A felújított belvárosi református templom felavatásával zárult december 18-án a húsz évvel ezelőtti eseményekre emlékező Küzdelem és építés című rendezvénysorozat Temesváron. Az ökumenikus istentiszteleten Tőkés István teológiaprofesszor hirdetett igét, majd ünnepi beszédek hangzottak el. A szónokok kiemelték Tőkés László volt temesvári lelkipásztor, EP-képviselő elévülhetetlen érdemeit a húsz esztendővel ezelőtti forradalmi események elindításában. Végül Tőkés László EP-képviselő köszönte meg az ökumenikus hálaadó istentisztelet szónokainak szavait, a gyülekezetnek és Temesvár népének a húsz esztendővel ezelőtti bátor kiállását, a mártírok áldozatát. Hangsúlyozta: „Magyar közösségünk nagyon nehéz helyzetben van, megfogyatkozott, elvándorolt, a beolvadás szélén áll. Nem szeretnénk a bánsági zsidók és németek sorsára jutni, ezért a kitüntetések mellé megkülönböztető odafigyelést, segítséget kérünk a magyar közösség megmaradása érdekében. ” Az egyházak és az eseményen részt vevő szervezetek képviselői megkoszorúzták a felújított templompalota falán levő emléktáblákat, amelyek négy nyelven hirdetik: Innen indult el a diktatúrát megdöntő forradalom. 1989. XII. 15. A Küzdelem és építés rendezvénysorozat zárógondolatait Toró T. Tibor, „az váron folytassák le a kommunizmus perét” – mondattal fogalmazta meg. /Pataki Zoltán: „Rehabilitálódott” Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

Gazda Árpád 43 éves, kétgyermekes családapa, Kolozsváron él, szabadúszó újságíró és vállalkozó. 1989 decemberében a Tőkés László lelkipásztort védő református gyülekezet „kemény magjához” tartozott, december 17-én hajnalban a parókia épületében tartóztatták le a Securitate emberei. Jelenleg a Krónika, a Heti Válasz és az Inforádió munkatársa. Gazda Árpádot hajnalban elvitték, megverték és többórás betonpadlón való hasalás után kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel. Egy szobában tizenkét dupla emeletes vaságyra 72 embert zsúfoltak be, ketten aludtak egy ágyon. 20-án este a tömeg nyomására szabadon engedték őket. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, majd az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kijózanították. A temesváriak tudták, hogy Stanculescu és Chitac tábornokokat azért vezényelték oda, hogy a tüntetéseket elfojtsák, mégis miniszterek lettek az első kormányban. Gazda Árpád újságíróként egyike volt azoknak, akik a temesvári forradalom körüli sűrű ködöt próbálták eloszlatni. A teljes igazság a mai napig nem derült ki, az igazságszolgáltatás még mindig nem mondott ítéletet a forradalom dossziéi ügyében. A magyarság sorsa nem rendeződik megnyugtatóan emellett nincs meg az a nemzeti kohézió, összefogás, ami a diktatúra idején természetes volt. Valentin Voicila, az aradi forradalom vezéralakja tehetséges színész volt, 1989. december 21–22-én az aradi Városháza előtt a tömeg előtt beszélt. Később is vehemensen követelte a magukat súlyosan kompromittált személyek eltávolítását a sajtóból. Aradra érkezett Ilie Matei, a párt akkori Központi Bizottságának titkára, aki lövetni akart, s azt kérte a katonaságtól, hogy forgassa meg a tüntetőkben a szuronyt. – Voicila szerint 1989 decemberében három szakasz különböztethető meg. Az első a spontán népi felkelés Temesváron, amikor a diktatúrát, hazugságokat, hideget és nélkülözést elszenvedni már képtelen tömeg az utcára vonult. A szikra Tőkés László volt, aki mögé felsorakozott a nép. December 20-tól már megújító forradalomról lehet beszélni, a forradalom ugyanis programot feltételez – volt ilyen Temesváron, és 21-től Aradon is. Központi szinten kétségtelenül volt egy titkosszolgálati megegyezés, a hadsereg felső szintjén is – Nicolae Militaru tábornokból nem lehetett volna Moszkva nélkül az, ami lett. A diverzió szerinte a hatalom december 22-én történt átvételéhez fűződik. Voicila húsz év után kiábrándult ember. Egyrészt a szociális helyzet miatt. A másik ok: azok a katonatisztek, akik tűzparancsot adtak ki, tábornokok lettek, akik megtagadták a teljesítését, nyugdíjasok. A harmadik: a politikai rendszer maffiózó, pénzügyi érdekek mozgatják, nem a gondolati vita. Voicila sokszor beszélt a román–magyar megértés, összefogás szükségességéről. Annak idején ő utalta ki az RMDSZ-nek a székhelyet, vehemens támadások érték ezért. Tóth Sándor pedig, az életét az aradi forradalomban áldozott magyar állampolgár, különösen a szívéhez nőtt. Olyan román vagyok, vallja, aki értékeli a magyarokat, azért is, amit Erdélyben tettek, építettek. A forradalmárok számára segélyeket hozó Tóth Sándort halála előtt, december 22-én személyesen is megismerte. December 22-én Voicila figyelmeztette, hogy nagyon veszélyes a helyzet, de ő nagyon bátor ember volt. Voicila amíg él, jelen lesz a román–magyar kapcsolatokban, mert kötelességének érzem leróni a háláját azért, amit Tóth Sándor tett. /Pataki Zoltán, Jámbor Gyula: Húsz év múltán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./

1989. december 21-én a Ceausescu támogatására összehívott bukaresti nagygyűlés diktatúraellenes tüntetésbe csapott át. A tüntetők közül sokat agyonlőttek, sokakat letartóztattak, a tömeget tankokkal próbálták szétkergetni. Kolozsvárott is arra utasították a vállalati vezetőket, hogy Nicolae Ceausescu politikájával szolidarizáló, a temesvári „huligánokat” elítélő gyűléseket hívjanak össze. A Nehézgépgyár munkásai a temesvári eseményeken felháborodva-felbátorodva megindultak a központ felé. Ezzel egyidőben a Főtéren, tüntetők kis csoportja verődött össze. Délután 3 órakor Carp Dando kapitány (később tábornokká léptették elő) vezetésével több osztag is érkezett a városba. Induláskor a következő parancsot kapták: lőjjétek le őket, mert nem emberek! A Főtéren Calin Nemes, és a hozzá csatlakozók csupasz mellel szegültek szembe a fegyverüket a tüntetőknek szegező katonákkal. (A tüdőlövést szenvedett Nemes 1993-ban végül öngyilkos lett.) Kolozsvár főterén a tüntetők közül 12 személyt gyilkoltak meg, további 26-ot megsebesítettek. A Széchenyi téren tankok és páncélosok sorakoztak fel, az állomás felől induló, több mint ezer fős tömeg „Temesvár! Ma Temesváron, holnap az egész országban! Erőszak nélkül! Le a diktátorral!” felkiáltással özönlötte el az utat. A Metropol vendéglőnél Dicu Ilie kapitány és Caba Florin alezredesek várták a munkásokat – mindkettőt később előléptették. Az összecsapásban három tüntető életét vesztette. A Monostorról induló tüntetőket a sörgyárnál Lates Vasile ezredes (ma tábornok), és Marangoci Dumitru alezredes (később tábornok) várták: 9 személyt meggyilkoltak és 13-at súlyosan megsebesítettek A Marasti negyedben az egyik tüntető munkást lőtték főbe. (Forrás: Tit-Liviu Domsa, Victor Eugen Mihai Lungu: Öljétek meg őket, mert nem emberek!, Kolozsvár, 1998) /Húsz éve történt... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

A kormány támogatja a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadását, bővíti a kisebbségek nyelvén készült rádiós és televíziós műsorok adásidejét, és növeli az ezeknek járó anyagi támogatást – többek között ez áll az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) köré szervezendő, Emil Boc vezette kormány elfogadott programjában. A kormány biztosítja minden kisebbségi állampolgár számára a nemzeti önazonosság megtartását és fejlesztését, valamint azt, hogy a közélet minden területén, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a kultúra terén, valamint az oktatásban és az egyházi életben élhessenek jogaikkal az alkotmány, az európai integráció kapcsán tett román vállalásokkal és a vonatkozó európai és nemzetközi dokumentumokkal összhangban. Fokozza a közös erőfeszítést és a párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel a döntési folyamat és a nemzeti önazonosság kifejezése javításának terén” – olvasható a kormánydokumentumban. A kisebbségi jogok védelmének érdekében bővítik az anyanyelvi szakoktatás lehetőségeit az elemitől a felsőoktatásig, és megerősítik a nemzeti kisebbségek arányos részvételét a helyi és az országos törvényhozó és végrehajtó testületekben. A kormány vállalja, hogy lépéseket tesz a kisebbségek vallási örökségének megőrzésére és fejlesztésére. /Balogh Levente: Háttér: hangzatos ígéretek a kisebbségeknek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./

December 20-án Temesváron a Csiky Gergely Színházban megtartott, Hogyan kezdődött? című ünnepi fórum keretében emlékeztek meg a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség alapításáról és az azóta eltelt húsz évről. Szász Enikő színművész elsőként a BMDSZ jelen levő alapítóit: dr. Bárányi Ferencet, dr. Albert Ferencet és Toró Tibor professzort invitálta a színpadra. A BMDSZ alapítói a szervezet első elnökévé Bodó Barnát, tiszteletbeli elnökké távollétében az akkor Szilágymenyőbe „száműzött” Tőkés László lelkipásztort választották. Húsz év eseményeiről és megvalósításairól számoltak be a Temes megyei RMDSZ elnökök, időrendi sorrendben Dukász Péter, Toró T. Tibor és Halász Ferenc, valamint a jelenleg is alprefektusi tisztséget betöltő Marossy Zoltán. A jelenlevők ismertetőket hallhattak a Temes megyei magyar nyelvű oktatásról, a magyar médiákról – köztük az egész nyugat-romániai régióban terjesztett Nyugati Jelen napilapról – valamint a civil mozgalomról és az állami magyar színházról. /Pataki Zoltán: A bánsági magyar érdekképviselet húsz éve. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

Sikeresen zárult a PHARE által támogatott Sepsi kistérség kialakítását célzó projekt, elkészült a települések és a térség fejlesztési terve, december 21-én az érintett polgármesterek létrehozták a további működést segítő Sepsi Egyesületet. Két évvel ezelőtt kezdte el munkáját a Benedek Huszár János által irányított munkacsoport, céljuk volt Sepsiszentgyörgyöt meg a környékén levő hét községet – Árkost, Sepsikőröspatakot, Gidófalvát, Rétyet, Uzont, Illyefalvát és Kököst – erős, egységesen működő régióként felépíteni. Megszületett a kisrégió fejlesztési stratégiája is, román nyelvű változata már könyv formájában is megjelent, a magyar változat január elején kerül nyomdába. Elkészült egy dokumentumfilm is, mely Új esély címmel ismerteti a térséget és településeit. Az egyesület székhelye Illyefalván marad, az önkormányzat tulajdonában levő egykori jegyzői lakot újították fel e célból. /Farkas Réka: Létrehozták a Sepsi Egyesületet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./

A Bánság és a Körösök vidéke után Szatmárt is elérte az olasz „területhódítás”: van olyan település, amelynek határában a földek egynegyede külföldi kézben van. Szatmár megyében a külföldiek által felvásárolt mintegy hétezer hektár termőföldnek (a művelhető terület öt-hat százalékának) nagyobb része olasz vállalkozók tulajdonában van. Eközben Magyarországon egy 2011-ig érvényben lévő moratórium szerint külföldieknek egyenesen tilos a földvásárlás, amelyet Jakab István, az ottani gazdaszervezet elnöke – egyben fideszes parlamenti képviselő – meghosszabbítana. „A romániai földárak igencsak el vannak maradva az ausztriaiaktól, de még a magyarországiaktól is, így nagyon megéri a külföldieknek itteni területeket felvásárolni” – mondta Tánczos Barna, az Állami Birtokok Ügynöksége volt vezetője. Számos külföldi úgy játssza ki a bürokráciát, hogy itteni barátja, üzlettársa vagy éppen rokona neve alatt bérel. Az olaszokat inkább a gabonaneműek termesztése és az állattenyésztés érdekli, a németek megjelentek a borvidékeken is. /Sike Lajos: Napszámos saját földön. Egyre több mezőgazdasági terület kerül külföldi tulajdonba Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./

A gyulafehérvári Caritas az idén is bekapcsolódott a Cipősdoboznyi szeretet akcióba, amelynek keretében közel 6000 gyerek fog karácsonyi ajándékot kapni Erdély-szerte. A szervezet munkatársai és a plébánosok juttatják el a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekhez a bajorországi gyerekektől érkezett cipősdobozba pakolt ajándékokat. /Cipősdoboznyi szeretet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 23./

Fejkvótarendszer alapján kapnak finanszírozást 2010-től kezdődően a romániai oktatási intézmények – ez szerepel az Emil Boc vezette kormány első határozatai között. A jövő évtől a közoktatásban, az óvodások és a diákok nevelésére, oktatására megszabott költségek alapján számítják ki a tanintézeteknek nyújtandó állami támogatás mértékét, az illető oktatási intézményben dolgozók béralapját. Mindez függ majd többek között az oktatási intézményben alkalmazott szakoktól, a diáklétszámtól vagy az oktatás nyelvétől, aszerint is változik a finanszírozás mértéke, hogy a tanintézet városban vagy vidéken működik-e. 2010. január elsejétől a földrajzi övezetek és a települések elhelyezkedése alapján állapítják meg a pedagógusok javadalmazását. A kormány ezáltal az elszigetelt vidékeken, településeken oktató tanárokat, tanítókat kívánja pozitív megkülönböztetésben részesíteni. /Rostás Szabolcs: Fejkvóta szerint támogatják az óvodákat és az iskolákat. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

Karácsony másodnapján ismét az egész falut összefogó ünnep volt Erdőcsinádon: a helybeli diákok bemutatták Bródy Sándor A medikus című vígjátékát, amelyre két hónapon át készültek. A színdarabot Szabó Rozália és Szabó Miklós rendezte. /(m. s.): A medikus Erdőcsinádon. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 28./

