Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. október 22.
Új párt, új remény – EMNT-tisztújító közgyűlés
Leginkább az új párt alakítása, céljai foglalkoztatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tisztújító ülésére összegyűlteket, sok fiatal, új arc jelent meg, a jelek szerint politikai alakulatok környékén eddig még nem próbálkozó generáció keresi helyét, számosan érdeklődnek a közélet, a politika iránt. A budapesti, brüsszeli szerencsés konstelláció ad reményt az újrakezdéshez — mondta a sepsiszentgyörgyi ülésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Jakabos Janka, a háromszéki EMNT elnöke felvezetőjében arra figyelmeztetett: hinni kell a közösség építő erejében, az erdélyi magyarságot ki kell mozdítani jelenlegi állapotából, a kiábrándultságból, meggyőzni, hogy nem járható út a tenni akarástól való eltávolodás. Antal Árpád polgármesterként és az RMDSZ helyi elnökeként köszöntötte szervezete „szövetségesét”, az EMNT-t, „csak együtt tudunk eredményeket elérni” — mondotta, és leszögezte, „függetlenül attól, hogy az EMNT civil szervezet marad, vagy párttá alakul, partnerként fogjuk kezelni”. Toró T. Tibor rögtön felszólalása elején tisztázta, a párt egy külön szervezet lesz, az EMNT továbbra is mozgalom marad, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül helye lesz benne mindenkinek, aki az autonómiáért tenni kíván. Kiemelte, Tőkés László támogatja az autonomista párt létrehozatalát, ám nem kíván ennek elnöke lenni, ezt el kell fogadniuk, hisz „nem kellene lehúzni az erdélyi magyar politikai harcok mocsarába”. Az új alakulat létrehozói vállalják a Tőkés által képviselt értékrendet, és azért szánták rá magukat e lépésre, „mert fontos politikai döntéseket csak pártpolitikai eszközökkel lehet kikényszeríteni”.
A jó kétórás ülésen legtöbb szó a bejegyzés előtt álló pártról esett, erre vonatkoztak a teremből érkező kérdések is, némelyek üdvözölték a kezdeményezést, mások az erdélyi magyarság egységét féltették. Akadt, aki az MPP-ért aggódott, és azt ajánlotta, az új párt inkább a Partiumban, Belső-Erdélyben építkezzék, mások az évek óta folyó szócséplést emlegették, az autonómia érdekében tett konkrét lépéseket hiányolták. „Nagyon sok jóindulatú ember próbálta vinni a zászlót, de átvették az irányítást a politikai kalandorok” — idézte fel a korábbi történéseket Sántha Imre református lelkész, aki az autonómia elkötelezettjeként arra kért biztosítékot, hogy nem ismétlődik meg ugyanez. A kételyeket Toró T. Tibor próbálta eloszlatni: az autonómia elkötelezettjeiként próbálnak tevékenykedni, ám ehhez erős bukaresti jelenlétre is szükségük van. Brüsszelben Tőkés László EP-alelnökké választásával jelentős súlyt nyert programjuk és a magyar kormány nemzetegyesítő politikája, Tőkés budapesti hitele új lehetőségeket teremtett. Itthon az RMDSZ és az MPP is bizonyította, érdekből vagy kényelemből nem vállalja az autonómiaharcot, ezért van szükség az új pártra, csak így érhető el áttörés Bukarestben. Toró hangsúlyozta, legutóbb 1990-ben volt ennyire kedvező a politikai helyzet, a „csillagok állása”. Az EMNT ülésének végén megválasztották az elnökséget, maradt az eddigi elnök, alelnökök, és még néhány szakosztállyal bővült is listájuk. Az új párt megalakításáról az EMNT november 27-i országos közgyűlésén hoznak határozatot.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Leginkább az új párt alakítása, céljai foglalkoztatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tisztújító ülésére összegyűlteket, sok fiatal, új arc jelent meg, a jelek szerint politikai alakulatok környékén eddig még nem próbálkozó generáció keresi helyét, számosan érdeklődnek a közélet, a politika iránt. A budapesti, brüsszeli szerencsés konstelláció ad reményt az újrakezdéshez — mondta a sepsiszentgyörgyi ülésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Jakabos Janka, a háromszéki EMNT elnöke felvezetőjében arra figyelmeztetett: hinni kell a közösség építő erejében, az erdélyi magyarságot ki kell mozdítani jelenlegi állapotából, a kiábrándultságból, meggyőzni, hogy nem járható út a tenni akarástól való eltávolodás. Antal Árpád polgármesterként és az RMDSZ helyi elnökeként köszöntötte szervezete „szövetségesét”, az EMNT-t, „csak együtt tudunk eredményeket elérni” — mondotta, és leszögezte, „függetlenül attól, hogy az EMNT civil szervezet marad, vagy párttá alakul, partnerként fogjuk kezelni”. Toró T. Tibor rögtön felszólalása elején tisztázta, a párt egy külön szervezet lesz, az EMNT továbbra is mozgalom marad, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül helye lesz benne mindenkinek, aki az autonómiáért tenni kíván. Kiemelte, Tőkés László támogatja az autonomista párt létrehozatalát, ám nem kíván ennek elnöke lenni, ezt el kell fogadniuk, hisz „nem kellene lehúzni az erdélyi magyar politikai harcok mocsarába”. Az új alakulat létrehozói vállalják a Tőkés által képviselt értékrendet, és azért szánták rá magukat e lépésre, „mert fontos politikai döntéseket csak pártpolitikai eszközökkel lehet kikényszeríteni”.
A jó kétórás ülésen legtöbb szó a bejegyzés előtt álló pártról esett, erre vonatkoztak a teremből érkező kérdések is, némelyek üdvözölték a kezdeményezést, mások az erdélyi magyarság egységét féltették. Akadt, aki az MPP-ért aggódott, és azt ajánlotta, az új párt inkább a Partiumban, Belső-Erdélyben építkezzék, mások az évek óta folyó szócséplést emlegették, az autonómia érdekében tett konkrét lépéseket hiányolták. „Nagyon sok jóindulatú ember próbálta vinni a zászlót, de átvették az irányítást a politikai kalandorok” — idézte fel a korábbi történéseket Sántha Imre református lelkész, aki az autonómia elkötelezettjeként arra kért biztosítékot, hogy nem ismétlődik meg ugyanez. A kételyeket Toró T. Tibor próbálta eloszlatni: az autonómia elkötelezettjeiként próbálnak tevékenykedni, ám ehhez erős bukaresti jelenlétre is szükségük van. Brüsszelben Tőkés László EP-alelnökké választásával jelentős súlyt nyert programjuk és a magyar kormány nemzetegyesítő politikája, Tőkés budapesti hitele új lehetőségeket teremtett. Itthon az RMDSZ és az MPP is bizonyította, érdekből vagy kényelemből nem vállalja az autonómiaharcot, ezért van szükség az új pártra, csak így érhető el áttörés Bukarestben. Toró hangsúlyozta, legutóbb 1990-ben volt ennyire kedvező a politikai helyzet, a „csillagok állása”. Az EMNT ülésének végén megválasztották az elnökséget, maradt az eddigi elnök, alelnökök, és még néhány szakosztállyal bővült is listájuk. Az új párt megalakításáról az EMNT november 27-i országos közgyűlésén hoznak határozatot.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. október 22.
A Nagy Testvér figyel!
Calin Popescu Tariceanu, a liberálisok képviselőházi frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hasznos lenne, ha a parlament szakbizottságai kihallgatnák a titkosszolgálatok vezetőit, hogy lássák, "hogyan szivárogtak ki" a sajtóba a Vîntu-jegyzőkönyvek.
Kifejtette, meg kell nézni, ki hagyja jóvá és kinek a kérésére jegyzőkönyvezik a telefonbeszélgetéseket, főleg, hogy a sajtóban megjelent jegyzőkönyveknek semmi közük nincs Sorin Ovidiu Vîntu ügyéhez.
Tariceanu kifejtette, "porhintés" az ügyészek magyarázata, miszerint azért rögzítették a beszélgetést, hogy elkészítsék a vádlott profilját, tisztában vannak azzal, hogy átlépték hatáskörüket.
"Feltesszük a kérdést: mi történik Romániában, az igazságszolgáltatás Big Brother-mintára működik? Nem tartják tiszteletben az állampolgári jogokat és a szabadságot. Vannak felvételek újságírókkal folytatott beszélgetésekről, amelyek nem tartoznak az ügyhöz" mondotta Tariceanu.
Véleménye szerint az adott beszélgetéseket nem a Vîntu-ügy miatt rögzítették, így akarják azonosítani a "nép ellenségét", akik veszélyeztethetik "a bölcs kormányos" hatalmát.
"Kérdem én, miért három éve? Amíg Vîntu teljes erejéből támogatta Basescut, ilyen dolgok nem történtek? Hirtelen, akkor kerülnek elő, amikor kirobban a Basescu-Vîntu harc. Akkor kevésbé volt vétkes Vîntu mindazért, ami a FNI-nél történt? Valószínűleg nem. Basescu értékelte újra, ugyanúgy, mint sok más esetben" – fejtette ki Tariceanu.
Tariceanu azt is elmondta, nincs kétsége afelől, hogy lehallgatják a telefonját; hangsúlyozta, az ilyen dolgok "nem jellemzők" egy jogállamra, sérti az emberi és magánéleti jogokat.
Kiemelte, nem kíván Vîntu ügyvédje lenni, a magánélethez való jog liberális elvét, a jogállamiságot védelmezi és a korrekt igazságszolgáltatást pártolja.
"Ezeket a titkosszolgálatokat hatalmi eszközként használják egy olyan országban, amely gyors léptekkel halad a diktatúra irányába. Hangsúlyt kell fektetni a jogállamra, a magánélethez való jog tiszteletben tartására, egy olyan igazságszolgáltatásra, amely nem az éppen hatalmon levők érdekeit szolgálja. Ami történik, az politikai zsarolás, az állami intézmények segítségével", mondotta Tariceanu.
Kifejtette, ha valaki vétkes a nemzetbiztonság veszélyeztetéséért, vonják felelősségre, de igazságtalan, ha a jelenlegi hataloméval nem megegyező véleménye miatt válik a titkosszolgálatok célpontjává.
Tariceanu szerint szükséges a vonatkozó törvények módosítása, hogy ne legyen mód "a jegyzőkönyvek ilyen jellegű kiszivárogtatására", és a felelősök elnyerjék büntetésüket.
Cristian David, szenátor a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság tagja reményét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kivizsgálja az eljárás során kiszivárogtatott bizonyítékok ügyét.
David elmondta, lehetséges, hogy kérik majd a SRI igazgatójának kihallgatását. Népújság (Marosvásárhely)
Calin Popescu Tariceanu, a liberálisok képviselőházi frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hasznos lenne, ha a parlament szakbizottságai kihallgatnák a titkosszolgálatok vezetőit, hogy lássák, "hogyan szivárogtak ki" a sajtóba a Vîntu-jegyzőkönyvek.
Kifejtette, meg kell nézni, ki hagyja jóvá és kinek a kérésére jegyzőkönyvezik a telefonbeszélgetéseket, főleg, hogy a sajtóban megjelent jegyzőkönyveknek semmi közük nincs Sorin Ovidiu Vîntu ügyéhez.
Tariceanu kifejtette, "porhintés" az ügyészek magyarázata, miszerint azért rögzítették a beszélgetést, hogy elkészítsék a vádlott profilját, tisztában vannak azzal, hogy átlépték hatáskörüket.
"Feltesszük a kérdést: mi történik Romániában, az igazságszolgáltatás Big Brother-mintára működik? Nem tartják tiszteletben az állampolgári jogokat és a szabadságot. Vannak felvételek újságírókkal folytatott beszélgetésekről, amelyek nem tartoznak az ügyhöz" mondotta Tariceanu.
Véleménye szerint az adott beszélgetéseket nem a Vîntu-ügy miatt rögzítették, így akarják azonosítani a "nép ellenségét", akik veszélyeztethetik "a bölcs kormányos" hatalmát.
"Kérdem én, miért három éve? Amíg Vîntu teljes erejéből támogatta Basescut, ilyen dolgok nem történtek? Hirtelen, akkor kerülnek elő, amikor kirobban a Basescu-Vîntu harc. Akkor kevésbé volt vétkes Vîntu mindazért, ami a FNI-nél történt? Valószínűleg nem. Basescu értékelte újra, ugyanúgy, mint sok más esetben" – fejtette ki Tariceanu.
Tariceanu azt is elmondta, nincs kétsége afelől, hogy lehallgatják a telefonját; hangsúlyozta, az ilyen dolgok "nem jellemzők" egy jogállamra, sérti az emberi és magánéleti jogokat.
Kiemelte, nem kíván Vîntu ügyvédje lenni, a magánélethez való jog liberális elvét, a jogállamiságot védelmezi és a korrekt igazságszolgáltatást pártolja.
"Ezeket a titkosszolgálatokat hatalmi eszközként használják egy olyan országban, amely gyors léptekkel halad a diktatúra irányába. Hangsúlyt kell fektetni a jogállamra, a magánélethez való jog tiszteletben tartására, egy olyan igazságszolgáltatásra, amely nem az éppen hatalmon levők érdekeit szolgálja. Ami történik, az politikai zsarolás, az állami intézmények segítségével", mondotta Tariceanu.
Kifejtette, ha valaki vétkes a nemzetbiztonság veszélyeztetéséért, vonják felelősségre, de igazságtalan, ha a jelenlegi hataloméval nem megegyező véleménye miatt válik a titkosszolgálatok célpontjává.
Tariceanu szerint szükséges a vonatkozó törvények módosítása, hogy ne legyen mód "a jegyzőkönyvek ilyen jellegű kiszivárogtatására", és a felelősök elnyerjék büntetésüket.
Cristian David, szenátor a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság tagja reményét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kivizsgálja az eljárás során kiszivárogtatott bizonyítékok ügyét.
David elmondta, lehetséges, hogy kérik majd a SRI igazgatójának kihallgatását. Népújság (Marosvásárhely)
2010. október 23.
1956 – Te csillag!
A forradalomra emlékezett a városi RMDSZ
Az 1956-os forradalomra emlékezett az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete csütörtök este a Kultúrpalota kistermében, amelyre meghívták az 1956-os politikai elítélteket Marosvásárhelyről és a megyéből.
A megjelenteket Benedek István, a városi szervezet elnöke köszöntötte. Novák Zoltán történész a forradalom erdélyi vonatkozásairól tartott előadást, Kelemen Kálmán volt politikai elítélt letartóztatása körülményeiről és börtönéveiről beszélt. Előadása végén arra kérte a megjelent fiatalokat, őrizzék meg tiszta lelküket, ne sajnáljanak az igazságért áldozatot hozni.
Az ünnepi megemlékezésen Ciuchina Barbara és Horváth Hajnal Jókai Anna Ima Magyarországért című versét adta elő. Buta Árpád zenetanár és énekes magyar népdalt, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának nagyáriáját énekelte, zongorán kísért Móriczy Margit. A rendezvény befejezéseképp a Református Kollégium kórusa a székely és a magyar himnuszt adta elő. Vezényelt Enyedi Csaba lelkész-tanár.
Ha újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám
Lapunk kérdésére Kelemen Kálmán elmondta: – Visszagondolok azokra az évtizedekre, amikor munkahelyet sem kaptam a letöltött hét esztendő – három év börtön, kétszer két év kényszerlakhely – után, mert még a napszámosok között is megbízhatatlannak minősültem. Miután nagy nehezen gyári munkássá verekedtem fel magam, tanfolyamokat végeztem, fémforgácsoló lettem. Az évek teltek, és a volt letartóztatóm, Morariu Ioan Vásárhelyre került szekus aligazgatónak. Behívatott és bocsánatot kért, hogy, úgymond, eltúlozták a büntetéseket és segítséget ígért. Aztán úgy "kisegített", hogy két év múlva próbáltam az orvosira felvételizni, de még a jelentkezők közül is kidobtak. Végül elvégeztem a műegyetemet, így lettem gépészmérnök. A szomorú az volt, hogy bárhová kerültem, "kiderült", hogy politikai elítélt voltam, és hiába bizonyítottam szakmai vonalon, mindig visszanyomtak. A Metalotehnicában akartam kopástanból ledoktorálni, hogy ne legyen benne ideológia, de akkor a káderes szerint nem is lett volna jogom a vállalatnál dolgozni, mert ott tervezési államtitkok vannak, amit nem bízhatnak rám.
Hogyan éltem meg? Gyakorlatilag nem haladhattam, hiába bizonyítottam, gyanús elemnek számítottam. Viszont ezeknek az éveknek a pozitívuma, hogy a börtönben visszanyertem azt a hitemet, amit annak idején a darwinizmus meg a molekuláris elmélet megingatott, és egy olyan keresztény hittel rendelkezem, ami abban gyökerezik, amit a legnehezebb időszakban írtam gondolatban a börtönben, egy 100-110 szakaszos verset, mert ha egy ceruzavéget találtak nálad, véresre vertek a porkolábok. A vers lényege: Emlékem otthon már nem fájó,/ belenyugodtak, hogy már nem vagyok,/ mert temetőre omló alkonyatok méla bújával/ lelkem hazajár láthatatlanul....
Nem folytatom, csak azt teszem hozzá, hogy az a hit, amely bennem megerősödött, hogy a jó Isten elszámol majd a kínzóimmal, egyszer felelősségre vonja a néphitegetőket.
– Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, újra azt tenné, amit 1956-ban tett?
– Ha, isten őrizz, újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám.
Az '56-os elítéltek a megyéből és Marosvásárhelyről: Kelemen Kálmán, Horváth Matild, Tatár Péterfi Irén, Rendes Lajos, Szilágyi Domokos, Schuller Jenő, Varga László, Veres Zoltán (Segesvár), Szántó János, Molnár Mihály (Szováta), Gráma János, Veres Sándor, Nagy Géza.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)
A forradalomra emlékezett a városi RMDSZ
Az 1956-os forradalomra emlékezett az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete csütörtök este a Kultúrpalota kistermében, amelyre meghívták az 1956-os politikai elítélteket Marosvásárhelyről és a megyéből.
A megjelenteket Benedek István, a városi szervezet elnöke köszöntötte. Novák Zoltán történész a forradalom erdélyi vonatkozásairól tartott előadást, Kelemen Kálmán volt politikai elítélt letartóztatása körülményeiről és börtönéveiről beszélt. Előadása végén arra kérte a megjelent fiatalokat, őrizzék meg tiszta lelküket, ne sajnáljanak az igazságért áldozatot hozni.
Az ünnepi megemlékezésen Ciuchina Barbara és Horváth Hajnal Jókai Anna Ima Magyarországért című versét adta elő. Buta Árpád zenetanár és énekes magyar népdalt, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának nagyáriáját énekelte, zongorán kísért Móriczy Margit. A rendezvény befejezéseképp a Református Kollégium kórusa a székely és a magyar himnuszt adta elő. Vezényelt Enyedi Csaba lelkész-tanár.
Ha újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám
Lapunk kérdésére Kelemen Kálmán elmondta: – Visszagondolok azokra az évtizedekre, amikor munkahelyet sem kaptam a letöltött hét esztendő – három év börtön, kétszer két év kényszerlakhely – után, mert még a napszámosok között is megbízhatatlannak minősültem. Miután nagy nehezen gyári munkássá verekedtem fel magam, tanfolyamokat végeztem, fémforgácsoló lettem. Az évek teltek, és a volt letartóztatóm, Morariu Ioan Vásárhelyre került szekus aligazgatónak. Behívatott és bocsánatot kért, hogy, úgymond, eltúlozták a büntetéseket és segítséget ígért. Aztán úgy "kisegített", hogy két év múlva próbáltam az orvosira felvételizni, de még a jelentkezők közül is kidobtak. Végül elvégeztem a műegyetemet, így lettem gépészmérnök. A szomorú az volt, hogy bárhová kerültem, "kiderült", hogy politikai elítélt voltam, és hiába bizonyítottam szakmai vonalon, mindig visszanyomtak. A Metalotehnicában akartam kopástanból ledoktorálni, hogy ne legyen benne ideológia, de akkor a káderes szerint nem is lett volna jogom a vállalatnál dolgozni, mert ott tervezési államtitkok vannak, amit nem bízhatnak rám.
Hogyan éltem meg? Gyakorlatilag nem haladhattam, hiába bizonyítottam, gyanús elemnek számítottam. Viszont ezeknek az éveknek a pozitívuma, hogy a börtönben visszanyertem azt a hitemet, amit annak idején a darwinizmus meg a molekuláris elmélet megingatott, és egy olyan keresztény hittel rendelkezem, ami abban gyökerezik, amit a legnehezebb időszakban írtam gondolatban a börtönben, egy 100-110 szakaszos verset, mert ha egy ceruzavéget találtak nálad, véresre vertek a porkolábok. A vers lényege: Emlékem otthon már nem fájó,/ belenyugodtak, hogy már nem vagyok,/ mert temetőre omló alkonyatok méla bújával/ lelkem hazajár láthatatlanul....
Nem folytatom, csak azt teszem hozzá, hogy az a hit, amely bennem megerősödött, hogy a jó Isten elszámol majd a kínzóimmal, egyszer felelősségre vonja a néphitegetőket.
– Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, újra azt tenné, amit 1956-ban tett?
– Ha, isten őrizz, újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám.
Az '56-os elítéltek a megyéből és Marosvásárhelyről: Kelemen Kálmán, Horváth Matild, Tatár Péterfi Irén, Rendes Lajos, Szilágyi Domokos, Schuller Jenő, Varga László, Veres Zoltán (Segesvár), Szántó János, Molnár Mihály (Szováta), Gráma János, Veres Sándor, Nagy Géza.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)
2010. október 23.
A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)
2010. október 24.
„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro
2010. október 25.
A szakmaiságban látja Erdély jövőjét az RMDSZ
„Építjük Erdélyt” címszó alatt, 2010. novemberében kezdődik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat.
A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez.
Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta: a projekt keretében az elsőként közösségi vezetőképzőre, majd ezt követően kampányképzésekre és intenzív kampánymenedzsment-képzésre, illetve kommunikációs képzésre kerül sor.
Közösségi vezetőképzők Székelyföldön, Partiumban, illetve a szórványban egyaránt indulnak. Célkitűzései többek között az RMDSZ helyi és területi szervezőképességének erősítése, a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülés, továbbá egy olyan generáció felkarolása, amely 10-15 éves távlatban képes a közösségi jövőkép, küldetés kialakítására és ennek gyakorlati megvalósítására. A közösségi vezetőképzőre a Székelyföldön elsőként november 4. és 9. között Árkoson, majd december 2-7. és január 6-11. közötti időszakokban Csíksomlyón kerül sor. A képzések a problémakezelés, a konfliktusmenedzsment, a közpolitikák, a pályázati forrásszervezés, valamint az imázs, a kommunikáció és a hálózatszervezés tematikákat érintik.
„A képzések eredményeként létrejön egy olyan közösségszervező, dinamikus csapat Erdély teljes területén, amely megfelelő szakmai alappal rendelkezve megerősíti az RMDSZ területi szervezetek és társult szervezetek szervezési kapacitását, továbbá professzionális tudást ad a projektek, akciók, rendezvények megszervezésének – emelte ki Kovács Péter ügyvezető alelnök.
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma
„Építjük Erdélyt” címszó alatt, 2010. novemberében kezdődik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat.
A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez.
Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta: a projekt keretében az elsőként közösségi vezetőképzőre, majd ezt követően kampányképzésekre és intenzív kampánymenedzsment-képzésre, illetve kommunikációs képzésre kerül sor.
