Iskolaalapító csendestársak felelőssége
A „fű alatti” politizálás taktikáját alkalmazta a kormány és az RMDSZ a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében: kiderült, hogy a képviselőház szép csendben rábólintott arra a törvénymódosító javaslatra, amely elősegítheti egy új tanintézet létrehozását, jövő héten pedig a szenátus döntő kamaraként elfogadhatja a jogszabály-módosítást.
Mint ismeretes, az érintettek nagyjából egyetértenek abban, hogy a hányattatott sorsú iskola ügyét – a jelenlegi zűrzavaros, felháborító és szomorú helyzet ismeretében – úgy lehet megnyugtató módon rendezni, hogy új intézményt hoznak létre, amely ugyanott működik majd, ugyanazokkal a tanárokkal és diákokkal, csak „tiszta lappal kezd”.
Ezt pedig a jelek szerint a régi, immár jogi személyiséggel nem rendelkező gimnázium körüli botrányokkal, pereskedésekkel, ügyészségi vizsgálatokkal, meghozott és elkaszált tanácsi határozatokkal, egymásra mutogatásokkal, meghurcolásokkal, visszaállamosítási kísérletekkel párhuzamosan, azoktól függetlenül szeretnék véghezvinni.
Mégpedig úgy, hogy először a tanügyi törvény módosításával iskolaalapítási jogot adnak a parlamentnek, második lépésben pedig egy új törvénnyel (amelynek tervezetét szerdán iktatták az alsóházban) létrehozzák az új marosvásárhelyi tanintézetet. A kezdeményező RMDSZ szerint azért kell így eljárni, mert helyi szinten szövevényes, feloldhatatlan patthelyzet alakult ki, és csak „fentről”, politikai döntéssel lehet biztosítani, hogy a jövő tanévtől ismét saját iskolájukba járhassanak az idén ősszel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum kötelékébe sorolt osztályok tanulói.
Az érvelés megállja a helyét – sajnos. Hiszen még ha remélhetőleg létre is jön az új marosvásárhelyi római katolikus gimnázium, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy milyen áron. Egyrészt a decentralizáció feltétlen híveiként most központosítunk, mégpedig azért, mert helyi szinten csődöt mondtunk. Másrészt olyan hatalmat adunk a mindenkori parlament kezébe, amellyel könnyen vissza is élhet: például ott hoz létre iskolát, ahol nem indokolt. Az pedig óriási veszélyeket rejthet magában, ha az alapítási joghoz a megszüntetés joga is társul.
Az RMDSZ nem verte nagy dobra a körvonalazódó megoldást, de az első lépést elősegítő képviselőházi szavazás legalább megerősítette, hogy a szövetség „rajta van az ügyön”. No meg az is igazolást nyert, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt egyelőre tartja magát – a Budapest ellentmondást nem tűrő nyomására – tett ígéretéhez, miszerint rendezi a vásárhelyi iskolaügyet.
Az intézkedést övező csenddel nyilván azt szeretnék elkerülni, hogy a törvénymódosítás nacionalista hőbörgés tárgyává váljon, és újfent meghátrálásra kényszerítse a PSD-t egy „magyar ügyben”. A taktika okos politizálásra vall, ám a titkolózás hátulütője, hogy újabb és újabb kérdéseket vet fel – csak remélni tudjuk, hogy a törvénytervezet kidolgozói minden eshetőségre, a veszélyekre is gondoltak. Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsa
Megfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését.
Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől.
„Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott.
Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus.
Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit.
A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”.
A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”.
Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet.
Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Séta Szent László porai fölött
Bár a felújított belváros régi századokra utaló hangulata megkapó, a várat a kommunista évtizedekben épült tömbházak és az ortodox templom mögé rejtették. A váradi vár azonban még így is példátlan Romániában: gazdag, hamisítatlan tárlattal tanít a magyar történelemről. Mihálka Nándor történész-régész vezetésével jártuk körül az európai uniós pénzből felújított középkori vár épületeit, és bepillanthattunk a restauráló műhelyek titkaiba is.
Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben.
A Tiszántúl legerősebb vára
Mihálka Nándor történész-régész vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette.
1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette.
Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.
A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.
A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel.
Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.
Feléledt hagyaték
Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.
Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.
A múlt felett sétálva
A várban sokkal több potenciál van, mint ami egyelőre látszik” – hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor. Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.
A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű.
Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal – beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.
Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból. Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét.
Négy koronás magyar fő nyughelye
Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó.
Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk.
A régészek munkája nem marad láthatatlan
A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban, az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái.
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.
A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.
Az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Konferencia Maros megye múltjáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 18-án délelőtt 10 órai kezdettel a Kultúrpalota kistermében tudományos ülésszakot szervez Maros megye és Marosvásárhely egyháztörténetéből.
A rendezvényen Maros megye és Marosvásárhely történetéhez és egyháztörténetéhez kapcsolódó legújabb kutatásokból lehet tizennégy előadást meghallgatni. A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott.
Előadók és témáik
Simon Zsolt: Katolikusok és protestánsok a 16. századi Marosvásárhelyen, Ősz Sándor Előd: Adatok a marosvásárhelyi és marosszéki reformátusság 16. századi történetéhez, Bányai Réka: Igazság vagy gazság? Pázmányt olvasó prédikátorok, Farkas Noémi Tünde: Szomorú halotti predikátzio: Amaz egy szükséges dologrol valo tanitás. 18. századi református halotti beszédek a Teleki Téka állományában, Kimpián Annamária: A könyv mint jutalom az egykori marosvásárhelyi református kollégiumban, Tóth Levente: László Gergely erdőszentgyörgyi lelkész feljegyzései – egy 19. századi református pap hétköznapjai, Berekméri Árpád Róbert: A Marosi Református Egyházmegye papi és mesteri értekezletének korai jegyzőkönyvei, Nemes Gyula: Jenei Sándor (1871–1944) nagyernyei református lelkész élete és munkássága, Szolláth Hunor: Az első szovátai sósfürdő a helyi református egyházközség tulajdonában, Sárándi Tamás: Mezőpanit Gessler kalapja. Adalékok a ’templomrombolás’ jelenségéhez, Szekeres Attila István: Maros-Torda vármegyétől Moszkváig – Szent László alakja címerekben, pénzérméken, Pál-Antal Sándor: Képviselőválasztások Maros-vásárhelyen 1848 júniusában, Sebestyén Mihály: Portrévázlat Bürger Albertről. Antal Erika / Székelyhon.ro

Díjat hozott az összefogás (Örökségünk mozgalom)
Első díjat kapott a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző pályamunkája a paksi önkormányzat által meghirdetett Örökségünk mozgalom – Történetek a ládafiából című videófilm-pályázaton.
Az elmúlt öt évben a Bod Péter Tanítóképző diákjai és pedagógusai nagyszabású projektet valósítottak meg: felleltározták és táblával jelölték meg a térség emlékfáit. Idén a paksi önkormányzat által meghirdetett pályázat adott alkalmat, hogy videófilmen mutathassák be a projekt eredményeit, valamint a történelmi jelentőségű emlékfákon és adatközlőkön keresztül ismertessék megyénk három régiójának ezen értékeit. A tevékenység megvalósítása érdekében Kis Emese tanár négy pályázatot írt, amelyből hármat pozitívan bíráltak el, így a projekt költségeinek oroszlánrészét a Háromszéki Közösségi Alapítvány állta, Kovászna Megye Tanácsa jelentős összeggel, míg Kézdivásárhely önkormányzata lehetőségeihez mérten támogatta tevékenységüket.
A forgatás három időszakban zajlott, az iskola diákjaival és a helyi közösséggel sikerült megalkotni azt a háromrészes videóklipet, amelyben egyedi módon jelenítették meg Háromszék értékeit. A világhálónak köszönhetően üzenetük nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nagyvilágban élő összmagyarsághoz is eljutott. A klip szerkezeti felépítését, valamint alapkoncepcióját mindvégig jól átgondolt, üzenetértékű mellékszálak színesítették, így a helytörténeti kulturális értékek mellett népi gyermekjátékokat, népviseletet, szokásokat is népszerűsítettek. Mindhárom részben visszatérő motívum a meseolvasás, az idős és a jövő nemzedékre való odafigyelés, a velük való törődés – ez iskolájuk profilját is tükrözi –, valamint a faültetés, amelynek tiszte a jövőt szimbolizálni. Életre keltettek néphagyományokból kölcsönzött motívumokat, megörökítették az ajándékozást, a reggeli kútra járást, a hazatérést, a tisztálkodást, a ládafiás örökséget, az útra való tarisznyát, a májusfát, a Rétyi Nyír természetvédelmi terület népszerűsítése érdekében pedig a gyerekek origamitechnikával tavirózsákat készítettek.
A forgatások befejeztével kezdődtek az utómunkálatok, az időigényes előválogatás, montírozás, a vágói, zenei, stabilizáló munka és feliratozás. Így alakult ki a film végleges változata. A forgatás alatt több mint 2000 kis videóklip készült, ezekből valósult meg a pályázatra is elküldött változat, amelyet közel 550 órai munkával sikerült véglegesíteni. Az elkészült film YouTube-ra feltöltött linkjét pedig határidőre továbbították az Örökségünk mozgalom web­oldalára.
Hozzávetőleg 1500 tanuló és óvodás, 500 felnőtt, 24 intézmény kapcsolódott be a munkába. Kis Emese projektfelelős elmondta, a program nagy szimpátiát váltott ki az együttműködő közösségek körében. A települések apraja-nagyja népviseletben, ünneplőbe öltözött lélekkel vett részt a közös éneklésben, filmforgatásban. Hozzáállásuk és vendégszeretetük példaértékű, szívvel-lélekkel, nagy szeretettel és majd minden településen vendégséggel fogadták a csoportot. „Úgy érezzük, lánghordozó programunkkal sikerült Háromszék kulturális és környezeti értékeit népszerűsíteni, a gazdag kulturális közösségi program pedig nagyban hozzájárult a résztvevők identitásának erősítéséhez, hagyományaink és anyanyelvünk iránti elköteleződéséhez, valamint lehetőséget adott a közösségformálásra, csapatépítésre is. Támogatóinknak köszönhetően nagy kincset tudhatunk magunkénak, hiszen mozgalmunk több száz ember és kisgyerek szívébe lopta be magát, amiért hálával és szeretettel gondolunk az adományozókra és a velünk ünneplőkre, akikkel együtt játszhattunk, énekelhettünk. Így ezekkel a kedves felnőttekkel, diákokkal, óvodásokkal együtt mélyítettük el a tudatot, hogy örökölt értékeinkre vigyázni kell, mert csak így tudjuk az utókornak továbbadni. Ez a mi kötelességünk!” – fogalmazott a programfelelős. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar szórvány napja Déván
Magyarságunk erős várunk
Színvonalas előadásokkal ünnepelte meg szerdán délután a dévai magyarság a szórvány napját. Zene, vers, tánc, tudományos előadások: a Teglás iskolában gazdag program várta a szép számban összegyűlt magyarokat.
Az ünnepség az iskola aulájában kezdődött a tanintézmény diákjainak előadásával. Óvodásoktól egészen tizenkettedikesekig, szinte minden korosztály fellépett, bemutatta művészi tehetségét. Az óvodások és elemi iskolások dalocskákkal és táncokkal, a nagyobbak hazafias versekkel és dalokkal – valamennyi korosztály nagyszerűen szerepelt, az aulát zsúfolásig megtöltő tömeg vastapssal jutalmazta a lélekhez szóló, felemelő előadást. A diákokat felkészítő pedagógusok – Csatlós Zsófia, Dulinszky Izabella, Mészáros Enikő, Mazilu Gizella, Virág Ádám, a Szent Ferenc alapítvány munkatársai és különösképpen Lengyel Izabella – ismét nagyszerű munkát végeztek.
A diákok fellépése után Demeter László tudományos előadása következett az Erdővidék nagyjairól. Demeter László meghívása nem véletlen. Baróti muzeológusként, Demeter László az Erdővidék történelmének minden apró részletét ismeri. Szerdai előadása azonban az onnan származó nagy személyiségeket mutatta be röviden, jellegzetes székely humorral megspékelve. Kriza János (a néprajz atyja), Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid (nyelvújító), Gáll Mózes (író), a Kálnoky és Vargyasi nemesi családok, Köpeczi Sebestyén József (Románia címerének megtervezője), Csereiné Zatureczky Emília (a székely nemzeti múzeum alapítója), Nagybaczoni Nagy Vilmos (tábornok, Magyarország egykori honvédelmi minisztere) vagy Benedek Elek – valamennyien olyan nagy személyiségek, akik Erdővidékről származnak, és meghatározó szerepet játszottak az egyetemes magyar nemzet sorsa, kultúrája és tudománya alakulásában. Nemcsak velük büszkélkedik a kis székely térség, Demeter László további híres személyek pályafutását is bemutatta.
Mivel a szórványnap a Hunyad megyei Marosillyén született és Székelyföldön nevelkedett Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, nyilván Erdély aranykorának fejedelméről is megemlékeztek. Noha politikai és katonai pályafutását is említette, Kun-Gazda Gergely előadása a nagy fejedelem művelődéspolitikáját mutatta be. A református fejedelem a nyugati híres egyetemekkel egyenrangú akadémiát hozott létre Erdélyben, hogy az itteni tehetséges fiatalok ne kényszerüljenek nyugatra menni tanulni. A tanintézményt Gyulafehérváron, Erdély akkori fővárosában alapította, s neves német professzorokat hívott meg oktatni, köztük a sziléziai (akkor Németország, 1945 után Lengyelország) Martin Opitzt is, akit a német költészet atyjának tartanak. A neves – főleg német – professzorok elcsábítására európai szinten magas bérezést biztosított, a kollégium fenntartására pedig több település adóját szánta. A tudás ugyanis a felemelkedés egyik legfontosabb pillére, ezt Bethlen Gábor már akkor felismerte! Az általa létesített tanintézmény az évszázadok alatt híressé vált, ma is működik, Nagyenyeden – ahová néhány évtizeddel alapítása után költözött át a törökök gyulafehérvári pusztítása nyomán – Bethlen kollégiumként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Poraikból támasztották fel a szétzúzott Jósika-oroszlánokat
Fél évszázad múltán restaurálhatták a Jósika-palota összetört címerét
Szépre, múltra, belefektetett munkára való tekintet nélkül leverték, darabokra törték, eltüntették – több címernek juttatta ezt a sorsot osztályrészül a kommunista államhatalom. Ezt tették a főtéri Jósika-palota homlokzatát díszítő oroszlános családi címerrel is. A forgatókönyvben szerencsés módon változás történt: a hatalmas kőtömbökből kifaragott címer darabjait a romboló kezek feltehetőleg nem merték egyszerűen ledobálni, ezért a tetőtérbe húzták be; a faragott kövek összetörve is olyan súlyosak lehettek, hogy lehordásukra már nem vállalkoztak. A világ megfeledkezett a Jósika-oroszlánokról, így fél évszázadon át a palota tetőterében hevertek kisebb-nagyobb részekre törve… Az épületet tavasztól vehették gyakorlatilag birtokba jogos örökösei, és bukkantak rá a darabokra. Nemrég alkalmam nyílt megtekinteni a szó szoros értelmében poraiból újjáteremtett címert, amelynek visszaadták lenyűgöző monumentalitását.
A Jósikák oroszlános címere a hatvanas évekig díszíthette a Főtér 10. szám alatt álló, klasszicizáló stílusjegyeket hordozó palota homlokzatát, amely mindmáig egyike a belváros impozáns épületeinek. Főhomlokzati erkélyét tartó négy monumentális toszkán oszlop miatt Lábasházként is emlegetik a kolozsváriak. A Főtér nyugati oldala és a Kötő utca között húzódó, nyújtott négyszög alaprajzú parcellán álló épületegyüttes egy reprezentatív, U alaprajzú keleti épülettömbből, és egy hasonló fekvésű nyugati épülettestből áll, amely a déli oldalon kapcsolódik egy megszakítás nélküli épületszárnnyal a keleti tömbhöz.
Főnemesi paloták, amelyek meghatározzák a város arculatát
A palota fő épületének helyén a középkor és újkor folyamán polgárházak álltak. A főnemesség tagjai csak a 17. század második felétől kezdődően kezdtek el telket, ingatlant vásárolni a városban. A 18–19. század fordulóján már lendületes palotaépítési hullám indult meg, ugyanis a városba települt Főkormányszékkel, a Guberniummal a város politikai és társadalmi élete rendkívül megélénkült. Az erdélyi főnemesség tagjai közül többen köztisztségeket vállaltak, így huzamosabb ideig kellett a városban tartózkodniuk, és fontosnak tartották, hogy megfelelő városi rezidenciájuk is legyen. Ezeknek a családoknak a palotái máig meghatározzák a Főtér és a belváros arculatát. A 16. század közepéről származó adókönyvek szerint, 1557 és 1561 között a mai palota északi szárnyának helyén álló ház Ötvös Gábor aranyműves tulajdonában volt, déli szomszédját pedig ugyanebben az időszakban Georg Literatus özvegyének ingatlanaként jegyezték. 1564-ben az északi ház örököse Ötvös Gábor özvegye lett, a déli ház pedig egy Lakatos Kelemen nevű polgár tulajdonába került.
1565-ben az egykori Ötvös-házat északi házszomszédjuk, egy Kolozsvárra költözött magyarországi nemesember, Kakas András vásárolta meg, aki előző ingatlanát négy évvel korábban vette, bizonyos Szécsi Györgytől. Kakas András özvegye a két ház egy-egy részét már 1587. február 7-én fiára, Kakas Istvánra, és lányára, Kakas Katára testálta, aki Eötvös Andráshoz ment feleségül. A 16. században a Kakas-ház az erdélyi fejedelmek megszokott szálláshelye volt. Kakas András özvegyének 1600-ban, majd fiának, Kakas Istvánnak 1603-ban bekövetkezett halála után a házak az özvegy unokájára, Eötvös Katára és annak férjére, egy Johann Jacobinus nevezetű humanista jegyzőre maradtak (az adatok Mihály Melinda művészettörténésznek a kolozsvári adókönyveket illető kutatásaiból származnak). A 17. századra vonatkozóan egyelőre nincsenek a fenti ingatlanok további tulajdonosváltásaira vonatkozó információink.
Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek megállapítása szerint, utalások vannak arra, hogy a déli házat 1729-ben Kolozsvár egyik ismert építőmestere, Peter Grimmer vásárolta meg, 1738-ban pedig a jezsuita rend birtokában is volt. A 18. század közepe táján gróf Kornis Antal és felesége, gróf Petki Anna vették meg az ingatlant. A Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek által összegzett levéltári adatok szerint Kornis Antal 1765-ben bízta meg a „Jesuiták palléraként” ismert Franz Gindtnert városi lakóházának átépítésével.
Kiadós munka volt a szétzúzott kődaraboknak a leszállítása is
Petki Anna halálát követően, 1775-ben a Kornis család házát ifjabb Kornis Antaltól gróf Csáky Kata (1726–1794) vásárolta meg, majd 1780 nyarán a szomszédos telket s a rajta levő ingatlant is megvette egy Ábrahám Ábrahám nevezetű zsidó kereskedőtől. A 18. század végén többször is alakítgatták ezeket az épületeket, a század utolsó évtizedében Anton Türk építőmester is dolgozott rajta. 1794-ben az ingatlanokat Csáky Kata leánya, gróf Bethlen Rozália (1754–1826), majd unokája, Csáky Rozália (1784–1850) örökölte.
Az északi ház – egyelőre nem tudni pontosan mikor – a Jósika bárók tulajdonába került a 18. században. 1775-ben Jósika Mózes utódainak tulajdonaként említik, majd Jósika Antal Kolozs megyei főispán lesz a birtokosa. Számadások tanúsága szerint, 1795-ben Tóth Pál kolozsvári ács a Jósika család házának tetőzetén végzett munkálatokat.
A Jósika–Csáky házasság egyesítette a telkeket
A Jósika-házastelek mai formája 1802-ben alakult ki, amikor a déli ingatlan örököse, gróf Csáky Rozália és az északi ház birtokosának, Jósika Antalnak a fia, báró Jósika János (1788–1843) összeházasodtak. A pár feltehetőleg már az esküvőt követően megkezdte az újabb építkezéseket.
A házaspár a palotát eredetileg egyemeletesre építtette, homlokzatát valószínűleg háromszögű oromzat zárhatta le. A főhomlokzat második emeletét 1828-ban húzták fel, amint azt a homlokzaton látható, római számokkal jelölt, 1828-as évszám is jelzi. Fölötte helyezkedett el a Jósika-címer, amelyet az 1960-as években levertek.
A palotát építtető Jósika János főkormányszéki elnökségének idejétől haláláig (1822–1843) itt lakott feleségével. Apja halála után a palotát második fia, Jósika Lajos (1807–1891) főkormányszéki tanácsos, főispán örökölte, aki az udvari szárnyat 1864–1865-ben kétemeletesre építtette. Veress Ferenc 1859-ben készült, a főtér nyugati oldalát megörökítő fotóinak tanúsága szerint, ebben az időszakban a főbejárattól délre eső helyiségekben két porcelánbolt, attól északra pedig papírkereskedések működtek. Az 1860-as évektől a Kolozsvári Nemzeti Kaszinó bérelte a főszárny emeleti termeit, bálokat is szerveztek.
Az 1890-es évektől a Kolozsvári Királyi Ítélőtábla volt az épület főbérlője 1902-ig, amikor átköltözhettek az akkor újonnan épített Igazságügyi Palotába. A főbejárattól északra fekvő, utcára néző helyiséget a 19. század végétől kezdve gyógyszertárak részére bérelték a különböző tulajdonosok; a 20. század első évtizedében például Burger Frigyes patikája működött benne.
Államosítás, majd visszaszolgáltatás hosszas per után
Jósika Lajos halála után a palotát fia, Jósika Sámuel (1848–1923) örökölte, tőle pedig leánya, Jósika Paula Bethlen Györgyné (1889–1962), aki az ingatlant végrendeletében unokatestvérére, Bánffy Máriára hagyta. A palotát 1949-ben államosították. A Bánffy család tagjai törvényes örökösökként visszaigényelték az épületet. A restitúciós per hosszadalmas útja 2013-ban ért véget, a kolozsvári táblabíróság ugyanis ez év december 6-i ítéletében kimondta, a román állam törvénytelenül foglalta el az épületet, érvénytelenítette az ott működő cég tulajdonjogát és elrendelte az ingatlan visszaszolgáltatását. 2017 tavaszán vehették végre birtokba a Lábasházat jogos tulajdonosai.
Bánffy Béla: a címer megmentését fontosnak tartottam
–Tudtam, hogy a Jósika-címert valamikor a hatvanas években ledöntötték a palotáról, de meg voltam győződve róla, hogy eltűnt, elpusztult – mondta el Bánffy Béla, aki a palotát öröklő család tagjaként foglalkozik a palota ügyeinek igazgatásával. – Tulajdonképpen idén májustól vehettük át az épületet, ekkor járhattam be magam is pincétől padlásig; a tetőtérben nagy kődarabokra bukkantam, amelyek nagy meglepetésemre, a darabokra tört Jósika-címer részei voltak – folytatta.
Az épület jövőjéről való gondolkodás első lépéseiben a család átfogó felméréseket, különböző szaktanulmányokat készíttetett az ingatlanról, a statikusok által javasolt helyeken régészeti szelvényeket is nyitottak.– A címer megmentését fontosnak tartottam, Kiss Zoltán kőfaragó-kőrestaurátorhoz és csapatához folyamodtam – magyarázta Bánffy Béla, hozzátéve, hogy a nagyobb darabokat testvéreivel maga szedte össze, és fektette a kötőgerendákra. A címer darabjait az erre a célra kijelölt földszinti helyiségekben restaurálták, lehordásuk is kiadós munkának bizonyult. A restaurátor csapat az ujjpercnyi nagyságú darabok után is végigkutatta a padlásteret, és a nagyobb részek összekapcsolása után a legkisebbeket is helyükre illesztették.
A Jósika-címer bizonyos részei a rombolás során megsemmisültek, így a címerpajzs negyedik mezejének nagy felülete, a pajzs kőkeretének egy része, a címer ellensúlyaként is szolgáló akantuszlevél-díszes faragvány nagy darabja, és nem találták a címer fölött elhelyezett nagyméretű rangjelző koronát sem. Mindemellett, Kiss Zoltánnak sikerült az impozáns alkotás lényegét újra láttatni, jellegét visszaadni. Ahhoz, hogy a konkrétan is „poraiból feltámasztott” Jósika-címer a ma látható formáját elnyerhesse, egy négytagú csapat dolgozott két hónapon át folyamatosan.
Összerakták, és a spiccvéső nyomait emlékeztetőül meghagyták
A restaurált alkotáson jól látszik, hogy a doborpajzs első és negyedik, vörös színű mezejét befele fordított, körben hajlott farkába harapó koronás kígyó, a második és harmadik, kék színű pajzsmezőt pedig befelé forduló, ágaskodó oroszlán díszíti. Az osztóvonalak találkozási pontjánál gyöngyökkel és stilizált virágokkal képzett, ötágú bárói korona emelkedik ki a felületből. A címerpajzs tojásléc-díszes kőkeretét kétoldalt egy-egy hatalmas, befele forduló, ágaskodó kőoroszlán tartja felső mancsaival. A család címerleírásában egyébként a pajzsmezők két ezüst oroszlánja gyökerestől kitépett, zöld lombos fát tart maga előtt, maga a pajzs pedig kerektalpú, jobb és bal oldalán homorított, felső részén szárnyasan domború.
– Nagyon örvendtünk, amikor már azt láttuk, hogy a címer kezd újra összeállni; rengeteg kis részlet került elő, a címerpajzs, a korona aprócska darabjai; voltak fotóink, de ahhoz, hogy összerakjuk, meg kellett értenünk a szerkezetét, és úgymond legóznunk kellett a kis darabkákkal – mondta el a kőfaragó-restaurátor. Elmondta, a címert a Bácsi-torokból származó, puha mészkőből faragták, a részeket kovácsoltvas kapcsokkal fogták össze, alja pedig be volt építve az oromfalba. Több ízben végzett javítások nyomait is felfedezték rajta; még cementes habarcsot is találtak a törött, sőt már algásodott kőfelületen, amely már jócskán 20. századbeli beavatkozást jelez, sőt, a címer 75 százalékát vörös bádogfesték fedte, amely a tető kicserélésekor kerülhetett rá.
Szép, barokkosan lendületes szerkezete van a címernek, látszik, hogy „megadták a módját” készítői – állapította meg a restaurátor. Elmondta, jól látható volt az is, ahogyan a nagyobb egységeket próbálták összetörni, a spiccvéső nyomai, a kőtömbök sugárirányú repedései. A restaurátor acélrudakkal, műgyantával fogta újra össze a darabokat, de oly módon, hogy a rombolás jelei is láthatóak maradjanak az utókor számára.
A felújított címer a Jósika-palotában marad, megfelelő helyet keresnek számára. Az oromzatra már nem kerül vissza, de nincs kizárva annak lehetősége, hogy a jövőben egy szép, hiteles másolata emlékeztessen majd a családra, amely a palotát építtette, és amelynek története szervesen összefügg Kolozsvárnak és közösségének történetével. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Miért nem másképp?
Van egy visszatérő dilemmám így advent táján, amikor számtalan intézmény és segélyszervezet kezd gyűjtésbe, hogy a nagy hidegek és az ünnepek közeledtével könnyítsen kicsit a védencei sorsán. Nevezetesen: miért is adakoznak a jótékonysági akciók résztvevői? Mert nem mindegy. Pusztán csak a jó érzés kedvéért teszik, nem is gondolva többet arra, mi lesz az adomány sorsa, vagy valamilyen céljuk van vele, netán ilyen módon kompenzálnak valamit? Sokáig magam sem törődtem a kérdésnek ilyen mélységeivel, csak adtam. Alapból az a típus vagyok, akit nemcsak adventkor, hanem év közben is megtalálnak ilyen-olyan felhívások, jótékonysági akciók, és ha tehetem, ha tudok azonosulni a gyűjtés céljával, akkor adok. Tavaly ilyentájt azonban magam is elkezdtem gyűjtést szervezni (amelyet idén ismétlünk), egy hónappal később pedig szembesültem azzal a felháborodás-hullámmal, amelyet a Szabadfogas akció váltott ki némelyekből, és azóta kicsit aggódva figyelem az emberek ilyen irányú reakciót.
Mert miről is van szó? A szociális ágazat dolgozói és a segítők elég jól tudják, hogy a már említett két tényező – az advent és a hideg – kicsit könnyebben nyitja meg a szíveket és a pénztárcákat, a nélkülözőkre irányítva a figyelmet. Ezt pedig ki is használják, amivel nincs semmi gond, hiszen rá vannak szorulva a közadakozásra, és nincs az a mennyiségű adomány, amelynek ne tudnák megtalálni a helyét. Nyilván megvan ehhez a maguk bázisa is: azok az emberek, akik állandóan figyelik a munkájukat, és amikor tudják, segítik is. Csakhogy van az a kritikus tömeg, amelynek semmi se jó. Kiindulva abból az alapigazságból, hogy csak azt lehet bírálni, aki dolgozik, ezek az emberek többnyire nem az adakozási kedvükről híresek. Félreértés ne essék: senkitől sem lehet elvárni a tevőleges együttérzést, mindenkinek szíve joga egy adott céllal azonosulni, vagy épp zsigerből elutasítani azt. Véleményt mondani is szíve joga, legfeljebb nem túl etikus, ha abból indulunk ki, hogy van, aki tesz, és van, aki beszél.
A magyar közvélemény figyelme nagyjából idén januárban irányult a Szabadfogas akcióra, amely pillanatok alatt országos, sőt, határokon átnyúló méretűvé nőtte ki magát, de természetesen ugyanilyen gyorsan megtalálták azok is, akik legalábbis bugyutának tartják azokat, akik képesek fölöslegessé vált kabátjaikat utcai fogasokra aggatni. Az akció ugyanis épp nagy lendülettel tört előre, jöttek a hírek arról, hogy hány településen állnak már a fogasok, amikor a károgók rákezdték a maguk nótáját: nem is a rászorulókhoz jut el a kabát, hanem jönnek a rosszarcúak, és elviszik. Előfordulhat ilyen? Igen. Csak az utcára kitett kabátokkal? Nem. Bárhol, bármikor, bármivel. Maguk a segélyszervezetek is elismerik (nem eggyel állok kapcsolatban közülük), hogy képtelenség száz százalékosan kiszűrni a visszaélést. Ha valaki csalni akar, ha valaki jogtalanul akar hozzájutni valamihez, ami nem illeti, akkor agyafúrtabb módszerekkel is képes élni annál, hogy simán leakasszon egy viseltes kabátot az utcai fogasról. Aki akarja, az nyugodt lélekkel be tudja csapni a családgondozót, a védőnőt, a szociális munkást, elhitetve magáról vagy családtagjáról, hogy beteg, munkaképtelen, rászoruló, és felveszi az ezért járó juttatást. Visszaélések mindig is voltak, mindig is lesznek, botorság lenne azt gondolni, hogy pusztán amiatt, mert nem a fogasra tesszük ki a kabátot, hanem összecsomagolva leadjuk egy segélyszervezetnél, az egészen biztosan egy rászorulóhoz jut, és még véletlenül sem egy épp a mi használt felöltőnkre vágyakozó hiéna kaparintja meg, a zsákmányszerzés örömével.
Persze, nemcsak ezzel a fogas-kabát dologgal szokott gondjuk lenni a jótékonysági akciók világában nagyon is jártas véleményvezéreknek, hanem sok esetben a földrajzi kiterjesztéssel is. Ha valamely, tőlünk távolabb eső régió károsultjait segítő gyűjtésről hallanak, azonnal eszükbe jut az, ami egyébként sosem: hogy élnek körülöttünk is rászorulók, miért nem azokat segítik? Nem ő, hanem azok, akik segítenek (visszakanyarodva oda, hogy aki dolgozik, az viselje a kritikát is attól, aki többnyire csak beszél). Mert vannak ám itt is szegények, és mi lesz velük, ha minden segítő szándék Kárpátaljára, Kenyába vagy ki tudja, hová irányul!
Az az érzésem, ha mindenki így gondolkodna, és ilyen-olyan indokokra és meglátásokra hivatkozva lebeszélné saját magát és környezetét is a segítésről, akkor nyugodtan szögre akaszthatnánk mindenféle derűlátást, nyugodtan kijelenthetnénk, hogy megérett a világ a pusztulásra, és kényelmesen elnyúlva egy fotelben (amolyan véleményvezér-módra) szemlélhetnénk, ahogy körülöttünk lassan minden széthullik.
Ez az egyik választásunk. Szerencsére van másik is, és nekem ez a forgatókönyv a rokonszenvesebb. Igyekezni kizárni a károgó hangokat. Körülnézni kicsit a környezetünkben, összecsomagolni, amit szívesen odaadnánk, és megkeresni a helyét. Teljesen mindegy, hogy az utcai fogason, a vöröskeresztnél vagy a szomszéd utcában élő nélkülöző nagycsaládnál. A lehetőség mindenki számára adott, de nem a rosszízű megjegyzésekre („Ti adományt gyűjtötök a gazdátlan macskáknak? A kóbor kutyákra bezzeg nem gondoltok!”), hanem arra, hogy teljes lélekkel odaálljon egy ügy mellé. Sándor Boglárka Ágnes / Szabadság (Kolozsvár)

Benyújtották a bizalmatlansági indítványt
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék tegnap a kormánykoalíció ellen, válaszul arra, hogy a kabinet elfogadta az adótörvény átfogó módosítását. A miniszterelnök szerint az indítvány vitája jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák a kormány megvalósításait.
A kormány egyebek mellett az alkalmazottakra hárította a társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettségét, így ahhoz, hogy nettó bérük ne csökkenjen, a munkáltatóknak emelniük kell mintegy 20 százalékkal a dolgozók bruttó bérét, ami a versenyszférában nem biztos, hogy megtörténik. Az ellenzék fő erejét képviselő Nemzeti Liberális Párt (NLP) másik két kisebb ellenzéki párttal, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (MRSZ) és a Népi Mozgalom Párttal (NMP) együtt terjesztette be az indítványt. Raluca Turcan, az NLP képviselőházi frakcióvezetője tegnap kijelentette: a kormány hazudott a választóknak, nem nőttek a bérek, a vállalkozásokra pedig nagyobb adóterhet róttak. Mint mondta, azért kell leváltani a kormányt, hogy elkerüljék a későbbi drasztikus gazdasági és szociális intézkedéseket. „1989 óta még nem haragított magára a kormány ennyiféle román állampolgárt: hivatalnokokat, állami alkalmazottakat, a versenyszféra alkalmazottjait, nyugdíjasokat, üzletembereket, civil szervezeteket, a civil társadalmat. Volt egy szappanbuborék, amely szétfoszlott, és Románia összes állampolgára az áldozatává vált. A kormányprogram bérnövekedéseket ígért, de sajnos bércsökkenésekhez vezetett, legjobb esetben is nagyon kis mértékű növekedésekhez. A nyugdíjasokat becsapták a nyugdíjtörvény halogatásával. A vállalkozói szférának ígért támogatás átváltozott pluszteherré minden becsületes üzletember számára. A közigazgatási struktúráknak súlyos érvágást jelent a kormány által bevezetett teher, de főleg az, hogy nincs pénz befektetésekre” – mondta Raluca Turcan. A liberálisok képviselőházi frakcióvezetője hozzátette: indítványuk egy inkompetens kormány ellen irányul, a román állampolgárok összes kategóriájának érdekeit képviseli. Az indítványt 148 törvényhozó írta alá, akiknek zöme az ellenzék padsoraiban foglal helyet. Legkevesebb 233 szavazatra lenne szükség a kabinet megbuktatásához. A kormányoldalról egyelőre senki nem jelezte, hogy támogatná az indítványt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök két nappal ezelőtt elmondta: a szövetség és az NLP viszonya feszült amiatt, hogy Ludovic Orban pártelnök az elmúlt időszakban több nacionalista, magyarellenes kijelentést tett. Cristian Seidler, az MRSZ képviselőházi frakcióvezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy semmi okát nem látják annak, amiért az RMDSZ-nek támogatnia kellene ezt a kormányt. „Azokban a megyékben, ahol zömmel az RMDSZ-re szavaztak, semmit nem költöttek sem az infrastruktúrára, sem az oktatásra, az átlagfizetés pedig a legalacsonyabbak között van az országban. Semmi okát nem látjuk, amiért az RMDSZ-nek támogatnia kellene ezt a kormányt, leszámítva esetleg az igazságszolgáltatás terén fennállható cinkosságot” – mondta Seidler. Legutóbb júniusban szavazott a parlament bizalmatlansági indítványról, akkor saját pártja, az SZDP buktatta meg Sorin Grindeanu miniszterelnököt.
