Árvíz után, újjáépítés közben
Három egymást követő csapást — június 28-án, július 18-án és augusztus elsején — szenvedett el Bölön. Sok esetben évtizedek munkája ment tönkre, mert a domboldalakon lezúduló csapadékot nem tudták befogadni a patakmedrek, a kibukó víz pedig elemi erővel söpört végig udvarokon, gazdaságokon, életeken. Már három hónapja történt, de a község ma is mint nyílt seb: a központi hídon csak fokozott óvatossággal lehet átkelni, a patak martja rendezetlen, számos helyről hiányzik a kerítés, a házak falán még ott a vastag, sárlé által húzott csík. Folyik az újjáépítés, ám még nem látni a végét. Erdélyből és Magyarországról is érkezett segítség, de az emberek azt mondják, ők azt kevésbé érezték, kézzelfogható támogatást nem, vagy csak alig kaptak. Kifogásolják, az RMDSZ-esek, az unitáriusok többet kaptak, mint a cigányok, katolikusok és a szövetségtől távolabb állók. Sikó Imre polgármester azt mondja, néhányan azért érezhetik magukat mellőzöttnek, mert a kárfelmérés közben érkezett az újabb áradás, ezért az összesítés abbamaradt, most pedig csak az a negyven család jogosult a segélyre, akikhez addig eljutottak szakembereik. Állítja, igyekeznek a csorbát kiköszörülni, s minden árvízkárosult megkapja az őt megillető segélyt Sok a tennivaló
Az önkormányzat egyik legfontosabb megoldásra váró feladata volt megállítani a földcsuszamlást a bölönpataki óvoda és iskola épületénél. Sikerült. Három hét munkáját követően (ötven helyi segédmunkást is alkalmaztak) kimondható, a tanintézmények megmenekültek. Megerősítették a Bölönpatak felé vezető hidat és a mellette futó út támfalát is: már nemcsak gyalog és szekérrel lehet közlekedni, szükség esetén akár mentő- és tűzoltóautó is könnyen haladhat. A központi híd műszaki terve elkészült, így helyreállításához is hozzákezdhetnek. Nem lesz teljesen új, de ha a jó idő kitart, még idén befejezik ― ígérte a polgármester. A községháza helyreállítása még várat magára, a hivatalnokok továbbra is a volt termelőszövetkezet épületében kénytelenek dolgozni. A hely szűkös, messze is a községközponttól, a szociális támogatásra jogosultakon kívül mások nem is nagyon keresik fel. Kényszermegoldás mellett kellett dönteniük a bölöni óvoda esetében is. A polgármesteri hivatallal együtt tönkrement épület menthetetlen, újat kellene építeni, pénzhiány miatt viszont az általános iskola tanrendjét szervezték át úgy, hogy az óvodások és az elemisták délelőtt, az V―VIII. osztályosok pedig délután használják a tantermeket.
Összefogás a bajban
A június végi áradást követően az első jelentősebb segítséget a megyei tanácstól kapták a bölöniek. A nyolcvanezer lejt a Nagybölön-patak medrének mélyítésére fordították. Utóbb, a harmadik áradáskor kiderült, jelentős vagyoni védelmet jelentett, sőt, az sem kizárt, életeket mentett, hogy legalább részben elvégezték ezt a munkát. Szintén a megyei tanács kezdeményezésére az RMDSZ széki elnökségei gyűjtésbe kezdtek, abból pedig ötszáz zsák cementet vásároltak és adományoztak a lakóknak. Erdővidék-szinten gyűjtést szervezett a szövetség baróti szervezete, s nagyobb összeget áldozott a bardoci és baconi önkormányzat is. A zágoni polgármesteri hivatal 31 köbméter fát, a Temes megyei óteleki tanács ― mintegy viszonzásul a hat éve a bölöniektől kapott segítségért ― ruhát és tartós élelmiszert, gabonát küldött, a tápiószentmártoniak pedig négy hídelemmel járultak hozzá az újjáépítéshez. A Vöröskereszt élelmet, tisztítószereket és másfél tonna cementet, a bukaresti központi postahivatal vizet, cukrot, lisztet és ruhaneműt, a Rompetrol üzemanyagot, Albert Álmos szenátor borvizet és ruhaneműt, Kovács József ruhát, Erdőfüléből a Gazdabolt tulajdonosa, Csog Dénes pedig tíz köbméter építőanyagot vitt, s autót bocsátott bérmentesen az értékeiket mentők rendelkezésére. Legutóbb a kormánymegbízotti hivatal révén érkezett segítség. 42 tonna cementet, 2,3 tonna vasazatot, 1,4 tonna meszet, 31 köbméter nagyméretű téglát, 40 köbméter faanyagot, 76 köbméter fűrészárut, 158 köbméter homokot, 132 köbméter kavicsot, 34 négyzetméter hullámlemezt várnak. Egyelőre csak a fűrészáru érkezett meg, de hamarosan a többi is ideér ― mondja bizakodóan a polgármester. Kérdésünkre, hogy ez nincs-e túl későn, Sikó Imre azt mondja, a jó idő kitart, így a pénzükből egyre inkább kifogyó embereknek éppen jól jött a támogatás, zömét még az elkövetkező időszakban felhasználják. Az egyház ereje
Az unitárius egyházközség már az első, június végi áradás másnapján a közösség segítségére sietett. Saját pénzükből vásároltak nagy teljesítményű szivattyút, Vajda Sándor Zoltán jószágigazgató pedig oda ment, ahol segítséget kértek. Fiatal unitáriusok önkéntes csoportjai érkeztek Homoródalmásról, Csíkszeredából, Vargyasról, Ürmösről, Nagyajtáról, Sepsiszentgyörgyről, Kökösből, Magyarsárosról, Székelyudvarhelyről, Kobátfalváról, Székelykeresztúrról, Barótról és Jászberényből, amelyeknek elszállásolásáról és étkeztetéséről is gondoskodtak. Fogadták a felsőfehéri egyházkör, az unitárius közösségek, az apácai és barcasági evangélikusok gyűjtéseit, a brassói gyermekkórház angol és hazai munkatársainak adományát. Felhívásukra bekapcsolódott a mentésbe az egyház Gondviselés Segélyszervezete is, amely élelmiszercsomagokat hozott. Nekik köszönhetően érkezett Bölönbe Tőkés László, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége jelentős, közel hatvanötezer lejes támogatása. A pénzből mindenkinek azt vásároltak, amit elvesztett, amire szüksége volt, hogy a nehéz pillanatokat túlélje: deszkát, mosógépet, ágyat, paplant, hidrofort, porszívót, az olthévízi cementgyártól 4,6 tonna cementet és 1,2 tonna vakolóanyagot szereztek be. A legnagyobb veszteséget szenvedő, a nejét elvesztő Benkő Aladárnak és gyermekeinek az új ingatlanhoz építőanyagot vittek, félárván maradt, Kolozsváron tanuló lányának ingyenes szállást és ösztöndíjat biztosítottak. Kudarcba fulladt a faosztás
Nem mindenben sikerült célt érniük. Az egyházközség úgy döntött, saját erdejéből 88 köbméter fát vágat ki s oszt szét a kerítésüket, gazdasági épületeiket újjáépítők közt. Megbeszélték Komporály Viktor baróti vállalkozóval, hogy a kivágást fele pénzért vállalja ― így segítvén a károsultakat ―, a polgármesteri hivatal pedig a különbözetet rendezi. A barótiak el is végezték becsülettel a munkát, ám a polgármester arra hivatkozván, hogy az önkormányzatnak nincs pénze, megtagadta a kitermelési költségek megtérítését, így az egyház kénytelen volt a legszebb törzseket felajánlani fizetség gyanánt. A megcsappant famennyiségből keveset félretettek saját használatra, a többiből pedig csak két családot, a Benkő Aladárét és a Kisgyörgy Zoltánét tudták segíteni. „Őszinte volt szándékunk, de sajnos, mivel Sikó Imre felrúgta a megegyezést, többet nem tehettünk. Megjegyzem, csak a kibélyegzés és az újjátelepítés mintegy tizenhatezer lejes kiadást jelentett az egyházközség számára” ― mondotta ifjabb Kozma Albert tiszteletes.
Mellőzöttnek érzi magát
A Tana utcában kis termetű öregasszony állít meg. Nem ismerjük egymást, de árulkodó lehet az átlagosnál nagyobb fényképezőgépem, invitál, fényképezzem csak le, micsoda kárt is okozott az árvíz. Filtermeister Anna (képünk) korát meghazudtolóan mozog, beszédes, hangja viszont elcsuklik, ha a nemrég elhunyt lányáról beszél. A kert végében most békésen csörgedez Nagybölön pataka, de az öklömnyi kődarabokkal vastagon szórt mart, a kidöntött kerítés és a kicsit messzebb álló, de még helyenként nedvesnek tűnő csűr arról tanúskodik, nincs ez mindig így. „Vízzel és iszappal telt meg a csűr, az istálló, a kút és a két pince, egészen eddig voltunk elöntve — mutat a patak partjától mintegy húsz méterre levő pontra —, jóformán mégsem kaptunk semmi segítséget a tanácstól. Az egyik ismerősömnek szóvá tettem, hogy az egész utcából hármunkat kihagytak, erre egyszer érkeznek, s lenézően azt mondták, »itt van a reklamált csomag«, azzal itt is hagytak. Hogy mi volt a csomagban? Tíz liter borvíz, két húskonzerv, két liter olaj, rizs, cukor, liszt és puliszkaliszt. A legtöbbet az unitárius egyház segített, ahonnan elég deszkát kaptam, hogy kerítésemet újból rakassam, de sajnos, hiányoznak a sasok, ezért várnom kell. Bezzeg, a cigányoknak Bölönpatakán mindent megadnak, mindent felépítenek, nagy urak lettek azok” — mondotta az öregasszony hangjában keserűséggel. A cigánynak nem jár?
Hogy Bölönpatakán mennyit költöttek a romák által elszenvedett károk enyhítésére, nem tudni, de Filtermeister Anna házától néhány száz méternyire Ioan Boeru biztosan nem ért egyet az idős hölgy megállapításával. A jól karbantartott, rikító rózsaszínűre festett kis ház környékén sokan dolgoznak. A ház ura nem is akar nyilatkozni, de ismerősei meggyőzik, mondja csak el, milyen nehezen megy bennvalójának újjáépítése, milyen kevés támogatást kapott az illetékesektől, mennyire éreztetik cigány mivoltát. „Nézze, itt valamikor nyárikonyha volt, az udvar ki volt kövezve, ebből mára semmi sem maradt. Bejött a víz a házba, a bútor és a padló annyira megszívta magát, hogy használhatatlanná vált, a hidrofor, a mosógép tönkrement, ki kellett dobnom. Volt valami kevés megspórolt pénzem, azt költöm el most. Közel ötvenmillió lejre vannak számláim, s még távol állok a befejezéstől. És mivel segített a hivatal? Öt zsák cementtel akkor, amikor a magyaroknak tízet adtak. Mivel nem vagyok magyar, nem kaptam sem az RMDSZ-től, és az unitárius egyháztól sem. Magamra hagytak a bajommal, a nyomorúságommal” ― fakadt ki a gazda.
Tavaszra is marad munka
A Boeruval szembeni portán Tana Ottmár (képünk)épp betont kever, a kapu elejét próbálja jobbá, csinosabbá tenni. Feleségével és annak szüleivel egy fedél alatt élnek, együtt vészelték át az áradások borzalmas pillanatait. Nem szívesen idézi fel azt a sok tekintetben kegyetlen napot. Nem csoda, hiszen a víz térdig ért a házban, nem lehetett sem a bútorokat, sem az elektronikus felszereléseket megmenteni, kint az alig két hete letett csöveket takarta ki a hirtelen jött ár, beomlott a pince bejárata, az udvarról eltűnt tíz méter fa, a huszonöt tyúkból és tizenöt vágni való csirkéből mindössze négy tyúk és egy kakas maradt meg. Az elmúlt hetekben, amit lehetett, kicseréltek, megjavítottak, újra lakhatóvá vált a ház, de úgy véli, tavaszra is marad elég tennivaló. „Hálát adok a Jóistennek, hogy mindez a nyomorúság nappal történt, s nem éjszaka. Így legalább a katasztrófát sikerült elkerülnünk” ― mondotta a fiatalember.
Fiuk segítségével
Kisgyörgy Árpád és Borbála azt mondja, ezer-ezer lejjel segítette őket az RMDSZ, az unitárius egyház is, Tőkés Lászlón keresztül pedig egy franciaágyat kaptak. A tönkrement padló helyett csempét tettek, kerítést emeltek, a házat levakolták. „A fiam kőműves, ő segített sokat. Nem itthon dolgozik, de amikor tehette, két-három napra hazajött, így valahogy a leglényegesebb dolgokkal elkészültünk. Ahogy lejár a tél, az első szobát tesszük rendbe” ― avatott be terveibe az idős házaspár.
A keserűség hangja
A polgármesteri hivatallal szemben Lázár Zsigmond és a családhoz közelálló Oláh Áron javítja a kaput. Amikor az általuk kapott segítség kerül szóba, emeltebb hangon kezdik szidni az illetékeseket. Úgy érzik, igazságtalanul bántak velük. „Az ár mindent átszakított, s az udvarról elvitt minden mozdítható tárgyat, jó bőven került víz a házba, mégsem kaptunk semmi segítséget. Minket, egyszerű embereket csak hitegetnek” ― mondja Lázár Zsigmond, majd a fiatal nemzedékhez tartozó Oláh Áron folytatja a panaszáradatot: „Édesapámat szinte elragadta a víz, alig tudtuk kimenteni, s kárunk is hatalmas. Amikor elkezdték hozni a csomagokat, mi nem kaptunk, csak édesapámék, azt mondták, lehet, hogy két család vagyunk, de egy helyen lakunk, így egynek számítunk.”
Átkísérnek a második szomszédba, Lázár Csaba portájára. Friss deszkából készült a kerítés, a csűr eleje, kész a disznóól alapja, s állítják, az ár elvonulása után a házban is akadt munka bőven, és mindent saját erőből, saját összefogásuk révén kellett megoldaniuk. „Mi már nem megyünk sehová, nem kérünk senkitől semmit, sőt, ha az erőm úgy fogja engedni, azt a néhány zsák cementet is visszaviszem a hivatalba, nehogy azt merjék mondani, hogy adtak valamit. Megelégszem annyival, hogy hálát adhatok a Jóistennek, mert mindannyian megmaradtunk, s a családdal és barátokkal van még annyi erőnk, újjáépíthetjük mindazt, amink volt” ― fogalmazott Oláh Áron.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományaiban él a nemzet
Az Alsó Kis-Küküllő menti Magyar Ifjúság Szövetsége, a Kökényes Néptáncegyüttes és a Traian Állami Főgimnázium november 6–7-én negyedik alkalommal szervezte meg Dicsőszentmártonban a Kiöntött a Kis- Küküllő… nemzetközi néptánctalálkozót.
A kétnapos rendezvény az együttesvezetők szakmai tanácskozásával kezdődött, amit a Kökényes Néptáncegyüttes korszerű edzőtermében tartottak. A találkozó, a tapasztalatcsere, illetve a kapcsolatrendszerek bővítése mellett kitűnő alkalom volt arra, hogy végérvényesen meggyőzze a részt vevő együttesvezetőket, koreográfusokat arról, hogy a színpadi sikerek elválaszthatatlanok a korszerű próbafeltételek biztosításától, az együttes megfelelő szakmai és pénzügyi menedzselésétől. A fesztivál két napján mutatott teljesítmény, de az ország határain belül és kívül szervezett néptáncos seregszemléken bemutatott produkcióik alapján bátran állíthatjuk, hogy a Kökényes Néptáncegyüttes esetében ez a három tényező döntő mértékben hozzájárul az együttes egyre gyarapodó belföldi és nemzetközi sikereihez.
A találkozó a részt vevő táncegyüttesek felvonulásával kezdődött a város főterén, majd a Mihai Eminescu Művelődési Házban a magyarországi Fláre Beás együttes nyitotta meg a színpadi műsort. A hangulatosan díszített színpadon pörgött a műsor, a nagyszámú közönség végigkísérhette a Napsugár (Marosvásárhely), a Csobolyó (Győrújbarát, Magyarország), Pendelyes (Sopron, Magyarország), a Kék Iringó (Székelyudvarhely), a Mezőkeszűi Hagyományőrző Néptáncegyüttes (Kolozs megye), a Iernuþeana (Radnót), a Bíborka (Marosfelfalu), a Bekecs (Nyárádszereda), a Holtmarosi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Kikerics (Segesvár), a Harangláb (Mezőcsávás), a Madaras Gábor Néptáncegyüttes (Kibéd), a Fürge lábak (Szabéd) és a Kökényes Néptáncegyüttes három korcsoportjának (Dicsőszentmárton) műsorát. A szombati rendezvény a Művelődési Ház előcsarnokában rendezett táncházzal zárult, ahol Moldován-Horváth István és zenekara (Marosvásárhely), a Flare Beás együttes, illetve Fajkusz Attila és zenekara (Sopron) szolgáltatta a talpalávalót. Ugyanitt az érdeklődők megtekinthették Budai István szászrégeni fotográfus népi ihletésű fényképeiből készült kiállítását.
A vasárnapi gálaműsor közreműködői a Pendelyes (Sopron, Magyarország), a Csobolyó (Győrújbarát, Magyarország), a Kökényes Néptáncegyüttes (Dicső- szentmárton), a Fláre Beás együttes (Magyarország), a Szászcsávási Zenekar, Fajkusz Attila és zenekara (Sopron, Magyarország), valamint szászcsávási, haranglábi, küküllődombói, felsőkápolnai, vámosgálfalvi, kisszentlászlói, magyarszentbenedeki és szásznagy-vesszősi adatközlők voltak.
Fergeteges sikert aratott a szervezők azon (újdonsült) ötlete is, a miszerint a fesztivál mindkét napján zsíros kenyérrel kedveskedtek a rendezvényre kilátogatóknak, a szomjúhozók pedig Seprődi József dicsőszentmártoni borász standjánál minőségi küküllőmenti borokkal olthatták szomjukat.
Tamás Gyöngyi sajtószóvivő, Népújság (Marosvásárhely)