Közösségi vezetőképzők Székelyföldön, Partiumban, illetve a szórványban egyaránt indulnak. Célkitűzései többek között az RMDSZ helyi és területi szervezőképességének erősítése, a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülés, továbbá egy olyan generáció felkarolása, amely 10-15 éves távlatban képes a közösségi jövőkép, küldetés kialakítására és ennek gyakorlati megvalósítására. A közösségi vezetőképzőre a Székelyföldön elsőként november 4. és 9. között Árkoson, majd december 2-7. és január 6-11. közötti időszakokban Csíksomlyón kerül sor. A képzések a problémakezelés, a konfliktusmenedzsment, a közpolitikák, a pályázati forrásszervezés, valamint az imázs, a kommunikáció és a hálózatszervezés tematikákat érintik.
„A képzések eredményeként létrejön egy olyan közösségszervező, dinamikus csapat Erdély teljes területén, amely megfelelő szakmai alappal rendelkezve megerősíti az RMDSZ területi szervezetek és társult szervezetek szervezési kapacitását, továbbá professzionális tudást ad a projektek, akciók, rendezvények megszervezésének – emelte ki Kovács Péter ügyvezető alelnök.
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma
2010. október 25.
Bizalmatlansági indítvány: nem szavaz a PDL és az RMDSZ
A kormánykoalíciót alkotó pártok tegnapi tárgyalásán döntés született arról, hogy azt javasolják a koalíciót támogató parlamenti alakulatoknak, ne vegyenek részt a holnapi bizalmi szavazáson. Adriean Videanu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke közölte, ez csupán ajánlat a koalíció részéről.
A PDL és az RMDSZ mindenesetre már döntött: előbbi alakulat frakciói vasárnap este, utóbbié tegnap döntöttek arról, hogy a szavazáson részt vesznek ugyan, de voksolni nem fognak. Videanu szerint az ellenzék csupán politikai okokból nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, és a rendszerváltás óta először azt akarja, hogy a parlament helyett az utcán „vitassák meg” a kormánybuktató dokumentumot.
Hogy ezen mit értett, azt Gheorghe Flutur, a párt alelnöke magyarázta el, aki szerint a PDL-nek információi vannak arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) utcai erőszakra bujtogatja szimpatizánsait a bizalmi szavazás napján. Flutur szerint a PSD megyei szervezetei arra készülnek, hogy a párt többbusznyi és -vonatnyi szimpatizánsát utaztassák Bukarestbe szerdán. A politikus szerint a PSD vezetői a kezdetektől tudják, hogy a bizalmatlansági indítványnak nincs esélye, ezért a bizalmi vitát ki szeretnék vinni az utcára, „ami sajnálatos lépés egy magát európainak tartó párt részéről”. A PSD által szervezett bukaresti megmozdulások kapcsán tegnap Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere közölte, a rendfenntartó erőkkel együtt figyelemmel követik a tüntetők mozgását, és felkérte a szakszervezeti vezetőket, viselkedjenek felelősen. Emellett arra kérte az öregeket és a kisgyerekes családokat, hogy holnap maradjanak távol azon útvonalaktól, ahol a tüntetések zajlanak.
Nem szavaz a két kormánypárt és a kisebbségi frakció sem
A PDL egyébként végleg eldöntötte, hogy nem vesz részt a holnapi szavazáson: a párt honatyáinak és vezetőinek vasárnap esti ülésén arról határoztak, hogy a PDL-s képviselők és szenátorok jelen lesznek ugyan a voksoláson, de nem fognak szavazni. Az RMDSZ tegnap ugyanígy döntött: a szövetség frakcióülésén elhatározták, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői nem vesznek részt a voksoláson.
Markó Béla szövetségi elnök közölte: az ülésen a PDL-hez hasonlóan részt vesznek, de szavazni nem fognak a honatyák. Mint kifejtette, erről a frakciótagok többségi szavazata alapján döntöttek. „A bizalmatlansági indítvány benyújtása politikai aktus, így a mi válaszunk is politikai. Ott leszünk a bizalmi szavazáson, de voksolni nem fogunk” – hangoztatta Markó. A többi kisebbség képviselőit tömörítő frakció sem áll az ellenzék mellé: Varujan Pambuccian frakcióvezető este közölte, nem szavazzák meg az indítványt, sőt a szavazáson sem vesznek részt.
Ponta: gazemberség a PDL döntése
A kormánypárti döntés alaposan kihozta a sodrából Victor Pontát, a PSD elnökét: tegnapi nyilatkozata szerint a PDL lépése „az elmúlt húsz év legnagyobb gazembersége”. A politikus úgy vélte, a PDL „túszul ejtette” saját képviselőit. Mindemellett arról is beszámolt, hogy míg más ellenzéki vezérek tíz televíziós műsorban léptek fel, a PSD tíz kormánypárti voksot szerzett meg az indítványhoz azáltal, hogy befogadta a pártjukból kilépett PDL-s honatyákat. Az ellenzék egyébként is rendkívül aktív a kormánypárti honatyák csábításában, elsősorban az RMDSZ-re „utaznak”.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanakkor némileg árnyalta tegnap Radu Moldovan, a PSD szóvivője által még pénteken mondottakat, miszerint amennyiben az RMDSZ átáll, a következő kormányban is megtarthatja jelenlegi tisztségeit. Antonescu szerint az ajánlat kissé még korai, mivel az ellenzéki pártoknak előbb tárgyalniuk kellett volna az RMDSZ-szel. A pártelnök egyébként úgy vélte, azáltal, hogy a kormánypárti honatyák nem szavazhatnak, csökkent annak az esélye, hogy a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)
A kormánykoalíciót alkotó pártok tegnapi tárgyalásán döntés született arról, hogy azt javasolják a koalíciót támogató parlamenti alakulatoknak, ne vegyenek részt a holnapi bizalmi szavazáson. Adriean Videanu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke közölte, ez csupán ajánlat a koalíció részéről.
A PDL és az RMDSZ mindenesetre már döntött: előbbi alakulat frakciói vasárnap este, utóbbié tegnap döntöttek arról, hogy a szavazáson részt vesznek ugyan, de voksolni nem fognak. Videanu szerint az ellenzék csupán politikai okokból nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, és a rendszerváltás óta először azt akarja, hogy a parlament helyett az utcán „vitassák meg” a kormánybuktató dokumentumot.
Hogy ezen mit értett, azt Gheorghe Flutur, a párt alelnöke magyarázta el, aki szerint a PDL-nek információi vannak arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) utcai erőszakra bujtogatja szimpatizánsait a bizalmi szavazás napján. Flutur szerint a PSD megyei szervezetei arra készülnek, hogy a párt többbusznyi és -vonatnyi szimpatizánsát utaztassák Bukarestbe szerdán. A politikus szerint a PSD vezetői a kezdetektől tudják, hogy a bizalmatlansági indítványnak nincs esélye, ezért a bizalmi vitát ki szeretnék vinni az utcára, „ami sajnálatos lépés egy magát európainak tartó párt részéről”. A PSD által szervezett bukaresti megmozdulások kapcsán tegnap Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere közölte, a rendfenntartó erőkkel együtt figyelemmel követik a tüntetők mozgását, és felkérte a szakszervezeti vezetőket, viselkedjenek felelősen. Emellett arra kérte az öregeket és a kisgyerekes családokat, hogy holnap maradjanak távol azon útvonalaktól, ahol a tüntetések zajlanak.
Nem szavaz a két kormánypárt és a kisebbségi frakció sem
A PDL egyébként végleg eldöntötte, hogy nem vesz részt a holnapi szavazáson: a párt honatyáinak és vezetőinek vasárnap esti ülésén arról határoztak, hogy a PDL-s képviselők és szenátorok jelen lesznek ugyan a voksoláson, de nem fognak szavazni. Az RMDSZ tegnap ugyanígy döntött: a szövetség frakcióülésén elhatározták, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői nem vesznek részt a voksoláson.
Markó Béla szövetségi elnök közölte: az ülésen a PDL-hez hasonlóan részt vesznek, de szavazni nem fognak a honatyák. Mint kifejtette, erről a frakciótagok többségi szavazata alapján döntöttek. „A bizalmatlansági indítvány benyújtása politikai aktus, így a mi válaszunk is politikai. Ott leszünk a bizalmi szavazáson, de voksolni nem fogunk” – hangoztatta Markó. A többi kisebbség képviselőit tömörítő frakció sem áll az ellenzék mellé: Varujan Pambuccian frakcióvezető este közölte, nem szavazzák meg az indítványt, sőt a szavazáson sem vesznek részt.
Ponta: gazemberség a PDL döntése
A kormánypárti döntés alaposan kihozta a sodrából Victor Pontát, a PSD elnökét: tegnapi nyilatkozata szerint a PDL lépése „az elmúlt húsz év legnagyobb gazembersége”. A politikus úgy vélte, a PDL „túszul ejtette” saját képviselőit. Mindemellett arról is beszámolt, hogy míg más ellenzéki vezérek tíz televíziós műsorban léptek fel, a PSD tíz kormánypárti voksot szerzett meg az indítványhoz azáltal, hogy befogadta a pártjukból kilépett PDL-s honatyákat. Az ellenzék egyébként is rendkívül aktív a kormánypárti honatyák csábításában, elsősorban az RMDSZ-re „utaznak”.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanakkor némileg árnyalta tegnap Radu Moldovan, a PSD szóvivője által még pénteken mondottakat, miszerint amennyiben az RMDSZ átáll, a következő kormányban is megtarthatja jelenlegi tisztségeit. Antonescu szerint az ajánlat kissé még korai, mivel az ellenzéki pártoknak előbb tárgyalniuk kellett volna az RMDSZ-szel. A pártelnök egyébként úgy vélte, azáltal, hogy a kormánypárti honatyák nem szavazhatnak, csökkent annak az esélye, hogy a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)
2010. október 25.
Újabb áttörést ért el a PKE
Nagyvárad – A magyar államfő látogatásáról, a frissen akkreditált tanárképző intézetről valamint egyéb tervekről és eredményekről esett szó a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott hétfői sajtótájékoztatón.
A Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) érintő újdonságokról tájékoztatott hétfőn Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor, Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes valamint Dr. Flóra Gábor egyetemi kancellár. Schmitt Pál múlt heti látogatásával kapcsolatban elhangzott, hogy bár a román sajtó politikai töltettel számolt be a magyar államfő váradi útjáról és az egyetem jubileumi ünnepségéről, elsősorban az egyetem jövőképének vonatkozásában volt fontos az elnöki vizit. Az egyetemi hálózat kárpát-medencei terjeszkedéséről, és a PKE régióban betöltött szerepének erősítéséről tárgyaltak az államfővel, aki támogatásáról biztosította a felsőoktatási tanintézetet. Elnöki védnökségébe fogadta az új tanszéket ( a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportot) és az ő jelenlétében írták alá a Sapientia képviselőivel az erdélyi felsőoktatási stratégia megalkotásáról szóló szándéknyilatkozatot. Az eddigiekben nem helyeztek hangsúlyt a regionális elosztásokat körvonalazó stratégiára, de az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer bővülésével nagy szükség mutatkozik ennek gyakorlati megvalósulására, hangsúlyozta Dr. János-Szatmári Szabolcs.
Új szakok indítása
Az akkreditációs tervekről Dr. Flóra Gábor beszélt, aki közölte, hogy a közeljövőben új szakok indítására van remény. Olyan interdiszciplináris alapszakokat indítanának, mint a Vallástudományok, a Kulturális mediátor, a Tanítóképző vagy a Gazdasági informatika szak. A tervek között szerepel a Közgazdaságtudományi Karon a Bank és Pénzügy, valamint mesterképzőn a Kis és Középvállalkozások szak indítása is. Még idén megkezdik az engedélyeztetési folyamatot, így remélhetőleg jövőre már elindulhatnak ezek a szakok. A kancellár közölte, hogy szeretnék a folytonosság elvét követni a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében zajló projektekkel kapcsolatosan. Az eddigi hét pályázat a végéhez közeledik, jelenleg három – egy felnőttképzési, egy turisztikai és egy interkulturális – HURO projekt zajlik.
Áttörés a pedagógusképzésben
A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) a múlthéten jóváhagyta a Tanárképző Központ működését. Eddig kizárólag állami egyetemek monopóliuma volt a pedagógusképzés, a PKE az első mely magánegyetemként magyar nyelven biztosítja majd a tanárok képzését. Régi vágya valósul meg ezzel az áttöréssel az egyetemnek, hiszen eddig csak állami intézményekkel való együttműködés útján tudták biztosítani a hallgatók számára a pedagógiai modult. Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségi létben központi jelentősége van a minőségi oktatás biztosításának és erre az új magyar kormány is nagyobb figyelmet szentel. Az akkreditációs bizottság pozitívan viszonyult a központ létesítéséhez és megfelelőnek tartotta az intézet ellátottságát. A tanárképzés keretében elsősorban a gyakorlatra fektetnék a hangsúlyt, emellett a jelentkezők a módszertani felkészülés mikéntjét, továbbá neveléstudományi, lélektani ismereteket is elsajátíthatnának. Természetesen a képzés vizsgakötelezettséggel jár és óralátogatást feltételez, hangzott el. Mészáros Tímea, erdon.ro
Nagyvárad – A magyar államfő látogatásáról, a frissen akkreditált tanárképző intézetről valamint egyéb tervekről és eredményekről esett szó a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott hétfői sajtótájékoztatón.
A Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) érintő újdonságokról tájékoztatott hétfőn Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor, Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes valamint Dr. Flóra Gábor egyetemi kancellár. Schmitt Pál múlt heti látogatásával kapcsolatban elhangzott, hogy bár a román sajtó politikai töltettel számolt be a magyar államfő váradi útjáról és az egyetem jubileumi ünnepségéről, elsősorban az egyetem jövőképének vonatkozásában volt fontos az elnöki vizit. Az egyetemi hálózat kárpát-medencei terjeszkedéséről, és a PKE régióban betöltött szerepének erősítéséről tárgyaltak az államfővel, aki támogatásáról biztosította a felsőoktatási tanintézetet. Elnöki védnökségébe fogadta az új tanszéket ( a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportot) és az ő jelenlétében írták alá a Sapientia képviselőivel az erdélyi felsőoktatási stratégia megalkotásáról szóló szándéknyilatkozatot. Az eddigiekben nem helyeztek hangsúlyt a regionális elosztásokat körvonalazó stratégiára, de az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer bővülésével nagy szükség mutatkozik ennek gyakorlati megvalósulására, hangsúlyozta Dr. János-Szatmári Szabolcs.
Új szakok indítása
Az akkreditációs tervekről Dr. Flóra Gábor beszélt, aki közölte, hogy a közeljövőben új szakok indítására van remény. Olyan interdiszciplináris alapszakokat indítanának, mint a Vallástudományok, a Kulturális mediátor, a Tanítóképző vagy a Gazdasági informatika szak. A tervek között szerepel a Közgazdaságtudományi Karon a Bank és Pénzügy, valamint mesterképzőn a Kis és Középvállalkozások szak indítása is. Még idén megkezdik az engedélyeztetési folyamatot, így remélhetőleg jövőre már elindulhatnak ezek a szakok. A kancellár közölte, hogy szeretnék a folytonosság elvét követni a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében zajló projektekkel kapcsolatosan. Az eddigi hét pályázat a végéhez közeledik, jelenleg három – egy felnőttképzési, egy turisztikai és egy interkulturális – HURO projekt zajlik.
Áttörés a pedagógusképzésben
A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) a múlthéten jóváhagyta a Tanárképző Központ működését. Eddig kizárólag állami egyetemek monopóliuma volt a pedagógusképzés, a PKE az első mely magánegyetemként magyar nyelven biztosítja majd a tanárok képzését. Régi vágya valósul meg ezzel az áttöréssel az egyetemnek, hiszen eddig csak állami intézményekkel való együttműködés útján tudták biztosítani a hallgatók számára a pedagógiai modult. Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségi létben központi jelentősége van a minőségi oktatás biztosításának és erre az új magyar kormány is nagyobb figyelmet szentel. Az akkreditációs bizottság pozitívan viszonyult a központ létesítéséhez és megfelelőnek tartotta az intézet ellátottságát. A tanárképzés keretében elsősorban a gyakorlatra fektetnék a hangsúlyt, emellett a jelentkezők a módszertani felkészülés mikéntjét, továbbá neveléstudományi, lélektani ismereteket is elsajátíthatnának. Természetesen a képzés vizsgakötelezettséggel jár és óralátogatást feltételez, hangzott el. Mészáros Tímea, erdon.ro
2010. október 25.
Arany János Iskolacsoport Szalontán
Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség jóváhagyta, hogy a következő tanévtől megkezdődjön a tanítás a nagyszalontai I–XII. osztályos magyar tannyelvű iskolában, melynek Arany János Iskolacsoport lesz a neve.
Nagyszalontán jelenleg három iskolában zajlik oktatás: az Arany János nevét viselő általánosban, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnáziumban, illetve egy szakiskolában. Mindháromban vannak román és magyar tannyelvű osztályok. Az új iskola létrehozásával a vegyes iskolai oktatás szétválasztásáról beszélhetünk, mondta el kérdésünkre Török László polgármester. Az elöljáró hozzátette, hogy erre azért van szükség, mert a mostani helyzetben csorbul a magyarság érdekérvényesítésének lehetősége.
Egyenrangúsításra törekszenek
A városban 57% a magyarság aránya, ez azonban nem tükröződik az iskolákban. Ennek oka szerinte, hogy míg magyarság szempontjából a szalontaiak egy „szigetet” képeznek dél-biharban, addig a környező román településekről érkeznek diákok a városba (akik hosszabb távon, ha ott le is telepednek később, a lakosság számarányának megváltoztatásához járulhatnak hozzá). A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, és „egyenrangúsításra” van szükség mind a diákok, mind a pedagógusok irányában, hiszen utóbbiak a pillanatnyi helyzetben nem tudják maradéktalanul kibontakoztatni szakmai képességeiket.
Összefogással
A helyi RMDSZ és a református egyházközség együtt tervezi az új iskola beindítását. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka, aki 39 évet töltött a katedra mellett, úgy véli: az új tanintézményre azért is szükség van, mert ott megteremthetik azt a fegyelmet, ami az eredményes oktató-nevelő munkához elengedhetetlen. Az iskolába természetesen vallási hovatarozástól függetlenül járhatnának a diákok, és ahivatalos tanterv szerint tanulnának. A témára még több érintett véleményét megjelenítve visszatérünk. erdon.ro
Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség jóváhagyta, hogy a következő tanévtől megkezdődjön a tanítás a nagyszalontai I–XII. osztályos magyar tannyelvű iskolában, melynek Arany János Iskolacsoport lesz a neve.
Nagyszalontán jelenleg három iskolában zajlik oktatás: az Arany János nevét viselő általánosban, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnáziumban, illetve egy szakiskolában. Mindháromban vannak román és magyar tannyelvű osztályok. Az új iskola létrehozásával a vegyes iskolai oktatás szétválasztásáról beszélhetünk, mondta el kérdésünkre Török László polgármester. Az elöljáró hozzátette, hogy erre azért van szükség, mert a mostani helyzetben csorbul a magyarság érdekérvényesítésének lehetősége.
Egyenrangúsításra törekszenek
A városban 57% a magyarság aránya, ez azonban nem tükröződik az iskolákban. Ennek oka szerinte, hogy míg magyarság szempontjából a szalontaiak egy „szigetet” képeznek dél-biharban, addig a környező román településekről érkeznek diákok a városba (akik hosszabb távon, ha ott le is telepednek később, a lakosság számarányának megváltoztatásához járulhatnak hozzá). A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, és „egyenrangúsításra” van szükség mind a diákok, mind a pedagógusok irányában, hiszen utóbbiak a pillanatnyi helyzetben nem tudják maradéktalanul kibontakoztatni szakmai képességeiket.
Összefogással
A helyi RMDSZ és a református egyházközség együtt tervezi az új iskola beindítását. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka, aki 39 évet töltött a katedra mellett, úgy véli: az új tanintézményre azért is szükség van, mert ott megteremthetik azt a fegyelmet, ami az eredményes oktató-nevelő munkához elengedhetetlen. Az iskolába természetesen vallási hovatarozástól függetlenül járhatnának a diákok, és ahivatalos tanterv szerint tanulnának. A témára még több érintett véleményét megjelenítve visszatérünk. erdon.ro
2010. október 26.
Tanulmánykötet az erdélyi magyar oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás hátterét feltáró gazdasági-, munkaerőpiaci-, valamint közép- és felsőoktatási elemzéseket tartalmazó tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Budapesten. A kolozsvári székhelyű Bolyai Kezdeményező Bizottság másfél évvel ezelőtt kezdeményezte egy tanulmánysorozat elkészíttetését, amely a romániai magyar felsőoktatás távlati fejlesztésének irányvonalait alapozná meg. Ennek a stratégiának az első fejezete a hétfőn bemutatott kötet. A szakmai munka célja, hogy 2011-ben megszülessen az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia minden lényeges alapeleme.
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján elindult az erdélyi magyar felsőoktatás középtávú stratégiai elemeinek kialakítása. A tanulmány ennek a munkának az első lépéseként, a Bolyai Kezdeményező Bizottság indítványára, és az OTP Bank támogatásának köszönhetően készülhetett el. A szakemberek feltérképezték a romániai magyar közép- és felsőfokú oktatást a gazdasági és társadalmi sajátosságok tükrében, s azt látták, hogy egy igen átgondolt összehangolásra van szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara által készített, 255 oldalas tanulmány többek között kitér arra, hogy a felsőoktatási kínálatnak, ezen belül az erdélyi magyar felsőoktatásnak legalább három követelmény keresztmetszetében kell kialakulnia. Figyelembe kell venni a jelenlegi és jövőben valószínűsíthető munkaerő-piaci igények mellett a felsőoktatási keresletet, amely sok esetben nem igazodik a munkaerő-piaci kereslethez.
Kitérnek arra is, hogy Romániában 144 középfokú magyar nyelven is oktató intézmény működik 9.688 magyar helyet kínálva, továbbá 10 felsőfokú alapképzést biztosító egyetem működik, 5978 magyar helyet hirdetve.
Az állam által oktatásra szánt összeg elmarad az európai átlagtól és diákok és szüleik elvárásaitól is. A középfokú képzés szakirányai és az egyetemi képzési ágak között nincs megegyezés, ám a diákok választási preferenciáit tekintve sem feltétlenül van szoros a kapcsolat aközött, hogy milyen szakon járt középiskolába egy fiatal és hogy milyen profilú egyetemen tanul tovább.
Annak érdekében, hogy az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia 2011-ben elkészülhessen, a demográfiai-szociológiai és egyetemszervezési tanulmányok munkálatai töretlenül folytatódnak.
Az MTI nyomán
Erdély.ma
Az erdélyi magyar felsőoktatás hátterét feltáró gazdasági-, munkaerőpiaci-, valamint közép- és felsőoktatási elemzéseket tartalmazó tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Budapesten. A kolozsvári székhelyű Bolyai Kezdeményező Bizottság másfél évvel ezelőtt kezdeményezte egy tanulmánysorozat elkészíttetését, amely a romániai magyar felsőoktatás távlati fejlesztésének irányvonalait alapozná meg. Ennek a stratégiának az első fejezete a hétfőn bemutatott kötet. A szakmai munka célja, hogy 2011-ben megszülessen az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia minden lényeges alapeleme.