Mihai Tudose miniszterelnök tegnap azt nyilatkozta a párt végrehajtó bizottságának herkulesfürdői tanácskozása után: a bizalmatlansági indítvány vitája jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák a kormány megvalósításait. Romániában az idei első kilenc hónapban 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a harmadik negyedévben pedig 8,8 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Mivel a növekedés fő hajtóereje a fogyasztás, Klaus Iohannis államelnök és elemzők többször aggodalmuknak adtak hangot, hogy hosszú távon nem tartható fenn, és figyelmeztettek, felborulhat a makrogazdasági egyensúly. Az elnök tegnap is bírálta a kormányt, hogy elhanyagolja a közberuházásokat, ugyanis a béremelések és adócsökkentések következtében csak a beruházási költségek lefaragásával tudja tartani a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt. Erdély.ma

Kortárs szerzőkkel nyelvről, irodalomról
Hát már hogyne mennék – válaszoltam határozottan a pályatárs, volt jelenes kolléga, Pataky Lehel Zsolt rádiós újságíró (Temesvári Rádió, Kossuth Rádió), a PRO MOVE Arad Egyesület vezetőjének kérdésére, hogy ott leszek-e a magyar nyelv napja alkalmából a Tulipán könyvesboltban és borozóban általa szervezett rendezvényen.
Karára (Karácsonyi Zsolt – az alábbiakban K. Zs. – költő, műfordító, kritikus, a Helikon c. irodalmi lap főszerkesztője, az EMÍL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) elnökére, valamint Zsigára (Papp Sándor Zsigmondra – író, újságíró, jelenleg a budapesti Kossuth Kiadó szerkesztője) őszintén kíváncsi voltam.
Karára azért is, mert egy ideig kollégák voltunk az aradi napilapnál, ő még „zöldfülüként”. Csütörtökön este nyilvánosan elismerte, hogy (kimondottan tehetséges – ezt már alulírott teszi hozzá) fiatalként nem könnyen illeszkedett be az újságírás napi robotjába, amelynek során az ember nemcsak azt írja, amit szeret, hanem azt is, amit éppen kell. Úgy érezte: többre hivatott (ez utólag fényesen beigazolódott), s adandó alkalommal „dobbantott” is szülővárosából, Aradról.
Tudtam, nagyjából, róla, hogy „miket művel” – de nagyon meglepett, hogy többek között 10 (tíz!) műfordítás-kötet – négy regény, vers, esszé – is sorakozik a neve mellett, köztük egy jókora méretű Emil Cioran-tolmácsolás (románról magyarra). Ez utóbbi lefordítása, például, hiszem, pokoli kínokat – és utólag mennyei örömöket – jelenthetett.
Zsiga (Papp Sándor Zsigmond, a továbbiakban P. S. Zs.) az 1990-es években szintén megfordult Aradon, itteni főiskolásként, s a helyi amatőr színtársulat rendezőjeként is működött. Emlékezetem szerint akkor már jó pár irodalmi írása megjelent, hisz íróként könyveltem el. Hát persze, hogy nem lett (a családi hagyomány folytatójaként) fogtechnikus vagy fogorvos: Nagyváradon, majd Kolozsváron kulturális újságíróként folytatta, végül a határon túlra került, a Népszabadság kultúrrovatához, hogy aztán a lap megszűnésével kiadói szerkesztőként dolgozzon tovább. Jelenleg második regényének befejezésén dolgozik (miközben már a harmadik jár a fejében).
Ők voltak hát a csütörtöki est szereplői (a nap folyamán a Csikyben is találkoztak diákokkal), akik Pataki Lehel kérdéseire elmondták, mit is gondolnak a hazai és külföldi (közelebbről erdélyi) magyar irodalommal, magyar nyelven érvényesülésről kapcsolatos dolgokról.
Csak néhány kijelentés, megállapítás a jó másfélórásra nyúlt beszélgetésben felmerült témákkal kapcsolatban.
– Erdélyben legalább két tucat olyan olyan magyar szerző munkálkodik, akiknek, akár fordításban, bármikor, bárhol megjelenhetnének a művei. (K. Zs.)
– Kezdetben hiúságból ír az ember, hogy írásai megjelenjenek, hogy lássák, elismerjék, aztán azért, mert úgy érzi: fontos mondanivalója van. Akkor is írnék, ha tudnám, hogy könyvemet csak két ember olvassa el. (P. S. Zs.)
– Az utóbbi időben mintha újból érdeklődés mutatkozna román irodalmi körökben a hazai (romániai) magyar irodalom iránt (K. Zs.), mert rájöttek, hogy ezek értékesek. A hosszú szünet (a románra való fordítás hiányáról van szó) azzal is magyarázható, hogy a régi (magyarul jól beszélő) gárda kihalt, és csak most kezd jelentkezni a fordításra felkészült új nemzedék. A fordítás elősegítése állami támogatás és szándék kérdése is.
– Az irodalom napjainkban oda került, ahol mindig is volt: az elit „privilégiumába”. Bár egyre többen olvasnak sokat, és egyre többen keveset. A magyar kereskedelmi tévékből, például, teljesen kihalt az irodalom. (P. S. Zs.)
Mindenesetre köszönet, hogy eljött Aradra a két alkotó. Nagyobb közönséget érdemeltek volna. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Budapesten együtt ünnepelt a Kárpát-medence magyarsága
Hollós legenda a Duna Palotában
Budapesten, a Duna Palotában szervezett kulturális fesztiválon együtt ünnepelhette a Magyar Szórvány Napját Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Csángóföld és a Muravidék magyarsága. Az ünnepségre meghívást kapott a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum is.
A szórványmentés a magyar nemzetpolitika egyik kiemelt célja, ennek jegyében 2017-ben megsokszorozódott a szórványban élőknek nyújtott támogatás: a szórványkollégiumok építése, közösségek, egyházak támogatása,oktatási intézmények fejlesztési forrásainak növelése. A Magyar Szórvány Napján a támogatással létrejött kollégiumokban, iskolákban, tehetségpontokban élő, tanuló, művészeti teljesítményt nyújtó fiatalok és közösségek mutatkoztak be, felmutatva egyúttal a kis településeken élők hagyományainak közösség-összetartó erejét – foglalták össze a rendezvény célját a szervezők.
Ennek jegyében dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes védnöksége alatt egész napos rendezvény zajlott a Duna- palotában, hagyományos termékkóstolóval, szakmai konferenciával és gálaműsorral. Délelőtt az elcsatolt területekről érkező csoportokat Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte a parlament épületében, ahol lehetőségük nyílt megtekinteni a különleges szépségű kupolatermet, illetve az itt őrzött koronázási jelvényeket: a magyar királyi koronát, jogart, kardot és országalmát.
A nap folyamán a Duna-palotában a került sor a Kárpát-medence különböző vidékein élő hagyományok bemutatására. A kóstolással egybekötött gasztronómiai kiállítás nagy sikernek örvendett. Hidegen préselt tökmagolajtól a hájastésztáig mindenféle finomság asztalra került: ízletes sajtok, házikolbász, kalácsok, káposztás pogácsa, mákos rétes, beiglik stb. Volt is érdeklődés, kóstolgatás bőven. A dévai Szivárvány Nyugdíjasklub tagjai által sütött finomságokból, a helybeli családok által készített sajtból, házikolbászból, zakuszkából mutatóba sem maradt. A gasztrotermékek mellett kézműves asztalok sorakoztak, ahol különböző vidékek szőtteseit, kézimunkáit ismerhették meg a látogatók, köztük a dévai kézművesek termékeit is. És élőben követhették a szalmafonás, csipkeverés folyamatát. Közben a hagyományőrző csoportokkal érkező zenészek húzták a talpalávalót. A kiállítóteremben is, a Duna-palota előtti sétálóutcán is moldvai, erdélyi diákok ropták a táncot. A dévai Renaissance Gyermektánc-együttes is ízelítőt nyújtott a dél-erdélyi nemesi családok hagyományaiból.
A koradélutánra időzített szakmai konferencián a szórványlétről folyt a tanácskozás, majd a nap fénypontjaként került sor a gálaműsorra, melyet Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója nyitott meg.
A teltházas színházterem közönsége előtt gyönyörű népviseletben vonult fel a Kárpát-medence színe-java: mezőségi, Zobor-vidéki, kupusziniai, külső-rekecsini, Mura-vidéki táncokat, muzsikát szólaltatva meg. A hagyományok sorában külön színfoltot jelentett a dévai Renaissance Gyermektánc-együttes előadása, mely a törökverő Hunyadi János eredetéről szóló Heltai Gáspár-legendát elevenítette fel a színpadon 15-16. századi táncokra épülő történelmi táncjátékkal. A vastapssal jutalmazott előadás Dél-Erdély gazdag történelmi hagyatékára irányította az együtt ünneplők figyelmét. – Bár számbelileg kevesen vagyunk, élni és tenni akarunk Dél-Erdélyben. Őrizzük, ápoljuk kulturális, történelmi örökségünket, kézműves és gasztronómiai hagyományainkat és itt most a Magyarság Házában nagyszerű alkalom kínálkozott, hogy mindezt megmutassuk a nagyvilágnak, a Kárpát-medence különböző vidékein élő sorstársainknak, akikkel jó volt találkozni, együtt lenni. Köszönet mindezért a szervezőknek, mindenekelőtt Csibi Krisztina igazgató asszonynak és dr. Seres Zsuzsának, akik szeretettel láttak vendégül bennünket. És köszönet Potápi Árpád államtitkár úrnak, hogy fogadott a parlamentben – fogalmazott Kun-Gazda Kinga, a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanárnője, aki a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság vezetőivel együtt kísérte el Budapestre a Renaissance Gyermektánc-együttest. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Szolgálat a „végeken”, ahol egyre ritkább a magyar szó
Életre szóló élményt, rengeteg szeretetet kapnak a Petőfi-ösztöndíjasok
„Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a fakultatív magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatékonyabb tanulás érdekében” – hangsúlyozta Bokor Csongor és Hollanda Tímea, a Petőfi-program két ösztöndíjasa a velük készült beszélgetés során. A két lelkes, munkája iránt elkötelezett fiatal a Brassó megyei Fogarason vállalt szolgálatot, ahol tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten próbálnak tenni a szórványban élő magyar közösség megmaradása érdekében. Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011 februárjában határozatban nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját, a magyar szórvány napjává. A szövetség idei központi rendezvényét ma tartja Szamosújváron, a Téka szórványközpontban.
Példaértékű szolgálatot teljesít a „végeken” Bokor Csongor és Hollanda Tímea: két lelkes fiatal, akik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaiként a tudásukhoz és a lehetőségekhez mérten tenni próbálnak a szórványban élő magyar közösségek megmaradásáért. A Kárpát-medencei magyar szórványközösségek támogatására 2015-ben meghirdetett Petőfi-program keretében a magyar állam több mint hatvan ösztöndíjat oszt ki a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek számára. A pályázat nyertesei kilenc hónapon keresztül megfelelő kiképzés után a célországban, a fogadó szervezettel és a kijelölt mentorral együttműködve erősíteni próbálják az adott település helyi magyarságának azonosságtudatát.
„Baróton születtem és nőttem fel, később Kolozsváron, majd Budapesten tanultam. 2010 óta szervezője vagyok a Kanadai Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programjának. A velem együtt ebben a civil mozgalomban tevékenykedő önkéntesek jó része korábban már részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban. Ők ajánlották nekem, hogy jelentkezzek, és az alapítványtól kaptam a pályázathoz szükséges egyik ajánlást is. Sikeresen pályáztam, a 168 interjúra behívott jelentkező közül ötvenünknek sikerült a felvételi. Később még jobban megnőtt a program iránti érdeklődés. Mindez 2015-ben történt, a Petőfi Sándor Program megvalósulásának első évében. Kilenc hónapos megbízatást kaptam, és a számomra kijelölt céltelepülés a Brassó megyei Fogaras volt. Utólag megtudtam, hogy az akkori fogadószervezetem, az unitárius egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörének Esperesi Hivatala és a mentorom, Török István esperes kérésére olyan ösztöndíjast küldtek ide, aki ismeri a román nyelvet is” – idézte fel a kezdeteket Bokor Csongor. Elmondása szerint minden ösztöndíjasnak a közösség és a fogadószervezet jellege miatt más a feladatköre. Egyes helyeken kimondottan néptáncot oktatnak, vagy weboldalt szerkesztenek, vagy csak a fogadószervezeten belül tevékenykednek. „Én feladatul kaptam a fogarasi teljes magyar közösség megszólítását, felekezeti hovatartozástól és kortól függetlenül. Utólag elmondhatom, hogy áldásos és szerencsés helyzetben voltam, hiszen a szülővárosom, Barót és a színmagyar kistérség, Erdővidék, ahonnan jöttem, csupán 80 kilométerre fekszik Fogarastól. A program második kiírásában nem vettem részt, de az önkéntesség jegyében maradtam Fogarason, így Tímeával közösen folytathattuk az elkezdett tevékenységet. Jelenleg a Fogarastól mintegy 18 kilométerre található Brassó megyei Halmágy település Evangélikus-Lutheránus Egyházközségének ösztöndíjasa vagyok, ahol szintén nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk a mentoraimmal, az egyházközség vezetőivel” – mesélte Csongor, akinek hivatalosan hiába járt le az ösztöndíja, annyira megszerette Fogarast, hogy nem tud elszakadni tőle, és továbbra is a szívén viseli az itt élő magyar közösség sorsát.
Csongorral ellentétben Tímea számára nem volt idegen és szokatlan a szórvány világa, ugyanis Brassóban született, ahol szintén megfogyatkozott számú magyar közösség él. Az Áprily Lajos Főgimnáziumban érettségizett, és vallomása szerint az akkori osztályközösségükből csupán ő választotta egyedül a magyar nyelvű továbbtanulás lehetőségét. „2016 februárjában önkéntesen csatlakoztam Bokor Csongor akkori fogarasi ösztöndíjas missziójához, és négy hónapon át segítettem a közösségben kifejtett munkáját. Később a program második kiírására én is jelentkeztem, és a bíráló bizottság pozitívan értékelte korábbi, illetmény nélküli önkéntes tevékenységemet. Következésképpen a program második megvalósulásban én lettem Fogaras ösztöndíjasa, Csongor pedig önkéntesen velem együttműködve tevékenykedett tovább” – tudtuk meg Tímeától.
A két különböző közegből Fogarasra került fiatal meglehetősen elkeserítő helyzettel szembesült. A településen jó pár éve sem egységes, sem összevont formában nem létezik intézményes magyar nyelvű oktatás. Fakultatív magyarórákat kezdtek tartani a gyermekeknek, mely tevékenységhez a református egyház biztosít termet. Ezt a munkát előttük egy idős tanárnő végezte önkéntesen, mellé csatlakoztak a fiatalok, akik az utóbbi két évben teljesen átvették ezt a nemes, de ugyanakkor nem könnyű feladatot.