Főhajtás a Tündérkert megteremtője előtt Nagyváradon is
Négyszázharminc esztendeje, 1580. november 15-én született Marosillyén Bethlen Gábor, az az erdélyi fejedelem, akinek uralkodását Erdély aranykoraként emlegetik a történelemben. Halála napja is november 15-ére esett, 1629-ben. A diplomáciai érzékéről, politikai rátermettségéről, sokoldalú műveltségéről híres egykori uralkodóra emlékeztek Nagyváradon is, a tegnap már másodjára. Ugyanis az RMDSZ réti körzete kedden délután koszorúzott, a Partiumi Magyar Művelődési Céh pedig tegnap délelőtt. Előbbi az évforduló másnapján, utóbbi a harmadnapján.
Ami a tegnap megtartott emlékünnepséget illeti, tartalmát tekintve elmondhatjuk, igen érdekes és színvonalas volt, talán ezért is megérte volna, hogy úgy szervezzék meg, hogy minél több váradi magyar vehessen részt rajta. A megemlékezés a nagyváradi református püspöki palota dísztermében kezdődött délelőtti órában, zömmel egyetemisták előtt. Barabás Zoltán, a PMMC igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót Fleisz János történésznek, aki Bethlen Gábor és Erdély címmel tartott igen érdekes előadást. Mintegy időutazásként elevenedett meg a hallgatóság előtt a nagyfejedelem kora és személyisége, azok a korabeli történések, amelyek során a háborúk dúlta erdélyi fejedelemségből sikerült egy nyugodt, gazdaságilag stabil „Tündérkertet” létrehozni. Fleisz beszélt Bethlen azon törekvéseiről is, amelyek segítségével az megszilárdította azokat az iskolaalapítási törekvéseket Erdélyben, amelyek alapját Báthory István egykori fejedelem és lengyel király alapozta meg, aki létrehozta Kolozsváron az erdélyi jezsuita egyetemet. Bethlen nemcsak a jezsuiták messze földön elismert oktatási módszereit pártolta, hanem valamennyi erdélyi felekezetnek és nemzetiségnek is segítségére volt. Európában először ő adott menedéket és letelepedési jogot például a zsidóknak, s ő alapított Gyulafehérváron román nyelvű érsekséget. Váradhoz különösen erős szálak fűzték, Fleisz erről is sok érdekes dolgot ismertetett.
A második előadást Pálfi József református lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszéke vezetője tartotta meg, Bethlen Gábor oktatáspolitikája címmel. Az előadó beszélt a korabeli erdélyi oktatásról, az egyetemek megalapításáról, kiemelve Bethlen azon törekvését, hogy létrehozza Erdélyben a szellemi arisztokráciát, a műveltség fegyverével övezett társadalmi réteget. A tiszteletes igen találóan rámutatott arra is, hogy két nagy uralkodó, Bethlen és Báthory István testamentuma az, ami mindmái napig „az erdélyi megmaradás programja”, ahogy ezt több mai történész megállapította. Bethlen Gábor uralkodását üzenetként kell felfogni, zárta előadását Pálfi, egyfajta reménykeltő üzenetként, amely a mai erdélyieknek azt bizonyítja, hogy bármilyen bajból ki lehet menteni az országot, ha a vezetők hisznek Istenben, és nemzetüket szolgálják. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – hangzott el a nagyfejedelem híres jelmondata. Ezt követően Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem tanügyi előadó-tanácsosa is szólt pár szót, szavait főleg a jelenlévő diákokhoz intézte, figyelmeztetve őket, hogy Bethlen politikai és gazdasági tanításai a mai modern időkben is megállják helyüket. Ezek után elénekelték a Himnuszt, majd a szervezők átvonultak a Schlauch kertben, a mai Petőfi parkban található Bethlen-szoborhoz, ahol Meleg Vilmos elszavalt két Arany János-költeményt, majd a jelenlevő egyházi és civil szervezetek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, a tegnapelőtt elhelyezett koszorúk mellé.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

A tanárok harmada, a diákok tizede ingázik Háromszéken
Minden harmadik tanár ingázik naponta, hogy taníthasson, ellenben a közel ötezer utazó diákból ezren saját településükön is tanulhatnának, de szüleik inkább költenek arra, hogy gyermeküket jobb vagy jobbnak vélt iskolában taníttassák.
Úgy tűnik, divatba jött az ingázás, mert manapság már az elemistákat is utaztatják naponta, veszélybe sodorva a falusi kis iskolák sorsát. A megyeközpontba százöt I―IV. osztályos tanulót szállítanak a szülők mindennap, de ennél is többet, száztizennyolcat Bodzaforduló egyetlen általános iskolájába. Háromszéken több mint négyszáz, vagyis húsz osztályra való falusi kisiskolás tanul városon, emiatt az érintett települések némelyikében összevont osztályban tanítják az otthon maradottakat, de arra is akad bőven példa, hogy egyik faluból a másikba ingáztatják a kicsiket.
A gimnazistáknál legtöbb esetben indokolt az ingázás, ha saját településükön nem működik V―VIII. osztály, akkor utazniuk kell, őket iskolabusz viszi-hozza ingyen, középiskolába pedig csak városra járhatnak, a költségeik felét megtérítik. Legtöbben, ezerháromszázan Kézdivásárhelyre ingáznak, Sepsiszentgyörgyre közel ezren, legkevesebb, 285 a beutazó diák Kovásznán.
A pedagógusok körében még nagyobb a naponta ingázók aránya, ötszázan városról utaznak falura, kétszázan faluról városra, közel ugyanannyian egyik faluból a másikba és nyolcvanan városok között. A 983 ingázó a háromszéki pedagógusok 31,77 százaléka, magyarán közel minden harmadik oktató csak addig tartózkodik az adott városban, illetve faluban, amíg órát tart. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint mindez az oktatás színvonalának kárára megy, amíg ellenben nem számolják fel a végleges kinevezést adott katedrára (a címzetességet), addig a helyzet nem változik.
Fekete Réka
Háromszék, Erdély.ma

Most tudtuk meg: TGM tehetséges
TGM esete az Intézettel
Lévai Júlia
„Tamás Gáspár Miklós rendkívül tehetséges ember” – hangzott el a vicces mondat a Tudományos Akadémia filozófiai kutatóintézetének igazgatójától, Boros Jánostól, a Bolgár Györgynek adott.
Boros János persze olvasott, művelt ember, aki jól tudja, mi a szerepe a kultúrában az úgynevezett finomszabályozásnak, amely a dolgok illeszkedését hivatott elősegíteni. Ezért gyorsan maga is finomított a mondaton, ezzel: „nemcsak kiforrott és kidolgozott tehetség”. De már késő, TGM addigra menthetetlenül le volt tehetségesezve. (...)
A kérdés persze az, hogy ugyan miért van szükség egyáltalán TGM egészének bármilyen stílusú, minőségű méricskélésére egy olyan országban, amelyben mindenki, de még aki egy árva sort sem olvasott tőle, az is tudja, hogy kiről van szó. TGM ugyanis Magyarországon egész egyszerűen VALAKI, és kész. Ettől kezdve a továbbiakban lehet szeretni, nem szeretni, egyetérteni, nem érteni egyet, de nekilátni colstokkal mérni, hogy akkor most pontosan hány centi ez a valakisága (vagy -sége? Majd Schmitt Pál eldönti, ha fölnézett a napi evangyéliom-olvasásából), és mibe is fér papírilag leigazoltan bele, az akkora baromság, amelynek méréséhez már nincs is eszköz. Vannak maguktól értetődő dolgok, amelyek nem szorulnak igazolásra.
Boros János azzal indokolta a méricskélés szükségességét, hogy „Nem állhat senki a törvény fölött és a szabályok fölött és az akadémia szabályai fölött sem”. Ezen a ponton a filozófiai kutatóintézet vezetője még arra is képes volt, hogy a tapasztalati tudását („TGM több nyelven ír és beszél”) hátrább sorolja az intézeti rendszabályozás iránti tiszteleténél: „Vannak azonban olyan formai kérdések és problémák, amelyek mellett egy a Magyar Tudományos Akadémia intézetének vezetője (...) nem mehet el szó nélkül. Az egyik az, és ezt le is írja az újság, hogy Tamás Gáspár Miklósnak nincs nyelvvizsgája, sőt Tamás Gáspár Miklós valójában mind a mai napig nem mutatta be az egyetemi diplomáját”– mondta.
Értsd: nem az az érdekes, amit mindenki – ő is – tud és ismer TGM nyelvtudásáról és iskolázottságáról, hanem az, hogy vannak bizonyos formai követelmények. Oké, ismerjük el: TGM nem az igazodás nagymestere, sőt. Ám az egyensúly kedvéért állítsuk fel ugyanezeket a formai követelményeket a magyar társadalom elé is, és nézzük, hogy vele kapcsolatban eleget tett-e a legalapvetőbbeknek. Mérlegeljünk.
Magyarországon mindenkinek alapvető joga, hogy a munkájáért megfelelő ellenértéket kapjon, illetve amennyiben ezt nem kapta meg, akkor kárpótlásban részesüljön. Tamás Gáspár Miklós az előző rendszerben tíz éven át nem jutott olyan, intézményesen igazolható munkához, amely a Nyugdíjfolyósító Intézetnél beszámítható lenne a munkában töltött évei közé. Ezért hiába, hogy a rendszerváltás után már volt folyamatos munkaviszonya, a nyugdíjazáshoz szükséges évek számával ma nem rendelkezik.
Tehát: olyan előnyugdíjasnak fogják tekinteni, aki valójában – pro forma – még nem jogosult az öregségi nyugdíjra, ezért annak csak a töredékét kaphatja meg. Boros Jánosnak ezt nem filozófusként, hanem igazgatóként, döntéshozóként kéne tudnia, ám ő vagy valóban nem tudja, vagy csak úgy tesz, mintha nem tudná. S e nemtudás birtokában meri kijelenteni: „Tamás Gáspár Miklósnak körülbelül ugyanannyi havi jövedelme lesz, mint eddig”. (...)
A dolgok rendje – formája – úgy kívánta volna, hogy a rendszerváltó állam a rendszerváltás és az egyéb kárpótlások idején azért is adjon kárpótlást, ha emberek, TGM-hez hasonlóan, világnézeti-politikai okok miatt hátrányt szenvedtek a munkaviszonyaik terén. Mivel azonban a szóban forgó emberek társadalmi értéke, világnézeti hatása centivel nem mérhető, s nem szokásos, hanem sajátos „piaci termék”-ről van szó, az állam ennek formailag nem tudott eleget tenni.
Tartalmilag azonban igen: a (centivel ugyancsak nem mérhető) szabadság egészének érvényesítését tekintette kárpótlásnak. És ezt az érintettek is elfogadták. A tényleges kárpótlások formai követelményeinek teljesítése ezután az egyes intézményekre van bízva: ott szokás finomhangolással hozzáilleszteni az egyéni értékeket az intézményi lehetőségekhez. Megismétlem: a lehetőségekhez, és nem a szabályok büntető oldalához. Ott szokás belátni, hogy ha valaki tíz évet feláldozott a járulékozható munkaviszonyából – gyakorlatilag a társadalomért és a demokrácia szabadságáért –, akkor a demokrácia szabadságának beálltával azt a tíz évet illik visszaadni neki.
Ismerek olyan helyeket, ahol a nehézségek ellenére is megtették ezt, és az illetőt addig megtartották a munkaviszonyában, amíg el nem érte a bűvös 40 évet. (Ez ma a jogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati idő.) Így lett viszonylag teljes a kárpótlás mint forma. De ha ez követhetetlen megoldás – mert esetleg valóban mások, produktívabb fiatalok elől vesz el helyet –, akkor a gondot nem közvetlenül az intézményekben, hanem máshogy kell megoldani, de meg kell oldani. Azt pedig mindenképp el kell kerülni, hogy TGM-et bárki a nagy nyilvánosság előtt vállon veregesse.
A helyzet kompenzálása híján lehet bár rendkívül szabályos az eljárás, mégis féloldalassá, vagyis formátlanná, méltánytalanná lesz. S hozzáteszem: egyúttal perverzebbé is. (...)
„Gondoljon bele, hogy ez hova vezet” – kérdezett vissza Boros a riporternek, TGM „deviáns”, lepapírozatlan mivoltára utalva. Nem az a kérdés, hogy ez hová vezet. Az a kérdés: hová vezet, ha egy kormány értelmiségiek egzisztenciájával kezd játszadozni. Oda vezet, hogy például a filozófiai intézet vagy a kulturális tárca kurzuslovagjai saját kezűleg, maguk hívják elő a társadalomban mindig ott lévő, gondolkodás- és értelmiség ellenes szemléletmódot. Oda vezet, hogy a kormány társadalmi-politikai bázisa a nagyon járatlan, nagyon műveletlen és nagyon rosszindulatú állampolgárok buta gyülekezete lesz.
Dehogyis jövő idő, hiszen már most az. Nem „vezet” semmi, rég megérkeztünk. galamus.hu Új Magyar Szó (Bukarest)