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján elindult az erdélyi magyar felsőoktatás középtávú stratégiai elemeinek kialakítása. A tanulmány ennek a munkának az első lépéseként, a Bolyai Kezdeményező Bizottság indítványára, és az OTP Bank támogatásának köszönhetően készülhetett el. A szakemberek feltérképezték a romániai magyar közép- és felsőfokú oktatást a gazdasági és társadalmi sajátosságok tükrében, s azt látták, hogy egy igen átgondolt összehangolásra van szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara által készített, 255 oldalas tanulmány többek között kitér arra, hogy a felsőoktatási kínálatnak, ezen belül az erdélyi magyar felsőoktatásnak legalább három követelmény keresztmetszetében kell kialakulnia. Figyelembe kell venni a jelenlegi és jövőben valószínűsíthető munkaerő-piaci igények mellett a felsőoktatási keresletet, amely sok esetben nem igazodik a munkaerő-piaci kereslethez.
Kitérnek arra is, hogy Romániában 144 középfokú magyar nyelven is oktató intézmény működik 9.688 magyar helyet kínálva, továbbá 10 felsőfokú alapképzést biztosító egyetem működik, 5978 magyar helyet hirdetve.
Az állam által oktatásra szánt összeg elmarad az európai átlagtól és diákok és szüleik elvárásaitól is. A középfokú képzés szakirányai és az egyetemi képzési ágak között nincs megegyezés, ám a diákok választási preferenciáit tekintve sem feltétlenül van szoros a kapcsolat aközött, hogy milyen szakon járt középiskolába egy fiatal és hogy milyen profilú egyetemen tanul tovább.
Annak érdekében, hogy az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia 2011-ben elkészülhessen, a demográfiai-szociológiai és egyetemszervezési tanulmányok munkálatai töretlenül folytatódnak.
Az MTI nyomán
Erdély.ma
2010. október 26.
Tanárképzés a PKE-n
Elnyerte az akkreditációt egy tanárképző központ alap- és mesteri szintű beindítására a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) – jelentették be tegnap. Horváth Gizella rektorhelyettes azt mondja, az egyetem a pedagógusok képzését a lehető legkomolyabban veszi, hiszen a kisebbségben élő magyarság számára az iskolai tanár szerepe kulcsfontosságú.
Jelenleg egyedül a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) működtet saját tanárképző központot magyar nyelven, a magánegyetemek közül a PKE lesz az első.
Legrégebbi és legfontosabb terveik között szerepelt az intézményen belüli tanárképzés megszervezése – szögezte le János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora. A PKE-n ugyanis eddig csak úgy készülhettek tanári pályára a hallgatók, hogy más egyetemek oktatói tartották nekik az ehhez szükséges órákat, vizsgáztattak, illetve állították ki a bizonylatokat.
A saját pedagógusképzéssel azonban már az intézmény keretei között szerezhetnek ilyen képesítést – fontos adalék, hogy a múlt héten, Schmitt Pál magyar államfő jelenlétében aláírt egyezmény értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói is ugyanolyan feltételek mellett vehetnek részt a képzésben, mint a PKE-sek.
Ezután minden szakon, ahol potenciális jövőbeni pedagógusok tanulnak, megszervezik a modult, mondta a rektorhelyettes. A diákok felvehetik az ehhez kapcsolódó tantárgyakat egyetemi éveik alatt, a szaktantárgyaikkal párhuzamosan, és átvehetik erről szóló bizonyítványukat a három év alapképzés után, vagy az egyetem elvégzését követően egyetlen tanévben, „sűrítve” is elvégezhetik a tanári képzést.
Megtudtuk: az akkreditációs bizottság, amelynek tagjai között a BBTE-nek, illetve a temesvári egyetemnek is szerepelt professzora, minden ponton tökéletesen megbízhatónak minősítette a PKE-t a központnak a beindítására.
Katolikus Akadémia a BBTE-n
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara új programot indít a teológia iránt érdeklődők számára. A Katolikus Akadémia elnevezésű program a mai embert, a társadalmat foglalkoztató vallási kérdésekről szeretne a kereső, érdeklődő értelmiségiekhez szólni.
A program nyitott mindenki számára: bármely felekezetűek részt vehetnek az előadásokon és az azokat követő beszélgetésen. Az előadások színhelye a Római Katolikus Teológia Kar díszterme: Kolozsvár, Iuliu Maniu (Szentegyház u.) 5. II. emelet. A részvétel díjtalan.
A Katolikus Akadémia ünnepélyes megnyitóját október 28-án, csütörtökön 19 órától tartják. Az első előadást dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, biblikus tartja A szentírásfordítás nehézségei címmel.
János-Szatmári Szabolcs hangsúlyozta: az összes eddigi akkreditációs kérelmüket egybevetve ennek volt a legnagyobb a tétje, hiszen így Nagyvárad újra a magyar nyelvű pedagógusképzés egyik központja lehet.
Ez az elismerés ráadásul jó jel a tervezett tanítóképzői alapszak engedélyeztetésére és későbbi akkreditálására nézve, fogalmazott.
A tanítóképző egyébként nem az egyetlen új szak, amelynek engedélyeztetése folyamatban van: a jövőben vallástudományok, kulturális mediátor, illetve gazdasági informatika alapszak elindítását is tervezik, de lassan sínre kerül a régi terv, a bank és pénzügyi szak ügye is, mondta el Flóra Gábor egyetemi kancellár.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)
Elnyerte az akkreditációt egy tanárképző központ alap- és mesteri szintű beindítására a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) – jelentették be tegnap. Horváth Gizella rektorhelyettes azt mondja, az egyetem a pedagógusok képzését a lehető legkomolyabban veszi, hiszen a kisebbségben élő magyarság számára az iskolai tanár szerepe kulcsfontosságú.
Jelenleg egyedül a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) működtet saját tanárképző központot magyar nyelven, a magánegyetemek közül a PKE lesz az első.
Legrégebbi és legfontosabb terveik között szerepelt az intézményen belüli tanárképzés megszervezése – szögezte le János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora. A PKE-n ugyanis eddig csak úgy készülhettek tanári pályára a hallgatók, hogy más egyetemek oktatói tartották nekik az ehhez szükséges órákat, vizsgáztattak, illetve állították ki a bizonylatokat.
A saját pedagógusképzéssel azonban már az intézmény keretei között szerezhetnek ilyen képesítést – fontos adalék, hogy a múlt héten, Schmitt Pál magyar államfő jelenlétében aláírt egyezmény értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói is ugyanolyan feltételek mellett vehetnek részt a képzésben, mint a PKE-sek.
Ezután minden szakon, ahol potenciális jövőbeni pedagógusok tanulnak, megszervezik a modult, mondta a rektorhelyettes. A diákok felvehetik az ehhez kapcsolódó tantárgyakat egyetemi éveik alatt, a szaktantárgyaikkal párhuzamosan, és átvehetik erről szóló bizonyítványukat a három év alapképzés után, vagy az egyetem elvégzését követően egyetlen tanévben, „sűrítve” is elvégezhetik a tanári képzést.
Megtudtuk: az akkreditációs bizottság, amelynek tagjai között a BBTE-nek, illetve a temesvári egyetemnek is szerepelt professzora, minden ponton tökéletesen megbízhatónak minősítette a PKE-t a központnak a beindítására.
Katolikus Akadémia a BBTE-n
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara új programot indít a teológia iránt érdeklődők számára. A Katolikus Akadémia elnevezésű program a mai embert, a társadalmat foglalkoztató vallási kérdésekről szeretne a kereső, érdeklődő értelmiségiekhez szólni.
A program nyitott mindenki számára: bármely felekezetűek részt vehetnek az előadásokon és az azokat követő beszélgetésen. Az előadások színhelye a Római Katolikus Teológia Kar díszterme: Kolozsvár, Iuliu Maniu (Szentegyház u.) 5. II. emelet. A részvétel díjtalan.
A Katolikus Akadémia ünnepélyes megnyitóját október 28-án, csütörtökön 19 órától tartják. Az első előadást dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, biblikus tartja A szentírásfordítás nehézségei címmel.
János-Szatmári Szabolcs hangsúlyozta: az összes eddigi akkreditációs kérelmüket egybevetve ennek volt a legnagyobb a tétje, hiszen így Nagyvárad újra a magyar nyelvű pedagógusképzés egyik központja lehet.
Ez az elismerés ráadásul jó jel a tervezett tanítóképzői alapszak engedélyeztetésére és későbbi akkreditálására nézve, fogalmazott.
A tanítóképző egyébként nem az egyetlen új szak, amelynek engedélyeztetése folyamatban van: a jövőben vallástudományok, kulturális mediátor, illetve gazdasági informatika alapszak elindítását is tervezik, de lassan sínre kerül a régi terv, a bank és pénzügyi szak ügye is, mondta el Flóra Gábor egyetemi kancellár.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)
2010. október 26.
Az oktatás drága, a tudatlanság még drágább
Schmitt Pál látogatásáról, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) frissen akkreditált tanárképző intézetéről, továbbá a jövőben tervezett szakok indításáról esett szó tegnap a PKE rektori tanácstermében megtartott sajtótájékoztatón. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar köztársasági elnök múlt heti látogatására tért ki, amelyet a román sajtó elferdítve politikai látogatásként mutatott be. A rektor leszögezte: Schmitt Pál egyetemi látogatást tett, akivel egyebek mellett a felsőoktatási intézmény jövőjét tárgyalták meg. Mint mondta, a PKE partnerként tekint mindkét egyetemalapító – református és római katolikus – történelmi egyházra, és kérte az egyházmegyét, illetve -kerületet, hogy az eddigiekhez hasonló módon vegyenek részt az intézményépítés munkájában. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Schmitt Pál látogatásáról, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) frissen akkreditált tanárképző intézetéről, továbbá a jövőben tervezett szakok indításáról esett szó tegnap a PKE rektori tanácstermében megtartott sajtótájékoztatón. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar köztársasági elnök múlt heti látogatására tért ki, amelyet a román sajtó elferdítve politikai látogatásként mutatott be. A rektor leszögezte: Schmitt Pál egyetemi látogatást tett, akivel egyebek mellett a felsőoktatási intézmény jövőjét tárgyalták meg. Mint mondta, a PKE partnerként tekint mindkét egyetemalapító – református és római katolikus – történelmi egyházra, és kérte az egyházmegyét, illetve -kerületet, hogy az eddigiekhez hasonló módon vegyenek részt az intézményépítés munkájában. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. október 27.
Tanulmánykötet az erdélyi magyar oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás hátterét feltáró gazdasági-, munkaerőpiaci-, valamint közép- és felsőoktatási elemzéseket tartalmazó tanulmánykötetet mutattak be Budapesten. A cél egy egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia megalkotása 2011-ben.
A magyar nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján elindult az erdélyi magyar felsőoktatás középtávú stratégiai elemeinek kialakítása. Ennek a munkának első lépéseként a Bolyai Kezdeményező Bizottság egy évvel ezelőtti indítványára és az OTP Bank támogatásának köszönhetően készült a tanulmány.
A szakmai munka célja, hogy 2011-ben megszülessen az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia minden lényeges alapeleme.
A szakemberek feltérképezték a romániai magyar közép- és felsőfokú oktatást a gazdasági és társadalmi sajátosságok tükrében, s azt látták, hogy egy igen átgondolt összehangolásra van szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara által készített, 255 oldalas tanulmány többek között kitér arra, hogy a felsőoktatási kínálatnak, ezen belül az erdélyi magyar felsőoktatásnak legalább három követelmény keresztmetszetében kell kialakulnia. Figyelembe kell venni a jelenlegi és jövőben valószínűsíthető munkaerő-piaci igények mellett a felsőoktatási keresletet, amely sok esetben nem igazodik a munkaerő-piaci kereslethez.
Kitérnek arra is, hogy Romániában 144 középfokú magyar nyelven is oktató intézmény működik 9 688 magyar helyet kínálva, továbbá 10 felsőfokú alapképzést biztosító egyetem működik, 5978 magyar helyet hirdetve.
Az állam által oktatásra szánt összeg elmarad az európai átlagtól és diákok és szüleik elvárásaitól is. A középfokú képzés szakirányai és az egyetemi képzési ágak között nincs megegyezés, ám a diákok választási preferenciáit tekintve sem feltétlenül van szoros a kapcsolat aközött, hogy milyen szakon járt középiskolába egy fiatal és hogy milyen profilú egyetemen tanul tovább.
Az utóbbi három évben az figyelhető meg, hogy a magyar érettségiző korban lévő fiatalok 70 százaléka érettségizik, ami közelít az európai átlaghoz. Körülbelül minden ötödik magyar gyerek nem magyar nyelvű, hanem román nyelvű felsőoktatási intézményben kezdte vagy kezdi el tanulmányait – olvasható a tanulmányban.
A romániai felsőoktatásban nagy változást hozó jelenség az egyetemek kihelyezett tagozatainak elterjedése, minden kisvárosban van már egyetemi oktatás, nagy román egyetemek képeznek itt „szakembereket”. Erdélyben a magyar nyelvű képzést nyújtó szakok nagyon különböző oktatási minőséget képviselnek és eltérő stratégiát követnek. A tanulmány készítői az elfogadható minőségű képzést sem nyújtó „diplomagyárak” nagy részesedését tartják a romániai magyar felsőoktatás és társadalom egyik legnagyobb problémájának.
Kitérnek arra is, hogy a romániai magyarok létszámának fenntartását egy összetett népességpolitikai stratégiával lehet elérni. Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar felsőoktatás hátterét feltáró gazdasági-, munkaerőpiaci-, valamint közép- és felsőoktatási elemzéseket tartalmazó tanulmánykötetet mutattak be Budapesten. A cél egy egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia megalkotása 2011-ben.
A magyar nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján elindult az erdélyi magyar felsőoktatás középtávú stratégiai elemeinek kialakítása. Ennek a munkának első lépéseként a Bolyai Kezdeményező Bizottság egy évvel ezelőtti indítványára és az OTP Bank támogatásának köszönhetően készült a tanulmány.
A szakmai munka célja, hogy 2011-ben megszülessen az egységes erdélyi magyar felsőoktatási stratégia minden lényeges alapeleme.
A szakemberek feltérképezték a romániai magyar közép- és felsőfokú oktatást a gazdasági és társadalmi sajátosságok tükrében, s azt látták, hogy egy igen átgondolt összehangolásra van szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara által készített, 255 oldalas tanulmány többek között kitér arra, hogy a felsőoktatási kínálatnak, ezen belül az erdélyi magyar felsőoktatásnak legalább három követelmény keresztmetszetében kell kialakulnia. Figyelembe kell venni a jelenlegi és jövőben valószínűsíthető munkaerő-piaci igények mellett a felsőoktatási keresletet, amely sok esetben nem igazodik a munkaerő-piaci kereslethez.
Kitérnek arra is, hogy Romániában 144 középfokú magyar nyelven is oktató intézmény működik 9 688 magyar helyet kínálva, továbbá 10 felsőfokú alapképzést biztosító egyetem működik, 5978 magyar helyet hirdetve.
Az állam által oktatásra szánt összeg elmarad az európai átlagtól és diákok és szüleik elvárásaitól is. A középfokú képzés szakirányai és az egyetemi képzési ágak között nincs megegyezés, ám a diákok választási preferenciáit tekintve sem feltétlenül van szoros a kapcsolat aközött, hogy milyen szakon járt középiskolába egy fiatal és hogy milyen profilú egyetemen tanul tovább.
Az utóbbi három évben az figyelhető meg, hogy a magyar érettségiző korban lévő fiatalok 70 százaléka érettségizik, ami közelít az európai átlaghoz. Körülbelül minden ötödik magyar gyerek nem magyar nyelvű, hanem román nyelvű felsőoktatási intézményben kezdte vagy kezdi el tanulmányait – olvasható a tanulmányban.
A romániai felsőoktatásban nagy változást hozó jelenség az egyetemek kihelyezett tagozatainak elterjedése, minden kisvárosban van már egyetemi oktatás, nagy román egyetemek képeznek itt „szakembereket”. Erdélyben a magyar nyelvű képzést nyújtó szakok nagyon különböző oktatási minőséget képviselnek és eltérő stratégiát követnek. A tanulmány készítői az elfogadható minőségű képzést sem nyújtó „diplomagyárak” nagy részesedését tartják a romániai magyar felsőoktatás és társadalom egyik legnagyobb problémájának.
Kitérnek arra is, hogy a romániai magyarok létszámának fenntartását egy összetett népességpolitikai stratégiával lehet elérni. Szabadság (Kolozsvár)
2010. október 27.
III. Erdélyi Vándoregyetem
2010. október 21. és 24. között, Krasznamihályfalván, az ErGo Egyesület, a KMDSZ, a KMEI és a KAB szervezésében sor került a III. Erdélyi Vándoregyetemre. A hétvége központi témája Résztől az egészig, ehhez az irányvonalhoz kapcsolódtak a szakmai előadások.
Kezdetként a helyszínt, Krasznamihályfalvát és környékét ismerhették meg a résztvevők Jobb Domokos református lelkész előadásából. Ezután a szervezők ismerkedési játékokkal segítették a baráti légkör kialakulását.
Az idei Vándoregyetem szakmai előadásai a fizika, informatika, történelem, biológia, közgazdaságtan és filozófia területeit érintették. A hétvége során előadást tartott Balog Adalbert (Sapientia EMTE, Marosvásárhely), Bálint Zoltán (Medical University, Graz), Jitianu Liviu (BBTE, Kolozsvár), Kun Ferenc (MTA-ATOMKI, Debrecen), Simon Károly (BBTE, Kolozsvár), Szedmina Lívia (Subotica Tech, Szabadka), Székely Imre (BBTE, Kolozsvár) és Trócsányi Zoltán (MTA-ATOMKI, Debrecen).
Az előadók segítségével a hallgatók nemcsak saját szakterületükkel kapcsolatos ismeretekkel gazdagodhattak, hanem a mindenki számára érthető magyarázatoknak köszönhetően megismerkedhettek a társaik által választott tudományok bizonyos területeivel is. Alkalom adódott arra is, hogy elbeszélgessenek az előadókkal, tanácsot, útmutatást kérhettek tőlük.
A délutáni és esti programok keretein belül a résztvevők megtekinthették az ARGO Audiovizuális Műhely új filmjeit, és az EmpirX Egyesület által biztosított modern távcső segítségével kémlelhették a (szerencsére) csillagos eget. Pénteken este a Monyo Project fergeteges bulija zárta a napot, szombaton a Harmonia Cordis Egyesület által szervezett csodálatos koncertet hallhatták a résztvevők.
A meglehetősen zsúfolt program ellenére minden nap maradt idő a fürdésre, szórakozásra is, és szombaton este még egy “medencés” buli is kialakulhatott. Végül a vasárnapi istentisztelet utáni “búcsúfürdést” követően hazaindultak a résztvevők.
A rendezvény programja, valamint az előadások kivonata megtalálható a Vándoregyetem weboldalán (www.vandoregyetem.ro), és ugyanott a napokban egy részletes beszámoló is elérhetővé válik. És természetesen hamarosan jelentkezünk az Erdélyi Vándoregyetem kezdeményezés új programjaival. erdon.ro
2010. október 21. és 24. között, Krasznamihályfalván, az ErGo Egyesület, a KMDSZ, a KMEI és a KAB szervezésében sor került a III. Erdélyi Vándoregyetemre. A hétvége központi témája Résztől az egészig, ehhez az irányvonalhoz kapcsolódtak a szakmai előadások.
Kezdetként a helyszínt, Krasznamihályfalvát és környékét ismerhették meg a résztvevők Jobb Domokos református lelkész előadásából. Ezután a szervezők ismerkedési játékokkal segítették a baráti légkör kialakulását.
Az idei Vándoregyetem szakmai előadásai a fizika, informatika, történelem, biológia, közgazdaságtan és filozófia területeit érintették. A hétvége során előadást tartott Balog Adalbert (Sapientia EMTE, Marosvásárhely), Bálint Zoltán (Medical University, Graz), Jitianu Liviu (BBTE, Kolozsvár), Kun Ferenc (MTA-ATOMKI, Debrecen), Simon Károly (BBTE, Kolozsvár), Szedmina Lívia (Subotica Tech, Szabadka), Székely Imre (BBTE, Kolozsvár) és Trócsányi Zoltán (MTA-ATOMKI, Debrecen).
Az előadók segítségével a hallgatók nemcsak saját szakterületükkel kapcsolatos ismeretekkel gazdagodhattak, hanem a mindenki számára érthető magyarázatoknak köszönhetően megismerkedhettek a társaik által választott tudományok bizonyos területeivel is. Alkalom adódott arra is, hogy elbeszélgessenek az előadókkal, tanácsot, útmutatást kérhettek tőlük.
A délutáni és esti programok keretein belül a résztvevők megtekinthették az ARGO Audiovizuális Műhely új filmjeit, és az EmpirX Egyesület által biztosított modern távcső segítségével kémlelhették a (szerencsére) csillagos eget. Pénteken este a Monyo Project fergeteges bulija zárta a napot, szombaton a Harmonia Cordis Egyesület által szervezett csodálatos koncertet hallhatták a résztvevők.
A meglehetősen zsúfolt program ellenére minden nap maradt idő a fürdésre, szórakozásra is, és szombaton este még egy “medencés” buli is kialakulhatott. Végül a vasárnapi istentisztelet utáni “búcsúfürdést” követően hazaindultak a résztvevők.
A rendezvény programja, valamint az előadások kivonata megtalálható a Vándoregyetem weboldalán (www.vandoregyetem.ro), és ugyanott a napokban egy részletes beszámoló is elérhetővé válik. És természetesen hamarosan jelentkezünk az Erdélyi Vándoregyetem kezdeményezés új programjaival. erdon.ro
2010. október 27.
XVII. Bartalis János vers- és énekmondó verseny
Ebben az évben Brassó, a Korona városa, első írásos említésének 775. évfordulóját ünnepli (Corona néven szerepel az 1235-ben készült monostorjegyzékben, a Catalogus Ninivensis-ben). Ennek szellemében hirdeti meg az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XVII. Bartalis János vers- és énekmondó versenyt.
A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni:
· Versmondó verseny,
· Énekmondó verseny (megzenésített versek, hangszerkísérettel).
Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában!
A vetélkedő irodalmi anyaga mindkét kategóriában:
· egy szabadon választott Brassóban/Brassó megyében született költő (pl. Zajzoni Rab István, Adolf Meschendörfer, Áprily Lajos, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Verona Bratesch, Lendvay Éva, Ritoók János, Jancsik Pál, Apáthy Géza, B. Tomos Hajnal, Vass László Levente, Bencze Mihály, Alexandru Musina, Szász Ferenc, Orbán János Dénes, Mikó András) verse/megzenésített verse, egy szabadon választott XX. századi magyar költő verse/megzenésített verse.
Egy – egy vers előadási ideje nem haladhatja meg a 6 percet.
Részvételi tudnivalók:
A versenyen részt vehet minden, 16 életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész/előadóművész.
Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, születési adatai, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye, (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail címe, telefonszáma, a választott brassói/Brassó megyei költő neve és a vers címe, a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető: hbeszter@index.hu e-mail címre, 0268-472101 faxszámra, vagy a 500168 Brasov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre.
A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat.
A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény vagy civil szervezet ajánlásával. Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
Részvételi díj: 15,00 lej (helyben kell kifizetni).
A versenyzőknek szállást és étkezést biztosítunk. Utazási költséget nem térítünk meg. Kísérőt csak kivételes esetekben, a jelentkezők számának függvényében fogadhatunk. A kérelmezőnek fizetnie kell a szállás és étkezési költségeket (k.b.100 lej/nap).
Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmazunk. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, pénzjutalom mellett (I.díj: 250, II.díj: 230, III.díj: 200 RON), jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében, számos különdíjat osztunk ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait.
Jelentkezési határidő: 2010. november 6.