Szilágymenyői zarándoklattal zárult december 27-én az 1989-es események 20. évfordulójára szervezett forradalmi emlékév. Közismert, hogy Tőkés Lászlót Temesvárról ebbe a szilágysági kis faluba „helyezte át” egykori, az államhatalmat kiszolgáló püspöke, Papp László. Ide hurcolta őt és feleségét, Tőkés Editet a Szekuritáté 1989. december 17-én. A húsz évvel ezelőtti karácsonyra emlékezett Tőkés László püspök, EP-képviselő igehirdetésében a zsúfolásig megtelt templomban. A Menyőbe való érkezés rettenetéről Tőkés László elmondta: bár vigasztalta őket a falubeliek szeretete, akkor még nem volt látható a szerencsés végkifejlet. Felhívta a figyelmet: görög-katolikus papok tucatjai, sőt, püspökök haltak meg a diktatúra lágereiben; emlékeztek még Szabédi öngyilkosságára, Sass Kálmán perére – tudatában voltak tehát annak, hogy mi várhat rájuk. Tőkés a megbukott rendszer ateizmusát emelte ki: a bevallottan ateista, sőt, Isten-ellenes rezsim szükségszerűen ért véget, hiszen „aki nem becsüli az Istent, az nem becsüli az ő képére teremtett embert, az emberi méltóságot sem”. Az ateista-kommunista rendszer ugyanakkor kifordítottan „Isten-félő” volt, féltek Isten Igéjétől, az Ige igazságától, az Istentől magától – ezért is tiltották a vallást, zárták be a templomokat, hajtották el a gyermekeket vallásóráról, tiltották a tanároknak, hogy Krisztusról beszéljenek. Molnár Kálmán nyugalmazott esperes köszöntése egyben a Szilágysági Szabadító Karácsony. Tövisháti emlékezések 1989–1999 című kötete második, bővített kiadásának bemutatója is volt. /Zarándoklat Menyőbe. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./

A Gusa-szobor felállítását testületileg megszavazó marosvásárhelyi RMDSZ-tanácsosok esküsznek, hogy nem ismerték a tábornok véres múltját. Az igennel való szavazást elrendelő Benedek István frakcióvezető elmondta, ő csak az utóbbi hetekben kezdett el hallani a temesvári vérfürdő elrendelőiről, Stanculescu, Chitac és Gusa tábornokokról meg a közel száz halottról. /Szucher Ervin: Nem tudhatták, ki volt Gusa. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

Új év, újabb gondok a tanügyben
Rossz hírrel zárult a 2009-es év a tanügyi alkalmazottak számára, miután az újonnan beiktatott Boc-kabinet bejelentette, az oktatási szférából 15 ezer személyt bocsátanak el január elsejét követően. Hogy konkrétan kikről van szó, még nem lehet tudni, az erről szóló tárgyalások a napokban kezdődnek el a szaktárca és az érintett szakszervezetek képviselői között. Az elmúlt napok bejelentései, sajtóinformációi szerint az oktatási minisztériumnak még nincs végleges elképzelése arról, hogy kik kerülnek lapátra, ám Traian Băsescu államelnök bejelentése szerint a helyettesítő tanárok, illetve a nyugdíjas betanítók maradnak idén állás nélkül.
Bihar megye: képtelenség a leépítés
Lehetetlen véghezvinni a Bihar megyei tanügyi leépítést Pataki Árpád, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrás-menedzsere szerint. A partiumi megyében valamivel több mint 500 tanügyi állás szűnik meg szeptembertől a friss kormányrendelet alapján. „Nem tudom, hogyan fogják megvalósítani az elbocsátási tervet” – mondta a Krónika megkeresésére a menedzser.
Elmagyarázta: természetesen elsősorban nem a címzetes tanári állásokat érinti a leépítés, hiszen ezeknek a pedagógusoknak törvény szerint joguk van a versenyvizsgán megszerzett munkahelyükhöz, ám Pataki szerint megeshet, hogy közülük is néhánynak veszélyben forog az állása. Azért is tartja abszurdumnak a kormány elképzelését Pataki Árpád, mert így úgy tűnik, jövőre teljesen felesleges lesz egyáltalán megszervezni a tanárok versenyvizsgáját, hiszen egyetlen szabad hely sem marad a megyében.
„Itt elsősorban a diákok mozgatásáról, átcsoportosításáról van szó, de hogy ez hogyan valósul majd meg, azt nem tudom” – mondta a szakember. Megtudtuk: vannak a megyében 10-12 tanulóval működő osztályok, főleg a kis falvakban, és Pataki elképzelése szerint talán ezeket a gyerekeket lehetne más iskolába átirányítani, de ez számtalan egyéb megoldandó problémát vonna maga után, a diákokat ugyanis valamivel el is kellene szállítani a másik tanintézetbe, ráadásul eleve rendkívül bonyolult és kényes dolog, a menedzser megfogalmazásában egyenesen képtelenség egy apró település egyetlen iskoláját leépíteni vagy megszüntetni.
Nyugalomra int Emil Boc
Tilagosan, jól meghatározott kritériumrendszer szerint zajlanak idén az elbocsátások a közszférában – szögezte le Emil Boc miniszterelnök, hozzátéve, nincs megjelölve egy pontos szám, hogy hány ember kerül lapátra.
„Az ország nem tud fejlődni, ha nem tesszük azt, amit kell. A 2010-es évben folytatnunk kell a cselekvést, még akkor is, ha vannak dolgok, amelyek kevésbé tetszenek. Ha nem hozzuk meg a 22 millió román állampolgár számára korrekt intézkedéseket, akkor továbbra is elmaradott ország maradunk, egy olyan ország, amely nem tud élni a rendelkezésére álló erőforrásokkal, olyan ország, amely fenntartja a privilégiumokat” – fejtette ki a kormányfő, aki szerint objektív kritériumrendszer fog állni az elbocsátások mögött
Mint részletezte, valamennyi szolgáltatás esetében meghatározzák, hogy annak elvégzéséhez legkevesebb hány szakemberre van szükség, s ahol további alkalmazásokra lesz szükség, ott újakat vesznek fel. Emil Boc ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a 2010-es év gazdasági szempontból mindenképp jobb esztendő lesz, mint a tavalyi.
Összevonás Szatmár megyében
Szatmár megyében ősztől átrendezik a tanterveket, osztályokat vonnak össze és megszüntetik a helyettesítőkkel betöltött állások nagy részét. „Jelenleg ezer olyan katedra van, amelyet helyettesítőkkel töltöttünk be. Ősztől ezeknek a munkaszerződéseknek több mint felét nem tudjuk meghosszabbítani, ugyanis a tanügyi finanszírozás átszervezésével 560 munkahelyet kell megszüntetnünk a megyében” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes. A megszűnő állások között didaktikai és kiszolgáló személyzeti munkakörökből is bocsátanak el embereket, ám azoknak, akik eddig végleges állást szereztek a tanügyben, továbbra is biztosított a munkahelyük.
„Állandó munkatársakat nem kell elbocsátanunk, továbbá az iskolaigazgatók belátására bízzuk majd, hogyan oldják meg tanintézményük átszervezését. Ha nem akarják az osztályok összevonását, és az alkalmazottaik létszámának csökkentését, azzal kell számolniuk, hogy gyereklétszámtól függően akár 30-50 százalékkal is kevesebb bért tudnak majd adni egy-egy dolgozójuknak ” – tette hozzá a tanügyi vezető. Előreláthatólag lesz majd olyan iskola, ahol osztályokat vonnak össze, esetleg választható tantárgyakkal karcsúsítják a tantervet, ezzel csökkentve a kifizetendő órák számát.
Maros megye: maradnak a magyar iskolák
A szakképzett és címzetes pedagógusok elbocsátása szóba sem kerülhet Maros megyében – állítja Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a térségben csak a szakképesítés nélküliektől és a nyugdíjasoktól kénytelenek megválni. A kormány intézkedése viszont számos osztály megszűnéséhez vezet. Ezek többnyire mesterségesen, roma gyerekekkel fenntartott osztályok, melyek látogatása szinte egyenlő volt a nullával. Példaként több Dicsőszentmárton, Ákosfalva és Küküllőszéplak körüli falusi iskolát említett a helyettes főtanfelügyelő.
„Vannak olyan osztályok, ahova két-három gyereknél több nem jár. Még ma is működnek még összevont 5–8. osztályok. Nos ezeket kell felszámolni, nemcsak a pedagógusok leépítése miatt, hanem az oktatási folyamat javítása érdekében is. Ehhez viszont elsősorban a szülők, polgármesterek, községi tanácsosok meggyőzésére, illetve iskolabuszok beszerzésére van szükség” – szögezte le Illés Ildikó, elismerve, hogy bizonyos falvakban nem számít zökkenőmentes folyamatra.
A szakember kérdésünkre elmondta, az intézkedés egyetlen magyar iskola felszámolásához sem vezet. „Várhatóan a tanügyben is elkezdődik a piacgazdálkodás, úgy, ahogy Magyarországon és Európa-szerte van. Az az iskola részesül nagyobb támogatásban, amely több gyereket képes magához vonzani” – ecsetelte Illés Ildikó.
Iskolahálózat-átszervezés Kovászna megyében
Idén teljesen át kell szervezni a háromszéki iskolahálózatot – szögezte le lapunk érdeklődésére Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint januárban még nem lesznek gondok, de a költségvetés jóváhagyása után már nem lesz pénz minden iskola és tanügyi állás fenntartására. „A normatív finanszírozási rendszer bevezetése kényszerhelyzetbe hozza a tanügyi intézményeket, elsősorban a falusi iskolák fenntartása lehetetlenül el, ahol jelenleg csak néhány diák tanul” – részletezte a szakember.
Mint kifejtette, januártól a háromszéki tanfelügyelőség találkozókat szervez a helyi önkormányzatok vezetőivel és az iskolaigazgatókkal, a tanfelügyelőség ugyanis a szakmai konzultációt vállalja, de a döntéseket helyi szinten kell meghozni. „Országos szinten a 15 ezer állás megszüntetéséről szóló határozat szigorúan a gyermeklétszámot vette figyelembe, és nem számolt a diákok esélyegyenlőségének szükségességével – magyarázta a főtanfelügyelő. – Papíron hiába számolnak, ha a valóság olyan iskolahálózatot feltételez, ahol legalább az óvodások és a kisiskolások nem kényszerülnek ingázásra.
Részletesen elemezni kell az iskola fenntarthatóságát és a gyerekek tanuláshoz való jogának az egyeztetését.” Keresztély szerint minden településen tovább kell működtetni az óvodát és az elemi iskolát, változtatások a nagyobb gyerekeket érintenék, az 5–8. osztályosok például bejárnának a községközponti iskolába. A főtanfelügyelő szerint a gyerekek szállításával nem lesznek gondok, Kovászna megyében minden településen van iskolabusz.
Nagy Gábor szakszervezeti vezető eközben abban bízik, hogy Kovászna megyét nem érinti súlyosan a létszámcsökkenés, hiszen 2009 szeptemberében a tanfelügyelőség és a szakszervezet közös megállapodásával a minisztérium rendelkezése értelmében már megszüntettek 146 állást. Tájékoztatása szerint akkor nem tartották be az oktatási minisztérium által megkövetelt létszámcsökkentést az ország valamennyi megyéjében, így most elsősorban ezekben a megyékben kell megszüntetni az állásokat.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Magyar pedagógusi állások is veszélyben vannak Romániában
Újabb 15 ezer állás szűnik meg januártól a romániai tanügyben – jelentette be az újonnan beiktatott Boc-kabinet. Hogy konkrétan kikről van szó, még nem lehet tudni, az erről szóló tárgyalások a napokban kezdődnek el a szaktárca és az érintett szakszervezetek képviselői között. A Kronika.ro annak járt utána, hogy a magyarok lakta megyéket mennyiben érinti az oktatásban tervezett leépítés.
Pataki Árpád, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrás-menedzsere szerint lehetetlen véghezvinni a tervezett leépítést. A partiumi megyében valamivel több mint 500 tanügyi állás szűnik meg szeptembertől a friss kormányrendelet alapján. „Nem tudom, hogyan fogják megvalósítani az elbocsátási tervet” – mondta a Krónika megkeresésére a menedzser. Pataki Árpád egyedül a diákok mozgatásával, az apróbb települések iskoláinak megszüntetésével tartja elképzelhetőnek a leépítéseket, ami számtalan egyéb problémát von maga után.
Szatmár megyében ősztől átrendezik a tanterveket, osztályokat vonnak össze, és megszüntetik a helyettesítőkkel betöltött állások nagy részét. „Jelenleg ezer olyan katedra van, amelyet helyettesítőkkel töltöttünk be. Ősztől ezeknek a munkaszerződéseknek több mint felét nem tudjuk meghosszabbítani, ugyanis a tanügyi finanszírozás átszervezésével 560 munkahelyet kell megszüntetnünk a megyében” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes. A szakember osztályösszevonásokra, bércsökkenésre, választható tantárgyak megjelenésére számít.
Maros megyében szakképzett és címzetes pedagógusok elbocsátása szóba sem kerülhet – állítja Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a térségben csak a szakképesítés nélküliektől és a nyugdíjasoktól kénytelenek megválni. A kormány intézkedése viszont számos osztály megszűnéséhez vezet. Ezek többnyire mesterségesen, roma gyerekekkel fenntartott osztályok, melyek látogatása szinte egyenlő volt a nullával. A szakember szerint az intézkedés egyetlen magyar iskola felszámolásához sem vezet.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy látja, idén teljesen át kell szervezni a háromszéki iskolahálózatot. Keresztély Irma szerint januárban még nem lesznek gondok, de a költségvetés jóváhagyása után már nem lesz pénz minden iskola és tanügyi állás fenntartására. Elsősorban a falusi iskolák fenntartását érzi problémásnak, de határozottan állást foglal amellett, hogy az óvodát és az elemi iskolát minden településen tovább kell működtetni.
Nagy Gábor szakszervezeti vezető eközben abban bízik, hogy Kovászna megyét nem érinti súlyosan a létszámcsökkenés, hiszen 2009 szeptemberében a tanfelügyelőség és a szakszervezet közös megállapodásával a minisztérium rendelkezése értelmében már megszüntettek 146 állást. Tájékoztatása szerint akkor nem tartották be az oktatási minisztérium által megkövetelt létszámcsökkentést az ország valamennyi megyéjében, így most elsősorban ezekben a megyékben kell megszüntetni az állásokat. Forrás: MNO