Pajzán história
TGM esete az Intézettel
Mesterházy Miklós, Népszabadság
Hírlik, a Filozófiai Kutatóintézetben tevékenykedő úr, aki valamilyen (hmmm...) adminisztratív félreértés folytán igazgatói kinevezést kapott, nyugdíjba akarja küldeni volt kollégámat, Tamás Gáspár Miklóst.
Valakit nyugdíjba küldeni, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, nem sért jogot, ennyiben az intézkedés voltaképp maga is különlegesség, hisz az igazgatói szobában őrzött tünemény minden eddigi cselekedete a jogérzék tökéletes hiányáról tanúskodott (írtak is róla a lapok). Mondom, nem jogtalan a dolog, csak épp szemmel láthatólag nem szép, olyannyira nem szép, hogy ronda. Merthogy bár nem jogtalan, ellenben baj.
Baj persze, mellesleg, TGM-nek is, aki ismert okok miatt nemigen volt állásban jó ideig, és amikor rehabilitálták, kapott tán, már nem emlékszem, valami térdszalagot, fülbevalót, orrkarikát, szóval olyasmit, amit osztogatni szoktak, szolgálati éveket ellenben nem kapott – ő tehát aligha fogadhatja a hírt avval, hogy: Barátaim, vár már a munka a kertben!
De nem csak neki baj. TGM azoknak a szemében is, akik nem értenek egyet vele, ha nem vakok, megtestesít valamit abból, amit arról, hogy filozófus, képzelünk. És ami a konferenciaturizmusban és a szorgos irodalmi összefoglalókban az istennek sem bír megtestesülni. Mármost: ha nem csal az emlékezetem, igen jeles szigetországi szerző kezdi avval (amúgy remek) könyvét, hogy van valami közös a kurvákban és a filozófusokban: ezek is, amazok is élvezik tudniillik a munkát, amellyel a kenyerüket keresik. A tétel igazsága tárgyában vannak kételyeim (inkább a kurvákat, mintsem a filozófusokat illetően – habár...), de a szóban forgó szerző, meglehet, nem járt rossz nyomon.
Megeshetik, hogy legalábbis a két szakma lokális erkölcsi imperatívusza valóban egybecseng, s ez úgy szól, hogy: nyalj! Csak remélem, hogy ami a Filozófiai Kutatóintézetben épp zajlik, az intézet átalakítása Kuriositätenkabinetté (a természet ésszel felfoghatatlan alkotásainak gyűjteményévé), nem arról szól, hogy akad az Akadémia égisze alatt, aki az imént jelzett sejtést igazolni kívánná. TGM fölöslegessé nyilvánítása mindenesetre igencsak úgy fest, mintha épp ennek a filozófiáról alkotott, természetesen ...ööö... szigorúan tudományos és kétségkívül korszerű elgondolásnak volna természetszerű konzekvenciája. Az Akadémia, elismerem, nem problémátlan intézmény, ám végül is mégiscsak azzal henceghet, hogy hosszabb ideig a munkatársa voltam. Valaki, akinek módjában áll, tehetne róla, hogy ne kelljen pirulnom miatta. Ne kelljen mindannyiunknak köldökig elpirulnunk. Új Magyar Szó (Bukarest)

Németh Zsolt: a határon túli magyar régiók Dél-Tirollá válhatnak
Az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarság is rendelkezik azzal az adottsággal, amellyel területük olyanná válhat, mint a kisebbségi autonómia példaképének tekintett Dél-Tirol - mondta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár egy kisebbségpolitikai tanácskozáson az Országgyűlés külügyi bizottságában csütörtökön.
Határon túli magyar szervezetek képviselői is részt vettek az eszmecserén, amelyen az ismert kisebbségi szakértő és politikus, Christoph Pan, a Dél-tiroli Népcsoport Intézet vezetője a kisebbségi nyelvekről tartott előadást.
"Számunkra fontosak az autonómiakoncepciók és megvalósításuk" - hangsúlyozta az államtitkár, és elmondta, hogy Christoph Pan a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak érvényesítésében és az autonómia koncepciók megvalósításában szerzett érdemeiért.
Németh Zsolt azt mondta, Christoph Pan nagyon fontos szerepet vállalt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi stratégiákkal, a magyar kormány és a külföldi magyar közösségek által követett kisebbségi stratégiákkal kapcsolatban.
"Sokat tanultunk a dél-tiroliaktól" - mutatott rá az államtitkár, hangsúlyozva, az utóbbi 20 évben példaértékűvé váltak a kisebbségek érdekében történő politikai fellépés eszközei, az aprólékos munka. Ugyancsak példamutatónak nevezte a dél-tiroliak racionális, gyakorlatias megközelítését. Fantasztikus demokráciateljesítményként említette, hogy a dél-tiroliak a politikai döntéshozatalban szinte minden szinten részt vehetnek.
Christoph Pan előadásában kitért a "túlzóan korlátozó" szlovák államnyelvtörvényre, amely szerinte nyilvánvalóan a magyar nyelv és nem egyéb nyelvek ellen irányul.
Hangsúlyozta: teljes mértékben egyetért az Európa Tanács Velencei Bizottságának októberi állásfoglalásával, amely szerint a szlovák államnyelvtörvény "nem megfelelő módon" korlátozza a nemzeti kisebbségi nyelvek használatát, bizonyos előírásai nem egyeztethetők össze Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Nemzetközi jogba ütközik például az a norma, hogy a nemzeti kisebbségek nem használhatják nyelvüket a hivatali ügyintézés során, "az ilyen jellegű szabályozás semmisnek tekintendő" - mondta. (A szlovák államnyelvtörvény szerint ott használhatják csak a kisebbségek az anyanyelvüket a hivatalokban, ahol az arányuk meghaladja a 20 százalékot.)
A dél-tiroli német professzor kifejtette: a nemzeti nyelv és a kisebbségi nyelvek használata összeegyeztethető, feltéve, ha a felek egyenrangú partnerként, kölcsönös bizalom alapján, kompromisszumokat kötve igyekeznek megoldani a konfliktusforrásokat. "A legtartósabb megoldások mindig azok, ahol csak győztesek vannak, és nincsen legyőzöttek" - mondta.
Kifejtette, hogy a nemzetállamok gyakran tehernek érzik a kisebbségi nyelveket, de a cél az, hogy a konfliktusforrásokból kulturális gazdagság válhasson. Szerinte paradigmaváltás megy végbe Európában: kezdik elismerni, hogy a kisebbségi nyelvek nem terhet jelentenek, hanem segíthetik a régiók fejlődését. Azt mondta, a kisebbségi nyelvek a kontinens kulturális sokféleségének lényeges elemei, és mint ilyenek, megtartandók.
A professzor egy kérdéssel kapcsolatban elmondta: nem világos, hogy milyen szankciókat lehet életbe léptetni azokban az esetekben, amikor egy EU-tagállam nem teljesíti a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó koppenhágai követelményeket. Meggyőződése szerint a magyar EU-elnökség 2011 első felében némileg tisztázhatja ezt a kérdést.
A 90 százalékban osztrákok lakta Dél-Tirol az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében szakadt ki Ausztriából és került Olaszországhoz. A győztesek ezzel jutalmazták meg Rómát, amely 1916-ban cserbenhagyta addigi szövetségeseit, a központi hatalmakat, és átállt az antant oldalára a háborúban. Az 1946-os párizsi szerződés intézkedéseket irányzott elő a német ajkú lakosság "népi jellegének megőrzésére", a német nyelv egyenrangú használatára és területi önkormányzat megvalósítására. Az 1972-ben kötött olasz-osztrák megállapodás Ausztriát a dél-tiroliak védnökeként ismerte el. Bumm.sk

Tőkés: Székelyföld Románia Dél-Tirolja
Az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarság is rendelkezik azzal az adottsággal, amellyel területük olyanná válhat, mint a kisebbségi autonómia példaképének tekintett Dél-Tirol – jelentette ki csütörtökön Németh Zsolt külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi bizottságában rendezett kisebbségpolitikai tanácskozáson.
A határon túli magyar szervezetek képviselői részvételével tartott rendezvény keretében a politikus átnyújtotta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét Christoph Pannak, a Dél-tiroli Népcsoport Intézet vezetőjének a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak érvényesítésében és az autonómia koncepciók megvalósításában szerzett érdemeiért.
Németh Zsolt szerint az ismert kisebbségi szakértő és politikus nagyon fontos szerepet vállalt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi stratégiákkal, a magyar kormány és a külföldi magyar közösségek által követett kisebbségi stratégiákkal kapcsolatban. Az államtitkár példamutatónak nevezte a dél-tiroliak racionális, gyakorlatias megközelítését, és fantasztikus demokráciateljesítményként említette, hogy a dél-tiroliak a politikai döntéshozatalban szinte minden szinten részt vehetnek. Christoph Pan kifejtette, a nemzetállamok gyakran tehernek érzik a kisebbségi nyelveket, de a cél az, hogy a konfliktusforrásokból kulturális gazdagság válhasson.
Szerinte paradigmaváltás megy végbe Európában: kezdik elismerni, hogy a kisebbségi nyelvek nem terhet jelentenek, hanem segíthetik a régiók fejlődését. Azt mondta, a kisebbségi nyelvek a kontinens kulturális sokféleségének lényeges elemei, és mint ilyenek, megtartandók. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke laudációjában úgy fogalmazott: az autonómia egyik személyes megtestesítője kapja a kitüntetést. Elmondta, Európában több mint 300 kisebbségi népcsoport él, amelyekhez 100 millió ember tartozik, minden hetedik európai valamely nemzeti kisebbségi közösség tagja, közülük 166 népcsoport Közép- és Kelet-Európában honos.
„A Székelyföld Románia Dél-Tirolja lehetne. Ahogy a dél-tiroli autonómia mögött ott állt az anyaország, Ausztria, hasonlóképpen Magyarország új nemzeti kormánya, mi több, az új Országgyűlés is tanúságot tett az elszakadt nemzetrészek önrendelkezési törekvéseinek támogatása mellett. Így ma már nagyobb reménységgel jelenthetjük ki, hogy lesz Székelyföldnek területi autonómiája” – hangoztatta az EMNT elnöke.
A 90 százalékban osztrákok lakta Dél-Tirol az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében szakadt ki Ausztriából és került Olaszországhoz. Az 1946-os párizsi szerződés intézkedéseket irányzott elő a német ajkú lakosság „népi jellegének megőrzésére”, a német nyelv egyenrangú használatára és területi önkormányzat megvalósítására. Az 1972-ben kötött olasz-osztrák megállapodás Ausztriát a dél-tiroliak védnökeként ismerte el. Krónika (Kolozsvár)

Egyre több az Erdélyben tanuló magyarországi diák
Egyre több magyarországi diák jelentkezik a romániai felsőoktatási intézményekbe - írta a Krónika című kolozsvári napilap pénteken honlapján. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen jelenleg 80–100 magyarországi diák tanul. Rajtuk kívül évente 200–250 diák tölt egy-egy félévet Kolozsváron Magyarországról. Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint a BBTE az utóbbi években azért vált vonzóbbá a magyarországi diákok számára, mert a legtöbb szakon kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás.
Korábban néhány tantárgyat magyar tagozaton is csak románul lehetett tanulni.
A rektorhelyettes közölte: a felvételi kritériumok teljesen azonosak a hazai és külhoni jelentkezők számára, azonban a mostani szabályok szerint a külföldi, így a magyarországi diákok is csak a tandíjköteles helyekre pályázhatnak, az államilag támogatott helyekre csak román állampolgárok juthatnak be. Magyari szerint Kolozsvárra nemcsak az anyaországból, hanem Spanyolországból is érkeznek szép számmal diákok, akiknek a szülei vendégmunkásként az Ibériai-félszigeten dolgoznak, és ezért ott végezték el a középiskolát.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron működő Természettudományi és Művészeti Karának dékánja szerint nem veszik el a helyet a magyarországi diákok az erdélyiek elől. A Sapientia mintegy kétezer fős diákságának alig egy-két százaléka érkezik az anyaországból.
A Sapientián tandíjmentes helyre is bejuthatnak a magyarországi felvételizők.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem felvételi vizsgáira az utóbbi időben sokkal több magyarországi diák jelentkezik, mint a 90-es években. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a színművészeti oktatás hírneve az idén nem csak magyarországiak számára bizonyult vonzónak. Az elsőévesek között van egy felvidéki, Dunaszerdahelyről érkezett diák.
Pontosan ugyanolyan feltételekkel jelentkezhetnek a külföldiek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre, mint a romániaiak – mondta el a Krónikának Mostis Gergő szóvivő. Évente öt-hat magyarországi jelentkezik felvételire a felsőoktatási intézményben, általában a képzőművészet, illetve az idegen nyelv szakokra.
(MTI) MTI