Magyar nyelvtanulás a szórványban
„Nagyrészt vegyes házasságból származó gyermekekről van szó, akik között nagy különbségek vannak, sokuknak idegen nyelvként kell tanítanunk a magyar nyelvet. Büszkén mondhatjuk, hogy az elején 15 gyermekkel kezdtük, jelenleg harminc fölé nőtt a számuk. Egyik legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy tevékenységünk alatt gyakorlatilag megkétszereződött a magyarórákra járó gyermekek száma. Jelenleg három különböző kor és tudásszint szerinti csoportban zajlik ez a foglalkozás a hatákonyabb tanulás érdekében. A magyar nyelv elsajátítása mellett fontosnak tartjuk ugyanakkor a közösségépítést már a legfiatalabbak körében is, ezért játékos, korszerű módszerekel próbáljuk elérni ilyen irányú fejlődésüket, a zene nyelvén is közeledve feléjük” – számolt be munkájukról Csongor és Timi. A felnőtteknek külön programokat szerveznek: elindították és sikeresen működtetik a Babits Mihály Önképzőkört, amelynek keretében általában kéthetente neves közéleti személyiségeket, kutatókat, színjátszó csoportokat, előadóművészeket hívnak Fogarasra. A legelején Erdővidékre támaszkodtak, de azóta érkeztek előadók Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, de még Budapestről is. A fogarasiakkal is több alkalommal sikerült eljutniuk Erdővidékre, ezzel is erősítve a székely–szórvány kapcsolatot, valamint a helyiek magyar identitását. Létezik egy húsz-harminc fős, jószerével idősebbekből álló aranycsapat, mely minden, általuk szervezett eseményen képviselteti magát. Úgy vélik, a nagyobb feladat inkább a közösség passzív, közömbösebb részének megszólítása, ami többé-kevésbé sikerült néhány programuk során, amikor több mint százan gyűltek össze egy-egy önképzőkörön. „Tevékenységünk csúcsa az I. és a II. Fogarasi Magyar Nap megszervezése szabadtéri rendezvény formájában a református egyház udvarán, színpaddal, sátrakkal, egész napos színes programokkal. Mindkét eseményen ötven erdővidéki önkéntes segített be, s a rossz idő ellenére is több száz fogarasi és környékbeli vett részt rajtuk. Minden bizonnyal az ehhez hasonló rendezvények szólítják meg leginkább az embereket. Ezek voltak az általunk elindított, bevezetett főbb programok” – számoltak be nagy lelkesedéssel a fiatalok. Mindemellett tevékenyen részt vesznek a négy magyar történelmi egyház életében, segítik őket munkájukban, valamint megpróbálják színesebbé tenni a már sokéves hagyományokkal rendelkező, bejáratott megemlékezéseket, ünnepségeket, rendezvényeket. Jelenleg a halmágyi evangélikus egyházzal közösen egy ifjúsági találkozó megszervezésére készülnek, amelynek célja a fogarasföldi és környékbeli fiatalság találkozása, ismerkedése, kapcsolatteremtése.
Fogarason is járt a Mikulás
„A közösség első perctől kezdve befogadott és támogatott minket. Az életre szóló élményen, a sok elismerésen és megbecsülésen túl valami mást is kaptunk tőlük, a rengeteg szeretetet, ami előrevitte tevékenységünk sokrétűségét, további lendületet és motivációt adva nekünk. Bizakodóak vagyunk, hogy az általunk elindított programok a jövőben nélkülünk is megvalósulnak majd. Mi kifejezetten hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg a Fogarasi Magyar Napokat, és az eredmények azt igazolják, hogy mindez nem volt hiábavaló, sőt fejlődőképes a programunk ezen része, de ugyanezt elmondhatjuk az önképzőkörökről és a gyermekfoglalkozásainkról is. Az egyházak képviselői nagymértékben segítik a munkánkat, egyház nélkül gyakorlatilag nincs lehetőség megmaradni a szórványban, ez különösen igaz itt Fogarason” – szögezte le Csongor és Tímea. Ahhoz, hogy ezt a tevékenységet sikeresen éljék meg, és pozitívan tudják értékelni az elért eredményeket, rengeteg hit és elhivatottság szükséges – hangsúlyozták érdeklődésünkre. „Ez sokkal több mint egy megbízatás vagy munka. Itt a jövő nemzedéke és Babits, Mikszáth, Árva Bethlen Kata, a magyar irodalom és történelem nagy, Fogarashoz köthető alakjainak kultusza közötti kapocs, valamint a magyar közösség és a magyar nyelv használatának megmaradása a tét. A Petőfi-programban kifejtett tevékenységünk hozzájárul az egyre nagyobb méreteket öltő asszimilációs folyamat lassításához és a magyar identitás megőrzéséhez. Mi abban hiszünk, hogy a közösség erejével meg tudjuk szólítani az embereket, kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mindent a közösségért teszünk, és ami ennél is fontosabb, hogy velük együtt próbálunk tenni értük. Állandó megújulással, a közösség igényeire figyelve, mi is, a program is és a fogarasi magyarság is sikeresek lehetünk a jövőben” – összegezte Csongor és Tímea. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Közös erdélyi dialektust a román és magyar monológok helyett – konferencia Nagyváradon
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói, a közelgő centenáriumi eseményekben rejlő veszélyeket és lehetőségeket is elemezve.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönálló centenáriuma esélyt vagy veszélyt jelent-e a román-magyar kapcsolatokban. Megnyitóbeszédében Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, jelenleg Romániában és Erdélyben párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. Szerinte a mesterségesen gerjesztett romániai magyarellenességgel szemben a megbékélést és a párbeszéd lehetőségét kell keresni, s e célokat szolgálja a jelenlegi konferencia is.
„Meg kell tanulnunk a közös erdélyi dialektust, mert ez az egyedüli lehetőségünk a jövő építésére” – jelentette ki Tőkés László, aki bemutatta a magyar és angol nyelven már korábban is megjelent, idéntől románul is elérhető, Erdély – Európa tündérkertje című kiadványt. A Bálványosi Intézet gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyv bemutatja Erdély rövid történetét, valamint gazdagon illusztrálva ismerteti a térség történelmi régióit és ezek kulturális sokszínűségét.
„Kiadványunkra a romániai modernizáció egyfajta előtanulmányként is tekinthetünk. E modernizáció lényege, hogy az európai regionalizmus szellemében, Románia közigazgatási felosztását a történelmi régióknak megfelelően kellene újragondolni, ennek részeként pedig elkerülhetetlen, hogy a székelyföldi és a partiumi autonómiatörekvésekről is beszéljünk. Mindez nem lehet tabutéma többé, erre hívja fel figyelmet mai találkozónk is, s aki mégis elzárkózik az ez irányú párbeszédtől, az nem tesz mást, mint szőnyeg alá söpör egy kétségtelenül létező problémát” – hangoztatta Tőkés. Tőkés László: a két népnek – múltjáról beszélve – a jelenre és a jövőre koncentrálnia
Lucian Boia történész gondolatait idézve az EMNT elnöke kijelentette: míg a románság a december 1-jei egyesülést ünnepli, addig az erdélyi magyarság szomorúan emlékezik a történelmi múltra. E meglévő ellentét egyedüli feloldása az lehet, ha a két nép – múltjáról beszélve – a jelenre és a jövőre koncentrál. „Megértésre, toleranciára és empátiára van szükségünk. A centenáriumhoz közeledve nem szabad provokálnunk a románságot, hanem a jövőépítés útjára kell lépnünk” – zárta beszédét Tőkés.
Köszöntötte a megjelenteket Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere is, aki elmondta: a jövő évi centenáriumi eseményeket Nagyváradon 100 új beruházási projekttel kívánják megünnepelni, melyek közül 20-at a nagyváradi lakosok jelölhetnek ki. „Hidak, utak és közintézmények felújítását tervezzük, mely beruházásokat az itt élő románok és magyarok egyaránt fontosnak érezhetnek. A város vezetőiként hisszük, hogy a centenáriumi események Nagyváradon nem konfliktusforrásként, hanem az együttműködés példáiként lesznek jelen életünkben” – jelentette ki Florin Birta.
Gabriel Andreescu politológus, egyetemi tanár felszólalásában elmondta: nincs olyan érdek, mely egymás ellen kívánná fordítani az erdélyi románokat és magyarokat, a meglevő dialógus pedig minden további nélkül fenntartható, ha a határok és a kisebbségi jogok stabilak.
„A kisebbségi jogok európai követelmények, és úgy kell őket betartani, ahogyan azt a kisebbségben élő népek megfogalmazzák. Én úgy hiszem, hogy amit a székely kisebbség kér, az alapvető joggá kellene váljon. A román társadalom veszélyként kezeli az autonómiatörekvéseket, noha e megközelítés teljességgel irracionális. Ideje lebontanunk a történelmi kliséket, és egy valódi demokráciában kell élnünk” – jelentette ki Gabriel Andreescu.
Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke elmondta: az erdélyi románok és magyarok csak akkor lehetnek sikeresek, ha együtt, összefogva dolgoznak közös szülőföldjük felemelkedéséért. „Az év minden napján egymásra vagyunk utalva. Épp ezért nem a centenáriumban rejlő veszélyekről kell beszélnünk, hanem sokkal inkább arról a lehetőségről, hogy közösen írjuk történelmünket” – mondta a pártelnök, majd hozzátette: bár napjainkban kevés lehetőség adódik a valódi párbeszédre, a legfontosabb mégis az, hogy románok, magyarok és szászok szabadon élhessenek együtt, s úgy alakítsák sorsukat, hogy arra az elkövetkező generációk is büszkék lehessenek.
„Erdély Románia Svájca lehetett volna, most mégis utolsók vagyunk az oktatás, a gazdasági fejlődés, vagy épp az egészségügy tekintetében. Ennek legfőbb oka, hogy nincs kellő szabadságunk ahhoz, hogy a megfelelő képviselőket a megfelelő tisztségekhez juttassuk" – jelentette ki Dan Mașca. Hasonló szellemben szólalt fel Sabin Gherman kolozsvári televíziós újságíró, az „Elegem van Romániából” röpirat szerzője. Megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek nem hozzák létre azt a közös pártot, amely a tartomány autonómiájáért lép fel. „Ha nem tesszük le egy olyan párt alapjait, amelyben románok, magyarok és németek ott vagyunk együtt, és amely a három erdélyi hivatalos nyelvet felvállalja, soha nem fogunk győzni” – vélte Sabin Gherman.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felhívta a figyelmet: míg a romániai magyar diákok átfogóan tanulmányozzák a román nyelvet, kultúrát és történelmet, a román nemzetiségű diákoknak nem adatott meg a lehetőség, hogy megismerkedjenek a magyar nyelvvel és kultúrával, noha ez jelentősen hozzájárulna a magyarsággal szembeni tolerancia kialakulásához.
„Nyugodtan kijelenthetjük: 100 évvel a román egyesülés után mi, magyarok nem érezzük biztonságban magunkat Romániában. Az erdélyi német kisebbség eltűnése is azt bizonyítja, hogy kultúránk folyamatos veszélynek van kitéve.
Azon kell dolgoznunk – románok és magyarok közösen –, hogy országunkat egy biztonságos és mindenki számára élhető hellyé tegyük. Az Erdély és Bukarest közötti viszony soha nem volt problémamentes, a túlzott központosítás és a költségvetési pénzek elosztásának módja pedig arra enged következtetni, hogy a román főváros gyarmatként kezel minket" – jelentette ki a néppárt elnöke, aki szerint egy román—magyar—német együttműködés a teljes közösség felemelkedését eredményezheti.
Szilágyi szerint a románságnak tiszteletben kell tartania, hogy a magyarok nem tudnak ünnepelni a centenáriumi megemlékezések közben, de képesek tiszteletben tartani a románság ünnepét. Krónika (Kolozsvár)

Báloztak a huszárok
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület négy, Baróton tartott huszárbál után az ötödik helyszínéül Sepsiszentgyörgyöt választotta. Az elképzelés szerint a seregszemlét ezentúl minden évben a megye más-más kistérségében szervezik: ezáltal fenntartják az esemény iránti érdeklődést, és szélesebb körben teszik ismertté tevékenységüket. A huszármúltunkat éltetők egyik legjelentősebb ünnepélyéről Jakab István Kevend hagyományőrző huszárkapitány számolt be a Háromszéknek.
Szombat délután a díszbe öltözött huszárok a megyei könyvtár előtt gyülekeztek, majd az Erzsébet parkba vonultak, hogy kegyeletüket leróják az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban elesett elődeik előtt. A koszorúzást követően a bál helyszínére, a Park vendéglőhöz siettek. Az előétel fogyasztása közben Ürmösi-Incze Mária és Ürmösi-Incze Hunor előadásában katonadalok és huszár verbunkok csendültek fel. Vitéz Kádár László hagyományőrző huszár alezredes megnyitóbeszédét követően az eseményszervező egyesület éves tevékenységét mutatták be, szóltak az idén is megszervezett Bálványosi Huszárakadémiáról, hogy részt vállaltak a Székely Vágta lebonyolításában, a huszárokkal és honvédekkel képviselték Háromszéket a Nemzeti Vágtán, nagyszabású, mintegy százötven lovast és gyalogost megmozgató, ágyút és komoly pirotechnikai eszközöket igénylő lovas-történelmi előadást mutattak be Szemerjai csata címmel, de elhangzott az is, miként készültek a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség küllemi és alaki minősítő vizsgájára. Az anyaországi szövetséget elnöke, Székely Tibor hagyományőrző-ezredes képviselte a bálon, aki a szövetség alapításának huszonötödik évfordulójára felújított érdemkeresztet adta át a Székely Virtus egyesületnek. A huszáravatásra éjjel kettőkor került sor, ez alkalomból huszárhadnaggyá avatták a sepsikőröspataki Költő Norbertet és határőr-hadnaggyá a lemhényi Lukács Botondot. „Bálunk jól sikerült, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki, sepsiszéki és erdővidéki huszárcsapata, illetve a hozzá tartozó 85. honvéd zászlóalj, és a 15. határőr zászlóalj mellett itt voltak a somogyi, a soproni, a veresegyházi és a mogyoródi huszárok, a csíkszéki Gál Sándor Huszárezred, a szegedi honvédek, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület tagjai, a szovátai 15. Mátyáshuszárok, a 6. Württemberg Huszárezred, a székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred tagjai is, akikkel jó hangulatban sokáig tudtunk mulatni. Célt értünk, nemcsak mert bajtársainkkal találkoztunk, hanem azért is, mert egyfajta kulturális missziót is teljesíteni tudtunk: a civilként résztvevők körében ismertebbé tettük tevékenységünket és népszerűsíthettük életformánkat” – nyilatkozta a szervezőegyesület elnöke, Jakab István Kevend. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Közméltóságnak kötelező az ünnep” – Costin Georgescu volt SRI-igazgató a Románia Csillagáról, a katalán „tabutémáról”
Egy „egyszerű” román állampolgárnak nem, egy közjogi méltóságnak azonban kötelező megünnepelni Románia nemzeti ünnepét – jelentette ki a Krónikának Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend általa vezetett becsületbírósága méltatlannak találta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a kitüntetésre.
– Milyen indokok alapján kezdeményezték Klaus Johannis államfőnél, hogy vonja meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a Románia Csillaga kitüntetést?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert a becsületbíróság szavazása titkos volt, az indoklást pedig hamarosan közzétesszük. De a fő indok ugyanaz volt, mint amit panaszában az érdemrend egyik birtokosa is megállapított: Románia alkotmányának be nem tartása.
Rendkívül súlyos dolog a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett személy esetében, ha nem tartja tiszteletben az alkotmányt. Sok más érv is szól a kitüntetés megvonása mellett, de nem áll módomban részleteket elárulni most.
– Csakhogy az alkotmány szavatolja a szólás szabadságát is.
– Az egy dolog, de ha nem tartod tiszteletben az alkotmányt, azt jelenti, nem tartod tiszteletben a szólás szabadságát sem, nem tartasz tiszteletben semmit. Az alkotmányt az ország valamennyi polgárának be kell tartania, az állami kitüntetetteknek pedig annál inkább.
– Mégis miképpen sértett alkotmányt Kelemen Hunor, amikor azt mondta: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni december elsejét?
– Magával a kijelentéssel. De nem akarok erről hosszan nyilatkozni, nem állok én most törvényszék előtt, hogy megindokoljam a határozatot. Majd a testület valamennyi tagja személyesen megindokolja a döntését.
– Ezek szerint Romániában mindenkinek kötelező megünnepelni a nemzeti ünnepet?
– Ha valaki a román állam közméltósága, parlamenti mandátumot szerezve felesküdött a román alkotmányra, és tagja lett a kormánynak, elhiheti, hogy kötelező. Ellenkező esetben nincs mit keresnie az állami közméltóságok sorában. Én is voltam képviselő, felesküdtem Románia alkotmányára, senki sem teheti meg, hogy nem tartja tiszteletben az alaptörvényt. Ha mégis, nincs mit keresnie a törvényhozásban. De az RMDSZ elnöke nyilvánvalóvá tette: nem arról van szó, hogy nem tiszteli a nemzeti ünnepet, hanem hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején és a centenáriumon.
– Testületünk első ülésén megbeszélést folytattunk Hunor úrral, nem akartunk eljutni ehhez a végkifejlethez. Abban reménykedtünk, hogy tisztázni fogja a dolgokat, de ez sajnos nem sikerült neki, sőt további akciói nem arról győztek meg bennünket, hogy egy kicsit is sajnálja a korábbi nyilatkozatait. Mondok két példát. Nemrég Tőkés Lászlóval együtt végigkísérte Magyarország miniszterelnökét úgynevezett nemhivatalos romániai látogatása során, és hallottuk, miket nyilatkozott Orbán úr. És ne feledjük Hunor úr régebbi nyilatkozatait Katalóniáról és a Románia közepén fekvő megyékről. Lehet valakinek véleménye, de vannak dolgok, amiket a román állam tisztségviselőjeként nem tehet meg. Hál’ istennek hosszú évekig éltem Erdélyben, Medgyesen, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron is, ott jártam elemi iskolába, később nagyon sok magyar munkatársam volt, sok magyar, tatár barátom van, szerb gyereket kereszteltem. Számomra nem létezik magyar vagy román ember, kizárólag román állampolgár, tehát fel se merül a nemzetiségi kérdés, arról van szó, hogy valamennyien egyenlők vagyunk, és tisztelnünk kell ezt az országot, ahogy teszik például az amerikaiak. Együtt kell élnünk. Nem is azt mondom, hogy testvérekként, hanem barátokként.
– Márpedig ha olyan sokat élt Erdélyben, talán észrevette, hogy nagyon sok olyan magyar nemzetiségű román állampolgár van, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Velük mi történjen?