Az elszámolást el kell végezni
Cseke Gábor: Jelentések – magamról. (Emlékezés ellenfényben) Kolozsvár, Polis, 2009.
"Mifelénk immár megszokottá vált ellenállásról, ellenállókról beszélni. Akik persze léteztek, voltak. Hála és dicsőség nekik. Ám ha erről az oldalról nézzük a letűnt hatalomhoz való viszonyunkat, akkor a nyilvánvaló hús-vér ellenállók mellett ugyanakkor széles pászmát találunk a valamilyen módon, kisebb-nagyobb formában, a lehető legváltozatosabb alakzatokban és körülmények között ellenállókból, szabotálókból, a felső parancsokkal szembehelyezkedőkből, a kivárókból s ezáltal a torz utasítások hatását tompítókból. Paradox módon, sokszor egy és ugyanaz az ember volt az együttműködésben érintett – nem beijesztett, megzsarolt, csapdába csalt – és a szembehelyezkedni próbálkozó, anélkül hogy Janus-arcúnak kellene ezért neveznünk. A vergődés, az erkölcsi vívódás, a számlák kétségbeesett kiegyenlítésének vágya mindkét irányban mélyre szippantó örvényként forgott körülötte, s ő evickélhetett köztesként, amíg csak fásultan fel nem adta a küzdelmet. * Nem tudom, létezik-e egyáltalán érdek abban, hogy e pokoli szövevényben egyszer is tisztán lássunk? Az idő, sajnos, nem az igazságnak dolgozik. Az önvizsgálat még segíthet, bár könnyen megeshet, hogy akik szembenéznek magukkal és cselekedeteikkel, közmegvetésnek vagy közröhejnek teszik ki magukat. Csakhogy az ember nem a színpadnak és a közönségnek él. Az elszámolást el kell végezni. A tényeket le kell szögezni, a körülményeket föl kell mérni, a vonalat meg kell húzni, és az eredménybe bele kell törődni. (389. oldal)
"Aki a kommunista rendszer évtizedeit – pláne közéleti szerepet vállaló értelmiségiként – megélte, nem kerülheti meg a személyre szabott kérdést: hogyan történhetett? Lehet-e mentség a naivitás? Meddig igazolható a – közmondás szerint pokolba vezető – jószándékú kompromisszumkeresés? Cseke Gábornak van bátorsága nyíltan szembenézni ezekkel a kérdésekkel. A hatvanas évek végétől Bukarestben élt költő, prózaíró, az Ifjúmunkás egykori főszerkesztője, majd az Előre vezető publicistája maga is része volt az akkori ideológiai gépezetnek, s most, miközben első kézből nyújt betekintést az 1989 előtti romániai magyar sajtó belső életébe, az emlékidézés szeszélyes útján haladva gazdag tényanyagot is felvonultatva, kemény önkritikával néz szembe a maga rossz döntéseivel is." (A kötetborító szövege)
"…1990-ig azt kellett figyelnie az embernek egy szövegben, hogy lehetőleg ne lépjen át bizonyos tilalomfákat, tabukat, előírásokat. Egy problémás írással kapcsolatban az ember érveket keresett s gyártott ahhoz, hogy miért nem közölhető az illető kézirat, vagy milyen beavatkozással tehető azzá. A sajtószabadság eljövetele után viszont már úgy okoskodtam: bármilyen probléma is legyen az írás, ha megüti a minimális szakmai küszöböt, joga van napvilágot látni, de nemcsak az illető szövegnek, hanem minden egyébnek, ami éppen vitába száll vele. Megtanultam elvonatkoztatni attól, hogy ki ír az ízlésem, a gondolatmenetem, a stíluseszményem szerint, és ki homlokegyenest ellenkezőleg. S rá kellett jönnöm, hogy az emberek nagy részének igenis a vérében van az ízlés- és gondolati terror, s egyedüli helyes álláspontnak csak a sajátjukat hajlandók elfogadni, ugyanakkor el is tiltanák a nyilvánosságtól a másfajta megnyilvánulásokat." (254. oldal)
"A megfáradt, keserű, meghasonlott fickók az egykori Előre munkatársai, akik az új világban már új fejléccel, de a múlt terhét hordozva, nem igazán tudják megünnepelni a lap fennállásának 55. évfordulóját, meghasonlott fickók. Ki-ki a maga belső elszámolnivalójával" – így fogalmaz Cseke Gábor memoárjában. Írja róluk, írja magáról, hiszen közéjük tartozik. Nem első alkalommal vall a maga elszámolnivalójáról: a világhálón, az Andrassew Iván honoldalán Milos könyve című naplójában már olvastunk arról, hogy az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként hogyan írta meg az egykori román diktátort dicsőítő első versét, a jelen szövegben: Jelentések – magamról folytatja önmaga élve boncolását. Keresi azokat a jellemvonásokat, körülményeket, amelyek simulékonyságát, a konfliktusoktól való félelmét, saját szavával: "balekségét" eredményezték, melyeknek "köszönhetően" a diktatúra eszközévé vált. * "Mint Ifjúmunkás- főszerkesztő és botcsinálta ifjúsági mozgalmár bilincses foglya lettem saját státusomnak." Módszere, mint szinte mindenkinek azokban az időben, a "lehajtott fej" politikája, meggyőződése, hogy simulékonyságával több eredményt ér el, mint nyíltan szembeszegülve. Az eredmény egy, a lapba belopott vers, egy gerinces riport, a lap felének, harmadának olvashatóvá tétele. Magának a lapnak a megjelenése, mert ha sok minden hamis is volt a sokszor utált lapokban, a magyar szó összekötötte a közösséget, melyhez szólt, hasonló szerepe volt a magyar nyelvű sajtónak, mint az egyháznak. * Cseke Gábor vétkei két csoportba oszthatók: az elsőbe tartozók a főszerkesztői székhez kapcsolódnak, amiről nem ő maga, hanem az egyre jobban szorító diktatúra tehet. Ha nem ő, vállalja más, hiúságból, balekségből, vagy mint Cseke utóda esetében, kényszerből. Tekinthető ez valamiféle társadalmi "leosztás"-nak, amiért akár a közösségi felmentés is kijár. A másik kategóriába tartoznak a megbocsáthatatlan bűnök, amik abból adódnak, hogy főként az Előre szerkesztőjeként túlságosan is azonosul a szerepével. Jelen könyvében mindkettőért egyformán vezekel. Ám túl sok, amit a szennyből felvállal, a differenciálás tárgyilagosabb képet eredményezne. * Irtózott mindenféle konfliktustól, egyenesen félt ("Akkoriban sok mindentől féltem"). Féltette többek között családját, amelyiknek lakást szeretett volna szerezni, s az abban az időben fölöttesei akaratától függött… Bűnnek számított, hogy két testvére külföldre távozott. Saját hibájából, vagy csak helyzete következtében nagyon egyedül állt. Szellemi társak nélkül (azt kellett nézni, ki besúgó a közvetlen közelében), egy idegen városban (miért kellett magyar lapot írni a román fővárosban?) sebezhető az írástudó. Nem beszélve arról, hogy mindig is meg akart felelni, jófiúnak látszani, számítsuk ide hiúságát ("még ha dekoratív is, helyem volt a hatalmi hierarchiában"), meg hogy hitt a szóban, továbbá hitt a szocialista eszmékben, meggyőződése volt, legalábbis kezdetben, hogy a pártot belülről alakítani lehet. Hite baleksággá változott, s mire felkapta a fejét, már beszennyeződött a lelke, kifosztották. * Cseke őszintén feltár minden titkot, célja nem a bocsánatkérés, hanem, hogy belső nyugalmát meglelje ("Nincsenek nagyratörő terveim: magammal szeretnék egyenesbe kerülni, ha egyáltalán lehetséges"). Alapállását a következő elvek magyarázzák: "Kollektív bűnösség nincs. A múlt hibáiért egyénenként kell megvallania mindenkinek a maga felelősségét." Néhány sorral lennebb ez áll: "Ezen túl viszont kollektív bűnrészesség igenis van. A hallgatás, a ferdítés, a kényszerű fintor, a számlabenyújtás, a mosom kezeimet, a minimalizálás – csupa szégyenletes tett." * …őszintesége a legerősebb pontja a memoárnak, melynek legizgalmasabb oldalain konkrét esetekről olvashatunk az Ifjúmunkás című hetilap, valamint a párt orgánumaként szolgáló napilap, az Előre kulcsfontosságú eseményeiről. Például arról, hogyan zajlott le ez utóbbinál rendszerváltáskor a főszerkesztőváltás. Arról, hogyan történt a hetvenes években újságírók káderezése. Hogyan telepedett rá a szerkesztőségekre a Securitate. A szerző szándéka az élmények leülepedtekor még egyszer megfogalmazni a vele megesetteket. Egy tárgyilagos, a történéseket időrendi sorrendben prezentáló, még inkább részletező összegezést (ha viviszekció, hát legyen viviszekció!), mely mellőz a gyújtópontban álló témához nem közvetlenül fűződő életrajzi elemeket, nagyon várunk, addig is ajánljuk kötelező olvasmánynak a Jelentések…-et azok számára, akik nem élték át a szóban forgó éveket, akiknek élete tisztábbra sikeredett, s nem utolsósorban a szembenézést eddig elodázóknak, hadd ismerjék meg belülről a kényszerűségből együttműködő politikai "balek" lélekrajzát. Önéletrajzok általában nem erről szólnak – Cseke Gábornak volt ereje megírni. * Szemelvények Gergely Tamás írásából ("Keserű, meghasonlott fickók" – Cseke Gábor: Jelentések – magamról c. könyvéről. Látó, 2009. december)
Összeállította: B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ghymes-koncert, farsangi bál, Aczél Endre könyve – Apró gyöngyszemek a magyar kultúra napjára
Tizedik alkalommal szervezi közösen Várad és Berettyóújfalu a magyar kultúra napi ünnepségsorozatot. A részleteket tegnap sajtótájékoztatón ismertették.
A sajtóértekezleten Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy ezeken az ünnepeken mindennapi életünk kis gyöngyszemeit villantsa fel a közösség.
Szeifert Ferenc, Berettyóújfalu polgármestere néhány magyarországi programra hívta fel a figyelmet. Első ízben szerveznek helytörténeti vetélkedőt nagyváradi és berettyóújfalui, hetedikes és nyolcadikos diákok részvételével. Január 20-án a Hajdú-Bihar megyei településen lesz a nyitóesemény. Január 21-én lesz a gála, aznap este a jól ismert Ghymes együttes koncerttel örvendezteti meg az érdeklődőket.
Lévai Ágnes, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ vezetője kifejtette: a kultúrház is méltó programkínálattal óhajtja gazdagítani az ünnepélyt. Január 20-án a Főnix Művelődési Műhely bemutatja Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének színpadi változatát. Ugyanazon a napon a Bihari Népfőiskola megalakulásának tizedik évfordulójáról is megemlékeznek. Január 21-én bemutatják Bakó Endre Nadányi Zoltán világa című monográfiáját.
Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke megjegyezte: a magyar kultúra közös ünneplése együtt indult az új évezreddel. A tíz esztendő alatt volt olyan is, hogy tíznaposra sikeredett a rendezvény. Az idén is több érdekességnek ad otthont Várad. Január 18-án bemutatják S. Németh Katalin Vigyázó kövek című könyvét a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, január 19-én kiállítás lesz a Partiumi Keresztény Egyetem előcsarnokában. 21-én az Ady Endre Gimnáziumban tartanak különféle kulturális rendezvényeket. Egyebek között előadást tart Pomogáts Béla irodalomtörténész, s a Meleg Vilmos színművész által összeállított irodalmi műsorral is kedveskednek majd. 23-án kiállítás nyílik a Tibor Ernő Galériában két, Berettyóújfaluhoz kötődő művésznek, Fenyvesvölgyi Tamásnak és Fenyvesvölgyi Tóth Zsuzsannának a munkáiból.
Lakatos Péter parlamenti képviselő két rendezvényre hívta fel a figyelmet. Január 22-én a nagyváradi városháza dísztermében bemutatják Aczél Endre újságíró decemberben megjelent, Amit megírhatok című bestsellerét. A szerzővel a képviselő beszélget. Lakatos Péter arról is szólt, a magyar hagyományok szerves része a mulatság. Ezt felelevenítendő január 23-án ejtik meg az Ady Endre Kulturális Központban a partiumi farsangi bált.
Január 22-én a nagyváradi filharmónia koncerttermében tartandó díszelőadás után kiosztják A magyar kultúráért díjakat. Három emlékplakettet ítélnek oda személyiségnek, illetve civil szervezetnek. Díszoklevelet öt jeles egyéniség vagy egyesület kap majd. Két életműdíjat is átadnak a gálán. Január 18-ig lehet beküldeni javaslatokat arra nézvést, hogy kit vagy milyen szervezetet díjazzanak. Az ajánlásokat az RMDSZ Sas-palotabeli titkárságán várják.
Minden rendezvényre díjtalan a belépés. A részletes program hétvégéig összeáll, és a sajtóban is közzéteszik azt a szervezők.
Tóth Hajnal. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