Erdővidéki Közművelődési Napok– Interjú Demeter László főszervezővel
Kedd óta zajlik a XVIII. Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozat tizenhét településen. Jelentőségéről a szervező Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökét, Demeter László muzeológust kérdeztük.
- Mondhatni, idén nagykorúvá vált az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozat. Kérem, vázolja ennek fejlődését!
- Kezdetben, a kilencvenes években csupán hétvégi rendezvény volt, s Barótra összpontosított, esetleg még egy-két települést bevontak, ám tíz esztendeje elkezdtük bővíteni a terepet és a kínálatot. Nem is tudom, van-e olyan erdővidéki település, ahol ne lett volna rendezvényünk... Azt tapasztaltam, hogy az emberek számon tartják, várják, szeretik a közművelődési napokat. Ennek sikere azon is múlik, hogy mindenhol partnerekre lelünk a szervezésben. A közreműködésnek közösségformáló szerepe is van, így tudomást szerzünk egymás tevékenységéről. Idén rekordnak számít, hogy tizenhét erdővidéki településen tartottunk valamilyen rendezvényt.
– Mitől igazán erdővidéki ez a rendezvény?
– Ha nem is ez a legnagyobb erdővidéki rendezvénysorozat, de mindenképpen az elsők között van. Pozitív a visszajelzés, mely a résztvevők számával is mérhető. Arra törekszünk, hogy minden korosztályhoz szóljunk, minden ízlésnek próbáljunk megfelelni kínálatunkkal: tudományos előadások, komolyzenei hangversenyek, de szórakoztató koncertek is, hagyományőrző rendezvények, gyerekprogramok, mint például a Kelekótya együttes koncertje, vagy szórakoztató jellegű a Hacacáré operettest. Fontosnak tartjuk, hogy a helyi értékeket mutassuk be. Ami nem kifejezetten erdővidéki, az is kötődik valamiképpen, a térséghez. Például a most fellépő nagyváradi Sotto Voce együttes vezetője, Benczédi Hunor olaszteleki.
– Mi a különlegessége az idei napoknak?
– A folyamatosságra törekszünk, és figyelünk arra, hogy olyan településre is eljussunk, mint Zalánpatak, mely Málnás község része, de a történelmi Erdővidékhez tartozik. Ott ez a rendezvény jelenti az évi kulturális eseményt. Másik, ami szívünk csücske, Ürmös, hiszen szórványosodó, Brassó megyei település. Most elvittük oda az Erdővidék nagyjai című kiállítást és az olaszteleki Harmónia női kart. Meg is hálálják, hogy figyelünk rájuk, hiszen a falu hagyományőrző csoportja és kézművesei bemutatót tartanak Baróton. Premiernek számít, hogy vajdahunyadi diákok bemutatták az október 6-i műsorukat Erdőfülében és Baróton. Alakulóban Háromszék és Hunyad megye között a partnerkapcsolat, melyhez mi is hozzájárulunk. Az eseménynek kulturális vonatkozásán túl célja, hogy a gyerekek ismeretséget, barátságot kössenek, hiszen Hunyad megyében igen nagy az asszimilációra való hajlam, s reméljük, ezzel fékezni tudjuk.
– Mit emelne ki a rendezvénysorozatból?
– Hat évvel ezelőtt a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület létrehozta az Erdővidék Kultúrájáért Díjat. Olyan személyiségeknek, művészeti csoportoknak ítéli oda a héttagú kuratórium, akik vagy amelyek munkásságuk révén hozzájárultak Erdővidék kultúrájának fejlődéséhez, illetve hírnevének öregbítéséhez. Ez a napok fénypontja. Idén Kászoni Zoltán halbiológust, tavaly Egyed Ákos történészt tüntettük ki. Ezzel azt is próbáljuk igazolni, hagy vannak, akik próféták lehetnek saját hazájukban, mert munkásságuk által sokunk elismerését és megbecsülését is kiváltják. Ez azt is igazolja, nem halt meg minden híresség, élnek köztünk jeles emberek.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyed Ákos: Erdély 1848–1849
Csíkszereda, Pallas–Akadémia Kiadó, 2010
Az utóbbi időszakban megjelent egyik legfontosabb történeti tárgyú könyv. Szerzője közismert történetkutató, tartalma pedig múltunk egyik sorsdöntő időszakának átfogó elemzése.
Egyed Ákos akadémikus igazából tudományos kutató, a Kolozsvári Történettudományi Intézet főmunkatársa volt évtizedeken át. Onnan is ment nyugdíjba több mint egy évtizeddel ezelőtt. Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, a Debreceni Egyetemnek pedig több alkalommal meghívott vendégtanára volt, ahol Erdéllyel és főként a Székelyfölddel kapcsolatos történeti ismeretekkel gyarapította az ottani egyetemi hallgatók tudását. Az Erdélyi Múzeum- Egyesület 1990-es újraalakulása után ebben a legrangosabb hazai magyar tudományos intézetben tevékenykedik. Több ideig volt szakosztályelnök, majd két ciklusban az egyesület elnöke. Az egyesületért kifejtett tevékenysége, annak anyagi hátterének biztosítása érdekében végzett küzdelme példaértékű, elnöksége alatt érte el az EME újjáalakulása utáni tevékenységének legkiemelkedőbb eredményeit.
A munkásságát elismerő és méltató számos kitüntetése és díja mellett, születésének 80. évfordulója alkalmából összeállított Emlékkönyvvel e hó 25- én fogják őt barátai, szaktársai, méltatói megtisztelni.
Ő a Székelyföld szülötte, a miklósvárszéki Bodos nevű kis faluból származik. És – habár Kolozsváron él – sosem távolodott el szűkebb hazájától, a Székelyföldtől. Székelyföld történetére vonatkozó kutatásokat rendszeresen végzett, főként Háromszéket illetően. A szélesebb olvasóközönség számára írt székelység történetét 2007-ben közzétette.
Egyed Ákos fő kutatási területe a polgárosodás útjára tért, 1848 utáni Erdély története volt. Az e téren kifejtett tevékenységének legkiemelkedőbb eredménye a Falu, város, civilizáció c., két kiadást megért úttörő munkája. És e kérdést boncolgatja az Erdély metamorfózisa a 19. században c. könyve is. De ehhez a munkásságához kapcsolódik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetének kutatása is, hiszen ezek az események számolták fel az akadályokat a magyarság előtt a polgári társadalmi rendre való áttérés útjából. Előbb Háromszék önvédelmi harcát írta meg, azután pedig – ugyancsak a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában – két kisebb kötetben, az 1848-as forradalom erdélyi történetét, amelynek első kiadása 1998 – 1999-ben látott napvilágot. Ezután újabb kötetek következtek: az utolsó erdélyi rendi országgyűlésről 2001-ben, az 1848-as erdélyi magyar vezéralakokról 2004-ben (ez utóbbi kettő a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál), majd Háromszék önvédelmi harcáról szóló írása harmadik, bővített kiadása 2008-ban.
A most megjelent vaskos kötet második, bővített kiadás. Az olvasóhoz írt bevezető sorokban megokolja eljárását. "A tartalmi bővítésénél az a cél vezetett, hogy erőteljesebben kitűnjön a forradalom igazi történelmi jelentősége, az, hogy 1848–1849 rendszerváltozást jelentett, s befejező szakaszát képezte a modern, polgári magyar nemzet kialakulásának."
A könyv második kiadásának a címe ugyanaz, mint az elsőé. Tartalmában azonban sokban különbözik attól. Nemcsak a szűkön vett magyar forradalom és szabadságharc erdélyi történetét öleli fel, hanem a korabeli társadalom összképét is elemzés tárgyává teszi. Ebbe a kötetbe belefoglalta az utóbbi évtizedben végzett kutatásai eredményét is, felhasználva a két kiadás között megjelent, sok tekintetben újat hozó történelmi munkák és forráskiadások nyújtotta adatokat és eredményeket. Nem elégedett meg az események összefoglalásával és bemutatásával, hanem feleletet keresett a különböző jelenségeket kiváltó okokra, kritikai vizsgálat tárgyává tette az 1848 őszén kirobbant polgárháborúhoz vezető utat, mélyreható kutatásokat végzett a szemben álló felek veszteségeinek a felmérése érdekében.
A 29 fejezetre tagolt mű első fejezetét a forradalom előestéjének szenteli. Bemutatja a polgári-nemzeti átalakulás útjára lépő erdélyi társadalom összetevőit nemcsak a rendi tagolódás, hanem nemzetiségi tekintetből is.
A 3. fejezetben a március-májusi eseményeket, vagyis a forradalom kezdeteit ismerteti általában és vidékenként, elemezve a forradalmi és nemzetiségi mozgalmak programjait is. Részletesen ismerteti a május 15–17-i román nemzeti gyűlés lefolyását, idézve a magyarellenes hangulatot kifejtő hangadók tevékenységéből is. Aláhúzza az egyes programok különbözőségét és korlátait, jelezve a román–magyar–szász szembenállás eldurvulását kiváltó tényezők felszínre kerülését.
A 4. fejezetet az utolsó erdélyi országgyűlésnek szenteli, amelyben nagyobb hangsúlyt kap az unióról, valamint a jobbágyfelszabadításról szóló törvények vitája és elfogadása. Ugyanakkor értékeli azok következményeit, utóhatását.
A 7. fejezetet az "1848. szeptemberi fordulat"-nak szenteli, amikor az erdélyi románság, bécsi sugallatra, a román határőrezredekkel az élen, nyíltan szembefordul nemcsak a magyar hatóságokkal, hanem a magyar lakossággal általában, és véres atrocitások kezdődnek.
A következő fejezetek az önvédelmi harc megszervezésével, az agyagfalvi gyűléssel, és Erdély majdnem teljes egésze elvesztésének kérdésével foglalkozik. Nemcsak általában, hanem tételesen is ismerteti a magyar polgári lakosság nagyméretű pusztulását (a zalatnai és preszákai vérengzések, a hegyaljai magyarság kiirtása). Nagyenyed és a környező falvak, valamint Abrudbánya és Verespatak magyar lakossága pusztulásának egy-egy kisebb fejezetet szentel.
Több fejezetben nyomon követhetjük a szabadságharc harci és politikai eseményeit Bem tábornok erdélyi bevonulásától a világosi, valamint erdélyi fegyverletételig, amelyek ismertetése – úgy hiszem –, túlnő egy ilyen ismertető keretein. Megemlítem azonban, hogy a segesvári csata vázolásánál Petőfi halálával elég részletesen foglalkozik.
Emellett megismerhetjük az erdélyi közigazgatás helyreállítása, illetve újjászervezése terén elért eredményeket, a vészbíróságok tevékenységét. A magyar történetírásban először elemzi a vészbíróságok működését, arra az eredményre jutva, hogy "azok elsősorban olyan személyeket vontak felelősségre, akik a polgárháború során emberölést és gyújtogatást, nagyarányú rablást követtek el". Új megközelítésben elemezte a román és szász népfelkelők lefegyverzésének és a vadászcsapatok működésének kérdését, nem feledkezve meg a visszaélésekről és azok következményeiről. A források alapján arra a következtetésre jutott, hogy a lefegyverzés során a román polgári lakosságot nem érte olyan veszteség, mint amilyent a szélsőséges román történetírás és propaganda terjeszt.
Az utolsó előtti fejezet a nemzetiségi kérdés alakulását követi nyomon, amelyben olvashatunk Balcescu és Kossuth megbékélési tervéről és a későn született nemzetiségi törvényről is.
A 29. fejezet A polgári lakosság vesz-teségei 1848–1849-ben címet viseli. Ez a kérdés a szerzőnek, és nemcsak neki, hanem nekünk is, olyan fájó pont, amely a mindennapi életben ma is érint. Ugyanis a román nacionalista megnyilvánulások mindmáig élvezettel szajkózott jelmondata: a magyarok által 1848-ban a meggyilkolt 40 ezer román esete. Ennek egyik jelenkori megnyilvánulása a kolozsvári Biasini Szálló falára helyezett tábla, amely a "40 ezer megölt románra" emlékezteti a lakosságot, pont ott, ahol a kolozsvári magyarság március 15-e megünneplésére évente összesereglik. De ehhez a kérdéshez kapcsolódik a marosvásárhelyi Kossuth utca elnevezése körüli konfliktus, amellyel kapcsolatban még írásban is elhangzott olyan alaptalan kijelentés, hogy "Petőfiék száz románt akasztottak fel Marosvásárhely főterén".
A polgári lakosság veszteségeit illető kérdés megnyugtató tisztázása érdekében a szerző alapos kutatást végzett. Számba vette és összevetette a kérdéssel kapcsolatosan készült eddigi statisztikákat, jelentéseket és levéltári forrásokat. Ezek alapján megállapította, hogy az erdélyi román polgári lakosság 1848–1849. évi vesztesége 4400–6000 főre tehető, ami messze elmarad a 40 ezertől. A magyar polgári lakosság emberi vesztesége ugyanakkor 7500–8500 főre tehető, amelynek döntő többsége, mintegy 3/4-e Alsó-Fehér megyei volt. Ezt a veszteséget az Alsó-Fehér megyei magyarságnak sosem sikerült pótolnia.
A katonai veszteségek pontosan nem mérhetők fel, de véleménye szerint, összevetve más értékelésekkel is, a polgári veszteségekhez hasonló lehetett. Vagyis az emberi veszteség összesen 30 ezerre tehető. Megjegyzi ugyanakkor, hogy az eddigi adatok tovább pontosíthatók alapos levéltári kutatások végzése révén.
A kötet végén, a Befejezőben, a szerző – többek között – párhuzamot von a forradalom magyarországi és erdélyi célkitűzéseit és megvalósításait illetően. Kiemeli az erdélyi sajátosságokat, pl. a jobbágyfelszabadítás terén. Itt ugyanis a Székelyföldre vonatkozóan más szempontokat kellett alkalmazni, mint a vármegyékben. Erdélyi sajátosság, hogy a román és a szász vezetőréteg is megfogalmazta a magyartól különálló programját és követte azt. "A polgárháború során – írja – a vármegyékben, főleg a szórványban élő magyarság szenvedte a legnagyobb veszteséget, amelyet egyes vidékeken soha sem tudott kiheverni. De szenvedett a román polgári lakosság is, amelynek soraiból feleannyi pusztult el, mint a magyarok közül. Kétségtelen azonban, hogy a legnagyobb vesztes maga Erdély volt, mert a szörnyű pusztítások emléke máig hatóan érvényesül, s egyik akadálya a történelmi megbékélésnek. Mi több: egyik eszköze a szélsőséges mozgalmaknak a romániai magyarellenes hangulatkeltésben."
Ez a könyv a modern magyar polgári nemzet megszületésének a folyamatát tárja az olvasó elé. Egy olyan nemzetének, amely hosszú időre meghatározójává vált történelmünknek, és amelynek eredményei, a forradalom vívmányaiként személyi szabadságot adtak nemcsak a magyar, de más nemzetiségű jobbágyoknak is, eltörölték a rendi-feudális történelmi rendszert, eltávolítva ezek által a haladás útjából a legfőbb közjogi s társadalmi szerkezeti akadályokat.
Ez a mű nem csak egy régebbi írás felfrissítése, hanem a tárgyalt kérdések számtalan új megvilágításba állításával újat hozó alkotás. Hálás köszönet érte a szerzőnek és az őt önzetlenül támogató kiadónak. Népújság (Marosvásárhely)

A BBTE jobbnak látná az egyetemi önellátást
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa azt kéri a kormánytól és a parlamenttől, vegyék ki az állami egyetemeket a költségvetési rendszerből, hogy úgy működhessenek, mint 2008 előtt, "saját bevételekből finanszírozott közintézményként".
A kolozsvári BBTE szenátusa pénteken fordult a kormányhoz és parlamenthez, megfogalmazásuk szerint az intézkedéssel elkerülhetőek lennének a kormánynak az egyetemi tanárok fizetését, a diákok juttatásait csökkentő, illetve az állások zárolására vonatkozó "tévedései".
"Be kell tartani az alkotmányt és a közpénzügyi törvényt, ki kell venni az állami egyetemeket a jelenlegi költségvetési rendszerből, és hagyni őket, hogy, akárcsak 2008 előtt, «saját bevételekből finanszírozott közintézményként» működjenek. A hibák eredője, hogy figyelmen kívül hagyják az alkotmány által is szavatolt egyetemi autonómiát és a 2002/500-as közpénzügyi törvény előírásait, mely értelmében az állami egyetemek «saját bevételekből finanszírozott közintézmények»", derül ki az idézett dokumentumból.
A BBTE képviselői felidézik, hogy 2009-2010-ben zárolták a tanügyi és nem tanügyi állásokat, csökkentették a finanszírozást és ez gyengítette a román egyetemek versenyképességét.
"A személyzet jövedelmének és a diákok támogatásának 26-60 százalékos csökkentése több évtizedes ösztönzőrendszert tett tönkre. Újabban a román kormány a diákok támogatását, a beruházásokat, a fizetéseket egyaránt szabályozni kívánja. Például drámaian csökkenti az egyetemisták járandóságát. A tanároknak 15 százalékos emelést ígérnek, de ez nem egyéb, mint a 13. fizetés, amit eltörölnek", áll a dokumentumban. Népújság (Marosvásárhely)

Az út Trianonig, Trianontól a népszavazásig
A 15. Országos Honismereti Akadémián elhangzott mondat, miszerint minden mindennel összefügg, közhelyes ugyan, ettől eltekintve mégis igaz.
Közeleg december 5-e, szomorú évfordulója annak a napnak, amelyen 2004-ben sikertelen népszavazáson bukott el az együvé tartozás jelképe, a kettős állampolgárság megadása a határokon kívül taszított magyarságnak. Az okok kutatása nem hiábavaló: a Budapestről Gyimesbe települt néprajzos, Halász Péter úgy véli, a dolgok eredője messzire, egészen a trianoni diktátumig nyúlik vissza.
Halász Péter: Az út Trianonig című előadásában: nem kell mindig beszélni róla, de gondolni kell rá, nem szabad elfeledkezni róla. Ha elfeledkezünk róla, bekövetezik 2004. december 5-én a magyarság ellenségei elérték, hogyan szavazzanak.
A trianoni tragédia, ha Délvidéken nem vernék meg azokat, akik magyarul beszélnek – ezért nem szabad elfeledkezni Trianonról.
Csak öt évig visszakerültek Magyarországra, azt a töltést generációkról gebe adják tovább. A románok, szlovákok gondoskodnak arról, hogy ne feledkezzenek meg arról, magyarok.
Az anyanyelvet Magyarországon is védeni kellene.
Nemcsak az anyanyelv, a néptánc is fontos.
A kommunista hatalom kiverte az emberekből az együvétartozás érzését.
Halász Péter szerint lelki sérüléssel nő föl az a nemzedék amelyik nem tud Trianonról. Erdély.ma