További felvilágosítás kérhető Házy Bakó Esztertől a következő e-mail címen: hbeszter@index.hu, vagy a 0040-740-420638-as telefonszámon. erdon.ro
Ebben az évben Brassó, a Korona városa, első írásos említésének 775. évfordulóját ünnepli (Corona néven szerepel az 1235-ben készült monostorjegyzékben, a Catalogus Ninivensis-ben). Ennek szellemében hirdeti meg az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XVII. Bartalis János vers- és énekmondó versenyt.
A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni:
· Versmondó verseny,
· Énekmondó verseny (megzenésített versek, hangszerkísérettel).
Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában!
A vetélkedő irodalmi anyaga mindkét kategóriában:
· egy szabadon választott Brassóban/Brassó megyében született költő (pl. Zajzoni Rab István, Adolf Meschendörfer, Áprily Lajos, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Verona Bratesch, Lendvay Éva, Ritoók János, Jancsik Pál, Apáthy Géza, B. Tomos Hajnal, Vass László Levente, Bencze Mihály, Alexandru Musina, Szász Ferenc, Orbán János Dénes, Mikó András) verse/megzenésített verse, egy szabadon választott XX. századi magyar költő verse/megzenésített verse.
Egy – egy vers előadási ideje nem haladhatja meg a 6 percet.
Részvételi tudnivalók:
A versenyen részt vehet minden, 16 életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész/előadóművész.
Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, születési adatai, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye, (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail címe, telefonszáma, a választott brassói/Brassó megyei költő neve és a vers címe, a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető: hbeszter@index.hu e-mail címre, 0268-472101 faxszámra, vagy a 500168 Brasov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre.
A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat.
A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény vagy civil szervezet ajánlásával. Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
Részvételi díj: 15,00 lej (helyben kell kifizetni).
A versenyzőknek szállást és étkezést biztosítunk. Utazási költséget nem térítünk meg. Kísérőt csak kivételes esetekben, a jelentkezők számának függvényében fogadhatunk. A kérelmezőnek fizetnie kell a szállás és étkezési költségeket (k.b.100 lej/nap).
Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmazunk. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, pénzjutalom mellett (I.díj: 250, II.díj: 230, III.díj: 200 RON), jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében, számos különdíjat osztunk ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait.
Jelentkezési határidő: 2010. november 6.
További felvilágosítás kérhető Házy Bakó Esztertől a következő e-mail címen: hbeszter@index.hu, vagy a 0040-740-420638-as telefonszámon. erdon.ro
2010. október 28.
A székelyföldi önkormányzatok nem kapták vissza a katonai ingatlanokat
Túl kell lépni végre azon, hogy Bukarest a székelyföldi katonai egységeket stratégiai létesítményeknek tekinti – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád elégedetlen azzal, hogy nem történt előrelépés a tekintetben, hogy a katonaság tulajdonában levő ingatlanokat és telkeket visszakapják a helyi közösségek. Véleménye szerint a magyarok nem érezhetik, hogy egyenrangú állampolgárok Romániában, addig amíg a székelyföldi katonai létesítményeket stratégiai fontosságúnak tekintik.
A polgármester elmondta: más városokban a katonaság területein ipari- és, szabadidőparkokat létesítettek, de ugyanez Székelyföldön nem lehetséges. Sepsiszentgyörgyön több ezren írták alá a polgármesteri hivatal azon kezdeményezését, hogy a katonaság bizonyos ingatlanjai kerüljenek a helyi közösséghez. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal beadványokat küldött a kormányhoz, az államfői hivatalhoz és a védelmi tárcához, kérve az ingatlanok átengedését. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma
Túl kell lépni végre azon, hogy Bukarest a székelyföldi katonai egységeket stratégiai létesítményeknek tekinti – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád elégedetlen azzal, hogy nem történt előrelépés a tekintetben, hogy a katonaság tulajdonában levő ingatlanokat és telkeket visszakapják a helyi közösségek. Véleménye szerint a magyarok nem érezhetik, hogy egyenrangú állampolgárok Romániában, addig amíg a székelyföldi katonai létesítményeket stratégiai fontosságúnak tekintik.
A polgármester elmondta: más városokban a katonaság területein ipari- és, szabadidőparkokat létesítettek, de ugyanez Székelyföldön nem lehetséges. Sepsiszentgyörgyön több ezren írták alá a polgármesteri hivatal azon kezdeményezését, hogy a katonaság bizonyos ingatlanjai kerüljenek a helyi közösséghez. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal beadványokat küldött a kormányhoz, az államfői hivatalhoz és a védelmi tárcához, kérve az ingatlanok átengedését. Kolozsvári Rádió, Erdély.ma
2010. október 28.
Tíz éves a Partiumi Keresztény Egyetem
20 évvel ezelőtt mondta ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Sulyok István Református Főiskola megalakulását, és 10 évvel ezelőtt hozták létre ennek jogutódját, a Partiumi Keresztény Egyetemet. Az intézmény alapításának célja a magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása, különböző hiánypótló szakok beindítása volt.
Az intézmény 2008-ban megkapta a végleges akkreditációját, így már a Partiumi Keresztény Egyetemen államvizsgázhatnak a diákok, mely Románia első magyar tannyelvű magánegyeteme.
Erdélyben közgazdaság-menedzsment szakot elsőnek, magyar nyelven, itt indítottak el. 1995-ben beindult a szakok állami akkreditációs folyamata, a végzős diákok Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben államvizsgáztak. A Sulyok István Református Főiskolát 1999-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tartotta fenn.
Mivel az intézmény vezetői úgy látták az önálló állami magyar egyetem létrehozására belátható időn belül nincs mód, 1999-ben megalakították a Pro Universitate Partium Alapítványt, amely elhatározta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, nagyváradi székhellyel.
A fő törekvésünk az volt, hogy önállóan működjön egy magyar egyetem itt, ebben az országban, kiviláglott 1999-2000-re, hogy 10 év alatt sem sikerül visszaállítani a Bolyai egyetemet. Akkor kellett lépni az önállóság irányába még egyet. Politikai döntés kellett hozzá, egy önálló magyar egyetemet elindítani még a XXI. elején is egy demokratikus jogállamban úgy látszik nem olyan könnyű dolog – idézte fel az eseményeket Tolnay István a Partium Pro Universitate Alapítvány elnökségi tagja.
Az egyetem akkreditációs folyamata az egyik leghosszabb volt a felsőoktatási intézmények történetében, csaknem 4 évig tartott. Ennek ellenére, a legtöbb tanár és diák kitartott az intézmény mellett, néhány ott tanuló diák munkahelyéül is az egyetemet választotta. Az intézmény végleges akkreditációját 2008-ban kapta meg. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén csaknem 1000 diák tanul, hetven százalékuk a térségből érkezett, így az intézmény betölti szerepét: a Partium oktatási központjává vált.
A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának 10. évfordulóján megtartott jubileumi ünnepségének díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki szerint az egyetemek továbbfejlesztése oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata.
A romániai magyarság létének, megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy vonzóvá kell tenni a hazai tanulmányokat, és úgy kell kialakítani a szakokat, képzéseket, hogy a végzettek hivatásukat is a szülőföldjükön képzeljék el, itt kezdhessék meg – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ERASMUS programon belül idén először tanul 38 diák külföldön, a vezetőség tervei között szerepel a többi között a tanítóképző, és a banki képzés beindítása. Ionescu Nikolett, Erdei Dániel
Duna Televízió, Erdély.ma
20 évvel ezelőtt mondta ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Sulyok István Református Főiskola megalakulását, és 10 évvel ezelőtt hozták létre ennek jogutódját, a Partiumi Keresztény Egyetemet. Az intézmény alapításának célja a magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása, különböző hiánypótló szakok beindítása volt.
Az intézmény 2008-ban megkapta a végleges akkreditációját, így már a Partiumi Keresztény Egyetemen államvizsgázhatnak a diákok, mely Románia első magyar tannyelvű magánegyeteme.
Erdélyben közgazdaság-menedzsment szakot elsőnek, magyar nyelven, itt indítottak el. 1995-ben beindult a szakok állami akkreditációs folyamata, a végzős diákok Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben államvizsgáztak. A Sulyok István Református Főiskolát 1999-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tartotta fenn.
Mivel az intézmény vezetői úgy látták az önálló állami magyar egyetem létrehozására belátható időn belül nincs mód, 1999-ben megalakították a Pro Universitate Partium Alapítványt, amely elhatározta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, nagyváradi székhellyel.
A fő törekvésünk az volt, hogy önállóan működjön egy magyar egyetem itt, ebben az országban, kiviláglott 1999-2000-re, hogy 10 év alatt sem sikerül visszaállítani a Bolyai egyetemet. Akkor kellett lépni az önállóság irányába még egyet. Politikai döntés kellett hozzá, egy önálló magyar egyetemet elindítani még a XXI. elején is egy demokratikus jogállamban úgy látszik nem olyan könnyű dolog – idézte fel az eseményeket Tolnay István a Partium Pro Universitate Alapítvány elnökségi tagja.
Az egyetem akkreditációs folyamata az egyik leghosszabb volt a felsőoktatási intézmények történetében, csaknem 4 évig tartott. Ennek ellenére, a legtöbb tanár és diák kitartott az intézmény mellett, néhány ott tanuló diák munkahelyéül is az egyetemet választotta. Az intézmény végleges akkreditációját 2008-ban kapta meg. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén csaknem 1000 diák tanul, hetven százalékuk a térségből érkezett, így az intézmény betölti szerepét: a Partium oktatási központjává vált.
A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának 10. évfordulóján megtartott jubileumi ünnepségének díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki szerint az egyetemek továbbfejlesztése oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata.
A romániai magyarság létének, megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy vonzóvá kell tenni a hazai tanulmányokat, és úgy kell kialakítani a szakokat, képzéseket, hogy a végzettek hivatásukat is a szülőföldjükön képzeljék el, itt kezdhessék meg – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ERASMUS programon belül idén először tanul 38 diák külföldön, a vezetőség tervei között szerepel a többi között a tanítóképző, és a banki képzés beindítása. Ionescu Nikolett, Erdei Dániel
Duna Televízió, Erdély.ma
2010. október 28.
Boldoggá avatás: A hit ünnepe
Nagyvárad – 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
– Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
– Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
– Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
– A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
– Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette ővéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék ővéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
– Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
– A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
– Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
– Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
– Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete. erdon.ro
Nagyvárad – 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
– Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
– Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
– Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
– A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
– Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette ővéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék ővéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
– Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
– A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
– Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
– Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
– Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete. erdon.ro
2010. október 29.
Románoktatás idegen nyelvként
Ha az ellenzéknek nem sikerül benyújtania a beígért újabb bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, jövő héten elfogadottnak tekinthető az az oktatási törvénytervezet, amelyért tegnap vállalt felelősséget a Boc-kabinet. Ugyan a jogszabálycsomag számos kedvező pontot tartalmaz a kisebbségek számára, a pedagógusok közül sokan szkeptikusan fogadják a tervezetet.
Vegyes érzelmekkel fogadta csütörtökön a pedagógustársadalom a romániai közoktatás és felsőoktatás mélyreható reformját célul kitűző jogszabályokat. A román kormány gyorsított eljárással, úgynevezett felelősségvállalással terjesztette a parlament elé az oktatási törvénycsomagot, ami miatt különben az ellenzék újabb bizalmatlansági indítvány benyújtását ígérte a kabinet ellen.
A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció – amely a független és a nemzeti kisebbségeket képviselő honatyák támogatását is élvezi a parlamentben – főként az RMDSZ nyomására határozott úgy, hogy felelősséget vállal a törvénytervezetért. A gyorsított eljárás ugyanis azt jelenti, hogy a jogszabályról nem tartanak parlamenti vitát. Automatikusan elfogadottnak tekinthető a tervezet, ha az ellenzék a háromnapos határidőn belül nem nyújt be bizalmatlansági indítványt. Amennyiben megteszi, a parlament bizalmi szavazást tart. Így a törvény elfogadását az ellenzék csak a kormány leváltásával akadályozhatja meg.
A lapunk által megkérdezett tanárok jelentős része azonban nem emiatt aggódik. Mint többen fogalmaztak, félő, hogy ez a reform is ugyanolyan holtvágányra fut, mint a korábbiak – eddig ugyanis valahányszor miniszterváltás történt a tanügyi tárca élén, az új vezető mindig reformot akart. Ráadásul, vélik sokan a tanárok közül, a szerkezeti és működési újítások csak rontani fogják majd az oktatás színvonalát.
Optimistábban tekint viszont a törvénycsomagra Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, aki lapunknak úgy fogalmazott, a tanügyi rendszernek mindenképpen reformra van szüksége, ezért is támogatja ebben a formában. „Szerintem az utóbbi tíz év törvénytervezetei közül ez a legjobb, és valószínűleg emiatt meg a kisebbségek számára kedvező kérdések miatt is próbálják olyan sokan megakadályozni az elfogadását” – mondta a főtanfelügyelő, hozzátéve, ha mi ellene sztrájkolunk, kisebbségi szempontból egy jó ellen, egy húszéves óhajunk ellen foglalunk állást.
A törvénycsomag ugyanis többek között tartalmazza, hogy a kisebbségek végig anyanyelvükön tanulhassák ezentúl a földrajzot és a történelmet, valamint hogy a román nyelvet és irodalmat ne a román anyanyelvű diákok számára készült tanterv alapján kelljen elsajátítaniuk. Király András oktatási államtitkár szerint a minisztériumban már dolgozik egy bizottság a kisebbségeknek oktatandó új román tanterven, és reméli, a következő tanévben már eszerint megírt tankönyvet kapnak azok, akik akkor lépnek be egy-egy oktatási szakaszba – vagyis az elsősök, az ötödikesek és a tizedik osztályosok. A következő tanévtől alkalmazandó oktatási törvénycsomag várhatóan gyökeresen megreformálja a felsőoktatást, de főként a közoktatást, amelynek szervezésében az új törvény szerint nagyobb szerepet kaphatnak az önkormányzatok, a szülők és az iskolák.
A kormány visszaállítja a szakiskolákat, pontosabban újra létrehozza a szakiskolai hálózatot, amelyet a korábbi, Andronescu-féle törvényben megszüntettek. Az általános iskola, ahogy az már ismert, elsőtől kilencedik osztályig tart majd, utána szakiskola, szaklíceum és líceum között lehet választani. A középiskola hároméves lesz, a szaklíceum pedig négyéves.
Kötő József képviselő szerint a törvény a román oktatás reformját garantálja részben azzal, hogy decentralizálja az iskolákat. Így várhatóan a következő tanévtől az iskolák működését a vezetőtanácsok irányítják. „A versenyvizsgákat például, mind az igazgató, mind a tanári tisztségre, a vezetőtanácsok fogják meghirdetni és megtartani. Ezenkívül a vezetőtanács határozza meg az iskola költségvetését, és a vezetőtanács alakítja ki az iskola profilját is” – nyilatkozta tegnap Kötő, aki szerint az új tanügyi törvény alapján majd az iskoláknak évenként értékelniük kell a tevékenységüket, és az értékelés is beleszámít majd a fejkvóta-mértékbe. Az RMDSZ-es politikus úgy véli, az új oktatási rendszer miatt az iskolák kénytelenek lesznek egymással versengeni, és ezáltal javulhat majd az oktatás színvonala. Hargita Népe (Csíkszereda)
Ha az ellenzéknek nem sikerül benyújtania a beígért újabb bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, jövő héten elfogadottnak tekinthető az az oktatási törvénytervezet, amelyért tegnap vállalt felelősséget a Boc-kabinet. Ugyan a jogszabálycsomag számos kedvező pontot tartalmaz a kisebbségek számára, a pedagógusok közül sokan szkeptikusan fogadják a tervezetet.
Vegyes érzelmekkel fogadta csütörtökön a pedagógustársadalom a romániai közoktatás és felsőoktatás mélyreható reformját célul kitűző jogszabályokat. A román kormány gyorsított eljárással, úgynevezett felelősségvállalással terjesztette a parlament elé az oktatási törvénycsomagot, ami miatt különben az ellenzék újabb bizalmatlansági indítvány benyújtását ígérte a kabinet ellen.
A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció – amely a független és a nemzeti kisebbségeket képviselő honatyák támogatását is élvezi a parlamentben – főként az RMDSZ nyomására határozott úgy, hogy felelősséget vállal a törvénytervezetért. A gyorsított eljárás ugyanis azt jelenti, hogy a jogszabályról nem tartanak parlamenti vitát. Automatikusan elfogadottnak tekinthető a tervezet, ha az ellenzék a háromnapos határidőn belül nem nyújt be bizalmatlansági indítványt. Amennyiben megteszi, a parlament bizalmi szavazást tart. Így a törvény elfogadását az ellenzék csak a kormány leváltásával akadályozhatja meg.
A lapunk által megkérdezett tanárok jelentős része azonban nem emiatt aggódik. Mint többen fogalmaztak, félő, hogy ez a reform is ugyanolyan holtvágányra fut, mint a korábbiak – eddig ugyanis valahányszor miniszterváltás történt a tanügyi tárca élén, az új vezető mindig reformot akart. Ráadásul, vélik sokan a tanárok közül, a szerkezeti és működési újítások csak rontani fogják majd az oktatás színvonalát.
Optimistábban tekint viszont a törvénycsomagra Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, aki lapunknak úgy fogalmazott, a tanügyi rendszernek mindenképpen reformra van szüksége, ezért is támogatja ebben a formában. „Szerintem az utóbbi tíz év törvénytervezetei közül ez a legjobb, és valószínűleg emiatt meg a kisebbségek számára kedvező kérdések miatt is próbálják olyan sokan megakadályozni az elfogadását” – mondta a főtanfelügyelő, hozzátéve, ha mi ellene sztrájkolunk, kisebbségi szempontból egy jó ellen, egy húszéves óhajunk ellen foglalunk állást.
A törvénycsomag ugyanis többek között tartalmazza, hogy a kisebbségek végig anyanyelvükön tanulhassák ezentúl a földrajzot és a történelmet, valamint hogy a román nyelvet és irodalmat ne a román anyanyelvű diákok számára készült tanterv alapján kelljen elsajátítaniuk. Király András oktatási államtitkár szerint a minisztériumban már dolgozik egy bizottság a kisebbségeknek oktatandó új román tanterven, és reméli, a következő tanévben már eszerint megírt tankönyvet kapnak azok, akik akkor lépnek be egy-egy oktatási szakaszba – vagyis az elsősök, az ötödikesek és a tizedik osztályosok. A következő tanévtől alkalmazandó oktatási törvénycsomag várhatóan gyökeresen megreformálja a felsőoktatást, de főként a közoktatást, amelynek szervezésében az új törvény szerint nagyobb szerepet kaphatnak az önkormányzatok, a szülők és az iskolák.
A kormány visszaállítja a szakiskolákat, pontosabban újra létrehozza a szakiskolai hálózatot, amelyet a korábbi, Andronescu-féle törvényben megszüntettek. Az általános iskola, ahogy az már ismert, elsőtől kilencedik osztályig tart majd, utána szakiskola, szaklíceum és líceum között lehet választani. A középiskola hároméves lesz, a szaklíceum pedig négyéves.
Kötő József képviselő szerint a törvény a román oktatás reformját garantálja részben azzal, hogy decentralizálja az iskolákat. Így várhatóan a következő tanévtől az iskolák működését a vezetőtanácsok irányítják. „A versenyvizsgákat például, mind az igazgató, mind a tanári tisztségre, a vezetőtanácsok fogják meghirdetni és megtartani. Ezenkívül a vezetőtanács határozza meg az iskola költségvetését, és a vezetőtanács alakítja ki az iskola profilját is” – nyilatkozta tegnap Kötő, aki szerint az új tanügyi törvény alapján majd az iskoláknak évenként értékelniük kell a tevékenységüket, és az értékelés is beleszámít majd a fejkvóta-mértékbe. Az RMDSZ-es politikus úgy véli, az új oktatási rendszer miatt az iskolák kénytelenek lesznek egymással versengeni, és ezáltal javulhat majd az oktatás színvonala. Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. október 29.
Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András
2010. október 29.
Boldoggá avatás: a hit ünnepe
Nagyvárad - 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
- Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
- Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
- Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
- A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
- Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette övéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék övéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
- Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
- A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
- Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
- Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
- Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete.
Rais W. István, Erdon.ro
Nagyvárad - 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
- Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
- Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
- Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
- A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
- Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette övéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék övéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
- Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
- A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
- Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
- Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
- Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete.
Rais W. István, Erdon.ro
2010. október 29.
Szamizdatok új kora jön?
Beszélgetés Kuszálik Péter bibliográfussal a Tőkés Lászlóról írt könyvéről
Egy évvel a Sütő Andrásról szóló, Purgatórium című kötete után újabb munkájával ismét „meredek” témát ostromol interjúalanyunk, a csípős hangvételéről is ismert marosvásárhelyi bibliográfus és pamfletíró. A forradalom szikrája címmel sokszorosított kiadványt – amolyan szamizdatot – terjeszt baráti körben, amely Tőkés László forradalmi szerepéről és politikai tevékenységéről szól.
Újabb dokumentumkötetet írt, ezúttal Tőkés Lászlóról. Mi motiválta megírását?
Hangzatosnak, ám hamisnak tűnne, ha azt mondanám, hogy az igazság érvényesülése érdekében tettem. Az összeállítás csupán a „másik oldal” látószögéből kívánja bemutatni az utóbbi húsz év bizonyos eseményeit, azok véleményét összegezi, akik Tőkésben nem az Új Messiást látják, hanem egy botcsinálta politikust, akinek erősen vitatott az eddigi közéleti tevékenysége.
A kötet összehordását az anyag bősége motiválta, s az a kényszerű helyzet, hogy betegnyugdíjasként időmilliomos lettem. Minden találgatás elhárítása végett már most leszögezném: semmilyen érdekcsoport nem áll a hátam mögött, a kötetet nem megrendelésre írtam.
Milyen forrásokból dolgozott?
Elsősorban a sajtóból. Bibliográfusként sok újságot végiglapoztam, s rengeteg hírt, közlést mazsoláztam ki az évek folyamán. A Tőkésről 1990-ben megjelent két kötet, az Íme az ember és a Temesvár ostroma is jó forrásnak bizonyult, nemkülönben az internet. Hihetetlen mennyiségű anyag kering a világhálón, de ezek egy része minősíthetetlen hangvételű, tehát vizsgálatnak kell alávetni minden gyanús információt.
Két bukaresti szerzőnek a forradalmat elemző kötetét is feldolgoztam, egy kevés levéltári anyaghoz is hozzájutottam, de a legfontosabb forrást, a titkosszolgálati Tőkés-dossziékat nem tanulmányozhattam.
Sokszorosított, spirálozott füzetként terjeszti a közel kétszáz oldalas anyagot, a címlapon nem szerepel szerző, viszont ott áll a „szamizdat” szó. Úgy gondolja, hogy ismét a szamizdatok korát éljük?
Kezdetben úgy képzeltem, hogy egy erdélyi kiadónál jelenik meg, szabályos könyvként, de a kötet véglegesítése idején, a kézirat egyik bírálójának tanácsára a sokszorosítás mellett döntöttem. Ennek két fő oka van. Az egyik gazdasági: ha nyomdában készül, a terjedelme 450 oldal, az ára pedig közelítené az ötven lejt. Ennyi pénzt nem lehet elkérni egy ilyen könyvért.