EBESZ-bátorítás kisebbségi nyelvhasználatra
A magyar kormány üdvözli, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa egyértelművé tette: mindaddig szerepet vállal a folyamatban, amíg Szlovákia föl nem erősíti a kisebbségi nyelvhasználati törvényt arra a szintre, amilyenre az államnyelvtörvény került, továbbá, amíg a szlovák fél megalkotja az átfogó kisebbségvédelmi törvényt.
A Magyar Külügyminisztérium hétfői közleménye szerint az EBESZ kisebbségi ügyekben illetékes főbiztosa, Knut Vollebaek január 4-én nyilatkozatot tett közzé a szlovák államnyelvtörvényhez készült végrehajtási irányelvekre vonatkozólag, amelyek 2010. január elsejével léptek hatályba. Megítélése szerint az irányelvekre szükség volt, hogy iránymutatást adjanak a törvény végrehajtásához. Ugyanakkor elvárja, hogy az irányelvek védelmezzék Szlovákiában a kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy mind a magán-, mind a közéletben használhassák anyanyelvüket.
A főbiztos felszólítja a szlovák hatóságokat, hogy szorosan figyeljék és elemezzék a törvény végrehajtását. A magyar kormányhoz hasonlóan a főbiztos is a nyelvhasználatért kiróható büntetéseket tartja a törvény és a végrehajtási dokumentum legkényesebb részének. A büntetések súlyosan korlátozhatják a kisebbségi nyelvhasználatot. A magyar miniszterelnök már korábban bejelentette: amennyiben mégis büntetésekre kerül sor, a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a nyelvtörvény áldozatainak Szlovákiában – ismerteti a Külügyminisztérium.
A magyar kormány üdvözli, hogy a főbiztos egyértelművé teszi: mindaddig szerepet vállal a folyamatban, amíg – a magyar és a szlovák miniszterelnökök szécsényi megállapodásának megfelelően – Szlovákia föl nem erősíti a kisebbségi nyelvhasználati törvényt arra a szintre, amilyenre az államnyelvtörvény került, továbbá, amíg a szlovák fél megalkotja az átfogó kisebbségvédelmi törvényt. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Pályázni és nyerni
A legjobb egyetemi oktatók között
A 2009-es év második legjobb egyetemi oktatója címet nyerte el az év végén Kádár Magor egyetemi adjunktus, aki a Babes-Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és közkapcsolatok szakának magyar tagozatát vezeti. A marosvásárhelyi származású felsőoktatási szakember a Dinu Patriciu Alapítvány által meghirdetett oktatási díjak gáláján, a parlament épületében vette át az elismerést. Az ezer pályázó közül az egyetlen, döntőbe jutott magyar versenyző számára a szakmai elismerés mellett a kitüntetés jelentős támogatással jár, amit oktatási tevékenységének a folytatására fordíthat.
– Kádár Magort, aki a téli ünnepek idején Marosvásárhelyen járt, a díjról kérdeztük.
– A Dinu Patriciu Alapítvány a múlt évben először osztotta ki a legjobb egyetemi oktatónak, kutatónak, diáknak és a legjobb intézménynek járó elismerést. Díjazták az egyetem előtti oktatás legjobb iskoláját, az év legjobb pedagógusát és diákját, valamint a legjobb civil szervezetet és civil programot is. Az elismerés a legmagasabb nem akadémiai díjnak számít, és azért hozták létre, hogy a folyamatos válságban és átmeneti állapotban levő román oktatási rendszerben dolgozók hitét, önbecsülését erősítsék. Sokan támogatták, s jelentős tekintéllyel bíró oktatási, akadémiai intézmények, civil szervezetek, cégek álltak a kezdeményezés mellé, s jól szervezett reklámkampány előzte meg az eseményt. Az érdeklődést növelte a hírnév mellé járó anyagi támogatás, ami összesen kétszázezer eurót tesz ki. A pénzt az oktatási tevékenység folytatására kell felhasználni, amit a díjat osztó alapítványnak joga van ellenőrizni. A résztvevőknek hasznos volt a pályázat a megismerkedés, kapcsolatteremtés szempontjából is.
– Hogyan, milyen programmal pályázott?
– Közel egyéves folyamatról van szó, amit tavasszal írnak ki, és év végén hirdetnek eredményt. Érdekessége, hogy az oktatási tevékenységen kívüli programokkal kell pályázni, s az újító ötleteket, megvalósításokat, a hozzáállást veszik számba. Kérték ugyan az önéletrajzot, az egyetemi minősítésekről, rangról, publicisztikai tevékenységről, ösztöndíjakról készült beszámolókat, ám mindezek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy milyen programjaink vannak a diákokkal. A tanszéken működő programokkal pályáztam, de megérdeklődték a jövőbeli projektekről, a romániai felsőoktatásról szóló elképzeléseimet is. Az egyik program diákjaink kampánya volt, amelyet a kar népszerűsítésére dolgoztak ki, s ami hozzájárult ahhoz, hogy hallgatóink száma a háromszorosára növekedett. A diákok találták ki, készítették el, tervezték meg a kampányt, ők voltak a kivitelezői is. Üzeneteket fogalmaztak, arculatot terveztek, honlapot, plakátokat, rendezvényeket szerveztek, s népszerűsítették a szakot a tanulmányaik során megszerzett tudásuk felhasználásával.
A másik projekt a diákok által létrehozott K- fé rádió volt, amely 20 diákot foglalkoztat. Ők tervezték meg, építették ki a műsorprogramot, szerezték meg a támogatókat és működtetik a rádiót a többi diák számára érdekes műsorral.
– Az ezerből hogyan lehetett bejutni a legjobbak közé? Mivel nyerte meg a zsűri tetszését?
– Kezdetben bekérték a dokumentációt, a bizonyítékokat stb., majd a végső beszélgetésre tízen maradtunk. A hétperces interjú 25 percet tartott, amelynek során a zsűri tagjai a meglátásaimról, eredményeimről, terveimről érdeklődtek. A programok mellett felvázoltam egy átfogóbb képzésrendszert az oktatásban és képzésben dolgozók számára. Ennek részeként elkezdtük az akkreditált oktatóképzőket, jegyzetek, tankönyvek készülnek, illetve új mesteri programot is tervezünk idén ősztől, amely a kommunikációs készségek fejlesztését célozza. A mesteri a pedagógusok és a friss végzősök mellett megcélozza a médiában dolgozó szakembereket, lelkészeket, jogászokat, egyszóval mindazokat, akiknek létfontosságú az eredményes személyközi kommunikáció. Alapterületei a verbális és nonverbális kommunikáció, a személyiségfejlesztés és az arculatépítés, mindent gyakorlati szempontból megközelítve. A program struktúrája és módszerei rendhagyók, illeszkednek az új szemléletbe, a tárgyakat pedig mind gyakorló szakemberek oktatják, ki-ki a saját területének képviseletében. Távlatilag a személyes célom a nonformális módszerek és eszközök bevitele a formális oktatásba, amely eredményesebbé tenné a túlhaladott oktatási rendszerünket, ugyanakkor felkészítené a jelenlegi pedagógusokat a kommunikációs tárgyak oktatására.
– Hányan tanulnak a BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakán, és hogyan tudnak elhelyezkedni?
– Jelenleg 150 diákunk van, s jövőre szeretnénk 250-re növelni a hallgatók számát. A felvételire általában 12 helyet hagy jóvá a minisztérium, de ha több jelentkező van, akkor kibővítik a keretet, jelenleg 34 állami támogatású elsőévesünk van.
Az elhelyezkedést illetően pozitív visszajelzéseket kapunk. Volt egy végzős évfolyamunk, amelyet szinte teljesen kampányszervezésre különböző pártok vettek fel, sokan dolgoznak a sajtóban, mások arculatépítéssel foglalkoznak közintézményeknél, rendezvényszervezők, irodavezetők vagy szóvivők különböző intézményeknél.
Kádár Magor példája azt bizonyítja, hogy a romániai magyar oktatás méltó arra, hogy díjazzák, ezért érdemes pályázni a jövőben oktatónak, kutatónak, diáknak, intézménynek és civil szervezeteknek egyaránt.
Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Megélénkült a segesvári magyar művelődési élet
A múlt évben teljesült a segesvári és környékbeli magyarság régi álma: átadtuk rendeltetésének a segesvári Gaudeamus Alapítvány 150 személyt befogadó (szükség esetén bővíthető) művelődési termét.
Az utóbbi években sokszor emlegettük a "régi szép időket", amikor élénk magyar művelődési élet volt Segesváron: az ország magyar nyelvű színházai rendszeresen ellátogattak városunkba, sőt éveken keresztül bérletes előadásokat is tartottak, elsősorban a marosvásárhelyiek, akik telt házakat vonzottak; havonta hangversenyeket szerveztünk; jól működő amatőr színjátszó csoportja volt a városnak, egy időben kettő is.
Az 1990-es évek gyökeres változásokat hoztak a segesvári magyar művelődési életbe is, sajnos negatív előjellel. Ennek nyilván objektív okai is vannak, mint például a terembér jelentős növekedése, a színházak egyre csökkenő állami támogatása, s nem utolsósorban az a sok (sajnos, nem mindig tartalmas) kikapcsolódási lehetőség, amit a televízió biztosít.
Az utóbbi években nagyon ritkán látogatott el hozzánk magyar színház, egyedül az egyre bővülő és minőségileg javuló Kikerics néptáncegyüttes és a diákszínjátszók fellépései, valamint a rendszeres hangversenyek (sajnos, nagyon kisszámú hallgatóság előtt) jelentettek némi üde színfoltot művelődési életünkben.
A Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Központ) művelődési termének létrehozása új lehetőségeket teremtett. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy különböző rendezvények (színházi előadások, hangversenyek, könyvbemutatók, tudományos és más jellegű konferenciák, diákszínjátszók előadásai és mások) segítségével próbáljuk visszacsalogatni a segesvári és a környékbeli szórványban élő magyarságot (mind a fiatalokat, mind a felnőtteket) a rendszeres művelődési életbe. Örömmel mondhatjuk, hogy sikerrel teljesítettük ezt a célkitűzésünket.
Nagy előrelépést jelentett az is, hogy sikerült egy 6x4 m-es méretű színpadot készítenünk, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő (iskolánk volt diákja) adományozta, s a kivitelezést Palló Zoltán segesvári mérnök (szintén volt diákunk) vállalta, "természetesen" ellenszolgáltatás nélkül.
Soroljunk fel néhányat rendezvényeinkből. Színházi előadások: Spiró György Prah című darabja, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának előadásában; Százéves a magyar kabaré (a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában). Természetesen a színpad méretei behatárolják az előadások kiválasztását, elsősorban stúdió jellegű darabokra gondolhatunk. Itt szeretnék köszönetet mondani Gáspárik Attila rektor úrnak és Kovács Levente egyetemi tanárnak, valamint Kárp György igazgatóhelyettesnek a szervezésben nyújtott segítségért. Említésre méltó még a celldömölki Soltis Lajos Színház Botrány az állatkertben című bábszínházi műsora (két előadás).
Kamarazenei hangversenyek: hegedűduók Béres Melinda és Márkos Albert kolozsvári hegedűművészek, népszerű kamaraművek Bálint Gergely (hegedű), Crancenco Oxana (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Szabó Attila (cselló), erdélyi szerzők művei a Concordia vonósnégyes – Márkos Albert, Béres Melinda, Sorin Gherbanovschi és Ortenszky Gyula –, valamint barokk zenei válogatás Nagy Éva (fuvola) és Nagy Kálmán (hegedű) előadásában.
A hangversenyek szervezésében felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Márkos Albert hegedűművész, a kolozsvári filharmónia vezető koncertmestere.
Diákszínjátszók előadásai, illetve versenyei: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának előadása; Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny (kiskunfélegyházi, szovátai és segesvári résztvevőkkel); a kiskunfélegyházi citerazenekar; a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport, a dicsőszentmártoni Kökényes és a segesvári Kikerics néptánccsoport előadásai.
Tudományos és más jellegű konferenciák, tanácskozások: a segesvári és környékbeli magyar tannyelvű oktatás jelene és jövője; a kolozsvári BBTE informatika továbbképző tanfolyama; országos református presbiteri konferencia; az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság által szervezett Körmöczi János Fizikusnapok; dr. Vass Gyöngyi előadása az egészséges életmódról.
Könyvbemutatók: Kolozsvári József A rózsák felelőse című verseskötetének bemutatása Bölöni Domokos részvételével és a szerző szalmaberakásos képeinek bemutatásával; Kibédi Varga Sándor Az üveghegyen túl, Bölöni Domokos Elindult a hagymalé című könyveinek bemutatása Nagy Pál részvételével, aki részletet olvasott fel Gond és remény című kötetéből.
Egyéb rendezvények: végzős osztályaink ballagási ünnepsége (az iskola története során először sikerült megszerveznünk a két osztály közös ünnepségét, 200 diák, tanár, szülő és hozzátartozó részvételével); diákok álarcosbálja, a bentlakó diákok hagyományos karácsonyi ünnepsége, Mikulás-bál pedagógusok részére, vetített képes előadások.
Ugyanakkor az RMDSZ segesvári szervezete több rendezvényének adott otthont a Gaudeamus Ház művelődési terme.
A rendezvények szervezése komoly anyagi hozzájárulást igényelt az alapítvány részéről, amit nagymértékben megkönnyített a budapesti Szülőföld Alap pályázatán elnyert jelentős támogatás.
Reméljük, hogy a 2010-es év végén hasonló vagy talán még szebb eredményekről számolhatunk be.
Farkas Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Dézsi kinevezését várják
Négy magyar prefektus kinevezését várja a szerdai kormányüléstől az RMDSZ. Köztük a Hunyad megyei Dézsi Attiláét, aki jelenleg kormánybiztosi tisztséget tölt be Kovászna megyében.
– Ezúttal, brüsszeli munkaköröm miatt nem vagyok tagja a koalíciós egyeztető bizottságnak, így nincs közvetlen rálátásom a kormányon belüli egyeztetésekre, de a múlt napok tárgyalásai után azt várom, hogy a szerdai kormányülésen prefektussá nevezzék ki Dézsi Attilát – nyilatkozta tegnap Winkler Gyula EP képviselő. Közlése szerint az RMDSZ Hunyad megyei szervezete az ünnepek között tartott megbeszélésén közel húsz személyből álló listát állított össze különböző kormányzati és megyei tisztségek betöltésére. – Az országos szintű (államtitkári, ügynökségvezetői, stb. ) javaslatok között szerepelt Dézsi Attila is, akinek jelölését a Szövetségi Állandó Tanács elfogadta – fogalmazott Winkler.
Dézsi kinevezése azonban nem csupán az RMDSZ-en belüli elfogadáson múlik. Hunyad megye jelenlegi PD-L-es prefektusa ugyanis nem örül túlságosan az előrevetített leváltásának, még akkor sem, ha vigaszdíjul szintén kormányzati tisztséget ígért neki a párt. Tiberiu Iacob Ridzi, megyei pártelnök viszont visszafogottan nyilatkozott, kitérő választ adva ez ügyben: – Egyelőre nem tudok konkrétumokat, de mindenképp tárgyalni fogunk a partnereinkkel. A megyei szintű egyeztetések valószínű január 10 után kezdődnek – közölte Ridzi. Utóbbi megállapítását amúgy Winkler is megerősítette: – Január 11-re van kitűzve a két párt megyei elnökeinek bukaresti találkozója. Addig valószínűleg az országos egyeztető bizottság leszögezi az együttműködési keretet, ami aztán alapjául szolgál a helyi szintű egyeztetéseknek is, akár százalékokban is megszabva az intézményvezetői tisztségek megoszlását.
A PD-L megyei vezetői természetesen annak örülnének, ha az RMDSZ beérné a PSD-s tisztségviselők leváltása után szabadon maradt helyekkel, nevezetesen hat igazgatói székkel és az alprefektusi tisztséggel. – Az utóbbi funkcióról kizárólag országos szinten dönthetnek, a megyei intézményvezetői tisztségekről pedig tárgyalni fogunk, az országos együttműködési egyezmény, illetve az általunk javasolt szakemberi lista alapján. Tehát nem a PD-L fogja egymagában megszabni azt, hogy milyen intézmények élére ki kerüljön – fogalmazott Winkler. Véleménye szerint Hunyad megyében egyetlen párt, tehát a PD-L sincs olyan helyzetben, hogy hatalmi pólust alakíthasson ki. – Itt csak együttműködéssel lehet elérni valamit, hiszen a megye politikai erőviszonyai eléggé megosztottak a parlamenti pártok között. Mi a maguk részéről¸ akárcsak eddig, konstruktív együttműködésre fogunk törekedni, és azon tisztségek megszerzéséért szállunk majd síkra, melyekre megfelelő szakembereket tudunk biztosítani, akik szakmailag megállják a helyüket és tenni tudnak a magyar közösségeinkért is – fogalmazott Winkler.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Száz éve született Demeter Béla
A gazdaságpolitikus szakíró, falukutató, szerkesztő és jelentéstevő megbízott