Egyre szebben beszélnek magyarul a moldvai csángó gyermekek
A moldvai csángó gyermekek egyre szebben és egyre bátrabban beszélnek magyarul, vállalják magyarságukat, ezt jól bizonyította az is, hogy minden korábbinál nagyobb sikere volt a Rekecsin községben lévő Csíkfaluban a hétvégén megszervezett hetedik Szeret menti Népdalvetélkedőnek – mondta az Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke.
Ez a népdalvetélkedő hagyománnyá vált, évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen, a rendelkezésre bocsátott termekbe már alig férnek be az emberek. Ezúttal huszonnégy faluból érkeztek versenyzők, két-két gyerek minden településről – közölte az elnök.
Az MCSMSZ mellett az ajándékok nagy részét magántámogatók biztosították – mondta Solomon Adrián, példaként említve a Máltai Szeretetszolgálatot, Kurkó Jánost, a csíkszeredai Fenyő Szálló tulajdonosát, a Rotary Club Szegedet. A magyarországi keresztszülők is sok ajándékot küldtek (azok a magyarországi személyek, akik az öt évvel ezelőtt útjára indított „Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!" program keretében vállalták csángó gyermekek felkarolását).
Arra a kérdésre, hogy egy ilyen népdalvetélkedő mennyire segíti a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatásának rendkívül hányattatott ügyét, Solomon Adrián azt felelte: ez a rendezvény éppen a szövetség oktatási programjának köszönhető, ennek keretében a tanárok arra buzdítják a gyerekeket, hogy szüleiktől, nagyszüleiktől „tanulják vissza" a csángó magyarok által énekelt régi dalokat.
E témával kapcsolatban Hegyeli Attila, a szövetség anyanyelvi oktatási programjának felelőse az MCSMSZ honlapján emlékeztet: 2000-ben egyesek vakmerőségnek vagy éppen szélmalomharcnak tartották azt az ötletet, hogy a moldvai csángó falvakban kezdjenek először iskolán kívüli foglalkozások keretében, majd az iskolákban is magyar nyelvű foglalkozásokat szervezni a gyerekeknek. A szövetség az elmúlt tíz évben nagyszerű eredményeket ért el, még akkor is, ha – mint az említett honlapon olvasható – a mai napig küzd „a hatóságok és a katolikus egyház helyi képviselőinek gáncsoskodásával".
Solomon Adrián ugyanakkor most örömmel számolt be arról, hogy a vetélkedőn jelen volt Csíkfalu polgármestere, aki üdvözölte a kezdeményezést. Az eseményen részt vett Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és Balogh György, a csíkszeredai magyar főkonzulátus ügyvezető konzulja is. A nagykövet elmondta: úgy érzékeli, hogy a korábbi évekhez képest a csángók sokkal bátrabban vállalják a magyarsághoz való kötődést, sok száz, sőt, most már sok ezer gyerek tanul magyarul az iskola falai között vagy az iskolai foglalkozásokon túl. „Személyesen is tapasztalom, hogy egyre jobban beszélnek, egyre kisebb az a félelem, ódzkodás, ami a korábbiakban érzékelhető volt. A román hatóságok részéről is érezhető javulás, ma már türelmesebb, megértőbb a hozzáállás" – mondta Füzes Oszkár. Hozzáfűzte: Csángóföldről megérkeztek az első jelentkezések is az állampolgárság egyszerűsített felvétele iránt. Erdély.ma

Csupa csapás az élet – Egy budapesti kiállítás
Aki betekintett Budán a Szentháromság téren a Magyar Borok Háza dísztermébe, ahol 1998 őszén Petrás Mária kiállítása volt, elcsodálkozhatott azon, hogy 1965 óta ez a 25. tárlata. Jászberény, Érd, Párizs (csoportos kiállítás), Pápa, több ízben is Budapest, Déva, Pécs, Kecskemét, Mátrafüred, Gödöllő stb. Munkái megtalálhatók az alábbi templomokban: Bükkzsérc, Epöl, Csucsa (Czecz János), Magyarvalkó, Kőrösfő, Jegenye, Kémer, Déva. Utóbbit szülőfalujának, Dioszénnek szánta, de ismert okok miatt az ottani papoknak és a világi hatalom birtokosainak nincs szükségük az ő munkáira. Kiállításait neves személyiségek nyitják meg – egyébként Kő Pál tanítványa.
Kóka Rozália, a Magyar Művészeti Intézet osztályvezetőjének meghatározása szerint: „Földből égetett képeivel a moldvai magyarság középkori állapotban megrekedt, kilátástalan sorsát panaszolja." Továbbá: „Művészetének középpontjában az anyaság témája áll. Az »anonim szentté« magasztosult sokgyermekes csángó asszonyoktól a Szűz Máriáig számtalan változatban formálja meg az ANYÁT s az anyaság érzésének minden stációját a karácsonyéji boldogságtól a nagypénteki szenvedésig.
L. dr. Imre Mária néprajzkutató a gödöllői kiállítás műsorfüzetében írja: „Népéhez való hűségét jelzi, hogy első önálló munkáját, egy oltárt a dévai ferencesek kolostorának adományozta." (Ez az alkotás az, amelyik nem kerülhetett szülőfaluja, a Szeret menti Dioszén templomába.) „Madonna-változatai egyszerre szentek és profánok. Magukban hordozzák a földi édesanyák örömteli és fájdalmas életének sorsfordító életszakaszait... Kiemelkedően szépek a Fájdalmas Anyát bemutató faliképei." Húshegyi Gábor esztéta, egyetemi tanár: „Petrás Mária madonnái, piétái a szent és profán mesgyét követve átértelmeződtek és kaptak újabb jelentést. Következetes kettősségükkel tűnnek ki. Egyik a szakrális tematika azonos rétegű profanizálása, a figurális forma archaizálása, a másik, hogy a kompozíciók, a sémák akár a reneszánszra, a 15–16. századi Rabbiákra, a reliefkeretek akár a középkorra, illetve a historizmusra is utalhatnának. Ezt a kettősséget gazdagítja a Keleti-Kárpátokon túlról hozott ornamensvilág, az égetett anyag és annak polikrómiája, egy egyedi színkezelés (...)"
Petrás Mária Szentháromság téri decemberi kiállítása, égetett krisztusképei, domborművei kiskarácsonyt, nagykarácsonyt köszöntőek, de nem alkalomhoz kötöttek, az esztendő minden szakának maradandó alkotásai.
1999-ben Dévára hozza át gyűjteményes kiállítását. Sepsiszentgyörgyre nemcsak azért kell átkérni ezt az „anyagot", mert édestestvérei és ezek családja él itt, hanem azért, mert Petrás Marika az egyetemes magyarság egyik reprezentatív művészegyénisége.
Sylvester Lajos, Erdély.ma

Ha színjátszók találkoznak…
Idén nagykorúvá vált az Erdőszentgyörgyön évente megszervezett Kis- Küküllő Menti Műkedvelő Színjátszók Találkozója. A 18. alkalommal megtartott rendezvény évrol évre nagyobb népszerűségnek örvend. A hét végén több mint 15 iskolás, illetve felnőtt, amatőr színjátszó csoport lépett színpadra az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban.
A 18 év alatt több mint száz amatőr színjátszó csoport lépett színpadra. A találkozókon nemcsak szórakoztatják a közönséget, de tanulnak is egymástól, illetve a zsűri értékeléséből. – Kezdetben 2- 3 csoport jött el, aztán egyre többen, és egyre színvonalasabbá vált a rendezvény. Van értelme folytatni – véli Kovrig Magdolna főszervező. A népes jelenlét egyértelműen jelzi, hogy vannak rendezők, vidéki pedagógusok, akik kedvelik a színjátszást és szabadidejükből hajlandók arra áldozni, hogy mozgósítsák, irányítsák a tehetséges gyerekeket, fiatalokat.
Kovrig Magdolna elmondta, sajnálja, hogy a Kis-Küküllő menti falvakból kevesen jelentkeztek. – Nyaranta színjátszó tábort szervezünk, idén Kőrispatakon 80-an vettek részt. Itt rendezők, nyelvgyakorlatokra szakosodott tanárok foglalkoznak a gyerekekkel. Azt szeretnénk, ha a táborba minél több pedagógus eljönne, hogy a tanultakat majd továbbadják a helyi gyerekeknek – fejtette ki a főszervező.
A hét végi színjátszótalálkozón nem versenyhelyzet teremtése volt a cél, éppen ezért a Nagy Gábor, a celldömölki Soltis Lajos Színház igazgatója, Savanyú Gergely, a szegedi színház művésze, valamint Kocsis Tünde rendező alkotta zsűri nem osztott díjakat, csupán értékelte a csapatok teljesítményét.
Szentgyörgytől Magyarországig
Az erdőszentgyörgyi önkormányzat támogatásával a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület idén is érdekes műsorral várta a művelődési otthonba látogatókat. Pénteken délután a nyárádszeredai második és harmadik osztályosok szórakoztatták a közönséget, a csíkfalvi csapat pedig A kis herceggel lépett színpadra. A szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági színjátszó csoport Fábián András Gézengúzok című darabját adta elő, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület misztériumjátéka zárta a pénteki műsort.
Szombaton az erdőszentgyörgyi második osztályos tanulók és a havadtői csapat tréfás jeleneteivel indult az előadás-sorozat, vastaps fogadta az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, valamint a szilágykrasznai Tinikomédiások vígjátékát, majd a makfalvi diákok előadta Karinthy-bohózat nevettette meg a nagyérdeműt.
Ezt követően a nyárádszeredai színjátszók Móricz Zsigmond Az ördög című darabjával léptek színpadra, majd a csíkfalvi Vadrózsák bohózatukkal fakasztottak mosolyt. Délután a Kozsik József irányította marosvásárhelyi Kamaszok vittek színpadra a kamaszvilág "nagy problémáit" megelevenítő, vidám jeleneteket, majd a magyarországi, gyöngyösi Mozaik Színkört a szászrégeni Kemény János Népszínház tagjai Rejtő Jenő-darabbal váltották a színpadon. A szombati műsor a celldömölki Soltis Lajos Színház, valamint a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek társulat előadásával ért véget.
(menyhárt) Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyről nem a budapesti Országgyűlésben szavaznak – Interjú Markó Béla RMDSZ-elnökkel, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettesével
Egyelőre kitart a kormányzati részvétel mellett az RMDSZ, de további megszorításokat nem hajlandó támogatni – mondta lapunknak Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A román kormány miniszterelnök-helyettese örömmel vette a MÁÉRT újraindítását, bár egyelőre még nem világos, hogy az együttműködés miről szól majd.
– Nemrég megingott a román kormánykoalíció az oktatási törvény miatt. Jogszabály most sincs. Többség van?
– Az oktatási törvény szakítópróba a számukra. Az nem lehetséges, hogy az RMDSZ kormányzati felelősséget vállaljon az ország általános problémáinak a megoldására – ráadásul ezek a megoldások egyáltalán nem népszerűek –, és mindeközben az oktatási rendszer reformja, ezen belül az anyanyelvű oktatási jogok bővítése ne haladjon előre. Ha a koalíció nem tudja összeszedni magát, az baljós előjel a jövőre nézve, és valószínűleg már ezért sem tudna az RMDSZ tovább menni.
– Meddig hajlandók várni?
– Az oktatási törvény kérdése a következő hetekben eldől. A kormány egy kivételes, de alkotmányos módszert választott a törvény elfogadására. Romániában lehetőség van sürgős esetekben arra, hogy a kormány felelősséget vállaljon egy törvénytervezetért.
– Két hete vetették fel a többség kérdését, ön most újabb néhány hét haladékról beszél...
– Akkor úgy tűnt, hogy napok alatt ide vagy oda lehet billenteni a helyzetet. Most kialakult egy esély, éspedig hogy folytatódhat a felelősségvállalási eljárás, ha az alkotmánybíróság igenlőleg válaszol a miniszterelnök kérdésére. Ebben az esetben egy két hét alatt végleges formájában kikerülhet a törvény a parlamentből.
– Az átállás a másik oldalra fel sem merül az RMDSZ számára?
– Az ellenzék egyszerre hívogat minket, és ezzel egyidejűleg olyan nyilatkozatokat tesznek, amelyekből kiderül: nem támogatnák az ország történelmének és földrajzának az anyanyelvi oktatását. Márpedig ez számunkra az egyik kulcskérdés.
- Ezért türelmes az RMDSZ?
– Egyáltalán nem vagyunk türelmesek. A kormánykoalíció felbomlása és a kormány esetleges bukása gazdasági földrengést idézhetne elő Romániában, így szerintem méltánytalan dolog az RMDSZ től számon kérni, hogy miért ad néhány hetet a koalíciónak, hogy összeszedje magát.
– Az RMDSZ-t sokan bírálják a kormányzás miatt. Mit mond az elégedetleneknek?
– Sajnos még nem dőlt el, hogy Európa össze tudja e szedni magát. Ez kihat Romániára is. Egyelőre azt tudjuk, hogy a közszféra fizetései a nyáron csökkentett összegekhez képest 15 százalékkal nőnek, illetve a minimálbért megemeljük 670 lejre. 2012-re szeretnénk visszahozni a fizetéseket legalább az eredeti szintre. További megszorításokban nem gondolkozunk, és nem is tudnánk elfogadni.
–Nem fél, hogy ellenfelei kihasználják az RMDSZ helyzetét?
– Ezt egyszer már megéltem, 2004 és 2008 között. Miközben vezető politikusainkat a kormányzati gondok kötik le, a saját közösségünkkel nem beszélünk eleget. Hagyjuk, hogy mások beszéljenek arról, mit csinálunk mi, és ezt egyáltalán nem jóindulattal teszik. Akármilyen sok energiába kerül, amikor csak lehet, otthon kell lenni, Erdélyben.
– Néhány napja a szélsőjobboldali Székely Gárda felvetésére népszavazási kezdeményezés indult Csíkszereda román nevének eltörlésére. Egyetért a javaslattal?
– Egyik legnagyobb elégtételem – újból és újból –, hogyha végigmegyek Erdélyen, ma már nagyon sok helységnek a nevét kiírják magyarul, nemcsak Székelyföldön, hanem szórványvidéken is. Ami a népszavazást illeti, ezek tetszetős, népszerűség hajhászó kezdeményezések, amelyek többek közt arra hivatottak, hogy elfedjék: a helységnevek tekintetében milyen hatalmas előrelépés történt az elmúlt húsz esztendőben. Egyetlen gondom van vele, ami a magyar szélsőjobb befolyását is illeti: nem a magyar ,, kell megszavazni, hanem a román parlamentben.
–Mi a véleménye az Orbán-kormány új nemzetstratégiájáról?
– Feltétlenül jónak tartom a Máért újbóli összehívását. A hosszú távú stratégiai döntések nem ott születnek, viszont egyetértést lehet kialakítani bizonyos döntésekkel vagy elvi irányokkal kapcsolatban. Ennél is fontosabb, hogy találkozunk különböző, kisebbségi helyzetben élő magyar vezetőkkel, és véleményt cserélhetünk. Ilyen szempontból méltányolom, hogy egy sok évre elszakadt szálat fölvettek és összefűztek. A kettős állampolgárság kérdése ma már Romániában természetes, nem olyan nagy a tétje, mint korábban, persze az érzelmi vonatkozáson túl. Más kérdésekben még nem teljesen világos, hogy mi, hogyan lesz.
Az új oktatási törvény lehetővé tenné, hogy a kisebbségekhez tartozó diákok, így a magyarok is anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét, illetve anyanyelvükön vizsgázzanak e két tárgyból is. A jogszabály tervezete fél éve elakadt a szenátus oktatási bizottságában, ahol az ellenzék többségben van. Ezért október végén, a kormányzó RMDSZ sürgetésére Emil Boc kabinetje gyorsított eljárással, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással, törvényhozási vita nélkül próbálta elfogadtatni a törvényt. A szenátus ellenzéki elnöke megóvta az eljárást, az alkotmányossági vita azóta tart. Ha az alkotmánybíróság a szenátus elnökének ad igazat, folytatni kell a „rendes” törvényhozási vitát, miközben a Házban a koalíciónak egyetlen szavazat többsége van.
Szőcs Levente – Bukarest, Népszabadság

Kevés a magyar diák
Ma van a Vajdasági Magyar Oktatásügy Napja. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet az oktatás helyzetére, időszerű problémáira és kihívásaira. A vajdasági magyar általános iskolások száma az elmúlt tíz évben 20 ezerről 16 ezerre csökkent. A magyarul oktató intézmények száma ugyancsak megfogyatkozott. Hasonló a helyzet a középiskolákban is: a diákok száma fogy, jellemző a lemorzsolódás. A felsőfokú intézményekben a magyar hallgatók részaránya 10 százalék körüli, ami a magyarság részarányához viszonyítva alacsony. Pannon RTV