– Én tiszteletben tartom azokat a polgárokat, akik nem tartják ünnepnek, nincs velük semmi bajom. De attól a pillanattól, hogy valaki a román állam közjogi méltósága, és egy számos alkalommal kormányzati pozícióban lévő párt elnöke... Tudja meg, hogy egyike voltam azoknak, akik küzdöttek azért, hogy az RMDSZ 1996-ban tagja legyen a Demokratikus Konvenciónak (CDR) és a pártszövetség alkotta kormánynak. Sokat dolgoztam az RMDSZ-szel, és kiálltam amellett, hogy nemcsak a parlamentben kell ott lennie, hanem a kormányban is, hiszen ehhez az országhoz tartozik. Nos, amikor közeleg Trianon százéves évfordulója, és látjuk, mi minden történik a nagyvilágban, az RMDSZ elnökének nem kellett volna ilyesmit nyilatkoznia. Még ha nem értesz egyet, akkor is visszafogod magad. Nem jelensz meg nyilvánosan Orbánnal, és nem teszel utalást Katalóniára Románia vonatkozásában.
Bizonyos dolgokat megértek, például a dolgok érzelmi töltetét, de szerintem ennek véget kellene már vetni, száz év elteltével ugyanis mindez már történelem, ilyen alapon visszamehetnénk Burebistáig, Attiláig, Ádámig és Éváig. Ha tetszik, ha nem, valamennyien ugyanannak az országnak vagyunk a polgárai, előre kell tekintenünk, nem hátra.
– De Kelemen egyértelművé tette, hogy Katalónia jelenlegi autonómiáját szeretné például a székelyföldi megyék számára, de nem kér a katalánok által szorgalmazott függetlenségből.
– Nem használhatod a Katalónia kifejezést Romániában, hiszen Katalónia függetlenséget követel, nem mást. De álljunk itt meg, inkább hangsúlyozom: nem rosszindulatból vagy gyűlöletből hoztuk ezt a döntést, ellenkezőleg, nagyon sajnálom, hogy ez történt. Mi amúgy csak javaslatot tettünk, a döntés Románia államelnökéé.
– A Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának tagja Șerban Brădișteanu szívsebész is, aki két évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott bűnpártolás miatt. Ő méltó még a kitüntetésre?
– Nem tudom megmondani, mert nem ismerem a dossziéját. Gondoljon bele, hogy a román képviselőház jelenlegi elnökét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban. Tisztázni kell mindezeket a dolgokat, addig azonban nem akarok véleményt mondani.
– Adrian Năstase volt kormányfő úgy birtokosa most is az állami kitüntetésnek, hogy kétszer is letöltendő szabadságvesztéssel sújtották.
– Őszintén megmondom, halvány gőzöm nincs, hogy megvan-e még neki. Nem ismerhetek minden egyes ügyet, nem az én dolgom. Ezt kérdezze meg az elnöki hivataltól. Nekünk az a dolgunk, hogy elemezzük a mostanihoz hasonló eseteket, és javaslatot tegyünk az államfőnek, ami sok esetben fájó.
– Korábban azt hangoztatta, hogy létezik egy, Erdély Romániától való elszakítását célzó terv. Ma is fenntartja ezt? – Nyilvánvalóan létezik ilyen terv, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly Nagy-Moldova térképével ajándékozta meg a Moldovai Köztársaság frissen választott elnökét, Igor Dodont kettejük találkozóján. Mindez azt feltételezné, hogy Moldva Romániától való elcsatolása útján új állam jönne létre. Tekintettel az Európában és a nagyvilágban végbemenő folyamatokra, nagyon figyelmeseknek kell lennünk. Szeretném, ha tévednék, viszont az is tény, hogy az 1989-es forradalom idején egyértelműen létezett egy Románia szétdarabolását célzó terv, amelyet olyanok dolgoztak ki, akik nem szerettek minket az évszázadok során. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Felerősödött a magyarellenes kampány Ukrajnában
Az RMDSZ Nőszervezet koordinálásában november 17-18-án Nagyváradon tartották I. fórumukat a Kárpát-medencei néppárti magyar politikai nőalakulatok. Dr. Juhász Hajnalka nemzetközi jogász is előadást tartott.
A KDNP-s dr. Juhász Hajnalka nemzetközi jogász, az Igazságügyi Minisztérium politikai főtanácsadója Ukrajna új oktatási törvényéről tartott prezentációt, nemzetközi jogi aspektusból. Leszögezte: abból kiindulva, hogy a Nyelvi Karta szerint a „regionális vagy kisebbségi nyelvek” kifejezés alatt azon nyelvek értendők, amelyeket valamely állam adott területén az állam olyan polgárai hagyományosan használnak, akik az állam fennmaradó népességénél számszerűen kisebb csoportot alkotnak, és amelyek különböznek ezen állam hivatalos nyelvétől/nyelveitől, azonban ez nem foglalja magába sem az állam hivatalos nyelvének/nyelveinek dialektusait, sem a bevándorlók nyelveit, kijelenthető, hogy ezáltal az új törvény nem felel meg az arányosság követelményének, illetve nem teremt megfelelő egyensúlyt a két elv alkalmazása között. Emellett pedig az államnyelv oktatását nem azzal kell elérni, hogy a kisebbségi nyelven tanuló diákokat államnyelven oktató iskolákba kényszeríti az állam, hanem azzal, hogy a kisebbségi iskolák biztosítják a tanulók számára az államnyelv megfelelő szintű megtanulását.
Kedvezőtlen fejlemény
A módosított oktatási törvénnyel kapcsolatos kedvezőtlen fejlemény, hogy nem tartalmaz egyértelmű garanciát a magyar nyelv oktatásának biztosítására. Semmi garancia nincs ugyanis a törvényben, mely csupán lehetőségként és meglehetősen határozatlan, jogi szempontból rendkívül tág értelmezési keretet biztosító módon fogalmazza meg azt, hogy a kisebbség nyelvén is lehet bizonyos tantárgyakat oktatni. Ugyanakkor a jelen módosítás nincs összhangban az ukrán hatóságoknak a Szakértői Bizottság korábbi országlátogatása során tett ígéreteivel, miszerint az ukrán, mint idegen nyelv helyreállítását nem a más nyelvek használatának korlátozásával, hanem az ukrán nyelv használatának elősegítésével a társadalmi élet különböző területein kívánja elérni.
Az oktatási reform etnikai feszültségeket váltott ki a Kárpátalján élő nemzeti közösségekben és negatív hatással volt a tolerancia és a kultúrák közti párbeszédre. „Kárpátalja soknemzetiségű régió, ahol mindig is a békés együttélés megőrzése volt a cél. Az elmúlt egy évben, de különösen a nyelvtörvény kapcsán kialakult helyzetben felerősödött a magyarellenes kampány az ukrajnai írott és elektronikus sajtóban. A reformhoz kapcsolódva az ukrán hatóságok és a média úgy mutatják be az országban élő nemzeti kisebbségeket, mint akik vonakodnak, vagy nem hajlandóak tanulni, illetve megtanulni az államnyelvet”- figyelmeztetett a meghívott. Hozzátette: az új törvény a tannyelv megválasztásának jogát, illetve szabadságát vonja meg a nemzeti kisebbségektől, és ezt az oktatási hálózatot számolja fel ötödik osztálytól felfelé, nem feltétlenül abban az értelemben, hogy az iskolákat bezárják, hanem hogy azoknak át kell állniuk más tannyelven történő oktatásra, ami aránytalanul súlyos beavatkozás az állam részéről az oktatás, mint a nemzeti identitás záloga folyamatába. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

15 éves az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az „újra nyitott hagyományőrző” – Karácsonyi Zsolttal beszélgettünk
Bár voltak nagyon nehéz helyzetek az írószervezet életében, az E-MIL anyagi biztonságban van jelenleg, és a tagság is jól érzi magát – tudtuk meg Karácsonyi Zsolt költőtől, műfordítótól, egyetemi adjunktustól, az idén másfél évtizedes Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökétől. Interjúnk apropóját a magyar nyelv napján az RMDSZ és a Communitas Alapítvány által odaítélt díj adta, beszélgettünk az írószervezet múltjáról és jövőjéről, a fiatal írógeneráció bevonásáról és Fodor Sándor örökségéről is.
A magyar nyelv napján kapott díj talán jó alkalom arra, hogy kicsit a szervezet múltjába tekintsünk. Hogy érzi, sikerült megvalósítani az elnöksége elején, 2014-ben kitűzött célokat?
A napokban elnyert díj az elmúlt 15 év munkáját díjazza. Amikor 2002 februárjában megalakult a szervezet, mindenki nagyon optimista volt. Már a kezdet kezdetén, amikor Fodor Sándor elvállalta az elnöki tisztet, sikerült egy erős csapatot kialakítani. Szinte egy év alatt a tagság 100 fő fölé ért. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája már az első évben egy erős írószervezetként tudott bemutatkozni, és jelen lenni a különböző irodalmi, kulturális terekben. Ezt sikerült is megtartani.
Különösen a kezdeti években a magánszemélyek felől érkező támogatásoknak is nagyon sokat lehetett köszönni, Nagy Eleknek, Böszörményi Zoltánnak, illetve a kezdeményező csapatban jelen levő, aztán az elnöki tisztet is betöltő Márkus Barbarossa János is komoly összegekkel támogatta kezdetben a szervezetet. Az idők során még más személyek is támogatták az E-MIL-t jelentős összegekkel, Péter Pál nevét említhetném; a díjaink anyagi fedezete, továbbra is Nagy Eleknek köszönhető, azonban jelenleg elsősorban az intézmények által nyújtott támogatások, pályázati források azok, amelyek a szervezet hétköznapjait meghatározzák.
A különböző felolvasókörutakra, az írótáborra, könyvbemutatókra és az év végi nagyobb rendezvényekre koncentráltunk. Odafigyeltünk a középiskolai fellépésekre, tagjaink népszerűsítésére. Ezek és más rendezvények segítettek bennünket abban, hogy amennyire lehetett, erősítsük az erdélyi írók jelenlétét Erdélyben, de valamelyest a Kárpát-medencében is.
– Van-e valami kiemelt célja a díjjal járó 20 ezer lejes pénzjutalomnak?
– Egyelőre egészen pontos célja nincs, hiszen még csak a napokban kaptuk. Erről a választmány dönt majd. De nagy valószínűséggel a hagyományos irányokba indul el a pénzösszeg: a rendezvények megvalósításához szükséges anyagi hátteret tudja erősíteni. De túl az összegen a jó hangulatot is fokozza a szervezeten belül. Éppen a díj kapcsán jelezte az egyik tagtársunk: jól érzi magát a szervezetben. A találkozókon és a médiában való minél erősebb jelenléten túl fontos számunkra, hogy a tagság jól érezze magát az E-MILen belül, és az elmúlt években ezt sikerült még tovább erősíteni.
– Fodor Sándor, az E-MIL első elnöke idén lenne 90 éves, 5 évvel ezelőtt hunyt el. Milyen örökséget, szellemiséget hagyott ő a szervezetre?
– Az az örökség, amit az első elnökünk ránk, az ifjabb nemzedékre hagyományozott, az tulajdonképpen benne van az Erdélyi Magyar Írók Ligája nevében: az erdélyi magyar hagyományokra hangsúlyozottan figyeljünk oda, és továbbvigyük azt a szellemiséget, amit a mindenkori erdélyi hagyomány jelzett. Az újra nyitott, az újfajta megszólalási módokra odafigyelő hagyományőrzés ez.
Fodor Sándor halálának 5. évfordulója alkalmából tavasszal szerveztünk egy tudományos konferenciát, ennek az anyaga kötet formájában is megjelenik, amit Fodor Sándor december 7-ei születésnapja környékén be is mutatunk Kolozsváron.
Bár soha nem akart a fiatal írók szövetsége lenni, az Erdélyi Magyar Írók Ligája mégis következetesen szerepet vállalt a fiatal tehetségek felkarolásában.
A Fodor Sándort követő elnökök közül most már mindenki a negyvenes éveit tapossa – már jómagam is –, de azt gondolom, hogy a fiatalokkal való foglalatoskodás és a tehetséggondozás rendszeresen megjelenik az E-MIL „belső szabályzatában”. Soha nem volt ez szabályként leírva vagy kijelentve, mert természetszerű. Egy írószervezetnek foglalkozni kell a fiatalokkal, Erdélyben pedig ez különösen fontos. Számos tehetséggondozó pályázatot sikerült meghirdetni másfél évtized alatt. Miközben az idős kollégákat tisztelettel és szeretettel fogadjuk és várjuk a rendezvényekre, a fiatalabbakra is oda kell figyelni, hiszen előbb-utóbb, miután kellő tapasztalatra szert tesznek, ők vezetik majd az Erdélyi Magyar Írók Ligáját.
– Kiemelte, hogy Erdélyben különösen fontos a fiatalokkal foglalkozni. Miért?
– Az erdélyi fiatalok még a mai világban is nehezebben jutnak hozzá forrásokhoz, információkhoz, ezért természetes az odafigyelés. Mint ahogy az is fontos, hogy a különböző kisebb vagy nagyobb vidéki közösségekhez is eljussunk felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, hiszen sok olyan hely van, ahol írót nagyon ritkán, vagy talán sohasem láttak. Az elmúlt 15 évben ez a másik fontos jellemezője az E-MIL tevékenységének.
– Nehéz itthon tartani az új írógenerációt?
– Szerintem bármilyen erdélyi magyar szervezetnek az a célja, hogy a fiatalokat itthon tartsa. Azzal lehet például itthon maradásra bírni őket, hogy minőségi és meggyőző irodalmi életet hozunk létre, amelyben ők is megtalálhatják a helyüket. Ez nem mindig egyszerű, de megvalósítható. Másrészt senkit nem állíthatunk meg, ha máshol keres boldogulást.
– Az erdélyi magyar irodalom kapcsán folyamatosan felmerül a finanszírozásnak a problematikája. Ez továbbra is a szakma nagy kihívása?
– Ez nemcsak az erdélyi magyar, hanem a svéd, a svájci vagy a német irodalomnak is a kihívása – szándékosan említettem olyan országokat, ahol a gazdasági élettel nincsenek különösebb gondok. Voltak nagyon nehéz helyzetek a szervezet életében, amikor a legfontosabb rendezvényeknek a megvalósítása is gondot jelentett. Jelenleg, és különösen az idei évben olyan jelentős támogatásokat tudhatott és tud magáénak az Erdélyi Magyar Írók Ligája – köszönhetően a magyarországi és az erdélyi intézményi támogatásoknak –, ami jóval nagyobb mozgásteret biztosít. Alig volt olyan év, amikor ilyen jelentős összegekkel gazdálkodhattunk. A hagyományos források mellett az írószövetségeknek kiírt, Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett pályázat nagymértékben segített minket abban, hogy más szinteken is tudjunk gondolkozni, előretervezni, és ez egy időre egyfajta anyagi biztonságot teremt.
– A szervezet újra nagy hangsúlyt fektet a felolvasókörutakra, számos városba és iskolaközösségbe eljutottak.
– Az elmúlt években a felolvasókörutak valóban megint gyakoribbak. Ez a szervezetünk első éveiben megszokott dolog volt, de aztán hosszú éveken keresztül egyszerűen hiányoztak hozzá az anyagi források. Elképzelések, tervek voltak, ezt minden eddigi elnök a zászlajára tűzte, de hiányoztak az anyagi keretek hozzá. Idén februárban volt egy nagyobb felolvasókörutunk, most ősszel ismét eljutottunk két nap alatt négy városba, ahol tizenvalahány szerző lépett fel, illetve most decemberben is lesznek még jelentős megmozdulások.
Egy műfordítói konferenciát is tető alá hozunk, harmadik alkalommal megszervezzük a Kolozsvári Kikötőt, ami a fiatal Kárpát-medencei íróknak egy jó és közkedvelt találkozóhelye, ahol ugyancsak végigjárják a középiskolákat, és esténként felolvasóesteket tartanak. Bár idén nem csak a Kárpát-medencén gondolkodunk, a Moldovai Köztársaságból is meghívunk néhány fiatalt, elvégre ők is határon túliak.
– Markó Béla laudációjában az írószervezet kedvéről, ízléséről és irányáról beszélt. Milyen irányba tart az Erdélyi Magyar Írók Ligája?
