tervezetben az, hogy az Ügyvezető Elnökség megszűnik, helyét pedig átveszi a Főtitkárság. Amint már szó volt róla, hosszú éveken keresztül az ügyvezető elnökség a szövetség kormányaként, vagyis országos politikai döntéshozó testületeként is működött. Az ügyvezető elnökség átalakulása főtitkársággá nem csak névcserét jelent, hanem szétválasztja az országos politikai döntéshozatalt a szervezet működtetésétől és a társadalomszervezési hatáskörtől.
A főtitkárság elsődleges feladata a társadalomszervezés lesz, vagyis az a tevékenység, amely koordinálja, segíti, kiszolgálja a helyi szinteken létező közösségfejlesztő és -építő tevékenységeket, kezdeményezéseket, programokat. De a szervezet országos szintű adminisztrációját is a főtitkárság fogja ellátni, legyen az szervezési vagy pénzügyi jellegű, munkaadói tevékenység, megyei szervezetek koordinációja, vagy szervezetépítés.
A tervek szerint létrejön egy állandó kommunikációs iroda, feladata egyebek mellett a szövetség kommunikációjának átértékelése és hatékonyabbá tétele lesz. A sorozatos választási kampányokra való felkészülés érdekében állandó kampányiroda létrehozása is napirenden szerepel. Az elképzelések szerint a főtitkárság hatáskörébe tartozik majd az RMDSZ internetes jelenlétének az ellátása, ebben a vonatkozásban is újítás várható.
Létrejön a politikai alelnökség intézménye is. Az RMDSZ első számú politikai szereplője és képviselője továbbra is a szövetségi elnök marad. Ezt a feladatkört azonban csapatban lehet a leghatékonyabban ellátni, és ez adja a politikai alelnöki tisztség létrehozásának a racionalitását. A politikai alelnök felel a kormányzati kapcsolattartásért, összehangolja és felügyeli a központi és dekoncentrált kormányzati tisztségviselők munkáját. Nagyobb hangsúly kerül a szövetség külpolitikájára, melyet ezentúl a szövetségi elnök megbízása alapján a politikai alelnök lát majd el.
Regionális szerveződés
Az alapszabályzat tervezett változtatásai között fontos helyet foglal el a regionális szervezetek megalakítása. A módosítás a székelyföldi területi szervezetek igényének tesz eleget; ennek megfelelően két vagy több területi szervezet regionális struktúrát hozhat létre. Nem kötelező, de ha van erre igény, akkor az RMDSZ újalapszabályzata erre lehetőséget ad. Ennek a módosításnak vegyes volt a fogadtatása, de az alapszabályzat-módosító bizottság egyetértett vele, hiszen az RMDSZ-ben az alulról jövő kezdeményezéseknek helyet kell biztosítani. A regionális szervezetek struktúrájára, működésére vonatkozó részleteket nem az Alapszabályzat tartalmazza, hanem a megalakuló testületek fogják azokat kidolgozni.
A regionális építkezés kapcsán mindenképpen meg kell említeni a regionális önkormányzati tanácsok létrehozásának szándékát. Alapját az a felismerés jelenti, hogy önkormányzataink problémái nem egységesíthetők, hiszen nyilvánvalóan nem lehet egy kalap alatt tárgyalni egy székelyföldi és egy bánsági polgármester, vagy akár tanácsos feladatait, gondjait. A javaslat szerint az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsa jön létre. A székelyföldi Hargita, Maros, és Kovászna megyét fogja majd át; a partiumi Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros, Szilágy megyékből áll, a belső-erdélyi pedig Kolozs, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Szeben, Krassó-Szörény megyét tömöríti.
Döntéshozatali szintek
Az alapszabály-tervezet értelmében létrejönne egy kétszintű országos politikai döntéshozatali struktúra, amely a szövetségi elnökségből, illetve a Szövetségi Állandó Tanácsból állana.
A szövetségi elnökségben helyet kapna szövetségi elnök mellett a politikai alelnök, a legalább két mandátumot letöltött volt szövetségi elnökök, a főtitkár, a parlamenti frakcióvezetők, az SZKT elnöke, de a tagok között lenne az RMDSZ-szel együttműködő országos ifjúsági egyeztető tanács képviselője, illetve minden olyan megye RMDSZ-szervezetének elnöke, ahol a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a magyarság aránya legalább 15 százalékos. Végül bekerülne a szórványmegyei szervezetek évente változó egy képviselője és az Országos Önkormányzati Tanács elnöke.
A Szövetségi Állandó Tanácsot a szövetségi elnökség tagjai, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke, a három regionális Önkormányzati Tanács elnöke, a platformok évente illetve a szórványmegyékben működő megyei szervezetek évente változó két-két képviselője alkotná.
Végül fontos új elem az is, hogy megalakul a Kulturális Autonómia Tanács; a testület a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek, illetve rétegszervezetek képviseleti, érdekegyeztető, tanácsadó és – saját hatáskörén belül – döntéshozó fóruma lesz, amely a romániai magyar nemzeti közösség érték- és érdek-pluralizmusát jeleníti meg. Új Magyar Szó (Bukarest)