Tőkés: „Itt az ideje, hogy felszántsuk a magyar ugart!”
Ebben az évben is megemlékeztek a nagyváradiak és máshonnan érkezettek egy zarándoklat keretében az Érmellékről indult költőóriásról, Ady Endréről és halhatatlan életművéről szülőfalujában, Érmindszenten, világra jöttének évfordulóján.
Az Ady korában még majd ezer főt számláló színmagyar, mostanra már közel százötven fős kicsiny településen mintegy ötven-hatvan magyar lakik csak, fiatal alig akad közöttük. A szombati ünnepségre azonban százan, kétszázan is eljöhettek. A gyéren lakott település temploma színültig megtelt, sokan állva tekintették végig az istentiszteletet, amelynek során Forró László, a KREK közigazgatási előadó-tanácsosa, megválasztott főjegyzője hirdette az igét. Ezek után Balla Árpád, a helyi gyülekezet lelkipásztora, majd pedig Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a megjelenteket, s tartott előadást. Meleg Vilmos színművész elszavalta Ady A magyar ugaron című versét.
A Himnusz eléneklése után a gyülekezet átvonult Ady Endre szülőházához, az ünnepség a kúria és zsúpfedeles szülőház közötti udvaron álló Ady-szobornál folytatódott. Elsőként Barabás János, a Magyar Köztársaság kolozsvári konzulja tartott beszédet. „A magyar nyelv logikailag és esztétikailag a világ egyik legszebb nyelve. Összetartozásunk kapcsa és egyik legnagyobb jelképe kell hogy legyen” – hívta fel a figyelmet a magyarok közötti összefogásra. „Sokan mondják azt, hogy ha Ady nem magyarul ír, akkor világhírű költő lehetett volna. Azonban maga a tény, hogy magyar lehetett és magyarul írhatott, tette őt igazán naggyá”– folytatta. Cs. Tóth János, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója is szóhoz jutott: „Több mint kilencven éve sír az Ady háza előtt magasló nyírfa. Sír a költő halála óta, s még jobban Trianon óta.” Majd a költő életére, munkásságára is kitért, verselemzést is hallhattunk tőle, továbbá a nemzeti összetartozást, illetve a trianoni sebek begyógyításának a fontosságát emelte ki, több ízben is. Beszédet mondott még Papcsák Ferenc zuglói polgármester, volt elszámoltatásért felelős kormánybiztos, valamint Vasy Géza irodalomtörténésznek, a Magyar Írószövetség személyesen meg nem érkezett elnökének az üzenete is elhangzott. Időközben szavalatokat hallhattunk, többek között Meleg Vilmos a költőóriástól olyan verseket adott elő, mint Az Értől az Óceánig vagy A tűz csiholója. Rákóczi Lajos köbölkúti magyartanár, volt parlamenti képviselő is előadta Ady Endre Hazamegyek a falumba című versét.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezérszónokként hosszan beszélt a még mindig felszántatlan magyar ugarról, és azokról, akik ezért felelőssé tehetők. „Mi minden különbözőségek ellenére egy helyre tartozunk, de az árulóknak nincs helye közöttünk”– hangoztatta a volt püspök, aki Ady szellemében és nyíltságában beszélt, majd hozzátette, hogy ezért az újszerű, egyenes látásmódért a költőt sokan nem kedvelték. Kitért az elmúlt két évtized értékmegőrző hagyományára, az érmindszenti megemlékezésekre, melyekkel valahányszor a költő emlékének adóztak, és amelyet egyesek igyekeznek maguknak kisajátítani, majd öncélúan felhasználni: „Nem szabad kisajátítani az Ady-ünnepet. Szép dolog, hogy Tasnádon is megemlékeznek a költőről. De olyan ez, mintha Jézus születését nem Betlehemben, hanem mondjuk Jeruzsálemben vagy Katarban ünnepelnék”. A magyarok közötti összefogásra, nemzetünk, értékeink mellett való kiállásra és harcolásra buzdította a jelenlévőket, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy „végre valahára fel kell fedni a hazugságokat, a csalásokat. Itt az ideje, hogy felszántsuk a magyar ugart”. Továbbá kitért az Érmindszent felé vezető rossz útra, amelyért a magyarokat képviselő politikai elit semmit sem tett az elmúlt húsz évben. Hogy végre civilizáltan, méltó módon lehessen adózni a 133 éve született költő emlékének. Valamint arról a projektről is beszélt, amelyet Érmindszent még az előző Orbán-kormány idején nyert meg, és amelyet azt felváltó balliberális kormányzat valahogy sikeresen átjátszott Nagyváradra Medgyessyék és Gyurcsányék ottani barátainak. „Ady nem egy rekvizitum, nem is egy muzeális érték. Nem lehet őt így kezelni” – utalt azokra az álszentekre, akik egyszer egy évben eljönnek, képmutatóan koszorút helyeznek el a költő szobránál, fejet hajtanak, majd a látszólag nemes tetteiket álságos, önérdekű céljaikra használják fel.
A beszédek után partiumi református gimnazistáktól, valamint debreceni diákoktól hallhattak a jelenlévők szavalatokat, énekeket, majd következett a koszorúzás, amelynek során egyházi, politikai és civil szervezetek, iskolák képviselői, de magánszemélyek is elhelyezték virágaikat a szobornál. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sárkány alszik velünk
A magyar-román diplomáciai kapcsolatokban igen bizarr helyzetet eredményezett a tény, hogy a budapesti Nemzeti Színház először kiadta épületét a budapesti román nagykövetségnek és a kulturális intézetnek, hogy megemlékezhessenek - egyebekben Bartók-, Enescu- és Haydn-zeneművekkel - a román nemzeti ünnepről.
Majd a kialakuló ,,rossz" hangulatra és a személye elleni támadásokra hivatkozva Alföldi Róbert igazgató egyszerűen visszavonta a megállapodást. Az igazgató azzal indokolta gesztusát, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, s ez a megemlékezés ,,sok magyar ember érzését sérti". Alföldi azzal érvelt, hogy ,,a két nemzet viharos történelme során, a román és magyar nép a kultúra segítségével is közeledhetne egymáshoz". Ezért adta ki először a Nemzeti Színház nagytermét. Amiben az ég kerek világán senki nem találhatna semmi kivetnivalót, ha nem pontosan a román nemzeti ünnepről lenne szó, amit a nagykövetség és a kulturális intézet évek óta Budapesten is megünnepel... Hogy a magyar nemzet érzékenységét ez az ünneplés sértheti, azt az érdekeltek elhárítják. Miért is sértené? - kérdezik. Hasonlatos ez a török hódoltság korához bizonyos tekintetben, csak akkor a törökök nem kényszerítették a magyar nemzetre a mohácsi vész megemlékezésének ünnepét. A visszavonást - ami eléggé bizarr helyzetet eredményezett a különben is állandóan nyughatatlan román-magyar kapcsolatokban - Alföldi a következőképpen indokolta: ,,...az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakuló helyzetet". S azután a személye elleni támadásokról beszélt. A két gesztus - a kiadás és annak visszavonása - azonban nemhogy kioltotta volna, hanem felerősítette az ellentéteket. S azt gondoljuk, ezt pici tapintattal és aszketikus nyugalommal el lehetett volna kerülni, az év bármelyik napján játszhatnak Bartókot vagy Enescut a Nemzeti Színházban, kivéve a nemzeti ünnepen, amikor óhatatlanul is provokációnak hat. Ha valaki ezt nem érti, elérti vagy félreérti, nem tudja, hogy mivel játszik akkor, amikor a szélsőjobb az egész térségben feljövőben. S a román-magyar ,,megbékélést" nem kimondottan jó efféle próbáknak kitenni, mert hamar kiderülhet nagy írónk szerencsés hasonlatát idelopva, hogy sárkány alszik velünk...
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sok bába közt (Oktatási törvény)
A szenátus oktatási bizottsága tegnap másodszor vitatta meg az oktatási törvénytervezetnek azt a változatát, amely gyökeresen eltér a kormány által beterjesztett szövegtől, és hátrányos módon változtatta meg a tervezet kisebbségbarát rendelkezéseit. Markó Béla RMDSZ-elnök a felelősségvállalás szükségessége mellett érvelt, élesen bírálta Mircea Geoanăt, és utalt tisztségéből való eltávolítására is.
A felsőház oktatási bizottságban többségben vannak az ellenzéki Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt tagjai, s a hét végén úgy ültek össze, hogy nem voltak jelen a kormánypárti szenátorok. Az ülés résztvevői alaposan átírták a kormány által beterjesztett oktatási törvénytervezetet, amelynek kisebbségbarát rendelkezéseit is módosították. Kiiktatták azt a cikkelyt, amely biztosítaná a kisebbségi diákok számára, hogy a jelenlegi gyakorlattól eltérően anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. A kormánypártok nehezményezik, hogy őket nem is értesítették az ellenzékiek a bizottsági ülésről, amelyet szabálytalannak is tartanak, mivel a házbizottság jóváhagyása nélkül üléseztek. Hétfőn a szenátus házbizottsága úgy döntött, hogy az oktatási szakbizottságnak meg kell ismételnie a hét végén tartott ülést. Ezt tegnap meg is tették, de szintén csak az ellenzéki tagok jelenlétében ülésezett a testület, amely továbbra is mellőzte a kisebbségbarát rendelkezéseket. A felsőház állandó bürója tegnap úgy döntött: jövő hétfőn kerül a plénum elé a bizottságban elfogadott tervezet. Erre nem biztos, hogy sor kerül, hiszen az alkotmánybíróság mára ígérte, hogy döntést hoz a kormány felelősségvállalási eljárásáról.
Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap leszögezte: a szövetség álláspontja szerint alkotmányos az oktatási törvény kormányzati felelősségvállalással történő elfogadása, így ennek a folyamatnak folytatódnia kell. A szövetség nem ismeri el az oktatási szakbizottság egy részének jelentését az oktatási törvényről. Markó bírálta a szakbizottság ellenzéki tagjait és Mircea Geoanăt, a szenátus elnökét amiatt, hogy a házszabály előírásait megszegve hívták össze a szakbizottság hét végi ülését. A szövetségi elnök közölte: a házszabály szerint az oktatási bizottság ülését csupán a bizottsági elnök hívhatja össze, vagy ennek távolléte esetén az Állandó Büró. Ez esetben egyik feltétel sem teljesült, ennek dacára Mircea Geoană egyetértett a szakbizottság összehívásával, mi több, az alkotmánybírósági meghallgatáson látnoki módon megjósolta: a szakbizottság vasárnap estig befejezi az oktatási törvény cikkelyenkénti elfogadását.
Markó Béla leszögezte: Mircea Geoanăt felelősségre kell vonni amiatt is, hogy súlyosan megszegte házelnöki tisztségéből eredő kötelezettségeit, ugyanis egy bizonyos politikai álláspontot képviselt az oktatási törvény kapcsán. ,,Amennyiben elfogadhatnánk azt, hogy egy bizottság tagjainak többsége összehívhatja a testületet, akkor el kellene fogadnunk azt is, hogy a szenátus is akármikor összeülhet, és bármilyen döntést hozhat, akár a szenátus elnökét közvetlenül érintő kérdésekben is — mondta, hozzáfűzve: ezzel természetesen nem érthet egyet, hiszen ez is ellentétes lenne a parlamentarizmus szellemével. A bizottság hét végi ,,sztahanovista" teljesítményével kapcsolatban elmondta: az RMDSZ súlyosnak tartja, hogy a bizottság gyakorlatilag kiiktatta a törvényből a kisebbségi oktatást érintő pozitív rendelkezéseket, többek között a történelem és a földrajz anyanyelven történő oktatásának lehetőségét, a román nyelv sajátos tanterv és tankönyvek szerinti oktatását, de durván megnyirbálta az általános oktatási reformot célzó intézkedéseket is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának földolgozása
Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának földolgozása, leltár készült a páratlan gyűjteményről, a tárgyi emlékeket fotókon örökítették meg, az írásos anyagot pedig digitalizálták - közölte Zombori István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója.
Az egy éve folyó munkára az aradi és a szegedi múzeum, valamint a budapesti Hadtörténeti Múzeum uniós pályázaton nyert 200 ezer euró támogatást.
A magyar és román szakemberek közösen vették számba a fegyvereket és katonai felszereléseket, egyenruhákat, zászlókat, numizmatikai és képzőművészeti anyagot, valamint a 1848/49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeit. Digitalizálták a múzeumban őrzött 16 ezer oldalnyi dokumentumot - plakátokat és aprónyomtatványokat, könyveket, kéziratokat és fotókat - is. A muzeológusok létrehoztak egy történeti információkkal kiegészített, magyar és román nyelvű adatbázist, amely a gyűjtemény teljes anyagát felöleli.
Az aradi és a szegedi közgyűjtemény egy újabb pályázat során igyekszik forrást előteremteni arra, hogy a relikviákból egy olyan kiállítási anyagot állítsanak össze, amelyet Arad és Szeged mellett Budapesten is bemutathatnak majd. A tervek között szerepel egy magyar, román és német nyelvű tanulmánykötet elkészítése is.
A gyűjtemény anyaga segíthet abban, hogy emberként hozza közel az aradi vértanúkat a közönséghez. A történelem órákról a mai diákok is tudják, hogy Damjanich eltörte a lábát és bicegve sántikált a vesztőhelyre, a gyűjtemény anyagából azonban előkerült a tábornok mankója és tábori fotelje is - mondta az igazgató.
A raktárak mélyén őrizték a forradalom és szabadságharc más meghatározó alakjaival kapcsolatos relikviákat is. Az egyik érdekes darab egy Kossuth Lajost ábrázoló szobor másolata, a talapzaton olvasható felirat szerint az eredetit az osztrákok akasztották föl, mivel magát Kossuthot nem tudták elfogni és a hóhér kezére adni.
A gyűjtemény része a gazdag börtönanyag is, melyet a hosszú fogságra ítélt egykori honvédek készítettek. Bár a rabok szinte kivétel nélkül férfiak voltak, a csontból, fából készült faragványok, karperecek, feszületek mellett találtak textíliákat és hímzéseket is.
Aradi értelmiségiek a XIX. század végén kezdeményezték az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeinek és dokumentumainak összegyűjtését és bemutatását. A gyűjtemény Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma néven gyorsan komoly hírnévre tett szert és az egyik legjelentősebb szakgyűjtemény lett. Az állandó kiállításnak és a műtárgyraktárnak helyet adó múzeumépület 1913-ban készült el.
A gyűjtemény a két világháború között, majd az azt követő években is látogatható volt, a szabadságharc centenáriumára kiállítást is rendeztek. Feltehetően ekkor, 1948-ban került a gyűjteménybe néhány oda nem illő darab, például egy Lenint és Sztálint ábrázoló mellszobor. A hatvanas évektől azonban a tárgyak zömét a múzeumi raktárak mélyére száműzték és az anyag csak 1990 után kezdett újra publikussá válni. Krónika (Kolozsvár)

1,315 milliárd támogatás a határon túli magyar szervezeteknek
A Szülőföld Alap őszi pályázatain összesen 1,315 milliárd forint támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között - mondta Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek. Kiemelte: a romániai pályázók 38 százalékkal, a szlovákiaiak 14 százalékkal, az ukrajnaiak 18 százalékkal, a szerbiaiak 21 százalékkal, a kis régiók és Magyarország mindösszesen 9 százalékban részesültek. Közlése szerint az oktatási kollégium pályázatán magyarországi szervezetek 38,7 millió forintot nyertek el. Ebből a határon túli magyar diákok magyarországi szakmai gyakorlaton, tanulmányi versenyeken, programokon való részvételének támogatására 20 millió forint jut majd, felnőtt és szakképzésre 13,7 millió forint.
A felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési programok támogatására 90 millió forintot, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények és/vagy háttérintézmények működési, kutatási és eszközfejlesztési-, valamint szakmai programjainak támogatására 52 millió forintot, magyar nyelven is oktató intézményekben, háttérintézményekben a tudományos kutatások, kiadványok támogatására; konferenciák, szakmai fórumok szervezésére 35 millió forintot, iskolai tanítók és tanárok számára felnőttképzési projektek, illetve szakmai továbbképzések támogatására 15 millió forintot osztanak szét.
A szórványvidéken működő magyar nyelvű oktatási intézmények és háttérintézményeik fejlesztési és működési támogatására, valamint szórványoktatást segítő intézmények oktatóknak és diákoknak szóló szakmai programjainak segítésére 25,9 millió forintot ítéltek oda. Magyar nyelven oktató szakiskolák laboratóriumai és tanműhelyei felszerelésének és oktatási projektjeinek támogatására 42 millió forintot szavaztak meg, míg lebonyolító szervezetek részére szakképzési, felnőttképzési, felsőoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából 25 millió forintot.
Közölte: a határon túli magyarok részvételével a Magyarországon megvalósuló művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, örökségvédelmi rendezvények, fórumok, képzések megvalósítására 246,192 millió forintot nyertek el a kulturális és média kollégium pályázatán. Erdély.ma