Sokszorosított füzetként nincs befektetői kockázat és eladatlan példány, az ára pedig megfizethető. A másik ok politikai. A jobb erdélyi kiadók a magyar kormány támogatásától függenek, s ha kiadnak egy ilyen könyvet, utána lehúzhatják a redőnyt. A Tőkés-barát Fidesz-kormány embargóját senki sem szeretné kipróbálni. Ilyen alapon elmondható, hogy néhány évig, a Fidesz–KDNP-koalíció teljhatalmú kormányzása idején még visszatérhet a szamizdatok divatja.
Egy kényelmetlen szerző, aki szeretné megmenteni a kiadókat a kellemetlenségektől...
Nem tagadom, néhány embernek valóban kényelmetlen vagyok, ezt sokan a szememre is vetik, viszont a drukkereim száma jóval nagyobb. Öt-hat pamfletkötet után megszoktam azt, ami amúgy is normális jelenség: mindenki vérmérséklete és pártállása szerint viszonyul az írásaimhoz. Tavaly ősszel eléggé nagy visszhangja volt a Sütőről írt, Purgatórium című kötetnek, a marosvásárhelyi és országos magyar lapok egyaránt írtak a kötetről és a róla szóló vitaestről; a kritikák hangja pedig hű tükre volt a szerzők személyiségének.
A vita végül elcsitult, s én azzal a tanulsággal maradtam, hogy márpedig demitizálásra szükség van. Természetesen ez is csak egy vélemény, amit bármely klub, grémium, egylet leszavazhat. A legjobb úton megyünk afelé, hogy Sütőnek szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. Nem történt semmi különös, csak nem az én véleményem győzött. Akár ötöt is állíthatnak, nem érdekel. Bronzot, rezet viszont ne kérjenek tőlem, a nagyanyám mozsarát már odaadtam egy másik szoborhoz.
A forradalom szikrája is a mítoszrombolás szándékával íródott?
Teljes mértékben. Akár szerzői programnak is lehet tekinteni, de itt véget is ér a sor, nincs több kipécézett személy, akiről könyvet írhatnék. A mai erdélyi közélet alakjai között csupán Sütő és Tőkés az, akit rajongók kába serege kísért és dédelgetett. Mivel Szent Ferenc nyomán vallom: senkit sem lehet dicsérni, míg le nem zárult az életpályája, ezért mindkettejükről összeszedtem azokat az adatokat, amelyek megpróbálják árnyaltabbá tenni a róluk festett, túl rózsaszín képet.
Mindkettejük sorsában vannak hasonló körülmények, szerencsés konstellációk, amelyeknek köszönhetően a hívek kicsiny csoportja eljuttatta őket a kritikátlan imádat csúcsaira. Az én szerepem csupán annyi, hogy ezeket a lebegő alakokat visszahozzam a földre. No de úgy látom, túl korán zártam le a kéziratot, mert íme, újabb szép akciót készít elő László atyánkfia: autonomista pártot készül alapítani. Közmondásos szerénysége viszont tiltja, hogy pártelnök legyen.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „Tőkés Lászlónak a pártok fölött álló politikai személyiségnek kell maradnia a magyar és az európai politikában”. Érdekes szerep, kíváncsian várom, mi lesz belőle. A kristálygömbben viszont csak egy lufit látok, nem a magasban, hanem a járda aszfaltján, cafatokban.
Milyen hatása van vagy lehet ennek a demitizálásnak az erdélyi kisebbség szempontjából?
Itt is megoszlanak a vélemények. Amikor 1993-ban Balogh Edgárról szerzettem egy őszinte írást, többen felszisszentek. Akkor arra biztattam Edgár atya védelmezőit, írják meg, miért nem jó, amit írtam, de senki sem tette. Hát akkor tessék elviselni, hogy valakinek nemcsak véleménye, hanem tolla is van.
Vannak, akik a „zászlóvivők” fontosságát hangsúlyozzák, de az én meglátásom szerint nem egy Bábel-díjas építésvezetőre van szükségünk, hanem tízezernyi hozzáértő pallérra, akik a saját helyükön fölényes biztonsággal oldják meg a felmerülő feladatokat. Az 1990-es kivándorlási hullám viszont komoly vérveszteséget jelentett, amit azóta sem lehetett pótolni.
Itt maradtunk „a Kárpát-medencei magyarság tiszteletbeli elnökével”, mint örökös zászlóvivővel, aki mögül viszont elfogyott a sereg. Úgy vélem, a dolgok ilyen állása mellett mégiscsak jogos a demitizálás. Tévedés ne essék, én nem kívánok seregeket vezetni, csupán annyit tehetek, hogy szólok: ez és ez a személy nem alkalmas zászlóvivőnek.
Ki hát akkor az erdélyi magyarság vezéralakja, aki mögé felsorakozhatnak a választópolgárok?
Én nem alakot, csupán egy vezéreszmét neveztem meg másfél évtizede: az össznemzeti okosodást, de senki sem figyelt rám. Elhiszem, mert a tanulás kiment a divatból. Véleményem szerint az univerzális nemzetstratégia egy ötbetűs szó: tudás. Tessék a japán példát követni.
Kuszálik Péter (1949, Kolozsvár)
Mérnök, bibliográfus, szerkesztő. 1973-ban diplomázott a Kolozsvári Műegyetem gépgyártás-technológia szakán, azóta Marosvásárhelyen él. 1990-ig a Metalotehnica gépgyár mérnöke, azóta volt már szabadúszó lexikonmunkatárs, sajtóbibliográfus és alapítványi adminisztrátor, 2001-től könyvkiadói szerkesztő. 1992-től van jelen a hazai sajtóban, meghívott publicistaként rovatai voltak a Népújságban, Krónikában, 1998–2005 között a Romániai Magyar Szóban.
Leveleskönyv című regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet pályázatán díjat nyert, sajtóbibliográfusi munkájáért Joseph Pulitzer Emlékdíjat kapott (2002). Könyvei közül: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 (1996, Teleki László Intézet, Bp.); Mörfi. Följegyzések a 20. század végéről (1996, Mentor); Mörfi újabb szövegei (1998, Pro-Print); Mörfi a köbön (1999, Pro-Print); A romániai magyar sajtó 1989 után (2001, Teleki László Intézet – Erdélyi Múzeum-Egyesület); A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez (2001, Pro-Print); Kós Károly emlékkönyv (Mentor, 2003).
Térjünk vissza a kötet hősére. Milyen a viszonya Tőkés Lászlóval?
Egy iskolába jártunk Kolozsvárott, ő három vagy négy évvel utánam végzett. Két bátyját ismerem közelebbről, András – Marosvásárhely egyik legjobb fizikatanára – vett rá 1979-ben arra, hogy szakórákat vállaljak a Papiu Líceumban, amikor a sokoldalúan fejlett szocialista rendszer egyik programjaként bevezették a középiskolákban is a magyar nyelvű szakmai oktatást.
Óriási haszna ennek a munkának az volt, hogy megtanultam a magyar műszaki nyelv gépgyártással foglalkozó fejezetét. Lászlóval nem volt semmilyen kapcsolatom, éveken keresztül írtam róla is a Morfondír rovatomban, róla meg a Reform Tömörülés rebellis ügyeiről, de közvetlen kapcsolatunk nem volt. Tőkés Lászlónak elismerem az érdemeit, de a politikai tevékenységét – sem úgy általában, sem részleteiben – nem tudom dicsérni, körülbelül erről szól az a szamizdat, amiről beszélünk.
Kiállna Tőkéssel egy nyilvános vitára?
Nem tartozunk ugyanabba a kategóriába. Ő kiváló prédikációkat tart és tüneményes sérelmi beadványokat fogalmaz, én csak egy sima pamfletíró vagyok. Ő lebilincselő szónok, én csak papír előtt tudom összehozni a mondanivalóm. Különben még nem volt rá példa, hogy valamely kritikusát vitára invitálta volna.
Bíróság elé viszont nem egy megtévedt bárányt idézett az eddigiekben. Az én kétszáz oldalas magánlevelem viszont nem bírósági ügy, legfennebb az újságíró-egyesület etikai bizottsága mondhat róla véleményt.
A kötetben több utalás esik a Szentírásra. Ön keresztény emberként vitatkozik Tőkéssel?
A politikai opcióm elvileg a kereszténydemokrata irányba húz, de inkább saját pártot alapítottam, a Mörfi Barátai Frakciót, de e kis tömörülés aktivitása nem éri utol az EMNT-ét. Írásomban néhai Ágoston Albert szokását követem, ő presbiterként olvasta a fejére László atyánkfiának azokat a bibliai igéket, amelyekről időközben megfeledkezett.
Hogyan látja a politika és az egyház viszonyát a 21. század eleji Erdélyben?
Évszázadokon át folyt a harc az egyház és a hatalom szétválasztására, kár lenne most ismét összemosni a kettőt. Tőkés példája igazolja a legszebben, mi lesz abból, ha a politikusok zsoltárokat idéznek a parlamentben, s a papok hirdetik az autonómiát.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)
Beszélgetés Kuszálik Péter bibliográfussal a Tőkés Lászlóról írt könyvéről
Egy évvel a Sütő Andrásról szóló, Purgatórium című kötete után újabb munkájával ismét „meredek” témát ostromol interjúalanyunk, a csípős hangvételéről is ismert marosvásárhelyi bibliográfus és pamfletíró. A forradalom szikrája címmel sokszorosított kiadványt – amolyan szamizdatot – terjeszt baráti körben, amely Tőkés László forradalmi szerepéről és politikai tevékenységéről szól.
Újabb dokumentumkötetet írt, ezúttal Tőkés Lászlóról. Mi motiválta megírását?
Hangzatosnak, ám hamisnak tűnne, ha azt mondanám, hogy az igazság érvényesülése érdekében tettem. Az összeállítás csupán a „másik oldal” látószögéből kívánja bemutatni az utóbbi húsz év bizonyos eseményeit, azok véleményét összegezi, akik Tőkésben nem az Új Messiást látják, hanem egy botcsinálta politikust, akinek erősen vitatott az eddigi közéleti tevékenysége.
A kötet összehordását az anyag bősége motiválta, s az a kényszerű helyzet, hogy betegnyugdíjasként időmilliomos lettem. Minden találgatás elhárítása végett már most leszögezném: semmilyen érdekcsoport nem áll a hátam mögött, a kötetet nem megrendelésre írtam.
Milyen forrásokból dolgozott?
Elsősorban a sajtóból. Bibliográfusként sok újságot végiglapoztam, s rengeteg hírt, közlést mazsoláztam ki az évek folyamán. A Tőkésről 1990-ben megjelent két kötet, az Íme az ember és a Temesvár ostroma is jó forrásnak bizonyult, nemkülönben az internet. Hihetetlen mennyiségű anyag kering a világhálón, de ezek egy része minősíthetetlen hangvételű, tehát vizsgálatnak kell alávetni minden gyanús információt.
Két bukaresti szerzőnek a forradalmat elemző kötetét is feldolgoztam, egy kevés levéltári anyaghoz is hozzájutottam, de a legfontosabb forrást, a titkosszolgálati Tőkés-dossziékat nem tanulmányozhattam.
Sokszorosított, spirálozott füzetként terjeszti a közel kétszáz oldalas anyagot, a címlapon nem szerepel szerző, viszont ott áll a „szamizdat” szó. Úgy gondolja, hogy ismét a szamizdatok korát éljük?
Kezdetben úgy képzeltem, hogy egy erdélyi kiadónál jelenik meg, szabályos könyvként, de a kötet véglegesítése idején, a kézirat egyik bírálójának tanácsára a sokszorosítás mellett döntöttem. Ennek két fő oka van. Az egyik gazdasági: ha nyomdában készül, a terjedelme 450 oldal, az ára pedig közelítené az ötven lejt. Ennyi pénzt nem lehet elkérni egy ilyen könyvért.
Sokszorosított füzetként nincs befektetői kockázat és eladatlan példány, az ára pedig megfizethető. A másik ok politikai. A jobb erdélyi kiadók a magyar kormány támogatásától függenek, s ha kiadnak egy ilyen könyvet, utána lehúzhatják a redőnyt. A Tőkés-barát Fidesz-kormány embargóját senki sem szeretné kipróbálni. Ilyen alapon elmondható, hogy néhány évig, a Fidesz–KDNP-koalíció teljhatalmú kormányzása idején még visszatérhet a szamizdatok divatja.
Egy kényelmetlen szerző, aki szeretné megmenteni a kiadókat a kellemetlenségektől...
Nem tagadom, néhány embernek valóban kényelmetlen vagyok, ezt sokan a szememre is vetik, viszont a drukkereim száma jóval nagyobb. Öt-hat pamfletkötet után megszoktam azt, ami amúgy is normális jelenség: mindenki vérmérséklete és pártállása szerint viszonyul az írásaimhoz. Tavaly ősszel eléggé nagy visszhangja volt a Sütőről írt, Purgatórium című kötetnek, a marosvásárhelyi és országos magyar lapok egyaránt írtak a kötetről és a róla szóló vitaestről; a kritikák hangja pedig hű tükre volt a szerzők személyiségének.
A vita végül elcsitult, s én azzal a tanulsággal maradtam, hogy márpedig demitizálásra szükség van. Természetesen ez is csak egy vélemény, amit bármely klub, grémium, egylet leszavazhat. A legjobb úton megyünk afelé, hogy Sütőnek szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. Nem történt semmi különös, csak nem az én véleményem győzött. Akár ötöt is állíthatnak, nem érdekel. Bronzot, rezet viszont ne kérjenek tőlem, a nagyanyám mozsarát már odaadtam egy másik szoborhoz.
A forradalom szikrája is a mítoszrombolás szándékával íródott?
Teljes mértékben. Akár szerzői programnak is lehet tekinteni, de itt véget is ér a sor, nincs több kipécézett személy, akiről könyvet írhatnék. A mai erdélyi közélet alakjai között csupán Sütő és Tőkés az, akit rajongók kába serege kísért és dédelgetett. Mivel Szent Ferenc nyomán vallom: senkit sem lehet dicsérni, míg le nem zárult az életpályája, ezért mindkettejükről összeszedtem azokat az adatokat, amelyek megpróbálják árnyaltabbá tenni a róluk festett, túl rózsaszín képet.
Mindkettejük sorsában vannak hasonló körülmények, szerencsés konstellációk, amelyeknek köszönhetően a hívek kicsiny csoportja eljuttatta őket a kritikátlan imádat csúcsaira. Az én szerepem csupán annyi, hogy ezeket a lebegő alakokat visszahozzam a földre. No de úgy látom, túl korán zártam le a kéziratot, mert íme, újabb szép akciót készít elő László atyánkfia: autonomista pártot készül alapítani. Közmondásos szerénysége viszont tiltja, hogy pártelnök legyen.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „Tőkés Lászlónak a pártok fölött álló politikai személyiségnek kell maradnia a magyar és az európai politikában”. Érdekes szerep, kíváncsian várom, mi lesz belőle. A kristálygömbben viszont csak egy lufit látok, nem a magasban, hanem a járda aszfaltján, cafatokban.
Milyen hatása van vagy lehet ennek a demitizálásnak az erdélyi kisebbség szempontjából?
Itt is megoszlanak a vélemények. Amikor 1993-ban Balogh Edgárról szerzettem egy őszinte írást, többen felszisszentek. Akkor arra biztattam Edgár atya védelmezőit, írják meg, miért nem jó, amit írtam, de senki sem tette. Hát akkor tessék elviselni, hogy valakinek nemcsak véleménye, hanem tolla is van.
Vannak, akik a „zászlóvivők” fontosságát hangsúlyozzák, de az én meglátásom szerint nem egy Bábel-díjas építésvezetőre van szükségünk, hanem tízezernyi hozzáértő pallérra, akik a saját helyükön fölényes biztonsággal oldják meg a felmerülő feladatokat. Az 1990-es kivándorlási hullám viszont komoly vérveszteséget jelentett, amit azóta sem lehetett pótolni.
Itt maradtunk „a Kárpát-medencei magyarság tiszteletbeli elnökével”, mint örökös zászlóvivővel, aki mögül viszont elfogyott a sereg. Úgy vélem, a dolgok ilyen állása mellett mégiscsak jogos a demitizálás. Tévedés ne essék, én nem kívánok seregeket vezetni, csupán annyit tehetek, hogy szólok: ez és ez a személy nem alkalmas zászlóvivőnek.
Ki hát akkor az erdélyi magyarság vezéralakja, aki mögé felsorakozhatnak a választópolgárok?
Én nem alakot, csupán egy vezéreszmét neveztem meg másfél évtizede: az össznemzeti okosodást, de senki sem figyelt rám. Elhiszem, mert a tanulás kiment a divatból. Véleményem szerint az univerzális nemzetstratégia egy ötbetűs szó: tudás. Tessék a japán példát követni.
Kuszálik Péter (1949, Kolozsvár)
Mérnök, bibliográfus, szerkesztő. 1973-ban diplomázott a Kolozsvári Műegyetem gépgyártás-technológia szakán, azóta Marosvásárhelyen él. 1990-ig a Metalotehnica gépgyár mérnöke, azóta volt már szabadúszó lexikonmunkatárs, sajtóbibliográfus és alapítványi adminisztrátor, 2001-től könyvkiadói szerkesztő. 1992-től van jelen a hazai sajtóban, meghívott publicistaként rovatai voltak a Népújságban, Krónikában, 1998–2005 között a Romániai Magyar Szóban.
Leveleskönyv című regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet pályázatán díjat nyert, sajtóbibliográfusi munkájáért Joseph Pulitzer Emlékdíjat kapott (2002). Könyvei közül: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 (1996, Teleki László Intézet, Bp.); Mörfi. Följegyzések a 20. század végéről (1996, Mentor); Mörfi újabb szövegei (1998, Pro-Print); Mörfi a köbön (1999, Pro-Print); A romániai magyar sajtó 1989 után (2001, Teleki László Intézet – Erdélyi Múzeum-Egyesület); A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez (2001, Pro-Print); Kós Károly emlékkönyv (Mentor, 2003).
Térjünk vissza a kötet hősére. Milyen a viszonya Tőkés Lászlóval?
Egy iskolába jártunk Kolozsvárott, ő három vagy négy évvel utánam végzett. Két bátyját ismerem közelebbről, András – Marosvásárhely egyik legjobb fizikatanára – vett rá 1979-ben arra, hogy szakórákat vállaljak a Papiu Líceumban, amikor a sokoldalúan fejlett szocialista rendszer egyik programjaként bevezették a középiskolákban is a magyar nyelvű szakmai oktatást.
Óriási haszna ennek a munkának az volt, hogy megtanultam a magyar műszaki nyelv gépgyártással foglalkozó fejezetét. Lászlóval nem volt semmilyen kapcsolatom, éveken keresztül írtam róla is a Morfondír rovatomban, róla meg a Reform Tömörülés rebellis ügyeiről, de közvetlen kapcsolatunk nem volt. Tőkés Lászlónak elismerem az érdemeit, de a politikai tevékenységét – sem úgy általában, sem részleteiben – nem tudom dicsérni, körülbelül erről szól az a szamizdat, amiről beszélünk.
Kiállna Tőkéssel egy nyilvános vitára?
Nem tartozunk ugyanabba a kategóriába. Ő kiváló prédikációkat tart és tüneményes sérelmi beadványokat fogalmaz, én csak egy sima pamfletíró vagyok. Ő lebilincselő szónok, én csak papír előtt tudom összehozni a mondanivalóm. Különben még nem volt rá példa, hogy valamely kritikusát vitára invitálta volna.
Bíróság elé viszont nem egy megtévedt bárányt idézett az eddigiekben. Az én kétszáz oldalas magánlevelem viszont nem bírósági ügy, legfennebb az újságíró-egyesület etikai bizottsága mondhat róla véleményt.
A kötetben több utalás esik a Szentírásra. Ön keresztény emberként vitatkozik Tőkéssel?
A politikai opcióm elvileg a kereszténydemokrata irányba húz, de inkább saját pártot alapítottam, a Mörfi Barátai Frakciót, de e kis tömörülés aktivitása nem éri utol az EMNT-ét. Írásomban néhai Ágoston Albert szokását követem, ő presbiterként olvasta a fejére László atyánkfiának azokat a bibliai igéket, amelyekről időközben megfeledkezett.
Hogyan látja a politika és az egyház viszonyát a 21. század eleji Erdélyben?
Évszázadokon át folyt a harc az egyház és a hatalom szétválasztására, kár lenne most ismét összemosni a kettőt. Tőkés példája igazolja a legszebben, mi lesz abból, ha a politikusok zsoltárokat idéznek a parlamentben, s a papok hirdetik az autonómiát.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. október 30.
Hírsaláta
ROMÁN EGYETEMEN TANULNAK TOVÁBB. Az érettségizett romániai magyar diákok szinte fele-fele arányban választják a magyar, illetve román nyelvű képzést, ami arra is rávilágít, hogy magyar szakkínálat tekintetében nagyok a hiányosságok — derül ki a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által megrendelt felmérésből.
Az eddig még nem publikált tanulmány a Szülőföld Alap támogatásával készült. A rendelkezésre álló adatok szerint az érettségizettek 51,3 százaléka tanul tovább egyetemen. A 3964 felsőoktatásban és 177 szakosító képzőben továbbtanuló diák több mint 95 százaléka Romániában folytatja tanulmányait, legnépszerűbb célvárosok Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad. A Babeş—Bolyai Tudományegyetemen tanul a diákok 42,11 százaléka, második a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (9,59 százalék), a harmadik a Sapientia—EMTE (7,73 százalék). (Paprika Rádió)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
ROMÁN EGYETEMEN TANULNAK TOVÁBB. Az érettségizett romániai magyar diákok szinte fele-fele arányban választják a magyar, illetve román nyelvű képzést, ami arra is rávilágít, hogy magyar szakkínálat tekintetében nagyok a hiányosságok — derül ki a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által megrendelt felmérésből.
Az eddig még nem publikált tanulmány a Szülőföld Alap támogatásával készült. A rendelkezésre álló adatok szerint az érettségizettek 51,3 százaléka tanul tovább egyetemen. A 3964 felsőoktatásban és 177 szakosító képzőben továbbtanuló diák több mint 95 százaléka Romániában folytatja tanulmányait, legnépszerűbb célvárosok Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad. A Babeş—Bolyai Tudományegyetemen tanul a diákok 42,11 százaléka, második a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (9,59 százalék), a harmadik a Sapientia—EMTE (7,73 százalék). (Paprika Rádió)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. október 30.
Az 1956-os forradalom hatása Háromszéken, a Magyar Autonóm Tartományban
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. október 30.
Turul-szobor Zilah főterén?
Hamarosan ismét két Fadrusz-alkotással büszkélkedhet Zilah városa: Wesselényi Miklós közismert köztéri szobrával szemben helyeznék el a turulmadár évtizedekkel ezelőtt eltávolított szobrát. A jelenleg a templomkertben megtekinthető szobor hamarosan új, Fadrusz stílusában készített talapzatot is kap, és a remények szerint Zilah szimbólumává és turistalátványossággá válhat. Ebben bizakodik Sojka Attila, a szilágysági megyeszékhely RMDSZ-es alpolgármestere, akivel az elmúlt két év önkormányzati munkájáról, eredményekről, megvalósításokról, a városvezetők közötti együttműködésről beszélgettünk. Wesselényi szobrával szembe kerülne a turul – mondja Sojka Attila zilahi alpolgármester.
A legutóbbi helyhatósági választások jelentős változással szolgáltak a zilahi magyarság számára, mivel sikerült RMDSZ-es alpolgármestert ültetni a képzeletbeli bársonyszékbe. Azóta a szilágysági megyeszékhely fejlődésében nagy szerepet játszik a közgazdász végzettségű Sojka Attila, akivel az elmúlt időszak eredményeiről, megvalósításairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk irodájában.