Demeter Béla 1910. január 6-án született Közép-Erdélyben, a mai Beszterce-Naszód megyében, Somkeréken, birtokos-értelmiségi katolikus családban, a család negyedik fiúgyermekeként. (Heten voltak testvérek, öt fiú és két leány). Székelyudvarhelyen és Désen diákoskodott, majd 1928–1931 között Bukarestben az Államtudományi és Közigazgatási Főiskola politikai-adminisztratív karának hallgatója volt. Itt képezték a köz- és magántisztviselői kart, de ő közgazdasági és szociológiai kurzusokat is látogatott. Így Bukarestben nemcsak a regáti román társadalommal és bizantinus politikai élettel ismerkedhetett meg behatóan, hanem az azt kutató román tudományos világ művelőivel is. Például Dimitrie Gustival, az akkor már európai jelentőségű szociológussal, akinek munkásságát erdélyi magyar lapokban népszerűsítette. Tanulmányai és közvetlen kapcsolatai révén alaposan és szakszerűen tanulmányozhatta Romániának, mint utódállamnak friss társadalmi-gazdasági viszonyait, s így már főiskolás korában, 1930-ban János bátyjával közösen megírták Románia gazdasági válsága című könyvüket. A kibontakozó nemzetközi gazdasági válság kellős közepén, s az abban vergődő fiatal állam társadalmi-gazdasági életéről megfogalmazott, máig érvényes észrevételeik nemcsak döbbenetes ráérzésről, de kutatói tehetségről tanúskodnak, és ígéretes társadalomtudósokat ígérnek kisebbségi sorsba szakadt közösségünknek (...).
Demeter Bélát nemcsak a közgazdaság kérdései vonzották, hanem ezekhez kapcsolódva az Erdélyben meginduló falukutatás is. A falukutatás kapcsán sokat és méltán emlegetett Venczel József számára ő teremtette meg azt az alapot, amelyet a Dimitrie Gusti vezette szociológiai intézetben folyó munka ismerete és elsajátítása tett lehetővé, s amelyen később a fiatalabb pályatárs a falu társadalmának kutatását kiszélesítette és elmélyítette. De az ő nevéhez fűződik az Erdélyi Fiatalok főiskolás mozgalom faluszemináriumának megszervezése, aminek első két évben ő volt az elnöke. S bármennyire méltatlanul szorul háttérbe ezalkalommal is az ő szerepe, az mégiscsak igaz, hogy ugyancsak Demeter Béla adta közre 1931-ben azt a kérdőívet, amelynek címe Hogyan tanulmányozzam a falu életét?, ami abban az időben a falukutatás fontos módszertani kézikönyvének bizonyult. Ennek a 400 (és nem 110, mint ahogy egyes tanulmányokban szerepel) kérdésből álló útmutatónak előszavában így figyelmezteti a falukutató munkára vállalkozó fiatalokat: „A magyarság különösképpen kivette részét a történelem leckéjéből. E generáció szemei előtt írták alá a trianoni békeszerződést és mi vagyunk azok, akik fajunk pusztulásának indítóokait legelőször felismertük. Nem akarjuk minden hibáért és bűnért a múltat kárhoztatni, de azért elemi kötelességünk, hogy a múlt eseményeiből levonjuk a tanulságokat.(...) Erdélyben sajátságos helyzettel találjuk magunkat szembe. A falusi parasztság nyomorát még fokozta kisebbségi helyzetünk is. Pedig itt kétszerezett feladat hárul a magyar parasztra. Kizárólag a falu által bukik el, vagy él továbbra is az erdélyi magyarság. Közöttük még van szolidaritás, kulturájukhoz való ragaszkodás és a végletekig való szívós kitartás.(...) Ezért akarjuk mi a szociológia útján elsősorban a falusi nép helyzetét tanulmányozni. Megismerjük a nép életmódját minden vonatkozásban s ezzel kapcsolatban adatokat gyűjtünk össze, amelyekből levonjuk a tanulságokat.(...) Menjünk ki a faluba és ott a szociográfiai kérdőív útmutatása mellett lássunk munkához, megismerve a nép életmódját és egzisztenciális betegségeit. (…) Ha bármilyen vonatkozásban kezünkbe vesszük a falu életének irányítását, csakis akkor tudunk építőmunkát végezni, hogy ha munkaterünket ismerjük. Minden egyes felkeresett faluról két tanulmányt készítsünk. Az egyikben röviden válaszoljunk minden egyes kérdésre. A másik tanulmány pedig ugyancsak a feltett kérdések alapján részletesen foglalkozzék az illető falu egy-egy kérdésével, főleg szociális helyzetével és problémáival. Különös gondot kell fordítanunk a gazdasági kérdésekre.(...) Falvaink nyomorúsága olyan előrehaladott stádiumba jutott, hogy az ifjúságnak feltétlenül tennie kell valamit.,..válaszolunk azokra a kérdésekre, hogy mik a közvetlen teendők a gazdasági, kulturális-népművészeti-,néprajzi-, népköltési- és egészségügyi téren.(...) Ezt az előírást azért kell minden körülmények között respektálnunk, hogy a falumunka egységes legyen.”(4-5.old.)
Az útmutató kérdései huszonkét fejezetre tagozódnak, amelyek a következők: I. Történelmi, földrajzi és gazdasági földrajzi kérdések (19 kérdés); II. A falu lakossága (14 kérdés); III. Birtokmegosztás (13 kérdés); IV. Mezőgazdaság (30 kérdés); V. Ipar és kereskedelem (19 kérdés); VI. A gazdasági élet következményei (32 kérdés); VII. Közösségi érzék (10 kérdés);VIII. Műveltség, szokások (29 kérdés); IX. Világnézeti, vallási és erkölcsi kérdések (28 kérdés); X. Népművészet és az ezzel szoros összefüggésben lévő néprajzi kérdések (76 kérdés); XI. Háziipar (20 kérdés); XII. Népegészségügyi kérdések (110).
Komoly és rendszeres munka a 400-as kérdéscsomag összeállítása, amely szintén komoly és rendszeres munkára bíztat és sarkall, s ezzel megteremtette a gyakorlati falukutatást.
1931 nyarán báró Bánffy Ferenc birtokán (Csomafája, Doboka, Kide, Kendilóna, Kolozsborsa) Mikó Imrével, Debreczeni Lászlóval és Venczel Józseffel együtt végez faluszociológiai adatgyűjtést és felméréseket. A feldolgozott adatokra, illetve Dimitrie Gusti bukaresti szociológiai intézetétől kapott anyagokra támaszkodva és hivatkozva írta meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című munkáját. Ebben már összekapcsolja a szociográfiát és a riportot, a nagyobb hitelesség és hatékonyság jegyében. A mindössze 36 oldalas füzet öt kis fejezetre tagolódik, figyelemre méltó címek alatt: 1. A falu megközelítése; 2. A vallás; 3. A kapitalizmus; 4. Szociális irányzatok; 5. Útban a cél felé. Üzenet ez egy alakuló új értelmiségi osztálynak, de egyben felhívás is, amely a Mi a teendő? kérdésre válaszol. „A falukérdés ma – szól a felhívás – a világ érdeklődésének középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, az erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulását ő őrízte meg és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely az új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla 1936-tól a Magyar Népközösség és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetőségének tagja, s ebben az időben szerkesztette ez utóbbi színvonalas szakmai folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, amely a modern mezőgazdálkodás dolgaiban igyekezett eligazítani s hasznos tanácsokkal ellátni olvasóit. A mezőgazdasági szakoktatás szorgalmazójaként nem győzte eleget hangoztatni, hogy a mezőgazdasági tudományos kultúra, szakértelem és sajtó csak úgy válhat az erdélyi gazdatársadalom utánpótlásnevelő intézményévé, ha az enyedi Bethlen-kollégium, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola s a radnóti katolikus gazdasági iskola végzettjei is a mezőgazdasági továbbképzés olyan intézményeibe is eljuthatnak, mint a Festetics-féle georgikon, vagy a mosonmagyaróvári főiskola, vagy éppen a Nyugat-Európai intézmények.
Különlegesen fontosak azok az írások, amelyekben következetesen bizonyítja, hogy az EMGE-nek meghatározó szerepe volt a demokrácia eszméjének meghonosításában. A szabad választás és önállóság gyakorlatának köszönhető a testületiségnek az a gondolata, amelynek segítségével az EMGE éppen a két világháború közötti állapotot és körülményeket is túlélte, és intézményesített hálózatával jelen volt az erdélyi magyarság életében.
Közvetlenül a bécsi döntés után, még 1940-ben, Venczel Józseffel együtt megírják visszatekintő, számvető könyvüket az EMGE megpróbáltatásairól Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román imperium alatt címmel. Demeter Béla a könyv első felének szerzője (3–16 old.). Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepköre, célkitűzései és lehetőségei (alcímek: A főhatalomváltozás hatása (3–8 old.); Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepe a megváltozott körülmények között (8–16 old.) címmel jegyzett tanulmány az „ új metamorphosis lényegéről, a nemzetvédelem eszközeiről és irányairól, a százados múlt megidézéséről, új építésről a régi alapokon értekezik” és eljut a végső számvetésig: az 1844-ben alakult Erdélyi Gazdasági Egyesület, „egy évszázad annyi nemzedékének építő munkája most ért el a tetőrakáshoz”. Teleki Domokosék kicsiny köre hatalmasan megbővült. Mikó Imre szervezést sürgető szavai beteljesültek, az EMGE uralmába vette az erdélyi magyar mezőgazdaság terepeit s bátran elmondhatja, hogy ha formailag nem is, de lélekben, együvétartozásban, munkában ma az egész magyar gazdatársadalom gazdasági egyesülete.”(16. old.)
Az EMGE évi kiadványai sorában az Erdélyi Gazda (amely havonta jelent meg 32–64 oldalon) után az Erdélyi Gazda Naptára (szintén Demeter Béla szerkesztésében) következik, amelyről elmondható, hogy a legnagyobb oldalszámú és legtartalmasabb naptár, amely valaha magyar nyelven megjelent. A naptár a haladó gazda mindenttudó kézikönyve volt.
Az Erdélyi Gazda Naptára 1940-ben megjelent soros számában (56.old.) még részletesebben elemzi mindazt, amit a százéves EMGE jelentett az erdélyi gazdatársadalom történetében: „ Az EMGE ama ritka intézmények közé tartozik, amelyek közel száz éves múltra tekintenek vissza. Ezt a kivételes kort annak köszönheti, hogy az EMGE-ét fontos gazdasági és nemzeti érdekek hozták létre, és ezektől az érdekektől soha nem távolódott el. Éppen ezért, amikor az EMGE történetét akarjuk vázlatosan ismertetni, elsősorban azokat a viszonyokat kell feltárnunk, amelyek megalakulása idején uralkodtak, és amelyek melegágyául szolgáltak.” És végzi ezt a feltárást az Erdély gazdasági helyzete a XIX. század elején, Az Erdélyi Gazdasági Egyesület kezdetei (alcímek: A megindulás, Az első gyakorlati programtervezet, Nehézségek 1848 után, Gr.Mikó Imre szerepe) című részekben. Majd rátér az impériumváltozás utáni helyzetre és feladatokra. A hatalomváltozás következményei című részben újraközli Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet munkája a Román Impérium alatt (Bpest,1940. Patria. 3–6) közös könyvben megjelent Az EGE szerepköre, célkitűzései és lehetőségei című részt, ezzel az érvényes folytonosságot hangsúlyozva, de azt is, hogy az erdélyi magyar társadalmat miként csonkította meg az 1919. február 8-i román földreform: „A földreform a magyar nemzeti vagyont érintette, és a főhatalomváltozás mellett nagy társadalmi problémákat vetett fel: 1. A magyar középosztálynak, amely főleg az állami életben, közigazgatásban talált elhelyezést, kétségessé vált a megélhetése., 2. A volt nagybirtokos vezetőréteg lába alól kicsúszott a föld. 3. A falusi népfelesleg azelőtt a városokban, hadseregben, mint altiszt és gyáripari üzemeknél helyezkedett el, ami az események után hosszú időre lehetetlenné vált. Társadalmunknak tehát jelentős hányada komoly megélhetési gondok elé nézett.”(59–64 old.)
Az új magyar szervezkedés irányai, Az EMGE megújulása részekben való fejtegetés után viszont, a Vissza a faluba! jelszavát már azzal a reménnyel erősíti, hogy Nevelkedik a falu új értelmisége (66-67 old.), s ezzel a megszervezhető jövő esélyét is megjeleníti.
Az EMGE centenáriumát készíti elő Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-1943 című számvetés. Előszavában Demeter Béla joggal fogalmazza meg: „...ez az egyesület a magyar föld egyik legcsodálatosabb hajtása. Az a társadalom ugyanis, amelynek problémáit műveli, sohasem tekintette ezt az intézményt csupán annak, amivé alapszabályai jelezték, hanem mindig olyannak látta, amivé az erdélyi föld sorsa és annak küszködő magyar népe rendelte. De bárhogyan is változtak a feladatai, – hol gyomirtást végzett, hol a talajt készítette elő a termékeny eszmék számára, vagy átalakult a testvéri közösség mentsvárává, – alapcélkitűzése mindig ugyanaz maradt: a mezőgazdasági népnevelés. Ebben az egyetlen szóban minden benne van. A cél és annak eszköze is. A fejlődés, a jólét alapja a műveltség. Minden magyarnak, akit ezen a tájon a sors a földhöz kötött, tudnia kell, hogyan gazdálkodjék. Munkájának egyre jobb és különb minőségi eredményével nemcsak az anyagi jólét területén halad, hiszen más az emberi értéke is, más a minősítése is a társadalomban és más a szerepe is a társadalom életében. A falu többé nem az elmaradottságot, hanem a szellemi és lelki tisztasága mellett a legteljesebb és komolyabb életformát is jelenti. Bizonyos, hogy ennek a feladatnak a megvalósulása nemcsak a ma kérdése, hanem a tegnapé éppen úgy, mint a holnapé, mert a műveltség évszázados elmaradottságát sohasem lehet egy-két évtized alatt behozni. Nem lehet különösen akkor, amikor az új építő eszmék, amelyeket be kell oltani a falu lelki életébe, magát a mindennapi kenyér kérdését érintik, tehát az emberi életnek éppen azt a pontját, amelyhez a legmerevebben és görcsösen ragaszkodik. Amit ma biztosnak hisz, azt csak akkor hajlandó megváltoztatni, ha teljes bizonyosságot szerzett a jobb eredményről... Mindez azonban nemcsak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület gondja. Fel kell vonulnia a társadalom minden szervezett segítő erejének is. Elsősorban az államnak, a földmívelésügyi kormányzatnak, hogy a gazdatársadalom ügyeit igazgassa.., De még sok más állami és szabadtársulási szervezet is van, amely mind a falu kérdéseivel foglalkozik. És így minden olyan állami, vagy társadalmi szervezetnek és intézménynek, amely a falu sorskérdéseit intézi, a legjobb egyetértésben kell együttműködnie, mert csak így kapja meg teljes hitelképességét a nép előtt, és tanításai csak így találnak biztos követőkre.” Az évjelentés bevezetője végül ezzel zárul: „A jelentés legyen bizonyságtétele annak, hogy a közösség szelleme alkot Erdély földjén.”(6–12 old.)
Az 1940 utáni, második redivivusát élő, de csak Észak-Erdély területén újra belelendülő EMGE tevékenységét olyan alcímek alatt mutatja be, mint 1. EMGE-tanfolyamok (gépkezelői tanfolyamok, talajerőfenntartás, okszerű vetésforgók, védekezés stb.); 2. A mezőgazdaság közvetlen irányítása (növény- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés és egészségügy, birtokpolitika, közellátás, árpolitika és értékesítés stb. 80-87.old.); 3. Az EMGE érdekképviseleti szerepe (kamarai megbízatás, kamarai vagyonkezelés, paritásos bizottságok, adóügyi tanácsadás, terményértékesítési tájékoztató, a termelési jutalmak kiosztása stb. (195-199 old.).
A történelem viszont közbeszól, s a szakértelmet felváltó politizálási szándék Demeter Bélát is, bár rövid időre, a cselekvés más mezejére szólítja.
Ám 1944. december 1 – 1945. január 2. között újra az EMGE szolgálatában találjuk. Különleges és fontos megbízatást kap az EMGE észak-erdélyi vezetőségétől. Erről Demeter Béla azt írja: „A háborús események és a közlekedési nehézségek miatt az EMGE-központ és a külső hálózat között – mint ismeretes – megszakadt az összeköttetés. Éppen ezért – a gazdakörök és a megyei kirendeltségek munkájának újrafelvétele és folytatása érdekében – megbízatást kaptam az EMGE-direktóriumtól, hogy látogassam meg Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód (vármegyék), és a Székelyföld útbaeső falvait és a megyei kirendeltségeket. Ennek rendjén pedig állapítsam meg a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a legsürgősebb tennivalókra.”
A Demeter-jelentés egy másolatát az Erdély-ban Magyarországra áttelepedett kommunista politikus, Simó Gyula hagyatékában találta meg Vincze Gábor szegedi történész, és az EGE-EMGE-RMGE, 1844-1994, 150 éves története (2004.) című kiadványban közli először (105–141 old.). Ugyancsak ő jegyzi e kordokumentum margójára, hogy: „Demeter Béla jelentése a XX. századi Erdély történetének egy rövid időszakába nyújt betekintést. Ez a dokumentum nem csupán azért leh