Folytatható az alaptörvénybe ütköző felelősségvállalás
Folytatódhat a felelősségvállalási procedúra az oktatási törvény kapcsán, miután az alkotmánybíróság szerdán úgy döntött, hogy alkotmányos jogi konfliktus van a kormány és a parlament között, mivel a törvényhozás megtagadta a felelősségvállalás után benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatását, holott ez a folyamat az alaptörvény értelmében nem állítható le. Az alkotmánybíróság ezzel gyakorlatilag ellentmondott két héttel korábbi döntésének, amelyben az alaptörvénybe ütközőnek találta a felelősségvállalást, hiszen a bizalmatlansági indítvány vitája éppen a felelősségvállalás folytatását feltételezi.
Az ügy előzménye, hogy a kormány – vélhetően az RMDSZ nyomására, amely a koalícióban maradás feltételéül szabta, hogy a jogszabályt azzal a cikkellyel együtt fogadják el, amely biztosítja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát – a törvény szenátusi megfeneklését követően úgy döntött, kiiktatja a parlamenti vitát, és felelősséget vállal a törvénytervezetért. Ez annyit jelent, hogy a vita ugyan elmarad, de az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt leszavazzák, a jogszabály elfogadottnak tekinthető.
Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke ugyanakkor alkotmánybírósághoz fordult, mondván: alkotmányellenes egy olyan törvényért felelősséget vállalni, amely már a parlament előtt van. A taláros testület először neki adott igazat, ám ezt követően Emil Boc kormányfő is az alkotmánybírósághoz fordult, azzal, hogy állapítsák meg: alkotmányos konfliktus áll fenn a kormány és a parlament között, mivel a törvényhozás megakasztotta a felelősségvállalási procedúrát. A taláros testület szerdai állásfoglalásával ezen beadványnak adott helyt, vagyis folytatódhat az ellenzék által már benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája.
Emil Boc miniszterelnök szerdán közölte: folytatódik a felelősségvállalás procedúrája. „A parlamentnek kötelessége kitűzni a bizalmatlansági indítvány vitájának az időpontját, és ha Mircea Geoană továbbra is bojkottálja az eljárást, kérni fogjuk leváltását a szenátus elnöki tisztségéből” – szögezte le a kormányfő.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az ítéletet kommentálva kijelentette: annak nyomán folytatni kell a felelősségvállalási folyamatot, így hamarosan olyan oktatási törvénye lesz az országnak, amely megreformálja az egész oktatási rendszert. A koalíciónak ugyanakkor át kell mennie a parlamenti vizsgán – mutatott rá Markó, arra utalva, hogy a kormánypárti képviselőknek a bizalmatlansági indítvány ellen kell szavazniuk.
Mircea Geoană ugyanakkor úgy vélte: a felelősségvállalás folytatása nyomán alkotmányellenesnek tekintendő az így elfogadott törvény, a két kamara házbizottságainak pedig mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy feloldják a fennálló jogi ellentmondásokat.
Tudor Chiuariu liberális (PNL) parlamenti képviselő, korábbi igazságügyi miniszter szégyenteljesnek nevezte az alkotmánybíróság döntését, amely homlokegyenest ellentmond a testület korábbi állásfoglalásának. Chiuariu hozzátette, pártja a Velencei Bizottsághoz fordul, és azt is hangsúlyozta, hogy módosítani kell az alaptörvény előírásait az alkotmánybíróság összetételét és a tagok kinevezését illetően.
Mint arról beszámoltunk, egy adott pillanatban két oktatási törvény is létezett: a kormány változata, amelyért felelősséget vállaltak, és amelyben a kisebbségek számára kedvező cikkely is benne van, és az, amely a szenátus előtt van, és amelyből a felsőház oktatási bizottságának ellenzéki tagjai kiiktatták a szóban forgó cikkelyt. Ez utóbbit viszont az alkotmánybíróság szerdai ítélete semmissé teszi.
Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a nap folyamán, még az ítélet kihirdetése előtt megjegyezte: nem hiszi, hogy az alkotmánybíróságnak jogában állna beavatkozni a törvényhozási procedúrába, és eldönteni, mely törvényért vállalhat felelősséget a kormány, és melyikért nem. Leszögezte: az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat bizonyos törvényekért, függetlenül attól, hogy azok a parlament előtt vannak-e vagy sem.
Az alkotmánybíróságot egyébként egy, a 22 című lapnak adott interjúban Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsadója is bírálta. Eckstein úgy vélte: az „ősbűn” az volt, hogy az alkotmánybírákat politikai hűségük alapján nevezték ki, így az a képzet alakult ki, hogy a testület a kormánypártok meghosszabbított karja.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Jogi analfabetizmus?
Lehetséges, hogy a jogi problémákkal kapcsolatos túlzott kíváncsiságom még abból az időszakból ered, amikor a várható titkosrendőrségi retorziókra felkészülve folyton a zsebemben hordtam az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának fénymásolt példányát, legyen rögtön a kezem ügyében, ha faggatózásra, házkutatási eljárásokra válaszolni kell. A diktatúra korából őrződött meg egyfajta rendhagyó érzékenységem olyan jogsértések, sőt jogsértési kísérletek iránt, amelyek általában észrevétlenül maradhatnak az ilyesfajta önvédelmi vagy jogászi felkészültség bizonyos szintje híján. Nem kizárt, hogy ez a reflexszerű beidegződés indította el az alábbi gondolatmenetemet, amellyel a magyar Alkotmánybíróság jogkörének szűküléséről szóló hírekre reagálok.
A pontatlanságok elkerülése végett idézek a Heti Világgazdaság (HVG) honlapján megjelent tudósításból, amely szerint az Alkotmánybíróság a költségvetésről, adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket „csak akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg, ha azok az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sérti.” (Szűkül az Alkotmánybíróság hatásköre. 2010. november 16.: http://hvg.hu/itthon/20101116_alkotmanybirosag_hataskore)
Ebben az idézőjelbe tett mondatban, ha kiragadjuk a kontextusból, a szabadságjogok szó szerint megfeleltethetők az egyetemes emberi alapjogoknak. Csakhogy a mondaton kívüli, tágabb, de szoros – költségvetési problémákat tartalmazó – szövegösszefüggésben az egyik, mégpedig személyesen velünk született érték, a méltóság elveszítette eredeti tartalmának egyik igen fontos részét. A szó jelentéséből implicit módon, e mondatban ugyan láthatatlanul, kivonódik a magántulajdonhoz való emberi jog, amit minden demokratikus társadalom alaptörvénye kiemelten fontosnak tart, a polgári közvélekedés szerint pedig szent és sérthetetlen. Minden posztszocialista ország, például Románia alkotmánya is elfogadta a magántulajdonhoz való jogot, és ennek alapján elvileg most is a teljes restitúció vagy kárpótlás van érvényben azokra nézve, akiket az államosításkor minden tulajdonuktól megfosztottak. Nem hiába kapott az ország ilyen értelemben is ultimátumot Strasbourgtól.
Szóval, hogy csak egyetlen példát említsek, a költségvetést és egyéb pénzügyeket alkotó és módosító magyar országgyűlési többség úgy fogadta el a magán nyugdíjpénztárak államosítására tett javaslatot, mintha az ott felhalmozódott 3000 milliárdnyi forint beömlesztése az államkasszába (a visszatérítés konkrét perspektívája nélkül) nem sértené az adott állampolgárok emberi méltóságát. Fiatal dolgozóként, mondjuk, idejekorán elkezdek tagdíjat fizetni a kiválasztott magán nyugdíjpénztárnak, hogy megfelelően gondoskodjam idős kori életszínvonalam minőségének biztosításáról, mert a befizetett összegnek nem kis hozama is lehetséges, sőt halálom esetén családom által örökölhető. Amikor ezt teszem, takarékossági hajlandóságomhoz és sáfárkodási felelősségtudatomhoz mérten, öregkoromban nem leszek teljesen kiszolgáltatva a családi és állami gondoskodás korlátainak, tehát lassacskán megteremtem saját méltó időskori létfenntartásom egy részének anyagi feltételeit.
A sáfárkodás nem ördögtől való, sőt a Biblia szerint pozitív cselekedet. Az összeg fizikai és szellemi munkám anyagi eredményeit fejezi ki, szimbolikusan azt is, hogy hasznára voltam a társadalomnak.
Vajon jogi analfabetizmusra vall ez a fent idézett, nyilvánvaló joghézag? Elképzelhetetlen, hiszen kigondolói jelentős támogatással nyugati egyetemeken tanulhattak jogot és közgazdaságtant. Vagy ez „a magyaroknak” állított fogalmazási csapda a gátlástalan cinizmus jele?
Rabszolga, jobbágy, zsellér – ezek jutnak eszünkbe arról a „méltóságról”, amelyben nem foglaltatik benne a saját tulajdon joga. Vagy Gheorghe Gheorghiu Dej és Rákosi elvtárs rendszere rémlik fel, ha a diktatúrát kezdetétől átélt nemzedék közelmúltjára gondolunk. Enyhén szólva példátlan anakronizmusról van szó. Nyersebben kifejezve: ez bizony bolsevik tempó. Bármi történjék is vele a továbbiakban, feledhetetlenül szégyenletes. Szabadság (Kolozsvár),

Fejedelmi Nap a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban
Nagyvárad – Bethlen Gábor születésének 430 évfordulóját ünnepelték ma a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna református gimnáziumban. Koszorúzás és különféle programok zajlottak a Fejedelmi Napon.
Szabó Zsuzsa iskolaigazgató vezetésével vonultak ki a végzős diákok Bethlen Gábor szobrához, a Petőfi parkba, ahol Kövendi István iskolalelkész szólt néhány szót az egybegyültekhez. Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájából parafrazálva mondta el: a fejedelem nem azt csinálta, amit szeretett volna, hanemazt, amit kellett, s így sikerült felvirágoztassa Erdélyt. Később a jelenlévők koszorút helyeztek el a szobornál.
Utódainak épített
Az ünnepség egy órával később, az iskola dísztermében folytatódott, ahol Jakó Sándor Zsigmond, az Érmelléki Egyházmegye ifjúsági előadója szólt a fejedelem életéről. Elmondta többek között: a fejedelem több mint harmincszor olvasta el elejétől a végéig a bibliát és hadi útjaira mindig szekérnyi könyvet vitt magával. Két fejedelmet is a trónra juttatott, mielőtt ő maga uralkodóvá vált volna, s „megpróbált úgy lavírozni a politikában, hogy Erdélyt, mely valóságos ék volt a Habsburg és a török birodalom között, felvirágoztassa. Nem sikerült újraegyesítenie a Nagy Magyarországot, és tudta, hogy ha az egyik nagybirodalmat nem szűnteti meg, előbb utóbb a kettő felörli Erdélyt – ám ez utóbbi tervében sem járt sikerrel. Három hadjáratot vezetett II.Ferdinand ellen, s mint elhangzott, Gyulafehérváron építette ki a fényűző fejedelmi központot; gimnáziumot hozott létre, melyet akadémiai szintre emelt, külöföldi tanárokat hívott meg, a tehetséges jobbágy gyerekeket segítette. „Nem önmagának, hanem utódainak építette az országot. Uralkodása Erdély aranykora volt” – hangzott el.
Takács Zoltán történelemtanár előadása következett Lorántffy Zsuzsannáról. Mint elhangzott, I. Rákóczi György fejedelem felesége ugyanannyira volt erős jellemű és sziklaszilárd hitű, mint amennyire törékeny és alázatos. Az előadást követően az V-VIII osztályosok moldvai táncokat adtak elő Forgács Zsombor tánctanár vezetésével, majd a középiskola kórusának előadása következett. Kozma Mária énektanár vezényelt, s közreműködött Balogh Hanna XII. osztályos tanuló.
Jelenetek
Az ünnepség előadással folytatódott: a diákok, akiket János Szatmári Ildikó, Deák Szebeni Imola és Lugosi Enikő magyartanárok készítettek fel, Móricz Zsigmond trilógiájának alapján adtak elő jeleneteket a fejedelem életéből. A narrátor többek között Jókainak a fejedelemmel kapcsolatos gondolatait, valamint Móricz Zsigmondnak a Nyugatban megjelent, Bethlen Gáborról szóló írását elevenítette fel. erdon.ro

A kisebbségek kultúrája van a legnagyobb veszélyben
A kulturális sokszínűség megőrzése minden európai polgár érdeke – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön egy konferencián a parlamentben. A kulturális sokszínűség megerősítése nem „üres frázis”, hanem a hétköznapi életet, Európa és a világ történelmét meghatározó tényező – hangsúlyozta Szőcs Géza.
Az Európa örökölt kulturális sokszínűségének megőrzéséről szóló rendezvényen Kövér kiemelte: leginkább a kisebbségek kultúráját fenyegeti az eltűnés, az elszigetelődés veszélye. Ennek nem kedvez, hogy az uniós tagállamokban is előfordul, hogy korlátozzák a kisebbségek anyanyelvhasználatát, nem biztosítják a kisebbségi kultúra elsajátításának lehetőségét „az óvodától az egyetemig”.
A kulturális sokszínűség megőrzése minden európai polgár érdeke, és a tagállamok kormányainak is érdekében kell állnia – vélekedett. Kövér szerint erősíteni kell a kulturális cserekapcsolatokat, különösen a fiatalok körében. Igen fontos lenne például, hogy a többségi népcsoporthoz tartozó diákok is elsajátíthassák a kisebbségi nyelveket, megismerhessék a kisebbségi kultúrákat az iskolákban – tette hozzá. A kultúrát minden nemzedék „újra létrehozza”: amit megörökölt a korábbi generációktól, azt fel kell fedeznie magának, és tovább kell adnia az utána következőknek – fogalmazott.
Nyitott, befogadó közösségekre van szükség
A kulturális sokszínűség semmiképpen sem hátrány, sokkal inkább előny Európa számára, biztos alap, amelyre építhet – mondta az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért, sportért, médiáért és ifjúságért felelős biztosa a konferencián. Androulla Vassiliou hangsúlyozta: a kreativitás és innováció vezérelte Európában mindemellett a nyitott, befogadó közösségek megteremtése a legfontosabb cél, az alapító szerződés szerint is támogatni kell a közös kulturális örökséget.
A romakérdésre kitérve a biztos úgy vélekedett, hogy a tagállamoknak együtt kell cselekedniük, egységesen kell fellépniük a kérdésben, párbeszédet kell kezdeményezni és le kell küzdeni a sztereotípiákat.
Szőcs: A tolerancia aktív magatartás
A kulturális sokszínűség megerősítése mellett érvelt a kultúráért felelős államtitkár. Egy adott kultúra kizárólagossá tétele nem oldja fel az ellentéteket, hanem felerősíti azokat, ezért az egyetlen megoldás a kulturális pluralizmus, a különböző kultúrák egymás mellett élése – mondta Szőcs Géza. Az államtitkár úgy fogalmazott: a tolerancia semmiképpen nem passzív, hanem aktív magatartás, a másik fél megismerése, amelynek révén az én sosem „végleges és lezárt”. A kulturális sokszínűség megerősítése nem „üres frázis”, hanem a hétköznapi életet, Európa és a világ történelmét meghatározó tényező – vélekedett Szőcs.
„Rajtunk múlik, hogy a kultúra a kölcsönös megértés eszközévé válik-e”
Az Európai Unió sokféle definíciója közül az a leghelyesebb, ha értékközösségnek nevezik; a szerződésekben rendre megjelenik a kulturális sokszínűség tiszteletben tartása – mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár. Az Európa örökölt kulturális sokszínűségének megőrzéséről szóló rendezvényen az államtitkár kiemelte: az unió folyamatosan változik, az alapszerződésekben leírt „magasztos célok” megvalósításáért még sokat kell tenni.
A spanyol-belga-magyar uniós elnökségi trió egyik fontos célja, hogy tartalommal töltse meg a kulturális sokszínűséget, amelyet sajátos európai erőforrásnak tekint – fogalmazott. Hangsúlyozta: „rajtunk múlik”, hogy a kultúra a szembenállás és elzárkózás vagy a kölcsönös megértés és tisztelet eszközévé válik-e.
Ha uniós forrásból fel lehet újítani egy templomot, akkor ebből a keretből meg lehetne menteni azt a nyelvet is, amelyen odabenn imádkoznak – mondta Győri. A nemzetközi konferencia délután négy tematikus szekcióban folytatódik. MNO.hu