Úgy vélem, az elmúlt két évben megvalósult legnagyobb mérvű befektetésnek a víz- és csatornahálózat, illetőleg a szennyvíztelep rehabilitációja minősül. A szennyvízülepítő felújítása húsz, a csatorna- és vízhálózat pedig hétmillió euróba kerül. Ezen tervezet által Zilah belterületének mintegy nyolcvan százaléka csatornahálózattal rendelkezik majd, a vízhálózat pedig száz százalékosan kiépül. A víz- és csatornarendszer december 31-i átadási határideje a munkát hátráltató esőzések miatt valószínűleg tolódik majd, de márciusra kétségtelenül elkészül. A szennyvízülepítő rendszernek a tervek szerint 2012-re kell kiépülnie. A csatornahálózat a város történelmi utcáit, így a Kraszna, a Király, a Fazakas utcát is érinti. A két és fél kilométer hosszú Kraszna utcán mindeddig nem is létezett csatornázás.
Ebben az évben sikerült továbbá felújítanunk a már tízéves általános urbanisztikai tervet, az RMDSZ és különösképpen Tánczos Csaba tanácsos segítségével. Zilah városa a megyében elsőként fogadtatott el új urbanisztikai tervet. Ennek értelmében 852 hektárt sikerült csatolnunk Zilah belterületéhez, így hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ezekre a területekre is építkezhessenek az emberek.
A szeptember 13-i tanácsülésen elfogadtunk egy határozatot, amelynek értelmében hetven árvízkárosult család 73 ezer lej értékű támogatásban részesül. Ezen összegből hozzávetőleg 40 ezer lejt magyar ajkú polgárok megsegítésére szánunk. Az RMDSZ keretében a tanácsosok, illetve a megyében tevékenykedő polgármesterek, alpolgármesterek szintén pénzt gyűjtöttek: 16 családnak 10 ezer lejt sikerült kiutalnunk.
Meg kell említenem azt is, hogy Seres Dénes képviselő úrnak és RMDSZ-es kollegáinknak köszönhetően a református kollégiumban 1–4. osztályos alapképzés indult, így hát történelmet írunk, hiszen ebben a színmagyar tannyelvű intézményben a teljes tizenkét iskolai év alatt anyanyelvükön tanulhatnak a diákok.
Tavaly vettük át a város iskoláinak rendelőit, még nem engedélyeztettük őket, mert funkcionalitásuk nem érte el a megfelelőségi szintet. Fokozatosan hozzálátunk felújításukhoz, hogy a megfelelő működési engedélyeket megszerezhessük.
Mindemellett, hamarosan összeül a földhivatali bizottság: reméljük, hogy ez alkalommal további földeket tudunk visszaszolgáltatni a református egyháznak, ugyanis 36 hektár területet kell még visszaszerezniük. Egy hónappal ezelőtt ismét visszakerült tulajdonukba egy fél hektár, most pedig egy újabb hektárt szeretnénk nekik visszajuttatni. Fent a Ligetben ugyanis van egy református óvoda is, amelynek épületét az egyház tulajdonaként telekkönyvezték, a mellette lévő területet azonban még nem. Arra törekszünk, hogy ezt a földdarabot mielőbb szerezze vissza a református egyház, hiszen így magyar óvoda, iskola is működhetne Zilahon.
Mindenképpen említésre méltó, hogy tavaly decemberben a városi tanács elfogadta, hogy a Fadrusz János évtizedekkel ezelőtt eltűnt turul szobrának nyomán készített alkotást elhelyezhessük a centrumban, a Wesselényi-szoborral szemben. Ez év költségvetésében 25 ezer lejt különítettünk el a turul, illetve a Scala mozi épülete előtt elhelyezendő, Mihai Viteazut ábrázoló szobor megtervezésére. A turul-szobor ügye amúgy nagyon kényes kérdésnek minősült: tavaly kétszer vetette el az ötletet a városi tanács. Decemberben azonban sikerült meggyőzni őket, hogy az emlékmű turisztikai látványosság, illetve Zilahnak olyan jelképe lesz, ha megépül, mint Wesselényi Miklós közismert szobra. A fellendülő turizmus pedig nyilván a panziókkal, vendéglátó egységekkel rendelkező vállalkozóknak is hasznára válik.
A turulmadár jelenleg a református templomkertben látható.
Igen, egyelőre csak a madár van meg, de a Fadrusz művéhez hasonló talapzat is készül. Nem lesznek rajta a lókoponyák, de magyar, német, angol, illetőleg francia nyelven feliratozzák majd, lévén, hogy turisztikai értéknek szántuk. Szeretnénk elérni azt, hogy az eredetihez hasonlóan, a rovásírásos felirat is szerepeljen majd rajta.
Remélem, hogy még ebben az évben aláírhatjuk a szobor tervét – a feladatot már úgynevezett közvetlen megbízás alapján kiadtuk a tervezőnek. Mivel összköltsége nem haladja meg a 15 ezer eurót, nem kellett licitet kiírnunk. A tervező neve Nagy Attila, aki műemlék-restaurálási engedéllyel is rendelkezik. Bízunk benne, hogy jövőre a szobor kivitelezésére is rá tudunk szánni egy bizonyos költségvetési összeget, illetve hogy a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumtól is kapunk némi támogatást. Ezzel ismét mi leszünk az egyetlen európai város, amely két Fadrusz-szoborral büszkélkedhet.
A bekövetkezett gazdasági válság miatt nem tudtuk még megvalósítani a szintén a turizmus fellendítését célzó tervünket, hogy újra kiépítsük a Meszesen áthaladó régi római utat. Ahhoz, hogy Moigrádot a Porolissummal átvegyük, sajnos népszavazást kell kiírni. Leadtunk ugyanakkor egy pályázatot, amely a régi Vigadó épületének felújítását célozza. Továbbá, ha a bank elfogadja a kölcsönt, új piaccsarnokot építünk. Egy hónapon belül elkészül amúgy a piac mellett elvezető út a prefektúra és a városháza között, és reméljük, hogy jövőre a két intézmény között sétányt is ki tudunk építeni.
Milyen jelentősebb, a helyi önkormányzat által támogatott rendezvények voltak Zilahon?
Tavasszal járt nálunk egy holland szeretetkórus, ötezer lejt tudtunk fordítani, október 22-én pedig megültük a szüreti napokat, amelyek már hagyományosak nálunk. A városháza költségvetéséből hatezer lejt különítettünk el a kifejezetten a magyar közösség számára szervezett szüreti rendezvényekre.
Milyen az együttműködés a város többségi elöljáróival?
Politikai szinten nem éppen egyformák az elképzeléseink, ugyanis a polgármester nemzeti-liberális párti, a másik alpolgármester szociáldemokrata, én pedig RMDSZ-es vagyok. A kommunikáció mindemellett jó köztünk: kollegák voltunk a polgármesterrel, egyidősök vagyunk, és próbálunk úgy egyeztetni, hogy mindenki elégedett legyen. A magyarság érdekvédelmét illetően kétségkívül nagy eredményeket értünk el: úgy vélem, hogy 18 év alatt nem sikerült annyi mindent megvalósítani, mint az elmúlt két évben.
A város szeméttelepét sikerült uniós szabványoknak megfelelően átalakítani?
A szemétteleppel nagy gondok vannak, ugyanis nincs engedélyeztetve. Borbély László környezetvédelemi miniszter itt járt, ki is adták az ultimátumot, hogy félév alatt le kell zárulnia az engedélyezési eljárásnak. Továbbá törvényileg 2017-ig környezetbarát módon eszközölni kell a szeméttelep bezárását. A városban tíz pontján szelektív hulladékgyűjtőket helyeztünk el, és még további tíz ponton lesznek, amint a csatornázási, aszfaltozási munkálatokat befejeztük.
Zay Éva, Szabadság (Kolozsvár)
Hamarosan ismét két Fadrusz-alkotással büszkélkedhet Zilah városa: Wesselényi Miklós közismert köztéri szobrával szemben helyeznék el a turulmadár évtizedekkel ezelőtt eltávolított szobrát. A jelenleg a templomkertben megtekinthető szobor hamarosan új, Fadrusz stílusában készített talapzatot is kap, és a remények szerint Zilah szimbólumává és turistalátványossággá válhat. Ebben bizakodik Sojka Attila, a szilágysági megyeszékhely RMDSZ-es alpolgármestere, akivel az elmúlt két év önkormányzati munkájáról, eredményekről, megvalósításokról, a városvezetők közötti együttműködésről beszélgettünk. Wesselényi szobrával szembe kerülne a turul – mondja Sojka Attila zilahi alpolgármester.
A legutóbbi helyhatósági választások jelentős változással szolgáltak a zilahi magyarság számára, mivel sikerült RMDSZ-es alpolgármestert ültetni a képzeletbeli bársonyszékbe. Azóta a szilágysági megyeszékhely fejlődésében nagy szerepet játszik a közgazdász végzettségű Sojka Attila, akivel az elmúlt időszak eredményeiről, megvalósításairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk irodájában.
Úgy vélem, az elmúlt két évben megvalósult legnagyobb mérvű befektetésnek a víz- és csatornahálózat, illetőleg a szennyvíztelep rehabilitációja minősül. A szennyvízülepítő felújítása húsz, a csatorna- és vízhálózat pedig hétmillió euróba kerül. Ezen tervezet által Zilah belterületének mintegy nyolcvan százaléka csatornahálózattal rendelkezik majd, a vízhálózat pedig száz százalékosan kiépül. A víz- és csatornarendszer december 31-i átadási határideje a munkát hátráltató esőzések miatt valószínűleg tolódik majd, de márciusra kétségtelenül elkészül. A szennyvízülepítő rendszernek a tervek szerint 2012-re kell kiépülnie. A csatornahálózat a város történelmi utcáit, így a Kraszna, a Király, a Fazakas utcát is érinti. A két és fél kilométer hosszú Kraszna utcán mindeddig nem is létezett csatornázás.
Ebben az évben sikerült továbbá felújítanunk a már tízéves általános urbanisztikai tervet, az RMDSZ és különösképpen Tánczos Csaba tanácsos segítségével. Zilah városa a megyében elsőként fogadtatott el új urbanisztikai tervet. Ennek értelmében 852 hektárt sikerült csatolnunk Zilah belterületéhez, így hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ezekre a területekre is építkezhessenek az emberek.
A szeptember 13-i tanácsülésen elfogadtunk egy határozatot, amelynek értelmében hetven árvízkárosult család 73 ezer lej értékű támogatásban részesül. Ezen összegből hozzávetőleg 40 ezer lejt magyar ajkú polgárok megsegítésére szánunk. Az RMDSZ keretében a tanácsosok, illetve a megyében tevékenykedő polgármesterek, alpolgármesterek szintén pénzt gyűjtöttek: 16 családnak 10 ezer lejt sikerült kiutalnunk.
Meg kell említenem azt is, hogy Seres Dénes képviselő úrnak és RMDSZ-es kollegáinknak köszönhetően a református kollégiumban 1–4. osztályos alapképzés indult, így hát történelmet írunk, hiszen ebben a színmagyar tannyelvű intézményben a teljes tizenkét iskolai év alatt anyanyelvükön tanulhatnak a diákok.
Tavaly vettük át a város iskoláinak rendelőit, még nem engedélyeztettük őket, mert funkcionalitásuk nem érte el a megfelelőségi szintet. Fokozatosan hozzálátunk felújításukhoz, hogy a megfelelő működési engedélyeket megszerezhessük.
Mindemellett, hamarosan összeül a földhivatali bizottság: reméljük, hogy ez alkalommal további földeket tudunk visszaszolgáltatni a református egyháznak, ugyanis 36 hektár területet kell még visszaszerezniük. Egy hónappal ezelőtt ismét visszakerült tulajdonukba egy fél hektár, most pedig egy újabb hektárt szeretnénk nekik visszajuttatni. Fent a Ligetben ugyanis van egy református óvoda is, amelynek épületét az egyház tulajdonaként telekkönyvezték, a mellette lévő területet azonban még nem. Arra törekszünk, hogy ezt a földdarabot mielőbb szerezze vissza a református egyház, hiszen így magyar óvoda, iskola is működhetne Zilahon.
Mindenképpen említésre méltó, hogy tavaly decemberben a városi tanács elfogadta, hogy a Fadrusz János évtizedekkel ezelőtt eltűnt turul szobrának nyomán készített alkotást elhelyezhessük a centrumban, a Wesselényi-szoborral szemben. Ez év költségvetésében 25 ezer lejt különítettünk el a turul, illetve a Scala mozi épülete előtt elhelyezendő, Mihai Viteazut ábrázoló szobor megtervezésére. A turul-szobor ügye amúgy nagyon kényes kérdésnek minősült: tavaly kétszer vetette el az ötletet a városi tanács. Decemberben azonban sikerült meggyőzni őket, hogy az emlékmű turisztikai látványosság, illetve Zilahnak olyan jelképe lesz, ha megépül, mint Wesselényi Miklós közismert szobra. A fellendülő turizmus pedig nyilván a panziókkal, vendéglátó egységekkel rendelkező vállalkozóknak is hasznára válik.
A turulmadár jelenleg a református templomkertben látható.
Igen, egyelőre csak a madár van meg, de a Fadrusz művéhez hasonló talapzat is készül. Nem lesznek rajta a lókoponyák, de magyar, német, angol, illetőleg francia nyelven feliratozzák majd, lévén, hogy turisztikai értéknek szántuk. Szeretnénk elérni azt, hogy az eredetihez hasonlóan, a rovásírásos felirat is szerepeljen majd rajta.
Remélem, hogy még ebben az évben aláírhatjuk a szobor tervét – a feladatot már úgynevezett közvetlen megbízás alapján kiadtuk a tervezőnek. Mivel összköltsége nem haladja meg a 15 ezer eurót, nem kellett licitet kiírnunk. A tervező neve Nagy Attila, aki műemlék-restaurálási engedéllyel is rendelkezik. Bízunk benne, hogy jövőre a szobor kivitelezésére is rá tudunk szánni egy bizonyos költségvetési összeget, illetve hogy a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumtól is kapunk némi támogatást. Ezzel ismét mi leszünk az egyetlen európai város, amely két Fadrusz-szoborral büszkélkedhet.
A bekövetkezett gazdasági válság miatt nem tudtuk még megvalósítani a szintén a turizmus fellendítését célzó tervünket, hogy újra kiépítsük a Meszesen áthaladó régi római utat. Ahhoz, hogy Moigrádot a Porolissummal átvegyük, sajnos népszavazást kell kiírni. Leadtunk ugyanakkor egy pályázatot, amely a régi Vigadó épületének felújítását célozza. Továbbá, ha a bank elfogadja a kölcsönt, új piaccsarnokot építünk. Egy hónapon belül elkészül amúgy a piac mellett elvezető út a prefektúra és a városháza között, és reméljük, hogy jövőre a két intézmény között sétányt is ki tudunk építeni.
Milyen jelentősebb, a helyi önkormányzat által támogatott rendezvények voltak Zilahon?
Tavasszal járt nálunk egy holland szeretetkórus, ötezer lejt tudtunk fordítani, október 22-én pedig megültük a szüreti napokat, amelyek már hagyományosak nálunk. A városháza költségvetéséből hatezer lejt különítettünk el a kifejezetten a magyar közösség számára szervezett szüreti rendezvényekre.
Milyen az együttműködés a város többségi elöljáróival?
Politikai szinten nem éppen egyformák az elképzeléseink, ugyanis a polgármester nemzeti-liberális párti, a másik alpolgármester szociáldemokrata, én pedig RMDSZ-es vagyok. A kommunikáció mindemellett jó köztünk: kollegák voltunk a polgármesterrel, egyidősök vagyunk, és próbálunk úgy egyeztetni, hogy mindenki elégedett legyen. A magyarság érdekvédelmét illetően kétségkívül nagy eredményeket értünk el: úgy vélem, hogy 18 év alatt nem sikerült annyi mindent megvalósítani, mint az elmúlt két évben.
A város szeméttelepét sikerült uniós szabványoknak megfelelően átalakítani?
A szemétteleppel nagy gondok vannak, ugyanis nincs engedélyeztetve. Borbély László környezetvédelemi miniszter itt járt, ki is adták az ultimátumot, hogy félév alatt le kell zárulnia az engedélyezési eljárásnak. Továbbá törvényileg 2017-ig környezetbarát módon eszközölni kell a szeméttelep bezárását. A városban tíz pontján szelektív hulladékgyűjtőket helyeztünk el, és még további tíz ponton lesznek, amint a csatornázási, aszfaltozási munkálatokat befejeztük.
Zay Éva, Szabadság (Kolozsvár)
2010. október 30.
1956 és következményei Romániában
Volt-e forradalom Romániában 1956-ban? Ha nem, miként jellemezhetjük az akkori eseményeket, és mivel lehet magyarázni az 1957-64 közötti súlyos megtorlásokat?
Az 1956-os lengyel és magyar események romániai recepcióját erősen befolyásolta a Sztálin halálát követően indult politikai és gazdasági önállósodási folyamat. Politikai téren a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt ugyanakkor nem törekedett a belső pluralizmus kialakítására. Nem létezett, és nem is jöhetett volna létre egy, a Nagy Imréhez és köréhez mérhető mérsékelt „reformer” irányzat, sőt, Gheorghiu-Dej attól tartott, hogy az 1953-1954-es magyar reformkísérlet nyomán Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni.
Az SZKP XX. Kongresszusát követően pedig egyértelművé vált, hogy a bukaresti hatalom mozdulatlanságának és a reformok hiányának hátterében nem pillanatnyi zavar áll, hanem ez strukturális eleme a Vladimir Tismăneanu politológus által „szovjetellenes sztálinizmus”-nak nevezett konstrukciónak. Az egyetlen politikai reformkísérlet is csúfos kudarccal végződött: az 1956. április 3-12. között tartott négy Politikai Bizottsági ülésen a korábban „sztálinista” Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapásait és a XX. Kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit. A magyar forradalom kitörése 1956. október 23-án „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket vagy rendvédelmi eszközökkel oszlatták fel (október 30-31-én Temesváron, november 5-én Bukarestben), vagy az etnikai kártyát kijátszva lehetetlenné tették megszervezésüket, (október 24-25-én Kolozsváron, ahol a Securitate feszültséget szított a magyar és a román diákság között). A román lakosság körében sikeresnek bizonyult az etnikai feszültség gerjesztése és a budapesti forradalom nacionalistaként/revansisztaként való megbélyegzése. A romániai ’56-os események így csak Temesváron „hasonlítottak” a magyarországi folyamathoz. A különböző nemzetiségek feszültségmentes együttélése Kolozsvártól eltérően kooperációs felületet teremtett a román, magyar, sváb vagy szerb diákok között, és ez nem korlátozódott a diáktársadalom kérdéseire (kollégiumok építése, ösztöndíjak emelése, orosz nyelvtanítás megszüntetése), hanem politikai követeléseikre is kihatott: a Temesváron közzétett „pontok” szinte megegyeznek a szegedi, majd a budapesti diákok eredeti követeléseivel. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta az állambiztonság rajtaütésszerű intézkedése, és a kétezer résztvevő diák ideiglenes internálása egy üresen lévő szovjet laktanyába.
A forradalom napjaiban és a magyar események hatására elsősorban, de nem kizárólag, Erdélyben többezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Ezek között megtalálhatóak nagyszabású összeesküvési kísérletek (Szoboszlay-, Faliboga-, Mărgineanu- és Sass-féle), illegális diákszervezet-alakítás és -működtetés (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT, a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete kéz), valamint lokális vagy egyéni akciók: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazása vagy fenyegetése, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálása, szórólapok szerkesztése és terjesztése.
Noha az említett akciókban a résztvevők egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, az elindított nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán” elégedetlenséget tárták fel a pártvezetésnek, hanem arra irányultak, hogy bebizonyíthassák: átfogó „ellenforradalmi” tevékenység zajlik, amely bizonyos társadalmi csoportok (a volt fasiszta és polgári pártok tagjai, a volt „kizsákmányoló elemek”, a tiltott vallási szekták és a legálisan működő egyházak) irányítása alatt áll.
Külön vizsgálat tárgya lehetne a romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) értelmiség hozzáállása 1956-hoz. Nem könnyű, de el kell ismerni, hogy a rendszerben sikeresen integrálódott rétegei – nem csak a középgeneráció, hanem a fiatalok nagyrésze is – politikai veszélynek tekintette a forradalmat, és nem tudott vele azonosulni.
Kisebbségi emberként az erdélyi magyar nyilvánosság működtetői (élükön Fazekas János Központi Bizottsági titkár, aki Gheorghiu-Dej különmegbízottjaként végigjárta a Székelyföldet, hogy lecsillapítsa a kedélyeket) nemcsak saját pozíciójukat féltették, hanem az egész közösség által elért politikai integrációt is. A forradalom napjaiban több, fájdalmasan rendszerhű, a forradalmat súlyosan dehonesztáló szöveg látott napvilágot (pl. a Lelkiismeretünk parancsszava, amit november 4-én közölt a Vörös Zászló marosvásárhelyi napilap). Az 1957-es magyarországi „írósztrájk” idején pedig Romániából szállították Magyarországra a megfelelő politikai irodalmat. A romániai 1956 tehát perifériára szorult csoportok, személyek és nem egy közösség – kiváltképp annak vezetőinek – érdeme volt.
A magyarországi és a romániai megtorlásban ugyanakkor közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette a fordulópontot. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezetek tagjainak azonosítására és vezetőinek letartóztatására, majd vizsgálat indult a közintézmények dolgozói által tanúsított politikai magatartásról.
A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: egy 1967-es összegző jelentése szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15.272 személyt tartóztatott le. Egy 1968-as kimutatás szerint 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24.472 személyt tartóztattak le politikainak minősített kihágás címén (ilyen volt például a tiltott határátlépés vagy a nemzetgazdaság megkárosítása); 3.663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetéssel” sújtottak, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányítottak. Összesen tehát közel 30.000 embert tartóztattak le és helyeztek vizsgálat alá. A kihallgatottak, a közvetett módon érintettek (családtagok, munkatársak, barátok) száma ennek a többszöröse lehet.
Az ítéletek száma 1957. január 1. és 1959. július 31. közötti időszakban megközelítette a tízezret. Az 1956 utáni években a katonai törvényszékek több tucat halálos ítéletet is hirdettek: 1957-1958 között 45 végrehajtott ítéletről van tudomásunk, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során több százan vesztették életüket. Ehhez az adathoz hozzá kell adni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat halálos áldozatát.
Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás tehát a magyarországihoz volt mérhető. Eltérőek voltak azonban az 1956 utáni „rendcsinálás” középtávú céljai: Romániában a hatvanas évek elején fel sem merült a konszolidált rendszer fokozatos liberalizációja, sőt, a magyar forradalmat követően új államépítési folyamat indult, amellyel a totalitárius állam egyszerre válaszolt a „lentről” és „kívülről” érkező kihívásokra.
Jól érzékelhető ez, ha a megtorlások etnikai megoszlását vizsgáljuk: a kezdeti szakaszban, 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű, szélsőjobboldali meggyőződésű személy volt (a magyarok aránya a 10%-ot sem érte el). 1958-ban a magyarok aránya 15%-ra emelkedett, az 1960-as évek elején pedig elérte a 18-20%-ot, ami azt jelenti, hogy Erdélyben akkor már inkább a magyar kisebbségre „vadászott” az állambiztonság.
A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per, 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per, 2 halálos ítélet, EMISZ-per, 77 súlyos ítélet) A bírósági megtorlásnak kétszeres funkciót tulajdonítottak: az egyéni felelősségre vonás mellett egyre nagyobb szerep hárult az (nemzeti, vallási, vagy falusi közösség) elrettentésre.