– A korábbi vezetőség munkájának is köszönhetően egy olyan irányba, ami a hagyományaihoz és az erdélyi irodalomhoz méltó. A kultúra hétköznapjaiban való jelenlét szempontjából is egy jó irányba tart, és a korábbi évekhez képest még arra is futja, hogy tudományos konferenciákat szervezzünk, könyveket jelentessünk meg. Remélem, hogy évente egy-két kiadvánnyal alá tudjuk támasztani ezt a munkát, hogy ne csupán a rendezvények szintjén, hanem ilyen értelemben is jelen legyünk az irodalmi életben, még hogyha nem is a könyvkiadás, hanem a szerzőknek és a könyveknek a népszerűsítése az elsődleges feladatunk. Radikális változás nem várható, egészen új dolgokat nem kívánunk kitalálni, csupán arra törekszünk, hogy az eddigi tevékenységünket színesebbé és változatosabbá tegyük. Tasi Annabella / maszol.ro

Sikeres estek Dicsőszentmártonban
Márton-nap körül Dicsőszentmárton lakói ünnepségsorozat részesei lehettünk. November 10-én az ősi unitárius templomban meghallgathattuk a felvidéki (Ipolybalog) Szent Korona Kórus lélekgazdagító műsorát. Az ünnepi hangversenyt a reformáció 500. évfordulója alkalmával rendezték. Vallásos fogantatású énekek után F. Mendelssohn, J. S. Bach, Esterházy Pál, Varga László műveinek bűvkörébe kerültünk. (Mert nemcsak arról van szó, hogy az 1997-ben alakult kórus a nevét Szent Koronáról kapta, hogy számos megmérettetés után magas fokú minősítést nyert el – hogy csupán egyet említsünk: 2005-ben a XIII. Kodály Napokon aranykoszorús minősítést szerzett –, hanem arról is, hogy kis városunk lakói ritkán, de nem először – és, reméljük, nem utoljára – lelki táplálékot nyertek.) Szentgyörgyi Sándor helyi lelkész, unitárius esperes nemcsak megköszönte a fellépésüket, hanem értékelte az est ökumenikus jellegét, hisz unitárius templomban katolikus kórus énekelt a város sokféle vallású lakóinak. Köszönet a kórus szereplőinek, a karnagyoknak, Pászti Károlynak és Molnár Ottónak, Dálnoky Annamária (szoprán), Nagy Renáta (fuvola-) és Gedai Ágoston (orgona-) művészeknek a csodálatos élményért, Béres Ilona tanárnőnek a szervezésért. A Dicsőszentmártoni Népszínház is örömteli találkozókat szervezett, hisz kétnapos nyílt színházi napokat nyújtottak számunkra. November 11-én Jakab Tibor két verseskötetével „robbant” be, mindnyájunk örömére. Bemutakozása rövid és szerény volt. Dicsőszentmártonban született, iskoláit is itt kezdte, az I-VIII. osztályt Dicsőszentmártonban, a szakiskolát három éven át Medgyesen járta, 17 éves korától 2003-ig Magyarországon dolgozott az építkezés területén, jelenleg is ezen a téren dolgozik mint önálló vállalkozó. Dicsőszentmártonban lakik családjával együtt. A verselés magától „jött”, két kötete így alakult: a 15-20 éves korában született versei az első kötetben láttak napvilágot Harc-Szerelem-Álom címen a Bookman Kiadónál (Héderfája) 2014-ben. A második kötet versei később születtek, és Szabadnak lenni címen jelentek meg a Tipomur Kiadónál Marosvásárhelyen, 2017-ben. A második kötet verseit Szilágyi Anna Rózsika tanárnő értékelte, felhíva a figyelmünket arra, hogy az ÉN, a TE sajátos szerepet játszik a transzcendes jegyeket is viselő szövegekben. Szépen szavaltak felnőttek és diákok, hadd említsük meg a szavalók nevét a bemutatás sorrendjében: Csiki Ibolya, Nagy Béla, Bényi Amália, Szabó Norbert, Miklós Adorján, Márkos Andor. Csodálatos zeneszámokat mutatott be Sándor Anikó nyugdíjas zenetanárnő zongorán J. S. Bach, Edvard Grieg, G. F. Händel, Franz Schubert, F. Chopin műveiből, illetve Francis Lai Love storyját hallgathattuk meg. Az est a kötet dedikálásával végződött, hálásak vagyunk a szereplőknek, a szervezőknek és pártoló közönségnek e szép estéért. A Népszínház tagjai további örömteli eseményre adtak alkalmat, hisz november 12-én a városi M. Eminescu művelődési házban kabaréjelenetekkel nevettettek meg. „A Népszínház tagjai a városban és a közeli falvakban laknak, különböző területeken dolgozó emberek, áldozatok árán, késő estéli órákban próbálnak, ők azok, akik ápolják a hagyományokat ezen a téren, hisz városunkban már a múlt század elején is működött helyi társulat” – mondta Kertész István, a Népszínház vezetője. A bemutatott darabok sikerét az biztosította, hogy időszerű problémákat hoztak terítékre, és a szereplők, fiatalok és újak, régiek és nyugdíjasok, szeretettel nyújtottak munkájuk által kikapcsolódást a közönségnek. Hadd említsük meg a szereplők nevét, akiket a taps, virág és a róluk írt sorok további kitartásra buzdítanak: Bényi Amália, Csiki Ibolya, Fazekas Emese, Jakab Tibor, Kertész István András, Márkos Andor, Miklós Adorján Attila, Nagy Béla, Nagy Cecília, Pastor Rózsa, Szabó Norbert. Végül, de nem utolsósorban hadd említsem meg, hogy mindhárom est díjmentes volt, köszönet a szervezőknek, hogy három este „oázis”-szerű világban sétáltattak minket, a közönséget. De ne feledjük, hogy mindhárom est édes anyanyelvünk szépségét és megtartó erejét sugározta. Szlovácsek Ida / Népújság (Marosvásárhely)

Gazdag programkínálat a Puck Bábszínházban
Dacia moziban, a Montessori Iskolában és a Hófehérke Óvodában játssza előadásait ezen a héten a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, olvasható az intézmény közleményében. A székhelyén, a monostori
Szerdán útnak indul a Mesekosár című sorozat, szombaton pedig folytatódik a Mi a manó? kör, a bábszínház gyerekeknek szóló színházi nevelési programja. Mindezekkel párhuzamosan készül az évad negyedik bemutatója. A Kovács Ildikó rendezőnek szánt megemlékezés szervezése is fokozott ritmusban zajlik, ugyanúgy mint a Mikulást váró ünnepségé.
A Csipike pénteken, november 24-én, 10 órai kezdettel a monostori Dacia Moziban is látható.
November 22-ével kezdődően, egész évadon át (összesen nyolc hónapon keresztül), havonta egy alkalommal egy sajátos bábos foglalkozásra kerül sor, derül ki a közleményből. A gyerekek egy mesefilm megnézését követően Rekita Rozália színművész és Forró Ágnes képzőművész irányításával készített bábokkal, közösen eljátsszák a történetet. A bábos játékok helyszíne a Hófehérke Óvoda lesz. A kisgyerekek minden alkalommal hazavihetik az adott meséhez készült bábokat.
A felvételeken bemutatott történeteket a Kolozsvári TV Magyar Adásával közösen, Forró Ágnes és Rekita Rozália készítették 2001–2002-ben, a Mesekosár műsor keretében.
Az első alkalommal november 22-én, A brémai muzsikusok kerül bemutatásra és eljátszásra. A következő mesék ütemterve: december 5-én a Mikulás mese, januárban A ravasz róka, a kismalac és a hóliba, februárban a Seprűnyélen világgá című mese, márciusban A nagyravágyó feketerigó (Lázár Ervin), áprilisban A tyúk és a tojás, valamint az Öt tojás mesék, májusban La Fontaine meséje, A teknősbéka és a nyúl, júniusban pedig Lázár Ervin A szökevény szeplők című meséje lesz a bábos foglalkozások alapja.
Drámajátékokkal egybekötött Csipike
November 25-én szombaton 11 órától a Csipike látható a bábszínház színpadán. Előtte 10 órától pedig második alkalommal valósul meg a gyerekeknek szóló színházi nevelési program, a Mi a manó? kör. A havonta egyszer megszervezett tevékenységen a bábszínház egy-egy előadására készülnek fel drámajátékok segítségével a gyerekek.
Az első Mi a manó? kör Szegény Dzsoni és Árnika történetére készítette fel a játszani szerető gyerekeket, most pedig a Fodor Sándor közismert meseregényéből készült bábelőadás, a Csipike előtt kerül sor a 6–12 éves gyerekeknek szóló színházi nevelési programra. A foglalkozáson a hatalom témája kerül előtérbe. Csoportvezető: Kocsis Tünde drámapedagógus, rendező, a Puck Bábszínház irodalmi titkára.
A foglalkozásra 10, maximum 12 gyerek jelentkezhet. A részvétel csak előzetes jelentkezéssel lehetséges. A tevékenységet 6 éven felülieknek ajánlják, felső korhatár 12 év. Jelentkezés: Sipos Krisztina közönségszervezőnél a következő telefonszámon: 0731-837693, vagy e-mail-címen: kolozsvaribabszinhaz@gmail.com. Jelentkezési határidő: november 24., péntek 15 óra. Szabadság (Kolozsvár)

Hátrányban a magyar ötödikesek, egyelőre a tankönyvek magyar fordítására vonatkozó licitet sem hirdették meg
A román iskolákba ugyan megérkeztek végre az ötödikes tankönyvek, a magyar diákok viszont továbbra sem tudják, mikor számíthatnak a kiadványokra. A kisebbségi államtitkár szerint mindez nem a minisztériumtól függ.
Hátrányos helyzetben vannak a magyar iskolába járó ötödikes diákok, ugyanis míg román tagozatos kollégáik a napokban végre kézhez kapják a tanév eleje óta késlekedő tankönyveket, ők azt sem tudják, meddig kell még várniuk az anyanyelvükre lefordított kiadványokra. Liviu Pop oktatási miniszter a hétvégén büszkén számolt be arról, hogy – több mint két hónappal az iskolakezdés után – ezen a héten kézhez kapják tankönyveiket az ötödikesek, arról azonban megfeledkezett, hogy a magyar tagozatos tanulókat gyakorlatilag diszkrimináció éri.
Ráadásul a kisebbségi oktatásért felelős minisztériumi és megyei oktatási illetékesek sem tudnak választ adni arra, hogy körülbelül mikor számíthatnak a pedagógusok és diákjaik a hivatalos tankönyvek magyar fordítására.
Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár a Krónika erre vonatkozó kérdésére hétfőn úgy fogalmazott: „sajnos nem tudok pontos időt meghatározni, de mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez minél hamarabb megtörténjen”. Az RMDSZ szakpolitikusa szerint a magyar nyelvű tankönyvek hiánya diszkriminálja a magyar diákokat, és noha fontosnak tartják a „tarthatatlan tankönyvprobléma” mihamarabbi megoldását, mindez nem rajtuk múlik. Kovács Irén Erzsébet kifejtette: a tankönyvkiadás a szabadpiac szabályai szerint működik, a tankönyv a kiadó tulajdona, tehát az ő feladata fordítót keresni. Újabb miniszteri ígéret tankönyvügyben, hétfő az új határidő Hétfőre ígéri az ötödik osztályosok új tankönyveit Liviu Pop oktatási miniszter. A tárcavezető szombaton úgy nyilatkozott, hogy a határidőt nem tartó kiadók jelentős bírságra számíthatnak.
„Ez összetett és költséges eljárás, hiszen nemcsak a nyomtatott változatot, hanem a digitális verziót is le kell fordítani” – tette hozzá az államtitkár. Állítása szerint már egy ideje próbálkoznak a probléma megoldásával, többször egyeztettek az oktatási miniszterrel és az Országos Értékelési és Vizsgaközpont igazgatójával – ez utóbbi intézmény hatáskörébe tartozik a tankönyvek lefordítására kiírt közbeszerzési eljárás lebonyolítása. Egyelőre azonban nem jutottak túl messzire, hiszen a licitet még meg sem hirdették, most ott tartanak, hogy Liviu Pop ígéretet tett arra, hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást. Pop egyébként hétfőn elmondta: az ország 39 megyéjébe érkeztek meg a tankönyvek, késést Hargita, Suceava és Dâmboviţa megyében jeleztek.
Romlott a helyzet, lejárt az útmutató
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő is megerősítette, hogy a magyar diákok helyzete nem változott, sőt inkább romlott a tanévkezdéshez képest. November közepéig ugyanis rendelkezésre állt a szaktárca által összeállított és Bihar megyei pedagógusok által önkéntes alapon magyarra fordított útmutató, amely viszont csak a tananyag első két hónapját fedte le, így mostantól használhatatlan. Emiatt a magyar tagozaton a tanárok részéről is jóval nagyobb erőfeszítésre van szükség, többet kell készülniük, kénytelenek több információt felírni a táblára, és a házi feladatokat is részletesen le kell írniuk, hiszen nincs segédeszköz, tankönyv, amit a diákok otthon használhatnának.
Kiss Imre szerint kénytelenek a pedagógusok leleményességére és pluszmunkájára hagyatkozni, hogy a magyar diákok oktatása is megfelelő szintű maradjon a tankönyvhiány ellenére. Háromszéken ezt úgy igyekeznek megoldani, hogy a pedagógusok kaptak egy-egy példányt a román tankönyvből, hogy legalább az segítse munkájukat.
Kiss Imre arra is kitért: egy-egy tantárgyból öt-hat alternatív tankönyv is elkészült román nyelven, ezekből legalább egyet kellene szakszerűen lefordítani magyarra. „Az elhamarkodott munkának nincs értelme, eddig is sok hibát jeleztek a tankönyvekben, jól megszervezett fordításra, jó minőségű kiadványokra van szükségünk” – szögezte le a főtanfelügyelő.
A többi évfolyamon sem jobb a helyzet
A probléma sajnos nem új keletű, a magyar iskolákban nem először találkoznak krónikus tankönyvhiánnyal, hiszen – amint arra Kiss Imre is rámutatott – harmadik és negyedik osztályban sem áll rendelkezésre minden kiadvány. Pontosabban a harmadik és a negyedik osztályosok csak az idegennyelv tantárgyakból kapták meg a kiadványokat, illetve a negyedikesek a román nyelv és irodalom tankönyvet is kézhez kapták. Az ötödikesek pedig még jó ideig csak a román és a magyar nyelv és irodalom tankönyvből „gazdálkodhatnak”.
A hatodikosok és hetedikesek jobb helyzetben vannak, ők csak zenéből és vallásból nem kaptak könyveket, nyolcadikban ezeken kívül a latint sem tanulhatják tankönyvből, ugyanakkor a középiskolásoknak sincs latinkönyvük. A kilencedikesek és tizedikesek számára továbbá a szociológia tankönyv is hiánycikknek számít – derül ki az oktatási minisztérium adataiból.
A szülők nehezen tudnak segíteni
A tankönyvhiány nemcsak a pedagógusok és a diákok, hanem a szülők dolgát is megnehezíti. Egy sepsiszentgyörgyi édesanya arról panaszkodott, hogy segédanyag hiányában sokszor nem tud otthon segíteni a leckében. Matematikából például már nem emlékszik az elméletre, de ha át tudná futni a leírást a tankönyvben, könnyebben tudna segíteni ötödikes gyermekének. „Például egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy bármelyik szám a nulladik hatványon egy, így egy egyszerű feladat kifogott rajtunk, tanár barátunk segítségét kellett kérnünk, ám ha lett volna tankönyv, ez pillanatok alatt kiderül” – részletezte az ötödikes kislány édesanyja. Hasonló tapasztalatokról számolt be egy marosvásárhelyi édesanya is, akinek gyermeke szintén ötödikes. Nem követhető egyáltalán az, amit tanulnak a gyerekek az iskolában. Hiányolom a leckék követhetőségét, hiszen a legtöbb tantárgyból csak az van, amit a tanár lediktál” – magyarázta. Egy sepsiszentgyörgyi pedagógus arra hívta fel a figyelmet, hogy a mennyiség helyett a minőséget kell előtérbe helyezni. Lapunknak elmondta, eddig is használhatatlan tankönyvekből tanítottak, kénytelenek voltak a segédeszközökre, a munkafüzetekre hagyatkozni.
„A szülők beleegyezésével bevállaltuk, hogy az akkreditálás alatt levő munkafüzeteket használjuk, hogy haladni tudjunk. Átrágjuk magunkat tüzetesen a tanterven, ha kell, a román tankönyvből fordítunk, készülünk, így tanítunk” – részletezte. Rámutatott, egy jó minőségű tankönyvre azért volna szükség, hogy az elméletet otthon is átismételhesse a diák. Bíró Blanka, Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)

Nem elég az adómentesség, stratégia is kell a műemlék épületek megmentéséhez
Komplex stratégia hiányában nem oldja meg a Kolozsvár belvárosában álló, leromlott állapotú műemlékek helyzetét a műemlékvédelmi törvény nemrég jóváhagyott módosítása, amely szerint adómentességet élveznek jövő évtől azok a felújított ingatlanok, amelyekben nem zajlik kereskedelmi tevékenység – véli Guttmann Szabolcs műépítész, az építészkamara erdélyi fiókjának elnöke.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester szerint ugyanakkor a jogszabály elsősorban a külvárosi ingatlanok felújítását segítheti elő. „Sem így, sem úgy nem fog működni rendesen a műemlékvédelem, amíg a szociális és gazdasági háló ismeretében nincs komolyabb rálátásunk arra, hogyan lehetne közpénzeket bevonni a projektekbe” – értékelte a Krónikának Guttmann Szabolcs a műemlékvédelmi törvény októberben jóváhagyott módosítását.
Az építészkamara erdélyi fiókjának elnöke rámutatott, jelenleg Romániában a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem ismerjük a tulajdonosok anyagi lehetőségeit. „Egy jó világban egy műemléket eleve olyasvalaki vesz meg, aki abban fantáziát lát, és tudja, hogy pluszkiadást jelent. Nálunk erről szó sincs, itt a szociális és civil szférától a nagymenőkig mindenki jelen van a történelmi városközpontban, óriási feszültségek vannak egy-egy udvartérben” – jelentette ki a szakember.
Újgazdagok stratégiája: műemlék mint befektetési felület
Az adómentesség előnyös lehet ugyan egy nyugdíjasnak, de nem oldja meg a restaurálás kérdését, vélte Guttmann. Egy újgazdag számára például az idén januártól bevezetett ötszörös pluszadó sem tétel, őt inkább az zavarja, hogy nem tudja reprezentációs állapotában élvezni a műemléket, tette hozzá. Ráadásul Kolozsváron is megjelent a – Bukarestben és Temesváron évek óta gondot okozó – jelenség, hogy az újgazdagok beruházási felületként tekintenek a belvárosi műemlékekre.
Már fantáziát lát az újgazdag a történelmi központban, felvásárol lakrészeket, de nem foglalkozik vele, mert várja, hogy majd magától megoldódik a probléma” – fogalmazott a szakember arra utalva, hogy a tulajdonos hagyja lepusztulni az ingatlant, míg az olyan állapotba nem kerül, hogy engedélyezik a lebontását és helyére akár többemeletes irodaház építését. „Én is alig hittem el, főtéri házak vannak ilyen állapotban. Ez egy ijesztő, de valós probléma” – hívta fel a figyelmet. Guttmann Szabolcs szerint stratégiára lenne szükség
Házról házra kell járni
Guttmann szerint az adómentesség vagy a többletadó kivetése elsősorban a középréteg körében lehet motiváló a műemlék felújítása érdekében. Ugyanakkor elismerte: elég kevés példa van a teljes korszerűsítésre, inkább foltozgatás zajlik, szerinte még messze vagyunk az ideális helyzettől. Ehhez rengeteg tényezőre, többek között a felújítási munkálatok szigorú szakmai felügyeletére lenne szükség.