Megint átvernek minket a románok?
Az új Boc-kormány programjában szerepel a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása. Ezzel megkezdődik a kisebbségi törvénnyel való „fenyegetés” történetének harmadik felvonása. Hogy most lesz-e végkifejlet, vagy megint csak a politikai üzletek és játékok vesztese lesz-e az erdélyi magyarság, az 2010-ben várhatóan kiderül.
Első felvonás
A kisebbségi törvény elfogadásának ötlete nem új keletű Romániában. Először a kilencvenes évek elején került be a köztudatba a szakzsargon, amikor Románia az Európa Tanácsba való belépésekor egy ilyen törvénnyel reprezentálta volna a kisebbségi kérdés megoldását. A tervezet elfogadása eltolódott, majd a csatlakozás után – nagy meglepetésre? – elfelejtődött.
Második felvonás
Az európai uniós csatlakozás hajnalán, a 2004-es választásokat követően az RMDSZ, illetve Markó Béla ismét felvetette a kisebbségi törvény elfogadásának ötletét. Ezt az autonómia tanácsok által követelt, uniós csatlakozás előtt megvalósulandó területi autonómia alternatívájaként jelenítette meg az RMDSZ. Az elképzelés 2005 tavaszára öltött testet, és vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. (Maga mögött hagyva ezzel a székelyföldi fejlesztési régió elképzelésének tervét.)
Egy kiegyensúlyozott kép kialakításához érdemes elolvasni a 2005-ös törvénytervezettel kapcsolatban megfogalmazott fenntartásokat is! Amennyiben bővebb elemzést szeretne olvasni, ajánljuk figyelmébe Márton János és Orbán Balázs: Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetről című, a Magyar Kisebbség 2005/1-2. számában megjelent írást.
A törvény uniós csatlakozás előtti elfogadására az Európai Parlament két jelentésében is felszólította a román kormányt. Azonban a román törvényhozás ezt „kifinomult módon” halasztotta el először a csatlakozás utánra, majd megismétlődött az Európa Tanács esetében történt forgatókönyv... A törvénytervezet elfelejtődött.
Harmadik felvonás
Markó Béla RMDSZ-elnök a decemberi kormányalakítás után ismét elővette a kisebbségi törvénytervezet lehetőségét az elfelejtett irodafiókból. Január elején arról beszélt, hogy még idén szeretnék elfogadtatni a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetet, hiszen – fogalmazott Markó – egy új kormány első időszakában könnyebb érvényesíteni bizonyos megoldásokat, és ebben a román törvényhozásban ülő kisebbségi szervezetek képviselete is támogatni fogja az RMDSZ-t. Nem ugyanezt gondolta 2004-ben? Akkor nem vitte sikerre elképzelését.
Tagadhatatlan tény, hogy az erdélyi magyarságnak és Románia egyéb kisebbségeinek szüksége van egy átfogó, kisebbségi jogokat rendező törvényre. Mindenképpen jó megoldás, hogy az elképzelés nemcsak a magyar közösségre koncentrál, ezzel egyfelől csökkenti az az ellen való román uszítás lehetőségét, másfelől pedig könnyebb támogatókat és partnereket találni hozzá a többi nemzeti közösség sorai közül. Ugyanakkor egy ilyen törvénynek már a kilencvenes évek folyamán meg kellett volna születnie. Nem beszélve arról, hogy az első két felvonás felidézése után sokan – joggal – veszíthetik el a törvény, illetve az RMDSZ és Markó Béla iránti lelkesedésüket.
Az eddigi törvénytervezetekkel szemben megfogalmazódott kritikák alapján joggal vonhatjuk le a következtetést: egy politikai győzelem érdekében kapkodásban, átgondolás, valódi tartalom és hatásvizsgálat nélkül elfogadott törvény talán még árthat is a nemzeti közösségeknek. De persze az sem lenne szerencsés, ha az elhúzódó tárgyalási folyamat során a román fél ismét megváltoztatná a tervezet lényegi elemeit, megfosztva ezzel a kisebbségeket a problémák valódi megoldásától. Ha a törvény valódi jogok helyett csak a kirakatba készül, akkor jobb, ha meg sem születik. Elnézve a román nemzeti érdekérvényesítés sikereit európai szinten, egy ilyen felemás törvény elfogadása után, már senki nem hinné el Európában, hogy a magyarokat a gyakorlatban valóban diszkriminálják szülőföldjükön.
Ahhoz, hogy az első vázolt szcenárió mégis sikeres lehessen, széles konzultációt kell elindítani, amelybe a politikai döntéshozók mellett a szakmai oldalt, és a kisebbségi érdekképviseletek szintjét is bevonják. Továbbá szükség van egy nagyon határozott, politikai kompromisszumoktól mentes RMDSZ-kiállásra is. Hiszen, ahogy Markó mondja, az ördög a részletekben lakik.
Törvénytervezet vs. autonómia?
„Az erdélyi magyar közösségünknek, fennmaradása érdekében tényleges személyi elvű autonómiára, Székelyföldnek pedig területi autonómiára van szüksége.” /Memorandum/
A Székely Nemzeti Tanács a törvénytervezet kapcsánkiadott egy memorandumot, amely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Magyar Polgári Pártot, a Magyar Ifjúsági Tanácsot, és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezetét sürgeti, hogy ismét erősítsék meg a 2005-ben kiadott – autonómia-párti – közös nyilatkozatukat, továbbá foglaljanak állást a kisebbségek jogállásáról szólótörvénytervezet elfogadása ellen.
A SZNT új memoranduma kapcsán – a kisebbségi törvény és az autonómia viszonyáról – megállapítható, hogy az előbbi semmiképpen nem tekinthető a székelyföldi területi autonómia alternatívájának, ebben jogos a SZNT felvetése. Tagadhatatlan, hogy a törvény létezése a székelyföldi magyarság javát is szolgálná, de nem egy lehetséges területi autonómiával megegyező mértékben. A területi autonómia azonban egy csapásra soha nem fog megvalósulni Romániában.
Ez a látszólagos ellentét azonban nem kéne azt jelentse, hogy a magyar közösség ismét részekre szakad, és egymás ellen buzdítja a másikat. Szomorú ismételten szembesülni azzal, hogy a magyarság maga nyújt lehetőséget a román politikának arra, hogy kijátszható legyen egymás ellenében, ezzel pedig veszélyezteti mind a kisebbségi törvénytervezet, mind pedig az autonómia megvalósulásának lépéseit.
Holló. Forrás: kitekinto.hu