Az 1956 utáni években alaposan átrendeződtek a román kommunista párton belüli viszonyok is: Gheorghiu-Dej pozíciója az 1958. nyári szovjet katonai kivonulás után annyira megszilárdult, hogy minden potenciális reformtörekvéssel vagy potenciális hatalmi kihívással (pl. az 1958-ban kizárt, nagyrészt nem román nemzetiségű „illegalistákkal”) szemben bírta a teljes pártapparátus támogatását.
A párt és az államapparátus megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak a zsidókkal szemben foganatosított intézkedések is. Közel hat év tiltás után 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is.
A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-tól összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással (Babeş és Bolyai egyetem erőszakos egyesítése Kolozsváron, majd ősztől az önálló magyar iskolák megszüntetése vagy „tagosítása”). Az 1956 utáni kisebbségpolitikai fordulat a két világháború közötti államépítési technikák újbóli bevezetéséhez és egyre szisztematikusabb alkalmazásához vezetett: felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”).
Az állampolgárok életébe való beavatkozásában az 1956 utáni perek és az elítéltek családjai ellen meghozott intézkedések csak a jéghegy csúcsát képezték. 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, majd vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; Magyarországhoz hasonlóan, Romániában is számos volt politikai üldözött, börtönviselt ellenállót sikerült megtörnie az állambiztonságnak. Későbbi együttműködésükkel a volt ellenzékiek saját társaik előtt is hitelüket vesztették. A politikailag integrált rétegek, a diktatúra előnyeit élvező vagy a diktatúrát túlélni akaró tömegek önigazolásként azzal érvelhettek, hogy 1956 után már nincsenek „tiszta” emberek.
Még mindig az a mondás tartja, hogy 1956 az első szöget ütötte a szocializmus koporsójába. Kerek, de hamis mondat, különösen Romániában, ahol a következő időszakban vált igazán elfogadottá az egyre erősebb nemzeti beütéseket viselő kommunista rendszer.
Stefano Bottoni, Transindex.ro
Volt-e forradalom Romániában 1956-ban? Ha nem, miként jellemezhetjük az akkori eseményeket, és mivel lehet magyarázni az 1957-64 közötti súlyos megtorlásokat?
Az 1956-os lengyel és magyar események romániai recepcióját erősen befolyásolta a Sztálin halálát követően indult politikai és gazdasági önállósodási folyamat. Politikai téren a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt ugyanakkor nem törekedett a belső pluralizmus kialakítására. Nem létezett, és nem is jöhetett volna létre egy, a Nagy Imréhez és köréhez mérhető mérsékelt „reformer” irányzat, sőt, Gheorghiu-Dej attól tartott, hogy az 1953-1954-es magyar reformkísérlet nyomán Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni.
Az SZKP XX. Kongresszusát követően pedig egyértelművé vált, hogy a bukaresti hatalom mozdulatlanságának és a reformok hiányának hátterében nem pillanatnyi zavar áll, hanem ez strukturális eleme a Vladimir Tismăneanu politológus által „szovjetellenes sztálinizmus”-nak nevezett konstrukciónak. Az egyetlen politikai reformkísérlet is csúfos kudarccal végződött: az 1956. április 3-12. között tartott négy Politikai Bizottsági ülésen a korábban „sztálinista” Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapásait és a XX. Kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit. A magyar forradalom kitörése 1956. október 23-án „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket vagy rendvédelmi eszközökkel oszlatták fel (október 30-31-én Temesváron, november 5-én Bukarestben), vagy az etnikai kártyát kijátszva lehetetlenné tették megszervezésüket, (október 24-25-én Kolozsváron, ahol a Securitate feszültséget szított a magyar és a román diákság között). A román lakosság körében sikeresnek bizonyult az etnikai feszültség gerjesztése és a budapesti forradalom nacionalistaként/revansisztaként való megbélyegzése. A romániai ’56-os események így csak Temesváron „hasonlítottak” a magyarországi folyamathoz. A különböző nemzetiségek feszültségmentes együttélése Kolozsvártól eltérően kooperációs felületet teremtett a román, magyar, sváb vagy szerb diákok között, és ez nem korlátozódott a diáktársadalom kérdéseire (kollégiumok építése, ösztöndíjak emelése, orosz nyelvtanítás megszüntetése), hanem politikai követeléseikre is kihatott: a Temesváron közzétett „pontok” szinte megegyeznek a szegedi, majd a budapesti diákok eredeti követeléseivel. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta az állambiztonság rajtaütésszerű intézkedése, és a kétezer résztvevő diák ideiglenes internálása egy üresen lévő szovjet laktanyába.
A forradalom napjaiban és a magyar események hatására elsősorban, de nem kizárólag, Erdélyben többezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Ezek között megtalálhatóak nagyszabású összeesküvési kísérletek (Szoboszlay-, Faliboga-, Mărgineanu- és Sass-féle), illegális diákszervezet-alakítás és -működtetés (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT, a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete kéz), valamint lokális vagy egyéni akciók: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazása vagy fenyegetése, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálása, szórólapok szerkesztése és terjesztése.
Noha az említett akciókban a résztvevők egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, az elindított nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán” elégedetlenséget tárták fel a pártvezetésnek, hanem arra irányultak, hogy bebizonyíthassák: átfogó „ellenforradalmi” tevékenység zajlik, amely bizonyos társadalmi csoportok (a volt fasiszta és polgári pártok tagjai, a volt „kizsákmányoló elemek”, a tiltott vallási szekták és a legálisan működő egyházak) irányítása alatt áll.
Külön vizsgálat tárgya lehetne a romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) értelmiség hozzáállása 1956-hoz. Nem könnyű, de el kell ismerni, hogy a rendszerben sikeresen integrálódott rétegei – nem csak a középgeneráció, hanem a fiatalok nagyrésze is – politikai veszélynek tekintette a forradalmat, és nem tudott vele azonosulni.
Kisebbségi emberként az erdélyi magyar nyilvánosság működtetői (élükön Fazekas János Központi Bizottsági titkár, aki Gheorghiu-Dej különmegbízottjaként végigjárta a Székelyföldet, hogy lecsillapítsa a kedélyeket) nemcsak saját pozíciójukat féltették, hanem az egész közösség által elért politikai integrációt is. A forradalom napjaiban több, fájdalmasan rendszerhű, a forradalmat súlyosan dehonesztáló szöveg látott napvilágot (pl. a Lelkiismeretünk parancsszava, amit november 4-én közölt a Vörös Zászló marosvásárhelyi napilap). Az 1957-es magyarországi „írósztrájk” idején pedig Romániából szállították Magyarországra a megfelelő politikai irodalmat. A romániai 1956 tehát perifériára szorult csoportok, személyek és nem egy közösség – kiváltképp annak vezetőinek – érdeme volt.
A magyarországi és a romániai megtorlásban ugyanakkor közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette a fordulópontot. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezetek tagjainak azonosítására és vezetőinek letartóztatására, majd vizsgálat indult a közintézmények dolgozói által tanúsított politikai magatartásról.
A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: egy 1967-es összegző jelentése szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15.272 személyt tartóztatott le. Egy 1968-as kimutatás szerint 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24.472 személyt tartóztattak le politikainak minősített kihágás címén (ilyen volt például a tiltott határátlépés vagy a nemzetgazdaság megkárosítása); 3.663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetéssel” sújtottak, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányítottak. Összesen tehát közel 30.000 embert tartóztattak le és helyeztek vizsgálat alá. A kihallgatottak, a közvetett módon érintettek (családtagok, munkatársak, barátok) száma ennek a többszöröse lehet.
Az ítéletek száma 1957. január 1. és 1959. július 31. közötti időszakban megközelítette a tízezret. Az 1956 utáni években a katonai törvényszékek több tucat halálos ítéletet is hirdettek: 1957-1958 között 45 végrehajtott ítéletről van tudomásunk, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során több százan vesztették életüket. Ehhez az adathoz hozzá kell adni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat halálos áldozatát.
Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás tehát a magyarországihoz volt mérhető. Eltérőek voltak azonban az 1956 utáni „rendcsinálás” középtávú céljai: Romániában a hatvanas évek elején fel sem merült a konszolidált rendszer fokozatos liberalizációja, sőt, a magyar forradalmat követően új államépítési folyamat indult, amellyel a totalitárius állam egyszerre válaszolt a „lentről” és „kívülről” érkező kihívásokra.
Jól érzékelhető ez, ha a megtorlások etnikai megoszlását vizsgáljuk: a kezdeti szakaszban, 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű, szélsőjobboldali meggyőződésű személy volt (a magyarok aránya a 10%-ot sem érte el). 1958-ban a magyarok aránya 15%-ra emelkedett, az 1960-as évek elején pedig elérte a 18-20%-ot, ami azt jelenti, hogy Erdélyben akkor már inkább a magyar kisebbségre „vadászott” az állambiztonság.
A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per, 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per, 2 halálos ítélet, EMISZ-per, 77 súlyos ítélet) A bírósági megtorlásnak kétszeres funkciót tulajdonítottak: az egyéni felelősségre vonás mellett egyre nagyobb szerep hárult az (nemzeti, vallási, vagy falusi közösség) elrettentésre.
Az 1956 utáni években alaposan átrendeződtek a román kommunista párton belüli viszonyok is: Gheorghiu-Dej pozíciója az 1958. nyári szovjet katonai kivonulás után annyira megszilárdult, hogy minden potenciális reformtörekvéssel vagy potenciális hatalmi kihívással (pl. az 1958-ban kizárt, nagyrészt nem román nemzetiségű „illegalistákkal”) szemben bírta a teljes pártapparátus támogatását.
A párt és az államapparátus megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak a zsidókkal szemben foganatosított intézkedések is. Közel hat év tiltás után 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is.
A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-tól összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással (Babeş és Bolyai egyetem erőszakos egyesítése Kolozsváron, majd ősztől az önálló magyar iskolák megszüntetése vagy „tagosítása”). Az 1956 utáni kisebbségpolitikai fordulat a két világháború közötti államépítési technikák újbóli bevezetéséhez és egyre szisztematikusabb alkalmazásához vezetett: felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”).
Az állampolgárok életébe való beavatkozásában az 1956 utáni perek és az elítéltek családjai ellen meghozott intézkedések csak a jéghegy csúcsát képezték. 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, majd vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; Magyarországhoz hasonlóan, Romániában is számos volt politikai üldözött, börtönviselt ellenállót sikerült megtörnie az állambiztonságnak. Későbbi együttműködésükkel a volt ellenzékiek saját társaik előtt is hitelüket vesztették. A politikailag integrált rétegek, a diktatúra előnyeit élvező vagy a diktatúrát túlélni akaró tömegek önigazolásként azzal érvelhettek, hogy 1956 után már nincsenek „tiszta” emberek.
Még mindig az a mondás tartja, hogy 1956 az első szöget ütötte a szocializmus koporsójába. Kerek, de hamis mondat, különösen Romániában, ahol a következő időszakban vált igazán elfogadottá az egyre erősebb nemzeti beütéseket viselő kommunista rendszer.
Stefano Bottoni, Transindex.ro
2010. november 1.
Magyar iskolát eredményezhet az összefogás Szalontán
Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség már jóváhagyta, hogy Szalontán a következő tanévtől önálló, I.–XII. osztályos magyar iskola kezdjen működni. Az engedélyek most a szaktárcánál várnak aláírásra. Helyi illetékeseknél érdeklődtünk az ügy részleteiről.
Szalontán jelenleg három tanintézmény működik: az Arany János nevét viselő általános iskola, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnázium, illetve egy mezőgazdasági szakiskola. Valamennyi vegyes tannyelvű, és az új iskola létesítésével a vegyes iskolák szétválasztásáról beszélhetünk, fogalmazott Török László polgármester, a helyi RMDSZ elnöke. A szalontai magyarság egy „szigetet” képez a környező román ajkú települések között. A városban az általános iskola tekintetében tartják a létszámot, ám a középiskolában már megkétszereződik a román anyanyelvű diákok száma, mivel a környékről is bemennek a tanulók a városba. Ebben a helyzetben hiába van a magyarság57%–os többségben városi szinten, az iskolában más a helyzet, ahogyan az elöljáró fogalmazott, csorbul az érdekvédelem a tanári kar és az iskolaszék összetételében is. Török László idézte a Nagyváradi Egyetem professzorának, Adrian Hatoşnak szociológiai tanulmányát, miszerint a gyerekek szocializációjában meghatározó tényező a kisebbségben való lét, ez rányomja bélyegét a további életükre. A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, a magyar diákokat és pedagógusokat „egyenrangusítani” kell, utóbbik szakmai tudásukat is jobban kibontakoztathatják majd, vélte az elöljáró, hozzátéve: „nagyon jó nevelőink vannak, akik most a rendszer hálójában sínylődnek”.
Mint minden válás…
Szemes Sándor mint szülő, és mint a képviselő–testület RMDSZ–frakciójának vezetője mondta el, hogy mint az egykori nagyváradi Al.Moghioroş Liceum (ma Ady) végzettje tudja, tartást ad az embernek, ha magyar iskolában végezheti tanulmányait. A Helyi Tanács a román tanácsosok beleegyező szavazataival adta elvi jóváhagyását az iskola létrehozásához, mondta el a frakcióvezető.
Az iskola szétválasztása – mint minden válás – fájdalmas lesz, fejtette ki Fábián Boglárka. Az Arany János Főgimnázium aligazgatója úgy véli, ha lesz vita, akkor azt az épületek elosztása fogja okozni. A létesülő Arany János Iskolacsoportnak (a főgimnáziumi rangot a megmaradó iskola örökli) 40 tanteremre lesz szüksége, emellett a kiegészítő (pl. laboratóriumok) helyiségekre. A gyereklétszám az előre látható 3–4 évben biztosan nem fog csökkeni, sőt, növekedés várható, ha sikerül bentlakással „bevonzani” a környék magyar, tanulmányait egyébként román osztályban folytató diákjait. Az iskola érdekében 3025aláírást is gyűjtöttek, a napokban pedig egy gyűlést tartottak a szülők és pedagógusok részvételével, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. A két és fél órás fórumot így összegezte az aligazgatónő: a nevelés és oktatás témájában egy felé nézünk, csak nem mindenkivel látjuk ugyanazt.
Sajátos szellemiséget
A szalontai RMDSZ és a városvezetés a református egyházzal együtt kívánja ma már létrehozni az iskolát, úgy, hogy az egyházé volt az első lépés. Arra jutottak, hogy az egyházi iskola magában nem érne célt, gyengülne a magyar jelenlét a megmaradó állami iskolában, ezután döntöttek az összefogás mellett. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka 39 évig állt a katedra mellett, és úgy gondolja, hogy a román tagozat előnyben van a vegyes iskolában. Azt is elmondta, hogy több kollégája nem ért egyet a szétválással, ez szerinte „kenyérkérdés”, mert félnek, csökkenhet az óraszámuk. Szerinte szakítani kell a túlzottan liberális szemléletű iskolarendszerrel, ahol „divat” lett, hogy nem kell tanulni, sem viselkedni. Ezzel ellentétben az eredményes munkához fegyelem kell, a nevelés pedig nem fér össze az úgynevezett „ideológiamentes” felfogással. A reformátusságot senkire nem kényszerítik rá, ellenben a törvényes előírásokat betartva egy sajátos szellemiségetalakítanak ki, melyben nem csak a diákokat, de a fiatal pedagógusokat is lehet „nevelni”, fejtette ki Bődi Kálmán.
Megértő lelkülettel
Az egykori református vegyes iskolát 1846–1847–ben építették, Arany János jegyzősége idején, és 1948–ban államosították, mondta el Mikló Ferenc tiszteletes. Az épületben időközben is iskola működött, mely sportpályával tornateremmel bővült. Az egyház 2007márciusában kapta vissza, jelentős felújítást hajtott végre, de bérleti díj ellenében továbbra iskola működik benne. A presbitérium 2009–ben határozta el, hogy az épületébenvisszaállítja a református iskolát egy első osztály indításával, ami aztán 2012–ig minden évfolyamra kiterjed. Már idén tavasszal, a beiratkozásokkor kiderült, két osztályra való jelentkező is lesz. A Tanfelügyelőség illetékese megfelelőnek tartotta a körülményeket, ellenben a városban kialakult az a vélemény, hogy a református iskolával „megosztják” a helyi magyarságot. Ezt követően indult meg az egyeztetés az RMDSZ–szel. Mikló Ferenc felsorolta, milyen feltételekkel vállalták az együttműködést: az iskolába vallástól és akár nemzetiségtől függetlenül is bármilyen gyerek járhat, de ott „református szellemiség” kell uralkodjon; a nevelést a „megértő lelkület, a gyerek és a szülő felé fordulás” kell jellemezze; havonta legyen családnap; hangsúlyt kap a román nyelv és irodalom oktatása; legyen zenei (néptánc, népdal, hangszeres) képzés és sportolási (ide értve a túrázást is) lehetőség; a református egyházközség tesz javaslatot az igazgató személyére. Az iskolában – mint az élet gyökere – a hit, az erkölcs és a szorgalom kell főszerepet kapjon, fejtette ki Mikló Ferenc szalontai lelkész, a Bihari Egyházmegye esperese.
Aláírásra várva
Érdekesség, hogy Arany János nevét többször felvették, majd „elvesztették” szalontai iskolák. Legutóbb, 2007–ben már a 7. névadásra került sor az idők folyamán, akkor a főgimnáziumra tehették ki a névtáblát. Mint arról beszámoltunk, a margittai Horváth János Iskolacsoport nemrégiben kapta meg a tanügyminisztériumi jóváhagyást arra, hogy a következő tanévtől megkezdhesse működését. Hasonlóra vár pillanatnyilag a szalontai Arany János Iskolacsoport. erdon.ro
Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség már jóváhagyta, hogy Szalontán a következő tanévtől önálló, I.–XII. osztályos magyar iskola kezdjen működni. Az engedélyek most a szaktárcánál várnak aláírásra. Helyi illetékeseknél érdeklődtünk az ügy részleteiről.
Szalontán jelenleg három tanintézmény működik: az Arany János nevét viselő általános iskola, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnázium, illetve egy mezőgazdasági szakiskola. Valamennyi vegyes tannyelvű, és az új iskola létesítésével a vegyes iskolák szétválasztásáról beszélhetünk, fogalmazott Török László polgármester, a helyi RMDSZ elnöke. A szalontai magyarság egy „szigetet” képez a környező román ajkú települések között. A városban az általános iskola tekintetében tartják a létszámot, ám a középiskolában már megkétszereződik a román anyanyelvű diákok száma, mivel a környékről is bemennek a tanulók a városba. Ebben a helyzetben hiába van a magyarság57%–os többségben városi szinten, az iskolában más a helyzet, ahogyan az elöljáró fogalmazott, csorbul az érdekvédelem a tanári kar és az iskolaszék összetételében is. Török László idézte a Nagyváradi Egyetem professzorának, Adrian Hatoşnak szociológiai tanulmányát, miszerint a gyerekek szocializációjában meghatározó tényező a kisebbségben való lét, ez rányomja bélyegét a további életükre. A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, a magyar diákokat és pedagógusokat „egyenrangusítani” kell, utóbbik szakmai tudásukat is jobban kibontakoztathatják majd, vélte az elöljáró, hozzátéve: „nagyon jó nevelőink vannak, akik most a rendszer hálójában sínylődnek”.
Mint minden válás…
Szemes Sándor mint szülő, és mint a képviselő–testület RMDSZ–frakciójának vezetője mondta el, hogy mint az egykori nagyváradi Al.Moghioroş Liceum (ma Ady) végzettje tudja, tartást ad az embernek, ha magyar iskolában végezheti tanulmányait. A Helyi Tanács a román tanácsosok beleegyező szavazataival adta elvi jóváhagyását az iskola létrehozásához, mondta el a frakcióvezető.
Az iskola szétválasztása – mint minden válás – fájdalmas lesz, fejtette ki Fábián Boglárka. Az Arany János Főgimnázium aligazgatója úgy véli, ha lesz vita, akkor azt az épületek elosztása fogja okozni. A létesülő Arany János Iskolacsoportnak (a főgimnáziumi rangot a megmaradó iskola örökli) 40 tanteremre lesz szüksége, emellett a kiegészítő (pl. laboratóriumok) helyiségekre. A gyereklétszám az előre látható 3–4 évben biztosan nem fog csökkeni, sőt, növekedés várható, ha sikerül bentlakással „bevonzani” a környék magyar, tanulmányait egyébként román osztályban folytató diákjait. Az iskola érdekében 3025aláírást is gyűjtöttek, a napokban pedig egy gyűlést tartottak a szülők és pedagógusok részvételével, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. A két és fél órás fórumot így összegezte az aligazgatónő: a nevelés és oktatás témájában egy felé nézünk, csak nem mindenkivel látjuk ugyanazt.
Sajátos szellemiséget
A szalontai RMDSZ és a városvezetés a református egyházzal együtt kívánja ma már létrehozni az iskolát, úgy, hogy az egyházé volt az első lépés. Arra jutottak, hogy az egyházi iskola magában nem érne célt, gyengülne a magyar jelenlét a megmaradó állami iskolában, ezután döntöttek az összefogás mellett. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka 39 évig állt a katedra mellett, és úgy gondolja, hogy a román tagozat előnyben van a vegyes iskolában. Azt is elmondta, hogy több kollégája nem ért egyet a szétválással, ez szerinte „kenyérkérdés”, mert félnek, csökkenhet az óraszámuk. Szerinte szakítani kell a túlzottan liberális szemléletű iskolarendszerrel, ahol „divat” lett, hogy nem kell tanulni, sem viselkedni. Ezzel ellentétben az eredményes munkához fegyelem kell, a nevelés pedig nem fér össze az úgynevezett „ideológiamentes” felfogással. A reformátusságot senkire nem kényszerítik rá, ellenben a törvényes előírásokat betartva egy sajátos szellemiségetalakítanak ki, melyben nem csak a diákokat, de a fiatal pedagógusokat is lehet „nevelni”, fejtette ki Bődi Kálmán.
Megértő lelkülettel
Az egykori református vegyes iskolát 1846–1847–ben építették, Arany János jegyzősége idején, és 1948–ban államosították, mondta el Mikló Ferenc tiszteletes. Az épületben időközben is iskola működött, mely sportpályával tornateremmel bővült. Az egyház 2007márciusában kapta vissza, jelentős felújítást hajtott végre, de bérleti díj ellenében továbbra iskola működik benne. A presbitérium 2009–ben határozta el, hogy az épületébenvisszaállítja a református iskolát egy első osztály indításával, ami aztán 2012–ig minden évfolyamra kiterjed. Már idén tavasszal, a beiratkozásokkor kiderült, két osztályra való jelentkező is lesz. A Tanfelügyelőség illetékese megfelelőnek tartotta a körülményeket, ellenben a városban kialakult az a vélemény, hogy a református iskolával „megosztják” a helyi magyarságot. Ezt követően indult meg az egyeztetés az RMDSZ–szel. Mikló Ferenc felsorolta, milyen feltételekkel vállalták az együttműködést: az iskolába vallástól és akár nemzetiségtől függetlenül is bármilyen gyerek járhat, de ott „református szellemiség” kell uralkodjon; a nevelést a „megértő lelkület, a gyerek és a szülő felé fordulás” kell jellemezze; havonta legyen családnap; hangsúlyt kap a román nyelv és irodalom oktatása; legyen zenei (néptánc, népdal, hangszeres) képzés és sportolási (ide értve a túrázást is) lehetőség; a református egyházközség tesz javaslatot az igazgató személyére. Az iskolában – mint az élet gyökere – a hit, az erkölcs és a szorgalom kell főszerepet kapjon, fejtette ki Mikló Ferenc szalontai lelkész, a Bihari Egyházmegye esperese.