Băsescu: nem az oktatás nyelve a lényeg
A kormánynak minden joga megvan arra, hogy az oktatási törvény azon verzióját fogadtassa el, amely valós reformot hoz, a tervezet lényege pedig nem az, hogy a kisebbségek milyen nyelven tanulnak – jelentette ki Traian Băsescu államfő csütörtökön annak kapcsán, hogy szerdán az alkotmánybíróság azáltal, hogy a már benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatását szorgalmazta, elismerte a kormány jogát arra, hogy felelősségvállalással fogadtassa el a tanügyi törvényt.
Az államfő közölte, a jogszabály mindkét verzióját látta – azt, amelyikből a szenátus oktatási bizottságának tagjai kiiktatták azt a cikkelyt, amely lehetővé tenné a kisebbségi diákok számára, hogy anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát –, és a kormány eredeti változatát is, és úgy véli, a kormánynak azon változatot kell támogatnia, amely valós reformot hoz. Markó Béla RMDSZ-elnök leszögezte: ha a törvény most is elbukik, „bajok lesznek a koalícióval”. Krónika (Kolozsvár)

Szülőföld Alap: 280 millió forint Erdélynek
A Szülőföld Alap őszi pályázatain összesen 1,315 milliárd forint támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Kiemelte: a keretösszegből a romániai pályázók 38 százalékban, a szlovákiaiak 14 százalékban, az ukrajnaiak 18 százalékban, a szerbiaiak 21 százalékban, a kis régiók és Magyarország mindösszesen 9 százalékban részesültek. A biztos közlése szerint az oktatási kollégium pályázatán magyarországi szervezetek összesen 38,7 millió forintot nyertek el.
ből a határon túli magyar diákok magyarországi szakmai gyakorlaton, tanulmányi versenyeken, programokon való részvételének támogatására 20 millió forint jut majd, felnőtt- és szakképzésre 13,7 millió forint.
A romániai szervezetek összesen 284,9 millió forintot nyertek el. A felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési programok támogatására 90 millió forintot, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények és/vagy háttérintézmények működési, kutatási és eszközfejlesztési, valamint szakmai programjainak támogatására 52 millió forintot, magyar nyelven is oktató intézményekben, háttérintézményekben a tudományos kutatások, kiadványok támogatására, konferenciák, szakmai fórumok szervezésére 35 millió forintot, iskolai tanítók és tanárok számára felnőttképzési projektek, illetve szakmai továbbképzések támogatására 15 millió forintot osztanak szét. A szórványvidéken működő magyar nyelvű oktatási intézmények és háttérintézményeik fejlesztési és működési támogatására, valamint szórványoktatást segítő intézmények oktatóknak és diákoknak szánt szakmai programjai segítésére 25,9 millió forintot ítéltek oda. Magyar nyelven oktató szakiskolák laboratóriumai és tanműhelyei felszerelésének és oktatási projektjeinek támogatására 42 millió forintot szavaztak meg, míg lebonyolító szervezetek részére szakképzési, felnőttképzési, felsőoktatási programok támogatására továbbpályáztatás céljából 25 millió forintot.
Szlovákiai szervezetek 106,1 millió forintos támogatást kapnak összesen. A szerbiai pályázók 157,5 millió, az ukrajnaiak 135,5 millió, a horvátországiak 14,7 millió forintot, míg a szlovéniai és osztrák szervezetek egyaránt 7,1 millió forinthoz juthatnak.
Kitért arra is, hogy a kulturális kollégiumnál előfordult, hogy közel tízszeres túljelentkezés volt a megítélhető támogatási keretre. Ezért 2011-ben különös hangsúlyt kell fektetni az identitástudatot erősítő kulturális és egyházi intézményi programokra – hangsúlyozta.
Közölte: a határon túli magyarok részvételével a Magyarországon megvalósuló művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, örökségvédelmi rendezvények, fórumok, képzések megvalósítására 246,192 millió forintot nyertek el a kulturális és média kollégium pályázatán. A kollégium romániai szervezetek támogatására 145 millió forintot ítélt oda. Támogatást nyújtanak többek között művészeti és közgyűjteményi, közművelődési intézmények és szervezetek működésére és programjaikra 35,4 millió forint értékben, magyar kulturális internetes portálok, napi- és hetilapok támogatására 22 millió forint értékben. A magyar nyelvű folyóiratokat, könyvkiadást és a kulturális szellemi örökség digitalizálását összesen 45 millió forinttal segítik.
Ulicsák Szilárd elmondta, hogy az utalások a szerződések megkötése után azonnal kezdődnek. Ezek már folyamatban vannak, tehát a legtöbb pályázó már idén hozzájuthat a forrásokhoz. A felhasználásról, tekintettel arra, hogy 2010-es költségvetési forrásokról van szó, 2011. június 30-áig kell elszámolni. Aki nem számol el határidőre, nem nyújthat be érvényes pályázatot a soron következő kiírásra, illetve más közpénzből sem kaphat támogatást. Krónika (Kolozsvár)

Irodalom, néptánc és harcművészet ötvözete
„Ferences papnak készültem, majd nemzetközi hírű néptáncosnak, aztán hétszeres karate-világbajnoknak, végül bölcsészeti egyetemi professzornak és kutyatulajdonosnak. Érdekes módon meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek” - beszélgetés Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi íróval. (1974. október 13-án született Székelyudvarhelyen, vagy ahogy ő nevezi: a küküllőmenti Athénban. Az író, bölcsész, harcművész, egykori teológiai hallgató és néptáncos 2007-ben két kötettel vált az erdélyi magyar irodalom közéleti szereplőjévé. Üres és Teli című harcesszékötetét maga Sibuja Takasi, a Japán Karateszövetség elnöke mutatta be, Felnyomták szentnek című könyve pedig az Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában jelent meg, és elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Avantgarderobe-díját.)
Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem katolikus hittantanárképzőjén végezte, néptáncos, a rendszerváltás előtt a Megéneklünk, Románia fesztiválon a legényes kategóriában országos első volt, ugyanakkor több mint húsz éve karatézik. Mindezek mellett miként lett író?
– Az írás tehetség és mesterség kérdése. Utóbbi tanulható, előbbi nem. Sokan nem tudják elfogadni ezt. Az isteni szikra, amitől meggyúl a művészet lángja, adomány, amit még a huszonegyedik században sem lehet megvásárolni, mert teljesen spontán módon tör elő. Katedra mögül eldönteni, hogy mi számít művészetnek, olyan, mintha prostituáltat vinnék hittanórára, hogy szemléltessem a halálos bűnt… Az író lehet egyesek szemében rossz, mások szemében jó, egy a fontos: legyen más. Ezt kizárólag úgy éri el, ha önmagára talál… Egyszerre három tevékenységi területen igyekszem minőségi módon helytállni: első az irodalom, második a harcművészet, harmadik a néptánc. Hét éven keresztül voltam néptáncos, egy ideig ezzel párhuzamosan karatéztam, majd abbamaradt a hivatásos néptánc- és következett huszonnégy év karate. A mai napig rendszeresen edzek, és a Székelyudvarhely közeli Székelyszentkirályon működik egy néptánc- és karatecsapatom is. Hiúzkölyköknek neveztem el őket, 10-12 éves gyerekek, egy éve dolgozom velük. Az irodalom utólag jött be, és érdekes módon első helyre került. Korábban meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek. Későn érő típus vagyok. Az írás látszólag ellentmondó területeket egyesített. Orbán János Dénes költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke elolvasta a prózáimat, és azt mondta: ki kell adni őket kötetben. 2007-ben meg is jelent az első könyvem Felnyomták szentnek címmel. Írói indulásom tehát OJD-nek köszönhetem.
– Tehát először volt a néptánc, aztán a teológia, amihez még hozzáadódott a karate és végül az írás, ami a legkésőbb köszöntött be az életébe. Korábbi tevékenységei mennyire befolyásolják az írásban?
– Az írás számomra nem grafománia: akkor írok, amikor van mit mondanom. Ha két oldal után leteszi a könyvet az olvasó, a szerző megbukik. A sok, egymásnak látszólag ellentmondó út, amelyeken jártam, az írásban egyesül és válik egésszé. Hogy átütő jellegű-e a prózám, az száz év múlva kiderül.
– Miért kellene erre száz évet várni?
– Úgy gondolom, hogy az író nem popsztár, nem a gyors sikerekért dolgozik, hanem a jövőnek…
– Honnan jön az ihlet?
– Számomra az erdő jelenti a fő ihletforrást. Tíz évet éltem nagyvárosokban, ahol mindenki panaszkodott, de senki nem akart változtatni az életén. Jelenleg kisvárosi vagyok, lovagolok, horgászok, medvelesre járok. Egyesek szerint egzotikus vagyok, mások szerint provinciális, amolyan székely tehenészfiú. De New Yorkban a pesti polgár is vidékinek számít. Lényeg, hogy a saját utamat járhatom.
– Milyen mértékben befolyásolja az írásait a vallás?
– Számomra Isten az emberiség családjának Istene, nem pedig egyetlen vallás alapítója vagy mozgatórugója. Ezért örülök, hogy nem lettem pap. A választott életútnál fontosabb, hogy miként mész végig azon. Az író nem tartozhat sehova, csak a réteket sebesen fésülő szélhez.
– A Felnyomták szentnek című könyvének meglehetősen pikáns a nyelvezete. Új műfajt teremtett meg benne, a pornóprédikációt. Ezt hogy fogadta az olvasóközönség?
– Megoszlottak a vélemények, így a kötet elérte célját: lerántani a szentet a profánba, és fordítva: „felnyomni” szentnek a profánt. Mindenki azt vehette ki a könyvből önmaga számára, ami neki tetszett. Az olvasó dönthetett menny és pokol között, láthatta az érem mindkét oldalát. Mert írni csak őszintén érdemes. A pornóprédikációkat nem egyházellenes támadásnak, hanem viccnek szántam csupán, céljuk az olvasó pihentető tanítása, az egészséges kritikai érzék ébren tartása. Mindennél azonban nagyobb hangsúlyt fektetek a novelláimra, amelyek a Felnyomták szentnek című kötetem első részét képezik, és egy nagyobb terjedelmű epikai alkotás előzményei. A kortárs művészetben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek többsége már nem olvas, csak számol. Ezért az író egyre inkább arra kényszerül, hogy felvegye a versenyt a showmanekkel és más bohócokkal. Hogy ez jó vagy sem, nem az én tisztem eldönteni. Nők és a szerelem nélkül pedig meddő a literatúra, akár a szőkefalvi javasasszony.
– A családjában nemcsak ön, hanem a fivérei is „művészlelkek”, ha fogalmazhatok így, nemrég Kolozsváron volt is egy közös fellépésük, amikor először láthatta önöket együtt a közönség. Milyen volt közösen dolgozni?
– Orbán János Dénes ötlete volt, hogy a három Murányi testvér együtt lépjen fel. János, a legkisebbik öcsém dobos, lemezlovas és rádiós műsorvezető Kolozsváron. Tóni énekes, dalszerző, akiben én az utolsó, még életben lévő bárdot látom. Mindkét öcsém munkásságát nagyon tisztelem, és meg vagyok győződve: új színfoltot jelentenek a magyar kultúrában, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Hárman vagyunk tehát, mint a mesében. A fele királyságot és a lányt a legkisebb viszi el, bár ebbe Tónival még nem nyugodtunk bele.
– Mindemellett férj és családapa is. Hogyan viszonyul a családja ehhez a meglehetősen színes érdeklődési körhöz. Előfordult már, hogy elhanyagolva érezték magukat?
– Köztudott, hogy az alkotó ember magánemberként enyhén szólva nem könnyű eset, így már huszonévesen megszereztem válásban az első dant (a dan a harcművészetben való jártasság emelkedő szintjét fejezi ki – szerk. megj.). Másodszor az ég különösen türelmes feleséget adott, nem szeretnék visszaélni vele. A művészi létre nem kell rájátszani. Ha száz évvel előre igyekszel dolgozni, akkor nem ragaszkodsz betegesen írói státusodhoz, hanem alkalmazkodni próbálsz a környezetedhez. Nem vagyok médiabefutó. Nekem a halálom után kell befutni.
– Folyamatosan szervez irodalmi esteket Székelyudvarhelyen különböző kortárs meghívottakkal. Ki a célközönség, a fiatalok mennyire vesznek részt ezeken?
– Legutóbb Márton László sokkötetes és sokdíjas magyarországi íróval ellátogattunk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumba, ahol a diákok nagy érdeklődéssel fogadtak. Sikerült kapcsolatot teremteni velük, így az irodalmi estünke is eljöttek. Az író legyen átütő és jó értelemben véve érdekes. Akkor nem kell siránkoznia, hogy nincs közönsége. Inkább bemutatok havonta egy átütő szerzőt, mintsem minden héten öt unalmasat. Úgy gondolom, a könyvek és a lemezek mellett maga a mű bemutatása is alkotás. Ezért külön arculatot tervezek minden irodalmi rendezvénynek, saját címet adok neki, olyat, amely új és figyelemfelkeltő. Plakátokat, értesítőket küldök a sajtónak. Azt látom, hogy az Előretolt Helyőrség poétacsapatával kilépett az erdélyi magyar irodalom az önsirató, múltba tekintő „státusából”, sőt búvópatakként újra felszínre tört, hogy frissességet hozzon az összmagyar irodalomba. Lehet, hogy nem vesznek olyan sokan részt egy könyvbemutatón, mint teszem azt George Clooney legújabb mozifilmjének premierjén, ennek ellenére nem csüggedünk. Mert ahogy egy idős gimnáziumi tanárom mondta: kétféle embertípus létezik, a mégse ember és az úgyis ember. Nem panaszkodni kell tehát, hanem előrenézni, hiszen a kultúra ott üti fel a fejét, ahol van rá igény, van rá közönség. Ha nem boldogulsz a helyzettel, változtass! – tanítja a harcművészet. Ha nincs közönség, nevelni kell.
– A közeljövőben mire számíthat öntől az udvarhelyi közönség?
– Most egy kicsit ellentmondok magamnak, hiszen olyan hónap elé nézünk, amikor nem egy, hanem két irodalmi estet is fogunk tartani karácsony és szilveszter között. Pontos dátumok még nincsenek, de ha figyelik az újságokat, időben értesülhetnek ezekről. Az első Muszka Sándor költő székelyudvarhelyi fellépése, a második pedig Nagy Koppány Zsolt Budapesten élő író könyvbemutatója lesz. Mindkét szerzőért felelősséget vállalok: átütőek…
– Ha újjászülethetne, melyik országban élne a legszívesebben?
– A kínai Shaolin-kolostorban lennék szerzetes, de – ahogy ezt már a ferenceseknél tapasztaltam – nő nélkül ott sem bírnám két hétnél tovább. Ezért újjászületésem esetén is kisebbségi sorsot választanék, éspedig a mohikánok földjén.
– Mit üzenne közönségének, a Krónika olvasóinak?
– Olvassanak kortárs műveket. Gondoljanak arra, mennyien szeretnének leülni Maupassant-nal vagy Adyval egy kocsmaasztalhoz. A jelenkori szerzőkkel ezt még megtehetik…
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)