Duray Miklós: A nyelvhasználat nem háború, a nyelvet nem támadással kell védelmezni!
Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke a Kossuth Rádiónak adott interjújában szólt arról, hogy mi várható 2010 első felében Szlovákia és Magyarország politikai életében. Duray szerint Európában már elfogadhatatlan az olyan módszer, amilyen módon a szlovák kormány a nyelvhasználat kérdését kezeli.
Ki nyert vagy vesztett a nyelvtörvény vitájában?
– Ha szélesebb összefüggésekben nézzük ezt az ügyet, akkor az igazi vesztes maga az európai szellemiség, ami itt a szlovák kormánynak „köszönhetően" egyre inkább háttérbe szorul. Nincsen még egy olyan európai ország, ahol a nyelvi kérdésből olyan ügyet csinálnak, mint amilyet Szlovákia kormánya tesz. Ez nem jelenti azt, hogy másutt nem okozhat gondot a nyelvhasználat ügye, vagy nem képezheti esetleg a törvényhozás tárgyát, de soha sem egy másik nyelv elnyomásáról van szó. A nyelvvédelem ugyanis nem egy másik nyelvet el nyomását jelenti. Ez nem olyan, mint a háború, ahol a védekezésnek a legjobb eszköze a támadás. A nyelv a kultúrának, a szellemi értékeknek és az identitásnak az egyik legfontosabb értéke, nem fegyver, védelme pedig nem fegyvertény. Az élni és élni hagyni elv szerint kell kezelni ezt az ügyet. Szlovákiában azonban ez nem így megy, ezért az a meggyőződésem, hogy szélesebb összefüggésben nézve az európai kultúra veszít Szlovákiában. Mi ebből úgy érzem, végső soron nyertesen fogunk kikerülni...
De mikor? 2010 első felében Magyarországon és Szlovákiában is parlamenti választások lesznek. Elszabadulhatnak az ordas indulatok...
– Szlovákiát 2006 óta olyan állapot jellemzi, amelyben az egyik oldalon a rossz szándékok uralkodnak, a másik oldalon – a mi oldalunkon – pedig a sok rossz megfontolás és döntés. A parlamenti választások mégsem erről szólnak majd, habár nyilván az eddiginél még fokozottabb mértékben hozzák előtérbe a magyarellenességet. Szlovákiában a választások tétje nem az, hogy ki lesz a győztes párt, hanem hogy ki kivel alakíthat kormányt. Ebben a kérdésben, sajnos, az a tapasztalatunk, hogy nem a jövőbelátás befolyásolja a döntést. Magyarországon az a választások tétje, hogy a Fidesz – Magyar polgári Szövetség a Kereszténydemokrata Néppárttal el tudja-e érni az alkotmányos többséget.
Abból kiindulva, hogy valószínűleg mindkét országban a kampány részét képezi majd a szlovák-magyar viszony és a kisebbségi kérdések, hogyan alakulhatnak majd a két ország közötti kapcsolatok?
– A magyarországi politikában nem lesz domináns a szlovák-magyar kapcsolatok alakulása, ez ott most egy peremjellegű kérdés csupán. A magyar politikában a döntő szempont egyrészt az lesz, hogy miként lehet kihozni az országot abból a válságos helyzetből, melybe belesodorták, másrészt pedig hogy milyen lesz az új magyar nemzetpolitika.
Szlovákia viszont állandóan Magyarországra tekint. Már most azzal riogatnak, hogy mi lesz majd itt, ha ott Orbán Viktor győz...
– Szlovákia ezzel a magatartásával az európai fórumokon nevetséges válik, ugyanis az európai politikában ma már teljesen más értékrendek uralkodnak: az építkezés, a saját programok megjelenítése, nem pedig másoknak a szapulása. Országok vagy pártok esetében is elsősorban a pozitívumok felsorakoztatása a meghatározó, Szlovákiára viszont évek óta a negatív propaganda a jellemző, nem csak a belpolitikában, hanem a külpolitikában is.
Az elmúlt három évben Robert Fico kormányának azonban ez bejött...
– Robert Fico olyan időben került kormányra, és olyan időben állította magáról, hogy ő baloldali, szocialista, szociáldemokrata stb., amikor éppen lemenő ágban volt – és van ma is – az európai szocialista politizálás. Ezért minden apró baloldali eredményt felmutató pártra az európai szocialistáknak szükségük van. Robert Ficót ez mentette meg a nemzetközi elszigetelődéstől. Forrás: Felvidék.ma