„Nem az a cél, hogy újgazdag belvárosunk legyen, hanem az, hogy aki ott lakik, civilizált körülmények között éljen. Ehhez segítségre van szükség, házról házra kell járni, és nemcsak a műszaki problémákat, hanem a szociális és gazdasági problémákat is feltérképezni. Csak egy intézkedéscsomag által lehet közép- vagy hosszú távon hatékony rehabilitálási programot kidolgozni” – vélte Nagyszeben volt főépítésze.
Adómentességet élveznek jövő évtől a felújított műemlék épületek
Jövő évtől adómentességet élveznek azok a műemlék épületek, amelyekben nem zajlik kereskedelmi tevékenység, és restaurálták a homlokzatukat – áll abban a törvénytervezetben, melyet szerdán fogadott el a képviselőház.
Azt is lényegesnek tartja, hogy ne csak a homlokzatokra figyeljünk, hanem egész udvarterekben gondolkodjunk, mint ahogyan Németországban teszik, ahol egy-egy udvartér mentesül az adó alól adott feltételek teljesítésekor. Ezzel mindenki jól jár, hiszen egy szociális lakás helyett egy üzlet adóját szedi be a város, cserébe az udvarterek irányába próbálja meghosszabbítani a sétálóövezeteket. „Tulajdonképpen össze kell szőni a város érdekeit a lakosság érdekeivel. És ez magától nem fog sikerülni” – hangsúlyozta Guttmann, aki szerint komplex stratégia hiányában csak abban reménykedhetünk, hogy a homlokzatokról nem esik ránk a vakolat.
Városházi jó példa Nagyváradon
Bár Nagyváradon jóval nehezebb feladata volt az önkormányzatnak, hiszen az 1900-as években épült szecessziós ingatlanok homlokzatai gazdagabb részleganyaggal rendelkeznek, Kolozsvárral ellentétben látszik, hogy a város áldoz ezekre. Kolozsváron is szó volt arról, hogy a város áldozni fog a projektre, most mintha mégis megtorpant volna” – vélekedett Guttmann. A váradi városvezetés hozzáállása szerinte azért példaértékű, mert az önkormányzat is áldoz a műemlékekre, elég csak a városháza által megvásárolt két belvárosi épületre – a szecessziós múzeum és a szabadkőműves-páholy székhelyére, azok uniós forrásokból történő teljes körű felújítására – gondolni. „A váradi városvezetés úgy gondolta, ezzel példát tud statuálni a lakóknak is. Egy-egy épületet nagyon fontos közpénzből, példaértékűen felújítani, és megmutatni, miről van szó” – értékelt. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

XIV. Partiumi Ady Endre Szavalóverseny
A hétvégén XIV. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Líceumban a Partiumi Ady Endre Szavalóversenyt, amelyen a partiumi, bánsági diákok mellett magyarországiak is részt vettek. A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot.
Az évről évre megrendezendő szavalóversenyre ezúttal szatmárnémeti, temesvári, kolozsvári, tordai, debreceni, nagybányai, berettyóújfalui, nagyszalontai, székelyhídi, margittai, és természetesen nagyváradi diákok is jelentkeztek. A pénteki megnyitón a résztvevőket Tóth Márta köszöntötte, egyben bemutatva a zsűri tagjait is: Ile Erzsébet magyartanárt, a Tanítók Házának munkatársát, Ágoston Palkó Emese magyartanárt, Boros Emőke Blanka magyartanárt, Veres-Kovács Attila lelkipásztort és Lélek Sándor Tibor bábművészt. Földes Béla, a versenyt támogató Partium Alapítvány elnöke felszólalásában elmondta: a jó nyelvtudás, a gazdag szókincs gondolkodásunkat fejleszti, éppen ezért fontosak az ilyen jellegű események, ahol a gyerekek verseket tanulnak. Ile Erzsébet, a zsűri elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a szakmai szempontból is szerveződő esemény az évek során betöltötte azt a szerepet, amit felvállalt. A szavalóversenyeknek – bár úgy tűnik nincs (látványos) gyakorlati hasznuk – igenis fontos szerepük van a nevelésben, az életre nevelésnek ugyanis a művészet is része, emellett a résztvevők a közönség előtti fellépést, nagy tömeg előtt való beszédet is gyakorolhatják.
Versenyen kívül
A vetélkedőt megelőzően a közönség egy versenyen kívüli szavalatot is meghallgathatott, közvetlenül az alkotótól: Boros Erzsébet szépkorú idős hölgy nemcsak hallgatni, hanem írni is szereti a verseket, vidám, fiatalos lendülettel osztotta meg a közönséggel a legfontosabb dologról, a szeretetről papírra vetett gondolatait.
A 23 versenyző két kategóriára oszlott: a 9–10., és 11–12. osztályosok először a sorszám alapján húzott kötelező Ady-verset adtak elő, majd a második fordulóban egy szabadon választott verssel léptek a zsűri elé. A 9–10. osztályosok kategóriájában a Ki látott engem? és az Utálatos, szerelmes nációm című versek, míg a 11–12. osztályosok kategóriájában a Játék, játék, játék, és A perc-emberkék után című alkotások egyikét kellett előadniuk. Ebben az évben az elmúlt évektől eltérően a szabadon választott vers kategóriájában nemcsak Ady-verssel lehetett érkezni, így az idén a névadó költő alkotásai mellett Radnóti, József Attila, Petőfi, Szilágyi Domokos, Nemes Nagy Ágnes versei, és olyan kortárs költők művei is elhangzottak, mint Müller Henriettáé és Tóth Csilláé.
Eredmények
Változatos tevékenységek
A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot: a résztvevők ellátogattak a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba, megkoszorúzták a Holnaposok szoborcsoportját, meglátogatták a váradi várat. A verseny fő támogatója a Communitas Alapítvány volt. János Piroska / erdon.ro

Ahol az iskola közel van a templomhoz...
Szombaton 24 tanintézmény diákjainak részvételével tartottak egyháztörténeti vetélkedőt a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskolában. Az ismeretek felmérése mellett, a szervezők színes és változatos programról gondoskodtak, hogy az esemény felejthetetlen emlék maradjon a résztvevők számára.
A reggeli gyülekező a marossárpataki iskola információs és dokumentációs termében volt, ahol teával és friss kaláccsal fogadták a tanulókat, pedagógusokat, lelkészeket.
Később a református templomba vonultak át a csoportok, ahol Bíró János pókakeresztúri lelkipásztor, a Görgényi Egyházmegye katekétikai előadója tartott nyitóáhítatot. A vetélkedő főszervezője, Fazakas Imola marossárpataki vallástanár egy igeverssel köszöntötte a vendégeket: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban” (2 Pét 3, 18), majd ismertette a vetélkedő mozzanatait.
Hárompróbás megmérettetés
Az iskola épületében megtartott vetélkedő feladatainak megoldására két óra állt rendelkezésre. A csoportok egyháztörténeti tudásának felmérése három részből állt. A zenei résznél a csoportok azt a feladatot kapták, hogy az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű zsoltárt elénekeljék. Rend Tamás zenetanár véleménye szerint nagyon sok ügyes, jó hangú tanulót hallottak énekelni, nehéz volt különbséget tenni közöttük az értékelésnél. Az elméleti résznél Luther Márton és Kálvin János reformátorok életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. „Változatos, sokrétű feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak: időrendi sorrendbe tenni eseményeket, kiegészíteni mondatokat, megtalálni a kakukktojást és egyebeket. Itt hasznosnak bizonyult a csoportmunka, egymást kiegészítették, segítették a csapatok tagjai” – nyilatkozta Fazakas Imola. A harmadik próba kreatív feladat volt: egy reformációval, református egyházzal kapcsolatos jelmondattal vagy jelképpel díszített reformációs zászlót kellett készítsenek a résztvevők papírból. Ötletes, tartalmas munkák születtek, itt is több csapat kapott maximális pontszámot.
A versenyt követően szeretetvendégségre került sor az iskola sportcsarnokában, a református nőszövetség tagjai ízletes, meleg fánkot hoztak, de szendvicsből és teából is bőven jutott mindenkinek.
A napi program következő mozzanata a történelmi szoborpark meglátogatása volt, ahol Berekméri Edmond pedagógus beszélt a szoborpark megvalósításának, elkészülésének részleteiről, az itt látható alkotásokról, illetve a település nevezetesebb épületeiről, műemlékeiről (Teleki-kasély, Teleki-kripta).
Kézműves-foglalkozás, Sófár-koncert
A délután négy helyi pedagógus irányításával kézműves-foglalkozásokkal kezdődött. Szalvétatechnikával ceruzatartók készültek, illetve irisztechnikával, papírhajtogatással szíveket alkottak a tanulók a kézműves-tevékenységek műhelyében. Ezt követően a Sófár ifjúsági keresztyén zenekar koncertjére került sor a református templomban. A csoportvezető Banga Gáspár Attila (a Szászrégeni Református Egyházközség kántora) érdeklődésünkre elmondta, hogy zenekarukkal 2008-ban kezdték el nem hagyományos stílusú zenével dicsérni Istent. „A sófár a Biblia legrégebbi hangszere, ezért választottuk zenekarunknak ezt a nevet. Erdély számos településén felléptünk már, s külföldön is énekeltünk. Csapatunk tagjai az évek során változtak, ez a harmadik generáció. A mai koncerten Banga Virág Sára, Banga Dávid Krisztián, Silló Beatrix, Banga Dániel Gábor, Nagy Attila, Banga Márta és jómagam zenéltünk, énekeltünk” – mondta a zenekarvezető.
A paniti csapat végzett az élen
Az eredményhirdetést mindenki nagy izgalommal, kíváncsisággal várta. Az értékelőbizottságban lelkészek és tanárok vettek részt. A legtöbb pontot a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola csapata (Mátyus Evelyn, Kovács Dorottya, Sikó Beáta) gyűjtötte, akiket Nagy Ilona vallástanár készített fel a versenyre. A második helyen a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola tanulói (Bálint Izabella, Szövérfi Kinga Boglárka, Nagy András) végeztek, akiket Bodó Irén-Edith vallástanár készített fel és kísért el a vetélkedőre. Harmadikok lettek a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola diákjai (Barabás Hanga Abigél, Nagy Zsuzsa, Simon Csenge Alexandra, felkészítő tanár Simon Imola). További hét csapat kapott dicséretet, minden résztvevő ajándékot és emléklapot kapott.
A záróáhítaton Stupár Károly helyi református lelkipásztor imádkozott a résztvevőkért.
A versenyről Mózes Sándor marossárpataki iskolaigazgatót is megkérdeztük, aki külön kiemelte a tanulók alapos egyháztörténeti ismereteit. „Isten segedelmével tartalmas napot tudunk magunk mögött, jól megtervezett programsorozattal. Elismerés és köszönet a szervezőbizottságnak, a környékbeli lelkészeknek, a helyi nőszövetségnek, a kisegítő személyzetnek, s gratuláció és dicséret a részt vevő diákoknak, felkészítő tanároknak. Nálunk az iskola közel van a templomhoz, és az önkormányzati épület sincs távol. Szoros együttműködés jellemzi ezeket az intézményeket, érezzük a lelki közelséget, s azt hiszem, ennek köszönhetően minden téren eredményes munkáról beszélhetünk” – nyilatkozta az intézményvezető.
Az egyháztörténeti vetélkedő támogatói az Erdélyi Református Egyházkerület, a Görgényi Egyházmegye, a marossárpataki, tekei és beresztelki egyházközségek, valamint a marossárpataki iskola volt. Berekméri Edmond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mezőségi értékek a budapesti szórványünnepen
A Magyar Szórvány Napját ünnepelték november 15-én az országhatár mindkét oldalán, Budapesten idén a szamosújvári Téka Alapítvány és Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum képviselte Mezőség szórványközösségeit. A közmédia e napon kiemelten a határon túli magyarokkal foglalkozott.
A szórványmentés a magyar nemzetpolitika egyik kiemelt célja, ennek jegyében 2017-ben megsokszorozódott a szórványban élőknek nyújtott támogatás: a szórványkollégiumok építése, közösségek, egyházak támogatása, oktatási intézmények fejlesztési forrásainak növelése.
A Magyarság Házában ezen a napon a támogatással létrejött új kollégiumokban iskolákban, gimnáziumokban, tehetségpontokban élő, tanuló, művészeti teljesítményt nyújtó fiatalok és közösségek mutatkoznak be, felmutatva egyúttal a kis településeken élők hagyományainak, összetartó közösségi erejét.
Egész napos – kóstolóval, filmes bemutatkozással egybekötött – összművészeti programot szervezünk – állt a Magyarság Házának közleményében.
Több helyszínen zajlott az ünneplés. A csoport egy részét Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte az Országházban. A Duna Palotában levő Magyarság Házában zajlott a gasztronómiai bemutató, tájjellegű ételek kóstoltatása. A palota előtti sétálóutcában flashmob szerű táncbemutatót is tartottak táncosaink.
A Fókuszban a szórvány című konferencia idei kiemelt vendége Kárpátalja volt, az ukrán anyanyelvi korlátozás okán, bemutatkozott az ottani pedagógusszövetség, illetve a Petőfi program eredményeit is méltatták.
A napot gálaműsor zárta, ahol fellépett a szamosújvári Kaláka néptáncegyüttes és az Ördöngös zenekar is, illetve Balla Péter és Gajdos Krisztina diákok népdalokat énekeltek. A résztvevők láthatták még a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont reneszánsz együttesét, marosvásárhelyi szavalókat az Eminescu Líceumból, illetve muravidéki, kárpátaljai, vajdasági, felvidéki és csángó diákok műsorát. Fodor Emőke / Népújság (Marosvásárhely)

Műveltségi vetélkedő: Tételfordítás híján is akad magyar versenyző
Nem biztosítják a tételek románról magyarra fordítását a Kolozs Megyei Üzletasszonyok Egyesülete (AFA) által október 25-e és november 25-e között szervezett általános műveltségi vetélkedőn (CuGeT), néhány kolozsvári magyar tannyelvű iskola tanulói mégis vállalták a megmérettetést, ugyan a verseny hároméves történetében egyetlen magyar csapatnak sem sikerült eljutnia a döntőig.
A versenyt a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséggel szervezi az AFA. Az idei verseny döntőjének helyszíne november 25-én, szombaton 11 órától, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara. A döntőn – ahol a gyerekeknek villámkérdésekre kell válaszolniuk – a szülők, pedagógusok is részt vehetnek.
Mihaela Rus az AFA elnöke elmondta: a harmadszorra megrendezett versenyre évenként 10 ezer fiatal jelentkezik, akik három korosztályban (IX-X. osztály, XI-XII. osztály és 18-25 év közötti korcsoportban) mérik össze tudásukat. A verseny négy szakaszból áll: osztály és iskola szintű, illetve elődöntő és döntő. Míg az első versenyen csak 20 iskola tanulói vettek részt, idén már 31 tanintézetből érkeztek diákok. A kategóriák első díjasai egyenként 2500 lejt, a második díjasok 1500 lejt, míg a harmadik díjasok 1000 lejt kapnak. A döntőbe bekerült 55 tanuló mindegyikét 100 lejjel jutalmazza az AFA. Valentin Cuibus főtanfelügyelő elmondta: örül, hogy a vetélkedő életképesnek bizonyult.
Megtudtuk: a szervező egyesületnek nincs lehetősége arra, hogy a magyar anyanyelvű gyerekeknek lefordítsa a kérdéseket, de ennek ellenére vannak magyar jelentkezők, csak eddig nem sikerült bekerülniük a döntőbe.
A Brassai-líceum XII-es diákja, Szabó Norbert már harmadik alkalommal vett részt a műveltségi vetélkedőn, tavaly még az elődöntőbe is sikerült bejutnia. A kérdéseket jónak találta. Vajnár János Zsolt felkészítő tanár szomorúan mondta el, hogy az idei verseny elődöntőjébe két brassais diák jutott be, de a szervezők nem értesítették őket az elődöntő időpontjáról, ezért a diákok nem tudtak részt venni ezen, és kiestek a versenyből.
A Kolozsvári Református Kollégium XII-es osztályos tanulói, azaz Máté Kincső és Gáll Péter sem először vettek részt ezen a megmérettetésen. – Tavaly és idén is jelentkeztem, mert fel szerettem volna mérni a tudásomat. A kérdések nem voltak nehezek, de megdolgoztatták a versenyzőket. Lehet, jövőre is jelentkezem – nyilatkozta Máté Kincső. Gáll Péter harmadik alkalommal vett részt a versenyen. – Tavaly még az elődöntőbe is bejutottam. Sajnos románul kellett válaszolni, de ez nem jelentett épp akkora gondot – mesélt a tapasztalatokról. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Röghöz kötés? Feltételeket szabhatnak az ingyenes helyen tanuló egyetemi hallgatóknak
Az oktatási tárca szerint „a lehetőségekhez mérten” akár be is lehetne vezetni a röghöz kötést, amely alapján a romániai egyetemek ingyenes helyére bejutott diákoknak megadott ideig az országban kellene dolgozniuk.
Nem tartja kizártnak az oktatási minisztérium, hogy a közeljövőben Romániában is alkalmazni fogják a röghöz kötés módszerét, amely alapján az egyetemen ingyenes helyen tanult fiataloknak megadott időt az országban kellene ledolgozniuk, ellenkező esetben vissza kellene fizetniük a taníttatási költségeket.
A szaktárca annak kapcsán bocsátott ki állásfoglalást az ügyben, hogy februárban a Román Akadémia ilyen jellegű törvény alkalmazására tett javaslatot a következő 20 évre vonatkozó országos fejlesztési stratégia részeként – írja a Profit.ro portál. Ugyanakkor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is jelezte: több üzletember panaszkodott neki arról, hogy egyszerűen nem tudnak szakembereket alkalmazni, mert rengeteg frissen végzett fiatal vállal inkább külföldön munkát.