Aláírásra várva
Érdekesség, hogy Arany János nevét többször felvették, majd „elvesztették” szalontai iskolák. Legutóbb, 2007–ben már a 7. névadásra került sor az idők folyamán, akkor a főgimnáziumra tehették ki a névtáblát. Mint arról beszámoltunk, a margittai Horváth János Iskolacsoport nemrégiben kapta meg a tanügyminisztériumi jóváhagyást arra, hogy a következő tanévtől megkezdhesse működését. Hasonlóra vár pillanatnyilag a szalontai Arany János Iskolacsoport. erdon.ro
2010. november 2.
Falvaink – Csíkverebes, Hargita megye
A falu az Alcsíki-medence eldugott kis települése az Olt partján, a Verebes-patak mentén, 655 méter tengerszint feletti magasságban. Csíkszentkirálytól a 123A jelzésű megyei úton közelíthető meg. Fő utcája a 123 A jelzésű megyei utat kelet-nyugat irányban keresztezi.
A községközponttól, Tusnádtól 3 km-re fekszik.
A falu sokszor leégett.
A Benes rétláp területét borvízforrások táplálják. Több helyen okkerlerakodások figyelhetők meg. A láp az Olt bal oldali árterületén húzódik. A tavasszal virágzó, rózsaszínű lisztes kankalinnak (Primula farinosa) itt van az egyetlen Hargita megyei előfordulása. A láp közelében elbozótosodott égerfa-, fűzfa-, és törpenyír-ligetek vannak. A Benes-láp folytatásának tekinthető a Nagytusnádtól dél-nyugatra elterülő Nyírkert és az Újtusnádtól északra, az Olt jobb partján lévő Varsavész. Itt él a szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica) és a kék csatavirág vagy fűzlevelű gyöngyvessző (Polemonium caeruleum).
A faluban sok gazdaság udvarán borvízforrások bugyognak föl. A vasúti megálló melletti borvizet egykor palackozták, ma elhagyottan áll.
A vasúti megálló mögött a Kicsi Csemő nevezetű, ritka növényekben gazdag rétláp terül el.
Római katolikus temploma egyes feljegyzések szerint a 15-16. század fordulójáról való. A templom a barokk korban átalakult. Diadalíve is barokk. Két ajtajának kőkerete leszelt ívű, kési gót, belül vésett rozettákkal díszítve.
Csíkverebes előbb Kozmásnak, majd Tusnádnak filiája.
A verebesi őrző angyalok kápolnája 1770 és 1775 között épült. Az eredeti fatorony helyett 1836-ban épült a jelenlegi. Az oltárképet, amely az őrző angyalokat ábrázolja, 1810-ben hozták át a régi tusnádi kápolnából és az olvasható szöveg szerint 1771-ben Tompos Péter kozmási plébános költségén vásárolták. A kápolnának egy 15-16. századi szenteltvíztartója van. A búcsút szeptember első vasárnapján tartják. Erdély.ma
A falu az Alcsíki-medence eldugott kis települése az Olt partján, a Verebes-patak mentén, 655 méter tengerszint feletti magasságban. Csíkszentkirálytól a 123A jelzésű megyei úton közelíthető meg. Fő utcája a 123 A jelzésű megyei utat kelet-nyugat irányban keresztezi.
A községközponttól, Tusnádtól 3 km-re fekszik.
A falu sokszor leégett.
A Benes rétláp területét borvízforrások táplálják. Több helyen okkerlerakodások figyelhetők meg. A láp az Olt bal oldali árterületén húzódik. A tavasszal virágzó, rózsaszínű lisztes kankalinnak (Primula farinosa) itt van az egyetlen Hargita megyei előfordulása. A láp közelében elbozótosodott égerfa-, fűzfa-, és törpenyír-ligetek vannak. A Benes-láp folytatásának tekinthető a Nagytusnádtól dél-nyugatra elterülő Nyírkert és az Újtusnádtól északra, az Olt jobb partján lévő Varsavész. Itt él a szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica) és a kék csatavirág vagy fűzlevelű gyöngyvessző (Polemonium caeruleum).
A faluban sok gazdaság udvarán borvízforrások bugyognak föl. A vasúti megálló melletti borvizet egykor palackozták, ma elhagyottan áll.
A vasúti megálló mögött a Kicsi Csemő nevezetű, ritka növényekben gazdag rétláp terül el.
Római katolikus temploma egyes feljegyzések szerint a 15-16. század fordulójáról való. A templom a barokk korban átalakult. Diadalíve is barokk. Két ajtajának kőkerete leszelt ívű, kési gót, belül vésett rozettákkal díszítve.
Csíkverebes előbb Kozmásnak, majd Tusnádnak filiája.
A verebesi őrző angyalok kápolnája 1770 és 1775 között épült. Az eredeti fatorony helyett 1836-ban épült a jelenlegi. Az oltárképet, amely az őrző angyalokat ábrázolja, 1810-ben hozták át a régi tusnádi kápolnából és az olvasható szöveg szerint 1771-ben Tompos Péter kozmási plébános költségén vásárolták. A kápolnának egy 15-16. századi szenteltvíztartója van. A búcsút szeptember első vasárnapján tartják. Erdély.ma
2010. november 2.
Tőkés: mondjanak le a jogtalanul megválasztott KREK-tisztségviselők
Azonnali lemondásra szólította fel Tőkés László európai parlamenti képviselő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) tisztújításán szerinte illegitim módon megválasztott egyházi és világi tisztségviselőket. A KREK előző püspöke szerint ugyanis olyan személyek nyertek el bizonyos pozíciókat az egyházkerület vezetésében, akiknek különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk.
Kénytelen vagyok felemelni szavam azon jelenségek ellen, amelyek az egyházi választásokon nyilvánvalóvá váltak. Az egyház jogszintjéről a politikum jogszintjére emelkedik a kérdéskör” – fogalmazott az európai parlamenti alelnök. Tőkés nehezményezi, hogy egyre nagyobb mértékű az összefonódás a református egyház és a politikai szféra, legfőképp az RMDSZ között.
Mint ismeretes, a mintegy tíz nappal korábban tartott KREK-választásán a főgondnoki címet Varga Attila Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő nyerte el, akinek jelölése ellen előzőleg Tőkés levélben emelte fel szavát. A volt püspök azt mondja, egyértelmű volt, hogy Kovács Zoltán előző főgondnokot, „a bihari RMDSZ fekete bárányát” meg kellett buktatni. A helyébe megválasztott Varga Attila pedig 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondott” akkori egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről, ezért a szatmárnémeti honatya a választási szabályzat szerint nem jelölhető egyházi tisztségre. Hasonló okokból marasztalható el a szabályzat értelmében az egyházmegyei főgondnokból presbiteri főjegyzővé választott Szilágyi Péter olaszi presbiter, aki korábban szintén lemondott igazgatótanácsi tisztségéről.
Nagy Sándor nagykárolyi esperes, Szatmár megyei tanácsos újraválasztásával azért nem ért egyet az EP-alelnök, mert róla már kiderült, hogy a kommunista rendszer kollaboránsa volt. Tőkés nehezményezi Seres Dénes parlamenti képviselő zilahi egyházmegyei jogtanácsosi megválasztását is, „aki nemrégen még ádáz küzdelmet folytatott a Református Wesselényi Kollégium ellen”. Serest, az egykori egyházmegyei jogtanácsost előző mandátuma idején azért mentették fel tisztségéből, mivel feladatkörének betöltését rendszeresen elmulasztotta, és ezáltal „nyilvánvalóan egyházunk kárára járt el” – írja közleményében Tőkés.
Az EP-alelnök szerint aggasztó méreteket ölt az RMDSZ-nek az egyházi életbe való behatolása, amely „mintha valahonnan irányítva volna”.
Tőkés László azt mondja, az érintettek igencsak megkönnyítenék az egyház dolgát, ha önként lemondanának. (Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását méltatta Tőkés László. Történelmi fontosságú eseménynek nevezte Tőkés László Bogdánffy Szilárd egykori római katolikus püspök boldoggá avatását. „Egész Közép-Kelet-Európában késik a kommunizmus bűneinek felfedése és az igazságtétel a múlt ügyeiben, ezzel szemben XVI. Benedek pápa, a Vatikán példát mutatott abban, hogy legalább erkölcsi elégtételt szolgáltasson az áldozatoknak” – nyilatkozta az Európai Parlament alelnöke. Kijelentette: bízik benne, hogy Bogdánffy püspököt sokan követik majd a sorban. Hamarosan Scheffler János és Márton Áron püspököket is boldoggá avathatják, és Tőkés a diktatúra börtöneiben mártírhalált halt román görög katolikus püspököket is azok közé sorolta, akiknek a családja megérdemelné ezt a morális elégtételt. „Arról sem mondhatunk le, hogy Szoboszlay Aladár plébánoshoz és perének tagjaihoz hasonlóan, a szintén halálra ítélt Sass Kálmán volt érmihályfalvi lelkipásztornak és perbéli társainak, valamint a totalitárius vörös diktatúra többi – megszámlálhatatlan – áldozatának is előbb-utóbb igazságot fognak szolgáltatni” – írja nyilatkozatában Tőkés László.)
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)
Azonnali lemondásra szólította fel Tőkés László európai parlamenti képviselő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) tisztújításán szerinte illegitim módon megválasztott egyházi és világi tisztségviselőket. A KREK előző püspöke szerint ugyanis olyan személyek nyertek el bizonyos pozíciókat az egyházkerület vezetésében, akiknek különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk.
Kénytelen vagyok felemelni szavam azon jelenségek ellen, amelyek az egyházi választásokon nyilvánvalóvá váltak. Az egyház jogszintjéről a politikum jogszintjére emelkedik a kérdéskör” – fogalmazott az európai parlamenti alelnök. Tőkés nehezményezi, hogy egyre nagyobb mértékű az összefonódás a református egyház és a politikai szféra, legfőképp az RMDSZ között.
Mint ismeretes, a mintegy tíz nappal korábban tartott KREK-választásán a főgondnoki címet Varga Attila Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő nyerte el, akinek jelölése ellen előzőleg Tőkés levélben emelte fel szavát. A volt püspök azt mondja, egyértelmű volt, hogy Kovács Zoltán előző főgondnokot, „a bihari RMDSZ fekete bárányát” meg kellett buktatni. A helyébe megválasztott Varga Attila pedig 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondott” akkori egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről, ezért a szatmárnémeti honatya a választási szabályzat szerint nem jelölhető egyházi tisztségre. Hasonló okokból marasztalható el a szabályzat értelmében az egyházmegyei főgondnokból presbiteri főjegyzővé választott Szilágyi Péter olaszi presbiter, aki korábban szintén lemondott igazgatótanácsi tisztségéről.
Nagy Sándor nagykárolyi esperes, Szatmár megyei tanácsos újraválasztásával azért nem ért egyet az EP-alelnök, mert róla már kiderült, hogy a kommunista rendszer kollaboránsa volt. Tőkés nehezményezi Seres Dénes parlamenti képviselő zilahi egyházmegyei jogtanácsosi megválasztását is, „aki nemrégen még ádáz küzdelmet folytatott a Református Wesselényi Kollégium ellen”. Serest, az egykori egyházmegyei jogtanácsost előző mandátuma idején azért mentették fel tisztségéből, mivel feladatkörének betöltését rendszeresen elmulasztotta, és ezáltal „nyilvánvalóan egyházunk kárára járt el” – írja közleményében Tőkés.
Az EP-alelnök szerint aggasztó méreteket ölt az RMDSZ-nek az egyházi életbe való behatolása, amely „mintha valahonnan irányítva volna”.
Tőkés László azt mondja, az érintettek igencsak megkönnyítenék az egyház dolgát, ha önként lemondanának. (Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását méltatta Tőkés László. Történelmi fontosságú eseménynek nevezte Tőkés László Bogdánffy Szilárd egykori római katolikus püspök boldoggá avatását. „Egész Közép-Kelet-Európában késik a kommunizmus bűneinek felfedése és az igazságtétel a múlt ügyeiben, ezzel szemben XVI. Benedek pápa, a Vatikán példát mutatott abban, hogy legalább erkölcsi elégtételt szolgáltasson az áldozatoknak” – nyilatkozta az Európai Parlament alelnöke. Kijelentette: bízik benne, hogy Bogdánffy püspököt sokan követik majd a sorban. Hamarosan Scheffler János és Márton Áron püspököket is boldoggá avathatják, és Tőkés a diktatúra börtöneiben mártírhalált halt román görög katolikus püspököket is azok közé sorolta, akiknek a családja megérdemelné ezt a morális elégtételt. „Arról sem mondhatunk le, hogy Szoboszlay Aladár plébánoshoz és perének tagjaihoz hasonlóan, a szintén halálra ítélt Sass Kálmán volt érmihályfalvi lelkipásztornak és perbéli társainak, valamint a totalitárius vörös diktatúra többi – megszámlálhatatlan – áldozatának is előbb-utóbb igazságot fognak szolgáltatni” – írja nyilatkozatában Tőkés László.)
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)
2010. november 2.
Egy püspök vértelen vértanúsága
Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspököt lenyűgöző tudású hittanárként, teológiai professzorként ismerték és tisztelték, aki egyben a zsarnoki rendszerek kérlelhetetlen ellensége is volt
Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök után a kommunista diktatúra újabb áldozatát avatták boldoggá Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök személyében.
Minden hatalom üldözöttje
Az 1911-ben a Torontál vármegyei Feketetó községben született Bogdánffy Szilárd a temesvári piarista gimnáziumban tanult, majd Budapesten szerzett hittudományi doktorátust, a Központi Papnevelő Intézet növendékeként. Ezt követően a nagyváradi egyházmegye papja lett. Lenyűgöző tudású hittanárként, teológiai professzorként ismerte és tisztelte mindenki, aki ugyanakkor a zsarnoki rendszerek kérlelhetetlen ellensége is volt.
Mivel következetesen és nyíltan védte az üldözötteket, szembe kellett néznie a román csendőrség zaklatásával. Ám később a nyilasok is fenyegették, mivel zsidókat rejtett el a teológián és mentett meg ily módon a biztos haláltól. Azonban zsidó körökben sem örvendett osztatlan rokonszenvnek, tekintve, hogy az orsolyita Merici szent Angéla Harmadrend megalapításával a keresztény családok erősítését szorgalmazta.
Hűséges – mindhalálig
Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma engedélyezte a titokban szentelt püspököket. A bukaresti nuncius így 1949 februárjában püspökké szentelhette. Amikor a kommunista hatóságok a katolikusokat a román ortodox nemzeti egyházba akarták beolvasztani, szembefordult a hatalommal. Az elsők között tartóztatták le.
Négy évet töltött az ország legnehezebb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban. „Meddig hisz Istenben?” – kérdezték vallatói. Nagyon sokat kínozták, verték. „El lehet viselni” – mondta rabtársainak. A börtönben is társai vigasztalása foglalkoztatta. Naponta kereste a szeretetszolgálat lehetőségeit: elrejtett kenyérdarabokat adott a legyengültnek, cigarettát a dohányosnak, más helyett cipelte a nehéz zsákokat. Ezért a börtönőrök többször megverték.
Ellenállása miatt a hatóságok hazaárulás bűnével vádolták – 12 évi kényszermunkára ítélték, mely alatt tüdőgyulladást kapott, a börtönorvos azonban nem adott neki gyógyszert. „Nem kár, ha elpusztul a nép gyilkosa” – mondták fogvatartói. 1953 október 1-jén halt meg a nagyenyedi börtönben.
Az egyházhoz való hűségéért szenvedett. Halála vértelen vértanúság volt.
Többszáz évig eltarthat
A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása (latinul: beatificatio) a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás (latinul: canonisatio) a pápának az az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A boldoggá avatás a szentté avatás előfeltétele, utóbbihoz két csoda igazolt kimutatása szükséges. A vértanúk esetében viszont nincs szükség csodára. Az Apostolok Cselekedetei szerint az első vértanú, Szent István volt.
A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta a pápa hatáskörébe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623–1644) határozta meg, s ez igen csekély változtatásokkal máig érvényes. Eszerint: először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. Ha az illető szent híre beigazolódik, tíz év múlva indítják a pápai felülvizsgálatot.
Amennyiben a jelölt halála után 50 évvel szentségének a híre még eleven, s legalább egy csoda történt általa, akkor a pápa boldoggá avathatja. A boldoggá avatott személy „boldog” (beatus) címet és korlátozott tiszteletet nyer és bekerül a szentek névjegyzékébe. Egyben meghatározott területen (ország vagy szerzetesrend) nyilvánosan tisztelhetik (zsolozsmában és szentmisében), de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot sem szentelhetnek a tiszteletére.
A boldoggá avatás rendjét legutóbb II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója határozta meg.
A vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációját 1588-ban alapították, azóta ez foglalkozik a boldoggá- és szentté avatások ügyével. Ez a kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet.
Elemzéseiket továbbítják a bíborosi testületnek, a végső döntést a pápa hozza meg. Hogy mennyire körültekintő az egyház a végső szó kimondásában, jól jelzi az, hogy a boldoggá- és szentté avatási eljárások gyakran évszázadokig is elhúzódnak.
Magyar boldogok
XVI. Benedek pápa 2005. május 4-én úgy döntött, hogy a jövőben nem ő fogja vezetni a boldoggá avatási szertartásokat, azt átruházza a boldoggá- és szentté avatási kongregáció prefektusára, José Saraiva Martins bíborosra. A szentté avatást azonban a jövőben is maga végzi. Ez volt az első jelentős változtatás XVI. Benedek hivatalba lépése óta. Elődje, II. János Pál mindig maga celebrálta a boldoggá avatási szertartásokat is.
A legutóbbi magyar boldoggá avatására 2009. október 31-én került sor, ekkor Meszlényi Zoltán egykori esztergomi segédpüspök nyerte el a megtisztelő titulust.
Az idők során huszonhét magyar személyt avattak boldoggá. Közöttük van Árpád-házi Erzsébet és Jolánta, Apor Vilmos győri püspök, mártír, Báthory László pálos szerzetes, IV. Károly király, esztergomi Özséb, a pálosok alapító atyja, temesvári Pelbárt, az obszerváns ferences rend tagja, Romzsa Sándor munkácsi püspök, Salkaházi Sára, szociális nővér, Sebestyén, első esztergomi érsek.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)
Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspököt lenyűgöző tudású hittanárként, teológiai professzorként ismerték és tisztelték, aki egyben a zsarnoki rendszerek kérlelhetetlen ellensége is volt
Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök után a kommunista diktatúra újabb áldozatát avatták boldoggá Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök személyében.
Minden hatalom üldözöttje
Az 1911-ben a Torontál vármegyei Feketetó községben született Bogdánffy Szilárd a temesvári piarista gimnáziumban tanult, majd Budapesten szerzett hittudományi doktorátust, a Központi Papnevelő Intézet növendékeként. Ezt követően a nagyváradi egyházmegye papja lett. Lenyűgöző tudású hittanárként, teológiai professzorként ismerte és tisztelte mindenki, aki ugyanakkor a zsarnoki rendszerek kérlelhetetlen ellensége is volt.
Mivel következetesen és nyíltan védte az üldözötteket, szembe kellett néznie a román csendőrség zaklatásával. Ám később a nyilasok is fenyegették, mivel zsidókat rejtett el a teológián és mentett meg ily módon a biztos haláltól. Azonban zsidó körökben sem örvendett osztatlan rokonszenvnek, tekintve, hogy az orsolyita Merici szent Angéla Harmadrend megalapításával a keresztény családok erősítését szorgalmazta.
Hűséges – mindhalálig
Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma engedélyezte a titokban szentelt püspököket. A bukaresti nuncius így 1949 februárjában püspökké szentelhette. Amikor a kommunista hatóságok a katolikusokat a román ortodox nemzeti egyházba akarták beolvasztani, szembefordult a hatalommal. Az elsők között tartóztatták le.
Négy évet töltött az ország legnehezebb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban. „Meddig hisz Istenben?” – kérdezték vallatói. Nagyon sokat kínozták, verték. „El lehet viselni” – mondta rabtársainak. A börtönben is társai vigasztalása foglalkoztatta. Naponta kereste a szeretetszolgálat lehetőségeit: elrejtett kenyérdarabokat adott a legyengültnek, cigarettát a dohányosnak, más helyett cipelte a nehéz zsákokat. Ezért a börtönőrök többször megverték.
Ellenállása miatt a hatóságok hazaárulás bűnével vádolták – 12 évi kényszermunkára ítélték, mely alatt tüdőgyulladást kapott, a börtönorvos azonban nem adott neki gyógyszert. „Nem kár, ha elpusztul a nép gyilkosa” – mondták fogvatartói. 1953 október 1-jén halt meg a nagyenyedi börtönben.
Az egyházhoz való hűségéért szenvedett. Halála vértelen vértanúság volt.
Többszáz évig eltarthat
A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása (latinul: beatificatio) a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás (latinul: canonisatio) a pápának az az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A boldoggá avatás a szentté avatás előfeltétele, utóbbihoz két csoda igazolt kimutatása szükséges. A vértanúk esetében viszont nincs szükség csodára. Az Apostolok Cselekedetei szerint az első vértanú, Szent István volt.
A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta a pápa hatáskörébe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623–1644) határozta meg, s ez igen csekély változtatásokkal máig érvényes. Eszerint: először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. Ha az illető szent híre beigazolódik, tíz év múlva indítják a pápai felülvizsgálatot.
Amennyiben a jelölt halála után 50 évvel szentségének a híre még eleven, s legalább egy csoda történt általa, akkor a pápa boldoggá avathatja. A boldoggá avatott személy „boldog” (beatus) címet és korlátozott tiszteletet nyer és bekerül a szentek névjegyzékébe. Egyben meghatározott területen (ország vagy szerzetesrend) nyilvánosan tisztelhetik (zsolozsmában és szentmisében), de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot sem szentelhetnek a tiszteletére.
A boldoggá avatás rendjét legutóbb II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója határozta meg.
A vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációját 1588-ban alapították, azóta ez foglalkozik a boldoggá- és szentté avatások ügyével. Ez a kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet.
Elemzéseiket továbbítják a bíborosi testületnek, a végső döntést a pápa hozza meg. Hogy mennyire körültekintő az egyház a végső szó kimondásában, jól jelzi az, hogy a boldoggá- és szentté avatási eljárások gyakran évszázadokig is elhúzódnak.
Magyar boldogok
XVI. Benedek pápa 2005. május 4-én úgy döntött, hogy a jövőben nem ő fogja vezetni a boldoggá avatási szertartásokat, azt átruházza a boldoggá- és szentté avatási kongregáció prefektusára, José Saraiva Martins bíborosra. A szentté avatást azonban a jövőben is maga végzi. Ez volt az első jelentős változtatás XVI. Benedek hivatalba lépése óta. Elődje, II. János Pál mindig maga celebrálta a boldoggá avatási szertartásokat is.
A legutóbbi magyar boldoggá avatására 2009. október 31-én került sor, ekkor Meszlényi Zoltán egykori esztergomi segédpüspök nyerte el a megtisztelő titulust.
Az idők során huszonhét magyar személyt avattak boldoggá. Közöttük van Árpád-házi Erzsébet és Jolánta, Apor Vilmos győri püspök, mártír, Báthory László pálos szerzetes, IV. Károly király, esztergomi Özséb, a pálosok alapító atyja, temesvári Pelbárt, az obszerváns ferences rend tagja, Romzsa Sándor munkácsi püspök, Salkaházi Sára, szociális nővér, Sebestyén, első esztergomi érsek.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)