Hol a pénz?!
Nyilvánosságra került a máris erősen vitatott idei költségvetés. Harminchárom százalékkal kevesebb jut idén leosztásra a minisztériumoknak, a visszatérő indoklás szerint azért, mert nincsen pénz. Az ország végzetesen és végletesen eladósodott, a Nemzetközi Valutaalap fennhatósága alá került, s ez a jeles szervezet — melynek mérlege előrejelzések szerint csak áprilisban kerül napvilágra — nyereséges évet zárt 2009-ben, a válság évében… Hogy hogyan és miért, megérne egy misét, de most koncentráljunk az idei költségvetésre.
Némely minisztérium, látható már most, nagy vesztese lehet az idei évnek. Az oktatásügyi minisztérium csak addig húzhatja a takarót, amíg ér, ezért elbocsátásokkal számolnak. A szakszervezetek nyilvánvalóan hevesen tiltakoznak a megszorítások és az elbocsátások ellen, hétről hétre nő a munkanélküliek száma, ezért sztrájkkal fenyegetőznek. Lehetséges, hogy az újabb sovány esztendő a sztrájkok, munkabeszüntetések éve lesz Romániában? És nagy vesztese a költségvetésnek az ezer sebből vérző egészségügy és a művelődés is.
Vannak viszont szerencsésebb minisztériumok is, elsősorban az Elena Udrea által irányított turisztikai és fejlesztési minisztérium, amely több mint hárommilliárd euróból gazdálkodhat. Az agilis miniszter asszony láthatólag lemondott arról, hogy turisztikai központtá fejlessze Bukarestet, újabb álma egy golfpálya építése Snagovon ötven hektáron, idecsalogatandó a külföldi turistákat. Ezt az elképzelést nem is kommentáljuk, nyilvánvaló, az ellehetetlenülő helyzetben nem egy milliárdokba kerülő golfpálya építése a legfontosabb. Viszonylag nagy összegeket kapnak a titkosszolgálatok, az RHSZ 1,2 milliárd lejt, a STS 466,5, a SIE 214,3, a SPP 135,8 milliót.
Még furcsább, hogy naponta mennek csődbe és zárnak be kis- és középvállalatok, a kormány viszont a külföldi nagyvállalatokat támogatja a kölcsönből, tehát a román adófizetők pénzéből, ami önmagában is képtelenség. Most üt vissza a kampányolással elpocsékolt idő, amikor a válság kezelésére semmi nem történt, a politikai hacacáré minden energiát lekötött, s az, hogy a kormánynak nincs egy általános víziója a sokat hangoztatott parlamenti, közjogi reformról. Pénz pedig, úgy tűnik, nincs, s ha mégis van, nem oda kerül, ahova kellene. Románia hajója pedig sodródik, egyre sodródik, a nagy kormányos az ellenzék ellehetetlenítésével van elfoglalva, s ahogyan újévi köszöntőjében nyilatkozta: a néppel szövetkezett. Abszurdisztán már csak ilyen…
Bogdán László. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gondot okoz a pedagógusok menesztése Szatmár és Kovászna megyében
Kifogásolják a kormánynak a pedagógusok elbocsátására vonatkozó terveit a tanfelügyelőségek vezetői. Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint félő, hogy a folyamat a magyar iskolákat érinti a leghátrányosabban.
Szatmár megyében teljes tanácstalanság jellemzi a tanügyi átszervezést. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint még csak a találgatások szintjén tartanak. „Senki sem tudja pontosan, hogyan is lehetne kivitelezni a kormány tervét. Már a leépítési ütemterv is hibás, rengeteg összevisszaság van benne” – fakadt ki a Krónika kérdésére a pedagógus, aki szerint a megszüntetendő állásokat országos szinten számították ki.
Az egyik moldvai megyének például a fővárosi számokat küldték ki, így ha komolyan veszik az üzenetet, jóformán minden tanügyi alkalmazottól meg kellett volna válniuk, mesélte Kónya. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a fővárosban sem látják át pontosan a helyzetet, és egyik illetékes a másikra hárítja a felelősséget.
Fokozatosan kellett volna leépíteni
„Egyébként ennek a leépítési hullámnak előbb-utóbb be kellett következnie, ugyanis ’90 óta rohamosan csökken a gyereklétszám, míg a pedagógusok száma nem csökkent” – mutatott rá Kónya, aki szerint Szatmár megyében közvetlenül a rendszerváltás után 102 ezer gyermek ült az iskolapadokban, míg jelenleg csupán 65 ezren vannak.
„Fokozatosan, a gyermeklétszám függvényében kellett volna csökkenteni a pedagógusok számát is, és akkor nem járt volna ekkora sokkal az átszervezés” – vélte a főtanfelyügyelő-helyettes, aki szerint két-háromévente lett volna szükség kisebb méretű elbocsátásokra, hiszen jelenleg 70 iskolára való diákkal van kevesebb a megyében, mint húsz évvel ezelőtt. Kónya szerint az átszervezés hosszú folyamat lesz, amely fájó veszteségekkel járhat.
Iskolákat újítanak fel Csíkszeredában
A Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária római katolikus gimnázium felújítása szerepel fő helyen a csíkszeredai önkormányzat idei tervei között – jelentette be tegnap Antal Attila alpolgármester. Mint mondta, a tanintézetek korszerűsítése mellett az önkormányzat a tömbházak hőszigetelését kezeli prioritásként.
Az alpolgármester szerint az önkormányzat hatmillió euró uniós támogatást nyert a két tanintézet felújítására, ugyanakkor a Székely Károly Iskolacsoport korszerűsítését is befejezik, és új sportcsarnokot építenek a Petőfi Sándor Általános Iskola számára. Kormánytámogatást várnak a József Attila és Liviu Rebreanu általános iskola és az Octavian Goga Főgimnázium felújítására, illetve egy új óvodát is építenének.
A tanügyi beruházások mellett elkezdenék az olimpiai uszoda építését, a városközpont restaurálását, illetve felújítanák a taplocai és csíkzsögödi művelődési házat.
Pap Melinda
„Az átszervezés a magyar nyelvű tanintézeteket ugyanolyan mértékben érinti, mint a románokat. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy arányosan építsenek le, vonjanak össze, és a magyar iskolák ne essenek áldozatul a folyamatnak” – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében az iskolák finanszírozása is gondot okozhat a helyi önkormányzatoknak, ha a kormány bevezeti a fejpénz utáni támogatást. Szatmárnémetiben például 15 millió lejes hiánynyal kell számolnia a városvezetésnek. Emellett lesznek olyan vidéki iskolák, ahol a kevés gyerek után kiutalandó pénzkeretből még a működési költségeket és a pedagógusok bérét sem tudják majd finanszírozni.
A szakképzetteket is menesztik?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy szakképzett pedagógusok is munka nélkül maradhatnak a kormány által tervezett elbocsátások következtében. A tanfelügyelő szerint téves az az elképzelés, hogy a létszámcsökkentés megoldható a szakképzetlen és a betanító nyugdíjas tanárok elbocsátásával. Háromszéken már 2009-ben 146 állást szüntettek meg azzal, hogy felszámolták az állástöredékeket és a pluszba fizetett órákat, de ezzel minden ilyen lehetőséget kimerítettek.
A következő tanévtől újabb 221 tanügyi állást kell megszüntetni, és ez már csak osztályok összevonásával, vagyis szakképzett pedagógusok elbocsátásával oldható meg, mutatott rá.
Keresztély Irma szerint sem megyei, sem országos viszonylatban nem lehet általános döntéseket hozni, minden település helyzetét külön kell elemezni, hogy a diákok tanuláshoz való joga ne csorbuljon. Mint hangsúlyozta, a helyettesek alkalmazása vagy a nyugdíjasok visszahívása kényszermegoldás azokon a településeken, ahol a címzetes szakképzett tanár gyermeknevelési, vagy tanulmányi szabadságra ment. Őket nem lehet elküldeni, mert akkor abban az iskolában lefedetlen marad egy tantárgy, hangsúlyozta.
A főtanfelügyelő szerint a tanárok létszámát csak abban az esetben lehet csökkenteni, ha öszszevonják az alacsony létszámmal működő osztályokat. Erre a normatív finanszírozási rendszer miatt is rákényszerülnek a vidéki iskolák, az önkormányzatok kénytelenek lesznek csak a községközpontban működtetni V–VIII osztályos iskolát.
Sepsiszentgyörgyön a román tagozaton alakultak kis létszámú osztályok, több általános iskolában nyolc-tíz diák van, ha ezeket összevonják, megszűnik a tanítók állása. Ilyen esetekben városon már nem tudnak katedrát ajánlani, és ha a vidéki állást visszautasítják, munkahely nélkül maradnak – vázolta a jövőt Keresztély Irma.
Mint mondta, a minisztérium megemelte az órakötelezettséget, így a második fokozati vizsgával és a 25 éves munkaviszonnyal rendelkezőknek heti 16 óra helyett 18-at kell tanítaniuk, az iskolaigazgatóknak és aligazgatóknak pedig heti 6–12 órát kell oktatniuk, és ezzel is szűkül a katedrák száma.
Keresztély Irma szerint az oktatás úgy lehet gazdaságos, ha pénzügyi és adminisztrációs szinten összevonnák több vidéki település iskoláját, városon pedig a szakközépiskolákat, így minden intézménynek lenne önálló szakmai igazgatója, de könyvelőkre, adminisztrátorokra nem lenne szükség.
Bíró Blanka, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Székely Emese: a hangsúly a nevelésen van!
A rendszerváltást követően fura helyzet alakult ki Marosvásárhelyen: a megyeszékhely két magyar nyelvű tanintézménye ugyanabban az épületben működik. A Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium jól megfér egymással – állítja a kollégium igazgatónője, Székely Emese, akivel az intézmény működéséről, terveiről is beszélgettünk.
Tud olyan esetről Erdélyben, ahol a régi egyházi iskola épületében működik a világi jogutód tanintézet, valamint az újjáalakult, szintén jogutódnak tekinthető felekezeti iskola is?
– Sepsiszentgyörgyön ugyanebben a helyzetben van a Székely Mikó Kollégium, Szatmárnémetiben pedig éppen az okoz gondot, hogy külön épületben működnek. Mi itt házon belül oldottuk meg a problémát: 1994-ben a Bolyai keretében indult újra a református oktatás, majd 2000-ben szétváltunk. Természetes volt, hogy ugyanazon épületben maradjunk, hiszen mindkettőnknek megvan a létjogosultsága.
A Bolyai erkölcsileg, eszmeileg, a tudományosság szempontjából a hajdani kollégium jogutódja. Mi kevesen vagyunk. Ez nem is egyházi oktatás, amit mi művelünk, hanem egyházi jellegű oktatás, hiszen valójában állami intézményként működünk. Jobb megoldást nem látok: békésen együtt kell működnünk, mert egymásra vagyunk utalva, közös az adminisztrációnk is. Nálunk 450 diák tanul, ebből 230 tanul nappali tagozaton.
Az esti és a csökkentett óraszámú oktatásra igen nagy szükség van, mert most már szinte minden munkahelyen érettségi bizonyítványt kérnek a munkavállalótól, és bizony nagyon sok magyar ember nem rendelkezik ilyesmivel. Megható, hogy 40–45 éves emberek beülnek az iskolapadba. Ezek a tagozatok két éve működnek, de idén már nem hagyták jóvá az esti tagozatot. A nappali tagozaton évfolyamonként két-két párhuzamos osztály működik: a humán-teológia és a két tannyelvű angol osztály.
– Hátrányt jelent a Református Kollégiumnak, hogy lényegében ő a „kisebbik testvér”?
– Horváth Gabriella tanárnő korábban a kollégium igazgatója volt, most a Bolyai igazgatóhelyettese, tehát ez valójában előnyünkre válik. A tanári karunk részben közös, így az órarendet és más programokat is meg kell beszélni. Kiegészítjük egymást.
– A mostani egyházi oktatás miben különbözik attól, ami félbeszakadt az államosításkor?
– Gyökeresen különbözik. Akkor az egyház messzemenően beleszólt a felekezeti iskolák működésébe. Újraalakulásunkkor az egyház speciális tanmenetet fogadtatott el a tanügyi minisztériummal, így nálunk szaktantárgyként tanítjuk a Bibliát. Ezen kívül kissé szigorúbb a belső rendszabályzatunk, mint a világi iskolában. Mi humán oktatásban részesítjük tanulóinkat, de ez nem kötelező, vannak olyan református iskolák, ahol a reáltantárgyakra helyezik a fő hangsúlyt. Nálunk a diákok több mint fele vidéki.
Tapasztalatunk, hogy ezek a gyerekek érettebbek, mint a városiak, de sajnos sokan nem tudnak románul, és évfolyamonként néhányan ezt a hátrányt nem tudják behozni az érettségiig. Az országban egyébként jelenleg 9 református tanintézet létezik. A Bibliát amúgy továbbra is nevelési eszköznek tartjuk. A szentírás beleépül a tanuló tudatalattijába, és látjuk a viselkedési másságot. A gyerekeink nevelhetőbbek, mint a más iskolák diákjai. Lelkiekben könnyebben eligazodó, kiegyensúlyozott emberek nevelése a célunk.
– A városban azt lehet hallani, hogy a református kollégium diákjai öszszetartanak, jó közösség alakult ki az iskolában…
– Nálunk a kilencedikesek a legkisebbek. Amikor beiratkoznak hozzánk, már a tanév megkezdése előtt elvisszük őket a három napra a Bucsin-tetőre, egy úgynevezett öszszerázó kistáborba. A tanárok nagy része is felváltva meglátogatja őket. Ez már nagy lépés a közösségépítés felé. Nagy szerencsém van Enyedi Csaba lelkésztanárral, aki hihetetlenül sokrétű ember: énekel, gitározik, futballozik, maga mellé állítja a gyerekeket. Valódi animátor. Nagyon jó dolog, hogy beleszólásunk van abba, kit veszünk fel a felvételiző gyerekek közül, és abba is, hogy kik tanítanak a kollégiumban. Nagyon ragaszkodunk ahhoz, hogy a tanulók és az oktatók elfogadják a belső rendszabályzatot, s ha azt nem tartják be, akkor megválunk tőlük.
– A református egyház nyújt-e valamit a kollégiumnak, illetve vannak-e speciális elvárásai?
– Az egyház évente bizonyos pénzösszeggel támogatja az oktatási folyamatot, illetve a különböző tevékenységeket, ebből például a versenyeken való részvételt, az útiköltséget finanszírozzuk. A tanárok bérét az állam biztosítja. Az egyháznak nincs ilyen elvárása, hogy csakis innen kerüljenek ki a későbbi teológushallgatók. De azért a tanulóink nagyobbik része később az emberközpontú, szociális, nevelő szakmákban helyezkedik el. Orvosira is jelentkeznek, de sajnos erre nem tudjuk őket eléggé felkészíteni.
– Magyarországon hogyan működnek az egyházi iskolák?
– Ott valódi egyházi tanintézetek működnek, amelyeket az egyházak tartanak fenn. Jó néhánnyal kapcsolatban állunk, főleg a miskolci Lévay József Református Gimnáziummal. Ott természetesen a gimnázium középiskolát jelent. Diákcsere is történt. Értékes együttműködést építettünk ki a budapesti Baár-Madas Református Kollégiummal. 17 diákunk féléves ösztöndíjasként járt náluk, ez nagyon sokat jelentett a tanulóinknak. Viszont tavaly véget ért ez a program, mert elhunyt az az erdélyi származású, svájci adományozó, aki finanszírozta ezt a többéves programot. Annak idején bolyais diákok is részt vettek benne.
– A hazai egyházak miért nem törekednek arra, hogy valódi egyházi iskolákat működtessenek Erdélyben, a Partiumban?
– Szerintem a román állam nem szívesen engedné ki a kezéből az oktatási monopóliumot. Romániában a tanügyi törvény nem szabályozza az egyházi oktatást, lényegében nem létezik felekezeti iskolarendszer. Nincs törvényes fedezete, így anyagi háttere sincs. Az egyház nem tudná felvállalni az iskolák kizárólagos fenntartását. Szerintem igazságtalan dolog lenne, hogy azok az adófizető polgárok, akiknek a gyerekei például hozzánk járnak, ne részesüljenek állami támogatásban. Így nekünk két gazdánk van, de lehet, hogy szegényebbek vagyunk, mintha egy gazdánk lenne.
Viszont létezik egyfajta védettség amiatt, hogy az egyház patronálása alatt működünk. Lényegében a társadalmi igény hozta létre ezeket a félig állami, félig felekezeti iskolákat. Persze inkább a szülők igénylik azt, hogy kissé visszafogottabbakká neveljük a gyerekeiket, hogy megóvjuk a káros hatásoktól. A tanulóknak is jól esik a fokozottabb odafigyelés. Sajnos a pedagógusképzés nem áll a helyzet magaslatán. Mi nemcsak a gyerekeket, hanem a nálunk oktató pedagógusokat is folyamatosan neveljük. Ennek az eredménye aztán meg is látszik az oktatási folyamatban. A tanárok kénytelenek más attitűdöt felvenni, mint ami a világi iskolákban uralkodik. Lényegében mi sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a nevelésre, arra nagy szükség van manapság.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Borbély László: Mihamarabb cselekedni kívánok
Egyedi érték a Duna-delta Románia számára
Komoly programokat dolgozott ki a környezetvédelmi minisztérium 2010-re – nyilatkozta Borbély László tárcavezető azt követően, hogy a parlament illetékes szakbizottsága kedden megszavazta a minisztérium idei költségvetését. Mint mondta, a víztartalékok rendezésére és más környezetvédelmi programok megvalósítására idén a tavalyinál valamivel több, rendelkezésükre álló pénzösszegből mihamarabb cselekedni kívánnak.
A Szabadság kérdésére Borbély László elmondta: lényeges, hogy miként folytatódnak a környezetvédelmi programok az elkövetkező időszakban. „Ebben a tekintetében több fontos megvalósítás is vár ránk 2010-ben, ilyen például az új energiák, a szél- és napenergia hasznosításának beindítása, ugyanakkor pedig különösen oda kell figyelnünk a biciklisávok kialakítására és a parkosításra is” – fejtette ki. Hozzátette: az európai uniós projektek esetében a támogatások sürgetésére van szükség.
Amint azt Borbély László már a hét elején kijelentette, a költségvetésből azon projektek kapnak majd finanszírozást idén, amelyek leszögezett határidőkkel és jól körülhatárolt célkitűzésekkel rendelkeznek, a környezetvédelmi tárcának ugyanis ebben a tekintetben is követnie kell az európai uniós normákat. Ennek kapcsán megtudtuk: korábban több olyan projekt létezett, amelyet ezek hiánya miatt nem tudtak beindítani, jövő héttől (Maros megyével kezdődően) azonban szigorúan járnak el ezen a téren is. Borbély minden létező eszközt meg kíván ragadni az illegális erdőirtások leállítása érdekében.
A környezetvédelmi miniszter egyedi értéknek nevezte a Duna-deltát, és kitért arra, hogy ezentúl két tanácsosa dolgozik majd Tulcea megyében, hogy a rezervátum helyzetéről minél szélesebb körű értékeléssel szolgáljanak neki. „Az általam is kezdeményezett, Duna-stratégiához való csatlakozás Romániában is beindult: az EU-n belül ez egy kiemelt program, olyan, amelyet turisztikai, állat- és növényvédelmi szempontból egyaránt ki lehet és ki is kell használni” – tette hozzá.
Borbély László addig nem hagyja jóvá a verespataki aranykitermelés megkezdését, amíg teljes mértékben meg nem győződik: az alkalmazott technológia nem szennyezi a környezetet. A Radio France Internationalnak adott interjúban a miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a beruházás elkezdése technikai, nem pedig politikai döntés eredménye lesz. „Engem még nem sikerült meggyőzni arról, hogy a kitermelés nem környezetszennyező” – jegyezte meg Borbély László. Hangsúlyozta: Verespatak esetében a beruházók szándéka bizonyos fokig már érvényesült, hiszen házakat vásároltak fel, és mindez akkor is rányomja a térségre bélyegét, ha esetleg nem valósul meg a projekt.
F. ZS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Frunda György: Az RMDSZ-nek kormányban kell lennie
Csak egy kicsit elsiette a döntést
Mostanában az emberek sokat beszélnek az elnökválasztás eredményéről, az RMDSZ kormányba lépéséről. Sokan sokféleképpen ítélik meg a szervezet döntését. A választásokat követő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén Frunda György az RMDSZ vezetőségének véleményével szemben egészen más álláspontot fogalmazott meg. Erről beszélgettünk a szenátorral.
– A tanácskozáson a szövetségi elnök jónak nevezte az RMDSZ szereplését az elnökválasztás első fordulójában. Önnek más volt a meglátása…
– Négy név merült fel a tavaly az RMDSZ részéről: Markó Béla, Borbély László, Kelemen Hunor és jómagam. Én azon a véleményen voltam, hogy Markó Bélának kellett volna vállalnia a jelöltséget, mert ez a szerep a mindenkori szövetségi elnöknek jár. A legnagyobb lehetőség meggyőzni az embereket, elmondani a terveket, szövetségeket kötni, lehetőségeket, kapukat megnyitni. A szövetségi elnök nem vállalta a jelölést, ő javasolta Kelemen Hunort. Végül elfogadtuk ezt a megoldást, és elmondtam, mire kell a jelöltnek odafigyelnie: a válsághelyzetre kell felépíteni a kampányt, megoldásokat kell kitalálni, karizmatikusnak kell lenni, az embereket meg kell győzni, hogy elmenjenek szavazni, és folytatni azt a nyitást a románság felé, amit én elkezdtem '96-ban.
Azt hiszem, Kelemen Hunor nagyon jól felkészült diákként viselkedett, kerek, kidolgozott programbeszéde volt, de ugyanakkor nem volt elég meggyőző, s elért egy eredményt, ami fele annak, amit én elértem '96-ban, egyharmaddal kevesebb annál, amit Markó Béla elért ezelőtt öt évvel. Hogy mondhatjuk erre, hogy jó eredmény? Véleményem szerint nem jó eredmény; ahhoz, hogy az RMDSZ erősödjön, szembe kell néznünk a tényekkel, le kell vonni a tanulságokat, meg kell keresni a hibákat, miért volt csak ennyi szavazat és nem több, a jelölttel volt baj, a helyi szervezetekkel, önkormányzati vezetőkkel? Javítani kell a területi szervezetek szintjén, de az ügyvezető elnökség szintjén is, amely nem tudja kézben tartani a területi szervezeteket. Ez volt az én üzenetem, nem Kelemen Hunor ellen irányult, de le kell vonni a tanulságokat.
Az RMDSZ kihagyott egy lehetőséget
– Ön kritizálta a vezetést a referendum miatt is.
– Véleményem szerint az RMDSZ kihagyott egy nagy lehetőséget, amikor arra biztatta az embereket, hogy menjenek el és szavazzanak nemmel. Hibás döntés volt, azt kellett volna sugallnia, hogy ne vegyenek részt a szavazáson, így nem lett volna érvényes a népszavazás, és a parlament nem kellett volna vitatkozzon a parlament átalakításáról. A magyarság érdekéről van szó, mert azzal, hogy a parlamentet egykamarássá alakítják, egyetlen közösség, a magyarság veszít Romániában. Ezt ki kell mondani. A modern államokban az EU- ban mindenhol két ház van – alsó- és felsőház –, ez a garanciája, hogy egyetlen ember nem tudja maga alá gyűrni a parlamentet. Az EU is egy külön törvényhozó testületet ajánl, amely más problémák mellett az európai szabályzókat átülteti a nemzeti törvényhozásba. Ezt az RMDSZ- nek el kellett volna magyaráznia, és meggyőznie az embereket, ne szavazzanak a referendumra. Ez hiba volt, és az RMDSZ-nek ezt föl kell vállalnia, mert nem először hibáztunk. Hibáztunk akkor is, amikor Basescu felfüggesztéséről volt szó, s ezeket a hibákat a politikában nem szabad megismételni. Így nehéz politikai harc vár ránk, hogy megpróbáljuk megőrizni a kétkamarás parlamentet, mert a népszavazás nem kötelező érvényű, hanem konzultatív, ezt írja az alkotmány. De biztos vagyok benne, hogy az államelnök és a Demokrata Párt nagy nyomást fog gyakorolni az RMDSZ- re, hogy ezt megszavazzuk. Én nem fogom megszavazni semmiképp sem, mert ezzel a közösségünk ellen tennénk.
"Szőke" döntés?
– Az RMDSZ ismét kormánykoalícióra lépett. Erről mi a véleménye?
– 1996-ban az első magyar politikus voltam, aki kormánykoalícióról beszéltem, arról, hogy a magyarság helye a kormányban van, adott feltételek mellett. Akkor sokan támadtak, hogy ez az identitásunk elvesztéséhez fog vezetni. Pedig nem így van, én Gunnar Jansentől, a norvégiai svédtől tanultam, aki elmondta, hogy az Aland-szigeten levő norvégiai svéd párt 40 éve kormánykoalícióban van, és megtanított arra, hogy ha jogokat akar elérni egy kisebbség, kormányban kell lennie. Ez meggyőződésem, és helyeslem most is, hogy nehéz körülmények között is a kormányban vagyunk.
Viszont úgy gondolom, elsiettük a döntést. Mielőtt az Alkotmánybíróság megerősítette volna az elnökválasztás eredményét, miközben gyakorlatilag egyezségben voltunk a liberálisokkal és a szocdemekkel, nem vittük végig a harcot, hogy legyen egy jobboldali elnök, és egy liberális–szociáldemokrata–RMDSZ-kormány, ami alkotmányosan megengedett, és valószínűleg sokkal stabilabb többséget biztosított volna, hanem elfogadtuk azt, hogy a DP-vel és úgynevezett függetlenekkel lépjünk szövetségre. Kik is ezek a függetlenek? Azok az árulók és opportunisták, akik személyes érdekből hagyták el pártjukat. Ez nem egy stabil koalíció, amelyre építeni lehet. Ezért hiszem azt, hogy ha az RMDSZ kivárt volna, több eredményt tudott volna elérni. Különben jónak tartom mindhárom minisztert, de úgy vélem, Borbély Lászlónak ki kellett volna harcolni a területfejlesztési minisztériumot, mert ő olyan országos programokat épített ki, amelyekből egész Románia nyert, és hitelessé tette a romániai programot az Európai Unióban, megnyitotta a kapukat a nyugati pénzek előtt. Elvenni ettől az embertől ezt a minisztériumot, s odaadni Elena Udreának, egy "szőke" döntés volt. Remélem, jó művelődési miniszter lesz Kelemen Hunor, és jó miniszternek tartom Cseke Attilát is, de ha nem siettük volna el a koalíciós tárgyalásokat, talán többet lehetett volna elérni. Hiszen máris kezdődnek a bajok. A költségvetés vitájában vannak olyan RMDSZ- képviselők, akik azt mondják, hogy ha a nyugdíjasok kevesebb pénzt kapnak, nem fogják megszavazni a büdzsét, mert mi ígéretet tettünk az embereknek. Persze, vannak kompromisszumok, de van egy szint, amely alá nem lehet menni.
Erkölcsi indokok
– Igaz, hogy ismét visszautasította az igazságügyi tárcát? Az SZKT-n Verestóy Attila azt állította, hogy ön miatt varrták a nyakunkba Monica Macoveit.
– Vannak olyan politikusok, akik nem a fél karjukat, de mindkettőt odaadnák, hogy miniszterek legyenek. Én nem ilyen vagyok. 2004-ben Calin Popescu Tariceanu felajánlotta a tárcát nekem, de nem vállaltam, mert úgy gondoltam, többet tudok bizottsági elnökként tenni, és tovább akartam dolgozni az Európa Tanácsban. De akkor nem úgy tevődött fel a probléma, hogy Macovei vagy Frunda. Igazam volt, mert az én bizottságom volt a későbbiekben, amely módosítás nélkül elfogadta a kisebbségi törvényt. Meg tudtam akadályozni, hogy a feddhetetlenségi törvénybe ne kerüljön be, hogy az állami tisztviselők téves vagyonnyilatkozata nyomán elkobozzák a tulajdonaikat, amint az 1964-es törvény előírta, és el tudtam készíteni az ET-ben a nemzetről szóló jelentésemet. Az idő engem igazolt. Most szóba került, hogy az RMDSZ kapja meg az igazságügyi tárcát, de végül más lett a döntés. Ám mivel fenntartásaim voltak az RMDSZ kormányba lépésével kapcsolatosan, erkölcsileg nem lett volna korrekt, hogy elvállaljam a miniszterséget.
– Hogyan látja a kormány jövőjét, tekintve, hogy a Demokrata Párt, híres arról, hogy bomlasztja a koalíciókat.
– Nem lesz könnyű, bár legfelsőbb szinten kialakult egy egyeztető mechanizmus Markó Béla és Emil Boc között. Nem tudom, ez elég garancia lesz-e, mert az a tapasztalatom, hogy az utóbbi tíz évben ahány koalícióban volt a Demokrata Párt, annyi koalíció bomlott fel. Ettől tartok most is, remélem, az idő nem engem fog igazolni.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Új szakok a BBTE-n
Bár az államilag támogatott helyek száma nem csökken, és a jövő tanévtől több új szakot is beindítanak a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, az állami támogatások késése megnehezíti a felsőoktatási intézmény működését.
Gyergyószentmiklóson földméréstan, Kolozsváron múzeológia szak indul – többek között – a következő tanévben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán – tudtuk meg csütörtökön Magyari Tivadar rektorhelyettestől. „Kevés új szakot indítunk idén, mert amit lehetett, korábban már beindítottuk. Több mint 70 magyar szak van, a jövőben inkább arra fogunk koncentrálni, hogy ezeket megerősítsük.
Olyan szakok indulnak, amelyek tavaly nem indulhattak el. A muzeológia például már tavaly tervbe volt véve” – magyarázta Magyari. A rektorhelyettes szerint a legfontosabb új szak a földméréstan. „Ez egy fontos lépés, mert – mint tudjuk – a mérnöki képzés terén a magyar oktatás még mindig elmaradott” – beszélt a magyar felsőoktatás hiányosságairól a rektorhelyettes. Ezzel szemben jó hírnek számít, hogy nem csökken az államilag támogatott helyek száma.
„Szerdán kaptam meg a minisztériumtól az értesítést, amelyben közölték, hogy nem csökken az államilag támogatott helyek száma sem a román, sem a magyar tagozaton. Ebben a pénzügyi helyzetben rosszabb is lehetett volna” – fogalmazta meg félelmeit a rektorhelyettes. Hozzátette, hogy míg a kilencvenes években küzdeni kellett a magyar nyelvű oktatás bővítéséért, jelenleg alig sikerül betölteniük az állam által jóváhagyott 1100–1200 fős keretet.
A sajtótájékoztatón Andrei Marga rektor újságírói kérdésre reagálva kijelentette: a doktorandusok sínylik meg a kutatásra szánt pénzkeret csökkentését. Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint késve, megkurtítva, visszatartva érkeznek a pénzösszegek az államtól, s ezeket csak előre meghatározott célra használhatják fel. Jelenleg azok az összegek késnek, amelyeket – bár részben uniós forrásból származnak –, az állam kezel és amelyből épp a doktorandusok ösztöndíjának a kifizetését fedeznék.
„Mivel állami intézmény vagyunk, nem szabad átcsoportosítanunk a pénzt. Annyit tehetünk csupán, hogy ideiglenesen kölcsönveszünk egyik zsebünkből a másikba” – panaszolta Magyari. Hozzátette, az egyetem költségvetésének negyven százalékát önmaga termeli meg. A bevételek az eladott könyvek árából, illetve a botanikus kert szerény jövedelméből, a különböző rendezvények profitjából származnak.
Ehhez adódnak hozzá a pályázati pénzek, illetve a diákok által befizetett tandíjak, ez utóbbi az egyik legjelentősebb bevételi forrása a BBTE-nek. „Mégiscsak állami egyetem vagyunk, és lassan az intézmény felét mi tartjuk el. Belegondolni is rossz, hogy mi történne, ha a logisztika és a fizetések fedezésekor csak az államtól kapott pénzekre hagyatkozhatnánk” – mondta Magyari. Mint kifejtette, az egyetem saját bevételével sem tudnak önállóan gazdálkodni, például idén nem tudnak sem oktatókat, sem kisegítő személyzetet alkalmazni, amire a 80-as évek óta nem volt példa. A BBTE-n 22 diákra jut egy tanerő, s ezzel elmarad a nívós európai egyetemeken megszokott átlagtól.
Andrei Marga arról is beszámolt, hogy májusig Kolozsvárra érkezik Angela Merkel német kancellár, hogy átvegye a felsőfokú oktatási intézmény Doctor Honoris Causa címét.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)