Az akadémia javaslatát egyébként a hallgatói szervezetek „totalitárius” jellegűnek nevezték, és úgy vélték, mindez ellentmond a szabad munkaerő-áramlásra vonatkozó uniós irányelvnek.
Az oktatási minisztérium azonban most írásban reagált az ügyre. A Profit.ro által bemutatott dokumentum szerint a röghöz kötést a 2011-es tanügyi törvény módosításával lehetne megvalósítani. A hatályos jogszabály szerint ahhoz, hogy egy hallgató ingyenes, azaz az állam által finanszírozott helyet foglaljon el valamely egyetemen, nem kell semmilyen kritériumnak eleget tennie, erre tanulmányi eredményei jogosítják fel.
A szaktárca szerint a törvényt úgy lehetne módosítani, hogy az ingyenes helyre bejutott hallgatókkal szerződést íratnának alá, miszerint vállalják, hogy ahány évet az állam kifizetett nekik, legalább annyit kellene ledolgozniuk az országban.
Amennyiben ennek nem tesznek eleget, vissza kellene fizetniük az államnak a költségeket. A minisztérium ugyanakkor nem foglalt egyértelműen állást azzal kapcsolatban, hogy hatékonynak tartaná-e az intézkedés bevezetését, mindössze annyi kommentárt fűztek a témához, hogy „a lehetőségekhez mérten” nem zárják ki a röghöz kötés bevezetéséről szóló vita elindítását.
A munkaerő-elvándorlás leginkább az egészségügyben érezteti hatását, évente több száz orvos dönt úgy, hogy a romániai alacsony fizetések és rossz munkakörülmények miatt inkább külföldön vállal munkát, illetve sokan már az egyetem elvégzése után emigrálnak. Nem véletlen, hogy néhány éve épp az egészségügyben merült fel a röghöz kötés alkalmazásának ötlete.
Nicolae Bănicioiu akkori egészségügyi miniszter 2015 októberében vetette fel, hogy az ország orvosi egyetemeinek ösztöndíjban részesülő hallgatóval szerződést kötne a kormány, amelynek értelmében a fiatalok tanulmányaik, valamint a rezidensi időszak lejártáig nem vállalhatnának külföldön munkát. A terv azonban végül ötlet szintjén maradt csupán. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

Időzített spionvadászat
Kisebb szenzációként tálalta a bukaresti sajtó a minap, hogy a hazai igazságszolgáltatás nemkívánatos személlyé nyilvánított egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy – meg nem nevezett – idegen hatalom számára kémkedett.
A média (fel)izgatottsága nem véletlen, hiszen a titkosszolgálat nem kevesebbet állít a Csetnik Mozgalom nevű szerb félkatonai csoportot vezető Bratislav Zivkovicról, mint hogy titkos dokumentumokat akart megszerezni Romániában, ahol katonai objektumokat igyekezett feltérképezni.
Ez már elegendő adalék ahhoz, hogy az istenadta nép figyelmét elterelje az élelmiszer drágulásáról, a lej árfolyamának törlesztőrészlet-emelkedést maga után vonó zuhanásáról, a kormány adópolitikájának várhatóan kedvezőtlen hatásairól. Még úgy is, hogy a kémhistória körül számtalan kérdőjel éktelenkedik.
Például ugyan miért akar valaki fényképfelvételekkel megörökíteni romániai támaszpontokat, amikor egy kitartó internetes kutakodás alapján gyakorlatilag szinte bármelyik katonai alakulat helyszínét be lehet azonosítani? Arról nem beszélve, hogy vajon miért készít magáról szelfit romániai útjelző tábla tövében egy titkos kémtevékenységre készülő személy, aki aztán a felvételt közszemlére is teszi?
Megjegyezzük, túlságosan számunkra sem rokonszenves a pánszláv mozgalom mindenekfelettiségét fegyverrel hirdető, a kelet-ukrajnai konfliktusban is részt vevő szerb csetnik, ennek ellenére bennünket nem sikerült meggyőznie a SRI-nek arról, hogy eget rengető veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra. Sokkal inkább azt tartjuk gyanúsnak, hogy a román hírszerzés rendszerint ilyenkor év végén szokott előállni különböző kém- és terroristatörténetekkel. Ne feledjük, a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályával (DIICOT) karöltve a titkosszolgálat 2015 decemberében tartóztatta le a dzsihádista propagandával vádolt craiovai fiatalembert, akit nemrég jogerősen három év négy hónap szabadságvesztésre ítéltek, holott az oltyán diák a bíróság előtt azt vallotta: csak azért állította, hogy kész mártírhalált halni az Iszlám Állam oldalán, hogy felhívja magára elvált szülei figyelmét.
És ugyancsak 2015 végén robbant a székelyföldi terrorváddal kapcsolatos hírszerzési bomba: a SRI által tálalt „bizonyítékok” alapján az ügyészség merényletkísérlettel vádolta meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két székelyföldi vezetőjét, akit alapfokon amúgy már felmentettek a terrorizmus vádja alól. Mi lehet az oka, hogy általában ilyenkor, év végén tűnnek fel a színen a Románia nemzetbiztonságára veszélyes spionok és terroristák? Erős a gyanúnk, hogy mindez a SRI önigazolásával és az intézmény pénzügyi érdekeivel áll összefüggésben. (Megannyi elmélet kelt lábra a rendszerváltás óta arról, hogy a Szekuritáté a marosvásárhelyi pogrom kiprovokálásával mentette át önmagát 1990-ben a demokratikus Romániába.)
Nem lehet véletlen ugyanis, hogy éppen ebben az időszakban készíti elő a kormány a jövő évi költségvetést, márpedig ilyenkor nagyon jól fog egy hírszerző szolgálat számára, ha külföldi kém fülön csípésével képes bizonygatni a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, no meg a közvélemény számára a létjogosultságát és a nemzetbiztonság szavatolása terén kifejtett pótolhatatlan tevékenységét. Amihez természetesen még akkor is nagyon sok pénz kell, ha a kémkedéssel és terrorizmussal hírbe hozottakra nehéz rábizonyítani a vádat. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Háromnyelvű iskolaújság jelent meg Kolozsváron
Megjelent a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium új, angol–német–román nyelvű iskolaújságának első száma.
A JZsUK című, nyolcvanoldalas kiadványt Vorzsák Milán angoltanár szerkesztette, tudomása szerint ez az első háromnyelvű iskolaújság az országban. Olyan újságot próbáltunk létrehozni, amelyben a diákok egyrészt a hozzájuk közel álló témákkal foglalkozhatnak, illetve az is fontos, hogy ezekről a saját nyelvezetükön írhatnak.
Másrészt a kiadványt időszakos beszámolónak lehet tekinteni, amelyben a gyerekek az iskolai tevékenységeikről, kirándulásokon szerzett tapasztalataikról mesélnek” – mondta el a Krónika megkeresésére Vorzsák Milán főszerkesztő. Hozzátette, a közel száz, 5–12. osztályos tanuló változatos témákat dolgozott fel, többek között interjút készítettek az intézmény igazgatónőjével, beszámoltak az iskolai kirándulásokról, a diákkórus működéséről, vitakörökről. Az újság művészi tematikával foglalkozó oldalain többen rajztehetségüket mutatták meg, verset, illetve könyvkritikát írtak.
„Azáltal, hogy a gyerekek leírjak a személyes tapasztalataikat az iskolai tevékenységekkel kapcsolatban, diáktársaik is kedvet kaphatnak ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a programokba.
A lap készítésébe bevontuk a németes kollegákat, és a romántanárok is jelezték, hogy csatlakoznának a kezdeményezéshez. Nagyon jó ötletnek tartottam a többnyelvű kiadványt, mert az a legfontosabb, hogy elfogadjuk egymást, és minél több nyelven legyen olvasható a közös munkánk” – részletezte az angoltanár.
A nyolcvanoldalas újság tartalmának nagy része angol nyelvű, körülbelül tíz-tíz oldalon szerepel német, illetve román olvasmány.
A szerzők nem ugyanazokat a szövegeket fordították le három nyelvre, hanem különálló szövegek és témák jelennek meg különböző nyelveken.
Mint Vorzsák Milán kifejtette, egy tanévben három példányt szeretnének megjelentetni, az első, október–novemberi lapszámot január–februári, majd május–júniusi kiadás követi. Az intézmény egyébként magyar nyelvű kiadványokat is megjelentet, a Cipó nevű a líceum hagyományos diáklapja, a Zsömle című a gimnazistáknak szól, a Kenyér elnevezésű pedig a szülői hírlap. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Ösztöndíjak a magyar államtól
Ünnepélyes keretek között kapták meg szerdán délelőtt a Földművelésügyi Minisztériumtól ösztöndíjukat a Kárpát-medencei agrárszakos hallgatók, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
Amint Csomortányi Istvántól, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetőjétől megtudtuk, az ösztöndíj átadó ünnepség első alkalommal zajlott Nagyváradon, első alkalommal a délvidéki Zentán, utána Marosvásárhelyen, tavaly pedig a felvidéki Karván lett megszervezve. Ezúttal tizenhárom felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és erdélyi hallgató részesült a havi 550 lejes ösztöndíjban, melyet egy tanéven keresztül fognak kapni.
Kiemelten fontos
Az ösztöndíj átadó ünnepségen Csomortányi István köszöntötte az egybegyűlteket – mint elmondta, a kihelyezett agrármérnöki képzés kiemelten fontos, hiszen olyan szakemberek kerülnek ki, akik a falugazdászi feladatot is el tudják látni – ők eddig két falugazdászt alkalmaztak a végzett hallgatók közül. Dr. Komlósi István, a Debreceni Egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának dékánja mondta el: a nagyváradi levelező tagozatú agrármérnöki képzésre az idén negyvenen iratkoztak fel, jelenleg 109 hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemen működő kihelyezett szaknak, ez is mutatja, hogy a lemorzsolódás minimális. Ennek a szaknak a színvonala ugyanaz, mint a debreceni egyetemen működőnek, hangsúlyozta ki, a hallgatók tehetséggondozásban, szakelőadásokon, terepgyakorlatokban vesznek részt, lehetőségük van mesterképzésre Debrecenben, sőt, a doktori címet is megszerezhetik. Konferenciákra hívják meg őket és a felkészítésük mellett segítenek nekik munkahelyet keresni. A kihelyezett képzés hallgatói ugyanúgy részesülnek a magyar állam ösztöndíjában, s szeretnék, ha akadna olyan nagyvállalkozó is, aki ösztöndíjat ajánlana fel nekik – így teljesen le tudnák képezni a debreceni szak által nyújtott képzést.
Felelős politika
Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora az egyetem nevében köszöntötte a jeles esemény résztvevőit, s több határon túli felsőoktatási intézmény nevében jelentette ki: az anyaországnak olyan felelős politikája van, mely konkrét segítséget nyújt a kisebbségi létmódba szakadt magyarság megerősítésében, ezen belül a gazdatársadalom tudatos építésében – mely igen nagy jelentőséggel bír a szülőföldön való megmaradás szempontjából. A rektor végül Isten áldását kérte a megjelentekre.
Tóth Katalin, a szaktárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kihangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy a minisztérium figyelemmel viseltetik a fiatal generáció iránt. 2012-ben kezdték el a diákokkal való kapcsolattartást, megszólítják mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatásban részt vevő fiatalokat, ennek egyik eleme az ösztöndíj átadási program. Az agráriumnak rendkívüli jelentősége van a Kárpát-medencében, s a hagyományok ismerete már nem elég, naprakész tudásra és az újításra való nyitottságra van szükség – ezért díjazzák a kiemelkedő eredményeket elérő hallgatókat. A közös nemzetben való gondolkodás szerint a felelősséget magukénak érzik, ennek megfelelően lépeseket tesznek azért, hogy a nemzet megmaradjon, reflektálnak a fiatalok által megfogalmazott igényekre; reméli, hogy az ösztöndíj hozzájárul majd személyes sikerükhöz, hiszen ez végső soron az egész magyar nemzet fennmaradását szolgálja – mondta a helyettes államtitkár asszony. A későbbiekben a tizenhárom fiatalnak átnyújtotta az ösztöndíjat igazoló oklevelet.
Elsőévesek
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium a gazdákat tömörítő egyesületekre bízta az ösztöndíj odaítélésére vonatkozó döntést, s az Érmelléki Gazdák Egyesülete a Partiumi Keresztény Egyetemen működő kihelyezett debreceni agrármérnöki szakra beiratkozó elsőéves fiatalok közül választott ki két hallgatót, az elküldött motivációs levél alapján. Neumann Andrea / erdon.ro

Huszadik születésnapját ünnepelte Újvidéken a DKMT Eurorégió
„Őszinte barátokra leltünk, akikre jóban-rosszban számíthatunk”
A Duna–Körös–Maros–Tisza Regionális Együttműködés létrehozásának 20-dik évfordulóját ünnepelték Újvidéken a négy román (Temes, Arad, Krassó-Szörény), két magyar (Bács-Kiskun és Csongrád) megye, valamint Vajdaság Autonóm Tartomány (Szerbia) képviselői. Az ünnepi közgyűlésre az újvidéki Báni Palotában, a tartományi parlament épületében került sor, az együttműködés alapítói és jelenlegi működtetői, a tagmegyék hivatalban levő elnökei részvételével.
A DKMT Eurorégió 1997. november 21-én alakult Szegeden. Tagjai: Bács-Kiskun és Csongrád megye (Magyarország); Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye (Románia), Vajdaság Autonóm Tartomány (Szerbia). Az Eurorégió lakossága 5,3 millió fő, területe 71 879 négyzetkilométer.
Az ünnepi közgyűlés résztvevőit Igor Mirovic, a vajdasági kormány elnöke, az Eurorégió soros elnöke és Pásztor István, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke köszöntötték. Köszöntője során Pásztor István hangsúlyozta: a húsz év tapasztalatai azt mutatják, hogy a jövőt csak közösen tudjuk építeni ebben a határokon átnyúló régióban. „Csak akkor lehetünk sikeresek, ha a szomszédaink is sikeresek – mondta – egymásra vagyunk utalva!”
Az alapító elnökök közül a Temes megyei Viorel Coifan emlékezett vissza az Eurorégiós Együttműködés 20 évére. „Az Eurorégió addig fog jól működni, ameddig a polgárai ezt akarják – mondta. – Amit ki szeretnék emelni: az együttműködés által őszinte barátokra leltünk, akikre jóban-rosszban is számíthatunk!” Arad megye képviseletében Dan Ivan, Csongrád megye képviseletében Léhmann István, a határon átnyúló együttműködés kezdeményezői emlékeztek vissza az Eurorégió „hőskorának” eseményeire. A jelenlevők megemlékeztek Bosko Perosevityről, a vajdasági kormány egykori elnökéről, a DKTM Eurorégió egyik alapítójáról, akinek életét gyilkos golyó oltotta ki 2000 májusában.
Az ünnepi közgyűlés második részében a tagmegyék jelenlegi elnökei mondták el köszöntőjüket. Călin Dobra Temes megyei elnök szerint a határon átnyúló együttműködés elérte a célját, a tagmegyék számos közös projektet valósítottak meg. „Most eljött a nagy infrastruktúra-fejlesztések ideje – mondta Călin Dobra –, a Vajdasággal közösen hajózhatóvá akarjuk tenni a Bega-csatornát és kiépítjük a kerékpárutat Temesvártól Nagybecskerekig. Számomra fontos a Temesvár – Belgrád autópálya megépítésének a terve is, amelynek megvalósításáért küzdeni fogok. A magyar féllel egészségügyi területen működünk együtt sikeresen.”
Iustin Cionca Arad megyei elnök is sikeresnek tartja az utóbbi 20 évet, amely alatt Magyarország és Románia az Európai Unió tagja lett és Szerbia is a tagjelöltek soraiba lépett. „2007 óta Arad megye számára több mint 1 milliárd euró értékben sikerült európai forrásokat lehívni, és ebben benne vannak eurorégiós projektek is. Ezek a források komoly gazdasági fejlődést hoztak Arad megye számára, és ehhez a DKMT Eurorégió is hozzájárult. Ami a jövőt illeti, büszkeség számunkra, hogy 2021-ben két Európai Kulturális Fővárosunk lesz, Temesvár és Újvidék! A temesváriakkal partnerségben mi is részt fogunk venni az Európai Kulturális Főváros programokban és úgy vélem, ebből az egész régió profitálhatna kulturális téren.”.
A Csongrád megyét képviselő Magyar Anna alelnök szerint a 20 év eredményeiben benne van a jövő ígérete. A megvalósult projektek közül a tematikus turisztikai útvonalak kidolgozását és a közös katasztrófavédelmi egység létrehozását emelte ki, amelyek megmutatják, hogy értékeink közösek, ugyanakkor egymásra vagyunk utalva, mert a természeti katasztrófák nem ismernek határokat.
A következőkben levetítették a DKMT Regionális Együttműködés 1997–2017 című filmet, amely bemutatta az alapítás óta eltelt 20 év legfontosabb eseményeit az eurorégió életében. Az ünnepség befejező részében Emlékplaketteket adtak át a DKMT alapítóinak és a tagmegyék jelenlegi elnökeinek, de azoknak a „háttérembereknek” is, akik mindent megtettek a közös projektek megvalósításáért és a tagok közötti kapcsolattartás biztosításáért. Végül átadták az Élet a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégióban fotópályázat díjait: a 68 beérkezett fotó közül hatot díjazott a zsűri.
Az 1997-ben létrejött DKMT Eurorégió alapítói közül Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyék időközben kiléptek az együttműködésből, de a 20. évfordulós eseményre Hunyad megye se küldte el a képviselőit. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)